Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 07/01/2024 in Posts
-
Martha Tailor-Szerelem Jamaicában A bájos, gyönyörű fiatalasszony, Emily követi már nem éppen ifjú férjét Angliából Jamaicába. Nem is sejti, hogy az igazi szerelem itt vár rá, s ez lesz számára a „boldogság szigete”. Lassan egészen elmerültek a szerelem tüzében, mely elfeledtette velük, hogy tilosban járnak. Emily megtudta, hogy mit jelent asszonnyá válni, s úgy érezte, egészen a felhőkig repül. Könnyűnek és boldognak érezte magát. Csukott pilláit felemelte, és tekintete Tom csillogó szemébe olvadt. Kiolvasta belőle mindazt, amire egész életében vágyott. Bár Tom egyetlen szót sem szólt, az asszony tudta, érezte, hogy a férfi mélységesen szereti. – Csodálatos vagy Tom! – mondta, és apró csókot lehelt a férfi vállára. – Nálad nincs csodálatosabb, Emily! Soha életemben nem gondoltam, hogy ennyire szeret az isten. Megajándékozott a világ legcsodálatosabb teremtményével. Köszönöm, Emily, hogy szerethetlek – suttogta, miközben ajkával rátalált a nő mellére. magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus > LAP-ICS, Debrecen, 1995 236 oldal · ISBN: 9634341187 --------------------------------- Martha Tailor-Életben maradni Bizonyára sokan kerültünk már olyan helyzetbe, amikor mi magunk vagy családtagunk súlyos betegségben szenvedett. Amikor úgy tűnt, nincs tovább. Ez a könyv egy rákos beteg férfi szenvedéseit, kínlódását, reményeit, hitét és csodálatos gyógyulását követi nyomon. József történetével segíteni szeretne , hogy mások is megismerhessék a titkot, hogyan lehet ÉLETBEN MARADNI. Tartalomjegyzék igaz történet alapján magyar nyelvű magyar szerző rákbetegség romantikus > Radnai, Budapest, 2008 172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146398 > Radnai, Budapest, 2003 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632068831 --------------- Martha Tailor-Kártyán nyert boldogság Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor Clarisse megtudja, hogy iszákos apja elkártyázta, éjnek évadján, egy fillér nélkül otthagyja a szülői házat. Nem is sejti, hogy a megmentésére siető jóképű, gazdag és előkelő fiatalember nem más, mint apja kártyapartnerének fia… magyar nyelvű magyar szerző romantikus romantikus füzet > Textronic, Budapest, 1992 76 oldal · puhatáblás ----------------------------- Martha Tailor-Kegyetlen terápia Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Bostoni Büntetés-végrehajtási intézetből megszökik egy Bohóc névre hallgató kábítószerfüggő rab,ezt követően meghal három fiatal lány kábítószer túladagolásban furcsa körülmények között. Az ügyet Bowen felügyelőre bizzák,akinek fiatal nyomozó fia tartóztatta le annak idején a bohócot. A fiatal nyomozó megismerkedik egy orvosnővel,s azonnal beleszeret,azonban kiderül,hogy a doktornő ikertestvére a Bohóc… krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2005 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146172 -------------------- Martha Tailor-Vízió Mi a csuda történik mostanában vele? Lehet, hogy nem volt okos dolog kifejleszteni magában ezt a képességet? Talán jobb lett volna, ha soha nem foglalkozik a vízióval való gyógyítással, s így nem lenne most a saját terápiájának áldozata. Lassan már maga is elhitte, hogy csak túlhajszolt agya és idegei játszanak vele. De nem, ez nem látomás, ez a véres valóság! krimi magyar nyelvű magyar szerző orvosi krimi regény > Radnai, Budapest, 2007 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146202 > Radnai, Budapest, 2006 268 oldal · ISBN: 9637146202 letöltés egyben 19,9 MB [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------4 points
-
Betty Ferm-Az orvos titka Ez volt a legrosszabb ami egyáltalán megtörténhet egy komoly hivatástudattal rendelkező gyermekorvossal: egy kezelése alatt álló kisgyermek homályos körülmények között meghal. A tragédia majdnem tönkreteszi Dr. Becca Landau életét és orvosi pályafutását. Valahogy mégis sikerül kiverekedni magát a bajból. Elhagyja Bostont, s mindent újrakezd a Manhattan Kórházban, ahol még a szerelem sem marad ki az életéből. És akkor újra megtörténik. Egy kislány kómában fekszik, s valaki kikapcsolja a lélegeztető készüléket. A szándékos emberöléssel vádolt Becca előtt két lehetőség áll: megtalálni és leleplezni a bűnöst – s ezzel tisztára mosni a nevét – vagy pedig végérvényesen leszámolni egy álommal, mely a világot jelenti számára. Eredeti cím: A Doctor's secret amerikai krimi magyar nyelvű > JLX, Budapest, 1993 480 oldal · ISBN: 9637822461 · Fordította: Fazekas István letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -3 points
-
Bárándy Gergely - Velence fénykora Bárándy Gergely - A tenger keresztes lovagjai „E könyv a politikai hatalom velencei kiépüléséről szól. Arról beszél intézmények sorát elemezve, hogyan teremtődik spontán módon, tervezetlenül, szinte természet adta módon családi, provinciális közösségekből államhatalom. A velenceiek előképe természetesen a köztársasági Róma. De Velencében a jog szült államot, s csak azután az állam jogot. A szokásjog határozta meg, hogy kik s milyen feltételek között választhatnak dózsét, és a patrícius demokrácia szabályrendjére épült az állami rendszer. Ebben az államban viszonylagos és kényes egyensúlyban éltek egymás mellett kereskedő, hajós és bankár nagycsaládok, megosztva és elválasztva a törvényhozói, a kormányzati és az igazságszolgáltatási feladatokat, intézményeket. Az ezredfordulós Velence fokról fokra olyan történeti rangra emelkedik, ahol nem átveszik és követik a história ritmusát, hanem ahonnan ezt az ütemet diktálják. Velence közvetítőből, követőből az 1300-as évek végére minta lesz. Felér a csúcsra.” – Lengyel László előszavából Dr. Bárándy Gergely végzettsége jogász. Mint ügyvédjelölt a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodában, mint tanársegéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Büntetőjogi Tanszékén dolgozik. Munkáján kívül a középkori történelem, azon belül is a Velencei Köztársaság áll érdeklődése középpontjában pdf 1999 Az 1202 és 1204 között zajlott negyedik keresztes hadjárat a legvitatottabb keresztes küzdelmek közé tartozik. E hadjárat során a vitézi sereg nem a muszlim kézen levő területek, hanem a keresztény Konstantinápoly ellen fordult – éppen 800 esztendeje bevette, felgyújtotta és kirabolta a Bizánci Birodalom fővárosát. A történészek viszonylag egységesen ítélik el Velencét, s azzal vádolják, hogy a tengeri kereskedőállam bírta rá – haszonszerzés céljából – e gaztettre a keresztes hadat. Igazak-e ezek a vádak, vagy esetleg sántít a több évszázados Velence-ellenes érvelés? E sajátos történelemkönyv megidézi a korszak nagy alakjait, történelemformáló személyiségeit, s a korabeli szerződések, történelmi tények ismertetésével érvel a Velencét elítélő vádak ellen – egyfajta védőbeszéd a középkor egyik legnagyobb hatalommal bíró tengeri hatalma, Szent Márk köztársasága mellett. pdf 2004 [Hidden Content]2 points
-
Bárány Attila - Középkori magyar emlékek Angliában Bárány Attila - Szulejmáni ajánlat „1392. november 6. Bécs: Henrik, Derby grófja elszámolásaiban szerepel egy üveg – feltehetően magyar – bor Zsigmond bécsi, a Duna északi partján lévő palotájából, amelyet egy bizonyos Henry Mansell, egy fegyvernöke hoz a szálláshelyére, III. Habsburg Albert osztrák herceg palotájába.” „1417. február: Konstanz: Zsigmond egy különleges, fekete ökörből készült étket küld ajándékba V. Henrik angol királynak, amit a lengyel királytól kapott: »egy nagy állat érkezett a Király számára. Litvániában fogták el, és Lengyelország királya küldte, aki elrendelte, hogy hármat ajándékozzanak belőlük élve. De amikor Krakkóba értek, a fogságtól és a nyugtalanságtól olyannyira legyengültek, hogy nem lehetett őket Konstanzba szállítani. Így a király mind a hármat levágatta, és lesózatta a húsukat heringes hordókban, majd a Konstanzban tartózkodó lengyel püspököknek és báróknak küldte el«…” pdf 2013 A kiváló magyar történész, középkorkutató a mohács előtti állítólagos török diplomácia ajánlatot elemzi, mely szerint a Szulejmán az Ausztria felé történő áthaladás ellenében megkímélte volna az országot, Hosszú idő óta megosztja a történésztársadalmat a Szulejmáni ajánlat hitelessége vagy hamissága feletti vita a szerző most nyugat-európai diplomáciai források áttekintésével próbál pontot tenni a disputa végére. A háború kirobbanását azonban 1521 tavaszán már semmi sem állíthatta meg, front nyílt Luxemburgban és Navarrában is. X. Leó pápa titkos szerződést kötött a császárral Franciaország ellen. Egyre inkább úgy látszott, a nyugati hatalmak legkisebb gondja is nagyobb, mint Nándorfehérvár ostroma. Láttuk, a kardinális kérdés itt, s talán az egész török ajánlat lebegtetésének mozgatórugója nem más, mint a pápai legátusnál lévő pénzes ládika. pdf 2014 [Hidden Content]2 points
-
Elly Griffiths-Dr. Ruth Galloway nyomoz sorozat Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet thriller Szűrés Elly Griffiths: ÁtkelőkElly Griffiths: A Janus-kőElly Griffiths: Eltemetett titkok 1. Elly Griffiths: Átkelők 85% 2. Elly Griffiths: A Janus-kő 91% 3. Elly Griffiths: Eltemetett titkok 90% (még nincs) ---------------------------------------------------- Elly Griffiths-Átkelők (Dr. Ruth Galloway nyomoz 1.) A harmincas évei végén járó, egyedülálló igazságügyi régész, dr. Ruth Galloway boldogan él két macskájával Norfolk közelében, egy kietlen, távoli vidéken, amelyet vaskori lakói szentként tiszteltek – nem szárazföld, de nem is tenger igazán. A megszokott, csontok és más ősi tárgyak feltárásával töltött napjai azonban durva véget érnek, amikor egy gyermek csontjai kerülnek elő a tengerpart egy elhagyatott részén. Nelson főfelügyelő Galloway segítségét kéri, mert úgy hiszi, ezek Lucy Downey, egy tíz éve eltűnt kislány maradványai. Elrablója azóta is bizarr levelekkel provokálja a nyomozót, melyek rituális áldozatra, Shakespeare-re és a Bibliára vonatkozó utalásokat tartalmaznak. Aztán eltűnik egy újabb lány, és Nelson ismét levelet kap, pontosan olyat, mint a Lucyval kapcsolatosak. Ugyanaz a gyilkos lenne? Vagy valaki, aki utánozza őt, és valahogy kötődik a Ruth távoli otthonához közel eső helyszínhez? Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti mű Elly Griffiths: The Crossing Places Eredeti megjelenés éve: 2009 Anglia antropológia brit szerző fogság gyilkosság jelen időben írt kortárs krimi macska magyar nyelvű női főszereplő nyomozás ősz regény régészet sorozat része tanár thriller váltott nézőpont > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636360214 · Fordította: Svoboda Róbert ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635448562 · Fordította: Svoboda Róbert -------------------- Elly Griffiths-A Janus-kő (Dr. Ruth Galloway nyomoz 2.) Norwichban egy gyerek csontjait találják meg a munkások egy lebontásra ítélt nagy, régi ház ajtónyílása alatt, és a maradványok vizsgálatára Ruth Galloway régészt kérik fel, aki a legutóbbi ilyen eseténél majdnem maga is áldozattá vált. Vajon római kori rituális áldozatról van szó, vagy a gyilkos még közöttünk járhat? Ruth és Harry Nelson nyomozó ezt szeretné kideríteni – mihamarabb. Amikor rájönnek, hogy a ház egykor gyermekotthon volt, felkutatják azt a katolikus papot, aki vezette annak idején. Hennessey atyától megtudják, hogy negyven évvel azelőtt két gyermek tűnt el az otthonból – egy fiú és egy lány. Soha nem találták meg őket. Miután a szénizotópos kormeghatározás kimutatja, hogy a gyermek csontjai régebbiek, mint az otthon, és abból a korszakból származnak, amikor a ház magántulajdonban állt, Ruth egyre mélyebbre merül az ügybe. Ahogy a tavasz nyárba fordul, világossá válik, hogy valaki elszántan próbálja megállítani a nyomozását azzal, hogy halálra ijeszti őt és születendő gyermekét. A Janus-kő lebilincselő folytatása a szerző Átkelők (The Crossing Places) című thrillerének. Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti mű Elly Griffiths: The Janus Stone Eredeti megjelenés éve: 2010 Anglia brit szerző bűnüldözés gyász jelkép krimi magyar nyelvű női főszereplő nyomozás regény régészet sorozat része thriller > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789635449378 · Fordította: Svoboda Róbert > Kossuth, Budapest, 2023 382 oldal · ISBN: 9789636361839 ekönyv > Kossuth, Budapest, 2023 352 oldal · ISBN: 9789636361839 · Fordította: Svoboda Róbert letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------2 points
-
Ava Harrison-A becstelen (Alvilági játszmák 1.) „Le sem bírtam tenni, tudnom kellett, mi következik.” – Jeeves Reads Romance „A becstelen az a fajta olvasmány, amit nem felejtesz el egykönnyen.” – Daily Dose of Reading Bűnöző. Gyilkos. Szörnyeteg. Azt beszélik, Cyrus Reed könyörtelen ember. Vasököllel uralja az alvilágot. Vagyonokat szerzett meg, birodalmakat épített föl. Sosem találkoztunk volna, ám a sors úgy hozta, hogy ugyanannál a pókerasztalnál kötöttünk ki. A privát szigetén ébredtem fel. Fogságban. A gyűlölet és a vágy veszedelmes játékát űztük. Azt mondta, meg akar védeni. Megmenteni. De tőle ki ment meg engem? Ava Harrison a USA Today és az Amazon bestsellerszerzője. Első magyarul megjelenő könyve az Alvilági játszmák-sorozat első kötete, mely tele van szenvedéllyel, veszéllyel és túlfűtött jelenetekkel. Ava Harrison: Corrupt Kingdom Eredeti mű Ava Harrison: Corrupt Kingdom Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző emberrablás erotikus férfi főszereplő kastély kortárs krimi kutya maffia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703593 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Ava Harrison-A Price Dinasztia sorozat amerikai szerző család kortárs magyar nyelvű regény romantikus váltott szemszög Szűrés −50%Ava Harrison: Az örökösAva Harrison: A csábítóAva Harrison: Az elbűvölő 1. Ava Harrison: Az örökös 76% 2. Ava Harrison: A csábító 83% 3. Ava Harrison: Az elbűvölő 82% (Még nincs meg) ----------------------------------------------------------------------------- Ava Harrison-Az örökös (A Price Dinasztia 1.) Oliver Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. El kell menekülnöm! Az exem megnősül, és én nem fogom végignézni, ahogy az oltárnál kimondja a boldogító igent egy másik nőnek. Így hát felkerekedek, és útnak indulok. Az angol vidék tökéletes menedéknek ígérkezik. Nem is beszélve egy elbűvölően rámenős idegenről. A sors rendelte véletlen találkozás hirtelen komolyabbá válik, mint bármelyikünk is gondolta volna… A rejtélyes idegen, Olly azt ígéri, megtanít élni, kiélvezni a jelent és elfelejteni a múltat. Elhiteti velem, hogy ezúttal minden más lesz. Az orromnál fogva vezet, amíg rá nem jövök, ki is ő valójában. Oliver Blackthorn. Lockhart tizenhatodik grófja. A trón harmincharmadik várományosa a sorban. És egy született szélhámos… Ava Harrison USA Today és Amazon bestsellerszerző Nagy-Britannia festői környezetébe repít minket, ahol bepillantást nyerhetünk az arisztokrácia titokzatos világába, amelynek az elbűvölő és tagadhatatlanul jóképű Mr. Blackthorn is prominens tagja. Ava Harrison: Deceit Eredeti mű Ava Harrison: Deceit Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző Anglia arisztokrácia család kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2023 368 oldal · ISBN: 9789635706792 · Fordította: Horváth M. Zsanett ekönyv > Álomgyár, Budapest, 2023 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635706785 · Fordította: Horváth M. Zsanett ----------------------------- Ava Harrison-A csábító (A Price Dinasztia 2.) Grayson Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Édes tiltott szerelem Már rég Grayson Price-nak adtam egy darabot a szívemből. Az ő szemében akkor csak egy kislány voltam, akit épp elhagyott az anyja. Nekem viszont ő volt a megmentőm. Most húszéves vagyok, ő pedig harminchat. Nem tudja, hogy én vagyok az a lány a múltból. Ráadásul az apám a legjobb barátja. Amikor flörtölni kezd velem, nem árulom el neki a kilétemet. És mire rájön, már túl késő… Próbáljuk letagadni a vágyunkat, de túl erős a vonzalom. A USA Today és Amazon bestsellerszerző Ava Harrison fülledt, fokozatosan kibontakozó, fordulatos romantikus regénye egy olyan szerelemről mesél, ahol az észérveket felülírja a szenvedély. Ava Harrison: Entice Eredeti mű Ava Harrison: Entice Eredeti megjelenés éve: 2019 amerikai szerző család férfi főszereplő kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus sorozat része szülői szerep terhesség testvérek váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2023 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635706808 · Fordította: Horváth M. Zsanett > Álomgyár, Budapest, 2023 368 oldal · ISBN: 9789635706815 · Fordította: Horváth M. Zsanett ekönyv letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------2 points
-
John Cure – Istentelen vidék Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2022 Az ördög soha nem változik, téged alakít a képére. Egy szénaszagú kis alföldi faluban szinte nincs olyan család, ahol ne lenne valaki, aki önkezével vetett véget az életének. Ide érkezik Fülöp Kristóf oknyomozó újságíró, hogy nemrég meghalt nagyszülei házában töltse a nyarat. Csakhogy érkezésének valódi célját még bizalmasai elől is rejtegeti. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy a polgármester feleségének képében váratlanul rátalál a szerelem, és nemcsak a titkos viszony okoz súlyos bonyodalmat az életében, de az események előrehaladtával egy ördögi terv részletei bontakoznak ki előtte. Hamarosan nyilvánvalóvá válik számára az is, hogy a településen élő emberek olyan szörnyű titkokat őriznek, amelyek legzsigeribb félelmeit hozzák a felszínre. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója. Legújabb regénye egy vérbeli, lélektani thriller, ami minden eddigit felülmúló, előre nem látható veszélyekkel és gyanús alakokkal átszőtt, hátborzongató izgalmakat kínál a műfaj kedvelőinek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,08 MB [Hidden Content]2 points
-
Annmary-Rettegés Marc Thiers egy kis francia városkában egy csodálatos kastélyt vásárolt, s családjával reményekkel telve költözik be. Örömüket azonban már az első napon furcsa történések zavarják meg. Mintha valami vagy valaki lakná a kastélyt, mely évtizedek óta magányosan állt. Ezt támasztja alá a házban lévő összes elektromos gép önálló életre kel, vagy a langyos villanymelegítő tüzesre hevülve csaknem tragédiához vezet, valamint az épület összes ablakának és ajtajának egyik reggelre történő befalazása. A különös események lassan rémisztő félelemmel töltik el a család minden tagját, amit csak tetéz, hogy Marcot gyilkosság vádjával letartóztatják. Franciaország horror magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2006 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146245 ----------------------------------------------- Annmary-Csapdába esve Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Renée Schaffner éli az egyetemisták szokványos életét. Miután szakít Alexszal, a barátjával, és tiltott viszonyba keveredik a kémiatanárával, ráadásul megkapja az áhított saját lakását, elkezdődik számára a pokol… Egy ismerősnek tűnő, arctalan férfi kezdi zaklatni, ami később erőszakosságba megy át. Követeli, tegyen eleget akaratának, és tartsa be az általa alkotott szabályokat, ráadásul kényszeríti, hogy viszonozza nem kívánt szerelmét. Amikor a lány határozottan ellentmond a zaklatójának, még nem is sejti, hogy ezzel mekkora bajt zúdít a családjára, ugyanis szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy saját maga ítélte halálra az édesanyját! Kétségbeesetten próbál szabadulni a csapdából, melybe önhibáján kívül került, de rá kell döbbennie, számára ebből nem létezik kiút… akció kaland magyar nyelvű magyar szerző > Radnai, Budapest, 2006 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146318 Fülszövegek 1Borítók --------------------------- Martha Tailor · Annmary-Hetedik érzék Karen Holloway hétéves ikerlányait elvált férje, Jim a hét végére magával vitte. Az asszonyt, miután egyedül marad, páni félelem keríti hatalmába attól a szörnyű látomástól, amely hirtelen tört rá: látta, amint az autó balesetet szenved, gyermekei és volt férje a kocsiban tűzhalált halnak. Idegességét csak fokozza egy őrült telefonbetyár, aki folyamatosan zaklatja, ráadásul a férfi hangja kísértetiesen hasonlít Jim hangjára. Csak Gina, a legjobb barátnője érkezése nyugtatja meg. A szörnyű látomás azonban valósággá válik, amikor Lambert felügyelő megkeresi Karent, hogy közölje, volt férje autóbalesetet szenvedett, s a gyermekeivel együtt a kigyulladt kocsiban égtek. A hír hallatán a nő teljesen kiborul, úgy érzi, ennél rosszabb már nem érheti, ám tévedett, mert a baleset után megjelenik halott férje, hogy bosszút álljon, amiért annak idején megcsalta… krimi lélektani fikció magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2004 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638644877 ------------------- Annmary-Élet a pokolban Arielle Butler áldott állapotba kerül, s boldogan siet férjének tudomására hozni a csodálatos hírt, ám megszólalni sem maradt ideje, mert Alec ölelés és csók helyett hatalmas pofonnal fogadja. A férfi alaptalan féltékenysége nem ismer határt, és olyannyira elhalalmasodott rajta, hogy szinte az eszét vette, s ezzel pokollá vátoztatta asszonya életét. Arielle kezében megremegett az újság. A címlapon ugyanis egy gyilkosságról számoltak be. A halott nem volt más, mint az a fiatal férfi, akivel egy étteremben vacsoráztak néhány napja. A gyilkos fantomképét is közzé tették, akiben azonnal felismerte a férjét… krimi magyar nyelvű magyar szerző rejtély > Radnai, Budapest, 2004 270 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146008 -------------------------------- Annmary-Elátkozva Edita Cano, a neves jósnő szörnyű haragra gerjed, amikor megtudja, hogy imádott fia, Emilio szerelmes. A szellemvilág segítségét kéri, hogy örökre megszabaduljon a lánytól, aki szerinte el akarja venni tőle. Gonosz terve a két fiatal beteljesedő szerelmének éjszakáján valóra is válik: Brígida reggelre meghal. A jósnő azzal azonban nem számolt, hogy épp ezzel távolítja el magától Emiliót, mert fia a Cala de la Cova-i családi szállodába menekül felejteni. Itt ismeri meg Franciscát, aki kezdi visszaadni az életkedvét. Amikor azonban bekövetkezik Francisca halála is, mely kísértetiesen és megmagyarázhatatlanul hasonló Brígidáéhoz, úgy érzi, valaki elátkozta őt… Eredeti megjelenés éve: 2005 horror magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2005 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637146199 Fülszövegek 1Borítók ------------------------------------------------ Annmary-A halál árnyékában Thierry Sharman, a világhírű fodrász fiatal kora ellenére jómódban és boldogan éli hétköznapjait barátnője, Annie Rochard oldalán, mígnem egy ámokfutó autós le nem szorítja szerelmét az útról, majd a fiatalembert is üldözőbe veszi. Ezután egy női kéz által írt levél kelt riadalmat, melyből az derül ki a számára, hogy a kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint amilyennek tűnik, mert a lány öngyilkosságot készül elkövetni… Ezt követően sorozatosan érik a borzalmasabbnál borzalmasabb dolgok, melyek ellen képtelen védekezni. Hiába is menekül, a halál árnyékából képtelen kijutni… krimi magyar nyelvű magyar szerző regény > Radnai, Budapest, 2007 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637146343 Fülszövegek 1Borítók 1 letöltés egyben 10,9 MB [Hidden Content] - letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------2 points
-
Kira Jarmis-Zárka Hihetetlen események a hármas számú női cellában Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés. Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye. Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka az első regénye. börtön kortárs leszbikus LMBTQ magyar nyelvű Moszkva női főszereplő Oroszország regény > Open Books, Budapest, 2022 494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635720057 · Fordította: Bíró Júlia > Open Books, Budapest, 2022 494 oldal · ISBN: 9789635721634 · Fordította: Bíró Júlia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------2 points
-
Ava Harrison-Alvilági játszmák sorozat Ava Harrison-A zsarnok (Alvilági játszmák 2.) 85% Az egyetlen célja, hogy eltiporjon. A terv egyszerű volt: feljutok a jachtjára és kémkedek utána. Ám Alaric Prince-re nem voltam felkészülve. Ez a veszélyes és csábító férfi aranykalitkába zárt. Könnyedén kihasznál. Könnyedén megtör. Ellen kell állnom a kísértésnek, mert nem hagyhatom, hogy tönkretegyen. Esküdt ellensége apámnak. A családommal háborúzik. Veszélyt jelent rám. Ha beleszeretek, utolér a vég. Ám ha beválik a tervem, ő fog elbukni. A USA Today és az Amazon bestsellerszerző, Ava Harrison ismét egy vad, veszedelmes és erotikus történettel készült olvasóinak. Az Alvilági játszmák-sorozat második kötete egy forró hangvételű maffiarománc, mely felkorbácsolja a vágyakat. Ava Harrison: Tarnished Empire Eredeti mű Ava Harrison: Tarnished Empire Eredeti megjelenés éve: 2020 amerikai szerző dark romance férfi főszereplő gyilkosság hajó hajótörés kalóz kortárs krimi maffia magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része sziget testvérek thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703616 · Fordította: Horváth M. Zsanett ------------ Ava Harrison-A vétkes (Alvilági játszmák 3.) 87% Veszedelmes. Halálos. És mindenekfelett: lehengerlő. Matteo Amante a város királya. A maffia főfejese, a keleti part ura. Míg az unokatestvérével háborúzik, én kettejük közt őrlődök.Matteo bármit megtesz a győzelemért. Földig rombolja a világot, eltiporja a reményeimet és az álmaimat. Egyáltalán nem hős.Csak egy jóképű ördög, a végzetem. Beleszeretni az ellenségembe kész öngyilkosság, különösen, hogy a férjemről van szó. Ava Harrison, USA Today és Amazon bestsellerszerző ismét egy olyan történetet varázsolt a lapokra, amely magával ragad és nem ereszt. Az Alvilági játszmák harmadik kötete sem hagyja cserben az izgalmakra vágyó olvasókat. Ava Harrison: Ruthless Monarch Eredeti mű Ava Harrison: Ruthless Monarch Eredeti megjelenés éve: 2021 Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző család dark romance drog emberkereskedelem férfi főszereplő gazdagság házasság ikrek kortárs krimi maffia magyar nyelvű New York nők elleni erőszak politika regény romantikus sorozat része szóbeli bántalmazás tél thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703630 · Fordította: Horváth M. Zsanett --------- Ava Harrison-A bűnös (Alvilági játszmák 4.) 86% Gazdag. Felfuvalkodott. Észbontóan jóképű.Trent Aldridge maga az ördög. A markában tartja az örökségemet. Huszonkétmillió dollárt, amiről fogalmam sem volt. A temetésen találkoztunk. Egy élet véget ért, az enyém pedig szétbomlott. Mert feltett szándéka, hogy tönkretesz engem. És Trent Aldridge nem szokott veszíteni. A jelenem véget ért, a jövőm romba dőlt. S mindez más valakinek a múltja miatt. Irányítás. Hatalom. Mindene megvan most, hogy a cselédje lettem. Goromba, szarkasztikus, és… nos, ő a legszexibb férfi, akit ismerek. A vágy veszélyes játék. Nincsen füst tűz nélkül, de elemésztenek a lángok. Ava Harrison, Amazon és USA Today bestsellerszerző, a maffiarománcok kiemelkedő írója, ezt bizonyítják több ezer példányban eladott regényei. Az Alvilági játszmák negyedik kötete elevenen festi elénk a szereplők közti tagadhatatlan vonzalmat és feszültséget. Ava Harrison: Shattered Dynasty Eredeti mű Ava Harrison: Shattered Dynasty 21. század amerikai szerző baleset barátság dark romance egyetem felnőtt tartalom férfi főszereplő gazdagság gyilkosság kortárs krimi maffia magyar nyelvű New York női főszereplő regény romantikus sorozat része szóbeli bántalmazás testvérek thriller váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703654 · Fordította: Horváth M. Zsanett ------------- Ava Harrison-A megtört (Alvilági játszmák 5.) 91% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Rejtélyes. Veszélyes. Szívdöglesztő. Tobias Kosta. Hírhedt milliárdos. A pletykák szerint bűnöző. Engem csupán egyetlen cél vezérel: elkapni azt az embert, aki a szüleim haláláért felelős. Amíg fel nem figyelek Tobiasra a tárgyalóterem túloldalán. Remélem, amint kiteszem a lábam a bíróságról, soha többé nem találkozunk. Ám ekkor felbérel, hogy legyek az ügyvédje. És egyre mélyebbre süllyedek az alvilágba. Olyan szenvedélyt ébreszt bennem, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. És minél közelebb sodródom hozzá, annál több titokra derül fény. Vajon ő lenne a múltam? A jövőm? Vagy a bukásom? A USA Today és az Amazon bestsellerszerző, Ava Harrison ismét a maffia világába csábít minket. A sorozat ötödik kötete egy olyan érzéki románcról mesél, ahol több rejtőzik a felszín alatt, mint az elsőre látszik. Ava Harrison: Broken Reign Eredeti mű Ava Harrison: Broken Reign Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság dark romance drog énelbeszélő férfi főszereplő fóbia halál kortárs maffia magyar nyelvű New York női főszereplő örökbefogadás regény romantikus sorozat része ügyvéd váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2023 416 oldal · ISBN: 9789635705931 · Fordította: Horváth M. Zsanett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------2 points
-
Fügedi Erik - Kolduló barátok, polgárok, nemesek Fügedi Erik - Ispánok, bárók, kiskirályok Fügedi Erik - Uram, királyom.... Fügedi Erik - Vár és társadalom 13-14 századi Magyarországon Fügedi Erik - Zsolt Angéla - Kimondhatatlan nyomorúság pdf 24mb [Hidden Content]1 point
-
EZ CD Audio Converter 2024.06.28 (x64) Multilingual | 42,3 MB Ezzel a programmal az Audio CD ről lehet lementeni a számokat mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba , illetve a számokat lehet konvertálni szintén mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba és van benne GD3,WMP,MusicBrainz,Discogs és FreeDB támogatás is Használati Leírás : - Telepíteni kell a setup mappában lévő setup_x64.exe t - Majd a crack mappában lévő version.dll t be kell másolni a telepített könyvtárba ! - Utána mindig az ezcd.exe t kell futtatni és kész a crack A link: [Hidden Content] A jelszó: fcw20241 point
-
Andreï Makine-Örök szerelmek könyve A világhírű Goncourt- és Médicis-díjas Andreї Makine örök szerelmekről szóló, önéletrajzi ihletésű novellafüzére a szerző talán legletisztultabb és legkifinomultabb műve. (L’Express, Paris) Az érzelem, az értelem, a megbocsátás nagy összefoglalása. És a szerelmeké. A pesszimizmusra hajló Makine vallomása ez, azé a Makine-é, aki nem hisz a dicső holnapban, de hisz abban, hogy még a legsötétebb diktatúrában is születnek vonzalmak, az emberek átélhetik a szerelem szépségét, de a felejtés gyötrelmét is. (www.lexpress.fr) Andreï Makine: Le livre des brèves amours éternelles Eredeti mű Andreï Makine: Le livre des brèves amours éternelles Eredeti megjelenés éve: 2011 francia szerző kommunizmus kortárs lélekrajz magyar nyelvű novella orosz szerző Szovjetunió > Ab Ovo, Budapest, 2012 154 oldal · ISBN: 9789639378919 · Fordította: Szoboszlai Margit ---------------------------------- Andreï Makine-Egy afrikai szerelme Az orosz származású francia szerző alaptörténete ezúttal elsöprő erejű romantikus szerelem, amelynek színtere tulajdonképpen az egész világ. Az elbeszélő -egy afrikai kerekasztal beszélgetésre meghívott író- barátjának, a huszonöt évvel korábban drámai körülmények közt megismert Elias Almeidának életét örökíti meg. Az angolai Eliast gyermekkori élményei, árvasága -szülei az ország függetlenségéért vívott harc áldozatai lettek-, érzékenysége a forradalom eszménye felé sodorják, amelyben éppen akkor csalódik, amikor -hivatásos forradalmárrá- képezik ki Kubában, illetve Moszkvában. Az orosz fővárosban szeret bele múlhatatlanul Annába, de már nem tud kilépni a vállalt szerepkörből, útjaik elválnak, Anna férjhez megy egy diplomatához, néhányszor még találkoznak, s a magukra erőltetett hallgatás ellenére tudják, hogy fiatal kori érzéseik örökre összekötik őket. Természetesen Makine nem volna Makine, ha nem ábrázolná hihetetlen erővel az emberi történet hátterét, több diktatúra -a szovjettől a kubain át az afrikaiakig- riasztó díszleteit; ikonná vált, mégis kiábrándító hőseit, Sztálintól Che Guevarán át Castróig; abszurd helyzeteit, politikai gyilkosságait, korrupt vezetőit. Ebben a lehangoló zűrzavarban nincs más remény, csak a szeretet-szerelem… Eredeti cím: L'amour humain Eredeti megjelenés éve: 2006 Tartalomjegyzék francia szerző magyar nyelvű orosz szerző regény > Ab Ovo, Budapest, 2008 186 oldal · ISBN: 9639378629 · Fordította: Szoboszlai Margit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------1 point
-
Beth Pattillo-Jane Austen tönkretette az életem sorozat amerikai szerző Anglia chick lit kortárs magyar nyelvű regény romantikus Szűrés Beth Pattillo: Jane Austen tönkretette az életemBeth Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet 1. Beth Pattillo: Jane Austen tönkretette az életem 76% 2. Beth Pattillo: Mr. Darcy összetörte a szívemet 64% ---------- Beth Pattillo-Jane Austen tönkretette az életem (Jane Austen tönkretette az életem 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Jane Austen halála után majd' háromezer levelét semmisítették meg, így azokkal együtt odavesztek Jane életének titkai is. De vajon mi merült feledésbe? Emma Grant Austen-kutató mindig a szabályok szerint élt: házas, jó tanári állása van és tervezi az „előírt” két gyereket is. Ideális élete darabokra hullik, amikor férjét rajtakapja egy másik nővel. Austen-sugallta romantikus elképzeléseiről kiderül, hogy ostoba álmok. Emma elárulva és egyedül érzi magát. Amikor plagizálással vádolják, az állását is elveszíti, és Angliába utazik egy kétségbeesett küldetésre az eltűnt Jane Austen levelek után, azt remélve, hogy így helyreállíthatja megtépázott hírnevét. Egy remeteként élő özvegyasszony azt ígéri Emmának, hogy megmutatja neki a leveleket, ha megígéri, hogy megtartja Jane titkait, és végrehajt egy sor feladatot. A feladatok teljesítése közben Emma bejárja Jane Austen Angliáját, új szemmel néz az írónő és a saját életére, és összehozza a sors egy régi baráttal is… Miközben Emma felfedezi a legendás író legbelsőbb gondolatait és küzdelmeit, lassan ráeszmél, hogy Jane-nek mi oka volt a titkolózásra, és azt is megtapasztalja, mi a valódi lojalitás. Kacagtató, szívszorító és sziporkázó olvasmány. Beth Pattillo: Jane Austen Ruined My Life Eredeti mű Beth Pattillo: Jane Austen Ruined My Life Eredeti megjelenés éve: 2009 2000-es évek 21. század amerikai szerző Anglia chick lit énelbeszélő kortárs London magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus sorozat része > Lazi, Szeged, 2019 248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674582 · Fordította: Stier Ágnes ------------ Beth Pattillo-Mr. Darcy összetörte a szívemet (Jane Austen tönkretette az életem 2.) Melyik Jane Austen-rajongó ne álmodott volna arról, hogy egyszer a kezei közé kaparinthasson egy eredeti, mindeddig ismeretlen kéziratot a zseniális írónő tollából? Az amerikai Claire Prescottnak – aki tulajdonképpen nem is rajong túlságosan sem Jane Austenért, sem úgy általában a romantikus regényekért vagy hősökért, csupán húgát kénytelen helyettesíteni egy Büszkeség és balítélettel foglalkozó oxfordi kurzuson – szinte az ölébe hullik ez a lehetőség egy bájos idős hölgy jóvoltából. Ms. Dalrymple azt állítja, hogy birtokában van a Büszkeség és balítélet korai változata, amely az Első benyomások címet viseli. Claire lehetősége kap rá, hogy beleolvasson a kéziratba, aminek teljesen a hatása alá kerül, és ami számtalan kérdést vet fel benne: Hogyan alakul Darcy és Elizabeth kapcsolata ebben a változatban? Vajon valóban eredeti a kézirat? Ha igen, mihez kezdjen ezzel a páratlan lehetőséggel? És mihez kezdjen a saját életével? Oxfordi utazása során ugyanis rádöbben, hogy munkájával, húgával és párjával kapcsolatban is fordulópontra jutott az élete. A számvetést nem könnyíti meg, hogy a kurzuson felbukkan egy Mr. Darcyra erősen emlékeztető férfi, akinek vonzereje valósággal letaglózza Claire-t, és felébreszti benne az eddig titkon ott szunnyadó romantikus hősnőt. Ráadásul az is hamar világossá válik, hogy a kézirat létezéséről többen is tudnak, és vannak köztük olyanok, akik maguknak akarják megszerezni… Beth Pattillo: Mr. Darcy Broke My Heart Eredeti mű Beth Pattillo: Mr. Darcy Broke My Heart Eredeti megjelenés éve: 2010 amerikai szerző Anglia chick lit kortárs magyar nyelvű Oxford regény romantikus sorozat része > Lazi, Szeged, 2020 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632674865 · Fordította: Stier Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------------1 point
-
Brunhilde Pomsel & Thore D. Hansen – Goebbels titkárnője voltam Eredeti cím: Ein deutsches Leben Eredeti kiadó: Europa, München Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Goebbels titkárnője voltam Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2019, 2020 Fordította: Győri László A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét. 1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,38 MB [Hidden Content]1 point
-
Jason Rekulak – Baljós rajzok Eredeti cím: Hidden Pictures Eredeti kiadó: Macmillan, New York Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Baljós rajzok Magyar kiadó: Open Books, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Bíró Júlia Mallory Quinn bébiszitterként vállal munkát Ted és Caroline Maxwellnél, az ötéves fiukra, Teddyre kell vigyáznia. Mallory repes az örömtől. Őszintén kötődik Teddyhez, az aranyos, félénk kisfiúhoz, aki nem tud meglenni a vázlatfüzete és a ceruzája nélkül. Ám egy napon a szokásos fák, nyuszik, léghajók helyett valami mást rajzol: egy férfi egy nő élettelen testét vonszolja az erdőben. Teddy rajzai egyre baljóslatúbbá válnak, miközben a pálcikafigurák realista emberalakokká válnak, amelyek messze meghaladják egy ötéves gyermek képességeit. Mallory egyre inkább gyanakodni kezd. Talán valamilyen természetfeletti erő próbál meg Teddy rajzain keresztül üzenni egy múltbeli megoldatlan bűntényről? Tisztában van vele, mekkora őrültségnek tűnik mindez, mégis nekilát, hogy megfejtse a képek jelentését, és megmentse Teddyt, mielőtt túl késő lenne. A világsiker a magyar olvasók számára ráadásul egészen különleges meglepetéseket tartogat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 24,8 MB [Hidden Content]1 point
-
John Cure: A mérgezett gyalog (Medúza-krónikák sorozat 3.) Kiadó: Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2023 EGY MINDENKIÉRT! Az ukrán határ mellett erdei túrázók egy csoportja egy kiégett furgonban három elszenesedett holttestre bukkan. A törvényszéki vizsgálatok során kiderül, hogy az áldozatokat agyonlőtték, és a testükben egy eddig ismeretlen, halálos vírus található. Pszichés zavarok miatt leszerelt katonák és titkosszolgálati főtisztek maroknyi csoportja egy titkos radikális szervezetet hozott létre Hunnia Ostora néven. Terrortámadásra készülnek Magyarország területén. Az a tervük, hogy szabadon engednek egy gyilkos vírust. Huszti Nimródot a legutóbbi akciója során elkövetett fegyelemsértés vétsége miatt eltávolították a titkosszolgálat kötelékéből. A terroristacsoport vezetői aktív elhárítótiszteknek adják ki magukat, így tévesztik és nyerik meg egy veszélyes küldetéshez a férfit. Hamarosan Nimród számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a csoport tagjai valójában terroristák, akik biológiai fegyverekkel akarják megtámadni Budapest legforgalmasabb helyeit. A szálak a politikai és gazdasági elit legmagasabb köreihez vezetnek. Egy nagyszabású összeesküvés körvonalazódik. Huszti Nimród, a Medúza-krónikák harmadik történetében élete legnehezebb küzdelmére kényszerül, amelyből valószínűleg nem kerülhet ki győztesen. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,41 MB [Hidden Content]1 point
-
Akira Kosemura & Lawrence English – Selene 2024 01 – Crescents 02 – Crater 03 – Thela 04 – The Shadow Falling 05 – Twilight Wave 06 – Tint Of Ionosphere 07 – Mirroring Feldspar MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Santana – House Of Blues, Las Vegas Nv, May 16, 2024 01 – Toussaint L’Overture 02 – Jingo 03 – Evil Ways 04 – Black Magic Woman 05 – Oye Coma Va 06 – Everybody’s Everything 07 – Benny Solo 08 – Speech 09 – Samba Pa Ti 10 – She’s Not There 11 – Spill The Wine 12 – Santana Jam 13 – Sacalo 14 – The Game of Love 15 – Hope You’re Feeling Better 16 – (Da Le) Yaleo 17 – Put Your Lights On 18 – Corazon Espinado 19 – Maria Maria 20 – Foo Foo 21 – Soul Sacrifice 22 – Cindy Blackman Santana Drum Solo 23 – Smooth MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Rich Ruth:Water Still Flows 2024 01 – Action at a Distance 02 – Crying in the Trees 03 – God Won’t Speak 04 – No Muscle, No Memory 05 – Aspiring to the Sky 06 – Blue Shell 07 – Somewhere in Time MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Joe Bonamassa_Live At The Hollywood Bowl With Orchestra 2024 01 – When One Door Opens (Overture) (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 02 – Curtain Call (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 03 – Self-Inflicted Wounds (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 04 – No Good Place For The Lonely (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 05 – Ball Peen Hammer (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 06 – The Last Matador Of Bayonne (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 07 – Prisoner (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 08 – If Heartaches Were Nickels (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 09 – The Ballad Of John Henry (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 10 – Twenty-Four Hour Blues (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) 11 – Sloe Gin (Live At The Hollywood Bowl With Orchestra) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
mmersion– Cubzoa, Nanocluster, Vol. 2 2024 01 – As Long As 01 – I’m Barely Here 02 – In The Universe 02 – Just Close Your Eyes 03 – Other Ways 03 – Rotations 04 – Not About Me 04 – The House Of Thor 05 – In Snow 05 – Neptune 06 – At The Wizard’s House MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Stoned Circus – The Stoned Circus 2024 01 – Gotta Find A Way 02 – Feel What We Feel 03 – Try Love 04 – New World 05 – Trust 06 – Sweet Lovin’ 07 – Instrumental 08 – Gonna Leave You 09 – Corina 10 – Whole Lotta Love MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
The Rolling Stones – 12 X 5 2024 01 – Around And Around 02 – Confessin’ The Blues 03 – Empty Heart 04 – Time Is On My Side (Mono Version 1 Organ Intro) 05 – Good Times, Bad Times (Remastered 2002) 06 – It’s All Over Now (Remastered 2002) 07 – 2120 South Michigan Avenue (Long Version) 08 – Under The Boardwalk 09 – Congratulations (Mono Version) 10 – Grown Up Wrong 11 – If You Need Me 12 – Susie Q MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Kari Hotakainen-A Tanítvány Kari Hotakainen regényének főhőse, Maria elhatározza, hogy új életet kezd, előtte azonban bosszút áll a világon a sérelmeiért – mindenekelőtt gyermekkori nevelőszülein, akik soha nem fogadták el érzelmileg, ám annál több felső középosztálybeli normát és elvárást állítottak fel vele szemben, és velük együtt az egész önimádó, szemforgató társadalmon. Túszul ejti még a Tengerészt, az Ínyencet és a Színészt, akik számára ennek a hamis világnak a legjellegzetesebb és legálszentebb képviselői, és egy elhagyott autószerelő-műhelybe hurcolja őket, ahol némi lelki és fizikai kényszerítéssel élethazugságaik beismerését követeli tőlük. A helyszínt azonban időközben körbezárja a rendőrség. A Tanítvány a népszerű finn író lebilincselő, groteszk fordulatokban gazdag pszichothrillere, egyben szellemesen tárgyilagos, lakonikusan szókimondó, könyörületet nem ismerő szatíra az érzelmi és szociális egyenlőtlenségekről, az általános képmutatásról és a kirekesztettek válasz nélkül hagyott kérdéseiről. Eredeti cím: Opetuslapsi Eredeti megjelenés éve: 2022 finn szerző Finnország groteszk kortárs magyar nyelvű női főszereplő pszicho-thriller regény szatíra társadalomkritika thriller A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex > Typotex, Budapest, 2023 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634932581 · Fordította: Panka Zsóka letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------1 point
-
Szabó Krisztina – Ezüsterdő Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Kiadás éve: 2023, 2024 Egymásba szerethet a farkas és a vadász? A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő. Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer. Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az ősének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel? Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész. Merülj el ebben a szerelemmel, titkokkal és mágiával teli modern mesében! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,60 MB [Hidden Content]1 point
-
Erica Bauermeister könyvek.Erica Bauermeister-Ízek életre-halálra-Illatok őrzője-Tedd meg magadért! Erica Bauermeister-Ízek életre-halálra (Ízek életre-halálra 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Lillian, az elismert séf gyerekkora óta a legtöbb időt a konyhában tölti, hogy megfejtse az ételek szívet-lelket gyógyító és emléket idéző titkait. Hogy ezt a tudást és a főzés szeretetét átadja másoknak is, főzőtanfolyamot indít az éttermében. Minden hónap egyik hétfő estéjén nyolc tanítvány gyűlik össze. Köztük van Claire, aki a kisgyerekei mellett igyekszik ismét rátalálni önmagára; Tom, az ügyvéd, akinek az életét felforgatta a gyász; Antonia, az olasz konyhatervező, aki nemrég költözött Amerikába; Carl és Helen, az idős házaspár, akiknek a kapcsolatuk olyan fordulatokat is rejt, amelyeket a csoport többi tagja álmában sem sejtene. Valamennyien azért érkeztek, hogy megtanulják a Lillian lélekkel teli fogásai mögött rejlő művészetet, ám gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a konyhán túl is keresik a receptet valamire. Lillian olyan ételek elkészítésére tanítja meg őket, amelyek aromája és technikája nem hagyja érintetlenül életük rejtett zugait sem. Így lassanként, egymás után változtatja meg őket mindannak az íze, illata és textúrája, amit maguk alkotnak… Erica Bauermeister: The School of Essential Ingredients Eredeti mű Erica Bauermeister: The School of Essential Ingredients Eredeti megjelenés éve: 2009 amerikai szerző gasztroregény kortárs magyar nyelvű regény romantikus sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Pioneer Books > Pioneer Books, 2011 276 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630820189 · Fordította: Morvay Krisztina xx--xx Erica Bauermeister-Illatok őrzője Emmeline egy mindentől elzárt szigeten tölti varázslatos gyermekkorát apjával, aki az érzékelés útján tanítja őt a világ megismerésére. Egy dologról azonban nem beszél neki: honnan származnak a házukat beborító, titokzatos illatokat tároló fiolák, és az ezeket előállító szerkezet? Az évek múltával Emmeline kíváncsisága egyre nő, míg egy nap a lányt váratlan események lökik a szerelemmel, árulással, ambícióval és bosszúval teli külvilágba. Múltja megértéséhez követnie kell a nyomokat, amelyek elvezetik a rejtélyes illatok eredetéhez. A fantasztikumot és családi drámát mesterien vegyítő Illatok őrzője az életünk legmélyebb titkait rejtő illatok kifürkészhetetlen és veszedelmes világába vezet minket. Erica Bauermeister nagy sikerű regényét Reese Witherspoon is könyvklubjába választotta. Erica Bauermeister: The Scent Keeper Eredeti mű Erica Bauermeister: The Scent Keeper amerikai szerző barátság családon belüli erőszak emberi sorsok gyász Kanada kortárs mágikus realizmus magyar nyelvű női főszereplő regény sziget találmány természet A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rózsaszín pipacs könyvek Pioneer Books > Pioneer Books, 2021 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156187345 · Fordította: Oroszlán Anikó xx--xx Erica Bauermeister-Tedd meg magadért! Egy újabb felejthetetlen történet az életről, a szeretetről és a barátság erejéről az „Ízek életre-halálra” sikerszerzőjétől. Kate ünnepi vacsorára várja a barátnőit seattle-i otthonába. Most először gyűlnek össze mindannyian azóta, hogy meggyógyult súlyos betegségéből. Az öröm pillanataiban a vendégei felvetik, hogy valami őrültséggel kellene megünnepelnie az újraszületését, s rábeszélik, menjen el arra a vadvízi evezős túrára a Grand Canyonba, amit a lánya nézett ki kettejüknek. Kate beleegyezik, de csak azzal a feltétellel, ha az elkövetkező egy évben a többiek is megtesznek valamit, ami új, nehéz vagy ijesztő; és ők sem választhatják meg a saját feladatukat, ő fogja kijelölni mindegyiküknek. A barátnők attól tartanak, hogy Kate például hegyet mászni küldi el őket, ám az általa kiosztott feladatok ugyanolyan visszafogottak és meglepőek, mint az asszony maga. A személyre szabott, látszólag teljesen hétköznapi tevékenységek – kenyérsütés, kertrendezés, könyvselejtezés, utazás, tetováltatás és gyalogtúra – nem fizikai, sokkal inkább lelki próbatételt jelentenek, mert általuk szembe kell nézniük a saját félelmeikkel, tévhiteikkel, gyengeségeikkel. A melegséggel, humorral és bölcsességgel átszőtt könyv az életigenlésről szól és a lélek mélyére hatol. Erica Bauermeister: Joy For Beginners Eredeti mű Erica Bauermeister: Joy For Beginners Eredeti megjelenés éve: 2011 amerikai szerző barátság magyar nyelvű rákbetegség regény romantikus Velence A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Pioneer Books > Pioneer Books, 2013 276 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638964861 · Fordította: Morvay Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -Egy író egy topik akár több cím.1 point
-
Quake II RTX-GOG Developer: Lightspeed Studios Publisher: NVIDIA Genre: Action, Shooter Size: 1.02 Gb Description: Quake II RTX is fully ray-traced and includes the 3 levels from the original shareware distribution. Shortly after landing on an alien surface, you learn that hundreds of your men have been reduced to just a few. Now you must fight your way through heavily fortified military installations, lower the city’s defenses and shut down the enemy’s war machine. Only then will the fate of humanity be known. Quake II RTX builds on the work of Christoph Schied and the team at the Karlsruhe Institute of Technology, who added ray tracing to Quake II to create Q2VKPT (in turn building upon the Q2PRO code base). NVIDIA has introduced new path-traced visual effects, has improved texturing, and has made dozens of other changes and improvements, resulting in an experience that rivals games created today, and pushes your RTX hardware to the limit. Install: 1. Extract 2. Run “setup_quake_ii_rtx_1.5_(49188).exe” 3. Play the game System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows 7 64-bit • Processor: Intel i3-3220 or AMD Equivalent • Memory: 8 GB RAM • Graphics: NVIDIA GeForce RTX 2060, or higher • Storage: 2 GB available space Additional Notes: Vulkan [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Pax Nova Beyond the Rift-PLAZA Developer: Grey Wolf Entertainment Publisher: Iceberg Interactive Genre: Strategy Size: 2.13 Gb Description: Humanity has failed itself through pollution and war. After a century of political tension and countless armed conflicts, Earth is now on the verge of being uninhabitable. A communication from deep space gives us the chance to leave our dying planet and start over, by migrating to Eos, marking the beginning of the era of ‘Pax Nova’. But will it be enough to save humanity? In this sci-fi turn-based 4X strategy game, you may choose one of several factions divided between three races, and establish yourself in Eos. Explore new worlds and new star systems filled with exciting secrets as well as terrible dangers. Build great cities and expand your influence through efficient diplomacy, or prepare for battle on land and in space when diplomacy fails or for when you’re just a warmonger. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the PLAZA folder 5. Play! System Requirements: Minimum: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows Vista, 7, 8 , 10 – 64 bit • Processor: 3.0 Ghz Intel Core i3 or equivalent • Memory: 6 GB RAM • Graphics: 1 GB NVIDIA GeForce GTX 460 or equivalent • DirectX: Version 9.0c Additional Notes: System requirements may be subject to change. Recommended: • Requires a 64-bit processor and operating system • OS: Windows Vista, 7, 8 , 10 – 64 bit • Processor: 4.0 Ghz Intel Core i5 or equivalent • Memory: 8 GB RAM • Graphics: 1 GB NVIDIA GeForce GTX 660 or equivalent • DirectX: Version 9.0c Additional Notes: System requirements may be subject to change. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dying Light Platinum Edition-CODEX Developer: Techland Publisher: Techland Publishing Genre: Action, RPG Size: 24.3 Gb Description: From the creators of hit titles Dead Island and Call of Juarez. Winner of over 50 industry awards and nominations. The game whose uncompromising approach to gameplay set new standards for first-person zombie games. Still supported with new content and free community events years after the release. Survive in a city beset by a zombie virus! Discover the hard choice you will have to make on your secret mission. Will loyalty to your superiors prove stronger than the will to save the survivors? The choice is yours… VAST OPEN WORLD Roam the city with unprecedented freedom and bask in its unique atmosphere. Use parkour to scale every building and reach remote areas. CREATIVE COMBAT Engage in gory combat and discover limitless options to confront your enemies. Use the environment paired with various weapon types and abilities to gain an advantage. DAY AND NIGHT CYCLE Experience the dramatic shift in the world, as you change from a hunter to hunted at sundown. Face the coming threat or run away without wasting your time to look behind. 4-PLAYER CO-OP Join forces with other players and raise your chances of survival in an exciting co-op mode. Tackle the story campaign together and take part in regularly scheduled community challenges. DYING LIGHT 2 Wishlist it now to enter a world where your choices have a huge impact on entire regions. The fate of the city is in your hands. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: OS: Windows® 7 64-bit / Windows® 8 64-bit / Windows® 8.1 64-bit Processor: Intel® Core™ i5-2500 @3.3 GHz / AMD FX-8320 @3.5 GHz Memory: 4 GB RAM DDR3 Hard Drive: 40 GB free space Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 560 / AMD Radeon™ HD 6870 (1GB VRAM) DirectX®: Version 11 Sound: DirectX® compatible Additional Notes ˇ : Laptop versions of graphics cards may work but are NOT officially supported. Windows-compatible keyboard, mouse, optional controller (Xbox 360 Controller for Windows recommended) Recommended: OS: Windows® 7 64-bit / Windows® 8 64-bit / Windows® 8.1 64-bit Processor: Intel® Core™ i5-4670K @3.4 GHz / AMD FX-8350 @4.0 GHz Memory: 8 GB RAM DDR3 Hard Drive: 40 GB free space Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 780 / AMD Radeon™ R9 290 (2GB VRAM) DirectX®: Version 11 Sound: DirectX® compatible Additional Notes ˇ : Laptop versions of graphics cards may work but are NOT officially supported. Windows-compatible keyboard, mouse, optional controller (Xbox 360 Controller for Windows recommended) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tiny Titted Teens (2020) Aces of Porn I don't have any breasts! You got a problem? More than a handful is a waste! A man in his forties films himself fucking his most recent conquest: a young woman half his age with 2 pretty tiny tits! 18 years old, 4'11", 92 lbs and A-caliber mini boobs! But when the time comes to fuck, the little slut has it in! A real estate agent stumbles upon the owner's daughter and when he sees her cute little tits, he can't resist it... Nothing will remain hidden! Category: Teen, Lesbian, Glasses, Anal, Threesome, Toys, Masturbation, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Hanna Paige, Kira Burn, Mia Luna, Anastasya Luna Language: O-Ton Size: 1.91 GB Length: 01:22:34 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Cute Teen Sex 3 (2020) Cute Teen Sex 3 ...LeadPorn Production Category: Teens, Anal, Small Tits, Blowjob, Blonde, Big Dick, Couples, Starring: Herde Wisky, Jenny Manson, Linda Weasley Language: O-Ton Size: 1.29 GB Length: 01:14:30 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Cuckold - Julia Reaves (2020) Diese heissen Frauen wollen unbedingt mal von einem dicken langen schwarzen Schwanz durchgefickt werden, und das besondere dabei ist, ihr Partner schaut zu, was sie noch geiler macht. Ihre engen Mösen werden von den dicken und grossen Riemen der sexy boys gefickt, sie stöhnen vor Geilheit und geraten fast in extase vor Lust Category: European, Interracial, Cuckold, Big Dick, Creampie, Amateur, Stockings, Starring: Sabrina, Francesca, Sweety Plum Language: O-Ton Size: 3.57 GB Length: 02:37:21 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Ma Cite Va Baiser Forget about romance, these girls wanted to be fucked like bitches and dont care about doing it on a bed. Any basement will do! Category: FRENCH, Amateur, Anal, Blondes, Blowjobs, Brunettes, Cumshots, Double Penetration, European, Face Fucking, Facials, Rough, International, Masks, Shaved, Small Tits, Threesome Starring: Nikita Bellucci, Lilou-Ch , Melyne Leona Language: FRENCH Size: 1.18 GB Length: 00:51:48 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Mein Verfickter Urlaub 4 (2018) Unser Insel-Reporter Pete ist auf Malle mal wieder auf der Jagd nach Frischfleisch. Am späten Nachmittag reisst er die süsse Goldie am Strand auf und eine Stunde später präsentiert sich das prallärschige Spanferkel splitternackt auf der Fick-Finca. Nach einigen perversen Spielchen im Intim-Bereich stellt die kleine Sackratte ihre mündlichen Fähigkeiten an Pete´s ansehnlichem Sahnespender unter Beweis. Und nach ´nem geilen Fuß-Fick feiert das Küken ihre Arschfick-Premiere und abschließend gibt´s ´ne üppige Sperma-Dusche für´s Gesicht. Einfach faszinierend. Zusammen mit Kumpel Kevin quatschen unsere Jungs Tags darauf an der Strand-Promenade Frischling Nadine auf doof an. Die kesse Puppe glänzt mit absolutem Weltklasse-Arsch und kommt völlig ungeniert sofort zur Sache. Wie von Sinnen fliegt die fickfreudige Knusperflocke, bis zum Anschlag gestopft, von einem Höhepunkt zum Nächsten. Nach ordentlichem Saufgelage am Abend liegt am nächsten Tag die fabrikneue Shirley auf der Matte. Mit ´ner handvoll Titten, gepiercten Nippeln, klatschnasser, blankrasierter Spalte und flinker Zunge entlockt die relativ unschuldige, kleine Kröte Vielficker Kevin gleich zwei satte Sperma-Explosionen nacheinander. Was für ein Traum-Urlaub! Viel Spaß! Category: GERMAN, Deutsch, Outdoor, Public, Blowjob, Reality, Anal, Toys, POV Starring: Goldie , Lena Nitro, Kevin Language: GERMAN Size: 2.57 GB Length: 01:53:12 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Dirty Squirty - Ich Spritz Dir in Die Fresse (2019) Die absolut geile Spitzensensation aus dem Internet! Sie ist echt dirty pervers. Dieses Girl, frei von jeder Hemmung und absolut tabulos und holt die feuchte Sahne aus jedem steifen Schwanz. Dirty besorgt es dir, wie du es noch nie erlebt hast. Und warst du mal böse, schiebt sie dir ihre Faust oder den fetten Gummischwanz bis zum Anschlag in deinen jungfräulichen Arsch... Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Threesome, Double Penetration, Strap-On, Outdoor, Stockings Starring: Dirty Squirty Language: GERMAN Size: 2.32 GB Length: 01:43:15 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
German POV 5 (2014) Sei dabei, wie die feuchten Mösen von Vicktoria Redd, Ria Paradise, Ashley Dark und das enge Arschloch von Anita Vixen kräftig von Steve Holmes durchgefickt werden - so, als wäre es dein eigener Schwanz! Category: GERMAN, Deutsch, Big Boobs, Mature, POV, Lesbian, Stockings Starring: Anita Vixen, Ashley Dark, Ria Paradise, Steve Holmes, Vicktoria Redd Language: GERMAN Size: 0.99 GB Length: 02:15:50 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
German POV 6 (2014) Dein Schwanz fickt sie alle! Nach Strich und Faden vögelt Steve so gut wie alle fickbaren Löcher und Cherry, Josy, Mia und Bea - und filmt für dich die geile Sauerei live und extrem nah. So als wäre es dein eigener Schwanz! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Interracial, POV, Lesbian, Stockings Starring: Cherry Wild, Josy Black, Mia Bitch, Bea S, Wild Cherry Language: GERMAN Size: 1.07 GB Length: 02:26:01 Format: MP4 Video: 704x396 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Sexperimenting Students (2020) Students want to try it all... while they are still young! Category: Teens, Anal, Big Cocks, Threesome, Double Penetration, Face Fucking, International, Russian, Starring: Chloe , Carry Cherry, Barbie, Sofy Torn, Via Lasciva Language: English Size: 2.83 GB Length: 01:35:41 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
In The Room - Watching My Stepsister (2019) She's your stepsister and you've watched her tight, budding body from a distance, but what if you could finally be in the room when she strips down and fucks? Step right in and experience taboo voyeurism in a P.O.V. fantasy, starring Zoe Bloom, Aaliyah Hadid, Lisey Sweet, and Jane Wilde as your hot and horny stepsisters! Category: Teens, Couples, Erotic Vignette, Family Roleplay, Fetish, POV, Voyeurism Starring: Jane Wilde , Zoe Bloom , Aaliyah Hadid , Chad White , Lisey Sweet , Logan Pierce , Codey Steele , Stirling Cooper , Karissa Kane Language: English Size: 5.95 GB Length: 02:19:27 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/B] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/B]1 point
-
Deutsche Escort-Schlampen (2020) Für kohle machen sie alles! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Reality, Escort, Stockings, Outdoor, MILF, Teens, Anal, Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 1.20 GB Length: 01:52:45 Format: MP4 Video: 706x398 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Best New Starlets 2020 (2020) Elegant Angel presents BEST NEW STARLETS 2020 over 2 hours of young superstars! Showcasing the hottest AVN award nominated Starlets including the Starlet of the Year Gianna Dior! 4 brand new scenes featuring 5 super hot new girls!! Over 2 hours of the hottest new girls in porn doing GG, squirting, interracial and more! Starring Gianna Dior, Lexi Lore, Paige Owens,Vanna Bardot and Kiera Croft . Enjoy! Category: Anal, Big Butt, Big Cocks, Brunettes, Interracial, Lingerie, Petite, Small Tits Starring: Gianna Dior, Vanna Bardot, Paige Owens, Keira Croft, Lexi Lore Language: English Size: 1.39 GB Length: 02:28:30 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Frisky Lesbian Lickers (2020) You want horny action but you dont want cock? Then youve definitely cum to the right place with this collection of horned-up sluts who love nothing better than hot, no-holds-barred girl-on-girl action. Gorgeous babes like Bella Vendetta and Bettie Bondage stage names, of course!! who simply cant get enough of ripe clits and smooth, hairless pussies. The result is the exactly the kind of horned-up action that will have you grabbing and pulling on your own shaft in no time at all; as these divine beauties explore each others most intimate quarters in search of the next steamy climax. In short, if these lesbian lickers dont do it for you, then seriously what the hell will? Category: Lesbian, Asian, Big Boobs, Blondes, Brunettes, Facesitting, Fingering, Foot Fetish, Hairy, Nipple Play, Rimming, Small Tits, Strap-Ons, Tattoos, Tribbing Starring: Natalia Starr , Tanya Tate , Sinn Sage , Alyssa Reece , Jessica Bangkok , Allie James , Bettie Bondage , Bella Vendetta Language: English Size: 0.98 GB Length: 02:15:29 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Fingering It Out (2020) They might not have cocks to help pleasure each other, but mother nature sure as hell gave them fingers and believe us, these fabulous beauties use those digits to the max, as they poke and rub clits and pussies like its going out of fashion. No doubt about it, youre gonna be in seventh heaven as mindless sluts like Alyssa Reece and Dixon Mason dive deep time and time again; licking and grinding for all theyre worth, and bringing each off in the process like never before. If the sight of gorgeous babes acting like whores without so much as a rampant dick in sight! then this 2 hour epic is gonna be draining your balls like nothing else. Dont say you horned-up pervs havent been warned! Category: Lesbian, Asian, Big Boobs, Blondes, Brunettes, Facesitting, Fingering, Sex Toys, Small Tits, Threesomes Starring: Cali Carter , Alyssa Reece , Annie Cruz , Hope Howell , Juliette March , Catie Parker , Dixon Mason , Shakira May , Nina Dove Language: English Size: 0.89 GB Length: 02:03:32 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Cream In My Sweet Teen Pussy 5 (2020) Cream In My Sweet Teen Pussy 5 ...LeadPorn Production Category: Teens, Creampie, Big Cock, Small Tits, Petite, Brunette, Blonde Starring: Katty West, Kati Gold, Kiara Knight Language: O-Ton Size: 1.18 GB Length: 01:11:41 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Piss Lover (2020) Diese heissen Pissfotzen lieben essich ihre geilen Pisse überall zu entledigen_ super heisser Streifen Category: GERMAN, Deutsch, Pissing, Fetish, Outdoor, Lesbian, Blowjob, POV, Stockings, Masturbation Starring: Jasmine Rouge, Sophie Logan, Alice sweet Language: GERMAN Size: 1.84 GB Length: 01:21:37 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
A falka - Bitten 1.évad 2014 DVDRip HUN XviD (Bitten) Szines, magyarul beszélő kanadai fantasy, horror sorozat Producer:Patrick Banister, John Barbisan, Daegan Fryklind, Grant Rosenberg Látványtervező:Rob Gray Vágó:David B. Thompson, D. Gillian Truster Zeneszerző:Todor Kobakov Jelmeztervező:Joanna Syrokomla Szereplőválogató:Sara Kay, Jenny Lewis Színészek: Greg Bryk, Greyston Holt, Laura Vandervoort TARTALOM Egy könyv meg filmesített változata a sorozat,( Otherwold), amely egy női vérfarkasáról szól. Ő az egyetlen példány fajtájából. Több év telt már el átváltozása óta és Elene Michaels fotográfusként dolgozik Torontóban. Valódi énjét igyekszik teljesen titkolni az emberek elől. Azonban furcsa dolgok történnek, holttestek bukkannak fel egy vérfarkas szentélyben... bitten_s01e01 Videó információk: Méret: 510,57 MB Hossz: 0:43:13 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 447 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Prémiumos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Ingyenes [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10 [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Jelszó: /SCS/1 point
-
Containment 1.évad 2016 HDTV HUNHardSub (Containment) színes, égetett feliratos amerikai, dráma, thriller sorozat rendező: Charles Beeson,Michael A. Allowitz író(k): Carl Joos, Julie Plec, Elizabeth Peterson operatőr: William Wages szereplők: Trevor St. John, Kristen Gutoskie, David Gyasi, Claudia Black, Christina Marie Moses TARTALOM A Containment című sorozat eseményei Atlantában játszódnak. Egy rejtélyes vírus üti fel fejét és rohamosan elkezdi szedni áldozatait. A hatóságok karantén alá veszik a várost, s elkezdik kutatni a fertőzés okát, ill. a gyógymódot is. A történet főhőse egy rendőr, aki a városi ellenállás élére áll, mivel nyomozásait követően eltéréseket fedez fel a hivatalos vizsgálati anyag és a valóság eseményei között. Égetett felirat Containment-01x01 Videó információk: Méret: 466,99 MB Hossz: 0:42:16 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 404 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Prémiumos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Ingyenes [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00