Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 02/28/2024 in all areas

  1. Helga Thoma - Boldogtalan királynék Tragikus házasságok majdnem minden európai udvarban lejátszódtak. A császárok és királyok leányait egyszerűen árunak tekintették, adták-vették őket, és államérdekből sokszor már gyermekkorukban elküldték valamilyen távoli országba, hogy egy olyan férfi mellett éljék le az életüket, akit még sohasem láttak. Boldogságról nem esett szó. Akadtak azonban boldogtalan királynék, akik nem hagyták megtörni magukat, és minden szenvedés ellenére volt annyi erejük, hogy meghatározó módon avatkozzanak be a politika ügyeibe. pdf 1mb 2005 [Hidden Content]
    5 points
  2. Börcsök Mária - Kettészakadt Magyarország A minden bizonnyal vitákat kavaró kötet nem történelmi tanulmány, hanem esszé, tényeken alapuló véleményfüzér. A szerző az államalapítástól az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig elemzi a magyar történelem meghatározó személyiségeinek tetteit, egészen más szemszögből, mint ahogyan azt a történelemkönyvekből eddig megismerhettük. Az olvasó elé tárja azt, hogy milyen hiányos és téves jellemrajzok alapján istenítünk vagy ítélünk el olyan személyiségeket, akiknek tetteit mindenkor csak a történelem tudja igazolni. A szerző így ajánlja művét: »Minél kevésbé ismerünk egy kort, annál könnyebb ’aranykort’ csinálni belőle. Minél kevésbé ismerünk egy embert, annál könnyebb idealizálni az alakját. A történelemtanítás szeret idealizálni. Pedig nem azzal segíti a hazafias nevelést, ha mennybe viszi a múlt hőseit, hanem avval, ha azt bizonyítja: történelem sohasem volt. Mindig csak jelen van, és a jelen mindig züllöttnek, romlottnak tűnik az előző korokhoz képest, a legnagyobb költők versei bizonyítják. Következésképp a mi züllött, romlott korunk is történelem lesz egyszer. És lehet, kortársaink közül épp azokból válnak ’tiszták, hősök, szentek’, akikről a legkevésbé tudjuk elképzelni.« Börcsök Mária író, költő, publicista. Az ELTE magyar szakán diplomázott. Évtizedeken át tanított az óvónőképzőben, majd a Belvárosi Esti Gimnáziumban, amelynek igazgatója lett egészen annak megszüntetéséig. A Kettészakadt Magyarország az ötödik könyve. Korábban verseskötetei jelentek meg a C.E.T. Belvárosi Kiadónál, s rendszeresen publikált a C.E.T társadalmi, tudományos folyóiratban, amelynek Mezei András volt a főszerkesztője. Könyvét hajdani kiadója 80 példányban nyomtatta ki, 2011 novemberében, a szerző születésnapjára, és a könyvesboltokba nem került ki. A kötet a nyomtatott változattal egy időben, elektronikus könyvként is megvásárolható a Multimédiaplázában. pdf 42mb 2012 [Hidden Content]
    4 points
  3. Luca Di Fulvio – A fiú, aki éjjel meglátta a napot Eredeti cím: Il bambino che trovò il sole di notte Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A fiú, aki éjjel meglátta a napot Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter A fiatal Marcus kiváltságos életet él a Kelet-Alpokban, mint a herceg fia. Elisa a falusi bába lánya, és tudja, mi a nélkülözés. Egy mészárlás során a hercegi várat megtámadják, és az ott élőket lemészárolják, csak Marcusnak sikerül észrevétlennek maradnia, Elisa segít neki, hogy életben maradjon. A falusiak között álnéven kezd új életet, de hamarosan úgy érzik, hogy más sorsra rendeltetett: a szíve a szabadságért és igazságért ég… Luca di Fulvio könyve döbbenetes erővel ragadja meg az olvasó képzeletét. Egymásnak feszül a hihetetlen gazdagság és a mély szegénység kérdése, mindez két emberi sors összefonódásán keresztül tárul fel az olvasók előtt. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,04 MB [Hidden Content]
    4 points
  4. Luca Di Fulvio – A lány, aki megérintette az eget Eredeti cím: La ragazza che toccava il cielo Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: A lány, aki megérintette az eget Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2013, 2014 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk. A történet Róma mocskos sikátoraiban, bűzös csatornáiban kezdődik. Amikor Mercurio, a születésétől fogva árva, tolvaj fiú, a kis Zolfo, a szép Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtik, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis miután a zsidó férfi a nyomukra bukkan, megöli Ercolét, miközben Mercurio a kése hegyével az ő torkát találja el. Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül. A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa. Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja. „Az élet egy ösztönző zűrzavar, amelyben az ember próbálja megtalálni a geometriáját. A regény a maga tagoltságával (kezdet-közép-vég), megpróbál rendet teremteni az adott életek összességében. A sors ugyanezt a folyamatot játssza el, mert mindig adódnak olyan véletlenek, amelyek válaszút elé állítanak bennünket, nekünk pedig a választásunkkal döntenünk kell, rendet kell teremtenünk”. (Luca di Fulvio) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,76 MB [Hidden Content]
    4 points
  5. Luca Di Fulvio – Álmok bandája Eredeti cím: La gang dei sogni Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2008 Magyar cím: Álmok bandája Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2012 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen. Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni. Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük. Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,80 MB [Hidden Content]
    4 points
  6. Eve Rigel – Kelepce Kiadó: Trivium Egyesület, Budapest Kiadás éve: 2022 Miranda Foster, a milliárdos örökösnő, a férjével nyomozóirodát működtet San Franciscóban. Egyik nap a húga azzal hívja fel, hogy az apjukat meggyilkolták, és ő a gyanúsított. Miranda, bár tizenöt évvel ezelőtt úgy hagyta ott az Eagle-szigeten lévő szülői házat, hogy soha többé nem tér vissza, a húga kérésére mégis odarepül a férjével, és a rendőrségi tiltás ellenére nyomozásba kezd. Az első gyilkosságot később még több követi, és Mirandáék egyre mélyebbre merülnek egy régmúltba visszanyúló, de a jelenre is kiható, szerteágazó játszmába. Versenyt futnak az idővel, hogy még azelőtt elkapják a gyilkost, mielőtt rájuk kerülne a sor. A történet a megtagadott múlt, elfojtott érzelmek és meghasonult lelkek nyomában vezeti az olvasót Alaszka varázslatos földjére. Eve Rigel (Czinkos Éva) tíz év után először jelentkezik új regénnyel, egy filmszerűen pergő, páratlan atmoszférájú környezetben játszódó, szövevényes krimivel. Formátum: pdf Méret: 2,55 MB [Hidden Content]
    4 points
  7. Luca Di Fulvio – Amikor az álmaink ránk találnak Eredeti cím: La figlia della libertà Eredeti kiadó: Mondadori Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Amikor az álmaink ránk találnak Magyar kiadó: Maxim, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Hajdúné Vörös Eszter Három élet. Két világ. Egy új kezdet. 1913-at írunk. Úgy tűnik, egy Buenos Aires-i út második esélyt ígér három fiatal számára: a szicíliai Rocco felkeltette a maffia haragját, amikor elutasította, hogy életét a szolgálatukba állítsa. Rosetta alig él túl egy nemi erőszakot. Az orosz zsidó Raquel túlélő, akinek legértékesebb kincse a szülei szeretetének emléke. De az Új Világban látszólag leküzdhetetlen akadályok állnak az útjukba… Formátum: pdf Méret: 3,21 MB [Hidden Content]
    3 points
  8. Bagdy,F.Várkonyi,Ranschburg,Vekerdy - Visszatalálunk egymáshoz A szülő-gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. Vajon miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni? Jól tudjuk, hogy a gyermek felnövekedése során van – legalább – két olyan érzékeny időszak, amikor különösen sok ütközésre, konfliktusra számíthatunk. De mely esetek tartoznak a fejlődéssel együtt járó, természetes problémák körébe, és mi az, ami már aggodalomra adhat okot? Mikor érdemes a szülőnek türelmesnek, toleránsnak lennie, s mikor határozottan föllépnie? Hogyan értessük meg és fogadtassuk el gyermekünkkel azt, amiben nem vagyunk készek a kompromisszumra? Miként érjük el, hogy kamaszként is a bizalmába avasson bennünket? Rendbe hozhatjuk-e még – akár szülőként, akár „felnőtt gyermekként” – a kapcsolatot, ha már eldurvultak a konfliktusok, és tele vagyunk sebekkel? A nehéz, sok szülő számára napi problémát jelentő kérdésekre négy kiváló szakember igyekszik választ adni. A kötetben olvasható Ranschburg Jenő élete utolsó előadásának szerkesztett anyaga, amely a tőle megszokott emberséggel, humorral és eleganciával idézi emlékezetünkbe a nagy formátumú, szeretetre méltó tudós alakját. pdf 66mb pdf 2012 [Hidden Content]
    2 points
  9. Ann Gadd - Árulkodó szokásaink Megőrjítenek saját szokásaid? Tudattalan, látszólag irányíthatatlan tettekkel vágod a fát saját magad alatt? Elveszíted a kulcsaidat, halogatsz dolgokat, rágod a körmöd, küszködve próbálsz pontos lenni, horkolsz, tekergeted a hajtincseidet, túl sok kávét iszol, vagy esetleg napi egy doboz cigarettáig meg sem állsz…? E sorokat olvasva a legtöbben a fenti példák közül legalább eggyel, ha nem az összessel azonosulunk! Mindezek a szokások (és sorolhatnánk még őket százszámra) idegesítők, vagy hosszú távon akár egészségtelenek is lehetnek; rövid távon azonban enyhítik a feszültséget. Miért olyan lényeges részei a rögzült viselkedésminták létünknek? Szokásaink a mai napig elkerülték figyelmünket, letagadtuk őket, vagy nem vettünk róluk tudomást. Amint azonban egyre jobban megértjük a testünk és elménk közötti összefüggéseket, el kell ismernünk, hogy érzelmi életünk és fizikai tetteink minden bizonnyal kapcsolatban állnak egymással. Az árulkodó szokásaink c. könyv segítségével ráláthatunk viselkedésmintáink hátterében rejlő okokra, miértekre. Az igen gyakori, a légzőrendszert, a szájat és a beszédet érintő szokások, szexuális, manipulatív és ártalmas viselkedésformáink, valamint gyermekkori és öregkori magatartásunk átfogó vizsgálata révén megérthetjük, hogy tudattalan viselkedésünk valójában gyakran a lelkiállapotunkat jeleníti meg fizikai szinten. Ha megtanuljuk, hogyan érthetjük és változtathatjuk meg vagy számolhatjuk fel kevésbé kedvelt szokásainkat, nagyot lépünk előre azon az úton, mely boldogabb, egészségesebb emberi létünkhöz vezet. pdf 31mb 2009 [Hidden Content]
    2 points
  10. Luca Di Fulvio-Az örök város balladája 90% A 19. századi Olaszországban járunk. Róma politikai csatározásoktól hangos, hisz a tét a város sorsa. Hogy továbbra is a francia hadsereg által megszállt Pápai Állam marad, vagy pedig az Olasz Királyság részeként, sőt fővárosaként az olaszoké lehet. Három olyan ember sorsa fonódik össze itt, akik nagyon különbözőek, mégis hasonlítanak abban, hogy nem tudják, honnan származnak, és sosem volt a hagyományos értelemben vett családjuk: a grófnő, akit megfosztottak mindenétől, az általa örökbe fogadott árva fiú, aki a fényképeivel akarja megváltoztatni az emberek látásmódját, és a fiatal lány, aki egy cirkuszban nőtt fel, és rajongani kezd a politikáért. Álmaik valóra válni látszanak, amikor rátalálnak a jövőjükre, a céljukra és a szerelemre. De a káprázatos Róma mindhármukat olyan kihívások elé állítja, hogy gyakran az életük is veszélybe kerül. A bűnözés, a politika és az érzelmek zűrzavarában a köztük kialakuló csodálatos kötelék az, ami mindnyájukat megmentheti. 19. század árva árvaház bűnözés cirkusz emberi sorsok fényképezés forradalom gyilkosság katonaság kortárs ló magyar nyelvű olasz szerző Olaszország regény Róma romantikus szegénység történelmi romantikus váltott nézőpont A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2021 656 oldal · ISBN: 9789634991199 · Fordította: Hajdúné Vörös Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    2 points
  11. Allen Eskens – Temetni jöttünk… Eredeti cím: The Life We Bury Eredeti kiadó: Seventh Street Books Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Temetni jöttünk… Magyar kiadó: Könyvmolyképző, Szeged Magyar kiadás éve: 2018, 2021 Fordította: Lengyel Tamás Egy nagy tehetségű krimiíró első könyve, amivel elindult a siker útján. Joe Talbert a Minnesota Egyetem küzdelmes sorsú diákja, autista öccse és alkoholista anyja egyetlen támasza, csak boldogulni próbál az életben. Egy angol kurzuson azt a feladatot kapja, hogy írja meg egy idegen életrajzát. Mi sem könnyebb, nem? Ám, amilyen a szerencséje, a sors egy gyilkos nemi erőszaktevőt sodor elé Carl Iverson személyében. Ahogy a rákban haldokló vietnámi veterán, Carl története kibontakozik, Joe és szerelme, Lila egyre meghökkentőbb dolgokkal szembesülnek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,55 MB [Hidden Content]
    2 points
  12. Bruce Goldberg - Asztrálutazók kézikönyve Az asztrális utazás olyan mindennapi, mint a lelegzetvétel, akár tudatában vagyunk, akár nem – állítja Bruce Goldberg. Fizikai testünkön kívül létezik egy asztráltestünk is, amely az előbbitől függetlenül tud közlekedni a világmindenségben. A leggyakoribb asztrális utazás álomba merülés során következik be. Az álom is testen kívüli élmény, amikor is más dimenzióban létezünk. Utazásaink során különféle asztrális entitásokkal találkozhatunk, s e találkozások megszabadítanak bennünket a halálfélelemtől és segítenek a szellemi felkészülésben. Összeakadhatunk hozzánk hasonló utasokkal, halálközeli élményben részesülőkkel, két élet között megpihenőkkel, segítőkkel és szellemi vezetőkkel, s természetesen démonokkal is. A könyv izgalmas elméleti részeit gazdag gyakorlati – önhipnózison, vizualizáción alapuló – egységek követik. A szerző részlete tanácsokat ad az utazások mikéntjét illetően: az étrendünk átalakításáról a vizualizációs gyakorlatig, a megfelelő környezet kiválasztásáig. S hogy miért érdemes megtanulnunk e különleges technikát? Mert az asztrális utazás olyan egyedülálló élmény, amellyel sok mindent megtudhatunk a világmindenségrőll pdf 43mb 2002 [Hidden Content]
    1 point
  13. 52 Túra, 52 Hétvége pdf 24mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Susan M.Weinschenk - A meggyőzés tudománya Mindannyian szeretnénk érvényesíteni az akaratunkat – akár azt akarjuk elérni, hogy a vevők tőlünk vásároljanak, a beszállítóink jó áron kínálják a portékájukat, a beosztottjaink önállóbban dolgozzanak, vagy hogy a házastársunk vacsorával várjon haza. Ahelyett, hogy a megszokott taktikáinkat alkalmaznánk, amelyek vagy működnek (vagy sem), fordítsuk inkább a javunkra a pszichológia és az agykutatás eredményeit, és ösztönözzünk másokat arra, hogy megtegyék – sőt meg akarják tenni – azt, amit szeretnénk. Ebben a könyvben megismerkedhetünk az embereket motiváló hét hajtóerővel, az ezekkel kapcsolatos kutatásokkal és a kiaknázásukra alkalmas konkrét stratégiákkal. Susan Weinschenk PhD-fokozattal rendelkezik viselkedéspszichológiából. Harmincöt éves pályafutása során üzleti szituációkban alkalmazta az emberi viselkedés pszichológiai kutatásának eredményeit. Számos könyv szerzője, világszerte népszerű előadó, a Fortune magazin 1000-es listáján szereplő vállalatok, oktatási intézmények, kormányszervezetek és non-profit szervezetek tanácsadója. pdf 46mb 2015 [Hidden Content]
    1 point
  15. John Gilstrap – Nathan futása Eredeti cím: Nathan's Run Eredeti kiadó: Pinnacle Eredeti kiadás éve: 1996 Magyar cím: Nathan futása Magyar kiadó: General Press, Budapest Magyar kiadás éve: 1998 Fordította: Janáky István Lebilincselő olvasmány ez a könyv, a krimiirodalom egyik legfeszesebben megszerkesztett, legdrámaibb alkotása, nem csoda, ha egyik napról a másikra világsiker és potenciális filmsiker is lett. Hőse egy „jó családból” származó, ám árván maradt tizenkét éves kisfiú, aki a fiatalkorúak börtönébe kerül, s ott, a magánzárkában megöl egy őrt, majd elmenekül. S ahogy elkezdődik Nathan „futása”, hihetetlen irammal kezd száguldani a történet. Ez a könyv egyébként sem múló olvasmány. Nathan alakja rendkívül rokonszenves, felzaklató, és maradandó tényezőként rakódik le az olvasó emlékezetében. Formátum: pdf Méret: 1,26 MB [Hidden Content]
    1 point
  16. Író: Chris Carter Cím: A holtak csarnoka Sorozat: Robert Hunter 9. Mű eredeti címe: The Gallery of the Dead Kiadás éve: 2022 Kiadó: General Press Fordította: Szabó István Nyelv: magyar Formátum: mobi Tartalom: Ami valakinek művészet, másnak kegyetlen gyilkosság. „Harminchét éve vagyok rendőr, és ez alatt nagyon sok borzalmat láttam, de ha választhatnék, hogy a halálom előtt mit töröljek az emlékezetemből, az ez lenne.” A rendőrhadnagy ezekkel a szavakkal fogadta Robert Huntert és Carlos Garciát, a Los Angeles-i rendőrség nyomozóit, amikor pályafutásuk eddigi talán legsokkolóbb helyszínére értek. És ez még csak a kezdet… A két nyomozó hamarosan az FBI-jal karöltve igyekszik elkapni minden idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosát, akinek a vadászterülete határtalannak látszik; egy pszichopatát, aki számára az életek elvétele több vérontásnál – maga a művészet.
    1 point
  17. Marian Keyes-Görögdinnye-Rachel vakációja-Angyalok-Van valaki odaát?(Walsh család sorozat 1-2-3-4-5.) Marian Keyes - Görögdinnye (Walsh család sorozat 1.) Éppen elég gáz, hogy Claire-t a férje, James, az első gyermekük születése napján hagyja el – szóval, ha James úgy gondolta, hogy ez annyira felzaklatja, maradhatott volna egyszerűen otthon is –, de sót dörzsöl a friss sebbe, mert még arra sincs tekintettel, hogy legalább egy vékony nővel cserélje le! Egyszerűen meglép, s otthagyja Claire-t egy újszülöttel, egy összetört szívvel, tíz kiló súlyfelesleggel és… öö… egy tízszeres vastagságúra tágult szülőcsatornával. Jobb lehetőség híján Claire hazamegy a családjához. Gyönyörű húgához, Helenhez, szappanopera-néző anyjához és meghökkent apjához. És a humorosan keserédes történetben Claire egyre jobban lesz. Sokkal jobban. Annyival jobban, hogy amikor James visszaoldalog az életébe, enyhén szólva meglepetés várja… letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marian Keyes - Rachel vakációja (Walsh család sorozat 2.) EZ ITT RACHEL WALSH, huszonhét éves, és egy pár negyvenkettes méretű lábfej boldogtalan tulajdonosa. Rendszeresen ágyba bújik Luke Costellóval, egy olyan férfival, aki szoros bőrnadrágot visel. És kedveli – egyesek szerint túlságosan is – a partidrogokat. Aztán egyszerre minden rosszra fordul, és Rachel egy klinikán találja magát. Fel van háborodva. Hát nem látják, hogy ő nem olyan sovány, mint amilyenek a függők szoktak lenni? De nézzük a dolog jó oldalát: úgy hírlik, hogy az ilyen rehabilitációs helyek tele vannak jacuzzikkal, edzőtermekkel és elvonási tünetekkel küzdő rock sztárokkal. Különben is, igazán ráfér már egy kis üdülés. Rachel nem számít arra, hogy testes középkorú férfiak fogadják barna pulóverben, és hogy annyi a csoportterápia, mint égen a csillag. És ami elvárják, hogy ő is részt vegyen rajtuk. De kinek van kedve az önvizsgálathoz, amikor a látvány nem túl kellemes? Megtört szívvel és Luke ejtette sebeit nyalogatva Chrisnél keres vigaszt. Ő olyan férfi, akinek Múltja Van. És lehet, hogy ez több bajjal jár, mint amennyit megér. Rcahel a függőségből a felnőttkor ismeretlen világába csöppen, egy-két szerelmi kalandon át, egy olyan regényben, amely egyszerre megrendítő, erőteljes és komolyan vicces. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marian Keyes - Angyalok (Walsh család sorozat 3.) Maggie Walsh példamutató életet él; remek munkája van, kiegyensúlyozott, sosem hibázik, boldog házasságban telnek mindennapjai férjével, Garvval. Egy nap azonban megtörténik az, aminek nem szabadna megtörténnie. A tökéletes férj félrelép, és még a tökéletes állás is elúszik. Maggie ekkor határozza el, hogy ideje végre valami őrültségbe kezdenie, és Dublinból egészen Hollywoodig fut, legjobb barátnőjéhez, Emilyhez… Az Angyalok Városában pedig mintha kicserélték volna: partikra jár, filmsztárokkal randizik, kecsegtető munkaajánlatok és ínycsiklandó pasik között válogat, az új Maggie pedig egyre biztosabb abban, hogy egy tönkrement házasság még nem a világvége. Sőt! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marian Keyes - Van valaki odaát?(Walsh család sorozat 4.) Marian Keyes az elmúlt évek legnépszerűbb bestsellerszerzője, akinek könyvei számos országban hónapokig vezetik a sikerlistákat. Keyes a Van valaki odaát? című regényével túlszárnyalta eddigi sikereit és milliós példányszámait, miközben új rajongókat szerzett a világ öt földrészén. Anna Walsh élete darabokban hever, mióta szerelme elhagyta. Hiába vigasztalják szülei a festői írországi otthonukban, Anna New Yorkba vágyik… A barátaihoz – akik nem éppen hétköznapi figurák… A világ legjobb állásába – ami, valljuk be, senkit sem hozna lázba… Ami pedig a pasikat illeti – egy pasi van, akiért eddigi életét boldogan feladná: Aidan, de őt meg mintha a föld nyelte volna el. Furcsa segítőtársak és bájos gonosztevők, egy világraszóló hír, két szülés és egy különös házasság kell ahhoz, hogy Anna végre megtalálja önmagát. Fergetegesen spamelo, életvidám, érzelmes, egyszóval igazi KEYES könyv. „Keyes ragyogóan ír a szerelemről, féltékenységről és barátságról.” – Daily Mail „Sziporkázó!” – Marie Claire letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Marian Keyes - A Mercy Close-i rejtely (Walsh család sorozat 5.) Helen Walsh nem hisz a félelemben – szerinte a félelmet csak a férfiak találták ki azért, hogy megkaparinthassák az összes pénzt meg a jobb állásokat –, de most úgy érzi, kezd kicsúszni a lába alól a talaj. A magánnyomozói karrierje zuhanópályára állt, ki kellett költöznie a lakásából, ráadásul rég elfeledett démonok kezdtek újra a felszínre kerülni az életében. Felbukkan például az elbűvölő, de megbízhatatlan volt barátja, Jay Parker, aki egy eltűnt személyes esettel keresi fel. Helen meg van szorulva – annyira, hogy nemrég vissza kellett költöznie a szüleihez –, Jay pedig dúskál a pénzben. Akit meg kellene találni, nem más, mint Wayne Diffney, a Laddz nevű egykori fiúcsapat „Dilis" tagja. Wayne a Mercy Close-beli otthonából tűnt el, és életbevágóan fontos, hogy előkerüljön, mivel a Laddz újra összeáll, és öt nap múlva kezdődő, háromestés, telt házas koncertsorozatra készül. Helen és Jay kapcsolata annak idején csúnya véget ért, és Helennek esze ágában sincs bármit is újrakezdeni. Egyébként is új barátja van azóta, a szexi nyomozó, Artie Devlin személyében, és jól mennek a dolgok kettejük közt, bár a pasi ex-felesége nem eléggé ex, a kamasz fia meg ki nem állhatja Helent. Jay felbukkanása olyan érzéseket kavar fel Helenben, amikről azt hitte, már rég maga mögött hagyta őket. Helen a saját játékszabályait követve sötét, csillogó világba kerül, ahol a legnagyobb ellensége a saját gondolatai lesznek. Egyre inkább eltávolodik mindenkitől, mígnem már csak egyetlen embert érez közel magához, Wayne-t, akivel soha életében nem találkozott. Lenyűgöző, megható és nagyon, nagyon vicces könyv A Mercy Close-i rejtély, nem hasonlít egyetlen más regényre sem, a bátor, érzékeny és felvágott nyelvű Helen Walsh pedig napjaink tökéletes hősnője. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  18. 40 mb / jpg / 84 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  19. 38 mb / jpg / 81 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  20. Anna and Stepdad 29 mb / png / 34 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  21. Family Sins 2 59 mb / jpg / 71 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  22. Fatale Attraction 5 Fatale Attraction chapter 5 is all about European rockstar groupies, getting their honey pots mixed up by some beefy stirring flesh sticks! Yes indeed, these babes love the meat, and they love it in their vagina and up their asses. Here you'll find Valentina Blue, Simony, Kassey and more, riding the rod till it gives them that thick creamy protein shake they love so much! Category: Anal, Big Boobs, Facial Cumsho, tDouble Penetration, Threesome, Lingerie, Creampie, Swallow, Brunette, Blonde, Deep Throat, Internal Cumshot Starring: Angelina Crow, Blue Angel, Kassey, Simony Diamond, Valentina Blue Language: English Size: 2.27 GB Length: 01:47:11 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  23. My Wife Your Slut (2020) Category: Anal, Interracial, BBC, Brunettes, Gonzo, Naturally Busty, Shaved Starring: Anissa Kate, Anna Polina, Nikita Belluci, Cecilia De Lys Language: English Size: 1.17 GB Length: 01:42:45 Format: MP4 Video: 854x480 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  24. Fatale Attraction 2 Fatale Attraction 2 will get you hard, beginning with the very first scene, where a gorgeous blonde will let her man poke a dildo into her shaved pussy, before ramming his rod up her ass, leaving her to get herself off with a sex toy. You'll also watch Jasmine Black's boobs bouncing, while she's riding her lover's rod and before long, Virginee will lick her own tits and Jenny tastes her own creampie. Category: Anal, Big Boobs, Facial Cumshot, MILF, Stockings, Lingerie, Brunette, Deep Throat, Titty Fuck Starring: Jasmine Black, Jenny Baby, Gitta Blond, Virginee Language: English Size: 2.26 GB Length: 01:46:38 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  25. XXX Euro Trip 2 - Budapest Orgies What Did We Like Best About Budapest? The Booty Of Course! Two Girls In Every Scene! People say "Go to Europe and see the incredible sights." Screw the sights, we'd rather fuck the pussy! Category: Teens, Amateur, European, Gonzo, Big Boobs, Facial Cumshot, Glasses, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Threesome Starring: Candy Alexa , Ivana Sugar , Ria Rodriguez , Porno Dan , Ralph Long , Daniella Rose , Tiffany Shine , Yoanna Sweet , Andrea Almas , Linda Babe Language: English Size: 1.90 GB Length: 01:50:15 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  26. Strip Her Down & Strap It On Sexy Euro beauties rip each others' clothes off, and strap-on big hard rubber cocks and please each other in ways no man ever has! Four mouth watering scenes that fill every hole on these sex-crazed whores and penetrate as deep as you need to see. These sluts take on the biggest, baddest strap-ons around in the all girl fuck fest of lesbian love. They're prepping themselves to be fucked by the real deal. Bizarre Video presents the most desired, and seductive Girl on Girl Dildo Fest of 2015. Dressed up or stripped down, these lustful ladies will suck the dildo cocks before plunging them into dripping cunts and gapping assholes. Join in on this Bizarre fun. Category: Lesbian, European, Fetish, Foot Fetish, International, Pantyhose, Stockings, Sex Toys, Strap-On Starring: Lucy Bell , Kayla Green , Tracy Lindsay , Zuzana Z. , Maya , Britney , Johane Johansson , Susane Language: English Size: 1.64 GB Length: 01:30:42 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  27. Secret Lesbian Diaries (2019) Don't go rummaging around in the bed-side drawers of these beautiful ladies or you're bound to come across those Secret Lesbian Diaries, and be warned, because those pages reveal every between the sheets fantasy and real-life experience of these gorgeous closeted babes. They detail it all the seduction and French kissing a girl for the first time. Playing with her titties, licking and sucking her hard nipples and of course, their first taste of girly ass and pussy. Follow the chronicles of these lustful ladies in two hours of lesbian attraction. Category: Lesbian, Teens, Rimming, Tribbing, Fingering, Oral, Toys, Outdoor, Redhead Starring: Olivia Austin , Holly Heart , Bella Rossi , Cici Rhodes , Sammy Brooks , Lady Monroe , Bella Young , Adriana , Missy Minks Language: English Size: 3.65 GB Length: 02:04:42 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  28. Hungry for Boobs (2019) Yes, they're Hungry For Boobs, but that's not all these ravenous beauties are intent on eating. From beautiful blonde college roomies feeding their gay curiosities with tender kisses and hesitant touching to an older/younger coupling that sees both the teacher and pupil surprising each other with their tongue dexterity and finger skills, these hot babes are want to taste everything. With face sitting, pussy to pussy grinding and salacious 69s, these lecherous lesbians do it all in over two hours of glorious girl/girl activity. Category: Lesbian, Teens, Rimming, Mature, Fingering, Oral, Toys, Stockings, Glasses Starring: Nina Hartley , Tanya Tate , Carter Cruise , Sovereign Syre , Tara Holiday , Kara Price , Ela Darling , Natasha Voya , Sasha Sweet Language: English Size: 4.30 GB Length: 02:26:50 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  29. Deviant Devil - Dahlia Sky (2017) Dahlia Sky sucks big cock! She gets worked by her hot girlfriend and they lick each other! Then she's fucked by her dominant man! Finally, Dahlia Sky and Abella Danger have hot girl on girl sex! Category: All Girl, Lesbian, BDSM, Blondes, Bondage, Domination, Face Fucking, Female Domination, Fetish, Goth Girls, Sex Toys Starring: Abella Danger, Dahlia Sky, John Strong, Lyra Law, Tommy Pistol Language: English Size: 2.86 GB Length: 02:06:37 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Mom's Cream Pie 2 Dessert is extra sweet tonight because we're having some of mom's delicious cream pies. So watch as we take these filthy housewives and fill their cunts to the brim with bubbling hot goo. We've got Holly Halston, Juliana Jolene, Demi Delia, Carolyn Reese, and Sheila Marie milking those cocks like fuckin' pros. These whores love it when they get a nice warm load of jizz shot deep inside their pulsing pussies. And that's what we call mom's fucking cream pie! Category: Creampie, Mature, MILF, Big Boobs, Stockings, Cumshots, Gonzo, Starring: Carolyn Reese, Demi Delia, Holly Halston, Juliana Jolene, Sheila Marie, Jerry, Jordan Ash, Mikey Butders, Troy Halston Language: English Size: 3.04 GB Length: 02:24:03 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Slutty Teens 5 Young Slut Gets Her Holes Filled in Hot Sex Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Reality, Small Tits, Petite, Blonde, Stockings Starring: Barbara (IV) , Victoria (IX) , Veronica (IV) , Julia (VII) Language: O-Ton Size: 1.90 GB Length: 01:48:46 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  32. I Love Black Cock (2017) All Interracial XXX Interracial dicking in every scene of girls that sweat the dark meat! Category: Big Cocks, Interracial, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Latina, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde, Bubble Butt, Starring: Bridgette B , Goldie Glock , Maggie Green , Summer Brooks , Kate Alton , Jordan Kennedy Language: English Size: 2.42 GB Length: 02:17:39 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. Old & Young Pussy Lickers (2018) What happens when you team an old bitch up with a hottie that wants her pussy licked? A whole lotta labia licking is what happens! These old biddies love the taste of fresh snatch, so we've teamed them up with chicks in their twenties that like to lay back and be eaten out! Category: Lesbian, Teens, Mature, MILF, European, Grannies, International, Stockings, Big Boobs, BBW Starring: Lesbians Language: O-Ton Size: 5.88 GB Length: 02:00:31 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/B] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [url=[Hidden Content] Part2[/url][/B]
    1 point
  34. Teens Ready For Cocks These young teens are ripe and ready and finally, old enough for a dick! Ana, Jessy, Katy and Anna are cumming of age in a biggest way possible! Ana is a petite blond with amazing tits who can take a pussy pummeling like the young cock addict she is. Jessy is a newcummer to the game who loves to be taken on an anal adventure that leaves her gaped hole covered in cream. The redheaded Katy wastes no time getting to the meat of the matter getting filled to the brim in the pink and the stink before she's splattered with spunk. Anna's tight twat gets a good grip on a girthy member until he can't help but to spew so she can swallow! Category: Teens, Anal, European, Gonzo, Creampie, Redhead, Blonde Starring: Ana, Anna, Jessy, Katy, Aleks, Alex Language: English Size: 1.59 GB Length: 01:31:01 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  35. Titterific Vol 32 No flat chested chicks need apply! Only big boobs will do! We've got 5 racks that will make you jerk your cock until the cum flies! Category: Busty, Big Boobs, Toys, Lesbian, Threesome, Stockings, Tattoo, Piercing, Blonde, Bubble Butt Starring: Anissa Kate , Alexis Adams , Samantha Bentley , Rachele Richey Rachele Richey Bodyshot , Mary Jane Mayhem Language: English Size: 1.60 GB Length: 01:36:29 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Punishment Inc 2013 AVN Award Nominee for Best BDSM Release. Punishment Incorporated is a firm offering discipline services to schools for delinquent students households and civil authorities. This video features 3 cases involving females; a wife, a student and a civil offender. Schools use the services to handle problem students needing more discipline, Husbands can use the services to solve domestic problems. The business is also open to receive court appointed subjects for civil misdemeanors when corporal punishments are judged to be the most appropriate for the crime., The punishment services are carried out by an experienced male master, skilled in fulfilling the behavior modifications required by the offender. In each of the cases presented the girl is subjected to verbal interrogation, humiliation, spanking with several different implements, bondage in several different positions, and gradually drawn into consensual hard-core sex action. Category: MaleDom, Anal, BDSM, Bondage, Spanking, Toys, Domination, Fetish, Starring: Adrianna Nicole, Ally Kay, Victoria White, Keni Styles, Tony Desergio Language: English Size: 1.50 GB Length: 01:39:56 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. Juicy Teens 1 Four scenes of 4 sweet and innocent teens, who get their mega-tight, wet and fresh pussies and virginal asses pounded deep and hard by big fat cocks. Watch as these petite young European babes who are all eager to shine on the camera, show us their new skills and explore the backdoor!!! Category: RUSSIAN, Teens, Anal, Reality, Small Tits, Petite, Starring: Anna, Elenora, Joy, Love, Alex, Artie, Eric, Peter Language: O-Ton Size: 2.02 GB Length: 01:55:32 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. Barefoot And Pregnant 41 Heat Wave Raw presents another installment to the series "Barefoot and Pregnant". They say that when a woman is pregnant she's even hornier. Well, these three women certainly prove that point. Their bulging bellies down stop them from climbing onto to hard cock and riding it reverse cowgirl or cowgirl. They can't suck enough of that cock to make sure it's good and stiff to penetrate that swollen pussy. Their tits are full and all they want the explosion of that cum. They are so sexy and horny when they're barefoot and pregnant. Category: Pregnant, European, Fetish, International, Big Boobs, Big Dick Starring: Alexandra Black, Estelle, Nikoletta, Roby D., Teddy (M), Tommy Language: O-Ton Size: 0.90 GB Length: 01:03:27 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Super Sex Parties Vol 6 Porno Dan delivers on five steamy orgies starring no less than three blazing-hot starlets... Ever-eager to please, they make some magic in every naughty on-camera encounter! All of our favorite girls step up to the plate for party-time, and blow the socks off these rock hard hung studs! Category: Gang Bang, Toys, Big Boobs, Facial Cumshot, Lesbian, Interracial, Lingerie, Foursome, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Addison Avery, Allie James, Brianna Brooks, Britney Amber, Brooke Haven, Charlyse Angel, Edyn Blair, Gulliana Alexis, Jennifer White, Layla Price, Miley May, Sarah Vandella, Tiffany Doll, Ben English, Juan Hernandez, Filthy Rich, Porno Dan, Prince Yahshua, Rob, Scott Lyons Language: English Size: 2.22 GB Length: 02:03:20 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Daddy's Little Secret (2018) Four girls learn that sometimes the lines between step-father figure and first crush get fuzzy and that burning desires can be too strong to deny! These young girls have grown into sexy young women and they know exactly what they need to make their tight pussy cum. Daddy's big, hard cock! Category: Teens, Erotic Vignette, Facials, Family Roleplay, Naturally Busty, Older Men Starring: Derrick Pierce, Jane Wilde, Katya Rodriguez, Kenzie Reeves, Mark Wood, Paisley Rae, Ryan Mclane, Tommy Gunn Language: English Size: 1.95 GB Length: 01:52:16 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  41. I'm Engaged To My Father A younger female is often enchanted and enamored by the stability and strength she encounters in an older man in her life - especially her stepfather. Sometimes it develops into a lot more like these 4 torrid examples of debauchery lay out. Young girls leap into the hearts and on to the cocks of their stepdads as they seek pleasure and a lifetime of happiness by taking their mommy's cock for their own. Category: Teens, Brunettes, Erotic Vignette, Family Roleplay, Older Men, Outdoor Starring: Megan Rain, Miranda Miller, Riley Reid, Skye West, Dick Chibbles, Richie Calhoun, Steven St. Croix, Tommy Gunn Language: English Size: 2.12 GB Length: 02:01:12 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  42. My Dad's Hot Friend (2018) She knows it's wrong but whenever her dad's hot friend comes around she just can't stop herself from getting wet. Now she's finally ready to quit playing coy and act on her desires. Violet Starr, Hannah Hays, Jojo Kiss and Jennifer Jacobs can't wait to get their hands and greedy mouths on a throbbing cock and experience getting drilled balls deep by her dad's hot friend. Category: Teens, Affairs, Love Triangles, Family Roleplay, Older Men Starring: Hannah Hays, Jennifer Jacobs, Jojo Kiss, Violet Starr, Eric John, Eric Masterson, Filthy Rich, John Strong Language: English Size: 1.76 GB Length: 01:41:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  43. Pretty Little Asians 19 In this 19th installment in Third World Media's Pretty Little Asians series, horny Asian girls with bushy hairy pussies, get it on with Asian men, sucking and fucking in this feature that will give you an erotic taste of the orient. Category: Asian, Japanese, Teens, Uncensored, Masturbation, Petite, Amateur, Hairy, Toys, Creampie Starring: Ann , Hitomi , Yasuko , Kanako Language: English Size: 1.22 GB Length: 01:26:52 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  44. Shave That White Pussy Vol 2 It's no secret that the days of the bushy earth momma muff are long gone. Well these white chicks don't appear to have gotten the message, so they're going to get shaved right on camera in Heatwave's Shave That White Pussy 2. Category: Fetish, Gonzo, Hairy, Shaved, Shaving Starring: Missy, Freya , Veronica Jane, Lucky Language: English Size: 1.16 GB Length: 01:19:53 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  45. Raymond Hot Sex Story 1-11 140 mb / jpg / 860 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  46. Mocsárlény (Swamp Thing) színes, , amerikai akciófilm-sorozat, drámasorozat, (18) Adatlap: rendező: Deran Sarafian, Len Wiseman forgatókönyvíró: Gary Dauberman, Mark Verheiden operatőr: Fernando Argüelles, Nathaniel Goodman zene: Brian Tyler producer: Tom Flores vágó: Scott Draper, Tim Mirkovich, Mark Stevens A magyar változat munkatársai: magyar szöveg: Imri László hangmérnök: Bogdán Gergő, Hegede Béla vágó: Kránitz Bence gyártásvezető: Újréti Zsuzsa szinkronrendező: Pupos Tímea produkciós vezető: Marjay Szabina stúdió: SDI Media Hungary Szereplő(k): - Szinkronhang(ok): Crystal Reed (Abby Arcande) – Bogdányi Titanilla Virginia Madsen (Maria Sunderland) – Orosz Anna Andy Bean (Alec Holland) – Czető Roland Derek Mears (Mocsárlény) – Varga Rókus Henderson Wade (Matt Cable) – Varga Gábor Maria Sten (Liz Tremayne) – Solecki Janka Jeryl Prescott (Madame Xanadu) – Csere Ágnes Will Patton (Avery Sunderland) – Epres Attila Jennifer Beals (Lucilia Cable) – Németh Kriszta Kevin Durand (Jason Woodrue) – Kárpáti Levente Leírás: A képernyőn éled újjá a DC klasszikus képregénye. Az olcsó, zsigeri horror mestere, James Wan nevével fémjelzett sorozatban mocsári eredetű vírus szedi áldozatait az egyik louisanai kisvárosban. Ez után kutat Dr. Abby Arcane (Crystal Reed), aki hosszú idő után tért vissza a szülővárosába. Hamarosan rájön, hogy a mocsár misztikus és félelmetes titkot rejt. Amikor egy titokzatos lény bukkan fel a mocsárból, Abby egy természetfeletti világ rémálmával szembesül, amelytől senki sincs biztonságban. 1.évad színes, , amerikai akciófilm-sorozat, drámasorozat, 60 perc, 2019 (18) Kép: WEBRiP - WEBRiP /MKV/ /720p/ Hang: HuN Forrás(ok): Swamp.Thing.2019.S01E01.WEBRip.XviD.HUN-LH44 Swamp.Thing.2019.READ.NFO.S01.E01.WEBRiP.x264.Hun-ARROW Swamp.Thing.2019.S01E01.720p.DCU.WEB-DL.AAC2.0.x264.Hun-ARROW Képek: Adatinfo: Játékidő..... : 60 perc Méret...... : 483 MB (506 695 528 bájt) Videó Formátum.... : AVI Videó Kódek..... : XviD Videó Bitráta..... : 926 kbps Videó Képméret..... : 720x404 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192 kbps Audió Formátum..... : MP3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Képek:/MKV/ Adatinfo:/MKV/ Játékidő..... : 60 perc Méret...... : 561 MB (588 613 064 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 1314 kbps Videó Képméret..... : 720x328 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 128 kbps Audió Formátum..... : AAC Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Szöveg Kódek.... : magyar /UTF-8/ Képek:/MKV//720p/ Adatinfo:/MKV//720p/ Játékidő..... : 60 perc Méret...... : 1,37 GB (1 482 399 881 bájt) Videó Formátum.... : MKV Videó Kódek..... : AVC /x264/ Videó Bitráta..... : 2664 kbps Videó Képméret..... : 1280x720 Videó Kockasebesség. : 23.976 Audió Bitráta..... : 192 kbps Audió Formátum..... : AC-3 Audió Nyelv..... : hun Audió Csatornák..... : 2 Audió Bitráta..... : 192, 640 kbps Audió Formátum..... : AAC, E-AC-3 Audió Nyelv..... : angol Audió Csatornák..... : 2, 6 Szöveg Kódek.... : magyar, angol /UTF-8/ 1.évad - 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 1.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 1.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 2.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 2.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 3.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 3.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 4.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 4.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 5.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 5.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 6.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 6.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 7.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 7.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 8.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 8.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 9.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 9.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 10.rész/MKV/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content] 1.évad - 10.rész/MKV//720p/ [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] premium: [Hidden Content]
    1 point
  47. Mother Desire Forbidden 1-8 112 mb / jpg / 604 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  48. My Dear Older Sister (Part 5) 9 mb / jpg / 70 pic / English [Hidden Content]
    1 point
  49. Father At Home (part 5) 42 mb /jpg / 80 pic / English [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...