Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 11/29/2023 in Posts
-
Tal M. Klein – Portál Eredeti cím: The Punch Escrow Eredeti kiadó: Geek & Sundry Eredeti kiadás éve: 2017 Magyar cím: Portál Magyar kiadó: Metropolis Media Magyar kiadás éve: 2018 Fordította: Tamás Dénes 2147. A nanotechnológia segítségével szabályozhatóvá vált az öregedés. Genetikailag módosított szúnyogok vér helyett a légszennyezést szívják magukba. A közlekedés ideális módja pedig immár a teleportáció, melyet egyedül az International Transport kínál, a legnagyobb hatalmú vállalat egy olyan világban, amit a nagy hatalmú vállalatok irányítanak. Joel Byram azzal tölti napjait, hogy mesterséges intelligenciákat tanít a minél emberibb viselkedésre, és közben próbálja megmenteni romokban heverő házasságát. Egészen hétköznapi, 22. századi fickó ő, hétköznapi problémákkal – aztán egyszer teleportálás közben megkettőződik. Most túl kell járnia a teleportálást ellenőrzése alatt tartó, gátlástalan nagyvállalat eszén, menekülnie kell a nyomában lihegő vallási fanatikusok elől, és vissza kell szereznie a nőt, akit szeret. Akit mindketten szeretnek. A Warner Brothers igazgatója a következő Ready Player One-nak nevezte a magyar származású amerikai szerző regényét. Azóta már folynak is a megfilmesítés előkészületei. „Nyaktörő iramú sci-fi kaland a közeljövőből, tele egzotikus technológiákkal és popkulturális utalásokkal.” – Robert Kroese, a Tudatzavar szerzője „Sok könyvet olvastam, de rég nem szórakoztatott egy sem annyira, mint a Portál.” – Andy Lewis, a The Hollywood Reporter könyvkritikusa Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,70 MB [Hidden Content]10 points
-
Elizabeth Haynes – A lélek legsötétje Eredeti cím: Into the Darkest Corner Eredeti kiadó: Myriad Editions Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: A lélek legsötétje Magyar kiadó: Alexandra, Pécs Magyar kiadás éve: 2012, 2013 Fordította: Babits Péter Catherine élvezi a londoni szinglik gondtalan életét, mígnem az egyik éjszakai szórakozóhelyen megismerkedik Lee-vel. A férfi jó vágású, karizmatikus és titokzatos – elvarázsolja Catherine-t és a lány barátnőit is. Amikor azonban kiderül, hogy Lee valójában kiszámíthatatlan, manipulatív és erőszakos, már késő: Catherine egyedül marad a kétségbeejtő helyzetben, és senki sem hisz neki. Miközben fokozatosan tárul fel előtte Lee sötét oldala, egyre jobban belegabalyodik a lelki terror és a szexuális kiszolgáltatottság sűrű hálójába. Vajon van-e kiút, el lehet-e menekülni a férfi elől, aki mindenre képes, csak hogy birtokolja vágyainak tárgyát… Megindító, ahogy végigkövethetjük egy fiatal nő tehetetlen vergődését, miközben vele együtt rettegünk. A rendőrségi elemzőként dolgozó szerző olyan hitelesen és valósághűen ábrázolja a családon belüli erőszakot és az ennek nyomán fellépő pszichés zavarokat, hogy szinte az olvasót is megbénítja a kilátástalanság érzése… „Izgalmas könyv egy olyan témáról, amelyről nem lehet eleget beszélni.” – Guardian „Mindig azt mondtam, hogy én sosem bonyolódnék olyan kapcsolatba, amelyben előfordulhat erőszak, hiszen az első gyanús jelre azonnal szakítanék. Ám ezután a könyv után rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.” – The Bookbag Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 4,38 MB [Hidden Content]7 points
-
Hans Rosling - Tények o Hányan élnek mélyszegénységben a földön? o Miért növekszik a világ népessége? o Ugyanannyian halnak meg természeti katasztrófák következtében, mint száz évvel ezelőtt? Ki gondolná, hogy ezekre a kérdésekre még egy csimpánz is jobb válaszokat ad, mint a megkérdezett tanárok, újságírók, Nobel-díjasok vagy befektetési bankárok? Hogy ez miként lehetséges, arra ad megdöbbentő magyarázatot szerzőtársaival együtt a svéd orvos-kutató és akadémikus, Hans Rosling. A TÉNYEK című, óriási nemzetközi figyelmet kiváltó könyvben Rosling és csapata bemutatja azt a tíz ösztönös késztetést, amely eltorzítja az érzékelésünket, és amely miatt tévesen és rosszul ítéljük meg a világot, amelyben élünk. Az a probléma, állítják a szerzők, hogy nem tudjuk, mit nem tudunk, és még a feltételezéseinket is az öntudatlan előítéleteink határozzák meg. Ha azonban félretesszük ezeket a vélekedéseket, és helyette a tényeket nézzük, rájövünk, hogy a világ sokkal jobb hely, mint gondolnánk. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne bőven aggódnivalónk. A problémák megoldása azonban csak akkor lehetséges, ha ismerjük a tényeket, és ezáltal fel tudjuk mérni, mely veszélyek fenyegetnek bennünket leginkább. A TÉNYEK című kötet megváltoztat bennünket: nem csupán a világszemléletünket formálja át, de azzal az erővel is felruház, hogy megoldjuk a válságokat és felismerjük a jövőben rejlő lehetőségeket. pdf 55mb [Hidden Content]7 points
-
P. Gál Judit - Gyilkosokkal szemtől szemben Szita Bence, Bándy Kata, Balla Irma, Tompa Eszter, ifj. Tóth Tamás és még számtalan, gyilkosság áldozatává vált ember utolsó percei elevenednek meg P. Gál Judit könyvének lapjain. A szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ezek után jutott arra, hogy a börtöninterjúkból kibomló történetek mellett megjelenteti azokat a mélyinterjúkat is, amelyeket a gyilkosokat üldöző rendőrökkel és az őket halálukig fegyházra ítélő bírókkal készített. Hogyan viseli a gyilkossági rendőr, amikor kiderül, hogy a szülei élete is veszélyben forog, mert merényletet terveznek ellene? Mit gondol, érez a bíró, amikor meg kell néznie a meggyilkolt 11 éves kisfiú, Szita Bence fotóit? Melyik kérdés törte meg a hazugságvizsgálat közben a móri mészárlás miatt életfogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbertet? S miért döntött úgy, hogy sok évnyi hallgatás után inkább beismeri tettét? Ezekre a kérdésekre csak az kaphat választ, aki személyesen teszi fel őket az érintetteknek. P. Gál Judit ezt tette, és beszélgetései kivételes tanulságokat tartogatnak az olvasónak. pdf 7mb [Hidden Content]7 points
-
Erin Morgenstern – Éjszakai cirkusz Eredeti cím: The Night Circus Eredeti kiadó: Doubleday, New York City, USA Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Éjszakai cirkusz Magyar kiadó: Libri, Budapest Agave Könyvek, Budapest Magyar kiadás éve: 2012, 2020, 2021 Fordította: Rakovszky Zsuzsa 1886-ban egy rejtélyes utazócirkuszból nemzetközi szenzáció lesz. A Cirque des Rêves csak éjjel van nyitva, fekete és fehér színekben pompázik, és mindenkit vár, aki felfedezné kör alakú ösvényeit vagy felmelegedne tüzeinél. Noha itt is találhatóak akrobaták, jósok és kígyóemberek, az álmok cirkusza nem szokványos látványosság. Egyes sátraiba beköltöztek a felhők, másokban jég van. Mintha valamiféle varázslat bűvkörébe vonná a szerelmeseit, akiket rêveurnek, vagyis álmodozónak hívnak. A történet középpontjában két fiatal mágus áll: Celia és Marco. Kisgyermek koruktól fogva arra tanították őket, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,20 MB [Hidden Content]6 points
-
. Michael J. Fox - Előre a jövőbe 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Előre a jövőbe (alcím: Egy optimista gondolatai a mulandóságról) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Michael J. Fox megrendítően beszél reményről, félelemről és halandóságról, és arról, hogy ezek milyen visszhangot keltenek az életünkben. Marty McFly a Vissza a jövőbe című filmből, Alex P. Keaton a Családi kötelékek című sorozatból, Mike Flaherty a Kerge Város-ból – így ismeri az egész világ Michael J. Foxot a számtalan más filmszerepről és olyan tévéműsorok vendégeként való megjelenéséről nem is szólva, mint A férjem védelmében és a Félig üres. Huszonkilenc évesen fiatalkori Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így hosszú évek óta küzd a betegség által érintettek szószólójaként, felhívja a világ figyelmét a kórra, és a Michael J. Fox Parkinson Alapítványon keresztül, ami a világ egyik vezető non-profit alapítványaként finanszírozza a Parkinson-kór tudományos kutatásait, igyekszik gyógymódot találni. Az Előre a jövőbe című könyvében Michael személyes történeteket és megfigyeléseket oszt meg betegségről és egészségről, korosodásról, a család és a barátok erőt adó támogatásáról, és arról, hogy az idő észlelése milyen hatással van arra, ahogy a mulandósághoz viszonyulunk. Elmélyült és megindító alkotás, amit mindvégig áthat a Michael J. Foxra jellemző humor. A könyv útmutató gondolatokat ébreszt bennünk a magunk életével, szerelmeivel, veszteségeinkkel és újrakezdéseinkkel, és a szeretet mindent legyőző erejével kapcsolatban. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]6 points
-
Ormos Mária - Mussolini Benito Mussolini 1883. július 29-én született az olaszországi Romagna tartomány Dovio falujában, falusi kovács első fiaként. Apja a szocialista párt tevékeny helyi szervezője volt, s a szocialista eszmék lelkesítették ifjú korában Benitót is. Nézeteiben és életútjában azután sűrűn következtek a változások. Mint a szerző írja: „Mussolini volt anarchista-szindikalista, nacionál-szocialista agitátor, fasiszta pártvezér, puccsista, diktátor, báb-államfő”. Ormos Mária Mussolini 40 kötetes összes művei, a róla szóló visszaemlékezések és a nagyon gazdag történeti, életrajzi irodalom alapján kíséri végig ezt a változatos, fordulatokban bővelkedő életutat 1945. április 28-ig. Ezen a napon hajtották végre Mussolini halálos ítéletét, amelyet az antifasiszta ellenállás harcosai mondtak ki az országot pusztulásba taszító fasiszta vezér fölött. A könyv politikai életrajz. A szerző Mussolini eszmei és politikai nézeteinek alakulása kapcsán bemutatja a korabeli Olaszország egész szellemi, társadalmi és politikai életét. Mussolini karrierje és bukása ugyanis elválaszthatatlan volt az olasz fasizmus előretörésétől, majd csődjétől. Mindennek felidézése ma is érdekes és tanulságos. pdf 2mb [Hidden Content]6 points
-
Erin Morgenstern – Csillagtalan tenger Eredeti cím: The Starless Sea Eredeti kiadó: Doubleday, New York Eredeti kiadás éve: 2019 Magyar cím: Csillagtalan tenger Magyar kiadó: Agave Könyvek Magyar kiadás éve: 2019, 2020 Fordította: Bosnyák Edit Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt. Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is. A rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger. Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,22 MB [Hidden Content]5 points
-
. M. C. Beaton: Ha egy üzlet beindul! (Deklassz' Szálloda-1.) 2021 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Ha egy üzlet beindul! Kiadás dátuma: 2021 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Ha egy üzlet beindul! – Az Agatha Raisin sorozat kedvelőinek Az élet nem egyszerű, ha arisztokratának születsz, de nincs egy vasad sem. Így van ezzel Lady Fortescue is. Csakhogy neki zseniális ötlete támad: mi lenne, ha londoni, egykor pompás, mára megkopott házát elegáns szállodává alakítaná? Tervéhez kiváló segítőket talál: csupa hozzá hasonló, elszegényedett előkelőt. Például belép a csapatba Sir Philip – mondjuk úgy, kreatív ügyvezetőként. Tőle egy kis tolvajlás sem áll távol, ha a szálloda érdekei úgy kívánják. A felszolgált ételekért pedig Miss Harriet James, egy vagyontalan kisasszony lesz a felelős, akire pár éve még francia szakács főzött. És az üzlet csodásan beindul. Kár, hogy semmi sem lehet tökéletes…! Vicces félreértések, ravasz cselszövések és meglepő kalandok sora vár a lelkes csapatra ebben a fordulatos és romatikusan szórakoztató regényben a nagysikerű AGATHA RAISIN és HAMISH MACBETH sorozatok szerzőjétől. „Bájos és spamelo. Igazi csemege az olvasóknak.” BOOKLIST „M. C. Beaton a színes történetek mestere.” PUBLISHERS WEEKLY Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]4 points
-
William Goldman – A herceg menyasszonya Eredeti cím: The Princess Bride: S. Morgenstern's Classic Tale of True Love and High Adventure, The „Good Parts” Version Eredeti kiadó: Harcourt Brace Jovanovich (USA) Eredeti kiadás éve: 1973 Magyar cím: A herceg menyasszonya Magyar kiadó: SHL Hungary, Budapest Magyar kiadás éve: 1999 Fordította: Horváth András Izgalmas, bölcs, kedves és mulatságos könyvet tartasz a kezedben, tisztelt olvasó. Kalandregény? Szerelmi történet? Paródia? Mese? Mindegyik és egyik sem: egyfelől Pitypangnak, a világ legszebb lányának és Márkónak, a kisbéresnek a története Florindban, másfelől pedig mese egy kisfiúról (magáról a szerzőről), akiknek egy könyv megváltoztatta az életét. Egy biztos: nem mindennapi élményben lesz része annak, aki elolvassa ezt a lebilincselően izgalmas, fordulatokban gazdag, letehetetlen mesét az igaz szerelemről és fantasztikus kalandokról. A regény több tucat kiadást ért meg az Egyesült Államokban és a világ számos más országában, valóságos kultuszkönyv lett belőle. 1987-ben Rob Reiner rendezett filmet Cary Elwes, Robin Wright, Mandy Patinkin, Chris Sarandon főszereplésével, a forgatókönyvet William Goldman írta saját regénye alapján. A film szintén megtalálható az oldalon. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 3,54 MB [Hidden Content]4 points
-
Lánczi András - Politikai megváltás A politikai megváltás a modern világ titka. Az emberi ész már mindent magára vállalt: Isten és a Természet helyébe lépett. E folyamat végén a politikai filozófia örök kérdéseit a pillanatnyi politikai küzdelmeknek alárendelt ideológiák szorították ki. pdf 32mb [Hidden Content]2 points
-
Asha Phillips - Mondj nemet A Móra családi iránytű legújabb kötete a gyereknevelés során jelentkező határok kijelöléséhez nyújt segítséget. Mi a legjobb módszer az időkorlátok felállítására, az étkezési és az elalvási szokások megváltoztatására? Asha Phillips a téma elsőszámú szakértőjeként az egyes korosztályok szerint tagolva válaszolja meg ezeket az égető kérdéseket. Egyre több gyerekről hallani, akiket összeférhetetlen viselkedésük miatt el kell tanácsolni az óvodából vagy az iskolából. Mit tehetnek ez ellen a szülők? Hol húzzák meg a határokat, és hogyan tartassák be azokat? Mi a legjobb módszer az időkorlátok felállítására, az étkezési és az elalvási szokások megváltoztatására? Asha Phillips a téma elsőszámú szakértőjeként az egyes korosztályok szerint tagolva válaszolja meg ezeket az égető kérdéseket a baba születésétől a kamaszkor végéig. pdf 40mb [Hidden Content]2 points
-
USB Safely Remove v7.0.4.1319 6MB Az USB Safely Remove egy olyan segédprogram, amellyel könnyedén és gyorsan leválaszthat bármilyen cserélhető eszközt. Nemcsak időt takarít meg, hanem biztosítja, hogy az összes adat megmaradjon az eszközön, amikor azt kihúzzuk. - Biztonságos eltávolítás egy kattintással! - Az USB eszköz leállítását akadályozó folyamatok megjelenítése - Hatékony parancssor támogatás - 3 módszer az eszközök leállítására. - Automatikusan hozzárendelt gyorsbillentyűk. - Bármely eszköz leállításának megtiltása. - Testreszabható nevek és leírások az eszközökhöz. - Értesítések az eszközök csatlakoztatásáról/leválasztásáról egy ballon tooltip segítségével. - Hangok lejátszása vagy külső programok futtatása, amikor az eszközök csatlakoztatva-kapcsolva vannak. - A program funkcióihoz való hozzáférés korlátozása jelszóval. - Egyéni képek betöltése az eszközökhöz - SATA-meghajtók működtetésének képessége Praktikus menü az eszközök leállításához USB Safely Remove is a utility for effortless and speedy disconnection of any removable devices. Not only does it save time, but it ensures that all data remains on a device when it is unplugged. Safely Remove is a system utility designed for quick and safely stopping USB Flash Drives connected to your computer. With this utility you can safely stop and remove USB Flash Drives much faster then using "Safely remove hardware"" icon in the system tray. Here are some key features of "USB Safely Remove": · Safely remove in one click! · Displaying processes which are preventing USB device from being stopped · Powerful command line support · 3 methods to stop devices. · Automatically assigning hotkeys. · Forbidding stopping any device. · Customizable names and descriptions for devices. · Notifications about connecting/disconnecting devices with the help of a balloon tooltip. · Playing sounds or running external programs when devices are connecteddisconnected. · Restricting access to the features of the program with a password. · Loading custom images for devices · Ability to operate SATA drives A handy menu to stop devices The main disadvantage of using the built-in Windows safe removal tool is that when using several hot-plug devices it is often quite difficult to recognize which device needs to be stopped. Most devices have the same name: "USB mass storage device". In addition, Windows does not let you hide a device you would not want to stop from the menu. The device cannot be stopped right now. Why? Ever encountered the situation when Windows does not allow you to remove a device? Unlike Windows, USB Safely Remove will show you the programs which prevent the device from being stopped and let you close these programs or just the files they opened on the device. Keyboard shortcuts to safe removal Like to do everything using the keyboard? Now you can stop and view devices with only ONE hotkey! No need to remember keyboard shortcuts for each device. Being in any application, press the key combination (Win+S by default) and you will see the stop menu. Use the Up\Down Arrow keys to select the device you need and either press Enter to stop it or Ctrl B to view the contents of a device disk. Also you can assign a dedicated hotkey to stop a certain device. Program autorun on device connection\disconnection Another USB Safely Remove feature that distinguishes it from similar software is starting any applications not only after connecting a device, but also before removing it. The autorun feature allows you to set up data backup before disconnecting a removable hard drive, to run Total Commander with the contents of the pen-drive, automatically unmount an encrypted TrueCrypt drive before disconnecting the USB media, etc. Command line to safe removal USB Safely Remove has a powerful and convenient command line: usr.exe. It allows you to automate work with devices. For example, you can automatically stop devices according to schedule or in case of any other event. In addition the command line tool of "USB Safely Remove" allows to "return device back". Working with any hot-plug devices - USB, SATA, FireWire, PCMCIA Another important difference between the program and the standard Safely Remove Hardware icon is the possibility to see and stop any kinds of hotplug devices. If USB Safely Remove does not display the device you need, try enabling the "Display all storage devices" checkbox in the program options. Stopping via "disabling" Some kinds of external devices (e.g. SATA drives from Silicon Image), are true hot-plug devices. However, their drivers do not support the "safe removal" function. Such devices are not displayed in the native safe removal tool and can be stopped only via disabling in the Device Manager. It is a tiresome way, because it requires many actions to do, moreover you must enable the device manually after you connect it next time. Not only does USB Safely Remove allow you to stop such devices, it also detects automatically what devices must be "safely removed" and which devices must be "disabled." Also, the program enables the "disabled" device automatically on its next connection, thus it makes working with the device absolutely the same as with a usual device. Ejecting memory cards rather than the card reader If you had safely removed a card reader, you would need to physically reconnect it in order to make it work with cards again (or to use "Return device back" feature of the program). In the case of two or more memory cards connected to the card reader at the same time, they all become unavailable in the system after you stop the card reader. USB Safely Remove lets you eject memory cards one-by-one. Moreover, if the memory card was locked by any processes, the program would display these "locking" processes as well as it does on failure to stop a whole device. Hiding drives of empty card reader slots Do you have a card reader with several slots? If you said "yes", you would likely use only one memory card at a time, however your card reader creates up to four drives in your system. It may be annoying because you are required to spend more time finding the memory card drive among other "empty" card reader drives. Return Device Back! After you had stopped the device, but still did not unplug it, sometimes it is quite useful to return it back into the system. For example if you remembered that you forgot to write a file to the external drive. In order to do it, you have to physically reconnect the device, however sometimes it's quite inconvenient to do, e.g. if the device is connected to the rear panel of the computer. In order to enable device power off feature you need to go to the program options and set the "Power off the device after device stopping" option After you do this just restart the computer and starting from this moment, leds on pen drives will be switched off and external hard drives will be spun down on stopping. [Hidden Content] portable 5MB (16MB) [Hidden Content] jelszó:70411 point
-
. Frei Tamás - Puccs Moszkvában 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Könyv címe: Puccs Moszkvában (Putyin végnapjai - André Calvi visszatér) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Putyin napjai meg vannak számlálva. De mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép halad Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. A gépet a domogyedovói nemzetközi repülőtéren várja az orosz sajtó és az állami híradó. Az ukrán háború kezdete óta Oroszországot sújtó embargó következtében ugyanis nélkülözhetetlen műszerek hiányoznak az orosz repülőgépek karbantartásához. A meghibásodás már több légi katasztrófát okozott. Azt azonban senki sem sejti, hogy a repülőgép a rakományon kívül valami mást is rejt. Az útja végzetes lehet. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét… Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában. Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is… Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Öt évvel ezelőtt a Hatékony Mérnöki Megoldások csapata titkos küldetésre indult. Eli Glinn vezetésével az volt a feladatuk, hogy a Dél-Amerika partjainál lévő, lakatlan szigetek egyikéről az Egyesült Államokba szállítsák a valaha látott leggigantikusabb méretű meteoritot. A küldetésük azonban kudarcot vallott, és katasztrófába torkollt. A hajójuk hatalmas viharba keveredett, majd kettétört, és a rejtélyes rakománnyal együtt a tengerfenékre süllyedt. Száznyolcan vesztették életüket, és csupán néhányan élték túl a tragédiát. Sőt mi több: a szomorú események sora egy igazán rémisztő tényre is rávilágított. A rakomány több volt egy óriási kőmeteoritnál. Egy élő és összetett organizmus, amely egyenesen az űrből jutott a Földre. És ez a valami három kilométeres mélységben, a tengerfenéken gyökeret eresztett, majd növekedésnek indult. Csak egy dolog biztos: ha nem pusztítják el, hamarosan az egész bolygó megsemmisülhet… A katasztrófát túlélő Glinn-nek és csapatának egyetlen reménye maradt. Felkérik Gideon Crew-t, a nukleáris fegyverek szakértőjét, hogy találjon megoldást az élőlény elpusztítására. Nincs azonban könnyű dolguk – a lény ugyanis önálló akarattal rendelkezik… General Press 2017 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Minden idők két legnagyobb kalandregényének – Alistair MacLean: Navarone ágyúi és Csapda – folytatása. A cselekmény elindítója: egy Liberator repülőgép a biszkájai-öböl felett cirkálva a szokásosnál sokkal gyorsabb német tengeralattjárókat fedez fel, amelyek veszélyeztetik az 1944-ben tervezett amerikai-brit partraszállást. Megszületik a döntés: a tengeralattjárókat el kell pusztítani! Jensen kapitány a már jól ismert különleges osztag életben maradt három emberét – Malloryt, Millert és Andreát – bízza meg ezzel a feladattal. A sziklaszilárd, rendíthetetlen hősök újra vívják harcukat a Pireneusokon át. Kevesebb, mint hat napja van az elitcsapatnak, hogy veszélyes feladatát végrehajtsa. El vannak zárva a külvilágtól, nem számít a mód, nincs helye a kérdéseknek és kifogásoknak, a cél szentesíti az eszközt. Tele cselekménnyel, cselszövéssel, árulással – a korábbi művek méltó folytatása. Trivium, 1996 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
A családi történeteket mindig hallgatás övezi, és csak az idő múlásával válik kimondhatóvá és meghallhatóvá az igazság. Azt hittük, hogy mostanra már mindent elmondtak Pablo Escobarról, a drogkereskedőről, Latin-Amerika valaha élt legszörnyűbb bűnözőjéről, de ezek a történetek mindig külső szemlélők történetei voltak, sosem az otthon melegéből mesélték el őket. Huszonegy évvel a Medellín kartell fejének halála utá, Juan Pablo Escobar utazásra indul a múltba, amit nem válaszhatott, ami elkerülhetetlenül a sajátja, hogy megmutathassa apja eddig ismeretlen oldalát: egy férfi, aki elképzelhetetlen kegyetlenségre volt képes, miközben a családját a végletekig szerette. Ez a fiú nem az apát próbálja mentegetni, nem megváltást keres számára, hiszen a saját története is az erőszak szövedékéből épül fel. Juan Pablo Escobar, jelenlegi nevén Juan Sebastián Marroquín Santos a világtörténelem legismertebb drogkereskedőjének a fia. Medellínben született 1977-ben. Építész és ipari tervezőmérnök. Mint pacifista, párbeszédet és megbékélést kezdeményezett azokkal, akik a nyolcvanas és kilencvenes években lettek apja drogkereskedelemmel kapcsolatos terrorizmusának áldozatai. Gyakran tart előadásokat, szerepelt az ENSZ Nemzetközi Békenapján bemutatott, díjnyertes dokumentumfilmben, amely „Apám bűnei” (Pecados de mi padre) címen jelent meg 2009-ben. Trubadúr, 2020 epub [Hidden Content] mobi [Hidden Content]1 point
-
Guillaume Evin-Volt egyszer egy… James Bond „Egy akcióra kész, cinikus és rideg férfi. Meggyőződéses patrióta, megvesztegethetetlen, ellenállhatatlan, nem veti meg a testi örömöket és a finom falatokat, mohón habzsolja a luxust és az utazásokat, a veszélyben teljesedik ki, és mindig a penge élén táncol.” Mindenki betéve tudja a nevét. Mindenki kívülről fújja a számát. De vajon tényleg ismerjük őfelsége sármos kémjének valódi személyiségét? Mi rejlik a tökéletes mosoly mögött, mit is tudunk Ian Fleming gazdag képzeletvilágának szülöttéről, aki immár több mint fél évszázada a szemünk előtt menti meg a világot? Hogy szereti a kiadós reggeliket, bánja, hogy oda a kiváló Berettája, és úgy tartja, a tökéletes nő a főzés és a szerelem művészetét egyaránt bírja. És hogy sajnálja, ha ölnie kell, de hazája szolgálatában megteszi. Gyanakvó természetű, barátságtalan, és nem csupán az MI6 egyik legkiválóbb ügynöke, hanem egyúttal a legmegbízhatóbb is. A kiváló tollú francia író, Guillaume Evin hiánypótló művében életre kel az Ian Fleming regényeiből és novelláiból jól ismert szmokingos hős, megtudhatjuk, mit csinál, ha nem éppen vodka-martinit nyakal – rázva, nem keverve. James Bond-rajongóknak kötelező életrajz. akció francia szerző kaland magyar nyelvű > Cartaphilus, Budapest, 2021 272 oldal · ISBN: 9789632667607 letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Nat Geo - Bolygónk vándorai ( Great Migrations ) 2010 BDRIP 720p. H264 MKV HUN PRÉMIUM LINKEK!!! 5,03 GB színes, , amerikai, dokumentum- minisorozat, 1.évad 1.évad / 6 epizód / 45 – 50 perc /epizód rendező: Leslie Schwerin forgatókönyvíró: Jennifer Ackerman, James Birne, Eleanor Grant producer: David Hamlin zene: Anton Sanko, Robert Neufeld Szereplők: Stephen Fray, Peter Coyote, Thomas Fritsch Narrátor : Alec Baldwin magyar hangja: Kőszegi Ákos Nap mint nap különféle méretű, életformájú és anatómiai sajátosságú állatok milliói jönnek világra, hogy életük jelentős részét vándorlással töltsék - szárazföldön, vízben, vagy éppen levegőben. 01. Született vándorok (Born to move) Ezen epizód a mindennapos küzdelmekbe nyújt páratlanul látványos betekintést, négy faj kalandos migrációját végigkövetve: a nagy ámbráscetekét, melyek több mint másfél millió kilométert vándorolnak életük során; a Karácsony-szigeti rövidfarkúrákokét, melyek az esős évszak kezdetén hosszú, tömött sorokban indulnak meg a tengerpart felé; a pompás királylepkékét, akik számára négy generációra van szükség, hogy átszeljenek egy kontinenst; és a csíkos gnúkét, melyeknek a szárazföldi ragadozókon kívül, a folyókból rájuk leső krokodilokkal is meg kell küzdeniük a friss legelőkre jutásért. 02. Mindent az utódokért (Tenyészteni kell) Szárazföldön, vízben és levegőben, nap mint nap állatok milliói indulnak útnak, hogy kockára tegyék életüket azért, ami még saját létüknél értékesebb: kicsinyek világra hozása és felneveléséért. Az epizódban a Falkland-szigetek sziklás partjaitól Costa Rica sűrű erdőségeiig és Ausztráliától a dél-szudáni szavannákig a Föld legzordabb migrációs helyszíneire látogatunk, ahol a sikeresen célba érők megfizethetetlen jutalma: fajuk fennmaradása. 03. Versenyfutás a túlélésért Romantikus víziónk a nagy állati vándorlásokról alapvetően téves. Ezek ugyanis ugyanis korántsem kényelmes csatangolások, lubickolások és sétarepülések, hanem életre-halálra szóló versenyfutások a lassan, de kérlelhetetlenül múló évszakokkal és nyomukban drámaian mentő környezeti viszonyokkal. A bravúros felvételeket bemutató epizódban az Északi-sarkvidék jégtábláitól a botswanai sós síkságokig a Föld legkeményebb vándorlási útvonalaira látogatunk, melyeken rozmárok, rablócápák, zebrák, orángutánok és mocsáriantilopok róják a kilométereket, őszukságával a le. 04. Enni vagy meghalni (Böjt vagy éhség) A gyönyörű epizódban, szegődjön olyan balszerencsés fajok nyomába, hogy otthon a táplálékmennyiség évszakos változásai miatt, az évnek csak egy bizonyos részében lakható, ezért életük javát friss legelők és vadászmezők hajszolásval kénytelenek tölteni. 05. A vándorlás tudománya Az útra kelő milliós állatseregek, alig győzhető akadályok egész sorával találják szemben magukat veszélyes vándorlásaik során - csakúgy, mint a kutatók az ő megfigyelésük során... Megérdemelnek hát egy külön egyórás epizódot a következő izgalmas kérdésekről: A 21. században miként dolgoznak a nagy állatmigrációkban tanulmányozásával foglalkozó terepi biológusok? A műholdak és digitális eszközök korában milyen új eszközök állnak rendelkezésre, melyek a legfrissebb és legérdekesebb eredményeik? Szegődjön tudósaink nyomába - amint ők maguk gnúk, elefántok , királylepkék és elefántfókák nyomába szegődnek. 06. A kulisszák mögött (A kulisszák mögött) Szeretné tudni, hogy miként élték meg a stábok és helyi segítőik a vadonbéli kalandos forgatásokat? Tekintse meg a kulisszák mögé kalauzoló filmet, és érezze át a vadállatok közötti terepi filmes munka minden örömét, izgalmát és bosszúságát. A PirateClub MediaInfo v1.1 információi 01.Bolygonk.vandorai-Szuletett.vandorok-2010-bdrip.720p Videó információk: Méret: 870,83 MB Hossz: 0:50:15 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta:2 200 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 16/9 Audió: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 információk: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 220 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] .vandorok-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content] [Hidden Content] /get/13213211/01.Bolygonk.vandorai-Szuletett.vandorok-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13213207/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bd part1.rar [Hidden Content]/get/13213210/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13213206/02Bolygonk. vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13213212/02Bolygonk.vandorai-Mindent.az.utodokert-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13215399/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13215400/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13215401/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13215395/03.Bolygonk.vandorai-A.vandorlas.tudomanya-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13215394/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13215391/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13215397/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13215392/04.Bolygonk.vandorai-Enni.vagy.meghalni-2010-bdrip.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13216949/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part1.rar [Hidden Content]/get/13216953/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas. a.tulelesert-2010.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13216954/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/ 13216952/05.Bolygonk.vandorai-Versenyfutas.a.tulelesert-2010.720p.part4.rar [Hidden Content]/get/13216951/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bp. part1.rar [Hidden Content]/get/13216950/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part2.rar [Hidden Content]/get/13216955/06. Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part3.rar [Hidden Content]/get/13216956/06.Bolygonk.vandorai-A.kulisszak.mogott-2010-bdrip.720p.part4.rar1 point
-
. A dadus (The Nanny) 1993 1.2. 3. 4. 5. 6. évad DVDRip x264 hun mkv (12) Prémium link! színes, szinkronizált, amerikai vígjátéksorozat 25 perc rendező: Randy Bennett Jim Cox Fran Drescher Linda Day Peter Marc Jacobson író: Chris Alberghini Dan Amernick Michael Chessler Fran Drescher Chandler Evans forgatókönyvíró: Eve Ahlert Dan Amernick Nastaran Dibai Fran Drescher Pamela Eells operatőr: Mikel Neiers Donald M. Morgan Donald A. Morgan jelmeztervező: Brenda Cooper zene: Ann Hampton Callaway producer: Chris Carter Nastaran Dibai Fran Drescher Jayne Hamil Jeffrey B. Hodes vágó: Jim McQueen Fran Drescher: Fran Fine Charles Shaughnessy: Maxwell Sheffield Daniel Davis: Niles Lauren Lane: Chastity Claire Babcock Madeline Zima: Grace Benjamin Salisbury: Brighton Sheffield Nicholle Tom: Maggie Sheffield Fran Fine (Fran Drescher) csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield (Charles Shaughnessy), a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A dadus 1.évad 1.rész Videó információk: Méret: 204,26 MB Hossz: 0:24:36 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 544 pixel Bitráta: 1 024 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz GYŰJTŐLINK [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 16 - 22. rész feltöltve!1 point
-
6. ÉVAD: A 6. évad 1 - 5 rész feltöltve!1 point
-
Az 5. évad 21 - 23 rész feltöltve!1 point
-
. 3. ÉVAD: A 3. évad 1 - 5 rész feltöltve!1 point
-
A 2. évad 21 - 26 rész feltöltve!1 point
-
Az 1. évad 17 - 22 rész feltöltve!1 point
-
A legfrissebb verzió amelyik már az SSD-vel is "elbír"! Telepítés a Setup fájllal! Telepítés után beállítható a magyar nyelv! Telepítésnél a "látogatás a Weblapra" kockából pipa ki! [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Zöld könyv - Útmutató az élethez /Green.Book.2018.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, 130 perc, 2018 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Dolores Linda Cardellini Tony Lip Viggo Mortensen Don Shirley Mahershala Ali Jules Podell Don Stark Record Producer P.J. Byrne Graham Kindell Brian Stepanek Johnny Venere Sebastian Maniscalco Amit Iqbal Theba Morgan Anderson Tom Virtue Orange Bird Bartender Ninja N. Devoe Daniel Greene Alkotók RENDEZŐ: Peter Farrelly ÍRÓ: Nick Vallelonga Brian Currie Peter Farrelly PRODUCER: Jim Burke Brian Currie Peter Farrelly Nick Vallelonga Charles B. Wessler EXECUTIVE PRODUCER: Steven Farneth Kwame Parker John Sloss Octavia Spencer OPERATŐR: Sean Porter ZENE: Kris Bowers VÁGÓ: Patrick J. Don Vito Tartalom Tony Lip egyszerű, ugyanakkor jó lelkű fickó, az a típus, akinek a problémamegoldó készsége kimerül az „előbb ütök és csak aztán kérdezek” módszerben. Egy kis mellékes reményében elvállalja, hogy egy afroamerikai zongorista, Don Shirley sofőrje lesz, aki Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a helyiek nem látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. Don kifinomult stílusa szöges ellentéte az egykori kidobó ember nyers modorának, ám az út során rájönnek, hogy nem is annyira különbözőek. Green.Book.2018.RETAiL.HUN.PAL.DVD9-No1 AV Info: Video: Erintetlen [PAL] Hang(ok): [MAGYAR 5.1, MAGYAR 2.0, ANGOL 5.1 ] Felirat(ok): [magyar] Menu: Erintetlen Extra: Nincs a lemezen Film Info: iMDb: [Hidden Content] Hun link: [Hidden Content] Bemutató dátuma: 2019. február 21. (Forgalmazó: ADS Service Kft.) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
90 perc a mennyországban /90.Minutes.in.Heaven.2015.ReTaiL.PAL.DVD9.Hungarian-JBR/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, 121 perc, 2015 Stáblista: Szereplők Hayden Christensen Kate Bosworth Elizabeth Hunter Nicholas Pryor Michael Harding Alkotók EXECUTIVE PRODUCER: Trevor Drinkwater Ted Fox Wayne Marc Godfrey Jason Netter PRODUCER: Randall Emmett George Furla Rick Jackson Dawn Parouse Michael Polish OPERATŐR: M. David Mullen ZENESZERZŐ: Michael W. Smith Tyler Smith FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Michael Polish Don Piper RENDEZŐ: Michael Polish VÁGÓ: Cary Gries Tartalom A 90 perc a mennyországban (eredeti cím: 90 Minutes in Heaven) 2015-ben bemutatott amerikai film, amelyet Michael Polish rendezte és írta. A producerei Randall Emmett, Dawn Parouse, George Furla, Rick Jackson, Harrison Powell és Timothy C. Sullivan. A főszerepekben Hayden Christensen, Kate Bosworth, Dwight Yoakam, Michael W. Smith és Michael Harding láthatók. A film gyártója az Emmett/Furla Films, a Family Christian Entertainment és a Giving Films, forgalmazója a Samuel Goldwyn Films. Műfaja filmdráma. Amerikában 2015. szeptember 11-én mutatták be a mozikban. ŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° 90.Minutes.in.Heaven.2015.ReTaiL.PAL.DVD9.Hungarian-JBR ŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ŰŰ۰°ŰŰŰ۰° Ű۰°ŰŰŰ۰° ł Title Original....: 90 Minutes in Heaven ł Ű۰ŰŰŰ۰° ł Ű۰°ŰŰŰ۰° ł Title Hun.........: 90 perc a mennyország ł ŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł Source............: ReTaiL DVD9 [THX] ł ŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł Run Time..........: 1h 56m 33ms ł ŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł Hun Link..........: [Hidden Content] ł ŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ˙ Ű۰°ŰŰŰ۰° ł iMDb Link.........: [Hidden Content] ł Ű۰ŰŰŰ۰° ł Ű۰°ŰŰŰ۰° ł YouTube Link......: [Hidden Content] ł ŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł iMDb Rating.......: 4,6 / 10 from 2,089 user ŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł Genere............: | Drama | ŰŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł ŰŰŰ۰°ŰŰŰ۰° ł Size..............: 7,42 GB MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
Amerikai botrány /American.Hustle.2013.FAREWELL.HUN.PAL.DVDR-MWT/.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-angol krimi, 137 perc, 2013 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott Stáblista: Szereplők Irving Rosenfeld Christian Bale Richie Bradley Cooper Rosalyn Rosenfeld Jennifer Lawrence Sydney Prosser Amy Adams Victor Tellegio Robert De Niro Pete Musane Jack Huston Carmine Polito Jeremy Renner Alkotók VÁGÓ: Alan Baumgarten Jay Cassidy Crispin Struthers PRODUCER: Megan Ellison Charles Roven Richard Suckle OPERATŐR: Linus Sandgren FORGATÓKÖNYVÍRÓ: David O. Russell Eric Singer RENDEZŐ: David O. Russell Tartalom Irving (Christian Bale) zseni. De sajnos, a hazugság mestere, az átverés bajnoka, a történelem egyik legsikeresebb szélhámosa. Annyira, hogy olyasmi sikerült neki, ami sok, nála komolyabbnak és fontosabbnak tűnő embernek sem: beleírta magát az Egyesült Államok történetébe. Ő valamint bűn- és élettársa (Amy Adams) egy ideje kénytelen egy FBI-ügynöknek (Bradley Cooper) is dolgozni, aki ráveszi őket, hogy küzdjék be magukat a maffia felső köreibe. Ebben az izgalmas, sok új lehetőséget kínáló és nagyon veszélyes világban politikusok, bűnözők és beépített ügynökök találkoznak. És persze: nők. Ha bármelyikük hibázik, minden összeomlik, és a romok az összes résztvevőt magukkal rántják. American.Hustle.2013.FAREWELL.HUN.PAL.DVDR-MWT ˛˛ŰŰŰÝŢÝ Title original.: American Hustle ˛ŰŰŰŰßÜŰÜ Title Hun......: Amerikai botrany ˛ŰŰ۲ Ű Source.........: RETAiL R2 PAL DVD9 ˛ŰŰ۲ Ű In. store date.: 2014.05.28. ˛ŰŰ۲ Ű Release date...: 2014.05.27. ˛ŰŰ۲ Ű Run time.......: 2:12:25 (H:M:S) ˛ŰŰ۲ Ű iMDb link......: [Hidden Content] ˛ŰŰ۲ Ű iMDb rating....: 7.4 / 10 from 208.585 votes ˛ŰŰ۲ Ű Hun link.......: [Hidden Content] ˛Ű۲± ˛ Genre..........: Crime | Drama ˛ŰŰßÜ ± Rar............: No RARs ˛ŰŰŰÝ Ü Size...........: 4477.17 MB ˛ŰŰŰÜŰÝ Ü Format.........: ISO ˛˛ß߲ŰŰÜ ŰÝ DVD5 full at...: 99.88 % ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] Reencoded [ ] NTSC [ţ] 16:9 ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] Reduction level for DVD5: 81.85 % ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] CCE SP2 10 Pass (3699) kbps (Average ˛ŰŰ۲ Ű Úţ۲±° SUBTITLES ˛ŰŰ۲ Ű ł ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] Hungarian [ ] Forced [ ] Hard of hearing ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] English [ ] Forced [ ˛ŰŰ۲ Ű Úţ۲±° AUDIO ˛ŰŰ۲ Ű ł ˛ŰŰ۲ Ű ł DTS 5.1 2.0 Mono ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] Hungarian [ ] [ţ] [ ] [ ] ˛ŰŰ۲ Ű [ţ] English [ ] [ţ] [ ] [ ] Bemutató dátuma: 2014. január 23. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------1 point
-
A Jeremy Brett főszereplésével készült , évad nélküli epizódok ezzel a résszel befejeződtek !!!1 point
-
Sherlock Holmes- Az Aranyifjú ( The Eligible Bachelor ) 1993 DVDRIP XviD HUN ( 12 ) színes, magyarul beszélő, angol krimi, 103 perc rendező: Peter Hammond író:Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: T. R. Bowen zeneszerző: Patrick Gowers operatőr: David Odd vágó: Paul Griffiths-Davies szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. John Watson) Rosalie Williams (Mrs. Hudson) Geoffrey Beevers (Montgomery felügyelő) Simon Williams (Lord Robert St. Simon) Paris Jefferson (Henrietta Doran/Hettie) Joanna McCallum (Flora Miller színésznő) Egész London lázban ég. Mindenkit a legújabb szenzáció, Lord St. Simon közelgő frigye foglalkoztat. Az egyik legősibb angol nemesi család sarja, az ifjú lord egy fiatal amerikai lányt, Hettie Dorant készül oltár elé vezetni. Miss Doran édesapja a kaliforniai aranyláz idején szerzett jelentős vagyont, így leánya, bár távolról sem arisztokrata, mégis jó parti. A vőlegény családjának idősebb tagjai úgy vélik, az ifjú pár nem költözhet az esküvő után Glaven kastélyába - mely a família ősi otthona -, mert az épület nem alkalmas arra, hogy benne lakjanak. Ám Hettie nem így tartja. Szerinte Glaven a legcsodálatosabb hely, amit valaha is látott. Kijelenti, hogy csak itt akar élni, sehol máshol. És felvirrad az esküvő napja, a szép pár nagy pompa közepette egybekel. Ám a templomi tömegben feltűnik egy titokzatos, lefátyolozott arcú nő: Flora Miller, a színésznő, Lord St. Simon hajdani kedvese. Különös módon, Miss Miller felbukkanásával egyidőben, még mielőtt elkezdődne az esküvői villásreggeli, Hettie, az ifjú asszony nyomtalanul eltűnik... A rejtély felderítése Sherlock Holmesra és Watson doktorra vár. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S.Holmes-Az aranyifjú Videó információk: Méret: 742,89 MB Hossz: 1:43:07 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 803 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sherlock Holmes: A mesterzsaroló ( The master black mainer ) 1992 DVDRIP XviD HUN ( 12 ) színes, magyarul beszélő, angol krimi, 102 perc, DVDRip rendező:Peter Hammond író: Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: Jeremy Paul zeneszerző: Patrick Gowers operatőr: David Odd producer: June Wyndham-Davies szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. Watson) Robert Hardy (Charles Augustus Milverton) Norma West (Diana Swinstead) Nickolas Grace (Bertrand) Egy este Doktor Watson rövidke hírt talál a Pall Mall Gazette pletykarovatában: nagyságos Charlotte Miles kisasszony két nappal az esküvő előtt felbontotta eljegyzését John Dorking ezredessel. Másnap, az újság újabb szomorú szenzációt közöl: Dorking ezredes szolgálati fegyverével öngyilkosságot követett el. Halála előtt azonban levelet írt Sherlock Holmes-nak, amelyben megbízást adott egy zsarolási ügy felderítésére. Vajon Dorking ezredes valóban saját kezével vetett véget életének? Ugyan mi lehetett a szörnyű vétek, amelyet levelében említ? Mivel zsarolták és vajon miért rejtette el egy bizonyos Charles Augustus Milverton műkereskedőnek a névjegyét a borítékban? Ki a “mesterzsaroló”, akinek említésére elsápadnak az arcok London legfinomabb köreiben, s akinek már eddig is több kiszolgáltatott ember vére, vagy nyomorúsága szárad a lelkén? S vajon ki lesz a következő áldozat…? Sherlock Holmes és Watson doktor nyomozásba kezd, hogy leleplezze a megtestesült Gonoszt, mielőtt még bekövetkezne az újabb tragédia… Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S.HOlmes-A mesterzsaroló Videó információk: Méret: 742,61 MB Hossz: 1:42:29 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 512 x 384 pixel Bitráta: 809 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sherlock Holmes:A Sátán kutyája (The Hound of the Baskervilles, 1988) DVDRIP XviD HUN ( 16 ) színes,magyarul beszélő, angol misztikus krimi 100 perc, Rendezte:Brian Mills Író:Sir Arthur Conan Doyle Producer:Michael Cox John Hawkesworth June Wyndham Davies Forgatókönyv:T.R.Bowen John Hawkesworth Fényképezte:Tonny Imi Zene:Patrick Gowers szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. John Watson) Raymond Adamson (Sir Charles Baskerville) Kristoffer Tabori (Sir Henry Baskerville) Neil Duncan (Dr. Mortimer) Ronald Pickup (Barrymore) Dr. Mortimer, egy barátságos, ifjú orvos különös haláleset ügyében keresi fel a Baker Street 221/b számú ház lakóját, Sherlock Holmes-t. A nemrégiben elhunyt Sir Charles Baskervilles végrendeletének gondozójaként egy furcsa, régi papirosra lelt. Az írás szerint Baskerville lakóit immár kétszáz éve átok sújtja: azóta, hogy a kastély hajdani urát Hugo De Baskerville-t egy sátáni külsejű kutya szétmarcangolta a birtok közeli lápban. A legenda szerint a kutya azóta is kisérti a család tagjait. Habár a nemrégiben elhunyt Sir Charles Baskerville halálát szívbénulás okozta, amikor hajnalban rátaláltak, eltorzult vonásaiból látható volt, hogy iszonyú félelem rántotta görcsbe a szívét. Sir Charles megszállottan hitt a legendában és éjszakánként hallotta is a kutya eszelős üvöltését a láp felől. Akkor még a doktor is úgy vélte, mindez egy gyenge egészségű idős ember beteges képzelgése. De most már nem annyira bizonyos ebben... Ráadásul Sir Henry Baskervilles, a család utolsó sarja, alighogy megérkezik Dartmoorba, rejtélyes üzenetet kap, melyben egy ismeretlen arra figyelmezteti, ha kedves az élete, jobb, ha távol tartja magát Dartmoortól. Valaki követi minden lépését, s az első reggel eltűnnek a cipői a szállodaszobából... Nem sokkal azután, hogy megérkezik a Baskervilles kastélyba, furcsa fények villannak fel a láp felől, s felhangzik az a hátborzongató hang is, a Sátán kutyájának üvöltése. A híres nyomozó kezdetben mesének hiszi a "sátán kutyájá-"nak történetét. A dartmoori lápvidéken folytatott kutatásai azonban megdöbbentő titokra derítenek fénytSir Sherlock Holmes és hű társa, Doktor Watson munkához lát... Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Sherlock_Holmes-A.satan.kutyaja-1988_xvid Videó információk: Méret: 752,69 MB Hossz: 1:41:09 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 656 x 492 pixel Bitráta: 900 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Sherlock Holmes: A négyek jele ( The sign of four ) 1987 TVRIP XviD HUN ( 12 ) színes, magyarul beszélő angol krimi, 103 perc, rendező: Peter Hammond író:Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: John Hawkesworth zeneszerző: Patrick Gowers szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. John Watson) John Thaw (Jonathan Small) Jenny Seagrove (Miss Mary Morstan) Alf Joint (McMurdo) Egy borongós délután bájos ifjú hölgy száll ki hintójából a Baker Street 221/b számú ház előtt. Semmi kétség, a ház lakójához, Sherlock Holmes mesterdetektívhez igyekszik. Miss Mary Morstan nehezen szánta rá magát a látogatásra, de egy fölöttébb különös eset késztette arra, hogy Mr. Holmes segítségét kérje. Az utóbbi időben, minden áldott évben, mindig ugyanazon a napon egy kis kartondoboz érkezik a címére. A dobozka tartalma minden alkalommal egy hatalmas, tündöklő igazgyöngy. A feladó ismeretlen, üzenet nincs a küldeményben. A gyöngyök szépségesek és roppant értékesek. A látogatás napjának reggelén azonban egy levelet hoz a postás, melyben egy "ismeretlen barátja" találkozót kér Miss Morstantól, aznap este 7 órára. Kísérőt is vihet magával, de a rendőrséget nem szabad értesítenie. Vajon mi köze lehet a levélírónak a rejtélyes küldeményekhez? Vajon fény derül-e arra, hová tűnt Miss Morstan édesapja tíz évvel ezelőtt? Vajon mit takar a "Négyek jele"? Vajon hová tűnt a Sholto kastélyból a mesés kincset rejtő láda? Vajon ki a kincs jogos tulajdonosa? Vajon ki, vagy kik lehetnek a titokzatos halálesetek hátterében...? Mire a történet végére érünk - ahogy Doktor Watson mondaná -, minden magától értetődik. De addig csakis Sherlock Holmes tudja, mi a teendő. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S.H.Ngyek_jele_xvid Videó információk: Méret: 744,39 MB Hossz: 1:40:00 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 704 x 544 pixel Bitráta: 900 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.294 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az évad nélküli epizódok következnek!!1 point
-
5.és 6.rész hozzáadva, ezzel teljes az évad!!1 point
-
Az 5. és 6. rész hozzáadva, ezzel teljes az évad!!1 point
-
Sherlock Holmes naplójából ( The Casebook of Sherlock Holmes ) 1990 ( 12 ) *folyamatos* színes,magyarul beszélő, angol filmsorozat, változó időtartam író:Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: John Hawkesworth zeneszerző: Patrick Gowers producer: Michael Cox, Rebecca Eaton szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. John Watson) Rosalie Williams (Mrs. Hudson) Colin Jeavons (Lestrade) Sherlock Holmes, Sir Arthur Conan Doyle regényének jól ismert hőse a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb fiktív detektívje. Sherlock Holmes (Jeremy Brett) bámulatos ráérző készségét és hihetetlen megfigyelőképességét ezúttal is sok-sok zavaros bűnügy teszi próbára. Természetesen hű asszisztense, Dr Watson (Edward Hardwicke) most is a segítségére lesz. Epizódok: 1.Lady Frances Carfax eltűnése (The Disappearance of Lady Frances Carfax) 2. A Thor híd rejtélye (The Problem of the Thor Bridge) 3. Shoscombe Hercege (Shoscombe Old Place) 4. A Boscombe-völgyi rejtély (The Boscombe Valley Mystery) 5. Az előkelő ügyfél (The Illustrious Client) 6. A rejtélyes idegen (The Creeping Man) 1.Lady Frances Carfax eltűnése (The Disappearance of Lady Frances Carfax) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Lady Frances eltunese Videó információk: Méret: 698,74 MB Hossz: 0:49:44 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 275 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.A Thor híd rejtélye ( The Problem of the Thor Bridge ) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_THOR-HID_REJTELYE Videó információk: Méret: 671,86 MB Hossz: 0:47:50 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 275 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.Shoscombe Hercege (Shoscombe Old Place) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SHOSHOMBE_HERCEGE Videó információk: Méret: 698,81 MB Hossz: 0:51:02 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.A Boscombe-völgyi rejtély (The Boscombe Valley Mystery) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_BOSCOMBE_REJTÉLY Videó információk: Méret: 725,95 MB Hossz: 0:51:02 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 300 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.Az előkelő ügyfél (The Illustrious Client) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 AZ_ELOKELO_UGYFEL Videó információk: Méret: 734,31 MB Hossz: 0:51:36 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 300 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.A rejtélyes idegen (The Creeping Man) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 REJTÉLYES_IDEGEN Videó információk: Méret: 710,61 MB Hossz: 0:49:57 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 300 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az említett linkek javítva!!1 point
-
Sherlock Holmes visszatér (The Return of Sherlock Holmes) (1986) színes,magyarul beszélő, angol krimisorozat, rendező: Tim Sullivan, John Bruce, David Carson, Peter Hammond, Patrick Lau, John Madden író:Sir Arthur Conan Doyle forgatókönyvíró: T. R. Bowen, John Hawkesworth, Alan Plater zeneszerző: Patrick Gowers operatőr: Tony Imi adaptáció: John Hawkesworth szereplők: Jeremy Brett (Sherlock Holmes) Edward Hardwicke (Dr. John Watson) David Burke Anne Louise Lambert Oliver Tobias Sherlock Holmes, Sir Arthur Conan Doyle regényének jól ismert hőse a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb fiktív detektívje. Sherlock Holmes (Jeremy Brett) bámulatos ráérző készségét és hihetetlen megfigyelőképességét ezúttal több minden eddiginél zavarosabb bűnügy teszi próbára. Természetesen hű asszisztense, Dr Watson (Edward Hardwicke) ismét a segítségére lesz. 1. évad 1.Az üres ház (The Empty House) 2. Gyilkosság az Abbey Grange-ban (The Abbey Grange) 3. A Musgrave-rítus (The Musgrave Ritual) 4. A másik vérfolt (The Second Stain) 5. A ferde szájú férfi (The Man with the Twisted Lip) 6. Szökés az internátusból (The Priory School) 7. A hat Napóleon (The Six Napoleon 2.évad 1.Az ördög patája (The Devil's Foot) 2. Ezüstcsillag (Silver Blaze) 3. San Pedro tigrise (Wisteria Lodge) 4. Az ellopott tervrajzok (The Bruce-Partington Plans) 1.évad 1.Az üres ház Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 AZ_URES_HAZ Videó információk: Méret: 802,96 MB Hossz: 0:50:43 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.Gyilkosság az Abbey Grange-ban (The Abbey Grange) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 S.H-Gyilkossag.az.Abbey.Grange-ban Videó információk: Méret: 802,87 MB Hossz: 0:51:34 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz[/b] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.A Musgrave-rítus (The Musgrave Ritual) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A Musgrave virus Videó információk: Méret: 705,54 MB Hossz: 0:51:36 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] Helyesen: A Musgrave-rítus 4.A másik vérfolt (The Second Stain) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A_MASIK_VERFOLT Videó információk: Méret: 802,78 MB Hossz: 0:50:30 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.A ferde szájú ember (The Man with the Twisted Lip) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A ferde szaju ember Videó információk: Méret: 711,03 MB Hossz: 0:52:00 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.Szökés az internátusból (The Priory School) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SZOKES_AZ_INTERNATUSBOL Videó információk: Méret: 731,10 MB Hossz: 0:52:04 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 275 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.A hat Napóleon ( The Six Napoleon ) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A hat Napoleon Videó információk: Méret: 706,67 MB Hossz: 0:51:40 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. évad 1.Az ördög patája (The Devil's Foot) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 09 - Az Ördög Patája Videó információk: Méret: 803,11 MB Hossz: 0:51:09 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 530 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.Ezüstcsillag (Silver Blaze) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 EZUST_CSILLAG Videó információk: Méret: 649,45 MB Hossz: 0:50:54 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 352 pixel Bitráta: 2 434 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.San Pedro tigrise (Wisteria Lodge) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 San Pedro tigrise Videó információk: Méret: 709,72 MB Hossz: 0:51:54 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.Az ellopott tervrajzok (The Bruce-Partington Plans) Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az ellopott tervrajzok Videó információk: Méret: 718,57 MB Hossz: 0:52:33 Típus: CDXA/MPEG-PS (MPEG-2 Video - ) Felbontás: 480 x 576 pixel Bitráta: 2 295 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L2 (MPEG-1 Audio layer 2) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 4. 5. és 6. része hozzáadva!! Ezzel teljes az évad!1 point
-
Az 1. évad 3. része hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
-
. Kisvakond Mesegyűjtemény 7.- A kisvakond és az egér 2000 DVDRip XviD HUN Színes szinkronizált csehszlovák vígjáték családi animáció sorozat 48 perc Rendező: Zdenek Miler Forgatókönyvíró: Ivan Klíma, Zdeněk Miler Zene: Vadim Petrov Antonín Jedlicka, František Filipovský, Josef Hlinomaz, Artus Kalous, P. Kysela, E. Smítková, Viola Zinková Volt egyszer egy ország, amit úgy hívtak: Csehszlovákia. Ennek az országnak a fővárosában, Prágában sok tehetséges rajzfilmkészítő dolgozott. Egyikük, Zdenek Miler megalkotta a Kisvakond figuráját - melyért mellesleg 1966-ban a Velencei Filmfesztiválon különdíjjal jutalmazták! - és hosszú évtizedeken át szórakoztatta vele a gyerekeket, s talán egy kicsit a felnőtteket is. Epizódok: A Kisvakond és a kis nyuszi, A Kisvakond és az egér, A Kisvakond és a metró, A Kisvakond és a fecske, A Kisvakond és a furulya, A Kisvakond és az árvíz, A minden lében Kisvakond, A Kisvakond és a halak, A Kisvakond és a béka. A DVD7 lemezen szereplő epizódok: 1. A Kisvakond és a kis nyuszi (Krtek a zajicek) 1997 (48 MB - 5:03) 2. A Kisvakond és az egér (Krtek a myska) 1997 (51 MB - 5:20) 3. A Kisvakond és a metró (Krtek a metro) 1998 (51 MB - 5:20) 4. A Kisvakond és a fecske (Krtek a vlastovka) 2000 (57 MB - 5:50) 5. A Kisvakond és a furulya (Krtek a flétna) 1999 (51 MB - 5:16) 6. A Kisvakond és a forrás /borítón: A Kisvakond és az árvíz/ (Krtek a pramen) 1999 (52 MB - 5:19) 7. A minden lében kanál Kisvakond /boritón: A minden lében Kisvakond/ (Krtek a sloura) 1999 (52 MB - 5:21). 8. A Kisvakond és a halak (Krtek a rybka) 2000 (51 MB - 5:17) 9. A Kisvakond és a béka (Krtek a zabka) 2002 (52 MB - 5:23) Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 7.- A kisvakond és az egér Videó információk: Méret: 47,58 MB Hossz: 0:47:59 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 544 pixel Bitráta: 1 167 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] Rip.part1.rar [Hidden Content] Rip.part2.rar [Hidden Content] Rip.part3.rar [Hidden Content] Rip.part4.rar [Hidden Content] Rip.part5.rar1 point
-
. Kisvakond Mesegyűjtemény 5.- Kisvakond és az óra - Krtek 1994 DVDRip Xvid HUN Színes szinkronizált csehszlovák vígjátek családi animáció sorozat 65 perc SAMPLE: [Hidden Content] Rendező: Zdenek Miler Forgatókönyvíró: Ivan Klíma, Zdeněk Miler Zene: Vadim Petrov Antonín Jedlicka, František Filipovský, Josef Hlinomaz, Artus Kalous, P. Kysela, E. Smítková, Viola Zinková A föld mélyén lakozó Kisvakond nagyon barátságos, segítőkész és jóságos. Szeret békében élni az erdő állataival, de ha veszély fenyegeti élőhelyét vagy bántják szeretteit, harcos kis állattá változik. A DVD5 lemezen szereplő epizódok: 1. A Kisvakond mint órás 2. A Kisvakond és a karnevál 3. A Kisvakond a sivatagban 4. A Kisvakond és a sas 5. A Kisvakond és az óra Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 E5.A.Kisvakond.es.az.ora Videó információk: Méret: 799,11 MB Hossz: 1:04:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 432 pixel Bitráta: 1 997 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 109 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Kisvakond mesegyűjtemény 3.A kisvakond a városban 1957 HUN DVD Színes szinkronizált csehszlovák vígjátek családi animáció sorozat 68 perc Rendező: Zdenek Miler Forgatókönyvíró: Ivan Klíma, Zdeněk Miler Zene: Vadim Petrov Antonín Jedlicka, Frantisek Filipovský, Josef Hlinomaz, Artus Kalous, P. Kysela, E. Smítková, Viola Zinková Sorozatunk hőse a kis vakond, aki nemcsak a föld alatti kalandokat kedveli. Kalandjai során megismeri a fenti világ izgalmait és barátokat is szerez. A meséket kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk, hogy együtt elevenítsük fel azokat a régi szép emlékeket, amelyeket ez a bájos rajzfigura, a Kisvakond idéz fel bennünk. A lemezen szereplő epizódok: 1. A Kisvakond és a telefon 2. A Kisvakond és a gyufa 3. A Kisvakond a városban 4. A Kisvakond mint filmcsillag Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Kisvakond.mesegyűjtemény.3.A.kisvakond.a.városban.HUN.DVDRip.XviD Videó információk: Méret: 696,81 MB Hossz: 1:07:44 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 576 x 432 pixel Bitráta: 1 172 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 1. évad 11 - 13 rész feltöltve! EZZEL A SOROZAT TELJES!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00