Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/28/2024 in all areas

  1. Sarlatánok kora (Krekó Péter (szerk.) & Falyuna Nóra (szerk.)) Miért dőlünk be az áltudományoknak? Kiadó: Athenaeum, Budapest Kiadás éve: 2022 Ahogy Alice esett Nyuszi barlangjába, úgy zuhanunk az áltudományok, a tudományellenesség és az összeesküvés-elméletek mély üregébe, amelyet a közösségi média, illetve a koronavírus-járvány csak tovább tágított. Sarlatánok korában élünk. Bár a tudomány eredményeinek hasznosításából és ennek előnyeiből mindenki részesül, mintha egyre többen és minduntalan hangosabban kérdőjeleznék meg a legegyértelműbb tudományos alapigazságokat is – mint például azt, hogy az oltások hatékony védelmet nyújtanak a vírusok ellen. Egyre nagyobb vonzerejük van azoknak a furcsa hiedelmeknek, amelyek szerint a Föld lapos, vagy hogy földönkívüliek rendszeres látogatást tesznek bolygónkon. Hódítanak a könnyű, olcsó, önismeret-fejlesztést és önmegvalósítást ígérő pszichológiai tesztek és sikerkurzusok vagy éppen a bulvárhoroszkópok. Miért lehetnek veszélyesek a látszólag ártalmatlan sarlatánságok is? Kik és miért „dőlnek be” ezeknek? Mi tüzeli és mi csillapíthatja a napjainkban zajló áltudományos forradalmat? Hogyan ismerhetjük fel a tudományosság álruháját öltő hamis szakértőket? Mit tehetnek a sokszor tudatosan manipuláló kuruzslók ellen a tudósok, az újságírók, és hogyan védekezhetnek ellenük a laikusok? Kötetünk a téma legkiválóbb hazai szaktekintélyeinek segítségével, közérthető stílusban ismerteti meg az olvasót a „hétköznapi” áltudományos érveléssel, az áltudományok csáberejének okaival és veszélyeivel. Formátum: pdf Méret: 2,77 MB [Hidden Content]
    5 points
  2. Krekó Péter – Tömegparanoia 2.0 Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája Kiadó: Athenaeum, Budapest Kiadás éve: 2021 Miért dőlünk be az álhíreknek és összeesküvés-elméleteknek? Miért hisszük azt, hogy mindig csak mások dőlnek be az álhíreknek, és mi sohasem? Milyen társadalmi reflexek és folyamatok hívják életre és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Hogyan próbálják a dezinformációs piac legbefolyásosabb szereplői – köztük politikusok, nagyhatalmak, kattintásvadász oldalak, vagy akár hírességek és nagyvállalatok – kiaknázni félelmeinket, gyűlöletünket, reményeinket, elfogultságainkat? Hogyan tesz fogékonnyá bennünket a törzsi gondolkodás a dezinformációra mint törzsi mítoszra? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az úgynevezett „igazságon túli” kommunikációs gyakorlat? Hogyan lehet(ne) védekezni a hamis információkkal való agymosás ellen? Miért és kiktől terjedtek az álhírek a koronavírus idején? Miközben a dezinformáció egyre inkább eluralja a politikai közbeszédet és a Facebook-falunkat, alig található a témában magyarul elérhető irodalom. Magyarországon Krekó Péter hiánypótló könyve volt az, amely 2018-ban tudományos mélységgel és igényességgel először összegezte az összeesküvés-elméleteket és álhíreket. A kötet – építve a szerző kutatásaira, doktori disszertációjára és habilitációs előadására – tudományos ismeretterjesztő módon mutatja be az összeesküvés-elméletek és álhírek társadalomlélektani és politikai működésmódját. Az új tudományos eredményekkel és tényekkel bővített, átdolgozott kiadás a koronavírus-járványnak és a modern „törzsi” mítoszoknak is szentel egy-egy fejezetet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,63 MB [Hidden Content]
    4 points
  3. Krekó Péter – Tömegparanoia Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája ú Kiadó: Athenaeum, Budapest Kiadás éve: 2018 Milyen társadalmi reflexek hívják életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az ún. „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk? Magyarországon eddig nem jelent meg az összeesküvés-elméletek témakörét tudományos igényességgel megközelítő kötet – annak ellenére sem, hogy a téma a publicisztikában és a közbeszédben a korábbinál nagyobb figyelmet kapott, továbbá a társadalomtudományokban jelentős tudás halmozódott fel a témában az elmúlt években. Krekó Péter munkája hiánypótló, alapos feldolgozása a témának. A könyv, építve a szerző az elmúlt öt évben végzett tudományos kutatásaira és a doktori disszertációjára, tudományos ismeretterjesztő stílusban mutatja be az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiai működésmódját. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,73 MB [Hidden Content]
    4 points
  4. Pósán László - A Német lovagrend Poroszországban Pósán László - Skandinávia a középkorban A szerző végigkíséri monográfiájában a Német Lovagrend poroszországi letelepedését, harcait a politikai berendezkedés közben, viszonyát a porosz őslakókkal majd végigkísér a lovagrend több évszázados uralmán, mindeközben elsődlegesen fókuszálva a terület népesedési és települési viszonyaira. A kötetet részletes jegyzetapparátus kíséri, valamint többnyelvű helynévmutató segíti az eligazodást. "… egy többnyelvű, többetnikumú, többféle jogállású állam jött létre, ahol a nagyarányú betelepítés ellenére nem alakult ki komolyabb feszültség az eredeti népesség és a betelepülők között. Amikor jelentősebb belső konfliktusok voltak, azok sohasem a poroszok és a beköltözött német vagy szláv telepesek között robbantak ki, hanem a tartományúr, a Német Lovagrend, valamint a döntően német lakosságú városok, illetve a német, szláv és porosz földbirtokosok között. A lovagrendi állam telepítő tevékenységével kapcsolatos történeti kutatások azonban nem mindig voltak mentesek a politikai indíttatású prekoncepcióktól. A népesség összetételének változásait a német és a lengyel történészek többsége, más-más okból, más-más politikai érdek történeti igazolásaként, de mégis hasonló módon ítélte meg. Ez a kép viszonylag leegyszerűsíthető és vagy így, vagy úgy, de markáns értékítéletet tartalmazott. A skandináv országok középkori történetéről a viking kalandozásokon kívül szinte alig tudunk valamit. Ez az összefoglalás a keresztény dán, norvég és svéd királyságok X-XV. századi történetét mutatja be. Egységes szempontok szerint elemzi az egyes államok fejlődésének rokon vonásait és egyedi jellegzetességeit. Az esemény- és politikatörténet mellett a földrajzi környezet, a gazdaság és társadalom összefüggéseivel, az egyház, a művelődés és a kultúra kérdéseivel is foglalkozik. pdf 26mb 2012 [Hidden Content]
    4 points
  5. Dr. Czeizel Endre - Az orvos-genetikus szemével Az ismert szerző ebben a könyvében a genetika szabályszerűségeit híres emberek, nevezetes művek példáján próbálja érzékeltetni. A genetikus szemével nézi a múzeumokban a világhírű festményeket, olvassa József Attila verseit; számára Madách Imre alkotása nemcsak irodalmi élmény, hanem a kor genetikai ismereteinek példatára is, a testi adottságok és a személyiség összefüggéseit egy Shakespeare-dráma vagy Andersen-mese olvastán gondolkodtatják el, s elmebeteg zsenik alkotásai is genetikai képzettársításokra készteti. pdf 1980 [Hidden Content]
    3 points
  6. Dr. Thomas Gordon - Tanítsd gyermeked önfegyelemre Dr. Thomas Gordon, Noel Burch - Emberi kapcsolatok A Magyarországon 30 éve jól ismert Gordon Könyvek sorozat kötete. Szülőknek, pedagógusoknak ajánljuk, a fegyelmezés témájában. A kisgyermekkori dackorszak és a kamaszkor problémáinak megértésében és kezelésében nagy segitséget nyújt. Az olvasó az első Gordon könyv után a következőt szokta keresni a boltokban és a Kiadóban. Dr. Thomas Gordon (1918-2002) a humanisztikus pszichológia klasszikusa. A társadalmi együttműködésre gyakorolt pozitív hatása miatt Nobel-békedíjra jelölték. A modern kapcsolati készségek és nevelési gyakorlat terén egyedülálló életműve eszenciáját olvashatjuk utolsó kötetében – amely minden bizonnyal emberképző a javából. A Gordon Könyvek sorozat 6. tagja jó és szép könyv – öröm kézbe venni, újra és újra olvasni. Elgondolkodtat, és inspirál kapcsolataink, életünk javítására. És van-e ennél fontosabb? pdf 146mb 1998 [Hidden Content]
    3 points
  7. Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2022 Kleinheincz Csilla (szerk.) & Roboz Gábor (szerk.) Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Az év magyar science fiction és fantasynovellái Kiadás éve: 2022 Eltérő sebességgel élő emberek és társasházi boszorkányok, valóságviharok és érzelemszabályozás, kívánságteljesítő alapítvány és elhagyott űrállomás, spórák a vérben és fogak a gyomorban: a 2018-ban indult antológiasorozat idei kötetében tizenhat különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől. Tartalom: Előszó Gaura Ágnes: Ha elég mélyre nyúlsz Nagy László Dávid: Tanyasi szerelem Juhász Viktor. Retropunk Szakács Béla Benedek: Rügyező hús Sándor B. Anna: Vén páviánok Molnár B. Gábor: Boszorkányper Erdei Anita: A négymilliárd éves játék Komor Zoltán: Foghíj Gődény Balázs: Gyors, gyors, lassú Vincze Nóra: Tündérvarázs Alapítvány Reke Balázs: Hamvadás Zdenyák József: ASP-protokoll Tallódi Julianna: Hogyan ne tűnj el Füzesi Dóra: Kiscsillag Delta László Zoltán: Ördöglakat Kiss Gabriella: Hétszerte Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,78 MB [Hidden Content]
    3 points
  8. Cseke Lajos – A Kárpátok farkasai sorozat *** Cseke Lajos: Csiglemező (A Kárpátok farkasai sorozat 1.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2018, 2022 Valamikor a Kr. u. 800-as évek második felében, a Kárpátok délkeleti vonulatai között egy csendes kis pásztorfalu lakói egy sebesült, hatalmas termetű, lángvörös hajú harcosra találnak. Meggyógyítják, befogadják, s mikor a harcos, szokásaikkal ellentétben nem elfut az időnként rájuk törő haramiák elől, harcba is szállnak mellette. Egy alkalommal azonban nem haramiák érkeznek, s a jámbor pásztorok hamar megfutnak a mokány kis lovakról ördögi pontossággal nyilazó, egyszerű öltözetű katonák elől. A vörös hajú harcos elesik a csatában, siheder fiát magával viszik a lovasok. A fiú, akinek elrablói a Veres Keménd nevet adják, új otthonra lel a székelyek között. Barátokat és ellenségeket szerez, kiverekszi magának az elismerést, ám amikor ifjú csikósként Bolgárországba indul, hogy az utazók elbeszéléseiből megismert arab lovat szerezzen magának, még nem is sejti, milyen veszedelmet szabadít népére. S ha ez nem lenne elég, a székelyek vezetői egy nap kihirdetik, hogy szövetségre léptek távolról érkező rokonaikkal, a hunok végleges hazát kereső leszármazottaival, az Álmos és Árpád vezette törzsszövetséggel, és tizenötezer harcossal vonulnak küzdelmük megsegítésére… Cseke Lajos egyedülálló hangulatú és hangvételű történelmi regénye rendkívül élvezetesen és lebilincselően mutatja be a honfoglalás kori székelység és a környező népek szokásait, mindennapjait és élet-halál harcait. Cseke Lajos: Hosszúhíd (A Kárpátok farkasai sorozat 2.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2019, 2022 A Csiglemezőből megismert északi származású, de a székelyek között, Székelyországban felnövő Keménd a csiglemezei csata után Somogyországban telepedik le tizedével. A kis közösség szépen gyarapodik, megveti lábát, gyökeret ereszt a Vas-hegy mellett. Egy napon azonban vendégük érkezik: Tokaj, a magyar táltos, és a székelyek élete fenekestül felfordul. Keménd előbb Öttorony városát kémleli ki a táltos társaságában, majd azt a feladatot kapja, hogy a dél felé elterülő mocsarakon átvezető Hosszúhíd fő erődjét, Brangna, vagy ahogy a magyarok mondják: Branya vezér várát fürkéssze ki. Árpád fejedelem ugyanis újabb hódításokra készül. Meghal Arnulf keleti frank király, a morva birodalmat belharcok gyengítik meg, minden adott ahhoz, hogy a törzsek megnyissák dél felé, Konstantinápoly felé az utat. A Brangna várából visszatérő Keménd beszámol Árpád fejedelemnek a látottakról, aki egy a magyarokhoz csatlakozott másik törzs, a kabarok körmönfont ravaszságáról híres vezére, Aba nagyúr alá rendeli a székely tizedfőt. Több tízezres magyar sereg indul Brangna elfoglalására, és a harcból a székelyeknek is ki kell venniük a részüket – sokszor a legelső sorban… Cseke Lajos: Szakajtott virágok (A Kárpátok farkasai sorozat 3.) Kiadó: Gold Book, Debrecen Kiadás éve: 2020 A Csiglemezőből és a Hosszúhídból megismert északi származású, de a székelyek között, Székelyországban felnövő Keménd Branya vezér várának elfoglalása után visszatér Vas-hegy (ma Zengő) közeli falujába. Az Árpád vezértől kapott sókereskedelmi jognak köszönhetően, ha nem is veszélyektől mentesen, de éveken át biztos jövedelmet szereznek, emberben, jószágban gyarapodnak. A béke azonban nem tart sokáig. Árpád nagyfejedelmet megmérgezik és Gyermek Lajos keleti frank király hatalmas sereggel tör az országra. Minden fegyverforgató férfinak hadba kell vonulnia a nyugati gyepű megvédésére az új nagyfejedelem, Tarhos seregében. Keménd százada ismét a kabar Aba vezér parancsnoksága alá kerül, és azt a feladatot kapják, hogy éjjel-nappal zaklassák a Duna mentén felvonuló német seregeket, hogy azok megfogyatkozva és elcsigázottan vehessék fel aztán a harcot Tarhos főseregével. A székelyek kitesznek magukért, sikerrel alkalmazzák évszázados, hagyományos könnyűlovas harcmodorukat az ellenség lovassága és gyalogsága ellen, ám a győzelmeiknek mindig ára van: a század egyre fogy, a harcosok egyre fáradtabbak, egyre inkább belefásulnak a harcba. A mai Pozsony előterében sorra kerülő végső nagy ütközetben pedig olyan áldozatot kell hozniuk a győzelemért, amilyet talán még soha… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,27 MB [Hidden Content]
    3 points
  9. 1. Naomi Novik: A végzet iskolája 82% A Solomancia első leckéje: A tanulás még soha nem volt ennyire halálos. A végzet iskolájának neve Solomancia, a mágikus hatalommal bírók tanintézménye, ahol a kudarc szó szerint halált jelent – mígnem egy El nevű lány el nem kezdi feltárni a hely titkait. Itt nincsenek tanárok, nincsen szünidő, nincsenek barátok sem, csak stratégiai szövetségesek. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem engedi a diákjait távozni addig, amíg le nem teszik a záróvizsgát… vagy meg nem halnak. A szabályok csalókán egyszerűek: Ne járkálj egyedül a folyosókon! És óvakodj a mindenütt lesben álló szörnyektől! El azonban különösen alkalmas arra, hogy szembeszálljon az iskola veszélyeivel. Szövetségesei ugyan nincsenek, de sötét hatalma hegyeket képes lerombolni, és milliónyi életet eltörölni. Könnyen legyőzhetné az iskolában cserkésző szörnyeket. A gond csupán az, hogy ez a sötét mágia az összes többi tanulóval is végezne. NAOMI NOVIK, a Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas Rengeteg és a Locus-díjas Ezüstfonás után egy új történettel jelentkezik egy remekül megformált, vonakodó, sötét varázslónőről, akinek az a sorsa, hogy átírja a mágia szabályait. 2. Naomi Novik: Az utolsó tanítvány 89% A Solomanciában El, Orion és a többi diák a végzős évbe kezd bele, amelynek végén baljós árnyként lebeg a záróvizsga réme. Ezt a halálos hagyományt csak kevés diák éli túl, ám El eltökélten hisz benne, hogy az ő csapata sikerrel jár. Ahogy azonban az iskola egyre vérszomjasabbá válik, úgy fogy a remény, és El kénytelen felismerni: néha csak úgy lehet megnyerni a játékot, ha az ember felrúgja a játékasztalt… A végzet iskolájának sziporkázó folytatásában Naomi Novik hősnője, a sötét varázslónő, aki nem akarja használni félelmetes hatalmát, még többet felfed az iskola – és az azon kívüli mágikus világ – titkaiból. 3. Naomi Novik: Arany enklávék 85% A Solomancia harmadik leckéje: A világ megmentésére semmiféle varázslóiskola nem tud felkészíteni. El barátainak egyre növekvő csapatával mindörökre megváltoztatta a Solomanciát. Most a valódi világba visszatérve meg kell birkóznia mindazzal, amit az iskolában megtudott. Dédanyja sötét próféciája Damoklész kardjaként függ a feje fölött. Valóban El lesz az, aki a világ összes enklávéjára a pusztulást hozza? Miközben El megpróbálja megmenteni igaz szerelmét, fontos leckét tanul meg: a hátborzongató titkot, amelyre az enklávék és a mágikus világ is épülnek. De nem is ő lenne, ha ezt annyiban hagyná… Tomoritve: [Hidden Content]
    2 points
  10. Bak József - Repülőgép-hordozók pdf 55mb 1984 [Hidden Content]
    2 points
  11. Czeizel Endre - A magyarság genetikája Komoly feladat a magyar kultúra értékeinek megőrzése és nehéz feladat ennek elfogadtatása. Erre csak megfelelő magyar identitástudattal és önbecsüléssel rendelkező emberek lesznek képesek. A magyarság kulturális-történelmi kategória, amely elsősorban az anyanyelven, a magyar kultúrához való kötődésen, de mindenekelőtt a magyarság vállalásán múlik. Mindezt elősegítheti a magyarság genetikai múltjának és jelenének ismerete, mivel így könnyebb választ adni a „mi a magyar” és „ki a magyar”, valamint a „miért ilyen a magyar” kérdésekre. A magyarság nem genetikai kategória, tehát gén- vagy DNS-vizsgálat alapján senkiről sem állapítható meg nemzeti eredete. Az elmúlt évszázadokban meggyengült a magyarság identitástudata és önbecsülése, hozzájárulva az emberek egészségtelen életviteléhez, hitehagyattságához és önértékelési válságához. Mindezek miatt nagy szükség van a nemzeti tradiciók, a tárgyilagos hazafiság és az egészséges magyarságtudat helyreállítására. Ez különösen most, az Európai Unióhoz való csatlakozáskor életbe vágóan fontos, és ebben segíithet a származás és a gének ismerete: így talan majd sikerül egyszerre magyarnak, közép-európainak, európainak és nem utolsósorban embernek lenni.A könyv utolsó fejezetei a magyarság jövőjével és feltételezett sorsával foglalkoznak.A Galenus Kiadó tudománytörténeti sorozatának harmadik kötete nemcsak azokhoz szól, akfk a tudományos-ismeretterjesztő művek iránt érdeklődnek, hanem minden magyar embert érint. A mű nélkülőzhetetlen információt tartalmaz, amely ahhoz szükséges, hogy sikerüljön egyszerre magyarnak, közép-európainak, európainak és nem utolsósorban embernek lenni. pdf 5mb [Hidden Content]
    2 points
  12. Randall Wallace – Rettenthetetlen Eredeti cím: Braveheart Eredeti kiadó: Pocket Books Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Rettenthetetlen Magyar kiadó: LAP-ICS, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Nitkovszki Stanislaw Brave Peart, sir William Wallace, a hős skót szabadságharcos története ez. A regény, amely alapján az azonos című, Oscar-díjakkal jutalmazott film készült, Mel Gibson rendezésében és főszereplésével. A történelem feneketlen kútjából meríti a vázat alkotó eseményeket. Az író, aki maga is egy Wallace, a szabadságharcos távoli rokona, különös átéléssel vetette „elektronikus papírra” ezen könyv sorait. Bejárta azokat a helyszíneket, ahol az XIII-XIV. században a történet szereplői éltek, szerettek, gyűlöltek, harcoltak és meghaltak. Fejet hajtott azon a helyen, ahol sir Wallace élete utolsó györtelmes perceit élte, s mindeközben arra törekedett, hogy olyannak mutassa be a regény és a történelem szereplőit, amilyenek voltak – ugyanolyan hús-vér érző emberek, mint hét évszázaddal fiatalabb leszármazottjaik – valójában voltak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,14 MB [Hidden Content]
    2 points
  13. Dr. Ócsag Imre - Lovaskönyv A vadlovak már elporzottak,az igáslovakat is kikötötték,ám a tanyák körül és a versenypályákon egyre több lovas poroszkál,és jó ha tudják,hogy kell megfuttatni,megitatni,vagy éppen leápolni a lovat,s ebből a könyvecskéből minderre fény derül. pdf 1992 20mb [Hidden Content]
    2 points
  14. Munkácsi Ernő - Hogyan történt „Hogyan történt? Ezt kérdezi ma minden magyar zsidó és nem zsidó, aki ismerni akarja az utolsó esztendők tragédiájának történetét.” Munkácsi Ernő a katasztrófa után alig két évvel megjelent visszaemlékezése a magyar zsidóság deportálásának nehéz, ellentmondásos nézőpontból megírt krónikája. Munkácsi a Horthy-korszakban a neológ zsidó közösség főtitkára, jogász, 1944-től pedig a német nyomásra létrehozott, a német és magyar hatóságokkal kooperálni kényszerülő budapesti Központi Zsidó Tanács főtitkára. A Hogyan történt? a holokauszt tragédiájának fontos korai összegzése és értelmezése, Munkácsi személyes számvetése a Zsidó Tanács felelősségével, válasz az ellenük felhozott vádakra, és helyenként elkeseredett kísérlet a szervezet felmentésére. Ez a Bohus Kata, Csősz László és Laczó Ferenc történészek jegyzeteivel és kísérőtanulmányaival, valamint korábban nem közölt forrásokkal kibővített új kiadás arra tesz kísérletet, hogy hetvenöt év távlatából visszatekintsen a magyar holokauszt tragédiájára. Munkácsi és a zsidó elit tragikus, valódi döntési szabadságot nélkülöző pozíciója fontos példája az olyan radikális helyzeteknek, amelyben választás és felelősség fogalma értelmezhetetlenné válik, noha súlyuk változatlan terhet ró minden résztvevőre. „A kora délutáni órákban Budapest zsidósága letépte magáról a sárga csillagokat és elözönlötte a körutakat, ahol hatalmas tömegek sétáltak az őszi nap hanyatló fényében. Budapest zsidó népe azt hitte, hogy megnyerte az életet, pedig soha nem volt közelebb a halálhoz. Négy óra felé elhalkultak a rádiók katonanótái, gyanús híreket közvetítettek, és amikorra az est szürkülete ránehezedett a városra, Budapest zsidósága megtudta, hogy a nácik és nyilasok karmai közé esett.” 2022 pdf 8mb [Hidden Content]
    2 points
  15. Floral Carver – Égj velem! Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2023 Elena Wilson három éve él mély gyásszal a szívében. Élete egyetlen célja, hogy boldogságban nevelje fel gyönyörűséges ikreit, akik fő támaszai az elmúlt évek gyötrelmes túlélésének. Adam Gilbert már nyolc évesen megtapasztalta: a túlélésnek ára van! Tűzoltóként a legfőbb célja, hogy bebizonyítsa, nem hiába menekült meg a tűz markából, és minden egyes nap csakis a harc élteti. Mi történik, ha két megtört élet útjai keresztezik egymást? Vajon képesek lesznek megbízni a másikban? A múlt szövevényes hazugságai lépésről-lépésre bontanak le minden falat, s ami szilárd alapnak tűnt, talán a legnagyobb fájdalmat ígéri. Egy dolog biztos: a vér a legerősebb kötelék a világon! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,98 MB [Hidden Content]
    2 points
  16. Pár Gyula, Oriskó Ferenc - Magyaros ízek, hideg ételek pdf 13mb 1991 [Hidden Content]
    2 points
  17. Jack Mcdevitt: Szellem az égben (Priscilla Hutchins 3.) Egy neutroncsillagot tanulmányozó rutinküldetés során az Akadémia űrhajója ismeretlen nyelvű adást kap. Mielőtt elhagyná a területet, a csillaghajó több műholdat elhelyez ott, hogy megtalálja, honnan érkezik a jel. Öt évvel később egy műhold végre újra detektálja a jelet, amelyet a Kapcsolat Társaság (a lelkesek gazdag csoportja, akik az idegen élet létezésének kutatását finanszírozzák) földönkívüli eredetűnek vél. Priscilla Hutchins kapitányt bízzák meg a feladattal, hogy az általa irányított csillaghajóval megtalálja az adás forrását. A végtelen űrben a számtalan csillag között, világról világra járva Hutch és legénysége követi a jelet, de csak rejtvényeket és halálos meglepetéseket találnak. Aztán egy bolygórendszerben, amely messze túlmutat a korábbi kutatások határain, felfedeznek egy tárgyat. Hatalmas, baljóslatú és titokzatos. És nem csak a Kapcsolat Társaság kérdéseire adhat a választ, hanem minden olyan ember kérdésére, aki valaha az égre nézett, és azon töprengett, hogy egyedül vagyunk-e a galaxisban… epub [Hidden Content]
    2 points
  18. William Kelley - Earl Wallace: A kis szemtanú "A lépések egyre közelebbről hallatszottak. Egy magas, néger férfi lépett be és a helyiség végében lévő mosdóhoz ment… Majd egy másik férfi is bejött, odalépett ahhoz a mosdóhoz, amelyiknél a fiatal angol álldogált, a kabátját áttette egyik karjáról a másikra és a tükörbe nézve egy fésűvel végigszántott a haján. Majd hirtelen megpördült, rádobta a kabátot a fiatal angol fejére és lerántotta őt a kövezetre. A néger odarohant, kezében nyitott kés villogott, amellyel elvágta az angol torkát.Samuel majd hanyatt esett ijedtében. Szorosan odalapult a fülke hátsó falához, a kagyló mellé. Ott reszketett, látta a fülke alatti résen át a kövön fekvő fiatalembert, akinek még mindig betakarta fejét a rádobott kabát, amely alól elvágott torkából bugyogott a vér…"Az izgalmas történet a nálunk is bemutatott A kis szemtanú című film alapjául szolgált, s megkapta a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat. [Hidden Content]
    2 points
  19. 1. Naomi Novik: Őfelsége sárkánya 87% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A napóleoni háborúk már önmagukban is izgalmasak, ám ha belegondolunk, hogy a csata nemcsak a földön, hanem a levegőben is dúl, méghozzá sárkányok hathatós segítségével, akkor egészen újfajta izgalmak várnak ránk. Amikor Őfelsége Hajója, a Kevély elfog egy francia fregattot és megszerzi a fedélzeten található legnagyobb kincset, egy kínai sárkánytojást, a tengeri ütközetek veterán angol tisztjének, John Laurence kapitánynak beteljesedik a végzete, életét pedig feldúlja a bizonytalan jövő – és a váratlan barátság a legfurcsább lénnyel, akit valaha látott. Temeraire, a sárkány hátán Laurence kapitány kitapasztalja a légi hadviselés csínját-bínját. Hogy megtörjék Bonaparte arcátlan támadását a brit föld ellen, és megakadályozzák a franciákat saját sárkányaik bevetésében, Laurence-nek és Temeraire-nek eddig ismeretlen veszélyekkel és kihívásokkal kell szembenézniük, amelyeken a Brit Birodalom jövője áll vagy bukik. „Úgy keltek életre lelki szemeim előtt a könyvek, ahogy olvastam őket. Ezek csodálatosan megírt regények, hiszen nemcsak frissek, eredetiek és lendületesek, de tele vannak csodálatos, érző szívű szereplőkkel. Az Őfelsége sárkánya két olyan műfaj ötvözete, amit különösen szeretek: fantasy és történelem. Alig várom, hogy lássam, amint sárkányok is részt vesznek a napóleoni háborúkban. Én az ilyen filmek miatt járok moziba.” Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője 2. Naomi Novik: A jádeköves trón 83% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Naomi Novik lenyűgöző fantasy sorozatának második kötetében is szárnyra kél a történelem. A napóleoni háborúk hiteles leírásába szervesen szövődik bele a Repülő Hadtest sárkányokból és reptetőkből álló seregének története. William Laurence kapitány és sárkánya, Temeraire Kínába utaznak, az Éteri sárkányok őshazájába. A hosszadalmas és izgalmas út során végig attól kell rettegniük, hogy a császár, aki Napóleonnak szánta Temeraire-t, el fogja választani őket egymástól. Temeraire ugyanis Éteri sárkányként roppant értéket képvisel. Intelligenciájáról, ügyességéről és mindenekelőtt az Isteni Szél nevű képességéről – arról a dermesztő ordításról, amellyel hajókat zúz porrá, erdőket tarol le, és más sárkányokat semmisít meg repülés közben – messze földön híres. A briteknek megfontoltan kell lépkedniük a diplomácia útvesztőjében, nehogy országuk háborúba keveredjen Kínával. „Úgy keltek életre lelki szemeim előtt a könyvek, ahogy olvastam őket. Ezek fantasztikusan megírt regények, hiszen nemcsak frissek, eredetiek és lendületesek, de tele vannak csodálatos érző szívű szereplőkkel. Az Őfelsége sárkánya két olyan műfaj ötvözete, amit különösen szeretek: fantasy és történelem. Alig várom, hogy lássam, amint sárkányok is részt vesznek a napóleoni háborúkban. Én az ilyen filmek miatt járok moziba.” Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője 3. Naomi Novik: Puskapor és sárkányvér 85% Alig értek véget Őfelsége Repülő Hadteste kapitányának, Will Laurence-nek és különleges sárkányának, Temeraire-nek kínai kalandjai, egy titokzatos követ tartóztatja fel őket, aki új, sürgős parancsokat hoz egyenesen Nagy-Britanniából. A birodalom három értékes sárkánytojást vásárolt az Ottomán Birodalomtól, ezért Laurence-nek és Temeraire-nek Isztambulba kell menniük, hogy onnan Angliába kísérjék a szállítmányt. Nincs sok idejük, mert a kis sárkányok bármikor kikelhetnek. A küldetést azonban állandó fenyegetések kísérik. Ezek hátterében a kínai sárkány, Lien mesterkedései állnak, aki Temeraire-t vádolja reptetője haláláért, és megesküdött, hogy a bosszú érdekében Napóleon mellé áll. Végül, amikor Laurence, Temeraire és barátaik váratlan helyről is árulással kénytelenek szembenézni, nem marad más választásuk, mint a merész ellentámadás. Csakhogy mennyi esélyük lehet Bonaparte hatalmas, kérlelhetetlen seregével szemben? „Naomi Novik ugyanazt tette napóleoni háborúkkal, amit Anne McCaffrey a tudományos-fantasztikus irodalommal: egy olyan alternatív valóságot hozott létre, amelyben a sárkányok tényleg léteznek. Mindezek mellé a történet megkapóan eredeti, részletesen kidolgozott, és a szereplőivel elkerülhetetlen az azonosulás.” David Weber, a Honor Harrington-sorozat szerzője 4. Naomi Novik: Elefántcsont birodalom 87% A Temeraire-sorozat negyedik része Afrikába repíti az olvasót. Laurence kapitány és hűséges sárkánya már éppen a biztonságot jelentő angol partokhoz közelednek, amikor francia sárkányok támadnak rájuk, és hiába oly közel a haza, Temeraire és reptetője felmentő sereg nélkül kénytelen elbánni velük. Mindenezek tetejébe rémes körülmények és mérhetetlen közöny fogadja a küldetésből hazatérőket, így a kapitány igen dühösen indul az Admiralitáshoz jelentést tenni. Ám Edinburgh-ben dermesztő csönd honol, s fény derül a rettenetes magyarázatra is: szinte az összes sárkány halálos beteg. Laurencék tehát ismét útra kelnek, ezúttal Fokváros felé, hogy felleljék a feltételezett gyógyszert, mely egyszer már kigyógyította Temeraire-t ebből a veszedelmes kórból. Tomoritve: [Hidden Content]
    1 point
  20. Kevin J. Anderson & Rebecca Moesta: Ostrom alatt (Ifjú Jedi lovagok sorozat 6.) Eredeti cím: Jedi Under Siege Eredeti kiadó: Berkley, New York Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Ostrom alatt Magyar kiadó: LAP-ICS, Debrecen Magyar kiadás éve: 1997 Fordította: Szegi György Játszódik: a Yavini csata után 23 évvel. Akkor születtek, amikor a Birodalom elpusztult, és új reményeket hozott a Köztársaság. Han Solo és Leila hercegnő ikergyermekei tizennégy évesen kerültek Luke Skywalker jedi akadémiájára, a Yavin negyedik holdjára, ahol megkezdődött a kiképzésük. A végső összecsapás napja elkerülhetetlenül közeleg. Az Árnyakadémia fekete lovagok és birodalmi rohamosztagosok egész seregével, megjelenik a Yavin 4 égboltján. És amikor a kommandósok megsemmisítik a védőpajzs-generátort, a jedilovagoknak csupán a harc marad az egyetlen lehetőségük. Jacennek, Jainának és barátaiknak Luke Skywalker vezetésével szembe kell nézniük az akadémiát elözönlő ellenséggel, köztük a Legsötétebb Lovaggá avatott Zekk-kel, Brakiss mesterrel, valamint Tamith Kaijal, a gonosz éjnővérrel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,09 MB [Hidden Content]
    1 point
  21. Mona Matthews – Immortalis A halhatatlan vére Kiadó: NewLine, Bakháza Kiadás éve: 2023 Luna egy otthonától távoli, bentlakásos iskolába kerül, ahol a tanárai és az osztálytársai is különlegesek. Hamar barátokat szerez, ám még így is kívülállónak érzi magát kivételes adottsága miatt. Megismerkedik Will-lel, akinek a valódi kilétére csak akkor derül fény, amikor kilátástalan helyzetbe kerülnek, és embert próbáló akadályokat kell közösen legyőzniük. Ki az a titokzatos nő, aki segíteni próbál Lunának? És milyen titkot őriz a főhősnő apja? Vajon a sokáig alábecsült, rendkívüli képessége elég lesz-e ahhoz, hogy megmentse mindnyájukat? Formátum: pdf Méret: 1,04 MB [Hidden Content]
    1 point
  22. Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 Hazugságokból emelt város, halála után vezeklő festő, újragondolt mesék, háborúzó mesterséges intelligenciák, fonák Magyarországok: tizenkilenc válogatott novella merész jövőképekről és bizarr álmokról ismert és új szerzőktől. Gabo 2018 epub [Hidden Content]
    1 point
  23. Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2019 Génszerkesztett madarak, emlékektől betépő fiatalok, lelkekre éhes bánya, menekülő szörnyek, esőmágia, valóságból kifakuló emberek, farkasok, polipok és macskák: a tavaly indult antológiasorozat idei kötetében tizenhat különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől. Gabo 2019 epub [Hidden Content]
    1 point
  24. HA HAGYOD, FELFALNAK. Joe Wolf úgy nevelte a gyerekeit, hogy ugyanolyan gyilkos legyen a hozzáállásuk, mint amivel saját kaliforniai üzleti birodalmát is felépítette: ölj vagy megölnek. Amikor Joe holttestét megtalálják a San Francisco-öbölben, váratlanul a lánya, Jenny kerül a Wolf birodalom élére. Miközben a fivérei megpróbálják elragadni tőle újonnan kapott hatalmát és vagyonát, Jenny rájön, hogy mindegyiküknek volt módja és indítéka, hogy öljön… DE MELYIKÜK VOLT KÉPES GYILKOLNI? Next21 2023 epub [Hidden Content]
    1 point
  25. Ferenczy Dénes - A magyar horgászat kézikönyve Csaknem egy évtizede nem jelent meg hazánk halait, horgászatukat, módszereiket részletesen ismertető összefoglaló horgászati kézikönyv. A komoly cím tartalmas munkát sugall, Ferenczy Dénes a könyv egyetlen szerzője kitűnő munkát végzett! A könyv elsősorban a kezdő és haladó horgászok számára íródott, de reményeink szerint a horgászattal csak most „kacérkodó”, nem horgászok számára is érdekes olvasmány lehet. pdf 2003 27mb [Hidden Content]
    1 point
  26. Mirko Vosátka - Természetjárók enciklopédiája Tudom, hogy az emberek gyakran keresnek gyakorlati útmutatást a természetben való tartózkodáshoz. Ez az enciklopédia a turista-, a táborozó és a vízi élet címszavait tartalmazza, de címszavai a természet közelebbi megismerését és védelmét is szolgálják. A Természetjárók enciklopédiája összefoglalja mindazokat az ismereteket és tapasztalatokat, amelyekre ötven év alatt tettem szert erdőkben, hegyekben, vizeken barangolva. Szeretném, ha mindenki megtalálná benne azt, amire éppen szüksége van. – Mirko Vosátka pdf 112mb [Hidden Content]
    1 point
  27. Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra... A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott. 1962-ben mutatták be Gregory Peck főszereplésével. A film 2 Golden Globe díjat és 4 Oscar szobrocskát hozott el. [Hidden Content] vagy [Hidden Content]
    1 point
  28. Emmanuelle Arsan: Emmanuelle (Lecke a férfiakról) A ma már legendás Emmanuelle először 1959-ben jelent meg egy obskurus párizsi kiadónál, álnéven. Azóta számtalan változatban kering, több filmváltozat, videokazetta, folytatás készült belőle, s mind a mai napig cseppet sem vesztett aktualitásából: tavaly jelent meg a Laffont kiadónál az első teljes és véglegesnek tekinthető változat. Harminc éve tart tehát az Emmanuelle diadalmenete, s a könyv méltán nyerte el „az évszázad erotikus regénye” címet. A minden eddigi rekordot megdöntő példányszám persze nem magyarázható pusztán az erotikával: kellett hozzá egy remekül megrajzolt nőalak, Emmanuelle, a maga „erotikái zsenialitásával”, kellett egy másik izgalmas, markáns figura, az olasz Mario, aki lázadó-felszabadító szónoklatait végül tettekkel igazolja, s végül, de nem utolsósorban, kellett egy jó tollú szerző (akit történetesen szintén Emmanuelle-nek hívnak), aki nagyon ravasz szerkesztésmóddal tartja ébren az olvasó érdeklődését: az erotika végig ott lebeg a levegőben, mindig történhet valami, de sokszor mégse történik semmi – aztán a legváratlanabb pillanatokban csap föl, mindig meglepetésszerűen, mindig elemi erővel. A könyv megjelenésével egy időben a könyv filmváltozatát a mozik is műsorukra tűzik. [Hidden Content]
    1 point
  29. A Delicate Encounter (2020) Three hot brunettes, Lexi Layo, Nicole Love, and Stacy Bloom use butt plugs to have great fun together. It's always a pleasure to watch horny women enjoy a sexy moment and make sure to keep warm. Tiffany Tatum and Missy Luv enjoy finger fucking and licking each other's dripping wet pussies. Lingerie clads babes Ali Novak and April Snow have a sensual encounter where they will please each other the way only a woman knows. The super hot goddesses, Cherry Kiss, Diane Chrystall, Jozephine Jackson are having a nice time working out until... the horniness takes place. The three natural beauty enjoy finger fucking and licking their dripping wet pussies. Category: Lesbian, Mature, Old and Young Females, Threesome, Toys, Stockings Starring: Tiffany Tatum , Cherry Kiss , Stacy Bloom , Josephine Jackson , Nicole Love , Missy Luv , April Snow , Ali Novak , Lexi Layo Language: English Size: 1.68 GB Length: 01:55:08 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Me and My Toy 1 (2019) Who needs a big, bad boy when they got a big, bad toy to stuff inside their pussy? Category: Masturbation, Leens, Solo, Toys, Dildo, Small Tits, Stockings Starring: Aina, Yuki, Lindsey Language: O-Ton Size: 1.38 GB Length: 01:18:43 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Little Brown Fucking Machines 6 Like any hard working machine, a Little Brown Fucking Machine needs to work hard to earn her keep. The girls may be born and bred to fuck, but without regular maintenance they will eventually fail. Category: Asian, Japanese, Uncensored, Hairy, Interracial, Starring: Na (Asian) , Kim (Asian), Bo, Muei Language: English Size: 2.39 GB Length: 02:24:35 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Teen Japan 10 - Suckee Fuckee Saipan Third World Media is known for providing some of the hottest sexual action from across the globe and bringing it straight to you! This latest installment is no different. Ed Hunter directs this scorcher and he's brought in fresh - faced, eighteen and nineteen year old babes like Asami, Megu, Yuma and Akubi to quench your sexual thirst! Category: Asian, Japanese, Uncensored, Hair, Blowjob, Group, Toys, Teens, Facial, Threesome, Foursome, Creampie, Pov, Tattoo, Brunette, Internal Cumshot, Starring: Akubi, Asami, Megu, Yuma Language: Japanese Size: 2.37 GB Length: 02:07:08 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Innocent Chicks Go Wild (2020) They've had their first proper taste of dick and now these four Innocent Chicks Go Wild because now they want to try their hand at anything and everything that's on offer. Although one cute brunette is quite happy to be pussy fucked by her handsome lover, a gorgeous blonde begs for her bed-buddy to break her back door cherry before giving her a spunky smile. Whips and chains may not be everyone's idea of a good time, but one dirty dark-haired beauty has no qualms about being bound, hands and feet, and being used as a cute fuck doll for her boyfriends' gratification. Four scenes of intense teen loving awaits! Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Rough, Blowjobs, Deep Throat, Facials, Gonzo, Bondage Starring: Christie Lee, Allie, Bonnie, Virginee Language: O-Ton Size: 1.99 GB Length: 01:53:44 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  34. FantASStic Massage 2 (2019) She's completely open to a full body massage, includind the back door.T here, that's the spot. She may not have been expecting this, but she's not turning it down either. It's so nice the anal massages! Category: Teens, Massage, Couples, Anal, Small Tits, Reality Starring: Parvin, Hazel, Mackenzie Language: O-Ton Size: 1.78 GB Length: 01:41:45 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  35. FantASStic Massage 1 (2019) She's completely open to a full body massage, includind the back door.T here, that's the spot. She may not have been expecting this, but she's not turning it down either. It's so nice the anal massages! Category: Teens, Massage, Couples, Anal, Threesome, Small Tits, Reality Starring: Angelika, Sandra, Audrey, Language: O-Ton Size: 1.89 GB Length: 01:48:05 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Black Anal Virgins 2 (On The Molly) Join our journey into the world of anal sex popping mollies. Watch these pretty ladies go crazy for ass fucking Evasive style! If you think you've enjoyed watching ass fucking before, you ain't seen nothing until you see these beautiful black divas take it into their sweet tight sphincters! Category: Black, Anal, Toys, Big Boobs, Stockings, Facial Cumshot, Lingerie, Creampie, Fishnet, Brunette Starring: Destiny Dymes, Kenya Sweetz, Noet Starlett, Phatcheeks, Phoenix , Rock The Icon, Scorpio, Language: English Size: 3.18 GB Length: 02:38:12 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Foot Fever 1 Foot Fever from Sex Sense studios features gorgeous and sexy models with very fuckable feet. For foot fetish fans this is a real treat to watch. Stunning blonde Jasmine Rouge starts off this foot worshipping marathon by having her feet and toes kissed, licked and lotioned up before she takes the cock between her feet for an intense footjob that gets it nice and hard for her pussy. Sabina Blue, Regina Mood, Lulu and others also have their pretty feet worshiped and cum upon in this hot foot fetish classic. Category: Fetish, Foot Fetish, Masturbation, Teens, Swallow, Brunette, Blonde Starring: Jasmine Rouge, Vanessa Gold, Little Viva, Cindy Hope, Regina Moon, Lulu, Titus Steel, Patrick, Sunny Green, Alex, Max Payne, Bo Language: English Size: 2.07 GB Length: 01:54:17 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Horny Sisters (2019) They may be sisters from another mister, but these girls are closer than any blood relative and they couldn´t be happier, because these Horny Sisters are lovers who know each other inside out and every one of their kinks. Whether they are soft lipstick lesbians who take their time to please one another sensually or a dominant bitch who takes what she wants, when she wants, these gorgeous Pussy Babes are passionate when it comes to their love-making. Category: Lesbian, Fingering, Massage, Mature, Teens, Ebony, Tribbing, Blonde Starring: Asia Zo, Beretta James, Casondra Kryptik, Jennifer Best, Lorelei Lee, Pepper Kester, Sara Jaymes, Tara Morgan Language: English Size: 1.94 GB Length: 01:51:01 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Blue Angel You know that super sexy lingerie show that happens ever year? Well Blue Angel 1 is just like that but these babes fuck on camera! Get all the sexy lingerie you want from this incredible compilation. Jane Darling is in a purple and pink garter belt set with thigh high stockings and she's bent over taking it from behind. Then she's wearing sexy white wings and pleasuring herself in the next scene. It ends with a gang bang starring Jane, Paige Ashley and Antonia Deona! Category: Group, Gang Bang, Toys, Big Boobs, Masturbation, Facial Cumshot, Lingerie, Solo, Piercing, Brunette, Blonde, Anal Starring: Pascal White, Antonia Deona, Paige Ashley, Jane Darling Language: English Size: 1.05 GB Length: 01:02:38 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Ben Dover's Day Jobs What a great job to have! In this 5 scene sex escapade, 5 juicy hot girls are eager to play with Ben Dover's dick. Some are even willing to handle 2 dicks. Check them out as they take their daily jobs to a new level when they find themselves having a bit of a slow day. Rebecca More takes care of her needs in the kitchen. While our exclusive glambird Lexi Ward wants more out of her job and comes across two men that are willing to fulfill her day. Hannah Shaw is no stranger to supplying pleasure in the studio and shows Ben how she does it. In a bar all alone. . . not Kerry Louise, she has no down time and rather take a quick break with Ben Dover and Tony James. Seductive Louise Jenson reminds herself how fun her job is and has two dicks satisfying her horny needs! Category: Big Boobs, British, European, International, Older Men, Threesomes Starring: Lexi Ward, Rebecca More, Hannah Shaw, Kerry Louise, Louise Jenson, Ben Dover, Jamie Barry, Kai Taylor, Seb Cam Language: English Size: 2.06 GB Length: 01:38:36 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Pregnant By Myself Mommies need some time to themselves as well. The strain of having to deal with the dad and his blubbering and catering to her hand and foot gets in the way of the time she used to use to relax herself and get in the large amount of orgasms she''d have at home! She loves it. She exclaims "pregnant by myself" because that alone time is the best time! Category: Pregnant, Lesbian, European, Fetish, International, Masturbation, Hairy, Solo, Redheads Starring: Jessica, Laura, Leony April, Nikol, Suzy Language: English Size: 1.38 GB Length: 01:30:47 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  42. Stories of Hübsch & Haarig 4 (2019) ilf Victoria punktet mit tollen Hängetitten, ´nem gepflegten Brunstbusch und gut geölter Rosette. Schmutzfink Elfriede läßt sich von Nachbarsohn Uwe ´ne Bockwurst in´s Sauerkraut schieben. Frischling Manu wärmt sich per Dildo auf, bevor Stecher Willi der bemoosten Schlampe seinen Prengel bis zum Anschlag in´s klatschnasse Feuchtgebiet presst. Hausfrau Viola läßt sich gern das dichte Fell beackern und steht auf Gesichtsbesamungen. Dorfmatratze Raffaela präsentiert 3 potenten Knechten ihren Wildwuchs und kriegt sämtliche Löcher gestopft. Ficke Carmen lutscht für ihr Leben gern Schwänze und ist untenrum akurat gestylt. Die dauergeile Eleonora läßt sich genüßlich die überdimensionierte Lanze von Anrainer Carlo in´s Naturschutz-Gebiet hämmern. Blondie Maria macht sich, komplett analfixiert, über Lover Kalle her. Fotzen-Gärtchen Judith steht auf üppige Körperbesamungen. Die zugewucherte Helga feiert mit 2 notgeilen Knechten ihre Anal-Premiere. Bumsmaus Lydia kriegt im Bad ´ne Fleischwurst zwischen die Sauborsten gejagt. Buschfotze Anne macht als Latex-Krankenschwester 2 Hengste verrückt. Moppel Erna reitet mit gestutzter Hecke Deckhengst Werner das Fett aus der Achse. Strapsmaus Nina kommt nur mit 2 Schwänzen gleichzeitig zum Orgasmus. Urwald Vanessa besorgts 2 notgeilen Schmierlappen. Busenbraut Eva reitet mit rasierter Schürze wie der Teufel. Flohfänger Bianka ist rundum bespielbar. Elfriede spreizt im Bad die behaarten Schenkel. Jungspund Ines stopft sich ´nen Plastik-Pimmel in den Flokati. Ferkel Marina kriegt die bepalmte Oase von 2 Knechten ausgeputzt. Busenbraut Dunja hat ´nen gepflegten Lustgarten. Rotschopf Wilma läßt nur junge Pimmel in ihr Unterholz spritzen. Knusperflocke Uschi und Freundin Karla lassen sich die haarigen Mösen von 2 Escort-Lümmeln malträtieren. Speckschürze Anette geht in der Küche mit Staubsaugervertreter Erwin auf Tuchfühlung und Hammer-Braut Vioala präsentiert neben ihrer Intim-Frisur noch ihr einladendes, enges Arschloch. Viel Spaß! Category: ITALIAN, Mature, Hairy, Fetish, Amateur, Anal, Threesome, Stockings, Toys Starring: Helga, Sharon, Viola, Maria, Anette, Marina .... Language: ITALIAN Size: 1.17 GB Length: 02:46:59 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  43. Best Of European Women Compilation Vol 1 The other side of the Atlantic ocean is home to some pretty impressive females. With their huge breasts, towering legs, and perfect faces, the ladies of Europe continue to impress men with their showstopping looks and undeniably better sexual talents, so the BANG! Network takes its pick and comes back to the states with the best of the best when it comes to foreign pussy in, "Best Of European Women Compilation Vol 1." Category: Compilation, European, Group, Anal, Lesbian, Interracial, Big Boobs, Big Dick Starring: Antonia Deona, Sensual Jane, Dona Bell, Gemma Massey, Caprice Jane, Tarra White, Michelle Thorne, Anaya Leon, Michelle Thorne, Sensual Jane, Valery Summer, Cynthia Vellons, Louise Davis, Language: English Size: 1.05 GB Length: 00:36:40 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  44. Slurpy Teens Russian sweethearts love to fuck and suck your brains out! They are so glad to be in this country, so resisting dick just isn't something they can do. Their families are on the other side of the world, so their living life with no regrets. Every night one of these ladies wipes the jizz off her glasses, and you get to find out who in, "Slurpy Teens." Category: RUSSIAN, Teens, Facial Cumshot, Creampie, Glasses, Tattoo, Brunette, Blonde, Internal Cumshot Starring: Dolce Vita, Jessica Malone, Lulu, Sophia Young Language: O-Ton Size: 1.19 GB Length: 01:39:50 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  45. Mothers and Sons (2019) Mothers & Sons Family Sinners is proud to present Mothers and Sons featuring the most gorgeous MILFs in the industry in four of the most stunning sex scenes yet. These mischievous step sons are about to learn a major lesson from mommy. Get ready for the most passionate, and intense, older younger sex, where experienced women dominate their naughty stepsons. Written and directed by Dana Vespoli, this is a release you wont want to miss! Category: Family Roleplay, Mature, MILF, Stockings, Starring: Dana Vespoli, Jasmine Jae, Aaliyah Love, London River Language: English Size: 3.52 GB Length: 01:47:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Pain Of Love (2018) Wer es genau wie die scharfen Girls in diesem Film etwas härter mag, ist hier genau richtig! Let these girls give you the pleasure that you wanted. It is lovemaking to the utmost! Category: Rough, Hairy, Domination, Fetish, Spanking, Stockings Starring: Steve Holmes, Sovereign Syre, Jessie Andrews, Chad Alva, Brooklyn Lee, Michael Stefano , Lia Lor, Kara Price, Danny Wylde Language: English Size: 0.90 GB Length: 02:05:50 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  47. Der Weltgrösste ArschFicker 4 (2018) Enddarm-Junkie und ewige Heimsuchung weiblicher Körperöffnungen Omar Galanti ist wieder mal ausgebüxt und nicht mehr unter Kontrolle zu halten. Der baumschwänzige Anal-Ritter bahnt sich seinen Weg durch unzählige saftige Rosetten blutjunger Girls und reifer Milfs. Schließt Eure Frauen, Töchter und am besten alles weg, was lebt und ein gangbares Arschloch hat! Sonst wird es Opfer des sexbesessenen Frauenjägers und in Grund und Boden geknüppelt, bis flächendeckend dampfende und in Fetzen gefickte Rosetten die weiße Fahne schwenken und um Gnade winseln. Wir wünschen Euch viel Vergnügen, Freunde! Category: GERMAN, Anal, Rough, Stockings, Teens, Threesome, Big Dick, Glasses Starring: Betty, Jana, Jennifer, Linda, Logan, Naty Chups, Olga, Omar Galanti Language: O-Ton Size: 1.31 GB Length: 03:07:17 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  48. John Grogan: Marley meg én Marley imádni való. Marley elviselhetetlen. Marley nélkül nem lehet élni. Marleyt azonnal el kell tüntetni. Mindez igaz. Marley a világ legrosszabb kutyája, akit gazdái, John Grogan újságíró és felesége Jenny kölyökkorában vásárol. Hogyan lehet egy labrador, a legkezesebb és legszelídebb munkakutya ilyen nevelhetetlen? Ezt nem érti a fiatal házaspár sem. A Marley meg én egy gazdi könyve felejthetetlen kutyájáról mindenkinek, akinek volt valaha kutyája, vagy legalább vágyott rá. Aki még e spamelo, pergő, személyes és megható történet elolvasása után is akar kutyát, az felkészülten vághat bele ebbe az egész életre szóló kalandba. [Hidden Content]
    1 point
  49. Nicholas Sparks: Éjjel a parton Amandának egy nap váratlanul meghal a férje. A nő a tragédia után megrendülve, magába zárkózva éli mindennapjait. Az édesanyja, Adrienne, aki tizenéves kora óta egyedül nevelte őt két testvérével együtt, ekkor elérkezettnek látja az időt, hogy megossza vele legfelemelőbb élményét: egy olyan szerelem történetét, amely azóta is bearanyozza az életét. Felidézi a lányának azokat a fájdalmas emlékképeket, amikor a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, és ő a múltja elől menekülve egy kis tengerparti városba, Rodanthebe érkezett. Ám nem ő volt az egyedüli látogató…Nicholas Sparks regénye a szerelem mindenható erejéről szól: az érzésről, amely minden életkorban elérhet, akkor is, amikor a legkevésbé várnád… [Hidden Content]
    1 point
  50. Tom Clancy: Vadászat a Vörös Októberre Az Egyesült Államok tengeralattjáró-haderejének parancsnoksága szokatlan mozgolódást észlel az Atlanti-óceánon. Ramiusz, a litván származású hajóskapitány ugyanis úgy dönt, hogy bosszút áll a szovjet rezsimen, amely a felesége halálát okozta, és átszökik az Egyesült Államokba. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, és beindítja ellene hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik az áruló tengeralattjárót. Bár a rettenthetetlen parancsnok nagy körültekintéssel tervezte meg a menekülést, minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból. Itt lép a képbe a fiatal Jack Ryan, aki felismeri a hajóskapitány szándékait, és pontosan tudja: az évszázad legnagyobb hírszerzési fogása lenne, ha az amerikaiak idejében megtalálnák és védett kikötőbe vezetnék a Vörös Októbert… Tom Clancy a katonai-politikai thriller nagymestere. A Vadászat a Vörös Októberre a szerző első regénye, amelyből a nagy sikerű, Oscar-díjas akciófilm készült Sean Connery főszereplésével. A történet Marko Alekszandrovics Ramiusz kapitány és Jack Ryan CIA-ügynök összefonódó kalandjait mutatja be. [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...