Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 08/06/2024 in all areas

  1. Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár 87% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. EGY ELTŰNT ISTEN. EGY KÖNYVTÁR AZ UNIVERZUM TITKAIVAL. EGY NŐ, AKI TÚL ELFOGLALT AHHOZ, HOGY ÉSZREVEGYE MEGKÖVÜLT SZÍVÉT. Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat. Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt. Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak. Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e. Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt. A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét. De ő számolt ezzel. Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt. Neil Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló történetével Az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi. PDF-epub-mobi [Hidden Content]
    9 points
  2. Matthew Reilly – Jack West sorozat *** Matthew Reilly: A halál hét csodája (Jack West sorozat 1.) Eredeti cím: Seven Ancient Wonders Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Palkó Ágnes Négyezer-ötszáz évvel ezelőtt a gízai Nagy Piramis csúcsán aranyból készült csodálatos zárókő állt. Ez a gyönyörű alkotás bámulatos hatalmat biztosított azok számára, akiknek jó szerencséje lehetővé tette, hogy birtokolják. De i.e. 323-ban a zárókövet felosztották hét szelvényre, széthordták az akkor ismert földrészek legtávolabbi sarkaiba, és elrejtették a kor legnagyobb építményeiben, melyeket a világ hét csodája néven ismerünk. Matthew Reilly: A hat szent kő (Jack West sorozat 2.) Eredeti cím: The Six Sacred Stones Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Módos Magdolna A halál hét csodája titkainak megfejtése még csak a kezdet volt. A világ még mindig halálos veszedelemben van. Jack West és hősökből álló bátor csapata számára most az jelenti a kihívást, hogy a hat mesebeli gyémántot szerte a világon a maga kijelölt helyére tegyék, mielőtt a globális pusztulás határideje elérkezik. Előbb azonban meg kell határozniuk a pontos földrajzi helyeket – hat ősi színhelyet, amelyek elhelyezkedésére a legendás hat szent kő vet fényt. A hajsza során részük lesz egy félelmetes vonateltérítésben Kína legtávolabbi zugának hegyei közt… egy éjféli expedícióban, melynek során megfejtik Stonehenge titkait… egy eszeveszett üldözésben az egyiptomi sivatagban, kamionokkal, dzsipekkel és egy 747-essel… valamint egy félelmetes utazásban egy elfelejtett afrikai törzs sötét birodalmába… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 22,08 MB [Hidden Content]
    6 points
  3. Matthew Reilly – A bálvány Eredeti cím: Temple Eredeti kiadó: St. Martin's Paperbacks Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A bálvány Magyar kiadó: Lektűr Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Czuczor Tamás 1535. Az Inka Birodalom legendás fővárosában, Cuczóban, egy inka herceg a spanyol hódítók elől ellopja népe legbecsesebb bálványát, és Kelet-Peru dzsungeljeibe menekül, hogy elrejtse. NAPJAINKBAN A perui őserdők mélyén kezdetét veszi a hajsza a felbecsülhetetlen értékű inka bálványért, melynek anyaga – a kutatások alapján – egy félelmetes erővel rendelkező világpusztító fegyver összetevője lehet. Az amerikai hadsereg bármi áron meg akarja kaparintani ezt a főnyereményt. De ezzel nincsenek egyedül. A bálvány nyugvóhelyére vonatkozó utalás egy 400 éves kéziratban rejlik. A tekercs értelmezésével, akarata ellenére, William Race-t bízzák meg, a fiatal, ám zseniális nyelvészprofesszort, aki társaival az Andok lábainál rejtőző titokzatos kőtemplomnál köt ki. Jelenlétükkel megháborgatják a veszélyes csapdákkal teli, ősidők óta elhagyatottan álló szentély nyugalmát. Rá kell jönniük, hogy néhány ajtó csak az arra érdemesek előtt nyílik meg. Robbanékony, kalandos és feszültséggel teli történetével Matthew Reilly elkápráztatja az olvasót. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,15 MB [Hidden Content]
    6 points
  4. Paullina Simons: A nyári kert (A bronzlovas sorozat 3.) Eredeti cím: The Summer Garden Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A nyári kert Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Farkas János Minden azzal kezdődött, hogy Tatjána beleszeretett Alexanderbe a háború dúlta Leningrádban. És az igazi kaland még csak most kezdődik… Tatjána és Alexander átélték a huszadik század legborzasztóbb élményeit. Éveken át éltek egymástól elválasztva, de csodával határos módon újra egymásra találnak Amerikában, álmaik földjén. Született egy remek fiuk, Anthony. Bebizonyították egymásnak, hogy szerelmük erősebb a világ minden gonoszságánál… de az új életben idegenekké váltak egymás számára. A hidegháború gyanakvó, félelemtől terhes légkörében különös erők dolgoznak ellenük és fenyegetik a családjukat. Képesek lesznek vajon új életet kezdeni és boldogságra lelni új hazájukban? Vagy a múlt árnyai még elsőszülött fiuk sorsára is rávetülnek? A nyári kert egy több évtizeden és három földrészen átívelő, mesteri elbeszélés, páratlan és pusztító érzelmek története. Éld át a fordulatait! Formátum: pdf Méret: 5,39 MB [Hidden Content]
    5 points
  5. Zsoldos Attila - Családi ügy A IV. Béla és idősebb fia, István közötti, hol politikai, hol katonai eszközökkel vívott összecsapás az utolsó az Árpádok belviszályainak sorában, ugyanakkor a legtöbb ismeret erről a konfliktusról áll a rendelkezésre. A viszály 1260-ban kezdődött, s bár formálisan 1267-ben véget ért, következményei még 1270-ben, V. István trónra lépésekor is éreztették hatásukat. A kötet ennek megfelelően az 1260-as évek magyar belpolitikájának – és az attól, természetesen, elválaszthatatlan külpolitikának – részletekbe menő rekonstrukcióját adja, mely a jelenleg elérhető teljes forrásanyag feldolgozásán alapul, s így minden korábbi kísérletnél megalapozottabb eredményekre vezet. A kötetben a korszak eseménytörténetének összefüggései új megvilágításba kerülnek. A munka beilleszti a vizsgált korszak politikai eseményeinek rendjébe IV. Béla és fiai 1267. évi törvényének keletkezéstörténetét is, alapvetően új képet rajzolva ennek a társadalom- és jogtörténeti szempontból különleges jelentőségű dokumentumnak a születéséről. pdf 2007 13mb [Hidden Content]
    5 points
  6. Tamás Gáspár Miklós - A korszellem dúdol Tamás Gáspár Miklós - Csonkamagyar patológiák "Bár a polgári társadalom „szabad”, amennyiben nem kaszt-társadalom és nem teokrácia, de nem a szabadság civilizációja, mert civilizáció csak olyan eszközök túlsúlyára épülhet, amelyek nem tetszenek a kényszer szférájához tartozóknak. Semmi közünk ahhoz, hogy nincs kasztos-rendies hierarchia. Történetesen nincs. De ez nem civilizáció, ez az erő ténye, amelyet az erő ugyanúgy megdönthet – csak akkor nem dönthetné meg, ha sokan hinnének benne, hogy az erőviszonyoktól függetlenül jó és igaz. Ám ezt az első világháború lehetetlenné tette, mert mindenki annak mutatkozott benne, ami valójában volt. Azaz másnak." Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának első darabja, a szerző 2000–2010 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Kádár-korszak és a rendszerváltás örökségét, a 2001. szeptember 11-i terrortámadást és az iraki háborút, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok ígéreteit és botrányos kudarcát, a magyar szocializmus neoliberális fordulatát és a jóléti állam leépítését, a 2008-as gazdasági világválságot és kezelését, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapozását tárgyalják, megmutatva, miként terjed a posztfasizmus a későkapitalizmus páncélozott burkában, de fel-felvillantva a valódi demokrácia és kommunizmus gondolatát is – a távoli horizonton. Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának második darabja, a szerző 2010–2019 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a a szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló), kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon – olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán számítana a politikai közösségalkotásban –, ugyanakkor megmutatják az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is. „A hanyatlás és az átéléséből fakadó nihilizmus nem tesz lehetővé egyebet, mint – ellenállás helyett – a tehetetlen gyűlölködést. Az undor a dekadenciában mazochista élvezetté változik. A magyarországi kormányrendszer pedig újabb és újabb indokot szolgáltat az undorra, újabb és újabb bizonyítékot minden erkölcsi indítékú társadalmi küzdelem hiábavalóságára, az általa elrendezett élet pedig a maga igazságtalanságával és példátlan ízléstelenségével elkeserít minden érzékenyebb lelket s jóravaló kedélyt. Evvel örökíti át önmagát. Nehéz elgondolni, hogy ez meg tovább romolhat, pedig tovább fog romlani. Egész Európa – a többit most hagyjuk – rettentő állapotban van, de Magyarország végromlása összeszorítja patrióta szívünket. (Patriotizmuson nem sovinizmust értve, hanem a hazánk sorsa iránti szenvedelmes és bensőséges érdeklődést.) Az Orbán-rezsim kialakulása és megszilárdulása történelmi tragédia. Nagyon sokan támogatják, de hiszen enélkül ez a sorsforduló nem is lenne tragikus. Társadalmunk kedvetlenül és passzívan (egy jelentős kisebbség meg lelkes egyetértéssel) rendeli alá magát ennek az undok és kaotikus uralomnak (…), amely a középosztálynak létbizonytalanságot és keserűséget, a magyar szegényeknek pusztulást hoz. Minél tovább tart, annál rosszabb mindenkinek. S ha fölbomlik mégis, újabb zűrzavarok és nagy bajok elébe nézünk.” pdf 6mb 2023 [Hidden Content]
    5 points
  7. J. G. Ballard – Vízbe fúlt világ Eredeti cím: The Drowned World Eredeti kiadó: Carroll & Graf Eredeti kiadás éve: 1962 Magyar cím: Vízbe fúlt világ Magyar kiadó: Móra, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Damokos Katalin Mintha a legendabeli apokaliptikus vízió teljesedne be: egy napkitörés következtében a Van Allen-övezet rendje felborul, a kozmikus sugárzás védelem nélkül bombázza a Földet, a szárazföldek, városok jó részét elönti a tenger… Az egykori London patinás épületei 30 méteres, posványos víz alá kerülnek, a Kerans doktor, egy kísérleti kutatóállomás vezetője, a híres Ritz Hotel még szárazon lévő lakosztályaiban él, és a közelben rendezi be laboratóriumát, hogy Riggs ezredes vezetésével felmérjék, van-e az emberiségnek túlélési esélye. Munkájukat azonban céltalanul pusztító és fosztogató kalózbandák zavarják meg… Ballardnak ez az első magyarul megjelenő sci-fi regénye, melyet a kritika az egykori SF új hullám ún. „belső tér” irányzatának képviselőjeként tart számon. A brit királyi légierő egykori pilótája, majd cambridge-i orvostanhallgató saját élményeit is feldolgozza e nyomasztó látomásban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]
    5 points
  8. Erwin Rommel - Gyalogság Előre! Erwin Rommel: nevét a törtenelem legnagyobb hadvezérei között tartják számon. Azon kiválasztottak egyike, kinek személyisége átlép az idő korlátain, s a belőle kisugárzó erő és energia a mai napig érezteti hatását. Erwin Rommel neve egyet jelent a hazaszeretettel, a lovagiassággal, a hadvezéri zsenialitással. Tisztessége és lojalitása megkerdőjelezhetetlen, bár a náci Németország zászlai alatt aratta győzelmeit. Ez a kitűnően képzett, hihetetlen alkotóerővel megáldott, haladó elveket valló tábornok arra késztette még Winston Churchill brit miniszterelnököt is, hogy az angol parlamentben a következőket mondja róla: –Nagyon bátor és hozzáértő ellenfél. Még most, a háború förgetegében is ki kell jelentenem, Erwin Johannes Eugen Rommel nagy hadvezér. Felvetődik a kérdés, hogyan sajátíthatta el Rommel ezt a kimagasló tudást? Milyen iskolában tanulta meg a hadvezetés művészetét? Erre Rommel jelen művében maga adja meg a választ. Ő a háború iskoláját járta 1914–1918 ig, és ott csapatai élén bátran küzdve sajátította el, hogyan kell csapataiban a hadierényeket ápolni és a legmagasabb szintre emelni… A kiadó ebben a reprint kiadásban Rommel tábornok I. világháborús élményeit és tapasztalatait adja közre a nagy hadvezér saját szavaival a történelmet kedvelő közönségnek. pdf 4mb 1942 [Hidden Content]
    5 points
  9. Malcolm I.V.Jayson - Hátfájás Az élet folyamán a legtöbb ember gyakran szenved hát- vagy derékfájásban. A könyv a gerincpanaszok különféle fajtáit tárgyalja, anélkül, hogy kifejezett szakmai információkkal szolgálna, ezért olvasása széles tömegek ismeretének gyarapítására is alkalmas. A szerző a gerinc felépítését, funkcióját, a hát és a derékfájás különféle objektív és szubjektív okait ismerteti; azok pszichológiai és társadalmi összefüggésével is foglalkozik. Felsorolja a konzervatív és a sebészi kezeléseket, de megemlíti a természetgyógyász, akupunkturás, osteopathias beavatkozásokat is. Tanácsokkal szolgál a megelőzés könnyítését célzó önsegítő módszerekre. pdf 29mb 1995 [Hidden Content]
    5 points
  10. Holly Smale - Geek girl sorozat (#1-#6) (A sorozat egyben) *** 1. Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre 2. Holly Smale: A lány, aki mindig mindent félreért 3. Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes 4. Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart 5. Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály 6. Holly Smale: A nagy finálé *** Formátum: pdf Méret: 5,47 MB [Hidden Content]
    5 points
  11. Holly Jackson: Jó kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 0,5.) Eredeti cím: Kill Joy Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Jó kislányok első gyilkossága Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG… A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad… A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete. Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 2.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Jó kislányok, rossz viszonyok Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve. Valaki eltűnt.Senki sem beszél. De MINDENKI figyel… Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége. Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből? Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 3.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Halott kislány a jó kislány Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása. SIESS! VAGY MEGHALSZ… Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása. De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik. Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz? Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni. A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét… *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,1 MB [Hidden Content]
    5 points
  12. Zsoldos Attila - Az Árpádok és alattvalóik A kötet az Árpád – kor történetét társadalomtörténeti szempontból dolgozza fel. A könyv végén részletes bibliográfia, kronológia,névmutató, családfa, fotógyűjtemény és térképek találhatók.A Történelmi Kézikönyvtár sorozat további kötetei:Modernizáció és polgárosodás 1849-1914Magyarország a két világháború korában 1914-1945A zsidóság közép és kelet európábanReform és forradalom 1790-1849Nagy Károly és koraNemzetiségi politika MagyarországonNapkirályok tündöklése és bukása Európa a 16-18. században.A magyar történetírás története pdf 9mb 1997 [Hidden Content]
    4 points
  13. J. G. Ballard – Karambol Eredeti cím: Crash Eredeti kiadó: Farrar, Straus and Giroux, New York Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: Karambol Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Tamás Dénes Kocsik és szex – első pillantásra ezek a főszereplői a tavaly elhunyt, kiváló angol író, J. G. Ballard kultuszkönyvének, a Karambolnak, de nem abban az értelemben, amint azt elsőre gondolná az ember, hanem szélsőséges, perverz, már-már aberrált formában, hogy így hívja fel a szerző a figyelmet a modern társadalom rejtett veszélyeire. A regényből 1996-ban David Cronenberg rendezett filmet James Spader, Holly Hunter, Elias Koteas, Deborah Kara Unger és Rosanna Arquette főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,61 MB [Hidden Content]
    4 points
  14. J. G. Ballard – Helló, Amerika! Eredeti cím: Hello America Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Helló, Amerika! Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Tamás Dénes 2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra. J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,89 MB [Hidden Content]
    4 points
  15. J. G. Ballard – A Nap birodalma Eredeti cím: Empire of the Sun Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: A Nap birodalma Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Szűr-Szabó Katalin A regény lapjain az angol író életének legnehezebb időszaka, háborús gyermekkora elevenedik meg. A Pearl Harbor-i bombázás után, 1941-től Sanghajt is vasmarokkal szorítják a hódító japánok, és ebben a városban szakad el szüleitől Jim, a tizenegy éves angol kisfiú. Az utcákon zűrzavar, szanaszét heverő holttestek, s Jim hiába keresi a szüleit. A japánok koncentrációs táborába kerül, majd szemtanúja lesz a második világháború végét jelentő atomvillanásnak Nagaszakinál. Amikor Jim és családja 1946-ban újra egymásra talál, a számtalan borzalmas élmény hatására már alig értik egymás szavát. Egy kisfiú szemével követhetjük végig a kriminél is izgalmasabb történelmi eseményeket J. G. Ballard lebilincselő regényében, amelyből az Oscar-díjas Steven Spielberg rendezett filmet. Formátum: pdf Méret: 1,00 MB [Hidden Content]
    4 points
  16. Nagy ízvadászat Válogatás a Dunántúli Napló 2007. évi receptversenyéből Ha valaki szeretetből főz, az kegyelmi pillanat, angyalszárnyak suhogását hallani. Ki ne emlékezne arra a varázsos képre, amikor a gyöngyöző húslevesből kivett csontból kicuppan az aranyló velő, s diszkréten megremeg a tányéron! Igen. A Szinbád című film nagyszerű képére célzok, melyben a magyar irodalom, filmművészet és és a magyar lélek együtt jelentkezik. Miközben az ember szájában összefut a nyál. A magyar ember nem úgy főz és eszik, ahogy a többi. E honban mindennek jelentése, sőt többjelentése van. Tehát - bár a lélek nagyon fontos, - azért a test is számít! S legyünk őszinték, bizony szeretünk enni. Ehhez a könyvhöz, melyet kezében tart, általunk igen nagyra becsült szerzőket kértünk föl írásra, alkotásra: Önöket, olvasóinkat. Az év elején hirdettünk receptversenyt a Dunántúli Naplóban, szándékunk az volt, hogy olyan írásokat is közöljünk az újságban, melyek egyszerre adnak testi és lelki megnyugvást. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kulturális és gasztronómiai élvezeteket könnyen lehet egységfrontba tömöríteni, amennyiben a szellemi örömök, meg a flekken sok fokhagymával - rokonfogalmak. A sikerről csak annyit, hogy 114 olvasónk 198 receptje jelent meg az év folyamán a lapban, a legjobbakat együttműködő mesterszakácsok meg is főzték. E könyvben szándékunk szerint ízlésesen tálaljuk a nyertes ételek leírásait, fotóit. Érdemes kipróbálni persze otthon, hogy milyen is a valóság színe-zamata. A könyvet olvasóink írták, ajánlani könnyű: Jó étvágyat! pdf 16mb [Hidden Content]
    4 points
  17. Snowpiercer - Túlélők viadala - 2024 4.évad/XviD HUNHardSub (Snowpiercer) Színes, égetett feliratos, amerikai, akció, sci-fi, dráma Rendező: Leslie Hope, Joe Menendez Író: Benjamin Legrand, Jacques Lob Forgatókönyvíró: Graeme Manson, Kelly Masterson, Paul Zbyszewski Szereplők: Jennifer Connelly, Sean Bean, Clark Gregg, Rowan Blanchard, Daveed Diggs, Mickey Sumner, Iddo Goldberg TARTALOM Kilenc hónappal azután, hogy Snowpiercer és Big Alice útjai elváltak, Till és Ben váratlan ellenséggel találkozik, amikor Melanie felderítő küldetésre küldi őket a vonatról. Eközben Új Éden lakói bizonytalan időkkel és ismeretlen ellenfelekkel néznek szembe, ami arra kényszeríti őket, hogy még inkább szembesüljenek új valóságuk összetettségével. Égetett felirat Complete name : Piercer.S04E01.avi Format : AVI File size : 307 MiB Duration : 46 min 6 s Video Bit rate : 760 kb/s Width : 720 pixels Height : 480 pixels Display aspect ratio : 3:2 Frame rate : 24.000 FPS Audio Bit rate : 160 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  18. Zsoldos Attila - Az Árpádok és asszonyaik A királynéi intézménnyel szemben egyfajta tartózkodó magatartás jellemzi a magyar történetírást, ami kiváltképp szembetűnő az Árpád-kort illetően -állapítja meg a kutatás témáját elemző bevezetésében a szerző. Zsoldos Attila értekezésében az Árpád-kori királynéi intézmény vizsgálatát tűzte ki célul. A sok tekintetben hiánypótlónak tekinthető munkából utoljára csaknem négy évtizede jelent meg a témában kötet. Megismerhetjük a királynék koronázásával kapcsolatos korabeli szokásokat, majd betekintést nyerhetünk az Árpád-házi uralkodók feleségeinek birtokviszonyaiba is. Ennek kapcsán megtudhatjuk, milyen uradalmak és ispánságok tartoztak bizonyíthatóan a királynéi földbirtokok közé, kiket számíthatunk a királynéi népek körébe és mindezek milyen jövedelmeket biztosítottak számára. Ezt követően a királyné udvartartásáról és hatalmának mivoltáról bővíthetjük ismereteinket. A korabeli forrásokból is bőségesen merítő, lábjegyzetekkel ellátott fejezetek után rövid összegzés és kitekintés kapott helyet. pdf 19mb [Hidden Content]
    3 points
  19. J. G. Ballard – Toronyház Eredeti cím: High-Rise Eredeti kiadó: Henry Holt, New York Eredeti kiadás éve: 1975 Magyar cím: Toronyház Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Tamás Dénes A KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel. Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy. Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel. J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film. „A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk.” – Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője „Ballard legjobb regénye… Parádés.” – The Times Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]
    3 points
  20. Paullina Simons-A bronzlovas (A bronzlovas 1.) Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták. A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel. Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel. A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla. Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti mű Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti megjelenés éve: 2001 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző család családregény erotikus háború halál katonai megszállás kortárs magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió tél testvérek történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 872 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633994863 · Fordította: Farkas János -------- Paullina Simons-Tatjána és Alexander (A bronzlovas 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Szenvedélyes és káprázatos szerelmi történet A bronzlovas Oroszországban született írójától. Tatjánának tizennyolc évesen és várandósan, csodával határos módon sikerül nyugatra menekülnie a háború sújtotta Leningrádból, abban a hiszemben, hogy megözvegyült. Ám férjét, Alexander Belov őrnagyot, a Szovjetunió sokszorosan kitüntetett hősét letartóztatta Sztálin hírhedt titkosrendőrsége, és jelenleg éppen a kivégzésére vár hazaárulásért és kémkedésért. Tatjána új életet kezd Amerikában. A háború utáni New Yorkban olyan munkát és barátokat talál, és olyan élet vár rá, amilyenről álmodni sem mert. A gyász elől azonban nem menekülhet, és egyre hallja Alexander hívó szavát. Mindeközben Alexander élete nagyobb veszélyben van, mint valaha. A férfi, aki amerikainak született, de már fiatalon Oroszországban rekedt, a Vörös Hadseregben szolgál, és a túlélés reményében szovjet állampolgárnak adja ki magát. Neki még nem ért véget a háború, de Oroszország esetleges győzelme vagy veresége egyaránt a biztos halált jelenti számára. A történelmi regények mesteri tollú írónője, Paullina Simons egy földrészeken, korszakokon és az emberi érzelmek teljes skáláján átívelő útra visz minket. Szívbe markolóan gyönyörű szerelmi történet, ami még sokáig bennünk él azután is, hogy elolvastuk a könyvet. Éld át a fordulatait! Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti mű Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti megjelenés éve: 2003 1940-es évek 2. világháború 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző családregény férfi főszereplő Gulag háború kórház magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 648 oldal · ISBN: 9789635611065 · Fordította: Farkas János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  21. Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel. Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy. Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel. J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film. „A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk.” – Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője „Ballard legjobb regénye… Parádés.” – The Times PDF [Hidden Content]
    2 points
  22. Lindsay Galvin: Barátom, az oktopusz 84% epub A tizenkét éves Vinnie Fyfe miközben Párizsban dolgozó kalapkészítő anyja visszatérését várja, a brightoni akvárium mellett dolgozik egy teázóban. Egy óriási polip érkezése örökre megváltoztatja az életét. Vinne, művészi adottságát felismerve, rajzolni kezdi a hatalmas állatot. Hamarosan rájön, hogy színek segítségével képes kommunikálni a lábasfejűvel, és – miközben egy izgalmas rejtély kezd tisztázódni – felfedezi, hogy mi az igazi bátorság… Kiadói ajánlás: 10 éves kortól [Hidden Content]
    2 points
  23. Holly Smale: A nagy finálé (Geek girl sorozat 6.) Eredeti cím: Forever Geek Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A nagy finálé Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Nánási Yvette „Harriet Mannersnek hívnak, geek vagyok, és mindörökké az is leszek…” Harriet Manners minden létező tényt ismer. A modellkedés önmagában nem egyenes út a népszerűséghez. Az sem, ha az ember végtelen mennyiségű listát ír. Azok, akik szeretnek, nem várják el, hogy megváltozz. Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem botlasz bele az ausztrál volt barátodba Ausztráliában, mint annak, hogy mégiscsak összefutsz vele. Harriet elmegy a messzi déli féltekére, és maga mögött hagyja a listákat, és végre Nat kerül a rivaldafénybe. Most, hogy otthon van egy már-majdnem-de-még-nem-teljesen-barátja, Jasper, Harrietet felkészületlenül éri, amikor váratlanul találkozik szupermodell volt barátjával, Nickkel. Itt az ideje, hogy Harriet a jövőre koncentráljon. Hogy végre rájöjjön, mi is a szíve vágya. És hogy megtanulja, hogy kell elengedni valakit… Megérkezett a számos elismerést nyert Geek Girl-sorozat befejező kötete. Formátum: pdf Méret: 1,14 MB [Hidden Content]
    2 points
  24. Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály (Geek girl sorozat 5.) Eredeti cím: Head Over Heels Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A lány, aki előtt nincs akadály Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Nánási Yvette Harriet Manners rengeteg tényt ismer. Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért. Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki. Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik. És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete. Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet… Formátum: pdf Méret: 1,32 MB [Hidden Content]
    2 points
  25. Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart (Geek girl sorozat 4.) Eredeti cím: All That Glitters Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A lány, aki ragyogni akart Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Nagy Boldizsár Harriet Manners rengeteg dolgot tud. Például ezeket: * A vécépapírt a kínaiak találták fel i. sz. 600-ban * Az üstökös csóvája mindig a Nap felé mutat * Egy egészséges emberi szív átlagosan hetvenet üt percenként. Akkor is, ha összetörték. Arról viszont semmit nem tud, hogyan szerezzen barátokat az új osztályban. Vagy hogy mi lehet az oka annak, hogy régi barátai kerülik. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mit jelent ragyogó, sikeres szupermodellnek lenni. Pedig ő most már végképp azzá vált! Vajon felkészült Harriett arra, hogy végre sztárként éljen, vagy el fog szúrni mindent? Formátum: pdf Méret: 1,37 MB [Hidden Content]
    2 points
  26. Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes (Geek girl sorozat 3.) Eredeti cím: Picture Perfect Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A lány, aki távolról tökéletes Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Nagy Boldizsár A bestsellerlisták csúcstartója, a díjnyertes GEEK GIRL-sorozat harmadik kötete végre megérkezett! Kattanj rá a lehengerlő humorú stréber-sorozatra! Harriet Manners több tényt ismer, mint az átlag. Tudja, hogy New York a legnépesebb város az Egyesült Államokban. Azt is, hogy a hivatalos mottója a „Még feljebb”. Tudja, hogy az amerikaiak 27%-a szerint sosem landolt ember a Holdon. De arról fogalma sincs, milyen a modellek élete a Nagy Almában, és hogy a családja hogyan birkózik meg az új, amerikai élettel. Ahogy azt sem tudja, hogyan „válhat branddé” a New York-i modellekhez hasonlóan. De ami a legfontosabb, azt sem, mi a teendő, ha a nagy romantikus gesztusokat nem a pasijától kapja… Vajon a stréber lány ezúttal túl messzire megy? A szupervicces Geek Girls-sorozat új része garantáltan ugyanúgy megnevettet, mint az előző két könyv! Formátum: pdf Méret: 1,24 MB [Hidden Content]
    2 points
  27. Frank E. Peretti: Áttörés a sötétségen 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Bármelyik városban elkezdődhetett volna. Bacon's Cornerben nem volt semmi különleges: az államokat átszelő autópályától távol eső kis mezővárosok egyikének számított, nem többnek, mint egy kis karika az Amerikai Autóklub autóatlaszán. Az autópálya leágazásánál táblák jelezték, hogy benzin van, szállás nincs, esetleg valami ennivalót meg néhány apróságot lehet kapni – ha az üzlet éppen nyitva tart. De Bacon's Cornerben kezdődött.” Öngyilkosság, vagy gyilkossági kísérlet? Vajon hová tűntek a bizonyítékok? A személyiségi jogok védelmezése, avagy álnok cselszövés egy keresztény iskola ellen? Sally Beth Roe, a fiatal, magányos lány, a kiégett „hippimaradvány” meglepő és bizarr események forgatagában találja magát. Életét mentve menekül, miközben gondolataiban felelevenedik sötét múltja. Az izgalmas események sora, Sally Roe futása önmaga és üldözői elől sokunkat rádöbbenthet útkeresésünk buktatóira, korábbi életcéljaink hiábavalóságára. Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége 92% Az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a bibliai világképpel teljes összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségességéről és erejéről. A regény hatására keresztények millióinak újult meg az imaélete. A cselekmény annyira izgalmas, hogy a legjobb krimikkel is felveheti a versenyt, a témáról pedig bátran elmondható: ilyen még nem volt! [Hidden Content]
    2 points
  28. Astrid Scholte: Négy halott királynő 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Kvadria világának négy régiója csak egymásra utalva képes létezni: Árkia termékeny földjei látják el élelemmel a birodalom népét, Eóniának köszönhetőek a legújabb technológiai csodák, Lüdia kreatív lelkei nyújtanak szellemi táplálékot, és Tória a kvadránsokat összekötő kapocs. A birodalom törékeny békéjét négy királynő óvja. A tizenhét éves Kerália első látásra ugyan ártalmatlannak tűnik, de valójában ő Kvadria legelszántabb és legügyesebb tolvaja és szélhámosa. Ezzel szemben Varin Kvadria legfelvilágosultabb régiójának józan, becsületes polgára – nem csoda, hogy találkozásukból semmi jó sem sülhet ki. Kerália mindkettejük életét veszélybe sodorja, amikor ellop egy csomagot Varintól, ráadásul pedig belekeverednek egy, a teljes birodalmat átszövő összeesküvésbe, amely a négy királynő életét követeli. Kezdetben kelletlen érdekszövetségük tétova románccá alakul, de a túléléshez és a közös élet esélyéhez fel kell fedniük a négy halott királynőt maga mögött hagyó összeesküvés sötét titkait – és szembe kell nézniük saját múltjukkal is. Az óra pedig ketyeg… Astrid Scholte kíméletlen tempót diktáló, fordulatokban gazdag Young Adult regénye mesterien ötvözi a krimi, a fantasy és a sci-fi elemeit, és nem hiányzik belőle a kaland és a szerelem sem. [Hidden Content]
    2 points
  29. Midfield – Midfield 2024 01 – Groundhog Day 02 – Out of Time 03 – Southpaw 04 – Fishtown and Down 05 – Under My Skin 06 – Tidal Wave 07 – Tell-Tale Heart 08 – MCMR 09 – Echoes 10 – Time Is Short MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  30. Dane Rudhyar - Az asztrológiai házak A szerző asztrológiai munkái közül ez az egyik legérthetőbb és leggyakorlatiasabb, ezért különösen ajánlható a kezdő és középhaladó tanulóknak, különösen ha a 12 asztrológiai ház mélyebb jelentését szeretnék megérteni. A könyv útmutatást ad arra, miként értelmezzük az egyes bolyókat egy adott asztrológiai házban; megvilágítja az Aszcendens-Deszcendens tengely jelentését az állatövi jegypárokban, melyek ugyan egy horoszkóp kulcsfontosságú elemei, de más könyvek csak ritkán térnek ki rájuk; az asztrológiai házakat az egyéni tapasztalás befejezett ciklusaiként értelmezi. pdf 27mb [Hidden Content]
    1 point
  31. Mindenkinek jár a család Mitől család egy család? Egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata már azzá teszi, vagy kötelékük nem volna teljes gyerekek nélkül? Mi mindent képes megtenni az ember azért, hogy utódai legyenek? Hogyan szerethetünk valakit a sajátunkként úgy, hogy nem a mi vérünkből jött a világra? És mi a helyes törekvés: gyermeket találni az arra áhítozó pároknak, vagy a kitaszított fiúknak, lányoknak keresni édesanyjuk helyébe anyát, édesapjuk helyébe apát? Akár így, akár úgy, miként a Heti Válasz legújabb interjúkötetének címében is igyekeztünk megfogalmazni: mindenkinek jár a család. Jelen könyvünk 2009 óta megjelenő interjúköteteinket gyarapítja, mely sorozatunkban eddig nyolc beszélgetésfüzér született. Újdonságunkban olyan embereket mutatunk be, akik nem vér szerinti – egészséges és sérült, fehér és barna bőrű, újszülöttként vagy nagyobb korban magukhoz vett – utódokat nevelnek. A 13 megszólaló között találjuk Miklósa Erika operaénekest, az egykori Virtuózok-győztes klarinétos Lugosi Dániel Ali nevelőapját vagy éppen Váli Dezső festőművészt. Vallomásuk messze nem öncélú kitárulkozás; épp ellenkezőleg. A kötetünkben megszólalók ezzel szeretnének másokat is hozzásegíteni ahhoz az élményhez, amit egyikük így öntött szavakba: „Mindegyik gyermekem a sajátom. Csak éppen van, amelyiket nem én szültem.” pdf 2017 16mb [Hidden Content]
    1 point
  32. Kórház a város szélén sorozat *** Jaroslav Dietl: Kórház a város szélén (Kórház a város szélén sorozat 1.) Magyar cím: Kórház a város szélén Magyar kiadó: Ifjúsági, Budapest Magyar kiadás éve: 1986, 1993 Fordította: Aczél János A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. Petr Zikmund: Kórház a város szélén húsz év múlva (Kórház a város szélén sorozat 2.) Magyar cím: Kórház a város szélén húsz év múlva Magyar kiadó: Tóth, Debrecen Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Balázs Andrea, Hegedűs Judit, Hódos Mária, Láng Eszter, Lovász Petra A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,19 MB [Hidden Content]
    1 point
  33. Kevin Kwan – Kőgazdag ázsiaiak sorozat *** Kevin Kwan: Kőgazdag ázsiaiak (Kőgazdag ázsiaiak sorozat 1.) Eredeti cím: Crazy Rich Asians House Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Kőgazdag ázsiaiak Magyar kiadó: Kossuth, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Németh Dorottya Amikor Rachel Csu, a fiatal, intelligens New York-i egyetemi tanár beleegyezik, hogy a nyarat Szingapúrban töltse barátjával, a szintén egyetemi tanár Nicholas Younggal, egy szerény, békés családi fészket képzel el, ahol azzal a férfival töltheti majd az idejét, akihez egyszer talán férjhez megy. Úgy tervezik, kipihenik a munka fáradalmait, és egyben hivatalosak Nick gyerekkori barátja, Colin Khoo és a gyönyörű Araminta Lee világraszóló esküvőjére is. A lány nem is sejti, hogy Nick otthona történetesen egy palota, hogy többet ül majd magánrepülőgépen, mint autóban, és hogy a legfurcsább, legőrültebb, leggazdagabb emberek fogadják, akikkel életében addig találkozott. Szatirikus, eredeti humorral átszőtt portré, letehetetlen olvasmány elképesztő gazdagságról és fényűzésről. A Kőgazdag ázsiaiak trilógia bepillantást enged az ázsiai sznob nagyvilági körök életébe, lenyűgöző módon ábrázolja a régi és az újgazdagok közötti ellentéteket, a családi kötelékeket és az ezzel járó – gyakran kínos – kötelezettségeket. A trilógia következő kötetei: Kőgazdag barátnő; Kőgazdag problémák „Vannak gazdagok, mocskosul gazdagok és vannak kőgazdagok… A könyv mulatságosan állítja pellengérre a szinte felfoghatatlan gazdagságot és az ázsiai nagyvilági népek őrültségeit.” – People magazin „Finoman dekadens… Ez a 48 karátos strandolós olvasmány őrületesen vicces.” – Entertainment Weekly „Eredeti és szórakoztató… Olyan volt, mintha hullámvasúton ülnék. Imádtam!” – Jackie Collins Kevin Kwan: Kőgazdag barátnő (Kőgazdag ázsiaiak sorozat 2.) Eredeti cím: China Rich Girlfriend Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Kőgazdag barátnő Magyar kiadó: Kossuth, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Németh Dorottya Alamak! A Kőgazdag ázsiaiak története folytatódik a Kőgazdag barátnő történetében. Néhány év eltelt ugyan, de az események mozgatórugói ugyanazok: pénz, hírnév, pletyka. És persze a hagyományok. Úgy tűnik, a szerelmesek, Nick és Rachel végre révbe érnek és legyőzik a családi ármánykodást, de Eleanor még korántsem fogyott ki az ötletekből, hogyan távolíthatná el az amerikai lányt imádott fia mellől. A tét óriási: ki örökli az igazi nagy vagyont, a Young család ősi birtokát, a varázslatos Tyersall Parkot, amely minden hatalom és gazdagság szimbóluma? Megengedi-e a család, hogy a nagymama Rachel miatt kizárja kedvenc unokáját a végrendeletéből? Meginog-e Nick a nyomás alatt, és ismét sikerül-e eltávolítani egymástól a két fiatalt? Vagy talán Rachel múltjából bukkan fel újra valaki, aki épp kapóra jön az ellendrukkereknek? Korábbi ismerőseink, Astrid Teo, Kitty Pong és Araminta Khoo házassága is érdekesen alakul. És mindeközben csillognak a gyémántok, száguldanak a sportkocsik és megállíthatatlanul röpködnek a milliók… Kevin Kwan: Kőgazdagok problémái (Kőgazdag ázsiaiak sorozat 3.) Eredeti cím: Rich People Problems Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Kőgazdagok problémái Magyar kiadó: Kossuth, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Németh Dorottya A Kőgazdag ázsiaiak és a Kőgazdag barátnő után az immár méltán világhírűvé vált Kevin Kwan harmadszorra is fergeteges humorral rombolja le a bennünk élő sztereotípiákat a gazdag ázsiaiakkal kapcsolatban. A korábban megismert Sang, Cseng és Young család tagjainak élete ezúttal a családi birtok, Tyersall Park megszerzése körül forog. A hatalom és gazdagság szimbóluma, Nick gyermekkori otthona a nagymama különös és többször is megváltoztatott végrendelete után válik szabad prédává, miközben a családtagok nem kímélik egymást. Eközben Astrid és régi szerelme, Charlie a saját küzdelmeiket vívják a boldogságukért, mert exeik igyekeznek megkeseríteni az életüket. Kitty Pong pedig, aki ugyan férjhez ment Kína második leggazdagabb emberéhez, még mindig úgy érzi, hogy le kell győznie mostohalányát. Végül azonban mindenki megnyugodhat: a birtok a lehető legjobb kezekbe kerül, a szerelem győzedelmeskedik, és majdnem mindenki boldog. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 13,0 MB A 2. rész csak pdf-ben olvasható. [Hidden Content]
    1 point
  34. Diana Hunt – Titokzatos útitárs Magyar kiadó: NewLine Magyar kiadás éve: 2021 Mégis kiben bízhatsz meg, ha senki sem az, akinek mondja magát? A francia fotós, Alison Fouler megtapasztalja, hogyan lesz egy kétéjszakás vonatútból egycsapásra érzelmekkel teli hullámvasút. Aaron Miller egy piszkosul vonzó férfi, csakhogy a viselkedése megfejthetetlen. A titkok felfedése pedig súlyos következményekkel jár. Alisonnak rá kell jönnie, hogy amibe belecsöppent, az még a legvadabb rémálmain is túltesz. Létezhetnek valós érzelmek egy olyan világban, ahol minden a megtévesztésről szól? Nem minden titok hazugság, de minden hazugság mögött egy titok rejlik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,78 MB [Hidden Content]
    1 point
  35. Koncz Zsuzsa - Jelbeszéd 2023 2023 01 - Ki mondta.mp3 02 - Kertész leszek.mp3 03 - Jelbeszéd.mp3 04 - Ha én rózsa volnék.mp3 05 - Ne kérdezd.mp3 06 - Egy fiatal költő emlékére.mp3 07 - Hé,mama.mp3 08 - Mit tegyen egy kisleány.mp3 09 - Hol zöldell a rét.mp3 10 - Szólj, ha meguntad.mp3 11 - Nem ver meg engem az Isten.mp3 12 - Új dal.mp3 13 - Bolyongok.mp3 14 - Ne sírj kedvesem.mp3 15 - Jelbeszéd 2.0.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  36. Komár László - Komár László legnagyobb slágerei 2023 Teljes hossz:51p Teljes méret:118mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2023 01.Táncoló fekete lakkcipők.mp3 02.Mondd, kis kócos.mp3 03.Oh, csak a hajnal jönne már.mp3 04.No Miss.mp3 05.Amerika legszebb asszonya.mp3 06.Fiam (My Boy).mp3 07.Halványkék szemek.mp3 08.Magányos szívek klubja.mp3 09.Mambo Italiano (Hungarian Version).mp3 10.Fehér hold.mp3 11.Marina (Hungarian Version).mp3 12.Húsz év múlva.mp3 13.Szerencsevadász.mp3 14.Országutak csillaga.mp3 15.Zenebolond vagyok.mp3 16.Alfa Romeo.mp3 17.Férfiszív (Ha átoson az alkony).mp3 [Hidden Content]
    1 point
  37. Korál - A Korál legnagyobb slágerei 2023 01 - Homok a szélben.mp3 02 - Kölykök a hátsó udvarból.mp3 03 - A kőfalak leomlanak.mp3 04 - Válaszra várva.mp3 05 - Kevés voltam neked.mp3 06 - Szökevény.mp3 07 - Amikor mellettem vagy.mp3 08 - Maradj velem.mp3 09 - Ne állj meg soha.mp3 10 - Hangoddal ébred a szél.mp3 11 - Tudom én Is megnyugodnék.mp3 12 - Mindig úgy ölelj.mp3 13 - Amit nem mondhattam el.mp3 14 - Kergesd el a felhõt a házamról.mp3 15 - Folytasd csak, fiú.mp3 16 - Ártatlan varázsló.mp3 17 - A szeretet koldusai.mp3 18 - Hazafelé.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  38. Pál Szécsi - Szécsi Pál legnagyobb slágerei 2023 01 - Egy szál harangvirág.mp3 02 - Csak egy tánc volt.mp3 03 - Szeretni bolondulásig.mp3 04 - Mint a violák.mp3 05 - Gedeon Bácsi.mp3 06 - Én édes Katinkám.mp3 07 - Két összeillő ember.mp3 08 - Kismadár.mp3 09 - Bús szívből énekelni, édesen.mp3 10 - Két név egy bérház oldalán.mp3 11 - A távollét.mp3 12 - Szeret-e még.mp3 13 - Kósza szél.mp3 14 - Kék csillag.mp3 15 - Nekem minden sikerül.mp3 16 - Carolina.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  39. Kati Kovacs - Kovács Kati legnagyobb slágerei 2023 01 - Találkozás egy régi szerelemmel.mp3 02 - Ha legközelebb látlak.mp3 03 - Szólj rám, ha hangosan énekelek.mp3 04 - Egy nyáron át.mp3 05 - Tíz év az úton.mp3 06 - Add már, Uram az esőt.mp3 07 - Ugy szeretnem meghalalni.mp3 08 - Indián nyár.mp3 09 - Átmentem a szivárvány alatt.mp3 10 - Elfutok.mp3 11 - Az eső és én.mp3 12 - Rózsák a sötétben.mp3 13 - Kék farmer.mp3 14 - Ha a dobos megengedné.mp3 15 - Egy hamvas arcú kisgyerek.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  40. Első Emelet - Az Első Emelet legnagyobb slágerei 2023 01 - Állj, vagy lövök!.mp3 02 - A film forog tovább.mp3 03 - Amerika.mp3 04 - A táncosnő_ A táncosno.mp3 05 - Édes évek.mp3 06 - Vannak dolgok.mp3 07 - Nézelődünk_ Nézelodünk.mp3 08 - Madame Pompadour.mp3 09 - Dadogós break.mp3 10 - Angyali vallomás.mp3 11 - Idegenek a városban.mp3 12 - Kis generáció.mp3 13 - Subiduma.mp3 14 - Középkori házibuli.mp3 15 - Óvatosan lépkedj.mp3 16 - Drakula táncol.mp3 17 - Csakazértis szerelem.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  41. Diney Costeloe-könyek.-Az űzött család -A név nélküli lány-Eldobott gyerekek Diney Costeloe-Az űzött család 1937, Németország – gyanakvás és félelem járja át az utcákat. Emberek tűnnek el nyomtalanul, a zsidók elleni támadások mindennaposak. Ruth Friedman férjét letartóztatja az SS, így Ruthnak kell megvédenie gyermekeit és saját magát a nácikkal szemben. De hová mehetne? Létezik számukra biztonságos hely? A legnehezebb feladat legyőzni a mindent elborító közönyt és embertelenséget, miközben Ruth versenyt fut az idővel családja életéért. Diney Costeloe regénye fogcsikorgató dráma egy anya küzdelméről, aki mindent megtesz azért, hogy biztonságba menekítse gyermekeit a „végső megoldás” elől. 2. világháború brit szerző holokauszt magyar nyelvű regény történelmi fikció > Alexandra, Pécs, 2021 398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635821105 · Fordította: H. Prikler Renáta -------------------------------------------- Diney Costeloe-A név nélküli lány A 13 éves Lisa élete összeomlik, miután zsidó származású apját elhurcolja a Gestapo, őt pedig anyjával és testvérével együtt elűzik az otthonukból. A lány az utolsó pillanatban menekül el a halálcsapdává vált Németországból Angliába, ám a hamarosan kitörő háborúban súlyos sérüléseket szenved egy légitámadás során. Lisa emlékek nélkül ébred fel egy kórházban a szétbombázott Londonban; mihez kezdhet név és múlt nélkül, miközben körülötte lángokban áll a világ? 2. világháború 20. század Anglia brit szerző gyermek főszereplő London magyar nyelvű zsidó > Alexandra, Pécs, 2020 574 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634474746 · Fordította: Uzsoki Eszter ------------------------------------------------- Diney Costeloe-Eldobott gyerekek 1948 Rita és Rosie Stevens mindössze kilenc- és ötévesek, amikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy, örökre megváltoztatva ezzel a két kislány életét. Anglia A durva, erőszakos Jimmy Randallnek esze ágában sincs más férfi gyerekeit nevelni. Hathatós közreműködésével a lányokat végül árvaházba adja az édesanyjuk, aki nem is sejti, hogy a papírokat aláírva örökre lemond a gyerekeiről, kiszolgáltatva őket az intézetvezetők kényének-kedvének. Ausztrália Nem sokkal később a sors és a vezetőség szeszélye folytán egy csapat árvát áttelepítenek a gyermekotthon ausztrál testvérintézményébe. A hajón, édesanyjuk tudta és beleegyezése nélkül, ott utaznak az eldobott gyerekek, Rita és Rosie is. árva árvaház Ausztrália brit szerző kisgyermekkor lélektani magyar nyelvű női főszereplő regény > Alexandra, Pécs, 2018 576 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634471998 · Fordította: Mallász Rita letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  42. Valuch Tibor - Hétköznapi élet Kádár János korában A párizsi Larousse sorozatát, amely a hétköznapi élet eseményein keresztül ismertet meg az emberiség történetével, a magyar kiadás néhány, kifejezetten Magyarország történetét bemutató témával egészíti ki. Közülük az első a közelmúlttal foglalkozik: a Kádár-korszakot felölelő több mint harminc év hétköznapi világát tekinti át az ötvenes évek második felétől az 1989-es rendszerváltozásig, de vázlatosan kitér a háború utáni évektől az 1956-os forradalomig tartó korszak mindennapi életére is. pdf 251mb [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Horváth Miklós-A Nagy Háború másik arca A kilencven esztendeje kirobbant első világháború, a modern emberiség „őskatasztrófája" alapjában változtatta meg kontinensünk – s benne a mi hazánk, Magyarország – további fejlődésének alakulását. A gigászi küzdelem ábrázolása hosszú időn keresztül hagyományosan a háborús hadigépezet működésére összpontosított, újabban azonban egyre inkább a küzdelem tényleges főszereplői: az emberek kerültek az érdeklődés homlokterébe. A milliós tömeghadseregek egyenruháit magukra öltő katonák döntő többsége nem hivatásszerűen hadakozott: civil volt, mielőtt a frontra került, és – ha élve megérte – újra civil lett, amikor a háború véget ért. Sőt, többé-kevésbé civil maradt a harctéren is, miközben mundérba bújtatva, jól-rosszul kiképezve fegyvert fogott és parancsot teljesített, de valójában az életéért harcolt. Egész előélete, kultúrája, neveltetése, eszményei és gondolatai a civil világból származtak, s amikor a háború arra kényszerítette, hogy átmenetileg szakítson ezzel az életmóddal, természetes módon protestált. Ha tehette, még a lövészárokba, a fedezékbe, a hadifogolytáborba is visszacsempészett a civil világból annyit, amennyit csak tudott. A katona tehát a maga módján „civilizálja" a háborút, igyekszik magát otthoni holmikkal körülvenni, az embertelen viszonyokat „humanizálni", és nem mond le a civil élvezetekről és szórakozásokról sem, ha alkalma adódik rá. Mindez természetesen a hadihelyzet függvénye: ha mozog a front, aligha lehet kényelmesen berendezkedni. Az első világháborúban azonban a frontok gyakran hosszú hónapokra megmerevedtek, és ilyenkor a katona azonnal hozzálátott, hogy némi békebeli komfortot teremtsen a maga és elöljárói számára. A kötet, amelyet az Olvasó a kezében tart, nem a harcoló katonát igyekszik bemutatni, nem a küzdő és szenvedő katonát, hanem azt, ahogy ez a katona a fronton él. A hétköznapok eseményeit, a mundérba öltözött fegyveres civilek frontéletének legfontosabb állomásait ábrázolja a korabeli fényképek segítségével. A kiválogatott fotók bemutatják a háború másik arcát, azt, amelyet nem szokás ábrázolni: a hétköznapokat, benne a civilből lett katonával. 1. világháború 20. század hadtörténet hadtudomány magyar nyelvű magyar szerző történelem > Akadémiai, Budapest, 2004 192 oldal · ISBN: 9789630582063 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  44. Gaby Roney-A Huszár esküje (Magyar huszárok 1.) Egy titok. Egy politikai helyzet. Egy lovasbaleset. A magyar grófnő, aki képes megváltozni azért a huszárért, aki egykoron megalázta, és örökre elrabolta a szívét. A huszár, aki csak egy férfinak tartja magát, méltó akar lenni a lány szerelmére. Elveszettség, bűnbocsánat és önkéntes rabság. Ez az, ami mindkettőjükre vár, hogy megtalálják az egymáshoz vezető utat. Eredeti megjelenés éve: 2021 19. század alternatív történelem barátság férfi főszereplő herceg kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő párkapcsolat regény romantikus sorozat része történelmi fikció történelmi regény történelmi romantikus > Book Dreams, Gyömrő, 2021 420 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635860180 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  45. Takácsi-Nagy Klára - Sütemények és kenyérfélék Sokan meg vannak győződve róla, hogy ha egészségesen szeretnének táplálkozni, le kell mondaniuk a szénhidráttartalmú ételekről, így a tortákról, kekszekről, sőt akár a kenyérről is. Valójában nincs szükség ekkora áldozatra, mivel ezek az ételek jól beilleszthetők az egészséges étrendbe, és ráadásul fontos tápanyagokkal gazdagítják azt. A kenyér az egyik legjobb és legsokoldalúbb összetettszénhidrát-tartalmú élelmiszer, ezenfelül sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A sütemények nemcsak testünket táplálják, hanem a lelkünknek is jót tesznek. A házilag sütött sütemények és kenyerek jobb ízűek a készen kaphatóknál, és tápanyagokban is gazdagabbak. Ez a gyönyörűen illusztrált szakácskönyv hasznos tanácsokat nyújt a sütési technikáktól az ízesítésen át egészen a tálalásig. Kedvükre válogathatnak a receptgyűjteményből a hagyományos és a különlegesebb ízek kedvelői, a gyakorlott és a kezdő szakácsok egyaránt. pdf 72mb [Hidden Content]
    1 point
  46. Czingel Szilvia - A női test alakváltozatai A második világháborút megelőző hatvanöt év döntő hatással volt a női testkultúrára. A folyamat egyik csúcspontját az 1920-as évek jelentették, amikor a női sziluett teljesen átalakult, és megszületett a mai értelemben vett modern női test. A fűzőviselés évszázados divatja után egyszerre csak láthatóvá vált a láb, sőt a comb is, divatba jött a rövid bubifrizura és a fogyókúra. A nők ismerkedni kezdtek a modern fehérneműk típusaival, és megjelentek a strandokon, ahol szigorú fürdőruha-viseletben ugyan, de már a vízbe is bemerészkedhettek. Népszerűvé vált körükben a sport, ajkukon megjelent a rúzs, a merészebbek körmén pedig vörös körömlakk virított. Czingel Szilvia új könyvében azt vizsgálja, hogy az 1880–1945 közötti időszakban lezajló óriási társadalmi és kulturális változások – mint a két világháború, a nők tömeges munkába állása, a fokozódó iparosodás, a szecesszió vagy épp a jazzkorszak – hogyan hatottak a női testkultúrára. A korszakban a nők egyszerre ütköztek falakba és megengedő gesztusokba, amelynek következtében valódi „testőrület” bontakozott ki. Mindehhez hozzájárultak azok az elementáris hatással bíró női szépségversenyek is, amelyeknek győztesei követendő mintává váltak a fiatal lányok tömegei számára. A női test alakváltozatai megmutatja, hogyan született meg a modern női szépségeszmény, az ideális test, és miképpen alakultak ki azok az elvárások és kihívások, amelyeknek a mai nők is igyekeznek megfelelni. Czingel Szilvia néprajzkutató-kultúrantropológus, tizennégy évig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve jelent meg a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok – Zsidó vallásnéprajz a Kárpát-medencében és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, melyet a holokauszt alatt, az ausztriai lichtenwörthi táborba deportált magyar nők írtak. A történetet a Gólem Színház színpadra állította, és ma is nagy sikerrel játsszák. Jelenleg storytelling kurzusokat és városi sétákat tart Budapest „intim” hétköznapjairól. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  47. Thunder Tier One-CODEX Developer: KRAFTON, Inc. Publisher: KRAFTON, Inc. Genre: Action, Shooter, Simulation Size: 14.7 Gb Description: Set in the 90’s, sometime after the fall of the USSR, Thunder Tier One is a realistic top-down shooter where you join an elite special operations team tasked with stopping a terrorist organization. In 4-player co-op or solo with AI teammates, players must carefully select their gear and utilize all their tactical skills to complete each operation successfully. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 64-bit • Processor: Intel Core i5 3.3 GHz • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 950 • DirectX: Version 11 • Storage: 20 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 64-bit • Processor: Intel Core i7 3770K • Memory: 16 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1070 • DirectX: Version 11 • Storage: 20 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. színes magyarul beszélő, amerikai krimi-dráma-akció, 45 perc, 2014 (16) rendező: Michael M. Robin zeneszerző: James S. Levine operatőr: Anthony Hardwick vágó: Lance Luckey szereplő(k): Angie Harmon (Jane Rizzoli) Sasha Alexander (Dr. Maura Isles) Jordan Bridges (Frankie Rizzoli Jr.) Lee Thompson Young (Barry Frost) Bruce McGill (Vince Korsak) Tartalom: A helyszín Boston, ahol Jane Rizzoli nyomzó és barátnője, Maura Isles igazságügyi orvosszakértő közösen oldanak meg különböző bűnügyeket és felderítetlen rejtélyeket. A két nő személyisége szöges ellentéte egymásnak, mégis a legjobb barátok..... General : Született detektívek (Rizzoli & Isles) 5.évad 2014 Format : AVI at 997 kb/s Length : 349 MiB for 48 perc 54 mp 400emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 848 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 136 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Id. Alexandre Dumas, Alexandre Dumas père, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie (Villers-Cotterêts, 1802. július 24. – Puys, Dieppe mellett, 1870. december 5.) francia író, legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan-történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt. Fia ifj. Alexandre Dumas. A három testőr Egy fiatalember kalandjait meséli el, akit d’Artagnannak hívnak, és elhagyja az otthonát, hogy testőr lehessen. D’Artagnan nem tartozik a címben említett testőrök közé; azok a barátai , Athos, Porthos és Aramis – elválaszthatatlan férfiak, akiknek a jelmondata így hangzik: „Egy mindenkiért, és mindenki egyért”. [Hidden Content] Húsz év múlva (A három testőr 2) A három testőr és D'Artagnan meglett emberek immár: 1648-ban járunk; ez az az év, amelyben véget ér a harmincéves háború, amikor győzelemre jut Cromwell és az angol forradalom; ebben az évben tör ki Párizsban a Fronde-felkelés, és szerveződik meg a Barikádok napja. Vajon miféle újabb kalandot kínál hőseinknek a történelem kavargása? Vállalkoznak-e újabb kalandokra? Hogyan élnek, mi történt velük az elmúlt húsz év alatt? Bizony, nagyon is másként élnek, mint A három testőr idején: Athos, a fia, a későbbi Bragelonne vicomte nevelésének szenteli életét, Aramis egyházi öltözékben keresi a titokzatos szerelmi és politikai kapcsolatokat, Porthos úri vígságban unatkozik hatalmas birtokán; csak D'Artagnan maradt meg testőrnek. De éppen az õ kalandvágya, fortélyos mesterkedése, furfangos észjárása indítja újabb kalandok elébe mindnégyüket: az egyetlen testőrt és három elválaszthatatlan jóbarátját. [Hidden Content] Bragelonne vicomte (A három testőr 3) Újabb tíz esztendő telt el a Húsz év múlva eseményei óta: 1660-ban járunk, s a négy daliának, a hajdani négy hetyke legénynek bizony deresedik már a haja. A történelem azért változatlanul fantasztikus kalandokba sodorja őket, kivált az örökifjú D'Artagnant, a fiatal, tapasztalatlan XIV. Lajos testőrkapitányát és bizalmi emberét. Mi mindent nem tesz! Trónra segít egy királyt, megment egy jólszervezett puccstól egy másik királyt – csak azokat nem tudja megmenteni, akiket legjobban szeret: Porthost és Bragelonne vicomte-ot. Ki ez a Bragelonne? A négyek szemefénye, dédelgetett kedvence: Athos fia, a hajdani vitézség méltó örököse. Az ő története rövid és fájdalmas: a király szemet vet szerelmére – s ki tudna ellenállni a Napkirálynak? Raoul belehal bánatába. A regény igazi hőse, D'Artagnan pedig megöregedve is fáradhatatlanul folytatja bátor és fortélyos kalandjainak sorát, közben itt-ott bizony borsot törve a magasra jutott és a király elleni cselszövényt bonyolító Aramis orra alá. A regény végére és élete végére pedig elnyeri méltó jutalmát: a marsallbotot. Kiadónk teljesítette olvasóink kívánságát: ezzel az ötkötetes regénnyel újra hozzáférhetővé tette Dumas világhírű, izgalmas, kalandos, hatalmas történelmi regényfolyamának egészét. [Hidden Content] A királyné nyakéke Franciaország legkiválóbb ékszerészei elkészítik a világ legszebb és legdrágább nyakékét. Természetesen őfelségének, Mária Antóniának ajánlják megvételre művüket, s a királynénak – természetesen – megnyeri tetszését a pazar ékszer. De közbeszól az államérdek (másfél millió frankért már hadihajó is kapható); XVI. Lajos nem ajándékozza meg hitvesét a drága csecsebecsével. És megindul a hajsza a nyakékért: pénzzel vagy erővel vagy fondorlattal meg akarja szerezni szerelmes herceg, mindenre elszánt rablóbanda, ördögi kalandor… Újra feltűnik a mindenható, vészjósló Cagliostro gróf, akit Balsamo doktorként ismerhettünk meg az Egy orvos feljegyzései-ben; ő mozgatja a szálakat a háttérből, az ő akarata szerint rohan vesztébe a szerelemtől, vágytól, féltékenységtől hevülő, bosszúra szomjazó vagy ármánykodó nagyúri világ. [Hidden Content] Monte Cristo grófja Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyhazbüntetesre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If varából eddig még soha senkinek nem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványáva fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza. Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát apapnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén… [Hidden Content] A fekete tulipán „A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére – nem merjük azt mondani, hogy létrehozására –, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna fajta sem létezett. Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen. De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket, mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra […]. Van Baerle is azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt.” A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei – hazaárulás vádjával – felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát. Erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel – a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes Dumas-históriában. [Hidden Content] A jávai orvos Izgalmas és titokzatos kalandok bonyolódnak Dumas regényében. Eusebius Vandenbeeknek, az együgyű holland fiatalembernek a tűzszigeten, Jáva szigetén, kialudt vulkánok tövében, az őserdő ezer veszedelmének, tigrisnek, párducnak, mérges kígyóknak fenyegető közelségében, varázslók és jövendőmondók, hatalmi tébolytól és vad bosszúállás vágyától fűtött jávaiak, malájok és kínaiak, szép háremhölgyek és megátalkodott kalózok környezetében kell megbirkóznia az élet adta kísértésekkel.Miként lesz úrrá józan eszén, emberi tisztességén és tiszta szerelmén a pénzvágy és a bujaság, és miként győz minden földi és földöntúli misztikus hatalmon feleségének igaz szerelme: ezt mondja el a világhírű francia regényírónak ez a meseszerűen kalandos regénye. [Hidden Content] Korzikai testvérek Két kisregényt tartalmaz a kötet. Az első, a Korzikai testvérek, egy furcsa és borzongató családi hagyományról szól. A két korzikai testvér egyikét Párizsban párbajban megölik. A másik testvér – a családi hagyománynak megfelelően – víziókban értesül a tragikus eseményekről. Korzikából azonnal Párizsba utazik, és egy újabb párbajban bosszút áll testvére haláláért. A második kisregény, a Herminie, egy különleges szerelmi viszony izgalmas története. A titoktartásra kötelezett lovag indiszkréciót követ el, s szerelmese bosszúból megöli. Illetve nem őt sikerül megölnie, hanem a fiú élhetetlen barátját, aki éppen hozzá akar menni szerelmi találkozóra. Dumas mindkét kisregénye most jelenik meg először magyar nyelven. Mindkettő romantikus írás, tele izzó szenvedéllyek, s fordulataikat a kaland izgalma és titokzatossága teszi feledhetetlenné. [Hidden Content] Margot királyné A régens lánya és A fekete tulipán után a harmadik olyan romantikus regénnyel jelentkezik a Palatinus, amely Dumas legnagyobb sikerei mellett méltatlanul szorult háttérbe. Az intrikák, titkos találkák, viadalok szinte vad forgatagával bemutatott történet ráadásul olyan kulcsfogalmak körül játszódik, amelyek napjainkban is égetően aktuálisak: Dumas témája az (érdek)házasságok természete és a vallásháborúk őrülete. A történelmi tényekre épülő regényben az elfojtott vágyakat, viharos szerelmi ütközeteket egy uralkodópár szenvedi meg a XVI. század végén: Henrik király Valois Margit hercegnőt veszi nőül, egyikük katolikus, másikuk kálvinista, vállalt szerepük egy kettészakadó ország egyesítése volna. A könyv halhatatlan főhőse, Margot királyné a francia nő egyik örök szimbólumává vált, nem véletlen, hogy históriájából még napjainkban is nagy sikerű film készülhetett Isabelle Adjanival a címszerepben. [Hidden Content] A régens lánya A regény a francia romantika utolérhetetlen népszerűségű írójának egyik legizgalmasabb műve. A filmszerűen pergő cselekményű, váratlan, szellemes fordulatokban gazdag történelmi kalandregény Franciaországban játszódik a XVIII. század elején, amikor a gyermek király helyett a kicsapongó életű, de tehetséges államférfi, Orléans-i Fülöp régens uralkodik. Ellene sző összeesküvést a békétlen bretagne-i nemesek csoportja, s köztük a bátor, daliás ifjú lovag, Gaston de Chanlay, akit hazafiúi érzelme és a családját ért régi sérelem megtorlása hajt, hogy végrehajtsa véres tettét, megölje a régenst. De alighogy útra kel Párizs felé, lépteit máris titkosrendőrök hada figyeli, s a tapasztalatlan összeesküvő, aki ráadásul olthatatlanul szerelmes a szépséges, erényes Héléne-be, a régens kolostorban neveltetett lányába, gyanútlanul besétál az agyafúrt, kegyetlen, de zseniális főtanácsadó, Dubois állította kelepcébe. És ekkor dől el, hogy mi nyom többet a latban: a szenvedélyes szerelem vagy az adott szó, a becsület… A romantikus kalandregény utolérhetetlen mestere, Dumas ezúttal is három testőrre való izgalommal szolgál. [Hidden Content] A Szavojai herceg A szavojai herceg regénye hamisítatlan Dumas-alkotás.A mű alapötlete visszanyúl a XVI. századba és a Bourbonok hadakozásai, Richelieu uralma után föllépteti a Valois-kat.Egy talált gyermek kalandos történetének keretében sorra lépnek fel II. Henrik és gyenge kezű fiai, a nagyon befolyásos Guise hercegek, a kálvinizmus elleni küzdelmekben.Franciaországban daliás ideje elevenedik meg, melynek végén találkozunk a különleges gascognei legényekkel, kik a Valois család utolsó igaz védelmezői…Alexandre Dumas nálunk is igen széles olvasótábora bizonyára örömmel fogadja ezt az izgalmas és kalandos történetet.Szerelem, árulás, hősök és kalandorok lebilincselő kalandjai minden bizonnyal nem okoznak csalódást ezúttal sem. [Hidden Content] A Vörös Szfinx A Vörös Szfinx cselekménye négy fő szálon bonyolódik: Richelieu bíboros hatalmi sakkhúzásai eredményre vezetnek-e? Előkeríthetők-e a IV. Henrik életét kioltó merényletre bujtó összeesküvők? Franciaország elhódítja-e a kulcsfontosságú Susai-hágót? És ki fogja megörökölni majdan a francia trónt? Dumas visszatér a számára oly igézetes tizenhetedik század francia történelméhez, de A Vörös Szfinx nem folytatása, hanem ellendarabja A három testőrnek. Ez a Dumas-regény először kerül a magyar olvasók kezébe. [Hidden Content] Olympe de Cleves I-II A történet XV. Lajos korában játszódik. Az ifjú király alig húszesztendős, és nagyon unatkozik, szép és szenvedélyes szeretőre vágyik. Az, aki meghódítja a király szívét és érzékeit, értelmének is ura lesz. Nem mindegy hát, kinek jut e kiváltság. Tudja ezt Richelieu herceg is, közbeavatkozik, és a maga fondorlatos módján kezdi el szőni-gabalyítani a szálakat…A regény egyik főhőse Bannière, a híres színész, akit már novícius korában is ellenállhatatlanul vonzott a színpad, és a kiközösítést is vállalva, megszökött a jezsuitáktól, csak hogy a világot jelentő deszkákra léphessen. A hősnő pedig a csodálatos színésznő, Olympe de Clèves, akiben a sorsát, érzéseit őszintén vállaló, a hivatásának élő szabad asszony alakját rajzolta meg Dumas. I. rész [Hidden Content] II. rész [Hidden Content]
    1 point
  50. Karen Blixen - Volt egy farmom Afrikában A Távol Afrikától (Out of Africa) című amerikai filmet 1985-ben mutatták be, Sydney Pollack rendezésében. A történet alapjául Karen Blixen dán írónő Volt egy farmom Afrikában (Out of Africa) című önéletrajzi könyve szolgált, amelyben az írónő életének Kenyában eltöltött időszakát meséli el. A film története csak részben követi a könyv eseményeit. A film 1986-ban 7 Oscar-díjat kapott - megérdemelten. A gyönyörű képek, Meryl Streep, Robert Redford és Klaus Maria Brandauer hármasa nehezen feledhető. [Hidden Content] vagy [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...