Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 04/04/2024 in all areas

  1. Rejtő Jenő - Tisztességes Anna „Elveszettnek hitt művek.” Ízlelgetem a szavakat. Ez így, ebben a formában – nem mindig igaz. Pár évvel ezelőttig nem sejtettük, hogy létezik Rejtő Jenő: Tisztességes Anna című háromfelvonásos operettje, mely az író hattyúdala volt a világot jelentő deszkákon. Nem tudtunk róla, de varázslatos módon egyszer csak előbukkant a feledés homályából. „Elveszettnek hitt művek.” A detektív, a cow-boy és a légió esetére illik ez a meghatározás. A Színházi Magazin című színházi, mozi, szépirodalmi és művészeti képeslap 1941. húsvéti mellékletében jelent meg először a kisregény alapváltozata, aminek talán a legfőbb különlegessége az, hogy az összes magyar könyvtárból „begyűjtötték” a lelkes Rejtő-rajongók. Tudtuk, hogy létezik, de hogy hol, kinél…? Hát most előkerült. „Elveszettnek hitt művek.” Az ezeregy történet éjszakája című gépirat tizenháromféle változatára (egy részének csak a töredékére) bukkantam rá a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában, mely az egzotikus helyszíneken játszódó kalandregények elé állít görbe tükröt. Tehát ebben az esetben – csak úgy, mint a kötetben közölt többi, az író hagyatékában fellelt írásműnél – sem igaz az „elveszettnek hitt” megfogalmazás. Az ember nem hiheti elveszettnek azt, amiről halvány fogalma sincs, hogy megvolt. Így aztán pontosabb lenne az „Elveszettnek hitt, de sok munkával és szerencsével megtalált, aztán közkinccsé tett művek” cím, de ez már biztosan nem fér ki a borítóra! Az alcím végül is mindegy, a tartalom a fontos… pdf 1mb 2019 [Hidden Content]
    6 points
  2. Pern sárkánylovasai-trilógia A trilógia legnagyobb része a Kilencedik Együttállás alatt játszódik. *** Anne McCaffrey: Sárkányröpte (Pern sárkánylovasai-trilógia 1.) Eredeti cím: Dragonflight Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1968 Magyar cím: Sárkányröpte Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Kleinheincz Csilla Hogyan menthet meg egyetlen lány egy egész világot? Benden Sárkányfészek lovasainak szemében Lessza nem más, mint egy rongyos cseléd. Fél életében azokat szolgálta, akik elárulták az apját és elbitorolták földjeit. Most azonban eljött az idő, hogy Lessza ledobja az álcát, és visszaszerezze, ami jogosan az övé. Bosszújának beteljesítése során találkozik a sárkánykirálynővel. A közöttük kialakuló kötelék örökre megváltoztatja mindkettejüket, és védelmet nyújt, amikor több évszázados béke után ismét világukra tör a külvilági fenyegetés, a gyilkos szálak zápora. Pern bolygóját valaha sárkányok és lovasaik óvták e mindent felemésztő veszedelemtől, de manapság alig maroknyian maradtak csupán. Lesszának saját és sárkánya életét egyaránt kockára kell tennie, ha meg akarja menteni közös világukat. Anne McCaffrey: Sárkányhajsza (Pern sárkánylovasai-trilógia 2.) Eredeti cím: Dragonquest Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1971 Magyar cím: Sárkányhajsza Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Polgár Patrícia Sárkánytűz a horizonton. Újabb fordulat telt el, és ismét halálos, ezüstös szálak hullanak az égből. A merész sárkánylovasok újra felszállnak, sárkányaik tüzet okádva csapnak le, hogy elpusztítsák a csillámló fenyegetést, még mielőtt földet érne és elemésztene mindent. F’lar, a bendeni sárkányvezér azonban tudja: más módot kell találnia, hogy megvédje Pern világát – még mielőtt a lázongó múltlakók még nagyobb viszályt szítanának, és testvére, F’nor elindulna a bolygó történelmének legveszedelmesebb vállalkozására. A Sárkányhajsza a Sárkányröpte folytatása. Anne McCaffrey: Fehér sárkány (Pern sárkánylovasai-trilógia 3.) Eredeti cím: The White Dragon Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1978 Magyar cím: Fehér sárkány Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Gábor Emma A jövő a múlt után kutat… Nem létezett még olyan erős kötelék, mint ami a merész és kalandvágyó Zsaxomot és különleges fehér sárkányát, Ruthot összefűzi. A hófehér és mozgékony Ruth számos rejtett tehetséggel bír, ám Pernen mindenki haszontalan korcsnak hiszi. Zsaxom azonban be akarja bizonyítani, hogy ők ketten éppúgy képesek repülni és harcolni az égből hulló halálos fenyegetés, a szál ellen, mint a sárkányfészkekben lakó többiek. Minden szabályt felrúgva, titokban gyakorolnak – kirándulásaik sokáig csupán kisebb kihágásnak minősülnek, ám váratlanul veszélybe kerülnek, és csak tőlük függ: meg tudják-e akadályozni a legnagyobb katasztrófát, ami világukat érheti. *** Formátum: pdf Méret: 5,67 MB [Hidden Content]
    5 points
  3. Hajnal Gabriella(szerk.) - Sisley "Impresszió. Napkelte (Párizs, Musée Marmottan): ezt a címet kapta Claude Monet egyik, a Festők, szobrászok és grafikusok anonim egyesülése első kiállításán, 1874-ben bemutatott kisméretű festménye. Az eseményre készülve Monet elvonult gyermekkora városába, Le Havre-ba. A kiállításra az itt festett tájképek legjavát válogatta be. A katalógus összeállítását az újságíró Edmond Renoir - a festő fivére - vállalta magára. Renoir kifogásolta Monet képcímeinek egyhangúságát: a sorozat a nem túl fantáziadus Le Havre-i látképek címet kapta. Volt közöttük egy hajnali órákban festett kis tájkép, amely a kékes ködben úszó kikötőt ábrázolta. A ködben fantomszerűen elmosódott vitorlások előtt fekete csónakok körvonalai látszanak; a nap narancssárga korongja éppen ekkor emelkedik a láthatár fölé, narancsszínű fényhidat fektetve a tengerre." Részlet a bevezetőből 2008 3mb pdf [Hidden Content]
    5 points
  4. Karen Taieb - Auschwitzból irok nektek „A birkenaui munkatáborból írok neked, ahol jelenleg tartózkodom. Egészséges vagyok, dolgozom, és várom a híreidet.” A II. világháború alatt a haláltáborok foglyai a Briefaktion propagandaprogram szigorú előírásait követve leveleket küldhettek haza. Az 1942 és 1945 között született több ezer üzenetre a címzettek szintén szabályozott módon válaszolhattak. Karen Taieb történész huszonkét fogoly történetét eleveníti fel, bemutatva a háború előtti életüket, családjukat, elfogásuk körülményeit. A cenzúrán átcsúszott levelek alapján képet ad arról, hogyan élték meg a deportáltak a mindennapos kínzásokat, a nélkülözést, és miként merítettek erőt abból, hogy a számukra fontos személyek minden valószínűség szerint biztonságban vannak. A felszabaduláskor született sorokból pedig testközelből értesülhetünk a túlélők feldolgozhatatlan fájdalmáról, a szeretteik elvesztése nyomán érzett mérhetetlen bűntudatáról és a nácik ellen fellángoló dühéről. E levélváltások egy kegyetlen, embertelen korban születtek, mégis az emberi kapcsolatok különleges, szívszorító lenyomatai. pdf 1mb [Hidden Content]
    4 points
  5. Martha Stout - Szociopata a szomszédom „A lelkiismeret az a halk hang, amely fajunk megjelenése óta próbálja elmondani nekünk, hogy evolúciós, érzelmi és spirituális szempontból Egyek vagyunk, s ha békére és boldogságra vágyunk, muszáj így is viselkednünk.” Mi a közös a szélhámosban, a csalóban és a sorozatgyilkosban? Ahogy Martha Stout rámutat, mindháromból hiányzik valami lényeges: a lelkiismeret. Az emberek nagy többsége veszélyes és erőszakos bűnözőkként gondol a szociopatákra. Martha Stout harvard pszichológus azonban a Szociopata a szomszédom című könyvében közelebb hoz bennünket a megdöbbentő valósághoz, miszerint a lakosság 4 százaléka az emberi együttérzés egyetlen szikrája nélkül éli le az életét, más szóval szociopata: ezekből az emberekből hiányzik a szeretetre, az együttérzésre való képesség. Könnyen megeshet, hogy a könyv hatására megvilágosodsz az exeddel kapcsolatban, és az sem kizárt, hogy a számos ahaélmény közepette döbbensz majd rá, hogy közvetlen környezetedben is él olyasvalaki, akire tökéletesen illik a szociopata személyiség jellemrajza. A szociopátia jelenségének és mindennapi megnyilvánulásainak figyelemre méltó vizsgálatára épülő könyv kutatásokkal jól alátámasztott és gondosan megfogalmazott útmutató, aminek köszönhetően felismerhetjük a körülöttünk élő könyörteleneket, akik számára ismeretlen fogalom a kötelesség, a felelősség érzése, a bűntudat, akik a lelkiismeret teljes hiányából adódó tökéletes szabadsággal különféle módokon tehetik tönkre környezetüket. Miről ismersz fel egy szociopatát? Nincs egyszerű dolgod, hiszen sok esetben a vonzó, karizmatikus, mi több, kifejezetten szimpatikus emberek között kellene keresgélned. A szociopata élete során megtanulta hitelesen eljátszani az emberi interakciókhoz elengedhetetlen érzelmeket. Viselkedése, kedvessége megtévesztő lehet, de ne feledd, ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg bármit rezzenéstelen arccal, ha a dominancia és a győzelem vágya eluralkodik rajta. Dr. Stout megdöbbentő hatású portréi révén a kellemetlen szomszédokkal vagy kollégákkal körülvett olvasók tanulmányozhatják a szociopátiás viselkedés válfajait és elsajátíthatják az általa javasolt megoldási stratégiákat és hatásos önvédelmi módszereket. pdf 1mb 2005 [Hidden Content]
    4 points
  6. Pécsi Ildikó - Úgy ahogy volt Pécsi Ildikó a színpadon: csábító mellékszereplő, drámai hősnő, ragyogó komika. Pécsi Ildikó a mozivásznon: elementáris erővel játszó, valamennyi szerepében messzemenőkig emlékezetes alakítást nyújtó filmikon. Pécsi Ildikó, a közszereplő: látványos férfifaló, aki nem csak az adottságaival, hanem szexszimbólum státuszával is tisztában van, valamint spamelo, temperamentumos, nagyszájú feleség. És végül Pécsi Ildikó, a botrányhős: a fiával és unokájával a kapcsolatot megszakító, volt menyére kígyót-békát kiáltó idős sztár. Mindezek mögött azonban ott van az érzékeny, a szüleit rajongásig szerető, kollégáit istenítő, egyetlen gyermekét anyai szerelemmel pátyolgató, férjét bizalommal támogató, gyakran sértődékeny és haragtartó, pályafutását többször látványosan újra gondoló magánember. Az Úgy, ahogy volt oldalairól most kiderül a „valódi” történet, és egyedülálló betekintést kapunk a legendás színésznő életébe.L. Péterfi Csabát Az aranyember és az Indul a bakterház országosan ismert és körülrajongott színésznője nemcsak bizalmába fogadta, hanem színpadra tette, tanította, rendezte. „Fogadott fiaként” és hagyatékának őrzőjeként társszerzőként jegyzi Pécsi Ildikó memoárját, amelyben a 2020-ban, nyolcvanévesen elhunyt Kossuth-díjas színművész kendőzetlenül nyilatkozik sikerről és földbeállásról, bizonytalanságról és családi szégyenről, soha nem hallott viszonyokról és szakmai irigyeiről is. pdf 1mb 2022 [Hidden Content]
    4 points
  7. John Hughes-Wilson ezredes - A katasztrófa küszöbén Amikor Truman elnök elrendelte Hirosima és Nagaszaki bombázását, senki sem tudta pontosan, milyen pusztító erő rejlik az atommaghasadásban. A nukleáris katasztrófák kapcsán rögtön eszünkbe jutnak a csernobili és a fukusimai reaktorokban bekövetkezett végzetes balesetek, de a könyvben tárgyalt esetek túlnyomó része sokak számára teljesen ismeretlen. A felsorakoztatott tények, amelyek közül nem egyet még mindig titkolni igyekeznek az érintett államok, aggasztó igazságra mutatnak rá: sokkal többször kerültünk az Armageddon szélére, mint azt a közvélemény gondolná. Az 1945-ös első és utolsó atomháború óta ijesztően sok nukleáris baleset történt: véletlen folytán bekövetkezett vagy akár szándékosan előidézett, az utolsó pillanatban elhárított katasztrófa. Annak ellenére, hogy az emberiség tisztában van a nukleáris konfliktusok pusztító természetével, az 1960-as évek óta nyolc alkalommal is eljutottunk a katasztrófahelyzet szélére. A katasztrófa küszöbén történeti megközelítésű figyelmeztetés a jelen számára. Felhívás, hogy kapjuk fel a fejünk, figyeljünk oda, és tudatosítsuk magunkban: a nukleáris katasztrófa nagyon is valós veszély. Aktuális és fontos könyv, hiszen a bolygónk jövője mindannyiunk ügye. pdf 2mb 2023 [Hidden Content]
    4 points
  8. Hajnal Gabriella(szerk.) - Renoir pdf 3mb 2008 [Hidden Content] 2024.02.13
    4 points
  9. Vígh Éva (szerk.) - Állatszimbólumtár A valós és képzeletbeli állatok jelenléte a népi kultúrában, a teológiában, az irodalomban, a művészetekben és a kultúrák történetében jelzi azt a kivételezett szerepet, amelyet a fauna jelentett az embernek az őt körülvevő világgal kialakított kapcsolatában. Képzőművészeti és irodalmi ábrázolások sokasága jelzi a zoomorf, és olykor szörnyszerű ábrázolásokban az emberi fantázia gazdagságát. A több ezer éves állatszimbolikát feltérképező Állatszimbólumtárral eddig adós volt a magyar könyvkiadás. A kötet szócikkei az antik és a bibliai hagyományra épülő európai tradíciókból kiindulva az ennek szerves részét képező magyar művelődésre és népi kultúrára helyezik a hangsúlyt. A Vígh Éva által szerkesztett Állatszimbólumtár illusztrációinak gazdag magyar példatára is ezt hangsúlyozza. A művelődéstörténet e sajátos területe és a szimbólumok évezredes története iránt érdeklődő olvasó és kutató az A-tól Z-ig sorrendbe állított 123 szócikkben valós és képzeletbeli állat szimbolikus jelentésváltozatait követheti nyomon az olvasmányosan informatív, de a források jelölésével a további kutatások számára is hasznos szócikkekben. pdf 5mb 2019 [Hidden Content]
    4 points
  10. Szathmári Botond - Az iszlám vallás alapjai, irányzatai és misztikus útja A nyugati civilizáció éppen most éli harmadik intenzív találkozását az iszlámmal. Az első a középkorban, az Abbászida kalifátus korában volt, amikor a Nyugat egy olyan iszlámmal került kapcsolatba, amely számtalan területen, mint orvoslás, matematika, filozófia, előtte járt, így sokat tanulhatott tőle. A második találkozást a középkor végén az oszmán török betörés jelentette, amikor leginkább félelmetes és az európai kultúránkat veszélyeztető hódítóként tűnt fel az iszlám. A harmadiknak éppen mi vagyunk a tanúi – ezt, mivel nem tudjuk meddig tart és milyen lesz a kimenetele, még nem értékelhetjük. A jelenkori intenzív kapcsolatba kerülés során egy tájékozódni akaró ember semmiképpen sem engedheti meg, hogy ne ismerje meg a másik oldalt, hogy követői mit gondolnak, és miért cselekszenek úgy, ahogy. Egy másik kultúra megismerése árnyaltabbá teszi a róla alkotott véleményünket, és megszabadulhatunk a rátapadt sztereotípiáktól. Ez a rövid összefoglaló munka nem tűz ki más célt, mint az iszlám vallás és kultúra legalapvetőbb tanításainak, sajátosságainak és irányzatainak a bemutatását. Átfogó képet kíván adni erről a vallási kultúráról, amely éppen úgy sokarcú, mint a keresztény vagy a buddhista világ. Az iszlámról tehát nem lehet és nem is szabad leegyszerűsített, sablonos képet festeni. Különböző helyeken élő hívei más-más irányzatot követve, egymástól eltérő módon szemlélik a világot. E kötet éppen ebben kíván eligazodást nyújtani. pdf 43mb 2021 [Hidden Content]
    4 points
  11. Anne McCaffrey: Pern futára (novella) Röviddel a Kilencedik Együttállás előtt játszódik. Eredeti cím: Runner of Pern Eredeti kiadó: Tor Books Eredeti kiadás éve: 1998 Magyar cím: Pern futára Megjelent: Robert Silverberg (szerk.): Legendák 2. Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Szántai Zsolt Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,03 MB [Hidden Content]
    3 points
  12. Anne McCaffrey – Moreta, a Pern sárkányúrnője / Nerilka története Mindkét történet a Hatodik Együttállás alatt játszódik. Nerilka története Moretáét meséli el egy másik nézőpontból. Eredeti cím: Moreta: Dragonlady of Pern Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1983 Magyar cím: Moreta, a Pern sárkányúrnője / Nerilka története Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Vitális Szabolcs Titokzatos betegség üti fel a fejét a Pernen, és a legelszigeteltebb zugokat kivéve mindenhová eljut. A bolygót sosem látott, végzetes katasztrófa fenyegeti, hisz ha a sárkánylovasok nem képesek kirepülni a szál ellen, akkor a parazita kíméletlenül elpusztít minden vele érintkező életformát. A Pern sorsa Moreta sárkányúrnő és egy maroknyi önfeláldozó önkéntes kezében van. A legnagyobb akadályt azonban nem a szálhullás vagy a betegség, hanem az idő legyőzése jelenti… A halálos járvány idején alaglakó és sárkánylovas egyaránt összefog – ám Nerilka apja nem hajlandó megosztani másokkal készleteit. Lánya azonban elszökik, hogy segítsen a népén. Végül Ruatha alagba jut, ahol Alessan nagyúr erejét megfeszítve próbálja előállítani a járvány megfékezéséhez szükséges oltóanyagot. Kötetünkben az írónő visszaviszi az olvasót a Pern egy korábbi történelmi időszakába, és elmeséli a bolygó két legigazabb és legvitézebb hősnőjének történetét. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,02 MB [Hidden Content]
    3 points
  13. Hajnal Gabriella(szerk.) - Toulouse-Lautrec pdf 3mb 2006 [Hidden Content] 2024.02.15
    3 points
  14. Hajnal Gabriella (Szerk.) - Klimt Klimt művészete egy kor kifejeződése volt, egy szakaszé Bécs és Ausztria történelmében, amely néhány év alatt, korlátozott területen és gyakran feszültséggel teli légkörben, a kreativitás hihetetlen kirobbanásának volt tanúja. Az album bemutatja a művészt és művészetét, majd sorra veszi a munkáit. pdf 3mb 2010 [Hidden Content] 2024.02.18
    3 points
  15. Hajnal Gabriella(szerk.) - Monet Cezanne, Gauguin, Monet, Renoir, Van Gogh, Picasso, Dalí, Chagall – az a nyolc festő, akinek életművét, művészi fejlődését egy-egy kötetben, sok ismert és kevésbé ismert festmény színes fotójával illusztrálva mutatja be új sorozatunk. pdf 3mb 2005 [Hidden Content] 2024.02.22
    3 points
  16. Hajnal Gabriella(Szerk.) - Virágok „Amikor egy virágot a kezünkbe veszünk, és alaposan megfigyeljük, egy pillanatra ez a virág a szemünkben maga lesz a világmindenség. Én meg akarom osztani másokkal is ezt a világot. A városlakók többnyire örökös rohanásban élnek, és nincs idejük arra, hogy megszemléljenek egy virágot. Én azt akarom, hogy lássák, akár akarják akár nem.” pdf 12mb 2006 [Hidden Content] 2024.03.11
    3 points
  17. James Kahn – Orrvérzésig Eredeti cím: The Echo Vektor Eredeti kiadó: St. Martin's Press Eredeti kiadás éve: 1987 Magyar cím: Orrvérzésig Magyar kiadó: Bentley Book Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Vadász Gyula Vérben fürdik Los Angeles, és ennek a borzalomnak két oka is van: egy sorozatos gyilkos és egy titokzatos, halálos vírus. A fertőzés tünete egészen hétköznapi: vérezni kezd az ember orra. Csakhogy akkor már régen rossz… és mégiscsak abszurdum, hogy az élet csupán orrvérzésig tartson. Mikor aztán a Bay Cities Kórházat elárasztják az áldozatok, dr. Jordan Marks gyanút fog… hátha összefüggés van a két halálos veszedelem között. És ez be is igazolódik. Csakhogy rövid ám az idő és könnyen lehet, hogy dr. Marks következő diagnózisa már az utolsó lesz. Hátborzongató történet. Olvassa… orrvérzésig! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,60 MB [Hidden Content]
    3 points
  18. Anne McCaffrey – Pern sárkánylovasai univerzum Az Anne McCaffrey által megalkotott, majd később a fiával, Todd-dal együtt bővítgetett sorozat a Pern nevű bolygón játszódik. A bolygót több ezer évvel ezelőtt kolonizálták az emberek, ám hamar rájöttek, hogy új otthonuk nagy veszélyt rejt: az Együttállás nevű esemény során a szomszédos, Vörös Csillag nevű bolygóról az un. Szálak hullanak a Pernre, minden szerves életformát megsemmisítve, amihez hozzáérnek. A Pernt kolonizáló emberek a megfelelő technikai eszközök híján végül a génmanipulációhoz folyamodtak és a bolygó egyik állatfajából kitenyésztett sárkányokkal vették fel a harcot a Szálhullás ellen. A sorozat elindító kötetek kb. 2500 évvel az emberek megérkezése után, a Kilencedik Együttállás során játszódnak, ám a későbbi kötetek volt, hogy a régmúltba helyezték a cselekményt. Mivel az időutazás is előkerül a történetek során, így pontos kronológiát nehezen lehet teljesen felvázolni. Célszerű az írónő javaslata alapján, megjelenési sorrendben haladni. A sorozatot előszeretettel tekintik fantasynek, ám az erős tudományos háttér miatt, na meg az írónő saját kijelentése miatt science finctionnek kell(ene) tekinteni.
    2 points
  19. Anne McCaffrey – Hárfásház-trilógia A trilógia a Kilencedik Együttállás alatt játszódik, párhuzamosan a Sárkányhajsza és a Fehér sárkány eseményeivel. *** Anne McCaffrey: Sárkányének (Hárfásház-trilógia 1.) Eredeti cím: Dragonsong Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1976 Magyar cím: Sárkányének Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2005 Fordította: Maráczi Orsolya, Orosz Kata, Szabó Máté, Kleinheincz Csilla Remetelány a vadonban. Menolli a zenélésért él. Az apja ellenzi, hogy a hagyományosan férfimesterségnek számító hárfástudományba kontárkodjon, de nem tehet semmit mindaddig, amíg Menolli tanára meg nem hal, magára hagyva tanítványát a szigorú törvények szerint élő alagban. Amikor elveszik tőle a zenét, Menolli szembeszáll a hagyományokkal, és megszökik. A történet a túlélésről szól, az embertelen választásokról, az álmok beteljesítéséről, és legfőképpen: a tűzgyíkokról. A Hárfásház-trilógia nyitókötete. Anne McCaffrey: Sárkánydalnok (Hárfásház-trilógia 2.) Eredeti cím: Dragonsinger Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1977 Magyar cím: Sárkánydalnok Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Béri Balázs, Maráczi Orsolya, Merényi Csaba, Orosz Kata A hárfáslány története folytatódik! A Sárkányénekben megismert Menolli bronzsárkány hátán érkezett a Hárfásházba. Megszökött otthonából, gyorsabban szaladt, mint a rettegett szálhullás, kilenc tűzgyíkot igézett meg, és olyan dalokat szerzett, amelyek még Pern hárfásmesterének tetszését is elnyerték. Jövője a Hárfásházban azonban korántsem olyan fényes, mint várta. Zenéjére és tűzgyíkjaira mindenkor támaszkodhat ugyan, de meg kell tanulnia alkalmazkodni a hárfások életéhez és elfoglalni helyét Pern világán. A Sárkánydalnok a Hárfásház-trilógia második kötete. Anne McCaffrey: Sárkánydobok (Hárfásház-trilógia 3.) Eredeti cím: Dragondrums Eredeti kiadó: Del Rey Eredeti kiadás éve: 1979 Magyar cím: Sárkánydobok Magyar kiadó: Delta Vision, Budapest Magyar kiadás éve: 2007 Fordította: Béri Balázs, Merényi Csaba, Orosz Kata, Kleinheincz Csilla A dobok titkos üzenete... Amikor Piemur szoprán hangja mutálni kezd, épp ifjú életének legfontosabb énekes szerepe előtt, a fiú attól fél, hangjával együtt pályafutása is véget ér a Hárfásházban. Robinton mesterhárfás azonban titkos feladatokkal bízza meg, amelyek szokatlan és veszedelmes kalandokba sodorják. A hárfások korántsem pusztán szelíd zenészek, és ezt Piemur a saját bőrén tapasztalja meg, amikor helyt kell állnia egy egész Pern jövőjére kiható küldetésben. A Hárfásház-trilógia harmadik kötete. *** Formátum: pdf Méret: 3,59 MB [Hidden Content]
    2 points
  20. Kazimierz Michałowski - Delphoi pdf 195mb 1978 [Hidden Content]
    2 points
  21. Ungváry Krisztián - Tettesek vagy áldozatok Ungváry Krisztián legújabb kötete a történész kutatási területeinek legfontosabb tanulmányait gyűjti egybe. Hadtörténeti vonatkozású írások éppúgy helyet kaptak benne, mint a szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető személyek portréi vagy a pártállami múlt korábban feltáratlan fejezeteit feldolgozó esettanulmányok. A látszólag heterogén kötet írásai mögött valahol mégis ugyanaz a kérdés feszül: vajon lehet-e fekete-fehéren látni a szörnyű huszadik századot, amely totalitárius rendszereket, népirtásokat és utópisztikus ideológiákat szült? A történész remek tanulmányait olvasva megelevenedik előttünk a múlt század egész históriája: az első világháborús lovasrohamoktól kezdve a hitleri Németország háborús politikáján át egészen a magyar állambiztonsági és hírszerzési akciókig. Egyes írások egy kémregényhez hasonlóan izgalmasak, mások a legalapvetőbb erkölcsi kérdéseket boncolgatják. Ungváry azonban mindig az esendő emberre fókuszál, és megmutatja: a múlt eseményei összetettebbek annál, mint hogy különböző ideológiák mentén értelmezzük őket. pdf 29mb [Hidden Content] 2024.01.01
    2 points
  22. Ungváry Krisztián - Kiugrás a történelemből 1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi állt a kiugrási kísérlet hátterében? Min múlott a fegyverletétel sorsa, és kik voltak a felelősek a kudarcáért? Ungváry Krisztián felkavaró részletességgel, óráról órára mutatja be a megelőző napok, hetek eseményeit és az aznap történteket. Írásával azonban nem csupán az események és a szereplők minden részletre kiterjedő bemutatása a célja. Egyedülálló történetírásra vállalkozik, a múltbeli események feltárásán keresztül ugyanis a döntési lehetőségeket is vizsgálja. A kiugrás történetén túl így a lehetséges alternatívákat is megismerjük a kötetből, ami nagyban hozzájárulhat a magyar emlékezetpolitika formálásához, miközben azt is megértjük, miért is volt világpolitikai jelentőségük a korabeli történéseknek. A bőséges szakirodalom ellenére úgy gondolom, hogy több ok is van, ami miatt szükséges újra feldolgozni a kiugrás történetét. A legfontosabb ennek a munkának a korábbiaktól teljesen eltérő fókusza: nemcsak a kiugrás történetét kívánja bemutatni, hanem az alternatívák kérdésére is fókuszál. A történetírás nem tárta fel teljes körben, hogy az ügy résztvevői közül ki miről tudhatott és miről nem. Ugyanígy vizsgálatot érdemel az a kérdés is, amely a kortársak egy részének is szorongást okozott, nevezetesen az, hogy a megtörtént eseményeknek nagyon is voltak alternatíváik, és az események irányítóinak felelőssége a rossz döntéseikért megkerülhetetlen. (…) A kiugrás kapcsán talán az „árulás” a leggyakrabban felmerülő kifejezés. Nem véletlenül, hiszen az ügy szereplői utólag kölcsönösen egymást okolták az akció sikertelenségéért, és ehhez sokszor bűnbakokat is kerestek. Ehhez képest viszont még a lelkes szélsőjobboldali katonatisztek közül is többen szükségesnek tartották Horthyt biztosítani arról, hogy ők egyáltalán nem árulták el kormányzójukat, hanem csupán a parancsait teljesítették. Csakugyan, a kérdéses szövegek alaposabb tanulmányozása azzal a meghökkentő tapasztalattal is jár, hogy Horthy október 15-i kiáltványa, Vörös János hadparancsa, majd Horthy október 16-i lemondónyilatkozata között komoly logikai kapcsolat állapítható meg. Egyáltalán nem abszurd tehát az az interpretáció, amely szerint a kiugrás bukása valójában nem „a vezérkar árulása” miatt történt. Ennek a kötetnek célja az is, hogy bemutassa, milyen döntések vezettek a magyar történelem egyik legnagyobb hatású katasztrófájához. pdf 6mb [Hidden Content] 2023.10.09
    2 points
  23. Ungváry Krisztián - A magyar honvédség a második világháborúban (2005) Ungváry Krisztián munkája a magyar királyi honvédség hadműveleteit dolgozza fel, különös hangsúlyt fektetve a harcászati szempontok ismertetésére. A monográfia a nagy sikert aratott Budapest ostroma stílusában és ahhoz hasonló részletességgel tárgyalja a honvédség harcait külföldön, valamint magyar területen. Ezt egészíti ki az általános helyzet, a tágabb hadműveleti összefüggések, valamint a Magyarországon harcoló nem magyar csapatok tevékenységének bemutatása. A katonai eseménytörténet mellett a szerző fontosnak tartja a polgári lakosság sorsának ábrázolását, a háborús bűncselekmények kérdésének taglalását is. A magyar hadtörténetírásban első alkalommal tárgyalja részletesen az ukrajnai magyar megszállást, valamint az 1.hadsereg harcainak történetét. Előbbi kapcsán elemzi a német megszállási politikát, és a "mozgástér-kényszerpálya" szempontjából mutatja be a magyar megszállás és az ezzel kapcsolatos háborús bűncselekmények kérdését. Magyarország 1944 végétől 1945 áprilisáig a II.világháború fő hadszínterévé vált. A Wehrmacht nem kevesebb mint öt nagyszabású hadműveletet indított magyar területen annak érdekében, hogy visszaszerezze a stratégiai kezdeményezést. Itt vetették be a legnagyobb tömegben a háború legmodernebb fegyvereit. A munkát a honvédség zászlóalj-ezred-dandár-hadosztály szintű alakulatainak regisztere egészíti ki. Külön figyelmet kap az 1944-1945-ös harcok kapcsán a német-magyar erőviszony és a magyar részvétel arányainak tárgyalása, amelyet kéthetes bontásban a bevethető harckocsik, nehéz páncéltörő ágyúk, gyalogzászlóaljak és tüzérütegek adatai illusztrálnak. pdf 130mb [Hidden Content] 2023.05.19
    2 points
  24. Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor - Budapest a diktatúrák árnyékában Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a 20. század politikai diktatúrái és legmegrázóbb történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest emlékeit. A szerzőpáros olyan fővárosi helyszíneket mutat be olvasóinak, amelyek jobbára ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig a félmúlt homályába vesznek. A fiatal kutatók budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett vagy épp szándékosan titokban tartott történeti helyszínei és emlékhelyei. Az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik. A történészpáros kíméletlen és fájdalmas őszinteséggel mutat rá: a múlt századi véres diktatúrák emlékei jelöletlenül bár, de ma is ott kísértenek a főváros utcáin – ideje hát mindenkinek megismerni őket. pdf 123mb [Hidden Content] 2023.05.03
    2 points
  25. Ungváry Krisztián - Utak a senkiföldjén Karl Pfeffer-Wildenbruch, a magyar főváros német erőinek főparancsnoka 1945. február 10-én este hozta nyilvánosságra döntését arról, hogy a budapesti katlanba szorult védők Hitler parancsa ellenére nyugat felé megkísérlik áttörni a szovjet ostromgyűrűt. Másnap este 8 órától valamivel több mint húszezer német és kevesebb mint ezer magyar katona indult útnak, hogy a többszörös túlerőt leküzdve a budai hegyeken át elérje a Zsámbéki-medence nyugati végét, és csatlakozzon a saját vonalakhoz. Az öngyilkos és értelmetlen vállalkozást alig hétszáz katonának sikerült teljesítenie, egy részük fogságba esett, túlnyomó többségük azonban elesett, és közülük a legtöbben ma is ismeretlen helyen nyugszanak. Budapest védőinek kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon mind a mai napig élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián új kötete azzal a szándékkal íródott, hogy a történelmi tényekre támaszkodva összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt elsődleges forrásokat, amelyek a kitörésről születtek. A szerző bevezető tanulmányait követő tizenhét visszaemlékezés nem csupán arra világít rá, hogy a kitörésben részt vevő katonák a legváltozatosabb háttérrel rendelkeztek, de a szövegek az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatják az olvasót. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A budapesti csata és a kitörés német katonai elitjét vizsgáló Hősök? című kötete 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál. pdf 4mb [Hidden Content] 2023.03.25
    2 points
  26. Ungváry Krisztián - A szembenézés hiánya Felelőségrevonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990–2017 Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket. A probléma azonban rendre a változó hatalmi érdekek és a kicsinyes politikai játszmák fogságába került, s így a társadalmi megtisztulás folyamata helyett a kérdés elsikkadt az egyre-másra kirobbanó közéleti botrányok és az azt követő perek sűrűjében. Ungváry Krisztián új kötete arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az információs kárpótlás, az átvilágítás és a kommunista bűnök felelősségre vonása kapcsán kialakuló elképzelések 1989 és 2017 közötti történetét, majd egyfajta illusztráció gyanánt néhány konkrét esettanulmányban is igyekszik érzékeltetni azokat a problémákat, amelyek az iratnyilvánosság részlegessége és az átvilágítás elmaradása okoz Magyarország közéletében. A szerző célja, hogy bizonyítsa: a mai magyar politika deficitjei szorosan összefüggnek a múlttal való szembenézés elmaradásával. Ungváry Krisztián az 1956-os Intézet tudományos munkatársa. 2005 és 2008 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában tevékenykedett szakértőként, ahol az Emlékezet és Szolidaritás Alapítvány német-magyar-lengyel ügyeiben vett részt. 2005-ben tagja lett a német elűzések elleni központ tudományos tanácsának. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet. Érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. pdf 7mb [Hidden Content] 2023.02.24
    2 points
  27. Ungváry Krisztián - Hősök? A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít – olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már „hősökként” ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról. Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről. A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet. [Hidden Content] 2022.09.14
    2 points
  28. Ungváry Krisztián - Búvópatakok Az Ungváry Krisztián által szerkesztett tanulmánykötet áttekinti a Kádár-rendszer állambiztonsága szempontjából jobboldalinak tekintett hagyomány és gondolkodás, illetve az ezt képviselő csoportok 1945 és 1990 közötti történetét. Mivel e meglehetősen széles – a progresszív konzervatív eszmétől a radikális szélsőjobboldali mozgalmakig terjedő – politikai paletta szereplői és nézetei a kommunista és államszocialista diktatúra idején egyként ellenségesnek minősültek, a kötet tanulmányai mindenekelőtt az állambiztonsági iratok feldolgozására épülnek. pdf 4mb [Hidden Content] 2022.09.14
    2 points
  29. Ungváry Krisztián(szerk.) - A második világháború A Magyarország második világháborús szereplését bemutató dokumentumkötet megjelenését a felélénkülő történelmi érdeklődés és a kutatás új eredményei, valamint a megbízható forrásmunkák hiánya indokolja. A munka jelentőségét az adja, hogy az eddig elszórtan megjelent vagy publikálatlan szövegeket nemcsak egybegyűjtve, hanem az emlékezetre vonatkozó részekkel kiegészítve, lábjegyzetelve, terjedelmes bibliográfiával és mutatókkal teszi közzé. A közölt források egy része most jelenik meg először magyarul. A kötet külön foglalkozik a magyarokra vonatkozó vagy a magyarokat is érintő német hadműveleti parancsokkal, a munkaszolgálat történetével, a német-magyar tárgyalásokkal. A válogatásban helyet kapnak a Magyarországról és a magyar honvédségről készített német értékelések is. A közéleti emlékezetet tárgyaló részben a háborúval kapcsolatos politikai felszólalások mellett a legismertebb magyar költőktől származó versek is szerepelnek. A könyv ismerteti az 1945–1948-as évek, a Rákosi-rendszer, a késő Kádár-rendszer valamint a rendszerváltás első éveinek szövegeit, és érinti az ún. „felszabadulás” kérdését is. A Horthy-rendszer általános értékelése, amely összefügg a háborúval, a nyilas uralommal, 1956-tal és 1919-cel, korlátozott mértékben ugyan, de szintén helyet kap a szövegek között. pdf 204mb [Hidden Content] [Hidden Content] 2020.05.02
    2 points
  30. 9 Days-SKIDROW Developer: MVR Publisher: MVR Genre: Action, Adventure, RPG Size: 7.81 GB Description: You have 9 Days to explore the vast world to find the best skills and items for the final fight. Choose carefully where you go and how you spend your time. Remember, you only have 9 days! Craft your own style of fighting by mixing different Ki Attacks, Dodges and Melee Strikes together. During the 9th day, the time for exploration is over. You will be confronted by Afran to determine the fate of the world. Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the SKIDROW folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: Intel i5-2500k (4 core 3.3 GHz) or AMD Ryzen 3 1200 (4 core 3.1 GHz) Graphics: Nvidia GeForce GTX 970 or AMD RX 480 DirectX: Version 11 Storage: 9 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  31. Hex Gambit Respawned-TENOKE Developer: One Man Left Studios Publisher: Blowfish Studios Genre: Indie, Strategy Size: 1.88 Gb Description: Command a squad of minions in this quirky turn-based strategy game for 1-4 players. Hex Gambit is a perfect game night staple: easy for new players to pick up, with tons of creative tactics to explore! Bounce over the strangely elastic heads of your opponents to advance. Swat characters clear across the map. Inspire teammates with an operatic blast from a guy with a giant speaker for a head. Every minion troop is teeming with useful tricks to master! Complimenting the outlandish gameplay are a host of helpful features to customize your experience: Single-player challenge mode Local (couch) multiplayer, 1-4 players, 0-4 controllers Free For All & 2v2 Modes Take on AI or human opponents Player handicaps to help new players compete with veterans Custom Rules give you tons of tweakable game options 10 captains to choose from, each with a unique minion loadout Install: 1. Extract release 2. Mount ISO 3. Install the game 4. Copy crack from the TENOKE folder 5. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS *: Windows 7/Windows 8/Windows 10 Processor: 2.0 GHz Dual Core or better Memory: 8 GB RAM Graphics: Nvidia GeForce 8800 GT / ATI Radeon HD 3870 / Intel HD Graphics 4600 Storage: 2 GB available space [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  32. Claudia Gray – Mester és tanítványa Eredeti cím: Master and Apprentice Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Mester és tanítványa Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Szente Mihály Játszódik: Yavini csata előtt 40 évvel Yavini csata előtt 32 (epilógus) Yavini csata előtt 68 (flashback) Qui-gon Jinn mestert felkérik, hogy legyen a Jedi Tanács tagja, így azonban nem folytathatná Obi-van Kenobi kiképzését, ezért vonakodik elfogadni a kinevezést. Ifjú padavanját is aggályok gyötrik: kételkedik benne, hogy képes lesz-e felnőni mestere elvárásaihoz. A Pijal bolygón új királynő kerül trónra, aki szorgalmazza egy hiperűr-útvonal megnyitását, amelyen keresztül távoli, elszigetelt világokkal építhetnek ki kapcsolatot. A javaslat diplomáciai vitákat vált ki, ezért egy volt Jedi, Rael Averross kérésére a Tanács Qui-gon Jinnt és Obi-vant küldi a viszály elsimítására. A konfliktus azonban gyorsan elfajul, azt pedig még a harcedzett és bölcs mester sem tudhatja, hogy megbízhat-e Averrossban, Dooku gróf egykori tanítványában… Qui-gon Jinn és Obi-van Kenobi története a barátság és a bizalom, a hit és a bátorság próbája, amely vagy sosem látott egységbe kovácsolja, vagy kíméletlenül elpusztítja a mestert és tanítványát… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,02 MB [Hidden Content]
    1 point
  33. Claudia Gray – Leia, az Alderaan hercegnője Eredeti cím: Leia, Princess of Alderaan Eredeti kiadó: Disney Lucasfilm Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Leia, az Alderaan hercegnője Magyar kiadó: Szukits, Szeged Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Szente Mihály Játszódik: a Yavini csata előtt 3 évvel Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban... …élt egy hercegnő, aki legenda lett. A tizenhat éves Leia Organa hercegnő szembe kerül eddigi életének legkomolyabb kihívásával. Ki kell állnia a Test, a Szellem, és a Szív Próbáját, hogy bebizonyítsa, méltó az Alderaan trónörökösi címére. Túlélőtúrákon vesz részt, elmélyül a politika tudományában, és segélyszállítmányokat visz birodalmi ellenőrzés alatt álló, ínségtől sújtott bolygókra. De nem csak a trónigénye miatt kell aggódnia. A szülei, Breha és Bail valamiért eltávolodnak tőle, és egyre kevesebbet törődnek vele. Minden látszat szerint fontosabb számukra az, hogy díszvacsorákon lássák vendégül szenátusbeli szövetségeseiket, minthogy beszélgessenek a saját lányukkal. Leia elhatározza, hogy fényt derít a szülei titkára, és ezzel felhívja magára a birodalmiak figyelmét. Amikor felfedezi, hogy a szülei és szövetségeseik mit terveznek a zárt ajtók mögött, lehetetlen helyzetbe kerül. El kell döntenie, hogy az Alderaanon marad, vagy felvállalja sorsát és a galaxis elnyomott népeinek szenteli az életét, akiknek egyre nagyobb szükségük van egy lázadó hősre… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,34 MB [Hidden Content]
    1 point
  34. Prince - Prince & Revolution LIVE! 1985 (2022) Blu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: 01 - Lets Go Crazy 02 - Delirious 03 - 1999 04 - Little Red Corvette 05 - Take Me With U 06 - Do Me, Baby 07 - Irresistible Bitch 08 - Possessed 09 - How Come U Dont Call Me Anymore 10 - Lets Pretend Were Married 11 - God 12 - Computer Blue 13 - Darling Nikki 14 - The Beautiful Ones 15 - When Doves Cry 16 - I Would Die 4 U 17 - Baby Im A Star 18 - Purple Rain About: Prince and the Revolution Live! is a live concert video by Prince and The Revolution. Released after the tour itself was complete, the video is a recording of the March 30, 1985 concert in Syracuse, New York. Info: Genre: Pop | Funk | Soul Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 25.9Mbps Length: 01:56:42 | 37.2Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 29.970fps Audio 1: LPCM | 2304kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: Dolby TrueHD | 4618kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Audio 3: Dolby TrueHD Athmos | 6847kbps | 48kHz | 8 channels: L C R LFE Lb Rb Lss Rss Language: English Download: Fastclick.to, Uploadgig.com, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.
    1 point
  35. Hardcore Gangbang Parodies (2018) Title: Hardcore Gangbang Parodies Year: 2018 Country: USA Genre: Anal, BDSM, Cosplay, Couples, Domination, Double Penetration, Fetish, Gangbang, Outer Space, Parody, Popular with Women, Redheads. Duration: 02:51:24 Studio: Kink Cast: Bella Rossi, Ryan Conner, John Strong, Tommy Pistol, Wolf Hudson, Owen Gray, Ace Rockwood, Ingrid Mouth, Will Havoc, Mickey Mod, Gage Sin. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Busty Anal 3 (2021) Title: Busty Anal 3 Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Big Dicks, Big Tits, Brunettes, Gonzo, Naturally Busty, Shaved. Duration: 02:36:14 Studio: BANG! Cast: Angela White, Ashley Adams, Penelope Kay, Jojo Kiss. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. A Latex Family Secret (2021) Title: A Latex Family Secret Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Blowjobs, Brunettes, Double Penetration, European, International, Latex & Leather Items, Shaved, Threesomes. Duration: 01:43:18 Studio: Penthouse Cast: Tiffany Tatum, Tina Kay, Stacy Cruz. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. A célpont: a Föld - (Invasion Earth) 1998 színes, feliratos, angol sci-fi minisorozat, DVDRip.XviD rendező: Patrick Lau, Richard Laxton forgatókönyvíró: Jed Mercurio szereplők: Vincent Regan - Chris Drake Maggie O'Neill - Dr. Amanda Tucker Fred Ward - David Reece Phyllis Logan - Helen Knox Anton Lesser - Charles Terrell Chris Drake, az angol katonai repülőpilóta Skócia felett repül, amikor azonosítatlan repülő tárgyat, ufót lát. Úgy érzékeli, hogy az ufó valamiféle lövedéket irányít rá, ezért lelövi. Az ismeretlen űrhajó lezuhan, de vezetője életben marad. A NATO Reece ezredest küldi a helyszínre. Közben a megfigyelőközpontban dr. Amanda Tucker gyanús rádiójeleket fog, amelyek a Földről a világűrbe irányulnak. Figyelmeztetni akarja Reece-t, de mielőtt megtehetné, észreveszi, hogy már két jelet érzékelnek a műszerek: az egyik jel zavarni igyekszik a másikat. Amanda gyanítja, hogy ezek két, különböző ufó jelei, és hogy a két űrhajó egymás ellen dolgozik... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A célpont a Föld 1 Videó információk: Méret: 350,20 MB Hossz: 0:45:45 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 416 pixel Bitráta: 947 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 1.538 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 109 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Az első jelek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. A negyedik dimenzió [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. Csak a halottak nem beszélnek [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. Veszélyben az Emberiség [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. A túlélés ára [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. Kétes győzelem [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  39. DOOM 64-Unleashed Developers: id Software Publisher: Bethesda Softworks Genres: Action Size: 78 MB Description: DOOM 64, originally released on the Nintendo 64 in 1997, is now available for the first time on PC. Fight against demons in your crusade to hunt down the Mother of Demons and stop Hell’s invasion. As you battle through more than 30 action-packed levels, be on the lookout for enhanced weapons and secrets to help you put an end to the demonic threat. Install: 1. Unpack the release with WinRAR or equivalent 2. Install 3. Start game with the binary from game root folder 4. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: Intel Core i5-750 Memory: 8 GB RAM Graphics: R7 240 | GTX 660 | Intel HD 530 Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: Windows 10 Processor: Intel Core i5-2400 | AMD Phenom II X6 1075T 3.0 GHz Memory: 8 GB RAM Graphics: GTX 780 | R9 290X [Hidden Content] Vagy: [Hidden Content]
    1 point
  40. Halloween Chronicles 3 – Cursed Family Collector’s Edition (PCENG2020) English | PC | 2018 Size: 1.06 Gb Genre: Hidden Object Description: Your parents don’t talk much about whatever happened to Uncle Pierre, so when he invites you to visit his fair and meet his family for Halloween, you jump at the chance to see him again. But you’re not there long before you realize that something is wrong. Pierre was always a little odd, but not like this. His family doesn’t even know what he’s up to, but they’re glad you’re there to help solve the mystery and hopefully defeat the evil that threatens the entire town! Prepare your seeking skills and puzzling powers for this offbeat new Hidden-Object Puzzle Adventure that’s full of surprises! Features: -Find a cure for vampirism in the Bonus Chapter! -Replay your favorite HOPs, earn achievements, and decorate a coffin! -Tons of potion ingredients and voodoo dolls to find! -Enjoy exclusive wallpapers, concept art, music, videos, and more! -Never get lost with the strategy guide! Instructions: * Install * Play System requirements: OS: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 Processor: 1.6 GHz or Higher RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 1.2 Gb [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Terrorist Takedown War In Columbia (PC-ENG-2006) Platform: PC Publisher: City Interactive Developer: City Interactive Size: 4.22 Gb Genre: 3D, Action, First-Person, Shooter Colombian and American Special Forces units destroy a cocaine plantation. It all seems easyawell, as easy as can be, but soon everything changes because of a bullet. The commanding officer is killed. In a short amount of time, everything escalates into a full-scale war. Your name is Jack Jeffers, and your mission is to fight alongside allied Colombian and American forces, while still receiving orders from time to time and obeying special orders of your own. Penetrate the drug lordsA massive defenses and turn the tide of the jungle war in this first-person jungle shooter. War in Colombia is the fourth game in the series. Features: * Fight night and day, rain or shine - The action doesn't stop! Battlefields include jungle swamps, native villages, drug plantations, enemy bases and mysterious ancient ruins. * Use models of authentic American Army weapons, such as the Spas 12 shotgun, M60 machine gun, and the MK 19 grenade launcher. You can also capture and use enemy guns (Colt 945 pistol, AK47 assault rifle). Install Notes: 1. Burn or mount. 2. Install the game. 3. Play. System Requirements: Minimum: * Operating System: Windows XP, Windows Vista or Windows 7 * Processor: Intel Dual Core @ 2.4 GHz * Memory: 2 GB of RAM * Hard Disk: 5.1 GB Free Space * Graphics: 128 MB Graphics Memory with shader 2.0 * Sound Card: DirectX 9 Compatible * DirectX: Version 9.0c [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. JUMANJI The Video Game-CODEX Developer: Funsolve LTD Publisher: Outright Games Ltd Genre: Action, Adventure Size : 2.18 GB Description: Unite in adventure and laughter in the action-packed game of Jumanji, as you try to survive the ultimate challenge for those seeking to leave their world behind! Only you and three teammates can recover the JEWELS and save Jumanji. So get online, gather friends for split-screen play, or go alone with AI companions. There’s an army of evil marauders to take on, deadly beasts and traps to dodge, and cool customizations to unlock. And with heroes Dr. Bravestone, Ruby, Mouse, and Prof. Oberon as your avatars, you know you’ve got the unique abilities – and hilarious failings – to save the day! Features: • RETURN TO THE JUNGLE – Play as movie heroes Dr. Bravestone, Ruby, Mouse, and Prof. Shelly in a hilarious new 3D action adventure • TEAM UP – In online or split-screen modes, work together with up to three friends or AI teammates to defeat enemies, survive deadly traps, and save the world • DANGEROUS LOCATIONS – The world of Jumanji gets bigger with beautiful but deadly new mountain, city and jungle environments • ENDLESS ADVENTURE – As you hone your skills and strategies, and unlock new outfits and weapon styles, no two rounds of Jumanji are ever the same! Install: 1. Extract 2.Install 3. Play! System Requirements: Minimum: Requires a 64-bit processor and operating system OS: 7 / 8 / 10 Processor: Intel Core 2 Quad Q6600 (2.4 GHz) or AMD equivalent Memory: 4 GB RAM Graphics: GeForce GT 430 (1024 MB)/ Radeon HD 6850 (1024 MB) DirectX: Version 9.0 Storage: 3 GB available space Sound Card: DirectX compatible Recommended: Requires a 64-bit processor and operating system OS: 10 Processor: Intel i5, 4 x 2.6 GHz or AMD equivalent Memory: 4 GB RAM DirectX: Version 11 Storage: 5 GB available space Sound Card: DirectX compatible [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Prémium link: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Dominasian Deviant Entertainment grants you all access to the absolute best in horny, slutty Asian bitches getting dominated by thick cocks! Are you ready to treat yourself to the best? Then get ready for Dominasian!! Category: Asian, Domination, Stockings, Facial Cumshot, Lingerie, Tattoo, Piercing, Fishnet, Brunette Starring: Lana Violet, Alina Li, Cindy Starfall, Gaia, Logan Pierce, Barry Scott, Will Powers, Tommy Pistol Language: English Size: 2.21 GB Length: 01:46:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Entführt und Gefickt (2018) As a hitchhiker, you can experience a lot! But something like that our actress would not have hoped for in her wildest dreams!After a little "public sex" in the car her eyes are connected and from then follows a tingling sex experience to the next! Four men and one woman have fun with her ... group sex at its best! Category: GERMAN, Amateurs, Group, Orgy, Public, Stockings, Mature, Threesome, Lesbian, Foursome Starring: Romana, Marga Language: GERMAN Size: 1.19 GB Length: 01:18:00 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Barb Wire XXX - A Dream Zone Parody In the near future, a second American Civil War leaves the country a dark and desolate place, an ideal landscape for Mercenary-For-Hire Barb Wire. Her latest mission is to find a runaway prostitute and bring her home. But the recluse hooker and her parents aren't who they say they ar. It's up to Barb to figure out who the good guys are and save the day. And as far as the bad guys are concerned, they better not call her "Ba be." Category: Action, Parody, Blondes, Group, Foursome, Fantasy, Feature, Big Boobs Starring: Britney Amber, Jayden Jaymes, Holly Michaels, Gigi Loren, Raylen, Evan Stone, Derrick Pierce, Billy Glide, Ralph Long, Earl Slate Language: English Size: 0.87 GB Length: 01:19:08 Format: MP4 Video: 864x486 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  46. Fucked Abroad - Hungary Edition Hungarian brunette Alexis Brill meets Renato in the foreign city and ends up getting fucked hard by him, enjoying a passionate sex session and finished off with cum all over her hot body. Hot French brunette Tiffany Doll rides cock in a hot fuck abroad. Lina Joy doesn’t speak German, but understands when a guy is horny and wants to fuck. This babe gets fucked by Jason Steel doggy style and in cowgirl position. Lullu Gun is a beautiful tourist who's eager to get entertained, so she finds foreign stud Renato to please her horny pussy and cum all over that stunning body in an exciting, hardcore fuck session. Russian teen Milena Devi is a beautiful travelling babe who enjoys Renato's foreign cock, delighting in a hardcore sex session finished off with his cum in her pretty mouth. Lost European tourists find satisfaction on the streets of Budapest. Five tantalizing scenes! Category: Teens, Couples, Foreign , Reality Porn Starring: Alexis Brill, Lina Joy, Lullu Gun, Milena Devi, Tiffany Doll, Chad Rockwell, Jason Steel, Renato Language: English Size: 1.68 GB Length: 01:54:17 Format: MP4 Video: 852x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Badtime Stories Vol 13 - Die Zofen-Falle Teil 1 (2018) BadTime Stories präsentiert Die Zofen - Falle. Sei dabei bei Smorlows sinnlicher zweiteiliger Geschichte des Schmerzes und Vergnügens mit den heißen deutschen Babes Lady Cosima, Vanessa Voxx und Lullu Gun. Sinnliche BDSM Sex-Erfahrungen im dunklen deutschen Verlies! Category: GERMAN, BDSM, Domination, Bondage, Fetish, Bizarre, Anal Plug, Pornstar, Kink, Sadomaso, Spanking, Tied Starring: Smorlow, Babes Lady Cosima, Vanessa Voxx, Lullu Language: O-Ton GERMAN Size: 1.31 GB Length: 01:11:04 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Threes Company If you're into hot European honies that love their cock with a side of pie, boy have we got an action packed thrilla for you! The hottest sluts from Europe are here to sit on your face while their hot friend works your pole like she's waiting for a Genie to pop out in the form of your cream! They want to suck your man nectar out and smear it all over their jiggling tits and kissing lips. Category: Anal, Interracial, Facial Cumshot, Threesome, Cum Swapping, Brunette, Blonde Starring: Veronica Da Souza, Petty Pol, Cherry Jul, Miki, Sarah Blue, Kassey Krystal, Eve Mendes Language: English Size: 0.63 GB Length: 01:37:10 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: [Hidden Content] VAGY [Hidden Content]
    1 point
  49. Teenagers Dream Spezial - Süsse Schleckmäuler (2017) Sommer, Sonne , Fickspaß mit unseren süssen Schleckmäulern! Category: RUSSIAN, Amateurs, Teens, Anal, Rough Sex, Threesome, Big Dick Starring: Kara Language: RUSSIAN Size: 1.10 GB Length: 01:59:31 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  50. Teenagers Dream 76 - Kara Jeder Fängt Mal An (2018) Kara liebt es frisches und heisses Sperma auf sich und in ihren drei Ficklöchern zu spüren. Sie liebt es mit Jungs zu spielen, sie verrückt und geil zu machen! Erst dann sind ihre Schwänze so richtig hart, findet sie. Ihre versauten und perversen Freundinnen sehen das genau so! Sie wissen um ihr Aussehen und ihre Wirkung. Kara und ihre Freundinnen schauen sich gerne gemeinsam Pornos an und probieren das neu erlernte gleich aus. Sie geben immer dem Mann das Gefühl sie erobert zu haben, doch in Wahrheit bestimmen sie, wer sie ficken darf. Damit es nicht langweilig wird, nehmen sie sich jeden Tag einen Neuen! Category: RUSSIAN, Amateurs, Teens, Anal, Rough Sex, Big Dick Starring: Kara Language: RUSSIAN Size: 1.00 GB Length: 01:44:56 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...