Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 04/19/2025 in all areas
-
Tracy Wolff: Vívódás (Sóvárgás sorozat 3.) Eredeti cím: Covet Eredeti kiadó: Entangled Teen Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Vívódás Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Lukács Andrea Az elsöprő sikerű Sóvárgás-sorozat harmadik része – készen állsz a folytatásra? Grace az összeomlás szélén áll. Egyetlen vágya, hogy nyugodtan befejezhesse a középiskolát, erre azonban szinte semmi esélye sincs, mivel a paranormális világ fele rá vadászik. És ha ez nem lenne elég, a kapcsolati státusza bonyolultról tornádó sújtotta romokra változott, Jaxon pedig fagyosabb, mint az alaszkai tél. Ezenkívül fel kell készülnie a koronázására, amely teljesen megosztja a misztikus lényeket és vezetőiket. Cyrus, a vámpírkirály minden aljas trükkjét beveti ellene, az ősöreg Vérontó, Jaxon korábbi nevelője pedig egy rég eltűnt ereklye felkutatására biztatja a lányt és barátait. Vajon Grace meg tud birkózni ennyi mindennel? Ki mozgathatja a szálakat a háttérben? A lánynak és társainak nehéz döntéseket kell meghoznia… és nem biztos, hogy mindenki túléli ezek következményeit. Vérfagyasztó romantika, misztikum és sodró lendület: a Sóvárgás-sorozat harmadik kötete még nagyobb sebességre kapcsol. Tracy Wolff: Hadakozás (Sóvárgás sorozat 4.) Eredeti cím: Court Eredeti kiadó: Entangled Teen Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Hadakozás Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Lukács Andrea „Ez egyáltalán nem az ő hibája. Ha viszont most megölöm, miközben tehetetlenül hever előttem a földön, az igenis az én hibám lesz. Ezzel a bűnnel pedig nem fogok tudni együtt élni.” A Katmere tanárait és diákjait elrabolták, közeleg a háború. Az elmúlt évezredek legpusztítóbb, legvéresebb háborúja, amely a természetfeletti lények uralma alá hajtaná az emberiséget, és Cyrust az egész bolygó teljhatalmú urává tenné. Egy háború, amelyre nincsenek felkészülve, egy véres sakkjátszma, amelynek nem ismerik a szabályait. Mégis mit tehet egy tucat tinédzser, hogy mindezt megakadályozza? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 20,06 MB [Hidden Content]4 points
-
Fekete tükör 01 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 01.évad /01.- 03.rész/ 2011- 2012 01*Black Mirror: The National Anthem* 02*Black Mirror: Fifteen Million Merits* 03*Black Mirror: The Entire History of You* WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 INFO rendező: Brian Welsh Otto Bathurst Euros Lyn forgatókönyvíró: Charlie Brooker, Konnie Huq operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Rory Kinnear (Michael Callow) Lindsay Duncan (Alex) Donald Sumpter (Julian Hereford) Daniel Kaluuya (Bing) Jessica Brown Findlay (Abi) Rupert Everett (Bíró) Paul Popplewell (Dustin) Jodie Whittaker (Ffion) Tom Cullen (Jonas) Toby Kebbell (Liam) Rebekah Staton (Colleen) Amy Beth Hayes (Lucy) A Fekete tükör egy brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak. ...A királyi család népszerű tagját, Susannah hercegnőt (Lydia Wilson) elrabolják és csak akkor engedik szabadon, ha Callow miniszterelnök élő adásban szexuális aktust hajt végre egy disznóval..... Bingham élete a egy modern falanszterben folyik, ahol feladata a szobabiciklivel való áramtermelés, amiért mindenre beváltható pontokat kap. A szórakozást a virtuális valóság és a kereskedelmi tévék biztosítják. Mivel Bingham nem tudja mire elkölteni 15 millió pontos örökségét, egy lánynak ajándékozza, hogy benevezhessen egy tehetségkutató műsorba...... ...Ebben a valóságban az emberek fejébe emlékchip ültethető, amely képes minden látott eseményt rögzíteni és visszajátszani. Liam egy állásinterjú után feleségével barátaikhoz megy vacsorázni. Felesége egyik régi ismerőse féltékennyé teszi, ezért az emlékchippel deríti ki az igazságot....... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2,21 - 4,79 - 2,59 GB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 870 - 10 650 - 7 227 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 527 - 749 - 578 MB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 486 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]3 points
-
Csunderlik Péter - Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták Ha áthaladunk az Anker közön, a 2. szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt szabadgondolkodó, ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját – ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható. Mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért? 1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor mint hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküdő társaság indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, és versek sorát dedikálta a Galilei Körnek, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. A kör jelentősége ellenére azonban 1960 óta lényegében nem jelent meg tudományos monográfia a nemzetközi hírű tudósok sorát adó diákegyesület történetéről. Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építő munkája ezt a hiányt kívánja betölteni, elsősorban a diákegyesület történetének 1908–1914 közötti „nagy korszakára” koncentrálva, de ismertetve a galileisták 1914 utáni, a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista tevékenységét is. A galileisták 1918–1919-es eseményekben játszott szerepéről tudottakat is eddig nem ismert részletekkel gazdagítja a diákegyesület történetének feldolgozása. pdf 3mb 2017 [Hidden Content]2 points
-
Lee Child: Csak egy lövés Magányos mesterlövész irányozza fegyverét az amerikai kisváros sétálóutcájának forgatagára, és játszi könnyedséggel megöl öt ártatlan embert. Az értelmetlen mészárlást villámgyors rendőrségi akció követi – a profi rendőri munkával rögzített nyomok James Barr exkatonához vezetnek. Jack Reacher, Lee Child regényeinek (Hiba nélkül, Eltűnt ellenség, Kétélű fegyver) kemény öklű, állandó hőse, mióta elbocsátották a seregből, állandóan úton van, s ha valaki meg akarná találni, a lehetetlenre vállalkozna. Amikor azonban a letartóztatott orvlövész, Barr, a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére nem tesz vallomást, s csak annyit hajlandó mondani, „kerítsék elő Jack Reachert”, a volt katonai rendőr már útban is van az indianai kisváros felé. Mi köti össze a pszichopata gyilkost a vándorló exkatonával? Sötét, egészen magas körökbe vezető titkok tárulnak fel a múltból s nem kevésbé a jelenből: politikai színjáték, korrupció, piti bűnözők és hétpróbás maffiózók, árulás, csalás, gyilkosságok. Reacher, a magányos hős ezúttal nem egyedül küzd: egy ugyancsak exkatona mesterlövész mellett három fiatal nő – az ügyvéd, a tévésztár és a hajdani szerető, a Pentagon tisztje – segíti, hogy bevégezze küldetését, elkapja a rejtélyes „bábjátékost”, s megint nekivághasson az országútnak, újabb kalandok felé… Lee Child, a hazánkban is népszerű bestseller író pergő mondataival és bravúros cselekvényszövésével ezúttal is rabul ejti olvasóit. [Hidden Content]2 points
-
Fekete tükör 02 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 02.évad /01.- 03.+ 01.spec.rész/ 2013- 2014 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Be Right Back* 02*Black Mirror:*White Bear* 03*Black Mirror:*The Waldo Moment* 04*Black Mirror:*Special.White Christmas*angol nyelv+magyar felirat* rendező: Owen Harris Carl Tibbetts Bryn Higgins forgatókönyvíró: Charlie Brooker operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Hayley Atwell (Martha) Domhnall Gleeson (Ash) Claire Keelan (Naomi) Lenora Crichlow (Victoria Skyllane) Michael Smiley (Baxter) Tuppence Middleton (Jem) Daniel Rigby (Jamie Salter) Chloe Pirrie (Gwendolyn Harris) Jason Flemyng (Jack Napier) Mindegyik epizódban más a történet és mások a szereplők, hasonlóan a Meghökkentő mesékhez, vagy az évadonként változó American Horror Storyhoz. Ami közös a részekben, az ugyebár a nem túl távoli jövő, a könnyen vezethető emberek, a cybervilág kegyetlen fejlettsége, és a részeket záró szarkasztikus csattanó.A címben szereplő fekete tükör nem más, mint az életünk szerves részét képező laptop-, telefon-, és tévéképernyők sokasága. ...Martha párja Ash röviddel költözésük után életét veszti. Martha némi vonakodás után igénybe vesz egy szolgáltatást, ami Ash szociális médián való megnyilvánulásait felhasználva szimulálja őt..... ...Victoria Skillane elkínzottan ébred és nem emlékszik semmire életéből. A világ körülötte teljesen felbolydult: ismeretlenek fegyverrel üldözik őt, miközben az emberek többsége ezt érzéketlenül bámulja és mobiljával fényképezi.... ...Jamie Salter egy szebb napokat látott komikus, akinek szatirikus szkeccse a politikailag inkorrekt animált kék medvéről, Waldóról egyre népszerűbb lesz. Amikor Waldo önálló sorozatot kap, a műsor producere nyomására Waldo jelölteti magát egy időközi választáson, ahol a munkáspárti Gwendolyn Harris és a tory Liam Monroe az ellenfelei.... ...Joe és Matt egy Isten háta mögötti kirendeltségben dolgoznak évek óta. Karácsonykor mindketten elmesélik, hogyan kerültek oda.... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 1,45 - 2,82 - 1,95 - 2,82 GB Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 635 - 9 450 - 6 038 - 5 123 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 378 - 506 - 521 - 829 MB Hossz: Hossz: 00:48:29 - 00:42:06 - 00:43:17 - 01:14:22 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 425 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]2 points
-
Internet Download Accelerator Pro 7.1.3.1733 Multilingual 8MB A Download Accelerator segítségével a letöltéseket vezérelhetjük, gyorsíthatjuk, illetve biztonságossá tehetjük. A program szolgáltatása: megszakadt letöltések folytatása, a több szálon történő letöltések (multiszerver) használata. Használhatjuk Internet Explorer és Firefox és Chrome alapú böngészőkhöz, a böngészőbe épülő plugint opcionálisan telepíti. IDA AVCInternet Download Accelerator lets you to noticeably increase the speed of file download from the Internet using HTTP, HTTPS, FTP and BitTorrent protocols. The acceleration is achieved by splitting a file being downloaded into several parts and downloading these parts at the same time. Internet Download Accelerator resumes broken downloads from where they left off from both HTTP, HTTPS, FTP and BitTorrent servers. To increase usability Internet Download Accelerator integrates with Chrome, Firefox, Edge, Mozilla, Opera, Internet Explorer, Netscape, Safari, Yandex.Browser, Vivaldi and others, replacing the standard download modules. Moreover, the program monitors the system clipboard and detects URLs in the clipboard. With IDA you can download and save video from popular video services. Whatever your connection type, Internet Download Accelerator will use the bandwidth of your connection most effectively and download files extremely fast. Power and useful tool for management of download categories. Possibility of automatic file type detection with automatic file placement to the specified categories. Unlimited number of categories and hierarchy levels. Features Easy to use - intuitive, user-friendly, and customizable user interface; - download lists support with rich sorting options; - the floating window including download speed indicator, active downloads indicators, cart for dragging links; - original Advanced Visual Cart Active Visual Cart technology which lets you to work with IDA without opening the main program window; - support for plug-ins; - skins support; - Fast Update - check for availability of new versions of the program; - multilingual support. Full set of necessary functions - dynamic multi-threaded download; - download files using BitTorrent protocol (.torrent and magnet links); new - resumes interrupted downloads from where they were stopped, from HTTP, HTTPS, FTP servers, and BitTorrent; - scheduled operation, PC shutdown, sleep or stand-by after completing download; - optimal settings for work with various connection types (dial-up, ISDN, ADSL, LAN) at various speed; - FTP Explorer; - support for download mirrors. Searching for and adding download mirrors; - ability to download video and mp3 from popular video services; new - ability to download 8K, 4K and FullHD video from popular videoservices; - ability to download 180° and 360° spherical videos; - download video with subtitles; new - sending links to download from messengers (Telegram); new - watch video while downloading; new - power and useful tool for management of download categories; - work with ZIP archives: option to preview the contents of ZIP archives before download, option to download only files selected from an archive, option to check ZIP archives and recover corrupted files as well as option to unpack archives; - work with RAR archives: option to check RAR archives, option to unpack archives; - detailed log-file for every download; - site manager for passwords and download folders management; - download speed control, automatic mode for the most comfortable browsing on the Web. Manual mode for dynamic control of download speed; - option to set priorities for downloads; - possibility to download html-pages with images; - download entire folders (including subfolders) via FTP; - content recognition when working through HTTP; - work with command-line; - dial for dial-up connection; - search for files, programs, archives and documents in MyTopFiles.com file catalog; - Smart Pause/Start. Ability to temporarily stop current downloads with option to start them later in the same order and state; - rich options of tuning connection parameters HTTP, HTTPS and FTP; - work behind HTTP and FTP proxy-servers, support for NTLM and NTLM-proxy authentication. IDA can automatically detect and use your browser's proxy-server settings; - support for FTP over SSL/TSL; - option to play streaming audio and video files while they are being downloaded. Automatic receipt of information about MP3 files when starting download; - downloads history; - option of dragging selected text from browser or another program onto the floating window. IDA will find links in the text and offer you to start download; - ability to drag download description text from another programs. Automatic insertion of the text selected on a page opened in IE into the download description. - search in the download list; - option of automatic synchronization of files on servers and your computer (autoupdate); - checking downloaded files for updates (manually or automatically); - marking downloaded files as unread; - wide download list export/import options. Supported formats: *.txt, *.txtd, *.lst, *.urls, *.ion; - ability to check MD5 sum of downloaded files. Highest download speed - intellectual multi-section download. Internet Download Accelerator dynamically splits a file being downloaded into several sections and downloads all the sections at the same time. It increases the speed of download up to 500%; - automatically restarts download when download speed decreases which helps to avoid stoppage; - download speed control with automatic mode making web-surfing more comfortable. Rich options of integration - integration with Microsoft Internet Explorer, Firefox, Google Chrome, Microsoft Edge New!, Apple Safari, Vivaldi New!, Mozilla, Netscape, Opera, Yandex.Browser and others; - monitoring the clipboard; - integration with anti-virus programs; - toolbar for Internet Explorer and Firefox New!. The program also contains: - FTP Explorer; - site manager for password and download folders management; - scheduler; - download speed control, automatic mode for the most comfortable browsing on the Web; - dial for dial-up connection; - search for files, programs, games, and music; - IDA Bar - a toolbar for Internet Explorer and Firefox. [Hidden Content] portable [Hidden Content] jelszó:download1 point
-
Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat *** Timothy Zahn: A káosz ébredése (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 1.) Eredeti cím: Chaos Rising Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A káosz ébredése Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 19 évvel a Yavini csata előtt. ISMERD MEG THRAWN KORAI ÉVEIT A CHISS BIRODALOMBAN! EGY ÚJ STAR WARS-TRILÓGIA ELSŐ KÖTETE TIMOTHY ZAHNTÓL A galaxis peremén túl terülnek el a zűrzavaros, feltérképezetlen és szinte járhatatlan Ismeretlen Régiók, amelyek rengeteg titkot és ugyanannyi veszélyt rejtenek. Az örvénylő káosz szívében fészkel a Chiss Birodalom, egy rejtélyes faj, és az őket vezető Kilenc Uralkodócsalád otthona. A chissek világa a nyugalom és a stabilitás szigete, ám a fővárosuk ellen intézett vakmerő támadás következtében a béke darabokra hullik. A támadók kilétére semmiféle nyom nem utal, így az összezavarodott chissek egyik legragyogóbb tehetségű fiatal tisztjüket küldik a láthatatlan ellenség felkutatására. A közrendi származású katonát Thrawnnak hívják. A Chiss Expanziós Védőflotta erejének támogatásával és bajtársa, Ar’alani admirális segítségével, Thrawn elkezdi összerakni a mozaikdarabkákból a keresett válaszokat. Ám miközben – az első parancs értelmében – egyre mélyebbre hatol a népe által Khaosznak nevezett hatalmas területen, az ifjú tiszt kénytelen belátni: a kapott küldetés nem az, aminek látszik. A Chiss Birodalmat fenyegető veszély pedig csak a kezdet. Timothy Zahn: Államérdek (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 2.) Eredeti cím: Greater Good Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Államérdek Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. A THRAWN – CHISS BIRODALOM-TRILÓGIA MÁSODIK KÖTETÉBEN AZ ADMIRÁLIS ÉS SZÖVETSÉGESEI VERSENYT FUTNAK AZ IDŐVEL, HOGY MEGMENTSÉK A CHISS VILÁGOKAT A LÁTHATATLAN ELLENSÉGTŐL! Vajon kihez köt a hűség, ha a flotta és a családod között kell választanod? Legutóbbi diadala során Thrawn győzelemre vezette a chisseket, és dicsőséget hozott a Mitth családnak – a Chiss Birodalomra leselkedő igazi fenyegetést azonban nem sikerült elhárítani. Az ellenség ezúttal nem küld megfélemlítő üzeneteket, nem ad ultimátumokat, és nem vonultat fel hajókat a Khaosz peremén. Ehelyett kedvességgel és nagylelkűséggel csábít: ajándékokat és ellentételezés nélküli szolgáltatásokat kínál. A birodalomban egymást követik a látszólag össze nem függő, nyugtalanító események, amelyek mintha a chissek végzetét vetítenék előre. Thrawn és az Expanziós Védőflotta ki akarja deríteni, mi folyik, és eközben hátborzongató igazság nyomára bukkannak. Ellenségük ugyanis nem a városaik elfoglalására vagy javaik fosztogatására tör, hanem a Chiss Birodalom legmélyebb alapjait támadja: célja, hogy elmélyítse a viszályt a Kilenc Uralkodócsalád és az alattuk álló Negyven Nagy Ház között. A gyanakvás még a szövetségesek között is felüti a fejét, rivalizálás kezdődik, és hamarosan minden harcosnak el kell döntenie, hogy mi a fontosabb: a saját családja biztonsága, vagy a Chiss Birodalom túlélése. Timothy Zahn: Járulékos veszteség (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 3.) Eredeti cím: Lesser Evil Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Járulékos veszteség Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. TIMOTHY ZAHN LEGÚJABB THRAWN-TRILÓGIÁJÁNAK NAGYSZABÁSÚ ZÁRÓKÖTETÉBEN CSAK EGY HAJSZÁLON MÚLIK A CHISSEK SORSA! A Chiss Birodalom, mint hatalmi központ, évezredeken át a nyugalom szigete és az egység jelképe volt. A Kilenc Uralkodócsalád vezetése alatt álló impérium erős bástyaként szolgált az Ismeretlen Területeken hullámzó zűrzavarban. Egy fondorlatos ellenség azonban kikezdte ezt a stabilitást, célja a bizalom és a lojalitás megrendítése. A családok hűségen alapuló viszonyaiba befurakodott a megosztottság. Az Expanziós Védőflotta erőfeszítései ellenére a Chiss Birodalom egyre közelebb sodródik a polgárháborúhoz. A chissek számára nem idegen a háborúskodás: annak idején a Khaoszban kivívott elsőségüket is véres harcokkal és kegyetlen pusztítással alapozták meg, melyek már rég a feledés homályába merültek. Egészen mostanáig. A birodalom jövőjének biztosítása érdekében Thrawnnak mélyen le kell ásnia a múltba, és fel kell derítenie az Első Uralkodócsalád felemelkedését övező sötét titkokat. Egy család valós öröksége mindig csak annyira erős, mint a megalapozására szolgáló legendák – még akkor is, ha ezek hazugságokra épülnek. Vajon hajlandó-e feláldozni Thrawn mindent, beleértve az otthonát is, hogy megmentse a Chiss Birodalmat? *** A könyvekért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 11,1 MB [Hidden Content]1 point
-
Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2022 Kleinheincz Csilla (szerk.) & Roboz Gábor (szerk.) Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Az év magyar science fiction és fantasynovellái Kiadás éve: 2022 Eltérő sebességgel élő emberek és társasházi boszorkányok, valóságviharok és érzelemszabályozás, kívánságteljesítő alapítvány és elhagyott űrállomás, spórák a vérben és fogak a gyomorban: a 2018-ban indult antológiasorozat idei kötetében tizenhat különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől. Tartalom: Előszó Gaura Ágnes: Ha elég mélyre nyúlsz Nagy László Dávid: Tanyasi szerelem Juhász Viktor. Retropunk Szakács Béla Benedek: Rügyező hús Sándor B. Anna: Vén páviánok Molnár B. Gábor: Boszorkányper Erdei Anita: A négymilliárd éves játék Komor Zoltán: Foghíj Gődény Balázs: Gyors, gyors, lassú Vincze Nóra: Tündérvarázs Alapítvány Reke Balázs: Hamvadás Zdenyák József: ASP-protokoll Tallódi Julianna: Hogyan ne tűnj el Füzesi Dóra: Kiscsillag Delta László Zoltán: Ördöglakat Kiss Gabriella: Hétszerte Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,78 MB [Hidden Content]1 point
-
AdGuard Premium v7.18.0.4774 Final 56MB AdGuard Premium v7.18.0.4774+ Adguard Trial Reset Az AdGuard megbízható és kezelhető védelmet nyújt Önnek, amely azonnal és az Ön részvétele nélkül kiszűri a betöltődő weboldalakat. Az AdGuard eltávolítja az összes zavaró hirdetést, blokkolja a veszélyes weboldalak betöltését, és nem engedi, hogy bárki nyomon kövesse az Ön internetes tevékenységét. Az általános reklámblokkolók böngészőbővítményként vannak implementálva, míg az AdGuard hálózati szinten működik, és nem vonatkozik rá minden olyan korlátozás, amelyet a böngésző a bővítményeire szab. Az AdGuard funkciói: Hirdetési és nyomkövetési kérések blokkolása, Az oldal kozmetikai feldolgozása, Webhely HTML kód szűrése, Minden böngésző támogatása, Védelem a rosszindulatú hirdetésekkel szemben, Hirdetések szűrése olyan alkalmazásokban, mint a Skype és az uTorrent, és még sok más. Mit tud az AdGuard? - Hirdetésblokkoló. Mindenféle hirdetés blokkolása, a háttérben zajló forgalom kiváló minőségű szűrése. A hirdetések eltávolítása még azelőtt, hogy az oldalak betöltődnének a böngészőben. - Böngészés biztonsága. Védelem az adathalász és rosszindulatú weboldalak ellen. Az AdGuard adatbázisaink segítségével minden oldalt ellenőriz rosszindulatú tartalmakra, és blokkolja a potenciálisan veszélyes oldalak kéréseit. - Lopakodó üzemmód. Ez a modul nem engedi, hogy bárki nyomon kövesse az Ön internetes tevékenységeit. Harmadik féltől származó cookie-k blokkolása, IP-cím elrejtése és egyéb funkciók a személyes adatok védelme érdekében. - Szülői felügyelet. A gyermekek online védelme. Blokkolja a nem megfelelő webhelyekhez való hozzáférést, eltávolítja az obszcén anyagokat a keresési eredményekből és még sok más. Miért az AdGuard? - Az AdGuard minden böngészőben működik. Safari, Chrome - nevezd meg, amit akarsz. Nincs kivétel. - Könnyen telepíthető. Néhány kattintás, és a számítógépét máris megvédi a reklámoktól. Nem kell túlbonyolított beállításokkal küszködnie - csak szörfözzön a neten, és az AdGuard elvégzi az összes munkát. - Videóhirdetések blokkolása. Bármilyen videohirdetés, bármilyen webhelyen - az AdGuard blokkolja. - Alkalmazásszűrés. Az AdGuard blokkolja a hirdetéseket, bármilyen fajtát, és nemcsak az összes böngészőben, hanem a programokban is! Még a Windows UI alkalmazásokban (Windows Store-ból származó alkalmazások) is. - Az AdGuard intuitív és egyszerű felhasználói felülettel rendelkezik, olyan kiegészítő funkciókkal, mint az AdGuard Assistant, a Szűrőszerkesztő és a Szűrési napló. - Naponta frissített reklámszűrők és adathalász adatbázisok. A magyar nyelv támogatott. Hirdetésblokkolás Az AdGuard hirdetésszűrő mindenféle hirdetést blokkol. Felugró ablakok, videohirdetések, szalaghirdetések és hasonlók — ezek mind eltűnnek. Az észrevehetetlen, háttérben történő szűrés és kozmetikai feldolgozás eredményeképpen csak tiszta oldalakat fog látni, azt a tartalmat, amit keresett. Biztonságos webes szörfözés Védelem az adathalászat és a veszélyes webhelyek, valamint a rosszindulatú hirdetések ellen. Az AdGuard minden oldalt megvizsgál az adatbázisunk alapján, hogy nincs-e benne rosszindulatú tartalom, és blokkolja a potenciálisan veszélyes lekéréseket. Adatvédelem Az AdGuard küzd mindenféle nyomkövető és elemző rendszerrel, amelyek Ön után kémkednek. A program blokkolja a harmadik féltől származó sütiket, elrejtheti az IP-címét, és rengeteg egyéb funkcióval rendelkezik az Ön személyes adatainak védelme érdekében. Szülői felügyelet Az AdGuard védi gyermekeit az online térben. Letiltja a nem megfelelő weboldalakhoz való hozzáférést, eltávolítja az obszcén anyagokat a keresési eredményekből, és a szülők számára testreszabható tiltólistát biztosít, hogy gyermekeik számára a legbiztonságosabb webes élményt szabhassák. Védje adatait Manapság az interneten szinte minden megpróbálja ellopni az adatait. Az AdGuard rendelkezik egy olyan dedikált modullal, amely megakadályozza ennek bekövetkezését. Álcázza magát online Az online profil egyszerű elrejtése helyett megváltoztathatja azt oly módon, hogy valaki másként jelenjen meg, és névtelenül böngészhessen. AdGuard is the world's most advanced Internet filter and ad blocker. AdGuard provides you with a reliable and manageable protection that immediately and without your participation filters the loading web pages. AdGuard removes all the annoying ads, blocks loading of dangerous websites, and will not allow anyone to track your activities on the Internet. Common ad blockers are implemented as browser extensions, while AdGuard works on a network level and is not subject to all limitations which a browser impose on its extensions. AdGuard features Blocking of ad and tracking requests, Cosmetic processing of the page, Website HTML code filtering, Support for all browsers, Protection from malicious ads, Ad filtering in applications like Skype and uTorrent and a lot more. What can AdGuard do? - Ad Blocker. Blocking of all kinds of ads, high-quality filtering of traffic on the background. Ads are removed even before pages are loaded in the browser. - Browsing Security. Protection from phishing and malicious websites. AdGuard checks every page for any malicious content using our databases, and blocks requests from potentially dangerous ones. - Stealth Mode. This module will not allow anyone to track your activities on the Internet. Blocking of third-parties cookies, hiding IP address and other features for protection of your personal data. - Parental Control. Protection of children online. Blocks access to inappropriate websites, removes obscene materials from search results and much more. Why AdGuard? - AdGuard works in all browsers. Safari, Chrome — you name it. No exceptions. - Easy to install. A couple of clicks, and your PC is protected from ads. You don’t have to struggle with overcomplicated settings — just surf the net and AdGuard will do all the work. - Blocking video ads. Any video ad, on any site — AdGuard will block it. - Application filtering. AdGuard blocks ads of any kinds and not only in all browsers, but in programs as well! Even in Windows UI applications (apps from Windows Store). - AdGuard has intuitive and simple UI with such additional features like AdGuard Assistant, Filter editor and Filtering log. - Daily ad filters and phishing databases updates. Changelog Fixes “Open main window at system start-up” option doesn’t work #5074 Issues with dark theme on onboarding screen #4996 Lag after switching Stealth Mode on #5104 Outdated filters are not removed from the list of available filters #5083 Release update channel is set by default after installing the Nightly version #5077 Scroll bar is visible even if all content fits on the screen #5054 The adguard.exe process icon is distorted in Task Manager #5110 Window control buttons are displaced #5043 Beta version of AdGuard cannot be installed or launched #5129 Identical comments are removed in the Filter editor after checking for updates #5118 Some custom filters can't be installed via URL #4801 Improvements The “Block Flash” option moved to Advanced Settings #4705 Tray menu theme is now synced with the application theme #5012 Added a new option to block Windows 11 Start menu ads #5103 CoreLibs (Filtering engine) CoreLibs updated to v1.15.47 #5139 Fixes Bugs in the userscript API prevent some third-party scripts from working #1876 $all modifier does not work with non-domain-like URL part #1860 $generichide modifier prevents URL blocking rules from working correctly #1857 Element hiding rules don't apply to some websites #1865 Improvements Added $urltransform modifier support #1364 Added $xmlprune modifier support #473 ECDSA certificates can now be generated for HTTPS filtering #360 Added handling of fenced frames #1853 Added support for uBO's /regex/(cosmetic rule) format #1844 Upgraded ContentScript to v2.0.6 DnsLibs (DNS filtering engine) DnsLibs updated to v2.5.33 #5128 Fixes AdGuard suggests incorrect rules in Filtering Log #210 Clicking anywhere on the horizontal scrollbar in DNS filter editor does not scroll #4715 Scriptlets (JavaScript enhancement for filtering rules) Scriptlets updated to v1.10.25 Fixes set-constant doesn’t work correctly for some values #403 Cookie name is getting encoded in set-cookie #408 set-local-storage-item conversion doesn’t work correctly #404 Improvements Added new no-protected-audience scriptlet #395 Added possibility to allowlist scriptlets #377 Added cors response type to prevent-fetch #394 Added domain parameter to set-cookie #389 Added new href-sanitizer scriptlet #327 Added new json-prune-fetch-response scriptlet #361 Added new json-prune-xhr-response scriptlet #360 Added new trusted-suppress-native-method scriptlet #383 Increased possible numeric value for set-cookie #388 Added support for finding selectors in shadowRoot in trusted-click-element #323 Some redirects resources can now be used as scriptlets as well #300 [Hidden Content] RePack 36MB [Hidden Content] jelszó:guard1 point
-
Shunmyo Masuno-Az egyszerű élet művészete mobi 100 zen gyakorlat a szebb és nyugalmasabb hétköznapokért A világot nem könnyű megváltoztatni, és ha nem úgy működik, ahogy szeretnénk, jobb, ha önmagunkon változtatunk – tanítja Shunmyo Masuno. Százféle információ zúdul ránk, felőrli napjainkat a szüntelen sietség és a jövőtől való szorongás. Nem szívesen gondolunk arra, hogy az élet egyszer véget ér, félresöpörjük a múlandóság apró jeleit. Azonban a kis változásoknak is van hatásuk. Ha mindennap szánunk néhány percet arra, hogy ne gondoljunk semmire; ha evés közben nem figyelünk másra, csak az ételre; ha megszabadulunk a felesleges tárgyaktól, de az igazán fontosakat becsben tartjuk; ha elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen – korábban nem tapasztalt nyugalomban és békességben lehet részünk. Shunmyo Masuno egy zen buddhista templom főpapja, és díjnyertes zen kerttervező. Könyve elméletek helyett praktikus, egyszerű gyakorlatokat ajánl: tanácsaival apró lépésekben, finoman hangolja át a gondolkodásunkat. „Ezt a könyvet legszívesebben állandóan a kezem ügyében tartanám.” – Cait Flanders „Igazi kincs. Segít abban, hogy rácsodálkozzunk az élet hétköznapi, profán pillanataira és felfedezzük bennük a gazdagságot, az örömöt és a nyugalmat.” – Allan Lokos „Ezek az apróságok segítenek visszacsempészni a meghitt, gyengéd kényeztetést a mindennapokba.” – James Wallman Shunmyo Masuno: The Art of Simple Living Eredeti mű Shunmyo Masuno: The Art of Simple Living buddhizmus egészség életmód japán szerző magyar nyelvű meditáció mindfulness önsegítő zen buddhizmus > XXI. Század, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Bjørn Andreas Bull-Hansen-Jomsviking sorozat énelbeszélő férfi főszereplő kalandregény kortárs magyar nyelvű norvég szerző Norvégia regény történelmi regény viking 1. Bjørn Andreas Bull-Hansen: A viking 92% 2. Bjørn Andreas Bull-Hansen: Vínland 91% 3. Bjørn Andreas Bull-Hansen: A dán horda 90% ------------- Bjørn Andreas Bull-Hansen-A viking (Jomsviking 1.) 92% Egy jomsviking története Norvégia, 993. Az ifjú Thorstein tehetetlenül nézi végig, ahogy egy rájuk támadó rablóbanda brutálisan meggyilkolja az apját. Őt rabszolgaként elhurcolják, társaival együtt hónapokig a kegyetlen haramiák szeszélyeinek van kitéve. Egy nap túladnak rajta, új gazdája rabságából felszabadulva egy csendes halászfaluban lel otthonra. Békés élete nem tart sokáig, megismerkedik Hallvarddal, a jomsvikinggel. A harcosok közt is félve tisztelt elitkatonák hírneve nem alaptalan. A fájdalmat nem ismerő, jól képzett zsoldossereg csatában még sosem maradt alul, erejük, bajtársiasságuk és csillapíthatatlan harci szenvedélyük lenyűgözi a fiatal fiút, aki számos megpróbáltatás után végül maga is jomsvikinggé válik. A viking történelem legnagyobb tengeri ütközetében, a svolderi tengeri csatában szembetalálkozik apja gyilkosával – aki Norvégia királyának első embere… Erő, szenvedély, férfiasság. A világot egykor uraló vikingek igaz történelmi alapokra épülő, letehetetlen regénye. „A viking című skandináv bestseller egy magával ragadó történetet mesél el nekünk a fjordok ködbe vesző világáról.” Frankfurter Neue Presse, 2019. szeptember Bjørn Andreas Bull-Hansen: Jomsviking (norvég) Eredeti mű Bjørn Andreas Bull-Hansen: Jomsviking (norvég) Eredeti megjelenés éve: 2017 10. század énelbeszélő fejlődésregény felnőtté válás férfi főszereplő harcosok kaland kalandregény kortárs középkor kutya magyar nyelvű norvég szerző Norvégia rabszolgaság regény skandináv Skandinávia sorozat része testvérek történelmi regény utazás viking > Animus, Budapest, 2021 560 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633248355 · Fordította: Török Ábel ------------ Bjørn Andreas Bull-Hansen-Vínland (Jomsviking 2.) 91% Egy jomsviking története A svolderi ütközet után Hajóács Thorstein és családja menekülni kényszerül Tryggvi-fia Ólaf bosszúszomjas csatlósai elől. Thorstein immár egy csapat törzsfőjeként úgy dönt, az óceán túlsó oldalán elterülő legendás nyugati földek felé veszik az útjukat, ahol hajóépítésből teremtenek majd maguknak mesés vagyont. A rabszolgából lett hírhedt berserker azonban nem számít rá, hogy hamarosan elszakítják a családjától, és az életéért is kegyetlen harcot kell vívnia. A regény egyedülálló képet nyújt Észak-Amerika első viking telepeseinek életéről, és arról, hogyan léptek kapcsolatba az őslakos indián törzsekkel. Lapjain olyan jelentős történelmi szereplők elevenednek meg, mint Vörös Eirík és utódai, Leif és Freydís, illetve Norvégia legendás ladejarlja, Hákon-fia Áldozó Eirík. A Vínland a Jomsviking-sorozat második kötete, de önálló történetként is megállja a helyét. A sorozat első része, A viking – Egy jomsviking története Norvégiában azonnal a bestsellerlisták élére ugrott, és azóta tíz nyelven megjelent. Bjørn Andreas Bull-Hansen: Vinland (norvég) Eredeti mű Bjørn Andreas Bull-Hansen: Vinland (norvég) Eredeti megjelenés éve: 2018 11. század énelbeszélő férfi főszereplő kalandregény kortárs magyar nyelvű norvég szerző Norvégia regény sorozat része történelmi regény utazás viking > Animus, Budapest, 2022 536 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636140151 · Fordította: Török Ábel ------------------ Bjørn Andreas Bull-Hansen-A dán horda (Jomsviking 3.) 90% 22 csillagozás Egy jomsviking története Krisztus után 1007-et írunk. Hajóács Thorstein Vingulmorknak, a Vík gazdag keleti partvidékének törzsfője. Az északi népek egyik leghatalmasabb nagyurává vált, rabláncok között töltött múltja már csupán ködös emlék. Szeretett felesége, Sigrid két fiúgyermeket szült neki, az erdő széléről istenszobrok figyelik a sorsát. A földjén béke és jólét uralkodik, ám egyre sűrűsödnek a háború fellegei. A nagyratörő Eirík jarl és Villásszakállú Svein, a dánok királya szemet vetett az angol királyságokra. Eldöntötték, hogy visszafoglalják az egykor dán fennhatóság alatt álló területeket, és elűzik trónjáról a gyűlölt Ethelred királyt. A regény azokba a vérgőzös évekbe repíti vissza az olvasót, amikor észak királyai és jarljai összefogtak, hogy lerohanják az angol szigetet. Ám nemcsak a háború kora ez, hanem a változásé is: a kereszténység egyre terjed, és hamarosan örökre megváltoztatja az egész északi világot. Hajóács Thorstein, a hírhedt jomsviking, Vingulmork törzsfője királyok és nagyurak között, egy régi és egy új korszak határán egyensúlyoz. A Jomsviking-sorozat még sok köteten át folytatódni fog… Ez közülük a harmadik. „Bjorn Andreas Bull-Hansen ezúttal felülmúlta önmagát. A dán horda lenyűgöző történelmi regény.” – Elin Brend Bjorhei, VG „Emelem mézsörömet, és magasztalom a skáld művészetét! Bull-Hansen mestere a feszültséggel teli történeteknek.” – Christen Hvam, Fredriksstad Blad Bjørn Andreas Bull-Hansen: Danehæren Eredeti mű Bjørn Andreas Bull-Hansen: Danehæren Eredeti megjelenés éve: 2019 11. század énelbeszélő férfi főszereplő harcosok kalandregény kereszténység kortárs magyar nyelvű norvég szerző Norvégia regény sorozat része történelmi regény vallás viking > Animus, Budapest, 2023 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636142209 · Fordította: Török Ábel letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------1 point
-
1 point
-
Delilah S. Dawson – A tökéletes fegyver Eredeti cím: The Perfect Weapon Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A tökéletes fegyver Fordította: Kapocsi Dániel (rajongói fordítás) Játszódik: a Játszódik: a Yavini csata után 29 évvel. E rövid történet, ami nem sokkal a Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő c. film eseményei előtt játszódik, egy zsoldost mutat be, aki a nagy jutalom reményében hatalmas kockázatokat vállal – és most olyan kihívással néz szembe, amely a szakadék szélére sodorja. Rengeteg zsoldos, kém és felbérelhető fegyveres akad a galaxisban. De valószínűleg senki sem olyan veszélyes és elszánt, mint Bazine Netal. Az álcázás mestere – aki pengével, pisztollyal, vagy puszta kézzel egyaránt halálos – a legjobbaktól tanult. Most rajta a sor, hogy ő legyen a mester – még akkor is, ha egy lelkes, de tapasztalatlan újonc beavatása a szakma fortélyaiba a legutolsó dolog, amit tenni akar. De ez az egyetlen módja annak, hogy megszerezze a hajót, amire a legújabb munkájához szüksége van. Egy névtelen ügyfél felbérelte Bazine-t, hogy kutasson fel egy korábbi rohamosztagost, és szerezzen vissza egy titokzatos csomagot, amelyet őriz. A küldetés díjazása csillagászati összegnek ígérkezik, de a Bazine előtt álló akadályok félelmetesnek bizonyulnak. És bár lelkes új segítője a küldetés szempontjából kulcsfontosságú kibertudással rendelkezik, csak Bazine borotvaéles tehetsége jelentheti a különbséget siker, vagy kudarc – és élet, vagy halál – között. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,48 MB [Hidden Content]1 point
-
Sejtelmes történetek Kornya Zsolt (szerk.) Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: MesterMűvek Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Fazekas Árpád, Kornya Zsolt, Mező Szabolcs, Molnár András, Plánka Zsuzsa, Szabó Kata, Szántai Zsolt, Szente Mihály, Tóth Bence Ákos A hidegvérű londoni úriember, aki nem hisz a természetfölöttiben, módszeres alapossággal lát neki egy kísértetjárás kivizsgálásának… Két mindenre elszánt tudós verseng a láthatatlanság titkáért, de egyikük módszere sem tökéletes… A római erőd romjai között barangolva különös emlékek ébrednek a nézelődő házaspárban… A kőkorszaki kannibálok dzsungelszigetén egy barbár koponyakultusz őrködik az emberiség történelmének legmagasztosabb misztériuma fölött… Ilyen és ezekhez hasonló elbeszélések várják az olvasót kötetünk lapjain Jack Londontól, Sir Arthur Conan Doyle-tól és az angolszász fantasztikus irodalom más klasszikusaitól. SF-nek éppúgy beillenének, mint fantasynek vagy horrornak, olykor a detektívtörténet és a kalandregény ismertetőjegyeivel színesítve. Valójában azonban nem tartoznak egyik csoportba sem, önálló irodalmi kategóriát alkotnak: weird tales, azaz sejtelmes történetek. Játszódhatnak a ködös múltban vagy a távoli jövőben, vezérelvük lehet a tudomány vagy az okkultizmus, hangvételük humoros vagy kiábrándultan keserű. Bármilyen sokfélék azonban, mindig van egy közös vonásuk: a világ, melyet feltárnak előttünk, a titkok és talányok hona, sokkal nagyobb és összetettebb, hogysem emberi ésszel felfogható lenne. Akár elborzaszt minket ez a felismerés, akár kellemes borzongás fut rajtunk végig tőle, válogatásunk szerzői garantálják, hogy az olvasmányélmény emlékezetes lesz. „Számomra a sejtelmes történet legfőbb vonzereje, hogy kifejezetten a felkavarás szándékával íródott. Talán az minden, amit elmondhatunk róla, hogy illeszkedik egy bizonyos olvasói hangulathoz; hogy komplexebb és kifinomultabb a hagyományos fantasztikus sztoriknál.” – Michael Moorcock Tartalomjegyzék Előszó Sir Edward Bulwer-Lytton: Kísértetjárás Elizabeth Gaskell: Eltűnések Sir Arthur Conan Doyle: Szellemvásár Sir Arthur Conan Doyle: Pásztorátok Sir Arthur Conan Doyle: Lady Sannox esete Sir Arthur Conan Doyle: Fellebben a fátyol Sir Arthur Conan Doyle: A parazita Fiona Macleod: A bűnevő Jack London: Ezer halál Jack London: Emlék a pliocénból Jack London: Az árnyék és a villanás Jack London: A táblácska A Nagy Vörös Sargent Kayme Von Tollig kapitány talizmánja Stephen Vincent Benét Elemi erők Loual B. Sugarman A szürke halál Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,07 MB [Hidden Content]1 point
-
Jason Fry – A jedi fegyvere Luke Skywalker kalandja Eredeti cím: The Weapon of a Jedi – A Luke Skywalker Adventure Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A jedi fegyvere Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Fencsik Tamás Játszódik: a Yavini csata évében EBBEN A TELJESEN ÚJ TÖRTÉNETBEN ISMÉT IZGULHATUNK LUKE SKYWALKERÉRT! A cselekmény a Star Wars: Új remény és a Star Wars: A Birodalom visszavág című filmek közötti időszakban játszódik. Luke egy rejtélyes bolygóra érkezik, ahol az Erő segítségével meg kell mentenie egy fiatal lány életét, és túl kell élnie a párviadalt, amit az új, korábban ismeretlen ellenfelével vív… A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a STAR WARS: AZ ÉBREDŐ ERŐ című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,29 MB [Hidden Content]1 point
-
Greg Rucka – A csempész futása Han Solo és Csubakka kalandja Eredeti cím: Smuggler's Run – A Han Solo & Chewbacca Adventure Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A csempész futása Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Bus András Játszódik: a Yavini csata évében EBBEN A TELJESEN ÚJ TÖRTÉNETBEN ISMÉT IZGULHATUNK HAN SOLÓÉRT ÉS CSUBAKKÁÉRT! A cselekmény a Star Wars: Új remény és a Star Wars: A Birodalom visszavág című filmek közötti időszakban játszódik. Han Solo és Csubakka egy titkos küldetésre indul a Millennium Falcon fedélzetén, miközben könyörtelen fejvadászok és egy fáradhatatlan birodalmi ügynök veszi üldözőbe hőseinket… A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a STAR WARS: AZ ÉBREDŐ ERŐ című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,00 MB [Hidden Content]1 point
-
. Bán Mór könyvek Hun mobi, epub, pdf Könyv címe: Bán Mór könyvek Kiadás dátuma: 2005 - 2023 Formátum: mobi, epub, pdf Nyelv: magyar Bán Mór - Karpathia - Nomádkirály ciklus Bán Mór- Csillagárnyék.pdf Bán Mór - Yedikule – A héttorony ostroma.mobi Bán Mór - Jég és vér.mobi 1. Bán Mór: A Hajnalcsillag fénye 1,5 Bán Mór: A szűz kardja Bán Mór: Az üstökös lángja 3. Bán Mór: A Csillagösvény hídja 4. Bán Mór: A Hadak Villáma 5. Bán Mór: A Mennydörgés kapuja 6. Bán Mór: A Holló háborúja 7. Bán Mór: A félhold8 tündöklán : A hit harcosa 9. Bán Mór: Isten árnyéka 10. Bán Mór: Vihartépte zászlaink 11. Bán Mór: A förgeteg hírnöke 12. Bán Mór: Angyal a kapuk felett Bán Mór - Gadur kapui.mobi Bán Mór - Az ezeréves háború.mobi Bán Mór - A vérszemű csillag.mobi Bán Mór - A verszemu csillag.pdf Bán Mór - A Hadak Ura.mobi Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Trevor Rowley - A normannok A normannok viszonylag rövid ideig voltak jelen a történelem színpadán: a X. század elején bukkantak föl, és a XIII. század közepére el is tűntek a térképről. Mégis, ez alatt a rövid idő alatt elfoglalták Angliát, Dél-Itáliát és Szicíliát, de Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is megvetették a lábukat. A normannok az adott hely és a kor kívánalmainak megfelelően skandináv hódítókból könnyen átvedlettek frank keresztesekké, bizánci hűbérurakká vagy feudális uralkodó elitté, és nagyrészt afféle katalizátorszerepet játszottak a középkori kultúrában, hozzájárulva más, régebbi hagyományok fennmaradásához és továbbéléséhez. pdf 9mb [Hidden Content]1 point
-
Kip Thorne – Az Interstellar és a tudomány Eredeti cím: The Science of Interstellar Eredeti kiadó: W. W. Norton & Company, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Az Interstellar és a tudomány Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Kovács József EXKLUZÍV BEPILLANTÁS CHRISTOPHER NOLAN CSILLAGOK KÖZÖTT CÍMŰ FILMJÉNEK TUDOMÁNYOS HÁTTERÉBE. A közismert filmrendező, Christopher Nolan legutóbbi kasszasikere, a Csillagok között (Warner Bros. Pictures/Paramount Pictures) fantasztikus utazásra visz bennünket univerzumunk legtávolabbi tartományaiba – és még azon is túl, az ötödik dimenzióba, vagy a „hipertérbe”, ahogyan a fizikusok hívják. A Csillagok között „túlvilági” története és vizuális effektusai valódi tudományon alapulnak, köszönhetően a fizikus Kip Thorne közreműködésének a film ötletének fogantatásától kezdve. A fekete lyukaktól, féregjáratoktól, görbült időtől és tértől kezdve a szingularitásokon, kvantumgravitáción, gravitációs anomáliákon és sok minden máson keresztül az ötödik dimenzióig és Christopher Nolan hiperkockájáig Kip Thorne lendületesen mutatja be a film tudományos hátterét, annak megjelenését a történetben és a vizuális effektusokban. A „Valódi tudomány a Csillagok között” olyan furcsa tudományos tényeket mutat be, amelyek mintha a sci-fi világából léptek volna elő. Kip Thorne az elméleti fizika nyugalmazott Feynman-professzora a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (California Institute of Technology), a Csillagok között tudományos tanácsadója és ügyvezető producere, négy könyv, köztük a népszerű Black Holes & Time Warps szerzője. Pasadenában, Kaliforniában él. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 16,5 MB [Hidden Content]1 point
-
Bonnie MacBird – Vérében a művészet Eredeti cím: Art in the Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Vérében a művészet Magyar kiadó: Harlequin Magyarország, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Zinner Judit London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia – aki az apjánál, egy angol lordnál élt – eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meggyilkolásával. A nyomok a befolyásos és dúsgazdag lordhoz vezetnek Lancashire-be, ahol az ikonikus páros megérkezése után további rejtélyes halálesetek történnek. A Sir Arthur Conan Doyle stílusában megírt regényben Sherlock Holmes ismét bizonyítja zsenialitását és különleges, művészi érzékenységét… (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Bonnie MacBird – A Sherlock Holmes Adventure Series” témában található.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,49 MB [Hidden Content]1 point
-
Joyce Carol Oates-Szöszi Átlagos amerikai lány volt, aki addig sohasem látott hatású legendává vált. Milliók imádták, és az élete a rajongók és művésztársak generációit varázsolta el. A Marilyn Monroe művésznéven jobban ismert Norma Jeane Baker életét évtizedek óta kutatják és dolgozzák fel, de mindeddig még egyetlenegyszer sem mesélték el olyan lélegzetelállító és eredeti módon, mint a Szöszi-ben. A kortárs amerikai irodalom legjelesebb alakjai között számontartott és Magyarországon is jól ismert Joyce Carol Oates eddigi legnagyobb szabású művében újraértelmezi Norma Jeane Bakernek (a gyermeknek, a nőnek és a nehéz sorsú hírességnek) a legbensőbb lírai és szellemi életét, hogy annak bámulatos, gazdag és megrázó hangján mesélje el. Norma Jane legintimebb portréja egy törékeny, egyedi tehetséggel megáldott fiatal nőt állít elénk, aki folyamatosan újrateremti saját magát, hogy a nyomasztó esélyek ellenére képes legyen a felszínen maradni és magának a sztárságnak a jelképévé váljon. Lépésről lépésre haladva vezet be minket a saját történetébe, és meséli el, hogyan tévesztett utat egy folyamatos konfliktusok között élő, lázasan alkotó jellegzetesen amerikai művész. Az életrajzi és történelmi forrásokra támaszkodó szerző megidézi a női lélek legbensőbb világát és kíméletlen tükröt tart a mítosz elé, mindeközben pedig úgy ír, ahogy eddig még sohasem: extatikus állapotban, átadva magát a témának, úgy, mintha rendkívüli hősének a lelke költözött volna belé. Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti mű Joyce Carol Oates: Blonde Eredeti megjelenés éve: 2000 Róla szól: Marilyn Monroe 1001 könyv listán szerepel 1940-es évek 1950-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző életrajz filmadaptáció Hollywood magyar nyelvű női főszereplő nők regény színész történelmi fikció történelmi regény történelmi személy > Európa, Budapest, 2022 980 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635047017 · Fordította: Bíró Péter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Joyce Carol Oates-Bellefleur avagy a családi átok Bellefleur: egy kastély, amely már kívülről szemlélve is meghökkentő, hiszen számtalan falával, tornyával, tornyocskájával és minaretjével úgy fest, „mintha lázálomban tervezték volna, amikor a képzelet túlszökken önmagán, és egyre lázasabb és mohóbb lesz…” Egy kastély, amelyben fennállásának 130 éve alatt egymást érik a furcsábbnál furcsább események. Valaki bezárkózik egy szobába, és nyomtalanul eltűnik; valaki lemegy a pincébe, és többé nem kerül elő, egy óra visszafelé jár; egy tükör néha nem egészen tükörképet mutat… de mindez nem is olyan meglepő, hiszen itt élők és holtak „élnek” egy fedél alatt. Bellefleur: egy család, az újvilágba áttelepült XVIII. századi francia arisztokrata, Jean-Pierre Bellefleur leszármazottai egy család, amelyben gyakoriak a végzetesen szerencsétlen frigyek, gyakoriak az „érdekes halálesetek”, egy család, amelynek tagjai a pénz, a hatalom, a politikai karrier, a lovak, az autók, a kártya, az ital, a vadászat, a fogadások, a bosszú megszállottai. Van köztük gyilkos és költő, szent életű aszkéta és gyerek-zseni, mások és mégis hasonlók. Összeköti őket a Bellefleur-vér. A Bellefleur-bosszú, a Bellefleur-átok. Eredeti megjelenés éve: 1980 Tartalomjegyzék 20. század amerikai szerző családregény Jeruzsálem-díj magyar nyelvű regény > Árkádia, Budapest, 1986 960 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633070473 · Fordította: Szilágyi Tibor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Christine Paxmann - Tánc (Mi micsoda) Mozgás és ritmus! A tánc nyelvét a világon mindenütt megértik. Ez a Mi MICSODA kötet átfogó képet nyújt a tánc történetéről az ókortól napjainkig. A legkülönfélébb táncokról olvashatsz: rituális táncokról, mint a hastánc és a szamba, vagy éppen a modern sporttáncokról. Felfedezheted a balett, a jazztánc, a kortárs tánc és a táncos musicalek világát egyaránt. És te szeretsz táncolni? Ki tudja, a könyv nyomán talán te is táncra perdülsz! pdf 57mb [Hidden Content]1 point
-
Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368-1644 Hány ágyasa volt a császárnak? Kik azok az eunuchok? Valóban ettek kutyahúst a kínaiak? Tényleg ők találták fel a puskaport? Miért kötötték el a kislányok lábfejét? Hogyan szövik a selymet? E kötet valóságos időutazás: elénk tárja, hogyan töltötték mindennapjaikat a kínai férfiak, nők, gyerekek, a parasztok, írástudók, munkások és hivatalnokok. Róluk szól ez a színes stílusban megírt érdekes összefoglalás, amelyet gazdag képanyag tesz plasztikussá és még élvezhetőbbé. A Hétköznapi élet a kínai császárok korában igyekszik bemutatni az örök és változtathatatlan Kínát, valamint az ott élő, lüktetően eleven, folytonosan változó társadalmat és a kettő között feszülő paradoxont. A Mindennapi történelem című sorozat arra vállalkozik, hogy felelevenítse egykor volt emberek életét: mindennapjaikat, erkölcsüket és szokásaikat. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek. pdf 265mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Ormos Mária - Gondolatok az ember történetéről Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor, az MTA tagja ebben a könyvében fantasztikus időutazásra hív bennünket a Föld körül az európai időszámítás különböző időpontjaiban. Pontosabban 800 és 1500 között, tehát abban a néhány évszázadban, amely eltelt az európai újrarendeződés kezdeteitől a Föld felfedezéséig. Elindulunk az első ezredforduló tájékán, méghozzá Európából, végtére is ez a hazánk, majd kelet felé haladva pillantást vetünk Ázsiára, Ausztráliára, a Csendes-óceáni-szigetekre, körülnézünk Amerika mindkét részén, és megállapodunk Afrikában. Mire is figyeljünk útközben? A természeti szépségekre? Nos, ezek évezredek óta lényegében változatlanok. A dinasztiákra és a háborúkra? Az erre vonatkozó adatokat megtalálni a kézikönyvekben. Fontosabb megtudnunk, hogy egy adott időben hogyan éltek az emberek. Az első évezredfordulót átölelő néhány évszázad kiválasztása „úti célként” tartalmaz bizonyos előítéletet Európa javára, mivel ebben az időben nagy változás elsősorban ezen a vidéken zajlott le. Ezt a részrehajlást azonban indokolja, hogy az európai átrendeződés alapul szolgált a jóval későbbi változásoknak a világ minden részében. Ez vezetett el ugyanis ahhoz, hogy az európai időszámítás szerint a 15. század végén elkezdődjék a „Föld felfedezése”, a legnagyobb fordulat, amely végbement az emberiség történetében. pdf 2mb [Hidden Content]1 point
-
Müller Rolf Takács Tibor Tulipán Éva - Terror 1918-1919 Az első világháború harcait lezáró fegyverszüneti egyezmények nyomán a frontokon mindenütt elhallgattak a fegyverek, ám a hátország civil lakossága csak az ezt követő hetekben-hónapokban tapasztalta meg igazán az erőszakot. Szűk egy év leforgása alatt a magyarok tanúi lehettek új rendszerek születésének és bukásának, forradalomnak, ellenforradalomnak, diktatúrának és megszállásnak, és az egymást viharos gyorsasággal követő eseményeket – jellegükből adódóan – mindenütt erőszakos cselekmények kísérték. A Budapesten zajló folyamatokról viszonylag sokat tudunk, de a fővárostól távol eső területek tapasztalatairól eddig csak kevés feldolgozás született. Hasonlóan egydimenziós, a különböző emlékezetpolitikák által igencsak torzított kép él a vörös- és fehérterror mozgatórugóiról és főbb szereplőiről is. Miként változtak meg az erőviszonyok Erdély többnemzetiségű területein? Hogyan élte át Kassa az impériumváltást? Milyen atrocitások érték a Délvidék lakosságát 1918–1919 folyamán? Miféle parasztmozgalmak és -felkelések követték a magyar vidéken az őszirózsás forradalom kikiáltását? Mit tudunk a Tanácsköztársaság két emblematikus figurájáról, Korvin Ottóról és Szamuely Tiborról? Milyen tágabb vagy szűkebb kontextusban értelmezhetők a fehérterror erőszakcselekményei? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Erőszaktörténeti Munkacsoport kutatói által szerkesztett tanulmánykötet abban a reményben, hogy az apróbb részletek feltárása a korszak egészét is új megvilágításba helyezi majd. pdf 4mb [Hidden Content]1 point
-
Kavagucsi Tosikadzu-Mielőtt a kávé kihűl sorozat-Történetek a kávézóból emberi sorsok időutazás Japán (ország) japán szerző kortárs lélektani mágikus realizmus magyar nyelvű női főszereplő posztmodern regény szellemek váltott szemszög Szűrés Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl−39%Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból 1. Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl 86% 2. Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból 86% Kavagucsi Tosikadzu-Mielőtt a kávé kihűl (Mielőtt a kávé kihűl 1.) Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod. 1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. 2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. 3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. 4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. 5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl. Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg. Tosikadzu Kavagucsi 1971-ben született Oszakában, Japánban. Szerzőként a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A könyv egy nagysikerű színdarab alapján íródott, mely elnyerte a 10. Szuginami Drámafesztivál nagydíját. 川口 俊 和: — コーヒーが冷めないうちに (Coffee ga Samenai Uchini) Eredeti mű 川口 俊 和: — コーヒーが冷めないうちに (Coffee ga Samenai Uchini) Eredeti megjelenés éve: 2015 Tartalomjegyzék betegség demencia emberi sorsok emlékezet filmadaptáció hangoskönyv házasság időutazás Japán (ország) japán szerző kortárs lélektani mágikus realizmus magyar nyelvű női főszereplő párkapcsolat posztmodern regény rejtély sorozat része szellemek társas kapcsolatok testvérek váltott szemszög > Kossuth / Mojzer, Budapest, 2023 ISBN: 9789636360597 · Fordította: Béresi Csilla · Felolvasta: Ónodi Eszter ----------- Kavagucsi Tosikadzu-Történetek a kávézóból (Mielőtt a kávé kihűl 2.) A nemzetközi bestseller Mielőtt a kávé kihűl folytatásában négy újabb időutazásra kerül sor a kicsiny japán kávézóban. Tokió egyik mellékutcájában több mint egy évszázada kínálja gondosan elkészített kávéit a Funiculi Funicula. Városi legendák szerint mást is tud ez a hely: vendégei szigorú szabályoknak engedelmeskedve visszamehetnek az időben. A régi és új karakterek sorában ismét négyen vállalkoznak erre a feladatra. Kockázatos kalandjuk során barátaikkal, családtagjaikkal és szerelmeikkel találkoznak. Noha a múlt a szabályok szerint nem változtathatja meg a jelent, mégis olyan impulzust ad az időutazóknak, ami megkönnyíti életük folytatását. A szívmelengető érzelmekkel és sok-sok bánattal teli regény arra buzdítja az olvasót, hogy maga is feltegye a kérdést: „Mihez kezdenék, ha visszamehetnék az időben?” 川口 俊 和: この嘘がばれないうちに (Kono uso ga barenai uchi ni) Eredeti mű 川口 俊 和: この嘘がばれないうちに (Kono uso ga barenai uchi ni) Tartalomjegyzék anyaság barátság család emberi sorsok gyász halál időutazás Japán (ország) japán szerző kortárs lélektani mágikus realizmus magyar nyelvű női főszereplő posztmodern rákbetegség regény sorozat része szellemek szülői szerep váltott szemszög > Kossuth, Budapest, 2022 238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635446766 · Fordította: Béresi Csilla letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----1 point
-
1 point
-
Richard Pipes(szerk.) - Az ismeretlen Lenin Lenin – az ember, a forradalmár és a nagy történelmi személyiség – még ma is csupa rejtély: részben mítosz, amely az orosz forradalom zűrzavarából emelkedett ki, részben pedig olyan bálványkép, amelyre gondosan vigyáztak majdnem hetven éven keresztül a Szovjetúnió vezetői és a külföldi szimpatizánsok. A szovjet archívumok mélyén sokáig rejtegetett dokumentumokat tartalmazó Az ismeretlen Lenin segít revideálni a mítoszt, és a másik oldaláról is szemügyre veszi ezt a bálványképet. Ebben a könyvben egy kegyetlen, ravaszul manipuláló Lenin jelenik meg, aki céljai elérése érdekében gátlástalanul alkalmazta a tömeggyilkosságot, a felforgatást és az emberek terrorizálását. Richard Pipes a Harvard Egyetem történelemprofesszora. A Nemzetbiztonsági Tanácsban (USA) a kelet-európai és szovjet ügyek igazgatója volt, s több könyvet és nagyszámú tanulmányt írt Oroszországról. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
John Gwynne-Az istenek árnyéka (A Véresküdtek Sagája 1.) „A SAJÁT BOSSZÚMRA KÉSZÜLÖK. NINCS IDŐM A TIÉTEKRE.” Miután az istenek hadba vonultak és elpusztították egymást, semmit sem hagytak maguk után, csak sebeket a világ testén, és a csontjaikat, amelyek mérhetetlen hatalmat ígérnek az őket felkutató bátraknak. Most azonban új világ van születőben: a vadont rettenetes szörnyek járják, a hataloméhes jarlok egymás ellen fegyverkeznek, a fjordok és hegyek közt csatazaj visszhangzik. A végzet három halandó nyomába szegődik: a tanyájukon a családjával élő anyát utoléri eltemetettnek hitt múltja, és világa újfent lángra lobban. Az ifjú zsoldos mindent feláldoz a harctér dicsőségéért, de lehet, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy elkerülje az istenek haragját. A szökésben lévő rabszolga pedig a Véresküdötteknek is nevezett, hírhedt harcos testvériség soraiban reméli beteljesíteni bosszúját, de ehhez előbb egy lehetetlen próbatételt kell kiállnia. Hármuk döntései alakítják e világ sorsát, amelyet újra csak sötétbe borít az istenek árnyéka… A többszörösen díjnyertes John Gwynne legújabb, a viking mitológia és kultúra ihlette fantasy regénye egy varázslattal és harccal teli világba repíti az olvasóit, ahol hőseire minden lépésnél ármány leselkedik és a sagákat vérrel írják. John Gwynne: The Shadow of the Gods Eredeti mű John Gwynne: The Shadow of the Gods Eredeti megjelenés éve: 2021 angol szerző antihős barátság bérgyilkos boszorkány család epikus fantasy erőszak fantasy férfi főszereplő grimdark gyász hajózás halál harcosok high fantasy istenek kaland kalandregény kígyó mágia magyar nyelvű mitológia mítosz női főszereplő pókok rabszolgaság regény sárkány sorozat része szörny tél tenger troll váltott nézőpont varázsló viking > Fumax, Budapest, 2022 542 oldal · ISBN: 9789634702481 · Fordította: Galamb Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Michio Kaku-Isten egyenlete Amikor Newton felismerte a gravitáció törvényét, egyesítette az égi és földi jelenségeket irányító szabályokat. Azóta a fizikusok az újabb kölcsönhatásokat egyre nagyobb szabású elméletekbe illesztették. Mégis, talán a legkomolyabb kihívást a két megmaradt elmélet – a relativitáselmélet és a kvantumelmélet – monumentális szintézisének elérése jelenti. Ez lenne a tudomány eddigi eredményeinek megkoronázása, a természetben működő összes kölcsönhatás mélyreható egyesítése egyetlen szép és varázslatos egyenletben, amelynek segítségével választ adhatunk a tudomány legtitokzatosabb rejtélyeire. Mi történt az ősrobbanás előtt? Mit találnánk egy fekete lyuk mögött? Léteznek-e más univerzumok és más dimenziók? Lehetséges-e az időutazás? Miért vagyunk mi itt? Kaku rávilágít az elméletet övező súlyos ellentmondásokra, amihez több – ebben az alapvető kérdésben egymással ellentétes nézeteket valló – Nobel-díjas tudóst is megszólaltat. A történet magával ragadó és izgalmas, a tét pedig nem kisebb, mint az univerzumról alkotott felfogásunk. MICHIO KAKU az elméleti fizika professzora a New York Városi Egyetemen; a húrmezőelmélet társalapítója; számos, széles körben elismert tudományos ismeretterjesztő sikerkönyv szerzője. Ő írta Az elme jövője, a Hipertér, A jövő fizikája és A lehetetlen fizikája című könyveket is. Michio Kaku a CBS This Morning című műsorának tudományos szerkesztője, valamint a BBC TV és a Discovery Science Channel számos tévésorozatának, valamint két rádióműsor-sorozat, az Explorations és a Science Fantastic házigazdája. Michio Kaku: The God Equation Eredeti mű Michio Kaku: The God Equation amerikai szerző fizika ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő kozmológia kvantumfizika magyar nyelvű relativitáselmélet tudományos A következő kiadói sorozatban jelent meg: Talentum Tudományos Könyvtár Akkord > Akkord, 2021 272 oldal · ISBN: 9789632521817 · Fordította: Both Előd letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
FBI Most Wanted USA 2020 Crime, Drama, Mystery Az FBI körözési toplistáján levő kiemelt bűnözők elkapásával foglalkozó osztály, a Fugitive Task Force munkájáról szól a sorozat, a törvény elől menekülők kézre kerítésével. szereplők: YaYa Gosselin, Lorne Cardinal, Julian McMahon [Hidden Content] Méret:....................:~819 MB Kép bitráta.............:1430 kb/s Kép felbontás.........:1920 x 1080 Kép sebesség.........:23.976 Kép minőség...........:WebRip x265 Hang.......................: MP3 Nyelv.......................: Magyar Hang bitráta.............: 160 kb/s Hang mintavételezés.:48000 hz Felirat: Magyar [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Amit a data töröl, azt sajnos nem áll módomban javítani.1 point
-
Patricia Gibney-Lottie Parker 1-2-3-4-5. 2017-2020 Patricia Gibney-Titkok terhe (Lottie Parker 5.) 2020 A város, amely tele van titokkal… és most egy újabb gyilkos közeleg. Egy fülledt nyári estén a tizenegy éves Mikey Discroll elindul hazafelé a barátjától. Összezúzott testét két nappal később találják meg helyi kamaszok egy virágágyásban. Az ügyet Lottie Parker nyomozó kapja meg, amely ezúttal személyes: fiának, Seannak egy kedves barátjáról van szó. Mikey a lepusztult Munbally lakótelepen élt a város másik végén, és Sean szerint a fiú viselkedésében nem volt semmi szokatlan. Lottie nem tudja leküzdeni gyanakvását, hogy fia talán rejteget valamit előle… Néhány nappal később a közeli tó vadvirágos partján újabb halott fiút találnak. Bomlott elméjű elkövető után indul meg a hajsza, ám ahhoz, hogy a tettest elkaphassa, Lottie-nak rejtélyek szövevényes hálóját kell kibogoznia, amelyet Mikey barátai olyan elszántan titkolnak. Mindenki titkolózik, de vajon kit akarnak megóvni ezzel? Vajon Lottie, aki fia életét féltve küzd, idejében megtalálja a gyilkost? Karin Slaughter, Robert Dugoni és Rachel Abbott rajongói imádni fogják Patricia Gibney legújabb, borzongató thrillerét. A Maradj csöndben az utolsó oldalakig fenntartja a feszültséget. letöltés [Hidden Content] - Patricia Gibney-A hiányzók (Lottie Parker 1.) Lélegzetelállító nyomozós thriller – hihetetlen fordulattal Mikor a helyi katedrálisban egy nő holttestét találják, majd néhány órával később egy férfiét, amint a saját udvarának fájáról lóg, Lottie Parker nyomozót hívják az ügyhöz. Mindkét áldozat combján elmosódott, de határozottan hasonló tetoválást találnak. Nyilvánvaló, hogy a két áldozat közt van kapcsolat. De mi? A nyomok a Szent Angélába, egy régi gyermekotthonba vezetnek, mely intézethez Lottie múltja is kapcsolódik. Az eset hirtelen személyessé válik… Úgy tűnik, hogy a gyilkosságok egy több évtizedes, megfejtetlen bűntényhez kapcsolódnak. Két kamaszfiú is eltűnik. Lottie-nak meg kell találnia a gyilkost, mielőtt az újra lecsaphatna, de hogy tehetné, ha ezzel a saját gyermekeit is veszélybe sodorja? A gyilkosnak meglehetősen torz véleménye van az igazságszolgáltatásról… Rachel Abbott, Karin Slaughter és Robert Dugoni rajongói különösen izgalmasnak találják majd ezt a borzongtató, hosszú éjjeleket ígérő thrillert. letöltés [Hidden Content] - PATRICIA GIBNEY: Az elrabolt lányok -Lottie Parker 2. Lélegzetelállító nyomozós thriller – nem várt csavarral Hétfő reggel egy várandós fiatal lány holttestére bukkannak. Ugyanezen a napon egy anya látogat el Lottie Parker nyomozó házához, és segítséget kér, hogy eltűnt barátját megtalálhassa. Vajon az áldozat lenne ez az eltűnt barát? Mikor ugyanaz a férfi, aki az első áldozatot is megtalálta, hasonló bűntény jeleit mutató, újabb holttestre bukkan, Lottie egyre sürgetőbbnek érzi, hogy megtalálja a kapcsolatot a két lány között. Hiába, újabb két nő tűnik el. Lottie Parker nyomozót kísérti a múltja, terheli a jelene – az üggyel csak egy helyben toporog, továbbá a családja a széthullás szélén áll. Vajon sikerül-e neki megtalálnia a gyilkost, és megküzdenie saját démonjaival is? Az elrabolt lányok feszített tempójú, izgalmas, letehetetlen thriller. Rachel Abbott, Karin Slaughter és Robert Dugoni rajongóinak különösen ajánlott. letöltés [Hidden Content] - PATRICIA GIBNEY: Az elveszett gyermek -Lottie Parker 3. Lélegzetelállító nyomozós thriller… megdöbbentő esettel Mikor egy középkorú asszonyt saját otthonában meggyilkolnak, Lottie Parker nyomozót és társát, Boyd őrmestert bízzák meg az ügy felderítésével. Mikor azonban rájönnek, hogy az áldozat lánya is eltűnt, joggal kezdenek aggódni az egész család biztonságáért… Két nappal az eset után egy közeli ház ég le, s ezzel megnő a környékbeli áldozatok száma. Lottie és csapata titkok és hazugságok szövevényén kénytelen átrágni magát, melyek furcsa módon egy nagyon régi ügyhöz kapcsolódnak… Egy ügyhöz, melyben még Lottie édesapja is nyomozott, mielőtt végett vetett volna a saját életének. Lottie, aki alig ismerte apját, azonnal rájön, hogy ezen az eseten keresztül végre felfedheti a családját övező rejtélyek némelyikét. De vajon tényleg akarja ezt? És vajon készen áll rá, hogy megtudja az igazságot? A hiányzók és Az elrabolt lányok bestsellerszerzőjének legújabb thrillere az utolsó oldalakig kétségek között tartja az olvasót. Rachel Abbott, Angela Marsons és Robert Dugoni rajongóinak kötelezően ajánlott. letöltés [Hidden Content] - PATRICIA GIBNEY: Nincs menedék - Lottie Parker 4. A gyászolók némán állnak Ragmullin temetőjében, amikor éles sikoly töri meg a meghitt csendet. Egy nyitott sírgödörben egy fiatal nő összezúzott, véres holttestét találják, és Lottie Parker nyomozót kérik fel az ügy felderítésére. Mivel a test nem lehetett ott régóta, Lottie azt gyanítja, talán a pár nappal azelőtt eltűnt Elizabeth Bryne-t találták meg. Nagy a nyomás, hogy mielőbb megoldja a rejtélyt, ugyanis új főnöke nyilvánvalóan nem szíveli. Hamarosan újabb két nő tűnik el. Netán egy sorozatgyilkos jár szabadon a város utcáin? Ráadásul az eltűnések körülményei kísértetiesen hasonlítanak egy tíz évvel korábbi, megoldatlan ügyben tapasztaltakhoz… A történelem megismétli önmagát? Újságírók hátráltatják Lottie-t a nyomozásban, aki mindeközben attól tart, hogy a gyilkos újra lecsap, mielőtt ő elkaphatná. Versenyt fut az idővel, ám maga sem sejti, milyen közel van a tettes… Akinek talán éppen ő a következő célpontja. Angela Marsons, Robert Bryndza és Rachel Abbott thrillerjeinek kedvelői rajonganak majd Patricia Gibney új, szívdobogtatóan izgalmas regényéért. A Nincs menedék az utolsó oldalakig kétségek közt hagyja az olvasót. letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Fekete tükör 05 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 65 perc 05.évad /01.- 03.rész/ 2019 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Striking Vipers* 02*Black Mirror:*Smithereens* 03*Black Mirror:*Rachel, Jack and Ashley Too* rendező: Owen Harris, James Hawes, Anne Sewitsky forgatókönyvíró: Charlie Brooker, operatőr: Aaron Morton, Stephan Pehrsson, Stuart Bentley zene: Rival Consoles, Ryuichi Sakamoto, Isobel Waller-Bridge producer: Nick Pitt, Mark Kinsella Madonna Baptiste, Kate Glover vágó: Jamie Pearson, Nicolas Chaudeurge, Tony Kearns szereplők: Charles Babalola (Tusk) Miley Cyrus (Ashley O) Anthony Mackie (Danny) Andrew Scott (Chris Gillhaney) Damson Idris (Jaden) Angourie Rice (Rachel) Nicole Beharie (Theo) Madison Davenport (Jack) Topher Grace (Billy Bauer) Monica Dolan (CS Linda Grace) Pom Klementieff (Roxette) Susan Pourfar (Catherine) Amanda Drew (Hayley) Ludi Lin (Lance) Marc Menchaca (Kevin) ....Danny születésnapján beállít régi barátja, Karl, aki az akkori kedvenc verekedős játékuk legújabb részével ajándékozza meg, amihez újfajta VR kiegészítő is szükséges. Ennek hatására a játékban tapasztalt élményeket valósként élhetik meg. Karaktereik a játékban csókolóznak, majd szeretkeznek is egymással, amely bonyodalmakat okoz a valódi életben is...... ....Chris egy autómegosztó app, a Hitcher sofőrje, aki a felesége halála óta depresszióval küzd. Egy terápiás csoportba jár egy anyával, aki másfél éve elvesztette a lányát. Miután együtt töltötték az éjszakát, a nő felfedi, hogy minden nap addig próbálkozik a lánya Persona közösségi oldalára bejelentkezni egy találomra választott jelszóval, amíg le nem tiltják. Másnap az utasa az appot fejlesztő cég, a Smithereens alkalmazottja, Jaden lesz. Chris egy hirtelen ötlettől vezérelve túszul ejti őt, és a szabadon bocsátása fejében azt követeli, hogy beszélhessen a cég vezérigazgatójával.,,,,, ......Rachel és Jack testvérek, akik az apjukkal élnek anyjuk halála óta. Rachel a születésnapjára egy mesterséges intelligenciával ellátott babát, Ashley Too-t kapja, akit a popsztár Ashley O-ról mintáztak. Szeretne vele fellépni az iskolai tehetségkutatón, de csúnyán felsül. Eközben az igazi Ashley O nem hajlandó bevenni a tablettákat, amiket nagynénje és menedzsere, Catherine ad neki, és megpróbál valahogy kikerülni a szerződéséből. Catherine rájön erre, ezért a gyógyszereit az ételére szórja, amitől kómába esik...... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2.9 - 2.2 - 1.7 GB Hossz: 01:01:50 - 01:10:14 - 01:07:12 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 650 - 6 791 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 790 MB Hossz: Hossz: 01:16:38 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 360 Bitráta: 1 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.00 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Néma város (Jack Reacher 20.) /.epub, 1,3 MB/ [Hidden Content]1 point
-
Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén (Évszázad trilógia 3) A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI Az Évszázad-trilógia öt család – egy amerikai, egy angol, egy walesi, egy német és egy orosz – történetét mutatja be a 20. században. A harmadik kötet a hidegháború, az 1960-as és az 1980-as évek közötti időszak hatalmas szociális, politikai és gazdasági változásait mutatja be: a polgárjogi mozgalmakat az USA-ban, a politikai gyilkosságokat, a vietnami háború elleni tiltakozásokat, a berlini fal felhúzását és lebontását, az atomcsendegyezményt, a gorbacsovi peresztrojkát és természetesen a rock and roll és a beat nemzedékét. Rebecca Hoffmann, a Kelet-Berlinben élő Von Ulrich család adoptált gyermeke rájön, hogy egy Stasi-ügynökhöz ment feleségül. A férfinak az volt a feladata, hogy a nagypolgári családot figyelje. Csodával határos módon az asszonynak sikerül átszöknie a falon, és Hamburgban kezd új életet… George Jakes, a félvér jogász Robert F. Kennedy csapatához kerül az Igazságügyi Minisztériumba, és belecsöppen a polgárjogi mozgalmak kellős közepébe… Cameron Dewar, a szenátor unokája a republikánusok oldalán a Watergate-ügy egyik ötletadója és kivitelezője lesz… Gyimka Dvorkin Moszkvában Nyikita Hruscsov személyi titkáraként kezdi politikusi karrierjét, így a leszerelési tárgyalások, a csehszlovákiai bevonulás aktív résztvevője. Újságíró ikertestvére, Tánya révén kapcsolatba kerül a másként gondolkodókkal… A fantasztikusan eleven történeti háttér előtt a szereplők rengeteg izgalmas világesemény résztvevői, nagyszerű karriert futnak be, magánéletükben azonban sokkal kevésbé sikeresek: gyakran több évtized múltán ismerik fel, hogy ki is az igazi társuk. Ken Follett sodró lendületű cselekményeken keresztül egy olyan világba vezet bennünket, amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük, hiszen átéltük, s most mégis másképpen látjuk. [Hidden Content]1 point
-
+1 Lee Child: Múlt idő (2018) (Jack Reacher 23.) /.epub, 421 kB/ [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Éjféli szállítmány Miután Jack Reacher és Michelle Chang útjai Milwaukeeban elválnak egymástól, Reacher ismét nyakába veszi a világot. Azt teszi, amit mindig: jegyet vált az első induló buszra, tartson az bármerre is. Épp a második rövid pihenőre állnak meg a hosszú, északnyugatra vezető úton, amikor Reacher úgy dönt, hogy leszáll, és sétál egyet. A helyi zálogház kirakatában aztán megpillant egy kis méretű, feltételezhetően női gyűrűt. A West Point Katonai Akadémia egyik diplomagyűrűjét. Amitől nem szokás csak úgy megválni. Elhatározza, hogy utánajár az esetnek, és mindent elkövet azért, hogy visszaszolgáltassa azt az eredeti tulajdonosának. A nyomok nyugatra, egészen Wyoming vadregényes tájaira vezetnek. Reacher a tőle megszokott módon fejti fel a szövevényes ügy szálait, és semmitől sem riad vissza, hogy elérje a célját. Kerüljön bármibe is… Az egykori katonai rendőr még fel sem ocsúdott a Néma városban átélt borzalmakból, máris újabbakba csöppen a huszonkettedik Jack Reacher-regény lapjain. Egyetlen célja van csupán: kideríteni az igazságot, és mindenki jobban teszi, ha meg sem próbál az útjába állni. [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Bosszúvágy Jack Reacher magányos farkas. Amióta elhagyta a hadsereget, egyedül járja az országot, amíg egyik nap hirdetést nem lát az újságban: „Reacher hívja fel Rick Shoemakert." A hadsereg visszavárja… A külügyminisztérium és a CIA az ő segítségére számít.Egy ismeretlen merénylő ugyanis rálőtt a francia elnökre. Párizsban. Amerikai golyóval. A célpont és az orvlövész közötti távolság pedig olyan nagy, hogy a feladatra alig egy maroknyi ember lehet képes. Az egyikük John Kott, aki épp most szabadult tizenöt évnyi börtön után. És ezt a büntetést egyetlen embernek köszönhette – Jack Reachernek.Miközben a lehetséges merénylő a G8-as találkozóra tart, hogy beteljesítse küldetését, Reacher a nyomába ered. Üldözőt és üldözöttjét egyetlen dolog hajtja: a bosszúvágy… [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Megérte meghalni Jack Reacher sebesülten, kínzó fájdalmak közepette érkezik meg egy jellegtelen nebraskai kisváros álmos estéjébe, ahol azonnal titkok és hazugságok sűrű hálójában találja magát. Igazságérzete nem engedi továbbmenni úti célja, Virginia felé. Bár mindenki azt szeretné, hogy eltűnjön. Ha lehet, örökre. A helyi bűnszervezet, amely az egész várost uralma alatt tartja, néhány órával Jack érkezése után már őt keresi élve vagy halva. A hírhedt Duncan család amúgy is nagy bajban van: titokzatos szállítmányuk napok óta késik, megrendelőik egyre türelmetlenebbek. A kisváros élete felbolydul, újabb és újabb nehézfiúk érkeznek, a félelem és a nyugtalanító várakozás a végsőkig feszíti az idegeket. Miközben Jack egy helybéli asszony huszonöt évvel ezelőtt eltűnt kislánya után nyomoz, egyre-másra keresztezi Duncanék útját. Léptei nyomán sötét titkok és gonosz tervek kerülnek napvilágra. [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Kétélű fegyver Emberrablás egy amerikai kisváros egyetemén, testőrök, rendőrök és egy gyanús figura tűzpárbaja pereg már az első oldalakon, akár egy filmjelenet. A feszültség a továbbiakban sem hagy alább: adott egy szabadúszó keményfiú, aki korábban katonai rendész volt, meg egy titokban dolgozó fiatal ügynöknő, sorsuk a véletlen jóvoltából, de közös érdekeik mentén összefonódik egy rövid időre. Az ügynöknő az állását kockáztatja, hogy megmentsen egy másik fiatal nőt; a kiválóan képzett és vakmerő egykori katona, Jack Reacher pedig évtizedes adósságát szeretné törleszteni egy katonai hírszerzőből lett, nagy hatalmú alvilági figurával szemben. Fegyver- és drogkereskedők, kishalak és nagykutyák, valamint az ellenük küzdő ügynökök kemény világába lépünk a jó nevű szerző révén, aki nemcsak a könyörtelen maffiavilágot ismeri kimerítően, de a gyorsan pergő, realisztikus, sokszor kegyetlenül véres akciók valósághű, részletgazdag ábrázolása közben a jó oldalon áll. [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Eltűnt ellenség 1989 szilveszter éjszakája.Jack Reachert alig két napja helyezték új szolgálati helyére, a Fort Bird támaszpontra, amikor telefonhívást kap: egy közeli motelben magas rangú tábornok holttestére bukkantak. Halála természetesnek tűnik, ám Reachert nem hagyja nyugodni, hogy az éppen konferenciára tartó tábornoknak hiányoznak az iratai. Gyanúja néhány nap múlva megerősítést nyer. A tábornok feleségét is meggyilkolják, majd a támaszponton is újabb gyilkosságok történnek. Reacher kezdetben sötétben tapogatózik, ráadásul úgy tűnik, felettesei sokkal inkább szeretnék a rejtélyes, s a hadsereg presztízsére árnyékot vető haláleseteket eltussolni. Az őrnagynak már-már attól kell tartania, hogy ő is gyanúba keveredik, ha sürgősen fényt nem derít a különös esetekre. Reacher csupán a társául szegődött csinos rendőrnőre, Summer hadnagyra számíthat, akivel minden képzeletet felülmúló összeesküvés szálaira bukkan: a sötét terveknek csak a kezdete volt a gyilkosságsorozat… A brit-amerikai író (Ne add fel könnyen,Lángoló sivatag, Hiba nélkül) sajátosan visszafogott és szellemes stílusával ismét egy izgalmas nyomozást mutat be Jack Reacher-módra. [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: A pók hálójában Jack Reacher egy isten háta mögötti déli kisvárosban úszómedence-ásással tengeti életét, amikor tudomására jut, hogy keresi egy New York-i magándetektív. Mielőtt ki tudná deríteni, hogy miért, a nyomozót megölik. Reacher megtudja, hogy egykori felettese, mentora és atyai jóbarátja, Garber tábornok néhány nappal korábban meghalt, és most a lánya, Jodie keresteti Reachert. A tábornokot utolsó napjaiban valami fontos ügy foglalkoztatta, aminek a folytatásával Reachert szerette volna megbízni , de a részleteket Jodie sem ismeri. Reacher és Jodie együtt kezd nyomozni. Viszontagságos, néhol életveszélyes kalandokba bonyolódnak, de végül sikerül megfejteniük a rejtélyt. [Hidden Content]1 point
-
Lee Child: Az elvarázsolt dollárok Jack Reacher katonai nyomozóként kemény iskolát járt ki az amerikai hadseregben, és a Szovjetunió összeomlását követő leépítések során őt is leszerelik. Egyelőre élvezi a szabadságot, bejárja Amerikát, és a Georgia állambeli Margrave városkánál csak találomra száll le a távolsági buszról, mert eszébe jut, hogy állítólag itt ölték meg valamikor a nagy bluesénekest, Blind Blake-et. Még be sem fejezi a reggelijét, amikor gyilkosság vádjával letartóztatják. Tisztázza magát és bekapcsolódik a nyomozásba is. A gyilkosság áldozata a pénzügyminisztérium főszakértője, aki, mint kiderül, azért szaglászott errefelé, mert ide vezetnek az évszázad legnagyobb pénzhamisításának szálai… [Hidden Content]1 point
-
Barcsay Jenő - Művészeti anatómia Az anatómiai atlasz tudományos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. Első ízben negyvenegy esztendeje jelent meg. Azóta idehaza és külföldön egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve lett a művészeti oktatásnak, hasznos segítője a képzőművészeti alkotómunkának, de élvezettel forgatják lapjait a szép rajzok kedvelői is. pdf 50mb [Hidden Content]1 point
-
Kezdők olasz nyelvkonyve pdf 59,2 Mb Az Usborne Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótára, amely azzal a céllal készült, hogy megkönnyítse és kellemes időtöltéssé tegye a nyelvtanulást. A könyvben több mint kétezer, a mindennapi életben gyakran használt szó és kifejezés található. A szavak egy-egy téma köré csoportosulnak (A család, A test, Ház és lakás, Öltözködés, Élelmiszerek, Bevásárlás, Autóval, Nyaralás, Sport stb.) és a mulatságos képek, jelenetek szinte sugallják a szavak értelmét. A könyv végén a legfontosabb tudnivalókat összegző néhány oldal következik. Befejezésül pedig szójegyzék található. [Hidden Content]1 point
-
Dr. Tóth László - Az olvasás pszichológiai alapjai pdf 57mb [Hidden Content]1 point
-
Könnyen gyorsan finomat - Tepsis sütemények Vannak, akik a klasszikus sütiket szeretik, és maradnak az almás piténél és a meggyes vagy barackos lepénynél, mások kíváncsiak az újra, például a pörkölt mandulás és a túrós almás süteményre. Egy azonban biztos: ha egy egész tepsivel sütünk, mindenkinek jut elég. A színes fotókkal illusztrált könyvben az egyszerű, könnyen elkészíthető recepteket éppúgy megtaláljuk, mint a gyakorlott háziasszonyoknak szólókat. pdf 107mb [Hidden Content]1 point
-
Digitális Rádíótechnika Évkönyve 2017 A Rádiótechnika folyóirat 1968 óta megjelenő évkönyveinek legújabb kötete. A 224 oldalas évkönyvben a kezdő és haladó elektronika-barátok, rádióamatőrök a rádió adás-vétel-, a műszer- és mérés-, a számítástechnika, az akusztika, a háztáji elektronika, az alkatrész-alkalmazás területéről találnak elméleti és gyakorlati jellegű cikk-összeállítást. Formátum: pdf (OCR) Oldalszám: 224 Méret: 18.4 MB Kiadás éve:2017 Tartalom: Előszó 3. old A Magyar Néphadsereg R-30 típusú Közepes rádióállomása 4. old Smartgrid, minigrid - az energiaellátás jövője? 12. Egy könnyen megépíthető oszcilloszkóp kit 19. 12 V-os vízszivattyú, szintérzékelő vezérléssel 26. old. DogBoogie, a 20 W-os gitárerősítő 32. Teremin készítés Bodonyban 38. Az új időszámítás: "Szputnyik előtt" és "Szputnyik után" 41. Új szereplő a kézi műszerek világában 64. Térhatású fényorgona 66. Technikatörténet – évszámokban 78. A boszorkányliszttől a flash LED-ig 86. old. Szubjektív szakmai életrajztöredékek. Szerzőnk, dr. Fábián Tibor bemutatkozik 94. DNS-re épülő logikai áramkörök 98. A beültetett pacemaker tápellátásánek alakulása 109. old. Villanypásztor-rendszerek, készülékek 2. rész 118. Félvezető nosztalgia II.: Hallásjavító erősítőből kisrádió 136. Szubjektív szakmai életrajztöredékek. Szerzőnk, dr. Simoncsics László bemutatkozik 144. Sok minden a TTP-ről, Touch-Trigger Probe Piezo+ 147. old. Kétcsatornás elektroncsöves gitárerősítő 162. PHILIPS 3000, PHILIPS 3010 oszcilloszkópok a '70-es évekből 173. Az "Amatőr kapcsolások" rovat tartalomjegyzéke 1972 - 2015 180. Építsünk együtt nyílt LoRaWAN hálózatot! 191. Amatőröknek gyártott VNA-k összehasonlítása 197. old. Rádióamatőr antennák 205. Cq de HA... Cq de HG... 2016 217. Sok kis kapcsolás 219. Akciós 2018-as évkönyvrendelés 223. old. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
Mindentudó barkácskönyv Elromlott valami a lakásban, és nincs időnk szakembert hívni? Csinosítani, korszerűsíteni szeretnénk valamelyik helyiséget? A kötet hasznos segítséget nyújt a ház körüli munkák minden területére. Bemutatja a legkorszerűbb eljárásokat, anyagokat és termékeket, emellett segít eligazodni az építési szabályok között. pdf 357mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00