Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/05/2024 in Posts
-
J. G. Ballard – Helló, Amerika! Eredeti cím: Hello America Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Helló, Amerika! Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Tamás Dénes 2114-ben egy kis létszámú expedíció ér partot New Yorkban az Apollo gőzös fedélzetén. Küldetésük, hogy kiderítsék, mi okozza a hirtelen felszökő radioaktivitást a kontinens nagyvárosaiban. Amerika ekkor már több mint egy évszázada halott, elnéptelenedett pusztaság: legyűrte az olajválság, valamint a szovjetek és az európaiak vezetésével zajló, nagyléptékű klímamódosítás. Amint a kis csapat partra lép, kezdetét veszi a szürreális utazás a bizarr tájakon és az expedíció tagjainak pszichéjében egyaránt: mindannyian rejtett vágyakkal és álmokkal érkeznek, melyeket csak Amerika válthat valóra. J. G. Ballard, a Toronyház, A Nap birodalma és a Karambol szerzője ebben a disztópikus kaland- és útiregényben lebilincselő víziót tár elénk az összeomlás utáni Amerikáról. Megidéződik John Wayne, Frank Sinatra, Charles Manson, Nixon és Lincoln szelleme, a sivatagi kalandtól a klasszikus westernen át a dzsungelháborúig minden műfajból kiadós ízelítőt kapunk. Ballard, az emberi psziché kietlen tájainak nagy mesélője pedig ezúttal sem marad adós – sem a váratlan fordulatokkal, sem a szinte tapinthatóan eleven tájakkal és légkörrel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,89 MB [Hidden Content]8 points
-
F.William Engdahl - A pénz istenei Lovas István:”A Princeton Egyetemen és a Stockholmi Egyetemen végzett William Engdahlnál minden bizonnyal nincs szerző, akit jobban gyűlöl és akitől jobban tart a fősodratú nyugati sajtó és a vezető politikusok. A stratégiai kockázati tanácsadó több, elsősorban kőolaj szerepéről és a geopolitikáról írt könyve bizonyult profetikusnak. Ő az, aki nem hímezve-hámozva „háttérhatalmakról” ír, hanem mindig pontosan megnevezi, kikről van szó. Ezt teszi most is!” Ez nem egy szokványos pénzügyi könyv. Jelen kötetünk bemutatja az amerikai hadsereg, a Wall Street-i bankok és a mindenkori amerikai kormány pénzügyi eszközeinek bensőséges kapcsolatát, mely során a Brit Birodalom bukása után a legnagyobb és leghatalmasabb globális birodalmat hozták létre. Az USA legnagyobb álma vált valóra, mikor is az 1800-as évektől minden lehetőséget megragadtak annak érdekében, hogy egy új és még könyörtelenebb szuperhatalmat hozzanak létre. A könyvből megtudhatja: • hogyan hajtottak végre 1913-ban a Wall Street-i bankárok államcsínyt, amely során egy magánszövetséget hoztak létre az I. Világháború finanszírozására és annak kirobbantására? • miért működik magáncégként az USA jegybankja, miért hozták létre és kik üzemeltetik a FED-et? • mire és kik használják valójában az aranyat? • hogyan emelkedett fel a Rockefeller család a nagy gazdasági világválság idején, és miként alakították Amerika – és azon keresztül Európa-sorsát a II. Világháborúban és azt követően? • hogyan hirdették meg 1941-ben és pontosan mit takart az „Amerikai évszázad” forgatókönyve? • milyen titkos terv alapján léptette be az Egyesült Államokat a II. Világháborúba a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa? • mi lett a sorsa a II. Világháború idején Európából az USA-ba vándorolt aranynak? • hogyan befolyásolják napjainkban is Amerika leggazdagabb családjai a világpolitikai eseményeket? Az amerikai dollár pénzügyi rendszere nem 1944-ben, a Bretton Woods-i konferencián született meg! 1945 augusztusának első napjaiban jött létre, amikor az USA ledobta az atombombákat Hirosimára és Nagasakira. Attól a pillanattól fogva a világnak nem volt kétsége, hogy ki lett az új szuperhatalom. A könyv a pénzről szól, amely immár a befolyásolás eszköze, ami egy apró globális elit kezében összpontosul, akik szó szerint istennek tartják magukat: a pénz isteneinek. Azonban ezek az „istenek” visszaéltek hatalmukkal, és szisztematikusan rabszolgaságba kényszerítették a fiktív dollárjaikon keresztül az egész emberiséget. A szerző könyve a már megszokott aprólékossággal és bizonyítékok tömegével okoz a mai napig is fejfájást a Wall Street-i bankároknak. Ezt a könyvet támadni lehet, de a tartalmát meghazudtolni lehetetlen. pdf 87mb 2011 [Hidden Content]7 points
-
J. G. Ballard – Toronyház Eredeti cím: High-Rise Eredeti kiadó: Henry Holt, New York Eredeti kiadás éve: 1975 Magyar cím: Toronyház Magyar kiadó: Metropolis Media, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Tamás Dénes A KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel. Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy. Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel. J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film. „A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk.” – Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője „Ballard legjobb regénye… Parádés.” – The Times Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]7 points
-
Nagy ízvadászat Válogatás a Dunántúli Napló 2007. évi receptversenyéből Ha valaki szeretetből főz, az kegyelmi pillanat, angyalszárnyak suhogását hallani. Ki ne emlékezne arra a varázsos képre, amikor a gyöngyöző húslevesből kivett csontból kicuppan az aranyló velő, s diszkréten megremeg a tányéron! Igen. A Szinbád című film nagyszerű képére célzok, melyben a magyar irodalom, filmművészet és és a magyar lélek együtt jelentkezik. Miközben az ember szájában összefut a nyál. A magyar ember nem úgy főz és eszik, ahogy a többi. E honban mindennek jelentése, sőt többjelentése van. Tehát - bár a lélek nagyon fontos, - azért a test is számít! S legyünk őszinték, bizony szeretünk enni. Ehhez a könyvhöz, melyet kezében tart, általunk igen nagyra becsült szerzőket kértünk föl írásra, alkotásra: Önöket, olvasóinkat. Az év elején hirdettünk receptversenyt a Dunántúli Naplóban, szándékunk az volt, hogy olyan írásokat is közöljünk az újságban, melyek egyszerre adnak testi és lelki megnyugvást. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kulturális és gasztronómiai élvezeteket könnyen lehet egységfrontba tömöríteni, amennyiben a szellemi örömök, meg a flekken sok fokhagymával - rokonfogalmak. A sikerről csak annyit, hogy 114 olvasónk 198 receptje jelent meg az év folyamán a lapban, a legjobbakat együttműködő mesterszakácsok meg is főzték. E könyvben szándékunk szerint ízlésesen tálaljuk a nyertes ételek leírásait, fotóit. Érdemes kipróbálni persze otthon, hogy milyen is a valóság színe-zamata. A könyvet olvasóink írták, ajánlani könnyű: Jó étvágyat! pdf 16mb [Hidden Content]7 points
-
Lindsay Galvin – Darwin sárkányai Eredeti cím: Darwin's Dragons Eredeti kiadó: Chicken House, Somerset Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Darwin sárkányai Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Halmai Gergő 1835 A hajósinas Syms Covington élete legnagyobb kalandja felé tart a Beagle fedélzetén a világhírű tudós, Charles Darwin segédjeként. Az úti cél: a Galápagos szigetek. Egy vihar után hajótöröttént egy lakatlan szigeten köt ki, és olyan felfedezést tesz, ami megváltoztathatja a világot… Most már nemcsak a saját életéért kell küzdenie, hanem egy eddig felfedezetlen faj sorsa is az ő kezében van. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,37 MB [Hidden Content]7 points
-
Holly Jackson: Jó kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 0,5.) Eredeti cím: Kill Joy Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Jó kislányok első gyilkossága Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG… A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad… A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete. Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 2.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Jó kislányok, rossz viszonyok Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve. Valaki eltűnt.Senki sem beszél. De MINDENKI figyel… Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége. Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből? Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz sorozat 3.) Eredeti cím: Good Girl, Bad Blood Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Halott kislány a jó kislány Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2022, 2023, 2024 Fordította: Horváth M. Zsanett A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása. SIESS! VAGY MEGHALSZ… Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása. De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik. Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz? Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni. A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét… *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,1 MB [Hidden Content]6 points
-
Diana Wynne Jones – Palota sorozat *** Diana Wynne Jones: A vándorló palota (Palota sorozat 1.) Eredeti cím: Howl's Moving Castle Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: A vándorló palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010, 2011 Fordította: Laukó Viktória Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket. A regény alapján Hayao Miyazaki készített Oscar-díjas animációs filmet. Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota sorozat 2.) Eredeti cím: Castle in the Air Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: Az égi palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Bozai Ágota „Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti a mágikus történeteket.” „Iszonyatosan nagy meglepetés volt a vége! Percekig csak ültem, és a fejemet fogtam.” „Úgy gondoltam, egy folytatás nem lehet jobb, mint az első kötet. Tévedtem. Howl, Sophie és Calcifer az Ezeregy éjszaka világában. Bámulatos, csavaros, zseniális.” „Abdullah hihetetlen körmondatai és mézesmázossága egyszerűen lehengerlő. Teljesen elvarázsolt.” „Először nem értettem, hogy ez mitől folytatása A vándorló palotának, de ahogy haladt a történet, egyre inkább magával ragadott, és persze a régi kedven szereplők is előkerültek…” „Ajánlom minden korosztálynak, hogy kikapcsolódhasson, kacaghasson egy jót. Szerintem még A vándorló palotánál is jobb.” „Diana Wynne Jonesnak nem szokása folytatásokat írni. És a lelked mélyén te sem ezt várod tőle. Ő pedig – szokásához híven – meglep, megdöbbent, sokkol, kacagtat, szórakoztat, kikapcsol.” „Ez a könyv önmagában is megállja a helyét, ám ugyanúgy jobb lesz minden egyes olvasás után, mint A vándorló palota.” „Vadonatúj szereplők, vadonatúj helyszínek, vadonatúj kalandok, a régi humor, valamint számtalan meglepetés. Főleg az zseniális, ahogy az előző kötetből ismert szereplők felbukkannak.” „Howl rajongói ezúttal sem csalódnak majd!” „Alig néhány óra alatt elolvastam, pedig a vizsgáimra kellett volna készülnöm…” Újabb történet a világhírű szereplőkkel. Varázslat, kaland, ármány, szerelem… A dzsinnek legyenek veled! Diana Wynne Jones: A másik palota (Palota sorozat 3.) Eredeti cím: House of Many Ways Eredeti kiadó: HarperTrophy, New York Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A másik palota Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Laukó Viktória „Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik azt hiszik, tudják, mi rejlik a csukott ajtók másik oldalán. És azoknak is, akik tudják, hogy az embert mindig érhetik meglepetések, ha kinyit egy ajtót!” A kissé földhözragadt Charmainnek minden vágya, hogy zavartalan nyugalomban olvashassa kedvenc könyveit. Ez persze nem könnyű, ha az ember dédnagybátyja varázsló, aki ráadásul éppen segítségre szorul. A másik palota izgalmasabb, mint a világ legjobb vidámparkjának legelvarázsoltabb kastélya. A napokban elhunyt Diana Wynne Jones könyvében ismét remek szereplőkkel találkozhatunk, akikre számtalan kaland vár, ám a rengeteg váratlan fordulat után végül most is minden a helyére kerül. Ha tetszett A vándorló palota és Az égi palota, akkor ez a könyv is kihagyhatatlan; a történet azonban magában is megállja a helyét – akkor is élvezni fogod, ha még nem olvastad a másik kettőt. Utána viszont biztosan az lesz az első dolgod, hogy azokat is megszerezd. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,58 MB [Hidden Content]6 points
-
Kórház a város szélén sorozat *** Jaroslav Dietl: Kórház a város szélén (Kórház a város szélén sorozat 1.) Magyar cím: Kórház a város szélén Magyar kiadó: Ifjúsági, Budapest Magyar kiadás éve: 1986, 1993 Fordította: Aczél János A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. Petr Zikmund: Kórház a város szélén húsz év múlva (Kórház a város szélén sorozat 2.) Magyar cím: Kórház a város szélén húsz év múlva Magyar kiadó: Tóth, Debrecen Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Balázs Andrea, Hegedűs Judit, Hódos Mária, Láng Eszter, Lovász Petra A Kórház a város szélén, Jaroslav Dietl legsikeresebb cseh tévéfilmsorozata örökre bekerült a hazai és a külföldi tévénézők tudatába. Hasonló sikernek örvendett a film könyvváltozata, amely ugyanazon a címen százezrekhez jutott el cseh és német nyelven. Dietl 1985-ben váratlanul meghalt, és felesége sokáig ellenállt annak, hogy a sorozat más szerző tollából folytatódjon. Hozzájárulását csak hosszabb idő elteltével adta meg Petr Zikmund forgatókönyvírónak, aki Dietl történetéhez kapcsolódva újabb tizenhárom részt írt a televízió számára, ugyanakkor megírta a folytatás könyvváltozatát is. Könyvünkben és a televízió képernyőjén egyaránt eljuthatunk ismét a legendás bori kórházba. Megelevenednek előttünk a jól ismert hősök: a szigorú Arnost Blazej ortopéd főorvos, nagyszerű szakember; gyönyörű, csendes feleségével, Inával; a szimpatikus Altbéta Cenková doktornő; az aggodalmaskodó Dana Králová aneszteziológus főorvosnő; a Németországban letelepedett ifjabb Sova doktor; a korábban félénk érsebész, Gregory; a rettegetté vált Rehor professzor; a gondoskodó Marta Pénkava főnővér és vállalkozó férje, Václav; doktor Cvach miniszterhelyettes; a mindig előkelő és udvarias Sova főorvos és számos ismert és visszatérő figura. Évek hosszú sora telt el azonban, és hőseink kissé megöregedtek. Radikálisan megváltozott a kor, saját életüket kezdik élni felnőtt gyerekeik: Jan, Veronika és Arnost Blazej; Matej Pénkava és Eliska Králová, és fiatal személyzet érkezik a kórházba. A személyes és szakmai viszonyok újabb bonyodalmakhoz vezetnek és lebilincselő történetté terebélyesednek. Bizonyára magukkal ragadják a nézőt és az olvasót egyaránt. *** (A 2. rész csak pdf-ben olvasható.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,19 MB [Hidden Content]6 points
-
Tamás Gáspár Miklós - A korszellem dúdol Tamás Gáspár Miklós - Csonkamagyar patológiák "Bár a polgári társadalom „szabad”, amennyiben nem kaszt-társadalom és nem teokrácia, de nem a szabadság civilizációja, mert civilizáció csak olyan eszközök túlsúlyára épülhet, amelyek nem tetszenek a kényszer szférájához tartozóknak. Semmi közünk ahhoz, hogy nincs kasztos-rendies hierarchia. Történetesen nincs. De ez nem civilizáció, ez az erő ténye, amelyet az erő ugyanúgy megdönthet – csak akkor nem dönthetné meg, ha sokan hinnének benne, hogy az erőviszonyoktól függetlenül jó és igaz. Ám ezt az első világháború lehetetlenné tette, mert mindenki annak mutatkozott benne, ami valójában volt. Azaz másnak." Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának első darabja, a szerző 2000–2010 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Kádár-korszak és a rendszerváltás örökségét, a 2001. szeptember 11-i terrortámadást és az iraki háborút, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok ígéreteit és botrányos kudarcát, a magyar szocializmus neoliberális fordulatát és a jóléti állam leépítését, a 2008-as gazdasági világválságot és kezelését, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapozását tárgyalják, megmutatva, miként terjed a posztfasizmus a későkapitalizmus páncélozott burkában, de fel-felvillantva a valódi demokrácia és kommunizmus gondolatát is – a távoli horizonton. Kötetünk, Tamás Gáspár Miklós életműkiadásának második darabja, a szerző 2010–2019 között írt, főként magyarországi politikai, kulturális, gazdasági jelenségeket vizsgáló szövegeiből válogat. A jelen krónikájaként olvasható írások a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hatalomra jutását és megszilárdítását, kisebbségellenes alkotmánymódosításait, ortodox és unortodox jegyeket egyaránt hordozó gazdaságpolitikáját, az általa foganatosított perverz újraelosztást, a propagandisztikus médiaapparátus kiépítését tárgyalják, részletesen bemutatva az illiberalizmus sajátosan magyar hagyományát, egyben kortárs jelentését a posztfasizmus globális állapotában. Amellett, hogy a a szerző fokozatosan kidolgozza a NER nem liberális, azaz nem kizárólag a jogvédelemre koncentráló (de azt sem elhanyagoló), kritikai értelmezését, számos konkrét javaslatot tesz arra, hogyan lehetne a jelenlegi termelési rendszer fenntartása mellett is valódi(bb) demokratikus intézményrendszert teremteni Magyarországon – olyat, amelyben mindenki szava és közreműködése egyformán számítana a politikai közösségalkotásban –, ugyanakkor megmutatják az eredeti kommunista eszme (a magántulajdon, a bérmunka és az osztálytársadalom eltörlése) aktuális relevanciáját is. „A hanyatlás és az átéléséből fakadó nihilizmus nem tesz lehetővé egyebet, mint – ellenállás helyett – a tehetetlen gyűlölködést. Az undor a dekadenciában mazochista élvezetté változik. A magyarországi kormányrendszer pedig újabb és újabb indokot szolgáltat az undorra, újabb és újabb bizonyítékot minden erkölcsi indítékú társadalmi küzdelem hiábavalóságára, az általa elrendezett élet pedig a maga igazságtalanságával és példátlan ízléstelenségével elkeserít minden érzékenyebb lelket s jóravaló kedélyt. Evvel örökíti át önmagát. Nehéz elgondolni, hogy ez meg tovább romolhat, pedig tovább fog romlani. Egész Európa – a többit most hagyjuk – rettentő állapotban van, de Magyarország végromlása összeszorítja patrióta szívünket. (Patriotizmuson nem sovinizmust értve, hanem a hazánk sorsa iránti szenvedelmes és bensőséges érdeklődést.) Az Orbán-rezsim kialakulása és megszilárdulása történelmi tragédia. Nagyon sokan támogatják, de hiszen enélkül ez a sorsforduló nem is lenne tragikus. Társadalmunk kedvetlenül és passzívan (egy jelentős kisebbség meg lelkes egyetértéssel) rendeli alá magát ennek az undok és kaotikus uralomnak (…), amely a középosztálynak létbizonytalanságot és keserűséget, a magyar szegényeknek pusztulást hoz. Minél tovább tart, annál rosszabb mindenkinek. S ha fölbomlik mégis, újabb zűrzavarok és nagy bajok elébe nézünk.” pdf 6mb 2023 [Hidden Content]5 points
-
J. G. Ballard – Vízbe fúlt világ Eredeti cím: The Drowned World Eredeti kiadó: Carroll & Graf Eredeti kiadás éve: 1962 Magyar cím: Vízbe fúlt világ Magyar kiadó: Móra, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Damokos Katalin Mintha a legendabeli apokaliptikus vízió teljesedne be: egy napkitörés következtében a Van Allen-övezet rendje felborul, a kozmikus sugárzás védelem nélkül bombázza a Földet, a szárazföldek, városok jó részét elönti a tenger… Az egykori London patinás épületei 30 méteres, posványos víz alá kerülnek, a Kerans doktor, egy kísérleti kutatóállomás vezetője, a híres Ritz Hotel még szárazon lévő lakosztályaiban él, és a közelben rendezi be laboratóriumát, hogy Riggs ezredes vezetésével felmérjék, van-e az emberiségnek túlélési esélye. Munkájukat azonban céltalanul pusztító és fosztogató kalózbandák zavarják meg… Ballardnak ez az első magyarul megjelenő sci-fi regénye, melyet a kritika az egykori SF új hullám ún. „belső tér” irányzatának képviselőjeként tart számon. A brit királyi légierő egykori pilótája, majd cambridge-i orvostanhallgató saját élményeit is feldolgozza e nyomasztó látomásban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,59 MB [Hidden Content]5 points
-
J. G. Ballard – Karambol Eredeti cím: Crash Eredeti kiadó: Farrar, Straus and Giroux, New York Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: Karambol Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: FilmRegények Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Tamás Dénes Kocsik és szex – első pillantásra ezek a főszereplői a tavaly elhunyt, kiváló angol író, J. G. Ballard kultuszkönyvének, a Karambolnak, de nem abban az értelemben, amint azt elsőre gondolná az ember, hanem szélsőséges, perverz, már-már aberrált formában, hogy így hívja fel a szerző a figyelmet a modern társadalom rejtett veszélyeire. A regényből 1996-ban David Cronenberg rendezett filmet James Spader, Holly Hunter, Elias Koteas, Deborah Kara Unger és Rosanna Arquette főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,61 MB [Hidden Content]5 points
-
Erwin Rommel - Gyalogság Előre! Erwin Rommel: nevét a törtenelem legnagyobb hadvezérei között tartják számon. Azon kiválasztottak egyike, kinek személyisége átlép az idő korlátain, s a belőle kisugárzó erő és energia a mai napig érezteti hatását. Erwin Rommel neve egyet jelent a hazaszeretettel, a lovagiassággal, a hadvezéri zsenialitással. Tisztessége és lojalitása megkerdőjelezhetetlen, bár a náci Németország zászlai alatt aratta győzelmeit. Ez a kitűnően képzett, hihetetlen alkotóerővel megáldott, haladó elveket valló tábornok arra késztette még Winston Churchill brit miniszterelnököt is, hogy az angol parlamentben a következőket mondja róla: –Nagyon bátor és hozzáértő ellenfél. Még most, a háború förgetegében is ki kell jelentenem, Erwin Johannes Eugen Rommel nagy hadvezér. Felvetődik a kérdés, hogyan sajátíthatta el Rommel ezt a kimagasló tudást? Milyen iskolában tanulta meg a hadvezetés művészetét? Erre Rommel jelen művében maga adja meg a választ. Ő a háború iskoláját járta 1914–1918 ig, és ott csapatai élén bátran küzdve sajátította el, hogyan kell csapataiban a hadierényeket ápolni és a legmagasabb szintre emelni… A kiadó ebben a reprint kiadásban Rommel tábornok I. világháborús élményeit és tapasztalatait adja közre a nagy hadvezér saját szavaival a történelmet kedvelő közönségnek. pdf 4mb 1942 [Hidden Content]5 points
-
Astrid Scholte: Négy halott királynő 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Kvadria világának négy régiója csak egymásra utalva képes létezni: Árkia termékeny földjei látják el élelemmel a birodalom népét, Eóniának köszönhetőek a legújabb technológiai csodák, Lüdia kreatív lelkei nyújtanak szellemi táplálékot, és Tória a kvadránsokat összekötő kapocs. A birodalom törékeny békéjét négy királynő óvja. A tizenhét éves Kerália első látásra ugyan ártalmatlannak tűnik, de valójában ő Kvadria legelszántabb és legügyesebb tolvaja és szélhámosa. Ezzel szemben Varin Kvadria legfelvilágosultabb régiójának józan, becsületes polgára – nem csoda, hogy találkozásukból semmi jó sem sülhet ki. Kerália mindkettejük életét veszélybe sodorja, amikor ellop egy csomagot Varintól, ráadásul pedig belekeverednek egy, a teljes birodalmat átszövő összeesküvésbe, amely a négy királynő életét követeli. Kezdetben kelletlen érdekszövetségük tétova románccá alakul, de a túléléshez és a közös élet esélyéhez fel kell fedniük a négy halott királynőt maga mögött hagyó összeesküvés sötét titkait – és szembe kell nézniük saját múltjukkal is. Az óra pedig ketyeg… Astrid Scholte kíméletlen tempót diktáló, fordulatokban gazdag Young Adult regénye mesterien ötvözi a krimi, a fantasy és a sci-fi elemeit, és nem hiányzik belőle a kaland és a szerelem sem. [Hidden Content]5 points
-
Zsoldos Attila - Családi ügy A IV. Béla és idősebb fia, István közötti, hol politikai, hol katonai eszközökkel vívott összecsapás az utolsó az Árpádok belviszályainak sorában, ugyanakkor a legtöbb ismeret erről a konfliktusról áll a rendelkezésre. A viszály 1260-ban kezdődött, s bár formálisan 1267-ben véget ért, következményei még 1270-ben, V. István trónra lépésekor is éreztették hatásukat. A kötet ennek megfelelően az 1260-as évek magyar belpolitikájának – és az attól, természetesen, elválaszthatatlan külpolitikának – részletekbe menő rekonstrukcióját adja, mely a jelenleg elérhető teljes forrásanyag feldolgozásán alapul, s így minden korábbi kísérletnél megalapozottabb eredményekre vezet. A kötetben a korszak eseménytörténetének összefüggései új megvilágításba kerülnek. A munka beilleszti a vizsgált korszak politikai eseményeinek rendjébe IV. Béla és fiai 1267. évi törvényének keletkezéstörténetét is, alapvetően új képet rajzolva ennek a társadalom- és jogtörténeti szempontból különleges jelentőségű dokumentumnak a születéséről. pdf 2007 13mb [Hidden Content]4 points
-
Zsoldos Attila - Az Árpádok és alattvalóik A kötet az Árpád – kor történetét társadalomtörténeti szempontból dolgozza fel. A könyv végén részletes bibliográfia, kronológia,névmutató, családfa, fotógyűjtemény és térképek találhatók.A Történelmi Kézikönyvtár sorozat további kötetei:Modernizáció és polgárosodás 1849-1914Magyarország a két világháború korában 1914-1945A zsidóság közép és kelet európábanReform és forradalom 1790-1849Nagy Károly és koraNemzetiségi politika MagyarországonNapkirályok tündöklése és bukása Európa a 16-18. században.A magyar történetírás története pdf 9mb 1997 [Hidden Content]4 points
-
Malcolm I.V.Jayson - Hátfájás Az élet folyamán a legtöbb ember gyakran szenved hát- vagy derékfájásban. A könyv a gerincpanaszok különféle fajtáit tárgyalja, anélkül, hogy kifejezett szakmai információkkal szolgálna, ezért olvasása széles tömegek ismeretének gyarapítására is alkalmas. A szerző a gerinc felépítését, funkcióját, a hát és a derékfájás különféle objektív és szubjektív okait ismerteti; azok pszichológiai és társadalmi összefüggésével is foglalkozik. Felsorolja a konzervatív és a sebészi kezeléseket, de megemlíti a természetgyógyász, akupunkturás, osteopathias beavatkozásokat is. Tanácsokkal szolgál a megelőzés könnyítését célzó önsegítő módszerekre. pdf 29mb 1995 [Hidden Content]4 points
-
Mindenkinek jár a család Mitől család egy család? Egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata már azzá teszi, vagy kötelékük nem volna teljes gyerekek nélkül? Mi mindent képes megtenni az ember azért, hogy utódai legyenek? Hogyan szerethetünk valakit a sajátunkként úgy, hogy nem a mi vérünkből jött a világra? És mi a helyes törekvés: gyermeket találni az arra áhítozó pároknak, vagy a kitaszított fiúknak, lányoknak keresni édesanyjuk helyébe anyát, édesapjuk helyébe apát? Akár így, akár úgy, miként a Heti Válasz legújabb interjúkötetének címében is igyekeztünk megfogalmazni: mindenkinek jár a család. Jelen könyvünk 2009 óta megjelenő interjúköteteinket gyarapítja, mely sorozatunkban eddig nyolc beszélgetésfüzér született. Újdonságunkban olyan embereket mutatunk be, akik nem vér szerinti – egészséges és sérült, fehér és barna bőrű, újszülöttként vagy nagyobb korban magukhoz vett – utódokat nevelnek. A 13 megszólaló között találjuk Miklósa Erika operaénekest, az egykori Virtuózok-győztes klarinétos Lugosi Dániel Ali nevelőapját vagy éppen Váli Dezső festőművészt. Vallomásuk messze nem öncélú kitárulkozás; épp ellenkezőleg. A kötetünkben megszólalók ezzel szeretnének másokat is hozzásegíteni ahhoz az élményhez, amit egyikük így öntött szavakba: „Mindegyik gyermekem a sajátom. Csak éppen van, amelyiket nem én szültem.” pdf 2017 16mb [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre (Geek girl sorozat 1.) Eredeti cím: Geek Girl Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: A lány, akit soha senki sem vett észre Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2014, 2024 Fordította: Nagy Boldizsár Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,91 MB [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A nagy finálé (Geek girl sorozat 6.) Eredeti cím: Forever Geek Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A nagy finálé Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Nánási Yvette „Harriet Mannersnek hívnak, geek vagyok, és mindörökké az is leszek…” Harriet Manners minden létező tényt ismer. A modellkedés önmagában nem egyenes út a népszerűséghez. Az sem, ha az ember végtelen mennyiségű listát ír. Azok, akik szeretnek, nem várják el, hogy megváltozz. Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy nem botlasz bele az ausztrál volt barátodba Ausztráliában, mint annak, hogy mégiscsak összefutsz vele. Harriet elmegy a messzi déli féltekére, és maga mögött hagyja a listákat, és végre Nat kerül a rivaldafénybe. Most, hogy otthon van egy már-majdnem-de-még-nem-teljesen-barátja, Jasper, Harrietet felkészületlenül éri, amikor váratlanul találkozik szupermodell volt barátjával, Nickkel. Itt az ideje, hogy Harriet a jövőre koncentráljon. Hogy végre rájöjjön, mi is a szíve vágya. És hogy megtanulja, hogy kell elengedni valakit… Megérkezett a számos elismerést nyert Geek Girl-sorozat befejező kötete. Formátum: pdf Méret: 1,14 MB [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály (Geek girl sorozat 5.) Eredeti cím: Head Over Heels Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A lány, aki előtt nincs akadály Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Nánási Yvette Harriet Manners rengeteg tényt ismer. Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért. Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki. Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik. És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete. Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet… Formátum: pdf Méret: 1,32 MB [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart (Geek girl sorozat 4.) Eredeti cím: All That Glitters Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A lány, aki ragyogni akart Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Nagy Boldizsár Harriet Manners rengeteg dolgot tud. Például ezeket: * A vécépapírt a kínaiak találták fel i. sz. 600-ban * Az üstökös csóvája mindig a Nap felé mutat * Egy egészséges emberi szív átlagosan hetvenet üt percenként. Akkor is, ha összetörték. Arról viszont semmit nem tud, hogyan szerezzen barátokat az új osztályban. Vagy hogy mi lehet az oka annak, hogy régi barátai kerülik. Arról pedig végképp fogalma sincs, hogy mit jelent ragyogó, sikeres szupermodellnek lenni. Pedig ő most már végképp azzá vált! Vajon felkészült Harriett arra, hogy végre sztárként éljen, vagy el fog szúrni mindent? Formátum: pdf Méret: 1,37 MB [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes (Geek girl sorozat 3.) Eredeti cím: Picture Perfect Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A lány, aki távolról tökéletes Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Nagy Boldizsár A bestsellerlisták csúcstartója, a díjnyertes GEEK GIRL-sorozat harmadik kötete végre megérkezett! Kattanj rá a lehengerlő humorú stréber-sorozatra! Harriet Manners több tényt ismer, mint az átlag. Tudja, hogy New York a legnépesebb város az Egyesült Államokban. Azt is, hogy a hivatalos mottója a „Még feljebb”. Tudja, hogy az amerikaiak 27%-a szerint sosem landolt ember a Holdon. De arról fogalma sincs, milyen a modellek élete a Nagy Almában, és hogy a családja hogyan birkózik meg az új, amerikai élettel. Ahogy azt sem tudja, hogyan „válhat branddé” a New York-i modellekhez hasonlóan. De ami a legfontosabb, azt sem, mi a teendő, ha a nagy romantikus gesztusokat nem a pasijától kapja… Vajon a stréber lány ezúttal túl messzire megy? A szupervicces Geek Girls-sorozat új része garantáltan ugyanúgy megnevettet, mint az előző két könyv! Formátum: pdf Méret: 1,24 MB [Hidden Content]4 points
-
Holly Smale: A lány, aki mindig mindent félreért (Geek girl sorozat 2.) Eredeti cím: Model Misfit Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: A lány, aki mindig mindent félreért Magyar kiadó: Manó Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Nagy Boldizsár Harriet Manners sok mindent tud. * Az embernek általában 70 000 gondolat fordul meg a fejében naponta. * A pillangónak négyezer izma van. * Egy átlagos ember egy tonna ételt fogyaszt el egy év leforgása alatt. * Strébernek lenni + modellnek = a cuccaidon újabb és újabb graffitik jelennek meg. A fiúkról viszont egyértelmű, hogy semmit nem tud. Pedig fergeteges tokiói modellútja alatt minden eddig összegyűjtött tudását becserélné, ha csak halványan sejthetné, mit is kezdjen egy bizonyos sráccal… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,01 MB [Hidden Content]4 points
-
Diana Wynne Jones: A Merlin összeesküvés (Varázsvilágok sorozat 2.) Párhuzamos világok márpedig léteznek. Ki tudná ezt jobban, mint Nick Mallory, aki egyszer már kapcsolatba került velük, köszönhetően horroríró apjának, a wantchesteri scifi-találkozónak és a Föld rezidens mágustanoncának, Rupert Venablesnek? Most egy újabb, világokon átívelő kaland vár a fiúra, amelyben fontos szerepet játszik egy mágikus valóságból származó lány, Arianrhod (bár ő jobban szereti, ha Roddynak hívják). Otthonában minden varázslatok ura a merlin, ám az előző halála miatt kinevezett új merlin valami sötét titkot rejteget, ami vesztét okozhatja akár az egész multiverzumnak. A vándorló palota többszörösen díjnyertes írónője éppoly lelkesen írt a gyermekeknek, mint a felnőtteknek. Varázslatos világait bemutató sorozatunk újabb kötete is remek szórakozást nyújt kicsinek és nagynak egyaránt. [Hidden Content]4 points
-
Snowpiercer - Túlélők viadala - 2024 4.évad/XviD HUNHardSub (Snowpiercer) Színes, égetett feliratos, amerikai, akció, sci-fi, dráma Rendező: Leslie Hope, Joe Menendez Író: Benjamin Legrand, Jacques Lob Forgatókönyvíró: Graeme Manson, Kelly Masterson, Paul Zbyszewski Szereplők: Jennifer Connelly, Sean Bean, Clark Gregg, Rowan Blanchard, Daveed Diggs, Mickey Sumner, Iddo Goldberg TARTALOM Kilenc hónappal azután, hogy Snowpiercer és Big Alice útjai elváltak, Till és Ben váratlan ellenséggel találkozik, amikor Melanie felderítő küldetésre küldi őket a vonatról. Eközben Új Éden lakói bizonytalan időkkel és ismeretlen ellenfelekkel néznek szembe, ami arra kényszeríti őket, hogy még inkább szembesüljenek új valóságuk összetettségével. Égetett felirat Complete name : Piercer.S04E01.avi Format : AVI File size : 307 MiB Duration : 46 min 6 s Video Bit rate : 760 kb/s Width : 720 pixels Height : 480 pixels Display aspect ratio : 3:2 Frame rate : 24.000 FPS Audio Bit rate : 160 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
Paullina Simons: A nyári kert (A bronzlovas sorozat 3.) Eredeti cím: The Summer Garden Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A nyári kert Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Farkas János Minden azzal kezdődött, hogy Tatjána beleszeretett Alexanderbe a háború dúlta Leningrádban. És az igazi kaland még csak most kezdődik… Tatjána és Alexander átélték a huszadik század legborzasztóbb élményeit. Éveken át éltek egymástól elválasztva, de csodával határos módon újra egymásra találnak Amerikában, álmaik földjén. Született egy remek fiuk, Anthony. Bebizonyították egymásnak, hogy szerelmük erősebb a világ minden gonoszságánál… de az új életben idegenekké váltak egymás számára. A hidegháború gyanakvó, félelemtől terhes légkörében különös erők dolgoznak ellenük és fenyegetik a családjukat. Képesek lesznek vajon új életet kezdeni és boldogságra lelni új hazájukban? Vagy a múlt árnyai még elsőszülött fiuk sorsára is rávetülnek? A nyári kert egy több évtizeden és három földrészen átívelő, mesteri elbeszélés, páratlan és pusztító érzelmek története. Éld át a fordulatait! Formátum: pdf Méret: 5,39 MB [Hidden Content]3 points
-
Matthew Reilly – Jack West sorozat *** Matthew Reilly: A halál hét csodája (Jack West sorozat 1.) Eredeti cím: Seven Ancient Wonders Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Palkó Ágnes Négyezer-ötszáz évvel ezelőtt a gízai Nagy Piramis csúcsán aranyból készült csodálatos zárókő állt. Ez a gyönyörű alkotás bámulatos hatalmat biztosított azok számára, akiknek jó szerencséje lehetővé tette, hogy birtokolják. De i.e. 323-ban a zárókövet felosztották hét szelvényre, széthordták az akkor ismert földrészek legtávolabbi sarkaiba, és elrejtették a kor legnagyobb építményeiben, melyeket a világ hét csodája néven ismerünk. Matthew Reilly: A hat szent kő (Jack West sorozat 2.) Eredeti cím: The Six Sacred Stones Eredeti kiadó: Macmillan, London Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: A halál hét csodája Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Módos Magdolna A halál hét csodája titkainak megfejtése még csak a kezdet volt. A világ még mindig halálos veszedelemben van. Jack West és hősökből álló bátor csapata számára most az jelenti a kihívást, hogy a hat mesebeli gyémántot szerte a világon a maga kijelölt helyére tegyék, mielőtt a globális pusztulás határideje elérkezik. Előbb azonban meg kell határozniuk a pontos földrajzi helyeket – hat ősi színhelyet, amelyek elhelyezkedésére a legendás hat szent kő vet fényt. A hajsza során részük lesz egy félelmetes vonateltérítésben Kína legtávolabbi zugának hegyei közt… egy éjféli expedícióban, melynek során megfejtik Stonehenge titkait… egy eszeveszett üldözésben az egyiptomi sivatagban, kamionokkal, dzsipekkel és egy 747-essel… valamint egy félelmetes utazásban egy elfelejtett afrikai törzs sötét birodalmába… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 22,08 MB [Hidden Content]3 points
-
Matthew Reilly – A bálvány Eredeti cím: Temple Eredeti kiadó: St. Martin's Paperbacks Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: A bálvány Magyar kiadó: Lektűr Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Czuczor Tamás 1535. Az Inka Birodalom legendás fővárosában, Cuczóban, egy inka herceg a spanyol hódítók elől ellopja népe legbecsesebb bálványát, és Kelet-Peru dzsungeljeibe menekül, hogy elrejtse. NAPJAINKBAN A perui őserdők mélyén kezdetét veszi a hajsza a felbecsülhetetlen értékű inka bálványért, melynek anyaga – a kutatások alapján – egy félelmetes erővel rendelkező világpusztító fegyver összetevője lehet. Az amerikai hadsereg bármi áron meg akarja kaparintani ezt a főnyereményt. De ezzel nincsenek egyedül. A bálvány nyugvóhelyére vonatkozó utalás egy 400 éves kéziratban rejlik. A tekercs értelmezésével, akarata ellenére, William Race-t bízzák meg, a fiatal, ám zseniális nyelvészprofesszort, aki társaival az Andok lábainál rejtőző titokzatos kőtemplomnál köt ki. Jelenlétükkel megháborgatják a veszélyes csapdákkal teli, ősidők óta elhagyatottan álló szentély nyugalmát. Rá kell jönniük, hogy néhány ajtó csak az arra érdemesek előtt nyílik meg. Robbanékony, kalandos és feszültséggel teli történetével Matthew Reilly elkápráztatja az olvasót. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,15 MB [Hidden Content]3 points
-
J. G. Ballard – A Nap birodalma Eredeti cím: Empire of the Sun Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: A Nap birodalma Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1990 Fordította: Szűr-Szabó Katalin A regény lapjain az angol író életének legnehezebb időszaka, háborús gyermekkora elevenedik meg. A Pearl Harbor-i bombázás után, 1941-től Sanghajt is vasmarokkal szorítják a hódító japánok, és ebben a városban szakad el szüleitől Jim, a tizenegy éves angol kisfiú. Az utcákon zűrzavar, szanaszét heverő holttestek, s Jim hiába keresi a szüleit. A japánok koncentrációs táborába kerül, majd szemtanúja lesz a második világháború végét jelentő atomvillanásnak Nagaszakinál. Amikor Jim és családja 1946-ban újra egymásra talál, a számtalan borzalmas élmény hatására már alig értik egymás szavát. Egy kisfiú szemével követhetjük végig a kriminél is izgalmasabb történelmi eseményeket J. G. Ballard lebilincselő regényében, amelyből az Oscar-díjas Steven Spielberg rendezett filmet. Formátum: pdf Méret: 1,00 MB [Hidden Content]3 points
-
Bruno Huber, Louise Huber - Asztrológiai házak Az asztrológia tanulmányozása új utakat nyit! Ha Ön ezt a könyvet elolvassa és komolyan foglalkozik asztrológiai pszichológiával, akkor új módon áll majd hozzá az élet megannyi területéhez. A kozmikus törvényszerűségek bevonásával jobban megérti önmagát és reakcióit. A nehézségek és konfliktusok az össz- karakter valódi arányaira mutatnak rá, így mások megítélésében is biztosabb és toleránsabb lesz. Az asztrológia segítséget nyújt az élethez ! Brúnó Huber és Louise Huber új, dinamikus asztrológiai irányvonal megalapítói. Összekötik a modern pszichológiai ismereteket a régi asztrológiai és ezoterikus tudományokkal. 30 éves kutatómunkával olyan új módszereket és horoszkópkifejtési szabályokat fejlesztettek ki, amelyek segítségével az asztrológia oktatásában, valamint a tanácsadói praxisban az individuális horoszkópot mint diagnosztikai eszközt és önmegismerési lehetőséget sikeresen alkalmazhatjuk. A szerzők az ASZTROLÓGIAI PSZICHOLÓGIAI INTÉZET (API) vezetői Svájcban, Adliswilben, Zürich mellett. Az intézet nemzetközileg elismert asztrológiai iskola. A szerzők 1968 óta sikeres oktatói intézetüknek, és 1974-től jól megalapozott képzést adnak diplomás végzettséggel. Az API világszerte ismert mint az asztrológia főiskolája. Ez a könyv a 6. német nyelvű kiadás fordítása. 1978 óta 9 nyelven jelent meg és nemzetközileg mint az asztrológia alapműve vált ismertté. A mű korábbi címe ”Az ember és világa”. pdf 1999 [Hidden Content]3 points
-
Holly Smale - Geek girl sorozat (#1-#6) (A sorozat egyben) *** 1. Holly Smale: A lány, akit soha senki sem vett észre 2. Holly Smale: A lány, aki mindig mindent félreért 3. Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes 4. Holly Smale: A lány, aki ragyogni akart 5. Holly Smale: A lány, aki előtt nincs akadály 6. Holly Smale: A nagy finálé *** Formátum: pdf Méret: 5,47 MB [Hidden Content]3 points
-
Holly Jackson-Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 1.) Egy lezárt akta, egy kínzó rejtély… és egy lány, aki tudni akarja az igazságot. Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság emléke azóta kísérti a kisváros lakóit, bár az élet látszólag nyugodt mederben folyik tovább. Pippa, a gimnázium egyik végzős diákja elhatározza, hogy egy iskolai projekt keretében előveszi az ügyet, és kideríti, mi történt valójában. Ő sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. De ha nem ő az, akkor ki? És vajon meddig fogja tétlenül nézni, hogy Pippa egyre közelebb kerül a megdöbbentő igazsághoz? Kegyetlen társasjáték, ahol egy kisváros a játéktábla, és fogalmad sincs, ki nevet a végén… A Londonban élő Holly Jackson magyarul most debütáló regénye igazi adrenalinlöket, tele meglepő csavarokkal és sokkoló lezárással. Az olvasó együtt nyomoz a főhőssel: e-mailek, sms-ek, Facebook-posztok, interjúk és naplóbejegyzések rántanak a történet mélyére és tartanak lebilincselve. 2019-es megjelenése óta a regény csak az angol nyelvterületen több mint 180 ezer példányban kelt el, és számos díjat nyert. 2020-ban Holly Jackson krimijének ítélték a rangos British Book Awards díjat, és fél évig vezette a New York Times sikerlistáját is, kiadási jogát 19 ország vásárolta meg. A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz folytatása (Good Girl, Bad Blood) szintén eladási rekordokat döntöget. Holly Jackson: A Good Girl's Guide to Murder Eredeti mű Holly Jackson: A Good Girl's Guide to Murder 87% Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: 16 éves kortól állat Anglia angol szerző barátság bullying bűnüldözés család családon belüli erőszak drog egyetem fogság gyász gyilkosság halál Halloween háziállat spamelo ifjúsági interjú iskola kamasz főszereplő kisváros kortárs középiskola krimi kutya lélektani LMBTQ mellékszereplő magyar nyelvű Nagy-Britannia napló nemi erőszak női főszereplő nyomozás regény rejtély sorozat része szexuális zaklatás szóbeli bántalmazás tanár társadalomkritika testvérek thriller zaklatás > Kolibri, Budapest, 2022 476 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634377153 · Fordította: Kallai Nóra letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
Ken Grimwood – Időcsapda Eredeti cím: Replay Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Időcsapda Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Fábián István Jeff Winston éppen a feleségével beszélt telefonon, mikor utolérte a halál… A telefon kiesett a kezéből és összetörte az üvegből készült papírnehezéket az asztalon. A törölt üvegen keresztül még látta a könyvespolcra helyezett digitális óra vörös számjegyeit: 88., Okt. 18., du. 1:06 Aztán már nem volt több kínos gondolata, ahogy öntudata teljesen megszűnt létezni. Jeff nem kapott levegőt. Természetesen nem tudott levegőt venni: halott volt. De ha halott volt, honnan tudta, hogy nem kap levegőt? Egyáltalán: honnan tudott bármit is? Elfordította a fejét a felgyűrt takaróról és lélegzett. Áporodott, nedves, saját izzadtságától terhesen levegőt. Szóval mégsem halott. …a Newsweek egy száma is az asztalon volt, címlapsztoriként a nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer visszavonulásával. 1963., május 6-i száma. Jeff megigézetten bámult a számokra, remélve, hogy valami racionális magyarázatot találhat. Nem sikerült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,36 MB [Hidden Content]3 points
-
Diana Wynne Jones: A trónörökös (Varázsvilágok sorozat 1.) Az önmagába visszatérően végtelen multiverzum világai között, attól függően, hol helyezkednek el, vannak varázsosabbak (defelé) és varázstalanabbak (nefelé). A mágusok feladata, hogy valamennyit lehetőleg defelé irányba tereljék. Egyes világokon nyíltan tevékenykedhetnek, másokon csak titokban. Az, amit mi Földként ismerünk, az utóbbi kategóriába tartozik. Rupertnek, a zöldfülű mágusnak – aki mellesleg, polgári foglalkozását tekintve programozó, tehát kötetlen munkaidőben dolgozik a mi világunkban – hirtelen két sürgős munka szakad a nyakába. Egyrészt, mivel idős mentora meghal, neki kell megtalálni az utódját. Igaz, kap egy listát a lehetséges jelöltekről, de egyiknek sem sikerül a nyomára bukkannia, mintha menekülnének előle. Másrészt, mivel valaki egy elegáns mozdulattal a levegőbe röpítette a multiverzum középpontjában található Koryfón Birodalom teljes uralkodócsaládját, a túlélő vezetőség a fiatal varázslót kéri fel arra, hogy legalább egyet kerítsen elő a rejtett helyen nevelkedő trónörökösök közül, mielőtt még kitörne az anarchia az elcsászártalanodott világokon – ami pedig az egész multiverzumra hatással lenne. Rupert minden tőle telhetőt megtesz a trónutódlás ügyében, kevés sikerrel. Közben a mágusjelöltek utáni szaladgálást is elunja, és inkább megpróbálja őket egy helyre vonzani, ennek érdekében eltéríti a sorsvonalaikat. A kiválasztott hely olyan, ahol a varázslat nem kelt feltűnést: egy SF-fantasy találkozó helyszíne. A Hotel Babilon ugyanakkor az energiavonalak csomópontjában áll, és ha ott valaki babrál az erőkkel, annak komoly következményei lehetnek. Persze merénylők is megjelennek, és minden lehető módon megnehezítik Rupert munkáját. Végül elkerülhetetlenné válik az összecsapás a jók és a gonoszok között… A World Fantasy-életműdíjas Diana Wynne Jones, akit hazánkban leginkább A vándorló palota című regényének animeváltozata alapján ismerhetnek, a fantasy zsáner avatott ismerője. Nem véletlen tehát, hogy újabb sorozatának nyitókötetében kacagtató görbe tükröt állít mind az írótársak, mind az olvasók elé. [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel. Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy. Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte elszabadul a pokol, ismerőseiről egyre furcsább dolgok derülnek ki, és végül szembekerül az események bábmesterével, a toronyház legfelső szintjén élő, titokzatos tervezővel. J. G. Ballard, A Nap birodalma és a Karambol világhírű szerzője olyan rendezőket ihletett már meg, mint Steven Spielberg és David Cronenberg. Ebből a mesterművéből Tom Hiddleston és Jeremy Irons főszereplésével készült film. „A könyv legalább annyira releváns most, mint a megírásakor. Ugyan a 70-es években született, egyfajta közeli jövő képét vázolva fel, de mi most pontosan ebben a jövőben élünk.” – Ben Wheatley, a regényből készült film rendezője „Ballard legjobb regénye… Parádés.” – The Times PDF [Hidden Content]2 points
-
Frank E. Peretti: Áttörés a sötétségen 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. „Bármelyik városban elkezdődhetett volna. Bacon's Cornerben nem volt semmi különleges: az államokat átszelő autópályától távol eső kis mezővárosok egyikének számított, nem többnek, mint egy kis karika az Amerikai Autóklub autóatlaszán. Az autópálya leágazásánál táblák jelezték, hogy benzin van, szállás nincs, esetleg valami ennivalót meg néhány apróságot lehet kapni – ha az üzlet éppen nyitva tart. De Bacon's Cornerben kezdődött.” Öngyilkosság, vagy gyilkossági kísérlet? Vajon hová tűntek a bizonyítékok? A személyiségi jogok védelmezése, avagy álnok cselszövés egy keresztény iskola ellen? Sally Beth Roe, a fiatal, magányos lány, a kiégett „hippimaradvány” meglepő és bizarr események forgatagában találja magát. Életét mentve menekül, miközben gondolataiban felelevenedik sötét múltja. Az izgalmas események sora, Sally Roe futása önmaga és üldözői elől sokunkat rádöbbenthet útkeresésünk buktatóira, korábbi életcéljaink hiábavalóságára. Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége 92% Az Amerikai Egyesült Államokban nagy sikert aratott könyv szinte kézzel fogható és a bibliai világképpel teljes összhangban álló módon mutatja be az embereket körülvevő szellemvilágot: a démonokat és az angyalokat. Bepillantást nyerünk a szellemi harc valóságába, meggyőződhetünk az ima szükségességéről és erejéről. A regény hatására keresztények millióinak újult meg az imaélete. A cselekmény annyira izgalmas, hogy a legjobb krimikkel is felveheti a versenyt, a témáról pedig bátran elmondható: ilyen még nem volt! [Hidden Content]2 points
-
Elizabeth M. Ward - A diétázás bibliája Az alacsony szénhidráttartalmú diétázás napjainkban rendkívül népszerű. Felvetődik a kérdés, a számos diétafajta közül melyik felel meg önnek legjobban? Továbbá miként illesztheti be az alacsony szénhidráttartalmú étrendet mindennapi életébe, és ami mindennél fontosabb, hogyan fogyhat legtöbbet ezzel a diétával egészségének kockáztatása nélkül? Mindezekre választ kap a könyvből, amely alapvető útmutatásként szolgál mindazoknak, akik meg szeretnének próbálkozni az alacsony szénhidráttartalmú diétázással, valamint azoknak, akik a lehető legideálisabb testsúlyt kívánják elérni. A diétázás bibliája segít önnek: – megérteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás alapjait; – megismerni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás lehetőségeit népszerű diétázási programok segítségével; – beilleszteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást a mindennapokba; – kibővíteni az alacsony szénhidráttartalmú ételek választékát, több száz élelmiszer szénhidrát-, rost-, kalória-, fehérje, zsír- és telítettzsír-mutatójának a közlésével; – élvezhetővé tenni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást több mint 150 ízletes, alacsony szénhidráttartalmú recepttel. pdf 2005 23mb [Hidden Content]2 points
-
Cseke Lajos – A Kárpátok farkasai sorozat *** Cseke Lajos: Csiglemező (A Kárpátok farkasai sorozat 1.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2018, 2022 Valamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák elől, harcba is szállnak mellette. Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok. A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére. S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére… Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételű történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincselően mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környező népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait. Cseke Lajos: Hosszúhíd (A Kárpátok farkasai sorozat 2.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2019, 2022 A Csiglemezőből megismert északi származású, de a székelyek között, Székelyországban felnövő Keménd a csiglemezei csata után Somogyországban telepedik le tizedével. A kis közösség szépen gyarapodik, megveti lábát, gyökeret ereszt a Vas-hegy mellett. Egy napon azonban vendégük érkezik: Tokaj, a magyar táltos, és a székelyek élete fenekestül felfordul. Keménd előbb Öttorony városát kémleli ki a táltos társaságában, majd azt a feladatot kapja, hogy a dél felé elterülő mocsarakon átvezető Hosszúhíd fő erődjét, Brangna, vagy ahogy a magyarok mondják: Branya vezér várát fürkéssze ki. Árpád fejedelem ugyanis újabb hódításokra készül. Meghal Arnulf keleti frank király, a morva birodalmat belharcok gyengítik meg, minden adott ahhoz, hogy a törzsek megnyissák dél felé, Konstantinápoly felé az utat. A Brangna várából visszatérő Keménd beszámol Árpád fejedelemnek a látottakról, aki egy a magyarokhoz csatlakozott másik törzs, a kabarok körmönfont ravaszságáról híres vezére, Aba nagyúr alá rendeli a székely tizedfőt. Több tízezres magyar sereg indul Brangna elfoglalására, és a harcból a székelyeknek is ki kell venniük a részüket – sokszor a legelső sorban… Cseke Lajos: Szakajtott virágok (A Kárpátok farkasai sorozat 3.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2020 A Csiglemezőből és a Hosszúhídból megismert északi származású, de a székelyek között, Székelyországban felnövő Keménd Branya vezér várának elfoglalása után visszatér Vas-hegy (ma Zengő) közeli falujába. Az Árpád vezértől kapott sókereskedelmi jognak köszönhetően, ha nem is veszélyektől mentesen, de éveken át biztos jövedelmet szereznek, emberben, jószágban gyarapodnak. A béke azonban nem tart sokáig. Árpád nagyfejedelmet megmérgezik és Gyermek Lajos keleti frank király hatalmas sereggel tör az országra. Minden fegyverforgató férfinak hadba kell vonulnia a nyugati gyepű megvédésére az új nagyfejedelem, Tarhos seregében. Keménd százada ismét a kabar Aba vezér parancsnoksága alá kerül, és azt a feladatot kapják, hogy éjjel-nappal zaklassák a Duna mentén felvonuló német seregeket, hogy azok megfogyatkozva és elcsigázottan vehessék fel aztán a harcot Tarhos főseregével. A székelyek kitesznek magukért, sikerrel alkalmazzák évszázados, hagyományos könnyűlovas harcmodorukat az ellenség lovassága és gyalogsága ellen, ám a győzelmeiknek mindig ára van: a század egyre fogy, a harcosok egyre fáradtabbak, egyre inkább belefásulnak a harcba. A mai Pozsony előterében sorra kerülő végső nagy ütközetben pedig olyan áldozatot kell hozniuk a győzelemért, amilyet talán még soha… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,27 MB [Hidden Content]2 points
-
Paullina Simons-A bronzlovas (A bronzlovas 1.) Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták. A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel. Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel. A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla. Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti mű Paullina Simons: The Bronze Horseman Eredeti megjelenés éve: 2001 1940-es évek 2. világháború 20. század amerikai szerző család családregény erotikus háború halál katonai megszállás kortárs magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió tél testvérek történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 872 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633994863 · Fordította: Farkas János -------- Paullina Simons-Tatjána és Alexander (A bronzlovas 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Szenvedélyes és káprázatos szerelmi történet A bronzlovas Oroszországban született írójától. Tatjánának tizennyolc évesen és várandósan, csodával határos módon sikerül nyugatra menekülnie a háború sújtotta Leningrádból, abban a hiszemben, hogy megözvegyült. Ám férjét, Alexander Belov őrnagyot, a Szovjetunió sokszorosan kitüntetett hősét letartóztatta Sztálin hírhedt titkosrendőrsége, és jelenleg éppen a kivégzésére vár hazaárulásért és kémkedésért. Tatjána új életet kezd Amerikában. A háború utáni New Yorkban olyan munkát és barátokat talál, és olyan élet vár rá, amilyenről álmodni sem mert. A gyász elől azonban nem menekülhet, és egyre hallja Alexander hívó szavát. Mindeközben Alexander élete nagyobb veszélyben van, mint valaha. A férfi, aki amerikainak született, de már fiatalon Oroszországban rekedt, a Vörös Hadseregben szolgál, és a túlélés reményében szovjet állampolgárnak adja ki magát. Neki még nem ért véget a háború, de Oroszország esetleges győzelme vagy veresége egyaránt a biztos halált jelenti számára. A történelmi regények mesteri tollú írónője, Paullina Simons egy földrészeken, korszakokon és az emberi érzelmek teljes skáláján átívelő útra visz minket. Szívbe markolóan gyönyörű szerelmi történet, ami még sokáig bennünk él azután is, hogy elolvastuk a könyvet. Éld át a fordulatait! Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti mű Paullina Simons: Tatiana and Alexander Eredeti megjelenés éve: 2003 1940-es évek 2. világháború 20. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző családregény férfi főszereplő Gulag háború kórház magyar nyelvű női főszereplő Oroszország regény romantikus sorozat része Szovjetunió történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2021 648 oldal · ISBN: 9789635611065 · Fordította: Farkas János letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Internet Download Manager v6.42 Build 18 Final 15MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás magyar nyelvű felületó I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 18 (Released: July 31, 2024) Resolved the problem that caused "403 Forbidden" error. For fixing the problem in all cases, all users are also required to update to 6.42.15 version of "IDM integration module" extension in their browsers Fixed a bug that caused Windows Explorer to crash [Hidden Content] jelszó:internet1 point
-
Ken McClure - Biológiai fegyver Az iraki határon egy férfit baleset ér. Betegségét a himlőoltás által kiváltott reakció okozta. De miért oltották be az irakiak az embereket egy olyan járványos betegség ellen, mely már 20 éve hivatalosan eltűnt a föld színéről? Egy fiatal iraki diák , aki Edinburgh-ben készíti doktori értekezését, minden ok nélkül öngyilkosságot követ el. Dewar nyomozó, a himlővírus alkotórészei után kutatva rájön, hogy a titkosszolgálat emberei zsarolták a diákot. Váratlanul himlőjárvány tör ki Edinburgh egyik körzetében. Egyre több a halálos áldozat, a körzetben zendülés fenyeget. Dewar versenyt fut az idővel: meg kell fékeznie a járványt s meg kell akadályoznia, hogy a vírus az ellenség kezébe kerüljön. [Hidden Content]1 point
-
Kevin J. Anderson & Rebecca Moesta: Az elhagyottak (Ifjú Jedi lovagok sorozat 3.) Eredeti cím: The Lost Ones Eredeti kiadó: Berkley, New York Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Az elhagyottak Magyar kiadó: LAP-ICS, Debrecen Magyar kiadás éve: 1997 Fordította: Szegi György Játszódik: a Yavini csata után 23 évvel. Akkor születik, amikor a Birodalom elpusztult és új reményeket hozott a Köztársaság. Han Solo és Leila hercegnő ikergyermekei tizennégy évesen kerültek Luke Skywalker jedi akadémiájára, a Yavin negyedik holdjára, ahol megkezdődött a kiképzésük. A kiképzés szünidejében, Jacen és Jaina ismét találkoznak régi barátjukkal, Zekkel, a szülőbolygójuk utcáin csavargó árvával. A vad, szabad Zekk sohasem törődött a világ dolgaival… egészen mostanáig. De látja, hogy barátai mennyire megváltoztak, milyen sokat tanultak. Hozzájuk képest ő csak egy elkallódott fiú. Egy nagy hatalmú teremtmény azonban felfigyel a benne rejlő képességekre. Valaki, aki jól ismeri a szégyent, az irigységet, és tudja miként lehet felhasználni ezeket az érzéseket. Tisztában van vele, mennyire csábító az erő sötét oldala, ha az embernek nincs veszítenivalója. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,15 MB [Hidden Content]1 point
-
Floral Carver – Égj velem! Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2023 Elena Wilson három éve él mély gyásszal a szívében. Élete egyetlen célja, hogy boldogságban nevelje fel gyönyörűséges ikreit, akik fő támaszai az elmúlt évek gyötrelmes túlélésének. Adam Gilbert már nyolc évesen megtapasztalta: a túlélésnek ára van! Tűzoltóként a legfőbb célja, hogy bebizonyítsa, nem hiába menekült meg a tűz markából, és minden egyes nap csakis a harc élteti. Mi történik, ha két megtört élet útjai keresztezik egymást? Vajon képesek lesznek megbízni a másikban? A múlt szövevényes hazugságai lépésről-lépésre bontanak le minden falat, s ami szilárd alapnak tűnt, talán a legnagyobb fájdalmat ígéri. Egy dolog biztos: a vér a legerősebb kötelék a világon! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,98 MB [Hidden Content]1 point
-
Szemán Zoltán – A sárkány lánya Kiadó: Magánkiadás Kiadás éve: 2017 Ez a történet leginkább amolyan 'felnőtt mese-fantasy elemekkel'. A fiatal, kispénzű és kissé cinikus lovag (Sir Richard) leszolgálta idejét a király seregében és úton van haza, korhely és költekező apja kastélyába, a messzi északra. Az egyik faluban, ahol útja során megszállt, furcsa megbízatást kap a falu elöljárójától – meg kell ölnie egy sárkányt… mint kiderül ez nem egy hétköznapi sárkány… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,78 MB [Hidden Content]1 point
-
Kelly Rimmer - A varsói árva 94% New York Times bestseller 1942-ben a tizennégy éves Elżbieta Rabinek örökbefogadó szüleivel és a nagybátyjával él Varsóban. Bár ő maga is átélt már szörnyűségeket, amelyekről azóta sem tud beszélni, mégis naiv azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a gettóban néhány háztömbnyire az otthonuktól. Amikor azonban találkozik a szomszédban élő Sarával, aki azon dolgozik, hogy zsidó gyerekeket csempésszen ki a gettóból, Elżbieta számára világossá válik, hogy neki is segítenie kell. A tizenhat éves Roman Gorka a gettóban él szüleivel, kilencéves testvérével és kishúgával. Mindannyian éheznek, ezért meg kell hozniuk a legszörnyűbb döntést: le kell mondaniuk a legkisebb gyerekről, hogy ezáltal megmenthessék az életét. A mérhetetlen kilátástalanság és elkeseredés meggondolatlan tettekre sarkallja, s ezzel veszélybe sodorja önmagát és mindazokat, akik a gettóban élő gyerekek megmentésén fáradoznak. Kelly Rimmer a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője. Ausztráliában él. Regényeit – amelyek összességében több mint 1 millió példányban keltek el szerte a világon – eddig több mint húsz nyelvre fordították le. „Szívszorító regény… az életről, az ellenállásról, a túlélésről és a szerelemről. Lebilincselő olvasmány.” – Lisa Wingate, az Elrabolt életek szerzője 2. világháború ausztrál szerző magyar nyelvű regény Varsó > Libri, Budapest, 2022 424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634339465 · Fordította: Borbély Judit Bernadett > Libri, Budapest, 2022 424 oldal · ISBN: 9789636040154 · Fordította: Borbély Judit Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
Péter Katalin - Házasság a régi Magyarországon Péter Katalin ebben a könyvében azzal a meglehetõsen elterjedt nézettel vitatkozik, miszerint a hagyományos társadalmak tagjai érzéketlen fatalisták voltak. Bemutat nõket, akik boszorkánytól kérik, hogy varázsolja szerelmessé a férjüket, és férfiakat, amint beteg feleségüket látogatják, mert orvosasszonyra bízták õket. Sok forrás adatai alapján írja le a jó házasság társadalmi normájának érvényesülését, valamint ugyancsak sok forrás segítségével a norma sérelmeit. A könyv különös érdekessége az, hogy egyszerre szól hatalmas várak és falusi kis házak lakóiról. pdf 1mb [Hidden Content]1 point
-
Eötvös Károly-A Bakony 1-2 Az "Utazás a Balaton körül" és a „Balatoni utazás vége” sikere indította el a szerzőt arra, hogy a Balaton-könyvekből már megismert élvezetes, adomázó stílusában bemutassa tágabb hazája, a XIX. századi Bakony-vidék ismert-ismeretlen történeteit, szereplőit, életét is. Betekintést nyerhetünk a híres bakonyi betyár, Sobri Jóska és legényei történetébe. Ráeszmélhetünk az indulatokkal-tettlegességgel kísért 1840-es vármegyei tisztújítást látva, hogy nem csak manapság használnak fel minden eszközt a politikai ellenfelek a választási győzelem érdekében. Megbizonyosodhatunk, hogy a kolera idején jobb a somlai bor, mint a herbatea. Elénk tárul a bakonyi kanász, fafaragó, taplószedő élete, a cifraszűr története, Kossuth gyermekeinek bújtatása, a vármegyei nemes urak gondolkodása, és sok-sok derék magyarság. A Bakony vad rengetege minden időben vonzotta a bujdosókat, szegénylegényeket, s mint ilyen, az idegen hatalommal szembenállónak menedéket nyújtó vidék volt a magyar köztudatban. Láthatjuk, e vidéken az egyszerű emberek, s a nemesek is még inkább nyakas magyarok, mint máshol. A történetekben, gesztusokban végig érezhető a nemzeti büszkeség, a „labancokkal” szembeni megvetés, a jobbra érdemes magyar nemzet szabadság utáni vágya. Eötvös betartja a könyvben alábbi ígéretét: „Fogadásom tartja, hogy gondolataimat megörökítem, melyeket bennem a Bakony támasztott. Nem természetét írom le, hanem népét, azt a jó, igaz magyar népet, amint tartja faját, nyelvét, hazáját és alkotmányát, s amint él és munkál vidáman és szabadon, s hódít jó kedvével, s lelkének magyar nemességével.” 19. század anekdota helytörténet korrajz magyar nyelvű magyar szerző online olvasható > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2012 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------1 point
-
Nagy magyarország-receptkönyve Barangolás Nagy-Magyarországon Klemi 271. 17 Alföldi csirkeleves A kb. 1 kg-os csirkét 8 részre vágjuk és tisztított, karikákra vágott vegyes zöldséggel (sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, gomba), feltesszük főni. Sóval, szemes borssal, 1/2 fej vöröshagymával és 1 csomag kötözött petrezselyemmel ízesítjük. Amikor a hús félig megpuhult, akkor a vagdalt hússal megegyező húspépből kis gombócokat formálunk, és a levesben kifőzzük. Ez egyben a levesbetét is. Tálaláskor tejfölre szedjük. Alföldi fehér teaszalonna letöltés [Hidden Content] -1 point
-
Venesz József, Turós Emil - A szakácsmesterség kézikönyve Az elmúlt tizenöt évben a vendéglátási és étkezési szokásokban bekövetkezett fejlődés lényegesen megváltoztatta a vendéglátóiparral szemben támasztott követelményeket, a vendéglátóipari termelés jellegét és feltételeit. A két ismert szerző legújabb szakkönyvében az új követelményeknek megfelelően a táplálkozástudomány eredményeire támaszkodva tárgyalja a táplálkozási, az értékesítési és a termelési ismereteket. Külön fejezetek szólnak a termelés-értékesítés kapcsolatáról, az élelmi anyagok feldolgozásáról és az ételkészítési műveletekről. A könyv mintegy 2600–2700 receptet tartalmaz, amelyek között a magyar konyha specialitásai mellett megtalálhatók a nemzetközi gasztronómia legismertebb ételei is. Az egyes fejezetek ételcsoportonként a legjellemzőbb ételeket tartalmazzák, anyaghányadokkal és teljes technológiai leírásokkal, a rövidebb – anyaghányadok nélküli, csak a legszükségesebb technológiai leírásokkal közölt – receptek pedig az ételválaszték bővítéséhez és variálásához nyújtanak lehetőséget. Igen érdekesek a nemzetközi gasztronómiával foglalkozó fejezetek, amelyek – a magyar konyha jellegzetességei mellett – a nemzetközi gasztronómia általános szabályairól, a különböző népek jellegzetes étkezési szokásairól, speciális ételeiről adnak áttekintést. A kötet nemcsak a magyar konyha hagyományait őrző alapkönyv, hanem egyben a jelen és a jövő vendéglátásának feladatait segítő, a szakemberek számára korszerű, sokrétű, átfogó ismereteket nyújtó munka. pdf 42mb [Hidden Content]1 point
-
Trailmakers High Seas-CODEX Developer: Flashbulb Publisher: Flashbulb Genre: Action, Adventure, Racing, Simulation Size: 4.27 Gb Description: Build a car, a plane, a boat or maybe a… carplaneboat? With Trailmakers intuitive builder, it is as easy as snapping together real building blocks. Take your machines on dangerous exploration missions, breakneck rally races, or go to the sandbox and build that hovercraft you have always dreamt about. Install: – Extract – Burn or mount the .iso – Run setup.exe and install – Copy crack from CODEX dir to installdir – Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 64 Bit • Processor: i5-4440 (3.1 GHz quad-core) • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GTX 660 • DirectX: Version 11 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 5 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00