Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/31/2024 in Posts

  1. Könyv címe: Chris Carter - A gonosz nyomában (Robert Hunter 10.) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub Hogyan pusztítasz el valakit, anélkül hogy ténylegesen megölnéd az illetőt? […] Kiüríted a lelkét, aztán megtöltöd fájdalommal… elveszed tőle azt, amit a legjobban szeret. A főiskolán találkoztak először. A Stanford Egyetem pszichológus hallgatói közül ők bizonyultak a két legragyogóbb elmének. Aztán már ellenségként keresztezték egymás útját a Virgina állambeli Quanticóban. Amíg Robert Hunter a Los Angeles-i rendőrség legsúlyosabb bűnügyeivel foglalkozó egységének a vezetője lett, addig Lucien Folterből az FBI által legkeresettebb, legveszélyesebb és legtöbb áldozatot ejtő sorozatgyilkos vált. Miután Lucien három és fél évet töltött magánzárkában, egy nap végre sikerül kiszabadulnia. És sosem tapasztalt indulat forrong benne. Az elmúlt években semmi más nem járt a fejében, csakis a bosszú. Meg kell bűnhődnie és meg kell fizetnie annak, aki elvette a szabadságát. Robert Hunter élete tehát veszélyben forog.
    10 points
  2. Anthony Doerr-Felhőkakukkvár 93% 1452. A Konstantinápolyban élő, örökké kíváncsi Anna régi kéziratra bukkan egy kolostor romjai között. Az egy égi város után kutató, ám balszerencséjére szamárrá vált birkapásztor, Aithón viszontagságait elregélő Felhőkakukkvár az egyetlen vigasza az árva lánynak, miközben a török ágyúk porrá zúzzák a halálra ítélt város falait. A ledőlő falak másik oldalán Omeir, egy ökörhajcsár fiú figyeli a rombolást: Annával való találkozása nemcsak az életüket, hanem kicsit a történelmet is megváltoztatja. 2020. A nyolcvanas éveit taposó egykori hadifogoly, Zeno Ninis a nemrég megtalált antik regény, a Felhőkakukkvár színpadra állításán dolgozik lelkes ötödikes diákokkal egy amerikai kisváros könyvtárában. A darab csalódásokkal és elfojtással teli hosszú élete csúcspontja, de eközben egy az élővilág pusztulása miatt elkeseredett kamasz merényletet készít elő a könyvtár földszintjén. 22. század. Az Argos fedélzetén 310 nap óta magára maradt Konstance egyetlen társa a Sybil nevű mesterséges intelligencia és a Felhőkakukkvár fecnikre lejegyzetelt töredékei. A fiatal lányt, aki sosem járt a Földön, egyetlen cél vezérli a kihalt űrhajón: megtudni, hogy az egykor az apja által mesélt történet hogyan élhette túl az enyészetet és a haldokló Földet, és hogyan jutott el a csillagok közé. Athony Doerr, A láthatatlan fény Pulitzer-díjas szerzőjének új regénye a képzelőerő és a történetmesélés diadala. Az amerikai szerző magával ragadó prózája az emberi pusztítással dacoló teremtés erejéről és az irodalom szívósságáról mesél. „Anthony Doerr új regénye az egész világot magában foglalja” (The New York Times) „Doerr új műve mélyen megérinti az olvasót. A Felhőkakukkvár igazi csoda.” (Publishers Weekly) Anthony Doerr: Cloud Cuckoo Land Eredeti mű Anthony Doerr: Cloud Cuckoo Land 15. század 20. század 21. század 22. század amerikai szerző bagoly Bizánc háború klímaváltozás könyvtár kortárs madarak magyar nyelvű mesterséges intelligencia regény sci-fi történelmi fikció űrutazás > Alexandra, Pécs, 2022 704 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635822676 · Fordította: Stemler Miklós letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    5 points
  3. Lesley Pearse-Engem többé nem látsz 88% 28 csillagozás „Képszerű, ellenállhatatlan, szívből jövő mese.” – Sunday Express Fuss, ha kedves az életed… Amikor a férje sokkos állapotban, összetörten tér meg a Nagy Háborúból, az anyósa pedig pokollá teszi a mindennapjait, Betty Wellow rájön, hogy milyen keservesen nehéz is tud lenni az élet. Egy pusztító viharnak kell végigsöpörnie a kis halászfalujukon, az ő életét is veszélyeztetve, hogy meglássa az esélyt a menekülésre – és ő meg is ragadja. Bristolba menekülve a nevét Mabel Brookra változtatja, és cselédként helyezkedik el. Ám az úrnője hirtelen halála után ismét lecsap rá a tragédia, és az utcán találja magát. A nincstelen és magányos Mabel brutális támadást szenved el, mielőtt egy Nora Nightingale nevű médium megmentené. Nála kóstol először bele azoknak az életébe, akik üzeneteket kapnak a holtaktól, és rájön, hogy ehhez talán magának is van adottsága. Ám Mabel nemsokára saját üzenetet kap, és visszakényszerül oda, ahonnan elszökött. Oda, ahol megszakadt a szíve, és talán még gyilkosság is történt – rájön, hogy ha biztosítani akarja a jövőjét, még egyszer, utoljára szembe kell néznie a múltjával. Lesley Pearse szívet dobogtató, felvillanyozó és feszültségekkel teli regénye egy önnön sorsának megleléséért harcoló asszony története. Lesley Pearse: You'll Never See Me Again Eredeti mű Lesley Pearse: You'll Never See Me Again 1. világháború Anglia brit szerző krimi magyar nyelvű női főszereplő regény romantikus > GABO, Budapest, 2022 420 oldal · ISBN: 9789635663262 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    5 points
  4. Lesley Pearse-Gyanúsítottak 74% 24 csillagozás Mit teszel, ha álomotthonod a legrosszabb rémálmoddá válik? Isten hozta a Fűzfa közben, ahol mindenki gyanúsított… Aznap, amikor Nina és Conrad Best beköltözik a képeslapra kívánkozó Fűzfa közben lévő új otthonukba, valami más is kezdetét veszi. Miközben a holmijaikkal besietnek a házba, a rendőrségi kordonnál elborzadt szomszédokat látnak összeseregleni, s nemsokára megtudják, hogy az egyik lakót megtámadták, és brutálisan meggyilkolták az erdőben. A rendőrök abban a hitben, hogy valaki biztosan látta a gyilkost, a köz összes lakóját kihallgatják. Hamarosan kiderül, hogy valamennyi szomszéd titkokat rejteget. A Fűzfa köz lakói távolról sem azok, akiknek elsőre látszanak, és a zárt ajtók mögött furcsa, sőt egyenesen sötét dolgok történnek. Nina és Conrad azt hitte, hogy álomkörnyékre találtak… de lehet, hogy inkább egy rémálomba költöztek? Lesley Pearse: Suspects Eredeti mű Lesley Pearse: Suspects Eredeti megjelenés éve: 2021 Anglia brit szerző bűnözés erőszak gyilkosság kisváros krimi magyar nyelvű nyomozás obszcén nyelvezet regény rejtély > GABO, Budapest, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635664221 · Fordította: Komló Zoltán letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  5. Passuth László-Víz tükrére krónikát írni 86% 14 csillagozás Az író vallomása: „Ebben a könyvben három évtized históriáját próbáltam felkutatni, mely 1540 és 1571 között pergett le, s melynek szereplői között van Szapolyai János, Izabella királyné, Martinuzzi és János Zsigmond. Jórészt kevéssé feldolgozott forrásaiban oly gyakran egymásnak ellentmondó korszak, sok szereplővel, de kevés valódi protagonistával. Bár aligha lehet ezt a periódust nagyszerűnek nevezni, sok-sok gyöngyszemet találtam benne. Mint máskor is, mindig is, kérem az olvasót, fogadja ezt a történetet is szeretettel.” Eredeti megjelenés éve: 1980 16. század Erdély király királyné klasszikus magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény uralkodó > Szépirodalmi, Budapest, 1980 538 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631515796 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  6. Chris Carter: A nevem halál (Robert Hunter 7) Hét nappal az elrablása után egy huszonkét éves nő holttestét találják meg a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér melletti elhagyatott területen. Az áldozat a kinyújtott végtagjaival egy ötágú csillagot formáz. Vajon rituális gyilkosság történt? A boncolás során kiderül, hogy a nőt a halála előtt kegyetlenül megkínozták. Ezenkívül azonban a gyilkos egy meglepetést is szánt a rendőrség számára… Alighogy Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség különleges egységének a vezetője megkapja az esetet, egy újabb holttest kerül elő. Hunter tudja, hogy nincs sok ideje, mielőtt a szörny lecsap a következő áldozatára. Egy igazi ragadozót üldöz ugyanis, akinek a múltja sötét titkot rejt, és aki nem tudja leküzdeni a brutalitás és a gyilkolás iránti vágyát. epub [Hidden Content]
    4 points
  7. Egy bizarr baleset folytán egy még bizarrabb gyilkosságra derül fény egy amerikai kisvárosban. A férfira azonban, akit a kettős gyilkosság vádjával letartóztatnak, hamarosan egy még sokkolóbb gyanú árnyéka vetül: legalább huszonöt éve folyamatosan rabolja el, kínozza és csonkítja meg az áldozatait. A gyanúsított azt állítja, ártatlanul keveredett bele az egészbe, és egy titokzatos idegen követte el a bűntényeket. De vajon lehet-e hinni neki? Az FBI azonnal nyomozni kezd az ügyben, nemsokára azonban külső segítséget kell kérniük. A sorozatgyilkosokra specializálódott, elismert kriminálpszichológust, Robert Huntert bízzák meg azzal, hogy hallgassa ki a gyanúsítottat. Ez a nyomozó számára az eddigi pályafutása során kapott legnehezebb feladatnak bizonyul. A kihallgatás alatt ugyanis borzasztó titkok kerülnek napvilágra, amilyenekre senki sem számított. A legnagyobb titok mégis a gyilkos kilétét fedi, akinek az elkapásához Hunternek a saját magát kísértő démonokkal is szembe kell néznie… Chris Carter - Egy gonosz elme (Robert Hunter 6.) .epub, 1.8 MB [Hidden Content]
    4 points
  8. Chris Carter: Halállista (Robert Hunter 5) „Válasszon, nyomozó: tűz vagy víz.” Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági osztályának nyomozóját egy ismeretlen telefonáló arra kéri, hogy látogasson el egy honlapra, amely élőben közvetíti egy üvegtartályba zárt, megkötözött férfi utolsó perceit. A hívó azonban nem elégszik meg azzal, hogy Hunter tanúja legyen a szerencsétlen haláltusájának: azt akarja, hogy részt vegyen az áldozat kivégzésében. A nyomozónak kell eldöntenie, hogyan érjen véget a férfi élete. Hunternek nincs más választása, mint hogy tehetetlenül végignézi a gyilkosságot, a rendőrség ugyanis az FBI-jal karöltve hiába próbálja meg lenyomozni az adást vagy a telefonáló tartózkodási helyét. A gyilkos igazi informatikus zseninek bizonyul, aki minden lehetséges nyomot eltüntet maga után, így Hunter és a társa, Garcia nyomozó számára óriási fejtörést jelent, hogyan kezdjen neki a tettes kézre kerítésének. A telefon azonban hamarosan újra megszólal. Ugyanaz a hang, de egy másik honlap és egy másik áldozat. Ráadásul a gyilkos ezúttal változtat a játékszabályokon: egyfajta morbid valóságshow-t talál ki, amelyben a weboldal minden látogatója szavazhat az áldozat sorsáról… [Hidden Content]
    4 points
  9. Chris Carter: A halál szobrásza (Robert Hunter 4) Azért vagyok itt, hogy műalkotást készítsek belőled!Ha Robert Hunternek tíz nem fogadott hívása van a szabadnapján, az általában nem sok jót jelent. Egy forró nyári nap reggelén is azért keresik ennyire kitartóan a nyomozót, mert gyilkosság történt Los Angeles egyik előkelő negyedében. Az áldozat a köztiszteletben álló ügyész, Derek Nicholson, akivel a saját ágyában végeztek, méghozzá szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel. A bűncselekménynek ráadásul látszólag semmi értelme, a férfi ugyanis halálos betegségben szenvedett, és már csak hetei voltak hátra. Mégsem ez a legfurcsább az esetben, hanem a helyszínen talált vérfagyasztó alkotás: egy bizarr szobor, amelyhez hasonlót korábban még a tapasztalt Hunter és Garcia nyomozók sem láttak.És nem ez az egyetlen brutális haláleset a környéken. Mivel azonban semmilyen kapcsolatot nem sikerül felfedezni az áldozatok között, a rendőrség különleges egysége értetlenül áll az ügy előtt. Talán egy titkos bosszúhadjárat folyik a város tisztes polgárai ellen? Esetleg a gyilkos az általa készített művekkel üzen a rendőrségnek? A legfontosabb kérdés azonban az, hogy sikerül-e elkapniuk a nyomozóknak a Szobrászt, mielőtt lecsap a következő áldozatára… [Hidden Content]
    4 points
  10. Büksi Zsuzsanna-Kapcsolat: Bonyolult sorozat 21. század Franciaország magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő párkapcsolat regény romantikus Szűrés Büksi Zsuzsanna: Párosban PárizsbanBüksi Zsuzsanna: Kapcsolat: Bonyolult 0,5 Büksi Zsuzsanna: Párosban Párizsban 90% 1. Büksi Zsuzsanna: Kapcsolat: Bonyolult 91% -------------- Büksi Zsuzsanna-Kapcsolat: Bonyolult (Kapcsolat: Bonyolult 1.) 91% 40 csillagozás Hannát, a kiváló dokumentumfilmest többszörösen megsebezte az élet. Nemrég települt vissza Franciaországból, miután balesetben elveszítette szerelemmel szeretett férjét, Lucas-t. Évekkel ezelőtt egy kettős csalódás űzte őt külföldre. Egyszerre és együtt árulta el akkori szerelme, Gábor, és egykori iskolatársa, szívbéli barátnője, Zsófi. Ők ugyanis Hanna háta mögött összejöttek, majd házasságot kötöttek egymással. Gyerekük született. Igaz, később ők is megtapasztalhatják a szerelem mulandóságát. Gábor váratlanul hazaérve, félreérthetetlen helyzetben, egy férfi ölelő karjában találja Zsófit. Hannát lelkiismeret-furdalás gyötri férje halálával kapcsolatban. Próbálja összerakni darabokra tört élete cserepeit. Eközben összefut a frissen csalódott Gáborral, aki szeretné helyreállítani kapcsolatát az egykor elhagyott Hannával. Vajon sikerül-e neki? Hannának fel van adva a lecke. Feledni fájón? Ölelni újra? Elveszni régi-új szerelemben? Hinni ismét abban, akiben egyszer már csalódnia kellett? Egy elsőkönyves, magyar szerző, friss hang, robogó cselekmény, és éppen annyi romantika, ami megfűszerezi az életet. Büksi Zsuzsa humorral, finoman bánik a szereplőivel, és olyan helyzeteket teremt, amelyekben magunkra is ismerhetünk. 21. század Franciaország magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő párkapcsolat regény romantikus sorozat része > Erawan, Budapest, 2021 448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156269126 ------------- Büksi Zsuzsanna-Párosban Párizsban (Kapcsolat: Bonyolult 0,5) 90% 30 csillagozás Hanna, a frissen végzett magyar dokumentumfilmes lány boldog párkapcsolatban él a barátjával Budapesten. Egy nap azonban rádöbben, hogy szerelme és legjobb barátnője összejött a háta mögött. A fájdalmas csalódás után egészen a romantikus Párizsig rohan. Noha csak néhány hetes kikapcsolódást tervez, a sors kifürkészhetetlen akaratából mégis új életet kezd Franciaországban. Eközben bele-belefut a példaképébe, az elérhetetlennek tűnő híresség Lucas-ba, aki a tanára, mentora lesz, és talán még annál is több… Miként boldogul Hanna Párizsban? Sikerül-e újra felépítenie önmagát? Vajon megtanul ismét bízni, vagy örökre elvesztette a hitét a férfiakban? Ezekre a kérdésekre ad választ Büksi Zsuzsanna lehengerlő regénye, egy romantikus love story, ami az önmagunkhoz vezető utat is megmutatja – nem is akárhol, hanem a szerelem és a divat fővárosában, az Eiffel-torony tövében! 21. század barátság Brazília Budapest családon belüli erőszak Franciaország kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország női főszereplő Párizs párkapcsolat regény romantikus sorozat része utazás > Erawan, Budapest, 2022 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156269430 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    3 points
  11. Passuth László-Nápolyi Johanna 84% 54 csillagozás „Johannával - írja Passuth László – huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkorom emlékvilágában kialakult könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus sorsú, ártatlanul üldözött, ragyogó szépségű s szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára. Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelítően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata. A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában – hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mint Petrarca és Bocaccio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták – soha nem derült teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira. Több mint három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmája: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérelni e hatszás esztendős per újrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során.” Eredeti megjelenés éve: 1940 Tartalomjegyzék 14. század magyar magyar nyelvű magyar szerző Olaszország online olvasható regény reneszánsz történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Aranytoll Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 592 oldal · ISBN: 9789632459486 > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 592 oldal · ISBN: 9789632459479 > Könyvmolyképző, Szeged, 2010 592 oldal · ISBN: 9789632452777 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  12. Passuth László-A lombard kastély 79% 17 csillagozás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A regény főhőse egy tehetséges fiatal művészettörténész, aki itáliai tanulmányútján képhamisítási bonyodalomba keveredik. Vele akarják „tudományosan hitelesítetni” hogy a montemaggiói várkastély pincéjében elhelyezett, frissen restaurált képeket Ambrogio de Predis, Leonardo da Vinci kortársa festette a kastély hajdani tulajdonosairól, a Galleraniakról. Édry Loránd, aki éppen Leonardóval és körével foglalkozik, nem teljesen gyanútlan, mégis majdnem kelepcébe esik. A friss kézjegy, a különböző eredetre valló stíluseltérések nyugtalanítják, de képtelen arra, hogy a kastély új tulajdonosával, a nagy formátumú szélhámossal saját erejéből szakítson, s visszatérjen korábbi munkájához, a fegyelmet és aszkézist igénylő tudományos kutatáshoz. Végül is szigorú és példás emberségű professzora az újságok reklámcikkeiből értesül a gyanús kalandról, s leutazik Olaszországba, hogy tehetséges tanítványát megmentse a tudománynak. A lombard kastély-t, mely 1941-ben jelent meg először, nemcsak a művészttörténeti „rejtvényfejtés” logikája és izgalma teszi érdekessé, hanem a tudomány becsületét és a saját jövőjét kockáztató főhős vívódása és belső drámája is. Eredeti megjelenés éve: 1941 Tartalomjegyzék festészet magyar nyelvű magyar szerző regény > Athenaeum 2000, Budapest, 2011 398 oldal · ISBN: 9789632931500 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------- Passuth László-Édenkert az óceánban 88% 27 csillagozás Bougainville felfedezi Tahitit Bougainville a XVIII. század francia történelmének egyik legjellegzetesebb alakja. Pompadour asszony kegyence, a főurak üldözöttje, XVI. Lajos védelmezője, a forradalom tengernagya – és közben a kanadai indián-háború hőse, a Föld első francia körülhajózója, az Akadémia halhatatlanja, világhírű író, a sors kegyeltje… Passuth László róla írt könyve ellentmondásos kort és fényes életet vetít elénk, az életmű középpontjába helyezve a humanista tudóskatona világkörüli útját, és annak is közepébe Tahiti felfedezését. Bougainville ugyanis az első fehér emberek egyike, aki lábát e legendás hírű szigetre tette, s tapasztalatai alapján elnevezte Cytherea (Venus) szigetének. Eredeti megjelenés éve: 1959 18. század Csendes-óceán életrajz életregény felfedezés földrajzi felfedezés Francia Polinézia Franciaország gyarmatosítás hajózás ismeretterjesztő klasszikus magyar nyelvű magyar szerző Óceánia online olvasható regény Tahiti történelmi regény A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Útikalandok Táncsics · Aranytoll Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2009 212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632450636 > Táncsics, Budapest, 1969 268 oldal · puhatáblás letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  13. Chris Whitaker – Ahol az égbolt véget ér Eredeti cím: We Begin at the End Eredeti kiadó: Zaffre, London Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: Ahol az égbolt véget ér Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Marczali Tamás Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között. Star Radley élete kisiklott azon a harminc évvel ezelőtti napon, amikor rábukkantak húga, Sissy összetört holttestére. A mérgező kapcsolatokba és drogba, alkoholba menekült nő két gyermek egyedülálló anyja, de a családról valójában 13 éves, öntörvényű lánya, az öccsét ádázul óvó Duchess gondoskodik. Kicsiny városuk rendőrfőnöke, Walk életét szintén visszavonhatatlanul megváltoztatta az a régi nap: ő talált rá a kislány holttestére, és az ő vallomása alapján került börtönbe Sissy haláláért legjobb barátja, Vincent. Vincent büntetése lassan véget ér, és a harminc évet lehúzott férfi visszatér gyermekkora helyszínére, ahol egykori legjobb barátja, Walk, valamint korábbi szerelme, Star várja szorongva, hogy mit hoz magával hazatérése. Be nem gyógyult sebek szakadnak fel újra, évtizedekig lappangó feszültségek lángolnak fel, és csak egyvalami látszik biztosnak: ez a történet nem fog jó véget érni. Chris Whitaker többszörösen díjnyertes könyve felkavaró olvasmány gyászról, traumáról és túlélésről, egyben pedig emlékezetes karakterek sorát felvonultató, letehetetlen bűnügyi történet. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,35 MB [Hidden Content]
    3 points
  14. Chris Carter: Vadász (Robert Hunter 3) Ha azt hiszed, biztonságban vagy… nem árt, ha újragondolod Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás, sem fojtogatásra utaló vérömleny a nyakán. A testén egyetlen sérülés sem látszik, a száját leszámítva: azt ugyanis a gyilkos összevarrta. Pontosabban szólva: nem csak azt varrta össze… Amikor a testet a Los Angeles Megyei Halottkémi Hivatalba szállítják, hogy elvégezzék rajta a boncolást, az ügyeletes patológus elszörnyedve szembesül a borzalommal. A felfedezés és az azt követő tragédia olyannyira sokkolja a rendőrséget, hogy a különösen kegyetlen esetekre specializálódott Robert Hunter nyomozóra bízzák az ügyet. Kisvártatva kiderül, hogy nem egyszeri gyilkossággal van dolguk – úgy tűnik, valaki sorra szedi az áldozatait a harmincas éveik elején járó, hosszú, fekete hajú, fehér bőrű nők köréből. Megfigyeli őket, megvárja a kínálkozó alkalmat, majd kegyetlenül lecsap rájuk. Hunter a társával, Carlos Garciával karöltve kíméletlen hajszát indít a megszállott gyilkos ellen, és csak remélhetik, hogy sikerül becserkészniük a fenevadat, mielőtt ő venné célba őket… [Hidden Content]
    3 points
  15. Chris Carter Kivégzés (Robert Hunter 2) Robert Hunter és Carlos Garcia hajnalban érkeznek a tetthelyre. A helyszínelőszalagok mögött egy fehér templom húzódik meg a lámpák fényében. Képeslapra való látvány így, karácsony előtt. Ami azonban az épületben várja a két nyomozót, cseppet sem az: mindenhol vér, összefröcskölt padló, vérben ázó oltár és egy holttest reverendában, kutyafejjel a nyakán. Ki és miért változtatta mészárszékké a katolikus templomot? Mit jelent a holttest mellkasára festett szám? Nem ő lenne az első áldozat, netán újabbak következnek? A Hunter-Garcia-páros egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, vállt vállnak vetve, sokszor feletteseik parancsa ellenében haladnak előre megállíthatatlanul, hátha valakit még megmenthetnek a rémálomtól. A gyilkos ugyanis nem mást akar, mint valóra váltani az áldozatai rémálmát – mert ismeri a múltjukat, a titkaikat, a legnagyobb félelmüket, és tudja, hogyan fokozza még tovább a rettegést. A végsőkig. [Hidden Content]
    3 points
  16. Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1) Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele.Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni?Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát… [Hidden Content]
    3 points
  17. Bucsi Mariann-Kerülőutak „Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak megvan a kijelölt útja, amiről gyakran letérünk, mégis a cél felé megyünk, csak olykor kerülőutakon." A történet minden felvezető nélkül az események közepébe vágva indul, aztán, mint egy gyorsvonat visz végig magával minket egészen az utolsó oldalig, hogy útközben felismerjük: a legnagyobb és legmélyebb tapasztalásokat akkor szerezzük, amikor úgy alakul, hogy az utunkat valami áthághatatlan akadály zárja el. Ilyenkor az Élet kerülőútra invitál minket, amely a mély tapasztalások és a fejlődés mellett a legizgalmasabb kalandokat és hatalmas felismeréseket hoz el számunkra. Ezeken az utakon kísérhetjük végig a főhőst, Izabellát. Iza és Balázs rózsaszín ködös szerelmi életében egymást váltják a fellángolások, a veszekedések és az édes kibékülések. Aztán jön a villámcsapásszerű fordulat… S miközben a jelen és a múlt eseményei között hánykolódva kirajzolódik előttünk a páros jelleme, és felsejlik a jövő, mi megállás nélkül száguldunk a végkifejlet felé… És egy pillanatra sem lehet hátradőlni, mert a gondolatainkat menet közben számtalan fordulat terelgeti tévútra. A szereplők olyan szeretnivalók, olyan emberiek, hogy akár lehetnénk mi magunk is a helyükben. Aki már olvasott az írónőtől, az sejti, hogy a bölcs tanítások mellett, melyek átszövik az oldalakat, a meglepő, csattanós végkifejlet sem marad el. Jómagam annyira elcsodálkoztam, hogy percekig csak bámultam a lapokat, s közben, nem titkolom, a könnyeim is kicsordultak. Tarts velünk Te is Iza kerülőútjainak forgatagába! magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő romantikus utazás > NewLine, Bakháza, 2022 114 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156454676 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  18. Bucsi Mariann-Könyvek Írói életmű Besorolatlan könyvek Bucsi Mariann: Ébredés Bucsi Mariann: Érintés Bucsi Mariann: Kerülőutak Bucsi Mariann: Válaszutak ----- Bucsi Mariann - Érintés Bucsi Mariann a sokakban mély nyomot hagyó megrázó regénye, az Ébredés után ezúttal egy más irodalmi műfajban mutatja meg magát: a hosszabb-rövidebb történetei rólunk szólnak: róla, rólam és Rólad is kedves Olvasó. Gyarló emberekről, akik az érzelmeik által vezérelve döntéseket hoznak, akaratlanul is vállalva azoknak a jó vagy éppen rossz következményeit. A novellák varázsa abban rejlik, hogy képesek kevés szóval sokat mondani. Nem kell mindig többszázoldalas regényt a kezünkbe vennünk, hogy megérintsen bennünket a drámaiság vagy éppen megsimogassa a lelkünket egy mozzanat. Szenvedély, odaadás, megbánás és megbocsájtás, hűtlenség, hitvesi fricska vagy éppen édes bosszú lapul meg a kötet soraiban. Formabontó szerkezet, váltott szemszögek, egymásba ívelő írások jellemzik az Érintést, amelyet egy finomlelkű, jó írói vénával megáldott kortárs szerző vetett papírra. anyaság család spamelo jelen időben írt kortárs magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus > NewLine, Bakháza, 2022 336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156373687 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  19. Bucsi Mariann - Ébredés Ninett gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolt után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott. Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást. A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni. Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná? Bucsi Mariann első regénye valódi ébredés lehet minden ember számára. A szerző kifinomult érzékenységgel adja most a remény kulcsát az olvasó kezébe, amely egy szebb jövő ajtajának zárját nyithatja. 21. század barátság Budapest családon belüli erőszak fizikai bántalmazás gyermekbántalmazás házasság kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország nők elleni erőszak regény szóbeli bántalmazás szökés váltott szemszög > Maraton, Szentes, 2021 416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158187510 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  20. Albert Tímea-könyvek Albert Tímea-Gipsz égbolt 91% 29 csillagozás „Egyetlen opció van. Hogy visszatalálsz. Valójában mindenre emlékezni akarok. Ahogyan elszívtad kint az első cigarettád, majd a következőt. És reméltem, hogy előkerül abból a dobozból még sok másik, csak hogy órákon át állhassunk a verandán.” • Ez a könyv két szerelem története. Két olyan emberé, akik a legszebb világokat teremtették meg bennem. Bár néha rettentően fájt, ma már örülök, hogy az útjaink keresztezték egymást. • A Gipsz égbolt blogregény. Minden egyes bejegyzésnek saját univerzuma van. Ha beengeded őket, akkor elkezdenek működni benned, és talán képes leszel szembenézni olyan dolgokkal, amiket hosszú idő óta csak teherként cipelsz magaddal. Hiszem, hogy ezek az írások képesek gyógyítani. Lehajolnak hozzád, és arra kérnek, hogy indulj el, még a legnehezebb időkben is! blog elbeszélés kortárs lélekrajz lélektani magyar nyelvű magyar szerző > Magánkiadás, Budapest, 2020 218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638889263 ------------------- Albert Tímea-Melléd szántak 91% 25 csillagozás Mit tennél akkor, ha elterveznék előre az egész életedet? Luna Holden gyerekkora óta arról álmodozik, hogy egyszer híres költőnő lesz. Képzeletben párizsi szalonokban olvas fel és titkos alkotókörökbe jár. Ám családja balgaságnak tartja a művészeteket, és ráadásul határozott elképzelésük van az ideális férjjelöltről is, Tucker Green személyében. A valóságban azonban nem volt megírva számukra semmiféle közös jövő. Szerencsére a sors egy esküvői meghívó képében elkezdi korrigálni a szálakat. Luna a titokzatos Hunter Blake bűvkörébe kerül. Vajon rá mer-e végre lépni arra az útra, ahová valóban szánták? Ausztrália magyar nyelvű magyar szerző romantikus utazás > Magánkiadás, 2020 298 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150082776 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------
    2 points
  21. Albert Tímea-Szemrebbenés nélkül 85% 34 csillagozás „Az életet nem lehet a nagy ő-vel leélni. Hogy miért? Mert túl veszélyes. Fájdalmas, félelmetes. Ha megtalálod a tökéletest, onnantól mindig félni fogsz, hogy elveszíted. Viszont ha csak olyan nagyjából közepeset találsz, azzal az élet még vállalható. Azt be is bukhatod. Az el is hagyhat. Na de, ha a nagy ő hagy el, akkor az világvége. Az apokalipszis, onnantól nincs tovább. Mila végre túl volt élete legnagyobb szakításán. Elköltözött Blue Ridge-be és már teljesen tünetmentes volt Luke Fenningentől. Nem ábrándozott arról, hogy majd egyszer talán visszatér, és bocsánatot kér minden tettéért, nem emlékezett a mobilszámára, ha álmából felköltötték, sőt már a képeit sem nézegette Facebookon. Ám egy szép nyári napon erre ébredt: Luke Fenningennek tetszik a fényképed. 1 perce Luke Fenningennek tetszik a fényképed. 1 perce Luke Fenningennek tetszik a fényképed. 2 perce Mila Jhonson elhatározza, hogy megleckézteti egykori szerelmét. Nem csak azért, amit a múltban tett, hanem azért is, mert nem hagyja őt továbblépni. Nem engedi, hogy túl legyen rajta. De vajon sikerül neki az őrült terve, vagy az érzelmei mindent összezavarnak?” kortárs kutya magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény romantikus > Magánkiadás, 2020 256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150079882 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    2 points
  22. Albert Tímea-Óceán, palackposta, mézeskalács 97% 14 csillagozás „Mennyit ér neked a szerelem? Ha a sors közölni akar veled valamit, akkor nem állhatsz ellen. Nem préselheted dobozokba, nem szökhetsz el, nem költözhetsz el előle. Mert a sors mindig megtalálja a módját, hogy tudomásodra hozza, melyik úton kell járnod.” • Maud Vendel egy szép napon úgy dönt, hogy maga mögött hagyja a múltját. Egyetlen bőrönddel megérkezik Ausztráliába. Nem csak kontinenst, de barátokat is cserél. A kezdeti nehézségek ellenére úgy tűnik, hogy Melbourne-ben végre megtalálja a számításait. Egy titokzatos szerelem pedig olyan érzéseket vált ki belőle, amiről egészen idáig elképzelése sem volt. Ám ekkor, ahogy lenni szokott, a Sors csavar egy hatalmasat kettőjük életén. A kérdés az, hogy képesek lesznek-e a szívükre hallgatni, vagy a kísértések és próbatételek elbizonytalanítják őket? • Jess és Maud édes-keserű története olyan, mint maga az élet. Miközben olvasod majd, megjárod velük a poklot, de a mennyországot is. Hiszen a szerelemben nincs semmiféle garancia! Ausztrália barátság család házasság magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő Olaszország regény Róma Svájc utazás > Magánkiadás, 2022 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155665028 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    2 points
  23. Sophie Hannah – Hercule Poirot új esetei sorozat *** Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei sorozat 1.) Eredeti cím: The Monogram Murders Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A monogramos gyilkosságok Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2014, 2015, 2017, 2019, 2023 Fordította: Molnár Eszter Poirot visszatér! 1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb. Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját. Sophie Hannah: A zárt koporsó (Hercule Poirot új esetei sorozat 2.) Eredeti cím: Closed Casket Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: A zárt koporsó Magyar kiadó: Európa, Budapest Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2022 Fordította: Molnár Eszter Lady Playford, a detektívregényeiről híres gyerekkönyvíró váratlanul írországi kastélyába hívja az egész családját és két nyomozót: a neves Hercule Poirot-t és angol barátját, Edward Catchpoolt. A meghívottak között a család két ügyvédje is szerepel – vacsora közben ugyanis Lady Playford komoly bejelentést tesz a végrendeletét illetően. Hatalmas vagyonának új várományosa egyből a figyelem középpontjába és a hoppon maradt korábbi örökösök kereszttüzébe kerül. A kastély fölbolydul, és az éjszaka folyamán brutális gyilkosság történik, amelynek az egyik alkalmazott a szemtanúja lesz. Az indíték egyértelműnek tűnik, a gyanúsítottnak viszont alibije van. A gyilkosság meghökkentő és értelmetlennek látszó körülményei azonban egyre rejtélyesebbé teszik a bűntényt, mely komoly kihívást jelent még a rutinos Poirot-nak is. Sophie Hannah: A háromnegyed rejtélye (Hercule Poirot új esetei sorozat 3.) Eredeti cím: The Mystery of Three Quarters Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: A háromnegyed rejtélye Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2016, 2022 Fordította: Merényi Ágnes Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabas Pandyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabasról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle. És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne. Hány levél lehet még? Ki küldte őket és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Csodás nyomoznivaló egy mesterdetektív számára! Sophie Hannah: A Kingfisher Hill-i gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei sorozat 4.) Eredeti cím: The Killings at Kingfisher Hill Eredeti kiadó: HarperCollins, London Eredeti kiadás éve: 2020 Magyar cím: A Kingfisher Hill-i gyilkosságok Magyar kiadó: Helikon, Budapest Magyar kiadás éve: 2020, 2023 Fordította: Wiesenmayer Teodóra Hercule Poirot levelet kap a Kingfisher Hill egyik fényűző villájában élő Richard Devonporttól. A fiatalember arra kéri a mesterdetektívet, hogy mentse meg halálra ítélt menyasszonyát, aki beismerte, hogy megölte Richard bátyját, Franket. Poirot-nak több rejtéllyel is szembe kell néznie: egy ismeretlen ifjú hölgy bevall neki egy gyilkosságot, egy másik, zavart viselkedésű nő pedig azt állítja, hogy az élete veszélyben forog. A nyomozó ez alkalommal is Catchpool felügyelővel az oldalán igyekszik megválaszolni az egyre szaporodó kérdéseket. Ki ölte meg Franket? És miért kellett meghalnia? Kit ölhetett meg az ismeretlen ifjú hölgy? Milyen szerepe van a bűnügyben az Éjféli találkozó című regénynek? A rejtélyek megoldásához Poirot-nak igencsak meg kell dolgoztatnia a kis szürke agysejtjeit… *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 9,57 MB [Hidden Content]
    2 points
  24. Christine Feehan - könyei Christine Feehan - Árnyjáték - Shadow Game - GhostWalkers 1 ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A titkos kísérlet ötletgazdája, a neves tudós, Peter Whitney, és ragyogó képességű lánya, Lily. Az elit egységet azért hozták létre, hogy fejlesszék pszichés képességeiket, és természetes mentális erejüket felhasználva egyedülálló katonai fegyverré váljanak. De valami rosszul sül el. Az elszigetelt, föld alatti laboratóriumokban a férfiak furcsa halálos baleseteket szenvednek. Ryland Miller kapitány tudja, hogy ő lesz a következő. Amikor magát Whitney doktort is meggyilkolják, Rylandnek csak egyetlen ember marad, akiben megbízhat: a gyönyörű Lily. Lily, aki maga is rendelkezik a szokatlan hatodik érzékkel, osztozik Ryland minden új félelmében, minden cserbenhagyásában, minden növekvő gyanakvásában és minden szenvedélyes szívverésében. Együtt merülnek egyre mélyebbre a nő apja múltjának labirintusába, és egyre közelebb kerülnek egy titokhoz, ami további gyilkosságokat követel, csakhogy továbbra is titok maradjon. Christine Feehan - GhostWalkers 2 - Mind Game - Elmejáték ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A kivételes telekinetikus képességgel rendelkező Dahlia Le Blanc egész életét a többi embertől elszigetelten töltötte. Amikor már azt hiszi, hogy végre valamiféle nyugalomra lelt, jól megszervezett világa darabokra hullik... Általa nem sejthető okokból, halálos bérgyilkosok célpontjává vált. Hirtelen sehol sincs biztonságban – a titkos rejtekhelyen sem, amelyet már régen kialakított. Most Nicolas Trevane-re kell bíznia magát – egy veszélyes harcosra, akinek az a feladata, hogy felkutassa és megvédje őt. Együtt olyan perzselő forróságot idéznek elő, amiről Dahlia elképzelni sem tudta, hogy létezhet. De vajon megoszthatja-e ezzel a férfival a titkait – különösen, amikor vannak, akik ölni is képesek lennének azért, hogy megkaparintsák azokat? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    2 points
  25. Clare Mackintosh-Nyugodj békében! A rendőrség szerint öngyilkosság történt. Anna szerint gyilkosság. Mindannyian tévednek. Tom és Caroline Johnson az elmúlt évben úgy döntött, véget vet az életének. Úgy tűnik, képtelenek voltak a másik nélkül létezni. A lányuk, Anna nem tud napirendre térni a szülei halála felett, és nem hajlandó elfogadni, hogy valóban öngyilkosság történt. A fiatal nő, akinek közben gyermeke is születik, az édesanyja hiányától szenvedve elhatározza, hogy kideríti, mi történt a szüleivel valójában. Ám amikor egyre jobban beleássa magát az ügybe, valaki megpróbálja megállítani. A Sunday Times bestsellerszerző, Clare Mackintosh páratlanul izgalmas thrillere bebizonyítja: néha jobban tesszük, ha nem bolygatjuk a múltat. brit szerző kortárs magyar nyelvű regény thriller > Álomgyár, Budapest, 2022 478 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635703173 · Fordította: Mohai Szilvia letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  26. Gyarmati György - Az emlékezet metamorfózisa ünnepeken, hétköznapokon Jelen kötet útikalauz arról, hogy Március 15., Augusztus 20., vagy legutóbb Október 23. mikor, s hogyan konfirmáltattak nemzeti ünneppé. Ennek jellemzője volt és maradt a verbális és szimbolikus megosztottság. A társadalom, illetve a rendszerkormányosok emlékezetében rendre más volt ’48 olvasata. „Ő császári és királyi felsége” , Ferenc József uralkodása idején látványosan bontakozott ugyan Kossuth Lajos kultusza, de csak mint társadalmi-közéleti ajzószer. Állami legitimálása mindvégig tiltatott. A Horthy-korszakban idővel egyszerre „törvényesítették” Március és Kossuth emlékét. Utóbbi arra szolgált, hogy az aktuális kormányzót iktathassák az ünnepi szónoklatok „a magyarok Mózese” helyébe. Egy újabb rendszer- és korszakváltás nyomán ugyanezen „Kossuth apánk” titulust kapta születésnapi ajándékul Rákosi Mátyás. Ez passzolt a vehemens kultuszgyártáshoz. A rákövetkező Kádár-korszakban – mert Március 12 pontja és a Kossuth-címer látványosan újrahasznosultak 1956 októberében – a forró őszi napokat ellenforradalommá hivatalosították. Októbert próbálták „kiradírozni” a históriából, rá forradalomként emlékezni büntetendő cselekménynek számított. A kényszeredetten megült márciusi emléknapokon viszont rendre azt ismételték a vezérszónoklatok, hogy aktuálisan – még a hétköznapokban is – éppen beteljesülnek, megvalósulnak a ’48-as eszmék. pdf 61mb [Hidden Content]
    1 point
  27. Váradi Péter Pál, Lőwey Lilla - Erdély Székelyföld képi autonómiája Kiadványunkkal virtuálisan létre hoztuk Székelyföld „képi autonómiáját”. Történelmi székenként, térképek segítségével mutatjuk be a Székelyföld tájait, pillanatait. E munka húszegynéhány éves Erdély-járásunk eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre szeretnék felmutatni. Az itt látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260-360 színes fotóval illusztrált, 28 honismereti fotóalbumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata. Rendszeres terepbejárásokkal, művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét is kínáljuk. Bízunk abban, hogy a mellékelt térképek útjait járva, a képeket vagy annak valóságos mását szemlélve az lesz az érzése az érdeklődőknek, hogy milyen jó magyar embernek lenni a végeket jelentő Székelyföldön. pdf 18mb [Hidden Content]
    1 point
  28. Cougars Revenge (2018) She may love her husband but that's not going to stop her from getting some dick on the side! Watch as 4 beautiful wives refuse to let marriage get in the way of their sex lives. Gia Paloma, Silvia Saige, Mercedes Carrera, and Missy Martinez are the sexiest married ladies you'll ever see doing some seriously naughty, decidedly non-mommy activities! Category: MILF, Mature, Wives, Affairs, Blowjob, Hardcore, Big Tits, Stockings Starring: Silvia Saige, Mercedes Carrera, Seth Gamble, Logan Pierce, Cod ey Steele, Missy Martinez, Gia Paloma, Dylan Snow Language: English Size: 1.93 GB Length: 01:50:56 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  29. Curious And Eager (2020) Beautiful young girls are curious and eager about everything, most of all about sex! Category: Couples, Anal, Creampie, Threesome, Stockings, Starring: Ariana, Avery, Liliana, Meddie, Tetti Dew Komi Language: English Size: 1.44 GB Length: 01:57:05 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Outdoor Sluts Vol 12 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Voyeur, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Stockings Starring: Amateur Language: SPANISH / FRENCH Size: 2.64 GB Length: 02:31:08 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Interracial Massage 1 Sometimes a gal needs a good rub down and expects to get all her sores and kinks sorted out. Little do they know that their masseur is a black stud that has other motives. Too bad these white sluts never stood a chance because the only massage that is going to take place is inside a wet pussy! Don't leave your girlfriend with these black masseuses! Category: Interracial, Massage, Big Cocks, Erotic Vignette, Blowjob, Glasses Starring: Kagney Linn Karter, Sean Michaels, Katie Morgan, Nat Turnher, Dava Foxx, Lyra Law, Moe "The Monster" Johnson, Jovan Jordan Language: English Size: 2.33 GB Length: 02:13:47 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  32. Black on Black Pussy (2018) Only the finest ebony porn! These girls love that juicy pussy! Category: Lesbians, Black, Toys, Ebony, Oral, Big Boobs, Big Butt Starring: Hypnotiq, Carmen Hayes, Destiny Dream, Jayden Starr, Brown Sugar, Olivia Winters, Jordan Love, La Foxxx. Language: English Size: 1.66 GB Length: 01:35:03 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  33. FemDoms Dishing It Out (2018) Four of Wasteland's top FemDoms dish it out in spades to five lovely female submissives eager for punishment, training and orgasmic rewards. They throw everything but the kitchen sink at these pretty sex plaything in this fast-paced and diverse Lesbian BDSM extravaganza! Category: LezDom, FemDom, Lesbian, BDSM, Bondage, Domination, Female Domination, Fetish, Sex Toys Starring: Mistress Irony, Leila Hazlett, Lilly Ligotage, Giselle Humes, Ava, Goddess Starla, Jada Sinn Language: English Size: 2.69 GB Length: 01:58:28 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  34. My First Threesome 2 Adult's hottest starlets in explosive 2 girl and one guy XXX scenes! Category: Threesome, Toys, Big Boobs, Creampie, Tattoo, Piercing, Brunette, Blonde Starring: Maggie Green , Aiden Ashley , Veronica Rodriguez , Ash Hollywood , Farrah Flower , Alice Lighthouse , Gwen Stark , Lily Rade Language: English Size: 1.99 GB Length: 01:50:01 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  35. Happy Endings (2017) After a long stressful day these hotties need to be rubbed down to work out all the kinks. But these hung and horny masseuses have a new technique in mind. It's a deep tissue stroke using their throbbing members in their clients' tight tunnels! Watch them slick these horny honies down before dicking 'em down for a "Happy Ending" had by all in five XXX scenes! Category: Massage, Spain, Ebony, Big Cock, Big Boobs, Anal Starring: Angel Piaff, Hanna Montada, Iris Cool, Lia M, Samanta, Cristian Language: Spanish Size: 3.09 GB Length: 02:56:44 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  36. Nyssa Nevers Goes Extreme (2018) BDSM Star Nyssa Nevers liebt es hart und rau, und das ist genau das, was Meister David Lawrence ihr heute in seinem Non-stop BDSM Men? serviert. Category: MaleDom, Anal, BDSM, Big Boobs, Bondage, Domination, Fetish, Toys Starring: Nyssa Nevers, David Lawrence Language: English Size: 2.51 GB Length: 01:50:21 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  37. BDSM Slaves In Suspense (2020) Five of Wasteland's Top Male Doms put eight beautiful female submissives in their place - in the air - in this action-packed two-hour Bondage Sex extravanganza that will leave you breathless! Category: MaleDom, Anal, BDSM, Big Boobs, Bondage, Domination, Dungeons, Domination, Fetish, Toys Starring: Vyxen Steel, Jada Sinn, Nyssa Nevers, Daisy Duxe, Giselle Humes, Vivian , Leila Hazlett , Rob Gadling , David Lawrence , Eric X , Lilly Ligotage , Master Shadrack , Master Richie Language: English Size: 2.63 GB Length: 01:55:38 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  38. BBC Milf Affairs 2 (2019) They say honesty is the cornerstone of a strong marriage, but there's no way these wives can reveal their dark meat desires to their husbands. They have to get that black dick on the side! Category: Big Cocks, Interracial, Mature, MILF, Affairs, Love Triangles, BBC, Big Boobs, Starring: Kenzie Taylor, Rob Piper XXX, Aaliyah Love, Lily Lane, Nat Turnher, Jason Brown, Vera King, Donny Sins Language: English Size: 1.08 GB Length: 01:53:18 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  39. Big Tit Club Vol 22 (2019) This is for all BIG TITS lovers!! Category: Busty, Big Boobs, MILF, Threesome, Anal, Stockings, Gloryhole, Starring: Busty Girls Language: English Size: 2.23 GB Length: 02:07:53 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: Rapidgator: Download Big Tit Club Vol 22 Keep2s: Download Big Tit Club Vol 22
    1 point
  40. Outdoor Sluts 10 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Voyeur, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Stockings Starring: Amateur Language: SPANISH / FRENCH Size: 4.83 GB Length: 04:36:22 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  41. Girl Games Vol 2 Spend the weekend at Georgia Jones' house with a bunch of horny girls after a night of partying. These girls play some hot games! Like Volume 1, you can watch these stunners and see what they're like in everyday life. This is some of the hottest girl-on-girl action you will ever get to see! Category: Lesbian, Toys, Big Boobs, Teens, Latina, Tattoo, Piercing, Stockings, Brunette, Blonde, Red Head Starring: Alyssa Reece, Cameron Love, Celeste Star, Cindy Behr, Faye Reagan, Georgia Jones, Gianna Lynn, Isabella Sky, Krissy Lynn, Mia Presley, Prinzzess, Stacey Saran Language: English Size: 2.16 GB Length: 02:13:16 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  42. Dirty Footjob 3 (2019) Nothing beats a set of warm soft soles clad in nylon and wrapped around your prick. The best blow job in the world pales in comparison to the feeling of a nicely manicured foot pulling on your prick. Category: European, Fetish, Foot Fetish, Footjob, International, Starring: Regina Moon, Emily Parker, Small Viva, ... Language: English Size: 1.91 GB Length: 01:24:16 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  43. 1 point
  44. Özönvíz (Potop) 1974 DVDRip.Mini sorozat.HUNDUB (Potop) magyarul beszélő, lengyel-szovjet dráma mini sorozat Stáblista: rendező: Jerzy Hoffmann író: Henryk Sienkiewicz forgatókönyvíró: Jerzy Hoffmann Adam Kersten Wojciech Zukrowski Szereplők Andrzej Kmicic Daniel Olbrychski Olenka Malgorzata Braunek Michal Wolodyjowski Tadeusz Lomnicki Kiemlicz Francziszek Piecka Franciszek Pieczka Roch Kowalski Krzysztof Kowalewski Soroka Ryszard Filipski TARTALOM A XVII. században a lengyel főnemesség árulása folytán svéd csapatok árasztják el Lengyelországot és megkezdődik az évekig tartó harc. A küzdelemben az egész nemzet részt vesz. Az eseményeknek ebbe a szövetébe fonódik Wolodyjowski lovag, Radziwill és Boguslaw hercegek, Andrzej Kmicic valamint szerelmese, Olenka sorsa.Olenka kezét és birtokát nagybátyja a fiatal, duhaj, vad vérmérsékletű Andrzej Kmicicre hagyta, aki először teszi tiszteletét a lubiczi birtokon. A barátaival érkező Jendrus már az első ittas éjszakán olyat tesz, mellyel megsérti a mélyen vallásos Olenkát. Az ellenállhatatlan erejű Kmicic meghódítja Olenkát, a lány meg is menti üldözőitől, de örökre elküldi magától. Kmicic azonban visszatér és elrabolja Olenkát. Kmicic jobbnak látja, ha álnevet használ, hiszen Radziwill hercegnek tett esküje miatt árulónak hiszik. A svéd csapatok már az ország jelentős részét megszállták. Jendrus kihallgatja a svédek egy támadási tervét és álruhában ágyúik felrobbantására készül. Fogságba kerül, de emberei kiszabadítják. Olenka eközben szintén menekül, egy kényszerházasság elől szökik. Ozonviz 1 Videó információk: Méret: 627,10 MB Hossz: 2:33:53 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 432 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. Az alvilag titkai 1.évad 2016 MIXED.x264.Hun Secrets Of The Underworld / Inside Secret Societies) Szines, magyarul beszélő angol ismeretterjesztő, dokumentum sorozat Rendező: Bruce Burgess, Craig Duncan Író: Bruce Burgess, Steve Gillham Színészek: Tom Ward, Ross Andrews, Liliana Brandao, Andrew Gough, Gisela Heidenreich TARTALOM A náci okkulthívők, Sion rendje, az asszaszinok rendje – a nevek ismerősek lehetnek, de kik voltak ők? Mik voltak ők? Miben hittek, milyen célokat tűztek ki maguk elé? Ez az izgalmas sorozat a történelem legtitkosabb, legveszélyesebb globális, föld alatti társaságait mutatja be – szekták, fanatikus vallási csoportok, ezoterikus társaságok és politikai militáns alakulatok ködös, rejtélyes keverékét, akik mind formálni és befolyásolni próbálják a világot, amelyet ismerünk. Epizódok: 1. A jakuzák Tokióban indulunk vadászatra, hogy a jakuzák – a világ egyik legkönyörtelenebb bűnszervezete – után nyomozzunk, akik hírhedtek arról, hogy kedvelik a zsarolást és az erőszakot. 2. A Ku Klux Klan Bár a Ku Klux Klan – a fehérek felsőbbrendűségét hirdető csoportok közül a leghírhedtebb egész Amerikában – már csak árnyéka annak, ami korábban volt, sötét múltja még mindig kísért. 3. Az asszaszinok rendje Mélyüljön el az asszaszinok világában – a középkor leghalálosabb, leghírhedtebb és legtitkolózóbb csoportjáéban, amely a mai Szíria és Irán területén tevékenykedett. 4. Náci okkult társaságok A nácik hírhedt hatalmi tényező voltak az 1930-as években Európában és Észak-Afrikában is. Kevésbé ismert, hogy erősen hittek az ősi miszticizmusban, az okkultban és a földönkívüliekben. 5. Sion rendje A rejtélyes „Sion rendjét” vizsgáljuk, a titkos társaságot, amely állítólag Jézus Krisztusról őriz olyan információt, amely napvilágra kerülve vitát váltana ki. Vajon valóban létezik ez a társaság? 6. A vér testvérisége Ezúttal a vér testvériségére igyekszünk fényt deríteni – egy sötét, rejtélyes szervezetre, melyeket a történelem során végig titkolózás jellemzett. Az alvilag titkai S01E01 MIXED x264 Hun Videó információk: Méret: 265,30 MB Hossz: 0:45:53 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 640 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. The Man in the High Castle 2.évad 2016 HDTV.HUNHardSub (Az ember a Fellegvárban) szines, égetett feliratos amerikai dráma, scifi, thriller sorozat Rendező: Daniel Percival, David Semel Irták:Philip K. Dick, Frank Spotnitz, Emma Frost Szereplők: Alexa Davalos Rupert Evans Luke Kleintank DJ Qualls Joel de la Fuente Rufus Sewell Cary-Hiroyuki Tagawa Arnold Chun Carsten Norgaard Lee Shorten Bernhard Forcher Steve Byers TARTALOM Az ember a fellegvárban egy alternatív valóságban játszódik, ahol a második világháborút Németország és szövetségesei nyerték: az Egyesült Államok és a világ területének jelentős részét vagy a németek, vagy a japánok tartják ellenőrzésük alatt. Húsz évvel a világháború után Japán és Németország, a világ két szuperhatalma között a feszültség egyre csak nő. Ebbe a helyzetbe csöppennek bele a történet főszereplői. Az eredeti regény (Philip K. Dick: The Man in the High Castle) 1962-ben jelent meg, 1963-ban elnyerte a Hugo-díjat, magyarul az Agave adta ki, Gerevich T. András fordításában 2003-ban. Égetett felirat The.Man.In.The.High.Castle.S02E01 Videó információk: Méret: 337,97 MB Hossz: 0:54:55 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 719 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Jelszó:/SCS/
    1 point
  47. 3Percent 1.évad 2016 WEBRip.HUNHardSub (3%Percent) Színes, égetett feliratos brazil sci-fi, thriller sorozat Stáblista Rendező: Cesar Charlone Alkotó: Pedro Aguilera Szereplők: Bianca Comparato, Joao Miguel, Zezé Motta, Mel Fronckowiak, Rodolfo Valente, Vaneza Oliveira, Michel Gomes, Rafael Lozano, Viviane Porto. TARTALOM Egy jövőben játszódó posztapokaliptikus thriller. A világ a pusztulás felé tart, de vannak oázisok, ahol még mindig rend van és fejlődés. A probléma, hogy ide csak az emberek 3%-a kerülhet be, és egy tesztsorozat révén kerülnek kiválasztásra a szerencsések. Égetett felirat 3Percent S01E01 Videó információk: Méret: 930,91 MB Hossz: 0:49:39 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 481 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...