Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 12/15/2023 in Posts
-
Borvendég Zsuzsanna - Mesés kémjátszmák A hidegháborús kémjátszmák közelmúltunk legizgalmasabb fejezetei közé tartoznak: a kétpólusú világban ellenséges titkosszolgálatok versengtek egymással a politikai, gazdasági információkért és a legmodernebb csúcstechnológiák megszerzéséért. Azt hihetnénk, hogy a frontvonalakat a vasfüggöny jelölte ki, de valójában az érdekek sok esetben nem estek egybe az ideológiai határokkal. A felszín alatt egy nehezen értelmezhető együttműködés zajlott a részt vevő felek között, amelyben gyakran a tőke logikája érvényesült a politikai célok helyett. Magyarország is szerepet kapott ebben a titkos kooperációban, hiszen gazdasági és pénzügyi csatornát nyitva biztosította a tőkeáramlást a keleti és a nyugati blokk között. E könyvből kiderül, hogyan épült ki az a vadkapitalista gazdasági hálózat, amely a hetvenes évekre átvette a kezdeményezést a pártállami hierarchiától, hozzájárult hazánk kirablásához és eladósításához, valamint a háttérből befolyásolta a rendszerváltoztatás menetét is. Térhódítása és megerősödése a különféle titkosszolgálatok sajátos összejátszásával kezdődött, amelynek során a náci és kommunista funkcionáriusok a demokratikus Nyugat asszisztálása mellett létrehozták azokat a kereskedelmi kapcsolatokat, amelyek kaput nyitottak a világrendek között. A könyv 1945-től igyekszik konkrét személyeken és eseményeken keresztül bemutatni, miképpen indult ennek a hálózatnak a térnyerése, miért volt érdekük – talán még politikai gyilkosságot is felvállalva – az új gazdasági mechanizmus megbuktatása, és milyen sajátos külkereskedelmi technikákkal alapozták meg pénzügyi-gazdasági hatalmukat. pdf 5mb [Hidden Content]7 points
-
Christopher Clarey - A Mester Roger Federer Roger Federer lenyűgöző karrierje „Federer úgy teniszezik, ahogy Michelangelo fest.” – Martina Navratilova Roger Federert minden idők egyik legkiemelkedőbb sportemberének tartják, sokan rajonganak érte – pályája az állhatatosság és a kitartás jelképe, alakja mégis végtelenül közvetlen. Hogyan lett a lobbanékony, kétes stílusérzékű, hirtelenszőke tinédzserből minden idők egyik legnagyobb versenyzője? Ez a történet nem a sorsról szól, hanem a lankadatlan akaraterőről. Christopher Clarey húsz éven át mindenhová követte Federert, illetve interjúkat készített az őt legközelebbről ismerőkkel, edzőivel és jelentősebb riválisaival. A mester a nagy képet és az intim részleteket egyaránt bemutatja: ez a könyv Federer pályájának tökéletes foglalata. „Senkit nem láttam olyan szépen játszani, mint Roger Federert. Clarey gazdag, olvasmányos és alapos könyvéből kiderül, hogyan lett Federerből az egyik legnagyobb teniszbajnok – és hogy ez mennyivel nehezebb volt, mint amilyen könnyű teljesítménynek Federer kifelé mutatta.” – Billie Jean King „Roger Federer úgy teniszezik, ahogy Michelangelo fest: minden ecsetvonása tökéletes, és a végeredmény remekmű. Christopher Clarey könyve ezt a munkásságot ragadja meg.” – Martina Navratilova „Christopher Clarey ritka madár: egyfelől valódi bennfentes, másfelől képes az objektivitásra. A mester káprázatos részletességű karriertörténet – olyan muníciót ad a sportrajongóknak, amely évtizedeken át kitart.” – Jim Courier „Clarey a tökéletes szerző ehhez az anyaghoz – számára Roger Federer pályafutása igazi jutalomjáték. Ennél jobban nem lehet megközelíteni a nagy teniszező életét, személyiségét, karaktervonásait. Clarey közel merészkedik, de csak annyira, hogy ne menjen az összkép rovására. Beszélgetéseken, anekdotákon keresztül, árnyaltan mutatja be Federert. Csupa olyasmit tudunk meg, amit eddig sehol sem olvashattunk. Méltányos, átgondolt újságírói teljesítmény ez a kötet.” – Chris Evert Christopher Clarey legendás sportriporter, a New York Times Eugene L. Scott-díjas és Alan Trengove-díjas tenisz szakírója, aki rendszeresen szerepel az ESPN-en. Két könyvet írt a Davis-kupáról 1997-ben és 1999-ben. pdf 3mb [Hidden Content]6 points
-
Philip Matyszak - Egy nap a városban Milyen lehetett az ókori világ egyik legnagyobb hatalmú és legnyüzsgőbb városában élni – egy olyan városban, amely nyolcszor sűrűbben lakott volt, mint a mai New York? Ebben a szórakoztató és tanulságos könyvben Philip Matyszak történész, számos bestseller szerzője, bemutatja az ókori Rómában élő és dolgozó embereket. A nap minden órájában találkozunk egy-egy új szereplővel – a császártól a rabszolgalányig, a gladiátortól az asztrológusig, az orvosnőtől a vízórakészítőig –, és így felfedezhetjük mindennapi életük lenyűgöző részleteit. pdf 2mb [Hidden Content]5 points
-
4 points
-
Bodor László - TV Sztárpaletta Ritka szép, izgalmas kötetet kap kezébe az olvasó. A hazai televízió-csatornák húsz fiatal, csinos műsorvezetőjével, bemondónőjével készült interjúkat Gyémánt László festőművész portréi illusztrálják. A könyvben neves médiaszemélyiségek – többek közt Erős Antónia, Bombera Krisztina, Cserháti Ágnes, Demcsák Zsuzsa, Marsi Anikó – vallanak szakmai pályafutásukról, magánéletükről, terveikről és vágyaikról. pdf 28mb [Hidden Content]4 points
-
Pierrick Geais - Vilmos herceg Az egyik legnépszerűbb tagja a brit uralkodóháznak, jóképű, okos, intelligens. Vilmos hercegnek minden reménye megvan arra, hogy a monarchia koronás fője legyen. Életéről, eddigi pályafutásáról, valamint kiterjedt és világszerte ismert családjáról írt izgalmas könyvet a francia Vanity Fair királyi sztorikra szakosodott újságírója, Pierrick Geais. A kötetet színes képmelléklet gazdagítja. Hogyan tudatta Károly elsőszülött fiával, Vilmossal anyja halálhírét? Miért töltött Cambridge hercege egy éjszakát hajléktalanként London utcáin? Miért választotta Vilmos a skóciai St. Adrews egyetemet az addig a családjánál szokásos Oxford vagy Cambridge helyett? Kiknek csapta a szelet Kate Middleton előtt? Vilmos hol találkozott későbbi feleségével, és hogyan sikerült néhanapján sajtókíséret nélkül randevúzniuk? Hányszor szakított egymással a szerelmespár, mire végre egybekeltek? A könyv a fenti kérdésekre biztos forrásból érkező válaszokat ad, és még jó néhány hasznos információval szolgál, ha mindent tudni akarunk a brit trón várományosáról. pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
Cseh Mária (szerk.) - Magyar Plakát 1885-2005 Információkban gazdag, reklámokkal agyonzsúfolt világunkban egyre halványabb szerep jut a hagyományos, művészi értéket képviselő, gondolatokat, ízlést közvetítő, ötletgazdag plakátoknak. Pedig a magyar plakátművészet hosszú évtizedekig az európai áramlatokkal együtt haladva képviselt valódi értékeket. Kiváló festők, plakátgrafikusok hazai és külföldi pályázatokon, kiállításokon értek el megérdemelt sikereket. A reprezentatív album a nemzeti könyvtár gyűjteményéből válogatva mutatja be a több mint százéves magyar plakát színe-javát. Ismeretlen-ismerős alkotások jelennek meg, hogy felelevenítsék az alkalmazott grafika jellegzetes, eleven műfajának sikeres múltját, és rámutassanak szomorú jelenére is. pdf 156mb [Hidden Content]3 points
-
Nikolaos van Dam - Szíria-Egy nemzet romokban A Keleti-pályaudvar aluljárójában 2015-ben összezsúfolódott menekültek nagy része Szíriából érkezett. A szíriai háború alaposan átrendezte a nagyhatalmi befolyási övezeteket és a hatalmi viszonyokat az egész közel-keleti térségben. Könnyű belátni, hogy az Ezeregyéjszaka mesés világának szomszédságában zajló pokoli események a magyar belpolitikára is erőteljes hatást gyakoroltak. Ehhez képest az átlagember, de még a művelt olvasók jelentős része sem tud egyebet a szíriai vérfürdő okairól és résztvevőiről azon kívül, hogy arabok, kurdok, oroszok, amerikaiak és az Iszlám állam banditái gyilkolják ott az ártatlan embereket és egymást. Nikolaos Van Dam könyve fényt vetít az agyonhallgatott tényekre. A szerző részrehajlás nélkül mutatja be azokat a történelmi eseményeket, törzsi, vallási és politikai szakadékokat, amelyeknek szerepe volt a nemrég még virágzó ország lerombolásában, nemzetként való felbomlásában. Elemzése messze túlmutat az Európában rutinosan ismételgetett felfogáson, miszerint a közel-keleti háborúkat vagy az olajra szomjas amerikaiak beavatkozása, vagy a siita és szunnita muzulmánok torzsalkodása okozza. Szíria a példa rá, hogy a képlet sokkal bonyolultabb. És Szíria a figyelmeztetés arra, hogy a következő évtizedekben ez a térség újabb és újabb, most már nyilvánvalóan globális következményekkel járó konfliktusok válsággócává válhat. Ezért annak, aki ismerni akarja a világot, amelyben élünk, tudnia kell, mi történt Szíriában az új évezred második évtizedében. pdf 6mb [Hidden Content]3 points
-
Csaplár-Degovics Krisztián - „Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink” Csaplár-Degovics Krisztián 1995 és 2008 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta történelmi, levéltáros és doktori tanulmányait. Többéves külföldi tanulmányút és kutatómunka után lett ugyanitt oktató a Kelet-Európa Története Tanszéken, ahol a Balkán és Ausztria-Magyarország történelmét oktatta. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, és ugyanitt a Délkelet-Európa Története Osztály vezetője. Kutatási területe kiterjed Ausztria-Magyarország történetére, különös tekintettel a közös birodalom Balkán-politikájára, a délkelet-európai nemzetté válásokra és államalapításokra, illetve az albánok és Albánia történelmére. Mindezen témákat felölelve jelen kötet azt mutatja be, hogy a dualista kori Magyarország nem passzív, hanem politikusain és állampolgárain keresztül aktív részese volt a Monarchia balkáni imperialista és koloniális politikájának. A bosznia-hercegovinai események elemzése során Kállay Benjámin tevékenységét és annak hatásait állítja a középpontba. Az Albániát érintő elképzeléseket és diplomáciai tevékenységet Nopcsa Ferenc személyén keresztül vizsgálja. pdf 69mb [Hidden Content]2 points
-
Kepes András: A boldog hülye, és az okos depressziós „Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül.” Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt – a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát – segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál. OpenBooks, 2021 epub [Hidden Content] Kepes András: Istenek és emberek Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómia finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nem csak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is… Kepes András új regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása. „Minden megváltozik, minden másról szól már ma is, mint amiről a politikusok papolnak és amitől az emberek szoronganak, vélte Ézsiás Benedek. Szétfeszítette a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, gondolta, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek.” Libri 2022 epub [Hidden Content]2 points
-
Könyv címe: Daniel Silva - Az ismeretlen nő portréja (Gabriel Allon 22.) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub,mobi,awz3,pdf,docs Oldalszám:457 (pdf) Méret:3.70 MB Daniel Silva új, lebilincselő remekművében Gabriel Allon nagyszabású kutatásba kezd a valaha élt legnagyobb műkincshamisító után. A legendás kém és restaurátor végre megszakította kapcsolatát az izraeli hírszerzéssel, és csendben letelepedett a családjával Velencében, az egyetlen helyen, ahol valaha is békére lelt. Amikor azonban a különc londoni műkereskedő, Julian Isherwood felkéri, hogy vizsgálja ki egy évszázados festmény újrafelfedezésének és eladásának körülményeit, halálos macska-egér játékba keveredik, amelyben semmi sem az, aminek látszik. Gabriel hamarosan rájön, hogy a szóban forgó mű, egy ismeretlen nő portréja, amelyet Van Dycknak tulajdonítanak, szinte biztosan ördögien ügyes hamisítvány. Hogy megtalálja a titokzatos figurát, aki a képet festette – és leleplezzen egy több milliárd dolláros csalást –, megtervezi karrierje egyik legkifinomultabb átverését. A keresett ember tükörképévé kell válnia: a legnagyobb műkincshamisítóvá, akit a világ valaha ismert… Jelszó: DKKTI [Hidden Content]2 points
-
Kirándulók növényhatározója Zseniálisan egyszerű rendszerével a kezdők ideális növényhatározó könyve lehet. A növények – Közép-Európa 1150 növénye: virágok, füvek, fák és cserjék – beazonosítását kiváló minőségű, minden részletre kiterjedő, pontos és színes rajzok, tömör szöveges jellemzések, megbízható színkulcs segítik. Egyetlen növénybarát sem nélkülözheti. pdf 187mb [Hidden Content]2 points
-
A magyar kriminalisztikában a rendőrség és az alvilág nem sok bűnöző nevét hozta annyi gyilkossággal és emberölési kísérlettel összefüggésbe, mint Portik Tamásét. Ezek között van az egész országot megrázó 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantás vagy a médiacézár, a politikai-gazdasági elithez tartozó Fenyő János hidegvérű meggyilkolása is. Akadnak olyan ügyek, amelyekben már ítélet született, és olyanok is, amelyekben a rendőrség letett arról, hogy valaha is bíróság elé állítsa az elkövetőket. Hogyan lett egy telefonfülkéket feltörő utcagyerek tíz évvel később az ország egyik leggazdagabb bűnözője? Milyen folyamatok vezettek el a kilencvenes évek alvilági gyilkosságaihoz? Hogyan konspirált az évekig illegalitásban élő Portik Tamás és köre? Vajon kinek álltak érdekében a politikai robbantások? Kik voltak Portik segítői? Minek köszönhető, hogy évekig nem tudták elfogni és felelősségre vonni? Milyen volt üzletemberként? Mi vezetett végül a bukásához? Miért árulták el? A Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori bestsellerek szerzője, Dezső András oknyomozó újságíró ezúttal Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását dolgozta fel a nyolcvanas évek kezdetétől napjainkig. Kutatása során a szerző Portik egykori bizalmi köréből is tudott információkat szerezni, így könyvéből sok-sok olyan részlet kiderül, amelyet eddig a nyilvánosság nem ismert. Megjelenés dátuma: 2023. november 2. Szerző: Dezső András Formátum MOBI [Hidden Content]2 points
-
Reacher.2022.720p.10bit.WEBRip.6CH.x265 T évad újra feltöltve.2 points
-
Daubner Béla Kaló Jenő - A tudattalan nehezen járható ösvényén 1-2 Három esztendővel ezelőtt indult útjára Kalo Jenő könyvsorozata A gyógyulás szelencéje címmel. Ezek a kötetek az egészségügyi asztrológia gyakorlati alkalmazását mutatták be, ám közel sem zárult le ennek a hatalmas anyagnak az ismertetése. Napjainkra már pszichoterápiás megközelítésből is elkészült a testi betegségek és azok lelki háttereinek bemutatásáról szóló anyag. A tudattalan nehezen járható ösvényén című munka erről az oldalról vizsgálja az emberekben felbukkanó problémák gyökerét, terápiás lehetőségeit. Dr. Daubner Béla pszichiáter, ayurvéda orvos és pszichoterapeuta – aki maga is mély betekintéssel rendelkezik az asztrológia világába – ismerteti azokat a fontos alapokat, amelyek nélkül nem indulhat útjára sem egy asztrológus, sem pedig más, segítő foglalkozású személy. Természetesen nemcsak nekik ajánljuk ezt a könyvet, hanem mindazoknak is, akiket érdekel a pszichológia, a transzcendencia, a mélyebb összefüggések rejtelmei, az ok-okozati kapcsolódások és az önismereti utak. (S. Varga Ilona) pdf 100mb [Hidden Content]1 point
-
Könyv címe: Daniel Silva - A Moszad ügynöke, a gyilkolóművész Kiadás dátuma: 2014 Formátum: Pdf (OCR),epub,mobi,docs,rtf,awz3 Sorozat: Gabriel Allon 1. Oldal:385 (pdf) Méret:4.80 MB A Közel-Kelet sötét világában Tarik az egyedüli ember, akitől az izraeliek igazán tartanak. Amikor az izraeli nagykövetet és a feleségét szállító limuzint Párizsban felrobbantják a Szajna egyik hídján, a hír nemcsak Izraelt, az Egyesült Államokat és Franciaországot rázza meg, de Cornwall egy kis zugában is érzések erős hullámait korbácsolja. Egy restaurátor él ott igen fájdalmas emlékek társaságában, mivel egy évtizeddel korábban terroristák bombamerényletében veszítette el a feleségét és gyermekét. Folynak a közel-keleti béketárgyalások és semmi sem fenyegetheti a sikert. Ha Tarik újra merényletekre készül, meg kell állítani – kerül, amibe kerül –, és a titkosszolgálatnak a legjobb ügynököt kell felkérni a munkára. Sikerül azonban rábírni, hogy hagyja hátra a vásznakat és ecseteket, és újra elővegye a Beretta pisztolyát? Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
Nádas György Boncz Géza - Fogjuk a hasunkat Humorral megspékelt szakácskönyv. „Tisztelt Nagyérdemű! Végy két tojást és további értékes hozzávalókat – szól a reneszánsz kor szakácskönyve. Mindezt a két jó barát Nádas és Boncz megálmodta. Kezünkben a harmadik évezred humortól duzzadó, szakmailag briliáns, szellemes, olvasmányos remekművét tartjuk. Sziporkázó stílusban, a profikat meghazudtoló módon, nyitott lélekkel, ferdítések, félreértések nélkül terítik elénk receptjeiket, mint a Majális című képen a látványt. A humort pedig jó szívvel és bőségesen ajándékba kapjuk. Ez is megerősíti, hogy a szakácsművészetet nem önmagában és önmagáért, hanem a kiteljesedett életért, annak szerves részeként kell gyakorolni. Mit kívánhatok a Nádasbonczhoz? Kiteljesedést, élvezetet, jó kedélyt és egy szellemes folytatást a Nagyérdeműért!” Pető J. Gyula gasztronómiai szakíró pdf 154mb [Hidden Content]1 point
-
The Client List 01 *Az ügyféllista* amerikai erotikus-dráma, 45 perc 1.évad /01.- 10.rész/ 2012. WEB.DL.XviD.Hundub. rendező: Wendey Stanzler, Patrick R. Norris forgatókönyvíró: Suzanne Martin, Barbara Nance zeneszerző: David Baerwald, Pieter A. Schlosser operatőr: James Chressanthis vágó: David Crabtree szereplők: Jennifer Love Hewitt (Riley Parks) Colin Egglesfield (Evan Parks) Cybill Shepherd (Linette Montgomery) Loretta Devine (Georgia Cummings) Naturi Naughton (Kendra) Rebecca Field (Lacey Jean) Alicia Lagano (Selena Ramos) Brian Hallisay (Kyle Parks) Tyler Champagne (Travis Parks) Az azonos című tévéfilm sorozatos folytatása, melyben Jennifer Love Hewitt egy prostituáltat játszik - aki azonban csak titokban végzi tevékenységét, mert egyébként van egy férje is...... Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz anyagi körülmények között él a férjével, aki egy baleset miatt parkolópályára kényszerült. A család feje felett összecsapnak a hullámok, el akarják ugyanis árverezni a házukat. A háromgyermekes asszony ezért munkát keres, hogy biztosítani tudja a családja megélhetését. Végül egy masszázsszalonban helyezkedik el. Ám hamarosan rájön, hogy az ügyfelei elvárása nem merül ki egy kellemes masszázsban. Videó információk: Méret: 355 MB Hossz: 0:42:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 160 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 05 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 05.évad / 01.- 10.rész / 2019 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) Kylee Evans (Stephanie) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Seann Gallagher (Liam) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Sarah Power (Abigail Pershing) Peter MacNeill (George O'Hanrahan) Kate Corbett (Eve) Rebecca Dalton (Tara) Videó információk: Méret: 520 MB Hossz: 0:43:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 457 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Bates Motel: Psycho a kezdetektől 01 amerikai dráma-thriller-krimi, 45 perc 1.évad / 01.- 10.rész / 2013 WEB.DL.XviD.Hundub. rendező: Tucker Gates forgatókönyvíró: Robert Bloch, Anthony Cipriano zeneszerző: Chris Bacon operatőr: John S. Bartley, Tom Yatsko vágó: Christopher Nelson, Sarah Boyd szereplők: Vera Farmiga (Norma Louise Bates) Freddie Highmore (Norman Bates) Olivia Cooke (Emma Decody) Kenny Johnson (Caleb) Nestor Carbonell (Romero seriff) Max Thieriot (Dylan Massett) Nicola Peltz (Bradley Martin) Ryan Hurst (Chick Hogan) Damon Gupton (Dr. Gregg Edwards) Rihanna (Marion Crane) Jillian Fargey (Maggie Summers) Keenan Tracey (Gunner) Ian Tracey (Remo Wallace) Aliyah O'Brien (Regina) Isabelle McNally (Madeleine Loomis) Kevin Rahm (Bob Paris) Michael Eklund (Zane Morgan) A Psycho előzménye, mely a tinédzser Norman Bates és édesanyja Norma életét mutatja be közvetlenül az öreg és titokzatos Bates Motel-be való költözés után...... A Hitchcock Psychójából ismert sorozatgyilkos, Norman Bates gyermek- és ifjúkorát mutatja be, megismerhetik a sötét és kusza eredettörténetet, kezdve attól a pillanattól, hogy édesanyja Norma és szeretője hogyan törték meg Normant, és miként tették a történelem legismertebb moteltulajdonos sorozatgyilkosává...... Videó információk: Méret: 425 MB Hossz: 0:42:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 195 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Szívek doktora 01 (Hart of Dixie) amerikai komédia-dráma-romantika, 43 perc 1.évad /01.- 22.rész/ 2011 WEB.DL.XviD.Hundub. rendező: Jason Ensler, David Paymer forgatókönyvíró: Leila Gerstein, David Babcock Debra Fordham, Rina Mimoun zeneszerző: Jeremy Adelman operatőr: Robert Gantz producer: Kelly Van Horn vágó: Brandi Bradburn, Jeff Granzow szereplők: Rachel Bilson (Dr. Zoe Hart) Jaime King (Lemon Breeland) Cress Williams (Lavon Hayes) Wilson Bethel (Wade Kinsella) Scott Porter (George Tucker) Deborah S. Craig (Shelley Ng) Tim Matheson (Dr. Brick Breeland) A new yorki Dr. Zoe Hart nagyon elkeseredik, amikor kiderül, hogy az áhított mellkas-sebészi ösztöndíjához azt a feltételt szabják, hogy egy évig háziorvosként kell dolgoznia. Végül az alabamai Bluebell-ben köt ki, ahol azonban nagy meglepetés éri: dr. Harley Wilkes, aki mellett praktizált volna, elhunyt, és a fele praxisát rá hagyta, azonban a praxison a kissé öntelt dr. Brick Breeland-del kell osztoznia...... Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:41:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 255 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20151 point
-
. India izei - Rick Stein's India 1. évad 2013 DVBRip.x264 AC3.Hun MKV (12) színes, szinkronizált angol ismeretterjesztő sorozat 354 perc Készítették: Rendező: David Pritchard Szereplők: Szereplők: Rick Stein, Mohandas K. Gandhi TARTALOM: A curry. Ez a minden érzékre ható fűszer az indiai konyha szimbóluma. Elég csak rá gondolni és eláraszt bennünket egy mélyről feltörő vágyakozás. Rick Stein 3 hónapot töltött Indiában és ezalatt megkóstolt mindenféle curry-t és elleste azok elkészítési módját ottani szakácsoktól. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 India.izei.2013.Se01.Ep01.DVBRip.h264.AC3.Hun Videó információk: Méret: 712,45 MB Hossz: 0:59:01 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 420 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Daniel Silva: A Moszad ügynöke Név: Gabriel Allon, izraeli kém, bérgyilkos és restaurátor. Célállomás: Amszterdam Feladat: egy meggyilkolt holland ügyének felderítése, akinek az izraeli titkosszolgálathoz is köze volt. Rutin feladatnak tűnik, főként egy olyan dörzsölt ügynöknek, mint Allon, de nyomozás közben váratlanul forró nyomra bukkan, amely egészen a csatorna másik oldalára, London szívéig viszi, ahol egy terrorista csoport nagyszabású merényletre készül. Eközben elrabolják az amerikai nagykövet lányát, és a helyszínre érkező Allont az elkövetők felismerik, így ő is rákerül a halállistára… Elizabeth Halton percei meg vannak számlálva; Allon versenyt fut az idővel, és a fél világot beutazza, hogy megmentse a nőt, de legfőképpen, hogy elkerülje a biztos halált. Daniel Silva korunk egyik legnagyobb kémregényírója John le Carré és Ian Fleming mellett. Lenyűgöző, szenvedélyes, fordulatos bestsellerei rajongók százezreit nyűgözik el. Triplafedelű és lélegzetelállító regényei nemcsak fantasztikusan szórakoztatóak, de rémisztően aktuálisak is. [Hidden Content]1 point
-
. A mi kis falunk - A mi kis falunk 2017 1. évad HDTV HUN x264 MKV (12) magyar szórakoztató műsor-vígjáték 49 perc Készítették: Rendező: Kapitány istván Szereplők: Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Scmied Zoltán, Szabó győző, Reviczki Gábor TARTALOM: Mi a kis faluban élete? Lehetetlen helyzetek, ismerős karakterek és olyan közösség, ahol semmi sem működik, ahogy kell. Vicces és érzelmes történetek emberekről, akikről a néző azonnal megtalálható lesz. És akit mindannyian tudunk. Gyuri, a falu macho-embere. A polgármester, aki a közpénzeket önmagán viseli. Teca, a "hot-girl" fogadós, aki drága sört szolgáltat, de ingyen csábít. Erika, az ügyintéző, aki már évezreden át foglalkozik. Laci, a jószívű falusi bolond, aki polgármester akar lenni. Stoki, a rendőr, akinek még nincs fegyvere, és csak álmodozik a tényleges bűncselekményekről. Janó, az állatorvos, aki embereket kezel, ha nincs jobb választás. A pap, aki megragadja a helyi nők szívét. Közös karakterek gyakori helyzetekben. Csak egy dolog biztos, minden mindig bonyolultabb, mint amilyennek lennie kellene. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.mi.kis.falunk.S01E01.HDTV.HUN.x264 Videó információk: Méret: 406,96 MB Hossz: 0:45:23 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 067 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: A választás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: A kamion [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: A halastó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: A vaddisznó [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: A strand [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: A körforgalom [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: A pókernap [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: A riválisok [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Parányi varázslat (A bűbájos) 02 (Good Witch the series) amerikai vígjáték-dráma-fantasy, 42 perc 02.évad / 01.- 10.rész / 2016 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Catherine Bell (Cassie Nightingale) Bailee Madison (Grace Russell) James Denton (Dr. Sam Radford) Catherine Disher (Martha Tinsdale) Anthony Lemke (Ryan Elliott) Rhys Matthew Bond (Nick Radford) Dan Jeannotte (Brandon) Kylee Evans (Stephanie) Sarah Power (Abigail Pershing) Videó információk: Méret: 480 MB Hossz: 0:41:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 457 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A fehér királyné miniseries [720p H264 mkv - avi(xvid)] (The.White.Queen.) angol-francia történelem-dráma-romantika, 60 perc minisorozat / 01.- 10.rész / BBC feldolgozás, 2013 WEB.DL.720p.x264.HunDub.2.0.AC3. vs. WEB.DL.XviD.HunDub.2.0.AC3. rendező: Jamie Payne, James Kent, Colin Teague forgatókönyvíró: Malcolm Campbell, Emma Frost Philippa Gregory zeneszerző: John Lunn operatőr: Fabian Wagner, Jean-Philippe Gossart David Luther díszlet: Olivier Fimmers, Stefaan Lejon Linda Wilson, Lieven Baes jelmez: Nic Ede producer: Gina Cronk, Colin Callender vágó: Ben Yeates, Ben Lester, Jamie Trevill Tom Deverell szereplők: Aneurin Barnard (Richard Duke of Gloucester) Rebecca Ferguson (Queen Elizabeth) Amanda Hale (Margaret Beaufort) Faye Marsay (Anne Neville) Max Irons (King Edward) Ben Lamb (Anthony Rivers) Tom McKay (Jasper Tudor) Juliet Aubrey (Countess of Warwick) David Oakes (George Duke of Clarence) Eleanor Tomlinson (Isabel Neville) Caroline Goodall (Duchess Cecily) Janet McTeer (Jacquetta Woodville) Philippa Gregory az elismert történész és író felfedi azon három asszony igaz történetét, akik átélték a Rózsák háborúja elnevezésű dinasztiák közötti küzdelem hitszegésekkel és vérontással teli idejét. Azzal érvel Gregory asszony, hogy a családi viszályok közepette élő asszonyok megismerése nélkül lehetetlen megérteni Anglia történetének e bizonytalan és fordulópontot jelentő időszakát, mely kettészakította a nemességet. Ugyanúgy alapvető fontosságú a szerepük, mint a hagyományos történetírásban bármely királyé és nemesé. Ez rokonságok nem pedig országok közötti harc volt, így ezen asszonyok lojalitásának, lázadásainak, összeesküvéseinek és árulásainak döntő szerepük volt Anglia történelmének alakításában..... Videó információk: mkv.720px264 Méret: 2,74 GB Hossz: 00:58:10 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 655 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 625 MB Hossz: 0:57:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 298 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20151 point
-
A teljes 12. évad cserélve!1 point
-
Jenő & Lujza - Avagy ''Azt írta az újság'' (Rádiókabaré Lp) (1985) Teljes hossz:53p Teljes méret: 124mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: kabaré Év:1985 01. Mi az, miért nézed a fülemet.mp3 02. Jenő, mit szólsz az új lakbérrendelethez.mp3 03. Jenő, ezentúl ne hívj engem Lujzának.mp3 04. Apu, ki az az interurbán.mp3 05. Jenő, hozhatom a málnaszörpöt.mp3 [Hidden Content]1 point
-
S01E15 rész: FILMTÖRTÉNET: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................... S01E16 rész: FILMTÖRTÉNET: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................... ..................... S01E17 rész: FILMTÖRTÉNET: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .....................1 point
-
. Anna - Anne of Green Gables 1985 S01.évad HUN WEBRip x264 720p mkv színes, magyarul beszélő, kanadai filmsorozat Dráma-családi 94 perc Készítették: RENDEZŐ: Kevin Sullivan ÍRÓ: Lucy Maud Montgomery FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Kevin Sullivan, Joe Wiesenfeld ZENESZERZŐ: Hagood Hardy OPERATŐR: René Ohashi VÁGÓ: James Lahti, Mairin Wilkinson Szereplők: Anne Shirley: Megan Follows Marilla Cuthbert: Colleen Dewhurst Mathew Cuthbert: Richard Farnsworth Gilbert Blythe: Jonathan Crombie Rachel Lynde: Patricia Hamilton Miss Stacy : Marilyn Lightstone TARTALOM: Az idős és magányos testvérpár - Marilla és Matthew Cuthbert - elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy jókötésű fiút, hogy segítségükre legyen a gazdálkodásban. Az árvaház igazgatónője véletlenül egy vörös hajú, szeplős, sajátságos észjárású, vézna kislányt küld hozzájuk. Amikor a jóságos Matthew az állomáson megpillantja ezt a "kis békát", rögtön megszereti. Csak nővére, Marilla miatt vannak kétségei, aki nagyon szigorú elvek szerint él. Az árva kis Anna, akit az élet ide-oda dobált, szeretetre és otthonra vágyik. A "Zöld oromban" mindezt megtalálhatná, de a hajthatatlan Marilla csak próbaidőre engedi meg, hogy náluk maradhasson. A kis "lelenc" mindent elkövet, hogy alkalmasságát bizonyítsa, ám nincs könnyű helyzetben: nehezen tűri a megaláztatásokat, az igazát pedig konokul és vehemensen védelmezi... FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Anna.E01.HUN.WEBRip.x264.720p Videó információk: Méret: 1,44 GB Hossz: 1:34:09 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 020 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A teljes 18. évad hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 18. ÉVAD ÉS A SOROZAT IS!1 point
-
. A mi kis falunk - A mi kis falunk 2018 2. évad HDTV HUN x264 MKV (12) magyar szórakoztató műsor-vígjáték 49 perc Készítették: Rendező: Kapitány istván Szereplők: Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Scmied Zoltán, Szabó győző, Reviczki Gábor TARTALOM: Mi a kis faluban élete? Lehetetlen helyzetek, ismerős karakterek és olyan közösség, ahol semmi sem működik, ahogy kell. Vicces és érzelmes történetek emberekről, akikről a néző azonnal megtalálható lesz. És akit mindannyian tudunk. Gyuri, a falu macho-embere. A polgármester, aki a közpénzeket önmagán viseli. Teca, a "hot-girl" fogadós, aki drága sört szolgáltat, de ingyen csábít. Erika, az ügyintéző, aki már évezreden át foglalkozik. Laci, a jószívű falusi bolond, aki polgármester akar lenni. Stoki, a rendőr, akinek még nincs fegyvere, és csak álmodozik a tényleges bűncselekményekről. Janó, az állatorvos, aki embereket kezel, ha nincs jobb választás. A pap, aki megragadja a helyi nők szívét. Közös karakterek gyakori helyzetekben. Csak egy dolog biztos, minden mindig bonyolultabb, mint amilyennek lennie kellene. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.mi.kis.falunk.S02E01.HDTV.HUN.x264 Videó információk: Méret: 473,68 MB Hossz: 0:48:19 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 115 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: A születésnap [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: Az autópálya [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 8. rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
. Őrangyal - The Guardian 2001 1 - 3 évad DVDRip XviD Hun (12) színes, magyarul beszélő, amerikai krimisorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: David Hollander Lou Antonio Simon Baker Jerry Levine Alan Rosenberg Vahan Moosekian Peter Levin Peter Medak Mel Damski FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Nick Santora Gayley Buckner David Hollander Michael R. Perry Peter Parnell Alfonso H. Moreno Rick Eid ZENESZERZŐ: Jon Ehrlich OPERATŐR: James R. Bagdonas Jacek Laskus Michael D. O'Shea ALAPÖTLET SZERZŐ: David Hollander DÍSZLETTERVEZŐ: Jayne Couch Caty Maxey JELMEZTERVEZŐ: Darryl Levine Arthur Rowsell PRODUCER: Jimmy Miller Alfonso H. Moreno Rick Eid Peter Parnell Jim Michaels EXECUTIVE PRODUCER: David Hollander Mark Johnson Michael Pressman LÁTVÁNYTERVEZŐ: Maia Javan Caty Maxey Oleg M. Savytski VÁGÓ: Lori Jane Coleman Lynne Willingham Gib Jaffe Michael N. Knue Robert P. Seppey Stáblista elrejtése Szereplők: Nick Fallin : Simon Baker Burton Fallin: Dabney Coleman Alvin Masterson: Alan Rosenberg Jake Straka: Raphael Sbarge James Mooney: Charles Malik Whitfield Amanda Bowles: Erica Leerhsen Barbara Ludzinski: Rusty Schwimmer Laurie Solt : Kathleen Chalfant Jerry: Koós Balázs Hunter Reed: Erik Knudsen Franklin: Cliff De Young Louisa "Lulu" Archer: Wendy Moniz Suzanne Pell: Angela Featherstone Ted Huberty: Kevin Schmidt Anne Joplin: Glenne Headly Shannon Gressler: Amanda Michalka TARTALOM: A nagy tiszteletnek örvendő pittsburghi ügyvéd könnyelmű fia kábítószeres ügybe keveredik. Nick Falint közösségi munkára ítélik, így ismerkedik meg a szociális munkás Laure Solttal, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik. Nick vonakodva ugyan, de beleegyezik, hogy egy gyerekeket segítő szolgálat tagja lesz és felvállalja, hogy részidős ügyvédként képviseli őket a bíróságon. Egyik ügyet kapja a másik után. Szembesülve a nehéz körülmények között élő, sanyarú sorsú gyerekek hányattatásával, megszólal Nick lelkiismerete és a fiatal férfi teljes szívvel veti magát a munkába. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 The.Guardian.S01E01.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 329,30 MB Hossz: 0:42:38 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 937 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 129 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1. ÉVAD: S01E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11-E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] _________________________________________________________________________________ 2. ÉVAD: S02E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11-E23 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ________________________________________________________________________________ 3. ÉVAD: S03E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11-E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 3. évad 11 - 22 része feltöltve! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD ÉS A SOROZAT!1 point
-
A teljes 12. évad hozzáadva a sorozathoz!1 point
-
A teljes 8. évad hozzáadva a sorozathoz!1 point
-
A 3. évad 11-13 része hozzáadva! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD!1 point
-
Az 1/b évad 21 - 26 rész feltöltve! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
. Umizoomi csapat - Team Umizoomi 2010 4. évad TVRip MPEG-4 (AVC) Mp4 HUN /töredék kérésre/ színes, magyarul beszélő, amerikai animációs mese sorozat 22 perc Készítették: FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Soo Kim Brian L. Perkins Michael Smith Jennifer Twomey Jeff Borkin P. Kevin Strader Clark Stubbs Sascha Paladino Adam Peltzman VÁGÓ: Anthony V. Orkin Dave Courter Morgan-William Turner Szereplők: Geo: Ethan Kempner Bot: Donovan Patton P.T. Walkley Milli: Madeleine Rose Yen DoorMouse: Chris Phillip TARTALOM: Az Umizoomi csapat egy amerikai TV sorozat, amely matematikai fogalmakat mutat be játékos formában. Milli, Geo, Rob barátjuk segítségével használják a 'Matekerőt', hogy bármilyen hétköznapi feladattal megbírkózzanak. Az Umizoomi csapat megoldja a problémákat Umivárosban. Milli a mérésekben kiváló és mintamóka ereje van. Geo a formák segítségével épít meg bármit, amire a csapatnak szüksége van. Rob egy mindent tudó számítógép, akitől Pocifonján kérnek segítséget a gyermek barátaik. A végére persze mindenkinek segítenek a matektrükökkel és indul az Umirock! FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Umizoomi_S4x01_Fiu_a_sarkanyos_gordeszkaval Videó információk: Méret: 321,19 MB Hossz: 0:22:15 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 693 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 320 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Válótársak - válótársak 2018 3. évad HDTVRip x264 HUN (16) magyar filmsorozat, hossz 45 perc/epizód változó Készítették: RENDEZŐ: Daniel Richard Kovacs, Attila Herczeg FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Köbli Norbert OPERATŐR: Péter Vajda Szereplők: Sáfár Bálint: Stohl András Hatvani Joci: Lengyel Tamás Jakab Dávid: Scherer Péter Sáfár Zsófi: Gubás Gabi Jakab Tamara: Balsai Mónika Vándor Szonja: Földes Eszter Dr. Szatmári Dalma: Kovács Patrícia Leonóra: Dobó Kata Jakab Noémi: Tóth Andi Bartha Antal: Kulka János Hilda: Börcsök Enikő Kertész Emese: Parti Nóra Anna: Pálmai Anna Sáfár Balázs: Kozma Ákos TARTALOM: A Válótársak című magyar tévésorozatban három párkapcsolat kulisszái mögé leshetünk be. Bálint, a sármos ingatlanügynök miután félrelépett a szomszédasszonnyal, az utcára kerül - felesége kiteszi a szűrét. Egy eladásra ítélt házba cuccol be ideiglenesen, ahová hamarosan követi az ezermester Joci is, akit barátnője az őrületbe kerget gyerekcsinálási mániájával. Az asszony a sok hormontartalmú bogyótól ijesztően kezd viselkedni; férje szinte menekül előle. A problémás férfiak klubjához csatlakozik az üzletember Dávid is, aki házassági évfordulójukon megtudja, hogy felesége már évek óta undorodik tőle. A három férfi az együttlakás és a nőtől való különválás következtében megváltozik: Bálint szinte minden ringó csípőre lecsap, miközben megpróbálja visszaszerezni nejét - kevés sikerrel; Joci a felszabadultságát laza kapcsolatokban éli ki; Dávid pedig stresszes családapából igazi, határozott férfiember lesz. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Valotarsak.S03E01.REPACK.HDTV.HUN.x264 Videó információk: Méret: 304,63 MB Hossz: 0:42:55 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 752 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Heston hétköznapi konyhája - How to Cook Like Heston 2011 1. évad TVRip x264 (AVC) HUN MKV Színes, magyarul beszélő angol főzőshow 6x23 perc Készítették: Rendező: Helen Downing Szereplők: Heston Blumenthal TARTALOM: A gasztronómiai tökéletesség éveken át tartó szenvedélyes kutatása után Heston Blumenthal most nem csupán a Heston-féle hétköznapi főzés mikéntjét mutatja be, hanem azt is, hogy bizonyos dolgok miért sikerülnek vagy miért nem sikerülnek, miközben fellebbenti a fátylat egypár mítoszról, melyek még édesanyáink konyhájából maradtak ránk. A brit sziget leglátnokibb séfje a legapróbb részletekig kipróbált tippekkel és módszerekkel segíti a nézőket, hogy vacsorájukat az egyszerű szokványosról megbízhatóan briliánssá változtassák, méghozzá a legkisebb fáradság nélkül. Az epizódok középpontjában hétköznapi hozzávalók állnak: tojás, csirke, marhahús, csokoládé, sajt és burgonya. Ezen egyszerű alapanyagok felhasználásával készíthetünk el olyan nagy kedvenceket, mint a sült csirke, a tökéletes steak, vagy akár a legeslegjobb csokoládétorta. Epizódok: 1. Marhahús 2. Tojás 3. Csokoládé 4. Csirke 5. Sajt 6. Burgonya Hangsáv: magyar 2.0 FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Heston.1. Marhahus Videó információk: Méret: 273,25 MB Hossz: 0:22:57 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Összesített Bitráta: 1 665 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Kemény motorosok 06 (Sons of Anarchy) amerikai krimi-dráma-thriller, 45 perc 6.évad /01.- 13.rész/ 2013 WEBRip.XviD.Hundub. szereplők: Charlie Hunnam (Jackson 'Jax' Teller) Ron Perlman (Clarence 'Clay' Morrow) Katey Sagal (Gemma Teller Morrow) Tommy Flanagan (Filip 'Chibs' Telford) Mark Boone Junior (Robert Munson) Maggie Siff (Tara Knowles) Kim Coates (Alex 'Tig' Trager) Theo Rossi (Jean Carlos 'Juice' Ortiz) Ryan Hurst (Harry 'Opie' Winston) Romero 'Romeo' Parada (Danny Trejo) Damon Pope (Harold Perrineau) Nero Padilla (Jimmy Smits) Carla (Wanda De Jesus) Jimmy Cacuzza (Jeff Wincott) Charles Barosky (Peter Weller) Videó információk: Méret: 350-535 MB Hossz: 0:56:55 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 175 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20131 point
-
Fekete vitorlák 02 (Black Sails) amerikai-dél-afrikai kaland-dráma, 45-60 perc 2.évad /01.- 10.rész/ 2015 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Toby Stephens (Flint kapitány) Hannah New (Eleanor Guthrie) Luke Arnold (John Silver) Jessica Parker Kennedy (Max) Zach McGowan (Charles Vane kapitány) Toby Schmitz (Rackham) Clara Paget (Anne Bonny) Mark Ryan (Gates) Tom Hopper (Billy Bones) Hakeem Kae-Kazim (Mr. Scott) Anthony Bishop (Singleton) Sean Cameron Michael (Richard Guthrie) Videó információk: Méret: 460 - 600 MB Hossz: 1:04:03 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 149 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20151 point
-
Continuum 02 kanadai akció-sci-fi-thriller, 45 perc 02.évad /01.- 13.rész/ 2013 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Rachel Nichols (Kiera Cameron) Victor Webster (Carlos Fonnegra) Erik Knudsen (Alec Sadler) Stephen Lobo (Matthew Kellog) Jennifer Spence (Betty Robertson) Tony Amendola (Edouard Kagame) Richard Harmon (Julian Randol) Luvia Petersen (Jasmine Garza) Roger R. Cross (Travis Verta) Lexa Doig (Sonya Valentine) . Videó információk: Méret: 415 MB Hossz: 0:43:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 149 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20151 point
-
Szívek doktora 02 (Hart of Dixie) amerikai komédia-dráma-romantika, 43 perc 2.évad /01.- 22.rész/ 2012 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Rachel Bilson (Dr. Zoe Hart) Jaime King (Lemon Breeland) Cress Williams (Lavon Hayes) Wilson Bethel (Wade Kinsella) Scott Porter (George Tucker) Deborah S. Craig (Shelley Ng) Tim Matheson (Dr. Brick Breeland) Videó információk: Méret: 435 MB Hossz: 0:41:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 255 Kbps Képkockák száma/mp: 23.970 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] stx20151 point
-
Lépéselőnyben 04 (Leverage) amerikai akció-dráma-krimi, 45 perc 4.évad / 01.- 18.rész / 2011 WEB-DL.XviD.Hundub. szereplők: Timothy Hutton (Nathan Ford) Gina Bellman (Sophie Devereaux) Christian Kane (Eliot Spencer) Beth Riesgraf (Parker) Aldis Hodge (Alec Hardison) Mark Sheppard (Jim Sterling) Jeri Ryan (Tara Cole) Gerald Downey (McSweeten FBI ügynök) Robert Blanche (Bonanno rendőrkapitány) Elisabetta Canalis (Az Olasz) Leon Rippy (Jack Latimer) Kari Matchett (Maggie Collins) Videó információk: Méret: 385 MB Hossz: 0:40:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 149 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Kettős ügynök 02 (Covert Affairs) amerikai akció-krimi-dráma, 45 perc 02.évad /01.- 16.rész/ 2011 ******Az idegen nyelvű jelenetekhez felirat mellékelve***** WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Piper Perabo (Annie Walker) Christopher Gorham (Auggie Anderson) Kari Matchett (Joan Campbell) Anne Dudek (Danielle Brooks) Sendhil Ramamurthy (Jai Wilcox) Dylan Taylor (Eric Barber) Gregory Itzin (Henry Wilcox) Nic Bishop (Ryan McQuaid) Adelaide Humphreys (Katia Brooks) Avigail Humphreys (Chloe Brooks) Oded Fehr (Eyal Lavine) Nazneen Contractor (Sydney) Richard Coyle (Simon Fischer) Videó információk: Méret: 375 MB Hossz: 0:40:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 197 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] satix1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00