Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 05/02/2024 in Posts

  1. Philip K. Dick sorozat (Agave Könyvek) *** Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán? Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények műfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája „AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: „Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni? Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játékbabák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Philip K. Dick: Kizökkent idő Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című játékban. Egy nap az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számukra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az. Philip K. Dick: Ubik Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science-fiction halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható! Philip K. Dick: VALIS (VALIS-trilógia 1.) A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Horselover Fat számára minden a rózsaszín fénnyel kezdődött, az isteni jelenéssel, amely VALIS-nak hívta magát. A valóság szövete széthasadt, és a világba áramló információ kételyeket és kérdéseket hozott magával. Horselover Fat pedig nem nyugszik addig, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kap. Félig önéletrajz, félig fikció. Félig science-fiction, félig szépirodalom. Félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. Válaszok keresése olyan kérdésekre, melyeket talán jobb lenne nem feltenni. A VALIS teológiai detektívregény, ahol Isten egyszerre játssza az eltűnt személy és a tökéletes bűntény elkövetőjének szerepét. Philip K. Dick életművének egyik legnagyszerűbb, legszemélyesebb darabja megrázó és elgondolkodtató olvasmány, átszőve őrült humorral és öniróniával. Néha mosolygásra késztet, néha felkavar, de egy biztos: közömbösen képtelenség elmenni mellette. Philip K. Dick: Istenek inváziója (VALIS-trilógia 2.) A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul. Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolából, és hagyta, hogy kihasználja egy gőgös helyi istenség (felesége meg nem született sarjának apja). Ki gondolta volna, hogy éppen ő, Herb Asher segédkezik majd a saját szülőbolygója elleni invázióban? Méghozzá Isten Fiának…? Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása (VALIS-trilógia 3.) Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg. Philip K. Dick: Figyel az ég MINDEN VILÁGNAK MEGVAN A MAGA ISTENE. CSAK JÓ LENNE TUDNI, KI AZ. Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb? Philip K. Dick: Kamera által homályosan Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick személyes élményekből táplálkozó, sötéten ironikus regényéből Richard Linklater készít filmet, melyet – Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével – 2006-ban mutatnak be a mozikban. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász címmel is megjelent.) Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön Ez a novelláskötet tizenhárom történetet tartalmaz a 20. század egyik legnagyobb sci-fi írójától. Többek közt megtalálható benne élete első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban. Philip K. Dick: Időugrás a Marson „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.” A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat. Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír. Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát. Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai A Holdat őrültek lakják. De azok sem normálisak, akik el akarják foglalni. Az Alfa III M2 hold egészen mostanáig senkit sem érdekelt. A volt elmegyógyintézet kezeltjeiből álló telepesek klánokba szerveződve és viszonylagos nyugalomban élték skizofrén, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depresszív vagy polimorfikus skizofrén életüket. De a látomások most valami kívülről érkező szörnyű veszély eljövetelét jelzik. Chuck Rittersdorf a CIA ügynökeként dolgozik a Földön, a házassága darabokra hullott, pszichiáter felesége az Alfa III M2 holdra készül utazni. Chuck azonban nem törődik bele ilyen könnyen a helyzetbe, és a saját kezébe próbálja venni az események alakulását. Az eddig békés hold hamarosan nemcsak kettejük ádáz harcának, hanem egy galaktikus összecsapásnak is a helyszínévé válik. Philip K. Dick: Már megint a felfedezők 14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Dr. Vérdíj A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen. A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón. A Várjuk a tavalyi évet hősei kétségbeesetten keresik a kiutat a lehetetlen és az elkerülhetetlen között, egy olyan világban, amelyben a jövő túlságosan hasonlít a jelenre, és ahol a múlt kérdéseire csak a holnap adhatja meg a választ. Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász Joe Fernwright cserépgyógyászként dolgozik, törött kerámiákat gyógyít, ahogyan az apja is tette valamikor. Hiába ő a legjobb cserépgyógyász a világon, a munkája ma már senkinek sem kell, hiszen a tárgyak nagy része műanyagból készül. Unatkozik, a pénze fogytán, és ki tudja, mire lenne képes végső kétségbeesésében, ha egy napon nem kapna furcsa üzenetet egy titokzatos ismeretlentől, akinek szüksége van az ő szolgálataira. De mit is akar tőle pontosan a mindenütt jelen lévő és mindenhatónak tűnő entitás, aki Glimmungnak hívja magát? És mit akar a többi furcsa szerzettől, akik Joe-val együtt a Plowman planétára utaznak, hogy részt vegyenek életük legfontosabb küldetésében? Lehet, hogy Glimmung egyfajta isten. De ha tényleg isten, akkor vajon végtelenül jó vagy végtelenül gonosz? Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió Az 1960-as évek végén egy tehetségtelen, paranoiás ember jutott be a Fehér Házba, és egész Amerikát gonosz háborúra uszította egy képzelt belső ellenség ellen. Philip K. Dick – aki ezúttal szereplője saját regényének – azon igyekszik, hogy ne legyen ő is a háború áldozata. Közben a legjobb barátja, Nicholas Brady egy földönkívüli entitás adását fogja, aki talán maga Isten, és azt akarja tőle, hogy döntse meg az Elnök rémuralmát. Posztumusz megjelent regényében Philip K. Dick a Kamera által homályosan és a Valis regényeinek témáját összeolvasztva, vad, szenvedélyes művet alkotott, amely az Egyesült Államok történetének egy alternatíváját kínálja. A Szabad Albemuth Rádió fojtogatóan izgalmas, komoran humoros, és annyi összeesküvés-elméletet vonultat fel, hogy az még a legedzettebb paranoiást is megbizsergeti. Philip K. Dick: Visszafelé világ A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltünésmentes életet biztosít. Egy nap aztán ráakad az újraszületni készülő Anarchista Peakre, erre a volt vallási vezetőre, akinek szektája azóta meghatározó vallássá nőtt. Csakhogy az Anarchista visszatéréséhez mindenkinek lenne egy keresetlen szava. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét. Philip K. Dick: A Titán játékosai Szegény Pete Garden most vesztette el Berkeley városát. A feleségét is elvesztette ezzel, de majd kap újat, amint gurít egy hármast. Ez mind része a Blöffnek, ennek a játéknak, amely a Föld utolsó, egyre fogyatkozó lakóinak már-már a mániája. Csakhogy a Blöff szabályai megváltoznak, drasztikusan és végérvényesen, és Pete Garden most olyan ellenféllel fog játszani, aki nem is ember, a tét pedig sokkal nagyobb egy városnál is. Philip K. Dick ebben a regényben egy olyan világot mutat be, amely egyszerre megjósolhatatlan és perverz módon logikus. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte Klasszikus történettel van dolgunk, amiben Dick világának minden fontos eleme megjelenik. Az egyik főszereplő Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, akinek az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Vele szemben pedig ott van Willis Gram, aki igazi kényúr, így az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba – aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt –, a sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges. Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel. Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének. Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik. Philip K. Dick: A halál útvesztője A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak. Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit. Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés. Philip K. Dick: Emlékmás Az emlékeinket megváltoztathatják, de a valóság elől nincs menekvés Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak. A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet. Philip K. Dick: A végső igazság Ez a harc lesz a végső? Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket. Philip K. Dick: Elektronikus álmok Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. A Közterm az egyik legkorábbi példa (és figyelmeztetés) a science-fictionben az önmagukat sokszorosító gépekre. A Kiállítási darab és Az ingázó Dick egyik kedvenc témájával foglalkozik: a valóság változó természetével és azzal, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy érzékelni a világot, ahogy létezik. Az akasztott idegen egy bizsergetően sötét politikai allegória, amely ma is ugyanolyan érvényes, mint amikor Dick a hidegháború delén megírta. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot. Philip K. Dick: Jones kezében a világ Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: hogy előre látja a jövőt, és hogy képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol be lett tiltva. A posztnukleáris messiás baljós története Philip K. Dick keze alatt épp annyira aprólékosan realista írás, mint amennyire profetikus. A bizarr mutánsok, hermafrodita szexelőadók és csillagközi lények mellett a regény halálos pontossággal ábrázolja azt a vágyunkat, hogy higgyünk: valamiben, bármiben. Philip K. Dick: Az utolsó tréfa Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után. Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben… Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is. Philip K. Dick: Űrlottó A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. Philip K. Dick: A jövő orvosa Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg? Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik. Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is. A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes. Philip K. Dick: Repedés a térben Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik. Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik. Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Philip K. Dick: Transz (A tökéletes fegyver címmel is megjelent.) A Föld 2004. évében is a HATALOM a cél, a fegyver félelmetes – pszichológiai. Lilo Topchev és Lars Powderdry, a „kiválasztottak” transzállapotban dolgozó fegyvertervezők nehéz helyzetbe kerülnek… A szerelem, az örök emberi érzés összeköti, de hovatartozásuk szétválasztja őket… Philip K. Dick: Kamu Rt. Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick – Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték. Nem sikerült ugyanis teljesen felszámolni a földlakók ellenállását, és az emberek számtalan, előre nem látható problémát okoznak. Például egy csapat gerilla megtalálja a harmadik világháborúban elrejtett fegyvereket, melyek félelmetes erejük miatt nem kerültek bevetésre akkor, ám az idegen megszállókat illetően már senkinek nincsenek erkölcsi aggályai. A ganümédesziek elszánják magukat a végső megoldásra, azonban nem számolnak az olyan egyéniségekkel, mint Percy X gerillavezér, dr. Balkani pszichiáter és Joan Hiashi televíziós személyiség. Philip K. Dick és gyerekkori barátja, Ray Nelson közös regénye idegen inváziós történet, ugyanakkor a hatalom és az egyén viszonyának plasztikus és ma is aktuális vizsgálata. Philip K. Dick – Roger Zelazny: A Harag Istene A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene. A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét. Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak. Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja. Philip K. Dick: A kozmosz bábjai Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál. A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt. Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól. Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk. *** Megjegyzés: Az Agave Kiadónál „A tökéletes fegyver” címmel megjelent kötet keresés alatt, így a „Transz” című 1992-es kiadást töltöttem fel, illetve "A kozmosz bábjai” Agavés verzió helyett az 1998-as fordítás található a csomagban. A „Csúszkáló valóságok” és „A Harag Istene” köteteket egyelőre csak pdf formátumban tudtam feltöltölteni. Formátum: epub Méret: 33,4 MB [Hidden Content]
    23 points
  2. Bechstein legszebb meséi (1961) [Hidden Content]
    6 points
  3. Kunt Gergely - Kipontozva... Ez a könyv a nők szexuális kizsákmányolásának második világháború alatti történetét mutatja be, hiszen ez az áldozati csoport, amelynek a hangja legkevésbé hallható, ugyanakkor felvillantja az elkövető férfiak perspektíváját és motivációját is. A nemi erőszakot elszenvedett nők nézőpontját és tapasztalatait három napló összehasonlító elemzésén keresztül tárgyalja a kötet. Az unitárius Bodó Róza 36 évesen, a római katolikus, de az antiszemita törvények által zsidónak minősülő Gyarmati Fanni 33 évesen, az ugyancsak római katolikus Bicskey Erzsébet 22 esztendősen számolt be 1944–45-ben a nemi erőszak borzasztó tapasztalatáról és emlékéről. Privát feljegyzéseik elemzésén keresztül azt mutatja be a könyv, hogy milyen eltérő stratégiákkal próbáltak a nemi erőszak többszörösen elbeszélhetetlen traumájával megküzdeni és életüket a sorsesemény után tovább folytatni. pdf 7mb 2019 [Hidden Content]
    4 points
  4. (Békefi Antal)Rió - Betyárok,történetek az alföldi rablóvilágból 1897 pdf 28mb [Hidden Content]
    4 points
  5. Dán János - A Magyar Királyi Tábori Posta a II.világháborúban Egyedi könyvet tart kezében az Olvasó. Egyedi, mert ezidáig ilyen összefoglaló munka nem jelent meg a Magyar Királyi Tábori Posta II. világháború alatti működéséről sem történészi, sem filatéliai szemszögből. Egyedi, mert elkészültét többéves gyűjtői, levéltári, múzeumi és könyvészeti kutatómunka előzte meg. Egyedi, mert 1617 darab, eddig nem publikált küldemény- és bélyegzőkép, fénykép, táblázat és ábra szemlélteti a tábori posta működését. Egyedi, mert a könyv fekete-fehér képei megtalálhatók a mellékelt DVD-n színesben, nagy felbontásban. Egyedi, mert először mutatja be az egyes küldemények katalógusértékét. A Szerző a könyvben olyan témákat dolgoz fel és mutat be részletesen, amelyekkel az elmúlt majdnem 70 év alatt senki sem foglalkozott. Ilyenek a tábori postaküldemények rendszerezése és bemutatása, a munkaszolgálatosok levelezése, a hadifogoly levelezés, a tábori postahivatali bélyegzők feldolgozása és katalógusszerű bemutatása, a demokratikus hadsereg tábori postája, a hadtáptábori postahivatalok működése, a hadifogoly segélyszervezetek és a Vöröskereszt küldeményei. A könyv nemcsak a tábori postával kapcsolatos tudnivalókat mutatja be, hanem igyekszik a szükséges történelmi hátteret szemléltetni, hogy jobban el tudja helyezni az Olvasó az egyes küldeményeket a háború vagy a hadifogság időszakában. A könyv segítségével a gyűjtők, érdeklődők, rokonok és hozzátartozók be tudják azonosítani a birtokukban lévő küldemények alapján, hogy a katona, édesapa, nagyapa melyik alakulat katonájaként adhatta fel a tábori postai küldeményt és az alakulata az adott időszakban merre állomásozhatott, valamint, hogy melyik szovjet hadifogolytáborból adhatott magáról életjelet. Ugyanakkor a könyv katalógusként is használható a benne található nagy mennyiségű küldeménykép és a küldemények katalógusárait bemutató táblázatok segítségével. Ez nagy segítségére lehet a gyűjtőknek, mivel ezidáig ilyen feldolgozás, katalógus nem jelent meg. A gyűjtők felelőssége, hogy bizonyos szintű gyűjteményükkel az adott témát rendszerezzék és publikálják. Ezt teszi Dán János is ebben a könyvben kellő alapossággal, hozzáértéssel és szakértelemmel. Szerző könnyed, érthető stílusa miatt a mű a laikus érdeklődők számára is élvezetes és érdekes olvasmány. A könyvet nyugodt szívvel ajánlhatjuk mindazon gyűjtőknek és érdeklődőknek, akiket a II. világháború tábori postája, az azt követő időszak, valamint a hadifogság küldeményei érdekelnek. pdf 310mb 2011 [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  6. Ken Daley - Így készül a film pdf 15mb 1985 [Hidden Content]
    3 points
  7. Pintér Zoltán - A NATO-ról diákoknak pdf 20mb [Hidden Content]
    3 points
  8. Vakulya Norbert - Trianon A magyar történelem kétségtelenül legnagyobb tragédiája az 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban aláírt békeszerződés, melynek értelmében a történelmi Magyarország elveszítette területének mintegy hetven százalékát és lakosságának kétharmadát. Vakulya Norbert történelmi regényében kiterjedt kutatómunka alapján rekonstruálja a békediktátum elfogadásához vezető világ- és belpolitikai eseményeket, a déli és keleti frontokon harcoló magyar seregek fegyverletételétől kezdve az őszirózsás forradalmon és a kommunista diktatúra véres tombolásán át Horthy Miklós kormányzóvá választásáig és az új, csonka Magyarország megszületéséig. A fordulatokban gazdag, izgalmas történet igyekszik átfogó képet festeni a korabeli Magyarország viszonyairól. Hősei között ugyanúgy megtalálhatóak a történelemkönyvekből jól ismert alakok – Tisza István, Károlyi Mihály, Ady Endre, Teleki Pál, Kun Béla, Horthy Miklós –, mint azok a kisemberek, egyszerű katonák, munkások, parasztok, polgárok, akik csak sodródni tudtak a történelem viharával, és a legnagyobb vesztesei voltak a háborúnak és a békének egyaránt. pdf 2mb [Hidden Content]
    3 points
  9. TeraCopy Pro v3.17 10MB Fájlmásoló eszköz, ami átveszi a Windowstól az állományműveleteket. Képes a fájlok és a másolási folyamatok sorbaállítására, szüneteltetésére, a forrás- és célfájlok összehasonlítására. A másolást, mozgatást gyorsabban végzi a rendszernél, optimalizálva a tárhely és a fájlok típusához a procedúrát. Az esetleges hibákat csak a művelet végén listázza, ezért nem szakad meg a folyamat akkor sem, ha a célfájlok sérültek, vagy menet közben törlünk közülük. A terabájtok mozgatása TeraCopy vagy más specializált fájlmenedzser/fájlmásoló eszköz nélkül meglehetősen körülményes feladatnak fog bizonyulni, ha már egyszer hozzászoktunk a megbízható, kényelmes pakolgatáshoz. A Pro verzió előnyei kedvenc mappák közötti gyors rendezés logolási lehetőség (HTML, CSV) az advanced nézetben törölhetünk is a várakozó fájlok közül Be in Control In case of a copy error TeraCopy will simply skip the problematic file, not terminating the entire transfer. It will also wait for network or device reconnection. You can skip unnecessary files manually to reduce the transfer time. After the transfer, you can easily retry only the failed or skipped files. Automate You can proactively handle file name conflicts, and in unattended transfers, TeraCopy enables 'Skip All' mode to prevent interruptions. It can also verify file integrity, generate reports and checksum files, and run PowerShell scripts automatically upon completion. File Verification TeraCopy verifies file integrity with support for 17 checksum algorithms (over 50 variations), including CRC32, MD5, SHA1, BLAKE3, xxHash3, and more. It can verify that destination files are identical to the source files and also generate or validate checksum files. Interactive File List In TeraCopy, the file list doubles as the log file, presenting file names, sizes, source and target checksums, as well as any encountered issues throughout the process. TeraCopy Pro allows file list editing and automatic application of ignore lists, enabling the skipping of unnecessary files. Task Queuing and History TeraCopy allows you to queue multiple file transfer operations, ensuring that they are executed one after another, rather than initiating multiple simultaneous transfers. Furthermore, TeraCopy retains all tasks and their associated file lists for a few days, allowing them to be reviewed later for troubleshooting or reference needs. Transfer Status TeraCopy provides comprehensive information about the transfer progress, including a speed graph, the number of skipped or failed files, average speed, and the remaining time to completion. Metadata TeraCopy offers extensive configurability, allowing you to choose specific metadata to copy, such as timestamps, streams, and permissions. For instance, you can opt to replicate only the folder structure or apply timestamps exclusively, tailoring the file transfer process to your specific requirements. Locked Files TeraCopy facilitates the copying of locked files by utilizing an elevated Windows Service and Volume Shadow Copy. This enables smooth and efficient transfer even when dealing with files that are in use or locked by other processes. Shell Integration TeraCopy seamlessly replaces the copy and move functions in Explorer, allowing you to work with files as usual. It also offers the option to display a confirmation dialog for each drag and drop operation, preventing accidental movement of folders between locations. Faster Workflow TeraCopy conveniently tracks recently used directories, displaying open folders in Explorer and other file managers for easy reference. The Pro version of TeraCopy enables you to save any folder as a favorite, granting you swift and convenient access whenever needed. TeraCopy 3.17 December 3, 2023 – Clone & Rescan feature. – Enhanced xxHash support for SSE2 processors. – Upgraded reporting and checksum export features. – Implemented network recovery wait function during testing and verification. – Expanded maximum buffer capacity to 256 MB. – Resolved minor bugs and improved user interface design. [Hidden Content] jelszó:v317
    2 points
  10. Galaxis SF Könyvek sorozat *** Poul Anderson: Változó csillag (Galaxis SF Könyvek sorozat 1.) Eredeti cím: Inconstant Star Eredeti kiadó: Baen Books Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Változó csillag Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Amikor az emberek és a kzinek először találkoztak, a kzinek örömteli ordítással és heves támadással üdvözölték őket. Úgy hitték, új vadászterületre, új prédára bukkantak. Azonban a földlakók nem csupán visszaverték a támadást, de győztek! Hogyan lehetséges, hogy a Harcos Nép vereséget szenvedett a rafinált, gyáva (noha nem ügyetlen) „növényevőktől”, akik még valamirevaló fegyverekkel sem rendelkeztek? Hosszas, megfeszített gondolkodás eredményeképpen a kzinek rájöttek a válaszra: első alkalommal nem támadtak elég keményen és gyorsan! Végül is, bármilyen fondorlatosak is az emberek, esélyük sincs, ha minden olyan gyorsan történik, hogy a rájuk jellemző találékonyságnak nincs ideje munkába lépni. Ezért amikor Robert Saxtroph és csapata rábukkan a Nagy Támadás titkára, a kzinek meglehetősen idegesek lesznek. És amikor a kzinek idegesek, még hevesebben támadnak… Poul Anderson, többszörös HUGO- és NEBULA-díjas író igazán elemében érzi magát, amikor az ember és egy idegen faj küzdelmét írja meg. Fordulatos, izgalmas, gyors mozgású regény, tele meglepetésekkel. Jack Vance – Trullion (Galaxis SF Könyvek sorozat 2.) Eredeti cím: Trullion: Alastor 2262 Eredeti kiadó: DAW, New York Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: Trullion Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Trullion – az Alastor Csillagcsoport 2262-es számú bolygója – egy ködös ingoványokból és idillikus szigetekből álló csodálatos vízi világ, amelyet kristálytiszta óceánok ölelnek körül, bennük annyi élelemmel, amely bőségesen elegendő mindenkinek. Lakói, a trillek gondtalan, vidám népség. Ám az ő életükbe is betör az erőszak a fosztogatásból élő galaktikus kalózok támadása során, akiknek rövid, kockázatos élete a kaland, az erőszak és a rablás istenítésén alapszik. És akkor még ott van a bolygószerte játszott hussade, amelyben a trillek, a szerencsejátékok iránt érzett vad szenvedélyüktől hajtva képesek mindent – még magát az életet is – kockára tenni a veszélyes vízi pályákon. A jutalmuk? Egy gyönyörűséges sheirl lány szűzi teste, amiért minden trill boldogan adná az életét… Glinnes Huddon tízéves katonai szolgálat után tér haza Trullionra; és döbbenten tapasztalja, mennyire megváltozott minden a távolléte alatt. Ő a régi, kifakuló világért érez honvágyat, és heroikus erőfeszítéssel mindent megtesz, hogy visszahozza a békeidőket. Ám a változást már ő sem képes megállítani… Robert A. Heinlein: A fenevad száma (Galaxis SF Könyvek sorozat 3.) Eredeti cím: The Number of the Beast Eredeti kiadó: New English Library Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: A fenevad száma Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Nemes Ernő A Züllött Zsivány magánjacht két házaspárral a fedélzetén – egy család – a távoli univerzumokat járja. Utasai mindannyian kedélyes, érzéki emberek: zsenik. A probléma akkor kezdődik, amikor a hatdimenziós mértannal foglalkozó családfő felfedezi az időutazást. Ez nem tetszik az idegen hatalmaknak, mivel az embert nem tartják alkalmasnak az időutazás gyakorlására. Hőseink háborítatlan világába ekkor belecsöppen egy idegen, aki emberi alakban igyekszik megsemmisíteni a szabadalmat. A Züllött Zsivány legénységének ettől kezdve egyetlen célja marad: minél előbb visszajutni a Földre, és figyelmeztetni az embereket a veszélyre. A visszatérési kísérlet azonban véget nem érő hajszává változik. Heinlein egy egész sor alternatív világot és a valóság különféle fokozatait vonultatja fel. Hősei egytől egyig zsenik, kiváló matematikusok, akik a fenevad számának ismeretében bátran vágnak neki a küzdelemnek. Jellegzetes stílusban megírt, olvasmányos történet, kitűnő játék az olvasónak, aki szinte részesévé válik az eseményeknek. Philip José Farmer: A végzet álarca (Galaxis SF Könyvek sorozat 4.) Eredeti cím: The Unreasoning Mask Eredeti kiadó: The Overlook Press Eredeti kiadás éve: 1981 Magyar cím: A végzet álarca Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Hüd Ramstan, az al-Burag űrhajó kapitánya végzetes hibát követett el, amikor a toltok legszentebb templomából ellopja a glyfát, azt a különleges, tojás alakú erekjét, amelyet hívei istenként tisztelnek. Bűnét még az a tény sem enyhíti, hogy erre a tolvajlásra maga a glyfa kérte fel. A fiatal kapitány egy ideig még a legénysége előtt is eltitkolja tettét, ám amikor egy ellenséges tolt űrhajó támadja meg őket, nem titkolózhat tovább. És amikor a harc már elkerülhetetlen lenne, megjelenik egy újabb tényező, egy hold nagyságú, azonosíthatatlan égitest, amely egész bolygókat pusztít el felfoghatatlan tulajdonságai révén. Ramstan immár nemcsak a toltok elől, a saját lelkiismerete elől, de az új veszedelem elől is menekül, és közben egyre közelebb sodródik annak a rejtélynek a megoldásához, amely ott rejtőzik a végzet álarca mögött… John Varley: Titán (Galaxis SF Könyvek sorozat 5.) Eredeti cím: Titan Eredeti kiadó: Ace Books Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Titán Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Nemes Ernő A Ringmaster kutatóűrhajó Cirocco Jones kapitánynő parancsnoksága alatt a Szaturnusz holdjainak tanulmányozására indul. Nagy meglepetésükre felfedeznek egy eleddig ismeretlen holdat, amelyről azonnal megállítható, hogy mesterséges eredetű. De kik építették ezt a holdat? Hogyan került ide? És vajon mióta és milyen céllal tartózkodik a Naprendszerben? Amikor a Ringmaster közelebb megy, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre, a hold kinyúl feléjük idegen dokkolóberendezésével, és egyszerűen felfalja őket – hajóstul, felszerelésestül, mindenestül. Cirocco Jones egyedül tér magához az ismeretlen objektum felületén, és elindul, hogy megtalálja társait, és megvívja küzdelmét az életben maradásért ezen az idegen és csodálatos világon. Greg Egan: Karantén (Galaxis SF Könyvek sorozat 6.) Eredeti cím: Quarantine Eredeti kiadó: Legend Books Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Karantén Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József A huszonegyedik század vége – egy olyan kor, amikor a biomérnöki munkák révén bárki tetszés szerint módosíthatja tudatát; egy éra, amelyet oly roppant méretű információs rendszerek uralnak, hogy titkok gyakorlatilag nem is léteznek. Az ember mindent megszerezhet és elérhet, amit akar, ám ettől még az élete nem lesz kevésbé bizonytalan. Ráadásul harminchárom éve az emberiség a félelem szülte vallási kultuszok és a terrorizmus rettegésében él. Egy éjszaka kialudtak a csillagok; minden eltűnik az égről. A „Buborék” – egy tökéletes gömb, amelynek a Nap a középpontja – izolálta a Naprendszert. Az emberiséget bebörtönözték. Karanténba zárták. Ebben a csodálatos és kiszámíthatatlan korban indítja el a megdöbbentő események láncolatát egy titokzatos eset – Laura Andrews harminckét éves nő, aki egy hat éves gyermek értelmi képességeivel rendelkezik, egy napon eltűnik a jól őrzött Hilgemann Intézetből, a kamerák és biztonsági őrök szeme elől… Poul Anderson: Tűzkorszak (Galaxis SF Könyvek sorozat 7.) Eredeti cím: Fire Time Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Tűzkorszak Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József Az Istár bolygónak három napja van: Bel, az „igazi” nap, az Életadó; Ea, a Társ, amely felmelegíti az istári nyarakat és Anu, a Démon Nap. Anu többnyire oly távol jár, hogy csupán egy fényfoltnak látszik az istári égen. Ám minden ezer évben közel jön, s ez a korszak az, amikor a barbároknak el kell menekülniük a felperzselt földekről, és ilyenkor civilizációk hullanak a porba. A bennszülöttek Tűzkorszaknak nevezik ezt az időszakot. Valahányszor beköszöntött, kultúrák pusztulását jelentette. Ez alkalommal azonban minden más – mivel megjelentek a bolygón az emberek, s elhozták magukkal mágikus technológiájukat. A baj csak az, hogy az embereknek is meg kell vívniuk saját háborújukat, úrrá lenni saját Tűzkorszakuk felett… Larry Niven – Jerry Pournelle: Szálka Isten szemében (Szálka 1.) (Galaxis SF Könyvek sorozat 8.) Eredeti cím: The Mote in God's Eye Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Szálka Isten szemében Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József Miután a Birodalmi Űrflotta megostromolja és elfoglalja a függetlenségre törekvő Új Chicagót, Rod Blaine életében jelentős változás következik be. Ő lesz a MacArthur birodalmi űrhajó kapitánya, s első megbízásaként egy hihetetlenül felelősségteljes feladatot kap. Neki kell bilincsbe verve a szenátus elé szállítania Új Chicago híres-hírhedt lázadó vezérét, s a hajója fedélzetén utazik egy neves szenátor arisztokrata leánya is, kinek testi épségéért Blaine a fejével felel. Mindez talál megoldható lenne, ha nem épp ekkor bukkanna fel egy idegen űrhajó az Isten Szeme néven ismert szektorban, s nem éppen a MacArthurra nehezedne a teher, hogy az előírásoknak megfelelően megkísérelje felvenni a kapcsolatot. Aztán elszabadul a pokol… Larry Niven – Jerry Pournelle: A szálkák (Szálka 2.) (Galaxis SF Könyvek sorozat 9.) Eredeti cím: The Mote in God's Eye Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: A szálkák Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Békési József Rod Blaine egy szerencsés fordulatnak köszönhetően a MacArthur birodalmi űrhajó kapitánya lesz. Új Chicagó ostroma után egy neves szenátor rokonával és a lázadók állítólagos vezetőjével a fedélzeten Spárta felé tart, amikor az Isten Szeme csillagképben egy idegen űrhajót fedeznek fel a hajó szondái: egy szálkát Isten Szemében. Az idegen fényvitorláson azonban már csupán egy halott idegen lényt találnak, egy különös asszimetrikus felsőtestű apró termetű teremtményt, amelyet szálkának neveznek el. A fényvitorlás útját követve eljutnak a szálkák bolygójára, s egyfajta kapcsolatot teremtenek a különös, béketűrő minimális kommunikációs képességekkel rendelkező faj néhány egyedével. Ez a faj hihetetlenül békésnek és „együgyűnek” tűnik, s az emberek már-már meg is feledkeznek az elővigyázatosságról. Ám ekkor a szálkák szinte percek leforgása alatt fegyvert szereznek, és magukhoz ragadják az uralmat a MacArthur felett… Wolfgang Jeschke: Midas (Galaxis SF Könyvek sorozat 10.) Eredeti cím: Midas Eredeti kiadó: New Engliosh Library Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Midas Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Herbák Zsolt, Miklós Erika WOLFGANG JESCHKE: MIDAS regény Peter Kirk NASA-űrhajó féléves űrben töltött időszak után pihenni érkezik Srí Lankára. Azonban a polgárháborútól szétzilált országban kevés ideje marad a kikapcsolódásra. Már megérkezésekor különös történeteket hall Nancy Tannerről, egy ünnepelt színésznőről, akit állítólag szemtanúk előtt lelőttek, s később mégis felbukkan épen és sértetlenül. Vajon egy hasonmás volt az áldozat? Vagy itt, a világ végén embereket „gyártanak”? Élő embereket klónoznak? Peter egy világméretű bűnszövetkezet sötét üzelmeire bukkan, amely a MIDAS-projekttel van kapcsolatban, és a puszta tény miatt, hogy sejt valamit, nagy veszély fenyegeti az életét. Még a Sunbird űrbázison sem lehet biztonságban? Fordulatok, rejtélyekben és talányokban gazdag, elgondolkodtató történet, amelynek csodás hátterét a közeljövő harmadik világának hiteles és megdöbbentő ábrázolása szolgáltatja. WOLFGANG JESCHKE: MEAMONE SZEME kisregény Az emberek tönkretették a Földet, nyugtalanságra kárhoztatott nomádokká váltak. Több mint 30 000 éve vonulnak egyik csillagrendszertől a másikig, olyan világokat keresve, melyek ideiglenes otthonként szóba jöhetnek. Hihetetlenül fejlett géntechnika teszi lehetővé a Föld képmására formáló projekteket, egész bolygók vagy holdak átalakítását, komplett élővilággal való benépesítését és szabályszerű learatását. Meamonénak hívják azt a gázóriást, melynek rendszerében a két bolygó nagyságú korbitális – azaz közös pályán keringő – hold egymást szó szerint a halálba üldözik. Az emberek védőkupolák alá húzódva rettegik végig a világok haláltáncát, hogy aztán maguk is halált arassanak, s minden életet koncentrált táplálékká alakítsanak át. Ez a Meta története, aki a Patinik ősi máltai családjából származik. Olyan képességgel rendelkezik, mely évezredek óta újra és újra fellép családjuk egyes nőtagjainál: fényévnyi távolságokon keresztül is képes olyan nőkkel kapcsolatba lépni, akik ugyanezzel az adottsággal születtek. Ezek a flotta szétszórt kolostoraiban és a galaxist fénysebességgel átszelő hajókon élő hívók és hallgatódzók. A Midas érdekfeszítő és megdöbbentő látomás a jövő század zavaros és zaklatott világából. Míg a kötet másik darabja, a Meamone szeme az emberiség távoli jövőjébe enged bepillantást. A regény és a kisregény egyaránt elgondolkodtató, mély gondolatokat közvetítő, jól kidolgozott, átgondolt mű. Robert Silverberg: Vendég a jövőből (Galaxis SF Könyvek sorozat 11.) Eredeti cím: The Masks of Time Eredeti kiadó: Berkley Publishing Corporation Eredeti kiadás éve: 1968 Magyar cím: Vendég a jövőből Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Erdő Orsolya, Nemes Judit Közeledik az évezred vége, s az apokaliptikusok világszerte tombolnak; őrült orgiáikkal az emberiség hamarosan bekövetkező pusztulását ünneplik. Ám ekkor karácsony első napján Rómában váratlanul megjelenik egy különös, meztelen férfi, aki azt állítja, hogy a jövőből – 2999-ből – érkezett. A neve Vornan-19, és azért utazott vissza az időben, hogy megismerje és tanulmányozza ezt a korszakot. Az Egyesül Államok kormánya szélhámosnak tartja a jövevényt, de kapva kap a lehetőségen, hogy felhasználja a fanatikus apokaliptikusok elleni küzdelemben. Leo Garfield atomfizikus számára viszont Vornan-19 az élő bizonyítéka annak, hogy az élet, amilyennek mi ismerjük, pusztulásra ítéltetett… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 27,3 MB [Hidden Content]
    2 points
  11. Steven Erikson-A sötétség kohója I–II. (Kharkanasz-trilógia 1.) 2020 epub Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Itt az idő elmondani a szomorú történetet, ami előkészít minden később következő történetet… és azokat is, amiket már elmondtak. A sötétség korát írják és a Kurald Galajnnak nevezett ősi vidék – a tiszte andiik otthona, Sötétség Anya birodalma – veszedelmes helyzetben van. A nagy harcos, a hős, Vatha Uruszander támogatást élvez, hogy házasságot kössön Sötétség Anyával, ám Drakonusz nagyúr, Anya társa útjában áll az efféle gőgös becsvágynak. A vetélytársak közelgő összecsapása nyomán repedések futnak végig a birodalom egészén és lábra kap a szóbeszéd a polgárháborúról, miközben ősrégi, rég halottnak vélt hatalom emelkedik elő a tengerből. Senki nem látja át valódi célját, és képtelenség felfogni a benne rejlő erőt. Első látásra elkerülhetetlennek tűnik, hogy minden lángba boruljon, és a tűz kellős közepén ott állnak a Sötétség első fiai – Ano­mander, Andariszt és Dúló Szilcsasz, a Purake-birtok gyermekei –, akik arra készülnek, hogy átformálják az egész… (tovább) KIRAKATVladimir Weaver: 13+1Julia Boyd: Szörnyeteg vagy példakép?Megyeri Judit: Csontvázak a szekrénybenSamantha Shannon: CsontszüretVladimir Weaver: Ünnepi Zsarátnok Steven Erikson: Forge of Darkness Eredeti mű Steven Erikson: Forge of Darkness Eredeti megjelenés éve: 2012 epikus fantasy fantasy high fantasy kaland kanadai szerző kortárs magyar nyelvű regény sorozat része > Delta Vision, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
  12. Glary Utilities Pro 6.2.0.5 32MB Glary Utilities Pro is a collection of tools and system utilities to fix, speed up, maintain and protect your computer. Glary Utilities Pro allows you to clean junk files, system downloads, as well as the subscriptions are not valid and Internet traces (that support the plug-in more for the 45+ program outside). You can also manage and delete add-ons of the browser, analyze the use of disk and find the file duplicate. Features: Simple, fast and user friendly interface Optimize, clean and boost the speed of your windows. Disk cleaner removes junk data from your disks and recovers disk space Over 20 tools to maximize your computer’s performance Registry cleaner scan and clean up your registry to improve your systems performance. Shortcuts fixer corrects the errors in your startmenu desktop shortcuts Block spyware, trojans, adware, etc. Startup manager manages programs which run automatically on startup Memory optimizer monitors and optimizes free memory in the background Tracks eraser erases all the traces,evidences,cookies,internet history and more Protect your privacy and security. Internet explorer assistant manages internet explorer add-ons and restores hijacked settings Disk analysis get details information of the desired files and folders Fix certain application errors. Duplicate files finder searchs for space-wasting and error producing duplicate files Empty folders finder find and remove empty folders in your windows Uninstall manager completely uninstall programs you dont need any more Context menu manager manage the context-menu entries for files, folders. Much much more powerful utilities Runs on Version: 6.1 for Windows | Update: Oct. 31, 2023. Including both 32-bit and 64-bit versions. [Hidden Content] Portable 35MB (89MB) [Hidden Content] jelszó:glary
    1 point
  13. Bandicam 7.0.1.2132 x64 Multilingual 31MB Képernyőfelvevő program, segítségével egyszerűen rögzítheted azt, ami a számítógépen történik. Könnyű kezelőfelületének, sok funkciójának köszönhetően egy nagyon népszerű program a kategóriában. Játékokat akár 4K-s minőségben is felveheted akár 480 képkocka/másodperc frekvenciával. Többféle formátumba képes elmenteni a videókat (MP4, AVI), ez mellet még képeket is képes elmenteni. A program tud bluescreen videókat valós időben felvenni, ütemezhető felvételek készítése sem akadály számára ráadásul még webkamerás képet is tehetünk a videóba. Amelyik GPU támogatja ott kihasználható a hardveres kódolás is. A magyaer nyelv támogatott. Bandicam makes it possible to record a certain area on a PC screen, or a program that uses the DirectX/OpenGL graphic technologies. Bandicam will help you carry out a video record with high compression ratio, while keeping the video quality closer to the original work, and provides performance far superior to other programs that provide similar functions. VIDEO-RECORDING of games and streaming videos - Recording of WOW, Minecraft, Webcam, and computer screen - H.264, Xvid, MPEG-1 and MJPEG video codec support - PCM and MPEG-1 Layer II audio codec support - AVI video format (.avi) support - MPEG-1 video codec VBR mode support Improved the recording performance by using a hardware-accelerated H.264 encoder. - Bandicam provides hardware accelerated h.264 encoder - Nvidia CUDA/NVENC H.264 encoder - Intel Quick Sync video H.264 encoder - AMD APP H.264 encoder IMAGE-CAPTURING of games and streaming videos - BMP, PNG and JPEG image format support - Continuous image capturing FRAME RATE control (FPS management) - FPS overlay (Show FPS) / FPS limit Key features of Bandicam - Bandicam can record DirectX/OpenGL programs like Fraps (Fraps Alternative, Better than Fraps) - The recorded file size is much smaller than other software (Bandicam compresses the video when recording) - You can upload the recorded file to YouTube without converting (720p/1080p full HD video can be made) - You can record over 24 hours without stopping (Auto Complete Recording function can be used) - You can record video at resolutions of up to 2560x1600 in high quality - You will experience much less lag than with other capture programs (It uses much lower CPU/GPU/HDD Windows 7-11 x64 [Hidden Content] jelszó:7012
    1 point
  14. DiReec Screen Recorder v1.1.1 119MB (122MB) DiReec Screen Recorder - Rögzítsen mindent a legjobb minőségben. Képernyő, hang és webkamera rögzítése együtt/külön-külön Képernyőfelvétel kezelése HD minőségben, késleltetés nélkül Dobja fel a felvételeit valós idejű animációkkal Különböző kimeneti videó/hang/képformátumok támogatása DiReec Screen Recorder - Capture Everything in High Quality Our screen record tools empower you to effortlessly capture everything. With the user-friendly, intuitive, and powerful features, sharing your ideas becomes a breeze. • Record screen, audio & webcam together/separately • Handling screen recording in HD quality without lag • Enhance your recordings with real-time annotation • Support various output video/audio/ image formats Record Any Part of Screen with No Lagging Effortlessly capture any part of your screen with our cutting-edge screen recording software. And you can enjoy high compatibility with various supported screen sizes, allowing to choose from diverse screen recording modes. Whether you prefer to record the full screen, choose a specific area, or import custom sizes like 1280x720, 854x480, the DiReec Screen Recorder can meet your needs and provide you with a lag-free recording experience with ease. Internal Audio & Voice Recording Together Experience the ease of recording screen with synchronized computer sound and voice using the best-in-class screen recorder tool. Our feature-packed software allows you to capture diverse audio sources without any hassle in every situation, whether for video explanation, tutorials, or more. Moreover, with the advanced function of noise reduction and sound effects, you can get the best audio recording experience along with the highest output quality. Unlimited Webcam Recording Easily Apart from the main feature of recording computer screen, the DiReec Screen Recorder also helps you capture your face from internal/external camera. Thus, you can choose capturing screen with your webcam or only show your face as needed. The program is your best choice when you are hosting online meetings, presentations, or any business work. Plus, you can also change any webcam form, size, or frame during recording. Take Screenshots Before or During Recording Worry about missing some moments of key interface or highlighting details while the recording process? If so, don't miss the best industry-leading screen recording software that lets you capture and save screenshots with just a click whether before or during recording. With the ability to take screenshots of any moment, you’ll not forget or miss any detailed information because the recorded file will be instantly saved to your device. Schedule Screen Recoding at Any Time Say goodbye to those outdated screen recorders without any scheduling capabilities. With our state-of-the-art Windows screen recorder, you have power to schedule recording at any time according to your needs. Thus, it offers flexibility in terms of when and how long you want your screen recording to be. Just simply set your time and duration, and our tool will automatically initiate the recording. Plus, you can also auto-stop during the process. Draw or Highlight the Screen Recordings Wish to use the annotation tool to draw and highlight specific area of your screen recording, effortlessly capturing viewers’ attention and ensuring key elements are not overlooked? Look no further! The DiReec HD Screen Recorder provides you with multiple sets of annotation tools, including arrows, circles, and more waiting for you to explore. Utilize them to create more compelling and engaging recordings. OS: win7-11 x64 [Hidden Content] jelszó:reec
    1 point
  15. PVSol Premium 2023 R7 (2023.7.21212.0) 387MB A PV*SOL premium, a fotovoltaikus tervezőprogramok iparági szabványa segítségével a modern fotovoltaikus rendszerek minden típusát megtervezheti és szimulálhatja. A néhány modult tartalmazó kis tetőrendszertől a gazdasági- és ipari épületek tetejein elhelyezett közepes méretű rendszereken át a nagy napelemparkokig - a PV*SOL premium számos tervezési és szimulációs eszközzel támogatja Önt. Az egyedülálló 3D-s vizualizáció a PV*SOL premium csúcspontja. Minden elterjedt rendszertípust 3D-ben megjeleníthet, legyen szó tetőbe integrált vagy tetőre szerelt rendszerekről, legyen szó kis szögletes tetőkről, nagy ipari csarnokokról vagy nyitott terekről - akár 7500 szerelt modullal vagy akár 10 000 tetővel párhuzamosan elhelyezett modullal, és 3D objektumok alapján kiszámíthatja az árnyékolást. Ez lehetővé teszi, hogy a legnagyobb megbízhatóságot érje el a bevételi előrejelzések tekintetében - mivel a pontos bevételi számításhoz elengedhetetlen a környező objektumokból származó árnyékolás reális ábrázolása. A PV*SOL összes többi tervezési típusa természetesen a PV*SOL prémiumban is az Ön rendelkezésére áll. Legyen szó önfogyasztás számításáról, akkumulátortárolók tervezéséről vagy elektromos járművek integrálásáról - a PV*SOL segítségével minden ügyfél kívánságát pillanatok alatt megvalósíthatja és bemutathatja. With PV*SOL premium, the industry standard for photovoltaic design programs, you can design and simulate all types of modern PV systems. From the small rooftop system with a few modules to medium-sized systems on commercial roofs to large solar parks - PV*SOL premium supports you with numerous tools for design and simulation. The unique 3D visualization is the highlight of PV*SOL premium. You can visualize all common types of systems in 3D, whether roof-integrated or roof-mounted, whether on small angled roofs, large industrial halls or open spaces - with up to 7,500 mounted modules or up to 10,000 roof-parallel modules, and calculate the shading based on 3D objects. This enables you to achieve the highest reliability for your earnings forecast - because for an accurate income calculation, a realistic representation of the shading from surrounding objects is essential. All other design types from PV*SOL are of course also available to you in PV*SOL premium. Whether calculating self-consumption, designing battery storage or integrating electric vehicles - with PV*SOL you can implement and present all customer wishes in no time at all. You can use our extensive product database at any time. It currently includes over 21,900 PV modules, 5,500 inverters, 2,600 battery systems and many other products such as electric vehicles and performance optimizers. It is updated regularly by the product manufacturers themselves, so that you can always work with the latest data. bővebb info: [Hidden Content] Changelog August 10th, 2023 PV*SOL premium 2023 Release 7 The following new features and changes are included: When editing configurations with many inverters, the list no longer jumps to the beginning. When using DC-coupled battery systems, previously combined configurations in the 3D planning are separated to enable targeted coupling. Serbian as project report language. Improvement of translations in the Turkish language. The following bugs have been fixed: Crash when loading and displaying the project image when the file is used by another process. Crash in project comparison when accessing the clipboard. Crash in the updater of the consumption database. 3D: Projects that used a very small, non-zoomable 3D object as the last coverable object could no longer be loaded. K2 interface: Here instead of Umpp -> Umax was set. Frequency distribution dialog: The slider for the assignment of the middle color no longer worked. The value for the "real minimum" was set incorrectly. Disabled DPI awareness switch in the WPF interface library to minimize problems on high resolution monitors. Partial crash when simulating configurations with power optimizers with 2x1 configuration on multiple module surfaces. The main window can now be positioned again using the Windows and arrow keys. PV*SOL premium Internet connection Processor: Intel i3 or higher RAM: 4 GB Hard disk memory: 850 MB Resolution display: mind. 1.024 x 768 Pixel Operating system: Windows 8.1, Windows 10 (latest service packs required), Windows 11 Graphics: DirectX compatible (at least Version 9.0c), 2 GB, OpenGL Others: Microsoft .Net Framework 4.7.2 Redistributable Package [Hidden Content] jelszó:2023
    1 point
  16. Acronis Cyber Protect Home Office 28.1.1 Build 40713 Multilingual Bootable iSO 655MB (700MB) A korábbi Acronis True Image továbbfejleszett csomagjának operációs rendszer nélkül futtatható rendszer- és fájlmentő-visszaállító szoftvere. md5:F65811AB94EE04E29B1F5052B76FFD3A [Hidden Content] jelszó:40713
    1 point
  17. eBook Converter Bundle v3.23.10822.451 145MB eBook átalakító szoftver. Kindle, Nook, Google Play, Sony, Kobo és más online eBook áruházak eBook-jainak dekódolása és konvertálása 1 kattintással. kimeneti formátum PDF, Kindle, ePub, Word, Text eBook Converter Bundle is tools decrypt and convert eBooks purchased from Kindle, Nook, Google Play, Sony, Kobo and other online eBook stores in batch with 1-click. it is the most easy-to-use eBook conversion software ever, convert ebook to PDF / ePub / Kindle / Word / Html / Text format with 1-click, it is award-winning and a "must-have" tool for all eBook reader. 100% safe with no adware, spyware, or viruses. Feature - Decrypt and convert Kindle, Adobe digital editions, NOOK eBook. - Support Kindle, Adobe ADE, NOOK DRM protection. - Support Google ebook, Kobo eBook, Sony eBook, kepub format. - Support Public library eBook. - Convert eBook to PDF, ePub,Kindle, Word, HTML, Text - Easy to use, 1-click converter. New Update Support kindle new book published in 2023. Operating System: Windows 7, 8/8.1, 10, 11 [Hidden Content] jelszó:book
    1 point
  18. DiskGenius Professional v5.5.0.1488 63MB Particiokezelő,adatmentő-helyreállító, magyar nyelv támogatott DiskGenius (old PartitionGuru) - is a very useful, easy to use application specially designed to offer users a partition management and data recovery software. In addition to partition management functions such as creating, deleting, formatting partitions, it also provides more powerful functions like recovering lost files, recovering lost partitions, clone partition to image file, partition clone, disk clone, quick partition etc. Very useful, easy-to-use application specially designed to manage disk partitions, and restore data on it. In addition to functions for managing partitions, such as deleting, creating, formatting partitions. The program provides an even more powerful features, such as restoring lost partitions, restore lost files, backup, partitions, partition cloning, cloning drive, advanced file operations, etc. The application also supports VMware, VirtualBox and Virtual PC virtual disk files. Supports SCSI, IDE, SATA drives and USB drives, memory cards. Supported file systems FAT12 / FAT16 / FAT32 / NTFS / EXT3. Features: File Recovery and Partition Recovery Powerful and effective function for file recovery and partition recovery helps you solve all sorts of data loss issues. PartitionGuru is capable of recovering lost data from various storage devices, including hard drive, USB flash drive, SSD, external hard drive, memory card, memory stick, virtual disk and more. It can construct virtual RAID and recover data from virtual RAID just like from local disks. Efficient Partition Manager The best partition manager provides all-sided functions for disk and partition utitilies. With PartitionGuru, you can create, format, delete, hide, resize, split, clone and backup partition, rebuild MBR, convert dynamic disk to basic disk, operate virtual disks, etc. Safely resize or split partition without losing data; Convert partition table type MBR to GUID without damaging data and vice versa; Support dynamic disks volume management and converting dynamic disk to basic disk; Check 4K sector alignment for partitions and support 4K sector advanced formatting hard drives. Disk & Partition Backup Mighty backup and restore function is built in the program to guarantee data security, and no complicated operating steps are required. Backup partition to image file or restore partition from image file; Clone partition to another partition by file or copy by sectors; Clone the entire hard drive to another disk by file or by sectors; Clone virtual disk and its partitions. More Useful Functions The program offers all-around functions to improve computer performance. Check and repair bad sectors for all kinds of storage devices, such as, hard drive, external hard drive, USB flash disk .etc. Delete files permanently so that files can’t be recovered by any methods or tools; Create bootable USB flash disk in case of Windows crash, and support USB-FDD, USB-ZIP and USB-HDD modes; Edit sectors just like WinHex, which is preferred by computer professionals; PartitionGuru Dos version is embedded with same interface and functions. changelog: New Add support for reading ISO disc file system. The Sector Editor feature can jump to file system related structures and supports data template. Add support for reading ReFS file system, and the Sector Editor feature supports to jump to file system related structures. Add Turkish language pack. Enhanced The feature of searching for lost partitions supports ReFS partitions. The Quick Partition feature adds EXT4 partition format. Optimize the file copy speed after recovering files and intelligently loading partitions. Optimize the recovery effect of recovering files from NTFS partitions. Optimize the recovery effect of recovering files from exFAT partitions. Improve the accuracy of recovering MXF files by type. The System Migration feature temporarily stops supporting MBR disks booted in EFI mode. Fixed Fixed an issue that long volume label couldn't be entered during using Quick Partition feature. Fixed an issue that exception occurred when resizing partition of a large-capacity hard drive. Fixed an issue that the folder permission got changed after cloning the EXT4 partition. Fixed an issue that the block bitmap might have errors after cloning the EXT3 partition. Fixed an issue of parsing the file directory of exFAT partition used by some systems. Fixed an issue that the 64-bit version couldn't run due to the lack of Winhttp.dll under WinPE. Fixed an issue that the backup of BitLocker drive which was unlocked by system failed. Fixed an issue that the capacity of lost BitLocker partition was not displayed correctly when the partition was found but not unlocked. Fixed an issue for the Backup Disk To Image File feature that logical partitions were displayed incorrectly. Fixed an issue that sometimes partitions couldn't be switched by clicking the partition map area after restoring partition from image file. Fixed an issue that the "Go to sector offset" feature in Sector Editor did not jump according to the current position. Fixed an issue that errors occurred in reading Storage Space whose provisioning type is FIXED. [Hidden Content] Portable [Hidden Content] jelszó:5501488
    1 point
  19. Zorán - Aranyalbum 1974-1993 2023 CD 1 01 - Vásott éjek.mp3 02 - Könyörgés.mp3 03 - Az legyél, akinek látszol.mp3 04 - Egészen egyszerű dal.mp3 05 - Addig jó nekem.mp3 06 - Amikor elmentél tőlem.mp3 07 - Kiáltás.mp3 08 - Nekem nem elég.mp3 09 - Apám hitte.mp3 10 - Üzenet.mp3 11 - Mi kéne még.mp3 12 - Valahol mélyen a szívemben.mp3 13 - Romantika.mp3 14 - Adj valamit.mp3 15 - Gyönyörű szép álom.mp3 16 - Mit nekem.mp3 17 - Vasárnap délután.mp3 18 - Így is jó.mp3 CD 2 01 - Játssz még.mp3 02 - 34. dal.mp3 03 - Az ünnep.mp3 04 - Hadd legyen.mp3 05 - De nincs béke (Sed non est pax).mp3 06 - Ne várd a májust.mp3 07 - Hozzám tartozol.mp3 08 - Számíthatsz rám (Moziklip c filmbeli változat).mp3 09 - Szép holnap.mp3 10 - Ahogy volt, úgy volt.mp3 11 - Szép Júlia.mp3 12 - Hé, ‘67 (duett Kern Andrással).mp3 13 - Örökség.mp3 14 - Eső előtt, eső után.mp3 15 - Volt egy tánc.mp3 16 - A szerelemnek múlnia kell.mp3 17 - Boldog idő.mp3 MP3 320 kbps -- halott linkek --
    1 point
  20. Personal Teen Trainer (2015) Title: Personal Teen Trainer Year: 2015 Country: Germany Genre: All Sex, 18+ Teens, Blowjob, Anal. Duration: 01:39:59 Studio: MMV Cast: Scarlet Rose, Magdalena Gold, Jenny Simons, Avira Rocks. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  21. Threesome Fantasies 9 (2021) Title: Threesome Fantasies 9 Year: 2021 Country: USA Genre: All Sex, Interracial, Threesome. Duration: 02:44:36 Studio: Vixen Cast: Ariana Marie, Cecilia Lion, Avery Cristy, Naomi Swann, Avi Love, Savannah Sixx, Sybil, Lika Star. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 28,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  22. MILF Legends 2 (2009) Title: MILF Legends 2 Year: 2009 Country: USA Genre: Compilation, Mature, MILF. Duration: 01:26:43 Studio: Naughty America Cast: Julia Ann, Lisa Ann, Nina Hartley, Debi Diamond, Nikki Sun. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. Down The Throat 2 (2013) Title: Down The Throat 2 Year: 2013 Country: USA Genre: 18+ Teens, Blowjobs, Deep Throat, Facials. Duration: 01:51:32 Studio: Digital Sin Cast: Bonnie Rotten, Bruce Venture, Karmen Karma, Jordan Ash, Roxanne Rae, Rebecca Blue, Mia Gold. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. This Ain't Beverly Hills 90210 XXX (2009) Title: This Ain't Beverly Hills 90210 XXX Year: 2009 Country: USA Genre: Couples, Feature, Parody. Duration: 02:02:31 Studio: Hustler Cast: Alexis Texas, Madison Ivy, Alanah Rae, Mackenzee Pierce, Jenny Hendrix, Tiffany Star, Eric John, Chris Johnson, Otto Bauer, Alan Stafford, Desire Moore, Todd Driller, Joey Brass. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,07 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  25. Fucking Island 2 (2021) Title: Fucking Island 2 Year: 2021 Country: USA Genre: Big Boobs, Blondes, Blowjobs, Brunettes, European, Facials, Fingering, High Heels, International, Muscled Men, Outdoors, Redheads, Rimming, Shaved, Small Tits, Squirting, Tattoos. Duration: 01:45:02 Studio: be.me.fi Cast: Susy Gala, Phil Hollyday, Terry Kemaco, Venus Lova, Sasha Jones, Carlos, Lola, Kevin White. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  26. Inside Annina (2009) Title: Inside Annina Year: 2009 Country: Germany Genre: Big Tits, Gonzo, All Sex. Duration: 01:41:33 Studio: Magma Film Cast: Annina Ucatis. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 25,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. Watch4beauty - Emily Pink - New Talent Emily Pink (4k UHD) 2021-01-19 ( 4k UHD video / 979 MB ) Letöltés:
    1 point
  28. Double Down 2 (2012) Title: Double Down 2 Year: 2012 Country: USA Genre: Double Penetration, Gonzo. Duration: 01:42:19 Studio: Double Team Studios Cast: Sandra Romain, Lisa Sparxxx, Mandy Bright, Saana, Jamie Brooks. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  29. Best By Private 54 - Ebony Dreams (2004) Title: Best By Private 54 - Ebony Dreams Year: 2004 Country: EU Genre: Black, Black Women, Compilation, European, International. Duration: 02:13:28 Studio: Private Cast: David Perry, Roberto Malone, Philippe Soine, Frank Major, Alain Deloin, Bruno Sx, Philippe Dean, Alberto Rey, Bettina, Richard Langin, Mafalda, Eric Weiss, Franck Versace, Julia Channel, Bagheera, Lina Roche, Rosanna Melendez, Robert Malone, Betina Campbell. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  30. LegalPorno - Natasha Teen and Emily Pink assfucked by Chris Diamond's huge cock - NT043 2020-11-11 ( FullHD video / 2960 MB ) Letöltés:
    1 point
  31. Fellucia Blow - A Blowjob Experience (2014) Title: Fellucia Blow - A Blowjob Experience Year: 2014 Country: Germany Genre: Blowjob, Handjob, Cumshots, Big Dick, Lingerie, Blonde, Brunet, Redhead. Duration: 01:15:34 Studio: Intimate Film Cast: Ally, Mia Magma, Sweet Amira, Sweet Cat, Victoria Sweet, Zuzana. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,30 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  32. Big Breast Seductions (2019) Title: Big Breast Seductions Year: 2019 Country: USA Genre: Big Boobs, Cumshots, Gonzo, Tit Fucking. Duration: 01:54:56 Studio: DD Busty Cast: Abigail Mac, Tasha Reign, Skyla Novea, Olivia Austin, Sheridan Love. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,30 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  33. Hey Asshole! (2011) Title: Hey Asshole! Year: 2011 Country: USA Genre: All Sex, Anal. Duration: 02:59:09 Studio: Legend Cast: Roxy Jezel, Mia Bangg, Kaci Starr, Trinity Post, Jamie Elle. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: mp3, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 5,70 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  34. The Sexual Desires Of Adriana Chechik (2014) Title: The Sexual Desires Of Adriana Chechik Year: 2014 Country: USA Genre: 18+ Teens, Brunettes, Compilation, Erotic Vignette, Gonzo, Naturally Busty. Duration: 02:31:20 Studio: New Sensations Cast: Adriana Chechik, Ramon Nomar, Tommy Pistol, Bruce Venture, Mr. Pete, Jordan Ash, Karlo Karrera, Natalie Heart, Veronica Radke. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,79 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  35. David Knopfler _Last Train Leaving (2020) 01 – The Ballad of Little Blackie 02 – I Gave My Heart 03 – Glory Be 04 – All the Fun of the Fair 05 – Wolfboy 06 – That Perfect Storm 07 – Pinky Promises 08 – When a Boy Becomes a Man 09 – Requiem for the Living 10 – These Two Hands 11 – Only a Miracle 12 – Nearly Really There 13 – The Gift of Life (Last Train Leaving) 14 – Who Do You Really Love MP3 320 kbps -- halott linkek --
    1 point
  36. Sweethearts Special 52 - Tattoo Teens (2018) What is it about chicks with tattoos that makes 'em so damn sexy? Edgy, kinky, and curious hotties strip down, show off their ink, and offer up their tight pink! Hot teenz, dirty sex, and tattoos... this movie will definitely leave its mark and have you cumming for days. Category: Teens, Outdoor, Toys, Interracial, Masturbation, Facial Cumshot, Lesbian, Solo, Tattoo, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Emily Hamilton, Tetti Dew Korti, Grace F (Grace Moon, Masha Grachova), Rose D, Blue Sky, Gina Ferocious, Jenny Manson Language: English Size: 0.95 GB Length: 02:31:13 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Zettai Kanojo 2 Volume 2 (2018) Maria is a sweet little Asian girl with reddish shoulder length hair, a doll face, and an adorable smile that will leave you breathless as you witness just how many dicks she can handle in her pussy. Once Yan realizes what a good little cock taker he's picked up, he invites his buddy over, so see the threesome unfold in, "Zettai Kanojo 2 Volume 2." Category: Asian, Japanese, Blowjob, Fetish, Hairy, Creampie, Facial Cumshot, Threesome, Double Blowjob, Brunette, Titty Fuck, Internal Cumshot Starring: Maria Language: Japanese Size: 1.46 GB Length: 01:08:47 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Teen Clam Lappers (2018) Once a chick hits eighteen, it's like they are immediately drawn to pussy. All they want to do is find out what another girl's pussy tastes like. Yes, we said another chicks because don't for a second think all chicks don't taste their own pussy juice off their fingers after they masturbate! So sit back and enjoy as you watch a bunch of hot college co-eds lick pussy! Category: Lesbian, Toys, Masturbation, Teens, Lingerie, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Lesbian Language: English Size: 1.30 GB Length: 02:19:55 Format: MP4 Video: 640x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Ninki Cosplayer Mitsurugi Mei (2018) Its the weekend of the big convention, which means these sexy Asian girls can finally slip into their fuzzy costumes and live the fantasies they've been dreaming up since last year. Some wear cute little fuzzy ears, while others where cut uniforms, but either way,the dudes are loving the pussy in, "Ninki Cosplayer Mitsurugi Mei." Category: Asian, Japanese, Blowjob, Hairy, Creampie, Facial Cumshot, Swallow, Group Starring: Mei Language: Japanese Size: 1.53 GB Length: 01:12:30 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  40. Momma Knows Best 4 This is truly aged to perfection. Watch when these women who love to fuck get fucked by some eager MILF hunters! The end result is pure raunchy passion. Category: MILF, Anal, Double Penetration, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Threesome, Black, Interracial, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Chennin Blanc, Mr. Pet , Mark Ashley, Lana Lotts, Penny Porsche, Lee Bang, Victoria Valentino, Ava Lauren, Rock The Icon, Isadora Language: English Size: 0.72 GB + BONUS Behind the scene Length: 02:54:21 Format: MP4 Video: 480x360 Screens: [b]Download Links:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Kemaco 47 (2018) Kemaco treats you to 3 sexy sunbathing sluts, getting all the girl-on-girl and solo pleasures in 4 scenes that can only be found in the Caribbeans! See their shaved, pink pussies cream by the poolside, and in lush resort suites! Category: Lesbian, Masturbation, Solo, Teens, Anal, Toys, Big Boobs, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Nessa Devil, Aneta Keys, Caylian Curtis Language: English Size: 1.00 GB Length: 00:49:25 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. Momma Knows Best Eventually all guys find out how much better older pussy is, and for these dudes, now is the time to discover the wonders of having sex with MILFs around the neighborhood who have been getting on their knees and spreading their legs for years. They may have to color their gray, but these brunettes and blondes are seasoned to perfection and can't wait to put all their decades of sexual explorations to the test as they get ravaged by sweaty hunks from the graduating class of the nearby university in Momma Knows Best. Category: MILF, Anal, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Threesome, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Elle Cee, Kristal Summers, Lisa Ann, Phyllisha Anne, Pink Pussy, Vanessa Videl, James Deen, Mark Wood, Mr. Pete Language: English Size: 1.36 GB Length: 02:26:03 Format: MP4 Video: 640x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Shake That Money Maker (2018) Shake That Money Maker miss thing and let us watch you work! Platinum X has put together a sexy compilation of hot babes showing off what their bodies can do. Wearing little more than thigh high stockings and stilettos, these cuties model for you like a naughty magazine cum to life. Some keep it softcore while others bring their favorite toys into the mix. We even feature some babes that go all the way and fuck real cock on camera for your viewing delight. Category: Teens, Asian, Lingerie, Solo, Toys, Anal, Threesome, Big Boobs, Masturbation, Compilation, Striptease, Brunette Starring: Various Language: English Size: 1.36 GB Length: 05:40:19 Format: MP4 Video: 480x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Titten Ficker - Magma Willkommen im Titten-Paradies! Wir möchten uns heute mit dem erstaunlichen Phänomen beschäftigen, wie sehr uns Männer der Anblick dicker Titten fasziniert. Dazu haben wir ein paar Stuten mit selten fetten Möpsen ausfindig gemacht und sie zu einem ultra-geilen (Titten-)Fick überredet Category: GERMAN, Anal, Big Tits, Busty, MILF, Mature Starring: Eva Angelina, Carmel Moore, Alexis May, Carly Parker, Starr Language: GERMAN Size: 1.37 GB Length: 01:59:04 Format: AVI Video: 576x432 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Stacked Sisters Swallow Kandace’s mom just got married to her sugar daddy, so she decided to welcome her step bro Mike to the family by riding his hard cock and drinking every drop of his sweet man juice! Karlee heard a rumor that guys from Prague have delicious cum, so when she met her bro’s friend Jerry, she just had to find out! When Natasha helped her step bro test his new underwater camera things got wet n’ wild both inside the pool and out! Kate loves her man, but she needed some side action, so she let her step brother pound that pussy and cum in her mouth because she knows he will stay solid and never snitch! Category: Teens, Big Tits, Blowjob, Hairy, Cum Swallow, Family Roleplay Starring: Natasha Nice, Karlee Grey, Kate England, Kandace Kayne Language: English Size: 0.80 GB Length: 03:03:42 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Parkplatz Schlampe - Parkdeck Sex Hot, hot, hot, is all we can say about this film! There are five unbelievable scenes taking place in public areas and if anyone were watching they'd be jealous or want to fuck themselves. Some of the ladies need a quick fix out in the parking lot, some of the ladies pray for continual orgasms during anal sex, or some of the ladies endure in serving more than a three course meal to a male friend, and so forth. Women are having their way in this film and do not care whether or not you the men like it. Category: GERMAN, Amateurs, Anal, Mature, Lesbian, Threesome, Stockings Starring: Fanny Steel, Anna, Barbara, Helena, Liv, Nina, Sabine Language: GERMAN Size: 1.00 GB Length: 01:24:23 Format: AVI Video: 640x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Planet Gang Bang 8 All aboard! Next stop, Planet Gangbang! Get on the bang train for a super hot hardcore fuck fest with four-on-1 action! Multi-fuck-o-rama-tastic! Category: Interracial, Gangbang, Big Cocks, Anal, Double Penetration, Stockings, Black Starring: Cathy Heaven, Cristal Caitlin, Carlos, Eddy Blackone, Franco Roccaforte, Joachim Kessef, Joss Lescaf Language: English Size: 0.62 GB Length: 02:21:48 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Sleepover These Girls Want You To Cum Over! Penthouse brings you a sexy, slutty Sleepover you won't forget! Category: All Sex, Black, Interracial, Facial Cumshot, Creampie, Brunette, Blonde Starring: Bree Olson, Sunny Lane, Jenny Hendrix, Holly West, Jayden Simone, James Deen, Steven St. Croix, Charles Dera, Jack Venice, Alan Stafford Language: English Size: 1.00 GB Length: 01:04:43 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Breaking And Entering Penthouse Letters turns your stories and fantasies into reality as Paola Rey, Roxy Deville and Kara Mynor live out the sex tales you've sent in to our editors. Indulge your every desire and realize your wildest fantasies! The door's open, so cum on in! These girls are ready & waiting! Category: Feature, Stockings, Big Boobs, Facial Cumshot, Latina, Lingerie, Brunette, Blonde Starring: Nick Manning, Steven St. Croix, Alan Stafford, Niko, Roxy DeVille, Holly West, Shawna Lenee, Paola Rey, Rhylee Richards, James Dean Language: English Size: 1.15 GB Length: 01:16:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [/CODE]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...