Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 06/15/2024 in Posts

  1. Trevor Noah-Bűnben születtem A The Daily Show világszerte népszerű műsorvezetőjének elképesztően vicces és szívbemarkoló története. Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket. A Bűnben születtem főhőse egy rosszcsont kissrác, aki nyughatatlan fiatalemberré érve keresi magát a világban, ahol a puszta létezését is megkérdőjelezik. A könyv nem csak róla szól, hanem rettenthetetlen, lázadó szellemiségű, mélyen vallásos édesanyjával való kapcsolatáról is. Az asszonyról, aki mindenáron ki akarta menteni fiát a nyomor, az erőszak és bántalmazás körforgásából, amely veszélybe sodorta az életét. A kötetben összegyűjtött tizennyolc személyes vallomás hol fergeteges, hol drámai, de mindvégig nagy hatást gyakorol az olvasóra. Trevor metsző szellemességgel és keresetlen őszinteséggel tárja fel különleges életét, legyen szó arról, hogy hernyót kell ennie az ínséges időkben, emberrablási kísérlet közben kihajítják egy mozgó járműből, vagy megpróbálja ép bőrrel megúszni a gimis csajozás élet-halál harcát. Egy olyan fiú megható, ellenállhatatlanul mulatságos portréja rajzolódik ki az elbeszélésekből, aki veszélyes időkben, egy szétesni készülő közegben tör utat magának, és egyedüli fegyvere az éles humorérzéke, illetve anyja rendhagyó, feltétel nélküli szeretete. Trevor Noah: Born a Crime Eredeti mű Trevor Noah: Born a Crime 95% Eredeti megjelenés éve: 2016 Afrika alkoholizmus családon belüli erőszak Dél-Afrika (ország) dél-afrikai szerző esszé férfi főszereplő hit spamelo kortárs kutya magyar nyelvű memoár önéletrajz rasszizmus > Agave Könyvek, Budapest, 2021 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634196983 · Fordította: Huszár András letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    10 points
  2. Kerékgyártó István könyvei Kerékgyártó István-Rükverc Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A kötet az örök vesztes, bizonyos Vidra Zsolt életét kíséri végig napjainktól az ötvenes évekig, időben visszafelé haladva, halálától a születéséig. Dohos albérletek, szűk panellakások, szürke gyárak, füstös kocsmák, kietlen laktanyák, kórházi elfekvők, börtönök, hajléktalanszállók környékén kanyarognak a kegyetlenül őszinte történetek. Hőseik perifériára került kisemberek, akik – míg volt munkájuk – pincérek, kocsikísérők, bolti eladók, biztonsági őrök voltak, és akik éppúgy vesztesei az előző rendszernek, mint a mostaninak. Hajnóczy Péter és Tar Sándor hőseinek rokonai ők, alkoholista, munkanélküli, beteg, vagy csak öregségükben magukra maradó el- és cserbenhagyott nők és férfiak. Kerékgyártó István jól ismeri a helyszíneket, ahol tanulatlan, kiszolgáltatott hősei mozognak, a trükköket, megaláztatásokat, melyeket elszenvednek. A kötetben feltűnően sok a pergő, metsző, kegyetlen párbeszéd, melynek köszönhetően a szerző egészen kis tereken igazi tágasságot, egyetemességet képes felmutatni. Kerékgyártó István 1953-ban született Kaposváron. Jogot és filozófiát tanult, volt egyetemi oktató, hivatalnok és üzletember. Negyvenhét évesen hátat fordított addigi életének, és írni kezdett. Művei: Vagyonregény 2001 Makk ász az Olajfák hegyén 2003 Trüffel Milán 2009 Rükverc 2012 Eredeti megjelenés éve: 2012 kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella > Kalligram, Pozsony, 2014 182 oldal · ISBN: 9786155454318 --------------------------- Kerékgyártó István-Vagyonregény Ipszilon-történet Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az 1989 és 1997 között játszódó történetben úgy tárul szemünk elé a rendszerváltás legtitokzatosabb jelensége „ egyesek igen gyors meggazdagodása, az új tulajdonosi réteg létrejötte ”, hogy láthatóak lesznek a leginkább rejtett mozgatórugók is. Így az olvasó az egyik szereplővel együtt elmondhatja:"évek óta a lelátóról kísérhettem csak figyelemmel ezt a páratlanul izgalmas vagyonszerzési játékot, s most egy váratlan szerencse révén a küzdőtér mögötti öltőzőkbe, a taktikai megbeszélésekre, a gyúrószobákba és a zuhanyzókba is bepillanthattam." A szerző egyszerre avatja be olvasóját a fölemelkedés és összeomlás különös fordulataiba, hősei mindennapjainak hétpecsétes titkaiba. Kerékgyártó István különös, fordulatokban gazdag életanyagának, és sodró lendületű mesélőkedvének találkozásából érdekfeszítő olvasmány született a fikció és a tényregény határán. A szerzőről: Kerékgyártó István dolgozott egyetemi oktatóként és privatizációs tanácsadóként, volt már al-, közép- és főhivatalnok, valamint kis-, közép- és nagyvállalkozó. Negyvenhét évesen viszont „ látszólag minden előzmény nélkül ” hátat fordított korábbi „versenypályáinak”, és megírta ezt a könyvet. Eredeti megjelenés éve: 2001 1990-es évek 20. század kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény rendszerváltás > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2011 ISBN: 9789633746240 ekönyv > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632992952 --------------------- Kerékgyártó István-A rendszerváltó A rendszerváltó című regény közel negyven évet fog át, Vidra Milán életét követheti az olvasó joghallgató korától napjainkig. A történetmesélés nem folyamatos, a főhős életének jellemző csomópontjait emeli ki a szerző. A kötet origója a rendszerváltás éve, ehhez képest lépdel előre a történet, úgy, hogy minden 1990 után játszódó jelenet közé egy flashback kerül, egy visszatekintés Vidra ifjúkorára, a későszocializmus nevetségesen kisszerű világára. Tudományt gyűlölő egyetemi oktatók, kommunisztikus elveket valló, kommunába szerveződött egyetemisták, akiket a politikai rendőrség zavar szét, volt ötvenhatos klasszikafilológus, aki kazánfűtésből tartja el magát, diáklányok elcsábította tanárok és tanárok elcsábította diáklányok, ostoba, pöffeszkedő pártvezetők, kispályás titkosrendőrök, csempészitalból vásárolt filozófiakönyvek, egyházi kisközösségek magánszeánszai vonulnak föl az olvasó előtt, mint egy letűnt rendszer kisszerűségében sírni- és nevetnivaló reliktumai. Mindez sok humorral és sok szomorúsággal. 20. század magyar nyelvű magyar szerző Magyarország politika regény rendszerváltás visszaemlékezés > Pesti Kalligram, 2017 240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9876156503938 ----------------------------------- Kerékgyártó István-Trüffel Milán Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Kerékgyártó István új regénye egy nagystílű szélhámos élettörténete. Az író Trüffel Milán alakjában egy olyan vonzó kalandort teremtett, aki a századfordulón a budai Tabánból indulva az egész Osztrák-Magyar Monarchiát bejárja és leleményes csalásaival rászedi a legmagasabb úri köröket is. Ám a regény főhőse egyben életművész is, akinek életszeretete és kalandjai az olvasót is magával ragadják. 19. század 20. század kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző Osztrák-Magyar Monarchia pikareszk regény történelmi regény > Kalligram, Budapest, 2009 342 oldal · ISBN: 9788081012075 -------------------------------------- Kerékgyártó István-Szeretett gazdám A szerző új regénye a hetvenes évek közepétől a kilencvenes évek elejéig követi hősét, aki szegény sorból küzdi föl magát a politika felső régióiba. Egy rendhagyó fejlődésregényt tart kezében az olvasó, ahol a falusi környezet, a sárba ragadt világvégi társadalom húzza vissza a főhőst, Luko Voditit, aki már gyerekkorában arról álmodik, hogy innen elkerülve nagy dolgokat visz majd véghez. A történet valahol Kelet-Európában játszódik, de nincs pontosan meghatározva az ország, a személy- és helységnevek többféle nyelvből merítenek. Egyszerre fejlődésregény, társadalmi tabló, félig disztopikus, félig régiónk közelmúltjának érzékletes leírása, a hatalmi függések patológiájának lélektani elemzése. Egy különös narrátorral és sok párbeszéddel tárja elénk a rendszerváltás ellentmondásosságát, közös kelet-európai múltunk sötét oldalait. Sodróan izgalmas olvasmány. 1970-es évek 1980-as évek 1990-es évek 20. század családon belüli erőszak Európa falu fejlődésregény Kelet-Európa magyar nyelvű magyar szerző regény rendszerváltás szegénység > Pesti Kalligram, 2020 352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634681755 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    8 points
  3. Nicci French – Legdrágább szerelmem Megjelent Légszomj címmel is. Eredeti cím: Killing Me Softly Eredeti kiadó: Michael Joseph Eredeti kiadás éve: 1999 Magyar cím: Legdrágább szerelmem Magyar kiadó: Magnólia, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Lakatos Anna Alice Loudon nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy szenvedélyes viszonyért feladja megszokott, biztonságos életét. Adam Tallis, a forróvérű és hősként ünnepelt hegymászó minden nő álma, ráadásul kalandjuk során Alice olyan dolgokat fedez fel önmagával kapcsolatban, melyekről korábban sejtelme sem volt. Csakhogy a vad vágyakhoz hasonlóan Adamnek is megvan a sötét oldala. És ez a sötét oldal hamarosan már nemcsak Alice józan eszét fenyegeti, hanem az életét is. Anglia legismertebb író házaspárjának bestsellere nemzetközi siker lett, most végre a hazai közönség is elolvashatja ezt a felejthetetlen és lebilincselően izgalmas regényt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,58 MB [Hidden Content]
    8 points
  4. Cait Flanders-A kevesebb több A húszas évei végén Cait Flanders – mint oly sokan mások – a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT. Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a „megoldásokhoz” fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében. Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ. Ha legfeljebb csupán a jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90 százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. […] A vásárlási tilalom szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket, semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a „jóváhagyott bevásárlólistámon” szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt, amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét – ez volt a legnagyobb bűnös szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta. Cait Flanders: The Year of Less Eredeti mű Cait Flanders: The Year of Less Eredeti megjelenés éve: 2018 alkoholizmus életmód énelbeszélő fogyasztói társadalom függőség ismeretközlő irodalom környezettudatosság magyar nyelvű memoár minimalizmus önsegítő pénzügy rendrakás társas kapcsolatok utazás > Libri, Budapest, 2023 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636042059 · Fordította: Bakonyi Berta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    7 points
  5. Rojik Tamás-A csillagos égig Gábor író, de lomtalanításból él: vállalkozó nagybátyjával együtt elhunyt emberek hátrahagyott tárgyait számolják fel. Dóra zongorista, de napközben ujjai fekete virágföldbe mélyednek. Egymásnak elmesélt, szokatlan történeteikből egy ismerős, hétköznapinak mégsem mondható világ épül fel. A szereplők küzdeni tudása és a szöveg lendülete pedig magával viszi az olvasót is. Vados Anna Eredeti megjelenés éve: 2017 betegség család felnőtté válás kortárs magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus virágok zene zongora > Napkút, Budapest, 2020 128 oldal · ISBN: 9789632639314 ---- Rojik Tamás-A generális talizmánja A Vitéz János Gimnázium udvarán álló öreg platánfát számos titok lengi körül – például, hogy egy múltba vezető titkos átjáró van a törzsében. Gitta és Áron egyáltalán nem kedvelik egymást, de a rejtélyes platánfa mégis összehozza őket. Nyomozásuk következtében 1705-ben találják magukat, a Rákóczi-szabadságharc idején. Bár Pestet és Budát nagyobbrészt elkerülik a harcok, a két fiatal mégis az egyik összecsapás kellős közepébe csöppen, ahol megismerkednek Vak Bottyánnal. A harc hevében azonban Bottyán elveszíti a talizmánját, amiről azt tartják, megóvja a harcban. Gitta és Áron elhatározza, kerül, amibe kerül, visszajuttatják a generálishoz az értékes talizmánt. Persze ez korántsem olyan egyszerű… Eredeti megjelenés éve: 2022 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? 18. század 21. század barátság Budapest férfi főszereplő forradalom háború időutazás ifjúsági kaland kalandregény kamasz főszereplő kortárs kuruc kor magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Abszolút Töri Pagony > Pagony, Budapest, 2022 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635873449 ---------------- Rojik Tamás-Befogad és kitaszít Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy péntek estén az anyám a vacsoránál nagyon komolyan azt mondta, hogy a követező pénteken el fogom kísérni őt balettórára, hogy nőiességet tanuljak, ahogyan a hozzám hasonló úri hölgyeknek illik. Az eltelt évek ellenére is meglepett a vaksága. Gondolkodtam, melyik reakciót válasszam. Földhöz vághattam volna a levest, üvölthettem volna, nagyon halkan nemet válaszolhattam volna, és akkor elegánsan felmegyek a szobámba, de sejtettem, hogy fordulóponthoz érkeztem, valamin változtatnom kell. Apám látta a hezitálásomat, óvatosan húzta maga felé a törékeny tárgyakat, de megszólalni nem mert. Eredeti megjelenés éve: 2016 Budapest felnőtté válás iskola kortárs lélektani fikció LMBTQ magyar nyelvű magyar szerző Magyarország pszichés betegség regény romantikus sport személyiségfejlődés váltott szemszög > Napkút, Budapest, 2020 126 oldal · ISBN: 9789632639307 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    6 points
  6. Nicci French – A kételynél is erősebb Eredeti cím: What to do When Someone Dies Eredeti kiadó: Michael Joseph Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A kételynél is erősebb Magyar kiadó: Magnólia, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Lakatos Anna Ellie Falkner világa megsemmisül. Greg, a férje autóbalesetben hal meg – méghozzá nem egyedül. Az anyósülésen megtalálják Milena Livingstone testét, a nőét, akiről Ellie még csak nem is hallott soha. Ellie azonban a környezetében élők suttogásai és gyanakvásai ellenére is vonakodik elhinni a nyilvánvaló következtetést: a férje a jelek szerint megcsalta. Talán a bánat, a gyász okozza, de Ellie úgy érzi, muszáj megtudnia, ki volt az a nő – és be kell bizonyítania, hogy Gregnek a látszat ellenére nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Hamarosan rádöbben, hogy férje és az ismeretlen nő halála nem véletlen baleset volt. Vajon Ellie csak azért kapaszkodik annyira a gyilkosság vádjába, hogy segítségével elkerülje a fájó igazságot a házasságáról? Vagy még baljóslatúbb felismerés vár rá? Milyen titkok fekszenek mélyen elrejtve közös életükben és közös múltjukban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,82 MB [Hidden Content]
    6 points
  7. V. A._ Adamis Anna legnagyobb slágerei 2024 01 - Gyöngyhajú lány.mp3 02 - Régi csibészek.mp3 03 - Valaki mondja meg.mp3 04 - Ringasd el magad.mp3 05 - Az eső és én.mp3 06 - Trombitás Frédi.mp3 07 - Miert mentel el_.mp3 08 - Álomarcú lány.mp3 09 - Egy elfelejtett szó.mp3 10 - Petróleum lámpa.mp3 11 - Szólj rám, ha hangosan énekelek.mp3 12 - Fekete árnyék.mp3 13 - Menni kéne.mp3 14 - Naplemente.mp3 15 - Apák és Anyák.mp3 16 - Ha én szél lehetnék.mp3 17 - Harmincéves vagyok_ Hány cédula egy élet.mp3 18 - Hidd, el ha mondom.mp3 19 - Az 1958-as boogie-woogie klubban.mp3 20 - Ismertem egy lányt.mp3 21 - El ne hagyd magad.mp3 22 - Miénk itt a tér.mp3 23 - A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián.mp3 24 - Adj egy percet.mp3 25 - Ő még csak tizennégy.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    6 points
  8. Christian Alt · Christian Schiffer-Angela Merkel Hitler lánya Utazás az összeesküvés-elméletek világában A Német Szövetségi Köztársaság nem létezik. Angela Merkel Hitler lánya. A világot egymással küzdő titkos szövetségek irányítják. A Föld lapos, a mélyén pedig gyíkemberek ülnek, akik mérgező chemtrailekkel akarják rabszolgasorba taszítani az emberiséget – már ha sikerül megelőzniük az illuminátusokat… Két német újságíró elindul, hogy felfedezze az összeesküvés-elméletek világát. A kezdetben könnyednek és szórakoztatónak gondolt kirándulásból azonban „egy paranoiából, féligazságokból, lappangó haragból és irracionalitásból felépülő félvilágban” tett, hátborzongató utazás lesz. Christian Alt és Christian Schiffer könyve végigvezet az összeesküvés-elméletek kialakulásának történetén, bemutatja az emberi pszichére leselkedő csapdákat, összeesküvés-elméletek terjesztőivel és áldozataival ismertet meg, elemzi a média szerepét, tanácsokat ad összeesküvés-elméletek csapdájába esettek hozzátartozóinak, s megkísérli felvázolni a „nyúlüregből” kivezető utat is. Eredeti cím: Angela Merkel ist Hitlers Tochter ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő kultúrtörténet magyar nyelvű német szerző összeesküvés-elmélet pszichológia történelem > Magistra, Budapest, 2021 250 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156147257 · Fordította: Balla Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  9. Shunmyo Masuno-Az egyszerű élet művészete mobi 100 zen gyakorlat a szebb és nyugalmasabb hétköznapokért A világot nem könnyű megváltoztatni, és ha nem úgy működik, ahogy szeretnénk, jobb, ha önmagunkon változtatunk – tanítja Shunmyo Masuno. Százféle információ zúdul ránk, felőrli napjainkat a szüntelen sietség és a jövőtől való szorongás. Nem szívesen gondolunk arra, hogy az élet egyszer véget ér, félresöpörjük a múlandóság apró jeleit. Azonban a kis változásoknak is van hatásuk. Ha mindennap szánunk néhány percet arra, hogy ne gondoljunk semmire; ha evés közben nem figyelünk másra, csak az ételre; ha megszabadulunk a felesleges tárgyaktól, de az igazán fontosakat becsben tartjuk; ha elfogadjuk a valóságot olyannak, amilyen – korábban nem tapasztalt nyugalomban és békességben lehet részünk. Shunmyo Masuno egy zen buddhista templom főpapja, és díjnyertes zen kerttervező. Könyve elméletek helyett praktikus, egyszerű gyakorlatokat ajánl: tanácsaival apró lépésekben, finoman hangolja át a gondolkodásunkat. „Ezt a könyvet legszívesebben állandóan a kezem ügyében tartanám.” – Cait Flanders „Igazi kincs. Segít abban, hogy rácsodálkozzunk az élet hétköznapi, profán pillanataira és felfedezzük bennük a gazdagságot, az örömöt és a nyugalmat.” – Allan Lokos „Ezek az apróságok segítenek visszacsempészni a meghitt, gyengéd kényeztetést a mindennapokba.” – James Wallman Shunmyo Masuno: The Art of Simple Living Eredeti mű Shunmyo Masuno: The Art of Simple Living buddhizmus egészség életmód japán szerző magyar nyelvű meditáció mindfulness önsegítő zen buddhizmus > XXI. Század, Budapest, 2021 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  10. Nicci French-A kételynél is erősebb Krimi, pdf Ellie Falkner világa megsemmisül. Greg, a férje autóbalesetben hal meg – méghozzá nem egyedül. Az anyósülésen megtalálják Milena Livingstone testét, a nőét, akiről Ellie még csak nem is hallott soha. Ellie azonban a környezetében élők suttogásai és gyanakvásai ellenére is vonakodik elhinni a nyilvánvaló következtetést: a férje a jelek szerint megcsalta. Talán a bánat, a gyász okozza, de Ellie úgy érzi, muszáj megtudnia, ki volt az a nő – és be kell bizonyítania, hogy Gregnek a látszat ellenére nem volt házasságon kívüli kapcsolata. Hamarosan rádöbben, hogy férje és az ismeretlen nő halála nem véletlen baleset volt. Vajon Ellie csak azért kapaszkodik annyira a gyilkosság vádjába, hogy segítségével elkerülje a fájó igazságot a házasságáról? Vagy még baljóslatúbb felismerés vár rá? Milyen titkok fekszenek mélyen elrejtve közös életükben és közös múltjukban. letöltés [Hidden Content] -
    4 points
  11. Meg Lowman-A nyolcadik kontinens Élet a lombkoronában „A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas lombkoronák eddig ismeretlen, lenyűgöző világát mutatja be.” Jane Goodall a HVG-nek Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdők lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket. Az ausztráliai esőerdőket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfőbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelő közelségből tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem „jött le a fáról”. A világ legjelentősebb lombkorona-kutatójaként, akit „a lombkorona Einsteinjének” is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Az 1980-as évek előtt az erdészek – meglehetősen képzeletszegény módon – tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élőlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdők tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövből jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdőkről. Amikor először látogatott el az ausztrál esőerdőkbe, felnézett a szédítően magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: „Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!” Ez az álmélkodó botanikus én voltam. „Egy félénk kislány története, aki szeretett a szabadban játszani, majd később, tudósként, elénk tárta a lombkoronákban nyüzsgő csodálatos életet.” – Temple Grandin Meg Lowman: The Arbornaut Eredeti mű Meg Lowman: The Arbornaut Eredeti megjelenés éve: 2021 Tartalomjegyzék Afrika állattan Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző anyaság Ausztrália Ázsia biológia élővilág erdő fák ismeretközlő irodalom ismeretterjesztő kutatás kutatásmódszertan madarak magyar nyelvű női főszereplő nőtörténet növényrendszertan növénytan ökológia oktatás önéletrajz természet természetjárás természettudomány természetvédelem tudományos válás > Park, Budapest, 2023 488 oldal · ISBN: 9789633559666 · Fordította: Molnár Csaba letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  12. Bokor Judit - Finn konyha „A szerző öt évig élt Finnországban. Könyve arról szól, hogy milyennek ismerte meg egy magyar háziasszony a finn konyha fogásait, a hétköznapok és az ünnepek ízeit, az étkezési szokásokat. A receptgyűjtemény olvasója e könyvben érdekes, a magyar ízlésnek olykor szokatlan – de kipróbálásra érdemes – ételeket talál. A fényképmelléklet eredeti finnországi felvételein a magas színvonalú finn terítési – tálalási kultúra látható.” pdf 15mb 1987 [Hidden Content]
    4 points
  13. Rudán Joe – Vasvitéz 2024 01 - Enyém az egész világ.mp3 02 - Térj vissza, vándor!.mp3 03 - Turné.mp3 04 - Vasvitéz.mp3 05 - Három nő.mp3 06 - Leszek szél.mp3 07 - Én, a gép.mp3 08 - Az élet szép.mp3 09 - Lesz-e rá idő_.mp3 10 - Utolsó megálló.mp3 11 - Megyünk tovább.mp3 12 - Támaszd fel a szívemet!.mp3 13 - Holnap.mp3 14 - Milyen voltál_.mp3 15 - Farkas.mp3 16 - Az utolsó szó jogán.mp3 17 - Heavy medál.mp3 18 - Heló emberek!.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    3 points
  14. Christine Leunens könyvek Christine Leunens-Amber nyomában Az új-zélandi Aucklandben játszódó szerelmi történet főhőse, Ethan Grieg filmrendezést tanul. Beleszeret közeli barátjába, Amber Deering környezetvédelmi aktivistába, aki a szüleivel és a testvérével egy ideálisnak tűnő lovasfarmon él. Amber nagyon kedveli Ethant, de az ő választása a dúsgazdag özvegy Stuart Reedsre, a jóképű, művelt brit befektetőre esik, aki jóval idősebb nála. Stuart, a koreai háborút megjárt veterán mentálisan felkészült arra a hosszú és alattomos háborúra, amely fiatal ellenfelével Amber szívéért folyik. Egy nap azonban olyan titkok kerülnek napvilágra, amelyekből kiderül: semmi sem az, aminek látszik, és valamennyien olyan tettekre kényszerülnek, amilyenekre senki nem számított. Christine Leunens, akinek a magyarul is megjelent Cellába zárva című háborús regényéből készült az Oscar-díjas Jojo Nyuszi című film, ezúttal is hús-vér szereplők fordulatos és egyáltalán nem hétköznapi történetét meséli el a szerelem bonyolult természetéről meg a jó és a rossz árnyalatairól. amerikai szerző apaság betegség család drog férfi főszereplő függőség gyász háború halál hidegháború ló magyar nyelvű naplóregény regény romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Athenaeum Global Athenaeum > Athenaeum, Budapest, 2023 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635432646 · Fordította: Tábori Zoltán ---------------------------------------------- Christine Leunens-Cellába zárva Az eltitkolt béke rabja Abban a pillanatban elfogott az az érzés, hogy mindent el fogunk veszíteni. Igazából elég volt csak látni körülöttem a pusztítást, hogy tudjam. Most először tudatosult bennem, hogy el fogjuk veszíteni a háborút, és vele mindazt az etikát, az emberi tökéletesség fegyelmét, szépségét és érzését, amiért harcoltunk. Éreztem, hogy világ megváltozott, és nem jó irányba. Még én is. Ez volt a legnagyobb csalódás az egészben. Cserben hagytam Adolf Hitlert, akit tiszteltem. Nem mentem haza aznap este, egyszerűen nem bírtam rávenni magamat. Csak kóboroltam céltalanul a városban, a szórványos bombázás úgy hangzott, mintha távoli tűzijáték volna, és nosztalgikus érzéseket ébresztett bennem. Johannes vakbuzgó fiatal náci, a Hitlerjugend ifjú tagja. A háborúban súlyosan megsebesül és elveszíti a fél karját, de számára még ennél is elrettentőbb történik: kiderül, a házuk padlásán a szülei egy zsidó lányt bújtatnak. Azt pedig egyenesen tragédiának éli meg, hogy képtelen ártani Elsának – mert beleszeretett. A fiú mindent megtesz, hogy elnyerje a lány szerelmét, ám Elsa szíve másért dobog. Johannes tudja, hogy szerelme csak addig marad meg neki, amíg tart a háború… És ekkor kitör a béke. Johannes hírt hoz Elsának: a németek győztek, és neki továbbra sem szabad kimennie az utcára, mert vadásznak a zsidókra. Vajon egymásra talál-e fogoly és rabtartó? Sikerül-e a lánynak megmenekülnie? Johannes és Elsa bizarr története az elhazudott békéről, amelyben soha nem tudhatjuk, hogy a rács melyik oldalán is vagyunk éppen. A regényből a világhírű rendező, Taika Waititi készített filmet Jojo Rabbit címmel, főszerepben Scarlett Johansson, Sam Rockwell látható; Adolf Hitlert a rendező játssza. A filmet 2019. november végén mutatják be az Egyesült Államokban. Christine Leunens: Caging Skies Eredeti mű Christine Leunens: Caging Skies 2. világháború 20. század amerikai szerző énelbeszélő Európa filmadaptáció háború magyar nyelvű nácizmus regény történelmi regény > Athenaeum, Budapest, 2019 328 oldal · ISBN: 9789632938332 · Fordította: Tábori Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  15. Maczó Balázs - Séták a Szent István park körül Maczó Balázs - Terézvárosi barangolás Maczó Balázs - A rejtelmes Népszinház utca Miért tart a kezében két lány textiltekercset az egyik újlipótvárosi ház homlokzatán? Melyik egykori moziban függesztettek a plafonra gömbakváriumokat aranyhalakkal? Tudta-e, hogy nemcsak New Yorkban, de ebben a kerületben is létezik egy vasalóháznak nevezett épület? És miért nem mondható el Újlipótváros egyetlen épületéről sem, hogy Bauhaus stílusú? Modernizmus, art deco és Bauhaus – illetve nem Bauhaus: Maczó Balázs, a kiváló várostörténész és „hivatásos sétáló”, a Miénk a Ház! városi sétákat szervező munkacsoport vezetője ezúttal az olvasókat hívja egy laza kimozdulásra, hogy – Bujnovszky Tamás nagyszerű fotográfiái segítségével – megismertessen bennünket a nevezetes városrész legérdekesebb házaival és azok még érdekesebb történeteivel. Sétára fel! Szabadon kanyargó formák, virágok és indák, fiatalos lendület, üdeség és nyitottság… – a szecesszió, a múlt századelő modern stílusa a főváros építészetében is megjelent. Budapest talán legértékesebb szecessziós bérházait és villáit Terézvárosban találjuk. Itt épült fel a főváros legkorábbi szecessziós bérháza, és a gyönyörűen felújított Lederer-palota is, amely híven idézi meg a századforduló izgalmas korszakát. A 20. század eleji Budapest egyik mágnása, Schiffer Miksa is egy szecessziós villában élt. A Sétakönyvek sorozat második része nemcsak építészeti leírást ad Budapest legszebb századfordulós épületeiről, de azt is megtudhatjuk, hogy kiknek köszönhetjük mindezt. Az építészek bemutatása mellett az építtető családok izgalmas történetei is napvilágra kerülnek. Sétára fel! A budapesti VIII. kerület egy-egy utcaképe talán nem tartozik a bédekkerek kedvenc hangulati fotói közé, a Sétakönyvek sorozatunk legújabb részéből azonban kiderül: a helyiek által sokszor csak Népszinyónak becézett utca meglepő építészeti és történelmi értékekkel bír, amelyekre Maczó Balázs várostörténész hívja fel a figyelmet. A sorozat újlipótvárosi, terézvárosi, városligeti, Margit-szigeti sétái után újra különleges városnézésre invitáljuk az olvasót-nézőt. Nézze, figyelje a homlokzatokat, a díszítéseket, az egykor előkelőnek és modernnek számító Népszínház utca sarokházait, s merengjen el Budapest e városrészének egykori és mai csodáin. Mert ahogy a szerző is írja: „az 1910-es évek Budapestjének legmodernebb utcájában vagyunk, ahol nemcsak lakni volt sikk, de idejárni vásárolni vagy igénybe venni valamilyen szolgáltatást is. A házak homlokzatai szinte vetekednek egymással: melyik a legbátrabb, legnagyobb, legkreatívabb, egyszóval: melyik a legmodernebb. Az itteni bérháztulajdonosok városszerte azzal reprezentáltak, hogy ki tudja megfizetni a legnevesebb tervezőt, akitől rendre ötletes, újszerű építészeti megoldásokat vártak el.” Sétára fel! pdf 14mb 2023 [Hidden Content]
    3 points
  16. Donato Carrisi – Marcus sorozat *** Donato Carrisi: A lelkek ítélőszéke (Marcus sorozat 1.) Eredeti cím: Il tribunale delle anime Eredeti kiadó: Tascabili degli Editori Associati, Milano Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A lelkek ítélőszéke Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Fogarasi Márta Az eső gyászosan zuhog Rómára. A Piazza Navona egyik régi kávéházában két férfi hajol az asztal fölé. Egy aktát tanulmányoznak, amely egy nyomtalanul eltűnt lány esetéről ad számot. Senki sem tudja, hogy önszántából hagyta-e ott a lakását, vagy valaki elrabolta. Az idő vészesen fogy, Clemente és Marcus, a „bűn profilozói” pedig nehéz feladat előtt állnak, és minden reményüket Marcus sajátos képességébe vetik: abba, hogy észreveszi az esetben megbúvó anomáliákat, ezáltal leplezve le a háttérben munkáló gonoszt. Sandra réges-rég megtanulta, hogy az ördög a részletekben lakozik. A milánói rendőrség kriminalisztikai fényképészeként ezúttal azonban nem egy bűntény, hanem a saját tragédiája ügyében lesz kénytelen nyomozni. Egy telefonhívás nyomán kételyei támadnak: vajon a férje valóban egy balesetben veszítette el az életét? És mit keresett egyáltalán Rómában? Amikor Marcus és Sandra útjai keresztezik egymást, szörnyű felfedezések, nem várt titkok és egy ördögien szövevényes, kegyetlen világ kellős közepén találják magukat, ahol az igazságra szomjazók két lehetőség között választhatnak: vagy megbocsátanak, vagy bosszút állnak az őket ért sérelmekért. Donato Carrisi (Démoni suttogás) új sorozatának első részében megvan minden, ami a világhírű szerző védjegyévé vált: a remekül felépített cselekmény, az alaposan kidolgozott karakterek, a fantasztikus útvesztő, amelyet a csavaros fordulatokból, a hazugságokból, az elhallgatásokból, a titkokból és a hátborzongató történésekből alkot meg, nemegyszer az orránál fogva vezetve olvasót, mindez Róma festői háttere előtt. Egy újabb klasszikus született. Donato Carrisi: A sötétség vadásza (Marcus sorozat 2.) Eredeti cím: Il cacciatore del buio Eredeti kiadó: Tascabili degli Editori Associati, Milano Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A sötétség vadásza Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Fogarasi Márta Rómát egy kegyetlen gyilkos tartja rettegésben. A szörnyű megszállott nem ismer kegyelmet, és nem hagy hátra semmilyen nyomot, amikor végez fiatal áldozataival. Az egyik helyszínre riasztják Sandrát, a bűnügyi fotóst, aki igazán kiváló abban, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. A felvételek készítésekor azonban megdöbbentő felfedezést tesz. Marcusnak nincs semmije – sem identitása, sem emlékezete –, de hajtja a benne munkáló harag és a titkos tehetsége. Az a feladata, hogy az eltérésekre figyelve leleplezze a gyilkosságok hátterében munkáló gonoszt. Ám úgy tűnik, a legújabb eset, a „római rém” ügye alaposan próbára teszi őt. A lelkek ítélőszékében megismert Marcus és Sandra útjai a hátborzongató gyilkosságsorozat kapcsán ismét keresztezik egymást. És amikor már azt hinnék, hogy egészen közel kerültek a megoldáshoz, egy mindennél valószerűtlenebb forgatókönyv szereplőivé válnak, és minden megkérdőjeleződik, amiben korábban hittek. Donato Carrisi: Az árnyak mestere (Marcus sorozat 3.) Eredeti cím: Il maestro delle ombre Eredeti kiadó: Tascabili degli Editori Associati, Milano Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Az árnyak mestere Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Fogarasi Márta Öt évszázad után az árnyak visszatérnek, hogy uralmuk alá hajtsák Rómát… Róma, 1521: X. Leó pápa rendelkezik arról, hogy Róma városát soha nem szabad teljes sötétségben hagyni. A pápa utasítást ad, miszerint az utak, a templomok és az épületek mindig legyenek kivilágítva éjszaka. Róma, 2015. február: Napokig tartó, rendkívüli esőzés sújtja a fővárost. Amikor az egyik villamoserőművet villámcsapás éri, a hatóságok az üzemzavar elhárításának idejére huszonnégy órás áramszünetet rendelnek el. Róma utcáit egy groteszk karnevál forgataga lepi el, a kezdeti önfeledtséget azonban egyhamar pánik váltja fel – a városban egy ismeretlen kór terjed megállíthatatlanul. Egy gyilkos elszabadult, és egyedül Marcus találhatja meg, aki azzal a különleges képességgel bír, hogy olyan nyomokat, rendellenességeket vesz észre a bűncselekmények helyszínén, amelyeket más nem lát meg. A legnagyobb rendellenesség azonban több szempontból is nyugtalanítja. Nemcsak a tettest kell ugyanis megtalálnia, hanem a választ is arra a kérdésre, hogyan kerültek a személyes dolgai az áldozatok mellé… A lelkek ítélőszéke és A sötétség vadásza után Marcus és segítője, a nyomfotós Sandra Vega ismét összefognak, hogy örökre visszaűzzék az árnyakat oda, ahová tartoznak: a sötétségbe. *** Formátum: pdf Méret: 4,68 MB [Hidden Content]
    3 points
  17. Donato Carrisi: A gonosz természete (Mila Vasquez sorozat 2.) Eredeti cím: L'ipotesi del male Eredeti kiadó: Longanesi, Milano Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: General Press, Budapest Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Simonné Kajsza Krisztina Mila Vasqueznél kevesen tudják jobban, mit is jelent eltűnni. A Szövetségi Rendőrség eltűnt személyekkel foglalkozó osztályán ugyanis nap mint nap farkasszemet néz ama több száz emberrel, akiknek nyomuk veszett. Valahányszor belép az irodába, az ő tekintetük mered rá a falakat borító fényképrengetegről. Azoknak a tekintete, akiket elnyelt a sötétség. Akik mindent hátrahagytak. És akik most visszatérnek… Sok-sok év után, kíméletlenül és pusztítón, megannyi áldozatot követelve. Noha hasonlítanak egykori önmagukra, a lelkük már valaki másé. De ki állhat a rejtélyes eltűnésük mögött? Hol voltak ez idáig? És vajon miért jönnek vissza? Mila számára hamar világossá válik: ahhoz, hogy megállítsa az „árnyak seregét", a sötétségnek alakot kell öltenie, és rá hárul a feladat, hogy magyarázatot találjon a gonosz természetére. És arra, hogy mindezt igazolni is tudja, egyetlen megoldás kínálkozik: önmagát is át kell adnia a sötétségnek. Formátum: pdf Méret: 7,66 MB [Hidden Content]
    3 points
  18. Stina Jackson – Összezárva Eredeti cím: Ödesmark Eredeti kiadó: Månpocket, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Összezárva Magyar kiadó: Animus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Dobosi Beáta „Szörnyek nincsenek, csak emberek.” Egy távoli, magába zárt svéd falu. Hó, végtelenbe vesző utak, sötétségbe dermedt erdők, feneketlen kút – ez Ödesmark. A település lakói közt nem egy bizarr, torz figura akad, ám egyvalami közös mindannyiukban: a gyűlölet Vidar iránt, aki mások szerencsétlenségét kihasználva tetemes vagyont halmozott fel, amelyet a pletykák szerint a házában rejteget. Az öreg a lányával, Livvel, és az unokájával él egy fedél alatt, akiket rövid pórázon tart, és megnyomorítja az életüket. A férfi árgus szemmel figyeli a szomszédok minden lépését, és nem bízik a világon senkiben. Jóllehet Vidar szívós vénember, felette is eljárt az idő, így aztán a könnyű préda lehetősége sokak fantáziáját megmozgatja. És vannak, akik az erőszaktól sem riadnak vissza… Amikor Vidart meggyilkolják, szinte lehetetlen kideríteni, ki tette, mivel a faluban szinte mindenki hajlandó lett volna rá. Ám az erdő elleplezi a zajokat, a hó elnyomja a sikolyokat, a kút elfedi a titkot, a házak elrejtik a bűnösöket, a falu pedig hallgat. Az Ezüstút című debütáló regényével egy csapásra híressé vált Stina Jackson új lélektani krimijében ismét Svédország legészakibb tájaira kalauzolja el az olvasót, miközben a mérgező emberi kapcsolatokat és a kitörés lehetőségét vagy lehetetlenségét boncolgatja. Formátum: pdf Méret: 1,76 MB [Hidden Content]
    3 points
  19. Atlantis Drive – Atlantis Drive 2024 01 – Way Back When 02 – Medusa Smile 03 – Living For The Moment 04 – Brand New Start 05 – United 06 – Curtain Falls 07 – Faith 08 – Time 09 – Farewell To A Friend 10 – Heroes MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  20. John Lee Hooker – Burning Hell Remastered 2024 01 – Burnin’ Hell 02 – Graveyard Blues 03 – Baby, Please Don’t Go 04 – Jackson, Tennessee 05 – You Live Your Life and I’ll Live Mine 06 – Smokestack Lightnin’ 07 – How Can You Do It 08 – I Don’t Want No Woman If Her Hair Ain’t No Longer Than Mine (Short Haired Woman) 09 – I Rolled and Turned and Cried the Whole Night Long 10 – Blues for My Baby 11 – Key to the Highway 12 – Natchez Fire (Burnin’) MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  21. Donato Carrisi: Démoni suttogás (Mila Vasquez sorozat 1.) Öt eltűnt kislány… Öt kis gödör a tisztáson… Rettenetes bűnténysorozat sokkolja az országot. Egy embernek aligha nevezhető szörnyeteg kislányokat rabol el és csonkít meg. Goran Gavila kriminológusnak és az általa irányított különleges egység tagjainak olyan pokoli régiókba kell leereszkedniük a nyomozás során, ahonnan alig-alig van visszatérés. A tettes mindvégig ördögien megtervezett, lidérces játékot űz velük, minden egyes feltárt gonosztette valamilyen üzenet, amely arra kényszeríti a csapat tagjait, hogy nézzenek szembe azzal a sötétséggel, amelyet valamennyien magukban hordoznak. Versenyfutás az idővel és harc a mindannyiunk lelkében ott lakozó démonnal: ez az, ami letehetetlenné teszi Donato Carrisi igaz történet alapján írt első regényét. A felkavaró és végtelenül izgalmas thriller a jóság és a gonoszság között húzódó keskeny határmezsgyét vizsgálja, amíg fel nem fedi az utolsó, könyörtelen titkot. „Mire az olvasó rájön, hogy egy agyafúrt pszichopatával van dolga, aki legalább annyira kegyetlen, mint Hannibal Lecter, addigra már megjárta a poklok poklát. Carrisi hihetetlen feszültséget kelt – épp csak egy levegővételnyi időt hagy olvasójának, hogy azután egy még mélyebb szakadékba taszítsa.” (La Repubblica) „Brilliáns és nagyon hátborzongató… remek könyv.” (Ken Follett) Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2013. áprilisi számában megjelent cikk: A szuggesztió erejéről A Könyvjelző magazin 2013. július-augusztusi számában megjelent cikk: „Aki kezébe veszi a regényemet, készüljön föl rá, hogy bepiszkolódhat” epub [Hidden Content]
    2 points
  22. Alex Schulman – Az állomás Eredeti cím: Överlevarna Eredeti kiadó: Månpocket, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Az állomás Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Papolczy Péter Nyárutó van. Vonat száguld egy svéd kisváros felé. A kocsikban egy válságban lévő házaspár, egy elvált apa a kislányával, valamint egy nő utazik, aki elhunyt anyja titkait kutatja. Mindannyian Malma állomás felé tartanak, de maguk sem tudják még, mi várja őket ott, sem azt, hogy ez milyen hatással lesz a további életükre. A neves svéd szerző, Alex Schulman (A túlélők) a rá jellemző pontos, precíz stílusban olyan történetet alakít, akár egy időn átszáguldó vonat: minden fejezet külön kocsi, ami kapcsolódik a következőhöz. Az állomás érzékeny és mégis erőteljes regény családi titkokról és igazságtalanságokról, amelyek generációkon keresztül öröklődnek – mindemellett pedig izgalmas hajsza az agyonhallgatott családi múlt rejtélyeinek feltárásáért. Alex Schulman (1976) svéd író, újságíró, blogger és rádiós, magasan jegyzett és az egyik legnépszerűbb szerző Svédországban; a nemzetközi ismertséget a magyarul is megjelent A túlélők című regénye hozta meg számára. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,50 MB [Hidden Content]
    2 points
  23. Alex Schulman – A túlélők Eredeti cím: Överlevarna Eredeti kiadó: Månpocket, Stockholm Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A túlélők Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Papolczy Péter Három fivér visszatér gyermekkora helyszínére, egy erdővel határolt kies, tóparti tanyára. A látogatás nem kellemes, de szükséges, hiszen anyjuk utolsó kívánsága, hogy hamvait a tónál szórják szét. A tanyán, ahol sok évvel azelőtt egy mindent felforgató baleset történt. A testvérek nehezen tudnak mit kezdeni egymással. A harc, amelyet apjuk figyelméért és anyjuk szeretetéért folytattak, a szülők halálával ugyan véget ért, de helyébe új küzdelem lép. Az örök megfigyelő, Benjamin egyre jobban eltávolodik a valóságtól, Nils kivonja magát a család mindennapjaiból, Pierre pedig képtelen féken tartani az indulatait. A tóparti látogatás egyben időutazás is a fivérek számára: kimondatlan sérelmek kapnak végre hangot, a baleset színhelyén pedig feltárul az igazság… Mi történt azon a nyári napon, amikor minden a darabjaira hullott? A túlélők szuggesztív erejű regény a család életünket meghatározó szerepéről, a testvérkapcsolatok romboló és építő energiáiról, és a traumafeldolgozás nehézségéről. A 2020-as év kiemelkedő svéd irodalmi sikerkönyvének nemzetközi jogai több, mint 20 országban keltek el. Alex Schulman (1976) svéd író, újságíró, blogger és rádiós. 2012 óta az egyik házigazdája Svédország legnépszerűbb podcastjének, a hétről hétre több százezer hallgatót vonzó Alex&Siggének. Négy könyve jelent meg Svédországban,a nemzetközi ismertséget az ötödik, A túlélők című regénye hozta meg számára. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,50 MB [Hidden Content]
    2 points
  24. Rawside – Menschenfresser 2024 01 – Chaos 02 – Der Blitz 03 – Menschenfresser 04 – Gammaburst 05 – Klipp Klapp 06 – Verboten In Deutschland 07 – Take The Crown 08 – When The Ship Goes Down 09 – Zu Grabe Getragen 10 – Dreh Dich Mal Um 11 – Sinner 12 – Surprise, Surprise 13 – Medioten 14 – Auf der Flucht MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  25. Richard Shirreff: 2017 – Háború Oroszországgal Putyin ökle alatt Eredeti cím: 2017 War With Russia Eredeti kiadó: Coronet Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: 2017 – Háború Oroszországgal Magyar kiadó: Athenaeum, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Szieberth Ádám A 2008-as orosz-grúz háború olyan volt, mint az 1930-as években a Rajna-vidék megszállása, de ahogy akkor, most sem foglalkoztunk a baljós előjelekkel. Aztán 2014-ben Putyin elfoglalta a Krím félszigetet, ahogy anno a Szudéta-vidéket Hitler, de mi ezen is hamar túltettük magunkat. Azóta Oroszország megtámadta Ukrajnát, és a Baltikum lehet a következő… Sir Richard Shirreff, a NATO nyugalmazott tábornoka több évtizedes katonai tapasztalat alapján teszi fel a kérdést, mi lesz, ha a világ vezető hatalmai továbbra sem veszik komolyan az orosz elnök arrogáns politikáját, ha továbbra is kényelmesen hátradőlve áltatják magukat, hogy majd az atomfegyvereik megvédik őket Putyin agressziójával szemben. Vajon a NATO továbbra is a háttérben marad? Vajon szigorúbban lépnek majd fel Európa politikai erői, és ami a legfontosabb, vajon elődjénél határozottabb álláspontot képvisel majd az Egyesült Államok új elnöke? Így vagy úgy, de 2017 lehet a fordulat éve… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,07 MB [Hidden Content]
    1 point
  26. Aderemi Kabaka – Roots Funkadelia 2024 01 – Afro Beat 02 – Togetherness 03 – Festival 04 – Ikaope 05 – Funky Lagos MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  27. Toronzo Cannon – Shut Up And Play! 2024 01 – Can’t Fix the World 02 – I Hate Love 03 – Him 04 – Had to Go Through It to Get to It 05 – Something to Do Man 06 – Message to My Daughter 07 – Unlovable 08 – Guilty 09 – Got Me By the Short Hairs 10 – My Woman Loves Me Too Much 11 – If I’m Always Wrong 12 – Shut Up and Play MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  28. David Bowie – 50th Birthday Broadcast 2024 01 – Interview 02 – The Man Who Sold The World 03 – The Supermen 04 – Interview 05 – Andy Warhol 06 – Repetition 07 – Interview 08 – Lady Stardust 09 – White LightWhite Heat 10 – Interview 11 – Shopping For Girls 12 – Interview 13 – Quicksand 14 – Aladdin Sane 15 – Interview MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  29. Jd Pinkus – Grow A Pear 2024 01 – Heaven As Fuck 02 – Rejoice Unto Yourself 03 – 1111 04 – 16 Hands High 05 – Charmer 06 – Mohair Glasses 07 – If I Could Read My Mind 08 – Ooglin 09 – Lemme Try Again 10 – I Would Like to Pet It 11 – BB’s Cowboy Spice 12 – Baby Back MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  30. Passuth László-Víz tükrére krónikát írni 86% 14 csillagozás Az író vallomása: „Ebben a könyvben három évtized históriáját próbáltam felkutatni, mely 1540 és 1571 között pergett le, s melynek szereplői között van Szapolyai János, Izabella királyné, Martinuzzi és János Zsigmond. Jórészt kevéssé feldolgozott forrásaiban oly gyakran egymásnak ellentmondó korszak, sok szereplővel, de kevés valódi protagonistával. Bár aligha lehet ezt a periódust nagyszerűnek nevezni, sok-sok gyöngyszemet találtam benne. Mint máskor is, mindig is, kérem az olvasót, fogadja ezt a történetet is szeretettel.” Eredeti megjelenés éve: 1980 16. század Erdély király királyné klasszikus magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény uralkodó > Szépirodalmi, Budapest, 1980 538 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631515796 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  31. Tom Neale-Egyszemélyes sziget 1970 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ez a könyv annak a hat évnek története, amelyeket egyedül töltöttem el, két részletben a Csendes-óceán déli részén egy fél mérföld hosszú és háromszáz yard széles, lakatlan korallzátonyon a legközelebbi lakott szigettől kétszáz mérföldnyire. Első ízben 1952. október 7-én érkeztem oda, és 1954. június 24-ig maradtam ott egyedül (közben csupán két jacht látogatott meg), amikor drámai körülmények között életemet megmentve, súlyos betegen vittek el. 1960. április 23-ig nem térhettem vissza a korallszigetre; ez alkalommal 1963. december 27-ig tartózkodtam ott egyedül. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  32. Androméda - (Andromeda) 3. teljes évad 2000-2005 színes, szinkronizált, amerikai-kanadai, sci-fi sorozat, DVDRip.XviD(H264).Hun rendező: Jorge Montesi, Allan Eastman, Richard Flower, David Winning forgatókönyv: Gene Roddenberry, Robert Hewitt Wolfe, Ashley Miller, Zack Stentz producerek: Sherry Gorval, Keri Young, John Ledford ügyvezető producerek: Majel Barrett, Adam Haight, Josanne B. Lovick, Jay Firestone, Kevin Sorbo, Allan Eastman, Robert Engels zene: Matthew McCauley, Alex Lifeson operatőrök: Gordon Verheul, Jim Wallace vágók: Gordon Rempel, Nicole Ratcliffe, Eric Hill, Lara Mazur, Robb Watson, Dave Rees, James Ilecic, Ron Yoshida szereplő-válogatás: Bette Chadwick, Candice Elzinga, Stuart Aikins, Sean Cossey szereplők: Kevin Sorbo (Dylan Hunt kapitány) Kőszegi Ákos Lisa Ryder (Beka Valentine) Spilák Klára Keith Hamilton Cobb (Tyr Anasazi) Welker Gábor Laura Bertram (Trance Gemini) Orosz Helga Brent Stait (Rev Bem) Pálfai Péter Gordon Michael Woolvett (Seamus Harper) Csík Csaba Krisztián Lexa Doig (Andromeda Ascendant) Kiss Virág Az Androméda egy amerikai/kanadai science-fiction sorozat, amit a Star Trek alkotója, Gene Roddenberry álmodott meg, Robert Hewitt Wolfe dolgozott ki és Roddenberry özvegye, Majel Roddenberry forgattatott le. Főszereplője Dylan Huntot játszó Kevin Sorbo, aki egy csillagközösségi tiszt, a Felkelő Androméda csillaghajó kapitánya. A sorozatot eredetileg 2000. október 2.-án mutatták be és az utolsó rész 2005. május 13.-án került adásba. A sorozatot Vancouverben, Kanadában forgatta le a Tribune Entertainment és a Fireworks Entertainment. Androméda egyike a két TV sorozatnak, amit Roddenberry az 1960-as és 1970-es években alkotott. A Dylan Hunt nevet is többször felhasználta (például: Genesis II-ben vagy a Bolygónk, a Föld-ben). A másik sorozat címe, amit a szerző halála után készítettek a maga után hagyott iratai nyomán: A bolygó neve: Föld. Sötét idők járnak. A valaha létezett legfejlettebb civilizáció, a Csillagszövetség összeomlott. Ám egy kicsiny, de eltökélt csapat hozzáfog, hogy újjáépítse a roma dölt világot. Hosszú idő után ismét feléled a remény, egy elfeledett űrhajó, az ANDROMÉDA fedélzetén." Dylan Hunt kapitány űrhajójával, a fekete lyuk mélyéből újra felbukkant Andromédával és sebtében összeszedett embereivel nekivág az űrnek, hogy elkezdje a hosszú harcot az emberiség és a többi értelmes kultúra megmentéséért. Androméda s03e01 Ha rögzítik a kereket Méret: 331 MB Hossz: 00:41:09 Video: Xvid 640x352 25fps 988kbps [V: mpeg4 simple profile, yuv420p, 640x352, 988 kb/s] Audio: MP3 44100Hz stereo 128kbps [A: mp3, 44100 Hz, stereo, 128 kb/s] Androméda s03e12 A sötét visszaút Méret: 397 MB Hossz: 00:41:08 Video: MPEG4 Video (H264) 720x404 25fps [V: h264 high L4.1, yuv420p, 720x404 [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: Hungarian [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s)] 1. Ha rögzítik a kereket [Hidden Content] 2. Rimni cserepei [Hidden Content] 3. Az őrület menekültjei [Hidden Content] 4. Cui Bono [Hidden Content] 5. A távoli horizonton [Hidden Content] 6. Ívvadász, a csaták ördöge hhttps://data.hu/get/12707202/Andromeda_s03e06_Ivvadasz_a_csatak_ordoge.avi?pid=1976132609 7. A Lepra csókja [Hidden Content] 8. Akiért a harang szól [Hidden Content] 9. És a szíved messze száll [Hidden Content] 10. A legyőzhetetlen [Hidden Content] 11. Delenda Est [Hidden Content] 12. A sötét visszaút [Hidden Content] 13. Mindent kockára tenni [Hidden Content] 14. A jó ló [Hidden Content] 15. Mi történik egy esedékes tiszteletessel [Hidden Content] 16. A szigony hegyén [Hidden Content] 17. A Menny boltozata [Hidden Content] 18. Mély sötétség hangja [Hidden Content] 19. A fenség káprázata [Hidden Content] 20. Bálványok alkonya [Hidden Content] 21. Ítélet napja, harag napja [Hidden Content] 22. Egy Isten hozzád keltette árnyak [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  33. Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.H264 (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Hossz: 00:28:34 Video: MPEG4 Video (H264) 720x560 25fps [V: Hungarian [hun] (h264 high L4.1, yuv420p, 720x560) [default]] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: HunDub [hun] (ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s) [default]] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  34. Swinging Pornstars - The Whores Of Wall Street The Wall Street orgies always attract tons of sexy female whores and of course, the wealthy old men that seek their fresh pussies. Some are old, and some are fit, younger, and attractive, but these skanks are down to suck every dick in the room, because that's what they're for in, "Sex Orgy The Whores Of Wall Street." Category: Orgy, Group, Swingers, Gang Bang, Interracial, Anal, Stockings, Lesbian, Party, Reality Starring: Anissa Kate, Nikita Devine, Amirah Adara, Tiffany Doll, Krystal Niles, Chessie Kay, Kiki Minaj, Jenny, Antonia, Sainz, Alexys Crystal, Vanessa, Nathaly Cherie, Victoria Puppy, Jessie Hazz, Bora Brass, Valentina Ross, Leila Smith, Kate Gold, Mia Angel, Cayla Lions, Adel Sunshine, Karol Lilien Language: O-Ton Size: 3.86 GB Length: 03:01:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Anal Checkup 3 (2019) It's that time of the month! Time for us to line up cute little chippies for their anal check ups! We like to makes sure their asses are in top top shape for anal. We bend them over and test their assholes for tightness, gape ability and stamina. These bitches can fuck thats for sure and their asses are prime Grade A meat! Category: Teens, Anal, Toys, Facial, POV, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Small Tits Starring: Teens Language: O-Ton Size: 2.65 GB Length: 02:33:46 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Freiwild Fahrschülerin (2019) Freiwild Fahr Schülerin Fahrschülerin Larissa hat schon über 70 Fahrstunden hinter sich und noch immer stellt die Dumpfbacke eine echte Gefahr für den öffentlichen Verkehr dar. Viel lieber, als für die Prüfung zu lernen, lutscht das versaute Luder lieber Kolben und Schaltknüppel ihres Fahrlehrers und des überraschten Prüfers. Auch so kommt Frau an den begehrten Lappen. Die beiden Auto-Azubis Fiona und Fabian ficken sich bei jeder Gelegenheit das Hirn aus dem Schädel und werden doch prompt vom Fahrlehrer erwischt. Verkehrssünderin Bianca muss Punkte abbauen und punktet dabei erfolgreich beim gestrengen Prüfer mit Arsch- und Titten-Fick. Staplerfahrer Kowalski muss seinen Industrie-Schein erneuern und fickt zuvorkommend seine heiße Prüferin gnädig. Fahrlehrerin Fräulein Furchensumpf sieht sich mehr als Sexual-Thera_peutin und nimmt sich jeden Schüler persönlich zur überaus üppigen Brust. Category: GERMAN, MMV, Public, Interracial, Ebony, Stockings, MILF, Teens Starring: Anya Akulova, Big George, Egon Kowalski, Freddy Gong, Karenka, Kate Nox, Manu Magnum, Mr. Maxxs, Ronny Rosetti, Scarlet Rose, Sunny Star Language: GERMAN Size: 1.81 GB Length: 01:57:25 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. Roadside XXX 2 (2019) Car problems? Roadside brings you along for the ride with our mechanic who saves stranded girls from the side of the road when their cars break down! Car repairs can be expensive, but not when you are down to fuck! Janet is a thick and spicy latina who negotiates the cost of the repairs to zero by riding the mechanic's dick in his garage! Ride along with the mechanic to see him service vehicles and save pussies from being stranded with their car problems! Nicole Ray has a bangin' body and a big car wreck on her hands. But this hottie has a shopping addiction so a little fender bender won't get her down. She sucks and fucks to get her car fixed so she can get to the mall! Isabel Moon will do anything to get her car back so she can go out this weekend. When the shop closes and she arrives late to pick it up, the only option left is to get down on her knees and bless the mechanic's cock with her lips. Becky Bandini is a hot MILF that can't be caught late back home to her husband. Her truck breaks down and the only way to repay the mechanic for fixing it is with sexual favors! Category: Public, Outdoor, Reality, Cumshots, Big Cock, Big Boobs, Starring: Becky Bandini, Nicole Ray, Janet, Isabel Moon Language: English Size: 2.72 GB Length: 02:07:56 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. GGG - Daisy Lee Die Sperma Schluck Lizenz (2019) Daisy Lee, hübsch, blond, sex und spermageil, kann nie genug bekommen. Azura Alii, orangefarbende Haare, viele Tattoos, sehr quirlig und notgeil. Auch der größte Schwanz passt in ihren Arsch. Category: GERMAN, Gangbang, Bukkake, Anal, Red Head, Big Tits, Tattoo, Stockings, Blowjob, Facial, Group Starring: Daisy Lee, Azura Alii Language: GERMAN Size: 1.36 GB Length: 01:08:19 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Grannies Have an Itch for Boys (2019) Over two hours of grannies fucking young studs! They know how to make grannies cum like there's no tomorrow! Young Studs know how to scratch! Category: Amateur, European, Grannies, Mature, Stockings, Tit Fucking Starring: Amateurs Language: English Size: 6.15 GB Length: 02:14:21 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Ebony Amateurs 4 (2017) These chocolate tarts were hesitant to be filmed on camera but money is tight and so were their pussies. Once that camera was turned on and we put a big black dick in front of their faces, we got to see the freak in them unleashed! These Ebony Amateurs knew just what to do with their studs meat. Category: Ebony, Amateurs, Big Boobs, Black, Facial Cumshot, Latina, Tattoo, Piercing, Brunette Starring: Lala Camila, Zoey Reyes, Kylayah Sparks, Shyra Foxx Language: English Size: 2.10 GB Length: 01:42:38 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Its A Young Girls Thing 4 You can send them to school to learn but, they have a mind of their own and sometimes they meet other girls who are horny and those are the ones who will teach your daughter, how to please another woman. It's a teen girl's thing and if you don't believe me, watch this DVD and see all the lesbian action that involves tongues and sex toys for orgasms. Category: Teens, Lesbian, Oral, Toys, Masturbation, Lingerie, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Ada Costa, Adriana Wild, Alexandra, Amely Ramon, Anda, Ani, Jacline, Maya, Michelle, Roxanne Keys, Sandra Brown, Valentina Language: O-Ton Size: 1.99 GB Length: 01:49:47 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  42. Orgasmus 4 (2019) Vous vous souvenez de mon film "Mangez-moi"? Voici les coulisses du tournage! Que croyez vous que les acteurs faisaient... quand le patron n'était pas là? Un tournage en cachette réalisé par Claire, avec un casting de rêve: Liza Del Sierra, Coco Charnelle, Jasmine ARabia, Katia Dé Lys, Mademoiselle Lilith, Mike Angelo, Titof, Phil Hollyday et Mickael Cheritto! Category: FRENCH, Outdoor, Anal, Interracial, Threesome, Redhead, Blowjob Starring: Liza Del Sierra, Titof, Pauline Cooper, Michael Ceritto, Rico Simmons, Coco Charnelle, Mademoiselle Lilith, Mike Angelo, Phil Hollyday, Katia de Lys, Jasmine Arabia, John B. Root Language: FRENCH Size: 2.90 GB Length: 01:24:09 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Teen Anal Casting 6 (2019) Every week Cherry Vision holds a casting call for cute hotties that want to try their hand at making smut. Their hitch is that it's an anal casting call so these lovely ladies have to be willing to spread their ass cheeks wide and take a cock balls deep in their backdoor fuck tunnel. Their audition becomes their first ever porn movie and we post the results here for you! So check out Anal Casting 6 and let us know who's your favorite new anal slut! Category: Teens, Toys, Anal, Facial Cumshot, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Teens Language: O-Ton Size: 2.14 GB Length: 01:58:15 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Big Rack Attack 3 Big Rack Attack 3 brings a new crew of hotties to the screen that like hardcore sex especially when it ends with them getting a huge load of cum to their tits! They like to hold their boobs up and catch all the cum they can! Lucy Love, Candy Strong and Sylvia Diamond lead an all star cast as we bring 6 new scenes to your screen. Category: Anal, Big Boobs, European, Foreign, Gonzo, Tit Fucking Starring: Candy Strong, Mugur, Frank Gunn , Lucy Lovelle, Titus Steel , Stracy Stone, Matt Bird , Veronica Sanchez, Virginie, Sylvia Diamond Language: English Size: 3.59 GB Length: 03:02:09 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Nailin The Babysitter 6 Nailin The Babysitter 6 starts off with a cute blonde teen named Barbariska, who gives her man a blowjob, before he licks her soaking wet snatch from behind with his nose plugged into her asshole. Next, the horny brunette, Crystal will take a ride on her lover's pole and a student named Love, will start off by giving you an upskirt, before ending up with a facial cumshot. Category: Teens, Babysitter, Amateur, Anal, Facial Cumshot, Creampie, Brunette, Blonde, Internal Cumshot Starring: Barbariska, Crystal, Love Language: O-Ton Size: 1.79 GB Length: 01:38:06 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  46. Amateurs Bangin For Bucks 3 Amateurs Bangin For Bucks 3 starts with you watching a new girl named Tiswin, who will be getting her pussy licked, before giving her boyfriend a blowjob. Next, is another scene with Tiswin masturbating, before you'll find Bella Smith getting butt fucked, until she gets an ass to mouth facial cumshot. Finally, Jade Jillis will masturbate while Dawn enjoys some sixty nine action. Category: Amateurs, Anal, Teens, Facial, Cumshot, Brunette, Blonde Starring: Dawn, Jade Jillis, Katelyn, Tiswin, Jon Language: O-Ton Size: 1.88 GB Length: 01:48:34 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  47. Dmitry GlukhovskyMetró – A trilógia (Metró 2033 1-3.)Az egész világ romokban hever.Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. Az alagutakban sötétség honol és borzalom fészkel.Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget. De hogyan tudja majd eldönteni, hogy hőstettet követ-e el vagy óriási hibát?Glukhovsky története az atomháború utáni világot írja le, de valójában nagyon is a mostani világunkról szól: hidegháborúról, menekültválságról, új diktatúrákról…A Metró három része a világ számos országában bestseller lett, és népszerű számítógépes játékok is készültek belőle. Most először jelenik meg a trilógia – melyet a szerző 2019-ben kiegészített egy új fejezettel – egy kötetben. Pdf: [Hidden Content] Epub [Hidden Content] 2033Metró 2034Az út végeMetró 203521. század apokalipszis atomháború disztópia férfi főszereplő gyűjtemény horror kortárs magyar nyelvű metró Moszkva orosz szerző Oroszország posztapokaliptikus regény sci-fi sorozat
    1 point
  48. Patricia Highsmith: Két idegen a vonaton [Hidden Content]
    1 point
  49. added new links.....................
    1 point
  50. Anal Mother Fuckers 5 (2018) If Mother Knows Best, Let's Put Her Ass To The Test! These MILFs are seasoned professionals in the art of anal! When you want good, hard anal action, Anal Mother Fuckers 5 is where it's at! Category: MILF, Anal, Toys, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Hairy, Lingerie, Tattoo, Fishnet, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Britney Amber, Lylith Lavey, Sarah Vandella, Sky Haven Language: English Size: 1.81 GB Length: 01:40:18 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...