Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 07/24/2024 in Posts
-
Angie Thomas: The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál Eredeti cím: The Hate U Give Eredeti kiadó: Balzer + Bray, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: The Hate U Give – A gyűlölet, amit adtál Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Benedek Leila A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol. Angie Thomas Jacksonban, Mississippi államban született és nőtt fel; jelenleg is ott él. Korábban rappelt, legnagyobb sikereként tartja számon, hogy megjelent róla egy cikk (képpel együtt) a Right-On tinimagazinban. Kreatív írást tanult a Belhaven Egyetemen és egy nem hivatalos diplomával is rendelkezik hiphopból. Mai napig rappel, ha kedve tartja. A The Hate U Give az első regénye. A könyvből a Fox készít filmet George Tillman rendezésében, és Amandla Stenberg (Az éhezők viadala) főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,29 MB [Hidden Content]6 points
-
Penelope Douglas – Fall Away sorozat *** Penelope Douglas: Szívatás (Fall Away sorozat 1.) Eredeti cím: Bully Eredeti kiadó: CreateSpace, Washington Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Szívatás Magyar kiadó: WOW Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Bótyik Bettina Zora Végre magyarul is olvasható Penelope Douglas nagysikerű sorozata, a Fall Away! A nevem Tate. Valamikor ő is így hívott. Most viszont szóba sem áll velem. De békén sem hagy. Régen a legjobb barátom volt. Aztán egyszer csak ellenem fordult. Mindennap megkeserítette az életemet. Elérte, hogy megalázzanak, kirekesszenek, pletykáljanak rólam. A szívatásai egyre kegyetlenebbé váltak, szinte belebetegedtem abba, hogy folyamatosan meneküljek előle. Még Franciaországba is elmentem egy évre csak azért, hogy elkerüljem. De mostanra elegem lett a rejtőzködésből. Talán ő nem változott meg, de én igen. Itt az ideje, hogy felvegyem vele a harcot, és visszavágjak neki. Többé nem hagyom, hogy terrorizáljon. Harc, titkok, múlt és jelen. De mit hoz a jövő? Hova vezet Tate és Jared szenvedélyes kötéltánca? Minderre választ ad a sorozat első kötete. Penelope Douglas: Nélküled (Fall Away sorozat 1,5.) Eredeti cím: Until You Eredeti kiadó: CreateSpace, Washington Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Nélküled Magyar kiadó: WOW Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Bótyik Bettina Zora Folytatódik Penelope Douglas nagy sikerű sorozata, a Fall Away. Voltál már olyan dühös, hogy örömöd lelted abban, ha ütsz-vágsz? Vagy annyira tehetetlen, hogy teljesen tompának érezted magad? Az utóbbi néhány évem erről szól. A düh és a közöny két véglete között élek, átmenet nélkül. Van, aki utál ezért, és vannak, akik félnek tőlem. De senki sem bánthat, mert nem érdekel semmi és senki. Tatumot leszámítva. Annyira szeretem, hogy már utálom. Barátok voltunk, de rájöttem, hogy sem benne, sem másban nem bízhatok. Ezért megbántottam. Ellöktem magamtól. Mégis szükségem van rá. Amint meglátom, elememben érzem magam. Minden indulatomat rázúdíthatom. Belekötök, ellenszegülök, szívatom. Ez lett a lételemem. De elment. Franciaországban volt egy évig, és más emberként jött haza. Ha most támadom, már visszatámad. A Szívatás Tate történetét mesélte el. Most kiderül, miként élte meg ugyanazt a másik főszereplő, Jared. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,65 MB [Hidden Content]5 points
-
Kalo Jenő - A Gyógyulás szelencéje I-II-II. Várva várt ismerősként tekinthet az olvasó Kalo Jenő egészségügyi asztrológia sorozatának új kötetére, hiszen az első könyv már - sokak örömére és hasznára - napvilágot látott. Az első kötet bevezetést ad az asztrológia alapfogalmaiba, létfilozófiába, és bemutatja az orvosi asztrológia gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. A betegségcsoportok közül három nagy területre tér ki: megtárgyalja az idegrendszer idegi és pszichés irányú betegségeit, a belső elválasztású mirigyrendszer legfontosabb betegségeit, és az érzékszervek közül a legfontosabb szem- és fülbetegségeket. Az összefüggések jobb megértése végett közel 50 horoszkópábra és azok értelmezése segíti az olvasót. A második kötet tárgyalja a további testi területek betegségeit, pl.: a táplálkozás, a légzés, a kiválasztás, a keringés, a bőr és a mozgás szervrendszerének elváltozásait, illetve azok lelki hátterét és asztrológiai megfeleltethetőségét. A harmadik kötetben helyet kapnak a keringési rendszer további problémái, az immunrendszerünk összefüggései és azok betegségei, a bőr és a mozgásszerv-rendszer megbetegedései, valamint a szaporodás biológiája, s itt a betegen született emberekről is szó esik. Külön fejezet tárgyalja a balesetek asztrológiai összefüggéseit. pdf 128mb 2004 [Hidden Content]4 points
-
Penelope Douglas – Punk 57 Eredeti cím: Until You Eredeti kiadó: CreateSpace, Washington Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Punk 57 Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023, 2024 Fordította: Szabó Csilla Tökéletesen illettünk egymáshoz. Amíg nem találkoztunk. MISHA • Ötödikben a tanárunk levelezőtársakat keresett nekünk egy másik suliból. A nevem miatt lánynak hittek ott, és egy Ryen nevű diákkal párosítottak össze. Az én tanárom azt hitte, Ryen fiú, ezért beleegyezett. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjünk a hibára. Aztán egyszer csak már mindenen vitatkoztunk Ryennel. Melyik a legjobb pizza? Android vagy iPhone? Eminem a világ legjobb rappere, vagy sem? És ez csak a kezdet volt. A következő hét évben ezek voltunk mi. A levelei mindig fekete papíron, ezüst tintával írva érkeznek. Néha hetente egy, néha egy nap alatt három, de szükségem van rájuk. Ő az egyetlen, aki motivál, megnyugtat, aki elfogad úgy, ahogy vagyok. Csak három szabályunk van. Semmi közösségi média, nincs telefonálás, nincsenek képek. Jó ez így, ahogy van. Minek rontsuk el? Egészen addig, amíg szembe nem jön velem egy kép online. Egy lányról. A neve Ryen. A Gallo’s a kedvenc pizzériája, és imádja az iPhone-ját. Véletlen? Basszus! Találkoznom kell vele! De arra nem számítottam, hogy utálni fogom, amit találok. RYEN • Már három hónapja nem ír. Valami baj van. Talán meghalt? Vagy lecsukták? Mishát ismerve egyik sem kizárt. Nélküle megőrülök. Kell, hogy valaki meghallgasson. Az én hibám. El kellett volna kérnem a számát, vagy legalább egy képet róla. Lehet, hogy örökre eltűnt. De lehet, hogy itt van az orrom előtt, és nem is tudok róla. Formátum: pdf Méret: 2,23 MB [Hidden Content]3 points
-
Kövér György - Iparosodás agrárországban Magyarország gazdaságtörténete 1848-1914 pdf 38mb [Hidden Content]3 points
-
Kövér György - A pesti city öröksége Több kiemelkedő, iskolateremtő történészünk életművében játszik kiemelt szerepet Budapest történetének kutatása. A Fővárosi Levéltár gyűjteményes kötetekben kívánja az érdeklődők rendelkezésére bocsátani az ilyen tárgyú, folyóiratokban, tanulmány- és konferenciakötetekben elszórtan megjelent munkáikat. Jóval többek ezek, mint a szakmában közkézen forgó monográfiák és kézikönyvek előmunkálatai és melléktermékei. Nehézkes hozzáférhetőségük azonban már önmagában is gátja annak, hogy kifejtsék a jelentőségükhöz méltó hatást. Tapasztalataink szerint nincs egyetlen hazai könyvtár sem, ahol hiánytalanul meglennének. Némelyikük pedig olyan kis példányszámú, vagy éppen Magyarországra csak esetlegesen eljutó külföldi kiadványban jelent meg, hogy megismerésükre eddig csak az elszánt, külön utánajárást is vállaló olvasónak volt módja. Ennél is fontosabb indoka vállalkozásunknak, hogy az írások egybeszerkesztve, együtt olvasva többet és mást is mondanak, mint eredeti környezetükben. Olvasóinkat pedig külön élménnyel kecsegteti, hogy figyelemmel kísérhetik az eredmények egymásra épülését, a nézőpontok változását, a szemlélet gazdagodását egy-egy kutatói pálya során. Budapest Főváros Levéltára a Várostörténeti Tanulmányok sorozat mintegy alsorozataként eddig Bácskai Vera városokkal és polgárokkal foglalkozó dolgozatait, Faragó Tamás Pest-Buda és környéke népességét és társadalmát tárgyaló tanulmányait, továbbá Kubinyi András kimondottan a főváros középkori történetét bemutató legfontosabb írásait jelentett meg. Jelen kötetben Kövér György több évtizedes kutatásai során különböző konferenciákra készült (magyarul csak részben publikált) előadásait, műhelytanulmányait, kiadatlan maradt kéziratait gyűjtöttük egybe. Azt reméljük, hogy ezáltal áttekinthetővé válnak Kövér tanár úr egyik legfontosabb kutatási területének alapkérdései, úgymint az intézmények (a magánbankházaktól a részvénytársasági nagybankokon és jegybankügyön keresztül a nemzetközi konzorciumokig) és a kulcsszereplők (a nevezetes bankárok portréjától a személyzeti politika kialakulásáig).pdf 2012 76mb [Hidden Content]3 points
-
Pap Gábor - Hazatalálás Amikor ilyen horderejű vállalkozásba fog az ember, mint amilyennek mi most elébe nézünk, egyszeriben teljes mélységében átérzi, milyen igazuk volt a nagy íróelődöknek, amikor hasonló helyzetekben felsőbb hatalmak segítségéhez folyamodtak. Szívesen hárítanám át én is a felvállalt „édes tehernek” legalább egy részét valamely jótékony ügyünk irányában kegyesnek mutatkozó védszellem vállára, hiszen a maradék is éppen elég lehet ahhoz, hogy összeroskadjam alatta, mielőtt célba segíteném. Túlzás nélkül előlegezhetem: nem mindennapi kalandra csábítom az Olvasót, amikor arra buzdítom, tartson velem, fedezzük fel együtt műveltségünk legősibb, ám egyben legholnapibb mélyrétegének néhány eleddig felkutatlan vagy legfeljebb felületes (és nem is mindig káros elfogultságoktól mentes) helyzetjelentésekkel jellemzett rejtekét. nem veszélytelen ez a vállalkozás. Olyan területeken kell majd eligazodnunk, amelyekről nem áll rendelkezésünkre megbízható útikalauz, és olyan kérdésekben kell állást foglalnunk, amelyeknek igen gyakran még a jogosultságát sem hajlandó elismerni a jelenlegi szaktudományos gyakorlat, nemhogy megnyugtató válaszokat kínálna rájuk. pdf 2013 23mb [Hidden Content]3 points
-
Thich Nhat Hanh - Harag 2500 évvel ezelőtt, Indiában történt, amikor a bodhi fa alatt Buddha megvilágosodott, és rájött, hogy boldogtalanságunkat három tudati állapot okozza: a helytelen tudás, a gyötrő vágyakozás és a harag. A harag egyetlen szempillantás alatt életeket dönthet romba, és tönkreteheti lelki életünket is. Kutatóorvosok állítják, a harag alááshatja egészségünket. Thich Nhat Hanh ragyogó egyszerűséggel tárja elénk harag elleni eszközeit, melyek alkalmazásával átformálhatjuk kapcsolatainkat, újjáéleszthetjük énünk sérült részeit. Vietnam egyik prominens kolostorának főpapja kivételes időkben élt kivételes életet, mint buddhista szerzetes, békeharcos hozzávetőleg száz könyvet írt (versek, filozófia, regények). Az Élő Buddha és az Élő Krisztus bestsellerek szerzőjét Nobel- békedíjra is jelölték. pdf 4mb 2004 [Hidden Content]3 points
-
3 points
-
Omega_Babylon + The Dark Side Of the Earth + Kisstadion’87 2024 CD 1 - Babylon + The Dark Side Of The Earth 01 - Babylon.mp3 02 - Hajnali óceán.mp3 03 - Harangok.mp3 04 - Gonosz város.mp3 05 - Holdvirág.mp3 06 - Júdás.mp3 07 - Segíts nekem!.mp3 08 - Utolsó ítélet.mp3 09 - Tower Of Babel (Babylon).mp3 10 - All-Night Man (Fekete pillangó).mp3 11 - Morning Light (Hajnali óceán).mp3 12 - Child In Your Arms (Hallgatag szív).mp3 13 - Lady Moon (Holdvirág).mp3 14 - Home Again (Segíts nekem).mp3 CD 2 - Kisstadion ’87 01 - Nyitány.mp3 02 - Életfogytig Rock And Roll.mp3 03 - Hallgatag szív.mp3 04 - Ezüst eső.mp3 05 - Segíts nekem!.mp3 06 - Babylon.mp3 07 - Nem tudom a neved.mp3 08 - Árnyékember + Gitárszóló.mp3 09 - Léna.mp3 10 - Dobszóló.mp3 11 - A pénz.mp3 12 - Őrültek órája.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]2 points
-
Yardbirds – The Ultimate Live a BBC 2024-en 01 - I'm Not Talking (Live at Saturday Club, recorded 16 March 1965).mp3 [5 MB] 02 - Berry's Boogie (Live at Saturday Club, recorded 16 March 1965).mp3 [5 MB] 03 - My Girl Sloopy (Live at Saturday Club, recorded 16 March 1965).mp3 [8 MB] 04 - For Your Love (Live at Saturday Club, recorded 16 March 1965).mp3 [5 MB] 05 - Someone To Love Me (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [3 MB] 06 - I Ain't Got You (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [4 MB] 07 - Keith Relf Interview (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [2 MB] 08 - For Your Love (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [5 MB] 09 - I'm Not Talking (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [5 MB] 10 - Steeled Blues (Live at Top Gear, recorded 22 March 1965).mp3 [6 MB] 11 - I'm Not Talking (Edited [Live at Top Gear, recorded 22 March 1965]).mp3 [4 MB] 12 - Too Much Monkey Business (Live at Saturday Swings, recorded 9 April 1965).mp3 [5 MB] 13 - Hush-a-Bye (Live at Saturday Swings, recorded 9 April 1965).mp3 [4 MB] 14 - I'm A Man (Live at Saturday Swings, recorded 9 April 1965).mp3 [9 MB] 15 - Runaround _ Bottle Up And Go (Live at Saturday Swings, recorded 9 April 1965).mp3[4 MB] 16 - Spoonful (Live at Saturday Swings, recorded 9 April 1965).mp3 [7 MB] 17 - I Wish You Would (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3 [6 MB] 18 - Steeled Blues (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3 [5 MB] 19 - Keith Relf requests and Jeff's 21st birthday (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3[1 MB] 20 - Keith Relf interview (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3 [1 MB] 21 - Heart Full Of Soul (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3 [5 MB] 22 - Respectable (Live at Saturday Club, recorded 1 June 1965).mp3 [7 MB] 23 - Pretty Girl (Live at Saturday Swings, recorded 4 June 1965).mp3 [4 MB] 24 - Steeled Blues (Live at Saturday Swings, recorded 4 June 1965).mp3 [6 MB] 25 - I'm Not Talking (Live at Saturday Swings, recorded 4 June 1965).mp3 [5 MB] 26 - I Ain't Done Wrong (Live at Saturday Swings, recorded 4 June 1965).mp3 [6 MB] 27 - Louise (Live at Saturday Swings, recorded 4 June 1965).mp3 [6 MB] 28 - Heart Full Of Soul (Live at The Ken Dodd Show, recorded 9 June 1965).mp3 [6 MB] ------------------------------------------CD 02------------------------------------------ 01 - I Ain't Done Wrong (Live at Top Gear, recorded 21 June 1965).mp3 [7 MB] 02 - I've Been Trying (Live at Top Gear, recorded 21 June 1965).mp3 [5 MB] 03 - Paul Samwell-Smith interview T (Live at Top Gear, recorded 21 June 1965).mp3 [2 MB] 04 - Heart Full Of Soul (Live at Top Gear, recorded 21 June 1965).mp3 [5 MB] 05 - Berry's Boogie (Live at Top Gear, recorded 21 June 1965).mp3 [5 MB] 06 - I Ain't Done Wrong (Edited [Live at Top Gear, recorded 21 June 1965]).mp3 [6 MB] 07 - Heart Full Of Soul (Live at Easy Beat, recorded 3 July 1965).mp3 [5 MB] 08 - Love Me Like I Love You (Live at Saturday Swings, recorded 5 August 1965).mp3 [6 MB] 09 - I Wish You Would (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [5 MB] 10 - For Your Love (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [5 MB] 11 - Keith Relf interview (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [1 MB] 12 - Love Me Like I Love You (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [6 MB] 13 - I'm A Man (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [10 MB] 14 - Too Much Monkey Business (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [5 MB] 15 - Heart Full Of Soul (Live at You Really Got, recorded 6 August 1965).mp3 [5 MB] 16 - I'm A Man (Edited [Live at You Really Got, recorded 6 August 1965]).mp3 [5 MB] 17 - My Girl Sloopy (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3 [8 MB] 18 - Evil Hearted You (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3 [6 MB] 19 - The Stumble (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3 [4 MB] 20 - Paul Samwell-Smith interview (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3[2 MB] 21 - Still I'm Sad (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3 [6 MB] 22 - The Train Kept A Rollin' (Live at Saturday Club, recorded 27 September 1965).mp3 [6 MB] 23 - Evil Hearted You (Live at This Must Be The Place, recorded 8 October 1965).mp3 [5 MB] 24 - Evil Hearted You (Live at Easy Beat, recorded 9 October 1965.).mp3 [6 MB] ------------------------------------------CD 03------------------------------------------ 01 - Smokestack Lightning (Edited [Live at Sound of Boxing Day, recorded 16 November 1965]).mp3[8 MB] 02 - The Train Kept A Rollin' (Live at Sound of Boxing Day, recorded 16 November 1965).mp3[6 MB] 03 - Band's New Year's resolutions (Live at Sound of Boxing Day, recorded 16 November 1965).mp3[1 MB] 04 - You're A Better Man Than I (Live at Sound of Boxing Day, recorded 16 November 1965).mp3[7 MB] 05 - Smokestack Lightning (Live at Sound of Boxing Day, recorded 16 November 1965).mp3[11 MB] 06 - Dust My Blues (Edited [Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966]).mp3 [6 MB] 07 - You're A Better Man Than I (Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966).mp3[7 MB] 08 - Keith Relf interview (Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966).mp3 [3 MB] 09 - Shapes Of Things (Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966).mp3 [5 MB] 10 - I've Been Tryin' (Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966).mp3 [7 MB] 11 - Dust My Blues (Live at Saturday Club, recorded 28 February 1966).mp3 [6 MB] 12 - You're A Better Man Than I (Live at Easy Beat, recorded 12 March 1966).mp3 [7 MB] 13 - Shapes Of Things (Live at Easy Beat, recorded 12 March 1966).mp3 [5 MB] 14 - Jeff's Boogie (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [5 MB] 15 - The Sun Is Shining (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [8 MB] 16 - Keith Relf interview (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [1 MB] 17 - Over, Under, Sideways, Down (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [5 MB] 18 - Scratch My Back (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [7 MB] 19 - Shapes Of Things (Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966).mp3 [5 MB] 20 - The Sun Is Shining (Edited [Live at Saturday Swings, recorded 6 May 1966]).mp3 [6 MB] 21 - Paul Samwell-Smith interview (Live at Pop Profile, recorded 6 June 1966).mp3 [20 MB] 22 - Rack My Mind (Live at Easy Beat, recorded 11 June 1966).mp3 [7 MB] 23 - Over, Under, Sideways, Down (Live at Easy Beat, recorded 11 June 1966).mp3 [5 MB] 24 - Happenings Ten Years Time Ago (Live at Top Of The Pops, recorded 19 October 1966).mp3[6 MB] ------------------------------------------CD 04------------------------------------------ 01 - Most Likely You'll Go Your Way (And I'll Go Mine) (Live at Saturday Club, recorded 4 April 1967).mp3[6 MB] 02 - My Baby (Live at Saturday Club, recorded 4 April 1967).mp3 [5 MB] 03 - Keith Relf interview (Live at Saturday Club, recorded 4 April 1967).mp3 [2 MB] 04 - Little Games (Live at Saturday Club, recorded 4 April 1967).mp3 [5 MB] 05 - Drinking Muddy Water (Live at Saturday Club, recorded 4 April 1967).mp3 [6 MB] 06 - Think About It (Live at Saturday Club, recorded 5 March 1968).mp3 [7 MB] 07 - Jimmy Page interview (Live at Saturday Club, recorded 5 March 1968).mp3 [2 MB] 08 - Jimmy Page interview (Live at Top Of The Pops, recorded 5 March 1968).mp3 [4 MB] 09 - Goodnight Sweet Josephine (Live at Saturday Club, recorded 5 March 1968).mp3 [5 MB] 10 - My Baby (Live at Saturday Club, recorded 5 March 1968).mp3 [6 MB] 11 - Think About It (Live at Top Gear, recorded 6 March 1968).mp3 [7 MB] 12 - Goodnight Sweet Josephine (Live at Top Gear, recorded 6 March 1968).mp3 [5 MB] 13 - White Summer (Live at Top Gear, recorded 6 March 1968).mp3 [10 MB] 14 - Dazed And Confused (Live at Top Gear, recorded 6 March 1968).mp3 [13 MB]2 points
-
AIDA64 v7.35.7000 All Edition portable 93MB Extreme, Engineer, Business, Network Audit verziók, keygen mellékelve ha esetleg kulcs feketelistára kerülne. AIDA64 Extreme Vezető diagnosztikai és teljesítménymérő alkalmazás otthoni felhasználóknak. A PC-rajongók körében etalonnak számító rendszerinformációs szoftver, mely részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. AIDA64 Engineer Egy üzleti Windows-felhasználóknak szánt rendszerinformációs, -diagnosztikai és sebességmérő alkalmazás mérnökök részére. A szoftver a kategóriájában páratlan hardverfelismerő motorral rendelkezik, részletes adatokat szolgáltat a telepített szoftverekről, valamint támogatja a hibakeresést és a tuningot. A benchmarkok segítségével a PC-nk teljesítménye összevethető más konfigurációkéval, az érzékelők valós idejű figyelésével pedig felügyelhető a számítógép stabil működése. AIDA64 Business Teljes körű megoldás hálózati leltár készítéséhez, az IT-eszközök kezeléséhez és felügyeletéhez vállalati ügyfelek számára. A díjnyertes AIDA64-motorra épülő üzleti szoftver, mely részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék statisztikai adatokkal támogatja az IT-döntéshozatalt, és így segíti az informatikai költségek csökkentését. Az AIDA64 Businesst nem szükséges minden vállalati számítógépre egyenként feltelepíteni, elég csupán egy központilag megosztott könyvtárból futtatni. Network Audit Teljes körű megoldás hálózati hardver- és szoftverleltár készítéséhez vállalati ügyfelek számára. BUDAPEST, Hungary - Jul 24, 2024 - FinalWire Ltd. today announced the immediate availability of AIDA64 Extreme 7.35 software, a streamlined diagnostic and benchmarking tool for home users; the immediate availability of AIDA64 Engineer 7.35 software, a professional diagnostic and benchmarking solution for corporate IT technicians and engineers; the immediate availability of AIDA64 Business 7.35 software, an essential network management solution for small and medium scale enterprises; and the immediate availability of AIDA64 Network Audit 7.35 software, a dedicated network audit toolset to collect and manage corporate network inventories. The new AIDA64 update introduces a new 64-bit CheckMate benchmark, AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI APU, and supports the latest graphics and GPGPU computing technologies by AMD, Intel and nVIDIA. New features & improvements CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark What’s new since AIDA64 v7.00 Dark Mode with 3 dark themes Revamped user interface with configurable toolbar Icelandic Iceland localization AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen Threadripper 7000 Series processors AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake SoC Enhanced support for AMD TR5 socket motherboards Chipset information for AMD TRX50 and WRX90 Improved support for Intel Arrow Lake and Lunar Lake SoC NZXT Kraken 2023 and Kraken Elite sensor support Gskill WigiDash LCD support Microsoft Windows 11 2023 Update support Preliminary support for Intel “Clearwater Forest” and “Panther Lake” CPU ACPI 6.5 support GPU details for AMD Radeon RX 6750 GRE 12GB, Radeon RX 7600 XT GPU details for nVIDIA GeForce RTX 4000 Super Series CheckMate Benchmark This cutting-edge 64-bit multi-threaded benchmark focuses on the branch prediction capabilities and the misprediction penalties of the CPU. It finds the solutions for the classic "Queens problem" on a 16x16 chessboard. At the same clock speed, theoretically, the processor with the shorter pipeline and smaller misprediction penalties will attain higher benchmark scores. The CheckMate benchmark uses integer MMX, SSE2, SSSE3, AVX, AVX2, and AVX512 optimizations to ensure comprehensive performance testing. Additionally, it scales much better for multi-core CPUs than the previous Queen benchmark, taking full advantage of modern processors' parallel processing capabilities. For legacy systems, the benchmark is available in a 32-bit version fully optimized for older processors like AMD K5, K6, K7, K8, K10, as well as the entire Intel Pentium family. The heavily outdated Queen benchmark has been retired from the main set of AIDA64 benchmarks. AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU AIDA64 CPUID Panel, Cache & Memory Benchmark panel, GPGPU Benchmark panel, and all cache, memory and processor benchmarks are fully optimized for AMD Zen 5 based Ryzen AI Strix desktop and mobile APUs, utilizing AVX-512, AVX2, FMA3, AES-NI and SHA instructions. Detailed chipset information for AMD 800-Series chipsets, as well as the integrated memory controller and integrated south bridge of Ryzen AI processors. Enhanced support for Socket AM5 motherboards. Release notes: Version: 7.35.7000 stable (Jul 24, 2024) CheckMate benchmark utilizing AVX, AVX2 and AVX-512 AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen AI Strix APU Improved support for Intel Panther Lake CPU GPU details for AMD Granite Ridge Retired Queen benchmark [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:aida2 points
-
Mahavishnu Orchestra - Live at the Berkeley Community Theater November 9, 1972 Teljes hossz:124p Teljes méret:285mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: jazzRock Év:1972 01.Birds Of Fire (Live).mp3 02.Miles Beyond (Live).mp3 03.You Know, You Know (Live).mp3 04.Dream (Live).mp3 05.One Word (Live).mp3 06.The Dance Of Maya (Live).mp3 07.Sanctuary (Live).mp3 08.A Lotus On Irish Streams (Live).mp3 09.Vital Transformation (Live).mp3 [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Daubner Béla Kaló Jenő - A tudattalan nehezen járható ösvényén 1-2 Három esztendővel ezelőtt indult útjára Kalo Jenő könyvsorozata A gyógyulás szelencéje címmel. Ezek a kötetek az egészségügyi asztrológia gyakorlati alkalmazását mutatták be, ám közel sem zárult le ennek a hatalmas anyagnak az ismertetése. Napjainkra már pszichoterápiás megközelítésből is elkészült a testi betegségek és azok lelki háttereinek bemutatásáról szóló anyag. A tudattalan nehezen járható ösvényén című munka erről az oldalról vizsgálja az emberekben felbukkanó problémák gyökerét, terápiás lehetőségeit. Dr. Daubner Béla pszichiáter, ayurvéda orvos és pszichoterapeuta – aki maga is mély betekintéssel rendelkezik az asztrológia világába – ismerteti azokat a fontos alapokat, amelyek nélkül nem indulhat útjára sem egy asztrológus, sem pedig más, segítő foglalkozású személy. Természetesen nemcsak nekik ajánljuk ezt a könyvet, hanem mindazoknak is, akiket érdekel a pszichológia, a transzcendencia, a mélyebb összefüggések rejtelmei, az ok-okozati kapcsolódások és az önismereti utak. (S. Varga Ilona) pdf 100mb [Hidden Content]2 points
-
Samantha Downing – Ő kezdte Eredeti cím: He Started It Eredeti kiadó: Penguin Random House Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Ő kezdte Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Bosnyák Edit Beth, Portia és Eddie Morgan évek óta nem találkoztak egymással, amire jó okuk volt. De amikor jómódú nagyapjuk meghal, és a végrendeletében egy titokzatos, furcsa utolsó kívánság teljesítéséhez köti a több millió dolláros örökségét, a testvérek és házastársaik kénytelenek összejönni egy autós kirándulásra, amelynek során átszelik az országot. A közös családi program azonban néha kimerítő. Mindenki számára. Sőt még kimerítőbb akkor, ha mindannyian súlyos titkokat őriznek, miközben igyekeznek megfeledkezni egy emlékről, egy eltűnt személyről és a bosszúról. Arról a fekete autóban ülő férfiról nem is beszélve, aki már napok óta kitartóan követi őket. De említhetnénk még azt is, hogy legalább az egyikük potenciális gyilkos, a csomagtartóban pedig egy hulla lapul. Ám a pénz komoly motivációs erő. Mindenki számára. Samantha Downing az Elbűvölő feleségem című nemzetközi bestseller után – amelyből Nicole Kidman produkciós cége már készíti az adaptációt – újabb sikervárományos thrillerrel jelentkezik, aminek könnyed stílusa és elegáns humora csupán a felszín. A mélyben rejtőző összetett rétegek nemcsak napjaink Amerikáját ábrázolják rendkívül hitelesen, de az emberi természetről is élénk, valósághű képet adnak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,78 MB [Hidden Content]2 points
-
Samantha Downing – Elbűvölő feleségem Eredeti cím: My Lovely Wife Eredeti kiadó: Penguin Random House Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Elbűvölő feleségem Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Bosnyák Edit A mi szerelmünk története hétköznapi. Találkoztam egy gyönyörű nővel. Hozzám jött feleségül. Gyerekeink születtek. Kiköltöztünk a kertvárosba. Megosztottuk egymással a legnagyobb álmainkat és legsötétebb titkainkat. Tizenöt évvel később elkezdtünk unatkozni. Úgy nézünk ki, mint bármelyik házaspár. Mint a szomszédaid, vagy a gyereked barátjának a szülei, akiket örömmel hívsz át este vacsorára. De közben semmit nem tudsz rólunk… Mindannyiunknak megvannak a saját kis titkaink, amikkel életben tartjuk a házasságunkat. Mi a gyilkolástól jövünk újra izgalomba. Samantha Downing bemutatkozó regénye az év egyik legizgalmasabb debütálása, többek közt J.D. Barker stílusa és a Dexter-regények humora elevenedik meg ebben a letehetetlen thrillerben. Mi történik egy olyan házasságban, ahol mindkét fél annyira belelendül abba, amit csinál, hogy végül már túl sok vesztenivalójuk lesz? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,27 MB [Hidden Content]2 points
-
Mikkel Birkegaard – A holttestemen keresztül Eredeti cím: Over mit lig Eredeti kiadó: C&K forlag Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A holttestemen keresztül Magyar kiadó: Libri, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Sulyok Viktória Frank Fons sikeres író, aki regényeiben brutálisan végez az áldozataival. Azonban lehetséges, hogy most ő a következő áldozata egy pszichopata gyilkosnak… Frank a dániai Sjalland-szigeten található hétvégi házában írja a könyveit. Egyedül lakik – távol a nagyváros zajától és saját múltjától. De nem rejtőzködhet örökké. Egyik reggel felhívja a koppenhágai rendőrségen dolgozó kapcsolata. A gillelejei kikötőben, Frank házának közelében találtak egy női holttestet. Az elkővető tökéletesen megvalósította Frank legújabb, még kiadatlan regényének egyik brutális gyilkosságát. De ki ismeri az új könyv cselekményét? Nem sokkal később újabb gyilkosságra derül fény, amely minden részletében megegyezik egy korábbi regényben leírttal… Mikkel Birkegaard 1968-ban született. Első regénye, a Libri di Luca 2007-ben jelent meg, számos országban kiadták és szerzőjét minden idők egyik legsikeresebb elsőkönyves írójává tette Dániában. A holttestemen keresztül a második regénye, amely megjelenik a Libri Kiadónál. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,46 MB [Hidden Content]2 points
-
Thuróczy János - A magyarok krónikája E kötet magyar fordításban pontosan azt a szöveget közli, amely latinul 1488-ban gyors egymásutánban két nyomtatott kiadásban, Brünnben és Augsburgban is napvilágot látott: Thuróczy János krónikáját a magyarok történetéről a kezdetektől Mátyás királyig, valamint Rogerius gesztáját a tatárjárásról. Thuróczy János, az első világi történetíró Mátyás udvarában szolgált, előbb a kúria jegyzőjeként, majd élete végén a királyi személyes jelenlét bíróságán ítélőmesterként. Művének első részét (Károly Róbert uralkodásáig) a középkori krónikás hagyomány alapján készítette el, Nagy Lajos koráról saját művébe másolta Küküllei János egy évszázaddal korábbi krónikáját (mely csakis ennek köszönheti fennmaradását), a Nagy Lajostól Mátyásig terjedő korszak pedig Thuróczy eredeti alkotása. A magyarok krónikája középkori krónikairodalmunk összegző, legteljesebb lezárása. Rogerius mester itáliai származású pap, aki a pápai legátus kíséretének tagjaként került Magyarországra, s itt élte át a tatárjárás (1241-1242) véres időszakát. Siralmas ének a tatárok magyarországi pusztításáról című művét közvetlenül az események után írta, saját élményei alapján. A mű azonban távolról sem csupán élménybeszámoló, hanem objektív elemzéseket tartalmazó, oknyomozó történeti munka, középkori irodalmunk kiemelkedő alkotása. Fennmaradását szintén csak annak köszönhetjük, hogy elkészülte után közel negyed évezreddel Thuróczy János függelékként krónikájához csatolta és kinyomatta, hiszen nemhogy kézirata nem maradt fenn, de még csak egy utalás sem arról, hogy Thuróczy előtt bárki ismerte volna. A két mű együtt pedig olyan kötetet alkot, melyet fél évezrede Mátyás király is kezében tartott… pdf 1978 26mb [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Leda D'Rasi – Boszorkánydinasztia sorozat *** Leda D'Rasi: A kezdetek (Boszorkánydinasztia sorozat 0.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 A boszorkányok köztünk élnek, ezt tudjuk jól. De pontosan mióta is vannak ők jelen a történelemben? Hogyan alakult meg a Dinasztia? Miért döntöttek úgy az égiek, hogy különleges erőt adnak halandónak született asszonyok kezébe? És ha már itt tartunk: Egyáltalán kik azok az égiek? A Boszorkánydinasztia előzménytörténete ezekre a kérdésekre ad választ. Megismerhetjük belőle az elsőszülött boszorkány, Una történetét és az is kiderül, hogy a sokak által kedvelt szabadszájú holdboszorka kitől örökölte habókos természetét. Nem mindennapi barátság az övék, melyet istenek kötöttek sok ezer évvel ezelőtt, és az idők viharát kiállva szilárdan tart is, mind a mai napig. VAJON HOGY KEZDŐDÖTT? Leda D'Rasi: Utolsó kívánság (Boszorkánydinasztia sorozat 1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2016, 2017 Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság? Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után –, 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázasok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet? Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke a rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? És vajon képes őt meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét? Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok, és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem? Leda D'Rasi: Lidércfény (Boszorkánydinasztia sorozat 2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 Una, a Dinasztia vezére – hogy legfiatalabb boszorkányát megmentse –, kénytelen nem kívánt szövetséget kötni a lidércek királyával. Évezredek óta ismerik egymást, de ismeretségük ellenszenv volt első látásra. Most azonban segítségre szorul, és pont az a férfi segíthet rajta, akitől a legkevésbé szeretne bármit is kérni. A segítségért cserébe pedig csak egyetlen dolgot adhat. A legnagyobb titkát… és vele az életét. Litch büszke uralkodó, aki versenyt fut az idővel. Hatalmát trónbitorló fenyegeti. A támadások visszaveréséhez vérvonala megszilárdítására van szükség, ehhez pedig mielőbb egy királyné és egy örökös szükséges. Fajtája átka miatt azonban a számára rendelt asszonyt nem egyszerű megtalálni. Aztán az utolsó pillanatban úgy tűnik, mégis van remény. A győzelem lehetőségét azonban pont az az aranyszemű boszorkány villantja fel, akinél bosszantóbbat elképzelni sem lehet. A nő ajánlata több mint kecsegtető. De vajon igazat mond? Kettejük közt feszültséggel terhes egyezség köttetik, és mintha az egész világ szövetkezne ellenük. Árulók, merénylők lesik minden lépésüket. És ott vannak ők ketten is, harcban állva. A Boszorkánydinasztia története folytatódik. Az írónő tovább szövi a lehengerlő misztikus mese szálait és megmutatja, miként fér meg a halhatatlan világban a két ellentétes pólus: vérpezsdítő romantika és éjsötét intrika. Leda D'Rasi: Talán tündérmese (Boszorkánydinasztia sorozat 3.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2018 Az élet nem tündérmese… vagy mégis? Fairy Sommers, a Dinasztia legtitokzatosabb és egyben legrettegettebb tagja, menekül nemcsak a múltja, de lehetséges jövője elől is. Halandó életének minden egyes pillanata a szenvedésről és a nélkülözésről szólt, amely örök sebet hagyott a lelkén. Hiába az idő gyógyító ereje, nem menekülhet az emlékei elől. Bár a Dinasztia megmenti őt, családjává lesz, sőt az Égiek még a párját is kijelölik Rhuel, az alakváltók koronahercege személyében, Fairy mégis ellenáll, bezárkózik. A Boszorkánydinasztia felnőtt, és mi, Olvasók szembetaláljuk magunkat a rideg valósággal. Ki ne ismerné a belső démonok szorítását, vagy a múlt súlyát? Mindannyian viseljük, rejtegetjük, és ha szerencsénk van, legyőzzük őket. Ellenkező esestben örökre rabjuk maradunk. Leda D’Rasi írónő olyan érzelmi mélységekbe viszi ezúttal a történetet, ami nekünk, nem boszorkányoknak is rémisztően ismerős lehet. A szerelem, a mágia és a megszokott, csipkelődő humor mellett nemcsak az Ítészek, de az ember kegyetlenségébe is beleláthatunk Afrika egy sötét városában. Vajon hogy lesz ebből mégis tündérmese? Lesz-e egyáltalán? Leda D'Rasi: Mindörökké 1. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2019, 2023 A gonosz gyengéje a múlandóság, a jó ereje az öröklétben rejlik. Ever magányosan él, egyre apját várja, aki nemes harcot vív a gonosszal. Egyhangú napjait egy váratlan találkozás szakítja meg. Úgy hiszi, a kék szemű harcosban megmentőjére lelt, és közben fogalma sincs, találkozásuk milyen veszélyes játszma kezdetét jelzi. A lánynak sok dologról nincs tudomása. Még arról sem, ki ő valójában. Constantine az alakváltók hadvezére, a király második embere. Életébe egyszerre költözik áldás és átok, amikor megtalálja a lányt. De milyen sors vár arra a szerelemre, mely egy csatatéren szökken szárba? A férfinak hazudnia kell, és ameddig lehet, megakadályozni, hogy Ever rájöjjön az igazságra. Tudja azonban, hogy a titkok egyszer napvilágra kerülnek, és akkor épp azt veszíti majd el, amiért mindent megtenne: a lányt, és a szerelmet. Túl lehet lépni évszázados hazugságokon? El lehet viselni, ha az embert a saját múltja semmisíti meg? A sorozat negyedik részének első felét tartja kezében az olvasó, melyben az írónő feltárja az eddig homályban tartott részleteket. Végre bevezeti olvasóit a gyűlölt Ítész vezér múltjába is, és megmutatja, mi mindenre képes a gonosz, céljai érdekében. De tegyen meg bármit, jobb, ha tudja: A jó kitart! Mindörökké… Leda D'Rasi: Mindörökké 2. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2020 A Boszorkánydinasztia sorozat 4. részének második kötete – A jövő fényessége a múlt homályában gyökerezik. Ever menekülne születése titka elől, de hiába. Jövője érdekében szembe kell néznie a szörnyeteggel, aki felnevelte. Élete eddigi legnehezebb próbája előtt áll, de nincs egyedül. A Dinasztia tárt karokkal fogadta. És rá vár a kék szemű harcosa is. Az Ítész vezér aljas eszközök tárházát használja a bosszúhoz. Semmitől nem riad vissza, célja immár egy globális háború kirobbantása, emberek és halhatatlanok között, a szent küldetés nevében. A találkozás elkerülhetetlen. Eljön a végső ütközet ideje. Ez lenne a vég? Aligha. Az összecsapás romjaiból egy új, sötét erő születik, amely már nem csak a boszorkányok pusztulását akarja, hanem az egész halhatatlan világét is. Lehet, hogy minden, ami eddig történt, csupán bemelegítés volt? A próba, mely után még véresebb játék veszi kezdetét, egy eddig nem látott játékmester vezénylete alatt? Jó a rossz ellen… Mindörökké! A sorozat negyedik részének második felében az írónő új szintre emeli az eseményeket, és bebizonyítja, hogy mindaz, amit eddig a boszorkányokról tudtunk, még mindig csak a kezdet. Mert lehet, hogy egy szakasz lezárul, de a harc örök… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 23,8 MB [Hidden Content]1 point
-
Deák Bill Gyula Deák Bill Gyula (Budapest, 1948. november 8. –) Artisjus-díjas magyar blues-énekes. Gyakran „a magyar blueskirály” jelzővel illetik, de Bill Kapitánynak vagy egyszerűen csak Bill-nek is szokták szólítani. 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban Chuck Berryvel közösen lépett fel, aki így vélekedett róla: Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam Forrás: [Hidden Content] Deak Bill Gyula - Kollekció (1984-2009) (FLAC) Total:2,02 GB. Az albumok egyenként tölthetők. 200MB/file A DVD prémium linkkel tölthető Tartalom: 1984.Deak Bill Gyula - Rossz vér A linkek lejebb található! 1993.Deak Bill Gyula - Bűnön, börtönön, bánaton túl [Hidden Content] [Hidden Content] 1999.Deak Bill Gyula - Bort, bluest, békességet! [Hidden Content] [Hidden Content] 2001.Deak Bill Gyula - Bill kapitány blues cirkusza [Hidden Content] [Hidden Content] 2008.Deak Bill Gyula - Hatvan csapás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2009.Deak Bill Gyula - A király mesei [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Deak Bill Gyula - 40 ev blues (19.11.2010) (2011) DVD5 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Deak Bill Gyula - 60 Születésnapi (19.12.2008) (2009) DVD5 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
OhioExpress Az Ohio Express egy amerikai bubblegum pop-együttes, amelyet 1967-ben alapítottak meg az Ohio állambeli Mansfield-ben. Az olyan dalok mint a Yummy, Yummy, Yummy, a Chewy, Chewy vagy a Gimme Gimme mindmáig a rágógumizene legjelentősebb dalai közé tartoznak. Az együttes alapító tagjai Dale Powers és Dean Kastran gitáros-énekesek voltak. Az együttes a hetvenes évek elején elvesztette népszerűségét, mivel a műfajuk is elkezdett kimenni a divatból. Ennek ellenére a mai napig aktív együttes. Mindkét CD dupla. Kislemezeket nem találtam. Diszkográfia: (FLAC) 1967-68.Ohio Express - Beg, Borrow And Steal [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1969-70.Ohio Express - Chewy Chewy & Mercy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Hollies - Discography FLAC.(1964-2014) Studio + válogatás Teljes méret:17,05 GB-Az albumok egyenként tölthetők. A Hollies egy 1962-ben alakult brit rock- és popzenekar. Az 1960-as évek és az 1970-es évek közepéig az egyik vezető brit együttes, jellegzetes háromszólamú énekharmónia stílusukról ismertek. Allan Clarke és Graham Nash Merseybeat-típusú csoportként alapította a zenekart Manchesterben, bár a banda néhány tagja északabbra, Lancashire keleti részéből érkezett. Nash 1968-ban kilépett a csoportból, és megalakította a Crosby, Stills & Nash-t, bár időnként újra egyesült a Hollies-szal. Az 1960-as évek közepén jelentős népszerűségnek örvendtek az Egyesült Királyságban és Európában a „ Just One Look ” (1964), a „ Here I Go Again ” (1964), az „ I'm Alive ” (1965) slágerekkel. A két brit elsőszámú közül az első), a " Look Through Any Window " (1965) és az " I Can't Let Go " (1966), bár a " Bus Stop " 1966-os megjelenéséig nem értek el sikereket az Egyesült Államokban. A következő évtizedben időszakos sikereket aratott az Atlanti-óceán mindkét partján , olyan slágerekkel, mint a " Stop Stop Stop " (1966), az " On a Carousel " (1967)," Carrie Anne " (1967),Ő nem nehéz, ő a bátyám " (1969), " Hosszú, menő nő fekete ruhában " (1972) és " A levegő, amit belélegzek " (1974). A "He Ain't Heavy" az első helyet érte el a versenyen. Az 1988-as újrakiadást követően a brit kislemezlistán a Hollies összességében több mint 30 slágerlistán szerepelt a brit kislemezlistán, 22-t az amerikai Billboard Hot 100- on és 21-et a kanadai RPM magazin listáján. A Hollies azon kevés brit együttesek egyike az 1960-as évek elején, a Rolling Stones mellett , akik soha nem oszlottak fel, és továbbra is rögzítenek és fellépnek. Eredményeik elismeréseként a Hollies-t 2010-ben beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Hollies duóként alakult, amelyet Allan Clarke és Graham Nash alkotott , akik az általános iskolában voltak a legjobb barátok, és az 1950-es évek végén kezdtek együtt fellépni a skiffle- őrületben. Végül Clarke és Nash ének-gitár duó lett, az Everly Brothers amerikai duó mintájára , „Ricky és Dane Young” néven dolgozva; [2] Ezen a néven egy helyi bandával, a Fourtones-szal álltak össze, melyben Pete Bocking gitározik, John 'Butch' Mepham basszusgitáros, Keith Bates dob és Derek Quinn gitározott. Amikor Quinn kilépett, hogy csatlakozzon Freddie and the Dreamershez1962-ben Clarke és Nash is kilépett, és csatlakozott egy másik manchesteri bandához, a Deltashoz, amelynek tagjai Vic Steele szólamgitáros, Eric Haydock basszusgitáros és Don Rathbone dobos, akik éppen elveszítették két tagját, köztük Eric Stewartot , aki elhagyta csatlakozz egy "profi" zenekarhoz, a Mindbendershez. Ezekben az időszakokban a csoportot Michael Cohen, egy zenerajongó és ruhakereskedő Oldhamból irányította és reklámozta. A Deltas először The Hollies-nak hívta magát egy 1962 decemberi fellépésére a manchesteri Oasis Clubban. Felmerült, hogy Eric Haydock egy karácsonyi magyalfüzér kapcsán nevezte el a csoportot, bár egy 2009-es interjúban Graham Nash azt mondta, hogy a csoport közvetlenül a fellépés előtt úgy döntött, hogy The Hollies-nak hívja magát, mert rajonganak Buddy Hollyért. 2009-ben Nash ezt írta: "A Hollies-nak hívtuk magunkat Buddy és Karácsony után. Albumok: 1964a.Stay With The Hollies (2013) 1964b.In The Hollies Style (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1965.Hollies (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1966a.Would You Believe (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1966b.For Certain Because (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1967a.Evolution (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1967b.Butterfly (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1969a.Hollies Sing Dylan (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1969b.Hollies Sing Hollies (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1970.Confessions Of The Mind (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1971.Distant Light (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1972.Romany (2013) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1973.Out On The Road (2006) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1974.Hollies (2008 Remaster) [Hidden Content] [Hidden Content] 1975.Another Night [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1976a.Write On [Hidden Content] [Hidden Content] 1976b.Russian Roulette [Hidden Content] [Hidden Content] 1978.A Crazy Steal [Hidden Content] [Hidden Content] 1979.Five, Three, One, Double Seven, 0, Four [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1980.Buddy Holly (Expanded Edition) [Hidden Content] [Hidden Content] 1983.What Goes Around... (Rem. 2005) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2006.Staying Power [Hidden Content] [Hidden Content] 2009.Then, Now, Always [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Válogatás Albumok: 1997a.The Hollies at Abbey Road 1963-1966 [16Bit-44.1kHz] 1997b.The Hollies at Abbey Road 1966-1970 [16Bit-44.1kHz] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1998.cThe Hollies at Abbey Road 1973-1989 [16Bit-44.1kHz] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2012.The Hollies - Radio Fun [16Bit-44.1kHz] [Hidden Content] [Hidden Content] 2014.50 at Fifty [16Bit-44.1kHz] (3CD) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2014a.Greatest + Singles Vol.1 (2CD 2014) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2014b.Greatest + Singles Vol.2 (2CD 2014) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Transmogrify-TENOKE Developer: Odyssey Entertainment Publisher: Odyssey Entertainment Genre: Action, Adventure, Casual, Indie, Strategy Size: 2.97 Gb Description: A challenging sci-fi platformer with a surreal twist: you manipulate cute but lethal space monsters to your advantage. Explore a perilous facility on the brink of destruction, unraveling the secrets of its demise as you go. ENTER PROJECT TRANSMOGRIFY! Wield the mighty device known only as Project Transmogrify, an experimental gun that transforms living matter into usable tools and structures. Turn hideous alien beasts into blocks of goo, floating platforms, and more, then use them to jump and puzzle your way to freedom. PUZZLE THROUGH DANGEROUS WORLDS! Team up with your AI friend Grace to puzzle-gun your way through several colorful dark sci-fi worlds where hostile space monsters run rampant, each world degenerating further into madness as the entire system veers towards collapse. Explore the origins of the catastrophe and more as you solve challenging, surreal, and often frenetic puzzles set to retro-styled synth space beats. OUTSMART DEADLY SPACE BEASTS! While you manipulate matter, a single shot from the adorable, sometimes straight-up horrifying monsters running rampant in the lab will kill you. Several species of terror exist, and can’t be killed — only temporarily transmogrified. Use your puzzle-solving wits and reflexes to stay alive in a murderous sci-fi world where all is not as it seems. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 8 Processor: Intel Core 2 Duo 2.0+ Ghz Memory: 4 GB RAM Graphics: 1 GB video card DirectX: Version 9.0 Storage: 12 GB available space Additional Notes ˇ : 1080p, 16:9 recommended Recommended: OS: Windows 10 or later Processor: Intel Core 2 Duo 2.0+ Ghz Memory: 4 GB RAM Graphics: 1 GB video card DirectX: Version 9.0 Storage: 12 GB available space Additional Notes ˇ : 1080p, 16:9 recommended [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Grandma's Hidden Secret (2018) If she thinks no-one knows, then she's kidding herself 'cos everyone knows what Grandma's Hidden Secret is it's the fact that she has an insatiable appetite for sex! Boy sex, girl sex, multiple partner sex she'd doesn't care what sex it is, so long as she gets plenty of it! She's in her element sucking a big, fat cock, but add another one to the mixture and she'll cream at the thought of taking both at once. Titty munching is another favourite past time for this horny horn dog and she doesn't mind if she's got exclusive access or if she had to share the action, just so long as there's enough tit and tush to go round! Ms Starr takes you on a two hour journey of exquisite action! Category: Grannies, Mature, Big Boobs, BBW, Stockings, Interracial, Threesome Starring: Dolly Fox, Lacey Star, Lacey Starr, Markus Petit, Otis blackstock, Tyrone Johnson Language: English Size: 1.98 GB Length: 01:53:12 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Best Of Mature MILFs Compilation Vol 2 (2018) Best of Bang! brings you a Mature MILFs Compilation like no other. HD excerpts from all original content, featuring only the hottest MILF action available on the web. Watch their big breasts bounce as they take cock with all the expertise that only a MILF has! Category: Mature, MILF, Grannie, Compilation, Interracial, Group, Hairy, Busty Starring: Veronica Avluv, Nina Elle, Missy Martinez, Pamela French, Brittany Andrews, India Summer, Jasmine Jae, Tanya Tate, Abby Cross, Jillian Janson, Raylene, Claudia Valentine, Syren De Mer, Cece Stone, Language: O-Ton Size: 0.96 GB Length: 00:36:57 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Lesbische Spiele Category: GERMAN, Deutsch, Lesbian, Amateur, Teens, Mature, Reality Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.52 GB Length: 01:26:50 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Big Boobed Babes (2017) The bigger the better doesn't just relate to cock in porn! Check out these hot mamas with huge titties! They are big, round and definitely more than a handful! You can loose your face and dick in their recesses! This video has it all! From dick squeezing titty fucking to straight up banging and of course there is a whole lotta tits getting spackled with sperm! Category: Busty, Big Boobs, Stockings, MILF, Mature, Blowjobs, British, European, International Starring: Brooke Brand, Richelle Ryan, Carolyn Reese, Cassandra Calogera, Kerry Louise Language: English Size: 1.32 GB Length: 01:17:48 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Grandpas Fuck Babes 8 (2017) The young nymph prefers experienced cock and grandpa can certainly provide it, pounding her in all kinds of positions. Grandpa also worries about her hunger and feeds her his dick and cum to keep the younger babe satisfied. Category: Mature, Teens, Anal, Blonde, Blowjob, Brunette, Daddy, Old and Young, Euro Starring: Dominica Fox, Katy Rose, Tiffany Dol Language: O-Ton Size: 2.04 GB Length: 01:56:49 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Teen on Teen 2 (2019) As soon as they take their shirts off, the nipple pinching begins! Next, they both get naked, and begin to lightly touch one another. Thy take turns licking each other's tits and pussies Category: Lesbian, Teens, Toys, Stockings, Masturbating, Fingering Starring: Caroline, Masha, Sophia Language: O-Ton Size: 1.65 GB Length: 01:34:41 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Blackish (2019) What's black and white and fucked just right? Petite babes gone Blackish! Category: Big Dicks, Interracial, Anal, Teens, Petite, Starring: Isiah Maxwell, Jason Brown, Jax Slayher, Rob Piper, Jane Wilde, Ella Reese, Carolina Sweets, Lily Adams Language: English Size: 2.28 GB Length: 02:11:09 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Chubby Lesbians In Love Fat chics need lovin' too so, get ready to watch a couple lesbians, who might be a tad overweight, getting it on by spooning, sucking on each other's hooters and going down on their chubby, lower pussy lips during a good old fashioned, carpet cleaning which leaves them both with a relaxing orgasm, when it all over with. Category: Lesbian, BBW, Fat Girls, Outdoor, Toys, Big Boobs, Black, Interracial, Masturbation, Mature, Lingerie, Fishnet, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Missy Martinez, Brooke Scott, Wanda Lust, Slut Deb , Jessica D'vine , Samantha St. James , Malaysia Ford , Even Moore Language: English Size: 2.07 GB Length: 01:53:44 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Squirtamania 41 Some Girls Get Wet, But The Ones That Are Really Fun SQUIRT! There's no "faking it" with these girls! When they cum, you'll know it becasue you'll be covered from head to toe with sweet pussy juice! The ultimate squirting series delivers again! Category: Squirting, Threesomes, Interracial, Stockings, Foursome Starring: Nadia Styles, Andy San Dimas, Amy Brooke, Jayden Lee, Layla Price, Savannah Fox, Jessie Parker, Addison Avery Language: English Size: 2.20 GB Length: 01:45:31 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Fleischwurst Orgie (2018) Brianna hat 'ne schneeweiße Zahngasse, 'nen absolut Weltklasse-Arsch und ist eine geborene Maul-Hure. Selbst überdimensionierte Fleischpeitschen stopft sich die Honigbiene bis über die Kotzgrenze in's gefräßige Maul. Genüsslich lässt sich der Blasebalg von 4 Zuchtbullen gleichzeitig bespringen und die Visage vollrotzen, bis es nicht mehr feierlich ist. Bubikopf Anna ist eine Schwanzlutscherin der Extra-Klasse. Die Beutelschleckerin stülpt ihr geiles Mundwerk nacheinander 4 Deck-Hengsten über die steifgeblasenen Eicheln und kriegt die Fresse komplett mit Wonne-Kleister zugerotzt. Die bildhübsche Carmel hat geile, große Paradies-Äpfel und steht total auf Tittenfick. 4 fettschwänzige Schmierlappen haben das Glück, von diesem Goldkehlchen oral verwöhnt zu werden und dürfen dem Flittchen nacheinander die aufgestaute Munition an die Mandeln jagen. Auch Frischling Delilah kann den Spargel quer fressen und hat 'nen Schlund wie die Einkommensteuer. Die knackärschige Sackratte lässt sich das klatschnasse Feuchtgebiet bis zum Anschlag stopfen und sieht mit 4 üppigen Portionen Männermilch im Gesicht echt zum Abschlecken süss aus. 3-Loch-Stute Kylie quillt beim Anblick erigierter Arschwurzeln der Most vor Geilheit fast von allein aus allen Löchern. Wie eine ausgehungerte Hyäne machat sich die Manna-Feinschmeckerin über 4 ausgesuchte Riesen-Pimmel her und gibt keine Ruhe, bis der letzte Tropfen Sperma ihre ausgetrocknete Kehle passiert hat. Viel Spaß! Category: GERMAN, Anal, Big Dicks, Gangbang, Interracial, Teens, Reality Starring: Anna Pierceson, Carmel Moore, Delilah Strong, Brianna Language: O-Ton Size: 1.48 GB Length: 01:24:37 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Samurai - Thailand Sex Vacation (2019) Thailand sex vacation is what every man needs once in a while! This lucky guy goes to Thailand to fuck hottest Thai babes who are lusting for some big British cock! They love showing off their petite bodies and of course, they suck that dick masterfully and moan non-stop when getting fucked until they reach climax! Category: Asian, Teens, Hairy, Thai, Cumshots, POV, Interracial, Outdoors, Starring: Nan , Kukkik , Anny , Opor , Som (Thai) Language: O-Ton Size: 0.60 GB Length: 01:21:19 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Granny Seductions (2017) 4 Großmütter in heißen XXX Szenen! Oma liebt einen großen Schwanz in ihrer alten Pussy! Erica Lauren: Sie liebt jüngere Männer! Sexy Vanessa & Shyla Laveux: Heiße Omas verwöhnen sich gegenseitig! Tara Holiday: Sie wird sexier mit dem Alter! Erica Lauren & Tara Holiday: Oma-Pussy schmeckt so gut! Sexy Vanessa: Bums sie von hinten! Category: Grannies, Mature, MILF, Big Boobs, Lesbian, Stockings Starring: Erica Lauren, Sexy Vanessa, Shayla LaVeaux, Tara Holiday, Jessy Jones, Justice Young, Wolf Hudson Language: English Size: 1.02 GB Length: 01:44:22 Format: MP4 Video: 854x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Anal Checkup 2 (2019) Take a number and have a seat. Cherry Vision is handing out free Anal Checkups today and they have a line out the door! Watch cutie after cutie bend over and have their ass pounded to see if all is good in the hood. Some take it balls deep and beg for more while the less seasoned sluts hop on top so they can control how deep it goes! These are new to porn starlets so they are still tight as fuck! Category: Teens, Anal, Toys, Facial, POV, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Small Tits Starring: Teens Language: O-Ton Size: 2.73 GB Length: 02:46:02 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Our Little Secret 1 Our Little Secret is made for women who love women. These super hot sexy lipstick lesbians know all the little tricks it takes to have their sweetie's to the highest heights and back again. No giant dildos or machine gun like fingering action, just real women and real pleasure. Category: Lesbian, Stockings, Teens, Mature, Fingering, Oral, Big Tits, Blonde, Brunette, Natural tits, Pantyhose, Softcore, Starring: Aiden Starr, Anastasia Pierce, Anette, Ariel, Ariel X, Jewell Marceau, Marie, Shane Sheppard, Sin, Sinn Sage Language: English Size: 1.07 GB Length: 02:02:08 Format: MP4 Video: 720x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Bang Europe 46 (2019) Bang presents "Bang Europe 46", a celebration of European lesbian love. With redheads, blondes, and brunettes, there's a little bit of something for everyone. When these ladies find love, they get dirty fast with plenty of pussy licking and anal stretching. No one leaves without being satisfied because lesbians always take care of each other! Category: Lesbian, Teens, Anal, Oral, Toys, Masturbation, Reality Porn, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Regan, Lauren, Alexa, Ingrit, Linda, Meduza Language: O-Ton Size: 1.31 GB Length: 01:25:08 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Real Bushy Beavers 19 100% Naturally hairy deep throating and pussy slamming with huge nasty loads of cum! The trend of women shaving their snatch is changing back to au natural. And these women are all on board. Category: Hairy, Fetish, Mature, MILF, Big Tits, Blonde, Blowjob, Brunette, College, Cumshot, Cunilingus, Deepthroat, Fingering Starring: Gina Delight, Kamila A, Nicoll, Susian, Denis Reed, Dillon Day Language: English Size: 1.06 GB Length: 01:17:26 Format: MP4 Video: 960x544 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Foute Meiden - Jonge Piksletjes Geneukt / Young Slut Fucking (2017) 3 Nederlandse pornosterretjes gaan lekker hardcore in deze nieuwe film van Foute Meiden! We beginnen met Kate. Ze heeft ruzie met haar vriend: hij is weer eens jaloers. Rolf vraagt haar of dat terecht is en ja hoor: deze geile donder doet het maar wat graag met een vreemde! Category: Teens, Amateur, Dutch, Holland, Netherlands, Facial Cumshot, European, Reality, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Kate Lovly, Talitha, Saphira Language: Dutch Size: 1.42 GB Length: 01:39:18 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Youth Going Wild Filthy, College Co-eds that are Hungry For Cum! We have 5 Brand New Scenes that take it all the way. Chastity Lynne has ass splitting anal! Jessie Rogers fucks him so hard her make-up runs down her face and Kara Price keeps it kinky by getting an ear full of cum. Also featuring Jessie Andrews and Annika Albrite! Category: Teens, Big Cocks, Anal, Hairy, Latina, Lingerie, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Starring: Manuel Ferrara, Anikka Albrite, Steve Holmes, Erik Everhard, Jessie Rogers, Jessie Andrews, Chastity Lynn, Kara Price Language: English Size: 2.69 GB Length: 02:37:05 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Anal Loving Grannies Over two hours of mature amateur women getting their asses pounded by cock and loving every second of it await! They happily take it up the ass even though they're way over the age of fucking. These seniors don't care how many wrinkles they have or if they're hips are real or not, because taking loads of up their hemorrhaged anuses is the best joy they've ever found on Earth. There are many lessons to be learned from this marvelous film, "Anal Loving Grannies." Category: Mature, Anal, Grannie, Interracial, Fetish, Squirting, Stockings, Lingerie, Creampie, Bbw, Tattoo, Fishnet, Brunette, Blonde, Titty Fuck, Internal Cumshot Starring: Rosalina, Heline, Petrova, Terrie Language: English Size: 2.74 GB Length: 02:09:11 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Naughty Old And Young Lesbians Naughty Old & Young Lesbians When ladies get old, sometimes they turn lesbian. That's just what happened with Carmella and her friend Mary Anne, so make sure to check out all the fresh slices of ass they're able to get to their little suburban homes with not much effort. Wet pussy is what's on their minds today ,and they won't stop till they're being fisted by a little vixen new to the game. Category: Lesbian, Teens, Hairy, European, Grannies, Mature, Spankings, Stockings, Old & Young Females Starring: Anastasia Devine Language: English Size: 1.81 GB Length: 01:49:26 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Brutal Invasion 4 (2019) Cherry Vision is at it again! This porn powerhouse finds sluts ready and willing to give porn a try and then they see how far they can take it! Not only is this their first porn scene but they are having anal, taking it hardcore and even getting double penetrated! This ain't your college sweethearts cock ladies. This is real porn meat that is going to stretch your holes to new dimensions! Category: Teens, Rough Sex, Deep Throat, Facial, Threesome Starring: Teens Language: O-Ton Size: 3.15 GB Length: 03:00:41 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
New Girl In Town 19 First impressions are everything when these ladies make the rounds in their new towns. Give them a warm welcome and a hot, sticky gift! These are the stories of that sexy gal next door that we all want a crack at! Sit back and let these sluts explore your cock and take your cum as they figure out the ways of their new towns! Category: Teens, Pro Amateurs, Toys, Big Boobs, Facial Cumshot, Lingerie, Tattoo, Brunette, Blonde, Deep Throat Starring: Carmen Callaway, Bunny Freedom, Chloe Skyy, Caroline De Faie, Porno Dan Language: English Size: 1.79 GB Length: 02:48:20 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Insane Summer Swingers Sun, Sweat, and Sex! Out in the hot sun swinging pornstars play steamy hot sex games that soon turn into group sex parties! Pornstar swingers play naked games by the pool... in a fucking Summer they will not soon forget! Category: Group, Outdoor, Toys, Asian, Facial Cumshot, Hairy, Glasses, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Various Artists Language: English Size: 1.29 GB Length: 02:19:00 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Do It Yourself - Homemade 3 (2018) Get ready for some fun and crazy scenarios in "Do It Yourself Homemade 3". The slutty whores in this movie will do anything for a cock and they make up their own stories to act out their fantasies. You'll see threesomes with lesbian action, home invasion robbers sharing the same slut, and women getting their bosses to pull out their dicks. The amateur sex is pure and honest, even if the sluts who take on big cocks are not! Category: Pissing, Fetish, Threesome, Lingerie, Reality Porn, Solo, European, Lesbian,Toys, Big Boobs, Masturbation, Teens, Mature, Facial Cumshot, Brunette, Blonde Starring: O-Ton Language: English Size: 2.78 GB Length: 01:16:23 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
My First Porn Audition Vol 2 (2017) "My First Porn Audition Vol.2 - Exposed Casting," starring Lola Taylor, Paris Devine, Nikki Waine, Jasmine Jae, Killa Raketa and Sicilia. Five beautiful ladies embark on a journey into the unknown... Joe Monti invites them to his casting couch where they are to perform at his behest and do their very best. And they're great indeed! From start to finish these ladies pull out all the stops and show you that even amateurs can fuck like professionals. Category: Amateur, Russian Girls, Casting, Anal, Gonzo, Teens, Threesome, Big Dick, Couples Starring: Jasmine Jae, Killa Raketa, Lola Taylor, Nikki Waine, Paris Devine, Sicilia, David Perry, Dirty Dan, Lutro, Ryan Ryder Language: English Size: 2.16 GB Length: 02:24:39 Format: MP4 Video: 854x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Interracial Obsession 2 (2017) When you features hot pornstars like Mariskax and Sexy Suzy, it's easy to see how men develop an Interracial Obsession. Today, Paradise Film is proud to bring you Interracial Obsession 2 with a new cast of interracial couples fucking in exotic locations. We've got black guys fucking hot Latinas, white guys dipping it in dark chocolate and a whole lot more in store! Category: GERMAN, Anal, Interracial, Public, Outdoor, Big Boobs, Black, Threesome, Lingerie, Creampie, Fishnet, Brunette Starring: Sexy Susi, Mariska, Goldy, Pascal White, Dries, Carlos, Alex Language: GERMAN/Dutch Size: 2.43 GB Length: 02:07:19 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00