Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 03/05/2024 in Posts
-
A Budapesti Vidámpark története Újjé, a Ligetben nagyszerű... A régi dal ma is igaz. Természetes, hogy nagyszerű a Ligetben, hiszen itt van az ország legnagyobb szórakoztató üzeme. Kis vidám város a nagyvárosban: mintegy 12 holdon csaknem 100 millió forintot érő állománnyal egy igazi, mesebeli játékváros. Nagyanyáink szívdobogtató kedvencei, a hullámokon lovagló vasút, a trükkök és meglepetések háza, az elvarázsolt kastély, Kukorica Jancsi és Iluskája Petőfi Sándor által megénekelt kalandos történetébe kalauzoló sárkányvasút éppúgy megtalálható itt, mint a népszórakoztatás legmodernebb kellékei, a légsűrítéssel magasba emelkedő, kormányozható repülők, az autóversenypálya és a fiatalok játék- és szórakozás vágyának kielégítésére rendeztek be itt mindent. A Vidám Park ma vállalat. Éppolyan szervezeti felépítéssel, mint az ország bármely másik vállalata: igazgatóval, főmérnökkel, főkönyvelővel, évvégi mérlegbeszámolóval, közép- és rövidtávú tervekkel. Ilyen formában kereken 25 esztendeje létezik. A városligeti Vurstlit és Angol parkot 1950 tavaszán államosították. A két területet körülkerítették, s a Vidám Park nevet kapta. Neve stílszerű, találó. Nemcsak azért mert itt van mindenféle vidámságok gyűjteménye, hanem azért is, mert utal a régi időkre. A mocsaras rétből a hétszázas évek végén kialakult Városliget első csőszét egyébként Tréfa Jánosnak hívták. E területet azért fásították, hogy itt alakuljon ki Pest városának pihenő és szórakoztató negyede. A Vidám park ősei közül a Vurstli már több, mint másfélszáz éve, az Angol Park pedig csaknem 70 éve létezik a Ligetben. Az államosítás negyedszázados jubileuma alkalmából ezekre az évtizedekre is visszatekintünk a fennmaradt írásos és szóbeli emlékek, valamint korabeli képek segítségével. pdf 99mb 2001 [Hidden Content]2 points
-
Leda D'Rasi: Végzet Kadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017, 2019 Warrick Johnson nagybetűs rosszfiú: hivatásszerűen hazudik, csal, károsít meg másokat. Ez a munkája, napjai sikerét a másoktól kicsalt bankók száma határozza meg. Számára semmi sem szent, nincsenek álmatlan éjszakái, nincs lelkiismerete. Van viszont egy szép hosszú bűnlajstroma, ami felkelti Végzet figyelmét. Nina Andrews jó ember. Az a típus, akit a Warrick-félék imádnak: kedves, segítőkész, naiv és egy balek. Tehát épp olyan, akit a világon a legkönnyebb becsapni. Egy napon, a három szereplő élete összefonódik, a történet végére pedig mindenki számára egyértelművé válik a láthatatlan igazságszolgáltatás alapszabálya: Ha rossz ember vagy, ne bízd el magad! Mert menekülhetsz, de ugyan minek? Végzet végül úgyis megtalál téged! És mi történik, amikor Végzet nem csak megtalálja célpontját, de még piszkosul dühös is rá? A válasz egyszerű: csúnya dolgok… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,12 MB [Hidden Content]1 point
-
Leda D'Rasi – Boszorkánydinasztia sorozat *** Leda D'Rasi: A kezdetek (Boszorkánydinasztia sorozat 0.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 A boszorkányok köztünk élnek, ezt tudjuk jól. De pontosan mióta is vannak ők jelen a történelemben? Hogyan alakult meg a Dinasztia? Miért döntöttek úgy az égiek, hogy különleges erőt adnak halandónak született asszonyok kezébe? És ha már itt tartunk: Egyáltalán kik azok az égiek? A Boszorkánydinasztia előzménytörténete ezekre a kérdésekre ad választ. Megismerhetjük belőle az elsőszülött boszorkány, Una történetét és az is kiderül, hogy a sokak által kedvelt szabadszájú holdboszorka kitől örökölte habókos természetét. Nem mindennapi barátság az övék, melyet istenek kötöttek sok ezer évvel ezelőtt, és az idők viharát kiállva szilárdan tart is, mind a mai napig. VAJON HOGY KEZDŐDÖTT? Leda D'Rasi: Utolsó kívánság (Boszorkánydinasztia sorozat 1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2016, 2017 Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság? Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után –, 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázasok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet? Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke a rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? És vajon képes őt meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét? Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok, és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem? Leda D'Rasi: Lidércfény (Boszorkánydinasztia sorozat 2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 Una, a Dinasztia vezére – hogy legfiatalabb boszorkányát megmentse –, kénytelen nem kívánt szövetséget kötni a lidércek királyával. Évezredek óta ismerik egymást, de ismeretségük ellenszenv volt első látásra. Most azonban segítségre szorul, és pont az a férfi segíthet rajta, akitől a legkevésbé szeretne bármit is kérni. A segítségért cserébe pedig csak egyetlen dolgot adhat. A legnagyobb titkát… és vele az életét. Litch büszke uralkodó, aki versenyt fut az idővel. Hatalmát trónbitorló fenyegeti. A támadások visszaveréséhez vérvonala megszilárdítására van szükség, ehhez pedig mielőbb egy királyné és egy örökös szükséges. Fajtája átka miatt azonban a számára rendelt asszonyt nem egyszerű megtalálni. Aztán az utolsó pillanatban úgy tűnik, mégis van remény. A győzelem lehetőségét azonban pont az az aranyszemű boszorkány villantja fel, akinél bosszantóbbat elképzelni sem lehet. A nő ajánlata több mint kecsegtető. De vajon igazat mond? Kettejük közt feszültséggel terhes egyezség köttetik, és mintha az egész világ szövetkezne ellenük. Árulók, merénylők lesik minden lépésüket. És ott vannak ők ketten is, harcban állva. A Boszorkánydinasztia története folytatódik. Az írónő tovább szövi a lehengerlő misztikus mese szálait és megmutatja, miként fér meg a halhatatlan világban a két ellentétes pólus: vérpezsdítő romantika és éjsötét intrika. Leda D'Rasi: Talán tündérmese (Boszorkánydinasztia sorozat 3.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2018 Az élet nem tündérmese… vagy mégis? Fairy Sommers, a Dinasztia legtitokzatosabb és egyben legrettegettebb tagja, menekül nemcsak a múltja, de lehetséges jövője elől is. Halandó életének minden egyes pillanata a szenvedésről és a nélkülözésről szólt, amely örök sebet hagyott a lelkén. Hiába az idő gyógyító ereje, nem menekülhet az emlékei elől. Bár a Dinasztia megmenti őt, családjává lesz, sőt az Égiek még a párját is kijelölik Rhuel, az alakváltók koronahercege személyében, Fairy mégis ellenáll, bezárkózik. A Boszorkánydinasztia felnőtt, és mi, Olvasók szembetaláljuk magunkat a rideg valósággal. Ki ne ismerné a belső démonok szorítását, vagy a múlt súlyát? Mindannyian viseljük, rejtegetjük, és ha szerencsénk van, legyőzzük őket. Ellenkező esestben örökre rabjuk maradunk. Leda D’Rasi írónő olyan érzelmi mélységekbe viszi ezúttal a történetet, ami nekünk, nem boszorkányoknak is rémisztően ismerős lehet. A szerelem, a mágia és a megszokott, csipkelődő humor mellett nemcsak az Ítészek, de az ember kegyetlenségébe is beleláthatunk Afrika egy sötét városában. Vajon hogy lesz ebből mégis tündérmese? Lesz-e egyáltalán? Leda D'Rasi: Mindörökké 1. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2019, 2023 A gonosz gyengéje a múlandóság, a jó ereje az öröklétben rejlik. Ever magányosan él, egyre apját várja, aki nemes harcot vív a gonosszal. Egyhangú napjait egy váratlan találkozás szakítja meg. Úgy hiszi, a kék szemű harcosban megmentőjére lelt, és közben fogalma sincs, találkozásuk milyen veszélyes játszma kezdetét jelzi. A lánynak sok dologról nincs tudomása. Még arról sem, ki ő valójában. Constantine az alakváltók hadvezére, a király második embere. Életébe egyszerre költözik áldás és átok, amikor megtalálja a lányt. De milyen sors vár arra a szerelemre, mely egy csatatéren szökken szárba? A férfinak hazudnia kell, és ameddig lehet, megakadályozni, hogy Ever rájöjjön az igazságra. Tudja azonban, hogy a titkok egyszer napvilágra kerülnek, és akkor épp azt veszíti majd el, amiért mindent megtenne: a lányt, és a szerelmet. Túl lehet lépni évszázados hazugságokon? El lehet viselni, ha az embert a saját múltja semmisíti meg? A sorozat negyedik részének első felét tartja kezében az olvasó, melyben az írónő feltárja az eddig homályban tartott részleteket. Végre bevezeti olvasóit a gyűlölt Ítész vezér múltjába is, és megmutatja, mi mindenre képes a gonosz, céljai érdekében. De tegyen meg bármit, jobb, ha tudja: A jó kitart! Mindörökké… Leda D'Rasi: Mindörökké 2. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2020 A Boszorkánydinasztia sorozat 4. részének második kötete – A jövő fényessége a múlt homályában gyökerezik. Ever menekülne születése titka elől, de hiába. Jövője érdekében szembe kell néznie a szörnyeteggel, aki felnevelte. Élete eddigi legnehezebb próbája előtt áll, de nincs egyedül. A Dinasztia tárt karokkal fogadta. És rá vár a kék szemű harcosa is. Az Ítész vezér aljas eszközök tárházát használja a bosszúhoz. Semmitől nem riad vissza, célja immár egy globális háború kirobbantása, emberek és halhatatlanok között, a szent küldetés nevében. A találkozás elkerülhetetlen. Eljön a végső ütközet ideje. Ez lenne a vég? Aligha. Az összecsapás romjaiból egy új, sötét erő születik, amely már nem csak a boszorkányok pusztulását akarja, hanem az egész halhatatlan világét is. Lehet, hogy minden, ami eddig történt, csupán bemelegítés volt? A próba, mely után még véresebb játék veszi kezdetét, egy eddig nem látott játékmester vezénylete alatt? Jó a rossz ellen… Mindörökké! A sorozat negyedik részének második felében az írónő új szintre emeli az eseményeket, és bebizonyítja, hogy mindaz, amit eddig a boszorkányokról tudtunk, még mindig csak a kezdet. Mert lehet, hogy egy szakasz lezárul, de a harc örök… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 23,8 MB [Hidden Content]1 point
-
Kate Quinn – Róma sorozat *** Kate Quinn: A császár szeretője (Róma sorozat 1.) Eredeti cím: Mistress of Rome Eredeti kiadó: Berkley, New York Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: A császár szeretője Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Regényes történelem Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Szentesi Mária Róma az első században: a züllés, a vér és a titkok birodalma. Thea, a júdeai rabszolganő szenvedélyes, muzikális és tartózkodó egyszerre, nem csoda, ha a római arisztokraták közé kerülve többeket is elbűvöl. Kate Quinn: Róma lányai (Róma sorozat 2.) Eredeti cím: Daughters of Rome Eredeti kiadó: Berkley, New York Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Róma lányai Magyar kiadó: General Press, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Regényes történelem Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Vörös Beáta Időszámításunk szerint 68.: Nero meghal. A Római Birodalom vezetőre vár. A mindennapokat káosz övezi. A négy császár éve mindent megváltoztat – különösen két testvér életét. Nero halála után a Római Birodalom a káosz felé halad. Politikusok és hadvezérek próbálják magukhoz ragadni a császári hatalmat: ki ármánnyal, ki erőszakkal igyekszik megkaparintani a bíborpalástot. E vészterhes időszak, a négy császár éve, mindent megváltoztat – különösen két testvér életét. Az elegáns és ambiciózus Cornelia a tökéletes római feleség megtestesítője. Minden erejével és befolyásával segíti a férjét, hogy egy nap ő lehessen a császár. Húga, Marcella visszahúzódóbb, inkább megfigyeli a történelmet, nem alakítja. Ám amikor egy véres hatalomátvétel romba dönti addigi életük, a két nővérnek minden ügyességére szüksége lesz, ha túl akarja élni a cselszövésekkel és hatalmi játszmákkal átszőtt római mindennapokat. Miközben Cornelia megpróbálja újra felépíteni darabokra hullott életét, Marcella rájön, hogyan tudja befolyásolni Róma legnagyobb hatalommal rendelkező férfijait. A végén viszont csak egy császár lehet… és egy császárné. Kate Quinn (A császár szeretője) legújabb regényében megelevenedik az ókori római császárság egyik legvéresebb éve, és kiderül, hogy egy férfiak uralta világban beteljesítheti-e az álmait és megtalálhatja-e a boldogságot egy nő. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,76 MB [Hidden Content]1 point
-
Brian Herbert & Kevin J. Anderson – Bosszúszomj (novella) Játszódik: A Dűne eseményei alatt, valamikor L. sz. 10191 és 10193 között. Eredeti kiadó: Herbert Properties, LLC. Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Bosszúszomj Magyar kiadó: Szukits, Szeged Végtelen világok, Bryan Thomas Schmidt (szerk.) Magyar kiadás éve: 2001 Fordította: Oroszlány-Seres Zsanett Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 606 kb [Hidden Content] Frank Herbert – Dune Genesis Eredeti cím: Dune Genesis Eredeti kiadó: Omni Magazine Eredeti kiadás éve: 1980. július Magyar cím: A Dűne keletkezése Fordította: michonnekatana Ez az esszé eredetileg az Omni Magazine 1980. júliusi számában jelent meg. Soha nem adták ki újra, és a legtöbb DUNE-rajongónak még nem volt alkalma elolvasni Frank Herbert leírását remekműve megalkotásáról. (A fordító megjegyzése: mivel az esszé 1980-ban íródott, Herbert trilógiaként hivatkozik A Dűnére. A negyedik rész – A Dűne istencsászára – egy évvel később, 1981-ben jelent meg.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 685 kb [Hidden Content]1 point
-
Brian Herbert & Kevin J. Anderson – Dűne: Caladan-trilógia *** Brian Herbert & Kevin J. Anderson: Dűne: Caladan hercege (Dűne: Caladan-trilógia 1.) Eredeti cím: Dune: The Duke of Caladan Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Dűne: Caladan hercege Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Tamás Gábor LETO ATREIDES a békés Caladan bolygó hercege, aki igyekszik távol maradni a politikai csatározásoktól. Ám az Impérium tele van cselszövéssel. Egy szakadárokból álló szervezet merényletet kísérel meg a Padisah Császár, IV. Shaddam ellen. Vladimir Harkonnen báró, az Arrakis kormányzója titokban még nagyobb vagyonra és hatalomra próbál szert tenni a fűszer segítségével. A Bene Gesserit tagjai haldokló rendtársuk látomásaitól vezérelve ősi embernemesítési programjuk fordulópontjához érkeznek. Mindeközben a Caladanon egy rejtélyes kábítószer szedi áldozatait, aminek nyomai a feltérképezetlen vadonba vezetnek. Frank Herbert fia, Brian Herbert és írótársa, Kevin J. Anderson a klasszikus Dűnéből ismerős történet előzményében megmutatják, milyen események vezettek az Atreides-ház végzetének beteljesedéséhez és a sivatagbolygó, a Dűne felemelkedéséhez. Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Caladan úrnője (Dűne: Caladan-trilógia 2.) Eredeti cím: Dune: The Lady of Caladan Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2021 Magyar cím: Dűne: Caladan úrnője Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Sziklai István LADY JESSICA, Paul anyja és Leto Atreides ágyasa, akinek döntései egy egész birodalom sorsát határozták meg. Caladan úrnőjének előbb azonban el kell számolnia saját árulásával a Bene Gesserit ellen. Vajon az ősi rend iránti hűsége fontosabb, mint a saját családjához fűződő szeretete? Eközben az Impériumban olyan események bontakoznak ki, amelyeket még a Tisztelendő Anya sem képes irányítani, és Lady Jessica egész családja a végzete felé rohan. Frank Herbert fia, Brian Herbert és írótársa, Kevin J. Anderson a klasszikus Dűnéből ismerős történet előzményében megmutatják, milyen események vezettek az Atreides-ház végzetének beteljesedéséhez és a sivatagbolygó, a Dűne felemelkedéséhez. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,93 MB [Hidden Content]1 point
-
Euro Cocktail Party 1 When Third World Media gets invited to a party, you know the cameras will be rolling. Such is the case with Europe's very own Baron Von Haurdkok and his Euro Cock Tail Party. This eccentric millionaire treated 4 of his buddies, 5 hot sluts and our crew to a gala not to be soon forgotten. It all starts with our host graciously inviting us all into his luxurious mansion. After a few introductions, and some intoxicating elixir the party gets under way and soon our host has his cock buried deep into his date's mouth. The Baron's guests are not to be left out and some major cock sucking ensues. At first, it was 3 lucky guys to share the 5 classy debutantes, but as soon as the late cummers show up it looks like everyone has a date. More drinking leads to more outrageous sex acts as the Baron displays his affinity for some good old fashion gash bashing. Soon the roars of all his guests intermingle and become as harmonious as their bodies. First they share partners, but as their tasty beverages take effect, an all out European fuck-fest begins. If the Baron's guests didn't know each other before they walked through his door, they sure do now! Pretty soon anything goes, and this party becomes one stiff cocktail affair. At the end of this orgy, the girls happily enjoy an after dinner, jizz cocktail - and the Baron is applauded for another successful soiree. Category: GERMAN, Deutsch, Orgy, Group, Gang Bang, Anal, European, Stockings, Mature, Lesbian, High Heels Starring: Europeans Language: GERMAN Size: 1.67 GB Length: 01:29:13 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Anal Lovers (2020) They may seem a bit innocent but these three charming ladies enjoy being fucked in all their holes! XX-Cel is stretching horny ladies' assholes and pussies in a hardcore way! 3 jaw-dropping intense anal sex scenes accompanied by explosive teases is ready to watch and enjoy! Category: Anal, Blowjobs, Face Fucking, Facials, Gonzo, Interracial, Small Tits Starring: Alina Crystal , XX-Cel , Milena Devi , Sweet Hole Language: English Size: 2.47 GB Length: 02:21:11 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Tory Lane And Her Tramps Here comes an all whore cast of insatiable slores led by the legendary Tory Lane! Watch one of adults most legendary stars in her hottest scenes! Category: Big Boobs, Sex Toys, Threesome, Squirting, Lingerie, Swallow, Glasses, Lesbian, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Interracial, Starring: Tory Lane , Britney Amber , Prince Yahshua , Brooke Wylde , Savannah Fox , Rachele Richey , Porno Dan , Britt Shields Language: English Size: 1.68 GB Length: 01:33:30 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Jail Cell Perils (2018) Behind Bars, It All Cums Down To What You Will Take. Locked up and tossed aside, these women need to do whatever they can to get survive. Their captors relentlessly use their holes to pass the time, and punish them for their crimes. Doilly has a cute little blond cellmate that she can dominate for her sexual pleasure. But when Steve the guard shows up he gets all the sucking and fucking he desires from both inmates. Then Alex Chance is caught defacing public property and is hauled off to jail. Her arresting officer Ryan performs a full body search, nude of course, with his fingers and his cock. A women's prison is visited next where Diana feels the rath of her jailer while she hangs from the jail bars and feels her pussy punished and stuffed with a dildo. Kitty suffers the same at the hands of a lesbian guard. Her pussy licking does not satisfy guard Valery. The poor girl is restrained while her ass is whacked by a spanking machine. Category: LezDom, MaleDom, Lesbian, BDSM, Bondage, Cops, Police, Prison Chicks, Sex Machines, Strap-On Starring: Andrea Vixon, Diana Stewart, Dolly Diore, Olivia Jager, Valery Summer Language: English Size: 1.37 GB Length: 01:31:17 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
XCompilation - Poesie (2019) Erika Lust pr?sentiert die Analsex-Kollektion von XConfessions! Genie?en Sie den ?beraus beliebten Film HIS WAS FIRST IN MY ASS mit der sch?nen Tiffany Doll. Sie hat gerade "Ich ergebe mich" von Toni Bentley gelesen, was sie neugierig gemacht hat, es einmal anal zu versuchen und ihr Partner Jay Smooth ist da sehr einf?hlsam behilflich. Entdecken Sie mit I PEGGED MY BOYFRIEND, wie ekstatisch sich Analsex mit Umschnalldildo aus weiblicher Perspektive gestalten l?sst. Und erleben sie die Verbindung von BDSM und Analsex in DOMINATE ME mit Silvia Rubi und Bishop Black. PANSEXUAL ist wiederum der erste mehrgeschlechtliche Vierer von Erika Lust, einschlie?lich Sex von Mann zu Mann, was eine Seltenheit im Mainstream-Erotikfilm ist! Category: Couples, Anal, Fetish, Bondage, BDSM, Amateur, Fantasy, Feature, Strap-On, Interracial, Foursome Starring: Amber Nevada, Bishop Black, Coco De Mal, Dido Wend, Ian Grey, Jay Smooth, Mark Sanz, Martin Mazza, Olympe de G., Parker Marx, Silvia Rubi, Tiffany Doll Language: O-Ton Size: 1.77 GB Length: 01:00:19 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Girlie Love 16 - Auch Alte Mösen Wollen Spass Las das bitte nicht Mama wissen.... Category: Lesbians, Ebony, Amateur, Masturbation, Interracial, Big Boobs, Toys, Petite, Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 2.00 GB Length: 01:54:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Teen Anal 2 (2020) Expert pornographer Chris Streams captures young, precociously lustful ingenues committing lewd backdoor acts in the deeply arousing "Teen Anal 2." Naomi Swann looks breathtaking in elegant lingerie and dramatic eye makeup. Markus Dupree manhandles her with pussy railing, spanking and sodomy. His foot clamps her head to the floor; he chokes her and contorts her for a full-nelson buttfuck. She tongues his bunghole, and sphincter fingering makes girl squirt shower her face! Snow-white, longhaired bleach blonde Kenzie Reeves looks like a doll sporting a mischievous smile and thick nipple hard-ons. The teen sexpot gives an older .... Category: Teens, Anal, Big Cocks, Gonzo, Older Men, Stockings, Petite, Small Tits Starring: Kenzie Reeves , Naomi Swann , Emma Hix , Markus Dupree , Mick Blue , Ramon Nomar , Chanel Grey Language: English Size: 2.06 GB Length: 02:05:52 Format: MP4 Video: 960x544 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Cum Makeup 4 (2020) 100% Cum fun now! Category: Cumshot, Facial, Swallowing, Amateur, Blowjobs, European, Gonzo, Interracial, Starring: Vyvan Hill, Angela, Janie, Crissy Language: English Size: 1.16 GB Length: 01:06:36 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Homegrown Video - Swingers Vol 5 Jizelle & Angelina are sitting on the couch with Josh talking about wanting to do a threesome video. They start making out. Then there is a threeway with a pussy licking and a blowjob. Then a double blowjob. They fuck missionary and doggie style with some spanking. Josh fucks one girls while she fucks the other with a strap-on. Then some 69 while being fucked doggie style. He cums on a face and they swap cum. Then they clean up in the shower. Angel, a long haired brunette and Gordo are in the bedroom. Gordo undresses and Angel gets her pussy licked. Angel's got bush! She gives him a blowjob. In a different room, Sherry and a few other guys are getting intimate. She's blowing one of them and getting her pussy fingered. They fuck doggie style and missionary. There's more BJ with 2 guys; one's got her doggie style and the other gets a blowjob. There's more fucking reverse cowgirl and then she switched guys and goes cowgirl. Fucking missionary while one gets a bj and cums on her stomach then leaves to join the others in the bedroom. Now everybody's in the bedroom and the 2 girls are giving bjs. Angel's getting fucked by multiple partners, missionary and spooning until they cum on her stomach. Things start off with Mona (curvy, long haired brunette) getting eaten by Bethany (reddish blonde milf) then Christopher takes over. He goes down on her on an office chair then gives Chris a blowjob. While they're at it, Bethany gives Cody a bj then they all get together in bed. They fuck missionary and doggie style. Mona gets fucked from behind while she eats out Bethany. More fucking and both guys cum on Mona's face. Category: Amateur, HomeMade Movies, Swingers, Orgy, Group, Strap-On, Lesbian Starring: Angel, Angela, Bethany, Jizelle, Mona, Sherry Wyne, Adam Wood, Burke, Christopher, Cody, Damien, Gordo, Josh, Rod Fontana Language: English Size: 1.35 GB Length: 01:17:18 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Me And My 2 Angels In a perfect world for men, there would be two beautiful hotties for every single dude. You can preview such a delightful universe in this collection of threesomes! Hot Babes want to suck your man nectar out and smear it all over their jiggling tits and kissing lips. So get ready to blast off all inside their hot pussy pie! These threesomes bask in anal glory as they find any and every opportunity to hook up. Category: Anal, Toys, Big Boobs, Facial Cumshot, Latina, Threesome, Lingerie, Creampie, Swallow, Cum Swapping, Brunette, Blonde, Foot Fetish Starring: Aleska Diamond, Alysa, Amirah Adara, Bettina Di Capri, Blue Angel, Avril Sun, Cindy Hope, Erica Fontes, Irina Bruni, Kitty Cat, Lucy Heart, Stacy Snake, Choky Ice, David Perry, Frank M., Mugur, Nick Lang Language: English Size: 4.55 GB Length: 03:35:06 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Big Tits Love Big Dicks 2 These girls sure do have some knockers on them! Watch as they get fucked and pleased as those bountiful bosoms bounce with each cock thrust in this second installment in DDF Productions' Big Tits Love Big Dicks series! Category: Anal, Blowjob, Stockings, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Story Based, Titty Fuck Starring: Jasmine Black, Eva Notty, Sirale, Katarina Language: English Size: 2.56 GB Length: 02:03:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Girlie Love 7 - Geile Zungenspiele Las das bitte nicht Mama wissen.... Category: Lesbians, Teens, Amateur, Masturbation, Toys, Petite, Small Tits Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 1.63 GB Length: 01:33:29 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Girlie Love 6 - Enge Kleine Feuchte Schlitze Las das bitte nicht Mama wissen.... Category: Lesbians, Teens, Amateur, Masturbation, Toys, Petite, Small Tits Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 1.93 GB Length: 01:50:21 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Sadomaso Trannies Notgeile Transen stehen auf SM! Category: GERMAN, Deutsch, Transsexual, Anal, Interracial, Shemale, Big Cocks, Blowjobs, Pantyhose, Stockings, Starring: Bianca, Luana Varella, Fabiola, Priscilla, Erik Caucho, Darko Language: GERMAN, Englisch Size: 2.60 GB Length: 01:54:24 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Aurora Z - My Kinky Secrets (2017) She is a real celebrity, known from the press and TV, but it is also something else. She's a lady who wants to fulfill her secret lecherous sex, fetish and BDSM fantasies. She's an exhibitionist in heat, shamelessly, intimately pierced 9 times and permanently soaking wet. Category: GERMAN, Deutsch, MaleDom, Fetish, Stockings, BDSM, Bondage, Male Domination, Big Boobs, Toys Starring: Aurora Z Language: GERMAN Size: 1.33 GB Length: 00:58:23 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Syonera von Styx - Dark Age Punishment (2018) Syonera von Styx tobt sich wieder einmal in ihren mittelalterlichen Kellerverlie?en an ihren Sklaven Nr. 7 aus. Dieser wird gepeitscht, am Schwanz und Eiern gefoltert, als Aschenbecher benutzt, des Atems durch Facesitting beraubt und darf ihre Stiefel mit der Zunge s?ubern. Eben wie einer ihrer Sklaven behandelt wird! Unzensierte Hardcore BDSM live Sessions mit einer echten Domina. Category: GERMAN, Deutsch, DeFemDom, Extreme Sex, Fetish, BDSM, Female Domination, Spanking Starring: Syonera Von Styx Language: GERMAN Size: 1.29 GB Length: 00:57:01 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
British Butt Babes These beautiful, British Butt Babes love getting plowed by ridiculously long hunks of man-meat. It's a no-brainer that they want to wrap their lips around that cock and allow it to fuck their faces until their cheeks are flush with arousal. That cock is then used on their tiny pink holes and pummeled until the orgasm builds up and shoots a large load on their faces. Category: Big Butt, British, European, Gonzo, International Starring: Alexa Andreas, Harmony Hex, Kaitlyn Andrews, Paige Turnah, Syren Sexton, Danny D, Marc Rose Language: English Size: 2.00 GB Length: 01:54:33 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Les Debutantes Vol 1 6 amatrices fran?aises vous montrent leur premi?re vid?o de sexe! 100% vrai amateur. Category: FRENCH, Amateur, Anal, Teens, Public, Outdoor, Starring: Michelle Ferrari, Francesco Malcom Language: FRENCH Size: 1.59 GB Length: 02:08:00 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Cumming For Anissa (2020) Category: Anal, Double Penetration, Interracial, Threesome, Big Boobs, Facial Cumshot, Stockings, Lingerie, Tattoo, Piercing, Brunette, Starring: Anissa Kate, Anna Polina, Cecilia De Lys Language: English Size: 1.58 GB Length: 01:43:36 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Hey My Grandma Is A Whore 19 It's time again for another addition of Hey My Grandma Is A Whore from Heatwave! This nineteenth edition features grannies Renata, Kata and Amanda and they're all super horny and ready for some action. The ladies may be older but they know how to get every last drop of cum from the guys who are barely half their age! Check out all the action. Category: Grannies, Mature, GILF, BBW, Big Boobs, Hairy, Stockings, Blonde, Starring: Kata, Renata, Amanda Language: O-Ton Size: 1.39 GB Length: 01:22:35 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Butt Fuck Party Girls (2020) Everyone loves a party girl, especially if shes game for some serious cock action as part of the celebrations. Needless to say, these young beauties really like to party hard whenever the chance arises and their love of hard dick is all part of the pleasure. Given their young ages, youd think theyd be as sweet and innocent as their faces suggest, but rest assured youd be wrong. In fact, these fresh little cherubs are as filthy and as horned-up as they come; grabbing the opportunity to enjoy some boned-up meat, and riding it for all theyre worth like the primetime whores they are surely destined to be. Pussies, arses sometimes both! theyre total sluts each and every time, and arent happy until their holes are stretched to the max! Category: Teens, Anal, Gang Bang, Blowjobs, Deep Throat, Facials, Fingering, Gonzo, Threesomes, Small Tits, Petite, Blonde, Starring: Kittey, Promise, Sasha, Rafaella Language: O-Ton Size: 1.82 GB Length: 01:44:10 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Bawd & Beautiful - Stellar Chokes - Black Edition (2020) Bawd & Beautiful - 100 Big Dicks and nice girls Category: POV, Big Boobs, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, Deep Throat, Gonzo, Swallowing Starring: Bella, Tess Morgan, Nadia Jay, Temple Welch Language: English Size: 1.00 GB Length: 00:56:57 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Super Euter Teil 5 (2020) Monstr?s-mammale MUTANTEN-TITTEN sind ihre Superkraft! 12 maximale Super-Melonen zum bis ?ber die Ohren einkuscheln und vollspritzen warten auf Euch. ?ber 2 Stunden Glocken-Schaukeln f?r Fortgeschrittene! Monumentale Titten-Ficks und epische Hupen-Highlights ohne Netz und doppelten Boden. Gigantische Euter-Schlachten werden Euch begeistern. Schnallt Euch gut an, Freunde! Category: MILFs, Mature, Hairy, Anal, Busty, Facial, Bukkake, Cumshots, Blowjobs, Big Tits, Gonzo, Nylon, Stocking Starring: Danielle Derek, Mikayla Mendez, Krissy Lyn, Joey Ray, Nikita Denise, Tanya Tate, Dane Cross, Shades, Will Powers, Marco Banderas, Ben English Language: English Size: 2.18 GB Length: 02:04:39 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Hey My Grandma Is A Whore 7 This is not just another comeback when fighting with your mom; it's a porn movie! Watch as these older babes show that they still got the magic to turn the guy's heads! These grandmas are slutty and loose! Cum see Granny get her teeth fucked out as these old ladies get to bang some studs. Enjoy four scenes of action! Category: Grannies, Mature, GILF, BBW, Big Boobs, Hairy, Threesome, Outdoor, Stockings Starring: Blue Iris, Dallas Callan, Diana Richards, Ginni Lewis, Kathy Jones, Guy Di Silva, Juan Luna, Kevin M., Kyle Phillips, Trevor Language: O-Ton Size: 1.27 GB Length: 01:21:18 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Hot Students These "Hot Students" are nothing like what you think they are! Jasmine Arabia, Alice Axx, Prisca, and Candys Chupa are much better in bed than they are in school! Watch as they get 100% sexual satisfaction in sexual education.the hard way! Alice gets pumped and creamed in the wide open spaces of outdoors before getting the protein shot she craves. Candys double stuffs herself with a dildo and anal beads before getting both holes drilled balls deep! Jasmine is a naughty girl serving up a sizzling hot suck and fuck during her detention. Prisca goes for the extra credit when she brings her stud home to get filled to the brim with a rock hard cock before getting the facial she deserves for being such a naughty girl! Category: FRENCH, Students, Public, Outdoor, Anal, Older Men Starring: Alice Axx, Candys Chupa, Jasmine Arabia, Prisca Language: FRENCH Size: 2.04 GB Length: 01:56:48 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
DPManiax Vol 1 DP Maniax Vol 1 Scene One: Our beautiful model Erica Fontes is soft for good muscles. She just likes beautiful men who know how to split open her tight pussy. Check here to see how she took two musclemen and after good session came out victorious. Not to be missed! Scene Two: DP for a cute french babe named Mia Moore. They are outdoor and the girls are gonna be fucked, assfucked and double fucked here on the floor. The scene is beautiful! Scene Three: Big cocks and double penetration for this cute little teen girl! Scene Four: Usually things get out of control, and that happens over and over again. This time we meet the pretty Susi Gala, in order to make a photo session. On the other hand, Bryan wanted to learn something about the lights and other technical stuff. And if we also consider that Terry is the photographer, you can imagine the messy situation that comes up in a jiffy! These two horny guys start telling stories about the fact that the pictures are so very artistic and end up fucking the model in every whole. In the beginning they try to hide a little their intentions, but in the end they put their dicks even into her throat, also up to the end of her pussy and as this was not enough, they make a heavy double penetration. Susi is not even upset. On the contrary, she asks for more, and she wants to come again. This is crazy! Thank God that I was around, so that I could film every single detail with my camera, so that you can watch the scene now! Oh, and don't forget that it is done in best high quality! Category: FRENCH, Anal, Double Penetration, Threesome, Outdoor, Stockings, Big Cock Starring: Erica Fontes, Mia Moore, Susana Melo, Susi Gala, Angelo Ferro, Favio Rodriguez, Jorge, Juan Lucho, Bryan Da Ferro, Terry, Titof Language: FRENCH Size: 2.64 GB Length: 02:31:18 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Music Makes Me So Horny (2020) Sweethearts, Seventeen, Teens, Hardcore Sex Category: Teens, Petite, Small Tits, Shaved, Outdoor, European Starring: Leanne Lace, Mette, Nukki Hill, Poppy Pleasure Language: O-Ton Size: 2.75 GB Length: 01:52:42 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Girlie Love 5 - Kleine Luder Las das bitte nicht Mama wissen.... Category: Lesbians, Teens, Amateur, Masturbation, Petite, Small Tits Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 1.92 GB Length: 01:50:04 Format: MP4 Video: 768x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Young And Busty (2020) All natural. All perky. And just begging to get groped, sucked, and fucked! Category: Teens, Blowjobs, Brunettes, Gonzo, Naturally Busty, Shaved Starring: Savannah Sixx, Quinn Wilde, CeCe Capella, Karter Foxx Language: English Size: 0.75 GB Length: 02:53:18 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Gang Bang Academy 1 If these girls just practice, practice, practice, they will be able to handle any cock thrown at them! Category: College, Dorm Life, Gangbang, Anal, Double Penetration, Interracial Starring: Courtney Taylor Courtney Taylor Bodyshot , Alex, Mallory Fox Language: English Size: 2.35 GB Length: 01:51:14 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Burlesque Sex 2 Watch these glamorous girls get dirty in Killergram's second installment of Burlesque Sex. The real sirens of the night are finally taking those sexy corsets and lingerie and putting them to full use! These truly titillating women are raising the bar for burlesque by adding in the sex everyone wants to see. Category: British, European, Gonzo, International, Lingerie, Stockings Starring: Marc Rose , Caprice Jane , Tamara Grace , Kyle Foxxx , Scarlett March , Havana Sin , Holly D , Stefan Hard Language: English Size: 1.82 GB Length: 01:44:20 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
My Sexy Kittens - 10x Big Boobs Tiny Teens (2020) Club Seventeen Category: Teens, Compilation , Bathroom, Big Boobs, Blondes, Brunettes, Gonzo, Masturbation, Pantyhose, Stockings, Sex Toys Starring: Eva Elfie , Olivia Nice , Antonia Sainz , Darina Nikitina , Clary , Anabelle (II) , Gabi Gold , Kecy Hill , Mery House , Erika (VII) Language: O-Ton Size: 2.11 GB Length: 02:24:38 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Girls Dorm Secrets (2020) Category: Teens, Anal, Threesome, Toys, Facial Cumshot, Foursome, Tattoo, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Renata Fox, Katarina Muti, Viktoria, Albina, Alina, Anna, Aleksandra, Viktoria, Iulia, Alena Language: O-Ton Size: 1.21 GB Length: 01:31:10 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
FCK News Vol 4 (2020) Ivy Green: She wanted to have sex with him but was unaware that he was recording the entrie encounter so he could blackmail her with posting the video. Jaycee Starr: Maid claims her boss tricked her into having sex with him and then fired her but he has a video that reveals the fully explicit shocking truth! Carolina Cortez: He thought she was into him but soon discovered that she was just sl--ping with him so she could steal expensive items from the bosses home. Daisy Stone: SExy adult film star inadverantly records herself soliciting sex from rideshare riders. The footage of the illegal activity is all here, completely uncut. Category: Teens, Big Boobs, Big Cocks, Blowjobs, Footjob, Hidden Camera, Shaved, Tattoos, Tit Fucking Starring: Daisy Stone , Carolina Cortez , Jaycee Starr , Ivy Green Language: English Size: 2.17 GB Length: 02:03:30 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Latina Massage Gorgeous Latina housewives looking to release some tension find themselves in the hands of skilled masseurs with giant black cocks who oil their bodies and dick them down in this Interracial massage fuckfest! Category: Latin, Massage, Big Dick, Big Boobs, Blonde Starring: Abella Danger, Gina Valentina, Tyler Nixon, Luna Star, Seth Gamble, Logan Pierce, Kat Dior, Dylan Snow Language: English Size: 1.81 GB Length: 01:44:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Titterific 26 36D, 34F, 34F and 34DD are the sizes of the tits of the girls gathered here for some hardcore action. Bouncing juggs, tittle fucking and more than a handful of lovely lady lumps will make you smile... and more. Category: Busty, Big Boobs, Toys, Tattoo, Piercing, Blonde, Bubble Butt Starring: Anissa Kate, Jessica Robbin, Roxy Lovette, Kristy Snow Language: English Size: 2.02 GB Length: 01:54:59 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Luscious Labia Teens (2020) Just like every girl is different, so is every pussy. The girls in this Sweethearts special movie are all blessed with enormous big fat pussy lips. They look juicy and tasteful and when they are getting wet, no man or boy can resist to lick and fuck these horny big taco's. Category: Teens, Outdoor, Toys, Big Boobs, Masturbation, Solo, Tattoo, Brunette, Blonde Starring: Nicole Love, Oxana (Oxana Chic), Mara Gri, Anastasia F (Anastasia Andis), Lexy Gold Language: O-Ton Size: 1.61 GB Length: 01:44:44 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Itt van benne a sorozatokban, hogy töröltem volna, mikor javítottam!1 point
-
Az 1. évad 5. rész feltöltve!1 point
-
. Jamie - folytasd a főzést! (Jamie - Keep Cooking And Carry On) 2020 720p WEB-DLRip x264 hun mkv (6) színes, szinkronizált, angol gasztro, főzős műsor 22 perc Producer: Jamie Oliver Műsorvezető: Jamie Oliver Jamie Oliver azonnal reagált a világjárvány miatt megváltozott helyzetre, amikor sokan kénytelenek otthon maradni. Új sorozatában olyan rugalmas recepteket mutat, amelyekben egymással helyettesíthetők az alapanyagok, vagy akár ki is hagyhatók. Főszerepet szán a fagyasztóban, hűtőszekrényben és a kamrában általában megtalálható készleteknek. Egy a lényeg: a karantén idején sem kell lemondanunk a finom és tápláló ételekről, főzhetünk tovább! Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Jamie.folytasd.a.főzést-1.resz.2020.720p.hun Videó információk: Méret: 427,29 MB Hossz: 0:21:40 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 500 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 257 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 9. rész feltöltve!1 point
-
Az 1. évad 57 - 58. rész hozzáadva! FENN VANNAK AZ EPIZÓDOK LINKJEI!1 point
-
337. . Marco és Gina (The Adventures of Marco & Gina) 2002 S01 WEBRip x264 hun mkv Kn színes, szinkronizált, olasz, animációs-családi sorozat 23 perc Évad: 1 Epizód: 1-26 rendező: Alain Sion, Silvio Pautasso, Enzo D'Alo Federico Di Pofi, Gianni Giuliano, Valentina Mari, Maria Paiato, Piero Tiberi A főszereplő két kedves kis madár, Marco és Gina. Velence uralkodója a főherceg, Huga Ardelia, aki nagyon oda van az öltözködésért, és a szépségéért. A főherceg, egyik legféltettebb kincse a koronája, amelyet gyakran Zsarnok Gróf és szolgája Rém ügyes, akarnak megszerezni. Azért, hogy elfoglalhassák a trónt és átvegyék a hatalmat. Próbálkozásukat mindig, Marco és Gina megakadályozzák. A két hős mindig a főherceg segítségére jár, nagyon segítőkészek. De mellettük Berto, Gabby és Sgarry is segítenek. Olykor Zsarnok Gróf és Rém ügyes, mégis képesek, a főherceggel és az alattvalóival összetartani, ha közösen kell megmenteniük a várost. Több európai ország összefogásával készült látványos, szórakoztató rajzfilmsorozat, két kedves kis hős, Marco és Gina főszereplésével. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Marco És Gina 01. - Születésnapi meglepetés Videó információk: Méret: 177,59 MB Hossz: 0:22:46 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 910 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Rebecca Ross-A királynő felemelkedése Sorozat címe: The Queen 1. Maxim, Szeged, 2018 pdf Briennának csak két vágya van: egy sikeres vizsga, hogy hivatott lehessen, és egy pártfogó. A valeniai híres Magnalia Házban, ahol felnőtt, elvben felkészítették erre az életre. Mert vannak, akiket ösztönös tehetséggel áldott meg a sors az öt hivatás – a művészet, a zene, a színjátszás, az ékesszólás és a tudás – valamelyikével, ám Brienna csak hosszas vívódás után talált rá a magáéra, a tudásra. Így hát bekövetkezik az, amitől a legjobban félt, és nem talál magának pártfogót. Hónapokkal később váratlan fordulattal jelentkezik a reménybeli pártfogó egy kegyvesztett lord személyében. A lány kelletlenül fogadja el az ajánlatot, mert gyanakszik a lord szándékaira. Ám a történet nem ilyen egyszerű, mert javában folynak az előkészületek a valeniai királysággal rivalizáló Maevana uralkodójának megbuktatására, hogy a jogos – és varázserejű – királynőt juttassák vissza a maeván trónra. Sokan vannak az összeesküvők, köztük olyanok, akik közelebb állnak Briennához, mint azt a lány gondolná. A készülődő háborúban Briennának választania kell a hivatás és a vér szava között. letöltés [Hidden Content] -1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00