Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/07/2024 in Posts
-
Richard Powers – Égig érő történet Eredeti cím: The Overstory Eredeti kiadó: W. W. Norton & Company, New York Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Égig érő történet Magyar kiadó: Park, Budapest Magyar kiadás éve: 2020, 2024 Fordította: Barabás András „Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi.” A légierő rakodásvezetőjének gépét lelövik a vietnámi háborúban. A katona életét az menti meg, hogy egy fafojtó fügefára zuhan. Egy festőművész százévnyi fotóportrét örököl, mindegyik kép ugyanarról a pusztulásra ítélt gesztenyefáról készült. Egy keményen bulizó egyetemista lány hozzáér a villanyvezetékhez, bele is hal az áramütésbe, hogy azután légi és fénylények lökjék vissza az életbe. Egy hallássérült tudós fölfedezi, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ők négyen és további öt idegen végső, erőszakos együttlétre jönnek össze, hogy megmentsék az amerikai földrész utolsó, néhány hektárnyi érintetlen erdejét. Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a polgárháború előtti New Yorktól a csendes-óceáni partvidék 20. század végi fakitermelési válságáig és azon is túl. Meggyőző erővel ábrázolja, hogy az emberi mellett létezik egy másik világ – hatalmas, lassú, minden részével egymásba kapcsolódó, leleményes –, de az számunkra szinte láthatatlan. Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható. Richard Powers írói munkásságát kritikusai Jonathan Franzenéhez, Dave Eggerséhez, vagy Don DeLillóéhoz hasonlítják. Az Égig érő történet, a tizenkettedik regénye 2019-ben elnyerte az irodalmi Pulitzer-díjat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,00 MB [Hidden Content]11 points
-
Richard Powers – Rémület Eredeti cím: Bewilderment Eredeti kiadó: W. W. Norton & Company, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Rémület Magyar kiadó: Maxim, Szeged Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Barabás András Theo Byrne asztrobiológus, aki a Földön kívüli élet jeleit kutatja a világűrben, felesége halála óta egyedül neveli kilencéves fiát. A melegszívű és kedves Robin rajong a természetért, az állatokért, a növényekért, de rendkívül furcsa gyerek. Ki akarják rúgni az iskolából, mert behúzott az egyik osztálytársának. Theo nem szeretné, ha egyre zaklatottabb fiát pszichoaktív szerekkel kezelnék. Tudomást szerez egy kísérleti szakaszban lévő, neurofeedback nevű technikáról, amelynek segítségével Robin megtanulhat jobban uralkodni az érzelmein – az eljárás részben az anyja agyáról rögzített működésmintákra szoktatja a fiút. A szárnyaló természetleírások, a távoli világok fájdalmas látomásai és a szenvedélyes szeretettel teli apa-fiú viszony ábrázolása Powers legbensőségesebb regényévé teszik a Rémületet, melyben mindvégig ott bujkál a kérdés: Hogyan mondjuk el a gyerekeinknek az igazat erről a gyönyörű, de veszélyeztetett bolygóról? A Pulitzer-díjas Égig érő történet szerzőjétől. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,33 MB [Hidden Content]10 points
-
Scott Turow: Ártatlanságra itélve (Ártatlanságra ítélve sorozat 1.) [Hidden Content] Rusty Sabich helyettes főügyész egy közép-nyugati nagyvárosban. Amikor kolléganője, Carolyn Polhemus brutális gyilkosság áldozatává válik, főnökük, aki éppen ádáz kampányt folytat az újraválasztásáért, Rustyt bízza meg a nyomozás lefolytatásával. Sürgősen meg kell oldania az ügyet, ha lehet, még a választások előtt. Még mielőtt kiderülne, hogy viszonya volt az áldozattal. Az események azonban csakhamar nem várt fordulatot vesznek, amikor Rusty élete legszörnyűbb rémálmába csöppenve a vádlottak padján találja magát. Az amerikai igazságszolgáltatás útvesztőjében kibontakozó, lebilincselően feszült tárgyalótermi dráma lerántja a leplet az ambícióról, a megszállottságról, a képmutatásról, valamint az ember eredendő gyengeségeiről és legsötétebb titkairól. És mindvégig ott lebeg a kérdés: ki ölte meg Carolyn Polhemust?7 points
-
Scott Turow: Az utolsó tárgyalás (Ártatlanságra ítélve sorozat 11.) Eredeti cím: The Last Trial Eredeti kiadó: Grand Central, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Az utolsó tárgyalás Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Lukács Andrea Egy utolsó ügy, amely mindent kockára tesz. A nyolcvanöt éves, híres védőügyvéd, Alejandro „Sandy” Stern egészsége megrendült, szelleme azonban még mindig ugyanolyan eleven, mint karrierje csúcsán. Nyugdíjba készül, ám amikor egy régi barátját, dr. Kiril Pafkót, a Nobel-díjas orvost bennfentes kereskedelemmel, csalással és gyilkossággal vádolják, Stern elhatározza, hogy elvállal még egy utolsó tárgyalást. Stern a kiváló rákkutató életének csillogó felszíne alá hatol, olyan mélyre ás, hogy lassan mindent megkérdőjelez, amit addig tudott a barátjáról. Az ügyvéd kötelességtudata, hogy védelmezze az ügyfelét. Az igazságszolgáltatás erejébe vetett hite még egyszer utoljára kemény próba elé kerül a tárgyalóteremben, ahol a bizonyítékokat és a valóságot néha egy világ választja el. Pafko számos hibája ellenére vajon ártatlan az ellene felhozott, szörnyű vádakban? Meddig megy el Stern, hogy megmentse őt és – bármi lesz is a tárgyalás végkimenetele – megtudja vajon az igazságot? A New York Times bestsellerírója, Scott Turow több mint 30 millió könyvet adott el világszerte. Az utolsó tárgyalás című, mesterien megírt jogi thrillere azokba a mélységekbe pillant be, ahol a törékeny emberi természet és az igazságszolgáltatás rendszere szembekerül egymással. A feszült hangulatú történet felveti azt a kérdést is, hogyan mérhető egy élet értéke. „A tárgyalótermi drámák mestere.” – Daniel Silva New York Times bestsellerszerző „Első számú thriller.” – David Baldacci New York Times bestsellerszerző „Scott Turow megadta a mércét a modern jogi thriller számára.” – Wall Street Journal „A modern jogi thriller keresztapja visszatért.” – Seattle Times Formátum: pdf Méret: 2,13 MB [Hidden Content]7 points
-
Reader's Digest - Világjárók lexikona A rendhagyó lexikon olyan információkkal látja el Önt a minket körülvevő világról, amelyet különben három különböző referenciatárból – a világ országainak enciklopédiájából, a világatlaszból, és a földrajzi, geológiai, meteorológiai kifejezések gyűjteményéből – kellene kikeresnie. Gazdag ismeretanyagot kínál a Föld országainak fekvéséről, kiterjedéséről, ismertebb látnivalóiról és 6500 természeti, gazdasági vagy kulturális szempontból érdekes helyről. pdf 1998 133mb [Hidden Content]7 points
-
Clare Mackintosh: Amikor minden véget ér 87% PDF 1.7Mb Max és Pip a legösszetartóbb házaspár a világon. Tökéletes barátok és szeretők – szétválaszthatatlanok. Ám kisfiuk egyszer csak megbetegszik, és az orvosok a szülők kezébe helyezik a gyermek sorsát. Életükben először Max és Pip nem értenek egyet. Mivel képtelenek döntésre jutni a rettenetesen nehéz kérdésben, bíróságra kerül az ügy. Mindketten más sorsot képzelnek el a fiuknak. De mi lenne, ha mindkét jövőkép megvalósulna? A #1 Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh szívbe markolóan és sodró erővel tárja fel a szerelem, a házasság, a szülői lét és a járatlan utak titkait. A mélyére ás egy kérdésnek, amelyet egyetlen szülő sem akar hallani soha, és megmutatja, mi történt és mi történhetett volna, ha az anya vagy az apa álláspontja kerekedik felül. Egy csodálatos és szívszorító olvasmány Jodi Picoult rajongóinak. [Hidden Content]7 points
-
Scott Turow: Ártatlan (Ártatlanságra ítélve sorozat 8.) [Hidden Content] Húsz éve Tommy Molto azzal vádolta ügyész kollégáját, Rusty Sabichet, hogy megölte egykori szeretőjét, és Rusty, a vád képviselője egyszerre a vádlottak padján találta magát. Rustyt végül tisztázták, de a világrengető tárgyalásba kis híján mindkét férfi belerokkant. Moltót meghurcolták, és noha Rusty visszakapta a karrierjét, annál sokkal jelentősebb veszteségeket szenvedett. A jelen. A hatvan éves Rusty, a fellebbviteli bíróság elnöke újabb rémálomra ébred. A felesége, Barbara gyanús körülmények között elhalálozik, és megint ő az első számú gyanúsított.7 points
-
Helena Hunting - Shacking Up 1-2 PDF 1. Helena Hunting: Költözz az ágyamba 85% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ruby Scott hónapok óta késik a lakbérrel, és képtelen normális munkát találni. De ekkor jön egy meghallgatás, ami mindent megváltoztathat! A nagy áttörés helyett azonban megbetegszik, és a lehető legmegalázóbb módon járatja le magát. És mindez egy rejtélyes, jóképű srác miatt történik, aki az előző este megcsókolta – és rá is köhögött. Szerencsére legjobb barátja egy tökéletesnek tűnő megoldással áll elő: egy hihetetlen munkalehetőséggel. Rubynak be kell költöznie a hotelmágnás, Bancroft Mills luxuslakásába, amíg ő elutazik, és gondoznia kell egzotikus háziállatait. De amikor a frissen hajléktalanná vált Ruby először találkozik jövendő munkaadójával, kiderül, hogy Bane ugyanaz a srác, aki miatt beteg lett. Amikor Bane rájön, hogy mekkora bajt okozott Rubynak, felajánlja neki, hogy költözzön hozzá, és gondozza az állatait, egészen addig, amíg rendbe nem jön az élete. 2. Helena Hunting: Legyél a kalandom! 88% Amalie Whitfield maga a megtestesült piruló menyasszony az esküvői fogadásán – csak épp nem örömében pirul. Ugyanis ahelyett, hogy kinyilatkoztatná sírig tartó szerelmét, újdonsült férje Amalie és az összes vendégük füle hallatára éppen valaki mással kéjeleg. Amie-nek tehát minden oka megvan rá, hogy kiboruljon. Pillanatnyi elmezavarában ráveti magát az első pasira, aki az útjába kerül, a férfinak azonban esze ágában sincs a bosszú eszközévé válni. Miután más vágya sincs, mint hogy megmeneküljön az esküvőt követő dráma elől, Amalie úgy dönt, hogy egyedül utazik el a nászútjára. A repülőn azonban kénytelen szembesülni azzal, hogy a férfi, aki visszautasította őt az esküvőn, szintén ugyanarra az aprócska szigetre tart munkaügyben. Amalienak lehetne több esze is annál, mint hogy újra próbálkozik, de egyszerűen képtelen türtőztetni magát. A férfi pedig ezúttal nem áll ellen neki. És bár megegyeztek abban, hogy ami a szigeten történik, az a szigeten is marad, egyikük sem tagadhatja, hogy a testi vágynál több köti össze őket. Telve szórakoztatóan botrányos helyzetekkel és annyi szexuális kémiával, amennyivel akár egy repülő is eljuthat New Yorkból Bora Borára, a Legyél a kalandom! a szerző legújabb, hangosan nevetős, romantikus vígjátéka a Piszkosul akarlak és a Költözz az ágyamba! után. [Hidden Content]6 points
-
Clare Mackintosh – Az igazság pillanata Eredeti cím: I Let You Go Eredeti kiadó: Sphere, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Az igazság pillanata Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Stier Ágnes Egy tragikus baleset. Minden olyan gyorsan történt. Senki sem láthatta előre, még ő sem. Vagy mégis? Jenna Gray élete egyetlen pillanat alatt változott rémálommá. Utolsó reménye a továbblépésre az, ha mindent maga mögött hagy, és új életet kezd. Kétségbeesetten vágyakozva a menekülésre, Jenna egy elhagyatott kis házikóba költözik a walesi tengerparton, ám félelmei, gyásza, valamint emlékei arról a szörnyű novemberi éjszakáról, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hagyják nyugodni. Ray Stevens felügyelőnek kell igazságot szolgáltatnia Jennának, aki minden szülő rémálmát éli. Elszántsága az ügy megoldása érdekében átlép egy határt, amikor már nemcsak a szakmai, hanem a magánélete is összefonódik a nyomozással. Amint Ray és csapata megpróbálja felderíteni az igazságot, Jenna lassan észreveszi a lehetőséget egy boldogabb jövőre. Ám múltja nem hagyja nyugodni, a következmények pedig elsöprőek lesznek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,22 MB [Hidden Content]5 points
-
Clare Mackintosh – Látlak Eredeti cím: I See You Eredeti kiadó: Sphere, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Látlak Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Laik Eszter Mindennap mögéd férkőzik a tömegben. Most már a neved is tudja. Zoe Walker megpillantja a saját fényképét egy londoni újság apróhirdetés-rovatában. Magyarázat nincs: csak egy szemcsés fotó, egy weboldalcím és egy telefonszám. Zoe megmutatja az újságot családjának, akik meg vannak győződve róla, hogy a képen a nő egyszerűen csak hasonlít rá. Másnap azonban az újságban újabb fotó jelenik meg, egy másik nőé, majd a következő napon megint egy másiké. Zoe gyanakodva figyeli a híreket, és hamarosan összefüggést talál a képek között: a nők bűncselekmény áldozatai lettek. Zoe paranoiája egyre növekszik. Valami tévedés történt? Véletlen egybeesés? Vagy valaki azt teszi, amire a jelek utalnak: a képeken lévő nők minden egyes mozdulatát árgus szemmel követi? Clare Mackintosh #1 Sunday Times bestsellere egy rémálomszerű, egyben zseniális pszichológiai thriller, amelyben a szerző lecsupaszítja a félelmeinket és veszedelmes játékra hív. Formátum: pdf Méret: 3,86 MB [Hidden Content]5 points
-
Weina Dai Randel – Sanghaj utolsó rózsája Eredeti cím: The Empress of Bright Moon Eredeti kiadó: The Last Rose of Shanghai Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: A Fényes hold császárnője Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Kiss Nóra Titanilla A vibráló dzsesszkluboktól az ostromolt város elszegényedett utcáiig, a Sanghaj utolsó rózsája egy időtlen, magával ragadó történet szerelemről és megváltásról. A japánok által megszállt Sanghajban két különböző kulturális hátterű embert egymás mellé sodor a végzet és a zene adta szabadság… 1940. Aj-ji Sao fiatal örökösnő és egy egykor népszerű, fényűző sanghaji éjszakai klub tulajdonosa. Ernest Reismann egy nincstelen zsidó menekült, aki Németországból érkezett, és kívülállóként menedéket keres egy óvatos idegenekkel teli városban. Majdnem minden reményét elveszíti, ám egy nap megismerkedik Aj-jival. Mikor Aj-ji alkalmazza Ernestet, hogy zongorázzon a klubjában, a szokásokkal való dacolása szenzációnak számít. Ernest hirtelen kelt hírnevének köszönhetően Aj-ji klubja ismét Sanghaj legnépszerűbb szórakozóhelyévé válik. Nemsokára ráébrednek, hogy nem csupán a dzsessz iránt érzett szenvedély köti össze őket, ám a különbségeik leküzdhetetlennek tűnnek, Aj-ji ráadásul egy másik férfi jegyese. Miközben egyre inkább elmérgesedik a háború, Aj-ji és Ernest elszakadnak egymástól, s a szerelem és a túlélés közti választás is egyre nehezebbé válik. A nyomasztó eshetőségek végül az események olyan láncolatát indítják el, melyek örökre megváltoztatják az életüket. Formátum: pdf Méret: 1,88 MB [Hidden Content]4 points
-
Mark Willson – A boldogság kék szörnyetege Kiadó: Phoenix Könyvek, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Science Fiction & Fantasy Kiadás éve: 1992 Petr Hiys, a Terra Hegemónia titkosügynöke nem először indul úgy bevetésre, hogy feladatáról mit sem tud. Informátora, az ő agyhullámaira hangolt, láncon lógó kis türkiz kavics csak lépésenként avatja be a tennivalókba. Egy biztos: önerejéből el kell jutnia a Hegemónia területén kívül eső Talmusra, egy szuverén bolygóra, s a rendszer legjobban őrzött tornyából el kell rabolnia egy idegen lényt: A boldogság kék szörnyetegét. Petr útnak indul, s még nem tudja, hogy ez a megbízatás élete legveszedelmesebb kalandja lesz, s azt sem, hogy emberek és idegen lények milliárdjainka a sorsa függ attól, sikerül-e végrehajtania a feladatát. A boldogság kék szörnyetege a kedvencem, néha eltöprengek azon, nem én írtam-e… – Jeffrey Stone Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,57 MB [Hidden Content]4 points
-
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár 87% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. EGY ELTŰNT ISTEN. EGY KÖNYVTÁR AZ UNIVERZUM TITKAIVAL. EGY NŐ, AKI TÚL ELFOGLALT AHHOZ, HOGY ÉSZREVEGYE MEGKÖVÜLT SZÍVÉT. Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat. Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt. Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak. Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e. Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt. A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét. De ő számolt ezzel. Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt. Neil Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló történetével Az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi. PDF-epub-mobi [Hidden Content]4 points
-
Weina Dai Randel – Hold a palotában sorozat *** Weina Dai Randel: Hold a palotában (Hold a palotában sorozat 1.) Vu császárnő története Eredeti cím: The Moon in the Palace Eredeti kiadó: Sourcebooks Landmark, Naperville Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Hold a palotában Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Fügedi Tímea A palotában élő ágyas hamar megtanulja, hogy a császár figyelmét sokféleképpen fel lehet kelteni. Sokan fehérre festik az arcukat, vörösre az ajkukat és vonzó frizurát készítenek maguknak, hogy a szépségükkel elkábítsák a birodalom leghatalmasabb emberét. Mások jádefüggőt vagy kalligráfiával díszített tekercseket adnak neki ajándékba, hogy lenyűgözzék. A legtöbben pedig a csábításról szerzett tudásukra hagyatkoznak. Az ifjú Mej azonban semmit sem tud ezekről a női praktikákról, mégis felejthetetlen ajándékkal szolgál a császárnak. Mej intelligenciája és kíváncsisága kissé különccé teszi őt az ágyasok között, azonban a császárt lenyűgözi. Mikor végre abba a helyzetbe kerül, hogy elcsábíthatná Kína legbefolyásosabb emberét, az udvarban hatalmi harcok alakulnak ki, melynek közepette a lány élete is veszélybe kerül. A Hold a palotában című történetben a szerző életteli képet fest az ősi Kínáról, ahol a szerelem és az ambíció érdekében gondolkodás nélkül áldoztak fel ártatlan életeket. Weina Dai Randel: A Fényes hold császárnője (Hold a palotában sorozat 2.) Vu császárnő története Eredeti cím: The Empress of Bright Moon Eredeti kiadó: Sourcebooks Landmark, Naperville Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A Fényes hold császárnője Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Fügedi Tímea VU CSÁSZÁRNŐ, A KÍNAI TÖRTÉNELEM EGYETLEN NŐI URALKODÓJÁNAK TÖRTÉNETE Eljött az ideje, hogy a kezébe vegye a sorsát. A császár halálával minden megváltozik a palotában. Mej, a korábbi ágyas felszabadul, a szerelme, Fácán pedig megörökli a trónt, ami új korszak kezdetét jelenti Kínában. Ám amikor Mej azt gondolja, hogy közelebb került az álmához, Fácán felesége, a befolyásos, de kiszámíthatatlan Vang úrnő ellene fordul, és felfoghatatlan tettre szánja el magát, hogy megállítsa őt. A két nő harca a hatalomért nemcsak Mej, de egész Kína sorsát meghatározza. Weina Dai Randel nagy sikerű folytatásos regényében Mej tovább halad a trón felé vezető úton, miközben az immár otthonává vált palotában ellenségek veszik körül. Ám csak úgy tudja beteljesíteni a sorsát, és válhat Kína legbefolyásosabb asszonyává, ha legyőzi a rosszakaróit. „Kötelező olvasmány az ősi Kínában játszódó történelmi regények rajongóinak." – Library Journal, kiemelt olvasmány „Magával ragadó, letehetetlen olvasmány." – Booklist, kiemelt olvasmány „Az idei év egyik legszebben megírt történelmi regénye." – BookReporter *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,24 MB [Hidden Content]3 points
-
Brynjulf Jung Tjønn – A világ legszebb mosolya Eredeti cím: Så vakker du er Eredeti kiadó: Cappelen Damm Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: A világ legszebb mosolya Magyar kiadó: Kolibri, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magasfeszültség könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Petrikovics Edit A világ legszebb mosolya az egy nyár alatt fiatalemberré érő fiúról, Henrikről szól, miközben egy másik fiatalember, Simon lassan elsorvad mellette. A világ legszebb mosolya Kjersti mosolya. És Henrik csak arra vágyik, hogy megcsókolhassa a lányt… Henrik akkor válik felnőtté, mikor a szerelem és a halál egy pillanatra összeér. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 953 kb [Hidden Content]3 points
-
Clare Mackintosh-Húsz óra a halálig „Hátborzongató thriller!” – SHARI LAPENA „Hipnotikusan jó.” – LEE CHILD Megmentheted százak életét. Vagy azt az egyet, ami igazán számít… Izzik a hangulat az első közvetlen London-Sydney járaton. Azt beszélik, celebek is ülnek az első osztály utasai között – a világ kíváncsian követi a történelmi repülőutat. A légiutas-kísérő Mina igyekszik az utasokra koncentrálni, ahelyett, hogy otthon maradt ötéves kislánya problémáin és romba dőlő házasságán járna az esze. De amint elemelkednek a földről, Mina egy dermesztő, név nélküli üzenetet kap. Valaki azt akarja, hogy a gép soha ne érje el úti célját. Minától együttműködést várnak… és tudják, hogyan érhetik ezt el. Húsz óra van hátra a leszállásig. Sok minden történhet húsz óra alatt… A Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh regénye garantáltan az utóbbi idők egyik legizgalmasabb thrillere. A szerző zseniálisan mozgatja a szálakat, mígnem kiderül, mi az elkövetők célja, és miért éppen Mina az, akinek választania kell sok-sok ismeretlen vagy a számára legfontosabb személy élete között. „Olyan, mint egy bombasiker mozifilm.” LISA JEWELL 21. század anyaság apaság brit szerző család férfi főszereplő függőség halál környezetvédelem kortárs magyar nyelvű női főszereplő örökbefogadás regény repülés thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2021 464 oldal · ISBN: 9789635701803 > Álomgyár, Budapest, 2021 464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701797 · Fordította: Laik Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -3 points
-
J. G. Ballard – A Nap birodalma Eredeti cím: Empire of the Sun Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: A Nap birodalma Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Szűr-Szabó Katalin A regény lapjain az angol író életének legnehezebb időszaka, háborús gyermekkora elevenedik meg. A Pearl Harbor-i bombázás után, 1941-től Sanghajt is vasmarokkal szorítják a hódító japánok, és ebben a városban szakad el szüleitől Jim, a tizenegy éves angol kisfiú. Az utcákon zűrzavar, szanaszét heverő holttestek, s Jim hiába keresi a szüleit. A japánok koncentrációs táborába kerül, majd szemtanúja lesz a második világháború végét jelentő atomvillanásnak Nagaszakinál. Amikor Jim és családja 1946-ban újra egymásra talál, a számtalan borzalmas élmény hatására már alig értik egymás szavát. Egy kisfiú szemével követhetjük végig a kriminél is izgalmasabb történelmi eseményeket J. G. Ballard lebilincselő regényében, amelyből az Oscar-díjas Steven Spielberg rendezett filmet. Formátum: pdf Méret: 1,00 MB [Hidden Content]3 points
-
Helena Hunting - Piszkosul akarlak (Shacking Up 3.) Maxim, Szeged, 2019. Rian Sutter általában nem flörtöl nyilvános helyen, de amikor észreveszi, hogy egy dögös, öltönyös pasi figyeli, akkor arra gondol, hogy aznap talán rámosolygott a szerencse. Vagy erről van szó vagy pedig arról, hogy bejönnek neki az izzadt, jóganadrágos nők, akik edzés után rohannak bevásárolni. Mint kiderül, egyik sem. Pierce Whitfield el sem hiszi, hogy milyen szerencsés, amikor sikerül megtalálni azt a nőt, aki meghúzta a kocsija fényezését. De amikor felelősségre vonja a szívdöglesztő teremtést, aki elmenekült a tett színhelyéről, rájön, hogy ketten vannak, és az ikerpár másik tagjára zúdította rá a vádjait. Miközben megbeszélik a javítás költségeit és izzani kezd közöttük a levegő, Rian és Pierce ráébred, hogy nemcsak vonzódnak egymáshoz, hanem még más is közös bennük. Mind a ketten ugyanazt a csodás házat akarják megszerezni Hamptonsban, és egyikük sem akarja harc nélkül átengedni. Vajon képesek-e a szenvedélytől fűtött vetélytársak lángra lobbantani bimbózó románcukat anélkül, hogy minden porig égne? letöltés [Hidden Content] -2 points
-
F.William Engdahl - A pénz istenei Lovas István:”A Princeton Egyetemen és a Stockholmi Egyetemen végzett William Engdahlnál minden bizonnyal nincs szerző, akit jobban gyűlöl és akitől jobban tart a fősodratú nyugati sajtó és a vezető politikusok. A stratégiai kockázati tanácsadó több, elsősorban kőolaj szerepéről és a geopolitikáról írt könyve bizonyult profetikusnak. Ő az, aki nem hímezve-hámozva „háttérhatalmakról” ír, hanem mindig pontosan megnevezi, kikről van szó. Ezt teszi most is!” Ez nem egy szokványos pénzügyi könyv. Jelen kötetünk bemutatja az amerikai hadsereg, a Wall Street-i bankok és a mindenkori amerikai kormány pénzügyi eszközeinek bensőséges kapcsolatát, mely során a Brit Birodalom bukása után a legnagyobb és leghatalmasabb globális birodalmat hozták létre. Az USA legnagyobb álma vált valóra, mikor is az 1800-as évektől minden lehetőséget megragadtak annak érdekében, hogy egy új és még könyörtelenebb szuperhatalmat hozzanak létre. A könyvből megtudhatja: • hogyan hajtottak végre 1913-ban a Wall Street-i bankárok államcsínyt, amely során egy magánszövetséget hoztak létre az I. Világháború finanszírozására és annak kirobbantására? • miért működik magáncégként az USA jegybankja, miért hozták létre és kik üzemeltetik a FED-et? • mire és kik használják valójában az aranyat? • hogyan emelkedett fel a Rockefeller család a nagy gazdasági világválság idején, és miként alakították Amerika – és azon keresztül Európa-sorsát a II. Világháborúban és azt követően? • hogyan hirdették meg 1941-ben és pontosan mit takart az „Amerikai évszázad” forgatókönyve? • milyen titkos terv alapján léptette be az Egyesült Államokat a II. Világháborúba a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa? • mi lett a sorsa a II. Világháború idején Európából az USA-ba vándorolt aranynak? • hogyan befolyásolják napjainkban is Amerika leggazdagabb családjai a világpolitikai eseményeket? Az amerikai dollár pénzügyi rendszere nem 1944-ben, a Bretton Woods-i konferencián született meg! 1945 augusztusának első napjaiban jött létre, amikor az USA ledobta az atombombákat Hirosimára és Nagasakira. Attól a pillanattól fogva a világnak nem volt kétsége, hogy ki lett az új szuperhatalom. A könyv a pénzről szól, amely immár a befolyásolás eszköze, ami egy apró globális elit kezében összpontosul, akik szó szerint istennek tartják magukat: a pénz isteneinek. Azonban ezek az „istenek” visszaéltek hatalmukkal, és szisztematikusan rabszolgaságba kényszerítették a fiktív dollárjaikon keresztül az egész emberiséget. A szerző könyve a már megszokott aprólékossággal és bizonyítékok tömegével okoz a mai napig is fejfájást a Wall Street-i bankároknak. Ezt a könyvet támadni lehet, de a tartalmát meghazudtolni lehetetlen. pdf 87mb 2011 [Hidden Content]2 points
-
Zsoldos Attila - Az Árpádok és alattvalóik A kötet az Árpád – kor történetét társadalomtörténeti szempontból dolgozza fel. A könyv végén részletes bibliográfia, kronológia,névmutató, családfa, fotógyűjtemény és térképek találhatók.A Történelmi Kézikönyvtár sorozat további kötetei:Modernizáció és polgárosodás 1849-1914Magyarország a két világháború korában 1914-1945A zsidóság közép és kelet európábanReform és forradalom 1790-1849Nagy Károly és koraNemzetiségi politika MagyarországonNapkirályok tündöklése és bukása Európa a 16-18. században.A magyar történetírás története pdf 9mb 1997 [Hidden Content]2 points
-
J. G. Ballard – Vízbe fúlt világ Eredeti cím: The Drowned World Eredeti kiadó: Carroll & Graf Eredeti kiadás éve: 1962 Magyar cím: Vízbe fúlt világ Magyar kiadó: Móra, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Damokos Katalin Mintha a legendabeli apokaliptikus vízió teljesedne be: egy napkitörés következtében a Van Allen-övezet rendje felborul, a kozmikus sugárzás védelem nélkül bombázza a Földet, a szárazföldek, városok jó részét elönti a tenger… Az egykori London patinás épületei 30 méteres, posványos víz alá kerülnek, a Kerans doktor, egy kísérleti kutatóállomás vezetője, a híres Ritz Hotel még szárazon lévő lakosztályaiban él, és a közelben rendezi be laboratóriumát, hogy Riggs ezredes vezetésével felmérjék, van-e az emberiségnek túlélési esélye. Munkájukat azonban céltalanul pusztító és fosztogató kalózbandák zavarják meg… Ballardnak ez az első magyarul megjelenő sci-fi regénye, melyet a kritika az egykori SF új hullám ún. „belső tér” irányzatának képviselőjeként tart számon. A brit királyi légierő egykori pilótája, majd cambridge-i orvostanhallgató saját élményeit is feldolgozza e nyomasztó látomásban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]2 points
-
J. G. Ballard – Karambol Eredeti cím: Crash Eredeti kiadó: Farrar, Straus and Giroux, New York Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: Karambol Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Tamás Dénes Kocsik és szex – első pillantásra ezek a főszereplői a tavaly elhunyt, kiváló angol író, J. G. Ballard kultuszkönyvének, a Karambolnak, de nem abban az értelemben, amint azt elsőre gondolná az ember, hanem szélsőséges, perverz, már-már aberrált formában, hogy így hívja fel a szerző a figyelmet a modern társadalom rejtett veszélyeire. A regényből 1996-ban David Cronenberg rendezett filmet James Spader, Holly Hunter, Elias Koteas, Deborah Kara Unger és Rosanna Arquette főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,61 MB [Hidden Content]2 points
-
J. G. Ballard – Helló, Amerika! Eredeti cím: Hello America Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Helló, Amerika! Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Tamás Dénes 2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra. J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,89 MB [Hidden Content]2 points
-
J. G. Ballard – Toronyház Eredeti cím: High-Rise Eredeti kiadó: Henry Holt, New York Eredeti kiadás éve: 1975 Magyar cím: Toronyház Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Tamás Dénes A KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel. Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy. Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel. J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film. „A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk.” – Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője „Ballard legjobb regénye… Parádés.” – The Times Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]2 points
-
Nagy ízvadászat Válogatás a Dunántúli Napló 2007. évi receptversenyéből Ha valaki szeretetből főz, az kegyelmi pillanat, angyalszárnyak suhogását hallani. Ki ne emlékezne arra a varázsos képre, amikor a gyöngyöző húslevesből kivett csontból kicuppan az aranyló velő, s diszkréten megremeg a tányéron! Igen. A Szinbád című film nagyszerű képére célzok, melyben a magyar irodalom, filmművészet és és a magyar lélek együtt jelentkezik. Miközben az ember szájában összefut a nyál. A magyar ember nem úgy főz és eszik, ahogy a többi. E honban mindennek jelentése, sőt többjelentése van. Tehát - bár a lélek nagyon fontos, - azért a test is számít! S legyünk őszinték, bizony szeretünk enni. Ehhez a könyvhöz, melyet kezében tart, általunk igen nagyra becsült szerzőket kértünk föl írásra, alkotásra: Önöket, olvasóinkat. Az év elején hirdettünk receptversenyt a Dunántúli Naplóban, szándékunk az volt, hogy olyan írásokat is közöljünk az újságban, melyek egyszerre adnak testi és lelki megnyugvást. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kulturális és gasztronómiai élvezeteket könnyen lehet egységfrontba tömöríteni, amennyiben a szellemi örömök, meg a flekken sok fokhagymával - rokonfogalmak. A sikerről csak annyit, hogy 114 olvasónk 198 receptje jelent meg az év folyamán a lapban, a legjobbakat együttműködő mesterszakácsok meg is főzték. E könyvben szándékunk szerint ízlésesen tálaljuk a nyertes ételek leírásait, fotóit. Érdemes kipróbálni persze otthon, hogy milyen is a valóság színe-zamata. A könyvet olvasóink írták, ajánlani könnyű: Jó étvágyat! pdf 16mb [Hidden Content]2 points
-
Malcolm I.V.Jayson - Hátfájás Az élet folyamán a legtöbb ember gyakran szenved hát- vagy derékfájásban. A könyv a gerincpanaszok különféle fajtáit tárgyalja, anélkül, hogy kifejezett szakmai információkkal szolgálna, ezért olvasása széles tömegek ismeretének gyarapítására is alkalmas. A szerző a gerinc felépítését, funkcióját, a hát és a derékfájás különféle objektív és szubjektív okait ismerteti; azok pszichológiai és társadalmi összefüggésével is foglalkozik. Felsorolja a konzervatív és a sebészi kezeléseket, de megemlíti a természetgyógyász, akupunkturás, osteopathias beavatkozásokat is. Tanácsokkal szolgál a megelőzés könnyítését célzó önsegítő módszerekre. pdf 29mb 1995 [Hidden Content]2 points
-
Frank E. Peretti: Áttörés a sötétségen 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Bármelyik városban elkezdődhetett volna. Bacon's Cornerben nem volt semmi különleges: az államokat átszelő autópályától távol eső kis mezővárosok egyikének számított, nem többnek, mint egy kis karika az Amerikai Autóklub autóatlaszán. Az autópálya leágazásánál táblák jelezték, hogy benzin van, szállás nincs, esetleg valami ennivalót meg néhány apróságot lehet kapni – ha az üzlet éppen nyitva tart. De Bacon's Cornerben kezdődött.” Öngyilkosság, vagy gyilkossági kísérlet? Vajon hová tűntek a bizonyítékok? A személyiségi jogok védelmezése, avagy álnok cselszövés egy keresztény iskola ellen? Sally Beth Roe, a fiatal, magányos lány, a kiégett „hippimaradvány” meglepő és bizarr események forgatagában találja magát. Életét mentve menekül, miközben gondolataiban felelevenedik sötét múltja. Az izgalmas események sora, Sally Roe futása önmaga és üldözői elől sokunkat rádöbbenthet útkeresésünk buktatóira, korábbi életcéljaink hiábavalóságára. Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége 92% Az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a bibliai világképpel teljes összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségességéről és erejéről. A regény hatására keresztények millióinak újult meg az imaélete. A cselekmény annyira izgalmas, hogy a legjobb krimikkel is felveheti a versenyt, a témáról pedig bátran elmondható: ilyen még nem volt! [Hidden Content]2 points
-
Diana Wynne Jones – Palota sorozat *** Diana Wynne Jones: A vándorló palota (Palota sorozat 1.) Eredeti cím: Howl's Moving Castle Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: A vándorló palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010, 2011 Fordította: Laukó Viktória Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket. A regény alapján Hayao Miyazaki készített Oscar-díjas animációs filmet. Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota sorozat 2.) Eredeti cím: Castle in the Air Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: Az égi palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Bozai Ágota „Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a mágikus történeteket.” „Iszonyatosan nagy meglepetés volt a vége! Percekig csak ültem, és a fejemet fogtam.” „Úgy gondoltam, egy folytatás nem lehet jobb, mint az első kötet. Tévedtem. Howl, Sophie és Calcifer az Ezeregy éjszaka világában. Bámulatos, csavaros, zseniális.” „Abdullah hihetetlen körmondatai és mézesmázossága egyszerűen lehengerlő. Teljesen elvarázsolt.” „Először nem értettem, hogy ez mitől folytatása A vándorló palotának, de ahogy haladt a történet, egyre inkább magával ragadott, és persze a régi kedven szereplők is előkerültek…” „Ajánlom minden korosztálynak, hogy kikapcsolódhasson, kacaghasson egy jót. Szerintem még A vándorló palotánál is jobb.” „Diana Wynne Jonesnak nem szokása folytatásokat írni. És a lelked mélyén te sem ezt várod tőle. Ő pedig – szokásához híven – meglep, megdöbbent, sokkol, kacagtat, szórakoztat, kikapcsol.” „Ez a könyv önmagában is megállja a helyét, ám ugyanúgy jobb lesz minden egyes olvasás után, mint A vándorló palota.” „Vadonatúj szereplők, vadonatúj helyszínek, vadonatúj kalandok, a régi humor, valamint számtalan meglepetés. Főleg az zseniális, ahogy az előző kötetből ismert szereplők felbukkannak.” „Howl rajongói ezúttal sem csalódnak majd!” „Alig néhány óra alatt elolvastam, pedig a vizsgáimra kellett volna készülnöm…” Újabb történet a világhírű szereplőkkel. Varázslat, kaland, ármány, szerelem… A dzsinnek legyenek veled! Diana Wynne Jones: A másik palota (Palota sorozat 3.) Eredeti cím: House of Many Ways Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A másik palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Laukó Viktória „Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik azt hiszik, tudják, mi rejlik a csukott ajtók másik oldalán. És azoknak is, akik tudják, hogy az embert mindig érhetik meglepetések, ha kinyit egy ajtót!” A kissé földhözragadt Charmainnek minden vágya, hogy zavartalan nyugalomban olvashassa kedvenc könyveit. Ez persze nem könnyű, ha az ember dédnagybátyja varázsló, aki ráadásul éppen segítségre szorul. A másik palota izgalmasabb, mint a világ legjobb vidámparkjának legelvarázsoltabb kastélya. A napokban elhunyt Diana Wynne Jones könyvében ismét remek szereplőkkel találkozhatunk, akikre számtalan kaland vár, ám a rengeteg váratlan fordulat után végül most is minden a helyére kerül. Ha tetszett A vándorló palota és Az égi palota, akkor ez a könyv is kihagyhatatlan; a történet azonban magában is megállja a helyét – akkor is élvezni fogod, ha még nem olvastad a másik kettőt. Utána viszont biztosan az lesz az első dolgod, hogy azokat is megszerezd. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,58 MB [Hidden Content]2 points
-
Kórház a város szélén sorozat *** Jaroslav Dietl: Kórház a város szélén (Kórház a város szélén sorozat 1.) Magyar cím: Kórház a város szélén Magyar kiadó: Ifjúsági, Budapest Magyar kiadás éve: 1986, 1993 Fordította: Aczél János A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. Petr Zikmund: Kórház a város szélén húsz év múlva (Kórház a város szélén sorozat 2.) Magyar cím: Kórház a város szélén húsz év múlva Magyar kiadó: Tóth, Debrecen Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Balázs Andrea, Hegedűs Judit, Hódos Mária, Láng Eszter, Lovász Petra A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,19 MB [Hidden Content]2 points
-
Dane Rudhyar - Az asztrológiai házak A szerző asztrológiai munkái közül ez az egyik legérthetőbb és leggyakorlatiasabb, ezért különösen ajánlható a kezdő és középhaladó tanulóknak, különösen ha a 12 asztrológiai ház mélyebb jelentését szeretnék megérteni. A könyv útmutatást ad arra, miként értelmezzük az egyes bolyókat egy adott asztrológiai házban; megvilágítja az Aszcendens-Deszcendens tengely jelentését az állatövi jegypárokban, melyek ugyan egy horoszkóp kulcsfontosságú elemei, de más könyvek csak ritkán térnek ki rájuk; az asztrológiai házakat az egyéni tapasztalás befejezett ciklusaiként értelmezi. pdf 27mb [Hidden Content]1 point
-
Holly Smale - Geek girl sorozat (#1-#6) (A sorozat egyben) *** 1. Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre 2. Holly Smale: A lány, aki mindig mindent félreért 3. Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes 4. Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart 5. Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály 6. Holly Smale: A nagy finálé *** Formátum: pdf Méret: 5,47 MB [Hidden Content]1 point
-
Holly Smale: A nagy finálé (Geek girl sorozat 6.) Eredeti cím: Forever Geek Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A nagy finálé Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Nánási Yvette „Harriet Mannersnek hívnak, geek vagyok, és mindörökké az is leszek…” Harriet Manners minden létező tényt ismer. A modellkedés önmagában nem egyenes út a népszerűséghez. Az sem, ha az ember végtelen mennyiségű listát ír. Azok, akik szeretnek, nem várják el, hogy megváltozz. Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem botlasz bele az ausztrál volt barátodba Ausztráliában, mint annak, hogy mégiscsak összefutsz vele. Harriet elmegy a messzi déli féltekére, és maga mögött hagyja a listákat, és végre Nat kerül a rivaldafénybe. Most, hogy otthon van egy már-majdnem-de-még-nem-teljesen-barátja, Jasper, Harrietet felkészületlenül éri, amikor váratlanul találkozik szupermodell volt barátjával, Nickkel. Itt az ideje, hogy Harriet a jövőre koncentráljon. Hogy végre rájöjjön, mi is a szíve vágya. És hogy megtanulja, hogy kell elengedni valakit… Megérkezett a számos elismerést nyert Geek Girl-sorozat befejező kötete. Formátum: pdf Méret: 1,14 MB [Hidden Content]1 point
-
Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály (Geek girl sorozat 5.) Eredeti cím: Head Over Heels Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A lány, aki előtt nincs akadály Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Nánási Yvette Harriet Manners rengeteg tényt ismer. Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért. Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki. Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik. És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete. Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet… Formátum: pdf Méret: 1,32 MB [Hidden Content]1 point
-
Kormos Valéria - A végtelen foglyai 1985 nyarán luxushajóra száll, suhannak a hullámokon, pincérek lesik óhaját, kikötnek Szocsiban, Szuhumiban. Derűsen, könnyedén telnek a napok a fekete tengeri, nemzetközi társasutazáson. A vízpart közelében állnak vattaruhában, kucsmában, lábukon kalucsni. Isszák magukba a fényt, a sós tengeri levegőt. Visszazavarják őket a vagonba, rájukzárják az ajtókat. A bedrótozott ablakhoz nyomakodnak. Pálmafák övezte hófehér oszlopos állomások nevei villannak fel: Szocsi, Szuhumi… Ekképp érkezik a 276-os számú rab a Szovjet Riviéra 1852-es munkatáborába 1946 január 15-én. Miközben ércet termelnek ki a parti homokfalból, fehér luxushajók úsznak el mellettük, teli gondtalan nyaralókkal. A 276-os megfogadja, ha életben marad, egyszer, saját akaratából, visszatér majd ide. A Szabad Nép 1947 szeptemberében 1502 a Szovjetunióból hazatért magyar hadifogoly nevét közli. Köztük van a 276-os, Wiedermann Piroska. Női hadifoglyokat mi nem ismerünk – válaszolják a hetvenes években a Kádár titkárságon a segélyt kérőknek. Voltaképp igazat válaszoltak, hiszen évtizedekig nem akarták „ismerni" őket. Nem akartak tudni a terhesen elhurcoltakról, a későn hazatértekről, az örökre ottmaradottakról. Róluk, a donyeci szénbányák, a baskírjai és a tatárföldi építkezések, a szibériai fakitermelése k női rabszolgáiról. Amit ők ott átéltek, amellett haloványnak tűnnek a legtrükkösebb kalandfilmek forgatókönyvei is. Akik most megszólalnak, az utolsó tanúi annak a világnak, amelyet el akartak rejteni előlünk. Nem sikerült. pdf 9mb 2017 [Hidden Content]1 point
-
Emma asszony (szerk) - A hét szakácskönyve pdf 38mb [Hidden Content]1 point
-
GearCity-PLAZA Developer: Visual Entertainment And Technologies Publisher: Visual Entertainment And Technologies Genre: Simulation, Strategy Size: 3.48 Gb Description: Have you ever dreamed of running your own car company? Thousands have tried, and many have failed. What made business leaders such as Henry Ford, William Durant, and Karl Benz so great? Could you ever accomplish what they did? Now is your chance to find out. GearCity is a realistic historically focused economic simulation of the global automobile industry. Unlike tycoon games, GearCity has not been simplified. It is a complex, realistic, in-depth management sim that will take several hours to grasp and hundreds of hours to master. Thousands of players across the globe and industry professionals from automotive engineers to economics professors have praised the game’s intricate details. GearCity offers a wide variety of design and business choices. Create chassis, engines, transmissions, and vehicles. Manage production lines, supplies, prices, and employees. Build factories and distribution branches. Set marketing and racing budgets. Negotiate with benefits unions. Adjust dividends on your subsidiaries and enact a hostile takeovers in a feature-heavy stock system. Produce munitions and military equipment for governments at war. Let your imagination free and choose your own path. Armed with its realistic economic simulator. GearCity offers several maps with hundreds of cities. For a little less micromanagement, the game also includes territory based maps which are broken down into a few dozen regions. Each map has historically accurate purchasing power, population, population growth, inflation, interest and market growth rates. With correct settings most maps have near historically accurate sales figures, hundreds of static AI and infinite dynamically generated AI competition. All maps also include thousands of historical events that shape world and automotive history such as the Panic of 1907, World War 1, the Post War Recession, The Great Depression, and many more large and small events that will affect your decisions. If you’re looking for a more realistic, modern version of Detroit or Motor City (Oldtimer), or if you’re looking for a business simulator as in-depth as the fabled Capitalism, or perhaps you’re tired of over-simplified tycoon games and want something much more detailed, look no further. GearCity will fulfill your desire. It is the definitive automotive business management simulator. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the PLAZA folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • OS: XP • Processor: 1.2 GHz • Memory: 1 GB RAM • Graphics: 128 MB • DirectX: Version 9.0 • Storage: 6 GB available space Additional Notes: 32-Bit Version Recommended: • OS: Windows 7 64-Bit • Processor: 3 GHz • Memory: 4 GB RAM • Graphics: 512 MB • DirectX: Version 9.0 • Storage: 10 GB available space Additional Notes: 64-Bit Version [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Angster Mária - Ikertörténetek A családállítások során sok esetben kiderül, hogy egy vagy több méhen belül elvesztett iker áll a problémák hátterében. Angster Mária, a családállítás legjelentősebb magyarországi képviselője könyvében bemutatja az ikervesztés biológiai hátterét, különböző pszichés jellemzőkben, illetve testi-lelki tünetekben fellépő következményeit. A kötetben helyet kap számos állítás részletes leírása és már terápiás módszerekkel dolgozó pszichológusokkal készült interjúk is olvashatók. pdf 13mb [Hidden Content]1 point
-
Könyv címe Z. Tábori Piroska - Húst pótló ételek hústalan napokra Kiadási év 1990 Kiterjesztés pdf Magyar leírás Leírás: Új borítóval jelentettük meg ezt az 1940-ben kiadott receptgyűjteményt, melyet a szerző „segítségül szánta azoknak, akiknek a mindennapok harcában semmi fejtörés, munka nem sok, hogy családjukat a legnehezebb körülmények között is megfelelő táplálékhoz, ízes ételekhez juttassák”. Hogy ez a szakácskönyv napjainkban mennyire időszerű, azt minden gyakorló háziasszony tudja. Ezek a receptek nem ínyencségek, bár külön pikantérája a gyűjteménynek, hogy ami az 1940-es években „olcsó” ételnek számítozz – pacal, velő, gomba – manapság delikát. Ezzel együtt a 347 leírás túlnyomó része ma is olcsó, hétköznapi, de rendkívül ízletes, változatos ételek elkészítéséhez ad ötletet. A könyv egész évre szóló hústalan étrendet közöl, amivel reméljük igen hasznos szolgálatot tesz a fejtörésbe néha belefáradó „dolgozó, otthonát szerető asszonynak”. [Hidden Content]1 point
-
Zord bolygó (Hostile Planet) 2019.2160p.10bit.SDR.WEB-DL.x265 6. rész újra feltöltve.1 point
-
1926. december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla. Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak. Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról. epub [Hidden Content] Azw3 [Hidden Content]1 point
-
Az igazság játszmája (The Fix) 2019.720p.WEBRip.x265 10. rész1 point
-
C.B. Strike. 2020.1080p.10bit.WEB-DL.6CH.x265 4. évad 1. rész szinkronizált, angol krimisorozat, 60 perc, 640 Mb Cormoran Strike, a háborús veteránból lett londoni magánnyomozó legalább olyan problémás fickó, mint az ügyek, amiket meg kell oldania. Hol a szupermodell állítólagos öngyilkosságát kutatja, hogy egy író halálának ügyében nyomoz. A ügyek felderítésébe a titkárnője, Robin is belefolyik, próbára téve ezáltal a vőlegényével való kapcsolatát. Szereplők Cormoran Strike-Tom Burke Robin Ellacott-Holliday Grainger Matthew Cunliffe-Kerr Logan Eric Wardle-Killian Scott Anstis-Sargon Yelda Tansy Bestigui-Tara Fitzgerald RENDEZŐ: Charles Sturridge Kieron Hawkes FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Joanne Kathleen Rowling Tom Edge Ben Richards ZENE: Adrian Johnston [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A Gyűrűk Ura - A király visszatér.2003.2160p.UHD.BluRay.6CH.x265 The Lord of the Rings: The Return of the King.EXTENDED. szinkronizált, amerikai-új-zélandi-német kalandfilm, bővített, 263 perc, 9 Gb Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek. RENDEZŐ: Peter Jackson ÍRÓ: J.R.R. Tolkien FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Fran Walsh, Philippa Boyens, Peter Jackson ZENE: Howard Shore SZEREPLŐK: Cate Blanchett, Orlando Bloom, Liv Tyler, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Elijah Wood, Sean Bean, Andy Serkis 8 x 1Gb 1 x 700 Mb DATA PREMIUM! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A Hivatal (The Office (US)) 2005.720p.WEBRip.x265 1.T 2.T 3.T évad szinkronizált, amerikai tévéfilmsorozat, 25 perc, 130 Mb/rész A regionális manager, Michael Scott (Steve Carell), úgy gondolja ő a valaha volt leglazább, legviccesebb, legjobb főnök - amely, természetesen, a legellenszenvesebb, legidegesítőbb főnökké teszi a beosztottjai számára. Egy gúnyolódó műdokumentumsorozat egy csapatnyi tipikus irodai dolgozóról, ahol egy átlag munkanap némi összetűzéssel, helytelen viselkedéssel és persze unalommal telik. Rendező: Paul Feig Ken Whittingham Ken Kwapis Forgatókönyvíró: B.J. Novak Ricky Gervais Stephen Merchant Mindy Kaling Operatőr: Matt Sohn Szereplők: Angela Kinsey, B.J. Novak, Ben Bradshaw, Brian Baumgartner, Ed Helms, Jenna Fischer, John Krasinski, Leslie David Baker, Melora Hardin, Rainn Wilson, Steve Carell 1. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. évad [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Harcos (Warrior) 2019-.720p.10bit.WEBRip.x265.HunSub 2. évad 10. rész.1 point
-
Harcos (Warrior) 2019.720p.WEBRip.x265.Hun 1. évad szinkronizált, amerikai akció-dráma sorozat, 260 Mb/változó A kemény, akciódús sorozat a 19. század második felében, a véres Tong-háborúk időszakában játszódik San Franciscóban. A történet középpontjában egy fiatal harcművész, Ah Sahm (Andrew Koji) áll, aki titokzatos körülmények között érkezik Kínából az Egyesült Államokba. Az ifjú a kínai negyed legerősebb, szervezett bűnözésből élő családjához csatlakozik. A Cinemax sorozata a legendás harcművész, Bruce Lee írásaiból készült, alkotóként pedig Jonathan Tropper (Banshee) és a Justin Lin jegyzi. Szereplők: Ah Sahm - Andrew Koji Ah Toy - Olivia Cheng Young Jun - Jason Tobin Mai Ling - Dianne Doan Officer 'Big Bill' O'Hara - Kieran Bew Walter Buckley - Langley Kirkwood Father Jun - Perry Yung Rendező: Loni Peristere, Kevin Tancharoen, Assaf Bernstein, David Petrarca, Lin Oeding Forgatókönyvíró: Evan Endicott, Jonathan Tropper, Josh Stoddard Operatőr: Ed Wild Zene: H. Scott Salinas, Reza Safinia Producer: Justin Lin Időtartam: 55 perc/változó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sherlock Holmes. 2009.2160p.HDR10+.BluRay.x265.6CH.Hun szinkronizált, amerikai-német-angol akciófilm, 128 perc, 4.2 Gb A legendás mesterdetektív, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete legnagyobb problémájával kerül szembe. Sherlock Holmes (Robert Downey Jr.) és hű társa, Dr. Watson (Jude Law) Lord Blackwood (Mark Strong) nyomába vetik magukat. Ha nem leplezik le időben, az végzetes következményekkel járhat az egész birodalomra nézve. RENDEZŐ: Guy Ritchie FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Michael Robert Johnson, Anthony Peckham, Simon Kinberg ZENE: Hans Zimmer SZEREPLŐK: Robert Downey Jr., Rachel McAdams, Jude Law, Mark Strong, Kelly Reilly, Hans Matheson, Clive Russell, Eddie Marsan1 point
-
Farkasbőrben (Wolf Hall) 2015.720p.10bit.BluRay.x265 szinkronizált, angol minisorozat, 60 perc, 330 Mb/rész Anglia az 1520-as években közel áll a teljes káoszhoz. VIII. Henriknek nincs fiúörököse, ezért ha a király meghal, az ország tönkremehet az örökösödésért folyó polgárháborúban. Henrik azt akarja, hogy semmisítsék meg korábbi, 20 évvel ezelőtt kötött házasságát, hogy feleségül vehesse Boleyn Annát. A pápa és az európai vezetők ezt ellenzik. Ekkor lép színre Thomas Cromwell, az ambíciózus tanácsadó, aki segítségére lesz a királynak a politikai és vallási ellenállás megtörésében. Az, hogy mit kér ezért cserébe, már egy másik kérdés. RENDEZŐ: Peter Kosminsky FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hilary Mantel, Peter Straughan ZENE: Debbie Wiseman SZEREPLŐK: Tom Holland, Thomas Sangster, Damian Lewis, Claire Foy, Mathieu Amalric, Mark Rylance, Jonathan Pryce, Edward Holcroft [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az Erdő (The Woods) 2020.720p.10bit.WEBRip.x265.6CH.Hun szinkronizált, aamerikai, lengyel thriller, mini sorozat, 55 perc, 310 Mb/rész ,,25 évvel visszaugrunk az időben, 1994-be, amikor egy srác bámulja, hogy a rendőrség elszállítja valaki holttestét az erdőben, majd megint visszaugrunk az időben és megérkezünk a fő sztorink helyszínére, egy nyári táborba, ahol a gyerekekre felügyelő fiatalokat nézhetjük és ismerhetjük meg.,, RENDEZŐ: Leszek Dawid, Bartosz Konopka ÍRÓ: Harlan Coben FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Agata Malesinska, Wojciech Miloszewski, Michael Armbruster SZEREPLŐK: Cezary Pazura , Agnieszka Grochowska , Arkadiusz Jakubik , Magdalena Czerwinska , Dorota Kolak , Ewa Skibinska [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Akira .1988.2160p.UHD.BluRay.x265.Hun szinkronizált, japán animációs film, 125 perc, 2.4 Gb Évtizedek teltek el a Harmadik Világháború kitörése és a Tokiót romba döntő hatalmas robbanás óta. 2019-re a várost újjáépítették, de Neo Tokió gengszterek, terroristák, vallási fanatikusok és motoros bandák polgárháborúk dúlta városa lett. Egy ilyen banda, a Kapszulák vezetője a 16 éves Kaneda is. Csapatának legfiatalabb tagja Tetsuo, akit a többi bandatag állandóan ugrat. A fiú ezért folyton bizonyítani akarja bátorságát, s egy ilyen alkalommal fegyveresek fogságába kerül, akik egy laborba szállítják, ahol mindenféle vizsgálatnak vetik alá. Amikor kiengedik, Tetsuo megváltozik: agresszív lesz, fájdalmai és szörnyű látomásai vannak. Rájön, hogy újfajta képességekre tett szert, egyetlen kézmozdulattal könnyedén tud embereket ölni. S mindez valamiképpen kapcsolatban áll a misztériummal, amit Akirának hívnak. A mérföldkövet jelentő manga ugyancsak meghatározó jelentőségű anime változata forradalmi ötleteivel és képi elemeivel rémisztő "cyberpunk" látomást mutat be a jövőről. A film egy haldokló társadalmat mutat be, melynek belülről történő bomlása elkerülhetetlenül magában hordozza a változás ígéretét. RENDEZŐ: Katsuhiro Ōtomo FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Katsuhiro Ōtomo, Izo Hashimoto ZENE: Shoji Yamashiro SZEREPLŐK: Mitsuo Iwata , Nozomu Sasaki , Mami Koyama , Tesshō Genda , Hiroshi Ohtake , Kōichi Kitamura , Michihiro Ikemizu [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00