Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 03/28/2024 in Posts

  1. Brandon Mull: Spirit Animals – Szellemállatok sorozat *** Brandon Mull: Vadnak született (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 1.) Eredeti cím: Wild Born Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Vadnak született Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2018, 2020, 2021 Fordította: Pék Zoltán Te vadnak születtél? Négy gyermek, akiket hatalmas távolság választ el, mind átesnek ugyanazon szertartáson, melyet zöld köpenyes idegenek felügyelnek. Négy fényvillanásból négy vadállat jelenik meg, és a gyerekek, valamint a világ sorsa egy csapásra megváltozik. Lépjetek be Erdász világába, ahol tizenegy évesen minden gyerek megtudja, hogy azon kevesek közé tartozik-e, akinek szellemállata van. Ez az ember és állat közti ritka kapcsolat mindkét felet különös erővel ruházza fel. Közben távoli, elfeledett földeken sötét erő támad, és megkezdte a világ feldúlását. Erdász sorsa a négy ifjú vállán nyugszik, de vajon sikerrel járnak-e? Maggie Stiefvater: A hajsza (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 2.) Eredeti cím: Hunted Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A hajsza Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2019, 2021 Fordította: Pék Zoltán Erdász világában csak kevesen tudnak olyan szellemállatot megidézni, mint Conor, Abeke, Meilien és Rollan. Olyan kapcsolat fűzi őket a szellemállatukhoz, ami révén emberfeletti képességek birtokába jutnak. És ha másképp is lehet szellemállatot szerezni? Mesterségesen létrehozni a kapcsolatot, így az embert teljes hatalommal ruházni fel? És ha olyasvalakinek ajánlják fel ezt, aki határtalanul önző? A négy fiatalnak még ideje sem volt összemelegedni, és még szellemállataik képességével sincsenek igazán tisztában. Ennek ellenére szembe kell szállniuk egy brutális ellenféllel, aki minden szabályt megszeg, hogy legyőzze őket. Garth Nix & Sean Williams: Vérkötelékek (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 3.) Eredeti cím: Blood Ties Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Vérkötelékek Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2015, 2020, 2021 Fordította: Robin Edina Erdász az örök egyensúly hazája. A ritka kapocs, a szellemállatokhoz fűződő kötelék tartja össze az emberek és az állatok világát. Conor, Abeke, Meilin és Rollan mindnyájan részesültek ebben a különleges ajándékban – és a megtiszteltetéssel járó felelősség is a vállukra nehezedik. A Hódítók azonban megpróbálják elpusztítani ezt az egyensúlyt, lángba borítják a világot, és egész városokat tipornak el a végső hatalomra törő küzdelem során – köztük Meilin otthonát is. A lány végül képtelen tovább várni, készen áll a harcra, így hát szellemállatával, egy Dzsí nevű pandával behatol az ellenség területére. A barátai sem járnak messze mögötte… de nem ők az egyetlenek. Az ellenség mindenhol ott rejtőzik. Shannon Hale: Tűz és jég (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 4.) Eredeti cím: Fire and Ice Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tűz és jég Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2021 Fordította: Robin Edina Különös dolgok történnek a világ jégbe fagyott szélén. Conor, Abeke, Meilin és Rollan keresztül-kasul bejárták egész Erdászt, hogy megfékezzék a kegyetlen Hódítókat. Csakis négyük kezében van elég erő, hogy legendás szellemállataik különleges képességeinek segítségével megakadályozzák a gonosz hatalmának előretörését. Miközben a dermesztő északi vidékeken követnek egy nyomot, hőseink egy csendes kis faluba érkeznek, ahol nem minden az, aminek első pillantásra látszik. Nem lesz könnyű feltárni az igazságot ezen a csalóka szépségű helyen – és a csapat lassan kezd kifogyni az időből. A Hódítók már a nyomukban loholnak. Tui T. Sutherland: Árral szemben (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 5.) Eredeti cím: Against the Tide Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Árral szemben Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2016, 2019, 2021 Fordította: Robin Edina A kaland folytatódik. Fényesen süt a nap a Százszigeten, mégis sötét árnyak kísértik az útjukat. Conor, Abeke, Meilin és Rollan bejárta már az egész világot, hatalmas erejű talizmánok után kutatva, nehogy fegyverként az ellenség kezére jussanak. Utazásuk során az ifjú hősök nyomában mindvégig ott lihegett az üldözők hada, és különös módon mindig pontosan tudták, hol is találják őket. Most már az okát is tudják. Áruló rejtőzik közöttük. Miközben a trópusi paradicsom kristálytiszta vizeit járják, a csapat tagjai akaratlanul is gyanakvó tekintettel fürkészik egymást. Egyikük kém, és mielőtt a küldetésük befejeződik, halálos csapdában találják magukat. Eliot Schrefer: Erőpróba (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 6.) Eredeti cím: Rise and Fall Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Erőpróba Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina A sivatag közepén egy gyönyörű oázis rejtőzik, ahol egy rendkívüli király uralkodik – egész Erdászban nincs hozzá fogható. A neve Cabaro, a Nagy Oroszlán, az állatok birodalmának uralkodója, aki féltékenyen őrzi varázslatos aranytalizmánját. Ember még sohasem tette be lábát a Nemes Vad területére. Nem mindennapi feladatra vállalkoznak hát hőseink, amikor útra kelnek az oázis felé. Conor, Abeke, Meilin és Rollan már máskor is végrehajtotta a lehetetlent. Most azonban a csapat a felbomlott – barátságukat szétzilálta egy szörnyű, pusztító árulás. Az ifjú hősök és szellemállataik máris rengeteg áldozatot hoztak a talizmánokért folytatott harcban. Ám amint a világ lassan darabokra hullik körülöttük, és egy kegyetlen ellenség követi minden lépésüket, még súlyosabb csapások érik őket. Marie Lu: Az Örökfa (Spirit Animals – Szellemállatok sorozat 7.) Eredeti cím: The Evertree Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Az Örökfa Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2017, 2021 Fordította: Robin Edina Conor, Abeke, Meilin és Rollan hajdanán hétköznapi gyerekek voltak. Azután egy napon megidézték saját szellemállatukat – bölcs és nagyhatalmú társakra leltek bennük, akik bámulatos képességekkel ruházták fel őket… és óriási felelősséggel. A csapat bejárta együtt egész Erdászt, kétségbeesett harcot folytatva egy kegyetlen ellenféllel. Együtt küzdöttek és nevettek. Csatákat nyertek, és barátokat veszítettek. Sőt, valaki még önmagát is. Hamarosan véget ér az útjuk. El kell jutniuk egy titkos helyre, amiről elfeledkezett az idő, hogy szembeszálljanak a börtönéből kitörő ősi ellenséggel. Csupán egyetlen esélyük van, hogy megfékezzék… vagy összeomlik az egész világ. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,1 MB [Hidden Content]
    10 points
  2. Brandon Mull – Titokfölde sorozat *** Brandon Mull: A mesés menedék (Titokfölde sorozat 1.) Eredeti cím: Fablehaven Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: A mesés menedék Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pék Zoltán Évszázadokon át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg… Kendra és öccse, Seth nem is sejtik, hogy nagypapájuk Titokfölde soros gondnoka. Az elkerített erdőben ősi törvények tartanak rendet mohó trollok, huncut szatírok, ravasz boszorkányok, ellenséges koboldok és irigy tündék között. Azonban amikor a szabályokat megszegik, a gonosz erői elszabadulnak, és Kendra meg öccse életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, hogy megmentsék a családjuk életét, Titokföldét és talán az egész világot. Brandon Mull volt komikus, irattáros, verandaács, filmterjesztő, reklámszövegíró és rövid ideig csirkerakodó. Pár évig az Atamaca sivatagban élt Chile északi részén, ahol megtanult spanyolul és zsonglőrködni. Jelenleg egy hegyoldalban él egy börtön felett feleségével és két gyermekével. A Titokfölde az első regénye, mely sorozattá nőtte ki magát, és jelenleg az ötödik kötetnél tart. Brandon Mull: Az Esthajnalcsillag felkel (Titokfölde sorozat 2.) Eredeti cím: Rise of the Evening Star Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2007 Magyar cím: Az Esthajnalcsillag felkel Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pék Zoltán A tanévnek éppen vége, amikor Kendra és Seth egy ármányos alak hálójába kerülnek, és kénytelenek Titokföldére menekülni. Mint kiderül, nemcsak a biztonságukról van szó. Sorenson nagypapa meghívott még három különös embert – egyikük bájitalokat készít, a másik mágikus ereklyéket gyűjt, a harmadik pedig misztikus lényeket ejt csapdába –, hogy segítsenek az Esthajnalcsillag Társasága elleni küzdelemben, amely el akarja lopni a menedék területén réges-rég elrejtett mágikus tárgyat. Az idő fogy. Az ellenség a falak alatt gyülekezik. Ha a rejtélyes, nagyhatalmú tárgy rossz kezekbe kerül, az Titokfölde és talán a világ végét jelenti. Kendra vajon tudja majd használni a tündérektől kapott erejét? Sethnek sikerül nem bajba keverni magát? Felül tudnak kerekedni a félelmükön? Brandon Mull: A sötétség fogságában (Titokfölde sorozat 3.) Eredeti cím: Grip of the Shadow Plague Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: A sötétség fogságában Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Pék Zoltán Igen különös dolgok zajlanak Titokföldén. Valaki vagy valami elszabadított egy járványt, amely a fény teremtményeit sötét árnylényekké változtatja. Seth ugyan időben felfedezi a kórt, ám a fertőzés olyan gyorsan terjed, hogy világossá válik: a menedék nem képes sokáig kitartani. A sürgős segítségre szoruló Sorensonék nem tudják, kihez forduljanak. A rejtélyes Szfinx mindig jó tanácsot adott – de mi van, ha mégis áruló? A Csenddobozba zárt Vanessa talán tud olyasmit, ami révén gyógymódot találhatnak – de megbízhatnak benne? Eközben Kendra és a Hajnal Lovagjai egy távoli menedékbe utaznak az ott elrejtett mágikus ereklyéért. Vajon az Esthajnalcsillag Társasága ér oda előbb? A járvány bekebelezi egész Titokföldét? Vesd bele magad a következő kalandba Titokföldén, amely miden eddiginél torokszorítóbb és veszedelmesebb! Brandon Mull: A sárkánytemplom kincsei (Titokfölde sorozat 4.) Eredeti cím: Secrets of the Dragon Sanctuary Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: A sárkánytemplom kincsei Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pék Zoltán Két ereklye megkerült, háromnak a helye még ismeretlen. Újabb menedékek buknak el, mikor az Esthajnalcsillag Társasága kíméletlenül ostrom alá veszi őket. Patton naplójában Kendra felfedezi az egyik ereklye rejtekének kulcsát. A kulcs megszerzéséhez azonban a Hajnal Lovagjainak halálos csapdába kell bemerészkedni: egy sárkányszentélybe. Ám még ezelőtt meg kell szerezni egy féltve őrzött szent tárgyat a kentauroktól. És ki látta Sethet…? Teljes erővel folyik a hajsza a démonbörtönt nyitó öt ereklye megszerzéséért. A Hajnal Lovagjai vajon sikerrel járnak? Ki tudja megállítani a Szfinxet? Melyik ereklye kerül elő legközelebb? Brandon Mull: A démonbörtön kulcsai (Titokfölde sorozat 5.) Eredeti cím: Keys to the Demon Prison Eredeti kiadó: Shadow Mountain, Salt Lake City Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: A démonbörtön kulcsai Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pék Zoltán Több száz évnyi tervezgetés és cselszövés után a Szfinx, az Esthajnalcsillag Társaságának vezére közel áll az utolsó ereklyék megszerzéséhez, melyekkel kinyithatja a nagy démonbörtönt, a Zzyzxet. Kendra, Seth és a Hajnal Lovagjai versenyt futnak az ellenséggel és az idővel, különös és egzotikus menedékeket járnak meg, hogy elsőnek szerezzék meg az ereklyéket. A tét még sosem volt nagyobb. A kockázat sosem volt halálosabb. A fény és a sötétség erői végső küzdelemben mérik össze erőiket. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 12,3 MB [Hidden Content]
    9 points
  3. Daniel O'Malley – Checquy akták sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Daniel O'Malley – The Checquy Files Series” témában taláhatók.) **** Daniel O'Malley: A bástya (Checquy akták sorozat 1.) Eredeti cím: The Rook Eredeti kiadó: Little, Brown Books, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: A bástya Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2015, 2020 Fordította: Mátics Róbert Myfanwy Thomas egy londoni parkban ébred, halottak veszik körül. Az emlékei eltűntek, így a korábbi énje által hátrahagyott információkra kénytelen támaszkodni, hogy túléljen. Hamarosan rájön, hogy ő egy Bástya, magas beosztású kém egy titkos ügynökségnél, ami a természetfeletti fenyegetésekkel szemben védi a világot. A szervezetbe azonban tégla épül be, aki meg akarja ölni őt. Küzd, hogy ezt elkerülje, és közben felfedez egy embert, akinek négy teste van, egy hölgyet, aki be tud lépni az álmaiba, gyermekeket, akik halálosan veszélyes harcosokká változnak, és egy rémisztően óriási méretű összeesküvést. Izgalmas és vidám, a Bástya egy felháborítóan ötletes debütáló regény olyan olvasóknak, akik szeretik a lila masszával leöntött kémtörténeteket. „Teljesen üdítő… ha szereted a Harry Pottert, Buffy-t, az X-Men-t, vagy bármelyik sorozatot, amelyben a humor keveredik a természetfelettivel, valószínűleg szeretni fogod a Bástyát” „Az izgalom, a természetfeletti, és a kémtörténetek kreatív keveréke. Tele van száraz ésszerűséggel és nem veszi nagyon komolyan magát… Biztosan az egyik legszokatlanabb történet, amit ebben az évben olvashatunk.” „Szinte tökéletes természetfeletti thriller… Ne kezdj neki a könyvnek, ha nincs rengeteg időd, mert nem akarod majd letenni. Annyira jó.” *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,22 MB [Hidden Content]
    9 points
  4. Giuliano Da Empoli - A Kreml mágusa A kötet elnyerte a Francia Akadémia Regény Nagydíját és szerepelt a Goncourt-díj rövidlistáján is. A „Kreml mágusának” hívták. A titokzatos Vagyim Baranov színházi rendező, majd televíziós valóságshow-k producere volt, mielőtt a Cárnak nevezett Putyin szürke eminenciása lett. Miután lemondott politikai tanácsadói posztjáról, számos legenda terjedt róla, ám senki nem tudta megmondani, mi az igaz, és mi a hamis ezekben. Mígnem egy éjszaka elmondta történetét e könyv elbeszélőjének… A Kreml mágusa az orosz hatalom központjába vezeti el az olvasót, ahol az udvaroncok és az oligarchák állandó háborút vívnak egymással. Vagyim, a rezsim fő spin doctora az egész országot politikai színházzá változtatja, ahol egyetlen valóság létezik: a Cár kívánságainak végrehajtása. De Vagyim nem csupán egy újabb nagyravágyó szereplő a többiek mellett Putyin környezetében; miután belesodródott annak a rendszernek a legsötétebb machinációiba, amelynek kiépítésében ő maga fontos szerepet játszott, ez a farkasok közé tévedt költő mindent megtesz azért, hogy kiléphessen belőle. A Kreml mágusa a csecsen háborútól a szocsi téli olimpián keresztül az ukrajnai válságig a mai Oroszország regénye, amely a Putyin-korszak kulisszatitkainak feltárása mellett a hatalom természetéről szóló reflexiókkal is lebilincseli az olvasót. Giuliano da Empoli esszéíró és politikai tanácsadó. Előző könyvét, a politikai propaganda új mestereinek szentelt A káosz mérnökeit 12 nyelvre fordították le. A Kreml mágusa az első regénye. pdf 1mb 2023 [Hidden Content]
    8 points
  5. Marcus Sakey – Briliánsok sorozat (A sorozatból magyarul csak az első két kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Marcus Sakey – Brilliance Saga Series” témában találhatók.) *** Marcus Sakey: Briliánsok (Briliánsok sorozat 1.) Eredeti cím: Brilliance Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Briliánsok Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Pap Vera-Ágnes AZ ÉLET NEM IGAZSÁGOS. Adjon a gyermekének különleges induló tőkét! Mindannyian a legjobbat akarjuk a családunknak. De a legodaadóbb, legjobb szülő is csak annyira sikeres, amennyire a genetika engedi. Ezért a Ragyogó Fények Termékenységi Központ kizárólag olyan donorokat fogad, akik megfelelnek a következő követelményeknek: – Minimum 120-as IQ-ra tesztelték őket. – Nincs örökletes hajlamuk betegségekre. Korábban a mesterséges megtermékenyítést azoknál alkalmazták, akik nem tudtak más módon teherbe esni. De ez megváltozott. És miért is ne? Végül is, mi fontosabb – hogy a gyereke megkapja a lehető legjobb genetikai hátteret, vagy hogy rokonságban álljon önnel? Donorjaink a legjobb emberi képességek hordozói. És míg nem tudni, mi az oka annak, hogy egyes gyerekek adottsággal születnek, a józan ész azt diktálja, hogy az esély nagyobb, ha a szülők egyike adottsággal rendelkezik. Hiszen én termékeny vagyok. Miért gondolkodnék megtermékenyítésen? Röviden? A gyereke miatt. Marcus Sakey: Egy jobb világ (Briliánsok sorozat 2.) Eredeti cím: Brilliance Eredeti kiadó: Thomas & Mercer, Seattle Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Egy jobb világ Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Pék Zoltán Amikor már napok óta nincs áram, megromlott az étel a fagyasztóban, és kiürültek a boltok polcai, mihez kezdesz? Hogyan véded meg a feleséged és újszülött gyerekedet, ha a nappali fala üvegből van, és a kertvárosban fegyveres bandák cirkálnak? Az USA a terroristák és a kormány háborújában teljesen kettészakadt. Dr. Ethan Park szelíd átlagember, aki iszonyodik az erőszaktól, de kutatásai folytán mégis a konfliktus sűrűjébe kerül. Mindkét hadban álló fél őt keresi. Családjával együtt menekülne, de ez is lehetetlen, mert Clevelandet körülzárták. A helyzet a többi országrészben is vészterhes: három metropolis megbénult, az emberek éheznek és rettegnek. A Briliánsok-trilógia második könyvében Cooper titkos ügynök az elnök tanácsadójaként igyekszik jobbá tenni a világot, de olyan játszmába kényszerül bele, amely alapjaiban fenyegeti értékrendjét hiszen ellenfeleinek is megvan a maguk víziója a jobb világról. A Briliánsok-trilógia egy alternatív jelenben játszódik, ahol 1980 óta tízből egy megszületett gyermek különös képességekkel rendelkezik. A zsenik egy részéből terrorista lesz, akik lángba borítják Amerikát. Vajon sikerül Coopernek rendet tennie? Marcus Sakey legnagyobb sikere, a Briliánsok című fantasztikus trilógia előtt hat krimit ír, amelyekkel díjak és jelölések sokaságát söpörte be. Feleségével és lányával Chicagóban él, a Travel Channel egy műsorának házigazdája. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,94 MB [Hidden Content]
    6 points
  6. Tringli István - Szokás és szabadság Boszorkányokkal szemben követett eljárások, vadászat, malomépítés, vidéki utazó bíróságok szokásai, vásári és a városi szabadságok – néhány példa a középkori jog világából, melyek e kötet hasábjain megelevenednek. A könyv először mutatja be annak a két intézménynek a rendszerét, amelyek a középkori ember világát vezérelték: a szokásokét és a kiváltságokét. Az első mindenkire vagy sokakra kiterjedő, általános rend volt, míg az utóbbi az egyéneket vagy a közösségeket emelte ki a szokások kötelezettségei alól. A tanulmányokból sok példa részletes elemzésén keresztül tudhatjuk meg, hogyan maradtak fenn és hogyan változtak a jogszokások és a kiváltságok öt évszázadon át a szóbeli és az írott emlékezetben, mely művek voltak a magyar szokásokat először összefoglaló Hármaskönyv külföldi kortársai. A szerző különös hangsúlyt fektetett arra, hogy megmagyarázza a középkori fogalmak mára már feledésbe merült jelentéseit, így a szabadság, a szokás, a reform vagy a nyilvánosság maitól gyökeresen különböző értelmét. pdf 31mb 2017 [Hidden Content]
    6 points
  7. E. A. Grantovszkij · G. M. Bongard-Levin - Szkithiától Indiáig A mű az ókortörténet egyik legfontosabb területével: az indoiráni népek (indek és irániak) eredetének, „őshazájának” kérdésével foglalkozik népszerű formában és tudományos megalapozottsággal. A szakirodalomban régóta vitatott kérdést a szerzők új módon: az indoiráni epikus hagyományból (mítoszokból, mondákból, mesékből) kiindulva vizsgálják. E fő kérdés mellett számos hipotézist kínálnak a finnugor és szibériai népek őstörténetének, mitológiájának jobb megértéséhez, új értelmezéséhez. Különös érdeklődésünkre tarthat számos ez a könyv már csak azért is, mert az indoiráni és finnugor népek kapcsolatának minden eddiginél sokoldalúbb és átfogóbb képét rajzolja fel, részletesen elemezve a kölcsönösen átadott-átvett képzetek, hiedelmek, szokások (samanizmus, népmesei elemek stb.) egész sorát. pdf 100mb 1981 [Hidden Content]
    4 points
  8. Klenk-Sipos Rita, Szilvási Endre - 90 nap a rendőrök közt „Rita állj!” Megálltam, a vér is megfagyott az ereimben ettől a határozott „állj!”-tól, pedig addigra már a remegésem is szerencsésen alábbhagyott. De aztán kifújtam a levegőt, tán el is mosolyodtam, gondolva, hogy megint ugratnak, és ezt most már nem veszem be, tényleg. „Nincs erre szükség gyerekek, uncsi már, úgyis mindjárt kiérünk, hagyjuk már ezt…” – mondtam félig hátrafordított fejjel. „Inkább nézz le… Addig kérlek ne lépj tovább…” – szólalt meg ismét és láttam, hogy segítőkészen mindenki zseblámpájának a fénye az én lábaim irányába vetül. Lenéztem, bár akkor már érzékeltem, hogy valami csúszós dolgon állok… pdf 11mb 2015 [Hidden Content]
    4 points
  9. Cixin Liu - A háromtest-trilógia 1-2. (2016-2018) méret: 3 mb formátum: epub, mobi 1. háromtest-probléma 2. A sötét erdő „A hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció.” (George R. R. Martin) 1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyetemista lánynak, Ye Wenjiének végig kell néznie, ahogy a vörösgárdisták halálra verik édesapját, a köztiszteletben álló tudóst. Ez a trauma nemcsak Ye Wenjie életét terelte gyökeresen eltérő irányba, hanem az egész emberiség sorsát is megváltoztatta. Negyven évvel később a pekingi rendőrség felkeresi Wang Miaot, a nanokutatással foglalkozó mérnököt, hogy férkőzzön be egy tudósok alkotta, titkos társaságba, és szolgáltasson nekik értesüléseket. Ezekben a hetekben Kína-szerte több híres tudós lett öngyilkos, nem lehet tudni, miért. Wangot a nyomozás egy rejtélyes online számítógépes játékhoz vezeti el, és amikor játszani kezd, belemerül egy virtuális világba, ahol három, szabálytalan időközönként felkelő és lenyugvó nap határozza meg az élet kereteit. A három nap rapszodikus viselkedésének feltérképezése jelenti a háromtest-problémát, és ez a probléma a végső kulcs a halálesetek felderítéséhez is. Wang, ahogy előrehalad a játékban, rádöbben, fényéveken átívelő összeesküvés részévé vált, és az emberiségnek hamarosan a legsúlyosabb fenyegetéssel kell szembenéznie. Hogyan kerülheti el a Föld teljes lakossága a kipusztulást? Cixin Liu Hugo-díjas és kilencszeres Galaxy-díjas szerző, 1963-ban született Yangquanban. Első novelláskötete 1998-ban, első regénye 2002-ben látott napvilágot. Negyedik, ötödik és hatodik regénye együtt adja ki a Háromtest-trilógiá-t, amely az egész világon nagy sikert aratott. Mielőtt főállású író lett, mérnökként és számítástechnikusként dolgozott. A trilógia első könyvéből készülő kínai filmet 2017-ben mutatják be. „Szerintem van élet a földön kívül, csak azért nem találtuk még nyomát, mert nem szántunk rá elég időt, vagy technikailag nem elég fejlett módszerrel kutatunk. Persze egyéb lehetőségek sem kizártak – A Háromtest-problémában felvázoltam a legijesztőbb, legborzalmasabb lehetőséget.” (Cixin Liu) [Hidden Content]
    3 points
  10. B.K.S.Iyengar - Jóga a holisztikus egészséghez vezető út Klasszikus útmutató a jóga gyakorlásához a világ első számú jógamesterétől, több mint 190 színes fotóval és könnyen követhető gyakorlatokkal. Hatékonyan gyógyító jógaprogram, több mint 80 betegségenyhítésére – az asztmától a stressz okozta fejfájásig Könnyű követni, lépésről lépésre haladva, világos és részletes utasításokkal látja el az olvasót. pdf 196mb 2009 [Hidden Content] [Hidden Content]
    3 points
  11. A.G. Riddle: Az Atlantisz kór (Eredet misztérium 2.) A járvány, amely 70000 éve vár arra, hogy kitörhessen… Megváltoztatja az emberiség sorsát… ÖRÖKRE. A spanyolországi Marbellán dr. Kate Warnernek szembesülnie kell a rettenetes valósággal: az emberi faj a kihalás szélén áll. Egy olyan járvány söpört végig a földgolyón, amelyhez hasonlót még nem látott az emberiség. Közel egymilliárd ember halt meg – azoknak pedig, akik életben maradtak, a génjeit változtatta meg az Atlantisz-kór. A túlélők kisebb csoportja gyors fejlődésnek indult. A többiek elkezdtek visszafejlődni. Ahogy a világ egyre mélyebbre süllyed a káoszba, radikális megoldások merülnek fel. A fejlett országok előállnak egy Orchidea nevű gyógyszerrel, melyet hatalmas mennyiségben állítanak elő, és juttatnak el a világ minden pontján található menekülttáborokba. Ám az Orchidea csupán arra jó, hogy időt nyerjenek: a tüneteket megszünteti ugyan, de magát a betegséget nem gyógyítja meg. Az Immari International más megoldást választ: ők nem tesznek semmit, hagyják, hogy a járvány zavartalanul tomboljon. Az Immari egy olyan világot akar, melyet a genetikailag felsőbbrendű túlélők népesítenek be, egy új emberi faj, amely készen áll arra, hogy beteljesítse sorsát. Az Orchidea-szövetség és az Immari nyílt háborúba kezd egymással a túlélők feletti irányításért. Az emberiségnek egyetlen esélye maradt: megtalálni a járvány gyógymódját, és Kate az egyetlen, aki képes lehet arra, hogy megfejtse az Atlantisz-kórt körülvevő rejtélyt. A választ az emberiség történetének sorsfordító eseményeinél kell keresni – ahol az emberi genom rejtélyes módon megváltozott. Kate beutazza Európa és Észak-Afrika sivár, pusztulásnak indult vidékeit, de végül a múlt feltárására tett kísérlet vezeti el oda, ahova álmában sem gondolta, hogy eljut… Hamarosan rájön, hogy az emberi fejlődés története nem az, aminek hittük – neki pedig rettenetes áldozatot kell hoznia, ha helyre akarja hozni a kisiklott evolúciót. Az Atlantisz-kór az Eredet-misztérium-trilógia második kötete, amelyből egymillió példányt adtak el az Egyesült Államokban, 18 nyelvre fordították le, és a történet megfilmesítésén jelenleg is dolgozik a CBS Films studió. epub [Hidden Content]
    3 points
  12. Vladimir Weaver – Ünnepi Zsarátnok Kiadó: Magánkiadás Kiadás éve: 2020 Megszólal egy csengő, énekelnek a gyerekek, valahol messze villámlik, aztán kisvártatva hatalmas dörgés dühöng végig a környezeten. Mind jelent valamit a számodra is. A csodák léteznek. Készen állnak. Mindig is készen voltak. Hogy mikor engeded oda magadhoz, hogy bearanyozzák az életet, csakis a te döntéseiden múlik. Azt gondolod, sokat kell tenni azért, hogy mindezek a jó dolgok veled is megtörténhessenek pedig pont, hogy sokat teszel azért, ne történjenek meg. Csupán csak engedni kell, és a kis csodák megérkeznek hozzád is. És hogy miért is mondtam mindezeket el neked? Az emberek őrült hajszában keresik a nagyobb jót, miközben nem veszik észre a kicsi kedvességeket. Állj meg egy pillanatra! Nézz körül, hogy jó helyen vagy-e még. Ne hajszolj semmit. Az értékek ott hevernek a lábad előtt, le kell hajolni értük és leporolni őket. Ez a pár novella talán segít abban, hogy ki tudj lépni a mindennapok taposómalmából, és pár ünnepi olvasmány ezek közül, a naptár megfelelő helyén valódi örömet is adhat. Remélem, így lesz. Élményekben gazdag, jó olvasást kívánok! Vladimir Weaver Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,57 MB [Hidden Content]
    3 points
  13. Vladimir Weaver – 13+1 sorozat *** Vladimir Weaver: 13+1 (13+1 sorozat 1.) Kiadó: Magánkiadás Kiadás éve: 2019 …azt nem tudni, hogy történetünk vajon a távoli jövőben vagy a régmúltban játszódik-e. Csak egy bizonyos, hogy a Mynodis bolygó az, ahová elröpít a 13+1. A sok világégés után egy látszólag nyugalmas korszakot kezdenek az emberek, ahol mindenki munkája szükséges, és mindenki viszonylagos biztonságban és elismerésben, jó életet élhet. De vajon mi van a felszín alatt? Ha élhetnél egy olyan életet, ahol nem leszel soha beteg, alig öregszel és akár örökké élhetsz, akkor mi az amit megtennél érte? Vajon ezért cserébe odaadnád-e az egész életed? 13 osztályba kerülhetsz, ahol az alsóbb osztályokhoz tartozók és a felsőbb osztályok életszínvonala között akkora szakadék tátong, amelyet el sem tudnak képzelni a kisemberek. Ree Vox a legszegényebbek osztályába született bele. Egyszer az életében viszont minden ember választhat jó és rossz, gazdag és szegény élet között. Ezután az „Osztályok” között már nincs lehetőség az átjárásra. Ree úgy döntött, hogy egy boldog, de szegény életet fog élni szerelmével, azonban semmi nem úgy történik, ahogy eltervezte. De talán van, ami még a halálnál is rosszabb! Vajon az örök élet a legtöbb, amit kívánni lehet? Izgalom, kaland, szerelem, harc és minden más, amit még csak el sem tudsz képzelni. Ülj le, és kapaszkodj, mert kezdődik. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 14,9 MB [Hidden Content]
    3 points
  14. Moskát Anita – A hazugság tézisei Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Kiadás éve: 2022 Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,79 MB [Hidden Content]
    3 points
  15. Ballér Judit - Találmányok pdf 73mb 1992 [Hidden Content]
    2 points
  16. Bús Tímea & Bánitzky Kata - Társra vágyom,hol találom A párkereső vágyódástól a „találatig” hosszú, sokszor nehéz út vezet el. Sokan kínálnak ebben manapság segítséget, Bús Timea és Bánitzky Kata mentálhigiénés szakember szerzőpár is. Miért emelem ki mégis, és tartom ezt a könyvet olyan kiválónak, hogy nyugodt lélekkel ajánlom olvasásra, mi több -tanulmányozásra- a társkeresőknek, az erre készülőknek, sőt azoknak is, akik már túl vannak ezen és készek saját tapasztalataikkal reflektálni a könyv üzeneteire. pdf 89mb 2018 [Hidden Content]
    2 points
  17. VCap Downloader Pro 1.19.5902 84MB A VCap Downloader (VCapDL) egy univerzális szoftver, amely lehetővé teszi, hogy videót és hangot rögzítsen internetes oldalakról. A szoftver felülete hasonlít egy hagyományos böngészőéhez, ami megkönnyíti a felhasználó számára a szoftver megismerését és a vele való munkát. A felhasználónak csak be kell másolnia a videó url-jét a kedvenc böngészőjéből, és át kell vinnie a VCap Downloader programba. A VCap Downloader rögzíti a videót, és elérhető minőségben kínálja a letöltést. A hangsávot is kiveheti bármely videóból, és MP3 formátumba konvertálhatja. A VCap Downloader egyik előnye az egyszerű beépített videószerkesztő, amely lehetővé teszi a leggyakoribb műveletek elvégzését, mint például a videók vágása vagy méretének módosítása. Magyar nyelv támogatott. VCap Downloader (VCapDL) is a universal software that allows you to capture video and audio from internet sites. The software interface resembles that of a regular browser, which makes it easier for the user to get to know and work with this software. The user just needs to copypast the video url from favorite browser and transfer it to VCap Downloader. VCap Downloader will capture the video and offer available quality for downloading. You can also extract audio track from any video and convert it to MP3 format. One of the advantages of VCap Downloader is a simple built-in video editor. It allows you to do simple most common actions like trimming, cropping or resizing videos. Simple and Easy Familiar browser interface Simple and user-friendly interface Easy access to download the files Drag&Drop Multilanguage Support of 4K monitors Fast and Effective Downloading files quickly on how much your Internet connection allows Multithreaded downloading Supports media stream M3U8, MPEG-DASH, VIMEO-STREAM protocols Automatic MP3 conversion Simple video editor Changelog 0.1.19.5902 (26.03.2024) updated instagram.com downloader fixed YouTube (googlevideo.com) downloader refactoring and bug fix [Hidden Content] Portable 92MB [Hidden Content] jelszó:1195
    2 points
  18. Moskát Anita – Bábel fiai Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Kiadás éve: 2014 Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot. Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek. A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,23 MB [Hidden Content]
    2 points
  19. Moskát Anita – Irha és bőr Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Kiadás éve: 2021 Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet. August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan. Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,38 MB [Hidden Content]
    2 points
  20. Moskát Anita – Horgonyhely Kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Kiadás éve: 2015 Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét. A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,67 MB [Hidden Content]
    2 points
  21. Daniel Estulin - Összeesküvés Léteznek-e titkos társaságok, melyek a háttérből irányítják a politikát? Lehetséges-e, hogy bizonyos személyek egyenlőbbek másoknál csak azért, mert sok pénzük van? Vannak-e összefonódások a bankrendszer, a multinacionális vállalatok és a politikai közszereplők között? A szerző mindhárom kérdésre igennel felel. Könyve kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal szolgál a Bilderberg-csoport létezéséről: belső források, bizalmas dokumentumok segítségével leplezi le a XX. század egyik legtitokzatosabb érdekszövetségét, mely minden évben más helyszínen, de azonos titoktartással rendezi meg összejöveteleit. Tényfeltáró könyve izgalmas olvasmány lehet mindenki számára, aki be kíván pillantani korunk nagypolitikai kulisszái mögé. pdf 29mb 2008 [Hidden Content]
    2 points
  22. Szabó Miklós - Légi katasztrófák A szerző, Szabó Miklós rendőr alezredes, évekig nemzetközi repülésbiztonsági összekötő tisztként dolgozott itthon és külföldön egyaránt. Nem csupán a polgári repülés szerelmeseként, hanem széles látókörű, kiváló szakemberként; a könyv öt fejezetében az olvasó elé tárja gazdag tapasztalatait. Megismerkedhetünk a polgári repülés biztonsági szegmenseivel, a repülőgépekkel, a repülés irányításával. Olvashatunk a repüléssel járó, kockázati tényezőkről, vészhelyzetekről, légikatasztrófákról, nem létező légitársaságokról. Érdekes, remek stílusban írt történetek fűszerezik a beszámolókat. pdf 20mb 2006 [Hidden Content]
    2 points
  23. Csernus,Funk,Pál,Váradi - Vágyaink Szárnyak,vagy börtönfalak A keleti szemlélet szerint az ember végső célja és valódi boldogságának forrása a vágynélküliség, a vágymentesség állapota. A nyugati ember ezzel szemben úgy tartja, hogy a vágyak varázsolják az életet színessé és élvezhetővé, ezek motiválnak nagy erőfeszítésekre, tesznek képessé komoly eredményekre. Kétségtelen, hogy kultúránk kimagasló alakjai, akik valamiben rendkívülit mutattak, szinte mind arról számoltak be, hogy elemi erejű vágy hajtotta őket, s nem tehettek mást, mint hogy engedelmeskedtek neki és megvalósították azt. Vágyaink tehát valóban lehetnek szárnyak, amelyek óriási erejükkel átrepítenek az akadályokon is – de lehetnek börtönfalak, amelyek fojtogatni kezdenek, ha mértéktelenné válnak, és szenvedélyekké, függőségekké növik ki magukat. A függőség mindig börtön, mert megfosztja az embert a szabadságától, s annak rabszolgájává teszi, akitől vagy amitől függ – legyen ez egy személy, valamilyen anyag, cselekvés vagy bármi más. A Nyitott Akadémia sorozat új kötetének neves szerzői a legkülönbözőbb nézőpontokból mutatják be a témát, érzéssel vezetve az olvasót az építő és pusztító vágyak labirintusában. pdf 58mb 2011 [Hidden Content]
    2 points
  24. Dr.Ozsváth Károly - Járatlan utakon A 95 éves dr. Ozsváth Károly professzor - tisztiorvos, pszichiáter, neurológus, addiktológus és pszichoterapeuta - személyes-szakmai írása pályafutásáról, az általa bejárt, korábban járatlan utakról: a pszichometria hazai kezdeteiről, a pszichiátriai szűrővizsgálatok bevezetéséről, az orvosi pszichológia oktatásának kialakításáról, melyekben úttörő szerepet vállalt. Munkássága előbb a budapesti, majd - csapatorvosként, majd minisztériumi tisztviselőként töltött évek után - a pécsi Honvédkórházhoz kötődött; utóbbi helyen meghatározó szerepe volt az önálló Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinika, és a hozzá kapcsolódó "pécsi pszichoterápiás iskola" kialakulásában. Tehetsége és embersége minden körülmények között érvényesülni tudott, a legkülönbözőbb hátterű kollégákkal, felettesekkel és tanítványokkal megtalálta a közös hangot a segítés, a gyógyítás, a jobbítás érdekében. Kutatói és oktatói tevékenysége főbb területeit közvetlen, olvasmányos stílusban, nagy szemléltető erővel tárja az olvasók elé. pdf 68mb 2022 [Hidden Content]
    2 points
  25. José Saramago – Káin Eredeti cím: Caim Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Káin Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Pál Ferenc Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? – kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az Úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna? – kérdezte Izsák. Az Úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló Isten a mi Urunk. Azt hiszem, igen, – válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az Úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet? – kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az? Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, Atyám. Még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az Úr elveszi az emberek józan eszét? Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig – válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés. Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett. Láttad, ott volt az angyal. Elkésett… José Saramago, a 2010-ben, nyolcvanhét éves korában elhunyt Nobel-díjas író életművének utolsó, nagy vihart kavaró művét tartja a kezében az Olvasó. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,12 MB [Hidden Content]
    2 points
  26. José Saramago – Alentejo Egy évszázad regénye Eredeti cím: Levantado do Chão Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Alentejo Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pál Ferenc Balladás hangú regényében José Saramago a Portugália déli részén elterülő Alentejo tartományba vezeti el olvasóit, és egy nincstelen parasztcsalád négy nemzedékének életén keresztül mutatja be az alentejo-i parasztság XX. századi történetét. Az elbeszélt események 1905 körül kezdődnek, ez az évszám azonban a regény során esetlegessé válik, mivel Portugáliának ezen a vidékén az emberek szinte időtlen viszonyok között léteztek évszázadokon át. Életük belesimult a tájba, a természet örök körforgásába, és a létezésüket fojtogató múltba. Nemcsak az elmaradottság, a középkori szinten megrekedt birtokviszonyok miatt, hanem mert a régmúlt idők visszatérő árnyai is folytonosan ott settenkedtek körülöttük, akár a földesurak egymást követő nemzedékeiben továbbélő Lamberto Horques Alemão, a német lovag, aki a XV. században kapta hűbérbirtokul ezt a vidéket I. János királytól, akár az egyház örökös hatalmát képviselő vidéki papok. Ugyanígy a múltat idézik a Mau-Tempo család négy évszázad óta időről-időre kék szemmel megszülető gyermekei is, emlékeztetve arra az ötszáz évvel korábban élt hajadonra, akivel egy forrásnál erővel kedvét töltötte a föld idegen ura…. Saramago jó harminc éve ezzel a már sajátosan egyéni hangú regényével kezdte meg a portugál történelem egy-egy jelentős korszakával foglalkozó műveinek sorát. Nélküle nem volna teljes magyarul sem a Nobel-díjas portugál írónagyság életműve. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,78 MB [Hidden Content]
    2 points
  27. José Saramago: Vakság – Megvilágosodás Eredeti cím: Ensaio sobre a Lucidez Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Vakság – Megvilágosodás Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Pál Ferenc Saramago Vakság című regényének helyszínén, az egykori „fehér vakság” országában vagyunk ismét, négy évvel a szörnyű események után, amelyekről ma már senki sem beszél; a közmegegyezés szerint úgy tekintenek arra az időszakra, mintha meg sem történt volna. Ám egyszer csak megint furcsa dolgok történnek: a fővárosi önkormányzati választásokon az emberek túlnyomó többsége üres szavazólapot dob az urnába. A megismételt választáson ugyanez történik, mire a demokráciát erőszakkal is érvényesíteni akaró kormány megbünteti a renitenskedő fővárost: előbb kijárási tilalmat, majd ostromállapotot rendel el, s ügynökök, titkosrendőrök ezrei próbálják megtalálni az összeesküvés szervezőit. A tehetetlen kormánynak végül – egy állampolgári bejelentés nyomán – mentő ötlete támad: kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy nő, aki nem veszítette el a látását. Egy háromfős nyomozócsapat kapja a feladatot, hogy leplezze le az illetőt; a hatalom ugyanis kapva kap az alkalmon, hogy végre megtalálhatja ennek az új „vakságnak” a terjesztőjét… Borzongatóan, kegyetlenül determinált, orwelli világ tárul ki előttünk Saramago új művében, amelynek írásakor a szerzőre nyilván hatottak az elmúlt évek világpolitikai eseményei: regénye szuggesztív vízió és látlelet arról, mivé fajulhat a modern demokrácia. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,35 MB [Hidden Content]
    2 points
  28. José Saramago – Az embermás Eredeti cím: O Homem Duplicado Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Az embermás Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Pál Ferenc Tertuliano Máximo Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de Tertuliano vele is szakítani akar… Egyszóval igen nagy szüksége lenne valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a tökéletes hasonmását – s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata? Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan) következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is pontosan ugyanolyan, mint az övé. Saramago legújabb regényében meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a hasonmásmotívum köré – s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,33 MB [Hidden Content]
    2 points
  29. José Saramago – A barlang Eredeti cím: A Caverna Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A barlang Magyar kiadó: Palatinus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nobel-díjasok könyvtára Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Lukács Laura A barlang története tipikus saramagói vízió, mely a platóni múlt és a Szép új világ-ban felvázolt embertelen jövő közötti jelent villantja fel. Megszokott barokkos stílusában a szerző derűs távolságtartással, mégis empátiával mutatja be Cipriano Algor falusi fazekasmester konfliktusát a környéket egyre inkább eluraló gigászi Központtal, mely egyszerre lakópark, pláza, vidámpark és temető – város a városban, vagy talán inkább egyfajta kafkai-orwelli hangulatú rendőrállam az államban. Egy napon a Központ bürokratái közlik a fazekassal, hogy termékeire többé nem tartanak igényt. A következő hetekben a mester lányával és a Központban őrként dolgozó vejével összefogva, erejét megfeszítve küzd a megélhetéséért, alkalmazkodni próbál, ám hiába, a végkifejlet elkerülhetetlen: a kis családnak be kell költöznie a Központba. Itt egy éjjel Cipriano Algor megdöbbentő felfedezést tesz, s ez ismét új irányba fordítja mindannyiuk sorsát. Mint több korábbi kötetében, a szerző ebben a regényében is egy igen egyszerű alaphelyzetből bontja ki a metaforákban és filozófiai párhuzamokban gazdag történetet. Miközben az egyén, a kisember sorsát vizsgálja, akinek adott történelmi és társadalmi helyzetben kell megteremtenie létezése feltételeit, a rá jellemző enyhe iróniával kipellengérezi a fogyasztói társadalom elidegenítő hatásait, és nem fél némi archaikus romantikát csempészni a szereplők életébe. Talán nyíltan vállalt pesszimizmusából eredeztethető a benne rejlő makacs tagadás, melyre már a Lisszabon ostromának históriája is épült, és ami A barlang végső feloldását is meghatározza. „Mert van-e annál felemelőbb érzés – kérdezi Saramago –, mint amikor az ember teljesen szabad akaratából azt mondhatja, hogy nem? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,23 MB [Hidden Content]
    2 points
  30. José Saramago – Vakság Eredeti cím: Ensaio sobre a Cegueira Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Vakság Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 1998, 2008, 2011, 2014, 2021 Fordította: Pál Ferenc Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból… Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben. Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését. A regényből Fernando Meirelles 2008-ban készített filmet Julianne Moore, Mark Ruffalo és Alice Braga főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,39 MB [Hidden Content]
    2 points
  31. José Saramago – Kőtutaj Útban Haiti felé Eredeti cím: A Jangada de Pedra Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Kőtutaj Magyar kiadó: Magvető, Budapest Palatinus, Budapest Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1982, 2003, 2010 Fordította: Székely Ervin A Pireneusokban, egészen pontosan a spanyol-francia határon vékony repedés keletkezik, elszökik egy kis folyó vize. Míg a két érintett fél a páratlan természeti jelenség tulajdonjogán vitatkozik, a rés szakadékká tágul, s nyilvánvalóvá lesz, hogy az Ibériai-félsziget leválik Európáról. Kitör a pánik, felbolydul a világ, Európa fiatalsága váratlanul ibérnek, azaz függetlennek szeretné vallani magát: a nagyhatalmak nyilatkoznak, a nemzetmentő portugál kormány naponta ülésezik, megszületik az évszázad szerencsejátéka: nagy tételekben fogadni lehet, melyik hosszúsági-szélességi körnél köt ki végül az önállósult sziget. José Saramago e mulatságosan meghökkentő alapötletből bontja ki mindvégig rendkívül szórakoztató, mégis véresen komoly regényének cselekményét. öt csodatevő ember kalandjait a kőtutajon, a független ibériai szigeten. A portugál irodalom legismertebb kortárs képviselője, a hatvanhat éves José Saramago könyveit a világ számos nyelvére lefordították, a Kőtutaj (1986) rövid idő alatt világsiker lett. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,46 MB [Hidden Content]
    2 points
  32. José Saramago – Ricardo Reis halálának éve Eredeti cím: O Ano da Morte de Ricardo Reis Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: Ricardo Reis halálának éve Magyar kiadó: Cédrus Palatinus, Budapest Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1993, 2004, 2014 Fordította: Székely Ervin Ricardo Reis képzeletbeli személy, ám nem Saramago ágyából pattant ki. A nagy portugál költő, Fernando Pessoa álmodta meg saját költőtársául. Személyiséget, életművet, szinte teljes életrajzot kreált neki, ám az 1910-es évek végén mintha megfeledkezett volna róla, s megszakadt a történet. Az így megkezdett fonalat vette fel a Nobel-díjas író, José Saramago, hogy befejezze, amit Pessoa elindított, és végül örökre lezárja Ricardo Reis szemét. A szerzőre oly jellemző, meghökkentő alapötletből varázslatos fantáziával megkomponált történet kerekedik, melyet át-meg átsző a hitelesen ábrázolt történelmi háttér. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,03 MB [Hidden Content]
    2 points
  33. José Saramago – A kolostor regénye Eredeti cím: Memorial Do Convento Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1982 Magyar cím: A kolostor regénye Magyar kiadó: Európa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Magyar kiadás éve: 1992 Fordította: Lukács Laura Egy félkarú katona, egy léleklátó asszony és egy fantaszta, repülésről álmodó szerzetes a hőse a legnagyobb élő portugál író történelmi regényének, amelyben mese és valóság keveredik. Miközben az Inkvizíció máglyára küld mindenkit, akire az eretnekség gyanújának akár csak az árnyéka is vetül, ez a három ember keresztény lelkekre vadászik, hogy a segítségükkel emeljék levegőbe a brazil szerzetes repülő szerkezetét. Földi és légi kalandjaik során bejárják egész Portugáliát, amelyet egyetlen hatalmas építőműhellyé változtatott a nagyravágyó uralkodó, V. János, aki a spanyol Escorialnál és a római Szent Péter-bazilikánál is nagyobb építménnyel szerette volna beírni nevét a történelembe. A portugál író mágikusrealista történelmi víziójában megelevenedik előttünk a XVIII. századi Portugália, a fénykorát élő, de már hanyatló világbirodalom központja, ahová még mesés kincsek érkeznek, de léte már éppolyan anakronisztikus a boszorkányüldözéssel és megcsökött hagyományaival a felvilágosodás Európájában, mint az az országot kiszipolyozó építkezés a talmi csillogás ellenére koldusszegény országban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,62 MB [Hidden Content]
    2 points
  34. José Saramago – Tetőablak Eredeti cím: Claraboia Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Tetőablak Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Pál Ferenc „Minden lélekben, ahogy minden házban is, a homlokzat mögött egy belső világ rejtőzik…” Ugyanígy van ez Saramago regényének hőseivel, akik nem tudnak kitörni kisszerű életükből, még bűneik is elhamvadnak, mielőtt beteljesülnének… Mindannyian ugyanabban a házban laknak: a leszbikus kapcsolatot kereső varrólány, akit gyönyör, fájdalom és szégyenteljes titok köt össze testvérével, a sivár házasságának fogságában vergődő, éjjelente olcsó kalandokat hajkurászó szedő, a luxusprostituált, aki végül büszkén kilép megalázó kapcsolatából, és eltűnik az éjszakában… És ott van a suszter, aki még mindig reménykedik egy jobb világban, s a nála lakó fiatalemberrel próbálja elfogadtatni a saját igazát. Abel – akiben az író talán saját magát írta meg – nyughatatlan lélek, nem tudja, mit akar, nem látja, merre visz az útja, és a suszterrel való beszélgetéseiben próbálja meglelni a rejtett lényeget, ami valóságos értelmet adhat a létezésének. „Elmenni sem kívánkozott… tudta, hogy mit találna az utcákon: …az élet önző lendületét, a mohóságot, a félelmet, a sóvár vágyat, az utcán bolyongó nők hívogató szavát, a reménykedést, az éhséget, a luxust – és az éjszakát, amely lehántja mindenkiről az álarcot, hogy megmutassa az ember igazi arcát.” Saramago második regényét könyvkiadója, melynek elküldte, válaszra sem méltatta, s ez a csalódás annyira kedvét szegte, hogy egy időre felhagyott az írással. Most, évtizedekkel később, az író halála után világszerte megjelenik ez a korai alkotása is, amelyben Saramago értő olvasói már felfedezhetik a későbbi Nobel-díjas regényíróra jellemző társadalmi érzékenységet, a filozofálásra való hajlamot és az erős erotikus töltést. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,20 MB [Hidden Content]
    2 points
  35. Cixin Liu – Gömbvillám Magyar cím: Gömbvillám Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Benkő Ferenc Tizennegyedik születésnapján nem csak a gyertyák lobbannak lángra Csen tortáján. Szülei az ünnepi asztalnál ülve esnek áldozatául egy lakásukba tévedt gömbvillámnak. A trauma hatására a fiú egész életét a különös és pusztító jelenség tanulmányozásának szenteli. Kutatásai az egyetemi évei után nem maradnak észrevétlenek, és a tudományos közösség mellett a katonaság is felfigyel eredményeire – Kína felett a háború sötét fellegei gyűlnek, mindennél lényegesebb, hogy olyan új, különleges védelmi és támadó fegyverzettel álljanak elő, ami már a harcok elharapózása előtt megsemmisíti az ellenfelet. A gömbvillám természetének megismerése pedig csakis a hadászati célokra való alkalmasságának kísérleti feltárása révén érhető el Csen számára. Az útja viharos hegyormokon, fegyverfejlesztési bázisokon és egykori szovjet föld alatti laboratóriumokon át vezet, mígnem az univerzum szerkezetét feltérképezni igyekvő kvantumelméletek titokzatos határvidékére téved – egyben egy terrorista merénylet révén a technológia etikai vetületeivel is kénytelen számot vetni. Cixin Liu negyedik regénye, a Gömbvillám, mely a nagy sikerű és sokszoros díjnyertes Háromtest-trilógia előtt jelent meg 2004-ben, az egész életét egyetlen cél érdekében makacsul feláldozó ember küzdelmeinek történetét meséli el. Ahogy a tudományos haladás és a hadászati célok közti összefüggésekre és ezek erkölcsi visszásságaira is rávilágít. Az egy fegyvermániákus őrnagynőt és a trilógia olvasói számára már ismerős Ding Yi professzort is felsorakoztató, sodró tempójú, lenyűgöző technológiai tudással felvértezett katonai tudományos-fantasztikus regényben ugyanakkor kiderül: a gömbvillám csak a jéghegy csúcsa a világ megértése terén. Formátum: pdf Méret: 2,12 MB [Hidden Content]
    2 points
  36. Zicherman István - Tengerről az égbe Híresek vagyunk arról – ugyebár –, hogy „híres haditengerészeti nemzetet” tisztelhetünk magunkban, magyarokban. A magyar állam, teljes fennállása alatt, mindössze egyszer képviselt komolyabb haditengerészeti erőt, méghozzá a kiegyezés utáni Osztrák-Magyar Monarchián belül. Ez a folyamat bár ugyancsak gyarapította nemzetünk haditetteit, de igen rövid ideig tartott. Erről és még sok érdekes dologról olvashatunk a könyvben. pdf 16mb 2008 [Hidden Content]
    1 point
  37. StableBit CloudDrive v1.2.6.1711 73MB Olyan virtuális merevlemezt hoz létre, amely megkülönböztethetetlen a valódi meghajtótól. A tényleges adatokat a választott felhőszolgáltatónál (vagy helyben) tárolja. Senkiben sem bízhat titkosítás Minden titkosítható az AES-256-os ipari szabvány használatával, egy olyan kulccsal, amelyet csak Ön ismer. Senki sem szaglászhat vagy férhet hozzá az adataihoz az Ön tudta nélkül. Adaptív gyorsítótárazás Megtanulja, mely adatokhoz fér hozzá leggyakrabban, és a gyorsabb hozzáférés érdekében helyben tárolja azokat. Előzetes lekérdezéssel, metaadatok kitűzésével és még sok mással is rendelkezik. További részletekért tekintse meg a Tulajdonságok oldalt. További funkciók:: ARM64 támogatás Dark mód 'Senkiben sem bízhat' teljes meghajtótitkosítás Felhő adatok duplikálása Adaptív helyi gyorsítótárazás Predektív előtöltés StableBit DrivePool-lal való használatával stb A Real Drive Creates a virtual hard drive that is indistinguishable from a real drive. Stores the actual data in the cloud provider of your choice (or locally). Trust No One Encryption Everything can be encrypted using industry standard AES-256, with a key that only you know. No one can snoop on or access your data without your knowledge. Adaptive Caching Learns which data you access most frequently and stores it locally for faster access. Also featuring prefetching, metadata pinning and much more. See the Features page for more details. Features: ARM64 Support Native Execution Runs natively on ARM64 devices. * Apple Silicon Support Runs on a Mac that has Apple Silicon via virtualization. ** Dark Mode Trust No One Full Drive Encryption Full Round Trip Encryption Your data gets encrypted instantly at the time that it's written to your cloud drive. Your data remains fully encrypted until it gets read from your cloud drive. Your data is never stored in an unencrypted form, either on your local hard drive or in the cloud. Trust No One Only you have the one and only key that can access your data. No one can come to us and ask us to decrypt your data. The only person who can decrypt your data is you. A Secure Algorithm StableBit CloudDrive uses low level kernel-based encryption for maximum performance and for full round trip encryption support. Industry standard AES-256 CBC is used to encrypt every bit of your data. The Operating System's core services (Cryptography API: Next Generation) are used for all hashing and encryption functions in the kernel (FIPS 140-2 compliant). Cloud Data Duplication Full Drive Duplication In order to protect your data from loss or corruption in the cloud, StableBit CloudDrive can store your data twice at the storage provider for redundancy. Pinned Data Duplication Duplicates the most critical parts of your cloud drive in order to protect them from loss or corruption in the cloud. StableBit CloudDrive accomplishes this by analyzing the drive and filesystem layouts in order to isolate the most critical data structures such as the master file table and directory indexes. * Does not incur the overhead of full drive drive duplication, yet still offers protection against data corruption for the drive's most critical data structures. Online Self-healing If damage to your drive does occur, StableBit CloudDrive will automatically heal your data in the cloud and restore data consistency without any user intervention, all while you continue to use your drive normally. Adaptive Local Caching A Unique Cache The local cache is a brand new kind of cache. It's custom designed to keep your most frequently used data cached locally for faster performance. An Adaptive Cache Choose how much data you would like to cache locally on one of your local drives. Over time, StableBit CloudDrive learns which data you access most often and keeps that data stored locally. The cache is not limited to caching whole files. Parts of files can also be cached, based on your usage over time. A Resizable Cache The size of the local cache is unlimited. You can change the size of the cache at any time, in real-time. There's no need to unmount your drive to change the cache size, the new cache size is applied instantly. Predictive Prefetching Prediction StableBit CloudDrive comes with a prefetcher that detects sequential data access and downloads data that you're about to access, before you need it. Streaming Media The prefetcher is perfect for streaming media directly from your cloud drive. For example, when you play a video from your drive, the prefetcher will start to pre-download data that is about to be read, offering you a smooth playback experience. * Optimize It The prefetcher comes with reasonable defaults that should work fine with any broadband connection to the Internet, but you can optimize them to get the maximum performance from your cloud drive. Tweak the number of downloads that happen in parallel, how much data gets prefetched, as well as other Metadata Pinning Fast Mounting StableBit CloudDrive includes a stand-alone NTFS parser that can pin file system metadata, the invisible data structures that make your file system work, to the local cache. This ensures that your drive mounts quickly without the need to download anything from the cloud. Fast Directory Listings StableBit CloudDrive can pin NTFS directory indexes to the local cache too. This means that when you browse the contents of your drive, nothing needs to be downloaded from the cloud. Data Integrity Checksum Verification StableBit CloudDrive detects the corruption of your data while it's stored in the cloud. * Every chunk of data that StableBit CloudDrive downloads from your cloud provider is checked against a checksum, ensuring that the data downloaded has not changed since it was uploaded. Upload Verification For added peace of mind, upload verification ensures that the data uploaded can be retrieved correctly at upload time. Upload verification will automatically retry corrupted uploads until they are successful. This will consume additional bandwidth and is disabled by default, but can be enabled for mission critical data. A Real Drive Full Plug and Play Support Over a year of development work went into designing from scratch a full kernel drive implementation, specifically designed to integrate StableBit CloudDrive into the Microsoft Windows Operating System at the lowest level possible. StableBit CloudDrive emulates a real SCSI drive with full Plug and Play support. To Microsoft Windows, and any applications running on it, this looks like a real disk, giving you the maximum possible compatibility. No wimpy shell extensions and no network redirectors are involved. A Resizable Drive A cloud drive can be sized from 128 MB to 1 PB. * A cloud drive has the unique ability to be resized on-line. You can shrink or expand your drive at any time without unmounting it, even while it's being accessed. Use It With StableBit DrivePool Pool Multiple Cloud Drives Into One Because StableBit CloudDrive creates what look like real drives, you can easily use StableBit DrivePool to combine multiple cloud drives into one large virtual pool drive. File Duplication For mission critical data, you can enable file duplication on any folder and its files will be duplicated across multiple cloud providers for added redundancy. File Organization With StableBit DrivePool's file placement feature, you can even control which folders should be stored on which cloud providers. Create a Cloud / Local Hybrid Drive Using StableBit DrivePool you can create a new pool drive which consists of a mix of local drives and cloud drives. With StableBit DrivePool's file placement you can control which folders should be stored in the cloud and which ones should be stored locally. [Hidden Content] jelszó:stable
    1 point
  38. Trend Bookazine - Sakk mindenkinek pdf 72mb 2021 [Hidden Content]
    1 point
  39. O&O Defrag v28.0 Build 10005 Professional x64 73M Az O&O Defrag Professional törefezettségmentesítő a PC-t a lehető legegyszerűbben teszi gyorsabbá. Az igényeknek megfelelően a korában bevált technikák szerint képes dolgozni, melynek köszönhetően a rendszer stabilabb és gyorsabb lesz. Támogatja az eltávolítható lemezeket, új algoritmussal a szilárdtest meghajtókat, automatikusan lefut a háttérben, és támogatja a notebookokat is. Up to 100% increased PC speed: There is nothing worse than when you want to do something on your PC and your computer is running slow. A disk defragmenter used regularly can speed up a PC of any age and get it working like new again! Don’t let a slow computer spoil your work or fun! Let O&O Defrag optimize your hard disks and – New! – SSDs and you can experience speed increases of up to 100%! Regular disk defragmentation optimizes your PC performance! Az O&O Defrag Professional törefezettségmentesítő a PC-t a lehető legegyszerűbben teszi gyorsabbá. Az igényeknek megfelelően a korában bevált technikák szerint képes dolgozni, melynek köszönhetően a rendszer stabilabb és gyorsabb lesz. Támogatja az eltávolítható lemezeket, új algoritmussal a szilárdtest meghajtókat, automatikusan lefut a háttérben, és támogatja a notebookokat is. Up to 100% increased PC speed: There is nothing worse than when you want to do something on your PC and your computer is running slow. A disk defragmenter used regularly can speed up a PC of any age and get it working like new again! Optimizing your computer not only means it operates at optimum speed and efficiency, it also means it will live longer. Deploying O&O Defrag saves you time through increased speed, and money through decreased wear and tear on your hardware. We have further improved O&O Defrag for you with some great new features. The new O&O Defrag 28 now includes new, unique features to keep your PC like new. NEW: O&O IntensiveOptimize: Bitlocker Support Brand new in O&O Defrag 28 is the integration of BitLocker in O&O IntensiveOptimize. This makes it possible to process the BitLocker-encrypted system partition transparently. This is independent of the security medium used for BitLocker encryption. NEW: Check & Repair for Recovery Environments Check and repair of the Windows rescue environment: A rescue environment is essential for both a functioning Windows and Defrag IntensiveOptimize. Over time, through many or incorrect updates, it can become damaged. Therefore, Check&Repair has been expanded so that the Windows rescue environment works like it did on day one. Control O&O Defrag on all your machines remotely! Unlock the full potential of your computer environment, large or small, with the integration of O&O Defrag Professional Edition in O&O Syspectr, the comprehensive Remote Monitoring and Management (RMM) software! This powerful combination brings you the unparalleled ability to optimize, speed up, and extend the lifespan of computers across your network—all remotely, from anywhere, at any time. With O&O Defrag Professional Edition now part of O&O Syspectr, you gain access to cutting-edge defragmentation technology that ensures peak performance and reliability for all your systems. Whether you’re managing a few computers or an extensive IT landscape, this integration provides a seamless, efficient, and effective way to maintain system health, enhance performance and reduce risk, without ever needing to be there! Take advantage of our special offer for a limited time only: Get a yearly license of O&O Syspectr worth from €20 per PC free when you purchase the new O&O Defrag 28! Grab the offer now! The number one cause of slow PCs The Problem: Every file system is fragmented. This means that over time, files will no longer be filed consecutively but, instead, be scattered across the computer’s entire storage area, slowing down access to these files. This problem doesn’t just apply to hard disks but to SSDs as well. Over the course of time SSDs save file fragments over more memory cells than are necessary. This, in turn, leads to a continuous slowing down of the read and write processes, just as we experience on hard disks. The Solution: With O&O Defrag 28 takes system optimization to another level. You can simply install the program and let it do its work. It will intelligently carry out whatever is needed on your PC on its own. O&O Defrag 28 will configure and run all settings automatically, according to the specific requirements of your system. Maximum performance practically out of the can. Version 28 for automatic speed and monitoring! And should you wish you can of course manually setup, configure and schedule the optimization of your system yourself. New features at a glance New: Support for Bitlocker New: Check & Repair of your Recovery Environment Enhanced: Integration in O&O Syspectr for Remote Control Supports 64 bit versions of Windows 11 und Windows 10 [Hidden Content] jelszó:defrag
    1 point
  40. Sons Of The Forest v48257 9899MB (15085MB) | akció, túlélő 20240313-i kiadás An entirely new experience from the makers of the ‘The Forest’ Sent to find a missing billionaire on a remote island, you find yourself in a cannibal-infested hellscape. Craft, build, and struggle to survive, alone or with friends, in this terrifying new open-world survival horror simulator. A Survival Horror Simulator Experience complete freedom to tackle the world how you want. You decide what you do, where to go and how best to survive. There are no NPC's barking orders at you or giving you missions you don't want to do. You give the orders, you choose what happens next. Fight Demons Enter a world where nowhere is safe and fight against a range of mutated creatures, some who are almost human like, and others who are like nothing you have ever seen before. Armed with pistols, axes, stun batons and more, protect yourself and those you care for. Build and Craft Feel every interaction; Break sticks to make fires. Use an axe to cut out windows and floors. Build a small cabin, or a sea-side compound, the choice is yours. Changing Seasons Pluck fresh salmon directly from streams in spring and summer. Collect and store meat for the cold winter months. You're not alone on this island, so as winter rolls in and food and resources become scarce you won't be the only one looking for a meal. Co-op Gameplay Survive alone, or with friends. Share items and work together to build defenses. Bring back-up to explore above and below ground. changelog v48257 This patch gives Kelvin the ability to get into golf carts, allows players to create a new armor type, and adds improvements to the auto foundation snapping system. There are also some additional fixes and improvements, listed below. Features Added ability for Kelvin to get into golf carts Added seat occupied indicators for golf carts Added new Armor type Auto foundation now allows snapping at various heights instead of only the highest Improvements Arrows and spears are now easier to collect after thrown or shot Gps tracker will now correctly align to player direction (i.e. when using the glider) Players can now carry 16 bones Improved Timmy run animations and added Muddy cannibal sleeping animations and 180 turn on rock for male cannibals Raccoon’s will now trigger some trap types and eagles will now sometimes grab fish out of water Balanced fire torch Improved performance of effects when plater is active Fixes Fixed case where golf cart particles could cause visual distortion Fix for knife equip when waking up under water Fixed some keyboard keys displaying name incorrectly in some languages Blocked mounting knight V while healing from downed state in multiplayer Fixed Knight V tire decal disappearing when dismounted Fixed a bug when trying to sled in ice caves Fixed canvas scaling for save game menu on dead screen Fix for HUD coming back when pressing esc after quitting Fixed a case of auto foundation placement being blocked when it shouldn't Fixed various beams linking and dismantling issues Fixed case where eagle could visually pop on landing Add splash sound on killer whale jump Increased cooldown on bat scare inside caves Fix decapitated carried cannibals not hiding their facial deformations Improved chopper rotation for clients in multiplayer games Improved moose path following issues and interruption issues Fixed issue were projectiles like spears could hit and be blocked by player hands Kelvin will now drop carried items when forced into sleep state when player sleeps Fixed shark missing some audio events Fixed seagull missing transition from "eat" to “fly” Fixed seagull sometimes falling through collision after landing Add raccoon ragdoll audio for thump on ground falling out of tree dead Fixed wooden crate position popping on break Fixed boat engine missing audio for impact/slide Wall will need 4 door cuts instead of 3 to be considered passable by ai actors Fix cannibals often looking away at other cannibals when taunting a bound player Fix case where Virginia or Kelvin could be stuck in place swimming after jumping into water Fix case where Kelvin could be stranded if he somehow got very far off the NavMesh Fix for zipline blocker at Bunker Residential and Bunker Entertainment exits Fix for some holes in Cave C collision meshes Removed a few trees in rocks above Cave B entrance MINIMUM: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges Op. rendszer: 64-bit Windows 10 Processzor: INTEL CORE I5-8400 or AMD RYZEN 3 3300X Memória: 12 GB RAM Grafika: NVIDIA GeForce GTX 1060 3GB or AMD Radeon RX 570 4GB DirectX: Verzió: 11 Tárhely: 20 GB szabad hely Egyéb megjegyzések: SSD (Preferred) AJÁNLOTT: 64 bites processzor és operációs rendszer szükséges Op. rendszer: 64-bit Windows 10 Processzor: INTEL CORE I7-8700K or AMD RYZEN 5 3600X Memória: 16 GB RAM Grafika: NVIDIA GeForce 1080Ti or AMD Radeon RX 5700 XT DirectX: Verzió: 11 Tárhely: 20 GB szabad hely Egyéb megjegyzések: SSD (Preferred) kbontás crack használata majd sonoftheforest.exe vagy loader.exe futtatása [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:sons
    1 point
  41. Gilisoft AI Toolkit v8.2.0 x64 19MB A Gilisoft AI Toolkit egy fejlett szoftver, amely intelligens eszközök széles skáláját kínálja a kép- és videófeldolgozáshoz. Arra tervezték, hogy a felhasználók mesterséges intelligencia (AI) technológiával javíthassák médiafájljaikat. A szoftver személyes és professzionális használatra egyaránt alkalmas, és különböző operációs rendszerekkel, köztük Windows és macOS rendszerekkel is kompatibilis. A Gilisoft AI Toolkit egyik legfontosabb jellemzője, hogy képes a képeket mesterséges intelligencia technológiával javítani. A szoftver fejlett algoritmusok segítségével elemzi és javítja a kép különböző aspektusait, például a színt, a kontrasztot, a fényerőt és az élességet. Ennek eredményeképpen a képek élénkebbek, tisztábbak és részletesebbek lesznek. A felhasználók a szoftver segítségével eltávolíthatják a nem kívánt tárgyakat a képekről, beállíthatják a mélységélességet, és művészi effektusokat adhatnak hozzá. A Gilisoft AI Toolkit másik fontos jellemzője, hogy képes felismerni és kivenni a szöveget a képekből és videókból. Ez a funkció különösen hasznos az olyan vállalkozások számára, amelyeknek adatokat kell kinyerniük számlákból, nyugtákból és egyéb dokumentumokból. A szoftver több nyelven is képes a képekből és videókból szöveget kinyerni, így sokoldalú eszközzé válik a globálisan működő vállalkozások számára. A Gilisoft AI Toolkit számos eszközt kínál az arcfelismeréshez és -elemzéshez. A szoftver képes felismerni és felismerni az arcokat képeken és videókon, valamint képes elemezni az arckifejezéseket és érzelmeket. Ez a funkció különösen hasznos az olyan vállalkozások számára, amelyek a vásárlói visszajelzéseket szeretnék elemezni, mivel segíthet megérteni, hogy a vásárlók hogyan vélekednek a termékeikről vagy szolgáltatásaikról. A szoftver számos eszközt kínál a tárgyak felismeréséhez és elemzéséhez is. A szoftver képes a képeken és videókon lévő objektumok észlelésére és felismerésére, valamint azok tulajdonságainak, például méretének, alakjának és színének elemzésére. Ez a funkció különösen hasznos azon vállalkozások számára, amelyek elemezni szeretnék a vásárlói viselkedést, mivel segíthet megérteni, hogy mely termékek vagy szolgáltatások a legnépszerűbbek. A Gilisoft AI Toolkit-et is felhasználóbarátra tervezték, egyszerű és intuitív felülettel. A felhasználók könnyedén navigálhatnak a különböző eszközök és funkciók között, és a szoftvert saját igényeikhez igazíthatják. Emellett a szoftver számos oktatóanyagot és útmutatót kínál a felhasználók számára a kezdéshez, így még a kezdő felhasználók számára is egyszerűvé válik a szoftver használata. Összefoglalva, a Gilisoft AI Toolkit egy fejlett szoftver, amely intelligens eszközök széles skáláját kínálja a kép- és videófeldolgozáshoz. A szoftvert úgy tervezték, hogy segítsen a felhasználóknak a médiafájlok vizuális vonzerejének növelésében az AI technológia segítségével, és mind személyes, mind professzionális használatra alkalmas. A Gilisoft AI Toolkit számos funkciójával - többek között képjavítás, videófeldolgozás, szövegkivonat, arcfelismerés és tárgyfelismerés - sokoldalú eszköz, amely segíthet a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek javítani médiafájljaikat, és értékes betekintést nyerhetnek az ügyfelek viselkedésébe. Az OCR eszköz képes felismerni a szöveget a képekről, és szerkeszthető formátumba konvertálni azokat. A TTS eszköz képes a szöveget beszélt szavakká alakítani, míg az ASR eszköz képes a beszélt szavakat felismerni és szöveggé alakítani. Összességében a Gilisoft AI Toolkit egy átfogó szoftvercsomag, amely hasznos lehet azon vállalkozások és magánszemélyek számára, akik a mesterséges intelligencia technológiát szeretnék integrálni munkafolyamataikba. Gilisoft AI Toolkit is an advanced software that offers a wide range of intelligent tools for image and video processing. It is designed to help users enhance the visual appeal of their media files using artificial intelligence (AI) technology. The software is suitable for both personal and professional use, and it is compatible with various operating systems, including Windows and macOS. One of the key features of Gilisoft AI Toolkit is its ability to enhance images using AI technology. The software uses advanced algorithms to analyze and enhance various aspects of an image, such as color, contrast, brightness, and sharpness. This results in images that are more vibrant, clear, and detailed. Users can also use the software to remove unwanted objects from images, adjust the depth of field, and add artistic effects. Another key feature of Gilisoft AI Toolkit is its ability to recognize and extract text from images and videos. This feature is particularly useful for businesses that need to extract data from invoices, receipts, and other documents. The software can extract text from images and videos in various languages, making it a versatile tool for businesses that operate globally. Gilisoft AI Toolkit also offers a range of tools for facial recognition and analysis. The software can detect and recognize faces in images and videos, and it can also analyze facial expressions and emotions. This feature is particularly useful for businesses that want to analyze customer feedback, as it can help them understand how customers feel about their products or services. The software also offers a range of tools for object recognition and analysis. The software can detect and recognize objects in images and videos, and it can also analyze their attributes, such as size, shape, and color. This feature is particularly useful for businesses that want to analyze customer behavior, as it can help them understand which products or services are most popular. Gilisoft AI Toolkit is also designed to be user-friendly, with a simple and intuitive interface. Users can easily navigate through the different tools and features, and they can also customize the software to suit their needs. Additionally, the software offers a range of tutorials and guides to help users get started, making it easy for even novice users to use the software. In conclusion, Gilisoft AI Toolkit is an advanced software that offers a wide range of intelligent tools for image and video processing. The software is designed to help users enhance the visual appeal of their media files using AI technology, and it is suitable for both personal and professional use. With its range of features, including image enhancement, video processing, text extraction, facial recognition, and object recognition, Gilisoft AI Toolkit is a versatile tool that can help businesses and individuals improve their media files and gain valuable insights into customer behavior. The OCR tool can recognize text from images and convert them into editable formats. The TTS tool can convert text into spoken words, while the ASR tool can recognize spoken words and convert them into text. Overall, Gilisoft AI Toolkit is a comprehensive software package that can be useful for businesses and individuals who want to integrate AI technology into their workflows. Exclusive Features of Gilisoft AI Toolkit: AI Chatbox There are too many things that ChatGPT can do, more than you can imagine, and it is inevitable that it will have an impact on some types of work. ChatGPT is an intelligent chatbot based on artificial intelligence technology; it can simulate human thinking and language abilities, enabling natural language interaction and conversation. In addition to basic question and answer conversations, ChatGPT also has many amazing uses. AI Prompts Provide sufficient contextual information to the machine, organize prompts in a clear structure to make it easier for the machine to process, use simple and clear questions to guide users to express their suggestions, and thus better understand their needs. In addition, during the interaction, users should also try to use short sentences to ask questions, so that AI robots can respond more quickly and accurately. Audio to Text The audio to text function is a tool that can convert spoken words in an audio file into written text. This process is also known as transcription. The audio file can be in various formats such as mp3, wav, or m4a. The transcription software uses speech recognition technology to transcribe the audio file into text. Once the transcription is complete, the text can be edited and formatted as needed. This technology is particularly useful for individuals who need to transcribe interviews, meetings, lectures, or other types of audio recordings. Text to Audio The text to audio function is a tool that can convert written text into spoken words. This process is also known as text-to-speech (TTS) conversion. The software uses natural language processing technology to read the text and convert it into audible speech. The user can select from a variety of voices, languages, and accents to customize the audio output. This technology is particularly useful for individuals who have difficulty reading or for those who prefer to listen to content rather than read it. It can also be used for creating audio versions of documents, articles, or books.. Picture to Text The picture to text function, also known as optical character recognition (OCR), is a tool that can convert text in an image into editable and searchable text. OCR software uses algorithms to recognize text characters in the image and convert them into digital text that can be edited and searched. This technology is particularly useful for individuals who need to extract text from scanned documents, receipts, business cards, or other types of images containing text. It can save time and effort compared to manually typing out the text. Image watermark Remover The image watermark remover function is a tool that can remove watermarks from images. Watermarks are often used to protect the copyright of an image and prevent unauthorized use or distribution. However, sometimes they can be distracting or unwanted in certain situations. The image watermark remover software uses algorithms to analyze the image and remove the watermark while preserving the quality of the image. This technology is particularly useful for individuals who need to remove watermarks from images for personal or professional use, such as photographers or graphic designers. Supported OS: Windows 11, Windows 10, Windows 8.1, Windows 7 RAM (Memory): 2 GB RAM (4 GB recommended) Free Hard Disk Space: 400 MB or more [Hidden Content] Portable FULL Pre-Activated x64 730MB (1418MB) [Hidden Content] jelszó:v820
    1 point
  42. Ham Radio Deluxe v6.8.0372 294MB Ham Radio Deluxe szoftver Windowshoz Komplett szoftvercsomag rádióamatőrök számára HRD Rig Control a Yaesu, az ICOM, a Kenwood, az Elecraft, a Ten-Tec, a FlexRadio és még sok más parancsok teljes támogatásával HRD Logbook – QSO naplózás, amely támogatja a DX-ezést, a díjak nyomon követését és a digitális módok integrációját a WSJT-X-szel HRD DM-780 - Digitális módok támogatása RTTY, PSK31 és sok más digitális módhoz HRD Rotator Control azimut és azimut/elevation rotorokhoz a Yaesu, HyGain, Green Heron, M2, AlfaSpid, Easycom, Idiom Press, FoxDelta és más termékektől a ham rádióantenna elfordításához HRD Satellite Tracking – Műholdas kommunikáció rig frekvencia beállítással a ham rádióantennák Doppler és az/el nyomon követéséhez Örökös szoftverlicenc (nem előfizetésként értékesítik) Ham Radio Deluxe – A rádióamatőr legjobb eszköze A legjobb Ham rádióalkalmazások naplózáshoz, berendezésvezérléshez, digitális módokhoz, műholdhoz Hozza ki a legtöbbet ham rádió licencéből, és vezérelje bázisállomását a szoftverrel, amelyre 130 ország 40 000 ham rádiós üzemeltetője számít. A Ham Radio Deluxe jelenlegi verziója a v6.8.0.372 (2023. február 13.). Rádióamatőr szoftver a javából. The Ham Radio Deluxe is an amateur radio software suite that includes five ham radio apps. They are the best asset you can add to your ham shack. It includes most everything an amateur radio operator needs to automate their ham radio station.. These applications are all built to work together. You can spend more time enjoying Amateur Radio. The Ham Radio Deluxe Software Suite includes the following: HRD Logbook is a feature rich ham radio logging software with powerful features for QSO logging, awards tracking, DX cluster, QSL card printing, integrated to rig control, and more. If you're an extreme DXer, a DXCC fan, or enjoy casual DXing, Logbook is a real keeper; now with automated logging of JT65, JT9, and FT8 using WSJT-X, JTAlert, and/or QSO Relay. Solar weather tracking and greyline maps are included. Automatic callsign lookup from QRZ callsign database (XML or CD), Hamcall (or CD), Callook.info, HamQTH, and QRZCQ.com. Wikipedia integration provides atlas information about DX countries. SWL support. HRD Rig Control is a ham radio control software program for ham radios that has the appearance of being connected to a software defined radio (SDR); HF, VHF, UHF, radio control for all major radio manufacturers; integrated to QSO logging. DM-780 is a digital modes software program that includes RTTY, PSK31, Morse code send/receive, and many more; integrated to QSO logging. Modes include CW, RTTY, PSK, QPSK, Contestia, DominoEX, Hell, MFSK, MT63, Olivia, Thor, and Throb. Control an unlimited number of transceivers, transmitters, or receivers simultaneously. DM-780 uses the same automatic callsign lookup that HRD Logbook uses. HRD Rotor Control is a software program that supports most popular rotator controllers; turn automatically within Logbook; world map display HRD Satellite Tracking is a software program that makes your 2-way satellite communications much easier and includes integrated rig control OS : Windows 7/8/10 Language : English [Hidden Content] jelszó:0372
    1 point
  43. Bocsánat. Javítottam. Köszönöm a figyelmeztetést. üdv.: grabacs
    1 point
  44. Az esemény - (The Event) teljes 1. (egyetlen) évad 2010 színes, szinkronizált, amerikai, sci-fi/thriller sorozat, HDTVRip.XviD rendező: Milan Cheylov, Jeffrey Reiner forgatókönyvíró: Evan Katz operatőr: Feliks Parnell zene: Scott Starrett vágó: Todd Desrosiers, Joshua Charson szereplők: Jason Ritter (Sean Walker) Sarah Roemer (Leila Buchanan) Laura Innes (Sophia Maguire) Ian Anthony Dale (Simon Lee) Zeljko Ivanek (Blake Sterling) Blair Underwood (Elias Martinez elnök) Scott Patterson (Michael Buchanan) Taylor Cole (Vicky Roberts) Clifton Collins Jr. (Thomas) Lisa Vidal (Christina Martinez) Bill Smitrovich (Raymond Jarvis alelnök) D.B. Sweeney (Carter) Scott Michael Campbell (Justin Murphy) Heather McComb (Claire Collier) Hal Holbrook (Dempsey) Mit teszel akkor, ha a tökéletesnek gondolt életed egyik napról a másikra fenekestől felfordul? A nyugodtnak hitt családi álomkép szertefoszlik, és az események középpontjában találod magad, miközben próbálod megmenteni életed szerelmét? Sean Walker pontosan ezeket a dolgokat éli meg. Idegenek, akik több mint 60 éve élnek Alaszkában bebörtönözve, de nem mindannyian, és mit akarnak, békét vagy valami mást? Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A történés s01e01 Még nem mondhattam el mindent Videó információk: Méret: 356,13 MB Hossz: 0:40:48 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 051 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. Még nem mondhattam el mindent. (I Haven't Told You Everything) Sean Walker egy nemzeti összeesküvés közepébe csöppen, miután barátnője Leila rejtélyes módon eltűnik egy karibi hajóútról. Mindeközben, Elias Martinez Elnök azt tervezi, hogy bejelenti a Sophia Maguire vezette fogvatartott csoport szabadon bocsátását. A jövőjük egy kiszámíthatatlan esemény köré épül, amely végül megváltoztathatja az emberiség sorsát. [Hidden Content] 2. Hogy biztonságban legyünk. (To Keep Us Safe) Martinez elnök azonnal munkát ad az alkalmazottainak, hogy reagálni tudjon a hirtelen eltűnt gép ügyéről. Kiderül, hogy a Nemzeti Hírszerzés által fogva tartottak nem földi lények, ezért tartják őket bezárva. Közben egy sötét alak jelenik meg, aki nem más, mint Thomas. Ő mindent tud az összeesküvés-elméletről és azt is tudja, hogy hol vannak az utasok, valamint a gép. [Hidden Content] 3. Megóvni őket az igazságtól. (Protect Them from the Truth) Sean Walker megmenti Collier FBI ügynököt, de cserébe információkat akar megtudni Vicky-ről, arról a lányról, aki elrabolta barátnőjét. A repülőgépen utazók ismeretlen oknál fogva meghaltak, de Sean túlélte a katasztrófát. Martizen közben azt szeretné, ha Sophia segítene neki és elmagyarázná, hogy mi is történik. Azonban váratlan fordulat következik be, az utasok magukhoz térnek. [Hidden Content] 4. Élet-halál kérdése. (A Matter of Life and Death) Miközben a Fehér Ház igyekszik megbírkózni a biológiai fenyegetéssel, rájönnek, hogy egyetlen reményük a probléma megoldására, ha a kihallgatás során megtörik Sophia-t. Collier FBI ügynök Leila keresése közben, felfedi Victor titkos oldalát. [Hidden Content] 5. Járulékos veszteségek. (Casualties of War) A biológiai veszély fokozódik. A kormány emberei mindent megtesznek, hogy azonosítsák a járványt és kezeljék a fertőzött embereket, mialatt a Fehér Ház és a Nemzeti Hírszerzés egy újabb nehézségbe ütközik a Thomas-szal való tárgyalás során. Mindeközben, Simon arra kéri Sophia-t, hogy Thomas ellen forduljon és Collier különleges ügynöknek sikerül bekerítenie Vicky-t és Carter-t, azonban a látszat néha csal. [Hidden Content] 6. Hűség. (Loyalty) Martinez elnök részben eleget tesz Thomas kérésének, és elengedi Sophia-t, akinek sikerül úgy megszöknie, hogy később sem találják. Sean és Leila a szülei házába látogatnak, ahol Leila megrémül a vér láttán, mert nem tudja, hogy az édesapja él-e. Sean-nak és Leila-nak sikerül Madeline segítségével kideríteniük, hogy földönkívüli biológiai életformákkal állnak szemben. [Hidden Content] 7. Tudom ki vagy. (I Know Who You Are) Kiderül, hogy a tégla köztük van, s a különleges egység egyik tagja az informátor. Sophia közben ismét hatalmat szeretne szerezni, és azt akarja, hogy Thomas és a többiek kövessék őt, és együtt vigyenek véghez egy küldetést. [Hidden Content] 8. Az ország érdekében. () Martinez elnök a biztonsági hibák elkövetése miatt válaszokat vár a Nemzeti Hírszerzés igazgatójától, Blake Sterling-től. Amikor azonban ezt nem kapja meg, Martinez úgy dönt, személyesen hallgatja meg Michael Buchanan-t, hogy miért akarta megölni őt és a repülőgép összes utasát. A beszélgetés során Martinez fontos információk birtokába jut. Sean és Leila pedig egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, de folyamatosan üldözik őket, ami nehezíti a nyomozásukat. Sean eközben súlyos sérülést szerez. [Hidden Content] 9. A te világod az én világom. (Your World to Take) Demsey úgy dönt, hogy Sean és Leila után küldi az embereit. Ezalatt Sophie próbál egyezségre jutni azokkal, akik nem értenek egyet a vezetési módszereivel és a különös felfogásával. [Hidden Content] 10. Minden megváltozik. (Everything Will Change) Martinez Elnök szembeszáll az árulóval a hivatalában, és fenyegetések érkeznek az Avias Air 514-es járaton történtek felfedésével kapcsolatban. Miután megbizonyosodott Isabel és Thomas hűségéről, Sophia még mindig gyanakvó néhány emberével szemben, így tényfeltáró misszióra küldi Simon-t. Aggodalma beigazolódik, mikor Thomas előáll egy megdöbbentő, új tervvel. Mindeközben, a Samantha utáni hajsza folytatódik, Sean és Leila megküzdenek Dempsey zsoldosaival. [Hidden Content] 11. Sok kicsi indián. (And Then There Were More) Martinez Elnök és vezérkari főnöke elrendelik, hogy a hírszerzés szervezeti egységei kódolják le Thomas üzenetét és derítsék ki, hogy ki az üzenet küldője. Mindeközben, Thomas egy váratlan támadásra készül, Catherine Lewis, alaszkai szenátornő Maritinez Elnök-től kér információkat Inostranka-ról, míg Sean és Leila egy friss nyomra bukkannak Samantha hollétéről. [Hidden Content] 12. Inostranka. (Inostranka) Az újonnan kinevezett alaszkai szenátor, Catherine Lewis azzal fenyegetőzik, hogy információkat ad ki a titkos Inostranka-i fogdával kapcsolatban. Thomas megalakult csapata ezért az Inostranka-i börtönbe megy, hogy kiszabadítsa a fogva tartottakat és, hogy megöljék Blake Sterling-et. Sean és Leila életében közben drámai fordulat következik be. [Hidden Content] 13. Fordulat. (Turnabout) Martinez elnök még mindig nem heverte ki a támadást, s a hadsereg vezetőjét hibáztatja, amiért az Inostranka-i foglyokat kiszabadították. Leila apja segítségével közben Sophia a fiát keresi. Sophia pedig megtudja a részleteket, hogy Thomas hogyan is akarja átvenni az uralmat. Martinez, hogy megakadályozza a nukleáris katasztrófát úgy dönt, hogy el kell szállítani az erőműből az urán-rudakat. [Hidden Content] 14. A válaszüzenet. (A Message Back) Sean megfenyegeti Vicky-t, hogyha nem segít neki, akkor nyilvánosságra hozza a családjának búvóhelyét. Sean számára ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy az alelnök, Ray Jarvis és a nagy hatalommal rendelkező Dempsey tervelte ki és irányította a gép elrablását. Thomas emberei ezalatt találkozót szerveznek, ami a kormány tudomására jut, Martinez elnök pedig úgy látja, hogy ez jó alkalom arra, hogy elkapja őket. [Hidden Content] 15. Lehull az álarc. (Face Off) Sean és Vicky folytatják a küldetésüket, amikor is megtudják, hogy Dempsey Franciaországban tartózkodik. Sean közben csak addig akarja maga mellett tudni Vicky-t, amíg meg nem találják a vezetőt. Martinez elnök és Blake Sterling dönt, így megtámadják az idegeneket. Sophia emberei később tüzet nyitnak Martinez embereire, s el akarják hagyni a Földet, de a megszerzett uránrudak betöltése még több órába telik. Thomas ezalatt üzenetet kap a bolygójukról, hogy oda már nem tudnak visszatérni. [Hidden Content] 16. Mást is eltemet. (You Bury Other Things Too) Most, hogy Martinez megtudta, hogy Simon is az idegenek közül való, azonnal a nyomába ered. Martinez elnök közben egy feladattal bízza meg Catherine Lewis szenátort, s arra kéri, hogy mindenkit vizsgáljanak át a Fehér Házban, hogy nem-e az idegenek közül való. Blake Sterling persze aggódik, hogy kiderül róla az igazság. Sophia gyászolja megölt fiát, majd újra átveszi az irányítást a csapat felett és képes végigvinni Thomas tervét, azaz elfoglalni a Földet és a kétmilliárd főt számláló civilizációjukat áttelepíteni a Földre. [Hidden Content] 17. Lefejezés. (Cut Off the Head) Sophia arra készül, hogy az emberiség egy részét megöleti, mert így akar helyet teremteni a saját populációjának. Sophia úgy gondolja, hogy a legjobb módja a káosz okozásának az, ha egyenesen Martinez elnököt támadja meg és fejezi le, majd Jarvis alelnöknek ajánlatot tesz, ha együttműködik vele, ő lehet az új elnök. Thomas-t közben az idegenek fogva tartják, amiért el akarta árulni őket. Catherine szenátor azt gyanítja, hogy Martinez elnök felesége is az idegenek közül való. Vicky és Sean megtalálják Dempsey-t, aki arra kéri Sean-t, hogy állítsa meg Sophia-t, mielőtt kiírtja az emberiséget. [Hidden Content] 18. A vírus. (Strain) A Fehér Házat hirtelen tragédia rázza meg, Martinez elnök ugyanis kórházba kerül, mert Jarvis megmérgezte őt a Sophia-tól kapott méreggel. Blake Sterling és Peel vizsgálják ki az ügyet. Sophia csapata közben Szibériába megy, hogy megtalálják a titkos fegyvert, Sean és Vicky azonban a nyomukban vannak. [Hidden Content] 19. Mi, vagy ők. (Us or Them) Martinez állapota válságos, az életéért küzdenek a kórházban, mert kómába esett, de eközben a Fehér Házban Jarvis az elnöki esküjét teszi le. Simon, amikor megtudja, hogy Martinez elnök haldoklik, rögtön tudja, hogy Sophia keze van a dologban. Sterling közben tovább folytatja a vizsgálatot, mert biztos benne, hogy Jarvis keze van az elnök elleni merényletben. Sean és Vicky azonosítani próbálják azt a futárt, aki Sophia-nak szállítja le a halálos kórt, amivel az emberiséget akarják elpusztítani. Leila és Michael ezalatt megpróbálják megmenteni Simon-t, de ezzel hatalmas kockázatot vállalnak. [Hidden Content] 20. Egy túléli egy meghal. (One Will Live, One Will Die) Simon ellenszert visz Sterling-nek, hogy megmentse Martinez elnököt. Sophia közben bábként mozgatja Jarvis-t a Fehér Házban. Sean és Vicky megpróbálja megállítani a vírust, amellyel egy plázában szeretnének több száz embert megfertőzni. Az új elnök, Jarvis megtudja Martinez feleségétől, hogy Sterling és Simon hol tartózkodnak, majd azonnal légi csapást mér az épületre. Martinez felesége kicselezve az új elnököt bejut a férjéhez, akinek sikerül beadnia az ellenszert, melyet Simon szerzett. [Hidden Content] 21. A vég kezdete. (The Beginning of the End) Martinez elnök állapota jobbra fordul, így a felesége elmondja neki, hogy Jarvis mérgezte meg. Martinez persze azonnal a Fehér Házba szeretne indulni, hogy Jarvis-t elintézze, Sterling-et pedig arra kéri, hogy találja meg Sophia-t. Sophia csapatának közben sikerült kifejlesztenie a spanyol nátha egyik mutációját, amivel az egész földi népet akarják elpusztítani. Sean megmutatja azt a dokumentumot Simon-nak, amit attól a szervezettől kapott, amely azért alakult, hogy megvédjék az emberiséget. Mire Sean-ék megtalálják Leila-t, addigra őt már vírussal fertőzték meg, így nem érintkezhetnek egymással. [Hidden Content] 22. Érkezés. (Arrival) Martinez alkut ajánl Jarvis-nak, hogyha segít neki megállítani Sophia-t. A kormánynak sikerül közben leállítani, hogy a vírus ne kerüljön a levegőbe. Martinez az egész kabinet előtt leleplezi Jarvis alelnököt, így ismét Martinez az ország elnöke, aki azonnal lezáratja azt a repülőteret, ahonnan Sophia menekülni akar. Sean ezalatt megpróbálja meggyőzni Sophia-t, hogy adja meg magát és ne engedje szabadjára a vírust. Simon elmondja Sean-nak az igazat és azt is, hogy ők az emberiség előtt a Földön jártak és, hogy mi fog bekövetkezni velük és az emberiséggel. A kutatók közben küzdenek Leila életéért, azonban a vizsgálatok során kiderül, hogy állapotos. [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.
    1 point
  45. Step Siblings Caught 14 (2019) Maya was happy to let him fuck her, but when he reached out and started playing with his step sister's pussy, things go really wild! Mom can't see what these step-siblings are doing with a face full of whipped cream! Once Blair knew her step-brother was jerking it to pictures of her, she had to have that dick! Step-brother has all kinds of ideas on how to sooth Kylie's sore throat! Category: Teens, Family Roleplay, Gonzo, Point Of View, Threesome, Tits Fuck Starring: Kylie Page, Lily Adams, Blair Williams, Maya Bijou, Lilly Ford Language: English Size: 1.18 GB Length: 01:50:54 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Dirty Wives Club 19 (2019) They say vows are made to be broken. Well, this is an adage the women of the Dirty Wives Club live by! Watch as beautiful wives spread their legs for hard cock while their husbands are away. They love their husbands, they just love getting fucked even more! Category: MILF, Affairs, Love Triangles, Stockings, Facial, Blowjob Starring: Alexa Grace, Ashley Adams, Monique Alexander, Sofi Ryan, Harlow Harrison Language: English Size: 1.78 GB Length: 03:17:10 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Anal Inferno 12 (2018) Diese vier geilen und blutjungen Girls werden vor laufender Kamera anal entjungfert! Category: GERMAN, Anal, Teens, Big Boobs Starring: Teens Language: GERMAN Size: 1.21 GB Length: 01:44:59 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  48. Xxx-Mas - Ihr Fickerlein Kommet (2018) When the Krampus knocks, the pussy is stuffed. Suck theAngel on the stem, the bells are ready - so is againChristmas time. Overlength with a XXX Mas specialeasy to digest the holiday kilos. Category: GERMAN, Stockings, Mature, Amateurs, Toys, Cunnilingus, Strap-on, Masturbation, Gang-bang, Blowjobs Starring: Sophie, Irina, Kinky Roxy, Adrienne Kiss, Sarah Dark Language: GERMAN Size: 1.69 GB Length: 01:44:13 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Tight Young Pussy 4 In this fourth installment in Studio 69's Tight Young Pussy series, they've rounded up some more sexy girls with purportedly tight pussies, and then proceed to open the up with some deep-dicked fucking! Category: Teens, Older Guy, Facial Cumshot, Latina, Creampie, Brunette, Blonde, Internal Cumshot Starring: Adrianna Luna, Aubrey Sky, Sara Monroe, Kaylee Hilton Language: English Size: 2.70 GB Length: 02:13:04 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...