Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 04/14/2025 in Posts

  1. Lars Kepler: A hipnotizőr „A hipnózisban még kézzelfoghatóbb, hogy a múlt nem múlt el.” Egy sportpályához tartozó öltözőben brutálisan meggyilkolt és megcsonkított férfi holttestére bukkannak. Feleségét és két gyermekét értesíteni akarják, de a családi otthonban is a mészárlás nyomai fogadják a rendőröket. Úgy tűnik, valaki az egész Ek család kiirtását tűzte ki célul. Nem végzett azonban maradéktalanul alapos munkát, a kamasz fiú, Josef, válságos állapotban ugyan, de életben maradt. Amikor Joona Linna bűnügyi felügyelő értesül egy harmadik gyermek, egy nagylány létezéséről, mindent el akar követni, hogy hamarabb találja meg, mint a gyilkos. Az egyetlen élő szemtanú, Josef kihallgatása a fiú sokkos állapota és gyéren pislákoló tudata miatt akadályokba ütközik. Hacsak… Joona Linna a nyomozásba bevonja dr. Erik Maria Barkot, a híres hipnotizőrt. Bark a jó ügy érdekében megszegi tíz éve tett szent fogadalmát, miszerint felhagy a hipnózissal. Josef módosult tudatállapotban felidézett emlékei azonban felkészületlenül érik az orvost és a felügyelőt egyaránt. Félelmetes, gyorsan pergő eseménysor veszi kezdetét, és Eriknek ezúttal saját eltemetett emlékei mélyére kell ásnia, ha meg akarja óvni családját a széthullástól és a visszafordíthatatlan tragédiától. Az idő ellene dolgozik. [Hidden Content]
    11 points
  2. Lars Kepler: A tűz tanúja Flora Hansen halottidéző médiumnak nevezi magát, abból él, hogy a holtakkal folytatott beszélgetéseket színlel. Ám miután egy vidéki leányotthonban holtan találják az egyik fiatal lányt, nagyon is valós látomásai támadnak. Jelentkezik a rendőrségen, és előadja, hogy szellemet látott. Csupán egyetlen nyomozó akad, aki a kételyeit félretéve hajlandó meghallgatni a mondandóját. Joona Linna felügyelő jóval több időt töltött a bűntény helyszínén, mint amennyit bármely más kollégája szükségesnek tartott volna. Az eset látszólag egyszerű: egy lány meghalt, egy másiknak pedig, aki a gyilkosság éjjelén eltűnt, a párnája alól egy véres kalapács kerül elő. De miért állítja Flora váltig, hogy a gyilkos szerszám nem kalapács volt, hanem egy kő? Linna kiváló nyomozó, elszánt és makacs, nem elégszik meg a kézenfekvő válaszokkal. Ahogy a történet fokozatosan kibontakozik, minden fejre áll és megkérdőjeleződik: az őrültek normálisnak, az épeszűek őrültnek tűnnek. Az ügy egyszerűnek látszó bűncselekményből a rendőrségen belüli játszmák és egy felkavaró történet elképesztően izgalmas elegyévé alakul. Linna mind mélyebbre ás, mígnem végül saját múltjának egy rémisztően sötét árnyával kell szembenéznie. Ahogy a Linna-sorozat előző részei, A hipnotizőr és A Paganini-szerződés, A tűz tanúja is hosszú hónapokon át megőrizte helyét a svéd bestsellerlisták élén. A feszültséget lebilincselően fenntartó, borzongató hangulatú, megalkuvást nem ismerően sodró lendületű harmadik kötet aztán a sorozat rajongóinak köszönhetően ugyanúgy szenzációs sikert ért el szerte a világon, ahogy elődei. [Hidden Content]
    10 points
  3. Lars Kepler: A Paganini szerződés A Paganini-szerződés egy félelmetesen izgalmas bűnügyi regény, ami egyértelműen bizonyítja, hogy Lars Kepler, aki első könyvével, A hipnotizőrrel elsöprő sikert aratott Svédországban és külföldön egyaránt, ereje teljében tért vissza.Lars Kepler deres szakállú, egyedülálló férfi. Kedves, de riadt tekintete van, és reggelente szívesen iszik egy csésze teát. Éjszaka egy szállóban dolgozik, a regényeit nappal írja. Az Ahndoril szerzőházaspár legalábbis ezeket állította egy interjú során az írói álnevüket viselő kitalált személyről.Joona Linna bűnügyi felügyelő A hipnotizőr című krimiben a sivár, reménytelen skandináv télben eredt egy elrabolt kisfiú nyomába. Ezúttal az üde stockholmi nyárban kell megoldania élete egyik legnagyobb rejtélyét, és megküzdenie a legveszedelmesebb férfival, akivel valaha összehozta a sors. Hogyan fullad vízbe valaki egy hajó fedélzetén? Miért akasztja fel magát egy kiváló egészségnek örvendő, magas rangú köztisztviselő a csillárra?Joona Linna ezúttal is bízik a megérzéseiben, de ezeket derekas rendőri munkával alá is támasztja. Nyomokat keres, nézi, hol poros a könyvespolc, törölt e-maileket állít vissza, hogy lassanként összeálljon a történet, ami egyre inkább a svéd fegyverexport körül látszik forogni. De vajon mi rejtegetnivalójuk van a fegyvergyáraknak? És miért bukkan fel lépten-nyomon a „rémálom” szó? Talán azért, mert vannak szerződések, amiket a halállal sem lehet felmondani…A Paganini-szerződés egyszerre igyekszik az akció dús kalandregények és az analitikus krimik rajongóinak kedvében járni. És akik A hipnotizőrben leginkább a borzongást szerették, most sem fognak csalódni. [Hidden Content]
    10 points
  4. Lars Kepler: Lesben A svéd rendőrség szokatlan e-mailt kap: egy videót, amelyen egy nő látszik, akit az ablakon keresztül vettek filmre, titokban, intim közelségből. Másnap a nőt holtan találják otthonában, és meggyilkolásának ördögi brutalitása még a sokat látott nyomozókat is sokkolja. Pár nappal később újabb hasonló videó érkezik a rendőrségre, ám esélyük sincs időben azonosítani a potenciális áldozatot – ő is megcsonkítva végzi. Holttestére a férje talál rá, aki annyira kiborul a látványtól, hogy a bűntett összes nyomát eltünteti, felesége testét lemossa, és ágyba fekteti, mintha csak aludna. A kihallgatásával sem sokra mennek: az átélt trauma hatására elveszíti emlékeit. Ekkor fordulnak Dr. Erik Maria Barkhoz, a hipnózisban jártas bűnügyi pszichiáterhez, abban a reményben, hogy neki talán sikerülhet feloldani a férfi emlékképeit. Erik azonban olyasmit derít ki a hipnózis során, amit nem akar megosztani a rendőrséggel. A testületnek nagy szüksége lenne Joona Linna felügyelő segítségére, ám ő a szóbeszéd szerint egy évvel ezelőtt vízbe fulladt. [Hidden Content]
    9 points
  5. Lars Kepler: Nyúlvadász Joona Linna már két évet letöltött büntetéséből a Kumlai Zárt Fegyintézetben, amikor a rendőrség segítségért fordul hozzá egy magas rangú személy brutális meggyilkolásának ügyében. Hamarosan bizonyosságot nyer, hogy az elkövető egy sorozatgyilkos. Áldozatai közt az egyetlen összekötő kapocs az, hogy haláluk előtt valamennyien kaptak egy hangfelvételt, amelyen egy gyerekhang egy nyulakról szóló mondókát ismételget. A sors úgy hozza, hogy Rex Müller, a tévé celebszakácsa kerül az események középpontjába, aki most először tölt el hosszabb időt felnőtt fiával, Sammyval. Három nyugis hét helyett azonban szörnyű élet-halál harc vár rájuk. Joona Linna és Saga Bauer kénytelen titokban együttműködni, hogy megállítsák a Nyúlvadászt, mielőtt az teljesíthetné küldetését… [Hidden Content]
    8 points
  6. Lars Kepler: A bosszúálló Különös alak imbolyog a hóesésben a vasúti hídon. A mozdonyvezető az utolsó pillanatban veszi észre, csak hajszál híján sikerül elkerülni a tragédiát. A csontsovány, súlyos beteg fiatalemberről a kórházban kiderül, hogy hivatalosan már hét éve nincs is az élők sorában. A rendőrség szerint Jurek Walter végzett vele. Ám Walter, a szinte természetfeletti képességű sorozatgyilkos hosszú évek óta szigorú őrizet alatt él egy börtönkórházban. Kapcsolatot nem tarthat senkivel, még az orvosokkal, ápolókkal sem. A fiút pedig ez idő alatt fogva tartották. De kicsoda? Ha nem Jurek Walter jár ki-be az elmeosztály falain át, akkor bűntársa lehet odakint.Ahogy Joona Linna feleleveníti a régi esetet, szörnyű emlékeivel együtt életre kelnek a rémálmai is. A rendőrség réges-rég eltűnt áldozatok és egy Homokember nevű fantom után kutat. Nyomok nincsenek, csak a fogságból szabadult fiú lázas szavaiból kirajzolódó emlékfoszlányok. Ezek pedig arra utalnak, hogy a húga is ugyanott raboskodik, ahol őt tartották fogva, és az élete veszélyben van.Joona Linna mindent egy lapra tesz fel: egy különlegesen kiképzett nyomozót küld csalinak a börtönkórházba, Jurek Walter mellé, hogy megtudjon valamit az elrabolt lány hollétéről.Lars Kepler újabb regénye sem szokványos bűnügyi történet. Emberrablások, egy elmeosztály borzongató mindennapjai, a múlt lezáratlan epizódjai, az orosz titkosszolgálat váratlan fortélyai emelik A bosszúálló című regényt a legkiválóbb skandináv krimik sorába. Megjelenésének évében ez a kötet volt a legnagyobb példányszámban eladott bestseller Svédországban. [Hidden Content]
    8 points
  7. Lee Child: Ne add fel könnyen Egy napfényes nyári nap Chicagóban Jack Reacher céltalanul sétálgat az utcán, és szinte beleütközik egy tisztítóból kilépő csinos, fiatal nőbe, aki enyhén sántikál, és mankóját elejtve kis híján kiejti kezéből a frissen tisztított ruhákat. Reacher megáll, hogy segítsen, a lány talpra áll, és egyszerre találják magukat szembe két, hasuknak szegezett fegyverrel. Pergő stílusú, új és új fordulatokkal teli, lebilincselően izgalmas történet az új brit tehetség, LEE CHILD legújabb könyve, amely méltó követője a szerző első sikerének, az ELVARÁZSOLT DOLLÁROK-nak, mely szintén kiadónk gondozásában jelent meg, a VILÁGSIKEREK sorozatban. [Hidden Content]
    3 points
  8. Lee Child: Az elvarázsolt dollárok Jack Reacher katonai nyomozóként kemény iskolát járt ki az amerikai hadseregben, és a Szovjetunió összeomlását követő leépítések során őt is leszerelik. Egyelőre élvezi a szabadságot, bejárja Amerikát, és a Georgia állambeli Margrave városkánál csak találomra száll le a távolsági buszról, mert eszébe jut, hogy állítólag itt ölték meg valamikor a nagy bluesénekest, Blind Blake-et. Még be sem fejezi a reggelijét, amikor gyilkosság vádjával letartóztatják. Tisztázza magát és bekapcsolódik a nyomozásba is. A gyilkosság áldozata a pénzügyminisztérium főszakértője, aki, mint kiderül, azért szaglászott errefelé, mert ide vezetnek az évszázad legnagyobb pénzhamisításának szálai… [Hidden Content]
    3 points
  9. Fekete tükör 05 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 65 perc 05.évad /01.- 03.rész/ 2019 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Striking Vipers* 02*Black Mirror:*Smithereens* 03*Black Mirror:*Rachel, Jack and Ashley Too* rendező: Owen Harris, James Hawes, Anne Sewitsky forgatókönyvíró: Charlie Brooker, operatőr: Aaron Morton, Stephan Pehrsson, Stuart Bentley zene: Rival Consoles, Ryuichi Sakamoto, Isobel Waller-Bridge producer: Nick Pitt, Mark Kinsella Madonna Baptiste, Kate Glover vágó: Jamie Pearson, Nicolas Chaudeurge, Tony Kearns szereplők: Charles Babalola (Tusk) Miley Cyrus (Ashley O) Anthony Mackie (Danny) Andrew Scott (Chris Gillhaney) Damson Idris (Jaden) Angourie Rice (Rachel) Nicole Beharie (Theo) Madison Davenport (Jack) Topher Grace (Billy Bauer) Monica Dolan (CS Linda Grace) Pom Klementieff (Roxette) Susan Pourfar (Catherine) Amanda Drew (Hayley) Ludi Lin (Lance) Marc Menchaca (Kevin) ....Danny születésnapján beállít régi barátja, Karl, aki az akkori kedvenc verekedős játékuk legújabb részével ajándékozza meg, amihez újfajta VR kiegészítő is szükséges. Ennek hatására a játékban tapasztalt élményeket valósként élhetik meg. Karaktereik a játékban csókolóznak, majd szeretkeznek is egymással, amely bonyodalmakat okoz a valódi életben is...... ....Chris egy autómegosztó app, a Hitcher sofőrje, aki a felesége halála óta depresszióval küzd. Egy terápiás csoportba jár egy anyával, aki másfél éve elvesztette a lányát. Miután együtt töltötték az éjszakát, a nő felfedi, hogy minden nap addig próbálkozik a lánya Persona közösségi oldalára bejelentkezni egy találomra választott jelszóval, amíg le nem tiltják. Másnap az utasa az appot fejlesztő cég, a Smithereens alkalmazottja, Jaden lesz. Chris egy hirtelen ötlettől vezérelve túszul ejti őt, és a szabadon bocsátása fejében azt követeli, hogy beszélhessen a cég vezérigazgatójával.,,,,, ......Rachel és Jack testvérek, akik az apjukkal élnek anyjuk halála óta. Rachel a születésnapjára egy mesterséges intelligenciával ellátott babát, Ashley Too-t kapja, akit a popsztár Ashley O-ról mintáztak. Szeretne vele fellépni az iskolai tehetségkutatón, de csúnyán felsül. Eközben az igazi Ashley O nem hajlandó bevenni a tablettákat, amiket nagynénje és menedzsere, Catherine ad neki, és megpróbál valahogy kikerülni a szerződéséből. Catherine rájön erre, ezért a gyógyszereit az ételére szórja, amitől kómába esik...... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2.9 - 2.2 - 1.7 GB Hossz: 01:01:50 - 01:10:14 - 01:07:12 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 650 - 6 791 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 790 MB Hossz: Hossz: 01:16:38 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 360 Bitráta: 1 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.00 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    2 points
  10. Fekete tükör 01 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 01.évad /01.- 03.rész/ 2011- 2012 01*Black Mirror: The National Anthem* 02*Black Mirror: Fifteen Million Merits* 03*Black Mirror: The Entire History of You* WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 INFO rendező: Brian Welsh Otto Bathurst Euros Lyn forgatókönyvíró: Charlie Brooker, Konnie Huq operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Rory Kinnear (Michael Callow) Lindsay Duncan (Alex) Donald Sumpter (Julian Hereford) Daniel Kaluuya (Bing) Jessica Brown Findlay (Abi) Rupert Everett (Bíró) Paul Popplewell (Dustin) Jodie Whittaker (Ffion) Tom Cullen (Jonas) Toby Kebbell (Liam) Rebekah Staton (Colleen) Amy Beth Hayes (Lucy) A Fekete tükör egy brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak. ...A királyi család népszerű tagját, Susannah hercegnőt (Lydia Wilson) elrabolják és csak akkor engedik szabadon, ha Callow miniszterelnök élő adásban szexuális aktust hajt végre egy disznóval..... Bingham élete a egy modern falanszterben folyik, ahol feladata a szobabiciklivel való áramtermelés, amiért mindenre beváltható pontokat kap. A szórakozást a virtuális valóság és a kereskedelmi tévék biztosítják. Mivel Bingham nem tudja mire elkölteni 15 millió pontos örökségét, egy lánynak ajándékozza, hogy benevezhessen egy tehetségkutató műsorba...... ...Ebben a valóságban az emberek fejébe emlékchip ültethető, amely képes minden látott eseményt rögzíteni és visszajátszani. Liam egy állásinterjú után feleségével barátaikhoz megy vacsorázni. Felesége egyik régi ismerőse féltékennyé teszi, ezért az emlékchippel deríti ki az igazságot....... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2,21 - 4,79 - 2,59 GB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 870 - 10 650 - 7 227 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 527 - 749 - 578 MB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 486 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    2 points
  11. Lee Child: Lángoló sivatag Jack Reacher szokása szerint céltalanul csavarog a világban – most éppen Texas sivatagos tájain –, amikor felveszi kocsijába egy Carmen Greer nevű nő, aki különös feladattal akarja megbízni. Reacher elkíséri a nőt egy isten háta mögötti ranchre, ahol Carmen a családjával lakik. Pár nappal később a férjét holtan találják, Carment pedig letartóztatják gyilkosság vádjával. Reacher meg van győződve a nő ártatlanságáról, és magánnyomozásba kezd. Az ügy azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint első ránézésre látszik, és Reacher nem is sejti, hogy közben minden lépését titokzatos bérgyilkosok figyelik… [Hidden Content]
    2 points
  12. Lee Child: A titokzatos látogató Az amerikai hadseregből leszerelt nők titokzatos körülmények között gyilkosságok áldozatai lesznek. Az FBI pszichopata gyilkosra gyanakszik, mert mindegyik áldozat korábban feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, ezért komoly fejtörést okoz megállapítani haláluk okát. Az FBI erre a nyomozásra a legalkalmasabb személy segítségét akarja igénybe venni. De egy Jack Reachert nem könnyű ismét csőbe húzni. Csellel ráveszik ugyan, hogy segítsen, azonban egy idő múlva úgy tűnik, még ő is arra kényszerül, hogy feladja a nyomozást. A véletlenen múlik, hogy Reacher végül is hihetetlen logikával lépésről lépésre megfejti a gyilkosságok motívumát. Az izgalmas rejtvény kibogozásának szinte észrevétlenül maga az olvasó is részesévé válik. [Hidden Content]
    2 points
  13. Lee Child: A pók hálójában Jack Reacher egy isten háta mögötti déli kisvárosban úszómedence-ásással tengeti életét, amikor tudomására jut, hogy keresi egy New York-i magándetektív. Mielőtt ki tudná deríteni, hogy miért, a nyomozót megölik. Reacher megtudja, hogy egykori felettese, mentora és atyai jóbarátja, Garber tábornok néhány nappal korábban meghalt, és most a lánya, Jodie keresteti Reachert. A tábornokot utolsó napjaiban valami fontos ügy foglalkoztatta, aminek a folytatásával Reachert szerette volna megbízni , de a részleteket Jodie sem ismeri. Reacher és Jodie együtt kezd nyomozni. Viszontagságos, néhol életveszélyes kalandokba bonyolódnak, de végül sikerül megfejteniük a rejtélyt. [Hidden Content]
    2 points
  14. Könyvek vegyesen - 54 dr.Lázár Gyula - Kálmán király és kora 1883.pdf Emmanuel Todd - A birodalom után.pdf Hajduska Marianna - Krízislélektan.pdf Jim Garrison - JFK Gyilkosok nyomában.pdf Josh McDowell - Több mint ács.pdf Oriana Fallaci - Levél egy meg nem született gyermekhez.pdf Osho - Halál a képzelt ellenség.pdf Széky János - Bárányvakság.pdf Vancza jános - Merre Hazám.pdf pdf 66mb [Hidden Content]
    2 points
  15. L.Ron Hubbard - Földi küldetés 1-10. A megszállók terve A sötét kezdet Együtt az ellenséggel Egy földöntúli kapcsolat Hazárdjáték Életre-halálra Bosszúvágy Katasztrófa Győzedelmes gazság Az eltörölt bolygó pdf 12mb [Hidden Content]
    1 point
  16. Carla Valentine: Gyilkolni nem könnyű 92% mobi Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.” „Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn [Hidden Content]
    1 point
  17. Ungváry Krisztián - Utak a senkiföldjén Karl Pfeffer-Wildenbruch, a magyar főváros német erőinek főparancsnoka 1945. február 10-én este hozta nyilvánosságra döntését arról, hogy a budapesti katlanba szorult védők Hitler parancsa ellenére nyugat felé megkísérlik áttörni a szovjet ostromgyűrűt. Másnap este 8 órától valamivel több mint húszezer német és kevesebb mint ezer magyar katona indult útnak, hogy a többszörös túlerőt leküzdve a budai hegyeken át elérje a Zsámbéki-medence nyugati végét, és csatlakozzon a saját vonalakhoz. Az öngyilkos és értelmetlen vállalkozást alig hétszáz katonának sikerült teljesítenie, egy részük fogságba esett, túlnyomó többségük azonban elesett, és közülük a legtöbben ma is ismeretlen helyen nyugszanak. Budapest védőinek kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon mind a mai napig élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián új kötete azzal a szándékkal íródott, hogy a történelmi tényekre támaszkodva összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt elsődleges forrásokat, amelyek a kitörésről születtek. A szerző bevezető tanulmányait követő tizenhét visszaemlékezés nem csupán arra világít rá, hogy a kitörésben részt vevő katonák a legváltozatosabb háttérrel rendelkeztek, de a szövegek az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatják az olvasót. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A budapesti csata és a kitörés német katonai elitjét vizsgáló Hősök? című kötete 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál. pdf 4mb [Hidden Content] 2023.03.25
    1 point
  18. Hotel Heldritch-TENOKE Developer: Odruzig Games Publisher: Odruzig Games Genre: Action, Adventure, Indie Size: 2.89 Gb Description: “Hotel Heldritch” is a first-person horror adventure that transports you to an old abandoned hotel, steeped in dark mysteries and deadly dangers. Your goal is to survive and escape the hotel within an hour and a half gameplay limit, cracking codes, collecting keys, and evading monstrous creatures that roam the dark corridors. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS *: Windows 8 Processor: Core i3-4150 / Ryzen 3 1200 Memory: 8 GB RAM Graphics: Intel® UHD Graphics 620 DirectX: Version 11 Storage: 3 GB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: Intel(R) Core(TM) i7-6700 CPU @ 3.40GHz 3.41 GHz Memory: 16,0 GB RAM DirectX: Version 12 Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  19. Naomi Alderman – A rabbi meg a lánya Eredeti cím: Disobedience Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A rabbi meg a lánya Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapes Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Feig András Ronit Krushka Londonból egészen Manhattanig menekült hithű zsidó neveltetése, a zárt és szigorú szabályok szerint élő ortodox közösség, és nem utolsósorban elismert és sokak által rajongva szeretett rabbi édesapja elől. Hat éve nem látták egymást, de a rabbi halálhírére a tékozló lány hazalátogat gyerekkora színhelyére. Csupán egy ember akad, aki miatt szívesen vállalja az utat; fiatalkori tiltott szerelme, Esti, aki azóta férjhez ment, látszólag megállapodott. A gyász ideje alatt ismét találkozik a két nő, és életük újra végzetesen összekuszálódik, mígnem a közösség vezetői, akik a rabbi utódlásával vannak elfoglalva, döntő lépésre szánják el magukat… Naomi Alderman első regénye vérbeli bestseller, egyben irodalmi siker is. A fiatal írónő egy londoni ortodox zsidó közösségben nőtt fel. Novelláit több neves lap publikálta, de az igazi áttörést A rabbi és a lánya hozta meg számára, amely kritikusai szerint lírai vallomás az egyén lázadásáról és a szerelem szabadságáról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,93 MB [Hidden Content] Naomi Alderman – A hatalom Eredeti cím: The Power Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A hatalom Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek Magyar kiadás éve: 2018, 2023 Fordította: Borbély Judit Bernadett A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. „Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian) „Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan) „Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph) „Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times) „Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times) „Sokkoló.” (Observer) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,26 MB [Hidden Content]
    1 point
  20. ABBYY FineReader PDF Corporate v16.0.14.6564 691MB (706MB) Köszöntjük a dokumentumdigitalizálás és PDF-szerkesztés világában Dolgozzon könnyedén PDF fájlokkal A FineReader PDF segítségével könnyen alakíthat át, szerkeszthet, hasonlíthat össze és kommentálhat bármilyen dokumentumot. Szerkessze könnyedén a PDF dokumentumokat – az elírások javításától a teljes bekezdések újraírásán át az elrendezés módosításáig. Dolgozzon együtt másokkal, ossza meg a visszajelzéseket és tegye közzé megjegyzéseit jelölések és hozzáfűző eszközök használatával. Lássa el a dokumentumokat digitális aláírás tanúsítványokkal vagy egyszerűen illessze be saját aláírásának képét. Használjon jelszótitkosítást és szerkesztő eszközöket az érzékeny információk megóvásához. Hasonlítson össze különböző formátumú dokumentumot gyorsan és egyszerűen (Csak a corporate verzióban) Hasonlítsa össze dokumentuma különböző változatait, hogy gyorsan beazonosíthassa a különbségeket. Vitassa meg és véglegesítse dokumentumát könnyedén, megjegyzésekként kiexportálva a változásokat egy PDF vagy Word dokumentumba, a változások követésével együtt. Alakítson át összetett dokumentumokat a továbbfejlesztett OCR szerkesztővel Válassza ki az ideális beállításokat, hogy dokumentumát a legjobb módszerrel alakítsa át a kívánt formátumba. Ellenőrizze a felismert szöveg pontosságát a kiemelt szimbólumok átnézésével, mielőtt elmentené dokumentumokat. Scanners & MFPs FineReader PDF supports TWAIN- and WIA-compatible scanners, multi-function peripherals (MFPs) and all-in-one devices when using in scanning mode. You can find such scanners among the popular models offered by: Avision Brother Canon Epson Fujitsu HP Kodak Lexmark Microtek Mustek OKI Panasonic Plustek Ricoh Visioneer VuPoint Xerox Nonetheless, ABBYY does not guarantee any scanner to be fully compatible with ABBYY software products. Due to this fact, ABBYY assumes no liability whatsoever for any damages - commercial or otherwise - arising from the use of the information stated above. Recommended requirements for digital cameras 5 megapixel sensor Flash disable feature Manual aperture control or aperture priority mode Manual focusing An anti-shake system or the use of a tripod is recommended Optical zoom Interface languages Bulgarian Chinese simplified Chinese traditional Czech Danish Dutch English French German Greek Hungarian Italian Japanese Korean Polish Portuguese (Brazilian) Slovak Spanish Swedish Turkish Ukrainian Vietnamese Supported file formats Input formats PDF (2.0 or earlier), including PDF/A, PDF/UA Image formats: TIFF, JPEG, JPEG 2000, JBIG2, PNG, BMP, PCX, GIF, DjVu, XPS*, SVG*** Editable formats**: DOC(X), XLS(X), PPT(X), VSD(X), HTML, RTF, TXT, ODT, ODS, ODP * Requires Microsoft .NET Framework 4 or newer. ** Microsoft® Office or LibreOffice is required. *** Create PDF from SVG format. Export file formats PDF, including PDF/A (1a, 1b, 2a, 2b, 2u, 3a, 3b, 3u), PDF/UA Image formats: TIFF, JPEG, JPEG 2000, JBIG2, PNG, BMP, PCX, DjVu Editable formats: DOC(X), XLS(X), PPTX, HTML, RTF, TXT, CSV, ODT E-book formats: EPUB®, FB2 Supported barcodes Aztec Code Check Code 3 of 9 Check Interleaved 2 of 5 Codabar Code 128 Code 3 of 9 Code 3 of 9 without asterisk Code 93 Data Matrix EAN 13 EAN 8 IATA 2 of 5 Industrial 2 of 5 Interleaved 2 of 5 Matrix 2 of 5 Patch Code PDF417 Postnet QR Code UCC-128 UPC-A UPC-E Supported applications Microsoft Word 365, 2019, 2016 (16.0), 2013 (15.0), 2010 (14.0), 2007 (12.0) Microsoft Excel 365, 2019, 2016 (16.0), 2013 (15.0), 2010 (14.0), 2007 (12.0) Microsoft PowerPoint 365, 2019, 2016 (16.0), 2013 (15.0), 2010 (14.0), 2007 (12.0) Microsoft SharePoint 2013, SharePoint Server 2013, 2016, 2019, Online Apache OpenOffice Writer 4.1 LibreOffice Writer 5.2, 6.1 MS Office 2021 Professional Plus Microsoft Azure Storage Account (for storing Azure licenses for FineReader PDF) If any application is missing from this list, it has either not yet tested or not supported. To ensure better compatibility, we recommend installing the latest updates and upgrades available for the above applications. Recognition languages ABBYY FineReader PDF 16 supports 198 recognition languages in all combinations. 53 languages include dictionary support (marked with ×): NATURAL LANGUAGES Abkhaz Adyghe Afrikaans Agul Albanian Altai Arabic (Saudi Arabia)× Armenian (Eastern)× Armenian (Grabar)× Armenian (Western)× Avar Aymara Azeri (Cyrillic) Azeri (Latin)× Bashkir× Basque Belarusian Bemba Blackfoot Breton Bugotu Bulgarian× Buryat Catalan× Cebuano Chamorro Chechen Chinese Simplified Chinese Traditional Chukchee Chuvash Corsican Crimean Tatar Croatian× Crow Czech× Dakota Danish× Dargwa Dungan Dutch× Dutch (Belgian)× English× Eskimo (Cyrillic) Eskimo (Latin) Estonian Even Evenki Faroese Fijian Finnish× French× Frisian Friulian Gagauz Galician Ganda German× German (Luxembourg) German (new spelling)× Greek× Guarani Hani Hausa Hawaiian Hebrew× Hungarian× Icelandic Indonesian× Ingush Irish Italian× Japanese× Jingpo Kabardian Kalmyk Karachay-Balkar Karakalpak Kashubian Kawa Kazakh Khakass Khanty Kikuyu Kirghiz Kongo Korean× Korean (Hangul)× Koryak Kpelle Kumyk Kurdish Lak Latin× Latvian× Lezgi Lithuanian× Luba Macedonian Malagasy Malay Malinke Maltese Mansi Maori Mari Maya Miao Minangkabau Mohawk Romanian (Moldova) Mongol Mordvin Nahuatl Nenets Nivkh Nogay Norwegian (Bokmal)× Norwegian (Nynorsk)× Nyanja Ojibway Ossetian Papiamento Polish× Portuguese× Portuguese (Brazil)× Occitan Quechua (Bolivia) Rhaeto-Romance Romanian× Romany Rundi Russian× Russian (old spelling)× Russian with accent× Rwanda Sami (Lappish) Samoan Scottish Gaelic Selkup Serbian (Cyrillic) Serbian (Latin) Shona Slovak× Slovenian× Somali Sorbian Sotho Spanish× Sunda Swahili Swazi Swedish× Tabasaran Tagalog Tahitian Tajik Tatar× Thai× Tok Pisin Tongan Tswana Tun Turkish× Turkmen (Cyrillic) Turkmen (Latin) Tuvinian Udmurt Uighur (Cyrillic) Uighur (Latin) Ukrainian× Uzbek (Cyrillic) Uzbek (Latin) Vietnamese× Welsh Wolof Xhosa Yakut Yiddish Zapotec Zulu OLD EUROPEAN LANGUAGES AND GOTHIC FONTS Old English× Old French× Old German× Old Italian× Old Spanish× Latvian Gothic Read more about old fonts recognition › ARTIFICIAL LANGUAGES Esperanto Ido Interlingua Occidental FORMAL LANGUAGES Basic C/C++ COBOL English Phonetic Transcriptions Numbers Fortran Java What's new: Operating system Microsoft® Windows® 11 / 10 (64-bit) For working with localized interfaces corresponding language support is required Centralized deployment and virtualization The operation of ABBYY FineReader PDF 16 has been tested for the following configurations: Microsoft Windows Server 2022, 2019, 2016, 2012 R2 (including the use with Remote Desktop, RemoteApp and Remote Desktop Web Access) Citrix Workspace App 1808 (using installed application accessed from a server), Citrix Virtual Apps and Desktops Hardware Minimum requirements: PC with 1 GHz x64 processor 2 GB of RAM; in multiprocessor systems, an additional 512 MB of RAM is required for each additional processor. 1.6 GB of hard disk space for typical program installation and 1.6 GB free space for optimal program operation Video card with 1024x768 resolution or higher An Internet connection is required to activate your serial number. Keyboard, mouse or other pointing device Recommended configuration: 1.5GHz or faster x64 Intel® or AMD processor 4 GB of RAM 1.6 GB of hard disk space for typical program installation and 1.6 GB of free space for optimal program operation Video card and monitor supporting a resolution 1024x768 or higher An Internet connection is required to activate your serial number Keyboard, mouse or other pointing device [Hidden Content] jelszó:16014
    1 point
  21. Lee Child: Múlt idő (Jack Reacher 23) Jack Reacher, az egykori katonai rendőr szokásához híven újfent stoppol. Hosszú útra készül: Maine-ből Kaliforniába igyekszik. De nem jut messzire. Új-Anglia árnyas erdői mellett járva ugyanis felfigyel egy helységnévtáblára. Korábban még sohasem járt a településen, a hely mégis a múltja szerves részét képezi: itt született ugyanis az édesapja. Egy nap ide vagy oda mit sem számít neki, ezért úgy dönt, tesz egy kis kitérőt, és a származása nyomába ered.Ugyanebben a pillanatban, Reachertől nem is olyan messzire, lerobban egy autó. Két fiatal kanadai ül benne. New Yorkba tartanak, hogy túladjanak valamin, és a bevételből új életet kezdjenek. Egy lerobbant kocsival ez viszont kivitelezhetetlennek tűnik. Úgy határoznak, kivesznek egy szobát a közeli, a fák sűrűjében megbúvó motelben, amíg meg nem oldják a technikai problémát. A szálló tulajdonosai nagyon kedvesek. Talán túlontúl is azok…Reacher a nyomozása során megdöbbentő felfedezést tesz, a két fiatal pedig hamarosan egy mesterien szőtt hazugsághálóban találja magát, amelyből – olybá tűnik – nincs menekvés… A két, egymástól látszólag független cselekmény szálai végül összeérnek, és az is bebizonyosodik, hogy bármennyire nehéz és kegyetlen sokszor a jelen, a múlt még több feszültséggel teli… sőt egyenesen halálos is lehet. epub [Hidden Content] Lee Child: Sohanapján (Jack Reacher 24) Jack Reacher egy távolsági buszon utazva egy el-elbóbiskoló idős úrra lesz figyelmes. Egészen pontosan a zsebéből kikandikáló vastag borítékra. Amilyenben a bankfiókból kivett pénzt tartják. Sajnos azonban nemcsak az ő figyelmét kelti fel a valószínűleg több tízezer dollárt tartalmazó boríték, hanem egy gyanús fiatalemberét is. Amikor mindketten leszállnak a buszról, Reacher követi őket az isten háta mögötti kisváros utcáin, és az idős úr segítségére siet. De miért tart magánál valaki ennyi készpénzt? Reacher hamar rájön, hogy az öregúr és a felesége hatalmas összeggel tartozik. Nagyon rossz embereknek. Akik nem értenek a szép szóból. Reacher úgy dönt, segít az idős házaspárnak, így nemsokára az ukrán és az albán maffia közötti véres háború kellős közepébe csöppen. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen az uzsorásoktól, a verőlegényektől, a bérgyilkosoktól, így elhatározza, hogy megleckézteti a hatalmasokat, és elszámol a kapzsikkal. Az esélyei elég rosszak. De Reacher hisz abban, hogy az igazságnak előbb-utóbb győznie kell… és ő nem vár sohanapjáig. epub [Hidden Content] Lee Child - Andrew Child : Az őrszem (Jack Reacher 25.) Jack Reacher leszáll a buszról egy jelentéktelen, álmos kisvárosban. A terve az, hogy iszik egy kávét, és azonnal tovább is áll. De semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezte. A várost ugyanis megbénította egy kibertámadás, amelynek a középpontjában egy átlagos informatikus áll, aki jóval többet tud, mint azt gondolná… epub [Hidden Content] Egyben és tömörítve a teljes sorozat: [Hidden Content]
    1 point
  22. A bűvészet a megtévesztés tudománya. Lebilincselő utazás a tudatosság határait és az emberi elme rejtélyeit vizsgáló színes világba. Alex Stone sorsa megpecsételődött, amikor ötéves korában apja bűvészkészlettel lepte meg. A megszállottak és zsenik titokzatos világa magával ragadta. Minden vágya az volt, hogy bekerüljön a mesterbűvészek elit körébe. Végigjárta New York évszázados bűvészklubjainak hátsó termeit, a legmodernebb pszichológiai laboratóriumokat, a csillogó Las Vegas-i kaszinókat és megismerte a világ legkiválóbb hamiskártyását. Tudományos precizitással és remek humorral megírt könyve azonban több a trükkökről, fellépésekről és fanatikusokról szóló mesénél. A pszichológia, az idegtudomány, a fizika, a történelem, de még a bűnözés kevésbé ismert területeit is a csalás és az illúzió lencséjén keresztül vizsgálva egy sor elképesztő felismerésre jut az agy működéséről. epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  23. EILEEN WILKS: Tempting Danger (Csábító veszély) Sorozat: World of the Lupi 1. (A vérfarkasok világa 1.) Rajongói fordítás: Szilvi pdf Lily Yu, a San Diego-i rendőrség nyomozója egy brutális gyilkossági ügyben nyomoz, amit úgy tűnik, egy vérfarkas követett el. Ahhoz, hogy elkapja a tettest, be kell jutnia a klánokba. Csak egy ember tud segíteni rajta - akit úgy hívnak, Rule Turner, a vérfarkasok hercege, akinek karizmatikus jelenléte nyugtalanítja Lilyt. Rule-nak megvannak a saját okai, amiért segít a nyomozásban - olyan okok, amiket nem akar megosztani Lilyvel. A logika és a tisztesség azt követeli, hogy tartson távolságot, de a vonzódás köztük azonnali és pusztító, és meghaladja az emberi értelmet. Most, a gonosz elleni küzdelemben, Lily feltérképezetlen területen találja magát, próbára téve, mint még soha korábban, és egy olyan férfival a háta mögött, akiben nem biztos, hogy megbízhat. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  24. Üdv... Az eddig összegyűjtött Galaktika-magazinjaimat feltöltöttem a Data.hu-ra. Vegyes formátum. A többség Pdf, de van köztük Djvu, Mobi, Epub és Prc is. A méretük is erősen változó - 0.5 Mb és 67 Mb között ingadozik. Nem a saját munkám! Nálam szorgalmasabb emberek elvégezték a "piszkos" munkát. A köszönet Őket illeti! Az összes egy könyvtárban (egyesével): [Hidden Content] ZIP-pel tömörítve : [Hidden Content]
    1 point
  25. 2. P. G. Wodehouse: Halihó, Jeeves! - itt: 3. P. G. Wodehouse: Folytassa, Jeeves! 4. P. G. Wodehouse: Igenis, Jeeves! 5. P. G. Wodehouse: Köszönöm, Jeeves! 6. P. G. Wodehouse: Megőrült, Jeeves? 7. P. G. Wodehouse: Gáz van, Jeeves! 8. P. G. Wodehouse: Hajómágnás a pácban 9. P. G. Wodehouse: Nászidőszak 10. P. G. Wodehouse: Jeeves majd megoldja 11. P. G. Wodehouse: Bertie Wooster állja a sarat 12. P. G. Wodehouse: Jeeves szabadságon 13. P. G. Wodehouse: Fő a pléhpofa, Jeeves! 14. P. G. Wodehouse: Bravó, Jeeves! 15. P. G. Wodehouse: A nénikém nem talpig úrinő Tomoritve: [Hidden Content] Uj link, tomoritve: [Hidden Content]
    1 point
  26. Bizarr öngyilkossági hullám rázza meg Svédországot: egyre több fiatal vet véget az életének borzalmas és merőben szokatlan körülmények között szerte az országban. A tragikus eseteket egyetlen momentum köti össze, mégpedig az, hogy haláluk előtt régi magnókazettákról egy Hunger nevű zenész drámai muzsikáját hallgatják. Ugyanebben az időben valaki meggyilkolja a főváros egyik legbefolyásosabb üzletemberét, és amikor Jens Hurtig főfelügyelő összefüggésbe hozza ezeket az eseteket az elhunyttal, körvonalazódni kezd egy ijesztő méreteket öltő gyilkos járvány. Az Erik Axl Sund álnéven író svéd szerzőpáros, Jerker Eriksson és Hakan Axlander Sundquist sötét hangulatú bűnregényei már több országban sikert arattak. Erik Axl Sund - Üvegtestek .pdf, 1.39 MB [Hidden Content]
    1 point
  27. Roland Denk - Vitorlázás kezdőknek és haladóknak Hajóosztályok - hajóépítési technikák - csomók - biztonsági felszerelések - hajóápolás - trimmelés - vitorlás szakkifejezések - jól bevált manőverek részletes leírása - időjárási tudnivalók - versenyvitorlázás - túravitorlázás - vitorlázás gyerekekkel - jogi kérdések - vitorlás lexikon. Nemcsak a fenti témaköröket, de sok minden más lényeges tudnivalót is részletesen tárgyal ez az áttekinthető rendszerbe foglalt, hasznos kézikönyv. Vitorlázzunk, és tanuljuk meg, amit csak lehet erről a fantasztikus sportról! pdf 18mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Könyvek vegyesen 101 Buzási Marganic Mária - A vizuális kultúra alapjai.pdf David Bolchover - A legnagyobb visszatérés.pdf Hegedűs Géza - A megalázott Babilon.pdf Lackó Mihály - Széchenyi és Kossuth vitája.pdf Susan Boyle - Akinek születtem.pdf Szádeczky Kardoss Lajos - A székely nemzet története és alkotmánya.pdf Tulipán Éva - Ostrom 1956-ban.pdf Werner Gitt - Kezdetben volt az információ.pdf Youval Noah Harrari - Homo Deus.pdf pdf 42mb [Hidden Content]
    1 point
  29. Fekete tükör 04 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 60 perc 04.évad /01.- 06.rész/ 2017 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*USS Callister* 02*Black Mirror:*ArkAngel* 03*Black Mirror:*Crocodile* 04*Black Mirror:*Hang the DJ* 05*Black Mirror:*Metalhead* 06*Black Mirror:*Black Museum* rendező: Toby Haynes, Jodie Foster, John Hillcoat Tim Van Patten, David Slade, Colm McCarthy forgatókönyvíró: Charlie Brooker, William Bridges, Penn Jillette operatőr: Aaron Morton, Stephan Pehrsson, Stuart Bentley zene: Cristobal Tapia de Veer, Mark Isham Daniel Pemberton, Atticus Ross producer: Charlie Brooker, Nick Pitt, Sanne Wohlenberg Louise Sutton, Ian Hogan vágó: Jamie Pearson, Nicolas Chaudeurge, Tony Kearns szereplők: Jesse Plemons (Robert Daly) Cristin Milioti (Nanette Cole) Andrea Riseborough (Mia Nolan) Georgina Campbell (Amy) Rosemarie DeWitt (Marie) Andrew Gower (Rob) Douglas Hodge (Rolo Haynes) Joe Cole (Frank) Jake Davies (Clarke) Brenna Harding (Sara) Kiran Sonia Sawar (Shazia Akhand) Letitia Wright (Nish) Maxine Peake (Bella) Gina Bramhill (Coach) Clint Dyer (Anthony) Jimmi Simpson (Walton) Owen Teague (Trick) ...Robert Daly a Callister Inc. vezető fejlesztője, nem érzi megbecsülve magát a munkahelyén. Szabadidejében a cég Infinity nevű sci-fi tematikájú online játékának egy általa módosított verziójával játszik, amelyben korlátlan hatalommal rendelkezik munkatársai tökéletes másolatai felett. Daly új kollégájának másolata azonban nem hajlandó elfogadni a helyzetét........ ......Marie egyedülálló anyaként neveli lányát, Sarát. Miután egy rövid időre elveszti a játszótéren, az aggódó Marie beültetteti az Arkangel chip-technológiát gyermekébe, amelynek segítségével képes távolról is felügyelni őt - ám ez döntése megbosszúlja magát........... ......Mia és Rob nem jelentik be a Rob által okozott halálos gázolást, helyette megszabadulnak a holttesttől. 15 évvel később Rob névtelenül tájékoztatni akarja az áldozat özvegyét, amitől a családját és karrierjét féltő Mia kétségbe esik............ .....Amy és Frank egy olyan intézményesített párkeresésben vesz részt, ahol a rendszer határozott időre párosít össze személyeket annak érdekében, hogy a kinyert adatokat felhasználva a résztvevők számára megtalálja a végleges partnert....... .....Egy poszt-apokaliptikus világban Bella és két társa veszélyes beszerző küldetésre indul, ahol ki vannak téve a rendkívül hatékony robotkutya-gyilkológépek fenyegetésének....... .....Nish betér az útmenti Black Museum-ba. Rolo Haynes, a múzeum tulajdonosa végigvezeti a lányt a tárlaton, elmesélve a kiállított tárgyak történetét........ Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 5,66 - 3,18 - 3,74 GB Hossz: 01:16:38 - 00:49:41 - 00:58:48 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 10 205-8 791- 8 734 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 919 - 482 - 464 MB Hossz: Hossz: 01:16:38 - 00:49:41 - 00:58:48 - Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 326(8) pixel Bitráta: 1 175 -1 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.2 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    1 point
  30. Fekete tükör 03 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 03.évad /01.- 06.rész/ 2016 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Nosedive* 02*Black Mirror:*Playtest* 03*Black Mirror:*Shut Up & Dance* 04*Black Mirror:*San Junipero* 05*Black Mirror:*Men Against Fire* 06*Black Mirror:*Hated in the Nation* rendező: Joe Wright forgatókönyvíró: Rashida Jones, Michael Schur Charlie Brooker operatőr: Seamus McGarvey zene: Max Richter producer: Charlie Brooker, Laurie Borg vágó: Valerio Bonelli szereplők: Bryce Dallas Howard (Lacie Pound) Alice Eve (Naomi Jayne Blestow) Cherry Jones (Susan) Kelly Macdonald (Karin Parke) Gugu Mbatha-Raw (Kelly Booth) Wyatt Russell (Cooper Redfield) Jerome Flynn (Hector) Alex Lawther (Kenny) Faye Marsay (Blue Colson) James Norton (Ryan Pound) Alan Ritchson (Paul) Daisy Haggard (Bets) Susannah Fielding (Carol) Michaela Coel (Airport Stewardess) Demetri Goritsas (Hansen) Mackenzie Davis (Yorkie) Kadiff Kirwan (Chester) Malachi Kirby (Stripe) Daniel Lapaine (Dawson) Hannah John-Kamen (Selma Telse) ...A közeljövő Amerikájában az emberek minden szociális megnyilvánuláskor egy 1-től 5-ig tartó skálán pontozzák egymást. Az elért átlagok meghatározó szerepet játszanak egy személy társadalmi státuszának alakulásában. Lacie kétségbeesetten kívánja növelni a közösségi média pontszámát, amikor meghívják egy nagyszerű esküvőre, de az utazás nem megy a tervek szerint. Bizonyos váratlan esetek megpróbálják megakadályozni, hogy sorsában elérje. , képes volt-e részt venni az esküvőn???... ...Cooper családi problémái elől világ körüli utazásba menekül. Anyja állandó telefonhívásai rossz érzéssel töltik el. Londonban elfogy a pénze, ezért elvállalja egy új 3D-s technológiát fejlesztő vállalat játéktesztelését.... ......A tinédzser Kennyt egy ismeretlen hacker megzsarolja egy videófelvétellel, amin gépe előtt maszturbál. Hogy békén hagyja, különböző feladatokat kell végrehajtania, amelyek során összeakad a hasonló cipőben járó családapával, Hectorral....... ....1987-ben a huszonéves Yorkie a kaliforniai üdülőhelyen, San Juniperoban turistáskodik. A félénk lány megismerkedik az extrovertált Kellyvel és egy egyéjszakás kalandba keverednek. Yorkie a következő hetekben azonban hiába keresi őt...... ...Stripe egy katonai szervezet tagja, amely az emberiség ellenségeinek tartott, elfajzott beteg személyeket vadászik le. Egy akció után a Stripe szemébe beépített számítógép rendellenesen kezd működni....... ....Karin Parke rendőrnyomozó új társával egy közutálatnak örvendő újságíró meggyilkolása ügyében nyomoz. Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 4,85 GB Hossz: 01:02:42 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1920 x 1012 pixel Adatsebesség (Bitráta): 10 685 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.897 : 1 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 739 MB Hossz: Hossz: 01:02:42 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 380 pixel Bitráta: 1 447 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.895 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    1 point
  31. Suzanee Collins: Futótűz (2) Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes. Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét. A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok. [Hidden Content]
    1 point
  32. Könyvek vegyesen 98 Elliot Aronson - Columbine után.pdf Hegedűs Géza - A magyar irodalom arcképcsarnoka.pdf Kiszl-Kerekes - Magyar Irodalom a világhálón.pdf Marie Kondo-Tiszta öröm.pdf Meinl Gyula Kézikönyv - csokoládé-sütemények készítéséhez.pdf Peter Wohlleben - A fák titkos élete.pdf Peter Wohlleben - Az állatok érzelmi élete.pdf Szilvási Lajos - Csillaghullás.pdf Tóth Ibolya (szerk.) - A pszichológia alapjai.pdf pdf 34mb [Hidden Content]
    1 point
  33. Lee Child hőség (Jack Reacher novella) 1977 júliusa. A csaknem tizenhét éves Jack Reacher a fél világot átszelve New Yorkba érkezik, hogy meglátogassa a bátyját. Óriási vihar közeleg a távolban, és rekkenő a hőség. Egy teremtett lélek sem jár odakint, mindenki a légkondicionált szobák hűvösében igyekszik meghúzni magát. Reacher az utcákat róva egy bajba jutott nő segítségére siet, ezzel azonban kivívja a város egyik hírhedt maffiózójának a haragját, aki mindössze néhány órát ad a fiúnak, hogy eltakarodjon a városból. Aztán New Yorkra hirtelen sötétség borul. Az egész várost megbénító áramszünet miatt eluralkodik a káosz. Mit tehet ilyen helyzetben egy kamasz? Ha Jack Reacher az, fordulatokban és eseményekben biztosan nem lesz hiány. [Hidden Content]
    1 point
  34. Jo Nesbo: Fejvadászok Roger Brown igazán a szerencse fiának tűnik: ő Norvégia legsikeresebb fejvadásza, gyönyörű feleségével egy pompás házban élnek. Ám a luxus életmódot Roger műkincstolvajként igyekszik bebiztosítani, s „mellékállásában” igen ügyesnek bizonyul. Amikor felesége galériájában megismerkedik valakivel – aki egyrészt tökéletes jelölt az egyik általa kínált magas állásra, másrészt a művészettörténet egyik legkeresettebb képének a tulajdonosa – Roger úgy érzi, élete nagy lehetősége köszöntött rá. Készülni kezd eddigi legmerészebb betörésére. Ám a vadászból csakhamar vad lesz, üldözöttje egy rémálomba illő ellenfélnek. [Hidden Content]
    1 point
  35. Thomas Harris: Hannibal ébredése Hannibal Lecter egy lidérces kelet-európai álomból bukkan elénk: egy fiú a hóesésben, szótlanul, lánccal a nyaka körül.. Tökéletesen magányosnak látszik, azonban démonai mindig vele vannak. Hannibalra nagybátyja, a híres festő bukkan egy szovjet árvaházban, és Franciaországba viszi. A fiú képtelen feldolgozni a háború traumáját, és főként saját családi tragédiáját, bár nagybátyja egzotikus felesége mindent megtesz a felépüléséért. Lady Muraszaki hatására egyénisége kibontakozik, és ő lesz a párizsi orvosi egyetem legfiatalabb hallgatója. Mindeközben Hannibalt tovább gyötrik a kísértetek; majd amikor elég idős lesz hozzá, viszonozza látogatásukat, hogy leszámoljon velük.. Felfedezi magasabb rendű képességeit, és ebben az átlényegülésben Hannibal Lecter a Halál csodagyermekévé válik. [Hidden Content]
    1 point
  36. Könyvek vegyesen 93 Barát Józsaf - Amerika álom maradt.pdf Bálint Ágnes - Frakk a macskák réme.pdf Eric Berne - Szex a szerelemben.pdf Harsányi Zsolt - Ecce homo.pdf Hegedüs Géza - Szent Szilveszter éjszakája.pdf P.Didon - Jézus élete.pdf Patay László - Szelidíts meg.pdf Szekfű Gyula - Három nemzedék.pdf Szondy Máté - A boldogság tudománya.pdf 73mb [Hidden Content]
    1 point
  37. Könyvek vegyesen 78 Bereczkei Tamás - Rejtett Inditékok a párkapcsolatban.pdf Bálint Zoltán - Az Ezredéves Kiállitás Architektúrája.pdf Dragomán György - A pusztítás könyve.pdf Kip Thorne - Az interstellar es a tudomány.pdf Kopátsy Sándor - Az Orbán jelenség.pdf Kristóf Attila - Sztálin utolsó álma.pdf Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai.pdf Tabi László - Írásba adom.pdf Takács Tibor - A sors kiválasztottja.pdf pdf 57mb [Hidden Content]
    1 point
  38. Könyvek vegyesen 84 Badinyi Jos Ferenc - Az Esztergomi-Istergami oroszlánok titka.pdf Berg Judit - Hisztimesék.pdf Dózsa Dániel - Zandirhám 1858.pdf G Ferrero - Az ókori civilizáció bukása.pdf Joachim Fest - A bukás.pdf Liao Jücsün - Hagyományos kínai orvoslás.pdf Shirley MacLaine - Camino a lélek utazása.pdf Tracy Hogg Melinda Blau - A suttogó mindent megold.pdf Vida Ágnes - Babapszichológia.pdf pdf 44mb [Hidden Content]
    1 point
  39. Könyvek vegyesen 80 Fredrik Backman - A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb.pdf Gergely Jenő - A katolikus egyház története Magyarországon.pdf Heltai Jenő - Utazás enmagam körül.pdf Iris Hammelmann - Energiát adó növények.pdf Jason Matthews - A Kreml jelöltje Vörös veréb 3..pdf Kiss Gábor - Állatok a Biblia tükrében.pdf Robert Gerwarth,John Horne - Háború béke idején.pdf Szabó Árpád - A Trójai háború.pdf Various Authors - Régi és új világ határán.pdf pdf 48mb [Hidden Content]
    1 point
  40. Könyvek vegyesen 73 Adrian Tchaikovsky - Az idő gyermekei.pdf Dr.Bobula Ida - A Sumír-Magyar rokonság.pdf Fraknói Vilmos - Hunyadi Mátyás király 1440-1490-1890.pdf Janine Di Giovanni - A reggel, amikor eljöttek értünk.pdf Majtényi György - K-vonal.pdf Márton László - A mi kis köztársaságunk.pdf Varró Dániel - Bögre azúr.pdf Vaszilij Akszjonov - Moszkva kva-kva.pdf Závada Pál - Idegen testünk.pdf pdf 52mb [Hidden Content]
    1 point
  41. Könyvek vegyesen - 62 101 praktika - Macskatartás.pdf 20. szazadi egyetemes tortenet I. Europa.pdf Gergely András - Áruló vagy áldozat.pdf Osho - Végzet szabadság és a lélek.pdf Samuel P.Huntington - A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulasa.pdf Whoopi Goldberg - Ha azt hallod kiegészitesz engem fuss el.pdf Wiliam W. Hewitt - Hipnózis kezdőknek.pdf Xántus János - Világjáró bakancsok.pdf Yvonne Krejcz - Öregszik a kutyánk.pdf pdf 78mb [Hidden Content]
    1 point
  42. Könyvek vegyesen - 48 Berente Ági - Keleti gyógymódok kézikönyve.pdf Fregoly - A hasbeszélés művészete 1901.pdf Heltai András - Például Ausztria.pdf Henry Morris - Jób csodálatos beszámolója.pdf John M.Gottman Nan Silver - A jól működő házasság 7 alapelve.pdf Kurt Tepperwein - A szellemi törvények.pdf Szent-Györgyi Albert - Az élő állapot.pdf Szőke Lajos - Az emberiség égi eredetű ABC jelrendszere.pdf Zsilinszky Mihály - Magyar hölgyek 1871.pdf pdf 90mb [Hidden Content]
    1 point
  43. Könyvek vegyesen - 47 Barnás Ferenc - Másik halál.pdf Birtalan Balázs - Halállal lakoljanak.pdf Cabe Ferrant - Az álmodó rocker esete.pdf Dr.Dalmadi Zoltán - Mendemondák a természettudomány köréből 1909.pdf Ellen G.White Estate - A nagy küzdelem.pdf Endrődy Géza - A bűnügyi nyomozás kézikönyve 1897.pdf Fraternitas Mercurii Hermetis - Démonomágia.pdf Kolnai Aurél Max Scheler - Szeretet és gyűlölet, undor és gőg.pdf Nemere István - Titokzatos találmányok.pdf pdf 66mb [Hidden Content]
    1 point
  44. Könyvek vegyesen - 41 Balogh Ferenc - Magyarország országismeret.pdf Falk Miksa - Széchenyi István gróf és kora 1868.pdf Francis Fukuyama - Bizalom.pdf Gabriel Garcia Marquez - Utazás Kelet-Európában.pdf Katherine Howe - Boszorkányos könyv.pdf Kisfaludy Sándor - Regék a magyar elő-időből 1920.pdf Stocker Antal - A nagy per.pdf Thomas S.Szasz - Szertartásos kémia.pdf Öveges József - Nagy Öveges könyv.pdf pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  45. Könyvek vegyesen - 40 Benke Lásztló - Gyalogos riportok.pdf David P.Todd - Népszerű csillagászat 1901.pdf Francis Fukuyama - A történelem vége és az utolsó ember.pdf Jerry Scutts - A Messerschmitt BF 109 története.pdf John Gribbin - A természettudományokról mindenkinek.pdf Marschalko Lajos - Tiszaeszlár.pdf Schorbert Norbert - Norbi titok 8..pdf Stefan Niemayer - Horogkeresztes hamisitok.pdf Sótonyi Péter - Igazságügyi orvostan.pdf pdf 59mb [Hidden Content]
    1 point
  46. Könyvek vegyesen - 26 A nagy háború anekdotakincse.pdf A Vatikán Holokauszt.pdf Jiddu Krishnamurti - Az Élet Könyve.pdf Kyriacos C.Markides - A ciprusi mágus.pdf Mignet M. - Stuart Mária 1862.pdf Nagy Imre - A Lumiére-örökség.pdf Oriana Fallaci - Ha meghal a Nap.pdf Sebastian Berry - Egy eltitkolt élet.pdf Vaclav Ctvrtek - Moha és Páfrány.pdf pdf 65mb [Hidden Content]
    1 point
  47. Könyvek vegyesen - 23. Bárdos András - Itélet.pdf David Lagercrantz - Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic.pdf Dr.Michael W. Fox - Kutyamasszázs.pdf Edgar Langley - Noel Cayce a reinkarnációról.pdf Elisabeth Kübler-Ross - A halál, és a hozzá vezető út.pdf Gonda István Illés Csilla - A szépség szimfóniája.pdf Judith Sills - Szállj le a döglött lóról.pdf Kolozsvári Grandpierre Endre - A magyarság őseredete.pdf Louis Ferrante - Maffialeckék.pdf [Hidden Content]
    1 point
  48. könyvek vegyesen - 04.1 Agave 100 - Krimi-antológia.pdf Badiny Jós Ferenc - A táltos Isten.pdf Czibere Ibolya - Gender-ABC.pdf Kmeczkó István - Volt egyszer egy Amerika.pdf Maurice Paléologue - A cárok Oroszországa.pdf Oriana Fallaci - A haszontalan nem.pdf Rhonda Byrne - A varázslat.pdf Richard és Rachel Heller - A 13.Apostol.pdf Roger Penrose - A nagy a kicsi és az emberi elme.pdf pdf 36mb [Hidden Content]
    1 point
  49. saját készítésű mikszem, ez úgy kb a 3. lehet [Hidden Content]
    1 point
  50. Két pasi meg egy kicsi 07 (Two and a Half Men) amerikai vígjáték-komédia, 22 perc 7.évad /01. - 22.rész/ 2009 WEB.DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.(AC3) DVDRip.XviD.HunDub.2.0 (MP3) szereplők: Charlie Sheen (Charlie Harper) Jon Cryer (Alan Harper) Angus T. Jones (Jake Harper) Conchata Ferrell (Berta) Marin Hinkle (Judith Harper) Holland Taylor (Evelyn Harper) Melanie Lynskey (Rose) April Bowlby (Kandi) Courtney Thorne-Smith (Lyndsey Mackelroy) Amber Tamblyn (Jenny Harper) Jane Lynch (Dr. Linda Freeman) Judy Greer (Bridget Schmidt) J.D. Walsh (Gordon) Brooke D'Orsay (Kate) Jenny McCarthy (Courtney) Emmanuelle Vaugier (Mia) Ryan Stiles (Dr. Herb Melnick ) Jennifer Bini Taylor (Chelsea) Rebecca McFarland (Leanne) James Edson (Bobby) Martin Mull (Russel) Patton Oswalt (Billy Stanhope) Graham Patrick Martin (Eldridge McElroy) Jenny McCarthy (Sylvia Fishman) Ming-Na Wen (Linda Harris) Missi Pyle (Delores Pasternak) Kelly Stables (Melissa) Mimi Rogers (Robin Schmidt) Denise Richards (Lisa) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 635 MB Hossz: 00:21:15 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 980 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk:Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv:#1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 175 MB Hossz: 0:21:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1105 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...