Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 07/17/2024 in all areas
-
Tóth Imre - Magyar őstörténet Avagy: „nem jöttünk mi sehonnan sem” Az új ásatási leletek mutatják, hogy a magyarság nagyobb része a Kárpát-medence õslakosa. A keletrõl jöttek csak színesítették az itteni szellemi világot, ezért áll több rétegbõl a mai magyarság mûveltsége. pdf 2009 33mb [Hidden Content]9 points
-
David Armitage - Polgárháborúk David Armitage, a Cambridge-i, a Columbia, majd a Harvard Egyetem professzora e kötetében a polgárháborúk több mint két évezredes történetét elemzi. A szervezett emberi erőszaknak ez a közismert formája a legjobban elterjedt és a legrombolóbb hatású valamennyi közül – mégis viszonylag kevés figyelemben részesült mindmáig a történészek részéről. „A polgárháború olyan örökség, amitől az emberiség talán soha nem fog tudni megszabadulni” – írja a szerző, aki azt is bemutatja, honnan származnak a polgárháborúról alkotott koncepcióink, milyen módon fogalmazták meg ezeket az évszázadok során, és merőben új szempontból mutat be olyan történelmi jelenségeket is, mint az oly sokat emlegetett és vitatott forradalmak. pdf 23mb 2022 [Hidden Content]9 points
-
Csodakoktélok, immunerősítők Állandó meghűlés gyötri? Közönyösnek, levertnek érzi magát? Dobja fel az energiaszintjét, és segítse szervezete betegségek elleni küzdelmét a gyümölcslevek természetes erejével! Gyorsan és könnyen elkészíthetők, helyreállítják a szervezetet és életerőt adnak. Finomak és táplálóak. pdf 11mb 2004 [Hidden Content]7 points
-
Kövesi Péter - A Csodaszarvas nyomában Ma a magyar történelemben, de főleg az őstörténet-kutatásban két, egymásnak tökéletesen ellentmondó szemlélet hadakozik, vagdalkozik egymással. Az egyik a hivatalos, akadémikus történettudomány, amely szerint az Urál környéki őshazából származó kis finnugor népecske vagyunk, akik primitív és pogány idegenként érkeztek a X. században a Kárpát-medencébe, a művelt Európába. A másik megközelítés szerint mi vagyunk az emberiség ős-népe, minden nép és nyelv (az antiszemiták szerint a héber kivételével) tőlünk ered, valaha belaktuk az egész Földet, királyságunk volt az elsüllyedt Mu kontinensén és Atlantiszon, magyarok voltak Egyiptom fáraói, de legalábbis a Kárpát-medence volt az őshazánk (egyesek szerint egymillió éve!). Nos, hol az igazság? – Ebben a könyvben a magyar őstörténet, magyar műveltség néhány különösen érdekes témájáról elmélkedik a szerző – dogmák, tabuk, túlzások és fantazmagóriák nélkül. Sarkalatos, sokat vitatott kérdések ezek. Kövesi Péter a történelmi tévelygések útján igazítja el az olvasót, s teszi mindezt politikamentesen, elfogultságoktól mentesen. A szerző vallja:„ha létezik olyan, hogy magyar lélek, magyar lelkiség − márpedig véleményem szerint létezik −, akkor attól mi sem áll távolabb, mint az agresszív gyűlöletkeltés, amivel sajnos, mostanság túlságosan is sokat találkozunk.” pdf 7mb 2015 [Hidden Content]6 points
-
Szűcs Jenő - Az utolsó Árpádok „Szűcs monográfiája a 20. századi történetírás egyedülálló teljesítménye. Érdemét nem pusztán abban kell látni, hogy szerteágazó tematikájának minden területén merőben új kutatási eredményeket tartalmaz, noha publikálását önmagában ez is indokolná. Nem is csak abban, hogy okfejtése ezúttal ismét adekvát stiláris eszközökkel párosul, s a modorosságot levetkőzve sikerült megtalálnia korábbi, keresetlen hangját. Alighanem mindezeknél is fontosabb maga a minta, amelyet szolgáltat: íme, így fest egy történelmi korszak monografikus feldolgozása, ha szakavatott tudós a tudomány legkorszerűbb eszközeivel végzi el. Ez az a mérce, amelyet azoknak, akiket a sors hasonló feladat elé állít, kívánatos lesz majd elérniük, vagy ha ez nem sikerül, legalább meg kell próbálniuk megközelíteni. Nem lesz könnyű dolguk” ¯ írja Engel Pál szerkesztői előszavában. pdf 34mb 1993 [Hidden Content]5 points
-
Hannah Nicole Maehrer – A Gonosz Asszisztense sorozat *** Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz Asszisztense (A Gonosz Asszisztense sorozat 1.) Eredeti cím: Assistant to the Villain Eredeti kiadó: Red Tower Books Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: A Gonosz Asszisztense Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Kéri Andrea ASSZISZTENS KERESTETIK: Hírhedt, magas rangú gonosztevő hűséges, megfontolt munkaerőt keres meghatározatlan irodai feladatokra, illetve az alkalmazottak támogatására zűrzavar, megfélemlítés és egyéb Általános Sötét Teendők elvégzésében. A diszkréció elengedhetetlen. Kiváló juttatások. Evie Sage-nek el kell tartania gyengélkedő családját, ezért elengedhetetlen, hogy munkát találjon. Amikor a balsors összehozza Rennedawn leghírhedtebb gonosztevőjével, aki ráadásul állást is kínál neki, azonnal elfogadja. Persze egyetlen munka sem tökéletes, de nehezíti a helyzetet, ha az ember egy hangyányit belezúg a félelmetes, temperamentumos és tagadhatatlanul dögös főnökébe. Ne találd ennyire vonzónak a gonoszságot, Evie! Amikor már kezdene hozzászokni a mennyezetről lelógó, levágott fejekhez és a talpa alá keveredő kóbor szemgolyók nyálkás cuppanásához, Evie gyanút fog, hogy a főhadiszállásukon egy hatalmas patkány bujkál… és nem csak a szó szerinti fajta. Mert Rennedawn királyságában burjánzik a rothadás, és úgy tűnik, hogy valaki képes még a nagybetűs Gonoszt is célba venni, hogy kiiktassa aljas birodalmával együtt. Így hát Evie-nek már nemcsak főnöke iránti nyálcsorgatását kell visszafognia, hanem azt is ki kell derítenie, ki szabotálja a működésüket… valamint gondoskodni róla, hogy az illető garantáltan megfizessen érte. Elvégre jó állást nehéz találni. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,61 MB [Hidden Content]4 points
-
Szűcs Jenő - A magyar nemzeti tudat kialakulása [Hidden Content] A Magyar Őstörténeti Könyvtár harmadik kötetében Szűcs Jenőnek, az 1988-an elhunyt nemzetközi hírű középkorkutatónak két kéziratban maradt munkáját tesszük közzé. E művek publikálása a magyar őstörténeti kutatásokban jelentős fordulatot hoz, ugyanis Szűcs Jenő ezekben a magyar etnogenezis elméleti megalapozását és szintézisét nyújtotta. Az általa használt módszerek új szemléleti alapokon nyugszanak, amelyek az egyes részeredmények vitathatóságával együtt is meg fogják újítani a magyar őstörténetről kialakított képet. A szerző eredeti terve szerint a középkori nemzettudatról készült egy nagyobb monográfiát írni. Az elképzelésből, minden részletében kidolgozva, egy önálló monográfiává fejlődve, csak az előzményeket tárgyaló bevezető fejezet készült el 1970-ben. Ez azonban nem került publikálásra. 1988-ban hozzáfogott egy új változat megírásához, amit töredékes formában is csatoltunk a kötethez. pdf 31mb2 points
-
Kristin Hannah – A négy szél Eredeti cím: The Four Winds Eredeti kiadó: Pan Books, London Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: A négy szél Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Veress Angéla Rátalálhat-e önmagára és az igaz szerelemre egy csúnyának tartott nő, akinek mindig a háttérben kellett élnie? Elsöprő erejű regény a reményről, a rettenetes körülményekhez való alkalmazkodásról és az anyai szeretet erejéről. A súlyos természeti csapások, az éhezés, a betegség és a kilátástalanság elől két gyermekével Kaliforniába menekülő egyedülálló édesanya mindenhol a kemény valósággal, nehézségekkel szembesül. A regény egyfajta portré Amerikáról és az amerikai álomról, egy törékeny, mégis erős nő szemén keresztül, akinek a bátorsága és az áldozathozatala ma is példaértékű lehet. A legnehezebb időkben a legtöbbet megélni. Éld át, ahogy felemel! Formátum: pdf Méret: 1,96 MB [Hidden Content]2 points
-
Gillian McAllister – Azon az éjszakán Eredeti cím: That Night Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Rosszkor, rossz helyen Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Takács Zoltán Azon az éjszakán minden fenekestül felfordult. Azon az éjszakán, amikor Frannie gyilkossá vált, bár nem szándékosan… Azon éjszakán segítettünk neki eltemetni a holttestet, hiszen mi mást tehettünk volna? Egy meleg nyári éjszakán az éppen Olaszországban nyaraló Joe és Cathy Plant telefonhívást kap, ami örökre megváltoztatja életüket. A testvérpár azért vásárolt közös nyaralót húgukkal, Frannie-vel, hogy itt pihenhessék ki magukat, miután éjt nappallá téve dolgoznak a családi állatorvosi rendelőben. Frannie megölt egy embert, és most a segítségükre szorul. Ők pedig mindig is nagyon közel voltak egymáshoz, egyesek szerint túlságosan is közel. Nem elég, hogy ugyanott dolgoznak, még a házuk is egymás mellett áll. És most közösen ástak el egy hullát… Ám amikor hazatérnek Angliába, a három testvér a rendőrségnek, a barátaiknak és egymásnak mondott hazugságok szövevényes hálójában találja magát. És az idő előrehaladtával egyre inkább belebonyolódnak. De kiben bízhatsz, ha a családodban sem? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,98 MB [Hidden Content]2 points
-
Gillian McAllister – Bármit, csak ne az igazat Eredeti cím: Everything but the Truth Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Bármit, csak ne az igazat Magyar kiadó: Művelt Nép, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Tóth Attila Belenéztél már a párod mobiljába? Tényleg ezt akarod? Felkészültél a következményekre? Minden egy e-maillel kezdődött. Rachel meg sem akarta nézni. Szereti Jacket, és közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Megbízik a férfiban. Most azonban, miután látta, már nem tudja meg nem történtté tenni azt a percet. Sem az események láncolatát, amelyet elindított. Vajon miért hazudik Jack a múltjáról? Mi az, amit rejteget? És Rachelnek van joga hozzá, hogy mindenáron megtudja az igazat? Te mit tennél, ha úgy gondolnád, hogy a párod titkol valamit? A Bármit, csak ne az igazat Gillian McAllister lenyűgöző, átütő thrillere csalásról, árulásról és egy asszony megszállottságáról, hogy kiderítse az igazságot. „ Ahogy elkezdtem olvasni, többé nem volt erőm abbahagyni. Bámulatos, okos és életszerű. Imádtam.” – Jill Mansell „Csodálatos írás, és egy brilliáns sztori. Bámulatos debütálás.” – B.A. Paris, a Zárt ajtók mögött bestseller szerzője Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,23 MB [Hidden Content]2 points
-
Gillian McAllister – Rosszkor, rossz helyen Eredeti cím: Wrong Place, Wrong Time Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Rosszkor, rossz helyen Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Takács Zoltán Későre jár, a fiadat várod. Megpillantod: épp beszélget valakivel. Aztán nem hiszel a szemednek: szórakoztató és életvidám tini fiad váratlanul leszúrja az idegent. Nem tudod, kit döfött le. Nem tudod, miért történt. Csak annyival vagy tisztában, hogy fiadat gyilkossággal vádolják. Jövője már az előtt véget ért, hogy elkezdődhetett volna. Összetörten dőlsz az ágyba aznap éjszaka. Ám reggel, amikor kinyitod a szemed… más napra ébredsz. A gyilkosság előtti napra. És ez így megy tovább… Valahol a múltban ott rejtőzik a válasz – a gyilkosság oka. És kaptál egy esélyt, hogy megakadályozd… Gillian McAllister lélegzetelállító könyve az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, amelyet kritikusok hada és olvasók százezrei választottak 2022 legjobb thrillerének. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,45 MB [Hidden Content]2 points
-
Janelle Brown – Bájos kis hazugságok Eredeti cím: Pretty Things Eredeti kiadó: Random House Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Bájos kis hazugságok Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Babits Péter Két szélhámos, egy betörő és egy divatinfluenszer – melyikük az igazi csaló? A csonka családban, szegénységben felnőtt Nina művészettörténetet tanul, és az az álma, hogy egyszer végre „normális” élete legyen. Amikor az álma darabokra hullik, Nina rövid úton a bűn világában találja magát: ír származású barátjával, Lachlannel milliárdoscsemetéket rabolnak ki Los Angelesben. Ninának persze volt kitől tanulnia: anyja egész életében férfiakat átverő szélhámosként kereste kenyerét. Amikor anyja rákbetegsége kiújul, Nina nem tehet mást, mint emeli a tétet: minden korábbinál nagyobb értékű rablást tervez Lachlannel, hogy fizetni tudja a kezelési költségeket. Vanessa fiatal és dúsgazdag örökösnő, aki nyomot akar hagyni a világban. Sikeres Instagram-divatinfluenszerré válik, akinek egész életét méregdrága ruhák és egzotikus helyszíneken rendezett divatfotózások töltik ki. A csillogó felszín mögött azonban tragédiák rejlenek. Felbontott eljegyzését követően Vanessa visszavonul családi birtokára, a mérhetetlenül fényűző, ám sötét titkokat rejtegető Stonehavenbe. Oda, ahol korábban nemcsak családja élete hullott darabokra, hanem Nináé is. Nina, Vanessa és Lachlan útjai itt, a Tahoe-tó partján fekvő Stonehavenben keresztezik egymást. Szerelmi háromszög, leleplezés, bosszú – a kérdés már csak az, ki nyeri végül ezt az életre-halálra szóló játszmát, amelyben senki és semmi nem az, aminek látszik. Formátum: pdf Méret: 2,56 MB [Hidden Content]2 points
-
Schuster Lóránt - Csiriz Erdős Péter. Egy időben szitokszó volt a neve,és nem véletlenül. Az volt a szavajárása:"saját szavam,akkor vonom vissza,amikor akarom!" Ezzel az emberrel kellett megállapodni,ha valaki lemezt szeretett volna kiadni.Arató András diszkós mesélte,hogy a mamájának az volt a véleménye róla: „ a fajtánk szégyene.” De még most 35 év után is derülnek ki dolgok kettőnk viszonyáról. pdf 2mb 2019 [Hidden Content]2 points
-
Kendra Elliot – Mercy Kilpatrick sorozat *** Kendra Elliot: Kegyes halál (Mercy Kilpatrick sorozat 1.) Eredeti cím: A Merciful Death Eredeti kiadó: Montlake Romance, Seattle Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Kegyes halál Magyar kiadó: Gold Book, Debrecen Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Békési Napsugár A TÚLÉLÉSÉRT VÍVOTT HARCBAN NINCS KEGYELEM Mercy Kilpatrick FBI-ügynök egész életében arra várt, hogy lesújtson rá a katasztrófa. Mercy egy oregoni kisvárosban, Eagle's Nestben nőtt fel, ahol családja sok más családdal együtt egy lehetséges globális katasztrófára felkészülve töltötte életét. Ám egy megdöbbentő tragédia szétszakította a családját, és el kellett hagynia az otthonát. Most a környékbeliek által csak barlangi embernek nevezett gyilkos tizedeli a világvégére készülők közösségét, az otthonukban végez velük és ellopja a fegyvereiket, amivel azonban felhívja magára az FBI belföldi terrorizmus elleni részlegének a figyelmét. A tetthelyek bizonyos vonásai azonban kísértetiesen emlékeztetnek egy tizenöt éves, megoldatlan rejtélyre Mercy múltjában. Az FBI visszaküldi Mercyt szülővárosába, ahol szembe kell néznie a köztiszteletben álló, vele azonban minden kapcsolatot megszakító családjával. Megismerkedik Truman Daly rendőrfőnökkel, akinek a nagybátyja volt a barlangi ember legutóbbi áldozata. A férfi felismeri Mercy életének gondosan titokban tartott felkészülő felét, azonban ha a nő túl közel engedi magához és elárulja neki a másfél évtizede őrzött borzalmas titkát, akkor talán nem kerülheti el a végső bukást… Kendra Elliot: Kegyes igazság (Mercy Kilpatrick sorozat 2.) Eredeti cím: A Merciful Truth Eredeti kiadó: Montlake Romance, Seattle Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Kegyes igazság Magyar kiadó: Gold Book, Debrecen Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Békési Napsugár Amikor a világa lángokba borul, ő vajon túléli a tüzet? A világ végére készülő családban felnőtt Mercy Kilpatrick FBI-ügynök bármilyen kihívást elvállal – még azt is, hogy ellenségesen fogadják szülővárosában. Ám nem ő az egyetlen, aki felfordulást okoz Eagle’s Nestben. Az eleinte kamaszcsínyeknek tartott tűzesetek halálos fordulatot vesznek, amikor meggyilkolnak két megyei rendőrt. Mercy a helyi rendőrfőnökkel, Truman Dalyvel vállvetve vadászni kezd a gyilkossá vált gyújtogatóra. Mivel a családja és a város lakói még mindig távolságot tartanak tőle, Mercynek minden szakértelmét latba kell vetnie, hogy nyomokra bukkanjon. Hamarosan el is jut hozzá a szóbeszéd egy a környéken szerveződő kormányellenes milíciáról. Feltett szándéka kifüstölni a kígyóvermet, ha köztük van a gyújtogató. Ám amikor a nyomozása fényt derít egy megdöbbentő titokra, az őrült utáni hajsza a saját tűzpróbájává válik. Kendra Elliot: Kegyes titok (Mercy Kilpatrick sorozat 3.) Eredeti cím: A Merciful Secret Eredeti kiadó: Montlake Romance, Seattle Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Kegyes titok Magyar kiadó: Gold Book, Debrecen Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Békési Napsugár MINDEN NAPJÁT ÚGY ÉLTE, MINTHA AZ UTOLSÓ LENNE. LEHET, HOGY EZ VALÓBAN AZ… Mercy Kilpatrick FBI-ügynök egy, a világ végére készülő családban nőtt fel. Hitte, hogy sehol sem lehet nagyobb biztonságban, mint Oregon ritkán lakott vidékein. Bár az apja nem tudta megbocsátani, hogy elhagyta szülővárosát és az FBI nyomozója lett, Mercy nem szakadt el teljesen a gyökereitől. A régi szokások a vérében vannak. Ez az ő titka – ez, és az erdő mélyén rejlő, a túléléshez szükséges felszerelésekkel és készletekkel ellátott faháza. Ettől a faháztól nem messze találkozik Mercy egy kislánnyal, akinek a nagyanyja súlyos, kés okozta sebektől haldoklik. Több száz mérfölddel távolabb rábukkannak egy hasonló módon összevagdalt holttestre. Az áldozatok – egy városi bíró és az erdőben élő idős asszony – nem is különbözhetnének jobban egymástól. Mercynek Truman Daly rendőrfőnök segítségével még azelőtt meg kell találnia a gyilkost, mielőtt újabb áldozatokat szed. Mercy tudja, hogy a múltja nem hagyja nyugodni. Tudja, hogy a családja neheztel rá. Hogyan őrizheti meg így a titkait… amikor csak azok menthetik meg? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,85 MB [Hidden Content]1 point
-
John Sandford: Neon préda (Lucas Davenport sorozat 29.) Eredeti cím: Neon Prey Eredeti kiadó: Putnam Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Neon préda Magyar kiadó: Művelt Nép, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Kovács Kristóf John Sandfordnak ebben a feszülten izgalmas, a New York Times sikerlistáján első helyre került krimijében Lucas Davenport egy páratlanul eredményes sorozatgyilkos nyomába ered. Clayton Deese kisstílű bűnözőnek, ócska kis bérgyilkosnak látszik mindaddig, míg az uzsorás főnökének eszébe nem jut, hogy valakit megtaníttasson kesztyűbe dudálni. Most, amikor hét hónappal a kudarcot vallott munka után, ami miatt Deese börtönbe került, a bérgyilkos végül óvadék ellenében szabadlábra kerül és rögtön meg is lép, így a szövetségi marsalok kezdenek nyomozni utána. Bár őket nem nagyon izgatja egy, a bűnszövetkezet hierarchiájában jelentéktelen figura, hiszen a főnökére vadásznak, lehet, hogy mégis Deese révén sikerül az egész társaságot lefülelniük. Aztán rátévednek egy földútra Deese eldugott louisiana-i vidéki kunyhója mögött, és sírok sokaságára bukkannak. Lucas Davenport most tehát egy sorozatgyilkost üldöz, aki éveken át észrevétlenül tevékenykedett. Az üldözött nem ismer irgalmat, és mint Davenport hamarosan rájön, számtalan meglepetést tartogat… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,82 MB [Hidden Content]1 point
-
Terry Deary - Nyavalyás középkor Terry Deary - Vérfagyasztó vikingek Terry Deary Peter Hepplewhite - Őrült egyiptomiak A Nyavalyás középkor elmeséli, milyen is volt valójában az élet a régi szép időkben, mikor a lovagok kopaszok voltak, a nők magas, csúcsos kalapokat hordtak, a parasztok meg csak lázadoztak. Szeretnéd tudni: Milyenek egy igazi udvari bolond viccei? Miért borotválták le a csirkék fenekét? Mire használták a tíz éves melaszt? Akkor olvasd el ezt a könyvet és ismerkedj meg a jellemtelen játékokkal, a ritka rossz receptekkel és a történelmi tényekkel! Ismerd meg a szerencsétlen szerzeteseket, a félelmetes Fekete Halált és az iskolát, amikben aztán tényleg tudták, hogyan kínozzák meg a gyerekeket! A rettentő töri sosem volt még ilyen rrrettentő!!! pdf 1999 Íme a vérfagyasztó vikingek története, a legelborzasztóbb részletekkel együtt! Mindent megtudhatsz ezenkívül az ádáz szászokról, a kegyetlen királyoktól kezdve a bosszúálló foglyokon át a szenvedő rabszolgákig. Kíváncsi vagy: – Miért adtak egymásnak olyan szokatlan neveket a vikingek, mint pl. Laposorrú? – Hogyan építettek hajót? – Melyik viking isten öltözött nőnek? Olvasd végig ezt a könyvecskét, és minden kérdésedre választ kapsz, megismerkedsz jámbor óriásokkal és gonosz törpékkel, válogatott kínzásokkal és a viking halleves receptjével. A rettentő töri sosem volt még ilyen rettentő!!! pdf 1994 Az Őrült Egyiptomiak azokról a dolgokról szól, amiről a tanárok mélységesen hallgatnak! Ők soha nem mondják el a teljes igazságot. Azt hiszik, hogy túl fiatal vagy még az olyan hátborzongató dolgokhoz….mint például, hogy az egyiptomiak hogyan szívták ki múmiáikból az agyukat! Az is előfordul ,hogy a tanárok azért nem beszélnek valamiről ,mert ők sem tudják pontosan, hogy miről is van szó! Ez a könyvecske mindennel megismertet amivel a tanárok nem mertek. Rengeteg érdekes dolgot találhatsz benne: vérfagyasztó történeteket, melyhez képes könnyed esti tévézésnek tűnik, ha derékig egy krokodil torkában ficánkolsz…mókákat ,amelyek összehasonlíthatatlanul izgalmasabbak,mint egész álló nap csipsszel tömni a szádat…olyan tényeket, melyek sokkal viccesebbek, mint tanárod gyengébbnél gyengébb poénjai, undorítóbbak, mint egy csöves zoknija, vagy szomorúbbak, mint egy háromlábú birka látványa.Remélem őrülten fogod élvezni őket! pdf 1993 [Hidden Content]1 point
-
Marc Bloch - A feudális társadalom A megjelenése óta eltelt több mint hatvan év ellenére Marc Bloch műve megkerülhetetlen olvasmány az európai középkor minden kutatója és a korszak iránt komolyan érdeklődő minden olvasó számára. A könyv a 9. század közepétől a 13. század első évtizedeiig terjedő korszakot tekinti át, mivel ebben az időszakban érvényesültek pregnánsan azok a struktúrák, amelyek Marc Bloch szerint a feudális társadalmat jellemzik. Az első kötet a 9-10. századi arab, magyar és normann betörések után kialakult gazdasági, társadalmi, jogi, kulturális és mentális környezetet, valamint az emberek közötti függőségi viszonyokat (vérségi kötelék, hűbéresség) tekinti át. Az egyházi társadalom és a közrendű rétegek mellett terjedelmes fejtegetéseiben máig érvényes fejezeteket szentel a nemesség kialakulásának, belső tagolódásának, valamint a nemesi életformának; bemutatja a hatalom gyakorlásának valóságát, majd azt vizsgálja meg, miként vezetett a királyi hatalom megszilárdulása és a polgárság felemelkedése a szoros értelemben vett hűbériség felbomlásához. pdf 1940 40mb [Hidden Content]1 point
-
Soman Chainani: A király esztelen (Jók és Rosszak Iskolája sorozat 5.) Eredeti cím: A Crystal of Time Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A király esztelen Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Bozai Ágota „A múlt jelen, a jelen jövő. A történet körbejár újra és újra.” Egy király láncon… Egy királynő menekül… Egy áruló a trónon… Egy hamis király foglalta el Camelot trónját, és halálra ítélte Tedrost, az igazi királyt. Amíg Agatha alig tudja elkerülni a sorsát, Sophie Rhian király csapdájába esik. Rhian esküvője közeledtével veszélyes játékra kényszerül, miközben barátai élete függőben van. Mindeközben Rhian király Camelottal kapcsolatos sötét tervei formálódnak. A Jó és Rossz Iskolája diákjainak most meg kell találniuk a módját, hogy Tedrost visszaállítsák a trónra, mielőtt történeteiket – és a Végtelen erdők jövőjét – újraírnák… örökké. Újraírja a tündérmesék világát, miközben folyton megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy akkor most ki a jó és ki a rossz. Formátum: pdf Méret: 4,59 MB [Hidden Content]1 point
-
Andrzej Sapkowski: Fecske-torony (Vaják sorozat 6.) Eredeti cím: Wieża Jaskółki Eredeti kiadó: superNOWA Eredeti kiadás éve: 1997 Magyar cím: Tűzkeresztség Magyar kiadó: PlayON, Budapest GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2017, 2020, 2023, 2024 Fordította: Szathmáry-Kellermann Viktória A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok. Geralt, a vaják összehívja szövetségeseit, hogy megmentse Cirit, akit kegyetlen zsoldosok üldöznek, miután haramiaként elhíresül. Csak egyetlen helyre menekülhet: a Fecske-toronyba. Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,35 MB [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Elly Griffiths-Dr. Ruth Galloway nyomoz sorozat Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet thriller Szűrés Elly Griffiths: ÁtkelőkElly Griffiths: A Janus-kőElly Griffiths: Eltemetett titkok 1. Elly Griffiths: Átkelők 85% 2. Elly Griffiths: A Janus-kő 91% 3. Elly Griffiths: Eltemetett titkok 90% (még nincs) ---------------------------------------------------- Elly Griffiths-Átkelők (Dr. Ruth Galloway nyomoz 1.) A harmincas évei végén járó, egyedülálló igazságügyi régész, dr. Ruth Galloway boldogan él két macskájával Norfolk közelében, egy kietlen, távoli vidéken, amelyet vaskori lakói szentként tiszteltek – nem szárazföld, de nem is tenger igazán. A megszokott, csontok és más ősi tárgyak feltárásával töltött napjai azonban durva véget érnek, amikor egy gyermek csontjai kerülnek elő a tengerpart egy elhagyatott részén. Nelson főfelügyelő Galloway segítségét kéri, mert úgy hiszi, ezek Lucy Downey, egy tíz éve eltűnt kislány maradványai. Elrablója azóta is bizarr levelekkel provokálja a nyomozót, melyek rituális áldozatra, Shakespeare-re és a Bibliára vonatkozó utalásokat tartalmaznak. Aztán eltűnik egy újabb lány, és Nelson ismét levelet kap, pontosan olyat, mint a Lucyval kapcsolatosak. Ugyanaz a gyilkos lenne? Vagy valaki, aki utánozza őt, és valahogy kötődik a Ruth távoli otthonához közel eső helyszínhez? Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti mű Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti megjelenés éve: 2009 Anglia antropológia brit szerző fogság gyilkosság jelen időben írt kortárs krimi macska magyar nyelvű női főszereplő nyomozás ősz regény régészet sorozat része tanár thriller váltott nézőpont > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636360214 · Fordította: Svoboda Róbert ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635448562 · Fordította: Svoboda Róbert -------------------- Elly Griffiths-A Janus-kő (Dr. Ruth Galloway nyomoz 2.) Norwichban egy gyerek csontjait találják meg a munkások egy lebontásra ítélt nagy, régi ház ajtónyílása alatt, és a maradványok vizsgálatára Ruth Galloway régészt kérik fel, aki a legutóbbi ilyen eseténél majdnem maga is áldozattá vált. Vajon római kori rituális áldozatról van szó, vagy a gyilkos még közöttünk járhat? Ruth és Harry Nelson nyomozó ezt szeretné kideríteni – mihamarabb. Amikor rájönnek, hogy a ház egykor gyermekotthon volt, felkutatják azt a katolikus papot, aki vezette annak idején. Hennessey atyától megtudják, hogy negyven évvel azelőtt két gyermek tűnt el az otthonból – egy fiú és egy lány. Soha nem találták meg őket. Miután a szénizotópos kormeghatározás kimutatja, hogy a gyermek csontjai régebbiek, mint az otthon, és abból a korszakból származnak, amikor a ház magántulajdonban állt, Ruth egyre mélyebbre merül az ügybe. Ahogy a tavasz nyárba fordul, világossá válik, hogy valaki elszántan próbálja megállítani a nyomozását azzal, hogy halálra ijeszti őt és születendő gyermekét. A Janus-kő lebilincselő folytatása a szerző Átkelők (The Crossing Places) című thrillerének. Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti mű Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti megjelenés éve: 2010 Anglia brit szerző bűnüldözés gyász jelkép krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789635449378 · Fordította: Svoboda Róbert > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789636361839 ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636361839 · Fordította: Svoboda Róbert letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------1 point
-
Ulf Kvensler – Sarek A gyilkos túra Eredeti cím: Sarek Eredeti kiadó: Albert Bonniers, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Sarek Magyar kiadó: Partvonal, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Bándi Eszter Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túrázik Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva mond igent a kérésre. Mihez kezdjenek a zord hegyek között egy vadidegennel? Ráadásul az utóbbi időben hármójuk kapcsolata sem volt felhőtlen. Végül az évek során egymástól elszenvedett sérelmek és csalódások terhét cipelve szállnak fel négyen az Abisko felé induló vonatra. Alighogy kigördül a vonat a stockholmi állomásról, Jacob az eredeti útiterv helyett a Sarek nemzeti park magányos és durvább ösvényeit erőlteti rá a csapatra. Anna hamarosan rádöbben, honnan ismerős neki a férfi, és ezzel kezdetét veszi a menekülés. A túra egyszeriben rémálommá válik… Formátum: pdf Méret: 1,26 MB [Hidden Content]1 point
-
Annmary-Rettegés Marc Thiers egy kis francia városkában egy csodálatos kastélyt vásárolt, s családjával reményekkel telve költözik be. Örömüket azonban már az első napon furcsa történések zavarják meg. Mintha valami vagy valaki lakná a kastélyt, mely évtizedek óta magányosan állt. Ezt támasztja alá a házban lévő összes elektromos gép önálló életre kel, vagy a langyos villanymelegítő tüzesre hevülve csaknem tragédiához vezet, valamint az épület összes ablakának és ajtajának egyik reggelre történő befalazása. A különös események lassan rémisztő félelemmel töltik el a család minden tagját, amit csak tetéz, hogy Marcot gyilkosság vádjával letartóztatják. Franciaország horror magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2006 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146245 ----------------------------------------------- Annmary-Csapdába esve Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Renée Schaffner éli az egyetemisták szokványos életét. Miután szakít Alexszal, a barátjával, és tiltott viszonyba keveredik a kémiatanárával, ráadásul megkapja az áhított saját lakását, elkezdődik számára a pokol… Egy ismerősnek tűnő, arctalan férfi kezdi zaklatni, ami később erőszakosságba megy át. Követeli, tegyen eleget akaratának, és tartsa be az általa alkotott szabályokat, ráadásul kényszeríti, hogy viszonozza nem kívánt szerelmét. Amikor a lány határozottan ellentmond a zaklatójának, még nem is sejti, hogy ezzel mekkora bajt zúdít a családjára, ugyanis szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy saját maga ítélte halálra az édesanyját! Kétségbeesetten próbál szabadulni a csapdából, melybe önhibáján kívül került, de rá kell döbbennie, számára ebből nem létezik kiút… akció kaland magyar nyelvű magyar szerző > Radnai, Budapest, 2006 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146318 Fülszövegek 1Borítók --------------------------- Martha Tailor · Annmary-Hetedik érzék Karen Holloway hétéves ikerlányait elvált férje, Jim a hét végére magával vitte. Az asszonyt, miután egyedül marad, páni félelem keríti hatalmába attól a szörnyű látomástól, amely hirtelen tört rá: látta, amint az autó balesetet szenved, gyermekei és volt férje a kocsiban tűzhalált halnak. Idegességét csak fokozza egy őrült telefonbetyár, aki folyamatosan zaklatja, ráadásul a férfi hangja kísértetiesen hasonlít Jim hangjára. Csak Gina, a legjobb barátnője érkezése nyugtatja meg. A szörnyű látomás azonban valósággá válik, amikor Lambert felügyelő megkeresi Karent, hogy közölje, volt férje autóbalesetet szenvedett, s a gyermekeivel együtt a kigyulladt kocsiban égtek. A hír hallatán a nő teljesen kiborul, úgy érzi, ennél rosszabb már nem érheti, ám tévedett, mert a baleset után megjelenik halott férje, hogy bosszút álljon, amiért annak idején megcsalta… krimi lélektani fikció magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2004 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638644877 ------------------- Annmary-Élet a pokolban Arielle Butler áldott állapotba kerül, s boldogan siet férjének tudomására hozni a csodálatos hírt, ám megszólalni sem maradt ideje, mert Alec ölelés és csók helyett hatalmas pofonnal fogadja. A férfi alaptalan féltékenysége nem ismer határt, és olyannyira elhalalmasodott rajta, hogy szinte az eszét vette, s ezzel pokollá vátoztatta asszonya életét. Arielle kezében megremegett az újság. A címlapon ugyanis egy gyilkosságról számoltak be. A halott nem volt más, mint az a fiatal férfi, akivel egy étteremben vacsoráztak néhány napja. A gyilkos fantomképét is közzé tették, akiben azonnal felismerte a férjét… krimi magyar nyelvű magyar szerző rejtély > Radnai, Budapest, 2004 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146008 -------------------------------- Annmary-Elátkozva Edita Cano, a neves jósnő szörnyű haragra gerjed, amikor megtudja, hogy imádott fia, Emilio szerelmes. A szellemvilág segítségét kéri, hogy örökre megszabaduljon a lánytól, aki szerinte el akarja venni tőle. Gonosz terve a két fiatal beteljesedő szerelmének éjszakáján valóra is válik: Brígida reggelre meghal. A jósnő azzal azonban nem számolt, hogy épp ezzel távolítja el magától Emiliót, mert fia a Cala de la Cova-i családi szállodába menekül felejteni. Itt ismeri meg Franciscát, aki kezdi visszaadni az életkedvét. Amikor azonban bekövetkezik Francisca halála is, mely kísértetiesen és megmagyarázhatatlanul hasonló Brígidáéhoz, úgy érzi, valaki elátkozta őt… Eredeti megjelenés éve: 2005 horror magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2005 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146199 Fülszövegek 1Borítók ------------------------------------------------ Annmary-A halál árnyékában Thierry Sharman, a világhírű fodrász fiatal kora ellenére jómódban és boldogan éli hétköznapjait barátnője, Annie Rochard oldalán, mígnem egy ámokfutó autós le nem szorítja szerelmét az útról, majd a fiatalembert is üldözőbe veszi. Ezután egy női kéz által írt levél kelt riadalmat, melyből az derül ki a számára, hogy a kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint amilyennek tűnik, mert a lány öngyilkosságot készül elkövetni… Ezt követően sorozatosan érik a borzalmasabbnál borzalmasabb dolgok, melyek ellen képtelen védekezni. Hiába is menekül, a halál árnyékából képtelen kijutni… krimi magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2007 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146343 Fülszövegek 1Borítók 1 letöltés egyben 10,9 MB [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------1 point
-
Kira Jarmis-Zárka Hihetetlen események a hármas számú női cellában Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés. Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye. Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka az első regénye. börtön kortárs leszbikus LMBTQ magyar nyelvű Moszkva női főszereplő Oroszország regény > Open Books, Budapest, 2022 494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635720057 · Fordította: Bíró Júlia > Open Books, Budapest, 2022 494 oldal · ISBN: 9789635721634 · Fordította: Bíró Júlia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------1 point
-
Günter Ogger-A Fuggerek 3,23 MB Mai világunk kialakításában hatalmas szerepe volt egy augsburgi bankárcsaládnak, a Fuggereknek. A dinasztiát 1367-ben alapította egy szegény, vidéki takács, Hans Fugger. Alig százötven évvel később már a Német-római Birodalom vagyonának egytizede az ő kezükben volt. Pápák, királyok és császárok ostromolták őket folyamatosan újabb és újabb hitelekért, amelyeket minden esetben busás haszon ellenében folyósítottak. A Fuggerek zseniális újítók voltak. Felismerték, hogy az üzleti életben az információ a legnagyobb érték. Titkosszolgálatokat megszégyenítő hírhálózattal rendelkeztek, így sokszor már akkor lecsaptak egy-egy lehetőségre, amikor versenytársaik még nem is hallottak róla. Arra is rájöttek, hogy az információk alakításával további előnyökhöz juthatnak, és gyakorlatilag megteremtették a hírszerzést, az üzleti újságírást, de ők vezették be a hármas könyvelés rendszerét is. Rövid időn belül szinte az egész európai kereskedelem a felügyeletük alatt állt a rabszolga-kereskedelemtől a fűszerimporton át az egyházi feloldozást adó búcsúcédulák terjesztéséig. Egy idő után rájöttek, hogy a bányászatban milyen hatalmas profit rejlik, ezért a teljes bányaipart igyekeztek az irányításuk alá vonni. Mindenhol megjelentek, ahol pénzt szimatoltak. Európa összes nagyobb városában nyitottak kirendeltségeket, de jelen voltak Amerikában és Afrikában is. Ugyanakkor ők alapították 1514-ben Augsburgban a világ első szociális települését – mely a mai napig működik – szegény, katolikus vallású, augsburgi polgárok számára. Az ott lakóktól mai értéken számolva évi 0.88 euró bérleti díjat kérnek, ezen felül elvárják, hogy az alapítványtevő és családtagjai lelki üdvéért mindennap mondjanak el három imát: egy hiszekegyet, egy miatyánkot és egy üdvözlégyet. A maga korában Anton Fuggert a világ leggazdagabb emberének tartották, családjuk igazi nemzetközi hatalmassággá vált, de könyörtelen üzletpolitikájuk és mérhetetlen kapzsiságuk rengeteg ellenséget szerzett nekik. Társadalmi megítélésüket jól példázza, hogy a magyar nyelv „fukar” szava a család nevéből ered. Mottónak az alábbi mondatot választották: „Addig akarok pénzt keresni, amíg tudok!” gazdaságtörténet ismeretterjesztő korai újkor középkor kultúrtörténet magyar nyelvű német szerző történelem > Európa, Budapest, 1999 420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630750589 · Fordította: Tihanyi Földeák Vera letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---1 point
-
Mark Edwards – Nyomodban vagyok Eredeti cím: Follow You Home Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Nyomodban vagyok Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Horváth Beatrix Daniel és Laura életük nagy kalandjának szánták az európai körutat, mielőtt családot alapítanának. Ám a tökéletes nyaralás váratlanul véget ér, amikor egy éjszaka ellopott papírjaik miatt leszállítják őket a vonatról a semmi közepén. Vasúti sínek mellett kell elgyalogolniuk a következő városba, de a civilizációhoz vezető út egy erdőn keresztül vezet, és a kísérteties gyalogtúra során valami borzalmasnak lesznek szemtanúi. Amikor visszatérnek Londonba, mindketten megfogadják, hogy soha nem beszélnek arról, amit láttak. Próbálnak visszailleszkedni a régi életükbe, de az igazi rémálom még csak ezután kezdődik. A Nyomodban vagyok hátborzongató történet titkokról, hazugságokról és a tetteink elkerülhetetlen következményeiről. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,44 MB [Hidden Content]1 point
-
Armando Lucas Correa – A történelem hajótöröttei Eredeti cím: The German Girl Eredeti kiadó: Atria Books Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A történelem hajótöröttei Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Barta Judit A 12 éves zsidó lánynak, Hannah-nak 1939-ben szüleivel együtt menekülnie kell a nácik által kisajátított otthonukból. Az embertelenségből egy Kubába tartó óceánjáró kínál kiutat, de lehetséges-e a menekülés, vagy az új élet reménye délibáb csupán? Anna, a tizenkét éves New York-i zsidó lány sosem ismerhette meg a szeptember 11-i terrortámadás poklában eltűnt apját, most pedig magányosan él a világtól egyre inkább elforduló anyjával. Hannah és Anna nem ismerik egymást, mégis, hatvan év távlatából is összekapcsolja a sorsukat valami. Valami, ami túlmutat a holokauszt borzalmain, a kubai forradalmon, a New York-i ikertornyok leomlásán, az otthontalanná váláson, a szülők és a barátok elvesztésén. Armando Lucas Correa óriási hatású regénye egy tizenkét éves lány fejlődéstörténete. Illetve kettő lányé. A nagy nemzetközi sikert aratott A történelem hajótöröttei a St. Louis óceánjárón menekülő német és francia zsidók valós történetén alapul, akik új hazát kerestek a sajátjuk helyett, amely kivetette őket. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,34 MB [Hidden Content]1 point
-
Yomi Adegoke-A Lista Celie: 7:01 AM ?????? Ryan: 7:12 AM Igaz ez, bakker?? Ismeretlen felhasználó781: 7:35 AM OMG LÁTTÁTOK A LISTÁT? Ola élete fenekestől felfordul, amikor a vőlegénye neve felbukkan egy nem akármilyen listán a Twitteren. Ola Olajide, egy női magazin fiatal, szép és sikeres újságírója egy hónap múlva hozzámegy élete szerelméhez, Michaelhez. A közösségi térben „álompárként” emlegetik őket, ám egy reggel Ola és Michael ugyanarra az üzenetre ébred: „OMG LÁTTÁTOK A LISTÁT?” Egy ilyen kezdeményezést, mint a Listát, a Twitter híres-hírhedt névsorát, amely zaklatók nevét hozza nyilvánosságra, Ola normál esetben támogatná, retweetelné, követelné a felsorolt férfiak kirúgását, és ontaná a cikkeket a témáról. De mi van, ha a vőlegénye is rajta van egy ilyen listán?… Yomi Adegoke, elismert újságíró és nemzetközi bestsellerszerző aprólékosan kidolgozott, merész és korszerű látleletet ad az online világ valóságos életünkre gyakorolt hatásáról, és megdöbbentő éleslátással ír titkokról, hazugságokról és a közösségi média visszásságairól. „Aktuális, provokatív és bölcs könyv. Yomi Adegoke jó érzékkel formálja karaktereit, így szinte életre kel a regény teljes szereplőgárdája.” Bernardine Evaristo Booker-díjas szerző „A Lista felteszi a kérdést: Mi lenne, ha?”, és a válaszok, amelyeket ad, mélyen elgondolkodtatják az olvasót. A szerző bebarangolja a virtuális és az offline kapcsolatok komplikált, zűrzavaros „interfészét”. Letehetetlen regény!" Charmaine Wilkerson, a Black Cake című New York Times-bestseller szerzője Yomi Adegoke: The List Eredeti mű Yomi Adegoke: The List Eredeti megjelenés éve: 2023 brit szerző feminizmus kortárs közösségi média London magyar nyelvű női főszereplő regény újságíró > Athenaeum, Budapest, 2023 400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635432707 · Fordította: Szieberth Ádám letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------1 point
-
Robert Bryndza: Az éjjeli vadász (Erika Foster nyomoz sorozat 2.) Eredeti cím: The Night Stalker Eredeti kiadó: Bookouture, Twickenham Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Az éjjeli vadász Magyar kiadó: Libri, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Libri Insomnia Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Sziklai István A fullasztóan forró nyári éjszakán Erika Foster nyomozót egy gyilkosság helyszínére hívják. Az áldozatot megfojtották az ágyában; a csuklója összekötözve, a fejére műanyag zacskót húztak. Néhány nappal később újabb holttestet találnak – pontosan ugyanolyan körülmények között. Foster és csapata olyan sorozatgyilkost keres, aki az utolsó pillanatig követi a kiszemelt prédát. Az áldozatok mindegyike zárkózott, egyedülálló férfi. Lehet valami közös a múltjukban? Milyen kapcsolat fűzi őket a gyilkoshoz? Erika az állását is kockára téve mindent elkövet, hogy elkapja az Éjjeli Vadászt, mielőtt az ismét gyilkolna. De lehet, hogy az elkövető nemcsak a leendő áldozatokat figyeli, hanem a nyomozónő is veszélyben van? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,47 MB [Hidden Content]1 point
-
Mario Puzo – Pokoli porond Eredeti cím: Dark Arena Eredeti kiadó: Signet, New York Eredeti kiadás éve: 1955 Magyar cím: Pokoli porond Magyar kiadó: Magyar Könyvklub, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Bozai Ágota Szívszorító történet egy amerikai fiatalemberről, akinek elege lett a háborúból.Mikor az önkéntesként bevonuló Walter Mosca a második világháború végén hazatér, nem találja helyét az amerikai polgári életben. Visszatér Németországba, hogy megkeresse a nőt, akibe beleszeretett, és új életet kezdjen a legyőzött országban. Ám a kegyetlen korszak maga alá gyűri a fiatalembert. Új háborúba kerül, új csatákat kell megvívnia. A nagy visszatérés nem csupán szerelmet, de intrikát, aljas árulást és fájdalmat tartogat a számára. Sorsdöntő választások előtt áll: szerelem vagy érvényesülés, szenvedély vagy nyereségvágy, élet vagy halál… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,94 MB [Hidden Content]1 point
-
A vörös harlekin sorozat Sorozatértékelés írása fantasy magyar nyelvű regény Szűrés Roberto Ricci: Maszkokról és föstenyekrőlRoberto Ricci: A megtévesztés királysága 1. Roberto Ricci: Maszkokról és föstenyekről 2. Roberto Ricci: A megtévesztés királysága sajnos ezt nem találtam. ---------------- Roberto Ricci-Maszkokról és föstenyekről (A vörös harlekin 1.) A világban, ahol mindenki maszkot visel, a szín határozza meg az életet – de a halált is. Kivéve a harlekinekét… A különböző színű föstenyek uradalmainak egymás mellett élése nem mindig békés. Mindegyikük köteles élete végéig folyamatosan hordani a maszkját, mely megmutatja, a fekete, vörös, kék, zöld, ibolya vagy sárga föstenyek közé tartozik-e, ám ezenkívül csak egyvalami köti össze őket. Az isteni törvények tisztelete közös bennük, hiszik, hogy világuk rendje megkérdőjelezhetetlen. Azonban a harlekinek, ezek az egyik színhez sem tartozó lények törvények fölött állóknak látszanak. A legendás démonok, akikről az uradalmakban nevelkedő összes gyermek fösteny hallott már rémmeséket, köztudottan közöttük ólálkodnak, és a vérükre szomjaznak. Csak az istenekhez fohászkodhatnak, hogy ne találkozzanak velük… Tartalomjegyzék énelbeszélő fantasy férfi főszereplő magyar nyelvű regény sorozat része > Studium Plusz, 2022 224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155781827 · Fordította: Vitális Szabolcs 2,30 MB (2 412 544 bájt) letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------1 point
-
Kurcz Ágnes - Lovagi kultúra Magyarországon a 13-14. században A középkori magyar lovagokról, akik nem hagytak maguk után olyan pompázatos köntösöket s olyan gyönyörű lovagregényeket, mint a franciák, vagy olyan félelmetes fegyverzeteket és lovagvárakat, mint a németek, előbb be kellett bizonyítani, hogy léteztek egyáltalán. Az elnevezések az „apródok”, „vitézek”, „udvari emberek” említéseiből, a nemesi klánok, házasságok okleveleiből kicsillanó genealógiai tudatból, az újszerű lovagi életmód anyagi, építészeti jegyeiből fokozatosan kirajzolódik Kurcz Ágnes könyvében, hogy kik is lehettek lovagok a 13-14. századi Magyarországon, és hogyan is kristályosodott ki itt – noha megkésve – a középkori társadalom és kultúra egyik alapvető, civilizációformáló osztálya. A lovagság szokásának, mentalitásának, értékrendjének, szellemi kultúrájának vizsgálata, bemutatása révén pedig e kép egyre színesebb, egyre életszerűbb, egyre gazdagabb jelentésű lesz. A kiemelkedő képességű, fiatalon elhunyt szerző könyve mintapéldája annak, hogyan kell a legkorszerűbb történettudományos módszerek jegyében felvetni egy problémát, lefolytatni egy sokéves levéltári és könyvtári kutatást, s azután logikus szerkezetben, élvezetesen a szakma és a nagyközönség elé tárni egy letűnt kor társadalmi rétegének életét, értékeit. pdf 23mb 1988 [Hidden Content]1 point
-
Tolkien világa – Középfölde festményei Eredeti cím: Tolkien's World Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Tolkien világa – Középfölde festményei Magyar kiadó: Holló és Társa, Kaposvár Magyar kiadás éve: 1994 Fordította: Szobotka Tibor, Göncz Árpád, Tandori Dezső, Gálvölgyi Judit, Szabó Olimpia Középfölde, J. R. R. Tolkien halhatatlan remekműveinek színtere, művészek nemzedékeit ihlette meg. A Tolkien világa festményei a világ legkülönbözőbb részein élő művészek alkotásai – néhányuk nevét Tolkien hőseinek és tájainak megjelenítése révén már ismeri a nagyközönség, mások még eztán válnak híressé. John Howe Középfölde komorabb arcát bemutató képeitől Alan Lee sejtelmes titokzatosságáig; Michael Hague játékos, A hobbit alakjait megelevenítő festményeitől Roger Garland furcsa, lenyűgöző álomvilágáig; Inger Edelfeld munkáinak megkapó egyszerűségétől Ted Nasmith drámai realizmusáig – a Tolkien világa Középfölde sokszínűségét tárja elénk. A festményeket az a szövegidézet kíséri, mely a művészt megihlette, s a rövid esszékben az alkotók arról vallanak, milyen hatást tett rájuk Tolkien egyedülálló képzeletvilága. Inger Edelfeld, Tony Galuidi, Roger Garland, Robert Goldsmith, Michael Hague, John Howe, Alan Lee, Ted Nasmith és Carol Emery Phenix festményei Középföldéről. Formátum: pdf Méret: 251 MB [Hidden Content]1 point
-
Element TD 2-PLAZA Developer: Element Studios Publisher: Element Studios Genre: Strategy Size: 4.70 Gb Description: Element TD 2 is the culmination of 15 years of multiplayer tower defense development, with the original mod having been downloaded over 5 million times across WarCraft 3, StarCraft 2 and Dota 2. With dozens of towers, alongside an array of maps to test your defenses, this is a feature-packed standalone sequel prepared to challenge tower defense players. Let Elements Collide With 6 elements that combine to create 44 unique towers, you will need to anticipate incoming waves, their elements, and tailor your approach to maximize your defense. Each element has its own strengths and weaknesses, so choosing the right upgrade paths is crucial to winning. Cooperate To Conquer Work with up to 8 players to synergize your elemental choices, tower upgrades, and plan your placements. Together you will withstand the enemy assault against ever increasing waves, culminating in an endless boss battle. Test Your Fortitude The campaign currently spans 28 missions to put even the most experienced Tower Defense player to the test. Take on unique maps, enemies, and bosses in a challenging gauntlet that provides an experience never before seen in Element TD. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the PLAZA folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 8 • Processor: 2.6 GHz Intel or AMD • Memory: 6 GB RAM • Graphics: 1024 MB VRAM • DirectX: Version 9.0 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 9 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2008 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 1. teljes évad 2008.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Louis Bromfield - Lilli Barr 1990 Amerika – Párizs – kísérlet a csodára – szerelem és hivatás – csőd – fojtott, hitteli várakozás. A szobát, a házat, a kertet megfeküdte a szörnyű várakozás lélegzetviszafojtó feszültsége. Valahol a Trocadéro felől egy óra éjfélt ütött, minden egyes ütés sokáig úszott a mozdulatlan levegőben és beleolvadt a következőbe. Callendar nem bírta ki a szobában. Felállt és kiment a kertbe, egy távoli sarokba húzódott, nehogy beleütközzék Rebbecába, akinek fáradhatatlan keringését a pavilon körül vörösen izzó pont cigarettájának parazsa jelezte. Thérése is kiment a teraszra és onnan figyelte a pavilon ablakait. Furószellő lebegtette meg a platánok zizegő leveleit. Lily Jeannal beszélgetett az íróasztal mellett. Odafenn a második emeleten, Tolliver nagyapó szobájában még égett a lámpa. Rebecca felnézett és meglátta az öreget, amint ablakából kihajolva kémlelte a kertet. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Young Throats Vol 1 - Exxxtreme Teen Porn (2020) These four slender, young teenagers need to be taught the art of sword swallowing, but it's won't be any type of metal that will be inching its way down their Young Throats, it's going to be a throbbing, blue veined piece of prime beef. Whether they are on their knees or hanging over the bed backwards, they are going to need to keep their gag reflex in check as their throats are stretched and balls bounce off their faces whilst they attempt these hands-free, deep-throat exercises. Watch these girlies get their fill of cock and cream in that order! Category: Teens, Blowjobs, Deep Throat, Facials, Gonzo, Rough Starring: Aspen, Keri, Pink, Raquel Language: O-Ton Size: 0.75 GB Length: 01:43:46 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
My Stepdaughters Tight Hole Wearing glasses is a sure way to protect the eyes from powerful cumshots, so smart girls like Gloria can always be found with the latest pair on, just in case their new stepdaddy decided to get off in her mouth or vagina. Something about being a walking fleshlight for the man your mom is supposed to be taking dick from is oddly alluring to these insatiable eighteen year olds, so they're not telling a soul in, "My Stepdaughters Tight Hole." , Category: Teens, Family Roleplay, Big Boobs, Black, Interracial, Masturbation, Mature, Facial Cumshot, Lingerie, Creampie, Swallow, Glasses, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Harmony Reigns, Kiki Minaj, Madlin Moon, Ruby Temptations, Sabs J, Dru Hermes, Luke Hardy, Ricky Stone, Seth Strong, Language: English Size: 1.49 GB Length: 01:18:15 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Bi Sex Party Vol 30 - Bi Brawlers Girls at this event are into dudes that are just as happy to bend over for a big fat dick as they are to shove their penis up their throbbing vagina. Everybody loves to suck dick at this party, so don't worry if you don't know whether or not its ok. Everything will work out, and every hole will leave satisfied from all the dick, as well as full of cream in, "Bisex Party 30." Category: Bisexual, Blondes, Brunettes, Cumshots, Czech, European, International, Muscled Men, Oiled, Orgy, Wrestling & Fighting Starring: Denis Reed, Anita Vixen, Paul Fresh, Andy West, Black (II) , Lucky Smile Language: English Size: 2.00 GB Length: 01:26:43 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
There Goes The Neighborhood Penthouse is shocking suburbia! They've uncovered a slew of sex-crazed nympho neighbors go door to door fucking each other! Move into this neighborhood and instead of a welcome cake or lasagna you are bound to get a welcome blowjob! If you don't want your husband or wife straying you better lock the doors and draw the curtains - because these girls are spreadin' the love! Category: Anal, Big Boobs, Interracial, Foot Fetish, Mature, Asian, Facial Cumshot, Latina, Stockings, Lingerie, Creampie, Fishnet, Brunette, Blonde Starring: India Summer, Sean Michaels, Brooke Banner, Amber Rayne, John E. Depth, Jayna Oso, Tyler Knight, Chris Cannon, Paola Rey Language: English Size: 1.01 GB Length: 01:08:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
My Stepfather Made Me 3 My Stepfather Made Me 3 is more of those dirty old men screwing hot teens and the first one you'll see is the horny Gracie Glam, who looks delicious in her white lingerie! The blonde cheerleader Faye Runaway is loaded with tattoos and you'll love Cherry Lane's bubble butt, as well as Scarlet Gold's messy, facial cumshot and Katie Kayne masturbates, before gargling a load of cum! Category: Teens, Family Roleplay, Gonzo, Older Men, Facial Cumshot, Latina, Lingerie, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Gracie Glam , Lee Stone , Faye Runaway , Sergio , Katie Kayne , Cherry Lane, Joey Hogger , Scarlett Gold , Eli Thomas , Lars Language: English Size: 3.03 GB Length: 02:22:45 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Big Busty Babes 2 Lesbian and solo sessions with cute Euro babes who have giant natural tits await in, "Big Busty Babes 2!" No fakes, just big booby girls in action with the glamorous pussy they love! 9 real beauties, 5 scenes, 150 minutes of amazing porn action are ready to be viewed as ladies like Laura and Sheila have the fun they've been waiting for! Category: Lesbian, All Girl, Big Boobs, Big Tits, Solo, Dildos, Toys Starring: Carol, Dominno, Jenny Badeau, Lana Ivans, Lola, Paige Delight, Sapphire, Shione Cooper Language: English Size: 2.96 GB Length: 02:24:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sister Love 2 - My Brother And Me (2019) Stiefgeschwister zieh es an! Beziehungen intimer als je zuvor! Category: Teens, Family Roleplay, Petite, Ebony, Interracial Category: Anthony RosanoAnthony Rosano Bodyshot, Alex Gonz, Taylor Luxx, Karmin Renee, Raylen , Chelsea Language: English Size: 2.07 GB Length: 02:18:47 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Real Asian MILFs (2019) Gorgeous Asian MIlfs are heating up the screen for your viewing enjoyment! Five real mature Asian moms from Japan fucking on camera for the first time and these MILFs will do anything! featuring: hairy pussies, big tits, creampies, and more! Category: Asian, Japanese, Uncensored, MILF, Mature, Big Boobs, Creampie, Hairy, BBW, Squirting, Starring: Aya , Miko, Sanae, Yuri, Mizuki , Language: O-Ton Size: 1.16 GB Length: 02:46:30 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Perversions Of Lesbian Lust Freaky, naughty slutty whores get together for the most deviant and taboo sex acts! See them as they rub their naked, moist pussies together in preparation for a crazed session of kinky erotic sex. Latex, strap-ons and bondage are just a few of the many fetishes they delve into! Category: Lesbian, BDSM, Bondage, Mature, Female Domination, Lezdom, Fetish, Fetish Wear, Toys, Strap-Ons Starring: Cathy Heaven, Kayla Green, Rachele Richey, Taissia Shanti, Latex Lucy , Dolly Diore, Maisie Rain Language: English Size: 1.63 GB Length: 01:50:27 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Horny White Mothers 4 The white mothers have been left unattended and they're on the loose...That's watz up! Desi, is actually 48 and looks so good, plus she is seducing anyone who lives close enough to see her! Jessica, is an ultra sexy redhead nymph who loves fucking so much she will attack! Plus 3 more super freaky, white sneaky mamas! Category: Interracial, Mature, MILF Starring: Nathan Threat, Domineko , J. Strokes , Miss Lady, Jon Q. , Dana Devine, Desi Foxx, Ceaser Black , Jessica D'vine , Tiry Wild Language: English Size: 3.26 GB Length: 02:33:45 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mom's Dark Secret (2019) Sexy moms that love pussy! See their dark secrets come to light! Category: Lesbian, MILF, Threesomes, Toys, Latina, Asian, Blonde Starring: Cindy Starfall , Lola Foxx , Nicky Hunter , Lucky Starr Lucky Starr Bodyshot , Sammy Brooks , Jackie Lin , Ashley Jane , Bella Young , Nicki Hunter , Savannah Paige , Lucie Black , Aubrey Mae Language: English Size: 3.48 GB Length: 02:34:04 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 3. évad 06 - 08 rész feltöltve! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD!1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00