Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/21/2021 in all areas

  1. 247. . Éjszakai járat (Red Eye) 2005 720p. WEB-DL H264 hun mkv (16) 1,33 GB Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai akcióthriller 82 perc rendező: Wes Craven író: Carl Ellsworth forgatókönyvíró: Carl Ellsworth operatőr: Robert D. Yeoman zene: Marco Beltrami Tom Hiel vágó: Stuart Levy Patrick Lussier Rachel McAdams: Lisa Reisert Cillian Murphy: Jackson Rippner Brian Cox: Joe Reisert Amber Mead: Sarah Brittany Oaks: Rebecca Jack Scalia: Charles Keefe Jayma Mays: Cynthia Lisa Reisert ki nem állhatja a repülőket, de a Miamiba tartó éjszakai járaton rá váró rettegésnek semmi köze a repüléstől való félelemhez. A felszállás után néhány perccel a Lisa mellett ülő Jackson felfedi utazásának vészjósló okát: részt vesz egy összeesküvésben, melynek célja a belbiztonsági miniszterhelyettes meggyilkolása... és az akció sikerének titka maga Lisa. Ha nem hajlandó együttműködni, megöli az apját egy bérgyilkos, aki csak Jackson hívására vár. A 10 000 méter magasan szálló repülő fogságában Lisa sehová sem menekülhet, és sehonnét sem hívhat segítséget anélkül, hogy ne veszélyeztetné az apját, az utastársait és a saját életét. Ahogy suhannak a mérföldek, Lisa tudja, hogy kifut az időből, és kétségbeesetten kutatja a módját, hogyan húzhatná keresztül könyörtelen fogvatartójának szándékait, és hogyan akadályozhatna meg egy szörnyű gyilkosságot. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Ejszakai.jarat.2005.720p.hun Videó információk: Méret: 1,33 GB Hossz: 1:21:43 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1704 x 720 pixel Bitráta: 2 129 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13067512/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13067511/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13067515/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13067516/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13067510/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part5.rar https://data.hu/get/13067513/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part6.rar https://data.hu/get/13067514/Ejszakai.jarat.2005.720p.hun.part7.rar
    4 points
  2. . Scream Queens - Gyilkos történet (Scream Queens) 2015 - 2016 1 - 2 évad 720p BDRip H264 hun mkv (15) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai Vígjáték | Horror | Rejtély sorozat 42 perc rendező: Barbara Brown Michael Uppendahl Brad Falchuk forgatókönyvíró: Ian Brennan Brad Falchuk Ryan Murphy zeneszerző: Mac Quayle operatőr: Joaquin Sedillo Michael Goi producer: Barry M. Berg Robert M. Williams Jr. vágó: Andrew Groves Emma Roberts: Chanel Oberlin Skyler Samuels: Grace Gardner Lea Michele: Hester Ulrich Glen Powell: Chad Radwell Jamie Lee Curtis: Dean Cathy Munsch Billie Lourd Abigail Breslin Keke Palmer: Zayday Williams Oliver Hudson: Wes Gardner Niecy Nash: Denise Hemphill Diego Boneta: Pete Martinez Lucien Laviscount: Earl Grey Nasim Pedrad: Gigi Caldwell Kirstie Alley: Ingrid Hoffel Taylor Lautner: Dr. Cassidy Cascade James Earl: Chamberlain Jackson John Stamos: Dr. Brock Holt Egy elit lánykoleszban mindenki számára megnyílik a bekerülési lehetőség, így bárki megpróbálkozhat a felvételi feladatok teljesítésével. Mindeközben egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a diákokat, minden héten, epizódban valaki áldozatul esik neki. Ki a tettes, és kik lesznek az áldozatok? Egyébként antológiáról van szó, minden évad új történet új szereplőkkel, bár az előző szezon túlélőit át fogják vinni a következő évadra. Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2016 Legjobb televíziós sorozat - musical és vígjáték kategória - legjobb színésznő jelölés: Jamie Lee Curtis Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Scream.Queens.2015.S01E02.720p.hun Videó információk: Méret: 714,47 MB Hossz: 0:41:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: https://data.hu/dir/x4wfs3i1fl465302
    2 points
  3. Nyerd meg az életed (Squid Game) 2021.720p.10bit.WEBRip.2CH.x265.HunSub magyar feliratos, dél-koreai akciófilm-sorozat, kalandfilmsorozat, 60 perc, 260 Mb/rész Több száz pénztelen játékos elfogad egy különös meghívást, hogy gyerekeknek való játékokban mérjék össze a tudásukat. Csábító díj – és halálos veszedelem – vár rájuk. RENDEZŐ: Dong-hyuk Hwang SZEREPLŐK: Gong Yoo, Hae-soo Park, Lee Jung-jae, Ha-Joon Wi, Sung-tae Heo, Lee Ji-Ha, Hoyeon Jung, Yoo-mi Lee https://data.hu/get/13068310/sqdgm101-09.part01.rar https://data.hu/get/13068306/sqdgm101-09.part02.rar https://data.hu/get/13068307/sqdgm101-09.part03.rar https://data.hu/get/13068302/sqdgm101-09.part04.rar https://data.hu/get/13068309/sqdgm101-09.part05.rar https://data.hu/get/13068311/sqdgm101-09.part06.rar https://data.hu/get/13068305/sqdgm101-09.part07.rar https://data.hu/get/13068312/sqdgm101-09.part08.rar https://data.hu/get/13068313/sqdgm101-09.part09.rar https://data.hu/get/13068308/sqdgm101-09.part10.rar https://data.hu/get/13068304/sqdgm101-09.part11.rar
    2 points
  4. A Rezidens (The Resident) 2018-.720p.WEBRip.x265 1.T 2.T 3. évad szinkronizált, amerikai filmsorozat, 45 perc, 260 Mb/rész Dr. Randolph Bell elismert, népszerű orvos a Chastain Park Memorial kórházban, azonban titkolt betegsége miatt már nem először veszít el beteget a műtőasztalon. Dr. Conrad Hawkins vezető rezidensként az egyik legkiválóbb orvosa a klinikának ám nem mindenkinek váltja ki tetszését a férfi stílusa. RENDEZŐ: Rob Corn, David Crabtree FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Amy Holden Jones, Hayley Schore, Roshan Sethi ZENE: Jason Derlatka, Jon Ehrlich SZEREPLŐK: Emily VanCamp , Jenna Dewan Tatum , Matt Czuchry , Bruce Greenwood , Daniella Alonso , Jane Leeves , Gregory Itzin 1. évad https://data.hu/get/12508312/01rsdntth1-7.part01.rar https://data.hu/get/12508311/01rsdntth1-7.part02.rar https://data.hu/get/12508314/01rsdntth1-7.part03.rar https://data.hu/get/12508304/01rsdntth1-7.part04.rar https://data.hu/get/12508310/01rsdntth1-7.part05.rar https://data.hu/get/12508301/01rsdntth1-7.part06.rar https://data.hu/get/12508307/01rsdntth1-7.part07.rar https://data.hu/get/12508315/01rsdntth1-7.part08.rar https://data.hu/get/12508303/01rsdntth1-7.part09.rar https://data.hu/get/12508297/01rsdntth8-14.part01.rar https://data.hu/get/12508302/01rsdntth8-14.part02.rar https://data.hu/get/12508298/01rsdntth8-14.part03.rar https://data.hu/get/12508305/01rsdntth8-14.part04.rar https://data.hu/get/12508309/01rsdntth8-14.part05.rar https://data.hu/get/12508299/01rsdntth8-14.part06.rar https://data.hu/get/12508306/01rsdntth8-14.part07.rar https://data.hu/get/12508300/01rsdntth8-14.part08.rar https://data.hu/get/12508308/01rsdntth8-14.part09.rar 2. évad https://data.hu/get/12508364/02rsdntth1-8.part01.rar https://data.hu/get/12508358/02rsdntth1-8.part02.rar https://data.hu/get/12508369/02rsdntth1-8.part03.rar https://data.hu/get/12508359/02rsdntth1-8.part04.rar https://data.hu/get/12508370/02rsdntth1-8.part05.rar https://data.hu/get/12508377/02rsdntth1-8.part06.rar https://data.hu/get/12508375/02rsdntth1-8.part07.rar https://data.hu/get/12508360/02rsdntth1-8.part08.rar https://data.hu/get/12508371/02rsdntth1-8.part09.rar https://data.hu/get/12508376/02rsdntth17-23.part1.rar https://data.hu/get/12508374/02rsdntth17-23.part2.rar https://data.hu/get/12508366/02rsdntth17-23.part3.rar https://data.hu/get/12508381/02rsdntth17-23.part4.rar https://data.hu/get/12508383/02rsdntth17-23.part5.rar https://data.hu/get/12508382/02rsdntth17-23.part6.rar https://data.hu/get/12508380/02rsdntth17-23.part7.rar https://data.hu/get/12508384/02rsdntth17-23.part8.rar https://data.hu/get/12508363/02rsdntth9-16.part01.rar https://data.hu/get/12508378/02rsdntth9-16.part02.rar https://data.hu/get/12508379/02rsdntth9-16.part03.rar https://data.hu/get/12508362/02rsdntth9-16.part04.rar https://data.hu/get/12508367/02rsdntth9-16.part05.rar https://data.hu/get/12508368/02rsdntth9-16.part06.rar https://data.hu/get/12508372/02rsdntth9-16.part07.rar https://data.hu/get/12508373/02rsdntth9-16.part08.rar https://data.hu/get/12508365/02rsdntth9-16.part09.rar https://data.hu/get/12508361/02rsdntth9-16.part10.rar 3. évad https://data.hu/get/12508478/3rsdntth01-2.mkv.part1.rar https://data.hu/get/12508477/3rsdntth01-2.mkv.part2.rar https://data.hu/get/12508479/3rsdntth01-2.mkv.part3.rar https://data.hu/get/12515391/3rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/12515390/3rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/12523660/3rsdntth04.part1.rar https://data.hu/get/12523659/3rsdntth04.part2.rar https://data.hu/get/12533726/3rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/12533725/3rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/12542438/3rsdntth06.rar https://data.hu/get/12551501/3rsdntth07.rar https://data.hu/get/12561778/3rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/12561779/3rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/12571898/3rsdntth09.rar https://data.hu/get/12582538/3rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/12582537/3rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/12586008/3rsdntth11.rar https://data.hu/get/12594840/3rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/12594837/3rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/12603682/3rsdntth13.rar https://data.hu/get/12610285/3rsdntth14.part1.rar https://data.hu/get/12610286/3rsdntth14.part2.rar https://data.hu/get/12616983/3rsdntth15.part1.rar https://data.hu/get/12616984/3rsdntth15.part2.rar https://data.hu/get/12626548/3rsdntth16.part1.rar https://data.hu/get/12626549/3rsdntth16.part2.rar https://data.hu/get/12641434/3rsdntth17.part1.rar https://data.hu/get/12641431/3rsdntth17.part2.rar https://data.hu/get/12648859/3rsdntth18.rar https://data.hu/get/12658085/3rsdntth19.rar https://data.hu/get/12667086/3rsdntth20.rar 4. évad https://data.hu/get/13023586/04rsdntth01.part1.rar https://data.hu/get/13023587/04rsdntth01.part2.rar https://data.hu/get/13028938/04rsdntth02.rar https://data.hu/get/13035561/04rsdntth03.part1.rar https://data.hu/get/13035560/04rsdntth03.part2.rar https://data.hu/get/13042533/04rsdntth04.rar https://data.hu/get/13049475/04rsdntth05.part1.rar https://data.hu/get/13049474/04rsdntth05.part2.rar https://data.hu/get/13055085/04rsdntth06.rar https://data.hu/get/13061320/04rsdntth07.part1.rar https://data.hu/get/13061319/04rsdntth07.part2.rar https://data.hu/get/13068475/04rsdntth08.part1.rar https://data.hu/get/13068476/04rsdntth08.part2.rar https://data.hu/get/13077019/04rsdntth09.part1.rar https://data.hu/get/13077020/04rsdntth09.part2.rar https://data.hu/get/13082038/04rsdntth10.part1.rar https://data.hu/get/13082039/04rsdntth10.part2.rar https://data.hu/get/13087771/04rsdntth11.rar https://data.hu/get/13094971/04rsdntth12.part1.rar https://data.hu/get/13094973/04rsdntth12.part2.rar https://data.hu/get/13100612/04rsdntth13.part1.rar https://data.hu/get/13100604/04rsdntth13.part2.rar https://data.hu/get/13112285/04rsdntth14.rar
    1 point
  5. S.W.A.T.-Különleges egység (S.W.A.T.)2019-2020.720p.WEBRip.x265. 3.T évad szinkronizált, amerikai akciófilm-sorozat, 240 Mb, 45 perc, Egy környékbeli hadnagy, aki úgy érzi hűséggel tartozik a helynek, ahol született és kötelességgel a hazájának, most feladatul kapja, hogy állítson össze egy magasan kiképzett csapatot, akik képesek megállítani a bűnözést Los Angeles utcáin. Stáblista: Szereplők Daniel 'Hondo' Harrelson-Shemar Moore Jessica Cortez-Stephanie Sigman Jim Street-Alex Russell Jeff Mumford-Peter Onorati David 'Deacon' Kay-Jay Harrington Christina 'Chris' Alonso-Lina Esco Dominique Luca-Kenny Johnson William 'Buck' Spivey-Louis Ferreira RENDEZŐ: Justin Lin Billy Gierhart Greg Beeman ZENESZERZŐ: Robert Duncan OPERATŐR: Francis Kenny Nigel Bluck https://data.hu/get/12350126/301swt.part1.rar https://data.hu/get/12350125/301swt.part2.rar https://data.hu/get/12361475/302swt.part1.rar https://data.hu/get/12361477/302swt.part2.rar https://data.hu/get/12370499/303swt.part1.rar https://data.hu/get/12370500/303swt.part2.rar https://data.hu/get/12381622/304swt.part1.rar https://data.hu/get/12381623/304swt.part2.rar https://data.hu/get/12392901/305-06swt.part1.rar https://data.hu/get/12392900/305-06swt.part2.rar https://data.hu/get/12392902/305-06swt.part3.rar https://data.hu/get/12586403/307swt.part1.rar https://data.hu/get/12586404/307swt.part2.rar https://data.hu/get/12595769/308swt.part1.rar https://data.hu/get/12595768/308swt.part2.rar https://data.hu/get/12609762/309swt.part1.rar https://data.hu/get/12609761/309swt.part2.rar https://data.hu/get/12610854/310swt.part1.rar https://data.hu/get/12610853/310swt.part2.rar https://data.hu/get/12624239/311swt.part1.rar https://data.hu/get/12624237/311swt.part2.rar https://data.hu/get/12654926/312-3-4swt.part1.rar https://data.hu/get/12654927/312-3-4swt.part2.rar https://data.hu/get/12654925/312-3-4swt.part3.rar https://data.hu/get/12654924/312-3-4swt.part4.rar https://data.hu/get/12659930/315swt.part1.rar https://data.hu/get/12659929/315swt.part2.rar https://data.hu/get/12668126/316swt.part1.rar https://data.hu/get/12668127/316swt.part2.rar https://data.hu/get/12677513/317swt.part1.rar https://data.hu/get/12677516/317swt.part2.rar https://data.hu/get/12687384/318swt.part1.rar https://data.hu/get/12687389/318swt.part2.rar https://data.hu/get/12701635/319swt.part1.rar https://data.hu/get/12701634/319swt.part2.rar https://data.hu/get/12709834/320swt.part1.rar https://data.hu/get/12709833/320swt.part2.rar https://data.hu/get/12721750/321swt.part1.rar https://data.hu/get/12721749/321swt.part2.rar 4. évad https://data.hu/get/12881484/401swt.part2.rar https://data.hu/get/12881485/401swt.part1.rar https://data.hu/get/12891530/402swt.part1.rar https://data.hu/get/12891531/402swt.part2.rar https://data.hu/get/12895895/403swt.part1.rar https://data.hu/get/12895900/403swt.part2.rar https://data.hu/get/12902556/404swt.part1.rar https://data.hu/get/12902554/404swt.part2.rar https://data.hu/get/12911346/405swt.part1.rar https://data.hu/get/12911345/405swt.part2.rar https://data.hu/get/12915047/406swt.part1.rar https://data.hu/get/12915044/406swt.part2.rar https://data.hu/get/12922163/407swt.part2.rar https://data.hu/get/12922164/407swt.part1.rar https://data.hu/get/12930935/408swt.part1.rar https://data.hu/get/12930934/408swt.part2.rar https://data.hu/get/12934897/409swt.part1.rar https://data.hu/get/12934895/409swt.part2.rar https://data.hu/get/12941951/410swt.part1.rar https://data.hu/get/12941950/410swt.part2.rar https://data.hu/get/13031197/411swt.part2.rar https://data.hu/get/13031198/411swt.part1.rar https://data.hu/get/13036449/412swt.part2.rar https://data.hu/get/13036450/412swt.part1.rar https://data.hu/get/13042032/413swt.part1.rar https://data.hu/get/13042031/413swt.part2.rar https://data.hu/get/13048539/414swt.part1.rar https://data.hu/get/13048534/414swt.part2.rar https://data.hu/get/13056469/415swt.part1.rar https://data.hu/get/13056470/415swt.part2.rar https://data.hu/get/13061222/416swt.part1.rar https://data.hu/get/13061226/416swt.part2.rar https://data.hu/get/13068211/417swt.part1.rar https://data.hu/get/13068210/417swt.part2.rar https://data.hu/get/13075222/418swt.part1.rar https://data.hu/get/13075224/418swt.part2.rar
    1 point
  6. 244. . Holdudvar (Binding Sentiments) 1969 720p. WEB-DL H264 hun mkv (12) 1,38 GB Prémium link! fekete-fehér, magyar filmdráma 83 perc rendező: Mészáros Márta forgatókönyvíró: Mészáros Márta zeneszerző: Szörényi Levente operatőr: Kende János látványtervező: Banovich Tamás Törőcsik Mari Balázsovits Lajos Jancsó Gáspár Kovács Kati Mészáros Ági Szemes Mari Avar István Bürös Gyöngyi Szabó László Edit, a parasztlányból lett politikusfeleség hirtelen megözvegyül és úgy érzi, hogy légüres térbe került. Szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy képes-e újrakezdeni az életét és őszintén szembenézni múltjával. Fiai nem értik viselkedését, erkölcsi vívódását hisztériának minősítik. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun Videó információk: Méret: 1,38 GB Hossz: 1:22:29 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1704 x 720 pixel Bitráta: 2 195 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13066947/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part1.rar https://data.hu/get/13066948/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part2.rar https://data.hu/get/13066951/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part3.rar https://data.hu/get/13066950/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part4.rar https://data.hu/get/13066952/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part5.rar https://data.hu/get/13066949/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part6.rar https://data.hu/get/13066953/Holdudvar.1969.720p.WEB-DL.H264.hun.part7.rar
    1 point
  7. AIDA64 Extreme - Engineer - Business Edition - Network Audit 6.50.5800 Az AIDA64 egy hatékony eszköz a Windows operációs rendszereket futtató személyi számítógépek szinte minden komponensének azonosítására és tesztelésére,. Az alkalmazás részletes információkat nyújt az összes hardverről és szoftverről, és a beépített teszt- és kalibrációs modulok segítségével további teszteket is végezhet az egyes PC-alrendszereken. Részleteket ad a rendszerben elérhető összes hardverről és szoftverről. A program jellemzői: Pontos alacsony szintű információk az alaplapról és a CPU-ról Részletes videó, vezető- és monitorinformációk Információk az összes tárolóeszközről Kimerítő információk a hálózati adapterekről, multimédiás és beviteli eszközökről Egyéb hardverinformációk (PCI, PnP, PCMCIA, USB) A Windows adatai, beleértve a telepítés dátumát, a licenckulcsot és egyebeket is Hálózati megosztási információk, felhasználói és csoportlisták, és még sok minden más Rengeteg információ a hálózati állapotról, az e-mail fiókokról, a hálózati erőforrásokról és az internetbeállításokról. A telepített programok, ütemezett feladatok és automatikus programok részletei Az operációs rendszer biztonsági információi Tűzfal, kémprogramok és trójai programok elleni lista A rendszer stabilitásának vizsgálata CPUID eszköztár Hardveres felügyelet CPU és FPU teljesítménytesztek Memória teljesítménytesztek Lemez teljesítménytesztelő A lehetséges hardver- és szoftverkonfigurációs és kompatibilitási problémák felderítése Jelentés varázsló Jelentések postázása és nyomtatása Méret:60.40 MB Kicsomagolás és telepítés - a AIDA64-6.50.5800.exe elindításával:(lsd.a mellékelt képen) https://kephost.net/p/2021/42/9666_9356f09e881c.jpg Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13066581/_AIDA64-6.50.5800.rar
    1 point
  8. Probáld Ferenc Szegedi Nándor - A világ fővárosai Földünk politikai térképe az utóbbi három-négy évtizedben óriásit változott. Ahol századunk derekán még a brit birodalom rózsaszín vagy a francia gyarmatok lila színfoltjai hivalkodtak, ott tucatjával jelentek meg az alkotmányjogilag független államok, s az újságolvasó, tévénéző millióknak újabb meg újabb ország- és városnevekkel kellett megismerkedniük. A gyarmati rendszer felbomlásának legviharosabb és leglátványosabb szakasza a hetvenes évekre lezárult. A hajdani világbirodalmak roncsaiként ma már szinte csak néhány kis szigetcsoport áll a régi gyarmattartók uralma alatt, s ezek függetlenné válása legfeljebb pár apró egzotikus színfolttal gazdagíthatja még a politikai térkép palettáját. E könyv kéziratának lezárásakor – 1986 májusában – nem kevesebb, mint 169 szuverén állam osztozik a szárazföldeken és a világtengeren." Ez természetesen ugyanennyi főváros létezését is jelenti. Kötetünk célja éppen e jogilag is kiemelt helyzetű, a politikai életben vezető szerepet játszó településeknek, a világ 169 fővárosának minél teljesebb körű és színesebb bemutatása. pdf 183mb https://data.hu/get/13066468/FOVAROSOKPDF.rar
    1 point
  9. Rainer Köthe - Nyomozás (Mi micsoda) A „Mi Micsoda” sorozat legújabb kötete izgalmas, a civilek számára ismeretlen világba kalauzolja az olvasót.A könyv áttekinti a bűnözés és a bűnüldözés történetét, bepillantást nyújt a helyszínelésbe, a nyomok elemzésének módszereibe, megismerteti a nyomozás folyamatát a bűncselekmény felfedezésétől a tettes letartóztatásáig.pdf 51mb https://data.hu/get/13066473/NYOMOZASPDF.rar
    1 point
  10. 239. . Ábel a rengetegben (Abel in the Forest) 1994 720p. WEB-DL H264 hun mkv (kn) 2,05 GB Prémium link! színes, magyar-román vígjáték, dráma, családi 108 perc rendező: Mihályfy Sándor író: Tamási Áron operatőr: Vivi Drăgan Vasile zene: Selmeczi György producer: Dinu Tănase vágó: Mircea Ciocâltei Ilyés Levente: Ábel Széles Anna: Anya Héjja Sándor: Apa Csiki András: Bankigazgató Szabó Lajos: Zetelaki Ternyák Zoltán: Márkus Lohinszky Loránd: Gvárdián Vlad Rădescu: Fuszulán George Constantin: Surgyélán 1920-as évek, Erdély. Ábel, betöltvén tizennegyedik életévét, pénzkereset céljából elszegődik fafelvigyázónak a Hargitára, a bank tulajdonát képező erdőségbe, hogy segítse családját. Édesapja elkíséri a hegy tetején magányosan álló fakunyhóba, ad mellé egy kecskét és egy kutyát. Ábel vásárlókkal, rablókkal, szerzetesekkel, csendőrökkel találkozik, megismeri az éhséget, a hideget, a betegséget, a halált, és kezdi kitanulni az élet és a világ fortélyait. Amikor lejár a szerződése megérik benne az elhatározás: elindul szerencsét próbálni az országban. Tamási Áron művéből Kányádi Sándor készített forgatókönyvet, melyet Mihályfy Sándor rendezésében láthatnak a nézők. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun Videó információk: Méret: 1,03 GB Hossz: 0:52:44 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 960 x 720 pixel Bitráta: 2 681 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun Videó információk: Méret: 1,02 GB Hossz: 0:52:00 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 960 x 720 pixel Bitráta: 2 681 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13065253/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13065249/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13065251/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13065254/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13065245/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep01.720p.hun.part5.rar https://data.hu/get/13065248/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part1.rar https://data.hu/get/13065252/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part2.rar https://data.hu/get/13065247/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part3.rar https://data.hu/get/13065250/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part4.rar https://data.hu/get/13065246/Syno-Abel.a.rengetegben.Ep02.720p.hun.part5.rar
    1 point
  11. W10 Digital Activation 1.4.3 Windows 10 digitális aktiváló program . W10 digitális licenc aktiváló program az s1ave77 HWID Trigger alapján a Windows 10 aktiválásához. Windows 10 digitális aktiváló program: A Windows 10 Digital Activation Program egy W10 digitális licenc aktiváló program, amely az s1ave77 HWID Trigger-en alapul, hogy a Windows 10-et ÁLLANDÓAN aktiválja a Digitális licenccel. A Windows 10 Digital Activation Program használata a Windows 10 aktiválásához nagyon biztonságos, mivel nem telepít semmit a számítógépes rendszerre. Röviden, ez egy eszköz a Ratiborus-tól a Windows 10 aktiválásához digitális licenccel. OS: Windows 10 (x86-x64) Language: ENG Size: 1,52 MB. Download Windows 10 Digital Activation Program - W10 Digital License Activation Program based on s1ave77 HWID Trigger to activate Windows 10 Windows 10 Digital Activation Program: Windows 10 Digital Activation Program is a W10 digital license activation program based on s1ave77's HWID Trigger to activate Windows 10 PERMANENTLY with a Digital License. Using Windows 10 Digital Activation Program to activate Windows 10 is very safe because it does not install anything on the computer system. In short, this is a tool from Ratiborus for activating Windows 10 using a digital license. Windows 10 Digital Activation Program The software easily activates all versions of Windows 10 like: Windows 10 Home Windows 10 Home N Windows 10 Home Single Language Windows 10 Home Country Specific Windows 10 Home Single Language Windows 10 Enterprise LTSB (2015) Windows 10 Enterprise LTSB (2016) Windows 10 Enterprise LTSB N (2016) Windows 10 Enterprise LTSC 2019 Windows 10 Enterprise LTSC 2019 N Windows 10 Professional Windows 10 Professional Education Windows 10 Professional Education N Windows 10 Professional N Windows 10 Professional Workstation Windows 10 Professional Workstation N Windows 10 Education Windows 10 Education N Windows 10 Enterprise Windows 10 Enterprise N Windows 10 Enterprise S Windows 10 Enterprise S N Windows 10 Core Windows 10 Core Country Specific Windows 10 Core N Windows 10 Core Single Language Windows 10 Cloud Windows 10 Cloud N Jelszó: DKKTI https://data.hu/get/13065839/W10_Digital_Activation_1.4.3.rar
    1 point
  12. Fishing North Atlantic-GOG Developer: Misc Games Publisher: Misc Games Genre: Simulation Size: 12.7 Gb Description: The sequel to the popular simulation game Fishing: Barents Sea invites you to put on your captain’s hat once again: Explore the large ocean of Nova Scotia, try your hand at entirely new fishing methods and enjoy a huge range of highly detailed ships in the commercial fishing simulator Fishing: North Atlantic. HUNT AND EXPLORE Discover majestic world of Canadian Nova Scotia while admiring the vast diversity of ocean life. Explore the fishing zones with upgradable ships and gear as you progress in your career. REALISTIC WORLD Like our predecessor game Fishing Barents Sea, Fishing: North Atlantic offers an atmospheric and realistic game world based on real maps, boats and fish species. Enjoy new weather systems with upgraded atmospheric effects, North American Vessels and fishing techniques like harpoons, deep-line-buoy-fishing and lobster pots. Purchasing larger boats and better gear will increase your fishing skills. FISHING VESSELS Fishing: North Atlantic offers you 25 ships at your disposal for all types of fishing styles and fishing techniques like the harpooning, which is used to hunt swordfish and tuna. Start with harpooning and work your way up to setting deep lines to catch swordfish or tuna, or set pots to catch snow crabs and lobster. As well as longline, net and trawling. Do you have what it takes to fulfill this challenging task? CAREER Plan the course of your fishing career throughout the whole year: Brave rain and snow while looking for the best fishing areas, but make sure that you to not exceed your quotas! The new advanced fish-AI require the use of GPS and sonar to follow the movement of your prey depending on weather and season. Install: 1. Extract 2. Run “setup_fna_1.5.710.8221_(64bit)_(48552).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 8.1 64-bit • Processor: 3 GHz Dual Core • Memory: 4 GB RAM • Graphics: DirectX 11 compatible graphics card with 2 GB VRAM (Nvidia Geforce GTX 750 or better or comparable AMD card) • DirectX: Version 11 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Quad-Core Processor with 3 GHz or better recommended • Memory: 8 GB RAM • Graphics: DirectX 12 compatible graphics card with 3 GB+ RAM (Nvidia Geforce GTX 1060 or better or comparable AMD card) • DirectX: Version 12 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space https://mega.nz/file/HbRjHAqS#es0SFZsYRW4IHg_2DiEHX8S7zbVNhnWckOPaI5r32uM https://mega.nz/file/HWY1VKLJ#gNgz0dpXPK8DmwM_wQD4tMHy1XZxpDY6FXBFgwDcm20 https://mega.nz/file/6XQB1KbB#3SzF-FHryVG-6MkgiwnBVad6p53BiRtp2kxZIPaU3so https://mega.nz/file/Gb5QWYKT#_eRJFz5RighJGVlD26iZ4CncK4P3B3lhUreMwPSMcdI https://mega.nz/file/jHQlgSoB#CUJdqgKHoPxlkolylc7lFPkZ45qbP7zYTo_7G4Y1jx0 https://mega.nz/file/7aZRwAra#-nqyhYkUNP_hZ4i44R3n9NgH0-jJTLlLOxPgnUp05OA https://mega.nz/file/yGZ1gKJJ#vFLY5tF1fi2uM6yf0feBdFI3oEIrlE0jaImRklKVOzY https://mega.nz/file/fLBhlSAZ#yZIb8Ix36JHw7vQ3YbF9wrcDoeI7qQATmjaguF7Kki8 https://mega.nz/file/beJRUYIJ#x1XMr-g8ihDEWIFGemqcb5HXA0Psppv7LFpTnJ-dXak https://mega.nz/file/za5S1CqK#dtYFwKeZeozXuhZ3NJajoAF9oGvrSX37-MJvYtEUHIU https://mega.nz/file/qexGGYpQ#r9aIR52zd5v4UaLlSgDtWApp7sOqUxNKoi0jNZDrAP8 https://mega.nz/file/WWgijYaT#ofwMJdF3WN1aOQEkwIDNu7vfFOpPr-2LMsyoKthVLlo https://mega.nz/file/nH4wmATD#ZVtNh1zDURiE9uZnft4QG-h-7uToX9GdRS7zfmHLMRg Prémium link: https://data.hu/get/13039534/Fishing_North_Atlantic-GOG.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13039581/Fishing_North_Atlantic-GOG.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040564/Fishing_North_Atlantic-GOG.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040571/Fishing_North_Atlantic-GOG.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040597/Fishing_North_Atlantic-GOG.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040610/Fishing_North_Atlantic-GOG.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13040684/Fishing_North_Atlantic-GOG.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041457/Fishing_North_Atlantic-GOG.part08.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041470/Fishing_North_Atlantic-GOG.part09.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041480/Fishing_North_Atlantic-GOG.part10.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041497/Fishing_North_Atlantic-GOG.part11.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13041528/Fishing_North_Atlantic-GOG.part12.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13042270/Fishing_North_Atlantic-GOG.part13.rar?pid=3481667534
    1 point
  13. Element TD 2-PLAZA Developer: Element Studios Publisher: Element Studios Genre: Strategy Size: 4.70 Gb Description: Element TD 2 is the culmination of 15 years of multiplayer tower defense development, with the original mod having been downloaded over 5 million times across WarCraft 3, StarCraft 2 and Dota 2. With dozens of towers, alongside an array of maps to test your defenses, this is a feature-packed standalone sequel prepared to challenge tower defense players. Let Elements Collide With 6 elements that combine to create 44 unique towers, you will need to anticipate incoming waves, their elements, and tailor your approach to maximize your defense. Each element has its own strengths and weaknesses, so choosing the right upgrade paths is crucial to winning. Cooperate To Conquer Work with up to 8 players to synergize your elemental choices, tower upgrades, and plan your placements. Together you will withstand the enemy assault against ever increasing waves, culminating in an endless boss battle. Test Your Fortitude The campaign currently spans 28 missions to put even the most experienced Tower Defense player to the test. Take on unique maps, enemies, and bosses in a challenging gauntlet that provides an experience never before seen in Element TD. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the PLAZA folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 8 • Processor: 2.6 GHz Intel or AMD • Memory: 6 GB RAM • Graphics: 1024 MB VRAM • DirectX: Version 9.0 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 9 GB available space https://mega.nz/file/LOZWCDbR#u8cNrgH9Qeq33uo91Ag9oT00MJ9xWX-HGIViifTzr_4 https://mega.nz/file/OSxwiBoT#xK4V6P2hJfAQBX7tVe1U-AzLx1tW_w702oFQviau9Cs https://mega.nz/file/fThyiLhS#vy4LMcrUFwxCb8cS4It2Bw8rmC7YluLldSK-OP_MSgg https://mega.nz/file/Ga4Qmb7S#5bAscvXMxAsqHux76-x6zcYvUU0nTktDqWc9XS_06RE Prémium link: https://data.hu/get/13038275/Element_TD_2-PLAZA.part1.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13038280/Element_TD_2-PLAZA.part2.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13038293/Element_TD_2-PLAZA.part3.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13038297/Element_TD_2-PLAZA.part4.rar?pid=3481667534
    1 point
  14. Living Legends 9 – Voice of the Sea Collector’s Edition (PCENG2021) English | PC | 2021 Size: 1.75 Gb Genre: Hidden Object Description: Your brother’s invited you to Sunshine Island for Neptune Day! The festivities will celebrate the treaty between the Islanders and the people of the sea. But instead of a heartfelt reunion with your brother, you’re met with a curse that turns people into salt statues and monsters! Someone’s angered the Lord of the Sea and his daughters, putting the lives of everyone on the island at stake! Can you repair the rift between the two peoples to save your brother and the rest of the island in time? Find out in this breathtaking Hidden-Object Puzzle adventure. Features: • Save Davy Jones and his Flying Dutchman from Sea Witch’s magic! Find the Warlock Captain’s stash! • Replay your favorite HOPs and mini-games. • Collect special characters and morphing objects throughout the game to earn a special bonus game! • Enjoy concept art, screensavers, and music from the game! Save them for later! • Never get lost with the strategy guide! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.8 Gb https://mega.nz/file/LSZ2QLhS#1fM_g96c6Kxz0wVoGcTJJCpDwYvt_zVIHkW9bIeiqf0 https://mega.nz/file/qTRQWZjT#S_GMNToo7vWxWKLt9CxWulEG3y3T49rrqlfH_lmLqj0 Prémium link: https://data.hu/get/13038240/Living_Legends_9__Voice_of_the_Sea_Collectors_Edition.part1.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13038266/Living_Legends_9__Voice_of_the_Sea_Collectors_Edition.part2.rar?pid=3481667534
    1 point
  15. Elveszett lány (Lost Girl) 05 final kanadai fantasy-krimi-dráma, 45 perc 5.évad /01.- 16./ FINAL SEASON 2015-2016 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Anna Silk (Bo) Kris Holden-Ried (Dyson) Ksenia Solo (Kenzi) Richard Howland (Trick) K.C. Collins (Hale detektív) Zoie Palmer (Lauren) Emmanuelle Vaugier (Evony Fleurette) Paul Amos (Vex: a Mesmer) Rachel Skarsten (Tamsin: a Valkyrie) Inga Cadranel (Aife) Vanessa Matsui (Cassie) Amanda Walsh (Zee) Luke Bilyk (Mark) Noam Jenkins (Heratio) Shanice Banton (Iris) Lisa Marcos (Alicia Welles) Eric Roberts (Hades) Videó információk: Méret: 530 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13042892/Lost.Girl.s05e01.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13042900/Lost.Girl.s05e01.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13042902/Lost.Girl.s05e01.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13044073/Lost.Girl.s05e02.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13044084/Lost.Girl.s05e02.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13044078/Lost.Girl.s05e02.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13047037/Lost.Girl.s05e03.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13047036/Lost.Girl.s05e03.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13047038/Lost.Girl.s05e03.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13047594/Lost.Girl.s05e04.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13047599/Lost.Girl.s05e04.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13047592/Lost.Girl.s05e04.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13048635/Lost.Girl.s05e05.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13048636/Lost.Girl.s05e05.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13048632/Lost.Girl.s05e05.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13050099/Lost.Girl.s05e06.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13050103/Lost.Girl.s05e06.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13050104/Lost.Girl.s05e06.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13050101/Lost.Girl.s05e07.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13050102/Lost.Girl.s05e07.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13050100/Lost.Girl.s05e07.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13053020/Lost.Girl.s05e08.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13053012/Lost.Girl.s05e08.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13053019/Lost.Girl.s05e08.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13053921/Lost.Girl.s05e09.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13053915/Lost.Girl.s05e09.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13053914/Lost.Girl.s05e09.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13054846/Lost.Girl.s05e10.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13054841/Lost.Girl.s05e10.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13054847/Lost.Girl.s05e10.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13055742/Lost.Girl.s05e11.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13055739/Lost.Girl.s05e11.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13055741/Lost.Girl.s05e11.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13057438/Lost.Girl.s05e12.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13057436/Lost.Girl.s05e12.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13057437/Lost.Girl.s05e12.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13060347/Lost.Girl.s05e13.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13060346/Lost.Girl.s05e13.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13060345/Lost.Girl.s05e13.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13060342/Lost.Girl.s05e14.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13060344/Lost.Girl.s05e14.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13060343/Lost.Girl.s05e14.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13062303/Lost.Girl.s05e15.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13062302/Lost.Girl.s05e15.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13062296/Lost.Girl.s05e15.web.dl.hun.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13063198/Lost.Girl.s05e16.final.web.dl.hun.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13063200/Lost.Girl.s05e16.final.web.dl.hun.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13063199/Lost.Girl.s05e16.final.web.dl.hun.frsc.part3.rar
    1 point
  16. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2012 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 5. teljes évad 2012.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13025590/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part1.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025596/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part2.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025601/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part3.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025608/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part4.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025617/A_rejtely_-_Fringe_5._teljes_evad_2012.part5.rar?pid=3481667534
    1 point
  17. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2011 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 4. teljes évad 2011.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13024819/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024829/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024846/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024916/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025556/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025561/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025572/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13025574/A_rejtely_-_Fringe_4._teljes_evad_2011.part08.rar?pid=3481667534
    1 point
  18. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2010 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 3. teljes évad 2010.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13024105/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024122/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024124/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024755/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024766/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024779/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024789/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024806/A_rejtely_-_Fringe_3._teljes_evad_2010.part08.rar?pid=3481667534
    1 point
  19. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2009 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 2. teljes évad 2009.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz https://data.hu/get/13023396/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part01.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13023415/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part02.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13023421/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part03.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13023424/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part04.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13023429/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part05.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13023434/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part06.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024053/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part07.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024088/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part08.rar?pid=3481667534 https://data.hu/get/13024089/A_rejtely_-_Fringe_2._teljes_evad_2009.part09.rar?pid=3481667534
    1 point
  20. Windows Thin PC SP1 x86 Integrated September 2021 Edge92 Hun Az MSDN halozatarol letoltott kepfajbol keszult! A stabilitas erdekeben csak a Windows Update-rol erkezo frissitesek kerultek integralasra! A rendszerhez kiadott osszes fontos frissites integralasra kerult! (Updated: 2021.09.26.) Osszesen 40 db (976 MB) frissites kerult integralasra a rendszergazdak altal hasznalt technologiaval! Ez az integralt Windows Thin PC valtozat tartalmazza a FeaturePack-kot, amellyel a Microsoft altal korabban haszontalan dolgok kerulnek vissza a rendszerbe, s ezzel az hasznalhatova valik az otthoni felhasznalok szamara is. A rendszerbe integralt csomagok termeszetesen a Microsofttol szarmaznak, igy stabilitasi problemat nem okoznak! A FeaturePack-kal a kovetkezok kerultek vissza: Premium kodekcsomag, .NET keretrendszer 3.5, Windows lemezkepiro, Windows Fenykepnezegeto, Windows Defender, Windows faxolo es kepolvaso, Windows Tablet PC tamogatas (Incl. Windows Kepmetszo, Sticky Notes) Windows Biztonsagi mentes es visszaallitas. (Ready to Games) Bekapcsolasra kerult a .NET keretrendszer 3.5-os valtozata, hogy az ezt igenylo programokat problema nelkul tudjuk telepiteni! (A rendszer alapertelmezetten tartalmazza a .NET keretrendszer 4.8-as valtozatat.) A rendszerben jelen van az Internet Explorer 11/Microsoft Edge 92 parosa, valamint azok frissitesei. (v7601.25712/v92.0.902.84) Lefuttatasra kerult a legfrissebb Windows kartevo-eltavolito eszkoz (v5.92/2021.August), illetve frissitesre kerultek a Windows Defender Biztonsagi Kozpont virus- es kemprogram-definicioi is. (v1.347.192) DirectX frissitve.* (2010 Junius) A Microsoft Visual C++ (x86: 2005-2008-2010-2012-2013-2015/2019) valtozatok telepitesevel sem kell bajlodnunk! A rendszer kissebb helyfoglalasa (SSD/HDD) erdekeben a Lapozofajl optimalizalasra kerult! (Min/Max: 800/2048 MB) *A DirectX 11.1 szerves resze a Windows 7-es rendszereknek. (Szukseges frissites integralva.) A tamogatott Office valtozatok telepitese is adott ezen Windows Thin PC kiadasnal! Windows Thin PC operacios rendszer aktivalasa: Ez a valtozat nem aktivalja magat automatikusan, es nem tartalmaz (Forrasfajl) semmifele aktivalo programot! Telepitest kovetoen a rendszert aktivalni kell! A rendszert ajanlott a Microsoft Toolkit legfrissebb valtozataval aktivalni, de hasznalhato a KMSpico is. Aktivalas elott, atmenetileg celszeru kikapcsolni virusirtonkat. Kicsomagolast kovetoen inditsuk el adminisztratori jogokkal a "Microsoft Toolkit.exe" fajlt. Ha a program elindult, akkor kattintsunk a Windows ikonra, majd az "Activation" fulon valasszuk az "EZ-Activator" lehetoseget. Varjuk meg, mig vegbemegy rendszerunk - 180 napra torteno* - aktivalasa. Megjegyzes: A rendszer telepitesehez nem szukseges termekkulcs. (kihagyhato) A telepitokeszlet legalis, igy eredeti kulccsal is aktivalhato rendszerunk. KMS-en keresztul csak a Pro es az Enterprise valtozatok aktivalhatoak! *Az aktivalas 180 nap utan is akarhanyszor megismetelheto! A sikeres aktivalashoz feltetlen szukseges, hogy (az adott pillanatban) talaljunk egy elerheto KMS-szervert! (Ha ez meghiusul, akkor probalkozz kesobb!) A Windows Thin PC operacios rendszer minimalis rendszerkovetelmenyei a kovetkezok: -1 gigahertzes (GHz) vagy gyorsabb processzor -1 gigabajt (GB) RAM (32 bites) vagy 2 GB RAM (64 bites) -16 GB (32 bites) vagy 20 GB (64 bites) szabad lemezterulet -DirectX 9 grafikus eszkoz WDDM 1.0 vagy ujabb illesztoprogrammal Ajanlott lemezterulet: 30 GB (32 bites) vagy 50 GB (64 bites) formazott particio a HDD/SSD-en ________________________________________________________________________________________________ Build: 6.1.7601.25712 (x86fre.win7sp1_ldr) ISO merete: 3,50 GB (3.767.580.672 bajt) https://filejoker.net/eyfu5fawtzy0 https://filejoker.net/56cwey6at0oq https://filejoker.net/3571yvxscw4r https://rg.to/file/4535ccada2b770f9afb8ad7ede61825e https://rg.to/file/050ba8db4f1ba65f506f484a539a51cf https://rg.to/file/95ceee90d6b31d432d202344edd956b6
    1 point
  21. Georg Ebers-Uarda, Egyiptom rózsája epub pdf mobi 4,82 MB data Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Théba melletti nekropoliszban II. Ramszesz fáraó lánya, Bent-Anat kocsijával elgázol egy fiatal lányt, és súlyosan megsebesíti. A szépséges Uarda, akinek a származása körül különös mendemondák keringenek, a híres orvos-pap, Nebszeht ápolásának köszönhetően felgyógyul. A tudós ellenszolgáltatásként azt kéri a lány nagyapjától, aki a halottfelnyitók megvetett kasztjába tartozik, hogy szerezzen neki titokban egy emberi szívet, mert csak azt felboncolva fejtheti meg az élet titkát. Igen nagy ár ez a gyógyulásért, mert halál fia, aki a törvénnyel szembeszegül… Georg Ebers (1837-1898) korának egyik legkiválóbb Egyiptom-szakértője volt, ugyanakkor híres regényíró, aki több százezer példányban elkelt műveivel valóságos Egyiptom-divatot teremtett. Legjobb történelmi regénye, az 1876-ban megjelent Uarda ma is lebilincselő olvasmány. KIRAKATFarkas Róbert: Elugrottam a Plútóra, holnap jövök!Shannon Hale: Holnemvolt CsodaországRobert Muchamore: Az újoncSylvie Girard-Lagorce: 100 legendás parfümShannon Hale: Ki a leggonoszabb a vidéken? Uarda címmel is megjelent. Eredeti cím: Uarda, die Ägypterin Egyiptom magyar nyelvű német szerző ókor regény történelmi regény > Regun, Üllő, 2004 letöltés https://data.hu/get/13040270/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.pdf https://data.hu/get/13040271/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.epub https://data.hu/get/13040272/Georg_Ebers_-_Uarda_Egyiptom_rozsaja.mobi -
    1 point
  22. Párizs, 1792 szeptembere – alig egy hónappal XVI. Lajos trónfosztása után és négy hónappal a király kivégzése előtt Franciaországban szinte minden lehetségesnek tűnik. Egy angol kémnő, egy sármos tolvaj és néhány tucat nincstelen kalandor az évezred legnagyobb rablására készül. A francia királyi kincstár diszkrét kiürítésére szövetkeznek, melynek legfőbb ékességei a koronaékszerek és Európa leghíresebb gyémántjai. Köztük a Régens, amelynek súlya és szépsége fölülmúlja minden ismert drágakőét, és tökéletes megmunkálása és tisztasága miatt ma is a világ legszebb gyémántjaként tartják számon. Michel de Grèce korabeli nyomozati és törvényszéki jegyzőkönyvek alapján rekonstruálja a kétszáz évvel ezelőtti eseményeket, és miközben az izgalmas történet során felvonultatja a korszak leghíresebb személyiségeit, a forradalom bürokratikus gépezetébe is betekintést enged. Mozgalmas, mégis finoman rajzolt képet ad a francia főváros hétköznapjairól.Nagyhatalmi ambíciók és szerelmi intrikák, politika és korrupció, a történelem árnyékában zajló tragikus és szerencsésebb sorsok szövevénye e történet, mely egyszerre kémregény, családi dráma és a forradalmi Párizs sokszínű freskója. epub https://mega.nz/file/c9kwHCZY#ni9Y5cp0BjRzszmVPd3ReaIYPCJ50TJP5mzW-il5FEo mobi https://mega.nz/file/s11wgCia#HUYIfWo23JYNx0JsYFWJD25xhvXuhT8bmrhyeq528uk
    1 point
  23. Zsigray Julianna-Utolsó farsang (Szűts Mara házassága 2.) epub 214kb data 1992 Az Utolsó Farsang meséje különösen ismerős lesz annak, aki olvasta Zsigray Julianna Szűts Mara házassága című regényét. Szűts Mara, Kornélia és a többiek sorsa hat évvel később folytatódik ebben a regényben. A női lélek apró rezdüléseire is figyelő, romantikus színekkel megfestett történetben egy vakmerő szerelem haláltusája és egy eltűnt világ gondtalansága, könnyedsége, vidámsága elevenedik meg. Egy régi farsang – az utolsó igazi, gondtalan, békebeli farsang idéződik fel: pezsgők, régi valcerek, régi kacajok, régi szerelmek melódiája. Egy ország utolsó boldog tánca a sötét kapuk előtt, amelyek alig hat hónap múlva gonoszan tárulnak fel, hogy elnyeljék mindazt, ami könnyű és vidám. Eredeti megjelenés éve: 1934 20. század magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus sorozat része > Pannon, Budapest, 1992 letöltés https://data.hu/get/13037111/Zsigray_Julianna_-_Utolso_farsang.epub -
    1 point
  24. Samantha Harvey-Nyugati szél epub Staunch Könyvdíj, 2019 Walter Scott történelmi regénydíj, 2019 – jelölés Waterstones: az év könyvei, 2019 Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai. 15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt. A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját? Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai… „Katartikus, lélegzetelállító regény.” ―New York Times Book Review „Életre kelti a középkori Angliát…” ―Washington Post „Középkori whodunnit… valóságos időutazás. Hasonló… (tovább) Eredeti cím: The Western Wind 15. század Anglia babona énelbeszélő férfi főszereplő gyász halál hit húsvét középkor krimi magyar nyelvű nyomozás papság regény szellemek tél vallás > XXI. Század, Budapest, 2021 letöltés https://data.hu/get/13007000/Samantha_Harvey_-_Nyugati_szel.epub - Glendy Vanderah-Ahol az erdő a csillagokig ér pdf 1,6mb data mega REJTÉLY, HONNAN JÖTT. CSODA, HOGY ITT VAN. Miután elvesztette az édesanyját, és megküzdött a mellrákkal, Joanna Teale visszatér a kutatómunkájához. A fészkelő madarakat tanulmányozza Illinois állam vadonjában. Napkeltétől napnyugtáig dolgozik, amíg magányos napjait meg nem zavarja egy titokzatos gyermek, aki egy nap mezítláb, zúzódásokkal borítva jelenik meg a faháza előtt. A lány Ursaként mutatkozik be, és azt állítja, a csillagok küldötte, hogy tanúja legyen öt csodának. A gyermekért aggódó Jo vonakodva rááll, hogy nála maradjon, de csak amíg többet nem tud Ursa múltjáról. Jo a zárkózott szomszédjához, Gabriel Nashhez fordul segítségért, hogy megoldják az elbűvölő kislány körüli rejtélyt. Azonban egyre több kérdés merül fel. Hogy lehet az, hogy ilyen kicsiként nemcsak olvassa, de érti is Shakespeare műveit? Miért történnek folyton jó dolgok körülötte? Ők pedig miért nem nézegetik már az eltűnt gyerekek honlapját? Bár hármuk közt különleges kötődés alakul ki, mind jól tudják, hogy nehéz döntéseket kell meghozniuk. Ahogy elérkezik a nyár vége, és Ursára már csak egy csoda vár, egyre közelebb kerül a sötét múlt árnyéka is. Majd amikor eléri őket, minden fájdalmas titokra fény derül, sorsuk pedig a csillagok kezébe kerül. Glendy Vanderah: Where the Forest Meets the Stars Eredeti mű Glendy Vanderah: Where the Forest Meets the Stars Eredeti megjelenés éve: 2019 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző Észak-Amerika Illinois magyar nyelvű rákbetegség regény rejtély A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 letöltés https://data.hu/get/12999364/Glendy_Vanderah_-_Ahol_az_erdo_a_csillagokig_er.pdf - letöltés https://mega.nz/file/XOpxGQaJ#iXIx7GeKR-STh7KsGtSbmAXeCV9Y2yKjwYgSTgveOVw - Anne L. Green-Csábító vallomások (Elfeledett sorsok) 2020 Elfeledett sorsok novelláskötet – Öt szereplő, akinek a története még csak most kezdődik Anne L. Green 2015-ben talált rá az írás széles országútjára. Azóta számos, váratlan fordulatokban bővelkedő romantikus-erotikus regénye jelent meg, amelyekben az írónő sokakat izgató kérdésekre keres válaszokat. Ahogy azt már a rátalált olvasói tapasztalhatták, szereti az egyedi fűszerezést. Számára egy könyv nemcsak arról szól, mi történik benne, hanem arról is, hogyan történik, hogyan vannak átadva az érzések, hangulatok. Olyan történeteket alkot, amelyek a rohanó, kapkodó világunkban nyomot hagynak a lelkekben. Ennek okán az olvasói gyakran teszik fel neki a kérdést: De mi lett az elfeledett mellékszereplők sorsa? Megannyi lezártnak tűnő történetet ismerhettünk már meg, amely tovább mozgatja az olvasó fantáziáját, aki válaszokat keresve alig várja, hogy elmerüljön egy újabb Anne L. Green-könyv lapjai között. Éppen ezért az írónő az olvasói kérésére csokorba szedte az Elfeledett sorsok novellásköteteit, amelyek rövid szösszeneteket rejtenek, és betekintést engednek a szót követelő szereplők életébe. Amennyiben nem olvastál még Anne L. Green-regényt, de belekóstolnál az írónő pikáns párbeszédekben, fülledt szenvedélyben, váratlan fordulatokkal spékelt akciókban gazdag stílusába, jó kötetet vettél a kezedbe. A Csábító vallomások című kötetben a Csábító-sorozat szereplői: Niko, Dmitrij, Kevin, Kirsten és Juke sorsának alakulását követheted nyomon. Ha a rövid történetek neked is elnyerték a tetszésedet, keresd az Elfeledett sorsok további köteteit is, a Bűnös gondolatokat, a Pillanatnyi reményt, a Pokoli bizsergést és a Titkok előszelét. letöltés https://data.hu/get/13000804/green_anne_l.__csabito_vallomasok.epub - Arthur Conan Doyle-A magányos kunyhó és további rejtelmes történetek epub 1mb Sir Arthur Conan Doyle – a Sherlock Holmes históriák világhírű és mára klasszikussá vált írója – misztikus bűnügyi novelláinak legújabb gyűjteménye a nemrég megjelent Rémálom szobája, A fekete doktor és a Kisvárosi lidércnyomás című válogatások után. Az írások közül több most olvasható először magyar nyelven. Tartalomjegyzék brit szerző elbeszélés magyar nyelvű misztikus novella skót szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az Attraktor Kiadó bűnügyi-gótikus sorozata Attraktor > Attraktor, Máriabesnyő, 2020 letöltés https://data.hu/get/13006202/doyle_arthur_conan__a_maganyos_kunyho.epub -
    1 point
  25. Anne L. Green-Pokoli fizetség 2020 epub A sötétség fogságában című regényben megismert Anthony története. A nők tényleg a zűrös pasikhoz vonzódnak? Andrew Dark egy drogkartell vezetőjeként élvezi a hatalom és a pénz adta lehetőségeket, ám ebben a sötét világban mindennek megvan az ára. Hamar ráébred erre ő is, amikor egy alkalommal hiba csúszik a számításába. Elraboltatja az áruló embere húgát, a szókimondó és csinos Christine Stuartot. Fogva tartó és túsza között kínzó vágy ébred. Háttérbe szorulnak a józan, észszerű döntések. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? A férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre? A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Greennek, a 2015. év elsőkönyves felfedezettjének romantikus-erotikus regénye nemcsak új köntösbe öltözött, de a korábbiaknál is több izgalommal és szövevényes fordulattal bővült. Eredeti megjelenés éve: 2019 Tartalomjegyzék bérgyilkos gyilkosság halál kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus > Álomgyár, Budapest, 2020 letöltés https://data.hu/get/12950191/green_anne_l.__pokoli_fizetseg.epub -
    1 point
  26. A Védelmező *The Equalizer* (2021) 1. évad ENGSUB WebRip, SD+1080p, angol feliratos amerikai krimi,folyamatos up! Szereplők: Queen Latifah --- Robyn McCall, a.k.a. "the Equalizer" Tory Kittles --- Marcus Dante Adam Goldberg --- Harry Keshegian Liza Lapira --- Melody "Mel" Bayani Laya DeLeon Hayes --- Delilah McCall Lorraine Toussaint --- Frieda "Aunt Fry" Lascombe Chris Noth --- William Bishop Tartalom: A védelmező (talán ez lesz a magyar címe, ha a filmes feldolgozásokat vesszük alapul) egy rejtélyes nőről szól, aki széles körű képességeinek tárházát veti be annak érdekébe, hogy azokon segítsen, akik nem tudnak máshova fordulni. Technikai információk: Általános Teljes név : The.Equalizer.S01E01.WEBRip.x264-ION10.avi Formátum : AVI Formátum/adatok : Audio Video Interleave Fájlméret : 440 MiB Időtartam : 43 perc 39 mp Teljes adatsebesség : 1 410 kb/s Kódoló szoftver : Lavf53.24.2 bemutató: 1. rész: The Equalizer SD: https://data.hu/get/12793598/ABCsittcsitt.S01E01.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12793596/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12793594/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12793597/ABCsittcsitt.S01E01.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 2. rész: Glory SD: https://data.hu/get/12817386/ABCsittcsitt.S01E02.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12817381/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12817387/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12817385/ABCsittcsitt.S01E02.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 3. rész: Judgment Day/b] SD: https://data.hu/get/12817383/ABCsittcsitt.S01E03.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12817380/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12817384/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12817382/ABCsittcsitt.S01E03.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 4. rész: Take a Village/b] SD: https://data.hu/get/12828157/ABCsittcsitt.S01E04.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12828158/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12828163/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12828161/ABCsittcsitt.2021.S01E04.It.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 5. rész: The Milk Run https://data.hu/get/12868198/ABCsittcsitt.S01E05.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12868205/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12868195/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12868196/ABCsittcsitt.S01E05.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 6. rész: The Room Where It Happens https://data.hu/get/12876035/ABCsittcsitt.S01E06.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12876033/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12876036/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12876034/ABCsittcsitt.S01E06.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 7. rész: Hunting Grounds https://data.hu/get/12906878/ABCsittcsitt.S01E07.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12906877/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12906879/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12906880/ABCsittcsitt.S01E07.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 8. rész: Lifeline https://data.hu/get/12912873/ABCsittcsitt.S01E08.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12912871/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12912872/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12912874/ABCsittcsitt.S01E08.1080p.AMZN.ENGSUB.crc 9. rész: True Believer https://data.hu/get/12919236/ABCsittcsitt.S01E09.ENGSUB.avi 1080p: https://data.hu/get/12919235/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.001 https://data.hu/get/12919234/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.002 https://data.hu/get/12919237/ABCsittcsitt.S01E09.1080p.AMZN.ENGSUB.crc Töltsétek le villámgyorsan, mielőtt töröltetné a jogtulaj!
    1 point
  27. Geile Promis - Versaute Prolls In der maske des promis steht dir jedes fickloch offen Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Public, Outdoor, Amateur, Stockings Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.34 GB Length: 01:43:03 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/e6b5ec0553377918950add4dd86078d1 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/bf2ca6cf492ff/Geile.Promis.Versaute.Prolls.rar
    1 point
  28. Extrem Versaute Skandal-Fotzen Private Ficktreffs! Parkplatz-Schlampe Rosi: Jedes Loch wird Vollgespritzt Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Threesome, Outdoor, Amateur, Big Boobs, Stockings Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.27 GB Length: 01:40:05 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/abbd2625ce9952a617fd642a17c8a577 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/cdbe78a4e078d/Extrem.Versaute.Skandal-Fotzen.rar
    1 point
  29. Madame Zoe - The Rubbertoy Madame Zo?'s Rubbertoy sehnte sich schon lange danach einmal das Opfer der Herrin vor laufender Kamera zu sein. Dieser Wunsch kann ihm doch gew?hrt werden... Es standen jedoch auch noch ein paar Strafpunkte aus. Ausgespreizt festgebunden werden zuerst seine Brustwarzen mit Klammern und dann seine Hoden mit einem CBT gequ?lt. Weiter geht es auf die Strafbank... Auf dem R?cken liegend, ausgespreizt, fixiert und die Eier lang gezogen, muss Madame Zo?'s Rubbertoy wehrlos ihre b?se Schwanzkralle ertragen, die sich immer mehr ihn sein Fleisch bohrt, desto mehr sie seine Erregung forciert ... damit er bei Kr?ften bleibt, wird er mit Dominak?ssen gef?ttert und auch seine Nippel vergisst sie nicht ... doch noch ist sein erl?sender Orgasmus weit entfernt... denn nun packt Madame die b?sen Nadeln aus..... Category: GERMAN, Deutsch, Fetish, BDSM, Female Domination, FemDom Strap-On, Latex, Starring: Madame Zo? Language: GERMAN Size: 1.64 GB Length: 01:12:03 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/13087e62774502dad1686d55001af07d [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/d7b05b26c2858/Madame.Zoe.-.The.Rubbertoy.rar
    1 point
  30. The Resolution - Dog World 2 Der dunkle "Club Peque", in dem Dog World Teil 1 endete, ist ein zwielichtiger Ort, in dem durch Geld auch die perversesten Fantasien Realit?t werden k?nnen. Luna trifft dort auf den blinden Bildhauer Bernard, mit dem sie schnell eine sehr spezielle Beziehung verbindet. Aber die Dinge ?ndern sich und der Preis, den Luna bezahlen muss, ist sehr hoch. Von ihrer Entscheidung h?ngt es ab, ob sie in dieser Dog World weiter ?berleben wird. Ein packender Endzeit Featurefilm mit viel abwechslungreichem Sex! Nach "The Gift" und "Dog World" ist "The Resolution" der dritte Film von Regisseur Roberto Valtuena, dem Shootingstar des modernen Adult Entertainment. Category: GERMAN, Deutsch, AVN Classics, Feature, Outdoor, Lesbian, Anal, Group, Fetish Starring: Ana Ros, Anneke Duran, Barbara Vamp, Carmen Marin, Dunia Montenegro, Enric Golmayo, Francisco Lopez, Heidi, Irina Vega, Jenny One, Jolanda Makselon, Lesly Kiss, Leyla Caball?, Marta Sanchez, Mick Blue, Nando Rico, Natalia Z, Oliver Sanchez, Paco Roca, Pere Borrull, Pricila Prats, Priva, Remigio Zampa, Roberto Chivas, Rocky, Salma De Nora, Sara May, Sara Twain, Simeon Valtuena, Sonia Carbo, Sophie Evans Language: GERMAN Size: 2.17 GB Length: 02:04:27 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/20b53eec82c91af32e50a86695c1ca24 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8c309a6ab6b0e/The.Resolution.-.DogWorld.2.rar
    1 point
  31. Amateur Spiele (2017) These sexy, slutty, amateurs may be fresh off the bus, but there is nothing naive about their sucking and fucking skills. Marvel as these fresh, nubile porn wannabe cream dreams get their petite pussies pounded by massive cocked masters. Category: Amateur, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, European, International, Stockings Starring: Kim, Gina, Olga Language: O-Ton Size: 2.03 GB Length: 01:56:15 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/d635315880a4bc0bfd5bc4a7a572a21d [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/3cb1f41b37528/Amateur.Spiele.rar
    1 point
  32. Zum Ficken Verdammt Teens go crazy for their first big cock! Watch as their innocence fades away when they realize how much they love dick. These teens are about to lose control and surrender to their filthiest desires. Dont let their age fool you, these girls know how to fuck. Category: Teens, Amateur, Public Pickup, Blowjob, Big Cock Starring: July, Tina, Cora Language: English Size: 2.19 GB Length: 02:05:05 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/da3febec6c71d24d34881be8c3a05ac0 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/cd13a92c603c9/Zum.Ficken.Verdammt.rar
    1 point
  33. Cougar And Kitten Tales Sexy cougars are teaching these young kittens the ways of sexual pleasure like only an experience women can. These young kittens won't know what hit them when these cougars are done with them!! Category: Teens, Lesbian, Cougars, Mature, GILF, Blonde, Outdoor Starring: Julia Ann, Dani Daniels, Casey Calvert, Janet Mason, Jayden Cole, Nikita Von James, Teal Conrad, Cassidey, Amanda Tate, Lisa Daniels Language: English Size: 1.93 GB Length: 01:50:09 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/7335219bf3ed9c4c2ae54a9222d981cc [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/8e30d595bec2a/Cougar.And.Kitten.Tales.rar
    1 point
  34. Big Tits On The Beach 2 When Romeo saw Romi's rock hard nipples poking through her bikini on a cold day on the seashore he took that whore home and warmed her up! When Will saw Alison's 34DDD rack and ample backside, he invited her to use his special "tanning bed" so he could turn up the heat on that pussy! Billy was concerned when he saw Heidi sun bathing topless, he invited her to his pad to help her avoid getting in trouble with the law, this gave him the opportunity to GET IT IN with those GIANT JUGGS! Jerry didn't want Holly to get a sunburn so he rubbed sun tan lotion all over her chest before he slammed that pussy and dropped a fat load of cum in her face! Category: Big Boobs, Bikini Babes, Gonzo, Big Dick Starring: Alison Tyler , Romi Rain , Heidi Hollywood , Holly Brooks Language: English Size: 2.30 GB Length: 02:06:35 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/ddacd13d3289cf13b421cf5dfff526c8 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/b5767935563c3/Big.Tits.On.The.Beach.2.rar
    1 point
  35. Mixxxed (2020) Petite and candid Czech model Nicole love is so shy that but once she unleashes the beast inside her, a totally different person appears. In this scenario, Nicole is paired up with veteran performer Franco Roccaforte, a BBC much older than her and who wants to initiate and introduce her to what IR is all about. Teasing Franco for a while in front of sunny windows makes his blood pressure go up and finally cant resist to jump in and take over Nicole Love teeny body. Heavy deepthroating, pussy licking, balls deep pounding, Franco Roccaforte opens up Nicole and her XXXtra fat labia turning this BBC in a crazy sexual mood. Czech high profile talent and performer, Katy Rose is one not to miss out.... Category: CZECH, Interracial, Big Cock, Lingerie, Stockings, Brunet Starring: Nicole Love, Katy Rose, Sandra Soul Language: O-Ton Size: 2.22 GB Length: 01:41:16 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/a47d9c569be5bf075b285de81b2601e1 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/6072539f309b5/Mixxxed.rar
    1 point
  36. Cafe The Climax (2019) In Caf? de Climax everybody has his Climax with Mariska as the owner of the bar, Sahara Knite known from Games Of Thrones, Belgian Tina and Olga Love! Category: Dutch, Anal, Big Boobs, Blowbang, Double Penetration, Fingering, Gangbang, Lingerie, Nipple Play, Pantyhose, Stockings, Threesomes Starring: Mariska X , Pascal White , Sahara Knite , Sam Bourne , Olga Love , Hete Tina , Maxim Roche , Michel Language: Dutch Size: 1.91 GB Length: 01:49:25 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/59c8aabd074e0763517126accbf2c2d6 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/d7f600ca3e813/Cafe.The.Climax.rar
    1 point
  37. Orgy Sex Parties 16 Want wall-to-wall pussy pounding? Howzabout a power packed suck-fest that leaves a room full of sexy sluts covered in hot jizz? If your answer is yes, then Orgy Sex Parties is for you! We jam-pack a bevy of beauties with firm tits and tight pussies into a room where they get triple-stuffed by throbbing cocks until their mouths, gashes and aching assholes are left red and raw! Category: FRENCH, Orgy, Group, Swingers, Teens, Mature, Anal, Gangbang, Lesbian, Older Men Starring: Alexa Jordan, Ashli Orion, Beverly Hills, Cassidy Blue, Chelsie Rae, Eden Adams, Kylee Reese, Lexi Lamour, Lexi Love, Natalie Norton, Penny Flame, Sammie Rhodes Language: O-Ton Size: 2.28 GB Length: 01:47:40 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/58fbada85dc474dc181e3aa4e0cc85fa [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/9441c7f91a107/Orgy.Sex.Parties.16.rar
    1 point
  38. The Rubber Nurse (2018) Herr Klingelmann leidet angeblich unter gelegentlichen leichten Erektionsst?rungen. Als Frau Doktor sich dann das Problem n?her ansieht ist das Entsetzten gro?. Der Penis im schlaffen Zustand unterscheidet sich nicht sonderlich von der erregierten Fassung! Kein Wunder bei der "Gr??e"! Trotzdem tut Frau Doktor alles um das Leiden des Patienten zu beheben. Sehr zur Hilfe kommt ihr da die bestens und mit modernsten Instrumenten ausgestattete urologische Praxis. Sp?testens als der ?rzte Kittel f?llt und die Gummi Vorbau Pracht zutage tritt, bewegt sich dann das bestes St?ck des Patienten doch leicht in Richtung Vertikale. Allerdings ahnt er in diesem Moment auch noch nicht was alles auf ihn und seinen Kleinen zukommt. Category: GERMAN, Deutsch, FemDom, bdsm, bondage, cbt, clinic, cum, domination, female, femdom, fetish, gloves, handjob, latex, orgasm control, slave, nurse, small cock Starring: Baroness Bijou Language: GERMAN Size: 1.33GB Length: 00:58:37 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/0886ad42c02c97dea4ea852f6074dcf3 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/eb7d46bf0cdc4/The.Rubber.Nurse.rar
    1 point
  39. The Magic Number (2020) Category: Threesome, Anal, Stockings, Outdoor, Lingerie, Blonde, Bic cock, Starring: Alyssa Reece, Charlie Red, Chloe Lamour Language: English Size: 2.65 GB Length: 02:31:53 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/18f981401fd08e7c68a6061fef8d9276 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/ecb0382d0ee35/The.Magic.Number.rar
    1 point
  40. Hello Titty Shot on location in Japan, the land where everything is cute and cuddly, Third World Media's Third World Media's Hello Titty brings you something that's exceedingly rare on Japanese women, big tits! Watch as these Asian honeys get it on with Asian men, their large fun bags bouncing as they're boffed! Category: Asian, Big Boobs, Japanese, Blowjobs, Uncensored, Interracial, Hairy, Lingerie, Naturally Busty, Petite, Starring: Nobuo Yamada , Rei Himekawa , Shu Takahashi , Kensaki , Shun Tasaki , Yui Aizawa , Saya Yagami , Yuria Ishida , Momo Himeno , Hideki Takayama , Hajime , Norika Aota , Kazuhiro , Chintaro Sukura , Nagisa Kirishima , Rie Matsuda , Momo Aizawa , Tukushi Makino , Nana Masaki , Junichi Kondo , Katsuya , Kaede Ohiro , Makino Tukushi , Tomomi Ayukawa , Reiko Miyazawa , Kazuha Minami , Momoka Matsuno , Tomohiro , Yutaka Chiba , Satsuki Mochida Language: Japanese Size: 2.63 GB Length: 02:49:05 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/4e6034e5445092ec1f7928aa1fd6e79a [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/7736e6aa7457c/Hello.Titty.rar
    1 point
  41. Geile Grannys 2 (2020) Sie mummeln zahnlos an fetten Schw?nzen und locken mit ihren schlabbrigen Scham-Lappen jeden Pimmel in ihre staubigen Grotten, dem sie habhaft werden k?nnen. Die geilen Greisinnen lassen sich nicht so leicht vom Futter vertreiben. Hin und wieder kommt ein junger Stecher vorbei, der keine Altersgrenzen kennt und das knarzende Geb?lk bespringt. F?r den gibt`s dann allerdings auch kein Entkommen mehr aus dem Knusperhaus! Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Grannies, MILF, Mature, Outdoor, BBW, Amateur, Fetish, Hairy Starring: Renata, Linda, Brenda Language: O-Ton Size: 2.68 GB Length: 02:33:39 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/34ef67a49b98d5aaf30c0bd32b06dafe [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/275687c4bd199/Geile.Grannys.2.mp4 or: https://k2s.cc/file/00f7319741874/Geile.Grannys.2.rar
    1 point
  42. Panties Cum Off (2020) Hei?e Blondinen mit dicken Titten werden zum H?hepunkt gefickt! Category: MILF, Big Boobs, Stockings, Lingerie, Big Dick, Blonde, Starring: Brandi Love, Cherie Deville, Kagney Linn Karter Language: English Size: 1.66 GB Length: 01:57:49 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/55a4598d5e2bec02075e8b17651265b3 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/e6848fa22523d/Panties.Cum.Off.rar
    1 point
  43. Big Butts On Bicycles 2 There is nothing like watching big ass riding on a bike seat! Ava is a sultry Hispanic beauty bicyclist with an incredible backside that Jerry couldn't resist taking for a test drive on his dick! When we saw Jodi's sexy ass cruising in our neighborhood, we invited her back to the studio to suck and fuck her way into porn stardom! When Talon saw a sexy brunette named Savannah's huge caboose bouncing on her bike, he couldn't help but notice her amazing assets so he brought her home and wore that pussy out! Laela is a sweet blonde babe who loves riding bikes almost as much as she loves riding cocks! Category: Bicycles, Big Butt, Gonzo, Teens, Mature, Facial Cumshot, Latina, Tattoo, Brunette, Blonde, Titty Fuck, Bubble Butt Starring: Natalie Nunez, Jodi Taylor, Layla Price, Savannah Fox Language: English Size: 1.77 GB Length: 01:41:43 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] http://rg.to/file/16203b4bc80f3d306320f81acfaa6781 [b]Keep2s:[/b] https://k2s.cc/file/7e5fe05687a5a/Big.Butts.On.Bicycles.2.rar
    1 point
  44. . A sárkánypecsét rejtélye (Journey to China - The Iron Mask Mystery) 2019 720p. WEB-DL H264 hun mkv (12) 1,82 GB Prémium link! színes, szinkronizált, kínai családi, akció, kaland 120 perc rendező: Oleg Stepchenko forgatókönyv: Alexey A. Petrukhin Dmitry Paltsev Oleg Stepchenko producer: Jackie Chan Alexey A. Petrukhin fényképezte: Ivan Gudkov Man-Ching Ng vágó: Arseny Syuhin Petr Zelenov zene: Aleksandra Maghakyan Jackie Chan: mester Arnold Schwarzenegger: James Hook Anna Churina: Miss Dudley Jason Flemyng: Jonathan Green Yuri Kolokolnikov: Peter Xingtong Yao: Cheng Lan Rutger Hauer: nagykövet Li Ma: boszorkány Charles Dance: Lord Dudley Paul Allica: Milbridge Narupornkamol Chaisang: ZomZom Chayanit Chansangavej: Dr.Belle Christopher Fairbank: Grey Mengmeng Li: Li Hong Kemisara Paladesh: HereBelle Hihetetlen kalandok, nagyszerű színészek és mágia. Egy angol térképészt azzal bíz meg a cár, hogy térképezze fel Oroszország távol-keleti részét. Kínáig tartó hosszú útja során számos elképesztő kalandba keveredik. Harcművész mesterekkel, kínai hercegnőkkel és magával a Sárkány Királlyal is találkozik, és rábukkan a sárkánypecsét titkára is. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun Videó információk: Méret: 1,82 GB Hossz: 2:00:20 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 000 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 1.875 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 164 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12667495/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part01.rar https://data.hu/get/12667496/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part02.rar https://data.hu/get/12667497/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part03.rar https://data.hu/get/12667498/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part04.rar https://data.hu/get/12667499/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part05.rar https://data.hu/get/12667500/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part06.rar https://data.hu/get/12667502/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part07.rar https://data.hu/get/12667503/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part08.rar https://data.hu/get/12667504/Sarkanypecset.rejtelye.2019.720.hun.part09.rar
    1 point
  45. . Az éhezők viadala - A kiválasztott - 1. rész (The Hunger Games - Mockingjay - Part 1) 2014 1080p. BDRip H264 HUN MKV (16) 2,34 GB színes, szinkronizált, amerikai kalandfilm, 123 perc rendező: Francis Lawrence író: Suzanne Collins forgatókönyvíró: Danny Strong zeneszerző: James Newton Howard operatőr: Jo Willems producer: Nina Jacobson, Jon Kilik vágó: Alan Edward Bell, Mark Yoshikawa Jennifer Lawrence: Katniss Everdeen Josh Hutcherson: Peeta Mellark Liam Hemsworth: Gale Hawthorne Woody Harrelson: Haymitch Abernathy Philip Seymour Hoffman: Plutarch Heavensbee Elizabeth Banks: Effie Trinket Donald Sutherland: Snow elnök Stanley Tucci: Caesar Flickerman Sam Claflin: Finnick Odair Julianne Moore: Alma Coin elnök Jeffrey Wright: Beetee Willow Shields: Primrose Everdeen Mahershala Ali: Boggs Robert Knepper: Antonius Jena Malone: Johanna Mason Natalie Dormer: Cressida Evan Ross: Messalla Elden Henson: Pollux Wes Chatham: Castor Szinkronhang: Földes Eszter Szatory Dávid Fehér Tibor Stohl András Csere Ágnes Fodor Tamás Epres Attila Kulka János Dévai Balázs Fehér Anna Anger Zsolt Nyáry Liza Welker Gábor Tarján Péter Miután Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) másodszor is túlélte az éhezők viadalát, új életet kell kezdenie a 13. körzetben. Bár nehezen dolgozza fel korábbi otthona és Peeta elvesztését, hamarosan új, minden eddiginél fontosabb döntés meghozatalára kényszerül. A lázadók immár nyílt felkelést indítottak a Kapitólium zsarnoksága ellen, melyhez egyre több körzet csatlakozik. Katniss a forradalom vezéralakjaként reményt adhat nekik, és épp ez az, amire Snow elnök (Donald Shuterland) is számít. Hamarosan mindenki számára nyilvánvalóvá válik Snow ördögi terve. Díjak és jelölések Golden Globe-díj 2015 Legjobb betétdal jelölés Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun Videó információk: Méret: 2,34 GB Hossz: 2:02:43 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1920 x 816 pixel Bitráta: 2 400 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.35 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 326 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/12481443/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part01.rar https://data.hu/get/12481444/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part02.rar https://data.hu/get/12481446/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part03.rar https://data.hu/get/12481445/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part04.rar https://data.hu/get/12481448/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part05.rar https://data.hu/get/12481447/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part06.rar https://data.hu/get/12481449/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part07.rar https://data.hu/get/12481450/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part08.rar https://data.hu/get/12481451/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part09.rar https://data.hu/get/12481452/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part10.rar https://data.hu/get/12481453/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part11.rar https://data.hu/get/12481454/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part12.rar https://data.hu/get/12481552/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part1.rar https://data.hu/get/12481553/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part2.rar https://data.hu/get/12481554/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part3.rar https://data.hu/get/12481555/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part4.rar https://data.hu/get/12481556/Az.ehezok.viadala-A.kivalasztott.1.resz.2014.1080p.hun.part5.rar
    1 point
  46. Gillian Flynn - Sötét helyek .pdf. Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes. Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság – felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül. letöltés https://mega.nz/file/uGIRHCrI#J4SbEx0iCVEZ0pUixmt-VuKYQYaw6u0fXAf6EERXN0M -
    1 point
  47. Mireille Guiliano-A francia nők nem híznak .PDF.EPUB. Tényleg le lehet fogyni a pezsgőtől? Kenyér, bor és csokoládé – lehet bűntudat nélkül vétkezni? Ez az étvágygerjesztő, szemléletmód-alakító könyv, amely spamelo és bölcs tanácsokkal, követhető és meggyőző érvekkel hat a női szívekre, nem hétköznapi diétásrecept-gyűjtemény, nincsenek benne táblázatok, kalóriaszámítások, hiszen nem azt feszegeti, hogy mit tilos ennünk, hanem, hogy mit kell feltétlenül – bár mértékkel – kipróbálnunk. A mű olyan női titkokba avat be bennünket, hogy miként legyünk boldogok és soványak úgy, hogy még az élvezeteket is halmozzuk. Mireille szerint a szigorú diéták nem tarthatnak örökké, hiszen az állandó kalóriaszámolgatás előbb-utóbb az agyunkra megy, és még a súlyfelesleg is visszatér. Aki nem szeret órákat tekerni a szobabiciklin, az vegye fel a legdrágább körömcipőjét, ne használja a liftet, menjen gyalog a munkahelyére, és táplálkozzék változatosan, kis adagokkal, legfőképpen pedig élvezze az életet. Mireille Guiliano, ez az elegáns, vékony (!) francia hölgy sommelier-k, séfek és étteremvezetők között nevelkedett, és lett elismert pezsgőszakértő. A Sorbonne-on végzett, több nyelvből fordítói- és tolmácsképesítéssel is rendelkezik, jelenleg a Reimsben üzemelő, jó nevű Veuve Clicquot pezsgőüzem igazgatója. A világpolgár „gasztroguru” könyve 30 ország nőolvasóit szabadította meg testi-lelki súlyfeleslegétől. Bon appétit! letöltés https://mega.nz/#!3WoD1YDY!24CoxWkuP7znSD1oNEBkSDN92cEczC2aF_52fmZc6zo - Mireille Guiliano-A francia nők nem ráncosodnak..PDF.EPUB. Az érett nők praktikái és titkai Ez a könyv arról szól, hogyan lehet negyven után sikeresen felvenni a harcot az évekkel az élet legkülönbözőbb területein annak érdekében, hogy életünk második szakaszában is teljes életet élhessünk, és megkapjuk mindazt, amit várunk tőle. Elmúltál ötvenéves? Egy napot se késlekedj! Tanulni sohasem késő, és amit megtanultunk bármikor, bármelyik életszakaszunkban alkalmazhatjuk, és megoszthatjuk másokkal. Mindazt, ami az útmutatás szempontjából hasznos és segítségünkre lehet a programunk megvalósításában, újra és újra, fejezetről-fejezetre hangsúlyozni fogom, és igyekszem annyi információval, ötletanyaggal, megoldási lehetőséggel szolgálni, hogy minden olvasóm megtalálja azt, amire szüksége van a saját, személyre szabott győztes stratégia kidolgozásához. Szokásomhoz híven ezúttal is gazdag személyes élményanyaggal, találó anekdotákkal igyekszem illusztrálni a mondandómat, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de tanulni is lehet belőlük. Félreértés ne essék, nem az örökifjúság receptjét kínálom az olvasónak, ilyen recept nincs, és ha volna, sem férne el egy könyv két fedőlapja között, csakúgy, ahogy más, hasonló súlyú témák sem, amelyekről tengernyi információval szolgál a világháló. Egy kellőképpen rendszerezett szemléletmód részletes kifejtéséhez azonban ez a terjedelem is elegendő. Ennek a könyvnek az a határozott célja, hogy segítséget nyújtson az olvasóknak elsősorban nőknek, de természetesen a férfiak is találhatnak benne megszívelnivalót , hogyan dolgozzák ki a saját szabályrendszerüket, melynek birtokában megreformálhatják, szebbé, jobbá, örömtelibbé tehetik az életüket bármelyik életszakaszban. Arról szól, hogyan verhetjük vissza sikeresen az évek kíméletlen támadását. Aki elolvassa, olyan tudás részese lesz, melynek birtokában akár tíz évvel is késleltetheti a testi és szellemi öregedést. Most pedig, ahogy mi franciák mondjuk: attaquons, azaz: rohamra! letöltés https://mega.nz/#!7XJ3VS6B!70geEPMBmP3QXivSIwj6hV1rv6UKZlYFWSjES_FX-RE -
    1 point
  48. Bűnös Chicagó 04 (CHICAGO PD.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 4.évad / 01.- 23.rész / 2016 - 2017 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-feliratozva***) WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Jason Beghe (Hank Voight) Jon Seda (Antonio Dawson) Sophia Bush (Erin Lindsay) Jesse Lee Soffer (Jay Halstead) Patrick John Flueger (Adam Ruzek) Marina Squerciati (Kim Burgess) Laroyce Hawkins (Kevin Atwater) Elias Koteas (Alvin Olinsky) Amy Morton (Trudy Platt) Brian Geraghty (Sean Roman) Samuel Hunt (Craig Gurwitch) Chris Agos (ASA Steve Kot) Stella Maeve (Nadia Decotis) Markie Post (Barbara 'Bunny' Fletcher) Oliver Platt (Dr. Daniel Charles) Alicia Hilton (Detective) Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/13349229/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349213/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349199/Chicago.P.D.s04e01.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10922885/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10922886/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10922884/Chicago.P.D.s04e02.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10972822/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10972820/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10972821/Chicago.P.D.s04e03.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10984242/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10984243/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10984245/Chicago.P.D.s04e04.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11003598/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11003600/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11003599/Chicago.P.D.s04e05.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349211/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349226/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349234/Chicago.P.D.s04e06.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11030937/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11030939/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11030938/Chicago.P.D.s04e07.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609670/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609661/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609648/Chicago.P.D.s04e08.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11052677/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11052671/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11052680/Chicago.P.D.s04e09.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349216/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349201/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349236/Chicago.P.D.s04e10.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349192/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349231/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349225/Chicago.P.D.s04e11.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349205/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349235/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349228/Chicago.P.D.s04e12.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11168608/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11168609/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11168607/Chicago.P.D.s04e13.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11149174/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11149152/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11149156/Chicago.P.D.s04e14.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11161010/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11161017/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11161014/Chicago.P.D.s04e15.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11170987/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11171003/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11170991/Chicago.P.D.s04e16.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11185891/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11185883/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11185890/Chicago.P.D.s04e17.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609662/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609653/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609658/Chicago.P.D.s04e18.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11214292/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11214293/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11214291/Chicago.P.D.s04e19.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11235211/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11235209/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11235210/Chicago.P.D.s04e20.frsc.part3.rar https://data.hu/get/11248318/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/11248316/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/11248317/Chicago.P.D.s04e21.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349193/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349239/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349232/Chicago.P.D.s04e22.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349237/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349220/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349197/Chicago.P.D.s04e23.frsc.part3.rar
    1 point
  49. Bűnös Chicagó 03 (CHICAGO PD.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 3.évad / 01.- 23.rész / 2015 - 2016 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Jason Beghe (Hank Voight) Jon Seda (Antonio Dawson) Sophia Bush (Erin Lindsay) Jesse Lee Soffer (Jay Halstead) Patrick John Flueger (Adam Ruzek) Marina Squerciati (Kim Burgess) Laroyce Hawkins (Kevin Atwater) Elias Koteas (Alvin Olinsky) Amy Morton (Trudy Platt) Brian Geraghty (Sean Roman) Samuel Hunt (Craig Gurwitch) Chris Agos (ASA Steve Kot) Stella Maeve (Nadia Decotis) Markie Post (Barbara 'Bunny' Fletcher) Oliver Platt (Dr. Daniel Charles) Alicia Hilton (Detective) Videó információk: Méret: 450 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 345 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz https://data.hu/get/10592412/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10592418/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10592399/Chicago.P.D.s03e01.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10605131/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10605129/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10605130/Chicago.P.D.s03e02.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10615633/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10615636/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10615634/Chicago.P.D.s03e03.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609496/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609485/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609508/Chicago.P.D.s03e04.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10647120/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10647122/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10647121/Chicago.P.D.s03e05.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609479/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609473/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609489/Chicago.P.D.s03e06.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609643/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609655/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609673/Chicago.P.D.s03e07.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10683029/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10683026/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10683020/Chicago.P.D.s03e08.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609665/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609654/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609656/Chicago.P.D.s03e09.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609652/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609657/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609645/Chicago.P.D.s03e10.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609674/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609660/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609659/Chicago.P.D.s03e11.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609667/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609650/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609641/Chicago.P.D.s03e12.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609649/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609664/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609672/Chicago.P.D.s03e13.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10771295/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10771289/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10771297/Chicago.P.D.s03e14.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609666/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609669/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609642/Chicago.P.D.s03e15.frsc.part3.rar https://data.hu/get/12609646/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part1.rar https://data.hu/get/12609644/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part2.rar https://data.hu/get/12609651/Chicago.P.D.s03e16.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10809251/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10809249/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10809250/Chicago.P.D.s03e17.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10834274/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10834273/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10834275/Chicago.P.D.s03e18.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349218/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349194/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349222/Chicago.P.D.s03e19.frsc.part3.rar https://data.hu/get/13349224/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part1.rar https://data.hu/get/13349200/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part2.rar https://data.hu/get/13349217/Chicago.P.D.s03e20.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10873948/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10873946/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10873947/Chicago.P.D.s03e21.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10886784/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10886780/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10886781/Chicago.P.D.s03e22.frsc.part3.rar https://data.hu/get/10899290/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part1.rar https://data.hu/get/10899287/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part2.rar https://data.hu/get/10899288/Chicago.P.D.s03e23.frsc.part3.rar
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...