Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/08/2024 in all areas
-
Joseph Goebbels - Napló Joseph Goebbels a német nácipárt egyik vezetője, a hitleri Németország propagandaügyi minisztere volt, aki 1945. május 1-én megmérgeztette öt gyermekét, majd hogy elkerülje a háborús bűnösökre váró felelősségrevonást, feleségével együtt öngyilkosságot követett el. Több mint húsz évig írt naplót, amiben – személyes élményeken és tapasztalatokon túlmenően – a két világháború közötti Németország, illetve a háborúba sodort Európa sajátos szemléletét tükröző történelmét is felvázolta. Naplója elsőrendű forrásnak tekinthető a nácizmusra nézve; kendőzetlenül feltárja a hitleristák terveit, propagandájuk módszereit, s helyenként kulisszatitkokat is kibeszélve, a beavatottak tájékozottságával követi nyomon azokat a folyamatokat, amelyek a második világháborúba torkollva vérbeborították a világot. pdf 1mb 1994 [Hidden Content]12 points
-
Carl Von Clausewitz - A háborúról A nagy francia forradalom, majd a napóleoni háborúk a hadviselésben új korszak beköszöntét jelentették. Elengedhetetlenné vált új általános érvényű összefüggések megállapítása és rendszerbe foglalása. Ezt a korszak kétségtelenül legjelentősebb katonai teoretikusa Carl von Clausewitz oldotta meg leginkább időtállóan. A Zrínyi Kiadónál most megjelent legújabb magyar változat egy német nyelvű Clausewitz-könyv újrafordítása és lektorált szerkesztése, mely a katonai műveltség szélesítéséhez kíván hozzájárulni. 2mb pdf 1961 [Hidden Content]10 points
-
John Rogerson - A bibliai világ atlasza pdf 1994 63mb [Hidden Content]8 points
-
Jaymin Eve, Leia Stone - Pusztulás - Annihilate 3.(2022) Sorozat: Kaptár-trilógia (3.) Méret:1.80 MB Formátum:epub,mobi,pdf Oldalak száma: 280 Kiadó: Könyvmolyképző Nyelv: magyar Katalógusszám: 9789635973651 Kiadó ország: Magyarország Leírás: CHARLIE BENETT KÉT DOLGOT UTÁL: A ZSARNOKOKAT ÉS A VÁMPÍROKAT.De ez a kettő a tapasztalata szerint valójában egy és ugyanaz. A Kvórummal vívott csata után nem maradt más választása, mint véget vetni a vámpírok uralmának. Ám amikor megdöbbentő titkokra derül fény, Charlie eltűnődik, vajon megéri-e terve megvalósulását. DOBD FEL VELE A NAPOD! [Hidden Content]7 points
-
Jaymin Eve, Leia Stone - Parázs 1. (2017) Alcím: Ash Sorozat: Kaptár-trilógia (1) Méret:1.80 MB Formátum:epub,mobi,pdf Oldalak száma: 280 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. Nyelv: magyar Katalógusszám: 9789634571469 Kiadó ország: Magyarország Leírás: Parázs vagy? * Fokozott állóképesség * Étvágytalanság * Dühkitörések * Csillapíthatatlan szomjúság * Szépség és erő * Férfi Hívd a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek! Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz... egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az. Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek. Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja - a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől. Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést - egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban. Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse. [Hidden Content]6 points
-
Jaymin Eve, Leia Stone - Anarchia 2. (2020) Alcím: Anarchy Sorozat: Kaptár-trilógia (2) Méret:1.80 MB Formátum:epub,mobi,pdf Oldalak száma: 267 Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. Nyelv: magyar Katalógusszám: 9789634578345 Kiadó ország: Magyarország Leírás: Soha ne mondd, hogy nincs rosszabb, mert akkor az élet kényszert érez rá, hogy bizonyítsa, hogy van. Charlie Bennett elmondta nektek valaha, hogy a vámpírok a gonoszság sarjai? Mert hát azok! Már nagyon teli van velük a hócipője, és amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, úgy dönt, elérkezett a pillanat, hogy a vérét fegyverként vesse be ellenük. Eljött az ideje egy kis anarchiának. Kapaszkodj, ez nagy menet lesz! [Hidden Content]6 points
-
Antal József – Vénuszlakók A Vénuszlakók-ciklus novellái egy kötetben Megjelent: Galaktika Kiadás éve: 2009, 2010, 2011, 2012 Kiadó: Metropolis Media Group Kft. Tartalom: Vénuszlakók – A kutya (Galaktika 231.) Vénuszlakók – A vándormechanikus (Galaktika 234.) Vénuszlakók – A városban (Galaktika 238.) Vénuszlakók – Egyedül (Galaktika 244.) Vénuszlakók – Arbeh (Galaktika 250.) Vénuszlakók – A politikus (Galaktika 253.) Vénuszlakók – A földlakó (Galaktika 257.) Vénuszlakók – Idill (Galaktika 260.) Vénuszlakók – Botany Bay (Galaktika 263.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,96 MB [Hidden Content]6 points
-
Emily J. Taylor – Hotel Magnifique Eredeti cím: Hotel Magnifique Eredeti kiadó: Razorbill, New York Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Hotel Magnifique Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Cséplő Noémi Jana minden vágya, hogy hazatérhessen szülőfalujába, Aligney-ba, de rossz sorsa Durc kikötővárosához szögezi, ahol elkeseredetten próbálja eltartani magát és húgát, Zosát, egy bőrcserzőben vállalt állásból. Ám egy nap a városba érkezik a Hotel Magnifique. A legendás hotel nem csupán a csak itt megtapasztalható mágiáról híres, hanem arról is, hogy minden reggelre más-más városban bukkan fel. Jana és Zosa természetesen nem engedhetik meg maguknak, hogy megszálljanak a hotelben, de állásra jelentkeznek, és hamarosan életük legnagyobb kalandjának közepén találják magukat. A hotelben azonban gyorsan kiderül, hogy a szépen csillogó, mágikus máz veszélyes titkokat takar. A jóképű ajtónállóval, Bellel az oldalán Jana nekivág, hogy felfedje a hotel titkát és megmentse a húgával együtt a hotel összes dolgozóját. A sikerért szembe kell szállniuk a kegyetlen hotelmesterrel és kockára kell tenniük mindazt, ami a legfontosabb számukra. Ha viszont elbuknak, soha nem térhetnek haza, sőt, olyan sors vár rájuk, amely legrosszabb rémálmukat is felülmúlja. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,14 MB [Hidden Content]5 points
-
Antal József – Vektor (Kód sorozat 2.) Megjelent: Galaktika 358 XL, 2020. január Kiadó: Metropolis Media Group Kft. Két év telt el a Kód eseményei óta. Peter és Lora együtt maradtak, mindketten a Járványügyi Hivatalban dolgoznak, a lány ráadásul a Járványügyi Hírszerzés tagja lett. Rezidensként Izraelben dolgozik a frissen kitört madárinfluenza járvány vizsgálatán, mely ezúttal sok emberi áldozatot szed. Hathorn eközben a Bay City-ben felbukkant vámpír nyomába ered, ami a hajléktalanok között szedi áldozatait. A szálak végül Izraelben futnak össze, mert egyedül a vámpír titka segíthet a járvány legyőzésében és Lora életének megmentésében. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,20 MB [Hidden Content]5 points
-
Fekete István - Hajnal Badányban (1981) Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: 9631125246 Kiadó ország: Magyarország Méret:1.50 MB Oldalak száma: 298 Formátum:epub,mobi,pdf Leírás: Távol minden lakott helytől, az erdő mélyére rejtett badányi malomban két gyermek él a múlt század középén: Panni, a molnár kislánya, Matyi pedig árva gyerek, szolgálatra szegődött a malomba. Együtt nőnek fel, s ahogy az évek múlnak, szívükben mély és igaz szerelem ébred. A boldogságért azonban meg kell küzdeniök, sok és nehéz próbát kell szerelmüknek kiállnia érte. A kitűnő író a tőle megszokott művészettel festi a táj szépségeit, szövi az izgalmat keltő események szálait, és kelti fel nyelve gazdagságával a kor és a környezet hangulatát. [Hidden Content]4 points
-
Fekete István - 21 nap Kiadó: Magvető Kiadó Nyelv: magyar Katalógusszám: Antik Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 310 Méret:0.90 MB Formátum:epub,mobi,pdf Leírás: Az öreg pajta kívülről még a búcsúzó nap vörös lángolásában sem volt szép. De belül! Belül bizony álmodóan szép és csendes volt minden. Ezt persze nem lehetett látni, mert belül homály volt állandóan; de tudta ezt mindenki. Tudták a verebek, akiknek fészke úgy buggyant ki a szalufa mellől, mint a koldustarisznya; tudták a darazsak, akiknek nagy fészke a falhoz volt ragasztva, mint sziklához a rablólovagok vára; tudták az öngyilkos legyek és szúnyogok, hogy itt száz pókháló van kifeszítve, de azért úgy jajgattak, ha megjelent a szőrös hóhér, mintha nem tudták volna; tudták az egerek, tehát tudta a macska is, és tudta a kutya is, aki nyári délutánokon néha itt aludta ki a szolgálat fáradalmait; tudták az átmeneti vendégek: egy-egy menyét, görény, patkány, de ezek hamarosan távoztak, mert az öreg pajtában sok minden volt ugyan, de ennivaló alig akadt De elsősorban tudta ezt az öreg kocsi, amely rúd nélkül és három keréken is első volt a csend és öregség ezen békés társadalmában; és végül - úgy látszik - tudta Kata is, a vén tyúk, aki egyik kora tavaszi délutánon betotyogott a pajta I homályába, vaksin körülnézett, megállt a kocsi mellett és * vakaródzott, mintha odakint nem vakaródzhatott volna. Aztán kinyújtotta nyakát, méregette a távolságot, és nehézkesen felhuppant a kocsi saroglyájára.. [Hidden Content]4 points
-
Dr.Belső Nóra - Életciklusok és hangulatzavarok A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink – például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés – kihívásairól. Dr. Belső Nóra pszichiáter vallja, ha ismerjük azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva biológiai, lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés következik be, könnyebben birkózunk meg a változásokkal, félelmeinkkel, dolgozzuk fel új tapasztalatainkat. Ha tisztában vagyunk az egyes életszakaszok várható buktatóival és hangulati kilengéseivel, a kedélyállapotunk, a szorongás és a depresszió természetével, akkor tudatosabban fogunk megküzdeni velük, és felismerjük, mikor van szükségünk külső segítségre. A kötet végigvezet a női és férfiéletúton, kapaszkodókat nyújtva az olvasónak élethelyzete megoldásához, legyen az kapunyitási vagy kapuzárási pánik, szülés utáni depresszió vagy nyugdíjazás. pdf 16mb 2020 [Hidden Content]4 points
-
Axie Oh: The Girl Who Fell Beneath the Sea – A lány, aki a tenger alá esett Eredeti cím: The Girl Who Fell Beneath the Sea Eredeti kiadó: Hodder & Stoughton, London Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: The Girl Who Fell Beneath the Sea – A lány, aki a tenger alá esett Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Neset Adrienn A végzet nem téved. Mina otthonát 100 éve viharok pusztítják. A Tengeristen dühös, és haragját csak igazi menyasszonya csillapíthatja. A falu minden évben feláldoz egy lányt, hátha pont ő a vágyott menyasszony. Amikor Mina bátyjának szerelme, Sim Cshong kerül sorra, Mina feláldozza magát, és beugrik a vízbe a lány helyett. A Szellemek birodalmába kerül, ahol elképesztő kalandok várnak rá egy titokzatos lord és cimborái, démonok, istenek és istennők, szellemek és misztikus lények között. A szerelem is megtalálja, ám nem a Tengeristen mellett. Vagy mégis? Vagy mégsem? A sors ahhoz köti, akihez tartozik. Világszerte elsöprően sikeres, Publishers Weekly Bestseller, NPR Best Book Awards 2022, Indigo Best YA Book of 2022, New York Times bestsellerkötet. Koreai mítoszokra, mesékre épülő, elbűvölő történet. Hagyd, hogy magával ragadjon! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 238 MB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]4 points
-
Shelby Mahurin: Vér & Méz (Kígyó & Galamb sorozat 2.) Eredeti cím: Blood & Honey Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Vér & Méz Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Babits Péter Lou, Reid, Coco és Ansel megmenekültek ugyan a fénymágusok halálos csapdájából, ám most boszorkányok serege és az egész egyház vadászik rájuk, miközben sehol sem akad számukra menedék. Vérükre szomjazó üldözőikkel szemben szövetségesekre van szükségük – és olyan hatalomra, amelyet jobb lenne nem a világra szabadítani. A kétségbeesett, bosszúra vágyó Lou egyre sötétebb varázslatokhoz folyamodik, hogy egyszer és mindenkorra végezhessen anyjával – egyben leghalálosabb ellenségével –, ám könnyen lehet, hogy ezzel azt is elpusztítja, ami összeköti őt Reiddel. Az egykori boszorkányvadász azonban szent esküt tett: hűséges marad Louhoz és védelmezi – míg a halál el nem választja őket… A Magyarországon is óriási sikert aratott Kígyó & Galamb folytatása sötét, fordulatokkal teli történet a szerelem és a gyűlölet mindent elsöprő erejéről. Formátum: pdf Méret: 3,79 MB [Hidden Content]4 points
-
Antal József - A kód (Kód sorozat 1.) Tartalom A kód - Bónuszpálya Galaktika 298 XL, 2015., kisregény Pdf [Hidden Content]4 points
-
Frank László: Zöld ár (A Szálasi per) 1977 A könyv szerzője 1946. január végén, mint a kaposvári népügyészség vezetője megbízást kapott a népügyészi teendők ellátására Szálasi Ferenc és társai népbírósági ügyében. Munkája vázlatát – amelynek alapját a tárgyalás anyaga és a tárgyalás során készített jegyzetei képezték – már 1948-ban elkészítette, de kiadásra csak 1974-ben készítette elő. Szálasi államfői hatalmat gyakorolt 1944. október 18-tól 1945. május 5-én bekövetkezett fogságba eséséig. Ez a néhány hónap a magyarság történelmének talán legtragikusabb szakasza volt. Az értelmetlen háború eszement meghosszabbitóit, százezrek gyilkosait a nép bírái útján felelősségre vonta, és a megérdemelt büntetésben részesítette. Előljáróban Frank László igen részletesen, elemzően mutatja be a vádlottak emberi és politikai arculatát, a tárgyalás alatti viselkedésüket, védekezési taktikájukat, majd Horthy elvetélt kiugrási kísérletét és a nyilasok hatalomátvételét ismerteti. Közli a nyilasok minden realitást nélkülöző tervezeteinek és Horthy fegyverszüneti proklamációjának szövegét. Különösen érdekes a Szálasiról rajzolt árnyalt portré és a függelék, amely teljes terjedelmében tartalmazza a népügyész történelmi jelentőségű vádbeszédét. A nagyon izgalmas, mementóként is jelentős mű minden, a közelmúlt történelme iránt érdeklődő olvasónak kínál tartalmas időtöltést. EPUB [Hidden Content] MOBI [Hidden Content]3 points
-
Fekete István - Ballagó idő (1970) Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó Nyelv: magyar Kiadó ország: Magyarország Oldalak száma: 452 Méret:3.50 MB Formátum:epub,pdf,mobi Leírás: „Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták. [Hidden Content]3 points
-
Justitia Egy hatalmas galaktikus birodalom legfontosabb rendfenntartó és ítéletvégrehajtó erői a világtalan Justitiák, akik a látás híányában élesebbé vált többi érzékszervük segítségével oldanak meg szövevényes bűnügyeket. Amikor azonban az An nevű Justitiát nyomozása a legfelsőbb körökig vezeti el, rá kell ébrednie, hogy az addig biztos háttért nyújtó anyaszervezet sem szeplőtelen. Keserves döntésekre kényszerül, ha meg akarja érni a következő napot, és ha azt egy számára is elfogadható világban akarja leélni. Csak maroknyian segítik őt, de ez az elszánt kis csapat akár fenekestül képes felfordítani az univerzumot. A Zsoldos Péter-díjas szerző új regényében bebizonyítja, hogy az SF nem csupán férfiak által fogyasztható műfaj, a nők szereplőként és olvasóként egyaránt fontosak. A jövőnk múlhat rajtuk. [Hidden Content] Ideal 2011 A nem túlságosan távoli jövőben járunk. A végtelen kaukázusi háború két veteránja, Lonya és Bogdán együtt néznek szembe azzal, hogy a hatalomvágy és ostobaság végül elhozta a Földre a technológiai szingularitást: öntudatra ébredt és átvette az emberiség fölötti írányítást az elektronikus személyiség. A korábbi sötét víziókkal szemben azonban az Őrző látszólag nem törekszik az emberiség elpusztítására, hanem éppen ellenkezőleg, valamiféle utópiát kezd fölépíteni a bolygón. Semmi sem a régi többé a Földön. Nincs pénz, politika, háború, szegénység és gazdagság: az Őrző mindenütt jelenvalósága garantálja a rendszer építését és stabilitását. A két egykori barát hamarosan ellentétes oldalon találja magát: míg Lonya az Őrző szövetségeseként az új rendszer felépítésén munkálkodik, Bogdán megszállottan halad végső célja felé, mely nem más, mint az Őrző elpusztítása. [Hidden Content]3 points
-
Szia,bocs ez is meg van: Antal József-Diagnózis,epub [Hidden Content] A 2005. év Galaktika közönségdíjas írója regényében elvisz minket a XXVI. század túlnépesedéstől fuldokló Földjére. Egy olyan világ diagnózisát tárja elénk, ahol évszázadok óta halálos bűnnek számít a betegség, és szigorú szabályok határozzák meg, meddig élhet egy ember. A társadalom vezető csoportja, az orvosok, a gyors halál biztosítására tesznek morbid „Hipokratészi” esküt. A regény fehérköpenyes hőse , Phyl Macao, lélegzetelállító és egyben meghökkentő kalandok sokaságán keresztül jut el önzésének szűkre szabott korlátaiból egészen a csillagos égig. Mert a túlnépesdés csökkentését még erőszakos módszerekkel is elérni képtelen, de hatalmához a végletekig ragaszkodó orvosi kaszt elől a menekülésnek csak egy útját látja: benépesíthető új világok meghódítását. A lakosság könyörtelen dezinficiálásán, érzelmes szerelmeken és izgalmas cyberkalandokon keresztül vezet a jobb életet keresők útja az ígéret csillaga felé. A regényben elgondolkoztató társadalmi kórismét kapunk a jövő egy elrettentő változatáról, egy érzékeny tollú író/diagnoszta jóvoltából3 points
-
Axie Oh – XoXo Eredeti cím: XoX Eredeti kiadó: HarperTeen, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: XoXo Magyar kiadó: Kolibri, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: #POV Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Horváth Vivien Mi van akkor, ha rálelsz életed szerelmére, de kockára kell tenned miatta az életet, amit szerettél? Jenny élete szinte minden percét annak szánja, hogy valóra váltsa az álmát, és világklasszis csellistává váljon. Egyfolytában gyakorol, különórákat vesz, a szórakozásra nem marad ideje. Egy este azonban összefut egy titokzatos idegennel, aki a feje tetejére állítja megszokott rutinját. Cseu, a rejtélyes, jóképű és kissé meggyötört fiú pont olyan veszélyforrás, amit Jenny messziről elkerülne, mégis egész éjszaka együtt járják Los Angeles utcáit, mielőtt Cseu hazamenne Dél-Koreába. Nincs értelme azon töprengeni, „mi lett volna, ha”, hiszen egy óceán választja el őket egymástól. Ám Jennynek és anyukájának egy időre Szöulba kell költözniük, hogy gondját viseljék Jenny nagymamájának. És vajon kivel találkozik az elit művészeti akadémián, ahova beiratkozott a félévre? Cseuval. De Cseu nem csak egy átlagos álompasi, akivel egy osztályba kerülnek – hanem az egyik legnagyobb k-pop-banda tagja, egy idol, akinek tilos randiznia… Formátum: pdf Méret: 1,64 MB [Hidden Content]2 points
-
Shelby Mahurin – Kígyó & Galamb sorozat (A sorozatból magyarul még csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Shelby Mahurin – Serpent & Dove Series” témában taláhatók.) *** Shelby Mahurin: Kígyó & Galamb (Kígyó & Galamb sorozat 1.) Eredeti cím: Serpent & Dove Eredeti kiadó: HarperCollins, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Kígyó & Galamb Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Lukács Andrea Louise le Blanc két évvel ezelőtt tagadta meg a mágiát, és menekült el boszorkánytársai közül Cesarine városába, ahol abból él, amit el tud emelni. A boszorkányokra vadásznak, és ha az Egyház sikerrel jár, akkor máglyán végzik. Reid Diggory az Egyház vadászaként egyetlen szent elvnek rendeli alá életét: Boszorkányt ne hagyj életben. A kifürkészhetetlen végzet azonban úgy látja jónak, hogy Lou, a renegát boszorkány és Reid, a könyörtelen boszorkányvadász a házasság szent kötelékében egyesüljön. Kényszerházasságuk lassan valódi szerelemmé érik, de jövőjük egyre bizonytalanabb. Az Egyház és a boszorkányok között dúló ősi háború új erőre kap, és Lounak nem pusztán férjétől kell megóvnia halálos titkát – saját fajtája is rá vadászik. A szerelem azonban vakká tesz, és könnyen lehet, hogy közös sorsuk a máglyán teljesedik be… Shelby Mahurin Kígyó & Galamb-trilógiája az elmúlt évek egyik legnagyobb Young Adult sikere, ami olvasók millióinak szívét ejtette rabul világszerte, és mind az Amazon, mind a Goodreads olvasói 2019 egyik legjobb könyvének választották. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,49 MB [Hidden Content]2 points
-
VA - Bravo Hits vol.125 (2024) Artist: VA Title: Bravo Hits vol.125 Style: Dance, Club, Electropop, Euro House, Disco, Synthpop Release Date: 2024 Quality: 320 Kbps/Joint Stereo/44100Hz Codec: MP3 01 - Justin Timberlake - Selfish 02 - Benson Boone - Beautiful Things 03 - Mark Ambor - Belong Together 04 - Michael Marcagi - Scared To Start 05 - Ariana Grande - We Can't Be Friends (Wait For Your Love) 06 - Karol G X Tiesto - Contigo 07 - Shy Smith - Soaked 08 - Don Diablo X Felix Jaehn - Monster 09 - Artemas - I Like The Way You Kiss Me 10 - Elley Duhe X Whethan - Money On The Dash (Sped Up) 11 - Purple Disco Machine X Roosevelt - Higher Ground 12 - Leony - Simple Life 13 - Soffie - Für Immer Frühling 14 - Tate Mcrae - Exes 15 - Jason Derulo X Michael Buble - Spicy Margarita 16 - Selena Gomez - Love On 17 - Jennifer Lopez - Can't Get Enough 18 - Robin Schulz X Topic X Oaks - One By One 19 - Kungs X David Guetta X Izzy Bizu - All Night Long 20 - Paula Hartmann X Trettmann - Atlantis 21 - Civo X Max E - Keine Homies 22 - Montez - Glücklich 23 - Michael Schulte X Norma Jean Martine - If You Love Me 24 - Hozier - Too Sweet 25 - Lena - Loyal To Myself 26 - Olivia Rodrigo - Obsessed 27 - Dasha - Austin 28 - Alex Warren - Before You Leave Me 29 - Ella Henderson X Rudimental - Alibi 30 - Glockenbach X Chris De Sarandy - Magic Moment 31 - Ariana Grande - Yes, And 32 - Rea Garvey X Picture This - Somewhere Close To Heaven 33 - Ofenbach X Norma Jean Martine - Overdrive 34 - Jax Jones X Zoe Wees - Never Be Lonely 35 - Marcus X Martinus - Unforgettable 36 - Fast Boy X R3hab - Electricity 37 - James Hype X Kim Petras - Drums (Tiesto Remix) 38 - Kamrad - So Good 39 - Sophie Ellis-Bextor X Pnau - Murder On The Dancefloor (Pnau Remix) 40 - Giovanni Zarrella - Danza 41 - Sia X Kylie Minogue - Dance Alone 42 - Disturbed - The Sound Of Silence (Cyril Remix) 43 - Indila X Bennett - Derniere Danse (Techno Mix) 44 - Noisetime X Glasperlenspiel X Nikster X Stevio - Echt (Techno Mix) 45 - Hbz X 2 Engel & Charlie - Erinner Mich 46 - Dimitri Vegas X Like Mike X Tiesto X Dido X W&W - Thank You (Not So Bad) 47 - Clock Clock - Love U Again 48 - Isaak - Always On The Run 49 - David Kushner - Skin And Bones 50 - Noah Kahan - Stick Season [Hidden Content] Feltöltötte - Gyurcicica2 points
-
Hard Disk Sentinel Pro v6.20.1 beta 41MB A Hard Disk Sentinel egy több operációs rendszert támogató merevlemez ellenőrző és felügyelő alkalmazás, melynek célja: merevlemez problémák és teljesítmény csökkenés felderítése, várható meghibásodás előrejelzése és megelőzése. A merevlemez állapotát a lehető legrészletesebben kijelzi és átfogó szöveges értékelést készít. Számos listázási, riasztási és teszt funkció gondoskodik a maximális adatbiztonságról. Nincs szükség különböző szoftverek használatára, mivel a Hard Disk Sentinel egymagában képes felügyelni a belső- és külső merevlemezek, SSD-k, SCSI/SAS lemezek és RAID tömbök - valamint a hálózatban használt (NAS) eszközök állapotát is. A Hard Disk Sentinel egyedülálló módon deríti fel ezen felül a szalagos meghajtók (tape drive), ipari SD memóriakártyák és a tabletekben használatos eMMC SSD-k állapotát is. A Hard Disk Sentinel alkalmazás folyamatosan felügyeli a telepített merevlemezek állapotát, kondícióját, hőmérsékletét és valamennyi S.M.A.R.T. (Self- Monitoring, Analysis and Reporting Technology - azaz Önellenőrző Értékelő és Hibajelentő Technológia, melyet minden modern merevlemez támogat) értékét. Továbbá folyamatosan figyeli a merevlemezek átviteli sebességét, mely valós időben leolvasható és felhasználható sebességmérésre és esetleges teljesítménycsökkenés vizsgálatára. A Hard Disk Sentinel folyamatosan fut a háttérben és felügyeli a merevlemezek állapotát. Amint problémát vagy váratlan viselkedést észlel, figyelmezteti a felhasználót a jelenlegi helyzetről (és további műveletet is végrehajthat, pl. automatikus adatmentést). Általában a merevlemezek állapota lassan, napról-napra romlik. A S.M.A.R.T. technológia segít abban, hogy a közeledő meghibásodást előre jelzi azáltal, hogy a merevlemez állapotáért felelős értékeket folyamatosan figyeli. Más szoftverekkel ellentétben a Hard Disk Sentinel feltárja a merevlemez valódi problémáit valamint azok mennyiségét, mely jóval érzékenyebb módszer, mint az érték-küszöb ellenőrzés. Hard Disk Sentinel Professional (HDSentinel) is a hard disk monitoring software with highest possible support of HDD/SSD/SSHD (hybrid) drives. Its goal is to find, test, diagnose and repair hard disk drive problems, report and display SSD and HDD health, performance degradations and failures. Hard Disk Sentinel gives complete textual description, tips and displays/reports the most comprehensive information about the hard disks and solid state disks inside the computer or in external enclosures (USB / e-SATA). Many different alerts and report options are available to ensure maximum safety of your valuable data. The software monitors hard disk drive / HDD status, including health, temperature and all S.M.A.R.T. (Self-Monitoring, Analysis and Reporting Technology, built in most hard disks, solid state disks and hybrid drives (SSHD) today) values for each disks. Also it measures the disk transfer speed in real time which can be used as a benchmark or to detect possible hard disk failures, performance degradations. Changelog: - improved support and health reporting of Sandisk X600, X400, U100 series SSDs - improved support and health reporting of WD Blue SA510 series SSDs - improved support and health reporting of Goodram CX400 G2 SSDs, Lite-on SSDs, ADATA SU630, some Seagate SSDs - improved detection of disk drives in Lacie V2 RAID enclosure - improved detection of disk drives in Yottamaster 4 bay hard disk enclosure - improved detection of disk drives in QNAP TR-002 RAID enclosure - improved compatibility with multiple Google drives [Hidden Content] Portable [Hidden Content] jelszó:sentinel1 point
-
CareUEyes Pro v2.3.0.0 16MB A CareUEyes program szemkímélő monitor beállításokat alkalmaz szemünk védelmében. automatikus kék fény szűrő és fényerő vezérlés pihenőidő emlékeztető fókusz funkció The best eye protection and blue light filter software Blue light filter Blue light is a kind of light with short wavelength, high energy and easy to flicker, it causes eye fatigue. CareUEyes is a blue light filter for PC, it can effectively filter harmful blue light and reduce the damage caused by blue light to the retina. Brightness control Computer monitors that are too bright or too dark can cause eye strain. CareUEyes will automatically adjust the screen brightness to roughly the same brightness as the surrounding environment. Break reminder Staring at the computer for a long time can cause eye fatigue. CareUEyes will remind us to stand up or take a break every hour to avoid vision problems or dizziness caused by long-term sitting. Improve productivity Blue light filter, brightness adjustment, break reminder, stay focused feature and powerful options, let you complete your work more efficiently. Windows 10 / 8 / 7 / XP version 2.3.0.0 May 7 2024 Improve: Smoother color temperature and brightness adjustment. Fix: Fixing the issue of color temperature and brightness not restoring after the PC resumes from sleep mode. [Hidden Content] jelszó:23001 point
-
The Brew Barons-SKIDROW Developer: Lifetap Studios Publisher: Lifetap Studios Genre: Action, Casual, RPG, Simulation Size: 1.90 GB Description: A tranquil world becomes ever more corrupt by the day, spoiled by a strong-armed pirate organization that forcefully impose their brewing monopoly over the lands. Armed with your own brewery and seaplane, it’s up to you to explore, forage, craft, sell and deliver your handcrafted brews with aid from fellow pilots who’ve joined your cause to overthrow the corrupt pirate organization and restore peace. -Assemble your plane from a variety of parts, each with their own traits. -Chose your pilot and copilot of whom have strengths and weaknesses. -Explore the world in search of ingredients to bring back to your brewery. -Pick and choose which foraged ingredients to blend. -Distill and/or Ferment, each producing a different outcome. -Design and name your bottle to your liking. -Design your very own bar to sell your brews and bring fame to your establishment! -With fame comes special delivery orders from other bars to stock your brew Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the SKIDROW folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS *: Windows 7 Processor: Intel i5-6500 Memory: 12 GB RAM Graphics: GTX 960 or equivalent DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: Intel i5-9600 Memory: 16 GB RAM Graphics: GTX 980 DirectX: Version 11 Storage: 4 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Farmers Father Save the Innocence-TENOKE Developer: FreeMind S.A. Publisher: FreeMind S.A., PlayWay S.A. Genre: Action, Adventure, Indie, Simulation Size: 7.70 Gb Description: War breeds heroes you’ve never heard of. You are the ordinary person holding a huge burden of protecting what’s most precious and innocent. Fight with hunger, wounds, cold, disease, and enemy cruelty. Defend your family and survive the war! Imagine waking up in the middle of the snowy night to the sounds of a falling sky. Explosions, fire, chaos, the frightened whimper of your child. It’s your turn: now or never, slip away from your enemies before it’s too late… Feature: Building – animal homestead, baby cradle, trough, and more Crafting – create something useful out of junk Cooking – prepare all kinds of food out of what you can find Sneaking – move quietly then you’ll survive Hunting – use guns and provide needed food Exploring – strange sounds, enemies, unknown territories Taking care of family – making family safe, fed, and warm PROTECT YOUR FAMILY As a father, since the first breath of your child, you’ve always known the responsibility relies on your shoulders… but the stakes were never that high. Do what you must to keep your wife and son alive. FARM, HUNT, IMPROVISE Nothing can be taken for granted now. You will have to earn every meal and bargain for each piece of comfort for you and your family using extreme measures. Hunt for wild animals, make forest recipes, and, as a farmer, use your skills to create a new home during the occupation… SURVIVE Sneak, wait for your moment, and ATTACK! Every. Second. Counts. Your enemies are cunning and trained. Can you handle that while being "just" a farmer? Your everyday abilities may come in handy so don’t underestimate yourself and keep trying! After all, you’ve got nothing to lose and everything to gain. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS *: Windows 7 Processor: Intel Core i5 Memory: 16 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 750 DirectX: Version 10 Sound Card: DirectX compatible Recommended: OS: Windows 10 Processor: Intel Core i7 Memory: 16 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce GTX 1060 DirectX: Version 10 Sound Card: DirectX compatible [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Ed Kelleher & Harriette Vidal – Sátán Eredeti cím: The Prime Evil Eredeti kiadó: Kelleher & Vidal Eredeti kiadás éve: 1988 Magyar cím: Sátán Magyar kiadó: Fiesta, Budapest Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Révbíró Tamás Az Örök Gonosz templomának pincéjében öt elrabolt, rettegő lány vár arra, hogy a hatodik megérkezésével örökre megpecsételődjön tragikus sorsuk. A hatodik Sarah. a fő áldozatnak szánt szűz… Senki nem sejti azonban, hogy a Vatikán titkosszolgálatának egyik legtehetségesebb ügynöke is csak erre vár. Az 1988-ban, Roberta Findlay rendezésében készült „A sátán nevében” című amerikai horrorfilm sztorija könyv formában. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,63 MB [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
Éjszaka Kairóban sorozat Claire Kenneth-Ez a sorozat már lezárult. 2. világháború 20. század magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus Szűrés Claire Kenneth: Éjszaka KairóbanClaire Kenneth: Randevú Rómában 1. Claire Kenneth: Éjszaka Kairóban 80% 2. Claire Kenneth: Randevú Rómában 80% -------------------- Claire Kenneth-Éjszaka Kairóban (Éjszaka Kairóban 1.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az Éjszaka Kairóban az elmúlt évtizedekben sem vesztett varázsából, romantikájából, izgalmas, fordulatos meseszövése változatlan élményt jelent. Hősnője Anna, a szép magyar asszony, gazdag svéd férjével érkezik Egyiptomba. 1939-ben itt állomásozik az angol Gold Stream Gárda, s George Dowery, a délceg gárdakapitány beleszeret Annába. A többi szereplő: Barbara, a szeretőit váltogató angol ezredesné, Mirjam, a félvér lány, Zilahy Zoltán, a fiatal magyar orvos és társaik… sorsukat a második világháború kitörése dönti el. A nemzetközi légkörben még zajlik a fényűző élet, Faruk király nyári palotájában garden party van, de Ras el Tinben az angol flotta már bevetésre kész, és McCornik ezredes még nem is sejti, hogy barátnője, Lili Lane – nemcsak énekesnő… Az Éjszaka Kairóban lebilincselő regény, és egyben érdekes kordokumentum is. Eredeti megjelenés éve: 1975 2. világháború 20. század Afrika Egyiptom halál Kairó magyar nyelvű magyar szerző orvos regény romantikus sorozat része tenger történelmi romantikus > Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010 284 oldal · ISBN: 9789632996219 ------------------------------------------- Claire Kenneth-Randevú Rómában (Éjszaka Kairóban 2.) Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A nagy sikerű magyar származású szerző romantikus szerelmi története a negyvenes években hazánkban is igazi könyvsiker volt. Azóta számtalan kiadást ért meg külföldön, most pedig a hazai olvasóközönség újra találkozhat régi, de nem elfeledett kedvenc regényhőseivel. George Dowery, a daliás angol gárdakapitány és szerelme, Anna, a gyönyörű szőke magyar asszony boldog napjainak véget vet a második világháború. A vérzivataros idők – úgy tűnik – mindörökre elszakítják egymástól a szerelmeseket. Dowery kapitány azonban nem felejt, s rendíthetetlen kitartással keresi Anna nyomait a feldúlt Európában. Anna Magyarországon éli át a háború rettenetes napjait, támasza, oltalmazója, férje, Zoltán oldalán. De a sorscsapások nem kerülik el őket, a Gestapo a nyomukban van… Vajon hogy fordul életük sora? A felejthetetlen kairói napoknak lesz-e még folytatása? Vajon el tudta-e felejteni Anna élete egyetlen szerelmét? Mindezekre a kérdésekre felel a Randevú Rómában, amely továbbszövi az „Éjszaka Kairóban” meséjét, és meglepő fordulatokat tartogat az olvasók számára… 2. világháború 20. század férfi főszereplő házasság magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény Róma romantikus sorozat része > Árkádia, Budapest, 1990 422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633071879 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Laila Shukri könyvek.-Arab paloták szolgálója voltam-Perzsa gyűlölet-Perzsa szerelem -Sejk felesége vagyok-Perzsa féltékenység. Laila Shukri-Arab paloták szolgálója voltam Egy indiai lány megrázó története, aki dúsgazdag emberek szolgálatába szegődött. Földünk szegény országaiból embermilliók kelnek útra, hogy a Perzsa-öböl partján, jómódú emberek házánál vállalt munkával próbáljanak meg a maguk és otthon maradt családjuk érdekében pénzt keresni. Laila Shukri Bibi Shaik történetében meséli el azok sorsát, akik a saját bőrükön tapasztalták meg a modern kori rabszolgatartás rendszerének kínjait. A tízéves Bibit saját édesanyja küldi dolgozni Kuvaitba. A kislány egy csecsemő gondozását kapja feladatul, miközben el kell végeznie az összes házimunkát az őt felfogadó családnál, akik minden idejére igényt tartanak, és szüntelenül újabb feladatokkal halmozzák el. Bibi hamar rájön, hogy teljes mértékben függ a munkaadóitól. Milyen egy szolgáló sorsa az arab házaknál, palotákban? Mekkora árat kell fizetni egy emberibb jövő reményéért? Egy távoli világ eltérő mentalitása és szokásai, amelyek egy európai ember számára sokkoló események. arab felnőtt tartalom India lengyel szerző magyar nyelvű regény > Kossuth, Budapest, 2022 306 oldal · ISBN: 9789635448388 ------------- Laila Shukri-Perzsa gyűlölet A Perzsa szerelem főhőse, Lidka drámai körülmények között menekült el Kuvaitból, de ma már kiegyensúlyozott életet él Lengyelországban. Mallorcára megy nyaralni a gyerekeivel, ahol két férfi is keresi a kegyeit. Vajon újra hihet a szerelemben? Barátnője kérésének eleget téve Lidka néhány napra Kuvaitba utazik, és élete régi helyszínén feldúlják a családi békét a múlt démonai… Az aljas gyűlölködés vajon lerombol mindent, amit évekig épített? Mennyi erőt rejt a magány? És mi mindent áldozzon fel a családért? lengyel szerző magyar nyelvű regény > Kossuth, Budapest, 2020 432 oldal · ISBN: 9789635441464 · Fordította: Mihályi Zsuzsa ---------- Laila Shukri-Perzsa szerelem Váratlan lehetőséget kap a lengyel Lidka: Kuvaitba utazhat ösztöndíjjal egy egyéves nyelvtanfolyamra. Ott ismerkedik meg Hasszánnal, a vonzó keleti férfival, aki többnapos utazással bűvöli el a lányt. Azután megkéri a kezét, és megígéri, hogy olyan élete lesz mellette, mint egy arab hercegnőnek. Az esküvőt követően a gyengéd becézéseket, a szenvedélyes érzékiséget az erőszak váltja fel. A férj kívánságára Lidka félbehagyja a tanulmányait, és a családjával is megszakítja a kapcsolatot. Majd még szörnyűbb fordulatot vesz az élete, amikor beköltözik hozzájuk Hasszán anyja és húga. Honnan gondolhatta volna, hogy a legközelebbi hozzátartozói teszik pokollá az életét? arab világ felnőtt tartalom fizikai bántalmazás házasság iszlám világ kollégium Közel-Kelet Kuvait lengyel szerző magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus > Kossuth, Budapest, 2018 512 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630992572 · Fordította: Mihályi Zsuzsa --------------- Laila Shukri-Sejk felesége vagyok A lengyel Isabelle egy multinacionális cég képviseletében érkezik Dubajba. Megismerkedik egy dúsgazdag sejkkel, és bár családja és munkatársai óvják a házasságtól, ő mégis feleségül megy a szeretett férfihoz. Kapcsolatuk és közös életük mesébe illően indul, ám a fiatalasszony hamar megtapasztalja, hogy egy aranykalitka foglya lett. Az arab világ idegensége kulturális sokk-ként éri. A férfiak akaratának, kénye-kedvének kiszolgáltatott európai nő a túlélésért küzd, miközben a szerelemről sem hajlandó lemondani. arab világ Közel-Kelet lengyel szerző magyar nyelvű memoár női főszereplő regény > Kossuth, Budapest, 2017 430 oldal · ISBN: 9789630990707 · Fordította: Kálmán Judit ---------------- Laila Shukri-Perzsa féltékenység A lengyel Johanna húsz éve él harmonikus házasságban egy gazdag dubaji üzletemberrel. Élete a megvalósult álom: luxusvásárlások, külföldi exkluzív utazások és felhőtlen szórakozás tölti ki mindennapjait. Az élvezetek hajszolása közben észre sem veszi, hogy három gyereke a kamaszkorral küzd, a férje pedig mind kevesebb időt tölt vele. Sorsa hirtelen és drámai fordulatot vesz, amikor a férje második feleséget hoz az otthonukba. Az európai Joanna sem az iszlám többnejűséget nem tudja elfogadni, sem a mardosó féltékenységgel nem képes megbirkózni. Vajon sikerül megóvnia magát és a családját a katasztrófától? Meg lehet bocsátani az árulást? Laila Shukri ezúttal is a rá jellemző alapossággal, érzékletesen jeleníti meg a Kelet legféltettebb titkait, köztük a régi és a modern háremek rejtelmeit. arab világ Közel-Kelet lengyel szerző magyar magyar nyelvű regény > Kossuth, Budapest, 2018 430 oldal · ISBN: 9789630994156 · Fordította: Mihályi Zsuzsa letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Redheaded Teen 1 (2020) Redheaded Teen 1 ...LeadPorn Production Category: Redhead, Teens, Anal, Stockings, Blowjob, Glasses, Big Dick, Small Tits, Starring: Stella Fox, Mishelle Klein, Emma Fantasy, Kris The Fox, Roxy Sky Language: O-Ton Size: 1.42 GB Length: 01:15:31 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Threesome Addiction 2 (2020) Category: Anal, BBC, Big Boobs, Cumshots, Double Penetration, Facials, Gonzo, Tattoos, Threesome Starring: AJ Applegate , Bridgette B , Jillian Janson , Kristina Rose , Bonnie Rotten , Skin Diamond , Harley Dean , Dahlia Sky , Lea Lexis , Layla Price Language: English Size: 2.82 GB Length: 04:54:07 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Ehefrauen Casting 3 Wir testen deine Frau, Und du bist dabei!! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Casting, Threesome, Anal, Teens, Blonde, Outdoor, Tattoo Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 3.15 GB Length: 02:18:35 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
HipsterFick (2019) Category: SPANISH, Squirt, Amateur, Anal, Mature, Teens, Stockings, Fisting, Blonde Starring: Amateur Language: SPANISH Size: 2.79 GB Length: 02:02:35 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Koln Porno - Blasehasen (2020) Category: GERMAN, Amateur, Older Men, Teens, Facial, Cumshots, Reality, Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 2.20 GB Length: 01:37:11 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Ehefrauen Casting 9 Wie geil ist deine alte? Wir testen deine Frau!!! Category: GERMAN, Amateur, Casting, Threesome, Anal, Teens, Blonde, Starring: Amateur Language: GERMAN Size: 3.10 GB Length: 02:16:41 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Oriental Teens From Russia Cum and discover some Russia's hidden treasures! Yes, we are talking about hot, horny and willing Asian nineteen year old cuties that hail from mother Russia! And if you love to see white male on Asian female interracial ... then there is no question that this is the movie for you! Also, there are some real standout beauties in this movie like Stevie, Aliona and Raquel! Raquel is a real scene -stealer! Raquel has a perfect body that you have to see! Category: RUSSIAN, Teens, Asian, College, Dorm Life, Gonzo, Petite, Small Tits, Interracial, Starring: Aliona, Raquel, Slevie, Language: RUSSIAN Size: 2.72 GB Length: 01:57:31 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Ehefrauen Casting 5 Wir testen deine Frau, Freundin oder Geliebte auf ihre Fick-F?higkeiten. Bring sie zu uns, dann k?mmern sich unsere Profis um sie. Du bist nat?rlich beim Test dabei. Ist deine Frau ne Ficksau? Wir geben dir Antwort! Category: GERMAN, Deutsch, Amateur, Casting, Threesome, Anal, Teens, Blonde Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.37 GB Length: 02:15:17 Format: AVI Video: 672x384 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Fantasy Fetish (2021) Willkommen in der Welt der geheimen und fantastischen Spielarten der weiblichen Sexualität! Dominante Rollenspiele und Wäschefetisch geben sich hier gleichsam ein Stelldichein wie lesbische Exzesse und devote Sexsklavinnen. Kein noch so abgründiges Verlangen oder eine noch so verpönte Leidenschaft wird hier verschämt versteckt. Viel Spaß! Category: Domination, Anal, Stockings, Big Boobs, Lesbian, Strap-On, Fetish, Redhead Starring: Carla Cox, Daisy Rock, Candy Sexton Language: English Size: 3.04 GB Length: 02:13:56 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
GGG - Ani Black Fox - Die Sperma Lady (2016) Ani Black Fox - bildh?bsch, nat?rlich, geil, freundlich. Kurzum eine Frau zum Ficken und Vollspritzen. Und das Gute ist, sie liebt es!! Wirklich sehenswert!! Category: GERMAN, Deutsch, GangBang, Bukkake, Anal, Double Penetration, Big Tits, Brunette , Tattoos , Blowjob , Masturbation , Natural Tits, HD Starring: Ani Black Fox Language: GERMAN Size: 1.61 GB Length: 01:31:45 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Meine Geile Nachbarin 10 (2017) Als Knackarsch Jessy beim W?sche-Aufh?ngen die ausgebeulte Unterhose von Nachbar Hannes entdeckt, pisst sich das schwanzgeile Flittchen vor Geilheit in den Schl?pfer und h?ngt ihn zum Trocknen an die Leine. Aus dem Haus heraus beobachtet das Ferkel kurz darauf, wie ihr testosterongesteuerter Mitb?rger gen?sslich an ihrem uringetr?nkten H?schen schn?ffelt. Was dann folgt, m?sst ihr gesehen haben. Die rundum t?towierte, prallbr?stige Mia betreibt in einer Miets-Kaserne einen Massage-Salon. Wie ein Lauffeuer hat sich unter den m?nnlichen Anwohnern herumgesprochen, dass die blonde Mia auch Escort-Dienste und Anwendungen mit Happy-End anbietet, so dass sich die Herren der Sch?pfung in der Praxis die Klinke in die Hand geben. Conny's neue Nachbarin Silvia ist nicht die H?bscheste, hat aber durchschlagende Argumente mit Brustwarzen wie Tellerminen in der Bluse und ist sexuell v?llig ausgehungert. Dem Charme dieser naturgewaltigen, monstr?sen Butterberge ist Weltficker Conny hil?os ausgeliefert und bespringt die mollige Knusperflocke wie ein schwanzgesteuerter Pavian. Busenbraut Da Cada aalt sich barbusig auf der Dach-Terrasse und wichst sich ungeniert das Begeisterungs-Kn?pfchen. Als Nachbar Bodo seine notgeile Mit-Bewohnerin dabei entdeckt, brennen bei dem hirnlosen Bau-Arbeiter s?mtliche Sicherungen durch. Was dann folgt m?sst ihr Euch unbedingt ansehen. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, MILF, Outdoor, Amateur, Stockings, Anal Starring: Bodo, Conny Dachs, Da Cada, Jason, Jason Steel, Kim, Mia De Berg Language: GERMAN Size: 1.03 GB Length: 01:33:24 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Heavy on Hotties 7 (2020) Tiffany Tatum is so incredibly beautiful youll want to have breakfast with her, Lola Bambola is unbelievably voracious and Monica Brown has a habit of sticking her tongue everywhere, in a mouth or in an anus seems to make no difference to her. Dont say we didnt warn you Category: Teens, Older Men, Anal, Blowjobs, European, Face Fucking, Facials, Gonzo, International, Interracial, Petite, Small Tits Starring: Tiffany Tatum, XX-Cel, Monica Brown, Connie Sparkle Language: English Size: 3.22 GB Length: 02:21:52 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Heavy on Hotties 6 (2020) The most beautiful girls in the world have made it a habit of visiting XXCels house of love when they travel to France. For the sixth edition of his acclaimed series Heavy on Hotties, the big Frenchman spends some time with Latvian sweetheart Casey Norhman, Japanese cutie Katana and Ukrainian hottie Emma Fantasy. Good times Category: Teens, Older Men, Anal, Blowjobs, European, Face Fucking, Facials, Gonzo, International, Interracial, Petite, Small Tits Starring: Katana, XX-Cel, Emma Fantasy, Elza Alisha Language: English Size: 3.26 GB Length: 02:23:30 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
100 Man Semen Slam What's better than 50 guys and 1 girl? How about 100 guys and 2 girls! Double your pleasure, double your cum! 100 hard cocks are looking for a hole to fill and Manuella and Katka are just the fuck sluts to give up that hole, and boy do they need a good filling! Get in line for a good messy time! Category: Gangbang, Group, Cumshots, Facial, Blowjob, Teens, Blowbang, Bukkake, Gonzo, Redheads, Internal Cumshot Starring: Katka , Manuella Language: English Size: 2.38 GB Length: 02:27:59 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] or: [Hidden Content]1 point
-
Egy nap Vancouver lakossága azt tapasztalja, hogy senki, vagyis szinte senki nem aludt előző éjjel. Másnap ugyanez történik. Harmadnap megint. Kiderül, hogy az egész világ ugyanabban a bajban szenved. Csupán néhányan maradnak az alvás képességének birtokában, ráadásul mind ugyanarról álmodnak: egy furcsa, aranyszínű fényről. Hat napnyi teljes alvásmegvonás után bekövetkezik az alvásdeprivációs pszichózis. Négy hét után a test belehal. A két időpont között pedig elszabadul a pánik és a pokol. Egy bizarr új világ jön létre, amelyben azok veszik át a vezetést, akik korábban a társadalom peremére szorultak, és az új hatalom egészben nyeli le a régit. Adrian Barnes bemutatkozó regénye a legvadabb posztapokaliptikus rémálom – nem véletlenül jelölték érte az Arthur C. Clarke-díjra, és tekintik a kortárs sci-fi egyik legizgalmasabb és egyben legfélelmetesebb új hangjának. Adrian Bernes: Álmatlanok [Hidden Content]1 point
-
TheLifeErotic - Jennifer D - Tranquility 2013-11-13 ( 10 Megapixels / 104 MB ) Letöltés:1 point
-
ALS Scan - Olivia - Citrus Bliss 2012-01-29 ( 5 Megapixels / 263 MB ) Letöltés:1 point
-
Errotica-Archives - Leona - Dust 2006-10-03 ( 12 Megapixels / 59 MB ) Letöltés:1 point
-
Errotica-Archives - Leona - Pure Nude 2006-08-19 ( 10 Megapixels / 69 MB ) Letöltés:1 point
-
FemJoy - Lucie - Caught 2005-10-01 ( 6 Megapixels / 60 MB ) Letöltés:1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00