Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/29/2024 in Posts
-
David Laws-A Führer árvái München, 1940 ősze. Huszonhét éhező árva bujkál a Gestapo elől egy elhagyatott müncheni ipartelepen. Szüleiket koncentrációs táborba hurcolták, egyetlen reményük a túlélésre Claudia Kellner tanárnő, aki nap mint nap az életét kockáztatja az elveiért. London, ugyanakkor. A brutális német erőfölénnyel szembenéző brit hírszerzés kétségbeesett akcióra készül. A frissen diplomázott mérnökre, Peter Cheshamre vár a feladat, hogy megszerezze a félelmetes náci hadigépezetet még halálosabbá tevő forradalmian új vasúti hajtómű titkát. Miután a fiatal titkosügynök túlél minden viszontagságot az Alpok zord gleccserein, majd München éjszakai utcáin, olyan erkölcsi dilemmával kell szembenéznie, amelyhez képest eltörpülnek addigi megpróbáltatásai. Segítsen megmenteni Kellner tanárnő védenceit a biztos haláltól, vagy áldozza fel lelkiismeretét a haza és a szabad világ oltárán? David Laws megtörtént eseményeken alapuló regénye akcióval és érzelemmel teli történet a második világháború legsötétebb időszakából, amikor csak a legbátrabbak tartották életben a reményt. David Laws: The Fuhrer's Orphans Eredeti mű David Laws: The Fuhrer's Orphans Eredeti megjelenés éve: 2020 1940-es évek 2. világháború 20. század árva háború igaz történet alapján iskola katonaság London magyar nyelvű München nácizmus Németország regény tanár történelmi regény vasút > Alexandra, Pécs, 2022 382 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635823437 · Fordította: Komjáthy Barna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -9 points
-
7 points
-
Naveed Jamali · Ellis Henican-Hogyan lettem orosz kém A HIDEGHÁBORÚ NEM ÉRT VÉGET, CSAK ÉPP ÁTMENT CSÚCSTECHNOLÓGIÁBA! Naveed Jamali három éven keresztül kémkedett az oroszoknak Amerikáról. Titkos adatbázisokhoz szerzett hozzáférést, és a dokumentumokat pendrive-on továbbította az nekik. Zajos bárokban, eldugott éttermekben és kihalt parkokban árulta el a hazáját vastag pénzkötegekért cserébe. A valóság azonban mindig árnyaltabb, mint ahogy elsőre látásra tűnik: Naveed Jamali nem áruló volt, hanem egy átlagos, amerikai állampolgárból lett kettős ügynök. Az FBI-jal szoros együttműködésben leplezte le az oroszok kémkedési kísérletét. A könyv ennek a három évnek az igaz története. A regényt eddig több mint tíz országban adták el, és a filmes jogait a 20th Century Fox vásárolta meg. Naveed Jamali – Ellis Henican: How to Catch a Russian Spy Eredeti mű Naveed Jamali – Ellis Henican: How to Catch a Russian Spy Eredeti megjelenés éve: 2015 21. század akció Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző dokumentumregény FBI fejlődésregény haditengerészet hírszerzés igaz történet alapján kémtörténet magyar nyelvű Oroszország regény > Athenaeum, Budapest, 2015 326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632934938 · Fordította: Vajda Violetta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------6 points
-
Gács Judit - Rodolfo így csinálja! Születésének 90. évfordulóján egyik legsikeresebb és legolvasmányosabb kötetének hasonmás kiadásával emlékezünk rá, amely jó szórakozást és sok érdekes bűvészmutatványt ígér minden régi és új olvasónak, azoknak is, akik ismerték és szerették, de azoknak is, akiknek a RODOLFO név már csak fogalom… pdf 18mb 1973 [Hidden Content]5 points
-
Tahereh Mafi: Illaberek (Illaberek sorozat 1.) Eredeti cím: Furthermore Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Illaberek Magyar kiadó: Ciceró, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Heinisch Mónika A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon. Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember. A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,66 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne érints (Ne érints sorozat 1.) Eredeti cím: Shatter Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Ne érints Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2013, 2015, 2022, 2023 Fordította: Bozai Ágota ~~Meg vagyok átkozva.~~ Tehetségem van. ~~Szörnyeteg vagyok…~~ Emberfeletti vagyok. ~~Érintésem halálos.~~ Érintésem erő. ~~A fegyverük vagyok.~~ Nem hagyom magam. Nem érinthetsz meg, súgom. Hazudok, de ezt nem mondom meg neki. Ő megérinthet, de ezt sosem fogom megmondani neki. Kérlek, érints meg, ezt akarom mondani neki. Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek. Furcsa dolgok. Rossz dolgok. Halálos dolgok. Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette. Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal. Formátum: pdf Méret: 2,44 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne felejts (Ne érints sorozat 6.) Eredeti cím: Imagine Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Ne felejts Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Frei-Kovács Judit Juliette Ferrars. Ella Sommers. Vajon melyik az igazi, és melyik a hamis? Most, hogy Ella tudja, kicsoda Juliette és mire rendeltetett, a dolgok még jobban összekuszálódtak. Miközben azért küzd, hogy megértse múltját, és egy olyan jövő felé tekint, amely bizonytalanabb, mint valaha, elmosódnak a jó és a rossz – Ella és Juliette – közötti határok. És mikor a jól ismert ellenségek újra fenyegetni kezdik, nem biztos, hogy képes a saját kezébe venni a sorsát. Közeleg a Regenerációval való végső leszámolás napja. De mikor bekövetkezik, amire mindvégig várt, lehet, hogy nem dönthet arról, kinek az oldalán harcol. A New York Times és az USA Today bestseller Ne érints sorozatának monumentális befejező kötete. (A teljes sorozat a kiegészítő kötetekkel együtt a „Tahereh Mafi - Shatter Me Series” témában található.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,54 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne engedj (Ne érints sorozat 5.) Eredeti cím: Defy Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Ne engedj Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Frei-Kovács Judit Juliette rövid hivatali ideje Észak-Amerika főparancsnokaként katasztrófába torkollott. Ráadásul támogatás és útmutatás helyett Warner összetörte a szívét, amikor kiderült, hogy sötét titkokat rejtegetett előle a származásával kapcsolatban. A drámai eseményekkel zárult szimpózium után Juliette-nek szembe kell néznie családjával, megrázó eredettörténetével és a Regeneráció valódi törekvéseivel, miközben gyermekkorának olyan emlékei is felszínre törnek, melyek örökre megváltoztatják kapcsolatát azokkal, akiket igazán szeret. Vajon elég erős ahhoz, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is felülkerekedjen a körülötte egyre csak sűrűsödő sötétségen? A New York Times, az USA Today és a Publishers Weekly bestseller Ne érints sorozatának ötödik kötete felkavarja az eseményeket, és mindent megváltoztat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,14 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne hazudj (Ne érints sorozat 4.) Eredeti cím: Restore Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Ne hazudj Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2018, 2023 Fordította: Frei-Kovács Judit Juliette Ferrars azt hitte, győzött. Átvette az irányítást a 45-ös szektor fölött, kinevezték Észak-Amerika új főparancsnokának, és maga mellett tudhatja Warnert is. De amikor bekövetkezik a tragédia, szembesülnie kell a sötétséggel, amely egyszerre gyülekezik körülötte és a saját lelkében. Kivé válik a viszontagságok során? Képes lesz élni a hatalommal, amely a rendelkezésére áll, és a jó szolgálatába állítani? A lány, aki képes a puszta érintésével ölni, most a kezében tartja a világ sorsát. Juliette és Warner története egy felvillanyozó új részben folytatódik Tahereh Mafi New York Times bestseller Ne érints-sorozatának negyedik részében. Formátum: pdf Méret: 1,10 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne félts (Ne érints sorozat 3.) Eredeti cím: Ignite Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Ne félts Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2015, 2022, 2023 Fordította: Bozai Ágota Egy napon majd… Egy napon majd szabad lehetek Már semmi sem lesz olyan, mint volt. Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna. Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet. Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt. „Függőséget okoz, nagyon izgalmas, árad belőle a szerelem. Irigy vagyok. Nem tudtam letenni.” – Lauren Kate (New York Times bestseller szerző, a Fallen sorozat írója.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,55 MB [Hidden Content]4 points
-
Tahereh Mafi: Ne keress (Ne érints sorozat 2.) Eredeti cím: Unravel Me Eredeti kiadó: Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Ne keress Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2015, 2022, 2023 Fordította: Bozai Ágota „AJKUNK ÖSSZEÉR és úgy érzem, mindjárt széthasadok. Úgy csókol, mintha elveszített és megtalált volna, mintha elsodródnék tőle, de ő soha nem lenne hajlandó elengedni engem.” Juliette elmenekült a Regenerációtól. Már nem vihetik véghez vele a tervüket, már nem használhatják fegyvernek. Most már szabadon szeretheti Adamet. Ám Juliette sosem szabadul meg attól, hogy érintése halálos. És Warnertől sem szabadult meg, aki ádázul keresi őt. Juliette-et a múltja kísérti, a jövőjétől pedig retteg; tudja, hogy olyan döntéseket kell hoznia, amelyek megváltoztatják az egész életét. Olyan döntéseket, amelyekkel választania kell a szíve, és Adam élete között. „Rémisztő és egyedi ennek a könyvnek a világa; karaktereiben izzik a szenvedély. Tahereh Mafi bátor, újszerű stílusában nyers érzelmek sziporkáznak. Borzongatóan izgalmas, nagyon jól megírt történet az önmegismerésről és a tiltott szerelemről. A sorozat kötelező olvasmány a rossz világok témájú ifjúsági irodalom kedvelőinek… illetve az irodalomkedvelőknek általában.” – Ransom Riggs, New York Times bestseller szerző, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyv írója „Veszélyes, szexi, romantikus és nagyon izgalmas. Fogadjunk, hogy nem tudjátok letenni!” – Kami Garcia, New York Times bestseller író, a Lenyűgöző teremtmények sorozat szerzője Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,94 MB [Hidden Content]4 points
-
Olga Ravn - Alkalmazottak 22. századi munkahelyregény Az Alkalmazottak a nem túl távoli jövőben, de több millió kilométerre a Földtől játszódó történet, melyben a hatezredik hajó legénysége születettekből és teremtettekből áll. Vannak az emberiek, és vannak az emberszerűek. Azok, akik születnek, és azok, akik teremtetnek. Azok, akik meg fognak halni, és azok, akik nem. Azok, akik el fognak múlni, és azok, akik nem, de ugyanarra vágynak: melegségre és meghittségre. A legénység tagjai fokozatosan új megvilágításban látják magukat, és minden alkalmazott kénytelen feltenni magának a kérdést, folytatható-e egyáltalán ugyanúgy a munkája, mint korábban, és mit is értünk valójában élet alatt. Olga Ravn tanúvallomásokból összeállított regénye egyszerre dermesztő és megindító, izgalmas és vészjósló, de végig vicces. Érzelmekkel teli prózája azt vizsgálja, mit jelent embernek lenni, miközben a munka és a termelékenység logikája által irányított életről is éles kritikát fogalmaz meg. Eredeti cím: Mit arbejde Eredeti megjelenés éve: 2020 Booker-díj dán szerző jövőben játszódik kortárs magyar nyelvű produktivitás regény sci-fi szatíra transzhumanizmus zsebkönyv A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kapszula Könyvtár Európa > Európa, Budapest, 2023 198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635047628 · Fordította: Sulyok Viktória letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------4 points
-
Ellery Adams-Titkok Könyvklubja sorozat amerikai Dél (irányzat) Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság biblioterápia cozy mystery édesség gyilkosság halál hangoskönyv kisváros könyvesbolt könyvtáros kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyár nyomozás regény rejtély romantikus újrakezdés váltott nézőpont vasút versbetét Szűrés Ellery Adams: Titkok Könyvklubja 1. Ellery Adams: Titkok Könyvklubja (Titkok Könyvklubja 1.) A Csodakönyvek igazán különleges könyvesbolt. Nemcsak azért, mert egy régi vasútállomás épületében működik, hanem mert a tulajdonosa, Nora Pennington gyógyszer helyett könyveket „ír fel receptre” azoknak, akiknek szükségük van rá. Márpedig a gyógyfürdőjéről híres kisvárosban, Miracle Springsben sok gyógyulni vágyó lélek akad. Ugyanezt tapasztalja a szomszédos pékségben – a Mézeskalács Házikóban – Hester is, aki személyre szabott vigaszsütivel vidítja fel letört vendégeit. Egy napon egy üzletember kéri Nora szakértő segítségét, de a férfi nem jut el a megbeszélt találkozóra, mert elgázolja a vonat. Norát megrázza az eset, ezért Hesterrel és két barátnőjükkel elhatározzák, hogy kiderítik az igazságot, ugyanis biztosak benne, hogy nem baleset történt, hanem gyilkosság. Nemrég indult könyvklubjuk így egy csapásra nyomozóklubbá alakul, és belevetik magukat a szövevényes ügybe. Hamar ráébrednek, hogy ehhez a feladathoz minden bátorságukra és leleményességükre szükség lesz, és hogy a támasz, amelyet egymásnak nyújtanak, sok mindenen átsegíti őket. Mert nem csak a bűnözőknek vannak ám titkaik… A Titkok Könyvklubja egy új sorozat nyitódarabja, amelynek főszereplői egytől egyig erős nők. Műfaját tekintve egy csipetnyi romantikával fűszerezett, rafinált, modern krimi, amitől ráadásul garantáltan kedvünk támad lefosztani egy könyvespolcot, és elmerülni a regények csodálatos világában. Ellery Adams: The Secret, Book & Scone Society Eredeti mű Ellery Adams: The Secret, Book & Scone Society Eredeti megjelenés éve: 2017 amerikai Dél (irányzat) Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság biblioterápia cozy mystery édesség gyilkosság halál hangoskönyv kisváros könyvesbolt könyvtáros kortárs krimi magyar nyelvű női főszereplő nyár nyomozás regény rejtély romantikus sorozat része újrakezdés váltott nézőpont vasút versbetét A következő kiadói sorozatban jelent meg: Cosy Crime – Könnyed Krimik Animus > Animus Hangoskönyvek, 2024 ISBN: 9789636143817 · Felolvasta: Táncsits Maja > Animus, Budapest, 2023 368 oldal · ISBN: 9789636142964 · Fordította: Szieberth Ádám letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------------------------3 points
-
. Erdős Renée könyvek 1923 - 2014 Hun pdf, mobi, epub, azw3 Könyv címe: Erdős Renée könyvek Kiadás dátuma: 1923 - 2014 Formátum: pdf, mobi, epub, azw3 Nyelv: magyar Brusszeli csipke - Erdos Renee.epub 1930 Brusszeli csipke - Erdos Renee.mobi Brusszeli csipke - Erdos Renee.pdf Erdős Renée - A nagy sikoly.mobi 1923 Osok es ivadekok - Erdos Renee.azw3 2014 Osok es ivadekok 1-4. kotet - Erdos Renee.epub Osok es ivadekok 1-4. kotet - Erdos Renee.mobi Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content]3 points
-
AIDA64 v7.30.6900 All Edition portable 50MB Extreme, Engineer, Business, Network Audit verziók, keygen mellékelve ha esetleg kulcs feketelistára kerülne. AIDA64 Extreme Vezető diagnosztikai és teljesítménymérő alkalmazás otthoni felhasználóknak. A PC-rajongók körében etalonnak számító rendszerinformációs szoftver, mely részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. AIDA64 Engineer Egy üzleti Windows-felhasználóknak szánt rendszerinformációs, -diagnosztikai és sebességmérő alkalmazás mérnökök részére. A szoftver a kategóriájában páratlan hardverfelismerő motorral rendelkezik, részletes adatokat szolgáltat a telepített szoftverekről, valamint támogatja a hibakeresést és a tuningot. A benchmarkok segítségével a PC-nk teljesítménye összevethető más konfigurációkéval, az érzékelők valós idejű figyelésével pedig felügyelhető a számítógép stabil működése. AIDA64 Business Teljes körű megoldás hálózati leltár készítéséhez, az IT-eszközök kezeléséhez és felügyeletéhez vállalati ügyfelek számára. A díjnyertes AIDA64-motorra épülő üzleti szoftver, mely részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék statisztikai adatokkal támogatja az IT-döntéshozatalt, és így segíti az informatikai költségek csökkentését. Az AIDA64 Businesst nem szükséges minden vállalati számítógépre egyenként feltelepíteni, elég csupán egy központilag megosztott könyvtárból futtatni. Network Audit Teljes körű megoldás hálózati hardver- és szoftverleltár készítéséhez vállalati ügyfelek számára. The new AIDA64 update introduces a revamped user interface with a configurable toolbar, as well as AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Threadripper 7000 processors, AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake processors, and supports the latest AMD and Intel CPU platforms as well as the new graphics and GPGPU computing technologies by AMD, Intel and nVIDIA. Release notes: Support for Microsoft Windows 11 2024 Update System Stability Test: optimized clocks measurement High Contrast Mode improvements SensorPanel: pin to monitor Support for Intel Meteor Lake-PS CPU Online User Manual Razer PWM PC Fan Controller sensor support Improved support for Intel Arrow Lake and Lunar Lake processors Preferences: optimized opening latency Intel Arc A310E, Arc A350E, Arc A370E, Arc A380E, Arc A580E, Arc A750E GPU support nVIDIA RTX A400, RTX A1000 GPU support [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:v7303 points
-
Flavius Josephus - A zsidók története Josephus a mai olvasó számára elsősorban A zsidó háború történetírójaként ismert, ő maga azonban élete fő művének a jelen kötetet tekintette. Ebben a munkájában hatalmas összefoglalását adta a zsidók történetének „az első ember megteremtésétől kezdve Nero császár uralkodásának tizenkettedik évéig” – azaz saját koráig. Kötetünkben az ótestamentumi történeteket elbeszélő első tíz könyv elhagyásával, a mű valóban történeti jellegű és értékű második részét közöljük: a XI-XX. könyvet, amely a zsidók történetének hat évszázadáról (a babiloni fogságból való visszatéréstől a „zsidó háború” kitöréséig) ad áttekintést, s ugyanekkor részletes ismereteket nyújt a római és a parthus birodalom történetéből is. pdf 38mb 1983 [Hidden Content]3 points
-
Nagy Nohab-könyv (2010) Dicsőség és megannyi buktató övezte a NoHABok magyarországi pályafutását. Karrierjük sokkal ígéretesebbnek ígérkezett annál, hogy a húsz gépből mára csak hét maradjon, és ezeknek sem mindegyike üzemképes. Az M61-eseket lehet imádni, lehet gyűlölni. De közömbös iránta senki sem maradhat. Lehet legendákat és világpolitikát szőni köréje. Csak egy valamit nem lehet elvitatni: a NoHAB volt mindig is a dízelkirály Magyarországon – ezt a gépet itthon és külföldön a csecsemőtől az aggastyánig mindenki ismeri. Minden jelentős vasútvonalon megfordult, és minden fontosabb vonatot elhúzott a villamosítás előtt, de még végnapjaiban is nehéz, kényes feladatot teljesített: a Balaton zsúfolt északi partjának forgalmát látta el. pdf 21mb 2010 [Hidden Content]3 points
-
Marcel Aymé-A faljáró Marcel Aymé ma Franciaország egyik legnépszerűbb írója, mintegy harminc kötete jelent meg – regények, novellák, színdarabok, mesék –, de hírnevét szívós, kitartó munkával kellett megalapoznia. Csak hetedik regénye, a szatirikus-erotikus Zöld kanca hozta meg az áhított „bombasikert”, s avatta a század egyik legnagyobb példányszámban megjelenő írójává. A filmírónak, színpadi szerzőnek is kitűnő Aymé alighanem a novella-dimenzióban érzi magát elemében. Groteszk humora, megsemmisítő iróniája, még szófacsaró kedve is ismerős nekünk, s a legnagyobb elismerés, ha azt mondhatjuk, hogy olykor Karinthyt idézi elénk. Az 1958-as kiadás csak az első 8 novellát tartalmazza. Marcel Aymé: Le passe-muraille Eredeti mű Marcel Aymé: Le passe-muraille Eredeti megjelenés éve: 1943 Tartalomjegyzék abszurd elbeszélés filmadaptáció francia szerző spamelo magyar nyelvű novella szatíra válogatás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa > Európa, Budapest, 1970 332 oldal · Fordította: Bajomi Lázár Endre ------- Marcel Aymé-A hattyúk Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Marinette és Delphine az iskolaév végeztével elhatározzák, hogy hasznosan töltik a vakációt, és tudásukat átadják egy teljesen tudatlan valakinek. Tanakodnak, tanakodnak, amikor az istállóban megpillantják édesapjuk két ökrét, a vöröstarkát meg a tiszta fehéret. Dolgos, szelíd, jóravaló a fehér, de mérhetetlen nagyravágyó, s azonnal nekilát az ábécés könyv biflázásának. Egyre-másra falja a könyveket, és ahogy nő a tudása, úgy lustul el a munkában. Hej, megbánják a kislányok, hogy könyvet tettek az ökör lábai elé, amikor a gazda elszánja magát, hogy túlad a fehér ökrön. Szerencsére még idejében közbelépnek a kislányok… A kötet másik elbeszélésében is, akár az előbbiben, a fantasztikus keveredik a valósággal. A két kislány ezúttal egy különös szigetre kerül, ahol a hattyúk nevelőszülőket keresnek az elveszett, árva kisállatoknak, s az engedetlen kislányok hajszál híján pórul járnak. Marcel Aymé különös, mesés világba vezeti olvasóit, ahol minden lehetséges, tudóssá válhat egy ökör is, és hattyúháton utazhat Delphine és Marinette, a két nagyon is valóságos, kotnyeles kislány, akikkel csudálatos furcsaságok történnek. Tagok ajánlása: 6 éves kortól abszurd állat francia szerző Franciaország groteszk gyermekkönyv iskolásoknak hattyú illusztrált magyar nyelvű mese testvérek A következő kiadói sorozatban jelent meg: Már tudok olvasni! Móra > Móra, Budapest, 1978 76 oldal · ISBN: 9631110974 · Fordította: Bartócz Ilona · Illusztrálta: Heizelmanné Emma letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Rakel Haslund-Gjerrild – Az ég madarai Eredeti cím: Alle himlens fugle Eredeti kiadó: Lindhardt og Ringhof Forlag A/S Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Az ég madarai Magyar kiadó: Polar Egyesület, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Polar könyvek Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Bogdán Ágnes Az emberiség évezredek óta keresi a választ az élet alapvető kérdéseire: Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? A kultúrák a történelem folyamán megalkották a maguk teremtésmítoszait. A születés azonban kezdettől fogva magában hordozza a pusztulás lehetőségét is. A regény ebbe a hagyományba illeszkedik és azt a témát járja körbe, milyen érzés utolsónak maradni egy disztópikus létben. Egy olyan világ tárul elénk, amelyben nincsenek struktúrák, fogódzók, viszonyítási pontok, nincsenek városok és utak, csak romok és aszfalt. A természet lassanként visszafoglalja azt, ami az övé, a régi élet nyomai puszta mementóként árválkodnak a tájban. Az utolsó ember, egy fiatal lány annak reményében indul útnak, hogy változtathat üres és céltalan életén. Felfedezőútja egyben belső utazás is, melynek végpontján valami egészen új kezdődik el. Az ég madarai egy lebilincselő és magával ragadó olvasmány, egy átváltozástörténet, amely az élet és a pusztulás határán egyensúlyoz. Rakel Haslund-Gjerrild 1988-ban született, író és sinológus, kínai irodalmat fordít dán nyelvre. Első novelláskötete 2016-ban jelent meg qerne [Szigetek] címmel. Regényíróként 2020-ban mutatkozott be. Az ég madarai posztapokaliptikus mű, az utolsó ember utolsó napjainak költői eszközökkel elmesélt története. Egy gondolatkísérlet arról, mi történne a világgal, ha kihalna az emberi faj. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,39 MB [Hidden Content]2 points
-
Balla Ede-Zsolt - Szent földünk rajza „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Tamási Áron A magyar nyelv szépen fejezi ki a dolgok egymáshoz való viszonyát. A behelyez, elhelyez, helyzet fogalmának töve a hely. Ami a rendeltetési helyén van és teszi a dolgát, azt úgy nevezzük, hogy helyes. Ami pedig kiesik a kozmikus rendből, elveszti a helyét, az helytelen lesz. A szent helyek kitüntetett, átlagos (közhely) fölé emelkedő, különleges terek. Minden szent hely ég és föld találkozási pontja. Maga a közép, ahonnan szétárad és kisugárzik az isteni szféra, a teremtés. Erős hely, vagyis emelkedett energiaszint van jelen. A szent helyeket könnyű felismerni, mert minden élőre tisztító, erősítő és pozitív hatással vannak. Általánosan jellemző vonásuk az élettel teliség. A föld rajza a tér képe. A szent földrajz segít megtalálni helyünket a világban. pdf 30mb 2010 [Hidden Content]1 point
-
Bruno Latour - Sohasem voltunk modernek Latour szerint a hálózatok leírására alkalmas tudomány az antropológia, mely az egyes törzsek vizsgálatakor ezt az egységes, a természet és a társadalom egységét fenntartó megközelítést alkalmazza. Egyvalamin azonban ennek a diszciplínának is változtatnia kell. A klasszikus antropológia felfogását jellemző kulturális relativizmus a különféle népek egymással összemérhetetlen kultúrájával szemben olyan univerzális és kultúrafüggetlen természetfogalmat feltételez, amelyhez viszonyítva a kultúrák sokfélesége leírható, és amelyet csak a modern természettudomány képes helyesen megragadni.Mindaddig, amíg az antropológia nem válik szimmetrikussá, a relativizmus problémáját nem lehet kielégítő módon tisztázni. A kultúra (vagy a társadalom) fogalma ugyanolyan modern konstrukció, mint a természeté: egymás kölcsönös kizárásával jöttek létre. Ha megszabadulunk a tiszta és univerzális természet fogalmától, a kulturális relativizmus problémája is érvényét veszti. A szimmetrikus antropológia tárgyát nem a kultúrák, hanem a hálózatok jelentik. Ha sikerülne megteremteni a modern világ szimmetrikus antropológiáját, és általa felszámolni a modern gondolkodás ontológiai kettősségét, modernek, antimodernek vagy posztmodernek helyett (mely álláspontok valamilyen értelemben mind feltételezik a modernitás létét) nem-modernekké válnánk: rájönnénk, hogy a természet és a társadalom szféráját elválasztó modern episztemológia mint modern önazonosság alapja sosem felelt meg a valóságnak, egyszóval: sohasem voltunk modernek. pdf 21mb 1999 [Hidden Content]1 point
-
Borbola János - A Holtak könyve I. kötet Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Olvasóim! Örömmel értesítem Önöket a legújabb könyvem megjelenéséről. Címe a Holtak könyve, mely a hasonló néven közismert Papirusz Ani ősmagyar nyelven olvasott változatának első kötete. Mint azt a borító hátoldalán is követhetik Ozirisz/JeSzU és a Kilencek eredeti nevéről, a halottak megméretésének valós történetéről, valamint a „menjek országába” irányító ítélet ősmagyar nyelvű hieroglifáiról nyújt pontos képet. Újabb bizonyosságot nyert, hogy anyanyelvünk és az attól elválaszthatatlan magyar észjárásunk mellett ősi hitünk elemeit és szokásainkat is a Nílus-parti kultúrától örököltük. pdf 124mb 2017 [Hidden Content]1 point
-
Junkies - Vészharang (2024) Teljes hossz:44p Teljes méret:118mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2024 01.Vészharang.mp3 02.Görgetős.mp3 03.Királyi többes.mp3 04.Parahold.mp3 05.Te jó ég.mp3 06.Milliomos rocksztár.mp3 07.Hurrá.mp3 08.Nem a te hibád.mp3 09.Túlrajzolt kép.mp3 10.Nem lesz gáz.mp3 11.Mennyei biznisz.mp3 12.Nincs szaga.mp3 13.Madártávlatból.mp3 14.Az idegenek mi vagyunk.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Debreczeni József - A politika fertője 2011 A korrupció fogalma elégtelen a magyar politikai gépezet törvénytelen működésének leírására. Nem a retorikai hatás kedvéért választottam a könyv címéül szolgáló metaforát. Hanem mert a szóba jöhető fogalmak között nem találtam alkalmasat. Nem vesztem el a részletekben. Nem bogozom vég nélkül a szövevényes ügyek szálait, nem válik követhetetlenné az olvasó számára a sok cég- és személynév. A politika fekete pénzeinek főbb útjait követtem nyomon. Ahogy a közpénzek átváltoznak illegális párt-és magánpénzekké. A részletek tükrében az egész gépezet működését mutatom meg. Sok mindent megértettem közben a magyar politika húszéves történetének rejtett mozzanataiból. Tisztábban látom a magyar demokrácia bukásának okait. S kicsivel talán a sírból való föltámasztásának esélyeit is. Debreczeni József pdf 10mb [Hidden Content]1 point
-
Alapi Power Band - Alapi Power Band No1 2023 01 - Drágakő.mp3 02 - Jégrevű.mp3 03 - Hírfolyam.mp3 04 - Barátok a múltból.mp3 05 - Igazgyöngy.mp3 06 - 100 éves találkozó.mp3 07 - Elkisér a dal.mp3 08 - Éjszakai repülés.mp3 09 - Itt élni jó.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
José Antonio Cotrina-Samhein aratása (Vörös Hold-ciklus 1.) Üdvözlünk Rocavarancoliában, a csoda, a horror, a szörnyek és a rémálmok birodalmában! Üdvözlünk a halál kapujában! Egy hosszú és kimerítő háború után Rocavarancolia romokban hever. Nem repülnek többé sárkányok az égen, a vámpírok szomjan haltak, és nincs elegendő mágia ahhoz, hogy a királyságot összetartsa. De még nincs mindennek vége. Halloween éjjelén megnyílik az egyetlen fennmaradt kapu, ami összeköti Rocavarancolia királyságát az emberek világával. A királyság démiurgosz ilyenkor szervezi meg a betakarítást. Tizenkét fiatalt gyűjt össze az emberi világból, akik bennük rejlő mágikus esszencia alapján képesek lehetnek megmenteni ezt a lepusztult birodalmat, de csak akkor, ha életben tudnak maradni addig, amíg felkel a Vörös Hold. Ehhez először is meg kell tanulniuk megvédeni magukat a kegyetlen körülmények, a furcsa lények és a számos veszély közepette. Ez azonban az elmúlt harminc évben még egyetlen fiatalnak sem sikerült… José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti mű José Antonio Cotrina: La cosecha de Samhein Eredeti megjelenés éve: 2009 Tagok ajánlása: 16 éves kortól alakváltó angyal boszorkány dark fantasy démon fantasy férfi főszereplő halál Halloween horror ifjúsági ikrek játék kaland kísértettörténet kobold kortárs mágia magyar nyelvű női főszereplő ősz paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny uralkodó váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2020 312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635510092 · Fordította: Varju Kata ---------- José Antonio Cotrina-A sötétség gyermekei (Vörös Hold-ciklus 2.) Samhein aratása után a kaland folytatódik. Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt… Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold. José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti mű José Antonio Cotrina: Los hijos de las tinieblas Eredeti megjelenés éve: 2010 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? alakváltó angyal átok boszorkány dark fantasy démon fantasy halál horror ifjúsági játék kaland kísértettörténet kortárs mágia magyar nyelvű paranormális pókok portál fantasy regény sárkány sorozat része spanyol szerző szellemek szörny váltott szemszög vámpír varázsló verseny zombi > Metropolis Media, Budapest, 2021 496 oldal · ISBN: 9789639866188 · Fordította: Varju Kata letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Saga of the Nine Worlds 1 - The Gathering CE.Hun (2017. május 28) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Az Eipix Entertainment egy legendás utazásra invitál a Kilenc Világon keresztül vadonatúj sorozatában! Egy békés reggelt Midgardban egy sárkánytámadás rázott meg! Gyorsan elindulsz a hercegnőddel, hogy felkutasd a fenevadat és elpusztítsd, de útközben megtámadják. Meg kellett volna halnod… de megmenekültél. Úgy tűnik, az istenek egy nagyon különleges feladatra választottak ki téged – mentsd meg a világot! Az istenek azt hiszik, hogy érdemes vagy. Most már csak bizonyítania kell. Gyűjtsd össze társaidat, és indulj el egy utazásra a mitikus Kilenc Világon ebben az epikus rejtett tárgyú kirakós kalandjátékban! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1076 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Saga of the Nine Worlds 2 - The Four Stags CE (2017. november 26) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Az Eipix Entertainment büszkén mutatja be a Saga of the Nine Worlds sorozat következő izgalmas részét ! Hiányzik a négy szarvasbika, amely fenntartja az egyensúlyt a birodalmakban! Ha Odin erőtlen marad, rajtad és társaidon múlik, hogy megtalálják-e őket, és visszaállítsák az egyensúlyt a Világfára. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel a rejtélyes cselekmények tombolnak. Ön és honfitársai átutazhatják a világokat, hogy időben megmentsék őket? Tudja meg ezt a lélegzetelállító rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,5 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 945 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Saga of the Nine Worlds 3 - The Hunt CES (2018. május 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol A Vadvadászat elkezdődött, és lehet, hogy te leszel a következő prédája! Mivel a hatalmas szellemek a világ elpusztításával fenyegetőznek, neked és társaidnak meg kell tanulniuk a Vadvadászat titkait, hogy megmentsék a világot a teljes pusztulástól. Felfedezed az igazságot a vadászat mögött meghúzódó hatalomról, vagy áldozatul esiksz a kísérteties üldözőknek? Itt az ideje, hogy átutazzuk a Kilenc birodalmat ebben a lenyűgöző rejtett tárgyú kirakós kalandjátékban! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1082 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Nevertales 1 - The Beauty Within CE. (2013. október 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Amikor végre végeztél a napi munkával, egy idegen hangosan kopogtat az ajtódon. Amikor válaszol, nincs senki ... senki, kivéve egy tehetetlen babát, akit elhagytak a küszöbön. Követed az idegen után, remélve, hogy találsz néhány választ, de egy rejtély vonzza, amely egy kastélyszerű kúriába hív. Kihez tartozik a baba? Miért választottak? A válaszok A Nevertales-ben meg fog lepni: A szépség belül, egy lapozgató Hidden Object Puzzle Adventure játék! Minimális Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 1.02 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 2 - Shattered Image CE. (2014. július 19) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Mad Head Games innovatív elméiből a Nevertales: The Beauty Within and the Rite of Passage alkotóisorozatod. Lányod, Alice, tehetséges fiatal lányká nőtte ki magát - a többi Utazóval ellentétben, van egy ritka ajándéka, amely lehetővé teszi számára, hogy fényvisszaverő felületekkel, ne csak könyvekkel nyithasson portálokat. De amikor az egyik portálon hirtelen felbukkan egy titokzatos, tükörbe ugráló szörny, és elrabolja Alice-t, az egész világ szétválik a varratoknál. Furcsa rengések ringatják a földet, és a semmiből hatalmas szakadékok jelennek meg. Most a saját erejét kell használnia, hogy bejusson a könyvvilágba, és megtalálja a baj forrását. Meg tudod menteni Alice-t és megmentheted a Taleworld-t, mielőtt az szétesik? Tudja meg ezt az izgalmas Rejtett Tárgy puzzle kalandjátékot! Ez egy különleges Collector's Edition kiadás, tele exkluzív extrákkal, amelyeket nem talál a standard változatban. Minimális Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Nevertales 3 - Smoke and Mirrors CE. (2014. november 8) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Alice két világhoz tartozik, az igazi, ahol követi álmát, hogy egy vállalat élére kerüljön, és a Taleworld mesekönyv-birodalma, ahol született. Ez a két világ ütközik, amikor bagolybarátja, Gears sürgős üzenettel tér vissza. Apját a Szívkirálynő letartóztatta, hazaárulásért kivégzik! Alice-nek egyedülálló tükrös erejét kell felhasználnia a való világ és a Taleworld közötti utazáshoz, hogy a királynő kastélyába vezessen. Alice édesanyja vezeti az ellenállást, de vajon elég erősek lesznek-e a királynő legyőzéséhez? Minimális Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,03 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 4 - Legends CE.Hun (2015. szeptember 11) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A Mad Head Games büszkén mutatja be a Taleworld varázslatos új kalandját ! Te és férjed egy nagy háború ellentétes oldalán álltál, de a szereteted elég erős volt ahhoz, hogy békét teremtsen a földön. Most halálos betegségben találja magát, és neked versenyezned kell, hogy megtaláld a módját, hogy megmentsd. Induljon el egy nagy kalandba birodalmának öt királyságában. De ne felejtsd el őrködni - veszély és árulás bujkál minden sarkon! Minimális Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 776 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 5 - Hidden Doorway CE. (2016. szeptember 24) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A barátod gyakorlatot folytat, hogy segítsen az írói blokkolásában, és már napok óta az, hogy utoljára felvette veled a kapcsolatot. Ami egyszerű bejelentkezésként kezdődik, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól van-e, gyorsan sötét fordulatot vesz, amikor a szelleme hiányzik a testéből! Hová tűnt, és mi vár az ominózus „Ajtó” mögött? Tudja meg ezt az izgalmas rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 770 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 6 - Forgotten Pages CE. (2017. június 23) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Mad Head Games büszkén mutat be egy titokzatos új kalandot népszerű Nevertales sorozatukban ! Egy régi barát hívott fel, hogy segítsen kivizsgálni egy sor legutóbbi gyilkosságot. A legújabb áldozatnak csak egy hiányzott: a bőrük. Amint nyomozni kezd, gyorsan belevetül a sötét varázslat és a lények világába. Van mit igényel, hogy időben megtalálja a gyilkost, vagy a következő áldozat lesz? Tudja meg ezt a csontig dermesztő rejtett tárgyú puzzle kaland! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 649 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 7 - Creator Spark CE. (2018. március 8) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Mad Head Games bemutatja a szeretett Nevertales sorozat legújabb kiegészítését ! Miután évtizedekig kutatta apja furcsa eltűnését, a munkája végül megtérül! De bár sikerült megtalálni az utat a Taleworld varázslatos világába, egy másik történet megtalálása, hogy mindketten biztonságosan elmenekülhessenek. Veszélyes és ismeretlen területen képes lesz-e legyőzni egy gonoszt, amely örökre ott akar tartani? Tudja meg ezt a varázslatot megkötő rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 900 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 8 - The Abomination CE. (Feb 28, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Mad Head Games büszkén mutat be egy újabb ötletes mesét a legnépszerűbb Nevertales sorozatukból ! Az ijesztő Utálatosság felemészti a négy birodalom világát. A Trevana archmágus téged, fiatal ügyest választott arra, hogy utazzon az időben és a térben, hogy találkozzon magával a titokzatos Szerzővel és segítséget kérjen tőle. Gyűjtse össze az összetevőket és a kézműves varázslatokat, hogy küzdhessen ez a mindent elárasztó sötét erő ellen, és visszahozza a reményt világába. Beszélnie kell, de a Szerzője hallgat? Tudja meg ezt az érzelmi rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 770 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Nevertales 9 - Hearthbridge Cabinet CE. (2020. április 9) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Amikor nagymamád kómába esik, rohansz mellé. De amikor megérkezik szülővárosába, egy tőle küldött levél hihetetlenül egy másik világba utazik! Családja évek óta védi a Taleworld portált. Mivel nagymamád nem tudja teljesíteni a kötelességeit, egy veszélyes entitás veszélybe sodorta! Utazhat egy új birodalomba és időben legyőzheti a Magas embert? Tudja meg ezt a lélegzetelállító rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 740 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Nevertales 10 - Faryon CE. (2021. március 4) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol Amikor az édesanyád nem adja vissza a hívásaidat, az utolsó dolog, amire számíthatsz, hogy fogoly lesz egy másik világban! Varázslatos birodalomra indul, hogy visszaszerezze családja titokzatos erejét és megmentse anyukáját, de nem mindenki akarja, hogy a mágiáját jóra használja. Igényelheti-e születési jogát és megmentheti anyját, mielőtt a gonosz érvényesülne? Tudja meg ezt a varázslat-rejtett rejtett tárgyú puzzle kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 770 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Mystery of the Ancients 1 - Lockwood Manor CE HUN (September 23, 2011) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Rettenetes titok van a Lockwood-i kastély mélyén. Fedezze fel az igazságot, hogy megmentse a legjobb barátját és magát, ebben az izgalmas rejtett tárgy kalandjátékban! Ez egy különleges Collector's Edition kiadás, amely tele van exkluzív extrákkal. Bónuszként a Collector's Edition vásárlása a havi Game Club Punch kártyán lévő három bélyegzőre számít! Game System Requirements: OS: Windows XP/Vista/8 CPU: 1.0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 538 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Mystery of the Ancients 2 - Curse of the Black Water CE HUN (November 2, 2012) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A Fekete-tenger távoli szigetvárosába utazik, megvizsgálva két régész titokzatos eltűnését, amikor egy mitikus szörnyeteggel találkozik egyenesen a Poseidon ősi mítoszairól! Mi az átkozott titkok, hogy ezek a régészek felfedezték a város alatt? Most rajtad múlik, hogy megmentse a világot az örökkévaló sötétség átokába való esésből! Játszd le az Ősök rejtélyét: A Fekete Víz átokát, hogy felfedezzük az igazságot, amely a sziget sötétebb vizei alatt mélyen rejtőzik. Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/8 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 974 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Mystery of the Ancients 3 - Three Guardians CE HUN (January 31, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Nyissa meg a Zöld-hegy titkait az Ősök rejtélyében: három gyám! Miután megkapta az unokahúgától kapott hihetetlen hívást, megérkezik a Green Hill-be, hogy felfedezze, hogy a dolgok valóban a madarakhoz mentek. Egy titokzatos varjak nyája terrorizálta a várost, megtámadta a polgárokat, és eltűnt a számukon. De csak a bérelt segítség. Egy furcsa férfi egy tollas köpenyben van egy árvácskája az unokahúga barátja ellen, és nem fog semmit sem hagyni, hogy tisztázza a bosszút. Meg tudja fedezni a tollas dühének titkait és megmenteni a Green Hill-et, mielőtt túl késő lenne? Ismerje meg ezt a gyönyörű rejtett objektumot kaland játékot! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1480 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------- Mystery of the Ancients 4 - Deadly Cold CE HUN (February 6, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Túl hosszú volt, mióta láttad a legjobb barátodat, Kirát, így természetesen ugráltál az esélyre, hogy meglátogassátok, miután a hétvégén meghívja Önt a festői Baumholderre. Alig megérkezett, és találkozott az új férjével, Victor-szel, amikor egy furcsa hónalj állt be, és tönkretette a tökéletes nyári napot. Amikor egy sötét jégtorony emelkedik a város tértől, a jég óriások az utcán esnek le, és mindenkit megfagynak, és mindent az útjukban. Ki irányítja őket és mit akarnak? Együtt dolgozzon Victorrel, hogy megmentse Kirát és túlélje a halálos hideget. Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 973 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------- Mystery of the Ancients 5 - Mud Water Creek CE HUN (April 15, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Mariaglorum büszkén mutatja be az Ősök titokzatos sorozatának következő részletét! Valami furcsa történik Mud Creek városában. Meghívták, hogy segítsen Bob Price-nak és a vőlegényének felfedezni, mi az, ami terrorizálja otthonát. Ami rutinszerű vizsgálatnak indul, hamarosan a mocsarakon keresztül válik. A kísérteties számok minden kör körül vannak. Van-e ahhoz, hogy segítsen a városban, mielőtt túl késő lenne? Ismerje meg ezt a kísérteties rejtett tárgy puzzle kaland! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 935 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------- Mystery of the Ancients 6 - The Sealed and Forgotten CE HUN (March 3, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Mariaglorum bemutatja klasszikus sorozatának az Ősök Mystery című sorozatának következő izgalmas fejezetét! Donovan rendőrségi nyomozó meghívott egy régi kastélyba, hogy kivizsgálja a zárt szobatörést. A rendőrség bizonyítékokra szennyezte a bűncselekményt, de Donovan gyanítja, hogy a gyilkos valami természetfeletti lehet. Szüksége van a szakértelmére. Használd a képességeidet, hogy felfedezzék a nyomokat, és megvizsgálják az ebben a kastélyban rejtett rejtélyeket. Minél mélyebb leszel, az idegen ez az eset válik, ami titokzatos világhoz vezet, ami meghaladja a megértésedet ebben a lenyűgöző rejtett objektumú kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 904 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------- Mystery of the Ancients 7 - Black Dagger CE HUN (February 16, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Amikor egy rendőrkapitányságot támadnak, hívja fel, hogy segítsen vizsgálni. A dolgok váratlan fordulatot érnek el, amikor a nyomok egy ősi tőrre és a látványra mutatnak! Egy ilyen veszélyes ellenséggel, és számtalan család veszélyben van, hogy felfedezhesse a fiend eredetét és megmentse a napot? Ismerje meg ebben a gerinc-bizsergő rejtett objektumú puzzle kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 736 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Mystery of the Ancients 8 - No Escape CE HUN (February 22, 2019) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A Mariaglorum Társaság bemutatja az Ősi Öregek sorozatának következő titokzatos fejezetét. A vészhelyzeti hívás útközben megküldi Önt, hogy megtalálják a hiányzó barátait valahol egy távoli országút mentén. Egy elhagyatott szálloda ígéretesnek tűnik, de a házon belüli várakozás több lehet, mint amennyit kezelhet. Egy titokzatos ember segítséget és kis robotot kínál, de ki ő? Megbízható-e? Ismerje meg ezt a lenyűgöző, rejtett objektumú kalandjátékot! Versenyezzen az idővel, hogy megakadályozza a tragédiát a bónuszjátékban! Keressen különféle egyedi eredményeket! A rejtett kulcsok száma és a megfoghatatlan figurák megtalálhatók! Élvezze az exkluzív zenét, a háttérképeket, a koncepcióművészetet és még sok minden mást! Game System Requirements: OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 836 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ---------------------------------------------------------------------------1 point
-
Mystery Age 1 - The Imperial Staff (2009. augusztus 20) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Miután egy erős vihar fenyegeti faludat, apád úgy döntött, hogy nekivág az okának. Ebben az izgalmas Hidden Object Adventure játékban megtalálhatod az ősi birodalmi bot darabjait, hogy megállítsd a titokzatos fekete esőt, és megmentsd apádat a gonosz szellemtől! Fedezze fel a vadont, és oldjon meg zavarba ejtő rejtvényeket, miközben ezt a mitikus fegyvert keresi a Mystery Age – The Imperial Staff című filmben. Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista CPU: 800 Mhz RAM: 256 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 154 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Mystery Age 2 - The Dark Priests (2010. november 4.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Állítsd meg a Chaos God's Dark Priests-et egyszer és mindenkorra! Ambernek vissza kell mennie Westwind Village-be, hogy végleg véget vessen a gonosznak! Miután két sámán segítségével legyőzte a káoszisteneket, Amber azt hitte, hogy kalandjainak vége, de Martha nővér levele egy teljesen új kalandra küldi a Mystery Age: The Dark Priests-ben. Kutasd át a rejtett tárgyak jeleneteit, hogy egyszer s mindenkorra megmentsd Westwind Village-t! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista CPU: 1,2 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 230 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Mystery Age 3 - Liberation of Souls (2013. szeptember 21) With Guide Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Angol Győzd le a káoszistent a Mystery Age-ben: A lelkek felszabadítása! A káosz áruló istene keletre menekült, és egy egész sivatagi királyságot hódított meg a nyomában. Minden férfi, nő és gyermek, aki az útjába került, egy titokzatos gömb csapdájába esett, beleértve téged is! Most egy furcsa birodalomban találod magad, ahol a falusiakat olyan dolgok felé fordították, mint a növények, a jég és a madárijesztők. Kiszabadításához egyszer s mindenkorra le kell győznöd a Káoszistent! De vigyázz – a csatlósai minden sarkon elrejtőznek! Győzd le a gonoszt, és menekülj a gömbből ebben az izgalmas rejtett tárgy kalandban! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 432 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 point
-
Lost Lands 1 - Dark Overlord CE.Hun (Feb 22, 2014) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Susan épp most lépett fel, hogy válaszoljon a telefonra, de amikor visszatért, látott valamit, ami a fiát Jimmy-t húzta egy csillogó portálon. Zárt, mielőtt vissza tudta húzni. Hogy megmentse őt, meg kell találnia az utat erre a másik világra. Mielőtt Susan olyan világot rejt, amit senki más még soha nem látott ... olyan világ, ahol a mágia valódi és bármi lehetséges. Tudja meg, ki vette Jimmy-t és mit akar a Lost Lands: Dark Overlord! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 809 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Lost Lands 2 - The Four Horsemen CE.Hun (Jan 15, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Több évszázados béke után egy szörnyű új gonosz fenyegeti az elveszett földeket! A pletykák négy titokzatos lovas terjedését terjesztik a földön. Falvakat égetnek, fagyják le a vizet, és bárhová is mennek sötétségbe. A lovasok olyan kulcsot követnek, amely lehetővé teszi számukra, hogy irányítsák a párhuzamos világokat, és semmit sem fognak megállítani. Mint az elveszett földek bajnoka, te vagy az egyetlen, aki elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen velük ... de nyomon követheti őket és megállíthatja őket időben? Tudja meg ebben az izgalmas rejtett objektum puzzle kalandjátékban! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1111 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Lost Lands 3 - The Golden Curse CE.Hun (Nov 7, 2015) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az elveszett földek élete évtizedek óta békésen folytatódott, mivel a fekete lovasok elnyomása végül megpihent. De most, a kő démon szobrok elkezdtek életre kelni egy elhagyatott régi erődben. A helyiek pánikolnak. Senki sem gyanítja, hogy egy ókori átok ébredt meg, miután aludt ezer éve. Szerencsére Maaron nevű mágus emlékszik Susanra, a harcosra, aki ismételten megmentette az elveszett földeket a gonosz erőiből. Még egyszer meghívja őt az elveszett földekre, mert ezúttal nem csak az elveszett földek sorsa áll, hanem az egész emberi világ ... Susan világa. Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1160 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Lost Lands 4 - The Wanderer CE.Hun (Oct 25, 2016) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Az Lost Lands tengerészei és kalózai évek óta beszélnek egy viharos hajóról, amely a vihar szívében vitorlázik. Ez az elképzelés eltűnik, amint életre kel. A hajó kapitánya, a hatalmas polip, amely a hajóval utazik, egy Yarl átka és egy gonosz varázsló! Közben Susan furcsa kalózládát talál a belső világ iránytűjével, és egy könyvet könyörög, hogy segítsen. Itt az ideje, hogy visszatérjen az elveszett földekre! Folytassa a kalandot a bónusz fejezetben! Élvezze a kollekciókat, az eredményeket, a morphing tárgyakat és a bónusz rejtvényeket! Nézd meg a háttérképeket, a művészeti alkotásokat, a hangsávokat és még sok minden mást! Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1.6 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1043 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Lost Lands 5 - Ice Spell CE.Hun (Sep 12, 2017) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar A hideg a nyár közepén jött az elveszett földekre. A nép elrejti magát, megpróbálja melegíteni otthonát, miközben a mélyfagyasztás fenyegeti az életüket. A vének azt mondják, hogy a Fagyasztott hegyek szelleme ébredt, de tévedtek. Az igazi oka mélyen az elveszett földek ősi történelmében rejlik, amikor a világ fiatal volt. Csatlakozzon Susanhoz, hogy megtalálja a hirtelen tél forrását, és segítsen neki visszahozni a Lost Lands-be. Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2.0 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1036 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Lost Lands 6 - Mistakes of the Past CE.Hun (Jul 28, 2018) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Sokan sajnálják a múltbeli hibákat, de hányan kapnak lehetőséget arra, hogy visszatérjenek és megváltoztassák őket? A sötét varázsló, Cassandra évszázados börtönbüntetés után megszabadult, megölve mindazokat, akik ellenzik az elveszett földeken. Ahhoz, hogy megállítsa, vissza kell mennie a múltba, hogy Cassandra titkai lerombolják. De légy óvatos, még a kis változások is idő paradoxont okozhatnak, és messzemenő következményekkel járhatnak! Meg tudja fedezni a gyengeségét és megmenteni a jövőt? Game System Requirements: OS: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2.0 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 976 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Lost Lands 7 - Redemption CE.Hun (2020. február 27 ) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Magyar Miután olyan szorgalmasan dolgozott az elveszett földeken a rend fenntartásáért, Susan hazatér, amikor egy veszélyes ereklyét fedeznek fel a Földön! A két világ közötti időbeli különbség miatt azonban Susan sokkal tovább volt távol, mint várta, és fia, Jim nagyon dühös lett rá. Vajon Jim megbocsát-e az anyjának és megjavítja a kapcsolatukat, amíg mindenütt katasztrófa van? Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,16 GB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content]1 point
-
Versaute Deutsche MILFs 3 (2018) Der Fototermin Lena und Carlos wollen ihren Hochzeitstag mit ein paar erotischen Fotos verewigen. Der Fotograf findet Lena einfach nur scharf und hat da ein paar geile Ideen, die Lena besonders gut gefallen... Der geile Untermieter Die ledige Hausfrau vermietet schon mal Zimmer an Messegäste oder Studenten. Heute kommt ein Gast aus den USA, der leider kein Wort Deutsch spricht. Aber Dank der Hilfe des tatkräftigen Nachbarns kommt es zu internationaler Verständigung mit Sperma-austausch... Die Handwerker Sie hat es sich so vorgestellt: Im Wohnzimmer Laminat und in die Ecke... Aber wenn schon zwei so standhafte Kerle in der Wohnung sind, warum den Tag nicht nutzen und sich von den beiden richtig geil durchficken lassen? Category: GERMAN, MILF, Mature, Stockings, Anal, Threesome, Tattoo, Big Tits Starring: Lena, Rosella Extrem, Vivian Black, John Adams, Danko, Carlos, Will, Leon Lavitte Language: GERMAN Size: 2.17 GB Length: 01:24:00 Format: MP4 Video: 1040x584 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Bang Bang Couples (2018) Talk about dreams cumming true! These sexy couples are getting to make a real porno with a real company! Sure they are amateurs but this is the real deal when it comes to making a movie. Watch these hot amateurs make a real professional porno that they can share with their friends...oh yeah...and the world! Category: Anal, Couples, Big Boobs, Facial Cumshot, Fetish, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Cece Cavalli, Tammy, Katya, Jenny, Simi Language: O-Ton Size: 4.20 GB Length: 03:37:27 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Candy 69 Bree Olson leads an all star cast as Candy 69 makes it's way to your screen. From the naughty minds over at Penthouse, catch five hot scenes as the biggest names in porn suck and fuck for your viewing delight. See Bree swallow a massive load. Watch Cody Milo share a double ended dildo with Angie Savage and Victoria Sin gets a double penetration that makes her cum super hard! Category: Couples, Feature, Anal, Group, Lesbian, Double Penetration, Threesome, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Angie Savage, Kimberly Kane, Bree Olson, Nadia, Brooke Banner, Victoria Sin, Cody Milo Language: English Size: 1.05 GB Length: 01:03:27 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tokimeki Saya Wa Tabetekurenaino (2019) Hazuki Sunaaya is the main star in Tokimeki- Saya wa Tabetekurenaino. The very first scene features Hazuki looking pretty as ever and sitting patiently in a restaurant. Hazuki is being asked some interview questions in preparation for her hardcore scene later. Eventually, things really heat up as Hazuki and her studly lover engage in steamy sexual romp! Category: Asian, Japanese, Toys, Lingerie, Creampie, Reality Porn, Brunette, Internal Cumshot Starring: Hazuki Sunaaya Language: Japanese Size: 1.10 GB Length: 00:52:06 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Black Street Hookers 103 Big Butt Certified! Black Street never lets up and you will mos def be surprised here in this volume! 4 brand new super freaks looking for cash by giving up ass and they are thick, pretty, and horny! Let's start with cover girl Selita fully stacked with double d tits and a phat phat beautiful ass with a face so fin! Plus just 18 with a tight pussy! She goes crazy when she gets some man dick in her, courtesy of Charlie Mac! Next we have ATL beauty, Phatcheeks and believe this girl is a dime piece and she knows it! Attitude but worth it! A bomb pussy, juicy ass, and a sexy face! This is maybe one of the best line ups in 5 years. Real Talk - T.T. Category: Big Butt, Black, Outdoor, Big Boobs, Teen, Lingerie, Creampie, Prostitutes, Hookers, Tattoo, Fishnet, Brunette Starring: Selita Bly, Mercedez, Phatcheeks, Elise Edwards, Xtreme, Rico Strong, Charlie Mac, Lucas Stone Language: English Size: 2.36 GB Length: 01:54:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
MILF Private Fantasies 6 (2019) MILF Slut Reagan Foxx dresses up in sexy lingerie and waits for her boyfriend to come home and ravage her tight hole. Jasmine Jae is a horny divorcee who pampers herself with sexy fuckboys that fuck her ass. Fitness freak Robbin Banx gets a full body workout form Manuel. London River finds out her husband has been cheating on her and decides to let him fuck all her holes to win him back. Category: MILF, Mature, Anal, Big Cocks, Gonzo, Mature, Prebooks Starring: Reagan Foxx, Manuel Ferrara, Jasmine Jae, London River, Robbin Banx Language: English Size: 2.03 GB Length: 02:23:03 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vivian Schmitt - Lust Exzesse Stuten-Beissen beim Porno-Dreh. Der neueste Film der Gewinnerin des Erotixx-Award 2009: "Beste Darstellerin Deutschland" Category: GERMAN, Anal, Double Penetration, Amateurs, Lesbian, Toys Starring: Andi, Vivian Schmitt, Christie Lust, Dieter Von Stein, Tom Cruiso, Jean Pallett Language: GERMAN Size: 0.70 GB Length: 01:26:03 Format: AVI Video: 576x320 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Young Black Girlfriends Who Love Pussy This is the story of girlfriends who love to get loved by soft hands and soft bodies! Beauties like Babie Cakes will blow you away, she licks Osa so good! Lickable and Stacie are so crazy for each other, it's scary! Gorgeouz is so nice and her girlfriend Chanel is so fucking beautiful, you can't believe it! Plus so much more sweet, juicy pussy on pussy action awaits in, "Younger Black Girlfriends Who Love Pussy." Category: Lesbian, Black, Outdoor, Teens, Oral Sex, Toys, Big Boobs, Masturbation, Lingerie, Strap-On, Fishnet, Brunette, Bubble Butt Starring: Osa Lovely, Stacie Lane, Baby Cakes, Mocha Menage, Justice Jade, Gorgeouz, Lickable, Chanel Dior, Destini Lane, China Doll Language: English Size: 4.29 GB Length: 03:22:19 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Private - MILFs (2017) Who let the Milfs out?! Privates team of curvaceous coogars are on the hunt for some fresh man meat and they are ready to pounce! Slutty Step Mums Ania Kinski, Soraya Rico & Tina Kay cum together with Anina, Julia Pink & Arteya in this celebration of Private's Milfs. Our sexy sluts sure teach their apprentices a thing or two about handling big hard cocks. Like the rest of our busty Mums, Lana Vegas gets better with age and those round tits are still as good as ever! The older they get the harder they fuck, these Yummy, anal loving, Mums are a must see. Category: MILF, Mature, Anal, Outdoor, Big Boobs, Facial Cumshot, Latina, Double Penetration, Threesome, Lingerie, Foursome, Creampie, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Tina Kay, Ania Kinski, Anina Silk, Arteya, Soraya Rico, Doro, Playgirl, Alberto Blanco, Kai Taylor, Potro De Bilbao, Pablo Ferrari Language: English Size: 2.53 GB Length: 02:15:32 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
POV Mania Vol 9 (2017) Miles Long is the master of the POV blowjob scene and in this 9th installment of his POV Mania series he's got Briana Banks and Savana Styles sucking your cock! This is full on gonzo POV action with hot babes who love giving blowjobs! Your cock will thank you with every scene that you watch! Category: Mature, Facial Cumshot, Latina, Pov, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head, Titty Fuck, Interracia, lBlowjob, Threesome Starring: Briana Banks, Savana Styles, Nickey Huntsman, Chloe Lane, Alix Lovell, Riley Reyes, Taylor May, Charlie Harper, Eva Long, Nikki Knightly, Nicky Ferrari, Miles Long Language: English Size: 2.05 GB Length: 01:49:29 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Mad Sex Party - Lecker MILF Geschenkt & Aber Bitte Mit Sahne Mad Sex Party ist zurück und verwöhnt uns mit der doppelten Fickerei-Party-Dosis. Bei "Lecker MILF geschenkt" zeigen uns erfahrene Muttis wie „es“ richtig geht und vögeln den Jungs das Hirnweg. Bei "aber bitte mit Sahne" werden statt Waffeln, Muschis und harte Latten mit Sahne eingerieben und verputzt. Category: CZECH, Anal, Group Sex, MILF, Facial Cumshot, Foursome, Lingerie, Brunette, Blonde Starring: Samantha Jolie, Valentina Ross, Sophia, Lucy Bell, Adel Sunshine, Gabrielle Gucci, Terry Sullivan, Klarisa Leone, Daryl, Sophia Language: CZECH/English Size: 2.31 GB Length: 01:49:18 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
My First Training Bra 2 (2018) It's The Itty Bitty Titty Committee! Riley Star is a petite blonde beauty with an insatiable desire to ride big hard cocks! Lila Fray is a naughty little Texan who loves getting pounded hard like a rodeo clown! Exotic beauty Audrey Royal will treat your cock like a king! When Alex More showed off the first bra she ever brought to Eric, he said "That's Nice, why don't you suck and fuck this dick?" Category: Blowjob, Teens, Small Tits, POV, Gonzo Starring: Riley Star, Audrey Royal, Alex Moore, Lila Fray Language: English Size: 1.22 GB Length: 01:43:43 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
My Moms Dark Secret 3 (2018) Three time's a charm for this black-on-white MILF series that's back by popular demand! Mom's got a secret lover and he's all sweet dark chocolate, which drives these MILFs crazy! They're so horny they just don't get enough in their boring marriages to their white hubbies - they crave serious hardcore action and that's just what they get in the third installment of this interracial fuck fest! Category: Big Tits, MILFs, Mature, Interracial, Big Cocks Starring: Nina Elle, Isiah Maxwell, Dee Williams, Nat Turnher, Savana Styles, Julia Ann, Jack Blaque Language: English Size: 0.97 GB Length: 01:37:02 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Teenagers Dream 68 - Nikita – Die Süsse Geile Naschkatze (2017) Nikita! Ich erinnere mich noch gut daran, wie wir auf der Straße zusammen fangen spielten. Als ich dich dort heute wieder traf, hattest du ganz andere Spielchen im Kopf. Schau dich an, was aus dir geworden ist! Eine junge, begehrenswerte Frau. Du kannst noch immer so unschuldig dreinschauen, wie früher, aber inwzischen glaube ich, hast du viele Erfahrungen gemacht. So, wie du rangehst, hast du Sex für dich als neue "Lieblingssportart" entdeckt. Und deine Freundinnen sind nicht anders drauf! Respekt! Category: GERMAN, Amateurs, Teens, Anal, Stockings, Rough Sex, Big Dick Starring: Amateurs Language: English Size: 1.30 GB Length: 01:51:36 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
It Takes Three Vol 2 (2018) Looking to take it from both ends or more holes to fill? Then join Marley Brinx, Cadence Lux, Chanel Preston, Abella Danger and more cock-starved babes for some piping hot threesomes! This 2-disc set has all that you crave because it takes three to make these fuck sessions as hot as can be! Category: Teens, Big Tits, Hardcore, Threesome, Stockings, Bondage, Deep Throat Starring: Marley Brinx, Cadence Lux, Karla Kush, Jordana Heat, Presley Hart, Stella May, Valentina Nappi, Chanel Preston, Veronica Rodriguez, Samantha Rone, Abella Danger, Rachael Madori and Nikki Knightly, Chad White, Jordan Ash, Stallion, Anthony Rosano, Ryan McLa Language: English Size: 2.97 GB Length: 05:23:05 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Heavenly Pleasures 2 (2018) The most sensual pleasures to offered up are within your reach right here! She'll bring to heavenly heights of throbbing and explosive enjoyment! Category: Threesme, Lesbian, Teens, MILFs, Couples, Gonzo Starring: Bella Baby, Cayenne Klein, Anissa Kate, Dani Daniels, Jessie Jazz, Lily Love, Kennedy Nash Language: English Size: 1.12 GB Length: 03:10:28 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Travelers 1.évad 2016 HDTV.HUNHardSub (Travelers) Szines, égetett feliratos, kanadai akció, sci-fi sorozat Rendezte: Andy Mikita, Helen Shaver, William Waring Irta: Brad Wright Szereplők: Eric McCormack, Jared Abrahamson, MacKenzie Porter, Nesta Cooper TARTALOM A több száz évvel később élő emberek felfedezik annak módját, hogy tudatukat visszaküldjék az időben, a 21. századi emberek fejébe. Ezek az ‘utazók’ random emberek élete fölött veszik át az irányítást, miközben titokban azon ügyködnek, hogy megmentsék az emberiséget a rájuk váró szörnyű jövőtől – a gond csak az, hogy minden tudások történelmi, illetve közösségi médiás profilokon alapul, így a mindennapi élet élése is nehézséget okoz nekik. Égetett felirat Travelers.S01E01 Videó információk: Méret: 283,89 MB Hossz: 0:45:26 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 733 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.000 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Deleted 1.évad 2016 WEBRip.HUNHardSub (The Deleted) színes, égetett feliratos amerikai thriller sorozat rendező: Bret Easton Ellis irta: Kurt Lustgarten főszerpben: Nash Grier, Madeline Brewer, Amanda Cerny TARTALOM A történet: Ez annyi lenne, hogy ezek a fiatalok bujkálnak valami szekta, vagy a kormány egyik titkos, tökéletes embereket “termelő” programja elől. És a szexétvágyuk sosem lankad. Szóval üres lakásokban drogoznak, vágják magukat, szexelnek, és valaki keresi őket. Égetett felirat The.Deleted.S01E01 Videó információk: Méret: 104,80 MB(Változó) Hossz: 0:13:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 951 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00