Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/18/2025 in all areas
-
J. Goldenlane: Városi történet 92% epub történelmi fikció Hát mi mást tehet egy magányos, gyenge nő, ha idegen katonák törnek rá, mint hogy megmérgezi őket? [Hidden Content]2 points
-
A csütörtöki nyomozóklub I. “Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!” A. J. Finn Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát. S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne? Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg. epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]2 points
-
Nitro PDF Pro Enterprise v14.34.1.0 384MB Hozz létre PDF fájlokat, szerkessz, vagy konvertáld azokat sokkal népszerűbb fájlformátumba a Nitro Pro nevű alkalmazással, rengeteg hasznos elengedhetetlen funkciót biztosít, amik mindenképp szükségesnek tekinthetőek, az adott fájl széleskörű kezeléséhez. A segítségével World, Excel, vagy képformátumokba konvertálhatja PDF fájljaid, a pdf fájlból az utólagosan hozzáadott logók és vízjelek is eltávolíthatóak vele. Nitro Pro gives you everything you need to create, convert, edit, sign, and share standard PDF files. It’s simple, straightforward, and intuitive to use – so you can work more productively, your way. With Nitro Pro you can share your files with others, no matter what platform or device they’re on, and Nitro Pro 10 makes conversion easy. FEATURES: · Create PDF and PDF/A documents from virtually any Windows file. · Convert and merge files into a single PDF document. · Convert entire collections of files to PDF in one batch. · Scan paper documents to PDF. · One-button PDF creation from Microsoft Word, Excel, and PowerPoint. · Create 'intelligent' PDF documents with bookmarks, links, metadata, and security from Microsoft Office programs. Copying & Exporting PDF: · Export PDF for reuse in Microsoft Word, WordPerfect, OpenOffice and more. · Use different conversion modes to export files that look precisely like the original PDF and others that are easier to edit and repurpose. · Extract all text and images from PDF documents. · Batch convert PDF files to Word, RTF, and text formats. · Copy text while retaining formatting, including font, color, and size. Editing PDF: · Insert and edit text, including font, size, color and more. · Edit images — insert, resize, rotate, crop, flip, replace, arrange, delete, and extract. · Edit image properties — brightness, contrast, color space, and resolution. · Edit pages — insert, delete, rotate, crop, extract, and replace. · Split pages of PDF documents based on page groups, page ranges, and bookmark structure. · Add headers, footers, watermarks, and text to all pages in a document. · Add Bates numbering across a collection of PDF documents. · Add and edit bookmarks and links. · Auto-create bookmarks based on document text formatting and headings. · Auto-create links based on keywords and page numbers. · Optimize, shrink and repair PDF documents. · Edit document properties including metadata and initial view settings. Optical Character Recognition (OCR): · Create PDF files from scanned paper documents, or existing image-based PDF files, perfect for publishing, editing, or archiving. · Create fully compliant PDF/A documents. · Create editable PDF files and customize documents using the Editable Text feature. · Create easily searchable, PDF/A compliant documents for archiving with 'Searchable Image' mode. · Flexible multi-language support. Reviewing & Marking Up PDF: · Highlight text content with the Highlight, Underline, Cross Out and Replace Text tools. · Add Sticky Notes, Text Boxes, and Call Out annotations. · Add freehand drawings with the Pencil tool. · Add drawing shapes, including lines, arrows, rectangles, ovals, polygons and clouds. · Apply stamps to pages, choosing from standard built-in stamps or your own custom creations. · Attach documents and other files to your PDF pages. · Add explanatory text and other feedback to your markups. · Sort and manage comments. · Filter comments based on type, author, status, subject, and more. · Summarize comments for easy viewing alongside page content. View the summary as a PDF or print it for paper-based reviewing. PDF Security: · Secure documents with passwords and certificates. · Encrypt with 40-bit, 128-bit, and 256-bit level security. · Apply restrictions on printing, copying, and altering PDF documents. · Create and apply re-usable security profiles. · Digitally sign and certify PDF files. PDF Forms: · Fill in, save, print and submit forms. · Design forms. · Add, edit and run javascript. What's New In-App Software Update with Automatic Check for New Versions: Nitro PDF Pro now allows for checking for new updates from within the PDF Pro application, as well as automatically checking for new updates on startup. This functionality is disabled within our Enterprise build and may be disabled for other builds. Windows 11 Compatibility: Nitro PDF Pro now supports Windows 11. IE add-in removed from .msi and .exe installers: Effective from version 14.23 onwards, the add-in for Internet Explorer will no longer be available in PDF Pro installers. Fixed Issues & Improvements: SharePoint Extension Enabled for all builds: SharePoint Online extension can be used with all build types of PDF Pro for Windows. Resolved an issue related to difficulty viewing PDF documents with graphical content created in Catia V5. Resolved an issue where data entered in AcroForm-based documents was being reset unintentionally. Resolved an issue where text in some specific documents was being rendered as random characters. Resolved an issue in which some Japanese fonts appear as squares and do not render correctly, even after the appropriate font is installed. Made improvements to resolve some instances of unwanted boxes appearing when documents are opened in PDF Pro. Improved the appearance of redaction marks when redacting multiple lines of text. To increase performance, Digital Signatures statuses may be re-validated manually and automatic revalidation occurs less frequently. Start-up performance has been improved. Issue Resolved: The ”Import Bookmarks” option in Preferences no longer disappears on mouse-over. System Requirements for Nitro Pro Enterprise Operating System: Windows 10/8/7 Free Hard Disk Space: 1 GB minimum free HDD Installed Memory: 1 GB of minimum RAM Processor: Intel Core 2 Duo or higher [Hidden Content] jelszó:nitro1 point
-
J. Goldenlane - A Szélhámos és a Varázsló 88% pdf,epub fantasy Ez a regény nem arról szó, hogy a főhős megmenti a világot. Ebben a regényben nem tűnnek fel elfeledett, ősi hatalmak, nem dőlnek meg ősi birodalmak, nem derül fény ősi titkokra, és ősi relikviákról sem esik szó. Na jó, egy közepesen régi mágusrendet kiirtanak, és az utolsó túlélő valóban igyekszik rávenni a hőst, hogy tegyen ez ellen. De hogy is juthatna ilyesmire ideje, amikor fényes az éjszaka, szól a zene, folyik a bor, és oly gyakorta rákacsintanak szép hölgyek, amit kis túlzással lehet úgy érteni, hogy: „te csodás férfi, szívem szerint azonnal a karjaidba omolnék, hát ma este osonj be a palotánkba, ejtsd át a férjem, tégy magadévá, és utána ráadásul még a családi ezüstöt is elviheted!” Így ez a regény főleg arról szól, hogy a főhős fut, részben széplányok után, részben becsapott kártyapartnerek elől, vagy csak úgy spontán, a túlélésért. És rendben, egye fene, csekélyke szabadidejében valóban tesz lépéseket a világ megváltására, ami úgy-ahogy sikerül is neki. J. Goldenlane - Éjfél 86% pdf,epub,prc fantasy A halandók, akik folyton az öröklétről ábrándoznak, vajon belegondolnak-e abba, hogy a végtelen időnek önmagában semmilyen értéke sincsen? Annak, akinek régi barátja a halál, és akit a megsemmisülés pillanata néha jobban vonz, mint taszít, felfoghatatlanul mást jelent a pillanatok múlása. Eredendően máshogy látja tőle önmagát, a világot… a prédát és a vadászat kiteljesedését is. Alexander Nyikolajevics Szumarokov főhadnagy egy letűnt kor mementója: udvarias, intelligens, vasakaratú arisztokrata. Csak éppen tökéletesen halott, amíg az emberek világában felkel és lenyugszik a nap. Az éjszaka uraként a modernkori London utcáin keres értelmet a monoton éjjelekben – és találkozik a Nővel, aki harmóniájában maga a tökély, akiben csak úgy izzik a tűz, az élet. Csakhogy neki már megvan a maga Hercege. Amikor Alexander élet-halál fogadást ajánl, hogy ki nyerheti el a Nő szerelmét, ő már tudja, hogy a tét nem pusztán a létezés – hanem az őserő, amely bárminek értelmet adhat, amellyel a világot ketté lehet tépni. J. Goldenlane vámpírjai nem pusztán a képességeiktől különlegesek. Az írónő a zsáner archaikus gyökeréig nyúl vissza, sötét hangulatú, pikírt stílusú, groteszkségében is szórakoztató, modernkori drámaként bizonyítva a téma klasszikus tételét – hogy amikor a szerelemért és a győzelemért bárki bármire képes, akkor az okkal szörnyetegnek tartott és az emberségesnek nevezett szerepek sem lesznek többé egyértelműek. [Hidden Content]1 point
-
Avril Lavigne – Greatest Hits 2024 01– Sk8er Boi 02 – Girlfriend 03 – What the Hell 04 – Complicated 05 – Don’t Tell Me 06 – I’m A Mess (feat. YUNGBLUD) 07 – He Wasn’t 08 – Losing Grip 09 – My Happy Ending 10 – Bite Me 11 – Nobody’s Home 12 – I’m with You 13 – When You’re Gone 14 – Bois Lie (feat. mgk) 15 – Smile 16 – Love It When You Hate Me (feat. blackbear) 17 – Rock N Roll 18 – Here’s to Never Growing Up 19 – Keep Holding On 20 – Head Above Water MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Nitro PDF Pro Enterprise-Retail v14.26.0.17 666MB Hozz létre PDF fájlokat, szerkessz, vagy konvertáld azokat sokkal népszerűbb fájlformátumba a Nitro Pro nevű alkalmazással, rengeteg hasznos elengedhetetlen funkciót biztosít, amik mindenképp szükségesnek tekinthetőek, az adott fájl széleskörű kezeléséhez. A segítségével World, Excel, vagy képformátumokba konvertálhatja PDF fájljaid, a pdf fájlból az utólagosan hozzáadott logók és vízjelek is eltávolíthatóak vele. Nitro Pro gives you everything you need to create, convert, edit, sign, and share standard PDF files. It’s simple, straightforward, and intuitive to use – so you can work more productively, your way. With Nitro Pro you can share your files with others, no matter what platform or device they’re on, and Nitro Pro 10 makes conversion easy. FEATURES: · Create PDF and PDF/A documents from virtually any Windows file. · Convert and merge files into a single PDF document. · Convert entire collections of files to PDF in one batch. · Scan paper documents to PDF. · One-button PDF creation from Microsoft Word, Excel, and PowerPoint. · Create 'intelligent' PDF documents with bookmarks, links, metadata, and security from Microsoft Office programs. Copying & Exporting PDF: · Export PDF for reuse in Microsoft Word, WordPerfect, OpenOffice and more. · Use different conversion modes to export files that look precisely like the original PDF and others that are easier to edit and repurpose. · Extract all text and images from PDF documents. · Batch convert PDF files to Word, RTF, and text formats. · Copy text while retaining formatting, including font, color, and size. Editing PDF: · Insert and edit text, including font, size, color and more. · Edit images — insert, resize, rotate, crop, flip, replace, arrange, delete, and extract. · Edit image properties — brightness, contrast, color space, and resolution. · Edit pages — insert, delete, rotate, crop, extract, and replace. · Split pages of PDF documents based on page groups, page ranges, and bookmark structure. · Add headers, footers, watermarks, and text to all pages in a document. · Add Bates numbering across a collection of PDF documents. · Add and edit bookmarks and links. · Auto-create bookmarks based on document text formatting and headings. · Auto-create links based on keywords and page numbers. · Optimize, shrink and repair PDF documents. · Edit document properties including metadata and initial view settings. Optical Character Recognition (OCR): · Create PDF files from scanned paper documents, or existing image-based PDF files, perfect for publishing, editing, or archiving. · Create fully compliant PDF/A documents. · Create editable PDF files and customize documents using the Editable Text feature. · Create easily searchable, PDF/A compliant documents for archiving with 'Searchable Image' mode. · Flexible multi-language support. Reviewing & Marking Up PDF: · Highlight text content with the Highlight, Underline, Cross Out and Replace Text tools. · Add Sticky Notes, Text Boxes, and Call Out annotations. · Add freehand drawings with the Pencil tool. · Add drawing shapes, including lines, arrows, rectangles, ovals, polygons and clouds. · Apply stamps to pages, choosing from standard built-in stamps or your own custom creations. · Attach documents and other files to your PDF pages. · Add explanatory text and other feedback to your markups. · Sort and manage comments. · Filter comments based on type, author, status, subject, and more. · Summarize comments for easy viewing alongside page content. View the summary as a PDF or print it for paper-based reviewing. PDF Security: · Secure documents with passwords and certificates. · Encrypt with 40-bit, 128-bit, and 256-bit level security. · Apply restrictions on printing, copying, and altering PDF documents. · Create and apply re-usable security profiles. · Digitally sign and certify PDF files. PDF Forms: · Fill in, save, print and submit forms. · Design forms. · Add, edit and run javascript. What's New In-App Software Update with Automatic Check for New Versions: Nitro PDF Pro now allows for checking for new updates from within the PDF Pro application, as well as automatically checking for new updates on startup. This functionality is disabled within our Enterprise build and may be disabled for other builds. Windows 11 Compatibility: Nitro PDF Pro now supports Windows 11. IE add-in removed from .msi and .exe installers: Effective from version 14.23 onwards, the add-in for Internet Explorer will no longer be available in PDF Pro installers. Fixed Issues & Improvements: SharePoint Extension Enabled for all builds: SharePoint Online extension can be used with all build types of PDF Pro for Windows. Resolved an issue related to difficulty viewing PDF documents with graphical content created in Catia V5. Resolved an issue where data entered in AcroForm-based documents was being reset unintentionally. Resolved an issue where text in some specific documents was being rendered as random characters. Resolved an issue in which some Japanese fonts appear as squares and do not render correctly, even after the appropriate font is installed. Made improvements to resolve some instances of unwanted boxes appearing when documents are opened in PDF Pro. Improved the appearance of redaction marks when redacting multiple lines of text. To increase performance, Digital Signatures statuses may be re-validated manually and automatic revalidation occurs less frequently. Start-up performance has been improved. Issue Resolved: The ”Import Bookmarks” option in Preferences no longer disappears on mouse-over. System Requirements for Nitro Pro Enterprise Operating System: Windows 10/8/7 Free Hard Disk Space: 1 GB minimum free HDD Installed Memory: 1 GB of minimum RAM Processor: Intel Core 2 Duo or higher [Hidden Content] jelszó:nitro1 point
-
Lisa Jewell - A férfi titka Mindenkinek vannak titkai. Mi történik, ha nem emlékszel a titkaidra? "- Mióta ül idekint? – Tegnap érkeztem. – Honnan jött? – Fogalmam sincs." Lily csak három hete ment férjhez. Egyik este a párja nem tér haza a munkából, s a fiatal nő szorult helyzetbe kerül egy idegen országban, ahol nem ismer senkit. Alice idegen férfit talál a háza előtti tengerparton, a zuhogó esőben. Nincs neve, se kabátja, és fogalma sincs róla, mit keres ott. A nő a józanész dacára behívja az otthonába. De ki ez a férfi, és hogy bízhat meg Alice egy olyan emberben, aki elvesztette az emlékezetét? Két asszony, húsz esztendős titkok és egy férfi, aki nem emlékszik a múltjára. ------------- Lisa Jewell - A fenti lakók Sunday Times #1 Bestseller London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye. A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek? Két család ügyei gabalyodtak össze. Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak. ------------ Lisa Jewell - A megmaradt lakók (A fenti lakók 2.) Vannak titkok, amiket nem lehet eltemetni Gyors tempójú, agyafúrt a cselekmény. Első oldaltól az utolsóig maximálisan fenntartja a figyelmet. – Paula Hawkins A fenti lakók című hátborzongató thriller folytatásában Samuel Owusu detektív-főfelügyelőt borzalmas esethez hívják a Temze partjára. Amikor Owusu laborba küldi a bizonyítékot, kiderül, a nyomok egy döglött aktához vezetnek. Harminc évvel ezelőtt valaki vagy valakik hármas gyilkosságot követtek el Chelsea-ben. Rachel Rimmer tragikus hírt kap – férjét holtan találták franciaországi háza pincéjében. A körülmények arra utalnak, hogy egy betörő volt a tettes. A francia rendőrség sürgősen beszélni akar Rachellel: van egy sor kérdésük Michael múltjáról, a nő viszont a legkevésbé sem akar válaszolni. Lucy Lamb harminc évvel ezelőtt, szörnyű tragédiát követően menekült el Londonból. Gyerekeivel tér haza, hogy letelepedjen, és már éppen megvenné élete első házát, amikor a bátyja felkerekedik, hogy kézre kerítsen egy bizonyos férfit, aki annak idején a testvérek közös múltjában szerepet kapott, és akinek az emléke jelenleg sem hagyja őket nyugodni. Samuel, Rachel és Lucy egyaránt választ keresnek valami rejtélyes, érthetetlen eseménysorra – de tökéletesen felfoghatatlan, hogy mi köti össze ezeket az ügyeket. Eredeti megjelenés éve: 2022 Anglia angol szerző brit szerző család családon belüli erőszak gyilkosság halál házasság kortárs krimi kutya LMBTQ London magyar nyelvű nemi erőszak nyomozás obszcén nyelvezet párkapcsolat pszicho-thriller regény rejtély rendőr sorozat része testvérek thriller váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789635684380 -------------------------- Lisa Jewell - A föld nyelte el Ellie Mack egyszerűen tökéletes volt. Tizenöt éves, a legkisebb a három testvér közül. Szerették a szülei, a barátai, a tanárai, a pasijával álompárt alkottak. Már csak néhány nap volt hátra, hogy kezdődjön az idilli, vizsgák utáni nyári szünidő. Előtte állt az élet. Amikor a föld nyelte el. Tíz év telt el, Ellie édesanyjának, Laurel Macknek időközben tönkrement a házassága. Most egy kávézóban megismerkedik egy férfival, aki váratlanul vonzónak bizonyul. Laurel meglepetten érzi, hogy a flört kezd komolyra fordulni: máris ott tartanak, hogy a férfi, Floyd bemutatja a lányainak. És Laurel lélegzete elakad – mert Floyd legkisebb lánya szakasztott úgy néz ki, mint Ellie. Hogyan lehetséges mindez? Egyáltalán hova tűnt Ellie? Laurelben újra feltolulnak a nagy nehezen szőnyeg alá söpört kérdések. 21. század Anglia angol szerző anyaság brit szerző család depresszió emberi sorsok emberrablás férfi főszereplő gyász gyermek főszereplő gyilkosság kortárs krimi lélektani fikció London magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény rejtély szülői szerep thriller váltott nézőpont váltott szemszög > XXI. Század, Budapest, 2023 304 oldal · ISBN: 9789635683727 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Gyurgyák János,Saly Noémi (szerk.) - Élet a régi Magyarországon A kiadó tavaly megjelent, A régi Magyarország képeslapokon című albumának folytatásaként most az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Aprónyomtatvány-tárának ritkán látható kincseiből válogattunk össze egy kötetre valót. Eleink, a Monarchia polgárai számtalan változatos írott és képes érintkeztek egymással. Hírt adtak a gyerekek születéséről, házasságkötésekről és szeretteik haláláról; küldözgettek üdvözlőlapokat és fényképeket a legkülönfélébb alkalmakra; ajánlgatták portékájukat plakátokon, röplapokon és kávéházi számolócédulák hátán; följegyezték táncosaik nevét díszes táncrendekre; színes kis jutalomképekkel vagy szentképekkel méltányolták a nebulók iskolai előmenetelét; takaros füzetkékben rögzített asztaltársaságuk vagy temetkezési egyletük szabályait; ex librisek büszkélkedtek a könyvekben. És szerencsénkre mindig akadt, aki eltett emlékbe egy-egy színház- vagy mozijegyet, villamosbérletet, arcképes vasúti igazolványt, bőröndcímkét, cselédkönyvet, tagkönyvet, immár sehová sem ér-vényes útlevelet, értéket vesztett részvényt, lejárt számlát. Ezekből kerekedik ki most tarka és eleven kép a hajdanvolt Magyarországról, nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjairól és ünnepeiről. pdf 333mb [Hidden Content] [Hidden Content] 2023.01.231 point
-
Gyurgyák János (szerk.)- Magyarország története képekben-Szocializmus és rendszerváltás pdf 233mb [Hidden Content] [Hidden Content] 2023.03.111 point
-
Brandon Mull: Spirit Animals – Szellemállatok sorozat *** Brandon Mull: Vadnak született (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 1.) Eredeti cím: Wild Born Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Vadnak született Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2018, 2020, 2021 Fordította: Pék Zoltán Te vadnak születtél? Négy gyermek, akiket hatalmas távolság választ el, mind átesnek ugyanazon szertartáson, melyet zöld köpenyes idegenek felügyelnek. Négy fényvillanásból négy vadállat jelenik meg, és a gyerekek, valamint a világ sorsa egy csapásra megváltozik. Lépjetek be Erdász világába, ahol tizenegy évesen minden gyerek megtudja, hogy azon kevesek közé tartozik-e, akinek szellemállata van. Ez az ember és állat közti ritka kapcsolat mindkét felet különös erővel ruházza fel. Közben távoli, elfeledett földeken sötét erő támad, és megkezdte a világ feldúlását. Erdász sorsa a négy ifjú vállán nyugszik, de vajon sikerrel járnak-e? Maggie Stiefvater: A hajsza (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 2.) Eredeti cím: Hunted Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A hajsza Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2019, 2021 Fordította: Pék Zoltán Erdász világában csak kevesen tudnak olyan szellemállatot megidézni, mint Conor, Abeke, Meilien és Rollan. Olyan kapcsolat fűzi őket a szellemállatukhoz, ami révén emberfeletti képességek birtokába jutnak. És ha másképp is lehet szellemállatot szerezni? Mesterségesen létrehozni a kapcsolatot, így az embert teljes hatalommal ruházni fel? És ha olyasvalakinek ajánlják fel ezt, aki határtalanul önző? A négy fiatalnak még ideje sem volt összemelegedni, és még szellemállataik képességével sincsenek igazán tisztában. Ennek ellenére szembe kell szállniuk egy brutális ellenféllel, aki minden szabályt megszeg, hogy legyőzze őket. Garth Nix & Sean Williams: Vérkötelékek (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 3.) Eredeti cím: Blood Ties Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Vérkötelékek Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2015, 2020, 2021 Fordította: Robin Edina Erdász az örök egyensúly hazája. A ritka kapocs, a szellemállatokhoz fűződő kötelék tartja össze az emberek és az állatok világát. Conor, Abeke, Meilin és Rollan mindnyájan részesültek ebben a különleges ajándékban – és a megtiszteltetéssel járó felelősség is a vállukra nehezedik. A Hódítók azonban megpróbálják elpusztítani ezt az egyensúlyt, lángba borítják a világot, és egész városokat tipornak el a végső hatalomra törő küzdelem során – köztük Meilin otthonát is. A lány végül képtelen tovább várni, készen áll a harcra, így hát szellemállatával, egy Dzsí nevű pandával behatol az ellenség területére. A barátai sem járnak messze mögötte… de nem ők az egyetlenek. Az ellenség mindenhol ott rejtőzik. Shannon Hale: Tűz és jég (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 4.) Eredeti cím: Fire and Ice Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tűz és jég Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2021 Fordította: Robin Edina Különös dolgok történnek a világ jégbe fagyott szélén. Conor, Abeke, Meilin és Rollan keresztül-kasul bejárták egész Erdászt, hogy megfékezzék a kegyetlen Hódítókat. Csakis négyük kezében van elég erő, hogy legendás szellemállataik különleges képességeinek segítségével megakadályozzák a gonosz hatalmának előretörését. Miközben a dermesztő északi vidékeken követnek egy nyomot, hőseink egy csendes kis faluba érkeznek, ahol nem minden az, aminek első pillantásra látszik. Nem lesz könnyű feltárni az igazságot ezen a csalóka szépségű helyen – és a csapat lassan kezd kifogyni az időből. A Hódítók már a nyomukban loholnak. Tui T. Sutherland: Árral szemben (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 5.) Eredeti cím: Against the Tide Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Árral szemben Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2019, 2021 Fordította: Robin Edina A kaland folytatódik. Fényesen süt a nap a Százszigeten, mégis sötét árnyak kísértik az útjukat. Conor, Abeke, Meilin és Rollan bejárta már az egész világot, hatalmas erejű talizmánok után kutatva, nehogy fegyverként az ellenség kezére jussanak. Utazásuk során az ifjú hősök nyomában mindvégig ott lihegett az üldözők hada, és különös módon mindig pontosan tudták, hol is találják őket. Most már az okát is tudják. Áruló rejtőzik közöttük. Miközben a trópusi paradicsom kristálytiszta vizeit járják, a csapat tagjai akaratlanul is gyanakvó tekintettel fürkészik egymást. Egyikük kém, és mielőtt a küldetésük befejeződik, halálos csapdában találják magukat. Eliot Schrefer: Erőpróba (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 6.) Eredeti cím: Rise and Fall Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Erőpróba Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina A sivatag közepén egy gyönyörű oázis rejtőzik, ahol egy rendkívüli király uralkodik – egész Erdászban nincs hozzá fogható. A neve Cabaro, a Nagy Oroszlán, az állatok birodalmának uralkodója, aki féltékenyen őrzi varázslatos aranytalizmánját. Ember még sohasem tette be lábát a Nemes Vad területére. Nem mindennapi feladatra vállalkoznak hát hőseink, amikor útra kelnek az oázis felé. Conor, Abeke, Meilin és Rollan már máskor is végrehajtotta a lehetetlent. Most azonban a csapat a felbomlott – barátságukat szétzilálta egy szörnyű, pusztító árulás. Az ifjú hősök és szellemállataik máris rengeteg áldozatot hoztak a talizmánokért folytatott harcban. Ám amint a világ lassan darabokra hullik körülöttük, és egy kegyetlen ellenség követi minden lépésüket, még súlyosabb csapások érik őket. Marie Lu: Az Örökfa (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 7.) Eredeti cím: The Evertree Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Az Örökfa Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina Conor, Abeke, Meilin és Rollan hajdanán hétköznapi gyerekek voltak. Azután egy napon megidézték saját szellemállatukat – bölcs és nagyhatalmú társakra leltek bennük, akik bámulatos képességekkel ruházták fel őket… és óriási felelősséggel. A csapat bejárta együtt egész Erdászt, kétségbeesett harcot folytatva egy kegyetlen ellenféllel. Együtt küzdöttek és nevettek. Csatákat nyertek, és barátokat veszítettek. Sőt, valaki még önmagát is. Hamarosan véget ér az útjuk. El kell jutniuk egy titkos helyre, amiről elfeledkezett az idő, hogy szembeszálljanak a börtönéből kitörő ősi ellenséggel. Csupán egyetlen esélyük van, hogy megfékezzék… vagy összeomlik az egész világ. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,1 MB [Hidden Content]1 point
-
A.G. Riddle: Az Atlantisz kór (Eredet misztérium 2.) A járvány, amely 70000 éve vár arra, hogy kitörhessen… Megváltoztatja az emberiség sorsát… ÖRÖKRE. A spanyolországi Marbellán dr. Kate Warnernek szembesülnie kell a rettenetes valósággal: az emberi faj a kihalás szélén áll. Egy olyan járvány söpört végig a földgolyón, amelyhez hasonlót még nem látott az emberiség. Közel egymilliárd ember halt meg – azoknak pedig, akik életben maradtak, a génjeit változtatta meg az Atlantisz-kór. A túlélők kisebb csoportja gyors fejlődésnek indult. A többiek elkezdtek visszafejlődni. Ahogy a világ egyre mélyebbre süllyed a káoszba, radikális megoldások merülnek fel. A fejlett országok előállnak egy Orchidea nevű gyógyszerrel, melyet hatalmas mennyiségben állítanak elő, és juttatnak el a világ minden pontján található menekülttáborokba. Ám az Orchidea csupán arra jó, hogy időt nyerjenek: a tüneteket megszünteti ugyan, de magát a betegséget nem gyógyítja meg. Az Immari International más megoldást választ: ők nem tesznek semmit, hagyják, hogy a járvány zavartalanul tomboljon. Az Immari egy olyan világot akar, melyet a genetikailag felsőbbrendű túlélők népesítenek be, egy új emberi faj, amely készen áll arra, hogy beteljesítse sorsát. Az Orchidea-szövetség és az Immari nyílt háborúba kezd egymással a túlélők feletti irányításért. Az emberiségnek egyetlen esélye maradt: megtalálni a járvány gyógymódját, és Kate az egyetlen, aki képes lehet arra, hogy megfejtse az Atlantisz-kórt körülvevő rejtélyt. A választ az emberiség történetének sorsfordító eseményeinél kell keresni – ahol az emberi genom rejtélyes módon megváltozott. Kate beutazza Európa és Észak-Afrika sivár, pusztulásnak indult vidékeit, de végül a múlt feltárására tett kísérlet vezeti el oda, ahova álmában sem gondolta, hogy eljut… Hamarosan rájön, hogy az emberi fejlődés története nem az, aminek hittük – neki pedig rettenetes áldozatot kell hoznia, ha helyre akarja hozni a kisiklott evolúciót. Az Atlantisz-kór az Eredet-misztérium-trilógia második kötete, amelyből egymillió példányt adtak el az Egyesült Államokban, 18 nyelvre fordították le, és a történet megfilmesítésén jelenleg is dolgozik a CBS Films studió. epub [Hidden Content]1 point
-
Boros Zoltán, Szikszai Gábor - Eclectic - Az album Ezek a gazfickók mindent tudnak. Vagy majdnem mindent. A ceruza, a rajztoll az ujjaik hegyéhez nőtt, és engedelmesen végrehajtja az idegeiken át az agyukból érkező parancsokat, tudják, egy vonalnak hol kell izgatottan fellendülnie, hol kell engedékenyen elsimulnia, hol kell előragyognia a papír fehérségének. így kell rajznak, illusztrációnak, grafikának nevezett képeket alkotni. A kezeikhez – mind a négyhez? – hozzánőtt az ecset, ha használnak egyáltalán ilyen régimódi szerszámot, vagy inkább az új, fantasztikusnak tűnő festékszóró pisztoly, amivel képesek belefesteni egyetlen ősz hajszálat egy fekete hajzuhatagba Az elképesztő színek és árnyalatok is egyenesen az agyukból pattannak ki. a kétezredik év festékével, a szivárványt is felülmúló büszkeséggel. pdf 170mb 1994 [Hidden Content]1 point
-
Carol S. Dweck - Szemléletváltás Miért nem segíti gyermekeink fejlődését, ha készségeiket és intelligenciájukat dicsérjük? A harsány, karizmatikus vagy a szerény, befelé forduló vezetők sikeresebbek? Vajon az akaraterőnkön múlik, hogy be tudjuk-e tartani fogadalmainkat? Nem csupán képességeinktől vagy tehetségünktől, sokkal inkább szemléletmódunktól függ, elérjük-e céljainkat. A megfelelő szemlélettel nemcsak gyerekeinket motiválhatjuk iskolai teljesítményük javítására, de mi is rengeteget fejlődhetünk mind személyes, mind szakmai téren. Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem világszerte ismert pszichológiaprofesszora évtizedekig kutatta a siker titkát. Könyvében számos kutatás segítségével, a legkiválóbb vezetők, sportolók, szülők és tanárok példáin keresztül bebizonyítja, hogy ha fejlődési szemlélettel tekintünk önmagunkra és a világra, az olyan tudásvágyra és kitartásra sarkall bennünket, amelynek köszönhetően az élet minden területén sikeresebbek leszünk. „Szeretnénk, hogy Magyarországon természetes legyen kiállni önmagunkért és másokért, hogy az együttérzés társadalmi norma legyen. Carol S. Dweck módszere ennek a változásnak az alapja." Hősök Tere Kezdeményezés pdf 86mb 2006 [Hidden Content]1 point
-
José Saramago – Alentejo Egy évszázad regénye Eredeti cím: Levantado do Chão Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Alentejo Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pál Ferenc Balladás hangú regényében José Saramago a Portugália déli részén elterülő Alentejo tartományba vezeti el olvasóit, és egy nincstelen parasztcsalád négy nemzedékének életén keresztül mutatja be az alentejo-i parasztság XX. századi történetét. Az elbeszélt események 1905 körül kezdődnek, ez az évszám azonban a regény során esetlegessé válik, mivel Portugáliának ezen a vidékén az emberek szinte időtlen viszonyok között léteztek évszázadokon át. Életük belesimult a tájba, a természet örök körforgásába, és a létezésüket fojtogató múltba. Nemcsak az elmaradottság, a középkori szinten megrekedt birtokviszonyok miatt, hanem mert a régmúlt idők visszatérő árnyai is folytonosan ott settenkedtek körülöttük, akár a földesurak egymást követő nemzedékeiben továbbélő Lamberto Horques Alemão, a német lovag, aki a XV. században kapta hűbérbirtokul ezt a vidéket I. János királytól, akár az egyház örökös hatalmát képviselő vidéki papok. Ugyanígy a múltat idézik a Mau-Tempo család négy évszázad óta időről-időre kék szemmel megszülető gyermekei is, emlékeztetve arra az ötszáz évvel korábban élt hajadonra, akivel egy forrásnál erővel kedvét töltötte a föld idegen ura…. Saramago jó harminc éve ezzel a már sajátosan egyéni hangú regényével kezdte meg a portugál történelem egy-egy jelentős korszakával foglalkozó műveinek sorát. Nélküle nem volna teljes magyarul sem a Nobel-díjas portugál írónagyság életműve. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,78 MB [Hidden Content]1 point
-
Clifford D. Simak – Ha megáll az idő Eredeti cím: Time is the Simplest Thing Eredeti kiadó: Doubleday Eredeti kiadás éve: 1961 Magyar cím: Ha megáll az idő Magyar kiadó: Maecenas, Budapest Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Végh István A Föld merész űrhajós flottái már nem száguldozhattak szabadon a csillagközi térben, mert a világűr gazdasági felosztása is a végéhez közeledett. A felfedezéseknek azonban folytatódniuk kellett. Erre azonban lassanként csak egyetlen eszköz adódott: a telepátia, hiszen a gondolat szárnyalását nem akadályozhatja sem a mérhetetlen távolság, sem a politika. De ha megáll az idő, milyen közegben mozoghat a gondolat? Shepherd Blaine a Föld legképzettebb telepatái közé tartozik. Agyi impulzusai becserkészik a végtelen teret. Tapasztalt idő- és téruzató. Érthető hát a megdöbbenése, amikor ráeszmél, hogy agyának egy sarkába idegen lény, távoli bolygó intelligens lakója fészkelte be magát. Simaknak ez a műve méltán nyerte el a műfaj legnagyobb kitüntetéseit, a Hugó és a Nebula díjat. „Clifford Simak a science fiction történetének talán legleleményesebb gondolkodója.” – Isaac Asimov Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,08 MB [Hidden Content]1 point
-
Clifford D. Simak – A város Eredeti cím: City Eredeti kiadó: Gnome Press Eredeti kiadás éve: 1952 Magyar cím: A város Magyar kiadó: Kozmosz Könyvek, Budapest Móra, Budapest Magyar kiadás éve: 1970, 1990 Fordította: Kuczka Péter Az emberiség, amikor már képtelen tovább elviselni a szupercivilizált városok zsúfoltságát, de az elért tökéletességtől sem szeretne megválni, úgy dönt, elhagyja a földet, és egy másik bolygóra települ át. Van azonban néhány ember, aki valamiféle kitörölhetetlen, ősi nosztalgia folytán mégsem képes megtenni ezt a lépést, és nem kér a csábító álomból. ők ott maradnak a városban, s az elburjánzó tájakat a kutyák veszik birtokukba. A még tovább élő néhány humanoid robot segítségével ekkor egy másik civilizáció kezdődik, mely évezredek múltán kutatni kezdi saját eredetét. A várost az amerikai SF-szerző legismertebb regényeként tartják számon a lexikonok, e művéért kapta meg a Nemzetközi Fantasy Nagydíjat is. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,09 MB [Hidden Content]1 point
-
Clifford D. Simak – Az emberfarkas-elv Eredeti cím: The Werewolf Principle Eredeti kiadó: Putnam Publishing Eredeti kiadás éve: 1967 Magyar cím: Az emberfarkas-elv Magyar kiadó: Cédrus Magyar kiadás éve: 1994 Fordította: Kiss Marianne Farkasember, vagy biológiai számítógép, vagy szintetikus ember? Melyik az igazi?… Fantázia, tudomány, szerelem – lebilincselően izgalmas olvasmány. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,58 MB [Hidden Content]1 point
-
Décsi Ágnes, Szántó Péter - Kínai főzőiskola alapfokon pdf 11mb 1990 [Hidden Content]1 point
-
Lionel Shriver – A Mandible család 2029–2047 Eredeti cím: The Mandibles Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A Mandible család Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Komló Zoltán A közeljövő Amerikájában játszódó, sugárzóan szellemes, éleslátó regény egy valamikori jómódú család négy generációját követi nyomon, amint keresztülbotorkálnak a – nagyon is ijesztően valóságosnak tűnő – országos méretű adósságválságtól romokban heverő amerikai gazdaságot megrázó utórengéseken. Az Egyesült Államok 2029-ben vérontás nélküli világháborúba keveredik, amely idővel amerikai családok millióinak megtakarítását teszi semmivé. A nemzetközi devizatőzsdén a „mindenható dollár” értéke egyik napról a másikra óriásit zuhan, és helyét egy új globális fizetőeszköz, a bancor veszi át. Az elnök megtorlásul bejelenti, hogy Amerika nem tesz eleget hitel-visszatérítési kötelezettségeinek. Számlái fedezésére a kormány pénzt nyomtat. Ami kevés tényleges valuta a takarékoskodóknál megmarad, azt egykettőre elnyeli az elszabadult infláció. A Mandible család kilencvenhét éves pátriárkájuk halála után jókora örökségre számított. Miután szülői jussuk semmivé porlad, a kezdeti szimpla csalódás a puszta túlélést jelentő kihívásba torkollik. Avery ingerült, amiért nem vásárolhat olívaolajat, Florence nővére viszont földönfutóvá lett családtagokat kénytelen befogadni szűkös háztartásába. Nollie nénikéjük, a külföldön élő írónő hetvenhárom évesen egy olyan országba tér haza, amelyre rá sem ismer. Nollie fivére, Carter azon füstölög, hogy megtébolyodott mostohaanyjukról neki kell gondoskodnia, mert idősek otthonára immár nem telik. Az egykor jobb napokat látott amerikai családot csupán Florence csodabogár tinédzser fia, Willing, a közgazdasági autodidakta menti meg az utcára kerüléstől. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,83 MB [Hidden Content]1 point
-
Jack Challoner - Hurrikánok és tornádók (Szemtanú) pdf 65mb 2001 [Hidden Content]1 point
-
Aliens: Életre halál (Jonathan Maberry (szerk.)) Eredeti cím: Bug Hunt Eredeti kiadó: Titan Publishing Group Ltd. Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Aliens: Életre halál Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Szántai Zsolt „A Gyarmatügyi Flotta katonái kemény fiúk, a fegyverzetük a lehető legmodernebb. Elbánnak ők mindennel!” – Burke Ripley-nek (Részlet A bolygó neve: Halál c. filmből) Amikor a tengerészgyalogosok elindulnak, hogy szembenézzenek leghalálosabb, ellenfeleikkel, a xenomorfokkal – vagyis amikor elkezdődik a menet, amelyet Hudson közlegény csak „poloskavadászatnak” nevezett – az összecsapás tétje mindig ugyanaz: élet vagy halál. A kötetben található tizenöt vadonatúj történet mind ilyen „közeli találkozásokról” szól, a műfaj különösen tehetséges íróitól: Dan Abnett – Rachel Caine – Larry Correia – Keith R. A. DeCandido – David Farland – Matt Forbeck – Ray Garton – Christopher Golden – Heather Graham – Brian Keene – Paul Kupperberg – Tim Lebbon – Jonathan Maberry – James A. Moore – Yvonne Navarro – Weston Ochse – Scott Siegler – Mike Resnick and Marina J. Lostette A történetek az első négy „Aliens” film idejében játszódnak: szereplőik, a tengerészgyalogosok idegen világokra, elhagyatottan sodródó űrállomásokra, gyarmatbolygókra jutnak el, és persze az univerzum legveszedelmesebb szörnyeinek fészkeibe. Garantált, hogy ezektől a sztoriktól megfagy az ember vére – mielőtt megalvadna. Tartalomjegyzék Paul Kupperberg – Esélyek Dan Abnett – Raj Rachel Caine – Sakkfigurák Yvonne Navarro – Eltűntnek nyilvánítva Christopher Golden – Láncreakció Matt Forbeck – Rovarirtók Ray Carton – ÉIve vagy holtan Weston Ochse – Hős David Farland – Sötét anya Larry Correira – Huszonkettedik epizód Keith R. A. Decandido – A riporter Brian Keene – Üres fészek Heather Graham – Leszáll a sötétség Mike Resnick és Marina J. Lostetter – Látogatás Jonathan Maberry – Mélyfekete James A. Moore – Biomechanoid Scott Sigler – A veszedelmes préda Tim Lebbon – Tűzcsimbókok Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,82 MB [Hidden Content]1 point
-
Tényi Tamás - Ritka pszichiátriai tünetek szindrómák „Ez a könyv az elmúlt húsz évben született pszichopatológiai témájú dolgozataim, kazuisztikáim átdolgozása és egyben jelentős kibővítése nyomán született. Gyakorló klinikusként kezdő orvos korom óta érdeklődéssel fordultam a különböző ritka pszichiátriai tünetek és szindrómák felé. Mindig is vonzott, hogy ezen jelenségek tanulmányozása kapcsán a tudományos kutatás mondhatni ember és beteg közelben marad. Úgy vélem a ritka jelenségek tanulmányozása jó iskola minden kezdő pszichopatológus számára, nemcsak azért mert a „pszichiátriai általános műveltséghez” alapvetően hozzátartozik ismeretük, hanem mert a különböző etiológiai tényezők helyes súlyozásának készségszintű elsajátításában komoly segítséget jelent ezen jelenségek elmélyült tanulmányozása és értelmezése. Fontosnak érzem egy magyar nyelvű részletes összefoglalás megjelentetését, amely reményeim szerint hasznos lehet mind a szakorvosok továbbképzése, mind a szakvizsgára készülő rezidensek felkészülése szempontjából. A kötet természetesen nem törekedhet teljességre, számos fontos jelenség szükségszerűen nem kerül tárgyalásra, másrészt az irodalmi áttekintés mellett hangsúlyozottan tükrözni kívánja a területen végzett saját vizsgálódásaimat és klinikai tapasztalataimat. Remélem a hazai irodalomban a témakört elsőként tárgyaló összefoglaló könyv, elnyeri majd a Tisztelt Olvasó érdeklődését.” pdf 37mb 2009 [Hidden Content]1 point
-
Bari Mariusz - Damage report Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette? A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk. Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései. pdf 6mb 2012 [Hidden Content]1 point
-
Fróna Zsófia: Fegyverek Háza (A fegyverforgató sorozat 1.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2020 Egy lány. Egy farkas. Egy tőr. Egy történet… A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. Megállja majd így a helyét? A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik? A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná… Fróna Zsófia: Démonok közt (A fegyverforgató sorozat 2.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2021 A Fegyverek Házában lezárult az első tanév, Megaira azonban nem lélegezhet fel. Sötét fellegek gyülekeznek a fegyverforgatók feje fölött, a gonosz beférkőzött közéjük és újabb áldozatokat szed. Ezt már a Legfelső Tanács sem nézheti tétlenül, és Megaira legnagyobb meglepetésére az ő segítségét kérik a nyomozáshoz. Minden jel arra mutat, hogy az elkövetőnek köze van Edwarhoz. Megairának fel kell nőnie a feladathoz, és harcossá kell válnia, ha szembe akar szállni a véreskezű gyilkossal. Ehhez szüksége van a tőrére, Setan Koberre is, de megbízhat a fegyverében, aki sötét titkokat őriz? A lánynak olyan döntéseket kell meghoznia, melyek következtében démonok közt találja magát. Vajon ezek a lények tényleg olyanok, mint a fegyverforgatók történeteiben? Megaira az életét kockáztatva kerül közelebb a válaszhoz, miközben a tanév végéhez közeledve újabb, nem várt események kavarják fel életét és teszik kérdésessé vizsgái sikerességét. Ha elbukik, már nem csupán az ő sorsa kerül veszélybe… Fróna Zsófia: Baljós szövetségek (A fegyverforgató sorozat 3.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2021, 2022 Megaira épphogy átvészelte a támadást a múzeumban, máris a korábbiaknál sokkal súlyosabb problémával kell szembesülnie. Feleszmélni sincs ideje, és a Legfelső Tanács színe előtt találja magát. Vajon milyen ítélet vár rá? Megtarthatja az emlékeit és Setan mellette maradhat? A történések viharában nem várt társat sodor mellé a sors, a kétes szándékú démonnal veszélyes szövetséget köt. Míg a baljós alak egyre sötétebb eseményeket vonz, a lány olyan feladatot kap, mely könnyen a vesztét okozhatja. A bonyodalmat tovább fokozza egy titok napfényre kerülése, mely képes ismét minden szálat összekuszálni… A Fegyverek Háza egésze veszélybe kerül; Megairának versenyt kell futnia az idővel, ha meg akarja menteni a barátait. A siker érdekében mindent megtesz, drasztikus döntéseket hoz, melyeknek köszönhetően üldözőből üldözötté válik. Mindeközben a démon is felfedi igazi valóját, a szövetségük pedig mázsás súlyként nehezedik Megaira vállára. Sikerülhet kimásznia kilátástalan helyzetéből, vagy ezúttal végleg elbukik? Végül egy múltban tett ígéret mindent megváltoztat… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,24 MB [Hidden Content]1 point
-
Karafiáth Orsolya-Amikor... sorozat énelbeszélő kortárs magyar nyelvű magyar szerző Szűrés Karafiáth Orsolya: Amikor a mama lelegelte a papa hajátKarafiáth Orsolya: Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzentKarafiáth Orsolya: Egymás könyve 1. Karafiáth Orsolya: Amikor a mama lelegelte a papa haját 88% 2. Karafiáth Orsolya: Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent 78% 3. Karafiáth Orsolya: Egymás könyve 82% --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Karafiáth Orsolya-Amikor a mama lelegelte a papa haját (Amikor... 1.) Történetek felnövéshez Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Felnőtt az, aki annak látszik? Vonszolódás a piacra, vándortábor, karácsonyi ponty a kádban. Anya és apa, nagyszülők, balhék – függő életek. Bolyongás régi házakban, harc az alkohollal, lemerülés a klóros medence aljára. Mit viszünk tovább? Mi nő fel bennünk? És hogyan nőjön fel az, aki sosem lehetett gyerek? Karafiáth Orsolya úgy mesél egy sosem volt gyerekkorról, mintha családi fényképalbumot lapozgatna. „Óvoda, alvás délután, kötelező aludni, parancsszóra lecsukódik a sok kis gyerekszem […] Nem tud mindenki elaludni, pislogás, nem megy, de le kell hunyni a szemet, Katika néni cirkál körbe, körbe, körbe, egészen olyan, mintha egy kötéllel akarná befogdosni a szétszökő délutáni álmokat. Aki kinyitja a szemét, annak a fülébe sziszegnek! Szorosan, szorosan tartani, mert akinek a fülébe sziszegnek, az meghal!” A valósággal való minden egyezés a véletlen műve! Eredeti megjelenés éve: 2019 Tartalomjegyzék alkoholizmus család családtörténet énelbeszélő felnőtté válás gyermekkor kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella összetett regény sorozat része > Scolar, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789635094929 -------------------------------- Karafiáth Orsolya-Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent (Amikor... 2.) Avagy így tanultuk a szerelmet Karafiáth Orsolya legújabb könyve olyan, mint ez az álom: körbe-körbe az önismeret tükörlabirintusában, ahol minden tükörfal egy-egy új tekintet, egy-egy új érzelem fénytörése. A szerelmi csetlés-botlás hol vicces, hol drámai pillanatai körkörösen ismétlődnek, mígnem végül ez az álombéli körmozgás kimetszi a valóságból, és megjeleníti előttünk az elbeszélői hang tulajdonosát, aki, miután üggyel-bajjal kievickélt az útvesztőből, harsányan és szívből röhög ezen az egészen. "Már kisiskolásként is állandóan a világvégéről fantáziáltunk. „Hatalmas pusztaság lesz mindenhol – suttogta Zsuzsi –, a kiserdő is eltűnik, a közért is eltűnik!” "Tetemek szegélyezik majd az utat, míg az iskolába érünk" – emelte a tétet Kata. „Hogyan szegélyeznék már – vágott közbe a szerelmem, Laci –, szerinted az iskola megmarad?” Egykedvűen vonogattam a vállam. „Sajnos még nagyon sok időnk van az apokalipszisig – mondtam, büszkén arra, micsoda szavakat ismerek –, nem jön el elég hamar.” És tudtam, hogy mindez semmit nem számít: előbb végez velünk a szerelem…" „Évek óta kitartóan gyakorlom a tudatos álmodást. Amikor az alvó pontosan tudja, hogy épp álmodik. Meg kell próbálni körbefordulni, gondolatban. Aki így forog, mozgásával kimetszi a valóságot, egy kört, egy buborékot vág a levegőből. Léggömbben lebeg, aminek a széle fény. Amikor álmomban szép lassan körbeforgok, egy másik nő leszek, akit a betűző nap épp felébreszt. Elvégzek egy valóságtesztet, de a valóság becsap, visszaalszom, majd belül ébredek fel, egy másik tükör belsejében.” Eredeti megjelenés éve: 2020 Tartalomjegyzék énelbeszélő esszé felnőtté válás férfiak kortárs magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő összetett regény párkapcsolat sorozat része szerelem > Scolar, Budapest, 2021 256 oldal · ISBN: 9789635094912 --------------------------------- Karafiáth Orsolya-Egymás könyve (Amikor... 3.) 82% 22 csillagozás Amikor összegyűrtük az eget Ha valaki megtudja, hogy halálos beteg, sokszor azzal a váratlan és kínzó tapasztalattal is meg kell küzdenie, hogy a barátok hirtelen elmaradoznak. Bármilyen kegyetlen és lehangoló is ez, éppenséggel emberi: nagy bátorság kell ahhoz, hogy a másik elmúlását végigkísérve szembenézzünk saját elmúlásunkkal. A Szirén szerzőjének legújabb regénye bátor könyv egy ilyen bátor kapcsolatról a halál árnyékában, valamint madarakról, szerelmekről, Tomról és Jerryről és Bowie-ról és Jackóról és a tengerről; felkavaró hullámvasút az éjszakába, ami személyességével, humorával és életszeretetével muníciót adhat mindazoknak, akik még csak keresik magukban ezt a bátorságot. Láttam apámat, aki az utolsó pillanatban, utolsó erejével is élni akart, mindenáron. Előttem van a nézése. Ahogy arról beszélt, pedig már nem látott semmit, és csupa felfekvés volt mindene, hogy el kell kérnünk a bátyjától a számítógép jelszavát, mert ha hazamegy a kórházból, már a tőle kapott új gépet akarja használni. Szeretném hinni, hogy az alkalmas pillanatban meg tudom oldani a halálomat. Annyit kutattam már mérgek, ciánkapszulák után, megvettem a méreggyűrűmet is. Bár amikor megérkezett, és azon gondolkodtam, hogyan tudom majd használni, gyomron vágott a gyerekkori érzés. Ez az életbe kapaszkodó, görcsös és rémült valami, amiben nincs semmi más, csak ez, a kedves, kedves, kedves élet. – Részlet a regényből énelbeszélő kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény sorozat része > Scolar, Budapest, 2021 226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635094172 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------------------------------1 point
-
Irving Shulman – West Side Story Eredeti cím: West Side Story Eredeti kiadó: Pocket Books, New York Eredeti kiadás éve: 1961 Magyar cím: West Side Story Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Wiesenmayer Teodóra Az 1950-es években New Yorkban játszódó történet két egymással rivalizáló banda összetűzéseiről szól. A Jets második generációs amerikai fiatalokból áll, a Sharks Puerto Ricó-i emigránsokból – mindkettő legfőbb célja a környék fölötti uralom megszerzése. A gyűlölködés közepette is feléled azonban a romantikus érzés, legalábbis két fiatalban: Tony, a Jets korábbi vezére beleszeret a Sharks bandát vezető Bernard húgába, Mariába. Mint ahogy Shakespeare klasszikus szerelmi története is örök, az általa ihletett West Side Story témája sem látszik avulni: olyan társadalmi problémát ábrázol, amely újra és újra felbukkan mindenhol, gyakran még emigránsok sem kellenek hozzá. Irving Shulman regénye a Leonard Bernstein zenéjével világsikerré vált musical alapján készült, amely igazi örökzöld: ezt nemcsak a számtalan színházi bemutató és a 10 Oscar-díjjal kitüntetett, 1961-es film igazolja, hanem az is, hogy most, 60 évvel később a Steven Spielberg rendezésében készült újabb feldolgozást is hatalmas érdeklődés kíséri. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,11 MB [Hidden Content]1 point
-
Bagdy,Kádár,Kozma,Pál,Szondy - Bízz magadban! „Az a baj, hogy nincs önbizalmam” – halljuk úton-útfélen, még olyan emberek szájából is, akikről adottságaik és körülményeik alapján nem gondolnánk, hogy ilyen problémával küzdenek. Mások nem vallják be, hogy így éreznek, sőt épp az ellenkezőjéről igyekeznek meggyőzni lehengerlő viselkedésükkel, ám arroganciájuk mögött gyakran szintén belső bizonytalanság, az önelfogadás hiánya húzódik meg. Bár egész modern kultúránk énközpontú, narcisztikus, a lelkünk mélyén sokan nem szeretjük magunkat, és félünk, hogy mások is kevésnek, elégtelennek, értéktelennek találnak minket. Éppen ezért védekező pozíciót veszünk fel, visszahúzódunk, nehogy még jobban megsérüljünk – vagy éppen minden erőnkkel bizonyítani próbáljuk, hogy igenis érünk valamit. Ám a bennünk lévő kétséget a külső sikerek csak átmenetileg enyhítik. Ráadásul saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünket hajlamosak vagyunk környezetünkre is kivetíteni, ezért rossz közérzetet és türelmetlenséget terjesztünk magunk körül. Tiszta szívből szeretni és becsülni önmagunkat azonban nem könnyű, ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük, ha mások bántó, lekicsinylő mondatai belénk égtek, ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá: minden gyöngeségünkkel együtt is értékes és szeretetreméltó emberi lények vagyunk. Ebben igyekeznek segítséget nyújtani a kötet kiváló szerzői is. pdf 31mb 2014 [Hidden Content]1 point
-
Kaló,Pándi Popper,Ranschburg - Felcserélt szerepek „Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak, férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb…” József Attila figyelmeztet így a női-férfi létforma megváltozására. De Márai Sándor is ír a „bizánci férfiakról”, akik nőiesen puhák, mosolygó konfliktuskerülők, szívesen kiszolgálják a náluk szociálisan hatalmasabbakat, puha szövetekben járnak, velúr cipőt viselnek… A Mesterkurzus előadói ebben a kötetben a nemi szerepek átalakulásán töprengenek. A férfiakon, akiknek életében első helyre került a fizikai szépség, az erőnlét, a szexuális hódítás, és az egyre férfiasabb ideálokat követő nőkről, akik nem a férfiakkal azonos lehetőségeket és megbecsülést követelnek maguknak, hanem a biológiai és lelki különbségek ellenére, ugyanolyanok akarnak lenni, mint ők, tehát vezető állásokra, tudományos sikerekre törnek, testépítők lesznek, bokszolnak stb. kedvező, vagy veszélyes törekvése-e ez? Mennyi ennek a változásnak a nyeresége és vesztesége? Hogy reagál minderre a modern család? A szexuális kapcsolat? Elviseli-e a tradicionális házasság, ha a feleség ötször annyit keres, mint a férj, és igényelheti-e még a nő, hogy felsegítsék a kabátját? Az előadók tehát kérdeznek a társadalomtól és önmaguktól, vállalva, hogy nem csak megnyugtató, hanem nyugtalanító válasz is érkezhet, vagy esetleg csak csend – és senki sem felel…pdf 56mb 2007 [Hidden Content]1 point
-
Jobst Ágnes - Hontalan hadsereg A Kádár-korszak politikai propagandája a külföldi titkosszolgálatok és a nyugati emigráció beavatkozásával magyarázta az 1956-os forradalom kitörését. A pártállami időszak visszatérő motívuma volt a népi demokrácia ellen harcot hirdető külföldi fegyveres csapatok képe, amelyekben fontos szerepet kaptak az ország eltiprására törő nyugati magyar emigránsok. Vajon volt-e, s ha igen, mi volt az alapja ennek a képnek? Ha voltak ilyen csapatok, kik és milyen céllal hozták őket létre, és a magyar állambiztonsági szervek milyen intézkedéseket tettek a fenyegetés elhárítására? A Hontalan hadsereg? című kötet eredeti levéltári iratok segítségével, a történeti feldolgozás eszköztárát használva tárja fel a magyar hírszerzés történetének néhány epizódját az 1950-60-as évtizedből. A hidegháború időszakát ugyanis valóban a titkosszolgálatok aktív működése jellemezte, de tevékenységük dokumentálása hosszú évtizedeken keresztül nem volt lehetséges. A szerző által áttekintett és bemutatott iratokból többek között az is kiderül, hogy a kémregényekből ismerős ügynöki munkaábrázolás valós információkon alapul; megismerhetjük belőlük az emigráns magyarok legharcosabb képviselőit, néhány sikeres ügynököt, valamint az állambiztonság módszereit a hálózat bővítésére és a célszemélyek becserkészésére. JOBST ÁGNES 1997 óta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által létrehozott Vidéktörténeti Témacsoporthoz csatlakozva a pártállam hatalomgyakorlási mechanizmusait vizsgálta, és elsőként foglalkozott a keletnémet Stasi és a magyar hatóságok együttműködésével. A keleti tömb országainak, elsősorban Magyarország és az NDK állambiztonsági szerveinek együttműködését elemezve tágította kutatási területét a hírszerzés irányába. pdf 2mb 2023 [Hidden Content]1 point
-
Donald Ray Pollock – Mindig az ördöggel Eredeti cím: The Devil All the Time Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Mindig az ördöggel Magyar kiadó: Libri, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Berta Ádám A hit és erőszak új amerikai mestere. Donald Ray Pollock lebilincselően sötét Amerika-víziójában egy csapat szélsőséges szereplő életét követi a második világháború végétől a hatvanas évekig. Willard, a Csendes-óceáni szigeteken lezajlott vérengzésből visszatért veterán nem tudja megmenteni rákban szenvedő, gyönyörű feleségét, Charlotte-ot – hiába áztatja hektónyi áldozati vérbe az imatuskót, ahol naponta órákat fohászkodik az életéért. Egy másik házaspár, Carl és Sandy az országutakon portyázik és gyilkol. Modellek után kutatnak, és miután lefényképezik, ki is végzik őket. Feltűnik a színen a pókidomár prédikátor, Roy, aki tolószékben ülő társával együtt bujkál a törvény elől. Ők azok az ámokfutók, akik közt Willard és Charlotte árvaságra jutott fia, Arvin – minden szörnyűség dacára – jó emberré szeretne válni, de ehhez előbb brutális módon meg kell harcolnia az igazáért. Pollock mesteri regénye megdöbbenti és mélyen megindítja olvasóit. Oliver Stone Született gyilkosok című filmjének beteges intenzitása párosul benne Cormac McCarthy katarktikusan mély emberi rémségeivel. Valódi kortárs szépirodalom. Donald Ray Pollock 1954-ben született. 1973-tól 2005-ig kétkezi munkásként dolgozott a Mead Papírgyárban (Chillicothe, Ohio). 2008-ban jelentette meg első kötetét Knockemstiff címmel, amelyet a kritikák egybehangzó elismeréssel fogadtak. Mindig az ördöggel című második műve 2011-es megjelenésekor a hónap könyve lett az Amazonon, 2012-ben Franciaországban pedig az év legjobb könyvének választották. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,17 MB [Hidden Content]1 point
-
VueScan Pro 9.8.19 Multilingual 27MB (34MB) A VueScan, a világ legnépszerűbb szkennerszoftvere, amelyet fotósok, otthoni felhasználók, szkennelési szolgáltatások és vállalatok széles körben használnak. A VueScan egy olyan szkennelőprogram, amely a legtöbb kiváló minőségű síkágyas és filmszkennerrel együttműködve kiváló színhűségű és színegyensúlyú szkenneléseket készít. Nagyon könnyen használható, és fejlett funkciókkal is rendelkezik a kifakult színek helyreállítására, a kötegelt szkennelésre és más, a professzionális fotósok által használt funkciókkal. A VueScan semmit sem változtat a rendszerén, semmit sem telepít az operációs rendszerébe, és minden más szkenner szoftver továbbra is működik. A VueScan növeli a termelékenységét és pénzt takarít meg. A VueScan fejlett szkennelési opciókkal és nagy teljesítményű funkciókkal rendelkezik, és nagymértékben javítja a szkenneléseket a kiváló színpontossággal és a jobb színegyensúllyal. A VueScan több mint 700 szkennert és 209 digitális fényképezőgép nyers fájlját támogatja. Tulajdonságok: - 1200 síkágyas és filmszkennerrel működik. - Mac OS X, Windows és Linux rendszereken fut - Javítja a termelékenységet és a szkennelések minőségét - Nyers szkennelési fájlok létrehozása - ICC-profilok és színterek - IT8 színkalibrálás VueScan, the world's most popular scanner software, is used extensively by photographers, home users, scanning services and corporations. VueScan is a scanning program that works with most high-quality flatbed and film scanners to produce scans that have excellent color fidelity and color balance. It is very easy to use, and also has advanced features for restoring faded colors, batch scanning and other features used by professional photographers. VueScan changes nothing on your system, installs nothing in your operating system and all other scanner software will continue to function. VueScan increases your productivity and saves you money. VueScan has advanced scanning options, powerful features, and greatly improves your scans with superior color accuracy and better color balance. VueScan supports more than 700 scanners and 209 digital camera raw files and takes about 5 minutes to download and install. Features: • Works with 1200 flatbed and film scanners • Runs on Mac OS X, Windows and Linux • Improves your productivity and quality of scans • Has been downloaded more than 5 million times • Create raw scan files • ICC profiles and color spaces • IT8 color calibration [Hidden Content] jelszó:scan1 point
-
Jim Butcher-Fehér éjjel (A Dresden-akták 9.)Jim Butcher-Apró szívesség (A Dresden-akták 10.) Jim Butcher-Fehér éjjel (A Dresden-akták 9.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Valaki a város mágiagyakorlóira, a természetfeletti világ alsó osztályának tagjaira vadászik, azokra, akik nem bírnak elegendő erővel ahhoz, hogy teljes értékű mágusokká váljanak. Sokan eltűntek, mások látszólag öngyilkosságot követtek el. Az egyik bűnügyi helyszínen viszont hátramaradt egy névjegykártya – rajta egy Harry Dresdennek szánt bibliai üzenettel. Harry a gyilkos nyomába ered, mielőtt az újra lecsaphatna, ám a nyomozás olyasvalakihez vezet, akiről álmában sem gondolná, hogy bűnös lehet: a féltestvéréhez, Thomashoz. Miközben eltökélten igyekszik megtalálni a valódi tettest és tisztára mosni a bátyja nevét, Harry felkelti a vámpírok Fehér Udvartartásának figyelmét. Sikerül belekeverednie egy olyan hatalmi harcba, amely során minden szempontból alulmarad, ráadásul végzetes csábításnak teszi ki magát. De tudja, hogy ha ezt elcseszi, az sokak életébe kerülhet – köztük a bátyjáéba is. Jim Butcher: White Night Eredeti mű Jim Butcher: White Night Eredeti megjelenés éve: 2007 amerikai szerző Chicago detektívtörténet fantasy férfi főszereplő kaland krimi mágia magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része urban fantasy vámpír varázsló > Delta Vision, Budapest, 2021 580 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953587 · Fordította: Tüzér Judit ----------------------------------------- Jim Butcher-Apró szívesség (A Dresden-akták 10.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Harry Dresdent már egy teljes éve nem próbálták megölni, és végre úgy tűnik, kezdenek egyenesbe jönni a dolgai. Hosszú idő óta először egészen fényesnek ígérkezik a jövője. A múlt azonban olykor átkozottul sötét árnyékot vet. Egy korábbi alku miatt Harry most Mab adósa, és a sidhe-k Téludvarának uralkodója, a Levegő és Sötétség Királynője úgy dönt, ideje behajtani a tartozás egy részét. Ezt az apró szívességet igazán nem lehet visszautasítani… mondhatni, csekélység, Harry éppen csak egy rémálomba illő ellenfél és egy hasonlóan halálos szövetséges között találja magát miatta. Ha sikerre akarja vinni a megbízást, a végsőkig ki kell tolnia képességeinek határát, és azt is el kell döntenie, kihez marad hűséges. Találó a mondás: ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem is igaz… Jim Butcher: Small Favor Eredeti mű Jim Butcher: Small Favor Eredeti megjelenés éve: 2008 amerikai szerző Chicago detektívtörténet énelbeszélő fantasy férfi főszereplő kaland krimi mágia magyar nyelvű nyomozás regény sorozat része tél tündér urban fantasy vámpír varázsló > Delta Vision, Budapest, 2021 608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953648 · Fordította: Tüzér Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Jeff Abbott-Nem akarod tudni Mindannyiunkat feszítenek olyan kérdések, amiket félünk feltenni. A csendes texasi kertváros parkjában holtan találják Danielle Robertset, a közösség sikeres, szeretett és megbecsült örökbefogadási tanácsadóját, aki számos helyi családnak hozta el a szülői lét örömét. Danielle halála az egész kisvárost megrázza, de talán senki sincs annyira lesújtva, mint a szomszédos Pollitték, akik szinte családtagjukként szerették a nőt. A rejtélyes bűneset a környékbeliekhez hasonlóan őket is gyanakvóvá teszi, és agyafúrt mesterkedések lavináját indítja el: mégis ki akarhatta Danielle halálát ebben a békés kisvárosban, és miért? A kérdésekre senki sem tudja a választ, de hamarosan szinte mindenkire a gyanú árnyéka vetül. Pollitték mindig is sziklaszilárdan hittek abban, hogy családi kötelékük megbonthatatlan. Ám amint a nyomozás során Danielle életének sokkoló igazságai a felszínre törnek, a család tagjai lassan szembesülnek a többiek titkaival, ami próbára teszi a másik iránti elkötelezettségüket. Hamarosan mindannyiukban megfogalmazódik a torokszorító kérdés: vajon meddig megy el valaki, hogy a szeretteit védje, és mik azok a titkok, amikért ölni is érdemes? A The New York Times sikerszerzőjének legújabb regénye feszültségekkel teli, fojtogató légkörű, vérbeli pszichothriller egy kisváros sötét oldaláról és egy tökéletesnek hitt család régóta rejtegetett titkairól. amerikai szerző magyar nyelvű pszicho-thriller regény thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Jaffa > Jaffa, Budapest, 2020 344 oldal · ISBN: 9789634755067 · Fordította: Holbok Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Trónok harca (Game of Thrones) 2011-.2160p.HDR10+.BluRay.x265 szinkronizált, amerikai kaland, fantasy, drámasorozat, 55 perc, 1.6 Gb Westeros királyság északi határát hatalmas jeges fal választja el az örök tél birodalmától. Lord Eddard "Ned" Stark az északi birodalom, Deres (Winterfell) ura és az északi nemesek vezére, az ő ősei építették a Falat, amelyet az Éjjeli Őrség véd. Amikor Robert király tanácsadója és Ned mentora, Jon Arryn meghal, Robert Baratheon a barátját, Nedet kéri fel, hogy lépjen a helyébe. Eközben a régi uralkodóház, a Targaryenek utolsó leszármazottja, Viserys azt tervezi, hogy visszaszerzi a trónt. Szövetséget köt a nomád dothraki harcosokkal, és vezérüknek, Khal Drogónak adja a húga, Daenerys kezét. Baratheon király és a felesége, a Lannister-házbeli Cersei királyné Deresbe utazik. Velük tart a Lannister família több tagja: a királyné ikertestvére, Jaime, a másik testvére, a törpe Tyrion, illetve a királyné tizenkét éves fia, a trón örököse, Joffrey. Ned nem utasíthatja vissza öreg királya és barátja kérését, így a birodalom fővárosába készül. Mindeközben Havas Jon elhatározza, hogy északra utazik a Fekete Kastélyba, hogy csatlakozzon az Éjjeli Őrséghez, ahová a kíváncsi Tyrion is elkíséri. De az ifjú Bran sötét titokra bukkan, ami nem várt következményekkel jár... RENDEZŐ: David Nutter, Alan Taylor, Alex Graves FORGATÓKÖNYVÍRÓ: David Benioff, George R. R. Martin, D. B. Weiss, Dave Hill ZENE: Ramin Djawadi SZEREPLŐK: Peter Dinklage, Emilia Clarke, Kit Harington, Sean Bean, Lena Headey, Sophie Turner, Jason Momoa Trónok harca (Game of Thrones) 2011-.2160p.HDR10+.BluRay.x265 DATA PRÉMIUM Javítás. 3. évad 5.6.7.8. rész. 4. évad 3.4. rész 5. évad 1.2. 5.6.7.8. rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Marianne Cronin-Lenni és Margot száz éve pdf 2021 „Gyönyörű regény: vicces, érzékeny… és tele van élni akarással” – Harper's Bazaar Elbűvölő, szenvedélyesen életigenlő és lefegyverző humorral megírt regény a Csillagainkban a hiba és Jojo Moyes rajongóinak Az élet rövid – senki sem tudja ezt jobban a tizenhét éves Lenninél, akinek egy gyógyíthatatlan betegséggel kell szembenéznie. Ő azonban úgy érzi, még rengeteg dolga van itt, a földön. Miután megismerkedik a nyolcvanhárom éves, lázadó szellemű Margot-val, aki életmentő szívműtétre vár, a nagy korkülönbség ellenére hamarosan szoros barátság szövődik köztük. Ketten együtt elhatározzák, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Ahogy haladnak a munkával, egy teljesen új világ nyílik meg előttük, ahol olyan kalandok várnak rájuk, amelyekről addig álmodni sem mertek. Elragadóan szellemes, megható, de mindenekelőtt felemelő történetet tart kezében az olvasó – egy történetet, amely az élet egyedülálló ajándékát ünnepli, és hitet tesz a szeretet és a barátság végtelen ereje mellett, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Eredeti cím: The Hundred Years of Lenni and Margot angol szerző barátság betegség brit szerző kórház LMBTQ magyar nyelvű művészetterápia női főszereplő regény váltott szemszög > General Press, Budapest, 2021 360 oldal · ISBN: 9789634524922 · Fordította: Szigeti Judit > General Press, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Reimar Gilsenbach - A Biblia-Ótestamentum (Mi micsoda) Mózes öt könyve mind a zsidó, mind a keresztény vallás alapműve, kultúránk elengedhetetlen része. Ebben a Mi MICSODA könyvben olvashatunk Ádámról és Éváról, az eredendő bűnről, a kiűzetésről a Paradicsomból, Mózesről és a Tízparancsolatról, vagy arról, hogyan küzdött Dávid Góliáttal, vagy hogy miben rejlett Sámson ereje. A bibliai alapismeretek segítséget nyújtanak abban, hogy eligazodjunk az irodalom és a művészetek világában, és hogy megismerjük milyen értékrendet és világszemléletet határozott meg – és határoz meg ma is – a „Könyvek könyve". pdf 50mb [Hidden Content]1 point
-
Néhány skandináv krimi II.epub Műfaj: krimi ,Formátum: epub Poul Örum - Csak az igazat (Európa, Budapest, 1980) Meggyilkolt férfit fognak ki egy nap egy dán kisváros kikötőjének vizéből. Hamar kiderül, hogy az áldozat Peter Magnussan, a helyi lap alkoholista szerkesztője, aki sokak kedves ivócimborája volt. Ki akarhatta eltenni láb alól a kedves, ártalmatlan Magnussent, és főleg ki lehetett az a titokzatos telefonáló, aki értesítette a mentőket? Liza Marklund - Studio 69 (Animus, Budapest, 2008) Annika telefonügyeletes egy stockholmi bulvárlapnál. Egy napon valaki bejelenti, hogy egy ruhátlan halott lány fekszik egy parkban meghúzódó, régi zsidó temetőben. Annikát is kiküldik a helyszínre. Tudósításával kivívja főnöke elismerését, egyben felébreszti idősebb kollégái féltékenységét. Ahogy Annika is nyomozni kezd, és mint vérbeli bulvárújságíró az áldozat egykori munkahelyére, egy sztriptízbárba is beépül a nyomozás kedvéért… Matti Rönkä - A határjáró (Animus, Budapest, 2010) Ez a sajátos világú krimi napjaink Helsinkijében játszódik, ahol az alvilágot a szovjet utódállamokból érkező bűnözők uralják. Nem piti alakok, legális fedőtevékenység mögé bújva folytatják üzelmeiket. Kärppä, aki magándetektívként dolgozik, nem csak kényelmetlen üzletfeleitől, de a múltjától is szeretne elszakadni, amire igencsak jó oka van. Ebbeli fáradozását egyáltalán nem segíti elő, amikor egy férfi eltűnt feleségének felkutatásával bízza meg. Kjell Eriksson - Burundi hercegnője (Animus, Budapest, 2011) A svéd kisvárosban egy héttel karácsony előtt találnak rá egy férfi megcsonkított holttestére. Senki nem érti, hogy az áldozat mivel válthatott ki ilyen szélsőséges indulatot, hiszen John Jonsson, a munkanélküli hegesztő, a trópusi halak elismert szakértője, szerény, visszahúzódó ember volt, ha korábban bele is keveredett bátyja kisstílű bűnügyeibe. Aprólékos vizsgálat veszi kezdetét, amely fényt derít az áldozat és családtagjainak rejtett viszonyaira, miközben – a skandináv krimihagyománynak megfelelően – a nyomozásban részt vevő rendőrök emberi kapcsolatai is szerves részét képezik a történetnek. Börge Hellström & Anders Roslund - Három másodperc (Animus, Budapest, 2011) Piet Hoffmann titkosügynök a svédországi lengyel maffia teljes bizalmát élvezi. Mint elismert, tekintélyes maffiózó kapja tőlük a megbízást, hogy szerezze meg számukra a svéd börtönökön belüli drogpiacot. Ugyanakkor titkosügynökként az elítéltek közti drogterjesztés felszámolását várják tőle. Hoffmann csakhamar teljesen magára marad ezzel a megoldhatatlannak látszó kettős feladattal. Thomas Enger - Hegek (Animus, Budapest, 2012) Henning Juul egy internetes újság bűnügyi tudósítója. Két év betegszabadság után tér vissza a szerkesztőségbe. A hosszú lábadozásra elsősorban lelki okokból volt szüksége: nem tudta kimenteni kisfiát egy lakástűzből. Égésnyomok látszanak azon az egyetemista lányon is, akit halálra kövezve találnak meg egy sátorban. Åsa Larsson - Kristálytemplom (Animus, Budapest, 2012) Tombol a napszél. Sarki fény villódzik Kiruna és a Kristálytemplom felett, ahol a gyülekezet szellemi vezetőjét brutálisan meggyilkolják. Rebecka Martinsson ügyvéd, aki már rég elköltözött Kirunából, nem várt telefonhívást kap. Az áldozat nővére, Sanna az. Segítséget kér, mivel a rendőrség őt gyanúsítja. Rebecka eleget tesz a kérésnek, bár rossz érzésekkel telve tér vissza gyerekkorának színhelyére. Ninni Schulman - Lány a hóban (Animus, Budapest, 2013) Magdalena Hansson újságíró hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Nem sokkal később holttestre bukkannak. A felismerhetetlen lány volna Hedda? Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
R. Kelényi Angelika - Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.) 2017. 10. 14. 1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja. Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni. Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte. A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa. Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának? R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva. - R. Kelényi Angelika - Barcelona, Barcelona (Caroline Wood 1.) Barcelona és a szerelem íze… Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. Egyedül. Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra… Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is… l- R. Kelényi Angelika - A porfészek (Az ártatlan) 2020 A porfészek című novella Az ártatlan trilógia első részéhez kötődik. A történet Lorenzo Mariani szemszögéből meséli el azt a pillanatot, amikor megismerkedik Fabricius Flórával, Csejte várában. A bonyodalmak, izgalmak és kettejük kalandos, három köteten átívelő utazása itt kezdődik el. - R. Kelényi, Angelika-Egy hajszálon múlt Amikor a feleség megőrül 2015 Emma nem fiatal. Szerinte. Nem is valami csinos. Szerinte. Emma elégedetlen. Tulajdonképpen mindennel problémája van; az alakjával, a munkájával, a sűrű hétköznapjaival és a házaséletével is. Azzal különösen. Komolyan hiszi, hogy jelentéktelen, hiszen negyven fölött, nem sokkal szülés után, kinyúlt mackóban, tundrabugyiban és lógó hajjal a kutyának sem kellene, nemhogy a jóképű, mi több, öt évvel fiatalabb férjének. Szuper feleség, szuper anya és szuper munkaerő akar lenni. Na, de kinek sikerülhet ez? Hát, Emmának úgy tűnik, hogy nem, hiszen feltűnik a színen a szőke bombázó, s vele együtt a zöldszemű szörny és csak egy „hajszálon” múlik, hogy mindez tévútra nem sodorja. Szerencsére, legalább a humorát nem veszíti el. - - R. Kelényi Angelika - Az agyam eldobom Nő pánikban 2017 A könyv íróját – aki pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten „boltkóros” volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra – egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába. Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, fanyar öniróniával. A pánik nemcsak a depresszióval, hanem a hipochondriával is kézen fogva jár. Kemény munka megküzdeni vele, s van, akinek sikerül, van, akinek nem. R. Kelényi Angelika úgy gondolja, meggyógyult. Ehhez azonban idő kellett, és sok-sok minden más is… - R. Kelényi Angelika-A párizsi nő (Az ártatlan 3.) 2019 Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonyál… 1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik. Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba. Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek. Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait. Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban. R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el, mely szokás szerint nem nélkülözi a romantikát, a cselszövést és a korhű történelmi hátteret sem. l-1 point
-
M. R. James - Szellemjárás Angliában PDF 2011 Az angol természetfölötti irodalmat Magyarországon kevésbé ismerik az amerikainál, talán mert nem annyira harsány és hatásvadász. Egyik legnagyobb mestere Montague Rhodes James volt, ez a derűs kedélyű cambridge-i tudósember, aki elsősorban barátai szórakoztatására írta elbeszéléseit, minden évben egyet, karácsonyesti felolvasásra. Ő teremtette meg a régiségbúvár rémtörténet hagyományát, melynek fókuszában többnyire valamely titokzatos múltbéli relikvia áll, hősei pedig nem rettenthetetlen kalandorok, hanem - a szerzőhöz hasonlóan - tudósok és talányok megfejtői. Ezek a gazdag kultúrtörténeti összefüggésbe helyezett novellák nem sokkolják véres jelenetekkel az olvasót, inkább a képzelőerejére hagyatkoznak: a feszültség lassan, fokról fokra növekedik bennük, az egymást követő baljós epizódokból táplálkozva. A tetőpont azonban sohasem marad el, és óhatatlanul megrázó erejű: James démonai és szellemei felfoghatatlanul gonoszak és idegenek, a velük való szembesülés kitörölhetetlen nyomot hagy a hősökben. James műveit számtalanszor adaptálták filmre, televízióra, színpadra és hangoskönyvre, olyan színészek közreműködésével, mint Christopher Lee. Angliában a patinás egyetemi kiadók gondozásában jelennek meg, tanulmányokat írnak róluk, a szövegekkel filológusok foglalkoznak. Magyar nyelven ez az első önálló kötete, melyet függelékkel és bőséges jegyzetapparátussal ellátva bocsátunk az olvasóközönség elé, minden elbeszéléshez külön bevezetőt mellékelve. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Virginia C. Andrews Melody Sorozat pdf mobi epub Virginia C. Andrews: Melody Sorozat címe: Melody 1. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Logan család történetét feldolgozó újabb sorozat első kötetének főhőse a tizenéves Melody. Apja egy bányaszerencsétlenségben életét veszti. A kicsapongó életet élő fiatal és szép anyja barátjával útnak indul, hogy modell vagy színésznő váljon belőle. Melody-t otthagyja férje testvérének családjánál, ahol nemrég súlyos tragédia történt. Az ikrek közül a lány a tengerbe veszett, a kisebbik testvér pedig süket. Melody-t nagynénje a meghalt lány szobájába költözteti, az ő ruháiban járatja, kényezteti. A nagybácsi azonban ellenszenvvel fogadja s apja, anyja nevét szinte tilos kiejteni a rokonok előtt. Még feszültebb légkör fogadja a család fölött anyakirálynőként uralkodó nagyanya házába. Unokatestvére segítségével Melody nekilát, hogy megfejtse a családi gyűlölködés okát. Kik voltak Melody anyjának szülei? Miért menekült el Melody apja és anyja a tengerparti családi fészekből? Miért lettek kiátkozottak? Milyen titok lengi be Melody egész gyerekkorát? Vajon Melody az-e, akinek tudja magát? A V. C. Andrews – könyvek hívei most is nyomon követhetik egy bűnökkel, titkokkal terhelt család életét. ------------------------------------------ Virginia C. Andrews: A szív dala Sorozat címe: Melody 2. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Édesanyja autóbalesetben az életét vesztette, és Melody Logan árván maradt. A vak véletlen sodorta a gazdag rokonokhoz, akikhez sötét titok fűzte. Valójában idegennek érezte magát közöttük. Nagynénje, Sara néni a halott lányát látta benne, míg nagybátyját, Jacob bácsit a család múltbéli szégyenére emlékeztette. Csupán a jószívű Cary törődött vele őszintén, és amikor fény derült arra, hogy igazából nem is unokatestvérek, kapcsolatuk még bensőségesebbé vált. Melody azonban tudta, hogy nem viszonozhatja tiszta szívből a fiú érzelmeit, míg ki nem deríti születésének minden titkát. Nagyanyja, Olívia néni szigorú tilalma ellenére megkeresi Belindát, a titokzatos, félőrült nőt. Igazából Belinda a nagymamája, aki reményt nyújt, és választ ígér Melodynak kínzó titka megismeréséhez. - Virginia C. Andrews: Befejezetlen szimfónia Sorozat címe: Melody 3. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Melody Logan – a történet harmadik részében – Los Angelesben találkozik anyjával, megtudja a halálos balesettel összefüggő színjáték részleteit, belekóstol Hollywood elképesztő gazdagságába és belelát a sikerre pályázók kiszolgáltatottságába. Bár anyjában nem talál igazi anyára, végre megtudja, ki is az apja. Nagybályja halála után Melody visszatér Cape Codra, ahol Olivia nagymama tovább uralkodik a családon, igyekszik Melody-t saját elképzelései szerint átgyúrni. Lassacskán azonban a család tagjainak élete normálisabb mederbe terelődik: Kenneth sikeres bemutatója után végre megházasodik, Cary megkezdheti álmának, a hajóépítésnek a megvalósítását. Melody azonban tovább kutat, s ebben az időközben ugyancsak intézetbe zárt, zavarodott elméjű Samuel nagyapa van segítségére. Beteges locsogása vezeti Melody-t a család legszennyesebb titkait őrző doboz nyomára. A benne talált dokumentumokból kiderül az is, hogy Laura – Cary ikertestvére – nem úgy halt meg, ahogy azt a család és a külvilág hitte. Az ördögi színjáték ugyancsak Olivia nagymama mesterkedésének volt a műve. Cary és Melody – akik szintén összeházasodnak Olivia nagymama halála után – hozzájut Laura naplójához. De az abban foglaltak már a Logan család történetéről szóló sorozat utolsó, negyedik kötetének meséjét alkotják. ----------------------------------------- Virginia C. Andrews: Éji zene Sorozat címe: Melody 4. Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Laura Logan arról álmodik, hogy egy napon minden titokra fény derül. Élete eddig maga volt a gondtalan szépség és a boldogság, amelyen ikertestvérével, Caryvel osztozott. Ám egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás, gonosz pletyka kezdte ki a Logan család életét. Laura igyekszik tudomást sem venni róla. Robert Royce fölbukkanása elűzi a felleget Laura lelkéből, Caryre azonban végzetesen hat. Olivia nagymama megtiltja Laurának, hogy találkozzék Roberttel. A lány engedelmeskedik nagyanyjának, félve az ismeretlentől és a titkoktól. A szenvedély azonban nyáron újból Robert karjaiba űzi. Ismét gyülekeznek a viharfelhők; a süvítő szél egy nevet ismétel konokul a Logan család múltjából. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
1 point
-
Ray Douglas Bradbury (Waukegan, Illinois, 1920. augusztus 22. – Los Angeles, 2012. június 5.) amerikai író, a science fiction irodalom egyik óriása. Jelentősége nem csak művei minőségében nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a sci-fi műfaj jelentős időszakában, az 1950-es években már aktív író volt, így a műfajra írásai hatást gyakoroltak ebben a fontos korszakban. Bradbury művei számos kortárs és későbbi írót inspiráltak, a műfaj egyik „nagyjának” tartották. 1950-ben írta az egyik leghíresebb művét, a Marsbéli krónikákat. A mű határozott társadalomkritika, miközben az atomkor félelmeit is megjeleníti, hirdeti az egyszerű emberi élethez való ragaszkodást és az ellenállást mindenféle rasszizmussal és cenzúrával szemben. Művét úgy jellemzi, hogy inkább fantasy, mint sci-fi, habár a fantasy meghatározás alatt a tudománytól eltérő „képzelt” világot érti. A Fahrenheit 451 című regényét 1953-ban adták ki. Ebből készítette el Truffaut emlékezetes, 451 Fahrenheit című kultuszfilmjét. Napjainkban a Fahrenheit újbóli filmre vitele Mel Gibson cégénél is szóba került.1 point
-
1 point
-
Jo Nesbo: Vörösbegy Harry Hole nyomozó egy ritka ügyletről szerez tudomást: valaki egy különleges, nagy hatóerejű, Märklin márkájú puskát rendelt. Mind kiderül, a megrendelő egy nyolcvanhoz közeledő férfi, aki a második világháború idején a németek mellett harcolt a keleti fronton. Gyilkosság, bosszú, árulás… Aggastyán korú nemzetiszocialisták és fiatal neonácik… A második világháború keleti frontja és a modern Oslo… Egykori frontharcos átvágott torokkal…Több, időben és térben egymástól messze eső történés vezeti el a sokszor önmaga gyengeségeivel is megküzdeni kénytelen nyomozót egy vakmerő merényletet tervezőjének leleplezéséhez. Csak Norvégiában több, mint 100.000 példányban kelt el! [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Crohai fórumtársnak köszönhetően teljes a sorozat. Köszönöm neki a segítséget. Metagalaktika 6. szám [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Könyvek vegyesen 97 Biblia - Egyszerű fordítás.pdf Debreczeni József - Húsz év.pdf Eva Katharina Hoffmann - Energiát adó szobanövények.pdf Gond van a babád alvásával,vagy pont ez a normális.pdf Grahame Clark - A világ őstörténete.pdf Henry Dunant - Solferinói emlék.pdf N.N.Jakovlev - Pearl Harbor rejtélye.pdf Niall Ferguson - A pénz felemelkedése.pdf Ráduly János - Petőfi Sándor utolsó hét napja.pdf pdf 71mb [Hidden Content]1 point
-
The Story of O 1. (1992) - saját up - színes, szinkronos erotikus film Szereplők: Claudia Cepeda - O Paulo Reis - Sir Stephen Nelson Freitas - Rene Gabriela Alves - Jacqueline Paula Burlamaqui - Jeanne magyar tartalom nem elérhető Technikai adatok: Frame size: 676x496, 25,000 fps Bitrate: 962 kbps Audio: 48 KHz, 2.0, magyar Méret: 933 MB Letöltés: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó: gabesz890 Feltöltéseimhez használd a JDownloader letöltőprogramot.1 point
-
Giorgio Mambretti - Jean Seraphin - Orvostudomány a feje tetején Dr. Hamer vitatott személyiség: a betegek ünneplik, az orvoskamara támadja, egyes országokban az orvostudomány díszdoktorátusával tüntetik ki, máshol bírósági végzéssel üldözik, sőt hajlott kora ellenére bebörtönzik és bűnözőként bánnak vele. Ezen túl, fél Európa napilapjai szabályos időközönként adnak hírt személyével összefüggő eseményekről. Elegendő e kutató orvosnak csupán a nevét említeni, máris merev elutasításba ütközünk az egészségügy és a „modern orvostudomány" oldalán állók részéről. A Rendszer a szó szoros értelmében tűzzel-vassal írtja tanait és annak képviselőit. Az Inkvizíció nem szűnt meg a sötét Középkorral. A 3. évezredben is működik, csak az eszközei változtak kissé. Mégis, a daganatos megbetegedések gyógyításában elért sikerei ámulatba ejtenek minden kétkedőt. Sokakban feltámad a gyanú, hogy talán éppen azért támadják ily szervezetten, mert felfedezései valóban mindenkinél beválnak, és azzal világméretű gyógyszer-, és diagnosztikai ipari, valamint politikai érdekeket veszélyeztetnek. Az egészségipar bevételei a fegyverkereskedelmével vetekszenek, s irányítója, a háttérben meghúzódó Nagy Pénz élet-halál ura, és keze mindenhová elér... Hogyan lehet, hogy egy súlyos betegség, pl. a rák, valójában nem más, mint agyunk megoldása, hogy fizikai testünk elviseljen egy súlyos érzelmi megrázkódtatást, eképp gondoskodva életben maradásunkról??? Tényleg elegendő teljes gyógyulásunkhoz a konfliktus megtalálása, tudatosítása, vagyis feloldása, hogy agyunk a helyreállítási programot önműködően elindíthassa, azonnal és végérvényesen leállítva a rákos sejtek szaporodását? Merre induljunk, hogy rájöjjünk, melyik konfliktusról van szó? Mindkét szerző évek óta foglalkozik Hamer doktor felfedezéseinek gyakorlati alkalmazásával. Ebben a kitűnő könyvben adnak egyszerű, világos magyarázatot és válaszokat a kérdésekre. A könyvet tudatosan, minél közérthetőbben megfogalmazva, illusztrációkkal és magyarázattal kiegészítve a széles olvasóközönségnek szánjuk. Azoknak, akik elég eltökéltek kimondani: most már elég! Továbbá elég bátrak ahhoz, hogy visszavegyék saját egészségük fölötti rendelkezés jogát és felelősségét oda, ahová való - a saját kezükbe! pdf 20mb [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00