Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 02/08/2024 in all areas
-
Jacques Barzun - Hajnaltól alkonyig Egy nagy téma: a nyugati kultúra elmúlt ötszáz évének története „hajnaltól”, azaz a Reneszánsztól „alkonyig”, vagyis napjainkig, amikor ez a páratlan kultúra, úgy tetszik, véget ér. Egy nagy könyv: summázat egy nagy korszak végén. Az elmúlt ötszáz év művészetének, tudományának, vallásának, bölcseletének és társadalmi gondolkodásának vázlatos és átfogó elemzése. Ez a kultúra egy elképesztő sokféleség egységes együttese. A Nyugat a Föld ezer más tájáról összegereblyézett elemekből, eredetiségből és különbözőségekből megalkotott egy par excellence keverék civilizációt. A sokféleség és a számtalan konfliktus színes együttese ugyanakkor igen karakterisztikus célok szolgálatában állt – ennyiben feltétlenül egységesnek nevezhető –, s e tervek és célkitűzések, eljutva lehetőségeik végső határaiig, most szembesülnek azzal, hogy a nagy játszma a végéhez közeledik. pdf 9mb 2000 [Hidden Content]4 points
-
Deák Judit - A vurstlitól a Magyar Zene Házáig „Ujjé, a Ligetben oly vidám, ujjé, hogy mulat a nép, hogyha süt a nap, kedves, de esőben nedves, ujjé, a Liget de szép!” Ahogy Bilicsi Tivadar örökbecsű sorait, úgy talán a Városligetet sem kell bemutatni senkinek. Az Állatkert, a cirkusz, a már nem létező Vidámpark és a még nem működő Biodóm, valamint a régi-új létesítmények – a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy a gyönyörűen felújított Millennium Háza – épületeit legalább kívülről mindenki ismerheti. Szerzőnk, Deák Judit idegenvezető szakavatottan vezet minket körbe a máig népszerű – ahogy egykor hívták: Lizsé – történetén és akár ezerszer megcsodált kincsein. Mi a kapocs Sissi és az első állatkerti zsiráfok között? Honnan származhat a Királydomb elnevezés? Mitől érdekesek és Széchenyi fürdő belső dekorációi? – Ezeket és más anekdotákat is megismerhetünk ebből a nem szokványos kalauzból. Sétára fel! DEÁK JUDIT az első Pro Turismo-díjjal kitüntetett idegenvezető, több évtizede dolgozik a szakmában. Bejárt nyolcvan országot, de munkája, hivatása elsősorban szeretett szülővárosához, Budapesthez köti. Tízezernél több városnézést vezetett itt, de két egyformát még sohasem. Elfogult Budapest-rajongó; mindene az utazás, az idegenvezető-tanítványok és a kedves utasok. pdf 7mb 2023 [Hidden Content]3 points
-
Ossian - Angyalok És Emberek 2024 01. Továbblépni 03:17 02. Létezik 04:37 03. Soha Nem Késő 03:57 04. Angyalok És Emberek 03:56 05. Vigyél El 03:39 06. Próbálj Meg Élni 04:39 07. Hetedhét Őrület 03:53 08. Az Élet Megéget 03:07 09. Méltósággal 04:17 10. Valaki Gondolt Rám 03:27 11. Ébredés (Instrumentális) 04:35 12. Félúton 03:40 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]2 points
-
Rafael Marín - Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Eredeti cím: Elemental, querido Chaplin Eredeti kiadó: Ediciones Minotauro Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Sherlock Holmes és az Einstein-gyár Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: Metropolis könyvek Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Horváth Hermina Sherlock Holmes, a világhírű detektív kilép Sir Arthur Conan Doyle klasszikus krimijeinek lapjairól, hogy közös nyomozásba kezdjen a fiatal Charlie Chaplinnel egy világméretű összeesküvés után. Ördögi terv bontakozik ki előttük egy titokzatos szekta mesterkedéseiről, amely a zsenik rémuralmának korát hozhatja az emberiségre. A spanyol szerző formabontó sikerkönyvben kitalált és valóban létezett személyek együtt alakítják civilizációnk titkos történelmét. Egy nehezen besorolható mű a szépirodalom és a lektűr határán, amely egyaránt él a humor és a feszültségteremtés eszközeivel, hogy maradandó élményt nyújtson az átlagkönyvekbe belefásult olvasóknak. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,11 MB [Hidden Content]2 points
-
Christian Charrière – Iscambe erdeje Eredeti cím: A kLa forêt d'Iscambe Eredeti kiadó: Points, Franciaország Eredeti kiadás éve: 1980 Magyar cím: Iscambe erdeje Magyar kiadó: Metropolis Media A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Miklós Lívia A magasabb szintű emberi civilizáció megszűnt létezni. Európa jó részét sűrű erdő borítja. A vaskézzel kormányzott Marseille-ből útnak indul egy remete és tanítványa, mert a legendák szerint a járhatatlan sűrűség közepén ott vannak valahol egy Párizs nevű csodálatos helynek a romjai, melyek között minden kérdésükre megtalálhatják a választ. Aki azonban eddig be mert hatolni Iscambe erdejébe, annak az irdatlan fák zöldellő labirintusában megbomlott az elméje, vagy a rengeteget lakó különös fenevadak szaggatták szét testét. A két vándor mégis vállalja a veszélyeket, sőt segítőtársaik is akadnak útjukon. Azt viszont nem is sejtik, hogy nyomukban még egy vérszomjas ellenség jár: a marseille-i urak zsoldoshada, akiknek feladata, hogy bármi áron megakadályozzák az ősi tudás visszatértét kényelmes keretek közé szorított világukba. Charrière költői, pikareszk látomása sok méltatója szerint J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének stílusát idézi, és ahogy Tolkiennél a szöveg keletkezésének hátterében ott sejlik a fasizálódó Európa katasztrófájának rémképe, úgy az Iscambe erdeje is időszerűbb ma, mint valaha, reménysugár a bizonytalanság rengetegében eltévedt kontinens írástudói számára. „A francia fantasy mesterműve, költészetet vegyít a szatírába. Vicces és gyönyörű.” – Le cafard cosmique Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,37 MB [Hidden Content]2 points
-
Christian Charrière – Helyettem, kis virág… Eredeti cím: Dites-le avec des fleurs Eredeti kiadó: Librairie Arthéme Fayard Eredeti kiadás éve: 1969 Magyar cím: Helyettem, kis virág… Magyar kiadó: Magvető, Budapest Magyar Könyvklub / Saxum, Budapest A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Albatrosz könyvek A Krimi Klasszikusai Magyar kiadás éve: 1970, 1997 Fordította: Klumák István Az Atlanti-óceán francia partján, mesebeli virágoskert közepén álló villában éli többé-kevésbé idilli életét a Berger család, míg egy virágillattól terhes, forró nyáron színre nem lép a káprázatosan szőke Ursula, az egynyári német gyereklány. Ettől fogva a ház különös, megmagyarázhatatlan események színhelye lesz, sorra tünedeznek el a család tagjai, s a borzalmak egyre fokozódnak… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,18 MB [Hidden Content]2 points
-
Bakti Viktor – Integrálva Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged A következő kiadói sorozatban jelent meg: Sötét örvény Kiadás éve: 2017 Lépj a jövő útjára! 2066 – Philadelphia. Themisz, a titokzatos szuperszámítógép mindent lát, még a jövőt is. Kiszámítja, hogyan boldogulhat legjobban az emberiség. Digitális jósok súgják meg a jövőt, ám az egyikük meghal, miközben Jarrednek, a zsoldosnak egy döbbenetes üzenetet mutat. Vajon rendszerhiba vagy valóban a jövőt fedi fel? Az események láncreakcióként követik egymást. Rejtélyes szervezet lendül mozgásba, hogy a virtuális térbe börtönözött, testetlen hacker segítségével megfejtse a Themisz titkait. A meghasonlott zsoldos döntésre kényszerül véres állandóság és küzdelmes változás között. Yolanda, a reflektorokhoz szokott riporternő szembesül a kíméletlen valósággal. Vajon él a csábító ajánlattal? Engedi, hogy maga a jövő költözzön be saját húsába és csontjába? Victor, a cég vezérigazgatója is nyomozásba kezd, hogy olyan sötét titkot fedjen fel, amitől még őt is óvják. Mi valójában a rejtélyes Themisz? Harc kezdődik a valóságban és a kibertérben egyaránt. Már nem csak Themisz a tét, hanem a szabadság. Vajon a test vagy az elme szabadsága fontosabb? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,48 MB [Hidden Content]2 points
-
A feltöltés kiegészült Loren L. Coleman: Hazafiak és zsarnokok regényével. A magyarul megjelent sorozat így már teljes. Köszönet istvankiraly62 segítségéért! (A BattleTech fiktív univerzumában játszódó MechWarrior – Sötét kor sorozat szintén megtalálható az oldalon.)2 points
-
UVK Ultra Virus Killer 11.10.10.2 25MB Az UVK egy hatékony víruseltávolító és Windows javító eszköz. Az egyszerű és intuitív kezelőfelülettel az UVK lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felismerjék és töröljék a rosszindulatú és kémprogramok minden típusát a fertőzött rendszerekből. Emellett rengeteg eszközt tartalmaz a kártevők eltávolítása utáni esetleges javításhoz. UVK is a powerful virus removal and Windows repair tool. With simple and intuitive interface, UVK allows users to detect and delete all types of malware and spyware from infected systems. It also includes lots of tools to repair windows after the disinfection. changelog: v11.10.10.2 Release date:January 28 2024 Check Code improvements, bug fixes and definition updates [Hidden Content] Portable 10MB [Hidden Content] jelszó:11102 points
-
Haraszti Lux Popper - Magány és társ,féltékenység és hűség Az orvosi szakirodalom keveset, szinte semmit nem foglalkozik a féltékenységgel… Hiszen alapérzelmeink is alig vannak definiálva. A pszichológus, a szexológus, az író a „Mesterkurzus” e kötetében a férfi-női kapcsolatok buktatóiról beszél, arról, amit gyakran elrontunk, és arról, amit mégis módunk van megtenni a család megőrzéséért a mai családkultúrában. pdf 2005 [Hidden Content]2 points
-
Annemarie Kolbe - Yorkshire terrier Ideális ismeretterjesztő könyvet tart a kezében Annamarie Kolbe tollából. A szerző a yorkshire terrier iránt érdeklődőknek, a kezdőknek és a szabadidő hobbi-kutyásainak szánta ezt a könyvet. Főként azoknak, akik szórakozásból és nem hivatásszerűen, nem mindenáron a kiállítási eredményekre törekedve tartják kedvencüket. Érdekes olvasmány a szakember, a rutinos tenyésztő számára is, mivel magyar nyelven e fajtáról még nem jelent meg publikáció ilyen nemzetközi szaktekintély tollából, mint Annemarie Kolbe. Írásában gyakorlati tanácsait adja át, átszőve a fajta iránti rajongó szeretet hangulatával, nagyon hiteles módon, egyéni ízű megfogalmazásban. pdf 10mb 1995 [Hidden Content]2 points
-
Laura Morelli – Az aranyozó lánya Eredeti cím: The Painter's Apprentice Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Az aranyozó lánya Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Kiss Nóra Titanilla Mit áldoznál fel inkább: a megélhetésedet, a szerelmedet, vagy az életedet? Mikor a Fekete Halál kopogtat az ajtódon, jobb, ha gyors döntést hozol. Velence, 1510 A fiatal lány, Maria Bartolini semmit sem akar jobban, mint továbbvinni az apja örökségét aranyozómesterként. Azonban váratlanul elküldik az otthonából, hogy tanoncként dolgozzon az elismert festő, Trevisan mester mellett. Nem is sejti, hogy mindez hátterében milyen egyezséget kötött az apja a festővel, sőt még egy elrendezett házassággal is szembe kell majd néznie. Maria mindennél jobban szeretne visszatérni a családi műhelybe és a titkos szerelméhez, aki odahaza várja. Ám az egyre terjedő pestisjárvány miatt elrendelt karantén meghiúsítja a terveit. Maria igyekszik a munkájára koncentrálni, megtanulja a lélegzetelállítóan csodás színek megalkotásának technikáját, s közben a szívéhez oly közel álló aranyozás művészetét is gyakorolhatja. Mikor a festő szolgái kiderítik Maria rejtegetett titkát, megzsarolják őt, ezért kénytelen megvásárolni a hallgatásukat, ám ahogy rendületlenül nő a kapzsiságuk, Maria úgy folyamodik egyre kétségbeesettebb eszközökhöz. Ám lehet, mit sem ér ez a sok áldozat, munka és titkolózás, ha a pestis megfosztja mindentől, amit valaha szeretett.. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,81 MB [Hidden Content]2 points
-
Laura Morelli – A Gondolakészítő Eredeti cím: The Gondola Maker Eredeti kiadó: Magánkiadás Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A Gondolakészítő Magyar kiadó: I.P.C., Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Bihari Balázs A tizenhatodik századi velencei gondolakészítő, Luca Vianello úgy érzi, az egész életét előre elrendezték. Apja már születésekor eldöntötte legidősebb fia sorsát, Luca a város egyik legismertebb gondolakészítő műhelyét hivatott megörökölni. Ám a fiú élete egy váratlan tragédia után különös fordulatot vesz, és elindul új utat keresni magának. Nem sokkal később egy antik gondola helyreállításán dolgozik, miközben titkon abban reménykedik, hogy sikerül szíve hölgyének kegyeibe férkőzni. A GONDOLAKÉSZÍTŐ egy apa és fiú nehézségekkel és szeretettel teli kapcsolatán keresztül kelti életre a velencei hajóácsok művészetének évszázados hagyományait. A történelmi regények szerelmesei bizonyára élvezettel olvassák majd a hűen leírt korabeli velencei életről szóló elbeszélést és a gondolák készítésének csodálatos részleteit. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,90 MB [Hidden Content]2 points
-
Stranger Things-sorozat (A teljes eredeti sorozat a „Stranger Things Series” témában található.) *** Gwenda Bond: Gyanakvó elmék (Stranger Things-sorozat 1.) Eredeti cím: Suspicious Minds Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Gyanakvó elmék Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Stier Ágnes Egyesült Államok, 1969. Az álmos kisvárosi főiskolán tanuló Terry Ives úgy érzi, kimarad az egész országot megrengető háborúellenes mozgalomból és ellenkulturális forradalomból, így kapva kap az alkalmon, amikor egy szupertitkos kormányzati kutatáshoz keresnek önkénteseket. Terry elszántan próbál a végére járni a világtól elzárt hawkinsi laborban zajló bizarr kísérleteknek, miközben egyre mélyebbre merül a laboratórium kifürkészhetetlen ura, dr. Martin Brenner világában. Mi folyik ebben az idilli kisvárosban, és mi a 008-as alany – Kali – emberfeletti képességeinek titka? Az első Stranger Things-regény, a Gyanakvó elmék a sorozat mitológiájának alapjaihoz visz el minket, ahol minden elkezdődött. Adam Christopher: A sötétség fejedelme (Stranger Things-sorozat 2.) Eredeti cím: Darkness on the Edge of Town Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: A sötétség fejedelme Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Marczali Tamás 1984. december, Hawkins. Jim Hopper rendőrfőnök egyetlen vágya egy csendes karácsonyeste eltöltése Tizivel, de örökbe fogadott lánya keresztülhúzza számítását. A lány egy New York feliratú kartondobozt húz elő a pincéből, és záporozni kezdenek az igazán fogós kérdések. Miért hagyta el Hopper Hawkinst? Miért tért vissza? És miért nem beszél sohasem New Yorkról? Bár Hopper inkább nézne szembe egy falkányi demogorgonnal, mint a saját múltjával, nem tehet mást: el kell mesélnie annak a mindent megváltoztató pár hónapnak a történetét. A Vietnamot megjárt fiatal, kisgyerekes családapa, Jim Hopper New Yorkban kezd új életet, ám a sosem alvó város sikátorai legalább annyira veszélyesek, mint a vietnami dzsungel. 1977 forró nyarán bizarr módon megcsonkított hullák lepik el az újdonsült gyilkossági nyomozó Hopper körzetét, és szövetségi ügynökök szállják meg a rendőrséget. A férfinak nincs más választása, mint a maga kezébe venni az ügyet. A gyilkost konok elszántsággal üldöző Hopper egy őrült banda és egy titokzatos parapszichológiai kísérlet után kutatva merül mélyre a sosem látott hőhullámtól szenvedő New York mocskában, és a többnapos áramszünet miatt sötétbe borult városban először néz szembe a gonosz valódi arcával. Brenna Yovanoff: Mad Max Hawkinsban (Stranger Things-sorozat 3.) Eredeti cím: Runaway Max Eredeti kiadó: Del Rey, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Mad Max Hawkinsban Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Marczali Tamás MIELŐTT Ő LETT VOLNA HAWKINS MAD MAXE… Max Mayfield mindig kilógott a többiek közül. Édesanyja minden próbálkozása ellenére sem lett belőle cuki, aranyos kislány, és inkább tölti az idejét a játékteremben, mint lányos elfoglaltságokkal. Kaliforniában legalább közel voltak hozzá a barátai, ám Hawkinsban, a semmi közepén nincs más, csak zsarnokoskodó mostohabátyja, rideg mostohaapja és tehetetlen anyja. Még szerencse, hogy ebben a porfészekben is akad játékterem… És valami más is. Max hamar rájön, hogy Hawkins izgalmasabb – és jóval veszélyesebb – hely, mint gondolta volna, és a szellemirtós srácok az iskolából sötét titkok birtokosai. És akkor még nem is beszéltünk a különleges képességekkel bíró rejtélyes lányról, Tiziről. Maxnek minden szívósságára és találékonyságára szüksége lesz, hogy újdonsült barátaival együtt megmentse Hawkinsot az agyszívótól és a demogorgonok hordájától – saját magát pedig begőzölt mostohatestvérétől, Billytől. Az 1984 őszének rémisztő eseményeit új szemszögből megmutató Mad Max Hawkinsban az egyik legkedveltebb Stranger Things karakter lenyűgöző eredettörténete. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 10,0 MB [Hidden Content]2 points
-
Lontai Léna-Könnyező liliomok 94% 134 csillagozás Milyen hosszú a múlt árnyéka? Lili csodás gyermekkora csak odáig tart, amíg nővére férje vissza nem él a bizalmával, és olyat tesz, ami örökre megpecsételi a lány sorsát. Szexuálisan bántalmazza Lilit, aki a történtek után szeretne segítséget kérni – ám éppen azok utasítják el, akikben a legjobban bízott. Csak felnőttként jön rá, hogy elutasító és tehetetlen családtagjai maguk is rettenetes traumákkal élnek. Hány és hány generáció sorsát határozza meg az abúzus? Érdemes-e háborítani a múltat vagy jobb tovább élni tudatlanul? Lili világa minden egyes nappal összedőlni látszik. Vajon képes lesz a romokból újraépíteni magát? Lontai Léna első regényében igaz történeteket mond el. Elképzelhetetlen személyes tragédiákat, amelyek nem kímélték egy család három generációjának nőtagjait. A szerző anyák és lányok sorsöröksége mögé néz, hogy megfejtse, mi az az átok, amely sűrű ködbe vonta ezeket a nőket, és van-e fény a kiúttalannak tűnő sötétségben. 2. világháború 20. század anyaság apaság Budapest család családon belüli erőszak családregény családtörténet emberi sorsok felnőtt tartalom háború házasság igaz történet alapján kortárs lélektani magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő nők elleni erőszak önsegítő regény szülői szerep testvérek > Álomgyár, Budapest, 2021 352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635700776 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Lontai Léna-Magányos cédrus 95% 46 csillagozás Bárki válhat hajléktalanná, de kevesen tudnak kijönni belőle. Ernő egy kisközség cigánytelepén született, és megváltás volt számára, amikor csecsemőként egy gyermekotthonba került. Az intézetben szerették, igaz értékeket ültettek el benne, ám a család anyagi előnyt keresve visszakövetelte magának a fiút. Apja embertelenül és kegyetlenül bánt vele, ezért Ernőt viharos örvényként szippantotta magába a hajléktalanság. A fiú egy ideig átengedte magát ennek a sodrásnak, de aztán minden erejével küzdött azért, hogy felszínre jöjjön. Csakhogy szembesülnie kellett azzal, hogy az elé tornyosuló akadályok meghaladják az erejét… Vajon sikerülhet egészséges emberként talpra állnia egy hajléktalannak? És ha igen, milyen áron? Lontai Léna regénye egy mély és elgondolkodtató történet, amit ismét a valóság formált olyan igazzá. Egy olyan világba csöppenhetünk bele, amelyről oly keveset tudunk, és sokszor inkább tudomást sem veszünk róla. Eredeti megjelenés éve: 2023 20. század 21. század Budapest cigányság emberi sorsok férfi főszereplő hajléktalanság igaz történet alapján kortárs magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak regény szegénység > Álomgyár, Budapest, 2023 320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635707164 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Julien Sandrel-A nap felé 82% 13 csillagozás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Nagybácsinak lenni a világ egyik leghálásabb szerepe – ezt Sacha, az amatőr színész pontosan tudja, hiszen ezért fizetik. De vállalná ingyen is? A genovai autópályahíd váratlan tragédiája után olyan döntést kell hoznia, ami az egész életét megváltoztatja. Julien Sandrel: Vers le soleil Eredeti mű Julien Sandrel: Vers le soleil Eredeti megjelenés éve: 2021 apaság család francia szerző katasztrófa kortárs magyar nyelvű regény színész Toszkána > General Press, Budapest, 2022 258 oldal · ISBN: 9789634526810 · Fordította: Kaló Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Julien Sandrel-A csodák könyve 86% 77 csillagozás Louis tizenkét éves. Ma reggel meg akarja osztani az anyjával a legfontosabb titkát: hogy életében először szerelmes. Thelma azonban, mint mindig, a munkájával van elfoglalva. A dühös és csalódott fiú felpattan a gördeszkájára, és leszáguld egy lejtőn. Az alján azonban belerohan egy teherautóba. A prognózis komor. Ha négy héten belül Louis nem tér magához a kómából, már nem várható javulás az állapotában. Thelma kétségbeesve tér haza a kórházból, és a fia szobájában talál egy kis füzetet. Benne Louis felsorolta az összes „csodáját"", vagyis azokat a tapasztalatokat, amelyeket az életében át szeretne élni. Thelma úgy dönt, hogy oldalról oldalra haladva elvégzi ezeket a csodákat. Ha Louis meghallja a kalandjait, meglátja, milyen szép az élet. Julien Sandrel: La Chambre des merveilles Eredeti mű Julien Sandrel: La Chambre des merveilles Eredeti megjelenés éve: 2018 2010-es évek 21. század anyaság baleset Budapest filmadaptáció francia szerző Japán (ország) karrier kóma kórház kortárs magyar nyelvű Párizs regény szülői szerep váltott szemszög > General Press, Budapest, 2020 272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634523772 · Fordította: Kiss Rita letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -2 points
-
Al Robertson – Állomás sorozat (A sorozatból magyarul csak az első kötet jelent meg. Az eredeti regények az „Al Robertson – Station Series” témában találhatók.) *** Al Robertson: Égtörés (Állomás sorozat 1.) Eredeti cím: Crashing Heaven Eredeti kiadó: Gollancz, London Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Égtörés Magyar kiadó: GABO, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Varró Attila Amikor a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái legyőzték a Panteon vállalatait, az emberiség veszített igazán. A Föld már nem több mérgező pusztaságnál, a túlélők az Állomáson, a Panteon egyik iparosított aszteroidáján tengődnek. Jack Forster a Panteon alkalmazásában állt, az elméjébe épített harci MI-vel, Hugo Fisttel vadászott a Totalitáshoz átállni készülő MI-kre a Naprendszer peremén. Mocskos háború volt, a férfit megviselte, de Fist úgy élvezte, mint semmi mást. Miután visszatérnek az Állomásra, alig néhány hetük van kideríteni, ki ölte meg a legfontosabb embert Jack életében. Amikor ugyanis Fist licence lejár, átveszi gazdája testének irányítását, és ezzel a férfinak végleg vége. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,97 MB [Hidden Content]1 point
-
Samantha Vérant-Sophie Valroux sorozat 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő Franciaország gasztroregény ikrek kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus szakács Szűrés -54%Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei-56%Samantha Vérant: Sophie Valroux – Párizsi csillagok 1. Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei 83% 2. Samantha Vérant: Sophie Valroux – Párizsi csillagok 79% Samantha Vérant-Sophie ?Valroux titkos francia receptjei (Sophie Valroux 1.) 83% 59 csillagozás Mit meg nem tennénk a sikerért, a szerelemért… Sophie Valroux amerikai, de Franciaországban született. Nagy álma, hogy nő létére igazi sztárséf legyen. Amikor kisgyerek volt, nyaranta a nagymamája sok mindenre megtanította az ételekről, a főzésről. Gimnázium után pedig elvégzi a konyhaművészeti képzőintézmények fellegvárának számító Culinary Institute of Americát. Már a küszöbén áll, hogy Sophie dédelgetett álma valóra váljon, de ekkor egy pillanat alatt atomjaira hullik a karrierje: kirúgják a menő étteremből. Csőstül jön a baj: imádva szeretett nagymamája stroke-ot kapott. Sophie az éjjeli géppel Franciaországba utazik. Gyerekszemmel úgy emlékezett, egyszerű kisbirtok volt ez, de most aprócska francia luxuskastélyban találja magát, amelynek szőlőskertje van, és amelyben két étterem üzemel. Sophie, ahogy megpróbálja újra megvetni a lábát a konyhán, apránként ráébred, már az álmai sem a régiek – lassanként megváltozott, hogy valójában mire vágyik. Eredeti cím: The secret french recipes of Sophie Valroux Eredeti megjelenés éve: 2020 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő Franciaország gasztroregény ikrek kortárs magyar nyelvű New York női főszereplő ősz párkapcsolat regény romantikus sorozat része szakács tél újrakezdés > Next21, Budapest, 2021 366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680696 · Fordította: Lévai Márta > Next21, Budapest, 2021 366 oldal · ISBN: 9789635680764 · Fordította: Lévai Márta -------------------- Samantha Vérant-Párizsi ?csillagok (Sophie Valroux 2.) 79% 16 csillagozás Akkor ?is le tudod főzni őket, ha már nem érzel ízeket? Sophie Valroux több mint közkedvelt séf, akit mindenki magának akar. Már újraépítette egykor porig rombolt renoméját, és letette a névjegyét a gasztronómia világában. A nagymamájától örökölt gyönyörű birtok, a Château de Champvert éttermeit irányítja. Vőlegényével, Rémivel boldogabbak, mint valaha, és Rémi lányával is sokat javult Sophie kapcsolata. Minden hibátlanul alakul. Sophie mégsem nyughat: úgy érzi, valami hiányzik. Meghívják egy exkluzív rendezvényre, amelyen példaképe, a híres séf is részt vesz. Azt reméli, ez lehet az igazi kiugrás, amely talán élete álma, a Michelin-csillag megszerzéséhez is közelebb viheti. De a sors közbeszól: amint elfogadja a meghívást, minden összedől. Sophie balesetet szenved, amelynek következtében elveszíti ízlelését és szaglását. Most mi lesz? Sophie megrázza magát, és úgy dönt: eljátssza, hogy megvan az ízlelése és a szaglása is. Vajon menni fog? „Vérant mesteri mesemondó, és nagy tehetsége van hozzá, hogy ínycsiklandó ételsorokkal is megtűzdelje a történetet – hozzá a bónusz: nagyvonalúan meg is osztja az olvasókkal a receptjeit a könyve végén." – Lori Nelson Spielman, a Sors, szerelem, Toszkána írója „Egy »deuxieme plat« Sophie történetéből? Délicieux!” – KJ Dell’Antonia, A New York Times bestsellerszerzője, a Csirkék és csajok írója „Chef Sophie izgalmas történetének folytatásával Vérant ismét elkápráztatja az olvasót. A fordulatokban gazdag könyv csupa öröm – család, jó ételek, szerelem és románc, arról nem is beszélve, hogy mindent beleng a »la vie en France« semmivel össze nem téveszthető hangulata.” – Janice MacLeod, a New York Times bestsellerszerzője, a Paris Letters írója „A Sophie Valroux – Párizsi csillagok a szereplők és hozzávalók színes kavalkádjával maga a kulináris élvezet. Az ember önkéntelenül is szorít ennek a fiatal séfnek, hogy győzze le az elképzelhetetlenül nehéz akadályokat, és érje el az álmait. A szerző, Samantha Vérant ismét nagyot alkotott – szívből és magával ragadóan!” – Nicole Meier, a The Second Chance Supper Club szerzője „A régi álmokat és az új tapasztalatokat szembeállító, tartalmas és életteli regényt, amelyet betölt a csipetnyi intrikával meghintett, párizsias pompával keveredő vidéki élet légköre, boldogan fogyasztják majd a gourmand-ok, a frankofilek és Mary Simses The Irresistible Blueberry Bakeshop & Café című művének rajongói.” – Booklist „Megkapó karakterek, ínycsiklandozó ételek meg némi románc… ez a festőien sokszínű regény bővelkedik mindezekben.” – Woman's World Magazine „Chef Sophie, miközben igyekszik összeegyeztetni a család és a magánélet kihívásait, ismét eléri a jó ételek iránti olthatatlan szenvedélyével, hogy az ember fel akarjon ugrani a következő franciaországi repülőjáratra. De Vérant hősének, Sophie-nak a szerző jóvoltából először alaposan végig kell gondolnia, mi az, amit akar, és mi az, amit nem. Vérant azzal az eleganciával és jó stílussal felfegyverkezve írja meg Sophie Valroux párizsi csillagainak történetét is, amit mára elvárunk ettől a tehetséges írótól.” – Barbara Conrey, az USA Today bestsellerszerzője, a Nowhere Near Goodbye írója „Okos, vidám, és – merjem így mondani? – kifejezetten ízletes! Sophie Valroux történetének folytatásából nem hiányzik egyetlen fontos összetevő sem, a megfelelő arányokban adagolva. Samantha Vérant-nak sikerült megragadnia valami lényegi, franciás jellemzőt ebben a nehezen letehető női regényben. Erősen ajánlott olvasmány.” – Camille Pagán, a Jól vagyok, ahogy te sem szerzője „Vérant újra remekelt a Valroux-ételsor következő tagjának elkészítésével (a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatásában). …Vérant ínycsiklandozó és szeretetteli ételleírásai felkeltik az olvasó étvágyát, hősnője elevensége és bátorsága süt a mű minden lapjáról. A művet olvashatjuk úgy mint vidám különlegességet.” – Publishers Weekly „Vérant műve, a Sophie Valroux titkos francia receptjei folytatása ételekről szól, egyfelől, másfelől pedig annak története, hogyan követi a főhős az álmait minden bizonytalanság és kétség dacára. … Az olvasó szurkol a bátor és eltökélt, mindazonáltal igen sebezhető séfnek, hogy sikert érhessen el a szakmájában és a magánéletében is. Gasztrobolondoknak és olyanoknak, akik kedvelik az erős hősnőket és a románcokat.” – Library Journal „Sophie történetének második része tömve van a szívemnek kedves dolgokkal: francia kastélyokkal, ellenállhatatlan ételleírásokkal és romantikával. Merci beaucoup, Samantha Verant!” – Sam Tschida, a Siri, Who Am I? szerzője Eredeti cím: Sophie Valroux's Paris Stars 21. század amerikai szerző barátság chick lit család énelbeszélő esküvő Franciaország gasztronómia gasztroregény gyász ikrek kortárs magyar nyelvű női főszereplő Párizs regény romantikus sorozat része szakács testvérek > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156414007 · Fordította: Lévai Márta > Next21, Budapest, 2022 384 oldal · ISBN: 9786156414014 · Fordította: Lévai Márta letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Female Squirt Vol 2 - Real Squirting With Intense Flooding Orgasms Female Squirt volume 2 begins with two lesbians muff diving on each other's clean shaved crotch, until they reach an orgasm. The next girl you'll see is a lovely blonde with big tits that'll use a sex toy while enjoying a solo masturbation. You'll also see a hot and horny redhead, who will give herself a wedgee, allowing you to check out her butthole and there's still more. Category: Lesbian, Squirting, Oral Sex, Toys, Masturbation, Stockings, Lingerie, Solo, Fishnet, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Teather , Maria , Kelly , Sara Language: English Size: 0.86 GB Length: 00:32:33 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Pizza Pasta Pussy (2020) Natasha loves a trio with the Pizza guy! Ninos loves to fuck around with his girlfriends and Mariska loves Girls! Category: Dutch, MILFs, Mature, Anal, Big Boobs, Big Cocks, Double Penetration, Stockings, Creampie, Deepthroat, European, Nipple Play, Threesomes Starring: Mariska X, Lucia Love, Emilio Ardana, Natasha Ink, Hete Tina, Cheryl Kitten, Maxim Roche, Ninos Paoli, Jack23 Language: Dutch Size: 2.62 GB Length: 01:29:26 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Sex Slaves UK Sinners presents Sex Slaves, featuring an all-star European cast in some of their most sizzling performances to date! These girls go through a wild sexual awakening and turn to putty in your hands. See sweet young women transition as they become total cock-addicted sluts! Category: Teens, British, European, Gonzo, Big Boobs, Big Cock, Interracial, Redheads Starring: Misha Cross, Amarna Miller, Harmony Reigns, Luke Hardy, Max Deeds, Dru Hermes , April Paisley, Billy King , Bianka Brill Language: English Size: 1.87 GB Length: 01:44:21 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Rocco - Ultimate Fuckers 13 (2020) Rocco holt heute, nach schmerzlich langer Bildschirm-Abstinenz, seine absolute und ultimativ versaute Wunder-Waffe analer Kultur aus der Motten-Kiste: KELLY STAFFORD ist zur?ck auf der B?hne h?rtester Rektal-Akrobatik. Unser Italian Stallion und seine unvergleichlich sexgierige Sperma-Schlampe fallen ?ber eine gut best?ckte Arschfarm her und rei?en den knackigen K?ken die Rosetten bis zum Stehkragen auf. Hardcore-Super-Stars lassen sich neben Newcomer-Sternchen das Helden-Sperma literweise oral und rektal verabreichen. S?mtliche Pflicht- und K?rpraktiken kommen eindrucksvoll zum Einsatz. Obligatorisch sind nat?rlich auch jede Menge Aus-dem-Arsch-ins-Maul-Szenen. Viel Vergn?gen, liebe Freunde der Politik! Category: ITALIAN, Anal, Threesome, Outdoor, Rough Sex, Interracial, Big Boobs, Big Dick, Lesbian, Stockings, Starring: Amirah Adara, Angel Piaff, Kelly Stafford, Language: English Size: 3.86 GB Length: 03:41:16 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Cream Filled Teenies (2020) Deep-throating is a sexual art and take it from us when we tell you that the four pretty little beauties in this filthy offering are most definitely aficionados, as youll very quickly discover from their slutty antics in this spunk-inducing escapade. Indeed, they cant wait to get their hungry lips around whatever thick, meaty hole-stretchers come their way; before opening up their throats to take the sort of mouth-fucking that would have lesser souls baulking. Its a party trick that each and every one of those cocks appreciates big time, thats for sure. As will you, no doubt; as you savour the sight of guys being balls-deep in their pretty faces. Nicely culminating in a veritable tsunami of pent-up ball-juice to call things a wrap! Category: RUSSIAN, Teens, Deep Throat, Rough, Anal, Small Tits, Blonde Starring: Heaven, Mya, Payton Language: O-Ton Size: 2.00 GB Length: 01:54:33 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Sündige Träume (2018) Dana and Bobbi, two coffee sisters with real takeaway qualities, drive it down with useless dada to get the assholes stuffed by a dick of flesh and blood. Kryssy, an extremely busty parade bee, just can not get enough of friend Reinhold. Several times a day, the sugar doll goes to her tormentor to the root of the arsehole and can be screwed and jizzed. The bulging Kiara is a pleasure for the pupil. Big natural tits, round butt cheeks and a mouth cunt, as they could not be better. A full woman with a clear tendency for perversity. Tia and Jasmine are actually lesbian, but also curious about how it is' s a stiff blown stiff cock and how de then probably feels in their holes so? Category: Black, Interracial, Big Dick, Stockings, Anal, Big Boobs, Big Butt, Lesbian Starring: Bobbi Starr, Dana DeArmond, Krissy Lynn, Tia Sweets, Kiara Marie, Jasmine Cashmere Language: English Size: 2.63 GB Length: 02:30:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: Rapidgator: [Hidden Content] Keep2s: [Hidden Content]1 point
-
Alla Vecchietta Dove Lo Metto (2017) The sex desire is alway higher and higher and as the time passes these woman have become the real experts. They want it in all their holes and these men will be happy to satisfy them Category: ITALIAN, Mature, Grannies, MILF, Anal, Double Penetration, Amateur, Oral, Glasses, Reality Starring: Rosetta, Nives, Marisa Language: ITALIAN Size: 1.69 GB Length: 01:36:30 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]1 point
-
Joe Bonamassa - Muddy Wolf at Red Rocks (2014, Blu-ray) Title: Joe Bonamassa - Muddy Wolf at Red Rocks Year of release: 2014 Genre: Blues, rock, concert Released: J&R Adventures, Provogue Director: Philippe Klose Cast: Joe Bonamassa Tracklist: 01. We Went Down To The Mississippi Delta 02. Muddy Waters Talking 03. Tiger In Your Tank 04. I Can't Be Satisfied 05. You Shook Me 06. Stuff You Gotta Watch 07. Double Trouble 08. Real Love 09. My Home Is On The Delta 10. All Aboard 11. Howlin' Wolf Talking 12. How Many More Years 13. Shake For Me 14. Hidden Charms 15. Spoonful 16. Killing Floor 17. Evil (Is Going On) 18. All Night Boogie (All Night Long) 19. Hey Baby (New Rising Sun) 20. Oh Beautiful! 21. Love Ain't A Love Song 22. Sloe Gin 23. The Ballad of John Henry 24. Mississippi Heartbeat (Opening Title) 25. Muddy Wolf (Credits) Quality: Blu-ray Video: MPEG-4 AVC / 23999 kbps / 1920x1080p / 23,976 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: English / DTS-HD MA 5.1 / 48 kHz / 4307 kbps / 24-bit Audio: English / Dolby Digital 5.1 / 48 kHz / 448 kbps Audio: English / LPCM 2.0 / 48 kHz / 2304 kbps / 24-bit Total Size: 45.38 GB Total Time: 02:11:09 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Pink Floyd - The Later Years 1987-2019 (2019, 6xBlu-Ray) Title: Pink Floyd - The Later Years Year of release: 1987-2019 Genre: Rock, Progressive Rock, Psychedelic Rock Released: WMG Cast: Pink Floyd Tracklist: Pink Floyd are to release, The Later Years 1987-2019, another massive music box set in the style of 2016's Early Years package. This time around, as the title suggest, the set focuses on the later period when Roger Waters had quit and David Gilmour, Rick Wright and Nick Mason were left to continue on their own to produce studio albums and undertake massive world tours Blu-ray 1 Surround & Hi-res Audio Mixes Blu-ray 2 Delicate Sound Of Thunder Restored & Remixed Blu-ray 3 Pulse Restored & Re-edited Blu-ray 4 Venice Concert 1989 & Knebworth Concert 1990 Blu-ray 5 Unreleased Live Films Music Videos & Concert Screen Films Blu-ray 6 Documentaries & Unreleased Material FullTracklist [Hidden Content] Each disc can be Downloaded separately, file name Blu1-Blu6 Quality: 6xBlu-Ray Video: MPEG-4 AVC Video / 24875 kbps / 1080p / 23.976 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: English / LPCM Audio / 2.0 / 48 kHz / ~2304 kbps / 24-bit Audio: English / DTS-HD Master Audio / 5.1 / 48 kHz / ~4699 kbps / 24-bit Subtitles: English, French, German, Italian, Spanish, Dutch, Portuguese, Polish, Chinese, Japanese (Docu) Total Size: 199.11 GB Total Time: 14:14:24 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Adoro - Ein Abend mit Adoro Live (2012, DVD9) Title: Adoro - Ein Abend mit Adoro Live in der Festhalle Frankfurt Year of release: 2012 Genre: Pop, Classical Released: Universal Cast: Adoro Tracklist: 01. Ouveture 02. Dein Lied 03. Liebe meines Lebens 04. Bitte hör nicht auf zu träumen 05. Dein ist mein ganzes Herz 06. Große Freiheit 07. Forest Gump Suite 08. Für immer und Dich 09. Universum 10. Engel 11. Irgendwie, irgendwo, irgendwann 12. Über sieben Brücken 13. Intro Halt Dich an mir fest 14. Halt dich an mir fest 15. Für Dich 16. Liebe ist alles 17. Nessaja 18. Johann Sebastian Bach - Suite No.1 Prelude 19. Still 20. Liebe ist 21. Intro Dieser Weg 22. Dieser Weg 23. Ich bin Ich (Wir sind wir) 24. Tanz der Moleküle 25. Für mich solls Roten Rosen regnen 26. Horizont 27. Wunder geschehen Quality: DVD9 Video: MPEG-2, PAL 16:9, 720x576 VBR, 5777 kb/s Audio: German AC3, 2 ch, 192 kbps Audio: German AC3, 6 ch, 448 kbps Total Size: 7.52 GB Total Time: 02:11:57 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Max Raabe - MTV Unplugged (2019, Blu-ray) Title: Max Raabe - MTV Unplugged Year of release: 2019 Genre: Pop, Chanson, Schlager, Swing Released: We Love Music Cast: Max Raabe, VA Tracklist: 1. Ich geh durch den Park an einem Donnerstag (MTV Unplugged) 2. Begrüßung (MTV Unplugged) 3. Guten Tag, liebes Glück (MTV Unplugged) 4. Der perfekte Moment wird heut verpennt (MTV Unplugged) 5. Fahrrad fahr'n (MTV Unplugged) 6. Du bist viel zu schön für einen Mann allein (MTV Unplugged) 7. Moritat von Mackie Messer (MTV Unplugged) 8. Cheek To Cheek (MTV Unplugged) 9. Warum (MTV Unplugged) 10. Kleine Lügen (MTV Unplugged) 11. Du weißt nichts von Liebe (MTV Unplugged) - Palast Orchester 12. Mambo (MTV Unplugged) 13. Küssen kann man nicht alleine (MTV Unplugged) 14. Just One Of Those Things (MTV Unplugged) 15. Lonely Dancer (MTV Unplugged) 16. Kein Schwein ruft mich an (MTV Unplugged / Tango/Polka Version) 17. Avalon (MTV Unplugged) 18. Für Frauen ist das kein Problem (MTV Unplugged) 19. Ich bin dein Mann (MTV Unplugged) 20. This Is The Night (MTV Unplugged) 21. Ich schlaf am besten neben Dir (MTV Unplugged) 22. Wochenend und Sonnenschein (MTV Unplugged) 23. Just A Gigolo (MTV Unplugged) 24. Rosa, reizende Rosa (MTV Unplugged) 25. Côte d'Azur (MTV Unplugged) 26. Alabama Song (MTV Unplugged) 27. Sweet And Lovely (MTV Unplugged) 28. Chinatown, My Chinatown (MTV Unplugged) - Palast Orchester 29. Du bist nicht die Erste (MTV Unplugged) 30. Mein kleiner grüner Kaktus (MTV Unplugged) 31. Donna Maria (Ave Maria No Morro) (MTV Unplugged) 32. Credits (MTV Unplugged) 33. Outtake mit LEA (MTV Unplugged) Video: MPEG-4 AVC Video / 31.0 Mb/s / 1080i / 25 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: German / LPCM Audio / 2.0 / 48 kHz / 2304 kbps / 24-bit Audio: German / DTS-HD Master Audio / 4.0 / 48 kHz / 24-bit Total Size: 34.26 GB Total Time: 01:39:41 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Pink Floyd - Delicate Sound of Thunder 1989 (2019, BDRip 1080p) Title: Pink Floyd - Delicate Sound of Thunder Year of release: 1989 (2019) Genre: Progressive Rock, Psychedelic Released: WMG Cast: Pink Floyd Tracklist: 1. Shine On You Crazy Diamond, Parts 1-5 2. Signs Of Life 3. Learning To Fly 4. Sorrow 5. The Dogs Of War 6. On The Turning Away 7. One Of These Days 8. Time 9. On The Run 10. The Great Gig In The Sky 11. Wish You Were Here 12. Us And Them 13. Money 14. Comfortably Numb 15. One Slip 16. Run Like Hell Quality: BDRip 1080p Video: MPEG-4 Video / 8000 kb/s / 1920x1080p / 23.976 fps / 16:9 Audio: English PCM 2.0 / 96.0 kHz / 4608 kbps Total Size: 10.42 GB Total Time: 01:55:26 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, filefactory.com, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via filefactory.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Britney Spears - Live In London (2016, BDRip 1080p) Title: Britney Spears - Live In London Year of release: 2016 Genre: Pop Released: Music Brokers Brasil Cast: Britney Spears Tracklist: 1.Work Bitch. 2.Womanizer. 3.Break the Ice. 4.Piece Of Me. 5....Baby One More Time. 6.Oops!... I Did It Again. 7.Radar (Interlude). 8.Me Against the Music. 9.Gimme More. 10.Scream and Shout (Interlude). 11.Boys. 12.Do You Wanna Come Over?. 13.Dance Intro. 14.I'm a Slave 4 U. 15.Make Me.... 16.Freakshow. 17.Do Somethin'. 18.Circus. 19.If U Seek Amy. 20.Breathe on Me. 21.Touch of My Hand. 22.Toxic. 23.Stronger. 24.(You Drive Me) Crazy. 25.Till the World Ends Quality: BDRip 1080p Video: MPEG-4 Video / 9270 kb/s / 1920x1080p / 23.976 fps / 16:9 Audio: English / FLAC / 2.0 / 48 kHz / 986 kbps / 16-bit Audio: English / AC3 / 5.1 / 48 kHz / 448 kbps Total Size: 6.75 GB Total Time: 01:27:41 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
The Who - Live in Boston (2004, DVD9) Title: The Who - Live in Boston Year of release: 2004 Genre: Rock, Hard Rock Released: Warner Music Vision Cast: The Who Tracklist: 1 I Can't Explain 2 Substitute 3 Anyway Anyhow Anywhere 4 Who Are You 5 Another Tricky Day 6 Relay 7 Bargain 8 Baba O'Riley 9 Sea And Sand 10 5.15 11 Love Reign O'er Me 12 Eminence Front 13 Behind Blue Eyes 14 You Better You Bet 15 The Kids Are Alright 16 My Generation 17 Won't Get Fooled Again 18 Pinball Wizard 19 Amazing Journey / Sparks 20 See Me Feel Me 21 Listening To You Special Features 1. Art Gallery 2. Pete Townshend - Interview 3. Roger Daltrey - Interview Quality: DVD9 Video: MPEG-2, NTSC 4:3, 720x576 VBR, 4646 kb/s Audio: English AC3, 6 ch, 448 kbps Audio: English LPCM, 2 ch, 1536 kbps Total Size: 7.87 GB Total Time: 02:01:09, 00:22:13 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, rocketshare.com, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via rocketshare.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Prince - Sign O the Times 1987 (2019, Blu-ray) Title: Prince - Sign "O" The Times Year of release: 1987 (2019) Genre: Pop, Funk, Soul Released: Turbine Medien Cast: Prince, Dr Fink, Sheena Easton, Sheila E. Tracklist: The legendary 1987 concert film from and with Prince - remastered with sound in Dolby ATMOS® and Auro-3D 11.1! incl. 100-minutes interview documentary "Prince - The Peach & Black Times" / exclusive audio commentary by The Peach And Black Podcast / three hours extra interviews / large-format booklet / DIN A1 cinema poster / 5 b/w photos 1. Intro 2. Sign "O" the Times 3. Play in the Sunshine 4. Little Red Corvette 5. Housequake 6. Slow Love 7. I Could Never Take the Place of Your Man 8. Hot Thing 9. Now's the Time 10. U Got the Look (music video) 11. If I Was Your Girlfriend 12. Forever in My Life / It 13. It's Gonna Be a Beautiful Night 14. The Cross 15. Sign "O" the Times (instrumental) Bonus: 01. Prince - The Peach & Black Times [01:42:33] Interview: Dr. Fink (keyboards), Susan Rogers (sound engineer), Steve Purcell (editor), Leroy Bennett (stage and lighting design), Gert de Bruijn & Michiel Hoogeboezom (sound engineers), Dave Rusan (Rusan Guitarworks) Edgar Kruize (author of 'Prince: The Dutch Experience'). 02. Teaser Trailer [00:01:26] 03. 30th Anniversary Trailer [00:01:51] Quality: Blu-Ray Video: MPEG-4 AVC Video, 19998 Kbps, 1080p / 23.976 fps Audio: English / Dolby TrueHD/Atmos Audio / 7.1 / 48 kHz / 4657 kbps / 24-bit Audio: English / DTS-HD Master Audio / 5.1 / 48 kHz / 4884 kbps / 24-bit Audio: English / LPCM Audio / 2.0 / 48 kHz / 2304 kbps / 24-bit Audio: English / Dolby Digital Audio / 2.0 / 48 kHz / 192 kbps / DN -27dB (Bonus) Total Size: 30.97 GB Total Time: 01:24:47, 01:45:50 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, rocketshare.com, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via rocketshare.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Big Big Train - Reflectors of Light (2019, Blu-ray) Title: Big Big Train - Reflectors of Light Year of release: 2019 Genre: Progressive Rock Released: Electric Recordings Cast: Big Big Train Tracklist: 1. Folklore Overture (Manners / Longdon) 2. Folklore (Longdon) 3. Brave Captain (Longdon) 4. Last Train (Spawton) 5. London Plane (Spawton) 6. Meadowland (Sjoblom / Longdon / Spawton) 7. A Mead Hall in Winter (Sjoblom / Longdon / Spawton) 8. Experimental Gentlemen Part Two (Spawton) 9. Swan Hunter (Longdon / Spawton) 10. Judas Unrepentant (Longdon) 11. The Transit of Venus Across the Sun (Spawton) 12. East Coast Racer (Spawton / Manners) 13. Telling the Bees (Longdon) 14. Victorian Brickwork (Spawton) 15. Drums and Brass (D'Virgilio) 16. Wassail (Longdon) Bonus 17. The Transit of Venus Across the Sun - with reprise (Spawton) 18. Summer's Lease (Spawton) Quality: Blu-ray Video: MPEG-4 AVC Video / 14943 kbps / 1080p / 23.976 fps / 16:9 / High Profile 4.1 Audio: English LPCM Audio / 2.0 / 48 kHz / 2304 kbps / 24-bit Audio: English DTS-HD Master Audio / 5.1 / 48 kHz / 5195 kbps / 24-bit Audio: English LPCM Audio / 5.1 / 48 kHz / 6912 kbps / 24-bit Total Size: 33.69 GB Total Time: 02:36:55 Download Hoster: rapidu.net, hitfile.net, rocketshare.com, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via rocketshare.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Roxette Diaries - The Private Home Videos (1987-1995) (2016, DVD5) Title: Roxette Diaries - The Private Home Videos Year of release: 2016 Genre: Rock, Pop Released: Roxette Recordings AB, Atlantic Film AB Cast: Roxette Tracklist: "Roxette Diaries" shows the complete story of the Swedish super band in their biggest year from 1987-1995. Using the material the band itself filmed at the top of their careers gives them a unique insight into their spectacular careers. The review is prepared by BS. Quality: DVD5 Video: MPEG-2 Video / 720x576 16:9 / 25fps / 6342kbps Audio: English AC3, 2 ch, 192 kbps Total Size: 4.64 GB Total Time: 01:30:03 Download Hoster: filefactory.com, rapidu.net, hitfile.net, rocketshare.com, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via filefactory.com [Hidden Content] Download via rocketshare.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Dixie Chicks - DCX MMXVI Live (2017, BDRip 1080p) Title: Dixie Chicks - DCX MMXVI Live Year of release: 2017 Genre: Country Rock | Folk Rock Released: Columbia Cast: Dixie Chicks Tracklist: 1. The Long Way Around 2. Lubbock or Leave It 3. Truth No. 2 4. Easy Silence 5. Long Time Gone 6. Nothing Compares 2 U 7. Top of the World 8. Goodbye Earl 9. Ace Of Spades 10. Don't Let Me Die in Florida 11. Daddy Lessons 12. White Trash Wedding 13. Travelin' Soldier 14. Bluegrass Instrumental 15. Ready To Run 16. Mississippi 17. Landslide 18. Cowboy Take Me Away 19. Wide Open Spaces 20. Sin Wagon 21. Not Ready to Make Nice 22. Better Way Quality: BDRip 1080p Video: MPEG-4 AVC Video / 8660 kb/s / 1080p / 23.976 fps / 16:9 Audio: English / AC3 / 6ch / 640 kbps Audio: English / FLAC / 5.1ch / 3606 kbps Total Size: 11.26 GB Total Time: 02:01:48 Download Hoster: rocketshare.com, rapidu.net, hitfile.net, turbobit.net Download via rapidu.net [Hidden Content] Download via turbobit.net [Hidden Content] Download via hitfile.net [Hidden Content] Download via rocketshare.com [Hidden Content] Pass: 6891 point
-
Isaac Asimov - A mezítelen nap ( 2015 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINKEK!!! A Gyilkosság az űrvárosban folytatása! Elijah Baley és R. Daniel ismét nyomoz! Asimov a robotika jól ismert három alaptörvényéből kiindulva ismét felelevenítette a logikailag támadhatatlan alaptételeket, melyek szerint a robot nem árthat az emberéletnek. A Külső Világok egyikén, ahol már régóta elszármazott emberek élnek a saját törvényeik szerint, mégis egy rejtélyes haláleset történik, aminek pedig egyáltalán nem lett volna szabad előfordulni. Hogyan történhetett? A Külső Világok hatóságai felveszik a jó öreg Földdel a kapcsolatot, és Baley, a jó nevű és Galaktikaszerte ismert nyomozó közreműködését kérik, hogy segítsen nekik felderíteni az ügyet. Baley vérbeli szakember módjára lát a dologhoz, s megbízói nem is csalódnak benne: kideríti a gyilkosság valódi okát, mely igen nagy meglepetést okoz egy olyan világban, ahol már rég elfelejtették az erőszakot. Kiadó: Gabo kiado Megjelenés éve: 2015 író: Isaac Asimov mű címe: A mezítelen nap nyelv: magyar fordította: Baranyi Gyula előadó: Gépész téma : sci-fi játékidő: 08 óra 20 perc formátum: Mp3 Átlagos bitráta:192 kbps Méret: 703 Mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Isaac Asimov - Gyilkosság az űrvárosban ( 2015 ) Hangoskönyv Mp3 PRÉMIUM LINKEK!!! A Gyilkosság az űrvárosban című regény mintegy a nagy művek mellékterméke. A történet szerint meggyilkolnak valakit az űrvárosban, és felmerül a gyanú, hogy a gyilkosságot humanoidok követték el. A másik lehetséges sztori viszont az, hogy éppen azok követték el, aki szeretnék kiélezni a humanoidok és az emberek közötti kapcsolatot. A kiküldött nyomozó azzal a talánnyal szembesül, hogy vajon lehetséges-e a robotika három alaptörvényének nevezett erkölcsi alapprogram mellett, hogy robot követte el a gyilkosságot. Ha mindezt átfogalmazzuk a mi tenyeres-talpas földi morálunkra, akkor a kérdés az, hogy vajon lehetséges-e, van-e morálisan igazolt vagy igazolható gyilkosság. És talán éppen ezért nagyszerűek Asimov regényei: arra világítanak rá, hogy akárhogyan is változik életkörnyezetünk, az alapvető kérdéseink sokkal tartósabbak, mint azt sokszor hisszük. Kiadó: Gabo kiado Megjelenés éve: 2015 író: Isaac Asimov mű címe: Gyilkosság az űrvárosban nyelv: magyar fordította: Vámosi Pál előadó: Gépész téma : sci-fi játékidő: 08 óra 40 perc formátum: Mp3 Átlagos bitráta:192 kbps Méret: 730 Mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Clarke, Arthur C. - Holdrengés (Hangoskönyv) A kiadvány címe.................: Holdrengés A kiadvány szerzője.............: Clarke, Arthur C. A kiadvány alcíme...............: Hangoskönyv A kiadvány lejátszási ideje.....: 8 óra 1 perc 50 másodperc (482 perc) Előadó..........................: Gépész Technikai infó / Bitráta .......: MP3/ 128 kbps / 44 kHz / stereo Hangoskönyv megjelenési éve.....: 2013 "Lehet, hogy az utasok sikoltoztak vagy kiáltoztak; Pat nem hallotta. A tenger megelevenedett és mozgott; azok az erők keltették életre, amelyek felébresztették időtlen álmából... A Szeléné lefelé csúszott és ide-oda bukdácsolt a hihetetlen lejtőn. Pat látta, hogy a végtelen poráradat legördül a kráter csillagokkal körültűzdelt száján. Az erőlködő motorok némi előnyre tettek szert, de már nem elegendőre. A por már a jacht falánál emelkedett, elérte az ablakok alsó szegélyét, s végül teljesen eltakarta őket. Pat tanácstalannak érezte magát, leállította a motorokat. Lassú halál várt rá és társaira. Sötétségben és csöndben süllyedtek bele a Hold porába..." Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Kalandor és a Lady 1.évad 2016 WEB-DL.HUN (Hooten & the Lady) Színes, magyarul beszélő angol akció, kaland, sorozat Rendező: Justin Molotnikov, Daniel O'Hara Forgatókönyvíró: Tony Jordan, James Payne Zene: Magnus Fiennes Szereplők: Michael Landes, Ophelia Lovibond, Jessica Hynes, Shaun Parkes TARTALOM Hooten (Michael Landes) és Alex (Ophelia Lovibond) elrejtett kincsek után kutatnak szerte a világban. A kalandos és spamelo sorozatban nem kímélik őket sem a körülmények, sem az ellenlábasaik, de egymással sem bánnak mindig kesztyűs kézzel. kalandor_01 Videó információk: Méret: 445,49 MB Hossz: 0:45:06 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 241 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
10.rész hozzáadva, Teljes az évad!1 point
-
1 point
-
Chris Chant - Harckocsik A harckocsik és a páncélozott harcjárművek megjelenésüktől kezdve meghatározó szerepet játszottak a világ valamennyi harcterén. Pusztító erejüket három fő tulajdonságuknak köszönhették: a tűzerőnek, a mozgékonyságnak és a páncélvédettségnek. A kötet újdonsága, hogy még nem publikált korabeli fényképekkel, ábrákkal gazdagon illusztrált részletes leírásokban mutatja be a legjelentősebb harckocsi-típusokat és páncélozott harcjárműveket 1916-tói napjainkig, érdekes részleteket tárva elénk az egyes járművek fejlesztésének történetéről, technikai adatairól. A szerző a járműveket időrendi sorrendben, országonként mutatja be, és a páncélos-hadviselés kezdeteitől, a "mozgó erődök" első bevetésétől a mai, digitális eszközökkel felszerelt harcjárművek alkalmazásáig, a Blitzkriegtől az Öböl-háborúig elemzi részvételüket a fegyveres konfliktusokban. A témában magyar nyelven még nem jelent meg ilyen nagy lélegzetű összefoglaló munka, mely hasznos olvasmánya lehet a szakembereknek éppúgy, mint a történelem, a haditechnika - különösen a harckocsik és a páncélozott harcjárművek - iránt érdeklődő olvasóknak. pdf 221mb [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
10.rész hozzáadva!, Teljes az évad!1 point
-
Riviéra 1.évad 2017 HDTV.HUN (Riviera) Szines, magyarul beszélő amerikai thriller sorozat Rendező: Hans Herbots, Philipp Kadelbachm, Damon Thomas, Adrian Lester, Paul Walker Irta: Neil Jordan, Paul McGuinness Szereplők: Julia Stiles, Anthony LaPaglia, Phil Davis, Roxane Duran, Adrian Lester, Iwan Rheon TARTALOM A fiatal és gyönyörű Georgina azon kivételes feleségek közé tartozik, aki valóban szereti milliárdos férjét. Miután Constantin merénylet áldozatává válik, Georgina nyomozni kezd, és megdöbbenve szembesül férje titkos életével, akinek számtalan bűncselekményhez is köze van. Hamarosan ki kell lépnie a luxusvilágából, hogy megvédje magát és a családját. riviera_01 Videó információk: Méret: 377,83 MB Hossz: 0:45:15 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 1 027 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.000 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Dolmen - Rejtelmek szigete 1.évad 2005 WEB-DL.XviD.HUN (Dolmen) Magyarul beszélő, francia, romantikus, bünügyi thriller sorozat Rendezte: Didier Albert Írta: Nicole Jamet, Marie-Anne Le Szereplők: Bruno Madinier (Lucas Fersen) Ingrid Chauvin (Marie Kermeur) Yves Rénier (Patrick Ryan) Martine Sarcey (Jeanne Kermeur) Xavier Deluc (Christian Bréhat) Jean-Louis Foulquier (Milic Kermeur) Luc Thuillier (Gildas Kermeur) TARTALOM Furcsa dolgok történnek a barátságtalan és szélfútta Ty Kern sziget Brittany partjánál. Egymás után találják meg holtan a kiváló helyi családok tagjait, és a bizonyítékok szerint a rituális gyilkosságok az ősi, baljós hajótörést idézik fel. A kiváló párizsi detektív, Lucas Fersen kapja meg az ügyet. Ám Marie-t személyesen érinti a hátborzongató tragédia, ezért úgy dönt, hogy saját nyomozásba kezd. Lucas hamarosan rájön, hogy Marie nélkülözhetetlen segítség, aki ismeri a szigetet és a történelmét is. A kölcsönös bizalmatlanság ellenére erős vonzalom alakul ki a két rivális között, miközben apránként felfedezik a sziget legsötétebb titkait. dolmen_01 Videó információk: Méret: 448,97 MB Hossz: 1:28:56 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 568 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00