Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 11/08/2024 in all areas

  1. David Attenborough - Az élő bolygó Bolygónkon nincs olyan hely, ahol ne lenne élet. Éghajlatának szélsőséges és élőhelyeinek szinte végtelen változatossága mindenütt otthont nyújt a növényeknek, az állatoknak és az embernek. Igaz, vannak dúsan termő területek, ahol élőlények tömegei élnek, másutt kevés képviselőjük éppen csak életben marad. Az egyes fajok, de sokszor egész életközösségek is képesek úgy alkalmazkodni környezetükhöz, hogy a lehető legjobban kiaknázhassák a jégtakaró vagy a tundra, az erdő vagy a síkság, a sivatag vagy az óceán, de még a tűzhányó adta feltételeket is. Alkalmazkodásuk néha egészen rendkívüli: vannak halak, amelyek járnak, vagy a szárazföldön, levelekre rakják le ikráikat: kígyók, amelyek repülnek, és madarak, amelyek nem tudnak repülni, de úgy legelésznek, mint az őz; és vannak medvék, melyeknek szőr nő a talpukon. David Attenborough televíziós sorozata nyomán készült könyvében az Élő bolygóban, a kutató szemével, fáradhatatlan kíváncsiságával és ragályos lelkesedésével világítja meg a különböző életközösségek bonyolult életét, a Himalája magányos csúcsától kezdve a világon legújabban kialakult élőhelyig, a nagyvárosokig, ahol élőlények csak a közelmúltban vetették meg lábukat. Mire a könyv végére érünk, nehéz megmondani, mi a csodálatosabb – az az ötletesség, amellyel a fajok sikeresen biztosítják megélhetésüket, vagy az egymással és a bolygónk nyújtotta élőhelyekkel való kölcsönös függésük bonyolultsága. Pompás fényképek gazdag gyűjteményével illusztrálja a Föld felszínének és lakóinak legfontosabb sajátosságait, hasonlóan az evolúció történetéhez, amelyet a szerző előző könyvében, az Élet a Földön című kötetben mesélt el. pdf 8mb 1984 [Hidden Content]
    14 points
  2. Jack Ketchum – Dead River sorozat *** Jack Ketchum: Holt idény (Dead River sorozat 1.) Eredeti cím: Off Season Eredeti kiadó: Leisure Books, USA Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Holt idény Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Rusznyák Csaba Valahol a sűrű erdőségekkel borított Maine állambeli kisváros, Dead River tőszomszédságában egy elhagyatottnak tűnő hétvégi ház áll. Baráti társaság gyűlik most itt össze, hogy kipihenje a nyüzsgő nagyvárosok forgatagát. Az óceánparti kilátás, a jóleső elszigeteltség pihentető napokat ígér, ám a nyaralás hamar rémálomba csap át. A sötét rengetegből ugyanis kíváncsi szempárok figyelik őket. Elvadult, húsra éhes embercsalád vadászterülete ez, akik csupán arra várnak, hogy leszálljon az éj. És mindössze pár óra alatt hat civilizált fiatal, valamint a kisváros megfáradt, öreg seriffje ráébred, milyen primitív is az ember a felszín alatt, és mennyire nincs határa az életösztönnek. Jack Ketchum, A szomszéd lány Stephen King által is tisztelt szerzője nem csupán sejteti, de a legteljesebb valójában meg is mutatja a zsigeri borzalmak valódi arcát. Az eredetileg 1980-ban napvilágot látott Holt idényt brutális részletei miatt az első megjelenés előtt alaposan megvágta a szerző kiadója, most azonban a magyar olvasók Ketchum eredeti verziójában vehetik kezükbe a kultikussá érett művet. Jack Ketchum: Ivadék (Dead River sorozat 2.) Eredeti cím: Offspring Eredeti kiadó: Leisure Books, USA Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Ivadék Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Rusznyák Csaba Dead River seriffje azt hitte, egy évtizeddel korábban végzett a kannibál barbárok primitív, barlanglakó törzsével. Ám a klán valahogy fennmaradt. És szaporodik. És vadászik. És öl és eszik. És az elszigetelt, békés városka lakóinak, akik a civilizáció elől menekültek ide, most ismét az életükért kell küzdeniük… Amikor már remélted, hogy sikerült elfojtani a Holt idény borzalmait, kiderül, hogy a Család még mindig él, és tagjaik évek múltán is terrorizálják Maine partvidékének lakosságát. És a családi tradíciónak megfelelően szomjazzák az életet – a te életedet is. *** Formátum: pdf Méret: 2,62 MB [Hidden Content]
    11 points
  3. Inka Jochum - Kezedben az Életerő - Gyakorlatok fáradtság ellen Egészségesen és fáradhatatlanul! Bizonyára mindenki így szeretne élni. Talán ez az egyik alapvető oka annak, hogy az ősi Kínában született módszer alapjait bemutató könyv hatalmas sikert arat Németországban. Az ebben olvasható tanítás röviden, tömören, könnyedén és természetes egyszerűséggel adja át a kulcsot a mindannyiunk számára oly fontos kapu kinyitásához. pdf 39mb 2006 [Hidden Content]
    9 points
  4. Frederick Myatt - Revolverek és pisztolyok Gyútűs és töltényes revolverek, öntöltő pisztolyok a 19. századtól napjainkig. pdf 53mb 1994 [Hidden Content]
    9 points
  5. Monika Wohlert - Állatok és növények a gazdaságban (Mi micsoda) Átfogó ismereteket kapunk a közel 10 ezer éves mezőgazdaságról, megtudhatjuk, hány ember munkája szükséges ahhoz, hogy naponta friss tej és kenyér kerüljön az asztalunkra. Szó esik csibékről, juhokról, sertésekről, és a gyerekek azt is megtudhatják, hogyan fejik a tehenet, hogyan készül a kristálycukor, és mit kell tudnia egy mezőgazdásznak. Csupa olyan kérdés, ami a gyerekeket foglalkoztatja. Sok ismeretet és gazdag képanyagot tartalmazó könyv. pdf 59mb 2005 [Hidden Content]
    9 points
  6. Werner és Christian Buggisch - Ősmaradványok (Mi micsoda) A földtörténet során újabb és újabb növény- és állatfajok jöttek létre, miközben mások kihaltak. Az ősmaradványok segítségével bepillantást kaphatunk az élet fejlődéstörténetébe. Általuk megismerhetjük, hogyan éltek az ősi növények és állatok, hogyan nézett ki a Föld évmilliókkal ezelőtt. Megtudhatjuk, hogyan keletkeztek az ősmaradványok, milyen csoportokra lehet őket osztani, és hogyan fejlődött az élővilág. Szerepelnek a könyvben világhírű ásatási leletek, tudósok számolnak be arról, hogyan fejtik meg az ősmaradványok titkait. Hasznos tanácsokat olvashatnak azok, akik ősmaradványokat szeretnének gyűjteni. pdf 62mb 2008 [Hidden Content]
    8 points
  7. Gus Hansen - Nyilt Lapokkal Mennyit adnának érte, ha megtudhatnák, mi jár játék közben a világ egyik legjobbjának, Gus Hansennek a fejében? Ebből a könyvből kiderül! „The Great Dane”, vagyis a zseniális dán ebben a könyvében kiteríti lapjait, megmutatja, miért retteg tőle a világ összes pókerjátékosa, és miért imádja minden tévénéző. A védjegyévé vált „fapofa”, kivételesen agresszív stílusa, elképesztő blöffjei számtalan rajongót – és dollármilliókat – szereztek neki világszerte. Akadnak persze olyanok is, akik nem kedvelik, de egy dolgot mindenki elismer: Gus Hansen tudja, hogyan kell nyerni, méghozzá sokat! Gus Hansen évek óta a világ legjobb profi pókerjátékosainak egyike. Mindenki le akarja győzni, de eddig csak nagyon keveseknek sikerült, még a legnagyobb „pókerzsenik” is tartanak tőle. Rengeteg versenyt megnyert,ezek közül az egyik legrangosabb a 2007-ben megnyert Aussie Millions bajnokság volt. A versenyen 747 játékost maga mögé utasítva végzett az első helyen, és ezzel 1,2 millió dollárt kasszírozott. A siker után a „Madman” (vagyis „Eszelős”) becenévre is hallgató játékos úgy döntött, az egész világot megismerteti a félelmetes „Gus Hansen-stílussal”. A könyvben Gus az összes, azaz mind a 329 (!) általa megjátszott leosztást elemzi, kivételes lehetőséget nyújtva ezzel arra, hogy bepillantsunk egy zseni gondolkodásmódjába. Aki elolvassa az Nyílt lapokkal című könyvet, többek között megtudhatja belőle, hogy: Gus Hansen – hogyan és miért váltogatja a laza és a feszes stílust – mikor és miért ad meg egy nagy hívást első ránézésre esélytelen lapokkal – mikor blöfföl egy adott helyzetben – mikor és mennyit emel, ha nincs a kezében semmi – miért és hogyan változtat a stratégiáján, ha emelkedik a tét – látszólag „eszelős” stílusa mögött mennyire tudatos logika rejtőzik. A titokzatos dán ebben a könyvben leírja a póker számtalan féltve őrzött titkát, és mellesleg megmutatja, hogyan kell jól pókerezni. Profi és amatőr játékosok számára egyaránt kihagyhatatlan olvasmány! pdf 54mb 2008 [Hidden Content]
    7 points
  8. Stephen King: Csak sötéten szereted Stephen King pályája kezdete óta igazi mestere nemcsak a lebilincselő regényeknek, hanem a rövidebb prózai műfajoknak is. Ennek ellenére jóval ritkábban van lehetőségünk a lélek sötét mélységeiről sűrített formában nyilatkozó, a borzongás klasszikusait megidéző írásait olvasni. Most viszont egy rendkívüli gyűjteményt ad közre, tizenkét olyan novellával, amelyek nagyobb része egészen új – sőt van, ami még soha nem jelent meg –, és kétségtelenül a legjobbak között fogjuk majd emlegetni őket. King azon képessége, hogy egyszerre döbbentse és rémítse meg olvasóját, illetve hozzon vigaszt neki, továbbra is felülmúlhatatlan. Saját bevallása szerint azért ír, mert általa „magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi életet”, és az olvasó biztos lehet abban, hogy a Csak sötéten szereted lapjain újra és újra érezni fogja ezt az örömet. „Csak sötéten szereted? Jó. Én is” – írja az utószóban, és a tizenkét elbeszélés valóban az élet sötétebb oldalát tárja fel, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ugyanolyan tartalmasak, lebilincselőek, ugyanúgy súlyos traumákat dolgoznak fel, és hatalmas élmény olvasni őket, akár a regényeit. A nagy sikerű Cujo folytatásaként íródott „Csörgőkígyók” a gyászoló özvegy férfiról szól, aki Floridába utazik pihenőre, de ahelyett váratlan örökséget kap, miközben rejtélyes kígyótámadások áldozataira derül fény. A „Két tehetséges suttyó” azt a régóta rejtegetett titkot tárja fel, hogyan szerezték meg tudásukat a címadó férfiak egy különös erdei kiruccanás során. A „Danny Coughlin rossz álmá”-ban több tucat ember élete fordul fel, miközben Danny csak egy gyilkosság áldozatát akarta bejelenteni a rendőrségen egy rémálom hatására. „Az Álmodók” című írásban egy hallgatag vietnámi állatorvos válaszol egy álláshirdetésre, és megtudja, hogy az univerzumnak vannak olyan szegletei, amelyek legjobb, ha feltáratlanul maradnak. „A Válaszember” azt pedzegeti, hogy vajon az előrelátás jó szerencsét vagy rosszat jelent-e, és arra emlékeztet, hogy az elviselhetetlen tragédiák sújtotta élet mégis mindig értelmes lehet. És még sorolhatnánk a változatos ötleteket. Elbeszélések a sorsról, a halandóságról, a szerencséről, a jelenkorról és a valóság gyűrődéseiről, melyekben bármi megtörténhet. Európa 2024 epub [Hidden Content]
    3 points
  9. АлтайКай - 2002 - Там где рождается Алтай (Where Altai is in Rise) (49:08) mp3 320 kbps, 117.7 M 01. Эпос "Оскус уул" (09:36) 02. Кезер таш (04:29) 03. Дьянар (05:17) 04. Эре Чуй (05:07) 05. Наигрыш (06:29) 06. Улдамды туженип (03:27) 07. Алтын кёль (02:06) 08. Кай кожон (05:03) 09. Аргымак (02:39) 10. Разновидности горлового пения (04:59) [Hidden Content] АлтайКай - 2003 - Эмиль Теркишев - Аттар (52:55) mp3 320 kbps, 121.7 M 01. Эл Ойын (05:25) 02. Дьерен ат (02:44) 03. Балама (посвящаю сыну Ойгору) (06:38) 04. Турна (сл. Л.В. Кокышева) (04:13) 05. Топшур (01:44) 06. Саналар (04:46) 07. Аттар (02:50) 08. Дьерим (04:49) 09. Учадым (04:16) 10. Тууларым (03:39) 11. Баатырдын соози (03:50) 12. Кадын бажы (04:30) 13. Алкыш (03:34) [Hidden Content] АлтайКай - 2004 - Сарымай Урчимаев - Алтаец (51:17) mp3 320 kbps, 120.9 M 01. Ар-Буткен (04:02) 02. Алкыш «Ак-Быркан» (04:52) 03. Тейлегеннин учужы (04:23) 04. «Ак-Быркан» (02:23) 05. Чогодогон Туулар (03:27) 06. Јелмейген Сагал (01:17) 07. Сары Бурлер (04:26) 08. Толононын Тозинде (02:02) 09. Сананарым (04:05) 10. Ойойым (05:16) 11. Јанар кожон (01:57) 12. Туу Јанылга (08:27) 13. Айуга Андаганы (01:41) 14. Кайдын Будумдери (03:03) [Hidden Content] АлтайКай - 2005 - XXI век (XXI Century) (53:12) mp3 320 kbps, 125.8 M 01. Баатырдын Соози (02:49) 02. Алтайым (04:38) 03. Алкыштар (03:35) 04. Кара-суу (04:44) 05. Шуну Баатыр (02:34) 06. Улаганным јанары (06:37) 07. Комузым, ойно, ойно (04:34) 08. Јебрен кай ла тунур (04:16) 09. Ойым, ойым, ойойым (03:49) 10. Јай (03:33) 11. Каан Алтай (03:35) 12. Јуучылдар (05:16) 13. Јай (ремикс) (03:16) [Hidden Content] АлтайКай - 2005 - Хан Алтай (Khan Altai) (59:35) FLAC 314.9 M, mp3 320 kbps, 137.1 M 01. Ар-Буткен (03:42) 02. Санаалар (05:12) 03. Калыгым (04:15) 04. Јерим (04:25) 05. Тууларым (04:14) 06. Јерен адым (02:53) 07. Јанар (04:08) 08. Койонок (02:47) 09. Каскатку (01:41) 10. Эре Чуй (05:10) 11. Топшурым (03:01) 12. Телгеннин учужы (04:25) 13. Уч-Сумер (03:06) 14. Ак Боробыс (02:44) 15. Эпос "Оскус уул" (04:05) 16. Хан Алтай (03:50) FLAC: [Hidden Content] MP3: [Hidden Content] АлтайКай - 2006 - Made in USA (59:03) mp3 320 kbps, 144.1 M 01. Song About Kai (04:11) 02. Warrior's Words (02:35) 03. Spring Water (04:13) 04. Summer (03:27) 05. My Land (03:54) 06. My People (02:54) 07. Three Peaks (02:51) 08. Khan Altai (03:28) 09. Play, Play Khomus (03:57) 10. My Altai (03:33) 11. Shaman's Blessing (02:48) 12. Oyim, Oy-Oyim (03:22) 13. Shunu Warrior (02:16) 14. I am an Altai (04:16) 15. Ancient Kai Song and Tunur Drum (03:41) 16. Play, PLay Altai (05:30) 17. Joe's Song (02:11) [Hidden Content] АлтайКай - 2006 - XXI Century version II (55:58) mp3 320 kbps, 132.2 M 01. Баатырдын соози (микс) (02:53) 02. Алтай Аргымак (03:27) 03. Эл-Јоным (02:57) 04. Ойно, ойно, Алтай (05:27) 05. АлтайКай - Туулу Алтай (04:41) 06. Кайчылар (04:02) 07. Алкыштар (03:37) 08. Кара-суу (04:46) 09. Шуну Баатыр (02:36) 10. Комузым, ойно, ойно (04:36) 11. Јебрен кай ла тунур (04:18) 12. Ойым, ойым, ойойым (03:51) 13. Јай (03:35) 14. Јуучылдар (05:16) [Hidden Content] АлтайКай - 2006 - Ремикс (Remix) (45:40) mp3 320 kbps, 107,6 M 01. Кара Суу (03:33) 02. Мен Алтай (04:52) 03. Баатыр (02:49) 04. Аргымак Алтайда (03:24) 05. Эл-Јоным (02:55) 06. Ойно-Ойно-Алтай (05:23) 07. АлтайКай – Туулу Алтай (04:36) 08. Кайчылар (03:59) 09. Аргымак (02:31) 10. Улдамды туженип (03:16) 11. Эре Чуй (05:09) 12. Јай (03:16) [Hidden Content] АлтайКай - 2009 - Урмат Ынтаев — Улу Каан (45:00) mp3 320 kbps, 107,2 M 01. Каркыра (04:53) 02. Тумчук каркыра, борбон кай (11:36) 03. Тилгирек коомой (05:36) 04. Сыгыт (03:22) 05. Чокыр ат (02:52) 06. Улу Каан (Традиционное исполнение сказания) (08:00) 07. Кату Јарык (Ремикс Александра Трифонова) (08:44) [Hidden Content] АлтайКай - 2011 - Алтын-Тайга (Altyn Taiga) (1:01:08) mp3 320 kbps, 144,3 M 01. Кай (04:26) 02. Јанар (03:12) 03. Амыран (03:55) 04. Алтын кус (04:12) 05. Улу Каан (04:35) 06. Сыгын (04:45) 07. Турналар (05:43) 08. Кайкамчык Алтай (03:59) 09. Топшуур (05:31) 10. Теленгит јанар (03:36) 11. Алтын кук (03:27) 12. Эземине (04:46) 13. От эне (02:56) 14. Ойно, ойно, Алтай (с ансамблем Градиштан и Филармоническим оркестром г. Брно) (06:08) [Hidden Content]
    2 points
  10. Citadel: Honey Bunny (2024) DivX HUN/MP4 (Citadel: Honey Bunny) Színes, szinkronizált, indiai, akció, dráma, sci-fi, thriller Rendezte: Krishna D.K., Raj Nidimoru Írta: Josh Appelbaum, Sumit Arora Főszereplők: Kay Kay Menon --- Guru Varun Dhawan --- Bunny Kashvi Majmundar --- Nadia Samantha Ruth Prabhu --- Honey TARTALOM A nemzetközi kémszervezet ügynökeit követhetjük nyomon a Citadel franchise következő sorozatában, ami Indiában játszódik. Complete name : Citadel.Honey.Bunn.S01E01.mp4 Format : MPEG-4 File size : 328 MiBDuration : 51 min 46 s Overall bit rate : 886 kb/s Frame rate : 24.000 FPS Video Bit rate : 593 kb/s Maximum bit rate : 631 kb/s Width : 1 160 pixels Height : 480 pixels Audio Bit rate : 249 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  11. Alyssa Palombo – Katrina van Tassel varázskönyve Eredeti cím: The Spellbook of Katrina Van Tassel Eredeti kiadó: St. Martin's, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Katrina van Tassel varázskönyve Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Gábor Emma Boszorkányos ügyességgel szőtt új mese Az Álmosvölgy legendája szálaiból: mintha csak egy drága gyermekkori barátot látogatnánk meg újra, aki végre feltárja előttünk minden titkát. Amikor Ichabod Crane, az új tanító megérkezik Álmosvölgy eldugott kis falujába, azonnal felkelti Katrina van Tassel figyelmét. A lány, aki rajong a könyvekért és a zenéért, hamarosan énekórákat vesz a jóképű fiatalembertől, és szimpátiájuk románccá mélyül. A nincstelen tanító azonban nem pályázhat eséllyel a jómódú farmer lányának kezére. Nem így Brom van Brunt, egy másik helybeli farm jövendőbeli örököse, akinek közeledését a lányához Katrina apja aggasztóan szívesen veszi. A fiatalok szenvedélyes viszonya az éjszakai erdőben teljesedik ki – ott, ahol a kései órán addig csak a fej nélküli lovas vágtatott a hátasán, a kezében világító töklámpásával, karddal az oldalán. Azt suttogják, a rég lefejezett hesseni zsoldos sötét szelleme okozta Ichabod vesztét: az ifjú tanító egy nappal mindenszentek előtt szinte nyomtalanul eltűnik. Az elkeseredett lány csak a barátnőjére számíthat. A falu által kiközösített Charlotte, akit Csontos Brom alaptalan vádjai alapján sok helyi lakos boszorkánynak vél, gyógyfüvekkel és egyéb, nem veszélytelen eszközökkel segít Katrinának kideríteni, mi történt szerelmével, Ichaboddal. Formátum: pdf Méret: 1,92 MB [Hidden Content]
    2 points
  12. Alyssa Palombo – A velencei hegedűs Antonio Vivaldi története Eredeti cím: The Violinist of Venice Eredeti kiadó: St. Martin's, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A velencei hegedűs Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Czuczor Tamás Adriana d'Amatót, a tehetséges hegedűtanoncot zsarnok apja eltiltja a zenéléstől. A fiatal lány azonban nem hajlandó lemondani szenvedélyéről: egy este elszökik otthonról, hogy tanárául kérje fel a Piet? éppen kegyvesztett oktatóját, a hegedűvirtuózt és neves komponistát, Antonio Vivaldit. Miközben apja egy jómódú arisztokrata férj oldalán látná legszívesebben lányát, Adriana az éjszaka, titokban vett hegedűleckék során menthetetlenül beleszeret oktatójába. Érzései viszonzásra találnak, azonban szerelmüket nem vállalhatják fel: a hajadon lány iránt Velence egyik legbefolyásosabb családjának fia érdeklődik, Vivaldi pedig felszentelt pap – bukása a társadalom szemében egyben zenei pályafutása végét is jelentené. Mindketten tudják, hogy boldogságuk Adriana esküvőjéig tarthat, amikor örökre el kell búcsúzniuk egymástól. Ám hiába válik a lányból felnőtt nő, feleség és anya, útjuk újra és újra keresztezi egymást – hiszen összeköti őket a muzsika, mely Adriana szívében is csak elhalkult, amikor elszakították szerelmétől, de örökre nem hallgathatott el. „Gyönyörű történet, felemelő, mégis életszerű… Zene árad minden sorából. ” – Roberta Rich, A velencei bába című könyv szerzője Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,09 MB [Hidden Content]
    2 points
  13. Alyssa Palombo – A Borgia-vallomások Portré Cesare Borgiáról, a történelem hírhedt rosszfiújáról Eredeti cím: The Borgia Confessions Eredeti kiadó: St. Martin's, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A Borgia-vallomások Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Habony Gábor 1492 perzselő nyarán Rodrigo Borgia elfoglalja a pápai trónt. Legidősebb fia, Cesare, Valencia újdonsült érseke rákényszerül, hogy kövesse apját az egyházba, noha nem erre a szerepre termett. Féltékeny tehetségtelen öccsére, akit apjuk arra a katonai pályára szánt, amelyre ő vágyott. A vidéki lány, Maddalena Moretti addigi életében csupán azt tapasztalta meg, hogy aki hatalommal bír, az tönkreteheti az egyszerű emberek életét. Ám szolgálónak szegődve a Vatikán-palotába, találkozik Cesare Borgiával, és nem képes ellenállni, a férfi szépsége és modora lenyűgözi. Annyira, hogy a vágyai megingatják hitében és meggyőződésében. Miközben háború dúl, és köpönyegforgató urak próbálják megnyirbálni a pápa tekintélyét, Maddalena és Cesare sorsa lassan egybefonódik. A lány a Borgiák veszélyes titkainak őrzőjévé válik, és el kell döntenie, hogy részt vesz-e annak a férfinak a hatalmi játékaiban, akit szeret. Miközben féltékenység és árulás fenyegeti szétszakadással a Borgia-családot, Cesare is kénytelen újragondolni látszólag korlátlan ambícióit. „Palombo hozzáértő keze alatt a Borgiák színes világa megelevenedik, felsejlik a társadalmi hierarchia, az ambíciókkal együtt járó, mindent felfaló kapzsiság – és a szerelem – sötét oldala.” – Heather Webb, Az utolsó karácsony Párizsban című regény szerzője Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,79 MB [Hidden Content]
    2 points
  14. Alyssa Palombo – Firenze legszebb asszonya Botticelli története Eredeti cím: The Most Beautiful Woman in Florence Eredeti kiadó: St. Martin's, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Firenze legszebb asszonya Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Sinka Erika Amikor a gyönyörű, fiatal lánynak szülei megtalálják a megfelelő kérőt, Simonetta nem tiltakozik: Marco Vespucci nemcsak jóképű és művelt, de Firenze legbefolyásosabb családja, a Mediciek köreiben forog. A gazdag bankárcsalád a művészetek legfőbb pártolója a 15. századi Itáliában, és Lorenzo páratlan könyvtára lenyűgözi az irodalomkedvelő lányt. Örömmel veti hát bele magát az arisztokratafeleségek életébe, igyekszik beilleszkedni és közben figyelmen kívül hagyni az arra utaló jeleket, hogy a gazdag, kifinomult ízlésű város erkölcsei a felszín alatt nem éppen olyanok, mint amire őt otthon tanították. Szépsége miatt rajongás övezi, amerre csak jár, még Giuliano de’ Medici is a hódolójává válik. Simonettának azonban csupán egyetlen férfi kelti fel a figyelmét: Botticelli, az ifjú festő, a vonzó férfi, akivel első látásra egymásra hangolódnak, és aki egy napon arra kéri, legyen készülő festménye modellje – meztelenül. Múzsája végül beleegyezik, és megkezdődik Simonetta, Sandro és a Vénusz születése története. „Palombo ezzel a regényével, melyben a Mediciek és az olasz reneszánsz korát idézi meg, méltán foglalja el helyét a történelmi romantikus regényírás legjobb mesterei között.” – The Historical Novel Society Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,52 MB [Hidden Content]
    2 points
  15. Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    2 points
  16. Robert Harris: Konklávé Robert Harris bestselleríró, a Vatikán titokzatos folyosóin játszódó, izgalmas thrillere A katolikus egyház új pápát választ…és mire a fehér füst felszáll, számos titokra fény derül A pápa halálával kezdetét veszi a konklávé – a világ egyik legszigorúbban őrzött eseménye. 118 bíboros gyűlik össze a Sixtus-kápolnában, hogy megválasszák a katolikus egyház új vezetőjét, köztük van Lomeli bíboros is, aki a választási folyamatért felel. Miközben a világ figyelme a Vatikánra irányul, a háttérben lappangó hatalmi törekvések, intrikák és rejtélyek bukkannak fel. Lomeli előtt egyre több kérdés merül fel: ki az a sejtelmes új jelölt, akinek az érdekében manipulálják a szavazásokat? És milyen titkot rejtegetett a nemrég elhunyt pápa? A Konklávé, Robert Harris lenyűgöző regénye bepillantást enged a katolikus egyház belső világába, és elgondolkodtat az igazság, a hit és a hatalom összefonódásáról. A regény alapján mozifilm készült az Oscar-díjas Edward Berger rendezésében,… epub [Hidden Content]
    2 points
  17. Andrea Mertiny - Az esőerdő (Mi micsoda) A trópusi esőerdő a Föld egyik legcsodálatosabb élettere. Sehol másutt a Földön nem él ennyi növény- és állatfaj ilyen kis területen. Többségük ámulatba ejtő módszerekkel harcol az életben maradásért. Mi a fafojtó füge fortélya? Hol él a hárpia? Hogyan landol a repülő mókus? Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdéseket tárgyal ez a könyv, miközben szakszerűen szól az esőerdők növény és állatvilágának organikus egységéről, az egyes fajok egymásrautaltságáról, a civilizáció és az esőerdő kapcsolatáról. pdf 69mb [Hidden Content]
    1 point
  18. Anette Hackbarth - Az erdő (Mi micsoda) Az erdőben pezseg az élet. Kiterjedt föld alatti gombaszövetek látják el tápanyaggal a fákat. Cserjék kínálnak a madaraknak és az őzeknek gazdag táplálékot. Giliszták és százlábúak milliói nyüzsögnek a talajban. De az erdő még ennél is többre képes: megtisztítja a levegőt és oxigénnel ajándékozza meg az embert. pdf 47mb 2015 [Hidden Content]
    1 point
  19. reaConverter Pro v7.8.33 308MB A ReaConverter Pro egy képek szerkesztésére alkalmas rengeteg speciális opciót magában rejtegető szoftver. Ez a képkezelő program tudja a fotókat forgatni, vízjelezni, feliratozni, restaurálni, konvertálni és vágni is. Rugalmas, intelligens és nagyon gyors reaConverter egyszerűvé teszi a kötegelt konverziót és a gyakran előforduló képszerkesztést. A 7-es verzió teljesen új szintre emeli a funkcionalitást. Ultragyors többszálas konverzió A teljesen átdolgozott felhasználói felület Új képszerkesztési lehetőségek és grafikai szűrők Új formátumtámogatás, beleértve a CAD és MS Office dokumentumokat is A konverziós eredmény mentésének új módjai Új mappák figyelése funkció a mappák megfigyeléséhez és a feldolgozás automatikus alkalmazásához Új parancssori eszköz a szerveroldali és harmadik féltől származó megoldások egyszerű integrálásához Magyar nyelvű felület. Flexible, Smart and Very Fast. Understandable on a hunch, reaConverter makes batch conversion and oft-recurring image editing simple. Widest Range of Supported Formats Highly efficient software that makes it easy to convert millions of files and folders in a single operation. Convert between a great number of file formats, including archaic and rare ones. Version 7 puts the functionality to the whole new level Ultra-fast multi-threaded conversion The entirely reworked user interface New image editing options and graphic filters New formats support including CAD and MS Office documents New ways to save the conversion result New Watch Folders feature to monitor folders and automatically apply processing New command-line tool for simple integration to server-side and third-party solutions Pro edition: 677 supported file formats, powered by an extremely versatile and handy imaging system. Provides full command-line access to all of the features to automate processing via scripting. Támogatott formátumok Read 677 Regular Images: BMP, GIF, JFI, JFIF, JIFF, JPE, JPEG, JPG, PNG, TIF, TIFF Advanced Images: APNG, AVIF, BPG, CAL, CDR, CG4, CIN, CPT, DCX, DDS, DIB, DIS, FAX, FITS, FLIF, FPX, HEIC, HEIF, HRU, ICO, J2C, J2K, JP2, JPC, JPF, JPM, JPX, JXR, KRA, MAC, MIX, MPO, MTV, PBM, PCD, PCX, PGM, PIC, PNM, PPM, PSD, PSP, QRT, RAD, RLA, SGI, SVS, TGA, WB1, WBC, WBP, WBZ, WEBP, WEBPLL, XBM, XCF, XPM Digital Cameras RAW Images: 3FR, ARI, ARW, BAY, BMQ, CAP, CINE, CR2, CR3, CRW, CS1, DC2, DCR, DCS, DNG, DRF, EIP, ERF, FFF, IA, IIQ, K25, KC2, KDC, MDC, MEF, MOS, MRW, NEF, NRW, OBM, ORF, PEF, PTX, PXN, QTK, R3D, RAF, RAW, RDC, RW2, RWL, RWZ, SR2, SRF, SRW, STI, X3F Adobe Vector Formats: AI, EPI, EPS, PDF, PDP, PS, SWF Microsoft Office Formats: DOC, DOCX, OXPS, RTF, VDX, VSD, VSDM, VSDX, XPS Microsoft Windows Metafiles: EMF, EMZ, WMF, WMZ CAD Formats: DGN, DWF, DWFX, DWG, DXF, PLT Gerber Formats: BOT, CMP, DRD, DRL, GBL, GBO, GBP, GBR, GBS, GBX, GKO, GM1, GPB, GTL, GTO, GTP, GTS, PLC, PLS, SMB, SMT, SOL, SSB, SST, STC, STS, TAP, TOP, XLN Vector Formats: AFF, CGM, DJVU, DRW, DST, HP2, HPG, MIF, NVA, OBJ, ORB, PCL, PCT, PRN, PRT, PXL, SK, SK1, SVG, SVGZ, WPG, XFIG 3D Formats: 3D, 3DS, 3MF, AC, AC3D, ACC, AMJ, ASE, ASK, B3D, BLEND, BVH, COB, CSM, DAE, ENFF, FBX, GLB, GLTF, HMB, HMP, IRR, IRRMESH, LWO, LWS, LXO, M3D, MD2, MD3, MD5, MDL, MESH, MOT, MS3D, NDO, NFF, OFF, OGEX, PK3, PLY, PMX, PRJ, Q3D, Q3O, Q3S, SCN, SIB, SMD, STEP, STL, STP, TER, UC, VTA, X3D, XGL, ZGL GIS Formats: 000, BNA, E00, GEOJSON, GML, GMT, GPX, GTM, GTZ, GXT, KML, KMZ, NTF, REC, SHP, TAB Rare Formats: !C, $C, $S, 001, 2BP, 2D, 301, 411, 4BT, 73I, 82I, 83I, 85I, 86I, 89I, 92I, A64, ABC, ABIC, ABS, ACE, ACORN, ADT, AFP, AFX, AIP, ALIAS, ALS, AMI, ANI, APX, ARF, ARN, ART, ATK, AVS, AWD, B&W, B16, BFL, BFLI, BFX, BGA, BIF, BIG, BLD, BLK, BM, BMF, BMG, BMX, BN, BOB, BPR, BRK, BRT, BS, BSG, BTN, BUM, BW, B_W, C4, CALS, CAM, CAN, CAR, CAT, CBM, CDU, CE, CE1, CE2, CEL, CIP, CIT, CLO, CLP, CMT, CMU, CMW, CMX, CP8, CPA, CPC, CPI, CRD, CRG, CT, CUT, CVP, DAT, DBW, DCM, DD, DOL, DOO, DPX, DRZ, DSI, DTA, ECC, EF3, EFX, EI, EIDI, EPA, ESM, EXR, F96, FAC, FACE, FBM, FCX, FI, FIT, FLC, FLI, FMF, FP2, FPG, FPR, FPT, FRE, FRM, FSY, FTF, FTS, FUN, FX3, FXD, FXM, FXO, FXR, FXS, G16, G3, G3N, G4, GAF, GB, GEO, GG, GIG, GIH, GM, GM2, GM4, GMF, GP4, GRAF, GRB, GRO, GRO2, GRO4, GUN, HDP, HDR, HDRU, HED, HF, HIR, HPI, HR, HRZ, I17, I18, IB7, IBG, ICA, ICB, ICL, ICN, ICNS, IDC, IF9, IFF, IFL, IIM, IIMG, IM1, IM5, IMA, IMG, IMI, IMT, INFO, IPG, IPH, IPT, IRIS, ISH, ISM, ISS, ITG, J6I, JBF, JBG, JBIG, JIF, JIG, JJ, JPS, JTF, KAP, KFX, KOA, KPS, KQP, LBM, LDA, LFF, LIF, LVP, LWI, M8, MAG, MAP, MBFAVS, MBFS, MBM, MGR, MH, MIC, MIFF, MIL, MIM, MNG, MPH, MPNT, MRF, MSK, MSP, NAP, NAV, NCD, NCR, NCT, NEO, NITF, NLM, NMP, NOL, NPM, NSR, OAZ, OCP, OFX, OIL, P64, P7, PAC, PAN, PAT, PAX, PBT, PC, PCC, PCP, PD, PDB, PDD, PDS, PDX, PE4, PFR, PG, PGC, PGF, PH, PHP, PI, PICIO, PICT, PIG, PIX, PIXAR, PM, PMG, PMP, PPP, PPS, PPT, PRC, PRF, PRI, PSA, PSB, PSE, PSF, PSPBRUSH, PSPFRAME, PSPIMAGE, PSPMASK, PST, PTK, PTOCA, PWP, PXA, PXB, PXR, PXS, PZL, PZP, Q0, QDV, QTI, QTIF, QTL, RAS, RAST, RGB, RGH, RIX, RLB, RLC2, RLE, RP, RPBM, RPM, RS, RSB, SAR, SC, SC2, SCI, SCR, SCT, SCX, SD0, SD1, SD2, SDG, SEQ, SFF, SFW, SI, SID, SIM, SIR, SJ1, SKN, SMP, SNA, SPC, SPS, SPU, SR, SSI, SSP, ST4, ST5, ST6, ST7, ST8, STW, STX, SUL, SUN, SUNIFF, SYJ, SYN, SYNU, TAAC, TDI, TDIM, TEX, TG4, TIL, TIM, TJP, TM2, TN1, TN2, TN3, TNL, TNY, TRP, TSK, TUB, UNI, UPI, UYVY, V, VDA, VFF, VFX, VI, VIC, VICAR, VID, VIF, VIFF, VIT, VOB, VPB, VST, WAL, WB0, WDP, WFX, WZL, X, X11, XAR, XIF, XIM, XV, XWD, YUV, ZBR Write 67 Regular Images: BMP, GIF, JFI, JFIF, JIFF, JPE, JPEG, JPG, PNG, TIF, TIFF Advanced Images: APNG, AVIF, BPG, CAL, CG4, CIN, DCX, DDS, DIS, FAX, FITS, FLIF, HRU, ICO, JP2, JXR, MTV, PCX, PGM, PIC, PSD, QRT, RAD, RLA, SGI, TGA, WEBP, WEBPLL, XBM, XPM Adobe Vector Formats: AI, EPI, EPS, PDF, PS, SWF Windows Metafiles: EMF, WMF, WMZ CAD Formats: DGN, DWF, DWG, DXF, PLT Gerber Formats: GBR Vector Formats: CGM, DRW, MIF, PCL, PCT, SVG, SVGZ, WPG 3D Formats: GLB, GLTF, STEP, STL, STP GIF Formats: SHP System requirements Windows XP, Vista, 7, 8, 10, 11 Server 2003 — 2022 [Hidden Content] jelszó:7833
    1 point
  20. Alash - 2007 - Alash (FLAC) Artist...............: Alash Album................: Alash Genre................: Source...............: CD Year.................: 2007 Ripper...............: EAC (Secure mode) / LAME 3.92 & Asus CD-S520 Codec................: Free Lossless Audio Codec (FLAC) Version..............: reference libFLAC 1.1.4 20070213 Quality..............: Lossless, (avg. compression: 88 %) Channels.............: Stereo / 44100 HZ / 16 Bit --------------------------------------------------------------------- Tracklisting --------------------------------------------------------------------- 1. (00:03:05) - (55,98%) Alash - Alash 2. (00:02:07) - (54,59%) Alash - Bashtak-la Deesh Meni Kanchaar? 3. (00:02:37) - (55,27%) Alash - Manchürek 4. (00:02:38) - (58,43%) Alash - Karachal 5. (00:01:43) - (45,54%) Alash - Ezengileer 6. (00:04:36) - (55,21%) Alash - Oitulaash Xeveri 7. (00:04:57) - (55,78%) Alash - Daam Dözü 8. (00:02:49) - (49,33%) Alash - Sygyt Yrym Salyp Berein 9. (00:03:25) - (56,02%) Alash - Bady-dorzhus Bayam 10. (00:04:20) - (55,62%) Alash - Ene-Sai 11. (00:01:56) - (47,70%) Alash - Borbangnadyr 12. (00:02:22) - (57,40%) Alash - Dyngyldai 13. (00:04:20) - (46,11%) Alash - Chaghatai 14. (00:01:26) - (56,91%) Alash - Chavydak 15. (00:01:54) - (57,47%) Alash - Dekei-oo and Saiyzyral 16. (00:05:10) - (54,16%) Alash - Subudai Playing Time.........: 02:36:54 Total Size...........: 268,80 MB [Hidden Content] Alash - 2011 - Buura (FLAC) Artist...............: Alash Album................: Buura Genre................: World Source...............: CD Year.................: 2011 Ripper...............: EAC (Secure mode) / LAME 3.92 & Asus CD-S520 Codec................: Free Lossless Audio Codec (FLAC) Version..............: reference libFLAC 1.2.1 20070917 Quality..............: Lossless, (avg. compression: 63 %) Channels.............: Stereo / 44100 HZ / 16 Bit --------------------------------------------------------------------- Tracklisting --------------------------------------------------------------------- 1. (00:04:24) - (52,06%) Alash - Yrlaazhyyly (Let's Sing) 2. (00:03:00) - (43,70%) Alash - My Throat, the Ediski 3. (00:02:41) - (54,12%) Alash - Ediskileer Angchy-la Men (solo by Nacyn Choodu) 4. (00:03:53) - (58,81%) Alash - Ondar Girls 5. (00:03:53) - (49,90%) Alash - Xomustar 6. (00:07:19) - (44,78%) Alash - Xöngnüm Bile Salyp Berein (solo by Bady-Dorzhu Ondar) 7. (00:04:21) - (43,34%) Alash - Tractor Drivin' Woman 8. (00:05:45) - (54,49%) Alash - Kosh-oi and Torgalyg 9. (00:03:24) - (45,92%) Alash - Sygyt in the style of Maxim Dakpai (solo by Ayan-ool Sam) 10. (00:08:41) - (57,54%) Alash - Bai-Taiga 11. (00:04:25) - (51,91%) Alash - The Raindeer Herder's Song 12. (00:02:29) - (48,50%) Alash - Murgu Solo by Ayan Shirizhik 13. (00:03:36) - (52,43%) Alash - Buura Playing Time.........: 01:05:03 Total Size...........: 297,78 MB [Hidden Content] Alash - 2015 - Achai (FLAC) Artist...............: Alash Album................: Achai Genre................: Source...............: CD Year.................: 2015 Ripper...............: EAC (Secure mode) / LAME 3.92 & Asus CD-S520 Codec................: Free Lossless Audio Codec (FLAC) Version..............: reference libFLAC 1.3.1 20141125 Quality..............: Lossless, (avg. compression: 61 %) Channels.............: Stereo / 44100 HZ / 16 Bit --------------------------------------------------------------------- Tracklisting --------------------------------------------------------------------- 1. (00:03:23) - (56,38%) Alash - Oglumga 2. (00:04:23) - (61,04%) Alash - Odarladyp Semirtiili 3. (00:04:44) - (62,64%) Alash - Dongup Xonar Boldum-na be? 4. (00:03:44) - (53,09%) Alash - Flute Box 5. (00:02:42) - (59,04%) Alash - Karachal 6. (00:04:22) - (62,03%) Alash - Mezhegei 7. (00:03:07) - (61,66%) Alash - Chügle Sen Sen 8. (00:05:59) - (62,80%) Alash - Kosh-oi and Torgalyg 9. (00:04:14) - (62,85%) Alash - Kara Kush 10. (00:05:05) - (65,59%) Alash - Igil / Xöömei Solo 11. (00:03:57) - (58,99%) Alash - My Throat / The Cuckoo 12. (00:04:42) - (63,83%) Alash - Achai 13. (00:08:30) - (63,07%) Alash - Sula Salyp Beerel Chonum Playing Time.........: 00:58:52 Total Size...........: 365,37 MB [Hidden Content]
    1 point
  21. Kovács Krisztián – Hiányzó történetek Kiadó: Európa, Budapest Kiadás éve: 2022 „Kudarcként éltem meg, mikor huszonnyolc évesen visszaköltöztem a szüleim házába, de az érzés pár nap alatt felszívódott, mint pára az ablaküvegről.” Így kezdődik Vojvoda Dániel, egy első látásra akár tipikusnak is mondható 21. századi kiábrándult fiatalember története valahol a budapesti külvárosban elterülő focipálya-komplexum büféjében. Az viszont, hogy mindezek után egy pszichológiai krimi, egy lebilincselő családtörténet, egy történelmi kalandregény bomlik ki a szemünk előtt, korántsem mondható tipikusnak. Kovács Krisztián első regénye a múlt és a múlt által befolyásolt jelen megértésére tett szenvedélyes generációs kísérlet. Az előző század a jelen rémálmaként vissza-visszatér, és ha már nem menekülhetünk előle, jobb, ha szembenézünk vele, akármennyire félelmetesnek is tűnik, amit látunk. A Hiányzó történetek a tovább élés fordulatos regénye, a második világháborútól napjainkig, Caracastól Budapesten át Tokióig érő letehetetlen történet, vérbeli mai próza. „Korok, generációk, kontinensek között átívelő nagy történet néhány kisemberről” – Krusovszky Dénes Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,76 MB [Hidden Content]
    1 point
  22. Így keletkezett a biblia pdf 31mb 1995 [Hidden Content]
    1 point
  23. DRAHDIWABERL (1981-2004) Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 1981 - Psychoterror Teljes hossz: 38:48 Teljes méret: 69,37 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 246 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 1981 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Boring old Fart - [4:15] 02) Drahdiwaberl - Grosstadtdschungel - [3:34] 03) Drahdiwaberl - Machoman - [6:05] 04) Drahdiwaberl - Ganz Paris träumt von der Liebe (live) - [1:25] 05) Drahdiwaberl - Mad Cat Sadie - [4:27] 06) Drahdiwaberl - Ganz Wien - [5:02] 07) Drahdiwaberl - Dog Shit Miller - [3:42] 08) Drahdiwaberl - Ausgeflippter Lodenfreak - [4:12] 09) Drahdiwaberl - Psychoterror - [6:02] [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 1982 - McRonalds Massaker Teljes hossz: 39:56 Teljes méret: 56,86 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 1982 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Superscheriff - [5:37] 02) Drahdiwaberl - Short Sharp Shock - [3:24] 03) Drahdiwaberl - Putzfleck - Femme Fatale - [4:09] 04) Drahdiwaberl - Spinaterer - [2:56] 05) Drahdiwaberl - Stress Total - [2:54] 06) Drahdiwaberl - Berserker - [4:16] 07) Drahdiwaberl - Zum Goethe-Jahr - [0:54] 08) Drahdiwaberl - Terrorprofi aus der BRD - [4:59] 09) Drahdiwaberl - Heavy Metal Holocaust - [4:16] 10) Drahdiwaberl - Big Mc Massacre - [5:15] 11) Drahdiwaberl - Mei Muaterl war a Weanarin - [1:12] [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 1983 - Werwolfromantik Teljes hossz: 45:55 Teljes méret: 105,12 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Tracklist: --------------------------- 01) SexUndGewalt.mp3 [4:35] 02) DieGaleere.mp3 [3:51] 03) Fleischwolf.mp3 [3:58] 04) TschuschTschusch.mp3 [4:43] 05) Werwolfromantik.mp3 [6:00] 06) Plöschberger.mp3 [4:53] 07) TourTortur.mp3 [3:41] 08) SadoMasoSchmutzUndSchund.mp3 [6:42] 09) IrrenKommen.mp3 [3:12] 10) Lonely.mp3 [4:15] [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 1986 - Jeannys Rache Teljes hossz: 42:02 Teljes méret: 58,12 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 1986 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Die rosarote Brille - [4:40] 02) Drahdiwaberl - Smash Crash - [4:09] 03) Drahdiwaberl - Dauererektion - [4:36] 04) Drahdiwaberl - Sprayback - [3:42] 05) Drahdiwaberl - Mulatschag - [3:10] 06) Drahdiwaberl - Jeanny Part 13 - [4:58] 07) Drahdiwaberl - Erschiess die Zombies - [4:22] 08) Drahdiwaberl - Stechschrittmambo - [3:11] 09) Drahdiwaberl - Schlachtschussapparat - [3:57] 10) Drahdiwaberl - Abgang - [5:14] [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- 1990 - Reif Für Den Pepi (Das Letzte Konzert) --------------------------------------------------------------------- Genre................: Rock-Cabaret Source...............: CD Year.................: 1990 Ripper...............: EAC (Secure mode) / LAME 3.92 & Asus CD-S520 Codec................: LAME 3.98 Version..............: MPEG 1 Layer III Quality..............: Standard, (avg. bitrate: 170kbps) Channels.............: Joint Stereo / 44100 hz --------------------------------------------------------------------- Tracklisting --------------------------------------------------------------------- 01 - Eröffnungsansprache Des Bürgermeisters - Donauwalzer [02:37] 02 - Mulatschag [03:57] 03 - Mad Cat Sadie, Psychoterror, Großstadtdschungel, Mcronalds Massaker, Dog Shit Miller [05:36] 05 - Das Unmenschliche Interview Teil1 [04:09] 06 - Sprayback [02:21] 07 - Smash Crash [03:01] 08 - Gauleiteransprache [02:47] 09 - Brown Sugar [02:05] 10 - Stechschrittmambo [03:24] 11 - Das Unmenschliche Interview Teil2 [02:34] 12 - Die Vollfrau [03:39] 13 - Komposition Über Das Geheime Sexleben Von Stefan Weber [00:32] 14 - Greif Hier Nicht Her [02:32] 15 - Mei Muatterl War A Weanarin [02:03] 16 - Lass Dir Nicht Auf Den Kopf Scheissen [02:59] 17 - Lonley & Mulatschag [04:18] 18 - Bonus-Medley - Supersheriff - Terrorprofi Aus Der BRD - Boring Old Fart[04:43] Playing Time.........: 53:55 Total Size...........: 65,60 MB [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 1994 - Sperminator Teljes hossz: 76:27 Teljes méret: 110,58 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 1994 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Fresst Die Reichen - [5:18] 02) Drahdiwaberl - Sperminator - [4:32] 03) Drahdiwaberl - Killen Killen Killen - [3:56] 04) Drahdiwaberl - Dodl Huat - [4:57] 05) Drahdiwaberl - Splatterpunk - [5:46] 06) Drahdiwaberl - Censor Me - [3:43] 07) Drahdiwaberl - Blunzen Blues - [5:33] 08) Drahdiwaberl - Teddybärgemetzel - [4:10] 09) Drahdiwaberl - Mummelgreis Senilo Sex - [4:06] 10) Drahdiwaberl - Mama - [4:37] 11) Drahdiwaberl - Nazioper - [9:27] 12) Drahdiwaberl - Smash Crash - [4:43] 13) Drahdiwaberl - Ausgeflippter Lodenfreak - [6:20] 14) Drahdiwaberl - Madcatmachopsychoromantic - [9:12] [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 2000 - Torte statt Worte Teljes hossz: 46:04 Teljes méret: 63,78 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 2000 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Torte statt Worte - [6:23] 02) Drahdiwaberl - Bussibaer 2000 - [4:22] 03) Drahdiwaberl - Kalaschnikow Karl - [3:29] 04) Drahdiwaberl - L.M.A.O. (Der Oeltag) - [6:59] 05) Drahdiwaberl - Stecker raus und tschuessel - [3:57] 06) Drahdiwaberl - Riot in cellblock #9 - [4:14] 07) Drahdiwaberl - Berserker 2000 - [5:56] 08) Drahdiwaberl - Liebe im Schnee - [3:05] 09) Drahdiwaberl - Bueck Dich - [3:22] 10) Drahdiwaberl - Boese - [4:12] [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.3 2004 - Sitzpinkler Teljes hossz: 76:12 Teljes méret: 107,47 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Rock Év: 2003 Tracklist: --------------------------- 01) Drahdiwaberl - Sitz - Pinkler - [3:55] 02) Drahdiwaberl - Wenn ich Präsident bin - [3:55] 03) Drahdiwaberl - Die Unschuld vom Lande - [4:34] 04) Drahdiwaberl - Heast Franz! - [6:03] 05) Drahdiwaberl - Die wilde Hilde - [5:41] 06) Drahdiwaberl - Streik - [4:36] 07) Drahdiwaberl - Wundertüte - [5:34] 08) Drahdiwaberl - Das rosarote Punker Shirt - [4:21] 09) Drahdiwaberl - Kreislaufkollaps - [3:16] 10) Drahdiwaberl - Ich will endlich Papst werden - [4:21] 11) Drahdiwaberl - Gusch Bush - [4:47] 12) Drahdiwaberl - Parkinson Blues - [4:49] 13) Drahdiwaberl - Twenshop Blues - [5:19] 14) Drahdiwaberl - Foppish Girl - [3:35] 15) Drahdiwaberl - Law & Order Man - [4:00] 16) Drahdiwaberl - Scheiss-CD - [3:03] 17) Drahdiwaberl - Mad Cat Sadie (Live) - [4:15] [Hidden Content] * [Hidden Content]
    1 point
  24. Manfred Baur - A bolygók és az űrutazás (Mi micsoda) Ha kedved támadt egy kis űrsétára, lapozz bele ebbe a vadonatúj Mi MICSODA könyvbe! Mit tudnak ma a tudósok a Naprendszerről? Hogyan lehetsz űrhajós? Milyen az élet a súlytalanság állapotában? Ezenkívül megtudhatod, hogyan lövik az űrbe az Ariane-rakétát az európai űrkikötőből, vagy miből készül a világ legdrágább öltözéke, az űrruha. pdf 36mb 2016 [Hidden Content]
    1 point
  25. Manfred Baur - Mikroszkóp (Mi micsoda) Fogd meg az ugribugri vízibolhát, lassítsd le a turbócsillós papucsállatkát, és láss csodát! De nem kell a vízig menned: már egy légy lába is elképesztő titkokat rejt. A szabad szemmel láthatatlan parányok különös világában hátborzongató lények és lélegzetelállító szépségek várnak rád! – Miért nem fázik a jegesmedve? Lélegeznek a növények? A mikroszkópba pillantva ez is kiderül. – Láthatatlan nyomok: a mikroszkóp a bűnüldözésben is nélkülözhetetlen. pdf 53mb [Hidden Content]
    1 point
  26. Daniel Silva: Az új lány (Gabriel Allon 19) Ami egyszer megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni… Az előkelő svájci iskolában rejtély övezi annak a diáknak a kilétét, aki egy reggel államfőhöz méltó autókonvojjal érkezett. Állítólag egy gazdag nemzetközi üzletember lánya, de apja valójában Khalid bin Mohammed, a szaúd-arábiai trónörökös. A férfit korábban ünnepelték bátor reformjai miatt, mára azonban páriává vált egy másként gondolkodó újságíró meggyilkolásában játszott szerepéért. Amikor brutális módon elrabolják a gyermekét, az egyetlen emberhez fordul, akiben megbízik: találja meg a lányt, amíg nem késő. Gabriel Allon, az izraeli hírszerzés legendás főnöke egész életét a terroristák elleni harccal töltötte, beleértve az épp Szaúd-Arábia által pénzelt gyilkos dzsihádistákat. Khalid herceg megesküdött, hogy megszakítja a kapcsolatot a királyság és a radikális iszlamisták között, egyedül ezért tartja őt Gabriel értékes, ámbár korántsem tökéletes partnernek. Furcsa szövetségesekké válnak egy halálos, titkos háborúban, melyet a Közel-Kelet fölötti ellenőrzés megszerzéséért vívnak. Mindkét férfi tömérdek ellenséget szerzett már eddig is, és ha elbuknak, mindketten elveszíthetnek mindent, ami fontos számukra az életben… Vinton Budapest 2020 epub [Hidden Content]
    1 point
  27. Kirsten Bleich.Stefan Bleich - Az emberi test (Mi micsoda) Milyen a szemünk felépítése? Miből vannak a csontjaink? Hogyan hatnak a hormonok? Hogyan védekezik a szervezet a kórokozók ellen? Az orvos szerzők a gyerekek számára is érthető módon írják le, milyen folyamatok zajlanak az emberi testben. Részletes illusztrációk, érdekes fényképek egészítik ki a magyarázatokat, így bepillantást nyerhetünk az emberi testbe, mint csodaszerkezetbe. pdf 50mb 2004 [Hidden Content]
    1 point
  28. Manfred Baur - Vulkánok (Mi micsoda) Kitört a vulkán. Izzó szökőkutak és óriás hamufelhők tornyosulnak az ég felé, a perzselő lávafolyam semmit sem kímél. A lélegzetelállító természeti jelenség sejteni engedi, milyen gigászi erők rejtőznek a Föld mélyén. – Sokat köszönhetünk a vulkánoknak: ragyogó gyémántokat, és talán még a kerékpár feltalálását is. – Derítsd ki, mit csinál egy vulkánkutató, mennyire veszélyes egy szupervulkán, és hogy hol van a Tűzgyűrű! pd pdf 35mb 2019 [Hidden Content]
    1 point
  29. Heinz Sielmann - Pókok (Mi micsoda) Az állatoknak szinte nincs még egy olyan, emberközelben élő csoportja, amelytől olyan sokan viszolyognának, mint a pókoktól. Ám aki egyszer jobban megismeri őket, el lesz ragadtatva tőlük! Hogyan találják meg a zsákmányukat? Melyik pók vadászik lasszóval? Kinek ajándékoz a hímpók „ételcsomagot”? A szerzőknek sikerült izgalmas, egyúttal szakmailag megalapozott áttekintést adnia erről a gyakran félreismert állatcsoportról. Van olyan fejezet, amely kísérletezésre és megfigyelésekre ösztönöz, melyek során még többet tudhatunk meg a pókok fantasztikus világáról. pdf 50mb 2011 [Hidden Content]
    1 point
  30. Martin Kaluza - A repülés (Mi micsoda) A repüléssel kezdetben csak vakmerő kalandorok próbálkoztak, de mára a hétköznapjaink részévé vált. Naponta több mint százezer repülőgép emelkedik a magasba. De hogyan működik a hajtómű? Mi történik a repülőtéren? Mi tartja a gépeket a levegőben? Mivel foglalkoznak a repülőtéri irányítók? Tudj meg mindent a világ legnagyobb repülőgépeiről! Szeretnél pilóta lenni? A könyvből az is kiderül, hogy mit kell ehhez tenned! pdf 37mb 2014 [Hidden Content]
    1 point
  31. Rainer Crummenerl - Kalózok (Mi micsoda) Halálfejes lobogó, szakállas, vérszomjas arcú férfiak, akik kezükben karddal, csatakiáltásokat üvöltve harcolnak a vad tengeri viharban. Ők a kalózok, a tenger farkasai. A kalózok régóta fosztogatják a tengereket. Van a világtengernek olyan sarka is, ahol még ma is veszélyes a hajózás, mert kalózok leselkednek a gyanútlan utazókra. A kalózokat most már nemcsak kalandfilmekből és izgalmas regényekből, hanem a Mi MICSODA sorozat egyik legnépszerűbb kötetéből is alaposan megismerheted. 2008 pdf 58mb [Hidden Content]
    1 point
  32. Hannelore Gilsenbach - Fák (Mi micsoda) Ez a Mi MICSODA kötet a fák életét mutatja be az olvasóknak: megtudhatjuk, hogyan nőnek, szaporodnak és öregednek – némelyikük több mint ezer éven át. Szó van elsüllyedt erdőkről, „üvegkoporsókról”, melyek rovarokat rejtenek, gyógyító vagy mérgező nedvekről, ipari alapanyagokról, az erdők lakóiról. A fák többet érnek, mint amennyit a belőlük nyert faanyag. Választ kapunk arra is, hogyan védhetjük meg az erdőt. 2005 pdf 53mb [Hidden Content]
    1 point
  33. Alexandra Werdes - Esőerdők (Mi micsoda) Apró vízmedencében tarka nyílméregbéka fürdik. A jaguár hangtalanul lopakodik zsákmánya felé. A bőgőmajmok éktelen ordítása kilométerekre visszhangzik az esőerdő fái között. – A Szahara homokja a szél hátán átszeli az Atlanti-óceánt, majd leülepszik az Amazonas-medencében, és ellátja tápanyagokkal az esőerdő sovány talaját. – A repülő mókustól a fojtófügéig: ismerd meg az esőerdő különös, semmi máshoz nem fogható élővilágát! pdf 40mb 2019 [Hidden Content]
    1 point
  34. Stephen King Holly Stephen King egyik legellenállhatatlanabb és zseniálisan találékony szereplője, Holly Gibney ebben a lebilincselő regényben tér vissza megoldani azt a hajmeresztő rejtélyt, amely a város lakóinak eltűnése mögött áll. Nyolc évvel Mr. Mercedes tömeggyilkossága után Holly Gibney kollégájával, Pete Huntley-val vezeti a Becsületes Megtaláló Nyomozóirodát. Többnyire eltűnt kutyákat, macskákat és óvadékszökevényeket kerestetnek velük. Amikor Penny Dahl segítséget kér tőlük lánya eltűnése miatt, Holly csak vonakodva vállalja el az ügyet. A társa, Pete covidos. Bonyolult lelkivilágú anyja pedig éppen most halt meg. Hollynak inkább szabadságra kellene mennie. Azonban van valami Penny Dahl kétségbeesett hangjában, ami miatt a nyomozónő képtelen nemet mondani. Bonnie Dahl eltűnésének helyszínétől néhány sarokra él Rodney és Emily Harris. Mindketten egyetemi tanárok, ők a polgári értékek megtestesítői: nyolcvanas házaspár, még mindig odavannak egymásért, és egyetemi karrierjük végén aktív nyugdíjas éveiket töltik. Azonban mutatós, könyvekkel teli házuk alagsorában szörnyű titkot rejtegetnek, amelynek Bonnie eltűnéséhez is köze lehet. Azt, hogy mit művelnek, a lehetetlenséggel határos kideríteni: mindketten rafináltak, türelmesek és könyörtelenek. Stephen King új, hátborzongató mesterművében Hollynak minden képességét latba kell vetnie, hogy elméletben és gyakorlatban is meg tudja előzni egy lépéssel a két, ijesztően eltorzult gondolkodású professzort. Európa 2024 epub [Hidden Content]
    1 point
  35. MiPony v3.3.0 Pro + DataBase 219 + portable 68MB MiPony v3.3.0 Pro with DataBase 219 Sokoldalú letöltésvezérlő ami a directlinkektől kezdve a youtube és torrent tartalomakon át a titkosított linkes és debrid oldalakig a támogatja a letöltést, utóbbiaknál kezeli a prémium fiókokat is. A legfissebb adatbázis mellékelve. A magyar nyelv támogatott. With this download manager you will enjoy comfortable features when it comes to downloading files by avoiding host sites inconveniences. Mipony is in charge of everything, it accesses the web where the file is hosted, it waits the required time and starts downloading them one by one. Put the addresses of the files in Mipony and the program will be in charge of everything to have the files downloaded as fast as possible. Mipony's features: Fully AUTOMATIC download. It optimizes your connection. Works with PREMIUM accounts. Pro features Unlimited torrents download No ads (pop ups and banners) Download videos in high quality Download only audios "Browse and download" is optional Home Page customizable Download attempts If by any chance the file shows an error during the download, Mipony will be in charge of performing the necessary attempts automatically until the file is downloaded. Continuous download Once the link has been added to the download list, the files will be downloaded while you navigate and if you close the download program, the downloads will be restarted when you start the program again. Update of the data base of supported sites Automatic update of the data base with the sites supported. Mipony updates automatically to keep working with files download sites and it is constantly adding new sites to the supported websites. See the sites supported Unrestrictors supported Mipony manages "unrestrictor" servers like Alldebrid, Realdebrid, etc. It also supports "link encryption" sites, after adding "encrypted" links Mipony will access the files. Mipony 3.3.0 DB219 July 11, 2024 List of changes: -Updated Youtube [Hidden Content] jelszó:pony
    1 point
  36. Dr.Peter Teichmann - Kutyák (Mi micsoda) Az ember és a kutya kapcsolata immár sok ezer éves. Az ember befogadta a kutyát a családba, a kutya pedig ettől kezdve az embercsaládot tekinti falkájának. Milyen szánhúzó-, juhász-, vadász- vagy kotorékebek vannak, miért nevezzük futókutyáknak az agarakat, miért fehér a legtöbb pásztorkutya? Az ilyen fontos ismereteken kívül azt is megtudhatjuk, mire kell felkészülnünk, ha kutya kerül a házhoz. pdf 51mb [Hidden Content]
    1 point
  37. Wolfgang Blum - Matematika (Mi micsoda) Gyakran nem gondolunk arra, hogy matematika nélkül nem működnének környezetünk megszokott berendezései, a járművek, számítógépek stb. Mégis sokan idegenkedünk a matematikától. A könyvből megismerhetjük, hogyan találták fel több ezer évvel ezelőtt a számokat, és hogyan haladt a tudomány lépésről lépésre a matematikai rendszerek feltárásában. A számok, a tér, a valószínűség és a titkosírás világában való kalandozás során egyre világosabbá válik, a matematika nem feltétlenül unalmas, ellenkezőleg, olyan lebilincselő is lehet, hogy az ember szinte minden másról elfeledkezik maga körül. pdf 45mb [Hidden Content]
    1 point
  38. Christine Paxmann - Divat (Mi micsoda) Trendek, tervezők, kifutók… Régi mondás, hogy ruha teszi az embert. A ruháról felismerhető volt úr és szolga, király és katona. A ruházatról a korszak is jól beazonosítható. A technika fejlődése is új lökéseket adott a divattervezőknek.Ma már mindenki számara elérhetőek a tömeggyártott ruhák, de léteznek egyedi tervezésű drága kreációk is, amiket szívesen nézegetünk. pdf 55mb [Hidden Content]
    1 point
  39. Rainer Köthe - Multimédia és a virtuális valóság (Mi micsoda) Ma már a CD ROM vagy a DVD ugyanolyan természetesen használt fogalmak, mint amilyen egykor a hanglemez vagy a magnószalag volt. A számítógépes robbanás valószínűleg még a jövőben is új és új fogalmak özönét fogja ránk zúdítani, amelyeket meg kell tanulnunk, ha nem akarunk kimaradni a világ vérkeringéséből. Hogyan készülnek a CD-k és CD ROM-ok, s milyen technika áll ezek hátterében? Mit jelent a virtuális valóság, s melyek ezek kockázatai? Mik azok az avatárok? A köteteinkből már jól ismert szerző, Rainer Köthe most ezekről a témákról ír a Multimédia című kötetben, melynek illusztrációi közt láthatók internetes honlapok képei, különleges, komputer alkotta személyek fotói és egy komputeres technikával meghamisított történelmi jelenet filmkockája is. pdf 49mb [Hidden Content]
    1 point
  40. Rainer Crummenerl - Óceánkutatás (Mi micsoda) [/url] Az óceánok és tengerek végtelenbe vesző messzesége és kifürkészhetetlen mélysége időtlen idôk óta vonzza az embert, de a világóceán módszeres megismerése csak a 15. században kezdődött, amikor a spanyolok és a portugálok tengeri átjárót kerestek India felé. Az ismeretlen világba küldött kockázatos expedíciók mind többet és többet tártak fel a nyílt vizek titkaiból. E kötetből megismerhetjük a világóceán legmélyebb pontjait, az óceánfenék domborzati viszonyait, a mélységben élô állatokat és növényeket, a tengeráramlás okait is.Képet kapunk a tengerkutatás legújabb eredményeiről és jövőbeli feladatairól is. Az óceánok és tengerek mélyének felderítése olyan kérdésekre is választ ad, amelyek az emberiség egész létét érintik. pdf 18mb [Hidden Content]
    1 point
  41. Karsten Schwanke - Időjárás (Mi micsoda) A Nap az időjárási események mozgatórugója. A Nap melege kelti életre a szeleket, párologtatja el a vizet, amiből aztán az esőfelhők keletkeznek, időnként meglehetősen szélsőséges időjárást okozva. Mi a szél? Hogyan keletkezik a hurrikán? Tudtad, hogy minden másodpercben 100 villám sújt le valahol a Földön? pdf 51mb [Hidden Content]
    1 point
  42. Rudolf Braunburg - Repülőgépek,és léghajók (Mi micsoda) A szerző, aki maga is pilóta, a repülés, a repülő szerkezetek csodálatos világába kalauzolja el az olvasót. Amióta csak ember él a Földön, él benne a repülésnek, a kék ég meghódításának a vágya. Megismerhetjük a léggömbök, léghajók, a helikopterek fejlődésének kalandos történetét, és érdekfeszítő ismeretekkel gazdagíthatjuk tudásunkat a pilóták felkészítéséről és a modern légiközlekedésről. pdf 50mb [Hidden Content]
    1 point
  43. David E.Portner - Barlangok (Mi micsoda) A föld alatti rejtelmes világba vezeti ez a kötet a kíváncsi olvasót. Megismerhetjük a mélység első kutatóit, láthatjuk a cseppkövek növekedését, hallhatjuk a barlangi folyók dübörgését. A hegyek mélyén valóságos múzeumok is rejtőznek, a barlangok megőrzik letűnt korok emlékeit. A kalandvágyó olvasó sok hasznos ismeretet szerezhet a barlangászatról is. pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  44. Rainer Köthe - Hidak és alagutak (Mi micsoda) Hidak és alagutak – legyőzik a közlekedési akadályokat és új utakat nyitnak az ember számára. Az alagutak hosszúságát, a hidak magasságát és fesztávolságát tekintve újabb és újabb fantasztikus rekordok születnek a világban. A híd- és alagútépítés lebilincselő történetét ebben a kötetben egy ismert szerző, Rainer Köthe meséli el. Leírja, hogyan folynak az óriási építkezések, milyen gépeket használnak az építők, és arról is szól, milyen nagyszabású tervek várnak megvalósulásra a jövőben. Például az a hatalmas függőhíd, amely Szicíliát fogja összekötni a szárazfölddel, vagy az Alpok hegyvonulata alatt 57 kilométer hosszúságban húzódó Gotthard-alagút. pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  45. Dr.Ulrich Sedlag - Elefántok (Mi micsoda) [/url] A könyv felhívja a figyelmet e csodálatos és páratlan állatok életére és védelmére. Megismerteti az elefántok rokonait, őseit, s választ kapunk arra is, hogy miért pusztult ki oly sok ormányos állat. pdf 55mb [Hidden Content]
    1 point
  46. Dr.Erich Übelacker - Atom-energia (MI micsoda) [/url] pdf 50mb [Hidden Content]
    1 point
  47. Rainer Köthe - Építészet (Mi micsoda) Miért fontos számunkra, hogy tető legyen a fejünk felett? Hogy készül egy ház napjainkban? Hogyan tudtak őseink már évszázadokkal ezelőtt gyönyörű templomokat, palotákat és várakat építeni? A Mi MICSODA sorozat legújabb kötetében az építészet ezernyi csodája és titka tárul fel az ifjú olvasó előtt. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki a falusi és a városi életforma. És még az is kiderül, mi mindent kell elvégezni ahhoz, hogy egy család beköltözhessen a gyönyörű, új otthonába. pdf 18mb [Hidden Content]
    1 point
  48. Norbert von Frankenstein - Kincsek nyomában (Mi micsoda) Évszázadokkal ezelőtti, meseszerű, titkokkal teli világ elevenedik meg a könyv lapjain. Legendás kincsek, ékszerek nyomtalan eltűnéséről, kincskutató expedíciókról, kalózokról és kalandorokról olvashatunk. Különösen felcsigázza érdeklődésünket a felfedezésre váró kincsekről, illetve a kincskeresés módszereiről szóló fejezet. pdf 32mb [Hidden Content]
    1 point
  49. Daniel Silva: A rablás A legendás kém és restaurátor, Gabriel Allon egy oltárkép helyreállításán dolgozik Velencében, amikor sürgős hívást kap az olasz rendőrségtől: Julian Isherwood műkereskedőt egy gyilkosság helyszínén gyanúsítottként letartóztatták a Comó-i tónál. Barátja megmentése érdekében Gabrielnek mindössze annyit kell tennie, hogy megkeresi a világ leghíresebb elveszett festményét.S néha úgy lehet a legegyszerűbben megtalálni egy ellopott mesterművet, ha ellopunk egy másikat…Az áldozat egy bukott kém, akinek sötét titka volt: lopott műkincsekkel kereskedett, amelyeket egy titokzatos gyűjtőnek adott el. Köztük a világ legikonikusabb eltűnt festménye, Caravaggio „Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel" című alkotását is.Gabriel kockázatos játszmába kezd, hogy visszaszerezze a Caravaggiót, s az izgalmas vadászat során a nyomok Marseille-en és Korzikán keresztül Párizsba, majd Genfbe, s végül egy kis osztrák magánbankba vezetnek, ahol egy veszedelmes ember őrzi a világ egyik legvérszomjasabb diktátorának ebül szerzett, hatalmas vagyonát. [Hidden Content]
    1 point
  50. Daniel Silva: A Moszad ügynöke és az oligarcha Gabriel Allon, az izraeli szuperkém legyőzte a világ legveszélyesebb emberét, az orosz oligarchát, Ivan Harkovot. De elkövetett egy hibát: életben hagyta… Mikor Grigorij Bulganov orosz dezertőr, aki egykor megmentette Gabriel életét, nyomtalanul eltűnik, a Moszad első számú ügynöke újra akcióba lép. A szálak a véreskezű orosz oligarchához és fegyverkereskedőhöz, Ivan Harkovhoz vezetnek. A Moszad ügynöke válogatott emberekből álló csapatával Anglián, Amerikán, Olaszországon, Genfen és Zürichen át próbálja felderíteni Bulganov hollétét, hogy végül egy dermesztően hideg orosz nyírfaerdőben küzdjön meg a leghátborzongatóbb ellenséggel, akivel valaha dolga volt. Gabrielnek mindeközben még azzal is szembe kell néznie, hogy elveszítheti, aki a legkedvesebb számára. A Moszad ügynöke és az oligarcha egy forró szerelem, a bátorság, a barátság és a bosszú története, rengeteg akcióval és feszültséggel. Daniel Silva, napjaink talán legnépszerűbb thrillerszerzője, feledhetetlen karaktert alkotott a világhírű restaurátor, melankolikusan szexi férfi és szuperkém Gabriel Allon személyében. [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...