Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/29/2024 in Posts

  1. Paul Briand-Neoblast 5 csillagozás {:KONTÚR:} A jövő valóban belerobbant a jelenbe. Tényleg a megacégek lettek az új kormányok. A komputergenerált infótömeg valóban megváltoztatta a világot… Az információ hatalom és vagyon; az új hadszíntér az emberek elméje. A „nagyok” egyetlen üzenetet közvetítenek feléd: „Rettegj és fogyassz”, mert a félelem, bármilyen fortélyos is, igazgat. Fogyasztani pedig muszáj. Engedelmeskedj, hogy ők szentté nemesülhessenek itt, az Európa Birodalom közepén, most, 2061-ben, a huszonegyedik század három nagy háborúja után, a bűnbandák által uralt Budapesten. Nem tetszik? Hogy mit tehetsz? Két út áll előtted: az emberek többségéhez hasonlóan belemenekülhetsz a virtuális realitásba, ami nem oldja meg, csak feledteti a gondokat, vagy lépsz. Ahogy én is léptem, hogy kutyanevű jakuzából ismét szabad ember lehessek, és talán… Talán a világot is megváltoztassam magam körül. Ki vagyok én? Az, aki ha kell, cselekszik. Szólítsatok Isamunak. Ez itt az én történetem. 21. század Budapest cyberpunk Hold jövőben játszódik magyar nyelvű magyar szerző Magyarország Mars (bolygó) regény sci-fi > Tuan, Budapest, 2021 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890279 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    7 points
  2. Christine Feehan – Kárpátok vámpírjai sorozat Christine Feehan – Dark Saga 1. – Kárpátok vámpírjai – Sötét herceg A telepatikus képességű Raven Whitney sorozatgyilkosokra vadászik, segít a hatóságoknak elfogni a legelszántabb bűnözőket is. De képessége megakadályozza, hogy közel kerülhessen másokhoz, munkája pedig kiszipolyozza testét és lelkét is. Pihenésre, megújulásra van szüksége, ezért vakációra indul az otthonától távolra. Mikhail Dubrinsky herceg a Kárpátiak között, bölcs, erős vezetője egy titokzatos, éjszakai életmódot folytató ősi fajnak. Elárasztja a kétségbeesés, hogy sosem találja meg társát, aki megmentheti a sötétségtől, magánytól szenvedő lelke kikiáltja magából kínjait. Aztán egy éjjel egy szeretettel, fénnyel teli hang válaszol gyötrelmére, gyengéden csillapítja fájdalmát és sóvárgását. Attól a pillanattól fogva, hogy legelőször találkoznak, Raven és Dubrinsky képtelen ellenállni a közöttük felszikrázó vágynak. Alighogy a sors teljesen váratlanul összehozza egymással az életpárt, rosszindulatú erők lépnek színre azzal fenyegetve, hogy elpusztítják őket és törékeny szerelmüket. Még ha ezt túlélnék is, hogyan tudná a két szerelmes összeegyeztetni egymással a két világot, a Kárpátiakét és az emberekét? Hogyan tudná Dubrinsky áthozni Ravent a maga sötét világába anélkül, hogy kioltaná jóságát, csodálatos fényét? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 2. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vágy A sötétség urai, akik az örökkévalóságon keresztül keresték a fény úrnőjét… Az idegen némán hívja őt a kontinensek, tengerek túloldalára. Örök kínokról suttog, végtelen éhségről…sötét veszélyes vágyakról. És Shea O’Halloran amerikai sebésznő valahogy érzi a férfi gyötrelmeit, érzi kísértő magányát és fájdalmasan vágyik arra, hogy meggyógyítsa, és önmagát is. A távoli Kárpátok hegyeihez irányítja, ahol Shea egy lepusztult, dühöngő férfit talál, egy olyan lényt, aki semmihez sem hasonlítható. És a lelke beleremeg. Mert a férfi égő szemeiben, jeges szívében felismeri a szeretett idegent, aki már a részévé vált. Ez a hatalmaskodó kárpáti férfi magához kényszeríti Sheat. De vajon ő gyógyítja meg…vagy a prédájává válik? Az áldozata…vagy a párja? A férfi az őrületbe kergeti…vagy a vágya fogja teljessé tenni őt? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 3. – Kárpátok vámpírjai – Sötét arany Férfi volt…vagy valami csoda? Alexandria Houton bármit feláldozna – még az életét is, – hogy megvédje árván maradt kisöccsét. De, amikor mindketten kimondhatatlan gonoszsággal találkoznak, a San Francisco-i ködben, Alex az égbe kiáltott segítségért… És a sötétségből előbukkant Aidan Savage, egy aranylény, aki hatalmasabb és titokzatosabb, mint az éjszaka bármely más teremtménye. A kortalan kárpáti hím elragadta őket a szörnyű végzet elől. De vajon Aidan egy csoda…vagy egy szörnyeteg? Alex megváltója…vagy a büntetése? Ha megadja magát Aidan kegyetlen, földöntúli csábításának – megadja neki a színt, a fényt, a családot, amire vágyott, – akkor vajon tényleg megmentette Alex az öccsét? Vagy többet áldoz fel az életénél is? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 4. – Kárpátok vámpírjai – Sötét mágia A fiatal Savannah Dubrinski az illúziók mestere. Egy világhírű bűvész, aki milliókat képes elkápráztatni. De volt valaki, – Gregori, a Sötét úr, – aki borzalmas fogságban tartotta. Akinek a hideg ezüst szemei és forró érzékisége a veszély és egyszerre a vágy borzongatását váltotta ki belőle. Gregori – a könyörtelen vadász, a legendás gyógyító, a leghatalmasabb kárpáti férfi, – a maga sötét mágiájával suttogott Savannah elméjébe, hogy ő a végzete. Hogy azért született, hogy megmentse a halhatatlan lelkét. És most, itt, New Orleansban végre eljött az óra, hogy magához ragadja. Hogy teljesen magáévá tegye egy olyan rituáléval, amely olyan régi, mint az idő…és olyan kikerülhető, mint az örökkévalóság. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 5. – Kárpátok vámpírjai – Sötét kihívás A kárpáti vámpírvadász Julian Savage erős, de meggyötört. De van még egy utolsó kötelessége, amit teljesítenie kell, mielőtt megadja magát a hajnalnak és a biztos halálnak. Figyelmeztetnie kell a híres énekesnőt, Desarit, hogy gonosz emberi vámpírvadászok célkeresztjébe került, akiket semmi sem állíthat meg, hogy ártsanak azoknak, akik hisznek a vámpírokban. De, amikor Julian meghallja Desarit énekelni, rájön, hogy ő és az a nő, akit mindig is keresett – az élete párja. Desari minden bizonnyal Julian párja, de neki is nagyszerű képességei vannak. És nem örül amikor egy titokzatos idegen behatol az elméjébe és parancsolgatni kezd neki! PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 6. – Kárpátok vámpírjai – Sötét tűz Dárius egy Sötét ragadozó, halhatatlan Kárpáti hím volt, nem látta a színeket, a világ fekete és fehér volt számára évszázadok óta. Titkolta kis csapata, a társulat előtt, hogy milyen közel áll ahhoz, hogy a hajnalt válassza, vagy átforduljon vámpírrá. És ekkor meglátta őt… Tempest egy tehetséggel megáldott halandó, aki árván nőtt fel és keserű tapasztalatok árán tanulta meg, hogy nem bízhat meg az emberekben, ezért magányosan, egyik helyről a másikra vándorolva élte az életét. Szerette a műszaki dolgokat, ezért remek autószerelő vált belőle. A vándorló társulat melletti szerelői állást pont neki találták ki. Rendkívüli tehetsége, hogy kapcsolatot tudott kialakítani az állatokkal. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 7. – Kárpátok vámpírjai – Sötét álom Sara 15 éve sikeresen menekül egy vámpír elől, aki őt akarta és megölte az egész családját. Falcon 2000 éve vadássza a vámpírokat és élete feladására készül. Mielőtt elébe menne a hajnalnak, útra kel szülőföldjére, hogy elbúcsúzzon Hercegétől és fajtársaitól. Ekkor találkozik Sarával, aki megajándékozza a színekkel, érzelmekkel és a szerelmével, bizonyítván hogy Falcon rátalált életpárjára, amiben soha nem reménykedett. Nem is tudják hogy már 15 éve összefonódott a sorsuk egy Falcon által 1000 éve írt titokzatos naplón keresztül. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 8. – Kárpátok vámpírjai – Sötét legenda Kétszáz évnyi, a föld mélyén töltött álom után Lucien, a legendás ősi őrző ikerpár egyike, hirtelen felébredt. Az első érzés a maró éhség volt és az, hogy fivére, aki átfordult és vámpírrá vált, szintén felemelkedett. Őt magát is már csak egy hajszál választotta el az átfordulástól és az a tudat, hogy ő az egyetlen, aki képes elpusztítani ikertestvérét és ezzel megmenteni tőle halhatatlan fajtársait és a halandók világát. Vadászni indult, zsákmányt keresve Párizs sötét utcáin, mikor egy megnyugtató hang szólt hozzá és felajánlotta segítségét, szomorú állapotát látva. Francesca Del Ponce gyógyító volt, egy nő, akiből sugárzott a jóság és arra tette fel életét, hogy a rászorulókon és elesetteken segít. Nem tudta miért, de érezte, hogy muszáj segítenie ezen az emberen, akit elutasított a hajléktalan szálló, ezért hazavitte a saját lakásába. Aztán Francesca hirtelen felismerte, hogy nem emberi táplálékra van szüksége és levezette egy titkos kamrába és felajánlotta vérét és életét, cserébe az övéért. De Lucien nem vette el az életét, mert megrohanták az érzések, a színek, ízek és illatok és rájött, hogy megtalálta megváltását, az életpárját. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 9. – Kárpátok vámpírjai – Sötét őrző Lucian az őrző ikrek idősebb tagja, miután révbe juttatta öccsét, megpróbálja elpusztíttatni magát vele, de az utolsó pillanatban sikerül öccsének és életpárjának megmenteni az életét. Tájékoztatják arról is, hogy él és szenved valahol az életpárja, akinek megmentésére kell sietnie. Jaxon egy őrült gyilkos miatt, aki kiirtotta a családját és megölt mindenkit, aki kedves volt számára, a magányos életet választja, hogy megóvja környezetét, az őrült gyilkostól. Remek rendőrnő, akire kollégái is felnéznek. Egy rendőrségi rajtaütésen, ami csapdának bizonyul, Lucian megmenti Jaxon és társai életét és megsemmisíti a bűnözőket. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 10. – Kárpátok vámpírjai – Sötét szimfónia Byron Justicano egy Kárpáti kézművesből lett vadász. Byron 20 éve száműzte magát fajtársaitól, mert a hibájából, majdnem megölték Hercegének életpárját, azóta a gonosz pusztításával vezekel. Egyetlen barátjának a Herceg öccsének barátságát is elveszítette. Antoinetta zenéje és hangja hozta el az életébe az éjszaka színeit.Sivár magányos életének egyszeriben vége szakadt, mikor először meghallotta a varázslatos muzsikát, mely megnyugtatta háborgó lelkét. Érezte, megtalálta megváltását, az életpárját. Antonietta Scarletti, leszármazottja médiumok hosszú sorának, a Scarletti vagyon örököse, zongoraművész és több világhírű, csodaszép zene szerzője, a régi, felbecsülhetetlen értékű Scarletti palota birtokosa, aki 5 éves korában egy hajóbalesetben elveszítette a szüleit és a látását. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 11. – Kárpátok vámpírjai – Sötét mélység Traian Trigovise ősi Kárpáti vadász, egy időtlen ajándékokkal rendelkező, szinte halhatatlan faj tagja, áldottan és átkozottan hosszú élettartammal, és kétségbeesett szükséggel egy életpárra, aki egésszé teheti őt. Hercege hívására hazafelé tart szülőföldjére, de egy csapat vámpírba botlik, akik szervezett csatákba bocsájtkoznak vele, majd hirtelen visszavonulnak. Sebesüléseit gyógyítandó visszavonul egy barlang mélyére és itt találkozik egy ismeretlen lánnyal. Fogalma sem volt róla, hogy a lány valódi-e, vagy sem, de ő színeket látott. Érzelmeket érzett. Valódi érzelmeket. Tudta, hogy ezek valódi érzelmek. Félelem. Mámor. Sokk. Ezek az érzelmek pedig túlságosan erősek voltak ahhoz, hogy csupán emlékek legyenek. A lány igazi. Fogalma sem volt hogyan utazott ide a barlangba, de ahhoz elég igazi volt, hogy elhozza neki a színeket és az érzelmeket. Joie Sanders, egy tehetséges, szerető család tagja, jó ösztönökkel rendelkezett, mindig megérezte a veszélyt, ez tette őt a világ egyik legjobb hírű testőr cégének vezetőjévé. Joie azzá vált, akivé csak akart. Az emberei közül néhányan kaméleon-nak nevezték. Éppúgy tudott feltűnően szépnek, mint csúfnak, vagy átlagosnak látszani. Bárhová képes volt beolvadni, a hajlék-talanok közé éppúgy, mint a gazdagok csillogó világába. Értékes képesség volt ez, és ő szívesen használta is. Hobbija volt a hegymászás és a barlangászat. Joie nem volt egészen biztos abban, hogy hisz-e egyáltalán az asztrál kivetítésben, viszont határozottan voltak testen kívüli emlékei. Ezen képességével sikerült elmenekülnie a kellemetlen helyzetek elől és szabadon szárnyalnia bárhová. Egy ilyen testen kívüli kivetítés során találkozott, egy barlang mélyén, egy sebesült férfival, akit azóta sem tudott kiverni a fejéből. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 12. – Kárpátok vámpírjai – Sötét dallam Dayan, a “Sötét Trubadúrok” szólógitárosa, egy Kárpáti férfi, végtelenül idős, egyike az ősieknek, akik a világot járják az életpárjukat keresve. Kis klubokban, a dalaival hívja, csábítja magához a nőket, abban a reményben, hogy még időben rátalál közöttük megváltására, az egyetlenre, aki neki teremtetett, mielőtt a hajnalt kéne választania. Már csak a kötelesség és a becsület tartotta távol az átváltozástól. És akkor belépett Ő…Milliónyi érzelem lobbant benne és színek ezrei rohanták meg hirtelen. A lány adta neki ezt az ajándékot és elhozta a fényt lelkének sötétségébe. Corinne Wentworth egy sötéthajú, mohazöld szemű szépség, dalszövegíró és a zene szerelmese. Fél éve megölték különleges képességekkel rendelkező férjét, most Ő is a gyilkosok célkeresztjében került. Özvegyen egy gyermekkel várandósan él szupermodell sógornőjével. Mivel szívbeteg, a gyermek veszélyezteti az életét, ezért még sógornője előtt is titkolja állapotát. Kedvenc zenésze Dayan. Ismeretlenül, távolról hódol Dayan művészetének. Sógornője meglepi azzal, hogy elviszi abba a klubba, ahol a stár fellép. Corinne nem érti hogyan akadhatott meg rajta a zenész szeme, de nem tud ellenállni a közöttük tagadhatatlanul meglévő vonzásnak. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 13. – Kárpátok vámpírjai – Sötét végzet Gyerekként, Destiny látta, hogy a családját lemészárolta egy vámpír, aki utána rátámadt, és átváltoztatta az éjszaka lényévé. Az egyetlen dolog, ami megmentette a józan eszét, az volt, hogy furcsa lelki kapcsolatba került egy megnyugtató férfihanggal, ami reményt adott neki és megtanította neki, hogyan kell túlélni, vadászni és gyilkolni a vámpírokat. Azt gondolta, hogy egy angyal, aki vigyáz rá. Nicolae Von Shrieder egy ősi Kárpáti vámpírvadász, és ő az, aki segítette Destinyt erős harcossá válni. Eleinte meg volt győződve róla, hogy ő a megváltása, az életpárja, de hiába hivta magához, a bizalmatlan lány.Destiny azonban nem ismeri a különbséget a Kárpátiak és a vámpírok között, ezért újra és újra elutasítja őt. Nicolae már kétségbeesetten keresi őt, mivel csak ő mentheti meg a átfordulástól és azzá a szörnnyé válástól, amire évszázadok óta vadászik. Ezért mikor már letesz róla, hogy valaha is megtalálja megváltását, mégis találkozik Destiny-vel, aki érzelmekkel, színekkel és élettel tölti meg szürke létezésének örömtelenségét. De, mikor vámpír erők szövetkeznek egy halálos egységes harcra a Kárpátiak ellen, Nicolae-nak meg kell találni a módját, hogy elnyerje Destiny bizalmát, mivel ez az egyetlen, lehetőség megfejteni a titkot,hogyan lehetne felkészülni és megmenteni a Kárpáti fajt és persze a halandók világát a teljes pusztulástól. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 14. – Kárpátok vámpírjai – Sötét éhség Riordan De La Cruz, egy halhatatlan Kárpáti férfi, öt fivér közül a legfiatalabb, csapdába esett egy mestervámpír irányította emberi laboratóriumban, Dél-Amerika dzsungelében. A Morisson intézetben fekszik láncra verve, megmérgezve, ezernyi sebből vérezve, szinte már reménytelenül a szabadulásra. Juliette Sangria egy aktivista, aki annak szenteli az életét, hogy védett állatokat mentsen meg és szabadítson ki egy titkos laborból, a dzsungelben, ahol gonosz embereke kínozzák azokat. Egy ilyen akció során erős vonzást érez egy zárt ajtó felől, ahol rátalál a már alig élő, megbilincselt, ezer sebből vérző rabra, akit megszabadít bilincseitől. Riordan magával viszi, mert azonnal felismeri, hogy a nő az ő megváltása, az igazi életpárja, mert a reménytelenül töltött évszázadok után, élete legsötétebb órájában, a lány elhozza neki a színek és érzelmek ajándékát. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 15. – Kárpátok vámpírjai – Sötét titok Rafael De La Cruz évszázadokat töltött vámpírokra vadászva testvéreivel, miközben reménytelenül kereste életpárját, akinek megtalálásáról már lemondott. Colby Jansen volt az egyedüli védelmezője az ő fél-testvéreinek, de most, a De La Cruz testvérek fenyegetik a farmja stabilitását. De Rafael akarja Colbyt, és nem hagyja, hogy bármi közéjük álljon. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 16. – Kárpátok vámpírjai – Sötét démon Amióta csak emlékezni tud, Natalya démonokkal harcol, előbb gyerekkori rémálmaiban, később halhatatlan lények ellen küzd, akik ártatlanokra vadásznak, és meggyilkolják őket, mint az ikertestvérét is. Legyen az vámpír, vagy Kárpáti, elpusztítja azokat, akik az éjszakában ölnek, nem talál magával egyenrangú ellenfélre, amíg el nem csábítja valaki, akit az ellenségének hisz… A Kárpáti szinte mindent látott már végtelenbe nyúló létezése alatt. Vikirnoff úgy véli, már semmi sem tudja meglepni, míg össze nem találkozik egy nővel, akinek vámpírvadász készségei az övével vetekszenek. Félelmetesen tehetséges harcos a saját módján, furcsán ismerősnek tűnik a számára, mégis idegen. Ki ez a titokzatos nő, aki semmitől sem fél, még tőle sem? Natalya lehet a kulcs a Kárpátiak túléléséhez, de Vikirnoff abban egészen biztos, hogy a szívének, és a lelkének ő a kulcsa… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 17. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ünnep A Kárpátiak hercege, Mikhail Dubrinsky évszázadok óta attól retteg, hogy nem lesz képes megvédeni népét a rájuk leselkedő legnagyobb veszélytől, fajuk kipusztulásától, ami ellenségeik legfőbb célkitűzése. Hogy ezt a célt elérjék, gonosz tervet eszelnek ki a Kárpáti nők elpusztítására. De annak ellenére, hogy saját életpárja, Raven, és a lánya Savannah is sebezhető a környezetükbe befurakodó gonoszsággal szemben, Mikhail reménye nem vész el végleg… Ebben a kétségbeejtő időszakban a Kárpátiak összegyűlnek a világ minden tájáról, hogy egyesítsék erőiket, lelkeiket, hatalmukat, és fényt hozzanak a sötétségbe. De ellenségeik is szövetkeznek, mágusok, vámpírok, démonok és árulók hoznak számtalan veszélyt a Kárpáti népre… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 18. – Kárpátok vámpírjai – Sötét uralom Manolito De La Cruz tudja, hogy veszélyesen közel került ahhoz, hogy átforduljon vámpírrá. Amikor Mikhail herceg visszahívja a Kárpátiak szülőföldjére, a legutolsó dolog, amire számít, az, hogy megérzi majd neki rendeltetett életpárja, MaryAnn Delaney illatát. MaryAnn ember, de túlságosan is jól ismeri a Kárpáti hímek nagyrészt agresszív ösztöneit. Nem egészen olyan a típusú férfiak ők, akik mellett szívesen elkötelezné magát egy életre. A bántalmazott nők elkötelezett tanácsadójaként dolgozó MaryAnn egy kiteljesedett életet él, amiben nincs helye olyasvalakinek, mint Manolito, aki a Kárpátok hegyei között született, és a maga törvényei szerint nevelkedett fel. Ám amikor MaryAnn beleegyezik, hogy elmegy Dél-Amerikába, hogy segítséget nyújtson egy brutálisan bántalmazott fiatal nőnek, észreveszi a csapdát, ami rá vár a fullasztó, sűrű dzsungelben. Manolito csalta oda, akinek csábító tervei vannak a gyanútlan, ellenállhatatlan emberi nővel. Ha egyszer ott lesz, az övé lesz. Ha egyszer az övé lesz, soha többé nem fogja elengedni. Ő lesz a szeretője, a ragadozója, az életpárja. Sötét uralma alatt tartja… PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 19. – Kárpátok vámpírjai – Sötét átok Apja rabszolgájaként egy jégvilágba születve, Lara Calladine csak a bénító félelmet ismeri gyermekként, és pusztán a Dragonseekerek Kárpáti örökségének titokzatos ajándékai adnak neki lehetőséget rá, hogy elszökjön. Kárpáti, ember és Varázsló vér is keveredik az ereiben, mégsem tartozik egyik világhoz sem. Egyedül járja választott útját, nagynénjei azon bölcsessége által irányítva, hogy illeszkedjen be, ne tűnjön ki semmivel, ne hagyja, hogy bárki megismerje származását, képességeit. És soha ne bízzon meg senkiben. Gyermekkora fagyott pokla után a világ rejtélyesnek és veszélyesnek tűnik. Ma már a felnőtt Lara a világot járja, jégbarlangokat tanulmányoz, azoknak a mikroorganizmusoknak vezető szakértője, amik ezeken a helyeken élnek. De más oka is van a kutatásra, aminek forrásai a rémálmok, gyerekkorának hideg, sötét sarkai. Egyetlen személy, és annak hatalma van csak segítségére, Nicolas De La Cruz, akiben az évszázadok vadászata és gyilkolása már rég elvégezte a maga rombolását. Veszélyes és arrogáns, de még mindig érzésekre vágyik, érzéki szerelemre véréhség nélkül. Lara és Nicolas között törékeny bizalom alakul ki, és egy olyan szenvedély, amit eddig egyikük sem ismert, az ígéret egy sötét dallama, amit mindketten ismertek már azelőtt, hogy elkezdődött volna. Amikor benyomulnak a Kárpátiak árulójának földjére, hogy a múltat keressék, olyan titokra is rátalálnak, ami megsemmisítheti, de meg is mentheti őket. Mindketten egy új kezdetre vágyakoznak életpárként, de megkísérti őket a sötét átok ismeretlen veszélyének fenyegetése is. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 20. – Kárpátok vámpírjai – Sötét gyilkos Különös fáma terjed a vámpírvilágban egy nőről, aki egy farkas falkával jár, és aki megsemmisít bármiféle vámpírt, aki csak az útjába kerül. Rejtélyes, megfoghatatlan és úgy tűnik, megölni is lehetetlen, olyan vadász, aki rettegéssel tölti el az élőholtak szívét. Ő Ivory Malinov. Csak a farkasok a társai. Népe réges-rég elárulta, a családja elhagyta, elvesztett mindenkit, aki kedves volt számára, így Ivory magányosan él évszázadok óta, társaság és szeretet nélkül. Józan eszét kizárólag a táplálkozás és a vadászat megszokottsága tartja fenn. Aztán egy éjszakán megérzi egy férfi illatát, aki a soha nem remélt megváltása. Az életpárja. Minden Kárpáti nő átka. Ő Razvan. Egy megbélyegzett bűnöző, akitől rettegnek és akit gyűlölnek, egy Dragonseeker szülött, az egyik legnemesebb Kárpáti vérvonal leszármazottja, aki a legmegvetettebb ellenség fogságában nőtt fel. Elmenekülve börtönéből, az életből is el akar menekülni, a hajnalt keresi, hogy megszabadítsa iszonyú létezésétől. De ehelyett a sötét gyilkos és a szabadság talál rá. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 21. – Kárpátok vámpírjai – Sötét veszedelem Dominic, a Dragonseeker leszármazott, az egyik legerősebb Kárpáti vérvonal sarja elég reménytelen és kétségbeesett ahhoz, hogy bemenjen az ellenség táborának közepébe kideríteni, mire készülnek. Erre csak egy mód van: le kell nyelnie egy vámpír vérével együtt annak parazitáit is. Jól tudja, ez egy olyan küldetés, ahonnan nincs visszatérés. Kevés ideje marad, mielőtt a vér kifejti rajta a hatását, hogy megszerezze és továbbítsa a Kárpátiak hercegének az információt, amiért odamegy, hogy aztán meghalhasson a harcban. Nincs ennél tiszteletreméltóbb mód, hogy véget vessen az életének. Solange Sangria a Jaguárok népének egyik utolsó tagja, és a tiszta királyi vérvonal legutolsó hordozója, egy olyan fajé, ami már képtelen kiheverni több százévnyi rossz döntéssorozat következményeit. Már régóta egyedül harcol, hogy kimenthesse a még megmaradt alakváltókat Rettenetes Brodrick, a saját apja karmai közül, aki lemészárolta a családját, és mindenkit, akit szeretett. Sebesült és fáradt, egy utolsó csatát tervez, abban a reményben, hogy megállíthatja a férfit, aki szövetséget kötött a vámpírokkal, és felkészül rá, hogy azt a csatát ő sem fogja túlélni. Két harcos, aki magányosan élte le az életét. Most, amikor az idejük végére értek, egymásra találnak, és ez egy olyan tény, amit egyikük sem hagyhat figyelmen kívül. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 22. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ragadozó Éppen olyan brutális, mint az élőholtak, akikre vadászik, Zacarias de La Cruz mesteri ítéletvégrehajtó. Hosszú, sötét évszázadok során annyi csatába vetette bele magát, hogy a gonoszság összemosódott végtelen életével, egy könyörtelen, kérlelhetetlen, kegyetlen ragadozóévá keményítette a lelkét. Most sivár, vad útja végére ért. Ezer év alatt egy szürke világban elvégzett mindent, amit el kellett végeznie. Megvédte a testvéreit. Mindegyikük megtalálta a nőt, aki egésszé teszi őket. Békére találtak. A testvéreiért Zacarias egy ideje az őrület szélén egyensúlyozik, de a sok évszázados gyilkológép most távozik a múltba, kilép a vadászatból, ami meghatározta az életét, és Zacarias most először töpreng el rajta, ki is ő valójában. A válasz a perui házában várja, egy olyan nő árulásában, aki csapdába ejti, régi ellenfele bosszújában, véres családi örökségének elkerülhetetlen következményében, a szabadulást pedig egy olyan életpár adja, akit még csak el sem tudott képzelni soha. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 23. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vihar Dax ismét a nyomasztó forróság, és a sötétség világában ébred, és eltöpreng rajta, mennyire változhatott meg a világ odafenn. Maga a változás is utálattal és félelemmel tölti el. Évszázadok óta él elevenen eltemetve Dél-Amerika egyik vulkánjában, így nem véletlen, hogy attól tart, ő maga is förtelemmé vált, minden Kárpáti férfi félelmévé, az alattomos gonoszság áldozatává, nem tudja pontosan, nem csusszant-e be könyörtelenül a testébe, és az elméjébe a hosszú évszázadok alatt. De van néhány dolog, ami soha nem változik. Mitronak hívják azt a vámpírt, akire Dax ezek alatt az évszázadok alatt vadászott. Annak ellenére, hogy a Kárpátiak hercegének közvetlen közelében élt, maga volt a megtestesült rosszindulat, ő volt az elkövetője több sokkoló, vadállatias tömeggyilkosságnak is, amit az emberi világ másként tartott számon. A barátai, és a családtagjai sem voltak biztonságban vérszomjától. Még Mitro életpárja, a rendkívüli ajándékokkal rendelkező rendkívüli nő, Arabejila sem. És most Mitro újra kiszabadul a felszínre, így Dax is követi. Közeledik a végső csata a jó és a rossz között. Dax és Mitro között elindul a halálos játszma, a jutalom pedig nem más, mint Riley Parker, Arabejila utolsó leszármazottja. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 24. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vérfarkas Tatijana Dragonseeker évszázadokat töltött nővérével együtt a föld alatt jégcsapdába ejtve, egy bizonytalan létezésben, élet és halál között ingadozva, ahol szinte egyetlen lélek sem szólt hozzájuk kínzóikon kívül. Most megszabadították őket jégbörtönükből a leszármazottaik segítségével. Végre emberi alakban ébredve Tatijana arra vágyik, hogy felfedezze a modern világot, amiben most él, egy olyan világot, amiben pontosan eggyel több rejtély van, mint amire ő felkészült. Fenris Dalka hosszú távollét után tér vissza a Kárpátok hegyei közé, hogy testvérével legyen. Megsebezték az évszázados harcok, minden egyes nehezen kivívott győzelem. De ha hazatérésének valódi okára rájönne egy rosszindulatú férfi, vagy nő, az halálosnak is bizonyulhatna a számára. Mégis inkognitójának felfedésére kényszeríti egy gyönyörű idegen, aki a föld, az erdő, és az éjszaka friss illatát viseli magán. Idővel Tatijana és Fenris kezdik felismerni, mennyi minden köti össze őket, titokzatos múltjuk, ragadozóik, és a szenvedély forró hullámai felkavarják a lelküket. Mégis biztosan tudják, lehet bármilyen csábító az éjszaka sötétjében az ezüstös telihold, akkor is rájuk talál az ősi gonosz, ami azért létezik, hogy elpusztítsa őket. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 25. – Kárpátok vámpírjai – Sötét farkas Skyler Daratrazanoff mindig is tudta, hogy Dimitri Tirunul, a férfi, aki betöltötte az éjszakáit, egy kész csoda. De ő maga ember. Sebezhető. A férfi Kárpáti. Majdhogynem halhatatlan. Ő tizenkilenc éves. Dimitri ősi. Mégis nála volt a lelke fele, ő volt a fény a sötétségében. Nélküle nem élhetne tovább. Dimitri, miután évszázadokat töltött azzal, hogy vámpírokra vadászott, megvédte az embereket, és a népe szabadságát, beszorult két háborúzó faj közé. Túlélt mindent, akkor is, amikor mások úgy döntöttek, hogy feladják a lelküket. De most, életveszélyben, halálra ítélve a Lycanok által, Dimitri teljesen egyedül maradt. De a megváltás már közeleg… A Lycanok soha nem gyanakodnának olyasvalakire, mint Skyler, aki megszervez egy vakmerő mentőakciót. Hiszen csak egy tizenéves lány. Egy kipróbálatlan képességekkel bíró ember. De neki van valamije, ami senki másnak nincs. Őt eleve Dimitrinek szánták, ahogyan a férfit is neki. Semmi sem lehet erősebb Skyler vágyánál, hogy valóra válthassa élete álmát. Legyen az bármilyen kockázatos is. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 26. – Kárpátok vámpírjai – Sötét vér „Végre-valahára valóban visszatértél hozzánk.” Zev Hunter elit vadász, egy sötét vérkereskedő, maga a halál az elfajzott vérfarkasok számra, akik emberekre vadásznak. Magának való, aki soha nem ad ki magáról személyes információkat, viszont átkozottul jó a munkájában. De amikor a harcosok barlangjában ébred, rákényszerül, hogy megkérdőjelezze saját múltját, és céljait. Öntudatát visszacsalogatja egy nő ismerős, érzéki hangja, azé a nőé, aki hosszú évszázadok óta kísérti. Ő pedig nem más, mint Branislava, a Dragonseeker család tagja… „Az Anyaföld összehívta az ősöket, hogy tanúi legyenek az újjászületésednek.” A csábító egy félig Varázsló, félig Kárpáti nő, a harcosok tanácsa előtt ébresztgeti Zevet, miután megtette az egyetlen dolgot, amivel megmenthette a férfi életét. Összezárta vele magát, rábízta a saját védelmét, de most elérkezett az idő az újjászületésre, és hogy a férfi vére feljegyzésre kerüljön az ősök emlékezetében. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 27. – Kárpátok vámpírjai – Sötét bűntény Blaze McGuire pontosan tudja, hogy ki ölte meg az apját, és irgalmatlan terve is készen áll, hogy elégtételt vegyen. Egészen addig kitart magabiztossága, amíg egy telefonhívás során egy csábító idegen kérlelni nem kezdi, hogy várjon. A megtorlás az ő vérében is ott van. Ő és Blaze egyaránt a bűnösök vérét akarják. Ezen az éjszakán beteljesedik bosszújuk. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 28. – Kárpátok vámpírjai – Sötét szellem Nem volt sem civilizált, sem szelíd. Saját törvényei voltak, azok szerint élt. Szerzetes. Fejvadász. Vámpírvadász. Andre Boroi évszázadokat töltött élőholtak elleni küzdelemmel, és közben becsülettel kitartott a sötétséggel szemben. De most súlyosan megsebesítette Costin Popescu, könnyű lesz visszakövetnie hozzá a vérnyomot a mestervámpírnak, és éhes szolgaseregének. Andre egyetlen esélye az, ha eltűnik a Kárpátok szürke ködében. Hogy várjon. És reméljen. Egy gyógyító érintés, egy illat az, ami életben tartja. A geológus Teagan Joanes egy értékes ásványt keres a hegyekben, amikor hirtelen abban a helyzetben találja magát, hogy az vadászik rá, akiben egykor megbízott. Aztán belebotlik egy sebesült harcosba, aki őt akarja, és ellenállhatatlan. Andre egy örökkévalóság óta vágyik rá, ő az életpárja. A lány melegséggel burkolja be. Az illata lüktető. Teagan minden egyes szívdobbanással jobban átadja magát a szenvedélynek, amit fel sem tud fogni. A végzet most összekötötte kettejüket, de elég ez ahhoz, hogy védve legyenek, amikor a pusztító, könyörtelen sötétség azt tervezi, hogy elevenen felfalja őket? PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 29. – Kárpátok vámpírjai – Sötét ígéret Gabrielle-nek elege lesz a csatákból, a háborúkból látva, hogy a férfi, akivel jegyben jár majdnem az életét veszti egy olyan harcban, ami még csak nem is az övé. Gary valaha gyengéd, nagyon emberi kutató volt. Most egy merész, halálos Kárpáti harcos, ősi család vére folyik az ereiben annak a férfinak, akiről Gabrielle mindig álmodott, akire mindig szüksége volt. Mindennél jobban szeretné, hogy elmenekülhessen, messze a Kárpátok hegyeitől, távol élhessen a vámpírok sötét árnyékától, és a málladozó kolostortól, ami oly sok rettenetes titkot rejt. De Gabrielle hamar megtanulja, hogy a sötétségben tett ígéretek éppúgy átjárhatják a szívet, akár egy tőr. És nem ő az egyetlen, aki válaszokat keres a világnak ebben a rejtett, homályos zugában… Trixie Joanes makacs unokájának keresésére érkezik a Kárpátokba, attól félve, hogy valami kimondhatatlan már elcsábította a lányt. De ahelyett, hogy Teagant térítené észre, maga is végigbotladozik egy kétségbeesett nő útján. És mindannyiukra ott leselkedik egy ősi hatalom, olthatatlan bosszúvággyal, hogy megpróbálja valóra váltani minden rémálmukat. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 30. – Kárpátok vámpírjai – Sötét körhinta Abban a pillanatban, ahogy Charlotte Vintage belép a klubjába, Tariq Asenguard vére lángra lobban. Az ősi Kárpáti szinte feladta a reményt, hogy rátalálhat az életpárjára, de most mégis megtesz mindent, hogy a lányt a magáénak tudhassa. Amit viszont Tariq nem tud, az az, hogy Charlie, és a barátnője csalinak használja magát, megpróbálják előcsalogatni a veszélyes gyilkosokat, akik megölték Charlotte testvérét, és professzorát. Charlotte tudja, kicsoda Tariq. Nem csak, hogy a város egyik leggazdagabb agglegénye, de elkötelezett gyűjtője a régi körhintáknak, amiknek restaurálása a lány legnagyobb szenvedélye, és egyben a munkája is. Ez a közös szenvedély segít Charlotte-nak, hogy rábízza magát a férfira, és az elfojthatatlan vágy. De ugyanez teszi ki egy több évszázados átoknak is, és egy háborúnak, ami Tariq, a Kárpátiak, és az emberiség ellen folyik. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 31. – Kárpátok vámpírjai – Sötét örökség Egy gyönyörű, világtól elzárt birtokon Emeline Sanchez megpróbálja magába fojtani a fájdalmat, ami a város alatti labirintusban átélt iszonyú megpróbáltatások során összetörte a testét, amikor rákényszerítették a vércserére egy gonosz mestervámpírral. Azóta a hangja kísérti… szólítja a sötétségből… egyetlen perc nyugtot sem hagyva neki. És míg a gyerekek, akiket segített kiszabadulni a karmaiból azért küzdenek, hogy meggyógyulhassanak Kárpáti őrzőik óvó tekintetétől kísérve, Emeline tudja: fel kell áldoznia önmagát, meg kell fizetnie a végső árat, hogy mindannyiuktól távol tarthassa a bajt. A szépsége ellenállhatatlan a vámpíroknak. A képessége olyan hatással van rájuk, mint valami kábítószer. Őrjöngve igyekeznek megszerezni, soha nem fogják abbahagyná, hogy a nyomában legyenek. Csak egyetlen Kárpáti harcos íze, vérének rohanása mentheti meg őt. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 32. – Kárpátok vámpírjai – Sötét őrszem Miután Lorraine Peters iszonyú körülmények között elveszíti az egész családját, visszavonul egy erdőbe, megtalálni a nyugalmát, vagy bármit, ami segíthet megfékezni a lelkében dúló haragot. De ehelyett borzalmas erőszakra bukkan, egy férfi fekszik a földön magatehetetlenül három támadója előtt. Andor Katona élete nagyon kemény volt, az utolsó néhány száz évet egy kolostorban töltötte a Kárpátok hegyei között. Nem sikerült rátalálnia az életpárjára, így szinte örömmel fogadja a célt tévesztett vámpírvadászokat, akik kiszabadíthatják a színtelen, érzések nélküli létezésből. Egészen addig így gondolja, míg egy dühödt kis ciklon be nem száguld a jelenetbe, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megmenti őt. Andor az első pillanatban felismeri benne életpárját, de az nem kevés idejébe kerül, hogy telepatikus úton őt is meggyőzze bonthatatlan kötelékükről. Lorraine az intelligencia és a bátorság halálos kombinációja. Annyira, hogy magára vonja egy mestervámpír figyelmét, aki már rég elvesztette azt, amit valaha maga is pótolhatatlannak gondolt. Azét, aki halálos precizitással készíti elő a csatáit Andor és és a többi Kárpáti ellen, hogy egyszer és mindenkorra eldöntse a háború kimenetelét. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 33. – Kárpátok vámpírjai – Sötét illúzió Bármely más alkalommal megnyugvásra találna a Sierra helyei között Julija Brennan, de most a Varázsló nő élete a tét. Megszabadult a családja felügyeletétől, hogy figyelmeztesse a Kárpátiakat az őket fenyegető veszélyre… és ezzel gyakorlatilag céltáblát ragasztott a saját hátára. Az üldözői már nagyon közel járnak. Miután évszázadokat töltött bezárkózva a Kárpátok között egy kolostorban, Isai Florea szinte el sem hiszi, hogy megtalálta az életpárját, a lelke hiányzó másik felét. Ahogy meglátja Juliját, a világában újra fellángolnak a színek. Bár a szenvedély robbanásszerű közöttük, Julija fellázad a kapcsolatuk ellen, úgy hiszi, hogy Isai az ellenőrzése alá akarja vonni, ezért visszautasítja a kötést, ami megakadályozhatná, hogy a harcos szörnyeteggé váljon. Beteljesítetlen kötésük egyre erősebben szólítja őket, mégis arra kell koncentrálniuk, hogy végrehajtsák a feladatot, ami összehozta őket. Ahhoz szoktak, hogy egyedül néznek szembe a veszéllyel, Varázslónak és Kárpátinak most mégis meg kell tanulnia, hogyan támaszkodhatnak egymásra, hogy meghiúsítsák a tervet, ami minden Kárpátit pusztulással fenyeget. PDF MOBI EPUB Christine Feehan – Dark Saga 34. – Kárpátok vámpírjai – Sötét dal Az otthonából nagyon fiatalon elrabolt és évszázadokon át gyötört Elisabeta Trigovise fél megmutatni magát bárkinek is. Bár megmenekült, és immár biztonságban van a Kárpátiak birtokán, olyan régóta él félelemben, hogy már fogalma sincs, hogyan élhetne nélküle. Szeretne válaszolni életpárja szirénhívására, de a puszta gondolat is halálra rémíti. Mielőtt rátalált Elisabetára, Ferro Arany egy érzelmek nélküli ősi harcos volt. Most, hogy az érzései életre keltek, tudja jól, hogy többre lesz szüksége, mint kedves szavak és lágy érintések ahhoz, hogy meggyőzze az összetört nőt, hogy ők ketten társak, nem pedig rabtartó és fogoly. Egyelőre az erejét adja neki, míg a nő rátalál a sajátjára, és hagyja, hogy szívének ritmusa megnyugtassa Elisabeta törékeny lelkét. De még ha a nő meg is tanul megállni a saját lábán, a vámpír, aki fogva tartotta, kétségbeesetten követeli vissza magának, fenyegetve a dalt, amit Ferro és Elisabeta együtt írnak. PDF MOBI EPUB letöltés [Hidden Content] -
    6 points
  3. Szemán Zoltán-Holdharmat javított.91% 10 csillagozás 2097 ben járunk. Dean egy olyan világban él, ahol a társadalom erősen megosztott. A végzettségtől, munkától, beosztástól és persze a pénztől függ, hogy hol és milyen környezetben élhetnek az emberek. Főhősünk, aki a Kettes zónában él, és technikusként dolgozik, egyik este kirúg a hámból a barátaival, és másnap arra ébred, hogy jó pár órát képtelen felidézni az elmúlt éjszakából. Még aznap, a rendőrség letartóztatja őt. A vád: nemi erőszak és gyilkosság, de Dean egyáltalán nem emlékszik semmire. Sikerül megszöknie és eltűnnie a Zéró zónában, ahol csak a társadalom által kivetett emberek élnek. A megvádolt férfi kétségbeesetten próbál bizonyítékot találni az ártatlanságára és ebben olyantól kap segítséget, akire nem is számított volna. Ám az ártatlanságnak ára van, túlságosan is magas ára… Eredeti megjelenés éve: 2017 gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű magyar szerző nyomozás regény sci-fi sorozatgyilkosság szegénység társadalmi sci-fi társadalom > Magánkiadás, 2017 238 oldal · ISBN: 6610000035526 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    5 points
  4. B. I.-A Torony (Királycsinálók-trilógia 1.) olvasó a ciklus első könyvét tartja a kezében. A világom hatalmas, érdekfeszítően izgalmas, így ezt a könyvet számtalan előzmény és folytatás követheti majd. Megjelenésükig további háttértörténeteket, novellákat, verseket a honlapon olvashatnak! KIRAKATDaniella Deutsch: NickVándor Tamás: A Camino titkaiErdélyi Anna: Istenek földjeTéti István: Időtlen rendTéti István: Téli szünet magyar nyelvű magyar szerző sorozat része > Magánkiadás, Budapest, 2022 204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156292230 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------
    4 points
  5. Kirsty Moseley-könyvek Kirsty Moseley-Szívek testőre sorozat Ez a sorozat már lezárult. angol szerző erotikus kortárs magyar nyelvű new adult regény romantikus váltott szemszög ----------------------------- Kirsty Moseley-Nothing Left To Lose – Nincs vesztenivalóm (Szívek testőre 1-2.) 79% 253 csillagozás Három évvel azután, hogy Annának a tizenhatodik születésnapján végig kellett néznie, ahogy megölik a barátját, őt pedig a szadista gyilkos elrabolja, már korántsem az a boldog és szerencsés lány, aki valaha volt, és akit mindenki kedvelt. Megtört, érzéketlen emberré vált, akit éjszakánként rémálmok gyötörnek. Carter jelenleg börtönben ül Jack meggyilkolásáért . Anna tanúvallomása juttatta rács mögé. Ám az ügyet újratárgyalják, mivel kiderült, hogy néhány kulcsbizonyítékot meghamisítottak. Az elnöki székért induló Spencer szenátor a lánya védelmére felbéreli Ashton Taylort. Ashton frissen végzett SWAT-ügynök. Az ő feladata, hogy az újratárgyalás lezárásáig óvja és védje a lányt. Anna három éve minden erejével azért küzd, hogy kiöljön magából mindenféle érzést és fájdalmat. Vajon Ashtonnak sikerül kimozdítania őt a gyászból? Vajon képes lesz neki segíteni abban, hogy ismét észrevegye az élet örömeit, és elhiggye, hogy nem minden ember akarja őt bántani? Mindeközben végig ott lebeg a fejük felett a tudat, hogy az ügy még mindig nem zárult le. Mert Carter Thomas nem ismer akadályt, ha arról van szó, hogy ismét megkaparintsa az ő „Hercegnőjét”. Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose Eredeti mű Kirsty Moseley: Nothing Left To Lose Eredeti megjelenés éve: 2013 21. század Amerikai Egyesült Államok angol szerző egyetem erotikus fizikai bántalmazás gyász kortárs magyar nyelvű nemi erőszak new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része testőr váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 876 oldal · ISBN: 9789635612123 · Fordította: Tóth Katalin > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 876 oldal · ISBN: 9789635612130 · Fordította: Tóth Katalin -------------------- Kirsty Moseley-Enjoying the Chase – A nőcsábász (Szívek testőre 3.) 82% 57 csillagozás Nate-et még soha senki nem pattintotta le… Nate Peters igazi playboyéletet él. Jó fej haverok veszik körül, szereti a munkáját, lazán, felelősségmentesen telnek a napjai. A csajozás terén lekörözhetetlen. Soha egy lány kegyeiért sem kell küzdenie… amíg meg nem ismeri Rosie-t. Így aztán elhatározza, hogy meghódítja ennek a barna hajú lánynak a szívét. Kiderül azonban, hogy Rosie olyan meglepetéssel szolgál számára, ami az élvhajhász életvitelét alapjaiban forgatja fel. Még a végén a nagy nőcsábász lesz elcsábítva? Kirsty Moseley Nothing left to Lose – Nincs vesztenivalóm című regényének társkötete. Vesd bele magad! Kirsty Moseley: Enjoying the Chase Eredeti mű Kirsty Moseley: Enjoying the Chase Eredeti megjelenés éve: 2011 angol szerző erotikus gyermeknevelés kortárs magyar nyelvű new adult regény rendőr romantikus sorozat része tanár váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 560 oldal · ISBN: 9789635971015 · Fordította: Tóth Katalin > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 560 oldal · ISBN: 9789635971022 · Fordította: Tóth Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------------------------
    4 points
  6. Kirsty Moseley-The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window – Álmaim őrzője 79% 555 csillagozás Volt egyszer egy lány. És egy fiú. Meg egy ablak. Amber Walkert és a bátyját, Jake-et bántalmazza az apjuk. Egy éjszaka Jake legjobb barátja, Liam észreveszi a zokogó Ambert, és bemászik a szobája ablakán, hogy megvigasztalja. Ezzel kezdődik szeret/nem szeret-kapcsolatuk, ami meghatározza a következő nyolc évet. Liam mára magabiztos csajozógép lett, aki egyetlen csaj mellett sem tud kikötni, még sohasem volt igazi barátnője. Amber máig nem dolgozta fel a bántalmazó apjától elszenvedett lelki sebeket. Ő és Liam bizarr párost alkotnak. A kapcsolatuk mindig is viharos volt. De mi történik akkor, ha Amber egyszer csak máshogy tekint a bátyja legjobb barátjára? És mit szól a túlféltő báty, amikor megtudja, hogy a húga és a barátja egyre közelebb kerülnek egymáshoz? A legmeghatóbb történet arról, mire képes a szerelem. Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window Eredeti mű Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window 83% Eredeti megjelenés éve: 2011 Tagok ajánlása: 16 éves kortól 21. század alkoholizmus angol szerző barátság családon belüli erőszak fizikai bántalmazás gyermekbántalmazás ifjúsági iskola jégkorong kortárs középiskola magyar nyelvű nemi erőszak regény romantikus sport szóbeli bántalmazás tánc testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 408 oldal · ISBN: 9789634579595 > Könyvmolyképző, Szeged, 2020 408 oldal · ISBN: 9789634579601 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  7. Christine Feehan - könyei Christine Feehan - Árnyjáték - Shadow Game - GhostWalkers 1 ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A titkos kísérlet ötletgazdája, a neves tudós, Peter Whitney, és ragyogó képességű lánya, Lily. Az elit egységet azért hozták létre, hogy fejlesszék pszichés képességeiket, és természetes mentális erejüket felhasználva egyedülálló katonai fegyverré váljanak. De valami rosszul sül el. Az elszigetelt, föld alatti laboratóriumokban a férfiak furcsa halálos baleseteket szenvednek. Ryland Miller kapitány tudja, hogy ő lesz a következő. Amikor magát Whitney doktort is meggyilkolják, Rylandnek csak egyetlen ember marad, akiben megbízhat: a gyönyörű Lily. Lily, aki maga is rendelkezik a szokatlan hatodik érzékkel, osztozik Ryland minden új félelmében, minden cserbenhagyásában, minden növekvő gyanakvásában és minden szenvedélyes szívverésében. Együtt merülnek egyre mélyebbre a nő apja múltjának labirintusába, és egyre közelebb kerülnek egy titokhoz, ami további gyilkosságokat követel, csakhogy továbbra is titok maradjon. Christine Feehan - GhostWalkers 2 - Mind Game - Elmejáték ajongói fordítás! Fordította: Szilvi A kivételes telekinetikus képességgel rendelkező Dahlia Le Blanc egész életét a többi embertől elszigetelten töltötte. Amikor már azt hiszi, hogy végre valamiféle nyugalomra lelt, jól megszervezett világa darabokra hullik... Általa nem sejthető okokból, halálos bérgyilkosok célpontjává vált. Hirtelen sehol sincs biztonságban – a titkos rejtekhelyen sem, amelyet már régen kialakított. Most Nicolas Trevane-re kell bíznia magát – egy veszélyes harcosra, akinek az a feladata, hogy felkutassa és megvédje őt. Együtt olyan perzselő forróságot idéznek elő, amiről Dahlia elképzelni sem tudta, hogy létezhet. De vajon megoszthatja-e ezzel a férfival a titkait – különösen, amikor vannak, akik ölni is képesek lennének azért, hogy megkaparintsák azokat? letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    3 points
  8. AOMEI Partition Assistant All Editions v10.3.0 7zip | 57MB Professional, Technician, Unlimited, Server verzió választási lehetőség. Az AOMEI Partition Assistant biztonságos merevlemez, SSD és USB meghajtó particionáló program. Szinte akármit csinálhatunk lemezeinkkel ha a birtokunkban van. Csak pár tulajdonság: partíció átméretezés, szétvágás, összeillesztés, felezés, másolás. Partíció mozgatás, lemez és partíció másolás, operációs rendszer költöztetés SSD-re, partíció létrehozás, formázás, törlés. Partíció visszaállító varázsló, hordozható és indítható Windows készítés (két módszer bootolható Windows USB meghajtó létrehozására). MBR GPT-be, NTFS FAT32-re, elsődleges partíciót logikaiba vagy fordítva alakít. Legyalulja a partíciót vagy akár a teljes merevlemezt ha akarjuk a biztonság kedvéért, képes meghajtó betűjelet váltani, elrejteni vagy láthatóvá tenni partíciókat, hibás szektorokat és partíciókat ellenőrizni, Master Boot Recordot újraépíteni és még sok-sok mindenre képes. AOMEI Partition Assistant, especially designed to meet the needs of small and medium sized business, not only includes all features to make the best use of disk space while minimizing server downtime, but also provides comprehensive solution to disk-related issue. With intuitive and easy-to-use interface, anyone, even non-technical users, can maximize the performance of servers in minutes without having to need an expert. Our stable and robust server partition software is priced at only $160 available for two servers as well as free lifetime upgrades. Top Benefits - Allow unlimited usage within one company to save money. - Safe - no data loss, fast - no reboot, easy - no professional skill. All-in-one Hard Disk Partition Manager - Extend NTFS system partitionwithout rebooting computer to reduce downtime. - Resize/move a partition or dynamic volume to maximize utilization of storages. - Easily allocate free space from one partition to another without losing data. - Merge adjacent two partitions into one, or merge unallocated space to a partition. - Partition alignment optimizes the drive for performance, especially for SSD. - Erase all data permanently so that it cannot be recovered any more. System and Data Migration - Migrate OS from hard disk to solid-state drive (SSD), supporting MBR and GPT disk. - Upgrade storages with disk to disk copy, no need to reinstall Windows and applications. - Copy a partition from one hard drive to another for backing up data. Magic and Safe Converter - Change disk style - safely convert an MBR basic or dynamic disk into GPT, and vice versa. - Change disk type - safely convert a dynamic MBR or GPT disk into basic, and vice versa. - Change partition type - safely convert a primary partition into logical, and vice versa. - Change file system - safely covert NTFS file system to FAT32, and vice versa. Step-by-step Handy Wizards - Extend Partition Wizard - solve “low disk space” of C drive by taking unused space from other partitions. - Partition Recovery Wizard - retrieve valuable information from lost or deleted partitions. - Make Windows PE Bootable Media - troubleshoot problems, or recover data when system fails to boot. - Windows To Go Creator - build a portable and fully functional Windows 8 system on USB flash drive. Version 10.3.0 Jan 29, 2024 Added “Bitlocker Encryption”: Provides encryption/decryption for entire volumes to protect your data from unauthorized access. It is also available on Windows Home edition. Fixed issue: Computer cannot boot from the destination disk after cloning an MBR system disk or migrating OS on an MBR disk in individual environments. Fixed issue: Failed to create a Windows to go bootable disk with “Win to Go”, because it cannot create partition incorrectly. Enhanced “Data Recovery”: Now it allows to recover lost or deleted files from FAT and FAT32 formatted storage devices, such as HDD, SD cards, memory cards, USB flash drives, and external drives. Plus, it adds 7 new file formats to preview in a large resolution before recovery, including avi, mov, mkv, m4v, wav, m4a, and docx. [Hidden Content] jelszó:1030
    2 points
  9. Jane Harper – Aaron Falk sorozat *** Jane Harper: Aszály (Aaron Falk sorozat 1.) Eredeti cím: The Dry Eredeti kiadó: Flatiron Books, New York Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Aszály Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Roboz Gábor Ki ölte meg valójában a Hadler családot? Luke Hadler előbb a feleségével és fiával végez, aztán önmagával is. Kiewarra farmerközössége napi szinten szembesül élet-halál kérdésekkel. Ha valaki egy ilyen helyzetben megtörik, hát… Miután Aaron Falk szövetségi ügynök visszatér Kiewarrába a temetésre, kénytelen szembenézni azokkal az emberekkel, akik húsz évvel korábban kivetették maguk közül. Amikor azonban bevonják a nyomozásba, hamar elkezd kételkedni abban, hogy Luke volt az, aki végzett a családjával. Miközben egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, felszakadnak egyes régi sebek, és újak is keletkeznek. Falk és gyerekkori barátja, Luke ugyanis osztozott egy titkon. Egy titkon, amiről Falk azt hitte, már rég a múlté. Egy titkon, amit Luke halála lassan a felszínre hoz. Jane Harper tizenhárom évig dolgozott újságíróként Angliában és Ausztráliában. Jelenleg Melbourne-ben él, és többek között a Herald Sun című napilapba ír. Az Aszály az első regénye, amelyet több mint húsz nyelvre fordítottak le, a megfilmesítés jogait pedig Reese Witherspoon vásárolta meg. Jane Harper: A természet ereje (Aaron Falk sorozat 2.) Eredeti cím: Force of Nature Eredeti kiadó: Flatiron Books, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A természet ereje Magyar kiadó: GABO, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Roboz Gábor Öt nő egy céges túra keretein belül kénytelen-kelletlen nekivág az ausztrál bozóterdőnek. Az egyikük, Alice Russell azonban nem tér vissza, és a kollégái mind máshogyan számolnak be a történtekről. A szövetségi rendőrként dolgozó Aaron Falkot különösen foglalkoztatja a nő eltűnése, Alice ugyanis korábban informátorként segítette a munkáját. A természet elszigetelt sarkaiba vezető nyomozás során Falk különböző titkokra bukkan, belegabalyodik a túrázók viszonyrendszerének pókhálójába, és próbál rájönni, hogy a belső viszályok elég komolyak lehettek-e ahhoz, hogy gyilkossághoz vezessenek. Jane Harper az Aszály és A természet ereje című nemzetközi bestsellerek szerzője. A világszerte 34 országban kiadott Aszály megfilmesítési jogát Reese Witherspoon és Bruna Papandrea vásárolta meg, és a regény számos rangos díjat elnyert, köztük az angol CWA Arany Tőrt a Legjobb bűnügyi regény kategóriában, egy Ned Kelly- és két Davitt-díjat, az Ausztrália legnevesebb irodalmi díjának számító Victorian Premier's Literary Awardot a Kiadatlan kézirat kategóriában, valamint az Indie-díjat az Év könyve kategóriában és az Ausztrál Könyvipar díját az Év ausztrál könyve kategóriában. Jane 13 évig dolgozott nyomtatott lapok újságírójaként Ausztráliában és Angliában egyaránt. Jelenleg Melbourne-ben él. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,17 MB [Hidden Content]
    1 point
  10. Artist...............: Various Artists Album................: Best of...Remixes Vol.131 (Bootleg 2024) Genre................: Disco, Dance Year.................: 2024 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Joint Stereo / 44100 hz Tags.................: ID3 v1.0, ID3 v2.3 Playing Time.........: 03:42:07 Total Size...........: 508,80 MB Tracklist 1. Digital Emotion - Get Up Action (Ural Djs Remake) [06:01] 2. Giannis Ploutarxos & Al Bano Carrisi - Me Mia Matia (Felicita)[03:59] 3. Jamatami - Ma-Ya-Hi [03:36] 4. Cassey Doreen - Girls Just Want To Have Fun (Money-G Edit)[03:54] 5. Boney M - Daddy Cool (DJ Pikul feat. Oleg Petroff & Cvet Radio Remix)[03:37] 6. Modern Talking - Do You Wanna (Disco Revival Extended Mix)[06:39] 7. Stars On 45 - Stars On 45 (Addy Van Der Zwan Remix) [05:32] 8. Bob Sinclar feat. Raffaella Carra - Far LAmore (Radio Edit)[03:00] 9. Milk & Sugar Vs Vaya Con Dios - Hey (Nah Neh Nah) (Milk & Sugar Radio Version)[03:15] 10. Heath Hunter - Revolution In Paradise (DJ Kym66 & Stan Alcohol Extended Remix)[06:00] 11. The Eagles - Hotel California (DJ Denis Rublev & DJ Anton Radio Mix)[03:04] 12. Opus - Life Is Life (DJ Vengerov Remix Version 1) [03:44] 13. Crew 7 feat. AC-DC - Thunderstruck (Radio Mix) [03:24] 14. Pink Floyd - Another Brick In The Wall (Relanium Main Remix)[05:34] 15. No Doubt - Don't Speak (DJ Solovey Remix Radio Edit) [03:50] 16. Nana & Ray Horton - Remember The Time (DJ Nejtrino & DJ Stranger Piano Mix)[04:45] 17. FM Audio - Killer (Niels Van Goch Vs. Sunloverz Remix Edit)[02:53] 18. Vinylshakerz & Rico Bernasconi - One Night In Bangkok (Rico Bernasconi Radio Mix)[03:29] 19. Coolio - Gangsta's Paradise [03:17] 20. Sting - Shape Of My Heart (DJ Glabasha Remix) [06:51] 21. Steve Murano - Passion (Twenty Eleven) (Radio Edit) [03:19] 22. Adriano Celentano - Pay, Pay, Pay (DJ Flight & DJ Zhukovsky Radio Edit)[03:33] 23. Stevie Wonder - I Just Called To Say I Love You (DJ Fisun Extended Mix)[05:48] 24. Michael Jackson - Billie Jean (DJ Dmitriy Nema & Dj Kirill Clash Mash-Up)[05:20] 25. Duck Sauce - Barbra Streisand (UK Radio Edit) [02:19] 26. Sabrina - Boys (Fred Flaming Rework) [03:34] 27. Ottawan - D.I.S.C.O (Double Deejays & Silver N.Mix) [05:00] 28. Carrapicho - Tic Tic Tac (Twinzz Project Remix) [04:57] 29. Wawa - Bamboleo (2011 Mix) [05:28] 30. Juan Martinez & C.C.Catch - I Can Lose My Heart Tonight (Radio Edit)[03:36] 31. Megastylez - Megastylez the Ketchup Song (Asereje) (Summer.Radio Edit)[03:13] 32. Tom Pulse - Taka Taka (Marco van Bassken Re-cut) [03:08] 33. Miss Kookie - Puttin On The Ritz (Radio Edit) [03:11] 34. Mo-Do - Eins, Zwei, Polizei (DJ Pomeha & DJ A-Newman Extended Remix)[05:17] 35. Europe - The Final Countdown (DJ Amor Remix) [06:01] 36. Blue System - Under My Skin (Edgar Stomp Dance Airplay) [03:31] 37. Sandra - Everlastin Love (Dj Stanly Funkymix) [05:21] 38. Nayer feat Pitbull & Mohombi - Suavemente (Kiss Me Softly)[03:41] 39. Kayden - To The Moon (Radio Edit) [03:14] 40. Italian Disco Mafia - L'italiano (DJ Kharma & Mightyatom Spaghetti Edit)[03:21] 41. Ricchi E Poveri - Sara Perche Ti Amo (Sergey Static Remix[07:09] 42. Haddaway - What Is Love (DJ Micaele Horny Radio Edit) [03:46] 43. Christopher S & Mike Candys feat. Antonella Rocco - Rhythm Is A Dancer (Happy Electro Mix)[06:15] 44. Ken Laszlo - Tonight (Radio Remix) [03:52] 45. Modern Talking - Geronimo's Cadillac (DJ Trax Dance Remix)[04:46] 46. C.C. Catch - Good Guys Only Win In Movies (ValAleX Remix Edit)[04:31] 47. Savage - Only You (Harmless Project Remix [05:18] 48. Pet Shop Boys - It's A Sin (Ural Djs Remix) [05:01] 49. Joe Dassin - Et Si Tu N'existais Pas (Offer Nissim Remix)[07:41] 50. Galla - Come Vorrei [04:10] [Hidden Content]
    1 point
  11. Ram Oren – Sylvia a Moszad-harcos Eredeti cím: Sylvia Rafael: The Life and Death of a Mossad Spy Eredeti kiadó: Keshet Ltd. Eredeti kiadás éve: 2010 Magyar cím: Sylvia a Moszad-harcos Magyar kiadó: Vince, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Halász András Hogyan válik valaki hírszerzővé? Milyen alkalmassági szempontok alapján választják ki a titkosszolgálat leendő tagját? Miként zajlik az időigényes és szigorú kiképzés? Milyen próbákon és vizsgákon kell a jelöltnek túljutnia, hogy aztán önállóan vehessen részt operatív akciókban? A Moszad, vagyis az izraeli titkosszolgálat legfőbb tevékenysége a színfalak mögött zajlik. E könyv szerzői most mégis arra vállalkoztak, hogy valóságos események alapján adjanak választ e kérdésekre. Sylvia Rafaelt és életútját állítja a középpontba ez a fekete-fehér fotókkal is dokumentált kötet. A gyönyörű, intelligens, különleges asszony, jóllehet nem született zsidónak a vallás szabályai szerint, mégis e néphez tartozott, s elkötelezte magát sorsa és jövője mellett. Mélységes küldetéstudata segíti abban, hogy a Moszad egyik legsikeresebb hírszerzőjévé váljon. Az 1970-es években a Moszad ádáz küzdelmet folytat a leghírhedtebb arab terrorszervezet, a Fekete Szeptember ellen, amelynek a nevét leginkább a müncheni olimpia idején, az izraeli sportolók lemészárlása után tanulta meg a világ. A terroristák vezetője, a merénylet kiötlője, Ali Haszan Szalama után indul meg a hajtóvadászat, amelyben Sylvia a különleges operatív egység tagjaként vehet részt, miután lépésről lépésre teljesítette a kiképzés követelményeit. A mindkét oldalon szervezett elszánt akciók, sikeres és kudarcot valló merényletek valóban megtörténtek. De a tények átélhető élménnyé válnak a heves érzelmek: a düh, a bosszúvágy, az elkeseredés, a kiábrándulás és a párhuzamos romantikus szerelmi történetek tükrében. A szerzők: Ram Oren, a küldöncből lett újságíró, ügyvéd és kiadótulajdonos, Izrael első számú best-seller írója: regényei eddig több mint 1 millió példányban jelentek meg. Kiválóan ért drámai helyzetek és karakteres szereplők megteremtéséhez, az izgalom és a romantika közötti feszültség fenntartásához ezért is tekintik az izraeli John Grishamnek. Moti Kfir több fontos tisztséget töltött be az izraeli titkosszolgálat operatív egységénél, többek között ő vezette az egység kiképző intézményét. A történelemtudományok doktora címet a párizsi Sorbonne-on szerezte. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,08 MB [Hidden Content]
    1 point
  12. Szelényi Zsuzsanna - Szétzilált ország Hogyan alakult ki Orbán Viktor legyőzhetetlen és messianisztikus vezetői imázsa? Miként ejtette foglyul egy szűk politikai elit a gazdaságot, a bankrendszert, a médiát és az államot? Miért lehet sikeres taktika a politikai kereszténység, az ellenségképgyártás és a hintapolitika? Milyen külföldi minták, példaképek és szakértőgárda áll a populista propagandagépezet mögött? A kommunizmus összeomlásakor Magyarországnak történelmi lehetősége adódott a tartós és virágzó demokrácia, a versenyképes gazdaság és a jólét megteremtésére. Ezt az esélyt azonban az ország vezetői szinte kezdettől elvesztegették. A Fidesz alapítása utáni időszak tehetséges, bátor fiatal demokratái még a centrista liberális, nyugatos értékrend hívei voltak, közülük sokan viszont néhány évvel később már értetlenül álltak Orbán Viktor és az őt feltétel nélkül követők pálfordulásai előtt. Közéjük tartozott Szelényi Zsuzsanna is, aki a Fidesz első országgyűlési frakciójában ülve tevékenyen részt vett a rendszerváltás alakításában, majd a jobboldali fordulat miatt kilépett a pártból. Az elmúlt három évtized politikai, gazdasági és társadalmi folyamatait bemutató, átfogó és lényegretörő elemzését alapos kutatások és személyes élmények teszik hitelessé. Az összetett folyamatokat közérthetően bemutató könyvéből végigkövethetjük a kritikát és kompromisszumot nem tűrő állampárt felemelkedését, a korrupcióra és megosztásra alapozó politika térnyerését, a jogállamiság kereteinek lebontását, a szabad és tiszta választások ellehetetlenítését, valamint a sajtószabadság lezüllesztését. Megismerjük továbbá Orbán pragmatizmusának hátterét, hogy miért vált oroszellenesből oroszbaráttá, befogadóból kirekesztővé, aktív kordonbontóból a szimbolikus politizálás hívévé. A Szétzilált ország nemcsak leleplezi, hogy a látszólag ideológiák mentén zajló politika miként szolgálja valójában egy szűk kör egyéni érdekeit és meggazdagodását, de egyben optimista vízió arról, hogy a tanulságokra építve egy civilizált, képzett, jövőbe tekintő közösséggel esélyünk lehet a demokrácia helyreállítására. A szerzőről: Szelényi Zsuzsanna a nemzetközi kapcsolatok szakértője, demokráciakutató, korábbi országgyűlési képviselő, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Demokrácia Intézetének programigazgatója. Tanulmányait az ELTE-n, a Budapesti Közgazdasági Tudományegyetemen, valamint a bostoni Tufts Egyetemen végezte. A rendszerváltás után a Fidesz egyik vezetője és országgyűlési képviselője, később az Együtt egyik alapítója és országgyűlési képviselője volt. Tizenöt éven át tevékenykedett az Európa Tanács tisztviselőjeként. A berlini Robert Bosch Academy Richard von Weizsäcker ösztöndíjasa volt. Könyve Tainted Democracy – Viktor Orbán and the Subversion of Hungary címmel az Egyesült Királyságban is megjelent. pdf 4mb [Hidden Content]
    1 point
  13. Terepen 01 (Southland) amerikai krimi-dráma-thriller, 43 perc 1.évad /01.- 07.rész/ 2009 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Christopher Chulack, Nelson McCormick J. Michael Muro, Félix Enríquez Alcalá operatőr: J. Michael Muro, Dana Gonzales vágó: Russell Denove, Miklos Wright, Kevin Casey szereplők: Tom Everett Scott (Russell Clarke nyomozó) Michael McGrady (Daniel Salinger nyomozó) Regina King (Lydia Adams nyomozó) Shawn Hatosy (Sammy Bryant nyomozó) Ben McKenzie (Officer Ben Sherman) Michael Cudlitz (John Cooper rendőrtiszt) Dorian Missick (Ruben Robinson nyomozó) C. Thomas Howell (Officer Dewey Dudek) Arija Bareikis (Officer Chickie Brown) Egy nyers és hiteles bepillantást nyerhetünk a Los Angeles-i rendőrség mindennapjaiba, amit végig, speciális kézi kamerával filmeztek, akcióközelből. Malibu tengerpartjaitól, Kelet Los Angeles utcáin át követhetjük nyomon a zsaruk, a bűnözők, az áldozataik és családjaik nem éppen unalmas életét. Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:40:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 184 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  14. LÉGIKATASZTRÓFÁK 01 *2003* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 50 perc 1.évad / 01.- 06.rész / 2003 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): -Racing the Storm-American Airlines Flight 1420 -Unlocking Disaster-United Airlines Flight 811 -Flying Blind-Aeroperú Flight 603 -Flying on empty-Air Transat Flight 236 -Cutting corner-Alaska Airlines Flight 261 -Fire in the Sky-Swissair Flight 111 Creators: Greg Gransden Bernard Vaillot Andre Barro Producer: Jesús Montero Dean Perlmutter Larry Bambrick Camera: James Griffith Mark Caswell D. Gregor Hagey Music: Anthony Rozankovic Stars: Stephen Bogaert Jonathan Aris Jason Weinberg Videó információk: Méret: 505-525 MB Hossz: 0:52:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  15. A 3.13.MayDay-Head-on_Collision-Hinton_train_collision epizódot, ami eddig hiányzott sikerült pótolnom. köszönet: SzalaO
    1 point
  16. A vasorrú Indzsibaba-Fincicky Mihály (szerk.) Kárpátukrajnai mesék (Népek meséi sorozat) Az Európa Könyvkiadó Népek Meséi sorozatának 50. köteteként jelentek meg a szomszédos kárpát-ukrajnai népmesék. Ortutay Gyula, a kiváló folklórista, a kötettel kapcsolatban a következőket írja: Szerencsésnek tarthatjuk, a 50. kötet kiválasztását. Kovács Ágnes emelte ki a lappangó, kéziratos feledésből Fincicky Mihály közel százesztendős népmesegyűjtését. Kovács Ágnes elmondja, hogyan is küldötte el élete alkonyán a nyugalmazott ungvári polgármester, Fincicky Mihály ifjúkora magyarra fordított gyűjtését a Kisfaludy Társasághoz, és hogyan remélte munkája gyümölcsét, és hogyan sodorta el annyi mással együtt ezt is az első világháború. Ezeknek a népmeséknek magyar, vagy úgy is mondhatnánk, magyarban is meglevő, egészen közeli rokonaira is találhatunk. A magyar és a kárpátukrán kapcsolatok szinte tetten érhetők ezeken a találkozásokon, a formák, motívumok egymásba olvadásán keresztül. Így varázsolja elénk egy fordított gyűjtemény azt a különös mozgást, a kapcsolatnak azt a bensőséges törvényét, ami a népek közötti kulturális érintkezést jellemzi, azokat az íveket, amelyek nyelvi különbségeken is áttörnek, és a történeti együttélés, közös teremtés szép és igaz példáit adják. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Történet a hat asszonyról, akik felmentek a Holdba-Bori Clark (szerk.) Mesék Pápua Új-Guineából (Népek meséi sorozat) … Amikor a férfiak hazatértek, senki nem várta őket. A házak csendesek, üresek voltak. Az emberek egymástól kérdezgették, hol lehetnek az asszonyok, de egyikük sem tudott válaszolni. Nagyon elszomorodtak. Magányosnak érezték magukat feleségük nélkül. Gyermekeik sem voltak és magukban maradtak, most már egész életükön keresztül. A hat asszony még ma is a holdon van. Három-három mindegyik oldalon. Ha figyelmesen nézitek a holdat, láthatjátok az árnyékaikat. Én magam olykor eltűnődöm, hogy valóban így történt-e, de nekem mindenesetre így mondták el. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  17. Yes Mistress - Please Use Me As Your Sex Slave (2020) 100% Femdome! Category: GERMAN, Deutsch, BDSM, Bondage, Domination, Latex, Facesitting, Female Domination, Fetish, LezDom, Strap-On, Humiliation, Starring: Calea Toxic Language: GERMAN Size: 1.73 GB Length: 01:16:16 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  18. GroupseX Vol 19 (2019) Collection of the best 3- and 4sommes of Europe on GroupseX. Category: Europe, Group, Orgy, Gang Bang, Interracial, Anal, Double Penetration, Stockings, Big Boobs, Big Cock, Lesbian, Starring: // Language: O-Ton Size: 3.45 GB Length: 03:17:31 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  19. Outdoor Sluts Vol 7 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Voyeur, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Starring: Amateur Language: SPANISH / FRENCH Size: 3.43 GB Length: 03:16:28 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  20. Big Bad Black Cock Addicts (2018) Can't get enough of that big black cock? Well neither can these filthy little bitches! Watch as they take on some massive black man meat and bring on torrential spouts of cum! Category: Interracial, Mature, Big Cocks, Anal, Double Penetration, Lesbian, Stockings, Blowjobs, Starring: Sara Jay, Joachim Kessef, Moe "The Monster" Johnson, Jovan Jordan, Taylor Ann, Adriana Love , Jody Breeze , Rico Shades Language: English Size: 1.91 GB Length: 01:49:08 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  21. Our Summer Of Love (2018) Roma Amor follows a beautiful sinful couple enjoying a holiday of sun, fun and sexual sensations. An experience for the deeply romantic at heart. Category: Couples, European, Threesome, Lesbian, Romance, Water Play Starring: Simony Diamond, Sienna Day, Mugur, Renato Language: English Size: 2.67 GB Length: 01:35:14 Format: MP4 Video: 1362x718 Screens: Download Links: Rapidgator: [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  22. Channel 69 (2020) Channel 69 may be the naughtiest channel that has ever existed. Their reporters set out to get the story but they are so horny they typically wind up getting naked and getting fucked! Linsey Dawn McKenzie, Sami J and Caprice Jane star in this wildly entertaining newscast that cums to you direct from the action! Category: Group, Gang Bang, Big Boobs, Blowjobs, Cosplay, Facials, Food Cooking, Gonzo, Pantyhose, Stockings, Shaved, Tattoos, Threesome Starring: Antonia Deona, Lou Lou, Paige Ashley, Linsey Dawn McKenzieLinsey Dawn McKenzie Bodyshot, Ella Mai, Caprice Jane, Niki Blond, Stacey Lacey, Anna Lovato, Paul Chaplin, Charley , Emily B., Sami J , Holly James Language: English Size: 2.95 GB Length: 02:19:25 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  23. Obsessions - Jerk & Squirt Anton Slayer and Cal Vista present Obsession: Jerk and Squirt, starring some of the hottest, handiest ladies in the adult industry. These huge, stiff rods are stroked by hot, gorgeous girls who know how to coax the juice out of a hard dick. You won't want to miss these handjobs! Category: Cumshots, Gonzo, Handjobs, Squirting Starring: Sara Luvv, Kate England, Angel Smalls, Marco Banderas, Madelyn Monroe, Marina Angel, Lana Violet, Eric John, Will Powers, Brad Knight, Kianna Bradley, Rob Carpenter , Nikki Next Language: English Size: 2.79 GB Length: 02:40:40 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  24. Outdoor Sluts Vol 6 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Voyeur, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Ebony Starring: Amateur Language: SPANISH / FRENCH Size: 4.54 GB Length: 04:19:44 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  25. Workshop Warriors (2018) Six stern male Doms subject even beautiful female submissives to a wide variety of BDSM training. Flogging, paddling, hot wax, and some Shibari rope bondage thrown in for good measure! Pure beauty of bondage and submission right here, right now! These women are truly warriors! Category: MaleDom, BDSM, Bondage, Domination, Fetish Starring: Daisy Duxe, Ava, Rose, Nyssa Nevers, Violet, Master David Lawrence, Master Zach, Master Richard, Master Rob, Cat Belmont, Sicilia Ricci, Master Zachariah, Master Ericx Language: English Size: 2.48 GB Length: 01:49:06 Format: MP4 Video: 1280x720 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  26. Anal MILFs (2019) These Girls loves it from behind, and some of them loves it with Big Black Cocks, some of them with white cocks... anyway they love it in their pink assholes! With Belgian/Brazilian exotic Mariska, Valentina Ricci, Lucia Love and Sandy Lou, a cast of hot International actresses! Category: Dutch, Anal, Belgian, Big Boobs, Big Cocks, Blowjobs, Cumshots, Double Penetration, European, Gonzo, Handjobs, International, Interracial, MILF, Outdoors, Threesomes, Tit Fucking Starring: Mariska X, Joss Lescaf, Valentina Ricci, Lucia Love, Sam Bourne, Marc Kaye , Sandy Lue Language: Dutch Size: 2.70 GB Length: 01:32:08 Format: MP4 Video: 1920x1080 Screens: Download Links: Rapidgator: [Hidden Content] Keep2s: [Hidden Content]
    1 point
  27. Exotic Asian Hardcore Sluts Are they submissive? Do they crave cock? Do they want to be used and treated like the whores they are? Of course... that's what makes these foreign hotties so wanton and willing! Bring on the taboo sex acts from the Far East... Category: Teen, Asian, Uncensored, Facial Cumshot, Tattoo, Brunette, Interracial Starring: Amai Liu, Asia Zo, Miley Villa, Sayuri, Barry Scott, John Strong Language: English Size: 1.91 GB Length: 01:47:21 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  28. Outdoor Sluts Vol 3 (2019) These couples like to fuck on the beach, parking and in abandoned villas 100% outdoor fun! Category: Euro, Public, Outdoor, Amateur, Anal, Teens, Blowjob, Ebony Starring: Amateur Language: English / FRENCH / SPANISH Size: 4.24 GB Length: 04:02:23 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  29. MILF Amore 8 - Horny Mary Ryder (2018) They say the perfect woman doesn't exist. We have several reasons right here to prove you wrong! These mature beauties are here, and they all have the power to suck, fuck, and blow your balls away! So check them out in these 4 scenes full of hardcore action! Category: ITALIAN, Gangbang, MILF, Anal, Big Boobs, Double Penetration, Interracial, Stockings, Mature, Threesomes Starring: Christie Dom, Malena, Mary Rider, Capitano Eric, Franco Roccaforte, Julius Language: ITALIAN Size: 1.80 GB Length: 01:43:12 Format: MP4 Video: 1024x576 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  30. Horny Lesbians Gone Wild (2018) These gorgeous women show you why they love women they are horny like never before and their lesbian alarm is turned on. Watch as they caress and touch each other like no man can. Enjoy these sexy ladies doing it all in this fantastic one on one lesbian action. Category: Lesbian, European, Teens, Anal, Rimming, Oral, Redhead, Blonde Starring: Amber, Daria, Euforia, Irina, Kate, Maggie, Milana, Monica, Sasa, Yana Language: English Size: 1.80 GB Length: 01:47:52 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  31. Lovers Paradise Dainty little feet, covered in sweet smelly sweat from a hard day of walking.nothing gets a cock a poppin' like some sweets sweaty feet! It all starts with the worship and tease of their pretty little feet, and then the cock sucking and wet pussy fucking explodes into a wild frenzy of uninhibited taboo passion! Category: European, Fetish, Foot Fetish, Footjob, High Heels, Gonzo, International Starring: Blanche Bradburry, Gina , Ava Parker, Viktoria Redd Language: English Size: 1.61 GB Length: 01:57:17 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  32. Szerencsés véletlen (Accidentally on Purpose) amerikai vígjáték-komédia, 22 perc minisorozat /01. - 18.rész/ 2009-2010 WEB-DL.XviD.Hundub. rendező: John Pasquin, Pamela Fryman Andrew D. Weyman, Ted Wass forgatókönyvíró: Alison McDonald, David Holden Bill Kunstler, Claudia Lonow operatőr: Wayne Kennan zene: John Swihart vágó: Peter D. Beyt szereplők: Jenna Elfman (Billie) Jon Foster (Zack) Ashley Jensen (Olivia) Lennon Parham (Abby) Nicolas Wright (Davis) Grant Show (James) Billie élete nagy csalódásán és egy viharos szakításon van éppen túl. Búfelejtőnek pedig egy "egyéjszakás" kalandba bonyolódik egy nála fiatalabb sráccal. Ám, amikor kiderül, hogy állapotos, Billie mégis úgy dönt, hogy történjen bármi, megtartja a babát... Videó információk: Méret: 315 MB Hossz: 0:21:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 550 Kbps Képkockák száma/mp: 24.000 Oldalarány: 16 . 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. Friends With Benefits /Barátok és juttatások/ amerikai vígjáték-sitcom, 22 perc minisorozat /01.-13.rész/ 2011 WEB-DL.XviD.Hundub. Directed by: Tricia Brock Rob Greenberg Reginald Hudlin Michael Patrick Jann Writted by: Scott Neustadter Michael H. Weber Isaac Aptaker Music production: Matter Cameraman: Russ T. Alsobrook Editing: Robert Bramwell Casting: Alexis Frank Koczara Christine Smith Sevcsenko Design by: Lori Agostino Art Direction: Mark Johnson Amy Vuckovich Casting: Ryan Hansen (Ben Lewis) Danneel Ackles (Sara Maxwell) Zach Cregger (Aaron Greenway) Andre Holland (Julian Fitz "Fitzgerald) Jessica Lucas ( Riley Elliott) Adott egy jó pofa társaság és persze a téma is az ami....... A barátokkal való szexelés, bár mindenki keresi az igazit, addig is köztes időt kitöltendő a barátok időnként alkalmazzák a kötelezettség nélküli kölcsönös előnyökkel járó szexet. Szex előtt, és után azonban minden esetben felvetődik: milyen volt-lesz a következő randijuk a lehetséges nagy Ő-vel, ha az nem az akivel éppen szexelnek?........ Videó információk: Méret: 260 MB Hossz: 0:21:30 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 495 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  34. frissítés: újratöltve 2.10-Sky Wheel***ÓRIÁSKERÉK*** 3.3-Metro***FÖLDALATTI-METRÓ***
    1 point
  35. Sis Loves Me (2018) Step-Sibling XXX Alice's step-brother has a problem; his step-sister is so hot he can't control himself. He gropes her wet body, fresh from the shower but the good thing is that this naughty girl liked it! Cleo goes to her step-brother to find out why her boyfriend doesn't want to fuck her anymore. He decides to fill her in on exactly what it is that guys really like. Chloe has boy troubles so she goes to her step-brother for some insight. He has one word for her, blowjobs! She eagerly signs up for her step-bros lessons in sex. Aubrey's boyfriend has been a real jerk. She's looking for a revenge fuck and her step-brother is the perfect target! This allows the two of them to act on feelings that have been burning deep inside! Category: Teens, Fetish, Barely Legal, Blowjobs, Tiny Tits, Cumshots Starring: Alice March, Aubrey Sinclair, Chloe Lane, Cleo Vixen, Ike Diezel, Tony Language: English Size: 1.12 GB Length: 02:35:59 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  36. Gardes Du Corps Tres Speciaux (2018) Rebecca ne dort presque plus. Depuis qu'elle a été témoin d'un meurtre, elle se sent surveillée jour et nuit et ne trouve plus le sommeil. Jeremy, son meilleur ami, lui conseille alors de faire appel à la meilleure agence de sécurité de la région. Ils sont très doués, protègent avec efficacité, mais sont du genre collants et accrocs au sexe, ce qui peut leur faire perdre leur concentration. Elle se demande si le criminel, qui est à ses trousses, ne va pas profiter de cela ?
D’ailleurs, ses craintes se vérifient vite et les fameux gardes du corps ne tardent pas à tenter de la séduire, ainsi que les charmantes étudiantes qui habitent chez elles. Quoi qu’il en soit, le service après vente de ces agents de sécurité est toujours parfait, aucune cliente n’a trouvé à s’en plaindre. Category: FRENCH, Interracial, Anal, Big Ass, Big Tits, Lingerie, Threesomes Starring: Julie Valmont, Valentina Bianco, Luna Rival, Fabrice Triple X, Marie Clarence Language: FRENCH Size: 1.32 GB Length: 01:56:06 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Dysfunctional Family Love Stories (2018) Untold Family Stories Of Forbidden Romances! Six torrid stories of misguided family affections! Unnatural sexual cravings that leave these blended families in pieces! Over two hours of Forbidden Family Love with the biggest names in the Taboo genre! Category: Mature, Big Boobs, Compilation, Family Roleplay, MILF, Fetish Starring: Alexis Fawx, Cherie DeVille, Deauxma, Jodi West, Reagan Foxx, Synthia Fixx, Brad Knight, Codey Steele, Damon Dice, Johnny Castle, Johnny Champ, Levi Cash Language: English Size: 1.40 GB Length: 02:06:23 Format: MP4 Video: 720x404 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. 50 Plus Flotte Feger (2018) Deutsche MILF-Action, wie sie noch keiner gesehen hat! Maria Montana liebt Reizwäsche und funkelnden Imtimschmuck. Noch mehr liebt sie lauten, geilen Sex mit einem jungen Burschen wie Bodo. Der liebt alle Frauen - ob jung oder alt. Mal so eben in der Mittagspause vernascht er die türkische Familienmutti Suleika. Jenny aus Dortmund ist Bürofachangestellte mit einer Vorliebe für spontane Dreier und junge Typen. Wenn sie geil und ausdauernd geleckt wird, ist sie im Siebten Himmel. Category: GERMAN, MILF, Mature, Stoskings, Anal, Threesome Starring: Sina Velvet, Marina Montana, Bi Jenny Language: GERMAN Size: 0.85 GB Length: 01:36:20 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Whos Your Mama 14 These MILFs are ready to teach you a thing or two! Let them show you what an experienced broad can do! We say it all the time and we will say it again, there is nothing like fucking a mature vixen that has been around the block a few dozen times. Seriously, they have no hang ups and they know how to suck a dick. They are also typically really horny and thankful for the opportunity to get fucked so they make it worth it in every way. Category: MILF, Mature, BBW, Facial Cumshot, Glasses, Tattoo, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: MILFs Language: English Size: 0.75 GB Length: 02:51:20 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  40. Bukatsu Nisshi Cheerleader (2018) The horny college cheerleader in "Bukatsu Nisshi Cheerleader" from Bang! Japan will get your cock hard and your juices ready to explode. She lies back in her uniform and lets a group of guys do as they please as they titty fuck her giant boobs and fuck her hairy cunt until they drop their loads wherever they may land! Category: Asian, Japanese, Gang Bang, Big Boobs, Facial Cumshot, Creampie, Titty Fuck, Internal Cumshot Starring: Asians Language: Japanese Size: 1.11 GB Length: 00:52:26 Format: MP4 Video: 960x540 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  41. Britney Amber Unleashed (2018) Mama Mia! We've got meaty MILF Britney Amber at her finest! Britney has your MILF fetish covered! When you find a horny slut like Britney that does it all, fucks it all and is even into pegging, you've got to give her her own show. So Britney Amber fans rejoice! This ones for you! And if this is your first time meeting Britney, get ready for the ride of your life! Category: Anal, Toys, Big Boobs, Mature, Facial Cumshot, Lingerie, Strap-On, Brunette, Blonde, Titty Fuck Starring: Britney Amber, Dane Cross, Evan Stone, Marco Banderas, Wolf Hudson Language: English Size: 0.55 GB Length: 02:05:39 Format: MP4 Video: 640x360 Screens: Download Links: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. LÉGIKATASZTRÓFÁK 14 *2014* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 44 perc 14.évad / 01.- 11.rész / 2014 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): M1 Plane Crash-Kegworth air disaster Tragedy in the Air-Lauda Air Flight 004 Vanishing Act-Varig Flight 254 Sideswiped-Copa Airlines Flight 201 Death at Narita-FedEx Express Flight 14 & FedEx Express Flight 80 The Death of JFK Jr.-John F. Kennedy Jr. plane crash Concorde: Up in Flames-Air France Flight 4590 Inner City Carnage-2008 Mexico City plane crash Third Time Unlucky-Manx2 Flight 7100 Death in the Arctic-First Air Flight 6560 Malaysia 370: What Happened-Malaysia Airlines Flight 370 Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:43:40 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. LÉGIKATASZTRÓFÁK 03 *2005* (MAYDAY-Air Crash Investigation.) kanadai-amerikai informatív-dokumentum-dráma-sorozat, 50 perc 3.évad / 01.- 13.rész / 2005 WEB.DL.XviD.HunDub. Epizódlista (iMDB szerint): - Hanging by a Thread- Aloha Airlines Flight 243. - Attack Over Baghdad-Baghdad DHL attempted shootdown - Out of Control-Japan Airlines Flight 123 - Fight for Your Life-FedEx Flight 705 - Mistaken Identity-Iran Air Flight 655 - Bomb on Board-Philippine Airlines Flight 434 - Helicopter Down-Bristow Flight 56C - Kid in the Cockpit-Aeroflot Flight 593 - Death and Denial-EgyptAir Flight 990 - Ocean Landing-Ethiopian Airlines Flight 961 - Collision Course-MS Express Samina -Runaway Train-San Bernardino train disaster (SP 7551 East) - Head-on Collision-Hinton train collision- Via Rail passenger train******NEW******* Videó információk: Méret: 460 MB Hossz: 0:47:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 396 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. Terepen 03 (Southland) amerikai krimi-dráma-thriller, 43 perc 3.évad /01.- 10.rész/ 2011 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Tom Everett Scott (Russell Clarke nyomozó) Michael McGrady (Daniel Salinger nyomozó) Regina King (Lydia Adams nyomozó) Shawn Hatosy (Sammy Bryant nyomozó) Michael Cudlitz (John Cooper rendőrtiszt) Dorian Missick (Ruben Robinson nyomozó) C. Thomas Howell (Officer Dewey Dudek) Ben McKenzie (Officer Ben Sherman) Arija Bareikis (Officer Chickie Brown) Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:40:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 184 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. T Harmadik műszak 04 (Third.Watch.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 04.évad /01.- 22.rész/ 2002-2003 SDTVRip.XviD.HunDub. szereplők: Jason Wiles (Maurice Boscorelli) Skipp Sudduth (John Thomas Sullivan) Coby Bell (Ty Davis Jr.) Nia Long (Sasha Monroe) Molly Price (Faith Yokas) Aidan Quinn (John Miller) Bobby Cannavale (Bobby Caffey) Anthony Ruivivar (Carlos Nieto) Kim Raver (Kim Zambrano) Tia Texada (Maritza Cruz) Michael Beach (Monte Parker) Alyxx Morgen (Morgen) Eddie Cibrian (Jimmy Doherty) John Michael Bolger (Johnson) Cara Buono (Grace Foster) Josh Stewart (Brendan Finney) Yvonne Jung (Holly Levine) Chris Bauer (Fred Yokas) Videó információk: Méret: 380 MB Hossz: 0:42:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 432 pixel Bitráta: 1 050 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4 : 3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Harmadik műszak 02 (Third.Watch.) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 02.évad /01.- 22.rész/ 2000 SDTVRip.XviD.HunDub. szereplők: Jason Wiles (Maurice Boscorelli) Skipp Sudduth (John Thomas Sullivan) Coby Bell (Ty Davis Jr.) Nia Long (Sasha Monroe) Molly Price (Faith Yokas) Aidan Quinn (John Miller) Bobby Cannavale (Bobby Caffey) Anthony Ruivivar (Carlos Nieto) Kim Raver (Kim Zambrano) Tia Texada (Maritza Cruz) Michael Beach (Monte Parker) Alyxx Morgen (Morgen) Eddie Cibrian (Jimmy Doherty) John Michael Bolger (Johnson) Cara Buono (Grace Foster) Josh Stewart (Brendan Finney) Yvonne Jung (Holly Levine) Chris Bauer (Fred Yokas) Videó információk: Méret: 350 MB Hossz: 0:41:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 1 000 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4 : 3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Szívek doktora 02 (Hart of Dixie) amerikai komédia-dráma-romantika, 43 perc 2.évad /01.- 22.rész/ 2012 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Rachel Bilson (Dr. Zoe Hart) Jaime King (Lemon Breeland) Cress Williams (Lavon Hayes) Wilson Bethel (Wade Kinsella) Scott Porter (George Tucker) Deborah S. Craig (Shelley Ng) Tim Matheson (Dr. Brick Breeland) Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:41:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 255 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx2015
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...