Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 03/23/2024 in all areas

  1. José Saramago – A kolostor regénye Eredeti cím: Memorial Do Convento Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1982 Magyar cím: A kolostor regénye Magyar kiadó: Európa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Magyar kiadás éve: 1992 Fordította: Lukács Laura Egy félkarú katona, egy léleklátó asszony és egy fantaszta, repülésről álmodó szerzetes a hőse a legnagyobb élő portugál író történelmi regényének, amelyben mese és valóság keveredik. Miközben az Inkvizíció máglyára küld mindenkit, akire az eretnekség gyanújának akár csak az árnyéka is vetül, ez a három ember keresztény lelkekre vadászik, hogy a segítségükkel emeljék levegőbe a brazil szerzetes repülő szerkezetét. Földi és légi kalandjaik során bejárják egész Portugáliát, amelyet egyetlen hatalmas építőműhellyé változtatott a nagyravágyó uralkodó, V. János, aki a spanyol Escorialnál és a római Szent Péter-bazilikánál is nagyobb építménnyel szerette volna beírni nevét a történelembe. A portugál író mágikusrealista történelmi víziójában megelevenedik előttünk a XVIII. századi Portugália, a fénykorát élő, de már hanyatló világbirodalom központja, ahová még mesés kincsek érkeznek, de léte már éppolyan anakronisztikus a boszorkányüldözéssel és megcsökött hagyományaival a felvilágosodás Európájában, mint az az országot kiszipolyozó építkezés a talmi csillogás ellenére koldusszegény országban. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,62 MB [Hidden Content]
    8 points
  2. José Saramago – Az embermás Eredeti cím: O Homem Duplicado Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Az embermás Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2003 Fordította: Pál Ferenc Tertuliano Máximo Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de Tertuliano vele is szakítani akar… Egyszóval igen nagy szüksége lenne valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a tökéletes hasonmását – s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata? Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan) következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is pontosan ugyanolyan, mint az övé. Saramago legújabb regényében meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a hasonmásmotívum köré – s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,33 MB [Hidden Content]
    7 points
  3. José Saramago – A barlang Eredeti cím: A Caverna Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2000 Magyar cím: A barlang Magyar kiadó: Palatinus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nobel-díjasok könyvtára Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Lukács Laura A barlang története tipikus saramagói vízió, mely a platóni múlt és a Szép új világ-ban felvázolt embertelen jövő közötti jelent villantja fel. Megszokott barokkos stílusában a szerző derűs távolságtartással, mégis empátiával mutatja be Cipriano Algor falusi fazekasmester konfliktusát a környéket egyre inkább eluraló gigászi Központtal, mely egyszerre lakópark, pláza, vidámpark és temető – város a városban, vagy talán inkább egyfajta kafkai-orwelli hangulatú rendőrállam az államban. Egy napon a Központ bürokratái közlik a fazekassal, hogy termékeire többé nem tartanak igényt. A következő hetekben a mester lányával és a Központban őrként dolgozó vejével összefogva, erejét megfeszítve küzd a megélhetéséért, alkalmazkodni próbál, ám hiába, a végkifejlet elkerülhetetlen: a kis családnak be kell költöznie a Központba. Itt egy éjjel Cipriano Algor megdöbbentő felfedezést tesz, s ez ismét új irányba fordítja mindannyiuk sorsát. Mint több korábbi kötetében, a szerző ebben a regényében is egy igen egyszerű alaphelyzetből bontja ki a metaforákban és filozófiai párhuzamokban gazdag történetet. Miközben az egyén, a kisember sorsát vizsgálja, akinek adott történelmi és társadalmi helyzetben kell megteremtenie létezése feltételeit, a rá jellemző enyhe iróniával kipellengérezi a fogyasztói társadalom elidegenítő hatásait, és nem fél némi archaikus romantikát csempészni a szereplők életébe. Talán nyíltan vállalt pesszimizmusából eredeztethető a benne rejlő makacs tagadás, melyre már a Lisszabon ostromának históriája is épült, és ami A barlang végső feloldását is meghatározza. „Mert van-e annál felemelőbb érzés – kérdezi Saramago –, mint amikor az ember teljesen szabad akaratából azt mondhatja, hogy nem? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,23 MB [Hidden Content]
    7 points
  4. José Saramago – Kőtutaj Útban Haiti felé Eredeti cím: A Jangada de Pedra Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1986 Magyar cím: Kőtutaj Magyar kiadó: Magvető, Budapest Palatinus, Budapest Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1982, 2003, 2010 Fordította: Székely Ervin A Pireneusokban, egészen pontosan a spanyol-francia határon vékony repedés keletkezik, elszökik egy kis folyó vize. Míg a két érintett fél a páratlan természeti jelenség tulajdonjogán vitatkozik, a rés szakadékká tágul, s nyilvánvalóvá lesz, hogy az Ibériai-félsziget leválik Európáról. Kitör a pánik, felbolydul a világ, Európa fiatalsága váratlanul ibérnek, azaz függetlennek szeretné vallani magát: a nagyhatalmak nyilatkoznak, a nemzetmentő portugál kormány naponta ülésezik, megszületik az évszázad szerencsejátéka: nagy tételekben fogadni lehet, melyik hosszúsági-szélességi körnél köt ki végül az önállósult sziget. José Saramago e mulatságosan meghökkentő alapötletből bontja ki mindvégig rendkívül szórakoztató, mégis véresen komoly regényének cselekményét. öt csodatevő ember kalandjait a kőtutajon, a független ibériai szigeten. A portugál irodalom legismertebb kortárs képviselője, a hatvanhat éves José Saramago könyveit a világ számos nyelvére lefordították, a Kőtutaj (1986) rövid idő alatt világsiker lett. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,46 MB [Hidden Content]
    7 points
  5. Peter Heller – Kutya csillagkép Eredeti cím: The Dog Stars Eredeti kiadó: Knopf, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Kutya csillagkép Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Bozai Ágota Hig valami okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel. Hig az 1956-s Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi nem változott volna. Ám amikor egy véletlen adást fog a gépének a rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet – olyan, mint amilyen a régi élete volt – a repülőtéren túl. Mindent kockáztatva túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni a reptérre és követi a recsegő rádió-hangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert. San Francisco Chronicle és Atlantic Monthly: az év legjobb könyve. Formátum: pdf Méret: 1,93 MB [Hidden Content]
    7 points
  6. José Saramago – Káin Eredeti cím: Caim Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Káin Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Pál Ferenc Ha az Úrnak lenne egy fia, azt is megöletné? – kérdezte Izsák. Erre a jövő ad választ. Ez az Úr mindenre képes, a jóra, a gonoszra és a még gonoszabbra is. Így van. Ha nem engedelmeskedsz a parancsának, mi történt volna? – kérdezte Izsák. Az Úr romlással vagy betegséggel sújtja azt, aki nem teljesíti a rendelését. Bosszúálló Isten a mi Urunk. Azt hiszem, igen, – válaszolt Ábrahám lehalkítva a hangját, mintha félne attól, hogy meghallják, mert az Úr mindent megtehet. Hibát vagy bűnt is elkövethet? – kérdezte Izsák. Bizony, hibákat és bűnöket is. Atyám, nem tudom elfogadni ezt a vallást. El kell fogadnod, nincs más választásod, most pedig kéréssel fordulok hozzád, egy alázatos kéréssel. Mi légyen az? Felejtsük el, ami történt. Nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni, Atyám. Még látom magamat, ahogy ott fekszem, megkötözve a fahasábokon, és téged, ahogyan felemeled a karod, és a kezedben megcsillan a kés. Nem én voltam az, józan eszemmel nem tennék ilyet. Azt akarod mondani, hogy az Úr elveszi az emberek józan eszét? Igen, nagyon sokszor, csaknem mindig – válaszolta Ábrahám. Akárhogyan is, a te kezedben volt a kés. Az úr mindent előkészített, és az utolsó pillanatban közbelépett. Láttad, ott volt az angyal. Elkésett… José Saramago, a 2010-ben, nyolcvanhét éves korában elhunyt Nobel-díjas író életművének utolsó, nagy vihart kavaró művét tartja a kezében az Olvasó. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,12 MB [Hidden Content]
    6 points
  7. José Saramago – Vakság Eredeti cím: Ensaio sobre a Cegueira Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1995 Magyar cím: Vakság Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 1998, 2008, 2011, 2014, 2021 Fordította: Pál Ferenc Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból… Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben. Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését. A regényből Fernando Meirelles 2008-ban készített filmet Julianne Moore, Mark Ruffalo és Alice Braga főszereplésével. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,39 MB [Hidden Content]
    6 points
  8. José Saramago – Ricardo Reis halálának éve Eredeti cím: O Ano da Morte de Ricardo Reis Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1984 Magyar cím: Ricardo Reis halálának éve Magyar kiadó: Cédrus Palatinus, Budapest Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 1993, 2004, 2014 Fordította: Székely Ervin Ricardo Reis képzeletbeli személy, ám nem Saramago ágyából pattant ki. A nagy portugál költő, Fernando Pessoa álmodta meg saját költőtársául. Személyiséget, életművet, szinte teljes életrajzot kreált neki, ám az 1910-es évek végén mintha megfeledkezett volna róla, s megszakadt a történet. Az így megkezdett fonalat vette fel a Nobel-díjas író, José Saramago, hogy befejezze, amit Pessoa elindított, és végül örökre lezárja Ricardo Reis szemét. A szerzőre oly jellemző, meghökkentő alapötletből varázslatos fantáziával megkomponált történet kerekedik, melyet át-meg átsző a hitelesen ábrázolt történelmi háttér. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,03 MB [Hidden Content]
    6 points
  9. José Saramago – Tetőablak Eredeti cím: Claraboia Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Tetőablak Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Pál Ferenc „Minden lélekben, ahogy minden házban is, a homlokzat mögött egy belső világ rejtőzik…” Ugyanígy van ez Saramago regényének hőseivel, akik nem tudnak kitörni kisszerű életükből, még bűneik is elhamvadnak, mielőtt beteljesülnének… Mindannyian ugyanabban a házban laknak: a leszbikus kapcsolatot kereső varrólány, akit gyönyör, fájdalom és szégyenteljes titok köt össze testvérével, a sivár házasságának fogságában vergődő, éjjelente olcsó kalandokat hajkurászó szedő, a luxusprostituált, aki végül büszkén kilép megalázó kapcsolatából, és eltűnik az éjszakában… És ott van a suszter, aki még mindig reménykedik egy jobb világban, s a nála lakó fiatalemberrel próbálja elfogadtatni a saját igazát. Abel – akiben az író talán saját magát írta meg – nyughatatlan lélek, nem tudja, mit akar, nem látja, merre visz az útja, és a suszterrel való beszélgetéseiben próbálja meglelni a rejtett lényeget, ami valóságos értelmet adhat a létezésének. „Elmenni sem kívánkozott… tudta, hogy mit találna az utcákon: …az élet önző lendületét, a mohóságot, a félelmet, a sóvár vágyat, az utcán bolyongó nők hívogató szavát, a reménykedést, az éhséget, a luxust – és az éjszakát, amely lehántja mindenkiről az álarcot, hogy megmutassa az ember igazi arcát.” Saramago második regényét könyvkiadója, melynek elküldte, válaszra sem méltatta, s ez a csalódás annyira kedvét szegte, hogy egy időre felhagyott az írással. Most, évtizedekkel később, az író halála után világszerte megjelenik ez a korai alkotása is, amelyben Saramago értő olvasói már felfedezhetik a későbbi Nobel-díjas regényíróra jellemző társadalmi érzékenységet, a filozofálásra való hajlamot és az erős erotikus töltést. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,20 MB [Hidden Content]
    6 points
  10. José Saramago – Alentejo Egy évszázad regénye Eredeti cím: Levantado do Chão Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Alentejo Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Pál Ferenc Balladás hangú regényében José Saramago a Portugália déli részén elterülő Alentejo tartományba vezeti el olvasóit, és egy nincstelen parasztcsalád négy nemzedékének életén keresztül mutatja be az alentejo-i parasztság XX. századi történetét. Az elbeszélt események 1905 körül kezdődnek, ez az évszám azonban a regény során esetlegessé válik, mivel Portugáliának ezen a vidékén az emberek szinte időtlen viszonyok között léteztek évszázadokon át. Életük belesimult a tájba, a természet örök körforgásába, és a létezésüket fojtogató múltba. Nemcsak az elmaradottság, a középkori szinten megrekedt birtokviszonyok miatt, hanem mert a régmúlt idők visszatérő árnyai is folytonosan ott settenkedtek körülöttük, akár a földesurak egymást követő nemzedékeiben továbbélő Lamberto Horques Alemão, a német lovag, aki a XV. században kapta hűbérbirtokul ezt a vidéket I. János királytól, akár az egyház örökös hatalmát képviselő vidéki papok. Ugyanígy a múltat idézik a Mau-Tempo család négy évszázad óta időről-időre kék szemmel megszülető gyermekei is, emlékeztetve arra az ötszáz évvel korábban élt hajadonra, akivel egy forrásnál erővel kedvét töltötte a föld idegen ura…. Saramago jó harminc éve ezzel a már sajátosan egyéni hangú regényével kezdte meg a portugál történelem egy-egy jelentős korszakával foglalkozó műveinek sorát. Nélküle nem volna teljes magyarul sem a Nobel-díjas portugál írónagyság életműve. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,78 MB [Hidden Content]
    5 points
  11. José Saramago: Vakság – Megvilágosodás Eredeti cím: Ensaio sobre a Lucidez Eredeti kiadó: Caminho, Lisboa Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Vakság – Megvilágosodás Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2004 Fordította: Pál Ferenc Saramago Vakság című regényének helyszínén, az egykori „fehér vakság” országában vagyunk ismét, négy évvel a szörnyű események után, amelyekről ma már senki sem beszél; a közmegegyezés szerint úgy tekintenek arra az időszakra, mintha meg sem történt volna. Ám egyszer csak megint furcsa dolgok történnek: a fővárosi önkormányzati választásokon az emberek túlnyomó többsége üres szavazólapot dob az urnába. A megismételt választáson ugyanez történik, mire a demokráciát erőszakkal is érvényesíteni akaró kormány megbünteti a renitenskedő fővárost: előbb kijárási tilalmat, majd ostromállapotot rendel el, s ügynökök, titkosrendőrök ezrei próbálják megtalálni az összeesküvés szervezőit. A tehetetlen kormánynak végül – egy állampolgári bejelentés nyomán – mentő ötlete támad: kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy nő, aki nem veszítette el a látását. Egy háromfős nyomozócsapat kapja a feladatot, hogy leplezze le az illetőt; a hatalom ugyanis kapva kap az alkalmon, hogy végre megtalálhatja ennek az új „vakságnak” a terjesztőjét… Borzongatóan, kegyetlenül determinált, orwelli világ tárul ki előttünk Saramago új művében, amelynek írásakor a szerzőre nyilván hatottak az elmúlt évek világpolitikai eseményei: regénye szuggesztív vízió és látlelet arról, mivé fajulhat a modern demokrácia. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,35 MB [Hidden Content]
    5 points
  12. Cixin Liu: A halál vége (A háromtest-trilógia 3.) Eredeti cím: Death's End Eredeti kiadó: Park Row Books Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: A halál vége Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2019, 2020, 2022 Fordította: Dranka Anita Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.” „Már nemcsak az emberiség túlélése, hanem az univerzum léte forog kockán bármelyik világegyetemről is legyen szó.” Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,44 MB [Hidden Content]
    4 points
  13. Cseh Tamás_Cseh Tamás legjobb dalai 2024 01 - Csönded vagyok.mp3 02 - A jobbik részem.mp3 03 - Légy ma gyerek.mp3 04 - Illegalitásban.mp3 05 - Lee van Cleef.mp3 06 - Anna.mp3 07 - Fehér babák.mp3 08 - Tanulmányi Kirándulás.mp3 09 - Csőnadrág és hegyescipő.mp3 10 - Gyerekkorom.mp3 11 - Volt egy időszak ….mp3 12 - A rubinpiros tangó.mp3 13 - Váróterem.mp3 14 - I Love You so.mp3 15 - A Tarpay Grófnő.mp3 16 - Apa Kalapja.mp3 17 - Forró város.mp3 18 - A 100 éjszaka.mp3 19 - Désiré apja_ A 424-es.mp3 20 - Horvátország.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    3 points
  14. Décsi Ágnes, Szántó Péter - Kínai főzőiskola alapfokon pdf 11mb 1990 [Hidden Content]
    3 points
  15. Internet Download Manager v6.42 Build 6 Final 13MB Az Internet Download Manager segítségével időzíthetően, szakadás mentesen tölthetünk le nagyobb méretű fájlokat is, sávszélesség korlátozási lehetőséget, várólisták használatát is támogatja. Videók, audiók letöltésénél AVI, MP3 illetve számos népszerű fájl formátumot ismer a fájlok gépre történő lementéséhez. Minden ismertebb böngészőhöz javasolt. Támogatott fájlkiterjesztések: Rengeteg fájltípust támogat: 3GP 7Z AAC ACE AIF ARJ ASF AVI BIN BZ2 EXE GZ GZIP IMG ISO LZH M4A M4V MKV MOV MP3 MP4 MPA MPE MPEG MPG MSI MSU OGG OGV PDF PLJ PPS PPT QT R0* R1* RA RAR RM RMVB SEA SIT SITX TAR TIF TIFF WAV WMA WMV Z ZIP Letöltés kliens szoftver szakadt folyamatok újbóli indítása automatikusan integrálódik a legnépszerűbb böngészőkhöz vírus keresési lehetőségek fájl előnézeti lehetőség még a letöltés előtt videó letöltő YouTube támogatás FTP támogatás Magyarítható I really want to know who comes up with this title addition Super Clean. Wow my and all other versions are dirty muhahaha Internet Download Manager has a smart download logic accelerator that features intelligent dynamic file segmentation and safe multipart downloading technology to accelerate your downloads. Unlike other download accelerators and managers that segment files before downloading starts, Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process. Features: All popular browsers and applications are supported! Internet Download Manager has been tested with the following browsers: Internet Explorer, MSN Explorer, AOL, Netscape Communicator, Netscape 6, Netscape 7, Mozilla, Mozilla Firefox, Mozilla Firebird, Opera, NetCaptor, UltraBrowser, Slim Browser, Avant Browser, MyIE2, Optimal Desktop, Ace Explorer, Advanced Browser, 27 Tools-in-1 Wichio Browser, WindowSurfer, 550 Access Browser, FineBrowser Freeware, Kopassa Browser, Fast Browser Pro, Enigma Browser, GoSuRF, K-Meleon, Smart Explorer, The Off By One Web Browser, Smartalec Voyager, CrystalPort AppCapture, The Family Browser, XANA Web Browser, Bluto, AutoSurf, 32bit Web Browser, BrowseMan, WrestlingBrowser, Eminem Browser, UltraBrowser, Cygsoft LDAP Browser, and Net M@nager. Internet Download Manager supports all versions of popular browsers, and can be integrated into any 3rd party Internet applications. Easy downloading with one click When you click on a download link in a browser, IDM will take over the download and accelerate it. IDM supports HTTP, FTP, HTTPS and MMS protocols. Download Speed Acceleration Internet Download Manager can accelerate downloads by up to 5 times due to its intelligent dynamic file segmentation technology. Unlike other download managers and accelerators Internet Download Manager segments downloaded files dynamically during download process and reuses available connections without additional connect and login stages to achieve best acceleration performance. Download Resume Internet Download Manager will resume unfinished download from the place where they left off. YouTube grabber Internet Download Manager can grab FLV videos from popular sites like YouTube, MySpaceTV, and Google Video. Simple installation wizard Quick and easy installation program will make necessary settings for you, and check your connection at the end to ensure trouble free installation of Internet Download Manager. Drag and Drop You may simply drag and drop links to IDM, and drag and drop downloaded files out of Internet Download Manager. Automatic Antivirus checking Antivirus checking makes your downloads free from viruses and trojans. Advanced Browser Integration When enabled, the feature can be used to catch any download from any application. None of download managers have this feature. Built-in Scheduler Internet Download Manager can connect to the Internet at a set time, download the files you want, disconnect, or shut down your computer when it's done. IDM includes web site spider and grabber IDM downloads all required files that are specified with filters from web sites, for example all pictures from a web site, or subsets of web sites, or complete web sites for offline browsing. It's possible to schedule multiple grabber projects to run them once at a specified time, stop them at a specified time, or run periodically to synchronize changes. IDM supports many types of proxy servers For example, IDM works with Microsoft ISA, and FTP proxy servers. IDM supports main authentication protocols Basic, Negotiate, NTLM, and Keberos. Thus IDM can access many Internet and proxy servers using login name and password. Download All feature IDM can add all downloads linked to the current page. It's easy to download multiple files with this feature. Customizable Interface You may choose the order, and what buttons and columns appear on the main IDM window. Download Categories Internet Download Manager can be used to organize downloads automatically using defined download categories. Quick Update Feature Quick update may check for new versions of IDM and update IDM once per week. Download limits Progressive downloading with quotas feature. The feature is useful for connections that use some kind of fair access policy (or FAP) like Direcway, Direct PC, Hughes, etc. IDM is multilingual IDM is translated to Albanian, Arabic, Azerbaijan, Bosnian, Bulgarian, Chinese, Croatian, Czech, Danish, Dutch, Farsi, French, German, Greek, Hebrew, Hungarian, Italian, Japanese, Korean, Lithuanian, Macedonian, Norwegian, Polish, Portuguese, Romanian, Russian, Serbian, Slovak, Slovenian, Spanish, Thai, Turkish, and Uzbek languages. What's new in version 6.42 Build 3 (Released: Jan 17, 2024) [Hidden Content] jelszó:idm6
    2 points
  16. Clifford D. Simak – Ha megáll az idő Eredeti cím: Time is the Simplest Thing Eredeti kiadó: Doubleday Eredeti kiadás éve: 1961 Magyar cím: Ha megáll az idő Magyar kiadó: Maecenas, Budapest Magyar kiadás éve: 1993 Fordította: Végh István A Föld merész űrhajós flottái már nem száguldozhattak szabadon a csillagközi térben, mert a világűr gazdasági felosztása is a végéhez közeledett. A felfedezéseknek azonban folytatódniuk kellett. Erre azonban lassanként csak egyetlen eszköz adódott: a telepátia, hiszen a gondolat szárnyalását nem akadályozhatja sem a mérhetetlen távolság, sem a politika. De ha megáll az idő, milyen közegben mozoghat a gondolat? Shepherd Blaine a Föld legképzettebb telepatái közé tartozik. Agyi impulzusai becserkészik a végtelen teret. Tapasztalt idő- és téruzató. Érthető hát a megdöbbenése, amikor ráeszmél, hogy agyának egy sarkába idegen lény, távoli bolygó intelligens lakója fészkelte be magát. Simaknak ez a műve méltán nyerte el a műfaj legnagyobb kitüntetéseit, a Hugó és a Nebula díjat. „Clifford Simak a science fiction történetének talán legleleményesebb gondolkodója.” – Isaac Asimov Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,08 MB [Hidden Content]
    2 points
  17. Trend Bookazine - Sakk mindenkinek pdf 72mb 2021 [Hidden Content]
    2 points
  18. Barcy Zoltán - Évszázadok egyenruhái A hadiviselet műveltségtörténeti megközelítéséhez nyújt segítséget a magyar egyenruha történetének most megjelenő áttekintése. A szép kivitelű könyv három évszázadot fog át a korai egyenruhák tarkaságától az első és második világháború tömeghadseregeinek egyhangú csukaszürkéjéig, tábori zöldjéig. Idegen érdekekért vérző magyar katonákkal ismerkedhetünk meg belőle, de nemzeti hadseregek vagy forradalmi honvédseregek fegyvereseivel, a katonák életének mindennapjaival és a dicsőség oly szűkösen mért pillanataival is. Láthatjuk, mi mindent (és miért) cipelt a hátán a napóleoni háborúk magyar gyalogosa, és meg-megcsillannak azok a vérrel kiérdemelt kitüntetések, amelyeknek viselését a következő hadseregben szigorúan tiltották. Alapos munka ez a kötet, amennyire lehet, részletező, mégis egy percre sem unalmas. Szöveg- és képsoraival embereket és katonákat állít elénk megrendítő megjelenítő erővel… pdf 96mb 1991 [Hidden Content]
    2 points
  19. Cixin Liu – Gömbvillám Magyar cím: Gömbvillám Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Benkő Ferenc Tizennegyedik születésnapján nem csak a gyertyák lobbannak lángra Csen tortáján. Szülei az ünnepi asztalnál ülve esnek áldozatául egy lakásukba tévedt gömbvillámnak. A trauma hatására a fiú egész életét a különös és pusztító jelenség tanulmányozásának szenteli. Kutatásai az egyetemi évei után nem maradnak észrevétlenek, és a tudományos közösség mellett a katonaság is felfigyel eredményeire – Kína felett a háború sötét fellegei gyűlnek, mindennél lényegesebb, hogy olyan új, különleges védelmi és támadó fegyverzettel álljanak elő, ami már a harcok elharapózása előtt megsemmisíti az ellenfelet. A gömbvillám természetének megismerése pedig csakis a hadászati célokra való alkalmasságának kísérleti feltárása révén érhető el Csen számára. Az útja viharos hegyormokon, fegyverfejlesztési bázisokon és egykori szovjet föld alatti laboratóriumokon át vezet, mígnem az univerzum szerkezetét feltérképezni igyekvő kvantumelméletek titokzatos határvidékére téved – egyben egy terrorista merénylet révén a technológia etikai vetületeivel is kénytelen számot vetni. Cixin Liu negyedik regénye, a Gömbvillám, mely a nagy sikerű és sokszoros díjnyertes Háromtest-trilógia előtt jelent meg 2004-ben, az egész életét egyetlen cél érdekében makacsul feláldozó ember küzdelmeinek történetét meséli el. Ahogy a tudományos haladás és a hadászati célok közti összefüggésekre és ezek erkölcsi visszásságaira is rávilágít. Az egy fegyvermániákus őrnagynőt és a trilógia olvasói számára már ismerős Ding Yi professzort is felsorakoztató, sodró tempójú, lenyűgöző technológiai tudással felvértezett katonai tudományos-fantasztikus regényben ugyanakkor kiderül: a gömbvillám csak a jéghegy csúcsa a világ megértése terén. Formátum: pdf Méret: 2,12 MB [Hidden Content]
    2 points
  20. Igazságos Fejbőr - Regősök dalai (2024) Teljes hossz:38p Teljes méret:96mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj:rock Év:2024 01.Hun-Gar.mp3 02.Ősi juss.mp3 03.Nyílj ki virág!.mp3 04.Etil-Kán.mp3 05.Szittya testvér.mp3 06.Szegény ember balladája.mp3 07.A Vörös Pajzs kőmüvesei.mp3 08.Isten almafája.mp3 09.Bogácsi látomás.mp3 10.Földkerekség Szent Grálja.mp3 11.Aki magyar akar lenni.mp3 12.Magyar Puma (2018).mp3 [Hidden Content]
    2 points
  21. Peter David: Vadászok a sötétségben (Halo sorozat 8.) Eredeti cím: Hunters in the Dark Eredeti kiadó: Gallery Books, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Vadászok a sötétségben Magyar kiadó: Tuan, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Szántai Zsolt 2555 – már több, mint két év telt el azóta, hogy a Szövetség csapatai elleni harmincéves háború első szakaszában, az extragalaktikus Előfutárok egyik relikviáján, a Bárkán lezajlott ütközet során a Főnöknek nyoma veszett. Miután az emberek és az elitek megkötötték a maguk ingatag békéjét, sor kerül egy meghökkentő felfedezésre. A háttérben olyan, az Előfutárokkal kapcsolatos titok lappanghat, amely hetek leforgása alatt megpecsételheti az egész galaxis sorsát. Az emberek és az Elitek sebtiben szerveződött koalíciójának félre kell tennie az ellenségeskedést, hogy fényt derítsenek a vészjósló rejtélyre, és végrehajtsanak egy titkos akciót a Bárkán, azon az enigmatikus objektumon, ahonnan csak kevesek tértek vissza – ahol mindenkit halálos veszedelem fenyeget. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,99 MB [Hidden Content]
    2 points
  22. Christopher Chabris - Daniel Simons - A láthatatlan gorilla Hogyan futhatott el egy rendőr egy brutális támadás mellett úgy, hogy észre sem vette? Mi a közös a bűnözőkben és a sakkmesterekben? Miért hemzsegnek díjakat besöprő filmekben is a vágási hibák? Miért költ el egy cég milliárdokat egy terméke bevezetésére, amikor pedig saját elemzői is tudják, hogy nem fognak sikerrel járni? Christopher Chabris és Daniel Simons figyelemre méltó történetekkel és az intuícióval ellentétes tudományos eredményekkel demonstrálnak egy fontos igazságot: agyunk nem úgy működik, ahogy mi azt gondoljuk. Azt hisszük, úgy éljük és értjük meg a világot, ahogy az a valóságban van, de gondolatainkat a mindennapi illúziók ostromolják. Közlekedési szabályokat állapítunk meg, és bűnügyi pereket építünk arra a feltételezésre, hogy az emberek észreveszik, ha valami pont az orruk előtt történik. A láthatatlan gorilla számos példán mutatja meg, hogy az illúziók miként tévesztenek meg minket. Chabris és Simons elmagyarázza, miért esünk áldozatául ezeknek a mindennapi illúzióknak, és mit tehetünk, hogy be tudjuk oltani magunkat a hatásaik ellen. pdf 103mb 2010 [Hidden Content]
    1 point
  23. Lynette Noni – A gyógyító sorozat (A teljes sorozat a „Lynette Noni – The Prison Healer Series” témában található.) *** Lynette Noni: A gyógyító (A gyógyító sorozat 1.) Eredeti cím: The Prison Healer Eredeti kiadó: Hodder & Stoughton, London Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: A gyógyító Magyar kiadó: Maxim, Szeged Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Szujer Orsolya A tizenhét éves Kiva Meridan a hírhedt halálbörtön, a Zalindov rabjaként él, ahol gyógyítóként tevékenykedik. Amikor a Lázadó Királynőt letartóztatják, arra ítélik, hogy kiállja a Végzet Próbáját. Aki győzedelmeskedik, azt ártatlannak nyilvánítják, és szabadon engedik – csakhogy eddig még senki sem élte túl. Így hát a súlyosan beteg Lázadó Királynőnek esélye sincs. Egyik nap Kiva egy kódolt üzenetet kap a családjától: „Ne hagyd meghalni! Jövünk.” Ezért önként jelentkezik, és átveszi a Lázadó Királynő helyét a próbán, hogy mindketten megszabadulhassanak. A börtön már a lázadás küszöbén áll, ráadásul megjelenik egy rejtélyes, új rab, aki a lány szívéért küzd. Kiva úgy érzi, a megpróbáltatásai még csak most kezdődnek. *** Formátum: pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]
    1 point
  24. Lionel Shriver – Nagytestvér Eredeti cím: Big Brother Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Nagytestvér Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Komló Zoltán Amikor Pandora kimegy a bátyja, Edison elé az iowai belföldi reptérre, szó szerint nem ismeri meg őt. A négy év alatt, amióta a testvérek utoljára találkoztak, az egykoron karcsú, menő New-York-i jazz zongorista elképesztő módon elhízott. Mi történhetett? És nem is csak a testsúlyról van itt szó. A magát Pandora világára rászabadító Edison összetöri az asszony férjének, Fletchernek egyik saját kezűleg készített bútorát, irgalmatlan mennyiségű reggelit készít a családnak, és nem csupán arra veszi rá Pandora mostohafiát, hogy ejtse a főiskolát, de arra is, hogy maradjon ki a középiskolából. Miután a sógora már enyhén szólva túl sokáig élt vissza a vendégszeretetével, Fletcher ultimátumot intéz a feleségéhez: vagy ő, vagy én. Pandora a házasságát és fogadott családját is kockára téve a bátyját választja – aki az ő fogyás terén nyújtott segítsége nélkül holtbiztosan a korai sírba enné magát. A Shriverre jellemző szellemességekben és dühödt energiában gazdag Nagytestvér a kövérségről – erről az össztársadalmi, ugyanakkor gyötrelmesen személyes problémáról – szól. Felteszi a kérdést, hogy mennyi áldozatot vagyunk hajlandóak hozni azért, hogy egy-egy családtagunkat megmentsük, és hogy vajon a szeretteinket lehetséges-e egyáltalán megóvni önmaguktól. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,75 MB [Hidden Content]
    1 point
  25. Márkus István - Forradalom és szabadságharc 1848-49 (képes történelem) pdf 18mb 1984 [Hidden Content]
    1 point
  26. Crystal Clear (2021) Title: Crystal Clear Year: 2021 Country: USA Genre: All Sex Duration: 02:51:00 Studio: PornFidelity Cast: Alexis Crystal, Cherry Kiss, Anya Krey, Myss Alessandra. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,13 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. When Girls Play 20 (2021) Title: When Girls Play 20 Year: 2021 Country: USA Genre: All Girl / Lesbian, Facesitting, Fingering, Hairy, Naturally Busty, Rimming, Tattoos, Threesomes, Tribbing. Duration: 02:25:15 Studio: Twistys Cast: Lena Paul, Nicolette Shea, Sofi Ryan, Holly Hendrix, Quinn Wilde, Zoey Taylor, Sierra Nicole, Brittany Benz, Brooke Benz, Alexis Deen, Alissa Avni. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,14 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Butt Stuffed (2021) Title: Butt Stuffed Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, Anal Creampie, Blowjobs, Creampie, Cumshots, Double Penetration, Face Fucking, Fingering, Lingerie, Pantyhose & Stockings, Rimming, Shaved, Small Tits, Threesomes. Duration: 01:48:36 Studio: G.O.O.D. Porn Productions Cast: Lika Star, Hazel Dew , Andrew Marshall, Anabel Carter, Bambi Dee, Vincent Vega. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. Delicious Distractions (2021) Title: Delicious Distractions Year: 2021 Country: USA Genre: 18+ Teens, All Girl / Lesbian, Anal, Athletes, Fingering, International, Rimming, Russian, Sex Toy Play, Shaved, Threesomes, Yoga. Duration: 02:10:10 Studio: 21 Sextury Video Cast: Tiffany Tatum, Nata Paradise, Romy Indy, Lana Roy, Kaisa Nord, Mona Blue, Freya Mayer, Amalia Devis, Darcy Dark, Hazel Dew. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,12 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Fill Me With Your Orgasm 13 (2021) Title: Fill Me With Your Orgasm 13 Year: 2021 Country: USA Genre: Big Butt, Big Dicks, Big Tits, Creampie, Gonzo, Naturally Busty, Point Of View, Shaved. Duration: 01:46:23 Studio: Pure Passion Cast: Lena Paul, Eliza Ibarra, Leah Lee, Sophia Lux. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. The Love Beach (2021) Title: The Love Beach Year: 2021 Country: EU Genre: All Sex, Anal. Outdoor, Beach, Threesome. Duration: 02:51:41 Studio: Private Cast: Jolee Love, Cherry Kiss, Alexis Crystal, Anastasia Brokelyn, Veronica Leal. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,98 fps(r) File Size: 4,08 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Savannah Bond - Beach Bikini Slut (2021) Title: Savannah Bond - Beach Bikini Slut Year: 2021 Country: USA Genre: Amateur, Anal, Ass to Mouth, Australia, BBC, Beach, Big Boobs, Bikini Babes, Blondes, Blowbang, Bukkake, Cumshots, Deep Throat, Double Oral, Double Penetration, Facials, Gaping, International, Interracial, Petite, Rimming, Shaved, Star Showcase, Threesomes. Duration: 02:59:55 Studio: Evil Angel Cast: Angela White, Savannah Bond, Gia Derza, Jax Slayher, Lucas Frost, Alex Jones, Damion Dayski, Scotty P, Alex Mack, Air Thugger. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Mistress Maitland 2 (2021) Title: Mistress Maitland 2 Year: 2021 Country: USA Genre: Anal, BBC, BDSM, Big Boobs, Couples, Domination, Feature, Female Domination, Fetish, Fetish Wear, High Heels, Interracial, Lingerie, Masks, Mature, MILF, Naturally Busty, Orgy, Pantyhose & Stockings, Popular with Women, Redheads, Star Showcase, Threesomes. Duration: 03:25:15 Studio: Deeper Cast: Emily Willis, Lulu Chu, Maitland Ward, Kayden Kross, Bridgette B, Mick Blue, April Olsen, Isiah Maxwell, Nathan Bronson, Troy Francisco, Jasmine Wilde. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps(r) File Size: 4,11 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. Solo Sirens (2021) Title: Solo Sirens Year: 2021 Country: USA Genre: Feature, Gonzo, Masturbation, Redheads, Small Tits. Duration: 01:58:01 Studio: Adam & Eve Cast: Emily Willis, Gianna Dior, Lacy Lennon, Whitney Wright, Bailey Rayne. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 30,00 fps(r) File Size: 4,09 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. Mischievous Schoolgirls (2021) Title: Mischievous Schoolgirls Year: 2021 Country: Germany Genre: 18+ Schoolgirls, 18+ Teens, Amateur, Big Cocks, Blowjobs, Brunettes, Cumshots, International, Masturbation, Petite, Shaved, Small Tits. Duration: 01:16:32 Studio: Maximum Desire Cast: Amateur Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: ac3, 44100 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,10 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. [W@tchingMyMomGoBl@ck] Flower Tucci 145 Mb / 258 pics / 1600x1067 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  37. Aaliyah Hadid, Aidra Fox - Wives 0n V@c@ti0n! 03/24/2017 105 Mb / 576 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  38. Aaliyah Hadid, Aidra Fox - Wives 0n V@c@ti0n! 03/24/2017 105 Mb / 576 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  39. [BigTits@tWork]Syren De Mer - The XXX Files March 14, 2013 [Hidden Content]
    1 point
  40. Abby Adams - MyDaughtersH0tFriend 11/20/19 61 MB / 311 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  41. [MomsB@ngTeens ] Kendra Lust, Sara Luvv - Luvv To Love Ya June 16, 2014 76 Mb / 500 pics / 900x600 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  42. Verónica Avluv - Black Bull For Hire [Scene 3] 04/09/2015 87 Mb / 70 pics / 1280x1920 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  43. Brandi Love & Nina North - Sex Ed Abroad 01/04/17 49 mb / 120 pics / 1903x1269 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  44. Arya Fae - Locked out Lust 10/21/19 104 MB / 128 pics / 3000 x 2000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  45. Khloe Kapri - After School Anal 10/21/19 10 MB / 50 pics / 1500 x 1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  46. [8thStreetL@tin@s] Victoria June - Free Yoga Fuck 09/29/17 128 mb / 565 pics / 1903x1269 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  47. Adria Rae - N@ughty B00kw0rm$ 02/16/16 104 mb / 457 pics / 1666x2500 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  48. 18 mb / jpg / 83 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  49. 36 mb / jpg / 77 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  50. . Így készült a Bolygónk, a Föld II. (Planet Earth 02: Behind the Scenes) 2016 HDTVRip x264 Hun mkv (12) színes, szinkronizált, angol, ismeretterjesztő film, 65 perc producer: Elizabeth White operatőr: Max Hug Williams, Pete McCowen, Rob Drewett narrátor: Sir David Attenborough, magyar hangja: Szersén Gyula Egy évtizeddel ezelőtt a Bolygónk, a Föld című sorozat újraértelmezte a természetfilm készítést, az eddigi legteljesebb képet alkotva ezzel a földi életről. Tíz év elteltével a filmes technikák és a természettudomány fejlődésének köszönhetően ismét forradalmian új perspektívából pillanthatjuk meg bolygónkat. A sorozathoz 40 országban összesen 117 alkalommal forgattak a legmodernebb technikai eszközök segítségével. A most 91 éves Sir David Attenborough munkáját 2016-ban mutatta be a BBC. General: Bolygonk.a.Fold.II-07-Forgatási napló.mkv Format: Matroska at 3 490 kb/s Length: 1,26 GiB for 51 perc 49 mp 46emp Kódoló könyvtár: x264 core 142 Video #0: AVC Aspect: 1280 x 720 (1.778) at 25.000 fps Audio #0: AAC Infos: 2 csatorna, 44,1 kHz Language: hu [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...