Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 05/20/2024 in all areas

  1. Alynne Webb – Az utolsó Kiadó: Twister Media, Budapest Kiadás éve: 2018 Háború fenyeget a Varázslók Világában. Az ezeréves béke inogni látszik. A rendek közötti viszály átível az emberek világába is, ahol a mágia nem több puszta tündérmesénél. Tara a gimisek mindennapjait éli. Amikor édesanyja bejelenti, hogy új állást kapott egy kisvárosban, és búcsút kell mondaniuk addigi életüknek, a lány azt gondolja, ennél rosszabb nem is történhetett volna. Csakhogy az új házban és a városban senki és semmi nem az, aminek látszik. Öccsével, Bennyvel leleplezik Nicholast, a ház fogságába száműzött varázslót, aki szellemként tengeti életét. A két testvér segít neki kiszabadulni a fogságból, amivel felkeltik Derwin, a rettegett sötét-mágus figyelmét. A testvérpárból préda lesz. Tarának gyorsan kell cselekednie, ha meg akarja menteni azokat, akik fontosak a számára. Küzdelmei során azonban nemcsak arra döbben rá, hogy az eddig ismertnek hitt világa mögött húzódik egy ismeretlen másik, hanem arra is, hogy a feladat, melyet magára kellett vállalnia, talán sokkal nagyobb, mint amivel elbír. Alynne Webb első regénye sodró erejű fantasy, melynek lélegzetelállító világát varázslatos teremtmények és mágusok népesítik be, amit minden igazi fantasyrajongó imádni fog. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,88 MB [Hidden Content]
    8 points
  2. Charles Martin – A szentjánosbogarak fénye Eredeti cím: Chasing Fireflies Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: A szentjánosbogarak fénye Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2012, 2014 Fordította: Szieberth Ádám Egy nap a rendőrök egy brutális bántalmazások nyomait magán viselő kisfiút találnak az út mentén. A gyermek nem beszél, így szomorú élettörténetét sem tudja szavakba önteni. Viszont rajzol, olyan kifinomultan és olyan precizitással, hogy a képei mindent elmondanak helyette. Ügyét a helyi lapnál dolgozó újságíró kapja meg, aki szívén viseli a kisfiú sorsát, hiszen saját fiatal önmagát látja meg a visszahúzódó, sokat szenvedett gyermekben. Miközben lassan fény derül a kisfiú hányattatott múltjára, egy másik család rögös életútja is kibontakozik. A fiatal, árván felnőtt újságíró saját története annyi felfedetlen rejtélyt, bűntényt és titkot őriz, amely nem hagyja nyugodni. Bármennyire sokszálú is ez a történet, középpontjában mégis az apai szeretet mindent elsöprő élménye áll, a gondoskodás erejéről tesz tanúbizonyságot, arról, hogy legyen bár vérszerinti, vagy csupán annak tekintett a legfontosabb férfiminta előttünk, egy meggyötört szív igenis találhat kiutat a reménytelenségből, ha tudja, hogy szeretik. Bár a két árva fiú lelke mindig sebzett marad, egy ember, akit apaként tisztelhetnek, aki mintául szolgál a számukra, mégis vigaszt nyújthat egész hátralevő életükben. Charles Martin (Ahol a folyó véget ér, Hegyek között, Végül a szeretet győz) legújabb regényében két sebzett lélek, két megtört sors fonódik egymásba váratlan módon, egy kisfiú gyötrelmekkel teli múltjának és több reményt ígérő jövőjének szívszorító történetében. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,11 MB [Hidden Content]
    8 points
  3. Charles Martin – Végül a szeretet győz Eredeti cím: Wrapped in Rain Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Végül a szeretet győz Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Marczinfalvi Mara Egy kétezer holdas alabamai birtokon két fiú nevelkedik. Kegyetlen milliomos apjuk egy középkorú asszonyra bízza gyermekeit, aki ugyanúgy állandó céltáblája az iszákos brutalitásának, mint a fiúk. Minden ütlegelés és minden megalázás ellenére Miss Ella hitet, tartást és ölelő melegséget nyújt a gyermekeknek. Hiába telnek el évek, évtizedek, a testvérpár egyre csak a szörnyű emlékek elől menekül. Tucker, a nagyobbik fiú sikeres fotósként járja a világot. Az öccsét, Matthew-t még jobban megtörte a traumákkal teli múlt. A kreatív fiú viselkedése egyre zavartabb, Miss Ella halála után állapota napról napra romlik. Tucker, nem tehet mást, elmeotthonba helyezi el őt, ahonnan Matthew, helyét nem találva, megszökik. Az idősebb testvér lelkiismeretére hallgatva felkerekedik, hogy megtalálja öccsét, és jóvátegye azt, amit nem lehet, és megváltoztassa azt, amit senki sem gondolt megváltoztathatónak. Charles Martin eddig megjelent könyveihez (Ahol a folyó véget ér, Hegyek között) hasonlóan érzelemdús regényében olyan emberi sorsokat tár az olvasó elé, amelyeket minden nehézség és tragédia ellenére a szeretet ereje varázsol újjá. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,53 MB [Hidden Content]
    7 points
  4. Charles Martin – Hosszú az út Eredeti cím: Long Way Gone Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Hosszú az út Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Tóth Bálint Péter A tizennyolc éves Cooper egy gitárral a kezében maga mögött hagyja az édesapját, hogy énekesként próbáljon szerencsét. Nemsokára azonban a saját bőrén kell megtapasztalnia, hogy a tehetség nem elég a sikerhez, és az otthon melege után a világ rideg, kegyetlen helynek bizonyul. Öt év útkeresés után véletlenül találkozik Daley-vel, az angyali hangú énekesnővel, aki azonnal beleszeret az egyik dalába – Cooper pedig a lányba. Ketten együtt a slágerlistákat ostromolják, és úgy tűnik, a férfi végre megtalálja a boldogságot, ám egy szörnyű tragédia miatt az élete darabokra hullik. Miután mindent elveszít, ami fontos számára, visszatér Colorado vadregényes hegyei közé, hogy bocsánatot kérjen az apjától, a szülői házban azonban egy újabb keserű meglepetés éri. Vajon képes-e számot vetni a múltjával, és megbocsátani magának az ifjúkori tetteit? Továbblép-e, és újrakezdi az életét? Charles Martin regénye költői vallomás a szülői szeretetről: egy apa és a fia közötti törékeny kapcsolat történetét mutatja be, egy olyan történetet, amelyben nemcsak a szereplőknek kell szembenézniük saját magukkal, hanem amely az olvasó életét is gyökeresen megváltoztathatja. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,50 MB [Hidden Content]
    7 points
  5. Charles Martin – Áldó eső Eredeti cím: Send Down the Rain Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Áldó eső Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Szűr-Szabó Katalin Allie-t megannyi tragédia sújtja: nemcsak a szeretett családi étterme vész oda, de egy borzalmas autóbalesetben a második férje is meghal. Az asszony már csaknem elveszti minden reményét, amikor egy szívének igen kedves ember bukkan fel a múltjából. A Vietnámot megjárt Joseph évek óta sodródik az árral: képtelen feldolgozni mindazt, amit a háborúban átélt. A magányt, az elszigeteltséget választva egy kis hegyi kunyhóban éli mindennapjait. Egy nap azonban egy rettegő asszonyra és két gyermekére bukkan az erdőben, és a segítségükre siet. Miután Floridába, az ott élő rokonukhoz menekíti őket, útközben egy szörnyű balesetnek lesz a szemtanúja – a tragédia pedig egyenesen a gyermekkori szerelméhez, Allie-hez sodorja. Amikor Joseph segítő kezet nyújt az asszonynak, hogy az étterem újra megnyithassa a kapuit, úgy tűnik, az egykori szenvedély ismét lángra lobban köztük… De a múlt utat tör magának, és egy negyvenöt éves titok azzal fenyegeti őket, hogy az újrakezdésbe vetett minden reményük és a boldogságuk az enyészeté lehet. Charles Martin a tőle megszokott módon nagy bölcsességgel és mély együttérzéssel ír dédelgetett álmainkról, a nap mint nap megvívandó küzdelmeinkről, a hozzájuk szükséges bátorságról és az erőről, amelyet egymásból, illetve saját magunkból meríthetünk. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,26 MB [Hidden Content]
    7 points
  6. Charles Martin – Ahol a folyó véget ér Eredeti cím: Where the River Ends Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Ahol a folyó véget ér Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Szabó Ágnes Egy férfi evez a St. Marys folyón, hátul a kenujában egy nő fekszik. Tíz éve házasok, mindennél jobban szeretik egymást, és most az asszony súlyos beteg. Doss és Abbie sorsa véletlenül keresztezte egymást. A fiú apátlanul, nehéz körülmények között nőtt fel a St. Marys folyó mentén, az amerikai Georgia államban. Nappalonként pincérként küzdött a megélhetésért, míg éjszakánként a szívében kavargó képeket festette vászonra. A lány Dél-Karolina állam legbefolyásosabb szenátorának a lánya, kivételezett életet élt, szépségét kihasználva modellként járta a világot. Most, ahogy a folyón csordogálnak lefelé, Abbie tízes listáját igyekeznek teljesíteni – tíz kívánság vár megvalósításra, mielőtt elveszítik a harcot a betegséggel szemben. A reggeli folyó párájában, a napsütésben villogó tükörképeket szétszakítva, az alkony festette fények fölött siklik hajójuk az óceán felé, hogy Doss valóra válthassa Abbie utolsó álmait. Az utazás szerelemmel és szeretettel teli pillanataiban ez a két ember, akik képtelenek a másik nélkül élni, szembenéznek múlttal és jövővel… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,82 MB [Hidden Content]
    7 points
  7. Ifj. Veress Istvan - Gyilkos mesék (2014) Krimiválogatás a következő szerzőktől: E. A. Poe, Roald Dahl, W. M. Miller, Raymond Chandler, George Hitchcock... és mások. Formátum:epub,mobi,pdf,prc,html Műfaj:Horror, Thriller, Novella Kiadó: Urbis Nyelv: magyar Katalógusszám: 9789639706729 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 242 Méret:2.30 MB Edgar Allan Poe: "S csak rémes árnyak bálja, melyet A véres ablakokon át Ma itt disszonáns zene mellett Az utas kavarogni lát, A sápadt ajtóból ma rémek Folyója foly Örökké, s hova azok érnek, Van kacagás - de nincs mosoly." Tartalom E. A. Poe: Az ovális arckép Roald Dahl: Áldozati báránycomb Henry Slesar: Hipnózis Edward D. Hoch: A szűz feláldozása Walter M. Miller: Én alkottalak Ray Bradybury: A tömeg Raymond Chandler: A fecsegő férfi Gergoe Hitchcock: Meghívás vadászatra Jacques Futrella: A 13-as cella foglya Jerome Bixby: Élni jó Mary R. Rinehart: Kutya a gyümölcsösben Herbert W Franke: Miért nem lövöd le Peggyt? [Hidden Content]
    6 points
  8. Charles Martin – Maggie sorozat *** Charles Martin: Egy új élet reménye (Maggie sorozat 1.) Eredeti cím: The Dead Don't Dance Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Egy új élet reménye Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Benda Klára Egy dél-karolinai kisvárosban a vége felé közeledik a nyár, amelyet Dylan és Maggie Styles izgatott és boldog tervezgetéssel tölt: első gyermekük születését várják. Az idill azonban kettétörik, amikor a szülés közben komplikációk lépnek fel, és Maggie a vérveszteségtől kómába esik. A magabiztos és életvidám Dylan számára mindaz, amiben eddig hitt, kártyavárként omlik össze. A férfi élőhalottként járkál és virraszt felesége ágya mellett. A sors iróniája, hogy épp ekkor talál rá az oly régóta áhított lehetőség: tanárnak hívják a helyi főiskolára. Legjobb barátja unszolására kénytelen-kelletlen elfogadja a felkínált állást, és tanítani kezd. De vajon képes lesz-e helytállni és vigaszt nyújtani nehéz sorsú diákjainak, miközben ő maga élete legnehezebb pillanatait éli át? Van-e még remény az újrakezdésre, vagy szívében a zene örökre elcsendesedett? Charles Martin (Ahol a folyó véget ér, Hegyek között) új regénye megrendítő, keserédes történet, amely egy férfi küzdelmes útját meséli el a kétségbeeséstől az újra megtalált reményig. Charles Martin: Maggie (Maggie sorozat 2.) Eredeti cím: Maggie Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Maggie Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Benda Klára Dylan Styles számára akkor kezdődött újra az élet, amikor Maggie, imádott felesége, felébredt a kómából. A férfi két naplót ír, az egyiket Maggie-nek, a másikat önmagának. A házaspár elhallgatásai és kifakadásai, titkok és hazugságok, remények és kiábrándulások, félelem és bizakodás adja a regényen végig futó állandó kettősséget. Milyen jövője lehet annak, aki nem képes megbirkózni a múltjával? A házaspár kapcsolatának szétesésével egy időben darabokra hullik körülöttük a világ, újabb tragédiák és boldogságok érik őket. Lassan megértik, az őszinte szembenézés pusztító ereje porig rombolja az eddigi életet, ám új alapokat teremt egy szebb jövőhöz, akár a főnixmadár, saját hamvaiból megújulva. Charles Martin Egy új élet reménye című regényének történetét szövi tovább ebben a kötetben néhol megejtő, néhol megrázó, de mindig szívhez szóló módon. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,12 MB [Hidden Content]
    6 points
  9. Charles Martin – A szív kútja Eredeti cím: Water from My Heart Eredeti kiadó: Thomas Nelson, Nashville Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A szív kútja Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Szieberth Ádám Egy rosszfiú útja Miamiból Közép-Amerikába vezet, ahol megpróbál megbocsátást nyerni a bűneiért, miközben egy fiatal nő és lánya segítségére siet. Igen kalandos, ám bűnökkel és megbánással teli élet Charlie Finné. Olybá tűnik, a tehetséges és intelligens férfinak mindene megvan, még sincs semmije. Kamaszkorában árvává lesz, és hamar megtanulja, miként boldoguljon egyedül a világban. A Harvard ösztöndíjasaként egyenes út vezet számára az üzleti életbe, ahol igen jövedelmező, ám annál veszélyesebb ügyletekbe kezd, mígnem a sorstól kegyetlen leckét kap, és döntéseiért súlyos árat kell fizetnie. Nemcsak az általa olyannyira szeretett emberek kerülnek veszélybe, hanem ő maga is. Közép-Amerikába utazik, ahol szembesülnie kell korábbi tettei következményeivel. Fájó szembesítés ez, sok sebet feltépő. A közönyösség álarca lehull, leomlanak a maga köré vont falak. Ott áll pőrén, kiszolgáltatottan. Egy asszony és egy kislány azonban a gondjaiba veszi, és olyasvalamit ad a férfinak, amire mindennél nagyobb szüksége van: magát a reményt – a szeretetre, az újrakezdésre és a bűnöktől való megtisztulásra. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,36 MB [Hidden Content]
    6 points
  10. Ifj. Veress István (szerk.)-Gyilkos mesék-A halál mesterei pdf TARTALOM E. A. POE: AZ OVÁLIS ARCKÉP ROALD DAHL: ÁLDOZATI BÁRÁNYCOMB HENRY SLESAR: HIPNÓZIS EDWARD D. HOCH: A SZŰZ FELÁLDOZÁSA WALTER M. MILLER: ÉN ALKOTTALAK RAY BRADBURY: A TÖMEG RAYMOND CHANDLER: A FECSEGŐ FÉRFI GEORGE HITCHCOCK: MEGHÍVÁS VADÁSZATRA JACQUES FUTRELLA: A 13-AS CELLA FOGLYA JEROME BIXBY: ÉLNI JÓ MARY R. RINEHART: KUTYA A GYÜMÖLCSÖSBEN HERBERT W. FRANKE: MIÉRT NEM LÖVÖD LE PEGGYT? antológia horror magyar nyelvű novella thrillerválogatás letöltés [Hidden Content] -
    4 points
  11. Sejtelmes történetek Kornya Zsolt (szerk.) Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: MesterMűvek Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Fazekas Árpád, Kornya Zsolt, Mező Szabolcs, Molnár András, Plánka Zsuzsa, Szabó Kata, Szántai Zsolt, Szente Mihály, Tóth Bence Ákos A hidegvérű londoni úriember, aki nem hisz a természetfölöttiben, módszeres alapossággal lát neki egy kísértetjárás kivizsgálásának… Két mindenre elszánt tudós verseng a láthatatlanság titkáért, de egyikük módszere sem tökéletes… A római erőd romjai között barangolva különös emlékek ébrednek a nézelődő házaspárban… A kőkorszaki kannibálok dzsungelszigetén egy barbár koponyakultusz őrködik az emberiség történelmének legmagasztosabb misztériuma fölött… Ilyen és ezekhez hasonló elbeszélések várják az olvasót kötetünk lapjain Jack Londontól, Sir Arthur Conan Doyle-tól és az angolszász fantasztikus irodalom más klasszikusaitól. SF-nek éppúgy beillenének, mint fantasynek vagy horrornak, olykor a detektívtörténet és a kalandregény ismertetőjegyeivel színesítve. Valójában azonban nem tartoznak egyik csoportba sem, önálló irodalmi kategóriát alkotnak: weird tales, azaz sejtelmes történetek. Játszódhatnak a ködös múltban vagy a távoli jövőben, vezérelvük lehet a tudomány vagy az okkultizmus, hangvételük humoros vagy kiábrándultan keserű. Bármilyen sokfélék azonban, mindig van egy közös vonásuk: a világ, melyet feltárnak előttünk, a titkok és talányok hona, sokkal nagyobb és összetettebb, hogysem emberi ésszel felfogható lenne. Akár elborzaszt minket ez a felismerés, akár kellemes borzongás fut rajtunk végig tőle, válogatásunk szerzői garantálják, hogy az olvasmányélmény emlékezetes lesz. „Számomra a sejtelmes történet legfőbb vonzereje, hogy kifejezetten a felkavarás szándékával íródott. Talán az minden, amit elmondhatunk róla, hogy illeszkedik egy bizonyos olvasói hangulathoz; hogy komplexebb és kifinomultabb a hagyományos fantasztikus sztoriknál.” – Michael Moorcock Tartalomjegyzék Előszó Sir Edward Bulwer-Lytton: Kísértetjárás Elizabeth Gaskell: Eltűnések Sir Arthur Conan Doyle: Szellemvásár Sir Arthur Conan Doyle: Pásztorátok Sir Arthur Conan Doyle: Lady Sannox esete Sir Arthur Conan Doyle: Fellebben a fátyol Sir Arthur Conan Doyle: A parazita Fiona Macleod: A bűnevő Jack London: Ezer halál Jack London: Emlék a pliocénból Jack London: Az árnyék és a villanás Jack London: A táblácska A Nagy Vörös Sargent Kayme Von Tollig kapitány talizmánja Stephen Vincent Benét Elemi erők Loual B. Sugarman A szürke halál Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,07 MB [Hidden Content]
    3 points
  12. Fekete Istvan - Öszi vásár Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: Antik Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 257 Formátum:epub,mobi,pdf Méret:2.50 MB Leírás: Az Őszi vásár, az író, Fekete István által összeállított novelláskötet. A könyv Gölle című nagyobbik fele a gyermekkort idézi, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot, a történetek első személyben mesélő gyermekhőse tökéletes zavartalanságban él együtt a természettel. Az Erdő-mező című második rész novelláiban a természet elevenedik meg, a fák, füvek és állatok világa. Tartalom: Gölle Őszi vásár Tengerész voltam Aprószentek A bizonyítvány Sárgaréz patkók A két szánkó Ibolya Szerelmem Honvágy Szeptember Orvosságok Tódor Karácsonykor A tőr Griffmadár Kísértetek Ilona Jakab Törlesztés Memento Puska Péter Vendégek Jancsi A nadrágszíj Fészekrablás Sarlósfecske Fecskemadár A kulcslyuk Kalapky bácsi Sinyi Valódi A köszörűs Apám Útmutatás Kása A legenda Berci Három fej kukorica Egy év Zsaroltam A csengő Erdő-mező Tavasz Nyár Ősz Tél Február Nyárutó Őszi távíró Számadás A boldog Tél Egy szem kukorica A tölgy [Hidden Content]
    3 points
  13. Hungaria - Best of 2024 01 - Rock and Roll Party.mp3 02 - Isztambul.mp3 03 - Csókkirály.mp3 04 - Limbó hintó.mp3 05 - Ciao, Marina.mp3 06 - Micsoda buli.mp3 07 - Casino Twist.mp3 08 - Meghalok, hogyha rám nézel.mp3 09 - Multimilliomos jazzdobos.mp3 10 - Eszelős szerelem.mp3 11 - Randi Andi.mp3 12 - Gyere, gyere Juli.mp3 13 - Duci Juci.mp3 14 - Hotel Menthol.mp3 15 - Szexbomba rumba.mp3 16 - Várni rád egy éjen át.mp3 17 - Baby Doll.mp3 18 - Bibap Lulu.mp3 19 - Neonparádé.mp3 20 - Cha-Cha-Cha.mp3 21 - Dzsungel Rock.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  14. . Charles Martin könyvek 2004 - 2014 Hun mobi Könyv címe: Charles Martin könyvek Kiadás dátuma: 2004 - 2014 Formátum: mobi Nyelv: magyar Charles Martin - A megváltás reménye.mobi 2014 Charles Martin - A tücskök éneke.mobi 2006 Charles Martin - Égzengés.mobi 2012 Charles Martin - Egy új élet reménye.mobi 2004 Charles Martin-Hegyek között.mobi 2010 Megiratlanul - Charles Martin.mobi 2013 Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content]
    2 points
  15. Monsters Domain-TENOKE Developer: G-DEVS.com Publisher: G-DEVS.com, CreativeForge Games Genre: Action, Indie, RPG, Strategy Size: 19.9 Gb Description: Your objective is to stop any visitors to your Monsters’ Domain. Start from simple monsters and skeletons and with time build up your defences. You can play any monster from your army and give them specific orders to follow. Every killed hero makes them stronger and gives you an opportunity to equip them better or develop new skills or monstrosities. You can reanimate fallen intruders or collect pieces of your slain warriors and research new ways to use it. Develop your preferred Style. You can focus on specific Style or mix them together to create a unique army of loyal Monsters. Choose from Necromancy, Vivisection, Mutation, Runes, Elixirs, Talismans, Forge, Techie, Strategy, Roguery, Drilling or Sorcery and different schools of Dark Magic. Grow your beasts and monsters, make them unique or identical with others to unlock specific skill trees, upgrades and abilities. Combine unique equipment and skills and create your Bosses or Swarms. Styles are complex systems focused on specific areas but combined with others allow to create more powerful weapons and upgrades. The vivisected finger of the mage combined with some elixirs can be a very powerful upgrade for your simple skeleton. Reanimated corpse of a fallen hero with some fresh mutations and newly forged weapons can make a really nice new Boss for your realm. Loot all you can as bodies decay and some treasures can be lost to nasty imps or other thieves. Store you treasures as a lure for visitors or forge them into powerful objects. Every piece matters. Study new materials and runes, develop schematics for your traps and devices, collect limbs, flesh and bones for your experiments and new creations. Learn and experiment. The way your monsters kill new heroes can be entertaining but also eye opening. Develop your Strategy and new Roguery tricks. Teach your zombies to play dead (sic!) or Drill skeletons to fight in formation. Experiment in your Forge with loot and spells and combine them into unique crafting materials. Do all you can to defend you Monsters’ Domain! Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 (64-bit versions) Processor: Intel Core i5-4460 or AMD Ryzen 5 1400 290X Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1650, or AMD Radeon R9 290X DirectX: Version 11 Storage: 20 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 (64-bit versions) Processor: Intel Core i7-4790 or AMD Ryzen 5 1600 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 1080 or AMD Radeon RX 480 DirectX: Version 11 Storage: 20 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  16. Fekete István - Végtelen út Kiadó: Lazi Könyvkiadó Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 164 Méret:2.30 MB Formátum: pdf,azw3,mobi,epub A történet a francia forradalom idején játszódik, amikor is egy ifjú gróf (akit „rókalelkű” bátyja üldöz) menekülni kénytelen. Álruha, álnév, ekhós szekér jelentik a menekülés útját. Mindenesetre az ifjú (apja kíséretében) végigkocsikázik Franciaországon, Németországon, Ausztrián, hogy azután Magyarországon pihenhessen meg, leljen végre békét és – minden jel szerint – új otthont. Útközben persze vagy már majdnem felismerik, vagy az üldözők közelednek, vagy a brigantik jelentenek veszélyt, ám áldott lelkű asszonyok és lányok is akadnak, akik a szép ifjú kedvéért hajlandók segíteni. Az egyik ilyen leányba bele is szeret az ifjú gróf. Szerelmük beteljesül ugyan, de el kell válniuk, egy későbbi utazás reményében. E találkozás meghiúsul, a szegény lány ugyanis meghal, egy fiúgyermeket hagyva hátra. [Hidden Content]
    2 points
  17. Fekete István - Öreg naptár (2001) Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda Nyelv: magyar Katalógusszám: 9636961271 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Formátum: epub,pdf,mobi Méret:1.0 MB Leírás: A hagyatékból válogatott 30 novellából 18 korábban nem jelent meg nyomtatásban, a többi hetilapokban, 1935 és 1965 között. "A többségükben önéletrajzi ihletésű, rövid elbeszélések mind a mai napig élő, eleven erővel hatnak. Az írások mindegyikének témája a táj, és a tájban élő ember hangulata, érzésköre, viszonya a természet szépségeihez. A gyermekkor színes üvegcserepein fölszikrázó fények által az olvasó elé varázsolódik Fekete István ifjúságának meghitt hangulata, az állatok iránt érzett olthatatlan vonzalma, szeretete. Fekete István gyönyörűen ír: a szeptemberi erdő ezerarcú világa, az ősz színeiben tobzodó természet szinte életre kel a kötet lapjain, és az olvasó hallhatja, ahogyan még késő nyári suhogással ringatja magát az erdő, és láthatja, ahogyan a halk szél fuvallatai már egymásra rendezik a titokban lehullott sárga leveleket. Az őszi és téli naptár az elmúlás színeit varázsolja az olvasók elé, ám ebben az elmúlásban, a beszédes csend legmélyén felfedezheti az olvasó a lélek halk szavát, amely megnyugvást ad a város zajában megfáradt vándor lelkének. A mai rohanó világban szinte gyógyírt jelenthetnek a lélek bajaira Fekete István sorai, mert általuk egy olyan csodálatos világ erdejében barangolhat az olvasó, ahol még érvényesek "a szépség, a jóság törvényei, és amelyben érvényesül az egyszerű igazság." [Hidden Content]
    2 points
  18. Fekete István - Magasles Kiadó: Moly Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 122 Méret:1.50 MB Formátum: epub,pdf,mobi 1937 óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a „váltást”. A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének. [Hidden Content]
    2 points
  19. Abba – Wembley Arena 1979 2024 01 – Voulez-Vous (Live) 02 – Knowing Me, Knowing You (Live) 03 – Chiquitita (Live) 04 – Gimme!, Gimme!, Gimme! (A Man After Midnight) (Live) 05 – I Have A Dream (Live) 06 – Thank You For The Music (Live) 07 – Summer Night City (Live) 08 – Take A Chance On Me (Live) 09 – Does Your Mother Know (Live) 10 – Hole In Your Soul (Live) 11 – Dancing Queen (Live) 12 – Waterloo (LiveMP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  20. Fekete István - Zsellérek Kiadó: Nesztor Nyelv: magyar Katalógusszám: 9637523340 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 182 Formátum:epub,mobi,pdf Méret:1.30 MB Leírás: Vajon mennyire határoz meg egy embert paraszti származása és környezete? Képes-e az esze, a tanulmányai révén előrelépni a társadalmi ranglétrán? Az először 1939-ben megjelent nagy sikerű Zsellérek a Horthy-korszak első évtizedének történelmi kulisszái között játszódik, a magyar vidék, a magyar parasztság aktuális gondjait-bajait taglalja, és arra megoldásokat is ajánl. A regény nem csupán az önmagával vívódó, paraszti örökségére büszke Zsellér Péter fejlődésrajza, hanem egy olyan drámai történet is, amely az olvasó elé tárja a módosabb földművelő réteg sorsdillemáit. [Hidden Content]
    1 point
  21. Fekete István - Régi karácsony (2000) Kiadó: Új Ember Kiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: 9637688080 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 85 Formátum:epub,mobi,pdf Méret:4.30 MB Leírás: A kötetben egybegyűjtött adventi és karácsonyi történeteket Fekete István 1947 és 1969 között, az Új Ember című hetilap felkérésére írta. A sokszor személyes emlékeket felidéző elbeszélések szereplői egyszerű, a természet közelségében élő emberek, akiket az író a maguk esendőségében ábrázol. Részlet Sinkó Ferenc utószavából: 'Varázslatos az Ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött.' Tartalomj: Éjféli látogatók Roráte Éjféli harangszó Betlehem Előnév Szilveszter A kormányosné A bizonyítvány Tódor Decemberi hajnal Éjféli világosság A fa Tengerész voltam Karácsonykor December Régi karácsony A két szánkó Tél December Régi karácsony A csillag Péter, 1907 Karácsony és szilveszter között Karácsony A karácsonyfa A medve Sinkó Ferenc: Ballagó idő - az örökkévalóságból [Hidden Content]
    1 point
  22. R-Go - Az R-GO legnagyobb slágere 2024 01 - Szeretlek Is, meg nem Is.mp3 02 - Bombázó.mp3 03 - Ne félj, te kis bolond.mp3 04 - Kriszti.mp3 05 - Idő.mp3 06 - Zanzibár.mp3 07 - Ergo_ Létezem.mp3 08 - Fordított világ.mp3 09 - Tavaszi bezsongás.mp3 10 - Eszkimó, szambázz!.mp3 11 - Rég várok valakire.mp3 12 - Mindig nyár '75.mp3 13 - Mert ő ….mp3 14 - Gina.mp3 15 - Egy alacsony férfi dilemmái a szerelem körül.mp3 16 - Titkos szerelem.mp3 17 - Mit tudom én.mp3 18 - Szerelmes vagyok, mint egy nagyágyú.mp3 19 - Hull a hó.mp3 20 - Ballag a katona.mp3 21 - Anna.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    1 point
  23. Eric Lambert – A zöld árnyak szigete Eredeti cím: The Veterans Eredeti kiadó: Newmont, Melbourne Eredeti kiadás éve: 1954 Magyar cím: A zöld árnyak szigete Magyar kiadó: Zrínyi Katonai, Budapest General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 1974, 1994 Fordította: Árkos Antal, Zentai Éva Az észak-afrikai harcok színteréről háromheti szabadságra hazatérnek az ausztrál hadsereg egyik szakaszának életben maradt katonái. Három hét nem nagy idő, de arra mindenképp elég, hogy a katonák szembe találják magukat a hadiszállításokon meggazdagodott polgárokkal, a feketepiaccal, a gomba módra szaporodó nyilvánosházakkal és a kíméletlen pénzhajszával – de akinek szerencséje van, az igaz szerelmet is fellelheti. Aztán behajózzák és útnak indítják őket, hogy a dzsungelben a japánok ellen harcoljanak és győzzenek. „Ha a dzsungel tetejét le lehetett volna emelni, aki egy repülőgépről tekint le, fantasztikus képet látott volna. Láthatott volna bennünket, amint ezren meg ezren, kígyózó vonalban oszlunk, és láthatta volna az ellenség kígyózó vonalát is, ahogy ide-oda tekereg a két vonal, olykor egymás körül, olykor egymásba ütközve, hirtelen felropogó puskatűzben összecsapva; láthatta volna az ezer meg ezer holttesttel borított ösvényeket. Csendes, módszeres, könyörtelen megsemmisítés volt ez, amelynek kimenetele egyedül azon múlott, hogy ki veszíti el elsőnek emberei nagyobbik részét.” Eric Lambert világhírű regénye döbbenetes és felejthetetlen képét vetíti elénk a II. világháború egyik legszörnyűbb szakaszának. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,14 MB [Hidden Content]
    1 point
  24. Dr.Hankó Vilmos - Házi kincstár 1897 pdf 22mb [Hidden Content]
    1 point
  25. Farmers Father Save the Innocence-TENOKE Developer: FreeMind S.A. Publisher: FreeMind S.A., PlayWay S.A. Genre: Action, Adventure, Indie, Simulation Size: 7.70 Gb Description: War breeds heroes you’ve never heard of. You are the ordinary person holding a huge burden of protecting what’s most precious and innocent. Fight with hunger, wounds, cold, disease, and enemy cruelty. Defend your family and survive the war! Imagine waking up in the middle of the snowy night to the sounds of a falling sky. Explosions, fire, chaos, the frightened whimper of your child. It’s your turn: now or never, slip away from your enemies before it’s too late… Feature: Building – animal homestead, baby cradle, trough, and more Crafting – create something useful out of junk Cooking – prepare all kinds of food out of what you can find Sneaking – move quietly then you’ll survive Hunting – use guns and provide needed food Exploring – strange sounds, enemies, unknown territories Taking care of family – making family safe, fed, and warm PROTECT YOUR FAMILY As a father, since the first breath of your child, you’ve always known the responsibility relies on your shoulders… but the stakes were never that high. Do what you must to keep your wife and son alive. FARM, HUNT, IMPROVISE Nothing can be taken for granted now. You will have to earn every meal and bargain for each piece of comfort for you and your family using extreme measures. Hunt for wild animals, make forest recipes, and, as a farmer, use your skills to create a new home during the occupation… SURVIVE Sneak, wait for your moment, and ATTACK! Every. Second. Counts. Your enemies are cunning and trained. Can you handle that while being "just" a farmer? Your everyday abilities may come in handy so don’t underestimate yourself and keep trying! After all, you’ve got nothing to lose and everything to gain. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS *: Windows 7 Processor: Intel Core i5 Memory: 16 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 750 DirectX: Version 10 Sound Card: DirectX compatible Recommended: OS: Windows 10 Processor: Intel Core i7 Memory: 16 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 1060 DirectX: Version 10 Sound Card: DirectX compatible [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Bányai Éva Varga Katalin(szerk.) - Affektív pszichológia Nagy örömmel adjuk az olvasó kezébe ezt a kötetet, amely a pszichológia napjainkban legforrongóbb és legizgalmasabb területét foglalja össze. Mostanra ért meg a helyzet, hogy a motiváció, érzelem és affektív jelenségek világát összefoglaló munka megjelenjen, mert nem is olyan régen még sem a tényanyag, sem a szemlélet nem állt készen erre. Az utóbbi 25-30 évben lezajlott fejlemények e területen olyan jelentősek, hogy joggal beszélhetünk affektív forradalomról a pszichológiában. A késztetések, érzelmek és általában az affektív jelenségek témaköre viszonylag hosszú elhanyagolás után a pszichológiai kutatások és elméletképzés központi témájává vált. Könyvünk ebbe a helyzetbe vezeti be az olvasót. A kötetet fő célközönségén – a pszichológiaszakos egyetemi hallgatókon – kívül több terület képviselői forgathatják haszonnal: a pedagógusoktól az orvosokig, a munka vagy a sport világában dolgozóktól a művészekig a legkülönfélébb szakemberek számára nyújthat hasznos ismereteket. Mindezen túl a „laikus" olvasó érdeklődésére is számítunk, hiszen késztetéseink és érzelmeink megértése egyrészt önismereti haszonnal jár, másrészt a gyakorlati életben is segít eligazodni. pdf 150mb 2013 [Hidden Content]
    1 point
  27. Star Wars-trilógia (Az eredeti trilógia New York Times bestseller szerzők által újramesélve) *** Alexandra Bracken: A hercegnő, a kalandor és a párafarmer (Star Wars-trilógia 1.) Eredeti cím: A New Hope: The Princess, the Scoundrel, and the Farm Boy Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A hercegnő, a kalandor és a párafarmer Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Habony Gábor Játszódik: a yavini csata évében EZ A TÖRTÉNET IS ÚGY KEZDŐDIK, MINT SOK MÁSIK: RÉGES-RÉGEN… EGY MESSZI-MESSZI HELYEN, AMI A RAGYOGÓ CSILLAGOKON TÚL TALÁLHATÓ. A Régi Köztársaság idején csillagrendszerek ezrei éltek együtt békében és jólétben, az ősi Jedi Rend védelme alatt. De a sötétség hulláma végigsöpört a galaxison, olyan megállíthatatlanul, hogy a legnagyszerűbb harcosok sem tudták feltartóztatni. A gonosz Birodalom lépett a Köztársaság helyére, az elnyomás árnyékként borult mindenre, és a fény lassan kihunyt a csillagok között. Ez a könyv három olyan ember története, akiknek útjai keresztezik egymást – jókor voltak rossz helyen. Együtt be tudják bizonyítani, hogy többre képesek, mint azt elsőre gondolnánk róluk… Talán ők jelentik az utolsó reményt a galaxis számára. Adam Gidwitz: Szóval, Jedi akarsz lenni? (Star Wars-trilógia 2.) Eredeti cím: The Empire Strikes Back: So You Want to Be a Jedi? Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Szóval, Jedi akarsz lenni? Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Habony Gábor Játszódik: a yavini csata után 3 évvel SZÓVAL JEDI AKARSZ LENNI? Nagyon menőnek tűnik. Tárgyakat tudsz mozgatni az elméddel. Képes vagy embereket irányítani az akaratoddal. És hát a fénykardok. Azok aztán tényleg lenyűgözőek. De nem csak elmetrükkökből és fegyverré változtatott energianyalábokról szól a dolog. Egy jedinek nagyon keményen kell küzdenie. Ráadásul ott vannak a rossz fiúk. Rengeteg rossz fiú. Mind téged akarnak megölni. MÉG MINDIG JEDI AKARSZ LENNI? Nos, ez a könyv az egyik legnagyobb jediről szól, aki valaha létezett. Alapvetően A Birodalom visszavág című klasszikus film átdolgozása. De több annál. Megtanulhatod belőle, hogyan válj jedivé. Talán nincs rá szükséged, hogy megtudd, hogyan kell lebegni, vagy azt, hogyan tudod érzékelni a környezeted minden apró részletét bekötött szemmel is. És lehet, hogy nem akarsz fénykardokról, gyilkos hólényekről és űrhajókról hallani. Vagy esetleg mégis érdekel egy ilyen történet? És véletlenül, de csak teljesen véletlenül azt is meg akarod tudni, hogyan válhatsz jedivé? Nos, akkor ez a könyv neked szól. A döntés a te kezedben van, fiatal barátom. És nem csak képletesen. Tom Angleberger: Ne becsüld alá a sötét oldal hatalmát! (Star Wars-trilógia 3.) Eredeti cím: Return of the Jedi: Beware the Power of the Dark Side! Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Ne becsüld alá a sötét oldal hatalmát! Magyar kiadó: Kolibri, Budapest Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Habony Gábor Játszódik: a yavini csata után 4 évvel EZ A JÓL ISMERT STAR WARS TÖRTÉNET: JABBA, BOBA, WICKET, REBO, SARLACC, NIEN NUNB, “EZ CSAPDA!”, AHOGY LUKE MEGPÖRDÜL ÉS ELKAPJA A FÉNYKARDJÁT, BIRODALMI ROBOGÓK, YODA, YODA SZELLEME, RANKOR, A FALCON, WEDGE, LANDO, LUKE, LEIA, HAN, CSUBI, C–3PO, R2… ÉS PERSZE OTT A MÁSODIK HALÁLCSILLAG, AZ URALKODÓ GONOSZ VIGYORA ÉS LUKE VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁSA DARTH VADERREL. EZ MIND SZÉP ÉS JÓ, DE NEM TÚL SOK EGY KICSIT? Hát persze, hogy nem! Te és én, mi IMÁDJUK a Star Wars világát. Szóval csak nyisd ki a könyvet, és kezdd el olvasni. Fénysebességre felkészülni! *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,3 MB [Hidden Content]
    1 point
  28. Kazimierz Smolen - Auschwitz pdf 8mb 1961 [Hidden Content]
    1 point
  29. United Penguin Kingdom-TENOKE Developer: Turquoise Revival Games Publisher: GrabTheGames, UpgradePoint Genre: Indie, Simulation, Strategy Size: 1.15 Gb Description: Build your settlement and satisfy the needs of your penguins with better food, elegant decorations, entertainment venues, high-tech coolers, and luxury houses while dealing with killer whales and thief seals. DESIGN YOUR PENGUIN SETTLEMENT Shape a settlement worthy of your penguins. Set up new energy generators to activate more houses, workplaces, and coolers. Build workplaces to produce materials, food, and medicine. PROTECT YOUR SETTLEMENT Build defense towers against killer whales and thief seals. Killer whales attack your buildings and try to destroy them. Seals come to the food storages to steal food. HAPPY AND EDUCATED PENGUINS Build some entertainment venues and let your penguins enjoy skating in the ice rinks, watching films at cinemas, playing video games in the game centers, racing in the karting tracks, exercising at gyms and in the fight clubs, visiting the museums, doing yoga, etc. Don’t forget to focus on the spirituality of your penguins and increase their happiness with shrines and wishing wells. Focus on education and provide enough seats for your penguins at schools, high schools, and libraries. Make a huddle-up call to gather all your penguins and celebrate together. FOCUS ON ECONOMY Please be careful with spending your gold and focus on finding ways to earn more. Purchase or make barter to reach rare resources, sell your products to increase wealth, and grow your settlement. If you become the king, you can use continuous trades with the help of your bazaars. BECOME THE KING Reputation score is the overall evaluation of your settlement in the kingdom. Meet the requirements, improve your reputation, and cheer up your penguins to level up from a village to a king. Become the king to explore new lands, find new settlements, and decide their joining approval to the kingdom. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS *: Windows 7 64-bit | Windows 8 64-bit | Windows 10 64-bit Processor: Intel Core i3-6100T | AMD FX-6100 Memory: 4 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 650 | AMD Radeon R7-250X Storage: 1.5 Gb available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS *: Windows 7 64-bit | Windows 8 64-bit | Windows 10 64-bit Processor: Intel Core i5-4460 | AMD FX-6350 Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GeForce GTX 750 | AMD Radeon R7-265X Storage: 1.5 Gb available space [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Contra Operation Galuga-FLT Developer: WayForward Publisher: KONAMI Genre: ACTION Size: 8.42 Gb Description: A new entry in the legendary Contra series is here! Contra: Operation Galuga is a thorough reimagining of the classic run-‘n’-gun action game from the ’80s, featuring modern graphics and sound, new stages, new enemies and bosses, new play mechanics, an updated weapons system, and explosive co-op combat for up to two players in Story Mode or four players in Arcade Mode! When the Red Falcon terrorist group takes over the Galuga Islands off the coast of New Zealand, elite Contra commandos Bill Rizer and Lance Bean springs into action, initiating an all-out war in which the fate of mankind hangs in the balance! Run, jump, and shoot your way through eight levels using a devastating arsenal – including the spread shot, laser, and homing missiles – now with stackable upgrades and awesome Overload abilities! The intense action is customizable with three difficulty settings plus a variety of additional challenge options. The true Contra legacy begins now! Features: •The original run-‘n’-gun game is back, reimagined and more action-packed than ever! •Attack aggressively across eight explosive stages! Infiltrate the jungle, ascend the waterfall, speed through an enemy base on a hovercycle, and more! •Multiple playable characters with distinct abilities! •Epic, screen-filling boss battles! •New and fan-favorite weapons, now with stackable upgrades and incredible Overload abilities! •Multiple difficulty options and a wealth of extra content Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64bit Processor: Intel® Core™ i5-7500 (3.40 GHz) or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 770 or AMD Radeon™ RX 570 or better DirectX: Version 12 Network: Broadband Internet connection Storage: 15 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64bit Processor: Intel® Core™ i7-7700K (4.20 GHz) or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 1060 or better DirectX: Version 12 Network: Broadband Internet connection Storage: 15 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. Lies of P-RUNE Developer: NEOWIZ Publisher: NEOWIZ Genre: Action,Adventure,RPG Size: 35 Gb Description: You are a puppet created by Geppetto who’s caught in a web of lies with unimaginable monsters and untrustworthy figures standing between you and the events that have befallen the world of Lies of P. You are awakened by a mysterious voice that guides you through the plagued city of Krat – a once lively place that has been poisoned by madness and bloodlust. In our soulslike, you must adapt yourself and your weapons to face untold horrors, untangle the unfathomable secrets of the city’s elites and choose whether to confront predicaments with the truth or weave lies to overcome them on the journey to find yourself. · A DARKLY ELEGANT AND CRUEL WORLD Unearth the secrets of the city of Krat – a place soaked in the style of the Belle Epoque era which once thrived due to its puppet industry and now sees its streets covered in blood. ·BATTLE WITH TWISTED INSTRUMENTS Develop a unique combat style to counter vicious enemies and terrain by weaving together dynamic weapon combinations, utilizing the Legion Arms, and activating new abilities. ·WHAT’S IN A LIE? There will be times when you will be confronted with choices where you can give comfort to others in sorrow or despair by lying…or you can choose to tell the truth. Carve your own path. ·A CLASSIC REIMAGINED Experience the beloved fairy tale of Pinocchio reinterpreted as a dark, grim narrative that allows players to discover the secrets and symbols hidden within the world of Lies of P. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the RUNE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64bit Processor: AMD Ryzen 3 1200/Intel Core i3-6300 Memory: 8 GB RAM Graphics: AMD Radeon RX 560 4GB / NVIDIA GeForce GTX 960 4GB DirectX: Version 12 Storage: 50 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 64bit Processor: AMD Ryzen 3 1200/Intel Core i3-6300 Memory: 16 GB RAM Graphics: AMD Radeon RX 6500 XT 4GB / NVIDIA GeForce GTX 1660 6GB DirectX: Version 12 Storage: 50 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Clash II-TENOKE Developer: Prime Bit Games SA Publisher: Prime Bit Games SA Genre: Adventure,Indie,Strategy Size: 8.73 Gb Description: The plot of Clash II is set in a dark world in which battles have been fought for years between invaders bearing the signs of The One, calling themselves the Pure Ones, and the people who have inhabited the continent’s magical lands for generations – the Old Ones. The growing conflict takes us once again to the center of the battles between the two factions. The story takes place decades after the events of the first part, with the Pure Ones remaining the dominant force as they conquer more regions of the continent. Lead your team in classic turn-based battles against enemy armies and monsters inhabiting the ancient continent. Take advantage of the simultaneous movement of your troops and make use of their unique abilities. Take strategic positions before you decide to engage in battle. Manage your army and maintain a turn advantage to thwart the enemy’s plans. Take advantage of the terrain and the special skills of your commanders. Take over enemy strongholds and defend your fortress during sieges. Build up your headquarters and manage the economy of your kingdom. Construct buildings to recruit powerful units. Develop technologies, upgrade your army and unlock unique hero skills that will give them new abilities on the battlefield! Explore ancient ruins, acquire powerful artifacts and face the magical creatures that guard them. Guide the stories of the characters in the story-driven campaign and complete side quests. Learn about the history of the conflict and the lands competed for by the factions embroiled in it. Find treasures and acquire strategic objects. Lairs and nests will allow you to discover unique units. Shrines will strengthen your hero and your army. Mines will supply your treasury with additional gold. Clash 2 features stylized visuals that immerse you in a fantastic world torn apart by bloody conflict. The unexplored continent is full of dangers and hides a mysterious story. The atmosphere is enhanced by moody music, which take immersion to the next level. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 64-bit Processor: Intel® Core™ 4th generation Memory: 8 GB RAM Graphics: GeForce GTX 1050 Storage: 10 GB available space Sound Card: Highly recommended [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Az Ősrobbanástól a gondolkodó emberig A világegyetem kialakulása – A tenger az élet bölcsője – ősgyíkok fénykora és pusztulása – A kicsiny rovarevőtől az emberig – ősember maradványok nyomában. pdf 34mb 1991 [Hidden Content]
    1 point
  34. Blake Crouch - Géncsapda Könyv címe: Géncsapda Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub „Te vagy az emberi evolúció következő lépése.” Logan Ramsay eleinte nem is biztos abban, hogy bármi megváltozott. Csak egy kicsit… okosabbnak érzi magát. Jobban tud koncentrálni. Több dolgot képes egyszerre elvégezni. Gyorsabban olvas, hamarabb megjegyez mindent, kevesebb alvással is beéri. De végül már ő sem tagadhatja: valami történt az agyával. A testével. Teljesen másképpen kezdi látni a világot és a körülötte lévőket – még azokat is, akiket a legjobban szeret. Az az igazság, hogy Logan genomját módosították. És nem véletlenül őt választották ki erre a célra. Az indítéknak múltja legsötétebb időszakához és egy rettenetes családi örökséghez van köze. És még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ami vele történik, az csak az első lépése egy jóval nagyra törőbb tervnek; egy olyannak, amely az egész emberiséget akarja ugyanilyen módon megváltoztatni – de borzalmas áron. Az új képességei miatt Logan az egyetlen ember a világon, aki képes megállítani a már mozgásba lendült fogaskerekeket. De ahhoz, hogy ezt a háborút megnyerhesse, ismét át kell változnia. Talán már nem is emberré. És harc közben óhatatlanul is felmerül benne a kérdés: mi van, ha az emberiség jövője tényleg azon múlik, hogy képes-e befolyásolni a saját evolúcióját? A Géncsapda a maga bensőséges nézőpontjával, mégis egyetemes tanulságaival egy ember izgalmas átváltozásának remekül felépített, fordulatos története, ami ugyanakkor arra késztet minket, hogy elgondolkozzunk emberi mivoltunk korlátain – és a bennünk rejlő határtalan lehetőségeken. [Hidden Content]
    1 point
  35. Könyv címe: Chris Carter - A gonosz nyomában (Robert Hunter 10.) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub Hogyan pusztítasz el valakit, anélkül hogy ténylegesen megölnéd az illetőt? […] Kiüríted a lelkét, aztán megtöltöd fájdalommal… elveszed tőle azt, amit a legjobban szeret. A főiskolán találkoztak először. A Stanford Egyetem pszichológus hallgatói közül ők bizonyultak a két legragyogóbb elmének. Aztán már ellenségként keresztezték egymás útját a Virgina állambeli Quanticóban. Amíg Robert Hunter a Los Angeles-i rendőrség legsúlyosabb bűnügyeivel foglalkozó egységének a vezetője lett, addig Lucien Folterből az FBI által legkeresettebb, legveszélyesebb és legtöbb áldozatot ejtő sorozatgyilkos vált. Miután Lucien három és fél évet töltött magánzárkában, egy nap végre sikerül kiszabadulnia. És sosem tapasztalt indulat forrong benne. Az elmúlt években semmi más nem járt a fejében, csakis a bosszú. Meg kell bűnhődnie és meg kell fizetnie annak, aki elvette a szabadságát. Robert Hunter élete tehát veszélyben forog.
    1 point
  36. CÍM: Metro Exodus - Gold Edition MŰFAJ: Akció, Kaland FEJLESZTŐ: 4A Games KIADÓ: Deep Silver, Deep Silver FRANCHISE: Metro MEGJELENÉS DÁTUMA: 2020. febr. 14. NYELVEK : Angol, Francia, Olasz, Német, Spanyolországi spanyol, Lengyel, Orosz Méret kibontva:58,2 GB Az év 2036. Negyed évszázaddal azután, hogy a nukleáris háború pusztított a földön, néhány ezer túlélő továbbra is ragaszkodik Moszkva romjai alatt, a metró alagútjaiban a létezéshez. Küzdöttek a megmérgezett elemek ellen, mutált állatokkal és paranormális borzalmakkal küzdöttek, és a polgárháború lángjait szenvedték el. De most Artyomként el kell menekülnie a metrótól, és vezetnie kell a Spartan Rangers együttesét egy hihetetlen, kontinensen átívelő utazáson keresztül a poszt-apokaliptikus Oroszországon, új keleti élet után kutatva. A Metro Exodus egy epikus, történetek által vezérelt első személyű lövöldözős játék a 4A Games-től, amely a halálos harcot és lopakodást ötvözi a felfedezéssel és a túlélési horrorral az egyik legmerülékenyebb játékvilágban, amit valaha készítettek. Fedezze fel az orosz pusztaságot hatalmas, nem lineáris szinteken, és kövessen egy izgalmas történetet, amely egy egész évet átfog tavasszal, nyáron és ősszel az atomtél mélyéig. Dmitrij Glukhovszkij regényei ihlette, a Metro Exodus folytatja Artjom történetét az eddigi legnagyobb Metro kalandban. Jellemzők: - Induljon el egy hihetetlen utazáson - szálljon fel az Aurora-ra, egy erősen módosított gőzmozdonyra, és csatlakozzon egy maroknyi túlélőhöz, amikor új életet keresnek Keleten - Tapasztalja meg a Sandbox Survival - egy megragadó történet összekapcsolja a klasszikus Metro játékmenetet új hatalmas, nem lineáris szintekkel - Gyönyörű, ellenséges világ - fedezze fel a poszt-apokaliptikus orosz pusztaságot, amelyet lenyűgöző nappali / éjszakai ciklusok és dinamikus időjárás idéznek életre - Halálos küzdelem és lopakodás - árnyékolás és kézműves munka a kézben készített fegyverek arzenáljának testreszabása érdekében, valamint emberi és mutáns ellenségek bevonása izgalmas taktikai harcba - Választásaid határozzák meg bajtársaid sorsát - nem minden társad éli túl az utat; döntéseinek következménye egy megragadó történet, amely masszív újrajátszhatóságot kínál - A végső légkör és a merülés - pislákoló gyertya a sötétben; rongyos zihálás, amint a maszkja megfagy; egy mutáns üvöltése az éjszakai szélben - a Metro elmerül és megrémít, mint más játék ... Gépigény: Minimum gépigény : CPU: INTEL CORE I5-4440 or equivalent RAM: 8 GB RAM GPU: 2 GB VRAM, GEFORCE GTX 670 | GEFORCE GTX 1050 | AMD RADEON HD 7870 DX: Version 11 OS: WINDOWS 7 | 8 | 10 (64-bit) STO : 59 GB available space Hang : DirectX Compatible Sound Card RES : 1080p, 30 fps, low graphics settings Ajánlott gépigény : CPU : INTEL CORE I7-4770K or equivalent RAM : 8 GB RAM GPU : 8 GB VRAM, GEFORCE GTX 1070 | GEFORCE RTX 2060 | AMD RX VEGA 56 DX : Version 12 OS : WINDOWS 10 (64-bit) STO : 59 GB available space Hang : DirectX Compatible Sound Card RES : 1080p, 60 fps, high graphics settings NOTE: *Windows 10 RS5 (Build 1809) or newer and DirectX 12 required for RTX features. Win 8.1 requires build 9600 or newer, Win 8 requires build 9200 or newer, Win 7 requires SP1 or newer. HIGH : 1440p, 60 fps, ultra graphics settings OS* : WINDOWS 10 CPU : INTEL CORE I7-8700K or equivalent RAM : 16 GB GPU : GEFORCE GTX 1080 Ti | GEFORCE RTX 2070 | AMD RX VEGA 64 VRAM : 8 GB DIRECTX : 12 EXTREME: 4K, 60 fps, extreme graphics settings OS* : WINDOWS 10 CPU : INTEL CORE I9-9900K or equivalent RAM : 16 GB GPU : GEFORCE RTX 2080 Ti VRAM : 11 GB DIRECTX : 12 Telepítés: 1.Letöltöd 2.Kibontod 3.Mountolod 4.Telepíted 5. Játszol Játék tesztelve nálam települ és elindul!! Magyarítás,Metro Exodus - Language Changer (Angol nyelvi javítás) Metro Exodus - Gold Edition Trainer (CSALÁS) +9 v1.0.0.7 a mappában ( A TRAINERBE A VÍRUSÍRTÓ BELEKÖTHET) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Blonde Teen Temptation (2022) Title: Blonde Teen Temptation Year: 2022 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Dicks, Gonzo, International, Shaved. Duration: 01:36:40 Studio: G.O.O.D. Porn Productions Cast: Amalia Devis, Light Fairy, Iris Kiss Kiss, Hanna Rey. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. színes magyarul beszélő, amerikai krimi-dráma-akció, 45 perc, 2011 (16) rendező: Michael M. Robin zeneszerző: James S. Levine operatőr: Anthony Hardwick vágó: Lance Luckey szereplő(k): Angie Harmon (Jane Rizzoli) Sasha Alexander (Dr. Maura Isles) Jordan Bridges (Frankie Rizzoli Jr.) Lee Thompson Young (Barry Frost) Bruce McGill (Vince Korsak) Tartalom: A helyszín Boston, ahol Jane Rizzoli nyomzó és barátnője, Maura Isles igazságügyi orvosszakértő közösen oldanak meg különböző bűnügyeket és felderítetlen rejtélyeket. A két nő személyisége szöges ellentéte egymásnak, mégis a legjobb barátok..... General : Született detektívek (Rizzoli & Isles) 2.évad 2011 Format : AVI at 997 kb/s Length : 349 MiB for 48 perc 54 mp 400emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 848 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 136 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai thrillersorozat, 41 perc, 2012 (16) rendező: Paul A. Edwards, Brad Anderson, Fred Toye forgatókönyvíró: J.J. Abrams, Alex Kurtzman, Roberto Orci operatőr: Tom Yatsko jelmeztervező: Marie Abma, Joanna Brett zene: Michael Giacchino vágó: Tanya M. Swerling, Jon Dudkowski, Scott Vickrey szereplő(k): Anna Torv (Olivia Dunham) Pikali Gerda Joshua Jackson (Peter Bishop) Seszták Szabolcs John Noble (Dr. Walter Bishop) Rudas István Jasika Nicole (Astrid Farnsworth) Kelemen Kata Lance Reddick (Phillip Broyles) Forgács Péter Blair Brown (Nina Sharp) Menszátor Magdolna Kirk Acevedo (Charlie Francis) Crespo Rodrigo Mark Valley (John Scott) Schnell Ádám Tartalom: A történet kulcsfigurája Olivia Dunham (Anna Torv), aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop (John Noble), valamint annak fia, Peter Bishop (Joshua Jackson) vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. General : A rejtély - (Fringe) 5. teljes évad 2012.avi Format : AVI at 1 028 kb/s Length : 351 MiB for 47 perc 47 mp 40emp Video #0 : MPEG-4 Visual at 873 kb/s Aspect : 624 x 352 (1.773) at 25.000 fps Audio #0 : MPEG Audio at 146 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. PAW Patrol The Movie Adventure City Calls-CODEX Developer: Drakhar Studio Publisher: Outright Games Ltd. Genre: Action, Adventure Size: 3.11 Gb Description: A big city means a bigger adventure! When Ryder and the PAW Patrol learn that Mayor Humdinger has taken over a buzzing metropolis, they must race into action to save Adventure City from his selfish scheming. The pups need YOU to join Team PAWsome! So, Adventure City here we come! Be your favorite pups including Chase, Skye, Marshall, and new streetwise city girl, Liberty – and use their unique abilities in high-adrenaline rescue missions. Use next-level gadgets and vehicles to explore all-new locations from PAW Patrol: The Movie. Install: - Extract - Burn or mount the .iso - Run setup.exe and install - copy crack from CODEX dir to installdir - Play System Requirements: Minimum: • OS: Windows 10 • Processor: Intel Core 2 Quad 6600 (2.4 GHz) or AMD equivalent • Memory: 4 GB RAM • Graphics: GeForce GT 430 (1024 MB) / Radeon HD 6850 (1024 MB) • DirectX: Version 9.0 • Storage: 6 GB available space • Sound Card: DirectX compatible Recommended: • OS: Windows 10 • Processor: Intel i5 4460 / AMD FX4350 • Memory: 8 GB RAM • Graphics: GeForce GTX 760 / Radeon R9 280X • DirectX: Version 11 • Storage: 6 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Chris Carter: A halál szobrásza (Robert Hunter 4) Azért vagyok itt, hogy műalkotást készítsek belőled!Ha Robert Hunternek tíz nem fogadott hívása van a szabadnapján, az általában nem sok jót jelent. Egy forró nyári nap reggelén is azért keresik ennyire kitartóan a nyomozót, mert gyilkosság történt Los Angeles egyik előkelő negyedében. Az áldozat a köztiszteletben álló ügyész, Derek Nicholson, akivel a saját ágyában végeztek, méghozzá szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel. A bűncselekménynek ráadásul látszólag semmi értelme, a férfi ugyanis halálos betegségben szenvedett, és már csak hetei voltak hátra. Mégsem ez a legfurcsább az esetben, hanem a helyszínen talált vérfagyasztó alkotás: egy bizarr szobor, amelyhez hasonlót korábban még a tapasztalt Hunter és Garcia nyomozók sem láttak.És nem ez az egyetlen brutális haláleset a környéken. Mivel azonban semmilyen kapcsolatot nem sikerül felfedezni az áldozatok között, a rendőrség különleges egysége értetlenül áll az ügy előtt. Talán egy titkos bosszúhadjárat folyik a város tisztes polgárai ellen? Esetleg a gyilkos az általa készített művekkel üzen a rendőrségnek? A legfontosabb kérdés azonban az, hogy sikerül-e elkapniuk a nyomozóknak a Szobrászt, mielőtt lecsap a következő áldozatára… [Hidden Content]
    1 point
  42. See Me In Public Some girls are born exhibitionists so, the good people at the Cezar Capone Studio sent out a camera crew to search out some hot chics who actually get off showing their bodies while in public including having hardcore sex so, get ready to enjoy some wet and wide women, exposing their big hooters and shaved snappers until they get a facial cumshot for everyone to see! Category: Public, Amateurs, Outdoor, Black, Interracial, Teens, Facial Cumshot, Latina, Pov, Brunette, Blonde Starring: Ashden Rivers, Brittany Angel, Enzo Lorenzo, Hydie Waters, J.T. Money, Ryan Sky, Tanner Mayes Language: English Size: 2.55 GB Length: 02:05:12 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. No Man's Land - Latina Lovers Beautiful horny Latinas lick and finger fuck each other's pussies all day long, cumming like the sluts they are in the highest manner possible. These brown beauties give a new meaning to hot lesbian sex! ! Category: Lesbian, Brunettes, Fingering, Latin, Pantyhose, Stockings, Sex Toy Play Starring: Vanessa Veracruz, Luna Star, Eva Angelina, Abigail Mac, Selene Santana, Adriana Sephora, Tia Cyrus, Dava Foxx Language: English Size: 2.07 GB Length: 01:58:09 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Submissive Men Wanked (2018) Sexy and kinky European dominatrixes are in complege control. We've got naughty but consensual fantasies with dominating women and submissive men. Lovita, Daisy Lee and Katy Sky are ready to show you they mean business and their sex slaves better listen! Category: Bondage, Handjob, Toys, Fetish, Lingerie, Tattoo Starring: Evelyn, Daisy Lee, Lovita Fate, Katy Sky Language: English Size: 1.44 GB Length: 01:24:13 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Wait Until Our Wedding Night (2017) These horny chicks can barely control themselves! They're dripping wet and aching for hard cocks! They just can't wait for it, let alone waiting until their wedding night. Wait Until Our Wedding Night 2 is a facetious title by Penthouse because there is NO WAY these sluts are waiting until their wedding night to fuck. As a matter of fact, you will see Lola Taylor, Kina Kay and Nikky Dream fucking in some pretty outrageous spots! Category: Outdoor, Oral Sex, Facial Cumshot, Lesbian, Lingerie, Creampie, Tattoo, Brunette, Blonde, Anal, Double Penetration, Blowjob, Threesome Starring: Lola Taylor, Tina Kay, Nikky Dream, Francesco Malcom, Kai Taylor, Antonio Ross Language: English Size: 1.20 GB Length: 01:11:23 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Bang Europe 79 (2019) We took a team of studs and production assistants to Europe for an all out tour but this tour wasn't to see all the famous sites. It was to test out Euro ass! Everyone knows Euro babes love anal and we catch all the ass gaping action on camera for you! Category: Teens, Anal, Lesbian, Interracial, Masturbation, Facial Cumshot, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Marry Ann, Jennifer Clark, Valerie, Nina Language: English Size: 1.80 GB Length: 01:27:54 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Teen Sex Anny Blackfox, Esperanse, Lily Cat, Sanny Fox and Stefany are the stars of this new Private series. We hand picked them special for you because they are a group of perverted college girls willing to do anything to satisfy their deepest sexual instincts and desires. Their mouths are open to swallow and their bodies are eager to be filled up with dick. In the end they get what they want; a good load of cum on their hot bodies, and the feeling of being a grown up female vixen. Category: Teens, Facial Cumshot, Creampie, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Sanny Fox, Stefanie Moon, Ani Blackfox, Esperanse, Lily Cat Language: English Size: 1.44 GB Length: 01:52:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [b][url=[Hidden Content] Part1[/url] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/b] [b]Keep2s:[/b] [b][url=[Hidden Content] Part1[/url] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. POV Mania Vol 8 (2017) Cock hungry whores are desperate to show off their blow job skills and prove to the world that they can drain any dick the best. All of this mouth action is shot in POV to put you right in the sloppy center stage that you so rightfully deserve! Miles Long has created another POV, blowjob masterpiece with this one! Category: POV, Mature, Facial Cumshot, Latina, Threesome, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head, Titty Fuck, Interracial, Blowjob, Starring: Lauren Phillips, Kendra Cole, Stassi Sinclair, Shavelle Love, Daisy Monroe, Makayla Cox, Nicky Ferrari, Chloe Lane, Maci May, Miles Long Language: English Size: 1.82 GB Length: 01:40:01 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Pajama Party (2017) Ever wondered what happens at a hot teen over? Well now you dont have to! Private are giving their viewers an exclusive invitation to the wildest Pyjama Party in porn history where you can meet Private virgins Anya Krey, Caomei Bala, Sicilia, Angie White and Jimena Lake; be sure to give them a warm welcome. These new babes star alongside our team of veterans Clea Gaultier, Ella Hugues , Verona Sky, Katrin Tequila and Apolonia, so come on over; but be warned, if you do cum, you wont be getting much! Naked pillow fights are just the beginning, these perky sluts indulge in lesbian fantasies, cock guzzling blow jobs and soaking wet squirting episodes. Teen curiosity turns to a hardcore reality in this sensual special so dont miss out! Category: Teens, Feature, First Interracial, Orgy, Redhead, Reverse Gangbangs, Threesomes Starring: Caomei Bala, Anya Krey, Apolonia, Jimena Lago, Katrin Tequila, Sicilia, Angie White, Ella Hughes, Clea Gaultier, Verona Sky Language: English Size: 1.82 GB Length: 02:45:40 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Filles Faciles (2019) Voici le best-of "Filles faciles" de 2 heures 20 minutes. Avec Yoko, Eliska Cross, Liza del Sierra, Sharon Lee, Tunde. Du sexe, du sexe ininterrompu durant près de trois heures à télécharger. Category: FRENCH, Anal, Teens, Lesbian, Stockings, Threesome, Casting, Hairy, Fisting, Busty, Lingerie, Small breast, Blowjob, Toys, Solo, Pornstar Starring: Eliska Cross, Liza del Sierra, Sharon, Tundi, Yoko, Mike Angelo, Rico Simmons Language: FRENCH Size: 3.07 GB Length: 02:20:03 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...