Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 01/24/2024 in all areas

  1. Passuth László-könyvei Passuth László-Anselmus 84% 14 csillagozás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Passuth László szinte halála percéig dolgozott utolsó befejezett művén, a 17. század egyik érdekes személyiségének életét feldolgozó történeten. Arról, hogy Anselmus, az egykor ismert, legalábbis a spanyol birodalomban ismert palermói alkirály, majd trinitárius szerzetes élt, mindössze egy 1629-ből származó újsághírből tudunk. Nem véletlen, hogy ez a férfiú, aki hatalmat és dicsőséget odahagyva egyszer csak szerzetesnek állt, hogy ez az ember és tettének belső rugói izgatták az írót. De nem csupán Anselmus sorsfordulása izgatta, hanem maga a kor, a spanyol világbirodalom óceánon inneni és túli története is foglalkoztatta, és nyilvánvalóan érdekelte a regényben megelevenedő táj, Észak-Afrika, ahol Anselmus a pogány fogságba esett keresztények kiváltásával foglalkozott. A vidéket maga az író is bejárta. A regény előterében 17. századi kalóztörténet áll: észak-afrikai kalózok meglepik egy francia főnemes birtokát, s a kincsekkel, személyzettel együtt elhurcolják Alaine-t, a grófkisasszonyt is. Ha sikerül eljutniuk Isztambulba, a lány a szultán háremébe kerül, s onnan élve többé nem jut ki. Anselmus Alaine megszabadításáért indul harcba, s a kalandok során szenvedélyes szerelem ébred benne a lány iránt. Eredeti megjelenés éve: 1983 17. század életrajz kaland kalóz klasszikus magyar nyelvű magyar szerző regény regényes életrajz történelmi regény > Szépirodalmi, Budapest, 1983 242 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631523314 -------------- Passuth László-Medúzafej 88% 25 csillagozás Michelangelo Merisinek vagy Amerighinek – akit Caravaggio néven ismert meg a világ – kalandos élettörténetét meséli el Passuth ebben a késői regényében. Legfőképp a 16-17. század fordulóján élt festő személyisége, természetének kettőssége érdekelte az írót, aki a korabeli Itálián és Máltán kalauzolja végig olvasóját, megismerteti az ispotályos lovagrend belső életével, és megkísérli megválaszolni a kérdést, hogy kortársai miért tekintettek oly gyanakvón a mára vitathatatlanul elismert festőóriásra. Eredeti megjelenés éve: 1979 16. század 17. század Dél-Európa életregény festészet magyar nyelvű magyar szerző Málta Olaszország regény történelmi regény > Athenaeum, Budapest, 2011 656 oldal · ISBN: 9789632931487 ------------------ Passuth László-Sárkányfog 83% 22 csillagozás Az erdélyi késő reneszánsz korát és Báthory Zsigmond uralkodását bemutató Sárkányfog sok szálon futó krónikája rengeteg szereplőt vonultat fel. Passuth e művéből azonban nem csak szűk három évtized erdélyi eseményeibe nyerhetünk bepillantást; megelevenedik II. Fülöp barokk Spanyolországa, illetve megismerhetjük a francia és a császári udvar intrikus világát is. Eredeti megjelenés éve: 1960 Erdély magyar magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény > Athenaeum, Budapest, 2009 784 oldal · ISBN: 9789632930626 ------------------------------ Passuth László-Hétszer vágott mező . 88% 35 csillagozás A sok szereplőt mozgató történelmi regény több síkon játszódik. Magyarország, az egykori nagyhatalom mellett fontosabb színhelyei a bizánci és a szentföldi latin császárságok, de elviszi az olvasót az osztrák hercegségbe, Athénbe, Spártába, Ciprusra és a bolgár cárok országába is. II. Endre király korát ilyen átfogóan még történészeink sem dolgozták fel. Passuth László évtizedeken át a legnagyobb példányszámban és a legtöbb kiadásban megjelenő magyar író volt, aki a hazai népszerűségen túl a világsikerig tudott emelkedni. Esőisten siratja Mexikót című regénye például – immár jó fél évszázada – közkedvelt olvasmány a föld legkülönbözőbb nyelvterületein. Eredeti megjelenés éve: 1970 Árpád-ház magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény > Athenaeum 2000, Budapest, 2008 894 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639797475 > Szépirodalmi, Budapest, 1979 836 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631514803 ------------------------------------------- Passuth László-Aranyködben fáznak az istenek 86% 36 csillagozás A regény Raffaello Rómába érkezésétől korai haláláig tart Színhelye az újjászülető nemzetközi nagyváros, az a Róma, amely politikai változásaival s művészi szenvedélyeivel vet fényt vagy árnyékot a szereplők sokrétű jellemvonásaira. Kiemelkedik II. Gyula és X. Leó pápa szürke eminenciása – a kereszténység nagy kufára, Agostino Chigi, hogy a maga módján uralkodjék egész Itália fölött s ugyanakkor játssza érdekes szerepét a művészek világában és Imperia mellett is. Imperia, a „római kurtizán” címét sírfeliratként is előre vállaló széplány a maga kultúrájával, reneszánsz moráljával és ritka szépségével mintegy szimbolikus alakja ennek a bonyolult korszaknak. Vágyai szerint épül meg a legszebb villa – a mai Farnesina -melyet Raffaello freskósorozata ékesít. Ezt a villát avatja fel az ünnep melynek során még egyszer – mintegy záróakkordként – felvonulnak a szereplők. Szinte külön regény La Fornarinának dokumentumokból s trasteverei legendákból összeszőtt története – a hazai pékműhelytől Raffaello otthonán át a kolostor kapujáig. A művész barátai köréhez tartoznak a kor olyan kitűnő humanistái, mint Bembo, Castiglione, Bibbiena s feltűnnek a korképben hadvezérek és politikusok is. Mégis elsősorban a művészek világában él az olvasó: Sodoma, Piombo Giulio Romano s a többi tanítványok alakja együtt él a mesterével az Urbinói halála után bekövetkező „apostolok oszlásáig”. Ha freskó-távlatból nézzük az epizódjaiból kibomló képet, megérezzük a születő európai Újkor tragikumát – a Reformáció kezdeteit, a nagy dinasztikus háborúkat s mögöttük a parasztforradalmakat. Amikor Bakócz Tamás pápajelöltként érkezik az Örök Városába – 1514-re s a közeledő Mohácsra kell gondolnunk. Eredeti megjelenés éve: 1964 Tartalomjegyzék 16. század 20. század festészet magyar nyelvű magyar szerző regény reneszánsz Róma történelmi regény > Szépirodalmi, Budapest, 1980 684 oldal · keménytáblás · ISBN: 963151658X > Szépirodalmi, Budapest, 1973 682 oldal > Szépirodalmi, Budapest, 1969 714 oldal ------------------------------ Passuth László-Sasnak körme között 90% 49 csillagozás Passuth László műve, melyet maga az író regényes korrajznak nevez, a Rákóczi-felkelés előzményeit mutatja be Zrínyi Ilona életén keresztül. A Wesselényi-összeesküvés, Munkács védelme, a zernyesti csata – ez a három nagy történelmi epizód a könyv hármas ívű tartópillére. A nagy történelmi felkészültséggel, finom elemzőkészséggel írott regényes korrajz feltárja hazánk e korszakának egész bonyolult politikai világát. a „két pogány között” sínylődő magyarság nehéz útját, a hosszú küzdelem egyik fontos szakaszát, amikor a gyengülő ozmán birodalom árnyékából kiválik az új ellenség, a fenyegető Habsburg-uralom képe. A széles hátterű történelmi írás főalakja Zrínyi Ilona, az ő hősies és megnyerően kedves figuráját rajzolja meg Passuth László a legsokoldalúbban, bőséges történelmi dokumentáció alapján. Eredeti megjelenés éve: 1956 17. század Habsburg klasszikus magyar nyelvű magyar szerző női főszereplő regény történelmi regény A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Klasszikusok Babits > Athenaeum, Budapest, 2006 keménytáblás > Babits, Szekszárd, 1998 614 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635062044 > Szépirodalmi, Budapest, 1976 548 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631506967 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Folytatás következik! --------------------------------
    12 points
  2. Szemán Zoltán-A Link A SoftCom nevű cég 2043-ban sikeresen beülteti az első ember agyába a B-Link kommunikációs chip prototípusát. Negyven évvel később, ezzel a chippel, a Linkre felkapcsolódva, már nézheted a kedvenc sorozatodat, élő beszélgetést folytathatsz a barátaiddal, akár bulizhatsz is velük, anélkül, hogy felkelnél a foteledből. Nem kell többé a tankönyvek fölé görnyedni, mert a chip segítségével a tudásanyag bármikor hozzáférhető a Linken. A munkádat akár otthonról is végezheted, csupán rá kell kapcsolódnod a hálózatra. Jól hangzik, igaz? De a rendszernek vannak hátulütői, amit a SoftCom – a Link kizárólagos, világméretű üzemeltetője – nem hajlandó elismerni. Egy kis csoport Ellenálló igyekszik ráébreszteni az embereket, hogy a Link veszélyes, de senki sem hallgat rájuk. Maradi bolondoknak, sőt terroristáknak kiáltják ki őket. De vajon tényleg igaz, hogy a SoftCom a Linken keresztül manipulálja az embereket? Vagy az is lehet, hogy a Link ellenőrzése már régen kicsúszott a gigantikus cégóriás kezéből? Eredeti megjelenés éve: 2018 kaland magyar nyelvű magyar szerző Mars (bolygó) mesterséges intelligencia robot sci-fi társadalom > Arte Tenebrarum Publishing, Budapest, 2018 252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780464981961 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Szemán Zoltán-301 Egy régebbi, ingyenes mű a szerzőtől. Spárta katonái, Leonidasz király vezetésével, csatára készülődnek a Perzsa uralkodó, Xerxész seregei ellen. Az egyik ifjú harcos (Pleisztosz) nyomtalanul eltűnik a táborból és amikor hősünk magához tér, abban a hiszemben van, hogy az istenek vitték el magukhoz az Olimpuszra. Csak később döbben rá, hogy akiket ő isteneknek hitt, valójában emberek, csupán egy másik korból származnak. Felbukkanása fejfájást okoz Monroe nyomozónak, és valami oknál fogva Dr. Perkins (Anna), egy nyelvész szakértő, különös érdeklődést tanusít a múltból érkezett harcos iránt. Lassan-lassan, egy sok kort átszövő bűncselekmény lát napvilágot és hármukon múlik, hogy képesek lesznek-e megakadályozni a visszafordíthatatlan változásokat, amik ez egész emberiség jövőjét fenyegetik. Eredeti megjelenés éve: 2017 fantasztikus spamelo időutazás kaland kortárs magyar nyelvű magyar szerző nyomozás perzsa regény sci-fi Spárta > Magánkiadás, 2017 122 oldal · ISBN: 6610000051007 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    8 points
  3. Lana Krumwiede – Pszi krónikák sorozat (A sorozatnak magyarul csak az első két kötete jelent meg. Az eredeti regények a „Lana Krumwiede – Psi Chronicles Series” témában találhatók.) *** Lana Krumwiede: A kitaszított (Pszi krónikák sorozat 1.) Eredeti cím: Freakling Eredeti kiadó: Candlewick, Sommerville Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: A kitaszított Magyar kiadó: Főnix Könyvműhely Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Hertelendy Anna Ahol Taemon él, mindenki rendelkezik a pszi nevű különleges adottsággal – elméjük erejével mozgatják és manipulálják a tárgyakat. Taemon egy baleset során elveszíti a pszi-képességét, és ezt a titkot mindenáron meg kell őriznie. Egy sportversenyen azonban lelepleződik, és a fiút száműzik az erő nélküliek kolóniájába, ami egyáltalán nem olyan, mint amire számított: az emberek kedvesek, nyitottak, örömüket lelik abban, hogy elméjük helyett a kezüket fogják munkára. Taemon gyorsan alkalmazkodik az új élet szokatlan körülményeihez, miközben barátokra is szert tesz. Ám fokozatosan azt is felfedezi, hogy minden nyitottsága ellenére, a kolóniának is megvannak a rejtélyei. Olyan veszélyes titkok, amelyek ha kitudódnának, azzal a pszi használók korlátlan hatalomhoz jutnának. Amikor Taemon véletlenül kiszivárogtat egy ilyen titkot, vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy helyrehozza az okozott kárt? Vissza kell térnie a városba, és szembe kell szállnia azokkal az emberekkel, akik száműzték őt. „Emlékezetes karakterek, gördülékeny, feszültségekkel teli történetszövés, és egy lenyűgöző alaphelyzet – mindezek a young adult műfaj méltó új tagjává teszik ezt a remekbe szabott debütáló regényt. Érdemes a kezébe adni azoknak a srácoknak, akik még túl fiatalok Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiájához.” (School Library Journal) Lana Krumwiede: Arkhón (Pszi krónikák sorozat 2.) Eredeti cím: Archon Eredeti kiadó: Candlewick, Sommerville Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Arkhón Magyar kiadó: Főnix Könyvműhely Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Hertelendy Anna Miután a tizenkét éves Taemon arra használta a Föld Szívével kialakult egyedülálló kapcsolatát, hogy megszüntesse minden telekinetikus pszihasználat képességét és lehetőségét a Megváltás nevű, a külvilágtól elszigetelt városban, egyre nagyobb súllyal nehezedik a vállára az embertársai sorsa iránt érzett felelősség. Miközben a társadalmi rend felbomlott, a családja holléte még mindig ismeretlen, és lassan kialakulóban egy új feszültség a rejtélyes Köztársasággal, Taemon kénytelen szembesülni a döbbenetes felfedezéssel, hogy ő – és egyedül csak ő – továbbra is képes használni a pszit. Ám ennek nagy ára van. Miközben megpróbálja megtalálni az édesapját, egyúttal pedig megakadályozni a háború kitörését, Taemon és barátja, Amma veszélyes útra indulnak a Köztársaságba. Ám amit ott találnak, az messze meghaladja minden addigi várakozásukat, és Taemon arra kényszerül, hogy felülbírálja a világról alkotott korábbi nézeteit. Vajon elég lesz-e a személyes pszije és bátorsága ahhoz, hogy felülkerekedjen a béke útjában álló akadályokon? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,44 MB [Hidden Content]
    8 points
  4. Szatmári Ferenc - FőzelékesFeri Szatmári Ferenc agrármérnökből lett szakács és blogger. Régi álma teljesült be huszonhat év után: minden napja a főzésről szól. Első, nagy sikerű szakácskönyve után Feri, a főzelékes azt is bemutatja, mi mindent főz a zöldségeken túl…pdf 11mb [Hidden Content]
    7 points
  5. Peter Gotthardt – Az elfek végzete sorozat (A neten semmilyen információt nem találtam a tartalmon kívül, csak annyit, hogy egy dán szerző könyvsorozatáról van szó.) *** Peter Gotthardt: A páncélos harcosok (Az elfek végzete sorozat 1.) Eredeti cím: Elverfolkets skæbne 1: De jernklædte kæmper Eredeti kiadó: Saga Egmont International Eredeti kiadás éve: 2019 Veszedelmes ellenség érkezett az elfek földjére, hogy rabszolgasorba kényszerítse őket. Az elfek csak úgy menekülhetnek meg, ha összeszedik minden bátorságukat, és nem adják fel a reményt. Elmenekülnek az ellenség seregei elől, és elbújnak az erdőben. Szegfű összebarátkozik egy fiatal elffel, Komlóval. Együtt aztán olyasmire bukkannak, ami lehetővé teszi, hogy az elfek visszaverjék az ellenséget. De vajon elég erősek lesznek hozzá? Peter Gotthardt: A kőszív (Az elfek végzete sorozat 2.) Eredeti cím: Elverfolkets skæbne 2: Det forstenede hjerte Eredeti kiadó: Saga Egmont International Eredeti kiadás éve: 2019 Veszedelmes ellenség érkezett az elfek földjére, hogy rabszolgasorba kényszerítse őket. Az elfek csak úgy menekülhetnek meg, ha összeszedik minden bátorságukat, és nem adják fel a reményt. Szeder ki akarja venni a részét a harcokból, és segíteni akar az elfeknek visszaverni az ellenséget, de Szegfű szerint még túl fiatal hozzá. Szedert ez cseppet sem tántorítja el, így hát Aranyköpéssel együtt kilopózik az ellenség táborába. Van egy tervük, de vajon képesek lesznek észrevétlenek maradni az Acélököl-katonák és a király szörnyei között? Peter Gotthardt: Az elfeledett sírok (Az elfek végzete sorozat 3.) Eredeti cím: Elverfolkets skæbne 3: De glemte grave Eredeti kiadó: Saga Egmont International Eredeti kiadás éve: 2019 Veszedelmes ellenség érkezett az elfek földjére, hogy rabszolgasorba kényszerítse őket. Az elfek csak úgy menekülhetnek meg, ha összeszedik minden bátorságukat, és nem adják fel a reményt. Valahol a hegy mélyén lapul a varázsvessző, amellyel legyőzhető Nagyzol király, az elfek legfőbb ellensége. De senki sem tudja, pontosan hol van. Vajon Szeder és barátai megtalálják, mielőtt túl késő lesz? Peter Gotthardt: A varázsfurulya (Az elfek végzete sorozat 4.) Eredeti cím: Elverfolkets skæbne 4: Den forunderlige fløjte Eredeti kiadó: Saga Egmont International Eredeti kiadás éve: 2019 Veszedelmes ellenség érkezett az elfek földjére, hogy rabszolgasorba kényszerítse őket. Az elfek csak úgy menekülhetnek meg, ha összeszedik minden bátorságukat, és nem adják fel a reményt. Mézesmázos, a boszorkány fogságba ejtette Szegfűt és az elfek seregét. Örökzöld és Szegfű édesanyja, Veronika a megmentésükre sietnek. De vajon képesek lesznek legyőzni Nagyzol király összes harcosát és visszaverni Mézesmázos mágiáját? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,49 MB [Hidden Content]
    7 points
  6. Passuth László-Spanyol trilógia sorozat magyar nyelvű magyar szerző regény történelmi regény Szűrés Passuth László: Esőisten siratja MexikótPassuth László: Fekete bársonybanPassuth László: A harmadik udvarmester 1. Passuth László: Esőisten siratja Mexikót 87% 2. Passuth László: Fekete bársonyban 90% 3. Passuth László: A harmadik udvarmester 85% --------------------------- Passuth László-Esőisten siratja Mexikót (Spanyol trilógia 1.) 87% 215 csillagozás Egy csodálatos, elsüllyedt világ tárul elénk vízre épült városaival, barbár-szép ősi hitregével, véres emberáldozatok oltáron hamvadó szívével, rejtélyes-groteszk, titokzatos arcú szobraival, mestermívű aranytárgyaival és kincsével, tömérdek kincsével – s ez ellen az azték Mexikó ellen indul el a spanyol kisnemes Cortés maroknyi hadával, dzsungeleken, csatákon, véren, lefojtott és kivillámló szerelmeken át, hogy a legkatolikusabb spanyol király országait, a maga aranyát és hírét gyarapítsa egy teljesen ismeretlen földrészen. Az emberiség egyik legnagyobb kalandja ez, amelyben egy gyönyörű kultúrán teljesedik be a történelem, s a harcok, vereségek, a végső véres összecsapás után ott ül Tlaloc, Mexikó esőistene az elpusztult csodaváros, Tenochtitlián kapuján és a trópusi eső sűrű hullásával siratja országát és népét. Ehhez a tragikus de az emberi sorsokban mégis feloldódó összeütközéshez visz el bennünket Passuth László nagy sikerű, lebilincselő regénye. Eredeti megjelenés éve: 1939 16. század azték erőszak felnőtt tartalom gyarmatosítás halál hangoskönyv indián ismeretterjesztő Isten istenek kaland kannibalizmus kereszténység Közép-Amerika Latin-Amerika magyar nyelvű magyar szerző Mexikó Nagy Könyv online olvasható regény sorozat része spanyol történelmi regény vallás váltott szemszög > Athenaeum, Budapest, 2011 664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639615083 > Athenaeum 2000, Budapest, 2005 662 oldal · ISBN: 9639615080 -------------------------------------------------- Passuth László-Fekete bársonyban (Spanyol trilógia 2.) 90% 27 csillagozás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A Fekete bársonyban a XVI.század második felében játszódik, nagyrészt Hispániában. Passuth László egy rögeszmésen megnövesztett nagyhatalom bomlásának történelmi folyamatát és hangulatát idézi föl. A megoldhatatlan belső problémák baljós gyorsasággal szaporodnak, s a külpolitikai események is egyre kedvezőtlenebb helyzetbe szorítják Hispániát: a spanyol hajóhad vereséget szenved az angoloktól, a tartományok önállóságuk kivívására törekszenek, s a gigantomániás II.Fülöp tanácstalanul és igazi segítség nélkül vergődik az események sodrásában. Don Juan de Austriát, „törvénytelen” féltestvérét, aki támogatná őt, de akivel szemben bizalmatlanná teszik a tanácsadók és a féltékenység, halálos láz s gyötrelmes lelki válság pusztítja el Németalföldön. Antonio Perezt, az ugyancsak „törvénytelen” származású éles eszű minisztert , aki az írnoki sorból tornászta fel magát párnás magasságokba, bebörtönzik. Pedig Don Juan lelkesültsége vállalkozó kedve és Antonio Perez éleslátása érezhetően hiányzik az egyensúly állapot megteremtéséhez. De a regény sejteti, jelzi azt is, hogy ez az egyensúly állapot mindenképp ideiglenes és viszonylagos lenne: a bomlást és hanyatlást már lehetetlen volna hosszabb időre feltartóztatni. Eredeti megjelenés éve: 1946 16. század arisztokrácia ellenreformáció Európa inkvizíció katolikus katolikus egyház király klasszikus korai újkor Madrid magyar nyelvű magyar szerző Németalföld Nyugat-Európa politika regény sorozat része Spanyolország történelmi regény uralkodó vallás A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Klasszikusok Babits > Magyar Könyvklub, Budapest, 1997 476 oldal · ISBN: 963548545x > Babits, Szekszárd, 1996 642 oldal · ISBN: 9638318902 > Szépirodalmi, Budapest, 1982 622 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631520730 ------------------------- Passuth László-A harmadik udvarmester (Spanyol trilógia 3.) 85% 23 csillagozás Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Diego Velázquez, a regény csendes hőse látszólag alig lép az események előterébe, ám négy évtizedet tölt a XVII. század első felének leghatalmasabb udvarában, a madridi Alcázarban. Itt félelmes megfigyelőképességével, művészetének géniuszával rögzíti le a spanyol világhatalom szétbomlásának oly válságos és változatos korszakát. A Spanyol Aranyszázad a rendkívüli szellemek különös ragyogásával árasztja el az alapjában szegény, kivérzett országot, mely fölött örök árnyékként húzódik meg az Inkvizíció. A feltartóztathatatlan katasztrófa súlyát a majdnem félszázadon át uralkodó IV. Fülöpnek kell viselnie, aki kóros tehetetlenségében, minden emberi értékei mellett, nem tud úrrá lenni az eseményeken. Diego Velázquez a ranglétra legalacsonyabb fokán áll, s mégis mint udvari festő minden történetírónál hívebben örökíti meg ennek a kis világnak egész belső életét. Királyportréi nyomon követik annak a Fülöpnek fokozatos hanyatlását, akinek birodalmában \"soha nem megy le a nap\". A korra rányomja bélyegét a mindenható miniszternek, Olivaresnak negyedszázada. A képek megőrzik nagyravágyását, gőgjét és lelki depresszióit is. Az infánsok s infánsnők egyhangú menetéből kiemelkedik a lázadó királyné, a francia Isabelle, s külön színt ad a \"felség gyönyörének\" galériájához a törpék s udvari bolondok félelmes realitású arcképsorozata. A mester kompozícióiban árulja el leginkább, hogy mily szoros kapcsolatot tart a mindennapi élettel. Kocsmaasztal, kovácsműhely, paraszti életkép után születik meg talán az első nagy munkáskép, a páratlan gazdaságú Szövőnők Négy évtized európai története a háttér, mely e talányos művész sorsát szegélyezi. Két itáliai utazása visszavetíti a kor szétdarabolt Olaszországának rajzát, a nagy nápolyi forradalom leírása – fénysugár a nagy spanyol hanyatlás életképében. A regény sok szereplője művész: Rubens, Ribera s Murillo – Bernini mellett, a költőket Lope de Vega, Calderon, Quevedo s Gongora képviseli. Egyetlen talányos figura él a regényben, az a Magdalena, akinek képét a Hölgy a legyezővel utolérhetetlen portréjában örökíti meg Velázquez. Eredeti megjelenés éve: 1962 17. század barokk életrajz festészet korai újkor magyar nyelvű magyar szerző Olaszország regény sorozat része spanyol Spanyolország történelmi regény > Syllabux, 2013 704 oldal · ISBN: 9786155296314 > Szépirodalmi, Budapest, 1974 704 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631501728 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Folytatás következik! -
    6 points
  7. J. R. Johansson – Éjjeljárók sorozat (A sorozatnak magyarul csak az első két kötete jelent meg. Az eredeti regények a „J. R. Johansson – The Night Walkers Series” témában találhatók.) *** J. R. Johansson: Álmatlanság (Éjjeljárók sorozat 1.) Eredeti cím: Insomnia Eredeti kiadó: Flux Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Álmatlanság Magyar kiadó: Főnix Könyvműhely Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Sámi László A lány szemei megmentették az életét. A lány álmai szabadjára engedték a sötétségét. Négyévnyi teljes alvásmegvonás után a gimnazista Parker Chipp úgy érzi, már nem bírja sokáig. Éjjelente alvás helyett belép azon személy álmaiba, akivel aznap utoljára teremtett szemkontaktust. Parker tudja: ha nem sikerül záros határidőn belül aludnia, meg fog halni. Azután találkozik Miával, akinek békés, csodásan egyszerű álmai végre lehetővé teszik számára a nyugodt pihenést. Ám ami véletlenszerű, megváltó találkozásnak indult, rövidesen megszállottsággá fajul: Parker tomboló vágya az után, hogy mindennap sikerüljön Mia szemébe néznie, egyre szélsőségesebb és bizarrabb tettekre sarkalja. Az iskolában mindenki azt hiszi róla, hogy teljesen bekattant, még a legjobb barátai is. Amikor pedig Miát fenyegetni kezdi egy igazi perverz kukkoló, mindenki meg van róla győződve, hogy Parker az, ráadásul különös emlékezetkiesései miatt már ő maga is kezdi komolyan megkérdőjelezni a saját ártatlanságát… J. R. Johansson: Paranoia (Éjjeljárók sorozat 2.) Eredeti cím: Paranoia Eredeti kiadó: Flux Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Paranoia Magyar kiadó: Főnix Könyvműhely Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Sámi László Parker Chipp – az események utóhatásaként, amelyek csaknem végeztek vele – igyekszik egyre jobban megbirkózni Álomlátóként élt életével. A jelek szerint működik is a dolog… egészen addig, amíg egy reggel a börtönben tér magához kínzó másnapossággal, és tizenkét órányi kiesett idővel. A Sötétség valahogy átvette felette az irányítást, és Parkernek fogalma sincs, hogyan fékezhetné meg. Valószínűtlen és váratlan szövetségesre lel Jack, a rejtélyes motoros dzsekis srác személyében, aki felajánlja Parkernek, hogy segít mesteri szintre fejleszteni Álomlátó képességeit. Ám miközben Parker gyakorol és fejlődik, a benne rejtőző Sötétség is egyre erősebbé válik, egészen odáig, hogy átveszi Parker teste felett az uralmat, és minden tőle telhetőt elkövet, hogy tönkretegye az életét. Amikor Jack felfedi előtte, hogy léteznek másfajta Éjjeljárók is, az úgynevezett Orzók, Parker töprengeni kezd, hogy vajon az Oakville-ben zajló különös dolgok nem többek-e puszta véletlen egybeesésnél. Végtére is, a helybéliek nem csupán alvajáróként viselkednek, annál jóval többről van szó. Kiürítik a takarékbetét-számláikat, anélkül, hogy emlékeznének rá, a város különös részein kóborolnak, eltünedeznek, sőt: akár még gyilkolnak is – mindezt álmukban. Ha Parker ki akarja deríteni, mi folyik itt, és szeretne még bármi reményt arra, hogy viszontláthassa az apját, szembe kell szállnia Jackkel, és a saját életét is kockára kell tennie… Mert minél többet tud meg ezekről a másféle Éjjeljárókról, annál bizonyosabbá válik számára, hogy itt már nem csak az ő élete a tét. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,94 MB [Hidden Content]
    6 points
  8. Passuth László-Rézkor 5 csillagozás Az az évtized (1923-1933), melyet a Rézkor-ban próbálok felidézni, sokrétű, nehéz kor. Elejét még a háborúvég perzseli; merényletekkel, inflációval. A vége már nagy-európai korszak, hazai neobarokkunk tükröződésében, sajátos konszolidációval s ugyanakkor frankperrel, pusztító gazdasági válságszelekkel, melyek megérlelik a bankzárlatot. Egy Kolozsvárról a nagyvilágba sodródott fiú jegyváltása volt a latin civilizációval az Olaszországban töltött két esztendő. Amikor visszakerültem Budapestre, magammal hoztam vágyakozásomat a nagyvilág után. Ha lehetett, minden évben, kora őszi szelekben keltem útra, állomásaim: Párizs, majd London, újból Itália, spanyol partok, Provence, skandináv városok, az utolsó weimari éveit élő Berlin. Mindig vissza-visszatérek, pedig Párizsban szeretnék maradni. Tíz év hazai – s világtörténelmében tévelyeg az az ember, akiről írok: problematikusan fejlődő, tragikus kettősségének tudatában él – prózai kenyérkereset s vágyaknál alig készebb irodalmi kísérletek között. Kérem az olvasót fogadja megértéssel a Rézkor-t, melynek minden sorát akkori érzésvilágom, felfogásom, elképzelésem szerint igyekeztem megírni, nem a maival; az anakronizmus is egyfajta krónikaírói hazugság. Eredeti megjelenés éve: 1969 20. század magyar nyelvű magyar szerző önéletrajz regény utazás > Szépirodalmi, Budapest, 1969 648 oldal · keménytáblás letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Passuth László-Tíz esztendő, tető alatt 7 csillagozás Az író vallomása: „Próbálom végigszámolni: csaknem tizenötezer napot töltöttem hivatali munkarendben – az órák összeadására nem is vállalkoznék. A negyvenegy évet 1919 nyarán városomban, Kolozsvárott kezdtem, s 1960 júniusának utolsó napján mondtam búcsút annak az életformának, mely a maga hagyományos ritmusával szabályozta mindennapjaimat. Ha mindent summázok, azt mondhatom, hogy legutolsó munkahelyem – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda – volt számomra a legemberibb, olyanféle diszciplína, amely megközelítette a szellemi elfoglaltság perifériáit. Amikor elbúcsúztam az OFFI-tól, magánstatisztikát készítettem, mennyit fordítottam százhuszonöt hónap alatt. Iratáradat kígyózott ki belőle. Ötvenezer oldalnál megálltam. Még valamennyi lehetett hátra. Úgy gondolom, az élet nagyjából belefért ebbe a félszázezernyi lapba, halotti bizonyítványoktól kezdve életviszonylatok jogi együtthatói, a világ kereskedelmének folyondárai, a festészet nagy, modern mestereinek megnyilatkozásai, sűrített közgazdaság, sportkalendáriumok, a szentatya karácsonyi üzenetével együtt… Mily súlyos lehetne megemelni ötvenezer oldalt, egy másolattal?! Színes volt, szokatlan, nyugtalan, mégis alkalmas arra, hogy valami képet vázoljak erről az azóta is egyre lombosodó intézményről s az ott eltöltött négyezer munkanapomról.” Eredeti megjelenés éve: 1981 életrajz fordítástechnika magyar nyelvű magyar szerző regény > Szépirodalmi, Budapest, 1981 264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631518167 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - Folytatás következik! -
    5 points
  9. Kuncze Gábor - Várjuk ki a végét... Kuncze közismert humorával elevenít fel számos történetet az elmúlt harminc évből, miközben kitér a jelen visszásságaira is, elemzi-értékeli pártja tevékenységét, sorsát, azoknak a miniszterelnököknek a munkáját és személyiségét, akikkel együtt dolgozott, illetve a rendszerváltás nagy- és kisszerűségét.pdf 2mb [Hidden Content]
    3 points
  10. Váradi Péter Pál, Lőwey Lilla - Erdély Székelyföld képi autonómiája Kiadványunkkal virtuálisan létre hoztuk Székelyföld „képi autonómiáját”. Történelmi székenként, térképek segítségével mutatjuk be a Székelyföld tájait, pillanatait. E munka húszegynéhány éves Erdély-járásunk eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre szeretnék felmutatni. Az itt látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260-360 színes fotóval illusztrált, 28 honismereti fotóalbumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata. Rendszeres terepbejárásokkal, művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét is kínáljuk. Bízunk abban, hogy a mellékelt térképek útjait járva, a képeket vagy annak valóságos mását szemlélve az lesz az érzése az érdeklődőknek, hogy milyen jó magyar embernek lenni a végeket jelentő Székelyföldön. pdf 18mb [Hidden Content]
    3 points
  11. Dan Krokos: Hamis jövő (Hamis emlékek sorozat 3.) Eredeti cím: False Future Eredeti kiadó: Hyperion Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Hamis jövő Magyar kiadó: Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Vancsó Éva Az Igazi Föld visszatér Manhattanbe, és ezúttal egy egész hadsereggel érkezik. Rhys, Noble, Sophia és Peter azonnal tudja, szükségük lesz Mirandára, aki ébredése után rémülten veszi észre, hogy világa lángokban áll. Dan Krokos intrikákkal és feszültséggel teli regényében Miranda utazása észveszejtő befejezéshez közeledik, és mindent kockára kell tenniük… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,42 MB A harmadik kötetért köszönet szavapart fórumtársnak! [Hidden Content]
    3 points
  12. John Lennon - Kövér dudor Eric Hearble fején Kétnyelvű kiadás Az szorzóról 1940 októver 9-én születtem, milalatt, úgy hiszem a nárcik még gombászta minket Madalf Heatlump ( Hadolf Hiddel) vezetésével, akinek csak egy volt. De nem találta el. Különcféle iskolákba jártam Lillípoodon. De még így sem kergültem el nagynénéim tárogatásával. Az elkiadósodott Beatles tagjaként az én valamint (P., G és R9 lemezei mókásabbnak tűnhetnek mint ez a könyv, de legjobb dudádom szerint ez a könyv a legkarcagtatóbb novillagyűjtemény, amit valaha olvadtam. Az ég legyen hozzánk cirkalmas. pdf 3mb [Hidden Content]
    2 points
  13. Pándy,Ranschburg,Popper - Láthatatlan ellenségek Van egy bibliai történet, melyben Jákob a Jabbók folyó partján egész éjszaka küzdött valakivel, akit nem ismert és nem árulta el a nevét. Sokat vitatták, hogy ez ki lehetett? Isten, egy angyal, vagy valamilyen gonosz szellemi erő? Én azt gondolom, hogy Jákob a saját magában lévő sötétséggel harcolt. A Mesterkurzus legújabb kötete éppen erről szól. Láthatatlan ellenségnek nevezi a bennünk lévő rosszat: a gyűlöletet, az erőszakot és a gyávaságot. Láthatatlanok? Ha nem akarjuk látni őket, akkor igen. De e tulajdonságok következményei nagyon is érezhetően, láthatóan zúdulnak ránk. S kellő önismeret híján persze bűnbakokat keresünk, vádolunk. Ilyen módon ők uralkodnak rajtunk. Talán jobb megoldása a tudatos életnek, ha szembenézünk velük, szembenézünk azzal, hogy gyakran magunk vagyunk saját romlásunk okozói, de adott esetben felszabadítói is. Csakhogy ez a szembenézés fájdalmas út és ez sokakat megriaszt. E tanulmányok megpróbálnak rávilágítani arra, hogy sokszor mi is történelmi áldozatai vagyunk e belső ellenségeknek, de ez a tudás kezünkbe adhatja a tőlük való megszabadulás lehetőségét. Ez feloldozást jelenthet sok átkos, kínzó élmény, kudarc alól, és végső soron talán jobb emberré válhatunk. Jobb emberré válni, ez ember voltunkhoz méltó életprogram, s talán – ha vannak – az emberfeletti hatalmak tetszését is elnyerik. pdf 59mb [Hidden Content]
    2 points
  14. Artist...............: VA Album................: Dance Beat Explosion Vol. 97 Genre................: Dance Year.................: 2024 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Joint Stereo / 44100 hz Tags.................: ID3 v1.1, ID3 v2.3 Playing Time.........: 01:08:25 Total Size...........: 158,21 MB 01.Intro 02.Clarky - Forever In Love 03.Smp2K Feat.Bikay - Frohes Fest 04.DJ Company - Rhythm Of Love 2K24 05.FSDW - Wknd (Remix) 06.Blasterjaxx & Neptunica - Party With The Cops 07.Ian Storm x Ron Van Den Beuken & Menno - Run Away 08.FLGTT - Sandstorm 09.Kritikal Mass vs. Deekay - Summer Of 69 10.Turbotronic - Beat Don't Stop 11.Pulsedriver & Marvin Mash - The Great Commandment 12.Starsplash & Charly Lownoise Feat Nivara - Free 13.Snap! Feat.Rukmani - Rame 14.DJ Sammy & Loona Feat.Jerome - Bailando 15.Blimpmode - Seventeen 16.Craigy B! - Back In My Life 17.No153 - Don'T Wanna Know 18.Dancecore N3rd & NoYesMan - All You Need 19.Rik-Shaw - Trustfall 20.Kuokka Feat.Marja-Leena - Sorry 21.DJ Ramezz - Do You Want It 22.Drake Liddell - Magic Carpet 23.Dimensional - Dimensional Insomni 24.Topmodelz - Love Is On Fire 25.Klubbheads - Bounce 2 Da Beat 26.Basshunter - Angel In The Night 2K24 27.Kilian K x Reprobeater & Acho - Outta My Head 28.DeeJay Froggy & DJ Raffy feat.DJ Pgl - Lara 2K24 29.Klubbheads - Kickin' Hard 30.Klaas x Sarah De Warren x Karl8 & Andrea Monta - Weekend 31.Essential Bounce - Forever Young 32.Adrian & Dj Ramezz - Run to Me 33.Tim Savey x Sal De Sol x Nomit - Can´t Fight The Moonlight 34.DJ Dimixer - River Flows In You 35.Double F DJs - Candy Guy 36.Geo Da Silva & George Buldy - Sara Perche Ti Amo 37.Chillymouse - L'Amour Toujours 38.Adam Novy - Future Memories 39.Lost Boys From Ibiza - All Out Of Love 40.Rik Shaw - Infinity 41.DK-Productions - Eins Zwei Polizei 42.DJ Chris Davies - I Turn 2 U 43.Clarky - Moonlight Shadow 44.Marc B - Party All Night 45.Nicky Romero x Chelcee Grimes - Sensation 46.N.O.M.A.R - Beautiful Life 47.Smack - I Just Wanna 48.Marc Korn & Semitoo feat Renee - Weekend! 49.Geck-O - Go Get Busy 50.Niels Van Gogh - Paralyzed [Hidden Content]
    2 points
  15. Morgan Rhodes – Falling Kingdoms sorozat (A sorozatból magyarul csak az első 4 kötet jelent meg. Az eredeti regények a „Morgan Rhodes – Falling Kingdoms Series” témában találhatók.) *** Morgan Rhodes: Királyok harca (Falling Kingdoms sorozat 1.) Eredeti cím: Falling Kingdoms Eredeti kiadó: Razorbill, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Királyok harca Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Nagy Boldizsár Mytica három királyságában már rég a feledés homályába merült a mágia. Bár évszázadok óta béke uralkodik a birodalmak között, a felszín alatt most megmozdul valami fenyegető sötétség. Mindhárom királyság vezetője egyeduralomra tör, így az alattvalóik élete nagy fordulatot vesz. A főszereplők – köztük a királyi családok tagjai és a lázadók – ráébrednek, hogy sorsuk visszafordíthatatlanul összefonódik. Cleo, Jonas, Lucia és Magnus egy olyan új, őrült világban találják magukat, ahol gátlástalan árulók, hidegvérű gyilkosok és titkos szövetségesek keresztezik útjukat. Utazásuk során egyre több váratlan fordulattal, titokkal és ismeretlen érzéssel találják szembe magukat. Az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetnek, hogy az egyik birodalom el fog bukni. De vajon lehet bárki győztes, amikor minden széthullik körülöttük? A Trónok harca YA verzójaként emlegetett Falling Kingdoms végre magyarul! Morgan Rhodes: Lázadók tavasza (Falling Kingdoms sorozat 2.) Eredeti cím: Rebel Spring Eredeti kiadó: Razorbill, New York Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Lázadók tavasza Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Sámi László A hatalomhoz vezető út… vérrel és mágiával van kikövezve. Egy véres ostrom során Auranost lerombolták, a fiatal királynő pedig árvaságra jutott és trónfosztott lett. A három királyság – Auranos, Limeros és Paelsia – Mythica néven egyesült. Ám az ősi, veszedelmes mágia vonzása még erős, és kész rá, hogy ne csak Mythicát, hanem az egész világot uralja… A csata közepén négy fiatal, bátor ember a mágia és az általa kívánt hatalom vonzásába kerül. Cleónak segíthet a trón visszaszerzésében. Jonas kezeiben eszköz lehet hazája felszabadításához, Lucia pedig az ősi jóslatot teljesítheti általa. És ha a mágia Magnus birtokába kerülne, végre bizonyíthatna apjának, aki kemény kézzel uralkodik Mythica felett. Mikor Gaius utat kezd építeni a Tiltott hegyekbe, hogy azokat Mythicához csatolja, szikrát gyújt az emberek szívében, amely örökre átformálja ezt a földet. Gaius útját vér szegélyezi, és megépítésének kozmikus következményei lesznek. A népszerű Falling Kingdoms-sorozat második kötete. Morgan Rhodes: Árnyak gyűlése (Falling Kingdoms sorozat 3.) Eredeti cím: Gathering Darkness Eredeti kiadó: Razorbill, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Árnyak gyűlése Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2019 Fordította: Halmai Gergely Magnus herceg sok kínzást, öldöklést és csodát élt át a véres összecsapás során, amely megtizedelte a lázadók erőit. Most azonban a családja és az igazság közt kell választania, ugyanis apja, a kegyetlen Gaius király egész Mystica meghódítására indul. Már csak a négy Őskőre, avagy elemi kristályra van szüksége, amelyek isteni erővel ruházzák fel a tulajdonosukat. Ám nem csak a Vérkirály akarja megkaparintani az ősi, rejtett mágiát… A KRAESHIAIAK is csatlakoznak a hajszához. Ashur és Amara, az Ezüst-tenger túlsó partján elterülő gazdag birodalom örökösei befolyás és ármány segítségével igyekeznek az Őskövek nyomára akadni, ám legalább olyan könyörtelenséggel, mint a Vérkirály maga. A LÁZADÓK is kitartanak: Cleo hercegnő és a bosszúszomjas Jonas oldalán báj, tehetség és egy titok áll, amely még Lucia lebírhatatlan varázserejét is képes kordában tartani. A céljuk ugyanaz: hogy az Őskövek segítségével visszanyerhessék elveszett királyságaikat. A FIGYELŐK Melenia vezetésével kimerészkednek a Szentélyből, és testi valójukban is csatlakoznak Gaius királyhoz, aki arra vállalkozik, hogy Lucia hatalmát felhasználva lelje meg az Ősköveket. E sötét időkben csak egy biztos: bárki is talál rá elsőként a mágiára, annak a kezébe kerül Mytica sorsa… de a mágia jelenlétében maga a sors sem elrendeltetett többé. Az Árnyak Gyűlésében, a New York Times bestseller-listájára is felkerült Falling Kingdoms-sorozat harmadik részében a tét egyre csak nő, hiszen három csoport is versenybe száll, hogy elsőként találja meg az Ősköveket; a négy elemi kristályt, amelyek a mindent lebíró ősi mágia kulcsai. Morgan Rhodes: Fagyos hullámok (Falling Kingdoms sorozat 4.) Eredeti cím: Frozen Tides Eredeti kiadó: Razorbill, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Fagyos hullámok Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2020 Fordította: Halmai Gergely Lázadók, királypártiak és szörnyek csapnak össze Mytica trónjáért a Falling Kingdoms-sorozat negyedik, döbbenetes részében. CLEO: Mytica trónja megüresedni látszik. A Limerosban átélt véres leszámolás után, amelyben Amara elragadta a Víz Őskövét, Cleo hercegnőnek félre kell tennie az érzelmeit, hogy igaz királynőként törődhessen az országa gondjaival. MAGNUS: A királyságon úrrá lett a káosz. Lucia hercegnő holléte továbbra is ismeretlen, de valószínűsíthető, hogy veszélyben van. Az acélszívű herceg, miután rádöbbent az igazságra Cleóval kapcsolatban, most a szerelem és a kötelességtudat közt vívódik. Vajon elég erős ahhoz, hogy méltó ura legyen a népének? LUCIA: Az ifjú varázslónő véres bosszút állt első és egyetlen szerelme meggyilkolásáért. Összetört szívvel és bizalmatlanul a felébresztett Tűz Őseleméhez szegődik társul, aki maga is bosszúra szomjazik. JONAS: Miután épp csak hogy sikerült élve elmenekülnie, a legyőzött lázadó egy titokzatos idegennel karöltve újra szövetséget köt Cleo hercegnővel. Ám csakhamar rá kell ébrednie, hogy pusztán csak egy eszköz az Őskövekért folytatott veszélyes játszmában. GAIUS KIRÁLY: Miután Melenia elhagyta, saját gyermekei pedig elárulták, Gaius elmenekül Myticából, és Kraeshiába utazik, annak reményében, hogy szövetségre lépjen a hírhedten kegyetlen császárral az Ezüst-tenger túlpartján. Morgan Rhodes, a New York Time bestseller-írójának új könyve. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 16,5 MB [Hidden Content]
    2 points
  16. Adam Silvera – Halál-Hírek sorozat *** Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén (Halál-Hírek sorozat 0.) Eredeti cím: The First to Die at the End Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 2022 Magyar cím: Az első, aki meghal a végén Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Morcsányi Júlia Ma éjjel kezd élesben a Halál-Hírek, így mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztat: tényleg meg tudják jósolni, hogy valaki meg fog halni, vagy csak egy aprólékosan kitervelt átverés az egész? Orion Pagan évek óta várja, mikor közlik vele, hogy meg fog halni. Komoly szívbetegséggel él, és azért iratkozott fel a Halál-Híreknél, hogy tudja, mire számítson. Valentino Prince New Yorkban akarja újrakezdeni az életét. Hosszú, ígéretes jövő vár rá, és csak azt követően regisztrált a Halál-Híreknél, hogy az ikertestvére kis híján odaveszett egy autóbalesetben. Orion és Valentino a Times Square-en akadnak össze, és azonnal érzik, hogy közük van egymáshoz. Ám a legelső Végnapi hívások örökre megváltoztatják az életüket – egyiküket felhívják, míg a másikat nem. Noha azt egyik fiú sem tudja, miként végződik majd számukra ez a nap, abban biztosak, hogy együtt akarják tölteni… még ha utána keserves is lesz a búcsú. Az elismert író, Adam Silvera rá jellemző keserédes stílusban mesél arról, milyen óriási hatással vannak egymásra az emberek, és újra bebizonyítja, hogy mindig érdemes kihasználni életünk minden pillanatát. A New York Times-sikerlista első helyét meghódító, Mindketten meghalnak a végén előzménytörténetében hét évet ugrunk vissza az időben, és jelen lehetünk a Halál-Hírek első hívásánál. Adam Silvera: Mindketten meghalnak a végén (Halál-Hírek sorozat 1.) Eredeti cím: They Both Die at the End Eredeti kiadó: Simon & Schuster, New York Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Mindketten meghalnak a végén Magyar kiadó: Menő Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Morcsányi Júlia „Mi, a Végső Barát Zrt. csapata, borzasztóan sajnáljuk, hogy elveszítünk. Őszinte részvétünk mindazoknak, akik szerettek, és azoknak, akik már sosem ismerhetnek meg téged. Reméljük, ma értékes, új barátra lelsz, és vele töltöd végső óráidat.” Szeptember 5-én, kicsivel éjfél után a Halál-Hírek felhívja Mateo Torrezt és Rufus Emeteriót. Rossz hírei vannak számukra: még aznap meghalnak. Mateo és Rufus nem ismerik egymást, és más-más okokból ugyan, de mindketten szeretnének egy új barátot találni a Végnapjukon. A jó hír: erre is létezik egy alkalmazás, a neve: Végső Barát. Rufus és Mateo ennek segítségével akarnak találkozni, hogy együtt még egy utolsó, nagyszerű kalandban legyen részük – egyetlen nap alatt akarnak leélni egy egész életet. „Üdvözlöm! A Halál-Hírektől telefonálok. Sajnálattal jelzem, hogy az elkövetkező huszonnégy óra során az Ön élete korai véget ér. A Halál-Hírek teljes csapata nevében, kérem, fogadja mély együttérzésünket. Ez az utolsó napja, használja ki minden percét, rendben?” Adam Silvera bemutatkozó regényét a New York Times komoly, érzékeny műként jellemezte, most pedig itt az elismert író újabb virtuóz alkotása, a felemelő és megsemmisítő, elbűvölő és megragadó Mindketten meghalnak a végén. Ez a történet emlékeztet rá, hogy halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet – és egyetlen nap alatt is megváltoztathatjuk az egész világunkat. DAM SILVERA gyönyörűen szívszaggató regénye fiatalok százezreit érintette meg. A TikTokon több mint 74 millió bejegyzés szól erről a könyvről, valamint a The New York Times sikerlistáján is bérelt helye van. „Merész, nagyszerű, fájdalmasan szép történet veszteségről, reményről, és a barátság megváltó erejéről.” – Lauren Oliver, a Before I Fall New York Times-sikerlistás szerzője „Magával ragad, elgondolkodtat, és éppolyan szívszorító, ahogy a címből sejtheti az ember.” – Kirkus Reviews „Rendkívüli és felejthetetlen.” – Booklist „Egy könyv barátságról, szerelemről, és a sorsról – nem árt, ha kéznél van egy csomag zsebkendő olvasás közben.” – Brightly *** Formátum: pdf Méret: 4,54 MB [Hidden Content]
    2 points
  17. Szemán Zoltán-A feladat Egy régebbi, korai mű a szerzőtől. Az emberiség éppen csak megkezdte a Naprendszer meghódítását, de máris kihívás elé néz. Ismeretlen, hatalmas űrhajó bukkan fel a Naprendszerben és nem válaszol egyetlen kommunikációs kísérletre sem. Lassan és némán halad a Föld felé. Ellenség? Barát? Esetleg egyik sem? Jake, egy botcsinálta aszteroida-bányász és Mike a veterán pilóta hirtelen olyan helyzetben találják magukat, amire az emberiség történetében eddig még nem volt példa… Eredeti megjelenés éve: 2017 földönkívüliek kaland magyar nyelvű magyar szerző Mars (bolygó) naprendszer sci-fi > Magánkiadás, 2017 146 oldal · ISBN: 6610000043729 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] - --------------------------
    2 points
  18. Matteo Strukul-Mediciek sorozat Ez a sorozat már lezárult. magyar nyelvű olasz szerző Szűrés Matteo Strukul: Egy dinasztia felemelkedéseMatteo Strukul: Egy dinasztia fénykoraMatteo Strukul: Egy dinasztia királynőjeMatteo Strukul: Egy dinasztia hanyatlása 1. Matteo Strukul: Egy dinasztia felemelkedése 70% 2. Matteo Strukul: Egy dinasztia fénykora 79% 3. Matteo Strukul: Egy dinasztia királynője 4. Matteo Strukul: Egy dinasztia hanyatlása --- Matteo Strukul - Egy dinasztia hanyatlása (Mediciek 4.) Medici Mária A Mediciekről szóló tetralógia befejező kötete, amely önálló, izgalmas regényként is megállja a helyét, a firenzei bankárdinasztia utolsó jelentős egyéniségének eseménydús életét mutatja be. Medici Mária (1575 – 1642) gyönyörű és szerencsétlen sorsú nő volt, aki úgy tudta megtestesíteni a királyi fenséget, mint előtte senki más. A Medici-dinasztiához való tartozása azonban valódi bűnt jelentett a franciák szemében, akik gyűlölték a korábbi királynét, Medici Katalint, aki csak alig több mint 10 évvel korábban uralkodott Franciaországban. Medici Mária a kor leggazdagabb örökösnőjeként IV. (Bourbon) Henrik francia király felesége lett, majd a férje ellen elkövetett 1617-es merénylet után régensként uralkodott kiskorú fia, XIII. Lajos helyett. Intrikákkal és politikai cselszövésekkel teli kormányzása idején Medici Katalinhoz hasonlóan neki is olasz honfitársai voltak a bizalmasai. Így került ellentétbe a politikai játszmák nagy mesterével, Richelieu bíborossal, a pénzügyminiszterrel, és ebben a harcban alul maradt, száműzetésbe kellett vonulnia. A Mediciek hagyományainak megfelelően a művészetek, a művészek nagy pártolója volt. Régenssége idején valósította meg nagy álmát: Párizsban a Luxembourg-palota és -kert a kora barokk művészet kiemelkedő alkotása. A palota allegórikus képeit Peter Paul Rubens készítette, akivel a királyné őszinte, mély baráti kapcsolatban volt. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------- ----
    2 points
  19. Chevy Stevens – A múlt nem felejt Eredeti cím: Those Girls Eredeti kiadó: St. Martin's, New York Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: A múlt nem felejt Magyar kiadó: Álomgyár, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Horváth M. Zsanett Ne reméld, hogy vége. Mert soha nincs vége. Nem könnyű a Campbell lányok élete. Jess, Courtney és Dani egy félreeső farmon él Nyugat-Kanadában, ahol keményen dolgoznak, és igyekeznek elkerülni apjuk haragját. Egyik este eldurvul egy összetűzés, és a testvérek kénytelenek menekülni. Ám amikor az autójuk lerobban egy kisvárosban, a rémálom tovább fokozódik. Egyre kilátástalanabbá válik a helyzetük, és borzalmas körülmények közt találják magukat. Nincs más választásuk, mint nevet változtatni, és újrakezdeni az életüket. Tizennyolc évvel később még mindig kísérti őket annak a nyárnak az emléke. Ám amikor az egyik lány eltűnik, a testvéreket utoléri a múlt. És ezúttal nincs menekvés. A múlt nem felejt Chevy Stevens eddigi legmegrázóbb thrillere: a kétségbeesés, a hűség és a gyalázat feledhetetlen ábrázolása. Megrendítő történet túlélésről… és bosszúról. Formátum: pdf Méret: 1,87 MB [Hidden Content]
    2 points
  20. Hiúság vására(Vanity Fair) 2018. 1. évad. SD. 720p. 1080p.WEB-DL.H.264.HUN szinkronizált angol filmsorozat, Rendező: James Strong, Jonathan Entwistle Forgatókönyvíró: Gwyneth Hughes, William Makepeace Thackeray Zene: Isobel Waller-Bridge Szereplők: Michael Palin, Johnny Flynn, Olivia Cooke, Charlie Rowe, Suranne Jones, Simon Russell Beale, Mathew Baynton William Makepeace Thackeray a 19. századi angol társadalom szatirikus képét rajzolja meg regényében. A Hiúság vásárát számos alkalommal megfilmesítették, készült belőle néma- és hangosfilm, több tévésorozat. Az új sorozatot _ többek között _ James Strong és Tom Mullan producerek, valamint Gwyneth Hughes forgatókönyvíró jegyzi. A történet Becky Sharp életét követi nyomon, aki a napóleoni háborúk idején megpróbál kitörni a szegénységből, és bejutni a felsőbb társadalmi osztály tagjai közé. Vanity.Fair.2018.S01E01.1080p.WEB-DL.H.264.HUN.ENG-SFY.mkv Méret: 2,57 GiB Hossz: 00:47:48.520 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1920x1080 Bitráta: 7 075 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 2 Hangsáv #1 Nyelv: Hungarian Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 384 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv #2 Nyelv: English Formátum: E-AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Vége a sorozatnak.
    2 points
  21. JoyToKey v6.9.3 3MB Szeretnéd élvezetesebbé tenni a számítógépes játékélményeket, de nem tudod, hogy hogyan? A JoyToKey segítségével ez egészen egyszerűen megoldható. Telepítsd, majd vedd kezedbe kedvenc kontrollered és élvezd ki még ma a program által nyújtott előnyöket. A JoyToKey nevezetű kontroller átalakító program lehetővé teszi a játékvezérlők számára azt, hogy leutánozzák a billentyűzet és az egér bemenetét, így a számítógépes játékokat kedvenc játék kontrollerünkkel is irányíthatjuk. Akármikor megnyomunk egy gombot a joycstick-en, azt a program átalakítja billentyűvonatkoztatássá, illetve egérmozdulattá, így a vezérlőnk úgy fog működni, mintha csak a billentyűk segítségével irányítanánk a játékokat. A JoyToKey Windows 7, 8 és 10 operációs rendszerrel rendelkező számítógépeken telepíthető. Tartalmazza portable verziót is. JoyToKey Version 6.9.3 Released Version 6.9.3 is a bug fix for 6.9.2, which included the following change(s): For those who have trouble displaying UNICODE arrow characters (such as "←") in certain PC environments, an alternative build is now provided which only uses ASCII characters. Added a task tray right-click menu "Reset main window position to (0,0)". This can be useful in case JoyToKey window is lost somewhere and you want to forcibly bring it back to the screen. Renamed and re-ordered the right-click menu items during button assignment Several bug fixes [Hidden Content] jelszó:joy
    1 point
  22. Szemán Zoltán-A kapu őre 82% 17 csillagozás Mi lehet a közös Ildarban, az Első Rend Parancsnokában és Thomas Millerben, egy kissé félszeg pszichiáterben? És vajon mi lehet a közös Alianában, az Északi Királynő száműzött húgában és Sophie Winterben, a fiatal jogi asszisztensben? Látszólag semmi. Egymásról nem is tudva, teljesen külön világban élnek, teljesen különböző életet. Egészen addig, amig el nem kezdenek álmodni és közös ellenségük nem támad… Eredeti megjelenés éve: 2017 álom fantasy harcosok kaland lovag mágia magyar nyelvű magyar szerző orvos párhuzamos világok portál fantasy váltott szemszög varázsló > Magánkiadás, 2020 352 oldal · ISBN: 6610000039968 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------------
    1 point
  23. Gunaratana Henepola - Az éber tudatosságról közérthetően A tiszteletreméltó Gunaratana Henepola 1927-ben született Srí Lankán, tizenkét éves korában avatták szerzetessé. Tanulmányai befejezése után Indiában öt, majd Malajziában tíz évet töltött missziós munkával és vallási tanácsadóként. 1968 óta az Egyesült Államokban él, jó ideje Nyugat-Virginiában, a Bhavana Society kolostorának apátjaként. PhD-t szerzett az American University-n, számos országban tanított, több igen népszerű és közérthető könyve jelent meg a buddhista meditáció témakörében. Ezen könyvéről így ír: „E könyvecske a vipasszaná meditáció gyakorlatáról szól. Ismétlem: a gyakorlatáról. Meditációs kézikönyv, amely az alapoktól kezdve, lépésről lépésre ad útmutatást a belátás-meditációhoz. A célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson, azaz hogy használják. A vipasszaná páli nyelvú kifejezés, amelyet sokszor fordítanak belátásnak. A buddhista gyakorlat a valóság folyamatos vizsgálata, magának az észlelési folyamatnak a precíz megfigyelése. A célja az, hogy eltávolítsa a hazugságok és tévképzetek fátylát, amelyen keresztül a világot szemléljük, és így felfedje a végső valóságot. A vipasszaná meditáció ősi és elegáns technika, amely éppen ezt a célt szolgálja.”pdf 36mb [Hidden Content]
    1 point
  24. Renée Ahdieh – Harag & hajnal sorozat (A sorozatnak magyarul csak az első két kötete jelent meg. Az eredeti regények a „Renée Ahdieh – The Wrath and the Dawn Series” témában találhatók.) *** Renée Ahdieh: Harag & hajnal (Harag & hajnal sorozat 1.) Eredeti cím: The Wrath & the Dawn Eredeti kiadó: G.P. Putnam's Sons Books for Young Readers Eredeti kiadás éve: 2015 Magyar cím: Harag & hajnal Magyar kiadó: Kossuth, Budapest Ventus Libro, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Robin Edina A véreskezű, ifjú uralkodó birodalmában minden hajnal szívszaggató bánattal köszönt egy újabb szerencsétlen családra. Kálid, Koraszán tizennyolc éves kalifája egy szörnyeteg. Minden éjszaka új feleséget választ, ám amint felvirrad a reggel, selyemzsinórral kioltják a nő életét. Amikor a tizenhat esztendős Sahrazád legkedvesebb barátnője is áldozatul esik, a lány bosszút esküszik, és önként vállalja a következő menyasszony tragikus szerepét. Éjszakáról éjszakára sikerül bűvöletbe ejtenie férjét varázslatos történeteivel, így kerülve el a végzetét. Lassan felfedezi, hogy Kálid egészen más, mint amilyennek képzelte. A rettegett szörnyeteg valójában egy megkínzott szívű ifjú. Sahrazád kész érzelmei ellenére is bosszút állni Kálidon a megannyi elvett életért. Vajon győzedelmeskedhet szerelmük a mesékből és titkokból szőtt világban? Renée Ahdieh: Rózsa & tőr (Harag & hajnal sorozat 2.) Eredeti cím: The Rose & the Dagger Eredeti kiadó: G.P. Putnam's Sons Books for Young Readers Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Rózsa & tőr Magyar kiadó: Kossuth, Budapest Ventus Libro, Budapest Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Robin Edina Természetfölötti elemekkel átszőtt mese Az Ezeregyéjszaka meséinek világából. Tragédia, gyilkosság, átok, hűség, árulás és szerelem egy márványpalotában. A háború szélére sodródó országban Sahrazád kénytelen volt elszakadni szeretett férjétől, Kálidtól, Koraszán mindenható kalifájától. Csatlakozik a Kálid ellenségeinek táborában menedéket lelő családjához és Tarikhoz, gyermekkori szerelméhez. Tarik egy olyan sereg élére áll, amely Kálid hatalmának megdöntésére tör. Sahrazád tulajdonképpen fogoly – kétségbeesetten vergődik szerettei iránti hűségének béklyóiban. Nem hajlandó azonban senki bábjaként élni. Míg édesapja, Dzsahandár folytatja veszedelmes játékát a varázslatos erőkkel, amelyeket még maga sem ismer, Sahrazád igyekszik felfedezni a saját lényében szunnyadó mágikus hatalmat. Egy ócska szőnyeg és egy indulatos, ám felettébb bölcs fiatalember segítségével mindent megtesz, hogy megtörje az átok erejét, és újra együtt lehessen élete igaz szerelmével. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,40 MB [Hidden Content]
    1 point
  25. Frank Garrett-Herkules az alvilágban Anyja a csodálatos szépségű halandó, Alkméne, akibe beleszeret a halhatatlan főisten, Zeusz. Világra jön az embereket testvéreként szerető és óvó, hatalmas erejű félisten – Herkules. Zeusz felesége, Héra istennő soha nem bocsátja meg, hogy Herkules megszületett. Isteni erejét latba vetve el akarja őt pusztítani, és vele együtt a halandó embereket. Történetünk ott folytatódik, hogy Herkules és a szívéhez közelebb kerülő szép Deianeira egyre reménytelenebbül keresi az elrabolt tüzet, és véletlenül becsöppennek az Alvilágba. Meddig tarthat Herkules hatalmas ereje Héra újabb és újabb támadásaival szemben? Vajon halandó vagy halhatatlan a félistenként élő Herkules? Miért nem segít Zeusz? Herkules története ezzel a második kötettel folytatódik, és a Tv2 népszerű sorozatához kapcsolódva, a könyv sokszínű kifejező eszközét felvonultatva számít az olvasó képzeletére. Az izgalmas történetek révén könnyedén megismerhetik, áttekinthetik a mitológia gazdag világát, amely annyi irodalmi és művészeti alkotás alapja. fantasy görög magyar nyelvű mitológia tévésorozat-adaptáció > Ferenczy, Budapest, 1999 puhatáblás · ISBN: 9638579943 · Fordította: Csongrádi Emília letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  26. Alan Gratz – A végső megoldás: a remény Eredeti cím: Prisoner B-3087 Eredeti kiadó: Scholastic, New York Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: A végső megoldás: a remény Magyar kiadó: Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2021 Fordította: Moldova Júlia Az Auschwitzot is megjárt ifjú Janek megindító, igaz története Mindent elvehettek tőle. Csak a reményt nem! Tíz koncentrációs tábor. Tíz hely, ahol éheztették, kínozták, rabszolgamunkára hajtották. Ahol halomra gyilkolták a zsidókat. Nem volt esélye, tudta jól… Janek Grüner mégis életben akart maradni. Tizenegy éves volt, amikor a nácik bevonultak szülővárosába, Krakkóba. Mindent és mindenkit elvettek tőle, akit szeretett, táborból táborba hurcolták. Már nem volt neve, csak száma: ő volt a B-3087-es fogoly, ahogy azt a karjára tetoválták. A pokol hétköznapi valósággá vált. A zsúfolt marhavagonok, a barakkok, a kegyetlen őrök, a mindennap bőséggel arató halál. Felvonultak előtte a holokauszt azóta elhíresült rémei: Amon Göth a kutyáival, Mengele, Ilse Koch, a buchenwaldi boszorka, Birkenau krematóriumai, a kőfejtők, a wieliczkai sóbánya… Janek mindezt látta, ott volt. Valahogy mindig megmenekült a halál torkából, hogy aztán megint az életéért kelljen küzdenie. Vajon túlélheti a borzalmakat? És ha sikerül is túlélni, visszakaphatja-e önmagát, vagy marad a B-3087-es fogoly, aki elkeseredetten kapaszkodik az élet utolsó szalmaszálába is? Az itthon is hatalmas sikert aratott Menekültek című regény szerzőjének új nemzetközi bestsellere, igaz történet alapján. „Szívszorító, magával ragadó, nyers és érzelmes…” – VOYA „Alan Gratz mestere a valóságon alapuló történelmi fikciónak, így a tizenévesek is könnyen feldolgozhatják az eseményeket.” – Helen's Book Blog Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,30 MB [Hidden Content]
    1 point
  27. Kimura Rei – Pillangó a szélben Eredeti cím: Butterfly in the Wind Eredeti kiadó: EDB FICCION Eredeti kiadás éve: 2004 Magyar cím: Pillangó a szélben Magyar kiadó: Trivium, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Béresi Csilla Simoda kis halászfalu Japánban, a 19. század második felében. A falu szegény lakóinak legfőbb gondja az évenként lecsapó tájfun. Most azonban a történelem vihara is rájuk zúdul. Itt száll partra az amerikai hadiflotta, és az ország megnyitását követeli. Konzulátus nyílik, s az élére az idős vörös óriás, Towsend Harris kerül. Az anyák féltik leányaikat a hús örömeit követelő „idegen ördögöktől”. A túl szépnek született Okicsi meggondolatlanul a főutcán megy haza a fürdőből, Harris megpillantja, és tűzön-vízen, vőlegényen átgázolva magának követeli. A sógun elfogatja a lányt, aki végül az erőszaknak engedve a konzul ágyasává lesz. Így Japán is előnyösebb feltételeket csikarhat ki Amerikától. A falu lakóit ez legkevésbé sem érdekli. Az ő szemükben Okicsi szajha, az idegen ágyasa. Az érzékeny Okicsi életét derékba töri, hogy néhány évig a konzul használja, majd hazaköltözésekor mint kidobható szemetet elhajítja. Távozása után becsületesen, önállóan szeretne élni régi nagy szerelmével. Egy nőnek azonban nem bocsátanak meg egykönnyen a férfivilágban, és a múlt szorítása mindennél erősebb. Pontos és alapos korrajz ez a regény is, akárcsak a 2010-ben megjelent Japán rózsa. Néha egy-egy finom hasonlat futama a sorok között, mintha Okicsi pengetné bánatosan szamiszenje húrjait. Megérzések, jósálmok, hiteles japán misztika, egy túlérzékeny, képzelgésre hajlamos lélek nem e világi fogódzói az olvasó lelkét is mindvégig megpengetik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,21 MB [Hidden Content]
    1 point
  28. Jean-Luc Bannalec-Halál Bretagne-ban (Georges Dupin 1.) 73% Egy rejtélyes gyilkosság, családi titkok és egy zavarba ejtő talány Georges Dupint, a zsémbes, párizsi születésű, koffeinfüggő felügyelőt egy reggel a croissant-ja és a kávéja mellől rángatják el egy furcsa gyilkossághoz. Az áldozat a kilencvenegy éves szállodatulajdonos, Pierre-Louis Pennec, akit az étterme padlóján találnak vérbe fagyva. A gyilkosság hatalmas port kavar a békés, bretagne-i kisvárosban, Pont-Avenben, ahol mindenki ismer mindenkit, és látszólag soha semmi sem történik. Ám amikor Dupin elkezdi felfejteni az ügy szálait, évtizedes titkok és elhallgatás szövevényes hálójára bukkan, és rájön, hogy az idilli városkában senki és semmi nem az, akinek és aminek látszik. A Halál Bretagne-ban egy különleges hangulatú, kifinomult bűnügyi regény, tele a breton konyha ínycsiklandó különlegességeivel, az Atlanti-óceán felől fújó szél illatával, fanyar humorral és meglepő fordulatokkal. Szokatlanul izgalmas történet remek atmoszférával és egy szerethető nyomozóval, aki csiszolatlan modorával azonnal belopja magát az olvasók szívébe. – Tilman Spreckelsen, Frankfurter Allgemeine Zeitung Eredeti cím: Bretonische Verhältnisse Bretagne gyilkosság kortárs krimi magyar nyelvű német szerző nyomozás regény sorozat része > General Press, 2022 288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634526186 · Fordította: Csősz Róbert letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------
    1 point
  29. Sue Roberts-könyvei Sue Roberts-Igazából Görögország Csendesen, meghúzódva, biztonságban. Így él Becky, mióta a legutóbbi szerelmi kapcsolata nagyon csúnyán ért véget. Ráadásául anyagilag sem áll túl jól, ám egy nagyszerű ajánlat lehetőség kínál arra, hogy kiszabaduljon a szürke hétköznapokból, és két hétre elutazzon a görög Szkiatosz szigetére. Talán épp kedvenc ABBA-filmjének helyszíne jelenti majd azt a fajta kikapcsolódást, amire Beckynek épp szüksége van. A Mamma Mia! sétahajó fedélzetére lépve Becky a kikötőben hagyja a félelmeit, hangosan énekli a slágereket, és kihasznál minden lehetőséget, amelyet a görögországi vakáció kínál. Érdekes emberekkel barátkozik össze; fiatalokkal, idősekkel, köztük tősgyökeres helyiekkel is – mint például az elképesztően vonzó étterem-tulajdonos, Kürosz. Csillagfényes randevúk, ínycsiklandó mediterrán ételek, séta mezítláb a selymes, homokos tengerparton… Amikor Kürosz megkéri, hogy maradjon a szigeten, Becky megdöbben. Vajon tényleg képes lenne itt új életet kezdeni, és rábízni magát erre a bohém, kedves fickóra? Ám mielőtt eldönthette volna, hogy letelepedik a szigeten, és új életet kezd, felbukkan a exe, aki annyi fájdalmat okozott neki – és második esélyért könyörög. Vajon Becky visszabújik a biztonságos csigaházba, ahol nem törik össze újra a szívét, vagy Görögországot és Küroszt választja? Sue Roberts: Greece Actually Eredeti mű Sue Roberts: Greece Actually Anglia angol szerző barátság brit szerző chick lit család énelbeszélő Földközi-tenger görög Görögország jelen időben írt magyar nyelvű női főszereplő nők elleni erőszak nyár regény romantikus tenger utazás > Kossuth, Budapest, 2022 288 oldal · ISBN: 9789635447398 · Fordította: Gálvölgyi Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  30. Nick Kyme-Dicsőség neked, Volpone! Kékvérűek A Sabbat Világokért dúló háború a Kékvérűeket egy hatalmas birodalmi sereg élén a Gnostesre sodorja. A Volpone gőgös katonáinak jut a feladata, hogy felszabadítsák az Agria-szigetláncot a Vértestvérek uralma alól, ám a brutális húsdaráló komolyan próbára teszi az erejüket. A kampány kisiklását fenyegető kudarc után egy valószínűtlen bajnok emelkedik fel a ranglétrán, és ismét lehetségesnek tűnik a győzelem. De a háborús propaganda szelídítetlen vadállat, és az Ősellenség olyan összeesküvést szőtt, amelyet a Birodalom aligha képes megérteni. A dicsőség és a becsület révén a Kékvérűek kétségbeesetten igyekeznek kivívni a győzelmet, de vajon átvészelik-e dicsőített történelmük legvéresebb hadjáratát? Nick Kyme: Volpone Glory Eredeti mű Nick Kyme: Volpone Glory Eredeti megjelenés éve: 2021 háború jövőben játszódik katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi space fantasy > Tuan, Budapest, 2022 526 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890590 · Fordította: Oszlánszky Zsolt letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  31. Rebecca Roanhorse-Trail of Lightning – A villámlás nyomában (A Hatodik Világ 1.) Amíg a világ legnagyobb része elsüllyedt az Özönvíztől, Dinétah újjászületett Legendás istenek és hősök járják Dinétah térségét. Meg szörnyek. Egy fiatal nő feladata, hogy megfejtse a múlt titkait, mielőtt azok elpusztítják a jövőt. Maggie Hoskie egy navahó szörnyvadász, egy természetfeletti képességekkel megáldott gyilkos. Amikor egy kisvárosnak segítségre van szüksége, hogy megtaláljanak egy eltűnt lányt, Maggie az utolsó reményük. De amit Maggie felfedez a szörnnyel kapcsolatban, az sokkal rémisztőbb, mint amire számított. Kelletlenül elfogadja Kai Arviso, egy szokatlan gyógyító segítségét, együtt utaznak a rezervátumban, együtt fejtik meg a régi legendákban elrejtett nyomokat, és együtt harcolnak a sötét boszorkányság ellen ebben a széthullott világban. Ahogy Maggie rájön a gyilkosságok mögötti igazságra, szembe kell szállnia a múltjával is. Már ha túl akarja élni. LOCUS-DÍJAT NYERT REGÉNY, A TIMES BEVÁLASZTOTTA A „MINDEN IDŐK 100 LEGJOBB FANTASYKÖNYVE" KÖZÉ Légy üdvözölve a Hatodik Világban! Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning Eredeti mű Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning Eredeti megjelenés éve: 2018 akció amerikai szerző énelbeszélő fantasy gyilkosság indián istenek kortárs Locus-díj magyar nyelvű női főszereplő őslakos posztapokaliptikus regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635970919 · Fordította: Gáspár Enikő letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------
    1 point
  32. Tasi Zsuzsánna-Égig nyújtózik, földig hajol 85% „Hogyan térhetnék vissza abba a világba, amelyből egyszer már kiábrándultam?” Az élet döntések sorozata. Soha nem szűnő útkeresés. Júlia, a fiatal lány is kapaszkodók után kutat, biztos pontok után egy egyre bizonytalanabbá váló világban. Szerető közegre, elfogadásra, stabilitásra vágyna. Magyarázatot szeretne a kérdéseire. Úgy tűnik, hogy mindezt a krisnás közösségben meg is találhatja. Ám vajon az általa legjobbnak vélt döntések önmaga és a környezete számára is a legjobbak? Mi történik, ha az útkeresésünk során olyan lépéseket teszünk, amelyek visszafordíthatatlan eseményeket indítanak el a családunkban? Az Égig nyújtózik, földig hajol izgalmas, drámai, mégis könnyed humorral fűszerezett történet az útkeresésről, miközben olyan nehéz kérdésekre is rávilágít, mint a fanatizmus lélektana, a nők helyzete a mai világban, a transzgenerációs sebek hordozása, a családi kapcsolatok sérülékenysége vagy az elfogadásért és a szeretetért való szűnni nem akaró küzdelmünk… Tartalomjegyzék 20. század anyaság betegség család családtörténet egyház emberi sorsok énelbeszélő házasság India kortárs Krisna magyar nyelvű magyar szerző memoár női főszereplő regény személyiségfejlődés újrakezdés vallás vallásszociológia visszaemlékezés A következő kiadói sorozatban jelent meg: Saját szoba könyvek > Libri, Budapest, 2022 388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634339540 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  33. Legát Tibor - A nagy kisföldalatti Tizenkét óra után öt perccel a király beleült az egyik földíszített kocsiba, melyben kívüle a fogadására megjelent urak is helyet foglaltak. Egy másik üres kocsi ment a királyi kocsi előtt, melyet Stromszky és Lukács mérnökök vezettek. Őfelsége szakszerű kérdéseket intézett útja közben az igazgatókhoz s megjegyezte: „Ilyen gyorsan még nem épült vasút, mint ez a vasút”, majd azt mondta: „A vasút igen szép, s örülök, hogy megtekinthettem”. pdf 60mb [Hidden Content]
    1 point
  34. Szécsey István - A Mill.Fav. járművei pdf 29mb [Hidden Content]
    1 point
  35. Hannig Miklós - Séta az Országházban pdf 26mb [Hidden Content]
    1 point
  36. CHIP Magazin 2022.szeptemberi száma Formátum: PDF Oldalak: 116 (szines) Méret:53.90 MB A CHIP magazin stílusosan, objektíven, közérthetően ír a legújabb termékekről és technológiákról. Tesztjei alaposak,függetlenek,megvesztegethetetlenek - olvasóink mindig tudják, melyek a legjobb vételek, a legnagyobb átverések, hogyan hozzák ki a legtöbbet hardvereikből és szoftvereikből. Tippjeink és trükkjeink megkönnyítik a mindennapos számítógép-használatot, vásárlási tanácsadó rovatunk pedig segíti kiválasztani a legjobb termékeket és szolgáltatásokat. DVD-mellékletünkön exkluzív programválogatások, teljes verziós,fizetős programok és komplett, tesztgyőztes biztonsági csomagok találhatók - természetesen a CHIP olvasóinak mind ingyen! A CHIP Magazin a számítástechnika digitális iránytűje, a hazai piac piacvezető magazinja, amely a technológia varázslatos világáról közöl naprakész információkat. Tartalom: Jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    1 point
  37. Bibliai történelmi atlasz A Bibliai történelmi atlasz térképeket és széleskörű információkat tartalmaz a legfontosabb bibliai történelmi korokról. Ezen kívül földrajzi háttérinformációkkal segíti az olvasót a Biblia világának mélyebb megismerésében. Az Atlasz sok színes térképet, fényképet valamint rajzos illusztrációkat és időrendi táblázatot tartalmaz. A könyv végén található betűrendes helységnév mutató segít tájékozódni a fontosabb bibliai helységnevek között. Első rész – A Teremtéstől Kr. u.-i első századig rövid áttekintést nyújt minden történelmi korról a legfontosabb események említésével – Ó- és Újszövetségi térképek, a kulcsfontosságú események részletes térképeivel kiegészítve Második rész – Egész oldalas Ó- és Újszövetségi Izráel térkép – Könnyen áttekinthető címszavak, melyek között minden fontosabb bibliai helységnevet megtalálunk – Utalás olyan kulcsigehelyekre, ahol a helységnév előfordul – Pontos helymeghatározás az Ó- és Újszövetségi térképeken – Színes fényképek pdf 46mb [Hidden Content]
    1 point
  38. G. Ingwersen - Biblia magyarázatokkal és képekkel Ez a könyv a Bibliát magyarázza.A Biblia Isten szava. Valahányszor a Bibliából olvasunk, vagy azt magyarázzák nekünk, Isten szól hozzánk. Maga Isten mondja meg nekünk Igéjében, hogy ki Ő s kik vagyunk mi.Ugyancsak Ő mondja meg nekünk azt is az Igében, hogy ki akar Ő lenni a mi számunkra s azt is, hogy nekünk kikké kell lenni az Ő számára. Elmondja Isten azt is az Ő Igéjében, hogy honnan jöttünk és hová megyünk. Az Ige az ember indulásáról és megérkezéséről is szól. Ezt egyetlen ember sem lenne képes megmagyarázni számunkra, egyedül az Isten.Hallgasd hát figyelemmel és tisztelettel, amit az Isten szól hozzád. pdf 146mb [Hidden Content]
    1 point
  39. A történelem nagy rejtélyei - A Holt-tengeri tekercsek pdf 117mb [Hidden Content]
    1 point
  40. Sabrina Rachlé - Az emberi test (Mi micsoda) Milyen csodálatos művet alkotott a természet! Testünk minden porcikája nélkülözhetetlen. Egyaránt szükség van a csontjainkra, amelyek megtámasztanak, az izmainkra, amelyek mozgatnak, a szerveinkre, amelyek életben tartanak bennünket. És mindezt a koponyában található, jelentéktelennek tűnő szürke massza irányítja: az agy. Gondolj bele, hogy 100 milliárd idegsejten keresztül jut el az információ testünk minden egyes pontjához és vissza. Hogyan védekezik a szervezeted a betolakodók ellen? Fedezd fel az emberi test titkait! pdf 54mb [Hidden Content]
    1 point
  41. Cseppben az élet (2019) HDTV.SD,720p,1080i,HUN.x264 Magyar életrajzi filmsorozat [Hidden Content] [Hidden Content] producer: Kabay Barna alapötlet szerző: Gyöngyössy Bence Kabay Barna Petényi Katalin Balázs Ádám rendező: Gyöngyössy Benc Szereplők Ajtonyi Szofi Balogh András Bede-Fazekas Szabolcs Brasch Bence Für Anikó Gáspár Tibor Horváth Viktor Huszárik Kata Kakasy Dóra Kiss Barnabás Lukács Sándor Májer Jázmin Monori Lili Nemes János Rizmajer Viktória Seress Zoltán Simkó Katalin Simon Attila Szabó Barnabás Székely B. Miklós Szemán Béla Szolnoki Tibor Terhes Sándor Trokán Péter A fordulatos sorozat négy részben mutatja be Dr. Béres József feltaláló izgalmas, drámai sorsát, küzdelmeit, igazságszerető személyiségét. Miközben a film érzelmekben gazdag jelentekben követi a Béres Csepp megszületésének érdekfeszítő, pergő eseményeit, a kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcát, objektív látleletet is nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról, a (nem)működő szocializmusról, az akkori társadalom egészét átható hazugságokról és intrikákról. Napjainkban különösen fontos és aktuális, hogy felelevenítsük Béres József elkötelezettségét, és azt a morális értékrendet, melyet ránk hagyott. Általános Teljes név : Cseppben.az.Elet.S01E01.1080i.HDTV.H.264.HUN-SFY.mkv Formátum : Matroska Formátum változat : Version 4 Fájlméret : 2,89 GiB Időtartam : 52 perc 2 mp Teljes adatsebesség : 7 954 kb/s Kódolás dátuma : UTC 2019-03-24 07:37:15 Kódoló szoftver : mkvmerge v28.0.0 ('Voice In My Head') 64-bit Kódoló könyvtár : libebml v1.3.6 + libmatroska v1.4.9 Kép Sáv száma : 1 Formátum : AVC Formátum/adatok : Advanced Video Codec Formátum profil : High@L4 Formátum beállítások : CABAC / 4 Ref Frames Formátum beállítások, CABAC : igen Formátum beállítások, RefFrames : 4 képkocka Kódek azonosító : V_MPEG4/ISO/AVC Időtartam : 52 perc 2 mp Adatsebesség : 7 568 kb/s Szélesség : 1 920 képpont Magasság : 1 080 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebességi mód : állandó Képkockasebesség : 25,000 FPS ColorSpace : YUV ChromaSubsampling/String : 4:2:0 BitDepth/String : 8 bit Sorváltás típusa : MBAFF Sorváltási sorrend : felső mezővel kezdődő Bit/(képpont*képkocka) : 0.146 Adatfolyam mérete : 2,75 GiB (95%) Default : igen Forced : nem Hang Sáv száma : 2 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Format_Commercial_IfAny : Dolby Digital Kódek azonosító : A_AC3 Időtartam : 52 perc 2 mp Adatsebesség mód : állandó Adatsebesség : 384 kb/s Csatornák száma : 2 csatorna Channel layout : L R Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Képkockasebesség : 31,250 FPS (1536 SPF) BitDepth/String : 16 bit Adatfolyam mérete : 143 MiB (5%) Nyelv : magyar ServiceKind/String : Complete Main Default : igen Forced : nem Szöveg Sáv száma : 3 Formátum : UTF-8 Kódek azonosító : S_TEXT/UTF8 Kódek azonosító/adatok : UTF-8 Plain Text Időtartam : 51 perc 4 mp Adatsebesség : 71 b/s ElementCount : 580 Adatfolyam mérete : 26,7 KiB (0%) Nyelv : magyar Default : nem Forced : nem S01. SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01. 720p. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01. 1080p. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vége a sorozatnak
    1 point
  42. Alvilag. 1. évad. (2019) SD.WEB-DL. 1080i.HDTV.x264.HUN magyar filmsorozat, [Hidden Content] [Hidden Content] rendező: Ujj Mészáros Károly Író: Bodzsár Márk Köbli Norbert Zeneszerző Csengery Dániel Szereplők Veres Nóra Balsai Móni Veres Máté Miller Dávid Veres Natasa Bujáki Zsófi Veres Bence Cservák Zoltán Ervin Hevér Gábor Mariann Pálmai Anna Radnai András Bezerédi Zoltán Anya Szirtes Ági Schneider Fekete Ernő Baranyai Steve Molnár Levente Szandra Pelsőczy Réka Rusznyák Szabó Győző Milán Rajkai Zoltán Veres Ádám Schmied Zoltán Kerékgyártó Janó Kovács Krisztián Hajni Parti Nóra A történet középpontjában Nóra áll, akinek férje és bátyja is a drogüzletből szerezte nagy vagyonát. Az egyik nap azonban meggyilkolják a nő férjét, és Nóra kénytelen lesz szembenézni mindazzal, ami felett addig szemet hunyt. Gyermekei és saját élete védelmében neki is a bűnözők játékszabályai szerint kell játszania. Általános Teljes név : Alvilag.S01E01.WEB-DL.Hun-TheMilkyWay.mkv Formátum : Matroska Formátum változat : Version 4 Fájlméret : 553 MiB Időtartam : 48 perc 34 mp Teljes adatsebesség : 1 592 kb/s Film : TheMilkyWay Kódolás dátuma : UTC 2019-02-19 21:38:40 Kódoló szoftver : mkvmerge v25.0.0 ('Prog Noir') 64-bit Kódoló könyvtár : libebml v1.3.6 + libmatroska v1.4.9 Kép Sáv száma : 1 Formátum : AVC Formátum/adatok : Advanced Video Codec Formátum profil : Baseline@L3 Formátum beállítások : 1 Ref Frames Formátum beállítások, CABAC : nem Formátum beállítások, RefFrames : 1 képkocka Kódek azonosító : V_MPEG4/ISO/AVC Időtartam : 48 perc 34 mp Adatsebesség mód : állandó Adatsebesség : 1 500 kb/s Szélesség : 720 képpont Magasság : 404 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebességi mód : állandó Képkockasebesség : 25,000 FPS ColorSpace : YUV ChromaSubsampling/String : 4:2:0 BitDepth/String : 8 bit Sorváltás típusa : folytonos Bit/(képpont*képkocka) : 0.206 Adatfolyam mérete : 520 MiB (94%) Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem Hang Sáv száma : 2 Formátum : AAC LC Formátum/adatok : Advanced Audio Codec Low Complexity Kódek azonosító : A_AAC-2 Időtartam : 48 perc 34 mp Adatsebesség : 93,4 kb/s Csatornák száma : 2 csatorna Channel layout : L R Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Képkockasebesség : 46,875 FPS (1024 SPF) Videó késleltetés : 18emp Adatfolyam mérete : 32,4 MiB (6%) Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem Általános Teljes név : Alvilag.S01E01.1080i.HDTV.x264.HUN-Jocika.mkv Formátum : Matroska Formátum változat : Version 4 Fájlméret : 3,45 GiB Időtartam : 48 perc 34 mp Teljes adatsebesség : 10,2 Mb/s Kódolás dátuma : UTC 2019-02-19 21:19:29 Kódoló szoftver : mkvmerge v16.0.0 ('Protest') 64-bit Kódoló könyvtár : libebml v1.3.5 + libmatroska v1.4.8 Kép Sáv száma : 1 Formátum : AVC Formátum/adatok : Advanced Video Codec Formátum profil : Main@L4 Formátum beállítások : CABAC / 1 Ref Frames Formátum beállítások, CABAC : igen Formátum beállítások, RefFrames : 1 képkocka Format_Settings_GOP : M=1, N=25 Kódek azonosító : V_MPEG4/ISO/AVC Időtartam : 48 perc 34 mp Adatsebesség mód : állandó Adatsebesség : 10 000 kb/s Szélesség : 1 920 képpont Magasság : 1 080 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebességi mód : állandó Képkockasebesség : 25,000 FPS ColorSpace : YUV ChromaSubsampling/String : 4:2:0 BitDepth/String : 8 bit Sorváltás típusa : folytonos Bit/(képpont*képkocka) : 0.193 Adatfolyam mérete : 3,38 GiB (98%) Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem Hang Sáv száma : 2 Formátum : AAC LC Formátum/adatok : Advanced Audio Codec Low Complexity Kódek azonosító : A_AAC-2 Időtartam : 48 perc 34 mp Adatsebesség : 192 kb/s Csatornák száma : 2 csatorna Channel layout : L R Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Képkockasebesség : 46,875 FPS (1024 SPF) Adatfolyam mérete : 68,0 MiB (2%) Nyelv : magyar Default : igen Forced : nem SD. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080i. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vége az 1. évadnak
    1 point
  43. A buszon /On the Buses/ 1969-1973. Webrip. 1-7.évad. xvid. avi. 1-74 rész színes, fekete-fehér magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat, 25 perc, [Hidden Content] [Hidden Content] Szereplők Stan Butler Reg Varney Jack Harper Bob Grant Olive Rudge Anna Karen Arthur Rudge Michael Robbins Cicely Courtneidge producer: Stuart Allen Derrick Goodwin Bryan Izzard forgatókönyvíró: Bob Grant George Layton Stephen Lewis Jonathan Lynn Ronald Chesney Ronald Wolfe rendező: Stuart Allen Howard Ross A történet főszereplője Stan Butler buszvezető, akinek családja teszi pokollá életét: főleg húga, Olive, aki meglehetősen súlyos eset (minden létező szempontból), valamint férje, Arthur, a sótlan angol kishivatalnok jellegzetes prototipusa. S ha ez még nem volna elég, ott van az ellenőr, Stan főnöke és egyben legnagyobb ellensége (a lenti képen), aki, bár mindig kitalál valamit beosztotjai bosszantására, mégis a sofőr, és barátja, Jack, a kalauz teszik pokollá az ő életét. A buszon S01E01.avi Méret: 227,67 MiB Hossz: 00:25:15.000 Formátum: MPEG-4 Visual Felbontás: 720x576 Bitráta: 803 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 5:4 Hangsávok száma: 1 Hangsáv #1 Formátum: AC-3 (Audio Coding 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 448 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. évad. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. 200 Első Randi. 1.évad.Webrip.720p.x264.mp4 magyar vigjáték sorozat, Rendező: Fazakas Péter , Ipacs Gergely Szereplők: Gáspár Kata Mészáros András Pápai Erika Trokán Péter A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz, és 200 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kihívásoknak is eleget tenni 200 első randi S01E01..mp4 Méret: 1,06 GiB Hossz: 00:45:44.320 Formátum: AVC (Advanced Video Codec) Felbontás: 1280x720 Bitráta: 3 200 Kbps Képkocka / mp: 25 Képarány: 16:9 Hangsávok száma: 1 Hangsáv #1 Formátum: AAC (Advanced Audio Codec) Csatornák száma: 2 Bitráta: 125 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E02. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E03. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E04. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E05. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E06. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E07. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E08. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E09. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E10. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E11. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E12. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E13. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E14. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E15. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E16. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E17. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E18. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E19. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E20. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E21. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E22. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E23. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E24. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E25. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E26. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E27. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] S01E28. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E29. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E30. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E32. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E33. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E34. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E35. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E36. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E37. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E38. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E39. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E40. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E46. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E50. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E51. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E52. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E53. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E54. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E55. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E56. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E57. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E58. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E59. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E60. [Hidden Content] Data Free [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vége az 1. évadnak Folyt. köv. 2019 2. évad
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...