Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 08/09/2024 in Posts

  1. Philip K. Dick – Különös éden Eredeti cím: Collected Short Stories Eredeti kiadó: Underwood-Miller Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Különös éden Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Philip K. Dick Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Bari Máriusz, Bogár Levente, Farkas Veronika, Horváth Norbert, Juhász Viktor, Kéri Andrea, Molnár Berta Eleonóra, Pék Zoltán, Sárpátki Ádám, Sepsi László, Tamás Gábor, Uram Tamás Újabb 21, magyarul eddig kiadatlan novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől Egy kakukkosóra, ami feldúlja egy család életét. Egy különös találmány, amely életre kelt tárgyakat, például egy pár ócska cipőt. Egy alternatív valóság, amiben a pillangók okozzák az emberiség végét. Egy feltérképezetlen bolygó, ahol jó lenne letelepedni, még ha ennek súlyos ára is van. Philip K. Dick a novelláiban kísérletezte ki írói hangját és témáit, ezekben az írásaiban több stílust és műfajt kipróbált. Ebben a kötetben egyaránt található fantasy, horror és science fiction, a véres komolyság mellett megcsillan a humor is, ám minden történet a mester összetéveszthetetlen kéznyomát viseli, és tovább árnyalja a róla kialakult képünket. Tartalom: Az Apró Mozgalom (The Little Movement) Az ágyú (The Gun) Csalogató furulyaszó (Piper In The Woods) A fáradhatatlan béka (The Indefatiguable Frog) A barna oxfordi cipő rövid, de boldog élete (The Shoert Happy Life of the Brown Oxford) Az építő (The Builder) Beavatkozás (Meddler) Kint a kertben (Out in the Garden) A zsákmányhajó (Prize Ship) Az ajtó mögött (Beyond The Door) Fonnyadt almák (Of Withered Apples) Átutazók bolygója (Planet for Transients) Szabad préda (Fair Game) Különös éden (Strange Eden) Tony és a bogarak (Tony And The Beetles) Lába kél a rögnek (The Crawlers) A nyomtató ára (Pay for the Printer) Várakozó álláspont (The Chromium Fence) Elhárító mechanizmus (Retreat Syndrome) Tegnapra tudunk időpontot adni (Your Appointment Will Be Yesterday) A kijárat csak illúzió (The Exit Door Leads In) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,87 MB A könyvért köszönet Jana981 fórumtársnak! [Hidden Content]
    19 points
  2. Hestia Potter – Legendary sorozat *** Hestia Potter: Legendary – Lázadás (Legendary sorozat 1.) Kiadó: TO-VA TREND, Hajdúdorog Sebők Viktória, Hajdúdorog Kiadás éve: 2016, 2019 Amikor már azt hiszed, hogy tudod, hogyan fog végződni a történet. Amikor már biztos vagy benne, hogy az utolsó oldalakról csöpögni fog a nyál a tökéletes szerelemtől, akkor fog a feje tetejére állni minden. Amely egy varázslatos világban játszódik, ahol a tündérek nem feltétlenül kedvesek, a vérfarkasok nem feltétlenül vérszomjasak, és ahol az „emberek” nem egy menü az étlapon. Hestia Potter: Legendary – Szövetség (Legendary sorozat 2.) Kiadó: TO-VA TREND, Hajdúdorog Sebők Viktória, Hajdúdorog Kiadás éve: 2018 Lilien csupán csak egy-két percig élvezhette apja megnyugtató ölelését, miután a túszcserét követően átsétált a tündérek táborába. Lughtig védelmezően zárta a lányát karjaiba, és miközben az arcát a lány dús fekete hajába temette hipnotikusan egyetlen mondatot ismételgetett, mely jövőjük záloga lehetett. – Az engedelmességed most mindkettőnk életét megmentheti. Lilien akkor még nem értette a szavak jelentését. Apja mondanivalója csak akkor nyert értelmet, amikor kitépték a biztonságot nyújtó ölelésből, és ismételten elhurcolták a tündérek világába, ahol újabb, hosszú napokon átnyúló toronyrabságra kényszerült magányosan. Sem Lughtiggal, sem egyéb, számára ismerős tündérrel nem érintkezhetett. Míg a tanács nem döntött sorsáról, addig csupán csak egy névtelen rab volt a tündérek birodalmának egyik toronyszobájában. Lilien a napok múlásával egyre inkább megértette a férfi szavainak súlyát a tanácsgyűlés akaratának elfogadásáról – azaz hogy az ő engedelmességén múlik mindkettőjük élete. Így hamar belátta, bármire is fogja őt kérni a tanács, azt egyelőre lehajtott fejjel, szolgalelkűen elfogadva fogja tűrni… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,50 MB [Hidden Content]
    8 points
  3. 7. Vavyan Fable: Szamurájszív 84% pdf, epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A történet egyik szálán nyár tombol. Fertő Cityben Vis Major és Kyra, az összeszokott zsarupáros sorozatgyilkost üldöz a vegyes hírnevű nyomozó, Don’Gelo egységével. Magánéletük épp rendben volna, ám egy este Vis Major nevelt fia összeverve vánszorog haza. Betoppan Kyra anyja, és bár nem tartóztatják, gyökeret ereszt a házban. Ráadásul a párosnak estéről estére viszolyogtató bűnesetekkel akad dolga. Don’Gelóval is addig folytatódik együttműködésük, mígnem az életük horrorrá csúnyul. A korábbi szálon tél van, nagy hó, karácsony. Kyráék együtt töltik az ünnep napjait Denisával és Belloqkal a befagyott tónál, terveik szerint a gyerekekkel korcsolyázva, szánozgatva. Csakhogy Borulat City külterületén megkergül egy elkötött paripa, és egy megzavart orvvadász lenyilazza lovasát. Egy pszichopata Halálos Misszióra készül a hóviharban, rendőrök lekaszabolásával kezdve küldetését. A négy zsaru belecsöppen a hajszába, és a pokol még több bugyrot tartogat számukra. A Halkirálynő és a Vis Major sorozat hősei közösen mélymerülnek a téli eseményekben. A történetmesélő Kyra ezúttal a megszállott pszichopaták naplóit is felhasználja az események felidézéséhez. Vigyázat! Csak erős szívűeknek! 8. Vavyan Fable: Szemenszedett mese 82% epub Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City éji utcáin cirkáló civil ruhás zsaruk és társaik, Ryan, a másodállásban nemzőbanki donor, Juno, a hancúrka-tesztelő, továbbá Lucas, Blick és a többiek ismét akcióba lendülnek. Mennek, ahová riasztják őket, meghiúsult esküvőre, családi drámához, lövöldözős buliba, ijesztően elhagyatott helyekre, bárhova, ahol szükség van a szakértelmükre, teliholdkor, tébolyult szélviharban és golyózáporban is. Ott vannak az okosóra-applikáció révén lebukott csapodár fickó majdnem-kivégzésénél, a Csókkirály nevű lebujnál, amikor az öltáncosnőért kergült Kendricet kipenderítik; ott vannak a mások vérén szerzett jachton, és delfinúszásra okítják a közvész tulajdonost, csapadékvízaknába zuhannak bomló tetemek mellé. Mindezek következtében Kyra megállapíthatja: minél régebben vagyok zsaru, annál kevésbé értem, mit miért művelnek az emberek. S miután egykedvesét, Vis Majort félig-meddig agyonölik, rádöbben, hogy olykor az élet is úgy elszürkül, mint egy tányérsapka. [Hidden Content] Sziasztok! Csak a nagam nevében igérhetek. Van egy olyan a fórumon belül a KÉRÉSEK alatt, ahol konyveket kérhettek. Használjatok ki!
    6 points
  4. 1. Vavyan Fable: Vis Major 91% pdf, epub, mobi A boldog-boldogtalan őslakók által csak Fertő Cityként emlegetett nagyváros éjszakájában tort ül a bűn. És mintha ez nem volna épp elég: jut belőle a nappalokra is. A helyi rendfenntartókat nem véletlenül emlegetik egy napon a középkor szent őrültjeivel. Ehhez a küzdelemhez gyomor kell, idegek. Meg stukker. Meg könyökütés. Mindezen földi jókkal felfegyverezve, oldalán a hirtelen, szőke Kyra Emettel járja a nagyváros dzsungelét a modern szamuráj, Vis Major. A bűnüldözés leghatékonyabb fegyvere ő a húszas kaliberű smasszerpuska óta. Egy-jobb napjain két-lépéssel mindig a rosszfiúk előtt jár. Rendszerint győz. Utcahosszal… Egy regény, melynek tempójával csak egy Ferrari Testrossa, élvezeti értékével viszont az égvilágon semmi sem versenyezhet. 2. Vavyan Fable: Kyra Eleison 91% pdf, epub, mobi „…Talán órák is tovatellettek, mire demilitarizáltam az atlétát. Minthogy a kérő szó mit sem ért, kénytelen voltam tettleg érvelni. Elvettem tőle a saját fegyverét, meg a találtat, de még a rojtosra rágott fogpiszkálót is kiszedtem a szája sarkából, mielőtt rádöbbent volna, hogy azzal is harcolhat. Időközben a mérkőző pasasok a medencében kötöttek ki, s a vádliig érő vízben pozdorjázták egymást, meg-megbotolva a fenéken elrejtett csövekben. A bejárat felől zsarumobilok közeledtek üvöltő szirénával, a másik irányból az óriáskerekes ember érkezett, homlokán redőkkel, kezében cipőmmel. Az eső, akárha az estémet siratná, dühödten rázendített, lila villámok cikáztak körülöttünk, pofonok dörögtek a szökőkútban, az égbolt üvöltött rá feleletül. A kollégák négyfelől robogtak a márvánnyal borított dísztérre, hogy közrefogják a medencét. A vijjogó kocsik kormányozhatatlanná váltak a síkos kövön. Előlük menekülvén a vízbe ugrottam, és megint elveszett a cipőm. Az egyik zsarumobil a pánikszerű fékezéstől két kerékre billent, és siklórepülésbe kezdett. Felém tartott, nőttön-nőtt.” 3. Vavyan Fable: Könnyű álom 89% pdf, epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Vis Major és Kyra Eleison című regényekből megismert zsarupáros tovább járja a Fertő Citynek becézett megapolisz utcáit. Mi van, hogyha Fertő Cityben már-már a bűn számít rendnek? Mi van, hogyha Fertő City rendjének némelyik őre ennek folytán meg is tébolyodik? Mi van, ami mégis erősebb és maradandóbb érték a fölvásárolható majdnem mindennél, a bármilyen eszehagyott és szívekövült Fertő Cityben is? Mi van, amit Vavyan Fable ne tudna végül is jóra fordító módon ábrázolni – hamis illúzióktól mentesen, ám okos szívvel, görcsoldó humorral, lenyűgöző eseményzuhataggal és szemérmesen meg-megsimogató lírával? Mi van itt, most és egyáltalán, szűkebb-tágabb (vagy: még szűkebb?) világunkban?! Meg-megálló eszünket segít átlendíteni a holtpontokon, amikor olyan Álmodó és Álomfejtő meséli el nekünk, miről is szól valójában egy többé vagy kevésbé KÖNNYŰ ÁLOM, mint amelyen VAVYAN FABLE! „Keblem exkedvese aludt. Nem haldoklott, nem is lábadozott. Nem keltett beteges benyomást. Egyszerűen fogta magát, és aludt. Könnyű álma lehetett, kisimult vonásainak tanúbizonysága szerint. Arról, hogy van mit kialudnia, az ugyanezen arcot tarkító foltok árulkodtak, ezeket jórészt jeges tömlők borították, jelezvén, hogy az agyba-főbe öldökölt Vis Major a gyógyszemélyzet kedvence. Takarója alá kíváncsiskodván felfedeztem, hogy más helyeken is jegelésben is részesül, egy intimebb zsinór viszont azt sugalmazta: ápolói sem bíznak meg benne teljesen. A szamuráj aludt, és kettesben voltunk, ha nem is a megszokott édesben, és mert nem látta senki, megérintettem homlokát, lefedtem a tenyeremmel, és most is belesajdult a szívem, hogy kézfejem mellett alul-felül is kimaradt még egy-egy szeletnyi ama jelentékeny magasságú homlokból, mert mindig kedveltem, hogy értelmesnek látszik a pasas, akit szeretek.” [Hidden Content]
    6 points
  5. Guy Gavriel Kay: Ysabel 71% world-fantasy-dij A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz. Amíg apja fényképez, Nedet titokzatos események rádöbbentik, hogy az iPodok, mobiltelefonok és hibridüzemű autók modern világában még mindig jelen vannak bizonyos ősi hatalmak. Egy megszentelt, kísértetjárta éjszakán, amikor az élők és a holtak birodalmát elválasztó falak leomlanak, mitikus alakok támadnak fel, mai, hétköznapi emberek életét változtatva meg mindörökre. Kanada egyik legnépszerűbb szerzőjének ez a regénye hat hetet töltött a sikerlista élén, és 2008-ban elnyerte a rangos World Fantasy-díjat is. Varázslatos története megmutatja, hogy a múltunk velünk él, elpusztíthatatlanul. [Hidden Content] Sziasztok! Csak a nagam nevében igérhetek. Van a fórumon belül a KÉRÉSEK alatt, ahol konyveket kérhettek. Használjatok ki!
    6 points
  6. Jennifer A. Nielsen – Hatalom sorozat (A sorozat első három része volt az eredeti trilógia, később íródott hozzá még két könyv. Magyarul csak az első három rész jelent meg. Az eredeti, teljes sorozat a „Jennifer A. Nielsen – The Ascendance Series” témában található.) *** Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg (Hatalom sorozat 1.) Eredeti cím: The False Prince Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: The False Prince – A hamis herceg Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2014, 2016 Fordította: Szujer Orsolya Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút. Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti. Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból. Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat. Hihetetlen kaland tele veszéllyel, izgalommal és hazugsággal. Az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót. „Letehetetlen.” – The New York Times Book Review „Kaland, rejtély és feszültség bombabiztos elegye.” – Horn Book „Remek könyv volt, és alig várom, hogy a kezembe kaparintsam a következő kötetet. A humor, a kaland és az izgalom tökéletes keverékét nyújtotta. Megérte megvenni!” – me, amazon.com. Jennifer A. Nielsen: The Runaway King – A szökött király (Hatalom sorozat 2.) Eredeti cím: The Runaway King Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: The Runaway King – A szökött király Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2015, 2017 Fordította: Szujer Orsolya A királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl? Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire? Visszatérhet-e valaha? Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát? A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel. Kövesd a hős királyt! „A szökött király pont az a fajta könyv, ami ráveszi a nem túl lelkes olvasókat, hogy előkapják a zseblámpát, és késő éjjelig olvassanak a takaró alatt.” – Deseret News „Remek! Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Tömve van akcióval, feszültséggel és függővégekkel. Lenyűgöző!” – Marci Chappel, Amazon.com „Már jó ideje nem olvastam olyan könyvet, amit nem bírtam letenni. Alig várom a harmadik kötetet!” – Mike C., Amazon.com Jennifer A. Nielsen: The Shadow Throne – Az Árnytrón (Hatalom sorozat 3.) Eredeti cím: The Shadow Throne Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: The Shadow Throne – Az Árnytrón Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Szujer Orsolya Egy háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges? A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik. Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret. Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját? „Egy nagyszerű sorozat végtelenül izgalmas lezárása.” – Ashley Ferguson, amazon.com „Képtelen voltam letenni. A sorozat mindhárom kötete minden egyes oldalával megragadta a figyelmemet. Nagyszerű olvasmány, korra való tekintet nélkül.” – Brenda Benoit, amazon.com Jaron izgalmas és lehengerlő kalandjai számos olvasót érintettek meg és hoztak lázba A hamis herceg és A szökött király című kötetekben. Kísérd el útjára Carthya hatalmas királyát! A New York Times bestsellerszerzője, Jennifer A. Nielsen lenyűgöző befejezést kanyarít történetének Az Árnytrónban! *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,8 MB [Hidden Content]
    5 points
  7. 4. Vavyan Fable: Vészbejárat 90% epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Vis Major és Kyra Emett, a Fertő City utcáin járőröző zsarupáros megest lendületben. Mindketten azt remélik karácsony közeledtével némileg alábbhagy a bűnözés a pszicho városban, és egymással is foglalkozhatnak valahára. Végképp szakíthatnak vagy ölelődzhetnek; összeköltözhetnek, esetleg megfojthatják egymást. Ám nem csak ők érzik furcsául magukat. A mitikusan behavazott, vakítóan teliholdas, ünnep előtti éjszakák másokat is megbolondítanak. Sorozatgyilkos tombol az utcákon. Bús pasasok vetik magukat a folyóba a Halálpillérről. Válófélben lévő nő indul a férje ügyvédjéhez, csőre töltött flintával. Ámoklovas vágtázik a körúton. Bérgyilkos nők végeznek áldozatukkal, majd lelövik az arra járó zsarukat is. Maffiások élik világukat. Nincs nyugalom, áhitat. Akció akciót követ. Ők pedig éjhosszat gonosztevőket kergetnek, olykor mezítláb is. Szépségátalakító plasztikai verésekben részesülnek, Kyra sajátos mikulással konfrontál. A cinikus Vis Major ezt merészeli mondani: A szerelem abszolút keresztényies dolog. Házasság formájában magában hordja a büntetést is. Zaklatott életvitelük közepette még egy talált gyermekkel, a kutyával, a papagájjal, valamint önnön vágyaik tisztázásával is törődniük kellene. Míg nem késő. 5. Vavyan Fable: Tíz kicsi kommandós 89% epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Vis Major és Kyra Emett, minden idők leghatékonyabb akciózsaru párosa tovább kergeti a bűnt Fertő City utcáin! Mintha az egész megapolisz megbolydult volna! Feltűnést hajszoló gyilkosok, drogambulanciákat támadó nindzsák, bomlott elméjű szektások, pszichotikus gaztevők hemzsegnek Fertő Cityben, szüntelen mozgásban tartva Vis Majort és társait. Mindezt tetézendő, egy sajtóangyal is velük tart bűnüldöző útjaikon. Ám a lakosság zömét legfőképpen a nemiség érdekli. Mindenki folytól erről cseveg. Megtörhetetlen hőseink magánélete sem felhőtlen. Kyra neheztel, amiért a szamuráj – Vis Major – megnősült. Még fel sem eszmél a traumából, midőn hozzáköltözik válságos nővére, Taria. A szívválságot kiváltó pasas is vele tart, s pontról pontra megfogadják a kapcsolatterapeuta furcsa utasításait. Kyra ettől bealél. Transzparenst készít lepedőből, Le a családdal! szövegűt. Ráadásul még egy mosómackó is betanyázik a kertbe. Vis Major gyereket nevel, a Hátrányos Helyzetű Apák Túlélőkönyvét írja, s könnyelműen törli az interneten kapott lánclevelet. Bokszeralsóban szerepel egy falinaptárban, miáltal sikítozó rajongótáborra tesz szert. Neje nem tud főzni-mosni, viszont a takarításhoz sem konyít. Munkatársnője feldobja őt szexuális zaklatás miatt. A szamurájt megdöbbenti a felismerés: a Megszakított Lánclevél Átka sújtott le rá! Lehet, hogy hőseink mégis megtörnek?! 6. Vavyan Fable: Habospite 83% pdf, epub, mobi Fertő Cityben menyegző készül. Dalia és a rejtelmes múltú Marcel esküszik örök hűséget a város hírneves kastélyában, míg az élet el nem választ mottó alatt. Ez hamarabb bekövetkezik, mint hinnék. Utóvégre az élet nem habospite. A bűnös támadás Vis Major és Kyra Emett, a lavina kopópáros városában történik, és persze a másik úthenger zsarucsapat is akcióba lendül. Vagyis a koszorúslányok: Denisa és Cyd. Martin, Zsöti, Belloq és a kommandó. Nem tűrhetik, hogy a frigy – elhálatlanul – meghiúsuljon. Az üldözős-hajszás téboly hevében átöltözni sincs idő. Vis Majorék és a bolydult násznép összebotlik. Magától értetődően előáll a két dudás egy csárdában-effektus. [Hidden Content]
    5 points
  8. William Glendown: A lendhorni küldetés 86% PDF, epub, mobi Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor Sir Nelkher, a pökhendi kóborlovag Lendhorn lobogóját lándzsájára tűzve küldetésére indul, még biztos benne, hogy visszaszerzi a városból másfél évtizede eltűnt rejtélyes varázstárgyat, a Kívánság Tükrét és megtöri Nathalie hercegnőre nehezedő szörnyű átkot. Nem sejti, hogy útja során nagyszerű hőstettek helyett meglepetések és kudarcok sorozata fogja várni… William Glendown neves középkorkutató trilógiájában kocsmai duhajkodások, káprázatos lovagi lakomák és küzdelmek, karneválok, sárkányok, mágus, rablólovag lakta romos várak, démoni boszorkányszombatok, fura szerzetekkel teli erdők, máglyafüstös falvak, ördögi repülő szerkezetek világába csöppenünk, s miközben a különös küldetés történetét kísérjük végig, rájövünk, hogy nem feltétlenül működnek úgy a dolgok ahogy azt elvárnánk… „Magávalragadó képzelőerő, szórakoztató stílus, kifogyhatatlan mesélőkedv, morbid humor!” John Caldwell William Glendown: Boszorkányszombat 86% PDF, epub, azw3 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az üstökössel kezdődött minden… Váratlanul bukkant fel a vészjósló égi vándor, és rátapadt az éji égboltra, mintha soha többé nem akarna már eltűnni onnét. Aztán Antwernonba, a szabadelvű polgárok lakta neltholandi városba érkezett Norven Kather, a kegyetlenségéről hírhedt főinkvizítor. A pokoli látomások kínozta férfi lángoló prédikációt tartott a székesegyházban, kíméletlen harcot hirdetvén az eretnekek, a pogányok, és a boszorkányok, az egyház örök ellenségei ellen. Antwernon vezetősége nagy misztériumjátékot rendezett a neves férfiú tiszteletére, ám az ünnepély az est fénypontján váratlan tragédiába torkollott. Grabrik Geernlem, a városban lakó rézmetszőinas-fiú túlélte ugyan a szörnyű éjjelt, azonban egy baleset következtében mély ájulatba zuhant, melyben különös álmot látott egy boszorkánylányról, aki a furcsa szerzetek, törvényen kívüli különcök lakta, titkokkal teli Ardennon-hegyvidék felé hívta őt. A betegségből felépült, ám az álomtól megbabonázott Grabrik fellopódzott az inkvizítor Ardennonba tartó hajójára… És az utazás során különös kapcsolat szövődött a férfi és a fiú között; ám míg ez az út egyikőjüket lidércnyomásai birodalmába, addig másikójukat addig sosem hitt csodák, borzongató, és lenyűgöző kalandok világába vezette… William Glendown: A torony 76% PDF, epub, mobi Sir Clament, a kóborlovagot különös éjszakai ragyogás és énekszó csalja egy messzi hegytetőn álló, titokzatos torony irányába. Amikor a közeli Laermenol faluba érkezik, megtudja, hogy a nép hite szerint az épületben Laarchan, a szárnyas madár-isten lakozik. Clamen meghallgatja a színes meséket és legendákat, de nem hisz a parasztoknak, s a figyelmeztetés ellenére elindul, hogy megfejtse a különös épület titkát. A kötet címadó kisregényét „A lendhorni küldetés” hangulatát idéző izgalmas és meghökkentő történetek színesítik és egészítik ki. Határtalan fantázia, lenyűgöző meseszövés, olvasmányos stílus, eredeti humor. John Caldwell [Hidden Content]
    5 points
  9. Philip K. Dick sorozat (Agave Könyvek) *** Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán? Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények műfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája „AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: „Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni? Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játékbabák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Philip K. Dick: Kizökkent idő Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című játékban. Egy nap az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számukra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az. Philip K. Dick: Ubik Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science-fiction halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható! Philip K. Dick: VALIS (VALIS-trilógia 1.) A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Horselover Fat számára minden a rózsaszín fénnyel kezdődött, az isteni jelenéssel, amely VALIS-nak hívta magát. A valóság szövete széthasadt, és a világba áramló információ kételyeket és kérdéseket hozott magával. Horselover Fat pedig nem nyugszik addig, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kap. Félig önéletrajz, félig fikció. Félig science-fiction, félig szépirodalom. Félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. Válaszok keresése olyan kérdésekre, melyeket talán jobb lenne nem feltenni. A VALIS teológiai detektívregény, ahol Isten egyszerre játssza az eltűnt személy és a tökéletes bűntény elkövetőjének szerepét. Philip K. Dick életművének egyik legnagyszerűbb, legszemélyesebb darabja megrázó és elgondolkodtató olvasmány, átszőve őrült humorral és öniróniával. Néha mosolygásra késztet, néha felkavar, de egy biztos: közömbösen képtelenség elmenni mellette. Philip K. Dick: Istenek inváziója (VALIS-trilógia 2.) A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul. Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolából, és hagyta, hogy kihasználja egy gőgös helyi istenség (felesége meg nem született sarjának apja). Ki gondolta volna, hogy éppen ő, Herb Asher segédkezik majd a saját szülőbolygója elleni invázióban? Méghozzá Isten Fiának…? Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása (VALIS-trilógia 3.) Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg. Philip K. Dick: Figyel az ég MINDEN VILÁGNAK MEGVAN A MAGA ISTENE. CSAK JÓ LENNE TUDNI, KI AZ. Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb? Philip K. Dick: Kamera által homályosan Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick személyes élményekből táplálkozó, sötéten ironikus regényéből Richard Linklater készít filmet, melyet – Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével – 2006-ban mutatnak be a mozikban. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász címmel is megjelent.) Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön Ez a novelláskötet tizenhárom történetet tartalmaz a 20. század egyik legnagyobb sci-fi írójától. Többek közt megtalálható benne élete első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban. Philip K. Dick: Időugrás a Marson „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.” A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat. Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír. Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát. Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai A Holdat őrültek lakják. De azok sem normálisak, akik el akarják foglalni. Az Alfa III M2 hold egészen mostanáig senkit sem érdekelt. A volt elmegyógyintézet kezeltjeiből álló telepesek klánokba szerveződve és viszonylagos nyugalomban élték skizofrén, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depresszív vagy polimorfikus skizofrén életüket. De a látomások most valami kívülről érkező szörnyű veszély eljövetelét jelzik. Chuck Rittersdorf a CIA ügynökeként dolgozik a Földön, a házassága darabokra hullott, pszichiáter felesége az Alfa III M2 holdra készül utazni. Chuck azonban nem törődik bele ilyen könnyen a helyzetbe, és a saját kezébe próbálja venni az események alakulását. Az eddig békés hold hamarosan nemcsak kettejük ádáz harcának, hanem egy galaktikus összecsapásnak is a helyszínévé válik. Philip K. Dick: Már megint a felfedezők 14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Dr. Vérdíj A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen. A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón. A Várjuk a tavalyi évet hősei kétségbeesetten keresik a kiutat a lehetetlen és az elkerülhetetlen között, egy olyan világban, amelyben a jövő túlságosan hasonlít a jelenre, és ahol a múlt kérdéseire csak a holnap adhatja meg a választ. Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász Joe Fernwright cserépgyógyászként dolgozik, törött kerámiákat gyógyít, ahogyan az apja is tette valamikor. Hiába ő a legjobb cserépgyógyász a világon, a munkája ma már senkinek sem kell, hiszen a tárgyak nagy része műanyagból készül. Unatkozik, a pénze fogytán, és ki tudja, mire lenne képes végső kétségbeesésében, ha egy napon nem kapna furcsa üzenetet egy titokzatos ismeretlentől, akinek szüksége van az ő szolgálataira. De mit is akar tőle pontosan a mindenütt jelen lévő és mindenhatónak tűnő entitás, aki Glimmungnak hívja magát? És mit akar a többi furcsa szerzettől, akik Joe-val együtt a Plowman planétára utaznak, hogy részt vegyenek életük legfontosabb küldetésében? Lehet, hogy Glimmung egyfajta isten. De ha tényleg isten, akkor vajon végtelenül jó vagy végtelenül gonosz? Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió Az 1960-as évek végén egy tehetségtelen, paranoiás ember jutott be a Fehér Házba, és egész Amerikát gonosz háborúra uszította egy képzelt belső ellenség ellen. Philip K. Dick – aki ezúttal szereplője saját regényének – azon igyekszik, hogy ne legyen ő is a háború áldozata. Közben a legjobb barátja, Nicholas Brady egy földönkívüli entitás adását fogja, aki talán maga Isten, és azt akarja tőle, hogy döntse meg az Elnök rémuralmát. Posztumusz megjelent regényében Philip K. Dick a Kamera által homályosan és a Valis regényeinek témáját összeolvasztva, vad, szenvedélyes művet alkotott, amely az Egyesült Államok történetének egy alternatíváját kínálja. A Szabad Albemuth Rádió fojtogatóan izgalmas, komoran humoros, és annyi összeesküvés-elméletet vonultat fel, hogy az még a legedzettebb paranoiást is megbizsergeti. Philip K. Dick: Visszafelé világ A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltünésmentes életet biztosít. Egy nap aztán ráakad az újraszületni készülő Anarchista Peakre, erre a volt vallási vezetőre, akinek szektája azóta meghatározó vallássá nőtt. Csakhogy az Anarchista visszatéréséhez mindenkinek lenne egy keresetlen szava. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét. Philip K. Dick: A Titán játékosai Szegény Pete Garden most vesztette el Berkeley városát. A feleségét is elvesztette ezzel, de majd kap újat, amint gurít egy hármast. Ez mind része a Blöffnek, ennek a játéknak, amely a Föld utolsó, egyre fogyatkozó lakóinak már-már a mániája. Csakhogy a Blöff szabályai megváltoznak, drasztikusan és végérvényesen, és Pete Garden most olyan ellenféllel fog játszani, aki nem is ember, a tét pedig sokkal nagyobb egy városnál is. Philip K. Dick ebben a regényben egy olyan világot mutat be, amely egyszerre megjósolhatatlan és perverz módon logikus. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte Klasszikus történettel van dolgunk, amiben Dick világának minden fontos eleme megjelenik. Az egyik főszereplő Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, akinek az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Vele szemben pedig ott van Willis Gram, aki igazi kényúr, így az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba – aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt –, a sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges. Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel. Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének. Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik. Philip K. Dick: A halál útvesztője A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak. Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit. Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés. Philip K. Dick: Emlékmás Az emlékeinket megváltoztathatják, de a valóság elől nincs menekvés Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak. A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet. Philip K. Dick: A végső igazság Ez a harc lesz a végső? Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket. Philip K. Dick: Elektronikus álmok Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. A Közterm az egyik legkorábbi példa (és figyelmeztetés) a science-fictionben az önmagukat sokszorosító gépekre. A Kiállítási darab és Az ingázó Dick egyik kedvenc témájával foglalkozik: a valóság változó természetével és azzal, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy érzékelni a világot, ahogy létezik. Az akasztott idegen egy bizsergetően sötét politikai allegória, amely ma is ugyanolyan érvényes, mint amikor Dick a hidegháború delén megírta. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot. Philip K. Dick: Jones kezében a világ Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: hogy előre látja a jövőt, és hogy képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol be lett tiltva. A posztnukleáris messiás baljós története Philip K. Dick keze alatt épp annyira aprólékosan realista írás, mint amennyire profetikus. A bizarr mutánsok, hermafrodita szexelőadók és csillagközi lények mellett a regény halálos pontossággal ábrázolja azt a vágyunkat, hogy higgyünk: valamiben, bármiben. Philip K. Dick: Az utolsó tréfa Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után. Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben… Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is. Philip K. Dick: Űrlottó A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. Philip K. Dick: A jövő orvosa Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg? Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik. Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is. A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes. Philip K. Dick: Repedés a térben Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik. Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik. Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Philip K. Dick: Transz (A tökéletes fegyver címmel is megjelent.) A Föld 2004. évében is a HATALOM a cél, a fegyver félelmetes – pszichológiai. Lilo Topchev és Lars Powderdry, a „kiválasztottak” transzállapotban dolgozó fegyvertervezők nehéz helyzetbe kerülnek… A szerelem, az örök emberi érzés összeköti, de hovatartozásuk szétválasztja őket… Philip K. Dick: Kamu Rt. Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick – Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték. Nem sikerült ugyanis teljesen felszámolni a földlakók ellenállását, és az emberek számtalan, előre nem látható problémát okoznak. Például egy csapat gerilla megtalálja a harmadik világháborúban elrejtett fegyvereket, melyek félelmetes erejük miatt nem kerültek bevetésre akkor, ám az idegen megszállókat illetően már senkinek nincsenek erkölcsi aggályai. A ganümédesziek elszánják magukat a végső megoldásra, azonban nem számolnak az olyan egyéniségekkel, mint Percy X gerillavezér, dr. Balkani pszichiáter és Joan Hiashi televíziós személyiség. Philip K. Dick és gyerekkori barátja, Ray Nelson közös regénye idegen inváziós történet, ugyanakkor a hatalom és az egyén viszonyának plasztikus és ma is aktuális vizsgálata. Philip K. Dick – Roger Zelazny: A Harag Istene A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene. A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét. Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak. Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja. Philip K. Dick: A kozmosz bábjai Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál. A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt. Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól. Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk. *** Megjegyzés: Az Agave Kiadónál „A tökéletes fegyver” címmel megjelent kötet keresés alatt, így a „Transz” című 1992-es kiadást töltöttem fel, illetve "A kozmosz bábjai” Agavés verzió helyett az 1998-as fordítás található a csomagban. A „Csúszkáló valóságok” és „A Harag Istene” köteteket egyelőre csak pdf formátumban tudtam feltöltölteni. Formátum: epub Méret: 33,4 MB [Hidden Content]
    4 points
  10. Mary Beard - Tizenkét császár Hogyan fest a hatalom arca? Kit örökít meg a művészet, és miért? Hogyan tekintünk olyan politikusok szobrára, akiket emberként megvetünk? Ebben a könyvben Mary Beard – a mai emlékműszobrászatot övező esztétikai és politikai csetepaték háttere előtt – elmeséli, hogy az elmúlt kétezer év folyamán a nyugati világ hatalmasainak arcmásait hogyan befolyásolta a római császárok ábrázolása. A világhírű ókortörténész, az SPQR és a Pompeji című könyvek szerzője főképpen a „tizenkét cézár” – Julius Caesar és az első tizenegy császár – alakjára összpontosítva elemzi, hogy ezek a könyörtelen autokraták miképpen váltak hatalmassá az antik, a reneszánsz és az újkori művészetben is. E gazdagon illusztrált kötet kétezer éves utazásra kalauzol a művészet- és művelődéstörténet világában. Szobrászok és festők alkotásai mellett találkozhatunk ötvösök, kárpitszövők, rézmetszők, műbútorasztalosok és keramikusok munkáival is, továbbá számos meglepő történetet olvashatunk alakok véletlen vagy szándékos félreazonosításáról, hamisításról, az erő, az uralom többértelmű reprezentációjáról. A Tizenkét császár mindemellett izgalmas detektívtörténet a hatalom ábrázolásának leginkább nyugtalanító és állásfoglalásra késztető példáiról. 2021 pdf 24mb [Hidden Content]
    4 points
  11. Clare Mackintosh – Az igazság pillanata Eredeti cím: I Let You Go Eredeti kiadó: Sphere, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Az igazság pillanata Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Stier Ágnes Egy tragikus baleset. Minden olyan gyorsan történt. Senki sem láthatta előre, még ő sem. Vagy mégis? Jenna Gray élete egyetlen pillanat alatt változott rémálommá. Utolsó reménye a továbblépésre az, ha mindent maga mögött hagy, és új életet kezd. Kétségbeesetten vágyakozva a menekülésre, Jenna egy elhagyatott kis házikóba költözik a walesi tengerparton, ám félelmei, gyásza, valamint emlékei arról a szörnyű novemberi éjszakáról, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hagyják nyugodni. Ray Stevens felügyelőnek kell igazságot szolgáltatnia Jennának, aki minden szülő rémálmát éli. Elszántsága az ügy megoldása érdekében átlép egy határt, amikor már nemcsak a szakmai, hanem a magánélete is összefonódik a nyomozással. Amint Ray és csapata megpróbálja felderíteni az igazságot, Jenna lassan észreveszi a lehetőséget egy boldogabb jövőre. Ám múltja nem hagyja nyugodni, a következmények pedig elsöprőek lesznek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,22 MB [Hidden Content]
    3 points
  12. Clare Mackintosh-Nyugodj békében! A rendőrség szerint öngyilkosság történt. Anna szerint gyilkosság. Mindannyian tévednek. Tom és Caroline Johnson az elmúlt évben úgy döntött, véget vet az életének. Úgy tűnik, képtelenek voltak a másik nélkül létezni. A lányuk, Anna nem tud napirendre térni a szülei halála felett, és nem hajlandó elfogadni, hogy valóban öngyilkosság történt. A fiatal nő, akinek közben gyermeke is születik, az édesanyja hiányától szenvedve elhatározza, hogy kideríti, mi történt a szüleivel valójában. Ám amikor egyre jobban beleássa magát az ügybe, valaki megpróbálja megállítani. A Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh páratlanul izgalmas thrillere bebizonyítja: néha jobban tesszük, ha nem bolygatjuk a múltat. brit szerző kortárs magyar nyelvű regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2022 478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703173 · Fordította: Mohai Szilvia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  13. Reader's Digest - Világjárók lexikona A rendhagyó lexikon olyan információkkal látja el Önt a minket körülvevő világról, amelyet különben három különböző referenciatárból – a világ országainak enciklopédiájából, a világatlaszból, és a földrajzi, geológiai, meteorológiai kifejezések gyűjteményéből – kellene kikeresnie. Gazdag ismeretanyagot kínál a Föld országainak fekvéséről, kiterjedéséről, ismertebb látnivalóiról és 6500 természeti, gazdasági vagy kulturális szempontból érdekes helyről. pdf 1998 133mb [Hidden Content]
    3 points
  14. Dan Simmons: Dermesztő nyár (Dermesztő nyár 1.) EGY HAMISÍTATLAN AMERIKAI HORRORKLASSZIKUS, MELY ELÉRI, HOGY TŰKÖN ÜLJÜNK, MINDEN HAJSZÁLUNK AZ ÉGNEK MEREDJEN, ÉS A VÉR MEGFAGYJON AZ EREINKBEN. 1960 nyarán az illinois-i Elm Haven kisvárosában öt tizenkét éves fiú olyan szoros köteléket kovácsol, melyet az élet semmilyen fordulata nem képes szétszakítani. Bringázás a napnyugtában, titkos búvóhelyek az erdőben, egy idilli gyermekkor ártatlan titkai – másból sem áll az életük. Csakhogy a napfényben fürdő kukoricatáblák között olyan események történnek, melyek minden létező módon próbára teszik egymás iránti hűségüket. Amikor az éjszaka közepén megkondul egy rég elfeledett harang, a városlakók tudják, hogy vége a gondtalan időknek. A fenyegető erődként föléjük tornyosuló Régi Központi Iskola szívében, melyet beleng a koporsók mahagóniillata, láthatatlan gonosz támad új életre. Különös és rémisztő események dúlják fel a mindennapokat, terjesztik el a rettegést az egykor oly békés közösségben. Mike, Duane, Dale, Harlen és Kevin ki akarják söpörni a városból ezt az ősi rettenetet, ezért véres háborút indítanak a titokzatos erő ellen, mely az egész éjszakát uralja. epub [Hidden Content]
    2 points
  15. 1. Rachel Hartman: Seraphina 87% Pdf,epub,mobi Képes egyetlen lány egyesíteni két világot? A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak – kivéve akkor, ha eltitkolják sárkány mivoltukat… Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik. A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne. Rachel Hartman remekül megírt debütáló regényében fantasztikusan gazdag, eredeti és hiteles világot alkot, melyet a sárkányok és az ember mellett például kvigutlok, Szentek, lovagok és Cenzorok népesítenek be. A történet nem csupán rendkívüli érzékenységgel vázolja fel Seraphina belső vívódását és fejlődését, de szinte szociológiai pontossággal jeleníti meg a kikényszerített együttélés folyamatát és buktatóit. A történet végére érve az olvasók még sokáig fognak emlékezni a tekervényes útra, amelyet Seraphina önmaga elfogadása érdekében végigjár. „Gyönyörűen megírt, jól megformált alakok és olyan érdekes sárkányok, amilyenekről régen nem olvastam a fantasy műfajban. Lenyűgöző debütáló regény; alig várom, mit ír legközelebb Rachel Hartman.” – Christopher Paolini, a New York Times bestsellerírója, az Eragon című regény szerzője „Egy könyv, amely érdemes arra, hogy a kincseink közé soroljuk – ezüstösen csillog, akár a sárkányok pikkelye, és hősnője minden bizonnyal bevési magát az emlékezetünkbe.” – Naomi Novik, a New York Times bestsellerírója, a Temeraire-sorozat szerzője „Seraphina erős, bonyolult és tehetséges lány – hibákat követ el, és joggal küzd, hogy bízhasson; harcol, hogy túlélő lehessen egy olyan világban, amely szét akarja szaggatni. Imádom ezt a könyvet!” – Tamora Pierce, a New York Times bestsellerírója, a Beka Cooper-sorozat szerzője „Egy izgalmas történet, elbűvölő szereplők és egy páratlan sárkánykultúra csodálatos ötvözete. Örömmel merültem el Seraphina világában.” – Alison Goodman, a New York Times bestsellerírója, az Eon és az Eona szerzője „Rachel Hartman gazdag fantáziavilága lenyűgöző és meggyőző. Okos, mulatságos és eredeti történet olyan szereplőkkel, akiket követnék a világ végére is.” – Ellen Kushner, World-Fantasy-díjat nyert író Díjak, jelölések: A New York Times Bestseller An Indie Bestseller An Amazon Top 20 Teen Book of the Year A Chicago Public Library Best of the Best Book A Kirkus Reviews Best Teen Book of the Year A School Library Journal Best Book of the Year A Library Journal Best Young Adult Literature for Adults Selection A Booklist Editors’ Choice An ABA Top 10 Kids’ Indie Next List Selection An ABC New Voices Pick A Finalist for the William C. Morris Award for a YA Debut 2. Rachel Hartman: Árnypikkely 80% PDF Goredd városában még a hétköznapok sem hétköznapiak. Minden úgy kezdődött, hogy egy sárkány landolt a háztetőn. A Seraphina fejében létező titkos kert pedig lassan átúszik a valóságba. Háború készülődik, és egyedül a félsárkányok közös ereje állíthatja meg a pusztítást. Ehhez viszont Seraphinának fel kell kutatnia a többieket. Hamar kiderül azonban, hogy nem könnyű szövetséget kovácsolni pusztán a származás azonosságára alapozva. És nem is mindenki jó szándékú. A szálakat a háttérből pedig egy titokzatos kéz mozgatja. A rengeteg árulás és vér után vajon jöhet-e feloldozás? [Hidden Content]
    2 points
  16. Falk Miksa - Kor- és jellemrajzok pdf 20mb 1903 [Hidden Content]
    2 points
  17. Lévai Anikó - A konyhaablakból Az őszinte hang és a természetes stílus önmagában is aranyat ér, s ha mindez ráadásul egy stílusosan megírt, gazdagon illusztrált könyvben jelenik meg – különleges ajándék az olvasónak. Ez a könyv ilyen. Olyan természetességgel szól életről, ételről, amilyen természetesnek Lévai Anikót már 18 éve ismerjük: nem hivalkodik ő sem, a szöveg sem. Ebben a könyvben is úgy lép elénk, ahogy eddig találkoztunk vele, teszi a dolgát, humorral, kedvesen, mosolyogva, megalkuvást nem ismerve. Csak mesél. Ott ülünk vele mi is a konyhában, jó szívvel fogadott vendégként, s miközben főz, hallgatjuk őt. És szavai lebontják a falat, kitágítják a világot. Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. „Lévai Anikó olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei, politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek” – vallja Szőcs Géza. „Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus esemény jelenti.” "Rólunk már szinte mindent és annak az ellenkezőjét is megírták, így ezzel a könyvvel jómagam szerettem volna ablakot, ha csak egy konyhaablakot is nyitni az életünkre, és bepillantást engedni mindazoknak, akik nem ismernek minket közelről: mi ilyenek vagyunk." – vallja a szerző. pdf 17mb 2007 [Hidden Content]
    2 points
  18. Clare Mackintosh: Amikor minden véget ér 87% PDF 1.7Mb Max és Pip a legösszetartóbb házaspár a világon. Tökéletes barátok és szeretők – szétválaszthatatlanok. Ám kisfiuk egyszer csak megbetegszik, és az orvosok a szülők kezébe helyezik a gyermek sorsát. Életükben először Max és Pip nem értenek egyet. Mivel képtelenek döntésre jutni a rettenetesen nehéz kérdésben, bíróságra kerül az ügy. Mindketten más sorsot képzelnek el a fiuknak. De mi lenne, ha mindkét jövőkép megvalósulna? A #1 Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh szívbe markolóan és sodró erővel tárja fel a szerelem, a házasság, a szülői lét és a járatlan utak titkait. A mélyére ás egy kérdésnek, amelyet egyetlen szülő sem akar hallani soha, és megmutatja, mi történt és mi történhetett volna, ha az anya vagy az apa álláspontja kerekedik felül. Egy csodálatos és szívszorító olvasmány Jodi Picoult rajongóinak. [Hidden Content]
    2 points
  19. Clare Mackintosh-Húsz óra a halálig „Hátborzongató thriller!” – SHARI LAPENA „Hipnotikusan jó.” – LEE CHILD Megmentheted százak életét. Vagy azt az egyet, ami igazán számít… Izzik a hangulat az első közvetlen London-Sydney járaton. Azt beszélik, celebek is ülnek az első osztály utasai között – a világ kíváncsian követi a történelmi repülőutat. A légiutas-kísérő Mina igyekszik az utasokra koncentrálni, ahelyett, hogy otthon maradt ötéves kislánya problémáin és romba dőlő házasságán járna az esze. De amint elemelkednek a földről, Mina egy dermesztő, név nélküli üzenetet kap. Valaki azt akarja, hogy a gép soha ne érje el úti célját. Minától együttműködést várnak… és tudják, hogyan érhetik ezt el. Húsz óra van hátra a leszállásig. Sok minden történhet húsz óra alatt… A Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh regénye garantáltan az utóbbi idők egyik legizgalmasabb thrillere. A szerző zseniálisan mozgatja a szálakat, mígnem kiderül, mi az elkövetők célja, és miért éppen Mina az, akinek választania kell sok-sok ismeretlen vagy a számára legfontosabb személy élete között. „Olyan, mint egy bombasiker mozifilm.” LISA JEWELL 21. század anyaság apaság brit szerző család férfi főszereplő függőség halál környezetvédelem kortárs magyar nyelvű női főszereplő örökbefogadás regény repülés thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 464 oldal · ISBN: 9789635701803 > Álomgyár, Budapest, 2021 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701797 · Fordította: Laik Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  20. Clare Mackintosh-Az utolsó meghívás (Morgan nyomozó sorozat 1.) Újév napján Rhys Lloyd háza tele van vendégekkel. Nagy sikert aratott a tóparti nyaralóival, és nagylelkűen meghívta a falu lakóit, hogy pezsgőzzenek az új, gazdag szomszédjaikkal. Ez lesz minden partik partija. De nem mindenki ünnepelni jön. Éjfélre Rhys holtan fog lebegni a tó fagyos vízében. Újév napján Ffion Morgan nyomozó faluja tele van gyanúsítottakkal. Az aprócska közösség az otthona, tehát a gyanúsítottak a szomszédjai, a barátai és a családja – és Ffionnak is megvannak a saját megőrizni való titkai. Sorban derülnek ki a hazugságok, és hamarosan már nem az a kérdés, hogy ki akarta Rhys halálát… hanem az, hogy végül ki ölte meg őt.Egy gyilkosság csak a kezdet egy olyan faluban, amelyik ennyi titkot rejteget. A New York Times és a Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh ezúttal is egy megismételhetetlenül csavaros regénnyel készült az olvasóknak. brit szerző gyilkosság krimi magyar nyelvű nyomozás regény szilveszter thriller walesi > Álomgyár, Budapest, 2022 496 oldal · ISBN: 9789635704286 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  21. Itt az Ílion-duológia zárókötete. [Hidden Content]
    2 points
  22. Snowpiercer - Túlélők viadala - 2024 4.évad/XviD HUNHardSub (Snowpiercer) Színes, égetett feliratos, amerikai, akció, sci-fi, dráma Rendező: Leslie Hope, Joe Menendez Író: Benjamin Legrand, Jacques Lob Forgatókönyvíró: Graeme Manson, Kelly Masterson, Paul Zbyszewski Szereplők: Jennifer Connelly, Sean Bean, Clark Gregg, Rowan Blanchard, Daveed Diggs, Mickey Sumner, Iddo Goldberg TARTALOM Kilenc hónappal azután, hogy Snowpiercer és Big Alice útjai elváltak, Till és Ben váratlan ellenséggel találkozik, amikor Melanie felderítő küldetésre küldi őket a vonatról. Eközben Új Éden lakói bizonytalan időkkel és ismeretlen ellenfelekkel néznek szembe, ami arra kényszeríti őket, hogy még inkább szembesüljenek új valóságuk összetettségével. Égetett felirat Complete name : Piercer.S04E01.avi Format : AVI File size : 307 MiB Duration : 46 min 6 s Video Bit rate : 760 kb/s Width : 720 pixels Height : 480 pixels Display aspect ratio : 3:2 Frame rate : 24.000 FPS Audio Bit rate : 160 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Mark Winegardner – A Keresztapa visszatér 1-2. Eredeti cím: The Godfather Returns Eredeti kiadó: Dutton, New York Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: A Keresztapa visszatér 1-2. Magyar kiadó: Geopen, Budapest Magyar kiadás éve: 2005, 2006, 2017 Fordította: Komáromy Rudolf A keresztapa visszatér című regényben megjelennek a már jól ismert legendás alakok: Tom Hagenj, a Corleone család ügyvédje és consigliéréje, aki Nevadában politikai pályára lép, miközben igyekszik megvédeni a fivérét, Francesca Corleone, Michael elhunyt bátyjának Sonnynak a lánya, aki váratlanul megismeri a család igaz történetét, és keserves döntés elé kerül, Don Louie Russo, a chicagói maffia feje, aki ostobának tetteti magát, de körmönfont tervet sző, hogy befurakodjon Corleonéék felségterületére, Peter Clemenza, a Corlenonék jól megtermett alvezére, aki mindenki másnál többet tud a család titkairól, M. Corbet Shea nagykövet, a szesztilalom éveinek szeszcsempész és Corleonéék üzletfele, aki szeretné, ha a fiát választanák elnöknek – és ehhez némi segítségre szorul régi barátaitól, Johnny Fontane, a világ legnépszerűbb szalonzene-énekese, aki lemezfelvételeleivel új magaslatokra emelkedik, a washingtoni hatalmi elit kegyeibe férkőzik, és kétes kapcsolatot tart fenn hírhedt alvilági alakokkal, Kay Adams Corleone, aki végül rájön, mi az igazság férje, Michael körül – és el kell döntenie, mi következik ebből a házasságára és gyermekeire nézve, Fredo Corleone, akinek halálára mindmostanáig nem kaptunk teljes magyarázatot, és aki egy átfogóbb, baljós eseményláncolat során árulta el családját. 1955-öt írunk, Michael Corleone éppen véres győzelmet aratott a New York-i gengsztercsaládok között dúló háborúban. Most szeretné megszilárdítani hatalmát, megmenteni házasságát, és törvényes vállalkozásokra alapozni családja jövőjét. Ehhez szembe kell szállnia minden eddiginél veszélyesebb ellenfelével, Nick Geracival, a volt ökölvívóval, aki joghallgatóként csapott fel Corleonéék gorillájának, és semmivel sem kevésbé ravasz és kérlelhetetlen, mint Michael. Kettejük 1955-től 1962-ig zajló hidegháborúja óriási hatást gyakorol Amerika legbefolyásosabb bűnözőire és szeretteikre. Mark Winegardner a George Mason Egyetemen diplomázott mint regényíró, első könyvét huszonhat évesen, még diákként ada közre. Köteteit az év legjobbjai közé sorolta a New York Times könyvszemle rovata, a Los Angeles Times, a Chicago SunTimes, az USA Today és a New York-i Közkönyvtár. Munkái különféle kiadványokban, így a GQ, a Playboy, a Family Circle, az American Short Fiction, a Ladies's Home Journal, a Parents és a New York Times Magazine hasábjain jelentek meg. Több elbeszélését az év legjobbjai között szerepeltették a The Best American Short Stories novellaantológiákban. Winegardner az Írói Tehetséggondozó Program kurátoraként is működik. Jelenleg Tallahassee-ben, a Floridai Állami Egyetemen tanít, az alkotó írás program vezetője. Harmincöt éve jelent meg Mario Puzo nagyszerű amerikai históriája, A keresztapa, és kitörölhetetlen nyomot hagyott a szórakoztató irodalmon. A keresztapa visszatér most a kiváló regényíró, Mike Winegardner tollából folytatja a cselekményt – felidézi azokat az esztendőket, amelyek sem Puzo sikerkönyvében, sem Francis Ford Coppola emlékezetes filmjeiben nem szerepelnek. A keresztapa visszatér New Yorktól Washingtonon át Las Vegasba és Kubába vezeti az olvasót, lebilincselően mesél a huszadik század közepi amerikai alvilágról és a politikai, jogi, szórakoztatóipari szférával való összefonódásáról. Mark Winegardner eredeti hangon és látásmóddal jeleníti meg Mario Puzo legendás szereplőit, miközben maga is ugyanilyen feledhetetlen hősöket alkot. A keresztapa visszatér a saját jogán is írói diadal – mese arról, amit szeretünk, ami után sóvárgunk, amit olykor féltenünk kell: a családról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,28 MB [Hidden Content]
    1 point
  24. Reveries 1 - Sisterly Love CE.Hun (2013. május 30) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Mentsd meg ikertestvéredet egy aljas boszorkánytól a Reveries: Sisterly Love-ban! Hogy megmentse az életedet, a húgod, Monica elcserélte a lelkét egy boszorkánnyal. Tehetetlenül nézted, ahogy Monica a szemeid láttára öregszik meg, majd eltűnik egy furcsa tükörben. De már nem érzed magad olyan tehetetlennek! Monica feláldozása erőt adott ahhoz, hogy átmerészkedjen az üvegen, hogy megmentse ikertestvérét. Le tudod győzni a gazemberséget és megmenteni Monicát, mielőtt a lelke örökre elveszne? Tudja meg, miközben egy szeszélyes fantáziavilágban utazik ebben az izgalmas rejtett tárgyú kalandban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 880 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Reveries 2 - Soul Collector CE.Hun (2014. december 12) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az ERS Game Studiostól, a Dark Tales és Spirits of Mystery sorozat alkotóitól , és jön egy másik Reveries-történet… Életed legboldogabb napjának kellett volna lennie, de egy szörnyű gazember közvetlenül a szertartás előtt elkapja a vőlegényedet. Rohansz, hogy megkeresd… csak azért, hogy rájöjj, hogy mindvégig te voltál az igazi célpont. Meg tudod menteni magad, a királyságodat és a házasságodat, mielőtt a Káosz Kapuja mindent elpusztít? Fedezze fel a csodálatos fantáziavilágot ebben a varázslatos Hidden Object Puzzle Kalandjátékban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 792 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]
    1 point
  25. Queen's Quest 1 - Tower of Darkness PE (2014. június 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Ez egy mese, amely a végén kezdődik ... Tudod - az a rész, amely azt mondja: „… és boldogan éltek!”? Nos, így tettek - de nem pontosan "valaha is"! Mivel nagyon hamarosan, miután a herceg feleségül vette gyönyörű hercegnőjét, megtudták, hogy a jövőbeli álmok nem építhetők úgy, hogy a múltjuk bűneire tartsanak fenn. A démonok továbbra is ott lapulnak, és a szeretetnél, sőt a bátorságnál is több kell, hogy megmentsük ezt a családot a gonosz hatalomtól. Ennek a fiatal hercegnőnek gyorsan hatalmas és elszánt királynővé kell válnia, hogy megvédje királyságát - és azokat, akiket a legjobban szeret! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,29 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Queen's Quest 2 - Stories of Forgotten Past CE (2016. szeptember 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Amikor a király megkér egy híres alakváltó alkimistát, hogy vizsgálja meg legmegbízhatóbb ügynökének és barátjának meggyilkolását, az utolsó dolog, amire a lány számított, az volt, hogy felfedezze a bűnözők bonyolult hálózatát, amely az árnyékból dolgozik, hogy káoszt juttasson a földre. Eleinte úgy tűnik, hogy a gyilkosság nem volt más, mint egy egyszerű szenvedélybűntett, de amikor mélyebbre merül a nyomozásban, az alkimista megismeri a kemény igazságot; semmi sem az, aminek látszik, és senkiben sem lehet megbízni. Kövesse az alakváltó érdekes vizsgálatát, és fedezze fel azt az összeesküvést, amely egy királyság alapjainak megrendítésével fenyeget. Ismertesse az elfeledett múlt történeteit a Queen Quest 2-ben! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Queen's Quest 3 - The End of Dawn CE (2017. január 12) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Egy fiatal, ígéretes diákot, Elianát veszélyes küldetésre küldik, hogy megszerezze egy hatalmas tárgyat, és szembenézzen a háború által jellemzett tragikus történelem maradványaival. Kövesse Elianát küldetésén, hogy megmentse otthonát és az általa szeretett embereket, legyőzze az árulást és az erőt, amely ott alszik, ahol a legkevésbé várja! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,40 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Queen's Quest 4 - Sacred Truce CE (2018. április 27) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Az öt királyság birodalma hatalmas kihívással néz szembe. Egy titokzatos hatalom megpróbálja elpusztítani az emberek és a tündék kapcsolatát, és konfliktust indítani. Mi lesz ezzel a legendás világgal, amikor megszűnik az emberek, a tündék, a törpék, a koboldok és a hobbitok közötti varázslat szövetsége? Az öt királyság közötti sokéves béke után sötét felhők gyülekeznek az emberek és a manók felett. Az Elfkirály meggyilkolásának kísérlete után az élet kényes egyensúlya, amelyet csak a szent fegyverszünet varázslatával sikerült fenntartani, véget ért. A barátok és a szomszédok kezdenek egymás ellen fordulni. Hirtelen az aprócska falu, Saddletown válik az egész királyság figyelmének középpontjába - a tündék szerint ott rejtőzik a leendő bérgyilkos. Úgy tűnik, hogy a város lakosságának válaszolnia kell bűncselekményeiért. Saddletown polgármestere megbeszélésre hívja meg a Békefenntartó Céh követségét. Az emberek és a tündék közötti folyamatos béke és Öt Királyság sorsa az ő kezében van. Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,4 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Queen's Quest 5 - Symphony of Death CE (2019. január 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Üdvözöljük a fantasztikus mesék friss, új világában! Ismét átveheti a tehetséges Alakváltó alkimista, a Netherfall hőse szerepét, mivel a fővárosba hívják, hogy segítsen a jó Robert királynak. A küldetés? Az emberrablások sorozatának kivizsgálása, ahol az áldozatok mind gyermekek! A Queen's Quest sorozat legújabb és legnagyobb részében egy olyan kalandot élhet meg, amely megváltoztatja a holland királyság teljes perspektíváját. Mivel a furcsa vadállatok kóborolnak az utcákon, és egy gonosz királynő újonnan megszökött a börtönből, úgy tűnik, a rejtély csak elmélyül… és elsötétül. Hozd elő az összes főzetkészítési képességet és morfondírozódj egy állatállományba, hogy megoldhatatlannak tűnő rejtvényeket és rejtett tárgyjeleneteket. Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,13 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  26. Project Blue Book: Hidden Mysteries (2021. márc. 15.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Project Blue Book: Hidden Mysteries a hivatalos rejtett tárgyú kalandjáték, amely a HISTORY nagy sikerű PROJECT BLUE BOOK drámasorozatán alapul, amelyet David O'Leary, a vezető producer pedig az Oscar- és Golden Globe-díjas Robert Zemeckis. . A sorozat az Egyesült Államok légiereje által 1952 és 1969 között végzett, UFO-k elleni történelmi, szigorúan titkos nyomozásokat tárja fel. Játék jellemzők ● Kihívás a megfigyelési és levonási készségek! ● Tapasztalja meg a dermesztő rejtélyeket, amelyek valódi, titkosított UFO-vizsgálatokon alapulnak! ● Oldj meg több száz rejtett tárgyjelenetet, rejtvényt és minijátékot! ● Nyomozzatok Dr. J. Allen Hynek (akit Aidan Gillen a Game Of Thrones-ból) és Michael Quinn kapitány (akit Michael Malarkey alakít a Vámpírnaplókból) együtt! Minimális rendszerkövetelmények: Op. rendszer: Windows 7 (64 bites verzió) Processzor: 1,5 Ghz Memória: 2 GB RAM Grafika: 512 MB DirectX: Verzió: 9.0 Tárhely 1,5 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  27. Portal of Evil - Stolen Runes CE.Hun (2013. május 9,) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Hamarosan megnyílnak a kapuk egy másik világba! Megállíthatod a közelgő katasztrófát – ha az ellopott rúnák nyomára bukkansz! Vanessa Abraham Van Helsinga egyetlen örökösnője, a világbékét őrző titkos fényrend tagja. És most meg kell találnia az ellopott rúnákat, amelyeket a kapu belsejében zártak le, amelyek mögött egy ősi gonosz lapul. Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 821 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]
    1 point
  28. Otherworld 1 - Spring of Shadows CE (2012. január 23) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Használj egy misztikus medált, fedezz fel egy varázslatos világot, és ments meg egy fiatal lányt a Másvilág: Árnyak tavaszában! Miután vásárolt egy furcsa házat a vidéken, hihetetlen kalandba kezd. Mágikus lények segítségével találd meg és mentsd meg Fionát, mielőtt túl késő lenne! Találd meg a fenyegető árnyékot, amely elragadta Fionát, és vidd vissza a világunkba. Oldj meg ötletes rejtvényeket, és fedezz fel titkokat az Otherworld: Spring of Shadows játékban, egy szórakoztató rejtett tárgyú puzzle-kalandjátékban. Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/8 CPU: 800Mhz RAM: 512 MB DirectX: 8.1 Merevlemez: 579 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Otherworld 2 - Omens of Summer CE (2013. február 4.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Csatlakozz Fionához, egy mágiával született fiatal lányhoz, aki megállítja a sötét lényeket ebben a rejtett tárgyakat tartalmazó kirakós kalandban. Varázslatos világ rejtőzik a miénk alatt – és csak te láthatod! Meg tudod akadályozni, hogy az Árnyék és csatlósai sötétségbe borítsák világunkat? Ms. Thomas, Fiona tanára segítségével találj olyan mágikus tárgyakat, amelyek végleg megállítják az Árnyékot. Oldj meg trükkös rejtvényeket, és fedezz fel fantasztikus tájakat. Válassza ki saját útvonalát, és döntse el, melyik helyet keresse fel először. Tedd próbára az eszed a jó és a rossz harcában az Overworld: Omens of Summer játékban. Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 8.1 Merevlemez: 669 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Otherworld 3 - Shades of Fall CE (2013. október 18) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Menj egy küldetésre, hogy legyőzz egy ősi gonoszt. Ebben a rejtett tárgyú kirakós kalandban egy varázslatos világ rejtőzik a miénk alatt – de előbb meg kell szerezned a látványt, hogy megmentsd! Az Árnyék erősebb, mint valaha, és a mágikus lények a földön remegnek az évszakok múlásával. Folytasd a küzdelmet Fionával és a Viharmacskával, miközben beáll az ősz, és fedezz fel titkokat a mi világunkban és a túlvilágon egyaránt. Meg tudod állítani az Árnyékot, mielőtt megérkezik az örök tél? Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 800Mhz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 507 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  29. Living Legends Remastered - Ice Rose CE.Hun (2020. május 7) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Fox Studios büszkén mutatja be a lenyűgöző újrakevert kiadás a klasszikus, hogy kezdődött minden a Living Legends Remastered: Ice Rose ! Amikor igazi szerelmed, Edward Grand, eltűnik Rosemount városában tett kiránduláson, rajtad múlik, hogy megtalálod-e. De gyorsan megtudja, hogy valami nagyon nincs rendben a Rosemountban. A Jégkirálynő jégrétegbe borította a várost, és most fogva tartja Edwardot. Meg tudja-e állítani a gonosz Jégkirálynőt, megmenteni Edwardot, és kiszabadítani Rosemountot megfagyott sorsától? Látogasson el egy gyönyörűen továbbfejlesztett és újraszerkesztett Rosemountba, hogy megismerje ennek a klasszikus Living Legends Hidden Object Puzzle Adventure játéknak a frissített kiadását ! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 860 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends Remastered 2 - Frozen Beauty CE.Hun (Jan 14, 2021) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Fox Studios büszkén mutatja be a lenyűgöző újrakevert kiadás a klasszikus, hogy kezdődött minden a Living Legends Remastered: Frozen Beauty ! Amikor a kishúgod meghívást kap, amelyben a királynő utódjának nevezik, ő azt kéri, csatlakozzon új királyi életéhez. Csak annyit kell tennie, hogy le kell tennie egy egyszerű tesztet, hogy bebizonyítsa értékét, de a dolgok nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak! Élje át a legendát ebben a gyönyörűen átdolgozott és modernizált kiadásban. A frissített játékmenettel és az aktuális képernyőkhöz illeszkedő széles képernyős kijelzővel optimalizálva ez a végső módja annak, hogy megtapasztalja a sorozat klasszikus bejegyzését! Sok titok vár rád a királynő kastélyában, de a legnagyobb veszélyek a jeges hágók alatt rejlenek az Living Legends: Frozen Beauty Remastered című, hidegen rejtett tárgyú kalandjátékban Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,06 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends Remastered 3. Wrath of the Beast CE. FiNAL (2022. jún. 16) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A Friendly Fox új életet lehel a Living Legends Remastered: Wrath of the Beast című klasszikus mesébe ! Három év telt el azóta, hogy édesanyád, Aranyhaj elvesztette életét a városod védelmében, és neked maradt az ő hősi öröksége. De amikor a medvetámadások hirtelen megszaporodnak, hamar rájössz, hogy a történetek, amelyeket elmeséltek, nem teljesen igazak. Ezek a medvék erősen kötődnek a mágiához, és sötétebb erők játszanak, mint a hazáját sújtó vadállatok! Átjutsz egy alattomos terepen, és időben feltárod az igazságot otthonodról és családodról, hogy megmentsd a helyzetet? Tudja meg ezt a varázslatos rejtett tárgyú puzzle kalandot! Ez egy speciális Collector's Editionkiadás tele exkluzív extrákkal, amelyeket a standard verzióban nem találsz. Játékrendszerkövetelmények: OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,8 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9 Merevlemez: 1391 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 1 - Ice Rose CE. Eng. (Mar 22, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Edward Grand újságíró bizonyítékot talált a szörnyű tragédiára Rosemount városában, és elindult, hogy vizsgálja meg az élő legendákban: Ice Rose! Segíts Edwardnak, hogy gyűjtsön információkat az új könyvéhez, és fedezze fel a jégkirálynő várát ebben a hihetetlen rejtett objektum puzzle kalandjátékban. Tisztítsa meg a fagyasztott tájakat, és olvassa el a fontos helyeket, amikor megoldja az Élő Legendák: Ice Rose érdekes rejtélyét! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7 CPU: 1.0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 8.1 Hard Drive: 585 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 2 - Frozen Beauty CE. Eng. (Jun 13, 2013) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A királynő utódjaként választotta a húgodat, de az ígéretei túlságosan jóak ahhoz, hogy igazak legyenek? Csak hat voltál, mikor az anyád eltűnt, így hagyta, hogy vigyázzon a fiatalabb húgodra, Elizabethre. Miután megkapta a királynő utódjaként megnevezett meghívást, felkéri veled, hogy csatlakozzon hozzá az új királyi életében. Csak annyit kell tennie, hogy egy egyszerű tesztet végezzen, hogy bizonyítsa az értékét. Ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, vagy a szerencse végül megváltozik? Sok titka várja Önt a királynő kastélyában, de a legnagyobb veszélyek az Élő Legendák: Fagyasztott szépség, egy hűsített rejtett objektum kalandjáték alatt a jeges hegyek alatt vannak. Ez egy különleges Collector's Edition kiadás, amely tele van exkluzív extrákkal, amelyeket nem talál a standard változatban. Bónuszként a Collector's Edition vásárlása a havi Game Club Punch kártyán lévő három bélyegzőre számít! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 8.1 Hard Drive: 836 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 3 - Wrath of the Beast CE HUN (Jan 22, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Medve támadások nőttek, mivel Goldilocks, a vár erődje három évvel ezelőtt elhunyt. Csak fiaként vette át az örökségét, hogy megvédje a falut és tartsa biztonságban az embereit. Fedezze fel a hegyvidéki erdőket, a havas sziklákat és a távoli várakat, hogy feltárja az igazságot a falusi történelem mögött, és kinyitja a mágikus medvék titkát, akik mélyen az erdőben járnak. Mi okozza a medvék hirtelen támadását? Anyád naplója megtarthatja a választ, de túl sokáig maradsz, hogy elolvassa az utolsó fejezetét? Ismerje meg ezt a lenyűgöző rejtett objektum puzzle kaland játékot! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 8.1 Hard Drive: 976 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 4 - Bound by Wishes CE HUN (Mar 3, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Wishville városában minden álom valóra válhat a megfelelő áron. A férje, Jack ott ment, de amikor nem tér vissza, nyomon követheti a nyomában, felfedezve mindent, csak egy paradicsomot. A várost elvarázsolt rózsák fenyegetik, amelyek megrázzák az életet, aki a városi kapukon kívülre lép. Most ezeknek az elhúzódó lelkeknek szüksége van a segítségedre, hogy eleget tegyenek kívánságszerződéseknek, hogy tovább tudjanak lépni, de képes leszel megmenteni a szeretett férjét, hogy találkozzon ugyanannak a csavart sorsnak? És ki küldi a rózsákat, hogy megölje a városlakókat? A válaszok mindegyike egy gyönyörű kastélyban fekszik, amelyet a halálos rózsákkal vastag labirintus vesz körül. Oldja meg az összes rejtélyt ebben a varázslatos rejtett objektumú kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 8.1 Hard Drive: 1281 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 5 - Beasts of Bremen CE HUN (Feb 15, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A húgodat úgy választották, hogy a legendás zenei fesztiválon játsszon! De az örömed rövid életű, amikor egy sötét köd takaró a város és a húgod eltűnik! Mindezek tetejére, valaki átalakítja az embereket állatoknak! Meg tudja fedezni a játék baljós mágiáját és megmenteni a várost? Ismerje meg ezt a lélegzetelállító rejtett objektumú kalandjátékot! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.8 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1320 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 6 - Uninvited Guests CE HUN (Nov 1, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Leo unokatestvéred férjhez megy! De amikor eljutsz Leo kastélyába, rájössz, hogy boldog összejövetelünk egy ideig várni fog - egy szörnyű Beast megtámadta a várat, és most mindenkit irányít a falain. Szerencsére későn futott, és nem érinti a Beast átok. Csinálj egy titokzatos vadászral, hogy betörjön a várba, és mindenkit takarítson meg, mielőtt a vendéglista ebéd lesz! Csak légy óvatos - még a mindennapi tárgyak is ellenedben dolgoznak ebben a varázslatos rejtett objektumú kalandjátékban! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.15 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 7 - Fallen Sky CE HUN (Sep 27, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Amikor a botanikus bátyja megtalálja a legendás babot, kéri, hogy csatlakozzon hozzá, hogy ünnepelje! De az örömteli összejövetelek iránti reményei gyorsan megszakadnak, amikor hiányzik, és egy óriási támadást! Ellopott varázslatos tárgyakkal rombolják a várost, megállíthatod-e a Sky Királyság haragját, és időben megmentheted a bátyádat? Ismerje meg ezt a varázslatkötésű rejtett objektumú puzzle kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.06 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 8 - The Crystal Tear CE.Eng (Jan 30, 2020) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Meghívtak a Kristály Királyságba, hogy megünnepeljük legjobb barátod eljegyzését a herceggel! Készen állsz az éjszakai táncra, de amikor éjfél támad, a kastélyt és lakóit kristályok öntik el! Az ilyen tiltott varázslat csak egy legendás varázsló, a Tündérkeresztanya munkája lehet. Az egész világot fenyegető átokkal felfedheti az eredeti kristálypapucs mögötti rejtett történetet, és időben megmentheti azokat az embereket, akiket szeret? Tudja meg ezt a magával ragadó rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,25 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 9 - Voice of the Sea CE.Hun.(2021. június 3.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A bátyád meghívta a Napsütés-szigetre a Neptunusz napjára! Az ünnepségekkel a szigetlakók és a tenger népe között létrejött szerződést ünneplik. De testvéreddel való szívből való találkozás helyett átok fogad el, amely az embereket sószobrokká és szörnyekké változtatja! Valaki feldühítette a tenger urát és lányait, és mindenki életét kockára tette a szigeten! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,8 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Living Legends 10 - The Blue Chamber [BETA] (2022. ápr. 22) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A BFG és a Friendly Fox Games új HOG béta verziója Telepíted és játszol. Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7 CPU: 1.0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 8.1 Hard Drive: 617 MB [Hidden Content]
    1 point
  30. Immortal Love 1 - Letter From The Past CE HUN (Dec 10, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Ébredsz egy cellában, ahol az emlékeid elmentek, hogy megkeressük, hogy a kegyetlen D'Morten gróf halálra ítélte. Szerencsére egy maszkolt idegen más tervekkel rendelkezik, és segítségével sikerül elmenekülnie a börtönből. Egy varázslatos amulettel felfegyverkezve, amely visszafordíthatja az időt, most meg kell találnia a módját, hogy visszaállítsa az emlékeit, és mentse az igaz szerelmét egy tragikus sorsból ebben a szív-lüktető rejtett objektum puzzle kalandban! System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.07 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 2 - The Price of a Miracle CE HUN (Dec 7, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Egy gyermekkori barátja felajánlotta, hogy eladja apját egy nagyon ritka műterméknek. Egyetért, hogy találkozik veled és apáddal a helyi kocsmában, de valami rosszul érzi magát. Ez a műtermék egy sötét titkot rejt, és egy titokzatos testvériség bármit megtesz, hogy megszerezze! Használhatod-e a mestert a barátaid mentésére, vagy a hatalmas varázslat áldozatává válnak? Ismerje meg ezt a lenyűgöző Rejtett objektumú puzzle kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.2 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] Immortal Love 3 - Blind Desire CE HUN (Jul 28, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar 4 Friend Games bemutatja az Immortal Love sorozat legújabb izgalmas kiegészítését! Ez az esküvő napod! Az örömed rövid életű, amikor sötét teremtmények támadnak és elrabolják az új férjét! Ön rajtad múlik, hogy üldözze a bűnösöket, és megmentse a szeretetteket. Van-e ahhoz, amit a sötét történelem megőrzése érdekében kell megismételnie? Ismerje meg ezt a szegecselést rejtett objektumú kaland kaland! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 4 - Black Lotus CE HUN (Mar 22, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A 4Friend Games büszkén mutatja be az Immortal Love sorozat következő izgalmas részletét! Az esküvő örömteli előestéje megszakad, amikor a vőlegényed egy titokzatos fekete lótuszt kap, és megbetegszik! Amíg gyorsan elöregedett, rajtad múlik, hogy megtalálja a virág küldőjét, és mentse el, mielőtt túl késő lenne. Van-e ahhoz, hogy megakadályozza a történelem megismétlését és egy egész falu mentését? Ismerje meg ezt a varázslatkötésű rejtett objektumú puzzle kalandot! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.2 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 5 - Kiss of the Night CE HUN (Sep 13, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar 4 Friends Games bemutatja az Immortal Love sorozat legújabb verzióját! Amikor a szeretett betegséged van, bármit megteszsz, hogy megmentse. Gyorsan felfedezed, hogy az ár sokkal magasabb, mint gondoltál, amikor ébredtél, hogy egy koporsóban találja magát, és a szeretetét elrabolták! A vadászok és a vámpírok közötti háború közepén megragadta, hogy megtudja, miért akarja a vámpír mester a szeretettét, és mentse el, mielőtt túl késő lenne! Van mit vesz? Ismerje meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! Minimum System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 6 - Bitter Awakening CE. Hun. (May 10, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A háború sörfőzése az egész földön! A medve és a bagoly klánok évszázadok óta megvetették egymást, és gyűlöletük a szeretet szembe állt. Van-e, amit megtesz, hogy megtörje az átokot, amely elválasztja Önt a szeretettektől, és időben megmenti az embereit? Ismerje meg ezt a lenyűgöző Rejtett objektumú puzzle kalandot! Game System Requirements: OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.8 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1074 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 7 - Stone Beauty CE.HUN (2020. február 14.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Végre visszatér a szeretett! A tengeren tengerészkapitányként töltött élet után itt az ideje, hogy letelepedjen álmai asszonyával. De izgalmát árnyékolja, amikor visszatér, hogy megtalálja őt eltűnt! Senki sem látta őt, mivel nyert egy híres szobrász szépségversenyét, és a nyomozása gyorsan eltűnések sorozatához vezet, és az emberek kőbe fordultak! Megállíthat egy veszélyes embert, aki hajlamos a tökéletességre, mielőtt túl késő lenne? Tudja meg ebben a szenzációs Hidden Object Puzzle kalandban! Játékrendszer-követelmények: OS: Windows 7 / Windows 8 / Windows 10 CPU: 1,8 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1005 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 8 - Sparkle of Talent CE.Hun (Feb 11, 2021) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Oliver csodálatos színész, de azért küzdött, hogy letegye a névjegyét, amíg a titokzatos Mr. Radcliffe felajánlja neki Hollókirály főszerepét a legendás figura köré épülő játéksorozatban. Amint Oliver felfedte meglepetés koncertjét gyönyörű feleségének, Emmának, Radcliffe saját meglepetéssel érkezik. Szüksége van Oliver tehetségére, és megkapja, így vagy úgy. Gyűjtsd össze a kereső készségek és rejtélyes hatásköröket segítséget Emma mentő a darab öntött, vereség Mr. Radcliffe, és újra találkozik szeretett férje ebben a szenzációs új Hidden-Object Puzzle Adventure Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,52 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Immortal Love 9 -True Treasure CE.Hun (2021. dec.14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Nyári napforduló előestéje van, amikor azt mondják, hogy a mágikus lények áthidalják a világok közötti szakadékot. De nincs idő a mesékre, miközben készül a közelgő és nem kívánt esküvőre. Ahhoz, hogy megmentse a családját, feleségül kell mennie a gazdag Patrick grófhoz, legalábbis így gondolta. Amikor bizonyítékot talál a Manó mesebeli aranyára, a kiút egyértelműnek tűnik. De a sötétség leselkedik az erdőre, és a tündérek közepette dolgozni veszélyesebb lesz, mint gondoltad volna. Megkockáztatod mindezt, hogy saját magad dönts a sorsodról, és idővel olyan kincset találj, amely meghaladja a legmerészebb álmaidat? Tudja meg ezt a varázslatos rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,52 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  31. Bisexual Army Attention everyone! It's time for you maggots to stand up, take off all your belongings and proceed to whack off to bisexual threesomes in "Bisexual Army!" Stars like Silvie Deluxe and Rihanna Samuel fuck like true soldiers, and other infamous fuckers like Max Born and Micheal Lope show how real military men get down with not only the women they've been craving, but also the dudes who they are exposed to every minute of the day in full sweaty glory. Category: Bisexual, European, Anal, Threesome, Lingerie, Reality Porn, Military Starring: Carl Johnson, Daria Glower, Don Armany, Harry Hair, Kitty Jane, Max Born, Michael Lope, Naomi Montana, Rihanna Samuel, Silvie Deluxe, Thomas Evert Language: English Size: 2.01 GB Length: 01:42:04 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Wet And Pissy - I Peed My Pants (2019) Ooops! Sometimes accidents happen but we suspect these accidents are done on purpose, cause these ladies are into kinky things! I Peed My Pants features hot babes that get off on water play. See them spread their legs and soak their panties as they make it wet and messy for you! Category: Pee, Piss, Toys, Big Boobs, Masturbation, Solo, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Camilla Moon, Ella Rose, Jennifer Jane, Nicolette Noir Language: English Size: 1.66 GB Length: 01:45:23 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. POV Auditions Vol 2 Ever wonder what it would be like to be a porn casting agent with hot chicks flowing through your office on the daily? Well today is your lucky day! You are the director in POV Auditions volume 2! Brynn Tyler, Eden Adams, Nicole Ray and a slew of other starlets are auditioning for you and hoping they get the job. All you have to do is take your dick out and sample the goods! Category: POV, Audition, Amateur, Big Boobs, Facial Cumshot, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Brynn Tyler, Danny Mountain, Danny Wylde, Derrick Pierce, Eden Adams, Heather Hurley, Kris Slater, Nicole Ray, Stephanie Cane, TJ Cummings Language: English Size: 2.12 GB Length: 02:11:30 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. Jitsuroku Ladies Comic Jyoryu Sakka (2020) Bang! Japan brings you Jitsuroku Ladies Comic Jyoryu Sakka, a 3D webcam experience like no other. Actress Myu Tsubaki bares all for your voyeuristic pleasure as she sucks and fucks wearing only her black silk stockings. This original production is brought to you exclusively. Category: Asian, Japanese, Hairy, Toys, Masturbation, Teens, Lingerie, Creampie, Pov, Solo, Brunette, Internal Cumshot Starring: Myu Tsubaki Language: Japanese Size: 1.08 GB Length: 00:58:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  35. Freudenspender 3 Freuden Spender 3 Sie lieben es Gummischwänze oder Glasdildos in ihre Fotzen zu stecken und dabei lustvoll mit ihren Fingern den harten Kitzler zu reiben. Männer, schaut es euch an! Category: GERMAN, Amateur, Toys, Big boobs, Masturbation, Solo, Mature, Teens Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.53 GB Length: 01:27:48 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Stecher Aus Berlin 4 (2019) Der Berliner Superstecher Andy Star ist immer auf der Suche nach deutschen public Schlampen. Und wie macht er sie am besten klar? Natürlich direkt über das Handy! Andy will feiern gehen. Aber um gechillt feiern gehen zu können, muss er vor der Party einen wegstecken. Und da ist Lena genau die Richtige. Sie ist so geil, dass sie unseren Super-Hengst in eine Kneipe zieht und sich von ihm auf der Theke ficken lässt. Verpasse nicht, die heißesten Girls mitten aus Deutschland. Category: GERMAN, Public, Mature, Amateur, Teens, POV Starring: Andy Star, Lena Nitro, Alessandra Amore, Jenny Berger, Lily Ray, Gabi Gold Language: GERMAN Size: 1.80 GB Length: 01:26:19 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. I'm Engaged To My Father 2 (2019) These naughty college co-eds like to keep it in the fam! Why fuck outside of the home when there is plenty of good cock inside of it! Smash Pictures tackles the taboo as Carolina Sweets leads an all star cast of porn starlets getting it on with their mumz much older boyfriends! Category: Teens, Family Roleplay, Older Men, Asian, Facial Cumshot, Latina, Lingerie, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Interracial Starring: Carolina Sweets, Eric Masterson, Harmony Wonder, Kendra Spade, Lexi Lore, Mark Zane, Ryan Mclane, Tommy Gunn Language: English Size: 1.80 GB Length: 02:00:36 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. Group Sex Fantasy 6 (2019) It's an all out group sex bonanza where everyone gets in on the action and no one leaves unsatisfied. You got so many combinations of girls and guys that its too much to handle. Category: Group, Orgy, Gangbang, Teens, Anal, Double , Lesbian, Hairy, Facial, Outdoor, Starring: Sarah, Rachel, Noa Language: O-Ton Size: 1.84 GB Length: 01:45:22 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Kemaco 21 (2017) Kemaco gives you the inside scoop of how porn starlets play when they go on vacation! Volume 21 features Dias Dos Santos, Roxy Panther, Jessica Baya and Lauryn May as they discover more than just an island oasis - but the sex play capital of the seas! All these men, and three holes to satisfy them with! Category: Anal, Gang Bang, Outdoor, Facial Cumshot, Latina, Double , Threesome, Lingerie, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Dias Dos Santos, Reda Semlahem, James Brossman, Alain Deloin, Roxy Panther, Michael Cheritto, Lauryn May, Ricardo Bell, Kevin Long, Jessica Baya, Yuri Language: English Size: 1.60 GB Length: 01:23:31 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Teen Doble Fun 4 (2019) Watch these teens get double stuffed, taking two huge dicks like champs they are! Category: Teens, Threesome, Anal, Creampie, Blonde Starring: Parvin, Jamie, Madelyn Language: O-Ton Size: 1.67 GB Length: 01:35:22 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  41. Group Sex Fantasy 4 (2019) Language: English Size: 1.71 GB Length: 01:37:49 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: Rapidgator: [Hidden Content]
    1 point
  42. Housewives Unleashed 4 Housewives will never venture out looking for an affair unless their husbands have done something to drive them away but every once in awhile a MILF may fall prey to an unplanned circumstance where she just happened to be in the wrong place at the right time and she lets her sexual desires overcome her otherwise faithful demeanor. Category: Amateur, MILF, Anal, Mature, Facial Cumshot, Threesome, Tattoo, Blonde, Deep Throat Starring: Bliss, Brooke, Gypsy Rose, Kaitlyn (i), Xena Language: English Size: 1.42 GB Length: 01:24:31 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  43. 5 Stunden Alles Fotzen Ausser Mutti - Private Alt Fotzen Private Alt Fotzen - Extrem Schwanzgeil All old pussies except mother. Private cock horny old pussies! They are dirty and unrestained and they are want to have sex non stop! Best scenes from the popular series of Muschi Movie! 5 hours of old mature amateur ladies from German who have sex with young men at the camera! Enjoy! Category: GERMAN, Mature, Amateurs, All Sex, 5 hours, Older with Younger, Anal Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.85 GB Length: 04:59:48 Format: AVI Video: 576x320 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  44. Nutten in Deutschland Wie spreche ich Sie an? Was bekommt man? 2 Stunden LIVE Nutten in Deutschland! Category: GERMAN, Amateur, Reality, Mature, Anal, Masturbation, Blowjob, Toys, Stockings Starring: Andrea, Beate, Micha, Monique, Natascha, Sandra Language: GERMAN Size: 0.67 GB Length: 01:59:53 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  45. Prague Sweet Ass (2019) There is a place on earth where the women are on average more sexually adventurous then anywhere else and that magical place is Prague. Go if you can because the bitches there all get off on kinky sex. Threesomes, foursomes and anal are the norm! Until you make it there yourself, let Cindy Dollar, Rihanna Samuel, Lilith Lavey and friends show you ho they like to have a good time! Category: Anal, Blowjobs, British, European, Pantyhose, Stockings, Threesome, Foursome Starring: Cindy Dollar, Lena Cova, Rihanna Samuel, Lilith Lavey, Klarisa Leone, Kristi Lust, Kat Stevens, Naomi Lambo Language: English Size: 2.59 GB Length: 02:07:12 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Best Of Chubby Girls Compilation Vol 2 (2019) Best of Bang! brings you Chubby Girls Compilation, Volume 2. In this latest installment, see chubby girls get creampied, and big beautiful bellies bouncing as their full-figures get fucked. Watch as big butts and bigger boobs get banged by dicks of all color and size. If you like them fuffy, this is the collection for you! No story lines to fast forward through, just straight into the hottest hardcore action! Category: BBW, Compilation, Ebony, Busty, Interracial, Stockings, Threesome, Lesbian, Toys Starring: Sierra Skye, Siri, Jaylene Rio, Scarlet Lavey, Megan Clara, Emma Heart, Jessica Roberts, Language: English Size: 0.61 GB Length: 00:24:11 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  47. Mutti Ist ne Heisse Lesbe (2019) Mutti ist ne heiße Lesbe Wenn das freche Töchterlein so langsam brüns´tig wird und die zarten Knospen härter werden, dann ist die Zeit für die erfahrene Mutter gekommen, um mit der süßen Nachwuchs-Sau aus dem Nähkästchen zu plaudern. Die heiße Milf zieht alle Register und zeigt ihrer Tochter die feuchten Freuden der lesbischen Liebe. Doch auch andere Leck-Schwestern sind nicht untätig und fingern sich virtuos die nassen Spalten. Strap On, Dildos und flinke Zungen kommen eindrucksvoll zum Einsatz. Freut Euch auf 160 Min. tabulose Lesben-Power! Wir wünschen viel Vergnügen! Category: GERMAN, Lesbian, Mature, Teens, Hairy, Threesome, Stockings, Toys Starring: Bella Rossi, Bianca Breeze, Britney Young, Claudia Valentine, Hannah Reilly, Isla Gold, Jennifer Best, Kristen O., Madison Young, Niki Daniels, Reyja Wood, Rilee Marks, Sabrina Star, Sasha Heart, Violet Monroe, Violet Ray Language: English Size: 2.67 GB Length: 02:32:50 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Amazing Teen Threesomes 7 (2019) Watch as these girls tag-team lucky cocks and share the sticky spoils again and again! Category: Teens, Threesome, FFM, Anal, Stockings, Lesbian, Lingerie, Blonde, Brunet Starring: Carol, Liliana, Haze Language: English Size: 1.93 GB Length: 01:50:21 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  49. Japanese Fur Burgers 5 (2019) Natural grasses grow with little effort, but once they are fertilized a bit, a rapid spurt of growth occurs. The same can be said of the long flowing 100% organic Japanese dark grasses, that are grown to protect and enhance the flavor of the yummiest burger on earth - a Japanese Fur Burger! Category: Asian, Japanese, Creampie, Cumshots, Fetish, Hairy, International, Point Of View Starring: Kana Fujishiro , Aki Tajima , Arisa Language: Japanese Size: 1.45 GB Length: 03:27:47 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  50. Fetish Diaries Taste, touch, see, hear, smell... The Fetish Diaries provide an erotic journey that will satisfy your every sexual craving. Nothing is left to the imagination. We give you everything and show you it all. Cassie Courtland, August Night, Monica Mayhem and friends are about to indulge in their BDSM fetish fantasies and they want you to watch their every move. Category: Anal, Outdoor, Toys, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Lesbian, Latina, Fetish, Threesome, Lingerie, Strap-On, Brunette, Blonde, Red Head, Deep Throat Starring: Tommy Gunn, August, Nicole Sheridan, Voodoo , Monica Mayhem, Alicia Angel, Arcadia Davida, Anthony Hardwood, Van Damage , Cassie Courtland, Charlotte Kelly Language: English Size: 1.01 GB Length: 01:01:30 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...