Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/10/2024 in Posts
-
Jacek Dukaj – Érkezés a sötétségbe Eredeti cím: The Old Axolotl Eredeti kiadó: Wydawnictwo Literackie Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Érkezés a sötétségbe Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Mihályi Zsuzsa Így ért véget a világ – hogy elkezdődjön egy másik. Egy megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a tudatát, így megmenekülnek a haláltól. Az apokalipszis után létezésük célját keresve munkagépekbe, katonai drónokba, szexrobotokba és más géptestekbe töltik le magukat, hogy új civilizációt építsenek a régi helyén. Ahogy telnek az évek, szövetségeket alapítanak, megvívják saját háborúikat, különféle célokat és ideológiákat dolgoznak ki, hol nosztalgiával tekintve a múltra, hol radikálisan szakítva vele. Grześ, a lengyel programozó kétségbeesetten próbálja feldolgozni a múlt elvesztését, közben végigkíséri az új emberiség formálódását és útkeresését. De vajon az apokalipszis túlélői még emberek, vagy már csak egy kipusztult faj árnyékai? A hús tesz bennünket emberré, vagy valami egészen más? A magyar olvasók körében is ismert Jacek Dukaj (Extensa, Más dalok) az egyik legnagyobb lengyel sci-fi és fantasyíró, akit Stanisław Lem méltó örökösének tartanak. Összetett történeteiben mindig az emberre fókuszál, szereplői belső jellemzői legalább annyira foglalkoztatják, mint az őket körülvevő fantasztikus világok. Számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Az Érkezés a sötétségbe a legújabb regénye, amelynek nyomán a Netflix készített azonos című sorozatot 2020-ban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 20,4 MB [Hidden Content]9 points
-
Verrasztó Gábor - Széll Kálmán és a Moszkva-tér Buda egy és oszthatatlan. A hegyek karéjának díszletei közé egy-egy ősi útvonal fúródik, hol nekivágva a hegyeknek és átfurakodva közöttük, hol a Duna mentén, lapályosan. Ha megállunk a Várban a Tóth Árpád sétányon és elnézünk északnyugat felé, alattunk van az összefutó utakat és e kötet témáját egybefogó, három kerületet képviselő Széli Kálmán, alias Moszkva tér. A kötetnek a jól ismert Rózsadomb, a Városmajor, a József-hegy, a ma már kevéssé azonosított Országút, Vérhalom, Törökvész, Rézmál épületei, lakosai és érdekes helyszínei a témája, de egy műgyűjtemény szétszóródott darabjai révén még az Egyesült Államok is felrémlik, vagy a Lepke utcai ház történetéhez kapcsolódva az is, ahogyan a Kádár-korszakban meggátolták Karády Katalin hazatérését. Ám körülöttük fel-feltűnnek a művészek, József Attila, akinek a Káplár utcában volt egyetlen saját lakása, Szabó Dezső, és persze az egy-egy korban fogalommá vált éttermek-fogadók, mint a pesthidegkúti Wippner vendéglő vagy a Szép Juhászné. Aki szeret kötetlenül sétálni, önmaga felfedezéseire ismerhet ebben a kötetben. - (Buzinkay Géza) pdf 8mb 2011 [Hidden Content]9 points
-
Jacek Dukaj – Más dalok Eredeti cím: Inne pieśni Eredeti kiadó: Wydawnictwo Literackie Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Más dalok Magyar kiadó: Typotex, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Science in Fiction Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Mihályi Zsuzsa Ezerkétszáz évvel vagyunk Róma bukása után, a világ legfényesebb városa Alexandria, és a Holdon már virágzó kolónia létesült – Dukaj rendkívül termékeny képzelőerejével ezúttal egy olyan alternatív világot épített fel, melyben semmi sem a számunkra megszokott módon jelenik meg, de azért sok minden ismerős lehet. A főszereplő, Hieronim Berbelek személyiségében is különleges távlatok egyesülnek: noha egykor híres hadvezér volt, bukása óta már csak egy kereskedőtársaság résztulajdonosa. Mióta Moszkva kratisztosza legyőzte őt, nem csupán katonai hatalma veszett el, de személyiségének ereje (Formája) is elenyészett. A bosszúra azonban új lehetőséget kap, amikor Afrikában egy különleges természeti anomália kezd terjedni. A Görbülésért sokan Moszkva urát, a Feketmágust teszik felelőssé, s az egységbe tömörülő erők élére Berbelek állhat. A végső csata közeledtével azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szemben álló fél talán nem is földi hatalom. A politika- és filozófiatörténetileg is megalapozott, fantasy elemekkel átitatott Más dalok a Stanisław Lem által kijelölt úton halad tovább. A műben kiteljesedik az Extensában megismert írói világteremtő tehetség, s Az Úr Hangja eszmeiségének méltó továbbgondolását ismerjük meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,46 MB [Hidden Content]8 points
-
Cory Doctorow – Radikálisok Négy felkavaró történet a jelenből Eredeti cím: Radicalized Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Radikálisok Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Farkas Veronika, Bosnyák Edit, Orosz Anna, Molnár Berta Eleonóra Cory Doctorow az amerikai sci-fi-közösség egyik legnevesebb tagja, legfontosabb aktivistája és technológiai látnoka. Közel húszéves írói pályája számos felejthetetlen és elgondolkodtató történetet eredményezett, és ezekért több irodalmi díjjal is kitüntették. A legújabb, Radikálisok című kötetében négy kisregényt olvashatunk tőle, melyekben mesterien játszik a sci-fi eszköztárával, és tűéles képet fest napjaink Amerikájáról. Az Engedélyezetlen kenyér a bevándorlásról és a mérgező társadalmi-gazdasági rétegződésről szól, valamint egy fiatal nő veszélyesen törvényellenes elhatározásáról, hogy megjavítsa az elromlott kenyérpirítóját. A Mintaszerű kisebbségben egy szuperhős a saját súlycsoportján túl találja magát, amikor szembenéz a rendőrséget és az igazságszolgáltatást behálózó korrupcióval. A kötet címadó története egy elkeseredett férj, egy darknetfórum és az USA egészségügyi rendszere ellen való erőszakos felkelés krónikája. S végül, A Vörös Halál Álarcában egy milliárdos túlélő és a követői megpróbálnak elrejtőzni a világ elől, miközben a társadalmi rend mindenhol összeomlik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,17 MB [Hidden Content]8 points
-
Jacek Dukaj – Zuzanna és a világmindenség Eredeti cím: Córka łupieżcy Eredeti kiadó: Wydawnictwo Literackie Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Zuzanna és a világmindenség Magyar kiadó: Typotex, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Mihályi Zsuzsa A tizennyolc éves Zuzanna Klajn egy napon csomagot kap „a síron túlról”, régen elhunyt apja örökségét. A megörökölt dolgok és a kapott információk azt sejtetik, hogy az apja nem halt meg, hanem eltűnt, és ennek köze van annak a tudományos intézetnek a titokzatos tevékenységéhez, amelynek apja dolgozott. E regényben Dukaj előremegy néhány évtizedet a jövőbe, de az előre látott valóság teljesen különbözik a miénktől. A cselekmény nincs eseményekkel zsúfolva (úgy tűnhet, mintha csak játszadozna a thriller és a sci-fi konvencióival); ami most jobban érdekli, az az: milyen irányba tart civilizációnk. Vezethet-e egy hirtelen előreugrás a megsemmisüléshez? Vajon egy ember, aki saját tudatát egy virtuális világba „írja át”, továbbra is ember marad? Íme néhány a kérdések közül, melyeket Dukaj jelen történetében nekünk szegez. Formátum: pdf Méret: 1,14 MB [Hidden Content]7 points
-
Aleksandar Gatalica - A Nagy Háború Aleksandar Gatalica Belgrádban született, 1964-ben. Tizenegy könyve jelent meg, műveit eddig tíz európai nyelvre fordították le. Ógörögből fordít (Aiszkhülosz, Euripidész, Szophoklész drámái és versek), zenekritikus. Több jutalom mellett A Nagy Háború című regényéért megkapta a 2012-es NIN-díjat és számos más rangos elismerést. E regényének homlokterében az 1914 „különös nyáréjszakáján” jóvátehetetlenül a történelem örvényébe került emberek személyes élettörténetei állnak. „Amikor megfogant bennem a Nagy Háborúról szóló regény gondolata, igazából a ’boldog békeidők’ aranykorának veszte foglalkoztatott. Teljességében akartam megragadni e korszakot, azt kutatva, hogyan lelhette végét egyik napról a másikra. Persze egy kort az azt megélő sok-sok ember testesít meg. Hiteles tényanyagból a regényíráshoz nélkülözhetetlen képzeletre hagyatkozva – hisz képzelet nélkül nincs művészet – gondoltam tovább a sorsokat. Mert sok-sok vonat indult akkor a frontra vidám bakákkal, akik zászlót lengettek a vagonokból – ha mindegyikük útjáról vörös fonal tekeredett volna le, bíborszín háló szőtte volna át meg át az Óvilágot. Mi sem volt természetesebb annál, mint hogy a világégés mindegyik részvevőjéhez együttérzően viszonyuljak, hisz az összes hadviselő fél iszonyatos véráldozatot szenvedett, és mindegyik katonával valójában kibabráltak, amikor fegyverbe szólították. A huszadik század hajnalán az emberek komolyan hitték, hogy nem lesz majd több háború, az emberi értelem és öntudat eljutott arra a lépcsőfokra, amelyen fegyverfogásra nem kapható többé. Elhitették velük, hogy ez a harc »minden további háborúnak elejét fogja venni« – és aztán az első világégés egész nemzedékeket fosztott meg minden reménykedésüktől. Ámde még a tragédiaíró sem teheti meg, hogy a remény utolsó szikráját is kioltja az olvasóban. Az antik korban a közönséget könnyekre fakasztó szerzőnek jutalom helyett ellátták a baját. A nézőnek katarzist kell átélnie, el kell gondolkodnia, meg kell változnia. A regény végén jobb jövőről ábrándozó hőseim helyettem beszélnek. Javíthatatlan optimista vagyok, mindig reménykedem valami jobb eljövetelében. Úgy hiszem, az olvasó is így lesz vele.” 2017 pdf 2mb [Hidden Content]7 points
-
Catherine Fisher – Incarceron sorozat *** Catherine Fisher: Incarceron (Incarceron sorozat 1.) Eredeti cím: Incarceron Eredeti kiadó: Hodder Children's Books, London Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Incarceron Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Zubovics Kata Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, és készülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nem egy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni a bentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él… És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellában tért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakint született, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek. De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda az egész? Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzd a maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban, ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogy akar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világot teremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendje szerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majd valamikor esetleg átvegye a Királynő helyét. Catherine Fisher: Sapphique (Incarceron sorozat 2.) Eredeti cím: Sapphique Eredeti kiadó: Hodder Children's Books, London Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Sapphique Magyar kiadó: Pongrác, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Zubovics Kata Finn megszökött Incarceronból, a szörnyű élő Börtönből, ám kínozzák az emlékek: a testvére, Keiro még mindig fogoly. Claudia ragaszkodik hozzá, hogy Finn király legyen, a fiú azonban a saját identitásában is kételkedik. És vajon Rix, az őrült mágus tényleg Sapphique kesztyűjét találta meg, az egyetlen emberét, akit a Börtön valaha is szeretett? Ha pedig Keiro ellopja, azzal vajon elpusztítja a világot? Az egyikük Bent van, a másik Odakint. Mindketten a szabadságot áhítják. Ahogy Sapphique… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,18 MB A két rész egy kötetben található. [Hidden Content]7 points
-
Jacek Dukaj – Extensa Regény az EPR-paradoxonra Eredeti cím: Extensa Eredeti kiadó: Wydawnictwo Literackie Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Extensa Magyar kiadó: Typotex, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Science in Fiction Magyar kiadás éve: 2012, 2023 Fordította: Mihályi Zsuzsa Az Einstein–Podolsky–Rosen-paradoxon szerint az elemi részecskék hatással vannak egymásra, még több száz fényévnyi távolságból is. A történet mesélője a távoli jövőben, a Föld utolsó elérhető szegletében éli békés életét. Ám felnőve lassanként ráébred, hogy bolygónkon, a teljes univerzummal egyetemben egy magasabb rendű civilizáció képviselői uralkodnak, akik úgy tekintenek az emberre, amiként mi emberek tekintünk a hangyákra. Az eszköz, mely ezeknek az Idegeneknek hatalmat szolgáltat a kozmosz felett, a címben szereplő extensa – egy rendkívül fejlett technológia, egyfajta anyag, amelynek elméleti alapjai évek óta úgy ismertek, mint az EPR-paradoxon. Jacek Dukaj (1974) számos regénye és novellája jelent meg, a legjelentősebb lengyel science fiction író Stanisław Lem óta. Számos nemzetközi irodalmi díj mellett 2009-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Formátum: pdf Méret: 781 kb [Hidden Content]6 points
-
David Eddings – Elenium sorozat *** David Eddings: A gyémánt trón (Elenium sorozat 1.) Eredeti cím: The Diamond Throne Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: A gyémánt trón Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Novák Gábor A VÉGZET TERHE Sparhawk, a pandion rend lovagja, a Királynő Bajnoka hazatér tíz évig tartó száműzetésébôl, de országát zűrzavarban, gonosz és intrikus erôk irányítása alatt, királynőjét pedig halálos betegen, egy mágikus kristályba zárva találja. A fiatal uralkodónőt mindössze Sephrenia, a kortalan varázslónő mágiája köti az élethez, de a varázslat csak egy évig tart ki, és a rendnek így is hatalmas árat kell fizetnie érte. Elenia felett jelenleg egy régensherceg uralkodik; Anniasnak, az egyház primátusának bábja, aki az ország feletti uralom megkaparintására törekszik. Ám ahhoz, hogy sikerre vihesse tervét, el kell távolítania az útból Sparhawkot, valamint a vele szemben álló lovagrendeket. Sparhawk és szövetségesei – köztük Sephrenia, egy néma kislány, egy tolvajfiú, valamint néhány barátja és lovagtársa – útra kelnek, hogy gyógyírt találjanak a királynô betegségére, de útközben rájönnek, hogy sokkal sötétebb veszedelemmel állnak szemben, mint azt eddig sejtették. És az egész nyugaton csak egyetlen ember van, aki képes útját állni az Ehlana elleni összeesküvésnek: maga Sparhawk. David Eddings: A rubin lovag (Elenium sorozat 2.) Eredeti cím: The Ruby Knight Eredeti kiadó: Del Rey, New Yor Eredeti kiadás éve: 1990 Magyar cím: A rubin lovag Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Novák Gábor A MÁGIKUS BHELLIOM Ehlanát, Elénia királynőjét megmérgezték. Sephrenia erős mágiája ugyan életben tartja, de csak addig, amíg a varázslatban segédkező tizenkét lovag élete véget nem ér – és minden hónapban egy meghal közülük. Sparhawk, a pandion lovag, a Királynő Bajnoka megtudja, hogy a méreg egyedüli gyógyszere a Bhelliom nevű hatalmas, mágikus ékkő, amely ötszáz esztendővel korábban veszett el, amikor a thalesiai Sarak királyt egy csatában megölték. Sparhawknak és társainak meg kell találniuk Sarak sírját, ezért megidézik a nagy háborúban elhunytak szellemeit, hogy tőlük kérjenek útbaigazítást. Ám mindenhol szorosan a nyomukban jár egy Fürkész, a gonosz Azash isten rovarszerű szolgája. Sparhawkék azonban nem nézhetnek a hátuk mögé, mert szorítja őket az idő. Rá kell találniuk a Bhelliomra, mielőtt a királynő ideje lejár. Nem vallhatnak kudarcot. David Eddings: A zafír rózsa (Elenium sorozat 3.) Eredeti cím: The Sapphire Rose Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: A zafír rózsa Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor AZ ÉKKŐ TITKA Sparhawk, a pandion lovag végre megszerezte a Bhelliomot, a legendás mágikus drágakövet, amely képes megmenteni Ehlanát ugyanattól a méregtől, amely az apjával is végzett. Sparhawk és Sephrenia, a styr titkok kortalan mestere sietve indulnak vissza Cimmurába, hogy kiszabadítsák Ehlanát a kristálygubóból, amely megóvta az életét, miközben ők az ellenszert keresték. De a Bhelliom már önmagában is nagy veszélyt hordoz. Amint a kezébe kerül a kő, Sparhawk érzi, hogy valami sötét, rejtélyes fenyegetés ólálkodik körülötte. Hogy Azash, a zemochi isten áll-e mögötte, vagy esetleg egy másik ellenség, azt még Sephrenia sem tudja megmondani – csak annyit sejt, hogy a zafír rózsa hatalma túl veszélyes bármilyen halandó számára. Ehlana királynő egészségének helyreállítása csak Sparhawk újabb küldetésének kezdetét jelenti. Elszánt lovagtársai – a harcos rendek bajnokai – segítségével meg kell akadályoznia, hogy Annias primátus, Ehlana megmérgezője elfoglalja az egyház vezetőjének trónját. Annias főprelátusként hatékonyan szolgálhatná sötét urát, Azasht, és megszerezhetné neki az egyetlen dolgot, amire a styr isten áhítozik – a Bhelliomot. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 21,1 MB [Hidden Content]6 points
-
Antonio Bonfini - A magyar történelem tizedei Bonfininek sikerült olyan művet alkotnia, amelyet évszázadokig nem lehetett megismételni. Hogy az utókor mire tartotta, nemcsak a seregnyi kiadás jelzi, hanem az a tény is, hogy adataiban, a magyar történelemről alkotott felfogásában jószerivel a XIX. századig iránymutató maradt. Jelzi az is, hogy pótlására, felváltására senki sem tudott vállalkozni, legnagyobb historikusaink évszázadokon keresztül csak a folytatására merészkedtek. Még a XVIII. században kibontakozó jezsuita történésziskola is csak addig ment el, hogy adatokat gyűjtött és publikált egy majdan megírandó nagy magyar történet számára. Végül is a teljes hazai história modern módszertani, nyelvi és stiláris színvonalon álló, új kutatási eredményeket felvonultató, korszerű szellemiséget sugárzó, a tárgyhoz terjedelemben is illő – tehát a Bonfiniét tényleg felváltó – összefoglalását legközelebb Horváth Mihálynak sikerült megalkotnia a XIX. század hatvanas-hetvenes éveiben, majdnem 400 évvel Bonfini Antal után. pdf 5mb 1995 [Hidden Content]6 points
-
David Eddings – Belgariad sorozat *** David Eddings: A prófécia gyermeke (Belgariad sorozat 1.) Eredeti cím: Pawn of Prophecy Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1982 Magyar cím: A prófécia gyermeke Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor AMÍG A SÖTÉT ISTEN ALSZIK Ahogy a történetmondók mesélik, hosszú idővel ezelőtt Torak, a gonosz istenség uralni akarta az egész világot, ezért háborúba taszította az isteneket és az emberek népét. Ám Belgarath, a varázsló vezetésével néhány bátor embernek sikerült visszaszereznie a Gömböt, amely képes megvédeni a nyugat népét. A prófécia szerint amíg az ereklyét Rivában őrzik, az emberiséget nem fenyegeti veszély. Ám ez csak legenda, és Garion nem hisz sem a mágiában, sem a végzetben, pedig egy árnyék nélküli férfi már évek óta a nyomában jár. A fiút egy csendes kis tanyán nevelte fel Pol nénikéje, és Garion sosem gondolta volna, hogy a Hitehagyott fel akarja ébreszteni a rettegett Torakot, vagy hogy nemsokára egy fantasztikus, kalandokkal és veszélyekkel teli utazásra viszik őt azok az emberek, akiket szeretett… de akiket sohasem ismert. Egyelőre még nyugodtan álmodhat az ártatlanságról, és békés, vidéki hétköznapjait nem dúlja fel különös öröksége. Egyelőre… David Eddings: A mágia királynője (Belgariad sorozat 2.) Eredeti cím: Queen of Sorcery Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1982 Magyar cím: A mágia királynője Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor A PRÓFÉCIA NYOMÁBAN A legendák elmondják, hogyan kívánta meg Torak, a gonosz istenség Aldur Gömbjének hatalmát, és hogyan szenvedett megalázó vereséget a végső csatában. Ám a próféciák arról is beszélnek, hogy eljön az idő, amikor Torak felébred, és ismét megpróbálja átvenni a világ feletti uralmat. A sötét isten egyik papja ellopta a Gömböt, és ez az idő most elérkezni látszik. Belgarath, a varázslómester és lánya, Polgara a Gömb nyomába erednek; vissza kell szerezniük az ereklyét, mielőtt bekövetkezik a katasztrófa. Velük tart Garion is, aki mindössze néhány hónapja még csak egy egyszerű tanyasi fiú volt, ám fokozatosan az események középpontjába kerül. Sosem hitt a mágiában, és nem is akart a részese lenni semmiféle mágikus kalandnak. És mégis, minden egyes megtett mérföld után egyre csak növekszik benne az erő, amely rákényszeríti, hogy az általa elutasított hatalomhoz nyúljon. DAVID EDDINGS, az egyik legnépszerűbb amerikai BESTSELLER ÍRÓ könyvei végre Magyarországon is olvashatóak! Az író fanyar humora, remek párbeszédei, és e regény csodás története garantált szórakozást nyújt mindenkinek. David Eddings: A varázsló játszmája (Belgariad sorozat 3.) Eredeti cím: Magician's Gambit Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1983 Magyar cím: A varázsló játszmája Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor A HERCEGNŐ ÉS A VARÁZSLÓK Ce'Nedra, Tolnedra birodalmi hercegnője zavarban van. Másokhoz hasonlóan ő is tudja, csak ostoba dajkamese az, hogy a Gömb védelmezte meg a Nyugatot a gonosz Torak istentől, és most mégis arra kényszerült, hogy csatlakozzon egy veszélyes küldetéshez, melynek célja a Gömb visszaszerzése. Eddig nem hitt a mágiában, de most nagyon úgy tűnik, hogy Garion nagynénje és nagyapja a két legendás varázsló, Polgara és Belgarath, akik a jelek szerint több ezer évesek. És az ifjú Garion is olyasmit tanul, ami nem lehet más, csak a mágia. Garion egyszerű, tanyasi parasztgyerek, aki semmiképp nem méltó egy birodalmi hercegnőhöz. De akkor Ce'Nedra miért nem tudja leküzdeni a késztetést, hogy tanítgassa, hogy kisimítsa kócos haját a homlokából, hogy megvigasztalja, ha bánatos? És most elment, egyenest a gonosz vidék szívébe, egy különös toronyba, hogy szembeszálljon egy rettenetes és hatalmas varázslóval. És Ce'Nedra nem kísérheti el, hogy vigyázzon rá. Talán még meg is hal, és akkor soha többé nem láthatják egymást… DAVID EDDINGS, az egyik legnépszerűbb amerikai BESTSELLER ÍRÓ könyvei végre Magyarországon is olvashatóak! Az író fanyar humora, remek párbeszédei, és e regény csodás története garantált szórakozást nyújt mindenkinek. David Eddings: A Nyugat Hadura (Belgariad sorozat 4.) Eredeti cím: Magician's Gambit Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1983 Magyar cím: A Nyugat Hadura Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Novák Gábor A HAJSZA VÉGET ÉR Minden a Nyugatot a gonosz Torak istenség ármányaitól oly sokáig megóvó Gömb ellopásával kezdődött. Azelőtt Garion is csak egy egyszerű tanyasi kölyök volt. Azóta viszont kénytelen volt ráébredni, hogy a nagynénje valójában a legendás varázslónő, Polgara, a nagyapja pedig Belgarath, az Örökkévaló Ember. Utána pedig, a Gömb visszaszerzésére indított hajszában arra is kénytelen volt ráébredni, hogy ő maga is varázsló. Most végre megszerezték a Gömböt, és az utazás lassan a végéhez ér. Természetesen még mindig ki kell jutniuk valahogy az ellenség összeomló erődjéből, és át kell vágniuk az utánuk kutató murgosi katonáktól hemzsegő sivatagon, miközben a grolim főpapok is az életükre törnek sötét varázspraktikáikkal. Utána már csak azt kell megoldaniuk, hogy még Erastide napja előtt Rivába érjenek. De Garion biztos benne, hogy ha sikerül eljutniuk odáig, a továbbiakban semmi köze nem lesz ezekhez a világformáló eseményekhez. De a jóslatok más jövőt szánnak Garionnak – és Ce'Nedra hercegnőnek is. DAVID EDDINGS, az egyik legnépszerűbb amerikai BESTSELLER ÍRÓ könyvei végre Magyarországon is olvashatóak! Az író fanyar humora, remek párbeszédei, és e regény csodás története garantált szórakozást nyújt mindenkinek! David Eddings: A mágusok végjátéka (Belgariad sorozat 5.) Eredeti cím: Enchanters' End Game Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: A mágusok végjátéka Magyar kiadó: Beholder, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Novák Gábor A PRÓFÉCIA SODRÁSÁBAN A kaland véget ért, Aldur Gömbjét visszaszerezték, és Garion megkoronázásával ismét Vasmarkú Riva leszármazottja uralkodik a Nyugat Haduraként. Ám a Prófécia még nem teljesedett ki. Messze keleten Torak, a gonosz istenség felébredt álmából, és újra uralomra tör. Garionnak szembe kell szállnia az istennel – meg kell ölnie, vagy ő maga hal meg. A félelmetes összecsapás végkimenetén múlik a világ sorsa. Garion most nagyapja, a több ezer éves varázsló, Belgarath társaságában az Örökkévaló Éjszaka Városa felé tart, ahol Torak vár rá. A kontinens déli felében jegyese, Ce'Nedra hercegnő a Nyugat seregeinek élén elkeseredett igyekezettel próbálja elterelni Torak erőinek figyelmét szerelméről. A Prófécia egyre csak hajtja Gariont, ám arra a kérdésre, amely egyfolytában gyötri, nem tud választ adni: hogyan lenne képes egy ember megölni egy halhatatlan istent? DAVID EDDINGS, az egyik legnépszerűbb amerikai BESTSELLER ÍRÓ könyvei végre Magyarországon is olvashatóak! Az író fanyar humora, remek párbeszédei, és e regény csodás története garantált szórakozást nyújt mindenkinek! *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 22,9 MB [Hidden Content]5 points
-
Mary Cunningham - Hit a bizánci világban A keleti keresztény szentség egyik legfigyelemreméltóbb példáját ún. szent bolondok képviselik. Az e csoportba tartozó aszkéták a feje tetejére állították a keresztény élet össze szabályát. Szent Symeon félkegyelműnek tettette magát és lehetetlen, kiszámíthatatlan módon viselkedett. VII. századi életrajzírója, Nápolyi Leontios szerint egyik vasárnap a templomba lépve mogyoróval kezdte dobálni a gyertyákat. Amikor a közösség megpróbálta kikergetni, felment a szószékre, és onnan dobálta mogyoróval az asszonyokat. Mikor végre elhagyta a templomot, felborította a süteményárusok pultját ( akik feltehetően a templom előtt árultak). A szent bolond életének számos más epizódjával gúnyolja ki az egyházi szokásokat, vagy idézi fel Krisztus életének eseményeit. pdf 45mb 2003 [Hidden Content]5 points
-
Szabó Miklós - Hellasz fénykora Görögország az i. e. V. században pdf 36mb 1975 [Hidden Content]5 points
-
Harper Lee – Ne bántsátok a feketerigót! sorozat *** Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! (Ne bántsátok a feketerigót! sorozat 1.) Eredeti cím: To Kill a Mockingbird Eredeti kiadó: Penguin, New York Eredeti kiadás éve: 1960 Magyar cím: Ne bántsátok a feketerigót! Magyar kiadó: Magvető, Budapest Irodalmi, Bukarest Sierra, Budapest Geopen, Budapest Magyar kiadás éve: 1965, 1969, 1992, 2003, 2011, 2012, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020 Fordította: Máthé Elek, Pordán Ferenc A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely az afroamerikaiak legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott. Harper Lee: Menj, állíts őrt! (Ne bántsátok a feketerigót! sorozat 2.) Eredeti cím: Go Set a Watchman Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Menj, állíts őrt! Magyar kiadó: Geopen Magyar kiadás éve: 2015, 2023 Fordította: Pordán Ferenc A 26 éves, már New Yorkban élő Jean Louise Finch Scout meglátogatja az alabamai Maycomban idős apját, Atticust. Még mindig nem enyhültek az amerikai Délt formáló polgárjogi és politikai feszültségek, és a fiatal nő találkozásába szülőföldjével keserűség vegyül, amikor kellemetlen igazságok derülnek ki összetartó családjáról, szeretett városáról és a szívéhez legközelebb álló emberekről. Elárasztják gyerekkorának emlékei, kételyek ébrednek benne, vajon valódi értékek-e azok, amikben eddig hitt. A Ne bántsátok a feketerigót! és a Menj, és állíts őrt! érzékenyen megírt történet egy kamaszlányról, majd egy fiatal nőről, egy fájdalmakkal teli, de elkerülhetetlen átalakuláson áteső világról. Az 1950-es években született és évtizedekig a fiókban őrzött Menj, és állíts őrt! közelibb képet ad Harper Lee emberi és írói erényeiről. Az eddig egykönyvesnek hitt író most végre közreadta a múlt illúzióival való leszámolás, a bölcsesség, az emberség és az érzelmek humorral, szeretettel, könnyed pontossággal megírt regényét. Megrendítő egyszerűséggel és őszinteséggel idéz fel egy több mint fél évszázaddal ezelőtti kort, amelynek nagyon is van üzenete a mához. Nem csak megerősíti a később alkotott és azonnal világhírt hozó Ne bántsátok a feketerigót! című regény elévülhetetlen értékeit, hanem kiegészíti, hozzátesz, mélyebb kontextusba helyezi az immár klasszikus művet. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,71 MB [Hidden Content]5 points
-
Lakner,Pungor,Szabó,Faragó - Frontsebészet "A folyosó zajos volt. Gyurcsány meghívott vendégeitől, a „blogosaitól” búcsúzott. Simogatták, fényképezték a párás szemű asszonyok. De a párttársai és az újságírók már elkerülték. Bajnai elhaladt mellette, amikor kormányőrök gyűrűjében a dolgozószobájába tartott, ahol nem várta sem állófogadás, sem pezsgős koccintás. Csak a válság." „A könyv megírásakor ezernél több oldalnyi dokumentumot, beszédet, tanulmányt, elemzést, korabeli újságcikket olvastunk el. Több mint félszáz akkori főszereplővel és mellékszereplővel készítettünk mélyinterjúkat, folytattunk rövidebb és hosszabb beszélgetéseket. Benyomásokat, információkat ütköztettünk, hogy megvonhassuk annak az egy évnek a rövid és hosszú távú mérlegét.” pdf 10mb 2019 [Hidden Content]4 points
-
Cory Doctorow: Homeland (Kis testvér 2.) A tizenéves Marcus Yallow-t egy San Franciscó-i terrorakciót követően néhány barátjával együtt nyakon csípték a nemzetbiztonsági hatóságok, és csak nehezen ismerték be tévedésüket. A meghurcolt fiú a lázadó tini hekkerek élére állt, és harcot indított a megfigyelés önkényuralma ellen. Most, évekkel később Marcus egy változásokat ígérő politikus webmestereként dolgozik, biztos állásban Kalifornia gazdasági összeomlása után. Ám amikor felbukkan régi ismerőse, Masha, és kezébe nyom egy pendrive-ot, tele tűzforró információkkal, amelyek átrendezhetik az egész hatalmi struktúrát, Marcusnak döntenie kell: új életét és az anyagi biztonságot választja, vagy visszatér lázadó múltjához, és keresztes hadjáratba kezd az igazság oldalán? A Hugo-, valamint Nebula-díjakra jelölt és több más kitüntetést el is nyert Kis Testvér folytatásában a kanadai író és internet-guru ismét elsősorban az ifjúságot szólítja meg, de valójában minden olyan embert, aki aggódik amiatt, amerre a világunk ma tart. „Doctorow sikeresen egyensúlyozza a mondanivalót a történettel ebben a közeljövőben játszódó majdnem-disztópiában." – Kirkus Reviews „Csodálatos, fontos könyv… az év minden más olvasmányánál jobban ajánlom." – Neil Gaiman a Kis Testvérről [Hidden Content]4 points
-
Cory Doctorow: Kis testvér (Kis testvér 1.) A közeljövő San Franciscójában egyre jobban eluralkodik az emberek folyamatos megfigyelésére támaszkodó ellenőrzés. A paranoia, a félelem, és a magánélet egyre durvább megsértései nemcsak az utcákon, de az iskolákban és hivatalokban is jelen vannak, és az emberek tűrőképességének határait feszegetik. Viszont néhány középiskolás kölyök, a technika segítségével, kijátssza az állandóan figyelő Nagy Testvért, hogy megpróbálják megőrizni a szabadság látszatát. Azonban egy váratlan és brutális esemény olyan helyzetbe sodorja őket, amely végleg megváltoztatja az életüket… És talán nem csak az övékét. A többszörösen díjnyertes kanadai szerző a mai fiatalság ellenkultúrájának jó ismerője, sőt szószólója, a szerzői jogok reformjának élharcosa, népszerű blogger. Ez a regénye 2009-ben elnyerte a John W. Campbell-emlékdíjat, a Prometheus- és a Sunburst-díjat. „Doctorow könyve elmossa a határt a már létező és a lehetséges technológiák közt, egy igazi techno-forradalmat bemutatva.” – Booklist „Egy új nemzedék 1984-e: riasztó pillantás a jövőnkbe… vagy a jelenünkbe?” – Kirkus Reviews „A jól megírt párbeszédek mellett a regény abban is eligazít, hogyan téveszthetjük meg az egész életünket behálózó megfigyelőrendszereket.” – Publishers Weekly „Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csodálatos és fontos könyvet. Remélem, minél több fiatal kezébe jut el, hogy terjessze az egészséges kételkedés eszméjét.” – Neil Gaiman „Doctorow annyira kortárs, hogy az már fáj.” – William Gibson [Hidden Content]4 points
-
Ayn Rand – Az ősforrás Eredeti cím: The Fountainhead Eredeti kiadó: Bobbs Merrill Eredeti kiadás éve: 1943 Magyar cím: Az ősforrás Magyar kiadó: Path, Budapest Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2002, 2006, 2018 Fordította: Takácsy Enikő A huszadik század egyik meghatározó irodalmi alkotása, Az ősforrás 1943-as megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend. A romantikus és filozofikus mű az 1930-as évek pezsgő időszakában, New York világvárossá válásának idején játszódik. Főhőse, Howard Roark, az alkotó szellemű, megalkuvást nem tűrő építész fáradhatatlanul harcol mindazok ellen, akik alávetik saját énjüket mások akaratának. Megingathatatlan személyiségének és kiállásának köszönhetően folyamatosan konfliktusokba keveredik riválisaival, leginkább az ambiciózus Dominique Franconnal, aki mindent megtenne azért, hogy háttérbe szorítsa őt. Rand nagyszabású regénye óda az individualizmushoz mint az előrelépés nélkülözhetetlen alapeleméhez, és az egyénhez, amely az emberi haladás mindenkori ősforrása. A szerző a következőképpen foglalta össze írásaiban is megnyilvánuló gondolatvilágát: „Filozófiám, lényegét tekintve, azon az elképzelésen alapul, miszerint az ember hősi lény, aki élete erkölcsi céljának saját boldogságát tekinti, legnemesebb tevékenységének alkotó teljesítményét tartja, és akinek egyetlen abszolútuma az értelem.” Formátum: pdf Méret: 3,24 MB [Hidden Content]3 points
-
Ayn Rand – Veszett világ Mi történik, ha az értelem sztrájkba lép? Eredeti cím: Atlas Shrugged Eredeti kiadó: Random House Eredeti kiadás éve: 1957 Magyar cím: Veszett világ Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Kovács Lajos Ayn Rand korszakalkotó regénye – amely először 1957-ben jelent meg – több mint négy évtizede bestseller, és egyúttal intellektuális mérföldkő. Olyan emberről szól, aki azt mondta, hogy megállítja a világ motorját – és megtette. Vajon pusztító, vagy a legnagyobb felszabadító volt? Miért kellett az ellenségei helyett azokkal megvívnia a csatáját, akik leginkább hiányolták – és miért kellett legkeményebb csatáját az ellen a nő ellen megvívnia, akit szeretett? Mi egyáltalán a világ motorja – és minden ember hajtóereje? Ez a roppant távlatokat átölelő regény emberi életek és sorsok bámulatba ejtő panorámáját tárja elénk: az értéktelen világfivá váló teremtő géniusztól… a nagy acélgyárosig, aki nem tudja, hogy saját pusztulásáért dolgozik… a filozófusig, aki kalózzá válik… a zeneszerzőig, aki megdicsőülése éjszakáján mond le a karrierjéről… a nőig, aki egy transzkontinentális vasutat irányít… a pályaudvar alagútjainak legalacsonyabb pályamunkásáig. Az emberfeletti hősök és gazemberek kavalkádja, a jó és a rossz feltornyosuló kérdéseit feszegető Veszett világ Ayn Rand mesterműve. Ez a regény valóságos filozófiai forradalom, akció-thriller formában elbeszélve. Formátum: pdf Méret: 6,24 MB [Hidden Content]3 points
-
Katona Klári - Katona Klári Legnagyobb Slágerei 1 2024 01 - Titkos szobák szerelme.mp3 02 - Gömbölyű dal.mp3 03 - Ólomkatona.mp3 04 - Savanyú a csokoládé.mp3 05 - Játssz még.mp3 06 - Hej, Paula.mp3 07 - Majális.mp3 08 - Ezt a nagy szerelmet.mp3 09 - Elvarázsolt éj.mp3 10 - Álomsziget.mp3 11 - Éjszakai üzenet.mp3 12 - Mozi.mp3 13 - Nagy találkozás.mp3 14 - Miért ne_.mp3 15 - Hol késnek az angyalok.mp3 16 - Hello ….mp3 17 - Legyen ünnep.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]2 points
-
V. A._ Bródy János legjobb közéleti dalai 2024 01 - Sárga rózsa.mp3 02 - Nehéz várni.mp3 03 - Keresem a szót.mp3 04 - A kiskacsa.mp3 05 - Személyi igazolvány.mp3 06 - Te kit választanál.mp3 07 - Miért hagytuk, hogy így legyen_.mp3 08 - Téged vár.mp3 09 - Ha fordul a világ.mp3 10 - Ha én rózsa volnék.mp3 11 - Ne szólj szám.mp3 12 - Holnapra kész.mp3 13 - Ne gondold.mp3 14 - Láss, ne csak nézz.mp3 15 - A szó veszélyes fegyver.mp3 16 - Maszkabál.mp3 17 - Engedd, hogy szabad legyek.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]2 points
-
Fekete István - A koppányi aga testamentuma (2009) Kiadó: Móra Könyvkiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: 9789634154136 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 176 Méret:1.90 MB Formátum: pdf,mobi,epub Leírás: Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásába. Így bontakozik ki a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a dunántúli végvári harcok hétköznapjait. Fekete István legelső regényét, amely a mai napig a szerző egyik legnépszerűbb műve, most a Móra Kiadó felújított formában adja közre. [Hidden Content]2 points
-
Simon Sebag Montefiore: Éjszaka Moszkvában (Moszkva-trilógia 3.) Eredeti cím: One Night in Winter Eredeti kiadó: Harper, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Éjszaka Moszkvában Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Haris Ildikó Moszkva, 1945. A város az óriási áldozatokat követelő nagy honvédő háború végét ünnepli, milliók várnak egy jobb jövő eljövetelére. Ám a zsúfolt utcán lövések dördülnek, és miután a zaj elül, egy fiú és egy lány fekszik vérbe fagyva a földön. A két halott nem akárki: magas rangú pártfunkcionáriusok gyermekei, egy elitiskola tanulói. Baleset történt vajon vagy gyilkosság? Egy Sztálin elleni összeesküvés része lenne a két tragikus haláleset, vagy éppenséggel a párt és az ország teljhatalmú urának cselszövése? Vizsgálat indul, a könyörtelen nyomozás kamaszok sorát kényszeríti arra, hogy szüleik és barátaik ellen valljanak. Családok szakadnak szét, és a tébolyult boszorkányüldözés közepette egy pár próbálja megőrizni politikailag veszélyes szerelmének titkát – hiszen Sztálin országában az őszinte érzelmekért borzalmas árat kell fizetni. Simon Sebag Montefiore Moszkva-trilógiájának záró része egyszerre sötét hangulatú politikai thriller és sodró lendületű történelmi regény, amely hiteles képet rajzol a sztálini rezsim perverziójáról és a terror által összezúzott emberi sorsokról. „Folyamatos, a gyomrot görcsbe rántó terror – Montefiore elképesztő hitelességgel kelti életre Sztálin Szovjetunióját. Az Éjszaka Moszkvában a szerelem, félelem, önfeláldozás és túlélés magával ragadó története.” – Booklist Formátum: pdf Méret: 1,78 MB [Hidden Content]2 points
-
Fekete István - Hajnal Badányban (1981) Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: 9631125246 Kiadó ország: Magyarország Méret:1.50 MB Oldalak száma: 298 Formátum:epub,mobi,pdf Leírás: Távol minden lakott helytől, az erdő mélyére rejtett badányi malomban két gyermek él a múlt század középén: Panni, a molnár kislánya, Matyi pedig árva gyerek, szolgálatra szegődött a malomba. Együtt nőnek fel, s ahogy az évek múlnak, szívükben mély és igaz szerelem ébred. A boldogságért azonban meg kell küzdeniök, sok és nehéz próbát kell szerelmüknek kiállnia érte. A kitűnő író a tőle megszokott művészettel festi a táj szépségeit, szövi az izgalmat keltő események szálait, és kelti fel nyelve gazdagságával a kor és a környezet hangulatát. [Hidden Content]2 points
-
Fekete István - Ballagó idő (1970) Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 452 Méret:3.50 MB Formátum:epub,pdf,mobi Leírás: „Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták. [Hidden Content]2 points
-
Fekete István - 21 nap Kiadó: Magvető Kiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: Antik Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 310 Méret:0.90 MB Formátum:epub,mobi,pdf Leírás: Az öreg pajta kívülről még a búcsúzó nap vörös lángolásában sem volt szép. De belül! Belül bizony álmodóan szép és csendes volt minden. Ezt persze nem lehetett látni, mert belül homály volt állandóan; de tudta ezt mindenki. Tudták a verebek, akiknek fészke úgy buggyant ki a szalufa mellől, mint a koldustarisznya; tudták a darazsak, akiknek nagy fészke a falhoz volt ragasztva, mint sziklához a rablólovagok vára; tudták az öngyilkos legyek és szúnyogok, hogy itt száz pókháló van kifeszítve, de azért úgy jajgattak, ha megjelent a szőrös hóhér, mintha nem tudták volna; tudták az egerek, tehát tudta a macska is, és tudta a kutya is, aki nyári délutánokon néha itt aludta ki a szolgálat fáradalmait; tudták az átmeneti vendégek: egy-egy menyét, görény, patkány, de ezek hamarosan távoztak, mert az öreg pajtában sok minden volt ugyan, de ennivaló alig akadt De elsősorban tudta ezt az öreg kocsi, amely rúd nélkül és három keréken is első volt a csend és öregség ezen békés társadalmában; és végül - úgy látszik - tudta Kata is, a vén tyúk, aki egyik kora tavaszi délutánon betotyogott a pajta I homályába, vaksin körülnézett, megállt a kocsi mellett és * vakaródzott, mintha odakint nem vakaródzhatott volna. Aztán kinyújtotta nyakát, méregette a távolságot, és nehézkesen felhuppant a kocsi saroglyájára.. [Hidden Content]2 points
-
A Journei To Love 2023 1.évad XviD HUNHardSub (Yi Nian Guan Shan) Színes, égetett feliratos, kínai, romantikus, dráma Rendező: Zhou Yuan Zhou, Zou Xi Forgatókönyv: Zhang Wei Főszereplők: Liu Shi Shi --- Ren Ru Yi / Ren Xin Liu Yu Ning --- Ning Yuan Zhou Alen Fang --- Yu Shi San He Lan Dou --- Yang Ying Chen Hao Yu --- Chu Yue TARTALOM Ren Ru Yi, An Zhu Yiwai állam egykori baloldali követe, aki a sors fintora folytán Wu állam üdvözlő küldöttségének tagja lesz. Ning Yuan Zhou-val, Wu állam Hat Dao Csarnokának vezetőjével, a szabad szellemű Yu Shi San-nal, Yang Ying hercegnővel, az okos fiatalemberrel, Yuan Luo-val és a császári őrrel, Qian Zhao-val együtt megtapasztalják a szerelmet, az életet, a halált, és együtt fejlődnek. Égetett felirat Complete name : A.Journey.to.Love.S01E01.avi Format : AVI File size : 452 MiB Video Width : 720 pixels Height : 480 pixels Audio Bit rate : 160 kb/s Channel(s) : 2 channels [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Monyo Project - Airplane mode 2024 01 - Airplane mode.mp3 02 - Keep on burning.mp3 03 - Like a zombie.mp3 04 - No more.mp3 05 - Stupid.mp3 06 - Up there.mp3 07 - Wind blows.mp3 08 - The Clowns.mp3 09 - What do you know.mp3 10 - Let's get the fire.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Fekete István - Derengő hajnal (1994) Kiadó: Fortuna Nyelv: magyar Katalógusszám: 9637790748 Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 287 Formátum: epub,pdf,mobi Méret:1.30 MB Leírás: Az író regényében a természettel szoros közösségben élő madár s egy rabságba került mátyásmadár sorsát írja meg, a tőle megszokott líraisággal, a természet rejtett titkainak felfedésével. A háttérben egy dunántúli falu élete rejlik, amelyet megzavar, hogy szerelmi és családi drámáit világgá kiáltja az emberi beszédet eltanult madár. [Hidden Content]1 point
-
Imagenomic Professional Plugin Suite build 2027 x64 256MB Imagenomic Professional Plugin Suite build 2027 Imagenomic Professional Plugin Suite build 2025 Imagenomic Portraiture v4.5 Build 4501 for Adobe Photoshop & Lightroom Imagenomic's full Pro Plugin Suite for Photoshop, consisting of Noiseware, Portraiture and Realgrain Plugins for Photoshop. Noiseware - Award-winning plugin and standalone for photo noise reduction. Portraiture - Automatic skin smoothing, healing and enhancing effect plugin. RealGrain - Inimitable toning, film and grain effects plugin. Bring out the Best in Your Portraits Portraiture is a Photoshop, Lightroom and Aperture plugin that eliminates the tedious manual labor of selective masking and pixel-by-pixel treatments to help you achieve excellence in portrait retouching. It intelligently smoothens and removes imperfections while preserving skin texture and other important portrait details such as hair, eyebrows, eyelashes etc. Portraiture features a powerful masking tool that enables selective smoothening only in the skin tone areas of the image. What makes Portraiture’s masking tool truly unique is its built-in Auto-Mask feature. It helps you quickly discover most of the skin tone range of the image automatically and, if preferred, you can manually fine-tune it to ensure optimal results, providing unmatched precision and productivity. For finer control, you can specify the smoothening degree for different detail sizes and adjust the sharpness, softness, warmth, brightness and contrast. Portraiture comes with pre-defined presets for one-click effects and, as with all Imagenomic plugins, you can capture your own signature workflow in a custom preset tailored to your specific requirements and photographic portfolio. The Better way to remove Noise Noiseware is a high-performance noise suppression software tool designed to decrease or eliminate noise from digital photo or scanned images. Unlike most image processing software techniques that utilize simple methods (such as median filters) to treat digital noise in images, Noiseware features a sophisticated yet fast noise filtering algorithm. Using the adaptive noise profile capability and sharpening function, Noiseware greatly reduces the visible noise while preserving the details in the images. Real Effects with Realgrain If you long for the darkroom age, the soft, warm graininess of the film, or you seek to infuse that fuzzy, retro look or perhaps enhance your digital photos by simulating the greater range and texture of traditional film, then Realgrain is the plugin for you. Realgrain features versatile methods for simulating the grain patterns, the color and the tonal response of different films and different scan resolutions to convey a truly film-like image effect. Because Realgrain enables you to automatically adjust the grain size based on the physical image dimensions, it can dynamically render accurate grain patterns for varying image sizes. Realgrain's controls for grain balance, tonal and color fine-tuning enable you to generate superior output quality and picture vibrancy, and are simple and easy-to-use for a truly intuitive workflow experience. Plus, Realgrain comes with precision presets for a range of default effect options. You can also capture your own signature workflow through custom presets tailored to your specific requirements and individual photographs. Requirements: For Adobe Photoshop 2022, 2023, 2024 OS: Windows 10 / 11 - 64-bit [Hidden Content] jelszó:20241 point
-
Process Lasso Pro v14.0.3.16 10MB Tartalmazza a Process Lasso Pro Server Editiont is. Egyes, gépünkön futó folyamatok fontosabbak a többinél. Van, akinek a böngésző működése az elsődleges, más az erőforrás-igényes játékok vagy az internetes streamelés közben várja el PC-jétől a legjobb teljesítményt. A Windows önmagában nem túl hatékony az alacsonyabb prioritással rendelkező folyamatok erőforrásigényeiből eredő lassulások kezelésében. Ha szeretnénk a számunkra legfontosabb folyamatokat jelentősen felgyorsítani, akkor külső segédprogramra lesz szükségünk, például a Process Lassóra. A segédprogrammal reszponzívabbá tehetjük gépünket, valód időben optimalizálva a processzor működését és a folyamatokat, miközben a szoftver a futó programok és szolgáltatások naplózásával és korlátozásával is boldogul. Az úgynevezett ProBalance mód már alapértelmezésben is aktív. Ez állítja át a folyamatok prioritását a rendszerben automatikus módon, és ennek köszönhetően lesz kezesebb a gépünk még akkor is, ha egyébként erőforrás-igényes alkalmazásokat futtatunk. A Main menüben további módokat is találunk. A Game mode például egy olyan energiaséma, amely a maximális teljesítmény érdekében jelentősen korlátozza a háttérappokat, miközben a processzor teljes erejét segít a játékokra koncentrálni. A játékfolyamatokat egyébként külön kijelölhetjük a program számára, ha azok nem kötődnek a Steamhez. A SmartTrim mód a memóriaoptimalizálásról gondoskodik, azonban a RAM felszabadítását nem kényszeríti ki. A negyedik, IdleSaver névre hallgató mód pedig arról gondoskodik, hogy munka közben maximális teljesítményt adjon a PC, tétlen állapotban azonban egyből energiatakarékos módra kapcsoljon. Process Lasso is Windows process automation and optimization software. From tuning algorithms like ProBalance to user-created rules and persistent settings such as CPU affinities and priority classes, Process Lasso enables full control over running applications! Our famous ProBalance algorithm maintains system responsiveness during high CPU loads. This proprietary algorithm dynamically adjusts the priorities of running programs to keep problematic background processes in check. With ProBalance, no longer will single, or multiple, processes be able to bring your system to a virtual stall. Process Lasso will let you keep interacting with your computer, even when it is under a heavy CPU load. Try our CPUEater Demo to experience ProBalance for yourself. Process Lasso also allows users to automate and tweak how applications are run through a number of unique and helpful functions. These include persistent priority classes, persistent CPU affinities, disallowed processes, per-process power profiles, a process watchdog for advanced rules, process instance count limits, multiple instance balancing and much more! Process Lasso is the ultimate Windows CPU affinity changer. The CPU affinity specifies the set of CPU cores an application is able to execute on. With Process Lasso, you can control this with a persistent setting that applies every time the application is run, or change it dynamically while Process Lasso Features Prevent processes from monopolozing the CPUs ProBalance dynamic priority optimization CPU throttling new Save process priorities for future instances Save process CPU affinity Now with CPU Sets Compatible with Windows 7-11, Windows Server 2012-2022 Changelog v14.0.3.16 – May 7, 2024 Consolidated product editions, removing the distinct Server Edition. This makes Process Lasso more affordable (or free!) to use on Windows Servers. Minor fixes and enhancements (1) GUI: Fix an issue where thread priority boost rules couldn’t be set via the multi-select process context menu (3) Installer: Enable workstation edition to install on Windows Servers (3) GUI/Core: Other work to complete consolidation of product editions (5) Core: Fix an issue where some types of log events were emitted despite logging disabled (9) GUI: Remove info message when foreground boosting is enabled (11) GUI: Remove a menu item separator in foreground boosting submenu (16) GUI: Fix an issue in the system timer resolution tool where the value couldn’t be edited after pressing the ‘default’ button [Hidden Content] jelszó:lasso1 point
-
VA - Bravo Hits vol.125 (2024) Artist: VA Title: Bravo Hits vol.125 Style: Dance, Club, Electropop, Euro House, Disco, Synthpop Release Date: 2024 Quality: 320 Kbps/Joint Stereo/44100Hz Codec: MP3 01 - Justin Timberlake - Selfish 02 - Benson Boone - Beautiful Things 03 - Mark Ambor - Belong Together 04 - Michael Marcagi - Scared To Start 05 - Ariana Grande - We Can't Be Friends (Wait For Your Love) 06 - Karol G X Tiesto - Contigo 07 - Shy Smith - Soaked 08 - Don Diablo X Felix Jaehn - Monster 09 - Artemas - I Like The Way You Kiss Me 10 - Elley Duhe X Whethan - Money On The Dash (Sped Up) 11 - Purple Disco Machine X Roosevelt - Higher Ground 12 - Leony - Simple Life 13 - Soffie - Für Immer Frühling 14 - Tate Mcrae - Exes 15 - Jason Derulo X Michael Buble - Spicy Margarita 16 - Selena Gomez - Love On 17 - Jennifer Lopez - Can't Get Enough 18 - Robin Schulz X Topic X Oaks - One By One 19 - Kungs X David Guetta X Izzy Bizu - All Night Long 20 - Paula Hartmann X Trettmann - Atlantis 21 - Civo X Max E - Keine Homies 22 - Montez - Glücklich 23 - Michael Schulte X Norma Jean Martine - If You Love Me 24 - Hozier - Too Sweet 25 - Lena - Loyal To Myself 26 - Olivia Rodrigo - Obsessed 27 - Dasha - Austin 28 - Alex Warren - Before You Leave Me 29 - Ella Henderson X Rudimental - Alibi 30 - Glockenbach X Chris De Sarandy - Magic Moment 31 - Ariana Grande - Yes, And 32 - Rea Garvey X Picture This - Somewhere Close To Heaven 33 - Ofenbach X Norma Jean Martine - Overdrive 34 - Jax Jones X Zoe Wees - Never Be Lonely 35 - Marcus X Martinus - Unforgettable 36 - Fast Boy X R3hab - Electricity 37 - James Hype X Kim Petras - Drums (Tiesto Remix) 38 - Kamrad - So Good 39 - Sophie Ellis-Bextor X Pnau - Murder On The Dancefloor (Pnau Remix) 40 - Giovanni Zarrella - Danza 41 - Sia X Kylie Minogue - Dance Alone 42 - Disturbed - The Sound Of Silence (Cyril Remix) 43 - Indila X Bennett - Derniere Danse (Techno Mix) 44 - Noisetime X Glasperlenspiel X Nikster X Stevio - Echt (Techno Mix) 45 - Hbz X 2 Engel & Charlie - Erinner Mich 46 - Dimitri Vegas X Like Mike X Tiesto X Dido X W&W - Thank You (Not So Bad) 47 - Clock Clock - Love U Again 48 - Isaak - Always On The Run 49 - David Kushner - Skin And Bones 50 - Noah Kahan - Stick Season [Hidden Content] Feltöltötte - Gyurcicica1 point
-
Predator: Vérözön (Bryan Thomas Schmidt (szerk.)) Eredeti cím: Predator – If it Bleeds Eredeti kiadó: Titan Publishing Group Ltd. Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Predator: Vérözön Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Szántai Zsolt „Ha vérzik, meg tudjuk ölni.” – Alan „Dutch” Schaefer őrnagy (Ragadozó, 1987) A Ragadozókként ismert, földönkívüli yautja faj harcosai évszázadok óta találkoznak az emberekkel – és vadásznak is rájuk –, úgy a Földön, mint az űr mélységeiben. A kötet tizenhat vadászatuk történetét tartalmazza. A most megjelenő, más helyen korábban nem publikált novellákat a műfaj legismertebb írótól nyújtjuk át az Olvasóknak. Kevin J. Anderson – Jennifer Brozek – Larry Correia – Mira Grant – Tim Lebbon – Jonathan Maberry – Andrew Mayne – Weston Oschse – S.D. Perry – Steve Perry – Jeremy Robinson – John Shirley – Bryan Thomas Schmid és Holly Roberds – Peter J. Wacks és Dabvid Boop – Wendy N. Wagner – Dayton Ward A történeteket, amelyekben a vadászok és prédáik vívnak élet-halál harcot, melynek csupán egyetlen győztese lehet, az eredeti Predator mozifilmek, képregények és regények inspirálták. Tartalomjegyzék Bryan Thomas Schmidt: Bevezetés Tim Lebbon: Ördögkutyák Jeremy Robinson: Stonewall utolsó csatája Steve Perry: Visszavágó Weston Ochse: Vér jelölje utamat Peter J. Wacks – David Boop: Viharvér Jennifer Brozek: Az utolsó jelentés S. D. Perry: Skeld erődje Kevin J. Anderson: Őshonos fajok Mira Grant: Vér és homok John Shirley: Bádogharcos Larry Correia: Három Szikra Andrew Mayne: Pilóta Wendy N. Wagner: Bölényugrás Bryan Thomas Schmidt – Holly Roberds: Drogháború Dayton Ward: Felderítés Jonathan Maberry: Játékvilág Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,04 MB [Hidden Content]1 point
-
A bolygó neve: Föld (Earth: Final Conflict) 1997 színes, szinkronizált (dual hang), amerikai-kanadai-német sci-fi sorozat, epizódonként 45 perc ötödik évad, teljes, a sorozat teljes rendező: Allan Eastman, Milan Cheylov író: Gene Roddenberry operatőr: David Moxness, Tom Durnan, Michael McMurray zene: Micky Erbe, Maribeth Solomon producer: John Calvert, Stephen Roloff, Sherri Saito vágó: Geoff Craigen, Dave Goard főbb szereplők: Kevin Kilner - William Boone Lisa Howard - Lili Marquette Von Flores - Ronald Sandoval Leni Parker - Da'an Anita LaSelva - Zo'or Richard Chevolleau - Marcus "Augur" Deveraux Robert Leeshock - Liam Kincaid Jayne Heitmeyer - Renee Palmer Egy földön kívüli törzs, amelynek neve Taelon, a béke ígéretével érkezett a földre. Sokan melléjük állnak, de a Felkelők csapata nem kíván behódolni. A Taleon szimpatizánsai, a Földlakók közé néhány Felkelő épül be, hogy megtudják a Taelonok titkát, akiknek küldetését valójában homály fedi. Egy olyan küzdelemről van szó, amelyben az emberiségbe vetett hit azokon múlik, akik elég bátrak ahhoz, hogy vállalják a jövő Földjének kihívásait. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A bolygó neve - Föld - 5x02 - Páriák Videó információk: Méret: 400,98 MB Hossz: 0:43:09 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 959 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 163 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Földönkívüli [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Páriák [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Vonzerő [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Föld alatti világ [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Boone visszatér [Hidden Content] [Hidden Content] 6. A halál doktora [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Bűntudat [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Boone gyilkosa [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Eltemetve [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Örökség [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Halál lakosztály [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Atavus [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Mélyálom [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Hadművészet [Hidden Content] [Hidden Content] 15. A piramisok titka [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 16. Deportálás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Tisztesség és becsület [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 18. Hibás gének [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 19. Aknamunka [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 20. Street pokoljárása [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 21. Az utazás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 22. Végső kihívás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
A bolygó neve: Föld (Earth: Final Conflict) 1997 színes, szinkronizált (dual hang), amerikai-kanadai-német sci-fi sorozat, epizódonként kb. 40 perc második évad, teljes rendező: Allan Eastman, Milan Cheylov író: Gene Roddenberry operatőr: David Moxness, Tom Durnan, Michael McMurray zene: Micky Erbe, Maribeth Solomon producer: John Calvert, Stephen Roloff, Sherri Saito vágó: Geoff Craigen, Dave Goard főbb szereplők: Kevin Kilner - William Boone Lisa Howard - Lili Marquette Von Flores - Ronald Sandoval Leni Parker - Da'an Anita LaSelva - Zo'or Richard Chevolleau - Marcus "Augur" Deveraux Robert Leeshock - Liam Kincaid Jayne Heitmeyer - Renee Palmer Egy földön kívüli törzs, amelynek neve Taelon, a béke ígéretével érkezett a földre. Sokan melléjük állnak, de a Felkelők csapata nem kíván behódolni. A Taleon szimpatizánsai, a Földlakók közé néhány Felkelő épül be, hogy megtudják a Taelonok titkát, akiknek küldetését valójában homály fedi. Egy olyan küzdelemről van szó, amelyben az emberiségbe vetett hit azokon múlik, akik elég bátrak ahhoz, hogy vállalják a jövő Földjének kihívásait. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A bolygó neve - Föld - 2x01 - Első a fajtából Videó információk: Méret: 397,83 MB Hossz: 0:41:02 Típus: AVI (DivX 5 - ) Felbontás: 480 x 352 pixel Bitráta: 1 053 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Első a fajtából [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Visszaütés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Időöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Dimenziók [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. Gyűlölet és szeretet [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Alvók [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Hasadékok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Megszabadulás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Izabel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Menny és pokol között [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Barátkozás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Az én váram [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Második esély [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14. Bosszú [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 15. Baráti tűz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 16.Önkéntesek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Gyönyör [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 18. Eltéritve [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 19. Disszidens [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 20. Hősök és szívtiprók [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 21. Palackposta [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 22. Kereszttűz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
30 Best Cumshots 3 (2020) Title: 30 Best Cumshots 3 Year: 2020 Country: EU Genre: 18+ Teens, Anal Creampie, Cumshots, European, Facials, International, Outdoors, Small Tits, Tit Fucking. Duration: 01:55:20 Studio: Club Seventeen Cast: Rebecca Volpetti, Evelina Darling, Lena Reif, Mina K., Cecilia Scott, Naomi Bennet, Sofy Torn , Jenny Manson, Nicole Brix, Nikki Fox, Monica Brown, Foxxi Black, Anya Shidlerova, Bambi Dee, Linda Weasley, Kati Gold, Alex Diaz, Baby Shine, Mara Gri, Mila Fox, Ellie Ray, Foxy Lee, Mary Kom, Sindy Rako, Sherill Collins, Dina Envy, Alex Swon, Eva Fire, Beau Rose, Dviano. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
This Ain't Cops XXX (2010) Title: This Ain't Cops XXX Year: 2010 Country: USA Genre: Comedy, Cops/Police, Couples, Feature, Gonzo, Parody. Duration: 02:02:36 Studio: Hustler Cast: Phoenix Marie, Jayden Jaymes, Evan Stone, Bobbi Starr, Brooke Banner, Reena Sky, Mr. Pete, Alec Knight, Dale DaBone, Alexis Grace, James Bartholet, Jack Lawrence. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tell Her (2021) Title: Tell Her Year: 2021 Country: USA Genre: BBC, BDSM, Big Boobs, Cuckolds, Female Domination, Interracial, Shaved, Threesomes. Duration: 02:07:32 Studio: Deeper Cast: Lily Larimar, Mick Blue, Blair Williams, Jax Slayher, Emma Starletto. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
American Hustle XXX Porn Parody (2014) Title: American Hustle XXX Porn Parody Year: 2014 Country: USA Genre: Big Budget, Couples, Feature, Parody, Politics, Redheads. Duration: 02:01:40 Studio: Smash Pictures Cast: Carter Cruise, Penny Pax, Luna Star, Tommy Gunn, Aaliyah Love, Ryan McLane, Tommy Pistol, Van Wylde, Eric John, Kurt Lockwood, Rio Lee. Quality: WEBRip/HD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1280x720, 29,97 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Banned Big Tit Edition (2004) Title: Banned Big Tit Edition Year: 2004 Country: USA Genre: All Sex, Big Boob. Duration: 02:10:26 Studio: Vivid Video Cast: Sunrise Adams, Mercedez, Raylene, Briana Banks, Taylor St. Claire, Corrine Williams, Rebecca Love, Kim Chambers, Holly Body, Lovette, Olivia, Sky Taylor, Randy Spears. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Nagykutya 01 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (TOP BOY) angol krimi-dráma-thriller, 45 perc 01.évad /01.- 10.rész/ 2019 (kiegészítő magyar felirat mellékelve a csomagban) WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 rendező: Yann Demange, Jonathan van Tulleken Reinaldo Marcus Green, Aneil Karia Nia DaCosta, Brady Hood forgatókönyvíró: Ronan Bennett, Daniel West operatőr: Tat Radcliffe, Christopher Ross Joe Anderson, Rina Yang Adam Scarth, Chloë Thomson producer: Ronan Bennett, Alasdair Flind, Charles Steel Laura Hastings-Smith, Scott Bassett vágó: Chris Wyatt, Matthew Tabern Nicolas Chaudeurge, Ana García zene: Brian Eno, Andrew Meecham jelmez: Charlotte Morris, Jane Petrie, Liza Bracey látványtervező: Stacey Dickinson, Daniel Draper díszlet: Claire Levinson-Gendler szereplők: Ashley Walters - Dushane Kane Robinson - Sully Shone Romulus - Dris Micheal Ward - Jamie Little Simz - Shelley Jasmine Jobson - Jaq Giacomo Mancini - Gem Malcolm Kamulete - Ra'Nell Sharon Duncan-Brewster - Lisa Marsha Millar - Pat Xavien Russell - Michael Chiefer Appiah - Ninja Benedict Wong - Vincent Clare-Hope Ashitey - Taylor Letitia Wright - Chantelle Kierston Wareing - Heather David Hayman - Joe George Wood - Andre Nicholas Pinnock - Leon Geoff Bell - Bobby Raikes Olivia Musangi - Precious Két sokat látott drogdíler visszatér London kőkemény alvilágába, de a pénz és a hatalom megszerzésért folytatott harcban szembekerülnek egy fiatal és kegyetlen sráccal..... London gangsztái akcióban-Testvérek, barátok csapnak össze az északi szigetország fővárosában, annak is a szegényebb negyedében..... Videó információk: mkv.720px264 Méret: 750 - 950 MB Hossz: 00:45:45 - 00:58:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: Main@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 2 840 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 535 MB Hossz: 00:48:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 1 265 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.00 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: FORCED UTF-8 HUNGARY [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A.L. Singer: Az ifjú Indiana Jones kalandjai - A szafári nyomozó A tízéves Indy szüleivel és nevelőnőjével Kelet-Afrikában bukkan fel, mégpedig abban a vadásztáborban, amelynek vezetője és fővadásza maga az amerikai elnök, Theodore Roosevelt. Az elnök egy különös, ritka antilopfaj után cserkészik, de Indy érkeztéig nincs szerencséje. A kisfiú maszáj barátja segítségével megpróbálja felkutatni az eltűnt antilopokat, és hajmeresztő kalandok közepette, kígyókkal, rohanó állatcsordával, oroszlánnal találkozva végül sikerül neki az, amire addig hiába fájt az elnök foga…Csak azt nem érti, miért kell lelőni azokat a gyönyörű állatokat, különösen, ha annyira ritkák?! [Hidden Content]1 point
-
James Rollins: Indiana Jones és a Kristálykoponya királysága 1957. Indiana Jones, a kalandortermészetű régészprofesszor újabb felfedezőútra indul, ezúttal a Yucatán-félszigeten kutat, de egy amerikai álruhát viselő szovjet kommandó elrabolja, és a hírhedt nevadai 51-es körzetbe hurcolja, ahol kényszerítik, hogy segítsen megtalálni a raktárban egy különleges leletet tartalmazó ládát. Indynek végül sikerül elmenekülnie, de amikor újra tanítani kezd a Marshall Egyetemen, a dékán kénytelen hosszú szabadságra küldeni, mert az FBI gyanakodni kezd rá. A professzor el akar utazni az országból, de az ifjú Mutt üzenetet hoz neki régi barátjától, a híres kristálykoponyák megszállott kutatójától. Mutt és Indy Peruban köt ki, meg kell találniuk a fiú elrabolt anyját is, de nem feledkezhetnek meg a kristálykoponyák rejtélyéről, és az elveszett aranyvárosról sem. Ám ez a két dolog a szovjet Szpecnaz ügynökeit is nagyon érdekli, és az Irina Spalko által vezetett csapat megint keresztezi Jones terveit… [Hidden Content]1 point
-
Rob Macgregor: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag Indiana Jones ezúttal részben személyes okokból hagyja ott tanári szobáját és csatolja fel ostorát. Hírt kap arról, hogy édesapját – akinek árnyékából számos kaland, eredmény és tudományos elismerés után sem volt még képes kilépni – elrabolták. Kiderül, hogy idősebb Jones professzor a nácik fogságában van. A németek tudják, hogy Jones titkos naplója segíthet nekik közelebb kerülni a hőn áhított ereklye, a Szent Grál lelőhelyéhez, amely a legenda szerint az örök élet kulcsa. Indy apja jegyzeteit felhasználva nekivág a kalandos útnak: először Velencébe, onnan Berlinbe, majd tovább a Közel-Keletre, a Szentföldre. A fenyegető veszéllyel nem egyedül kell szembenéznie, hiszen Velencében találkozik Dr. Elsa Schneiderrel, aki elkíséri további útjaira. Indy közben kénytelen behatolni az oroszlán barlangjába – a nácik főhadiszállására – is, hogy kiszabadítsa apját. A két Jones ettől kezdve egyszerre lesz üldözött és üldöző, miközben életveszélyes kalandok tucatjain verekszik át magukat. Vajon meg tudják-e kaparintani a németek előtt a kelyhet, miközben sarkukban lohol az egész Harmadik Birodalom? [Hidden Content]1 point
-
Campbell Black: Az elveszett frigyláda fosztogatói Indiana Jones, a régészet tudományának doktora – aki a civil életben egyetemi oktató, egyébként pedig szenvedélyes ereklyevadász és kalandor – különleges és titkos megbízást kap az amerikai kormánytól: meg kell találnia a Frigyládát, a legendás bibliai tárgyat, amelyről történészek úgy gondolják, hogy a Tízparancsolat kőtábláinak maradványait rejti.Váratlan konkurenciája is akad a kutatásban a nácik személyében, akik Adolf Hitler lázálmait kergetve keresik a szent ereklyét, amelynek feltételezett csodás erejét fegyverként használhatják majd ellenségeikkel szemben… Dr. Jones dolga, hogy lehetőleg Hitler és a nácik által felbérelt archeológus – Indy régi ellenlábasa – Belloq előtt találja meg a Frigyláda rejtekhelyét.Indy egykori professzorának lányával, Marionnal, akihez valaha gyengéd szálak fűzték, elindul Kairóba, ahol régi barátja, Szallah segítségével egyre közelebb kerül a világ legszentebb tárgyához.Képes-e megelőzni a nácikat? Le tudja-e győzni a kísértést, hogy saját szemével lássa Isten erejét? [Hidden Content]1 point
-
Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Torchwood - ( Űrlényvadászok ) - Miracle Day - 4. teljes évad 2011 színes, feliratozott, angol-amerikai, sci-fi sorozat, HDTVRip.XviD író: Russel T. Davies rendezők: Bharat Nalluri, Billy Gierhart, Guy Ferland, Gwyneth Horder-Payton szereplők: John Barrowman (Jack Harkness kapitány) Eve Myles (Gwen Cooper) Mekhi Phifer (Rex Matheson) Alexa Havins (Esther Drummond) Bill Pullman (Oswald Danes) Arlene Tur (Dr. Vera Juarez) Lauren Ambrose (Jilly Kitzinger) És eljön nap, amikor senki sem hal meg. És azután sem, és az azt követő napon sem. Azonban az emberek így is megbetegszenek és öregednek tovább... A népesség rohamos növekedésnek indul, míg az erőforrások korlázottak. Csak hónapok kérdése, hogy a bolygó lakhatatlanná váljon... Rex Matheson CIA ügynök versenyfutásba kezd az idővel, hogy leleplezze ezt a világméretű összeesküvést. Észre sem veszi, és egy csapásra a Torchwood világában találja magát és olyan fenyegetéssel néz szembe, ami arra készteti, hogy újraértékelje magában, mit is jelent embernek lenni. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Torchwood.S04E01.HDTV.XviD-LOL Videó információk: Méret: 549,03 MB Hossz: 0:51:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 365 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 121 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 01. Az Új Világ [Hidden Content] [Hidden Content] 02. Kiadatás [Hidden Content] [Hidden Content] 03. Az éjszaka halála [Hidden Content] [Hidden Content] 04. Menekülés Los Angelesbe [Hidden Content] [Hidden Content] 05. Az élet kategóriái [Hidden Content] [Hidden Content] 06. Közbenső emberek [Hidden Content] [Hidden Content] 07. Halhatatlan bűnök [Hidden Content] [Hidden Content] 08. Az út vége [Hidden Content] [Hidden Content] 09. Gyülekező [Hidden Content] [Hidden Content] 10. A vérvonal [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Ha eljön a holnap - (Sidney Sheldon's If Tomorrow Comes) 1986 színes, szinkronizált, amerikai, 3 részes minisorozat, DVDRip.XviD, 1,45 GB, 2x1,09 GB rendező: Jerry London író: Sidney Sheldon forgatókönyvíró: Carmen Culver zeneszerző: Chris Walker, Nick Bicât operatőr: Dennis C. Lewiston, Paul Lohmann vágó: George W. Brooks, Dick Darling, Bernard Gribble szereplők: Madolyn Smith-Osborne (Tracy Whitney) Tom Berenger (Jeff Stevens) David Keith (Daniel Cooper) Liam Neeson (André Trignant felügyelő) Jack Weston (Willie bácsi) Richard Kiley (Gunther Hartog) Anne Schedeen (Charlotte) Tracey Whitney gyönyörű fiatal lány, gazdagság, szerelem, boldogság vár rá. A holnapot azonban árulás, bűntény, emberi gonoszság "napolja el". Tracey a maffiával kerül szembe, s szinte egyik napról a másikra börtönben találja magát, 15 évre ítélt bünözőként. Csak a bosszúvágy tartja benne a lelket, s amikor néhány hónap múlva váratlanul kegyelmet kap, halálos eltökéltséggel, kész tervekkel száll harcba tönkretevői ellen. Rövid úton valamennyi rosszakaróján bosszút áll, sőt... A csinos és agyafúrt lányból hamarosan nemzetközi hirű szélhámosnő lesz. Szenvedélyévé válik a veszélyes élet, amelyben a holnap mindig bizonytalan... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Ha eljön a holnap CD 1 Videó információk: Méret: 1,45 GB Hossz: 2:12:12 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 430 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Ha eljön a holnap CD 2 Videó információk: Méret: 1,09 GB Hossz: 1:28:53 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 615 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Ha eljön a holnap CD 3 Videó információk: Méret: 1,09 GB Hossz: 1:30:09 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 464 pixel Bitráta: 1 591 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.379 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
És az utolsó Asterix epizód, ami az Alfa megszűnése miatt már hiányosan jelent meg, így az utolsó négy oldalt az Újvidéki kiadásból egészítettem ki. Alfa 1989-90, Asterix és az üst [Hidden Content]1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00