Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 07/02/2024 in Posts

  1. Schuster Lóránt - Csiriz Erdős Péter. Egy időben szitokszó volt a neve,és nem véletlenül. Az volt a szavajárása:"saját szavam,akkor vonom vissza,amikor akarom!" Ezzel az emberrel kellett megállapodni,ha valaki lemezt szeretett volna kiadni.Arató András diszkós mesélte,hogy a mamájának az volt a véleménye róla: „ a fajtánk szégyene.” De még most 35 év után is derülnek ki dolgok kettőnk viszonyáról. pdf 2mb 2019 [Hidden Content]
    7 points
  2. Makk Ferenc - Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről A jelen forrásgyűjtemény szerves folytatása az e sorozat 7. köteteként 1995-ben közzétett, A honfoglalás korának írott forrásai című, valamint az e sorozat 15. köteteként 1999-ben kiadott, államalapítás korának írott forrásai című munkáknak. Mindkét kötetet Kristó Gyula akadémikus szerkesztette, aki tervbe vette a két szöveggyűjtemény folytatásaként a 11. század második felét, a 12. század első évtizedeit tárgyaló hiteles hazai és külhoni kútfők magyar nyelven való közreadását is. Elhunytát követően az alulírott két szerkesztő vette át a feladatot, dolgozta ki – az előző két munka előszavaiban megfogalmazott koncepció alapján – a kötet tematikáját, és szervezett az előző két forrásgyűjteményhez hasonlóan sokszínű, a hazai és határon túli magyar középkorkutatás képviselőiből álló munkatársi gárdát. Az államalapítás kori kötet az 1050. évnél zárta a források híradásainak közreadását, így a kezdő évszám adott volt. Záró dátumként a kötetben az 1116. évet állapítottuk meg, hogy Szent László mellett a másik meghatározó jelentőségű király, Könyves Kálmán uralkodását is teljes futamában bemutathassuk a kútfők segítségével. Az egyes dokumentumokat keletkezésük sorrendjében adjuk közre. Közös bennük, hogy valamennyien tartalmaznak a magyar történelem 1050–1116 közötti szakaszára vonatkozó fontos, eredeti híranyagot. Teljességre persze e kötetben sem törekedhetünk. Műfajilag igen gazdag a közölt forrásanyag, hiszen latin, görög és ószláv nyelvű elbeszélő kútfők, latinul írt törvények, oklevelek és levelek váltogatják egymást az elkövetkező oldalakon, sőt egy héber nyelvű jogi iratot is szerepeltetünk. Olvasóink láthatják majd, hogy nagyobb arányú szelektálást a korszak magyar okleveleinél végeztünk, hiszen ezek többsége az elmúlt években két fontos kiadványban (.Árpád-kori oklevelek. Főszerk. Györffy György. Bp. 1997.; illetve levéltárak – Kincstárak. Források Magyarország levéltáraiból [1000-1686]. Közreadja: Blazovich László- Érszegi Géza-Turbuly Éva. Bp.-Szeged 1998.) már megjelent magyar fordításban. Elsősorban arra törekedtünk, hogy az e kötetekben nem szereplő korabeli diplomákat publikáljuk, de közöltünk az említett két kötetben már napvilágot látott okleveleket is. Az anyag bemutatásánál a honfoglalás-, valamint az államalapítás kori kötet gyakorlatát folytattuk. Előbb a mű szerzőjéről, illetve – a szerző ismeretlensége esetén – a műről adtunk rövid ismertetést, amelyet a forrás kiadásainak, fordításainak felsorolása zár (a teljességre törekvés igénye nélkül), szükség esetén azonban a kézirati hagyományra is kitértünk. A források közreadásánál a magyar történelemmel kapcsolatos részeket tartottuk szem előtt. A fordításokban az idegen nyelven kifejezni szándékolt tartalom maradéktalan visszaadására törekedtünk. Az egyes szöveghelyekhez jegyzeteket fűztünk, amelyek részint bővebb környezetben helyezik el az általunk fordított textust, részint pedig az annak megértéséhez szükséges magyarázatokkal és a legtöbb esetben szakirodalmi felvilágosítással szolgálnak. Az előszót követően az alapvető kézikönyvekről adunk egy rövid bibliográfiát, majd pedig a leggyakrabban használt művek rövidítésjegyzékét tesszük közzé. A görög nevek esetében a honfoglalás kori forrásgyűjteményben megfogalmazottak szerint jártunk el. A fordítók nevét a 4. oldalon, az egyes forrásszövegek végén, illetve a tartalomjegyzékben tesszük közzé, a bevezető szövegek és jegyzetek készítőit pedig az egyes forrásszövegek végén, illetve a tartalomjegyzékben tüntetjük fel. A latin nyelvű elbeszélő források, törvények és levelek, valamint a dalmáciai oklevelek lektorálását Rihmer Zoltán, a magyarországi oklevelekét (a garamszentbenedeki kivételével) Körmendi Tamás, a garamszentbenedeki oklevélét pedig Thoroczkay Gábor végezte. A Kristó professzor által megtervezett és közreadott honfoglalás kori, valamint az államalapítással kapcsolatos chrestomathiák nagy érdeklődést és jó visszhangot váltottak ki szakmai körökben, felpezsdítették a kutatást, és a felsőoktatásban is jól használhatónak bizonyultak. Reméljük, hogy e folytatás is méltó lesz elődeihez. A kötetet megálmodója, Kristó Gyula emlékének ajánljuk. pdf 78mb 2006 [Hidden Content]
    3 points
  3. Baján László, Csetnegi Mihály, Nagy György - Halételek könnyen, gyorsan pdf 40mb 1974 [Hidden Content]
    3 points
  4. Osman Nuri Topbas - Iszlám hit,Istenszolgálat Osman Nuri Topbas - Mohamed, a kegyelem prófétája pdf 12mb 2004 [Hidden Content]
    2 points
  5. Andrea Bocelli – Love In Portofino 2024 01 – Love In Portofino 02 – A mano a mano 03 – When I Fall In Love 04 – Champ n 05 – Love Me Tender 06 – Quiz s, Quiz s, Quiz s 07 – Las Hojas Muertas 08 – L’appuntamento (Sentado a ‘beira do caminho) 09 – Senza fine 10 – La vie en rose 11 – Sar… settembre (Live From Portofino, Italy 2012) 12 – Qualche stupido ti amo (Live From Portofino, Italy 2012) 13 – Era gi… tutto previsto (Live From Portofino, Italy 2012) 14 – Tristeza (Live From Portofino, Italy 2012) 15 – Roma nun fa’ la stupida stasera (Live From Portofino, Italy 2012) 16 – A Mano A Mano (Live From Portofino, Italy 2012) 17 – Love In Portofino (Live From Portofino, Italy 2012) 18 – Il Nostro Incontro (Live From Portofino, Italy 2012) 19 – Anema E Core (Live From Portofino, Italy 2012) 20 – Corcovado (Live From Portofino, Italy 2012) 21 – Quiz…s, Quiz…s, Quiz…s (Live From Portofino, Italy 2012) 22 – Perfidia (Live From Portofino, Italy 2012) 23 – Besame Mucho (Live From Portofino, Italy 2012) 24 – When I Fall In Love (Live From Portofino, Italy 2012) 25 – Ma Dove Sei (Live From Portofino, Italy 2012) 26 – Love Me Tender (Live From Portofino, Italy 2012) Mp3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  6. Brunhilde Pomsel & Thore D. Hansen – Goebbels titkárnője voltam Eredeti cím: Ein deutsches Leben Eredeti kiadó: Europa, München Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Goebbels titkárnője voltam Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2019, 2020 Fordította: Győri László A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét. 1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,38 MB [Hidden Content]
    2 points
  7. John Cure: A mérgezett gyalog (Medúza-krónikák sorozat 3.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2023 EGY MINDENKIÉRT! Az ukrán határ mellett erdei túrázók egy csoportja egy kiégett furgonban három elszenesedett holttestre bukkan. A törvényszéki vizsgálatok során kiderül, hogy az áldozatokat agyonlőtték, és a testükben egy eddig ismeretlen, halálos vírus található. Pszichés zavarok miatt leszerelt katonák és titkosszolgálati főtisztek maroknyi csoportja egy titkos radikális szervezetet hozott létre Hunnia Ostora néven. Terrortámadásra készülnek Magyarország területén. Az a tervük, hogy szabadon engednek egy gyilkos vírust. Huszti Nimródot a legutóbbi akciója során elkövetett fegyelemsértés vétsége miatt eltávolították a titkosszolgálat kötelékéből. A terroristacsoport vezetői aktív elhárítótiszteknek adják ki magukat, így tévesztik és nyerik meg egy veszélyes küldetéshez a férfit. Hamarosan Nimród számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a csoport tagjai valójában terroristák, akik biológiai fegyverekkel akarják megtámadni Budapest legforgalmasabb helyeit. A szálak a politikai és gazdasági elit legmagasabb köreihez vezetnek. Egy nagyszabású összeesküvés körvonalazódik. Huszti Nimród, a Medúza-krónikák harmadik történetében élete legnehezebb küzdelmére kényszerül, amelyből valószínűleg nem kerülhet ki győztesen. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,41 MB [Hidden Content]
    2 points
  8. Krokus – Stampede 2024 01– Stampede 02 – Electric Man 03 – Rock ‘N’ Roll Gypsy 04 – Shotgun Boogie 05 – Nova-Zano 06 – Street Love 07 – Good Times 08 – She Drives Me Crazy 09 – In The Heat Of The Night 10 – Rhythm Of Love 11 – Wasteland 12 – You Ain’t Seen Nothin’ Yet MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  9. William Gibson-Sprawl-trilógia 1.2.3.)-Neuromancer-Count Zero-Mona Lisa Overdrive William Gibson-Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.) A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején. Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának. Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem. Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza. Neurománc címmel is megjelent. William Gibson: Neuromancer (angol) Eredeti mű William Gibson: Neuromancer (angol) 81% Eredeti megjelenés éve: 1984 1001 könyv listán szerepel 21. század amerikai szerző cyberkultúra cyberpunk disztópia férfi főszereplő gyilkosság hackelés Hugo-díj Japán (ország) kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia Nebula-díj obszcén nyelvezet Philip K. Dick-díj popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része számítógép társadalmi sci-fi virtuális valóság Zsoldos Péter-díj > Agave Könyvek, Budapest, 2021 320 oldal · ISBN: 9789634198925 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - William Gibson-Count Zero (Sprawl-trilógia 2.) COUNT ZERO INTERRUPT – Megszakítás esetén A számláló visszaállítása nullára. Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik. Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll. William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. Számláló nullára címmel is megjelent. William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti mű William Gibson: Count Zero (angol) Eredeti megjelenés éve: 1986 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198956 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - William Gibson-Mona Lisa Overdrive (Neurománc 3.) (Sprawl-trilógia 3.) A szellem az apja búcsúajándéka volt, amit egy feketébe öltözött titkár adott át a Narita egyik utasvárójában. Mona egy fiatal lány sötét múlttal és kilátástalan jövővel. Nem is meglepő – legfeljebb váratlan –, hogy a stricije egyszer csak eladja egy plasztikai sebésznek, aki egyik napról a másikra átszabja őt valaki teljesen mássá. Angie Mitchell egy híres hollywoodi Sense/Net sztár különleges képességgel. Bár sokan szeretnék édes tudatlanságban tartani, Angie hamarosan mégis rájön, hogy kicsoda valójában, és miért nincs szüksége deckre, hogy rácsatlakozzon a cybertérre. Eközben egy rejtélyes entitás emberrablást szervez a mátrixban, és a terve megvalósításához szüksége van Monára, Angie-re és az egész emberiségre. Az ármány mögött pedig lesben áll a Jakuza, a japán alvilág rettegett szervezete, akinek vezetői könyörtelenül manipulálnak bárkit és bármit céljuk elérésében. A Sprawl-trilógia befejező kötete egyszerre érzéki és kíméletlen hangulatú, kábulatba ejtő és kijózanító utazás William Gibson felejthetetlen világába. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet. William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti mű William Gibson: Mona Lisa Overdrive (angol) Eredeti megjelenés éve: 1988 21. század amerikai szerző cyberpunk disztópia gyilkosság hackelés kanadai szerző magyar nyelvű mesterséges intelligencia popkultúra regény rejtély sci-fi sorozat része társadalmi sci-fi virtuális valóság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction > Agave Könyvek, Budapest, 2021 304 oldal · ISBN: 9789634198987 · Fordította: Farkas Veronika letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  10. Artist: Varied Performers Title Of Album: Light Classical Music Year Of Release: 2024 Label: VA-Album Rec. Genre: Classic, World, Instrumental Total Time: 09:43:56 Format: MP3 Quality: 320 kbps Total Size: 1380 mb Tracklist: Download: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  11. Amaarae – Roses Are Red, Tears Are Blue 2024 01 – Sweeeet 02 – Wanted (feat. Naomi Sharon) 03 – Jehovah Witness 04 – Diamonds 05 – This! 06 – Thug (Truly Humble Under God) 07 – Disguise (feat. 6LACK) (Remix) 08 – All My Love 09 – Angels In Tibet 10 – Co-Star 11 – Princess Going Digital 12 – Big Steppa 13 – Reckless & Sweet 14 – Wasted Eyes 15 – Counterfeit 16 – Disguise 17 – Sex, Violence, Suicide 18 – Sociopathic Dance Queen 19 – Aquamarie Luvs Ecstasy 20 – Water From Wine 21 – Come Home To God MP3 320 kbps [Hidden Content] .
    1 point
  12. The Edge Of Reason – Let’s Party 2024 01 – Let’s Party 02 – Ocean 03 – With You 04 – Suffer 05 – Foolish Heart 06 – Brainwash Me 07 – Dopamine 08 – One Way Ticket 09 – How Can I Drop This Mask II MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content] l
    1 point
  13. Rory Block – Positively 4th Street 2024 01 – Everything Is Broken 02 – Ring Them Bells 03 – Like A Rolling Stone 04 – Not Dark Yet 05 – Hey Mr. Tambourine Man 06 – Positively 4th Street 07 – A Hard Rain’s A- Gonna Fall 08 – Mother of Muses 09 – Murder Most Foul Mp3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  14. Unwound – A Single History 1991-2001 2024 01 – You Speak Jealousy 02 – Stumbling Block 03 – Crab Nebula 04 – Caterpillar 05 – Miserific Condition 06 – Eternalux 07 – New Radio Hit 08 – Broken E-Strings 09 – Totality 10 – MK Ultra 11 – Negated 12 – Said Serial 13 – Census 14 – Plight 15 – Seen Not Heard 16 – Mile Me Deaf 17 – Solo Sonata 18 – The Light At the End of the Tunnel Is a Train 19 – Corpse Pose 20 – Everything Is Weird 21 – Torch Song 22 – Laszlo 23 – Behold The Salt Mp3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  15. The Gluts – Bang! 2024 01 – Soybeans 02 – Bang! 03 – Fight 04 – Self-Destruction 05 – Vampire, a Walk At Midnight 06 – Cade Giu` 07 – Sleep Demon 08 – Marble Cats 09 – Isabella 10 – Born&Die MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  16. John Cure - A boszorkány hagyatéka 2018 1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom, boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza ártérében felállított máglyákra. 2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jóbarát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket. Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítéségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja. Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét. Az izgalmas misztikus thriller napjainkban játszódó történései mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század elejéről Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését. John Cure-A gonosz új arca "A holtak visszatérhetnek az élők világába? John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó. Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút. Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába. John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik." -------------------------------------------- John Cure - A fekete esernyős férfi 1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával… 2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő. Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik. Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik? És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek? A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót. --------------------------- John Cure-Hamu „Baljós hangulatú, lebilincselő pszichothriller, nem várt drámai fordulattal.” – Betűfaló Könyvmolyok Elek Sándor, az egykori magyar diplomata, feleségével, Olgával és két serdülőkorú gyerekével hosszú évek óta tehetős üzletemberként Moszkvában éli mindennapjait. Amikor az általa alapított magyar-orosz nemzetközi vállalkozás csődbe megy, és a hitelek miatt mindenüket elvesztik, a család egyetlen kiútja az marad, hogy az Olga családi örökségeként rájuk maradt és évtizedek óta üresen álló régi dácsába beköltözve önfenntartóvá váljanak. Úgy tűnik, hogy a családnak sikerül megtalálnia az áhított nyugalmat, ám a Voronyezs melletti csendes erdő szélén megbúvó dácsa sötét titkokat őriz. A család tagjait szörnyű, rejtélyes álmok kezdik kínozni, és különös események sora veszi kezdetét: időnként hamut találnak a berendezések alatt, majd a bútorokon és a falon is égésfoltok jelennek meg, amik idővel tovább terebélyesednek. A házba érkező vendégek némelyike pedig nyomtalanul eltűnik. Amikor a terjedő égési nyomok már a család tagjainak testén is megjelennek, a férfi számára nyilvánvalóvá válik, hogy az idejük meg van számlálva, és a túléléshez mielőbb fel kell fednie a dácsa ördögi titkát. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója. Legújabb, lebilincselő története nem hiányozhat egyetlen thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század antihős család drámai cselekmény erdő férfi főszereplő gyilkosság halál házasság kortárs krimi lélektani maffia magyar nyelvű magyar szerző misztikus Moszkva nyomozás öngyilkosság Oroszország paranormális pszichés betegség pszicho-thriller regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2021 318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635701131 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    1 point
  17. James Brownwn – Chastain Park Atlanta 1985 2024 01 – Give It Up Or Turn It Loose (Live) 02 – It’s Too Funky In Here (Live) 03 – Doing It to Death (Live) 04 – Try Me (Live) 05 – Get On The Good Foot (Live) 06 – Get Up Offa’ That Thing (Live) 07 – Georgia On My Mind (Live) 08 – Hot Pants (Live) 09 – I Got The Feelin’ (Live) 10 – It’s a Man’s World (Live) 11 – Cold Sweat (Live) 12 – I Can’t Stand Myself (When You Touch Me) (Live) 13 – Papa’s Got A Brand New Bag (Live) 14 – I Got You (I Feel Good) (Live) 15 – Please, Please, Please (Live) 16 – Jam (Live) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  18. Black Sabbath:Headles Cros Remastered 2024 01 – The Gates of Hell (2024 Remaster) 02 – Headless Cross (2024 Remaster) 03 – Devil & Daughter (2024 Remaster) 04 – When Death Calls (2024 Remaster) 05 – Kill In the Spirit World (2024 Remaster) 06 – Call of the Wild (2024 Remaster) 07 – Black Moon (2024 Remaster) 08 – Nightwing (2024 Remaster) 09 – Cloak and Dagger (2024 Remaster) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  19. Rich Ruth:Water Still Flows 2024 01 – Action at a Distance 02 – Crying in the Trees 03 – God Won’t Speak 04 – No Muscle, No Memory 05 – Aspiring to the Sky 06 – Blue Shell 07 – Somewhere in Time MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  20. The Rolling Stones – 12 X 5 2024 01 – Around And Around 02 – Confessin’ The Blues 03 – Empty Heart 04 – Time Is On My Side (Mono Version 1 Organ Intro) 05 – Good Times, Bad Times (Remastered 2002) 06 – It’s All Over Now (Remastered 2002) 07 – 2120 South Michigan Avenue (Long Version) 08 – Under The Boardwalk 09 – Congratulations (Mono Version) 10 – Grown Up Wrong 11 – If You Need Me 12 – Susie Q MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  21. Jay Gordon & Blues Venom_Live At Woodystock Blues Festival 2024 01 – Hoochie Coochie Man (Live) 02 – Crossroads (Live) 03 – I Drink Alone (Live) 04 – Slow Burn Biker Mama (Live) 05 – Fire and Brimstone Boogie (Live) 06 – Good Morning Little School Girl (Live) 07 – Green River Suzie Q (Live) 08 – Train Train (Live) 09 – Stranger Blues (Live) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  22. Cafuné – Carimbo 2024 01 - Mazinho Tocando no Coreto.mp3 02 - Bolinha de Papel.mp3 03 - Carora.mp3 04 - Alvorada.mp3 05 - Preciso me Encontrar.mp3 06 - Na Gnga Da Nêga.mp3 07 - Ladeira da Preguiça.mp3 08 - Samba Triste.mp3 09 - Na Cadência Do Samba.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  23. Brian Auger & The Trinity – Live At Rockpalast 2024 01 – Ellis Island (Live) 02 – Save Me (Live) 03 – Season Of The Witch (Live) 04 – Fool Killer (Live) 05 – Why Am I Treated So Bad (Live) 06 – Indian Rope Man (Live) 07 – Cry Me A River (Live) 08 – Road To Cairo (Live) 09 – Break It Up (Live) 10 – Light My Fire (Live) 11 – Finally Found You Out (Live) 12 – This Wheel’s On Fire (Live) 13 – I Gotta Go Now (Live) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  24. Irina - Dohányozni tilos 2024 01 - gyújts rám.mp3 02 - dohányozni tilos.mp3 03 - Narcissus.mp3 04 - bénulás.mp3 05 - A Mi Csendünk (feat. Hadnagy).mp3 06 - a percek bágyatagok.mp3 07 - dráma a Blahán.mp3 08 - kevés az idő.mp3 09 - mereng (feat. SARSHA).mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  25. Julius Rodriguez – Evergreen 2024 01 – Mission Statement 02 – Funmi’s Groove 03 – Around the World 04 – Road Rage 05 – Many Times 06 – Rise and Shine 07 – Run to It (The CP Song) 08 – Love Everlasting 09 – Stars Talk 10 – Champion’s Call MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  26. Lynne Hanson – Just A Poet 2024 01 – Outlaw Lover 02 – Just A Little Bit 03 – Princess And Her Pea 04 – Just A Poet 05 – Can’t Let Go 06 – Spray Paint 07 – Sort Of 08 – About Yesterday 09 – Weeds 10 – Light In Me 11 – Rubik’s Cube 12 – Halfway Whole MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  27. Sugaray Rayford – Human Decency 2024 01 – Failing Upwards 02 – Human Decency 03 – Stuck Between 04 – Strawberry Hill 05 – Run for Cover 06 – Dirty Rat 07 – Ain’t That a Man 08 – Hanky Panky Time 09 – Aha MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  28. Little Feat – Feats Don’t Fail Me Now 2024 01 – Brickyard Blues (Outtake) [2024 Remaster] 01 – On Your Way Down (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 01 – Rock and Roll Doctor (2024 Remaster) 02 – Feats Don’t Fail Me Now (Alternate Version) [2024 Remaster] 02 – Oh Atlanta (2024 Remaster) 02 – Skin it Back (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 03 – Fat Man in the Bathtub (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 03 – Rock and Roll Doctor (Alternate Version) 03 – Skin it Back (2024 Remaster) 04 – Down the Road (2024 Remaster) 04 – Rock and Roll Doctor (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 04 – Spanish Moon (Alternate Version) 05 – Oh Atlanta (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 05 – Skin It Back (Alternate Version) [2024 Remaster] 05 – Spanish Moon (2024 Remaster) 06 – Feats Don’t Fail Me Now (2024 Remaster) 06 – Medley Cold Cold ColdDixie ChickenTripe Face Boogie (Live at L’Olympia, Paris, Franc 06 – Oh Atlanta (Alternate Version) 07 – All That You Dream (Outtake) [2024 Remaster] 07 – The Fan (2024 Remaster) 07 – Willin’ (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 08 – Front Page News (Alternate Version) 08 – Medley Cold Cold ColdTripe Face Boogie (2024 Remaster) 08 – Teenage Nervous Breakdown (Live at L’Olympia, Paris, France, 211975) 09 – Long Distance Love (Outtake) 10 – Lonesome Whistle (Alternate Version) 11 – Day at the Dog Races (Unfinished Outtake) 12 – Spanish Moon (Single Version) [2024 Remaster] MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  29. Rachel Caine – Stillhouse Lake sorozat *** Rachel Caine: Nincs menekvés (Stillhouse Lake sorozat 1.) Eredeti cím: Stillhouse Lake Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Nincs menekvés Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Andó Gabriella A gyilkosságok nem értek véget, amikor a férjét elkapták. Gina Royal maga a megtestesült középszerűség: egy félénk, közép-nyugati háziasszony, aki boldog házasságban él, és két imádni való gyereket nevel. De amikor egy autóbaleset felfedi, hogy férje sorozatgyilkosként titokban kettős életet él, Ginának új életet kell kezdenie Gwen Proctorként, félelmetes anyaharcosként. Most, hogy az exférje börtönben van, Gwen végre menedéket talál a félreeső Stillhouse Lake-ben. Bár a zaklatók és az internetes trollok, akik azt hiszik, köze volt a férje rémtetteihez, még mindig nem szálltak le róla, Gwen néha már-már elhiszi, hogy a gyerekei békében nőhetnek fel. Ám épp amikor már kezdi megszokni új identitását, egy holttest bukkan fel a tóban, és fenyegető levelek kezdenek érkezni egy jól ismert címről. Gwennek jól meg kell gondolnia, kiben bízik, különben fény derülhet a titkára, és a gyerekei áldozatul eshetnek egy szadista gyilkosnak, aki élvezetét leli abban, hogy kínozza őt. Egy dolog biztos: már tudja, hogyan vegye fel a küzdelmet a Gonosszal. És nincs, ami megállítsa. Rachel Caine: Végső leszámolás (Stillhouse Lake sorozat 2.) Eredeti cím: Killman Creek Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Végső leszámolás Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kristály pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Andó Gabriella Nem menekül. Nem rejtőzködik. Vadászik. Gwen Proctor megnyerte a csatát, amiben megvédte a gyerekeit volt férjétől, a sorozatgyilkos Melvin Royaltól és elmebeteg bűntársaitól. De a háború még nem ért véget. Melvin megszökött a börtönből. Gwen pedig hátborzongató üzenetet kap: Most már sehol sem vagytok biztonságban. A Stillhouse Lake-i ház, ami eddig a menedékük volt, csapdává vált. Gwen egy jól felfegyverzett szomszéd erődszerű házában hagyja a gyerekeit, majd Sam Cade, Melvin egyik áldozatának bátyja segítségével vadászni indul. A világ egyik legelvetemültebb gyilkosától tanulta meg, hogyan kell. De olyasmivel kerül szembe, ami a legdermesztőbb rémálmaiban sem került volna elő. Egy kimódolt és kegyetlen elmejáték közepén találja magát, ami az ő bőrére megy. Egyre nyilvánvalóbb, hogy szűk baráti körén kívül senkiben sem bízhat, és csak a dühére meg a bosszúszomjára számíthat, ha el akarja kapni a prédáját. És olyan biztos, mint az éjszaka, hogy egyikük meg fog halni. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,80 MB [Hidden Content]
    1 point
  30. . Frank Schätzing könyvek 2004 - 2009 Hun mobi Könyv címe: Frank Schätzing könyvek Kiadás dátuma: 2004 - 2009 Formátum: mobi Nyelv: magyar Híradás egy ismeretlen univerzumból - Frank Schätzing.mobi Limit - Frank Schätzing.mobi Raj - Frank Schätzing.mobi Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content]
    1 point
  31. Inga Rumpf & Friends - Crossroads Festival 2006 (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Let's Get On The Road Again 02. Get On Board 03. Rock'n'Roll Preacher 04. Indian Rope Man 05. Friends 06. It's A Man's World 07. Undercover Agent For The Blues 08 .Come And Go 09. No Cross - No Crown 10. How The Gipsy Was Born 11. Goin' To The Country 12. Backwater Blues 13. My Life Is A Boogie Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Progressive Rock | Krautrock Quality: HDTV | 720p Format: TS | 12.6Mbps Length: 01:29:00 | 8.93Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  32. Metal Allegiance - Rock In Rio Brasil (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - The Accuser (John Bush on vocals) 02 - Bound By Silence (John Bush on vocals) 03 - Can't Kill The Devil (Chuck Billy on vocals) 04 - Gift of Pain (Chuck Billy on vocals) 05 - Dying Song (John Bush and Chuck Billy on vocals) 06 - Room For One More (Anthrax cover, John Bush on vocals) 07 - Only (Anthrax cover, John Bush on vocals) 08 - Into The Pit (Testament cover, Chuck Billy on vocals) 09 - Aline In The Dark (Testament cover, Chuck Billy vocals) 10 - Pledge of Allegiance (John Bush and Chuck Billy on vocals) Info: Source: Genre: Thrash Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 5634kbps Length: 00:56:00 | 2.2Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 30.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  33. Charli XCX - Reading Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Lightning 02 - I Love It (Icona Pop cover) 03 - Baby 04 - Yuck 05 - Boom Clap 06 - Used to Know Me 07 - 1999 08 - Beg for You 09 - Boys 10 - Hot In It (Tiësto cover) 11 - Vroom Vroom 12 - Unlock It 13 - Good Ones Info: Source: BBC HD Genre: Pop Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 11.5Mbps Length: 00:44:29 | 3.62Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  34. Bring Me the Horizon - Live Reading Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Can You Feel My Heart 02 - Happy Song 03 - Teardrops 04 - Mantra 05 - Dear Diary, 06 - Parasite Eve 07 - sTraNgeRs 08 - Shadow Moses 09 - Kingslayer 10 - DiE4u 11 - Drown 12 - Bad Habits (Ed Sheeran cover) (with Ed Sheeran) 13 - Obey 14 - Follow You (acoustic version) 15 - Throne Info: Source: BBC HD Genre: Alternative Rock | Metalcore | Electronic Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 10.4Mbps Length: 01:16:00 | 5.6Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  35. Sepultura ft.Brazilian Symphony Orchestra - Rock in Rio Brazil (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Riot at the Rite (Igor Stravinsky cover) 02 - Roots Bloody Roots 03 - Kairos 04 - Machine Messiah 05 - Ludwig Van 06 - Kaiowas 07 - Valtio 08 - Agony of Defeat 09 - Refuse/Resist 10 - Largo (Winter) (Antonio Vivaldi cover) 11 - Guardians of Earth Info: Genre: Thrash Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: TS | 5815kbps Length: 00:57:59 | 2.36GB Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 30.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  36. Gojira - Rock in Rio Brazil (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Born for One Thing 02 - Backbone 03 - Stranded 04 - Flying Whales 05 - The Cell 06 - Grind 07 - Silvera 08 - Another World 09 - L'enfant sauvage 10 - The Chant 11 - Amazonia Info: Genre: Death Metal | Progressive Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: TS | 5810kbps Length: 01:02:00 | 2.51Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 30.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  37. Bastille - Reading Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Distorted Light Beam 02 - Things We Lost in the Fire 03 - Good Grief 04 - survivin' 05 - Quarter Past Midnight 06 - What You Gonna Do? 07 - Interlude - Insufficient Funds 08 - Happier (Marshmello & Bastille cover) 09 - Future Holds 10 - Of the Night 11 - Shut Off the Lights 12 - Pompeii Info: Source: BBC HD Genre: Indie Pop | Rock | Synthpop Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 11.0Mbps Length: 00:38:36 | 3.00Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  38. Wolf Alice - Reading Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Smile 02 - You're a Germ 03 - Formidable Cool 04 - Delicious Things 05 - Bros 06 - Safe From Heartbreak (If You Never Fall in Love) 07 - How Can I Make It OK? 08 - Play the Greatest Hits 09 - Giant Peach 10 - Moaning Lisa Smile 11 - The Last Man on Earth 12 - Don't Delete the Kisses Info: Source: BBC HD Genre: Alternative Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 10.5Mbps Length: 00:45:42 | 3.4Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 50.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  39. Powerwolf - The Monumental Mass: A Cinematic Metal Event (2022) BDRip 1080p Screenshots: Setlist: Chapter I: Temptation 01 - Faster Than the Flame 02 - Venom of Venus 03 - Stossgebet 04 - Demons Are a Girl's Best Friend Chapter II: Sin 05 - Dancing with the Dead 06 - Cardinal Sin 07 - Resurrection by Erection 08 - We Drink Your Blood 09 - Glaubenskraft Chapter III: Confession 10 - Fire & Forgive 11 - Beast of Gévaudan 12 - Incense & Iron 13 - Where the Wild Wolves Have Gone Chapter IV: Forgiveness 15 - Amen & Attack 16 - Army of the Night 17 - Blood for Blood (Faoladh) 18 - Armata Strigoi Bonus: Wacken Open Air Live Info: Genre: Power Metal Quality: BDRip | 1080p Format: MKV | 8649kbps Length: 01:20:59 | 11.2Gb Video: H.264 | 1920x812 | 21:9 | 23.976fps Audio: LPCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  40. Liam Gallagher - Lowlands Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Fuckin' in the Bushes (Oasis song – from tape) 02 - Morning Glory (Oasis song) 03 - Rock 'n' Roll Star (Oasis song) 04 - Wall of Glass 05 - C'mon You Know 06 - Better Days 07 - Roll It Over (Oasis song) 08 - Slide Away (Oasis song) 09 - Soul Love (Beady Eye song) 10 - More Power 11 - Diamond in the Dark 12 - Once 13 - Cigarettes & Alcohol (Oasis song) 14 - Wonderwall (Oasis song) 15 - Champagne Supernovan (Oasis song) Info: Source: Genre: Rock Quality: HDTV | 1080i Format: TS | 4237kbps Length: 01:11:00 | 2.36Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, Fastclick.to [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  41. Nightwish - Deichbrand Festival (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Noise 02 - Planet Hell 03 - Tribal 04 - Élan 05 - Storytime 06 - How's the Heart? 07 - Dark Chest of Wonders 08 - I Want My Tears Back 09 - Nemo 10 - Sleeping Sun 11 - Shoemaker 12 - Last Ride of the Day 13 - Ghost Love Score 14 - The Greatest Show on Earth Info: Genre: Symphonic Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 4002kbps Length: 01:27:00 | 2.45Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  42. Therapy - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Nausea 02 - Stories 03 - Kakistocracy 04 - Isolation (Joy Division cover) 05 - Turn 06 - Callow 07 - Trigger Inside 08 - Still Hurts 09 - Diane (Hüsker Dü cover) 10 - Teethgrinder 11 - Potato Junkie 12 - Knives 13 - Die Laughing 14 - Nowhere 15 - Screamager Info: Genre: Alternative Metal | Grunge Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8995kbps Length: 00:55:18 | 3.51Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  43. Tribulation - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - In Remembrance 02 - Leviathans 03 - Nightbound 04 - Melancholia 05 - The Lament 06 - Hour of the Wolf 07 - Ultra Silvam 08 - Funeral Pyre 09 - Strange Gateways Beckon 10 - Lacrimosa Info: Genre: Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8997kbps Length: 00:56:35 | 3.57GB Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  44. Daily Thompson - Freak Valley Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Moonrising 02. Be Gone 03. Attract Me 04. I Seahorses 05. Lifetime 06. Blackwood 07. Delight 08. Mothman 09. River Haze 10. Where Do You Go 11. Spit Out The Crap Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Stoner Rock | Desert Rock Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 01:01:00 | 7.03Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  45. Red Fang - Freak Valley Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Reverse Thunder 02. Dirt Wizard 03. Bird On Fire 04. Sharks 05. Two High 06. Blood Like Cream 07. Malverde 08. Crows In Swine 09. Arrows 10. Into The Eye 11. Wires 12. Number Thirteen 13. Prehistoric Dog 14. Hank Is Dead 15. Throw Up Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Stoner Metal | Sludge Quality: HDTV | 720p Format: TS | 14.6Mbps Length: 01:03:00 | 7.27Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  46. Freedom Call - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Union of the Strong 02 - Tears of Babylon 03 - Spirit of Daedalus 04 - M.E.T.A.L. 05 - Power & Glory 06 - Metal Is for Everyone 07 - Warriors 08 - Far Away 09 - Land of Light Info: Genre: Power Metal | Symphonic Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8922kbps Length: 00:47:49 | 2.98Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  47. Phil Campbell - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: Motörhead covers: 01 - Iron Fist 02 - Damage Case 03 - Rock Out 04 - Orgasmatron 05 - Stay Clean 06 - Born to Raise Hell 07 - Nothing Up My Sleeve 08 - Just 'Cos You Got the Power 09 - R.A.M.O.N.E.S. 10 - (We Are) The Road Crew 11 - Ace of Spades 12 - Silver Machine 13 - Bomber 14 - Going to Brazil 15 - Killed by Death Info: Genre: Heavy Metal | Hard Rock Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8970kbps Length: 01:12:00 | 4.6Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  48. Rotting Christ - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - 666 02 - P'unchaw kachun- Tuta kachun 03 - Fire, God and Fear 04 - Elthe Kyrie 05 - Apage Satana 06 - Dies Irae 07 - King of a Stellar War 08 - Fgmenth, Thy Gift 09 - Societas Satanas (Thou Art Lord cover) 10 - In Yumen-Xibalba 11 - Grandis Spiritus Diavolos Info: Genre: Black Metal | Gothic Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8972kbps Length: 00:59:47 | 3.75Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  49. Striker - Wacken Open Air (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: 01 - Heart of Lies 02 - Born to Lose 03 - Deathwish 04 - Out for Blood 05 - The Front 06 - Crossroads 07 - Pass Me By 08 - Phoenix Lights @Info 09 - Fight for Your Life 10 - Full Speed or No Speed Info: Genre: Heavy Metal | Power Metal Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 8990kbps Length: 00:43:59 | 2.78Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 25.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Upload42.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  50. This Land Is My Land-CODEX Developer: Game-Labs Publisher: Game-Labs Genre: Action, RPG, Simulation Size: 3.94 Gb Description: Take your trusty bow, fast mustang, and take back your lands. Engage with roaming patrols, sneak into forts and settlements, explore the beautiful world, craft weapons, and consumables, hunt animals, lead your loyal companions to victory! This Land Is My Land brings you a unique blend of stealth-action and strategy mechanics, allowing you to choose numerous approaches to every problem or threat your tribe will meet on the long path to taking back your land. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 • Processor: Intel Core i5 2.8Ghz or AMD equivalent • Memory: 8 GB RAM • Graphics: Geforce GTX 950 or AMD equivalent • DirectX: Version 11 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core i7 or AMD equivalent • Memory: 16 GB RAM • Graphics: Geforce GTX 1080 or AMD equivalent • DirectX: Version 11 • Network: Broadband Internet connection • Storage: 12 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...