Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 04/10/2024 in Posts
-
Markovics Botond – Felfalt kozmosz Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2023 A távoli Tanzer bolygón a tudományos pályára készülő Emily Schroeder és két kistestvére, a csillagközi felfedezésekről álmodó Kaito és a táncművészetért lelkesedő Diali az elsők közt észlelik az égbolton szupernóvaként felragyogó kozmikus jelenséget, amely ahelyett, hogy elhalványulna, egyre csak növekszik, és mintha az egész világmindenséget akarná felfalni. Egyesek szerint ez az Univerzum haldoklásának elsőként észlelt pillanata. Az elmélet sokakat rettegéssel tölt el, míg másokat vallásos fanatizmusba kerget, mert senki nem tudja, mi történik, amikor a vakító fényár eléri a Földet. Emily, Kaito és Diali a maguk módján próbálnak szembeszállni a fenyegető apokalipszissel, és kénytelenek megkérdőjelezni mindazt, amit Univerzumról, létezésről és szabad akaratról gondolnak. Markovics Botond (Brandon Hackett) évszázadokon és fényéveken átívelő regényében meghökkentő kozmológiai elméletek, nagyszabású szupertechnológiák és felfoghatatlan világokba tartó űrexpedíciók sorakoznak fel a civilizáció védelmében, miközben briliáns elméjű tudósok, halhatatlan diktátorok és elszánt vallási vezetők küzdenek vélt igazukért. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,92 MB [Hidden Content]10 points
-
Agustina Bazterrica – Pecsenyehús Eredeti cím: Cadáver exquisito Eredeti kiadó: Alfaguara, Madrid Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Pecsenyehús Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Varju Kata Egy, az állatokat megtámadó, halálos vírus hirtelen felbukkanása végérvényesen átalakítja a világot: a haszonállatoktól a háziállatokig mindent meg kell semmisíteni, húsukat sem lehet többé fogyasztani. A kormányok drasztikus döntéssel reagálnak a kialakult helyzetre: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását. A kannibalizmus törvényerőre emelkedik, és a társadalom két csoportra szakad: akik esznek és akiket megesznek. Marcos Tejo, a Krieg Húsgyár megbízottja, tipikus hivatalnok. Egy nap azonban ajándékba kap egy élő, ám fogyasztásra szánt nőstényt… Könyörtelen disztópia, amely egyszerre kegyetlen és elmés, allegorikus és valószerű. Agustina Bazterrica felkavaró regénye az egész világon heves vitákat váltott ki az erkölcsről, az empátiáról és a megalkuvásról. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,24 MB [Hidden Content]8 points
-
K. A. Applegate – Animorfok sorozat *** K. A. Applegate: Az invázió (Animorfok sorozat 1.) Eredeti cím: The Invasion Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Az invázió Magyar kiadó: Passage, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vásárhelyi Zsolt Az emberrel olykor különös dolgok történnek. Kérdezzétek csak meg Jake-et. Ő sokat tudna mesélni nektek arról az éjszakáról, amikor barátaival hazamenet különös fényt fedeztek fel az égen. Hamarosan kiderült, hogy az nem más, mint egy idegen bolygóról érkező űrhajó. És ez az a pillanat, amikortól kezdve az események kísérteties fordulatot vesznek. A gyerekek ugyanis megtudják, idegen lények támadták meg az emberiséget, és csupán egyetlen módja van annak, hogy felvegyék ellenük a harcot. Jake, Rachel, Cassie, Tobias és Marco olyan képesség birtokába jut, melynek segítségével bármely állat alakját felölthetik. Ám szükségük is van e hatalomra, hogy gonosz ellenségükkel felvegyék a harcot. K. A. Applegate: A látogató (Animorfok sorozat 2.) Eredeti cím: The Visitor Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: A látogató Magyar kiadó: Passage, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Vojnits Eszter Ha valaki azt mondaná neked, hogy a Földet lassú invázió fenyegeti, kissé hibbantnak tartanád az illetőt. S ha még hozzá is tenné, hogy a Föld biztonsága és védelme öt gyereken áll vagy bukik, minden bizonnyal megpróbálnál minél hamarabb lelécelni. És tudod mi a helyzet? Az, hogy ez mind igaz. Rachel és barátai tudták, hogy már a kezdetektől nagyon furcsa dologba keveredtek. Vajon milyen gyakran fut össze az ember egy földönkívülivel, aki felruházza azzal a képességgel, hogy olyan állattá változzon, amilyenné csak akar? De ez még azelőtt volt, mielőtt tudták volna, mi vár rájuk. Most már tudják. És tudják, mit kell tenniük. Mielőtt még túl késő lenne. K. A. Applegate: Az összecsapás (Animorfok sorozat 3.) Eredeti cím: The Encounter Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Az összecsapás Magyar kiadó: Passage, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Kaszás Attila Tobias, Jake, Rachel, Marco és Cassie egy borzasztó teherrel kapták meg az alakváltozás képességét: sohasem maradhatnak az állat alakjában két óránál tovább. Egyáltalán nem tűnt nagy árnak: a gyerekek ugyanis tudják, hogy az embereket szerte a világon kezdi leigázni egy iszonytató földönkívüli hatalom. A gyerekek csak úgy tudnak visszavágni, ha nem emberalakban vívják meg a küzdelmet. Tobias azonban túl sokáig maradt átváltozva – ő most már örökké ölyv lesz… emberi tudattal. Tobias tudja, hogy nem adhatják fel, hiszen mindannyian ígéretet tettek. Négy gyerek és egy ölyv áll szemben egy olyan erővel, amely elpusztításukra tör. Vagy sikerül, vagy belehalnak… K. A. Applegate: Az üzenet (Animorfok sorozat 4.) Eredeti cím: The Message Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Az üzenet Magyar kiadó: Passage, Budapest Magyar kiadás éve: 2002 Fordította: Merkl Ottó Az álommal kezdődött az egész. Cassie azonban nem sokat törődött vele. Neki és barátainak bőven volt már része furcsa álmokban, amióta megtanulták az alakváltozás képességét. Az álom alighanem valamilyen mellékhatás lehet. Cassie azonban rájön, hogy Tobias szinte pontosan ugyanazt álmodta, mint ő. Az óceánról álmodtak mindketten. És arról a különös érzésről, mintha valaki őket szólítaná. És mintha segítségért kiáltana. Cassi-nek, Tobiasnak, Jake-nek, Rachelnek és Marcónak most ki kell derítenie, hogy vajon az álom üzenetet közvetít – vagy csapda. Mert, ha csapda, akkor lehet, hogy hamarosan vége mindennek… *** Formátum: pdf Méret: 1,77 MB [Hidden Content]6 points
-
Karsai Elek - A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig A nagy sikerű munka eredetileg a szerzőnek a rádióban elhangzott előadássorozatára épült föl. Előljáróban ismerteti Hitler és a nácizmus 1933-as németországi uralomra jutásának körülményeit, s azt a történelmi szituációt, amelynek során a mindenen átgázoló fasiszta militarizmus a csatlós államok, de nem utolsósorban a nyugati államok megalkuvó, sőt nem ritkán áruló szövetségeseit cserbenhagyó politikája jóvoltából kirobbantja a világháborút. A további fejezetek bemutatják a Lengyelország elleni 1939. szeptember elsejei támadástól egészen az 1945. augusztus 14-i, a Japán megadásáig terjedő gigászi küzdelmet. Az eseménytörténet elsősorban az európai hadszíntérre koncentrál, a többi földrészen folyó hadműveletekről csak akkor és annyiban esik szó (pl. Rommel és Montgomery afrikai csatája, a Japánra ledobott atombomba), ha azok alapvetően befolyásolták az Európában folyó harcot, vagy a háború befejezésére voltak döntő hatással. pdf 5mb 1961 [Hidden Content]6 points
-
Szalatnai Rezső - Kempelen, a varázsló Szalatnai Rezső regénye a XVIII. század Magyarországába vezeti olvasóját. A felvilágosodás kora ez, a magyar nép számára a nemzeti öntudatosodás kezdete. Szalatnai nagyszerűen érzékelteti az akkori idők hangulatát, híven ábrázolja a felvilágosodás emberének érzelmeit, vágyait. Bemutatja a korabeli Pozsony és Bécs életét, végigvezet az alföldi pusztákon, egészen a temesvári haramiavilágba. Mert Kempelen Farkas, a nagy varázsló ott is rendet teremt. Nem fogja a golyó, mint ahogy nem éri el a bécsi titkosrendőrség keze sem, amikor a Martinovics-ügyben nyomoz utána. Öregségére elveszti az udvar kegyét, de gáncs ekkor sem érheti. Mindvégig megmarad kemény, egyenes embernek, a népe ügyéért bátran síkraszálló tudósnak. Szalatnai Rezső életrajzi regénye maradandó élmény idősebb és fiatalabb olvasók számára egyaránt. [Hidden Content]5 points
-
Ambrose Bierce összes novellái Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Bartos Tibor, B. Nagy László, Galamb Zoltán, Kada Júlia, Kemény Dezső, Lukácsi Huba, Molnár Miklós, Osztovics Levente, Szalai Judit, Vándor Judit, Vétek Gábor, Zachár Zsófia Bierce kifinomult nyelvezetű elbeszélései az élet nyomasztó oldalát festik elénk, a félelmet, az őrületet és a halált, mely nem allegorikus mivoltában jelenik meg, hanem az események elkerülhetetlen végcéljaként. Munkássága során az emberi gonoszságnak majd minden aspektusát megszólaltatta. Háborús történetei hidegen kegyetlenek, ám soha nem merülnek ki a brutalitás ábrázolásában, így képesek még hátborzongatóbb hangulatot kelteni, melyet általában a váratlan fordulat, a csattanó tesz teljessé. Figyelme többször is az okkult témák és paranormális jelenségek felé fordul, és eközben a gótikus horror műfajában is maradandót alkotott. Tartalomjegyzék AZ ÉLET SŰRŰJÉBEN (IN THE MIDST OF LIFE) KATONÁK (SOLDIERS) Az égi lovas (A Horseman in the City) (VÉTEK GÁBOR) Bagoly-folyó (An Occurence at Owl Creek Bridge) (B. NAGY LÁSZLÓ) Chickamagua (Chickamagua) (B. NAGY LÁSZLÓ) Az istenek fia (A Son of the Gods) (VÁNDOR JUDIT) Harc közben eltűnt (One of the Missing) (B. NAGY LÁSZLÓ) Resaca hőse (Killed at Resaca) (B. NAGY LÁSZLÓ) A Coulter-szoros (The Affair at Coulter’s Notch) (SZALAI JUDIT) A kegyelemdöfés (The Coup de Grâce) (SZALAI JUDIT) Parker Adderson, a filozófus (Parker Adderson, Philosopher) (SZALAI JUDIT) Az őrszemek (An Affair of Outposts) (VÁNDOR JUDIT) Egy lelkiismeret története (The Story of a Conscience) (VÁNDOR JUDIT) Ilyen tiszt is van (One Kind of Officer) (MOLNÁR ISTVÁN) Egy tiszt, egy közlegény (One Officer, One Man) (LUKÁCS HUBA) George Thurston (George Thurston) (MOLNÁR ISTVÁN) A sokszavú poszáta (The Mocking-Bird) (VÁNDOR JUDIT) POLGÁRI LAKOSSÁG (CIVILIANS) Egy férfi az „orrlikból” (The Man Out of the Nose) (OSZTOVITS LEVENTE) Brownville-i kaland (An Adventure at Brownville) (OSZTOVITS LEVENTE) A híres Gilson-hagyaték (The Famous Gilson Request) (GALAMB ZOLTÁN) A pályázó (The Aplicant) (GALAMB ZOLTÁN) A halottvirrasztó (A Watches by the Dead) (GALAMB ZOLTÁN) Az ember és a kígyó (The Man and the Snake) (OSZTOVITS LEVENTE) Pokoli rettenet (A Holy Terror) (GALAMB ZOLTÁN) Kedvező körülmények (The Suitable Surroundings) (OSZTOVITS LEVENTE) A bedeszkázott ablak (The Boarded Window) (GALAMB ZOLTÁN) Egy hölgy Redhorse-ból (A Lady from Redhorse) (GALAMB ZOLTÁN) A puma szeme (The Eyes of the Panther) (B. NAGY LÁSZLÓ) MEGESHETNEK-E ILY DOLGOK? (CAN SUCH THINGS BE) Halpin Frayser halála (The Death of Halpin Frayser) (VÁNDOR JUDIT) A Macarger-szurdok titka (The Secret of Macarger’s Gulch) (ZACHAR ZSÓFIA) Nyáréji történet (One Summer Night) (BARTOS TIBOR) A holdfényes út (The Moonlit Road) (VÁNDOR JUDIT) Halálos kórjóslat (A Diagnosis of Death) (BARTOS TIBOR) Moxon „emberére” akad (Moxon’s Master) (MOLNÁR MIKLÓS) Élethalálharc (A Tough Tussle) (SZALAI JUDIT) Henry és John (One of Twins) (SZALAI JUDIT) A kísértetek völgye (The Haunted Valley) (SZALAI JUDIT) A juharszirupos kancsó (A Jug of Sirup) (SZALAI JUDIT) Staley Fleming hallucinációi (Staley Fleming’s Hallucination) (KADA JÚLIA) Visszanyert emlékezet (A Resumed Identity) (KADA JÚLIA) A kis csavargó (A Baby Tramp) (SZALAI JUDIT) A Holtember-szoros (The Night-Doings at „Deadman’s”) (SZALAI JUDIT) A falon túl (Beyond the Wall) (SZALAI JUDIT) Hajótörés (A Psychological Shipwreck) (SZALAI JUDIT) A jobb láb középső ujja (The Middle Toe of the Right Foot) (SZALAI JUDIT) John Mortonson temetése (John Mortonson’s Funeral) (VÁNDOR JUDIT) A képzelet birodalma (The Realm of the Unreal) (SZALAI JUDIT) John Bartine zsebórája (John Bartine’s Watch) (SZALAI JUDIT) Az az Átkozott Dolog (The Damned Thing) (VÁNDOR JUDIT) Haïta, a pásztor (Haïta the Shepherd) (KADA JÚLIA) Egy férfi Carcosából (An Inhabitant of Carcosa) (SZALAI JUDIT) Az idegen (The Stranger) (MOLNÁR MIKLÓS) A BARÁT ÉS A HÓHÉR LÁNYA (THE MONK AND THE HANGMAN’S DAUGHTER) (KEMÉNY DEZSŐ) FELEJTHETŐ MESÉK (NEGLIGIBLE TALES) A sír mélye (A Bottomless Grave) (BARTOS TIBOR) Jupiter Doke dandárparancsnok (Jupiter Doke, Brigadier-General) (BARTOS TIBOR) Turmore, az özvegyember (The Widower Turmore) (VÉTEK GÁBOR) Az Elköltözöttek Városa (The City of the Gone Away) (VÉTEK GÁBOR) Az őrnagy története (The Major’s Tale) (VÉTEK GÁBOR) A kényes tehén (Curried Cow) (BARTOS TIBOR) Az istenek lázadása (A Revolt of the Gods) (VÉTEK GÁBOR) Dobsho keresztelője (The Baptism of Dobsho) (BARTOS TIBOR) A Left Bower-i futam (The Race at Left Bower) (VÉTEK GÁBOR) A Hope & Wandel cég bukása (The Failure of Hope & Wandel) (KADA JÚLIA) Perry Chumly napfogyatkozása (Perry Chumly’s Eclipse) (GALAMB ZOLTÁN) Isteni sugallat (A Providential Intimation) (GALAMB ZOLTÁN) Mr. Swiddler halálugrása (Mr. Swiddler’s Flip-Flop) (GALAMB ZOLTÁN) A kis történet (The Little Story) (GALAMB ZOLTÁN) APAGYILKOSOK KLUBJA (THE PARENTICIDE CLUB) Legkedvesebb gyilkosságom (My Favorite Murder) (BARTOS TIBOR) Ebolaj (Oil of Dog) (BARTOS TIBOR) Kivételes tűzeset (An Imperfect Conflagration) (BARTOS TIBOR) A hipnotizőr (The Hypnotist) (GALAMB ZOLTÁN) AMBROSE BIERCE (GALAMB ZOLTÁN) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,57 MB [Hidden Content]5 points
-
Robin LaFevers – A halál szépséges szolgálólányai sorozat *** Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem (A halál szépséges szolgálólányai sorozat 1.) Eredeti cím: Turtleback Books Eredeti kiadó: Rights People, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Gyilkos kegyelem Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Bozai Ágota FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? LaFevers könyve szövevényes, kifinomult, veszélyekkel teli történet. Minden sora inspirálja a képzeletet: a gyilkosság és az irgalom harca, megfűszerezve intrikával, mérgekkel, szerelemmel, finom csábítással és szenvedéllyel. De végül megmutatkozik a helyes út? Robin LaFevers: Sötét diadal (A halál szépséges szolgálólányai sorozat 2.) Eredeti cím: Dark Triumph Eredeti kiadó: Rights People, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Sötét diadal Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Bozai Ágota ÁRULÁS, HŰTLENSÉG ÉS VESZÉLY Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van… Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni? Mint a sorozat első részét, LaFevers ezt a regényét is egymást szikrázóan gyorsan követő kalandokkal töltötte meg. Kitűnően ábrázolt karakterek, és egy gyors észjárású, bátor, lenyűgözően erős hősnő. Robin LaFevers: Halandó szív (A halál szépséges szolgálólányai sorozat 3.) Eredeti cím: Mortal Heart Eredeti kiadó: Rights People, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Halandó szív Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Bozai Ágota OKOS, ERŐS ÉS MINDENRE ELSZÁNT Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak. A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik. A sorozat lezárásában LaFevers mesterien illeszti helyükre a kirakós darabjait. Lenyűgöző könyv, melyben az ész és a szív harcolnak egymással. Ez a tökéletes befejezés. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 13,7 MB [Hidden Content]5 points
-
Richard Paul Evans – Hol lehet Noel? Eredeti cím: Finding Noel Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Hol lehet Noel? Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Magyar kiadás éve: 2010 Fordította: Robin Edina „Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket. Rájöttem arra, hogy az én történetem is pontosan ilyen, hiszen örökre megváltoztatta véleményemet a karácsonyról.” A karácsonyi ünnepek rendszerint örömet hoznak az emberek életébe, Mark Smarttal azonban egészen más volt a helyzet. Az élet egyik csapást mérte rá a másik után: elveszítette az ösztöndíját, és ezért kimaradt a főiskoláról; szeretett édesanyja életét vesztette egy autóbaleset során; a barátnője elhagyta; most pedig, egy havas, késői November éjjelen, lerobban az autója. Egy kávézóba toppanva kér segítséget, hogy vontatót hívhasson. Odabenn egészen váratlan meglepetés várja egy gyönyörű, szokatlan nevű fiatal lány személyében, aki a kedvességével örökre megváltoztatja az életét. Macy Wood kevés emléket őriz vérszerinti szüleiről, örökbe fogadott életének képeit pedig legszívesebben kitörölné az emlékezetéből. Egy „Noel” feliratú karácsonyfadísz jelenti az egyetlen nyomot kishúgához, akire már alig emlékszik. Ez a nyom indítja el Markkal együtt azon az úton, amelynek végén sikerül visszaszerezniük Macy múltját és a családját, amelytől régesrég megfosztották. A már klasszikusnak számító Karácsonyi doboz szerzőjének legújabb regénye a szeretet erejéről és a karácsony csodálatos szépségéről szóló felemelő történet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,44 MB [Hidden Content]5 points
-
Richard Paul Evans – Michael Vey sorozat *** Richard Paul Evans: A 25-ös cella foglya (Michael Vey sorozat 1.) Eredeti cím: The Prisoner of Cell 25 Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: A 25-ös cella foglya Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2013, 2020, 2021 Fordította: Robin Edina A Meridian Középiskola tanulóinak szemében Michael Vey csupán egy teljesen átlagos, hétköznapi, tizennégy éves srác. Michael azonban minden, csak éppen nem hétköznapi – ami azt illeti, egészen felvillanyozza a környezetét. Amikor Michael legjobb barátja, Ostin Liss és a csinos szurkolólány, Taylor Ridley véletlen felfedezést tesz, hirtelen ráébrednek, hogy Michaelen kívül más hasonló képességű gyerekek is élnek a világon. Ráadásul valaki vagy valami elszántan vadászik rájuk. Miután Michael édesanyját elrabolják, a fiú csakis saját eszére, különleges erejére és barátai segítségére számíthat, ha szembe akar szállni a vadászokkal, hogy kiszabadítsa őt és megmentse a többieket. Richard Paul Evans: Az Elgen felemelkedése (Michael Vey sorozat 2.) Eredeti cím: Rise of the Elgen Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Az Elgen felemelkedése Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2014, 2021 Fordította: Robin Edina Michael, Taylor, Ostin és az Elektroklán többi tagja kiszabadult a pasadenai Elgen Akadémia falai közül, és éppen Idaho felé tartanak, hogy megtervezzék következő lépésüket. Ám ami ott vár rájuk, egyszerre mindent megváltoztat. Éles eszükre és különleges képességeikre támaszkodva, nagy nehézségek árán sikerül kijutniuk az Elgen egyik csapdájából. Ezután egy titokzatos hang Peru sűrű dzsungelébe vezeti őket, Michael édesanyjának nyomait keresve. Odaérve felfedezik, hogy dr. Hatch és az Elgen jóval nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bárki gondolná; egész országok kerültek az irányításuk alá. Csupán az Elektroklán és egy névtelen hang áll a világuralomra törő terveinek útjában. De vajon a hang, amelynek útmutatását Michael követi valóban szövetséges, vagy csak egy újabb csapdával állnak szemben? Richard Paul Evans: Az Ampère csatája (Michael Vey sorozat 3.) Eredeti cím: Battle of the Ampere Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Az Ampère csatája Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2015, 2021 Fordította: Robin Edina Michael éles eszére és különleges képességeire óriási szükség lesz! Az Elgen legjelentősebb erőművét elpusztították, ám Michael, Taylor, Ostin és az Elektroklán tagjai egymástól elszakadva járták a dzsungelt. Az Elgen szövetséget kötött a perui hadsereggel, és csak Michaelnek sikerült elkerülnie, hogy fogságba ejtsék. Barátainak terrorizmus vádjával bíróság elé kell állniuk– ami akár halálbüntetést is jelenthet számukra –, és egyedül a fiún múlik, ki tudja-e szabadítani őket. Időközben dr. Hatch és hűséges elektromos gyermekei birtokukba vették az ES Ampère szuperjachtot, amelyet az Elgen főhadiszállásként használ. Az Elgen teljes flottájával az irányítása alatt Hatch most ismét Peru felé veszi az irányt, hogy hadseregét összegyűjtve elindítsa harcát a világuralom megszerzéséért. Michaelnek mielőbb ki kell szabadítania a barátait, majd meg kell találnia a módját, hogyan fékezhetné meg Hatch nagyravágyó törekvéseit. Ám a küzdelmét segítő szervezetben már nem bízhat. Hatch pontosan tudja, hogy Michael és az Elektroklán közeleg. Felkészült a harcra. Vajon megnyerheti-e az Elektroklán az Ampère csatáját? Vagy Michael szerencséje már véget ért? Kövesd a páratlanul izgalmas eseményeket! Richard Paul Evans: Vadászat Jáde Sárkányra (Michael Vey sorozat 4.) Eredeti cím: Hunt for Jade Dragon Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Vadászat Jáde Sárkányra Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2015, 2021 Fordította: Robin Edina Michael, Taylor, Ostin és az Elektroklán többi tagja Kínába utazik, hogy megkeressék a lányt, akinek talán sikerült felfedeznie, miért is váltak Michael és a barátai elektromossá. Lin Julung, más néven a Jáde Sárkány valódi csodagyerek, az IQ értéke magasabb még Einsteinénél – vagy éppenséggel Ostinénál is. Hatch azonban megelőzte őket, és az Elgen immár fogolyként őrzi a lányt a tajvani Elektrostar erőműben. A Hang most azt kéri Michaeltól és az Elektroklántól, hogy menjenek Tajvanba, szabadítsák ki, mielőtt Hatch valóra válthatná az elektromos gyerekekből álló hadseregről szőtt nagyszabású álmait. Megindul hát a vadászat a Jáde Sárkányért, versenyt futva az idővel! Richard Paul Evans: Elektromos vihar (Michael Vey sorozat 5.) Eredeti cím: Storm of Lightning Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Elektromos vihar Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina Michael, Taylor, Ostin és az Elektroklán többi tagja eddigi legveszedelmesebb küldetésére készül. Az ellenálló mozgalom lelepleződött. A Hang bujkálni kényszerül. Családjuknak nyoma veszett. Vajon képes lesz-e az Elektroklán megsemmisítő vereséget mérni az Elgenre? Richard Paul Evans: Hádész bukása (Michael Vey sorozat 6.) Eredeti cím: Fall of Hades Eredeti kiadó: Mercury Ink / Simon Pulse, New York Eredeti kiadás éve: 2016v Magyar cím: Hádész bukása Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2019, 2021 Fordította: Robin Edina Michael és az Elektroklán eddigi legveszedelmesebb küldetésükre készülnek. Néhányan talán sohasem térnek vissza. Az ellenállás vezére, akit csak a Hang néven ismernek, úgy gondolja, csakis akkor buktathatják meg végérvényesen az Elgent, ha megszerzik a pénztartalékait. Vagyis meg kell szerezniük a Joule-t, az Elgen vízen úszó kincstárát. Michaelnek és a barátainak segítségre van szükségük… nagyon nagy segítségre. Hírt kapnak, hogy az Elgen elit őrségének magas rangú tisztje, Welch át akar állni az oldalukra. Ám eközben Hatch halálra ítélt három elektromos ifjút a csapatából, Quentint, Torstynt és Tarát. Ha az Elektroklánnak sikerül az Elgen előtt rátalálnia Welchre, és ha ki tudják szabadítaniaz ifjakat, talán sikerül megkaparintaniuk a Joule-t. De nagy a kockázat… Még sohasem volt ilyen óriási a tét. Michael és a barátai olyan próbatétel előtt állnak, amiről még csak sejtelmük se volt. Izgalmas, vagány fantáziakaland a tudomány világában… ahol az X-Men találkozik Harry Potterrel. *** Formátum: pdf Méret: 18,06 MB [Hidden Content]5 points
-
A mormon vallás Hitelvek, vallási gyakorlatok és történelmi tények Valóban Isten prófétája volt Joseph Smith? Vajon a mormon Isten a Biblia Istene? Az igazságot tanítja a mormon vallás Jézusról? Miért építenek templomokat a mormonok? pdf 23mb 2000 [Hidden Content]5 points
-
Horváth Zoltán - Hitler óriásai A második világháború tengeri harcainak egyik legismertebb eseménye a német Bismarck csatahajó drámai pusztulása, a hajó első bevetésén. A könyv a Bismarck, és testvérhajója, a Tirpitz történetét beszéli el, és egyben rövid műszaki leírást is ad a csatahajók korszakának végét jelképező két német tengeri kolosszusról. pdf 2018 2mb [Hidden Content]5 points
-
Hernádi Judit, Tarján Zsófia - Ne maradjon kettőnk között Hogyan romlott meg a kapcsolatunk annyira, hogy már képtelenek vagyunk szót érteni egymással? Mi történt velünk? Mi ez az egész? Hernádi Judit Úgy éreztem, anya nem ért meg engem, és én sem értem őt. Hányszor kullogtam haza sírva a családi összejövetelekről! Hosszú időre beleragadtunk ebbe az állapotba, hiába próbálkoztunk mindketten, hogy megtaláljuk a hangot, és újra közel kerüljünk egymáshoz. Tarján Zsófia Anya és lánya, Hernádi Judit és Tarján Zsófia hosszú és göröngyös utat járt be együtt. Kapcsolatukat számos akadály nehezítette, ezeket hol együtt, hol külön küzdötték le. Hernádi Judit, az országszerte ismert színésznő lányának lenni eleve próbák sora elé állít egy gyereket – főleg, ha olyasvalakiről van szó, mint Zsófi, aki már kiskorától szintén művészi ambíciókat dédelgetett, és a Honeybeast frontembereként mára valóra is váltotta az álmait. Hogyan néznek szembe együtt a múltjukkal? Miként dolgozzák fel közösen kapcsolatuk nehézségeit? Hogyan küzdenek meg a generációkon átívelő traumáikkal? Most végigkövethetjük ezt az utat, és feltárul előttünk életük jó néhány fontos állomása – eközben pedig tanulhatunk is valamit arról, hogyan lehet együtt túljutni a nehézségeken, közösen felülírni a régi rossz mintákat, egymást támogatva menni tovább, azzal az emberrel, aki a legjobban ismer minket a világon. pdf 1mb 2021 [Hidden Content]4 points
-
Pócs Nándor - Varjúsereg Manapság sokat beszélünk a különböző mélyállam teóriákról, és ezáltal a múlt eseményei is más megvilágításba kerülnek, sőt eleddig ismeretlen személyek bukkanhatnak fel a múlt homályából. Az informális kapcsolatok szövevényes hálózatán alapuló Horthy-korszak pedig bővelkedik az ilyen alakokban. Kováts Tivadar is ezek közé tartozott. Neve még a szaktörténészek körében is alig ismert, annak ellenére, hogy az 1920-as évek sajtója szinte havonta cikkezett róla és testvéreiről. Megjárta az első világháborút, majd hamar belecsöppent a vörös és fehér forradalmárok világába. Több zsidóellenes atrocitás, határon túli bankrablás és politikai indíttatású bombamerénylet (terve) fűződik a nevéhez. Az ellenforradalom terepmunkásaként afféle strómanszerepet játszott a Bethlen-kormány háttérjátszmáiban, amit a konszolidációs politika miatt az nem vállalhatott fel nyíltan. Felszínes megközelítéssel Kováts és a hozzá hasonló mozgalmárok köpönyegforgató szélhámosként tűnhetnek fel előttünk. Amorális természete felől persze nem lehetnek kétségeink, ugyanakkor életrajzát azért is fontos megismernünk, mert többek között arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy miként sodródtak a korábbi különítményesek és fajvédők az 1944/1945-ös ellenállás oldalára. Kováts története ugyanis nem egyedülálló, hiszen tevékenységét sokan segítették és támogatták. A hozzá hasonló alakok életútját sem a kalandos véletlenek, hanem a nagyon is világos törvényszerűségek uralták. Kiérdemelve ezáltal, hogy ha nem is a klasszikus életrajz szabályai mentén, de mégis egy önálló történet keretében beszélhessünk róluk. pdf 4mb 2022 [Hidden Content]4 points
-
Horváth Zoltán - Port Arthurtól Csuzimáig Több mint harminc év nagy anyagi, és emberi áldozatokat követelő fejlesztései és kísérletezései után a XIX. század végére kialakult a tengerek új ura, a kor legmodernebb technológiai vívmányait magában egyesítő, modern értelemben vett csatahajó.A hatalmas, félelmetes acélmonstrumok lenyűgözték a kortársakat. Ezek a hajók voltak az őket birtokló ország erejének és nagyhatalmi státuszának szimbólumai, a nemzeti büszkeség megtestesítői. Bennük jutott kifejezésre megépíttetőiknek gazdasági fejlettsége, ipari teljesítőképessége, valamint a szándék, hogy a világ vezető nagyhatalmainak sorába tartozzanak. Világszerte minden nagyobb haditengerészet ezek köré a páncélos óriások köré szerveződött, melyek teljes fegyverzetben állva várták, hogy országuk érdekeinek védelmében rendeltetésüknek megfelelően harcba szálljanak az ellenfél hasonló páncélosai ellen, s bizonyítsák létezésük értelmét, és a rájuk költött hatalmas összegek megtérülését. Talán az új idők kezdetének szimbolikus jelzéseként fogható fel, hogy erre az alkalomra végül nem a világot uraló európai országok vizein, hanem messze keleten, egy feltörekvő, és nem az európai kultúrkörbe tartozó új nagyhatalom partjai közelében került sor. pdf 14mb 2018 [Hidden Content]4 points
-
A Jelcin dosszié-szovjet dokumentumok 1956-ról Nagy örömmel és elégtétellel bocsátjuk útjára a Magyarországra vonatkozó szovjet dokumentumok első nagyobb együttesét, amelyet Borisz Jelcin elnök hozott ajándékba 1992. november 11-i budapesti látogatásakor. Régóta tudjuk és mondjuk, hogy az utolsó fél évszázad magyar történelmének megértéséhez és megírásához nélkülözhetetlen a szovjet források ismerete, hiszen a második világháború utolsó időszakától kezdve a szovjet politika meghatározó szerepet játszott országunk – és térségünk – sorsának alakulásában. Fokozottan érvényes ez az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, amely a szovjet nagyhatalmi elnyomás és a szovjet típusú rendszer ellen irányult, s szovjet fegyveres erők által nyomatott el. Amióta csak ’56 történetével és problémáival foglalkozunk, tisztában vagyunk vele, hogy számos alapvető kérdésre csakis a moszkvai külügyi, katonai, KGB- és – főként – pártdokumentumok ismeretében tudunk majd választ adni. A „Jelcin-iratok” iránti közérdeklődés jelei és egyéb mai szempontok is egyértelműen amellett szóltak, hogy a hozzánk került dokumentumcsomagot hiánytalanul, teljes egészében közzétegyük. pdf 98mb 1993 [Hidden Content]3 points
-
3 points
-
Kurt Rieder - A II. világháború páncélosai pdf 160mb [Hidden Content]3 points
-
Brandon Hackett – Jövőszilánkok Egyperces novellák Megjelent: 24.hu Prae.hu Megjelenés ideje: 2020.09.26 – 2021.07.01. 2020 őszén Brandon Hackett hatrészes egyperces novellasorozatát közölte heti rendszerességgel a 24.hu portál. A 24.hu felvezetője szerint izgalmas és meghökkentő „szilánkok” a közeli és távoli jövőből, ember és technológia kapcsolatáról, a határtalan kozmosz megismerése utáni vágyról, ma is érvényes tanulságokkal. Az összeállítás a sorozaton kívül az első novella („Mikor hal már meg?”) továbbgondolt verzióját is tartalmazza. Tartalom Mikor hal már meg? (Megjelent: 24.hu, 2020.09.26.) Egyetlen lélegzet (Megjelent: 24.hu, 2020.10.03.) Relatív fizika (Megjelent: 24.hu, 2020.10.10.) Szexuális forradalom (Megjelent: 24.hu, 2020.10.24.) Fahrenheitpunk (Megjelent: 24.hu, 2020.10.31.) Húsevő faj (Megjelent: 24.hu, 2020.11.07.) Sosem hal már meg (Megjelent: Prae.hu, 2021.07.01.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,60 MB [Hidden Content]3 points
-
Brandon Hackett – A poszthumán döntés Kiadó: Delta Vision, Budapest Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2007, 2012, 2013 A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin. A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok. A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét. A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,05 MB [Hidden Content]3 points
-
Stejarel Olaru - Nadia Comaneci es a Securitate Az egész világot bejárta a hír, amikor a sporttörténelmet írt tornásznő, Nadia Comăneci 1989 novemberében a zöldhatáron át megszökött Romániából. Felfedezése, elképesztő karrierje nem csak az edzőként befutó Károlyi házaspárral fonódott össze, vagy az Ónfalván (Onești) szinte a semmiből megszülető versenytornával, de a kommunista terror eszközének számító Securitatéval is. Dédelgetett sztár volt ő, vagy aranykalitkába zárt, szabadságától megfosztott nemzeti kincs? Veszélyben forgott az élete a szökés után? A titkos iratokat, jelentéseket átnéző Stejărel Olaru alaposan dokumentált könyve izgalmas látleletet ad egy korszakról, a hol derékbatörő, hol határokat nem ismerő álmokról. pdf 2021 2mb [Hidden Content]2 points
-
Tavaszi slágerek (2024) Teljes hossz:82mb Teljes méret:187mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év:2024 01.Zalatnay Sarolta-Fák, virágok, fény.mp3 02.Locomotiv GT-Gyere, gyere ki a hegyoldalba.mp3 03.Szécsi Pál-Kósza szél.mp3 04.Korda György-Napfény kell a virágnak.mp3 05.Syrius-Mint április.mp3 06.Szücs Judit -Tavaszi hangok.mp3 07.Generál-Kövér a nap.mp3 08.R-Go-Tavaszi bezsongás.mp3 09.Kovacs Kati-Add már, Uram az esőt.mp3 10.Dolly Roll-Simogass, napsugár.mp3 11.Cserháti Zsuzsa-Könnyű tavaszi szél Könnyu tavaszi szél.mp3 12.Korál-Ne állj meg soha.mp3 13.Bergendy-Ébredj napsugár!.mp3 14.Takáts Tamás Dirty Blues Band-Tavasz.mp3 15.Tolcsvay Béla-Csak egy kék színű virág.mp3 16.Help-Napfény ölel.mp3 17.Harangozó Teri-A zápor.mp3 18.Bikini-Tavasz.mp3 19.Illés Ensemble-Miért hagytuk, hogy így legyen.mp3 20.100 Folk Celsius-Erdei virág.mp3 21.Máté Péter-Tavaszi szél.mp3 22.BanDJ,-Törökméz – Add már, Uram, az esőt – Jelszó, Love, szeretet – Sandokan – Ringasd el magad Törökméz – Add már, Uram, az esőt – Jels.mp3 [Hidden Content]2 points
-
Kurt Rieder - A Luftwaffe szupertitkos fejlesztései Háborús időkben rohamosan felgyorsul a technológiai fejlesztések tempója: a hadban álló országok szakemberei tudásuk és képzelőerejük legjavát nyújtva törekszenek arra, hogy a korábbiaknál erősebb, hatékonyabb és megbízhatóbb harci eszközöket alkossanak. A Harmadik Birodalom mérnökei soha nem látott repüléstechnikai forradalmat indítottak el: Ernst Heinkel, Alexander Lippsich, Anton Flettner, Werner von Braun és a hozzájuk hasonló férfiak nem pusztán lankadatlan munkakedvvel felvértezett tervezők voltak, hanem tőrőlmetszett géniuszok, akik képzelőerő és bátorság dolgában sem szorultak mások segítségére. Mindössze tíz évre volt szükségük, és a légcsavart rakéta- és sugárhajtóművek, a vásznazott felületeket ellenálló alumínium lemezek, a nyitott kabint nagy magasságokban történő bevetésekre tervezett, túlnyomásos pilótafülke, a csekély rombolóerővel bíró géppuskákat pedig pusztító gépágyúk és modern légiharc rakéták váltották fel. Ők voltak azok, akik mindenki mást megelőzve kiváló aerodinamikai tulajdonságokkal bíró csupaszárny repülőgépeket alkottak, és működőképes sugárhajtóműveket konstruáltak, megbízható helikoptereket terveztek, és lefektették a modern rakétatechnológia alapjait, behatoltak a sztratoszférába, és feltalálták a katapultülést, és még megannyi leleménnyel járultak hozzá a repüléstechnika fejlődéséhez. Természetes, hogy áldozatos munkájuk során nem pusztán figyelemreméltó sikereket arattak, de esetenként fatális hibákat is vétettek; ám az is megesett, hogy a zseniális kudarcokból levonható tanulságok nagyobbat lendítettek a technikai fejlődés menetén, mint akár a szerényebb diadalok. [Hidden Content]2 points
-
Contra Operation Galuga-FLT Developer: WayForward Publisher: KONAMI Genre: ACTION Size: 8.42 Gb Description: A new entry in the legendary Contra series is here! Contra: Operation Galuga is a thorough reimagining of the classic run-‘n’-gun action game from the ’80s, featuring modern graphics and sound, new stages, new enemies and bosses, new play mechanics, an updated weapons system, and explosive co-op combat for up to two players in Story Mode or four players in Arcade Mode! When the Red Falcon terrorist group takes over the Galuga Islands off the coast of New Zealand, elite Contra commandos Bill Rizer and Lance Bean springs into action, initiating an all-out war in which the fate of mankind hangs in the balance! Run, jump, and shoot your way through eight levels using a devastating arsenal – including the spread shot, laser, and homing missiles – now with stackable upgrades and awesome Overload abilities! The intense action is customizable with three difficulty settings plus a variety of additional challenge options. The true Contra legacy begins now! Features: •The original run-‘n’-gun game is back, reimagined and more action-packed than ever! •Attack aggressively across eight explosive stages! Infiltrate the jungle, ascend the waterfall, speed through an enemy base on a hovercycle, and more! •Multiple playable characters with distinct abilities! •Epic, screen-filling boss battles! •New and fan-favorite weapons, now with stackable upgrades and incredible Overload abilities! •Multiple difficulty options and a wealth of extra content Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the FLT folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64bit Processor: Intel® Core™ i5-7500 (3.40 GHz) or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 770 or AMD Radeon™ RX 570 or better DirectX: Version 12 Network: Broadband Internet connection Storage: 15 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 – 64bit Processor: Intel® Core™ i7-7700K (4.20 GHz) or better Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA® GeForce® GTX 1060 or better DirectX: Version 12 Network: Broadband Internet connection Storage: 15 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Connected Hearts 4 – Cost of Beauty Collector’s Edition (PCENG2023) English | PC | 2023 Size: 1.31 Gb Genre: Hidden Object Description: Brand new story, same old techniques. Have you heard that the evil stepmother is a witch? Oh, sorry, now you know, and she’ll want to get rid of you. Be careful! Cindy is a young orphan who lives with a stepmother and stepsister, mourning her late father. She is almost used to her low status in the house, but things change with one overheard talk. Cindy discovers that her father is actually alive, and it’s her stepmom Rachel who merely hides him. Now is Cindy’s chance to save her dad by sneaking into the Town Hall to pick up one important letter. And how fortunate that there’s a ball tonight! Meanwhile, the Mayor’s son, Albert, is furious about his father not attending the ball he has arranged himself. But he has no idea that once he goes down to the party, he will meet her. The one and only… Help two lovebirds to meet and overcome all obstacles. Gather your wits for an unforgettable love story in this pulse-pounded new Hidden-Object Puzzle Adventure! Features: -Play another exciting adventure quest after you finish the main story! Go on an adventure to stop the wicked witch! -In this game you can choose a character’s phrases for a particular action. Make a fateful decision, on which the development of the story depends. Will you be able to pass the magic game? -This enchanting fantasy story is filled with collectibles that you can get as you progress through the episode. Hurry up and start playing to fully immerse yourself in the magical atmosphere! -A huge number of hidden items and puzzles are waiting for you in the game! You’ll be thrilled with an amazing number of completely different tasks! Instructions: * Install * Play System Requirements: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 2 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.33 Gb [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
New Star GP-TENOKE Developer: New Star Games Ltd. Publisher: Five Aces Publishing Ltd. Genre: Indie, Racing, Sports Size: 1.99 Gb Description: NEW STAR GP is the arcade racing game where every decision counts – on and off the track! You take control of your own motorsport team, guide your team’s technological development, plan your race strategy, take the wheel, and drive to victory! With a simple but deep gameplay experience and appealing retro visuals, NEW STAR GP puts you in the driving seat for every twist and turn as you manage and race your team through decades of racing, from the 1980s all the way to the present day! STUNNING RETRO VISUALS Beautifully rendered retro looks and a driving retro soundtrack that bring back fond memories of the iconic racing games of the 1990s. CHOOSE YOUR RACE STRATEGY! A pick-up-and-play arcade driving experience that has more depth than you think. While anyone can take the wheel and have success, those who want to truly master the game will want to make use of tyre choice and wear, component reliability, slipstreaming opponents, fuel load, and even pit strategy. Anything can happen in races, from catastrophic component failures and dynamic weather changes, to tyre blowouts and multi-car pileups. START YOUR CAREER IN THE 80S Compete in GPs, Elimination Races, Time Trials, Checkpoint Races, and one-on-one Rival Races. In between events, choose how to upgrade your car, or which staff perks to equip: from sponsored car components to faster pit stops. When you’ve won a season, progress to the next decade of racing and face a new set of opponents and challenges in a brand new car! RACE ICONIC LOCATIONS AROUND THE WORLD! Race a myriad of events across the decades at some of the most iconic racing locations around the world. Earn rewards for setting personal bests! CHALLENGE YOUR FRIENDS IN SPLIT-SCREEN MULTIPLAYER! Enjoy the game with your friends with a fun split-screen social multiplayer mode. Play with 2, 3, or 4 players, choose your car, driver, handicap, and play mode, and any of the tracks to compete on. Points carry over from event to event, so it’s as easy to play one race as it is to play a whole season of racing together. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: Intel i5 Quad-Core, 2.7 GHz Memory: 4 GB RAM Graphics: GTX 660 / RX 460 Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Wallkill-TENOKE Developer: 2ev1l Publisher: 2ev1l Genre: Action, Adventure, Indie Size: 1.16 Gb Description: A maze? How about a roguelike maze? Explore different worlds to get out of here. Each time you enter a world, the unknown awaits. Can you save your resources so you don’t get stuck between worlds? However, the robot can be easily replaced. 10… 9… 8… Are you still here? You’d better hurry up. Go through the rooms as fast as you can and get the rewards. But are you sure this is the only way through? Shoot, destroy, change the laws of physics – do whatever you want! All actions take place in uncontrollable robotic worlds. You will solve various puzzles, fulfilling the will of the labyrinth. Some worlds will be more favorable to you, while others will be ruthless. Don’t forget that the rooms are full of abandoned items that will help you in your exploration, ranging from a small energy capsule to incredibly powerful weapons. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS *: Windows 7 Processor: Amd Athlon X4 840 or better Memory: 6 GB RAM Graphics: DirectX 11 & Shader Model 5.0 support required DirectX: Version 11 Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Age of Wonders 4 Primal Fury-RUNE Developer: Triumph Studios Publisher: Paradox Interactive Genre: Strategy Size: 10.7 Gb Description: Harness the power of nature in the Age of Wonders 4: Primal Fury content pack. Channel the spirit of your favorite animal with the Primal culture, ride a mammoth or a crocodile into battle, and wield the powers of the Naga lords! New features exclusive to this content pack include: PRIMAL CULTURE From the Tunneling Spider to the Glacial Mammoth, choose one of seven primal animals for your people to worship and shape their physical and spiritual lives. Each animal is linked to a specific terrain and damage type, allowing you to terraform the land to your chosen biome and gain powerful buffs in combat Venture on a quest unique to each primal animal and earn rewards NEW LUPINE AND GOATKIN FORMS New physical forms for your people provide new fantasies for your empire to fulfill. Create a faction of arcane wolves or forest-dwelling satyrs! 2 NEW TOMES OF MAGIC Tome of Fey Mists: Specializes in spreading magical mists that shield units from ranged attacks and grant buffs. Tome of the Stormborne: Focuses on control of water and lightning. Gain powerful economic buffs from ocean provinces, build fearsome Stormbringer units and transform your armies into Naga! 4 NEW MOUNTS -Mammoths -Elephants -Sabretooths -Crocodiles 6 NEW WILDLIFE UNITS -Mammoths -Elephants -Sabretooths -Crocodiles -Infernal Juggernauts -Pestilence Crocodiles NEW REALM CONTENT Storm Wreathed Isles: A realm of hostile seas, gripped in a war between two powerful Godir of nature. NEW PRIMAL FURY INTERFACE SKIN Experience a wild new visual design with wooden frames and blooming flowers Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the RUNE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows® 10 Home 64 Bit Processor: Intel® Core™ i5-2500K or AMD® Ryzen™ 5 1600X Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia® GeForce™ GTX 670 (2GB) or AMD® Radeon™ HD 7870 (2GB) or Intel® Arc™ A380 (6GB) or Intel® Iris™ Xe G7 (Tiger Lake) or AMD® Radeon™ Vega 8 DirectX: Version 12 Storage: 20 GB available space Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows® 10 Home 64 Bit or Windows® 11 Processor: Intel® Core™ i7-9700K or AMD® Ryzen™ 5 5600X Memory: 16 GB RAM Graphics: Nvidia® GeForce™ GTX 1070 Ti (8GB) or AMD® Radeon™ RX 5700 XT (8GB) DirectX: Version 12 Storage: >20 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Bunkers Shadow-TENOKE Developer: Hovhannes Harutyunyan Publisher: Hovhannes Harutyunyan Genre: Action, Indie Size: 2.07 Gb Description: The game is a First Person Shooter.In a huge dangerous underground, you need to save a little girl.Being lost in a huge bunker, the task is to survive and find the keys for the doors and find the way to the exit. An encounter with zombies and enemy soldiers is inevitable. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 10 Processor: I3 Memory: 8 GB RAM Graphics: UHD 630 Storage: 3 GB available space Recommended: OS: Windows 10 Processor: I5 Memory: 16 GB RAM Graphics: GTX 1050 Storage: 3 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
BORE BLASTERS-TENOKE Developer: 8BitSkull Publisher: 8BitSkull Genre: Action, Adventure, Casual Size: 1.29 Gb Description: Blast your way through rocks and dirt with your machinegun drill. Carve through the ground to uncover precious ores and defeat menacing foes. Uncover ancient relics and artefacts hidden in the deep. Amass a fortune in rare gems & ores. Invest in powerful upgrades and unlock new abilities, turning your humble gyrocopter into a fearsome force to be reckoned with. Explore a diverse range of biomes, from treacherous volcanic caverns to lush overgrown underground forests, each with its own unique challenges and rewards. -Intense mining action with fast-paced blasting -Constant progress – even failed runs aren’t punishing -Diverse biomes to explore -Purchase upgrades to overpower your gyrocopter -Navigate the overworld to unlock new mine shafts -Collect and loot rare gems, ores, and artefacts to upgrade your gear and abilities -Endless replayability with procedurally generated levels Drawing inspiration from mining games like Motherload and Galactic Mining Corp, Bore Blasters takes the genre to the next level with high octane action and fast paced gameplay. Fans of digging and collecting will find plenty to love, while the addition of deadly enemies and mysterious artefacts will keep even the most seasoned miners on their toes. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: 2.3 GHz Memory: 2 GB RAM Graphics: DirectX® 9 Compatible Graphics Card Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Brandon Hackett – Isten gépei Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2008, 2011 Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja. De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség? A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,91 MB [Hidden Content]2 points
-
Mark Edwards - Ne áruld el Könyv címe: Mark Edwards - Ne áruld el Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub Mark Edwards, bestselleríró könyvei eddig négymillió példányban keltek el. Hátborzongatóan izgalmas, új történetében egy sötét titok változtatja rémálommá a szerelmespár bimbózó kapcsolatát… ugyanis az igazságot nem csak ők ismerik… Húsz év után Matthew és Helena újraélesztik egyetemi románcukat, és Izlandra utaznak. A hegyi túra során a tökéletes fotó helyszínét keresik, de egy elhibázott lépés miatt Helena megcsúszik, és a következő pillanatban a sziklaszirt szélén lóg a semmibe. Matthew kétségbeesetten próbál segíteni barátnőjén, ám a rémisztő események közepette Helena váratlan vallomást tesz. A vészhelyzetben elkapott néhány szó megrázóan hat a férfira, amikor pedig Helena feltárja a teljes igazságot, Matthew elborzad, nem is annyira a lány tettétől, hanem annak indítékától. Az első döbbenet ámokfutássá változik, amikor Angliába visszatérve kiderül, hogy valaki nemcsak kihallgatta Helena vallomását, de meg is akarja zsarolni őt. Matthewnak döntenie kell, hogy a rendőrséghez fordul, vagy segít szerelmének megőrizni a titkot. Ahogy az események lassan kicsúsznak az irányítása alól, a férfinak szembe kell néznie a kérdéssel: vajon meddig hajlandó elmenni, hogy megvédje „tökéletes” barátnőjét?1 point
-
Dr.Patai József(szerk.) - Magyar zsidó almanach 1911 pdf 34mb 1911 [Hidden Content]1 point
-
Andre Norton – Időharcosok sorozat *** Andre Norton: Időharcosok (Időharcosok sorozat 1.) Eredeti cím: The Time Traders Eredeti kiadó: Ace, New York Eredeti kiadás éve: 1958 Magyar cím: Időharcosok Magyar kiadó: Phoenix Könyvek, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Fantasy Magyar kiadás éve: 1992 Fordította: Moczok Edit Ross Murdock, a notórius bűnöző választhat: átnevelő terápiára kerül vagy „önként” részt vesz a kormány egy titkos programjában, a Retrográd Hadműveletben. Murdock ez utóbbi mellett dönt. Eleinte vonakodva, később egyre nagyobb lelkesedéssel veti bele magát abba a különös hidegháborúba, melyet eleinte elképzelni sem bírt volna. Az oroszok felfedezték az időutazást, megszállták a múlt egyik korszakát, és egy rég elfeledett titokzatos civilizáció technológiájának felhasználásával pusztító, veszedelmes fegyvereket fejlesztettek ki. Az amerikai tudósok szintén rájönnek hogy küldjék harcosaikat a múltba, és a Retrográd Hadművelet arra irányul, hogy megtalálják és megcsapolják az oroszok titkos fegyvereinek forrását. Murdock és harcostársai visszamennek az időben a múlt elfeledett korszakaiba, hogy megtalálják az oroszokat, és megvívják velük a múltban a jövő háborúját! Andre Norton: A gazdátlan űrhajó (Időharcosok sorozat 2.) Eredeti cím: Galactic Derelict Eredeti kiadó: Ace, New York Eredeti kiadás éve: 1959 Magyar cím: A gazdátlan űrhajó Magyar kiadó: Phoenix Könyvek, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Fantasy Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Nemes István, Békési József NYÍLHEGYEK ÉS HIDROGÉNBOMBÁK Az időutazás titkát az archaelogusok gondosan őrizték, ám amikor egy csillagközi űrhajó maradványaira bukkannak a szokásos üledékek között, az időharcosoknak segítségül kell hívniuk egy jelenkori apacs indiánt, Travis Foxot, hogy elvezesse őket azokra az ösvényekre, melyeken egykor ősei jártak. Azonban a kutatók térben és időben egyaránt csapdába kerülnek, egy automata csillaghajó őrült utazásra viszi őket; s még Travis Fox sem tudja, látják-e még valaha is a Földet. Erőfeszítéseik, melyekkel megpróbálnak visszatérni Ide és a Jelenbe, a legnagyszerűbb sci-fi kalandregényt produkálják. Andre Norton: A végzetes csata (Időharcosok sorozat 3.) Eredeti cím: The Defiant Agents Eredeti kiadó: Ace, New York Eredeti kiadás éve: 1962 Magyar cím: A végzetes csata Magyar kiadó: Phoenix Könyvek, Debrecen A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Fantasy Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Nemes István, Békési József A harmadik rész a szenzációs Időharcosok-sorozatban! A mindig megbízható Andre Norton, ha lehetséges, ebben a kötetében még jobb, mint általában. A végzetes csata talán a legjobb abban a tért és időt átölelő ciklusban, mely az Időharcosokkal kezdődött. „Egy távoli bolygón játszódik, melyet az oroszok és az amerikaiak telepesekkel népesítenek be, akik hipnotikus állapotban visszatérnek őseik életmódjához. Az oroszok Dzsingisz kán mongol hordáinak életét élik, az amerikaiak pedig – valamennyien apacs indiánok – újra élik azokat a napokat, amikor még büszke harcos nép voltak. A két csoport konfliktusa egy ilyen ellenséges bolygón, amit a háttérből orosz ügynökök, és egy sokkal veszélyesebb, a csillagokon túlról érkező erő manipulálnak, rendkívül heroikus, képzeletgazdag, találékony cselekmény bonyolítására ad lehetőséget, melyet Norton egy igazi mesemondó erényeivel ki is használ.” – New York Herald Tribune „Képzeletgazdag science fiction” – A. L. A. Booklet „A történet izgalmas, a cselekmény lendületes és a karakterek szuperek” – The Cleveland Press *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,41 MB [Hidden Content]1 point
-
Leigh Brackett – A rőt csillag (A sorozatnak magyarul csak az első része jelent meg. Az eredeti regények a „Leigh Brackett – The Book of Skaith Series” témában találhatók.) Eredeti cím: The Ginger Star Eredeti kiadó: Ballantine Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: A rőt csillag Magyar kiadó: Móra, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Galaktika Baráti Kör Könyvklub Magyar kiadás éve: 1992 Fordította: Baranyi Gyula Az amerikai írónő kalandos, fordulatos történeteinek hősei rettenthetetlen, emberfeletti erejű, merész férfiak, mint az acélos tekintetű Eric John Stark, A rőt csillag főszereplője. Ez a könyv, melyben színre lép, egy készülő sorozat első darabja. Stark elindul, hogy egy különös bolygón felkutassa eltűnt barátját, bármi legyen is az ára. A furcsa és kifürkészhetetlen emberek és lények között járva nem szűkölködik életveszélyes kalandokban, s a romantikus történetben számos alkalommal bizonyíthatja bátorságát. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,19 MB [Hidden Content]1 point
-
Jeffrey E.Young Janet S.Klosko - Fedezd fel újra az életed! A Fedezd fel újra az életed! tizenegy krónikus, önsorsrontó személyiségmintára tér ki, amelyeket a könyv életcsapdákként tárgyal. Igen összetett anyaggal foglalkozik ez a munka, és mégis egyszerű és érthető minden sora. Az olvasó könnyen meg tudja ragadni az életcsapda lényegét, és hamar ráismer sajátjaira. A tényleges klinikai tapasztalatból vett esettanulmányok egyik értéke abban rejlik, hogy segítik az olvasókat valóban magukra vonatkoztatni az életcsapdákról kifejtett gondolatokat. Ráadásul a szerzők által bemutatott technikák változást indukáló erővel bírnak. Megközelítési módjuk integratív: felöleli a kognitív, a viselkedési es az analitikus pszichológiát egyaránt, és az empirikus tapasztalattal támogatott terápiára épít, miközben megtartja a kognitív terápia gyakorlatias, problémamegoldó fókuszát. A Fedezd fel újra az életed! praktikus technikákat kínál, hogy felülkerekedjünk legfájdalmasabb, egész életünket kisérő es kisértő gondjainkon. A szerzőkből áradó lenyűgöző érzékenység, az együttérzés es klinikai tapasztalatukból eredő mély meglátásaik hatják át a könyv egészét. pdf 77mb 2020 [Hidden Content]1 point
-
Vincent DeLuz kapitány és a Redshift Seven legénysége a szabadúszó kalandorok izgalmakkal teli hétköznapjait éli, amikor váratlanul felbukkan egy ősi ellenség, a fomor faj, ami kihalással fenyegeti az emberiséget. Befolyásuk alatt a Koalíció hadereje a hindu kultúra egyik fellegvárát, a csaknem védtelen Bhavnagar bolygót készül ostrom alá venni. Vincenték egyetlen reménye, hogy az idővel versenyt futva megelőzzék a szörnyű flottát, és a Koalíció-hű űrhajókat szembeállítsák az elnyomó szörnyetegekkel. Ám a Redshift Seven családként együtt élő tagjainak a saját bőrén kell megtanulnia, hogy a fomor olyan ellenség, amivel nem lehet a szokványos módon felvenni a harcot. A kataklizma, ami következik, alapjaiban rengeti meg az emberiség birodalmainak életét. Michael Walden legújabb könyvében a galaxis ősi múltjából megjelenő idegenek és a tuathadédanann faj titokzatos hagyatéka csap össze egymással. Szabad akarat, mesterséges intelligencia és vallás; a Cosmos Redshift Seven olyan kihívás elé néz, amit a legénység nem biztos, hogy sértetlenül át tud vészelni. Metropolis Media 2022 Köszönet OMGK-nak a könyvért epub [Hidden Content]1 point
-
Natural Beauty (2017) Title: Natural Beauty Year: 2017 Country: USA Genre: Brunettes, Couples, European, International, Naturally Busty, Romance. Duration: 01:49:19 Studio: SexArt Cast: Anissa Kate, Connie Carter, Lucy Li, Subil Arch, Kendra Star, Franck Franco, Matt Ice, Denson, Maximilian Dyor. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo (eng) Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,32 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]1 point
-
Shadow Gangs-SKIDROW Developer: JKM corp Publisher: JKM corp Genre: Action, Indie Size : 509 MB Description: You play the role of Dan the current ninja order master. Your mission is to rescue your family from the Shadow Force crime organisation, whose members are known as the Shadow Gangs. Use your ninja transformation ability and your special powers. Venture over 10 levels, defeat the 6 bosses, save your family and defeat the Shadow Gangs. Install: 1. Extract 2.Install 3. Play! System Requirements: Minimum: OS: Windows 7 Processor: 2.0 Ghz Memory: 2 GB RAM Graphics: 1Gb Video Memory, Opengl and Pixel Shader 3.0 support Storage: 1 GB available space Prémium link: [Hidden Content]1 point
-
Noise-TINYISO Developers: Talentplace Publisher: KishMish Games Genres: Adventure, Indie Size: 2.18 Gb Description: The radio amateur catches a strange signal that emits incomprehensible noises. It is broadcast around the clock and only sometimes a human voice makes its way through the air. However, it is impossible to make out what the person is saying. The most mysterious thing, though, is related to the fact that according to the maps the place the signal is coming from does not exist. As a main character, you will have to uncover terrifying secrets about this enigmatic signal. There is no weapon in the game. The protagonist does not know how to handle it. THE MOST USEFUL THING YOU HAVE IS A RADIO. With its help you can understand what is happening in this place. You choose the radio wave on your own in order to catch the desired signal, contact people, or simply listen to the radio of the USSR. There are a lot of moments in the game related to the use of the radio. THE STORY IN NOISE IS NOT A TYPICAL FACELESS HORROR. We’d like to tell you an interesting yet sinister story in Stephen King’s manner. The story will be rendered through conversations and thoughts of the protagonist as well as through the study of locations. Some details of the story can remain unnoticed if you don’t study the locations carefully. The story is set in the USSR which gives it a peculiar flair. The main antagonist of the story is the creature which is constantly wandering around, exploring the location the same way you do. It hunts you and reacts to your actions. If you turn on the light or use a flashlight, the creature will go and check what is happening. You need to try hard to hide from it because you cannot kill it. The creature sees nothing in the dark, so sometimes it will be enough to simply turn off the light and wait for a while. The creature emits radio waves, so you can track it with your radio. We tried to implement the artificial intelligence system in the game, being inspired by the monster from the Alien film and game. The creature is important to the story. It is no less important than the protagonist. Install: 1. Unpack the release 2. Mount or burn image 3. Install 4. Block the game in your firewall and mark our cracked content as secure/trusted in your antivirus program 5. Play the game System Requirements: Minimum: OS: Windows 7 SP1, Windows 8.1, Windows 10 (64bit versions only) Processor: 1.9ghz Intel i5-equivalent processor or higher Memory: 6 GB RAM Graphics: Onboard or dedicated graphics accelerator with 1GB+ of video RAM DirectX: Version 9.0 Storage: 4 GB available space Sound Card: DirectX® Compatible Recommended: OS: Windows 7 SP1, Windows 8.1, Windows 10 (64bit versions only) Processor: Intel Core i5 3470 @ 3.2 GHz, AMD FX 8120 @ 3.9 GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: NVIDIA GTX 780 or AMD R9 390 DirectX: Version 9.0 Storage: 4 GB available space Sound Card: DirectX® Compatible [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Színes, fekete-fehér, szinkronizált, amerikai-angol minisorozat dráma 60 perc, 2019 (18) Rendező: Johan Renck Forgatókönyvíró: Craig Mazin Producer: Robert How Sanne Wohlenberg Executive Producer: Jane Featherstone Craig Mazin Anne Mensah Gabriel Silver Carolyn Strauss Zene: Hildur Guđnadottir Operatőr: Jakob Ihre Vágó: Jinx Godfrey Simon Smith Szereplő(k): Valery Legasov (Jared Harris) Boris Shcherbina (Stellan Skarsgard) Lyudmilla Ignatenko (Jessie Buckley) Ulana Khomyuk (Emily Watson) Anatoly Dyatlov (Paul Ritter) Vasily Ignatenko (Adam Nagaitis) Akimov (Sam Troughton) Leonid Toptunov (Robert Emms) Bryukhanov (Con O'Neill) Fomin (Adrian Rawlins) Viktor Proskuryakov (Karl Davies) Mikhail (Michael Socha) Tartalom: Az HBO és a Sky minisorozata az emberiség történetének legsúlyosabb, ember által előidézett katasztrófáját, illetve az orosz tudósok Európa megmentéséért folytatott drámai küzdelemét dolgozza fel. 1986. április 26-án hatalmas robbanás rázta meg a Szovjetunió tagállamában, Ukrajnában működő csernobili atomerőművet. A radioaktív felhő beterítette Kelet-és Közép Európát, Skandináviát és egyes nyugat-európai országokat. A főbb szerepeket Jared Harris, Stellan Skarsgard és Emily Watson alakítja. General : Csernobil - Chernobyl 2019 WEBRip.x264.HUN.mkv Format : Matroska at 2 117 kb/s Length : 912 MiB for 1 óra 0 perc 11 mp 608emp Video #0 : AVC at 1 883 kb/s Aspect : 960 x 480 (2.000) at 23.976 fps Audio #0 : AC-3 at 192 kb/s Infos : 2 csatorna, 48,0 kHz Language : hu Text #0 : UTF-8 Language : hu [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Glamorous Rina (2018) Some girls just love being glamorous, and Rina is one of them. She loves the attention she gets from the older men that appreciate her sophisticated sense of beauty. She's in love with a certain Asian dude at her office with silver hair and a very good talent. He can fuck like no other, and even stimulates her clit with a very powerful sex toy in, "Glamorous Rina." Category: Japanese, Asian, Toys, Masturbation, Hairy, Creampie, Brunette, Internal Cumshot Starring: Rina Language: Japanese Size: 1.10 GB Length: 01:00:00 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Amateur MILFs Uitgewoond (2017) "Amateur MILFs Uitgewoond!" This is how Holland fucks! Three hot and horny Euro MILFs leave you bone dry, by the time they're through with you. Who else but Hollandsche Passie can give you this level of erotic pleasure? Category: MILF, Interracial, Mature, Amateur, Reality Porn, European, Big Boobs, Tattoo, Piercing, Blonde, Bubble Butt Starring: Melissa, Sophia, Debbie, Esther, Nathaniel, Def, Dennis, Robbie Language: Dutch Size: 1.42 GB Length: 02:04:49 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
New Girl In Town 19 First impressions are everything when these ladies make the rounds in their new towns. Give them a warm welcome and a hot, sticky gift! These are the stories of that sexy gal next door that we all want a crack at! Sit back and let these sluts explore your cock and take your cum as they figure out the ways of their new towns! Category: Teens, Pro Amateurs, Toys, Big Boobs, Facial Cumshot, Lingerie, Tattoo, Brunette, Blonde, Deep Throat Starring: Carmen Callaway, Bunny Freedom, Chloe Skyy, Caroline De Faie, Porno Dan Language: English Size: 1.79 GB Length: 02:48:20 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Girls Summer Sins What can be more beautiful than enjoying nature on a beautiful day?..... Of course, to feel the tender kiss and the loving touch of another woman. Daring Pure brings you both with Girls Summer Sins, the most beautiful girl/girl video, from Diane Summers conception to now. Earth shattering orgasms from 8 hot babes making out in the free nature! Category: Lesbian, Outdoor, Oral Sex, Toys, Big Boobs, Masturbation, Teens, Reality Porn, Brunette, Blonde Starring: Lucy Li, Alexis Brill, Cayla Lyons, Bella Baby, Jenny Simons, Whitney Conroy, Viktoria Ferara, Ilana Language: English Size: 0.57 GB Length: 02:11:43 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Ferocious Feet Vol 1 If you can't take your eyes off of their feet as they walk towards you in a sexy way, let yourself go on these sexy feet! Valentina Velasques, Carmen and a bunch of other hotties want to turn you on with their feet. They have just as big a foot fetish as you do and they love having their freshly pedicured toes licked, sucked and cum upon after a good fuck! Category: Fetish, Foot Fetish, Threesome, Barefoot, Stockings, Anal, Lingerie, Lesbian, Smoking, Glasses, Blonde Starring: Caroline, Carmen, Courtney, Valentina Velasquez, Cathy Heaven, Victoria Tiffany Language: English Size: 1.41 GB Length: 02:03:02 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Ripe 5 (2018) Succulent fresh flesh...Ripe for the taking! Struggling college student Lily Rader let's sugar daddy Manuel fuck her hard to pay her bills. Naughty newbie Khloe Kapri wants a hard pounding from Manuel. Rich slut Sadie Blake can't stop banging her chauffeur. Fitness freak Nia Nacci gets quite the workout from Manuel. Category: Teens, Anal, Big Cocks, Gonzo, Stockings Starring: Sadie Blake, Khloe Kapri, Lily Rader, Nia Nacci, Manuel Ferrara Language: English Size: 2.57 GB Length: 02:52:39 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Passionate Pleasures (2017) They will are sucking and fucking just for you. They take great pleasure in having big, hard, throbbing cocks thrust into every hole. Category: Teens, Gonzo, Couples, Blowjob, Oral, Lesbians, Cunnilingus, Toys, Cumshots Starring: Kymberlee Anne, Anastasia Delgado, Angela Diaz, Hope Harper, Christen Courtney Language: English Size: 0.57 GB Length: 01:12:01 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Blackboned 2 (2018) For over 5 hours, watch Katrina Jade, Remy La Croix, Hope Howell, Iris Rose, Gina Valentina and more dark meat lovers as they indulge themselves with some of the biggest, blackest boners we could find! Prepare to be Blackboned once again with 10 scenes of amazing interracial sex! Category: Big Cocks, Compilation, Interracial, Teens, Schoolgirls, Stockings, Tattoo Starring: Katrina Jade, Gina Valentina, Remy LaCroix, Jenna Ivory, Alex Chance, Eden Sinclair, Hope Howell, Iris Rose, Jean Michaels, Tegan Mohr Language: English Size: 2.99 GB Length: 05:05:45 Format: MP4 Video: 720x408 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Carre D'anus (2018) Il se passe toujours quelque chose d’intense autour d’une table de poker. Et parfois ça dérape pour finir en orgie. Rien d’étonnant donc à finir à poil et à se faire enculer, même quand on a la meilleure main de la partie. Category: Group Sex, Threesome, Foursome, Mature, Anal, Stockings, Facial, Big Dick, Lesbian Starring: Aida Sweet, Candee Licious, Amirah Adara, Cathy Heaven, Jasmine Jae, Leigh Darby, Samantha White, Dona Bell, Sheila Grant, Chad, Ryan Ryder, Yanick Shaft, Bruno SX, Choky Ice, Sabby Language: English Size: 2.14 GB Length: 02:21:48 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Charlie Jade - (Charlie Jade) 2005 színes, szinkronizált, kanadai/dél-afrikai sci-fi sorozat, DVDRip.XviD (az 1.-16. rész + felirattal) rendezők: George Mihalka, Darrell Roodt, Pierre Gill forgatókönyvírók: Guy Mullally, Stephen Zoller, Alex Epstein operatőr: Buster Reynolds zene: FM Le Sieur vágók: Isabelle Lévesque, Simon Webb szereplők: Jeffrey Pierce (Charlie Jade) Michael Filipowich (01 Boxer) Michele Burgers (Essa Rompkin) Danny Keogh (Julius Galt) Marie-Julie Rivest (Jasmine) Patricia McKenzie (Reena) Tyrone Benskin (Karl Lubinsky) David Dennis (Sew Sew Tukarrs) Langley Kirkwood (Ren Porter) Rolanda Marais (Blues Paddock) Lisa-Marie Schneider (Princess) Greg Latter (P.J.) Charlie Jade magándetektívként keresi kenyerét a nem is olyan távoli jövőben, melyben a multinacionális vállalatok uralják a világot. A gyönyörű, halott fiatal lány személyazonosságának kiderítése közben Jade megmagyarázhatatlan dolgokkal találja magát szembe, olyanokkal, melyek emberi ésszel felfoghatatlanok. Jade titokzatos létesítményre bukkan a sivatagba. Egy hatalmas robbanás a saját világból egy párhuzamos univerzumba repíti. A magándetektív akaratán kívül egyre jobban belekeveredik a két univerzum közötti konfliktusba. Ám létezik egy harmadik is, amely békés külsővel álcázza erőszakosságát. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Charlie Jade s01e01 Videó információk: Méret: 362,36 MB Hossz: 0:44:42 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 608 x 336 pixel Bitráta: 931 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. A nagy BUMM (The Big Bang) [Hidden Content] [Hidden Content] 2. Homok (Sand) [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Itt vagy (You Are Here) [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Rábeszélő képesség (The Power of Suggestion) [Hidden Content] [Hidden Content] 5. És nem egy csepp a pohárban (And Not a Drop to Drink) [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Egy mocskos mosoda (Dirty Laundry) [Hidden Content] [Hidden Content] 7. Gyémántok (Diamonds) [Hidden Content] [Hidden Content] 8. Önfeláldozás (Devotion) [Hidden Content] [Hidden Content] 9. Árulás (Betrayal) [Hidden Content] [Hidden Content] 10. Azonosság (Identity) [Hidden Content] [Hidden Content] 11. Sűrűbb a víznél (Thicker than Water) [Hidden Content] [Hidden Content] 12. Melyik oldalon állsz? (Choosing Sides) [Hidden Content] [Hidden Content] 13. Homályos tükrön keresztül (Through a Mirror Darkly) [Hidden Content] [Hidden Content] 14. A te ellenséged az én ellenségem (The Enemy of My Enemy) [Hidden Content] [Hidden Content] 15. Láthatatlan dolgok (Things Unseen) [Hidden Content] [Hidden Content] 16. Az út lerövidítése ( The Shortening of the Way) [Hidden Content] [Hidden Content] 17. Pörgés (Spin) [Hidden Content] [Hidden Content] 18. Estimese (Bedtime Story) [Hidden Content] [Hidden Content] 19. Beavatás (Flesh) [Hidden Content] [Hidden Content] 20. Ouroboros (Ouroboros) [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00