Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 11/22/2023 in all areas

  1. Radnai Péter - A magyar televíziózás legendái Ki ne emlékezne Egri János „villamosszékére” az Elmebajnokságból vagy Vitray Tamásra és a legendássá vált thonetszékére a beszélgetős műsoraiból? Rózsa György pohár vizére a Kapcsoltamból, Dévényi Tibor pontos labdáira a Három kívánságból, Vágó István kis cetlijeire a Van benne valamiből vagy Juhász Elődre és a Zenebutik élő adásainak varázsára? Vagy épp Gálvölgyi Jánosra, aki mindent és mindenkit emlékezetessé tett a paródiáival? És a bemondókra, a ma már eltűnt szakmára, amelyet Endrei Judit, Kertész Zsuzsa és Kovács P. József képviselt mindennap a képernyőn? Tőlük akartuk ellesni a divatot, utánozni a frizurát és a beszédfordulatokat. Ők voltak a mai influenszerek előképei, hiszen egy egész ország ízlését, véleményét és gondolkodásmódját befolyásolták a magyar televíziózás aranykorában. Radnai Péter televíziós újságíró húsz meghatározó tévéssel, háttér- és frontemberrel készített interjút a Spektrum televíziós csatorna számára, majd a kötetben ezeket gyűjtötte csokorba. A beszélgetések felelevenítik a „királyi” tévé hőskorát, azt az időszakot, amikor az esti műsorok adták a másnapi társalgások fő témáit. Az interjúkat olvasva kirajzolódik a Kádár-korszak utolsó két évtizede, a rendszerváltás és az azt követő zűrzavaros időszak, a hazai televíziózás története, hullámvölgyei és -hegyei, legemlékezetesebb műsorai és pillanatai.pdf 2mb [Hidden Content]
    10 points
  2. Révai Gábor - Beszélgetések nem csak tudományról A két ismert tudós nemcsak ízelítőt ad abból, ami a ma emberét foglalkoztathatja, hanem igazi élményt is nyújt az olvasónak. Nagyléptékű mondanivalójukat közérthetően, szellemesen, sok humorral adják elő. „Ez a mostani egy megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan, turbulens periódusa az emberiségnek, aminek számtalan kimenetele lehet. Békés egyensúly, katasztrófa, visszaesés, pusztulás, minden belefér. Egy biológus számára a legfontosabb dolog mindig a megmaradás, hisz minden élőlény úgy van szervezve, hogy az evolúciós folyamatban minél tovább megmaradjon. Tehát a biológia számára ez az érték: megmaradni és a következő generációba lépni. Ehhez az ember nagyon szép eszközöket talált fel, tehát optimista vagyok.” Csányi Vilmos „Amikor az ember futás közben megbotlik, akkor két dolgot csinálhat: vagy ügyesen pofára esik, mert esni is tudni kell, a cselgáncsozók ezt tanulják, vagy pedig, ha nem akar elesni, akkor még gyorsabban kell futnia. Óriási lehetőségek vannak arra, hogy ne a vágyainkat valósítsuk meg, hanem valami marhaságot, vagy rossz esetben valami borzalmat helyettük.” Lukács Béla pdf 7mb [Hidden Content]
    6 points
  3. Bajnok Dániel - Magánélet az Agorán Az athéni Aischinés első törvényszéki beszéde Kr. e. 346/5-ben egy állítólagos egykori férfi prostituált, Timarchos ellen íródott, aki hiába számított tapasztalt és jó kapcsolatokkal rendelkező politikusnak, züllött múltja miatt Aischinés mégis alkalmassági vizsgálatot indított ellene. Bár szilárd bizonyítékkal nem tudta alátámasztani vádjait, színes történetek és ravaszul megválasztott érvek révén mégis polgárjogának elvesztésére ítéltette Timarchost. A kötet bőséges kommentárral kísérve tartalmazza magát az olykor pikáns témájú szónoklatot is, amely egykori mellőzöttsége után ma az ógörög irodalom egyik legtöbbet tárgyalt alkotása, és amelyben a vádlott Timarchos mellett feltűnik Aischinés későbbi nagy ellenfelének, a szónok Démosthenésnek alakja is. pdf 25mb [Hidden Content]
    4 points
  4. Rázsó Gyula(szerk.) - Hunyadi Mátyás pdf 14mb [Hidden Content]
    3 points
  5. Böjte Csaba, Karikó Éva - Ablak a végtelenre Csaba testvért, az erdélyi ferencest, a nehéz helyzetben élő gyermekek megmentőjét, 1500 szociális árva nevelőapját ma már senkinek nem kell bemutatni. Minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország itt a földön kibontakozzon. Karikó Éva az apostoli hitvallás, az ún. Hiszekegy állításaira fűzte fel a kérdéseit. A válaszok minden egyes gondolata az életből merít, az életről szól végtelen bölcsességgel és egyszerűséggel, nemcsak a hitigazságokat mutatja be, hanem azok megvalósítását a több évtizedes lelkipásztori és nevelői munka tapasztalatából merítve. Szavaival összecsengnek nagy költőink, gondolkodóink, szentjeink sorai, amelyek alátámasztják Csaba testvér gondolatait. pdf 17mb [Hidden Content]
    3 points
  6. Csernus Imre Mohás Lívia Popper Péter - Egészséges egyén-beteg társadalom E kötetben a szerzők arról értekeznek, hogy szerintük milyen a lelkileg egészséges ember, és kit tarthatunk betegnek. Ennél is nehezebb kérdés, hogy vajon lehet-e beteg maga a társadalom? Honnét ismerhetjük fel, hogy mi jellemez egy beteg emberi közösséget? S vajon a beteg társadalom éppen úgy gyógyítható-e, mint az egyén? Mit vallottak erről a régi gondolkodók – és mi a modern társadalomtudósok véleménye? S ami a legfontosabb: vajon magunkra kell-e vennünk a társadalom bűneit, egyéni bűnöket? Vagy van rá lehetőség, hogy megvédjük magunkat a kóros társadalmi hatásoktól úgy, hogy családunk, barátaink, kis közösségünk védve maradjon a fertőzésektől? E témákról gondolkodnak e kötet előadói, előadásai, és közben arra ösztönöznek: minderről gondolkodjunk együtt. pdf 49mb [Hidden Content]
    3 points
  7. Paul Lowe - 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz A fotográfia célja vajon a művészet, a dokumentálás, vagy mindkettő? A képeknek egyszerűen csak fel kellene fedniük a világot, amelyben élünk, vagy gondolkodásra, tettre, válaszra kellene ösztönözniük bennünket? Az 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz egy lenyűgöző és felbecsülhetetlen értékű útmutató a fotográfia történetéhez és gyakorlatához. A képek és a hozzájuk tartozó jegyzetek felölelik a művészet, a divat, a társadalom, a háború, a béke, a tudomány és a természet témáit. Némelyik fotó több helyütt látható volt már, mások ismeretlenek lesznek, de közös bennük, hogy megindítóak, megdöbbentőek és egyben feltárják, mit jelent embernek lenni. Ez a válogatás, amelyben az egyes fényképreprodukciók a készítési idejük szerinti sorrendben következnek, néhány lenyűgöző és váratlan összehasonlításra is lehetőséget adnak. A képek elkészítése mögötti kreatív folyamatot lényegre törő szövegek magyarázzák, beleértve egyes művek vizuális, esztétikai és történelmi jelentőségét is. Miért készült a kép? Beállították? Mi volt a szándék? Hogy fogadta a világ? Roger Fentontól William Egglestonig, Henry Fox Talbottól Nick Knightig, és Henri Cartier-Bressontól Dorothea Lange-ig a könyvben szereplő összes fotográfus átlépte a kamera szabta határokat, készségeik és szellemük pedig elősegítette, hogy szakmájuk igazi művészetté váljon. A szórakoztató, érdekes és meglepő információkkal teli 1001 fotó, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kihagyhatatlan kézikönyv a fotográfia szerelmesei számára. pdf 32mb [Hidden Content]
    2 points
  8. Pogátsa Zoltán - A globális elit/Válság és infláció Kikből áll korunk globális elitje? Miből szerezték vagyonukat, és milyen úton? Hol élnek és hogyan? Ahhoz a nemzethez kötődnek, amelynek tagjaként meggazdagodtak, vagy igazi kozmopoliták? Üzletelnek és házasodnak-e országhatárokon át? Hogyan ejtik foglyul az államokat? Hogyan rejtik adóparadicsomokba a pénzüket? Őszinte-e a jótékonykodásuk? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ Pogátsa Zoltán közgazdász-társadalomkutató könyve. Milyen a globalizált gazdaság pénzügyi rendszere? Hasznosak-e a jegybankok, vagy az állami elnyomás eszközei? Tényleg stabilitást ad-e, ha az aranyhoz kötjük a valutáinkat? Hogyan alakult ki a dollár egyeduralma a világgazdaságban? Milyen előnyöket biztosít ez az Egyesült Államoknak? Meddig marad fenn? Lesz-e egyeduralkodó a kínai jüan? Melyek az eurózóna súlyos belső szerkezeti problémái? Kinek előnyös az euró, és kinek nem? Mi a Modern monetáris elmélet? Képes-e az állam pénzteremtésből finanszírozni a kiadásait? Hogyan károsítja meg a világgazdaságot az offshore, és hogyan lehet felszámolni? A kriptovaluta tényleg az államtól független szabadság záloga? Pénz egyáltalán, vagy egy végiggondolatlan spekulatív eszköz? Hogyan változtatja meg a digitális jegybankpénz és a fintech a pénzügyi rendszer jövőjét? Meddig lesznek még bankok? pdf 5mb [Hidden Content]
    2 points
  9. Ken Ashwell - Az edzés anatómiai kézikönyve Nélkülözhetetlen segítség sportolóknak, testépítőknek, edzőknek és sportszakembereknek. – Célja, hogy jobban megértsük, miként működik testünk az erősítő edzések során. – Több mint 200 anatómiai ábrát tartalmaz. – Részletesen bemutatja a test főbb rendszereit. – A 32 oldalas színező munkafüzet a frissen megszerzett ismeretek ellenőrzését segíti. Az edzés anatómiai kézikönyve jól érthetően magyarázza el a bemutatott 50 alapgyakorlat helyes végrehajtási módját nehezített és könnyű változatban, tanácsokat ad az erőnléti szintekkel és a sérülések megelőzésével kapcsolatban. A részletes, színes anatómiai ábrákon pontosan látható, mely izmok kapcsolódnak be az adott mozgás során – aktívan vagy stabilizálóként. Mindezek ismeretében pontosabban és nagyobb szakértelemmel állíthatjuk össze edzéstervünket, hatékonyabban tudunk edzeni, és tudatosabban veszünk részt a rehabilitációs programokban. Az egyes izmok és csontok elhelyezkedésének megjegyzését segíti a könyv végén található színező munkafüzet, melynek oldalain áttekinthető fekete-fehér ábrákon gyakorolhatjuk az izom- és csontrendszer felépítését. „Negyven év edzői pályafutásom alatt megtapasztaltam, hogy az izmok működésének ismerete kulcsfontosságú a megfelelő edzésterv összeállításához. Ez a könyv nagyon szemléletesen mutatja be a gyakorlatok széles tárházát és az azokban részt vevő izmokat. Minden edzőnek ajánlom, akinek gondja volt az anatómiával, és minden lelkes sportolónak, aki szeretné megérteni, hogyan működik a teste.” Tatarek Rezső Hétszeres Best of prezenter edző, a 2017. év Best of személyi edzője pdf 36mb [Hidden Content]
    1 point
  10. F.Várkonyi Zsuzsa Mireisz László Popper Péter - Önzés és csalódás Szívesen vagy egyedül? Nem? Állandóan programokat szervezel? Azonnal szükséged van a háttérzenére, villogó képernyőre, folyton megszólaló telefonhívásokra? Menekülsz a csend elől? Nem vagy elég jó társaság saját magadnak? Az öngyűlölet mások gyűlöletét is elindítja benned. A bennünk rejtőző sötétségről, megvilágított személyiségünk árnyékáról szól a Mesterkurzus e kötetében a buddhista lelkész-filozófus Mireisz László, a klinikai pszichológus Várkonyi Zsuzsa és Popper Péter. Nem bántani akarnak, nem is vigasztalni. Csak helyet kínálnak az önmagukról szóló, sokszor keserű igazságot is jó szívvel elviselő emberek között.pdf 53mb [Hidden Content]
    1 point
  11. . Frei Tamás - Puccs Moszkvában 2023 epub, mobi, pdf, azw3 Könyv címe: Puccs Moszkvában (Putyin végnapjai - André Calvi visszatér) Kiadás dátuma: 2023 Formátum: epub, mobi, pdf, azw3 Nyelv: magyar Putyin napjai meg vannak számlálva. De mire képes a hatalmához végsőkig ragaszkodó modern kori cár? És ki lesz az, aki megállítja? Valahol Oroszországban, a közeljövőben. Teherszállító repülőgép halad Berlinből Moszkva felé, fedélzetén az oroszok számára létfontosságú alkatrészekkel. A gépet a domogyedovói nemzetközi repülőtéren várja az orosz sajtó és az állami híradó. Az ukrán háború kezdete óta Oroszországot sújtó embargó következtében ugyanis nélkülözhetetlen műszerek hiányoznak az orosz repülőgépek karbantartásához. A meghibásodás már több légi katasztrófát okozott. Azt azonban senki sem sejti, hogy a repülőgép a rakományon kívül valami mást is rejt. Az útja végzetes lehet. A következő pár óra megváltoztathatja a történelem menetét… Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában. Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is… Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie. Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  12. . Bán Mór könyvek Hun mobi, epub, pdf Könyv címe: Bán Mór könyvek Kiadás dátuma: 2005 - 2023 Formátum: mobi, epub, pdf Nyelv: magyar Bán Mór - Karpathia - Nomádkirály ciklus Bán Mór- Csillagárnyék.pdf Bán Mór - Yedikule – A héttorony ostroma.mobi Bán Mór - Jég és vér.mobi 1. Bán Mór: A Hajnalcsillag fénye 1,5 Bán Mór: A szűz kardja Bán Mór: Az üstökös lángja 3. Bán Mór: A Csillagösvény hídja 4. Bán Mór: A Hadak Villáma 5. Bán Mór: A Mennydörgés kapuja 6. Bán Mór: A Holló háborúja 7. Bán Mór: A félhold8 tündöklán : A hit harcosa 9. Bán Mór: Isten árnyéka 10. Bán Mór: Vihartépte zászlaink 11. Bán Mór: A förgeteg hírnöke 12. Bán Mór: Angyal a kapuk felett Bán Mór - Gadur kapui.mobi Bán Mór - Az ezeréves háború.mobi Bán Mór - A vérszemű csillag.mobi Bán Mór - A verszemu csillag.pdf Bán Mór - A Hadak Ura.mobi Ehhez a feltöltéshez nem tartozik technikai információ! [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  13. . Tiltott zónák 2020 S01 WEBRip x264 hun mkv (12) Prémium link! színes, magyar dokumentum minisorozat 48 perc Évad: 1 Epizód: 1-6 Hang: magyar 2.0 Méret: 2,95 GB Rendező: Vikárius-Horváth Szilvia Szereplő: Thuróczy Szabolcs A műsor olyan titkos helyekre kalauzolja el a nézőket, ahová senkinek, vagy csak keveseknek van belépése. Olyan kulisszatitkokba avat be, melyek a nagyközönség számára ismeretlenek. "Idegenek elől elzárt terület!", "Belépés csak engedéllyel!", "Tilos a bemenet !" _ megannyi tiltás az életünkben. Úton _ útfélen belebotlunk ilyen és ehhez hasonló feliratokba, táblákba. Bár az internet kora egyre kevesebb rejtélyt hagy az átlagembernek, még mindig sok a felfedezésre váró csoda, olykor itt, a közvetlen közelünkben, a városban, ahol élünk. Titok, az ismeretlen a misztikus felfedezése mindig izgalommal tölti el az embert, szórakoztató formában tálalva, pedig a tv nézőt is magával ragadja. Bemutatunk olyan helyeket, hol eddig még senki nem járt. Felfedezzük, bekúszunk, felszállunk, berepülünk, alámerülünk, megtaláljuk a legizgalmasabb történeteket a legextrémebb helyszíneken. A sorozat célja, hogy azokra a helyekre, ahol "Belépni tilos" tábla van kirakva, bevigye a nézőt, és egy bevállalós műsorvezetőn, Thuróczy Szabolcson keresztül, megismertesse, ezen elzárt helyek működésével és mindennapi életével. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Tiltott zónák S01E01 Videó információk: Méret: 497,61 MB Hossz: 0:47:38 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 408 pixel Bitráta: 1 201 Kbps Képkockák száma/mp: 50.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01-E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  14. Az ifjú Sheldon 04 [720p x264 mkv] [avi(xvid)] (Young Sheldon) amerikai komédia-vígjáték, 22 perc 04.évad /01.- 18.rész/ 2020-2021 WEB-DL.mkv.720p.x264.HunDub.2.0.AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 szereplők: Iain Armitage (Sheldon Kid) Zoe Perry (Mary) Lance Barber (George Sr.) Montana Jordan (Georgie) Raegan Revord (Missy) Jim Parsons (Sheldon) Annie Potts (Meemaw) Ryan Phuong (Tam) Brian Stepanek (Mr. Givens) Richard Kind (Ira Rosenbloom) Wallace Shawn (Dr. John Sturgis) Matt Hobby (Pastor Jeff) Wyatt McClure (Billy Sparks) Doc Farrow (Coach Wilkins) Videó információk: mkv.720px264 Méret: 755 MB Hossz: 00:19:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L3.1 Felbontás: 1280 x 720 pixel Adatsebesség (Bitráta): 4 680 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: AC3(2.0) (stereo) Csatornák száma: 2 Adatsebesség (Bitráta): 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 225 MB Hossz: 00:19:45 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 395 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Data Premium] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  15. Üdv... Az eddig összegyűjtött Galaktika-magazinjaimat feltöltöttem a Data.hu-ra. Vegyes formátum. A többség Pdf, de van köztük Djvu, Mobi, Epub és Prc is. A méretük is erősen változó - 0.5 Mb és 67 Mb között ingadozik. Nem a saját munkám! Nálam szorgalmasabb emberek elvégezték a "piszkos" munkát. A köszönet Őket illeti! Az összes egy könyvtárban (egyesével): [Hidden Content] ZIP-pel tömörítve : [Hidden Content]
    1 point
  16. Ronil Caine : Rémteremtő Letöltés itt Pdf, 1.51mb Thriller,scifi Mobi verzió Ha egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz?Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet.Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik? Boritó [Hidden Content] Eredeti megjelenés 2018 Metropolis Media
    1 point
  17. Mr.Robot 01 (Mr.Robot) amerikai krimi-dráma-thriller, 49 perc 01.évad /01.- 10.rész/ 2015 WEB.DL.XviD.HunDub. rendező: Sam Esmail Jim McKay Tricia Brock Deborah Chow Christoph Schrewe Niels Arden Oplev Nisha Ganatra forgatókönyvíró: Sam Esmail Kyle Bradstreet Adam Penn zeneszerző: Mac Quayle operatőr: Tod Campbell Tim Ives vágó: Philip Harrison Franklin Peterson Sam Seig producer: Sam Esmail Steve Golin Niels Arden Oplev szereplők: Rami Malek (Elliot Alderson) Christian Slater (Mr. Robot) Carly Chaikin (Darlene) Portia Doubleday (Angela Moss) Martin Wallström (Tyrell Wellick) Stephanie Corneliussen (Joanna Wellick) Michael Cristofer (Phillip Price) Sunita Mani (Trenton) Azhar Khan (Mobley) Grace Gummer (Dominique DiPierro) Michael Drayer (Cisco) Vaishnavi Sharma (Elliot's Mother) Michel Gill (Gideon Goddard) Jeremy Holm (Mr. Sutherland) Bobby Cannavale (Irving) Ben Rappaport (Ollie Parker) A hekkerek a moziban és a tévében általában a valóságtól annyira távol álló hülyeségeket csinálnak, miközben tűzfalakat és rendszereket törnek meg, hogy még az is nevetségesnek látja a dolgot, aki a rendszermérnökségben odáig jutott, hogy tudja, mi a különbség a Facebookon a privát üzenet és a falra kitett posztok között. A Mr. Robot című amerikai sorozatban azonban szakítanak ezzel, és szánt szándékkal a lehető legpontosabban akarták megmutatni, hogy is megy ez a hekkerkedés a valóságban...... A fiatal programozó, Elliot nappal biztonsági szakemberként dolgozik, míg az éjszakáit hackerkedéssel, és rossz emberek lekapcsolásával tölti. Az egyik éjszaka internetes támadást észlel az E(vil) Corp ellen. Amikor próbálja kideríteni, hogy ki a felelős a DDoS támadásért, szembekerül a rejtélyes Mr. Robottal, és annak még különösebb szervezetével........ Videó információk: Méret: 380 - 450 MB Hossz: 00:47:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  18. frissítés: újratöltve 2.10-Sky Wheel***ÓRIÁSKERÉK*** 3.3-Metro***FÖLDALATTI-METRÓ***
    1 point
  19. Unbelievable miniseries [1080p x264 mkv] [avi(xvid)] (UNBELIEVABLE) amerikai dráma, 50 perc /01.- 08.rész/ minisorozat 2019 (kiegészítő felirat a csomagban) WEB-DL.mkv.1080p.x264.HunDub.5.1.E-AC3 vs. WEB-DL.XviD.HunDub.2.0.AC3 rendező: Lisa Cholodenko, Michael Dinner, Susannah Grant forgatókönyvíró: Susannah Grant, Michael Chabon, Ayelet Waldman zeneszerző: Will Bates operatőr: Quyen Tran vágó: Jeffrey M. Werner, Keith Henderson jelmez: Alonzo Wilson díszlet: Sophie Neudorfer, David Smith látvány: Brett McKenzie producer: Katie DiMento, Katie Couric szereplők: Toni Collette (Grace Rasmussen) Merritt Wever (Karen Duvall) Kaitlyn Dever (Marie) Vanessa Bell Calloway (Sarah) Dale Dickey (RoseMarie) John Hartmann (Donald Hughes) Austin Hébert (Max Duvall) Liza Lapira (Mia) Kai Lennox (Steve Rasmussen) Danielle Macdonald (Amber) Elizabeth Marvel (Judith) Omar Maskati (Elias) Egy igaz történet Marie-ről, akit azzal vádolnak, hogy hazudott a megerőszakolásáról. Két női nyomozó segít a lánynak a fordulatos és csavaros ügy felgöngyölítésében...... Az első kritikák szerint nagyon empatikusan, az áldozatok szemszögét ismertetve beszél erről a rendkívül kényes témáról. Videó információk:HD.mkv.1080px264 Méret: 2,45 - 3,10 GB Hossz: 00:54:30 Típus: Matroska (MKV) Kódolás típusa: Advanced Video Codec (AVC) Formátum profil: High@L4. Felbontás: 1920 x 1080 pixel Adatsebesség (Bitráta): 6 985 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16 : 9 Audió információk: Audiósáv:#1 Language-Hungarian Audiósávok száma:1 Audiósáv típusa: E-AC3(5.1) Csatornák száma: 6 Adatsebesség (Bitráta): 640 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Videó információk: Méret: 575 MB Hossz: 00:54:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 1 495 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.00 : 1 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv: #1 Language-Hungarian Audiósáv típusa: AC3 (AC3)(stereo) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: FORCED-UTF-8 HUNGARY [Data Premium] [Hidden Content] [Data Free] [Hidden Content]
    1 point
  20. . Isten belájkolt - God Friended Me 2018 1. évad HDTV 720p x264 HUN MKV (12) színes, szinkronizált, amerikai sorozat, dráma-vígjáték 42 perc 1. évad 20. epizód RENDEZŐ: Marcos Siega ÍRÓ: Steven Lilien, Bryan Wynbrandt ZENE: Michael Suby Suraj Sharma , Joe Morton , Violett Beane , Kyle Harris , Javicia Leslie , Shazi Raja , Brandon Micheal Hall , Ajay Naidu spamelo, felemelő dráma egy ateizmusát hangoztató férfiról, akinek az élete a fejet tetejére áll, amikor Isten bejelöli őt Facebook-on, és szándéka ellenére elkezd változásokat hozni a körülötte lévők és az Isten által barátnak javasoltak életében egy online újságíró segítségével. Persze hősünk annak is utána akar járni, hogy ki a franc szórakozik vele, hiszen meg van győződve arról, hogy ez csak átverés, de belemegy a játékba, és ezzel örökre megváltoztatja az életét. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Isten.belájkolt.2018.S01E01.720p.hun Videó információk: Méret: 415,21 MB Hossz: 0:41:36 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 195 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz KÖNYVTÁRLINK! [Hidden Content]
    1 point
  21. . Mr. Whiskey - Whiskey Cavalier 2019 1. évad 720p WEB-DL H 264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, magyarul beszélő, Amerikai kaland, dráma,akció,vígjáték,thriller-sorozat 42 perc Rendezte: Peter Atencio FORGATÓKÖNYVÍRÓ: David Hemingson, Erica Batty, Helen Berger, Seth Cohen ZENE: Tom Howe, Harry Gregson-Williams Scott Foley Lauren Cohan Dash Mihok Ana Ortiz Tyler James Williams Vir Das Josh Hopkins Sergej Onopko Dylan Walsh Will Chase, az FBI európai ügynöke olyan csapatot hoz létre, ami példátlan a nemzetközi terrorelhárításban. Akciói során sikerül beszervezni Edgart, a profi hackert és a CIA-ügynök Frankie-t. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mr.Whiskey.S01E01.720p.WEB-DL.H.264.HUN Videó információk: Méret: 795,51 MB Hossz: 0:41:55 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2400 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 253 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz [Hidden Content]
    1 point
  22. . Euphoria-US - Euphoria 2019 1. évad 720p WEB-DL H.264 HUNSUB MKV (18) Prémium link! színes, amerikai, magyar feliratos, égetett filmsorozat dráma 60 perc Évad: 1. Epizód: 8. Rendező: Augustine: Frizzell, Sam Levinson Alkotó: Sam Levinson Író: Sam Levinson Future the Prince Ron Leshem Daphna Levin Tmira Yardeni Ravi Nandan Kevin Turen Hadas Mozes Lichtenstein Mirit Toovi Yoram Mokadi Gary Lennon Sam Levinson sorozata egy 2012-es izraeli széria amerikai változata, az eredeti megtörtént eseményeken alapul. A történet a középiskolás tinik életébe, annak is az árnyoldalába nyújt bepillantást. Miközben ifjú hőseink keresik helyüket a világban, megtapasztalják a drogot, a szexet és az erőszakot: a klub előtt, ahová járnak, megöltek egy tinit. Egy esztendővel később még mindig kísért a szörnyű tragédia emléke, nehéz szabadulni tőle. Rue szerepében a színésznő-énekesnő Zendaya látható. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Euphoria.US.S01E01.720p.WEB-DL.H.264.hunsub Videó információk: Méret: 810,09 MB Hossz: 0:59:30 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 1 600 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 301 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz KÖNYVTÁRLINK! [Hidden Content]
    1 point
  23. . A mi kis falunk 2019 3. évad REPACK HDTV HUN x264 MKV (12) magyar szórakoztató műsor-vígjáték 47 perc Rendező: Iván Kapitány Erika: Lovas Rozi, Gyuri: Lengyel Tamás, Pap: Schmied Zoltán, Stoki: Szabó Győző, Állatorvos: Reviczky Gábor, Teca: Bata Éva, Szifon: Debreczeni Csaba, Baki: Kerekes József, Matyi: Molnár Áron, Polgármester: Csuja Imre Mi a kis faluban élete? Lehetetlen helyzetek, ismerős karakterek és olyan közösség, ahol semmi sem működik, ahogy kell. Vicces és érzelmes történetek emberekről, akikről a néző azonnal megtalálható lesz. És akit mindannyian tudunk. Gyuri, a falu macho-embere. A polgármester, aki a közpénzeket önmagán viseli. Teca, a "hot-girl" fogadós, aki drága sört szolgáltat, de ingyen csábít. Erika, az ügyintéző, aki már évezreden át foglalkozik. Laci, a jószívű falusi bolond, aki polgármester akar lenni. Stoki, a rendőr, akinek még nincs fegyvere, és csak álmodozik a tényleges bűncselekményekről. Janó, az állatorvos, aki embereket kezel, ha nincs jobb választás. A pap, aki megragadja a helyi nők szívét. Közös karakterek gyakori helyzetekben. Csak egy dolog biztos, minden mindig bonyolultabb, mint amilyennek lennie kellene. REPACK: Az egész évad újra lett kódolva 50 FPS helyett 25 FPS-re. Az utolsó részből pedig a vége stáblista levágása miatt is készült REPACK. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A.mi.kis.falunk.S03E01.REPACK.HDTV.HUN.x264-JVC Videó információk: Méret: 472,49 MB Hossz: 0:47:07 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 200 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 202 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01-E17 rész: GYŰJTŐLINK! [Hidden Content]
    1 point
  24. REPACK: Az egész évad újra lett kódolva 50 FPS helyett 25 FPS-re. Az utolsó részből pedig a vége stáblista levágása miatt is készült REPACK. A 3. évad 1 - 17 rész feltöltve!
    1 point
  25. Terminátor - Megváltás /Terminator Salvation.dvd./PRÉMIUM LINKEK!! amerikai-német-angol akciófilm, 130 perc, 2009 16 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők John Connor Christian Bale Kate Connor Bryce Dallas Howard Marcus Wright Sam Worthington Blair Williams Moon Bloodgood Kyle Reese Anton Yelchin Dr. Serena Kogan Helena Bonham Carter T-800 Roland Kickinger Ashdown tábornok Michael Ironside Alkotók PRODUCER: Derek Anderson Moritz Borman Victor Kubicek OPERATŐR: Shane Hurlbut ZENESZERZŐ: Danny Elfman VÁGÓ: Conrad Buff IV FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Jonathan Nolan Anthony E. Zuiker Shawn Ryan Paul Haggis John D. Brancato Michael Ferris Gale Anne Hurd James Cameron RENDEZŐ: Joseph McGinty Nichol (McG) Tartalom 2003-ban, a kivégzése előtt Marcus Wright hozzájárul ahhoz, hogy a testét tudományos célokra felhasználhassák. Tizenöt esztendővel később atomháború pusztítja el a Földet. A védelmi célra kifejlesztett Skynet számítógép az irányítása alatt lévő robotokkal totális háborút indított a túlélők ellen. Az ellenállás egyik vezetője John Connor, akinek az életét egy különös idegen, Marcus Wright érkezése kavarja fel. Mindketten hasonló utat járnak be, melynek végén eljutnak a Skynet központjába. Együtt néznek szembe a borzasztó titokkal, amely az emberiség teljes pusztulásához vezethet. Általános Teljes név : I:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 68,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 87 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 1 List (Subtitles Letterbox) : 0 / 1 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Bemutató dátuma: 2009. június 4. (Forgalmazó: InterCom) MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  26. Az ajánlat /The Proposition.dvd./PRÉMIUM LINKEK!! ausztrál-angol western, 100 perc, 2005 18 éven aluliak számára nem ajánlott Stáblista: Szereplők Charlie Burns Guy Pearce Martha Stanley Emily Watson Stanley kapitány Ray Winstone Samuel Stoat Tom Budge Eden Fletcher David Wenham Arthur Burns Danny Huston Jellon Lamb John Hurt Brian O'Leary Noah Taylor Alkotók PRODUCER: Chris Brown Chiara Menage Jackie O'Sullivan Cat Villiers OPERATŐR: Benoît Delhomme ZENESZERZŐ: Nick Cave Warren Ellis FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Nick Cave RENDEZŐ: John Hillcoat VÁGÓ: Jon Gregory Tartalom A sivár, mégis gyönyörű ausztrál táj kellő háttérként szolgál a véres és mocskos meséhez. Az ajánlat az első perctől fogva lenyűgöző alkotás. A történet klisék nélkül boncolgatja a moralitás és igazságosság kérdését, miközben minden pillanat váratlan fordulatokat rejt, és John Hillcoat rendező nem riad vissza semmitől, hogy sokkolja nézőit, miközben mindent megtesz, hogy árnyalttá tegye szereplőit. Szóval az ausztrál western kicsit karcosabb, sokkal véresebb, és talán még jobb is, mint az amerikai. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 66,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 90 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Nyelv, további adatok : Normal Szöveg #2 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Nyelv, további adatok : Normal Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:06:54.760 : Chapter 2 00:12:42.520 : Chapter 3 00:17:54.360 : Chapter 4 00:25:35.040 : Chapter 5 00:32:38.520 : Chapter 6 00:38:06.680 : Chapter 7 00:44:36.600 : Chapter 8 00:52:18.360 : Chapter 9 00:59:22.160 : Chapter 10 01:08:22.560 : Chapter 11 01:10:32.720 : Chapter 12 01:14:48.720 : Chapter 13 01:21:22.040 : Chapter 14 01:24:03.800 : Chapter 15 01:29:04.640 : Chapter 16 01:32:55.280 : Chapter 17 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 / 0 List (Subtitles Wide) : 0 / 2 List (Subtitles Letterbox) : 1 / 2 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 / 0 Bemutató dátuma: 2008. október 9. (Forgalmazó: Odeon) MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  27. Stargate: Origins 1.évad 2018 WEB.Epizód.HUNHARDSub (Stargate: Origins) égetett feliratos amerikai akció, kaland, sci-fi sorozat rendezte: Mercedes Bryce Morgan irta: Mark Ilvedson, Justin Michael Terry szereplők: Connor Trinneer, Ellie Gall, Philip Alexander, Shvan Aladdin TARTALOM A fiatal Catherine Langford a húszas évek végén egy váratlan kalandba keveredik, ahol a titok kulcsa a csillagkapuval van összefüggésben, ha pedig nem jár sikerrel a Föld sötétségbe borul. Égetett felirat origins.S01E01.Episode1 Videó információk: Méret: 88,47 MB Hossz: 0:10:05 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 1 085 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 2.000 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  28. Counterpart 1.évad 2017-2018 WEBRip.HUNHardSub (Counterpart) szines, égetett feliratos amerikai dráma, sci-fi, thriller sorozat rendezők: Alik Sakharov, Morten Tyldum írók: Amy Berg, Justin Marks főszerepben: Harry Lloyd, Nazanin Boniadi, J.K. Simmons TARTALOM Philip K. Dick regényeket megidéző története szerint ugyanis egy másik dimenzióban mindannyiunkból létezik egy tökéletes más. A főszereplő (J.K. Simmons) karaktere évtizedek óta dolgozik egy kémügynökségnek, de nincs pontos fogalma róla, hogy milyen rejtélyes üzelmek zajlanak az intézményben. Egy nap azonban találkozik saját képmásával, aki egy, a hidegháborús időkben félresikerült kísérlet következtében megnyílt kapun át érkezett hozzá. És ez még csak a kezdet, az igazi bonyodalmak ugyanis csak ezután következnek. Égetett felirat counter.01 Videó információk: Méret: 312,12 MB Hossz: 0:56:37 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 631 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész(Szinkronos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész(Feliratos) [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  29. The Magicians US 3.évad 2018 HDTV.HUNHardSub (The Magicians .US) szines, égetett feliratos amerikai fantasy, dráma, horror rendezők: Chris Fisher, Joshua Butler irták: Sera Gamble, John McNamara, David Reed főszerepben: Jason Ralph, Stella Maeve, Olivia Taylor Dudley, Summer Bishil, Jade Tailor TARTALOM A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret , a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat. Égetett felirat maggie.01 Videó információk: Méret: 360,35 MB Hossz: 0:46:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 955 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  30. Troy: Fall of a City 1.évad 2018 WEB-Dl.HUNHardSub (Troy: Fall of a City) égetett felíratos angol háborús, romantikus, akció dráma sorozat rendezte: Owen Harris, Mark Brozel írta: Joe Barton, David Farr szereplők: Louis Hunter ... Paris Bella Dayne ... Helen Christiaan Schoombie ... Troilus Jonas Armstrong ... Menelaus Lex King ... Aphrodite TARTALOM Krisztus előtt 12-13. században járunk. Szerelem, intrika, bosszú és vérontás. A BBC sorozata, amibe a Netflix is beszállt, már a címből kitalálható, hogy Trója bukásáról fog szólni, egy család szemszögéből, az ő összeomlásuk révén, természetesen a baljós jóslattal világra jövő Párisz és Szép Heléna szerelmével is sokat foglalkozva. És elég látványosan. Égetett felirat fall.of.a.city_01 Videó információk: Méret: 408,76 MB Hossz: 0:59:37 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 360 pixel Bitráta: 818 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 2.000 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  31. A mi kis falunk 2.évad 2018 HDTV.x264.HUN magyar vigjáték sorozat Stáblista: rendező: Kapitány Iván forgatókönyvíró: Kormos Anett, Kapitány Iván operatőr: B. Marton Frigyes Szereplők Polgármester (Csuja Imre) Erika (Lovas Rozi) Gyuri (Lengyel Tamás) Laci (Bánki Gergely) Pap (Schmied Zoltán) Állatorvos (Reviczky Gábor) TARTALOM A sorozat egy kis falu mulatságos hétköznapjait mutatja be olyan karakterek segítségével, akikkel csak és kizárólag itt találkozhatunk: egy ügyeskedő polgármester és kultúrharcos asszisztense, egy testépítő pap, egy szexi kocsmáros, egy féleszű rendőr, egy rezignált körzeti orvos és egy playboy foci edző. A vidéki környezet és a számtalan külső felvétel olyan keretbe helyezi a sorozatot, mely garantálja a felhőtlen szórakozást és a tökéletes kikapcsolódást. A.mi.kis.falunk.2x01 Videó információk: Méret: 491,54 MB Hossz: 0:48:19 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 1 250 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] vagy [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Kolónia (Colony) 2.évad 2017 WEBRip.HUN (Colony) szines, magyarul beszélő amerikai dráma, sci-fi sorozat rendező: Ryan Condal, Carlton Cuse irta: Ryan Condal, Carlton Cuse szereplők: Josh Holloway ...Will Bowman Sarah Wayne Callies ...Katie Bowman Peter Jacobson ...Proxy Alan Snyder Alex Neustaedter ...Alex Neustaedter Isabella Crovetti-Cramp ...Grace Bowman TARTALOM Közeli jövő, megszállt Los Angeles, a középpontban egy házaspár törekvései a fiuk visszaszerzésére. A csavar pedig annyi, hogy nem csak a földönkívüliek vannak az emberek ellen, hanem azon emberek is, akik elfogadták az új világrendet és az idegenek mellé álltak, s fellépnek a lázadók ellen. És a volt FBI-ügynöknek úgy nyílik esélye arra, hogy elérje célját, hogy együttműködik az új kormánnyal. kozosseg_01 Videó információk: Méret: 382,86 MB Hossz: 0:44:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 076 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  33. 1 point
  34. A falka 2.évad 2018 HDTV HUN (Wataha/The Pack) szines, szinkronizált lengyel bűnügyi dráma, akció thriller sorozat Rendező: Marek Lechki, Michal Gazda, Kasia Adamik Író: Arthur Kowalewski,Wojtek Miłoszewski Szereplők: Pola Janerka, Jerzy Irzyk, Oleg Drach, Julia Pogrebinska, Anita Jancia TARTALOM: 6 részes akcióthriller, ami a lengyel-ukrán határt őrző csapatról szól, s persze a csempészekről (ember, drog, fegyver), de a történet kezdőpontja egy gyilkosság lesz. A főhős egy komoly traumát elszenvedő határőr, aki szíve szerint hagyná a francba a melóját, ráadásul az ügyészség is elkezdi őt vegzálni, valamint még jelen van az akciócsoportot szervező társa, valamint egy piszkos ügyletek lefülelésére visszacsábított öreg róka menekulok_01 Videó információk: Méret: 417,36 MB Hossz: 0:57:25 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 876 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  35. 1 point
  36. Génrejtek 1.évad 2007 WEB-DL.HUN.Matroska /Sanctuary/ magyarul beszélő, kanadai sci-fi sorozat, 60 perc Alkotók rendező: Martin Wood forgatókönyvíró: Martin Wood, Damian Kindler szereplők: Dr. Helen Magnus (Amanda Tapping) Dr. Will Zimmerman (Robin Dunne) Ashley Magnus (Emilie Ullerup) John Druitt (Christopher Heyerdahl) Tatha (Leah Cairns) TARTALOM A Menedék egy olyan hely, ahol abnormális, genetikailag módosított lények találtak otthonra. Sokan félnek tőlük, idegenkednek az őssejtkutatástól és a génterápiától, mindenféle biológiai kísérlettől - kivéve Helen Magnust, aki ezen lények védelmét és támogatását tűzte ki célul. sanctuary_101 Videó információk: Méret: 413,36 MB Hossz: 0:48:19 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 947 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. Védelmező (Believe) 2017 1.évad WEBRip.HUN (Believe) szines, szinkronizált amerikai fantasy, dráma sorozat rendezők: Alfonso Cuarón, Roxann Dawson, Sam Hill, Omar Madha, Jonas Pate, Stephen Williams irta:Alfonso Cuarón főszereplők:Jake McLaughlin, Arian Moayed, Jamie Chung, Delroy Lindo TARTALOM Egy különleges tehetséggel megáldott fiatal lány és és egy börtönből szabadult pasas kapcsolatáról szó, akinek az a feladata, hogy megvédje a lányt a gonosztevőktől, akik különleges képességeire pályáznak. vedelmezo_01 Videó információk: Méret: 385,20 MB Hossz: 0:41:21 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 728 x 408 pixel Bitráta: 1 162 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  38. Barátnő rendelésre(The Girlfriend Experience) 2.évad 2017 WEBRip.HUN (The Girlfriend Experience) Szines, magyarul beszélő amerikai dráma sorozat Rendező: Lodge Kerrigan, Amy Seimetz Irta: Amy Seimet Szereplők: Anna Friel, Carmen Ejogo, Louisa Krause, Riley Keough, Paul Sparks TARTALOM The Girlfriend Experience című sorozat főszereplője Christine Reade (Riley Keough) másodéves joghallgató a Chicago-Burnham jogi karán, mindemellett pedig gyakornokként dolgozik a neves Kirkland & Allen társaságnál. A nő keményen dolgozik, hogy megvesse lábát a cégben, azonban minden megváltozik, amikor egyik osztálytársa megismerteti vele az örömlányok világát. A GFE-nek (barátnő élmény) nevezett nők igen magas áron nyújtanak szexuális és érzelmi szolgáltatásokat. Christine életének új szakasza kezdődik meg, mely nem várt következményekkel jár. experience.01 Videó információk: Méret: 203,58 MB Hossz: 0:24:42 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 982 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 160 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz 1-2.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 14.rész [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. Mr.Robot 02 (Mr.Robot) amerikai krimi-dráma-thriller, 49 perc 02.évad /01.- 12.rész/ 2016 WEB.DL.XviD.HunDub. szereplők: Rami Malek (Elliot Alderson) Christian Slater (Mr. Robot) Carly Chaikin (Darlene) Portia Doubleday (Angela Moss) Martin Wallström (Tyrell Wellick) Stephanie Corneliussen (Joanna Wellick) Michael Cristofer (Phillip Price) Sunita Mani (Trenton) Azhar Khan (Mobley) Grace Gummer (Dominique DiPierro) Michael Drayer (Cisco) Vaishnavi Sharma (Elliot's Mother) Michel Gill (Gideon Goddard) Jeremy Holm (Mr. Sutherland) Bobby Cannavale (Irving) Ben Rappaport (Ollie Parker) Videó információk: Méret: 380 - 450 MB Hossz: 00:47:30 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 406 pixel Bitráta: 1 485 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Felirat: FORCED UTF-8 HUNGARY [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...