Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 12/06/2023 in Posts

  1. Bakos Ferenc - Idegen szavak és kifejezések szótára Magyar szövegben a mindennapi használatban sűrűn, olykor ritkábban előforduló, jobbára még ma is idegennek érzett szókészleti elemek (szavak, szókapcsolatok, bizonyos fajta tulajdonnevek) jegyzékét és magyarázatát tartalmazza ez a könyv. 1957 óta különböző terjedelemben, részben más közönség számára több azonos tárgyú szótárt adtam ki. Ez a mű azonban ezeknek nem egyszerű változata, hanem új szótárnak tekintendő. Csaknem negven esztendő alatt bármilyen szótári munka – még az átdolgozások, többszöri javítások, kiegészítések ellenére is – elavul, de ráadásul ez alatt az idő alatt teljesen megváltozott körülöttünk a világ, megváltozott a mi saját világunk is. Egy idegen szavak szótára különösen érzékeny a nyelvi változások iránt, szavak elavulnak, és tömegesen áramlanak be más, elsősorban nemzetközi szavak, kifejezések. Megváltozott a szótár koncepciója is, amennyiben elődeihez képest is tovább közelítettük a kislexikon felé anélkül azonban, hogy szótárjellegét ne tarottuk volna szem előtt. Már csak az új koncepcióból kifolyólag ez a szótár eltekinthet a mai szóhasználatból szinte teljesen kiveszett szavak felvételétől (így a régebbi városi kényeskedő szalonnyelv elemeitől), a jobbára Mikszáthnál vagy Jókainál előforduló latinizmusoktól, továbbá az olyan szókészleti elemektől, amelyek éppen a gyakori használat következtében idegen színezetüket már elvesztették. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szótár címszavainak gyűjtőköre kitágult, bekerültek a szótárba a mai köznyelvbe is beáramlott tudományos és nemzetközi terminusok, amelyeket főleg a fiatalabb korosztályok joggal keresnek benne és amelyek magyarázatát elvárják tőle. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban új szótári művet tart kezében az olvasó, olyat, amely lényegében már a 21. századot célozza meg. Talán nem lenne felesleges, ha azok az olvasók, akiknek valamelyik régebbi ilyen szótár is a birtokukban van, nem dobnák azt el, mivel a jelenlegiben nem szereplő több elemet is megtalálhatnak benne. A fenti célkitűzések megvalósításához egy személy, a főszerkesztő munkaereje és ismeretanyaga, a szakmai terminológiában való jártassága nem lett volna elegendő. Ez a könyv igazi csapatmunka eredménye és ehhez az Akadémiai Kiadó Szótárszerkesztősége a tárgyi feltételeket (szakkönyvek, lexikonok, egyes szakmák és szaktudományok idegen eredetű szóanyagának kigyűjtése) és a szótár egységes voltának, kiegyenlítettségének érdekében tapasztalt szótárszerkesztők közreműködését biztosította. pdf 98mb [Hidden Content]
    6 points
  2. Szepes Mária-Wictor Charon - Academia Occulta Az Académia Occulta szintetizáló mű, egyszer elolvasni nem elegendő. Aki azonban újra és újra alámerül lelki és szellemi mélységeibe, olyan kulcsokhoz jut általa, amelyek önmaga és a világ értelmének felismeréséhez vezetik. pdf 15mb [Hidden Content]
    5 points
  3. Békei Lászlóné - Matematika Fontos.tudnivalók.A-Z-ig A Diák – kiskönyvtár a tudomány és a művészetek területén való ismeretszerzést segíti. A középiskolai tananyagra és a legfontosabb lexikonokra építve egy olyan összeállítást készítettünk, melyből könnyen és gyorsan lehet tájékozódni. Hasznos segítség lehet nemcsak feleletek és dolgozatok előtt, hanem minden olyan helyzetben, amikor nem áll rendelkezésre több kötetes lexikon, vagy kevés az idő a bővebb információ megszerzéséhez. pdf 40mb [Hidden Content]
    5 points
  4. Kirándulók növényhatározója Zseniálisan egyszerű rendszerével a kezdők ideális növényhatározó könyve lehet. A növények – Közép-Európa 1150 növénye: virágok, füvek, fák és cserjék – beazonosítását kiváló minőségű, minden részletre kiterjedő, pontos és színes rajzok, tömör szöveges jellemzések, megbízható színkulcs segítik. Egyetlen növénybarát sem nélkülözheti. pdf 187mb [Hidden Content]
    4 points
  5. Woody Allen - Mellékhatások Tudtad, hogy nem csupán a gyógyszereknek, hanem magának az életnek is vannak súlyos, dermesztően hatékony, ám egyszersmind roppant vicces mellékhatásai? Netán mindezek egyszerre? Itt van például a nagy ember, Sandor Needleman, aki bele is hal, a könnyáztatta, gyászoló tömeg mégis megszakad a röhögéstől, midőn a búcsúztatását hallgatja. pdf 21mb [Hidden Content]
    4 points
  6. Alcohol - Alc N' Roll 2023 01 - Rejtvény.mp3 02 - Mr. Fotel-Rocker.mp3 03 - A káosz birodalma.mp3 04 - Az első számú vadállat.mp3 05 - Tükörkép.mp3 06 - Papírbolt.mp3 07 - Semmilyen rendszer.mp3 08 - A jövő koldusa.mp3 09 - A házam egy kocsma.mp3 10 - Minden marad a régi.mp3 11 - Médiasztárok.mp3 12 - Vegyszer.mp3 13 - Ted-y maci.mp3 14 - Vársz rám.mp3 15 - Rockhimnusz.mp3 16 - Soha ne érjen véget.mp3 17 - No Voices In The Sky (Motörhead cover).mp3 18 - Poklok és mennyek között (Kalapács cover).mp3 19 - Sörivók (Ossian cover).mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    3 points
  7. Sima Qian - A hunok legkorábbi története SIMA QIAN a legnagyobb ókori kínai történészek egyike, százharminc kötetes, óriási munkában foglalta össze hazája történetét Kr. e. 2500 - tól a saját koráig. Ennek a műnek a 110. kötete a Kínával állandó harcban álló hunokról, azok életformájáról, szokásairól, a kínaiak ellen vívott ütközeteiről szól, és a legnevezetesebb ősi feljegyzés a hunokról, amely már régóta hozzáférhető angol, francia és japán nyelven is. Magyarul most jelent meg először, egy hazánkban többször megfordult kínai tudós és magyar felesége jóvoltából. A több mint kétezer évvel ezelőtt keletkezett munka klasszikus krónika - stílusban íródott, roppant tömör és adatgazdag. „A HUNOK LEGKORÁBBI TÖRTÉNETE” című ezen kiadványt a kínai szerző 110. kötete, a hunokról készült legnevezetesebb ősi feljegyzés iránt érdeklődő olvasóink figyelmébe ajánljuk. pdf 156mb [Hidden Content]
    3 points
  8. Nádas György Boncz Géza - Fogjuk a hasunkat Humorral megspékelt szakácskönyv. „Tisztelt Nagyérdemű! Végy két tojást és további értékes hozzávalókat – szól a reneszánsz kor szakácskönyve. Mindezt a két jó barát Nádas és Boncz megálmodta. Kezünkben a harmadik évezred humortól duzzadó, szakmailag briliáns, szellemes, olvasmányos remekművét tartjuk. Sziporkázó stílusban, a profikat meghazudtoló módon, nyitott lélekkel, ferdítések, félreértések nélkül terítik elénk receptjeiket, mint a Majális című képen a látványt. A humort pedig jó szívvel és bőségesen ajándékba kapjuk. Ez is megerősíti, hogy a szakácsművészetet nem önmagában és önmagáért, hanem a kiteljesedett életért, annak szerves részeként kell gyakorolni. Mit kívánhatok a Nádasbonczhoz? Kiteljesedést, élvezetet, jó kedélyt és egy szellemes folytatást a Nagyérdeműért!” Pető J. Gyula gasztronómiai szakíró pdf 154mb [Hidden Content]
    3 points
  9. Mizser Attila - Amatőrcsillagászok kézikönyve A gyakorló amatőrcsillagász számára az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb tevékenység az égbolt jelenségeinek, égitestjeinek észlelése. Számtalan megfigyelési terület kínálkozik távcsővégre: az egyre többek számára elérhető gyári távcsövek és a digitális képrögzítés az utóbbi években jelentősen kibővítette a megfigyelési lehetőségeket, ugyanakkor a vizuális távcsöves munka, vagy éppen a szabadszemes terület is sokak számára jelent hasznos elfoglaltságot. Kötetünk a színvonalas és lehetőség szerint rendszeres észlelőmunkához nyújt segítséget, sorra véve az amatőrcsillagászat hagyományos megfigyelési területeit, figyelembe véve a hazai amatőrök lehetőségeit. Segítséget nyújt azoknak, akik tájékozódni szeretnének arról, hogy milyen programokba kapcsolódhatnak be, milyen területeken végezhetnek értékes munkát akár kedvtelésből, akár abból a célból, hogy észleléseiket a csillagászat tudománya is hasznosítsa. Kézikönyvünk nem a teljesen kezdő amatőrök számára íródott – mindenképpen feltételezünk bizonyos alapismereteket, így például az égbolt, a csillagképek megfelelő szintű ismeretét. Kötetünk a színvonalas észlelőmunkához kíván segítséget nyújtani, az egyes megfigyelési területek elméleti hátterét is ennek megfelelően tárgyaljuk pdf 110mb [Hidden Content]
    3 points
  10. Kate Dramis – A Szentek Átka sorozat *** Kate Dramis: The Curse of Saints – A Szentek Átka (A Szentek Átka sorozat 1.) Eredeti cím: The Curse of Saints Eredeti kiadó: Penguin, London Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: The Curse of Saints – A Szentek Átka Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Bosnyák Edit Aya a királynő kéme és bizalmasa, a fegyelemnek és a kötelességnek szenteli életét, és arra használja az istenektől kapott adottságát, hogy megakadályozza a sötét varázslat visszatérését. Megesküdött rá, hogy megvédi a harcostársait, Willt is beleértve, aki a királynő végrehajtója és Aya ádáz ellensége. Mivel a körülmények rákényszerítik őket arra, hogy együttműködjenek egymással, átmenetileg törékeny fegyverszünetet kötnek. Ám amikor bekövetkezik egy tragédia, Aya gondolkodás nélkül cselekszik, és szabadjára engedi azt az erőt, amit a világ ötszáz évvel ezelőtt látott utoljára. Aya majdnem összeroppan, és szembe kell néznie egy képtelenségnek tűnő igazsággal, ami azzal fenyegeti, hogy elveszíti az irányítást önmaga fölött. Kénytelen együttműködni Will-el, mert ki kell deríteniük, ki is Aya valójában. És talán fegyverként fogják használni egy bizonytalan kimenetelű háborúban. Will-lel az oldalán és a különleges erő birtokában Ayának el kell döntenie: az-e a küldetése, hogy megmentse szeretett világát – vagy pedig az, hogy elpusztítsa. A sorozat második kötete angolul 2024. június 20-án jelenik meg. *** Formátum: pdf Méret: 2,21 MB [Hidden Content]
    3 points
  11. Laura Thalassa – Az Alkusz sorozat *** Laura Thalassa: Rhapsodic – Az Éjszaka Királya (Az Alkusz sorozat 1.) Eredeti cím: Rhapsodic Eredeti kiadó: Lavabrook Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Rhapsodic – Az Éjszaka Királya Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2022 Fordította: Kéri Andrea Callypso Lillis egy szirén, aki az elmúlt hét év során egy fekete gyöngyökből álló karkötőt gyűjtögetett a csuklójára. Minden gyöngy egy-egy mágikus adósságlevél olyan szívességekért, amiket megvásárolt. Csak a törlesztés vagy a halál oldja fel őket. Mindenki tudja, hogy akinek szívességre van szüksége, az az Alkuszhoz fordul segítségért. Ő az a férfi, aki bármit képes megszerezni… persze jó áron. És azt is mindenki tudja, hogy előbb vagy utóbb behajtja a kölcsönt. Az egyik ügyfelétől viszont még soha nem kért fizetséget. Egészen mostanáig. Amikor Callie a szobájában találja az éjszaka ravaszul vigyorgó és csillogó szemű királyát, azonnal világossá válik számára, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak. Az Alkusz először csupán egy félszeg csókot követel tőle. Mindössze egyetlen gyöngyszemnyit. És ígéretet a folytatásra. Az Alkusz számára több ez egy rég elfeledett románc felélesztésénél. Mert mostanában valami titokzatos és fenyegető dolog zajlik a Másvilágban. Egymás után tűnnek el az árnyharcosok. Csak a nők térnek vissza. Mozdulatlanul fekszenek üvegkoporsójukban, mellükön egy-egy gyermekkel. És persze ott vannak a rabszolgák között suttogott titkok a gonoszról, aki állítólag felébredt. Ha az Alkusz meg akarja menteni a népét, szüksége lesz a szirén segítségére, akinek évekkel ezelőtt összetörte a szívét. Csakhogy a felébredt gonosz is rajong a különleges teremtményekért. Pont az olyanokért, mint Callie. Laura Thalassa: A Strange Hymn – A Szirén Éneke (Az Alkusz sorozat 2.) Eredeti cím: A Strange Hymn Eredeti kiadó: Lavabrook Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: A Strange Hymn – A Szirén Éneke Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Kéri Andrea Callypso Lillis, a szirén és az Éjszaka Királyának lelki társa kiszabadult Karnon, az őrült király karmaiból és bizarr börtönéből. Ám a rémálom itt nem ért véget. Callie magán viseli a fogságban töltött idő fizikai nyomait, és egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Lélektolvaj még mindig szabadon kószál. Amikor egy árnyünnep a Flóra Királyságába szólítja Callie-t és társát, Desmond Flynnt, a nyomozásukat ott folytatják. Ám a birodalom ragyogó fényei és káprázatos virágai között sokkal sürgetőbb problémákkal találják szembe magukat. A hatalmas árnycsarnokoknál nem létezik könyörtelenebb hely a világon, és nincs annyi alku, ami megmenthetné Callie-t a királyi intrikától. A tündérek veszélyes játékot játszanak. Egyesek szerelemre vágynak, mások bosszúra vagy szexre, de akadnak olyanok is, akik kimondhatatlan szörnyűségekre. Egy dolog azonban biztos: senki nem az, aminek látszik. Még Des sem, aki minden egyes újabb titokkal egyre sejtelmesebbé válik. Ám a Flóra Királyságának is megvannak a maga titkai, a vérző fáktól a megbélyegzett rabszolgákon át a felszívódó katonákig. Valami készülődik a növények földjén, és ha Callie nem vigyáz, ez a veszedelem elpusztít mindent és mindenkit, akit Callie szeret. Sőt, talán őt magát is… Laura Thalassa: The Emperor of Evening Stars – Az Esti Csillagok Császára (Az Alkusz sorozat 2,5.) Eredeti cím: The Emperor of Evening Stars Eredeti kiadó: Lavabrook Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: The Emperor of Evening Stars – Az Esti Csillagok Császára Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Kéri Andrea Kezdetben vala a sötétség. Mielőtt találkozott Callie-vel, mielőtt Alkusz vált volna belőle, ő volt Desmond Flynn, egy írnok fattyú fia. Aki puhány anyától született, varázstalanságra volt kárhoztatva, és arra rendeltetett, hogy rabszolgával házasodjon. De a sorsnak más elképzelései voltak. A sötétség végezetéig. Arestys kopár barlangjaitól Somnia palotáján át a földi utcákig: így vált Desmond Flynnből, a tündérből, aki a semmiből indult, az Esti csillagok Császára. Laura Thalassa: Dark Harmony – A lélektolvaj (Az Alkusz sorozat 3.) Eredeti cím: Dark Harmony Eredeti kiadó: Lavabrook Eredeti kiadás éve: 2018 Magyar cím: Dark Harmony – A lélektolvaj Magyar kiadó: Anassa Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Kéri Andrea Vannak olyan dolgok, amik még a halálnál is rosszabbak. Dolgok, amik az árnyékból leselkednek rád és belopakodnak az álmaidba. Olyan dolgok, amiknek semmi keresnivalójuk a világban. Egykor szunnyadtak… de most felébredtek. Callypso Lillis számára a tündérmágia, ami immár az ereiben csörgedezik, egyfelől átok, másfelől jó szerencse. Az, ami Desmond Flynnhez, az Éjszaka Királyához köti őt, egyben sebezhetővé teszi a Lélektolvajjal szemben. A férfival, aki porrá akarja zúzni a világot… és ezzel együtt Callie-t is. De nem csak a Tolvaj az, akinek árnyékai ott lebegnek a Másvilág felett. Des apja visszatért a halálból és bosszút akar állni a fián, aki egykor a sírba küldte. Desnek és Callie-nek ki kell találnia, hogyan állítsák meg mindkét férfit, és az idő fogytán van. Mert olyan erők vannak mozgásban, amelyek azon munkálkodnak, hogy elszakítsák egymástól a szerelmeseket egyszer s mindenkorra… és balszerencséjükre, már nem a halál a legrosszabb, amitől tartaniuk kell. *** Formátum: pdf Méret: 17,2 MB [Hidden Content]
    3 points
  12. Kubinszky Mihály - Régi magyar vasútállomások pdf 183mb [Hidden Content]
    2 points
  13. A magyar kriminalisztikában a rendőrség és az alvilág nem sok bűnöző nevét hozta annyi gyilkossággal és emberölési kísérlettel összefüggésbe, mint Portik Tamásét. Ezek között van az egész országot megrázó 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantás vagy a médiacézár, a politikai-gazdasági elithez tartozó Fenyő János hidegvérű meggyilkolása is. Akadnak olyan ügyek, amelyekben már ítélet született, és olyanok is, amelyekben a rendőrség letett arról, hogy valaha is bíróság elé állítsa az elkövetőket. Hogyan lett egy telefonfülkéket feltörő utcagyerek tíz évvel később az ország egyik leggazdagabb bűnözője? Milyen folyamatok vezettek el a kilencvenes évek alvilági gyilkosságaihoz? Hogyan konspirált az évekig illegalitásban élő Portik Tamás és köre? Vajon kinek álltak érdekében a politikai robbantások? Kik voltak Portik segítői? Minek köszönhető, hogy évekig nem tudták elfogni és felelősségre vonni? Milyen volt üzletemberként? Mi vezetett végül a bukásához? Miért árulták el? A Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla és a Fedősztori bestsellerek szerzője, Dezső András oknyomozó újságíró ezúttal Portik Tamás és körének felemelkedését és bukását dolgozta fel a nyolcvanas évek kezdetétől napjainkig. Kutatása során a szerző Portik egykori bizalmi köréből is tudott információkat szerezni, így könyvéből sok-sok olyan részlet kiderül, amelyet eddig a nyilvánosság nem ismert. Megjelenés dátuma: 2023. november 2. Szerző: Dezső András Formátum MOBI [Hidden Content]
    2 points
  14. Dan Wells – Szellemváros Eredeti cím: The Hollow City Eredeti kiadó: Tor Books, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Szellemváros Magyar kiadó: Fumax, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fumax Thriller Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Rusznyák Csaba Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Különböző tévképzetek és hallucinációk kínozzák, elméje hol borzalmas kínzásoknak veti alá, hol őrült üldözésekbe taszítja. Ha ez még nem lenne elég, egy kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait, és az első számú gyanúsított maga Michael. Mit tennél, ha az általad látott szörnyetegekről egyszerre kiderül: néhányuk nagyon is valóságos? Kiben bízhatsz, ha a saját elméd sem elég megbízható, és úgy érzed az egész világ ellened fordult? Dan Wells hazánkban is óriási sikert aratott a később hatkötetesre bővült Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiával, mely John Wayne Cleaver, egy potenciálisan sorozatgyilkos tini rendkívül egyedi hangulatú története. A szerző újabb, felnőtteknek szóló thrillere is merőben más és újszerű hangon szólal meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,14 MB [Hidden Content]
    2 points
  15. Békési Zoltán, Csarnai Erzsébet - Házi Pálinkafőzés Az Európai Unió területén egyedül Magyarország használhatja a pálinka nevet. Az is előírás, hogy "pálinkának csak az a gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett nemes és vad gyümölcsből, szőlőtörkölyből, illetve aszú szőlőtörkölyből készítenek, és amelynek cefrézését, lepárlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végzik. A cefre készítése során semmiféle cukor nem használható, ugyanígy a pálinkába aroma vagy cukor sem tehető. A pálinkához nem adható tömény vagy hígított alkohol, és nem lehet ízesíteni, színezni." Aki pálinkát szeretne főzni, annak a jogszabályok ismeretén (könyvünk 6. fejezete) kívül azzal is tisztában kell lennie, mely gyümölcsök a legalkalmasabbak erre a célra (2. fejezet). A házi pálinka jó minőségének egyik meghatározó eleme a szakszerű cefrekészítés (3. fejezet). Házi pálinkát főzhetünk otthon is, és főzethetjük bérszeszfőzdében is. A házi pálinkafőzés módszerét, eszközeit mutatja be könyvünk 4. fejezete. Hogy milyen pohárból, milyen hőmérsékleten igyuk ezt a hungarikumot, hogyan adjuk meg a kellő tiszteletet a gyümölcs termesztőjének, az ital készítőjének, vagyis mindannak, ami egy kortynyi pálinkában ölt testet, arról az ötödik fejezet szól. pdf 11mb [Hidden Content]
    1 point
  16. Dreampath 1 - The Two Kingdoms CE.Hun (2014. június 14) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Izgalmas, új fantasy sorozat a Boolat Games -től. Az orvosok kudarcot vallottak. Most a húgod, a királynő fekszik a halálos ágyán - te vagy az utolsó reménye! A pletykák szerint misztikus gyógymód létezik Goldthorne távoli királyságában… de senki sem mer oda menni, mióta az utolsó király rejtélyesen eltűnt. Van bátorsága szembenézni az ismeretlennel és megmenteni a húgát? Fedezze fel, amint a magasba száll az úszó szigetek, a beszélő macskák és a varázslatos sárkányok világába. De vigyázz - baljós erők figyelnek rád az árnyékból ebben az izgalmas rejtett tárgy kalandjátékban. Rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8 CPU: 1,4 GHz RAM: 514 MB DirectX: 9,0 Merevlemez: 835 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------ Dreampath 2 - Curse of Swamps CE.Hun (2016. június 3) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar A Boolat Games büszkén mutatja be a Dreampath sorozat következő részét! A misztikus eső mindenkit békává változtat! A királyi család részeként védekezhet a betegség ellen, de meddig? Rajtad múlik, hogy megtalálod -e ennek a rossz időnek az okát, és megmented szeretteidet. Felfedezheti a gyógymódot, mielőtt túl késő lenne? Ismerje meg ezt a lélegzetelállító rejtett tárgy rejtvényes kalandot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 650 MB Használati útmutató: 1: Kicsomagolod (winrar) 2: A kapott mappát megnyitod 3: Katt az ikonra (alkalmazás) 4: Játszol [Hidden Content] ------------------------------------------------------------------------------ Dreampath 3 - Guardian of the Forest CE.Eng-Hun (2017. november 17) Kategória: PC.Hidden Object Nyelv: Magyar Ideje edzeni Regis varázslóval. A leckéid megszakadnak, amikor a mentorodat azzal vádolják, hogy meg akarja ölni a királyt! Rajtad múlik, hogy kiderül, ki áll valójában a támadás mögött. Sötét mágiával dolgozva ez nem lesz könnyű feladat. Megvan, mi kell a tanár és a királyság megmentéséhez ?! Ismerje meg ezt az izgalmas rejtett tárgyú kalandjátékot! Minimális rendszerkövetelmények: Operációs rendszer: Windows XP/Vista/Win7/Win8/Win10 CPU: 1,6 GHz RAM: 1024 MB DirectX: 9.0 Merevlemez: 550 MB Telepíted és játszol. [Hidden Content] -----------------------------------------------------------------------------
    1 point
  17. Revo Uninstaller Pro v5.2.2 7zip | 18MB | rendszereszköz A Revo Uninstaller Pro a népszerű programeltávolító szoftver prémium változata, ami többek között telepítésfelügyeleti szolgáltatást, Autorun Managert, böngésző, illetve rendszerpucoló funkciót is tartalmaz. Maradéktalanul távolítja el a régi programjaidat. Újdonságok a Revo Uninstaller Pro 5.2.2 verziójában ✓Továbbfejlesztve - Visszamaradt elemek felkutatási algoritmusának javítása ✓Frissített nyelvi fájlok ✓Kisebb hibajavítások Added – Uninstall History module to keep track of all completed uninstall operations Added – Dark mode to the user interface (UI) of Revo Uninstaller Pro Added – Customization options for most colors in the user interface (UI) Added – Export/import option for the settings of Revo Uninstaller Pro Added – Option for automatic silent update in background and update from command line Added – Revo Uninstaller Pro support for long paths when the OS supports it Added – Capability to uninstall programs and Apps installed for standard (non-admin) users Added – Capability of scanning all Windows accounts for leftovers during an uninstallation of program or App Added – Multiple (batch) uninstallation of Windows Apps and Browser Extensions Added – Summary pages to show detailed results from uninstall operations Added – Command-line support for Windows Apps and Browser Extensions Added – Show number of selected items in status bar Added – Option during regular uninstall command all leftovers to be deleted automatically Added – "Reset", "Reset Windows Store Apps" and "Terminate" commands to the context menu of Windows Apps Added – Possibility for easier multi-selection of apps and browser extensions using checkboxes Improved – User interface of Uninstalling wizard Redesign and Improved user interface and logic of Quick Uninstall Improved – Scanning and loading of leftovers speed when uninstalling large programs by 30-50% Improved – Leftover scanning algorithms for programs and Windows apps Redesigned and improved the algorithms and the user interface of Quick Uninstall feature Improved – AutoRun Manager to list startup Windows Apps Added – Added three new tools to the Windows Tools module DISM to repair image of Windows 10 and up Flush DNS cache DirectX info and diagnostic Added – Added option for users to add their own tools Revo Uninstaller Pro helps you to uninstall software and remove unwanted programs installed on your computer easily! Even if you have problems uninstalling and cannot uninstall them from "Windows Add or Remove Programs" control panel applet. Revo Uninstaller is a much faster and more powerful alternative to "Windows Programs and Features (Add or Remove Programs)" applet! It has very powerful features to uninstall and remove programs. Main features of Revo Uninstaller: Uninstaller Forced Uninstall Real-Time Installation Monitor Multi-Level Backup System The other levels of the backup system are Hunter Mode Junk Files Cleaner Windows Tools Autorun Manager Browsers Cleaner MS Office Cleaner Windows Cleaner Evidence Remover Unrecoverable Delete System requirements: 32-bit and 64-bit versions of Windows Vista, 7, 8, 8.1, 10, 11 and Windows Server Editions, 512MB RAM, 65MB HDD Free Space, 800MHz Pentium-Compatible CPU [Hidden Content] Portable 14MB (89MB) [Hidden Content] jelszó:v522
    1 point
  18. AIDA64 v7.00.6700 All Edition portable 107MB Extreme, Engineer, Business, Network Audit verziók, aktivált, keygen mellékelve ha esetleg kulcs feketelistára kerülne. AIDA64 Extreme 7zip 67MB (107MB) Vezető diagnosztikai és teljesítménymérő alkalmazás otthoni felhasználóknak. A PC-rajongók körében etalonnak számító rendszerinformációs szoftver, mely részletes információkat szolgáltat a hardverkomponensekről és a telepített programokról, képes a gép teljesítményének mérésére, és segíti a hibák felderítését. AIDA64 Engineer 7zip 67MB (107MB) Egy üzleti Windows-felhasználóknak szánt rendszerinformációs, -diagnosztikai és sebességmérő alkalmazás mérnökök részére. A szoftver a kategóriájában páratlan hardverfelismerő motorral rendelkezik, részletes adatokat szolgáltat a telepített szoftverekről, valamint támogatja a hibakeresést és a tuningot. A benchmarkok segítségével a PC-nk teljesítménye összevethető más konfigurációkéval, az érzékelők valós idejű figyelésével pedig felügyelhető a számítógép stabil működése. AIDA64 Business 7zip 67MB (107MB) Teljes körű megoldás hálózati leltár készítéséhez, az IT-eszközök kezeléséhez és felügyeletéhez vállalati ügyfelek számára. A díjnyertes AIDA64-motorra épülő üzleti szoftver, mely részletes hardver- és szoftverleltárt készít a céges gépparkról, valamint távoli funkciókkal teszi egyszerűbbé a gépek karbantartását. A termék statisztikai adatokkal támogatja az IT-döntéshozatalt, és így segíti az informatikai költségek csökkentését. Az AIDA64 Businesst nem szükséges minden vállalati számítógépre egyenként feltelepíteni, elég csupán egy központilag megosztott könyvtárból futtatni. Network Audit 7zip 33MB (53MB) Teljes körű megoldás hálózati hardver- és szoftverleltár készítéséhez vállalati ügyfelek számára. The new AIDA64 update introduces a revamped user interface with a configurable toolbar, as well as AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Threadripper 7000 processors, AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake processors, and supports the latest AMD and Intel CPU platforms as well as the new graphics and GPGPU computing technologies by AMD, Intel and nVIDIA. AIDA64 v7.00 Press Release New features & improvements Revamped user interface with configurable toolbar AVX-512 accelerated benchmarks for AMD Ryzen Threadripper 7000 Series processors AVX2 optimized benchmarks for Intel Meteor Lake SoC Enhanced support for AMD TR5 socket motherboards Chipset information for AMD TRX50 and WRX90 Improved support for Intel Arrow Lake and Lunar Lake SoC Microsoft Windows 11 2023 Update support Preliminary support for Intel Clearwater Forest and Panther Lake CPU ACPI 6.5 support GPU details for AMD Radeon RX 6750 GRE 12GB GPU details for nVIDIA GeForce RTX 4080 Super [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] jelszó:v700
    1 point
  19. Artist...............: Various Artists Album................: Best of...Remixes Vol.110 (Bootleg 2020 ) Genre................: Dance Year.................: 2020 Quality..............: Insane, (avg. bitrate: 320kbps) Channels.............: Stereo / 44100 hz Playing Time.........: 01:28:00 Total Size...........: 201,47 MB Tracklist 01.Snap - Rhythm Is A Dancer (Yura West Remix 2k20) (3:54) 02.Ace Of Base - All For You (Martik C Rmx) (4:01) 03.Bon Jovi - Living On A Prayer (Serxio Remix) (4:16) 04.Frisco Disco feat. SKI - One Way Ticket (Rico Bernasconi Remix) (5:48) 05.DHT - Listen To Your Heart (Manian Remix) (4:58) 06.Lian Ross - Say Youll Never (DJ Ikonnikov E.X.C Version) (6:28) 07.Netzwerk - Memories (Stonebringers Bootleg 2020) (4:28) 08.Cappella - U and Me (DJ Ramezz Original Club Mix) (4:34) 09.Digital Emotion - Get Up (Re-Mix-Make) (6:18) 10.Double You feat. DJ Space Jam - Dancing With An Angel (4:10) 11.Frisco Disco feat Amanda Lear & Ski - Queen Of Chinatown-Extended-Mix (5:35) 12.Vitaly Tornado & Paolo Monti - Nah Neh Nah (Mashup 2020) (4:37) 13.Tina Turner - Simply The Best (Cover Remix) (4:27) 14.Baltimora - Tarzan Boy (DJ Maverick Remix) (3:37) 15.Survivor - Eye of the Tiger (Remix) (6:04) 16.Baccara - Yes Sir I Can Boogie (DJ Paulbass & DJ Gorodnev Remix ) (5:16) 17.Frisco Disco vs. Boney M. feat. Ski - Ma Baker (Rico Bernasconi vs. Frisco Disco Remix) (5:05) 18.UB40 - Kingston Town 2k20 (Dj.Cupi remix) (4:16) [Hidden Content]
    1 point
  20. Milo Beckman - Matematika számok nélkül A Matematika számok nélkül színes, párbeszédes formában megírt kalauz, amely meglepően könnyen érthető módon vezet végig a matematika három fontos területén, a topológián, az analízisen és az algebrán. Ez a könyv felhagy a matematika hagyományos megközelítésével, és arra ösztönzi olvasóját, hogy kreatív módon gondolkodjon el az alak, a dimenzió, a végtelen, a végtelen kicsi, a szimmetria vagy éppen a bizonyítás fogalmán, illetve azon, hogy mindezek a fogalmak milyen módon függnek össze egymással. Cserébe az olvasónak páratlan élvezetben lesz része, miközben megismeri a matematika tudományának megoldatlan misztériumait is. A szerző Edwin A. Abbott Síkföldjének és Douglas Hofstadter Gödel, Escher, Bachjának nyomdokain jár. Számos ismeretterjesztő mű foglalkozik a pível, a nullával, a végtelennel. A Matematika számok nélkül azonban jócskán túllép ezeken, és olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy „Hányféle forma létezik?”, „Van-e valami, ami a végtelennél is nagyobb?”, „Miért pont a matematika lenne igaz?”. Milo Beckman megmutatja, hogy a matematika miért kápráztat el bennünket folyamatosan a való világhoz kötődő váratlan és hasznos kapcsolódásaival. pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  21. Kajdi Csaba, Papp Gergő (Pimaszúr) - A nagy Cyla-sztori „Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974. augusztus 31-én született Budapest IX. kerületében… Na, ez nem egy ilyen életrajzi könyv lesz. Nem a nagy múltidézős, visszaemlékezős nagy monológok áradata, hanem nagyon is a jelen, persze minden fontos életrajzi eseménnyel átszőve, egy sülve-főve együttlevős, kísérős, követős, belebújós feltérképezés. Egyfajta road movie, illetve esetünkben inkább road book. Napokat és heteket töltünk együtt itthoni fontos állomásokon és meghatározó külföldi helyszíneken. Például Pesten és Budán, Párizsban és a tervek szerint Nizzában. A könyv megírásának idejére – ahogy azt a korábbi tévésorozatban másokkal is megtette egy-egy napra – Pimaszúr beléköltözik. Eléggé izgalmas vállalkozás mindkettőnknek. Nyaralunk, bulizunk, főzünk, utazunk. Mindvégig sztorizunk, együtt sírunk és együtt nevetünk, mert közben folyamatosan felidézzük a legfontosabb eseményeket, helyszíneket, barátokat és szerelmeket, élményeket, érzéseket, balhékat, kudarcokat és sikereket. És közben nem fogom véka alá rejteni, milyennek látom én őt – a sokszor kicsit sem könnyű, végtelenül érzékeny és intelligens palit – ennyire testközelből. Miközben persze iszonyú hálás is vagyok, hogy ennyi mindent megtudhatok és elmesélhetek róla. Mindent, amitől az egyébként vérprofi és olykor kőkemény üzletember Kajdi Csabából mára az ország imádott vagy épp gyakorta támadott Cylája lett. Arany-drága Követő-rajongó! Kövessetek most minket ezen az olykor felkavaró, de összességében mégis roppant szórakoztató élettörténeti és lelki utazáson. Vagy ha nem, hát TAKA!” Papp Gergő – Pimaszúr pdf 3mb [Hidden Content]
    1 point
  22. . M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul! (Deklassz' Szálloda-1.) 2021 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Ha egy üzlet beindul! Kiadás dátuma: 2021 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Ha egy üzlet beindul! – Az Agatha Raisin sorozat kedvelőinek Az élet nem egyszerű, ha arisztokratának születsz, de nincs egy vasad sem. Így van ezzel Lady Fortescue is. Csakhogy neki zseniális ötlete támad: mi lenne, ha londoni, egykor pompás, mára megkopott házát elegáns szállodává alakítaná? Tervéhez kiváló segítőket talál: csupa hozzá hasonló, elszegényedett előkelőt. Például belép a csapatba Sir Philip – mondjuk úgy, kreatív ügyvezetőként. Tőle egy kis tolvajlás sem áll távol, ha a szálloda érdekei úgy kívánják. A felszolgált ételekért pedig Miss Harriet James, egy vagyontalan kisasszony lesz a felelős, akire pár éve még francia szakács főzött. És az üzlet csodásan beindul. Kár, hogy semmi sem lehet tökéletes…! Vicces félreértések, ravasz cselszövések és meglepő kalandok sora vár a lelkes csapatra ebben a fordulatos és romatikusan szórakoztató regényben a nagysikerű AGATHA RAISIN és HAMISH MACBETH sorozatok szerzőjétől. „Bájos és spamelo. Igazi csemege az olvasóknak.” BOOKLIST „M. C. Beaton a színes történetek mestere.” PUBLISHERS WEEKLY Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  23. . M. C. Beaton: Egy hölgy talpig pácban (Deklassz' Szálloda-3.) 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Egy hölgy talpig pácban Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Vendégből nincs hiány a különleges szállodában, amelyet Lady Fortescue és legatyásodott arisztokrata társai nyitottak. Pénzből viszont annál inkább! Ezért a szálloda lelkes, ám teljesen amatőr vezetősége vakmerő ötlettel áll elő. Mi lenne, ha Eliza, a szép özvegy behálózná Peterhouse márkit? Úgy hírlik, a dúsgazdag öregúr agya már szita. Eliza gond nélkül kiadhatja magát rég nem látott rokonnak. A márki talán már arra sem képes, hogy észrevegye a különbséget egy unokahúg és a saját ágyrácsa között. De a kastélyban totál más helyzet fogadja Elizát. Mert a márki nem aggastyán, nem is szenilis, ellenben meglehetősen jóképű. Blöff, segítség, vonzalom – aki másnak vermet át, maga esik szerelembe? Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  24. László Zoltán – Hiperballada Kiadó: Inomi, Budapest SFportal E-Book Kiadás éve: 2005, 2011 A fiatal szerzőnek számos novellája jelent meg a Cherubion SF-antológiák, az Átjáró és a Galaktika hasábjain. Első regénye egy alternatív történelmi valóság 2019-ébe vezeti el az olvasót, ahol nem történt meg a rendszerváltás, és a Szovjetunió minden szempontból vezető világhatalomnak látszik. 2019 tele: Grund, a budapesti neuroklinikán új emberré varázsolt háborús veterán kilép a Hungária körút holoreklámos forgatagába, hogy felkeresse titokzatos jótevőjét, aki egy bizonyos szívességet kérne tőle meghitelezett életéért cserébe. Melinda, a huszadik századi bevásárlóközpont helyét elfoglaló lerobbant iparkörzet, a Hiper sodródó lakója kétségbeesetten szabadulna drogos tartozásait behajtani akaró ismerőseitől, így későn döbben rá: gyanús adásvételi ügyletei a szokottnál sokkal komolyabb – és gyilkosabb – felek párharcába keverték. Kemal, az Oszmán Csillaga űrállomást uraló roppant hatalmú muszlim dinasztia szökött örököse, aki a Mare Frigoris szélébe vájt, elhagyott holdbázison húzza meg magát, ráébred: félőrült segítője, Pierr málladozó múltja olyan titkokat rejt, melyek gyökereiben forgatják föl életét. A Hiperballada hőseinek sorsa – induljanak bár a Magyar Népköztársaság mongol üzletemberektől, kirgiz utcai árusoktól nyüzsgő futuroszocialista fővárosából vagy orbitális magánűrállomásról – lassan, ám elkerülhetetlenül fonódik egymásba egy titokzatos műalkotás körül, mely alapjaiban képes megrázni a két szuperhatalom szembenállásába belefásult világot. A Hiperballada alternatív jövőjében sosem volt rendszerváltás; a szovjetek látszanak a technológiai verseny nyertesének, ők uralják az űrversenyt és a legfejlettebb számítógépek által megteremtett virtuális valóságokon keresztül állampolgáraik gondolkodását is. A Hálózati Hatóság, a memex, a szintetikus drogok, a szovjet Adatközpontok, az Amerikai Atomcsapás Mártírjainak szentelt emlékmű, vagy Ánya Kuger, a moszkvai kiberhősnő világa nem − vagy nem teljesen − a miénk. Ám a látszólag eltérő felszín mögött, ha gondosan figyelünk, saját valónkat pillanthatjuk meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,77 MB [Hidden Content]
    1 point
  25. László Zoltán válogatott novellái László Zoltán (laszlozoltan.blog.hu) Hatvanban született. Egy kormányhivatalban dolgozik álcázásképpen, esténként azonban maszkos-köpenyes íróvá változik, aki Budapest háztetői fölött történetekre vadászik. Hat regényében és kéttucatnyi novellájában az ezredforduló óta váltogatva ír sci-fit és modern fantasyt. Legismertebb munkái A Keringés, a Nagate és a Távolvíz. Pestújhelyen él feleségével, három fiával, macskájával és kutyájával. A válogatás 7 novelláját tartalmazza, melyek különböző antológiákban jelentek meg. Tartalom: A vadászat Odafent Kalamona Temetői járat Világvégék Madarak, emlékek, lánygyernek Hullámsodrok Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,52 MB [Hidden Content]
    1 point
  26. László Zoltán – Mindig egyre több Kiadó: GABO, Budapest Kiadás éve: 2021 MEDDIG CIPELED A MÚLTAT, MIUTÁN EGY ÚJ VILÁGBA LÉPTÉL? Az emberiség túlélői elhagyták a haldokló Földet, hogy az Utu csodálatos bolygórendszerében építsenek új jövőt. Végre mind összefogtak a közös célért – még a saját halottaikkal is. Az egyezség szerint az eltárolt tudatok az új világok között is addig szolgálják tovább leszármazottaikat, amíg közösen meg nem teremtik egy határtalan lehetőségekkel bíró bolygóközi civilizáció alapjait. Amikor azonban a leszerelésre ítélt Clemenceau rombolóról eltűnik egy milliónyi tudat szellemi erejét egyesítő hajóelme, olyan rejtélyek kerülnek elő, amelyek felboríthatják a kolóniák közti törékeny status quót. A hivatalos nyomozással párhuzamosan pedig személyesebb, erőszakosabb érdekek is színre lépnek, és aki először megtalálja az elmét, hogy felfejtse titkait, az mindent vihet. A Zsoldos Péter- és Európai Sci-fi díjas László Zoltán új regényében ismét különleges és lényeglátó víziót ábrázol az emberiségről, amely mindig egyre messzebb, mindig egyre többre vágyik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]
    1 point
  27. László Zoltán – Távolvíz Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2017 Egyszer csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni. 40 év telt el azóta. A kreáknak és mesterséges ökológiájuknak köszönhetően a Földön soha nem látott jólét uralkodik, a hűségesen szolgáló lények pedig nélkülözhetetlenné váltak a tengerpartok és óceánok emberi kolóniáin. A csillogó felszín alatt azonban indulatok forrnak: legalább annyian űznék el félelemből a kreákat, mint ahányan számításból még inkább az emberhez láncolnák őket. A tudós Jana és kisfia, Gellard csaknem húsz évet töltött hajótöröttként egy lassú időgépben, miközben a külvilág számára csak órák teltek el. Kiszabadulásuk után mindketten máshogy próbálják feldolgozni a velük történteket. A világtól elzártan felnőtt Gellard Tengerbudapest szigetvárosában próbál összerakni valamit, ami legalább távolról egy hétköznapi életre emlékeztet. Nehézségeit fokozza rég látott, vele közel egyidős apja, akinek köszönhetően hirtelen túl sokak érdeklődését kelti fel. Olyan mindenre elszánt alakokét, akik a krea-emberi viszonyt szeretnék megváltoztatni, és ezért a legmesszebbre is elmennének. Jana eközben a munkájába temetkezik. Az Atlanti-óceán mélyén, a kreák kiürített sziklahajóján próbálja megfejteni az érkezésüket kísérő számtalan rejtélyt. Az idegenek ugyanis mindent elfelejtettek az utazásukat megelőző időkből, ami épp úgy lehet véletlen, mint egy nagyon is tudatos terv része. Amikor a nő új területeket fedez fel a hegységnyi Lótuszon, még nem sejti, hogy hamarosan sokkalta nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, mint amit valaha is remélni mert. László Zoltán, A Keringés és az Egyszervolt szerzője újra hamisítatlan sci-fivel jelentkezik, és a rá jellemző szárnyaló fantáziával, aprólékos kidolgozottsággal olyan világot teremt, amelyet nem felejtünk el egyhamar. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,20 MB [Hidden Content]
    1 point
  28. László Zoltán – Egyszervolt Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2013 TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI? TALÁN JOBB IS ÍGY. AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES. Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait. Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,78 MB [Hidden Content]
    1 point
  29. László Zoltán – A keringés Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2007 Mit tegyünk, ha már nem tudunk megbirkózni az éghajlatváltozással? Építsünk hatalmas időgépeket, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet – olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja az új világokkal… Három kisember, egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat. A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,04 MB [Hidden Content]
    1 point
  30. László Zoltán – Nagate sorozat *** László Zoltán: Nagate (Nagate sorozat 1.) Kiadó: Delta Vision, Budapest Kiadás éve: 2005 Nagate… Egyesek azt gondolták, Tolkien és társai meséi elevenedtek meg, mások pusztán üzleti lehetőséget, szó szerint végtelen piacot láttak benne. Egy városvilág, melynek utcáiról lehetetlen térképet készíteni, melynek épületei lerombolhatatlanok, s melyben ősi tabuk tiltják a végső, nagy kérdések megválaszolását. Ám az emberek gyárakat emeltek az örökkévaló sikátorok fölé, s a szomszédos negyedek halhatatlan népei közül toboroztak munkásokat, hogy azok a modern zóna filléres csodáiért gürcöljenek. Talán ez változtatott meg mindent Nagatéban. Talán valóra vált a tündérek jóslata, mely szerint egy napon felbukkan az első mágiahasználó ember, aki a tájékozódás képességének egyedüli birtokosaként megmentheti a városvilágot a közelgő pusztulástól. Úgy hírlik, a szörnyű Felbomlás a távoli negyedekben már elkezdődött… Ráadásul Kapuban, az emberek ipari enklávéjában összeesküvés és árulás, politikai intrikák és a befolyásolhatatlan végzet készíti elő a modern zóna első forradalmát. Miközben Kapu katonai vezetése, illetve a lázadó munkások vezérei elkerülhetetlenül haladnak a végső ütközet felé, nem is sejtik, hogyan kapcsolódik össze a gátlástalan hatalomvágy, egy évtizedes bosszú beteljesítése és egy magányos asszony sorsa a városvilág létével és jövőjével. László Zoltán: Nulla pont (Nagate sorozat 2.) Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2009 Nagate furcsa hely. Egy világ, amely egyetlen város, folyton változó utcáin a legkülönfélébb lények élnek – és senki, még az évekkel korábban ideérkező emberek sem tudják, kik és miért alkották meg. Csak egy bonyolult, magára hagyott gépezet? Vagy az istenek hatalmával bíró építői ma is figyelik teremtményeik nyüzsgését? Miközben a városban intrikák szövődnek és zsarnokság tombol, egy árverésen különös szerkezet cserél gazdát. Ez olyan események láncolatát indítja el, ami nem csupán a dúsgazdag nagykereskedő vagy a kérlelhetetlen forradalmár számára nyithat utat a hatalomhoz, de segíthet az agg természettudós számára is megérteni egy titokzatos világ fizikáját. Utazásuk téren és időn át vezet egészen a nulla pontig, ahol talán minden kérdésre ott a válasz – ha egyáltalán van ott valaki és hajlandó válaszolni… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,02 MB [Hidden Content]
    1 point
  31. . M. C. Beaton: Egy kis lopás nem akadály? (Deklassz' Szálloda-2.) 2022 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Egy kis lopás nem akadály? (Deklassz' Szálloda-2.) Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Beindult az üzlet! A vendégek egymásnak adják a kilincset a különleges londoni szállodában. Mert iIyen hotelt még nem látott a világ. Lady Fortescue nyitotta, akinek a neve ugyan elegáns, de pénzügyi gondjai egészen mindennaposak. Segítő csapata is csupán néhány lelkes, ám legatyásodott arisztokratából áll. Micsoda pech, hogy egyikőjük sem ért a pénzügyekhez. Pedig a továbblépéshez sürgős tőkeinjekcióra lenne szükség. Hitelfelvétel? Ugyan már! Jóval merészebb ötlettel rukkolnak elő: öltözzön útonállónak a félénk Miss Tonks, és szerezzen meg egy értékes nyakláncot gazdag, de önző nővérétől. Ám Miss Tonks tévedésből a sármos Lord Eston fogatát állítja meg. És ami ezután történik, arra senki se számíthatott… Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Brandon Hackett – Jövőszilánkok Egyperces novellák Megjelent: 24.hu Prae.hu Megjelenés ideje: 2020.09.26 – 2021.07.01. 2020 őszén Brandon Hackett hatrészes egyperces novellasorozatát közölte heti rendszerességgel a 24.hu portál. A 24.hu felvezetője szerint izgalmas és meghökkentő „szilánkok” a közeli és távoli jövőből, ember és technológia kapcsolatáról, a határtalan kozmosz megismerése utáni vágyról, ma is érvényes tanulságokkal. Az összeállítás a sorozaton kívül az első novella („Mikor hal már meg?”) továbbgondolt verzióját is tartalmazza. Tartalom Mikor hal már meg? (Megjelent: 24.hu, 2020.09.26.) Egyetlen lélegzet (Megjelent: 24.hu, 2020.10.03.) Relatív fizika (Megjelent: 24.hu, 2020.10.10.) Szexuális forradalom (Megjelent: 24.hu, 2020.10.24.) Fahrenheitpunk (Megjelent: 24.hu, 2020.10.31.) Húsevő faj (Megjelent: 24.hu, 2020.11.07.) Sosem hal már meg (Megjelent: Prae.hu, 2021.07.01.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,60 MB [Hidden Content]
    1 point
  33. Brandon Hackett – Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2018 Brandon Hackett regényének hősei az emberi létezésen túlra is elmerészkednek, hogy választ találjanak a világukat övező rejtélyekre. 2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja. Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát. Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát és egy esszét is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel. Tartalomjegyzék Isten gépei (regény, átdolgozott, javított kiadás) Az MI-teremtő (novella) Az utolsó író (novella) Homokba írt történet (novella) Mesterséges istenek (novella) Bécsi József: Az önmaga istenévé lett ember (esszé) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,69 MB [Hidden Content]
    1 point
  34. Brandon Hackett – Xeno Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2017, 2020 2117-ben a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno. A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat. A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják. Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,87 MB [Hidden Content]
    1 point
  35. Brandon Hackett – Időutazás-duológia *** Brandon Hackett: Az időutazás napja (Időutazás-duológia 1.) Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2014 2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből. Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer. Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket. Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet. A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának. Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja (Időutazás-duológia 2.) Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2015 A legtöbben úgy tudják, hogy csak az első időgép működésbe lépésének pillanatáig lehet visszautazni az időben: ez a nap az időutazás napja. Csakhogy létezik egy másik időtechnológia is, amely ennél a napnál jóval korábban került a Földre egy fejlett, idegen civilizáció jóvoltából, akiknek sikerült kijutni a saját időfolyamuk összeomlásából, de ezért súlyos árat fizettek. Az időutazás napja eseményei után másfél évtizeddel Rebeca Szatosi ennek a technológiának a segítségével elindul a múltba, hogy találkozzon édesapjával, az időben eltűnt fizikussal, és ezzel akaratlanul is olyan események láncolatát indítja el, amelyek az emberi civilizáció jelenének, jövőjének és múltjának megsemmisüléséhez vezethetnek. Beregi Bálint, az időutazás feltalálója fiatal önmagával együtt dolgozik az időutazás természetének megértésén és az időfolyam összeomlásának megállításán, de még úgy sincs nagy reményük a sikerre, hogy összefognak egy 20. századból kiemelt tudóscsapattal, köztük Albert Einsteinnel és Neumann Jánossal. Az idő túl gyorsan fogy, ráadásul a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció, valamint a Haugen-dimenzió mikrouniverzumában, egy paradoxon-technológia révén létrejött poszthumán szervezet is útjukat állja. A Brandon Hackett néven író Markovics Botond időutazás-duológiájának záró kötetében az idő csapdájába került emberi civilizáció létezése a tét. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,98 MB [Hidden Content]
    1 point
  36. Brandon Hackett – Az ember könyve Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2012 Háromezer embert ragadtak el egyszerre a Föld különböző pontjairól. Köztük van Attila, a félénk budapesti kamasz fiú, Jurij Vitkov, a magabiztos orosz vállalkozó és annak lánya, a tízéves Aurora is. Háromezer ember, akik most egy élő űrhajó belsejében utaznak, és minden pillanatban egyre távolabb kerülnek a Földtől. Nyomasztó körülmények között élnek összezsúfolódva, erkölcsök nélküli, öntörvényű közösségbe szerveződve anélkül, hogy tudnák, miért kerültek ide, hova tartanak, és milyen sorsot szántak nekik elrablóik. Hamarosan egy számukra felfoghatatlan, idegen világba érkeznek, ahol az evolúció egészen más utat választott magának, és az érkezésük fajok és kultúrák százainak életét dúlja fel. Attila, Jurij és a többiek előtt csak a túlélés lebeg, de előbb-utóbb szembe kell nézniük egy sokkal fontosabb kérdéssel. Vajon sikerül-e megőrizniük az emberi mivoltukat? Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,35 MB [Hidden Content]
    1 point
  37. Brandon Hackett – Isten gépei Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2008, 2011 Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja. De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség? A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,91 MB [Hidden Content]
    1 point
  38. Brandon Hackett – A poszthumán döntés Kiadó: Delta Vision, Budapest Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2007, 2012, 2013 A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin. A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok. A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét. A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,05 MB [Hidden Content]
    1 point
  39. Erin Morgenstern – Éjszakai cirkusz Eredeti cím: The Night Circus Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Éjszakai cirkusz Magyar kiadó: Libri, Budapest Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2012, 2020, 2021 Fordította: Rakovszky Zsuzsa 1886-ban egy rejtélyes utazócirkuszból nemzetközi szenzáció lesz. A Cirque des Rêves csak éjjel van nyitva, fekete és fehér színekben pompázik, és mindenkit vár, aki felfedezné kör alakú ösvényeit vagy felmelegedne tüzeinél. Noha itt is találhatóak akrobaták, jósok és kígyóemberek, az álmok cirkusza nem szokványos látványosság. Egyes sátraiba beköltöztek a felhők, másokban jég van. Mintha valamiféle varázslat bűvkörébe vonná a szerelmeseit, akiket rêveurnek, vagyis álmodozónak hívnak. A történet középpontjában két fiatal mágus áll: Celia és Marco. Kisgyermek koruktól fogva arra tanították őket, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]
    1 point
  40. Elizabeth Haynes – A lélek legsötétje Eredeti cím: Into the Darkest Corner Eredeti kiadó: Myriad Editions Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A lélek legsötétje Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2012, 2013 Fordította: Babits Péter Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát… Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése… „Izgalmas könyv egy olyan témáról, amelyről nem lehet eleget beszélni.” – Guardian „Mindig azt mondtam, hogy én sosem bonyolódnék olyan kapcsolatba, amelyben előfordulhat erőszak, hiszen az első gyanús jelre azonnal szakítanék. Ám ezután a könyv után rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.” – The Bookbag Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,38 MB [Hidden Content]
    1 point
  41. William Goldman – A herceg menyasszonya Eredeti cím: The Princess Bride: S. Morgenstern's Classic Tale of True Love and High Adventure, The „Good Parts” Version Eredeti kiadó: Harcourt Brace Jovanovich (USA) Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: A herceg menyasszonya Magyar kiadó: SHL Hungary, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Horváth András Izgalmas, bölcs, kedves és mulatságos könyvet tartasz a kezedben, tisztelt olvasó. Kalandregény? Szerelmi történet? Paródia? Mese? Mindegyik és egyik sem: egyfelől Pitypangnak, a világ legszebb lányának és Márkónak, a kisbéresnek a története Florindban, másfelől pedig mese egy kisfiúról (magáról a szerzőről), akiknek egy könyv megváltoztatta az életét. Egy biztos: nem mindennapi élményben lesz része annak, aki elolvassa ezt a lebilincselően izgalmas, fordulatokban gazdag, letehetetlen mesét az igaz szerelemről és fantasztikus kalandokról. A regény több tucat kiadást ért meg az Egyesült Államokban és a világ számos más országában, valóságos kultuszkönyv lett belőle. 1987-ben Rob Reiner rendezett filmet Cary Elwes, Robin Wright, Mandy Patinkin, Chris Sarandon főszereplésével, a forgatókönyvet William Goldman írta saját regénye alapján. A film szintén megtalálható az oldalon. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,54 MB [Hidden Content]
    1 point
  42. Lánczi András - Politikai megváltás A politikai megváltás a modern világ titka. Az emberi ész már mindent magára vállalt: Isten és a Természet helyébe lépett. E folyamat végén a politikai filozófia örök kérdéseit a pillanatnyi politikai küzdelmeknek alárendelt ideológiák szorították ki. pdf 32mb [Hidden Content]
    1 point
  43. P. Gál Judit - Gyilkosokkal szemtől szemben Szita Bence, Bándy Kata, Balla Irma, Tompa Eszter, ifj. Tóth Tamás és még számtalan, gyilkosság áldozatává vált ember utolsó percei elevenednek meg P. Gál Judit könyvének lapjain. A szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ezek után jutott arra, hogy a börtöninterjúkból kibomló történetek mellett megjelenteti azokat a mélyinterjúkat is, amelyeket a gyilkosokat üldöző rendőrökkel és az őket halálukig fegyházra ítélő bírókkal készített. Hogyan viseli a gyilkossági rendőr, amikor kiderül, hogy a szülei élete is veszélyben forog, mert merényletet terveznek ellene? Mit gondol, érez a bíró, amikor meg kell néznie a meggyilkolt 11 éves kisfiú, Szita Bence fotóit? Melyik kérdés törte meg a hazugságvizsgálat közben a móri mészárlás miatt életfogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbertet? S miért döntött úgy, hogy sok évnyi hallgatás után inkább beismeri tettét? Ezekre a kérdésekre csak az kaphat választ, aki személyesen teszi fel őket az érintetteknek. P. Gál Judit ezt tette, és beszélgetései kivételes tanulságokat tartogatnak az olvasónak. pdf 7mb [Hidden Content]
    1 point
  44. Ormos Mária - Mussolini Benito Mussolini 1883. július 29-én született az olaszországi Romagna tartomány Dovio falujában, falusi kovács első fiaként. Apja a szocialista párt tevékeny helyi szervezője volt, s a szocialista eszmék lelkesítették ifjú korában Benitót is. Nézeteiben és életútjában azután sűrűn következtek a változások. Mint a szerző írja: „Mussolini volt anarchista-szindikalista, nacionál-szocialista agitátor, fasiszta pártvezér, puccsista, diktátor, báb-államfő”. Ormos Mária Mussolini 40 kötetes összes művei, a róla szóló visszaemlékezések és a nagyon gazdag történeti, életrajzi irodalom alapján kíséri végig ezt a változatos, fordulatokban bővelkedő életutat 1945. április 28-ig. Ezen a napon hajtották végre Mussolini halálos ítéletét, amelyet az antifasiszta ellenállás harcosai mondtak ki az országot pusztulásba taszító fasiszta vezér fölött. A könyv politikai életrajz. A szerző Mussolini eszmei és politikai nézeteinek alakulása kapcsán bemutatja a korabeli Olaszország egész szellemi, társadalmi és politikai életét. Mussolini karrierje és bukása ugyanis elválaszthatatlan volt az olasz fasizmus előretörésétől, majd csődjétől. Mindennek felidézése ma is érdekes és tanulságos. pdf 2mb [Hidden Content]
    1 point
  45. A Daedalus-incidens (Daedalus-trilógia 1.) A Mars állítólag halott… Bizarr földrengések rázzák meg a bolygó régóta szunnyadó tektonikus lemezeit, tönkreteszik a trillió dolláros bányászati üzemet, és az ésszerű elméletek határára sodorják a tudósokat. Jain alezredes és a Szövetségi Űrparancsnokság csapata számára a marsi barlangrendszer felmérése egyszerre több lesz egyszerű rutinfeladatnál, amikor a sziklák – látszólag önmaguktól – ledobják magukról az évmilliós porréteget és gurulni kezdenek, árkokat vésnek a barátságtalan felszínbe és magasra tornyosuló építménnyé állnak össze. A parancsnokot és embereit csupán a különös, kék sugárzás és egy önmagát író, háromszáz éves napló segíti a rejtély megoldásában. A 18. században a Királyi Haditengerészetben szolgáló Thomas Weatherby hadnagy őfelsége szerény származású, becsületes tengerésze, aki minden tőle telhetőt megtesz a HMS Daedalus fedélzetén „a királyért és a hazáért”. Fregattja a kontinensek között vitorlázik, és… és az Ismert Világok közti űrt járja. Heves vérmérsékletű kapitánya, egy drogos alkimista és egy szokatlan múltú szolgálólány segítségével Weatherby egy nagy hatalmú misztikus férfi nyomában jár, aki gonosz küldetést teljesítve fel akarja borítani a bolygók közti egyensúlyt. Ha sikerrel jár, a következmények messze túlnyúlnak a Naprendszeren, és magát a tér szövedékét veszélyeztetik… Főnix Könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Az Envceladus-krízis (Daedalus-trilógia 2.) A Mars rozsdavörös sivatagában összeütközött két dimenzió, amelyek a sikeres A Daedalus-incidens folytatásában arra rendeltettek, hogy újra találkozzanak. Shaila Jain alezredes megkapta álmai küldetését: másodparancsnokként az első emberek között lehet, akik megközelítik a Szaturnuszt. Csakhogy, amikor Jain és csapata megérkezik a célhoz az Armstrong kutatóhajó fedélzetén, váratlanul versenytársakra akadnak, és ez bonyodalmakhoz vezet. A kínaiak le akarják foglalni maguknak a Titán nyersanyagforrásait, és a Szaturnusz egy másik holdja, az Enceladus különös titkokat rejt jeges kérge alatt. Mindeközben a Földön a DAEDALUS-projekt az esetleges dimenziónkívüli betörések elleni védekezés módját keresi. Csakhogy, mások is keresik annak lehetőségét, hogyan nyithatnának kaput a világok között, és kezdenek türelmetlenné válni. Thomas Weatherby számára tizenkilenc év telt el, mióta másodtisztként szolgált a HMS Daedalus fedélzetén. Most a hetvennégy ágyús Fortitude kapitányaként segít legyőzni a francia flottát a Nílus torkolatánál, és Egyiptomtól a Szaturnuszig, a magukat xanoknak nevező különös faj szülőbolygójáig üldöz egy szökevény francia hajót. Mindeközben az alkimista Andrew Finch szövetséget köt Napóleon tudósaival, hogy kiderítse, miféle borzalmas szándéktól vezérelve szállták meg a franciák Egyiptomot. Martinez A Daedalus-incidens izgalmas folytatásában, Az Enceladus-krízisben szövi tovább két világa rejtélyekkel, intrikákkal és kalandokkal teli történetét. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content] Vénuszi Játszma (Daedalus-trilógia 3.) 2135-ben veszélyes idegen létformák szabadultak ki a Szaturnusz holdjáról, az Enceladusról, és megkezdték útjukat a Föld felé. A Shaila Jain alezredes által vezetett csapat egyszerre próbálja felvenni ellene a küzdelmet, és megmenteni a korábbi csapattagot, Stephane Durandot, aki megfertőződött a szaturnuszi küldetés során, és most egy olyan földönkívüli értelem irányítása alatt áll, amelynek határozott szándéka a dimenziók közti hasadék újbóli megnyitása és az emberi faj elpusztítása. Csakhogy senki sem sejti az igazi tervet, ami kulcsfontosságú adatok sugárzásával kezdődik a Földre, ismeretlen szövetségeseknek. Eközben egy másik Földön 1809-ben, egy a miénktől nagymértékben különböző napóleoni korban a franciák megszállják Angliát a Corps Éternel, az alkimisták által létrehozott élőholt sereg segítségével. Csak a királyi haditengerészet és ezen belül Lord Thomas Weatherby admirális tartja a franciákat a Földön. Ám az ősi ellenségek machinációi egy vakmerő és nagy téttel bíró játszmában csúcsosodnak ki, és a Vénusz bolygónyi őserdejébe viszik el hőseinket. Weatherbynek döntenie kell: marad és harcol hazája felszabadításáért, vagy a franciák után indul a zöld bolygóra? Shailának ugyancsak döntenie kell: meg tudja menteni a férfit, akit szeret, vagy fel kell áldoznia két univerzum megmentése érdekében? A Vénusz sötét és idegen dzsungeleinek mélyén az ősi hatalmak mindkét világban kockára teszik az emberiség további sorsát. A múlt és a jövő erői ismét összefogásra kényszerülnek a megtestesült gonoszság ellenében. Főnix könyvműhely 2018 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]
    1 point
  46. Ormos Mária - Gondolatok az ember történetéről Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor, az MTA tagja ebben a könyvében fantasztikus időutazásra hív bennünket a Föld körül az európai időszámítás különböző időpontjaiban. Pontosabban 800 és 1500 között, tehát abban a néhány évszázadban, amely eltelt az európai újrarendeződés kezdeteitől a Föld felfedezéséig. Elindulunk az első ezredforduló tájékán, méghozzá Európából, végtére is ez a hazánk, majd kelet felé haladva pillantást vetünk Ázsiára, Ausztráliára, a Csendes-óceáni-szigetekre, körülnézünk Amerika mindkét részén, és megállapodunk Afrikában. Mire is figyeljünk útközben? A természeti szépségekre? Nos, ezek évezredek óta lényegében változatlanok. A dinasztiákra és a háborúkra? Az erre vonatkozó adatokat megtalálni a kézikönyvekben. Fontosabb megtudnunk, hogy egy adott időben hogyan éltek az emberek. Az első évezredfordulót átölelő néhány évszázad kiválasztása „úti célként” tartalmaz bizonyos előítéletet Európa javára, mivel ebben az időben nagy változás elsősorban ezen a vidéken zajlott le. Ezt a részrehajlást azonban indokolja, hogy az európai átrendeződés alapul szolgált a jóval későbbi változásoknak a világ minden részében. Ez vezetett el ugyanis ahhoz, hogy az európai időszámítás szerint a 15. század végén elkezdődjék a „Föld felfedezése”, a legnagyobb fordulat, amely végbement az emberiség történetében. pdf 2mb [Hidden Content]
    1 point
  47. Könyv címe: Simon Scarrow - Róma becsülete Sorozat: Egy vakmerő római kalandjai a hadseregben 20. Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub,awz3,mobi,pdf,html,prc Oldal:372 (pdf) Méret:7.71 MB [Hidden Content] Kr. u. 59 Tizenöt évvel azután, hogy hősiesen harcolt a britanniai barbárok ellen a római invázió során, Macro centurio visszatér. A provinciában feszült légkör fogadja. Az a szóbeszéd járja, hogy a Róma uralmát elméletileg elfogadó törzsek között nyugtalanság ütötte fel a fejét, Londinium pedig egyenesen veszélyesebb helynek tűnik, mint Róma. A frissen leszerelt Macrónak hiányoznak a bajtársai és a csaták. Ám minden bátorságára és harci tudására szüksége lesz ahhoz, hogy túlélje a rá váró megpróbáltatásokat. Londiniumot könyörtelen bandák uralják. Amikor Macro szembefordul velük, büntetésből brutálisan összeverik. A rablók azonban halálos hibát követtek el. A britanniai veteránok kiállnak egymásért. Macrónak pedig hamarosan erős szövetségese is lesz: Cato praefectus. A két jó barát együtt harcolt a Birodalom minden szegletében, és veszélyes párost alkotnak. Mindhalálig harcolni fognak, hogy megvédjék Róma becsületét. Jelszó: DKKTI [Hidden Content]
    1 point
  48. Lucinda Riley-Angyalfa pdf 2020 Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Harminc év telt el azóta, hogy Greta elhagyta Marchmont Hallt, a hatalmas, csodaszép, hegyektől övezett walesi udvarházat. Az asszony egy régi barátja, David Marchmont meghívására tér vissza egykori otthonába, hogy ott ünnepelje a karácsonyt. A korábban itt töltött időből azonban semmire sem emlékszik – egy tragikus baleset következtében ugyanis élete több mint két évtizede kitörlődött a memóriájából. Amikor egyik nap sétára indul a hóval borított vidéken, az erdőben véletlenül rábukkan egy sírra, ahol – a sírkőre vésett, kopott felirat szerint – egy kisfiú nyugszik… A gyermek neve ismerősnek tűnik Greta számára, és az asszony emlékei hirtelen a felszínre törnek. David segítségével elkezdi összeilleszteni nemcsak a saját, de lánya, Cheska történetét is, aki tragikus körülmények áldozatául esett. És egyáltalán nem az az angyal volt, akinek hitték… Lucinda Riley regényében eltemetett titkok és egy elfelejtett múlt tragikus történései kerülnek a felszínre, ami örökre megváltoztatja nemcsak Greta, de a Marchmont család életét is. Lucinda Riley: The Angel Tree Eredeti mű Lucinda Riley: The Angel Tree Eredeti megjelenés éve: 2015 amnézia Anglia család családregény ír szerző karácsony kortárs magyar nyelvű női főszereplő pszichés betegség regény romantikus történelem > General Press, Budapest, 2020 letöltés [Hidden Content] -
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...