Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 09/16/2024 in Posts
-
Gerhard J.Bellinger - Nagy valláskalauz 670 vallás, egyház és kultusz, világnézeti-vallási mozgalom és társaság, valamint vallásfilozófiai iskola lexikona pdf 158mb 1993 [Hidden Content]11 points
-
Dr.Vágvölgyi Ágnes - Gyógyszertani alapismeretek pdf 45mb [Hidden Content]10 points
-
Mezey László(szerk.) - Róma utódai „Az a mód – írja a kötet összeállítója, Mezey László –, ahogyan beköszöntött Európa történetében a fényes lovagság kora, már magában is a legszörnyűbb pusztulás képe volt. Az antik Európa romjain emelkedtek a királyok és a kíséretükben levő germán főnemesek erődített udvarházai, majd várai. Nem a béke és a jog székhelyei voltak ezek, hanem az önkény, a jogot nem ismerő zsarnokság kirepítő fészkei… A meroving királyok Galliája a törzsi önkénynek, egy félvad társadalomnak minden szörnyűségét – a rokonok, testvérek, szülők és gyermekek kiirtását – mint a kormányzás természetes formáját mutatja. És amilyen a király, olyanok voltak az alattvalói… ezen a szövevényen igyekezett úrrá leni saját hatalmának megszilárdítása érdekében a legfőbb hűbérúr , a király. Nagy Károly birodalma volt erre az első kísérlet, majd pedig a 11. századtól kezdve a Nagy Károly-i örökség francia részén végbemenő centralizáció, amelynek végeredményeképpen a hűbéri rend ténylegesen a király hatalma alá került” Ezt a folyamatot kíséri végig és személteti kötetünk, a középkori krónikákból válogatott szemelvényekkel, részletekkel. pdf 16mb 1986 [Hidden Content]8 points
-
Sara Nović - Lány a háborúban 2024 Kiadás dátuma: 2024 Formátum: PDF (OCR) Mikor kezdődik el egy háború? Amikor a tízéves kislányt megalázza a sarki trafikos? Vagy amikor az osztálytársai hirtelen eltűnnek az életéből? Esetleg akkor, amikor a tanóráról egyenesen az óvóhelyre kell menekülnie? Hol ér véget egy konfliktus? A hazatéréskor vagy a tíz évvel későbbi aknamentesítéssel és az áldozatok beazonosításával? Otthonra talál-e az Egyesült Államokba menekített jugoszláviai háborús árva, akinek egyre halványabbak az emlékei szüleiről, szülőföldjéről, egykori otthonáról, s milyen felnőttkor vár rá? A könyv különlegessége, hogy a női elbeszélő mint túlélő gyermek meséli el a történteket, s így az olvasó a legkiszolgáltatottabbak nézőpontjából ismerheti meg a délszláv háború harminc évvel ezelőtti hétköznapjait. A Lány a háborúban Sara Nović első regénye. [Hidden Content] [Hidden Content]6 points
-
Deepak Chopra - A Harmadik Jézus Az egyház és a történészek állításait már ismerjük. És az igazságot? Vajon miért van az, hogy olyan nehéz a jézusi tanítások szerint élni? Tényleg ezt akarta Jézus? Ki ő valójában? A harmadik Jézus lapjain olyan választ kapunk a kérdésekre, amely nagy kihívást jelent jelenlegi hitrendszereink számára, és új megvilágításba helyezi Jézus tanításait. Chopra szerint ugyanis nem egy Jézus létezik, hanem három. Először is ott van a történelmi Jézus, a férfi, aki több mint kétezer éve élt, és akinek tanításaira a keresztény teológia és gondolkodás épült. Aztán ott van Jézus, az Isten fia, aki megtestesít egy bizonyos dogmával, papsággal és hívőkkel jellemezhető intézményes vallást. És végül ott van a harmadik Jézus, a kozmikus Krisztus, akinek spirituális útmutatása az egész emberiséghez szól, és nem csupán annak az egyháznak a tagjaihoz, amelyet az ő nevében hoztak létre. Ez a Jézus ahhoz az egyénhez szól, aki szeretné személyesen megtapasztalni Istent, és elérni azt, amit egyesek kegyelmi állapotnak, Isten-tudatosságnak vagy megvilágosodásnak neveznek. Ez a Jézus teljesen új, radikális szemléletet javasolt, amely transzformációt kíván meg az embertől. Chopra azt kívánja megmutatni, hogy nem lehetetlen a jézusi úton járni, ehhez azonban először túl kell lépnünk a sablonos Krisztus-képen, és meg kell értenünk, meg kell hallanunk a „harmadik” Jézus szavát. A kötet egy nagyon részletes gyakorlati útmutatót is tartalmaz azok számára, akik rá szeretnének lépni a krisztusi útra, vagyis akik a megvilágosodást keresik. Tizenöt leckéből álló fejezete lépésenként mutatja be, hogyan valósíthatók meg Jézus tanításainak sarkalatos pontjai a mindennapi életben. Itt az idő – mondja Chopra –, hogy a kereszténység felülemelkedjen kirekesztő tendenciáin, és újraértelmezze önmagát, mint olyan vallást, amely a személyes megtapasztalásra és a spirituális fejlődésre összpontosít, s nem azt várja el, hogy egy készen kapott dogmát fenntartás nélkül sajátunknak tekintsünk. Ezáltal Jézus végre megmutatkozhat valós szerepében, amely nem más, mint az univerzális tanítóé: valakié, akinek könyörületességről, toleranciáról, megértésről szóló tanításai az egész emberiséghez szólnak, és amelyekkel minden ember képes azonosulni. „Neked és nekem nem az a feladatunk, hogy utánozzuk Jézust, hanem hogy a részévé váljunk. Ezt a tudatosság szintjén tehetjük meg, ha kivesszük a részünket abból a soha véget nem érő folyamatból, amely az elkülönültséget egységgé változtatja.” pdf 1mb 2008 [Hidden Content]5 points
-
Gareth Brown - Az ajtók könyve 2024 Kiadás dátuma: 2024 Formátum: PDF (OCR) Címkék: szórakoztató.irodalom, regény, fantasy, időutazás, mágikus.realizmus Író: Gareth Brown Cím: Az ajtók könyve Mű eredeti címe: The Book of Doors Kiadás éve: 2024 Kiadó: General Press Fordította: Fügedi Tímea Nyelv: magyar Formátum: PDF (OCR) Vannak ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni; Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait. Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve. A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot ígér: a segítségével a tulajdonosa átléphet bármelyik ajtón, és máris a világ másik pontján találhatja magát. Csakhogy van, aki egy ilyen hatalommal bíró könyvért bármit megtenne. Mert bár nem csupán egyetlen különleges kötet létezik a világon, mégis ez a könyvgyűjtők által leginkább vágyott példány – és van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze. Cassie régi és új barátok segítségével menekülőre fogja, a célja pedig, hogy eljusson a különleges könyveket rejtő Könyvtárba… [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]5 points
-
Deepak Chopra - Végzetes véletlen A mindennapi véletleneknek nemcsak hogy üzenetük van, de valójában ezeknek köszönhetjük, hogy felvillannak előttünk a dolgok mélyén rejlő, határtalan lehetőségek. Azáltal, hogy bepillanthatunk a teremtés kútfőjébe – a könyvben található különleges elvek és gyakorlatok segítségével –, átírhatjuk sorsunkat, kívánságunknak megfelelően. Tudatos énünkön, gondolatainkon, érzelmeinken túl létezik egy olyan világ, ahol bármi megtörténhet. Itt kerülhetünk kapcsolatba mindennel, ami eddig megtörtént, és ami ezután történni fog. A véletlenek ebből a világból érkező üzenetek, értékes kulcsok életünk azon területeihez, amelyekre oda kell figyelnünk. Ha értékelni tudjuk a véletleneket és jelentésüket, egyre inkább összeköttetésbe kerülünk a határtalan lehetőségek birodalmával. Itt kezdődik a varázslat, a sorsszinkronitás csodája. A tökéletes sors magva e percben is ott szunnyad bennünk, csak fel kell szabadítanunk az erejét. Chopra feltárja az egybeesések, a szinkronicitás és a sorsszinkronicitás dinamikáit: megválaszolja a „hogyan működik?” kérdését. Leírja a sorsszinkronicitás hét alapelvét, és a tanultak napról napra történő alkalmazásának programját is, amely választ ad a „mit jelent ez számomra?” kérdésre. A csodák nem pusztán lehetségesek, életünk minden napján, minden órájában, minden percében jelen vannak. Engedjük magunkhoz őket. pdf 23mb [Hidden Content]4 points
-
From/Ki út S01-s02.-s03COMPLETE .HMAX.WEBRiP.x264.DD2.0.HUN 2022 Rendező: John Griffin Harold Perrineau, Catalina Sandino Moreno, Eion Bailey, David Alpay, Elizabeth Saunders Műfaj: dráma, horror, rejtély Egy rémálmokba illő város Amerika közepén foglyul ejti azokat, akik belépnek. A csapdába esett lakosok igyekeznek megőrizni ép elméjüket és megpróbálják túlélni a veszélyeket, amik a közeli erdőben leselkednek rájuk - beleértve a szörnyű lényeket, melyek az éj leple alatt jönnek elő. 1.-2. teljes évad linkjei 3. évad linkjei folyamatos feltöltés3 points
-
Dr.Wayne W.Dyer - A Szándék Hatalma A szándék nem olyasvalami, amit te csinálsz, hanem az univerzumban láthatatlan energiamezőként létező erő! Megszokott, mindennapi viselkedésformáid hatótávolságán kívül áramlik. Módodban áll magadhoz vonzani ezt az energiát, és megtapasztalni az élet izgalmas, újszerű megélésének lehetőségét. Hogyan? A szándék hatalmát alkalmazva hozzáférhetsz látszólag szunnyadó erőkhöz, amelyek segítségedre lesznek életed kulcsfontosságú időszakaiban, így valóra válthatod lelked hő vágyait. Melyek ezek az erők? Hol találhatók? Ki juthat a birtokába, ki nem férhet hozzájuk, és miért? A szerző részletesen elmagyarázza mindezt. Új szemmel tekinthetsz a szándékra, és a könyv gyakorlatain edződve hasznodra fordíthatod azt. Eddig rejtve maradt fantasztikus képességeket és adottságokat kelthetsz életre önmagadban! 2005 pdf 19mb [Hidden Content]3 points
-
Jacques Gernet - A kínai civilizáció története A világhírű kortárs francia sinológus klasszikusnak számító műve egyetlen kötetben mutatja be a kínai kultúra közel négyezer éves történelmét. Magyar nyelven ez az első igazán átfogó és részletes Kína-történet, amely a kontinensnyi birodalom történelmét a mitikus Xia-dinasztiától egészen a kilencvenes évek közepéig tárgyalja. Az eseménytörténet mellett a szerző a gazdaság-, társadalom-, technika- és művelődéstörténetnek is nagy teret szentel. Az egyetemi tankönyvként kiválóan használható művet rendkívül részletes, kínai írásjegyekkel kiegészített név- és tárgymutató, illetve kronológiai táblázat teszi teljessé. pdf 44mb 2001 [Hidden Content]2 points
-
Giuseppe de Rosa - Vallások, szekták és a kereszténység „A föld minden népe egyetlen közösséget alkot: egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet. Végső céljuk is egy: ISTEN A vallásoktól feleletet várnak az emberek létük megoldatlan rejtélyeire, melyek most is, mint régen, mélységesen nyugtalanítják a szívet. Mi az ember? Mi az értelme és célja életünknek? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Mi az a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk és ahova megyünk?” (Zsinati nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások viszonyáról 1.). Giuseppe de Rosa olasz jezsuita vallástörténész ebben az összefüggésben mutatja be a világ nagy vallásait és korunk legismertebb szektáit. Ismerteti történetüket, tanaikat, miközben mindig keresi – már ahol lehet – a testvéri párbeszéd lehetőségét. Egységesülő és ellentétektől felszabadult világunkban minden kereszténynek ismernie kell a zsidó hit, az iszlám, a hinduizmus és a buddhizmus tanait. Tisztán kell látnia azt is, mit hirdetnek Jehova tanúi, a Moon-szekta és az új keleti „vallások” képviselői, mit kell gondolnia és mondania, amikor lélekvándorlásról, asztrológiáról, spiritizmusról, mágiáról – sőt – sátánizmusról hall. E tudás birtokában tehet eleget Szent Péter felszólításának: „Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1 Pét 3,15). pdf 1991 55mb [Hidden Content]2 points
-
A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi (The Lord of the Rings: The Rings of Power) 2022 - 2024. 1. 2. ÉVAD. SD. 720p. 1080p. HDR.2160p.WEB.H265. szinkronizált amerikai akciófilm-sorozat, kalandfilmsorozat, drámasorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Morfydd Clark Galadriel Benjamin Walker Gil-galad Nazanin Boniadi Bronwyn Peter Mullan Cynthia Addai-Robinson Trystan Gravelle Augustus Prew Lenny Henry Lloyd Owen Simon Merrells Daniel Weyman Owain Arthur Alex Tarrant Geoff Morrell Amelie Child Villiers Thusita Jayasundera Will Fletcher Kip Chapman Sara Zwangobani Fabian McCallum Leon Wadham Maxine Cunliffe Peter Tait Ian Blackburn Anthony Crum Beau Cassidy Robert Aramayo Elrond Ismael Cruz Cordova Arondir Maxim Baldry Isildur Charles Edwards Celebrimbor Markella Kavenagh Elanor 'Nori' Brandyfoot Sophia Nomvete Disa Charlie Vickers Halbrand Alkotók rendező: Wayne Yip Juan Antonio Bayona Charlotte Brandstrom író: John Ronald Reuel Tolkien forgatókönyvíró: Jason Cahill Gennifer Hutchison producer: Ron Ames Christopher Newman Középfölde másodkorának legnagyobb hőseit és legendáit. Ez az epikus történet évezredekkel A hobbit és az eredeti Gyűrűk Ura trilógia cselekménye előtt játszódik, egy olyan korban, amikor hatalmas erők emelkedtek a magasba, birodalmak virágoztak, majd omlottak össze, a legbátrabb hősök néztek szembe a legnagyobb megpróbáltatásokkal, a szálakat pedig a leghatalmasabb gonosz teremtmények próbálták mozgatni. PirateClub MediaInfo 2 The.Lord.Of.The.Rings.The.Rings.Of.Power.S01E01.2160p.mkv Méret: 8,87 GiB Hossz: 01:05:47.250 Formátum: HEVC (High Efficiency Video Coding) Felbontás: 3840x1600 Bitráta: 18.1 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.40:1 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 576 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 The.Lord.of.the.Rings.The.Rings.of.Power.S02E01.HDR.2160p.mkv Méret: 10,52 GiB Hossz: 01:16:06.959 Formátum: HEVC (High Efficiency Video Coding) Felbontás: 3840x1600 Bitráta: 18.6 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.40:1 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 576 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A 2. ÉVADNAK. Folyt. köv.1 point
-
Ricciardi nyomoz (Il Commissario Ricciardi) 2021.1080p.10bit.WEBRip.x265-STN szinkronizált, olasz krimi, dráma filmsorozat, 104 perc, 980 Mb/rész A rejtélyes Ricciardi rendőrfelügyelőt átok sújtja: látja az erőszakos halált halt emberek szellemeit, és meghallgatja utolsó gondolataikat. Rendező: Alessandro D'Alatri, Gianpaolo Tescari Író: Maurizio De Giovanni Forgatókönyvíró: Salvatore Basile, Maurizio De Giovanni, Annalisa Elba Zene: Pasquale Catalano, Nicola Tescari Szereplők: Irene Maiorino, Roberto Cacioppoli, Marco Palvetti, Lino Guanciale, Mariano [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Szabó Balázs - Egyetlen Út 2024 01 - Könnyeimet Letörölted.mp3 02 - Ébredj Fel És Láss.mp3 03 - Ha Rajtam Múlna.mp3 04 - Erőssé Teszel.mp3 05 - Itthon Vagyok.mp3 06 - Csak Ember Vagyok Én.mp3 07 - Új Reggel Virrad.mp3 08 - Élet Királya.mp3 09 - Semmi Sem Választ Tőled El.mp3 10 - Jöhet Bármilyen Vihar.mp3 11 - Egyetlen Út És Igazság.mp3 12 - Végiggondolom.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Die grössten TV Serienhits (2007) Teljes hossz:52p Teljes méret:149mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:2007 01.Raumschiff Enterprise.mp3 02.Akte X.mp3 03.A-Team.mp3 04.Mission Impossible.mp3 05.MacGyver.mp3 06.Airwolf.mp3 07.Denver Clan.mp3 08.Die Zwei.mp3 09.Dallas.mp3 10.Starsky & Hutch.mp3 11.Magnum.mp3 12.Miami Vice.mp3 13.Kojak.mp3 14.Columbo.mp3 15.Bonanza.mp3 16.Die Waltons.mp3 17.Detektiv Rockford.mp3 18.Die Straßen von San Francisco.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Mesés Kelet Bemutatja (Fabulous East) - Variáló Artisták (2013) Teljes hossz:62p Teljes méret:143mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: metal Év:2013 01.Economic Crisis-Intro.mp3 02.Los Tirpákos-Mako Costa.mp3 03.Genetika-Kereszt (Cross).mp3 04.Hatred Solution-Dear Cecil.mp3 05.Hanoi-Ennyi Maradt (That's What Left).mp3 06.Another Way-JoVokeptelenseg (Vision-Inability).mp3 07.Cannonball-Resek (Gaps).mp3 08.Panel Dogz-Ebredes (Awakening).mp3 09.Tango Underground-De Mi Meg elunk (But We're Still Alive).mp3 10.Kuplung Klán-The Psychedelic Roll-Core Band.mp3 11.Ken Licks Barbie-Korm Tu Barma.mp3 12.Igor-Agassi.mp3 13.HAW-The Free Ride of the Workhorse.mp3 14.Steam Engine-The Grub.mp3 15.Diomede Fuzzdirt-Wow! Signal.mp3 16.The Horibillies-Trannies On the Beach.mp3 17.Yellow Spots-Hovalett a Toalett! (Where Has the Toilet Gone!).mp3 18.The Horibillies-Outro Thanx!.mp3 [Hidden Content]1 point
-
VA - Country Blues (2024) Teljes hossz:106p Teljes méret:256mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: country,blues Év:2024 01.Zach Bryan-Blue.mp3 02.Michael Marcagi-Scared to Start.mp3 03.Mason Ramsey-Blue Over You.mp3 04.Blake Shelton, Gwen Stefani-Go Ahead and Break My Heart (feat. Gwen Stefani).mp3 05.Warren Zeiders-Heartbreaker.mp3 06.The Castellows-Hurricane.mp3 07.Bailey Zimmerman-Never Comin' Home.mp3 08.BRELAND-Heartbreak & Alcohol.mp3 09.Austin Snell-Wasting All These Tears.mp3 10.Brandy Clark-Daughter.mp3 11.Gabby Barrett-I Will Always Love You.mp3 12.Ian Munsick-Heartbreak King.mp3 13.Dan + Shay-Heartbreak on the Map.mp3 14.Ingrid Andress-Blue.mp3 15.Kenny Chesney-Thinkin’ Bout.mp3 16.Cody Johnson-I Don't Know a Thing About Love.mp3 17.Redferrin-Lose Her for Nothin’.mp3 18.Chris Ryan, Jelly Roll-Scared to Go to Church (feat. Jelly Roll).mp3 19.Tyler Braden-Devil You Know.mp3 20.Chase Matthew-We All Grow Up.mp3 21.Cole Swindell-She Had Me at Heads Carolina.mp3 22.Ashley McBryde-Learned to Lie.mp3 23.Michael Ray-Get Her Back.mp3 24.Tanner Usrey, Ella Langley-Beautiful Lies.mp3 25.Charlie Worsham, Dierks Bentley-Things I Can’t Control (feat. Dierks Bentley).mp3 26.Sam Barber-Ghost Town.mp3 27.Eli Winders-Carolina Blue.mp3 28.Cody Johnson-Longer Than She Did.mp3 29.Dee White, Ashley McBryde-Road That Goes Both Ways (feat. Ashley McBryde).mp3 30.Charlie Worsham, Lainey Wilson-Handful of Dust (feat. Lainey Wilson).mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Various Artists - Kids Movie Songs 2024 Teljes hossz:73p Teljes méret:168mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:2024 1.Blue Fashion-Everybody Wants to Rule the World.mp3 02.Hot Contender-Despicable Me.mp3 03.The Funky Groove Connection-Unbelievable.mp3 04.Chateau Pop-Karma Chameleon.mp3 05.Hot Contender-Happy.mp3 06.Chateau Pop-Take On Me.mp3 07.Hell's Black Roses-Sweet Child O'Mine.mp3 08.The Memphis Wheels-Hold On, I'm Comin'.mp3 09.Tough Rhymes-Slam.mp3 10.Countdown Singers-Conga!.mp3 11.Graham Blvd-All Right Now.mp3 12.Starlite Rock Revival-Dancing With Myself.mp3 13.Heartfire-How Far I'll Go (From Moana).mp3 14.Champs United-Seven Nation Army.mp3 15.Hell's Black Roses-Crazy Train.mp3 16.Sassydee-...Baby One More Time.mp3 17.CDM Project-I'm Too Sexy.mp3 18.Vibe2Vibe-Dynamite.mp3 19.Stereo Avenue-Shut Up and Dance.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Rock 2009 Válogatás 2. (2009) Teljes hossz:75p Teljes méret:175mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év: 2009 01.Piramis-A szerelem ördöge.mp3 02.Benzin-Ezt dobta a gép.mp3 03.Kowalsky meg a Vega-Új templom épül (live).mp3 04.Géniusz-Állatbarát.mp3 05.Stenk-Vallomás.mp3 06.Avatar-Feel Our Souls Embrace.mp3 07.Radar-Új hajnal.mp3 08.False Feedback-Not Your Fault.mp3 09.Final Century-Angel.mp3 10.Faterock-Armageddon.mp3 11.P.Mobil-Benzinkút.mp3 12.Team Rock Band-Emberi szóval.mp3 13.Treff-Itt állok e földön.mp3 14.P-Formation-Boldog ünnepeket.mp3 15.Ideglelés-Blair Witch.mp3 16.Slytract-Marching Throught The Defeated.mp3 17.Hangart-Stúdiómix.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Rock 2009 Válogatás 1. (2009) Teljes hossz:64p Teljes méret:156mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év: 2009 01.P. Mobil - Fegyvert veszek.mp3 02.Morass - Úgy fáj.mp3 03.Icon - A Hitemből.mp3 04.Hangtapasz - Minden van valamiért.mp3 05.Lights Go Out - Real Journey.mp3 06.Szeg - Ugyanaz a hajnal.mp3 07.Chrome Rt. - A világnak szívében.mp3 08.Ezüst-Patak - Gyönyörűség.mp3 09.ARC - Az esküvő elmarad.mp3 10.Diktátor - A hét vezér.mp3 11.Kronos - Elveszett a zár.mp3 12.Crossholder - Ég és föld között.mp3 13.Athalay - Summum Ens.mp3 14.Carana Padma - SunArk.mp3 15.Tirpunk - Ép testben épp hogy.mp3 16.Paddy & The Rats - Hurry Home.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Ipolyi Arnold - Magyar Mythologia 1854 Közel másfél évszázada annak, hogy Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia című akadémikus stílusban íródott műve megjelent. A kutatók és az érdeklődők számára ma is kiváló forrásmunka, úgy a pogány magyarok ősvallása, mitológiája és azok vallási hite és szertartásai tekintetében. Teljesebb mű a témáról azóta sem született. Nincs a magyar tudományos irodalomnak még egy olyan műve, amelyről későbbi kutatók kevesebb elismeréssel írtak volna, de amelyből legtöbbször a forrás megnevezése nélkül többet merítettek, mint Ipolyi Magyar mythológiája. A magyarok ősvallását keresve a szerző megalkotta a folklór-néprajz alapjait. pdf 35mb 1854 [Hidden Content]1 point
-
Henri Pirenne- A középkori gazdaság és társadalom története Henri Pirenne (1862 – 1935) azok közé a történészek közé tartozik, akik átformálták a 20. század történetírását, kijelölték új irányait. Az Annales alapítóinak belga barátja és mestere különösen a középkori városi intézmények és társadalmi rétegek, az ipar és a kereskedelem kutatásában ért el lényegi eredményeket. A középkori gazdaság és társadalom története talán legnagyobb hatású szintézise, mintegy összefoglalása kutatásaink. Benne sűrítve, de élvezetesen kifejtve megtalálható valamennyi tézise, melyet a középkori források fél évszázados tanulmányozása során kimunkált. Pirenne úttörő jelentőségű gondolatai termékenyítően hatottak és hatnak ma is a történetírásban. pdf 7mb 1983 [Hidden Content]1 point
-
Fahidy József, Hegyi Gyula - Az ítéletet végrehajtották 1980. április 20-a van, pár perccel múlt kilenc óra. A zsúfolásig megtöltött teremben erős testalkatú, középkorú büntetésvégrehajtási százados lép a bírói pulpitus elé, s szabályszerű jelentést tesz: – Tanácselnök úr, Soós Lajost és társait a tárgyalásra előállítottuk! – Köszönöm – nyugtázza a bíró. – Üljenek le. – Majd amikor mindenki helyet foglat, így folytatja: – A Fővárosi Bíróság tárgyalni fogja Soós Lajos és társai bűnügyét. pdf 1mb 1981 [Hidden Content]1 point
-
Nagy Házibuli Lemez IX. (slágerek a népszerű tv műsorból)(2024) Teljes hossz: 49p Teljes méret: 112mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: mulatós Év: 2024 01.Tilinger Attila-Tükör.mp3 02.Bradics Jácint-Miért félnék álmodni.mp3 03.Raul-Jégkocka.mp3 04.Tilinger Attila-Tombolj (Night Dub Mix).mp3 05.Rózsás Viktória-Magányos játék.mp3 06.Szabyest-Nagyon be vagyok rúgva.mp3 07.Suzy-Ezért ma úgy berúgok.mp3 08.Galát Norbert-Vagyok aki vagyok.mp3 09.Tilinger Attila-A csend szava.mp3 10.Rózsás Viktória-Neked ki vagyok én.mp3 11.Suzy-Rabul ejt az a barna szempár.mp3 12.Bradics Jácint-Élj szabadon.mp3 13.Raul-Igazat hazudtam.mp3 14.Tilinger Attila-Nem harcolok érted.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Coca-Cola - Hits Of The 90's (2 CDs) (1999) Teljes hossz:50p+48p Teljes méret:332mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:1999 01. The Show Must Go On - Queen.mp3 02. Are You Gonna Go My Way - Lenny Kravitz.mp3 03. I Can't Dance - Genesis.mp3 04. Nothing Compares 2 U - Sinéad O'Connor.mp3 05. Old Before I Die - Robbie Williams.mp3 06. Higher Ground - Red Hot Chili Peppers.mp3 07. Ordinary World - Duran Duran.mp3 08. Still Got The Blues - Gary Moore.mp3 09. Weather With You - Crowded House.mp3 10. Right Here Right Now - Jesus Jones.mp3 11. Lemon Tree - Fools Garden.mp3 12. Beetlebum - Blur.mp3 01. Go West - Pet Shop Boys.mp3 02. Wannabe - Spice Girls.mp3 03. Baby One More Time - Britney Spears.mp3 04. Get Down (You're The One For Me) - Backstreet Boys.mp3 05. (I Can't Help) Falling In Love With You - UB40.mp3 06. U Can't Touch This - MC Hammer.mp3 07. Unbelievable - EMF.mp3 08. Everytime We Touch - Maggie Reilly.mp3 09. Sleeping Satellite - Tasmin Archer.mp3 10. Ice Ice Baby - Vanilla Ice.mp3 11. Beyond The Invisible - Enigma.mp3 12. Adiemus - Adiemus.mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
As Melhores Músicas de Cinema (1999) Teljes hossz: 74p Teljes méret: 176mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: flmzene Év: 1999 01. My Heart Will Go On - Celine Dion.mp3 02. Men In Black - Will Smith.mp3 03. The Sweetest Thing - Refugee Camp All-Stars Feat. Lauryn Hill.mp3 04. I Say A Little Prayer - Diana King.mp3 05. Streets Of Philadelphia - Bruce Springsteen.mp3 06. As I Lay Me Down - Sophie B. Hawkins.mp3 07. Go The Distance - Michael Bolton.mp3 08. Heaven's What I Feel - Gloria Estefan.mp3 09. Whole New World - Peabo Bryson & Regina Belle.mp3 10. For The First Time - Kenny Loggins.mp3 11. I Want To Spend My Lifetime Loving You - Marc Anthony & Tina Arena.mp3 12. I Finally Found Someone - Barbra Streisand & Bryan Adams.mp3 13. Modern Woman - Billy Joel.mp3 14. You Were There - Babyface.mp3 15. Will You Be There - Michael Jackson.mp3 16. I'm Kissing You - Des'ree.mp3 17. Heart Of A Hero - Luther Vandross.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Flandorffer Tamás Hajas József - Ló és lovaglás A szerzők lóbarátoknak, kezdőknek és a szabadidő-, hobbilovasainak szánják könyvüket. Főként azoknak, – akik szórakozásból, s nem hivatásszerűen, nem mindenáron teljesítményre törekedve űzik a lovassportot; – akik a lovaglás nyújtotta egészséges és harmonikus mozgásban keresnek és találnak felüdülést; – akik, bár a lóápolás nem tanult mesterségük, a lóval való foglalkozás öröméért, kikapcsolódásként mégis szívesen vállalják annak gondját-baját. [Hidden Content]1 point
-
F.F.Bosworth - Krisztus a gyógyító Igazi csemegét, ritkaságot tart kezében a Kedves Olvasó! A szerző, Fred Francis Bosworth, a 20. századi pünkösdi ébredési mozgalom legendás evangélistája. Szolgálata nyomán sok ezer ember élt át személyes találkozást Jézus Krisztussal, és hasonlóan nagy számban részesültek Isten természetfölötti, gyógyító érintésében. Az elsők között kezdte az evangélium üzenetét rádión is közvetíteni, mivel szolgálatára akkora volt az igény, hogy személyesen már nem tudott minden felkérésnek eleget tenni. Ezt a könyvet azért állították össze leghíresebb prédikációiból, mert így azokhoz is eljuthatott az isteni gyógyítás valósága, akiknek nem volt lehetőségük részt venni valamelyik híres sátoros összejövetelén. Szenvedélyes hangvételű üzeneteiben sokat vitatkozik kritikusaival, és sorra megcáfolja teológiai ellenvetéseiket. Az eredetileg öt prédikációt tartalmazó kötetet később tizennégy fejezetre bővítették, mely a szerző 1958-ban bekövetkezett halála után is még számos kiadást ért meg, összesen közel félmillió példányban. A Krisztus, a gyógyító tankönyvként szerepel számos teológiai intézményben az isteni gyógyítás tárgykörében. Magyar nyelven 1996-ban jelent meg először. Most a 2000-es átdolgozott, felújított, új előszóval és a szerző utolsó éveit összefoglaló utószóval kibővített amerikai kiadás nyomán, a magyar változat is számos változtatáson és javításon ment át. A kiadó bízik abban, hogy a megújult könyvet még nagyobb örömmel veszi kezébe a magyar olvasóközönség, és Krisztus, a gyógyító szolgálata nyomán hazánkban is sokan elnyerik gyógyulásukat Istentől! pdf 61mb [Hidden Content]1 point
-
VA - A mi utcánk - 1958 slágerei (2008) Teljes hossz:68p Teljes méret:182mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:1958 01.Záray Márta és Vámosi János-A mi utcánk.mp3 02.Buss Gyula-A szél suhan.mp3 03.Kállay Judit-Az egyik szemem sír.mp3 04.Záray Márta-Az igazi jazz.mp3 05.Csákányi László-Nincs szabály.mp3 06.Kovács Erzsi-Hosszú az a nap.mp3 07.Keméndi András-Szalma lettem.mp3 08.Záray Márta-Kacsacsa.mp3 09.Breitner János-Arrivederci, Roma.mp3 10.Ákos Stefi-Par avion.mp3 11.Vámosi János-Záróra után.mp3 12.Hollós Ilona-Van ez így.mp3 13.Németh Lehel-Merre jártál tegnap este.mp3 14.Németh Lehel-Jázminvirág.mp3 15.Kovács Erzsi-Ha tudnék szeretni.mp3 16.Keméndi András-Ugye, lehetek én.mp3 17.Kovács Erzsi-Így élni oly jó (Volare).mp3 18.Németh Lehel-Talán egy perc alatt.mp3 19.Záray Márta-Egy bolondos könnycsepp.mp3 20.Hollós Ilona-Téged várlak.mp3 21.Németh Lehel-Én visszahozom divatba a foxtrottot.mp3 [Hidden Content]1 point
-
VA - Ahogy lesz, úgy lesz (1956) Teljes hossz:73p Teljes méret:184mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:1956 01.Lukácsi Margit-A kettőnk titka.mp3 02.Gallay Elsie-Az élet megy tovább.mp3 03.Homonnay Éva-Ezt nem a csillagokban írták.mp3 04.Ferrari Violetta-Melletted nincsenek hétköznapok.mp3 05.Vámosi János-Nekünk találkoznunk kellett.mp3 06.Kovács Erzsi-Régi óra halkan jár.mp3 07.Putnoky Gábor-Seherezádé.mp3 08.Záray Márta-Columbus.mp3 09.Hollós Ilona-Egy boldog szerelmes.mp3 10.Vámosi János-Ez volt a legszebb tévedésem.mp3 11.Putnoky Gábor-Ha néha visszaűznek.mp3 12.Fővárosi Tánczenekar Martiny Lajos vezetésével-Isztambul.mp3 13.Lukácsi Margit-Most tudom csak mit jelent a szerelem.mp3 14.Ferrari Violetta-Szemembe nézz.mp3 15.Csákányi László-Doktor úr.mp3 16.Putnoky Gábor-Gyere, ülj kedves mellém.mp3 17.Vámosi János-Ne hagyd el soha.mp3 18.Boross Ida-Honvágy.mp3 19.Vámosi János-Szép idegen.mp3 20.Hollós Ilona-Ahogy lesz, úgy lesz.mp3 21.Horváth Jenő és kisegyüttese-Mellékutcán.mp3 22.Harsányi-együttes-Nevet a zenekar.mp3 [Hidden Content]1 point
-
VA - De jó is lenne (1955) Teljes hossz:64p Teljes méret:167mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:1955 01.Fényes Kató-Szép esténk lesz.mp3 02.Záray Márta-Szívdobogás.mp3 03.Martini együttes-Bízza rám az életét.mp3 04.Putnoky Gábor-De jó is lenne.mp3 05.Zentai Anna-Légy az ici-pici párocskám (Kálmán Imre 'Zsuzsi kisasszony').mp3 06.Angyal Nagy Gyula-Rózsám, viruló kis rózsám (Huszka Jenö 'Erzsébet').mp3 07.Vámosi János-Megkésett vendég.mp3 08.Magyar Rádió Tánczenekara-Mint egy szál ibolyát.mp3 09.Hollós Ilona-Az én apukám.mp3 10.Tabányi Mihály és szólistái-Az én apukám.mp3 11.Homonnya Éva-Veni, vidi, vici.mp3 12.Záray Márta-Halkan a parkban.mp3 13.Vámosi János-Tű fokán a teve.mp3 14.Záray Márta-Merre jársz.mp3 15.Pogány László-Milyen legyen, akit szeretek.mp3 16.Vámosi János-Ki volt a hibás.mp3 17.Kazal László-Tökfilkó.mp3 18.Zágon Edina-Csak menj.mp3 19.Vámosi János-Ti budai kék hegyek.mp3 20.Ákos Stefi-Hozzám tartozol.mp3 21.Vámosi János-Szép esténk lesz.mp3 [Hidden Content]1 point
-
A legszebb TV-film slágerek 1-2. (1995) Teljes hossz:55p+49p Teljes méret:114mb+135mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: filmzene Év:1995 01.Dallas (Jerold Immel).mp3 02.Forró szél (Surda) (Vojkan Bonisavljevic).mp3 03.Klinika (Hans Hammerschmid).mp3 04.P.S. I. Luv u (Matthew Delgado, Rocky Davis, Dave Fisher, Glen A. Larson).mp3 05.A profi (Ennio Morricone).mp3 06.Egy zsaru bőréért (Kaplan - Kornfeld).mp3 07.Maigret (J. Davis).mp3 08.Derrick (Humphries).mp3 09.Riviera (Nelson - M. Green).mp3 10.Magnum (M. Post - P. Carpenter).mp3 11.Sándor Mátyás (Bert Grund).mp3 12.Kalandorok (De Rouboux - Long).mp3 13.Tetthely (Karl Eckert).mp3 14.Kisváros Az én városom (Gidófalvy Attila - Kiss Zoltán, Virág László).mp3 15.Ki fizeti a révészt (Markopoulos).mp3 16.Twin Peaks (Angelo Badalamenti).mp3 17.Bay Watch Good By My Friend (Cory Lerois, John D. Andrea).mp3 18.Knight Rider (Don Peake).mp3 19.Rabszolgasors (Zsoldos Béla).mp3 20.Polip (Pino Donaggio).mp3 21.Minden lében két kanál (John Barry).mp3 22.Chateauwalloni polgárok (Vladimir Cosma).mp3 23.A Gouldenburgok öröksége (Eberhard Schoener).mp3 01.Sandokan (Guido & Maurizio de Angelis).mp3 02.Volt egyszer egy vadnyugat (Ennio Morricone).mp3 03.Borostyán (Amedeo Minghi).mp3 04.Kisasszony (Ivan Lins).mp3 05.Tövismadarak (Henry Mancini).mp3 06.Különben dühbe jövünk (Guido & Maurizio de Angelis).mp3 07.A jó, a rossz és a csúf (Ennio Morricone).mp3 08.A simlis és a szende (Alf Clausen).mp3 09.Elfújta a szél (Max Steiner).mp3 10.A tavasz 17 pillanata (Tarivergyijev - Rozsgyesztvenszkij).mp3 11.Orion űrhajó (Peter Thomas).mp3 12.Tenkes Kapitány (Vujicsics Tihamér).mp3 13.Kojak (J. Cacavas).mp3 14.Baywatch (Cory Larios - J. d'Andrea).mp3 15.T.I.R. (Deho Mariano).mp3 16.Váratlan utazás ( Hagod Hardy).mp3 17.Miami Vice (Hammer).mp3 18.Bankok Hilton (Graeme Revell).mp3 19.Szívtipró (Todd Hunter).mp3 20.Forsyte Saga (Harold Dods).mp3 21.Casablanca (Hermann Hupfeld).mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Veronica Cossanteli: A csibukok varázslatos földjén 94% epub 7.42Mb Veronica Cossanteli: Kihaltkák 83% epub 548Kb fantasy gyerekeknek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az erdő mélyén egy titokzatos farm lapul, ahol bármely pillanatban történhet valami meglepő és váratlan esemény. Amikor George egy rejtélyes álláshirdetésre jelentkezik, még nem sejti, hogy itt köt ki, és hamarosan különlegesnél különlegesebb állatok gondozását bízzák rá. Akadnak köztük kicsik és nagyok, barátságosak és kifejezetten bárdolatlanok is. Egyetlen közös jellemzőjük, hogy állítólag kihaltak. Vagy már csak a mesékben és mítoszokban léteznek. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Mortifernek, a hatalmas baziliszkusznak nyoma vész. George a keresésére indul: meg kell találnia, mielőtt a közeli városka lakói akadnának rá. Esetleg maga Diamond Pye, a hírhedt preparátor, akinek a kitömött állatokból álló gyűjteményét kifejezetten megkoronázná egy igazi baziliszkusz. Hát még a Wormestall Farm összes többi kihaltnak hitt állata! A keresés során George mellé szegődik az idegesítő természetű Prudence, az új lány a suliból, aki nem mellékesen Diamond Pye mostohalánya. Meggyűlik a bajuk egy kutyaágyban fészkelő harcias dodóval, a tóban élő dinoszaurusszal, néhány kőszoborral, és fény derül rá, mi rejtőzik a nagy istállóban, amelynek falai mögül a sütemény illatán kívül néha füst is kanyarog elő. Mesebeli lényekkel tarkított, fordulatos, szívmelengető történet barátságról, összetartozásról, a különcségek, különlegességek értékéről, humorral és némi varázslattal fűszerezve. [Hidden Content]1 point
-
Brunhilde Pomsel & Thore D. Hansen – Goebbels titkárnője voltam Eredeti cím: Ein deutsches Leben Eredeti kiadó: Europa, München Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Goebbels titkárnője voltam Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2019, 2020 Fordította: Győri László A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét. 1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,38 MB [Hidden Content]1 point
-
Günter Ogger-A Fuggerek 3,23 MB Mai világunk kialakításában hatalmas szerepe volt egy augsburgi bankárcsaládnak, a Fuggereknek. A dinasztiát 1367-ben alapította egy szegény, vidéki takács, Hans Fugger. Alig százötven évvel később már a Német-római Birodalom vagyonának egytizede az ő kezükben volt. Pápák, királyok és császárok ostromolták őket folyamatosan újabb és újabb hitelekért, amelyeket minden esetben busás haszon ellenében folyósítottak. A Fuggerek zseniális újítók voltak. Felismerték, hogy az üzleti életben az információ a legnagyobb érték. Titkosszolgálatokat megszégyenítő hírhálózattal rendelkeztek, így sokszor már akkor lecsaptak egy-egy lehetőségre, amikor versenytársaik még nem is hallottak róla. Arra is rájöttek, hogy az információk alakításával további előnyökhöz juthatnak, és gyakorlatilag megteremtették a hírszerzést, az üzleti újságírást, de ők vezették be a hármas könyvelés rendszerét is. Rövid időn belül szinte az egész európai kereskedelem a felügyeletük alatt állt a rabszolga-kereskedelemtől a fűszerimporton át az egyházi feloldozást adó búcsúcédulák terjesztéséig. Egy idő után rájöttek, hogy a bányászatban milyen hatalmas profit rejlik, ezért a teljes bányaipart igyekeztek az irányításuk alá vonni. Mindenhol megjelentek, ahol pénzt szimatoltak. Európa összes nagyobb városában nyitottak kirendeltségeket, de jelen voltak Amerikában és Afrikában is. Ugyanakkor ők alapították 1514-ben Augsburgban a világ első szociális települését – mely a mai napig működik – szegény, katolikus vallású, augsburgi polgárok számára. Az ott lakóktól mai értéken számolva évi 0.88 euró bérleti díjat kérnek, ezen felül elvárják, hogy az alapítványtevő és családtagjai lelki üdvéért mindennap mondjanak el három imát: egy hiszekegyet, egy miatyánkot és egy üdvözlégyet. A maga korában Anton Fuggert a világ leggazdagabb emberének tartották, családjuk igazi nemzetközi hatalmassággá vált, de könyörtelen üzletpolitikájuk és mérhetetlen kapzsiságuk rengeteg ellenséget szerzett nekik. Társadalmi megítélésüket jól példázza, hogy a magyar nyelv „fukar” szava a család nevéből ered. Mottónak az alábbi mondatot választották: „Addig akarok pénzt keresni, amíg tudok!” gazdaságtörténet ismeretterjesztő korai újkor középkor kultúrtörténet magyar nyelvű német szerző történelem > Európa, Budapest, 1999 420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630750589 · Fordította: Tihanyi Földeák Vera letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
J. R. R. Tolkien – Gondolin bukása Eredeti cím: The Fall of Gondolin Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2018 Szerkeszettte: Christopher Tolkien Illusztrálta: Alan Lee Magyar cím: Gondolin bukása Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Gálvölgyi Judit, Mesterházi Mónika Gondolin, a rejtett város titkát hosszan őrzik annak lakói, ám Morgoth végül alattomban kikémlelteti az odavezető utat, és hatalmas seregével elpusztítja a várost. De vajon ki menekül meg végül, és hol kezdenek új életet a túlélők? Christopher Tolkien apja jegyzeteiből, vázlataiból és történet-töredékeiből állította össze ezt a könyvet, amely mindazt tartalmazza e csodálatos városról, amit egyáltalán tudni lehet. A Gondolin bukásanak megjelenése friss világszenzáció, magyarul most lát először napvilágot Gálvölgyi Judit fordításában. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,81 MB [Hidden Content]1 point
-
Robert Macfarlane – Lennvilág Utazás az idő mélyére Eredeti cím: Underland Eredeti kiadó: Hamish Hamilton, London Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Lennvilág Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Makovecz Benjamin Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a „lenti világ”, melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek. Robert Macfarlane (1976) angol természetíró, irodalomkritikus, a Cambridge-i Egyetem tanára. Íróként fő témái a tájak, helyek, emberek, környezetvédelem, az emlékezet szerepe. Esszéit, recenzióit többek között a The Guardian, a The New York Times és a Granta közli. A Lennvilág a nyolcadik könyve, és az első, mely magyarul olvasható. „Mélyreható – a szó minden értelmében.” – Richard Powers, az Égig érő történet szerzője Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,54 MB [Hidden Content]1 point
-
Michael Benson-Zsidó gengszterek a nácik ellen Amerika a ’30-as, ’40-es években Tévedés ne essék, figyelmezteti az olvasót a szerző: itt a gengszterek a „jó fiúk”. A harmincas évek végén az amerikai zsidó maffia – a maga sajátos módján – hadba lépett az amerikai náci Bund ellen, méghozzá egy bíró felkérésére, aki kikötötte: csontok törhetnek, orrok vérezhetnek, de gyilkolni nem szabad. Ha Rejtő Jenő történelmi regényt írt volna, valami ilyesmi került volna ki a keze alól. Sziporkázóan szellemes, szórakoztató, ráadásul az elsőtől az utolsó betűig igaz. „A hadtörténészek feljegyzései szerint a Third Ward Polgárőrei méltónak bizonyultak történelmi elődeikhez. Az amerikai függetlenségi háborúban a brit katonák alakzatban vonultak fel, és általában is ragaszkodtak a hadviselés szabályaihoz, az amerikaiak viszont gerilla-hadviselést folytattak ellenük. Hasonló történt itt is. Meglehet, hogy a nácik összehangoltabban harcoltak, viszont a zsidók serege profi bokszolókból és pénzbehajtókból állt. Úgy is mondhatnánk, hogy profi menetelők szálltak szembe profi verekedőkkel. Egy zsidó a kalapácsával akkorát ütött egy náci felkarjára, hogy utána könnyedén letéphette onnan a horogkeresztes karszalagot, de úgy, hogy jött vele némi hús is a csontról. A Robert Michelis nevű áldozat ordítva rogyott össze.” "Meg kell értetni velük, hogy nácinak lenni veszélyes." (Nathan Perlman bíró, a náciverés szellemi atyja) „A színpadot horogkereszttel és Hitler-képpel díszítették. Mi nem voltunk valami sokan, de keményen odatettük magunkat. Némelyiket egyszerűen kidobtuk az ablakon. Meg akartuk mutatni nekik, hogy a zsidók nem mindig tűrik tétlenül a sértegetést.” (Meyer Lansky, gengszter) Michael Benson: Gangsters vs. Nazis Eredeti mű Michael Benson: Gangsters vs. Nazis Eredeti megjelenés éve: 2022 1930-as évek 1940-es évek 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző bűnüldözés ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő magyar nyelvű nácizmus történelem zsidó > Corvina, Budapest, 2023 302 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631369397 · Fordította: Árokszállásy Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Alexandra Bourguignon-Élj úgy, mint a görög hősnők Bátrak – leleményesek – kitartóak Erősek, elszántak, jó szándékúak, szerények, műveltek, befolyásosak… Bár gyakran feledésbe merültek a férfi hősök mellett, olyan sokat tanulhatunk ezektől a görög hősnőktől! A filozófusok beszámolóiból és a mitológiai történetekből kiderül, hogy távolról sem egyszerű szemlélődők, hanem aktívan alakítják sorsukat, átörökítik értékeiket és igazi életleckékben részesítenek minket. Erényeik, akárcsak hibáik inspiráló példaként szolgálhatnak mindennapjainkban. A görög hősnők ereje segítségünkre lehet! Antigonéhez hasonlóan lázadj fel az igazságtalanság ellen; akárcsak Ariadné, nyílj ki az új lehetőségek előtt; Kasszandrához hasonlóan elszántan mutasd be ötleteidet; akárcsak Diotima, hallgass a belső erődre; mint Epicharis, ne korlátozd magad arra a szerepre, amit rád osztanak; akárcsak Iaia, hozd ki magadból a legtöbbet; Szapphó példáját követve mindenbe bátran vágj bele! Alakítsd erővé gyengeségedet, kisebb hibáidat kozmetikázd át nagyszerű tulajdonságokká, és ugord át a korlátokat,… (tovább) belga életmód magyar nyelvű mitológia nők önismeret önsegítő pszichológia > Partvonal, Budapest, 2023 176 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636090418 · Fordította: Boros Csilla letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
J.R.R. Tolkien – A hobbit (Tolkien eredeti illusztrációival) Eredeti cím: The Hobbit Eredeti kiadó: George Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 1937 Magyar cím: A hobbit Magyar kiadó: Ciceró, Budapest Európa, Debrecen Magyar kiadás éve: 2006, 2012, 2013 2017 Fordította: Szobotka Tibor, Tótfalusi István, Ürmössy Zsuzsanna Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: pdf Méret: 4,48 MB [Hidden Content]1 point
-
. Michael J. Fox - Előre a jövőbe 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Előre a jövőbe (alcím: Egy optimista gondolatai a mulandóságról) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Michael J. Fox megrendítően beszél reményről, félelemről és halandóságról, és arról, hogy ezek milyen visszhangot keltenek az életünkben. Marty McFly a Vissza a jövőbe című filmből, Alex P. Keaton a Családi kötelékek című sorozatból, Mike Flaherty a Kerge Város-ból – így ismeri az egész világ Michael J. Foxot a számtalan más filmszerepről és olyan tévéműsorok vendégeként való megjelenéséről nem is szólva, mint A férjem védelmében és a Félig üres. Huszonkilenc évesen fiatalkori Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így hosszú évek óta küzd a betegség által érintettek szószólójaként, felhívja a világ figyelmét a kórra, és a Michael J. Fox Parkinson Alapítványon keresztül, ami a világ egyik vezető non-profit alapítványaként finanszírozza a Parkinson-kór tudományos kutatásait, igyekszik gyógymódot találni. Az Előre a jövőbe című könyvében Michael személyes történeteket és megfigyeléseket oszt meg betegségről és egészségről, korosodásról, a család és a barátok erőt adó támogatásáról, és arról, hogy az idő észlelése milyen hatással van arra, ahogy a mulandósághoz viszonyulunk. Elmélyült és megindító alkotás, amit mindvégig áthat a Michael J. Foxra jellemző humor. A könyv útmutató gondolatokat ébreszt bennünk a magunk életével, szerelmeivel, veszteségeinkkel és újrakezdéseinkkel, és a szeretet mindent legyőző erejével kapcsolatban. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Bán Mór könyvek Hun mobi, epub, pdf Könyv címe: Bán Mór könyvek Kiadás dátuma: 2005 - 2023 Formátum: mobi, epub, pdf Nyelv: magyar Bán Mór - Karpathia - Nomádkirály ciklus Bán Mór- Csillagárnyék.pdf Bán Mór - Yedikule – A héttorony ostroma.mobi Bán Mór - Jég és vér.mobi 1. Bán Mór: A Hajnalcsillag fénye 1,5 Bán Mór: A szűz kardja Bán Mór: Az üstökös lángja 3. Bán Mór: A Csillagösvény hídja 4. Bán Mór: A Hadak Villáma 5. Bán Mór: A Mennydörgés kapuja 6. Bán Mór: A Holló háborúja 7. Bán Mór: A félhold8 tündöklán : A hit harcosa 9. Bán Mór: Isten árnyéka 10. Bán Mór: Vihartépte zászlaink 11. Bán Mór: A förgeteg hírnöke 12. Bán Mór: Angyal a kapuk felett Bán Mór - Gadur kapui.mobi Bán Mór - Az ezeréves háború.mobi Bán Mór - A vérszemű csillag.mobi Bán Mór - A verszemu csillag.pdf Bán Mór - A Hadak Ura.mobi Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Naomi Alderman – A rabbi meg a lánya Eredeti cím: Disobedience Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A rabbi meg a lánya Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapes Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Feig András Ronit Krushka Londonból egészen Manhattanig menekült hithű zsidó neveltetése, a zárt és szigorú szabályok szerint élő ortodox közösség, és nem utolsósorban elismert és sokak által rajongva szeretett rabbi édesapja elől. Hat éve nem látták egymást, de a rabbi halálhírére a tékozló lány hazalátogat gyerekkora színhelyére. Csupán egy ember akad, aki miatt szívesen vállalja az utat; fiatalkori tiltott szerelme, Esti, aki azóta férjhez ment, látszólag megállapodott. A gyász ideje alatt ismét találkozik a két nő, és életük újra végzetesen összekuszálódik, mígnem a közösség vezetői, akik a rabbi utódlásával vannak elfoglalva, döntő lépésre szánják el magukat… Naomi Alderman első regénye vérbeli bestseller, egyben irodalmi siker is. A fiatal írónő egy londoni ortodox zsidó közösségben nőtt fel. Novelláit több neves lap publikálta, de az igazi áttörést A rabbi és a lánya hozta meg számára, amely kritikusai szerint lírai vallomás az egyén lázadásáról és a szerelem szabadságáról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,93 MB [Hidden Content] Naomi Alderman – A hatalom Eredeti cím: The Power Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A hatalom Magyar kiadó: XXI. Század, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek Magyar kiadás éve: 2018, 2023 Fordította: Borbély Judit Bernadett A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni? A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét. „Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian) „Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje – vegyítve.” (Cosmopolitan) „Tökéletes. Okos, ijesztő, mulatságos.” (Daily Telegraph) „Magával ragadó. Minden nőnek el kellene olvasni.” (The Times) „Dermesztő. Egy irodalmi bomba.” (Financial Times) „Sokkoló.” (Observer) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,26 MB [Hidden Content]1 point
-
A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak 1) A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon. [Hidden Content] A szörnyek tengere (Percy Jackson és az olimposziak 2) Percy Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába.Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam… kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük… [Hidden Content] A Titán átka (Percy Jackson és az olimposziak 3) Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabethre ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával… „Vicces és pörgő… Percy az a hős, akivé minden srác válni akar.” – Sunday Express [Hidden Content] Csata a labiribntusban (Percy Jackson és az olimposziak 4) Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak.A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra. [Hidden Content] Az utolsó olimposzi (Percy Jackson és az olimposziak 5) A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett. Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig Kronosz bevonult New Yorkba, ahol az Olimposz gyakorlatilag őrizetlenül állt. Az Idő Urának megállítása Percy Jacksonra és a fiatal félistenek csapatára várt. A világszerte sikeres sorozat izgalommal várt befejező részében beteljesül a Percy tizenhatodik születésnapjára jövendölt prófécia. Miközben Manhattan utcáin tovább dúl a nyugati világ megmentéséért vívott harc, Percyn az a szörnyű gyanú lesz úrrá, hogy saját sorsa ellen küzd. „Magával ragadó történet. Egyszerre izgalmas, gondolatébresztő és könnyfacsaró… A regénysorozat méltó befejezése.” – Kirkus Reviews [Hidden Content]1 point
-
Ifjúsági kiadás vitaindító kérdésekkel, történelmi kronológiával, fényképekkel kiegészítve A holokausztról számos könyv született, ám ez a történet minden szempontból különleges. Senki sem számított rá, hogy az „auschwitzi tetováló”, aki annyi évtizeden át hallgatott, egyszer csak előáll vele. Lale Sokolov volt az a fogoly, aki a lágerbe érkezőket megjelölte az alkarjukon egy számsorral. Rab volt, akár a többiek, de munkája felruházta bizonyos kiváltságokkal, amelyeket a saját és mások túlélése érdekében használt fel. Szinte mindenütt járt a táborban, saját szemével látta a rablás és megsemmisítés teljes futószalagját. De a története mégsem a borzalmak leltárja. Itt, ebben a földi pokolban lett szerelmes, itt talált rá arra a nőre, akit mindig keresett: Gitára. Lale megfogadta, hogy túl fogja élni, akármi vár is rá, és mindent megtesz azért, hogy Gita is túlélje. „Büszke vagyok rá, hogy Lale története most ebben a tizenévesek számára kiegészített kiadásban is megjelenik. Hiszen ti, fiatalok vagytok a jövő. A ti feladatotok tanulni a múltból, hogy ez a tragédia soha ne ismétlődhessen meg.” Heather Morris [Hidden Content]1 point
-
J.R.R. Tolkien: Húrin gyermekei Középföldének vannak A Gyűrűk Ura előtti időről szóló regéi, és az ebben a könyvben elmesélt történet azon a nagy földön játszódik, amely a Szürkeréven túl feküdt Nyugaton: azokon a vidékeken, ahol egykor Szilszakáll kószált, ám amelyek alámerültek a Világ Első Korának véget vető nagy kataklizmában. Abban a távoli időben Morgoth, az első Sötét Úr Angband, a Vaspoklok hatalmas erősségében lakozott Északon; és Túrinnak meg a húgának, Nienornak a tragédiája Angband fenyegetésének és Morgothnak a tündék országai és titkos városai ellen viselt háborújának árnyékában bontakozott ki. Rövid és szenvedélyes életüket az az elementáris gyűlölet uralta, amellyel Morgoth viseltetett Húrin gyermekei iránt, mert Húrin volt az az ember, aki dacolt vele, és szemtől szemben kigúnyolta. Legrettentőbb szolgáját küldte ellenük, Glaurungot, az óriás, szárnyatlan tűzsárkány alakját öltött nagy hatalmú szellemet. A könyörtelen hódításnak és a menekülésnek, az erdei búvóhelyeknek és az üldözéseknek, az egyre csökkenő remény ellenére is kitartó ellenállásnak ebben a történetében ijesztően tiszta alakjában jelenik meg a Sötét Úr és a Sárkány. A keserűen gúnyos és kaján Glaurung ördögien ravasz és alattomos hazugságokkal manipulálta Túrin és Nienor sorsát, és Morgoth átka beteljesült. J. R. R. Tolkien ezen történetének első változatai az első világháború végén és az azt követő években születtek; de jóval A Gyűrűk Ura befejezése után átírta, és jócskán tovább bonyolította a cselekményt és a jellemeket: a Középföldéről szóló későbbi munkáinak központi darabja lett. Ám végső és befejezett formát nem nyert. Ebben a kötetben arra tettem kísérletet, a kéziratok hosszas tanulmányozása után, hogy egybefüggő elbeszélést hozzak létre mindenfajta szerkesztői kitaláció nélkül. [Hidden Content]1 point
-
J.R.R. Tolkien: A szilmarilok A Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e egyáltalán ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe.Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Fëanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe.A kötet harmadik része, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé.A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urá-ban, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni. [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
A gyűrűk ura A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. J.R.R. Tolkien: A gyűrűk Ura I. (A gyűrű szövetsége) [Hidden Content] J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura II. ( A két torony) [Hidden Content] J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura III. ( A király visszatér) [Hidden Content]1 point
-
J.R.R. Tolkien: A hobbit Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt. [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00