Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 03/04/2024 in all areas
-
Tényi Tamás - Ritka pszichiátriai tünetek szindrómák „Ez a könyv az elmúlt húsz évben született pszichopatológiai témájú dolgozataim, kazuisztikáim átdolgozása és egyben jelentős kibővítése nyomán született. Gyakorló klinikusként kezdő orvos korom óta érdeklődéssel fordultam a különböző ritka pszichiátriai tünetek és szindrómák felé. Mindig is vonzott, hogy ezen jelenségek tanulmányozása kapcsán a tudományos kutatás mondhatni ember és beteg közelben marad. Úgy vélem a ritka jelenségek tanulmányozása jó iskola minden kezdő pszichopatológus számára, nemcsak azért mert a „pszichiátriai általános műveltséghez” alapvetően hozzátartozik ismeretük, hanem mert a különböző etiológiai tényezők helyes súlyozásának készségszintű elsajátításában komoly segítséget jelent ezen jelenségek elmélyült tanulmányozása és értelmezése. Fontosnak érzem egy magyar nyelvű részletes összefoglalás megjelentetését, amely reményeim szerint hasznos lehet mind a szakorvosok továbbképzése, mind a szakvizsgára készülő rezidensek felkészülése szempontjából. A kötet természetesen nem törekedhet teljességre, számos fontos jelenség szükségszerűen nem kerül tárgyalásra, másrészt az irodalmi áttekintés mellett hangsúlyozottan tükrözni kívánja a területen végzett saját vizsgálódásaimat és klinikai tapasztalataimat. Remélem a hazai irodalomban a témakört elsőként tárgyaló összefoglaló könyv, elnyeri majd a Tisztelt Olvasó érdeklődését.” pdf 37mb 2009 [Hidden Content]9 points
-
Bari Mariusz - Damage report Hogyan képzeltük el a jövőt – és mi lett helyette? A DAMAGE REPORT a kétezres évek kordokumentuma az életünkről, kapcsolatainkról, internetekről, értékrendekről, szexről, technológiai újdonságokról és régiségekről, egy szóban: rólunk. Hogyan képzeltük el a jövőnket? És mi lett helyette? Hogyan működnek a jövőkutatók? Mik azok, amiket nem jósoltak meg, de megkaptunk? Milyen egy közösségi oldal az üzemeltetők oldaláról? Hogyan értjük a zenét, más kultúrákat és egymást? Milyen kulturális mozgalmak vannak a Tron és a Mátrix mögött? És tényleg van internetkapcsolat a Föld és a Mars között? Ezek a könyv legártatlanabb kérdései. pdf 6mb 2012 [Hidden Content]6 points
-
Wendy Mogel - Talpraesettek A hétköznapokban minden szülő szembesül azzal a fogas kérdéssel, hogy mennyire lehet engedékeny vagy éppen szigorú a gyerekével. A szabályok felállítása cseppet sem könnyű dolog, és a család minden tagjától rugalmasságot kíván, hiszen a gyerekeink ugyanúgy folytonosan változnak, fejlődnek, mint mi, szülők. Ehhez a fejlődéshez azonban bizonyos szabályok következetes betartása és betartatása biztos, szilárd alapot teremt. Wendy Mogel pszichológus több mint másfél évtized családterápiás tapasztalatai után talált rá arra a módszerre, amely rengeteg gyereknek és szülőnek hozott sikerélményt és megkönnyebbülést a mindennapokban. A modern pszichológia és a hagyományos zsidó nevelés elveinek ötvözése olyan megtartó erőt jelent, amellyel képesek vagyunk felülemelkedni azokon a gondokon, amelyekkel a legtöbb család küzd. Wendy Mogel úgy gondolja, a tisztelet az alapja mindennek. A judaizmusban és a Tóra tanításaiban olyan törvényszerűségek és alapelvek vannak, amelyeket minden gond nélkül átültethetők a mindennapos gyakorlatba. A szerző nem a vallásos élet egyetlen követendő példáját akarja az olvasó elé tárni, hanem azt mutatja be, hogyan hozhatók egyensúlyba a tradicionális minták a XXI. században elengedhetetlen tudással. Wendy Mogel szerint a hagyományok tisztelete és követése magában hordozza a siker lehetőségét. És mi lehetne nagyobb siker a szülő számára, mint az, hogy a gyereke önállóan gondolkodik, mindenről van véleménye, pontosan tudja, hol a helye a világban és a társadalomban, egyszóval: boldogul. Aki szeretné megtudni, hogyan neveljünk talpraesett, sikeres gyerekeket ebben a bonyolult világban, mindenképpen olvassa el ezt a könyvet! pdf 60mb 2018 [Hidden Content]5 points
-
A Budapesti Vidámpark története Újjé, a Ligetben nagyszerű... A régi dal ma is igaz. Természetes, hogy nagyszerű a Ligetben, hiszen itt van az ország legnagyobb szórakoztató üzeme. Kis vidám város a nagyvárosban: mintegy 12 holdon csaknem 100 millió forintot érő állománnyal egy igazi, mesebeli játékváros. Nagyanyáink szívdobogtató kedvencei, a hullámokon lovagló vasút, a trükkök és meglepetések háza, az elvarázsolt kastély, Kukorica Jancsi és Iluskája Petőfi Sándor által megénekelt kalandos történetébe kalauzoló sárkányvasút éppúgy megtalálható itt, mint a népszórakoztatás legmodernebb kellékei, a légsűrítéssel magasba emelkedő, kormányozható repülők, az autóversenypálya és a fiatalok játék- és szórakozás vágyának kielégítésére rendeztek be itt mindent. A Vidám Park ma vállalat. Éppolyan szervezeti felépítéssel, mint az ország bármely másik vállalata: igazgatóval, főmérnökkel, főkönyvelővel, évvégi mérlegbeszámolóval, közép- és rövidtávú tervekkel. Ilyen formában kereken 25 esztendeje létezik. A városligeti Vurstlit és Angol parkot 1950 tavaszán államosították. A két területet körülkerítették, s a Vidám Park nevet kapta. Neve stílszerű, találó. Nemcsak azért mert itt van mindenféle vidámságok gyűjteménye, hanem azért is, mert utal a régi időkre. A mocsaras rétből a hétszázas évek végén kialakult Városliget első csőszét egyébként Tréfa Jánosnak hívták. E területet azért fásították, hogy itt alakuljon ki Pest városának pihenő és szórakoztató negyede. A Vidám park ősei közül a Vurstli már több, mint másfélszáz éve, az Angol Park pedig csaknem 70 éve létezik a Ligetben. Az államosítás negyedszázados jubileuma alkalmából ezekre az évtizedekre is visszatekintünk a fennmaradt írásos és szóbeli emlékek, valamint korabeli képek segítségével. pdf 99mb 2001 [Hidden Content]5 points
-
Karin Tanabe-Egy kém/nő titkos élete Lakás az Ötödik sugárúton, gálaestek a Plázában, két szép fiúgyermek és az ideális férj: Katharina Edgeworth élete csalókán tökéletesnek tűnik. 1954-et írunk, és a háború utáni amerikai álom rémálommá vált. Katharina bevándorlók gyermeke, New Yorkban született és nevelkedett, elitegyetemen végzett és négy nyelven beszél. Egy jól menő gyermeksebész felesége és nagy vagyon örököse. Aranykalitkában rekedt és kétségbeesetten menekül az otthoni korlátok elől. Amikor megkeresi őt az FBI, és felkérik, hogy legyen az informátoruk, Katharina megragadja a lehetőséget. Egy férfi a múltjából magas rangú szovjet kém lett, de eddig senki sem tudott a bizalmába férkőzni. Katharina a tökéletes személy erre a munkára. Az FBI elvárásai és a KGB titkai között ingadozva futár lesz, aki ellopott kormányzati dokumentumokat visz Washington D. C.-ből Manhattanbe. A vele kapcsolatban álló ügynökök hamarosan kiesnek a játszmából, és Katharina a legjobb úton halad, hogy titkos munkája tönkretegye az életét. Egy klasszikus kémthriller pörgős fordulataival és a női főhősök ányalt ábrázolásával az Egy kém/nő titkos élete ragyog az intrikáktól és az elfojtott vágyaktól. Eredeti cím: A Woman of Intelligence Eredeti megjelenés éve: 2021 20. század Amerikai Egyesült Államok anyaság chick lit kémtörténet magyar nyelvű New York női főszereplő regény rejtély thriller történelmi fikció történelmi regény > Kossuth, Budapest, 2022 446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635446865 · Fordította: Boross Anna letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --5 points
-
Anders Hansen - Edzett agy Sportold magad okosabbá! Hogyan növeli az agyad teljesítőképességét a mozgás? Létezik biztos módja annak, hogy egyszerre csökkentsük a stresszt és a szorongást, és fejlesszük a memóriánkat? Hogy növeljük az IQ-nkat, de lassítsuk az öregedést is? Hogy kreatívabbak legyünk és javítsuk a koncentrációs képességünket? Igen: a mozgás! A modern agykutatás minden eddiginél több bizonyítékkal szolgál a testmozgás szellemi képességeinkre gyakorolt rendkívüli hatásáról. Az edzés jobban optimalizálja szellemi működésünket és egészségünket, mint a sudoku- vagy keresztrejtvényfejtés. Nincs ennél hatékonyabb drog, gyógyszer vagy étrend-kiegészítő. Ráadásul nem csak az egészségünket, életerőnket, hangulatunkat és szellemi képességeinket javítja. Anders Hansen könyvéből többek között kiderül: Miért a mozgás a legjobb orvosság a demenciára? Milyen mozgásfajták alkalmazhatók depresszió ellen? Hogyan segíti a mozgás a gyerekek, és kifejezetten az ADHD-sok koncentrációját? Miért lehetnek jobbak a sportoló gyerekek matematikai és szövegértési készségei? Miért tesz jót egészségünknek és közérzetünknek a runner’s high, vagyis a futás közben felszabaduló szerves vegyületek áradata? Az Edzett agy olvasmányosan foglalja össze a legújabb idegtudományi kutatások eredményeit, és konkrét gyakorlati tanácsokkal segít kihasználni a mozgás jótékony hatásait. Nem lehet úgy letenni, hogy ne kapnánk kedvet az azonnali edzéshez. pdf 50mb 2019 [Hidden Content]4 points
-
Fróna Zsófia: Tökéletes aszaszin (A fegyverforgató sorozat 4.) Ahhoz, hogy egy életet megmenthessen, Megairának több száz másikat kell veszélybe sodornia. Mi lesz, ha nem sikerül úrrá lennie ezen a kényszerű helyzeten? Az erőviszonyok átrendeződnek, kiderül, hogy akad rosszabb ellenség Edwardnál. Egy előre nem látott fordulatnak hála felcsillan a remény, de Megairának ezúttal egyedül kell szembenéznie az ellenséggel. Sem Setan, sem a démonok ura nem segíthet neki. A félvérek létezése napvilágot lát. A háború elkerülhetetlen, és mindent maga alá temet. Megaira igyekezete hiábavaló; a fegyverforgatók elbuknak. Edward válik a Fegyverek Háza új urává, és a tökéletes aszaszin erejét is magának követeli. Azok, akik életben maradnak, bujdokolni kényszerülnek. Váratlan, sötét titkok kerülnek napvilágra, amik alapjaiban rengetik meg mindazt, amit eddig természetesnek hittek. A fegyverforgatóknak új rendre lesz szükségük, de ezt csupán a korábbi teljes elpusztításával érhetik el. [Hidden Content]3 points
-
Fróna Zsófia: Fegyverek Háza (A fegyverforgató sorozat 1.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2020 Egy lány. Egy farkas. Egy tőr. Egy történet… A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. Megállja majd így a helyét? A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik? A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná… Fróna Zsófia: Démonok közt (A fegyverforgató sorozat 2.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2021 A Fegyverek Házában lezárult az első tanév, Megaira azonban nem lélegezhet fel. Sötét fellegek gyülekeznek a fegyverforgatók feje fölött, a gonosz beférkőzött közéjük és újabb áldozatokat szed. Ezt már a Legfelső Tanács sem nézheti tétlenül, és Megaira legnagyobb meglepetésére az ő segítségét kérik a nyomozáshoz. Minden jel arra mutat, hogy az elkövetőnek köze van Edwarhoz. Megairának fel kell nőnie a feladathoz, és harcossá kell válnia, ha szembe akar szállni a véreskezű gyilkossal. Ehhez szüksége van a tőrére, Setan Koberre is, de megbízhat a fegyverében, aki sötét titkokat őriz? A lánynak olyan döntéseket kell meghoznia, melyek következtében démonok közt találja magát. Vajon ezek a lények tényleg olyanok, mint a fegyverforgatók történeteiben? Megaira az életét kockáztatva kerül közelebb a válaszhoz, miközben a tanév végéhez közeledve újabb, nem várt események kavarják fel életét és teszik kérdésessé vizsgái sikerességét. Ha elbukik, már nem csupán az ő sorsa kerül veszélybe… Fróna Zsófia: Baljós szövetségek (A fegyverforgató sorozat 3.) Kiadó: NewLine Kiadás éve: 2021, 2022 Megaira épphogy átvészelte a támadást a múzeumban, máris a korábbiaknál sokkal súlyosabb problémával kell szembesülnie. Feleszmélni sincs ideje, és a Legfelső Tanács színe előtt találja magát. Vajon milyen ítélet vár rá? Megtarthatja az emlékeit és Setan mellette maradhat? A történések viharában nem várt társat sodor mellé a sors, a kétes szándékú démonnal veszélyes szövetséget köt. Míg a baljós alak egyre sötétebb eseményeket vonz, a lány olyan feladatot kap, mely könnyen a vesztét okozhatja. A bonyodalmat tovább fokozza egy titok napfényre kerülése, mely képes ismét minden szálat összekuszálni… A Fegyverek Háza egésze veszélybe kerül; Megairának versenyt kell futnia az idővel, ha meg akarja menteni a barátait. A siker érdekében mindent megtesz, drasztikus döntéseket hoz, melyeknek köszönhetően üldözőből üldözötté válik. Mindeközben a démon is felfedi igazi valóját, a szövetségük pedig mázsás súlyként nehezedik Megaira vállára. Sikerülhet kimásznia kilátástalan helyzetéből, vagy ezúttal végleg elbukik? Végül egy múltban tett ígéret mindent megváltoztat… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 7,24 MB [Hidden Content]2 points
-
Andrassew Iván - Ne vígy minket a kísértésbe Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval. [] Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy hittek abban, hogy Tőkés egy karizmatikus hős, mint ahogy én is hittem. Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik? Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére. Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül. Előre szólok, hogy nem foglalkozom Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival ezeket csak akkor érintem, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozom a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem legföljebb annyiban, hogy megpróbálom kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből. Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, a magyarság köztársasági elnöke – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni. Főleg akkor, ha a neki legjobban kiszolgáltatottakkal kellene emberségesen bánni. Elemi emberségesen. Tőkés László ördöge számos mutatkozási formát választ: hatalom, hiúság, pénz, asszony és a meglepő módon a szinte állandóan, mindenütt fölbukkanó Securitate. Megkísérlem, hogy megértsem. Talán Tőkés László is megért engem. Ahogy ő legjobb napjaiban lelkészként, püspökként és politikusként valamiféle igazsággal tartozott és tartozik a népének, a híveinek, úgy tartozom én is a birtokomba jutott igazsággal azoknak, akik őt lelkészüknek, püspöküknek, képviselőjüknek választják. pdf 24mb 2012 [Hidden Content]1 point
-
J.R.R.Tolkien – A hobbit (Illusztrálta: Jemima Catlin) Eredeti cím: The Hobbit Eredeti kiadó: George Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 1937 Magyar cím: A hobbit Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar kiadás éve: 2019, 2020, 2022 Fordította: Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt. Formátum: pdf Méret: 18,6 MB [Hidden Content]1 point
-
J.R.R.Tolkien – A hobbit (Illusztrálta: Alan Lee) Eredeti cím: The Hobbit Eredeti kiadó: George Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 1937 Magyar cím: A hobbit Magyar kiadó: Európa, Budapest Magyar kiadás éve: 2006 Fordította: Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: pdf Méret: 17,3 MB [Hidden Content]1 point
-
J.R.R. Tolkien – A hobbit (Tolkien eredeti illusztrációival) Eredeti cím: The Hobbit Eredeti kiadó: George Allen & Unwin Eredeti kiadás éve: 1937 Magyar cím: A hobbit Magyar kiadó: Ciceró, Budapest Európa, Debrecen Magyar kiadás éve: 2006, 2012, 2013 2017 Fordította: Szobotka Tibor, Tótfalusi István, Ürmössy Zsuzsanna Gy. Horváth László, N. Kiss Zsuzsa Ha megmozgatják a fantáziádat az oda és vissza történő utazások, amelyek kivezetnek a kényelmes nyugati világból, a Vadon szegélyén túlra, és érdekel egy egyszerű (némi bölcsességgel, némi bátorsággal és jelentős szerencsével megáldott) hős, akkor ez a könyv tetszeni fog, mivel épp egy ilyen út és utazó leírása található benne. A történet a Tündérország kora és az emberek uralma közti réges-régi időkben játszódik, mikor még állott a híres Bakacsinerdő, és a hegyek veszéllyel voltak tele. Az egyszerű kalandozó útját követve útközben megtudhatsz (ahogy ő is megtudott) – ha még nem ismernéd mindezeket a dolgokat – egyet s mást a trollokról, koboldokról, törpökről és tündékről, s bepillantást nyerhetsz egy elhanyagolt, de lényeges időszak történelmébe és eseményeibe. Mert Zsákos Bilbó úr számos jelentős személynél járt; beszélt a sárkánnyal, a hatalmas Smauggal; és akaratán kívül jelen volt az Öt Sereg Csatájánál. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mivel ő egy hobbit. A hobbitok fölött a történelem és a legendák mind ez idáig átsiklottak, talán mert rendszerint többre tartják a kényelmet, mint az izgalmakat. Ez a személyes visszaemlékezések alapján készült beszámoló, amely Zsákos úr egyébként csendes életének egy izgalmas évét írja le, azonban képet adhat erről a becses népről, akik (úgy mondják) manapság megfogyatkoztak. Mert nem szeretik a zajt. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: pdf Méret: 4,48 MB [Hidden Content]1 point
-
Az eltévedt golyó (Csütörtöki nyomozóklub III) Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba. Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van. Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal. Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap? epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Bod Péter Ákos - Közgazdaságtan Ez a könyv a gazdasági élet mozgatói, szereplői iránt érdeklődő olvasót vezeti be a közgazdaság tudományába és gyakorlatába, majd betekintést enged a gazdaság állami irányításának és felügyeletének néhány fontos és időszerű kérdésébe. Az olvasótól nem feltételez előzetes képzettséget, és nem használ sok adatot, képletet, ezzel szemben a magyar és az európai gyakorlatból vett érdekes esetekkel és példákkal színesíti az átfogott komoly szakmai anyagot. Egyben egyetemi, főiskolai oktatásra használt jegyzet is ez, amelyet két félév alatt „kemény munkával ” el lehet sajátítani úgy, hogy az olvasó képes legyen eligazodni az áru- és pénzpiacok működése, a fogyasztói viselkedés és a vállalati kalkuláció, a bérek és árak alakulása, az adók mértéke és a kamatlábak mozgása ügyeiben. Eközben olyan érdekes kérdésekre is választ kap, mint hogy miért keres többet egy labdarúgó, mint egy ugyanolyan erőkifejtést végző íjász; járhat-e haszonnal a fogyasztóra a monopólium; valóban egy világ választja-e el egymástól az erkölcsöt és a gazdasági hatékonyságot. A fejezetek a megértést és megtanulást könnyítő összefoglalóval zárulnak, és minden fejezet végén az áttekintett anyag legfontosabb szakaszavainak jegyzéke található. A fejezeteket gondolkodtató, vitára serkentő kérdésekkel zárják le. pdf 115mb 2006 [Hidden Content]1 point
-
Leda D'Rasi – Boszorkánydinasztia sorozat *** Leda D'Rasi: A kezdetek (Boszorkánydinasztia sorozat 0.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 A boszorkányok köztünk élnek, ezt tudjuk jól. De pontosan mióta is vannak ők jelen a történelemben? Hogyan alakult meg a Dinasztia? Miért döntöttek úgy az égiek, hogy különleges erőt adnak halandónak született asszonyok kezébe? És ha már itt tartunk: Egyáltalán kik azok az égiek? A Boszorkánydinasztia előzménytörténete ezekre a kérdésekre ad választ. Megismerhetjük belőle az elsőszülött boszorkány, Una történetét és az is kiderül, hogy a sokak által kedvelt szabadszájú holdboszorka kitől örökölte habókos természetét. Nem mindennapi barátság az övék, melyet istenek kötöttek sok ezer évvel ezelőtt, és az idők viharát kiállva szilárdan tart is, mind a mai napig. VAJON HOGY KEZDŐDÖTT? Leda D'Rasi: Utolsó kívánság (Boszorkánydinasztia sorozat 1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2016, 2017 Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság? Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után –, 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázasok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet? Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke a rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? És vajon képes őt meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét? Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok, és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem? Leda D'Rasi: Lidércfény (Boszorkánydinasztia sorozat 2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2017 Una, a Dinasztia vezére – hogy legfiatalabb boszorkányát megmentse –, kénytelen nem kívánt szövetséget kötni a lidércek királyával. Évezredek óta ismerik egymást, de ismeretségük ellenszenv volt első látásra. Most azonban segítségre szorul, és pont az a férfi segíthet rajta, akitől a legkevésbé szeretne bármit is kérni. A segítségért cserébe pedig csak egyetlen dolgot adhat. A legnagyobb titkát… és vele az életét. Litch büszke uralkodó, aki versenyt fut az idővel. Hatalmát trónbitorló fenyegeti. A támadások visszaveréséhez vérvonala megszilárdítására van szükség, ehhez pedig mielőbb egy királyné és egy örökös szükséges. Fajtája átka miatt azonban a számára rendelt asszonyt nem egyszerű megtalálni. Aztán az utolsó pillanatban úgy tűnik, mégis van remény. A győzelem lehetőségét azonban pont az az aranyszemű boszorkány villantja fel, akinél bosszantóbbat elképzelni sem lehet. A nő ajánlata több mint kecsegtető. De vajon igazat mond? Kettejük közt feszültséggel terhes egyezség köttetik, és mintha az egész világ szövetkezne ellenük. Árulók, merénylők lesik minden lépésüket. És ott vannak ők ketten is, harcban állva. A Boszorkánydinasztia története folytatódik. Az írónő tovább szövi a lehengerlő misztikus mese szálait és megmutatja, miként fér meg a halhatatlan világban a két ellentétes pólus: vérpezsdítő romantika és éjsötét intrika. Leda D'Rasi: Talán tündérmese (Boszorkánydinasztia sorozat 3.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2018 Az élet nem tündérmese… vagy mégis? Fairy Sommers, a Dinasztia legtitokzatosabb és egyben legrettegettebb tagja, menekül nemcsak a múltja, de lehetséges jövője elől is. Halandó életének minden egyes pillanata a szenvedésről és a nélkülözésről szólt, amely örök sebet hagyott a lelkén. Hiába az idő gyógyító ereje, nem menekülhet az emlékei elől. Bár a Dinasztia megmenti őt, családjává lesz, sőt az Égiek még a párját is kijelölik Rhuel, az alakváltók koronahercege személyében, Fairy mégis ellenáll, bezárkózik. A Boszorkánydinasztia felnőtt, és mi, Olvasók szembetaláljuk magunkat a rideg valósággal. Ki ne ismerné a belső démonok szorítását, vagy a múlt súlyát? Mindannyian viseljük, rejtegetjük, és ha szerencsénk van, legyőzzük őket. Ellenkező esestben örökre rabjuk maradunk. Leda D’Rasi írónő olyan érzelmi mélységekbe viszi ezúttal a történetet, ami nekünk, nem boszorkányoknak is rémisztően ismerős lehet. A szerelem, a mágia és a megszokott, csipkelődő humor mellett nemcsak az Ítészek, de az ember kegyetlenségébe is beleláthatunk Afrika egy sötét városában. Vajon hogy lesz ebből mégis tündérmese? Lesz-e egyáltalán? Leda D'Rasi: Mindörökké 1. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.1.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2019, 2023 A gonosz gyengéje a múlandóság, a jó ereje az öröklétben rejlik. Ever magányosan él, egyre apját várja, aki nemes harcot vív a gonosszal. Egyhangú napjait egy váratlan találkozás szakítja meg. Úgy hiszi, a kék szemű harcosban megmentőjére lelt, és közben fogalma sincs, találkozásuk milyen veszélyes játszma kezdetét jelzi. A lánynak sok dologról nincs tudomása. Még arról sem, ki ő valójában. Constantine az alakváltók hadvezére, a király második embere. Életébe egyszerre költözik áldás és átok, amikor megtalálja a lányt. De milyen sors vár arra a szerelemre, mely egy csatatéren szökken szárba? A férfinak hazudnia kell, és ameddig lehet, megakadályozni, hogy Ever rájöjjön az igazságra. Tudja azonban, hogy a titkok egyszer napvilágra kerülnek, és akkor épp azt veszíti majd el, amiért mindent megtenne: a lányt, és a szerelmet. Túl lehet lépni évszázados hazugságokon? El lehet viselni, ha az embert a saját múltja semmisíti meg? A sorozat negyedik részének első felét tartja kezében az olvasó, melyben az írónő feltárja az eddig homályban tartott részleteket. Végre bevezeti olvasóit a gyűlölt Ítész vezér múltjába is, és megmutatja, mi mindenre képes a gonosz, céljai érdekében. De tegyen meg bármit, jobb, ha tudja: A jó kitart! Mindörökké… Leda D'Rasi: Mindörökké 2. (Boszorkánydinasztia sorozat 4.2.) Kiadó: Mogul, Budapest Kiadás éve: 2020 A Boszorkánydinasztia sorozat 4. részének második kötete – A jövő fényessége a múlt homályában gyökerezik. Ever menekülne születése titka elől, de hiába. Jövője érdekében szembe kell néznie a szörnyeteggel, aki felnevelte. Élete eddigi legnehezebb próbája előtt áll, de nincs egyedül. A Dinasztia tárt karokkal fogadta. És rá vár a kék szemű harcosa is. Az Ítész vezér aljas eszközök tárházát használja a bosszúhoz. Semmitől nem riad vissza, célja immár egy globális háború kirobbantása, emberek és halhatatlanok között, a szent küldetés nevében. A találkozás elkerülhetetlen. Eljön a végső ütközet ideje. Ez lenne a vég? Aligha. Az összecsapás romjaiból egy új, sötét erő születik, amely már nem csak a boszorkányok pusztulását akarja, hanem az egész halhatatlan világét is. Lehet, hogy minden, ami eddig történt, csupán bemelegítés volt? A próba, mely után még véresebb játék veszi kezdetét, egy eddig nem látott játékmester vezénylete alatt? Jó a rossz ellen… Mindörökké! A sorozat negyedik részének második felében az írónő új szintre emeli az eseményeket, és bebizonyítja, hogy mindaz, amit eddig a boszorkányokról tudtunk, még mindig csak a kezdet. Mert lehet, hogy egy szakasz lezárul, de a harc örök… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 23,8 MB [Hidden Content]1 point
-
Kasabian - Live Isle Of Wight Festival (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Club Foot 02 - Ill Ray (The King) 03 - Underdog 04 - You're in Love With a Psycho 05 - CHEMICALS (Live Debut) 06 - Shoot the Runner 07 - SCRIPTVRE 08 - stevie 09 - Pinch Roller 10 - treat (snippet of Sweet Dreams) 11 - Empire 12 - Vlad the Impaler 13 - Bless This Acid House 14 - L.S.F. (Lost Souls Forever) (with "Praise You" snippet) 15 - Fire Info: Genre: Rock Quality: HDTV | 1080i Format: TS | 5876kbps Length: 01:11:00 | 3.28Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: AC3 | 384kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Hermeto Pascoal - Live Porgy & Bess Vienna (2022) HD 1080p Screenshots: Setlist: Unknown Info: Genre: Jazz Quality: WEB-DL | 1080p Format: MKV | 4827kbps Length: 01:52:00 | 3.79Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 30.000fps Audio: AAC | 128kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The Black Eyed Peas - Rock In Rio Lisboa (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01 - Let's Get It Started 02 - Boom Boom Pow 03 - Ritmo (Bad Boys for Life) 04 - MAMACITA 05 - DON'T YOU WORRY 06 - Pump It (with “Seven Nation Army” ) 07 - Taboo Freestyle (with inserts of Shouse’s “) 08 - MABUTI / Bebot 09 - This Is Love (will.i.am song) 10 - #thatPower (will.i.am song) 11 - Scream & Shout (will.i.am song) 12 - Don't Stop the Party 13 - The Time (Dirty Bit) 14 - Where Is the Love? 15 - I Gotta Feeling (with "DON'T YOU WORRY" snippet) 16 - DON'T YOU WORRY (Reprise) 17 - I Gotta Feeling (Reprise outro) Info: Genre: Pop Quality: HDTV | 1080i Format: TS | 9153kbps Length: 01:18:00 | 5.42Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: MP2 | 192kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Elveszett lány (Lost Girl) 05 final kanadai fantasy-krimi-dráma, 45 perc 5.évad /01.- 16./ FINAL SEASON 2015-2016 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Anna Silk (Bo) Kris Holden-Ried (Dyson) Ksenia Solo (Kenzi) Richard Howland (Trick) K.C. Collins (Hale detektív) Zoie Palmer (Lauren) Emmanuelle Vaugier (Evony Fleurette) Paul Amos (Vex: a Mesmer) Rachel Skarsten (Tamsin: a Valkyrie) Inga Cadranel (Aife) Vanessa Matsui (Cassie) Amanda Walsh (Zee) Luke Bilyk (Mark) Noam Jenkins (Heratio) Shanice Banton (Iris) Lisa Marcos (Alicia Welles) Eric Roberts (Hades) Videó információk: Méret: 530 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 07 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 07.évad / 01.- 10.rész / 2021 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) Kylee Evans (Stephanie) Catherine Disher (Martha Tinsdale) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Seann Gallagher (Liam) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Sarah Power (Abigail Pershing) Peter MacNeill (George O'Hanrahan) Kate Corbett (Eve) Rebecca Dalton (Tara) Videó információk: Méret: 495 MB Hossz: 0:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 479 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 01 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 01.évad / 01.- 10.rész / 2015 WEB-DL.XviD.Hundub. rendezők: Craig Pryce Laurie Lynd Don McBrearty író: Sue Tenney operatőr: John Berrie vágó: Mark Sanders Dona Noga producer: Andrea Raffaghello szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Anthony Lemke (Ryan Elliott) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Kylee Evans (Stephanie) Sarah Power (Abigail Pershing) A sorozat középpontjában Bell szeretett karaktere, Cassie áll, a hóllófekete hajú varázslónő, aki már korábban is lenyűgözte a Hallmark Channel közönségét. Új lakó költözik Cassie szomszédságába, Dr. Sam Radford és fia, Nick. Nehezen veszik felMiddleton ritmusát ezért Cassie és Grace egy kis varázslattal segít nekik. Ismerős arcok is visszatérnek: Brandon és Lori, Derek a rendőrfőnök és a polgármester Martha, akik mindtanácsért és útmutatásért fordulnak Cassiehez, amelyek néha titokzatos módon érkeznek.Cassie barátja Stephanie, a Bistro kávézó tulajdonosa, Ryan a város ingatlanügynöke ésCassie legjobb barátja Anthony mind segítenek majd a Nightingale családnak átvészelni anehéz időket, és figyelemmel követik, ahogy új barátságok alakulnak ki. Cassie és Gracevarázslata megérinti Middleton városka minden lakójának életét....... Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 0:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 457 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Rex Kanadában (Hudson & Rex) 2019 1. 2. évad 720p. VEB-DL H264 hun mkv (12) Prémium link! színes, szinkronizált, kanadai bűnügyi tévéfilmsorozat 42 perc Zene: Gary Koftinoff, Kyle Merkley, Philip J Bennett Operatőr: Ian Vatcher, Sarah Mulholland, Stephen Reizes Rendezte: Alison Reid Diesel vom Burgimwald (Rex, a németjuhász kutya) John Reardon (Charlie Hudson felügyelő) Mayko Nguyen (Sarah Truong) Kevin Hanchard (Sup. Joseph Donovan) Justin Kelly (Jesse Mills) Raven Dauda (Renley) Chris Sandiford (Tyler) Patrick Kwok-Choon (Sebastian) Tamara Duarte (Amy Nunzio) Erika Swayze (Evelyn Boonstra) Vinessa Antoine (Alison) Eric Johnson (Darryl Perth) André Dae Kim (Toby) Brendan Meyer (Kevin) Emily Piggford (Suki) Al Sapienza (Edward) Lovell Adams-Gray (Caleb) Lauren Lee Smith (Gabrielle) Gray Powell (Sharpe) Craig Arnold (Craig) Jill Frappier (Miranda) A méltán népszerű és nagy kedvenc Rex, Róma után most Kanadában nyomoz. Hétről-hétre látható 2 x 16 epizódja az MTVA kora esti műsorán, másnap délutáni ismétléssel. A Rex Kanadában című kanadai tévéfilmsorozat először Magyarországon itt kerül bemutatásra. Charlie Hudson nyomozó mindig számíthat csapatára. A St. John’s-i Kiemelt Bűnügyek Egysége nem ismer lehetetlent. Charlie állandó társa az egykori K-9-es német juhászkutya, Rex, aki már többször is megmentette a nyomozó életét. Ő az egység szíve, melynek állandó segítője Dr. Sarah Truong, a Törvényszéki Patológia fiatal és vonzó vezetője, aki talán Charlie számára nem csupán kolléga. Az egység vezetője a vasmarokkal irányító Joe Donovan főfelügyelő, aki sosem törik meg a nyomás alatt. Velük van még Jesse, az informatikai elemző, aki valóságos számítástechnikai zseni. Rex tartja a lelket csapatában a városi bűnözés elleni mindennapos küzdelem során. Nem csupán Charlie kitartó erőfeszítései teszik különlegessé a csapatot, Rex elszántsága, emberfeletti érzékei, ügyessége és gyorsasága gyakran segítenek a St. John’s partjaira vetődő bűnözők kézre kerítésében. Legyen az emberrablás, gyilkosság, túszejtés, csalás, vagy akár a legmagasabb helyeken tapasztalt korrupció, az elkövetőknek számolniuk kell Charlie-val, Rexszel és csapatukkal. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Rex.Kanadaban.2019.1.evad.720p.S01E01.hun Videó információk: Méret: 700,48 MB Hossz: 0:41:50 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK: [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 05 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 05.évad / 01.- 10.rész / 2019 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) Kylee Evans (Stephanie) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Seann Gallagher (Liam) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Sarah Power (Abigail Pershing) Peter MacNeill (George O'Hanrahan) Kate Corbett (Eve) Rebecca Dalton (Tara) Videó információk: Méret: 520 MB Hossz: 0:43:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 457 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vagányok - Öt sikkes sittes 01 (HUSTLE BBC.) angol BBC krimi-dráma-misztikum, 55 perc 01.évad /01.- 06.rész/ 2004 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Robert Bailey, Bharat Nalluri Alrick Riley, Minkie Spiro Otto Bathurst, Lee MacIntosh író: Tony Jordan, Bharat Nalluri, Chris Lang forgatókönyvíró: Mathew Graham Tony Jordan Ashley Pharoah operatőr: Adam Suschitzky Gordon Hickie jelmeztervező: Ian Macaulay zene: Magnus Fiennes látványtervező: Paul Cross vágó: Victoria Boydell Sarah Brewerton Andrew McClelland szereplők: Robert Glenister (Ash Morgan) Robert Vaughn (Albert Stroller) Rob Jarvis (Eddie) Adrian Lester (Mickey "Bricks" Stone) Marc Warren (Danny Blue) Jaime Murray (Stacie Monroe) Matt Di Angelo (Sean Kennedy) Kelly Adams (Emma Kennedy) Ashley Walters (Billy Bond) Eme kalandokban, melyben a Rossz sokszor jobb, mint a Jó. Ahol a csirkefogót és a törvényen kívülit könnyebb megszeretni, mint a szabályokat betartó "törvényes" gazembert. Az öt "sikkes sittes" mindegyik kalandja egy-egy fricska a mai hatalom és pénz-ájulatban pózoló világnak..... Mickey Stone frissen szabadult. A házassága romokban, de a "családja" bízik benne és visszavárja. A család tagjai: Albert és Ash, két dörzsölt, nagyvilági vagány, valamint a szép és okos Stacie. Tévedés ne essék - ők nem rokonok, hanem bűntársak. Amikor összeállnak egy utolsó balhéra, beveszik a csapatba Danny Blue-t is, az angyalarcú hamiskártyást. Ám a "balhé" olyan jól sikerül, hogy nem tudják abbahagyni. Gengszterek, de nem a pénzért csinálják. Balhésok, de mégis szerethetők. Soha nem a kicsitől vesznek el, hanem a nagynak adnak egy kis leckét...... Videó információk: Méret: 630 MB Hossz: 00:52:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vagányok - Öt sikkes sittes 06 (HUSTLE BBC.) angol BBC krimi-dráma-misztikum, 55 perc 06.évad /01.- 06.rész/ 2009 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Robert Glenister (Ash Morgan) Robert Vaughn (Albert Stroller) Rob Jarvis (Eddie) Adrian Lester (Mickey "Bricks" Stone) Marc Warren (Danny Blue) Jaime Murray (Stacie Monroe) Matt Di Angelo (Sean Kennedy) Kelly Adams (Emma Kennedy) Ashley Walters (Billy Bond) Stephen Campbell Moore (Quenton Cornfoot) Nic Bishop (Plummy) Scott Burn (Scott) Alan David (Vino Vinnie) Jamie Foreman (Dickie Brennan) Barry Shabaka Henley (Thomas Jackson) Mark Holden (Bouncer) Patricia Hodge (Veronica Powell) Videó információk: Méret: 630 MB Hossz: 00:52:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Rejtjelek 01 (Blindspot) amerikai krimi-dráma-misztikum, 43 perc 1.évad /01.- 23.rész/ 2015-2016 WEB.DL.XviD.HunDub. (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) rendező: Mark Pellington forgatókönyvíró: Martin Gero zeneszerző: Blake Neely operatőr: Martin Ahlgren David S. Tuttman vágó: Harry Jierjian Finnian Murray szereplők: Jaimie Alexander (Jane Doe) Sullivan Stapleton (Kurt Weller) Rob Brown (Edgar Reade) Audrey Esparza (Tasha Zapata) Ashley Johnson (Patterson) Kelly P. Williams (FBI Agent) Luke Mitchell (Roman) Ukweli Roach (Dr. Borden) Marianne Jean-Baptiste (Bethany Mayfair) CJ Parson (FBI Agent) Ennis Esmer (Rich Dotcom) Michelle Hurd (Shepherd) Archie Panjabi (Nas Kamal) Aaron Abrams (Matthew Weitz) François Arnaud (Oscar) Jordana Spiro (Sarah Weller) A sorozat egy súlyos amnéziában szenvedő nőről szól, akinek testét tetőtől talpig tetoválások borítják. A Time Square-n, egy sporttáskában találnak rá, amelyen csak egy felirat olvasható: "Kurt Weller FBI". Kezdetét veszi egy megdöbbentő, fordulatokkal teli, őrült kirakós játék, amely során kiderül, hogy minden egyes tetoválás egy-egy megoldandó bűntényre utal, és ami révén egyre közelebb kerülünk annak megfejtéséhez, hogy ki is a rejtélyes nő....... Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 00:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 231 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Banshee 04 final (Banshee) amerikai akció-krimi-dráma-thriller, 55 perc 04.évad /01.- 08.rész/ FINAL SEASON 2016 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Antony Starr (Lucas Hood) Ivana Miličević (Carrie) Ulrich Thomsen (Kai Proctor) Hoon Lee (Job) Rus Blackwell (Gordon Hopewell) Frankie Faison (Sugar Bates) Trieste Kelly Dunn (Siobhan) Ryann Shane (Deva Hopewell) Lili Simmons (Rebecca Bowman) Matt Servitto (Brock Lotus) Matthew Rauch (Clay Burton) Demetrius Grosse (Deputy Emmett Yawners) Ben Cross (Mr. Rabbit) Anthony Ruivivar (Alex Longshadow) Geno Segers (Chayton Littlestone) Odette Annable (Nola Longshadow) Alpha Trivette (Israel Proctor) Videó információk: Méret: 600 MB Hossz: 00:54:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 347 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 03 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 03.évad / 00A+00B.SPEC.EP.-01.- 10.rész / 2017 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Anthony Lemke (Ryan Elliott) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Kylee Evans (Stephanie) Sarah Power (Abigail Pershing) Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 0:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 457 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gyilkos ügyek 01 (Major.Crimes) amerikai dráma-krimi, 43 perc 1.évad /01.- 10.rész/ 2012 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Steve Robin Michael M. Robin Rick Wallace forgatókönyvíró: James Duff Michael Alaimo Adam Belanoff zeneszerző: James S. Levine operatőr: David A. Harp Kenneth Zunder vágó: Craig Bench Butch Wertman szereplők: Mary McDonnell (Sharon Raydor) G.W. Bailey (Louie Provenza) Tony Denison (Andy Flynn) Michael Paul Chan (Mike Tao) Raymond Cruz (Julio Sanchez) Phillip P. Keene (Buzz Watson) Kearran Giovanni (Amy Sykes) Graham Patrick Martin (Rusty Beck) Jonathan Del Arco (Dr. Morales) Robert Gossett (Russell Taylor) Ransford Doherty (Kendall) Kathe Mazur (D.D.A. Andrea Hobb) Sharon Raydor kapitány veszi át a Los Angeles-i rendőrség különleges nyomozati osztályának vezetését, amely a speciális gyilkossági és a nyomozati szempontból különösen érzékeny ügyekkel foglalkozik....... Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 00:43:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 495 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lucifer 01 (Lucifer TV series) amerikai krimi-dráma-fantasy, 45 perc 1.évad /01.- 13.rész/ 2016 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Nathan Hope, Eagle Egilsson, Greg Beeman forgatókönyvíró: Tom Kapinos, Jenn Kao zeneszerző: Marco Beltrami, Dennis Smith operatőr: Glen Keenan, Ryan McMaster vágó: Ray Daniels III, Fred Peterson, Marc Pattavina producer:Erik Holmberg, Jerry Bruckheimer szereplők: Tom Ellis (Lucifer Morningstar) Lauren German (Chloe Decker) Kevin Alejandro (Dan Espinoza) D.B. Woodside (Amenadiel) Lesley-Ann Brandt (Mazikeen) Scarlett Estevez (Trixie) Rachael Harris (Linda Martin) Kevin Rankin (Malcolm Graham) Lochlyn Munro (Anthony Paolucc)i John Pankow (Jimmy Barnes) Tom Sizemore (Hank Cutter) Rebecca De Mornay (Penelope) Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy - és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája... Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje - a szintén rendőr Dan sem nézi jó szemmel és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt, hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik........ Videó információk: Méret: 460 MB Hossz: 0:44:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 287 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lucifer 03 (Lucifer TV series) amerikai krimi-dráma-fantasy, 45 perc 3.évad /01.- 26.rész/ 2017-2018 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Tom Ellis (Lucifer Morningstar) Lauren German (Chloe Decker) Kevin Alejandro (Dan Espinoza) Rachael Harris (Linda Martin) D.B. Woodside (Amenadiel) Rebecca De Mornay (Penelope) Lesley-Ann Brandt (Mazikeen) Scarlett Estevez (Trixie) Kevin Rankin (Malcolm Graham) Lochlyn Munro (Anthony Paolucc) Marisa Emma Smith (Tiffany) Tricia Helfer (Charlotte) Tom Welling (Marcus Pierce) Aimee Garcia (Ella Lopez) Russell Wong (Vincent Green) Mike Doyle (Bradley) Tom Gallop (Rohan) Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 0:44:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Állati ösztön (Zoo series) 01 amerikai dráma-sci-fi-thriller, 43 perc 1.évad /01.- 13.rész/ 2015 WEB.DL.XviD.HunDub. (***egyes jeleneteknél-felirat integrálva***) rendező: Eric Laneuville Michael Katleman David Grossman Brad Anderson Steven A. Adelson forgatókönyvíró: Josh Appelbaum Michael Ledwidge André Nemec James Patterson Jeff Pinkner zeneszerző: Chris Tilton operatőr: Dan Stoloff Derick V. Underschultz Anette Haellmigk producer: P. Todd Coe John Forrest Niss executive producer: Josh Appelbaum vágó: Harry B. Miller III Mark S. Manos Jan Northrop szereplők: James Wolk (Jackson Oz) Kristen Connolly (Jamie Campbell) Nonso Anozie ( Abraham Kenyatta) Billy Burke (Mitch Morgan) Nora Arnezeder (Chloe Tousignant) Alyssa Diaz (Dariela Marzan) Josh Salatin (Logan) Ken Olin (Professor Robert Oz) A történet szerint egy titokzatos vírus miatt az állatok megőrülnek és fellázadnak az emberiség ellen, egyre több erőszakos támadást intéznek ellenünk.Egy biológus megpróbál választ találni arra, hogy mi ez az egész és hogyan lehetne megakadályozni..... Jackson Oz Afrikában, Jamie Campbell újságíró és Mitch Morgan állatorvosi kórboncnok pedig Los Angelesben találkozik eme betegséggel. A két szál azonban összeér.......James Patterson 2012-es regényének adaptációja. Videó információk: Méret: 500 MB Hossz: 00:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 489 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dr. Csernus Imre - Egy életed van (2019) Formátum: pdf, epub | Méret: 6MB Leírás: Sok-e a 28 ezer, vagy kevés? - teszi fel a kérdést az előadásain dr. Csernus Imre. Nem forintban, hanem napban, mert átlagosan ez a 77 év az, amennyi jut nekünk ezen a földön. Éppen ezért, figyelmeztet a pszichiáter, mindannyiunk legdrágább kincse az idő, és úgy kell élnünk, tudatosan, őszintén és bátran, hogy ebből a 28 ezerből egyetlen napot se pazaroljunk el. Vajon tudatosan élünk, vagy csak sodródunk, és hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek velünk? Megélünk minden egyes napot, vagy észre sem vesszük, milyen évszak van körülöttünk? Folyton a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk, és emiatt a jelen kicsúszik a kezünkből? Dr. Csernus Imrétől sok mindent tanulhatunk. Kinyitni a szemünket és felismerni, milyen az őszinte, kiteljesedett élet. Nem félni beszélni az érzéseinkről, bevallani, ha hibáztunk, és elfogadni, hogy nem lehetünk tökéletesek. Tanulni a hibáinkból és mindig a megoldást keresni. És főleg nem másokra mutogatni, hanem vállalni a felelősséget a saját életünkért. Valódi felnőttként élni. Mindenki a saját sorsának a kovácsa, vallja a neves pszichiáter, aki most szokatlan formában, az év tizenkét hónapja köré rendezett gondolatokban osztja meg velünk nézeteit az életről, az emberhez méltó létről és a boldogságról. [Hidden Content]1 point
-
Válás 03 FINAL (Divorce series) amerikai (HBO) vígjáték-komédia, 30 perc 03.évad /01.- 06.rész/ FINAL SEASON 2019 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Sarah Jessica Parker (Frances) Molly Shannon (Diane) Talia Balsam (Dallas) Thomas Haden Church (Robert) Charlie Kilgore (Tom) Tracy Letts (Nick) Sterling Jerins (Lila) Jorge Chapa (Sebastian) Danny Garcia (Gabriel) Jeffrey DeMunn (Max Brodkin) Keisha Zollar (Grace) Rick Crom (Don) Geoffrey Owens (Gerald) Dean Winters (Tony Silvercreek) Videó információk: Méret: 350 MB Hossz: 00:29:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 484 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Angie Tribeca 04 FINAL (Angie Tribeca) amerikai krimi-vígjáték-komédia, 22 perc 4.évad / 01.- 10.rész / FINAL SEASON 2018 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Rashida Jones (Angie Tribeca) Jere Burns (Chet Atkins) Deon Cole (DJ Tanner) Hayes MacArthur (Jay Geils) Andree Vermeulen (Monica Scholls) Andreas Wigand (Screaming Cop Dave) Caitlin Kimball (Rookie Cop) Jagger (David Hoffman) Laura Bell Bundy (Vivian Tribeca) Videó információk: Méret: 255 MB Hossz: 00:21:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 445 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A hosszú út hazáig... 01 (A Place to Call Home-TV series) ausztrál dráma, 45 perc 1.évad /01.- 13.rész/ 2013 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Chris Martin-Jones, Shirley Barrett Lynn Hegarty, Roger Hodgman Mark Joffe , Lynn-Maree Danzey forgatókönyvíró: Hamilton Budd, Bevan Lee Trent Atkinson, Tony Morphett Kim Wilson, Deborah Parsons zene: Michael Yezerski operatőr: John Stokes producer: Chris Martin-Jones executive producer: Julie McGauran John Holmes szereplők: Marta Dusseldorp (Sarah Adams) Brett Climo (George Bligh) Arianwen Parkes-Lockwood (Olivia Bligh) Craig Hall (Dr. Jack Duncan) Aldo Mignone (Gino Poletti) David Berry (James Bligh) Abby Earl (Anna Bligh) Noni Hazlehurst (Elisabeth Bligh) Deborah Kennedy (Doris Collins) Sara Wiseman (Carolyn Bligh) Jenni Baird (Regina Standish) Frankie J. Holden (Roy Briggs) Dominic Allburn (Harry Polson) Tim Draxl (Henry Fox) Sarah Adams múltja sok titkot rejt. Húsz évet töltött Európában, de 1953-ban otthagyja Londont, és visszatér Ausztráliába, hogy gondoskodjon az anyjáról, akivel régóta hűvös a kapcsolata. A hazafelé vezető úton, az óceánjáró fedélzetén hozza össze a sors a gazdag Bligh családdal, és ez megváltoztatja az életét. Megérkezése után rádöbben, hogy minden megváltozott, amióta elment..... Videó információk: Méret: 475 MB Hossz: 00:45:40 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 255 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A hosszú út hazáig... 06 FINAL (A Place to Call Home-TV series) ausztrál családi-dráma-romantika, 55 perc 6.évad /01.- 10.rész/ FINAL SEASON 2018 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Marta Dusseldorp (Sarah Adams) Brett Climo (George Bligh) Arianwen Parkes-Lockwood (Olivia Bligh) Jenni Baird (Regina Standish) Robert Coleby (Douglas Goddard) Noni Hazlehurst (Elisabeth Bligh) Craig Hall (Dr. Jack Duncan) Krew Boylan (Amy Mathews) David Berry (James Bligh) Abby Earl (Anna Bligh) Deborah Kennedy (Doris Collins) Sara Wiseman (Carolyn Bligh) Frankie J. Holden (Roy Briggs) Tim Draxl (Henry Fox) Judi Farr (Peg Maloney) Dina Panozzo (Carla Poletti) Conrad Coleby (Matthew Goddard) George Pullar (Larry Grey) Mark Lee (Sir Richard Bennett) Rick Donald (Lloyd Ellis-Parker) Aaron Pedersen (Frank Gibbs) Madeleine Clunies-Ross (Leah Gold) Elliot Domoney (David Bligh) Videó információk: Méret: 630 MB Hossz: 00:53:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 477 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ***Sajnos a 6.epizód végén hiányos a szinkron (0:40:22-től kb.7 perc) ezért kiegészítő feliratot mellékeltem hozzá, amíg nem áll rendelkezésemre a teljes***1 point
-
A hosszú út hazáig... 04 (A Place to Call Home-TV series) ausztrál családi-dráma, 53 perc 4.évad /01.- 12.rész/ 2016 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Marta Dusseldorp (Sarah Adams) Brett Climo (George Bligh) Arianwen Parkes-Lockwood (Olivia Bligh) Jenni Baird (Regina Standish) Craig Hall (Dr. Jack Duncan) Aldo Mignone (Gino Poletti) David Berry (James Bligh) Abby Earl (Anna Bligh) Noni Hazlehurst (Elisabeth Bligh) Deborah Kennedy (Doris Collins) Sara Wiseman (Carolyn Bligh) Frankie J. Holden (Roy Briggs) Dominic Allburn (Harry Polson) Tim Draxl (Henry Fox) Mark Lee (Sir Richard Bennett) Brenna Harding (Rose O'Connell) Rohan Nichol (Sergeant Brian Taylor) Rick Donald (Lloyd Ellis-Parker) Robert Coleby (Douglas Goddard) Videó információk: Méret: 550 MB Hossz: 00:52:15 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 377 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Angie Tribeca 03 (Angie Tribeca) amerikai krimi-vígjáték-komédia, 24 perc 3.évad / 01.- 10.rész / 2017 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Rashida Jones (Angie Tribeca) Jere Burns (Chet Atkins) Deon Cole (DJ Tanner) Hayes MacArthur (Jay Geils) Andree Vermeulen (Monica Scholls) Andreas Wigand (Screaming Cop Dave) Caitlin Kimball (Rookie Cop) Jagger (David Hoffman) Laura Bell Bundy (Vivian Tribeca) Videó információk: Méret: 225 MB Hossz: 00:21:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 245 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Rejtjelek 02 (Blindspot) amerikai krimi-dráma-misztikum, 43 perc 2.évad /01.- 22.rész/ 2016-2017 WEB.DL.XviD.HunDub. (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) szereplők: Jaimie Alexander (Jane Doe) Sullivan Stapleton (Kurt Weller) Rob Brown (Edgar Reade) Audrey Esparza (Tasha Zapata) Ashley Johnson (Patterson) Kelly P. Williams (FBI Agent) Luke Mitchell (Roman) Ukweli Roach (Dr. Borden) Marianne Jean-Baptiste (Bethany Mayfair) CJ Parson (FBI Agent) Ennis Esmer (Rich Dotcom) Michelle Hurd (Shepherd) Archie Panjabi (Nas Kamal) Aaron Abrams (Matthew Weitz) François Arnaud (Oscar) Jefferson White (Parker) Jonathan Patrick Moore (Oliver Kind) Videó információk: Méret: 445 MB Hossz: 00:42:35 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 301 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Rosewood (Rosewood) 01 amerikai krimi-dráma, 45 perc 1.évad /01.- 22.rész/ 2015-2016 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Richard Shepard Sarah Pia Anderson Michael Zinberg Millicent Shelton James Roday Eriq La Salle forgatókönyvíró: Todd Harthan Marqui Jackson Lisa Morales Andy Berman zeneszerző: Gabriel Mann operatőr: Vanja Černjul Michael Negrin vágó: David Crabtree James Gadd Warren Bowman szereplők: Morris Chestnut (Dr. Beaumont Rosewood, Jr.) Jaina Lee Ortiz (Det. Annalise Villa) Gabrielle Dennis (Pippy Rosewood) Anna Konkle (Tara Milly Izikoff) Domenick Lombardozzi (Captain Ira Hornstock) Lorraine Toussaint (Donna Rosewood) Nicole Ari Parker (Kat) Kevin Hawley (Bar Back) Kamal Angelo Bolden (Joo Joo) Nikea Gamby-Turner (Ilene Desouza) Asante Jones (Detective Vernon) Dr. Beaumont Rosewood, a barátainak Rosie a magánpatológia Beethovenjeként beszél magáról. Magabiztossága mögött nagy szakértelem, kombinációs készség, és egy csúcstechnikás labor áll. Segítői húga, Pippi és Pippi barátnője, Tammy. A floridai Miamiban élő Rosewood figyelmét semmi nem kerülheti el, ha a holttestek elemzéséről, no meg a halálesetek pontos okának megállapításáról van szó. Rosewood hamarosan megismerkedik a helyi rendőrség csinos és talpraesett nyomozójával, Annalise Villával, és egymást jól kiegészítve erednek a titokzatos esetek nyomába........ Videó információk: Méret: 545 MB Hossz: 00:45:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 497 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content]1 point
-
Rosewood (Rosewood) 02 amerikai krimi-dráma, 45 perc 2.évad /01.- 22.rész/ FINAL SEASON 2016-2017 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Morris Chestnut (Dr. Beaumont Rosewood, Jr.) Jaina Lee Ortiz (Det. Annalise Villa) Sam Huntington (Mitchie Mendelson) Eddie Cibrian (Capt. Ryan Slade) Gabrielle Dennis (Pippy Rosewood) Anna Konkle (Tara Milly Izikoff) Lorraine Toussaint (Donna Rosewood) Domenick Lombardozzi (Captain Ira Hornstock) Nicole Ari Parker (Kat) Kevin Hawley (Bar Back) Kamal Angelo Bolden (Joo Joo) Nikea Gamby-Turner (Ilene Desouza) Asante Jones (Detective Vernon) Videó információk: Méret: 525 MB Hossz: 00:43:40 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 460 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content]1 point
-
Állati ösztön (Zoo series) 02 amerikai dráma-sci-fi-thriller, 43 perc 2.évad /01.- 13.rész/ 2016 WEB.DL.XviD.HunDub. (***egyes jeleneteknél-felirat integrálva***) szereplők: James Wolk (Jackson Oz) Kristen Connolly (Jamie Campbell) Nonso Anozie ( Abraham Kenyatta) Billy Burke (Mitch Morgan) Nora Arnezeder (Chloe Tousignant) Alyssa Diaz (Dariela Marzan) Josh Salatin (Logan) Peter Outerbridge (General Davies) Ken Olin (Professor Robert Oz) Joanne Kelly (Allison Shaw) Madison Wolfe (Clementine Lewis) Jason Cermak (Sgt. Mansdale) Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 00:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vagányok - Öt sikkes sittes 05 (HUSTLE BBC.) angol BBC krimi-dráma-misztikum, 55 perc 05.évad /01.- 06.rész/ 2008 (***a szinkron hiányos jeleneteknél-felirat integrálva***) WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Robert Glenister (Ash Morgan) Robert Vaughn (Albert Stroller) Rob Jarvis (Eddie) Adrian Lester (Mickey "Bricks" Stone) Marc Warren (Danny Blue) Jaime Murray (Stacie Monroe) Matt Di Angelo (Sean Kennedy) Kelly Adams (Emma Kennedy) Ashley Walters (Billy Bond) Stephen Campbell Moore (Quenton Cornfoot) Nic Bishop (Plummy) Scott Burn (Scott) Alan David (Vino Vinnie) Jamie Foreman (Dickie Brennan) Barry Shabaka Henley (Thomas Jackson) Mark Holden (Bouncer) Patricia Hodge (Veronica Powell) Videó információk: Méret: 630 MB Hossz: 00:52:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Gyilkos ügyek 02 (Major.Crimes) amerikai dráma-krimi, 43 perc 2.évad /01.- 19.rész/ 2013-2014 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Mary McDonnell (Sharon Raydor) G.W. Bailey (Louie Provenza) Tony Denison (Andy Flynn) Michael Paul Chan (Mike Tao) Raymond Cruz (Julio Sanchez) Phillip P. Keene (Buzz Watson) Kearran Giovanni (Amy Sykes) Graham Patrick Martin (Rusty Beck) Jonathan Del Arco (Dr. Morales) Robert Gossett (Russell Taylor) Ransford Doherty (Kendall) Kathe Mazur (D.D.A. Andrea Hobb) Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 00:43:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 495 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Vagányok - Öt sikkes sittes 02 (HUSTLE BBC.) angol BBC krimi-dráma-misztikum, 55 perc 02.évad /01.- 06.rész/ 2005 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Robert Glenister (Ash Morgan) Robert Vaughn (Albert Stroller) Rob Jarvis (Eddie) Adrian Lester (Mickey "Bricks" Stone) Marc Warren (Danny Blue) Jaime Murray (Stacie Monroe) Matt Di Angelo (Sean Kennedy) Kelly Adams (Emma Kennedy) Ashley Walters (Billy Bond) Videó információk: Méret: 630 MB Hossz: 00:52:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 1 496 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Igazságosztók 01 (True Justice) kanadai-amerikai krimi-dráma-akció, 45 perc 1.évad /01.- 13.rész/ 2011 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Wayne Rose Keoni Waxman Lauro Chartrand forgatókönyvíró: Steven Seagal Joe Halpin Keoni Waxman Richard Beattie David C. Bernat zeneszerző: Carly Paradis operatőr: Nathan Wilson Tom Harting producer: Deboragh Gabler Benjamin Sacks Nadine DeBarros Sergio Sessa executive producer: Phillip B. Goldfine Steven Seagal Nicolas Chartier Peter Graham Stephen Hays vágó: Michael J. Duthie Trevor Mirosh Amanda I. Kirpaul Eric Hill szereplők: Steven Seagal (Elijah Kane) Sarah Lind (Sarah Montgomery) William 'Big Sleeps' Stewart ( Andre Mason) Meghan Ory (Juliet) Warren Christie (Radner) Adrian Hough (Sheriff Graves) Jesse Hutch (Johnny Garcia) Lochlyn Munro (Mark Simms) Adrian Holmes (Marcus Mitchell) Zak Santiago (Edi Gogol) A Különleges Nyomozó Egység (SIU) a rendőrséggel együttműködő, ám mégis különálló szervezet. Vezetőjük Elijah Kane a kiemelt bűntényeket veszi át a hatóságoktól. Számukra nem létezik megoldhatatlan ügy, tökéletesen beilleszkednek az alvilági életbe, s a lehető leghatékonyabban csapnak le a bűnözőkre...... Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 235 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Elveszett lány (Lost Girl) 03 kanadai fantasy-krimi-dráma, 45 perc 3.évad /01.- 13./ 2013 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Anna Silk (Bo) Kris Holden-Ried (Dyson) Ksenia Solo (Kenzi) Richard Howland (Trick) K.C. Collins (Hale detektív) Zoie Palmer (Lauren) Emmanuelle Vaugier (Evony Fleurette) Paul Amos (Vex: a Mesmer) Rachel Skarsten (Tamsin: a Valkyrie) Inga Cadranel (Aife) Vanessa Matsui (Cassie) Amanda Walsh (Zee) Luke Bilyk (Mark) Noam Jenkins (Heratio) Shanice Banton (Iris) Lisa Marcos (Alicia Welles) Eric Roberts (Hades) Videó információk: Méret: 360 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 025 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Elveszett lány (Lost Girl) 02 kanadai fantasy-krimi-dráma, 45 perc 2.évad /01.- 22./ 2011- 2012 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Anna Silk (Bo) Kris Holden-Ried (Dyson) Ksenia Solo (Kenzi) Richard Howland (Trick) K.C. Collins (Hale detektív) Zoie Palmer (Lauren) Emmanuelle Vaugier (Evony Fleurette) Paul Amos (Vex: a Mesmer) Rachel Skarsten (Tamsin: a Valkyrie) Inga Cadranel (Aife) Vanessa Matsui (Cassie) Amanda Walsh (Zee) Luke Bilyk (Mark) Noam Jenkins (Heratio) Shanice Banton (Iris) Lisa Marcos (Alicia Welles) Eric Roberts (Hades) Videó információk: Méret: 350 MB Hossz: 0:42:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 025 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Banshee 03 (Banshee) amerikai akció-krimi-dráma-thriller, 55 perc 03.évad /01.- 10.rész/ 2015 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Antony Starr (Lucas Hood) Ivana Miličević (Carrie) Ulrich Thomsen (Kai Proctor) Hoon Lee (Job) Rus Blackwell (Gordon Hopewell) Frankie Faison (Sugar Bates) Trieste Kelly Dunn (Siobhan) Ryann Shane (Deva Hopewell) Lili Simmons (Rebecca Bowman) Matt Servitto (Brock Lotus) Matthew Rauch (Clay Burton) Demetrius Grosse (Deputy Emmett Yawners) Ben Cross (Mr. Rabbit) Anthony Ruivivar (Alex Longshadow) Geno Segers (Chayton Littlestone) Odette Annable (Nola Longshadow) Alpha Trivette (Israel Proctor) Videó információk: Méret: 600 MB Hossz: 00:54:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 347 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00