Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 08/01/2024 in all areas
-
Kerekes Dóra - Diplomaták és kémek Konstantinápolyban Korunk egyik építőköve az információ, amely nélkül nem létezne média, könyvek, de kapcsolati hálók sem, nem lenne tőzsde, nem működne a gazdaság, más szegmensekről nem is beszélve. A digitális társadalom korában információhoz jutni gyorsan és könnyen lehet, a nehézséget inkább az jelenti, hogy túl sok, egymásnak gyakran ellentmondó értesülés birtokába kerülünk, amelyek között a valóság megismerése egyre nehezebbé válik. Nagyon hasonló problémákkal küzdött a kora újkor embere. A könyvnyomtatás feltalálását követő információrobbanás, az uralkodók és államok információéhsége, a köz érdeklődése mind abba az irányba hatottak, hogy Európa országai hatékony információszerző tevékenységet folytassanak a számukra politikailag vagy gazdaságilag fontos területeken. Ehhez a hivatalos formát, az állandó követségek ekkorra kiforró rendszerét, de az illegális megoldásokat, azaz a kémkedést is igénybe vették. A hírszerzés egyik központja a kora újkori világ egy sokszínű, hol ázsiainak, hol európainak tekintett városa, Konstantinápoly volt. Minden fontosabb uralkodó és állam tartott itt informátorokat, vagy szerzett be innen híreket. Milyen lehetett ebben a városban élni? Hogyan tudtak egy idegen, vallásilag és kulturálisan tőlük távol álló világban az európaiak hatékonyan működni, információt szerezni? Hogyan vált ez a világ mind kevésbé idegenné a kontinens hatalmai előtt? Kik voltak a kémek és hogyan dolgoztak mintegy háromszáz évvel ezelőtt? És az oszmánok? Tettek valamit a kémek ellen? Erről szól ez a kötet. pdf 2010 22mb [Hidden Content]8 points
-
„Nekünk mégis Mohács kell...”-II. Lajos király rejtélyes halála és különböző temetései Az Országos Széchenyi Könyvtárban 2015. augusztus 29-én megrendezett tudományos szimpóziumon elhangzott előadások szerkesztett és bővített kiadása. 2016 pdf 49mb [Hidden Content]7 points
-
6 points
-
Joachim de Posada és Ellen Singer - Késleltetett jutalom, Ne edd meg rögtön a pillecukrot! „A Késleltetett jutalom nem csupán szellemi ínyencfalat, hanem a hosszú távú siker biztos receptje is." Harvey Mackay, a Cápák közt sértetlen, avagy a kapitalizmus iskolája című New York Times-sikerkönyv szerzője Mi különbözteti meg a jövő sikerembereit a többiektől? Egyetlen egyszerű döntés, amely megkétszerezte gazdagságukat… „Igazán remek olvasmány, lebilincselő történet és sorsfordító tanulság! Minden gyerekemnek beszerzek belőle egy példányt!" dr. Tony Alessandra, a The Platinum Rule (Platinaszabály) és a Charisma (Karizma) szerzője „A sikeres emberek tudják, hogy ha be akarod teljesíteni valódi vágyadat, akkor el kell hárítani az első körben felkínált jutalmakat. Joachim de Posada lebilincselő stílusban tanít meg mindnyájunkat arra, miként mondhatjuk ki, »köszönöm, nem kérem mindent vittem! pdf 2014 40mb [Hidden Content]5 points
-
Elizabeth M. Ward - A diétázás bibliája Az alacsony szénhidráttartalmú diétázás napjainkban rendkívül népszerű. Felvetődik a kérdés, a számos diétafajta közül melyik felel meg önnek legjobban? Továbbá miként illesztheti be az alacsony szénhidráttartalmú étrendet mindennapi életébe, és ami mindennél fontosabb, hogyan fogyhat legtöbbet ezzel a diétával egészségének kockáztatása nélkül? Mindezekre választ kap a könyvből, amely alapvető útmutatásként szolgál mindazoknak, akik meg szeretnének próbálkozni az alacsony szénhidráttartalmú diétázással, valamint azoknak, akik a lehető legideálisabb testsúlyt kívánják elérni. A diétázás bibliája segít önnek: – megérteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás alapjait; – megismerni az alacsony szénhidráttartalmú diétázás lehetőségeit népszerű diétázási programok segítségével; – beilleszteni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást a mindennapokba; – kibővíteni az alacsony szénhidráttartalmú ételek választékát, több száz élelmiszer szénhidrát-, rost-, kalória-, fehérje, zsír- és telítettzsír-mutatójának a közlésével; – élvezhetővé tenni az alacsony szénhidráttartalmú diétázást több mint 150 ízletes, alacsony szénhidráttartalmú recepttel. pdf 2005 23mb [Hidden Content]5 points
-
Ken Weber – Ötperces rejtélyek otthonülő detektíveknek Eredeti cím: Five-Minute Mysteries Eredeti kiadó: Running Press Book Publishers Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Ötperces rejtélyek otthonülő detektíveknek Magyar kiadó: Új Vénusz, Budapest Magyar kiadás éve: 1991 Fordította: Nemes István Legyen Ön is amatőr nyomozó! Mindehhez ki sem kell mozdulnia kedvenc karosszékéből. Figyelmesen olvassa el a történeteket, és próbáljon válaszolni a végén feltett kérdésekre! Ha mindegyikre helyesen válaszolt, akkor Ön a második Sherlock Holmes, és ne habozzon azonnal egy magánnyomozó irodát nyitni. Kliensei bizonyára roppant elégedettek lesznek a munkájával. Ellenkező esetben sincs semmi oka az elkeseredésre, hiszen a történetek akkor is remek kikapcsolódást nyújtanak az Ön számára, ha rögtön utánuk elolvassa a megfejtésüket is. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,31 MB [Hidden Content]5 points
-
C. G. Jung - A lélektani típusok általános leírása Carl Gustav Jung (1875-1961) Freud mellett századunk talán legnagyobb pszichológusa 1921-ben keszült el nagy terjedelmű „A lélektani típusok” című könyvével, melynek összefoglaló, 10. fejezetét tartjuk most kezünkben. Ez a summázó rész önálló műnek is beillik, amit egyértelműen jelez, hogy a mester 13 000 oldalas életművét 3000 oldalon bemutató Grundwerke tudós szerkesztőbizottsága ebben az egy esetben tekintette megengedhetőnek teljes tanulmány, illetve könyv helyett csupán egy rész bevalogatását. Mi C. G. Jung lélektanának elsőrendű jellemző törekvése? H. Barz, a zürichi Jung Intézet elnöke így ír erről: „…az én-tudat az egyetemes tudattalanból ered, s változatlanul abban gyökerezik. A tudat és a tudattalan viszonyát Jung pontosan fordítva látja, mint Freud: míg Freudnál a (szemelyes) tudattalan a tudatból kiinduló elfojtás produktuma, Jung a tudatot a (kollektív) tudattalan sarjadékának tekinti. Ennek igen-igen messzemenő konzekvenciái vannak. Mert az ember testi-lelki egészségét illetően minden azon fordul meg, hogy a tudat ne tokozódjék be csalóka autonómiajába, hanem mindig újra visszakapcsolódjék eredetébe, a tudattalanba. Ezért minden jungi pszichoterápia legfontosabb törekvése, hogy valós, eleven és gyümölcsöző kapcsolatot segítsen elő az én-tudat és a tudattalan között. Ezzel szükségképpen együtt jár az egyetemes tudattalan lehetőleg átfogó kutatása, aminek célja azonban nem a tudattalan vak dicsőítése, amint Jung egyes kritikusai vélték, hanem éppen ellenkezőleg, a tudat fejlesztése és biztosítása." A svájci pszichológiaprofesszort – írja e kötet fordítója, jegyzetelője és utószavának írója, Bodrog Miklós „a legpozitívabb értelemben látnoki tudósnak nevezhetjük (…) Tudományának kútjából az meríthet igazán, akinek vödrén elég hosszú a kötél." pdf 1994 36mb [Hidden Content]4 points
-
Internet Download Manager v6.42 Build 18 Final 15MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás magyar nyelvű felületó I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 18 (Released: July 31, 2024) Resolved the problem that caused "403 Forbidden" error. For fixing the problem in all cases, all users are also required to update to 6.42.15 version of "IDM integration module" extension in their browsers Fixed a bug that caused Windows Explorer to crash [Hidden Content] jelszó:internet4 points
-
Ken Grimwood – Időcsapda Eredeti cím: Replay Eredeti kiadó: William Morrow, New York Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Időcsapda Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Fábián István Jeff Winston éppen a feleségével beszélt telefonon, mikor utolérte a halál… A telefon kiesett a kezéből és összetörte az üvegből készült papírnehezéket az asztalon. A törölt üvegen keresztül még látta a könyvespolcra helyezett digitális óra vörös számjegyeit: 88., Okt. 18., du. 1:06 Aztán már nem volt több kínos gondolata, ahogy öntudata teljesen megszűnt létezni. Jeff nem kapott levegőt. Természetesen nem tudott levegőt venni: halott volt. De ha halott volt, honnan tudta, hogy nem kap levegőt? Egyáltalán: honnan tudott bármit is? Elfordította a fejét a felgyűrt takaróról és lélegzett. Áporodott, nedves, saját izzadtságától terhesen levegőt. Szóval mégsem halott. …a Newsweek egy száma is az asztalon volt, címlapsztoriként a nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer visszavonulásával. 1963., május 6-i száma. Jeff megigézetten bámult a számokra, remélve, hogy valami racionális magyarázatot találhat. Nem sikerült. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,36 MB [Hidden Content]2 points
-
C. G.Jung - Az ember és szimbólumai Álom és valóság csodás találkozását örökíti meg e kötet, mely nemcsak az önmagunkról szóló ismeretek új tartományait csatolja a már kialakult világképünkhöz, hanem lényeglátó és élvezetes összefoglalását is adja századunk egyik legnagyobb pszichológusa, Carl Gustav Jung gondolatrendszerének. Jung kapcsolódása a freudi tanokhoz közismert. Kevesen tudják viszont, mi az a nagyon lényeges különbség, mely a két tudós mentalitása között megmutatkozik. Freud számára az álom vágyteljesítés, ezzel szemben Jung az álmokban a „tudattalan önkifejezéseit" véli felfedezni. Az álomszimbólumok véleménye szerint egy olyan psziché megnyilvánulásai, amely a tudatos lélek felügyeletén kívül esik. Az organikus és pszichés növekedés elveiben nincs különbség. „Amint a növény virágot hajt, úgy hozza létre a lélek a maga szimbólumait. Minden álom ennek a folyamatnak a bizonyítéka." A kötet az egyes szimbólumok értelmezése, és eredetének bemutatása mellett az egyetemes kultúrtörténetet átfogó kalauzként is szolgál. pdf 20mb [Hidden Content]2 points
-
Carl Gustav Jung - Gondolatok az életről és a halálról „C. G. Jung (1865-1961) a modern lélektan egyik nagy alakja, a modern pszichoanalitika megalapítója. Gondolatait, amelyek tematikus csoportosításban jelennek meg sorozatunkban, azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a jungi életmű segítő üzenete könnyebben eljusson a válságokkal, problémákkal küzdő mai emberhez, és minél több ember számára valósulhasson meg a termékeny eszmecsere századunk egyik bölcs öregjével.” „A halál a lélek számára ugyanolyan fontos, mint a születés, s ugyanúgy, mint a születés, integráns része az életnek.” pdf 7mb 1997 [Hidden Content]2 points
-
Rosemary Sutcliff: A sas A kilencedik légió bevonul Észak-Britannia ködébe, és soha többé nem látják őket. Négyezer ember tűnik el nyomtalanul, és a Sas-hadijelvény elvész. Ez a rejtély megoldatlan maradt mind a mai napig… Marcusnak kell kiderítenie, hogy mi történt az apjával, aki a légiót vezette. Így hát nekivág az ismeretlennek, és olyan veszélyes küldetésre indul, ahonnan senki sem várja vissza élve.A Sas a 20. század egyik legkiemelkedőbb ifjúsági sorozatának első kötete, mely világszerte több mint egymillió példányban talált gazdára. A Római Birodalom korában játszódó történetből Kevin Macdonald forgatott filmet, melyet a hazai mozik is műsorukra tűztek. [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: Az ezüstág Erőszak és nyugtalanság söpör végig Britannia római provincián. Az uralkodót letaszítják trónjáról, és egy zsarnok veszi át a helyét. Két fiatalember, a római légió tisztje és sebésze titkos ellenállást szervez, míg Constantinus császár csapatai partra nem szállnak a brit szigeten. Az ellenállók a legendás, sast formázó régi légionáriusjelvény alatt sorakoznak fel a végső összecsapásra, hogy minden áron megvédjék Róma becsületét… „Az ezüstág” izgalmas és magával ragadó regény, Rosemary Sutcliff ókori sorozatának második darabja, a nagy sikert aratott első epizód, „A Sas” önállóan is élvezhető folytatása [Hidden Content] Rosemary Sutcliff: A lámpás hordozói A római sereg utolsó egységei hajóra szállnak, és örökre elhagyják Britanniát: a cserbenhagyott országot polgárháború és szász megszállás fenyegeti. Aquila, a fiatal tiszt dezertál a seregből, hogy visszatérjen a családjához, ám a szász martalócok megtámadják és elpusztítják az otthonát, ő maga pedig fogságba esik és rabszolgává lesz. Küzdelmes és kemény évek következnek Aquila számára, melynek során előbb a szabadságát igyekszik visszanyerni, majd csatlakozik az ifjú uralkodó, Ambrosius köréhez, akinek az a célja, hogy a régi Róma örökségéből az új Britannia megszületését segítse elő… „A lámpás hordozói” lebilincselően izgalmas történet, mely elnyerte a legjobb ifjúsági regénynek járó rangos Carnegie Medal irodalmi díjat. A két nagy sikerű kötet, „A Sas” és „Az ezüstág” után ez a harmadik és egyben befejező része a római kori Britanniában játszódó regénysorozatnak. [Hidden Content]2 points
-
Mark Logue - Peter Conradi: A király beszéde A 20. század első évtizedeiben valaki megmentette a brit királyi családot – nem a miniszterelnök és nem is a canterburyi érsek, hanem egy Lionel Logue nevű, szinte ismeretlen, autodidakta beszédtanár, akit a harmincas években az egyik újság elhíresült cikke úgy nevezett, hogy „a sarlatán, aki megmentett egy királyt”. Logue nem született brit arisztokratának, de még csak angolnak sem – tősgyökeres ausztrál közember volt. Mégis ennek a barátságos társasági embernek sikerült minden külső segítség nélkül az egyik legnagyszerűbb brit királyt faragnia az ideges, kevés beszédű yorki hercegből, miután annak fivére, VIII. Edward 1936-ban leköszönt a trónról, mert beleszeretett Mrs. Simpsonba. Lionel Logue és a leendő VI. György király nem mindennapi kapcsolatának mindeddig ismeretlen történetét Logue unokája írta meg, kizárólag nagyapja, Lionel naplójegyzetei és archív dokumentumok alapján. Rendkívüli megvilágításban tárul elénk a két férfi meghitt barátsága és az a kulcsszerep, melyet a király felesége, a néhai anyakirálynő, Erzsébet királyné játszott kettejük összeboronálásában, aminek az volt a célja, hogy megmentse férje hírnevét és trónját. A király beszéde – Hogyan mentette meg egyetlen ember a brit monarchiát megdöbbentő bepillantást enged egy privát világba. Soha ilyen személyes képet nem rajzoltak még a brit monarchiáról – annak legmélyebb válsága idején – egy ausztrál közember szemszögéből nézve, aki büszke volt rá, hogy szolgálhatja – és megmentheti – királyát. A könyvből 2010-ben készült film Colin Firth, és Geoffrey Rush főszereplésével. [Hidden Content]2 points
-
Roald Dahl: Boszorkányok Gyerekmesékben a boszorkányok mindig fura, fekete kalapot és fekete köpönyeget viselnek, valamint seprűnyélen lovagolnak. Ez azonban nem egy gyerekmese, itt most az igazi boszorkányokról lesz szó.A legfontosabb dolog, amit az igazi boszorkányokról tudni kell, a következő. Nagyon figyeljetek, és sose felejtsétek el, amit most mondok.Az igazi boszorkányok hétköznapi ruhákat hordanak, és nagyon hasonlítanak a hétköznapi nőkhöz. Hétköznapi házakban élnek, és hétköznapi állásuk van.Ezért olyan nehéz nyakon csípni őket.Roald Dahl a Meghökkentő mesék írójaként vált közismertté, de Nagy-Britanniában és világszerte gyerekkönyveivel lett igazán népszerű. Ezek a könyvek azonban nemcsak a gyerekek számára, hanem a felnőtteknek is jó szórakozást nyújtanak. Lebilincselő történeteit mesterien szövi át humorral, bájjal és bölcsességgel, de a meghökkentő fordulatok itt sem maradhatnak el. Roald Dahl-t Nagy-Britannia legnépszerűbb szerzőjének választották meg, Boszorkányok című könyve 1983-ban pedig elnyerte a Whitbread-díjat, mely elismrés a legjobb kortárs brit szerzőt illeti meg. A könyvből 1990-ben készült film Angelica Huston, és Rowan Atkinson főszereplésével. [Hidden Content]2 points
-
James Hilton: A kék hold völgye Titokzatos tibeti pilóta eltérít egy repülőgépet, és leszáll vele valahol egy ismeretlen, hóborította síkságon. A repülőgép utasai – nők, férfiak, angolok, amerikaiak – végül egy kolostorba kerülnek, civilizált körülmények közé, távol a háború felé rohanó világ eseményeitől. Csak fokozatosan derül ki, hogy elrablásukat megtervezték, s az is, hogy a kolostor lakói szinte az időn kívül élnek, s arra készülnek, hogy a pusztulás után újra közkinccsé tegyék az emberiség örök értékeit, segítsenek a világ átrendezésében. Az utasok vérmérséklete azonban különböző. Van, aki megérti a tervet, s jól érzi magát távol a zűrzavaroktól, de van, aki börtönnek érzi a holdsütötte völgy békéjét, s menekülni akar. Ezektől az emberektől, jellemük kibontakozásáról, szerelmükről, kalandjaikról szól James Hilton szomorkás hangulatú regénye. A könyvből 1937-ben, és 1973-ban is film készült. [Hidden Content]2 points
-
Georges Arnaud: A félelem bére Mit bír az ember? Milyen erőket képes mozgósítani magában, ha úgy érzi, hogy egyedül áll szemben a világgal, és a játszmában az élete a tét? És miféle pokoli indulatok azok, amelyek ebben a játszmában az embert, a legkegyetlenebb önzésre, aljasságra, társak elárulására késztetik? S amelyek tüzében értéktelennek látszik a mások élete, a legközelebbi sorstársak élete is?Ilyen kérdések foglalkoztatták a hányatott életű Georges Arnaud-t, amikor dél-amerikai emlékei nyomán megírta ezt az izgalmas regényt, amely a belőle készült film – és a benne szereplő Yves Montand – révén világszerte milliók élményévé vált.Olajkutak, fúrótornyok, olajvezetékek holdbéli kietlen tájain, trópusi éghajlat alatt játszódik a regény. Egy nemzetközi, véletlenül összeverődött csapat – két pár meg egy tartalék – vállalkozik rá, hogy két teherautóval nitroglicerint szállít egy begyulladt olajkút oltásához. Nitroglicerint, amely ha – ütésre, hőre – felrobban, az ezer dollárért bőrüket vásárra vivő emberekből semmi sem marad. Félelmetes, izgalmas helyzetek váltogatják egymást, amelyek során hőseink megmutatják igazi arcukat, elszántságukat és önzésüket, felvillantják gondolataikat életről, nőkről, szerelemről. A könyvből amerikai filmváltozat is készült 1977-ben Roy Scheider, és Bruno Cremer főszereplésével a félelem ára címmel. [Hidden Content]2 points
-
Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére A félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat – fájdalmas bár – nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez. Az azonos című filmet 1975-ben mutatták be Milos Forman rendezésében, Jack Nicholson, Will Sampson és Louise Fletcher főszereplésével. A film 6 Golden Globe, 5 Oscar és számos más elismeréssel együtt igazi díjesőt kapott. Érdekesség, hogy Kirk Douglas évek óta a filmjogok birtokában volt, de mire megkezdték a forgatást, már túl öregnek érezte magát a főszerephez. Fia, Michael Douglas lett a film producere, aki megkapta érte az első Oscar-díját. [Hidden Content] vagy [Hidden Content]2 points
-
Omega_Babylon + The Dark Side Of the Earth + Kisstadion’87 2024 CD 1 - Babylon + The Dark Side Of The Earth 01 - Babylon.mp3 02 - Hajnali óceán.mp3 03 - Harangok.mp3 04 - Gonosz város.mp3 05 - Holdvirág.mp3 06 - Júdás.mp3 07 - Segíts nekem!.mp3 08 - Utolsó ítélet.mp3 09 - Tower Of Babel (Babylon).mp3 10 - All-Night Man (Fekete pillangó).mp3 11 - Morning Light (Hajnali óceán).mp3 12 - Child In Your Arms (Hallgatag szív).mp3 13 - Lady Moon (Holdvirág).mp3 14 - Home Again (Segíts nekem).mp3 CD 2 - Kisstadion ’87 01 - Nyitány.mp3 02 - Életfogytig Rock And Roll.mp3 03 - Hallgatag szív.mp3 04 - Ezüst eső.mp3 05 - Segíts nekem!.mp3 06 - Babylon.mp3 07 - Nem tudom a neved.mp3 08 - Árnyékember + Gitárszóló.mp3 09 - Léna.mp3 10 - Dobszóló.mp3 11 - A pénz.mp3 12 - Őrültek órája.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
1. Naomi Novik: A végzet iskolája 82% A Solomancia első leckéje: A tanulás még soha nem volt ennyire halálos. A végzet iskolájának neve Solomancia, a mágikus hatalommal bírók tanintézménye, ahol a kudarc szó szerint halált jelent – mígnem egy El nevű lány el nem kezdi feltárni a hely titkait. Itt nincsenek tanárok, nincsen szünidő, nincsenek barátok sem, csak stratégiai szövetségesek. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem engedi a diákjait távozni addig, amíg le nem teszik a záróvizsgát… vagy meg nem halnak. A szabályok csalókán egyszerűek: Ne járkálj egyedül a folyosókon! És óvakodj a mindenütt lesben álló szörnyektől! El azonban különösen alkalmas arra, hogy szembeszálljon az iskola veszélyeivel. Szövetségesei ugyan nincsenek, de sötét hatalma hegyeket képes lerombolni, és milliónyi életet eltörölni. Könnyen legyőzhetné az iskolában cserkésző szörnyeket. A gond csupán az, hogy ez a sötét mágia az összes többi tanulóval is végezne. NAOMI NOVIK, a Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas Rengeteg és a Locus-díjas Ezüstfonás után egy új történettel jelentkezik egy remekül megformált, vonakodó, sötét varázslónőről, akinek az a sorsa, hogy átírja a mágia szabályait. 2. Naomi Novik: Az utolsó tanítvány 89% A Solomanciában El, Orion és a többi diák a végzős évbe kezd bele, amelynek végén baljós árnyként lebeg a záróvizsga réme. Ezt a halálos hagyományt csak kevés diák éli túl, ám El eltökélten hisz benne, hogy az ő csapata sikerrel jár. Ahogy azonban az iskola egyre vérszomjasabbá válik, úgy fogy a remény, és El kénytelen felismerni: néha csak úgy lehet megnyerni a játékot, ha az ember felrúgja a játékasztalt… A végzet iskolájának sziporkázó folytatásában Naomi Novik hősnője, a sötét varázslónő, aki nem akarja használni félelmetes hatalmát, még többet felfed az iskola – és az azon kívüli mágikus világ – titkaiból. 3. Naomi Novik: Arany enklávék 85% A Solomancia harmadik leckéje: A világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni. El barátainak egyre növekvő csapatával mindörökre megváltoztatta a Solomanciát. Most a valódi világba visszatérve meg kell birkóznia mindazzal, amit az iskolában megtudott. Dédanyja sötét próféciája Damoklész kardjaként függ a feje fölött. Valóban El lesz az, aki a világ összes enklávéjára a pusztulást hozza? Miközben El megpróbálja megmenteni igaz szerelmét, fontos leckét tanul meg: a hátborzongató titkot, amelyre az enklávék és a mágikus világ is épülnek. De nem is ő lenne, ha ezt annyiban hagyná… Tomoritve: [Hidden Content]1 point
-
J. R. R. Tolkien – Gondolin bukása Eredeti cím: The Fall of Gondolin Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2018 Szerkeszettte: Christopher Tolkien Illusztrálta: Alan Lee Magyar cím: Gondolin bukása Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Gálvölgyi Judit, Mesterházi Mónika Gondolin, a rejtett város titkát hosszan őrzik annak lakói, ám Morgoth végül alattomban kikémlelteti az odavezető utat, és hatalmas seregével elpusztítja a várost. De vajon ki menekül meg végül, és hol kezdenek új életet a túlélők? Christopher Tolkien apja jegyzeteiből, vázlataiból és történet-töredékeiből állította össze ezt a könyvet, amely mindazt tartalmazza e csodálatos városról, amit egyáltalán tudni lehet. A Gondolin bukásanak megjelenése friss világszenzáció, magyarul most lát először napvilágot Gálvölgyi Judit fordításában. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,81 MB [Hidden Content]1 point
-
Summer Adventure 1-7 (2018-2021) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Mary családja csodálatos nyári kalandon megy keresztül, és úgy döntöttek, hogy különböző helyekre látogatnak el, például közeli strandokra, tengerparti bárokra, és várost néznek. Kedves papagájuk, Charlie és Bella nevű kutyusuk különféle tárgyak összegyűjtésében segítenek nekik. Miközben Mary családja jól érezte magát, nyomát vesztette a kedves kiskutya Bellának, és eltévedt a városban. Segíts Bellának megtalálni a módját, hogy csatlakozzon a családjához. Ahogy mozog a különböző helyszínek között, felfedezheti a kirakós játék és a csodálatos mérkőzés 2 játék megoldásával. Útközben frissítse fel a családot az előttünk álló kihívásra különféle gyümölcscsoportok gyűjtésével, a strandon pedig oldja meg a rejtélyt a használt tárgyak megfelelő kombinációinak megtalálásával. Mary családja csodálatos nyári kalandon megy keresztül. Úgy döntöttek, hogy különböző helyszínekre látogatnak el. Kedves papagájuk, Charlie és Bella nevű kutyusuk különféle tárgyak összegyűjtésében segítenek nekik. Miközben jól érzi magát, Mary családja különböző szép helyeket is ellátogat, például a közeli strandokat, tengerparti bárokat, és városnézésre megy. Mary családja csodálatos nyári kalandon megy keresztül. Úgy döntöttek, hogy különböző helyszínekre látogatnak el. Kedves papagájuk, Charlie és Bella nevű kutyusuk különféle tárgyak összegyűjtésében segítenek nekik. Miközben jól érzi magát, Mary családja különböző szép helyeket is ellátogat, például a közeli strandokat, tengerparti bárokat, és városnézésre indul. Mary családja keresi az utat a gyönyörű szigetre. Új és más helyszíneket fedeznek fel kirakós játék megoldásával. Miközben új helyszínekre készülnek, a fa csempék is akadályozzák a kilátást. Segíts nekik megoldani a csodálatos mérkőzés 2. játékot, és hogy felfrissüljenek, különböző gyümölcscsoportokat kell gyűjteniük. A strandon meg kell oldaniuk a rejtélyt a használt tárgyak megfelelő kombinációinak megtalálásával, mielőtt új, különböző helyszíneket fedeznének fel a puzzle elemek forgatásával. Mary családja csodálatos nyári kalandon megy keresztül. Úgy döntöttek, hogy különböző helyszínekre látogatnak el. Kedves papagájuk, Charlie és Bella nevű kutyusuk különféle tárgyak összegyűjtésében segítenek nekik. Miközben jól érzi magát, Mary családja különböző szép helyeket is meglátogat, például a közeli strandokat, tengerparti bárokat, és városnézésre indul. Élvezze a kihívásokkal teli mahjong rejtvényeket, és takarítsa el a rendetlenséget. Keresse meg a gyönyörű szigethez vezető utat, és fedezzen fel új különböző helyeket a rejtvények megoldásával. Fedezze fel Amerikát! Miközben jól érzi magát a különböző amerikai városok és szigetek meglátogatása közben, felfedezheti annak szellemét és kultúráját is. Állatok fotóit tartalmazó albumokat gyűjthet emlékeinek. Minden szinten két helyszín van, amit érdemes meglátogatni. Tíz különböző minijáték létezik. Két kártyajáték létezik - memória és pasziánsz. A mahjong játékban törölnie kell a táblát: találjon 15 különbséget a jelenetben; játssz rendetlen játékot. Meg kell találnia az egyik végétől a másikig vezető utat, kirakós rejtvények megoldásával új, különböző helyeket kell felfedeznie, fel kell oldania a falapkák blokkolását a csodálatos Match 2 játékban, hogy megtekinthesse a következő helyszíneket, meg kell találnia a különböző állatcsoportok gyűjteményét, meg kell találnia két egyező tárgyat a tábla tisztításához. , forgassa el a rejtvényelemeket új helyek felfedezéséhez. Fedezze fel Amerikát! Miközben jól érzi magát a különböző amerikai városok és szigetek meglátogatása közben, felfedezheti annak szellemét és kultúráját is. Állatok fotóit tartalmazó albumokat gyűjthet emlékeinek. Minden szinten két helyszín van, amit érdemes meglátogatni. Tíz különböző minijáték létezik. Két kártyajáték létezik – memória és pasziánsz. A mahjong játékban törölnie kell a táblát; találjon 15 különbséget a jelenetben; játssz rendetlen játékot. Meg kell találnia az egyik végétől a másikig vezető utat, kirakós rejtvények megoldásával új, különböző helyeket kell felfedeznie, fel kell oldania a falapkák blokkolását a csodálatos Match 2 játékban a következő helyszínek megtekintéséhez, különféle állatcsoportok gyűjteményét kell keresnie, két egyező tárgyat kell megtisztítania a táblát. , forgassa el a rejtvényelemeket új helyek felfedezéséhez. Fedezze fel Észak- és Dél-Amerikát! Miközben jól érzi magát a különböző városokban, felfedezheti annak szellemét és kultúráját is. Állatok fotóit tartalmazó albumokat gyűjthet emlékeinek. Minden szinten két helyszín van, amit érdemes meglátogatni. Tíz különböző minijáték létezik. Két kártyajáték létezik – memória és pasziánsz. A mahjong játékban törölnie kell a táblát; találjon 15 különbséget a jelenetben; játssz rendetlen játékot. Találnod kell egy utat a labirintusból, felfedezned kell új helyeket kirakós rejtvények megoldásával, fel kell oldanod a falapkák blokkolását a csodálatos Match 2 játékban, hogy megnézhesd a következő helyszíneket, meg kell találnod a különböző állatcsoportok gyűjteményét, meg kell találnod két egyező tárgyat a tábla megtisztításához, és forgathatod a rejtvényt. elemeket új helyszínek felfedezéséhez. Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 250 MB Telepíted és játszol. Egyenként tölthető [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Samantha Swift 1.- Hidden Roses of Athena (2009. március 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Samantha Swift és Athéné rejtett rózsái című művében Samantha Swift régész életünk egyik legnagyobb régészeti leletére bukkant! Sam törekvése, hogy összerakja Athéné rózsáinak rejtélyét és műtárgyait, nem akadálymentes-éles látását kell használnia a nyomok kiválasztásához, míg a kapzsi kincsvadász, Ravena Stryker ebben az elrejtett tárgyi kaland! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista CPU: 600 Mhz RAM: 128 MB DirectX: 6.0 Merevlemez: 159 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Samantha Swift 2.- Golden Touch (2009. május 3.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A rettenthetetlen régész és kalandor, Samantha Swift a rettenthetetlen régész és kalandor, Samantha Swift, arra törekszik, hogy visszaszerezze Nagy Sándor időtlen és titokzatos gazdagsági tekercsét. Most az óra ellen versenyez, hogy az ősi mágikus erők ne kerüljenek rossz kezekbe! Fedezze fel az igazságot Midas királyról ebben az izgalmas rejtett tárgy játékban, Samantha Swiftben és az Aranyérintésben! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista CPU: 1,0 GHz RAM: 256 MB DirectX: 8.1 Merevlemez: 259 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Samantha Swift 3.- Mystery from Atlantis (2009. december 10) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Szíjazd be a földgolyót a Samantha Swift játéksorozat harmadik részével - Samantha Swift és az Atlantis rejtélye. Oldd meg Atlantisz elveszett törzseinek rejtélyét ebben az izgalmas folytatásban, amely tele van egyedülálló rejtett tárgy mulatsággal. Samantha Swift és az Atlantiszi rejtély feladata az, hogy visszaszerezze a „fények totemjét” - egy szent mű, amely összeköti az emberiséget az univerzummal és a szellemmel világ. A probléma akkor jelenik meg, amikor a totem az ellenség kezébe kerül. Kövesse Samanthát a világ minden táján tett küldetésében. Látogasson el az eszkimó faluba, a Mágneses szigetre és más izgalmas helyekre, és tárja fel az Atlantis rejtélyét! Keressen jeleneteket szakszerűen elrejtett tárgyakra, fedezze fel a különbségeket, oldjon eszköz alapú rejtvényeket és trükkös agyalókat. A Samantha PDA segítségével további információkat szerezhet, és minden jelenetben összegyűjtheti a Swift Birds -t, hogy kinyithasson egy bónusz játékot. Töltse le a Samantha Swift 3 játékot, és nyissa ki a Mystery -t az Atlantis -ból! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista CPU: 1,5 Ghz RAM: 512 MB DirectX: 8,0 Merevlemez: 159 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Samantha Swift 4.- Fountains of Fate (2014. február 3.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Amikor Samantha azon törekvését, hogy kövesse Cortez nyomát, megszakítja a manipulatív M'Alice, útnak indul, hogy visszaszerezze az Ítélet Smaragdját. Dr. Butler és Adam segítségével a régész és kalandor hamar felfedezi, hogy az általa birtokolt ritka műtárgy lehet a kulcs az ifjúság forrásának feloldásához! fiolákat, mielőtt túl késő lenne? Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 438 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Hidden Motives – The Diamond Rush Collector’s Edition (PCENG2021) English | PC | 2021 Size: 1.52 Gb Genre: Hidden Object Description: It’s the Wild West, and you’re the sheriff’s daughter! Or at least you’re playing one as the lead in a movie. But what should be the role of a lifetime becomes more than you bargained for when you’re transported into the film itself! The city of Redsand is plagued by bandits, and a recent string of murders has residents blaming the fabled Diamond Ghost. You’ll need to play your part perfectly to uncover the truth and get back home before it’s too late! Do you have the chops to get the job done? Find out in this sensational Hidden-Object Puzzle Adventure! Features: • Investigate the mysterious deaths of coal miners and a series of stagecoach robberies in the Bonus Chapter! • Furnish your own Saloon! • Collect morphing Wild West items and Wanted Posters! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.7 Gb [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Orcs Must Die 3-CODEX Developer: Robot Entertainment Publisher: Robot Entertainment Genre: Action, Adventure, Strategy Size: 8.58 Gb Description: Orcs Must Die! 3 ushers orc-slaying mayhem to a previously unimaginable scale. Solo or with a friend by your side, arm yourself with a massive arsenal of traps and weapons. Slice, burn, toss and zap hordes of repugnant orcs in this long-awaited successor to the award-winning series. New to the series, War Scenarios pit players against the largest orc armies ever assembled. Mountable War Machines give players the essential firepower to heave, stab, carbonize, and disarticulate the abominable intruders. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 • Processor: Intel Core i5-2300 | AMD Ryzen 3 1200 • Memory: 6 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce GTX 660, 2 GB | AMD Radeon HD 7870, 2 GB • Storage: 12 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core i5-9600K | AMD Ryzen 5 3600X • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Nvidia GeForce GTX 1060, 3 GB | AMD Radeon RX Vega 64 • Storage: 12 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Farm Manager 2021-CODEX Developer: Cleversan Software Publisher: PlayWay S.A., Sim Farm S.A. Genre: Simulation, Strategy Size: 3.57 Gb Description: Get ready for a logistic challenge in the next part of the best-selling series, which has been sold in over 120,000 copies! In Farm Manager 2021, as a farm manager, you have to ensure the right level of harvest, employee satisfaction, animal health, equipment efficiency and proper crop processing. You can buy new plots and use materials from abandoned buildings to expand your farm. Thanks to the new, more intuitive interface, employee management is even simpler. In Farm Manager 2021 you will find even more plant species to grow. Now also organic ones! Grow celery, carrots, currants, gooseberries, onions and more. Observe plant growth. The new mechanics allow automatic field management using available employees and machines. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7/8/10 (64-bit versions) • Processor: Intel i5-8400, AMD Ryzen 5 2600 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GTX 1050 4GB • DirectX: Version 11 • Storage: 8 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7/8/10 (64-bit versions) • Processor: Intel i7-8700K, AMD Ryzen 5 3700X • Memory: 16 GB RAM • Graphics: GTX 1660 Ti 6GB • DirectX: Version 11 • Storage: 8 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Partisans 1941-SKIDROW Developer: Alter Games Publisher: Daedalic Entertainment Genre: Indie, Strategy Size: 7.72 Gb Description: A new approach to the stealth tactics genre: Partisans 1941 combines stealth, action, resource management and base-building elements. Take control of a group of Partisans resisting the German occupation Eastern Front during World War II. Plan and initiate combat your way. Use tactical pause, study the environment and choose the best position to set up an ambush. Build up your resistance camp hidden deep in the woods and find allies to join your cause. Form squads of unique Partisans and undertake diverse missions to undermine enemy forces and infrastructure, while securing resources desperately needed to sustain the resistance. Experience a dramatic and unique chapter of World War II and become a Red Army commander behind enemy lines. Features: Fresh approach to the stealth tactics genre. A new way to play real time tactics – mix of combat, stealth, ambushes and a variety of special items to bring chaos to the enemy ranks. Choose your own way of completing each mission. Lead a squad of Partisans. Build a squad of your choice and level up your Partisans. Use your character’s strengths to find the right solution to different situations. Find and recruit new resistance members. Experience the life of a resistance group. In between missions you witness the routine of a Partisan’s life – develop your base, prepare for the next assignments, ensure you have the resources for the Partisan’s survival. Keep your troops motivated. A different perspective on WW II. Experience the story of fierce resistance against ruthless German occupation on the Eastern Front. See the story and motivation of different people joining the Partisan resistance, military as well as common folk. BACKGROUND AND STORY: As red army commander Alexey Zorin you escape a Nazi prison camp. Gather a Partisan squad from soldiers left behind enemy lines and locals. Live with your squad all the way from small sabotage missions to attacks on the occupational forces’ authority. Play a leading role in an operation initiated by Red Army staff quarters and conducted by all Partisan teams in the area: A strike on the German forces’ supply lines for the frontlines, with the goal of buying additional time for the defenders of Leningrad to prepare against the German attack. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - Copy crack from SKIDROW dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 7 SP 1 64bit Processor: Intel Core i3 – 8100 / AMD Ryzen 3 2200G Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 660 / Radeon HD 7790 DirectX: Version 9.0c Storage: 10 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64bit Processor: Intel Core i7-8700K / AMD Ryzen 7 3700X Memory: 16 GB RAM Graphics: GeForce GTX 1060 6GB / Radeon RX 590 DirectX: Version 11 Storage: 10 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
E.M. Corder: Szarvasvadász Az "orosz rulett"-et foglyok játsszák. Vietkong őreik parancsára megpörgetett dobú forgópisztolyt szorítanak halántékukhoz, meghúzzák a ravaszt és várják a végzetté előlépett szerencse ítéletét. A játék szenvedő hősei amerikai katonák – a történelem pikantériájának jóvoltából éppen orosz emigránsok gyermekei –, akik új hazájuk iránti hűségüket demonstrálni mentek hátsó-indiai dzsungelek poklába. Sorsuk a mindenkori háborúk jóvátehetetlen borzalmait példázza, melyekre igen változatos kollekcióval szolgálhat a világ filmművészete. „A Szarvasvadász” azonban egyedi, sőt botrányos alkotás. Vetítéskor a Varsói Szerződés országainak képviselői rendszerint elhagyták a vetítőtermeket, sőt filmfesztiválokat is készek voltak bojkottálni miatta. „A Szarvasvadász” ugyanis megcáfolja az egysíkú agresszor-áldozat szereposztást, és a háború minden irányában romboló morális veszélyeinek mélységeit tárja fel. „A Szarvasvadász”, Michael Cimino filmje biztos világsiker. Az 1978-as bemutató óta most, először kerül bemutatásra egy szocialista országban. A film regényváltozata pedig a könyvespolcokra szánt mementó. Figyelmeztet bennünket a világ bajainak, betegségeinek teljesebb megértésére. A háború – még a legigazságosabb is – önmaga ellentétévé torzul, mert az embert torzítja lélektelen szerencsejátékossá, aki a megpörgetett pisztoly dobjától várja, nemesebb célok híján, sorsának ítéletét. [Hidden Content]1 point
-
Thomas Keneally: Schindler listája Az ausztrál író immár bestsellerré vált regénye Oskar Schindler, egykori német gyárosnak állít emléket. Schindler született üzletember és szerencsejátékos. Idejekorán belép a náci pártba, s egyetlen célja: élvezni az életet, a pénzt és a szép nőket. A második világháború elején a gyors meggazdagodás reményében költözik Krakkóba, és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat, és nem győz eleget tenni a Hitler hadseregétől beözönlő megrendeléseknek. Mivel kitűnő viszonyban van a náci vezetéssel, vállalkozásához minden támogatást megkap, gyárába a zsidó gettóból toborozhat olcsó munkaerőt.A sorozatos kivégzések és megaláztatások azonban, amiknek maga is tanúja lesz, rádöbbentik, mi is történik valójában. Lassan szembesül a ténnyel, hogy a rendszer, amelyet kiszolgál, és amelynek hasznát élvezi, egy embertelen, gyilkos rendszer, amely ártatlanokat küld a halálba. A koncentrációs táborok és a hidegvérű gyilkosságok láttán meggyűlöli a fasizmust, s ettől kezdve minden eszközzel, csellel és megvesztegetéssel igyekszik zsidó munkásainak, mintegy másfélezer embernek az életét megmenteni.A regény egy ellentmondásos hős története, aki bebizonyítja, hogy egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét, és azok drámája, akik az ő segítségével élik túl az emberi történelem egyik legsötétebb fejezetét. A könyvből 1993-ban készült film Steven Spielberg rendezésében, Liam Neeson, és Ben Kingsley főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Harry Harrison: Helyet! Helyet! Egy párhuzamos univerzum 1999-ének New Yorkjában emberpróbáló az élet a környezetszennyezés és a túlnépesedés miatt. A vizet adagolni kell, és igazi húst csak a leggazdagabbak ehetnek, a többiek egyenízű szójakészítményeken tengődnek.Három ember sorsa fonódik össze ebben a barátságtalan világban: Andy Rusch rendőrnyomozó, Billy Chung, a tajvani utcakölyök és Shirl, egy milliomos bűnöző kitartott szeretője járják haláltáncuk egyre szűkülő köreit a fojtogató tömegben, és csak remélhetik, hogy megérik a közelgő ezredfordulót.Harry Harrison európai SF-nagymester világhírű regénye megrázó erejű antiutópia egy olyan lehetséges közelmúltról, amit egyelőre sikerült megúsznunk, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kéne szembenéznünk vele. A könyvből 1973-ban készült film Zöld szója címmel Charlton Heston, és Edward G. Robinson főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Alan Dean Foster: A dolog „A világűr végtelenjéből jött. Százezer évekig pihent a Déli-sark jege alatt. Amikor az óvatlanok a felszínre hozták, elszabadult. És a végeláthatatlan hósivatagban az emberi test volt a legmelegebb hely, ahová elrejtőzhetett… a dolog” A könyvből 1982-ben készült film Kurt Russell főszereplésével. [Hidden Content]1 point
-
Petite Brunettes Love Anal (2018) Don't ask me why, but the smaller the girl the more they love to have a giant dick slamming their asshole as hard as possible until you shoot your load deep inside their asses. Watch these girls get their assholes stretched so wide open, you could fit your head in there. Category: Anal, Brunettes, Teens, Couples Starring: Liona , Veronika , Elena , Anastasiya Language: English Size: 0.85 GB Length: 01:58:23 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
BBC Advanced Anal 2 (2019) Cute girls getting their hole stretched wide by BBC! See how far these anally loving babes have advanced! Category: Anal, BBC, Big Cocks, Interracial Starring: Dredd , Kate England , Riley Reyes , Kat Dior , Zelda Morrison Language: English Size: 3.91 GB Length: 03:20:47 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dinner Party 3 - Cocktales Welcome to a night of ultimate decadence! Hostess Carmen Luvana invites you to a dinner party where your inhibitions are stripped down to bare flesh and your deepest sexual desires are revealed in front of her lust-hungry guests! So get a taste of Carmen's luscious, limber body as she becomes a tasty meal for the kitchen cook in, "Dinner Party 3." Category: Feature, Anal, Orgy, Group, Stockings, Anal, Strap-On, Blonde, Lesbian, Underwater Sex, Starring: Evan Stone , Steven St. Croix , Kimberly Kane , Carmen Luvana , Randy Spears , Lauren Phoenix , Billy Glide , Cheyne Collins , Dee , Dale DaBone , Mickey G. , Joey Ray , Dominica Leoni , Terri Summers , Lana Cox , Summer Sweet Language: English Size: 0.91 GB Length: 01:04:58 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
5 Amateur Japanese Girls 4 - Hairy MILF Edition 5 Amateur Japanese "Hairy MILF Edition 4" showcases 5 soft, smooth, silky Asian MILFs! Asian beauties who are begging to get their furry beans flicked and sticked by hard dicks, and lose some major toys in those massive bushes below! Plus, you'll get all that hair in HD, without any censoring, whatsoever! Cum play! Category: Asian, Japanese, Mature, MILF, Amateur, Fetish, Hairy, International, Starring: Jun Asako, Kaori Hamaguchi, Keiko Haraguchi, Nahoko Mukouyama, Ryoko Morioka Language: Japanese Size: 1.82 GB Length: 02:08:35 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Small Tit Sensation (2019) Get the sultry sensation from these sexy perky little tits! Perfect girls with all the right moves to get playful in every way! Category: Big Cocks, Blowjobs, Small Tits Starring: Marica Hase , Erik Everhard , Vanessa Cage , Toni Ribas , Kendra Cole , Casey Cumz , Alex Legend , Sascha Ink Language: English Size: 3.47 GB Length: 01:25:32 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Fuck The French 2 (2019) French pussy is, as everyone knows, the best pussy around! - Wit, wet and these French freaks don't play! They only want to get ravaged. Category: FRENCH, Outdoor, Amateur, Anal, Voyeur, Mature, MILF, Stockings, Masturbation Starring: Lola Vinci, Megan, Nora Luxia Language: FRENCH Size: 1.90 GB Length: 01:48:35 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Fuck The French 1 (2019) These French cuties sure do know their way around a hard dick. They are so lusty and so full of sexual energy, it's easy to obsess. Category: FRENCH, Outdoor, Amateur, Anal, Voyeur, Mature, MILF, Stockings, Masturbation Starring: Krystal, Mademoiselle Justine, Nicky Wayne Language: FRENCH Size: 2.18 GB Length: 02:04:52 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Come On Fuck Me 3 (2019) Come On Fuck Me 3 tells the story of sex and seduction. Ok well it's not really a story per se since there is no plot just straight up fucking. See Cinthia Santos, Noe Milk Carla Cruz and friends find and fuck guys with big dicks. Cinthia seduces her hunky neighbor. Noe fucks a random guy on the beach and Cristal bangs the painter the landlord send to touch up her walls! Category: Anal, Big Boobs, Mature, Outdoor, Interracial, Big Dick, Facial Cumshot, Latina, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Krystal Jordan, Cristal Rose, Carla Cruz, Noe Milk, Cinthia Santos Language: O-Ton Size: 1.27 GB Length: 02:11:34 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Inflagranti - Boss Girls 2 (2017) Kühle, sexy Ladies von denen Du schon immer geträumt hast sie einmal ficken zu dürfen! Aber pass auf - diese Frauen nehmen sich, was sie wollen! Tölpel Jason irrt auf seiner eigenen Baustelle umher - als er seine Bauherrin Lullu Gun einfach duzt, macht diese ihrem Handwerker klar wer hier der Chef ist und verdonnert ihn zu einer geilen Extra-Dienstleistung mit seinem harten Schwanzwerkzeug. Geil! Maklerin Vinna Reed überrascht bei einem Besichtigungstermin Putzkraft Mark. wie er sich frisch einen runtergeholt hat. Nachdem sich ihr Klient empört von der "Wichsbude" verabschiedet, macht sie das Beste aus der Situation - und lässt sich von dem geilen Bock leidenschaftlich durchnudeln! Bauarbeiter Jason braucht Bewerbungsfotos. Fotografin Mika Olsson rückt ihn sich zurecht, macht ein paar Bilder "oben ohne" - und kann sich dann nicht mehr zurückhalten. Jason darf das personifizierte Boss-Girl auf der Studiocouch ordentlich rannehmen! Category: GERMAN, Deutsch, MILF, Stockings, Anal, Tattoo, Blonde, Big Tits Starring: Jason Steel, Lullu Gun, Mika Olsson, Vinna Reed Language: GERMAN Size: 2.72 GB Length: 01:40:41 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tremendous Tits 2 (2019) If it was up to me all women would have Tremendous Tits. There's nothing like shoving your dick in between those tits and letting her jerk it off with her tits until you shoot your load right on her face! Category: Big Boobs, Tit Fucking, Busty, Ebony, Interracial, Stockings, Outdoor Starring: Maserati , Yurizan Beltran , Ally (II) , Dona Language: English Size: 1.98 GB Length: 02:13:03 Format: MP4 Video: 638x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Old And Tasty (2018) Wild granny Lacey Starr brings you another collection of her hardcore naughtiness. A fantastic set of four filthy scenes for you to enjoy! Lacey does it all- Hot threesome with another GILF and young guy, lesbian action and naughty, hardcore interracial foursome! Category: Mature, Grannies, MILF, BBW, Interracial, Foursome, Lesbian, Stockings, Busty, Big Tits Starring: Alisha Rydes, Jodie Cummings, Lacey Starr, Warm Sweet Honey, Johnny Hardcore, Norbert Zelinka, Otis Blackstock, Tae Faucher Language: English Size: 1.99 GB Length: 01:53:56 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Granny Next Door Is A Slut (2018) She's horny 25 hours a day! She always wants to be fucked... or is busy fucking herself! Category: European, Grannies, MILF, Mature, Pantyhose, Stockings, BBW, Masturbation Starring: Grannies Language: English Size: 2.70 GB Length: 02:39:17 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Granny's Filthy Fuck Parties (2019) Grannys Filthy Fuck Parties Ob sie sich als freche Schulmädchen verkleiden, die Mädchen zum Aufbrechen des festlichen Champagners einladen oder einfach nur einem Nachmittag mit heißem Dreiersex frönen, es sind Omas Filthy Fuck Partys, für die du heute eingeladen bist! Category: Mature, Grannies, MILF, Orgy, Big Boobs, Busty, Gonzo, BBW, Lingerie, Pantyhose, Stockings, Toys Starring: Auntie Trisha, Chloe, Libby, Lily May, Molly Maracas, Ricky Nash, Savana, Summer Angel Lee, Trisha Language: O-Ton Size: 1.74 GB Length: 01:39:38 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
MILF Temptation At Home 3 (2019) I love to touch myself while you watch me! I rub my clit very hard til I cum! I get so wet when I poke my pussy! Category: Mature, MILF, Toys, Busty, Masturbation, Solo Starring: Juliana, Irina, Luzia Language: O-Ton Size: 1.27 GB Length: 01:12:45 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
A Young Mothers Request With the experienced director Dawn you can be sure that , "A Younger Mothers Request." will be exciting and more than satisfying! Becoming a new mother has really taken a tole on these ladies. On one hand they're excited to experience the joys of motherhood, but that pussy seems to be even more hungry for cock than usual, so its not long before all the members of the water polo team from the nearby university have dipped into these hungry holes. Category: Blondes, Couples, European, Stockings, Mature, MILF, Popular with Women Starring: Ally, Barra Brass, Denis Reed, Jaydee, Nico, Rasti, Sophia, Tomas Hyka, Uma Zex, Vanessa Hell Language: English Size: 1.64 GB Length: 01:38:56 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Bang Me Insane 3 Russia breeds the best girls in the world, and some of them have been nice enough to share with you their most intimate body parts, positions, and experiences, all the way down to a bareback breeding seen that will have you calling up your ex for some hot sloppy action like the cum hungry twats in Bang Me Insane 3 get to experience. Category: RUSSIAN, Teens, Facial, Stockings, Creampie, Reality, European, Piercing, Brunette, Red Head Starring: Esperonse, Katty West, Sally brown, Veronika Language: O-Ton Size: 1.13 GB Length: 01:26:10 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Bang Me Insane Babes from Moscow aren't like most girls here, because they crave intense experiences that will leave their pussies orgasming for days. Vanilla sex isn't for these females, so get ready to witness some intense scenes featuring raw pussies and throbbing penises waiting to bust. Its, "Bang Me Insane," and the vaginas are all completely Russian. Category: RUSSIAN, Teens, Facial Cumshot, Creampie, Reality, European, Piercing, Brunette, Internal Cumshot Starring: Kamila Language: O-Ton Size: 1.10 GB Length: 01:37:04 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Mahábhárata(The Mahabharata) 1989 DVDRip HUN (The Mahabharata) színes, magyarul beszélő, angol háborús, dráma tévé minisorozat, 320 perc rendező: Peter Brook forgatókönyvíró: Jean-Claude Carriére Peter Brook Marie-Heléne Estienne zeneszerző: Toshi Tsuchitori szereplő(k): Urs Bihler, Ryszard Cieslak, George Corraface, Mamadou Dioumé, Miriam Goldschmidt, Jeffrey Kissoon TARTALOM A Mahábhárata spirituális ereje felér a Bibliáéval, élményszerűsége az Iliásszal, varázslatos meseszövése az Ezeregyéjszaka hangulatával. Háborúskodás, hatalom, erkölcs, hűség és szerelem - örök emberi témák. Egy királyi család két ága közt folyik a harc, ám a mesének több mellékszála is van, amelyek hol tragikusak, hol komikusak. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 mhbhrhnt_01 Videó információk: Méret: 413,94 MB Hossz: 1:38:35 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 300 x 240 pixel Bitráta: 382 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Jelszó/SCS/1 point
-
Két pisztolylövés 1979 TVRip HUN színes, magyar akció, krimi tévéfilmsorozat rendező: Rényi Tamás író: Mág Bertalan forgatókönyvíró: Semsei Jenő, Kertész Ákos, Mág Bertalan zeneszerző: Berki Géza operatőr: Lukács Lóránt dramaturg: Boldizsár Miklós vágó: Morell Mihály szereplő(k): Bencze Ferenc (Szenes Nándor, Vera apja) Gáti Oszkár (Mirko) Tarján Györgyi (Szenes Vera) Szerencsi Hugó (Kozma) Körtvélyessy Zsolt (Németh) Solti Bertalan (Botár bácsi) Némethy Ferenc (Schwarz bácsi) Garas Dezső Tímár Éva Gordon Zsuzsa Pécsi Ildikó Hetényi Pál Gera Zoltán TARTALOM Lövés dörren, és egy ember zuhan le a Kálvária-dombról. Ki az áldozat, akinek teste összezúzódott a sziklákon? És ki a másik áldozat, akinek holttestét a Duna-parton találják meg, pisztolygolyóval a fejében? Egy Opel Rekord gépkocsit láttak a tanúk mindkét színhely közelében. Van-e kapcsolat a két gyilkosság között, s ha van: miféle? - Sok kérdésre kell megtalálnia a választ Magos őrnagynak és csoportjának, míg a sokszálú, időben is messzire visszanyúló, rejtélyes ügyet kibogozza. Kt_pisztolylvs_1 Videó információk: Méret: 614,17 MB Hossz: 0:52:42 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 696 x 560 pixel Bitráta: 1 491 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA2L3 (MPEG-2 Audio layer 3) Csatornák száma: 1 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 22.05 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00