Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 05/02/2024 in all areas
-
Philip K. Dick sorozat (Agave Könyvek) *** Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélő zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán? Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények műfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé. Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája „AZ ÚR MEGÍGÉRTE AZ ÖRÖK ÉLETET. MI EL IS HOZZUK NEKED.” A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játékbabákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot. Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után, a galaxis távoli sarkából visszatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: „Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni? Philip K. Dick, a tudományos-fantasztikus irodalom mestere egyik legnagyszerűbb regényében ismét a valóságot szedi apró darabokra. Metafizika, drogok, marketing és játékbabák. Palmer Eldritch eljött érted, és a valóság soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt volt. Philip K. Dick: Kizökkent idő Volt már olyan érzésed, hogy a világon minden körülötted forog? 1959-et írunk. Ragle Gumm egy álmos, amerikai kisvárosban lakik, és abból él, hogy mindennap megfejti és beküldi kedvenc napilapja rejtvényét. Egyedülálló tehetségének köszönhetően ő az első számú versenyző a „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke?” című játékban. Egy nap az a nyugtalanító érzése támad, hogy valami nagyon nincs rendben a világgal. Mintha minden körülötte forogna. Vajon kik azok, akik minden lépését figyelik? Miért olyan fontos számukra, hogy ne tudja elhagyni a várost? És mit csinál ő valójában, amikor naponta megtippeli, hogy „Hol lesz legközelebb a kis zöld emberke”? A világ lassan kezd darabokra hullani, és Ragle Gumm mindent elkövet, hogy megtalálja a valóságot. Bármi is legyen az. Philip K. Dick: Ubik Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science-fiction halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható! Philip K. Dick: VALIS (VALIS-trilógia 1.) A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne. Horselover Fat számára minden a rózsaszín fénnyel kezdődött, az isteni jelenéssel, amely VALIS-nak hívta magát. A valóság szövete széthasadt, és a világba áramló információ kételyeket és kérdéseket hozott magával. Horselover Fat pedig nem nyugszik addig, amíg ezekre a kérdésekre választ nem kap. Félig önéletrajz, félig fikció. Félig science-fiction, félig szépirodalom. Félig lélektani regény, félig metafizikai értekezés. Válaszok keresése olyan kérdésekre, melyeket talán jobb lenne nem feltenni. A VALIS teológiai detektívregény, ahol Isten egyszerre játssza az eltűnt személy és a tökéletes bűntény elkövetőjének szerepét. Philip K. Dick életművének egyik legnagyszerűbb, legszemélyesebb darabja megrázó és elgondolkodtató olvasmány, átszőve őrült humorral és öniróniával. Néha mosolygásra késztet, néha felkavar, de egy biztos: közömbösen képtelenség elmenni mellette. Philip K. Dick: Istenek inváziója (VALIS-trilógia 2.) A krionikus altatásban Herb Asher azt hiszi, még mindig boldogan éldegél a kupolájában egy csillagrendszerben jó távol a Földtől, és a legújabb Linda Fox-albumot hallgatja gondtalanul. Ha nem lett volna olyan rendes pasas, valóban így is lenne Ehelyett feleségül vette a halálos beteg (és terhes) nőt a szomszéd kupolából, és hagyta, hogy kihasználja egy gőgös helyi istenség (felesége meg nem született sarjának apja). Ki gondolta volna, hogy éppen ő, Herb Asher segédkezik majd a saját szülőbolygója elleni invázióban? Méghozzá Isten Fiának…? Philip K. Dick: Timothy Archer lélekvándorlása (VALIS-trilógia 3.) Timothy Archer episzkopális püspök ugyan elkötelezte magát az egyháznak, de korántsem vak és bigott, így fia és szeretője öngyilkossága után nem csupán a személyes hite rendül meg, de a történeti Krisztus létébe vetett bizalma is. Az Izraelben előkerült ősi szövegekben keresi a választ, médiumon keresztül kapcsolatba lép halott fiával, s az, hogy saját életét is górcső alá veszi, érinti mindazokat, akik így vagy úgy hozzá tartoznak. Az úgynevezett Valis-trilógia utolsó darabja a halál és a hit paradoxonjainak nyughatatlan, elgondolkodtató és megindító körüljárása. A regény Dick utolsó műve, melynek megjelenését már nem érhette meg. Philip K. Dick: Figyel az ég MINDEN VILÁGNAK MEGVAN A MAGA ISTENE. CSAK JÓ LENNE TUDNI, KI AZ. Jack Hamiltont, a feleségét és másik hat embert baleset ér a Belmont Bevatron protonsugárdeflektorában. Egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket, és az óriási mágnest védő fémhálón keresztül mindannyian belezuhannak az energianyalábba. Amikor Hamilton magához tér, látszólag minden rendben van. De csak látszólag. A feleségével együtt lassan kezdenek ráébredni, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Ebben a világban a hazugságért isteni büntetés jár, a hitetlenségért pedig halál. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből? Hogyan tudnak innen megmenekülni? És ha egyszer megmenekülnek, vajon kinek a világába kerülnek legközelebb? Philip K. Dick: Kamera által homályosan Kamerák felszerelve. Indulhat a megfigyelés. De ki figyel meg kicsodát? A rendőrök és a bűnözők mindig is szorosan függtek egymástól. De egyetlen regény sem dolgozta fel erőteljesebben ezt a perverz szimbiózist, mint Philip K. Dick 1977-ben született remekműve. Fred kábítószeres ügynök, aki eltökélten próbál a H-Anyag nevű illegális, bár bizonyos körökben roppant népszerűségnek örvendő szer nyomára bukkanni. Ezért a külsejét teljes mértékben megváltoztató maszkafander segítségével felveszi a drogdíler Bob Arctor személyiségét, és ebben a szerepben ő is komoly fogyasztójává válik a H-Anyagnak. A kábítószernek azonban súlyos mellékhatása van: kettéhasítja fogyasztója személyiségét. Fred – a kábítószeres ügynök – tehát a titokban elhelyezett kamerák képein keresztül figyeli Bob Arctort – a drogdílert –, és közben fogalma sincs róla, hogy saját maga után nyomoz. Philip K. Dick személyes élményekből táplálkozó, sötéten ironikus regényéből Richard Linklater készít filmet, melyet – Keanu Reeves és Winona Ryder főszereplésével – 2006-ban mutatnak be a mozikban. Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Szárnyas fejvadász címmel is megjelent.) Nexus 6, másolatok, Deckard, Rachel… A nevek ismerősek. A könyv is. Philip K. Dick korszakalkotó regénye, amely alapját képezte Ridley Scott kultfilmjének, a Szárnyas fejvadásznak. A kötethez három vezető irodalomtörténész – Bényei Tamás, H. Nagy Péter és Tillman J.A. – írt kísérő szöveget, amelyek segítségével végre a helyére kerülhet Dick egyik legnagyobb hatású alkotása. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Lenn a sivár Földön Ez a novelláskötet tizenhárom történetet tartalmaz a 20. század egyik legnagyobb sci-fi írójától. Többek közt megtalálható benne élete első eladott novellája (Ruug), valamint olyan megkerülhetetlen klasszikusok is, mint A koponya, Az aranyember és a Fizetség, utóbbiból ráadásul John Woo rendezésében és Ben Affleck főszereplésével népszerű film is készült A felejtés bére címmel 2003-ban. Philip K. Dick: Időugrás a Marson „Doki, látom magát az örökkévalóság felől, és maga halott.” A tízéves Manfred Steiner egy fogyatékkal élő gyerekek számára létesített táborban tengeti mindennapjait a Marson. Saját világában létezve arról sincs tudomása, hogy a hozzá hasonlókat a hatóságok egyszerűen el akarják pusztítani. De Arnie Kottnak, a törekvő vállalkozónak más tervei vannak a fiúval. Az orvosok szerint Manfred betegsége az idő eltérő érzékeléséből ered, és a megfelelő eszközökkel talán képessé lehetne tenni őt arra, hogy bepillantson a jövőbe. Manfred rengeteg pénzt és óriási lehetőséget jelent egy olyan gátlástalan üzletember számára, mint Arnie Kott. Csak meg kell találnia a módjat, hogy kontrollálni tudja a fiút. A feladat nem könnyű, és ráadásul beláthatatlan következményekkel járhat. Philip K. Dick: Csordulj, könnyem, mondta a rendőr Az elmélet megváltoztatja a valóságot, amit leír. Jason Taverner egy titkos kormányprogram végterméke, egyike azoknak a genetikailag megváltoztatott embereknek, akiket csak úgy neveznek: a hatosok. Jelenleg kirobbanóan népszerű televíziós személyiség, igazi sztár egy hetente jelentkező tévéműsorban. Egy nap azonban gyilkossági kísérletet követnek el ellene, és az eszméletét visszanyerve egy másik világban találja magát. Illetve mégsem. A mindenható rendőrség által szigorúan ellenőrzött világ ugyanaz maradt. Egy dolgot kivéve. Ebben a valóságban senki nem hallott Jason Tavernerről. Itt ő csak egy hivatalos papírok nélküli üldözött, akinek egyetlen esélye van a túlélésre: ha megtalálja saját magát. Philip K. Dick: Az Alfa hold klánjai A Holdat őrültek lakják. De azok sem normálisak, akik el akarják foglalni. Az Alfa III M2 hold egészen mostanáig senkit sem érdekelt. A volt elmegyógyintézet kezeltjeiből álló telepesek klánokba szerveződve és viszonylagos nyugalomban élték skizofrén, paranoiás, mániákus, hebefrén, rögeszmés-kényszeres, depresszív vagy polimorfikus skizofrén életüket. De a látomások most valami kívülről érkező szörnyű veszély eljövetelét jelzik. Chuck Rittersdorf a CIA ügynökeként dolgozik a Földön, a házassága darabokra hullott, pszichiáter felesége az Alfa III M2 holdra készül utazni. Chuck azonban nem törődik bele ilyen könnyen a helyzetbe, és a saját kezébe próbálja venni az események alakulását. Az eddig békés hold hamarosan nemcsak kettejük ádáz harcának, hanem egy galaktikus összecsapásnak is a helyszínévé válik. Philip K. Dick: Már megint a felfedezők 14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől. „Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször.” – Terry Gilliam Philip K. Dick: Dr. Vérdíj A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk. Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet Eric Sweetscent élete tele van problémákkal. A bolygó, ahol él, éppen egy megnyerhetetlennek tűnő galaktikus háború kellős közepén küzd a megsemmisülés ellen. A felesége rabjává válik egy kábítószernek, ami használóit tehetetlenül dobálja ide-oda az időben. Sweetscent legújabb páciense pedig nem más, mint a Föld legfontosabb embere, aki egyben valószínűleg a legbetegebb is az egész bolygón. A Várjuk a tavalyi évet hősei kétségbeesetten keresik a kiutat a lehetetlen és az elkerülhetetlen között, egy olyan világban, amelyben a jövő túlságosan hasonlít a jelenre, és ahol a múlt kérdéseire csak a holnap adhatja meg a választ. Philip K. Dick: Galaktikus cserépgyógyász Joe Fernwright cserépgyógyászként dolgozik, törött kerámiákat gyógyít, ahogyan az apja is tette valamikor. Hiába ő a legjobb cserépgyógyász a világon, a munkája ma már senkinek sem kell, hiszen a tárgyak nagy része műanyagból készül. Unatkozik, a pénze fogytán, és ki tudja, mire lenne képes végső kétségbeesésében, ha egy napon nem kapna furcsa üzenetet egy titokzatos ismeretlentől, akinek szüksége van az ő szolgálataira. De mit is akar tőle pontosan a mindenütt jelen lévő és mindenhatónak tűnő entitás, aki Glimmungnak hívja magát? És mit akar a többi furcsa szerzettől, akik Joe-val együtt a Plowman planétára utaznak, hogy részt vegyenek életük legfontosabb küldetésében? Lehet, hogy Glimmung egyfajta isten. De ha tényleg isten, akkor vajon végtelenül jó vagy végtelenül gonosz? Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió Az 1960-as évek végén egy tehetségtelen, paranoiás ember jutott be a Fehér Házba, és egész Amerikát gonosz háborúra uszította egy képzelt belső ellenség ellen. Philip K. Dick – aki ezúttal szereplője saját regényének – azon igyekszik, hogy ne legyen ő is a háború áldozata. Közben a legjobb barátja, Nicholas Brady egy földönkívüli entitás adását fogja, aki talán maga Isten, és azt akarja tőle, hogy döntse meg az Elnök rémuralmát. Posztumusz megjelent regényében Philip K. Dick a Kamera által homályosan és a Valis regényeinek témáját összeolvasztva, vad, szenvedélyes művet alkotott, amely az Egyesült Államok történetének egy alternatíváját kínálja. A Szabad Albemuth Rádió fojtogatóan izgalmas, komoran humoros, és annyi összeesküvés-elméletet vonultat fel, hogy az még a legedzettebb paranoiást is megbizsergeti. Philip K. Dick: Visszafelé világ A világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. Sebastian Hobart munkája az így életre kelt „öregszülöttek” kiásása és értékesítése, amely szerény megélhetést és feltünésmentes életet biztosít. Egy nap aztán ráakad az újraszületni készülő Anarchista Peakre, erre a volt vallási vezetőre, akinek szektája azóta meghatározó vallássá nőtt. Csakhogy az Anarchista visszatéréséhez mindenkinek lenne egy keresetlen szava. Philip K. Dick: Csúszkáló valóságok Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét. Philip K. Dick: A Titán játékosai Szegény Pete Garden most vesztette el Berkeley városát. A feleségét is elvesztette ezzel, de majd kap újat, amint gurít egy hármast. Ez mind része a Blöffnek, ennek a játéknak, amely a Föld utolsó, egyre fogyatkozó lakóinak már-már a mániája. Csakhogy a Blöff szabályai megváltoznak, drasztikusan és végérvényesen, és Pete Garden most olyan ellenféllel fog játszani, aki nem is ember, a tét pedig sokkal nagyobb egy városnál is. Philip K. Dick ebben a regényben egy olyan világot mutat be, amely egyszerre megjósolhatatlan és perverz módon logikus. Philip K. Dick: Az elektromos Lincoln Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit – valamit? –, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes? Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte Klasszikus történettel van dolgunk, amiben Dick világának minden fontos eleme megjelenik. Az egyik főszereplő Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, akinek az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Vele szemben pedig ott van Willis Gram, aki igazi kényúr, így az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba – aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt –, a sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges. Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai Jack Isidore egy megcsúszott lélek. Ez kétségtelen: nemcsak a legeszelősebb ötleteket gyűjti és vallja magáénak (mint például hogy a napfénynek súlya van), de emellett egyáltalán nincs birtokában azoknak a képességeknek, melyek a mindennapi élethez szükségesek. Így aztán húga és annak férje kénytelen-kelletlen magukhoz veszik. Csakhogy kiderül, a boldog élet álcája mögött ők is ugyanolyan megcsúszott lelkek, és más, sokkal veszélyesebb rögeszmék rabjai. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai Philip K. Dick egyetlen olyan nem science-fiction regénye, mely még életében megjelent, az ötvenes évek kisvárosi Amerikáját mutatja be a rá jellemző könyörtelenséggel, de egyúttal finom humorral és együttérzéssel. Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum A HATALOM CSAK EGGYEL OSZTHATÓ. A háború dúlta Földön a sors és a körülmények egy különös csoportot hoznak össze: egy fasisztát, aki államcsínyt tervez, egy zongoristát, aki az elméjével játszik a hangszeren, egy First Ladyt, aki mindent a kezében akar tartani, és az utolsó praktizáló pszichiátert. És miközben a társadalom tetején állók a hatalomért marakodnak, az elnyomott alsó osztály kezd magához térni a kábaságból, egyre többet kérdez, egyre inkább tudatára ébred helyzetének és erejének. Philip K. Dick ebben a regényben is rá jellemző módon időutazásból, pszichoterápiából, telekinézisből, androidokból és neandervölgyi mutánsokból gyúr egy olyan történetet, amelyben összeesküvés összeesküvést ér, és szokás szerint semmi nem az, aminek látszik. Philip K. Dick: A halál útvesztője A LEGKEGYETLENEBB KÉRDÉS: ÉLNI VAGY ÉLNI HAGYNI? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével. Amikor a csoport tagjai megpróbálják kideríteni a telep voltaképpeni célját, mégpedig a felettük keringő műhold segítségével, megoldhatatlan technikai problémába ütköznek. Csapdába esnek: sem elmenni nem tudnak, sem segítséget hívni. Végérvényesen magukra maradnak. Hamarosan bizarr, erőszakos események sora veszi kezdetét. Mintha a bolygó puszta légköre paranoiát és pszichózist okozna, minek következtében a kis közösség tagjaiként egymásra utalt emberek ahelyett, hogy összefognának, egymás ellen fordulnak. És ezúttal még az ima sem segít; úgy tűnik, Isten vagy nincs jelen, vagy el akarja pusztítani teremtményeit. Philip K. Dick 1970-es regénye egyszerre metafizikai thriller és az istenség természetéről való elmélkedés. Philip K. Dick: Emlékmás Az emlékeinket megváltoztathatják, de a valóság elől nincs menekvés Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak. A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet. Philip K. Dick: A végső igazság Ez a harc lesz a végső? Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket. Philip K. Dick: Elektronikus álmok Noha Philip K. Dick a regényeiről ismertebb, karrierje során száznál is több novellát írt, melyek éppoly meghökkentőek és beskatulyázhatatlanok, akár a hosszabb művei. Ez a kötet a legjobb novellái közül tartalmaz tízet. A Közterm az egyik legkorábbi példa (és figyelmeztetés) a science-fictionben az önmagukat sokszorosító gépekre. A Kiállítási darab és Az ingázó Dick egyik kedvenc témájával foglalkozik: a valóság változó természetével és azzal, hogy lehetséges-e egyáltalán úgy érzékelni a világot, ahogy létezik. Az akasztott idegen egy bizsergetően sötét politikai allegória, amely ma is ugyanolyan érvényes, mint amikor Dick a hidegháború delén megírta. Ezek a különös és erőteljes novellák jól mutatják a mester tehetségét, a határtalan képzeletét és azt, hogy milyen mélységesen értette az emberi állapotot. Philip K. Dick: Jones kezében a világ Floyd Jones egy mogorva, esetlen és feltehetően őrült fickó, mégis igen rövid idő alatt lesz vásári mutatványos mutánsból egy egész bolygó vezetője. Ezt két hihetetlen képességének köszönheti: hogy előre látja a jövőt, és hogy képes rávenni az embereket az álmodozásra egy olyan világban, ahol be lett tiltva. A posztnukleáris messiás baljós története Philip K. Dick keze alatt épp annyira aprólékosan realista írás, mint amennyire profetikus. A bizarr mutánsok, hermafrodita szexelőadók és csillagközi lények mellett a regény halálos pontossággal ábrázolja azt a vágyunkat, hogy higgyünk: valamiben, bármiben. Philip K. Dick: Az utolsó tréfa Newer York városa túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat fizetett érte: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után. Allen Purcell ama kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kéne valamit azzal a fejjel a szekrényben… Philip K. Dick korai regénye lebilincselő és ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még a saját szabadságát is. Philip K. Dick: Űrlottó A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására. 2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet. Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű. Philip K. Dick: A jövő orvosa Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg? Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik. Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is. A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes. Philip K. Dick: Repedés a térben Egy szerelő felfedez egy lyukat egy hibás Surranóban, abban a különös közlekedési eszközben, amely alagútszerűen köt össze távoli helyeket. Ez a lyuk azonban egy másik, párhuzamos Földre nyílik. Jim Briskin, aki az Egyesült Államok első fekete elnökének címére pályázik, ebben a másik Földben látja a megoldást a krónikus túlnépesedésre. Tito Cravelli magánnyomozó arra kíváncsi, hogy a híres szervsebész, dr. Lurton Sands miért ott rejtette el a szeretőjét. A milliárdos mutáns iker George Walt pedig egy saját világra pályázik. Csakhogy kiderül: ez a másik Föld nem lakatlan, ami mindent megváltoztat. Vajon az ott élő emberek békések? Vagy ugyanolyan korruptak és mohók, mint a repedésnek ezen az oldalán? Philip K. Dick 1966-os regénye olyan kérdéseket és problémákat feszeget, melyek a mai napig változatlanul aktuálisak. Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa A huszadik század pusztító háborúi után a világ kormányai egyetlen szervezetbe tömörülnek, hogy mindenáron megőrizzék a békét a bolygón. A béke biztosítása érdekében az összes fontos döntést a Vulcanus 3 nevű szuperszámítógépre bízzák. Vannak azonban olyanok, akik nem örülnek annak, hogy kihagyják őket a döntéshozásból, másoknak pedig az nem tetszik, hogy a Vulcanus 3 istent játszik. Mindeközben a szuperszámítógépnek megvannak a maga tervei is, amelyekben egyáltalán nem szerepelnek az emberek. Nem csoda tehát, hogy amikor a Vulcanus 3 kezdi elveszíteni az irányítást egy gyorsan erősödő vallásos mozgalom miatt, az egész világon kitör a pokol. Philip K. Dick korai regénye egyrészt a totalitárius rendszert, másrészt ember és gép kapcsolatát vizsgálja oly módon, amely ma is érvényes. Philip K. Dick: Transz (A tökéletes fegyver címmel is megjelent.) A Föld 2004. évében is a HATALOM a cél, a fegyver félelmetes – pszichológiai. Lilo Topchev és Lars Powderdry, a „kiválasztottak” transzállapotban dolgozó fegyvertervezők nehéz helyzetbe kerülnek… A szerelem, az örök emberi érzés összeköti, de hovatartozásuk szétválasztja őket… Philip K. Dick: Kamu Rt. Katasztrofális túlnépesedés fenyegeti a Földet, amikor egy vállalat alternatív megoldást ajánl: teleportációt a Bálnaszáj bolygóra, amely csodás új otthonául szolgálhat a boldog és szorgalmas kivándorlóknak. Van azonban egy probléma: a teleportációs szerkezet csak egy irányban működik, tehát aki átmegy, örökre ott ragad. Amikor Rachmael ben Applebaum felfedezi, hogy a boldog telepesekről készült felvételek némelyike hamisított, űrhajóval elindul egy tizennyolc éves utazásra, mert meggyőződése, hogy korántsem olyan idilli az élet a Bálnaszájon, amilyennek a hírekben mutatják, és bőven akadnak olyanok, akik haza akarnak térni. A Kamu Rt. Philip K. Dick egyik utolsó műve, melyet egy korábbi kisregényének kibővítésével nem sokkal a halála előtt fejezett be. A regény górcső alá veszi a diktatúrát, a valóságot és a hallucinációt, felvonultatva mindazon témákat, melyek az írót egész életében foglalkoztatták. Philip K. Dick – Ray Nelson: A ganümédeszi hatalomátvétel A Földet legyengítették a harmadik világháború veszteségei. Nem sokkal később jelentek meg a Ganümédeszt lakó, féregszerű telepatikus lények, és foglalták el könnyedén a bolygót, ám hamarosan rájöttek, hogy nem olyan könnyű megőrizni a hatalmukat, mint hitték. Nem sikerült ugyanis teljesen felszámolni a földlakók ellenállását, és az emberek számtalan, előre nem látható problémát okoznak. Például egy csapat gerilla megtalálja a harmadik világháborúban elrejtett fegyvereket, melyek félelmetes erejük miatt nem kerültek bevetésre akkor, ám az idegen megszállókat illetően már senkinek nincsenek erkölcsi aggályai. A ganümédesziek elszánják magukat a végső megoldásra, azonban nem számolnak az olyan egyéniségekkel, mint Percy X gerillavezér, dr. Balkani pszichiáter és Joan Hiashi televíziós személyiség. Philip K. Dick és gyerekkori barátja, Ray Nelson közös regénye idegen inváziós történet, ugyanakkor a hatalom és az egyén viszonyának plasztikus és ma is aktuális vizsgálata. Philip K. Dick – Roger Zelazny: A Harag Istene A harmadik világháborút követően egy új, erős hit terjed el a felégett, radioaktív Földön, amely a világméretű pusztítás kiváltóját dicsőíti. A Harag Szolgái istenként tisztelik Carleton Lufteufelt, és a Deus Irae nevet adják neki: a Harag Istene. A Utah állambeli Charlottesville kis közösségében Tibor McMasterst ihletett festőként tartják számon; noha karok-lábak nélkül született, mechanikus toldalékok segítségével kivívta magának az emberek tiszteletét. Amikor az új egyház megbízza, hogy fessen egy nagy, lenyűgöző falfestményt a Harag Istenéről, akit még senki sem látott, Tibor kénytelen elindulni egy veszélyes utazásra, hogy megtalálja azt az embert, aki egyben isten is, és megörökítse a képmását az utókornak. Philip K. Dick és Roger Zelazny közös regénye a hit mibenlétét boncolgatja azzal a kíméletlenséggel, ami Dickre jellemző, ugyanakkor olyan költői képekkel, amely Zelazny írásainak sajátja. Philip K. Dick: A kozmosz bábjai Amikor Ted Barton egy megérzésnek engedve visszatér a szülővárosába, az álmos kis Millgate-be, döbbenten látja, hogy az teljesen megváltozott. Nemcsak minden ház és épület más, de egyetlen ismerőst sem talál. A rejtély tovább mélyül, amikor a helyi újság régi számában azt olvassa, hogy a millgate-i Ted Barton tizennyolc éve meghalt. Mivel már elhagyni sem tudja a várost, hiába próbálja, Barton kénytelen-kelletlen nekiáll nyomozni az itt ható titokzatos erők után, és ezzel egy olyan játszmába keveredik, amely messze nem egyetlen emberről vagy akár egy városról szól. Noha ez az 1957-ben megjelent regény a korai művei közé tartozik, ugyanúgy a sötétség és fény, valóság és illúzió problémáját járja körül, mint ahogy azt Philip K. Dicktől megszoktuk és várjuk. *** Megjegyzés: Az Agave Kiadónál „A tökéletes fegyver” címmel megjelent kötet keresés alatt, így a „Transz” című 1992-es kiadást töltöttem fel, illetve "A kozmosz bábjai” Agavés verzió helyett az 1998-as fordítás található a csomagban. A „Csúszkáló valóságok” és „A Harag Istene” köteteket egyelőre csak pdf formátumban tudtam feltöltölteni. Formátum: epub Méret: 33,4 MB [Hidden Content]23 points
-
6 points
-
Kunt Gergely - Kipontozva... Ez a könyv a nők szexuális kizsákmányolásának második világháború alatti történetét mutatja be, hiszen ez az áldozati csoport, amelynek a hangja legkevésbé hallható, ugyanakkor felvillantja az elkövető férfiak perspektíváját és motivációját is. A nemi erőszakot elszenvedett nők nézőpontját és tapasztalatait három napló összehasonlító elemzésén keresztül tárgyalja a kötet. Az unitárius Bodó Róza 36 évesen, a római katolikus, de az antiszemita törvények által zsidónak minősülő Gyarmati Fanni 33 évesen, az ugyancsak római katolikus Bicskey Erzsébet 22 esztendősen számolt be 1944–45-ben a nemi erőszak borzasztó tapasztalatáról és emlékéről. Privát feljegyzéseik elemzésén keresztül azt mutatja be a könyv, hogy milyen eltérő stratégiákkal próbáltak a nemi erőszak többszörösen elbeszélhetetlen traumájával megküzdeni és életüket a sorsesemény után tovább folytatni. pdf 7mb 2019 [Hidden Content]4 points
-
(Békefi Antal)Rió - Betyárok,történetek az alföldi rablóvilágból 1897 pdf 28mb [Hidden Content]4 points
-
Dán János - A Magyar Királyi Tábori Posta a II.világháborúban Egyedi könyvet tart kezében az Olvasó. Egyedi, mert ezidáig ilyen összefoglaló munka nem jelent meg a Magyar Királyi Tábori Posta II. világháború alatti működéséről sem történészi, sem filatéliai szemszögből. Egyedi, mert elkészültét többéves gyűjtői, levéltári, múzeumi és könyvészeti kutatómunka előzte meg. Egyedi, mert 1617 darab, eddig nem publikált küldemény- és bélyegzőkép, fénykép, táblázat és ábra szemlélteti a tábori posta működését. Egyedi, mert a könyv fekete-fehér képei megtalálhatók a mellékelt DVD-n színesben, nagy felbontásban. Egyedi, mert először mutatja be az egyes küldemények katalógusértékét. A Szerző a könyvben olyan témákat dolgoz fel és mutat be részletesen, amelyekkel az elmúlt majdnem 70 év alatt senki sem foglalkozott. Ilyenek a tábori postaküldemények rendszerezése és bemutatása, a munkaszolgálatosok levelezése, a hadifogoly levelezés, a tábori postahivatali bélyegzők feldolgozása és katalógusszerű bemutatása, a demokratikus hadsereg tábori postája, a hadtáptábori postahivatalok működése, a hadifogoly segélyszervezetek és a Vöröskereszt küldeményei. A könyv nemcsak a tábori postával kapcsolatos tudnivalókat mutatja be, hanem igyekszik a szükséges történelmi hátteret szemléltetni, hogy jobban el tudja helyezni az Olvasó az egyes küldeményeket a háború vagy a hadifogság időszakában. A könyv segítségével a gyűjtők, érdeklődők, rokonok és hozzátartozók be tudják azonosítani a birtokukban lévő küldemények alapján, hogy a katona, édesapa, nagyapa melyik alakulat katonájaként adhatta fel a tábori postai küldeményt és az alakulata az adott időszakban merre állomásozhatott, valamint, hogy melyik szovjet hadifogolytáborból adhatott magáról életjelet. Ugyanakkor a könyv katalógusként is használható a benne található nagy mennyiségű küldeménykép és a küldemények katalógusárait bemutató táblázatok segítségével. Ez nagy segítségére lehet a gyűjtőknek, mivel ezidáig ilyen feldolgozás, katalógus nem jelent meg. A gyűjtők felelőssége, hogy bizonyos szintű gyűjteményükkel az adott témát rendszerezzék és publikálják. Ezt teszi Dán János is ebben a könyvben kellő alapossággal, hozzáértéssel és szakértelemmel. Szerző könnyed, érthető stílusa miatt a mű a laikus érdeklődők számára is élvezetes és érdekes olvasmány. A könyvet nyugodt szívvel ajánlhatjuk mindazon gyűjtőknek és érdeklődőknek, akiket a II. világháború tábori postája, az azt követő időszak, valamint a hadifogság küldeményei érdekelnek. pdf 310mb 2011 [Hidden Content] [Hidden Content]3 points
-
3 points
-
3 points
-
Vakulya Norbert - Trianon A magyar történelem kétségtelenül legnagyobb tragédiája az 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban aláírt békeszerződés, melynek értelmében a történelmi Magyarország elveszítette területének mintegy hetven százalékát és lakosságának kétharmadát. Vakulya Norbert történelmi regényében kiterjedt kutatómunka alapján rekonstruálja a békediktátum elfogadásához vezető világ- és belpolitikai eseményeket, a déli és keleti frontokon harcoló magyar seregek fegyverletételétől kezdve az őszirózsás forradalmon és a kommunista diktatúra véres tombolásán át Horthy Miklós kormányzóvá választásáig és az új, csonka Magyarország megszületéséig. A fordulatokban gazdag, izgalmas történet igyekszik átfogó képet festeni a korabeli Magyarország viszonyairól. Hősei között ugyanúgy megtalálhatóak a történelemkönyvekből jól ismert alakok – Tisza István, Károlyi Mihály, Ady Endre, Teleki Pál, Kun Béla, Horthy Miklós –, mint azok a kisemberek, egyszerű katonák, munkások, parasztok, polgárok, akik csak sodródni tudtak a történelem viharával, és a legnagyobb vesztesei voltak a háborúnak és a békének egyaránt. pdf 2mb [Hidden Content]3 points
-
TeraCopy Pro v3.17 10MB Fájlmásoló eszköz, ami átveszi a Windowstól az állományműveleteket. Képes a fájlok és a másolási folyamatok sorbaállítására, szüneteltetésére, a forrás- és célfájlok összehasonlítására. A másolást, mozgatást gyorsabban végzi a rendszernél, optimalizálva a tárhely és a fájlok típusához a procedúrát. Az esetleges hibákat csak a művelet végén listázza, ezért nem szakad meg a folyamat akkor sem, ha a célfájlok sérültek, vagy menet közben törlünk közülük. A terabájtok mozgatása TeraCopy vagy más specializált fájlmenedzser/fájlmásoló eszköz nélkül meglehetősen körülményes feladatnak fog bizonyulni, ha már egyszer hozzászoktunk a megbízható, kényelmes pakolgatáshoz. A Pro verzió előnyei kedvenc mappák közötti gyors rendezés logolási lehetőség (HTML, CSV) az advanced nézetben törölhetünk is a várakozó fájlok közül Be in Control In case of a copy error TeraCopy will simply skip the problematic file, not terminating the entire transfer. It will also wait for network or device reconnection. You can skip unnecessary files manually to reduce the transfer time. After the transfer, you can easily retry only the failed or skipped files. Automate You can proactively handle file name conflicts, and in unattended transfers, TeraCopy enables 'Skip All' mode to prevent interruptions. It can also verify file integrity, generate reports and checksum files, and run PowerShell scripts automatically upon completion. File Verification TeraCopy verifies file integrity with support for 17 checksum algorithms (over 50 variations), including CRC32, MD5, SHA1, BLAKE3, xxHash3, and more. It can verify that destination files are identical to the source files and also generate or validate checksum files. Interactive File List In TeraCopy, the file list doubles as the log file, presenting file names, sizes, source and target checksums, as well as any encountered issues throughout the process. TeraCopy Pro allows file list editing and automatic application of ignore lists, enabling the skipping of unnecessary files. Task Queuing and History TeraCopy allows you to queue multiple file transfer operations, ensuring that they are executed one after another, rather than initiating multiple simultaneous transfers. Furthermore, TeraCopy retains all tasks and their associated file lists for a few days, allowing them to be reviewed later for troubleshooting or reference needs. Transfer Status TeraCopy provides comprehensive information about the transfer progress, including a speed graph, the number of skipped or failed files, average speed, and the remaining time to completion. Metadata TeraCopy offers extensive configurability, allowing you to choose specific metadata to copy, such as timestamps, streams, and permissions. For instance, you can opt to replicate only the folder structure or apply timestamps exclusively, tailoring the file transfer process to your specific requirements. Locked Files TeraCopy facilitates the copying of locked files by utilizing an elevated Windows Service and Volume Shadow Copy. This enables smooth and efficient transfer even when dealing with files that are in use or locked by other processes. Shell Integration TeraCopy seamlessly replaces the copy and move functions in Explorer, allowing you to work with files as usual. It also offers the option to display a confirmation dialog for each drag and drop operation, preventing accidental movement of folders between locations. Faster Workflow TeraCopy conveniently tracks recently used directories, displaying open folders in Explorer and other file managers for easy reference. The Pro version of TeraCopy enables you to save any folder as a favorite, granting you swift and convenient access whenever needed. TeraCopy 3.17 December 3, 2023 – Clone & Rescan feature. – Enhanced xxHash support for SSE2 processors. – Upgraded reporting and checksum export features. – Implemented network recovery wait function during testing and verification. – Expanded maximum buffer capacity to 256 MB. – Resolved minor bugs and improved user interface design. [Hidden Content] jelszó:v3172 points
-
Galaxis SF Könyvek sorozat *** Poul Anderson: Változó csillag (Galaxis SF Könyvek sorozat 1.) Eredeti cím: Inconstant Star Eredeti kiadó: Baen Books Eredeti kiadás éve: 1991 Magyar cím: Változó csillag Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Amikor az emberek és a kzinek először találkoztak, a kzinek örömteli ordítással és heves támadással üdvözölték őket. Úgy hitték, új vadászterületre, új prédára bukkantak. Azonban a földlakók nem csupán visszaverték a támadást, de győztek! Hogyan lehetséges, hogy a Harcos Nép vereséget szenvedett a rafinált, gyáva (noha nem ügyetlen) „növényevőktől”, akik még valamirevaló fegyverekkel sem rendelkeztek? Hosszas, megfeszített gondolkodás eredményeképpen a kzinek rájöttek a válaszra: első alkalommal nem támadtak elég keményen és gyorsan! Végül is, bármilyen fondorlatosak is az emberek, esélyük sincs, ha minden olyan gyorsan történik, hogy a rájuk jellemző találékonyságnak nincs ideje munkába lépni. Ezért amikor Robert Saxtroph és csapata rábukkan a Nagy Támadás titkára, a kzinek meglehetősen idegesek lesznek. És amikor a kzinek idegesek, még hevesebben támadnak… Poul Anderson, többszörös HUGO- és NEBULA-díjas író igazán elemében érzi magát, amikor az ember és egy idegen faj küzdelmét írja meg. Fordulatos, izgalmas, gyors mozgású regény, tele meglepetésekkel. Jack Vance – Trullion (Galaxis SF Könyvek sorozat 2.) Eredeti cím: Trullion: Alastor 2262 Eredeti kiadó: DAW, New York Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: Trullion Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Trullion – az Alastor Csillagcsoport 2262-es számú bolygója – egy ködös ingoványokból és idillikus szigetekből álló csodálatos vízi világ, amelyet kristálytiszta óceánok ölelnek körül, bennük annyi élelemmel, amely bőségesen elegendő mindenkinek. Lakói, a trillek gondtalan, vidám népség. Ám az ő életükbe is betör az erőszak a fosztogatásból élő galaktikus kalózok támadása során, akiknek rövid, kockázatos élete a kaland, az erőszak és a rablás istenítésén alapszik. És akkor még ott van a bolygószerte játszott hussade, amelyben a trillek, a szerencsejátékok iránt érzett vad szenvedélyüktől hajtva képesek mindent – még magát az életet is – kockára tenni a veszélyes vízi pályákon. A jutalmuk? Egy gyönyörűséges sheirl lány szűzi teste, amiért minden trill boldogan adná az életét… Glinnes Huddon tízéves katonai szolgálat után tér haza Trullionra; és döbbenten tapasztalja, mennyire megváltozott minden a távolléte alatt. Ő a régi, kifakuló világért érez honvágyat, és heroikus erőfeszítéssel mindent megtesz, hogy visszahozza a békeidőket. Ám a változást már ő sem képes megállítani… Robert A. Heinlein: A fenevad száma (Galaxis SF Könyvek sorozat 3.) Eredeti cím: The Number of the Beast Eredeti kiadó: New English Library Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: A fenevad száma Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Nemes Ernő A Züllött Zsivány magánjacht két házaspárral a fedélzetén – egy család – a távoli univerzumokat járja. Utasai mindannyian kedélyes, érzéki emberek: zsenik. A probléma akkor kezdődik, amikor a hatdimenziós mértannal foglalkozó családfő felfedezi az időutazást. Ez nem tetszik az idegen hatalmaknak, mivel az embert nem tartják alkalmasnak az időutazás gyakorlására. Hőseink háborítatlan világába ekkor belecsöppen egy idegen, aki emberi alakban igyekszik megsemmisíteni a szabadalmat. A Züllött Zsivány legénységének ettől kezdve egyetlen célja marad: minél előbb visszajutni a Földre, és figyelmeztetni az embereket a veszélyre. A visszatérési kísérlet azonban véget nem érő hajszává változik. Heinlein egy egész sor alternatív világot és a valóság különféle fokozatait vonultatja fel. Hősei egytől egyig zsenik, kiváló matematikusok, akik a fenevad számának ismeretében bátran vágnak neki a küzdelemnek. Jellegzetes stílusban megírt, olvasmányos történet, kitűnő játék az olvasónak, aki szinte részesévé válik az eseményeknek. Philip José Farmer: A végzet álarca (Galaxis SF Könyvek sorozat 4.) Eredeti cím: The Unreasoning Mask Eredeti kiadó: The Overlook Press Eredeti kiadás éve: 1981 Magyar cím: A végzet álarca Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Erdő Orsolya Hüd Ramstan, az al-Burag űrhajó kapitánya végzetes hibát követett el, amikor a toltok legszentebb templomából ellopja a glyfát, azt a különleges, tojás alakú erekjét, amelyet hívei istenként tisztelnek. Bűnét még az a tény sem enyhíti, hogy erre a tolvajlásra maga a glyfa kérte fel. A fiatal kapitány egy ideig még a legénysége előtt is eltitkolja tettét, ám amikor egy ellenséges tolt űrhajó támadja meg őket, nem titkolózhat tovább. És amikor a harc már elkerülhetetlen lenne, megjelenik egy újabb tényező, egy hold nagyságú, azonosíthatatlan égitest, amely egész bolygókat pusztít el felfoghatatlan tulajdonságai révén. Ramstan immár nemcsak a toltok elől, a saját lelkiismerete elől, de az új veszedelem elől is menekül, és közben egyre közelebb sodródik annak a rejtélynek a megoldásához, amely ott rejtőzik a végzet álarca mögött… John Varley: Titán (Galaxis SF Könyvek sorozat 5.) Eredeti cím: Titan Eredeti kiadó: Ace Books Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Titán Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Nemes Ernő A Ringmaster kutatóűrhajó Cirocco Jones kapitánynő parancsnoksága alatt a Szaturnusz holdjainak tanulmányozására indul. Nagy meglepetésükre felfedeznek egy eleddig ismeretlen holdat, amelyről azonnal megállítható, hogy mesterséges eredetű. De kik építették ezt a holdat? Hogyan került ide? És vajon mióta és milyen céllal tartózkodik a Naprendszerben? Amikor a Ringmaster közelebb megy, hogy választ találjon ezekre a kérdésekre, a hold kinyúl feléjük idegen dokkolóberendezésével, és egyszerűen felfalja őket – hajóstul, felszerelésestül, mindenestül. Cirocco Jones egyedül tér magához az ismeretlen objektum felületén, és elindul, hogy megtalálja társait, és megvívja küzdelmét az életben maradásért ezen az idegen és csodálatos világon. Greg Egan: Karantén (Galaxis SF Könyvek sorozat 6.) Eredeti cím: Quarantine Eredeti kiadó: Legend Books Eredeti kiadás éve: 1992 Magyar cím: Karantén Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József A huszonegyedik század vége – egy olyan kor, amikor a biomérnöki munkák révén bárki tetszés szerint módosíthatja tudatát; egy éra, amelyet oly roppant méretű információs rendszerek uralnak, hogy titkok gyakorlatilag nem is léteznek. Az ember mindent megszerezhet és elérhet, amit akar, ám ettől még az élete nem lesz kevésbé bizonytalan. Ráadásul harminchárom éve az emberiség a félelem szülte vallási kultuszok és a terrorizmus rettegésében él. Egy éjszaka kialudtak a csillagok; minden eltűnik az égről. A „Buborék” – egy tökéletes gömb, amelynek a Nap a középpontja – izolálta a Naprendszert. Az emberiséget bebörtönözték. Karanténba zárták. Ebben a csodálatos és kiszámíthatatlan korban indítja el a megdöbbentő események láncolatát egy titokzatos eset – Laura Andrews harminckét éves nő, aki egy hat éves gyermek értelmi képességeivel rendelkezik, egy napon eltűnik a jól őrzött Hilgemann Intézetből, a kamerák és biztonsági őrök szeme elől… Poul Anderson: Tűzkorszak (Galaxis SF Könyvek sorozat 7.) Eredeti cím: Fire Time Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Tűzkorszak Magyar kiadó: Cherubion / LAP-ICS, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József Az Istár bolygónak három napja van: Bel, az „igazi” nap, az Életadó; Ea, a Társ, amely felmelegíti az istári nyarakat és Anu, a Démon Nap. Anu többnyire oly távol jár, hogy csupán egy fényfoltnak látszik az istári égen. Ám minden ezer évben közel jön, s ez a korszak az, amikor a barbároknak el kell menekülniük a felperzselt földekről, és ilyenkor civilizációk hullanak a porba. A bennszülöttek Tűzkorszaknak nevezik ezt az időszakot. Valahányszor beköszöntött, kultúrák pusztulását jelentette. Ez alkalommal azonban minden más – mivel megjelentek a bolygón az emberek, s elhozták magukkal mágikus technológiájukat. A baj csak az, hogy az embereknek is meg kell vívniuk saját háborújukat, úrrá lenni saját Tűzkorszakuk felett… Larry Niven – Jerry Pournelle: Szálka Isten szemében (Szálka 1.) (Galaxis SF Könyvek sorozat 8.) Eredeti cím: The Mote in God's Eye Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Szálka Isten szemében Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Békési József Miután a Birodalmi Űrflotta megostromolja és elfoglalja a függetlenségre törekvő Új Chicagót, Rod Blaine életében jelentős változás következik be. Ő lesz a MacArthur birodalmi űrhajó kapitánya, s első megbízásaként egy hihetetlenül felelősségteljes feladatot kap. Neki kell bilincsbe verve a szenátus elé szállítania Új Chicago híres-hírhedt lázadó vezérét, s a hajója fedélzetén utazik egy neves szenátor arisztokrata leánya is, kinek testi épségéért Blaine a fejével felel. Mindez talál megoldható lenne, ha nem épp ekkor bukkanna fel egy idegen űrhajó az Isten Szeme néven ismert szektorban, s nem éppen a MacArthurra nehezedne a teher, hogy az előírásoknak megfelelően megkísérelje felvenni a kapcsolatot. Aztán elszabadul a pokol… Larry Niven – Jerry Pournelle: A szálkák (Szálka 2.) (Galaxis SF Könyvek sorozat 9.) Eredeti cím: The Mote in God's Eye Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: A szálkák Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Békési József Rod Blaine egy szerencsés fordulatnak köszönhetően a MacArthur birodalmi űrhajó kapitánya lesz. Új Chicagó ostroma után egy neves szenátor rokonával és a lázadók állítólagos vezetőjével a fedélzeten Spárta felé tart, amikor az Isten Szeme csillagképben egy idegen űrhajót fedeznek fel a hajó szondái: egy szálkát Isten Szemében. Az idegen fényvitorláson azonban már csupán egy halott idegen lényt találnak, egy különös asszimetrikus felsőtestű apró termetű teremtményt, amelyet szálkának neveznek el. A fényvitorlás útját követve eljutnak a szálkák bolygójára, s egyfajta kapcsolatot teremtenek a különös, béketűrő minimális kommunikációs képességekkel rendelkező faj néhány egyedével. Ez a faj hihetetlenül békésnek és „együgyűnek” tűnik, s az emberek már-már meg is feledkeznek az elővigyázatosságról. Ám ekkor a szálkák szinte percek leforgása alatt fegyvert szereznek, és magukhoz ragadják az uralmat a MacArthur felett… Wolfgang Jeschke: Midas (Galaxis SF Könyvek sorozat 10.) Eredeti cím: Midas Eredeti kiadó: New Engliosh Library Eredeti kiadás éve: 1989 Magyar cím: Midas Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Herbák Zsolt, Miklós Erika WOLFGANG JESCHKE: MIDAS regény Peter Kirk NASA-űrhajó féléves űrben töltött időszak után pihenni érkezik Srí Lankára. Azonban a polgárháborútól szétzilált országban kevés ideje marad a kikapcsolódásra. Már megérkezésekor különös történeteket hall Nancy Tannerről, egy ünnepelt színésznőről, akit állítólag szemtanúk előtt lelőttek, s később mégis felbukkan épen és sértetlenül. Vajon egy hasonmás volt az áldozat? Vagy itt, a világ végén embereket „gyártanak”? Élő embereket klónoznak? Peter egy világméretű bűnszövetkezet sötét üzelmeire bukkan, amely a MIDAS-projekttel van kapcsolatban, és a puszta tény miatt, hogy sejt valamit, nagy veszély fenyegeti az életét. Még a Sunbird űrbázison sem lehet biztonságban? Fordulatok, rejtélyekben és talányokban gazdag, elgondolkodtató történet, amelynek csodás hátterét a közeljövő harmadik világának hiteles és megdöbbentő ábrázolása szolgáltatja. WOLFGANG JESCHKE: MEAMONE SZEME kisregény Az emberek tönkretették a Földet, nyugtalanságra kárhoztatott nomádokká váltak. Több mint 30 000 éve vonulnak egyik csillagrendszertől a másikig, olyan világokat keresve, melyek ideiglenes otthonként szóba jöhetnek. Hihetetlenül fejlett géntechnika teszi lehetővé a Föld képmására formáló projekteket, egész bolygók vagy holdak átalakítását, komplett élővilággal való benépesítését és szabályszerű learatását. Meamonénak hívják azt a gázóriást, melynek rendszerében a két bolygó nagyságú korbitális – azaz közös pályán keringő – hold egymást szó szerint a halálba üldözik. Az emberek védőkupolák alá húzódva rettegik végig a világok haláltáncát, hogy aztán maguk is halált arassanak, s minden életet koncentrált táplálékká alakítsanak át. Ez a Meta története, aki a Patinik ősi máltai családjából származik. Olyan képességgel rendelkezik, mely évezredek óta újra és újra fellép családjuk egyes nőtagjainál: fényévnyi távolságokon keresztül is képes olyan nőkkel kapcsolatba lépni, akik ugyanezzel az adottsággal születtek. Ezek a flotta szétszórt kolostoraiban és a galaxist fénysebességgel átszelő hajókon élő hívók és hallgatódzók. A Midas érdekfeszítő és megdöbbentő látomás a jövő század zavaros és zaklatott világából. Míg a kötet másik darabja, a Meamone szeme az emberiség távoli jövőjébe enged bepillantást. A regény és a kisregény egyaránt elgondolkodtató, mély gondolatokat közvetítő, jól kidolgozott, átgondolt mű. Robert Silverberg: Vendég a jövőből (Galaxis SF Könyvek sorozat 11.) Eredeti cím: The Masks of Time Eredeti kiadó: Berkley Publishing Corporation Eredeti kiadás éve: 1968 Magyar cím: Vendég a jövőből Magyar kiadó: Aquila / Cherubion, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaxis SF Könyvek Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Erdő Orsolya, Nemes Judit Közeledik az évezred vége, s az apokaliptikusok világszerte tombolnak; őrült orgiáikkal az emberiség hamarosan bekövetkező pusztulását ünneplik. Ám ekkor karácsony első napján Rómában váratlanul megjelenik egy különös, meztelen férfi, aki azt állítja, hogy a jövőből – 2999-ből – érkezett. A neve Vornan-19, és azért utazott vissza az időben, hogy megismerje és tanulmányozza ezt a korszakot. Az Egyesül Államok kormánya szélhámosnak tartja a jövevényt, de kapva kap a lehetőségen, hogy felhasználja a fanatikus apokaliptikusok elleni küzdelemben. Leo Garfield atomfizikus számára viszont Vornan-19 az élő bizonyítéka annak, hogy az élet, amilyennek mi ismerjük, pusztulásra ítéltetett… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 27,3 MB [Hidden Content]2 points
-
Stefan Ahnhem – A csere Eredeti cím: Bytet Eredeti kiadó: Bokförlaget Forum Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: A csere Magyar kiadó: Animus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Magyar kiadás éve: 2024 Fordította: Dobosi Beáta Carl és Helene nincs túl jó passzban, és úgy vélik, hogy egy nyaralás távol a stockholmi hétköznapok zajától talán segít újra egymásra találniuk. Ezért házat cserélnek egy kaliforniai házaspárral, akik éppen Svédországba készülnek, ahol a férfinak lesz egy kiállítása. A svéd Adam és az amerikai Scarlett szintén a házassága megmentésén fáradozik. Azonban alig érkeznek meg Santa Cruzba, illetve Stockholmba, különös események sora veszi kezdetét. Vajon Carlt csak az emlékezete tréfálja meg, amikor úgy képzeli, hogy a ház teljesen máshogy nézett ki a fotókon? Tényleg kopog valaki éjjelente a fűtéscsöveken, vagy csupán rémeket lát? És Scarlett képzelődik, vagy Helene valóban titkos üzenetet hagyott neki a gardróbszobában? A furcsaságok egyre szaporodnak, és a végén már a saját szemüknek sem mernek hinni. Ahogyan Stefan Ahnhem új pszichothrillerének mozaikdarabkái összeállnak, világossá válik, mennyivel több rejlik minden kapcsolatban a felszín alatt, mint azt képzelni mertük volna. És hogy mindenki jobban járna, ha igazat mondana. Csakis az igazat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,28 MB [Hidden Content]1 point
-
Apowersoft ApowerREC 1.6.8.9 Multilingual 53MB (60MB) Az ApowerREC bármit rögzíthet a képernyőjén, beleértve az asztali tevékenységeket, élő streaming videókat, webes megbeszéléseket és így tovább. Rögzítheti tevékenységét a teljes képernyőn vagy a kijelző egy speciálisan beállított, testreszabott régióján belül a hanggal együtt, és nagyszerűen képes a videókat a hanggal szinkronban tartani. Emellett a webkamera felvétele vagy a képernyő rögzítése a webkamerával együtt is megvalósítható, és ezzel a képernyőfelvevő szoftverrel videochatet rögzíthet vagy oktatóvideót készíthet. ApowerREC can record anything on your screen including your desktop activities, live streaming videos, web meetings, and so on. You can capture your activity on the full screen or within a specifically set, customized region on your display along with audio, and it has a great ability to keep videos synchronized with audio. Besides, recording webcam or capturing screen together with webcam is also feasible, and you can record a video chat or make a tutorial video with this screen recording software. Edit Videos Make real-time editing during the recording or deploy advanced editing and add effects after the recording. Record Webcam Record webcam only or record webcam along with your screen simultaneously. Task Recording Create scheduled tasks to record PC screen/webcam automatically or follow a running application to record. Convert Video Convert the recorded videos into different formats like MP4, AVI, WMV, MOV, etc. Take Screenshots Take a screenshot with one click and it will be saved automatically. Record Audio Adjust the volume and customize the audio sources from sound card or microphone. Apart from the functions above, ApowerREC also comes with other easy but highlighted features, including features such as the flexible overlay toolbar, visual recording settings, high output quality, and so on. Seamless Screen Recording Experience in All Devices Aside from being a powerful Windows/Mac screen recorder. ApowerREC also provides screen recording for your mobile devices, it captures screen activities from your iOS or Android devices. For iOS users, simply mirror your phone screen to PC and record iOS screen as a video with high quality; for Android users, you can record Android screen with or without a PC. Use ApowerREC for Cost-effective Work and Productivity Increase Business use Make a demonstration video for your app or capture web conference for backup and later review. Voice commentary and webcam are also supported to be included in the recording. Teaching & Training Record online class lecture for e-learning and add some annotations to it for better illustration. This video recording software can make your presentation become more vivid. Studying You can create stunning studying material and showcases. This can be achieved by recording live streaming lectures, online webinars and other similar events. Gaming Record your finest gaming moments smoothly with HD quality, take screenshots of certain segments and share these awesome gameplay experience with others. General Use Other general use offered by this PC screen recorder includes saving the wonder video chat moment, recording a short video clip for troubleshooting and customer support, etc. Share with the World Share the wonderful moment you are living through via capturing as images or videos with your friends, family or even subscribers from all over the world regardless of where you live. Host your screencasts in ShowMore website for backup and it gives you complete control over managing and sharing videos.Create a new FTP connection as you wish and access to the FTP server in order to upload and download files in an effective way.One-click upload your recorded videos to YouTube directly for instant sharing with subscribers. No further ado is needed.Easily upload screenshots to free cloud space provided by screenshot.net and share them with your friends via the link. [Hidden Content] jelszó:16891 point
-
UniFab Pro 2.0.0.4 x64 168Mb (212MB) Fejlett nagyteljesítményű videókonverter. Videók konvertálása HDR és Dobly vision videóvá AI-val Videók feljavítása 1080p/8k felbontásra AI-val A hang EAC3 5.1/DTS 7.1-re történő feljavítása AI-val Videók testreszabása, konvertálása és veszteségmentes tömörítése Funkciók: Videó felskálázása HDR szabványosra A hagyományos SDR-videók gyakran gyenge minőségű képeket eredményeznek, a fénypontok és árnyékok gyenge részletességével. Ezzel szemben a HDR-videó kiterjeszti a képek fényerősségtartományát, szélesebb színskálát és nagyobb bitmélységet jelenít meg. SDR felskálázása HDR10-re A HDR10 a legelterjedtebb HDR-szabvány, amely kompatibilis a HDR-kijelzőkészülékek többségével. Az UniFab az AI segítségével az SDR-ből HDR10 szabványra kódolja újra a videókat, így a színek élethűbb megjelenítését biztosítja. Megjegyzés: A HDR10 videó csak a HDR10 szabványt támogató eszközökön játszható le. Videó felskálázása Dolby Vision-re A Dolby Vision felülmúlja a többi HDR-szabványt, mivel páratlan videóminőséget biztosít. Az UniFab képes dinamikus metaadatokat generálni a Dolby Vision szabványig, ezáltal SDR vagy HDR 10 videókat felskálázva kiváló Dolby Vision minőségre. Megjegyzés: A Dolby Vision videók csak a Dolby Vision szabványt támogató eszközökön játszhatók le. Videófelbontás felnagyítása akár 8K-ra Az UniFab képes a videó felbontását 720P-re (normál felbontás), 1080P-re (full HD), sőt, akár lenyűgöző 4K-ra (Ultra HD) is felnagyítani. Ez az AI nagyító az eredeti felbontás megduplázására is képes az ultra-tiszta kép érdekében. Videófelbontás nagyítása akár 8K-ig Az UniFab képes a videófelbontást 720P-re (normál felbontás), 1080P-re (full HD), sőt, akár lenyűgöző 4K-ra (Ultra HD) is felnagyítani. Ez az AI nagyító az eredeti felbontás megduplázására is képes az ultra-tiszta kép érdekében. Videóminőség javítása minden műfajhoz Fedezze fel a tisztaság új szintjét az UniFab saját fejlesztésű univerzális nagyító modelljével. Bármilyen típus nagyítására tervezték, legyen szó alacsony felbontású tévésorozatokról, fekete-fehér filmekről, házi videókról vagy animációkról, csúcstechnológiánk kivételesen jól feljavítja a vizualitást. Még akkor is, ha elégedett a jelenlegi videófelbontással, az UniFab AI-alapú modellje lehetővé teszi a képminőség felerősítését a felbontás megváltoztatása nélkül. A videóminőség javítása minden műfajban DTS 7.1-es hangkeverés feljavítása AI-val Az UniFab innovatív technológiája képes intelligensen elosztani a sávokat a különböző csatornák között, és a kiváló térhatású hangminőség érdekében EAC3 5.1-es vagy DTS 7.1-es szabványokra upmixelni a hangot. Including 9 products, offer the most comprehensive video editing and enhancement solutions. Convert video to HDR and Dobly vision with AI Enhance video to 1080p/8k with AI Upmix audio to EAC3 5.1/DTS 7.1 with AI Customize, convert, and compress videos losslessly Upscale Video to HDR Standard Traditional SDR video often produces lackluster images with poor detail in highlights and shadows. In contrast, HDR video expands the brightness range of images, displaying a wider color gamut and higher bit depth. Upscale SDR to HDR10 HDR10 is the most common HDR standard, compatible with the majority of HDR display devices. Using AI, UniFab re-encodes videos from SDR to HDR10 standard for a more lifelike color representation. Note: HDR10 video is only played on devices that support HDR10 standard. Upscale Video to Dolby Vision Dolby Vision outperforms other HDR standards by delivering unparalleled video quality. UniFab can generate dynamic metadata up to Dolby Vision standard, thereby upscaling SDR or HDR 10 videos to a superior Dolby Vision quality. Note: Dolby Vision video is only played on devices that support Dolby Vision standard. Enlarge Video Resolution up to 8K UniFab is able to enlarge video resolution to 720P (standard definition), 1080P (full HD), and even stunning 4K (Ultra HD). This AI enlarger can also double the original resolution for an ultra-clear picture. Enhance Video Quality for Every Genre Discover a new level of clarity with UniFab’s proprietary universal enhancement model. Designed for augmenting any type, be it low-resolution TV series, black and white films, homemade videos, or animations, our cutting-edge tech enhances visuals exceptionally well. Even if you’re satisfied with your current video resolution, UniFab AI-powered model allows you to amplify image quality without altering the resolution. Enhance Video Quality for Every Genre Upmix Audio to DTS 7.1 with AI UniFab innovative technology can intelligently distribute tracks across different channels, upmixing your audio to EAC3 5.1 or DTS 7.1 standards for superior surround sound quality. This major enhancement greatly upgrades your viewing experience, offering you an immersive audio environment like never before. Dive into an upgraded cinematic experience with UniFab's amplified surround sound solution! Upmix Audio to DTS 7.1 with AI Convert Videos to Any Format Without Quality Loss UniFab, as a professional video converter, supports conversion between over 1000 video formats including MP4, MKV, AVI, WMV and more. This broad compatibility allows you to convert any video into a format supported by your devices without compromising on quality. With UniFab, you can effortlessly enjoy your favorite videos on any mobile or portable device, anywhere. Convert Videos to Any Format Without Quality Loss Compress Videos to Any Video While Retaining Original Quality As a reliable video compressor, UniFab can help you compress videos into any video format and precisely set the file size suitable for your social media like YouTube and Facebook while preserving the original quality. You can even lossless compress the high-quality video and audio (TrueHD, DTS-HD, and DTS X). Then it becomes super easy to share compressed videos on your social media platforms. Compress Videos to Any Video While Retaining Original Quality Professional Video Creation Solution: VideoCruise UniFab All-in-One plan includes a simple, efficient, and user-friendly solution with comprehensive features for all your video creation needs. Revolutionize the way you create and edit videos with seamless workflows and intuitive controls, making it the perfect choice for both beginners and professionals alike. *Note: VideoCruise is included in Unifab All-in-One package, however, it is a single client, not merged into the UniFab application, which means VideoCruise requires individual downloads. unifab video editor Split Cut longer video clips into smaller snippets, and only keep what you like. Crop Crop your video or image to keep a segment of the original frame. Flip and mirror Flip and mirror videos including webcam recordings, both horizontally and vertically. Rotate Rotate videos clockwise or counter clockwise by 90 and 180 degrees. Set duration Keep what you want in your final video by setting video duration. Speed adjustment Adjust video/audio speed from 0.2x to 5x to create special effects. One-Step Multimedia Editing Toolbox UniFab Toolkit packs 20+ handy video, audio, and image conversion and editing tools that aim to meet diverse needs in everyday life. Each of them is an independent module that works on its own to perform one primary task. Get 50x Faster Speed with GPU Acceleration Equipped with cutting-edge GPU hardware acceleration technologies, such as NVIDIA CUDA, AMD, and Intel Quick Sync, UniFab enables you to enhance or convert videos at 50 times faster speed than usual. Windows 10/11 x64 [Hidden Content] jelszó:20041 point
-
FabFilter Total Bundle v2023.11.03 34MB (240MB) A FabFilter Total Bundle egy teljes audio plugincsomag, amellyel lenyűgöző hangokat, zenéket készíthet. A zenészek, hangmérnökök és filmkészítők ezzel a lenyűgöző audioeszközkészlettel új szintű hangminőséget és zenét érhetnek el projektjeikhez. Használható DAW szoftverekkel vagy az ilyen pluginokat támogató zenelejátszókkal. FabFilter Total Bundle is a complete package for creating mind-blowing sounds, music, and audios. Musicians, sound engineers, and filmmakers can achieve next-level sound quality and music for their projects with this impressive audio toolkit. This Total Bundle is a set of all FabFilter plug-ins and comes with professional EQ, reverb, compressor, multiband dynamics, limiter, de-esser and gate/expander, creative multiband distortion, delay, filter, and synthesizer plug-ins. A complete and highly professional toolkit for next-level music and sound development Got excellent ability to fulfill the needs of sound engineers, musicians, and filmmakers Gives you the freedom to select, use and edit the sound in a desired and professional way Offers EQ, reverb, compressor, multiband dynamics, limiter, de-esser, and gate/expander Provides creative multiband distortion, delay, filter, and synthesizer plug-ins Professional mixing and mastering tools Pro-Q 3 equalizer Top-quality EQ plug-in with perfect analog modeling, dynamic EQ, linear phase processing, and a gorgeous interface with unrivalled ease of use. Pro-R 2 reverb High-end reverb plug-in with both vintage and natural sound, musical controls, and innovations like the unique Decay Rate EQ to shape the reverb's character. Pro-L 2 limiter Feature-packed true peak limiter plug-in, with multiple advanced limiting algorithms and extensive level and loudness metering. Pro-C 2 compressor Professional compressor plug-in with versatile side chain and routing options, high-quality sound and an innovative interface. Pro-MB multiband compressor Powerful multiband compressor/expander plug-in with all the expert features you need, combining exceptional sound quality with great interface workflow. Pro-DS de-esser Highly intelligent and transparent de-essing plug-in, perfect for processing single vocal tracks as well as entire mixes. Pro-G gate/expander Highly flexible gate/expander plug-in with advanced side chain options and precise metering. Creative effect and synthesizer plug-ins Saturn 2 distortion/saturation Multiband distortion, saturation and amp modeling plug-in, with lots of modulation options. Timeless 3 delay Ultra-flexible tape delay plug-in with time stretching, top quality filters and drag-and-drop modulation. Volcano 3 filter Filter effect plug-in with smooth, vintage-sounding filters and endless modulation possibilities. Twin 3 synthesizer Powerful synthesizer plug-in with the best possible sound quality, a high quality effect section and an ultra-flexible modulation system. Basic plug-ins One synthesizer Basic synthesizer plug-in with just one oscillator, but with perfectly fine-tuned controls and the best possible sound and filter quality. Simplon filter Basic and easy to use filter plug-in with two high-quality multi-mode filters and an interactive filter display. Micro filter FabFilter Micro is the ultimate lightweight filter plug-in with a single high-quality filter including envelope follower modulation. 64-bit VST, VST3 and AAX plug-ins 32-bit VST, VST3 and AAX plug-ins Operating System: Win 7, 8, 8.1, 10 Free Hard Disk Space: 300 MB Installed Memory: 4 GB of minimum RAM Processor: Core i5 processor [Hidden Content] jelszó:filter1 point
-
Wise Care 365 Pro v6.6.2.632 20MB Ha nem tartjuk karban a számítógépünket, annak több negatív, látványos mellékhatása is lesz, nem csak hogy idővel instabilabbá válik a rendszer, de még annak a lehetőségét is kockáztatjuk hogy bizalmas adatokat szivárogtatunk ki magunkról. A legjobb megoldás ha egy olyan szoftver segítségét kérjük ami a felületén minden szóban forgó művelet elvégezhető, nagy takarítani tudunk és biztonságosabbá is tehetjük a Windowst. A Wise Care 365 profinak tekinthető a maga területén. Ha nem szeretnéd telepíteni, a Wise Care 365 hordozható változatára van szükséged, ami nem szemetel, de minden opciót biztosít éppúgy, mint a nagy testvére. Egy minden igényt kielégítő mindenes, ami mindent tud amire csak szükség lehet. Telepítése után a beépített varázsló felület segíti a szoftver kiismerését, illetve a kinézet kiválasztását. Természetesen akik már eddig is ismerték azok számára ez nélkülözhető. Rendkívül hasznos funkciójának tekinthető hogy egy kattintással is munkára fogható. A Wise Care 365 biztonságos merevlemez törlést is szolgáltat ha privát rendszer optimalizálást szeretnél rábízni. A Wise Care 365 legfontosabb funkciója amire lett tervezve az a takarítás, lehetőség van arra hogy egyetlen kattintással végezzük el amit az előre meghatározott paraméterek alapján tesz, de arra is mód nyílik hogy manuálisan javítsuk a PC -t lassító tényezőket, itt mindent mi állítunk be. Minimális erőfeszítést igényel abban az esetben ha egy kattintással hajtod azt végre. RAM optimalizálásra szintén egy kattintással felkérhető. Töredezettség mentesíthetjük a merevlemezt, takaríthatjuk éppúgy mint a rendszerleírót az utóbbit rendszertisztító formájában. Az utóbbi esetén tisztítási lehetőségeket is rendelkezésünkre bocsájt. Ezáltal nem csak hogy gyorsabbá válik a rendszer, de minimalizálható annak az esélye hogy rendszerösszeomlás következik be egy egy hibás rendszerleíró értéknek betudhatóan. a magyar nyelv támogatott [Hidden Content] portable 26MB (64MB) [Hidden Content] jelszó:66261 point
-
All Image Downloader Pro v2.0 28MB (42MB) Tömeges képletöltés bármely weboldalról. Használhatja képletöltőként, Goolge képek letöltőjeként, Pinterest és Instagram képek/videók letöltőjeként. Gyors és egyszerű Az összes kép kinyerése pont és kattintással. Nincs szükség kódolásra. Csak egyetlen URL és kulcsszó. Az összes weboldallal foglalkozik A rendszerünk lekaparja és elemzi az összes képet, amely olyan fájlokban van elrejtve, mint a html, css, js, php... Eredmények letöltése Egyetlen gombra kattintva letöltheti az összes feltérképezett képet, például jpg, png, svg, webp, gif... vagy videót, például mp4... Bulk download all images from any website. You can use it as an image downloader, Goolge images downloader, Pinterest images/videos downloader and Instagram images/videos downloader. Fast and Easy Extract all images with point and click. No coding needed. Just one single URL and keyword. Deal with All Websites Our system will scrape and analyze all images hidden in files like html, css, js, php... Download Results Click one button to download all scraped images like jpg, png, svg, webp, gif... or videos like mp4... Download All Images In 3 Steps All Image Downloader is everything you need for automatic images extraction. Scrape images from web pages quickly. 1. Paste URL or enter keyword You can select to download images from a URL, or from Pinterest, Instagram specifically. Paste the link to download the images. If you choose Google to download the images, you need to enter a keyword. 2. Start scraping pages and extract images Click the "Search" button and our tool will send the request to our cloud server. Our system prepares the crawler to analyze the web page. Download when finding the images. 3. Preview and download the extracted images When the scraping process finished, All Image Downloader will show all images in the list view. You can preview each of them. Select the images you want to download, or click the "Select All" and download them in one click. [Hidden Content] jelszó:v2001 point
-
PassMark MemTest86 Pro 10.6 Build 3000 Multilingual 12MB-1033MB A 10.6os verzió októberi javított kiadása. Memóriadiagnosztikai szoftver amely alaposan teszteli a számítógép memóriájának jelenlegi állapotát. A MemTest86 nem igényel operációs rendszert a memória teszt futtatásához. Ehhez azonban szükség van egy operációs rendszerre, hogy a programot elindítsa a rendszerindító eszközre . Ezt megteheti a Windows bármely verziójával, valamint a Mac vagy a Linux operációs rendszerrel. INDUSTRY STANDARD FOR MEMORY DIAGNOSTICS MEMTEST86 is the original, free, stand-alone memory testing software for x86 and ARM computers. BOOTS from USB flash drives to test the RAM in your computer for faults. UTILIZING algorithms that have been in development for over 20 years. Industry standard since 1994. Features PassMark MemTest86 supports all current technologies: 13 different RAM testing algorithms - including row hammer fault detection* All RAM types supported (DDR2, DDR3, DDR4, DDR5, SODIMM, XMP, ECC) Self-booting off USB or Network (PXE)* boot, without needing DOS, Linux nor Windows Optimized for UEFI-based x86/ARM systems Native 64-bit code (since version 5) ECC error detection & injection* Secure Boot verified – Code signed by Microsoft Graphical interface with mouse input Save logs and create customizable HTML reports Full test automation via configuration file Support for memory blacklisting in Windows (badmemorylist) and Linux (BADRAM) Multi-language support (Chinese, German, Russian, Spanish & more) Version 10.6 (Build 3000) 11/Oct/2023 New Features Added support for CFGDEFAULT tag for multi-config files to specify the default configuration Added support for CFGTIMEOUT tag for multi-config files to specify the timeout in seconds Fixes/Enhancements Fixed possible divide by zero error when displaying file system info of attached disks Fixed system address to UMC decoding for AMD Ryzen chipsets Fixed incorrect transfer speed obtained for Alder Lake/Raptor Lake chipsets [Hidden Content] jelszó:memtest1 point
-
HIPERKARMA - EXITS EXIST 2023 01 - THE WILD.mp3 02 - IN LOVE.mp3 03 - TRAINS OF THOUGHT.mp3 04 - GET CLOSE.mp3 05 - KILLER IN THE BASEMENT.mp3 06 - JUNGLER.mp3 07 - MELODY AND RHYME.mp3 08 - HAPPY STILL.mp3 09 - THE LIGHT WE FOUND.mp3 10 - UNTIL I FALL.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Affinity Publisher 2 v2.2.0 portable 404MB (1246MB) Az Affinity egy újgenerációs kiadványszerkesző szoftvernek - a fejlesztők célja az oldaltervezés technikájának, folyamatának újragondolása volt -modern kezelőfelülettel, széleskörű fájltípus támogatással, egyszerűen használható, hatékony funkciókkal rendelkező DTP szoftvert álmodtak meg. A powerful platform for page layout and design Do you think you know about publishing software? Please think again. Optimized for the latest technologies in Windows, Mac and iPad, and named Apple App of the Year for Mac, Affinity Publisher is the next generation of professional page layout software. From books, magazines, and marketing materials to social media templates and website mockups, this incredibly fluid, intuitive app lets you combine images, graphics, and text to create beautiful layouts for publication. Windows 11, Windows 10 May 2020 Update (2004, 20H1, build 19041) or later) Windows-based PC (64 bit) with mouse or equivalent input device Hardware GPU acceleration (Direct3D level 12.0-capable card) DirectX 10-compatible graphics cards and above 8GB RAM recommended 1GB of available hard drive space; more during installation 1280x768 display size or larger md5:EDC7676ED8B81A2DEAD712531F64707E [Hidden Content] jelszó:v2201 point
-
StreamFab v6.1.4.2 x64 7zip | 390MB (397MB) Mentsd el kedvenc videóidat, mielőtt elhagyják a streaming szolgáltatást. Bár a streamingszolgáltatások kínálnak natív offline megtekintési funkciót, amely tulajdonképpen lehetővé teszi a videók letöltését az offline megtekintéshez, ez a funkció számos korlátozással jár. - A letöltött videók egy bizonyos idő, általában 30 nap után lejárnak. - Egy videó megtekintését 48 órán belül be kell fejeznie, miután elkezdte azt nézni. - Nem minden videó tölthető le, és csak mobilra töltheti le őket. - A letöltéseket nem tudod átvinni más eszközökre, hogy más lejátszókkal nézhesd. FYI: Az Amazon Prime Video, a Netflix, a Hulu és a Hulu Japan offline megtekintési korlátozásai. A StreamFab segítségével azonban ezek a feltételek és szabályok megszűnnek, a letöltött videókat tartósan megőrizheti, és bármilyen eszközre átviheti őket, hogy bármikor és bárhol megnézhesse őket. A beépített böngésző jobb letöltési élményt nyújt Míg más videóletöltők arra kérik, hogy illessze be az asztali webböngészőből másolt videó URL-címét, a StreamFab rendelkezik beépített webböngészővel, amely megspórolja a videó URL-címének másolásával járó fáradságot. The most comprehensive video downloading solution allows you to download videos from Amazon Prime, Netflix, Hulu, Disney+, HBO, and over 1000 other streaming websites. On-demand videos come and go on streaming services Most on-demand videos on a streaming service, including Netflix, Prime Video, HBO Max, and many others, come and go due to the licensing agreements between the streaming service and the studios that produce them. The movies, TV shows, and other videos will be removed if the licensing agreement is due and not renewed. What’s more, if a title is gone, no one knows for sure whether or not it will come back in the future. It could be gone forever. Save your favorite videos before they leave the service Although streaming services offer their native offline viewing feature that actually allows you to download videos to watch offline, that feature comes with many limitations. · The downloaded videos will expire after a certain time period, usually 30 days. · You have to finish watching a video within 48 hours once you start watching it. · Not all the videos are downloadable and you can only download them to mobiles. · You cannot transfer the downloads to other devices to watch with other players. FYI: Offline viewing limitations of Amazon Prime Video, Netflix, Hulu, and Hulu Japan. With StreamFab, however, all of these terms and rules are gone, you can keep the downloaded videos permanently, and transfer them to any device you have to watch anytime and anywhere. Inbuilt browser features better download experience While other video downloaders ask you to paste the video URL copied from your desktop web browser, StreamFab features its inbuilt web browser that saves your trouble copying video URLs. That’s to say, from browsing the target video sharing website or streaming service to downloading your target videos, you can do all things inside the StreamFab downloader software. Download videos from all major streaming services StreamFab is a born streaming video downloader targeted for all the major on-demand streaming services, including but not limited to Netflix, Amazon Prime video, Disney+, Hulu, HBO, and more. Hence, as long as those streaming services are available in your country, and you’re a paid subscriber of a specific service, then you can download videos from it with this downloader. Choose your preferred video and audio quality Quality-wise, StreamFab downloaders give you multiple choices to choose from. So you can decide on your own what video resolution and audio quality you prefer. To be specific, you have two options regarding video quality, 720p HD or 1080p Full HD. In terms of audio quality, EAC3 5.1, AC3 5.1, and AAC 2.0 are available. So, be your own boss. Save the downloaded VOD videos in MP4 format If you’re concerned about the playback compatibility issue of the downloaded videos, then you don’t have to. The downloaded streaming videos are saved as the common MP4 file. The biggest advantage of the MP4 format is that it is compatible with almost all the operating systems, smartphones, tablets, digital media players, and game consoles out there. That said, you still have an extra option to save the output as MKV files if necessary.Remove annoying ads while downloading videos Movies are meant to be savored with your eyes, ears, and mind, but if you're bombarded with a jumble of ads, a pleasant viewing experience can get totally ruined. With StreamFab downloaders, however, your downloaded streaming videos contain no ads as they are cut out automatically during the download process. So, pure enjoyment! No ads!Download audios & subtitles in your mother tongue Audios and subtitles are the basic means to understand the movie content. Movies and TV shows nowadays usually contain multiple audio tracks and subtitle streams of different languages. So, when it comes to your specific needs, you can either choose to download only the audios and subtitles of your native language or, you can also download them in other languages. Remux subtitles into videos or save as SRT files When it comes to how the subtitles are handled, StreamFab downloaders offer two options for you to choose according to your own needs under different circumstances. You can either remux the subtitles directly into the videos or, output the downloaded subtitles separately as SRT files. The choice is yours! So, choose freely. Auto-download newly released episodes at scheduled time Fans of TV shows all know that new episodes are always aired at a scheduled time, periodically. It would be nice if you can download the future episodes as soon as they are released. With this downloader software, you can have that. Just add all your favorite TV shows to the Scheduled queue, it will download all the new episodes automatically, based on your schedules, weekly, or daily. Download multiple videos concurrently and fast Downloading performance matters a lot when you plan to download a TV show or, a movie series, such as the Avenger series. With StreamFab downloaders, there is no need to panic. You can add multiple movies or even all the episodes of a TV show season to download in one go. On top of that, super-fast download speed is ensured, too. Just 10-20 minutes per movie. Download media server friendly Meta information Managing a myriad of media library can be tough with your media server. However, StreamFab can download all the metadata info, such as movie, season and episode title, cast, synopsis, poster, etc. All such information can make it extremely easy for media servers like DVDFab Player 6, Plex, Kodi, and others alike to sort and organize your downloaded movies and shows in a better way. More so, if you are using DVDFab Player 6 as your media managing and playback software, StreamFab can also import your downloads directly to your media library. 2023-09-14 StreamFab 6.1.4.2 Changelog Fix: A problem that not all episodes are analyzed when downloading TV shows from Amazon Prime Video. Fix: A problem that the downloaded TV show episodes from Amazon Prime Video are incorrectly numbered. Fix: A problem that the downloaded episodes of certain TV shows from Amazon Prime Video contain the same content. Fix: A failure problem when downloading certain Max videos. Fix: A failure problem when analyzing other single OnlyFans videos after cancelling an existing task. Fix: A failure problem when downloading Fanza videos. Fix: A failure problem when downloading videos from bet.plus website. System Requirements: - Windows 11/10/8.1/8/7 - Intel i3 or above - 4GB of RAM or above - 40GB of free hard disk space or above - Live Internet connection required [Hidden Content] jelszó:61421 point
-
Gunner, HEAT, PC! v20230905 Early Access 2883MB (12015MB) tank szimulátor The tank game you've been waiting for It's a weird time for fans of modern tank combat games. The straight-shooting simulator titles from the turn of the millennium are no more. As tank nerds, we need a game that gets right to the good stuff - modern tanks, realistic system and damage models, and a focus on fun over all. With Gunner, HEAT, PC! we aim to make that dream a reality. GHPC will blend game and simulation in just the right amounts, providing awesome fire control and ballistics simulation behind deceptively simple controls. This core feature set serves as the foundation for a rich single player campaign mode, skirmish missions, and (eventually) cooperative multiplayer modes: a satisfying option for every taste. And let's not forget about infantry and support units - tanks weren't built to fight alone. AI-controlled combined arms forces will round out the tactical environment and let armored units shine the way they were meant to. We're making a great tank game because that's what we want to play. GHPC Update 20230905 GHPC Early Access has been updated to version 20230905. This is a regular update, introducing new features, adjustments, and bug fixes. New content includes a new Instant Action mission, a set of vehicle training missions, icons for tracking which missions have been attempted and completed, and detailed post-mission stats in the AAR mode. This update comes on the eve of a significant milestone for us: one year in early access! Keep an eye out for a dev log post soon, detailing our thoughts on the game's progress and future plans. As always, you can get additional info on what's coming to the game in the future using our Discord server and YouTube channel. Links are on the GHPC website. Changelog Added a new instant action mission to the North Fields map Added several new dedicated vehicle training missions in Grafenwoehr Tank Range Added icons to track which missions are unplayed and which ones have been won, color coded by team Added mission results summary to AAR mode Added more stats to mission results summary Removed mission results summary after campaign missions (replaced by the one in AAR mode) Added new sound effects for aircraft rocket launches Added doppler effect to CAS planes Added decals to Mi-8 Reduced RAM burden of AAR data by discarding unimportant shots rather than saving them Made map icons and text scale based on zoom level Set default map position and zoom level to focus on player position Removed fuel lines from T-55 X-ray model, as these did not do anything and do not represent our standard level of detail Changed default AAR mode to "shots involving player" instead of "player shots" in order to show the full story with less unwanted data to sort through Mission category headers will no longer appear in Instant Action lists for categories with no matching missions Increased BMP-1 and BMP-1P AI aim error Slightly lowered AI vision range in or through forests Restored munition loads to some flyover jets (non-CAS flights) Increased suspension damping on M1 and M1IP Fixed some weather system settings that were causing frame rate issues on some systems Fixed weather changing too fast Fixed an issue that caused RAM usage to climb forever every time a new AAR shot was viewed Fixed an issue that caused some vehicles to be invisible to enemy AI from some angles (this especially affected the M2 Bradley) Fixed some fire effects visibly traveling and rotating with thrown turrets Fixed unit and crew losses no longer being counted after the mission was won or lost Fixed various small issues in missions (thanks for making detailed reports on Discord and Github!) Fixed T-55 fuel tanks not being set to volumetric mode, causing them to be OP against HEAT rounds and ATGMs in some cases Fixed an issue where BTR-60 crew could float in midair in some situations Fixed an issue where armor from despawned vehicles could remain in play Fixed PT-76B tracks clipping into the ground Fixed naming issues on PT-76B Fixed mission timer starting too early in Rally challenge MINIMUM: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges Op. rendszer: Windows 7 or later Memória: 8 GB RAM Grafika: Dedicated GPU DirectX: Verzió: 11 Tárhely: 11 GB szabad hely Egyéb megjegyzések: Laptop or compact line GPUs may have some difficulty achieving high performance. AJÁNLOTT: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges Op. rendszer: Windows 7 or later Memória: 16 GB RAM Grafika: Dedicated desktop GPU, GTX 1060 or better DirectX: Verzió: 11 Tárhely: 12 GB szabad hely Egyéb megjegyzések: A strong CPU will have the biggest effect on performance for most users. md5: 6a6f51db9a0ad34e74775a2341131849 *GPC.7z.001 cfa70144c701ecb6dd976c2069aa6768 *GPC.7z.002 [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:202309051 point
-
TreeSize Professional v9.0.3.1852 35MB Merevlemez elemző program , megtudhatod mi foglalja a legtöbb helyet, a magyar nyelv támogatott. A TreeSize Professional egy hatékony és rugalmas merevlemez-területkezelő, akár több elgondolás szerint is csoportosítható jelentést biztosít a számítógépen található fájlok méretéről. - A lemezterület hatékony kezelése és megtisztítása - A lemezhasználat vizualizálása - Részletes elemzés, egészen a legalacsonyabb könyvtárszintekig - Felesleges fájlok keresése és eltávolítása - Számos exportálási és jelentéstételi lehetőség - A sokoldalú duplikált fájlok keresése TreeSize Professional is a powerful and flexible hard disk space manager for all windows. Find out which folders are the largest on your drives and recover megabytes on your disks. TreeSize Professional shows you the size, allocated and wasted space, the number of files, 3D charts, the last access date, the file owner and permissions, the NTFS compression rate and much more information for several folders or drives you choose. It also lets you search drives, entire servers or the entire network for old, big, temporary and duplicate files. The search results can be moved, deleted or exported. The application has an intuitive Explorer-like user interface, it is fast and multi-threaded and supports Unicode and scheduled scans. You can print detailed reports or export the collected data to Excel and to an HTML, XML or text file. TreeSize Professional can be started from the context menu of every folder or drive. Why TreeSize Professional - Manage and clean up disk space efficiently - Visualize disk usage - Detailed analysis, right down to the lowest directory levels - Find and remove redundant files - Numerous export and reporting options - The versatile duplicate file search Manage disk space and scan your hard disks Find out which folders are the largest on your drives and recover precious disk space. Use TreeSize as a hard disk cleanup tool: find space hogs and remove them. Graphical analyses provide a quick visualization of disk space usage. TreeSize Professional shows you folder size and allocated disk space as well as owner and permissions, the last access date, the NTFS compression rate, and much more information for selected folders or drives. Search for Redundant Files The integrated versatile file search helps you find old, big, temporary, and duplicate files on drives, entire servers or the entire network. Search results can be moved, deleted or exported to a ZIP file. Print, Export, or Compare Results You can print detailed reports and charts or export the collected data to many different formats such as XML, XLS, TXT, CSV and many more. Compare XML reports or take shapshots of your disk space usage to track its development over time. The application has an intuitive Explorer-like user interface and supports drag and drop operations. It is fast, multi-threaded, and supports Unicode- and NTFS-specific features. TreeSize Professional can be started from the context menu of every folder or drive. Efficient Disk Space Management from all perspectives - See the size of all folders including their subfolders and break it down to the file level. - Visualize disk usage in the pie or bar chart. - Tree maps visualize hierarchies and sizes of subfolders in the selected directory. - Detailed view with single files and additional information (e.g. date of last access). - Statistics about file types and file owners for every branch. - Filter the file system tree on the left by a certain user or file type. - See a list of the 100 largest files. - Distribution of occupied disk space by file age. - Scan FTP, WebDAV, and SharePoint servers. - Disk Space Management on smartphones and mobile devices. Versatile File Search - Integrated file search. - Fully customizable file search. - Archive, copy, or move the results of the TreeSize File Search, for instance lar, old, or temporary files or files of a certain type. - Search multiple drives, whole servers and even your entire network neighborhood. - Search results can be exported, moved, deleted or passed to any executable file or script. - TreeSize offers a powerful duplicate file search, optionally with MD5 or SHA256 checksums. TreeSize also enables you to easily deduplicate files using hardlinks. Exporting and Reporting - TreeSize enables you to export scan results (showing the directory structure) to many different formats such as Excel, XML, HTML, text/CSV file, clipboard, or email. - Export a list of all files in the scanned folder and its subfolders, for example for use in a database. Track Growth - Save the data to an XML file and load it again later. - See which folders have grown: Compare a saved XML file to a current version of the file system branch, TreeSize Professional displays the difference between the two scans. - Take snapshots of the current state of disk space usage and compare them with snapshots Windows takes automatically. Customized Analyses & Views - Configure displayed columns for the details view, Excel export, text file and printed reports. - Include and exclude certain files or folders in your scans. Scheduled Scans - Command line options allow automatic and scheduled scans of your hard disk (e.g. overnight) and generating reports. - Comfortable interface simplifies creation and editing of scheduled scans and exports as Windows tasks. High Performance thanks to Multithreading - Browse the results during scanning. - Scan and view several folders at the same time. - Automatic adjustment of the number of threads that are used for a scan. Full NTFS Support - Unicode file and folder names are supported. - File based NTFS compression. - Hardlinks and Alternate Data Streams (ADS). - File paths longer than 255 characters will be found and processed correctly. - Analyse NTFS permissions. Perfect Integration with the Windows Explorer - Explorer context menu supported inside the TreeSize window. - TreeSize Professional can be started from within the Windows Explorer. - Drag and Drop is enabled. - On a Windows Core Server TreeSize can serve as a graphical user interface. Full Network Support - TreeSize Professional offers full support for network drives and scans UNC paths like Servershare. [Hidden Content] Portable 30MB (118MB), host-block.bat fájl hozzáadva [Hidden Content] jelszó:v9031 point
-
ReclaiMe Pro Build 3464 12MB (42MB) A ReclaiMe egy könnyen használható, egyszerű de ha szükséges akkor széles körben is konfigurálható hatékony adat-visszaállítási alkalmazás, amelyet úgy terveztek, hogy segítsen a véletlenül törölt fájlokkal. A programhoz a felhasználónak szinte semmilyen döntést nem kell hoznia és egyáltalán nem kell műszaki ismeretekkel rendelkeznie. ráadásul a ReclaiMe számos fájlrendszerrel (FAT16, FAT32, NTFS, RAW) működik, ami univerzálissá teszi. Kképes nagy mennyiségű adat feldolgozására, mi több, a program jól kezeli az erősen sérült adatokat is. Ha úgy gondolja, hogy fizikai sérülés érte a lemezt vagy csak valamilyen okból kifolyólag nem akar közvetlenül ezzel a lemezzel dolgozni a helyreállítás során, a ReclaiMe képes létrehozni egy lemezképfájlt, csak azért, hogy az eredeti lemez érintése nélkül állítsa helyre az adatokat róla. All-in-one highly configurable data recovery software! - Multiple Filesystems ReclaiMe Pro recovers data from most filesystems: Windows: FAT, exFAT, NTFS (including deduplication), ReFS, Linux: EXT2/3/4, XFS, BTRFS, MacOS: APFS, HFS and HFS+, VMware: VMFS. - Disk Editor Visualizes most known partition and filesystem objects: boot sectors, superblocks, partition headers in structured view. Search for hex patterns or text in any given encoding. Low-level data editing for extra leverage. - Partition Recovery Reads LDM, LVM, MD, Drobo BeoyndRAIDTM, Storage Spaces, and more. Finds lost partitions based on various filesystem structures in unpartitioned space. - RAID Analysis and Recovery With ReclaiMe Pro, you can reassemble RAID automatically or manually. Supports RAID0, RAID10, RAID5, RAID6, HP EVA vRAID layouts. Content analysis and entropy visualization. - Disk Imager Highly configurable high-speed imager, suitable for slight to moderate bad block cases. Sector-by-sector, VHD, and VHDX output. - Forensic Capability Provides verifiable and repeatable forensic file traces by mapping file content and metadata to its source on disks. Eliminates unnecessary files by cross-referencing well-known hash databases. Built-in file integrity testing. Basic system requirements are: 64-bit Windows and .NET 4.7; At least 8GB RAM, 16GB recommeneded; Permanent or nearly permanent internet connection. reclaime-pro.com [Hidden Content] jelszó:34641 point
-
Adobe Audition 2023 v23.5.0.48 x64 438MB (463MB) Adobe Audition – Professzionális audio-munkaállomás Hangeffekteket készíthet, keverhet és tervezhet az iparágvezető digitális hangszerkesztő szoftverrel. Hanganyagokat szerkeszthet, rögzíthet és állíthat helyre Az Audition olyan átfogó eszközkészlet, amely többsávos, hullámformás és spektrális megjelenítést biztosít a hanganyagok létrehozásához, keveréséhez, szerkesztéséhez és helyreállításához. Ezzel a professzionális audio-munkaállomással felgyorsítható a videógyártás folyamata és a hang utómunkálata – és biztosítható a tökéletesre csiszolt eredeti hangzás. Mi az Audition? A hangszűrés és -helyreállítás, valamint a nagy pontosságú szerkesztés eszköze videók és podcastok készítéséhez, valamint hangeffektek tervezéséhez. funkciók Ez a részletes oktatóanyag az Adobe Audition sokoldalú audioeszköz-készletét ismerteti, beleértve az Adobe Premiere Pro alkalmazással együtt történő gördülékeny használatát. Tegye ütőssé hanganyagait Az Essential Sound panel segítségével professzionális hangminőséget érhet el – még akkor is, ha nem profi. Podcast létrehozása Ismerje meg az audiotartalom rögzítésének, keverésének és podcastba – vagy bármely más hangprojektbe – való exportálásának alapvető lépéseit. Illesztés újrakeveréssel Az Audition Remix eszközével könnyedén és automatikusan átrendezhet bármely zeneszámot, hogy tetszés szerinti időtartamba beférjen. Javítás és helyreállítás Megismerheti a hangjavítások legjobb gyakorlati megoldásait, köztük azt, hogy miként használható a spektrális frekvenciamegjelenítés, a diagnosztikai panel és más eszköz. [Hidden Content] jelszó:2350481 point
-
Macrium Reflect Server Plus v8.1.7469 x64 7zip | 189MB Adatmentő alkalmazás, ami partíciókról, vagy teljes meghajtókról egyfájlos mentéseket készít, és vissza tudja állítani azokat. A szoftverrel akár klónozási lehetőségek, vagyis merevlemezről merevlemezre való másolási feladatok is elvégezhetőek. Ha a cél-hardware nagyobb tárhellyel rendelkezik, mint a mentett forrás, a klónozás során kihúzható a kiválasztott partíció mérete a szabadon maradt területre anélkül, hogy abban sérülnének az adatok. Macrium Reflect is a complete backup and disaster recovery solution. Reflect can backup files and folders into a compressed mountable archive file or your entire PC into a single image. Using this image you can restore the entire disk, partition or individual files and folders. You can create full, differential and incremental images to optimize backup speed and disk space requirements. Backup & Restore Features: File Backup - Create a single backup file of one or more folders on your hard disk - Include and exclude filter ensures that you only backup relevant files. - Browse the backup file as a virtual FAT32 hard drive in Windows Explorer. - Files in use by Windows (such as Outlook .pst files) are backed up even when locked! - Multiple compression levels. - Backup files can be saved to local or network drives or optical storage (CD, DVD) - Optionally exclude system and hidden files. - Supports Incremental and Differential backups. - Password protect backups to prevent unauthorized access. - Restore specific files or the entire backup. - Restore to any location. Disk Imaging - Create a single backup file of a complete hard disk - Create a single backup file of one or many partitions - Restore a partition to a different type. e.g. a logical partition can be restored as a bootable primary partition - Resize the restored partition. A hard disk upgrade can easily be performed by increasing the partition to fill the new disk. - Track 0 (The Master Boot Record) is saved with all backups. - Backup files can be saved to local or network drives or optical storage (CD, DVD). - Disk image can be created whilst Windows is in use. A special driver ensures that the disk image represents an exact point in time and will not be affected by disk access that may occur during the backup process. - Verify images. Images (Backup files) can be separately verified or automatically verified before restore. - System files such as 'pagefile.sys' and 'hiberfil.sys' are not included in the image. This reduces the final backup file size. - Three compression levels can be selected to optimize between file size and speed. - Password protect images to prevent unauthorized access. - AES 256 bit encryption for ultimate security. - Set image filenames automatically. XML - Save your backup definitions as XML files and execute them with a single click from your desktop. - Includes VBScript integration and a VBScript generator for unparalleled control of the backup process. Scheduling Features - Schedule daily, weekly or monthly. - Unattended completion. - Automatic incremental / differential images. - Automatic disk space management for local / remote hard drives. - Full logging of all backup operations. HTML log reports are generated and can be viewed using Reflect's built in browser. Drives Supported IDE, SATA, SCSI, USB & IEEE 1394 (FireWire) Filesystems supported NTFS (All versions), FAT16, FAT32 & Ext2/3FS CD DVD Formats -CD-R, CD-RW, DVD-R, DVD-RW, DVD+R, DVD+RW, DVD-R DL, DVD+R DL & Blu-Ray Reflect 8 What`s New Macrium is known for creating reliable and scalable software that exceeds personal and business needs, but we don’t rest on reputation. Reflect 8 was created with you - and the future - in mind. What’s New Instant Virtualization for everyone Oracle VirtualBox, as an alternative to Microsoft Hyper-V, for instant image virtualization includes a USB pass-through virtual device that enables USB drives, including flash, to be accessible from inside the Virtual Machine. Automatic partition resizing Restore and Clone Partition Layout boosts our already amazing Rapid Delta Clone and Rapid Delta Restore features by automatically resizing if the target disk is a different size. Removable flash media and exFAT support Backup SD cards and flash memory sticks. By utilizing intelligent sector copy, Macrium Image Guardian and Changed Block Tracker, these users will benefit from smaller file sizes, faster recovery, and removable flash media backup. Improved UI and dark mode High DPI and dark mode support, plus new restore and file-and-folder backup interface. Reduce eye strain with one of our most-requested features - Dark Mode. You’ll also notice an improved UI with high DPI, plus new restore and file-and-folder backup interface. Windows ReFS support Increase data availability, improve scalability, all while maintaining data integrity against corruption. ReFS stands to become a more dominant filesystem and is essential in future-proofing Macrium Reflect. Users can now enjoy the benefits of Windows ReFS supported backup. Intra daily backups Schedule high frequency backups to protect rapidly changing data. Dynamic and fast-changing data needs regular and consistent backups at intervals of hours, not days. That's why we've been working hard to make intra daily backups part of Reflect 8. Supports Windows 11 back to XP MBR and GPT disk support. What`s New: Bug fixes and Improvements v8.1.7469 - 18th April 2023 Disk Images We've improved the speed of mounting images in Windows File Explorer on some systems. When imaging a FAT32 partition with a very large FAT table, If the backup target ran out of space while saving the FAT table Reflect could crash. This has been resolved. Reflect now uses the improved Write method to calibrate the target disk write speed. While it may take slightly longer to perform the test than previously, the results are more realistic and closely match the image write performance. Drives encrypted with BitLocker would show as unformatted if the Windows BitLocker WMI component was not registered correctly. This has been resolved. Reflect could crash when an image restore was initiated from Explorer Context Menu, or via command line option. This has been resolved. SQL Backups SQL backups could sometimes not honor retention settings for password protected network shares and for unnamed SQL Server instances. This has been resolved. viBoot In extremely rare circumstances the MRVMDK driver could generate a buffer overflow. This has been resolved. viBoot may incorrectly display “No bootable drive detected error” when launched from Reflect. This has been resolved. CBT After resizing a volume, CBT will not re-enable on the volume until after a system restart. This has been resolved. MRCBT failed to attach to some partitions created with legacy MS-DOS tools. This has been resolved. General We've added a new theme that compliments the currently selected Windows theme. Take the ‘Other Tasks’ > ‘Change Theme…' menu option and select 'Windows Color Theme’ We've improved device driver compatibility with Microsoft DirectStorage. On some Windows 7 systems, due to third party DLL injection, Reflect could become unresponsive. This has been resolved. Email parameters {BACKUPFILENAME} and {BACKUPFILEPATH} would contain incorrect data for skipped backups as no file is generated. This has been resolved by replacing the parameters with empty text. The password ‘Reveal’ button has been removed from the default settings for the SMTP Server password field in the custom email configuration. This was highlighted as a potential security concern for our MSP customers that configured Macrium Reflect for their own customers. Various Various other minor fixes and changes to improve Macrium Reflect. [Hidden Content] Macrium Reflect v8.1.7469 Portable Server Plus Pre-Activated 96MB [Hidden Content] Macrium Reflect Server Plus v8.1.7469 Win11 WinPE x64 341MB Op.rendszer nélkül futtatható verzió Win11 WinPE lemezkép [Hidden Content] jelszó:8174691 point
-
Hard Disk Sentinel Pro 6.01 Build 12540 7zip | 35M 49MB | rendszereszköz A Hard Disk Sentinel egy több operációs rendszert támogató merevlemez ellenőrző és felügyelő alkalmazás, melynek célja: merevlemez problémák és teljesítmény csökkenés felderítése, várható meghibásodás előrejelzése és megelőzése. A merevlemez állapotát a lehető legrészletesebben kijelzi és átfogó szöveges értékelést készít. Számos listázási, riasztási és teszt funkció gondoskodik a maximális adatbiztonságról. Nincs szükség különböző szoftverek használatára, mivel a Hard Disk Sentinel egymagában képes felügyelni a belső- és külső merevlemezek, SSD-k, SCSI/SAS lemezek és RAID tömbök - valamint a hálózatban használt (NAS) eszközök állapotát is. A Hard Disk Sentinel egyedülálló módon deríti fel ezen felül a szalagos meghajtók (tape drive), ipari SD memóriakártyák és a tabletekben használatos eMMC SSD-k állapotát is. A Hard Disk Sentinel alkalmazás folyamatosan felügyeli a telepített merevlemezek állapotát, kondícióját, hőmérsékletét és valamennyi S.M.A.R.T. (Self- Monitoring, Analysis and Reporting Technology - azaz Önellenőrző Értékelő és Hibajelentő Technológia, melyet minden modern merevlemez támogat) értékét. Továbbá folyamatosan figyeli a merevlemezek átviteli sebességét, mely valós időben leolvasható és felhasználható sebességmérésre és esetleges teljesítménycsökkenés vizsgálatára. A Hard Disk Sentinel folyamatosan fut a háttérben és felügyeli a merevlemezek állapotát. Amint problémát vagy váratlan viselkedést észlel, figyelmezteti a felhasználót a jelenlegi helyzetről (és további műveletet is végrehajthat, pl. automatikus adatmentést). Általában a merevlemezek állapota lassan, napról-napra romlik. A S.M.A.R.T. technológia segít abban, hogy a közeledő meghibásodást előre jelzi azáltal, hogy a merevlemez állapotáért felelős értékeket folyamatosan figyeli. Más szoftverekkel ellentétben a Hard Disk Sentinel feltárja a merevlemez valódi problémáit valamint azok mennyiségét, mely jóval érzékenyebb módszer, mint az érték-küszöb ellenőrzés. Hard Disk Sentinel 6.01 (15/3/2022) fixed Health % display for some Sandisk SDSSDH3 solid state drives Hard Disk Sentinel 6.00 (8/3/2022) Improvements and new features: new function: Disk menu -> Surface test -> Quick Fix (targeted repair of problematic sectors) Verify which area(s) of the disk drive reported problems and written recently then diagnose, repair specifically those (and nearby) sectors and critical system areas. The test forces the disk drive to repair any problematic (pending, weak) sectors: restore the status to good or reallocate (replace from spare area) if required to prevent further use of the original sector (Pro version only) new function for advanced users (PRO version only): Disk menu -> Device Specific Information to detect and display additional details including: - Power on time when last error detected/logged by the hard disk/SSD (registered version only) - Time since last error detected/logged by the hard disk/SSD (registered version only) - Sector(s) where errors happened previously and their location by block number on the disk surface map (registered version only) - ATA error log: last known errors, their description, registers, error details, last commands before error - ATA self test log: last disk self tests, self test results and details (registered version only) - ATA drive statistics: lifetime details, errors, temperature statistics - ATA drive statistics: rotating media statistics (hard disk drives) or solid state device statistics (SSDs) - ATA drive disk utilization and absolute limits for amount of reads/writes and temperature limits (if defined by the manufacturer) - ATA drive temperature statistics, last known recorded temperature values - ATA drive additional features and functionality supported by the hard disk drive/SSD - NVMe error log - NVMe self test log: last disk self tests, test results and possible error details (registered version only) - SCSI/SAS defect list information - SCSI/SAS background scan status information, protocol specific port information Device Specific Information recorded and can be re-loaded to review previous statistics Device Specific Information automatically shows the changes of most important values compared to previous data (registered version only) Extended S.M.A.R.T. detection: detect additional details / information for more accurate status/health reporting by detection of Ext. S.M.A.R.T. attributes added option to perform hardware self test on NVMe SSDs (if supported): Disk menu -> Short Self Test, Disk menu -> Extended Self Test functions can be used on NVMe SSDs when available. The Information page confirms if Device Self Test feature is supported by the SSD. NVMe self test is possible with - Windows Standard NVMe controller driver (may prevent too frequent self tests) - Intel NVMe controller driver or Intel Volume Management Device NVMe RAID controller driver - Samsung NVMe controller driver - Micron NVMe controller driver - JMicron USB-NVMe adapters/external NVMe-USB enclosures with JMicron chipsets option to schedule short / extended self test on NVMe SSDs too (registered Hard Disk Sentinel Pro version) new buttons in the button bar to open Windows Disk Management and Windows Device Manager display Windows Drive Index (Physicaldriveindex) on the Information page if RAID array(s) present display/report NVMe Maximum Power use in mW units on the Information page improved disk surface test performance for NVMe SSDs: much faster Disk menu -> Read test possible on NVMe SSDs (in memoriam Neduddki) improved Disk Repair test: counts and displays the amount of sectors successfully repaired and failed to repair amount of disk status history increased to allow logging and check back additional of historical status/health/temperature statistics improved write disk testing, Disk Contents Inspector and general support of SAS drives with 520 or 528 bytes/sector sizes Improved hardware support: added support of AMD NVMe RAID solution: detect the status (health, temperature, lifetime writes, complete self-monitoring details) of NVMe M.2 PCIe SSDs managed by AMD RAID (both standalone and RAID configurations) Requires AMD RAID driver 9.3.0-00266 or newer version. Note: if the detection does not seem working immediately, a reboot / power cycle may be required added support of Adaptec SmartRAID 3102E-8i controller: detect status information about hard disks / SSDs in RAID or standalone configuration added detection of hard disks / SSDs configured as RAID on LSI LIBERATOR (LSI 9750-8i) controller, detect complete disk information / S.M.A.R.T. status of SATA / SAS hard disks / SSDs added support of LSI MegaRAID (MegaSR) / Intel Embedded Server RAID Technology II SATA RAID controller: detect status information of SATA disk drives in RAID configuration (if possible by the driver) added support of Apricorn Fortress L3 and Padlock 3 external hard disk drives and Apricorn ASK3 or ASK3z Secure Key pendrives: in addition to the robust design and security functions the hard disk drives and pendrives supported by Hard Disk Sentinel: complete health, temperature, self-monitoring S.M.A.R.T. status detected and displayed. added support of SSK USB 3.1 / 3.2 Gen 2 (10 Gbps) NVMe adapter: detect NVMe SSD status added support of Kingston XS2000 SSD, Goodram CX400 G2, Zadak SSD improved support of some Acer SSDs, Sandisk SSDs, Lite-on SSDs improved status reporting with FreeCom Public-disk external hard disk drives improved detection with Intel Optane configurations improved compatibility with Intel VROC NVMe SSD RAID improved health detection and reporting of various Sandisk and Crucial SSDs added support of Kingston Design-In SSDs (OMSP0S3, OM4P0S3, OM8P0S3, OCP0S3) improved compatibility and disk status reporting with Orico NS500RU3 3.5 inch 5 Bay USB 3.0 Hard Drive Enclosure improved health/status reporting for PNY SATA SSDs improved display of power on time, health, status of newer WD / Hitachi SAS hard disk drives improved compatibility with LSI controller with multiple arrays and higher number of hard disks / SSDs configured improved compatibility with Promise Supertrak 8350 SATA RAID controller improved compatibility with older SD/micro SD card readers improved compatibility with some Kingston, Toshiba, Micron SSDs improved text description of NVMe SSDs upon different problems / error conditions adjusted calculation and reporting lower health on failing / problematic NVMe SSDs improved detection with ASMEDIA ASM236x series USB-NVMe adapters improved detection with Adaptec / Microsemi SAS RAID controllers and HBAs improved detection with LSI / IBM / Intel SAS RAID controllers, improved dedicated hot spare reporting improved support of Seagate Firecuda drives improved support of Crucial CT2000MX500SSD1 SSD, Patriot P200 SSD, Micron SSDs, WDC PC SA530 SSDs improved power on time display for SAS hard disk drives, SAS SSDs improved display of stored file at a sector during disk surface test improved Disk menu -> Surface test -> Disk Repair test improved support of Sandisk X600 SSDs, Transcend SSDs, MemKing SSDs improved compatibility and detection with LSI/Avago/Broadcom 9400 series SAS HBA improved support of HP SATA/SAS HBA controllers improved support of some Micron SATA SSDs, Plextor SATA SSDs, Kingston SATA SSDs improved disk surface test performance log added support of DELL SD1-U0250 SSD, YGC-SA3-128G SSD, Netac SSD, Sandisk SD8SBBU480G1122, added support of ProGrade PG05.5 CFExpress memory card reader added support of Crucial X6 SSD: detect temperature, self-monitoring status, health, S.M.A.R.T. details added support of Patriot Supersonic Rage Prime pendrive: detect temperature, self-monitoring status, health, S.M.A.R.T. details added support of Team Group TC21231TBB01 pendrive: detect temperature, self-monitoring status, health, S.M.A.R.T. details added support of Swissbit U-50n, U-56n series industrial pendrives: detect temperature, self-monitoring status, health, and extended S.M.A.R.T. data improved support/compatibility with Intel SSDPE2MD400G4 added/improved support of some HIKVISION SSDs improved database saving and option to re-load last known status of offline disks improved support of some Micron/Crucial SATA SSDs added support of Kingston SDCIT2 industrial (micro) SD cards added support of i-tec MySafe 2x2.5" USB 3.1 enclosure: detect S.M.A.R.T. status of both drives in RAID0/RAID1/JBOD mode added support of Walram SATA SSD improved detection of RAID / Hot spare drive(s) with older Intel RST drivers improved support of some Kingston, Sandisk, Patriot SSDs improvements for ADATA SD Express cards improvements for AMD RAID with high number of SATA hard disks/SSDs and NVMe SSDs Bug fixes, further modifications: minor improvements on non-English languages service mode improvements improved WMI functionality support minor changes for Windows 11 [Hidden Content] portable [Hidden Content] pw:sentinel1 point
-
Deep Ass Skills (2021) Title: Deep Ass Skills Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, Amateur, Anal, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, Deep Throat, Double Penetration, Face Fucking, Facials, Gaping, Gonzo, International, Masturbation, Pigtails, Russian, Sex Toy Play, Shaved, Small Tits, Threesomes. Duration: 02:11:10 Studio: Ass Teen Mouth Cast: Markus Dupree, Yuriy Sergeev, Victoria Tiffany, Annie Thomas, Chloe Blue, Mirage. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
DP Fantasies (2021) Title: DP Fantasies Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Big Cocks, Blowjobs, Double Penetration, Fantasy, High Heels, International, Popular with Women, Small Tits, Threesomes. Duration: 02:51:54 Studio: BANG! Cast: Eveline Dellai, Lilu Moon, Ani BlackFox, Timea Bela. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
My Young Hotwife (2021) Title: My Young Hotwife Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Cocks, Blowjobs, Gonzo, Hairy, Hotwife, Pantyhose & Stockings, Wives. Duration: 01:59:41 Studio: New Sensations Cast: Gia Derza, Jane Wilde, Ramon Nomar, Tommy Pistol, Robby Echo, Honey Hayes, Jason Moody, Lyra Lockhart. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Anal Models 9 (2021) Title: Anal Models 9 Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, Anal, Big Cocks, Flexible, Shaved, Small Tits. Duration: 02:41:31 Studio: Tushy Cast: Manuel Ferrara, Casey Calvert, Hime Marie, Anya Krey, Alberto Blanco, Jean Val Jean, Christian Clay, Rebel Lynn, Emelie Crystal, Sara Bell. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 28,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The White Boxxx 9 (2020) Title: The White Boxxx 9 Year: 2020 Country: USA Genre: Couples, European, International. Duration: 01:34:39 Studio: #LetsDoeIt Cast: Nancy Ace, Kristof Cale, Kristy Black, Arwen Gold, Candice Luca, Martin, Sapphira Chanel, Jake. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Grandmas Teaching Teens 2 (2021) Title: Grandmas Teaching Teens 2 Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, All Girl / Lesbian, Grannies, International, Naturally Busty, Old & Young Females (18+), Pantyhose & Stockings, Rimming, Threesomes. Duration: 02:29:33 Studio: Mature XXX Cast: Renata Fox , Nikki Hill, Nikki Fox, Ellen B., Casey, Nika, Claire, Helena Volga, Foxy. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Tiny Tittie Teens 2 (2021) Title: Tiny Tittie Teens 2 Year: 2021 Country: EU Genre: 18+ Teens, Big Butt, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, Shaved, Small Tits. Duration: 01:55:11 Studio: Club Seventeen Cast: Adel, Jenny Ferri, Charlotte Shay, Ariel Tylor. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
The Sex Files - A Dark XXX Parody (2009) Title: The Sex Files - A Dark XXX Parody Year: 2009 Country: USA Genre: Big Budget, Cosplay, Couples, Fantasy, Feature, Orgy, Parody, Redheads, Reverse Gangbangs, Science Fiction, Short Hair. Duration: 02:12:58 Studio: New Sensations Cast: Kimberly Kane, Evan Stone, Ashlynn Brooke, Audrey Bitoni, Aurora Snow, Gracie Glam, Tory Lane, Charley Chase, Taylor Vixen, Anthony Rosano, Rod Fontana, Jackie Daniels, Big Pike, Angelica Raven, Ralph Long. Quality: WEBRip/HD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1280x720, 23,98 fps(r) File Size: 4,05 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Erotic Theater III (2021) Title: Erotic Theater III Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Big Butt, Compilation, Cosplay, Gaping, High Heels, Nuns, Orgy, Sex Toy Play. Duration: 04:56:32 Studio: Evil Angel Cast: Rocco Siffredi, Casey Calvert, Belladonna, Markus Dupree, Chastity Lynn, Ashley Fires, Riley Nixon, John Stagliano, Zenza Raggi, Jessie Volt, Kathleen Jentry, Leslie Taylor, Jack Baker, Nina De Ponca, Angela, John Walton, Steve Hard, Rod Garetto, Stephanie Rage, Rica, Holly Black, Roxy Raye, Rain DeGrey, Owen Gray, Leigh Raven, Sylvia. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Inside Sex (2001) Title: Inside Sex Year: 2001 Country: USA Genre: Prostitutes/Hookers Duration: 01:48:51 Studio: Vivid Cast: Dayton Rains, Cheyne Collins, Cheyenne Silver, Mark Davis, Payton Leigh, Chennin Blanc, Serena, Gene, Tiger J. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Inner Vision (2001) Title: Inner Vision Year: 2001 Country: USA Genre: Anal, Asian, Big Boobs, Classic, Couples, Fantasy, Feature, Interracial. Duration: 01:11:40 Studio: Vivid Cast: Kira Kener, April, Charmane Star, Vince Vouyer, Nick Manning, Tyce Bune, T.J. Cummings, TJ Cummings, John Decker, Jason McCain. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
House Pets (2007) Title: House Pets Year: 2007 Country: USA Genre: All Girl / Lesbian, Lingerie. Duration: 01:16:14 Studio: Andrew Blake Cast: Sasha Grey, Cassidey, Faith Leon, Claire Adams, Tristan Kingsley, Courtney Page, Elena Rivera. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 23,98 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Analsex For Lovers (2010) Title: Analsex For Lovers Year: 2010 Country: Germany Genre: Anal Sex. Duration: 01:18:00 Studio: Intimatefilm Cast: Will Steiger, Mia Magma. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,30 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Jurassic Cock 5 (2012) Title: Jurassic Cock 5 Year: 2012 Country: USA Genre: 18+ Teens, Big Cocks, Erotic Vignette, Older Men. Duration: 02:17:38 Studio: Porn Pros Cast: Jessie Andrews, Jynx Maze, Ron Jeremy, Rod Fontana, Brother Love, Loni Evans, Parker Page, Adam Wood. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Audio: mp3, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps(r) File Size: 4,20 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
LegalPorno - Emily Pink double anal fucked by 3 guys - SZ2356 2019-12-22 Cast: Emily Pink Ed Junior, Thomas Lee, Brian Ragnastone ( FullHD video / 5120 MB ) Letöltés:1 point
-
Tüskevár 1967 fekete-fehér, magyar, ifjúsági filmsorozat, DVDRip.AVC (mkv) rendező: Fejér Tamás író: Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede látványtervező: Bertalan Tivadar vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) A film hőse egy kisfiú, a széltől is óvják, még az úttörőtáborba se engedik el. A nyári szünetben azonban elmehet a Kis-Balaton mellé egy rokonhoz, aki megismerteti őt a természet szépségeivel. A nyaralás feltétele, hogy jól kell tanulnia. 1. Nyaralás feltételekkel 2. A nádvilág 3. A szökevény óriás 4. A leskunyhóban 5. Hárman a berekben 6. Viharban 7. Tüskevár meghódítása 8. Búcsú a berektől Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tüskevár 1 Nyaralás feltételekkel Videó információk: Méret: 488,97 MB Hossz: 0:28:34 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
1 point
-
Omas Lieben Pralle Schwänze Sehen Sie hier echten, geilen Omasex vom feinsten. Sie geben Gas als wären diese Omas gerade 20 Jahre jung. Sie legen Hand an ohne Tabus. Sie lassen es sich von jungen Männer besorgen oder von edlen Dildos. Category: GERMAN, Mature, MILF, Amateurs, Outdoor,Hairy, Stockings Starring: Amateurs Language: GERMAN Size: 1.73 GB Length: 01:50:25 Format: mkv Video: 768x576 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lessons In Lust (2017) Clea Gaultier lacks confidence when it comes to lovemaking. All she wants to do is improve her skills as a lover and that's where Ava Courcelles cums in. Clea arrives at a mysterious mansion owned by the very confident Ava, where she learns many lessons in lust! Category: Anal, Masturbation, Facial Cumshot, Lesbian, Double Penetration, Lingerie, Foursome, Double Blowjob, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Ava Courcelles, Clea Gaultier, Vyvan Hill, Loren Minadri, Paula Shy, Clarke Kent, George Uhl, Ricky Rascal Language: English Size: 1.55 GB Length: 01:36:50 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Shake That Money Maker 2 (2018) Shake that thing miss! We've got a crew of hotties that are about to Shake That Money Maker for you in Shake That Money Maker 2. The first installment was so successful that we immediately went out and recruited a whole new cast of beauties for you! This is an awesome compilation of some super sexy babes showing off their best ass-ets! It's all about the tits and ass with a side of pussy galore! Category: Teens, Asian, Lingerie, Solo, Toys, Anal, Threesome, Big Boobs, Masturbation, Compilation, Striptease, Brunette Starring: Various Language: English Size: 1.19 GB Length: 04:59:32 Format: MP4 Video: 480x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Teens Jillin Off (2018) We want to let you in on a little secret. College co-eds love to masturbate! Seriously, these chicks can't keep their fingers off their clits or out of their slits! We've got the hottest eighteen and nineteen year olds showing you how they tickle their twats! Category: Teens, Toys, Masturbation, Lingerie, Solo, Brunette, Blonde Starring: Teens Language: English Size: 1.09 GB Length: 01:57:01 Format: MP4 Video: 640x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sweethearts Special 51 - Teenage Public Sex (2018) Risque stuff from these super-hot Euro teens who love the thrill of getting away with some great sex! Nothing beats sucking and fucking in the great outdoors! Category: Teens. Public, Group, Outdoor, Europian, Masturbation, Facial Cumshot, Lesbian, Latina, Solo, Brunette, Blonde Starring: Tanaia Jay, Apolonia Lapiedra, Jenni Ferri, Selvaggia, Moray Moore Language: O-Ton Size: 0.55 GB Length: 02:02:42 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Runter das Höschen, Rein Ins Döschen Eva´s Vater ist häufig auf Reisen. Damit seine Tochter nicht allein ist, möchte er ihr einen Hund schenken. Er weiß allerdings nicht, daß seinen Töchtern die Gesellschaft ihres neuen Freundes viel lieber ist, zumal der seinen dicken Joystick bei ihr richtig einzusetzen weiß. Sehr schnell wird Eva der eine Schwanz langweilig, deshalb kommt sie auf die Idee eine Party zu schmeißen. Neben ihren zahlreichen Freundinnen und deren Stechern, erscheint überraschend auch noch der Hundeverkäufer. Der läßt sich auch nicht lange bitten und mit runtergelassener Hose mischt er kräftig mit beim geilen Teeny ficken. Category: GERMAN, Teens, Oral, Straight, Group Sex, Orgy Starring: Bibi Blue, Dora Venter, Nicki Blond, Sophie Paris, Victoria Princess, Kornelia, Christine Language: GERMAN Size: 0.70 GB Length: 01:37:32 Format: AVI Video: 640x480 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Jyonetsu Tairiku 13 (2018) Do not let her name fool you, this Japanese starlet can have a gentle and caring presence about her, but when in the bedroom, Gently can hang with the most passionate of them. The first scene opens up with Gently behind the scenes getting her makeup done before taking dick. Then, Gently's clit gets stimulated with a few dildos and vibrators in, "Jyonetsu Tairiku 13." Category: Asian, Japanese, Toys, Masturbation, Teens, Hairy, Fetish, Lingerie, Solo, Brunette Starring: Gently Language: Japanese Size: 1.52 GB Length: 01:16:32 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00