Ranglista
Popular Content
Showing content with the highest reputation on 10/29/2023 in all areas
-
Jeff Abbott – Sam Capra sorozat *** Jeff Abbott: Adrenalin (Sam Capra sorozat 1.) Eredeti cím: Adrenaline Eredeti kiadó: Little, Brown Books, New York Eredeti kiadás éve: 2011 Magyar cím: Adrenalin Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Illés Róbert Sam Capra álmodni sem tudna magának boldogabb életet. A CIA nagy jövő előtt álló, fiatal ügynökeként Londonban dolgozik. Feleségével, Lucyvel első gyermeküket várják, van egy csodálatos otthonuk, és halálosan szerelmesek egymásba. Mindenük megvan – hogy aztán egyetlen pillanat alatt mindent elveszítsenek… Egy napsütötte őszi reggelen az idillinek tetsző londoni hétköznapok váratlan fordulatot vesznek: Lucyt elrabolják, a fiatal ügynök pedig egy véres merénylet első számú gyanúsítottjává válik a CIA szemében. Miután sikerül megszöknie, Sam az idővel versenyt futva próbálja megmenteni elrabolt feleségét. Ám nincs könnyű dolga. Ahhoz, hogy közelebb tudjon férkőzni titokzatos és könyörtelen ellenségéhez, be kell épülnie egy nemzetközi bűnszervezetbe. Sam hamarosan rájön, hogy mindaz, ami történt, csupán a kezdete volt egy ördögi tervnek, és nincs más választása, hőssé kell válnia, ha meg akarja akadályozni, hogy ártatlan emberek tucatjai haljanak meg. „Kőkemény és pörgős thriller, szereplői mégsem elnagyolt, papírmasé akcióhősök, hanem hús-vér emberek. Egyszerűen nem bírtam letenni.” – Charlaine Harris, a True Blood-könyvek szerzője „Az első mondattól kezdve beszippant.” – Eric Van Lustbader, a Bourne-sorozat írója „Sam Capra a tökéletes hős – kemény, okos, tiszta szívű, és nehéz megölni.” – Lisa Unger Jeff Abbott számos díjat nyert krimijeivel, az akció-thriller műfaj nagymesterének tartják. A világszerte milliós példányszámban elkelt Adrenalin a tizenkettedik regénye és egyben a Sam Capra-sorozat első kötete. Jeff Abbott: Végjáték (Sam Capra sorozat 2.) Eredeti cím: The Last Minute Eredeti kiadó: Little, Brown Books, New York Eredeti kiadás éve: 2012 Magyar cím: Végjáték Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2013 Fordította: Kökény Pál Sam Capra kegyetlen kutyaszorítóba kerül. A volt CIA ügynöknek egy kockázatos merényletet kell végrehajtania, ha nem akarja elveszíteni az egyetlen embert, aki igazán fontos neki… Sam csecsemőkorú kisfiát elrabolja egy titokzatos és rendkívül befolyásos szervezet. Az emberrablók kegyetlen ajánlattal állnak elő: visszaadják a gyereket, de csak abban az esetben, ha Sam megkeres és megöl valakit, aki a leleplezésükre készül. Sam elvállalja a feladatot, mert vissza akarja kapni a gyermekét. A férfi nyomába ered, és ezzel kezdetét veszi a versenyfutás az idővel. A Sam Capra-sorozat második darabjában tovább fokozódik a tempó és a feszültség. Gyilkosok, árulók, összeesküvők és akció minden mennyiségben. Jeff Abbott: Bukás (Sam Capra sorozat 3.) Eredeti cím: Downfall Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2013 Magyar cím: Bukás Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Huszár András Egy teljesen átlagosnak induló napon egy gyönyörű, fiatal nő lép be Sam Capra San Franciscó-i bárjába, és kétségbeesetten arra kéri, hogy mentse meg üldözőitől. A volt CIA-ügynök egyetlen vágya, hogy nyugodt és békés otthont teremtsen a családjának, ám a tökéletes életről szőtt álma abban a pillanatban szertefoszlik, amint Diana Keene feltűnik a színen. Mire Sam feleszmél, máris egy kegyetlen játszma kellős közepén találja magát. A lányt ugyanis egy dúsgazdag és befolyásos személyekből álló titkos társaság akarja elkapni. Ezekkel a mindenre elszánt bűnözőkkel rúgja össze a port Sam Capra, amikor megmenti a fiatal lányt üldözőitől. A bosszú pedig nem maradhat el. Sam egyetlen reménye, hogy túléli az ellene indított támadást. Ahhoz azonban, hogy visszakapja régi életét, el kell pusztítania a mindent – és mindenkit – behálózó szervezet teljhatalmú vezetőjét, a rejtélyes és kegyetlen Beliast… A Sam Capra-sorozat legújabb részében Jeff Abbott ismét lélegzetelállító tempót diktál. A volt CIA-ügynök személyében Jason Bourne igazi kihívóra talált. Thrillerfanatikusoknak kötelező darab. Jeff Abbott: Tégla (Sam Capra sorozat 4.) Eredeti cím: Inside man Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2014 Magyar cím: Tégla Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Huszár András Steve-et, Sam barátját hidegvérrel meggyilkolják a bárja előtt egy esőáztatta miami utcán. A volt CIA ügynök megfogadja, hogy bosszút áll, de nincsen könnyű dolga. Egyetlen nyomon tud elindulni: meg kell találnia azt a titokzatos és gyönyörű nőt, akit Steve a védelmébe vett, és akiért feláldozta az életét. A szövevényes szálak a Varela családhoz, Miami legbefolyásosabb és legkegyetlenebb bűnszervezetéhez vezetnek. Samnek nem marad más választása, be kell épülnie a maffiába, ám arra még ő sincs felkészülve, hogy milyen borzalmas titkokat rejt Varela család múltja. Az Adrenalin, a Végjáték és a Bukás után JEFF ABBOTT újabb szédítő iramú regénnyel folytatja a Sam Capra-sorozatot. A Thriller Award-nyertes Abbott Shakespeare Lear király című művéből merített ihletet „Az egyik legjobb sorozat a thriller műfajban. Az első oldaltól kezdve beszippant” – Associated Press „A szerző biztos kézzel adagolja a Sam múltjával kapcsolatos információkat, a szövevényes cselekményt ízlésesen fűszerezi némi románccal. Sam Caprát korunk hősévé avatja.” – Publishers Weekly (Starred Review) „Fordulatos történet, akció akció hátán. Igazi hullámvasút.” – USA Today Jeff Abbott: Öntörvény (Sam Capra sorozat 5.) Eredeti cím: The First Order Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2016 Magyar cím: Öntörvény Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2016 Fordította: Galamb Zoltán Két fivér. Az egyikük halott, a kivégzéséről készült szemcsés videofelvétel bizonyítja, hogy szélsőségesek végeztek vele. A másik immár a legkiválóbb titkos ügynökök egyike. Sam Capra azonban jó okkal hiszi, hogy a bátyja, Danny mégis életben lehet. És ha hosszú éveken át titkos életet élt, vajon hová kerülhetett és mivé válhatott? Sam elkeseredetten igyekszik felkutatni a fivérét, s közben a jelenkori sötétség mélyére jut: az orosz elit, az egykori KGB-s könyörtelen milliárdosok bizalmas legbelső körébe, akik feltétlen hűséggel tartoznak Oroszország korrupt elnökének, Morozovnak. Csakhogy az egyikük holtan szeretné látni az elnököt, és Dannynek kell végrehajtania a merényletet méghozzá amerikai földön. Hogy megmenthesse a bátyját és megóvja a világot a biztos háborútól Samnek és rejtélyes életű társának, Milának meg kell akadályoznia, hogy Danny megölje Morozovot. A küldetés során Sam a pakisztáni nyomortelepekről Brooklyn hipszter képtáraiba, majd a szupergazdagok karib-tengeri játszótereire is eljut. És miközben felfejti a bátyja múltjának legmélyebb titkát, lehetséges, hogy választania kell a testvére és a közjó között. Jeff Abbott: Az áruló tánca (Sam Capra sorozat 6.) Eredeti cím: Traitor's Dance Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2023 Magyar cím: Az áruló tánca Magyar kiadó: Jaffa, Budapest Magyar kiadás éve: 2023 Fordította: Lelik Krisztina Sam Capra visszatért. De van, aki nem örül neki. Sam Capra nyugodtan él a texasi Austinban tizenhárom éves fiával, Daniellel, és megpróbál jó kertvárosi apuka lenni: az utóbbi időben nincs is kapcsolata egykori társával, Milával, bár még mindig Amerika legtitkosabb kémügynökségének, a K-szekciónak dolgozik. Egy nap megkeresi egy társa a hírrel, hogy Markus Bolt, az utolsó amerikai áruló, aki nemcsak egyes ügynökök nevét, de fontos hadititkokat is kiszolgáltatott az oroszoknak, eltűnt. Először Moszkvába szökött, ám a K-szekció úgy értesült, hogy onnan is nyoma veszett. Meg kell találni, mielőtt az oroszok csapnának le rá. Samet megbízzák, hogy lépjen kapcsolatba Bolt Amerikában hagyott lányával, Amandával, és állapítsa meg, vannak-e információi apja hollétéről. Fel kell derítenie Bolt váratlan menekülésének okát, és meg kell védenie Amandát az apjára vadászó gyilkosoktól. Ám ahogy az áruló felkutatása egyre veszélyesebbé válik, Sam kénytelen szembesülni egy régi titokból eredő, egyre fokozódó fenyegetéssel – ami örökre megváltoztathatja a fia és az ő sorsát is. „A váratlan fordulatok és izgalmak az utolsó sorig kitartanak.” – Kirkus Reviews „Abbott olyan, mint egy bűvész: amikor végre rájövünk, hogy mire készül, nem tehetünk mást, mint hogy elismerően ingatjuk a fejünket.” – Booklist *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 22, 6 MB Az utolsó kötet - egyelőre - csak pdf formátumban. [Hidden Content]9 points
-
Don Richard Riso Russ Hudson - Személyiségtipusok A könyv szerzői az enneagram ősi eszközével minden eddiginél pontosabban és részletesebben térképezik fel a kilenc alapvető személyiségtípust, azok fejlődési szintjeit az énen túllépő, magasabb tudati állapotoktól a kóros állapotokig. Kifejtik korszakalkotó felismerésüket a személyiségtípusok alapdinamikájáról, ismertetik a hozzájuk kapcsolódó fejlődési szinteket: szólnak a gyermekkori minták jelentőségéről, a személyiségtípusok fejlődéses eredetéről. A Személyiségtípusok alapvető kézikönyv mindazoknak – terapeutáknak, oktatóknak, üzleti tanácsadóknak – akik az enneagram gyakorlati alkalmazásával hatékonyabbá kívánják tenni munkájukat. Izgalmas olvasmány mindenkinek, aki önismeretre és személyisége tudatos fejlesztésére törekszik. pdf 185mb [Hidden Content]6 points
-
Richard Rudgley - A kőkor elveszett civilizációi A kőkor merész és vállalkozó szellemű felfedezői már jóval a nagy földrajzi felfedezések előtt megismerték a világ nagyobb földterületeit. Az ősi sumerok első írásos feljegyzései olyan újkőkori jegyeket viselnek magukon, melyek egyértelműen őskőkori eredetre utalnak. A civilizált társadalmak matematikai és csillagászati ismeretei a kőkor tudományos eredményeit tükrözik. Az olyan technológiai és ipari tevékenységek, mint például a szerszámkészítés, a bányászat vagy a pirotechnika, mind-mind a kőkorból származnak, sőt még a fontos orvosi tevékenységek is, ideértve az olyan sebészeti beavatkozásokat is, mint a koponyaékelés… pdf 90mb [Hidden Content]5 points
-
Jeff Abbott – Pánik Eredeti cím: Panic Eredeti kiadó: Dutton, New York Eredeti kiadás éve: 2005 Magyar cím: Pánik Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapest Magyar kiadás éve: 2008 Fordította: Binder Natália Kinek az életét éled? Evan Casher tehetséges és sikeres filmes. Egy nap váratlan telefont kap édesanyjától, aki arra kéri, hogy látogasson haza. Azonnal… A szülői házban azonban csak egy holttestet talál, brutálisan meggyilkolt édesanyjáét. És még valakit… a gyilkost, aki rá vadászik. Fogalma sincs, ki üldözi, és miért. Hogy ki ölte meg az anyját, hogy hová tűnt az édesapja és a barátnője. Evan élete pár óra alatt darabjaira hullik szét. Nem hívhat segítséget, nem bízhat senkiben. Miközben egy kegyetlen gyilkosokból álló titokzatos szervezet elől menekül, rá kellene jönnie, ki is ő valójában, mert egy biztos: valaki másnak az életét élte. Jeff Abbott sokkoló és kiszámíthatatlan bestsellerét húsz nyelven adták ki. A tíz sikerkönyvvel rendelkező szerző a francia, a német, a brit, az amerikai, az ausztrál és a portugál olvasók nagy kedvence, a thriller műfaj új csillaga. A Pánikból nemsokára hollywoodi film készül, melyet a kritikusok és a rajongók már jó előre a Jason Bourne trilógiához hasonlítanak. „A Pánik máris klasszikusnak mondható” – Lee Child „Elsőrangú thriller. Nem is kérdéses: Jeff Abbott tarolt” – Harlan Coben Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,67 MB [Hidden Content]4 points
-
Jeff Abbott – Whit Mosley sorozat *** Jeff Abbott: Ennek rossz vége lesz (Whit Mosley sorozat 1.) Eredeti cím: A Kiss Gone Bad Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2001 Magyar cím: Ennek rossz vége lesz Magyar kiadó: Jaffa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Rézműves László Rejtélyes haláleset borzolja a kedélyeket a Mexikói-öböl menti poros texasi kisvárosban, Port Leóban: egy szenátor fiát holtan találják a jachtján. Egy darabig minden jel arra mutat, hogy a férfi öngyilkosságot követett el, az ügy kivizsgálásával megbízott Whit Mosley békebíró azonban gyanút fog, és megpróbálja kideríteni, mi történt. Talán családi tragédia áll a rossz útra tévedt fiú halála mögött? Vagy egy megszállott sorozatgyilkos szedte újabb áldozatát? Amikor Whit a politikai nyomással dacolva úgy dönt, hogy nyomozni kezd, drogbárókkal, szélhámosokkal és hataloméhes cápákkal kerül szembe, akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy lebeszéljék a szándékáról… Whit és társa, Claudia Salazar nyomozó, karrierjüket és életüket kockáztatva próbálják kibogozni a mind sötétebb titkokat és hazugságokat rejtő ügy szálait. És a nyomok nem Port Leo forró homokjába, hanem az emberi szív jeges mélységeibe vezetnek… „Adrenalintól fűtött, fordulatokkal teli, izgalmas krimi. Színtiszta, vibráló feszültség.” – Harlan Coben „Szövevényes és pörgős thriller, végig bizonytalanságban tartja az olvasót.” – Publishers Weekly Jeff Abbott: Black Jack Point (Whit Mosley sorozat 2.) Eredeti cím: Black Jack Point Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2002 Magyar cím: Black Jack Point Magyar kiadó: Jaffa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Magyar kiadás éve: 2015 Fordította: Rézműves László Whit Mosley eltűnt barátai holtan kerülnek elő egy frissen ásott sírból a Black Jack Pointnál – rejtélyes régi csontvázak és a legendák ködébe vesző múlt ereklyéinek társaságában. Amikor Whit halottszemlét rendel el a kettős gyilkosság hátterének felderítésére, könyörtelen kincsvadászok és kétszínű, pénzéhes tőzsdecápák sötét világában találja magát, akik mind egy rég elveszettnek hitt kincset – aranytallérokat és egy vagyont érő smaragdot – hajszolnak. Mindeközben Whit egyetlen szövetségesét, Claudia Salazar rendőrnyomozót emberrablók tartják fogva túszként egy hajón, egy csalárd és kapzsi bűnözők irányította halálos játszma részeként. Ahhoz, hogy túléljék ezt a kalandot, Claudiának és Whitnek mindig egy lépéssel közös ellenségük – egy bármely legendás kalóznál százszorta veszélyesebb, mindenre elszánt gyilkos – előtt kell járniuk… „Páratlanul izgalmas, meglepő fordulatokkal teli thriller… Abbott a feszültségteremtés mestere!” – Texas Monthly „Abbott korunk egyik legkiválóbb krimiírója.” – Harlan Coben „Idegtépően izgalmas, váratlan fordulatokkal teli thriller a feszültségteremtés mesterétől.” –South Florida Sun Sentinel Jeff Abbott: Felejts már el! (Whit Mosley sorozat 3.) Eredeti cím: Cut and Run Eredeti kiadó: Grand Central Publishing, New York-Boston Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: Felejts már el! Magyar kiadó: Jaffa, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hard Boiled Magyar kiadás éve: 2017 Fordította: Galamb Zoltán White Mosley békebíró harminc éve nem látta az édesanyját, aki egy napon fogta magát, és férjét, hat gyerekét faképnél hagyva egyszerűn lelépett, s azóta sem adott életjelet magáról. Most, hogy az apja halálos beteg, s már csak hónapjai-hetei vannak hátra, White megbíz egy magánnyomozót, hogy kutassa fel az anyját. Választ akar arra a kérdésre, miért hagyta el őket, s közben abban reménykedik, hogy a múlt sebeit talán még be lehet gyógyítani. A nyomok a houstoni alvilág legsötétebb bugyraiba, a hatalmuk megőrzésért minden gaztettre hajlandó maffia családok otthonaiba, a kínzástól, gyilkosságoktól sem visszariadó drogkereskedők búvóhelyeire, kaszinókba, sztriptízbárokba, pénzmosodákba vezetnek. White hazugságok és machinációk hálójában vergődve, bérgyilkosok elől menekülve, a törvényt is megszegve próbálja kimenekíteni ebből a pokoli világból az anyját. Azt a személyt, akiben mindenáron bízni szeretne, pedig valójában alig ismeri. Lehet, hogy neki kell majd megfizetnie mások bűneiért? S mire a könyörtelen macska-egér játék véget ér, már nem ugyanaz az ember, aki volt? Nem túl nagy ár ez? *** Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 8,52 MB [Hidden Content]4 points
-
Baló Júlia - Sztárinterjúk forgatás közben pdf 22mb [Hidden Content]4 points
-
Stefan Aust & Adrian Geiges - Hszi Csin-Ping Nincs még egy olyan téma, amely annyira kényesnek számítana Kínában, mint a pekingi elithez tartozó politikusokról írni, sőt, ez akár veszélyes is lehet: 2015-ben Hongkongban öt könyvkereskedő tűnt el, feltételezhetően a kínai biztonsági erők hurcolták el őket. Egyetlen bűnük, hogy könyveket adtak ki vagy árusítottak Peking titokzatosságba burkolózó, vezető politikai kasztjáról. És aligha akad még valaki, akinek az esetében az információhiány olyan nyilvánvaló lenne, mint épp a pártfőtitkár és államelnök, Hszi Csin-ping esetében. Nem tudunk róla szinte semmit, még egy maroknyi életrajz sem jelent meg róla, pedig a világ vezető politikusairól könyvtárnyi az irodalom. Ki valójában ez az örökké mosolygó, de sokszor igencsak kemény ember, akinek valós szándékai nehezen bogozhatók ki beszédeinek gazdag szóvirágai, máskor meg kínai „pártnyelven” írott, bonyodalmas mondatszövevényei közül? Hogyan lett azzá, aki? Mit forgat a fejében? Mit jelentenek elgondolásai a mi számunkra? Hogyan lett irányításával az ellentmondásokkal teli, kommunista Kína vezető hatalommá, igazi modern állammá, ő maga pedig a világ legnagyobb hatalmú emberévé? „A szerzők élvezetes stílusban mutatják be Hszi Csin-ping életének egyes állomásait.” – Süddeutsche Zeitung pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
Tova Friedman - Auschwitz lánya „Nem állítom, hogy az én élményeim voltak a legtragikusabbak a második világháború idején. De azok a jelenetek, amelyeknek szemtanúja voltam, az emberiség történetének leggyalázatosabb eseményei voltak… Mindent, amit teszek, valamennyi mai döntésemet azok az erők határozzák meg, amelyek azokban az években formálták a személyiségemet. Hiszek az Örökkévalóban. A mi Tóránk, a benne foglalt írások, megtanították az emberiséget, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Hisszük, hogy az Úr mindnyájunknak szabad akaratot adott. A szabad akarat egyik következménye, hogy az emberek választhatják a sötét utat is. Egyetlen gyereknek sem lenne szabad látnia azokat, amiket én láttam. Egyetlen gyereket sem lenne szabad éheztetni, megkínozni vagy alsóbbrendűként kezelni. Elrabolták a gyerekkoromat. Talán a fiatalok veleszületett ártatlansága tette lehetővé számomra, hogy teljes és viszonylag boldog életet éljek. A tapasztalataimat üzemanyagként használtam ahhoz, hogy tovább haladjak.” A holokauszt során körülbelül másfél millió gyereket öltek meg. Mivel munkaerőként haszontalanok voltak, többségüket azonnal gázkamrába küldték a haláltáborokban. Tova Friedman túlélte a soát, és életét annak szentelte, hogy ne hagyja feledésbe merülni a holokauszt történetét. * Tova mindössze négyéves volt, amikor a közép-lengyelországi gettóból, ahol addig éltek, a szüleivel együtt egy náci munkatáborba került, és még nem volt hat, amikor az édesanyjával Auschwitz II-be, más néven a birkenaui megsemmisítő táborba deportálták. A féléves birkenaui fogság alatt Tova olyan atrocitások szemtanúja volt, amelyeket soha nem tudott elfelejteni. Nemegyszer hajszálon múlt az élete. Amikor a náci gyilkos osztagok 1945 januárjában a tábor elhagyása előtt Birkenauban jártak, Tova és az édesanyja holttestek között rejtőztek el, így kerülhették el a véget. Miután az oroszok felszabadították a tábort, Tova a szüleivel együtt visszatért lengyelországi szülővárosába, később pedig Németországba, majd az Egyesült Államokba emigrált. Tova Friedman megfogadta, hogy nem hagyja feledésbe merülni a holokausztot. Rendszeresen tart előadásokat a témában, és az egyik unokájának köszönhetően 2021 óta a TikTokon is jelen van, hogy a fiatal generációhoz is eljusson az üzenete. Videóit csaknem ötvenmillióan látták világszerte. Memoárja – melynek papírra vetésében jó barátja, a BBC egykori boszniai haditudósítója, Malcolm Brabant segített – egyszerre szívszorító és felemelő beszámoló a 20. század legsötétebb napjairól. pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
Rupert Sheldrake - Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot Rupert Sheldrake, az ismert biológus, a Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot című könyvében a hivatalos tudomány által hagyományosan figyelmen kívül hagyott és mellőzött kérdésekre keresi a választ. Honnan"tudja" házi kedvencünk, hogy mikor megyünk haza? Minek alapján képesek a galambok nagy távolságokból kiindulási helyükre visszatalálni? Valóban érzik-e az emberek az egykor amputált, elvesztett végtagjaik helyén a „fantomvégtagokat”, és tényleg képesek-e megmondani, hogy mikor figyelik őket hátulról? Ruprt Sheldraker, a Royal Society (az angol Királyi Természettudományos Akadémia) korábbi kutatója és a Cambridge-i Egyetem biokémiai és sejtbiológiai tanszékének egykori igazgatója, számos könyv szerzője. Két jój ismert munkája The Rebith of Nature (A természet újjászületése) és a New Science of Life (A földi élet újfajta tudományos megközelítése) című kötet. Rupert Sheldrake Londonban él. pdf 2mb [Hidden Content]4 points
-
Kovács Dávid Gábor - Whisky zsebkönyv E hiánypótló zsebkönyvben nemcsak az a jó, hogy belefér egy kabát- vagy zakózsebbe, hanem hogy többek között megtudjuk belőle: - hogyan készül a whisky - mi a különbség a whisky és a whiskey között - hányféle whiskykészítési hagyomány létezik - tisztán, szódával, jéggel... hogyan "szabad" inni - miként kóstoljuk és kóstoltassuk a whiskyt Kezdőknek és haladóknak, óvatosaknak és elszántaknak egyaránt kötelező olvasmány, sőt útitársnak sem utolsó, kivált, ha egy vérbeli whiskyországba indulunk, vagy otthon megbontunk egy jóféle palackkal. pdf 1mb [Hidden Content]4 points
-
Zsoldos Attila - Az Árpádok és asszonyaik A királynéi intézménnyel szemben egyfajta tartózkodó magatartás jellemzi a magyar történetírást, ami kiváltképp szembetűnő az Árpád-kort illetően -állapítja meg a kutatás témáját elemző bevezetésében a szerző. Zsoldos Attila értekezésében az Árpád-kori királynéi intézmény vizsgálatát tűzte ki célul. A sok tekintetben hiánypótlónak tekinthető munkából utoljára csaknem négy évtizede jelent meg a témában kötet. Megismerhetjük a királynék koronázásával kapcsolatos korabeli szokásokat, majd betekintést nyerhetünk az Árpád-házi uralkodók feleségeinek birtokviszonyaiba is. Ennek kapcsán megtudhatjuk, milyen uradalmak és ispánságok tartoztak bizonyíthatóan a királynéi földbirtokok közé, kiket számíthatunk a királynéi népek körébe és mindezek milyen jövedelmeket biztosítottak számára. Ezt követően a királyné udvartartásáról és hatalmának mivoltáról bővíthetjük ismereteinket. A korabeli forrásokból is bőségesen merítő, lábjegyzetekkel ellátott fejezetek után rövid összegzés és kitekintés kapott helyet. pdf 19mb [Hidden Content]3 points
-
Jeff Abbott – Pokol Eredeti cím: Trust Me Eredeti kiadó: Dutton, New York Eredeti kiadás éve: 2009 Magyar cím: Pokol Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapest Magyar kiadás éve: 2011 Fordította: Valentínyi Márta Állítsd meg őket, mielőtt lángba borul a világ. Luke Dantry éjszakánként nevelőapja washingtoni agytrösztjének dolgozik: a monitor előtt ülve, névtelenül, titkos terrorista hálózatok után kutat. A robbantással fenyegetők legtöbbször nem jelentenek valódi veszélyt, csupán kiábrándult elégedetlenkedők, így Luke nem is sejti, mekkora veszélyben van. Egy nap azonban elrabolják, és egy elhagyott házban magára hagyják. Hihetetlen száguldás kezdődik; a Luke által leleplezett terrorista szervezet ugyanis az évszázad leszámolására készül, a feltétlen bizalmat és az aljas árulást csak egy hajszál választja el egymástól, és a rejtély kulcsa a fiú múltjában keresendő… Jeff Abbott sokkoló bestsellereit húsz nyelven adják ki. A tíz sikerkönyvvel rendelkező szerző a francia, a német, a brit, az amerikai, az ausztrál és a portugál olvasók nagy kedvence, a thriller műfaj új csillaga. Pánik, Sokk és KO című könyvei már itthon is sikerlistásak. „Jeff Abbott az egyik legjobb thrillerszerzőm” – Harlan Coben „Letehetetlen” – Booklist Formátum: pdf Méret: 1,06 MB [Hidden Content]3 points
-
Jeff Abbott – Sokk Eredeti cím: Fear Eredeti kiadó: Dutton, New York Eredeti kiadás éve: 2006 Magyar cím: Sokk Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Binder Natália „Megöltem a legjobb barátomat.” Miles Kendrick rossz helyen volt rossz időben. Egy brutális gyilkosság szemtanújaként szövetségi védelem alatt áll, de egy nap sem telik el az életéből rémálmok nélkül. Pszichiátere különös szívességre kéri és Kendrick egy több milliárd dollárt érő titkos gyógyszerkísérletbe keveredik. Egy volt FBI-ügynök azonban a nyomában van, aki beteg kislányának akarja megkaparintani az életmentő gyógyszert, és úgy hiszi, Kendrick az útjában áll. Eszeveszett hajsza kezdődik, Kendrick a bérgyilkos célkeresztjében, az FBI embereivel a nyomában menekül a múltja elöl, az idegeit lassan felőrlő félelem elől, saját maga elől. Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 2,90 MB [Hidden Content]3 points
-
Jeff Abbott – K. O Eredeti cím: Run Eredeti kiadó: Little, Brown Books, New York Eredeti kiadás éve: 2003 Magyar cím: K. O Magyar kiadó: Ulpius-ház, Budapest Magyar kiadás éve: 2009 Fordította: Gazdag Diána Üldözőid gyorsabbak nálad – soha ne nézz hátra! Két ember, akiknek a sorsa végzetesen összefonódik. Az egyiküket gyilkossággal gyanúsítják, miután névjegykártyáját megtalálják az egyik legkeresettebb bérgyilkosnál. A férfi szépen felépített élete egyik pillanatról a másikra szertefoszlik; se alibije, se mentő ötlete nincs, hogyan keveredhetne ki a bajból. A másik „leszerelt” kém, aki egy veszedelmes bűnöző nyomában van. Nincs vesztenivalója, és mégis ő az egyetlen, aki megmentheti a szövetségi nyomozók és bérgyilkosok elől menekülő férfit. Kettőjük csapata lélegzetelállító hajszába keveredik, ahol üldöző üldözött is egyben, hiszen nincs is annál veszélyesebb, mint amikor valaki saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást… Jeff Abbott sokkoló bestsellereit húsz nyelven adták ki. A tíz sikerkönyvvel rendelkező szerző a francia, a német, a brit, az amerikai, az ausztrál és a portugál olvasók nagy kedvence, a thriller műfaj új csillaga. Formátum: pdf Méret: 1,12 MB [Hidden Content]3 points
-
Raymond M. Smullyan - Gödel nemteljességi tételei Kurt Gödel minden kétséget kizáróan századunk legnagyobb logikusa, 1931-es cikkének megjelenése a matematikai logika történetének egyik fordulópontja. Bizonyítást nyer itt, hogy az axiomatikus módszer nem „mindenható”: az aritmetikát is magukba foglaló rendszerekről kiderül, hogy mindig akad bennük olyan állítás, amely a rendszer keretei között nem bizonyítható és nem is cáfolható, sőt a rendszer ellentmondás-mentessége sem. Smullyan, akinek nevét a Mi a címe ennek a könyvnek, A hölgy vagy a tigris és a Seherezádé rejtélye című nagysikerű kötetek szerzőjeként ismertük meg, a tőle megszokott világos, élvezetes stílusban nyújt bevezetést a logika ezen központi témakörébe. Nem csupán Gödel eredeti gondolatmenetét követhetjük nyomon, de megismerkedhetünk az eredmények különböző általánosításaival is. Külön figyelmet érdemel az utolsó fejezet, amelyben színre lépnek a szerző kedvenc szereplői – lovagok, lókötők, sámánok – is, a logikai fejtörők pedig az eredmények újragondolására és további általánosításra sarkallnak. A kötet anyagának jelentős része magyar nyelven először jelenik meg, a szerző azonban a már ismert bizonyítások helyett is új, egyszerűbb gondolatmeneteket mutat be. A tanulást számos feladat segíti. pdf 4mb [Hidden Content]3 points
-
Szalay Károly - Színházi anekdoták könyve „Jelen válogatásunk, a Színházi anekdoták könyve, tárgya miatt, különleges helyet foglal el az anekdota világtörténetében. A színművészet, a színész tevékenysége, szerep-megjelenítése a legillékonyabb a múzsák világában, nem számítva ide a filmalkotásokat. De az anekdota éppen a szavak varázslatával, a filmről és a filmszinészekről, rendezőkről, írókról is tud olyan "eleven eseményké”-ket rögzíteni, amelyre a cellulóz alkalmatlan. Sok olyan kiváló, a magyar és a nemzetközi színjátszás fejlődését is meghatározó nagy egyéniség létezett, akit csak az anekdota őrzött meg számunkra…" pdf 1mb [Hidden Content]3 points
-
Farkas Henrik - Igaz akták A szerzőről: Farkas Henrik neves ismeretterjesztő író, a biológiai tudományok kandidátusa, aki aktív éveinek végén a Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese volt. A szerző a kötet kiadásának előkészítése idején hunyt el. Farkas Henrik komplex természettudományos munkájában nem kevesebbre vállalkozott, minthogy rávezesse olvasóit a korszerű tudományos világképre. Röviden áttekinti munkájában a világkép fejlődését, majd a következő témák alapján vázolja föl a korszerű világképet: Az élet titka, A bolygó urai (majmok, ember, klónozás, mesterséges agy), A Naprendszeren túl (űrkutatás, csillagközi utazás, csillagok háborúja), Földönkívüliek (különös tekintettel az ufók irracionalitására), Az ember jövője (meddig él egy technikai civilizáció, túlnépesedő világ). Farkas mondanivalója kellemes és mindvégig olvasmányos. pdf 1mb [Hidden Content]3 points
-
1000 lófajta A ló évezredek óta társa az embernek. Hátasló, munkaló, státusszimbólum, hűséges társ és barát. A könyv képei és magyarázatai segítségével megismerhetjük a kedvelt négylábúak életét. Betekinthetünk a szabadon élő félvad lovak és az ember oldalán élő házi ló mindennapjaiba. Izgalmas pillanatfelvételeket láthatunk a lóversenypályáról és a díjlovagló négyszögben végzet gyakorlatokról. Megkapó fényképeken találkozhatunk a kiscsikókkal. Az elegáns állatok meglepő sokféleségét a fajták részletes ismertetése, a szakkifejezéseket pedig a kisszótár segít áttekinteni. Ez az érdekes és szórakoztató képeskönyv nemcsak lovagolni tudóknak, de minden lóbarátnak szól. pdf 123mb [Hidden Content]2 points
-
Randolph M.Nesse - Rossz érzések,jó okkal Evészavarok, autizmus, alkoholizmus, depresszió, pánikbetegség, skizofrénia – a mentális betegségek sok ember életét megnehezítik. De miért léteznek egyáltalán? Miért nem küszöbölte ki őket mindeddig az evolúció, ha ennyi szenvedéssel járnak? Randolph M. Nesse, a világhírű pszichiáter szerint a negatív érzelmek bizonyos helyzetekben hasznosak is lehetnek. Esettanulmányokkal gazdagított könyvében a laikus olvasó számára is érthető módon magyarázza el az egyes mentális betegségek evolúcióbiológiai okait, és fekteti le egy új tudományág, az evolúciós pszichiátria alapjait. Az új szemléletmód a klinikai tapasztalatokra és a legújabb tudományos eredményekre támaszkodva segít megérteni, miért olyan sebezhető az elménk, és gyökeresen átalakítja hozzáállásunkat a pszichiátriai betegségekhez. pdf 69mb [Hidden Content]2 points
-
Csiky Attila, Fábián Tibor, Horváth Attila - Popzsebkönyv pdf 12mb [Hidden Content]2 points
-
Magyar Bálint - A magyar maffiaállam anatómiája Magyarország ma egy posztkommunista maffiaállam. E kifejezésben a posztkommunista a keletkezésének körülményeire és kiinduló feltételeire utal, vagyis arra, hogy ez még ha megkésetten is az állami tulajdon monopóliumával párosuló egypárti diktatúra bomlása nyomán létrejövő rendszer. A maffiaállam pedig működésének természetét határozza meg. Ami nálunk 1998 és 2002 között elindult, majd 2010 óta kiteljesedett, azt leginkább az egykori Szovjetunió utódállamainak többségében történtekkel Putyin Oroszországával, Azerbajdzsánnal, vagy más közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokkal lehetne rokonítani, csak a rendszerváltás óta nálunk bejárt politikai evolúciós út volt más. A posztkommunista maffiaállam magyarázó modellje a rendszer egészére próbál koncentrálni, nem pusztán egyes jelenségekre, amelyek esetleg más rendszerekben is előfordultak. pdf 2mb [Hidden Content]2 points
-
Best Disco Songs Remixed & Reimagined Mixed by Djaming Album: Thank God It’s Disco Artists: Various Genre: Disco Length: 03:46:59 Tracklist: ---------- 1. Bill Withers – Lovely Day (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 2. Toto – Africa (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 3. Taana Gardner – Heartbeat (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 4. Shirley & Co. – Shame, Shame, Shame (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 5. The Brothers Johnson – I’ll Be Good To You (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 6. Earth, Wind & Fire – Shining Star (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 7. The Brothers Johnson vs. Parliament – Tear The Roof Outta Ma Face (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 8. Zapp – It Doesn’t Really Matter (Soulboss Disco Bootleg) 9. Eruption – I Can’t Stand The Rain (Barry Harris Club Mix) 10. Earth, Wind & Fire – Sing A Song (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 11. The Emotions – Best Of My Love (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 12. Hot Streak – Body Work (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 13. The Trammps – Where The Happy People Go (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 14. Rufus feat. Chaka Khan – Once U Get Started (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 15. Sister Sledge – We Are Family (Barry Harris 2018 House Mix) 16. Don Ray – Got To Have Loving (Barry Harris 2018 Mix) 17. Cerrone – Supernature (Barry Harris 2018 Monster Mix) 18. Dan Hartman & Loleatta Holloway – Relight My Fire (Barry Harris 2018 Remix) 19. Roxy Music – Love Is The Drug (Barry Harris 2018 Club Enhanced Mix) 20. Chic – Le Freak (Barry Harris 2018 Remix) 21. Company B – Fascinated (Barry Harris 2k15 Club Mix) 22. The Weather Girls – It’s Raining Men (Barry Harris Refresh 2018 Mix) 23. Diana Ross – I’m Coming Out (Barry Harris 2018 Remix) 24. The Emotions – Don’t Wanna Lose Your Love (Barry Harris 2019 Mix) 25. The Undisputed Truth – You + Me = Love (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 26. John Paul Young – Love Is In The Air (Barry Harris 2018 Refresh Mix) 27. Irene Cara – Flashdance…What A Feeling (Barry Harris Mixshow Remix) 28. Gwen Guthrie – Ain’t Nothin’ Goin’ On But The Rent (T.G.I.D. & Barry Harris Club mix) 29. T.S.O.P. feat. The Three Degrees – T.S.O.P. (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 30. Rose Royce – Do Your Dance (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 31. L.T.D. – (Every Time I Turn Around) Back In Love Again (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 32. Fern Kinney – Groove Me (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 33. Stargard – Which Way Is Up (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 34. Rufus feat. Chaka Khan – Tell Me Something Good (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 35. Betty Wright – Clean Up Woman (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 36. Bionic Boogie – Hot Butterfly (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 37. Al Green – Let’s Stay Together (T.G.I.D. & Barry Harris Club Mix) 38. Grace Jones – La Vie En Rose (Barry Harris 2019 Club Refresh) [Hidden Content]1 point
-
UFS Explorer Professional 10 34MB (37MB) Az UFS Explorer Professional Recovery egy szakértői szintű szoftvereszköz, amelyet a rendkívül bonyolult adat-visszaállítási kihívások kezelésére hoztak létre. A lineáris elektronikus adathordozók, például merevlemezek, pendrive-ok és memóriakártyák mellett a program kezeli a különböző elrendezésű RAID-alapú tárolókat, beleértve a szabványos, egymásba ágyazott, egyéni és speciális konfigurációkat - Drobo BeyondRAID, Synology Hybrid RAID, Btrfs-RAID és ZFS RAID-Z. Az integrált dekódoló algoritmusok lehetővé teszik a BitLocker, LUKS, FileVault 2 és APFS segítségével titkosított kötetek megnyitását anélkül, hogy az operációs rendszerben fel kellene oldani a titkosítást. A szoftver támogatja továbbá a Windows, Linux, macOS és BSD rendszerekben használt számos fájlrendszert, közvetlen hozzáférést biztosítva azok tartalmához, valamint számos tárolási technológiát, köztük a Windows Dynamic Disks, Storage Spaces és deduplikáció, Apple Software RAID, Core Storage és Time Machine, Linux mdadm és LVM Thin Provisioninggel. Továbbá az alkalmazás lehetővé teszi a különböző virtualizációs rendszerekkel, például a VMware, Hyper-V, VirtualBox, QEMU, XEN és számos formátumú lemezképekkel való munkát. UFS Explorer Professional Recovery is an expert-level software instrument created to address highly complicated data recovery challenges. Along with linear electronic media, like hard disks, thumb drives and memory cards, the program handles RAID-based storages with various layouts, including standard, nested, custom and specific configurations – Drobo BeyondRAID, Synology Hybrid RAID, Btrfs-RAID and ZFS RAID-Z. The integrated decryption algorithms make it possible to open volumes encrypted with BitLocker, LUKS, FileVault 2 and APFS without having to unlock them in the operating system. The software also supports numerous file systems used in Windows, Linux, macOS and BSD, offering direct access to their content, well as a variety of storage technologies, among which are Windows Dynamic Disks, Storage Spaces and deduplication, Apple Software RAID, Core Storage and Time Machine, Linux mdadm and LVM with Thin Provisioning. Furthermore, the application allows working with various virtualization systems, like VMware, Hyper-V, VirtualBox, QEMU, XEN and many formats of disk images. Supported file systems: Data access and advanced recovery: Windows: NTFS, FAT, FAT32, exFAT, ReFS/ReFS3; macOS: HFS+, APFS; Linux: Ext2, Ext3, Ext4, XFS, Extended format XFS, JFS, ReiserFS, UFS, UFS2, Adaptec UFS, big-endian UFS, Btrfs, F2FS; BSD/Solaris: ZFS volumes; VMware: VMFS, VMFS6. Data access only: macOS: HFS; Novell: NWFS, NSS, NSS64; IBM/Microsoft: HPFS. Recovery from complex RAID storages: Automatic recognition of known RAID metadata, saving and editing RAID configurations Automatic reconstruction of mdadm, LVM, Apple Software RAID, Intel Matrix, etc. Support of most popular standard RAID patterns for RAID 0, RAID 1E, RAID 3, RAID 5, RAID 6, RAID 7, etc. RAID-on-RAID support: RAID level 10, 50, 60, 50E, etc. Support of custom RAID patterns via RDL or Runtime VIM Support of "stripe"-volumes with ZFS and RAID-Z (RAID-Z, RAID-Z2, RAID-Z3) Adaptive reconstruction of RAID 5, RAID 6, RAID 5E, RAID 1, RAID 10, RAID 0+1 and nested RAID (levels 50, 51, 60, 61, etc.) using maps of bad sectors and in case of presence of defects (reading errors) RAID assembly from virtual disks Support of Drobo BeyondRAID, Synology Hybrid RAID, Btrfs-RAID Recovery from Dell EqualLogic Storage Arrays with degraded RAID 5, RAID 10, etc. and up to double-degraded RAID 6, RAID 60; volume data recovery (using an external data map) Supported encryption techniques: Full-disk encryption LUKS encryption Apple FileVault 2 encryption Encryption of Apple APFS volumes File system conversion (eCryptFS) BitLocker and BitLocker To Go encryption Supported virtual technologies: VMware VMDK, Hyper-V VHD/VHDX, QEMU/XEN QCOW/QCOW2, VirtualBox VDI, Apple DMG, Paralles, EnCase E01 and Ex01 non-encrypted files, simple disk images Internal sparse format Support of drive as a disk image (for XEN and others) Synology Sparse iSCSI Opening a partition/file within a storage as a virtual disk Support of split DeepSpar DDI images Custom "virtual image" files of Runtime Software R-Studio image files (RDR file format) Dynamic definition of virtual bad blocks on disk images using an external map or by recognizing a given pattern Work with disk images created by MRT data recovery tools (sorting and combining file image chunks into an image file) Supported technologies: Full support: Logical Disk Manager, Storage Spaces, Microsoft volume deduplication, Apple Core Storage, LVM with thin provisioning, mdadm Recognition: Providing a partition table, information about Spans and Stripes of LVM2, AIX LVM, HP-UX LVM, Apple Software RAID Giving a partition structure for MBR, Apple Partition Map, BSD/Adaptec/Solaris/Unix Slice Map, GPT, Novel, Intel Matrix Drobo volumes, HP EVA, HP LeftHand, Symphony SAN Ways and means to work with damaged disks: Advanced “Open storage” procedure with drive reading configuration Option of read-once disk access with saving of processed data Direct network access and processing of disks connected through DeepSpar Disk Imager, including imaging by a bitmap Embedded disk imager with settings for read method/timeout and parameters for skipping defects Production of a defects map during the imaging process Conversion of used file system space to a mask Imaging of used space with the help of a file system map Creating "dynamic" (pattern-based) maps of bad blocks for disk images Use of disk images instead of original disks (including ones from third-party software) Defining damaged regions using bad sector maps created by UFS Explorer or compatible third-party tools (ACE Lab solutions, DeepSpar DDI) Interaction with MRT Data Explorer, including the support of task files and control over disk imaging performed by MRT data recovery tools (imaging by a bitmap, choosing specific ranges, files/folders, etc.) Supplementary features: Tools for low-level data analysis: Hexadecimal viewer for storages, partitions, files, file fragments Hexadecimal editor for disks and partitions Field highlighting Data interpreter Parity calculator Storage content comparison Bitwise "exclusive OR" (XOR) function Parallel search Data allocation tracing through reverse address translation View of file fragments with virtual offsets and sizes Indication of used file system space Additional functions related to storage scan: Pausing the scan Previewing intermediate scan results Saving scan results for further work Full-range storage scan for all-at-once data recovery Visualization of the scanning process Five options for handling the existing file system Options for work with partitions: Detecting lost partitions Automated partition aligning Defining partitions manually Auto-span tool Reporting capabilities: Interactive HTML report Basic list of folders and files (HTML, CSV, XML) Recoverable data size with metadata test Software events log System requirements – supported OS, 1 GB of RAM, 20 MB of free space. Minimal configuration: any of the supported operating systems at least 20 MB of free space on the disk for the software executable files at least 1 GB of RAM Linux software version can run from most modern Linux Live CD Recommended configuration: 64-bit edition of any of the supported operating systems over 1 GB of free space on the disk for the program and temporary files at least 2 GB of RAM and 4 logical cores CPU default web browser [Hidden Content] jelszó:10001 point
-
1 point
-
Samuel M. Katz - Szellemharcosok A modern korban soha egyetlen nemzet ellen sem indítottak olyan pusztító terrorhadjáratot, amilyen az al-Aksza vagy második intifáda volt. Samuel M. Katz műve első ízben mutatja meg teljes valóságában, hogyan védte meg magát Izrael, miképpen mentette meg az országot egy, a titkos háború harcosaiból álló elit erő, amelynek tagjai a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből és etnikai csoportjaiból származtak… Egy valami azonban közös volt bennük: páratlan vakmerőségük, amellyel ellenségeik közé férkőzve küldetésüket teljesítették. A 2000-es év utolsó hónapjaiban kezdődött. Miközben az utcákon felgyújtott autóabroncsok fekete füstje szállt az ég felé, a zavargások résztvevői pedig kőzáport zúdítottak a rendfenntartó erőkre, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az Arafat-féle Palesztin Hatóság új stratégiához folyamodott: sorra küldték álcázott terroristáikat izraeli területre, hogy lángba borítsák az országot. Egymást követték az öngyilkos merényletek a buszmegállókban, diszkókban, pizzériákban… mindenütt, ahol csak emberek gyűltek össze. Izrael is bevetette azonban különleges erői némelyikét – amelyek egyébként a világ legrátermettebb és legtapasztaltabb efféle szervezetei közé tartoznak. A Ja'masz (a Nemzeti Rendőrség kötelékében működő Határőrség különleges egysége) Izrael gyors reagálású készenléti alakulatává vált. A Sin Bét (Biztonsági Szolgálat) által szerzett értesülések nyomán Ciszjordániában, Jeruzsálemben és a Gázai övezetben bevetésre indultak a bennszülött, arabul tudó dovrimok ("Beszélők"), és beszivárogtak azokba a veszedelmes zónákba, ahol a terroristák nyilvánvalóan rejtőztek. Előkészítették a terepet a rettenthetetlen taktikai specialisták számára, akik, miközben igyekeztek kézre keríteni az Izraelben folyó vérontás felelőseit, gyakran kerültek szembe létszámfölényben lévő ellenfelekkel. Ez a könyv az ő cáfolhatatlanul hiteles históriájuk: történet vakmerő tettekről és agyafúrt cselvetésekről, amelyeknek helyszíne csakis a modern Közel-Kelet – ez a lőporos hordó – lehetett. pdf 3mb [Hidden Content]1 point
-
Guillaume Musso-Most! Sose feledd, hogy két életed van. A második akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egyszer élsz. Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár.Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit. A város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek. Hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll:"Ami történik velem, felfoghatatlan, mégis igaz…" Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet egy pillanatra sem áll meg. Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe. Guillaume Musso: L'instant présent Eredeti mű Guillaume Musso: L'instant présent Eredeti megjelenés éve: 2015 Tartalomjegyzék 1990-es évek 20. század 2000-es évek 2010-es évek 21. század 9/11 Amerikai Egyesült Államok apaság család emberi sorsok énelbeszélő férfi főszereplő francia szerző gyász házasság időutazás kaland kortárs macska magyar nyelvű misztikus naplóregény New York női főszereplő nyomozás orvos párkapcsolat regény rejtély romantikus > Park, Budapest, 2022 280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633559024 · Fordította: Sárközy Éva letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Interpress Magazin 1982. pdf 1460mb [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Anne Tyler-Az ecetlány pdf 2017 Anne Tyler regénye Shakespeare talán legtöbbet feldolgozott A makrancos hölgy című színdarabját meséli újra. A regény a Hogarth Press Shakespeare-projektjének harmadik darabja – Jeanette Winterson Az időszakadék és Howard Jacobson Shylock a nevem című regényei után –, amelyben élő klasszikusok írják meg az ismert nagy drámák modern változatát. Anne Tyler műve arra a kérdésre keresi a választ, hogy a tökéletesen modern, és független Kate képes-e feláldozni magát egy – illetve ezúttal inkább két – férfi kedvéért. A válasz legalább olyan sajátos, szokatlan és vicces, mint Kate maga. A könyvet visszafogott, könnyed humor, üde történet teszi letehetetlenné. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
Colleen McCullough-Róma urai 1-6. Colleen McCullough-Róma első embere I-II. (Róma urai 1.) A könyv több mint kétezer éves időutazásra hív az ókori Rómába, lelkes hadvezérek és eszes politikusok közé, akik megteremtették Európa első nagy birodalmát. Történelemkönyvek lapjairól is ismert história kel életre a világhírű írónő nagyszabású, új vállalkozásában. A lebilincselő mese hőse két gyémántkemény akaratú férfi, akik barátból, szövetségesből lesznek gyilkos ellenfelek. Az egyik a gazdag, de lenézett itáliai bugris, a már nem is fiatal Gaius Marius. A másik a züllött-szép, szegény fiatal arisztokrata Lucius Cornelius Sulla. ----------- Colleen McCullough-Fűkoszorú I-II. (Róma urai 2.) A minap még porfészek kis városállam – nagyralátó politikusai, mások eszén mindig túljáró hadvezérei és sivatagban mindenre elszánt katonái jóvoltából – immár maga alá gyűrte a dús Afrikát, a veszedelmes Galliát, a föld mélyének kincseit osztó Hispániát, a szellem földjét, Görögországot, a mesés Kis-Ázsiát. A hatalomért két férfi harcol: Marius, a népek hajdani bálványa és Sulla, aki homlokán a jövő fűkoszorúját viseli. A világgal nem érik be: egymást akarják lebírni. A Kr. e. 99. és 86. közt zajló események a testvérháború káoszába torkollnak. Végül a pestis old meg mindent. A Róma első embere lapjairól megismert történet ezer kalanddal folytatódik: a történelem emberi képzelettel felülmúlhatatlan kalandjaival. - Colleen McCullough-Fortuna kegyeltjei I-II. (Róma urai 3.) Kr. e. 82-ben Róma élére furcsa figura került: parókás, kivénhedt ripacs, akit eleinte megmosolyognak az emberek. De a mosoly lassan az arcukra fagy. Sulla – hiszen róla van szó – példátlan módon számol le ellenségeivel: hirdetéseken (proscriptiókon) teszi közzé a gyanús személyek nevét, s aki a listára kerül, szabad préda: gyilkosa még busás jutalmat is kap. Százszám, ezerszám hullanak a fejek, a Bullai kincstárba dől az áldozatok pénze, tombol a gátlástalan erőszak, a kicsinyes bosszú. Az olvasó szemtanúja lesz két ígéretes ifjú fellépésének. Mindkettőben izzik a hatalom vágya. Mindkettő Fortuna kegyeltje vagyis a szerencse fia. Mindkettő kivételes tehetséggel és akaraterővel tör célja felé. Mindkettő Róma első embere, a világ ura akar lenni. Nevüket hamarosan megismeri a világtörténelem. Az egyik: Pompeius Magnus. A másik: Julius Caesar. Készülődnek. Colleen McCullough a római polgárháború évszázadáról írt hatalmas regényfolyamában eleven élettel tölti meg a történelem holt betűit. A gyorsan népszerűvé vált két darab, a Róma első embere és a Fűkoszorú után most a Fortuna kegyeltjei következik. - Colleen McCullough-Caesar asszonyai I-II. (Róma urai 4.) Egy évtized az ókori világ óriásbirodalmának szívében. Egy évtized viszonylagos békében: a népek Keleten és Nyugaton meghódoltak immár. Egy évtized a politika kifinomult művészetének kulisszái között: egész tartományokról döntő bírósági tárgyalásokon, zajos népgyűléseken, ahol érvek helyett olykor a husáng dönt, hajnalba nyúló senatusi szócsatákon, dús lakomaasztaloknál, hűvös márványcsarnokok mélyén, ahol sötét kalandorok szőnek felforgató terveket, hálószobák selyempárnái között, ahol a csókot titkos cselszövések édesítik, szűz papnők néma templomában, ahol országok, fejedelmek sorsa pecsételődik meg. Egy évtized Rómában. Colleen McCullough új regénye a Kr. e. 68. és 58. közötti évtized eseményeit öleli fel. Főhőse Julius Caesar, a politikus és hadvezér, aki beírta nevét a világtörténelem lapjaira, a vonzó férfi, akiért Róma- szerte hevesebben dobbannak az asszonyszívek, az állhatatos barát, megbízható szövetséges, a ravasz cselszövő, aki mindig túljár ellenfelei eszén. - Colleen McCullough-Caesar háborúi I-II. (Róma urai 5.) Miközben Julius Caesar szélvészként végigsöpör Gallián, és meghódítja a „hosszú hajú” országot, Rómában politikai ellenfelei titkos tárgyalásokon úgy döntenek: mindenáron – Caesar élete árán is – megakadályozzák, hogy a nagy ember visszatérjen a Városba és átvegye a hatalmat. Caesar történelmi döntést hoz a Rubico folyó partján: kardját hálátlan hazája ellen fordítja (vívódásainak következtetését, „a kocka el van vetve” szállóigét a római történelemben kevésbé járatosak is jól ismerik). Hadserege élén átlépi tehát a Rubicót és megindul Róma ellen. De mielőtt elérné célját, meg kell mérkőznie egy félelmetes ellenséggel: Pompeius Magnussal – aki nem képes felmérni Caesar nagyságát, és ez megpecsételi sorsát. A Róma első embere, a Fűkoszorú, a Fortuna kegyeltjei, a Caesar asszonyai után megérkezett, íme, a Róma nagyságait felvonultató McCullough-sorozat ötödik, Kr. e. 54. és 48. között játszódó kötete: egy nagyszabású történelmi figura szenvedélyes tetteinek letehetetlen históriája. ----- Colleen McCullough-Az októberi ló I-II. (Róma urai 6.) Október idusán minden évben kocsiversenyt rendeztek Rómában. A győztes lovat az oltáron feláldozták, s levágott fejéért a város lakói megvívtak – brutális szertartással idézve a daliás időket. Ezzel a történettel kezdi Colleen McCullough a Róma-regényfolyam hatodik, utolsó kötetét – a daliás és brutális idők megidézésére. A polgárháborúkban megroppant állam végveszélybe került, megmentője a Birodalom ura: Julius Caesar. A polgárháborúkban megroppant állam végveszélybe került, pusztítója a birodalom ura: Julius Caesar. A római polgárok egyik fele az első állítással ért egyet, a másik a másodikkal. Elkerülhetetlen a végső leszámolás. A nagy ember halott, gyilkosai sorra halnak, s Philippinél maga a római köztársaság is kiszenved. Ami utána jön, az már egy másik (nem kevésbé fényes) történet, és – legalábbis ez idő szerint – nem kívánkozik Colleen McCullogh tollára. Őt ugyanis a köztársaság haláltusája érdekli: a gyilkos viták, a véres csaták, a világraszóló szerelmek (Caesar és Kleopátra, a termékeny tata és a fogékony szűz), a hátborzongató családi drámák (Brutus, a botcsinálta hős és a rettenthetetlen Porcia), a jellemtörpék (Antonius) és a jellemóriások (az uticai Cato). A fenséges és hétköznapi. Nehéz lesz elszakadni tőle. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] letöltés egyben [Hidden Content] - Colleen McCullough-Antonius és Kleopátra (Róma urai 7.) Hat kötetre tervezte Róma-sagáját, legutóbb Az októberi ló-ban el is búcsúzott az olvasótól, szerencsére azonban nem tartotta meg ígéretét: a szerzőnőt akkora szenvedély hajthatta, mint nagyszabású hőseit. Bevégezni a küldetést: mindaddig mesélni, amíg tart a polgárháború Rómában. A gigászok philippi csatája után, ahol a legutóbbi – akkor még úgy hittük: utolsó – kötetben elhagytuk a történetet, végképp úgy fest, hogy Róma ura immár a ravasz és elszánt, nő- és országhódításban, ivászatban és barátságban verhetetlen hős: Marcus Antonius. Csak épp megjelenik egy fura figura, egy Octavianus nevű tizennyolc éves kis senki, és Julius Caesar végrendeletét lobogtatva követeli jussát: a hatalmat. Antonius erőt és muníciót gyűjteni Egyiptomba vonul, ahol már tárt karokkal várja a korábbi kötetekből is jól ismert Kleopátra királynő. Mindkettejük végzete lesz az elsöprő szerelem álarcát öltő, rosszul felmért érdek: a kezdetben lebecsült ellenfél jeges ésszel tör a végső leszámolásra. Az actiumi ütközet a szeretőknek bukást hoz, Octavianusnak császári trónt – a római köztársaságnak békét. A diktatúra békéjét. A történelem az élet tanítómestere – jusson eszébe, kedves Olvasó, a régi római mondás, miközben elmerül a lebilincselő históriában. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -1 point
-
. A Dibley-i lelkész - The Vicar of Dibley 1994 1-2-3-5 évad DVDRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, angol vígjátéksorozat, 29 perc Készítették: RENDEZŐ: Gareth Carrivick, John Howard Davies, Dewi Humphreys, Ed Bye FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Richard Curtis, Kit Hesketh-Harvey, Paul Mayhew-Archer ZENESZERZŐ: Howard Goodall OPERATŐR: Andy Hollis, John Sorapure JELMEZTERVEZŐ: Annie Hardinge, Sharon Lewis PRODUCER: Sue Vertue EXECUTIVE PRODUCER: Peter Bennet-Jones PRODUKCIÓS VEZETŐ: Nikolas Korda VÁGÓ: Graham Carr, Mark Sangster, Chris Wadsworth, Mykola Pawluk MŰVÉSZETI VEZETŐ: Peter Findley, Chris Thompson Szereplők: Geraldine Granger: Dawn French David Horton: Gary Waldhorn Alice Tinker/Horton: Emma Chambers Hugo Horton: James Fleet Frank Pickle: John Bluthal Owen Newitt: Roger Lloyd-Pack Jim Trott: Trevor Peacock Letitia Cropley: Liz Smith Tristan Campbell: Peter Capaldi önmaga: Kylie Minogue Simon Horton: Clive Mantle Harry Kennedy: Richard Armitage TARTALOM: Dibley falu lakói készülődnek, hogy kellő tisztelettel fogadhassák a nemrégiben elhunyt vikárius utódját. Abban reménykednek, hogy fiatal, energikus fiatalember lesz, aki kirázza az embereket apátiájukból. De az érkező láttán mindenkinek leesik az álla: az új lelkész nem más, mint Geraldine Granger, egy hatalmas termetű tréfacsináló hölgy. A kongregáció hat tagja csodálkozással vegyes borzadállyal fogadja a féktelenül jókedvű nő érkezését, aki hatalmas lendülettel fog bele a falu új életének kialakításába. Az epizódok neveit a linkek tartalmazzák! Az epizódok számozása hektikus, megegyezik a port.hu. számozásával! Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 A Dibley-i lelkesz S01E01 A megerkezes Videó információk: Méret: 299,18 MB Hossz: 0:28:35 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 197 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Lehetetlen!? - Vámos Miklós beszélgetős műsora 1.évad 1 - 68 rész 2014-2015-2016 TVRip XviD HUN Vámos Miklós Beszélgetős műsora, ismert személyekkel 49 perc Készítették: rendező: Bánki Iván, Zádori Ferenc műsorvezető: Vámos Miklós Szereplő: Szilágyi Tibor Tartalom: A film ismertetése: "A Lehetetlen értelmiségi rétegműsorként indult, vasárnap este későn, fél tizenegykor. Ott olyan nagy nézettsége lett, hogy a tévé illetékes vezetői áttették péntek este kilencre. Itt már többmilliós nézőtábort nyert. A statisztikák szerint amerikai akciófilmeket is maga mögé utasított. Én sosem értettem, miért ennyire népszerű ez a voltaképpen nagyon egyszerű műsor, de mindig nagyon örültem neki. Persze, nem bántam volna, ha három-négymillióan olvassák a regényeimet, s csak nyolcvan-százezren nézik a Lehetetlen-t. De hát a világ úgy van berendezve, hogy egy tévéműsor közönsége mindig sokszorosa lesz egy könyv olvasóinak. Ebbe bele kell törődnünk."-írja Vámos Miklós műsoráról. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Lehetetlen. 2014.10.07. Videó információk: Méret: 488,53 MB Hossz: 0:35:59 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 629 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A 28-as szám, egy eltévesztett távolsági busz és a világ talán legdrágább póthaja. Ezekből a szavakból bontakozik ki Szilágyi Tibor színművész kedvenc történeteinek sora. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E02 rész: Az aktuális rész ismertetője: Papagáj gyilkosság, egerek, mókusok, mindjárt 3 és a 38,3-as láz. Ezek csak töredékek Pogány Judit életének kedvenc történeteiből. A Radnóti Színházban beszélgetőpartnere ma is a Lehetetlen házigazdája, Vámos Miklós. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E03 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kern András osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E04 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Rudolf Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E05 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkó László osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E06 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hernádi Judit osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E07 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Udvaros Dorottya osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E08 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bárdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E09 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Esztergályos Cecília osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E10 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koncz Zsuzsa [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E11 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bálint András osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E12 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gálvölgyi János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Jordán Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E13 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Törőcsik Mari osztja meg a nézőkkel. Vendége: Garas Dezső [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E14 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Halász Judit osztja meg a nézőkkel. Vendége: Tordy Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E15 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eszenyi Enikő osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kaszás Attila [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E16 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kulka János osztja meg a nézőkkel. Vendége: Kulka Eszter [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E17 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Jordán Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Koltai Róbert [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E18 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mácsai Pál osztja meg a nézőkkel. Vendége: Peremartoni Krisztina [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E19 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E20 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vitray Tamás osztja meg a nézőkkel. Vendége: Fonyó Barbara [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E21 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Básti Juli osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Sándor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E22 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Eperjes Károly osztja meg a nézőkkel.Vendége: Bereményi Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E23 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Komlós Juci osztja meg a nézőkkel. Vendége: Földessy Margit [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E24 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Geszti Péter osztja meg a nézőkkel. Vendége: Hegedűs D. Géza [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E25 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Antal Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Sztankay István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .......................... S01E26 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kállai Ferenc osztja meg a nézőkkel.Vendége: Ferrari Violetta [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E27 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lukács Andor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Dés László [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E28 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gregor Zoltán osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E29 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kornis Mihály osztja meg a nézőkkel. Vendége: Ascher Tamás [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E30 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bajor Imre osztja meg a nézőkkel. Vendége: Verebes István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E31 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Presser Gábor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Malek Andrea [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E32 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gáspár Sándor osztja meg a nézőkkel. Vendége: Gáspár Tibor [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E33 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Garas Dezső osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E34 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Darvas Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E35 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Csákányi Eszter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E36 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kézdy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E37 rész: Az aktuális rész ismertetője A mai Lehetetlen? vendége Koncz Gábor, aki szüleiről, példaképéről és családjáról is mesél. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E38 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Moldova György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ................................ S01E39 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Benedek Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ............................ S01E40 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Máté Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E41 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Haumann Péter osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E42 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Székely Éva osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E43 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cserhalmi György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E44 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Gábor Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lázár Ervin osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E45/A rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Almási Éva osztja meg a nézőkkel. Vendége: Balázsovits Lajos [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E46 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Huszti Péter osztja meg a nézőkkel. [/color] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E47 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Faludy György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E48 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Tordai Teri osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E49 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Dés László osztja meg a nézőkkel [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E50 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Sinkovits Imre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E51 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Szabó Magda osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E52 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Markos György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E53 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Molnár Piroska osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E54 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Kaló Flórián osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E55 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Mészáros Márta osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E56 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Verebes István osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E57 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Lang Györgyi osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E58 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bodrogi Gyula osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E59 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Polgár Dénes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E60 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Reviczky Gábor osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E61 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Illés György osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E62 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Fischer Iván osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E63 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Raksányi Gellért osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E64 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Cseh Tamás osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E65 rész: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Hollósi Frigyes osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E66 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Harkányi Endre osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E67 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Bereményi Géza osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] .................. S01E68 rész: Az aktuális rész ismertetője: Az aktuális rész ismertetője: A régimódi történetmesélést szeretné feleleveníteni Vámos Miklós ma este is a Radnóti Színházban. A színpadon kedvenc történeteit Vámos Miklós osztja meg a nézőkkel. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] ..................1 point
-
Fekete István: Tüskevár. Felolvassa: Rátóti Zoltán Vár volt állítólag valamikor, de akkor még sziget is. Akkor még odáig ért a Balaton, de a patakok telehordták iszappal a nagy öblöt; bizonyos, hogy Tüskevár körül most már sekély a víz és nádas az egész. Az ifjúsági irodalomban klasszikussá lett regény felejthetetlenül ábrázolja Tutajos és Bütyök, azaz Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla nyári vakációját a Balaton vízparadicsomában. Ez a nyár sok mindenre megtanítja, kiműveli, útbaigazítja őket és az olvasóval együtt fedezik fel a természetes életmód emberformáló, de néha kegyetlen törvényeit. El lehet mesélni egy nyarat, de egészen sehogy sem lehet elmondani - vallja a szerző; az idő múlhat, a szépség és jóság, a szeretet és az igazság azonban nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság... amint a Tüskevár is örök olvasmány marad minden korosztály számára. Méret:591 MB Lejátszási idő: 692 perc Bitrate: MP3/116 kbps/ 44 kHz Jelszó: DKKTI [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Kívülállók - Misfits 2009 1. évad DVDRip XviD HUN (18) színes, magyarul beszélő angol vígjátéksorozat 45 perc Készítették: RENDEZŐ: Tom Green, Tom Harper, China Moo-Young, Owen Harris, Jonathan van Tulleken FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Howard Overman, Jon Brown ZENESZERZŐ: Vince Pope OPERATŐR: Christopher Ross, Felix Wiedemann, David Raedeker PRODUCER: Matt Strevens, Kate Crowe VÁGÓ: Andrew MacRitchie, Crispin Green, David Head, Tom Hemmings, Robin Peters Szereplők: Simon Bellamy: Iwan Rheon Kelly Bailey: Lauren Socha Curtis Donovan: Nathan Stewart-Jarrett Alisha Bailey: Antonia Thomas Nathan Young: Robert Sheehan Shaun: Craig Parkinson Seth: Matthew McNulty TARTALOM: Egy csapat közmunkát végző fiatal, egy lepukkant angol kisvárosban, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy korábbi életük megváltozott, miután egy furcsa vihartól különleges képességeik lesznek és nem mindennapi megpróbáltatások elé néznek. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 misfits.s01e01.dvdrip.xvid Videó információk: Méret: 347,74 MB Hossz: 0:45:32 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 930 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Kívülállók - Misfits 2009 2. évad DVDRip XviD HUN (18) színes, magyarul beszélő angol vígjátéksorozat 48 perc Készítették: RENDEZŐ: Tom Green, Tom Harper, China Moo-Young, Owen Harris, Jonathan van Tulleken FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Howard Overman, Jon Brown ZENESZERZŐ: Vince Pope OPERATŐR: Christopher Ross, Felix Wiedemann, David Raedeker PRODUCER: Matt Strevens, Kate Crowe VÁGÓ: Andrew MacRitchie, Crispin Green, David Head, Tom Hemmings, Robin Peters Szereplők: Simon Bellamy: Iwan Rheon Kelly Bailey: Lauren Socha Curtis Donovan: Nathan Stewart-Jarrett Alisha Bailey: Antonia Thomas Nathan Young: Robert Sheehan Shaun: Craig Parkinson Seth: Matthew McNulty TARTALOM: Egy csapat közmunkát végző fiatal, egy lepukkant angol kisvárosban, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy korábbi életük megváltozott, miután egy furcsa vihartól különleges képességeik lesznek és nem mindennapi megpróbáltatások elé néznek. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 misfits.s02e01.dvdrip.xvid Videó információk: Méret: 347,24 MB Hossz: 0:47:20 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 885 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 127 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Kívülállók - Misfits 2009 3. évad DVDRip XviD HUN (18) színes, magyarul beszélő angol vígjátéksorozat 47 perc Készítették: RENDEZŐ: Tom Green, Tom Harper, China Moo-Young, Owen Harris, Jonathan van Tulleken FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Howard Overman, Jon Brown ZENESZERZŐ: Vince Pope OPERATŐR: Christopher Ross, Felix Wiedemann, David Raedeker PRODUCER: Matt Strevens, Kate Crowe VÁGÓ: Andrew MacRitchie, Crispin Green, David Head, Tom Hemmings, Robin Peters Szereplők: Simon Bellamy: Iwan Rheon Kelly Bailey: Lauren Socha Curtis Donovan: Nathan Stewart-Jarrett Alisha Bailey: Antonia Thomas Nathan Young: Robert Sheehan Shaun: Craig Parkinson Seth: Matthew McNulty TARTALOM: Egy csapat közmunkát végző fiatal, egy lepukkant angol kisvárosban, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy korábbi életük megváltozott, miután egy furcsa vihartól különleges képességeik lesznek és nem mindennapi megpróbáltatások elé néznek. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 misfits.s03e01.dvdrip.xvid Videó információk: Méret: 349,35 MB Hossz: 0:46:34 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 624 x 352 pixel Bitráta: 906 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 130 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E00 rész: [Hidden Content] S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Kívülállók - Misfits 2009 4. évad DVDRip XviD HUN (18) színes, magyarul beszélő angol vígjátéksorozat 46 perc Készítették: RENDEZŐ: Tom Green, Tom Harper, China Moo-Young, Owen Harris, Jonathan van Tulleken FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Howard Overman, Jon Brown ZENESZERZŐ: Vince Pope OPERATŐR: Christopher Ross, Felix Wiedemann, David Raedeker PRODUCER: Matt Strevens, Kate Crowe VÁGÓ: Andrew MacRitchie, Crispin Green, David Head, Tom Hemmings, Robin Peters Szereplők: Simon Bellamy: Iwan Rheon Kelly Bailey: Lauren Socha Curtis Donovan: Nathan Stewart-Jarrett Alisha Bailey: Antonia Thomas Nathan Young: Robert Sheehan Shaun: Craig Parkinson Seth: Matthew McNulty TARTALOM: Egy csapat közmunkát végző fiatal, egy lepukkant angol kisvárosban, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy korábbi életük megváltozott, miután egy furcsa vihartól különleges képességeik lesznek és nem mindennapi megpróbáltatások elé néznek. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 misfits.s04e01.dvdrip.xvid Videó információk: Méret: 357,98 MB Hossz: 0:45:26 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 640 x 352 pixel Bitráta: 949 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 140 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Kívülállók - Misfits 2009 5. évad BDRip x264 Hun MKV (18) színes, magyarul beszélő angol vígjátéksorozat 46 perc Készítették: RENDEZŐ: Tom Green, Tom Harper, China Moo-Young, Owen Harris, Jonathan van Tulleken FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Howard Overman, Jon Brown ZENESZERZŐ: Vince Pope OPERATŐR: Christopher Ross, Felix Wiedemann, David Raedeker PRODUCER: Matt Strevens, Kate Crowe VÁGÓ: Andrew MacRitchie, Crispin Green, David Head, Tom Hemmings, Robin Peters Szereplők: Simon Bellamy: Iwan Rheon Kelly Bailey: Lauren Socha Curtis Donovan: Nathan Stewart-Jarrett Alisha Bailey: Antonia Thomas Nathan Young: Robert Sheehan Shaun: Craig Parkinson Seth: Matthew McNulty TARTALOM: Egy csapat közmunkát végző fiatal, egy lepukkant angol kisvárosban, egyszer csak arra lesznek figyelmesek, hogy korábbi életük megváltozott, miután egy furcsa vihartól különleges képességeik lesznek és nem mindennapi megpróbáltatások elé néznek. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Misfits.S05E01.BDRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 293,97 MB Hossz: 0:45:37 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 755 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 144 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S05E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 4. évad 6 - 8 rész feltöltve! EZZEL A 4. ÉVAD TELJES!1 point
-
Nyugodtan. Azért vagyunk, hogy megvitassuk. Itt a port elérési címe: [Hidden Content] Győződj meg magad. Én a hívatalos leírás helyett nem írhatok mást. A Port és a filmhez tartozó életkor korlát eltérő, de mivel mindenki a Borítót látja, azért adtam a 18 éves megjelölést. Üdv.: hsandor1 point
-
. Kacsamesék-DuckTales 2017 új széria 1080p.WEB-DL.x264.HUN.mkv színes, magyarul beszélő amerikai animációs sorozat 22 perc RENDEZŐ: Dana Terrace, John Aoshima FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Francisco Angones ZENE: Dominic Lewis David Tennant, Margo Martindale, Jim Rash, Danny Pudi, Kate Micucci, BD Wong, Josh Brener, Jim Cummings Dagobert bácsi és szemfüles unokaöccsei visszatérnek, hogy izgalamas kalandokat éljenek át együtt. Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 DuckTales.2017.S01E01.1080p.WEB-DL.x264.HUN Videó információk: Méret: 723,28 MB Hossz: 0:21:28 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1920 x 1080 pixel Bitráta: 4 192 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 320 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Igazad van, ha a régi sorozatot nézed, de ha megfigyelted, ez nem a régi sorozat 1. évadja, hanem a 2017 es új széria. A címében is benne van. Üdv.: hsandor1 point
-
A 6. évad 10. része feltöltve! EZZEL TELJES A 6. ÉVAD!1 point
-
Longmire - Longmire 2012 5. évad TVRip XviD HUNSUB (16) színes, magyar égetett feliratos amerikai krimi sorozat 60 perc Készítették: RENDEZŐ: Christopher Chulack J. Michael Muro Gwyneth Horder-Payton Peter Weller Michael Offer FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hunt Baldwin John Coveny Craig Johnson Tony Tost ZENESZERZŐ: David Shephard OPERATŐR: Cameron Duncan J. Michael Muro Dana Gonzales Todd Dos Reis PRODUCER: Chris Donahue Alton Walpole Patrick McKeec VÁGÓ: Adam Bluming Vikash Patel Russell Denove Adam Wolfe Mark Strand Szereplők: Victoria 'Vic' Moretti: Katee Sackhoff Walt Longmire serif: Robert Taylor Henry Standing Bear: Lou Diamond Phillips Branch Connally: Bailey Chase Cady Longmire: Cassidy Freeman Ruby: Louanne Stephens Jacob Nighthorse: A Martinez Omar: Louis Herthum TARTALOM: Walt Longmire a wyomingbeli Absaroka megye mindenre elszánt seriffje. Habár alig egy éve özvegyült meg, és azóta is próbál megbirkózni a veszteséggel, a régi idők pisztolyhőseinek moráljával veszi a kalapját és küzd tovább a bűn ellen. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Longmire.S05E01 Videó információk: Méret: 636,24 MB Hossz: 0:59:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 303 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Hangsáv: angol Feliratsáv: magyar S05E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S05E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Longmire - Longmire 2012 6. évad TVRip XviD HUNSUB (12) színes, magyar égetett feliratos amerikai krimi sorozat 60 perc Készítették: RENDEZŐ: Christopher Chulack J. Michael Muro Gwyneth Horder-Payton Peter Weller Michael Offer FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Hunt Baldwin John Coveny Craig Johnson Tony Tost ZENESZERZŐ: David Shephard OPERATŐR: Cameron Duncan J. Michael Muro Dana Gonzales Todd Dos Reis PRODUCER: Chris Donahue Alton Walpole Patrick McKeec VÁGÓ: Adam Bluming Vikash Patel Russell Denove Adam Wolfe Mark Strand Szereplők: Victoria 'Vic' Moretti: Katee Sackhoff Walt Longmire serif: Robert Taylor Henry Standing Bear: Lou Diamond Phillips Branch Connally: Bailey Chase Cady Longmire: Cassidy Freeman Ruby: Louanne Stephens Jacob Nighthorse: A Martinez Omar: Louis Herthum TARTALOM: Walt Longmire a wyomingbeli Absaroka megye mindenre elszánt seriffje. Habár alig egy éve özvegyült meg, és azóta is próbál megbirkózni a veszteséggel, a régi idők pisztolyhőseinek moráljával veszi a kalapját és küzd tovább a bűn ellen. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Longmire.S06E01 Videó információk: Méret: 761,31 MB Hossz: 0:59:59 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 569 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S06E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S06E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Chuggington 2008 1. évad TVrip XviD HUN színes, magyarul beszélő, angol animációs mese sorozat 10 perc/epizód Készítették: RENDEZŐ: Sarah Ball FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Mark Caven, Sarah Ball VÁGÓ: Jane Hicks Szereplők: mesefigurák TARTALOM: Tarts a három lelkes újonccal, Wilsonnal, Kokoval és Brewsterrel, akik sok más tudnivaló mellett, a vasúti közlekedés szabályait is most sajátítják el. A fiatal mozdonyokra kalandok egész sora vár Chuggington városában, melyek során nemcsak saját magukról, de a körülöttük levő világról is sokat tanulnak. Miközben folyamatosan felfedezik az élet apró csodáit és számtalan közös kalandot élnek át, mindezek hatására megnő az önbizalmuk és megtanulják mik az alapvető értékek a világban, amelyben élünk. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Chuggington S01E01 - Koko és az áramszünet Videó információk: Méret: 80,40 MB Hossz: 0:10:00 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 480 x 360 pixel Bitráta: 918 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11-E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E21E30 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E31-E35 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E36-E45 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E46-E52 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Chuggington 2008 2. évad TVrip XviD HUN színes, magyarul beszélő, angol animációs mese sorozat 10 perc/epizód Készítették: RENDEZŐ: Sarah Ball FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Mark Caven, Sarah Ball VÁGÓ: Jane Hicks Szereplők: mesefigurák TARTALOM: Tarts a három lelkes újonccal, Wilsonnal, Kokoval és Brewsterrel, akik sok más tudnivaló mellett, a vasúti közlekedés szabályait is most sajátítják el. A fiatal mozdonyokra kalandok egész sora vár Chuggington városában, melyek során nemcsak saját magukról, de a körülöttük levő világról is sokat tanulnak. Miközben folyamatosan felfedezik az élet apró csodáit és számtalan közös kalandot élnek át, mindezek hatására megnő az önbizalmuk és megtanulják mik az alapvető értékek a világban, amelyben élünk. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Chuggington S02E01 - Wilson, a hókotró Videó információk: Méret: 152,51 MB Hossz: 0:10:01 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 991 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 122 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S02E01-E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11-E20 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E21-E26 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Chuggington 2008 3. évad TVrip XviD HUN színes, magyarul beszélő, angol animációs mese sorozat 10 perc/epizód Készítették: RENDEZŐ: Sarah Ball FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Mark Caven, Sarah Ball VÁGÓ: Jane Hicks Szereplők: Brigid Harrington, Tony Terraciano, Morgan Overton, Imogen Bailey, Charlie George TARTALOM: Kedvenc mozdonyaink visszatérnek! Wilson, Brúnó és Kokó ismét szolgálatba lépnek Chuggingtonban. Még több,és még nehezebb feladatot kapnak az állomás vezetőjétől,de egymást segítve még a legbonyolultabb esetekből is sikeresen keverednek ki. A sorozat a már bevált recept játékosan szórakoztatva szeretné fejleszteni a gyerekek logikáját, a kihívások kezelését. FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Chuggington S03E01 - Az aranykerék Videó információk: Méret: 121,56 MB Hossz: 0:09:59 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 499 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 188 Kbps VBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S03E01-E14 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
. Született szobalányok - Devious Maids 2013 2. évad TVRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szuletett.szobalanyok.S02E01 Videó információk: Méret: 390,13 MB Hossz: 0:40:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 157 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Született szobalányok - Devious Maids 2013 3. évad TVRip XviD HUN (16) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: [A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Szuletett.szobalányok.S03E01 Videó információk: Méret: 496,16 MB Hossz: 0:39:43 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 541 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Született szobalányok - Devious Maids 2013 4. évad TVRip XviD HUN (12) színes magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat 40 perc Készítették: rendező: Larry Shaw, Tawnia McKiernan, Rob Bailey, Paul McGuigan író: Marc Cherry forgatókönyvíró: Marc Cherry, Gloria Calzada, Anahí López zeneszerző: Ed Shearmur operatőr: William Wages, Oliver Bokelberg producer: Brian Tanen vágó: Troy Takaki, Philip Carr Neel, Janet Weinberg Szereplők: Marisol Duarte - Ana Ortiz Rosie Falta - Dania Ramirez Carmen Luna - Roselyn Sanchez Zoila Diaz - Judy Reyes Valentina Diaz - Edy Ganem Evelyn Powell - Rebecca Wisocky Spence Westmore - Grant Show TARTALOM: A sorozat ismertetése: A Powell család által adott estélyt egy nagyon kellemetlen közjáték zavarja meg: valaki leszúrja a család cselédjét, Flora-t. Az eset megrázza a környéken dolgozó összes szobalányt, akik mind jó barátnők. Carmen a híres énekesnél, Alejandro Rubio-nál dolgozik, mert azt szeretné, ha a férfi felfigyelne a hangjára. Zoila a Delatour családnál szolgál, és igyekszik megóvni a lányát attól a csalódástól, amit a ház asszonyának fia okozhat neki. Rosie a híres filmsztár házaspár, a Westmore-ok gyermekének dadája, miközben azon fáradozik, hogy a saját kisfiát is Amerikába hozhassa. Marisol ekkor érkezik közéjük, hogy a Stappord család házában betöltse a házvezető szerepét... FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Született.szobalányok.S04E01 Videó információk: Méret: 501,23 MB Hossz: 0:39:49 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 555 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
Az 5. évad 10. rész hozzáadva! EZZEL TELJES AZ 5. ÉVAD!1 point
-
A 2. évad 13. rész hozzáadva a sorozathoz! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
. Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 1. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki megmenti a Mikulást 2.rész: Doktor Daisy 3.rész: Miki kezes kesztyűi 4.rész: Goofy, a házépítő 5.rész: Goofy baba 6.rész: Miki színkalandja 7.rész: Goofy muris tánca 8.rész: Alvó Minnie 9.rész: Donald csuklik 10.rész: Goofy kölyökállatkertje 11.rész: Minnie Piroska 12.rész: Plútó,a bébicsősz 13.rész: A nagy Goofy Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 1x01-Miki megmenti a mikulast Videó információk: Méret: 285,99 MB Hossz: 0:23:01 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 601 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 2. évad TVRip XviD HUN Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Donald elveszett oroszlánja 2.rész: Goofy a Marson 3.rész: Donald,a békakirályfi 4.rész: Goofy madara 5.rész: Goofy edzésben 6.rész: Donald nagy léggömbversenye 7.rész: Plútó labdája 8.rész: Donald és az égig érő paszuly 9.rész: Mickey horgászni megy 10.rész: Minnie piknikezik 11.rész: Minnie születésnapja 12.rész: Daisy tánca 13.rész: Mickey trükkje Mintaképek a filmből: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 2x01-Donald elveszett oroszlanja Videó információk: Méret: 269,97 MB Hossz: 0:23:03 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 502 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S02E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S02E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 3. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki kincsvadászata 2.rész: Daisy az égben 3.rész: A Miki Big Band koncertje 4.rész: Goofy sityakja 5.rész: Donald postája 6.rész: Daisy birkái 7.rész: Daisy állatkái 8.rész: Clarabelle vurstlija 9.rész: Miki és Minnie dzsungel-szafarija 10.rész: Miki,a számszelidítő 11.rész: Miki nagy munkája 12.rész: Miki üstököse 13.rész: Miki kempingezik FILMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 3x01 - Miki kincsvadaszata Videó információk: Méret: 269,20 MB Hossz: 0:22:58 Típus: AVI (XviD - XviD project) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 503 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S03E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S03E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] . Mickey egér játszótere - Mickeys Mouse Clubhouse 2007 4. évad TVRip XviD HUN Színes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm sorozat 23 perc Készítették: RENDEZŐ: Howy Parkins, Rob LaDuca, Victor Cook FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ashley Mendoza ZENESZERZŐ: Mike Himelstein, Michael Turner Szereplők: Donald kacsa hangja: Tony Anselmo Minnie egér hangja: Russi Taylor Mickey egér hangja: Wayne Allwine Dale / Ludwig Von Drake hangja: Corey Burton Pete hangja: Jim Cummings Goofy / Pluto hangja: Bill Farmer Daisy kacsa hangja: Tress MacNeille Willie az óriás hangja: Will Ryan TARTALOM: Mickey egér hétvégi iskolájában Mickey, Minnie, Donald kacsa, Daisy, Goofy és Plútó segítenek neked meg megoldani a feladatokat! Óvodásoknak és kisiskolásoknak remek kikapcsolódást és játékos tanulást jelent ez a műsor, amit szombatonként sugároz az RTL Klub. A számokkal betűkkel és formákkal ismerkedhettek meg közelebbről a Disney mesefigurák társaságában. A nagyobbaknak is tartogat meglepetést a Mickey egér játszótere, ugyanis a mese egyedülálló három dimenziós számítógépes grafikával készült. A szórakozás, nevetés és öröm garantált! Epizódlista: 1.rész: Miki kiállítása 2.rész: Donald űrkapitány 3.rész: Miki bújócska 4.rész: Plútó,a legjobb 5.rész: A Barátság-Csapat 6.rész: Miki kerge napja 7.rész: Pete tóparti partija 8.rész: Donald kacsái 9.rész: Meglepetés Minnie-nek 10.rész: Plútó játszótársa 11.rész: Kókuszdió-dilibuli 12.rész: Plútó,a mentőkutya 13.rész: A köszönöm-nap FIÉMTÖRTÉNET: Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Mickey eger jatszotere 4x01-Miki kiallítasa Videó információk: Méret: 444,39 MB Hossz: 0:22:59 Típus: AVI (DivX 3 Low - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 2 497 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 192 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S04E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E11 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E12 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S04E13 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]1 point
-
A 2. évad 10 - 13 rész feltöltve! EZZEL TELJES A 2. ÉVAD!1 point
-
Az 1. évad 10 - 13 rész feltöltve! AZ 1. ÉVAD TELJES!1 point
-
A 2. évad 14. rész hozzáadva! EZZEL A 2. ÉVAD TELJES!1 point
-
Nagyon szépen köszönöm a sorozatot. Én az imdb számozását előnyben részesítem a magyarul leadott számozáshoz képest. Az imdb szerint a második évad Ásó kapa.. része az s02e04. Tehát csak az évad első része hiányzik. A negyedikből semmi sincs meg? Kár. Így is örülök neki. SzP1 point
-
A 5. évad 1 - 2. rész hozzáadva! EZZEL TELJES A SOROZAT!1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00