Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 04/14/2025 in all areas

  1. Lars Kepler: A hipnotizőr „A hipnózisban még kézzelfoghatóbb, hogy a múlt nem múlt el.” Egy sportpályához tartozó öltözőben brutálisan meggyilkolt és megcsonkított férfi holttestére bukkannak. Feleségét és két gyermekét értesíteni akarják, de a családi otthonban is a mészárlás nyomai fogadják a rendőröket. Úgy tűnik, valaki az egész Ek család kiirtását tűzte ki célul. Nem végzett azonban maradéktalanul alapos munkát, a kamasz fiú, Josef, válságos állapotban ugyan, de életben maradt. Amikor Joona Linna bűnügyi felügyelő értesül egy harmadik gyermek, egy nagylány létezéséről, mindent el akar követni, hogy hamarabb találja meg, mint a gyilkos. Az egyetlen élő szemtanú, Josef kihallgatása a fiú sokkos állapota és gyéren pislákoló tudata miatt akadályokba ütközik. Hacsak… Joona Linna a nyomozásba bevonja dr. Erik Maria Barkot, a híres hipnotizőrt. Bark a jó ügy érdekében megszegi tíz éve tett szent fogadalmát, miszerint felhagy a hipnózissal. Josef módosult tudatállapotban felidézett emlékei azonban felkészületlenül érik az orvost és a felügyelőt egyaránt. Félelmetes, gyorsan pergő eseménysor veszi kezdetét, és Eriknek ezúttal saját eltemetett emlékei mélyére kell ásnia, ha meg akarja óvni családját a széthullástól és a visszafordíthatatlan tragédiától. Az idő ellene dolgozik. [Hidden Content]
    11 points
  2. Lars Kepler: A tűz tanúja Flora Hansen halottidéző médiumnak nevezi magát, abból él, hogy a holtakkal folytatott beszélgetéseket színlel. Ám miután egy vidéki leányotthonban holtan találják az egyik fiatal lányt, nagyon is valós látomásai támadnak. Jelentkezik a rendőrségen, és előadja, hogy szellemet látott. Csupán egyetlen nyomozó akad, aki a kételyeit félretéve hajlandó meghallgatni a mondandóját. Joona Linna felügyelő jóval több időt töltött a bűntény helyszínén, mint amennyit bármely más kollégája szükségesnek tartott volna. Az eset látszólag egyszerű: egy lány meghalt, egy másiknak pedig, aki a gyilkosság éjjelén eltűnt, a párnája alól egy véres kalapács kerül elő. De miért állítja Flora váltig, hogy a gyilkos szerszám nem kalapács volt, hanem egy kő? Linna kiváló nyomozó, elszánt és makacs, nem elégszik meg a kézenfekvő válaszokkal. Ahogy a történet fokozatosan kibontakozik, minden fejre áll és megkérdőjeleződik: az őrültek normálisnak, az épeszűek őrültnek tűnnek. Az ügy egyszerűnek látszó bűncselekményből a rendőrségen belüli játszmák és egy felkavaró történet elképesztően izgalmas elegyévé alakul. Linna mind mélyebbre ás, mígnem végül saját múltjának egy rémisztően sötét árnyával kell szembenéznie. Ahogy a Linna-sorozat előző részei, A hipnotizőr és A Paganini-szerződés, A tűz tanúja is hosszú hónapokon át megőrizte helyét a svéd bestsellerlisták élén. A feszültséget lebilincselően fenntartó, borzongató hangulatú, megalkuvást nem ismerően sodró lendületű harmadik kötet aztán a sorozat rajongóinak köszönhetően ugyanúgy szenzációs sikert ért el szerte a világon, ahogy elődei. [Hidden Content]
    10 points
  3. Lars Kepler: A Paganini szerződés A Paganini-szerződés egy félelmetesen izgalmas bűnügyi regény, ami egyértelműen bizonyítja, hogy Lars Kepler, aki első könyvével, A hipnotizőrrel elsöprő sikert aratott Svédországban és külföldön egyaránt, ereje teljében tért vissza.Lars Kepler deres szakállú, egyedülálló férfi. Kedves, de riadt tekintete van, és reggelente szívesen iszik egy csésze teát. Éjszaka egy szállóban dolgozik, a regényeit nappal írja. Az Ahndoril szerzőházaspár legalábbis ezeket állította egy interjú során az írói álnevüket viselő kitalált személyről.Joona Linna bűnügyi felügyelő A hipnotizőr című krimiben a sivár, reménytelen skandináv télben eredt egy elrabolt kisfiú nyomába. Ezúttal az üde stockholmi nyárban kell megoldania élete egyik legnagyobb rejtélyét, és megküzdenie a legveszedelmesebb férfival, akivel valaha összehozta a sors. Hogyan fullad vízbe valaki egy hajó fedélzetén? Miért akasztja fel magát egy kiváló egészségnek örvendő, magas rangú köztisztviselő a csillárra?Joona Linna ezúttal is bízik a megérzéseiben, de ezeket derekas rendőri munkával alá is támasztja. Nyomokat keres, nézi, hol poros a könyvespolc, törölt e-maileket állít vissza, hogy lassanként összeálljon a történet, ami egyre inkább a svéd fegyverexport körül látszik forogni. De vajon mi rejtegetnivalójuk van a fegyvergyáraknak? És miért bukkan fel lépten-nyomon a „rémálom” szó? Talán azért, mert vannak szerződések, amiket a halállal sem lehet felmondani…A Paganini-szerződés egyszerre igyekszik az akció dús kalandregények és az analitikus krimik rajongóinak kedvében járni. És akik A hipnotizőrben leginkább a borzongást szerették, most sem fognak csalódni. [Hidden Content]
    10 points
  4. Lars Kepler: Lesben A svéd rendőrség szokatlan e-mailt kap: egy videót, amelyen egy nő látszik, akit az ablakon keresztül vettek filmre, titokban, intim közelségből. Másnap a nőt holtan találják otthonában, és meggyilkolásának ördögi brutalitása még a sokat látott nyomozókat is sokkolja. Pár nappal később újabb hasonló videó érkezik a rendőrségre, ám esélyük sincs időben azonosítani a potenciális áldozatot – ő is megcsonkítva végzi. Holttestére a férje talál rá, aki annyira kiborul a látványtól, hogy a bűntett összes nyomát eltünteti, felesége testét lemossa, és ágyba fekteti, mintha csak aludna. A kihallgatásával sem sokra mennek: az átélt trauma hatására elveszíti emlékeit. Ekkor fordulnak Dr. Erik Maria Barkhoz, a hipnózisban jártas bűnügyi pszichiáterhez, abban a reményben, hogy neki talán sikerülhet feloldani a férfi emlékképeit. Erik azonban olyasmit derít ki a hipnózis során, amit nem akar megosztani a rendőrséggel. A testületnek nagy szüksége lenne Joona Linna felügyelő segítségére, ám ő a szóbeszéd szerint egy évvel ezelőtt vízbe fulladt. [Hidden Content]
    9 points
  5. Lars Kepler: Nyúlvadász Joona Linna már két évet letöltött büntetéséből a Kumlai Zárt Fegyintézetben, amikor a rendőrség segítségért fordul hozzá egy magas rangú személy brutális meggyilkolásának ügyében. Hamarosan bizonyosságot nyer, hogy az elkövető egy sorozatgyilkos. Áldozatai közt az egyetlen összekötő kapocs az, hogy haláluk előtt valamennyien kaptak egy hangfelvételt, amelyen egy gyerekhang egy nyulakról szóló mondókát ismételget. A sors úgy hozza, hogy Rex Müller, a tévé celebszakácsa kerül az események középpontjába, aki most először tölt el hosszabb időt felnőtt fiával, Sammyval. Három nyugis hét helyett azonban szörnyű élet-halál harc vár rájuk. Joona Linna és Saga Bauer kénytelen titokban együttműködni, hogy megállítsák a Nyúlvadászt, mielőtt az teljesíthetné küldetését… [Hidden Content]
    8 points
  6. Lars Kepler: A bosszúálló Különös alak imbolyog a hóesésben a vasúti hídon. A mozdonyvezető az utolsó pillanatban veszi észre, csak hajszál híján sikerül elkerülni a tragédiát. A csontsovány, súlyos beteg fiatalemberről a kórházban kiderül, hogy hivatalosan már hét éve nincs is az élők sorában. A rendőrség szerint Jurek Walter végzett vele. Ám Walter, a szinte természetfeletti képességű sorozatgyilkos hosszú évek óta szigorú őrizet alatt él egy börtönkórházban. Kapcsolatot nem tarthat senkivel, még az orvosokkal, ápolókkal sem. A fiút pedig ez idő alatt fogva tartották. De kicsoda? Ha nem Jurek Walter jár ki-be az elmeosztály falain át, akkor bűntársa lehet odakint.Ahogy Joona Linna feleleveníti a régi esetet, szörnyű emlékeivel együtt életre kelnek a rémálmai is. A rendőrség réges-rég eltűnt áldozatok és egy Homokember nevű fantom után kutat. Nyomok nincsenek, csak a fogságból szabadult fiú lázas szavaiból kirajzolódó emlékfoszlányok. Ezek pedig arra utalnak, hogy a húga is ugyanott raboskodik, ahol őt tartották fogva, és az élete veszélyben van.Joona Linna mindent egy lapra tesz fel: egy különlegesen kiképzett nyomozót küld csalinak a börtönkórházba, Jurek Walter mellé, hogy megtudjon valamit az elrabolt lány hollétéről.Lars Kepler újabb regénye sem szokványos bűnügyi történet. Emberrablások, egy elmeosztály borzongató mindennapjai, a múlt lezáratlan epizódjai, az orosz titkosszolgálat váratlan fortélyai emelik A bosszúálló című regényt a legkiválóbb skandináv krimik sorába. Megjelenésének évében ez a kötet volt a legnagyobb példányszámban eladott bestseller Svédországban. [Hidden Content]
    8 points
  7. Lee Child: Ne add fel könnyen Egy napfényes nyári nap Chicagóban Jack Reacher céltalanul sétálgat az utcán, és szinte beleütközik egy tisztítóból kilépő csinos, fiatal nőbe, aki enyhén sántikál, és mankóját elejtve kis híján kiejti kezéből a frissen tisztított ruhákat. Reacher megáll, hogy segítsen, a lány talpra áll, és egyszerre találják magukat szembe két, hasuknak szegezett fegyverrel. Pergő stílusú, új és új fordulatokkal teli, lebilincselően izgalmas történet az új brit tehetség, LEE CHILD legújabb könyve, amely méltó követője a szerző első sikerének, az ELVARÁZSOLT DOLLÁROK-nak, mely szintén kiadónk gondozásában jelent meg, a VILÁGSIKEREK sorozatban. [Hidden Content]
    3 points
  8. Lee Child: Az elvarázsolt dollárok Jack Reacher katonai nyomozóként kemény iskolát járt ki az amerikai hadseregben, és a Szovjetunió összeomlását követő leépítések során őt is leszerelik. Egyelőre élvezi a szabadságot, bejárja Amerikát, és a Georgia állambeli Margrave városkánál csak találomra száll le a távolsági buszról, mert eszébe jut, hogy állítólag itt ölték meg valamikor a nagy bluesénekest, Blind Blake-et. Még be sem fejezi a reggelijét, amikor gyilkosság vádjával letartóztatják. Tisztázza magát és bekapcsolódik a nyomozásba is. A gyilkosság áldozata a pénzügyminisztérium főszakértője, aki, mint kiderül, azért szaglászott errefelé, mert ide vezetnek az évszázad legnagyobb pénzhamisításának szálai… [Hidden Content]
    3 points
  9. Fekete tükör 01 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 50 perc 01.évad /01.- 03.rész/ 2011- 2012 01*Black Mirror: The National Anthem* 02*Black Mirror: Fifteen Million Merits* 03*Black Mirror: The Entire History of You* WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 INFO rendező: Brian Welsh Otto Bathurst Euros Lyn forgatókönyvíró: Charlie Brooker, Konnie Huq operatőr: Zac Nicholson zene: Stuart Earl, Stephen McKeon executive producer: Charlie Brooker vágó: Alastair Reid szereplők: Rory Kinnear (Michael Callow) Lindsay Duncan (Alex) Donald Sumpter (Julian Hereford) Daniel Kaluuya (Bing) Jessica Brown Findlay (Abi) Rupert Everett (Bíró) Paul Popplewell (Dustin) Jodie Whittaker (Ffion) Tom Cullen (Jonas) Toby Kebbell (Liam) Rebekah Staton (Colleen) Amy Beth Hayes (Lucy) A Fekete tükör egy brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak. ...A királyi család népszerű tagját, Susannah hercegnőt (Lydia Wilson) elrabolják és csak akkor engedik szabadon, ha Callow miniszterelnök élő adásban szexuális aktust hajt végre egy disznóval..... Bingham élete a egy modern falanszterben folyik, ahol feladata a szobabiciklivel való áramtermelés, amiért mindenre beváltható pontokat kap. A szórakozást a virtuális valóság és a kereskedelmi tévék biztosítják. Mivel Bingham nem tudja mire elkölteni 15 millió pontos örökségét, egy lánynak ajándékozza, hogy benevezhessen egy tehetségkutató műsorba...... ...Ebben a valóságban az emberek fejébe emlékchip ültethető, amely képes minden látott eseményt rögzíteni és visszajátszani. Liam egy állásinterjú után feleségével barátaikhoz megy vacsorázni. Felesége egyik régi ismerőse féltékennyé teszi, ezért az emlékchippel deríti ki az igazságot....... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2,21 - 4,79 - 2,59 GB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 870 - 10 650 - 7 227 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 527 - 749 - 578 MB Hossz: 00:44:04 - 01:02:00 - 00:49:01 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 486 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    2 points
  10. Fekete tükör 05 (Black Mirror) angol dráma-sci-fi-thriller, 65 perc 05.évad /01.- 03.rész/ 2019 WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 01*Black Mirror:*Striking Vipers* 02*Black Mirror:*Smithereens* 03*Black Mirror:*Rachel, Jack and Ashley Too* rendező: Owen Harris, James Hawes, Anne Sewitsky forgatókönyvíró: Charlie Brooker, operatőr: Aaron Morton, Stephan Pehrsson, Stuart Bentley zene: Rival Consoles, Ryuichi Sakamoto, Isobel Waller-Bridge producer: Nick Pitt, Mark Kinsella Madonna Baptiste, Kate Glover vágó: Jamie Pearson, Nicolas Chaudeurge, Tony Kearns szereplők: Charles Babalola (Tusk) Miley Cyrus (Ashley O) Anthony Mackie (Danny) Andrew Scott (Chris Gillhaney) Damson Idris (Jaden) Angourie Rice (Rachel) Nicole Beharie (Theo) Madison Davenport (Jack) Topher Grace (Billy Bauer) Monica Dolan (CS Linda Grace) Pom Klementieff (Roxette) Susan Pourfar (Catherine) Amanda Drew (Hayley) Ludi Lin (Lance) Marc Menchaca (Kevin) ....Danny születésnapján beállít régi barátja, Karl, aki az akkori kedvenc verekedős játékuk legújabb részével ajándékozza meg, amihez újfajta VR kiegészítő is szükséges. Ennek hatására a játékban tapasztalt élményeket valósként élhetik meg. Karaktereik a játékban csókolóznak, majd szeretkeznek is egymással, amely bonyodalmakat okoz a valódi életben is...... ....Chris egy autómegosztó app, a Hitcher sofőrje, aki a felesége halála óta depresszióval küzd. Egy terápiás csoportba jár egy anyával, aki másfél éve elvesztette a lányát. Miután együtt töltötték az éjszakát, a nő felfedi, hogy minden nap addig próbálkozik a lánya Persona közösségi oldalára bejelentkezni egy találomra választott jelszóval, amíg le nem tiltják. Másnap az utasa az appot fejlesztő cég, a Smithereens alkalmazottja, Jaden lesz. Chris egy hirtelen ötlettől vezérelve túszul ejti őt, és a szabadon bocsátása fejében azt követeli, hogy beszélhessen a cég vezérigazgatójával.,,,,, ......Rachel és Jack testvérek, akik az apjukkal élnek anyjuk halála óta. Rachel a születésnapjára egy mesterséges intelligenciával ellátott babát, Ashley Too-t kapja, akit a popsztár Ashley O-ról mintáztak. Szeretne vele fellépni az iskolai tehetségkutatón, de csúnyán felsül. Eközben az igazi Ashley O nem hajlandó bevenni a tablettákat, amiket nagynénje és menedzsere, Catherine ad neki, és megpróbál valahogy kikerülni a szerződéséből. Catherine rájön erre, ezért a gyógyszereit az ételére szórja, amitől kómába esik...... Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2.9 - 2.2 - 1.7 GB Hossz: 01:01:50 - 01:10:14 - 01:07:12 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4 Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 3 650 - 6 791 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 790 MB Hossz: Hossz: 01:16:38 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 360 Bitráta: 1 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.00 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    2 points
  11. Lee Child: Lángoló sivatag Jack Reacher szokása szerint céltalanul csavarog a világban – most éppen Texas sivatagos tájain –, amikor felveszi kocsijába egy Carmen Greer nevű nő, aki különös feladattal akarja megbízni. Reacher elkíséri a nőt egy isten háta mögötti ranchre, ahol Carmen a családjával lakik. Pár nappal később a férjét holtan találják, Carment pedig letartóztatják gyilkosság vádjával. Reacher meg van győződve a nő ártatlanságáról, és magánnyomozásba kezd. Az ügy azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, mint első ránézésre látszik, és Reacher nem is sejti, hogy közben minden lépését titokzatos bérgyilkosok figyelik… [Hidden Content]
    2 points
  12. Lee Child: A titokzatos látogató Az amerikai hadseregből leszerelt nők titokzatos körülmények között gyilkosságok áldozatai lesznek. Az FBI pszichopata gyilkosra gyanakszik, mert mindegyik áldozat korábban feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, ezért komoly fejtörést okoz megállapítani haláluk okát. Az FBI erre a nyomozásra a legalkalmasabb személy segítségét akarja igénybe venni. De egy Jack Reachert nem könnyű ismét csőbe húzni. Csellel ráveszik ugyan, hogy segítsen, azonban egy idő múlva úgy tűnik, még ő is arra kényszerül, hogy feladja a nyomozást. A véletlenen múlik, hogy Reacher végül is hihetetlen logikával lépésről lépésre megfejti a gyilkosságok motívumát. Az izgalmas rejtvény kibogozásának szinte észrevétlenül maga az olvasó is részesévé válik. [Hidden Content]
    2 points
  13. Lee Child: A pók hálójában Jack Reacher egy isten háta mögötti déli kisvárosban úszómedence-ásással tengeti életét, amikor tudomására jut, hogy keresi egy New York-i magándetektív. Mielőtt ki tudná deríteni, hogy miért, a nyomozót megölik. Reacher megtudja, hogy egykori felettese, mentora és atyai jóbarátja, Garber tábornok néhány nappal korábban meghalt, és most a lánya, Jodie keresteti Reachert. A tábornokot utolsó napjaiban valami fontos ügy foglalkoztatta, aminek a folytatásával Reachert szerette volna megbízni , de a részleteket Jodie sem ismeri. Reacher és Jodie együtt kezd nyomozni. Viszontagságos, néhol életveszélyes kalandokba bonyolódnak, de végül sikerül megfejteniük a rejtélyt. [Hidden Content]
    2 points
  14. Könyvek vegyesen - 54 dr.Lázár Gyula - Kálmán király és kora 1883.pdf Emmanuel Todd - A birodalom után.pdf Hajduska Marianna - Krízislélektan.pdf Jim Garrison - JFK Gyilkosok nyomában.pdf Josh McDowell - Több mint ács.pdf Oriana Fallaci - Levél egy meg nem született gyermekhez.pdf Osho - Halál a képzelt ellenség.pdf Széky János - Bárányvakság.pdf Vancza jános - Merre Hazám.pdf pdf 66mb [Hidden Content]
    2 points
  15. Éric Bora - A harmónia kertje, a kert harmóniája Sziklák és kavicsok, mohák és famatuzsálemek, békés tavak és szilaj vízesések… A zen-kert – melyet a japánok már a 12. században a képzőművészetek sorába emeltek – célja, hogy akár egy kicsiny területen is láttassa a természet egészét. Tökéletes összhang és harmónia – kert, ahol kedvünk támad megállni, és megízlelni a különös hangulatot, a természet varázsát. A könyvet Paul Maurer csodálatos fényképei teszik teljessé. pdf 39mb 1999 [Hidden Content]
    1 point
  16. Soros György - A 2008-as hitelválság és következményei Soros György neve jól ismert Magyarországon, nemcsak mint pénzügyi befektető, gazdasági szakember, hanem mint olyan személy, aki szakértelmét és anyagi eszközeit jobbító szándékkal az oktatás, művelődés területén is „haszon"-nal kamatoztatja – mindannyiunk érdekében. Legutóbbi kötetében a mindenekelőtt az Amerikát sújtó hitelválság okait elemzi, és megpróbálja megtalálni a megoldás kulcsait. Választ keres többek közt arra, miként alakíthatnánk a jövőben másképp a gazdaság menetét, s hogyan tudnánk „megjavítani” a világot. pdf 58mb 2008 [Hidden Content]
    1 point
  17. Mario Vargas Llosa - A rossz kislány csínytevései A limai Ricardónak egy nagy álma van gyerekkorától kezdve: Párizsban akar élni. Pontosabban kettő: mert csak akkor lehet boldog Párizsban, ha megtalálja élete nagy szerelmét, a kis chilei lányt, akivel tizenöt évesen egyszer már majdnem összejött, de aztán kiderült, hogy a lány nem is chilei, hogy nem gazdag, s az igazi nevét senki sem tudja. Ricardo egyik álma megvalósul - tolmács és fordító lesz álmai városában, s hogy még tökéletesebb legyen a boldogsága, nagy szerelmével is újra találkozik. De a kislánynak nem elég az a kispolgári élet, amit a szerény fordító tud kínálni neki - ő izgalmakat és gazdagságot akar... S mindent megkap az élettől, amire vágyik, kalandokkal teli életet élhet mind újabb gazdag férfiak oldalán, de közben újra és újra visszatér Ricardóhoz, hogy a mennyei boldogság hónapjai után megint megalázza, elhagyja, tönkretegye... A több mint három évtizeden át tartó szerelmi történet egyben izgalmas utazás Európában, Dél-Amerikában, Japánban; a szerző hol a hatvanas évek Párizsába varázsol bennünket, ahol baloldali gondolkodók tartják fogságban az ifjú elméket, s perui fiatalok készülnek arra, hogy hazájukban győzelemre vigyék a forradalmat; hol a hetvenes évek Londonjába, ahol új kultúra születik - új zenével, hippikkel, a szabadság féktelen keresésével; majd eljutunk Japánba is, ahol teljes fordulatszámon zakatol az új kapitalizmus, s a chilei kislány épp egy perverz 'jakuzafőnök' szeretője... Eredeti megjelenés éve: 2006 1950-es évek 1960-as évek 20. század Dél-Amerika énelbeszélő erotikus felnőtt tartalom Franciaország házasság irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj kortárs magyar nyelvű perui szerző regény romantikus spanyol szerző > Európa, Budapest, 2007 448 oldal · ISBN: 9789630784238 · Fordította: Szőnyi Ferenc ---------- Mario Vargas Llosa: A kelta álma A friss Nobel-díjas Vargas Llosa vadonatúj regényének főszereplője, a „Kelta” a kalandos életű Roger Casement (1864–1916) brit diplomata, ír nacionalista politikus és szabadsághős, az egyik első európai, aki feltárta és leleplezte a gyarmatosítás fonákságait, megmutatva, hogy nem az őshonos „vademberek", hanem az európai betolakodók képviselték a barbárságot. A regény végigköveti Casement életútját, aki 1903-ban utazott először Afrikába – Kongóba – fiatal diplomataként. Az európaiak civilizációs törekvéseiben hívő, naiv fiatalember fokozatosan szembesül a gyarmatosítók önző céljaival és az őslakossággal szemben elkövetett rémtetteikkel. Majd Brazíliában szolgál konzulként, és itt értesül arról, hogy a nyersgumi kitermelése érdekében az amazóniai őslakókat is kíméletlenül kizsákmányolják. Egy vizsgálóbizottság vezetőjeként Peruba utazik, és itt is bátran fellép a helyi hatalmasságok ellen. Az első világháború idején Németországba megy, ahol azt tervezi, hogy német segítséggel és fegyverekkel vívja ki Írország függetlenségét Angliától. Részt vesz az 1916. évi dublini, húsvéti felkelésben, amelyet azonban levernek, a német segítség nem érkezik meg, Casement börtönbe kerül, és még abban az évben hazaárulásért kivégzik. Kalandokkal és rémségekkel teli, akciódús regény, amelyben Vargas Llosa a szokásos szenvedéllyel szembesít bennünket európai történelmünk máig sem igazán feldolgozott borzalmaival. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  18. Mario Vargas Llosa - Pantaleón és a hölgyvendégek Pantaleón Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit. A százados buzgalmának és tudományos alaposságának köszönhetően a hölgyvendégszolgálat hamarosan a hadsereg leghatékonyabban működő egységévé válik, maga Pantaleón pedig valóságos legenda lesz: az örömlányok istenítik, a katonák hálásak neki, az erkölcs őrei kígyót-békát kiabálnak rá, felettesei pedig döbbent ámulattal figyelik lendületes tevékenységét. Egyedül Pachita, a felesége nem tudja, mit is rejt az a szupertitkos megbízatás, amellyel a férjét a babonákkal, vallási fanatikusokkal és széplányokkal teli forró Amazóniába küldték. Pantaleón maga a megtestesült tisztessé (színtiszta ügybuzgalomból személyesen teszteli a szolgálatra jelentkező hölgyeket), de van, aminek még ő sem tud ellenállni: miután kipattan a botrány, s felesége dühösen elhagyja, ideig-óráig szolgálatának legragyogóbb alkalmazottjával, a gyönyörűséges Brazilkával vigasztalódik, s persze rendületlenül vezeti bővülő egységét a mind újabb "munkasikerek" felé, mígnem... A fergeteges szatíra éppoly meglepő fordulattal ér véget, amilyen eredeti Mario Vargas Llosa regényötlete és amilyen ragyogóan ötvözi a pikáns könnyedséget a modern elbeszélő technikákkal és az erkölcsi kérdések finom ábrázolásával. Európa, Budapest, 2008 424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630785211 · Fordította: Huszágh Nándor Eredeti megjelenés éve: 1973 20. század Dél-Amerika férfi főszereplő filmadaptáció hadsereg hangoskönyv irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj katolikus katonaság kurtizán magyar nyelvű Peru perui szerző prostitúció regény spanyol szerző szatíra vallás váltott nézőpont --------------------------------- Mario Vargas Llosa - Szeretem a mostohámat Egy tehetős, erejének minden tekintetben teljében lévő limai biztosítóigazgató, don Rigoberto új asszonyt hoz a házhoz, az érett szépségű, épp negyven éves dona Lucreciát, aki nemcsak a vágy apadhatatlan forrását fakasztja fel urában, hanem a házasság intézményébe vetett hitét is újraizmosítja. Az isteni pár felhőtlen nászát a férfi előző házasságából való fia, az angyali bájú Alfonsito sem zavarja meg. Ellenkezőleg. A gyermek, pontosabban a kiskamasz valósággal belebolondul mostohájába: ha csak teheti. cirógatja, öleli-csókolja dona Lucreciát, akit ez a hamvas rajongás súlyos zavarba ejt, annál is inkább mivel érzékei veszélyesen kellemdús választ adnak az ártatlan (?) gyermeki ostromra. Míg aztán egy napon... Eredeti megjelenés éve: 1988 20. század Dél-Amerika erotikus irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj magyar nyelvű perui perui szerző regény spanyol szerző szexuális perverzió zsebkönyv A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Helikon Zsebkönyvek Helikon · Bibliotheca Erotica Európa > Helikon, Budapest, 2021 180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634795957 · Fordította: Csuday Csaba ------------- Mario Vargas Llosa: Julia néni és a tollnok Az író új regényében egy írói becsvágyat melengető ifjú keresi helyét Limában, az ötvenes évek nagy múltú és elmaradott hivalgó és mégis nyomorúságos világvárosában, egy gazdag és népes úricsalád szeretve fojtogató vadonában, lap- és rádiószerkesztőségek bohém zűrzavarában, hazájában, a sorsválasztás vagy -vállalás válságos pillanatából egyszerre nyílik kilátásunk egy komoly-vidám, hősies-botrányos, de nemcsak férfivá hanem íróvá is érlelő nagy szerelem felé és a tömegfogyasztásra termelő irodalmi giccs groteszk – alkotáslélektanilag és művészetszociológiailag egyaránt érdekfeszítő – kalandja felé. Ennek az arányosan építkező, kellemes könyvnek – amely valóságos eseményeket vegyít zseniális stílusparódiákkal – különös zamatot ad, hogy nemcsak a környezet- és társadalomrajza hiteles, hanem hőse is, mert az ifjú maga a tizennyolc éves Vargas Llosa. Eredeti megjelenés éve: 1977 1950-es évek 1970-es évek 20. század Dél-Amerika férfi főszereplő filmadaptáció házasság író irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj magyar nyelvű önéletrajz Peru perui szerző rádió regény spanyol szerző > Helikon, Budapest, 2021 472 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634796060 · Fordította: Huszágh Nándor --------------------------------- Mario Vargas Llosa: A diszkrét hős Két diszkrét vagy szerény? hősről szól Mario Vargas Llosa új regénye: az egyik, Felícito Yanaqué egy szegénysorból jött szállítási vállalkozó, aki nem hagyja, hogy megzsarolják, és védelmi pénzt kelljen fizetnie; a másik, Ismael Carrera, fittyet hányva társadalmi osztályának és főképpen az örökségre ácsingózó fiainak elvárásaira, idős korában feleségül veszi a cselédlányát. Mindkét döntés szövevényes bonyodalmakat és vad indulatokat szabadít el; és szegény don Rigoberto, aki már nyugalomba akar vonulni, és csak az esztétikai (és szerelmi) örömöknek kíván élni, akarata ellenére az események egyik főszereplője lesz. Újból Peruban vagyunk tehát, ahol Vargas Llosa tüneményes pályafutása indult, s ahol első, fergeteges könyvei játszódtak; és újból találkozhatunk az életmű több felejthetetlen alakjával: nemcsak a testi szerelmet művészi fantáziával gyakorló Don Rigobertóval és fiával, Fonchitóval (aki, mint emlékszünk, annak idején, még kisfiúként elcsábította mostohaanyját), hanem Lituma őrmesterrel is, aki próbálja megtalálni a zsarolókat. Eredeti megjelenés éve: 2013 irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj magyar nyelvű perui szerző regény spanyol szerző > Európa, Budapest, 2015 498 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634051008 · Fordította: Szőnyi Ferenc ----------------------------- Mario Vargas Llosa: A Zöld palota „Hatalmas technikai virtuozitás jellemzi a művet. Három élettörténet negyven éven át végigkísért, hol összefonódó, hol szétágazó történései keverednek a regényben. A cselekmény Peru két - nemcsak földrajzi értelemben vett - szélső vidékén fekvő városában játszódik. A Zöld Palota valójában bordélyház, de nem csupán a Santa Maria de Nieva körül elterülő végtelen dzsungelt jelképezi, hanem magát az egész földgolyót. Számtalan mellékszereplő mellett három főszereplő: Bonifacia, egy prostituált, aki a Santa Maria misszióban nevelkedett, s egy sikertelen házasság után végül a Zöld Palotába kerül. Jum, az arguaruna törzsfőnök és a leprás Fishia, aki csempész és fosztogató. Lépésről lépésre bontakozik ki az olvasó előtt, ahogy a katonaság és az egyház egymással összejátszva végtelen láncolatban hogyan zsákmányolja ki a benszülött lakosságot. A katonák elrabolják a fiatal és szép bennszülött lányokat, és hogy "megmentsék", a misszióba hurcolják őket, ahonnan sokuk egyenesen a bordélyba, a Zöld Palotába kerül. Az egyes részek feszültsége átsugárzik az azt követőbe, s így egy különös, rendkívül feszes szöveg jön létre.” Legeza Ilona Eredeti megjelenés éve: 1966 20. század Dél-Amerika irodalmi Nobel-díj Jeruzsálem-díj magyar nyelvű perui szerző regény spanyol szerző A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető > Európa, Budapest, 2005 548 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630777045 · Fordította: Benczik Vilmos -
    1 point
  19. Lisa Jewell-A fenti lakók London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye. A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek? Két család ügyei gabalyodtak össze. Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak. Lisa Jewell: The Family Upstairs Eredeti mű Lisa Jewell: The Family Upstairs 85% Eredeti megjelenés éve: 2019 Anglia angol szerző anyaság brit szerző család családon belüli erőszak emberi sorsok erőszak férfi főszereplő Franciaország gótikus irodalom gyilkosság gyógynövény hajléktalanság halál kortárs krimi kutya LMBTQ LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény szegénység szülői szerep testvérek thriller váltott szemszög visszaemlékezés > XXI. Század, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789635681594 · Fordította: Katona Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  20. EILEEN WILKS: Tempting Danger (Csábító veszély) Sorozat: World of the Lupi 1. (A vérfarkasok világa 1.) Rajongói fordítás: Szilvi pdf Lily Yu, a San Diego-i rendőrség nyomozója egy brutális gyilkossági ügyben nyomoz, amit úgy tűnik, egy vérfarkas követett el. Ahhoz, hogy elkapja a tettest, be kell jutnia a klánokba. Csak egy ember tud segíteni rajta - akit úgy hívnak, Rule Turner, a vérfarkasok hercege, akinek karizmatikus jelenléte nyugtalanítja Lilyt. Rule-nak megvannak a saját okai, amiért segít a nyomozásban - olyan okok, amiket nem akar megosztani Lilyvel. A logika és a tisztesség azt követeli, hogy tartson távolságot, de a vonzódás köztük azonnali és pusztító, és meghaladja az emberi értelmet. Most, a gonosz elleni küzdelemben, Lily feltérképezetlen területen találja magát, próbára téve, mint még soha korábban, és egy olyan férfival a háta mögött, akiben nem biztos, hogy megbízhat. letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  21. Vavyan Fable-Kriplikommandó pdf A kalandregény hőse hét ember. Foglalkozásuk nem tipikus, sorsuk sem az. Egy napon mindannyian életveszélybe kerülnek, s amikor puszta létük a tét, segítő kéz nyúl értük. A túlélést kínálja – nem ingyen, s morális szempontból nem is olcsón. A hét ember mit tehet? Rejtélyes kaland zsoldosaiként útnak indulnak. Mit keres közöttük a pszichopata Herval, a macskaizomzatú Tiria, milyen lidércekkel küzd Gino Van Can, mi készteti a flegma Ron Jart arra, hogy feladja semlegességét? „- Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha rendes menekülők módjára inkább az idegenlégió mellett voksolunk? Vajon a madám velünk jöhetne-e a Szaharába? Nem tudjátok, koedukált már az idegenlégió? – Utálom a homokot – felelte Tiria. – Legfeljebb az ember nem visz vödröt, lapátot, kis formácskákat – vonogatta a vállát Ron Jar.” letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  22. Üdv... Az eddig összegyűjtött Galaktika-magazinjaimat feltöltöttem a Data.hu-ra. Vegyes formátum. A többség Pdf, de van köztük Djvu, Mobi, Epub és Prc is. A méretük is erősen változó - 0.5 Mb és 67 Mb között ingadozik. Nem a saját munkám! Nálam szorgalmasabb emberek elvégezték a "piszkos" munkát. A köszönet Őket illeti! Az összes egy könyvtárban (egyesével): [Hidden Content] ZIP-pel tömörítve : [Hidden Content]
    1 point
  23. Zorba, a görög-Alexis Zorbas 1964 .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-angol-görög filmdráma, 142 perc, 1964 Stáblista: Szereplők Tartalom MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés -------------
    1 point
  24. Könyvek vegyesen 105 Dümmerth Dezső - A két Hunyadi.pdf Gabrielle Bernstein - Történhetnek csodák.pdf Geoffroy de Villehardouin - Bizánc megvétele.pdf Heller Ágnes - A zsidókérdés megoldhatatlansága [Múlt és Jövő, 2013].pdf Kyriakos C. Markides - Lángoló sziv.pdf Müller Rolf - Politikai Rendőrség.pdf Steven Runciman - Konstantinápoly eleste 1453.pdf Struan Reid - Fejleszd a memóriád.PDF pdf 65mb [Hidden Content]
    1 point
  25. A HALKIRÁLYNŐ SOROZAT LEGFRISSEBB TÖRTÉNETE Denisa kómában „Fél percig se rágódom azon, hogy ez valóban megtörténik-e, netán álmodom vagy képzelem. Egyszerűen elfogadom: most ez jut nekem. Nem kekeckedem racionálisan, miszerint test nélkül aligha fázhatnék-melegedhetnék, tehát a hevületet sincs mibe töltögetni. Hevület? Olyasvalami, ami térben és időben suhantat engem, szabad bejárást teremtve bárhová-bárkibe. Csakis az rugózzon az észérves-logikázós miérteken-hogyanokon, aki minél gyorsabban szeretne megtébolyodni. Ami engem illet, éber és orientált állapotomban is túlnyomórészt emocionális vagyok, olyan adást is fogok, amelyet mások nem észlelnek, ergo hihetetlennek tartják a vételt, engem pedig dilisnek. Nem mattítja a portrémat, hogy az EQ-m markánsabb az IQ-mnál. Ebből következően nem fogok belefagyni az értelem hidegébe, és például ilyen racionális agyasságot sem szólok soha: <azért nem olvasok, mert nem akarok álomvilágban élni>.” Vavyan Fable - Fanyarédes (2019) Halkirálynő 13. .epub, 4.93 MB [Hidden Content]
    1 point
  26. Könyvek vegyesen 103 Dr.Dénes Ivett - Békés éjszakák,vidám nappalok.pdf Erika J. Chopich Margaret Paul - A gyógyitó gyermeki én.pdf Kiszely István - A magyar nép őstörténete.pdf Marcus Aurelius elmélkedései.pdf Micimackó Sütő-főző könyve.pdf Noam Chomsky - Miféle teremtmények vagyunk.pdf Sipos Lajos - Babits Mihály.pdf Veszprémy László - Lovagvilág Magyarországon.pdf Öllös lászló - Az egyetértés konfliktusa.pdf pdf 51mb [Hidden Content]
    1 point
  27. Suzanee Collins: Futótűz (2) Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes. Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét. A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok. [Hidden Content]
    1 point
  28. Lee Child: Éjféli szállítmány Miután Jack Reacher és Michelle Chang útjai Milwaukeeban elválnak egymástól, Reacher ismét nyakába veszi a világot. Azt teszi, amit mindig: jegyet vált az első induló buszra, tartson az bármerre is. Épp a második rövid pihenőre állnak meg a hosszú, északnyugatra vezető úton, amikor Reacher úgy dönt, hogy leszáll, és sétál egyet. A helyi zálogház kirakatában aztán megpillant egy kis méretű, feltételezhetően női gyűrűt. A West Point Katonai Akadémia egyik diplomagyűrűjét. Amitől nem szokás csak úgy megválni. Elhatározza, hogy utánajár az esetnek, és mindent elkövet azért, hogy visszaszolgáltassa azt az eredeti tulajdonosának. A nyomok nyugatra, egészen Wyoming vadregényes tájaira vezetnek. Reacher a tőle megszokott módon fejti fel a szövevényes ügy szálait, és semmitől sem riad vissza, hogy elérje a célját. Kerüljön bármibe is… Az egykori katonai rendőr még fel sem ocsúdott a Néma városban átélt borzalmakból, máris újabbakba csöppen a huszonkettedik Jack Reacher-regény lapjain. Egyetlen célja van csupán: kideríteni az igazságot, és mindenki jobban teszi, ha meg sem próbál az útjába állni. [Hidden Content]
    1 point
  29. Lee Child: Nincs visszaút Lee Child, az amerikai krimiolvasók kedvenc szerzője újabb kalandokra küldi főhősét, Jack Reachert. A magányos igazságosztót ezúttal érzékei csalják kelepcébe: egy elragadó, titokzatos női hang a telefonban. Reacher úgy dönt, hogy felkutatja, milyen ember is Susan Turner, aki nem mellesleg Reacher utóda egykori különleges egységének élén. Ám a bázisra érve az őrnagynak csupán hűlt helyét találja. Nyomozásba kezd, amelyet nagyban nehezít, hogy őt magát is fogdába zárják. Csak leleménye és katonai rutinja segítik hozzá, hogy kitörhessen, és Susannel az oldalán támadásba lendüljön az igazság kiderítéséért. A véres hajszában üldözők egész hada lohol a nyomukban, az FBI-tól kezdve a legmagasabb katonai körök felbérelt verőembereiig. A nyomozás szálai különleges körökbe és helyekre vezetnek: titkos elit férfikluboktól egészen Afganisztánig. Reacher a menekülésük során leckét kap a világ női értelmezéséből, és néhány napra még apának is érezheti magát… [Hidden Content]
    1 point
  30. Lee Child: Nincs mit veszítened Két kisváros a semmi közepén Coloradóban. Hope – a reménység, és Despair – a kétségbeesés városa. Közöttük semmi, csak néhány kilométernyi üres út. Azt hinné az ember, hogy a két várost csak ez a pár kilométer választja el egymástól. De van még más is, ami megkülönbözteti őket. Egy leszerelt katona, Jack Reacher, csak egy kávéra szeretne beugrani Despair városába. A helyiek ezt rossz néven veszik. Összeakad négy polgárőrrel, akik fizikai erőszakkal akarnak megszabadulni tőle. Kevés sikerrel. Bíróság elé állítják csavargás vádjával, és kiutasítják a városból. De nem a megfelelő emberbe kötnek bele. Reacher, az örök kíváncsi, nem hagyja annyiban a dolgot, és szövetségesével, a titokzatos Vaughan rendőrnővel nekiáll kideríteni, hogy mi is az a rejtély, amelyet Despairben mindenáron el akarnak titkolni a kívülállók elől. Lee Child (A baj nem jár egyedül, Rögös út, Csak egy lövés, Kétélű fegyver) legújabb könyvében Reacher szembeszáll Despair városával és annak urával, hogy a végén kiderüljön, ki bukik el: az, aki mindent megnyerhet, vagy az, aki semmit sem veszíthet? [Hidden Content]
    1 point
  31. Jo Nesbo: Macbeth A züllött rendőrfőkapitány, aki a drogkereskedelem és a korrupció mocsarába süllyesztette az egykor virágzó iparvárost, végre meghalt. A város lakói és rendőrei egy tisztességes és szebb jövőben reménykednek, a háttérben azonban hamar kezdetét veszi a hatalmi harc. A fiatal és tehetséges nyomozó, Macbeth, a város drogbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. Az ambiciózus Duff rendőrtiszt – aki együtt nevelkedett Macbethtel az árvaházban, és ott a legjobb barátok lettek – szintén kiveszi részét a drogbandák elleni küzdelemből, és szinte bármire képes lenne, hogy vezető pozícióba kerüljön. Lady, a befolyásos kaszinótulajdonos-nő folyamatosan terveket sző maga és szerelme, Macbeth előbbre jutására. A vetélkedést gyilkosságok sorozata kíséri. A Macbethet Shakespeare azonos című tragédiája ihlette – Nesbø szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, örökké esős, noir-szerű városi táj. [Hidden Content]
    1 point
  32. Jo Nesbo: Police Ha egy rendőrtisztet holtan találnak egy régi, megoldatlan gyilkossági ügy helyszínén, az aligha lehet a véletlen műve. S mivel ez az eset többször is megismétlődik, bizonyossá válik, hogy egy rendőrökre vadászó gyilkos járja Oslo utcáit. Az elkövetés módja minden alkalommal brutális. A média reakciója hisztérikus, a rendőrség pedig tehetetlenül nézi, ahogy egymás után veszíti el legjobb embereit. Mindeközben az egyik városi kórházban egy súlyosan sebesült, kómában fekvő embert igyekeznek életben tartani. Kórtermét rendőrök őrzik, s kiléte szigorú titok… [Hidden Content]
    1 point
  33. Jo Nesbo: Hóember Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással.Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket. [Hidden Content]
    1 point
  34. Thomas Harris: Hannibal ébredése Hannibal Lecter egy lidérces kelet-európai álomból bukkan elénk: egy fiú a hóesésben, szótlanul, lánccal a nyaka körül.. Tökéletesen magányosnak látszik, azonban démonai mindig vele vannak. Hannibalra nagybátyja, a híres festő bukkan egy szovjet árvaházban, és Franciaországba viszi. A fiú képtelen feldolgozni a háború traumáját, és főként saját családi tragédiáját, bár nagybátyja egzotikus felesége mindent megtesz a felépüléséért. Lady Muraszaki hatására egyénisége kibontakozik, és ő lesz a párizsi orvosi egyetem legfiatalabb hallgatója. Mindeközben Hannibalt tovább gyötrik a kísértetek; majd amikor elég idős lesz hozzá, viszonozza látogatásukat, hogy leszámoljon velük.. Felfedezi magasabb rendű képességeit, és ebben az átlényegülésben Hannibal Lecter a Halál csodagyermekévé válik. [Hidden Content]
    1 point
  35. Bazi nagy francia lagzik 2..2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1. Qu'est-ce qu'on a encore fait au bon Dieu? .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott francia vígjáték, dráma, 99 perc, 2019 Stáblista: Szereplők Christian Clavier profilképeChristian Clavier Claude Verneuil Chantal Lauby Marie Verneuil Ary Abittan David Benichou Medi Sadoun Rachid Benassem Frédéric Chau Chao Ling Noom Diawara Charles Koffi Frédérique Bel profilképeFrédérique Bel Isabelle Verneuil épouse Benassem Julia Piaton Odile Verneuil épouse Benichou Emilie Caen Ségolène Verneuil épouse Ling Elodie Fontan Laure Verneuil Alkotók Rendező: Philippe de Chauveron Forgatókönyvíró: Guy Laurent Philippe de Chauveron Producer: Romain Rojtman Operatőr: Stéphane Le Parc Vágó: Alice Plantin Tartalom A Verneuil család ismét visszatér! Claude és Maria Verneuil újabb nehézséggel szembesül. Négy vejük, Rachid, David, Chao és Charles úgy döntenek, hogy családjaikkal együtt külföldön próbálnak szerencsét. Claude és Marie el sem tudják képzelni, hogy távol legyenek szeretteiktől, ezért mindent elkövetnek, hogy visszatartsák őket a költözéstől… A Bazi nagy francia lagzik 2014 bombasztikus francia vígjátéksikere volt, amely négy hétig vezette hazája nézettségi toplistáját, s Franciaországban az év legnézettebb filmje volt 104 millió dolláros bevételével, megelőzve valamennyi hollywoodi stúdiófilmet. A film világszerte hatalmas sikert aratott, Magyarországon is több mint 100 ezer néző látta az első epizódot a mozikban. A folytatásban valamennyi színész visszatér, a családfő Christian Clavier vezetésével (Jöttünk, láttunk, visszamennénk-sorozat, Asterix-sorozat). A Bazi nagy francia lagzik 2 a legjobb francia vígjátékhagyományokat követi, s ezúttal is bővelkedik humorban. Bazi.nagy.francia.lagzik.2.2019.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] 1.78:1 (16:9) Hang(ok): [MAGYAR 5.1, FRANCIA 5.1 ] Felirat(ok): [magyar] Menu: Erintetlen Extra: Nincs a lemezen Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] Bemutató dátuma: 2019. március 21. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Könyvek vegyesen 96 Donáthné Forgács Boglárka - Gerincbetegségek gyógytestnevelése iskoláskorban.pdf Dr.Helgard Reichholf-Riehm - Rovarok és pókszabásúak.pdf Földes László - Hobo sapiens.pdf Jan M.Locmann - A szabadság útjelzői.pdf Keményné dr.Pálffy Katalin - Bevezetés a pszichológiába.pdf Mérgező növények,növényi mérgek.pdf Nassim Nicholas Taleb - A fekete hattyú.pdf Pál Ferenc - A függőségtől az intimitásig.pdf Yuval Noah Harari - 21 lecke a 21. századra.pdf pdf 73mb [Hidden Content]
    1 point
  37. Könyvek vegyesen 78 Bereczkei Tamás - Rejtett Inditékok a párkapcsolatban.pdf Bálint Zoltán - Az Ezredéves Kiállitás Architektúrája.pdf Dragomán György - A pusztítás könyve.pdf Kip Thorne - Az interstellar es a tudomány.pdf Kopátsy Sándor - Az Orbán jelenség.pdf Kristóf Attila - Sztálin utolsó álma.pdf Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai.pdf Tabi László - Írásba adom.pdf Takács Tibor - A sors kiválasztottja.pdf pdf 57mb [Hidden Content]
    1 point
  38. Könyvek vegyesen 80 Fredrik Backman - A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb.pdf Gergely Jenő - A katolikus egyház története Magyarországon.pdf Heltai Jenő - Utazás enmagam körül.pdf Iris Hammelmann - Energiát adó növények.pdf Jason Matthews - A Kreml jelöltje Vörös veréb 3..pdf Kiss Gábor - Állatok a Biblia tükrében.pdf Robert Gerwarth,John Horne - Háború béke idején.pdf Szabó Árpád - A Trójai háború.pdf Various Authors - Régi és új világ határán.pdf pdf 48mb [Hidden Content]
    1 point
  39. Könyvek vegyesen 75 Alain Guérin - A hidegháború martalócai.pdf Arnaud Delalande - A Dante-csapda.pdf Bereczkei Tamás - Evolúciós pszichológia.pdf Cúth János - A magyarságtudat kézikönyve.pdf Dr.Wekerle László - Nagyezer év.pdf Dümmerth Dezső - A két Hunyadi.pdf Laila Shukri - Sejk felesége vagyok.pdf Paul Fischer - Kim Dzsongil bemutatja.pdf Salvador Dalí - Elrejtett arcok.pdf pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  40. Könyvek vegyesen - 68 Erich Von Däniken - Tévedtem volna.pdf F.Várkonyi Zsuzsa - Már 100x megmondtam.pdf Grace Cooke - A megvilágosodttak.pdf Jean de Brunhoff - Babar és a Télapó.pdf Michael Kerrigan - Kinzóeszközök.pdf Nagy József - Fejlesztés mesékkel.pdf Patay lászló - Szelidíts meg.pdf Thomas Hobbes - Leviatán.pdf Yamamoto Tsunetomo - Hagakure.pdf pdf 81mb [Hidden Content]
    1 point
  41. Könyvek vegyesen - 66 Bagettek és kenyerek.pdf Bank Barbara - Recsk.pdf Dr.Richter W. - A görögök és rómaiak játékai 1894.pdf Dümmerth Dezső - Emese álma- Virrasztó géniusz..pdf Forgács Leó - A sakkjáték gyöngyei 1910.pdf Havas Henrik - Én vagyok.pdf Horváth Sándor - Feljelentés.pdf Kezdő testépítő kiskönyv.pdf Oszlár Kálmán András - A szex mint áramlatélmény.pdf pdf 114mb [Hidden Content]
    1 point
  42. Könyvek vegyesen - 59 Agusten Burroughs - Kiszáradva.pdf Dr.Robert Tabeling - Segítség! Kövér a kutyám.pdf Dümmerth Dezső Az Anjou-ház nyomában.pdf John Grisham - A fellebbezés.pdf Kádár Gábor, Vági Zoltán - A végső döntés.pdf Kötelező olvasmányok lexikona - 100 mű elemzése.pdf Moldova György - A Nagy októberi összefogás.pdf Para Maya - Tükörmágia.pdf Vicki Iovine - Barátnőim a terhességről.pdf pdf 57mb [Hidden Content]
    1 point
  43. Könyvek vegyesen - 58 Alexandre Dumas - Néró rabnője.pdf Davies- Holmes - Kezdők Angol Nyelvkönyve.pdf Edward O. Wilson - Az elet jövője.pdf Gordon McGill - A kis Buddha.pdf Hevesi Krisztina - Szextrém.pdf Jankovics Marcell - Ahol a madár se jár.pdf Kristó Gyula - Az augsburgi csata.pdf Rudolf Pörtner - A viking kaland.pdf Scott Cunningham - Földmágia.pdf pdf 67mb [Hidden Content]
    1 point
  44. Könyvek vegyesen - 48 Berente Ági - Keleti gyógymódok kézikönyve.pdf Fregoly - A hasbeszélés művészete 1901.pdf Heltai András - Például Ausztria.pdf Henry Morris - Jób csodálatos beszámolója.pdf John M.Gottman Nan Silver - A jól működő házasság 7 alapelve.pdf Kurt Tepperwein - A szellemi törvények.pdf Szent-Györgyi Albert - Az élő állapot.pdf Szőke Lajos - Az emberiség égi eredetű ABC jelrendszere.pdf Zsilinszky Mihály - Magyar hölgyek 1871.pdf pdf 90mb [Hidden Content]
    1 point
  45. Könyvek vegyesen - 46 Balázs Lívia - Rábaközi paraszt dekameron.pdf Batiz András,Wágner Péter - Szaddám.pdf Bíró József - A szabír-magyarok őstörténete.pdf Lailan Young - Beszél az arc.pdf Márki Sándor - Dósa György 1913.pdf Noud Van Den Eerenbeemt - A fehér mágia könyve.pdf Richard Webster - Asztrálutazás.pdf Schobert Norbert - -10kg-hó.pdf Zulal Aytüre Scheele - Csodálatos Origami.pdf pdf 69mb [Hidden Content]
    1 point
  46. Könyvek vegyesen - 41 Balogh Ferenc - Magyarország országismeret.pdf Falk Miksa - Széchenyi István gróf és kora 1868.pdf Francis Fukuyama - Bizalom.pdf Gabriel Garcia Marquez - Utazás Kelet-Európában.pdf Katherine Howe - Boszorkányos könyv.pdf Kisfaludy Sándor - Regék a magyar elő-időből 1920.pdf Stocker Antal - A nagy per.pdf Thomas S.Szasz - Szertartásos kémia.pdf Öveges József - Nagy Öveges könyv.pdf pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  47. Könyvek vegyesen - 30 Forray Zoltán Tamás - A kerék ősmagyar eredete.pdf Friedrich Klára - Roga hun király.pdf Illik Tudni - Modern kislexikon 1940.pdf Karacsonyi mesék.pdf Karen Kingston - Rend a lelke mindennek Feng-Shui.pdf Kemény Ferenc és kora.pdf Nemere István - UFO és tudomány.pdf P.W.Atkins - A periódusos birodalom.pdf Steiner Kristóf - Lélekbonbon.pdf pdf 89mb [Hidden Content]
    1 point
  48. Könyvek vegyesen - 27 Baráthosi Balogh Benedek - A hunok három vilagbirodalma.pdf Friedrich Klára Szakács Gábor - Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig.pdf Giorgio de Santillana Hertha Von Dechend - Hamlet malma.pdf Graham Hancock - Mars-rejtély.pdf Guy Finley - Út a félelem nélküli élethez.pdf James Redfield - A tizenkettedik felismerés.pdf Mike Evans - Hogyan vizsgázz sikeresen.pdf Pósa Lajos - Mariska mesél.pdf Sean Carroll - Most vagy mindörökké.pdf PDF 40MB [Hidden Content]
    1 point
  49. Könyvek vegyesen - 7 A Mormon Könyve.pdf Benedek István - Semmelweis.pdf Brian Cartledge - Trianon egy angol szemével.pdf Bruno Gröning - Forradalom az orvostudományban.pdf Burány Béla - Szomjas a vakló (66 vajdasági erotikus népmese).pdf Chris Greenhalgh - Ingrid Bergman Megkisértése.pdf David Miller Gerard-Ridefort - Korszerű Elitalakulatok.pdf Sztojnev,Ikomonov,Vrabcsev,Kurtev - Bioritmusok.pdf Wilfred Burchett - Dzsungelháború Dél-Vietnamban.pdf pdf 47mb [Hidden Content]
    1 point
  50. Könyvek vegyesen - 6 Brett Forrest - A bundamaffia.pdf Gyöngyösi Kata-Papp Erzsébet - A kineziológia lehetősége.pdf Henry Kissinger - Diplomácia.pdf Henry Kissinger - Kináról.pdf Képes Krónika.pdf Pulay Gyula - Tekintély és szabadság.pdf Sinkó Ervin - Egy regény regénye.pdf Zarathustra Zend- Avesztája.pdf Ürmös Attila - Pink Floyd.pdf pdf 61mb [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...