Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 09/13/2024 in all areas

  1. Jacques Gernet - A kínai civilizáció története A világhírű kortárs francia sinológus klasszikusnak számító műve egyetlen kötetben mutatja be a kínai kultúra közel négyezer éves történelmét. Magyar nyelven ez az első igazán átfogó és részletes Kína-történet, amely a kontinensnyi birodalom történelmét a mitikus Xia-dinasztiától egészen a kilencvenes évek közepéig tárgyalja. Az eseménytörténet mellett a szerző a gazdaság-, társadalom-, technika- és művelődéstörténetnek is nagy teret szentel. Az egyetemi tankönyvként kiválóan használható művet rendkívül részletes, kínai írásjegyekkel kiegészített név- és tárgymutató, illetve kronológiai táblázat teszi teljessé. pdf 44mb 2001 [Hidden Content]
    5 points
  2. Ipolyi Arnold - Magyar Mythologia 1854 Közel másfél évszázada annak, hogy Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia című akadémikus stílusban íródott műve megjelent. A kutatók és az érdeklődők számára ma is kiváló forrásmunka, úgy a pogány magyarok ősvallása, mitológiája és azok vallási hite és szertartásai tekintetében. Teljesebb mű a témáról azóta sem született. Nincs a magyar tudományos irodalomnak még egy olyan műve, amelyről későbbi kutatók kevesebb elismeréssel írtak volna, de amelyből legtöbbször a forrás megnevezése nélkül többet merítettek, mint Ipolyi Magyar mythológiája. A magyarok ősvallását keresve a szerző megalkotta a folklór-néprajz alapjait. pdf 35mb 1854 [Hidden Content]
    5 points
  3. A Gyűrűk ura - A hatalom gyűrűi (The Lord of the Rings: The Rings of Power) 2024.2160p.HDR10Plus.DV.WEBRip.6CH.DUAL.x265-STN amerikai kalad, fantasy soroztat, 60 perc, 2 Gb/rész A J. R. R. Tolkien világhírű alkotásán alapuló sorozat Középfölde Másodkorába repíti el a nézőt. Rendező: Charlotte Brandström, Wayne Yip Író: Patrick McKay, John D. Payne Forgatókönyvíró: Patrick McKay, John D. Payne, J.R.R. Tolkien, Justin Doble Zene: Bear McCreary Szereplők: Ciarán Hinds, Peter Mullan, Selina Lo, Nazanin Boniadi, Cynthia Addai-Robinson, Augustus Prew, Rory Kinnear [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  4. A Gyűrűk ura - A hatalom gyűrűi (The Lord of the Rings: The Rings of Power) 2024.720p.10bit.WEBRip.2CH.DUAL.x265-STN amerikai kalad, fantasy soroztat, 60 perc, 520 Mb/rész A J. R. R. Tolkien világhírű alkotásán alapuló sorozat Középfölde Másodkorába repíti el a nézőt. Rendező: Charlotte Brandström, Wayne Yip Író: Patrick McKay, John D. Payne Forgatókönyvíró: Patrick McKay, John D. Payne, J.R.R. Tolkien, Justin Doble Zene: Bear McCreary Szereplők: Ciarán Hinds, Peter Mullan, Selina Lo, Nazanin Boniadi, Cynthia Addai-Robinson, Augustus Prew, Rory Kinnear [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  5. Fahidy József, Hegyi Gyula - Az ítéletet végrehajtották 1980. április 20-a van, pár perccel múlt kilenc óra. A zsúfolásig megtöltött teremben erős testalkatú, középkorú büntetésvégrehajtási százados lép a bírói pulpitus elé, s szabályszerű jelentést tesz: – Tanácselnök úr, Soós Lajost és társait a tárgyalásra előállítottuk! – Köszönöm – nyugtázza a bíró. – Üljenek le. – Majd amikor mindenki helyet foglat, így folytatja: – A Fővárosi Bíróság tárgyalni fogja Soós Lajos és társai bűnügyét. pdf 1mb 1981 [Hidden Content]
    3 points
  6. Isten városa: A harc folytatódik (Cidade de Deus: A Luta Não Para) 2024.720p.WEB-DL.x264-STN brazil dráma, krimisorozat, 45 perc, 760 Mb/rész Húsz évvel az Isten városa után Buscapé elmeséli, hogyan hatottak a rendőrség, az emberkereskedők és a milíciák közötti konfliktusok a közösségre. Rendező: Aly Muritiba Forgatókönyvíró: Renata Di Carmo, Rodrigo Felha, Sérgio Machado Zene: Érico Theobaldo, Beto Villares Szereplők: Alexandre Rodrigues, Thiago Martins, Rafael Lozano, Wayne LeGette, Roberta Rodrigues, Edson Oliveira, Marcos Palmeira [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  7. Rock 2009 Válogatás 2. (2009) Teljes hossz:75p Teljes méret:175mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év: 2009 01.Piramis-A szerelem ördöge.mp3 02.Benzin-Ezt dobta a gép.mp3 03.Kowalsky meg a Vega-Új templom épül (live).mp3 04.Géniusz-Állatbarát.mp3 05.Stenk-Vallomás.mp3 06.Avatar-Feel Our Souls Embrace.mp3 07.Radar-Új hajnal.mp3 08.False Feedback-Not Your Fault.mp3 09.Final Century-Angel.mp3 10.Faterock-Armageddon.mp3 11.P.Mobil-Benzinkút.mp3 12.Team Rock Band-Emberi szóval.mp3 13.Treff-Itt állok e földön.mp3 14.P-Formation-Boldog ünnepeket.mp3 15.Ideglelés-Blair Witch.mp3 16.Slytract-Marching Throught The Defeated.mp3 17.Hangart-Stúdiómix.mp3 [Hidden Content]
    2 points
  8. Henri Pirenne- A középkori gazdaság és társadalom története Henri Pirenne (1862 – 1935) azok közé a történészek közé tartozik, akik átformálták a 20. század történetírását, kijelölték új irányait. Az Annales alapítóinak belga barátja és mestere különösen a középkori városi intézmények és társadalmi rétegek, az ipar és a kereskedelem kutatásában ért el lényegi eredményeket. A középkori gazdaság és társadalom története talán legnagyobb hatású szintézise, mintegy összefoglalása kutatásaink. Benne sűrítve, de élvezetesen kifejtve megtalálható valamennyi tézise, melyet a középkori források fél évszázados tanulmányozása során kimunkált. Pirenne úttörő jelentőségű gondolatai termékenyítően hatottak és hatnak ma is a történetírásban. pdf 7mb 1983 [Hidden Content]
    2 points
  9. . Doktor Ballouz (Dr. Ballouz) 2021 1. évad 720p WEB-DL H264 Hun mkv színes, szinkronizált, német, filmsorozat 44 perc zene: Boris Bojadzhiev rendező: Andreas Menck szövegíró: Conni Lubek, Kerstin Laudascher kamera: Julian Landweer vágó: Julia Dupuis Merab Ninidze: Dr. Amin Ballouz Julia Richter: Dr. Barbara Forster Daniel Fritz: Dr. Mark Schilling Nadja Bobyleva: Dr. Michelle Schwan Vincent Krüger: Vincent Patzke Sophie Lutz: Christina Mavie Meschkowski: Flori Jonas Laux: Ricardo Matthias Ziesing: Ole Clelia Sarto: Mara Ballouz Amikor a felesége halálát követő kényszerszünet után Dr. Ballouz, egy kis uckermarki kórház főorvosa visszatér a munkába, a fájdalmas emlékektől csak a segítségre szorulók iránti elkötelezettsége menti meg. Csapatával a betegekért és a múltja ellen küzd. Általános: Doktor.Ballouz-S01E01.mkv Formátum: Matroska 2 757 kb/s Hossz: 880 MiB 44 perc 38 mp 560 emp Videó #0: AVC 2 660 kb/s Képméret: 1280 x 720 (1,21) Hang7 ,25) AAC 126 kb/s-nál Info: 2 csatorna, 44,1 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  10. HIPERKARMA - SZÓLNI KELL 2024 01 - HÍVÓSZÓ.mp302 - KICSIKE FÉNY.mp3 03 - HAHÓ.mp3 04 - ÜRES VOLT A TÉR.mp3 05 - SZÍV NÉLKÜL.mp3 06 - SZÓLNI KELL.mp3 07 - ELMONDHATOD.mp3 08 - VISSZATALÁLNÁL.mp3 09 - TIK-TAK.mp3 10 - Jószerencsét!.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  11. Simon & Garfunkel – Manchester, England, May ’67 2024 01 – He Was My Brother 02 – Leaves That Are Green 03 – A Most Peculiar Man 04 – Homeward Bound 05 – For Emily, Whenever I May Find Her 06 – The Dangling Conversation 07 – The 59th Street Bridge Song (Feelin’ Groovy) 08 – Richard Cory 09 – 7 o’Clock News Silent Night 10 – A Hazy Shade of Winter 11 – At the Zoo 12 – Cloudy 13 – Benedictus 14 – Blessed 15 – A Poem on the Underground Wall 16 – I Am a Rock 17 – Anji (Instrumental) 18 – The Sound of Silence MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  12. Giuseppe de Rosa - Vallások, szekták és a kereszténység „A föld minden népe egyetlen közösséget alkot: egy az eredetük is, hiszen Isten telepítette be az emberi fajjal az egész földet. Végső céljuk is egy: ISTEN A vallásoktól feleletet várnak az emberek létük megoldatlan rejtélyeire, melyek most is, mint régen, mélységesen nyugtalanítják a szívet. Mi az ember? Mi az értelme és célja életünknek? Melyik az igazi boldogsághoz vezető út? Mi a halál? Mi az a létünket körülölelő, legvégső, megnevezhetetlen titok, amelyből eredünk és ahova megyünk?” (Zsinati nyilatkozat az Egyház és a nem-keresztény vallások viszonyáról 1.). Giuseppe de Rosa olasz jezsuita vallástörténész ebben az összefüggésben mutatja be a világ nagy vallásait és korunk legismertebb szektáit. Ismerteti történetüket, tanaikat, miközben mindig keresi – már ahol lehet – a testvéri párbeszéd lehetőségét. Egységesülő és ellentétektől felszabadult világunkban minden kereszténynek ismernie kell a zsidó hit, az iszlám, a hinduizmus és a buddhizmus tanait. Tisztán kell látnia azt is, mit hirdetnek Jehova tanúi, a Moon-szekta és az új keleti „vallások” képviselői, mit kell gondolnia és mondania, amikor lélekvándorlásról, asztrológiáról, spiritizmusról, mágiáról – sőt – sátánizmusról hall. E tudás birtokában tehet eleget Szent Péter felszólításának: „Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1 Pét 3,15). pdf 1991 55mb [Hidden Content]
    1 point
  13. F.F.Bosworth - Krisztus a gyógyító Igazi csemegét, ritkaságot tart kezében a Kedves Olvasó! A szerző, Fred Francis Bosworth, a 20. századi pünkösdi ébredési mozgalom legendás evangélistája. Szolgálata nyomán sok ezer ember élt át személyes találkozást Jézus Krisztussal, és hasonlóan nagy számban részesültek Isten természetfölötti, gyógyító érintésében. Az elsők között kezdte az evangélium üzenetét rádión is közvetíteni, mivel szolgálatára akkora volt az igény, hogy személyesen már nem tudott minden felkérésnek eleget tenni. Ezt a könyvet azért állították össze leghíresebb prédikációiból, mert így azokhoz is eljuthatott az isteni gyógyítás valósága, akiknek nem volt lehetőségük részt venni valamelyik híres sátoros összejövetelén. Szenvedélyes hangvételű üzeneteiben sokat vitatkozik kritikusaival, és sorra megcáfolja teológiai ellenvetéseiket. Az eredetileg öt prédikációt tartalmazó kötetet később tizennégy fejezetre bővítették, mely a szerző 1958-ban bekövetkezett halála után is még számos kiadást ért meg, összesen közel félmillió példányban. A Krisztus, a gyógyító tankönyvként szerepel számos teológiai intézményben az isteni gyógyítás tárgykörében. Magyar nyelven 1996-ban jelent meg először. Most a 2000-es átdolgozott, felújított, új előszóval és a szerző utolsó éveit összefoglaló utószóval kibővített amerikai kiadás nyomán, a magyar változat is számos változtatáson és javításon ment át. A kiadó bízik abban, hogy a megújult könyvet még nagyobb örömmel veszi kezébe a magyar olvasóközönség, és Krisztus, a gyógyító szolgálata nyomán hazánkban is sokan elnyerik gyógyulásukat Istentől! pdf 61mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Artist: Varied Artist Title Of Album: Brutal Metal Masters Year Of Release: 2024 Label: VA-Album Rec. Genre: Metal, Hard Rock, Hardcore Total Time: 10:18:32 Format: MP3 Quality: 320 kbps Total Size: 1450 mb Tracklist: Download: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  15. ErwinW.Lutzer - Krisztus és a többi isten Megszaporodtak a megváltók! A plakátokról guruk mosolyognak, a kirakatokban a New Age irodalom sikerkönyvei virítanak. A szellemi kínálat úgy megnőtt, hoy a káoszban a legtöbben nem ismerik ki magukat. Sokan lemondanak a tájékozódásról, és kijelentik: minden vallás, minden világnézet ugyanazt az istenséget közelíti meg más-más oldalról. Nincs abszolút igaszság, minden út jó annak, aki járja. Ugyanezek az emberek azonban nem fognak találomra fölszállni valamelyik buszra, ha a város egy meghatározott pontjára igyekeznek. Megkérdezik, melyik út vezet oda. Nagyon jól tudják, hogy amennyiben más úton haladnak, nem jutnak célba. Azzal is tisztában vannak, hogy ugyanaz a busz minden utasát egy irányba viszi. Merre menjünk hát? Melyik a jó út? Ebben a könyvben olyan ember szólal meg, aki nem habozik többé. Nem keresi a helyes utat, mert már megtalálta. Nem szubjektív élménybeszámolót nyújt arról, hogyan találja meg, hanem mindenki számára érvényes, objektív, egyszerű érvekkel igazolja, hogy Jézus Krisztus az egyetlen út az emberi élet céljához, a boldogsághoz, a beteljesedéshez. Nincs sok megváltó. Egyetlen megváltónk van: Jézus. pdf 1995 44mb [Hidden Content]
    1 point
  16. Ez ma a punk (2021) Teljes hossz: 58mb Teljes méret:130mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: punk Év:2021 01.Brigantik - Állatkínzó.mp3 02.Brigantik - Munkásosztály.mp3 03.C.A.F.B. - Mr.Molotow.mp3 04.C.A.F.B. - Punkrock Lány.mp3 05.Bebukottak - Egyszer mindenkit fèlretesz.mp3 06.Bebukottak - Proletár romantika.mp3 07.QSS - Igyunk mèg.mp3 08.QSS - Kocsmatöltelèk.mp3 09.Plüssnapalm - Kocsmaszag.mp3 10.Plüssnapalm - Moszkva tèr.mp3 11.Ies pETITS sNobs - Feminista.mp3 12.Ies pETITS sNobs - Centroszoma.mp3 13.K.G.B. ( kisgolyóband) - Vakvágány.mp3 14.Mig-29 - Tortamáz.mp3 15.Mig-29 - Dönteni kell.mp3 16.Vègállomás - Magány.mp3 17.Vègállomás - Mondd csak ( km. Hohmann Bálint, Barczi András Counter Clockwise).mp3 18.Francesco és a haverok - Nem lesz kínos.mp3 19.Francesco és a haverok - A másik oldal.mp3 20.Kinek beszèlsz te _! - Stadiont.mp3 21.Kinek beszèlsz te _! - Utcáinkon.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  17. 1366, Anglia, Beaulieu apátsága. Az ifjú Alleyne Edricson elindul, hogy megismerje a világot, mielőtt papi esküt tenne. Hamarosan összebarátkozik Johnnal, a szökevény szerzetessel, és Samkin Aylwarddal, a nőcsábász íjásszal, akik útitársául szegődnek, és elvezetik őt Sir Nigel Loring várába. Alleyne azonban az apátságon túli élet árnyoldalát is megismeri: a kegyetlen angol igazságszolgáltatást, valamint soha nem látott bátyját, Minstead álnok parasztgazdáját, akitől meg kell mentenie a szépséges és eszes Maude-ot. Barátai segítségével aztán a legendás Fehér Sereg tagja lesz – hiszen minden seregben szükség lehet egy papra –, s így egyenesen a százéves háború közepébe csöppen. A Fehér Sereg tagjai, akárcsak vezetőjük, nemes- és vidám lelkű íjászok, akiket lovagias, veszélyes és nem egyszer spamelo kalandjaik Angliából egyenesen Franciaországba, majd a spanyol Pireneusok magaslatai közé sodornak… 1891-ben, mielőtt papírra vetette volna a huszadik század legjelentősebb detektívtörténeteit, Sir Arthur Conan Doyle megírta kalandregényét, A Fehér Sereget, amit a valaha volt „legteljesebb, legkielégítőbb és legnagyratörőbb” alkotásának nevezett. Delta Vision 2017 epub [Hidden Content]
    1 point
  18. A Talentumok példázata (Földmag duológia II.) A magvető példázata Nebula-díjas folytatásában tovább követhetjük Lauren Olamina történetét a 2030-as évek társadalmi és gazdasági válsággal küszködő Kaliforniájában. Lauren, aki meg van győződve arról, hogy az emberiség problémáinak megoldását a csillagok gyarmatosítása jelenti, a híveivel együtt azon dolgozik, hogy megtegye az ehhez szükséges előkészületeket. De a társadalmi összeomlás és a fanatikusok feltörése következtében a teljes közössége rabszolgasorba kerül, és a lányát is elrabolják. Laurennek fel kell vennie a harcot az ellenfeleivel, hogy megteremthesse az új világrendet. Octavia E. Butler Földmag-duológiájának befejező kötete szédületes látomás és egyben komoly figyelmeztetés a jövőnkre nézve. Az 1998-ban megjelent regény a klímaváltozás valóra vált jóslata mellett kitüntetett figyelmet kapott az USA-ban nemrég, ugyanis a történetben mellékszereplőként megjelenő amerikai elnök az “Ismét naggyá tenni Amerikát”-szlogennel népszerűsíti magát, amit aztán később Donald Trump is használt az elnökválasztási kampányához. Agave 2023 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  19. Tatiana de Rosnay – Sarah kulcsa Eredeti cím: Elle s'appelait Sarah Eredeti kiadó: Le Livre de Poche, Párizs Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Elvesztek Párizsban Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Burján Monika Párizs, 2002. Julia Jarmond amerikai újságírónőnek cikket kell írnia az 1942-es nagy párizsi razzia évfordulója alkalmából. Ezzel kapcsolatos kutatásai során lassan feltárulnak előtte azoknak a szörnyű júliusi napoknak az eseményei, amikor sok ezer zsidót, köztük több mint négyezer gyermeket hurcoltak el, és zártak be napokra, rettenetes körülmények között a Téli Kerékpárstadionba, hogy onnan vigyék őket tovább a lágerekbe. Döbbenten tapasztalja, hogy még hatvan év elmúltával is milyen mély hallgatás övezi ezt a témát a franciák körében. És rájön, hogy a férje családja is súlyos titkot takargat… Párizs, 1942. július 16. Kora hajnalban francia rendőrök dörömbölnek egy Marais-negyedbeli lakás ajtaján. A kis Michel rémülten bújik el kuckójában, a faliszekrényben. Tízéves nővérkéje, Sarah, úgy hiszi, ott biztonságban lesz, amíg délután vissza nem jön érte. Rázárja öccsére az ajtót és magával viszi a kulcsot. Nem tudja, hogy ahová ő megy, onnan nincs visszatérés… Egy felkavaró regény a múlt és a jelen összekapcsolódásáról. A regényből 2010-ben Gilles Paquet-Brenner rendezett azonos című filmet Kristin Scott Thomas, Mélusine Mayance és Niels Arestrup főszereplésével. Formátum: pdf Méret: 1,79 MB [Hidden Content]
    1 point
  20. Alan Gratz – Menekültek Eredeti cím: Refugee Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Menekültek Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Harci Andor 1939. Németország: JOSEF egy zsidó kisfiú, aki hajón szökik el a koncentrációs tábor fenyegetése elől… 1994. Kuba: ISABEL és családja egy csónakon menekül el a folytonos lázadások és az éhezés elől. Remélik, hogy Amerikában békés jövő vár rájuk… 2015. Szíria: MAHMUD szülőföldjét erőszak és rombolás pusztítja. Családjával elindul Európa felé. Útjuk átvezet Magyarországon is… Három szívszaggató utazás a megmenekülésért. Elképzelhetetlen veszélyek: cápatámadás, bombázás, árulás… De a holnap reménye sosem vész el. Habár Josefet, Isabelt és Mahmudot kontinensek és évtizedek választják el, hármuk története mégiscsak szorosan kapcsolódik egymáshoz. Bátorság, küzdés, túlélés. Mindent az új otthonért. „Igazán élethű képet ad a menekülthelyzetről.” - Ruta Sepetys, New York Times bestseller szerző „Vannak érdekes és vannak fontos könyvek. A Menekültek mindkettő.” - Common Sense Media „Egyszerűen briliáns.” - Kirkus Reviews „Ez 2017 kötelező olvasmánya.” - YA Books Central Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,85 MB [Hidden Content]
    1 point
  21. Alan Gratz – A végső megoldás: a remény Eredeti cím: Prisoner B-3087 Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A végső megoldás: a remény Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Moldova Júlia Az Auschwitzot is megjárt ifjú Janek megindító, igaz története Mindent elvehettek tőle. Csak a reményt nem! Tíz koncentrációs tábor. Tíz hely, ahol éheztették, kínozták, rabszolgamunkára hajtották. Ahol halomra gyilkolták a zsidókat. Nem volt esélye, tudta jól… Janek Grüner mégis életben akart maradni. Tizenegy éves volt, amikor a nácik bevonultak szülővárosába, Krakkóba. Mindent és mindenkit elvettek tőle, akit szeretett, táborból táborba hurcolták. Már nem volt neve, csak száma: ő volt a B-3087-es fogoly, ahogy azt a karjára tetoválták. A pokol hétköznapi valósággá vált. A zsúfolt marhavagonok, a barakkok, a kegyetlen őrök, a mindennap bőséggel arató halál. Felvonultak előtte a holokauszt azóta elhíresült rémei: Amon Göth a kutyáival, Mengele, Ilse Koch, a buchenwaldi boszorka, Birkenau krematóriumai, a kőfejtők, a wieliczkai sóbánya… Janek mindezt látta, ott volt. Valahogy mindig megmenekült a halál torkából, hogy aztán megint az életéért kelljen küzdenie. Vajon túlélheti a borzalmakat? És ha sikerül is túlélni, visszakaphatja-e önmagát, vagy marad a B-3087-es fogoly, aki elkeseredetten kapaszkodik az élet utolsó szalmaszálába is? Az itthon is hatalmas sikert aratott Menekültek című regény szerzőjének új nemzetközi bestsellere, igaz történet alapján. „Szívszorító, magával ragadó, nyers és érzelmes…” – VOYA „Alan Gratz mestere a valóságon alapuló történelmi fikciónak, így a tizenévesek is könnyen feldolgozhatják az eseményeket.” – Helen's Book Blog Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,30 MB [Hidden Content]
    1 point
  22. Kowalsky meg a Vega - Égigérő (2023) Teljes hossz:73p Teljes méret:181mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2023 01.Égigérő.mp3 02.Fehér holló.mp3 03.Baraka.mp3 04.Szitakötő.mp3 05.Rendíthetetlen.mp3 06.Visszatérő.mp3 07.Tombold ki!.mp3 08.Legszebb dolgok.mp3 09.Eltéphetetlen.mp3 10.Te vagy a levegőm.mp3 11.Béke.mp3 12.Elég lenne (Koncertfelvétel).mp3 13.Tágas vizeken (Koncertfelvétel).mp3 14.Amire szültek (Koncertfelvétel).mp3 15.Tizenötmillióból egy (Koncertfelvétel).mp3 16.Mit mondjak még (Koncertfelvétel).mp3 17.Mint egy jel (Koncertfelvétel).mp3 [Hidden Content]
    1 point
  23. Laczik Fecó - Virtus Circus (2023) Teljes hossz:37p Teljes méret:91mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2023 01.Szabadon.mp3 02.Hierophánia.mp3 03.Áldás.mp3 04.Ne mutass mást.mp3 05.VirtusCircus.mp3 06.Jihad 2023.mp3 07.Székelyföld üzenete 2023.mp3 08.Ezeregy éj.mp3 09.Tegnapi hősök.mp3 10.Eltévedt vágy.mp3 [Hidden Content]
    1 point
  24. Jessica Niemi sorozat.1-2.Max Seeck-Boszorkányvadász-Max Seeck-Hálóban finn szerző krimi magyar nyelvű regény skandináv krimi Max Seeck-Boszorkányvadász (Jessica Niemi 1.) A valóság felülmúlja a fikciót… Helsinki gazdagok lakta elővárosában holtan találják egy híres író feleségét. A meggyilkolt nő elegáns fekete estélyiben, az arcára fagyott kísérteties mosollyal, magányosan ül az asztalfőn. Aztán a tengerből partra vetődik egy másik áldozat, és a vérfagyasztó bűntettek sorozatának ezzel még nincs vége. Eleinte úgy tűnik, hogy egy bomlott elméjű ámokfutó váltja valóra egy thrillersorozat, a Boszorkányvadászat rituális gyilkosságait. Ám Jessica Niemi nyomozó rádöbben, hogy nem egyetlen bűnözőt keres. Az elkövetők mintha valamiféle fekete mágiának hódolnának, miközben figyelik a felügyelőnő minden mozdulatát – és egy lépéssel mindig előtte járnak. Míg Jessica a különös ügyek megoldásán vívódik, saját múltjának kísértő árnyai sem hagyják nyugodni. Max Seeck krimije a psziché legmélyére hatol, és szembesíti az olvasót korunk emberének félelmeivel, és azzal, milyen manipulálhatók is vagyunk. A Boszorkányvadász a fiatal finn szerző kiugró sikere, a nemzetközi könyvpiac idei nagy felfedezése. Eredeti cím: Uskollinen lukija Eredeti megjelenés éve: 2019 boszorkány finn szerző gyilkosság horror jelen időben írt kortárs krimi mágia magyar nyelvű nemi erőszak nők elleni erőszak nyomozás pszicho-thriller pszichokrimi regény sátánizmus skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság szekták thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2020 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633247730 · Fordította: Huotari Olga - Max Seeck-Hálóban (Jessica Niemi 2.) Aznap, amikor Finnországban két népszerű influencer rejtélyes körülmények között eltűnik, egy fiatal mangaruhás nő holttestét sodorja partra a tenger. Jessica Niemi nyomozó versenyt fut az idővel, hogy megtalálja a bűnügyek közti összefüggést a Boszorkányvadász szerzőjének hátborzongató új regényében. Hat hónap telt el azóta, hogy Jessica találkozott a titokzatos boszorkányszektával, és meghalt a főnöke. A gyilkossági csoport új vezetővel az élen egy különös eltűnéssorozat felderítésén dolgozik: úgy tűnik, egy olyan bűnügyi hálózat mozgatja a szálakat, amelynek tagjai az Instagramon szerveződnek. Ráadásul valaki szórakozik a rendőrséggel. Valaki, akinek esze ágában sincs abbahagyni a halálos játékot. Miközben Jessica elszántan igyekszik az ügyre összpontosítani, éjjelente rémálmok gyötrik, melyek hirtelen túlságosan is valóságosnak tűnnek. Mintha halott édesanyja mondani akarna neki valamit, és a szekta, amely őt sok évvel ezelőtt elemésztette, most Jessica életére törne… A Hálóban egy lélegzetelállítóan izgalmas pszichológiai thriller sötét titkokról, és arról, hogy egyesek milyen messzire hajlandóak elmenni, hogy megőrizzék azokat. „Gyilkosság, emberkereskedelem, békaméreg és szomnofília – Max Seeck mesteri egyvelege, amellyel pattanásig fokozza a feszültséget. A Ragnar Jónasson-rajongók el lesznek ragadtatva.” Publishers Weekly finn szerző Finnország gyilkosság jelen időben írt krimi LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű nyomozás prostitúció pszichés betegség regény rendőr skandináv krimi sorozat része sorozatgyilkosság sztárvilág A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus > Animus, Budapest, 2021 408 oldal · ISBN: 9789633248980 · Fordította: Huotari Olga letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  25. Locke & Key - Kulcs a zárját (Locke & Key) 2021. 2. évad. 1080.p. WEB-DL.5.1.H.264.HUN 1 - 10. rész fent [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. A Gyűrűk Ura - A király visszatér.2003.2160p.UHD.BluRay.6CH.x265 The Lord of the Rings: The Return of the King.EXTENDED. szinkronizált, amerikai-új-zélandi-német kalandfilm, bővített, 263 perc, 9 Gb Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek. RENDEZŐ: Peter Jackson ÍRÓ: J.R.R. Tolkien FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Fran Walsh, Philippa Boyens, Peter Jackson ZENE: Howard Shore SZEREPLŐK: Cate Blanchett, Orlando Bloom, Liv Tyler, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Elijah Wood, Sean Bean, Andy Serkis 8 x 1Gb 1 x 700 Mb DATA PREMIUM! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. A Gyűrűk Ura: A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers) 2002.EXTENDED.2160p.10bit.HDR.BluRay.6CH.x265 amerikai-új-zélandi-német fantasztikus kalandfilm, 210 perc, 8.6 Gb Hamarosan eldől Középfölde sorsa: a gonosz ereje egyre nő, mert szövetséget kötött a két torony: Barad-dúr, Szauron, a sötét úr vára és Orthanc, amely Szarumán, az áruló mágus erődje. Frodó, a Gyűrűhordozó és hű barátja, Samu Mordor földje felé tart, hogy a tűzbe hajítsa terhét: ám egy újabb veszéllyel kell szembenézniük - felbukkan Gollam, aki magának követeli a kincset. Eközben a szövetség még élő tagjai a Kósza vezetésével újabb harcokba keverednek. Rohan lovasai mellett küzdenek és különös szövetségesekre lelnek: az Entekre. Árnyék vetül a világra. A Sötét Úr hadseregei Gondor felé vonulnak. Kezdetét veszi a Gyűrűháború. RENDEZŐ: Peter Jackson ÍRÓ: J.R.R. Tolkien FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Fran Walsh, Philippa Boyens, Stephen Sinclair ZENE: Howard Shore SZEREPLŐK: Cate Blanchett, Orlando Bloom, Liv Tyler, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Elijah Wood, Sean Bean, Andy Serkis 8 x 1 Gb 1 x 300 Mb DATA PREMIUM! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Locke & Key - Kulcs a zárját (Locke & Key) 2020. 1. évad. 720p. 1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG szinkronizált amerikai sorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Rendező: Michael Morris Vincenzo Natali Forgatókönyvíró: Meredith Averill Carlton Cuse Aron Eli Coleite Joe Hill Zene: Torin Borrowdale Szereplők: Jackson Robert Scott Steven Williams Sherri Saum Connor Jessup Laysla De Oliveira Griffin Gluck A történetben három testvér visszaköltözik a massachusetts-i családi házba, miután apjukat valaki brutálisan meggyilkolja. Az épület mágikus kulcsokkal van tele, amik mindenféle képességeket adnak nekik. Azt viszont nem tudják, hogy egy démon is meg akarja szerezni ezeket. PirateClub MediaInfo 2 Locke.and.Key.S01E01.1080p.NF.WEB-DL.DDP5.1.Atmos.H.264.HUN.ENG-PTHD.mkv Méret: 2,54 GiB Hossz: 00:56:53.494 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 4 982 Kbps Képkocka / mp: 23,976 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 768 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Vége az 1. évadnak.
    1 point
  29. Slasher ( Slasher ) 2016 HD 1080p, HDTVRIP X 264 MKV HUNSUB / 1-3 évad/ ( + 18 ) PRÉMIUM LINKEK!! színes, magyar, égetett feliratos, amerikai-angol-kanadai horror filmsorozat, 50 perc rendező: Craig David Wallace, Felipe Rodriguez író: Aaron Martin forgatókönyvíró: Jana Sinyor zene: Shawn Pierce operatőr: Geoff Wallace, Jackson Parrell vágó: Erin Deck szereplők: Katie McGrath Ty Olsson Alex Gordon Erin Karpluk Wendy Crewson Leslie Hope Rob Stewart Anthony Lemke Shamier Anderson Dean McDermott A Slasher című sorozatban egy fiatal nő kerül összetűzésbe egy sor gyilkossági üggyel, melyek szoros összefüggésben állnak a szülei ellen évekkel korábban elkövetett halálos kimenetelű merénylettel. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Slasher+S01E01+1080p+hunsub Videó információk: Méret: 515,97 MB Hossz: 0:51:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1920 x 1080 pixel Bitráta: 1 280 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 140 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Nyelvsáv: angol Feliratsáv: Magyar KÖNYVTÁRLINK! [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...