Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 12/14/2023 in all areas

  1. Philippe Sands - Patkányút Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, „istenáldotta” házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv. pdf 3mb [Hidden Content]
    9 points
  2. Csaplár-Degovics Krisztián - „Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink” Csaplár-Degovics Krisztián 1995 és 2008 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta történelmi, levéltáros és doktori tanulmányait. Többéves külföldi tanulmányút és kutatómunka után lett ugyanitt oktató a Kelet-Európa Története Tanszéken, ahol a Balkán és Ausztria-Magyarország történelmét oktatta. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, és ugyanitt a Délkelet-Európa Története Osztály vezetője. Kutatási területe kiterjed Ausztria-Magyarország történetére, különös tekintettel a közös birodalom Balkán-politikájára, a délkelet-európai nemzetté válásokra és államalapításokra, illetve az albánok és Albánia történelmére. Mindezen témákat felölelve jelen kötet azt mutatja be, hogy a dualista kori Magyarország nem passzív, hanem politikusain és állampolgárain keresztül aktív részese volt a Monarchia balkáni imperialista és koloniális politikájának. A bosznia-hercegovinai események elemzése során Kállay Benjámin tevékenységét és annak hatásait állítja a középpontba. Az Albániát érintő elképzeléseket és diplomáciai tevékenységet Nopcsa Ferenc személyén keresztül vizsgálja. pdf 69mb [Hidden Content]
    8 points
  3. Nikolaos van Dam - Szíria-Egy nemzet romokban A Keleti-pályaudvar aluljárójában 2015-ben összezsúfolódott menekültek nagy része Szíriából érkezett. A szíriai háború alaposan átrendezte a nagyhatalmi befolyási övezeteket és a hatalmi viszonyokat az egész közel-keleti térségben. Könnyű belátni, hogy az Ezeregyéjszaka mesés világának szomszédságában zajló pokoli események a magyar belpolitikára is erőteljes hatást gyakoroltak. Ehhez képest az átlagember, de még a művelt olvasók jelentős része sem tud egyebet a szíriai vérfürdő okairól és résztvevőiről azon kívül, hogy arabok, kurdok, oroszok, amerikaiak és az Iszlám állam banditái gyilkolják ott az ártatlan embereket és egymást. Nikolaos Van Dam könyve fényt vetít az agyonhallgatott tényekre. A szerző részrehajlás nélkül mutatja be azokat a történelmi eseményeket, törzsi, vallási és politikai szakadékokat, amelyeknek szerepe volt a nemrég még virágzó ország lerombolásában, nemzetként való felbomlásában. Elemzése messze túlmutat az Európában rutinosan ismételgetett felfogáson, miszerint a közel-keleti háborúkat vagy az olajra szomjas amerikaiak beavatkozása, vagy a siita és szunnita muzulmánok torzsalkodása okozza. Szíria a példa rá, hogy a képlet sokkal bonyolultabb. És Szíria a figyelmeztetés arra, hogy a következő évtizedekben ez a térség újabb és újabb, most már nyilvánvalóan globális következményekkel járó konfliktusok válsággócává válhat. Ezért annak, aki ismerni akarja a világot, amelyben élünk, tudnia kell, mi történt Szíriában az új évezred második évtizedében. pdf 6mb [Hidden Content]
    7 points
  4. Cseh Mária (szerk.) - Magyar Plakát 1885-2005 Információkban gazdag, reklámokkal agyonzsúfolt világunkban egyre halványabb szerep jut a hagyományos, művészi értéket képviselő, gondolatokat, ízlést közvetítő, ötletgazdag plakátoknak. Pedig a magyar plakátművészet hosszú évtizedekig az európai áramlatokkal együtt haladva képviselt valódi értékeket. Kiváló festők, plakátgrafikusok hazai és külföldi pályázatokon, kiállításokon értek el megérdemelt sikereket. A reprezentatív album a nemzeti könyvtár gyűjteményéből válogatva mutatja be a több mint százéves magyar plakát színe-javát. Ismeretlen-ismerős alkotások jelennek meg, hogy felelevenítsék az alkalmazott grafika jellegzetes, eleven műfajának sikeres múltját, és rámutassanak szomorú jelenére is. pdf 156mb [Hidden Content]
    5 points
  5. Pierrick Geais - Vilmos herceg Az egyik legnépszerűbb tagja a brit uralkodóháznak, jóképű, okos, intelligens. Vilmos hercegnek minden reménye megvan arra, hogy a monarchia koronás fője legyen. Életéről, eddigi pályafutásáról, valamint kiterjedt és világszerte ismert családjáról írt izgalmas könyvet a francia Vanity Fair királyi sztorikra szakosodott újságírója, Pierrick Geais. A kötetet színes képmelléklet gazdagítja. Hogyan tudatta Károly elsőszülött fiával, Vilmossal anyja halálhírét? Miért töltött Cambridge hercege egy éjszakát hajléktalanként London utcáin? Miért választotta Vilmos a skóciai St. Adrews egyetemet az addig a családjánál szokásos Oxford vagy Cambridge helyett? Kiknek csapta a szelet Kate Middleton előtt? Vilmos hol találkozott későbbi feleségével, és hogyan sikerült néhanapján sajtókíséret nélkül randevúzniuk? Hányszor szakított egymással a szerelmespár, mire végre egybekeltek? A könyv a fenti kérdésekre biztos forrásból érkező válaszokat ad, és még jó néhány hasznos információval szolgál, ha mindent tudni akarunk a brit trón várományosáról. pdf 1mb [Hidden Content]
    3 points
  6. Dan Jones - Birodalmak és trónok A középkor történelmének neves és népszerű szakértője, Dan Jones nagyszabású, mégis szórakoztató, könnyed stílusú művében elbeszéli, hogyan született meg az a világ, amelyet ma ismerünk. A történet az egykor hatalmas Nyugatrómai Birodalom romjai között kezdődik, amikor 410-ben kifosztották a barbárok, s a 16. század elején ér véget, az idő tájt, amikor az Örök Várost elfoglalják és megint csak kifosztják – ezúttal, 1527-ben, V. Károly császár katonái. A két esemény között eltelt 11 évszázad az emberiség írott történelmének mintegy harmadát öleli fel. Ebben az időszakban született meg a nyugati kultúra, ekkor alakultak ki a nagy európai nemzetek, lefektették a jog és a kormányzás alapjait, a római egyház világpolitikai tényezővé lépett elő, elindult a kereszténység és az iszlám közötti „civilizációs” vetélkedés, s megalapították az első egyetemeket. A Távol-Kelet birodalmai versenyre keltek a Nyugat hatalmaival, és megtörtént az első találkozás az Ó- és az Újvilág között. A művészetek, a filozófia és a tudományos ismeretek gyökeres, forradalmi változások során mentek keresztül, s a korszak végén a reformáció eltörölte a római katolicizmus „monopóliumát”. Ez a könyv olyan világot tár elénk, amely első pillantásra távolinak és idegennek látszik. Ám, ha tüzetesebben is szemügyre vesszük, akkor feltűnik, hogy a középkor emberének olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyek nagyon is hasonlítanak a 21. század problémáihoz: nagyhatalmi erőpróbák, népvándorlás, világjárványok, elképesztő műszaki és tudományos fejlődés, sérülékeny és változékony éghajlat. E nagy ívű történelmi áttekintés első kötetében a szerző a Római Birodalom lehanyatlásától a keresztes háborúk koráig, a Jeruzsálemi Latin Királyság 1291-ben bekövetkezett bukásáig vezeti el az olvasót. A mű második része Hódítók és felfedezők – Dzsingisz kántól Magellánig címmel 2023 tavaszán jelenik meg. pdf3mb [Hidden Content]
    3 points
  7. Stephen King: Később Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával. A Később, akárcsak a Joyland és A coloradói kölyök, a Hard Case Crime sorozat bűnügyi történeteiben jelent meg, és jól bizonyítja, hogy King a kisprózának is igazi nagymestere. A kisregény megható felnövéstörténet, lebilincselő krimi és kísértethistória egyszerre, félelmetes és izgalmas mese az elveszett ártatlanságról és a megpróbáltatásokról, mikor jó és rossz között kell választanunk. Európa, 2022 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    2 points
  8. Daniel Silva: Az időzített kém Daniel Silva gondos kutatómunka és szárnyaló írói fantáziája segítségével izgalmas fordulatos regényt írt. Lenyűgöző olvasmány a történelmi dokumentumregények és a kémtörténetek kedvelőinek. Olyannyira, hogy Ken Follett intenzíven pereli Silvát, mert túlságosan Follett-esre sikerült a könyve. Ez többet ér, mintha Follett elismerő sorokkal magasztalná ezt a könyvet a hátsó borítón. A szövetségesek franciaországi partraszállása a II. világháború egyik sorsdöntő eseménye és legféltettebben őrzött titka volt. Az invázió helyének és idejének, a Normandiába készülő mesterséges kikötő építésének leplezésére a Brit Titkosszolgálat lenyűgöző részletességű megtévesztő hadműveletet dolgozott ki. Az Abwehr kiválóan képzett, gyönyörű „avó ügynöke”, Catherine Blake nyomára jut a titoknak, és társával izgalmas, brutális keménységű harcot folytat az MI 15 elhárító tisztjével. A német titkosszolgálat mégis végzetes tévedést követett el ebben a sorsdöntő kérdésben. Egyszerűen félremagyarázták saját hírszerzőik jelentéseit? Hatalmi féltékenység vezetett a bukáshoz, vagy rászedték őket? [Hidden Content]
    2 points
  9. Viking Heroes 1 CE.Eng Kategória: Time Management Nyelv:Angol A gonosz erőinek esélyük sincs, amikor a hősies viking család epikus küldetésbe kezd, hogy megmentse Midgardot! Mérje meg a kalandok új magasságait, ahogy a testvérek, Everand és Boromere, valamint Helga és Brunnhilde nővérek először összefognak, hogy üldözzenek egy gonosz varázslót, aki pusztító viharokat robbant ki Midgardon! Lebilincselő kalandtörténet Több tucat körömrágó szint Játékmódok alkalmi és képzett játékosok számára Szórakoztató minijátékok Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 11 Merevlemez: 246 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Viking Heroes 2 CE.Hun Kategória: Time Management Nyelv:Angol Egyetlen hős sem olyan heves és hatalmas, mint a vikingek! Ez jó hír Midgard és a környező birodalmak népének, és rossz hír az őket fenyegető sötét erőknek! Egy régóta szunnyadó vulkán hatalmas kitörése nyomán a viking testvérek varázslatos vidékeken keresztül indulnak útnak, hogy segítsenek a rászorulóknak, és felkutassák a szerencsétlenség mögött meghúzódó titokzatos, pusztító erőt. Nézz szembe hatalmas dinoszauruszokkal, és akár egy vizuálisan lenyűgöző álombirodalomban is kalandozhatsz, miközben régi barátaiddal, köztük a megbízhatóan megbízhatatlan Lokival csatlakozol, hogy újjáépítsd a lerombolt falvakat, és teljesítsd a küldetéseket a színes karakterek szereposztásáért ebben az epikus Időgazdálkodási kalandban! 50 szuperszórakoztató szint, amelyet elsajátíthatsz Könnyű, Normál és Kemény mód Több tucat elért eredmény Tanulj játék közben oktatóanyag Játékrendszerkövetelmények OS: 10.15/10.14 CPU: 2,0 GHz (CSAK INTEL) RAM: 2048 MB Merevlemez: 201 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Viking Heroes 3 CE.Eng Kategória: Time Management Nyelv:Angol A Viking Heroes 2-t elhozó Alawar Entertainmenttől érkezik a harmadik fejezet ebben az epikus mitológiai káoszsorozatban! Nagy tetteik jutalmaként a négy viking meghívást kap az istenek lakomájára. A Bifrost néven ismert szivárványhíd őrzőjével együtt hőseink útnak indulnak, de hamar rájönnek, hogy a híd megsemmisült, és az Asgard felé vezető út le van vágva! Ha a Bifrost nem áll helyre hamarosan, a világok összeütköznek, és káosz fog uralkodni, így a csoport új küldetésre indul, hogy beutazza a birodalmakat, hogy megkeresse azokat a tárgyakat, amelyek megjavíthatják a hidat. De ez nem lesz könnyű, mivel a vikingek olyan helyekre látogatnak el, amelyek éppoly veszélyesek, mint amennyire lenyűgözőek. Vegye igénybe régi istenbarátok és a Nagy Kígyó, Jörmungandr segítségét, hogy helyreállítsa a tönkrement Bifrostot és elkapja az elkövetőket… talán még a ravasz Loki is hajlandó lenne szívességet tenni neked. Csatlakozz a vikingekhez, miközben különféle természetfeletti lényekkel harcolnak, bányásznak erőforrásokat, és elhárítják az akadályokat, hogy megjavítsák a hidat és megmentsék a birodalmakat. Versenyfutás az idővel, ezért készülj fel a gyors gondolkodásra és a kritikus döntések meghozatalára ebben az epikus időgazdálkodási kalandban! Ez egy speciális Collector's Edition kiadás, amely tele van exkluzív extrákkal, amelyeket a standard verzióban nem találsz. Játékrendszerkövetelmények OS: 12.4/11.6/10.15 CPU: 2,0 GHz (CSAK INTEL) RAM: 2048 MB Merevlemez: 283 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Viking Heroes 4 CE.Eng Kategória: Time Management Nyelv:Angol Csatlakozz a viking hősökhöz a versenyben, hogy megmentsd a világot az örök sötétségtől! Miközben a nap és a hold inog, és Fenrir, az óriás farkas fenyegeti a világot, a vikingeknek birodalmakon át kell utazniuk, hogy egy mágikus láncot kovácsoljanak, amely elfoghatja őt. Ám útjuk nem lesz könnyű, hiszen több veszélyes ellenség, köztük Fenrir fiai is figyelik minden lépésüket. Az istenek segítségével a viking hősök akciódús kalandba indulnak, hogy visszaadják a világot. Ha sikerül elfogniuk Fenrirt, a vikingeknek választaniuk kell – megbüntetik a fenevadat vagy kegyelmet mutatnak? Játssz most, hogy megtudd! Harcolj szörnyekkel, bányászd fel az erőforrásokat, és szüntesd meg az akadályokat, hogy visszatartsd a sötétséget és elfogd Fenrirt. Versenyfutás az idővel, ezért gondolkodjon gyorsan, és hozzon kritikus döntéseket ebben az epikus időgazdálkodási kalandban! Játékrendszerkövetelmények OS: Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 2,0 GHz RAM: 2048 MB DirectX: 11 Merevlemez: 442 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------- Viking Sisters-Hun Kategória: Time Management Nyelv:Angol Jóval azelőtt, hogy a mai nők szétzúzták volna az üvegmennyezetet, a Viking Sisters megmutatta a gonosztevőknek, miről is szól a lányok hatalom! Csatlakozz a druida Helgához és a harcos Brunhildához, hogy megmentsék falujuk embereit egy gonosz varázsló bűvöletétől. Vezesd át a nővéreket egy elvarázsolt erdőn, jeges hegycsúcsokon és magába a pokolba, miközben üldözik a varázslónőt a Föld végső határáig és azon túl is. Látogassa meg a törpe birodalmat, hogy erős fegyvereket kovácsoljon, majd harcoljon óriásokkal, skorpiókkal és más sötét lényekkel. Végül gyűjtsd össze és állítsd elő azokat az erőforrásokat, amelyekre a nőtestvéreknek szükségük van utazásuk minden egyes lépéséhez. Útközben minijátékokat nyithatsz meg, erősítőket használhatsz, amelyek javítják a dolgozóidat, és olyan eredményeket szerezhetsz, amelyek bizonyítják képességeidet. Élvezni fogja azt a világot, amely tele van színekkel, képzelőerővel és varázslattal. A Casual, Normal és Expert játékmóddal mindenki élvezheti ezt az azonnali klasszikust, amely megmutatja, hogy a lányok valóban szórakozni akarnak, de ha kell, egy kicsit rúghatnak is, tudod mit! RENDSZERKÖVETELMÉNYEK Op. rendszer:Windows XP vagy újabb Processzor:1,5 GHz Memória:512 MB RAM Grafika:512 MB 3D videokártya DirectX: Verzió: 9.0 Tárhely: 500 MB szabad hely Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  10. Weather Lord 1 (2012. április 26.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol 100 százalékos esély van a szórakozásra, ha a Weather Lorddal játszol, egy egyedülálló időgazdálkodási játékkal, amely a természet erőit a keze ügyébe helyezi! Használja a napfényt, a szelet és az esőt, hogy kivegye a termőtalajból a termést, majd a betakarítást olyan termékekké alakítsa, amelyekre az emberek vágynak. Ha jól gazdálkodik erőforrásaival, a naperőművei és a szélturbinái biztosítják a termelő létesítményeinek szükséges energiát. Ezenkívül zivatarfelhőket kell előidéznie a sziklák eltávolításához, esőt kell küldenie az erdőtüzek eloltására, és fel kell raknia a dolgozóinak a földrengés okozta károk helyreállításához szükséges erőforrásokat. Ha az idő előtt maradsz, az aranypohár a tiéd lesz! Adjon az Anyatermészetnek egy jól megérdemelt pihenést, és játsszon a Weather Lord játékkal még ma! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/8 CPU: 1,0 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 161 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 2 - Hidden Realm (2013. május 30.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Parancsold a természet hatalmas erőinek, hogy szabadítsanak meg egy szigetet a gonosz csapástól a Weather Lord: Hidden Realm játékban! Ahogy áthaladsz egy egykor elveszett földön, helyreállítod a falvakat, kiszabadítod az embereket, és harcolsz az ogrékkal, gólemekkel és a jeti söpredékekkel. Ha az elemekkel a kezedben, egy karddal az oldaladon és egy kis varázslattal a zsebedben, senki sem fog tudni megállítani a győzelem felé vezető meneted ebben az izgalmas időgazdálkodási játékban! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1,4 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 328 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 3 - In Pursuit of the Shaman (2014. augusztus 19.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Földrengés pusztított az egykor békés földön, és összetörte a bennszülöttek életét! Az ország most hemzseg a kellemetlen lényektől, és egy gonosz sámán az abszolút hatalomért pályázik. Engedd szabadjára a természet félelmetes erejét, miközben bátor harcosok csapatát vezeted végig egy romos tájon, hogy legyőzd a gonosz sámánt! Segíts a bennszülötteknek források összegyűjtésével és falvaik javításával. Teljesítsd a küldetéseket napfény, eső, szél és mennydörgés segítségével a termés utánpótlására. Távolítsa el az ellenséget, és távolítsa el az akadályokat, amelyek az utadba állnak. Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 597 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 4 - The Successors Path (2015. április 9.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Építs újjá egy lepusztult földet, mentsd meg népedet a veszedelemtől, és szállj szembe számos bizarr ellenséggel a Weather Lord: The Successor's Path című filmben – egy lenyűgöző időgazdálkodási eposzban! Használd az esőt a termés pótlására, a mennydörgést az akadályok eltávolítására, a szelet pedig a kísérteties lények elpusztítására! Játssz okosan, játssz gyorsan, és a győzelem a tied lesz! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8 CPU: 1,4 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 503 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------ Weather Lord 5 - Following The Princess CE.Hun (2015. november 1.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Egy régi nemezis visszatér, de csak valami még gonoszabb elődjeként a Weather Lord: Following the Princess című epikusban! A hatalmas időjárási rendszerek irányításának hatalma továbbra is a tiéd, miközben útnak indulsz, hogy kimentsd a hercegnőt a fogságból, újjáépíts egy lepusztult földet, és megállíts egy könyörtelen erőt abban, hogy elpusztítsa a varázslatos Lotaringiai Királyságot! Ahogy fejlődsz, erőforrások gyűjtésével, falvaik újjáépítésével és küldetések teljesítésével segíted a bennszülötteket, napfényt, esőt, szelet és mennydörgést használva a termés utánpótlására, a szellemek és banditák felszámolására, valamint az akadályok eltávolítására. Ezeket a feladatokat tetszés szerint elvégezheti: vagy gyorsan dolgozhat a legjobb jutalomért, vagy szánja rá az időt és élvezze a színes grafikát, a magával ragadó zenét és az izgalmas játékmenetet! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 781 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -------------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 6 - Legendary Hero CE.Hun (2016. május 29.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Úgy tűnt, minden jól megy Weather Lordnak és feleségének, Oliviának. Elhagyták szülőföldjüket, hogy nyaraljanak, de amikor megérkeztek, szigetük romokban hevert! Olivia figyelmeztetés nélkül beszippantott egy portálon, és az átjáró bezárult, és elkísérte egy ismeretlen földre! De hősünk mindig megtalálja a módját, hogy helyrehozza a dolgokat. Most az Olimposz isteneit kell segítségül hívnia, hogy segítsenek megmenteni kedvesét, mielőtt minden remény elveszne! Használd a nap, a szél, az eső és egyebek erejét, miközben toronymagas akadályokkal szembesülsz, furcsa ellenségekkel találkozol, és helyreállítod a lepusztult földet. Kezelje jól az erőforrásait, és a győzelem a tied lesz. Minden egyes izgalmas lépéssel hatalmas új bónuszokat szerezhet, majd új kihívásokkal kell szembenéznie, amelyek okos felhasználását igénylik. Falvakat is újjáépíthetsz, kereskedhetsz, és kölcsönhatásba léphetsz a legendás görög istenekkel. Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 860 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 7 - Royal Holidays CE.Hun (2016. október 12.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol Irányítsd a napot, az esőt, a szelet és még sok mást, miközben átutazol a királyságodban, segítve a rászoruló embereket és helyreállítva a nappali fényt. Aztán vállald a démon szerepét, aki örök éjszakát akar elhozni. Humorral teli történeteivel, élénk és elbűvölő látványvilágával, valamint könnyen elsajátítható játékmenetével a Weather Lord: Royal Holidays Collector's Edition a tökéletes „tartózkodás”! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 568 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------- Weather Lord 8 - Graduation CE.Hun (2017. február 1.) Kategória: Time Management Nyelv: Angol A Weather Lord öröksége folytatódik, miközben Viktor király és Viktória királynő arra készül, hogy átadják a királyi fáklyát lányuknak, Jennynek. De mielőtt Jenny uralkodhatna, meg kell tanulnia a kötelet! Eljön az a nap, amikor a kalózok ellopják a Nagy Sárkány aranytojást. Segíts Jennynek és mentorának megmenteni a napot, mielőtt a vadállat szabadjára engedi haragjának teljes dühét! Játékrendszer követelményei: Operációs rendszer: Windows XP/Windows Vista/Windows 7/Windows 8/Windows 10 CPU: 1,6 GHz RAM: 512 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 532 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------
    1 point
  11. Endless Fables 1 - The Minotaurs Curse CE.eng (2016. március 12) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Minotaurusz legendája régóta zárt könyv, de mi lenne, ha nem úgy történne, ahogy a tudósok állítják? A barátod által rendezett akadémiai előadáson egy csuklyás férfi cáfolja az elfogadott tant, kijelentve, hogy a Minotaurusz még mindig él és jól van labirintusában, türelmesen várja újjászületését. Csak Ariadne leszármazottja képes megállítani őt ... ami véletlenül te vagy! Induljon el egy mitikus arányú utazáson, hogy megállítsa a feltámadást és megmentsen hét ártatlan lelket ebben az izgalmas Rejtett Tárgy Kirakós Kaland játékban! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,03 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] --------------------------------------------------------------------------------- Endless Fables 2 - Frozen Path CE.eng (2017. április 15) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Sunward Games bemutatja az Endless Fables sorozat legújabb kiegészítését! A barátod eltűnt, miközben a skandináv mítoszokat kutatta. A keresése gyorsan sötét fordulatot vesz, amikor olyan emberrel találkozik, aki képes megfagyasztani embereket és tárgyakat! Időben sikerül megtalálni a barátját, vagy jéghideg ellenfeled lesz a bukásod? Tudja meg ezt a hideg Hidden Object Puzzle kalandot! Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 1,53 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------ Endless Fables 3-Dark Moor CE.FiNAL.eng (2018. április 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Sunward Games büszkén mutatja be a Végtelen mesék sorozat legújabb izgalmas fejezetét ! Unokahúgát elfogta egy banshee, és meg kell mentenie a MacConnell-sziget titkait. Navigáljon végig rémisztő lényeken és észbontó rejtvényeken, hogy megtalálja unokahúgát és megoldja a banshee rejtélyét, még mielőtt késő lenne. Felfedheti az igazságot? Tudja meg ezt a szívdobogó rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,45 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content] ----------------------------------------------------------------------------- Endless Fables 4-Shadow Within CES2.eng (2019. április 6.) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv:Angol A Sunward Games büszkén mutatja be a Végtelen mesék sorozat legújabb hűtő fejezetét ! Gyerekként az egyik barátodat elrabolta egy titokzatos alak, de senki sem hitt neked. Most hazatért, hogy segítsen Agatha barátjának végleg megoldani az esetet. Vigye végig a lidérces rejtvényeket és okos szörnyeket a festői Mittenwald vidéken. Meg tudja oldani a Homok rejtélyét és megmentheti barátját? Tudja meg ezt az izgalmas rejtett tárgyú kirakós kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP / Vista / Win7 / Win8 / Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 2,77 GB Telepíted és játszol. [Hidden Content]
    1 point
  12. [P0VD] Piper Perri - Ping Pong Pussy Nov 11, 2016 63 Mb / 250 pics / 1500x1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  13. Verónica Avluv - Black Bull For Hire [Scene 3] 04/09/2015 87 Mb / 70 pics / 1280x1920 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  14. [MomsB@ngTeens] Elena Koshka, Silvia Saige - Bad Kitty! 10 / 03 / 2016 402 mb / 300 pics / 2700x1800 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  15. [Br@zzers Exxtra ] Aidra Fox - New Years Sleaze December 31, 2016 180 mb / 622 pics / 2491x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  16. Veronica Avluv & Bonnie Rotten - The Secret Soiree: Six-Man Gangbang 09/23/13 311 mb / 918 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  17. Winter Jade - Stripper Insemination 09/17/19 10 MB / 50 pics / 1500 x 1000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  18. Bella Rose - Shower Sex Day 09/13/19 10 MB / 50 pics / 1500 x 1000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  19. Riley Reid - Gets Jumped In With A Gang Of Black Cocks 11/21/13 41 MB / 55 pics / 1600 x 1067 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  20. Alexis Tae - Bedroom Surprise - 6 Orgasms 09/07/19 9 MB / 50 pics / 1500 x 1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  21. Candice Dare - Candice Dares To Give Up That Booty 09/05/16 303 MB / 267 pics / 2000 x 1333 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  22. Lena Reif - Romp With The French Maid 01/16/19 38 MB / 57 pics / 4000 x 2667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  23. Gia Paige - Fuck me, Professor! 03/17/17 290 mb / 271 pics / 1920x1080 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  24. Shyla Stylez - Lex The Impaler #3 10/11/2012 65 mb / 66 pics / 1600x1067 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  25. [M0mmyG0tB00b$] Phoenix Marie - Mommy Needs Her Cream May 21, 2010 163 mb / 738 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  26. Demi Sutra - Blown Through The Roof 08/07/19 26 MB / 127 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  27. Brandi Love - Rent-A-Pornstar The Break-Up Coach 07/12/19 58 MB / 274 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  28. Cindy Shine - A Mature Man’s Dream 07/13/19 17 MB / 101 pics / 1600 x 900 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  29. Katrina Jade - Post Workout Rubdown 07/12/19 29 MB / 165 pics / 2495x1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  30. Shrima Malati - Sticky sperm ass outfit 11/25/19 187 MB / 185 pics / 3500 x 2333 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  31. Melody Marks - Stepbro Stuffs Stepsis With Huge Cock 11/19/18 10 MB / 50 pics / 1500 x 1000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  32. Nikki Benz - Jack Attack 5 16/12/13 240 MB / 200 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  33. Alura Jenson, Jewels Jade - Seduced by a C0ugar 11/21/14 104 MB / 338 pics / 2500 x 1666 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  34. Briana Banks - MyFriendsHotMom 08/10/19 37 MB / 194 pics / 2500 x 1667 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  35. Nikky Dream - Foamy Fucking 08/14/19 29 MB / 177 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  36. [BigTit$InUniform] Ava Addams - Maid For Fucking (21/01/14) Jpg |1663x2495 | 618 pics | 142 Mb [Hidden Content]
    1 point
  37. Gianna Michaels - Gianna And The Cock Doctors 109 Mb / 191 Pic / 2000x1329 [Hidden Content]
    1 point
  38. Sweet Angelina - I miss your dick in my ass 02/16/21 135 MB / 92 pics / 3500 x 2333 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  39. Nikki Delano - Her Ass Is Straight Fire 06/04/19 57 MB / 300 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  40. Desiree Dulce - Bubble Beauty 06/29/19 59 MB / 290 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  41. Alina Lopez - My Dirty Little Secret 07/05/19 35 MB / 169 pics / 2495 x 1663 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  42. Naomi Swann - Stepbro Catches Stepsis Riding A Dildo 08/12/19 10 MB / 50 pics / 1500 x 1000 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  43. [BustyBuffy] Lucie Wilde - Fitness Sex 133 MB |227 Pic | 1382X2074 [Hidden Content]
    1 point
  44. T1ny4K - Nina North - Dirty Dreams 04/06/17 61 MB / 250 pics / 1500 x1125 / jpg [Hidden Content]
    1 point
  45. amerikai krimi-komédia-dráma, 45 perc 6.évad /01.- 06.rész/ FINAL SEASON 2014 WEB.DL.XviD.Hundub. szereplők: Matt Bomer (Neal Caffrey) Tim DeKay (Peter Burke) Willie Garson (Mozzie) Tiffani Thiessen (Elizabeth Burke) Sharif Atkins (Clinton Jones) Marsha Thomason (Diana Barrigan) Hilarie Burton (Sara Ellis) Diahann Carroll (June) James Rebhorn (Reese Hughes) Natalie Morales (Lauren Cruz) Bridget Regan (Rebecca) Gloria Votsis (Alex Hunter) Ross McCall (Matthew Keller) She (FBI Agent) Alexandra Daddario (Kate) Treat Williams (James Bennett) Videó információk: Méret: 400 MB Hossz: 0:40:50 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Daniel Silva: Bűnjel Michael Osbourne-nak, a CIA Terroristaelhárító Központ vezető munkatársának szerelmével, a szeme láttára végez egy hidegvérű bérgyilkos. Három golyót ereszt az arcába. Főnökei azonnal hazarendelik, és a CIA központban egy íróasztal mögé ültetik. Később terroristák Stinger rakétával kilőnek egy személyszállító repülőgépet, az indítócsövet és a tettest megtalálják, szintén három golyóval az arcában. A nyomozással Osbourne-t bízzák meg, s ő tudja kit keres, a KGB és a Stasi egykori hírhedt bérgyilkosát. Hivatali munkája összekapcsolódik magánbosszújával, bár tudja, hogy ezzel új feleségének bizalmát, boldog házasságukat teszi kockára, de nincs megállás. Azt nem is sejti, hogy olyan sötét erőkkel kell megküzdenie, amelyeknek nem számít egy magasrangú CIA tiszt élete. A szövevényes, kőkemény krimi színtere egész Európa, de a végén eljutunk Amerikába, a leszámolás színhelyére Langley-be, ahol a CIA központja van! [Hidden Content]
    1 point
  47. Daniel Silva: A Moszad ügynöke és az oligarcha Gabriel Allon, az izraeli szuperkém legyőzte a világ legveszélyesebb emberét, az orosz oligarchát, Ivan Harkovot. De elkövetett egy hibát: életben hagyta… Mikor Grigorij Bulganov orosz dezertőr, aki egykor megmentette Gabriel életét, nyomtalanul eltűnik, a Moszad első számú ügynöke újra akcióba lép. A szálak a véreskezű orosz oligarchához és fegyverkereskedőhöz, Ivan Harkovhoz vezetnek. A Moszad ügynöke válogatott emberekből álló csapatával Anglián, Amerikán, Olaszországon, Genfen és Zürichen át próbálja felderíteni Bulganov hollétét, hogy végül egy dermesztően hideg orosz nyírfaerdőben küzdjön meg a leghátborzongatóbb ellenséggel, akivel valaha dolga volt. Gabrielnek mindeközben még azzal is szembe kell néznie, hogy elveszítheti, aki a legkedvesebb számára. A Moszad ügynöke és az oligarcha egy forró szerelem, a bátorság, a barátság és a bosszú története, rengeteg akcióval és feszültséggel. Daniel Silva, napjaink talán legnépszerűbb thrillerszerzője, feledhetetlen karaktert alkotott a világhírű restaurátor, melankolikusan szexi férfi és szuperkém Gabriel Allon személyében. [Hidden Content]
    1 point
  48. Daniel Silva: A Moszad ügynöke Név: Gabriel Allon, izraeli kém, bérgyilkos és restaurátor. Célállomás: Amszterdam Feladat: egy meggyilkolt holland ügyének felderítése, akinek az izraeli titkosszolgálathoz is köze volt. Rutin feladatnak tűnik, főként egy olyan dörzsölt ügynöknek, mint Allon, de nyomozás közben váratlanul forró nyomra bukkan, amely egészen a csatorna másik oldalára, London szívéig viszi, ahol egy terrorista csoport nagyszabású merényletre készül. Eközben elrabolják az amerikai nagykövet lányát, és a helyszínre érkező Allont az elkövetők felismerik, így ő is rákerül a halállistára… Elizabeth Halton percei meg vannak számlálva; Allon versenyt fut az idővel, és a fél világot beutazza, hogy megmentse a nőt, de legfőképpen, hogy elkerülje a biztos halált. Daniel Silva korunk egyik legnagyobb kémregényírója John le Carré és Ian Fleming mellett. Lenyűgöző, szenvedélyes, fordulatos bestsellerei rajongók százezreit nyűgözik el. Triplafedelű és lélegzetelállító regényei nemcsak fantasztikusan szórakoztatóak, de rémisztően aktuálisak is. [Hidden Content]
    1 point
  49. Sniper 3D Assassin Gun Shooter v2.12.0 MOD Információ : Mesterlövész játék moddolt változata android eszközökre , APK formátumban 79.1MB fájlméretben A moddolt változtatások : - Reklámmentesítés - Pénz és érem változások - cheat érzékelő eltávolítása Minimum Hardware : Android 4.0.3+ Telepítés : Letöltés után másold az apk fájlt az android eszközöd SD memóriakártyájára és futtasd ! Esetleges további letöltések lehetségesek ! Letöltés: [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...