Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 09/11/2024 in all areas
-
Erdélyi László - Magyar lovagkor Az Attraktor kiadó által útjára indított, a múlt század legnagyobb magyar történészeit bemutató sorozat legújabb kötete. A könyv Erdélyi László (1868–1947), a tudós szerzetes tanár, a magyar középkor egyik legjobb ismerője két alapvető középkortörténeti munkáját tartalmazza: „A magyar lovagkor társadalma és művelődése, 1205–1526” a korszak általános áttekintését nyújtja, míg „A magyar lovagkor nemzetségei” a tárgyalt időszak legfontosabb családtörténeti-nemzetségtörténeti tudnivalóit foglalja össze. [Hidden Content]9 points
-
F.F.Bosworth - Krisztus a gyógyító Igazi csemegét, ritkaságot tart kezében a Kedves Olvasó! A szerző, Fred Francis Bosworth, a 20. századi pünkösdi ébredési mozgalom legendás evangélistája. Szolgálata nyomán sok ezer ember élt át személyes találkozást Jézus Krisztussal, és hasonlóan nagy számban részesültek Isten természetfölötti, gyógyító érintésében. Az elsők között kezdte az evangélium üzenetét rádión is közvetíteni, mivel szolgálatára akkora volt az igény, hogy személyesen már nem tudott minden felkérésnek eleget tenni. Ezt a könyvet azért állították össze leghíresebb prédikációiból, mert így azokhoz is eljuthatott az isteni gyógyítás valósága, akiknek nem volt lehetőségük részt venni valamelyik híres sátoros összejövetelén. Szenvedélyes hangvételű üzeneteiben sokat vitatkozik kritikusaival, és sorra megcáfolja teológiai ellenvetéseiket. Az eredetileg öt prédikációt tartalmazó kötetet később tizennégy fejezetre bővítették, mely a szerző 1958-ban bekövetkezett halála után is még számos kiadást ért meg, összesen közel félmillió példányban. A Krisztus, a gyógyító tankönyvként szerepel számos teológiai intézményben az isteni gyógyítás tárgykörében. Magyar nyelven 1996-ban jelent meg először. Most a 2000-es átdolgozott, felújított, új előszóval és a szerző utolsó éveit összefoglaló utószóval kibővített amerikai kiadás nyomán, a magyar változat is számos változtatáson és javításon ment át. A kiadó bízik abban, hogy a megújult könyvet még nagyobb örömmel veszi kezébe a magyar olvasóközönség, és Krisztus, a gyógyító szolgálata nyomán hazánkban is sokan elnyerik gyógyulásukat Istentől! pdf 61mb [Hidden Content]4 points
-
Dalok a Mennyből 2010 Teljes hossz: 70p Teljes méret: 159mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év: 2010 01.P. Mobil (Tunyogi Péter)-Rocktóber.mp3 02.LGT (Barta Tamás)-Mondd, mire van.mp3 03.P.Box (Bencsik Sándor)-Soha nem elég.mp3 04.Illés (Illés Lajos)-Nehéz várni.mp3 05.Európa Kiadó (Dénes József Gasner János9-Elmentek a fiúk.mp3 06.Metró (Schöck Ottó)-Gyémánt és arany.mp3 07.Bikini (Daczi Zsolt)-Temesvári vasárnap.mp3 08.Syrius (Orszáczky Jackie)-Elfáradtam.mp3 09.HBB (Fusch László)-Apák rock and rollja.mp3 10.Bergendy (Latzin Norbert)-úgy szeretném.mp3 11.Tátrai Band (Kovács Tamás)-Az utolsó dominó.mp3 12.Kex (Bianki iván)-Család.mp3 13.Illés (Pásztory Zoltán)-Gondolj néha rám.mp3 14.Syrius (Baronits Zsolt)-Igen, szép volt.mp3 15.Taurus (Radics Béla)-Zöld csillag.mp3 16.P.Mobil (Cserháti István9-Pokolba tartó vonat.mp3 17.Cseh Tamás-Egy képre gondolok, tudod.mp3 [Hidden Content]3 points
-
Kristín Marja Baldursdóttir – A sirályok kacagása Eredeti cím: Mávahlátur Eredeti kiadó: Forlagið Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: A sirályok kacagása Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szépirodalmi kötetek Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Veress Kata A gyönyörű Freyja, néhány évnyi házasság után, Amerikából hazatér Izlandra. Fehér bőre, vörös ajka, hosszú, fekete haja, hideg-kék tekintete és kólásüvegre hasonlító, csodás teste fenekestül felforgatja a kis halászfalu életét. A férfiak körülötte legyeskednek, a nők csodálják. Ám a 12 éves Aggát, Freyja unokahúgát nem olyan könnyű megszédíteni. Szerinte Freyja gonosz, talán nem is igazi ember, hisz a tekintete olyan, akár a gleccser, és különben is nagyon furcsán viselkedik. Nem eszik húst, hét bőröndnyi ruhát hozott magával, és hidegebbnek tűnik egy kihűlt hullánál, ráadásul éjszakánként hosszú sétákat tesz, állítólag a tengerparti szikláknál. Amikor egy éjjel váratlan haláleset történik, Agga úgy érzi, beigazolódott a gyanúja, és elhatározza, hogy figyelni fogja Freyja minden mozdulatát… Rejtélyes halálesetek, intrikák és szerelmi bonyodalmak fonódnak össze ebben az ötvenes évek Izlandját bemutató fekete komédiában, melyből 1998-ban színdarab, 2001-ben pedig számos díjjal kitüntetett film is készült. Formátum: pdf Méret: 1,16 MB [Hidden Content]3 points
-
Flandorffer Tamás Hajas József - Ló és lovaglás A szerzők lóbarátoknak, kezdőknek és a szabadidő-, hobbilovasainak szánják könyvüket. Főként azoknak, – akik szórakozásból, s nem hivatásszerűen, nem mindenáron teljesítményre törekedve űzik a lovassportot; – akik a lovaglás nyújtotta egészséges és harmonikus mozgásban keresnek és találnak felüdülést; – akik, bár a lóápolás nem tanult mesterségük, a lóval való foglalkozás öröméért, kikapcsolódásként mégis szívesen vállalják annak gondját-baját. [Hidden Content]2 points
-
Troppo.2022 - 2024. 1. 2. ÉVAD. SD. 720p. 1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.HUN.ENG szinkronizált, ausztrál sorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Thomas Jane Ted Conkaffey Nicole Chamoun Amanda David Lyons Damford Sun Park Yoon Sun Cramer Cain Wayne Yerin Ha Ah Rah Ling Cooper Tang Hench Kate Beahan Olivia Thomas Weatherall Charlie Sonny Lee Jong Min Alkotók kamera: Martin McGrath vágó: James Manche rendező: Jocelyn Moorhouse zene: David McCormack Antony Partos Matteo Zingales szövegíró: Yolanda Ramke Amanda Pharrell, a felkavaró, bűnös múlttal rendelkező különc magánnyomozó összefog a kegyvesztett exzsaruval, Ted Conkaffey-vel, hogy együtt oldják meg egy koreai tech guru eltűnésének ügyét. PirateClub MediaInfo 2 Troppo.S01E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hun-ARROW.mkv Méret: 3,67 GiB Hossz: 00:59:53.640 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 7 948 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 Troppo.S02E01.1080p.AMZN.WEB-DL.DDP5.1.H.264.Hun-ARROW.mkv Méret: 4,12 GiB Hossz: 00:58:47.280 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x960 Bitráta: 9 205 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 2.000 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A 2. ÉVADNAK.1 point
-
A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi (The Lord of the Rings: The Rings of Power) 2022 - 2024. 1. 2. ÉVAD. SD. 720p. 1080p. HDR.2160p.WEB.H265. szinkronizált amerikai akciófilm-sorozat, kalandfilmsorozat, drámasorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Morfydd Clark Galadriel Benjamin Walker Gil-galad Nazanin Boniadi Bronwyn Peter Mullan Cynthia Addai-Robinson Trystan Gravelle Augustus Prew Lenny Henry Lloyd Owen Simon Merrells Daniel Weyman Owain Arthur Alex Tarrant Geoff Morrell Amelie Child Villiers Thusita Jayasundera Will Fletcher Kip Chapman Sara Zwangobani Fabian McCallum Leon Wadham Maxine Cunliffe Peter Tait Ian Blackburn Anthony Crum Beau Cassidy Robert Aramayo Elrond Ismael Cruz Cordova Arondir Maxim Baldry Isildur Charles Edwards Celebrimbor Markella Kavenagh Elanor 'Nori' Brandyfoot Sophia Nomvete Disa Charlie Vickers Halbrand Alkotók rendező: Wayne Yip Juan Antonio Bayona Charlotte Brandstrom író: John Ronald Reuel Tolkien forgatókönyvíró: Jason Cahill Gennifer Hutchison producer: Ron Ames Christopher Newman Középfölde másodkorának legnagyobb hőseit és legendáit. Ez az epikus történet évezredekkel A hobbit és az eredeti Gyűrűk Ura trilógia cselekménye előtt játszódik, egy olyan korban, amikor hatalmas erők emelkedtek a magasba, birodalmak virágoztak, majd omlottak össze, a legbátrabb hősök néztek szembe a legnagyobb megpróbáltatásokkal, a szálakat pedig a leghatalmasabb gonosz teremtmények próbálták mozgatni. PirateClub MediaInfo 2 The.Lord.Of.The.Rings.The.Rings.Of.Power.S01E01.2160p.mkv Méret: 8,87 GiB Hossz: 01:05:47.250 Formátum: HEVC (High Efficiency Video Coding) Felbontás: 3840x1600 Bitráta: 18.1 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.40:1 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 576 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] PirateClub MediaInfo 2 The.Lord.of.the.Rings.The.Rings.of.Power.S02E01.HDR.2160p.mkv Méret: 10,52 GiB Hossz: 01:16:06.959 Formátum: HEVC (High Efficiency Video Coding) Felbontás: 3840x1600 Bitráta: 18.6 Mbps Képkocka / mp: 24 Képarány: 2.40:1 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 640 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 6 Bitráta: 576 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 2. ÉVAD. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] VÉGE A 2. ÉVADNAK. Folyt. köv.1 point
-
Géczi Erika - Ha kimondanám… (2024) Teljes hossz: 48p Teljes méret: 130mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2024 01.Ha kimondanám.mp3 02.Földre szállt Istenek vagyunk.mp3 03.Lélekhíd.mp3 04.Mozdonyfüst.mp3 05.Hova futsz.mp3 06.Én vagyok a jó, én vagyok a rossz.mp3 07.Ahogy a fák.mp3 08.Imádok élni.mp3 09.Na ki az Úr.mp3 10.Vagyok és leszek.mp3 11.Van az úgy.mp3 12.Barátom (koncertfelvétel).mp3 [Hidden Content]1 point
-
Nagy Házibuli Lemez IX. (slágerek a népszerű tv műsorból)(2024) Teljes hossz: 49p Teljes méret: 112mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: mulatós Év: 2024 01.Tilinger Attila-Tükör.mp3 02.Bradics Jácint-Miért félnék álmodni.mp3 03.Raul-Jégkocka.mp3 04.Tilinger Attila-Tombolj (Night Dub Mix).mp3 05.Rózsás Viktória-Magányos játék.mp3 06.Szabyest-Nagyon be vagyok rúgva.mp3 07.Suzy-Ezért ma úgy berúgok.mp3 08.Galát Norbert-Vagyok aki vagyok.mp3 09.Tilinger Attila-A csend szava.mp3 10.Rózsás Viktória-Neked ki vagyok én.mp3 11.Suzy-Rabul ejt az a barna szempár.mp3 12.Bradics Jácint-Élj szabadon.mp3 13.Raul-Igazat hazudtam.mp3 14.Tilinger Attila-Nem harcolok érted.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Jerry Lee Lewis – The Rock’n’Roll Icon 2024 01 – Great Balls of Fire 02 – Money (That’s What I Want) 03 – Breathless 04 – What’d I Say 05 – It Won’t Happen With Me 06 – Mean Woman Blues 07 – John Henry 08 – Break-Up 09 – Big Blon’ Baby 10 – Whole Lotta Shakin’ Goin’ On 11 – High School Confidential 12 – Matchbox 13 – Lovin’ Up a Storm 14 – Good Golly Miss Molly 15 – Hang Up My Rock and Roll Shoes 16 – Lewis Boogie 17 – Sweet Little Sixteen 18 – When I Get Paid 19 – It’ll Be Me 20 – Good Rockin’ Tonight 21 – Hello Josephine 22 – Little Queenie 23 – Save the Last Dance for Me 24 – C.C. Rider 25 – Jambalaya 26 – Goodnight Irene 27 – (It All Depends) Who Will Buy the Wine 28 – Ubangi Stomp 29 – Crazy Arms 30 – Fools Like Me 31 – Baby, Baby, Bye Bye 32 – Old Black Joe 33 – Ballad of Billy Joe 34 – I’ll Make It Up to You 35 – It Hurt Me So 36 – Livin’ Lovin’ Wreck 37 – When the Saints Go Marching In 38 – How’s My Ex Treating You 39 – I Can’t Trust Me (In Your Arms Anymore) 40 – Let’s Talk About Us 41 – I Could Never Be Ashamed of You 42 – Love Made a Fool of Me 43 – Hello Hello Baby 44 – Turn Around 45 – Frankie and Johnny 46 – Home 47 – Cold Cold Heart 48 – Bonnie B 49 – I’ll Sail My Ship Alone 50 – Put Me Down MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Titus Lívius - A római nép története 1-7. Livius nagy műve a nagyszerű római gesztusok gyűjteménye. Emberei mind olyan rómaiak, mint ahogy a rómaiakat elképzeljük, és hogy így képzeljük el, az nem kis mértékben Liviusnak köszönhető. Livius hagyományozta az utókorra a rómaiság sokatmondó helyzeteit: Brutust, a konzult, amint halálra ítéli fiait, és végignézi kivégzésüket; Horatius Coclest a hídfőnél; Menenius Agrippát, amint lecsillapítja meséjével a lázongó köznépet; Mucius Scaevolát, amint jobbját tűzbe tartja, Coriolanust és az eke mellől diktátornak hívott Cincinnatust; a római követet, aki háborút és békét hoz tógájában – akárhol ütjük fel, mindenütt olyan jelenetre találunk, amely fiatal nemzedékek százainak vérét indította gyorsabb ütemre a római jellem igézetével… Inkább művész volt, mint tudós, a drámai hatás kedvéért feláldozta az igazságot; a római előidők nyers egyszerűsége iránt nem volt érzéke…. De sokkal fontosabb, hogy érzéke volt Róma méltósága iránt. Megírta azt a történelmet, amelyet kora várt tőle, az augustusi imperium méltó előtörténetét. Az utókor tőle tanulta meg, hogyan kell a nemzeti történelmet, amely sokszor csak barbár harcok, kegyetlen rablókalandok emléke, áthumanizálni, a magasztos pátosz síkjára felemelni. Szerb Antal pdf 10mb 1982 [Hidden Content]1 point
-
Michael Grant - Róma császárai Az egyetemi oktatás céljait szolgáló munka a Római Birodalom császárkorának (Kr.e. 31-Kr.u. 476) kiemelkedő uralkodóit mutatja be velős életrajzi cikkek, portrétanulmányok formájában. Rajtuk kívül e félezer év alatt még hivatalosan létezett vagy száz uralkodó, ám ezek többségének hatalma vagy csak kis területre korlátozódott (mert ellencsászárok voltak, szűk körben támogatott önjelöltek) vagy más okból (pl. uralkodásuk rövidsége miatt) voltak jelentéktelenek. A szerző elöljáróban megállapítja, hogy ezek az emberileg-szellemileg nagyon különböző „koronás fők” mindenképp súlyos felelősséget hordoztak, hiszen a világ legnagyobb területű és máig legtöbb népet, népcsoportot magába foglaló birodalma kormányzásának terhét viselték – föltétlenül figyelemre méltó tehát működésük emlékezete. Arról nem is szólva, hogy Augustus, Diocletianus vagy Constantinus nélkül bizonyosan másként alakult volna a világ történelme, mint velük; a művelődéstörténet pedig számon tartja a tehetségtelen akarnokokat, a szeszélyes vagy őrült gonosztevő uralkodókat is (pl. Nero, Caligula). ; A kilencvenkét életrajz időrendben és dinasztiánként következik. A cikk címében a császár nevének ma elterjedten használatos – tehát rövid – alakja áll és uralkodásának évszáma. A tanulmányok megemlékeznek születésének körülményeiről, családjáról, neveltetéséről, politikai vagy katonai pályafutásának állomásairól, trónra jutásának körülményeiről, uralkodásának jellemző eseményeiről és epizódjairól (mint háborúk, belpolitikai lépések, trónviszályok, fontos intézkedések stb.), értékelik működésének eredményeit, esetleges kudarcait, emberi arcélét, jellemét és persze élete lezárultát. Természetesen az életrajzok mind tartalmi, mind terjedelmi szempontból nagyon eltérőek, hiszen tükrözik egy-egy császár jelentős vagy jelentéktelen mivoltát, de azt is, hogy milyen minőségű és mennyiségű forrás maradt fönn róluk. Valamennyi cikket a lehető leghitelesebb – többnyire a pénzek, érmek alapján rekonstruált – portréábrázolás illusztrálja. ; A Nyugat-Római Birodalom összeomlásának esztendejében (Kr.u. 475 októberétől 476 szeptemberéig) uralkodó Romulus császár szomorú és történelmi korszakot lezáró életrajza után áll a Latin és görög szerzők jegyzéke (azaz a forrásként fölhasznált ókori művek alkotóinak kislexikona), a Latin kifejezések magyarázata és a térképmellékletek névmutatója. A dinasztiákat illusztráló leszármazási táblázatokkal is szemléltetett kötet sokkal több, mint egyetemi segédkönyv – kitűnő kézikönyv, lebilincselő olvasmány. pdf 1984 23mb [Hidden Content]1 point
-
Narine Abgarjan – Szimon Eredeti cím: Симон Eredeti kiadó: АСТ, Москва Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Égből hullott három alma Magyar kiadó: Typotex, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Goretity József Meghal Szimon, az örmény hegyi városka öreg kőművese. Özvegye meglepő módon a köztiszteletben álló, de híresen csapodár férfi négy korábbi szeretőjét hívja el a temetésre. A visszaemlékezésekből kibontakozó kaukázusi nősorsokat jóval több köti össze egymással, mint az esendő, de szeretetre méltó férfi szerelme. Abgarjan egymásba indázó, tragikomikus humorral és mágikus motívumokkal átszőtt történetei az élet bonyolultságáról, kegyetlenségéről és szépségéről mesélnek, kifogyhatatlan képzelőerővel és mély emberi melegséggel. Formátum: pdf Méret: 1,45 MB [Hidden Content]1 point
-
Buda & Pest - Egy város zivataros századaiból Százötven esztendővel ezelőtt, Magyarország szívében, a Duna két partján álló, egymással régóta kacérkodó települések végleg összekötötték a sorsukat. Így született meg Európa egyik legszebb, legkülönlegesebb fővárosa: Budapest. De a történet nem ekkor kezdődött! Sokkal régebben… A regény, amit a Kedves Olvasó a kezében tart nem kisebb dologra vállalkozik, minthogy bemutassa Buda és Pest nyolcszáz éves történetét, két család generációinak – sokszor egymással összefonódó – sorsán keresztül. Kalandos, romantikus, rejtélyekkel átszőtt történet ez, ahol virágzás és hanyatlás, pompa és nyomor, megszállás és forradalmak, ostromok és hősies helytállás képei villannak fel a tatárjárástól a török hódoltságon át a nyüzsgő világvárosi létig. Közben pedig ármány és viszályok, bűnök és erények, bosszú és megbocsátás, balsors és szerencse, gyűlölet és szerelem kuszálják a szálakat. Vajon mit nyit a Farkas család egyik őse által a leszármazottakra hagyott, különös kulcs, amelynek a feje egy álló griffet mintáz? Mi köze van mindehhez a Révész famíliának? Hogyan boldogulnak a pesti és a budai polgárok a történelem forgatagában? A tizenhat történelmiregény-író által közösen írt, sokszínű, mégis egységes történetet feldolgozó, monumentális regény ezekre a kérdésekre úgy adja meg a választ, hogy közben egy hihetetlenül izgalmas időutazásra invitálja olvasóit. pdf 2023 7mb [Hidden Content]1 point
-
Lucy Score – Mindörökké soha Eredeti cím: Forever Never Eredeti kiadó: That's What She Said Publishing Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Mindörökké soha Magyar kiadó: Pioneer Books A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Bótyik Bettina Zora Brick Callan akkor érzi magát a legjobban Mackinac szigetén, amikor tél van, és eltakarodnak a turisták. A csupa izom, nagy szakállú rendőr szereti a magányt, a csendet, az állandóságot. Meg a marharagut, amit minden héten főz magának egy nagy fazékkal. Nem hánytorgatja fel a múltat, felelősségteljesen végzi munkáját, békében él önmagával. Ám egy reggel váratlanul felbukkan a szigeten Remi Ford, Brick gyerekkori barátja. Több is ő, mint barát: az öccse régi partnere, Brick exfeleségének legjobb barátnője, ráadásul a főnöke lánya. Egyértelműen tiltott gyümölcs, aki mindent megtestesít, ami hiányzik a férfiból: vidám, szertelen, cserfes lány, akinek a neve egybeforrt a csínytevésekkel, kamaszként örökké Brick húzta ki a csávából. A szinesztéziáját művészként kamatoztató Remi már évek óta Chicagóban él, ahonnan igen ritkán látogat haza a családjához. Bricknek elég egyszer Remi ragyogó zöld szemébe nézni, hogy tudja, a lány bajba keveredett. Ösztönösen próbálná védeni, mint mindig, de Remi elutasítja a segítségét. Nem tud és nem is akar megbocsátani a férfinak, aki sok évvel ezelőtt összetörte a szívét. Brick is legszívesebben távol tartaná magát a veszélyesen vonzó nőtől, de a jelek szerint csak ő látja, hogy Remi csupán árnyéka önmagának. Miért jött váratlanul haza, és miért ég nála a villany éjszaka is? Muszáj közel férkőznie a nőhöz, még ha ezzel búcsút is mondhat megszokott életének. Formátum: pdf Méret: 2,67 MB [Hidden Content]1 point
-
J. Goldenlane: Városi történet 92% epub történelmi fikció Hát mi mást tehet egy magányos, gyenge nő, ha idegen katonák törnek rá, mint hogy megmérgezi őket? [Hidden Content]1 point
-
Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat *** Timothy Zahn: A káosz ébredése (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 1.) Eredeti cím: Chaos Rising Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A káosz ébredése Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 19 évvel a Yavini csata előtt. ISMERD MEG THRAWN KORAI ÉVEIT A CHISS BIRODALOMBAN! EGY ÚJ STAR WARS-TRILÓGIA ELSŐ KÖTETE TIMOTHY ZAHNTÓL A galaxis peremén túl terülnek el a zűrzavaros, feltérképezetlen és szinte járhatatlan Ismeretlen Régiók, amelyek rengeteg titkot és ugyanannyi veszélyt rejtenek. Az örvénylő káosz szívében fészkel a Chiss Birodalom, egy rejtélyes faj, és az őket vezető Kilenc Uralkodócsalád otthona. A chissek világa a nyugalom és a stabilitás szigete, ám a fővárosuk ellen intézett vakmerő támadás következtében a béke darabokra hullik. A támadók kilétére semmiféle nyom nem utal, így az összezavarodott chissek egyik legragyogóbb tehetségű fiatal tisztjüket küldik a láthatatlan ellenség felkutatására. A közrendi származású katonát Thrawnnak hívják. A Chiss Expanziós Védőflotta erejének támogatásával és bajtársa, Ar’alani admirális segítségével, Thrawn elkezdi összerakni a mozaikdarabkákból a keresett válaszokat. Ám miközben – az első parancs értelmében – egyre mélyebbre hatol a népe által Khaosznak nevezett hatalmas területen, az ifjú tiszt kénytelen belátni: a kapott küldetés nem az, aminek látszik. A Chiss Birodalmat fenyegető veszély pedig csak a kezdet. Timothy Zahn: Államérdek (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 2.) Eredeti cím: Greater Good Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Államérdek Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. A THRAWN – CHISS BIRODALOM-TRILÓGIA MÁSODIK KÖTETÉBEN AZ ADMIRÁLIS ÉS SZÖVETSÉGESEI VERSENYT FUTNAK AZ IDŐVEL, HOGY MEGMENTSÉK A CHISS VILÁGOKAT A LÁTHATATLAN ELLENSÉGTŐL! Vajon kihez köt a hűség, ha a flotta és a családod között kell választanod? Legutóbbi diadala során Thrawn győzelemre vezette a chisseket, és dicsőséget hozott a Mitth családnak – a Chiss Birodalomra leselkedő igazi fenyegetést azonban nem sikerült elhárítani. Az ellenség ezúttal nem küld megfélemlítő üzeneteket, nem ad ultimátumokat, és nem vonultat fel hajókat a Khaosz peremén. Ehelyett kedvességgel és nagylelkűséggel csábít: ajándékokat és ellentételezés nélküli szolgáltatásokat kínál. A birodalomban egymást követik a látszólag össze nem függő, nyugtalanító események, amelyek mintha a chissek végzetét vetítenék előre. Thrawn és az Expanziós Védőflotta ki akarja deríteni, mi folyik, és eközben hátborzongató igazság nyomára bukkannak. Ellenségük ugyanis nem a városaik elfoglalására vagy javaik fosztogatására tör, hanem a Chiss Birodalom legmélyebb alapjait támadja: célja, hogy elmélyítse a viszályt a Kilenc Uralkodócsalád és az alattuk álló Negyven Nagy Ház között. A gyanakvás még a szövetségesek között is felüti a fejét, rivalizálás kezdődik, és hamarosan minden harcosnak el kell döntenie, hogy mi a fontosabb: a saját családja biztonsága, vagy a Chiss Birodalom túlélése. Timothy Zahn: Járulékos veszteség (Star Wars: Thrawn: Chiss Birodalom sorozat 3.) Eredeti cím: Lesser Evil Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Járulékos veszteség Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Draveczki-Ury Ádám Játszódik: 18 évvel a Yavini csata előtt. TIMOTHY ZAHN LEGÚJABB THRAWN-TRILÓGIÁJÁNAK NAGYSZABÁSÚ ZÁRÓKÖTETÉBEN CSAK EGY HAJSZÁLON MÚLIK A CHISSEK SORSA! A Chiss Birodalom, mint hatalmi központ, évezredeken át a nyugalom szigete és az egység jelképe volt. A Kilenc Uralkodócsalád vezetése alatt álló impérium erős bástyaként szolgált az Ismeretlen Területeken hullámzó zűrzavarban. Egy fondorlatos ellenség azonban kikezdte ezt a stabilitást, célja a bizalom és a lojalitás megrendítése. A családok hűségen alapuló viszonyaiba befurakodott a megosztottság. Az Expanziós Védőflotta erőfeszítései ellenére a Chiss Birodalom egyre közelebb sodródik a polgárháborúhoz. A chissek számára nem idegen a háborúskodás: annak idején a Khaoszban kivívott elsőségüket is véres harcokkal és kegyetlen pusztítással alapozták meg, melyek már rég a feledés homályába merültek. Egészen mostanáig. A birodalom jövőjének biztosítása érdekében Thrawnnak mélyen le kell ásnia a múltba, és fel kell derítenie az Első Uralkodócsalád felemelkedését övező sötét titkokat. Egy család valós öröksége mindig csak annyira erős, mint a megalapozására szolgáló legendák – még akkor is, ha ezek hazugságokra épülnek. Vajon hajlandó-e feláldozni Thrawn mindent, beleértve az otthonát is, hogy megmentse a Chiss Birodalmat? *** A könyvekért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 11,1 MB [Hidden Content]1 point
-
Sári Edina: Tűzszivárvány epub LMBTQ, 18 éven felülieknek Az óvodás kisfiú, Somlai Attika nem érti, miért veri meg az apja azért, ha babázik, miért vágatja kopaszra a haját, hogy „normális legyen végre”, és miért őrjöng attól, hogy az ő fia lányos játékokat játszik. Utolsó mentsvárként a keménykezű nagyapára bízza, hogy az faragjon férfit belőle, hiszen neki már jól bevált és hatásos módszere van erre, ám Attikával ő is kudarcot vall. Egy, még az övéi közül is kitaszított cigányfiú őszinte barátsága és szövetsége kíséri el aztán a felnőtté válás – számára különösen is – megrázó útján, amelyen mássága miatt számtalan harcot vív meg önmagával és a környezetével, ez utóbbi zsigeri gyűlöletével és elutasításával szembenézve. Kitűzött célja érdekében azonban elhatározza, hogy mindent kibír… A nagysikerű Pauza-trilógia és a Halálúton Horvátországba menekültnapló szerzőjének legújabb regénye, a Tűzszivárvány, az élni és élni hagyni elvén alapul, és a társadalmi normák, normálisnak vélt elvárások, szokásjogok tükrében meséli el egy közülünk való ember tragikus élettörténetét. Tizennyolc éven felülieknek! [Hidden Content]1 point
-
Veronica Cossanteli: A csibukok varázslatos földjén 94% epub 7.42Mb Veronica Cossanteli: Kihaltkák 83% epub 548Kb fantasy gyerekeknek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az erdő mélyén egy titokzatos farm lapul, ahol bármely pillanatban történhet valami meglepő és váratlan esemény. Amikor George egy rejtélyes álláshirdetésre jelentkezik, még nem sejti, hogy itt köt ki, és hamarosan különlegesnél különlegesebb állatok gondozását bízzák rá. Akadnak köztük kicsik és nagyok, barátságosak és kifejezetten bárdolatlanok is. Egyetlen közös jellemzőjük, hogy állítólag kihaltak. Vagy már csak a mesékben és mítoszokban léteznek. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Mortifernek, a hatalmas baziliszkusznak nyoma vész. George a keresésére indul: meg kell találnia, mielőtt a közeli városka lakói akadnának rá. Esetleg maga Diamond Pye, a hírhedt preparátor, akinek a kitömött állatokból álló gyűjteményét kifejezetten megkoronázná egy igazi baziliszkusz. Hát még a Wormestall Farm összes többi kihaltnak hitt állata! A keresés során George mellé szegődik az idegesítő természetű Prudence, az új lány a suliból, aki nem mellékesen Diamond Pye mostohalánya. Meggyűlik a bajuk egy kutyaágyban fészkelő harcias dodóval, a tóban élő dinoszaurusszal, néhány kőszoborral, és fény derül rá, mi rejtőzik a nagy istállóban, amelynek falai mögül a sütemény illatán kívül néha füst is kanyarog elő. Mesebeli lényekkel tarkított, fordulatos, szívmelengető történet barátságról, összetartozásról, a különcségek, különlegességek értékéről, humorral és némi varázslattal fűszerezve. [Hidden Content]1 point
-
Becca Prior - Festett testek 1-5 LMBTQ, romantikus 1. Becca Prior: Festett testek 92% epub, mobi Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepét egy mesterkurzuson. Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej. Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen. Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret. Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik. El kell titkolnia a másságát, mert a nevelt fia gyűlöli a melegeket. Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet. Becca Prior új sorozatának első kötetében ismét helyet kap a romantika, a bizsergetően nyers erotika és a humor is. A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjének új trilógiája is tartogat meglepetéseket. 2. Becca Prior: Festett testek 2. 92% epub, mobi Létezik szerelem első látásra, de sajnos vak. Russell ezt a következtetést vonja le, amikor Ink Beaumont, a híres művész még a harmadik találkozásnál sem ismeri fel. Mire Ink rádöbben, hogy ő is végzetesen vonzódik a félszeg, vörös fiúhoz, azt is belátja, hogy mindketten másra vágynak. Ő feltétlen megadást és alárendelődést várna el, Russ azonban nem érzi képesnek magát egy ilyen kapcsolatra. Aztán fordul a sors kereke, és hamarosan egy fedél alatt találják magukat. Russ tart a lehengerlő férfitől, mégis hagyja, hogy bűvkörébe vonja és levegye a lábáról. És bár számukra látszólag nincs közös jövő, mindketten tudják, hogy nehezen fognak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak. Vajon megtalálják-e a megoldást, sikerül-e áthidalniuk a köztük tátongó szakadékot? A nagy sikerű Festett testek sorozat második kötete ezúttal az ő életükbe enged bepillantást, Becca Prior már megszokott, kendőzetlen stílusában, rengeteg érzelemmel és perzselő erotikával. 3. Becca Prior: Festett testek 3. 95% pdf, epub, mobi Mégis létezik szerelem első látásra! – gondolja Angus Caldwell, a sikeres építési vállalkozó, amikor találkozik Skyjal, a vörös démonnal. Csakhogy a gépezetbe homokszem kerül, mert kiderül, hogy Sky férfi, méghozzá híres drag queen, és a véletlenek vígjátéka gyorsan drámába csap át. A sors azonban újabb tréfát űz velük, amikor ismét összesodorja őket. Angus élete sarkaiból fordul ki, mert rájön, hogy Sky férfiként is vonzza, mint a mágnes. Belső vívódása, az érzések és a homofób, bigottan vallásos nevelés harca a lelkében az összeomlás felé sodorja, és nem talál kapaszkodót. Sky Summers igazi különc, az élet császára. Családja és barátai mindenben támogatják, bármihez nyúl, sikerre van ítélve. Bárkit megkaphat, akit megkíván. Csak szerelmi élete nincs – és nem is lehet –, mivel aromantikusként vallja, hogy képtelen az érzelmi kötődésre. Magukkal és egymással vívott harcaik belső utazásra invitálják az olvasót. Vajon sikerül-e megtalálniuk a harmóniát, az egymáshoz vezető utat? A Festett testek harmadik kötete mélyebb hangvételű, komolyabb témákat boncolgat, de természetesen nem marad el a humor és az erotika sem! Becca Prior népszerű sorozatának új része is tartogat meglepetéseket. 4. Becca Prior: Festett testek 4. 88% pdf Ink Beaumont és a férje, Russell közös élete maga lehetne a csoda. Tökéletesen kiegészítik egymást, gazdagok és sikeresek. Csakhogy az ember sohasem elégedett azzal, amije van. Másra vágyik, ismeretlenre, izgalmasra. Sky és Angus is boldogan élhetnének, míg meg nem halnak, ha nem motoszkálna ott bennük a gondolat, hogy amit egymásnak nyújtanak, az kevés. Talán a másik többet szeretne, mint amit ebben a kapcsolatban megkap. Ők négyen barátok. Ink és Sky már régóta ismerik egymást, és mindketten évekig éltek abban a hitben, hogy magányos farkasként, gidákra vadászva öregszenek meg. Aztán betoppant Russell és Angus, a két szívtipró pedig megszelídült, legalábbis látszólag. Azonban a múlt, a régi életük árnyéka mindig ott lebegett a fejük felett, nehéz perceket okozva nekik és a párjuknak is. A kérdés csak az, vajon valóban másra vágynak-e, vagy netán Russ és Angus szeretné kipróbálni azokat az izgalmas dolgokat, amiket Ink és Sky éveken át gyakorolt. És vajon valóban létezik-e olyan, hogy a testi szerelem nem csak két ember között működik? A Festett testek sorozat negyedik kötetében, már ismert karakterek mutatkoznak be új szerepekben. Az olvasókat a szokottnál is több humor, és perzselőbb erotika várja! 5. Becca Prior: Festett testek 5. 93% mobi Brody Neville a válását igyekszik kiheverni. A bűntudat szinte felemészti, amiért felrúgta a családi idillt, hogy megélhesse a melegségét. Három lánya az élete értelme, és nehezen birkózik meg azzal, hogy tönkretette a boldogságukat. Harmincöt évesen úgy érzi, talán már késő új életet kezdeni. Jesse Durant a Művészeti Akadémia Diákönkormányzatának elnöke, remek tanuló, tehetséges művész. Legalábbis ezt látja a külvilág. Valójában azonban egy sérült lelkivilágú, tizenhét éves homoszexuális fiú, akit az apja elüldözött otthonról a coming out után. Anyagi nehézségei vannak, magányos. Saját kitaszítottságát azzal igyekszik kompenzálni, hogy tűzzel-vassal küzd az iskolai zaklatás ellen, és kiáll perifériára szoruló társai mellett. Kettejük találkozása sorsfordító. A kamaszfiú és a középkorú férfi szerelme nemcsak a környezetük rosszallását váltja ki, hanem komoly veszélyeket is rejt. Brody akár börtönbe is kerülhet, ha kitudódik a dolog. Vajon mindketten elég elkötelezettek-e egymás iránt, kiállják-e a próbákat, vagy feladják a harcot, és elengedik egymást? A Festett testek zárókötete a megszokott humor és érzékiség mellett ezúttal kényes témát boncolgat. [Hidden Content]1 point
-
Ludányi Bettina – Mennem kell Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2018, 2020 Van különbség bűn és bűn között? Isabella da Silva bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban. Egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása, ezért Barcelonába költözik. A sors úgy hozza, hogy belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. De vajon tényleg véletlen volt ez a találkozás? Bella azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti.A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a gonosszal. Vajon képes lesz meglelni önmagában az erőt? Ludányi Bettina legújabb regényében semmi sem az, aminek látszik. Nem tudhatod, ki visel álarcot, és melyik maszk mögött rejtőzik az igazi gonosz. Minden oldallal egyre többet és többet akarsz, a VÉGE főcím után pedig újra át akarod majd élni az élményt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,91 MB [Hidden Content]1 point
-
Ludányi Bettina: Fájdalmas jegyesség (novella) A novella a Teremtett látszat című könyvhöz tartozik. Az egyik kulcsszereplő, Luisa Mazzi életébe nyerhetsz betekintést. (A Teremtett látszat c. könyv keresés alatt) Formátum: pdf Méret: 4,64 MB [Hidden Content]1 point
-
Arthur Madsen - Five 1-2 pdf, epub, mobi fantasy 1. Arthur Madsen: Az új generáció Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Évezredekkel ezelőtt Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely képes volt befolyásolni a bolygók mozgását. Az emberiség nem tudja, hogy létezik egy másik világ, egy ismeretlen birodalom, amelynek királynője mindenáron meg akarja kaparintani magának a legnagyobb hatalmat. Öt gyerek élete változik meg örökre, amikor valaki ellopja a medált, és ezzel együtt a fény is eltűnik a Földről. Az árvaházban nevelkedő Yeni, Jauns, és Nuwe, valamit a jómódú családból származó Berria és Baru csak egymásra támaszkodhatnak, ha sikerrel akarnak járni. GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK HARCA EGY IDEGEN VILÁGBAN. A BÁTORSÁG, A BARÁTSÁG ÉS A HŰSÉG PRÓBÁJA A VILÁG SORSA AZ Ő KEZÜKBEN VAN. 2. Arthur Madsen: Shamala bosszúja Újra egy varázslatos kaland veszi kezdetét, amelyben harcok, cselszövések, titkok és árulások kísérik hőseink útját, de vajon a barátságok elég erősek ahhoz, hogy minden próbát kiálljanak? A FIVE 2 egy csodálatos mese egy másik világról, ahol csak egy dolog biztos, és ezt a gyerekek is tudják: a sorsuk végérvényesen eldőlt, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen. [Hidden Content]1 point
-
Az ikrek, Adam és Neil Brown sorsa már születésükkor megpecsételődött, életben maradásuk is csoda volt azon az Az elátkozott napon. Mindennapjaikat misztikus halálesetek kísérik, melyeket mindössze egyetlen jelentéktelennek tűnő nyom köt össze. A titokzatos üggyel Michael Connort, a cleveland-i rendőrség öntörvényű detektívjét bízzák meg, aki rendkívüli nyomozásba kezd. Vajon sikerül-e azelőtt megoldania a bűntényt, mielőtt őt is utoléri Az elátkozott nap?! Amit végül talál, arra legmerészebb álmában sem gondolt volna. Arthur Madsen fordulatokban gazdag thrillerében bármi megtörténhet, és még az utolsó oldalakon is tartogat számunkra meglepetést. A szerző sajátos humorával és látásmódjával teszi még színesebbé ezt a lebilincselő és félelmetes regényt. Arthur Madsen - Az elátkozott nap .epub, 443 kB [Hidden Content]1 point
-
Philip K. Dick – Különös éden Eredeti cím: Collected Short Stories Eredeti kiadó: Underwood-Miller Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Különös éden Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Philip K. Dick Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Bari Máriusz, Bogár Levente, Farkas Veronika, Horváth Norbert, Juhász Viktor, Kéri Andrea, Molnár Berta Eleonóra, Pék Zoltán, Sárpátki Ádám, Sepsi László, Tamás Gábor, Uram Tamás Újabb 21, magyarul eddig kiadatlan novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől Egy kakukkosóra, ami feldúlja egy család életét. Egy különös találmány, amely életre kelt tárgyakat, például egy pár ócska cipőt. Egy alternatív valóság, amiben a pillangók okozzák az emberiség végét. Egy feltérképezetlen bolygó, ahol jó lenne letelepedni, még ha ennek súlyos ára is van. Philip K. Dick a novelláiban kísérletezte ki írói hangját és témáit, ezekben az írásaiban több stílust és műfajt kipróbált. Ebben a kötetben egyaránt található fantasy, horror és science fiction, a véres komolyság mellett megcsillan a humor is, ám minden történet a mester összetéveszthetetlen kéznyomát viseli, és tovább árnyalja a róla kialakult képünket. Tartalom: Az Apró Mozgalom (The Little Movement) Az ágyú (The Gun) Csalogató furulyaszó (Piper In The Woods) A fáradhatatlan béka (The Indefatiguable Frog) A barna oxfordi cipő rövid, de boldog élete (The Shoert Happy Life of the Brown Oxford) Az építő (The Builder) Beavatkozás (Meddler) Kint a kertben (Out in the Garden) A zsákmányhajó (Prize Ship) Az ajtó mögött (Beyond The Door) Fonnyadt almák (Of Withered Apples) Átutazók bolygója (Planet for Transients) Szabad préda (Fair Game) Különös éden (Strange Eden) Tony és a bogarak (Tony And The Beetles) Lába kél a rögnek (The Crawlers) A nyomtató ára (Pay for the Printer) Várakozó álláspont (The Chromium Fence) Elhárító mechanizmus (Retreat Syndrome) Tegnapra tudunk időpontot adni (Your Appointment Will Be Yesterday) A kijárat csak illúzió (The Exit Door Leads In) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,87 MB A könyvért köszönet Jana981 fórumtársnak! [Hidden Content]1 point
-
Richard Powers – Égig érő történet Eredeti cím: The Overstory Eredeti kiadó: W. W. Norton & Company, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Égig érő történet Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2020, 2024 Fordította: Barabás András „Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi.” A légierő rakodásvezetőjének gépét lelövik a vietnámi háborúban. A katona életét az menti meg, hogy egy fafojtó fügefára zuhan. Egy festőművész százévnyi fotóportrét örököl, mindegyik kép ugyanarról a pusztulásra ítélt gesztenyefáról készült. Egy keményen bulizó egyetemista lány hozzáér a villanyvezetékhez, bele is hal az áramütésbe, hogy azután légi és fénylények lökjék vissza az életbe. Egy hallássérült tudós fölfedezi, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ők négyen és további öt idegen végső, erőszakos együttlétre jönnek össze, hogy megmentsék az amerikai földrész utolsó, néhány hektárnyi érintetlen erdejét. Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a polgárháború előtti New Yorktól a csendes-óceáni partvidék 20. század végi fakitermelési válságáig és azon is túl. Meggyőző erővel ábrázolja, hogy az emberi mellett létezik egy másik világ – hatalmas, lassú, minden részével egymásba kapcsolódó, leleményes –, de az számunkra szinte láthatatlan. Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható. Richard Powers írói munkásságát kritikusai Jonathan Franzenéhez, Dave Eggerséhez, vagy Don DeLillóéhoz hasonlítják. Az Égig érő történet, a tizenkettedik regénye 2019-ben elnyerte az irodalmi Pulitzer-díjat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,00 MB [Hidden Content]1 point
-
Paullina Simons-A bronzlovas (A bronzlovas 1.) Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták. A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel. Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel. A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla. Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti mű Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti megjelenés éve: 2001 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző család családregény erotikus háború halál katonai megszállás kortárs magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió tél testvérek történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 872 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633994863 · Fordította: Farkas János -------- Paullina Simons-Tatjána és Alexander (A bronzlovas 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Szenvedélyes és káprázatos szerelmi történet A bronzlovas Oroszországban született írójától. Tatjánának tizennyolc évesen és várandósan, csodával határos módon sikerül nyugatra menekülnie a háború sújtotta Leningrádból, abban a hiszemben, hogy megözvegyült. Ám férjét, Alexander Belov őrnagyot, a Szovjetunió sokszorosan kitüntetett hősét letartóztatta Sztálin hírhedt titkosrendőrsége, és jelenleg éppen a kivégzésére vár hazaárulásért és kémkedésért. Tatjána új életet kezd Amerikában. A háború utáni New Yorkban olyan munkát és barátokat talál, és olyan élet vár rá, amilyenről álmodni sem mert. A gyász elől azonban nem menekülhet, és egyre hallja Alexander hívó szavát. Mindeközben Alexander élete nagyobb veszélyben van, mint valaha. A férfi, aki amerikainak született, de már fiatalon Oroszországban rekedt, a Vörös Hadseregben szolgál, és a túlélés reményében szovjet állampolgárnak adja ki magát. Neki még nem ért véget a háború, de Oroszország esetleges győzelme vagy veresége egyaránt a biztos halált jelenti számára. A történelmi regények mesteri tollú írónője, Paullina Simons egy földrészeken, korszakokon és az emberi érzelmek teljes skáláján átívelő útra visz minket. Szívbe markolóan gyönyörű szerelmi történet, ami még sokáig bennünk él azután is, hogy elolvastuk a könyvet. Éld át a fordulatait! Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti mű Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti megjelenés éve: 2003 1940-es évek 2. világháború 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző családregény férfi főszereplő Gulag háború kórház magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 648 oldal · ISBN: 9789635611065 · Fordította: Farkas János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Matthew Reilly – Jack West sorozat *** Matthew Reilly: A halál hét csodája (Jack West sorozat 1.) Eredeti cím: Seven Ancient Wonders Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Palkó Ágnes Négyezer-ötszáz évvel ezelőtt a gízai Nagy Piramis csúcsán aranyból készült csodálatos zárókő állt. Ez a gyönyörű alkotás bámulatos hatalmat biztosított azok számára, akiknek jó szerencséje lehetővé tette, hogy birtokolják. De i.e. 323-ban a zárókövet felosztották hét szelvényre, széthordták az akkor ismert földrészek legtávolabbi sarkaiba, és elrejtették a kor legnagyobb építményeiben, melyeket a világ hét csodája néven ismerünk. Matthew Reilly: A hat szent kő (Jack West sorozat 2.) Eredeti cím: The Six Sacred Stones Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Módos Magdolna A halál hét csodája titkainak megfejtése még csak a kezdet volt. A világ még mindig halálos veszedelemben van. Jack West és hősökből álló bátor csapata számára most az jelenti a kihívást, hogy a hat mesebeli gyémántot szerte a világon a maga kijelölt helyére tegyék, mielőtt a globális pusztulás határideje elérkezik. Előbb azonban meg kell határozniuk a pontos földrajzi helyeket – hat ősi színhelyet, amelyek elhelyezkedésére a legendás hat szent kő vet fényt. A hajsza során részük lesz egy félelmetes vonateltérítésben Kína legtávolabbi zugának hegyei közt… egy éjféli expedícióban, melynek során megfejtik Stonehenge titkait… egy eszeveszett üldözésben az egyiptomi sivatagban, kamionokkal, dzsipekkel és egy 747-essel… valamint egy félelmetes utazásban egy elfelejtett afrikai törzs sötét birodalmába… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 22,08 MB [Hidden Content]1 point
-
Matthew Reilly – A bálvány Eredeti cím: Temple Eredeti kiadó: St. Martin's Paperbacks Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A bálvány Magyar kiadó: Lektűr Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Czuczor Tamás 1535. Az Inka Birodalom legendás fővárosában, Cuczóban, egy inka herceg a spanyol hódítók elől ellopja népe legbecsesebb bálványát, és Kelet-Peru dzsungeljeibe menekül, hogy elrejtse. NAPJAINKBAN A perui őserdők mélyén kezdetét veszi a hajsza a felbecsülhetetlen értékű inka bálványért, melynek anyaga – a kutatások alapján – egy félelmetes erővel rendelkező világpusztító fegyver összetevője lehet. Az amerikai hadsereg bármi áron meg akarja kaparintani ezt a főnyereményt. De ezzel nincsenek egyedül. A bálvány nyugvóhelyére vonatkozó utalás egy 400 éves kéziratban rejlik. A tekercs értelmezésével, akarata ellenére, William Race-t bízzák meg, a fiatal, ám zseniális nyelvészprofesszort, aki társaival az Andok lábainál rejtőző titokzatos kőtemplomnál köt ki. Jelenlétükkel megháborgatják a veszélyes csapdákkal teli, ősidők óta elhagyatottan álló szentély nyugalmát. Rá kell jönniük, hogy néhány ajtó csak az arra érdemesek előtt nyílik meg. Robbanékony, kalandos és feszültséggel teli történetével Matthew Reilly elkápráztatja az olvasót. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,15 MB [Hidden Content]1 point
-
Lindsay Galvin – Darwin sárkányai Eredeti cím: Darwin's Dragons Eredeti kiadó: Chicken House, Somerset Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Darwin sárkányai Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Halmai Gergő 1835 A hajósinas Syms Covington élete legnagyobb kalandja felé tart a Beagle fedélzetén a világhírű tudós, Charles Darwin segédjeként. Az úti cél: a Galápagos szigetek. Egy vihar után hajótöröttént egy lakatlan szigeten köt ki, és olyan felfedezést tesz, ami megváltoztathatja a világot… Most már nemcsak a saját életéért kell küzdenie, hanem egy eddig felfedezetlen faj sorsa is az ő kezében van. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,37 MB [Hidden Content]1 point
-
Randall Wallace – Rettenthetetlen Eredeti cím: Braveheart Eredeti kiadó: Pocket Books Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Rettenthetetlen Magyar kiadó: LAP-ICS, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Nitkovszki Stanislaw Brave Peart, sir William Wallace, a hős skót szabadságharcos története ez. A regény, amely alapján az azonos című, Oscar-díjakkal jutalmazott film készült, Mel Gibson rendezésében és főszereplésével. A történelem feneketlen kútjából meríti a vázat alkotó eseményeket. Az író, aki maga is egy Wallace, a szabadságharcos távoli rokona, különös átéléssel vetette „elektronikus papírra” ezen könyv sorait. Bejárta azokat a helyszíneket, ahol az XIII-XIV. században a történet szereplői éltek, szerettek, gyűlöltek, harcoltak és meghaltak. Fejet hajtott azon a helyen, ahol sir Wallace élete utolsó györtelmes perceit élte, s mindeközben arra törekedett, hogy olyannak mutassa be a regény és a történelem szereplőit, amilyenek voltak – ugyanolyan hús-vér érző emberek, mint hét évszázaddal fiatalabb leszármazottjaik – valójában voltak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,14 MB [Hidden Content]1 point
-
Jason Rekulak – Baljós rajzok Eredeti cím: Hidden Pictures Eredeti kiadó: Macmillan, New York Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Baljós rajzok Magyar kiadó: Open Books, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Bíró Júlia Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül. Ám egy napon a szokásos fák, nyuszik, léghajók helyett valami mást rajzol: egy férfi egy nő élettelen testét vonszolja az erdőben. Teddy rajzai egyre baljóslatúbbá válnak, miközben a pálcikafigurák realista emberalakokká válnak, amelyek messze meghaladják egy ötéves gyermek képességeit. Mallory egyre inkább gyanakodni kezd. Talán valamilyen természetfeletti erő próbál meg Teddy rajzain keresztül üzenni egy múltbeli megoldatlan bűntényről? Tisztában van vele, mekkora őrültségnek tűnik mindez, mégis nekilát, hogy megfejtse a képek jelentését, és megmentse Teddyt, mielőtt túl késő lenne. A világsiker a magyar olvasók számára ráadásul egészen különleges meglepetéseket tartogat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 24,8 MB [Hidden Content]1 point
-
John Cure: A mérgezett gyalog (Medúza-krónikák sorozat 3.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2023 EGY MINDENKIÉRT! Az ukrán határ mellett erdei túrázók egy csoportja egy kiégett furgonban három elszenesedett holttestre bukkan. A törvényszéki vizsgálatok során kiderül, hogy az áldozatokat agyonlőtték, és a testükben egy eddig ismeretlen, halálos vírus található. Pszichés zavarok miatt leszerelt katonák és titkosszolgálati főtisztek maroknyi csoportja egy titkos radikális szervezetet hozott létre Hunnia Ostora néven. Terrortámadásra készülnek Magyarország területén. Az a tervük, hogy szabadon engednek egy gyilkos vírust. Huszti Nimródot a legutóbbi akciója során elkövetett fegyelemsértés vétsége miatt eltávolították a titkosszolgálat kötelékéből. A terroristacsoport vezetői aktív elhárítótiszteknek adják ki magukat, így tévesztik és nyerik meg egy veszélyes küldetéshez a férfit. Hamarosan Nimród számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a csoport tagjai valójában terroristák, akik biológiai fegyverekkel akarják megtámadni Budapest legforgalmasabb helyeit. A szálak a politikai és gazdasági elit legmagasabb köreihez vezetnek. Egy nagyszabású összeesküvés körvonalazódik. Huszti Nimród, a Medúza-krónikák harmadik történetében élete legnehezebb küzdelmére kényszerül, amelyből valószínűleg nem kerülhet ki győztesen. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,41 MB [Hidden Content]1 point
-
John Cure-Medúza-krónikák sorozat magyar nyelvű magyar szerző thriller John Cure - A lány, akit élve ástak el (Medúza-krónikák 1.) Az Ördögkatlannak nevezett vörös szoba szörnyű kínok és halálsikolyok színhelye. Vérbrigádnak hívják magukat, és a saját otthonukból rabolnak el nőket, hogy aztán az internet legmélyebb bugyrában, a hírhedt dark neten keresztül tegyék közzé a haláltusájukról készült videókat. A félholt lányt, egy félig megnyúzott nő holttestével együtt egy hajléktalan férfi kaparja ki a sáros földből. A lány a nevén kívül semmi másra nem emlékszik, és napjait egy szanatóriumban tölti az emlékeiért küzdve, miközben próbál megbarátkozni nőiességében megcsonkított testének látványával. Zorának hívják. Ő a Vérbrigád rémtetteinek egyetlen túlélője. Miután Zora kiléte napvilágra kerül, a nyomozást vezető rendőrtiszt, felismerve a lányt fenyegető életveszélyt, egy régi barátját hívja segítségül abban bízva, hogy ő képes lesz megtalálni és megállítani a Vérbrigádot. Huszti Nimród visszavonultan él egy aprócska faluban, ahol ideje nagy részét sorsukra hagyott macskák és kutyák megmentésével tölti. Ugyan reflexei megkoptak, és a múlt démonaival is meg kell küzdenie, de a férfi teste és elméje még birtokolja azt a különleges tudást, amit két évtizeden keresztül a nemzet érdekében vívott titkos háborúkban tökéletesített. Viszont mindarra, amivel szemben találja magát, még ő sincs felkészülve. John Cure legújabb regénye egy vérbeli, hátborzongató thriller, ami egyben a Medúza-krónikák felkavaróan izgalmas és sokkoló nyitánya. Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század Budapest bűnüldözés emberrablás erőszak férfi főszereplő fizikai bántalmazás fogság horror kortárs krimi macska magyar nyelvű magyar szerző Magyarország nemi erőszak nők elleni erőszak nyomozás regény sorozat része sorozatgyilkosság szellemek thriller túlélés váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 416 oldal · ISBN: 9789635704538 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
John Cure: Az ártatlanság vámszedői (Medúza-krónikák sorozat 2.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2022 MENNYIT ÉR EGY ÉLET? A megrendelők bármit megadnak aberrált vágyaik kielégítésért, miközben ebben a világban a lányok csak eszközök, és az életük egy hajítófát sem ér. Egy kamaszlány holtteste fekszik a budai társasház lakásának padlóján. Az éjszaka leple alatt, a rendőrség helyett csak Huszti Nimród, a titkosszolgálat elhárítótisztje érkezik a helyszínre. Összekötőjétől azt a feladatot kapta, hogy az árnyékvilágban működő titkos csapatával tüntesse el a bűncselekmény nyomait. Csakhogy a férfit felkavarják a látottak, és az igazságérzete sem hagyja nyugodni, ezért titkos nyomozásba kezd. Tudni szeretné, hogy ki az áldozat, és meg akarja találni azokat, akik felelősek a kislány halálért. Az első nyomok egy nyomorgó borsodi faluba vezetnek. A környékről és a közeli nevelőotthonból már tucatnyi fiatal lány vált az emberkereskedők áldozatává, a szülők és a nevelők mégis úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna. Az egyre kockázatosabbá váló titkos nyomozás szálai budai milliárdosok és befolyásos politikusok köreibe vezetnek. Huszti Nimród a Medúza-krónikák második történetében ismét egy súlyos bűncselekmény nyomába ered. A regény ezúttal a nemzetközi emberkereskedelem és a fiatalkorú lányok szexuális kizsákmányolásának sötét és könyörtelen világába vezeti az olvasót. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,06 MB [Hidden Content]1 point
-
Martha Tailor-Szerelem Jamaicában A bájos, gyönyörű fiatalasszony, Emily követi már nem éppen ifjú férjét Angliából Jamaicába. Nem is sejti, hogy az igazi szerelem itt vár rá, s ez lesz számára a „boldogság szigete”. Lassan egészen elmerültek a szerelem tüzében, mely elfeledtette velük, hogy tilosban járnak. Emily megtudta, hogy mit jelent asszonnyá válni, s úgy érezte, egészen a felhőkig repül. Könnyűnek és boldognak érezte magát. Csukott pilláit felemelte, és tekintete Tom csillogó szemébe olvadt. Kiolvasta belőle mindazt, amire egész életében vágyott. Bár Tom egyetlen szót sem szólt, az asszony tudta, érezte, hogy a férfi mélységesen szereti. – Csodálatos vagy Tom! – mondta, és apró csókot lehelt a férfi vállára. – Nálad nincs csodálatosabb, Emily! Soha életemben nem gondoltam, hogy ennyire szeret az isten. Megajándékozott a világ legcsodálatosabb teremtményével. Köszönöm, Emily, hogy szerethetlek – suttogta, miközben ajkával rátalált a nő mellére. magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus > LAP-ICS, Debrecen, 1995 236 oldal · ISBN: 9634341187 --------------------------------- Martha Tailor-Életben maradni Bizonyára sokan kerültünk már olyan helyzetbe, amikor mi magunk vagy családtagunk súlyos betegségben szenvedett. Amikor úgy tűnt, nincs tovább. Ez a könyv egy rákos beteg férfi szenvedéseit, kínlódását, reményeit, hitét és csodálatos gyógyulását követi nyomon. József történetével segíteni szeretne , hogy mások is megismerhessék a titkot, hogyan lehet ÉLETBEN MARADNI. Tartalomjegyzék igaz történet alapján magyar nyelvű magyar szerző rákbetegség romantikus > Radnai, Budapest, 2008 172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146398 > Radnai, Budapest, 2003 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632068831 --------------- Martha Tailor-Kártyán nyert boldogság Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor Clarisse megtudja, hogy iszákos apja elkártyázta, éjnek évadján, egy fillér nélkül otthagyja a szülői házat. Nem is sejti, hogy a megmentésére siető jóképű, gazdag és előkelő fiatalember nem más, mint apja kártyapartnerének fia… magyar nyelvű magyar szerző romantikus romantikus füzet > Textronic, Budapest, 1992 76 oldal · puhatáblás ----------------------------- Martha Tailor-Kegyetlen terápia Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Bostoni Büntetés-végrehajtási intézetből megszökik egy Bohóc névre hallgató kábítószerfüggő rab,ezt követően meghal három fiatal lány kábítószer túladagolásban furcsa körülmények között. Az ügyet Bowen felügyelőre bizzák,akinek fiatal nyomozó fia tartóztatta le annak idején a bohócot. A fiatal nyomozó megismerkedik egy orvosnővel,s azonnal beleszeret,azonban kiderül,hogy a doktornő ikertestvére a Bohóc… krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2005 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146172 -------------------- Martha Tailor-Vízió Mi a csuda történik mostanában vele? Lehet, hogy nem volt okos dolog kifejleszteni magában ezt a képességet? Talán jobb lett volna, ha soha nem foglalkozik a vízióval való gyógyítással, s így nem lenne most a saját terápiájának áldozata. Lassan már maga is elhitte, hogy csak túlhajszolt agya és idegei játszanak vele. De nem, ez nem látomás, ez a véres valóság! krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2007 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146202 > Radnai, Budapest, 2006 268 oldal · ISBN: 9637146202 letöltés egyben 19,9 MB [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------1 point
-
Martha Tailor-Gyűlölet Jimmy Pedersen olajmágnás súlyos balesetet szenved. A St. Mary kórházba kerül, ahol Dr. Stein sikeres műtétet hajt végre rajta. Az operáció után furcsa telefont kap: találkozóra hívják, ahol megtudja, nagyon rossz munkát végzett! Pedersennek nem szabad életben maradnia, neki kell megölnie! Az orvos visszautasítja a kérést és a táska pénzt, ám amikor elrabolják a gyermekét, rádöbben, egyetlen módja van, hogy kislányát visszakapja, ha eleget tesz a gyilkos kérésnek… krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, 2005 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632125215 -------------------- Martha Tailor-Hirtelen halál Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Dr. Edvige Mellon felhőtlenül boldog, mikor dr. Gioto, a római San Michele Kórház igazgató főorvosa titokban elárulja neki, őt javasolja utódjául. A kinevezési javaslat felolvasásakor azonban legnagyobb döbbenetére kollégája, dr. Enrico Dolci nevét hallja. A lelke háborog, sértettsége bosszúért kiált… A kinevezés napján hirtelen szívleállás következtében a leköszönő főorvos, majd pár nappal később, ugyanilyen rejtélyes körülmények között dr. Giulia Peruzzi, Edvige kolléganője is meghal. A rendőrség élén Maggini felügyelővel, nyomozni kezd… krimi magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2010 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146428 ---------------- Martha Tailor-Ördögi szérum Dr. Andrey Vinon portugál orvos egykori egyetemi évfolyamtársa meghívására a dél-afrikai Fokvárosba érkezik. Izgatottan várja, hogy a híres Groote Schuur Hospital küszöbét átlépje, ahol a világ első szívátültetését végezték. Tanulni akar, tapasztalatokat szerezni a helyi orvosok munkájáról, s kiváltképp az ismeretlen betegségek gyógyítása érdekli. Beleszeret a tökéletes szépségű, félvér Nanny nővérbe, nem is sejtve, hogy ez a kapcsolat a poklok poklát is jelenti majd számára. A gyönyörű teremtés ugyanis hirtelen lebénul, eszméletét veszti, s az ájulásból nem tér magához. Andreyt letartóztatják, mivel őt gyanusítják Nanny Durban állapotának előidézésével… krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2009 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146404 ------------------------ Martha Tailor-Halálos bosszúvágy Thomas Austin orvosi diplomáját megszerezve, apja igen jól menő magánklinikáján kezd el dolgozni. Dr. David Austin igencsak elismert és ismert szaktekintély, egyik nap különös, fenyegető telefonhívást kap: „Megfizetsz mindenért!” Ez a két szó hangzik el, egy sátáni kacaj kíséretében, majd a vonal megszakad. A zaklató fenyegetések ezután sűrűn ismétlődnek, de hogy ki áll a háttérben, azt homály fedi. Amikor a klinikán négy beteg egyszerre váratlnaul elhuny, a rendőrség vizsgálódni kezd. A gyanú az ifú Thomas dokotrra terelődik, minden bizonyíték ellene szól, ezért a nyomozást vezető Clark felügyelő előzetes letartóztatásba helyezi, ahonnan azonban megszökik. Még azon az éjszakán ismét meghal egy ártatlan ember, majd előbb Thomas édesapja, aztán pedig szerelme, Shara ellen követnek el gyilkossági kísérletet. krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Zen, Győr, 2019 262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155171680 ----------------------------- Martha Tailor-Véres bosszú Dr. Antony Rosetti elismert szülész-nőgyógyászként dolgozik a londoni British Hospitalban. Parker főorvos mélyen megdöbben, mikor kitűnő hírnévnek örvendő beosztottja hirtelen felmondja állását, hogy saját rendelőjében praktizálhasson. Tony ekkor még nem is sejti: élete alighanem legcsapnivalóbb döntését hozta. Egy titokzatos alak megzsarolja, azt követelve, hogy (megszegve orvosi esküjét és az emberség parancsát) egyik páciensének magzatát ölje meg az anyaméhben. Ha nem teszi – fenyegetőzik az őrült –, akkor gyönyörű, szenvedélyes, bár kissé féltékeny felesége az életével fizet. Ráadásul hamarosan Jenny is áldott állapotba kerül. Dr. Rosetti boldog élete úgyszólván egyik napról a másikra pokollá változik. krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2007 266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146350 -------------------------------- Martha Tailor-Kómában fogant Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Brooklyn Hospital traumatológiai osztályára súlyos, eszméletlen állapotban lévő fiatal lányt hoz a mentő. Dr. Philip Loy főorvos döbbenten ismeri fel benne fia, Mark menyasszonyát, Joan Novarro-t. Azonnali agyműtéttel megmenti az életét, de eszméletét egyetlen pillanatra sem nyeri vissza, kómába esik. Dr. Mark Loy összeroppan, amikor befejezve tanulmányait, Párizsból hazatér. A kórházban helyezkedik el, hogy állandóan kedvese mellett lehessen, s itt húzza ujjára a jegygyűrűt is. Joan apja egyik nap a főorvos szobájába rontva Markra támad, mert megtudja, hogy a lánya gyermeket vár, s a fiatal orvost vádolja, aki tagadja, hogy ő erőszakolta volna meg a lányt. Mivel a terhesség csak pár hetes, semmi kétség, hogy a gyermek kómában fogant. Mr. Novarro feljelentést tesz a rendőrségen, és Singer felügyelő elindítja a nyomozást… amerikai magyar nyelvű magyar szerző nyomozás orvos regény romantikus > Radnai, Budapest, 2006 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634408680 ---------------------------------------- Martha Tailor-A halál cinkosa Dr. Vasco Costa, a sikeres ifjú bőrgyógyász a katalán tengerparton elalszik. Egész teste fájdalmasan leég, s napszúrást kap, minek folytán furcsa tüneteket produkál. Azt hiszik, tudathasadásban szenved, mely a napszúrás következménye lehet, ám a vizsgálatok nem igazolják e feltevést. Kórházban ápolják, miközben kedvesét, a vele egy osztályon dolgozó Ines Alemán doktornőt a saját ágyában különös kegyetlenséggel bántalmazzák. Ines a sorozatos műtétek után túléli a támadást, de ekkor mindkét veséje felmondja a szolgálatot. A donorbank nem talál számára megfelelő szervet, ám az utolsó pillanatban érkezik egy alkalmas vese… Másnap holtan találják Jacinta nővért, ugyanarról az osztályról. Éjszaka mindkét veséjét kimetszették. A barcelonai rendőrség hiába indít tüstént nyomozást, az igazi tettes kilétét szinte mindvégig homály fedi… krimi magyar nyelvű magyar szerző orvos orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2008 266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146374 -----------------------1 point
-
Ann Cleeves – Shetland sorozat (A sorozatből magyarul még csak az első két kötet jelent meg, Az eredeti regények az „Ann Cleeves – Shetland Island Series” c. témában találhatók.) *** Ann Cleeves: Hollófekete (Shetland sorozat 1.) Eredeti cím: Raven Black Eredeti kiadó: Pan Books, London Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Hollófekete Magyar kiadó: Next21, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Szabó Olimpia A magányos, kiközösített Magnus Tait vendégeket vár szilveszter estéjén, de azok csak nem jönnek. Másnap reggel meggyilkolt tizenéves lány holttestét találják meg a közelben, és a gyanú Magnusra terelődik. Jimmy Perez felügyelő nyomozni kezd, és a szálak a Shetland-szigetek múltjába vezetnek, olyan ügyek közé, amelyeket jobb nem feszegetni. Ann Cleeves regénysorozatából Douglas Henshall, Alison O'Donnell, Steven Robertson, Lewis Howden és Stewart Porter főszereplésével az ITV Studios készített azonos című TV sorozatot. A széria jelenleg a 8. évadnál tart. Ann Cleeves: Fehér éjszakák (Shetland sorozat 2.) Eredeti cím: White Nights Eredeti kiadó: Pan Books, London Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Fehér éjszakák Magyar kiadó: Next21, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Szabó Olimpia Nyárközép van Shetlanden, a fehér éjszakák ideje, amikor éjfélkor is csivitelnek a madarak, és a nap egy percre sem nyugszik le. Bella Sinclair, a festőművész kiállításmegnyitót tart, hogy bemutassa Fran Hunterről készült képeit. A megnyitó helyszíne a Herring House nevű galléria, amely Biddistában található, a sziget távoli, északnyugati szegletében, a beachen. Az eseményt furcsa jelenet tarkítja: egy különös angol férfi sírva fakad, és azt állítja, fogalma sincs, ki ő, és honnan került ide. Az angolt másnap felakasztva találják egy csónakházban. Bohócmaszkot visel. Jimmy Perez, a nyomozó meg van győződve róla, hogy a tettes helybeli. Perezt megerősíti a feltételezésében, amikor Bella unokaöccsét, Roddyt, a zenészt is meggyilkolják. De vajon képes-e pártatlan maradni a nyomozó, vagy Fran Hunterhez fűződő kapcsolata beárnyékolja az ítélőképességét? A napok és az éjszakák egybefolynak: ilyenkor mindenkinek nehezére esik megőriznie az ép elméjét, és a látszatok a valóság helyére lépnek. „Lenyűgöző detektívtörténet.” – Financial Times *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,64 MB [Hidden Content]1 point
-
Winston Graham-A Poldark család sorozat 18. század Anglia brit szerző család családregény Egyesült Királyság kaland klasszikus magyar nyelvű regény romantikus tévésorozat-adaptáció történelmi regény történelmi romantikus Szűrés −51%Winston Graham: Ross Poldark−51%Winston Graham: Demelza−41%Winston Graham: Jeremy 1. Winston Graham: Ross Poldark 88% 2. Winston Graham: Demelza 94% 3. Winston Graham: Jeremy 92% Winston Graham-Ross Poldark (A Poldark család 1.) A Ross Poldark a tizennyolcadik században játszódó regényfolyam első kötete. Winston Graham először 1945-től kezdve megjelentetett, nagyívű családtörténete mindmáig lebilincseli az olvasókat Az amerikai függetlenségi háború vérzivatarából szülőföldjére, Cornwallba hazatérő főhőse alig várja, hogy viszontláthassa szeretteit. Öröme nem sokáig tart: édesapja meghalt, a családi birtok ebek harmincadjára jutott, kedvese eljegyezte magát Ross unokatestvérével. A környék keservesen tengődő bányászai és gazdálkodói iránti együttérzése azonban arra indítja Poldarkot, hogy magához vegyen egy vásártéri csetepatéból megmentett, kiéhezett teremtést – ezzel a cselekedetével pedig végérvényesen megváltoztatja saját életét… Winston Graham: Ross Poldark (angol) Eredeti mű Winston Graham: Ross Poldark (angol) 89% Eredeti megjelenés éve: 1945 Tartalomjegyzék 18. század Anglia brit szerző család családregény Egyesült Királyság férfi főszereplő filmadaptáció kaland klasszikus magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tévésorozat-adaptáció történelmi regény történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 488 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634574354 · Fordította: Komáromy Rudolf Winston Graham-Demelza (A Poldark család 2.) A rajongásig szeretett Poldark-sztori folytatódik. Egy nyomorgó bányász lánya, Demelza Carne, akit Ross Poldark egy vásártéri verekedésből mentett ki, immár a férfi boldog hitvese. E viharos esztendők eseményei azonban próbára teszik házasságukat és szerelmüket. Amíg Ross ádáz harcba bocsátkozik a bányásztelepülések jogaiért, Demelza erejét megfeszítve igyekszik alkalmazkodni a vidéki úriemberek (köztük a férje) életmódjához, emiatt pedig egyre furcsább és kínosabb helyzetekbe keveredik. Miután balszerencsés módon kezdetét veszi a Ross és a befolyásos George Warleggan közötti hosszas viszálykodás, felmerül a kérdés, hogy az asszonynak sikerül-e túllépnie az otthoni nézeteltéréseiken, vagy azok végleg megfosztják őt és élete párját a boldogságtól. A Demelza a tizennyolcadik századi Cornwall lélegzetelállító díszletei közé repíti az olvasót minden idők egyik legcsodálatosabb szerelmi történetébe. Vajon meg lehet óvni a szerelmet, ha a világ el akarja pusztítani? Winston Graham: Demelza (angol) Eredeti mű Winston Graham: Demelza (angol) Eredeti megjelenés éve: 1946 18. század Anglia brit szerző család családregény Egyesült Királyság kaland klasszikus magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tévésorozat-adaptáció történelmi regény történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 568 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634574491 · Fordította: Komáromy Rudolf Winston Graham-Jeremy (A Poldark család 3.) Ross Poldark élete legsötétebb órájával néz szembe. A családjában bekövetkezett tragikus halálesettől lesújtva Poldark százados azzal vezeti le gyászos indulatait, hogy a környék koldusszegény lakóit olyan cselekményre buzdítja, amit a korabeli brit törvények akasztással büntetnek. Az ügyben vállalt szerepe miatt bíróság elé állítják, Demelza pedig házasságuk zivatarai dacára próbál támogatókat fölhajtani a férjének, hogy megmentse őt, biztosítsa családjuk jövőjét. Mindazonáltal rosszakarókban ezúttal sincs hiány, akik örömmel látnák, ha Rosst elítélnék. Nem utolsósorban George Warleggan, a befolyásos bankár fenekedik ellenük, aki minden eddiginél ádázabbul rivalizál Ross-szal, és alattomos mesterkedése Poldarkék tönkretételével fenyeget. Ilyen körülmények között jön világra Ross és Demelza első fia, Jeremy Poldark… A Poldark-sorozat Winston Graham életművének kiemelkedő remeke, amelyben a szerző páratlan tehetséggel idéz föl egy korszakot az akkor élt emberekkel, gazdagokkal és szegényekkel, hatalmasokkal és nincstelenekkel, sorsüldözöttekkel és szerelmesekkel, egy lebilincselő történetbe ágyazva, amit az olvasó nem felejt el egyhamar. Feledkezz bele! Winston Graham: Jeremy Poldark (angol) Eredeti mű Winston Graham: Jeremy Poldark (angol) Eredeti megjelenés éve: 1950 18. század Anglia brit szerző család családregény Egyesült Királyság férfi főszereplő kaland klasszikus magyar nyelvű regény romantikus sorozat része tévésorozat-adaptáció történelmi regény történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 384 oldal · ISBN: 9789632455068 · Fordította: Komáromy Rudolf letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------1 point
-
Arthur C. Clarke: 2001 Űrodisszeia Arthur C. Clarke a sci-fi irodalom és a tudományos ismeretterjesztés világhírű alakja. Ennek a műnek témájából – egy másik szerzővel együtt – először filmet írt, majd a film alapján regényt. A film is, a regény is óriási sikert aratott. Érthető okokból, mert Clarke könyve végtelen távlatokat nyit az emberi fantázia számára. Képtelenség-e, hogy a mi helyi világmindenségünk, a Tejút csillagait is benépesítik velünk egyenlő vagy nálunk különb lények? Képtelenség-e, hogy egy napon a csillagok közt összetalálkozunk velük? Ezt a kérdést teszi fel Clarke könyve előszavában, amely lebilincselően él egy ugyancsak általa megfogalmazott gondolattal: „A lehetséges határait csak egyetlen módon fedezhetjük fel, ha megkockáztatjuk, hogy kevéssel túl is haladunk rajta, a lehetetlenbe.” A könyvből 1968-ban készült film Stanley Kubrick rendezésében Keir Dullea és Gary Lockwood főszereplésével. [Hidden Content] Arthur C. Clarke: 2010 Második Űrodisszeia 2010-ben egy űrhajó szovjet és amerikai személyzetével együtt útnak indul a Jupiter különös holdrendszere felé. Itt fedezték fel ugyanis a Holdon talált furcsa, fekete hasáb a TMA óriási mását. Ember és számítógép keresi a kapu titkát és titkokat keres a Csillaggyermek, az egykori Bowman névre hallgató űrhajós is. Az élet titkait keressük az íróval együtt, s annyit bizonyosan megtudunk, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk fel. A könyvből Peter Hyams készített filmet 1984-ben Roy Scheider, Bob Balaban, és Helen Mirren foszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Emilio Salgari: A fekete kalóz A történet a XVII. század elején játszódik. A spanyol gyarmatosítók ellen küzdő tengeri farkasok egyik vezére a Fekete Kalóz. A hős lelkű olasz nemesúr adta kalózkodásra a fejét, hogy bosszút álljon családjáért a porba tiport becsület, a megalázott és kigúnyolt igazság bajnokaként. Esküdt ellenfele, Van Guld, hitszegő, népének és hazájának hitvány árulója. A vitéz kalózvezér megcsáklyáz egy spanyol vitorlást, s a foglyok közt gyönyörű leányt pillant meg. Eszeveszett szerelemre lobban iránta. Sikerül-e vajon a Fekete Kalóznak levernie ádáz és álnok ellenfelét? Egymásra talál-e a tenger félelmetes lovagja s az a gyengéd, ártatlan teremtés akit szeret? Erről szól a páratlan izgalmas kalandregény. a könyvből 1976-ban készült olasz kalandfilm Kabir Bedi, és Mel Ferrer főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Rosemary Sutcliff: A sas A kilencedik légió bevonul Észak-Britannia ködébe, és soha többé nem látják őket. Négyezer ember tűnik el nyomtalanul, és a Sas-hadijelvény elvész. Ez a rejtély megoldatlan maradt mind a mai napig… Marcusnak kell kiderítenie, hogy mi történt az apjával, aki a légiót vezette. Így hát nekivág az ismeretlennek, és olyan veszélyes küldetésre indul, ahonnan senki sem várja vissza élve.A Sas a 20. század egyik legkiemelkedőbb ifjúsági sorozatának első kötete, mely világszerte több mint egymillió példányban talált gazdára. A Római Birodalom korában játszódó történetből Kevin Macdonald forgatott filmet, melyet a hazai mozik is műsorukra tűztek. [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: Az ezüstág Erőszak és nyugtalanság söpör végig Britannia római provincián. Az uralkodót letaszítják trónjáról, és egy zsarnok veszi át a helyét. Két fiatalember, a római légió tisztje és sebésze titkos ellenállást szervez, míg Constantinus császár csapatai partra nem szállnak a brit szigeten. Az ellenállók a legendás, sast formázó régi légionáriusjelvény alatt sorakoznak fel a végső összecsapásra, hogy minden áron megvédjék Róma becsületét… „Az ezüstág” izgalmas és magával ragadó regény, Rosemary Sutcliff ókori sorozatának második darabja, a nagy sikert aratott első epizód, „A Sas” önállóan is élvezhető folytatása [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: A lámpás hordozói A római sereg utolsó egységei hajóra szállnak, és örökre elhagyják Britanniát: a cserbenhagyott országot polgárháború és szász megszállás fenyegeti. Aquila, a fiatal tiszt dezertál a seregből, hogy visszatérjen a családjához, ám a szász martalócok megtámadják és elpusztítják az otthonát, ő maga pedig fogságba esik és rabszolgává lesz. Küzdelmes és kemény évek következnek Aquila számára, melynek során előbb a szabadságát igyekszik visszanyerni, majd csatlakozik az ifjú uralkodó, Ambrosius köréhez, akinek az a célja, hogy a régi Róma örökségéből az új Britannia megszületését segítse elő… „A lámpás hordozói” lebilincselően izgalmas történet, mely elnyerte a legjobb ifjúsági regénynek járó rangos Carnegie Medal irodalmi díjat. A két nagy sikerű kötet, „A Sas” és „Az ezüstág” után ez a harmadik és egyben befejező része a római kori Britanniában játszódó regénysorozatnak. [Hidden Content]1 point
-
James B. Donovan: Idegenek egy hídon 1962. február 10-én egy berlini hídon találkozott Rudolf Ivanovics Abel és Francis Gary Powers. A Glienicke hídon, a kémek hídján egyikük sem volt egyedül. Abel ezredessel az amerikai katonákon kívül James Donovan, hivatalból kirendelt védője sétált, Gary Powersszel pedig a szovjetek. Abel ezredes a leghíresebb szovjet kém volt, aki valaha Amerikában lebukott. Történetét senki sem mesélhetné el hitelesebben, mint egykori védője, a nürnbergi per ügyészhelyettese. James Donovant az ügyvédi kamara kérte föl, és ő azért vállalta a védelmet, mert igazi amerikai hazafiként úgy gondolta, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Lehet, hogy a Szovjetunióban nem így bánnának egy amerikaival, de a szabadság földjén még egy kém sem lehet hátrányban a bíróság előtt. Elfogulatlan beszámoló az első találkozástól a berlini hídig, eddig ismeretlen fényképekkel és Abel cellájában született rajzokkal – mintha egy thrillert olvasnánk. Mark Rylance, aki Steven Spielberg Kémek hídja című filmjében Abel ezredest alakította, 2016-ban a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta. [Hidden Content]1 point
-
Max Allan Collins: Én, a kém Alex Scott a titkos ügynökök ásza. Imádja hazáját és a munkáját. Kelly Robinson boxbajnok. Imádja a dicsfényt, a nőket és önmagát. Mindenben különböznek egymástól, mégis együtt kell megakadályozniuk, hogy a kozmopolita terroristavezér nyélbe üsse az évszázad fegyverüzletét. A küldetés helyszíne: Budapest. A küldetés végrehajtói: Alex és Kelly. A küldetés célja: egy lopakodó vadászgép visszaszerzése. A küldetés másik célja: a világ megmentése. A küldetés legfontosabb célja: egymás elviselése. A könyvből 2002-ben készült film Eddie Murphy Owen Wilson, és Famke Jenssen főszereplésével. A film érdekessége, hogy e film egy részét Budapesten forgatták. [Hidden Content]1 point
-
Klaus Mann: Mefisztó Hendrik Höfgen mindent el tudott játszani: karácsonyi mesékben tréfás kedvű, szép hercegként a gyerekeket bűvölte el, Oscar Wilde vígjátékaiban a hölgyközönség szívét dobogtatta meg. Volt hősszerelmes, volt intrikus. A délelőtti próbán Hamlet vagy Mefisztó, a délutánin táncos komikus. „Tudott nagyvilágian elegáns, de tudott tragikus is lenni. Fel-felöltötte a komisz mosolyt, de halántékán, ha kellett, megjelent a fájdalmas vonás is. Sziporkázó szellemessége elbájolt, gőgösen felszegett álla, pattogó vezényszava és idegesen büszke magatartása imponált, alázatos, gyámoltalanul révedező tekintete, zárkózott, kedves zavara megindított. Jóságos volt vagy durva, dölyfös vagy gyöngéd, hetyke vagy megtört – pontosan a műsoron levő szerep szerint.” Szinte kacéran fitogtatta kaméleontehetségét. Közben az életben eljátszotta a szerető, a barát, a férj szerepét, később a forradalmi színházcsinálóét, majd a Harmadik Birodalom kegyeltjeként az udvari bolondét is. Az Állami Színház intendánsa lett, államtanácsos és szenátor. Beletanult és belehízott a hatalomba, fürdött a fényében, és mindvégig „gondosan kerülte, hogy egyetlen igaz szót is ejtsen”. Amikor Klaus Mann 1949-ben, negyvenhárom évesen véget vetett az életének, napjaink német irodalomkritikus-doyenje, Marcel Reich-Ranicki így írt: „Homoszexuális volt. Szenvedélyes volt. Thomas Mann fia volt. Tehát háromszorosan sújtott.” A német állampolgárságától megfosztott Klaus Mann azon a végzetes napon nem gondolta volna, hogy évtizedekkel később ő még kultuszfigurává lesz, főleg a fiatalok szemében. Főműve, az 1936-ban Amszterdamban megjelent Mephisto ma tananyag a német iskolákban. Klasszikus. Szabó István filmet forgatott belőle – az 1982-ben Oscar-díjat ért. Magyar színpadi adaptációja Alföldi Róbert nevéhez fűződik. [Hidden Content]1 point
-
H. de Vere Stackpole: A kék lagúna Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot három, hajótörött utasával, az öreg, részeges, de aranyszívű tengeri medvével, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves fiúval? Szerencsére jó helyre. Egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt. Az öreg tengerész, miután megtette kötelességét, kitanította a gyerekeket a robinson-élet minden fortélyára, meghal. Ám az árvák boldogulnak magukban is, és épségben, egészségben fölcseperednek, sőt ártatlan-boldog szerelembe esnek…Ám a megbízhatatlan természet véget vet az immár hármas idillnek – közben ugyanis gyermekük született –, mert ezúttal a szigetről sodorja el a kis csónakot a végtelen vizekre…Ezt a robinsonádot több filmes is szalagra álmodta, sőt rendezte. Már a két világháború közt is készült a regényből film. Az eddigi utolsó változat amerikai színekben került forgalomba, s hatalmas sikert aratott, amiben a női főszerepet játszó Brooke Shields varázslatos szépségének is jelentős része lehetett. [Hidden Content]1 point
-
William Irish: Hátsó ablak A fényképész L. B. Jefferies törött lába miatt ágyhoz van kötve. A férfi egyetlen szórakozása a szomszédok életének megfigyelése. A fényképész különös figyelmet fordít a Thornwald házaspárra: Lars Thornwald házaló ügynök, aki munkája mellett beteg feleségét is ápolja. Egy nap a nő eltűnik. Jefferies arra gyanakszik, hogy a férj gyilkolta meg az asszonyt. Magánnyomozásába bevonja gyönyörű barátnőjét, detektív barátját és az ápolónőjét. A további fejlemények drámai befejezést hoznak. A könyvből 1954-ben észített Alfred Hitchcock filmet James Stewart, Wendell Corey, és Grace Kelly főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Nemere István könyvek Formátum: prc, mobi, epub, pdf | Méret: 345MB Leírás: Nemere István - Rejtelmes óceánok Nemere István - A golyóálló kísértet Nemere István - A fogoly király Nemere István - Vér és korom Nemere István - Királyi páncélban Nemere István - A téridő istenei Nemere István - Kozmikus összecsapás Nemere István - Istenek harca Nemere István - Lángoló rácsok Nemere István - Királyok és királynők a vérpadon Nemere István - Mária Terézia magánélete Nemere István - Patkányember Nemere István - Szöktetés a Gestapotól Nemere István - Spirál gyilkosságok Nemere István - A sebesült robotrendőr Nemere István - A rettenthetetlen nyomozónő Nemere István - Mull nem adja fel Nemere István - A marsi tó titka Nemere István - Csata a stúdióban Nemere István - Kettős veszélyben Nemere István - Tigrisléptű rettegés Nemere István - Összecsapás a föld alatt Nemere István - Halálos homokvihar Nemere István - Aladdin és a rendőrök Nemere István, Kellei György - Alvilági vadászatok Nemere István - Tűzáldozat Nemere István - Ufó Afrikában Nemere István - Az iszonyat órái Nemere István - Lopj nekem egy Rembrandtot! Nemere István - Lángok martaléka Nemere István - Tűzön-vízen át Nemere István - Leszek, mint űzött vad Nemere István - Politikai merényletek Nemere István - Igazat mond-e Däniken? Nemere István - Tiszta vér-e a magyar Nemere István - A KGB története Nemere István - A CIA története Nemere István - Moszkvai merényletek Nemere István - Szélhámosok könyve Nemere István - Gyémántvadászok Nemere István - Atlantisz ma is él Nemere István - Titokzatos találmányok Nemere István - Mit akarnak az UFÓk? Nemere István - A Rohamcsapat Nemere István - Titkok és kérdések Nemere István - Válassz magadnak álarcot! Nemere István, Haui József - Titok a kráter mélyén Nemere István - A sebesült robotrendőr Nemere István - Kiskorú banditák Nemere István - Mull nem adja fel Nemere István - A marsi tó titka Nemere István - Hol vagytok, idegenek? Nemere István - Csata a stúdióban Nemere István - Kettős veszélyben Nemere István - Tigrisléptű rettegés Nemere István - Összecsapás a föld alatt Nemere István - Műkincsrablók a kisbolygón Nemere István - Az idő vándorai Nemere István - A hegy Nemere István - A lottózó időutas Nemere István, Haui József - A kupolaváros titka Nemere István - Agybomba Nemere István - Cirkáló Nemere István - A Rohamcsapat Nemere István - Közvetlen kapcsolat Nemere István - Nem menekülhetsz Nemere István - Holnap már késő Nemere István - Csak te hallod a dalt! Nemere István - Ugrás a sötétbe Nemere István - Az utolsó esély Nemere István - Hajóm partot ér Nemere István - Mögötted a halál Nemere István - Nulla óra nulla perc Nemere István - A Bumeráng akció Nemere István - A legnagyobb tét Nemere István - Holnap kezdődik az élet Nemere István - Mintha ember lennél Nemere István - Tengeri tigris Nemere István - U. F. O. Rejtélyek Nemere István - Blokád Nemere István - Szivárványharcos Nemere István - Támadás Tingrában Nemere István - A sátán csapdája Nemere István - A hidra-hadművelet Nemere István - A fáraó gyűrűje Nemere István - Kevés erre egy élet Nemere István - A világ minden igazsága Nemere István - Kevés erre egy élet Nemere István - Csak a halál biztos Nemere István - Ha kedves az életed Nemere István - Ahol csontjaid fehérlenek Nemere István - Az Irgell incidens Nemere István - Bádogfickó Nemere Istvan - Piramisok Titkai Nemere Istvan - Ciganyok Nemere Istvan - Az Okor 7 Csodaja Nemere István - A kráter árnyéka Nemere István - UFO a láthatáron Nemere István - Vatikáni krimik Nemere István - Szép temetésem volt Nemere István - Ha eljutunk Endorába Nemere István - Csak kétszer halhatsz meg Nemere István - Élni életveszélyes Nemere István - Vak madár Nemere István - A rémület irányítószáma Nemere István - Az anyák éjjel sírnak Nemere István - Rejtélyes energiák Nemere István - Suttogó bokrok Nemere István - A babiloni biblia Nemere István - Naponta fogsz meghalni Nemere István - Szeress reggelig! Nemere István - A rejtélyes elődök és egyéb fantasztikus rögeszmék Nemere István - Fazekas Attila - A Triton-gyilkosságok Nemere István - A Neutron akció Nemere István - Merénylet a Balatonon Nemere István - Istenek harca Nemere István - Végszóra érkeztél Nemere István - Szomszédom a halál Nemere István - Lángoló rácsok Nemere István - Az árnyék fiai Nemere István - A triton-gyilkosságok Nemere István - A számítógépes gyilkos Nemere István - Gyilkosság a piramis árnyékáb Nemere István - Ébredés előtt Nemere István - Időtörés Nemere István - Démonok órája Nemere István - Holtak harca - Játszma tízmilliárdért Nemere István - A titokzatos padlás Nemere István - Titkok könyve 2010 Nemere István - A kivégzések története Nemere István - Kalózok az űrben Nemere István - A fáraók titkai Nemere István - Titkok könyve Nemere István - Gagarin=Kozmikus hazugság? Nemere István - A legújabb titkok könyve Nemere István - Világok világa Nemere István - Vatikáni krimik - Bűntények a kereszt jegyében Nemere István - Senkinek se nyiss ajtót Nemere István - Kozmikus összecsapás Nemere István - Gránitmezőn Nemere István - Az Atlantisz-alapítvány Nemere István - A veszélyes rakomány Nemere István - Az előző emberiség, Megoldódnak a régészeti rejtélyek? Nemere István - Túl a Plútón Nemere István - Skorpió Nemere István - Terra Nemere István - Vadak között Nemere István - Lenni vagy élni Nemere István - Aranybolygó Nemere István - A Titán-terv Nemere István - Zuhanás a Napba Nemere István - A Neutron-akció Nemere István - Pokoljárás Nemere István - A téridő istenei Nemere István - A várúr fia Nemere István - A titokzatos padlás Nemere István - Rejtelmes óceánok Nemere István - Kalózok az űrben Nemere István - Holtak harca Nemere István - Az utolsó bolygó Nemere István - Aranyháló Nemere István - A sötétség határán Nemere István - A kozmosz korbácsa Nemere István - A hidra-hadművelet Nemere István - Százezerért a lelkedet is Nemere István - Állatkert a Kozmoszban Nemere István - Az idő vándorai Nemere István - A kozmosz lovagjai Nemere István - Műkincsrablók a kisbolygón Nemere István - A kupolaváros titka Nemere István - Mindennap merénylet / A veszély ösvényein Nemere István - Kiléphetsz a testedből? Nemere István - Hol vagytok idegenek? Nemere István - A rejtélyes elődök és egyéb fantasztikus rögeszmék Nemere István - Elveszettek Nemere István - Klausztropolisz Nemere István - Úgyis elvisz az ördög Nemere István - Hajnal a Trendalon Nemere István - A fantasztikus nagynéni Nemere István - A fáraó gyűrűje Nemere István - A fáraók titkai Nemere István - Acélcápa Nemere István - Alfa-művelet Nemere István - Az egyiptomi mágus Nemere István - Egyiptom titkai Nemere István - Erdély újabb aranykora Nemere István - Sárkánysimogatók Nemere István - Szép lövés volt, drágám Nemere István - Új titkok könyve Nemere István - Régi magyar világ [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00