Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 12/02/2023 in all areas
-
Milo Beckman - Matematika számok nélkül A Matematika számok nélkül színes, párbeszédes formában megírt kalauz, amely meglepően könnyen érthető módon vezet végig a matematika három fontos területén, a topológián, az analízisen és az algebrán. Ez a könyv felhagy a matematika hagyományos megközelítésével, és arra ösztönzi olvasóját, hogy kreatív módon gondolkodjon el az alak, a dimenzió, a végtelen, a végtelen kicsi, a szimmetria vagy éppen a bizonyítás fogalmán, illetve azon, hogy mindezek a fogalmak milyen módon függnek össze egymással. Cserébe az olvasónak páratlan élvezetben lesz része, miközben megismeri a matematika tudományának megoldatlan misztériumait is. A szerző Edwin A. Abbott Síkföldjének és Douglas Hofstadter Gödel, Escher, Bachjának nyomdokain jár. Számos ismeretterjesztő mű foglalkozik a pível, a nullával, a végtelennel. A Matematika számok nélkül azonban jócskán túllép ezeken, és olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy „Hányféle forma létezik?”, „Van-e valami, ami a végtelennél is nagyobb?”, „Miért pont a matematika lenne igaz?”. Milo Beckman megmutatja, hogy a matematika miért kápráztat el bennünket folyamatosan a való világhoz kötődő váratlan és hasznos kapcsolódásaival. pdf 3mb [Hidden Content]7 points
-
Jeanne Siaud-Facchin - Túl tehetséges ahhoz,hogy boldog legyen? Szuperintelligensnek lenni kétségkívül nagy adomány. Másrészt különbözőség, amelynek következtében megesik, hogy eltávolodunk a többiektől, és úgy érezzük, sosem vagyunk igazán a helyünkön. S mi van akkor, ha a túlzott intelligencia szélsőséges érzékenységgel jár? Ha törékenyek leszünk és szenvedünk tőle? Hogyan tudhatjuk meg, szuperintelligensek vagyunk-e? És ha azok vagyunk, hogyan tehetjük jobbá és sikeresebbé az életünket? Hogyan aknázhatjuk ki ebből fakadó lehetőségeinket? Ez a könyv segít, hogy jobban megértsük saját személyiségünket, és újra közel kerüljünk önmagunkhoz. Hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és a többi ember társaságában. Egyszóval, hogy teljesebb életet élhessünk. Jeanne Siaud-Facchin (1957) francia pszichológus párizsi és marseille-i kórházakban dolgozott, jelenleg is praktizál. A szuperintelligencia elismert szakértője, első könyve, a L"Enfant surdoué a szuperintelligens gyermekek problémáival foglalkozott. pdf 110mb [Hidden Content]6 points
-
Lelkes Lajos (szerk.) - Szobanövények A szobanövények olyan cserepes növények, amelyek egész évben vagy az év legnagyobb részében szobában tarthatók, a lakószoba sokszor kedvezőtlen mikroklímáját is tűrik. Főleg trópusi, szubtrópusi és mediterrán vidékről származnak. A lakás – mint belső, zárt tér – a szobanövények számára olyan mikrokörnyezet, amely a külső tényezőktől nagyrészt függetleníthető. Az erkély, a loggia, a tetőkert pedig már átmenet a lakás és a szabad természet között. A lakás szabályozható mikroklímája lehetőséget nyújt a föld legkülönbözőbb helyein honos növények nevelésére. A könyvben megtalálhatók a különböző adottságú lakások növényei külön csoportosítva. pdf 118mb [Hidden Content]6 points
-
. M. C. Beaton: Egy hölgy talpig pácban (Deklassz' Szálloda-3.) 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Egy hölgy talpig pácban Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Vendégből nincs hiány a különleges szállodában, amelyet Lady Fortescue és legatyásodott arisztokrata társai nyitottak. Pénzből viszont annál inkább! Ezért a szálloda lelkes, ám teljesen amatőr vezetősége vakmerő ötlettel áll elő. Mi lenne, ha Eliza, a szép özvegy behálózná Peterhouse márkit? Úgy hírlik, a dúsgazdag öregúr agya már szita. Eliza gond nélkül kiadhatja magát rég nem látott rokonnak. A márki talán már arra sem képes, hogy észrevegye a különbséget egy unokahúg és a saját ágyrácsa között. De a kastélyban totál más helyzet fogadja Elizát. Mert a márki nem aggastyán, nem is szenilis, ellenben meglehetősen jóképű. Blöff, segítség, vonzalom – aki másnak vermet át, maga esik szerelembe? Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]4 points
-
Koroknay István - Az állatok nagy képeskönyve Szerény becslések szerint másfél millió állatfaj él a Földön. Igaz, ezeknek nagy része gerinctelen, de a gerincesek száma sem becsülendő le: vagy húszezer hal-, közel háromezer kétéltű-, ötezernél több hüllő-, huszonnyolcezer madár- és tizenháromezer emlősfajt tart számon napjainkban a tudomány. Az állatok nagy képeskönyve csak arra vállalkozhatott, hogy a reprezentáns állatok közül válasszon ki vagy kétszázat, a legérdekesebbeket, s miközben az állatok különös életmódjáról, harcairól, násztáncáról vagy vándorlásairól ír, bemutassa őket képpel és színes leírásokkal. A három előző kiadás sikere azt bizonyította, hogy a mintegy kétszáz képpel és névmutatóval kiegészített könyv érdekes és hasznos kézikönyve az ifjúságnak. pdf 26mb [Hidden Content]3 points
-
Kajdi Csaba, Papp Gergő (Pimaszúr) - A nagy Cyla-sztori „Kajdi Csaba János, az ismert modellügynök és rajongott influenszer, Annamária és György második fiúgyermeke 1974. augusztus 31-én született Budapest IX. kerületében… Na, ez nem egy ilyen életrajzi könyv lesz. Nem a nagy múltidézős, visszaemlékezős nagy monológok áradata, hanem nagyon is a jelen, persze minden fontos életrajzi eseménnyel átszőve, egy sülve-főve együttlevős, kísérős, követős, belebújós feltérképezés. Egyfajta road movie, illetve esetünkben inkább road book. Napokat és heteket töltünk együtt itthoni fontos állomásokon és meghatározó külföldi helyszíneken. Például Pesten és Budán, Párizsban és a tervek szerint Nizzában. A könyv megírásának idejére – ahogy azt a korábbi tévésorozatban másokkal is megtette egy-egy napra – Pimaszúr beléköltözik. Eléggé izgalmas vállalkozás mindkettőnknek. Nyaralunk, bulizunk, főzünk, utazunk. Mindvégig sztorizunk, együtt sírunk és együtt nevetünk, mert közben folyamatosan felidézzük a legfontosabb eseményeket, helyszíneket, barátokat és szerelmeket, élményeket, érzéseket, balhékat, kudarcokat és sikereket. És közben nem fogom véka alá rejteni, milyennek látom én őt – a sokszor kicsit sem könnyű, végtelenül érzékeny és intelligens palit – ennyire testközelből. Miközben persze iszonyú hálás is vagyok, hogy ennyi mindent megtudhatok és elmesélhetek róla. Mindent, amitől az egyébként vérprofi és olykor kőkemény üzletember Kajdi Csabából mára az ország imádott vagy épp gyakorta támadott Cylája lett. Arany-drága Követő-rajongó! Kövessetek most minket ezen az olykor felkavaró, de összességében mégis roppant szórakoztató élettörténeti és lelki utazáson. Vagy ha nem, hát TAKA!” Papp Gergő – Pimaszúr pdf 3mb [Hidden Content]2 points
-
Alapi Power Band - Alapi Power Band No1 2023 Teljes hossz:36p Teljes méret:58mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2023 01.Drágakő.mp3 02.Jégrevű.mp3 03.Hírfolyam.mp3 04.Barátok a múltból.mp3 05.Igazgyöngy.mp3 06.100 éves találkozó.mp3 07.Elkisér a dal.mp3 08.Éjszakai repülés.mp3 09.Itt élni jó.mp3 [Hidden Content]2 points
-
László Zoltán – Hiperballada Kiadó: Inomi, Budapest SFportal E-Book Kiadás éve: 2005, 2011 A fiatal szerzőnek számos novellája jelent meg a Cherubion SF-antológiák, az Átjáró és a Galaktika hasábjain. Első regénye egy alternatív történelmi valóság 2019-ébe vezeti el az olvasót, ahol nem történt meg a rendszerváltás, és a Szovjetunió minden szempontból vezető világhatalomnak látszik. 2019 tele: Grund, a budapesti neuroklinikán új emberré varázsolt háborús veterán kilép a Hungária körút holoreklámos forgatagába, hogy felkeresse titokzatos jótevőjét, aki egy bizonyos szívességet kérne tőle meghitelezett életéért cserébe. Melinda, a huszadik századi bevásárlóközpont helyét elfoglaló lerobbant iparkörzet, a Hiper sodródó lakója kétségbeesetten szabadulna drogos tartozásait behajtani akaró ismerőseitől, így későn döbben rá: gyanús adásvételi ügyletei a szokottnál sokkal komolyabb – és gyilkosabb – felek párharcába keverték. Kemal, az Oszmán Csillaga űrállomást uraló roppant hatalmú muszlim dinasztia szökött örököse, aki a Mare Frigoris szélébe vájt, elhagyott holdbázison húzza meg magát, ráébred: félőrült segítője, Pierr málladozó múltja olyan titkokat rejt, melyek gyökereiben forgatják föl életét. A Hiperballada hőseinek sorsa – induljanak bár a Magyar Népköztársaság mongol üzletemberektől, kirgiz utcai árusoktól nyüzsgő futuroszocialista fővárosából vagy orbitális magánűrállomásról – lassan, ám elkerülhetetlenül fonódik egymásba egy titokzatos műalkotás körül, mely alapjaiban képes megrázni a két szuperhatalom szembenállásába belefásult világot. A Hiperballada alternatív jövőjében sosem volt rendszerváltás; a szovjetek látszanak a technológiai verseny nyertesének, ők uralják az űrversenyt és a legfejlettebb számítógépek által megteremtett virtuális valóságokon keresztül állampolgáraik gondolkodását is. A Hálózati Hatóság, a memex, a szintetikus drogok, a szovjet Adatközpontok, az Amerikai Atomcsapás Mártírjainak szentelt emlékmű, vagy Ánya Kuger, a moszkvai kiberhősnő világa nem − vagy nem teljesen − a miénk. Ám a látszólag eltérő felszín mögött, ha gondosan figyelünk, saját valónkat pillanthatjuk meg. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,77 MB [Hidden Content]2 points
-
. M. C. Beaton: Egy kis lopás nem akadály? (Deklassz' Szálloda-2.) 2022 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Egy kis lopás nem akadály? (Deklassz' Szálloda-2.) Kiadás dátuma: 2022 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Beindult az üzlet! A vendégek egymásnak adják a kilincset a különleges londoni szállodában. Mert iIyen hotelt még nem látott a világ. Lady Fortescue nyitotta, akinek a neve ugyan elegáns, de pénzügyi gondjai egészen mindennaposak. Segítő csapata is csupán néhány lelkes, ám legatyásodott arisztokratából áll. Micsoda pech, hogy egyikőjük sem ért a pénzügyekhez. Pedig a továbblépéshez sürgős tőkeinjekcióra lenne szükség. Hitelfelvétel? Ugyan már! Jóval merészebb ötlettel rukkolnak elő: öltözzön útonállónak a félénk Miss Tonks, és szerezzen meg egy értékes nyakláncot gazdag, de önző nővérétől. Ám Miss Tonks tévedésből a sármos Lord Eston fogatát állítja meg. És ami ezután történik, arra senki se számíthatott… Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]2 points
-
Zártosztály – Hazatérek 2023 01 - Testbeszéd.mp3 02 - Szárnyaltam.mp3 03 - Ez a nap csak a miénk.mp3 04 - Hazatérek.mp3 05 - Álmodj velem.mp3 06 - Látszat.mp3 07 - Az én időm.mp3 08 - Elárulva.mp3 09 - Éltem, ahogy éltem.mp3 10 - Az Örök Törvény I. - A dolgok rendje.mp3 11 - Az Örök Törvény II. - Ébredés.mp3 12 - Rám találtál.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
Alapi Power Band - Alapi Power Band No1 2023 01 - Drágakő.mp3 02 - Jégrevű.mp3 03 - Hírfolyam.mp3 04 - Barátok a múltból.mp3 05 - Igazgyöngy.mp3 06 - 100 éves találkozó.mp3 07 - Elkisér a dal.mp3 08 - Éjszakai repülés.mp3 09 - Itt élni jó.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]1 point
-
László Zoltán – Mindig egyre több Kiadó: GABO, Budapest Kiadás éve: 2021 MEDDIG CIPELED A MÚLTAT, MIUTÁN EGY ÚJ VILÁGBA LÉPTÉL? Az emberiség túlélői elhagyták a haldokló Földet, hogy az Utu csodálatos bolygórendszerében építsenek új jövőt. Végre mind összefogtak a közös célért – még a saját halottaikkal is. Az egyezség szerint az eltárolt tudatok az új világok között is addig szolgálják tovább leszármazottaikat, amíg közösen meg nem teremtik egy határtalan lehetőségekkel bíró bolygóközi civilizáció alapjait. Amikor azonban a leszerelésre ítélt Clemenceau rombolóról eltűnik egy milliónyi tudat szellemi erejét egyesítő hajóelme, olyan rejtélyek kerülnek elő, amelyek felboríthatják a kolóniák közti törékeny status quót. A hivatalos nyomozással párhuzamosan pedig személyesebb, erőszakosabb érdekek is színre lépnek, és aki először megtalálja az elmét, hogy felfejtse titkait, az mindent vihet. A Zsoldos Péter- és Európai Sci-fi díjas László Zoltán új regényében ismét különleges és lényeglátó víziót ábrázol az emberiségről, amely mindig egyre messzebb, mindig egyre többre vágyik. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]1 point
-
László Zoltán – Távolvíz Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2017 Egyszer csak megjelent százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarta szolgálni. 40 év telt el azóta. A kreáknak és mesterséges ökológiájuknak köszönhetően a Földön soha nem látott jólét uralkodik, a hűségesen szolgáló lények pedig nélkülözhetetlenné váltak a tengerpartok és óceánok emberi kolóniáin. A csillogó felszín alatt azonban indulatok forrnak: legalább annyian űznék el félelemből a kreákat, mint ahányan számításból még inkább az emberhez láncolnák őket. A tudós Jana és kisfia, Gellard csaknem húsz évet töltött hajótöröttként egy lassú időgépben, miközben a külvilág számára csak órák teltek el. Kiszabadulásuk után mindketten máshogy próbálják feldolgozni a velük történteket. A világtól elzártan felnőtt Gellard Tengerbudapest szigetvárosában próbál összerakni valamit, ami legalább távolról egy hétköznapi életre emlékeztet. Nehézségeit fokozza rég látott, vele közel egyidős apja, akinek köszönhetően hirtelen túl sokak érdeklődését kelti fel. Olyan mindenre elszánt alakokét, akik a krea-emberi viszonyt szeretnék megváltoztatni, és ezért a legmesszebbre is elmennének. Jana eközben a munkájába temetkezik. Az Atlanti-óceán mélyén, a kreák kiürített sziklahajóján próbálja megfejteni az érkezésüket kísérő számtalan rejtélyt. Az idegenek ugyanis mindent elfelejtettek az utazásukat megelőző időkből, ami épp úgy lehet véletlen, mint egy nagyon is tudatos terv része. Amikor a nő új területeket fedez fel a hegységnyi Lótuszon, még nem sejti, hogy hamarosan sokkalta nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, mint amit valaha is remélni mert. László Zoltán, A Keringés és az Egyszervolt szerzője újra hamisítatlan sci-fivel jelentkezik, és a rá jellemző szárnyaló fantáziával, aprólékos kidolgozottsággal olyan világot teremt, amelyet nem felejtünk el egyhamar. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,20 MB [Hidden Content]1 point
-
László Zoltán – Egyszervolt Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2013 TE IS AZT HISZED, HOGY A MESÉK CSAK A KÉPZELET SZÜLÖTTEI? TALÁN JOBB IS ÍGY. AZ IGAZSÁG NÉHA KIFEJEZETTEN ÉLETVESZÉLYES. Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait. Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,78 MB [Hidden Content]1 point
-
László Zoltán – A keringés Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2007 Mit tegyünk, ha már nem tudunk megbirkózni az éghajlatváltozással? Építsünk hatalmas időgépeket, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet – olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja az új világokkal… Három kisember, egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat. A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitüntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonaltól. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,04 MB [Hidden Content]1 point
-
László Zoltán – Nagate sorozat *** László Zoltán: Nagate (Nagate sorozat 1.) Kiadó: Delta Vision, Budapest Kiadás éve: 2005 Nagate… Egyesek azt gondolták, Tolkien és társai meséi elevenedtek meg, mások pusztán üzleti lehetőséget, szó szerint végtelen piacot láttak benne. Egy városvilág, melynek utcáiról lehetetlen térképet készíteni, melynek épületei lerombolhatatlanok, s melyben ősi tabuk tiltják a végső, nagy kérdések megválaszolását. Ám az emberek gyárakat emeltek az örökkévaló sikátorok fölé, s a szomszédos negyedek halhatatlan népei közül toboroztak munkásokat, hogy azok a modern zóna filléres csodáiért gürcöljenek. Talán ez változtatott meg mindent Nagatéban. Talán valóra vált a tündérek jóslata, mely szerint egy napon felbukkan az első mágiahasználó ember, aki a tájékozódás képességének egyedüli birtokosaként megmentheti a városvilágot a közelgő pusztulástól. Úgy hírlik, a szörnyű Felbomlás a távoli negyedekben már elkezdődött… Ráadásul Kapuban, az emberek ipari enklávéjában összeesküvés és árulás, politikai intrikák és a befolyásolhatatlan végzet készíti elő a modern zóna első forradalmát. Miközben Kapu katonai vezetése, illetve a lázadó munkások vezérei elkerülhetetlenül haladnak a végső ütközet felé, nem is sejtik, hogyan kapcsolódik össze a gátlástalan hatalomvágy, egy évtizedes bosszú beteljesítése és egy magányos asszony sorsa a városvilág létével és jövőjével. László Zoltán: Nulla pont (Nagate sorozat 2.) Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2009 Nagate furcsa hely. Egy világ, amely egyetlen város, folyton változó utcáin a legkülönfélébb lények élnek – és senki, még az évekkel korábban ideérkező emberek sem tudják, kik és miért alkották meg. Csak egy bonyolult, magára hagyott gépezet? Vagy az istenek hatalmával bíró építői ma is figyelik teremtményeik nyüzsgését? Miközben a városban intrikák szövődnek és zsarnokság tombol, egy árverésen különös szerkezet cserél gazdát. Ez olyan események láncolatát indítja el, ami nem csupán a dúsgazdag nagykereskedő vagy a kérlelhetetlen forradalmár számára nyithat utat a hatalomhoz, de segíthet az agg természettudós számára is megérteni egy titokzatos világ fizikáját. Utazásuk téren és időn át vezet egészen a nulla pontig, ahol talán minden kérdésre ott a válasz – ha egyáltalán van ott valaki és hajlandó válaszolni… Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 5,02 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – Jövőszilánkok Egyperces novellák Megjelent: 24.hu Prae.hu Megjelenés ideje: 2020.09.26 – 2021.07.01. 2020 őszén Brandon Hackett hatrészes egyperces novellasorozatát közölte heti rendszerességgel a 24.hu portál. A 24.hu felvezetője szerint izgalmas és meghökkentő „szilánkok” a közeli és távoli jövőből, ember és technológia kapcsolatáról, a határtalan kozmosz megismerése utáni vágyról, ma is érvényes tanulságokkal. Az összeállítás a sorozaton kívül az első novella („Mikor hal már meg?”) továbbgondolt verzióját is tartalmazza. Tartalom Mikor hal már meg? (Megjelent: 24.hu, 2020.09.26.) Egyetlen lélegzet (Megjelent: 24.hu, 2020.10.03.) Relatív fizika (Megjelent: 24.hu, 2020.10.10.) Szexuális forradalom (Megjelent: 24.hu, 2020.10.24.) Fahrenheitpunk (Megjelent: 24.hu, 2020.10.31.) Húsevő faj (Megjelent: 24.hu, 2020.11.07.) Sosem hal már meg (Megjelent: Prae.hu, 2021.07.01.) Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,60 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – Eldobható testek Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2020, 2022 2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött. Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét. A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,99 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – Xeno Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2017, 2020 2117-ben a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno. A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat. A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják. Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá. A könyvért köszönet csyb fórumtársnak! Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,87 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – Időutazás-duológia *** Brandon Hackett: Az időutazás napja (Időutazás-duológia 1.) Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2014 2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből. Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer. Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket. Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet. A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának. Brandon Hackett: Az időutazás tegnapja (Időutazás-duológia 2.) Kiadó: Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2015 A legtöbben úgy tudják, hogy csak az első időgép működésbe lépésének pillanatáig lehet visszautazni az időben: ez a nap az időutazás napja. Csakhogy létezik egy másik időtechnológia is, amely ennél a napnál jóval korábban került a Földre egy fejlett, idegen civilizáció jóvoltából, akiknek sikerült kijutni a saját időfolyamuk összeomlásából, de ezért súlyos árat fizettek. Az időutazás napja eseményei után másfél évtizeddel Rebeca Szatosi ennek a technológiának a segítségével elindul a múltba, hogy találkozzon édesapjával, az időben eltűnt fizikussal, és ezzel akaratlanul is olyan események láncolatát indítja el, amelyek az emberi civilizáció jelenének, jövőjének és múltjának megsemmisüléséhez vezethetnek. Beregi Bálint, az időutazás feltalálója fiatal önmagával együtt dolgozik az időutazás természetének megértésén és az időfolyam összeomlásának megállításán, de még úgy sincs nagy reményük a sikerre, hogy összefognak egy 20. századból kiemelt tudóscsapattal, köztük Albert Einsteinnel és Neumann Jánossal. Az idő túl gyorsan fogy, ráadásul a Maxwell-démonoknak nevezett idegen civilizáció, valamint a Haugen-dimenzió mikrouniverzumában, egy paradoxon-technológia révén létrejött poszthumán szervezet is útjukat állja. A Brandon Hackett néven író Markovics Botond időutazás-duológiájának záró kötetében az idő csapdájába került emberi civilizáció létezése a tét. *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 6,98 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – Isten gépei Kiadó: Metropolis Media, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Kiadás éve: 2008, 2011 Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd. A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja. De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség? A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,91 MB [Hidden Content]1 point
-
Brandon Hackett – A poszthumán döntés Kiadó: Delta Vision, Budapest Agave Könyvek, Budapest Kiadás éve: 2007, 2012, 2013 A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin. A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok. A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét. A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,05 MB [Hidden Content]1 point
-
Tracklist: Intro 01. Jackson 5 - I Want You Back 02. Abba - Dancing Queen 03. Silver Convention - Fly Robin Fly 04. Tina Charles - I Love to Love 05. Carl Douglas - Kung Fu Fighting 06. The Real Thing - You To Me Are Everything 07. Andrea True Connection - More, More, More 08. Andy Gibb - Shadow Dancing 09. Tom Tom Club - Genius Of Love 10. Tina Charles - Dr Love 11. Parliament - Give Up The Funk 12. The Four Seasons - December 1963 13. The Pointer Sisters - Happiness 14. The Nolans - I'm in the Mood for Dancing 15. Donna Summer - Love To Love You Baby 16. Tina Charles - Dance Little Lady Dance 17. Stevie Wonder - I Wish 18. KC & The Sunshine Band - Sound Your Funky Horn 19. Hot Chocolate - You Sexy Thing 20. CHIC - My Forbidden Lover 21. Hues Corporation - Rock The Boat 22. Odyssey - Going Back to My Roots 23. Walter Murphy & Big Apple Band - A Fifth of Beethoven 24. Bee Gees - Night Fever 25. Yvonne Elliman - If I Can't Have You 26. Hues Corporation - Rockin' Soul 27. Tavares - More Than A Woman 28. Commodores - Brick House 29. Diana Ross - Upside Down 30. Wild Cherry - Play That Funky Music 31. Average White Band - Cut The Cake 32. K C & The Sunshine Band - That's The Way 33. James Brown - Sex Machine 34. Kool And The Gang - Get Down On It 35. Lou Rawls - You'll Never Find Another Love 36. CHIC - Good Times 37. Sugarhill Gang - Rapper's Delight ( intro ) 38. Kool & The Gang - Ladies Night 39. Sugarhill Gang - Rapper's Delight 40. Jimmy Bo Horne - Dance Across The Floor 41. Van McCoy & The Soul City Symphony - The Hustle 42. Rod Stewart - Do Ya Think I'm Sexy 43. KC & The Sunshine Band - Shake Your Booty 44. LaBelle - Lady Marmalade 45. KC & The Sunshine Band - Get Down Tonight 46. Chaka Khan - I'm Every Woman 47. Sister Sledge - He's The Greatest Dancer 48. CHIC - I Want Your Love 49. Delegation - You And I 50. The Jacksons - Blame It On The Boogie 51. Barry White - Cant Get Enough Of Your Love Baby 52. The Whispers - And The Beat Goes On 53. Candi Station - Young Hearts Run Free 54. Cheryl Lynn - Got to Be Real 55. D-Train - Walk On By 56. Mcfadden Whitehead - Aint No Stopping Us 57. Barry White - You See The Trouble With Me 58. Sister Sledge - We Are Family 59. Patrice Rushen - Forget Me Nots 60. Rocker's Revenge - Walking on Sunshine 61. Grandmaster Flash, Melle Mel - White Lines 62. Evelyn Champagne King - Aquarius Let the Sun Shine In 63. KC And The Sunshine Band - Boogie Shoes 64. Rose Royce - R. R. Express 65. The Emotions - Best Of My Love 66. Rose Royce - Car Wash 67. Gino Soccio - Try It Out 68. Forrest - Rock The Boat 69. Chas Jankel - Glad To Know You 70. The Gap Band - Burn Rubber On Me 71. The Doobie Brothers - Long Train Runnin' 72. Tavares - Heaven Must Be Missing An Angel 73. Jimmy Bo Horne - Spank 74. Geraldine Hunt - Can't Fake The Feeling 75. Sister Sledge - Lost In Music 76. Gloria Gaynor - I Will Survive 77. Oliver Cheatham - Get Down Saturday Night 78. Love Unlimited - I'm So Glad That I'm A Woman 79. Evelyn Champagne King - Love Come Down 80. Dynasty - I Don't Want To Be A Freak 81. James Brown - Get Up Offa that Thing 82. Michael Jackson - Don't Stop 'Til You Get Enough 83. Rick James - Give It To Me Baby 84. Hamilton Bohannon - Let's Start To Dance Again 85. Barrabas - On The Road Again 86. Bee Gees - Tragedy 87. Heatwave - Boogie Nights 88. The Brothers Johnson - Stomp 89. Frankie Smith - Double Dutch Bus 90. The Brooklyn Bronx & Queens Band - On The Beat 91. Donna Summer - Bad Girls 92. D Train - You're The One For Me 93. Bobby Womack - It's Party Time 94. Donna Summer - Hot stuff 95. Leonore O' Malley - First Be A Woman 96. Thelma Houston - Dont Leave Me This Way 97. Sister Sledge - All American Girls 98. Kelly Marie - Feels Like I'm In Love 99. Baccara - Yes Sir, I Can Boogie 100. Vicki Sue Robinson - Turn The Beat Around 101. Boney M. - Sunny 102. Lipps Inc - Funky Town 103. Bee Gees - You Should Be Dancing 104. Quincy Jones - Ai No Corrida 105. Village People - San Francisco 106. Alec R Costandinos - Americana 107. Stars On 45 - Stars On 45 108. The Ritchie Family - The Best Disco In Town 109. Shannon - Let the Music Play 110. John Paul Young - Love Is In The Air 111. Ottawan - D.I.S.C.O 112. CHIC - Dance, Dance, Dance 113. ATaste Of Honey - Boogie Oogie Oogie 114. Eruption - One Way Ticket 115. Tony Pacino - Come Prima 116. Diana Ross - The Boss 117. Chicago - Street Player 118. Anita Ward - Ring My Bell 119. Alicia Bridges - I Love The Nightlife 120. Gloria Gaynor - Reach Out (I´Ll Be There) 121. Bobby O - She Has A Way 122. Candido - Jingo 123. Kano - It's A War 124. Village People - Go West 125. The Jacksons - Can You Feel It 126. Earth Wind And Fire - Lets Groove 127. The Brothers - Are You Ready for This 128. Gloria Gaynor - Never Can Say Goodbye 129. Donna Summer - I Feel Love 130. Evelyn Thomas - High Energy 131. Boney M - Daddy Cool 132. Barry Manilow - Copacabana 133. Cerrone - Je Suis Music 134. ABBA - Voulez-Vous 135. Space - Magic Fly 136. The Village People - Y.M.C.A. 137. Earth, Wind & Fire - Boogie Wonderland 138. Gary's Gang - Keep On Dancin' 139. Azoto - San Salvador 140. The Weather Girls - It's Raining Men 141. The Trammps - Disco Inferno 142. Boney M - Rasputin 143. Donna Summer - On The Radio 144. Gloria Gaynor - Cant Take My Eyes Off You 145. Alec R. Costandinos - And The Music Played 146. The Gibson Brothers - Que Sera Mi Vida 147. Boney M. - Ma Baker 148. Revanche - You Get High In N.Y.C. 149. Miquel Brown - So Many Men, So Little Time 150. American Gypsy - I'm OK, You're OK 151. Dalida - Gigi In Paradisco 152. Strange Affair - Don't Stop The Music 153. Nightlife Unlimited - Dance Freak & Boogie 154. Boney M. - Gotta Go Home 155. Sylvester - Do Ya Wanna Funk 156. Evelyn Champagne King - Shame 157. Irene Cara - Fame 158. Macho - I'm A Man 159. Sylvester - You Make Me Feel 160. Saturday Night Band - Come On Dance 161. Patrick Hernandez - Born to Be Alive 162. Village People - In The Navy 163. Passion - In New York 164. Musique - Keep On Jumpin 165. Sheila B And Devotion - Spacer 166. Belle Epoque - Black Is Black 167. Santa Esmeralda - Another Cha Cha 168. La Flavour - Mandolay 169. La Bionda - Sandstorm 170. Claudja Barry - Boogie Woogie Dancin' Shoes 171. Lime - Your Love 172. Amii Stewart - Knock On Wood Outro [Hidden Content]1 point
-
Erin Morgenstern – Éjszakai cirkusz Eredeti cím: The Night Circus Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Éjszakai cirkusz Magyar kiadó: Libri, Budapest Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2012, 2020, 2021 Fordította: Rakovszky Zsuzsa 1886-ban egy rejtélyes utazócirkuszból nemzetközi szenzáció lesz. A Cirque des Rêves csak éjjel van nyitva, fekete és fehér színekben pompázik, és mindenkit vár, aki felfedezné kör alakú ösvényeit vagy felmelegedne tüzeinél. Noha itt is találhatóak akrobaták, jósok és kígyóemberek, az álmok cirkusza nem szokványos látványosság. Egyes sátraiba beköltöztek a felhők, másokban jég van. Mintha valamiféle varázslat bűvkörébe vonná a szerelmeseit, akiket rêveurnek, vagyis álmodozónak hívnak. A történet középpontjában két fiatal mágus áll: Celia és Marco. Kisgyermek koruktól fogva arra tanították őket, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]1 point
-
Erin Morgenstern – Csillagtalan tenger Eredeti cím: The Starless Sea Eredeti kiadó: Doubleday, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Csillagtalan tenger Magyar kiadó: Agave Könyvek Magyar kiadás éve: 2019, 2020 Fordította: Bosnyák Edit Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt. Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is. A rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger. Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,22 MB [Hidden Content]1 point
-
P. Gál Judit - Gyilkosokkal szemtől szemben Szita Bence, Bándy Kata, Balla Irma, Tompa Eszter, ifj. Tóth Tamás és még számtalan, gyilkosság áldozatává vált ember utolsó percei elevenednek meg P. Gál Judit könyvének lapjain. A szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ezek után jutott arra, hogy a börtöninterjúkból kibomló történetek mellett megjelenteti azokat a mélyinterjúkat is, amelyeket a gyilkosokat üldöző rendőrökkel és az őket halálukig fegyházra ítélő bírókkal készített. Hogyan viseli a gyilkossági rendőr, amikor kiderül, hogy a szülei élete is veszélyben forog, mert merényletet terveznek ellene? Mit gondol, érez a bíró, amikor meg kell néznie a meggyilkolt 11 éves kisfiú, Szita Bence fotóit? Melyik kérdés törte meg a hazugságvizsgálat közben a móri mészárlás miatt életfogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbertet? S miért döntött úgy, hogy sok évnyi hallgatás után inkább beismeri tettét? Ezekre a kérdésekre csak az kaphat választ, aki személyesen teszi fel őket az érintetteknek. P. Gál Judit ezt tette, és beszélgetései kivételes tanulságokat tartogatnak az olvasónak. pdf 7mb [Hidden Content]1 point
-
Inga Rumpf & Friends - Crossroads Festival 2006 (2022) HDTV Screenshots: Setlist: 01. Let's Get On The Road Again 02. Get On Board 03. Rock'n'Roll Preacher 04. Indian Rope Man 05. Friends 06. It's A Man's World 07. Undercover Agent For The Blues 08 .Come And Go 09. No Cross - No Crown 10. How The Gipsy Was Born 11. Goin' To The Country 12. Backwater Blues 13. My Life Is A Boogie Info: Source: Lineage: Vu+Solo2 DVB-S2 satellite receiver -> HDD -> Videoredo TV Suite 4 -> .ts file format Genre: Progressive Rock | Krautrock Quality: HDTV | 720p Format: TS | 12.6Mbps Length: 01:29:00 | 8.93Gb Video: H.264 | 1280x720 | 16:9 | 50.000fps Audio 1: AC3 | 448kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: MP2 | 256kbps | 48kHz | 2 channels: L R Language: English Capped by me Download: Uploadgig.com, Fastclick.to, [Hidden Content] pass: 345 Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Mirr Murr a kandúr (1972-1975) színes, magyar, bábfilmsorozat, DVDRip.XviD írta: Csukás István mesélő: Halász Judit rendezte: Foky Ottó zeneszerző: Pethő Zsolt operatőr: Bayer Ottmár, Káplár Ferenc, Kiss Lajos segédoperatőr: Klausz András hangmérnök: Bársony Péter, Nyerges András Imre vágó: Czipauer János dramaturg: Bálint Ágnes, Komlós Klári munkatársak: Benedek László, Cakó Ferenc, Krakovszky Mária, Lambing Antal, Mazács Miklós, Móritz Róbert, Pölöskei Gyula, Sánta Béla, Szabó László, Zoltán Annamária, Zsebényi Béla rendezőasszisztens: Cakó Ferenc gyártásvezető: Csillag Márta, Magyar Gergely, Magyar G. Levente felvételvezető: Dreilinger Zsuzsa produkciós vezető: Gyöpös Sándor, Komlós Klári, Kunz Román Csukás István mesehőseit, Mirr-Murrt és Oriza Triznyákot, a két kíváncsi kóbor macskát követhetjük kalandos útjaikon. A bábfilm története azzal kezdődik, hogy a Kiscsacsi (akinek a könyv eredeti története szerint Samu a neve) megismerkedik a szekrénnyel, az ággyal, a székkel, a csillárral és persze Mirr-Murral. Együtt léghajóznak, tengeri csatát játszanak, olvasnak könyvet, vagy éppen barátságot kötnek Paprikajancsival, Bóbicével és Csinnadrattával, az ólomkatonával, akikkel felfedezik a baromfiudvart. Mirr-murr véletlenül elhagyta a többieket és Slukk Ödön kabátzsebébe kerül. Sikerül kijutnia, majd megbarátkozik Oriza Triznyákkal. A két kóbor macska különböző próbákat áll ki, segítenek Ploma Pálnak vagy bekerülnek Pintyőke Cirkusz Világszám nevű társulatába. A további történetek a sorozatból és könyvekből derülnek ki. Mirr Murr a kandúr 1. A kiscsacsi kalandjai 1. A kiscsacsi ismerkedik (5:27) 2. Mirr-Murr a kandúr (5:49) 3. Mitől álmos a szék (5:54) 4. Mirr-Murr a gólkirály (6:09) 5. Cin-Cin a kisegér (5:41) 6. Gombszemű bejelenti a tavaszt (5:32) 7. Tengeri csata (5:36) 8. Föl a csillárig (5:42) 9. A kiscsacsi képeskönyve ( 5:10) 10. Mirr-Murr névnapja (4:53) 11. Bujdosás a kamrában (6:14) 12. Mirr-Murr híres festő lesz (5:54) 13. Bóbice énekórát ad (5:29) A kiscsacsi ismerkedik Méret: 48,9 MB Hossz: 00:05:28 Video: Xvid 720x736 25fps 1117kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x736, 1117 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr Murr a kandúr 2. Mirr-Murr kandúr kalandjai 1. Mirr-Murr kabátzsebben (70 MB - 7:06) 2. Mirr-Murr az oroszlán (67 MB - 6:56) 3. Legyünk kóbormacskák (70 MB - 7:08) 4. A három próba (69 MB - 7:03) 5. A titkos jel (70 MB - 7:09) 6. A nagy odvas kémény (69 MB - 7:07) 7. Segítenek Ploma Pálnak (71 MB - 7:12) 8. Pintyőke cirkusz világszám (69 MB - 7:09) 9. Ferdinánd a gyalogbéka (70 MB - 7:12) 10. A hétfejű tűzokádó sárkány (66 MB - 6:48) 11. A füttyember (78 MB - 7:22) 12. A varázstávcső (70 MB - 7:10) 13. Ajándékba adják a lábnyomukat (71 MB - 7:30) Mirr-Murr kabátzsebben Méret: 69,9 MB Hossz: 00:07:06 Video: Xvid 720x736 25fps 1240kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x736, 1240 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr Murr a kandúr 3. Mirr-Murr kandúr kalandjai (folytatás) 1. Macska-egér szerenád (74 MB - 7:26) 2. Jelmezbál (66 MB - 6:46) 3. Április bolondja (68 MB - 7:02) 4. A többszörös világbajnok (72 MB - 7:23) 5. Nagytakarítás (73 MB - 7:28) 6. Csináljunk hóembert! (71 MB - 7:10) 7. Tánc és illemiskola (72 MB - 7:20) 8. Játsszunk együtt! (74 MB - 7:33) 9. Sün Sámuel bekopog (72 MB - 7:23) 10. Az űr-macska (73 MB - 7:14) 11. Sakk-matt (71 MB - 7:12) 12. Húsvéti locsolás (73 MB - 7:26) 13. Csoportkép (72 MB - 7:13) Macska-egér szerenád Méret: 74,0 MB Hossz: 00:07:27 Video: Xvid 720x544 25fps 1255kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 720x544, 1255 kb/s] Audio: MP3 48000Hz stereo 128kbps [A: mp3, 48000 Hz, stereo, 128 kb/s] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Mirr-Murr a kandúr 4. Mirr-Murr kandúr kalandjai (folytatás) 1. A pingvinnek hűtőszekrény kell (74 MB - 7:27) 2. Lárifári csetepaté (73 MB - 7:33) 3. Az idomított vekkeróra (74 MB - 7:23) 4. Kártyavár (74 MB - 7:23) 5. Hintőporos hóesés (71 MB - 7:10) 6. Az igazi bicikli (73 MB - 7:20) 7. A holdkóros egér (70 MB - 7:06) 8. Tengerparti napsütés (71 MB - 7:09) 9. A botfülű tücsök (72 MB - 7:16) 10. A tüsszentő szódásüveg (74 MB - 7:30) 11. Leszállított áru dinnye (74 MB - 7:32) 12. A lakodalmi sósperec (72 MB - 7:20) 13. A bűvös sapka (74 MB - 7:28) Mirr-Murr a kandúr 4 Méret: 1,08 GB Video: Xvid 576x464 25fps 1414kbps [V: mpeg4 advanced simple profile, yuv420p, 576x464, 1414 kb/s] Audio: Dolby AC3 48000Hz stereo 192kbps [A: ac3, 48000 Hz, stereo, 192 kb/s] eredeti név: Mirr.Murr.a.Kandur.4.1975.HUN.DVDRip.XviD-heart [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Saját feltöltés, jelszó nincs.1 point
-
Tüskevár ( 1967 ) DVDRIP XviD HUN PRÉMIUM LINKEK!!! fekete-fehér , magyar ifjúsági filmsorozat 8 x 28 perc rendező: Fejér Tamás író:Fekete István forgatókönyvíró: Fejér Tamás zeneszerző: Vincze Ottó operatőr: Mezei István dramaturg: Tarbay Ede vágó: Farkas Zoltán szereplők: Bánhidi László (Matula bácsi) Seregi Zoltán (Tutajos) Barabás Tibor (Bütyök) Zenthe Ferenc (István bácsi) Petrik József (Bütyök hangja) Földi Teri (Barkóczi Éva) Kállai Ferenc (Tutajos apja) Kiss Manyi (Náncsi néni) Dajka Margit (Tutajos nagymamája) Ladó Gyula Lajos vézna budapesti fiú, akit féltenek a szülei, ezért még a nyári úttörőtáborba sem engedik el. A fiú egyetlen lehetősége a nyaralásra az, ha a tanév vége után után a rokonaihoz utazhatna a Kis-Balatonhoz. A szülei azonban feltételhez kötik a vidéki vakációzást: a jó bizonyítvány alapkövetelmény. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tuskevar.1 Videó információk: Méret: 227,73 MB Hossz: 0:28:33 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 1 115 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Még 1 elérhetőség: Kaláka - Békabúcsúztató (2019) Teljes hossz:67p Teljes méret: 152mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: pop Év: 2019 01.Őszi rigódal.mp3 02.Fiaink.mp3 03.Patikusdal.mp3 04.Bornak áldásairól.mp3 05.Cigány a siralomházban.mp3 06.Az ég zsoltára.mp3 07.A nemlét dallama.mp3 08.Krisztuskereszt az erdőn.mp3 09.Az óbudai ikrek (Részlet újsághír).mp3 10.Fű, fa, füst.mp3 11.Bornemisza óta.mp3 12.Amikor még.mp3 13.Bolero.mp3 14.Végzet.mp3 15.Békabúcsúztató.mp3 16.Hat nandu.mp3 17.Rossz álom.mp3 18.Éjszaka.mp3 [Hidden Content]1 point
-
Mobilmánia_Vikidál 70; Zeffer 60;Mobilmánia 10 (2019) Disc1 1 - Intro 2 - Dinamit egyveleg 3 - Igazság 4 - Lady Ashton és Szurov 5 - Budapest 6 - Csillagok 7 - Vezesd haza 8 - Kérdések 9 - Keresztúton állok 10 - P.Box egyveleg 11 - Rock and Roll City 12 - Üzenet a távolból 13 - Föld és ég gyermekei 14 - Elvis él 15 - Álmodj királylány 16 - Szállj fel, szabad madár Disc2 1 - Intro 2 - Nem vagyok szikla 3 - Fénypokol 4 - Rocktóber 5 - Menj tovább 6 - A tegnap itthagyott 7 - Szabad vér 8 - Egy szerelem 200 éve 9 - Születtem, szerettem 10 - A Főnix éjszakája 11 - Segíts, hogy úgy legyen 12 - Még ne búcsúzz el Disc3 1 - Honfoglalás I. 2 - Honfoglalás II. 3 - Szegény Magyarország 4 - Megvagyunk még 5 - Egy sose hallott dalban 6 - Újrakezdeném 7 - Szárnyad voltam 8 - Miskolc 9 - Az ördög itt belebukott 10 - A zöld, a bíbor és a fekete 11 - Ez a mánia 12 - Kétforintos dal 13 - Utolsó cigaretta MP3 320 kbps -- halott lin -- és -- halott lin --1 point
-
Hungarica - Blitzkrieg (2019) 1 - Toborzó - Kossuth nóta 2 - Blitzkrieg 3 - Szabadság 4 - Büszkén szól 5 - Az út maga a cél 6 - Nem kapsz kulcsot 7 - Csak te vagy velem 8 - Hordom a keresztedet 9 - Blitzkrieg 10 - Wolność 11 - Lance do boju 12 - Sama droga jest celem 13 - Trianon MP3 320kbps -- halott linkek --1 point
-
Üllői Úti Fuck_Fordított világ (2019) 01 Belemerültem 02 Fordított világ 03 Amit elmondtál 04 Minden szól 05 Pár szó a zenéről 06 Telve a tököm 07 Holnap 08 Élvetemető 09 Lenőtt hajjal 10 Még el sem indult 11 Nyaralunk MP3 320 kbps -- halott link -- és -- halott link --1 point
-
Ian Gillan, Don Airey Band & Orchestra - Live in Moscow (2019) Blu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: 01. Hang Me Out To Dry 02. Pictures Of Home 03. No Lotion For That 04. Strange Kind Of Woman 05. Razzle Dazzle 06. A Day Late ‘N' A Dollar Short 07. Lazy 08. Rapture Of The Deep 09. When A Blind Man Cries 10. You're Gonna Ruin Me Baby (with Grace Gillan) 11. Ain't No More Cane On The Brazos 12. Difficult To Cure (Beethoven's Ninth) 13. Anya 14. Perfect Strangers 15. Hell To Pay 16. Demon's Eye 17. Smoke On The Water 18. Hush 19. Black Night Description: Vocalist Ian Gillan, together with Robert Plant, Ozzy Osbourne and a few others, is considered one of the legendary voices that shaped hard rock. Despite his commitment to Deep Purple, the singer has built an impressive solo career. “Contractual Obligation” is a collection of performances during a recent tour through Eastern Europe, which contains three shows which will be released on different formats via earMUSIC on July 26, 2019: Still fresh from the success of the studio album “NOW What?!”, and just a few months before the release of the latest and equally successful album “inFinite”, Ian Gillan accepted the offer to tour for a month in Eastern Europe with a full rock show, accompanied every night by a different local orchestra. Gillan decided to recruit the Don Airey Band, which features the guitar talent of Simon McBride. All shows were truly unique, with Airey and McBride delivering perfect performances night after night. Deep Purple material (including rarities like “Razzle Dazzle” or “Anya”) went hand in hand with Gillan solo songs and surprises for those into the deepest catalogue. The title is a humorous reference to Ian Gillan’s notorious reticence to pay any attention to his own or Deep Purple live releases (as he explains in the album liner notes). This live album and video might well be one of the nicest chapters in Gillan’s solo production ever and a reminder about how great his solo music and concerts have been over the years. Info: Source: Genre: Rock Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 19.9Mbps Length: 01:54:30 | 23.27Gb Video: H.264 | 1920x1080 | 16:9 | 29.970fps Audio 1: LPCM | 2304kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS-HD MA | 5167kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English [Hidden Content] pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Kovács Kati - Rock and Roller (2019) CD 1 01 - Szólj rám, ha hangosan énekelek 02 - Ahogy nőnek a gyerekek 03 - Holnaptól nem szeretlek 04 - Egy nyáron át 05 - Fémzene 06 - Nálad lenni újra jó lenne 07 - Felesleges esték 08 - Találkozás egy régi szerelemmel 09 - Egy nagy szerelem 10 - Volt egy őrült éjszaka 11 - Hová tűnik el a csillag 12 - Rock and Roller 13 - Én igazán szerettelek 14 - Ugyanez az utca ez 15 - Az eső és én 16 - My Love 17 - Mindent, ami szép 18 - Hogyha elhagysz 19 - Várlak 20 - Kötődés 21 - Szívemben zengő dal 22 - Így legyen CD 2 01 - Álmodozom a világról 02 - Rosszul sikerült a mi szerelmünk 03 - Neked se jó 04 - Gyermekszemmel 05 - Miért jársz egyedül 06 - Művészparcella 07 - Egy nyári nap 08 - Remélem azt 09 - Ne is gondolj rám 10 - Élek, ahogy a többiek 11 - Ma rád gondolok 12 - Van ilyen 13 - Még el sem indult 14 - Néha még álmodozom 15 - Nem elég 16 - Helló, doki MP3 320 kbps -- halott link -- vagy -- halott link --1 point
-
Foreigner - Live At The Rainbow'78 (2019) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01 - Long, Long Way From Home 02 - I Need You 03 - Woman Oh Woman 04 - Hot Blooded 05 - The Damage Is Done 06 - Cold As Ice 07 - Starrider 08 - Double Vision 09 - Feels Like The First Time 10 - Fool For You Anyway 11 - At War With The World 12 - Headknocker Info: Source: Genre: Hard Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:14:00 | 4.18Gb Video: H.264 | 970x720 | 4:3 | 24.000fps Audio 1: PCM | 1510kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1510kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English [Hidden Content] pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The Australian Pink Floyd Show - The Essence (2019) Blu-Ray 1080i Screenshots: Setlist: 01. Astronomy domine 02. Shine on you crazy diamond [Parts 1-5] 03. Money 04. Us & them 05. Any colour you like 06. Brain damage 07. Eclipse 08. Keep talking 09. What do you want from me 10. The happiest days of our lives 11. Another brick in the wall [Part 2] 12. Wish you were here 13. Pigs (Three different ones) 14. Careful with that axe Eugene 15. High hopes 16. Comfortably numb 17. Run like hell Info: Source: Genre: Progressive Rock | Psychedelic Rock Quality: Blu-Ray | 1080i Format: M2TS | 23.9Mbps Length: 02:00:00 | 23.28Gb Video: H.264 | 1920x1080i | 16:9 | 25.000fps Audio: DTS-HD MA | 2224kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English [Hidden Content] pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The Australian Pink Floyd Show - The Essence (2019) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Astronomy domine 02. Shine on you crazy diamond [Parts 1-5] 03. Money 04. Us & them 05. Any colour you like 06. Brain damage 07. Eclipse 08. Keep talking 09. What do you want from me 10. The happiest days of our lives 11. Another brick in the wall [Part 2] 12. Wish you were here 13. Pigs (Three different ones) 14. Careful with that axe Eugene 15. High hopes 16. Comfortably numb 17. Run like hell Info: Source: Genre: Progressive Rock | Psychedelic Rock Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 02:00:00 | 5.48Gb Video: H.264 | 1280x544 | 21:9 | 25.000fps Audio: DTS | 1510kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English [Hidden Content] pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
The Bee Gees - One For All Tour 1989 (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. Ordinary Lives 02. Giving Up The Ghost 03. To Love Somebody 04. I.ve Gotta Get A Message To You 05. One 06. Tokyo Nights 07. Words 08. Juliet 09. New York Mining Disaster 1941 10. Holiday 11. Too Much Heaven 12. Heartbreaker / Islands in The Stream 13. Run To Me 14. World 15. Spicks And Specks 16. Lonely Days 17. How Deep is Your Love 18. It's My Neighborhood 19. How Can You Mend A Broken Heart 20. House Of Shame 21. I Started A Joke 22. Massachusetts 23. Stayin Alive 24. Nights On Broadway 25. Jive Talkin 26. Band Jam 27. You Win Again 28. You Should Be Dancing Description: Recorded live in Melbourne, Australia at The National Tennis Centre in November 1989, this release captures the third stop on The Bee Gee's One for All World Tour celebrating their eighteenth studio album One. The concert has been fully restored with newly mixed and mastered surround sound for its first official release on DVD, SD Blu-ray and digital, and now delivers the best possible quality for you to enjoy at home. This is a classic Bee Gees concert with the Gibb brothers performing tracks from as far back as their 1966 breakthrough hit Spicks And Specks, through their classic seventies and eighties hits and on to selections from the One album. Info: Source: Genre: Pop Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:47:00 | 5.97Gb Video: H.264 | 940x720 | 4:3 | 29.970fps Audio 1: PCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1536kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English -- halott linkek -- pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
Amon Amarth - The Pursuit Of Vikings (2018) BDRip 720p Screenshots: Setlist: 01. The Pursuits Of Vikings 02. As Loke Falls 03. First Kill 04. The Way Of Vikings 05. At Dawn's First Light 06. Cry Of The Blackbirds 07. Deceiver Of The Gods 08. Destroyer Of The Universe 09. Death In Fire 10. Father Of The Wolf 11. Runes To My Memory 12. War Of The Gods 13. Raise Your Horns 14. A Dream That Cannot Be 15. Guardians Of Asgaard 16. Twilight Of The Thunder God Info: Source: Genre: Melodic Death Metal Quality: BDRip | 720p Format: MKV | 5000kbps Length: 01:28:00 | 4.92Gb Video: H.264 | 1280x528 | 21:9 | 23.976fps Audio 1: PCM | 1536kbps | 48kHz | 2 channels: L R Audio 2: DTS | 1536kbps | 48kHz | 6 channels: Front: L C R, Surround: L R Language: English [Hidden Content] pass: galexandersHD Attention: Files are subject to expiration and can be automatically deleted if their not downloaded 30 days after the last download.1 point
-
A feketelista *The Blacklist* (2013-) 4. évad Data Premium HDTVRip SD+720p+1080p+HEVC, feliratos amerikai krimi, folyamatos feltöltés! Szereplő(k): Annet Mahendru (Rosen ügynök) James Spader (Raymond "Red" Reddington) Diego Klattenhoff (Donald Ressler) Charles Baker (Grey) Megan Boone (Elizabeth Keen) Ilfenesh Hadera (Jennifer Palmer) Tartalom: A világ legkeresettebb bűnözője, az egykor a kormánynak dolgozó Raymond Reddington (James Spader) besétál az FBI székházába és feladja magát, egyúttal alkut ajánl a megdöbbent nyomozóknak: van egy listája - amin olyan rosszfiúk szerepelnek, akiket a bűnüldöző szervek nem is ismernek - és ezt megosztaná a hatóságokkal. De vannak bizonyos feltételei, amelyek közül a legfontosabb: csak egy kezdő FBI-ügynöknővel, Elizabeth Keennel (Megan Boone) hajlandó kommunikálni, egyébként nincs üzlet. Az FBI terrorellenes részlegének vezetője (Harry Lennix) kénytelen elfogadni Reddington ajánlatát és teljesíteni a férfi extravagáns kéréseit is. Keen társa Donald Ressler (Diego Klattenhoff) lesz, a csapathoz a CIA-tól is érkezik erősítés, Meera Malik (Parminder Nagra) személyében. A teljes titoktartás mellett dolgozó egység a Reddingtontól kapott, többnyire homályos és kétértelmű utalások alapján próbál dolgozni, miközben Keen férje, Tom (Ryan Eggold) egyre nehezebben viseli párja újdonsült munkáját. Nagyon hamar kiderül az is: ebben a világban semmi nem az, aminek látszik. Technikai információk: General Complete name : the.blacklist.s04e00.behind.the.blacklist.hdtv.x264-crooks[ettv].mkv Format : Matroska Format version : Version 4 / Version 2 File size : 151 MiB Duration : 22 min 5 s Overall bit rate : 956 kb/s Encoded date : UTC 2016-09-16 03:00:52 Writing application : mkvmerge v9.3.0 ('Second Sight') 64bit Writing library : libebml v1.3.4 + libmatroska v1.4.5 Video ID : 1 Format : AVC Format/Info : Advanced Video Codec Format profile : High@L3.1 Format settings, CABAC : Yes Format settings, ReFrames : 5 frames Codec ID : V_MPEG4/ISO/AVC Duration : 22 min 5 s Bit rate : 833 kb/s Width : 720 pixels Height : 404 pixels Display aspect ratio : 16:9 Frame rate mode : Constant Frame rate : 23.976 (24000/1001) FPS Color space : YUV Chroma subsampling : 4:2:0 Bit depth : 8 bits Scan type : Progressive Bits/(Pixel*Frame) : 0.119 Stream size : 132 MiB (87%) Writing library : x264 core 148 r2705 3f5ed56 Default : Yes Forced : No Color range : Limited Matrix coefficients : BT.709 Audio ID : 2 Format : AAC Format/Info : Advanced Audio Codec Format profile : LC Codec ID : A_AAC Duration : 22 min 5 s Bit rate : 120 kb/s Channel(s) : 2 channels Channel positions : Front: L R Sampling rate : 48.0 kHz Frame rate : 46.875 FPS (1024 spf) Compression mode : Lossy Delay relative to video : 20 ms Stream size : 19.0 MiB (13%) Default : Yes Forced : No Angolnyelvű bemutató: [Hidden Content]] 00. rész: A színfalak mögött SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] Felirat: angol! [Hidden Content] [Hidden Content] 1. rész szept. 22. után! 1. rész: Esteban (Nr. 79) Conclusion SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. rész: Mato (No. 66) SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. rész: Miles McGrath (No. 65) SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. rész: Gaia (No. 81) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. rész: The Lindquist Concern (No. 105) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. rész: The Thrushes (No. 53) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. rész: Dr. Adrian Shaw (No. 98) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. rész: Dr. Adrian Shaw Conclusion (No. 98) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. rész: Lipet's Seafood Company (No. 111) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. rész: The Forecaster (No. 163) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. rész: The Harem (No. 102) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. rész: Natalie Luca (No. 184) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13. rész: Isabella Stone (No. 34) SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14. rész: The Architect (No. 107 SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] Felirat: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az istenek osszecsapnak ( Clash of the Gods ) 2009 ( 1-10. rész ) /TVRip x264 Matroska (AVC) HUN MKV / színes, magyarul beszélő, amerikai dokumentum minisorozat, 10 X 45 perc rendező: Jessica Conway, Christopher Cassel forgatókönyvíró: Christopher Cassel, Alan Goldberg producer: Jessica Lyne de Ver, Scott Miller, operatőr: Tim Metzger, Bo B. Randulff zene: Marco Valentin, Chris Lohouse vágó: Tova Goodman, Jennifer Honn, szereplők: narrátor: Stan Bernard Az istenek összecsapása című egy órás misztikus-mitológiai sorozatunk számos görög és északi istent, szörnyet és hőst mutat be. Megismerhetjük például Hádészt, Thort, Herkulest, a Minotauruszt, Odüsszeuszt és Zeuszt. Epizódok: 1.rész: Zeusz 2. rész: Herkules 3. rész: Hádész 4. rész: A Minotaurusz 5. rész: Medúza 6. rész: Odüsszeusz - A tenger átka 7. rész: Ödüsszeusz - A harcos bosszúja 8. rész: Beowulf 9. rész: Tolkien szörnyei 10.rész: Thor Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.istenek.osszecsapnak-2009-S01E01-Zeus-mkv Videó információk: Méret: 546,41 MB Hossz: 0:44:47 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 435 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00