Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 12/29/2023 in all areas

  1. Alexander Sztrasnij - Természetgyógyászat A természetgyógyászathoz szinte mindenki ért (mint a gyerekneveléshez vagy a futballhoz), mégis misztikus köd lengi körül. Alexander Sztrasnij megmutatja, hogy a természetgyógyászat komoly ismereteket igénylő szakma, és egyben kinyitja a rendelő ajtaját: „lépjenek be, nézzenek körül, figyeljék a kezemet – nem csalok. Az orvos-természetgyógyász szerző hangsúlyozza, hogy a gyógyulás az orvos és a beteg együttműködésének eredménye. A könyv ismerteti a természetgyógyászat diagnosztikai és terápiás eljárásait (melyek közül sokat az Olvasó maga is elvégezhet). pdf 30mb [Hidden Content]
    9 points
  2. Mirko Vosátka - Természetjárók enciklopédiája Tudom, hogy az emberek gyakran keresnek gyakorlati útmutatást a természetben való tartózkodáshoz. Ez az enciklopédia a turista-, a táborozó és a vízi élet címszavait tartalmazza, de címszavai a természet közelebbi megismerését és védelmét is szolgálják. A Természetjárók enciklopédiája összefoglalja mindazokat az ismereteket és tapasztalatokat, amelyekre ötven év alatt tettem szert erdőkben, hegyekben, vizeken barangolva. Szeretném, ha mindenki megtalálná benne azt, amire éppen szüksége van. – Mirko Vosátka pdf 112mb [Hidden Content]
    8 points
  3. Leslie L. Lawrence-Szemiramisz elefántjai (John C. Lendvay 13.) John C. Lendvay (LESLIE L. LAWRENCE későbbi kriminalisztika professzora) magánzsaru, megbízást kap, hogy derítsen fel egy furcsa gyilkosságot, továbbá hogy szerezze meg megbízója számára a legendás SZEMIRAMISZ királynő elveszett varázskönyvét, amelynek a segítségével akár elefántok is „lebegtethetők” a levegőben. Hősünk kezdetben nem veszi komolyan az ajánlatot, mégis kénytelen lesz, mivel egy könyörtelen gyilkos sorra szedi áldozatait mindazok között, akik valaha is kapcsolatba kerültek a „varázskönyvvel”. John C. Lendvayt azonban nem olyan fából faragták, hogy megrettenjen néhány gyilkosságtól és a tettes után ered. A rémtetteket így sem sikerül megakadályoznia, ám egyre szorul a hurok az elkövető nyaka körül. Nyomozása közben meggyilkolják Mr. Mendozát, Zuckermayer rabbit és még másokat is, de hősünket ez sem rettenti el feladatától, pedig Ms. Mabel egyre újabb képeket vásárol az iroda falára, Ms. Dolly pedig véglegesen hozzá költözik. John C. Lendvay e megrendítő csapások… (tovább) Eredeti megjelenés éve: 2022 énelbeszélő gyilkosság krimi magándetektív magyar nyelvű magyar szerző nyomozás regény sorozat része sorozatgyilkosság > I.P.C., Budapest, 2022 482 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636358075 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    7 points
  4. Andrej Kurkov-Szürke méhek 93% A donbaszi háború regénye Ukrajna leghíresebb regényírója a 2014 óta tartó donbaszi háborús konfliktust egy szelíd lelkületű méhész kalandjain keresztül kelti életre. Egy falu Donyeck közelében, az ukrán hadsereg és az oroszpárti szeparatisták tűzvonalában, a „szürke zónában”. Három éve tart a háború, a lakók elmenekültek, de Szergej, a méhész maradt – mert ha mindenki elmegy, akkor senki nem fog visszajönni. Szergejen kívül csak „gyermekkori ellensége”, Páska él még a faluban, s a szükség lassan összeforrasztja a két egykori ellenséget. A harmadik nyáron aztán Szergej elhatározza, hogy kimenti a méheit a háborús zónából, hadd repkedhessenek békességben, gyűjtögetve a nektárt. Utazása során barátokra talál, de a bizalmatlanságot és a rosszakaratot is megtapasztalja. Még a paradicsomi Krímben sem érzi jól magát. Amikor pedig úgy érzi, a méhei is kezdenek megváltozni, hazaindul. A Szürke méhek 2022. február 24.-e óta még időszerűbb, mint a megírásakor volt.A fanyar humorú regény eddig számos országban hódította meg a nagyközönséget, míg a kritikusok Kurkovot egyöntetűen a bulgakovi hagyomány folytatójának tartják. Az olvasók szerint, aki szereti Haruki Murakamit, Andrej Kurkovot is szeretni fogja. Eredeti cím: Серые пчелы Eredeti megjelenés éve: 2018 drámai cselekmény háború kortárs magyar nyelvű méhészet regény történelmi regény Ukrajna ukrán szerző > Művelt Nép, Budapest, 2023 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635801183 · Fordította: Balla Judit letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------- Andrej Kurkov-A halál és a pingvin 84% Viktor önjelölt íróként, egy királypingvin társaságában tengeti napjait a maffiaháborúktól zajos Kijevben, mikor szokatlan állásajánlatot kap a helyi lap főszerkesztőjétől. Magas fizetség fejében írja meg még élő kijevi elöljárók és hírességek nekrológját. A fiatalember lelkesen körmöli a könnyfakasztó gyászjelentéseket, mígnem egy napon nyomtatásban nem látja egyik kis „remekművét”, amelynek alanyát gyanús körülmények között baleset érte. Ahogy múlnak a hónapok, és szaporodnak a megrendelt halálhírek, Viktor lassan ráeszmél, hogy írásai egy alvilági játszma fontos eszközei, amelyben neki hálátlan szerepet szántak. Alkalmi családjával – a szívbeteg Misa pingvinnel, egy barátjától megörökölt kislánnyal és annak bájos nevelőnőjével – menekülni kényszerül a maffia tagjai elől, akik újabb és újabb meglepő szívességeket kérnek tőle… Az ukrán író fanyar humorú, fordulatokban gazdag műve eddig számos országban hódította meg a nagyközönséget, míg a kritikusok Kurkovot egyöntetűen a bulgakovi hagyomány folytatójának tartják. Eredeti cím: Смерть постороннего Eredeti megjelenés éve: 1996 20. század állat fekete humor férfi főszereplő groteszk gyilkosság spamelo kaland kortárs krimi maffia magyar nyelvű regény ukrán szerző > Művelt Nép, Budapest, 2022 254 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635801169 · Fordította: Tompa Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ----------
    7 points
  5. Paál Zoltán - Arvisura Amikor 1998. közepén az Arvisura első kiadása megjelent, Püski Sándorral, a könyv kiadójával együtt bíztunk benne, hogy az első kiadást 2-3 év múlva követheti a többi. Így Gesta Hungarorum és a Tárihi Üngürüsz örökbecsű közlései után egyre több érdeklődő honditársunk olvashatja az Arvisurából is a magyar eredet-regét, mely Paál Zoltán átiratában, a Hun és a Magyar Törzsszövetség rovásírásos krónikája alapján jött létre. Most, – nagy örömünkre – a III. évezred kezdetekor, kézbe vehetően itt van az Arvisura második, átszerkesztett, javított és bővített kiadása: -átszerkesztett, mert az előszó után mindjárt Paál Zoltán munkája kezdődik. Ezt követi Szalaváré Turával való találkozásának, majd beavatásának története. Az értelmező-kiegészítő tanulmányok a „Függelék” c. részbe kerültek; -javított, mert az első kiadásban a leggondosabb szerkesztői és lektori munka ellenére is maradtak korrigálni valók; – bővített, mert Paál Zoltán kiterjedt levelezésének jelentős részét átnézve – melyért külön köszönet Szili Istvánnak – a „Levélkivonatok” c. rész terjedelme megtöbbszöröződött és olyan érdekes közlésekkel bővült, melyek az Arvisusák rovását, illetve dr. Zsiray Miklós e tárgyú munkásságát is új megvilágításba helyezik. Külön öröm számomra, hogy a 349. Arvisura előkerülésével, eggyel bővült a kötetbe fogalt Arvisurák köre. Két új ábra és a térképek jegyzéke is helyet kapott az új kiadásban. pdf 115mb [Hidden Content]
    7 points
  6. Rudolf Steiner - Okkult pecsétek Mágikus szimbólumok A szellemtudomány értelmében a fizikai világ dolgainak okai az érzékek feletti, láthatatlanban szunnyadnak. Ami fizikailag megnyilvánul, annak az asztrálvilágban megvan a maga ősképe, míg a szellemi világban a maga szellemi ősereje van jelen. A hét pecsét az asztrális ősképeken keresztül – a szellemtudomány értelmében – az emberiség fejlődését nyújtja a Földön. Ha az „asztrális lángolás” ezt a fejlődést a régmúltban és a távoli jövőben keresi, akkor számára ez a fejlődés a bemutatott hét pecsét képeiben mutatkozik meg. Nem kell semmit felfedezni, hanem csak a valóságot kell megérteni, melyet szellemileg észlel. pdf 44mb [Hidden Content]
    7 points
  7. Melanie Benjamin-A Ritz úrnője 86% A Ritzben nem történhet semmi rossz, arannyal borított falai között minden nő gyönyörűvé, minden férfi szellemessé válhat. A kiváltságos vendégek, köztük Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Coco Chanel vagy a windsori hercegi pár, úgy lépnek be az ajtón, hogy Blanche Auzello és a férje, Claude Auzello, a szálloda igazgatója már a hallban fogadják őket. A Ritz házigazdái hagyják, hogy a ragyogás és a pompa elterelje a figyelmüket nemcsak kapcsolatuk nehézségeiről, hanem azokról a titkokról is, amelyeket elhallgatnak – nemcsak a vendégek, hanem egymás elől is. Egészen 1940 júniusáig, amikor a német hadsereg bevonul Párizsba, és főhadiszállásnak a Ritzet nevezi ki. A gyönyörű és meggondolatlan amerikai Blanche és a rendkívül higgadt francia Claude kénytelenek az új és ijesztő valóságban boldogulni, ami még több titkot és hazugságot szül, és könnyen lerombolhatja házasságukat. Ugyanis a túlélésért, és hogy csapást mérjenek náci „vendégeikre”, mindenkit tőrbe kell csalniuk, aki kedves a szívüknek. De van egy közös titkuk is. Egy olyan titok, amely mindkettőjük életét és a legendás Ritz létét is veszélyezteti. A Ritz úrnője egy valóságos eseményeken alapuló, feszült várakozással teli, kortalan szerelmi történet egy nő és egy férfi példamutató kapcsolatáról, akik a háború forgatagában is megtalálják egymásban a legjobbat. Melanie Benjamin: Mistress of the Ritz Eredeti mű Melanie Benjamin: Mistress of the Ritz Eredeti megjelenés éve: 2019 2. világháború 20. század amerikai szerző Európa Franciaország házasság igaz történet alapján magyar nyelvű női főszereplő Párizs párkapcsolat regény romantikus történelmi fikció történelmi romantikus zsidóság A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás Maxim > Maxim, Szeged, 2022 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634995265 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    6 points
  8. Tóth Gábor Ákos-Balatoni futár sorozat Tóth Gábor Ákos-Balatoni futár (Balatoni futár 1.) Édesvízi mediterrán – A kezdetek Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… Három évvel vagyunk az utolsó magyarországi kolerajárvány után. Egy évvel az egész országot (sőt még a császárt is) megmozgató millenniumi ünnepségek előtt. Egy fiatal újságírót a rossz magaviselete miatt úgymond száműznek Balaton-Füredre… Az országos történésektől mentes kis település lakói, de a fővárosi zaj elől idemenekülő nyaralóvendégek is csak egy különc, fura szerzetet látnak benne… Ám vannak, akik mégis kíváncsiak az ő belső világára: a Jókai villát felépítő mester, a füredi társaságot elkápráztató szakácsnő, a szeretetotthont igazgató „svájci” fantaszta, az egyik első hazai női fotós, az egyik utolsó bakonyi betyár, és nem utolsósorban Eötvös Károly, a Balatoni utazás című könyv szerzője… Mindez akár idilli végkifejletet is jelenthetne, ha… a Balatoni Futár alapító-főszerkesztője nem botlana bele abba az eltűntnek hitt szerelmi levelezésbe, amelyet a házas Jókai folytatott a tizennyolc éves gyámleányával… Az Édesvízi mediterrán sorozat szerzője ezúttal a 19. század végi Balaton partra kalauzolja el az Olvasót, ahol együtt talán felfedezhetjük azokat az ízeket, illatokat, mámorokat, amik után titkon mindig is vágyakoztunk… 1890-es évek 19. század Balaton Balatonfüred énelbeszélő férfi főszereplő spamelo irónia korrajz kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország recept regény sorozat része századforduló történelmi regény történelmi romantikus újságírás újságíró > XXI. Század, Budapest, 2021 384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635680603 ----------------------------------- Tóth Gábor Ákos-Balatoni menedék (Balatoni futár 2.) A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó „bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak. Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától. És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: „Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.” Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt -folyton változó balatoni „díszletek” között – kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat – ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia… Balaton háború kortárs magyar nyelvű magyar szerző Magyarország regény sorozat része történelmi regény > XXI. Század, Budapest, 2022 382 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635682287 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    6 points
  9. Douglas Preston · Lincoln Child-Vérszomj (Pendergast 20.) 1971. november 24-én este D. B. Cooper bombafenyegetéssel eltérítette a Portland és Seattle között közlekedő 305-ös járatot, kétszázezer dollár váltságdíjat zsákmányolt, majd kiugrott a gépből, és eltűnt az éjszakában… A több már történelem. Ötven évvel később Pendergast ügynök egy bizarr és hátborzongató nyomozásba kezd: a georgiai Savannah kísértetjárta városában egymás után tűnnek fel az olyan holttestek, amelyek ereiből rejtélyes módon eltűnt a vér. Az események hatására kitör a pánik, és a környékbeliek felelevenítik a hírhedt savannahi vámpírról szóló rémtörténeteket. Pendergast és társa, Coldmoon ügynök versenyt futnak az idővel, hogy megfejtsék, hogyan kapcsolódnak a titokzatos gyilkosságok az amerikai történelem egyetlen megoldatlan repülőgép-eltérítéséhez. Eredeti cím: Bloodless Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző fantasy FBI Georgia krimi magyar nyelvű regény repülő sorozat része > General Press, Budapest, 2022 398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634526148 · Fordította: Kajsza Krisztina letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    6 points
  10. Mackenzi Lee-Gamora és Nebula: Fegyvernővérek 89% A BIZALOM A GALAXIS LEGNAGYOBB HAZUGSÁGA Gamora Rongydűnére érkezik – az egykor virágzó földet mostanra kizsákmányolták értékes nyersanyagai miatt, így már csak egy mérgező, sivatagos, haldokló felszín várja. Feladata nem egyszerű: meg kell szereznie a bolygó szívét. Megbízójának kilétéről fogalma sincs, ahogy arról sem, miért vágyik rá olyan elkeseredetten, vagy egyáltalán hogyan is néz ki egy bolygó szíve. De mint Thanos leánya és jobbkeze, ő a galaxis egyik legendás harcosa. Nem tesz fel kérdéseket. Csak elvégzi a rá bízott feladatot, bármi áron. Azonban nem tudja, hogy valaki más is leszállt Rongydűnén. Nővére, Nebula ugyanazzal a céllal érkezett, és nem hagyja, hogy bárki az útjába álljon. Thanos hosszú éveken át úgy nevelte lányait, hogy azok ellenségként tekintsenek egymásra. De vajon képesek lesznek maguk mögött hagyni a múltat? Mackenzi Lee: Gamora and Nebula: Sisters in Arms Eredeti mű Mackenzi Lee: Gamora and Nebula: Sisters in Arms Eredeti megjelenés éve: 2021 Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod? akció amerikai szerző bányászat fantasy halál harcosok ifjúsági játék kaland kortárs magyar nyelvű női főszereplő regény sci-fi szuperhős testvérek váltott nézőpont verseny > Kolibri, Budapest, 2022 402 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635990047 · Fordította: Habony Gábor letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---
    6 points
  11. Maderspach Viktor - Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet. Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor – aki éppen odahaza volt szabadságon – kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászezredével részt vett a betolakodók ellen vívott súlyos harcokban. Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék. Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború „természetrajzát” a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nem csak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is. Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét és roppant eredeti személyiségét. pdf 50mb [Hidden Content]
    6 points
  12. Mérő László - Mindenki másképp egyforma Mérő László matematikus, a nagysikerű Észjárások című könyv szerzőjének új könyve a racionális gondolkodásról szól, jóllehet ilyesmi talán nem is létezik. Sok jel mutat arra, hogy az emberi gondolkodás alapvetően nem racionális, még olyan problémák megoldásában sem, amelyeknél a színtiszta logika eszközei kiválóan alkalmazhatók lennének. Életünk különböző területein szüntelenül igyekszünk olyan döntéseket hozni, amelyekkel a legoptimálisabb eredményt érhetjük el. Ilyen döntések léteznek, és róluk is szól ez a könyv. Érdemes tehát megismerkednünk a Neumann-féle játékelmélettel, az evolúció-kutatás eredményeivel, a génszelekcióval, a kvantumelmélettel, és még sok minden mással is. A könyv megértéséhez elég a négy matematikai alapművelet ismerete. A szerző közérthetően, olvasmányos formában kalauzolja végig az olvasót a bonyolult témakörökön, feltárja a köztük levő összefüggéseket, s olyan gondolatébresztő analógiákra világít rá, amelyek tanulságai egyaránt szükségesek a mai ember és a mai társadalom boldogulásához. pdf 71mb [Hidden Content]
    6 points
  13. Bruce I.Newman - Politikai marketing Megnyerni a választók szimpátiáját – ez minden párt és politikus alapvetõ törekvése. A Politikai marketing mint kampánystratégia szemléletesen ismerteti: a politikai környezetben lejátszódó változások miként kényszerítenék a jelölteket arra, hogy olyan tanácsadókra támaszkodjanak, akik megértették a marketingszempontú megközelítés fontosságát. Bemutatja, miként teszik „piacképessé” a jelölteket. és hogyan alkalmazzák azokat a kifinomult technikákat, amelyeket a marketingszakértõk használnak Összefoglalja a pozicionálás a közvélemény – kutatás, a fókusz – csoportok, a direct mail, az ingyenesen hívható telefonvonalak, a politikai tévéreklámok és más befolyásolási módszerek integrált használatát, helyét és szerepét a választási folyamatban. pdf 51mb [Hidden Content]
    6 points
  14. Tom Brown-Mindened elveszíted A cselekmény középpontjában egy 18 éves nő áll, akinek vannak bizonyos deviáns szokásai, (szexuális perverzió) amihez talál magának egy “szakértőt”, aki képes ezt a szokását kezelni, és akár le is szoktatni róla. A cselekményben van egy fiú is, aki megismerkedik a hősnővel, ám némi romantikázás után, a történet fordulatot vesz, és elszabadul a pokol. A regény, egy megtörtént eseményt dolgoz fel, és mint ilyen meglehetősen élet szagú, ezzel együtt lebilincselő, és nem lehet letenni. Eredeti megjelenés éve: 2022 BDSM erőszak horror kannibalizmus krimi magyar nyelvű magyar szerző pszicho-thriller regény rendőr szexuális zaklatás szexualitás thriller zaklatás > Platinum, Budapest, 2022 326 oldal · ISBN: 9786156433022 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    5 points
  15. Polcz Alaine - Kit siratok mit siratok A legnevesebb magyar thanatológus könyvének címe, e két rövid, staccatós kérdőmondat már önmagában is elgondolkodtató. Az elsővel szembesülve még nagyjából „képben van” a Polcz Alaine munkásságát ismerő olvasó, de a második kérdőmondat talán elbizonytalanítja… De e kötet vallomás-sorozatából kiderül, hogy nemcsak elveszített, elhunyt szeretteinket sirathatjuk igazi, valódi gyásszal, sőt néha tébolyító, sorsot, kegyetlen végzetet, akár a Mindenhatót is káromló, eszelősen ismételgetett, sértődött „miért?”-ekkel, hanem ugyanúgy sirathatjuk egy szeretve-megszokott élethelyzet tragikus, önhibánkon kívüli megszűnését, így a szűkebb pátria történelmileg igazságtalan elvesztését, de még egy hozzánk közelálló, családtaggá fogadott négylábú pusztulását is, aki igazi társunk volt hosszú évekig – és értette a köztünk kialakult – közös fajnyelvet helyettesítő, ám mégis valódi, bensőséges kommunikációt. De sirathatjuk a minket elhagyó kedvest is, aki továbbél ugyan, akár elérhető földrajzi közelségben hozzánk, csak éppen nem velünk. Sőt sirathatjuk saját, családban betöltött hajdani szerepünk megszűnését is, holott valamennyien életben vagyunk-maradtunk, „csak” éppen egy manapság már mindennapinak tűnő válás robbantott ki – mondjuk – az apaszerepből, amely érzelmi és értelmi énünk integráns részévé vált. Szilárd Gabriella pdf 32mb [Hidden Content]
    5 points
  16. Kristen Callihan · Samantha Young-Outmatched – Kiütéses győzelem 88% Az ellentétek tényleg vonzzák egymást? Parker Brown nem akarja elhinni, hogy kamupasit kell felfogadnia. Amikor megkapta álmai állását, úgy hitte, hogy a haladó gondolkodás világába lép. Csakhogy a főnöke a „megállapodott” alkalmazottak előrejutását segíti. Szerencsére azonban megtalálta a tökéletes jelöltet, egy hasonlóan eszes srác személyében, aki könnyű pénzszerzési lehetőséget keres. Ám akit végül Parker kap, az a fiú védelmező bátyja – Rhys Morgan. A magas, izmos, szabadszájú egykori ökölvívó éppen egyszerre bukkan fel a főnökével, és a lány most a manipulatív szemétláda mellett ragadt. Rhys vállára nagy felelősség nehezedik. Végleg kiszállva a ringből megpróbálja összetartani néhai apja edzőtermét és a helyes útra terelni öccsét, Deant. Hogy megóvja Deant önmagától, átveszi a helyét, készen arra, hogy beolvasson ennek a beképzelt lánynak. Ehelyett lehetőséget talál. Bár alig tudják elviselni egymást, párt játszani mindkettőjük számára előnyös helyzetet teremt. A lány megtarthatja a munkahelyét, ő pedig elbűvöli Parker megszállott bokszrajongó főnökét, hogy patronálja az edzőtermét. A gond az, hogy alig tudnak ellenállni egymásnak. Hisz milyen jövője lehet egy zord exbunyósnak, aki fél megnyitni a szívét, és egy kényesen választékos okostojásnak, aki lemondott a valódi kapcsolatokról? Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Ezek az ellentétek hamarosan felizzanak a becsapódástól. Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched Eredeti mű Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched Eredeti megjelenés éve: 2019 21. század álkapcsolat Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző barátság Boston brit szerző erotikus férfi főszereplő gyász környezetvédelem kortárs magyar nyelvű new adult női főszereplő ökölvívás regény romantikus sport testvérek váltott szemszög A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 384 oldal · ISBN: 9789635971534 · Fordította: Takács Ágnes letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------------
    4 points
  17. Laurie Goulding (szerk.)-Az árulás öröksége (The Horus Heresy 31.) Égjen hát a Galaxis! Csakis nagy konfliktusok során születhetnek valódi hősök. Miközben a galaxis lángokban áll és egy elképzelhetetlen léptékű háború szaggatja az Impériumot, a fény és a sötétség bajnokai uraik szolgálatában számtalan csatamezőre eljutnak. Nem kérnek jutalmat, sem azt, hogy emlékezzenek rájuk, csak annyit, hogy szemtől szemben találkozhassanak a végzetükkel. Csakis e végzetet elfogadva tudhatják meg, mi az, amit az ismeretlen jövő még tartogathat nekik. Ebben a Horus Heresy antológiában tizennyolc rövid történetet olvashatnak Graham McNeill, Aaron Dembski-Bowden, Nick Kyme és mások tollából, többek között Chris Wraight „A vihar testvérisége” című, díjnyertes novelláját, ami a titokzatos Fehér Hegek légió természetét, valamint a Császár iránti, kétes kötelességtudatukat firtatja. Laurie Goulding (szerk.): Legacies of Betrayal Eredeti mű Laurie Goulding (szerk.): Legacies of Betrayal Eredeti megjelenés éve: 2015 A művek szerzői: Chris Wraight, John French, Guy Haley, David Annandale, Gav Thorpe, Aaron Dembski-Bowden, Graham McNeill, Anthony Reynolds, Nick Kyme Tartalomjegyzék angol szerző antológia ausztrál szerző brit szerző dark fantasy disztópia háború jövőben játszódik kanadai szerző katonai sci-fi magyar nyelvű novella sci-fi sorozat része space fantasy űropera > Tuan, Budapest, 2022 428 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890286 · Fordította: Mile Csaba letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ------------
    4 points
  18. Rebecca Roanhorse-Trail of Lightning – A villámlás nyomában (A Hatodik Világ 1.) Amíg a világ legnagyobb része elsüllyedt az Özönvíztől, Dinétah újjászületett Legendás istenek és hősök járják Dinétah térségét. Meg szörnyek. Egy fiatal nő feladata, hogy megfejtse a múlt titkait, mielőtt azok elpusztítják a jövőt. Maggie Hoskie egy navahó szörnyvadász, egy természetfeletti képességekkel megáldott gyilkos. Amikor egy kisvárosnak segítségre van szüksége, hogy megtaláljanak egy eltűnt lányt, Maggie az utolsó reményük. De amit Maggie felfedez a szörnnyel kapcsolatban, az sokkal rémisztőbb, mint amire számított. Kelletlenül elfogadja Kai Arviso, egy szokatlan gyógyító segítségét, együtt utaznak a rezervátumban, együtt fejtik meg a régi legendákban elrejtett nyomokat, és együtt harcolnak a sötét boszorkányság ellen ebben a széthullott világban. Ahogy Maggie rájön a gyilkosságok mögötti igazságra, szembe kell szállnia a múltjával is. Már ha túl akarja élni. LOCUS-DÍJAT NYERT REGÉNY, A TIMES BEVÁLASZTOTTA A „MINDEN IDŐK 100 LEGJOBB FANTASYKÖNYVE" KÖZÉ Légy üdvözölve a Hatodik Világban! Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning Eredeti mű Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning Eredeti megjelenés éve: 2018 akció amerikai szerző énelbeszélő fantasy gyilkosság indián istenek kortárs Locus-díj magyar nyelvű női főszereplő őslakos posztapokaliptikus regény sorozat része A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 360 oldal · ISBN: 9789635970919 · Fordította: Gáspár Enikő letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------
    4 points
  19. Jana Aston-A szerencse lovagjai sorozat Jana Aston-Emeld a tétet! (A szerencse lovagjai 1.) Las Vegasban minden megtörténhet. És meg is történik. Mindig jó kislány voltam. Keményen dolgozom, betartom a szabályokat és elérem a kitűzött célt. De néha a jó kislányok is olyasmire vágynak, ami nem tesz jót nekik. Vagy olyasvalakire, aki nem tesz jót nekik. Mondjuk, az új főnökre. És néha nagyon csúnya dolgokat tesznek, hogy felkeltsék a figyelmét. Mondjuk, árverésre bocsátják a szüzességüket. Ki gondolta volna, hogy ennyire mérges lesz? Talán nem ez volt életem legjobb terve… A New York Times és USA Today bestsellerszerző, Jana Aston a rá jellemző frenetikus humorral írta meg édesen szexi, önálló regényekként olvasható sorozatát, A szerencse lovagjait, amelynek szereplői a legképtelenebb eszközöket is bevetik, hogy beteljesítsék a vágyaikat. Jana Aston: Good Girl Eredeti mű Jana Aston: Good Girl Eredeti megjelenés éve: 2018 énelbeszélő erotikus gazdagság házasság spamelo kortárs Las Vegas magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635702954 · Fordította: Farkas Melinda ------------------------------ Jana Aston-Mindent egy lapra! (A szerencse lovagjai 2.) Hogy mit nem szabad csinálni Las Vegasban? Hozzámenni egy idegenhez. Az egész este az én ötletem volt. Én voltam az, aki „ébredjünk tigrissel” jellegű éjszakát javasolt, csak a végén nem egy nagymacskával, hanem Vince Rossival az ágyamban ébredtem, és egy gyűrű csillogott az ujjamon. Vince teljesen más, mint képzeltem, és megtestesít mindent, amiről fogalmam sem volt, hogy kellhet nekem. Hirtelen minden porcikámmal szerelmes lettem a véletlen hozta férjembe, és egyáltalán nem akartam véget vetni ennek a házasságnak. Tartson örökkön örökké. Mit számít, hogy alig ismerjük egymást? Statisztikai szempontból legalább olyan jó esélyeink voltak, mint bármelyik párnak. És szinte már el is hittem ezt, míg meg nem kaptam az érvénytelenítő papírokat… A New York Times és USA Today bestsellerszerző, Jana Aston a rá jellemző frenetikus humorral írta meg édesen szexi, önálló regényekként olvasható sorozatát, A szerencse lovagjait, amelynek szereplői a legképtelenebb eszközöket is bevetik, hogy beteljesítsék a vágyaikat. Jana Aston: Good Time Eredeti mű Jana Aston: Good Time Eredeti megjelenés éve: 2018 énelbeszélő felnőtt tartalom házasság spamelo kortárs Las Vegas magyar nyelvű new adult női főszereplő regény romantikus sorozat része ügyvéd > Álomgyár, Budapest, 2022 268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635702978 · Fordította: Farkas Melinda letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----------
    4 points
  20. Nick Kyme-Tűzkatlan (The Horus Heresy 32.) Vulkan ismeretlen állapotban fekszik Héra Erődje alatt, gyermekei közül sokan azonban továbbra sem akarják elfogadni, hogy meghalt. Az Ultragárdisták csodával határos mentőakcióját követően, Artellus Numeon a Máglyaőrség régi-új kapitánya az Imperium Secundus elhagyására és uruk testének Nocturne-ra szállítására buzdítja testvéreit, hogy a Tűzkatlan-hegy lángjai között szülessen újjá. Numeonnak eközben azonban folyamatos csatát kell vívnia a Légió jövőjére vonatkozó félelmeivel és kételyeivel, míg ellenségeik eközben saját sorsuk írásával foglalatoskodnak… Nick Kyme: Deathfire Eredeti mű Nick Kyme: Deathfire disztópia háború jövőben játszódik katonai sci-fi magyar nyelvű regény sci-fi sorozat része space fantasy űropera > Tuan, Budapest, 2022 508 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635890309 · Fordította: Takács Gergely letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    4 points
  21. Tasi Zsuzsánna-Égig nyújtózik, földig hajol 85% „Hogyan térhetnék vissza abba a világba, amelyből egyszer már kiábrándultam?” Az élet döntések sorozata. Soha nem szűnő útkeresés. Júlia, a fiatal lány is kapaszkodók után kutat, biztos pontok után egy egyre bizonytalanabbá váló világban. Szerető közegre, elfogadásra, stabilitásra vágyna. Magyarázatot szeretne a kérdéseire. Úgy tűnik, hogy mindezt a krisnás közösségben meg is találhatja. Ám vajon az általa legjobbnak vélt döntések önmaga és a környezete számára is a legjobbak? Mi történik, ha az útkeresésünk során olyan lépéseket teszünk, amelyek visszafordíthatatlan eseményeket indítanak el a családunkban? Az Égig nyújtózik, földig hajol izgalmas, drámai, mégis könnyed humorral fűszerezett történet az útkeresésről, miközben olyan nehéz kérdésekre is rávilágít, mint a fanatizmus lélektana, a nők helyzete a mai világban, a transzgenerációs sebek hordozása, a családi kapcsolatok sérülékenysége vagy az elfogadásért és a szeretetért való szűnni nem akaró küzdelmünk… Tartalomjegyzék 20. század anyaság betegség család családtörténet egyház emberi sorsok énelbeszélő házasság India kortárs Krisna magyar nyelvű magyar szerző memoár női főszereplő regény személyiségfejlődés újrakezdés vallás vallásszociológia visszaemlékezés A következő kiadói sorozatban jelent meg: Saját szoba könyvek > Libri, Budapest, 2022 388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634339540 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  22. Jennifer Probst-Egy nyár Itáliában 90% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Az élet rövid. Edd meg a cannolit. Miközben beutazzák Olaszország gyönyörű tájait, a Ferrari-család nőtagjainak lelki sebei apránként begyógyulnak. Francesca munkamániás, a karrierjének megszállottja. Végletesen független, és a családi életet leszámítva minden területen nagyon sikeres. Nehezére esik, hogy elég időt szakítson tizenéves lányára, Allegrára, akivel apránként egészen elidegenedtek egymástól. Amikor a lánya rossz társaságba keveredik, és kábítószer-birtoklás miatt rendőrségi ügye lesz, Francesca beadja a derekát. Az édesanyja, Allegra nagymamája már régóta unszolja, szánjanak rá egy teljes nyári vakációt, és hármasban térjenek vissza a gyökerekhez, Olaszországba, ahonnan a család származik. Francesca álmában sem gondolta volna, hogy ez a nyár válaszút elé állítja, amely egész jövőjére kihatással lesz. Jennifer Probst: Our Italian Summer Eredeti mű Jennifer Probst: Our Italian Summer Eredeti megjelenés éve: 2021 21. század Amerikai Egyesült Államok amerikai szerző anyaság chick lit család fejlődésregény Firenze kamasz főszereplő magyar nyelvű Nápoly női főszereplő nyár Olaszország regény Róma romantikus személyiségfejlődés sziget szülői szerep Toszkána utazás váltott szemszög Velence > Next21, Budapest, 2022 398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156414120 · Fordította: Hessky Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -----
    4 points
  23. K. M. Holmes-Veszteség sorozat-Dario-Hazel K. M. Holmes-Dario A veszteség ára(Veszteség 1.) 94% Uralkodni csak úgy lehet, ha nincs mit vesztened. A Moran név kötelez. Főleg, ha mögé nézünk, és megtudjuk, milyen a „hatalmasok leszármazottjának” lenni. Dario nem választotta a maffialétet, hanem örökölte. Idejekorán fel kellett nőnie, és már gyerekként szembesült a kegyetlen világgal, ami körülvette, és ami egyre inkább a saját rémálmává vált. Mindent elvett, amire szüksége volt. Mások félelméből táplálkozott, hogy csillapítsa a lelke fájdalmát. Hogy pótolja a veszteségeit. Aztán, amikor már elhitte, hogy nincs számára megváltás, megjelent Hazel. Az egyetlen ember volt, aki eljutott a sötét alagúton át Dario szívéhez. Az egyetlen nő, aki iránt felelősséget érzett, és az egyetlen személy, akit védeni akart. De egyre inkább úgy tűnt, hogy Hazel nem lehet része az életének. „Az elengedésnél nincs kínzóbb és fájóbb folyamat. Mégis meg kellett tanulnom elengedni azt, akit mindennél jobban akartam.” Vajon képes a szerelem ekkora szakadékot áthidalni? Képes arra, hogy tomboló tűzként felégesse a múltat? Vagy elveszi még azt is, ami a romokból maradt? K. M. Holmes visszaviszi olvasóit a Neked megadom magam c. regényben megismert Moran család történetébe, és feltárja múltjuk szenvedélyes és sötét titkait. Amerikai Egyesült Államok apaság barátság család dark romance drog énelbeszélő erőszak erotikus férfi főszereplő gyilkosság halál kortárs krimi Kuba maffia magyar nyelvű magyar szerző regény romantikus sorozat része visszaemlékezés > Álomgyár, Budapest, 2022 314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635702794 ------------------------------------ K. M. Holmes-Hazel (Veszteség 2.) 94% A boldogság ára „Ez a történet felkarcolta a lelkemet, kifacsarta a szívemet, és én imádtam ezért.” – Egy anonim könyvfüggő olvasmányai Szeretni csak úgy lehet, ha van mit vesztened. Egy szív nem dobog hiába, igaz? Nem azért pumpálja belénk az életet, hogy feladjuk a küzdelmet. Azonban alakulhat úgy a sorsunk, hogy a vég gondolata nem is tűnik annyira riasztónak. Hazel már megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor mindent elveszít. A méltóságát, a szabadságát és a szerelmét… Amikor azonban a festői szépségű Vernazzában felragyog számára az újrakezdés fénye, ő mégse képes elviselni az elengedéssel járó fájdalmat. Hiszen Dario emlékét semmi nem tudta felülmúlni. Se az olasz kis halászfalu, se a meredek olajfaligetek látványa, de még a szomszédjában lakó férfi lehengerlő mosolya és odaadó törődése sem. Dario közben megállíthatatlanul haladt azon az úton, amit bűn és kegyetlenség szegélyezett. De őt nem riasztotta el ennek a könyörtelen világnak egyetlen gonosz árnya sem. Elszántan hajtott a célja felé, mert a bosszúvágy erősen tombolt benne. És tudta jól, hogy a sorsa elől úgyse tudna elbújni. Főképp azért nem, mert vezérnek született. Ő volt don Moran – a hírhedt maffiacsalád feje. De vajon hátat lehet-e fordítani a szerelemnek? Tényleg ez az egyedüli megoldás számukra, hogy mindketten élhessenek? Elveszett már minden remény, vagy győzni fog bennük a vágy, hogy ismét egymás karjaiban találjanak oltalmat a szívük fájdalmára? K. M. Holmes visszatér Hazel és Dario párosához. Megmutatja, hogy milyen jövőt tartogat számukra a sors, melyben a veszteségnek és az erőszaknak kell megküzdenie a vággyal és a szerelemmel. apaság borászat emberrablás erőszak férfi főszereplő gyilkosság kortárs krimi Kuba maffia magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak női főszereplő Olaszország regény romantikus sorozat része váltott szemszög visszaemlékezés > Álomgyár, Budapest, 2023 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635705689 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    4 points
  24. Mackenzi Lee-Loki- A csínytevő sorsa 89% A KÉRDÉS, MELY ÉVSZÁZADOK ÓTA MÉRGEZ MINKET: VAJON KÉPESEK VAGYUNK MEGVÁLTOZTATNI A SORSUNKAT? Még mielőtt összecsapott volna a Bosszúállókkal, a fiatal Loki kétségbeesetten próbálja bebizonyítani hősiességét és rátermettségét. Azonban mintha mindenki eredendően gonosznak és romlottnak látná őt… kivéve Amorát. A varázslótanonccal hasonlítanak egymásra – Amora is a mágiát és a tudást becsüli, és a legjobbat látja a fiúban. Ám amikor Loki és Amora Asgard egyik legnagyobb kincsének pusztulását okozzák, a lányt száműzik a Földre, ahol az ereje lassan, fájdalmasan elsorvad és semmivé lesz. Loki elveszíti az egyetlen társát, aki a mágiára ajándékként, nem pedig fenyegetésként tekint, és idővel csak az univerzumszerte imádott testvére, Thor árnyékává válik. Évekkel később titokzatos, mágikus gyilkosságok történnek a Földön, és Odin Lokit bízza meg, hogy fényt derítsen a rejtélyre. Ahogy leereszkedik a 19. századi Londonba, Lokinak nemcsak a gyanúsítottal kell szembenéznie, hanem a saját erejének forrásával, és azzal, hogy ki is ő valójában. Mackenzi Lee: Loki: Where Mischief Lies Eredeti mű Mackenzi Lee: Loki: Where Mischief Lies 86% Eredeti megjelenés éve: 2019 Tagok ajánlása: 12 éves kortól alakváltó amerikai szerző Anglia antihős arisztokrácia barátság fantasy férfi főszereplő halál ifjúsági Isten istenek London mágia magyar nyelvű mitológia regény romantikus skandináv szuperhős testvérek tolvaj varázsló viktoriánus > Kolibri, Budapest, 2022 408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635992249 · Fordította: Horváth Vivien letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    4 points
  25. Franz Bardon - A mágikus idézés gyakorlata Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ezen az úton nincs sem megállás, sem visszalépés, mert az kétségkívül visszaesés lenne a szürke hétköznapiságba, a sötétségbe és a tudatlanságba. Ezért tehát csak továbbhaladás van… pdf 38mb [Hidden Content]
    4 points
  26. Nyitrai Erika - Az érintés hatalma Különleges könyvet tart a kezében a tisztelt olvasó – ezeken az oldalakon az érintés csodáival találkozhat. A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered vissza rögvest, amit te nyújtottál másnak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak? Ebből a könyvből egyaránt épülhet a jövendő kismama, a magzatát hordozó anya, a születés csodáját tudatosan is tökéletesítő szülő, az első életévekben a csecsemőt hordozó és vele együtt alvó édesanya és apa, az érzelmi intelligenciát gazdagítani kívánó bölcsődei, óvodai nevelő, a felnövekedő és saját identitását, páratlan egyediségét most építő fiatal, sőt a gyermekét párkapcsolati intim életére felkészíteni kívánó felnőtt szülő, aki maga is okulhat: mit tehet még saját életminősége javításáért, érintéskultúrájának gazdagítása útján. Mindnyájunknak mond valamit ez a könyv a maga barátságos nyelvén, a beszélgetés közvetlenségével. „Álljunk hát szóba” a pszichológus szerzővel és önmagunkkal – vajon saját életünkben milyen szerepet kap az érintés? (Prof. dr. Bagdy Emőke) [Hidden Content]
    4 points
  27. Friedrich Schwickert - Asztrológiai elemek Az elmúlt évtizedekben az asztrológia inkább a tiltott, mintsem az épphogy megtűrt kategóriába tartozott Magyarországon. A tanulni vágyó, érdeklődő és e tudományt komolyan művelő emberek számára súlyos gondot jelentett a szakirodalom hiánya. Ma már egészen más a helyzet! A kereskedelemben bőven kaphatók fércművek, szóra sem érdemes, vagy épphogy jónak mondható asztrológiai könyvek. Hál' Istennek akad néhány igazán értékes szakmunka is. Ezek közül az egyik legjobbat ajánlom most az érdeklődők és a gyakorló asztrológusok figyelmébe. Sindbad, eredeti nevén Friedrich Schwickert és Dr. Adolf Weiss "Asztrológiai elemek" című munkája tudományos igénnyel vezeti be az olvasót eme szép és bölcs tudomány alapismereteibe. Nem kezdő tankönyvnek ajánlom ezt a könnyűnek semmiképpen nem mondható, de igen jelentős alapművet. Aki igazán meg akarja tanulni az asztrológiát, annak feltétlenül ez legyen a második olvasmánya. Bizonyára sokan találkoztak már kéziratban ezzel az értékes tankönyvvel, de a korábbi fordítások magyar nyelven is "németül" íródtak, és hiányosak voltak. Most Dr. Szepesi János fordításában végre egy használható és érthető változat teszi lehetővé a tanulást, a továbbképzést mindannyiunk számára. Aki komolyan veszi asztrológiai tanulmányait és önmagát, annak szeretettel ajánlom figyelmébe ezt az értékes munkát. pdf 72mb [Hidden Content]
    4 points
  28. Mészáros Dorka-Filter nélkül 90% Hosszú, szőke haj, kék szem, babaarc: Írisz egyszerűen tökéletes. Az Instagramján több ezren követik, a modellügynökségek kapkodnak utána. Ám a lány másra vágyik, gyerekkori álma, hogy mikrobiológus legyen. Amikor sikeresen pályázik egy neves külföldi egyetemi ösztöndíjra, ez a cél egészen közelinek látszik, csakhogy olyan akadályok állják útját, amelyek egy részét önmagában kell leküzdenie. Írisz meg akarja mutatni, hogy ő sokkal több egy csinos arcnál, ugyanakkor görcsösen igyekszik megfelelni a felé támasztott elvárásoknak, a szorongás csaknem felemészti. Első szerelem, mozaikcsalád, bántalmazó kapcsolat, szexuális ragadozók, online zaklatás, kényszeresség, szorongás: Mészáros Dorka szókimondóan ír a felszín mögött rejtőző valóságról. Eredeti megjelenés éve: 2022 21. század barátság bullying család divat énelbeszélő fizikai bántalmazás iskola kamasz főszereplő kortárs középiskola közösségi média lélektani magyar nyelvű magyar szerző nemi erőszak női főszereplő nők elleni erőszak pánikbetegség regény rendhagyó család romantikus szexuális zaklatás szorongás testvérek verseny zaklatás > Menő Könyvek, Budapest, 2022 456 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635841448 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    3 points
  29. Nattán András-A Toyboy A kalandos, izgalmakban bővelkedő történet Ausztráliában, Sydneyben és a Blue Mountains havas lejtőin játszódik 1987-ben. Főszereplői Ted, a tehetséges fiatal építész, aki az öngyilkosság szélén egyensúlyoz, és a rendkívül csinos, hatalmas önbizalommal megáldott Linda, akiket a sors egy sítúrán sodor össze. A nő gyógyírt jelent ugyan Ted depressziójának okára, ám úgy tűnik, a körülmények és múltjuk kísértetei örökre elszakítják őket egymástól. Vajon szembenézve önmagukkal, rengeteg akadályt legyőzve elnyerhetik-e egymás mellett a végső boldogság jogát? 1980-as évek 20. század Ausztrália magyar magyar nyelvű regény romantikus > Novum, Budapest, 2010 250 oldal · ISBN: 9789639916852 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    3 points
  30. Lorna Cook-Az elfeledett falu 83% Két nő. Két évszázad. Egy sorsdöntő éjszaka. 1943 A világ háborúban áll, Tyneham lakóit pedig hatalmas áldozathozatalra kérik fel: arra, hogy átengedjék otthonaikat a brit hadsereg számára. A távozásuk előtti éjszakán azonban egy szörnyű esemény miatt három embernek mindörökre nyoma vész. 2018 Melissa romantikus nyaralása félresiklik Dorset partjainál, amikor rábukkan egy nőről készült furcsa fényképre. Az asszony egykor Tynehamben lakott, egy közeli elhagyatott faluban. Melissa eltökélt szándéka, hogy kideríti, mi történt vele, de a falu szörnyű titkokat rejteget, Melissa élete pedig – miközben az igazság után kutat – olyan irányt vesz, amilyenre sohasem gondolt volna… Időtlen történet szerelemről és áldozathozatalról, Rachel Hore és Kate Morton rajongói imádni fogják. Lorna Cook: The Forgotten Village Eredeti mű Lorna Cook: The Forgotten Village Eredeti megjelenés éve: 2019 1940-es évek 2. világháború 20. század 2010-es évek 21. század alkoholizmus Anglia család családon belüli erőszak felnőtt tartalom ikrek kortárs magyar nyelvű nyár regény rejtély romantikus tél testvérek történelmi romantikus A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző > Könyvmolyképző, Szeged, 2022 424 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633998694 · Fordította: Boros Csilla Andrea letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    3 points
  31. Tasmina Perry-Szinglik asztala 80% Adam Stowe alig várja a legjobb barátja lagziját. Adam jóképű és jó a szövege, a lakodalmon ingyen van az ital, és a szinglik asztalánál bőven vannak szép nők – ebből tehát nem lehet baj, vagy mégis? Sophie Wallis kevésbé izgatott a hétvégével kapcsolatban. A vőlegény az expasija, és a Nagy Nap Sophie-t csak arra emlékezteti, hogy szakítottak, és a lány életében egy csomó minden elromlott. Adam és Sophie megindulnak az önismeret útján. Miközben a lánybúcsún, a legénybúcsún és az esküvőn sorra pattannak ki a titkok, Sophie-nak és Adamnek szembe kell nézniük a múltjukkal, és meg kell kérdőjelezniük, amit addigi életükről hittek. Tasmina Perry megannyi Sunday Times Bestseller szerzője, könyvei milliós példányszámban keltek el világszerte. Kiadónknál megjelent könyvei: A család barátja, Ház medencével, A lánykérés, A legutolsó csók. J. L. Butler álnéven thrillereket is ír. „Senki más nem ráz össze ilyen ínycsiklandozó koktélt intrikából, szenvedélyből és csillogásból.” Hello Magazine Tasmina Perry: The Singles Table Eredeti mű Tasmina Perry: The Singles Table Anglia baleset barátság brit szerző chick lit esküvő férfi főszereplő spamelo magyar nyelvű női főszereplő párkapcsolat regény romantikus váltott nézőpont > XXI. Század, Budapest, 2022 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635681273 · Fordította: Simonyi Ágnes > XXI. Század, Budapest, 2022 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    3 points
  32. Stephen Arroyo - Asztrológia,pszichológia és a négy elem A modern asztrológiának ez az elismert klasszikusa kétségkívül úttörő jellegű mű. Az asztrológiai pszichológia képében új tudományágat alapított meg. A szaktanácsadók és a nagyközönség számára egyaránt sokrétűen és megbízhatóan hasznosíthatóvá válik az asztrológia az energiának azzal a kifejezési rendszerével, amelyet a könyv ismertet. Mint a library Journal című folyóirat megállapítja: „A mű az asztrológiai alapelvek átfogó szintézisét nyújtja, mivel túllép az egyes tudományterületek határain.” A könyv az asztrológiát a modern pszichológiával kapcsolja össze, és elmagyarázza, hogyan lehet az asztrológiát gyakorlati módszerként az egyénnek a kozmikus erőkhöz fűződő viszonya megértésére használni. Közérthetően bemutatja, hogy az energiának a valóban helytálló megismerésével hogyan kell átfogalmazni az asztrológiát. Gyakorlatias útmutatást kapunk az asztrológiai tényezők minden korábbi módszernél mélyrehatóbb értelmezéséhez. A könyv az Asztrológia Díját nyerte el a Brit Asztrológiai Társaságtól. pdf 74mb [Hidden Content]
    3 points
  33. Szilágyiné Nagy Éva - Az asztrológia titkai Valóban meghatározza sorsunkat születésünk időpontja? Könyvünk bepillantást nyújt az asztrológia titkaiba és segítséget nyújt abban, hogy életünket tudatosabban élhessük. -alapfogalmak és szimbólumok -állatövi jegyek és jellemzőik -az aszcendens -párkapcsolati asztrológia -gyermekasztrológia pdf 48mb [Hidden Content]
    3 points
  34. Fábián Máté - Egy fajvédő főispán a Horthy-korszakban Vitéz lévai Borbély-Maczky Emil a két világháború közötti magyar politikai élet egyik jellegzetes, ám jórészt elfeledett, a történeti irodalomban is keveset idézett alakja. Ennek fő oka talán arra vezethető vissza, hogy országos közéleti szerepvállalásának jelentősége elsősorban nem képviselőházi tevékenységében realizálódott. Holott sikeres katona, országosan ismert és elismert politikus, Gömbös Gyula miniszterelnök egyik bizalmasa és barátja, valamint a fajvédő szervezkedés egyik vezető egyénisége volt, továbbá két részletben bő másfél évtizedig vezette az ország egyik nagy közigazgatási egységét, Borsod, Gömör(-Kishont) vármegyéket. Politikai pályafutása szinte napra pontosan lefedi Horthy Miklós kormányzóságának 25 esztendejét. Életpályája az ország történetének olyan időszakában bontakozott ki és – egy máig felderítetlen gyilkosság által – ért tragikus véget, amikor számtalan, a nemzet sorsát alapjaiban megváltoztató esemény történt. Egy Horthy-korszakbeli politizáló főispán, vármegyei vezér, szociálisan érzékeny és aktív közéleti szereplő életrajza révén a fajvédő mozgalom gyakorlati működése mellett képet kaphatunk a helyi és országos politika egymásra hatásáról, az országos politikai programok lokális megvalósításának menetéről, lehetőségeiről és nehézségeiről, a korabeli magyar politikai és gazdasági élet főszereplőinek és a társadalom egyes elemeinek erre adott reakcióiról, rövid és hosszú távú (1945 után is ható) következményeiről. – Fábián Máté (1991) PhD, történész, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi adjunktusa. Fő kutatási területe a Horthy-korszak politika- és társadalomtörténete, valamint az életrajzírás módszertani kérdései. Ez az első önálló kötete. pdf 33mb [Hidden Content]
    3 points
  35. Béres Endréné - Történelmi személyek kislexikona pdf 15mb [Hidden Content]
    3 points
  36. Puzsér Róbert - Forrás Puzsér Róbert független értelmiségi politikai-közéleti-kulturális rádió- és tévéműsoraival vált ismertté. Provokatív szabadgondolkodó, aki a kollektív tabuk és hazugságok leleplezését tűzte ki céljául. Forrás című kötetében egy mentális-spirituális egység megalkotásának igényével tesz kísérletet tudomány, művészet és vallás integrálására. Magyar Dávid kortárs fotóművész egészen korán, már gyermekkorában megismerkedett a vizuális kultúrával. A fényképezés húszas évei derekán került érdeklődésének középpontjába. A kötetben szereplő fotói és grafikái ember és természet viszonyát, élet és halál összefüggését, a jelenségek mögött megbúvó lényeget kutatják. Puzsér Róbert írásai és Magyar Dávid képei a könyv oldalain egymás felé fordított tükrök gyanánt vezetnek önmagunk mélyebb és mélyebb rétegeibe. „Ajánlom ezt a könyvet meditációs objektumnak. Ez Hamvas Béla kifejezése, aki azt mondta, hogy manapság egyedül a könyv és a gondolat az, ami meditáció tárgyává tehető. Én is kipróbáltam. Puzsér gondolataival elkezdett birkózni az agyam, s tovább gondoltam őket – Magyar képei pedig megálltak bennem, mint az álomképek, melyeket meg kell fejteni. Ha valakinek könnyebb a képi meditáció – annak a gondolatit ajánlom. Ha a gondolati a könnyebb – annak a képit. Mert ez azt jelenti, hogy nincs egyensúlyban a bal és jobb, az árnyék és a fény. Gyakorolj! Egy gondolatot tovább gondolni – és egy képet tovább képzelni.” Müller Péter pdf 26mb [Hidden Content]
    2 points
  37. EZ CD Audio Converter 11.4.1 (x64) Multilingual | 36,9 MB Ezzel a programmal az Audio CD ről lehet lementeni a számokat mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba , illetve a számokat lehet konvertálni szintén mp3,m4a,opus,ogg stb. formátumba és van benne GD3,WMP,MusicBrainz,Discogs és FreeDB támogatás is Használati Leírás : - Telepíteni kell a setup mappában lévő setup_x64.exe t - Majd a crack mappában lévő version.dll t be kell másolni a telepített könyvtárba ! - Utána mindig az ezcd.exe t kell futtatni és kész a crack Boldog Újévet mindenkinek ! A link: [Hidden Content] A jelszó: fcwteam2023
    2 points
  38. Szeifert Natália-Örökpanoráma 84% A mágikus erővel megszólaló Örökpanoráma több mint egy évszázadot felölelő idejében egy képzeletbeli falu keletkezését és pusztulását kísérjük figyelemmel. A hegyek közt megbújó Szegélyre fiatal házasként érkezik a gyógyító erővel bíró Mariana és férje, Karel. Lányuk, a tanítónő Catalina és unokájuk, Gilda már született szegélyi, de hamarosan megismerjük a beköltözőket: a Doktort, valamint Valtert, az írót is. A két férfi élettörténete az ápolónővé lett Gildáéval az ezredforduló körül fonódik végzetesen egybe. A három, életkorában is különböző szereplőt a szüntelen vizsgálódás szenvedélye, a közös játék szabadsága vonzza egymáshoz és tartja együtt egészen a falu kihalásáig és tovább. Kísérletbe fognak, hogy a modern orvostudomány eszközeivel meghosszabbítsák az életüket. A közeli jövőben a falu teljes elnéptelenedése és a külvilágból fölsejlő apokaliptikus események közepette látjuk az orvos, az ápoló és az író elszigetelt hármasának küzdelmét. A regény zárlatában vállalkozásuk a végéhez ér. Szeifert Natália negyedik könyve varázslatos teret épít olvasója köré, ahol az emberi élet végső kérdései olyan hangtalanul, összetetten, mégis természetesen vannak jelen, akárcsak maga a táj. Mit kezdünk az időnkkel, ha egyáltalán rendelkezünk vele? Miénk-e egy percig is az örökségünk? Ki látott valaha egy hegyet? Törvényt sért-e, és mifélét, aki megváltoztatná a világ szokott rendjét? És él-e egyáltalán, akit ez soha meg nem kísért? Az Örökpanoráma kíváncsi és bátor, felejthetetlen regény mindarról, amire érdemes emlékezni. 20. század 21. század barátság családregény disztópia író kortárs magyar nyelvű magyar szerző orvos regény > Pesti Kalligram, 2022 416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634683025 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --------
    2 points
  39. Andy Greene-Office 91% Amit nem tudsz a 2000-es évek legfontosabb sorozatáról Színfalak mögötti pillantás az Office-ra, a 21. század ikonikus tévéműsorára, az alkotók, a szerzők és a színészek saját szavaival. Mikor lógtál utoljára Jimmel, Pammel, Dwighttal, Michaellel és a többi Dunder Mifflin-dolgozóval? Talán 2016-ban lehetett, amikor Magyarországon adásba került az utolsó évad fináléja. De az se kizárt, hogy tegnap este, amikor egymás után három epizódot ledaráltál. Az USA-ban 15 éve került a képernyőkre ez a sorozat (Magyarországon 2008-ban), de ma népszerűbb, mint valaha. A rajongóknak csak egy gondjuk van: mit nézzenek, mit olvassanak ezután. Ez a kötet mindenről beszámol: az ötlet gyökerei a BBC-nél, a kilenc évadon át tartó sikertörténet az USA-ban, és mindehhez egy sor exkluzív interjú és aprólékos kutatás. A harcok az NBC-nél, amikor alig hat epizód után le akarták állítani a sorozatot. Az elvetélt próbálkozás, amikor James Gandolfinit akarták behozni új főnöknek Steve Carell távozása után. Szívet melengető és felkavaró könyv, amely bemutatja a kulcsepizódok forgatásának körülményeit és azt, ahogyan óriási popkulturális ikon lett egy furcsa, bizarr, Angliából importált, kockázatos ötletből. Andy Greene: The Office Eredeti mű Andy Greene: The Office Eredeti megjelenés éve: 2020 2000-es évek 2010-es évek 21. század amerikai szerző filmkönyv illusztrált interjú kulisszatitkok magyar nyelvű színész tévésorozat-adaptáció > XXI. Század, Budapest, 2021 480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635680429 · Fordította: Perlényi-Chapman Eszter letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------
    2 points
  40. K. M. Holmes-A végszó után 97% Csak egy pillantás kellett, és sorsunk megpecsételődött Lisa sosem hitt a csodákban, ő olyan nő, aki mindig két lábbal áll a földön. Ám az élet bebizonyította neki, hogy a szilárd talaj így is meg tud inogni alatta. De még hogy! És ehhez elég volt Tomnak csak ránéznie, amikor Berlinben összefutottak egy filmforgatáson. A kalandból szerelem lett, az érzések egyre mélyültek, amíg Lisa véget nem vetett mindennek… hogy aztán jól megbánja az egészet. K. M. Holmes nagysikerű, Enyém a végszó című könyvében megismert Lisa történetét ismerhetik meg az olvasók ebben a novellában. magyar nyelvű magyar szerző novella romantikus váltott szemszög > Álomgyár, Budapest, 2022 32 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635704422 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ---------------
    2 points
  41. Drunvalo Melchizedek - Az élet virágának ősi titka 1-2 Az emberiség valamikor egy nagyon kifinomult műveltség és tudatosság szintjéről hullott alá a sötétség kilátástalanságába és szinte teljesen elfelejtette az Élet Virágának ősi titkát, amely a létezésnek a szakrális geometriában fennmaradt kódja. Négyezer évnél is régebbi sírok, templomok, piramisok és sziklába vájt vésetek sugározzák ma is felénk rejtett üzenetüket, hogy az Élet Virágában rejtező teremtő elv megtalálható a létezés minden részletében. A Mer-Ka-Ba aktiválása, (az emberi fénytest kb. tizenhét méter átmérőjű energiamezeje) egy magasabb tudatsík, vagy szellemi dimenzióbeli világ kapujának kulcsa. pdf 118mb [Hidden Content]
    2 points
  42. Tracklist a borítón! Genre: Electronic Style: Hard Trance, Happy Hardcore Audio #0 : MPEG Audio at 192 kb/s Infos : 2 csatorna, 44,1 kHz Jelszó:Megköszönni nem szégyen!! [Hidden Content]
    2 points
  43. Gordon Ramsay főzőiskolája, Kötelező kurzus minden főzni vágyónak A Gordon Ramsay főzőiskolája nélkülözhetetlen szakácskönyv mindazok számára, akik szeretnék örömüket lelni az otthoni főzésben. A 120 fantasztikus, mégis érthető és egyszerű recept bármelyikének elkészítésével fejedelmi fogásokat varázsolhatunk az asztalra. Ráadásul mindebben a világ egyik legkiválóbb szakácsa lesz a segítségünkre. pdf 102mb [Hidden Content]
    2 points
  44. Gitta Sereny - Albert Speer küzdelme az igazsággal Nürnbergben felfigyelt a többi náci bűnöstől erősen elütő Speerre, ám csak a hetvenes években vette föl vele a kapcsolatot. Felbecsülhetetlen értékű interjúk hosszú sorozatában próbált annak a titoknak a mélynére hatolni, hogy hogyan válhatott Speerből, a tisztességes, liberális gondolkodású német nagypolgári család sarjából Hitler elkötelezett híve. Bizonyos rokonszenvvel, ám kíméletlen tárgyilagossággal faggatja interjúalanyát, akinek személyes sorsában és tetteiben egyúttal a Hitler bűvkörébe került milliók elvakultságára és bűnrészességére is keresi a választ. Ezért is kap különleges hangsúlyt az újra meg újra feltett kérdés: tudott-e Albert Speer az Auschwitzban történtekről, és hogyan számol el e tudás terhével a lelkiismerete. pdf 18mb [Hidden Content]
    2 points
  45. Pierre Marchand - Lovagvárak és gótikus katedrálisok Várak – menedékek és az erő jelképei. A középkori város nyüzsgő élete. Kalandos utak Szentföldre és távoli vidékekre. Az Egyházi állam. Kolostorok és katedrálisok. pdf 17mb [Hidden Content]
    2 points
  46. Mesterkurzus - Párkapcsolatok iskolája A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Iskolájában hazánk legismertebb, legkiválóbb szakemberei osztották meg gondolataikat szerelemről és házasságról, féltékenységről és hűtlenségről, alkalmazkodásról, hazugságról, konfliktusokról és szexről. A kérdés, amely a kurzust életre hívta: vajon mi a baj manapság a párkapcsolatokkal? Miért olyan rettenetesen nehéz valódi társra találni? Miként lehetséges, hogy éppen abban a korban, amelyben minden a kommunikációról szól, egyre kevésbé értjük egymást? Hová tart ez a folyamat? Valóban nincs más választásunk, mint hogy újabb és újabb kérészéletű kapcsolatokba meneküljünk, vagy hogy megkeseredett hétköznapok várjanak ránk egy idegenné vált ember oldalán? A könyv tíz neves szerzője úgy véli, dönthetünk másképpen is. Igaz, az általuk javasolt út nagy elszántságot, akaraterőt, szeretetet és rengeteg munkát követel – de járható, és megéri az erőfeszítést. pdf 49mb [Hidden Content]
    2 points
  47. A Nagy Imre és társai per pdf 24mb [Hidden Content]
    2 points
  48. Fodor Pál, Varga Szabolcs - Egy elfeledett magyar királyi dinasztia A Szapolyai-család az 1460-as évektől kezdve több mint egy évszázadon keresztül meghatározó szerepet töltött be a Magyar Királyság történetében. A kötetben olvasható tanulmányokból elénk tárul az első nemzedék rendkívüli karrierje, melynek köszönhetően példátlanul gyorsan lettek az ország legnagyobb földesurai. A dinasztia vagyonára, presztízsére és katonai erejére támaszkodva a második generációhoz tartozó János másfél évtizeden keresztül sikeresen igazgatta Erdélyt, és 1526-ban a magyar alattvalók többsége előtt nyilvánvaló volt, hogy őt illeti meg a Lajos király halálával elárvult magyar korona. Az írásokból megismerjük a király kül-, város- és egyházpolitikáját, udvarának művelődési viszonyait, valamint neki és utódainak, Izabella királynénak és fiának, II. János választott királynak az Oszmán Birodalomhoz fűződő viszonyát. A szövegekből kirajzolódó kép alapján a Szapolyaiak története két részre osztható. A sikeres felemelkedés után magyar királyként már kevés volt a családi háttér az eredményes kormányzáshoz. Az ország világbirodalmak hadszíntere lett, és a kiszolgáltatott helyzettel a Jagellók után a Szapolyaiak sem tudtak megbirkózni. Bár az ország egységét nem sikerült megőrizni, a Kárpát-medence keleti területein megszervezett királyságuk így is nagy szolgálatot tett a magyar társadalomnak. Több évszázados felejtés után ez a kötet az utolsó magyarországi királyi dinasztia méltányos értékelésére vállalkozik. pdf 65mb 2020. [Hidden Content]
    1 point
  49. My Sexy Little Stepdaughter 2 (2018) When the panties drop and the zippers pop, all family rules go out the window. Cadey Mercury, Alina West, Stoney Lynn and Kenzie Kai are so damn sexy that their stepdads simply can't resist them! So watch them climb onto their stepdads for a ride they'll never forget! Category: Teens, All Sex, Family Roleplay, Older Men Starring: Alina West, Stoney Lynn, Kenzie Kai, Cadey Mercury, Toni Ribas, Ryan Mclane, Ramon Nomar, Tommy Gunn Language: English Size: 0.96 GB Length: 01:48:06 Format: MP4 Video: 720x406 Screens: Download Links: [b]Rapidgator:[/b] [Hidden Content] [b]Keep2s:[/b] [Hidden Content] [b]Share-online:[/b] [Hidden Content]
    1 point
  50. 1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...