Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 11/28/2023 in all areas

  1. Hans Rosling - Tények o Hányan élnek mélyszegénységben a földön? o Miért növekszik a világ népessége? o Ugyanannyian halnak meg természeti katasztrófák következtében, mint száz évvel ezelőtt? Ki gondolná, hogy ezekre a kérdésekre még egy csimpánz is jobb válaszokat ad, mint a megkérdezett tanárok, újságírók, Nobel-díjasok vagy befektetési bankárok? Hogy ez miként lehetséges, arra ad megdöbbentő magyarázatot szerzőtársaival együtt a svéd orvos-kutató és akadémikus, Hans Rosling. A TÉNYEK című, óriási nemzetközi figyelmet kiváltó könyvben Rosling és csapata bemutatja azt a tíz ösztönös késztetést, amely eltorzítja az érzékelésünket, és amely miatt tévesen és rosszul ítéljük meg a világot, amelyben élünk. Az a probléma, állítják a szerzők, hogy nem tudjuk, mit nem tudunk, és még a feltételezéseinket is az öntudatlan előítéleteink határozzák meg. Ha azonban félretesszük ezeket a vélekedéseket, és helyette a tényeket nézzük, rájövünk, hogy a világ sokkal jobb hely, mint gondolnánk. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne bőven aggódnivalónk. A problémák megoldása azonban csak akkor lehetséges, ha ismerjük a tényeket, és ezáltal fel tudjuk mérni, mely veszélyek fenyegetnek bennünket leginkább. A TÉNYEK című kötet megváltoztat bennünket: nem csupán a világszemléletünket formálja át, de azzal az erővel is felruház, hogy megoldjuk a válságokat és felismerjük a jövőben rejlő lehetőségeket. pdf 55mb [Hidden Content]
    5 points
  2. Ormos Mária - Mussolini Benito Mussolini 1883. július 29-én született az olaszországi Romagna tartomány Dovio falujában, falusi kovács első fiaként. Apja a szocialista párt tevékeny helyi szervezője volt, s a szocialista eszmék lelkesítették ifjú korában Benitót is. Nézeteiben és életútjában azután sűrűn következtek a változások. Mint a szerző írja: „Mussolini volt anarchista-szindikalista, nacionál-szocialista agitátor, fasiszta pártvezér, puccsista, diktátor, báb-államfő”. Ormos Mária Mussolini 40 kötetes összes művei, a róla szóló visszaemlékezések és a nagyon gazdag történeti, életrajzi irodalom alapján kíséri végig ezt a változatos, fordulatokban bővelkedő életutat 1945. április 28-ig. Ezen a napon hajtották végre Mussolini halálos ítéletét, amelyet az antifasiszta ellenállás harcosai mondtak ki az országot pusztulásba taszító fasiszta vezér fölött. A könyv politikai életrajz. A szerző Mussolini eszmei és politikai nézeteinek alakulása kapcsán bemutatja a korabeli Olaszország egész szellemi, társadalmi és politikai életét. Mussolini karrierje és bukása ugyanis elválaszthatatlan volt az olasz fasizmus előretörésétől, majd csődjétől. Mindennek felidézése ma is érdekes és tanulságos. pdf 2mb [Hidden Content]
    5 points
  3. . Michael J. Fox - Előre a jövőbe 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Előre a jövőbe (alcím: Egy optimista gondolatai a mulandóságról) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Michael J. Fox megrendítően beszél reményről, félelemről és halandóságról, és arról, hogy ezek milyen visszhangot keltenek az életünkben. Marty McFly a Vissza a jövőbe című filmből, Alex P. Keaton a Családi kötelékek című sorozatból, Mike Flaherty a Kerge Város-ból – így ismeri az egész világ Michael J. Foxot a számtalan más filmszerepről és olyan tévéműsorok vendégeként való megjelenéséről nem is szólva, mint A férjem védelmében és a Félig üres. Huszonkilenc évesen fiatalkori Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, így hosszú évek óta küzd a betegség által érintettek szószólójaként, felhívja a világ figyelmét a kórra, és a Michael J. Fox Parkinson Alapítványon keresztül, ami a világ egyik vezető non-profit alapítványaként finanszírozza a Parkinson-kór tudományos kutatásait, igyekszik gyógymódot találni. Az Előre a jövőbe című könyvében Michael személyes történeteket és megfigyeléseket oszt meg betegségről és egészségről, korosodásról, a család és a barátok erőt adó támogatásáról, és arról, hogy az idő észlelése milyen hatással van arra, ahogy a mulandósághoz viszonyulunk. Elmélyült és megindító alkotás, amit mindvégig áthat a Michael J. Foxra jellemző humor. A könyv útmutató gondolatokat ébreszt bennünk a magunk életével, szerelmeivel, veszteségeinkkel és újrakezdéseinkkel, és a szeretet mindent legyőző erejével kapcsolatban. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    4 points
  4. P. Gál Judit - Gyilkosokkal szemtől szemben Szita Bence, Bándy Kata, Balla Irma, Tompa Eszter, ifj. Tóth Tamás és még számtalan, gyilkosság áldozatává vált ember utolsó percei elevenednek meg P. Gál Judit könyvének lapjain. A szerző sorra járta Magyarország leszigorúbban őrzött börtöneit, és szemtől szemben tette fel a legkellemetlenebb kérdéseket is az emberölésért súlyos ítéletüket töltő bűnözőknek. Ezek után jutott arra, hogy a börtöninterjúkból kibomló történetek mellett megjelenteti azokat a mélyinterjúkat is, amelyeket a gyilkosokat üldöző rendőrökkel és az őket halálukig fegyházra ítélő bírókkal készített. Hogyan viseli a gyilkossági rendőr, amikor kiderül, hogy a szülei élete is veszélyben forog, mert merényletet terveznek ellene? Mit gondol, érez a bíró, amikor meg kell néznie a meggyilkolt 11 éves kisfiú, Szita Bence fotóit? Melyik kérdés törte meg a hazugságvizsgálat közben a móri mészárlás miatt életfogytiglanra ítélt Weiszdorn Róbertet? S miért döntött úgy, hogy sok évnyi hallgatás után inkább beismeri tettét? Ezekre a kérdésekre csak az kaphat választ, aki személyesen teszi fel őket az érintetteknek. P. Gál Judit ezt tette, és beszélgetései kivételes tanulságokat tartogatnak az olvasónak. pdf 7mb [Hidden Content]
    4 points
  5. Zártosztály – Hazatérek 2023 01 - Testbeszéd.mp3 02 - Szárnyaltam.mp3 03 - Ez a nap csak a miénk.mp3 04 - Hazatérek.mp3 05 - Álmodj velem.mp3 06 - Látszat.mp3 07 - Az én időm.mp3 08 - Elárulva.mp3 09 - Éltem, ahogy éltem.mp3 10 - Az Örök Törvény I. - A dolgok rendje.mp3 11 - Az Örök Törvény II. - Ébredés.mp3 12 - Rám találtál.mp3 MP3 320 kbps [Hidden Content] és [Hidden Content]
    2 points
  6. Asha Phillips - Mondj nemet A Móra családi iránytű legújabb kötete a gyereknevelés során jelentkező határok kijelöléséhez nyújt segítséget. Mi a legjobb módszer az időkorlátok felállítására, az étkezési és az elalvási szokások megváltoztatására? Asha Phillips a téma elsőszámú szakértőjeként az egyes korosztályok szerint tagolva válaszolja meg ezeket az égető kérdéseket. Egyre több gyerekről hallani, akiket összeférhetetlen viselkedésük miatt el kell tanácsolni az óvodából vagy az iskolából. Mit tehetnek ez ellen a szülők? Hol húzzák meg a határokat, és hogyan tartassák be azokat? Mi a legjobb módszer az időkorlátok felállítására, az étkezési és az elalvási szokások megváltoztatására? Asha Phillips a téma elsőszámú szakértőjeként az egyes korosztályok szerint tagolva válaszolja meg ezeket az égető kérdéseket a baba születésétől a kamaszkor végéig. pdf 40mb [Hidden Content]
    2 points
  7. Kowalsky meg a Vega - Égigérő (2023) Teljes hossz:73p Teljes méret:181mb Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 320 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.0 KHz Műfaj: rock Év:2023 01.Égigérő.mp3 02.Fehér holló.mp3 03.Baraka.mp3 04.Szitakötő.mp3 05.Rendíthetetlen.mp3 06.Visszatérő.mp3 07.Tombold ki!.mp3 08.Legszebb dolgok.mp3 09.Eltéphetetlen.mp3 10.Te vagy a levegőm.mp3 11.Béke.mp3 12.Elég lenne (Koncertfelvétel).mp3 13.Tágas vizeken (Koncertfelvétel).mp3 14.Amire szültek (Koncertfelvétel).mp3 15.Tizenötmillióból egy (Koncertfelvétel).mp3 16.Mit mondjak még (Koncertfelvétel).mp3 17.Mint egy jel (Koncertfelvétel).mp3 [Hidden Content]
    2 points
  8. USB Safely Remove v7.0.4.1319 6MB Az USB Safely Remove egy olyan segédprogram, amellyel könnyedén és gyorsan leválaszthat bármilyen cserélhető eszközt. Nemcsak időt takarít meg, hanem biztosítja, hogy az összes adat megmaradjon az eszközön, amikor azt kihúzzuk. - Biztonságos eltávolítás egy kattintással! - Az USB eszköz leállítását akadályozó folyamatok megjelenítése - Hatékony parancssor támogatás - 3 módszer az eszközök leállítására. - Automatikusan hozzárendelt gyorsbillentyűk. - Bármely eszköz leállításának megtiltása. - Testreszabható nevek és leírások az eszközökhöz. - Értesítések az eszközök csatlakoztatásáról/leválasztásáról egy ballon tooltip segítségével. - Hangok lejátszása vagy külső programok futtatása, amikor az eszközök csatlakoztatva-kapcsolva vannak. - A program funkcióihoz való hozzáférés korlátozása jelszóval. - Egyéni képek betöltése az eszközökhöz - SATA-meghajtók működtetésének képessége Praktikus menü az eszközök leállításához USB Safely Remove is a utility for effortless and speedy disconnection of any removable devices. Not only does it save time, but it ensures that all data remains on a device when it is unplugged. Safely Remove is a system utility designed for quick and safely stopping USB Flash Drives connected to your computer. With this utility you can safely stop and remove USB Flash Drives much faster then using "Safely remove hardware"" icon in the system tray. Here are some key features of "USB Safely Remove": · Safely remove in one click! · Displaying processes which are preventing USB device from being stopped · Powerful command line support · 3 methods to stop devices. · Automatically assigning hotkeys. · Forbidding stopping any device. · Customizable names and descriptions for devices. · Notifications about connecting/disconnecting devices with the help of a balloon tooltip. · Playing sounds or running external programs when devices are connecteddisconnected. · Restricting access to the features of the program with a password. · Loading custom images for devices · Ability to operate SATA drives A handy menu to stop devices The main disadvantage of using the built-in Windows safe removal tool is that when using several hot-plug devices it is often quite difficult to recognize which device needs to be stopped. Most devices have the same name: "USB mass storage device". In addition, Windows does not let you hide a device you would not want to stop from the menu. The device cannot be stopped right now. Why? Ever encountered the situation when Windows does not allow you to remove a device? Unlike Windows, USB Safely Remove will show you the programs which prevent the device from being stopped and let you close these programs or just the files they opened on the device. Keyboard shortcuts to safe removal Like to do everything using the keyboard? Now you can stop and view devices with only ONE hotkey! No need to remember keyboard shortcuts for each device. Being in any application, press the key combination (Win+S by default) and you will see the stop menu. Use the Up\Down Arrow keys to select the device you need and either press Enter to stop it or Ctrl B to view the contents of a device disk. Also you can assign a dedicated hotkey to stop a certain device. Program autorun on device connection\disconnection Another USB Safely Remove feature that distinguishes it from similar software is starting any applications not only after connecting a device, but also before removing it. The autorun feature allows you to set up data backup before disconnecting a removable hard drive, to run Total Commander with the contents of the pen-drive, automatically unmount an encrypted TrueCrypt drive before disconnecting the USB media, etc. Command line to safe removal USB Safely Remove has a powerful and convenient command line: usr.exe. It allows you to automate work with devices. For example, you can automatically stop devices according to schedule or in case of any other event. In addition the command line tool of "USB Safely Remove" allows to "return device back". Working with any hot-plug devices - USB, SATA, FireWire, PCMCIA Another important difference between the program and the standard Safely Remove Hardware icon is the possibility to see and stop any kinds of hotplug devices. If USB Safely Remove does not display the device you need, try enabling the "Display all storage devices" checkbox in the program options. Stopping via "disabling" Some kinds of external devices (e.g. SATA drives from Silicon Image), are true hot-plug devices. However, their drivers do not support the "safe removal" function. Such devices are not displayed in the native safe removal tool and can be stopped only via disabling in the Device Manager. It is a tiresome way, because it requires many actions to do, moreover you must enable the device manually after you connect it next time. Not only does USB Safely Remove allow you to stop such devices, it also detects automatically what devices must be "safely removed" and which devices must be "disabled." Also, the program enables the "disabled" device automatically on its next connection, thus it makes working with the device absolutely the same as with a usual device. Ejecting memory cards rather than the card reader If you had safely removed a card reader, you would need to physically reconnect it in order to make it work with cards again (or to use "Return device back" feature of the program). In the case of two or more memory cards connected to the card reader at the same time, they all become unavailable in the system after you stop the card reader. USB Safely Remove lets you eject memory cards one-by-one. Moreover, if the memory card was locked by any processes, the program would display these "locking" processes as well as it does on failure to stop a whole device. Hiding drives of empty card reader slots Do you have a card reader with several slots? If you said "yes", you would likely use only one memory card at a time, however your card reader creates up to four drives in your system. It may be annoying because you are required to spend more time finding the memory card drive among other "empty" card reader drives. Return Device Back! After you had stopped the device, but still did not unplug it, sometimes it is quite useful to return it back into the system. For example if you remembered that you forgot to write a file to the external drive. In order to do it, you have to physically reconnect the device, however sometimes it's quite inconvenient to do, e.g. if the device is connected to the rear panel of the computer. In order to enable device power off feature you need to go to the program options and set the "Power off the device after device stopping" option After you do this just restart the computer and starting from this moment, leds on pen drives will be switched off and external hard drives will be spun down on stopping. [Hidden Content] portable 5MB (16MB) [Hidden Content] jelszó:7041
    2 points
  9. Glary Utilities Pro 6.2.0.5 32MB Glary Utilities Pro is a collection of tools and system utilities to fix, speed up, maintain and protect your computer. Glary Utilities Pro allows you to clean junk files, system downloads, as well as the subscriptions are not valid and Internet traces (that support the plug-in more for the 45+ program outside). You can also manage and delete add-ons of the browser, analyze the use of disk and find the file duplicate. Features: Simple, fast and user friendly interface Optimize, clean and boost the speed of your windows. Disk cleaner removes junk data from your disks and recovers disk space Over 20 tools to maximize your computer’s performance Registry cleaner scan and clean up your registry to improve your systems performance. Shortcuts fixer corrects the errors in your startmenu desktop shortcuts Block spyware, trojans, adware, etc. Startup manager manages programs which run automatically on startup Memory optimizer monitors and optimizes free memory in the background Tracks eraser erases all the traces,evidences,cookies,internet history and more Protect your privacy and security. Internet explorer assistant manages internet explorer add-ons and restores hijacked settings Disk analysis get details information of the desired files and folders Fix certain application errors. Duplicate files finder searchs for space-wasting and error producing duplicate files Empty folders finder find and remove empty folders in your windows Uninstall manager completely uninstall programs you dont need any more Context menu manager manage the context-menu entries for files, folders. Much much more powerful utilities Runs on Version: 6.1 for Windows | Update: Oct. 31, 2023. Including both 32-bit and 64-bit versions. [Hidden Content] Portable 35MB (89MB) [Hidden Content] jelszó:glary
    1 point
  10. . Borsa Brown - Frontvonal 2020 epub, mobi, pdf, azw3 Hun Könyv címe: Frontvonal Kiadás dátuma: 2020 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Valaki a fotóival közöl, és van, aki gondolatokkal. Egyesek szerint az emberekhez eljutnak a látottak, mások szerint az emberekhez eljutnak a szavak. Nem lehet eldönteni, hogy a képek vagy a betűk erősebbek-e, de az kijelenthető, hogy bármekkora is önmagukban az erejük, együtt mindennél mélyebbre hatolnak. Közel három évtized a Magyar Honvédségben, több missziós feladat végrehajtása különleges műveleti csoporttagként. Számos hazai és külföldi elismerés – mint például a Combat Infantryman Badge – mellett a fotói révén ismertséget szerzett P. J. valóságos betekintést enged a Magyar Különleges Erők operátorainak világába. Tudás, technika, belső látásmód, amelyet az aktív szolgálat és a csoporttal átélt közös élmények alakítottak ki. Borsa Brown, a többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt, 2015-ben az Év Könyve kitüntetést, valamint „2017 legnépszerűbb írója” elismerést elnyerő szerző szavaival, gondolataival támasztja alá a sajátos látásmódú képeket. Hazaszeretet, bátorság, hit, hűség és becsület, amit egy hivatás és az anyaföld reményteli ígérete foglal keretbe. Felkavaró, megrendítő, ugyanakkor ámulatba ejtő képek és szavak, amelyek minden embert megérintenek, és amelyeket a valóság szült. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  11. Böszörményi Gyula (korábban Robin Mash írói álnév alatt is, Miskolc, 1964. július 23. – 2022. június 29.) József Attila-díjas magyar író, újságíró, forgatókönyvíró. A Gergő-sorozat és az Ambrózy Báró-sorozat írója. Ifjúsági, krimi, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat írt, amelyekben különleges mitológiai, népmesei elemeket is felhasznált. Esszékötetei is széles körben ismertté váltak, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái, forgatókönyvei is jelentősek. A mappa tartalma: Böszörményi Gyula - 3...2...1....mobi Böszörményi Gyula - 6...5...4....mobi Böszörményi Gyula - 9...8...7.pdf Böszörményi Gyula - A Rudnay-gyilkosságok.mobi Böszörményi Gyula - Álomfogó.txt Böszörményi Gyula - Ambrózy báró esetei 03 - Ármány és kézfogó.epub Böszörményi Gyula - Ambrózy báró esetei 05 - Szer'usz világ.epub Böszörményi Gyula - Ambrózy báró esetei 6. - A Barnum-rejtély.mobi Böszörményi Gyula - Beretva és tőr.mobi Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán.mobi Böszörményi Gyula - Dávid király asszonya.txt Böszörményi Gyula - Fiókszavak.txt Böszörményi Gyula - Gergő és a bűbájketrec.txt Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten.mobi Böszörményi Gyula - Ütközet a Meridim felett.mobi [Hidden Content]
    1 point
  12. A Majomisten elveszett városáról Közép-Amerika gyarmatosítása óta keringenek történetek. A legenda szerint az őslakosok a mai Honduras belsejébe menekültek a spanyol hódítók elől, és magukkal vitték a kincseiket is. A szent városukat azóta rettenetes átok védi: aki belép a területére, hamarosan megbetegszik, és meghal. 2012-ben a népszerű krimiíró, Douglas Preston csatlakozik egy régészekből és geológusokból álló kutatócsoporthoz, amelynek célja, hogy megtalálják az elveszett várost. Egy új, az amerikai hadsereg részvételével kifejlesztett légi radartechnika segítségével feltérképezik, mi rejtőzik a sűrű őserdő felszíne alatt. A képek azonban a legmerészebb várakozásaikat is felülmúlják: a meredek hegyektől körbevett, elhagyatott völgyben ugyanis nemcsak egy város, hanem egy egész rejtélyes civilizáció nyomaira bukkannak. Hamarosan a saját bőrükön tapasztalják meg a vállalkozás árnyoldalait: a zuhatagszerű esőzések, a sártenger, a vérszívó rovarok, a jaguárok és a mérges kígyók veszélyeztetik az expedíció sikerét, és nem utolsósorban a tudósok életét. Arra viszont még ők sem számítanak, hogy a legnagyobb fenyegetést az elveszett város átka jelenti: egy gyógyíthatatlan trópusi betegség, amely akár halálos is lehet. A Majomisten elveszett városa drámai fordulatokban bővelkedő, ugyanakkor hiteles beszámoló a 21. század egyik legjelentősebb régészeti felfedezéséről, amelynek ott a helye a történelmi rejtélyek iránt érdeklődő minden olvasó könyvespolcán. General Press 2018 epub [Hidden Content]
    1 point
  13. Krúdy Gyula - A vörös postakocsi ( 1988 ) Rádiójáték Mp3 Krúdy Gyula műve 5 részben Rendező: Varga Géza szereplők Alvinczi Eduárd - Gábor Miklós, Alvinczi Estella - Igó Éva, Rezeda Kázmér - Papp Zoltán A további szerepekben: Pártos Erzsi, Hacser Józsa, Raksányi Gellért, Buss Gyula, Suka Sándor, Benedek Miklós, Almási Éva, Borbás Gabi, Muszte Anna, Benkő Gyula, és még sokan mások Rádiójáték Felvétel éve: 1988 író: Krúdy Gyula mű címe: A vörös postakocsi előadó: V.Á formátum: Mp3 játékidő: 105 perc ( 1 óra 45 perc ) bítsűrűség : 64 kbps méret: 48 Mb [Hidden Content]
    1 point
  14. Flúgos járat--Soul Plane .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai vígjáték, 86 perc, 2004 Stáblista: Szereplők Kevin Hart profilképeKevin Hart Nashawn Wade Tom Arnold profilképeTom Arnold Mr. Hunkee Method Man profilképeMethod Man Muggsy Snoop Dogg profilképeSnoop Dogg Mack K.D. Aubert profilképeK.D. Aubert Giselle Brian Hooks profilképeBrian Hooks DJ Arielle Kebbel profilképeArielle Kebbel Heather Hunkee Sofía Vergara profilképeSofía Vergara Blanca Angell Conwell profilképeAngell Conwell Tamika Gary Anthony Williams profilképeGary Anthony Williams Flame La La Vasquez profilképeLa La Vasquez La La Vasquez Alkotók Forgatókönyvíró: Bo Zenga Chuck Wilson Operatőr: Jonathan Sela Díszlettervező: Robert Gould Jelmeztervező: Shawn Barton Zene: Christopher Lennertz RZA Producer: Jessy Terrero David Rubin Executive Producer: Paul Hall Bo Zenga Látványtervező: Robb Buono Rendező: Jessy Terrero Vágó: Michael R. Miller Tartalom A repülőútja során történt megaláztatás miatt Nashawn Wade beperli a légitársaságot. Mivel azt szeretné, hogy ilyen soha senkivel ne történhessen mégegyszer, a hatalmas kárpótlásból saját légitársaságot alakít. Elképzelése szerint a Soul-járat teljesen új jelentést adna a repülésnek. Az NWA gépén szexis utaskísérők, fedélzeti táncklub, funky zene és egy fürdőszoba várja az utasokat. A Los Angelesből induló első járat útja azonban nem várt nehézségekbe ütközik. Az utasok között van ugyanis Mr. Hunkee és családja. A családfő alaposan fölkavarja a kedélyeket. Le Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 80,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 124 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #3 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #4 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #5 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #6 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #8 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #4 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #5 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #6 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #7 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #8 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #9 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #10 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #11 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #12 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #13 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #14 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #15 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #16 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #17 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #18 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #19 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #20 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #21 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #22 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #23 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #24 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #25 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #26 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #27 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #28 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #29 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #30 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #31 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #32 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:01:49.680 : Chapter 2 00:02:28.760 : Chapter 3 00:03:21.960 : Chapter 4 00:06:40.480 : Chapter 5 00:08:31.800 : Chapter 6 00:10:30.680 : Chapter 7 00:11:54.640 : Chapter 8 00:14:13.520 : Chapter 9 00:15:31.280 : Chapter 10 00:20:24.600 : Chapter 11 00:23:23.680 : Chapter 12 00:24:18.960 : Chapter 13 00:27:26.200 : Chapter 14 00:28:50.320 : Chapter 15 00:30:06.120 : Chapter 16 00:33:17.760 : Chapter 17 00:34:44.560 : Chapter 18 00:36:56.440 : Chapter 19 00:37:38.560 : Chapter 20 00:40:07.240 : Chapter 21 00:41:37.400 : Chapter 22 00:44:27.720 : Chapter 23 00:48:56.240 : Chapter 24 00:52:50.640 : Chapter 25 00:54:00.520 : Chapter 26 00:56:53.120 : Chapter 27 01:02:56.720 : Chapter 28 01:06:17.360 : Chapter 29 01:14:16.000 : Chapter 30 01:20:23.760 : Chapter 31 01:21:55.720 : Chapter 32 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  15. Csúcshatás--Limitless .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai akcióthriller, 105 perc, 2011 Stáblista: Szereplők Bradley Cooper profilképeBradley Cooper Eddie Morra Abbie Cornish profilképeAbbie Cornish Lindy Robert De Niro profilképeRobert De Niro Carl Van Loon Andrew Howard Gennady Anna Friel profilképeAnna Friel Melissa Johnny Whitworth Vernon Gant Tomas Arana profilképeTomas Arana Tan Coat Robert John Burke profilképeRobert John Burke Pierce T.V. Carpio Valerie Patricia Kalember profilképePatricia Kalember Mrs. Atwood Alkotók Vágó: Naomi Geraghty Tracy Adams Producer: Leslie Dixon Ryan Kavanaugh Scott Kroopf Operatőr: Jo Willems Zeneszerző: Paul Leonard-Morgan Forgatókönyvíró: Leslie Dixon Író: Alan Glynn Rendező: Neil Burger Tartalom Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben. : NTSC Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 72,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 98 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:39.840 : Chapter 2 00:10:39.840 : Chapter 3 00:17:37.920 : Chapter 4 00:28:02.880 : Chapter 5 00:35:46.080 : Chapter 6 00:44:02.880 : Chapter 7 00:52:11.040 : Chapter 8 00:57:01.440 : Chapter 9 01:05:10.080 : Chapter 10 01:17:32.160 : Chapter 11 01:31:12.960 : Chapter 12 01:40:30.040 : Chapter 13 List (Audio) : 1 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Általános Bemutató dátuma: 2011. április 7. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft. MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  16. Underworld - A vérfarkasok lázadása /Underworld: Rise of the Lycans.dvd./PRÉMIUM LINKEK!! amerikai akciófilm, 110 perc, 2009 Stáblista: Szereplők Lucian Michael Sheen Viktor Bill Nighy Sonja Rhona Mitra Kraven Shane Brolly Andreas Tanis Steven Mackintosh Alkotók PRODUCER: Gary Lucchesi Tom Rosenberg Skip Williamson Len Wiseman OPERATŐR: Ross Emery VÁGÓ: Ethan Maniquis FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Danny McBride Dirk Blackman Howard McCain RENDEZŐ: Patrick Tatopoulos Tartalom A vámpírok és a farkasemberek egyaránt az éjszaka teremtményei. Évszázadokkal korábban a farkasemberek a sötét világ arisztokratáinak szolgálatában álltak. Ám a szörnyetegek az öntudatos Lucian vezetésével letépik rabláncukat és szembeszállnak egykori uraikkal. Az összecsapást az robbantja ki, hogy Viktor, a gonosz vámpírkirály lánya, a gyönyörű Sonja beleszeret Lucianba. Az apa persze rossz szemmel nézi mindezt. Kegyetlen és véres háború veszi kezdetét. A harcmező mindkét oldalán vérszomjas fenevadak sorakoznak, hogy megvívják mindent eldöntő csatájukat. Általános Teljes név : I:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 128 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 197 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : cseh Hang #3 Sáv száma : 130 (0x82) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #4 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : lengyel Hang #5 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #6 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #7 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #8 Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : cseh Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #4 Sáv száma : 35 (0x23) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : lengyel Szöveg #5 Sáv száma : 36 (0x24) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : arab Szöveg #6 Sáv száma : 37 (0x25) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : bolgár Szöveg #7 Sáv száma : 38 (0x26) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : horvát Szöveg #8 Sáv száma : 39 (0x27) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : észt Szöveg #9 Sáv száma : 40 (0x28) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : görög Szöveg #10 Sáv száma : 41 (0x29) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : héber Szöveg #11 Sáv száma : 42 (0x2A) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : izlandi Szöveg #12 Sáv száma : 43 (0x2B) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : litván Szöveg #13 Sáv száma : 44 (0x2C) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Szöveg #14 Sáv száma : 45 (0x2D) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szerb Szöveg #15 Sáv száma : 46 (0x2E) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovák Szöveg #16 Sáv száma : 47 (0x2F) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : szlovén Szöveg #17 Sáv száma : 48 (0x30) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : török Szöveg #18 Sáv száma : 49 (0x31) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #19 Sáv száma : 50 (0x32) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : görög Szöveg #20 Sáv száma : 51 (0x33) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : román Szöveg #21 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #22 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #23 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #24 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #25 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #26 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #27 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #28 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #29 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #30 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #31 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Szöveg #32 Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:03:34.640 : Chapter 2 00:06:04.360 : Chapter 3 00:08:29.280 : Chapter 4 00:11:14.040 : Chapter 5 00:13:56.480 : Chapter 6 00:16:03.520 : Chapter 7 00:18:49.280 : Chapter 8 00:23:32.760 : Chapter 9 00:26:47.520 : Chapter 10 00:29:13.640 : Chapter 11 00:32:27.200 : Chapter 12 00:35:03.360 : Chapter 13 00:38:38.720 : Chapter 14 00:42:03.080 : Chapter 15 00:44:31.040 : Chapter 16 00:46:14.200 : Chapter 17 00:48:49.520 : Chapter 18 00:52:52.760 : Chapter 19 00:55:45.400 : Chapter 20 00:58:10.560 : Chapter 21 01:01:25.560 : Chapter 22 01:04:28.120 : Chapter 23 01:07:40.480 : Chapter 24 01:10:28.760 : Chapter 25 01:13:31.000 : Chapter 26 01:17:32.280 : Chapter 27 01:19:10.320 : Chapter 28 List (Audio) : 0 / 2 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 / 14 / 15 / 16 / 17 / 18 / 19 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 10 / 11 / 12 / 13 / 14 / 15 / 16 / 17 / 18 / 19 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 / 0 Bemutató dátuma: 2009. január 22. (Forgalmazó: InterCom) Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  17. Lehetetlen!? - Vámos Miklós beszélgetős műsora 1.évad 1 - 68 rész 2014-2015-2016 TVRip XviD HUN Vámos Miklós Beszélgetős műsora, ismert személyekkel 49 perc Készítették: rendező: Bánki Iván, Zádori Ferenc műsorvezető: Vámos Miklós Szereplő: Szilágyi Tibor Tartalom: A film ismertetése: "A Lehetetlen értelmiségi rétegműsorként indult, vasárnap este későn, fél tizenegykor. Ott olyan nagy nézettsége lett, hogy a tévé illetékes vezetői áttették péntek este kilencre. Itt már többmilliós nézőtábort nyert. A statisztikák szerint amerikai akciófilmeket is maga mögé utasított. Én sosem értettem, miért ennyire népszerű ez a voltaképpen nagyon egyszerű műsor, de mindig nagyon örültem neki. Persze, nem bántam volna, ha három-négymillióan olvassák a regényeimet, s csak nyolcvan-százezren nézik a Lehetetlen-t. De hát a világ úgy van berendezve, hogy egy tévéműsor közönsége mindig sokszorosa lesz egy könyv olvasóinak. Ebbe bele kell törődnünk."-írja Vámos Miklós műsoráról. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Lehetetlen. 2014.10.07. Videó információk: Méret: 488,53 MB Hossz: 0:35:59 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 629 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A 28-as szám, egy eltévesztett távolsági busz és a világ talán legdrágább póthaja. Ezekből a szavakból bontakozik ki Szilágyi Tibor színművész kedvenc történeteinek sora. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E02 rész: Az aktuális rész ismertetője: Papagáj gyilkosság, egerek, mókusok, mindjárt 3 és a 38,3-as láz. Ezek csak töredékek Pogány Judit életének kedvenc történeteiből. A Radnóti Színházban beszélgetőpartnere ma is a Lehetetlen házigazdája, Vámos Miklós. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E03 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kern András osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E04 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Rudolf Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E05 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkó László osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E06 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hernádi Judit osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E07 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Udvaros Dorottya osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E08 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bárdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E09 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Esztergályos Cecília osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E10 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koncz Zsuzsa [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E11 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bálint András osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E12 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gálvölgyi János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E13 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Törőcsik Mari osztja meg a nézőkkel. Vendége: Garas Dezső [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E14 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Halász Judit osztja meg a nézőkkel. Vendége: Tordy Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E15 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eszenyi Enikő osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kaszás Attila [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E16 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kulka János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kulka Eszter [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E17 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Jordán Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koltai Róbert [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E18 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mácsai Pál osztja meg a nézőkkel. Vendége: Peremartoni Krisztina [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E19 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E20 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vitray Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Fonyó Barbara [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E21 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Básti Juli osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Sándor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E22 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eperjes Károly osztja meg a nézőkkel.Vendége: Bereményi Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E23 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Komlós Juci osztja meg a nézőkkel. Vendége: Földessy Margit [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E24 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Geszti Péter osztja meg a nézőkkel. Vendége: Hegedűs D. Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E25 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Antal Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Sztankay István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .......................... S01E26 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kállai Ferenc osztja meg a nézőkkel.Vendége: Ferrari Violetta [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E27 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lukács Andor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Dés László [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E28 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gregor Zoltán osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E29 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kornis Mihály osztja meg a nézőkkel. Vendége: Ascher Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E30 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bajor Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Verebes István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E31 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Presser Gábor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Malek Andrea [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E32 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gáspár Sándor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Tibor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E33 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Garas Dezső osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E34 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Darvas Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E35 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Csákányi Eszter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E36 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kézdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E37 rész: Az aktuális rész ismertetője A mai Lehetetlen? vendége Koncz Gábor, aki szüleiről, példaképéről és családjáról is mesél. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E38 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Moldova György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ................................ S01E39 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Benedek Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ............................ S01E40 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Máté Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Haumann Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Székely Éva osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cserhalmi György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gábor Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lázár Ervin osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45/A rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E46 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Huszti Péter osztja meg a nézőkkel. [/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Faludy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Tordai Teri osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Dés László osztja meg a nézőkkel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E50 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkovits Imre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E51 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Szabó Magda osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E52 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Markos György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E53 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Molnár Piroska osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E54 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kaló Flórián osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E55 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mészáros Márta osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E56 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Verebes István osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E57 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lang Györgyi osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E58 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bodrogi Gyula osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E59 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Polgár Dénes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E60 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Reviczky Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E61 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Illés György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E62 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Fischer Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E63 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Raksányi Gellért osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E64 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cseh Tamás osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E65 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hollósi Frigyes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E66 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Harkányi Endre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E67 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bereményi Géza osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E68 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................
    1 point
  18. . Grand Hotel - Gran Hotel 2011 1. évad TVRip XviD HUN (12) színe szinkronizált spanyol dráma-misztikus filmsorozat 71 perc Készítették: RENDEZŐ: David Pinillos, Jorge Sánchez-Cabezudo, Carlos Sedes, Silvia Quer FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ramón Campos, Fernando Cámara, Ana Domínguez ZENESZERZŐ: Lucio Godoy OPERATŐR: Jacobo Martínez, Aitor Mantxola, Unax Mendía, Daniel Sosa Segura VÁGÓ: Julia Juanatey, Fidel Collados, Pablo Zumárraga Szereplők: Dona Teresa: Adriana Ozores Alicia Alarcón: Amaia Salamanca Julio Olmedo: Yon González Javier Alarcón: Eloy Azorín Alfredo Vergara: Fele Martínez Diego: Pedro Alonso Ángela: Concha Velasco Belén: Marta Larralde TARTALOM: A "Grand Hotel" című sorozat, melyet Spanyolországban "Gran Hotel"-nek hívnak, 1905- ben játszódik. A film bővelkedik a látványos helyszínekben és az extravagáns kosztümökben. Látványvilága és cselekménye miatt nem véletlenül az angol Downton Abbey sorozathoz hasonítják. Az izgalmas történet középpontjában egy férfi áll, aki egy gyönyörű szállodába utazik, hogy utánajárjon, mi történhetett eltűnt lánytestvérével. Az események előrehaladtával a férfi beleszeret a szállodatulajdonos lányába. A filmet XIII Alfonz Spanyol király káprázatos Santanderi kastélyában, a Palacio de la Magdalena-ban forgatták. Julio Olmedo (Yon González) Cantaloába utazik, hogy meglátogassa nővérét, Cristinát, a Gran Hotel egyik szobalányát. A lányt azonban már nem találja ott, és Julioban kétségeket ébresztenek nővére távozásának körülményei, ezért megragadva az adandó alkalmat, felszolgálónak áll a hotelben, és nyomozásba kezd. Ugyanekkor érkezik haza Alicia (Amaia Salamanca), aki a Gran Hotelt tulajdonló Alarcón család kisebbik lánya, és akinek kezét anyja (Adriana Ozores) - egyelőre csak titokban - a hotel igazgatójának, Diegonak tartogatja. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Grand Hotel S01E01 Videó információk: Méret: 1,09 GB Hossz: 1:11:44 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 970 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Grand Hotel - Gran Hotel 2012 2. évad TVRip XviD HUN (12) színe szinkronizált spanyol dráma-misztikus filmsorozat 76 perc Készítették: RENDEZŐ: David Pinillos, Jorge Sánchez-Cabezudo, Carlos Sedes, Silvia Quer FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ramón Campos, Fernando Cámara, Ana Domínguez ZENESZERZŐ: Lucio Godoy OPERATŐR: Jacobo Martínez, Aitor Mantxola, Unax Mendía, Daniel Sosa Segura VÁGÓ: Julia Juanatey, Fidel Collados, Pablo Zumárraga Szereplők: Dona Teresa: Adriana Ozores Alicia Alarcón: Amaia Salamanca Julio Olmedo: Yon González Javier Alarcón: Eloy Azorín Alfredo Vergara: Fele Martínez Diego: Pedro Alonso Ángela: Concha Velasco Belén: Marta Larralde TARTALOM: A "Grand Hotel" című sorozat, melyet Spanyolországban "Gran Hotel"-nek hívnak, 1905- ben játszódik. A film bővelkedik a látványos helyszínekben és az extravagáns kosztümökben. Látványvilága és cselekménye miatt nem véletlenül az angol Downton Abbey sorozathoz hasonítják. Az izgalmas történet középpontjában egy férfi áll, aki egy gyönyörű szállodába utazik, hogy utánajárjon, mi történhetett eltűnt lánytestvérével. Az események előrehaladtával a férfi beleszeret a szállodatulajdonos lányába. A filmet XIII Alfonz Spanyol király káprázatos Santanderi kastélyában, a Palacio de la Magdalena-ban forgatták. Julio Olmedo (Yon González) Cantaloába utazik, hogy meglátogassa nővérét, Cristinát, a Gran Hotel egyik szobalányát. A lányt azonban már nem találja ott, és Julioban kétségeket ébresztenek nővére távozásának körülményei, ezért megragadva az adandó alkalmat, felszolgálónak áll a hotelben, és nyomozásba kezd. Ugyanekkor érkezik haza Alicia (Amaia Salamanca), aki a Gran Hotelt tulajdonló Alarcón család kisebbik lánya, és akinek kezét anyja (Adriana Ozores) - egyelőre csak titokban - a hotel igazgatójának, Diegonak tartogatja. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Grand Hotel S02E01 Videó információk: Méret: 658,54 MB Hossz: 1:15:14 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 022 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Grand Hotel - Gran Hotel 2013 3. évad HDTV x264 A 9. résztől DVDRip x264 HUN MKV (12) színe szinkronizált spanyol dráma-misztikus filmsorozat 86 perc Készítették: RENDEZŐ: David Pinillos, Jorge Sánchez-Cabezudo, Carlos Sedes, Silvia Quer FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ramón Campos, Fernando Cámara, Ana Domínguez ZENESZERZŐ: Lucio Godoy OPERATŐR: Jacobo Martínez, Aitor Mantxola, Unax Mendía, Daniel Sosa Segura VÁGÓ: Julia Juanatey, Fidel Collados, Pablo Zumárraga Szereplők: Dona Teresa: Adriana Ozores Alicia Alarcón: Amaia Salamanca Julio Olmedo: Yon González Javier Alarcón: Eloy Azorín Alfredo Vergara: Fele Martínez Diego: Pedro Alonso Ángela: Concha Velasco Belén: Marta Larralde TARTALOM: A "Grand Hotel" című sorozat, melyet Spanyolországban "Gran Hotel"-nek hívnak, 1905- ben játszódik. A film bővelkedik a látványos helyszínekben és az extravagáns kosztümökben. Látványvilága és cselekménye miatt nem véletlenül az angol Downton Abbey sorozathoz hasonítják. Az izgalmas történet középpontjában egy férfi áll, aki egy gyönyörű szállodába utazik, hogy utánajárjon, mi történhetett eltűnt lánytestvérével. Az események előrehaladtával a férfi beleszeret a szállodatulajdonos lányába. A filmet XIII Alfonz Spanyol király káprázatos Santanderi kastélyában, a Palacio de la Magdalena-ban forgatták. Julio Olmedo (Yon González) Cantaloába utazik, hogy meglátogassa nővérét, Cristinát, a Gran Hotel egyik szobalányát. A lányt azonban már nem találja ott, és Julioban kétségeket ébresztenek nővére távozásának körülményei, ezért megragadva az adandó alkalmat, felszolgálónak áll a hotelben, és nyomozásba kezd. Ugyanekkor érkezik haza Alicia (Amaia Salamanca), aki a Gran Hotelt tulajdonló Alarcón család kisebbik lánya, és akinek kezét anyja (Adriana Ozores) - egyelőre csak titokban - a hotel igazgatójának, Diegonak tartogatja. Nem hiányos ez a teljes 3. évad. Az AXN a 8. részig az eredeti spanyol változatot adta , majd a 9. résztől váltottak és már csak 45 perces részeket adtak, de így is teljes a sorozat nem vágtak ki semmit. Az előző rész tartalma nincs szinkronizálva! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Gran.Hotel.S03E01.HUN.HDTV.x264 Videó információk: Méret: 445,15 MB Hossz: 1:25:42 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesített Bitráta: 726 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz A 9. résztől: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Gran.Hotel.S03E09.Part1.HUN.DVDRip.x264 Videó információk: Méret: 346,41 MB Hossz: 0:45:02 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 718 x 404 pixel Összesített Bitráta: 1 075 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  19. A 3. évad 21 - 22 rész feltöltve! EZZEL A 3. ÉVAD TELJES!
    1 point
  20. Szia! Az lehet, hogy ott annyit jeleznek, de én ennyit tudtam összeszedni, nem kevés helyröl, de ha az adásidőket nézed, azok folyamatosak, ott nincs kimaradás és az utolsó rész is az utolsó, mert abban saját maga Vámos Miklós mondja el a sorozat összegzését. Amennyiben valahol találsz olyan részt, amit én nem osztottam meg, akkor azzal kiegészítem a sorozatot! Üdv.: hsandor
    1 point
  21. 1 point
  22. A 3. évad 1 - 15. rész feltöltve! EZZEL A 3. ÉVAD TELJES, EGYBEN A TELJES SOROTOT FELTÖLTÖTTEM!
    1 point
  23. 1 point
  24. A 2. évad 7 - 8 rész feltöltve! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!
    1 point
  25. Az 1. évad 9. rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 1. ÉVAD!
    1 point
  26. 1 point
  27. A 3. évad 15 - 16 rész MKV változat feltöltve! EZZEL A 3. ÉVAD MKV VÁLTOZATA TELJES! KEDVES ÖREGHAPI! MAGAM ÉS MINDEN LETÖLTŐ NEVÉBEN KÖSZÖNÖM AZT A 3 HETI MUNKÁT, AMIT VÉGEZTÉL, HOGY EZ A HIÁNYZÓ ÉVAD MINDEN ÉRDEKLŐDŐHÖZ ELJUTHASSON! AZ SNDR FÓRUM NEVÉBEN: Sndr
    1 point
  28. A 3. évad 15 - 16 rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 3. ÉVAD AVI VÁLTOZATA!
    1 point
  29. 1 point
  30. Ősvilági kalandok ( Prehistiric park ) 2006 I- VI.rész DVDRIP XviD HUN ( 12 ) színes, magyarul beszélő, angol dokumentum minisorozat 6 X 50 perc rendező: Sid Bennett, Karen Kelly operatőr: Tom Pridham zene: Daniel Pemberton narrátor: David Jason magyar hangja: Újréti László szereplők: Nigel Marven, Rod Arthur, Suzanne McNabb, David Jason, Saba Douglas-Hamilton, Sirio Quintavalle Nigel Marven szereti a kalandokat. Már sokfelé járt a nagyvilágban, és lehetőleg mindig veszélyes állatokat próbál meg lefilmezni. Most azonban másra adta a fejét.. Kihalt állatfajokat keres fel, amelynek egyedeit a legmodernebb technikák segítségével "kelti életre". Valódi "Őslényparkban" járkálhatunk tehát, ahol - mint egy állatkertben - találkozhatunk például T-Rex kölykökkel, dél-amerikai kardfogú tigrissel, 300 millió éves "szuperrovarokkal" és olyan félelmetes őskrokodilokkal, amelyek még a dinoszauruszokat is megtámadták és felfalták. A fiktív elem, hogy Nigel különböző földtörténeti korokba utazik vissza egy időkapu segítségével és onnan kihalt állatokat hoz vissza a jelenbe egy nagy trópusi vadasparkba, amelynek neve Prehistoric Park („Történelemelőtti Park”). A folyót, tavakat, réteket, erdőket és hegyoldalakat egyaránt magába foglaló park meredek hegyek és az óceán közt helyezkedik el. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Osvilagi.kalandok-2006-S01.E01 Videó információk: Méret: 498,91 MB Hossz: 0:48:11 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 688 x 384 pixel Bitráta: 1 310 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. . Rubi Szivárványiában - Rainbov Ruby 2016 2. rész (10 epizód) HDTVRip 720p. HUN Mp4 színes, magyarul beszélő, dél-koreai-kanadai-amerikai animációs sorozat, 13 perc Rendező: Teasik Shin Executive producer: Dongsik Shin, Jisoo Han Zene: Jim Lathan Rainbow Rubi: Alyssya Swales Gina: Shannon Chan-Kent Thunderbell: Brian Drummond Princess Kiki/Felicia: Oliva Charles Jessy/Paige: Kate Davis Ling Ling/Wr. Sloth Johnny Yong Bosch Partner: Sungmin Park, Minkang Kim, Jeawoo Lee, Pyungho Choi, Minyoung Hong, Samuel Y. Ha Epizód címeket a linkek tartalmazzák! Csupaszív Rubi, ahogy a neve is mutatja egy jószívű és kedves kislány. Kedvenc játékmacija Csoki, akinek egy piros kis rubint szív van a mellkasára tűzve. Ha ez a szív pirosan kezd világítani, akkor Rubi már indul is Szivárványiába, egy csodás mesevilágba, ahol mindig segít az ott élő plüssállatokon és egyéb játékokon. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Rubi Szivárványiában - s01e26 Hiszem, ha látom (720p_30fps_H264-192kbit_AAC) Videó információk: Méret: 85,55 MB Hossz: 0:12:08 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 856 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 126 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. A 7. évad 8 - 20 rész hozzáadva! EZZEL TELJES A 7. ÉVAD!
    1 point
  33. Szia! A számozás a port.hu -val egyező. Sajnos ott is csak ez a pár epizód van meg. Nem is tudom, hogy mutatták be ezt nálunk, hogy ilyen hiányosak az évadok. Én szívesen osztottam volna meg, ha mind teljes évad lett volna, de gondolom, ezek az epizódok önállóan is élvezhetők. Üdv.: hsandor
    1 point
  34. Nagyon szépen köszönöm a sorozatot. Én az imdb számozását előnyben részesítem a magyarul leadott számozáshoz képest. Az imdb szerint a második évad Ásó kapa.. része az s02e04. Tehát csak az évad első része hiányzik. A negyedikből semmi sincs meg? Kár. Így is örülök neki. SzP
    1 point
  35. . Domján.Edit-Dióbél.királykisasszony.2017.Mp3 Előadó: Domján Edit Album címe: Dióbél királykisasszony Megjelenés éve: 2017 Tracklist: --------------------------- 01) Dióbél királykisasszony [3:50] 02) A kíváncsi bocs [7:30] 03) A fecske meséje [6:24] 04) A kecskék és a farkas [4:47] 05) A kismanók [3:57] 06) Rigócsőr királyfi [11:17] 07) Béni mackó, a büszke állomásfőnök [10:14] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Domjan.Edit-Diobel.kiralykisasszony.2017.Mp3 Teljes hossz: 48:02 Teljes méret: 66,09 MB Típus: MPEG-1 Audio layer 3 Átlagos bitráta: 192 Kbps Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz Műfaj: Children Év: 2017 [Hidden Content]
    1 point
  36. . Olümposz - Olympus 2015 1. évad DVDRip XviD HUN (16) színes magyarul beszélő angol-kanadai fantasy 46 perc Készítették: RENDEZŐ: Amanda Tapping, Martin Wood FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Nick Willing ZENE: Rich Walters Szereplők: Tom York, Sonya Cassidy, Sonita Henry, Matt Frewer, Wayne Burns, Graham Shiels, Sophia Lauchlin Hirt, Cas Anvar, John Emmet Tracy, Alan C. Peterson TARTALOM: Az Olympus emberek, Istenek és szörnyek világában játszódik, és arról szól, hogy néhány bátor férfi és nő hogyan száműzte az Isteneket az Alvilágba, azaz Hádész Birodalmába. A középpontban egy tapasztalatlan és naiv fiatalember áll, aki saját bőrén tapasztalva meg az árulás, szerelem, csalódás és száműzetés nehézségeit, lassacskán kegyetlen vezérré lesz, hogy egyenlő ellenfele legyen maguknak az Isteneknek is. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Olympus.S01E01.DVDRip.HUN Videó információk: Méret: 331,56 MB Hossz: 0:45:48 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 807 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Az 1. évad 12 - 13 rész hozzáadva! EZZEL AZ 1. ÉVAD TELJES!
    1 point
  38. . Dávid, a törpe - David the Gnome 1985 1. évad TVRip x264 HUN MKV (6) színes magyarul beszélő, 26 részes spanyol-portugál animációs sorozat, 25 perc rendező: Ernest Reid forgatókönyvíró: Ernest Reid, Claudio Biern Boyd producer: Micheline Charest David: José María Cordero Lisa: Matilde Conesa Swift: Ramón Langa Hooley: Paco Hernández Pat: Ángel Egido Dávid és felesége Lisa törpék, akik az erdő mélyén élnek, megértik az állatok nyelvét és az emberekkel szemben szoros viszonyt ápolnak a természettel. Dávid orvos és bajba került sérült állatokat gyógyít, ám gyakran útját állják a gonosz ördögök, akik mindig valami rosszban sántikálnak. Epizód címek a linkben! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 David_a_torpe_S01E01_A_torpek_elete Videó információk: Méret: 343,81 MB Hossz: 0:24:00 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: 1 754 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E15 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E16 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E17 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E18 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E19 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E22 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E23 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E24 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E25 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E26 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Az 1. évad 12 - 13. rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 1. ÉVAD!
    1 point
  40. A 12. évad 12 - 13 rész hozzáadva! EZZEL A 12. ÉVAD TELJES!
    1 point
  41. . Soko-Alpesi nyomozók - SOKO Kitzbühel 2001 12. évad TVRip Mp4 HUN (12) színes szinkronizált osztrák krimisorozat, 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Michael Zens, Gerald Liegel, Regina Huber, Markus Rosenmüller, Fabian Eder FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Martin Ambrosch, Hannes Wirlinger, Gabriele Sindler, Ralph Werner ZENESZERZŐ: Martin Grassl OPERATŐR: Viktor Ruzicka, Martin Stingl, Walter Kindler, Andreas Loev, Stefan Spreer PRODUCER: Helmut Dimko VÁGÓ: Daniela Padalewski-Junek Szereplők: Karin Kofler: Kristina Sprenger Gräfin Schönberg: Andrea L'Arronge Hannes Kofler: Heinz Marecek Kroisleitner: Ferry Oellinger Klaus Lechner: Andreas Kiendl TARTALOM: A lenyűgöző város Kitzbühel, az osztrák Alpok lábánál fekszik, egy érintetlen vidéken, amely rendkívüli hátteret biztosít a borzongató detektív történetek számára. A fiatal nyomozó csapat mellett, érdekes ötleteivel egy gourmet chef is segíti a nyomozást, de egy jól értesült grófnő - aki mindenkit ismer - is mindig ott van, ha segítségre van szükség. Az eredmény sok humor, szellemes, izgalmas és különleges történetek. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 SOKO-Alpesi.nyomozok.S12E01 Videó információk: Méret: 257,61 MB Hossz: 0:42:58 Típus: MPEG-4 (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 768 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 64.1 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S012E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S012E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  42. . Vackor az első bében 1985 1. évad TVRip x264 HUN Színes magyar animációs sorozat 53 perc rendező: Cseh András, Deák József forgatókönyvíró: Cseh András operatőr: Cseh András mesélő: Márkus László Vackor immáron iskolai tapasztalatait meséli el: új barátokat szerez, megtanul mindent, amit egy elsősnek illik, sőt némi csibészséget is, amikor rövid időre iskolakerülővé lesz. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vackor nevű piszén pisze kölyökmackó, aki szeretett az erdőben bóklászni, fára mászni... ...Aztán teltek-múltak az évek, és Vackort is beíratta Mackor apó az iskolába, mégpedig az első bébe. A Kökörcsin utca sarkán állt az iskola - mindjárt a Galagonya tér közelében, ahol hajdan a homokozó volt, - s Vackort Eszter néni és tíz pajtása rögtön a szívébe zárta. Abban az első bében olyan volt az élet, mint minden első bében, a tanító néni "tölcsérrel töltötte a fejükbe a tudományt". Így élt hát Vackor a gyerekek között, és így majd két évtizede továbbra is a gyerekek és a szülők szívében... (részlet Kormos István: Vackor az első bében c. könyvéből) Epizódok: 01. Egy piszén pisze kölyökmackó vígasságos napjairól 02. Első nap az első bében 03. Vackor elbeszéli a szüleinek, hogy milyen az az első bé! 04. Vackor Csirió mókuskáról mesél a gyerekeknek 05. Zachár Zsófi megsúgja Vackornak. hogy van egy piros mackója 06. Vackor a táblánál, de csak tolmáccsal akar felelni 07. Vackor véletlen találkozása Vas Pistával és Kovács Vicuval 08. Maros Donka elpanaszolja Vackornak, hogy az ő neve tulajdonképpen Szilvia 09. Vackor iskolát kerül, de rettenetesen megbánja 10. Marci bácsi arra tanítja Vackort, hogy az életet komolyan vegye 11. Vackor lovagi szolgálata Zachár Zsófi védelmében Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 01. Egy piszén pisze kölyökmackó vígasságos napjairól Videó információk: Méret: 69,88 MB Hossz: 0:04:45 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 560 pixel Bitráta: 1 760 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 1.286 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  43. . A csodálatos Sonora-sivatag - The Desert Sea 2016 1. évad TVRip x264 HD 720p HUN MKV színes, magyarul beszélő, új-zélandi ismeretterjesztő sorozat 2x44 perc Készítették: Rendező: Kyle Murdock Producerek: Kyle Murdoc, Lorne Townend Zene: Extremu Music Szereplők: Narrátor: Wade Williams TARTALOM: A „sivatag” szóról a legtöbbünknek egy száraz, kietlen pusztaság jut az eszünkbe, ahol csak elvétve lehet az élet nyomaival találkozni. Nos, az USA és Mexikó határvidékén, a Kaliforniai-öböl partján húzódó Sonora-sivatagra távolról se illik rá ez a leírás: a tenger felől érkező nyári esőfelhőknek köszönhetően növényfajok ezrei zöldellnek itt, az állatvilágot pedig nagymacskák, hüllők, rovarok, valamint egy villámsebesen száguldó futómadár teszik csodálatosan gazdaggá. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.csodalatos.Sonora-sivatag.S01E01.HDTV.720p Videó információk: Méret: 1,46 GB Hossz: 0:43:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 4 098 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.csodalatos.Sonora-sivatag.S01E02.HDTV.720p Videó információk: Méret: 1,36 GB Hossz: 0:43:59 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 3 793 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 2 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Audiosáv #2 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: Szélsőséges természet - Going to Extremes [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: Óriások birodalma - Land of Giants [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  44. . A nap, amikor... - The Day When... 2015 1. évad TVRip x264 HUN MKV (12) színes magyarul beszélő 4 részes Francia dokumentumfilm-sorozat 52 perc Készítették: Rendező: Lauzent Joffrin, Laurent Portes Szereplők: Nincs adat TARTALOM: 01 Churchill. 1940. május 28-án a Wehrmacht szétzúzta a franciaországi szövetséges csapatokat. Churchill lassan meggyőzte társait hogy harcolni kell Hitler ellen, s megváltoztatta ezzel a háború menetét. 02 De Gaulle. Charles De Gaulle a második világháborúban szembeszállt a francia-német tűzszünettel, és Angliába menekült, ahol a szabad francia csapatok vezetője lett. 03 Roosevelt. A japánok 1941-ben megtámadták Pearl Harbort, Roosevelt elnök mégis úgy döntött, hogy elsősorban nem az ellenük folytatott harcra, hanem Hitler legyőzésére kell összpontosítani. 04 Hitler. Hogyan befolyásolták Hitler, Churchill, De Gaulle és Roosevelt döntései a háborút és a válságokat, amelyekben szerepet játszottak? És hogyan változtatták meg gyökeresen a világunkat? Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A nap, amikor... S01E01 Videó információk: Méret: 699,61 MB Hossz: 0:51:48 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 400 pixel Bitráta: 1 580 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  45. . Az univerzum kezdete és vége - The Beginning and End of the Universe 2016 1. évad TVRip x264 HUN MKC (12) színes, magyarul beszélő, UK TV Mini-Sorozat 60 perc Készítették: Rendező: Nigel Paterson, Ben Wilson Szereplők: Narrátor: Jim Al-Khalili - Kárpáti Levente TARTALOM: A minisorozat egyik kisfilmje a világegyetem keletkezésének elméletével foglalkozik (big band theory), míg a másik annak lehetséges befejeződésével. Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az.univerzum.kezdete.es.vege.2016.S01E01.hdtv.x264.hun Videó információk: Méret: 699,41 MB Hossz: 0:59:08 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 355 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. 1 point
  47. . Thaiföld vadvilága - Thailand: Earth's Tropical Paradise 2017 1. évad HDTV x264 HUN MKV (12) színes, szinkronizált angol ismeretterjesztő sorozat 153 perc Rendező: Lara Bickerton, Steve Cole Sophie Okonedo, Spencer Arnold, Sami Asad, Lara Bickerton, Steve Cole Dél-kelet Ázsia szívében egy ősi királyság fekszik, amely csaknem 3000 km-en érintkezik a tengerrel. Aranypartja azonban titkokat rejt. Otthont ad titokzatos lényeknek és erdei óriásoknak. A gyorsan változó országban Kelet és Nyugat találkozik, emberek és állatok együtt küzdenek a túlélésért. Különleges kapcsolatok jönnek létre közöttük. Egy spirituális ország,amely tele van varázslattal és csodával. Ez Thaiföld. Epizódok: 1. A trópusi dél 2. Thaiföld szíve 3. A titokzatos észak Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Thaifold.vadvilaga.S01E01.HDTV.x264.Hun Videó információk: Méret: 598,18 MB Hossz: 0:50:54 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Összesített Bitráta: 1 643 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...