Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 12/14/2023 in Posts
-
Philippe Sands - Patkányút Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, „istenáldotta” házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv. pdf 3mb [Hidden Content]9 points
-
Csaplár-Degovics Krisztián - „Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink” Csaplár-Degovics Krisztián 1995 és 2008 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta történelmi, levéltáros és doktori tanulmányait. Többéves külföldi tanulmányút és kutatómunka után lett ugyanitt oktató a Kelet-Európa Története Tanszéken, ahol a Balkán és Ausztria-Magyarország történelmét oktatta. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, és ugyanitt a Délkelet-Európa Története Osztály vezetője. Kutatási területe kiterjed Ausztria-Magyarország történetére, különös tekintettel a közös birodalom Balkán-politikájára, a délkelet-európai nemzetté válásokra és államalapításokra, illetve az albánok és Albánia történelmére. Mindezen témákat felölelve jelen kötet azt mutatja be, hogy a dualista kori Magyarország nem passzív, hanem politikusain és állampolgárain keresztül aktív részese volt a Monarchia balkáni imperialista és koloniális politikájának. A bosznia-hercegovinai események elemzése során Kállay Benjámin tevékenységét és annak hatásait állítja a középpontba. Az Albániát érintő elképzeléseket és diplomáciai tevékenységet Nopcsa Ferenc személyén keresztül vizsgálja. pdf 69mb [Hidden Content]8 points
-
Nikolaos van Dam - Szíria-Egy nemzet romokban A Keleti-pályaudvar aluljárójában 2015-ben összezsúfolódott menekültek nagy része Szíriából érkezett. A szíriai háború alaposan átrendezte a nagyhatalmi befolyási övezeteket és a hatalmi viszonyokat az egész közel-keleti térségben. Könnyű belátni, hogy az Ezeregyéjszaka mesés világának szomszédságában zajló pokoli események a magyar belpolitikára is erőteljes hatást gyakoroltak. Ehhez képest az átlagember, de még a művelt olvasók jelentős része sem tud egyebet a szíriai vérfürdő okairól és résztvevőiről azon kívül, hogy arabok, kurdok, oroszok, amerikaiak és az Iszlám állam banditái gyilkolják ott az ártatlan embereket és egymást. Nikolaos Van Dam könyve fényt vetít az agyonhallgatott tényekre. A szerző részrehajlás nélkül mutatja be azokat a történelmi eseményeket, törzsi, vallási és politikai szakadékokat, amelyeknek szerepe volt a nemrég még virágzó ország lerombolásában, nemzetként való felbomlásában. Elemzése messze túlmutat az Európában rutinosan ismételgetett felfogáson, miszerint a közel-keleti háborúkat vagy az olajra szomjas amerikaiak beavatkozása, vagy a siita és szunnita muzulmánok torzsalkodása okozza. Szíria a példa rá, hogy a képlet sokkal bonyolultabb. És Szíria a figyelmeztetés arra, hogy a következő évtizedekben ez a térség újabb és újabb, most már nyilvánvalóan globális következményekkel járó konfliktusok válsággócává válhat. Ezért annak, aki ismerni akarja a világot, amelyben élünk, tudnia kell, mi történt Szíriában az új évezred második évtizedében. pdf 6mb [Hidden Content]7 points
-
Cseh Mária (szerk.) - Magyar Plakát 1885-2005 Információkban gazdag, reklámokkal agyonzsúfolt világunkban egyre halványabb szerep jut a hagyományos, művészi értéket képviselő, gondolatokat, ízlést közvetítő, ötletgazdag plakátoknak. Pedig a magyar plakátművészet hosszú évtizedekig az európai áramlatokkal együtt haladva képviselt valódi értékeket. Kiváló festők, plakátgrafikusok hazai és külföldi pályázatokon, kiállításokon értek el megérdemelt sikereket. A reprezentatív album a nemzeti könyvtár gyűjteményéből válogatva mutatja be a több mint százéves magyar plakát színe-javát. Ismeretlen-ismerős alkotások jelennek meg, hogy felelevenítsék az alkalmazott grafika jellegzetes, eleven műfajának sikeres múltját, és rámutassanak szomorú jelenére is. pdf 156mb [Hidden Content]5 points
-
Pierrick Geais - Vilmos herceg Az egyik legnépszerűbb tagja a brit uralkodóháznak, jóképű, okos, intelligens. Vilmos hercegnek minden reménye megvan arra, hogy a monarchia koronás fője legyen. Életéről, eddigi pályafutásáról, valamint kiterjedt és világszerte ismert családjáról írt izgalmas könyvet a francia Vanity Fair királyi sztorikra szakosodott újságírója, Pierrick Geais. A kötetet színes képmelléklet gazdagítja. Hogyan tudatta Károly elsőszülött fiával, Vilmossal anyja halálhírét? Miért töltött Cambridge hercege egy éjszakát hajléktalanként London utcáin? Miért választotta Vilmos a skóciai St. Adrews egyetemet az addig a családjánál szokásos Oxford vagy Cambridge helyett? Kiknek csapta a szelet Kate Middleton előtt? Vilmos hol találkozott későbbi feleségével, és hogyan sikerült néhanapján sajtókíséret nélkül randevúzniuk? Hányszor szakított egymással a szerelmespár, mire végre egybekeltek? A könyv a fenti kérdésekre biztos forrásból érkező válaszokat ad, és még jó néhány hasznos információval szolgál, ha mindent tudni akarunk a brit trón várományosáról. pdf 1mb [Hidden Content]3 points
-
Dan Jones - Birodalmak és trónok A középkor történelmének neves és népszerű szakértője, Dan Jones nagyszabású, mégis szórakoztató, könnyed stílusú művében elbeszéli, hogyan született meg az a világ, amelyet ma ismerünk. A történet az egykor hatalmas Nyugatrómai Birodalom romjai között kezdődik, amikor 410-ben kifosztották a barbárok, s a 16. század elején ér véget, az idő tájt, amikor az Örök Várost elfoglalják és megint csak kifosztják – ezúttal, 1527-ben, V. Károly császár katonái. A két esemény között eltelt 11 évszázad az emberiség írott történelmének mintegy harmadát öleli fel. Ebben az időszakban született meg a nyugati kultúra, ekkor alakultak ki a nagy európai nemzetek, lefektették a jog és a kormányzás alapjait, a római egyház világpolitikai tényezővé lépett elő, elindult a kereszténység és az iszlám közötti „civilizációs” vetélkedés, s megalapították az első egyetemeket. A Távol-Kelet birodalmai versenyre keltek a Nyugat hatalmaival, és megtörtént az első találkozás az Ó- és az Újvilág között. A művészetek, a filozófia és a tudományos ismeretek gyökeres, forradalmi változások során mentek keresztül, s a korszak végén a reformáció eltörölte a római katolicizmus „monopóliumát”. Ez a könyv olyan világot tár elénk, amely első pillantásra távolinak és idegennek látszik. Ám, ha tüzetesebben is szemügyre vesszük, akkor feltűnik, hogy a középkor emberének olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyek nagyon is hasonlítanak a 21. század problémáihoz: nagyhatalmi erőpróbák, népvándorlás, világjárványok, elképesztő műszaki és tudományos fejlődés, sérülékeny és változékony éghajlat. E nagy ívű történelmi áttekintés első kötetében a szerző a Római Birodalom lehanyatlásától a keresztes háborúk koráig, a Jeruzsálemi Latin Királyság 1291-ben bekövetkezett bukásáig vezeti el az olvasót. A mű második része Hódítók és felfedezők – Dzsingisz kántól Magellánig címmel 2023 tavaszán jelenik meg. pdf3mb [Hidden Content]3 points
-
Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]2 points
-
Daniel Silva: Az időzített kém Daniel Silva gondos kutatómunka és szárnyaló írói fantáziája segítségével izgalmas fordulatos regényt írt. Lenyűgöző olvasmány a történelmi dokumentumregények és a kémtörténetek kedvelőinek. Olyannyira, hogy Ken Follett intenzíven pereli Silvát, mert túlságosan Follett-esre sikerült a könyve. Ez többet ér, mintha Follett elismerő sorokkal magasztalná ezt a könyvet a hátsó borítón. A szövetségesek franciaországi partraszállása a II. világháború egyik sorsdöntő eseménye és legféltettebben őrzött titka volt. Az invázió helyének és idejének, a Normandiába készülő mesterséges kikötő építésének leplezésére a Brit Titkosszolgálat lenyűgöző részletességű megtévesztő hadműveletet dolgozott ki. Az Abwehr kiválóan képzett, gyönyörű „avó ügynöke”, Catherine Blake nyomára jut a titoknak, és társával izgalmas, brutális keménységű harcot folytat az MI 15 elhárító tisztjével. A német titkosszolgálat mégis végzetes tévedést követett el ebben a sorsdöntő kérdésben. Egyszerűen félremagyarázták saját hírszerzőik jelentéseit? Hatalmi féltékenység vezetett a bukáshoz, vagy rászedték őket? [Hidden Content]2 points
-
Fables of the Kingdom 1.Hun (2016. márc. 20.) Kategória: Time Management Nyelv: Magyar Az egykor gyönyörű Királyság romokban hever, miután megtámadta egy gonosz varázsló. Mindent elpusztított, és elrabolta a szeretett hercegnőt. A király egy bátor fiatalemberhez fordul, hogy segítsen megmenteni lányát. Vágj bele egy izgalmas küldetésbe, hogy megmentsd a hercegnőt! Segítsen helyreállítani a Királyságot, és élvezze az izgalmas szimulációs játékot. Tudsz segíteni a hősnek a kihívásokkal teli küldetésében? Fedezze fel a Tündérországot, és mentse meg a hercegnőt! Kihívást jelentő akció/szimulációs szintek! Használjon bónuszokat a feladatok megoldásához Kezelje az erőforrásokat és építse újjá a Királyságot Játékrendszerkövetelmények Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9 Merevlemez: 73 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Fables of the Kingdom 2. PE.Hun (2017. november 2) Kategória: Time Management Nyelv: Magyar Vezesd a bátor hőst, Kevint és barátait, és keresd a varázspáncélt, amely a tündérbirodalom legtávolabbi zugaiban rejtőzik. Segíts a hősöknek legyőzni minden akadályt az útjuk során, hogy visszaszerezzék a páncélt, és megmentsék Artos királyt egy szörnyű átoktól. Élvezni fogod szülőfölded minden szépségét, és szemtől szembe találkozhatsz a ravasz varázslóval, Balennel. Építs és javíts épületeket, használj erőteljes varázslatokat, győzd le az akadályokat és ismerkedj meg a játék tündérvilágában élő szokatlan karakterekkel. Teljesítsd a kihívásokat és szerezz eredményeket Szórakoztató feladatok, egyedi épületek és alattomos ellenségek Gyönyörű grafika és izgalmas zene Kezelje erőforrásait, gyűjtsön élelmet, tisztítsa meg az utakat és így tovább! Játékrendszerkövetelmények Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,0 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9 Merevlemez: 99 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Fables of the Kingdom 3.CE.Hun (2020. november 20.) Kategória: Time Management Nyelv: Magyar Ez a hősök új korszaka, mivel a természet egyensúlya veszélyben van! Az elf országokban élő barátaink sürgős üzenete egy szörnyű kristályos erőről szól, amely a föld mélyéről száll fel, hogy elszívja az élet fáját. Ami még rosszabb, egy régi ellenfél, Balen áll mögötte. Az Elemek Szíve az egyetlen olyan ereklye, amely elég erős ahhoz, hogy megállítsa Balent, és visszaszerzéséhez veszélyes utazásra lesz szükség a Tűz-hegyre. Vezesd ezeket a bátor hősöket, és állítsd helyre az egyensúlyt! Egyedi és kihívást jelentő szintek Gyönyörűen megtervezett háttérképek Szerezz eredményeket, és fedd fel a Hősök Csarnokát Integrált stratégiai útmutató Bónusz fejezet! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9 Merevlemez: 259 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Fables of the Kingdom 4.Update.Hun (2021. júl. 30.) Kategória: Time Management Nyelv: Magyar/b] Kevin és társai legyőzték Balent, és a lelkét egy szilánkba zárták a kastély legbiztonságosabb börtönében. De hatalmas varázslók megrohamozták a börtönt, feltámasztották gazdájukat, és visszahozták a szörnyű átkot, erősebben, mint valaha! Készülj fel, hogy felügyelj egy csoport hős harcost, amint soha nem látott ellenségekkel néznek szembe. Segítsen hűséges társainak felfedezni hihetetlen új világokat, ellátogatni a legveszélyesebb kazamatákba, és még az óceán mélyére is merülni. Tapasztaljon meg egy veszélyes és izgalmas utazást, szerezzen új barátokat, és fedezze fel az alvilág titkát, hogy megmentse a tündérkirályságot! Fedezzen fel több mint 50 egyedi és kihívást jelentő szintet! Fedezd fel az alvilág sötét titkait! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9 Merevlemez: 178 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content]1 point
-
Cyril Walker, David Ward - Ősmaradványok A Határozó Kézikönyvek a természet tisztább és pontosabb megismerésében segítik az Olvasót. Használatukkal könnyedén eligazodhat az állat- és növényfajok, valamint az ásványok világában. Ez a kötet több mint 500 fosszilis nemzetség ismertetését tartalmazza, színes fényképek kíséretében. A Határozó Kézikönyveket egyszerű használni, élvezet nézegetni. Minden korosztály természetismereti könyvtárában helyük van. pdf 43mb [Hidden Content]1 point
-
Roads of Rome 1-5 Pack AIO (642 MB) Kategória: Logikai/Ügyességi/Kaland/Akció Nyelv: Angol 1.Roads of Rome (2010. szeptember 28.) Kövesse a romantikus történetet, fedezze fel a barbár vidékeket, nyerjen elismerést és érjen el sikert a Római utakon, egy szórakoztató időgazdálkodási játékban! Te vagy az egyetlen, aki segíthet Victoriusnak sok kihívást jelentő feladat elvégzésében, és feleségül veheti Caesar lányát, a fiatal és gyönyörű Júliát. Hozd a római szellemet és kultúrát a barbárokhoz, építs utakat, és bizonyítsd be, hogy te vagy a legjobb római légiós az egész birodalomban! 2.Roads of Rome II. (2010. december 21) Caesart, Róma kormányzóját megmérgezték, és nincs olyan erős bájital a halandók világában, amely meggyógyíthatná szörnyű betegségétől. Caesar lánya, Julia kétségbeesett, Victorius, a tiszteletreméltó tábornok pedig hosszú útra indul az istenek országába. A barbárok országai tele vannak veszélyekkel, ezért legyen óvatos! Segíts Victoriusnak megtalálni azt a varázsitalt, amely megmenti Caesar életét a Roads to Rome 2 -ben! 3.Roads of Rome III. (2011. szeptember 28.) Állítsa le a betörő barbár erőket, és állítsa helyre a Roads of 3, szórakoztató stratégiai játék településeit és törött útjait! Julia és Victorius nagyon boldogok, és várják első gyermekük születését. Egy nap azonban egy hírnök érkezik Rómába, és elhozza a rossz híreket a barbárokról, amelyek tönkreteszik a római tartományokat. Segíts Victoriusnak és seregének ellenállni az ellenségnek, és védd meg Rómát a közelgő katasztrófától! 4.Roads of Rome: New Generation (2016. január 5.) A Római Birodalom gazdag és hatalmas volt. Úgy tűnt, semmi sem veszélyeztetheti békéjét és jólétét. Mígnem egy napon hirtelen szerencsétlenség érte a földet, és a rómaiaknak láthatatlan erejű földrengésekkel kellett szembesülniük drasztikus következményekkel. A fiatal Marcus Victoriousnak most meg kell mentenie polgárait, és vissza kell hoznia az életet korábbi dicsőségébe. Építsen új településeket, új utakat és új jövőt az emberek számára. Segíts Marcusnak bizonyítani epikus Atyjának, szerezzen tiszteletet a polgároknak, és talán el is nyerje egy gyönyörű lány szerelmét! 5.Roads of Rome: New Generation II. (2017. november 2.) Róma útjai: Az új generáció 2 visszavezet bennünket az ókori római birodalomba, ahol a múlt sötét árnyai támadtak egy békés Rómán. Markus, Victorius tábornok fia, hadsereget vezet, hogy szembenézzen a veszéllyel, és szeretett Valériáját maga mögött hagyja a városban. Elhatározta, hogy részt vesz a csatában, és a birodalom határain találja magát, hihetetlen kihívások előtt áll! Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 642 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------- Roads of Rome 6 - New Generation III.CE.Hun (2020. július 31.) Kategória: Logikai/Ügyességi/Kaland/Akció Nyelv: Magyar A Qumaron elhozza nekünk a Róma útjai sorozat következő izgalmas fejezetét ! Segítsen Rómának virágozni és bővülni az új fenyegetésekkel szemben! Róma továbbra is virágzik, és galliai szövetségeseik bővíteni kívánják a kereskedelmi kapcsolatokat azáltal, hogy több utat építenek a távoli határok felé. E bővítés során Caesar elküldi Marcus tábornokot és szeretett Valériáját. Azt azonban még nem tudják, hogy az egyik gall vezető feltámadt, és sereget gyűjt, hogy Rómába vonuljon, és hogy egy bérgyilkos várja őket lesben a parton! A játék rendszerkövetelményei: Operációs rendszer: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,2 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 280 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------- Roads of Rome 7 - Portals CE.Hun (2021. július 15.) Kategória: Logikai/Ügyességi/Kaland/Akció Nyelv: Magyar Amikor egy szörnyű vihar utoléri egy csapat bátor római katonát és munkást, akik hazafelé tartanak egy újabb katonai hadjáratból, hajójuk összeomlik egy elhagyatott sziget sziklás partján. Ám gyorsan rájönnek, hogy a szigeten több van, mint amilyennek látszik, amikor találnak egy titokzatos portált, amely egy ősi barlangban rejtőzik, ahol választás előtt áll - a halállal szembesülnek a szigeten, vagy belépnek az ismeretlenbe. Most rajtad múlik, hogy ebben a pörgős időgazdálkodási játékban települések építésével, utak megtisztításával és ellenségeik legyőzésével segítesz-e a hős rómaiaknak megtalálni a hazautat Rendszerkövetelmények: OS: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1.6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Hard Drive: 300 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------- Roads of Rome 8 - Portals 2.CE.Hun (2022.július 15.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Róma bátor harcosai folytatják az ősi portálokon túli fantasztikus világok felfedezését, de Armagon, a gonosz varázsló ismét útjukat szándékozik állni. Ezúttal azonban egy ismeretlen szövetséges lépett a római katonák és követőik megsegítésére. Ki a titokzatos asszisztensük, és mit akarnak valójában? Segíthetsz megoldani ezt a rejtvényt, de gyors reflexekre és vezetői készségekre lesz szükséged, hogy felfedd az igazságot és legyőzd Armagont ebben az izgalmas időgazdálkodási játékban! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,2 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9 Merevlemez: 309 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------- Roads of Rome 9 - Portals 3.CE.Hun (2023.július 15.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Róma bátor harcosai és munkásai folytatják erőfeszítéseiket, hogy felfedezzék az ősi portálok által összekapcsolt titokzatos világokat. A gonosz mágus, Armagon szolgáinak sikerült visszahozniuk őt az ürességből, és ezeken a bátor rómaiakon múlik, hogy visszaszorítsák és örökre száműzzék a gonoszt! Fogjon fegyvert ehhez az epikus időgazdálkodási sagához! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,2 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 9 Merevlemez: 325 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ---------------------------------------------------------1 point
-
Enchanted Kingdom 1 - A Dark Seed CE.Eng (2017. április 6) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Sötét Mag nevű furcsa betegség terjedni kezdett, és az egész Tar Birodalom rendjének megsemmisítésével fenyeget. Immunizált a betegségekkel szemben, ami azt jelenti, hogy Ön az egyetlen, aki biztonságosan kivizsgálhatja ezt a betegséget. De bár képességed megvédhet a betegségektől, nem menthet meg az utadban álló sötét és erőszakos erőktől! Túl tud élni elég sokáig ahhoz, hogy gyógyulást találjon és helyreállítsa a békét a birodalomban? Tudja meg ezt az izgalmas rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,44 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]1 point
-
Könyv címe: Daniel Silva - Az ismeretlen nő portréja (Gabriel Allon 22.) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub,mobi,awz3,pdf,docs Oldalszám:457 (pdf) Méret:3.70 MB Daniel Silva új, lebilincselő remekművében Gabriel Allon nagyszabású kutatásba kezd a valaha élt legnagyobb műkincshamisító után. A legendás kém és restaurátor végre megszakította kapcsolatát az izraeli hírszerzéssel, és csendben letelepedett a családjával Velencében, az egyetlen helyen, ahol valaha is békére lelt. Amikor azonban a különc londoni műkereskedő, Julian Isherwood felkéri, hogy vizsgálja ki egy évszázados festmény újrafelfedezésének és eladásának körülményeit, halálos macska-egér játékba keveredik, amelyben semmi sem az, aminek látszik. Gabriel hamarosan rájön, hogy a szóban forgó mű, egy ismeretlen nő portréja, amelyet Van Dycknak tulajdonítanak, szinte biztosan ördögien ügyes hamisítvány. Hogy megtalálja a titokzatos figurát, aki a képet festette – és leleplezzen egy több milliárd dolláros csalást –, megtervezi karrierje egyik legkifinomultabb átverését. A keresett ember tükörképévé kell válnia: a legnagyobb műkincshamisítóvá, akit a világ valaha ismert… Jelszó: DKKTI [Hidden Content]1 point
-
[Doctor @dventures] Lily Love - Perks Of Being A Nurse July 20, 2016 174 Mb / 896 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[Mikes@partment ] Nekane - New Pussy 04 / 13 / 2016 258 Mb / 255 pics / 1800x1200 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[Doctor@dventures] Tina Kay - Doctor's High School Crush 9/ 01/ 2017 121 Mb / 644 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[Doctor@dventures] Veronica Avluv - Mom Visits Doc 29 January 2017 94 Mb / 455 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Kendra Lust Takes On Mandingo 07/01/16 262 mb / 171 pics / 4000x2667 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Riley Reid - The Brotherload 5 (Scene 1) 12 mb / 55 pics / 1600x1066 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Jesse Jane - Jesse Alpha Female (Scene 2) 05 / 17 / 2015 138 mb / 132 pics / 1600x1067 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Riley Reid - Corrupt Schoolgirls (scene 2) 06/01/12 505 MB / 737 pics / 1280 x 853 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Alyssia Kent Enjoys Nudism and More… 09/13/19 16 MB / 107 pics / 1600x1067 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Ella Knox, Kira Noir - Healthy Cumpetition 09/12/19 95 MB / 336 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
August Ames - My G1rlfr1end's Busty Friend Dec 29, 2016 66 mb / 271 pics / 2500x1667 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[Doctor@dventures] Julia Ann & Kylie Page - She Wants It Both Ways 08/23/16 214 mb / 869 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[P@ssionHD] Keisha Grey - Hard at Work 12/03/15 48 mb / 299 pics / 1500x1000 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[MommyGootBoobs] Veronica Avluv - La Seductora 08/02/16 142 mb / 505 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
[Re@lityJunkies]Piper Perri - Joy Riding! 08/12/16 259 mb / 314 pics / 1920x1280 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Yhivi - How Yhivi's Ass Got Played 05/04/16 147 mb / 222 pics / 2000x3000 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Ivy Rose - Spoiled Rotten 08/06/19 41 MB / 239 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Candy - Assfucked like in a dream 08/17/11 15 MB / 69 pics / 1500 x 1125 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Linda Weasley - Satisfied lad shares sperm 08/07/17 50 MB / 144 pics / 3500 x 2333 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Nika Charming - Naked yoga on a cock 01/20/20 133 MB / 123 pics / 3500 x 2333 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Kayla Synz - My First Sex Teacher [Remastered] 04/30/19 100 MB / 452 pics / 2500 x 1667 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Aidra Fox - Sexy Brunette Gets Anal from Celebrity 103 MB - 87 Pic - 3000x2000 [Hidden Content]1 point
-
[BigTitsAtWork ] Siri - Ously Big Tits! 03/12/14 95 MB / 322 Pic / 2495x1663 [Hidden Content]1 point
-
L!ttle Caprice - Crazy EMO teen fucks her boyfriend from Little Caprice 115 Mb / 144 pic / 2000x1334 [Hidden Content]1 point
-
[BustyBuffy ] Lucie Wilde - Bedroom Fun 282 MB | 402 pic | 2074x1382 [Hidden Content]1 point
-
Liya Silver - Bath Time Belle 08/09/19 228 MB / 200 pics / 3840x2560 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Jill Kassidy - Dont Look 12/03/20 175 MB / 79 pics / 3000 x 2000 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Alura TNT Jenson - Draining The Plumber's Cock 10/01/19 56 MB / 261 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Vina Sky - Fundraiser Fuck 07/06/19 29 MB / 139 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Jane Wilde - See Jane Wilde Gape 07/23/19 146 MB / 95 pics /1600 x 1066 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Alura 'TNT' Jenson - Watch Your Mom 04/03/19 105 MB / 369 pics / 2500 x 1667 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Bella Rose - MyDaughtersHotFriend 08/13/19 68 MB / 368 pics / 2500 x 1667 / jpg [Hidden Content]1 point
-
T1ny4K - Alexis Adams - Tiny St. Patty's Day 03/16/17 61 MB / 250 pics / 1500 x1125 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Ella Knox - Dirty In Dubai 07/26/18 42 MB / 156 pics / 1620 x 1080 / jpg [Hidden Content]1 point
-
Daniel Silva: A fekete özvegy A legendás kém és restaurátor, Gabriel Allon már épp készül átvenni az izraeli titkosszolgálat vezetését, amikor az események ismét visszakényszerítik a terepre egy utolsó bevetés erejéig. Miután az ISIS merényletet követ el Párizsban, a nyugati titkosszolgálatok Gabriellel szövetkezve próbálják megakadályozni, hogy a robbantás kitervelője újból lecsapjon. Az ismeretlent Szaladinként emlegetik…Egy háttérből irányító, nagy kaliberű terroristáról van szó, akinek a víziója nem marad el a keresztesekkel harcoló középkori szultáné, Szaladiné mögött. Hálózatának tagjai teljes titokban kommunikálnak, így Gabrielnek nem marad más választása, mint hogy beépítse saját ügynökét a világ valaha ismert legveszélyesebb terrorszervezetébe. Natalie Mizrahi rendkívüli képességekkel rendelkező fiatal doktornő. Gabriel kérésére magára ölti az ISIS-hez csatlakozó újonc szerepét, és két lábon járó időzített bomba, vérre szomjazó „fekete özvegy” lesz belőle. Veszélyes küldetése az Iszlám Állam új kalifátusának kegyetlen világába sodorja, a végállomás pedig Washington, ahol a könyörtelen Szaladin a terror apokaliptikus éjszakáját tervezi véghez vinni, mely megváltoztatja a történelem menetét… [Hidden Content]1 point
-
Daniel Silva: A rablás A legendás kém és restaurátor, Gabriel Allon egy oltárkép helyreállításán dolgozik Velencében, amikor sürgős hívást kap az olasz rendőrségtől: Julian Isherwood műkereskedőt egy gyilkosság helyszínén gyanúsítottként letartóztatták a Comó-i tónál. Barátja megmentése érdekében Gabrielnek mindössze annyit kell tennie, hogy megkeresi a világ leghíresebb elveszett festményét.S néha úgy lehet a legegyszerűbben megtalálni egy ellopott mesterművet, ha ellopunk egy másikat…Az áldozat egy bukott kém, akinek sötét titka volt: lopott műkincsekkel kereskedett, amelyeket egy titokzatos gyűjtőnek adott el. Köztük a világ legikonikusabb eltűnt festménye, Caravaggio „Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel" című alkotását is.Gabriel kockázatos játszmába kezd, hogy visszaszerezze a Caravaggiót, s az izgalmas vadászat során a nyomok Marseille-en és Korzikán keresztül Párizsba, majd Genfbe, s végül egy kis osztrák magánbankba vezetnek, ahol egy veszedelmes ember őrzi a világ egyik legvérszomjasabb diktátorának ebül szerzett, hatalmas vagyonát. [Hidden Content]1 point
-
1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00