Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/11/2024 in all areas
-
Raymond E. Feist – A Démonháború legendája sorozat *** Raymond E. Feist: A rettegés légiója (A Démonháború legendája sorozat 1.) Eredeti cím: Rides a Dread Legion Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A rettegés légiója Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Kőműves Erika A tündék elveszett rokonai, a taredhelek, vagyis a „csillagok népe” a világegyetem túlsó végéről érkeznek Midkemiára. Jelenlegi bolygójukon mindent elemésztő démonhorda szorongatja őket, és egykori hatalmas birodalmukból csak maroknyi túlélő maradt. Taredhel legendák mesélnek az ősi világról, ahonnan minden tünde származik. Ezt a helyet egyszerűen Otthonnak hívták, s holléte az idő homályába veszett. Most azonban úgy vélik, Otthon Midkemiával azonos, ezért eljönnek, hogy visszaköveteljék. A kegyetlen és gőgös taredhelek nem hagyják, hogy bármi terveik útjába álljon. Pug és a Tanács azonban hamar ráébred, hogy nem feltétlenül a tündék jelentik a legnagyobb fenyegetést, hanem az őket üldöző démonhorda. S közben Pug feje felett ott lebeg a prófécia: végig kell néznie, amint mindenki, akit szeret, előtte hal meg… Raymond E. Feist: A sötétség kapuja (A Démonháború legendája sorozat 2.) Eredeti cím: At the Gates of Darkness Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A sötétség kapuja Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Kőműves Erika A közelmúlt eseményei szétzilálták az Árnyak Tanácsát. Démonseregek közelednek Midkemiához, menekülő taredheleket hajtva maguk előtt, s a csillagtündék már önmagukban is komoly fenyegetést jelentenek. Ráadásul Pugot és családját szörnyű veszteség érte. A gyász azonban most nem időszerű. Az Elveszettek Völgyének elhagyatott erődjében a Tanács ügynökei minden képzeletet felülmúló borzalom szemtanúi lesznek. Ellenségük, Belasco indítékai azonban érthetetlenek. A Tanácsnak újjá kell szerveznie erõit, és ki kell derítenie, mi rejlik a gonosz varázsló cselekedetei mögött, ha nem akarják, hogy Triagia még a démonhorda érkezése előtt elpusztuljon. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,79 MB [Hidden Content]9 points
-
Raymond E. Feist: A Résháború – A Fahordó (A Résháború sorozat kiegészítő novellája) Raymond E. Feist: The Wood Boy (The Riftwar Cycle) Eredeti megjelenés: Legends anthology (edited by Robert Silverberg, 2005 Eredeti kiadó: Brothers Prod Llc Raymond E. Feist: A Résháború – A Fahordó Magyar megjelenés: Legendák (Robert Silverberg szerk.) Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Szántai Zsolt A Fahordó címet viselő mese a Résháború korai időszakában játszódik, abban a korban, amikor a Tsuranik legelőször vetették meg a lábukat a Királyságban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,19 MB [Hidden Content]8 points
-
Raymond E. Feist: Tündérmese 85% Az erdő mélyén az árny kilépett egy fa mögül. A mulatság hangjait elfújta mellette a szél. Fekete volt és arctalan, halandó szem őt meg nem láthatta. Egy gondolattal ledobta az álcát, és hirtelen ott állt a fák között: egy lenyűgöző szépségű, tökéletes alak. Szeme kék volt, mint egy befagyott tó tükre, halandók számára sosem látott téli tájon. Mozgása ruganyos, szinte hang nélkül úszott az erdőben. Alakját halvány ragyogás övezte, körülötte vadvirágok és fűszerek illata lengett. Ő volt a fény, a szépség és maga a gonoszság. Figyelte, ahogy Gabbie és Jack eltűnik a szeme elől. Csak a Királynő közelsége állította meg, ahogy vadászni indult a két erre tévedt halandóra. Egyedül a Királynő jelentett kihívást hatalmának. Csak a Királynő volt elég erős, hogy eltérítse szándékától. Haragjában felnevetett. Hangja belehasított az éjbe, de a nevetésébe a félelem szikrája vegyült. Fanyar mosollyal meghajolt a Királynő udvartartása felé, és beleolvadt a sötétségbe. [Hidden Content]7 points
-
Raymond E. Feist - A Sötét Tanács 1-3 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist: Az éjsólyom röpte 91% A Varázsló-szigeten Pug, a nagyhatalmú mágus rémálomból ébred, amely egész Midkemia pusztulását vetíti előre. A nyomasztó vízióból felriadva összehívja az Árnyak Tanácsát. Ekkor még nem tudja, hogy idősebbik fia, Magnus már megtalálta az előjel okát: egy irányjelző bukkant fel, amely óriási idegen sereget vezethet el Midkemiába. Ez a hadsereg olyan erős, hogy valószínűleg még a Tsurani Birodalom hatalmas hadereje is elbukna haragja előtt. Eközben a távoli Csillagdokk Városban két fiú nagykorúvá válik. A hazulról az ismeretlenbe vezető úton azonban olyan fordulatot vesz életük, amiről nem is álmodtak: cselszövényekkel, gyilkosságokkal és árulással teli világba csöppennek. Bár képzetlenek és nem is állnak készen a kihívásokra, az Árnyak Tanácsa felkéri őket, hogy utazzanak el a Nagy Kesh Birodalom szívébe. Úticéljuknál sötét és gonosz dolgoknak lesznek szemtanúi, amelyekbe még a Császárság leghatalmasabb rangú nemesei, sőt, az uralkodói család tagjai is belekeverednek. Lassanként felfedezik, hogy a cselszövés hátterében a Halál Rendje, az orgyilkosok Éjsólymok néven ismert ősi klánja áll. Pug pedig ismét szembetalálja magát régi ellenfelével, a gonosz varázslóval, aki valaha a Sidi, utoljára pedig Leso Varen nevet viselte. Minden kockán forog, ami fontos Pug számára: a becsülete, az élete és Midkemia jövője. 2. Raymond E. Feist: Sötét birodalom 89% Leso Varen kudarcot vall Keshben, de sikerül elmenekülnie. Az Árnyak Tanácsa hajtóvadászatot indít legfőbb szövetségesei, az Éjsólymok ellen, és ezzel egy időben a nekromanta nyomát is kutatni kezdik. Miután Pug és társai felszámolják a Halál Rendjének utolsó hadállását is, és végeznek a nagymesterrel, egy újabb, sokkal fenyegetőbb veszedelemmel kell szembesülniük: a dasatik inváziójával. Valko, a Camareen család örököse mit sem tud a körülötte zajló eseményekről, amikor visszatér apja várába. Ahogy telik az idő, egyre többet tanul meg népéről, a dasatikról, és rájön, hogy valami nincs rendjén. A Sötét Úr hite, és a világ, amelyben élniük kell, nem az, aminek látszik; és egyedül rajta múlik, hogy a prófécia beteljesül-e, vagy minden elveszik. Pug előtt nem marad más lehetőség, mint hogy a dasatik sötét birodalmába utazzon. Nakorral, Magnusszal és Ralan Bekkel együtt indulnak el, hogy a Világok Csarnokában megfelelő vezetőt találjanak. A Második Létsíkra azonban halandó még sosem jutott el; ha a nagy hatalmú varázslóknak ez sikerül is, visszatérésük egyáltalán nem biztos… 3. Raymond E. Feist: Az őrült Isten dühe 90% A háború elkerülhetetlenné vált. A dasatik fogságába esett Miranda értékes információkat szerez a készülő invázióról. Kelewanra visszatérve megosztja a tudást a Gyülekezettel és a császárral, de az idő szorításában már vajmi keveset tehetnek. A világ, mely a dasatik otthonának pontos mása, a történelem legsúlyosabb fenyegetésével kénytelen szembenézni. Az idegen faj céljai túlmutatnak az egyszerű hódításon; minden élő elpusztítására törekednek. A Sötét Úr birodalmába utazott varázslók értékes szövetségesekre lelnek. Pug, Magnus, Nakor és védence, Ralan Bek a Vérboszorkányokkal karöltve arra törekszik, hogy megdöntsék a Te-Karana uralmát. Ha idejében teljesítik a küldetést, azzal nemcsak az idegen népet terehetik vissza a helyes útra, hanem megakadályozhatják, hogy otthonukra lesújtson az őrült isten dühe… [Hidden Content]6 points
-
Raymond E. Feist - A Résháború öröksége 1-3 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist: Krondor: Árulás 80% Egy új és lenyűgöző történet a résháború hőseinek, Jimmynek, Locklearnek és Pugnak a főszereplésével… Kilenc év telt el a sethanoni csata óta, és a Szigetkirályság népéhez kezd eljutni a hír, hogy szörnyű seregek mozgolódnak a láthatáron. A legújabb ijesztő híreket Gorath, egy mordel törzsfőnök hozza. A vérontás megkezdődik. Az Éjsólymok újra lecsapnak. A politika ismét veszedelmes és gyilkos játékká válik. Mindezen nyugtalanság hátterében egy varázslócsoport, a Hatok rejtélyes fondorlatai állnak. És közben renegát tsurani drágakőcsempészek, egy a Csúfolódókkal rivalizáló bűnbanda, amelyet egy Féreg nevű titokzatos alak irányít, valamint a korona árulói mind azért ármánykodnak, hogy térdre kényszerítsék a Szigetkirályságot. 2. Raymond E. Feist: Krondor: Orgyilkosok 80% Amíg a herceg távol van, az alvilág fizet… az életével. Amikor Arutha herceg egy újabb ellenségét legyőzve hazatér a harcmezőről, Krondorban is csak zűrzavart talál. A várost egy sorozatgyilkosság borítja hátborzongató csöndbe. Ott, ahol korábban az utcákon nyüzsögtek a kereskedők és a szélhámosok, ahol virágzott az éjszakai élet, most mintha a város alkonyatkor önként takarodót fújna. A csatornák és a háztetők már nem a tolvajok birodalma. A Csúfolódók vezetője eltűnt, búvó-helyük romokban hever, és az a néhány ember, aki túlélte a borzalmas támadásokat, most valahol rejtőzik. Nagyon mélyen rejtőzik. A Féreg, úgy tűnik, ismét a városban van, ám nála még sokkal könyörtelenebb ellenfelek is fel-bukkantak. Lehet, hogy ismét az Éjsólymok támadtak fel? A herceg hűséges apródját bízza meg, hogy járjon utána, és James a válaszokat keresve ismét elmerül az alvilágban… 3. Raymond E. Feist: Krondor: Az Istenek Könnye 85% Csepp a tengerben? Egy rajtaütés a nyílt tengeren jelzi, hogy a sötétség erői példátlanul nagyszabású támadásba kezdtek. Az Ishap egyháza elleni vakmerô támadás nagyon rossz véget ér; a zsákmány, az Istenek Könnye a Keserű-tenger hullámsírjába süllyed. Ez a hatalmas drágakő a Midkemia egyházai által ismert leghatalmasabb varázstárgy, ez teszi lehetôvé a papoknak, hogy az isteneikkel beszéljenek. Nélküle a kapcsolat egy évtizedre elveszik, amíg a távoli hegyekben meg nem formálódik egy másik. James apródnak, Williamnek és Jazharának jut a feladat, hogy megtalálják a drágakövet; veszélyes útjukon elkíséri őket Solon testvér, Ishap katonapapja, és Kendaric, a Roncsmentők céhének egyetlen tagja, aki képes arra, hogy kiemelje a hajót. Küldetésük során azonban meg kell küzdeniük a Sötét Isten kegyenceivel, aki a saját céljai érdekében akarja megszerezni a Könnyet. Lázas hajsza a felbecsülhetetlen értékű kincsért, versengés az idővel és számtalan ellenféllel, és küzdelem a sötét erőkkel, majd végül a természet hatalmaival, amelyek Midkemia világán éppen olyan félelmetesek lehetnek, mint az istenek maguk. [Hidden Content]5 points
-
Raymond E. Feist - A Résháború legendája 1-3 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist – William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem 93% Hartraff Martalócai a Királyság elit, ám öntörvényű egysége. Az a feladatuk, hogy a tsurani vonalak mögött pusztítsák az ellenséget. Ám egy könnyű győzelmet ígérő rajtaütés véres csatába torkollott, a kimerült és elkeseredett katonák egy határszéli helyőrségbe tartanak, hogy ott vészeljék át a tél első komoly viharát. Egy tsurani őrjárat is úton van, hogy csatlakozzon a helyőrséget ostromló sereghez. A két szakasz szinte egyszerre ér a Brendan-várhoz, ám élő embert már nem találnak: a helyőrséget lerohanta és felégette egy mordel horda. Az esküdt ellenségek csak egyet tehetnek: szövetséget kötnek, és egymás oldalán harcolnak a túlélésért. Egy probléma marad csupán: kit gyűlölnek jobban? A közös ellenséget vagy egymást? Miközben az Északi-felföld ismeretlen vidékein menekülnek, és keresik a hazafelé vezető utat, nem csak az elemekkel és az üldözőikkel, hanem a saját lelkiismeretükkel is meg kell küzdeniük. Vajon mi a fontosabb: az ember élete vagy a becsülete? 2. Raymond E. Feist – Joel Rosenberg: Gyilkosság LaMutban 83% A résháború negyedik évében járunk. A hírek szerint mostanság a leghevesebb csatákat Crydee környékén vívják, ami azt jelenti, hogy az egyetlen hely, ahová Kethol, Pirojil és Durine, a három zsoldos biztosan nem megy az Crydee. Kethol minden bizonnyal ismét fog találni valakit, akinek szüksége van három erős férfira, méghozzá olyanokra, akik tudják, hogy a kardjuk melyik felével vágjanak, és melyikkel vajazzák a kenyerüket. Pirojil pedig ismét elintézi majd, hogy a fizetség másfélszer több legyen, mint amit az illető eredetileg kiadni szándékozott. Durine-nak nincs más dolga, csak megölni, akit kell. És ez neki tökéletesen megfelelt így. Ők hárman egész életükben mások csatáit vívták, az utóbbi négy évben azonban főleg bogarakat és manókat öltek. Ám úgy tűnik, egyelőre elfogytak a tsuranik, a bogarak és a manók. A felajánlott néhány hónapnyi kaszárnyaszolgálat igazán üdítő változatosságot jelentene a véres csaták után, így örömmel elfogadják. Ám hamarosan könnyűnek tűnő feladatot kapnak: egy nemeshölgyre és a férjére kell vigyázniuk, és gondoskodni róla, hogy a mindketten biztonságban megérkezzenek LaMutba. A dolgok azonban sohasem olyan egyszerűek, mint amilyennek kezdetben tűnnek. 3. Raymond E. Feist – Steve Stirling: Sebes Jimmy 79% Sebes Jimmy, a krondori tolvajkölyök csak a város árnyékos oldalát ismeri. Amikor nem a csatornákat járja, egy bolháktól nyüzsgő, patkánybűzös lyukban hajtja álomra a fejét. Noha páratlanul tehetséges, nem más, csak egy eszes utcakölyök, egy ígéretes zsebmetsző. Ám egy nap találkozik Arutha herceggel… Miután segít a hercegnek kimenteni Anita hercegnőt Guy du Bas-Tyra fogságából, maga is futni kényszerül Fekete Guy titkosrendőrsége elől, és a helyzete tovább romlik, amikor hetykén semmibe veszi a Pillér parancsát. Csupán két lehetősége van: vagy magától tűnik el a környékről, vagy a Pillér segítségével – a krondori öbölben egy kőkolonccal a lábán. Jimmy az elsőt választja, és délnek indul. A célja Határszéle. Abban bízik, hogy a távoli városka lakói még nem találkoztak hozzá hasonlóan tehetséges fickóval, aki mindig kiszagolja, hol érdemes kutakodni – mások kincsei után. Jimmy derűlátó, és örül, hogy világot láthat. Ám arra, ami várja, nincs felkészülve… Határszéle már nem szűzföld a magafajták számára; élnek itt már mások, akik nem az egyenes utat járják. Ráadásul van itt még valami: egy titokzatos és veszedelmes sötét erő, amelyről még a helyi tolvajok és csempészek sem tudnak. Jimmy ifjonti hévvel és bátorsággal egyre mélyebbre merészkedik a káosz és halál torkába… [Hidden Content]5 points
-
Raymond E. Feist - A Résháború 1-6 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist: Mágus – A tanítvány 87% A Szigetkirályság partvidékén egy Pug nevű árva a híres varázsló, Kulgan mellett ismerkedik a mágia tudományával. Bátorsága révén helyet kap a hercegi udvarban és a hercegnő szívében, ugyanakkor azonban tanulmányival sehogysem boldogul. Mégis Pug különös mágiája fogja egy napon örökre megváltoztatni két világ sorsát. Mert egy másik létsík sötét teremtményei rést ütöttek a valóság szövetén, hogy újra megkezdődhessen a Rend és a Káosz örökkévaló küzdelme. 2. Raymond E. Feist: Mágus – A mester 90% Valaha csak egy Pug nevű árvagyerek volt, aki varázslóinasként szolgált Midkemia csodákkal teli földjén. Azután egy különös, harcias, hódító nép, a Tsuranuanni birodalom katonái foglyul ejtették, és rabszolgasorba hajtották. Kelewan varázslatos birodalmában új nevet kap – ettől fogva Milambernek hívják. Megtanulja uralni a benne feszülő hatalmas erőket, és elfoglalja az őt megillető helyet az időtlen és gonosz Ellenséggel folytatott ősidők óta tartó küzdelemben. 3. Raymond E. Feist: Ezüsttövis 85% Egy ideje béke honol Rillanon varázslatos királyságában. Most azonban új kihívás vár Aruthára, Krondor nagyhercegére. Sebes Jimmy, a Csúfolódók céhének legfiatalabb tolvaja kiterjedt összeesküvésre bukkan, amelynek célja: meggyilkolni a város urát. Vajon miféle gonosz hatalom küldi csatába a holtakat az élők ellen? És milyen hatalmas varázslatok győzhetik le őket? Midkemia új királya is veszélybe kerül, és hatalmas küzdelem kezdődik az orvosságért, amely megmentheti az esküvôje napján megmérgezett gyönyörű hercegnő életét… Az önállóan is élvezhető regényben a Mágus: a tanítvány és a Mágus: a mester (első kiadásban: Érzőszívű Mágus) kötetekből megismert Pug, Thomas és Arutha újabb fantasztikus kalandjait olvashatjuk. 4. Raymond E. Feist: Sethanon alkonya 90% Gonosz szél fúj Midkemiában. Sötét seregek gyülekeznek, hogy szétzúzzák a Szigetkirályság erőit, és félelmetes mágia rabláncára fűzzék lakóit. A Rend és a Káosz erői közötti végső küzdelem Sethanon városáért folyik. Pugnak, a varázslómesternek, akit sokan Milamber néven ismernek, óriási és veszedelmes utat kell bejárnia az idők hajnaláig, hogy megküzdhessen az ôsi, szörnyűséges Ellenséggel több ezer világ sorsáért. 5. Raymond E. Feist: Vérbeli herceg 84% A résháborút követő húsz esztendőben Midkemiában béke és nyugalom honolt. Most azonban veszély fenyegeti az eddigi békét. Arutha herceg, a király utódjelöltje lemond trónöröklési jogáról, ikerfiai pedig még nem elég érettek az uralkodásra. Hogy a heregek megértsék, milyen nagy feladat vár rájuk, Arutha diplomáciai útra küldi őket a szomszédos Keshbe. Ekkor még nem tudják, hogy a keleti provinciákban lázadók lapulnak. Amikor azonban megpróbálják meggyilkolni az ikreket, a fivérek halálos kaland kellős közepében találják magukat. Kesh legsötétebb régióiba visz az útjuk, ahol lépten-nyomon komoly veszedelmekkel és gonosz mágiával kell szembeszállniuk. 6. Raymond E. Feist: A király kalóza I-II. 88% Nicholas, Krondori Arutha herceg harmadik fia okos és tehetséges fiatalember, de egész eddigi életében édesapja udvarának óvó rendszabályai védelmezték. Meg kell ismernie a palota falain túl húzódó világot, ezért apródja, Harry társaságában elutazik vidékre, Crydee városába. Így csöppen bele abba a kalandba, amely az ő bizonytalan vállára helyezi nemzete sorsát. Érkezésük után nem sokkal Crydee-re ismeretlen haderők brutális támadása zúdul. A kastély romhalmazzá válik, a polgárokat lemészárolják, és két fiatal nemes kisasszonyt – Nicholas barátait – elraboják. A támadók nemcsak egyszerű rabszolgavadászok: az egész Szigetkirályság elpusztítására törnek. A leendő király öccseként Nicholas hosszú és veszedelmes utazásra vállalkozik. És miközben távolodik hazája ismerős vidékeitől, rádöbben, hogy nemcsak a két lány élete forog kockán, sőt, nem is csak a Királyság sorsa. A gyilkos kalózok mögött olyan erők állnak, amelyek egész Midkemiát fenyegetik, és Nicholas eltökélten szembeszáll velük. A király kalóza tíz évvel a Vérbeli herceg után játszódik, és új, fantasztikus kalandokat kínál az olvasónak Raymond E. Feist felejthetetlen fantasy világában. [Hidden Content]5 points
-
Raymond E. Feist - A Kígyóháború legendája 1-4 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist: A sötét királynő árnyéka 86% Sötét erők mozgolódnak a távoli földeken, és ősi erők készülődnek a végső összecsapásra. Egy sötét királynő vonta fel lobogóját, hogy soha nem látott hadsereget gyűjtsön maga köré. Csapatnyi, kétségbeesett ember csöppen a jó és a gonosz csatamezejére. Számukra az egyetlen esély az, ha elutaznak a távoli földre, hogy szembenézzenek eme ősi erővel, és felfedezzék igaz természetét. Küldetésük jó esetben veszélyes, de rossz esetben öngyilkosság. Velük küzd a titokzatos Miranda, akire mindannyian rábízzák életüket. Szövetségesnek tűnik, de nem mond el mindent, amit tud. Vajon saját tervei vannak? Tényleg szövetséges lesz, vagy még halálosabb ellenség, mikor a végső összecsapásra kerül a sor? 2. Raymond E. Feist: A kalmárfejedelem titka 88% Miután túlélték a félelmetes szauruszok – a megszálló kígyók egyik faja – elleni harcot, a nemesi származású Erik, és ravasz barátja, Roo, időben figyelmeztették a Szigetkirályság uralkodóit. Ennek köszönhetően most mindketten szabadok. Erik a hadsereget választja, s ezzel a folyamatos háborút Midkemia rettegett ellenségei ellen. Roo gazdagságra és hatalomra vágyik, és hamar feltornássza magát a kereskedelmi élet ranglétráján. De a fényűzéssel és a testi örömökkel óvatlanság és sebezhetőség társul. Egy csodálatos és vonzó hölgy hálójába kerül, aki arra készül, hogy irgalmatlan áskálódásával romba döntse mindazt, amit Roo elért. Roo jövőjét besötétíti a katasztrófa és a rettegés… 3. Raymond E. Feist: A démonkirály dühe I-II. 85% Fekete Macros visszatért. Midkemiára ismét ráborult a Smaragd királynő baljós árnyéka. A sötét fenség kegyetlen hadai készen állnak arra, hogy pusztító támadást intézzenek a Szigetkirályság ellen. A végső küzdelem küszöbén Pug, a mágus és gyermekkori jó barátja Tomas, a híres harcos felfedezi, hogy sokkal gonoszabb dolog fenyegeti világukat, mint a királynő varázslata. Elemi erejű, rosszindulatú hatalmak készülnek a támadásra… Olyan hatalmak, amelyek darabokra szaggathatják Midkemiát, hacsak Pug és küzdőtársai nem lesznek képesek megkeresni Fekete Macrost, a rég eltűnt varázslót, hogy a legendás mágus hatalmas ereje is méltó szerepet kaphasson a véres küzdelemben. A Démonkirály dühöngése a világszerte hatalmas sikert aratott Kígyóháború monda lenyűgöző harmadik része. E hihetetlenül izgalmas sorozat mára már igazi klasszikussá vált. A magával ragadó történetnek, a mély karakterábrázolásnak és az eposzi mélységű csatáknak köszönhetően Raymond E. Feist ma már a világ egyik legnépszerűbb fantasy szerzője. 4. Raymond E. Feist: Törött korona 87% A démon halott, éljen a béke! Egy pillanatra fellélegezhetett a Szigetkirályság sokat szenvedett népe. Seregeik legyőzték a Smaragd Királynő hordáit, véget érni látszott a háború. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig. Fadawah tábornok, a megszállók hadura saját birodalmat akar kiszakítani a Királyság vérző testéből és semmitől, de semmitől sem riad vissza. Mindeközben támadnak a szauruszok és Kesh is lecsapni készül az árnyékból, így Sötétmocsárfy Erik folytatni kénytelen hosszú háborúját. Jimmy és Dash, James herceg két unokája is kiveszi részét a háborúból, vérfagyasztó kalandok várnak rájuk. A kegyetlen és aljas küzdelem tetőpontján aztán Midkemia leghatalmasabb mágusa is rájön arra, hogy nem a démon legyőzése volt élete legnehezebb vállalkozása. Vér, könny és gyász kíséri a törött korona darabjainak összekovácsolását. [Hidden Content]5 points
-
Raymond E. Feist - A Birodalom 1-3 pdf, epub, mobi fantasy 1. Raymond E. Feist – Janny Wurts: A birodalom leánya 94% A Birodalom trilógiában teljes pompájában tárul elénk a tsurani birodalom, mely sokban hasonlít a középkori, feudális Japán társadalmára. Az ellentétek és végletek világa ez: az árulásé és intrikáé, ugyanakkor a becsületkódexé és hagyománytiszteleté, a családoké és nemzetségeké, de egyben a háznélküli és földönfutó harcosoké. Feist ezúttal nem világegyetemet teremtó halhatatlanokról, világot formáló mágiákról és világvéget okozó veszélyekről ír, mint ahogy azt már megszokhattuk a Midkemián játszódó regényeiben. Ez a sorozat a korábbiakhoz képest szinte hétköznapi dolgokról szól: egy házról, legjobb esetben egy birodalomról, mégis annyira magával ragadja az olvasót, hogy szinte lehetetlen letenni. Marának, az Acoma ház frissen hatalomra került úrnőjének házának fennmaradása érdekében folytatott küzdelmét követhetjük végig. Sikerül-e ebben a veszélyes világban egy fiatal lánynak visszaállítani egy majdnem kipusztult ősi nemes ház erejét és hatalmát? A fordulatos és izgalmas regény erre a kérdésre ad választ. 2. Raymond E. Feist – Janny Wurts - A birodalom szolgálója I-II. 92% Kelewan: a mágikus rés túloldalán elterülő világ, ahol a tsurani udvari intrika éppoly legendás, mint amilyen halálos. A Birodalom leányában a tapasztalatlan Mara Acoma váratlanul belecsöppen az életre-halálra menő politikai mesterkedések világába. Egyetlen szövetségese sincs, csak a saját eszére számíthat, hogy fennmaradjon a családja. Amint a résháború befejezéséhez közeledik, Marát minden oldalról veszély, politikai fondorlatok fenyegetik, mindeközben saját lelki egyensúlya is felborul egy pimasz midkemia rabszolga, Kevin miatt. Bosszúvágyó ellensége, Desio Minwanabi nagyúr unokatestvérét, azt a Tasaiót hívja vissza a résháborúból, aki Mara apja és fivére haláláért is felelős. Azonban nem számolnak azzal, hogy Kevin hagyományoktól eltérő személyisége és Mara remek taktikai érzéke milyen jól kiegészíti egymást. Végül Tsubar sivatagában dől el, hogy az Acoma ház csillaga lehanyatlik, vagy az eddiginél is fényesebben tündököl majd. 3. Raymond E. Feist – Janny Wurts: A birodalom úrnője I-II. 94% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A rés túloldalán elterülő világ: Kelewan, a politikai intrikától és halálos összeesküvésektől háborgó föld. A Birodalom Leányának és A Birodalom szolgálójának lebilincselő története befejezéséhez érkezik a Birodalom trilógia utolsó részével. Miközben kémek és rivális udvarok támadják, és az orgyilkosok kegyetlen szövetsége leselkedik rá, Mara Acoma úrnő eddigi legveszélyesebb kihívásával néz szembe. A rettegett Feketeruhások Marában látják az ősi erejükre fenyegető veszélyt. Marának szövetségesekre van szüksége az ellenük folytatott harcban, ezért a civilizáció határain túlra utazik, és még az idegen cho-ják bolyaiba is be kell merészkednie. A sok ellenség sorra gyilkolja szeretteit, mire ő bosszút esküszik. Minden bátorságára és fortélyára szüksége lesz az eddigi leghatalmasabb harcban az élete, az otthona és maga a Birodalom a tét. [Hidden Content]5 points
-
Ludányi Bettina – Mennem kell Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2018, 2020 Van különbség bűn és bűn között? Isabella da Silva bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban. Egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása, ezért Barcelonába költözik. A sors úgy hozza, hogy belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. De vajon tényleg véletlen volt ez a találkozás? Bella azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti.A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a gonosszal. Vajon képes lesz meglelni önmagában az erőt? Ludányi Bettina legújabb regényében semmi sem az, aminek látszik. Nem tudhatod, ki visel álarcot, és melyik maszk mögött rejtőzik az igazi gonosz. Minden oldallal egyre többet és többet akarsz, a VÉGE főcím után pedig újra át akarod majd élni az élményt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,91 MB [Hidden Content]5 points
-
Ludányi Bettina: Fájdalmas jegyesség (novella) A novella a Teremtett látszat című könyvhöz tartozik. Az egyik kulcsszereplő, Luisa Mazzi életébe nyerhetsz betekintést. (A Teremtett látszat c. könyv keresés alatt) Formátum: pdf Méret: 4,64 MB [Hidden Content]5 points
-
Ludányi Bettina – Az egyetlen menedék Egy regény az újrakezdésről és a félelmek leküzdéséről. Kiadó: Colorcom Media, Budapest Kiadás éve: 2017 Tudod milyen rettegve a párnára hajtani a fejed? Sikoltozva felébredni az éjszaka közepén? Anabelle Wilson tudja. A támadás óta csupán árnyéka egykori önmagának. Kétségbeesetten próbál felejteni, de a torkában lüktető félelem és a szeme előtt villogó képek arról a borzalmas éjszakáról nem engedik továbblépni. Senki nem tudja, mi állhat a támadás hátterében. Anabelle-t nem hagyják nyugodni a fejében kavargó kérdések, de amikor feltűnik egy ismeretlen, feketébe öltözött férfi a lakása előtt, már tudja, hogy valódi célponttá vált. Egyetlen ember van csupán, aki képes megadni a biztonságot, aki mellett megnyugszik, és akinek az érintése képes elvenni a borzalmas emlékeket. Nathaniel Clark nyomozó már évek óta bezárta szívét, de Ana közelsége és személye újra életre hívja lelkében a szerelmet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,89 MB [Hidden Content]5 points
-
Ludányi Bettina: Christy (novella) (Mögötted! sorozat 1.5.) (A Mögötted!-ből megismert Christy története.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2020 Mit tehet egy fiatal lány, ha rájön, hogy veszélyben az élete? Christy elszökik otthonról, mert veszélybe kerül a biztonsága. Egy régi barátja javaslatára beköltözik egy menedékházba a város szélén, ahol olyan emberek laknak, akik menekülnek valami elől. Christy gyorsan beilleszkedik, még egy legjobb barátra is szert tesz Kathy személyében. Kathy nem sokáig marad a menedékházban, hamarosan új otthon után néz. Christy sajnálja távozását, neki azonban nincs választása: maradni kényszerül. Ám idővel kiderül, hogy Kathy egyáltalán nem úgy hagyta el a menedékházat, ahogy Christy eddig gondolta. Már abban sem biztos, hogy a legjobb barátnője életben van… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,00 MB [Hidden Content]5 points
-
Veronica Cossanteli: A csibukok varázslatos földjén 94% epub 7.42Mb Veronica Cossanteli: Kihaltkák 83% epub 548Kb fantasy gyerekeknek Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az erdő mélyén egy titokzatos farm lapul, ahol bármely pillanatban történhet valami meglepő és váratlan esemény. Amikor George egy rejtélyes álláshirdetésre jelentkezik, még nem sejti, hogy itt köt ki, és hamarosan különlegesnél különlegesebb állatok gondozását bízzák rá. Akadnak köztük kicsik és nagyok, barátságosak és kifejezetten bárdolatlanok is. Egyetlen közös jellemzőjük, hogy állítólag kihaltak. Vagy már csak a mesékben és mítoszokban léteznek. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Mortifernek, a hatalmas baziliszkusznak nyoma vész. George a keresésére indul: meg kell találnia, mielőtt a közeli városka lakói akadnának rá. Esetleg maga Diamond Pye, a hírhedt preparátor, akinek a kitömött állatokból álló gyűjteményét kifejezetten megkoronázná egy igazi baziliszkusz. Hát még a Wormestall Farm összes többi kihaltnak hitt állata! A keresés során George mellé szegődik az idegesítő természetű Prudence, az új lány a suliból, aki nem mellékesen Diamond Pye mostohalánya. Meggyűlik a bajuk egy kutyaágyban fészkelő harcias dodóval, a tóban élő dinoszaurusszal, néhány kőszoborral, és fény derül rá, mi rejtőzik a nagy istállóban, amelynek falai mögül a sütemény illatán kívül néha füst is kanyarog elő. Mesebeli lényekkel tarkított, fordulatos, szívmelengető történet barátságról, összetartozásról, a különcségek, különlegességek értékéről, humorral és némi varázslattal fűszerezve. [Hidden Content]4 points
-
Becca Prior: A sorsom te vagy 88% pdf, epub, mobi LMBTQ Oliver Bancroft gyűlöli a fogorvosi rendelők szagát. Gyermekkora óta kínozza ez a fóbia. Aztán felbukkan Courtney Marshall, az ifjú szájsebész. Kiderül, hogy együtt nevelkedtek egy árvaházban, de elszakadtak egymástól, amikor Olivert örökbe fogadták. Fény derül a gyermekkori traumákra, amiket a fiatalember szándékosan száműzött a gondolataiból. A régi emlékek és az új érzések egyszerre robbannak be Oli életébe, pontosan úgy, mint Max, Jessy és Tommy, Court gyerekei, akiket azonnal a szívébe zár. Bimbózó kapcsolatuk azonban nehézségekbe ütközik, mert Courtney nem szeretné, ha a gyerekek szembesülnének másságával. Mégis, valahol mélyen mindketten tudják, hogy ez a szerelem az égben köttetett. Oliver küzd kettejükért, az álmaiért, azért, hogy ők öten boldog család lehessenek. Sok kedves pillanattal, erotikával és humorral fűszerezett regény, A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjétől. Becca Prior – Hayden Moore: Talált CelEB / Nem játék 87% pdf, epub, mobi LMBTQ TALÁLT CELEB Arthur Chapman egy médiabirodalom feje. Fiatal, sikeres, és elviekben a legkapósabb agglegény a városban. De ha leveszi az álarcát, akkor inkább egy félénk, rejtőzködő fiú, aki retteg, hogy leleplezik a homoszexualitását. Amikor véletlenül elüti a kis tacskót, nem is sejti, hogy az élete pillanatok alatt káosszá változik. Szövevényes bűntény nyomára bukkan, majd rejtélyes körülmények között elveszti egy barátját. Nyomozni kezd az ügyben, bár tudja, hogy hatalmas kockázatot vállal. Segítségére sietnek a Külvárosi Állatmentők, azonban az események így is nem várt fordulatot vesznek. A szerelem is váratlanul érkezik, de Art még bizonytalan, és nehéz döntéseket kell meghoznia. Rájön, hogy más értékeket kellene szem előtt tartania, mint amiket eddig fontosnak érzett. Izgalmakban bővelkedő, mégis kellemesen bizsergető történet, Becca Prior megszokott, nyers stílusában, sok erotikával és humorral. NEM JÁTÉK Egy ostoba műsornak indult az egész. Wesley Sullivan sosem vállalta volna el, hogy versenybe száll a Nagy Ő kegyeiért, ha nincs megszorulva, és nem reméli, hogy a műsor új lendületet adhat megrekedt karrierjének. Mire észbe kap, már ott áll szabott öltönyében, huszonnégy, mindenre elszánt versenyzőtársa mellett. Egy dolgot határoz el: hogy senkit sem enged közel magához. Anthony Woodward sem fogadta volna el a tévés valóságshow főszerepét, ha a coming out, a fájdalmas szakítás és az idegösszeomlás nem tépázza meg felfelé ívelő karrierjét. Abban pedig egészen biztos, hogy összetört szívét senki nem dobogtathatja meg. Aztán mindkettejük elhatározása egy másodperc töredéke alatt foszlik semmivé, amikor először akad össze a pillantásuk. Két sebzett fiatal találkozik lehetetlen körülmények között. Két tehetséges srác keresi saját magát a hollywoodi hazugságok sűrűjében. Vajon sikerül megharcolniuk önmagukkal, egymásért? Becca Prior: Lélekjelenlét 84% pdf, epub, mobi sci-fi LMBTQ 2254. Föld bolygó. Megszűnt a pénz, nincsenek betegségek, nincs veszély. Nem létezik hatalom, korrupció. Az emberiség megtalálta a boldog jövő felé vezető utat. Vagy mindez illúzió, és az ember továbbra is önző, hiszékeny és manipulálható? Uriah Spencer egy önmagát kereső fiatalember, aki rájön, hogy a kiüresedett emberi kapcsolatoktól nem sokat várhat. Rendel hát magának egy humanoidot, hogy enyhítse magányát. Ivey egy tavaszi napon érkezik meg az életébe, és abban a pillanatban átír mindent, amit Uriah valaha gondolt. Vajon a tapasztalatlan, mindenre rácsodálkozó, és emberi mértékkel mérve még gyermeki ártatlanságú Ivey szemüvegén keresztül Uriah is másként látja majd a világot? Meddig tart az ember, vagyis a kérdés inkább az, honnantól ember valaki? Egy mesterséges intelligencia elnyerheti-e az egyenlőséget? A lélek jelenléte elegendő indok-e arra, hogy felülbíráljuk a szabályokat? Becca Prior ezúttal ismét határokat feszeget. Sci-fi köntösbe bújtat egy megható szerelmi történetet, miközben tükröt tart a jelennek, a kollektív önbecsapás korszakának. Becca Prior: Stockholm-szindróma 86% epub, mobi LMBTQ Mikor elrabolják, Brian Hayes pontosan abba az életbe csöppen, amit mindig is szeretett volna elkerülni. Bár apja az alvilág koronázatlan királya, Bry eddig azon volt, hogy ő más emberré váljon, és megfeleljen halott édesanyja egykori elvárásainak. Az élet azonban mindig tartogat meglepetéseket, és a leggondosabb számításba is hiba csúszhat. Briannek fel kell idéznie a gyermekkorában tanultakat, ha túl akarja élni a borzalmakat. Arra azonban nem lehet felkészülni, hogy épp akkor éri utol a szerelem, mikor a puszta léte is veszélybe kerül. Pláne arra nem, hogy a fogvatartója lesz a szíve választottja. Elrablója, Jake Harris egy jelentéktelen alak, aki az öccse életéért cserébe elvállal egy munkát, de arról fogalma sincs, mibe keveredik. Mikor szembesül a zord valósággal, és rájön, hogy nemcsak a testvére, hanem a saját biztonsága is veszélybe kerül, olyan döntést hoz, amivel mindkettejük életét kockára teszi. Csakhogy nincs választása… Ez azonban nem csak egy egyszerű krimi. Sokkal inkább az emberi természet sokszínűségéről szól, és arról, hogy a múltbeli események mennyire meghatározzák mostani döntéseinket. Brian és Jake szerelme, sorsuk nem várt fordulatai, az őket körülvevő világ történései rengeteg izgalommal és érzelemmel töltik meg az oldalakat. Becca Prior már megszokott, szókimondó stílusában, rengeteg erotikával, humorral és akcióval fűszerezett története egy olyan világot mutat be, ahol a rosszfiúk is lehetnek szerethetők. Azoknak ajánljuk, akik nyitottak a meleg-erotikára, és szeretik az feszültséggel teli, gyorsan pergő jeleneteket. [Hidden Content]4 points
-
Ludányi Bettina – Nyomodban sorozat *** Ludányi Bettina: Nyomodban (Nyomodban sorozat 1.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019 Te megszegnéd a törvényt, ha egy élet lenne a tét? Daisy Carvalho Serra, a rendőrség tanácsadó nyomozója mocskos ügybe keveredik. Egy olyan gyilkosságban segíti a rendőrség munkáját, amelyben az elkövetés módja nagyon emlékezteti egy korábbi ügyre. Csakhogy az akkori sorozatgyilkos már halott. Oliver Walsh, a helyi bűnszervezet, a Fantomok egyik vezető beosztású bűnözője, vádalku fejében segíti a helyi erőket az információszerzésben. A nyomozás nagy erőkkel zajlik, ám van a rendőrök között valaki, aki sokkal többet tud, mint amennyit megoszt a hatóságokkal. Vajon ki az, és mi a célja a hallgatással? Hogyan birkózik meg Daisy a két gyilkosság között húzódó párhuzammal, és egyáltalán mi köze van az esetekhez? Milyen messze megy el a gyilkos, ha a bosszúvágy hajtja? Ludányi Bettina írónő regénye ezúttal egy árulással és cselszövéssel teli világot tár az olvasók elé, ahol nem tudni, ki jár előrébb egy lépéssel: a gyilkos vagy a rendőrség. Titkok, hazugságok, valamint az ész és a szív harca egyetlen történetbe csomagolva. „Ez a történet csúnya játékot játszik az elméddel.” – GCK's Book Review Blog „Az írónő az emberi lét igazi mélységeibe kalauzolja el az olvasót.” – Írógép blog Ludányi Bettina: A fantom (novella) (Nyomodban sorozat 1,5.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2021 „Fantomnak születtél és az is maradsz…” Oliver Walsh, az austini bűnszervezet egyik vezető tagja egy piszkos átadásra készül. A Fantomok kirabolták a 6. utcai Wally Workman Galériát, elloptak egy tucat festményt, amelyet Európába fognak szállítani. Kezdetben úgy tűnik, hogy minden simán megy, de aztán hirtelen rosszra fordulnak a dolgok és megjelenik a rendőrség.Vajon hogyan kezeli Oliver a helyzetet? Milyen felelősség hárul egy vezető bűnözőre? Mi mindent kell megtennie egy Fantomnak a bandáért? Ludányi Bettina A Fantom című novellája A nyomodban regényhez készült. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,57 MB [Hidden Content]4 points
-
Ludányi Bettina – Meghasadt valóság Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2018 Te mit tennél, ha a saját emlékeidben sem bízhatnál? Sophia Santillo látszólag nyugodt és egyhangú életet él Nápolyban, ám a felszín alatt megannyi szörnyű titkot őriz. A csontig hatoló fájdalom és rettenet még annyi év után is uralja életét. Egészen addig, amíg nem találkozik a sármos üzletemberrel, Nico Bellonival. Vajon a férfi méltó lesz rá, hogy a lány megossza vele riasztó múltját? Sophia biztos abban, hogy soha többé nem kell szembenéznie a szörnnyel, aki tönkretette az életét, ám egy telefonhívás minden reményét lerombolja: bántalmazója újra szabad. Hiába szentelt éveket arra, hogy feldolgozza a történteket, minden újra összeomlik körülötte. Főleg, miután fény derül a valódi igazságra. Ki a titokzatos szörnyeteg, és mi köze a lányhoz? Mi zajlik egy pszichopata fejében, és hogyan lesz egyáltalán valakiből gyilkos? Milyen mértékben befolyásolja a környezetünk, hogy mivé válunk? Ludányi Bettina legújabb regénye megmutatja, hogy nem hihetsz a szemednek és nem bízhatsz az emlékeidben. Egy izgalmakkal, titkokkal és kérdésekkel teli világba kalauzolja el az olvasót, ahol semmi sem valódi, semmi sem igaz. Csupán egy hazugság része. Egy meghasadt valóság. Húzd ki magad, szegd fel az állad és küzdj! Különben összetör a valóság. Megdöbbent, felkavar, magához láncol.” – Anarchia Könyvblog Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,92 MB [Hidden Content]4 points
-
magyar író, LMBTQ, romantikus 1. Becca Prior: A tanítvány 83% A fikciós történet egy kiemelkedően tehetséges, fiatal egyetemi professzor és azonos nemű tanítványa között kibontakozó, perzselő szenvedélyről szól, sajátos formában. A vonzalom, az önmarcangolás, a beismerés és a beteljesülés fázisait mindkét főszereplő szemszögéből láthatja az olvasó, betekintést nyerve abba, mi játszódik le egy fiatal fiú lelkében, aki ráébred, hiába futott eddig a lányok után, most mégis egy férfi iránt táplál eddig soha nem tapasztalt, olthatatlan vágyat. A tanítvány tabukat döntöget, kendőzetlenül tárja az olvasó elé a szexuális beteljesülés legintimebb részleteit is, de bebizonyítja, a szerelem azonos neműek között is lehet ugyanolyan elsöprő, mint férfi és nő között. A szerző az elsőkönyves Becca Prior, aki nem megbotránkoztatni, hanem szórakoztatni szeretné olvasóit, és elvinni egy olyan világba, amely ugyan rengeteg embert érdekel, mégis nagyon ritkán merünk beszélni, sőt olvasni is róla. 2. Becca Prior: A tanítvány 2. 91% Küzdelem és remény. Néha olyan döntések elé állít az élet, ahol csak vesztes lehetsz. Ha gyáva vagy, elveszíthetsz valakit, aki mindennél többet jelent számodra. Vagy küzdhetsz… Küzdhetsz a világ ellen, a nehezebb utat választva… A harcot egyedül vívod, társad csupán a remény. A remény, ami mindig elkísér, bármit is sodorjon eléd az élet. Bíznod kell és szeretni… Mert élni csak szeretve érdemes. Vannak szerelmek, amik az égben köttetnek, és bármennyire szeretnéd elhitetni magaddal, hogy minden a te döntéseden múlik, az élet megtanít rá, hogy vannak kivételek. Lewis és Harry története folytatódik… 3. Becca Prior: A tanítvány 3. 90% Amikor azt hiszed, végre tiéd, amire legjobban vágytál, rájössz, hogy az embernek mindig vannak új céljai. Sosem vagyunk elégedettek. Talán ez a legnagyobb hibánk… De lehet, hogy ez visz előre, ez inspirál. A váratlan események úgy irányítják a sorsodat, mintha minden előre eltervezett lett volna, csakhogy erre általában utólag jön rá az ember. Sosem tudhatod, mit hoz a holnap. Lehet, hogy minden, amit abban a percben kudarcként élsz meg, afelé visz, hogy valóra váljanak az álmaid. De az is lehet, hogy egy döntésed tönkreteszi a szépen felépített életed. Választásaid meghatározzák a sorsodat, és gyakran másokét is. Vajon jól döntesz, vagy elbuksz? A választ sokszor csak a távolabbi jövő adja meg. Harry és Lewis együtt kezdik el a nagybetűs életet, örömökkel, nehézségekkel, váratlan találkozásokkal. Kedves nyitott, pozitív gondolkodású Olvasó! Az első magyar, erotikus melegregény harmadik részét tartod a kezedben. Fogadd olyan nyitottsággal és szeretettel, ahogyan mi készítettük! 4. Becca Prior: A tanítvány 4. 92% Az ellentétek vonzzák egymást. De vajon a szürke hétköznapok harcaiban is tud-e vállvetve küzdeni két teljesen különböző ember? Képesek-e legyőzni a múlt árnyait és saját kétségeiket? A társadalmi elvárások és a mindennapi csaták sűrűjében kitart-e egymás mellett két fiatal, akiknek meg kell vívniuk a belső démonjaikkal is? Vajon képesek-e kompromisszumot kötni, hogy olyannak szerethessék a másikat, amilyennek megismerték, vagy ők is abba a hibába esnek, mint oly sokan: Pont azt változtatják meg egymásban, ami olthatatlan lángra lobbantotta őket. Lewis és Harry története a végéhez közeledik, de még vár rájuk a legnagyobb harc, amit önmagukkal kell megvívniuk. A nagy sikerű sorozat befejező kötete is tartogat még meglepetéseket! [Hidden Content]3 points
-
Becca Prior - Festett testek 1-5 LMBTQ, romantikus 1. Becca Prior: Festett testek 92% epub, mobi Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepét egy mesterkurzuson. Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej. Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen. Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret. Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik. El kell titkolnia a másságát, mert a nevelt fia gyűlöli a melegeket. Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet. Becca Prior új sorozatának első kötetében ismét helyet kap a romantika, a bizsergetően nyers erotika és a humor is. A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjének új trilógiája is tartogat meglepetéseket. 2. Becca Prior: Festett testek 2. 92% epub, mobi Létezik szerelem első látásra, de sajnos vak. Russell ezt a következtetést vonja le, amikor Ink Beaumont, a híres művész még a harmadik találkozásnál sem ismeri fel. Mire Ink rádöbben, hogy ő is végzetesen vonzódik a félszeg, vörös fiúhoz, azt is belátja, hogy mindketten másra vágynak. Ő feltétlen megadást és alárendelődést várna el, Russ azonban nem érzi képesnek magát egy ilyen kapcsolatra. Aztán fordul a sors kereke, és hamarosan egy fedél alatt találják magukat. Russ tart a lehengerlő férfitől, mégis hagyja, hogy bűvkörébe vonja és levegye a lábáról. És bár számukra látszólag nincs közös jövő, mindketten tudják, hogy nehezen fognak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak. Vajon megtalálják-e a megoldást, sikerül-e áthidalniuk a köztük tátongó szakadékot? A nagy sikerű Festett testek sorozat második kötete ezúttal az ő életükbe enged bepillantást, Becca Prior már megszokott, kendőzetlen stílusában, rengeteg érzelemmel és perzselő erotikával. 3. Becca Prior: Festett testek 3. 95% pdf, epub, mobi Mégis létezik szerelem első látásra! – gondolja Angus Caldwell, a sikeres építési vállalkozó, amikor találkozik Skyjal, a vörös démonnal. Csakhogy a gépezetbe homokszem kerül, mert kiderül, hogy Sky férfi, méghozzá híres drag queen, és a véletlenek vígjátéka gyorsan drámába csap át. A sors azonban újabb tréfát űz velük, amikor ismét összesodorja őket. Angus élete sarkaiból fordul ki, mert rájön, hogy Sky férfiként is vonzza, mint a mágnes. Belső vívódása, az érzések és a homofób, bigottan vallásos nevelés harca a lelkében az összeomlás felé sodorja, és nem talál kapaszkodót. Sky Summers igazi különc, az élet császára. Családja és barátai mindenben támogatják, bármihez nyúl, sikerre van ítélve. Bárkit megkaphat, akit megkíván. Csak szerelmi élete nincs – és nem is lehet –, mivel aromantikusként vallja, hogy képtelen az érzelmi kötődésre. Magukkal és egymással vívott harcaik belső utazásra invitálják az olvasót. Vajon sikerül-e megtalálniuk a harmóniát, az egymáshoz vezető utat? A Festett testek harmadik kötete mélyebb hangvételű, komolyabb témákat boncolgat, de természetesen nem marad el a humor és az erotika sem! Becca Prior népszerű sorozatának új része is tartogat meglepetéseket. 4. Becca Prior: Festett testek 4. 88% pdf Ink Beaumont és a férje, Russell közös élete maga lehetne a csoda. Tökéletesen kiegészítik egymást, gazdagok és sikeresek. Csakhogy az ember sohasem elégedett azzal, amije van. Másra vágyik, ismeretlenre, izgalmasra. Sky és Angus is boldogan élhetnének, míg meg nem halnak, ha nem motoszkálna ott bennük a gondolat, hogy amit egymásnak nyújtanak, az kevés. Talán a másik többet szeretne, mint amit ebben a kapcsolatban megkap. Ők négyen barátok. Ink és Sky már régóta ismerik egymást, és mindketten évekig éltek abban a hitben, hogy magányos farkasként, gidákra vadászva öregszenek meg. Aztán betoppant Russell és Angus, a két szívtipró pedig megszelídült, legalábbis látszólag. Azonban a múlt, a régi életük árnyéka mindig ott lebegett a fejük felett, nehéz perceket okozva nekik és a párjuknak is. A kérdés csak az, vajon valóban másra vágynak-e, vagy netán Russ és Angus szeretné kipróbálni azokat az izgalmas dolgokat, amiket Ink és Sky éveken át gyakorolt. És vajon valóban létezik-e olyan, hogy a testi szerelem nem csak két ember között működik? A Festett testek sorozat negyedik kötetében, már ismert karakterek mutatkoznak be új szerepekben. Az olvasókat a szokottnál is több humor, és perzselőbb erotika várja! 5. Becca Prior: Festett testek 5. 93% mobi Brody Neville a válását igyekszik kiheverni. A bűntudat szinte felemészti, amiért felrúgta a családi idillt, hogy megélhesse a melegségét. Három lánya az élete értelme, és nehezen birkózik meg azzal, hogy tönkretette a boldogságukat. Harmincöt évesen úgy érzi, talán már késő új életet kezdeni. Jesse Durant a Művészeti Akadémia Diákönkormányzatának elnöke, remek tanuló, tehetséges művész. Legalábbis ezt látja a külvilág. Valójában azonban egy sérült lelkivilágú, tizenhét éves homoszexuális fiú, akit az apja elüldözött otthonról a coming out után. Anyagi nehézségei vannak, magányos. Saját kitaszítottságát azzal igyekszik kompenzálni, hogy tűzzel-vassal küzd az iskolai zaklatás ellen, és kiáll perifériára szoruló társai mellett. Kettejük találkozása sorsfordító. A kamaszfiú és a középkorú férfi szerelme nemcsak a környezetük rosszallását váltja ki, hanem komoly veszélyeket is rejt. Brody akár börtönbe is kerülhet, ha kitudódik a dolog. Vajon mindketten elég elkötelezettek-e egymás iránt, kiállják-e a próbákat, vagy feladják a harcot, és elengedik egymást? A Festett testek zárókötete a megszokott humor és érzékiség mellett ezúttal kényes témát boncolgat. [Hidden Content]3 points
-
7. Vavyan Fable: Szamurájszív 84% pdf, epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A történet egyik szálán nyár tombol. Fertő Cityben Vis Major és Kyra, az összeszokott zsarupáros sorozatgyilkost üldöz a vegyes hírnevű nyomozó, Don’Gelo egységével. Magánéletük épp rendben volna, ám egy este Vis Major nevelt fia összeverve vánszorog haza. Betoppan Kyra anyja, és bár nem tartóztatják, gyökeret ereszt a házban. Ráadásul a párosnak estéről estére viszolyogtató bűnesetekkel akad dolga. Don’Gelóval is addig folytatódik együttműködésük, mígnem az életük horrorrá csúnyul. A korábbi szálon tél van, nagy hó, karácsony. Kyráék együtt töltik az ünnep napjait Denisával és Belloqkal a befagyott tónál, terveik szerint a gyerekekkel korcsolyázva, szánozgatva. Csakhogy Borulat City külterületén megkergül egy elkötött paripa, és egy megzavart orvvadász lenyilazza lovasát. Egy pszichopata Halálos Misszióra készül a hóviharban, rendőrök lekaszabolásával kezdve küldetését. A négy zsaru belecsöppen a hajszába, és a pokol még több bugyrot tartogat számukra. A Halkirálynő és a Vis Major sorozat hősei közösen mélymerülnek a téli eseményekben. A történetmesélő Kyra ezúttal a megszállott pszichopaták naplóit is felhasználja az események felidézéséhez. Vigyázat! Csak erős szívűeknek! 8. Vavyan Fable: Szemenszedett mese 82% epub Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City éji utcáin cirkáló civil ruhás zsaruk és társaik, Ryan, a másodállásban nemzőbanki donor, Juno, a hancúrka-tesztelő, továbbá Lucas, Blick és a többiek ismét akcióba lendülnek. Mennek, ahová riasztják őket, meghiúsult esküvőre, családi drámához, lövöldözős buliba, ijesztően elhagyatott helyekre, bárhova, ahol szükség van a szakértelmükre, teliholdkor, tébolyult szélviharban és golyózáporban is. Ott vannak az okosóra-applikáció révén lebukott csapodár fickó majdnem-kivégzésénél, a Csókkirály nevű lebujnál, amikor az öltáncosnőért kergült Kendricet kipenderítik; ott vannak a mások vérén szerzett jachton, és delfinúszásra okítják a közvész tulajdonost, csapadékvízaknába zuhannak bomló tetemek mellé. Mindezek következtében Kyra megállapíthatja: minél régebben vagyok zsaru, annál kevésbé értem, mit miért művelnek az emberek. S miután egykedvesét, Vis Majort félig-meddig agyonölik, rádöbben, hogy olykor az élet is úgy elszürkül, mint egy tányérsapka. [Hidden Content] Sziasztok! Csak a nagam nevében igérhetek. Van egy olyan a fórumon belül a KÉRÉSEK alatt, ahol konyveket kérhettek. Használjatok ki!3 points
-
Philip K. Dick – Különös éden Eredeti cím: Collected Short Stories Eredeti kiadó: Underwood-Miller Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Különös éden Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Philip K. Dick Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Bari Máriusz, Bogár Levente, Farkas Veronika, Horváth Norbert, Juhász Viktor, Kéri Andrea, Molnár Berta Eleonóra, Pék Zoltán, Sárpátki Ádám, Sepsi László, Tamás Gábor, Uram Tamás Újabb 21, magyarul eddig kiadatlan novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől Egy kakukkosóra, ami feldúlja egy család életét. Egy különös találmány, amely életre kelt tárgyakat, például egy pár ócska cipőt. Egy alternatív valóság, amiben a pillangók okozzák az emberiség végét. Egy feltérképezetlen bolygó, ahol jó lenne letelepedni, még ha ennek súlyos ára is van. Philip K. Dick a novelláiban kísérletezte ki írói hangját és témáit, ezekben az írásaiban több stílust és műfajt kipróbált. Ebben a kötetben egyaránt található fantasy, horror és science fiction, a véres komolyság mellett megcsillan a humor is, ám minden történet a mester összetéveszthetetlen kéznyomát viseli, és tovább árnyalja a róla kialakult képünket. Tartalom: Az Apró Mozgalom (The Little Movement) Az ágyú (The Gun) Csalogató furulyaszó (Piper In The Woods) A fáradhatatlan béka (The Indefatiguable Frog) A barna oxfordi cipő rövid, de boldog élete (The Shoert Happy Life of the Brown Oxford) Az építő (The Builder) Beavatkozás (Meddler) Kint a kertben (Out in the Garden) A zsákmányhajó (Prize Ship) Az ajtó mögött (Beyond The Door) Fonnyadt almák (Of Withered Apples) Átutazók bolygója (Planet for Transients) Szabad préda (Fair Game) Különös éden (Strange Eden) Tony és a bogarak (Tony And The Beetles) Lába kél a rögnek (The Crawlers) A nyomtató ára (Pay for the Printer) Várakozó álláspont (The Chromium Fence) Elhárító mechanizmus (Retreat Syndrome) Tegnapra tudunk időpontot adni (Your Appointment Will Be Yesterday) A kijárat csak illúzió (The Exit Door Leads In) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,87 MB A könyvért köszönet Jana981 fórumtársnak! [Hidden Content]3 points
-
Snowpiercer - Túlélők viadala - 2024 4.évad/XviD HUNHardSub (Snowpiercer) Színes, égetett feliratos, amerikai, akció, sci-fi, dráma Rendező: Leslie Hope, Joe Menendez Író: Benjamin Legrand, Jacques Lob Forgatókönyvíró: Graeme Manson, Kelly Masterson, Paul Zbyszewski Szereplők: Jennifer Connelly, Sean Bean, Clark Gregg, Rowan Blanchard, Daveed Diggs, Mickey Sumner, Iddo Goldberg TARTALOM Kilenc hónappal azután, hogy Snowpiercer és Big Alice útjai elváltak, Till és Ben váratlan ellenséggel találkozik, amikor Melanie felderítő küldetésre küldi őket a vonatról. Eközben Új Éden lakói bizonytalan időkkel és ismeretlen ellenfelekkel néznek szembe, ami arra kényszeríti őket, hogy még inkább szembesüljenek új valóságuk összetettségével. Égetett felirat Complete name : Piercer.S04E01.avi Format : AVI File size : 307 MiB Duration : 46 min 6 s Video Bit rate : 760 kb/s Width : 720 pixels Height : 480 pixels Display aspect ratio : 3:2 Frame rate : 24.000 FPS Audio Bit rate : 160 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
RAYMOND E. FEIST Az Árnyak Tanácsa Sorozat 1-3 pdf formátumban RAYMOND E. FEIST: Ezüstsólyom karma Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 1. 2002 Az orosini törzsben minden fiúnak részt kell vennie a hagyományos férfivá avatási szertartáson, hogy megértse helyét a világegyetemben, és megtudja felnőtt nevét. Kielianapuna egy távoli hegycsúcson, Shatana Higón küzd a túlélésért, és várja, hogy az istenek látomást bocsássanak rá. Kieli már négy napja és négy éjszakája vár; mostanra teljesen átfagyott, magányos, kétségbeesett és nagyon-nagyon fáradt. Rémisztő élményre ébred: éles karmok marnak a bőrébe. Egy ritka madár, ezüstsólyom ül a karján. Ebben a zavarba ejtő pillanatban a fiú nem is bizonyos benne, hogy a dolog valóban megtörténik, vagy látomást él át. Névtelenül és még mindig gyermekként tér vissza falujába, ahol szörnyű kép fogadja. Faluját felégetik, népét lemészárolják. Bár a biztos halálba megy, Kieli beleveti magát a csata forgatagába… Minden valószínűség ellenére túléli a harcot, bár az utolsó szál emberig legyilkolják az orosinikat: rajta kívül minden férfi, nő és gyermek meghal. Távoli hang visszhangzik elméjében: Kelj fel, és légy néped karma! A madár odafönn Shatana Higón valóban a névadó látomása volt. Már nem a Kielianapuna nevű fiú többé. Ő Ezüstsólyom Karma, a férfi, akinek bosszút kell állnia népe pusztulásáért, bármilyen hosszú út is vezet odáig. letöltés [Hidden Content] - RAYMOND E. FEIST: A rókakirály Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 2. 2005 Ezüst Sólyom Karma férfivá avatása napján lemészárolt népe utolsó sarjává vált. A mágusokból és kémekből álló titokzatos rend, az Árnyak Tanácsa mentette meg és vette pártfogásába. Hosszú kiképzés után a titkos társaság egyik legértékesebb ügynökévé vált, ám mindig csak a lehetőségre várt, hogy bosszút állhasson családja és barátai gyilkosain. És most eljött az idő. A távoli Szigetkirályság kisnemesének szerepében, immár Karomin Hawkins néven bebocsátást nyer Olasko hercegének udvarába. A vérszomjas, nagy hatalmú uralkodó megbízásából hányták annak idején kardélre Kar falujának népét. Az ellenség azonban ravasz, és sötét erők védik: szövetséget kötött a gonosz nekromantával, Leso Varennel, a halálvarázslatok nagymesterével. Annak érdekében, hogy elnyerje a herceg bizalmát, Kar Hawkinsnak először el kell adnia a lelkét. Kar csak úgy juthat gyűlölt ellensége közelébe, ha hűségesküt tesz neki, de ezt is vállalja, hogy bosszúja beteljesedhessék. A kényúr azonban varázslattal biztosítja új követői hűségét. Ezüst Sólyom Karmának szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat kell elkövetnie új ura parancsára, ám emiatt lelkiismeret-furdalás gyötri. A gonosz cselekedetek után azonban még rosszabb sors fenyegeti: őrület, kínzás és lassú halál a Kétségbeesés Erődjében. letöltés [Hidden Content] - RAYMOND E. FEIST: A száműzött visszatér Sorozat: Az Árnyak Tanácsa 3. 2006 Alig néhány nappal ezelőtt Kaspar, Olasko nagy hatalmú hercege még hadseregeknek parancsolt, és nemzetek rettegtek tőle. Most egy óceán, könyörtelen sivatagok és áthatolhatatlan hegyek választják el otthonától. Az uralkodó elbukott, és bosszúszomjas álmait lassanként elmossa a túlélésért folytatott mindennapos küzdelem. Kaspar azonban elég ügyes és ravasz ahhoz, hogy megtalálja a visszatérés lehetőségét: elszegődik karavánkísérőnek az otthonát jelentő földrészre tartó kereskedők mellé. Csakhogy egy sötét kor legendás ereklyéje Novinduson ragadt, s ez éppen Kaspar kezébe kerül. A számtalan férfi, nő és gyermek értelmetlen haláláért felelős Kaspar kénytelen valószínűtlenül önzetlen, hősies tetteket véghezvinni, ha nem akarja, hogy világa végleg elpusztuljon. Mert szörnyű veszedelem közelít, amely borzalmakat szabadítana a gyanútlan és készületlen Midkemiára. A világ egyetlen reménye éppen az elbukott és száműzött herceg… ha hajlandó elvállalni a feladatot. letöltés [Hidden Content] -2 points
-
Veronica Cossanteli - A csibukok varázslatos földjén „A gyermekeimmel együtt tagadhatatlanul beleszerettünk E. A. Wyke-Smith A csibukok varázslatos földjén című könyvébe… és persze Gorbóba, az egész díszes társaság legragyogóbb gyöngyszemébe.” J. R. R. Tolkien Pip és Flóra nagy bajba keveredtek. Megszöktek a Sunny Bay Elhagyott és Váratlanul Elárvult Gyermekek Nevelőotthonából, ahol életük szomorú és kilátástalan volt, ám sorsuk most sem nevezhető épp rózsásnak… A két kis árva meghökkentő és varázslatos világba csöppent, ahol fahéjmedvék, lápi koboldok, bukdácsok és talán még takonyférgek is élnek, és persze mindenekelőtt a csibukok, ezek az esetlen, kelekótya, de végtelenül elbűvölő lények, akik J. R. R. Tolkien gyermekeinek szívét is rabul ejtették. E. A. Wyke-Smith elbűvölő meseregénye, amely A hobbit egyik fő inspirációjaként szolgált, most olvasható először magyarul. pdf 64mb [Hidden Content]2 points
-
Arthur Madsen - Five 1-2 pdf, epub, mobi fantasy 1. Arthur Madsen: Az új generáció Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Évezredekkel ezelőtt Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely képes volt befolyásolni a bolygók mozgását. Az emberiség nem tudja, hogy létezik egy másik világ, egy ismeretlen birodalom, amelynek királynője mindenáron meg akarja kaparintani magának a legnagyobb hatalmat. Öt gyerek élete változik meg örökre, amikor valaki ellopja a medált, és ezzel együtt a fény is eltűnik a Földről. Az árvaházban nevelkedő Yeni, Jauns, és Nuwe, valamit a jómódú családból származó Berria és Baru csak egymásra támaszkodhatnak, ha sikerrel akarnak járni. GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK HARCA EGY IDEGEN VILÁGBAN. A BÁTORSÁG, A BARÁTSÁG ÉS A HŰSÉG PRÓBÁJA A VILÁG SORSA AZ Ő KEZÜKBEN VAN. 2. Arthur Madsen: Shamala bosszúja Újra egy varázslatos kaland veszi kezdetét, amelyben harcok, cselszövések, titkok és árulások kísérik hőseink útját, de vajon a barátságok elég erősek ahhoz, hogy minden próbát kiálljanak? A FIVE 2 egy csodálatos mese egy másik világról, ahol csak egy dolog biztos, és ezt a gyerekek is tudják: a sorsuk végérvényesen eldőlt, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen. [Hidden Content]2 points
-
4. Vavyan Fable: Vészbejárat 90% epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City utcáin járőröző zsarupáros megest lendületben. Mindketten azt remélik karácsony közeledtével némileg alábbhagy a bűnözés a pszicho városban, és egymással is foglalkozhatnak valahára. Végképp szakíthatnak vagy ölelődzhetnek; összeköltözhetnek, esetleg megfojthatják egymást. Ám nem csak ők érzik furcsául magukat. A mitikusan behavazott, vakítóan teliholdas, ünnep előtti éjszakák másokat is megbolondítanak. Sorozatgyilkos tombol az utcákon. Bús pasasok vetik magukat a folyóba a Halálpillérről. Válófélben lévő nő indul a férje ügyvédjéhez, csőre töltött flintával. Ámoklovas vágtázik a körúton. Bérgyilkos nők végeznek áldozatukkal, majd lelövik az arra járó zsarukat is. Maffiások élik világukat. Nincs nyugalom, áhitat. Akció akciót követ. Ők pedig éjhosszat gonosztevőket kergetnek, olykor mezítláb is. Szépségátalakító plasztikai verésekben részesülnek, Kyra sajátos mikulással konfrontál. A cinikus Vis Major ezt merészeli mondani: A szerelem abszolút keresztényies dolog. Házasság formájában magában hordja a büntetést is. Zaklatott életvitelük közepette még egy talált gyermekkel, a kutyával, a papagájjal, valamint önnön vágyaik tisztázásával is törődniük kellene. Míg nem késő. 5. Vavyan Fable: Tíz kicsi kommandós 89% epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Vis Major és Kyra Emett, minden idők leghatékonyabb akciózsaru párosa tovább kergeti a bűnt Fertő City utcáin! Mintha az egész megapolisz megbolydult volna! Feltűnést hajszoló gyilkosok, drogambulanciákat támadó nindzsák, bomlott elméjű szektások, pszichotikus gaztevők hemzsegnek Fertő Cityben, szüntelen mozgásban tartva Vis Majort és társait. Mindezt tetézendő, egy sajtóangyal is velük tart bűnüldöző útjaikon. Ám a lakosság zömét legfőképpen a nemiség érdekli. Mindenki folytól erről cseveg. Megtörhetetlen hőseink magánélete sem felhőtlen. Kyra neheztel, amiért a szamuráj – Vis Major – megnősült. Még fel sem eszmél a traumából, midőn hozzáköltözik válságos nővére, Taria. A szívválságot kiváltó pasas is vele tart, s pontról pontra megfogadják a kapcsolatterapeuta furcsa utasításait. Kyra ettől bealél. Transzparenst készít lepedőből, Le a családdal! szövegűt. Ráadásul még egy mosómackó is betanyázik a kertbe. Vis Major gyereket nevel, a Hátrányos Helyzetű Apák Túlélőkönyvét írja, s könnyelműen törli az interneten kapott lánclevelet. Bokszeralsóban szerepel egy falinaptárban, miáltal sikítozó rajongótáborra tesz szert. Neje nem tud főzni-mosni, viszont a takarításhoz sem konyít. Munkatársnője feldobja őt szexuális zaklatás miatt. A szamurájt megdöbbenti a felismerés: a Megszakított Lánclevél Átka sújtott le rá! Lehet, hogy hőseink mégis megtörnek?! 6. Vavyan Fable: Habospite 83% pdf, epub, mobi Fertő Cityben menyegző készül. Dalia és a rejtelmes múltú Marcel esküszik örök hűséget a város hírneves kastélyában, míg az élet el nem választ mottó alatt. Ez hamarabb bekövetkezik, mint hinnék. Utóvégre az élet nem habospite. A bűnös támadás Vis Major és Kyra Emett, a lavina kopópáros városában történik, és persze a másik úthenger zsarucsapat is akcióba lendül. Vagyis a koszorúslányok: Denisa és Cyd. Martin, Zsöti, Belloq és a kommandó. Nem tűrhetik, hogy a frigy – elhálatlanul – meghiúsuljon. Az üldözős-hajszás téboly hevében átöltözni sincs idő. Vis Majorék és a bolydult násznép összebotlik. Magától értetődően előáll a két dudás egy csárdában-effektus. [Hidden Content]2 points
-
Guy Gavriel Kay: Ysabel 71% world-fantasy-dij A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz. Amíg apja fényképez, Nedet titokzatos események rádöbbentik, hogy az iPodok, mobiltelefonok és hibridüzemű autók modern világában még mindig jelen vannak bizonyos ősi hatalmak. Egy megszentelt, kísértetjárta éjszakán, amikor az élők és a holtak birodalmát elválasztó falak leomlanak, mitikus alakok támadnak fel, mai, hétköznapi emberek életét változtatva meg mindörökre. Kanada egyik legnépszerűbb szerzőjének ez a regénye hat hetet töltött a sikerlista élén, és 2008-ban elnyerte a rangos World Fantasy-díjat is. Varázslatos története megmutatja, hogy a múltunk velünk él, elpusztíthatatlanul. [Hidden Content] Sziasztok! Csak a nagam nevében igérhetek. Van a fórumon belül a KÉRÉSEK alatt, ahol konyveket kérhettek. Használjatok ki!2 points
-
Philip K. Dick sorozat (Agave Könyvek) *** Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán? Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények műfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája „AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: „Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni? Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játékbabák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Philip K. Dick: Kizökkent idő Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című játékban. Egy nap az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számukra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az. Philip K. Dick: Ubik Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science-fiction halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható! Philip K. Dick: VALIS (VALIS-trilógia 1.) A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Horselover Fat számára minden a rózsaszín fénnyel kezdődött, az isteni jelenéssel, amely VALIS-nak hívta magát. A valóság szövete széthasadt, és a világba áramló információ kételyeket és kérdéseket hozott magával. Horselover Fat pedig nem nyugszik addig, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kap. Félig önéletrajz, félig fikció. Félig science-fiction, félig szépirodalom. Félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. Válaszok keresése olyan kérdésekre, melyeket talán jobb lenne nem feltenni. A VALIS teológiai detektívregény, ahol Isten egyszerre játssza az eltűnt személy és a tökéletes bűntény elkövetőjének szerepét. Philip K. Dick életművének egyik legnagyszerűbb, legszemélyesebb darabja megrázó és elgondolkodtató olvasmány, átszőve őrült humorral és öniróniával. Néha mosolygásra késztet, néha felkavar, de egy biztos: közömbösen képtelenség elmenni mellette. Philip K. Dick: Istenek inváziója (VALIS-trilógia 2.) A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul. Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolából, és hagyta, hogy kihasználja egy gőgös helyi istenség (felesége meg nem született sarjának apja). Ki gondolta volna, hogy éppen ő, Herb Asher segédkezik majd a saját szülőbolygója elleni invázióban? Méghozzá Isten Fiának…? Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása (VALIS-trilógia 3.) Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg. Philip K. Dick: Figyel az ég MINDEN VILÁGNAK MEGVAN A MAGA ISTENE. CSAK JÓ LENNE TUDNI, KI AZ. Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb? Philip K. Dick: Kamera által homályosan Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick személyes élményekből táplálkozó, sötéten ironikus regényéből Richard Linklater készít filmet, melyet – Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével – 2006-ban mutatnak be a mozikban. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász címmel is megjelent.) Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön Ez a novelláskötet tizenhárom történetet tartalmaz a 20. század egyik legnagyobb sci-fi írójától. Többek közt megtalálható benne élete első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban. Philip K. Dick: Időugrás a Marson „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.” A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat. Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír. Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát. Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai A Holdat őrültek lakják. De azok sem normálisak, akik el akarják foglalni. Az Alfa III M2 hold egészen mostanáig senkit sem érdekelt. A volt elmegyógyintézet kezeltjeiből álló telepesek klánokba szerveződve és viszonylagos nyugalomban élték skizofrén, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depresszív vagy polimorfikus skizofrén életüket. De a látomások most valami kívülről érkező szörnyű veszély eljövetelét jelzik. Chuck Rittersdorf a CIA ügynökeként dolgozik a Földön, a házassága darabokra hullott, pszichiáter felesége az Alfa III M2 holdra készül utazni. Chuck azonban nem törődik bele ilyen könnyen a helyzetbe, és a saját kezébe próbálja venni az események alakulását. Az eddig békés hold hamarosan nemcsak kettejük ádáz harcának, hanem egy galaktikus összecsapásnak is a helyszínévé válik. Philip K. Dick: Már megint a felfedezők 14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Dr. Vérdíj A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen. A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón. A Várjuk a tavalyi évet hősei kétségbeesetten keresik a kiutat a lehetetlen és az elkerülhetetlen között, egy olyan világban, amelyben a jövő túlságosan hasonlít a jelenre, és ahol a múlt kérdéseire csak a holnap adhatja meg a választ. Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász Joe Fernwright cserépgyógyászként dolgozik, törött kerámiákat gyógyít, ahogyan az apja is tette valamikor. Hiába ő a legjobb cserépgyógyász a világon, a munkája ma már senkinek sem kell, hiszen a tárgyak nagy része műanyagból készül. Unatkozik, a pénze fogytán, és ki tudja, mire lenne képes végső kétségbeesésében, ha egy napon nem kapna furcsa üzenetet egy titokzatos ismeretlentől, akinek szüksége van az ő szolgálataira. De mit is akar tőle pontosan a mindenütt jelen lévő és mindenhatónak tűnő entitás, aki Glimmungnak hívja magát? És mit akar a többi furcsa szerzettől, akik Joe-val együtt a Plowman planétára utaznak, hogy részt vegyenek életük legfontosabb küldetésében? Lehet, hogy Glimmung egyfajta isten. De ha tényleg isten, akkor vajon végtelenül jó vagy végtelenül gonosz? Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió Az 1960-as évek végén egy tehetségtelen, paranoiás ember jutott be a Fehér Házba, és egész Amerikát gonosz háborúra uszította egy képzelt belső ellenség ellen. Philip K. Dick – aki ezúttal szereplője saját regényének – azon igyekszik, hogy ne legyen ő is a háború áldozata. Közben a legjobb barátja, Nicholas Brady egy földönkívüli entitás adását fogja, aki talán maga Isten, és azt akarja tőle, hogy döntse meg az Elnök rémuralmát. Posztumusz megjelent regényében Philip K. Dick a Kamera által homályosan és a Valis regényeinek témáját összeolvasztva, vad, szenvedélyes művet alkotott, amely az Egyesült Államok történetének egy alternatíváját kínálja. A Szabad Albemuth Rádió fojtogatóan izgalmas, komoran humoros, és annyi összeesküvés-elméletet vonultat fel, hogy az még a legedzettebb paranoiást is megbizsergeti. Philip K. Dick: Visszafelé világ A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltünésmentes életet biztosít. Egy nap aztán ráakad az újraszületni készülő Anarchista Peakre, erre a volt vallási vezetőre, akinek szektája azóta meghatározó vallássá nőtt. Csakhogy az Anarchista visszatéréséhez mindenkinek lenne egy keresetlen szava. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét. Philip K. Dick: A Titán játékosai Szegény Pete Garden most vesztette el Berkeley városát. A feleségét is elvesztette ezzel, de majd kap újat, amint gurít egy hármast. Ez mind része a Blöffnek, ennek a játéknak, amely a Föld utolsó, egyre fogyatkozó lakóinak már-már a mániája. Csakhogy a Blöff szabályai megváltoznak, drasztikusan és végérvényesen, és Pete Garden most olyan ellenféllel fog játszani, aki nem is ember, a tét pedig sokkal nagyobb egy városnál is. Philip K. Dick ebben a regényben egy olyan világot mutat be, amely egyszerre megjósolhatatlan és perverz módon logikus. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte Klasszikus történettel van dolgunk, amiben Dick világának minden fontos eleme megjelenik. Az egyik főszereplő Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, akinek az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Vele szemben pedig ott van Willis Gram, aki igazi kényúr, így az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba – aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt –, a sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges. Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel. Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének. Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik. Philip K. Dick: A halál útvesztője A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak. Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit. Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés. Philip K. Dick: Emlékmás Az emlékeinket megváltoztathatják, de a valóság elől nincs menekvés Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak. A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet. Philip K. Dick: A végső igazság Ez a harc lesz a végső? Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket. Philip K. Dick: Elektronikus álmok Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. A Közterm az egyik legkorábbi példa (és figyelmeztetés) a science-fictionben az önmagukat sokszorosító gépekre. A Kiállítási darab és Az ingázó Dick egyik kedvenc témájával foglalkozik: a valóság változó természetével és azzal, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy érzékelni a világot, ahogy létezik. Az akasztott idegen egy bizsergetően sötét politikai allegória, amely ma is ugyanolyan érvényes, mint amikor Dick a hidegháború delén megírta. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot. Philip K. Dick: Jones kezében a világ Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: hogy előre látja a jövőt, és hogy képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol be lett tiltva. A posztnukleáris messiás baljós története Philip K. Dick keze alatt épp annyira aprólékosan realista írás, mint amennyire profetikus. A bizarr mutánsok, hermafrodita szexelőadók és csillagközi lények mellett a regény halálos pontossággal ábrázolja azt a vágyunkat, hogy higgyünk: valamiben, bármiben. Philip K. Dick: Az utolsó tréfa Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után. Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben… Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is. Philip K. Dick: Űrlottó A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. Philip K. Dick: A jövő orvosa Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg? Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik. Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is. A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes. Philip K. Dick: Repedés a térben Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik. Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik. Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Philip K. Dick: Transz (A tökéletes fegyver címmel is megjelent.) A Föld 2004. évében is a HATALOM a cél, a fegyver félelmetes – pszichológiai. Lilo Topchev és Lars Powderdry, a „kiválasztottak” transzállapotban dolgozó fegyvertervezők nehéz helyzetbe kerülnek… A szerelem, az örök emberi érzés összeköti, de hovatartozásuk szétválasztja őket… Philip K. Dick: Kamu Rt. Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick – Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték. Nem sikerült ugyanis teljesen felszámolni a földlakók ellenállását, és az emberek számtalan, előre nem látható problémát okoznak. Például egy csapat gerilla megtalálja a harmadik világháborúban elrejtett fegyvereket, melyek félelmetes erejük miatt nem kerültek bevetésre akkor, ám az idegen megszállókat illetően már senkinek nincsenek erkölcsi aggályai. A ganümédesziek elszánják magukat a végső megoldásra, azonban nem számolnak az olyan egyéniségekkel, mint Percy X gerillavezér, dr. Balkani pszichiáter és Joan Hiashi televíziós személyiség. Philip K. Dick és gyerekkori barátja, Ray Nelson közös regénye idegen inváziós történet, ugyanakkor a hatalom és az egyén viszonyának plasztikus és ma is aktuális vizsgálata. Philip K. Dick – Roger Zelazny: A Harag Istene A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene. A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét. Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak. Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja. Philip K. Dick: A kozmosz bábjai Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál. A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt. Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól. Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk. *** Megjegyzés: Az Agave Kiadónál „A tökéletes fegyver” címmel megjelent kötet keresés alatt, így a „Transz” című 1992-es kiadást töltöttem fel, illetve "A kozmosz bábjai” Agavés verzió helyett az 1998-as fordítás található a csomagban. A „Csúszkáló valóságok” és „A Harag Istene” köteteket egyelőre csak pdf formátumban tudtam feltöltölteni. Formátum: epub Méret: 33,4 MB [Hidden Content]2 points
-
William Glendown: A lendhorni küldetés 86% PDF, epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor Sir Nelkher, a pökhendi kóborlovag Lendhorn lobogóját lándzsájára tűzve küldetésére indul, még biztos benne, hogy visszaszerzi a városból másfél évtizede eltűnt rejtélyes varázstárgyat, a Kívánság Tükrét és megtöri Nathalie hercegnőre nehezedő szörnyű átkot. Nem sejti, hogy útja során nagyszerű hőstettek helyett meglepetések és kudarcok sorozata fogja várni… William Glendown neves középkorkutató trilógiájában kocsmai duhajkodások, káprázatos lovagi lakomák és küzdelmek, karneválok, sárkányok, mágus, rablólovag lakta romos várak, démoni boszorkányszombatok, fura szerzetekkel teli erdők, máglyafüstös falvak, ördögi repülő szerkezetek világába csöppenünk, s miközben a különös küldetés történetét kísérjük végig, rájövünk, hogy nem feltétlenül működnek úgy a dolgok ahogy azt elvárnánk… „Magávalragadó képzelőerő, szórakoztató stílus, kifogyhatatlan mesélőkedv, morbid humor!” John Caldwell William Glendown: Boszorkányszombat 86% PDF, epub, azw3 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az üstökössel kezdődött minden… Váratlanul bukkant fel a vészjósló égi vándor, és rátapadt az éji égboltra, mintha soha többé nem akarna már eltűnni onnét. Aztán Antwernonba, a szabadelvű polgárok lakta neltholandi városba érkezett Norven Kather, a kegyetlenségéről hírhedt főinkvizítor. A pokoli látomások kínozta férfi lángoló prédikációt tartott a székesegyházban, kíméletlen harcot hirdetvén az eretnekek, a pogányok, és a boszorkányok, az egyház örök ellenségei ellen. Antwernon vezetősége nagy misztériumjátékot rendezett a neves férfiú tiszteletére, ám az ünnepély az est fénypontján váratlan tragédiába torkollott. Grabrik Geernlem, a városban lakó rézmetszőinas-fiú túlélte ugyan a szörnyű éjjelt, azonban egy baleset következtében mély ájulatba zuhant, melyben különös álmot látott egy boszorkánylányról, aki a furcsa szerzetek, törvényen kívüli különcök lakta, titkokkal teli Ardennon-hegyvidék felé hívta őt. A betegségből felépült, ám az álomtól megbabonázott Grabrik fellopódzott az inkvizítor Ardennonba tartó hajójára… És az utazás során különös kapcsolat szövődött a férfi és a fiú között; ám míg ez az út egyikőjüket lidércnyomásai birodalmába, addig másikójukat addig sosem hitt csodák, borzongató, és lenyűgöző kalandok világába vezette… William Glendown: A torony 76% PDF, epub, mobi Sir Clament, a kóborlovagot különös éjszakai ragyogás és énekszó csalja egy messzi hegytetőn álló, titokzatos torony irányába. Amikor a közeli Laermenol faluba érkezik, megtudja, hogy a nép hite szerint az épületben Laarchan, a szárnyas madár-isten lakozik. Clamen meghallgatja a színes meséket és legendákat, de nem hisz a parasztoknak, s a figyelmeztetés ellenére elindul, hogy megfejtse a különös épület titkát. A kötet címadó kisregényét „A lendhorni küldetés” hangulatát idéző izgalmas és meghökkentő történetek színesítik és egészítik ki. Határtalan fantázia, lenyűgöző meseszövés, olvasmányos stílus, eredeti humor. John Caldwell [Hidden Content]2 points
-
Mary Beard - Tizenkét császár Hogyan fest a hatalom arca? Kit örökít meg a művészet, és miért? Hogyan tekintünk olyan politikusok szobrára, akiket emberként megvetünk? Ebben a könyvben Mary Beard – a mai emlékműszobrászatot övező esztétikai és politikai csetepaték háttere előtt – elmeséli, hogy az elmúlt kétezer év folyamán a nyugati világ hatalmasainak arcmásait hogyan befolyásolta a római császárok ábrázolása. A világhírű ókortörténész, az SPQR és a Pompeji című könyvek szerzője főképpen a „tizenkét cézár” – Julius Caesar és az első tizenegy császár – alakjára összpontosítva elemzi, hogy ezek a könyörtelen autokraták miképpen váltak hatalmassá az antik, a reneszánsz és az újkori művészetben is. E gazdagon illusztrált kötet kétezer éves utazásra kalauzol a művészet- és művelődéstörténet világában. Szobrászok és festők alkotásai mellett találkozhatunk ötvösök, kárpitszövők, rézmetszők, műbútorasztalosok és keramikusok munkáival is, továbbá számos meglepő történetet olvashatunk alakok véletlen vagy szándékos félreazonosításáról, hamisításról, az erő, az uralom többértelmű reprezentációjáról. A Tizenkét császár mindemellett izgalmas detektívtörténet a hatalom ábrázolásának leginkább nyugtalanító és állásfoglalásra késztető példáiról. 2021 pdf 24mb [Hidden Content]2 points
-
Kiss Sándor - Oroszlánszívű Richard keresztes hadjárata - Kiss Sándor - Arthur király históriája A krónika általános mondanivalója, hogy a keresztes hadjárat résztvevői számára közöl intelmeket, bemutatva azt, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetni egy keresztes seregnek: a csapatok vezetőinek nem szabad rivalizálni, kifelé és befelé egyaránt egységet kell mutatni, a közösen meghozott döntéseknek engedelmeskedni, és a józan észre mindig hallgatni kell!… A mindenki által jól ismert Arthur mondakör legelső irodalmi feldolgozása a 12. századból – itt jelenik meg a britek legendás királya, valamint Merlin, a varázsló, s innen eredeztethető a kerekasztal lovagjainak későbbi burjánzó mesevilága. pdf 2013 12mb [Hidden Content]2 points
-
Clare Mackintosh – Az igazság pillanata Eredeti cím: I Let You Go Eredeti kiadó: Sphere, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Az igazság pillanata Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Stier Ágnes Egy tragikus baleset. Minden olyan gyorsan történt. Senki sem láthatta előre, még ő sem. Vagy mégis? Jenna Gray élete egyetlen pillanat alatt változott rémálommá. Utolsó reménye a továbblépésre az, ha mindent maga mögött hagy, és új életet kezd. Kétségbeesetten vágyakozva a menekülésre, Jenna egy elhagyatott kis házikóba költözik a walesi tengerparton, ám félelmei, gyásza, valamint emlékei arról a szörnyű novemberi éjszakáról, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hagyják nyugodni. Ray Stevens felügyelőnek kell igazságot szolgáltatnia Jennának, aki minden szülő rémálmát éli. Elszántsága az ügy megoldása érdekében átlép egy határt, amikor már nemcsak a szakmai, hanem a magánélete is összefonódik a nyomozással. Amint Ray és csapata megpróbálja felderíteni az igazságot, Jenna lassan észreveszi a lehetőséget egy boldogabb jövőre. Ám múltja nem hagyja nyugodni, a következmények pedig elsöprőek lesznek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,22 MB [Hidden Content]2 points
-
Reader's Digest - Világjárók lexikona A rendhagyó lexikon olyan információkkal látja el Önt a minket körülvevő világról, amelyet különben három különböző referenciatárból – a világ országainak enciklopédiájából, a világatlaszból, és a földrajzi, geológiai, meteorológiai kifejezések gyűjteményéből – kellene kikeresnie. Gazdag ismeretanyagot kínál a Föld országainak fekvéséről, kiterjedéséről, ismertebb látnivalóiról és 6500 természeti, gazdasági vagy kulturális szempontból érdekes helyről. pdf 1998 133mb [Hidden Content]2 points
-
Lévai Anikó - A konyhaablakból Az őszinte hang és a természetes stílus önmagában is aranyat ér, s ha mindez ráadásul egy stílusosan megírt, gazdagon illusztrált könyvben jelenik meg – különleges ajándék az olvasónak. Ez a könyv ilyen. Olyan természetességgel szól életről, ételről, amilyen természetesnek Lévai Anikót már 18 éve ismerjük: nem hivalkodik ő sem, a szöveg sem. Ebben a könyvben is úgy lép elénk, ahogy eddig találkoztunk vele, teszi a dolgát, humorral, kedvesen, mosolyogva, megalkuvást nem ismerve. Csak mesél. Ott ülünk vele mi is a konyhában, jó szívvel fogadott vendégként, s miközben főz, hallgatjuk őt. És szavai lebontják a falat, kitágítják a világot. Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. „Lévai Anikó olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei, politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek” – vallja Szőcs Géza. „Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus esemény jelenti.” "Rólunk már szinte mindent és annak az ellenkezőjét is megírták, így ezzel a könyvvel jómagam szerettem volna ablakot, ha csak egy konyhaablakot is nyitni az életünkre, és bepillantást engedni mindazoknak, akik nem ismernek minket közelről: mi ilyenek vagyunk." – vallja a szerző. pdf 17mb 2007 [Hidden Content]1 point
-
Tóth Imre - Magyar őstörténet Avagy: „nem jöttünk mi sehonnan sem” Az új ásatási leletek mutatják, hogy a magyarság nagyobb része a Kárpát-medence õslakosa. A keletrõl jöttek csak színesítették az itteni szellemi világot, ezért áll több rétegbõl a mai magyarság mûveltsége. pdf 2009 33mb [Hidden Content]1 point
-
TUNIC-DOGE Developer: Andrew Shouldice Publisher: Finji Genre: Action, Adventure, RPG Size: 1.32 Gb Description: Explore a land filled with lost legends, ancient powers, and ferocious monsters in TUNIC, an isometric action game about a small fox on a big adventure. Stranded in a ruined land, and armed with only your own curiosity, you will confront colossal beasts, collect strange and powerful items, and unravel long-lost secrets. BECOME A LEGEND Stories say that a great treasure is hidden somewhere in this land. Perhaps it lies beyond the golden door? Or somewhere deep beneath the earth? Some tales tell of a palace high above the clouds, and of ancient beings with incredible power. What will you find? REBUILD A SACRED BOOK During your travels, you’ll reconstruct the game’s Instruction Manual. Page by page, you’ll reveal maps, tips, special techniques, and the deepest of secrets. If you find every last one, maybe something good will happen… BE COURAGEOUS, LITTLE ONE! Dive into varied, technical combat. Dodge, block, parry, and strike! Learn how to conquer a wide cast of monsters, big and small — and discover useful new items to help you on your way. Features: -Explore a hostile and intricately-connected world of shady forests, sprawling ruins, and labyrinthine catacombs -Fight mighty bosses deep beneath the earth, high above the clouds, and in places stranger still -Collect the missing manual pages, bursting with hints and original full-color illustrations -Discover hidden treasures to help you on your way -Unearth secret relics, secret techniques, secret puzzles, and… listen, there’s a lot of secrets! -Featuring sound design by Power Up Audio -And an original soundtrack by Lifeformed (Terence Lee and Janice Kwan) Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CRACK dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: OS: Windows 10 Processor: Intel i5 Quad-Core, 2.7 GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: GTX 660 / RX 460 Storage: 2 GB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: Intel i5 Quad-Core, 3 GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: GTX 1080 Ti / RX Vega 64 Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Steve Parker - A csontváz (Szemtanú) [/url] Az állatok és az ember csontvázának rejtett építménye új, eredeti feldolgozásban.Sok-sok élethű fénykép, sok-sok értő magyarázat az emlősök, a madarak, a hüllők, a halak és az ízeltlábúak csontvázának fejlődéséről, felépítéséről, működéséről.Legyen szemtanúja A csontváz építményének! Kalandra hívjuk, kedves Olvasó!FIGYELJE MEG,– hogyan illeszkedik egymáshoz az emberi test kétszázhat csontja– hogyan alakult ki a ragadozók állkapcsa– hogyan gyógyulnak a törött csontok– hogyan nőnek a fogak.ISMERJE MEG– a csontok belső szerkezetét– a legrégibb állatcsontleletet– az ember és az oroszlán koponyájának eltéréseit– az emberi test legkisebb csontját.FEDEZZE FEL,– hogyan alakult ki az anatómia tudománya– hogyan tűnt el a farok az emberré válás során– hogyan tették sínbe a törött kart a tizennyolcadik században– hogyan működik a csípőízület és A csontváz építményének ezer más érdekességét. pdf 162mb [Hidden Content]1 point
-
Érkezés (Arrival) 2016.2160p.UHD.BluRay.x265.6CH.Hun szinkronizált, amerikai sci-fi, 116 perc, 2.88 Gb Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen látogatják -, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között. RENDEZŐ: Denis Villeneuve ÍRÓ: Ted Chiang FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Eric Heisserer ZENE: Jóhann Jóhannsson SZEREPLŐK: Forest Whitaker , Jeremy Renner , Amy Adams , Michael Stuhlbarg , Mark O'Brien , Tzi Ma , Abigail Pniowsky [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Könyvek vegyesen 78 Bereczkei Tamás - Rejtett Inditékok a párkapcsolatban.pdf Bálint Zoltán - Az Ezredéves Kiállitás Architektúrája.pdf Dragomán György - A pusztítás könyve.pdf Kip Thorne - Az interstellar es a tudomány.pdf Kopátsy Sándor - Az Orbán jelenség.pdf Kristóf Attila - Sztálin utolsó álma.pdf Lemegeton avagy Salamon kis kulcsai.pdf Tabi László - Írásba adom.pdf Takács Tibor - A sors kiválasztottja.pdf pdf 57mb [Hidden Content]1 point
-
Philip Zimbardo Robert Johnson Vivian McCann - Pszichológia mindenkinek 2 Tanulás Emlékezés Intelligencia Tudatosság A Stanford Egyetem professzora, a "börtönkísérlete" révén világhírt szerzett Philip Zimbardo és munkatársai tudományosan, ugyanakkor nagyon szórakoztatóan ismertetnek meg mindazzal, amit a pszichológiáról tudni kell. A szerzők felhasználják a legfrissebb kutatási eredményeket, és esettanulmányokkal, a kritikus gondolkodást fejlesztő feladatokkal segítik, hogy az elsajátított tudást a mindennapi életben is alkalmazhassuk. A Pszichológia mindenkinek nem véletlenül szerepel a világ főiskoláin, egyetemein a kötelező olvasmányok listáján. pdf 95mb [Hidden Content]1 point
-
GGG Devot 66 - Sperma und Pisse (2018) Zwei bildhübsche, junge Girls bekommen ihre Mundfotzen mit Pisse abgefüllt. Als Dankeschön werden sie ordentlich durchgefickt von Riesenschwänzen. Mädels, so lieben wir euch. Category: GERMAN, Gang Bang, Pissing, Fetish, Group Sex, Double Penetration, Bukkake, Anal, Double Penetration, Amateur, Stockings, Cumshots, Interracial Starring: Barrbara Bieber, Leona Language: GERMAN Size: 1.50 GB Length: 01:15:46 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
GGG Das Erste Mal - Elen Million- Heute Wird Geschluckt (2018) Elen das Erste Mal vor der GGG Kamera und wird begleitet von Freude, Neugier und Geilheit. Und schon, ehe sie sich versieht, bekommt sie Riesenschwänze in Mund, Pussy und Arsch hineingebohrt. Selbstverständlich schluckt die Süße das gesamte Sperma runter. Komm wieder Elen, bei GGG bist du richtig! Category: GERMAN, GangBang, Anal, GroupSex, Big Tits, Interracial, Stockings, Double Penetration, Bukkake, Cumshots, Tattoo, CumShots Starring: Elen Million Language: GERMAN Size: 1.66 GB Length: 01:23:33 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
GGG Das Erste Mal - Phoenix Madina - Her Mit Dem Sperma (2018) Phoenix Madina ist eine kurvenreiche junge Frau und obwohl das Erste Mal bei GGG, total von dem vielen Sperma begeistert. Die Riesenschwänze in Pussy und Arsch haben sie geradezu beglückt. Wir machen weiter mit ihr! Category: GERMAN, GangBang, Anal, GroupSex, Big Tits, Interracial, Stockings, Double Penetration, Bukkake, Cumshots, Tattoo, CumShots Starring: Phoenix Madina Language: GERMAN Size: 1.27 GB Length: 01:10:55 Format: MP4 Video: 852x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Itty Bitty Titty & Eighteen and Pissing This incredible video is packed with horny coeds who are downright dirty when captured fucking on film. They have sweet petite pussies and they want to get them packed with dick, but that's not all they are willing to do for a bit of money. Check it out and find out just how nasty they can be! Category: Pissing, Outdoor, Teens, Facial Cumshot, Pee, Fetish Starring: Jubilee, Mia Starr, Miasia Cross, Ryan Meadows, Johnny Thrust, Rafe, Chuck Martino, JR Nelson Language: English Size: 0.40 GB Length: 01:23:16 Format: MP4 Video: 480x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
-
My Daddy Told Me Not To Do That (2018) What happens when you are eighteen and find it hard to listen to advice handed down by your 'rents? You find yourself in a porno! These babes were told not to do it but their sex drives led them here! They wanted big cock and we have a steady supply of it for them to suck and fuck! Category: Family Roleplay, Stockings, Teen, Facial Cumshot, Lingerie, Tattoo, Brunette, Blonde, Foot Fetish Starring: Various Language: English Size: 1.19 GB Length: 02:07:52 Format: MP4 Video: 640x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [B][url=[Hidden Content] My Daddy Told Me Not To Do That[/url][/B] [b]Keep2s:[/b] [B][url=[Hidden Content] or WATCH ONLINE[/url][/B] [b]Share-online:[/b] [B][url=[Hidden Content] Part1[/url] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/B]1 point
-
Czech Home Orgy 9 A naughty young chick is throwing a party at her place. A home orgy. The ultimate group amateur fucking spree. She invited over some guys, a bunch of hot friends and a mature married neighbour. Her husband stayed at home, of course. The gorgeous hostess sets a shining example to the rest of her crew. Chicks, chug down a shot or show your pussies! Her friends show a parade of smoothly shaved pussies. The rest drinks like fish. A game of Spin the Bottle started in the kitchen. The Czech national boozing game. This game is the ultimate ice-breaker. No pussy is left dry after the first round. The bedroom became a scene of group dick sucking. A lovely blonde is squirting!!! The most radical party opening you’ve ever seen! .......... Category: Orgy, Swingers, Group Sex, Czech, Amateur, Teens, Squirting Starring: Amateurs Language: CZECH Size: 2.33 GB Length: 01:42:35 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Czech Home Orgy 4 We’re back with another party!! And since we want to keep it diverse for you, here’s a MATURE PARTY. We invited mature women and some young guys for them to remember their youth. And how surprised we were when we saw what all they remember!!! Sexual appetite grows with age, but we didn’t really see this coming. All the hot mammas got pretty wild and no cock was spared. Watch and see and don’t forget there are more parts coming!! Last part ended in the very best moment; here we bring even more best moments. Girls have gone beyond wild, now this is pure madness and pleasure. Normally we need a lot of booze, but these mature women need nothing but cock. A busty brunette will show you her squirting skills, better get ready for a MASSIVE SQUIRT. After that, most people took a short smoke break, but in a while they were back on fucking. Everybody stayed in the living room, so you can see most of them all the time! Sit down, lean back. Relax and watch this spectacular party!! Here comes the GRAND FINALE!!! Women are full of energy and it looks the guy will have to try hard, because they will get no rest. All they get is pleasure. Ass licked? Checked. Double oral? Checked. Cum in her face? Checked!! Everything you dream about? Checked. This is an unusual party, but as wild as you are used to. What’s the difference? For example, in the end all the gentlemen took ladies for a dance. Well, naked dance with some people around fucking, but still, a dance. Enjoy!!! Category: GangBang, Orgy, Amateurs, MILF, Swingers, CZECH Starring: Amateurs Language: CZECH Size: 1.68 GB Length: 00:57:26 Format: WMV Video: 1280x720 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Czech Home Orgy 3 The biggest home orgy you can find. Hundreds of people in real apartments. Parties full of booze, free of scruples. Everybody is welcome, everybody is free to do anything he or she desire. Discover the world of secret parties in the Czech Republic!! Come and join the party where everybody seeks pleasure, where people know no shame. This is a real ORGY!!! We are CZECH AV and we stick to our credo: No script, no fakes! This is reality! Category: GangBang, Orgy, Amateurs, Teens, Swingers, CZECH Starring: Amateurs Language: CZECH Size: 2.05 GB Length: 01:18:57 Format: WMV Video: 1280x720 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Teenage Bedroom Secrets 2 (2017) Evil Playgrounds knows how teens will play when their parents are away! These naughty teen dreams get down and dirty with their boyfriends, brazenly baring their boobs and booties- and a whole range of sexpertise- all in stunning 4K HD. Discover what's happening behind their locked doors in volume 2 of Teenage Bedroom Secrets! Category: RUSSIAN, Teens, Anal, CreamPie, Cumshots Starring: Ani Blackfox, Katty West, Sonia Sweet, Flux Language: RUSSIAN Size: 1.11 GB Length: 01:31:06 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gordon Ramsay - Világkonyha Olaszt, kínait, esetleg valami könnyű francia menüt? Globalizálódó világunk előnye, hogy egyre több konyha ízeit kóstolhatjuk meg anélkül, hogy kitennénk a lábunkat otthonról. Ebben segít Gordon Ramsay új könyve, a Világkonyha, amelyben a Föld különböző tájairól összegyűjtött kedvenc receptjeit tárja az olvasó elé. A sztárséf útmutatásai alapján egyaránt a konyhánkba varázsolhatjuk a rafinált francia, a csodás olasz, a varázsos keleti vagy éppen a pikáns thai gasztronómia remekeit. Az étvágygerjesztő előételek, főfogások és desszertek leírása mellett Ramsay elárulja néhány ügyes trükkjét, így az ételkészítés még egyszerűbbé válik. Könnyedén megtanulhatunk raviolit, samosát vagy éppen kínai töltött tésztát készíteni. A séf a tőle megszokott lelkesedéssel ír az adott konyhák alapanyagairól, és abban is segít, hogyan készítsük el minél változatosabban például a steaket, a spárgát, a pizzát vagy a kínai zöldségeket. Ha egzotikus ételre támad étvágyunk, Gordon Ramsay Világkonyhájában biztosan megtaláljuk hozzá a megfelelő receptet. pdf 63mb [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00