Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 02/16/2024 in Posts

  1. John Bailey - A horgászat nagykönyve A számtalan fotóval illusztrált kötet megismertet a horgászat filozófiájával, és természetbúvár jellegével. A modern idők horgászstílusainak ismertetése mellett ellátja az olvasót egy sor gyakorlati tudnivalóval a megfelelő öltözködésről, a felszerelésről, az engedélyekről, a csalikról és műlegyekről. pdf 69mb 2006 [Hidden Content]
    3 points
  2. V.Kovács Sándor (szerk.) - Mátyás király levelei 1460-1490 Esemény volt hajdan a levél, nem is lehetett más, mint ritka madár. Főrendiek írásával futár nyargalt, kisebb urakéval küldönc loholt, egyszerűbb emberek búját-örömét alkalmi postások iszákjában hordta hátán a papír, míg végre odaért, ahol megszólalt a betű. Rangja volt a levélnek. Látott, érzett, ítélt mások szemével is, bepillantást nyújtott a világ-labirintus távoli járataiba, a tollat tartó kezet megremegtető gondolatokba, lelkek lángjába-füstjébe, országrengésbe, szívverésbe. Bámulatos erejű volt az árkus – hiszen ívet jelent – egy vagy több ember között. Súlyos igék, látható szavak ívelhettek át benne messzi partra. Önmagának egy darabkáját küldte vele, aki írta, s a betűszárnyon érkezett szó részévé lett annak, aki befogadta. A Magyar Levelestár kötetei múltunk leghitelesebb dokumentumaival, levéltárak rejtett kincseivel ismertetik meg az olvasót. A korábbi századok gondolataihoz, szokásaihoz, sorsfordító eseményeihez úgy juthatunk a legközelebb, ha elolvassuk az élmény frissességét, a születő gondolat elevenségét megőrző leveleket. Sorozatunkban közkinccsé tesszük régmúlt korok jelentős magyar személyiségeinek és a hétköznapok egyszerű embereinek levélre bízott közlendőit, és így, a levéltitok megsértése nélkül, mi is címzettek lehetünk. pdf 20mb 1986 [Hidden Content]
    3 points
  3. 52 Túra, 52 Hétvége pdf 24mb [Hidden Content]
    3 points
  4. Dr.Ábrahám Kálmán(szerk.) - Metró kézikönyv Tervezés, építés, üzemeltetés pdf 200mb 1982 [Hidden Content] [Hidden Content]
    2 points
  5. Jeffrey E.Young Janet S.Klosko - Fedezd fel újra az életed! A Fedezd fel újra az életed! tizenegy krónikus, önsorsrontó személyiségmintára tér ki, amelyeket a könyv életcsapdákként tárgyal. Igen összetett anyaggal foglalkozik ez a munka, és mégis egyszerű és érthető minden sora. Az olvasó könnyen meg tudja ragadni az életcsapda lényegét, és hamar ráismer sajátjaira. A tényleges klinikai tapasztalatból vett esettanulmányok egyik értéke abban rejlik, hogy segítik az olvasókat valóban magukra vonatkoztatni az életcsapdákról kifejtett gondolatokat. Ráadásul a szerzők által bemutatott technikák változást indukáló erővel bírnak. Megközelítési módjuk integratív: felöleli a kognitív, a viselkedési es az analitikus pszichológiát egyaránt, és az empirikus tapasztalattal támogatott terápiára épít, miközben megtartja a kognitív terápia gyakorlatias, problémamegoldó fókuszát. A Fedezd fel újra az életed! praktikus technikákat kínál, hogy felülkerekedjünk legfájdalmasabb, egész életünket kisérő es kisértő gondjainkon. A szerzőkből áradó lenyűgöző érzékenység, az együttérzés es klinikai tapasztalatukból eredő mély meglátásaik hatják át a könyv egészét. pdf 77mb 2020 [Hidden Content]
    2 points
  6. Donald Ray Pollock – Mindig az ördöggel Eredeti cím: The Devil All the Time Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Mindig az ördöggel Magyar kiadó: Libri, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Berta Ádám A hit és erőszak új amerikai mestere. Donald Ray Pollock lebilincselően sötét Amerika-víziójában egy csapat szélsőséges szereplő életét követi a második világháború végétől a hatvanas évekig. Willard, a Csendes-óceáni szigeteken lezajlott vérengzésből visszatért veterán nem tudja megmenteni rákban szenvedő, gyönyörű feleségét, Charlotte-ot – hiába áztatja hektónyi áldozati vérbe az imatuskót, ahol naponta órákat fohászkodik az életéért. Egy másik házaspár, Carl és Sandy az országutakon portyázik és gyilkol. Modellek után kutatnak, és miután lefényképezik, ki is végzik őket. Feltűnik a színen a pókidomár prédikátor, Roy, aki tolószékben ülő társával együtt bujkál a törvény elől. Ők azok az ámokfutók, akik közt Willard és Charlotte árvaságra jutott fia, Arvin – minden szörnyűség dacára – jó emberré szeretne válni, de ehhez előbb brutális módon meg kell harcolnia az igazáért. Pollock mesteri regénye megdöbbenti és mélyen megindítja olvasóit. Oliver Stone Született gyilkosok című filmjének beteges intenzitása párosul benne Cormac McCarthy katarktikusan mély emberi rémségeivel. Valódi kortárs szépirodalom. Donald Ray Pollock 1954-ben született. 1973-tól 2005-ig kétkezi munkásként dolgozott a Mead Papírgyárban (Chillicothe, Ohio). 2008-ban jelentette meg első kötetét Knockemstiff címmel, amelyet a kritikák egybehangzó elismeréssel fogadtak. Mindig az ördöggel című második műve 2011-es megjelenésekor a hónap könyve lett az Amazonon, 2012-ben Franciaországban pedig az év legjobb könyvének választották. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,17 MB [Hidden Content]
    2 points
  7. Szemán Zoltán-könyvek Szemán Zoltán Magamról, dióhéjban: [Hidden Content] ----------------- Szemán Zoltán-Csillaghatár Immár négyszáz éve, hogy a Mindent-látó legyőzte a Földet rabigába hajtó gonoszt. Azóta nyugalom és béke honol az Ismert Világban. Az emberek szerény, egyszerű életet élnek a Mindent-látó szolgái, a Szólók vezetésével. Mark, a fiatal ácssegéd, két nagy álmot dédelget: megkérni mestere lánya, Lenna kezét, és felvételt nyerni a faluja fegyveres őrségének soraiba. Élete azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor besorozzák a Mindent-látó harcosának. Linden falvát maga mögött hagyva, Ramusba, az Ismert Világ fővárosába kerül. A kiképzése alatt rádöbben, hogy a hit színfalai mögött egy ismeretlen, idegen hatalom rejtőzik. Egy hatalom, ami bár óvja, védi a Földet és lakóit, de aki tudomást szerez a létezéséről, annak el kell tűnnie. Örökre… Eredeti megjelenés éve: 2019 fantasy kaland kortárs magyar nyelvű magyar szerző sci-fi társadalmi sci-fi társadalom > Magánkiadás, 2019 362 oldal · ISBN: 6610000146338 - Szemán Zoltán-Fent és lent Fantasy novellagyűjtemény Figyelmeztetés! A gyűjtemény 16 éven aluli és/vagy vallásos érzületű olvasók számára nem ajánlott! Angyal, démon, ember… Öt hosszabb-rövidebb, különböző zsánerű novella arról, ami fent, lent és közöttünk történik. Eredeti megjelenés éve: 2023 Tartalomjegyzék angyal démon fantasy jövőben játszódik magyar nyelvű magyar szerző novella sci-fi történelmi fantasy urban fantasy > Magánkiadás, 2023 184 oldal · ISBN: 6610000461233 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  8. Stella Albright-Búcsúszimfónia-duett sorozat barátság család felnőtté válás halál hegedű hit lélektani magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény romantikus zene Szűrés Stella Albright: Miután elmentélStella Albright: Miután visszajöttél 1. Stella Albright: Miután elmentél 84% 2. Stella Albright: Miután visszajöttél 91% ------------------ Stella Albright-Miután elmentél (Búcsúszimfónia-duett 1.) 84% Egy szerelem megváltoztathatja az életed Harmony képtelen elengedni a múltat. Kislányként mindene megvolt: jó fej, menő szülők, akik rajongásig szerették. Azt hitte, ő a legszerencsésebb gyerek a világon, mígnem egy hideg, téli reggelen mindent örökre elveszített. Édesanyja meghalt, és imádott rockzenész édesapja is magára hagyta. Tíz éve csak sodródik. Fél újból szeretni, ezért senkit sem enged közel magához. Egyedül a zenében talál vigaszt, és úgy tűnik, különleges tehetsége szélesre tárhatja előtte a világ kapuit. Azonban a találkozás a távolságtartó, vonzó brit sportolóval, Hayden Pryce-szal megváltoztat benne mindent. Örökre. Vajon a szerelem begyógyíthatja két megtört lélek sebeit? Képesek lesznek megtanítani egymást újra szeretni? És még nem is tudják, hogy egy különös ismerős visszatérte a múltból mindkettőjük világát fenekestől felforgatja majd. Stella Albright Búcsúszimfónia-duettjének első része szívszorító, nagy hatású, felejthetetlen romantikus debütregény a lélek mélységeiről, a halhatatlan szeretet hatalmáról, a hit erejéről és a zene különleges hatásáról. Eredeti megjelenés éve: 2022 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? Amerikai Egyesült Államok barátság család felnőtté válás gyász halál hegedű hit ifjúsági kortárs kosárlabda lélektani magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény romantikus sorozat része sport zene > Álomgyár, Budapest, 2022 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703401 -------------------------- Stella Albright-Miután visszajöttél (Búcsúszimfónia-duett 2.) 91% Egy élet megváltoztathatja a világot Tíz év telt el azóta, hogy Harmony utoljára látta egykori rockzenész édesapját, akinek hirtelen felbukkanása a feje tetejére állítja a lány életét. Harmony úgy dönt, hogy az amerikai kisvárosból, ahová nagyszülei vitték, visszatér Párizsba, hogy feltegye apjának a kérdéseket, melyek régóta gyötrik. Amikor a titkok feltárulnak, minden, amit Harmony valaha is hitt és tudott a múltról, végérvényesen megváltozik. Van megbocsátás egy apa számára, akit felőrölt élete szerelmének elvesztése? Létezik újrakezdés, miután már rég feladtuk? Amíg Harmony próbálja megérteni a kapcsolatát az apjával, mi lesz szerelmével, Haydennel? Vajon kettejük kapcsolata elég erős ahhoz, hogy sorsuk örök időkre összefonódjon, vagy végleg elszakadnak egymástól? Stella Albright Búcsúszimfónia-duettjének második részében kibontakozik a tehetséges zenészlány, Harmony története. Megindító regény szerelemről, szeretetről, az újrakezdés és a második esély lehetőségéről, valamint a szülő-gyermek kapcsolat olykor fájdalmas, de páratlan kötelékéről. Eredeti megjelenés éve: 2022 barátság család drog felnőtté válás Franciaország halál hegedű hit Isten kamasz főszereplő karácsony lélektani magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő Párizs regény romantikus sorozat része ünnepek zene zenész > Álomgyár, Budapest, 2022 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703524 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------
    1 point
  9. Sienna Cole – Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat *** Sienna Cole: Elmejáték (Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat 1.) Kiadó: Agave Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2021, 2022 „Élni vagy túlélni” Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik. Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri. Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak. Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el. Sienna Cole: A köd után (Mike Marshall és Dr. Miranda Crane sorozat 2.) Kiadó: Agave Álomgyár, Budapest Kiadás éve: 2019, 2021, 2022 A gonosz köztünk jár San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot. Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál. Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot? Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá. „Sienna Cole nem kerülgeti a kényes témákat, nem dugja a homokba a fejét. Tudatosan olyan tárgykört választ, amely hallatán a legtöbben elfordítják a fejüket.” – Niitaabell Világa „Sienna Cole rettentően tehetséges írónő korlátlan fantáziával és páratlan stílussal.” – Kitablar Blog Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót. *** Formátum: pdf Méret: 3,05 MB [Hidden Content]
    1 point
  10. Sienna Cole – Az álmok küszöbén (novella) Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 A Négyszáz nap szabadságból megismert Dena Roberts elmeséli, hogyan indult a karrierje a londoni reklámcégnél, ahol sorsa elválaszthatatlanul összeforrt a sármos, ám megközelíthetetlen Patrick Byrne-nel és a szemtelen macsóval, Jason Prestonnal. Tudd meg az előzmény-novellából, hogyan kezdődött hármuk különös kapcsolata, mely végül a négyszáz napig tartó kalandhoz vezetett. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 970 kb [Hidden Content]
    1 point
  11. Revo Uninstaller Pro v5.2.5 18MB A Revo Uninstaller Pro a népszerű programeltávolító szoftver prémium változata, ami többek között telepítésfelügyeleti szolgáltatást, Autorun Managert, böngésző, illetve rendszerpucoló funkciót is tartalmaz. Maradéktalanul távolítja el a régi programjaidat. Újdonságok a Revo Uninstaller Pro 5.2.5 verziójában ✓Továbbfejlesztve - Visszamaradt elemek felkutatási algoritmusának javítása ✓Kisebb hibajavítások Revo Uninstaller Pro helps you to uninstall software and remove unwanted programs installed on your computer easily! Even if you have problems uninstalling and cannot uninstall them from "Windows Add or Remove Programs" control panel applet. Revo Uninstaller is a much faster and more powerful alternative to "Windows Programs and Features (Add or Remove Programs)" applet! It has very powerful features to uninstall and remove programs. Main features of Revo Uninstaller: Uninstaller Forced Uninstall Real-Time Installation Monitor Multi-Level Backup System The other levels of the backup system are Hunter Mode Junk Files Cleaner Windows Tools Autorun Manager Browsers Cleaner MS Office Cleaner Windows Cleaner Evidence Remover Unrecoverable Delete System requirements: 32-bit and 64-bit versions of Windows Vista, 7, 8, 8.1, 10, 11 and Windows Server Editions, 512MB RAM, 65MB HDD Free Space, 800MHz Pentium-Compatible CPU [Hidden Content] Portable 21MB [Hidden Content] jelszó:v525
    1 point
  12. EZ CD Audio Converter 11.5.0 (x64) Multilingual | 37,2 MB Ezzel a programmal az Audio CD ről lehet lementeni a számokat mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba , illetve a számokat lehet konvertálni szintén mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba és van benne GD3,WMP,MusicBrainz,Discogs és FreeDB támogatás is Használati Leírás : - Telepíteni kell a setup mappában lévő setup_x64.exe t - Majd a crack mappában lévő version.dll t be kell másolni a telepített könyvtárba ! - Utána mindig az ezcd.exe t kell futtatni és kész a crack A link: [Hidden Content] A jelszó: fcw2024
    1 point
  13. Phoenix Wolf – Hazatérés (Nem hivatalos magyar regény) Kiadó: Magánkiadás Mech Factory Books Kiadás éve: 2004, 2009 A Csillagliga idejét úgy emlegeti az utókor, mint a béke és a haladás tejjel-mézzel folyó aranykorát. A Cameron-dinasztia irányítása alatt virágzott mind a tudomány, mind a kultúra. De Stefan Amaris, az egyik kisebb jelentőségű tagállam nagyratörő uralkodója azonban véghezvitte az elképzelhetetlent, és egy gátlástalan puccs, majd a teljes Cameron-dinasztia kiirtása után megszállta a Ligát. Kerensky tábornok, az SLDF parancsnoka a Periférián értesült a megdöbbentő fejleményekről, és csapataival mindenre elszánt hadjáratot indított a Terra visszaszerzésére. Cathlin Winson ezredes tíz éve utazik Kerensky seregével világról világra… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,31 MB [Hidden Content]
    1 point
  14. Lesley Pearse-Engem többé nem látsz 88% 28 csillagozás „Képszerű, ellenállhatatlan, szívből jövő mese.” – Sunday Express Fuss, ha kedves az életed… Amikor a férje sokkos állapotban, összetörten tér meg a Nagy Háborúból, az anyósa pedig pokollá teszi a mindennapjait, Betty Wellow rájön, hogy milyen keservesen nehéz is tud lenni az élet. Egy pusztító viharnak kell végigsöpörnie a kis halászfalujukon, az ő életét is veszélyeztetve, hogy meglássa az esélyt a menekülésre – és ő meg is ragadja. Bristolba menekülve a nevét Mabel Brookra változtatja, és cselédként helyezkedik el. Ám az úrnője hirtelen halála után ismét lecsap rá a tragédia, és az utcán találja magát. A nincstelen és magányos Mabel brutális támadást szenved el, mielőtt egy Nora Nightingale nevű médium megmentené. Nála kóstol először bele azoknak az életébe, akik üzeneteket kapnak a holtaktól, és rájön, hogy ehhez talán magának is van adottsága. Ám Mabel nemsokára saját üzenetet kap, és visszakényszerül oda, ahonnan elszökött. Oda, ahol megszakadt a szíve, és talán még gyilkosság is történt – rájön, hogy ha biztosítani akarja a jövőjét, még egyszer, utoljára szembe kell néznie a múltjával. Lesley Pearse szívet dobogtató, felvillanyozó és feszültségekkel teli regénye egy önnön sorsának megleléséért harcoló asszony története. Lesley Pearse: You'll Never See Me Again Eredeti mű Lesley Pearse: You'll Never See Me Again 1. világháború Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus > GABO, Budapest, 2022 420 oldal · ISBN: 9789635663262 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  15. Paul Briand-Neoblast 5 csillagozás {:KONTÚR:} A jövő valóban belerobbant a jelenbe. Tényleg a megacégek lettek az új kormányok. A komputergenerált infótömeg valóban megváltoztatta a világot… Az információ hatalom és vagyon; az új hadszíntér az emberek elméje. A „nagyok” egyetlen üzenetet közvetítenek feléd: „Rettegj és fogyassz”, mert a félelem, bármilyen fortélyos is, igazgat. Fogyasztani pedig muszáj. Engedelmeskedj, hogy ők szentté nemesülhessenek itt, az Európa Birodalom közepén, most, 2061-ben, a huszonegyedik század három nagy háborúja után, a bűnbandák által uralt Budapesten. Nem tetszik? Hogy mit tehetsz? Két út áll előtted: az emberek többségéhez hasonlóan belemenekülhetsz a virtuális realitásba, ami nem oldja meg, csak feledteti a gondokat, vagy lépsz. Ahogy én is léptem, hogy kutyanevű jakuzából ismét szabad ember lehessek, és talán… Talán a világot is megváltoztassam magam körül. Ki vagyok én? Az, aki ha kell, cselekszik. Szólítsatok Isamunak. Ez itt az én történetem. 21. század Budapest cyberpunk Hold jövőben játszódik magyar nyelvű magyar szerző Magyarország Mars (bolygó) regény sci-fi > Tuan, Budapest, 2021 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890279 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    1 point
  16. Szemán Zoltán-Múlt idő javított 7 csillagozás John Andrews nyomozó őrmestert, egy általa el nem követett gyilkosság vádjával letartóztatják és nyolcvan év hibernációs börtönre ítélik, 2046-ban. Amikor a számítógép felébreszti, egy romba dőlt, halott világot talál maga körül. A romok között bolyongva, csillagközi fejvadászok fogják el, akik az űrhajójuk műszaki hibája miatt voltak kénytelenek leszállni az elpusztult Földön. Főhősünk tőlük tudja meg, hogy közel kétszázötven évet töltött a „fagyasztóban”, az eredetileg tervezett nyolcvan helyett. Ez idő alatt, az emberiség csaknem teljesen kipusztult, amikor egy idegen civilizáció, a Wishan, lerohanta a bolygót. A pár millió túlélőt az idegenek elhurcolták rabszolgának, a saját birodalmukba. Ez a sors várna Johnra is, de ő elhatározza, ha törik, ha szakad, megszökik az orgazdától, akire a fejvadászok az eladását bízták. Eredeti megjelenés éve: 2018 apokalipszis kaland magyar nyelvű magyar szerző Mars (bolygó) rabszolgaság sci-fi űrutazás > Arte Tenebrarum Publishing, 2018 404 oldal · ISBN: 9780463729175 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Szemán Zoltán-Niobe javított 91% 11 csillagozás Egy régebbi „korai zsenge” mű. A 22.század végére a Föld készletei már igencsak kimerülőben vannak. A nyersanyaghiányt a túlnépesedési problémák csak tetézik. A politikai és gazdasági helyzet törékeny, és minden egyes nappal, A Föld közelebb jut egy globális forradalomhoz. Az utolsó pillanatban az emberiség felfedez egy érintetlen, természeti kincsekben hihetetlenül gazdag bolygót, (Niobe) és azonnal el is kezdi azt kolonizálni. Amit azonban senki nem tudott, hogy a bolygón nem az emberek az első telepesek… A történet három, egymáshoz kapcsolódó szakaszában megismerhetjük a Niobe bolygó kolonizálásának folyamatát. Először Jason, egy épületbontási szakember, majd Janet Sumner őrmester és végül Thomas, egy munkanélküliből lett, botcsinálta katona szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Eredeti megjelenés éve: 2017 felfedezés földönkívüliek háború kaland magyar nyelvű magyar szerző sci-fi űrutazás > Magánkiadás, 2017 172 oldal · ISBN: 6610000047840 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  17. Szemán Zoltán-A Link A SoftCom nevű cég 2043-ban sikeresen beülteti az első ember agyába a B-Link kommunikációs chip prototípusát. Negyven évvel később, ezzel a chippel, a Linkre felkapcsolódva, már nézheted a kedvenc sorozatodat, élő beszélgetést folytathatsz a barátaiddal, akár bulizhatsz is velük, anélkül, hogy felkelnél a foteledből. Nem kell többé a tankönyvek fölé görnyedni, mert a chip segítségével a tudásanyag bármikor hozzáférhető a Linken. A munkádat akár otthonról is végezheted, csupán rá kell kapcsolódnod a hálózatra. Jól hangzik, igaz? De a rendszernek vannak hátulütői, amit a SoftCom – a Link kizárólagos, világméretű üzemeltetője – nem hajlandó elismerni. Egy kis csoport Ellenálló igyekszik ráébreszteni az embereket, hogy a Link veszélyes, de senki sem hallgat rájuk. Maradi bolondoknak, sőt terroristáknak kiáltják ki őket. De vajon tényleg igaz, hogy a SoftCom a Linken keresztül manipulálja az embereket? Vagy az is lehet, hogy a Link ellenőrzése már régen kicsúszott a gigantikus cégóriás kezéből? Eredeti megjelenés éve: 2018 kaland magyar nyelvű magyar szerző Mars (bolygó) mesterséges intelligencia robot sci-fi társadalom > Arte Tenebrarum Publishing, Budapest, 2018 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780464981961 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Szemán Zoltán-301 Egy régebbi, ingyenes mű a szerzőtől. Spárta katonái, Leonidasz király vezetésével, csatára készülődnek a Perzsa uralkodó, Xerxész seregei ellen. Az egyik ifjú harcos (Pleisztosz) nyomtalanul eltűnik a táborból és amikor hősünk magához tér, abban a hiszemben van, hogy az istenek vitték el magukhoz az Olimpuszra. Csak később döbben rá, hogy akiket ő isteneknek hitt, valójában emberek, csupán egy másik korból származnak. Felbukkanása fejfájást okoz Monroe nyomozónak, és valami oknál fogva Dr. Perkins (Anna), egy nyelvész szakértő, különös érdeklődést tanusít a múltból érkezett harcos iránt. Lassan-lassan, egy sok kort átszövő bűncselekmény lát napvilágot és hármukon múlik, hogy képesek lesznek-e megakadályozni a visszafordíthatatlan változásokat, amik ez egész emberiség jövőjét fenyegetik. Eredeti megjelenés éve: 2017 fantasztikus spamelo időutazás kaland kortárs magyar nyelvű magyar szerző nyomozás perzsa regény sci-fi Spárta > Magánkiadás, 2017 122 oldal · ISBN: 6610000051007 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  18. Szemán Zoltán-A kapu őre 82% 17 csillagozás Mi lehet a közös Ildarban, az Első Rend Parancsnokában és Thomas Millerben, egy kissé félszeg pszichiáterben? És vajon mi lehet a közös Alianában, az Északi Királynő száműzött húgában és Sophie Winterben, a fiatal jogi asszisztensben? Látszólag semmi. Egymásról nem is tudva, teljesen külön világban élnek, teljesen különböző életet. Egészen addig, amig el nem kezdenek álmodni és közös ellenségük nem támad… Eredeti megjelenés éve: 2017 álom fantasy harcosok kaland lovag mágia magyar nyelvű magyar szerző orvos párhuzamos világok portál fantasy váltott szemszög varázsló > Magánkiadás, 2020 352 oldal · ISBN: 6610000039968 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------
    1 point
  19. Szemán Zoltán-Maradj életben! Figyelem! A mű 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Lena Odding alig várta, hogy nagykorú legyen, és végre önálló életet élhessen. Nagy álma, hogy nem csupán a rettenetesen gazdag családját, de a Földet is elhagyja, és az alig pár évtizede felfedezett bolygóra, a Galileóra költözhessen. Az egyetlen apró gond: kizárólag az alsóbb, szegényebb néprétegekből választják ki az áttelepülőket. Lena barátnője segítségével megszervezi a saját halálát, és egy pitiáner drogos hamis személyazonosságával sikerül feljutnia a Galileo-ra tartó egyik csillaghajóra. Ám az új élet iránti vágya hamar szertefoszlik, amikor rádöbben: rosszul tette, hogy megszökött a Földről. A kolónia korántsem az, mint amit odahaza az emberek hisznek. De a Galileóról nincs visszatérés. Évekkel később egy rendőrhadnagy (Jason) véletlenül rájön, az Odding lány nem halt meg, és hogy valami nagyon nincs rendben a távoli kolóniával. A felfedezéséért megfenyegetik, kirúgják. Lena apja is tudomást szerez a dologról és felbéreli a volt nyomozót, hozza vissza a lányt a Földre. Ha még életben van… Belső grafika: Iván Eszter „Estfahan” [Hidden Content] Eredeti megjelenés éve: 2018 kaland magyar nyelvű magyar szerző sci-fi > Magánkiadás, 2019 448 oldal · ISBN: 6610000195800 · Illusztrálta: Iván Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------------------
    1 point
  20. Szemán Zoltán-Az elfeledett világ Egy régebbi mű a szerzőtől. A jó és a gonosz harca folyik a világunkért. Mindkét oldal gyűjti a maga ügynökeit, de egyik sem mer a másikkal nyiltan szembeszállni. Van azonban egy harmadik erő is, amit sem a jó, sem a gonosz nem akarja, hogy az emberek tudomására jusson. A két ellenséges hatalomnak ideiglenes szövetséget kell kötnie, hogy ezt a bizonyos harmadik erőt képesek legyenek visszaszoritani az emberek világából. Mindkét oldal egy-egy ügynököt küld (David és Mary) hogy együtt fürkésszék ki az emberek között egyre terjedő, mindeddig ismeretlen erő terveit… Eredeti megjelenés éve: 2017 angyal démon fantasy kaland magyar nyelvű magyar szerző regény urban fantasy vallás > Magánkiadás, 2017 238 oldal · ISBN: 6610000043248 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  21. Szindikátus sorozat Szemán Zoltán-A farmer (Szindikátus 1.) Ingyenesen letölthető könyv! Peter tíz év katonai (Űrvedelmi Hadtest) szolgálat után visszavonul, de nem találja a helyét a civil életben. Igaz, az egyenruha sem vonzza többé. Unalmas, rutinszerű az élete és elege van az emberekből. Kapva kap az alkalmon, mikor egy misztikus cég munkat ajánl neki egy távoli bolygón. Egyik nap, egy ismeretlen űrhajó zuhan le nem messze a földjeitől és az egyetlen túlélőt -egy fiatal nyomozónőt – főhősünk találja meg. Peter akár akarja, akár nem, a múltja ismét utoléri őt és megint olyan dolgokra kényszeríti az élet, amik elől mar 60 fényévet menekült… Eredeti megjelenés éve: 2017 kaland magyar nyelvű magyar szerző rendőr sci-fi sorozat része űrutazás > Magánkiadás, 2017 116 oldal · ISBN: 1230001773170 --------------- Szemán Zoltán-Az áruló (Szindikátus 2.) A Farmer c. könyv következő epizódja! Áruló van az Űrvédelmi Rendőrségnél! Valaki, vagy valakik információt szivárogtatnak ki az egyik legnagyobb bolygóközi bűnszövetlezet, a Szindikátus számára. A gyanú a rendőrség két nyomozójára, Allison -ra és Peter -re terelődik, holott valójában ők azok, akik az igazi árulót el akarják fogni. A Szindikátus addig manipulálja a dolgokat, amíg már szinte lehetetlen eldönteni hogy ki, kinek is dolgozik valójában… Eredeti megjelenés éve: 2017 kaland magyar nyelvű magyar szerző sci-fi sorozat része űrutazás > Magánkiadás, 2017 164 oldal · ISBN: 6610000039012 ------------ Szemán Zoltán-A vakáció (Szindikátus 3.) „A farmer” és „Az áruló” harmadik kötete. Allison és Peter különös meghívást kapnak egy régi ismerősüktől: töltsenek el vele pár hetet egy luxus nyaralóbolygón. A két űrrendőr ugyan kicsit furcsállja a dolgot, de elfogadják az invitációt. Ám alig érkeznek meg a Janinára, rájönnek, nem sok önfeledt kacagásban lesz részük a vakációjuk alatt. Már, ha egyáltalán vakációnak lehet nevezni, amikor valakik az életükre törnek, egy olyan bolygón, ahol még a helyi rendőrség vezetője is a Szindikátus bábja… Eredeti megjelenés éve: 2019 kaland magyar nyelvű magyar szerző sci-fi sorozat része > Magánkiadás, 2019 216 oldal · ISBN: 6610000243730 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  22. Szemán Zoltán-Idegen istenek A huszonharmadik század végére beindul az időturizmus a múltba. A tehetősek szabadon válogathatnak az utazási programok között, és megfelelő kísérettel bármely történelmi korba ellátogathatnak. Azonban az időutazásnak vannak veszélyei is… Carlos Estrada, az időrendőrség századosa szokatlan megbízatást kap: meg kell találnia egy az ókori Egyiptomban eltűnt családot. A nyomozó baljós előérzettel indul el a fáraók korába, és hamarosan rádöbben, Egyiptomban valami megváltozott… Eredeti megjelenés éve: 2020 Egyiptom férfi főszereplő földönkívüliek időutazás jövőben játszódik kaland kalandregény kortárs magyar nyelvű magyar szerző nyomozás ókor regény rejtély rendőr sci-fi űrutazás > Helma, 2021 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    1 point
  23. Szemán Zoltán-A tizedik démon A nem is annyira távoli jövőben az emberiség már számos idegen fajjal találkozott. Kereskedelmi, diplomáciai egyezmények születtek, megindult a szó szerint vett idegenforgalom. Lucifer elérkezettnek látta az időt, hogy a hatalmát más világokra is kiterjessze. Turistának álcázva, kilenc démont küldött szét a galaxis ismert részében, hogy kiderítsék, mivel és hogyan lehet az idegen fajokat bűnre csábítani. Ám a pokol felderítői nyomtalanul eltűntek… Eredeti megjelenés éve: 2021 angyal démon fantasy kaland magyar nyelvű magyar szerző sci-fi > Magánkiadás, 2021 422 oldal · ISBN: 6610000287789 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    1 point
  24. Matt Haig-Én és az emberek Andrew Martin megoldja a világ legbonyolultabb matematikai rejtélyét. Aztán eltűnik, és a közeli autósztrádán bukkan fel újra. Anyaszült meztelen, és barátságosan leköp minden arra haladót. Ám ez a férfi már nem Martin professzor, hanem egy idegen lény, aki a tudós alakját felvéve azért jött, hogy információkat gyűjtsön és megsemmisítse a képletet, amely veszélybe sodorhatná az univerzum jövőjét. A lény figyel, de nem ért semmit az emberekből. Miért hordanak ruhát, miért alapítanak családot, miért bámulják hétvégenként, ahogy huszonkét férfi kerget egy labdát? De a legfontosabb: mi az a furcsa érzés, amely összeköti az embereket, és amit úgy hívnak: szeretet? Matt Haig könyve egyszerre spamelo sci-fi és szívmelengető mű a világegyetem legnagyobb rejtélyéről, azaz rólunk, emberekről. „Matt Haig briliáns módon mutatja meg, hogy mi a szerelem, és mit jelent embernek lenni. Nagyon régóta az egyik legjobb könyv, amit olvastam.” (S. J. Watson, a Mielőtt elalszom című világsikerű könyv szerzője) Matt Haig: The Humans Eredeti mű Matt Haig: The Humans 86% Eredeti megjelenés éve: 2013 Anglia angol szerző apaság barátság brit szerző énelbeszélő földönkívüliek spamelo kortárs kutya magyar nyelvű regény romantikus sci-fi tudományos > Alexandra, Pécs, 2020 288 oldal · ISBN: 9789633576953 · Fordította: Bujdosó István letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  25. Group Sex - The Movie Dahlia Skye knows that variety is the spice of life.that's her story and she's sticking to it! She talks her lover into sharing her with another man and now he has three women to handle on his own! Cum join him as he tells a story of endurance and perseverance of his debauched and perverse playmates. It doesn't matter if it's girl-on-guy or guy-on-girl - it's "Group Sex - The Movie". There's no room for jealousy, but plenty of room for the ultimate group suck and fuck session you will ever see! Category: Group, Swingers, Outdoor, Threesome, Foursome, Feature, Starring: Anna Morna, Dahlia Sky, Jennifer White, Kimberly Chi, Mark Zane, TJ Cummings Language: English Size: 2.15 GB Length: 02:03:18 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  26. Moms Teaching Teens How to Such And Fuck Vol 26 In your 26th entry to the Moms Teaching Teens series, you'll find this adorable, redheaded MILF and her hubby, showing the baby sitter how to give a good blowjob, along with the proper way to ride a stiff cock and the next teen will learn how to masturbate, before allowing a man to plug his fat pole into her snapper plus, some of these girls get a taste of pussy for the very first time. Category: Teens, Mature, Threesome, Lesbian, Amateur, Big Boobs, Facial Cumshot, Lingerie, Cum Swapping, Stockings, Blonde, Deep Throat Starring: Amateur Language: O-Ton Size: 2.36 GB Length: 02:30:30 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  27. Das Sadisten Schloss (2020) Das Sadisten-Schloss steht als Bollwerk der Pein f?r ein geheimes Jammertal weiblicher Schmerz-Erfahrungen. Freiwillig und voller Demut ihren Peinigern gegen?ber, begeben sich die geknechteten Weibsbilder in die sadistische Obhut so gewaltiger Szene-Gr??en, wie Ingo LeGrand, Meister Dolor, Tony Evil und den Schwarzen Baron. Ein Festival der Qualen erwartet die sexy Sklavinnen. Nichts f?r zarte Gem?ter! Category: GERMAN, Deutsch, MaleDom, BDSM, Bondage, Fisting, Extreme, Fetish, SadoMaso Starring: Hot Svenja, Ingo LeGrand, Der schwarze Baron, Master Dolor, Tony Evil, Keri 71, Caro, Theresa, Tina, Donna Siantra Language: GERMAN Size: 3.65 GB Length: 02:40:40 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  28. 10x Blondes Are So Damn Cute (2020) Category: Teens, Gonzo, Masturbation, Petite, Sex Toy Play, Shaved, Small Tits, Outdoor, Tattoo, Blonde, Starring: Gina Gerson, Lisa, Milena Devi, Missy Luv, Scarlett Knight, Selvaggia, Alessia Romei, Allison Kilgore, Jenny Wild, Nicole Brix Language: English Size: 1.56 GB Length: 01:45:03 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  29. Der Sadisten Zirkel 53 - Mein SM-Casting (2020) Und wieder einmal setzt "Der Sadisten-Zirkel" neue Ma?st?be in Sachen Qual und Dem?tigung. Ingo LeGrand und Bedo Ralf, zwei fiese Sado-K?nstler der Extra-Klasse, machen sich heute ?ber eine neugierige Novizin her, die die Kunst der lust-bringenden Folter am eigenen Leib erfahren will. LIZ ist noch unerfahren, unerzogen und nicht mal ganz stubenrein, doch mit Hilfe diverser Schmerz-Therapien, Erziehungs-Spiele und jeder Menge Traktier-Utensilien, wird die freche Fotze schon auf Spur gepeitscht werden. Nichts f?r schwache Nerven! Category: GERMAN, Deutsch, MaleDom, BDSM, Bondage, Fisting, Extreme, Fetish, SadoMaso Starring: Bedo Ralf, Ingo Le Grande Language: GERMAN Size: 2.28 GB Length: 01:40:13 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Lesben Von Damals Teil 2 (2020) Fr?her war alles besser, auch der Lesbensex... Category: GERMAN, Deutsch, Lesbian, Amateur, Lingerie, Masturbation, Pantyhose, Stockings, Sex Toys, Squirting, Strap-On Starring: Vera Pospischil , Trulla Buller , Llona Liebig , Helga Anzinger , Babsi , Marla Moist , Girlie Geil , Lore Nimmich , Petra G. , Jaqueline Violet Language: GERMAN Size: 0.95 GB Length: 01:38:26 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Tattooed Temptresses Vol 3 Edgy, kinky, and seemingly sex starved girls strip down, show off their ink, and offer up their pink! Category: Fetish, Alt Girls, Tattoos, Toys, Blonde, Big Cock Starring: Cameron Canada, Raven Bay, Porno Dan, Sierra Day, Marley Mac Language: English Size: 1.46 GB Length: 01:28:11 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  32. Rocco - Ass Fighters Rocco Siffredis neuestes Meisterwerk setzt ganz auf frisches und rektal zu entjungferndes Frischfleisch. 9 taufrische Porno-Nachwuchs-Nymphen rechen gierig ihre Popos empor um den gnadenlosen Segen des Meisters zu empfangen. Viel Spa?, Freunde. Category: Anal, Outdoor, Threesome, MILF, Teens, Rough, Extreme Penetration, Starring: Rocco Siffredi, Tanya Jannis, King Veronica, Sanchez, Veronica, Ilessya, Jannias, Tanya, Nicky, Veronika, Lucy, Language: O-Ton Size: 2.17 GB Length: 02:03:56 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. Bukkake Sperm Sessions 5 Another edition of horny cum eating hotties, with Sabrina White, Karla Romano, Betty Swollocks and Chantelle Stevens working an entire room full of guys. These ladies find themselves in an all out gang bang and work hard to pleasure a lot of throbbing cocks to get themselves load after load of jizz! Category: Gang Bang, Group, Orgy, Facials, Bukkake, Blowjobs, Cumshots, Deep Throat, Starring: Sabrina White, Betty Swollocks, Karla Romano, Chantelle Stevens Language: English Size: 1.03 GB Length: 01:31:39 Format: MP4 Video: 720x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  34. Hot Moms Swallow (2020) These hot moms are hungry moms. Hungry for attention, hungry for younger men, hungry for dirty sex, hungry for rock hard cocks, hungry for the satisfaction of making a guy cum all over her. Sometimes they even swallow. Category: Mature, MILF, Stockings, Lingerie, Busty, Older Women Younger Men Starring: Katie Morgan, RayVeness, Alexis Fox Language: English Size: 1.74 GB Length: 01:39:16 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [B][/B]
    1 point
  35. Rocco - Ultimate Fuckers 10 (2019) Willkommen und Vorhang auf zu Rocco's gnadenloser Fotzen-Folter und erbarmungslosem Rosetten-Rodeo! Ein K?fig voller schwanzverr?ckter Flundern machen anale Bekanntschaft mit Rocco's ?berdimensioniertem Popo-Pr?gel. Modisch korrekt bestrapst und rollig wie streunende Katzen lassen sich die Vorzeige-Schlampen gnadenlos von potenten Zuchtbullen die Schlie?muskeln auf Maximalweite dehnen und ihr Gesicht ein Vollbad in hei?em Wichsfett nehmen. Wir w?nschen Euch, geneigten Zuschauern, viel Vergn?gen bei diesem ultimativen Fick-Fest! Category: GERMAN, Deutsch, Anal, Threesome, Outdoor, Rough Sex, Interracial, Big Boobs, Big Dick, Lesbian, Stockings, Starring: Cassandra Wild, Daniela Rush, David Perry, Eva Black, Evelyn Eszenyi, Frank Gun, Gabriel Zero, James Brossman, John Walton, Karin, Karma, Leslie Taylor, Mario Rossi, Mike Foster, Rocco Siffredi, Rozalia, Steve Vandal, Thunde Language: GERMAN Size: 3.33 GB Length: 03:10:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Deutscher Swinger Report 7 (2020) Sie suchen den ultimativen Fick-Kick, wollen ausbrechen aus ihrem eingespielten Ehe-Alltag oder der langj?hrigen Beziehung, sehnen sich nach fremder Haut. Deutschlands Swinger. Mit der Kamera im Gep?ck waren wir f?r Euch unterwegs, haben weder Kosten noch M?hen gescheut, um einen realistischen Eindruck vom wilden und geilen Treiben dieser perversen Privat-Pimperer einzufangen. Echte Amateure kommen zu Wort und berichten von ihrer Motivation Sex mit Fremden zu haben. Private Paare stellen ihre Spielzeugkisten zur Schau und laden zu einem Probe-Fickerchen ein. Viel Spa?! Category: GERMAN, Deutsch, Swingers, Stockings, Amateurs, Interracial, MMV, Lesbian, Threesome, MILF, Mature, Starring: Meli Deluxe, Sexy Susi, Gina, L0lita, Maria Lo Language: GERMAN Size: 3.46 GB Length: 02:32:29 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. Training Sub Sluts (2020) Diese Frauen ben?tigen ein wenig Training in Sachen Fesselspiele! Category: MaleDom, FemDom, Bondage, Face Fucking, Female Domination, Fetish, Flogging, Nipple Play, Rimming, Sex Machines, Sex Toys, Spanking Starring: Adina Rimers, Cindy Dollar, Julia Parker, Kyra Yorke, Lillith Sweet, Morgan Rodriquez Language: English Size: 1.66 GB Length: 01:33:20 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. Home Made Girlfriends Vol 9 Home Made Media specializes in amateur porn videos of all types. Home Made Girlfriends 9 features amateur lesbians getting it on in the comfort of their own homes. Slim Goodies, Lily Cade, London, Violet Violence, Jasmyne Starr, Ruby Violence, Robin Skye, Danielle, Danielle and Tee have all sent in their intimate home movies for some extra cash, and you get to watch! Category: Lesbian, Amateur, Home Made, Redheads, Short Hair, Ebony, Toys, Strap-On, Tattoo, Brunette, Red Head Starring: Danielle, Jazmyne Starr, Kendra Lee, Lily Cade, London, Robin Skye, Rose, Ruby Violence, Slim Goodies, Tee, Language: English Size: 2.10 GB Length: 01:46:55 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Down N Dirty Threesomes (2019) Brand spankin' new! Hot and sexy threeways! Category: Threesomes, Teens, Lesbian, Blowjob, Stockings, Rimming, Big Cock Starring: Vina Sky, Khloe Kapri, Dana Wolf, Evelin Stone, Natalia Nix, Natalie Brooks, Oliver Flynn, Tyler Steel, Serena Santos, Peter Green, Mia Martinez Language: English Size: 1.96 GB Length: 01:52:19 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  40. Kurt Vonnegut: Éj anyánk Howard W. Campbell Jr. hírhedett amerikai náci, Hitler propagandagépezetének fontos beosztású munkatársa. És az USA németországi titkos ügynöke. Rádióműsora a legrosszabb fajta háborús uszítás, népirtásra való buzdítás. És persze nélkülözhetetlen információforrás az amerikai hírszerzés és hadvezetés számára. Így azután Howard W. Campbell Jr. meg sem próbál eligazodni és dönteni az emberi lét legnagyobb kérdéseiben. Vonnegut vérfagyasztó humora ezúttal a feketénél is sötétebb. [Hidden Content]
    1 point
  41. Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék Kurt Vonnegut legújabb regényében visszatér az „emberszabású” emberek közé: hősének, egy szánni való, emberséges emberkének, Walter F. Starbucknak tragikomikus életútja hullámhegyről hullámvölgybe, hírnévtől a hírhedtségig, magas kormánypozíciótól a börtöncelláig vezet. Minden halálosan komoly és minden röhögni valóan groteszk ebben az életben, és Walter F. Starbuck (eredeti nevén Stankiewicz) szelíd öniróniával vállalja az örök börtöntöltelék hálátlan – ám, az író szándéka szerint, korántsem megvetendő – szerepét e kizökkent és kiszámíthatatlan világban. [Hidden Content]
    1 point
  42. Counterpart 1.évad 2017-2018 WEBRip.HUNHardSub (Counterpart) szines, égetett feliratos amerikai dráma, sci-fi, thriller sorozat rendezők: Alik Sakharov, Morten Tyldum írók: Amy Berg, Justin Marks főszerepben: Harry Lloyd, Nazanin Boniadi, J.K. Simmons TARTALOM Philip K. Dick regényeket megidéző története szerint ugyanis egy másik dimenzióban mindannyiunkból létezik egy tökéletes más. A főszereplő (J.K. Simmons) karaktere évtizedek óta dolgozik egy kémügynökségnek, de nincs pontos fogalma róla, hogy milyen rejtélyes üzelmek zajlanak az intézményben. Egy nap azonban találkozik saját képmásával, aki egy, a hidegháborús időkben félresikerült kísérlet következtében megnyílt kapun át érkezett hozzá. És ez még csak a kezdet, az igazi bonyodalmak ugyanis csak ezután következnek. Égetett felirat counter.01 Videó információk: Méret: 312,12 MB Hossz: 0:56:37 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 631 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. Kolónia (Colony) 2.évad 2017 WEBRip.HUN (Colony) szines, magyarul beszélő amerikai dráma, sci-fi sorozat rendező: Ryan Condal, Carlton Cuse irta: Ryan Condal, Carlton Cuse szereplők: Josh Holloway ...Will Bowman Sarah Wayne Callies ...Katie Bowman Peter Jacobson ...Proxy Alan Snyder Alex Neustaedter ...Alex Neustaedter Isabella Crovetti-Cramp ...Grace Bowman TARTALOM Közeli jövő, megszállt Los Angeles, a középpontban egy házaspár törekvései a fiuk visszaszerzésére. A csavar pedig annyi, hogy nem csak a földönkívüliek vannak az emberek ellen, hanem azon emberek is, akik elfogadták az új világrendet és az idegenek mellé álltak, s fellépnek a lázadók ellen. És a volt FBI-ügynöknek úgy nyílik esélye arra, hogy elérje célját, hogy együttműködik az új kormánnyal. kozosseg_01 Videó információk: Méret: 382,86 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 076 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Shannara: A jövő krónikája 2.évad 2017 WEB-DL.HUN (The Shannara Chronicles) Szines, magyarul beszélő amerikai fantasztikus, kaland, sci-fi sorozat Rendező: Brad Turner Irta: Terry Brooks, Alfred Gough Szereplők: Austin Butler Poppy Drayton Ivana Baquero Manu Bennett Aaron Jakubenko Emilia Burns John Rhys-Davies Marcus Vanco TARTALOM Több ezer évvel az emberiség veszte után, Négyföldre halálos veszély leselkedik. A világ maradékénak sorsa három, nem hétköznapi fiataltól függ: az elf hercegnőtől, aki a palotán túli világról ábrándozik, a gyönyörű, fékezhetetlen, eszes romanó lánytól, és a félelf fiútól, akinek sejtelme sincs róla, hogy ereiben nagy elődök vére folyik, mely kijelöli végzetét.Évezredekkel civilizációnk pusztulása után bolygónkat – amit ekkor már Négyföldként ismerünk – az emberek mellett trollok, gnómok és elfek lakják. Utóbbiak közé tartozik a Shannara-család, akik felmenőik révén olyan természetfeletti képességek birtokosai, amelyek segítségével döntően befolyásolhatják a világ alakulását. A világét, amit most rég feledésbe merült, sötét erők fenyegetnek. A gonosz ellen Amberle, az elf hercegnő, a Shannara-család utolsó leszármazottja: a félig ember, félig elf Will és Eretria, a bandita– három, egymástól gyökeresen eltérő személyiség fog össze. Küldetésük, hogy megmentsék a világot – ám eközben saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük. leshanna_01 Videó információk: Méret: 370,83 MB Hossz: 0:40:59 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 125 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Szívdobbanás 1.évad 2016 WEB-Dl.HUN (Heartbeat) Színes, magyarul beszélő amerikai komédia, romantikus dráma sorozat Rendező: Allison Liddi-Brown, Sarah Pia Anderson, Liz Friedlander Írták: Cindy Appel, Jennifer Cecil, Jill Gordon Szereplők: Melissa George, Dave Annable, Don Hany, Shelley Conn, Rudy Martinez, Maya Erskine TARTALOM Alexandra az egyik legnagyobb hírnévnek örvend a szívsebészek körében. Makacssága, kitartása és szívből jövő akarata, hogy másokon segítsen emeli ki őt sok sebész közül. Munkahelyén előléptetik, az egyik betegének pedig megszerzi a szükséges donort. Egykori mentora visszatér a kórházba, aki keresztülhúzza a nő terveit. Alexandra nem adja fel és bár igaz, hogy nem teljesen legális módszerrel, de sikerül megmentenie a fiatal lányt a haláltól. heartbeat_01 Videó információk: Méret: 374,26 MB Hossz: 0:41:08 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 132 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. 1 point
  47. 1 point
  48. Dempsey és Makepeace 2.évad 1985 XviD.HUN (Dempsey and Makepeace) magyarul beszélő, angol akció, krimi sorozat Alkotók rendező: Michael Brandon, William Brayne forgatókönyvíró: Jeffrey Caine, Murray Smith szereplők: James Dempsey - Michael Brandon Harry Makepeace - Glynis Barber Gordon Spikings - Ray Smith Chas Jarvis - Tony Osoba TARTALOM A belevaló amerikai zsarut büntetésképpen London egyik elit negyedébe helyezik át a vonzó Makepeace mellé. Dempsey nem leplezi csalódottságát a brit rendőrség munkamódszereivel kapcsolatban, ami Makepeace-t hol taszítja, hol pedig a kelleténél jobban is vonzza... makepdemps_201 Videó információk: Méret: 399,58 MB Hossz: 0:46:58 Típus: AVI (DivX 4 - Project Mayo DivX 4) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 987 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  49. Hősök: Újjászületés 2015 (MKV-Matroska)HUNDub (Heroes Reborn) magyarul beszélő, amerikai misztikus sorozat Alkotók rendező: Larysa Kondracki, Allan Arkush, Greg Beeman forgatókönyvíró: Tim Kring, Seamus Kevin, Fahey Peter Elkoff szereplők: Noah Bennet - Jack Coleman Luke Collins - Zachary Levi Tommy Clark - Robbie Kay Miko Otomo - Kiki Sukezane Carlos Gutierrez - Ryan Guzman Erica Kravid - Rya Kihlstedt TARTALOM A történet egy évvel a Texas állambeli Odessa városát ért, sok áldozatot követelő terrortámadás után játszódik és a középpontban különleges képességekkel rendelkező emberek egy csoportja van, azok, akiket okolnak a támadás miatt. A csoport tagjai Luke és Joanne, két vigilante, akik bosszúra szomjaznak az őket ért tragikus veszteség miatt; Noah Bennet, valamint egy Quentin nevű összeesküvés elmélet-fanatikus világosítja fel a terrortámadás valódi okáról.A többi karakter olyan, aki mostanság fedezi fel képességét: Tommy, a fura és tartózkodó tinédzser, aki szeretne normális lenni és elnyerni álmai nőjének, Emily-nek a szívét; Malina, aki ugyancsak tini, igen merész típus, akit kvázi a világtól elzárva neveltek, de állítólag nagy dolgokra hivatott; Miko, egy tokio-i nő, aki eltűnt apját keresi és egy hatalmas titkot őriz; Carlos, aki egykor katona volt, de most másfajta hőssé válik, valamint Erica, aki egy sikeres technológiai cég vezetője, s saját pecsenyéjét sütögeti.Ez a csoport találkozik később rövidebb-hosszabb ideig az eredeti sorozat karaktereivel, Hiro Nakamura-val, Matt Parkman-nel, Mohinder Suresh-sel, és a haiti-ival... reborn_01 Videó információk: Méret: 353,88 MB Hossz: 0:42:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...