Jump to content
PirateClub.hu

Ranglista

Popular Content

Showing content with the highest reputation on 10/22/2023 in Posts

  1. Szilágyi Palkó Pál, Dr. Nagy Balázs (szerk.) - Erdély legszebb túraútvonalai Az Erdély és környékének legszebb túraútvonalai legalább annyi csodát rejt, mint sorozatunk első tagja, a nagy sikerű Magyarország legszebb túraútvonalai. Európa egyik legváltozatosabb hegyvilága szegélyezi lakóhelyünket, a kárpáti medencevidéket: a kőzettani és domborzati sokszínűség, a mozaikosan változó táj meglepően érdekes túraterepek helyszíne. Különösen igaz ez a Kárpátok Romániában húzódó részeire, így e túrakalauz erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági hegyi ösvényeket is ismertet. A túrakönyv célja, hogy átfogó képet nyújtson az erdélyi és Erdély környéki hegyvonulatokról, mégpedig a legszínesebb és legjellegzetesebb útvonalak, helyszínek ismertetésével. Találunk benne könnyed kirándulásokat, keményebb csillagtúrákat, vad szurdoktúrákat és többnapos trekkingeket is. A sokszor nyáron is visszafogottan látogatott hosszabb és távolibb útvonalak, valamint a téli teljes elhagyatottság bőséges hegyi kihívást és kalandot kínál, gyakran a turista-hőskor körülményeit idézve vissza. pdf 167mb [Hidden Content]
    6 points
  2. Jonah Goldberg - Liberálfasizmus A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben – a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnak gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen a kultúrán végigtekintve meglepő példákon – Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonék személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig – mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivitás és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi. pdf 1mb [Hidden Content]
    5 points
  3. Julia Boyd - Szörnyeteg vagy példakép A Szörnyeteg vagy példakép? a nácik felemelkedésének és uralmának rendkívüli összefoglalása, amely nagy munkával gyűjtött, első kézből származó beszámolókra támaszkodik. Egyetemi hallgatók és iskolás diákok, politikusok, zenészek, diplomaták, kommunisták, fasiszták, tudósok, olimpikonok, költők, újságírók, turisták, sőt olyan hírességek, mint Charles Lindbergh és Samuel Beckett korabeli naplói, levelei és írásai szolgálnak forrásul. Az olvasó szinte láthatja, hallhatja, tapinthatja azt az atmoszférát, amiről a kor embere nem sejthette, varázslatos megújuláshoz vagy borzalmas viharhoz vezet-e. Elgondolkodtató kérdések következnek ebből a mai olvasó számára: Mennyire lehetett felfogni, mi is történik valójában? Meg lehetett-e ragadni a nemzetiszocializmus lényegét? Lehetett-e érintetlennek maradni a propagandától? Meg lehetett-e jósolni a holokausztot? A történelem akaratlan szemtanúi újszerű betekintést nyújtanak a harmadik birodalom összetettségébe, paradoxonjaiba és végső össze omlásába. „Még a politikában jártas személyek is többértelműnek találták Hitler Németországát. Az éjszaka közepén otthonukból elhurcolt embereket, kínzásokat és megfélemlítést illetően sok külföldi egyszerűen félrenézett, abban a reményben, hogy amennyiben a nemzetiszocializmus pozitívumaira összpontosít, a visszatetsző aspektusai hamar elenyésznek. Sokkal nehezebb volt elnézni a zsidók üldöztetését. De az 1933-ban Németországba érkező külföldi utazók közül sokan maguk is antiszemiták voltak, ha csak felszínesen is. Számukra a néhány zsidó zargatása alacsony ár volt egy nagyszerű nemzet újjáépítéséért – nem mellesleg azé a nemzeté, mely Európa kommunizmus elleni harcának fő védőbástyája volt.” pdf 2mb [Hidden Content]
    4 points
  4. Richard Gilbert - 200 kedvelt szobanövény termesztése és ápolása Egy tökéletes útmutató, melynek segítségével ön a szobanövények gondozásának és ízletes elrendezésének mesterévé válhat. 200 szemet gyönyörködtető és kevés gondozást igénylő növény, sok-sok színes illusztrációval; Gondozási útmutató minden egyes növényhez; A növények közismert nevének feltüntetése; „Hibakereső jegyzék” a kezelési problémák megoldására; Szobanövényeink ideális elhelyezése; Általános ismertető a pálmákról, a páfrányokról, a pozsgás növényekről és a kaktuszokról. pdf 19mb [Hidden Content]
    3 points
  5. Legát Tibor - A nagy kisföldalatti Tizenkét óra után öt perccel a király beleült az egyik földíszített kocsiba, melyben kívüle a fogadására megjelent urak is helyet foglaltak. Egy másik üres kocsi ment a királyi kocsi előtt, melyet Stromszky és Lukács mérnökök vezettek. Őfelsége szakszerű kérdéseket intézett útja közben az igazgatókhoz s megjegyezte: „Ilyen gyorsan még nem épült vasút, mint ez a vasút”, majd azt mondta: „A vasút igen szép, s örülök, hogy megtekinthettem”. pdf 60mb [Hidden Content]
    3 points
  6. Bödőcs Tibor - Prímszámok hóesésben Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe. Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig). Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható. „Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány: – Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már! – Mióta nézed már? – kérdezte Buddha. A tanítvány megvilágosodott.” pdf 6mb [Hidden Content]
    3 points
  7. CoolUtils Total CAD Converter 3.1.0.196 85MB (159MB) A Total CAD Converter a CAD-fájlokat PDF, TIFF, JPEG, BMP, WMF, PNG, DXF, BMP, CGM, HPGL, SVG, PS és SWF formátumba konvertálja. A forrásformátumok közé tartozik a dxf, dwg, dwf, dwfx, plt, hg, hgl, hpg, plo, hp, hpl, hpgl, hp1, hp2, hpgl2, gl2, spl, svg, cgm. A Total CAD Converter felhasználóbarát felülete és beépített varázslója megkönnyíti a projektbeállítások alkalmazását (a program még a korábbi munka beállításait is automatikusan megjegyzi, így legközelebb nem kell a semmiből újra létrehoznia azokat). A Total CAD Converter támogatja a parancssoron keresztül történő projektbeállítást is. Total CAD Converter converts CAD files to PDF, TIFF, JPEG, BMP, WMF, PNG, DXF, BMP, CGM, HPGL, SVG, PS, and SWF. Source formats include dxf, dwg, dwf, dwfx, plt, hg, hgl, hpg, plo, hp, hpl, hpgl, hp1, hp2, hpgl2, gl2, spl, svg, cgm. Total CAD Converter's user-friendly interface and built-in wizard make it easy to apply project settings (it will even auto-remember previous job settings so that next time you won't need to recreate them from scratch). Total CAD Converter also includes support for project set-up via the command line. Total CAD Converter offers several unique options when converting lots of CAD files at once When you convert multiple CAD files to PDF or TIFF you can combine all source files into a single target file. For instance, convert five CAD drawings into one multi-page TIFF or PDF. When converting CAD files to images you can resize, crop and rotate them simultaneously. This powerful AutoCAD converter will help you to turn your CAD drawings into black and white or increase the line weight scale, making the lines more visible. More unique options Key Features Of Full Registered Version Converts CAD files in batch Autodesk AutoCAD 2016 is supported Command line support Many output file types Resizes CAD drawings Rotates CAD drawings Crops CAD drawings Turns color drawings to black-and-white Makes the lines thicker if you need Adds watermarks to output files Easy-to-use ActiveX and Server version Can be part of your app under royalty-free license. Contact us for details. Complete list of supported CAD conversions DXF to PDF DXF to DXF DXF to XPS DXF to JPEG DXF to TIFF DXF to BMP DXF to PNG DXF to WMF DXF to SVG DXF to CGM DXF to PLT DXF to HPGL DXF to PS DXF to PCL DXF to XPS DXF to SWF DWG to PDF DWG to DXF DWG to XPS DWG to JPEG DWG to TIFF DWG to BMP DWG to PNG DWG to WMF DWG to SVG DWG to CGM DWG to PLT DWG to HPGL DWG to PS DWG to PCL DWG to XPS DWG to SWF DWF to PDF DWF to DXF DWF to XPS DWF to JPEG DWF to TIFF DWF to BMP DWF to PNG DWF to WMF DWF to SVG DWF to CGM DWF to PLT DWF to HPGL DWF to PS DWF to PCL DWF to XPS DWF to SWF DWFX to PDF DWFX to DXF DWFX to XPS DWFX to JPEG DWFX to TIFF DWFX to BMP DWFX to PNG DWFX to WMF DWFX to SVG DWFX to CGM DWFX to PLT DWFX to HPGL DWFX to PS DWFX to PCL DWFX to XPS DWFX to SWF CGM to PDF CGM to DXF CGM to XPS CGM to JPEG CGM to TIFF CGM to BMP CGM to PNG CGM to WMF CGM to SVG CGM to CGM CGM to PLT CGM to HPGL CGM to PS CGM to PCL CGM to XPS CGM to SWF SVG to PDF SVG to DXF SVG to XPS SVG to JPEG SVG to TIFF SVG to BMP SVG to PNG SVG to WMF SVG to SVG SVG to CGM SVG to PLT SVG to HPGL SVG to PS SVG to PCL SVG to XPS SVG to SWF HPGL to PDF HPGL to DXF HPGL to XPS HPGL to JPEG HPGL to TIFF HPGL to BMP HPGL to PNG HPGL to WMF HPGL to SVG HPGL to CGM HPGL to PLT HPGL to HPGL HPGL to PS HPGL to PCL HPGL to XPS HPGL to SWF PLT to PDF PLT to DXF PLT to XPS PLT to JPEG PLT to TIFF PLT to BMP PLT to PNG PLT to WMF PLT to SVG PLT to CGM PLT to PLT PLT to HPGL PLT to PS PLT to PCL PLT to XPS PLT to SWF SAT to PDF SAT to DXF SAT to XPS SAT to JPEG SAT to TIFF SAT to BMP SAT to PNG SAT to WMF SAT to SVG SAT to CGM SAT to PLT SAT to HPGL SAT to PS SAT to PCL SAT to XPS SAT to SWF IGS to PDF IGS to DXF IGS to XPS IGS to JPEG IGS to TIFF IGS to BMP IGS to PNG IGS to WMF IGS to SVG IGS to CGM IGS to PLT IGS to HPGL IGS to PS IGS to PCL IGS to XPS IGS to SWF STP to PDF STP to DXF STP to XPS STP to JPEG STP to TIFF STP to BMP STP to PNG STP to WMF STP to SVG STP to CGM STP to PLT STP to HPGL STP to PS STP to PCL STP to XPS STP to SWF STL to PDF STL to DXF STL to XPS STL to JPEG STL to TIFF STL to BMP STL to PNG STL to WMF STL to SVG STL to CGM STL to PLT STL to HPGL STL to PS STL to PCL STL to XPS STL to SWF BREP to PDF BREP to DXF BREP to XPS BREP to JPEG BREP to TIFF BREP to BMP BREP to PNG BREP to WMF BREP to SVG BREP to CGM BREP to PLT BREP to HPGL BREP to PS BREP to PCL BREP to XPS BREP to SWF GL2 to PDF GL2 to DXF GL2 to XPS GL2 to JPEG GL2 to TIFF GL2 to BMP GL2 to PNG GL2 to WMF GL2 to SVG GL2 to CGM GL2 to PLT GL2 to HPGL GL2 to PS GL2 to PCL GL2 to XPS GL2 to SWF Windows 2000/2003/Vista/7/8/10/11/Citrix [Hidden Content] jelszó:cool
    2 points
  8. Legyen ön is milliomos! pdf 17mb [Hidden Content]
    2 points
  9. Magyar Bálint - A magyar maffiaállam anatómiája Magyarország ma egy posztkommunista maffiaállam. E kifejezésben a posztkommunista a keletkezésének körülményeire és kiinduló feltételeire utal, vagyis arra, hogy ez még ha megkésetten is az állami tulajdon monopóliumával párosuló egypárti diktatúra bomlása nyomán létrejövő rendszer. A maffiaállam pedig működésének természetét határozza meg. Ami nálunk 1998 és 2002 között elindult, majd 2010 óta kiteljesedett, azt leginkább az egykori Szovjetunió utódállamainak többségében történtekkel Putyin Oroszországával, Azerbajdzsánnal, vagy más közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokkal lehetne rokonítani, csak a rendszerváltás óta nálunk bejárt politikai evolúciós út volt más. A posztkommunista maffiaállam magyarázó modellje a rendszer egészére próbál koncentrálni, nem pusztán egyes jelenségekre, amelyek esetleg más rendszerekben is előfordultak. pdf 2mb [Hidden Content]
    2 points
  10. Magyar őstörténet 1-6 01 - Honfoglalók viselete (2014).pdf 02 - Magyarok a honfoglalás korában (2015).pdf 03 - Honfoglalók fegyverben (2015).pdf 04 - Honfoglalás és megtelepedés (2016).pdf 05 - Hétköznapok a honfoglalás korában (2017).pdf 06 - A honfoglalók műveltsége (2018).pdf [Hidden Content]
    1 point
  11. Trevor Rowley - A normannok A normannok viszonylag rövid ideig voltak jelen a történelem színpadán: a X. század elején bukkantak föl, és a XIII. század közepére el is tűntek a térképről. Mégis, ez alatt a rövid idő alatt elfoglalták Angliát, Dél-Itáliát és Szicíliát, de Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is megvetették a lábukat. A normannok az adott hely és a kor kívánalmainak megfelelően skandináv hódítókból könnyen átvedlettek frank keresztesekké, bizánci hűbérurakká vagy feudális uralkodó elitté, és nagyrészt afféle katalizátorszerepet játszottak a középkori kultúrában, hozzájárulva más, régebbi hagyományok fennmaradásához és továbbéléséhez. pdf 9mb [Hidden Content]
    1 point
  12. Katherine Webb-Köddé válva 84% Amikor 1942-ben a németek Batht bombázzák, a káoszban nyoma vész egy kisfiúnak, Davy Noyle-nak. Francest, akinek vigyáznia kellett volna rá, majd elemészti a bűntudat a gyerek eltűnése miatt. Ám a bombák nemcsak pusztítanak, de régi titkokat is napvilágra hoznak, és ahogy elül a fegyverek zaja, és leülepszik a por, előkerül egy holttest a romok közül. De nem a kisfiúé, hanem Frances húsz éve eltűnt legjobb barátnőjéé. Vajon mi történt oly sok évvel korábban? És vajon életben van-e még Davy? Jóvá teheti-e Frances a múlt bűneit? Katherine Webb: The Disappearance Eredeti mű Katherine Webb: The Disappearance Eredeti megjelenés éve: 2019 2. világháború Anglia angol szerző brit szerző gyász gyermekbántalmazás gyilkosság magyar nyelvű regény rejtély történelmi fikció > General Press, Budapest, 2021 400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634525097 · Fordította: Fügedi Tímea . /./ . Katherine Webb-A fattyú 79% Rachel Crofton, a magányos fiatal nevelőnő elfogadja Richard Weekes, a jóképű borkereskedő házassági ajánlatát, és beköltözik a férfi nagyvárosi házába, Bathba. Rachel leghőbb vágya, hogy miután elvesztette szüleit, öccsét és a tragikus körülmények között vízbe fúlt ikerhúgát, végre meglelje a családi boldogságot. Lassanként ráébred, hogy Richard számára fontosabbak a kocsmában és a játékasztalnál kötött ismeretségek, és a feleségétől mindenekelőtt azt várja, hogy társasági kapcsolataik ápolásával segítse üzleti előmenetelét. Így Rachel a férje legfőbb támogatója, az előkelő Mrs. Alleyn ajánlatát elfogadva társalkodónőként látogatja az asszony fiát, a háborús emlékeitől és szerelme, Alice elvesztésétől búskomorságba esett Jonathan Alleynt. A ház egyik cselédje, Starling, akit Alice annak idején fogadott húgaként nevelt fel, hosszú évek óta konokul igyekszik bebizonyítani, hogy a nővére gyilkosság áldozata lett, és hogy azt is tudja, ki oltotta ki az életét szerelemféltésből. Az Alice-re kísértetiesen hasonlító Rachel megjelenésével a ház minden lakójában újra felkavarodnak a nehéz, elfeledni kívánt emlékek, és lassanként szörnyű titkokra derül fény. Katherine Webb (Az elfelejtett dal, Homály, Örökség) legújabb regényében két nő szövetséget köt, hogy fényt derítsen egy már-már elfeledett ügyre. Elszántságuk nyomán lehull a lepel a múlt sötét árnyairól, hogy új élet kezdődhessen a szenvedők számára… Katherine Webb: The Misbegotten Eredeti mű Katherine Webb: The Misbegotten Eredeti megjelenés éve: 2013 19. század alternatív történelem Anglia angol szerző brit szerző Egyesült Királyság magyar nyelvű regény romantikus > General Press, Budapest, 2014 498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636435530 · Fordította: Tóth Bernadett . /-/ Katherine Webb-A látogatók 86% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Ha azok a falak beszélni tudnának… Bristol, 1831. Bethia Shiercliffe elég mélyről indult, és hosszú utat tett meg, hogy a bristoli előkelő társaság teljes jogú tagja legyen. A kikötői dokkok bűzét az anyja szépségének köszönhetően hagyhatták hátra, az agyagpipagyáros nevelőapjának hála pedig megnyílt előtte az út egy előnyös házasság felé. Az ideje nagy részében azt teszi, amit a társaság egy hozzá hasonlóan finom hölgytől elvár: jótékonykodik. A legújabb missziója a helyi szegényházhoz köti, a környékbeliek által csak a „Szénakazal szüzeként” emlegetett Louisának szeretne szobányiotthont teremteni. A némaságba burkolódzó nőről csak annyit lehet tudni, hogy a szabad ég alatt él, jámbor, és nem fogad el segítséget senkitől. Bethia ezért sikerélményként könyvelheti el, hogy az asszony a kérésére a szegényházban marad. Amikor azonban a védence szemébe néz, mélyen megbánja az igyekezetét. A szempár ugyanis arra az emberre emlékezteti, akit a legszívesebben kitörölne az életéből. Bristol, napjainkban. Liv Molyneaux minden bizonnyal élete legnehezebb időszakát éli. Szeretett apja eltűnése után, hogy választ kapjon a gyötrő kérdéseire, beköltözik a férfi lakásába. Az érkezését követően azonban megmagyarázhatatlan furcsaságokat tapasztal – vajon csak képzelődik, vagy több van az események mögött? Katherine Webb legújabb regényének történetszálait egy emblematikus helyszín, a Christmas Steps lépcsői kötik össze. A rejtélyes és olykor szívszorító események látványos tablót nyújtanak az angol kisváros egykori világáról. Eredeti cím: The Visitors angol szerző brit szerző gyász kortárs magyar nyelvű regény rejtély > General Press, Budapest, 2022 416 oldal · ISBN: 9789634526803 · Fordította: Ács Eleonóra . /./ - Katherine Webb-Homály 85% Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Egy ismeretlen, első világháborúban elhunyt katona holttestére bukkannak Belgiumban. A férfinál két drámai hangvételű levelet találnak egy Hester Canning nevű asszonytól, amelyek felkeltik Leah, a szabadúszó újságíró érdeklődését. A lány elhatározza, hogy kideríti a halott férfi személyazonosságát, és felfedi a levelek mögött húzódó történetet. A nyomozás szálai egy vidéki parókiára vezetnek, 1911-be. A kutatás során Leah egyre jobban megismeri a történések középpontjában álló fiatal és naiv Hestert, akinek a nyugodt életét fenekestül felforgatja egy váratlan vendég érkezése. A megnyerő és jóképű Robin Durrant, az okkult tudományok szakértője azért érkezik a faluba, hogy tanulmányozza a környék szellemi lényeinek az életét, és örök halhatatlanságra tegyen szert azzal, hogy lefotózza őket. Célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza, még a csalástól sem. Hester a Robin iránt érzett vonzalom és gyűlölet között vergődik, és egyre jobban eltávolodik lelkész férjétől, bár próbálja megérteni a férfi újkeletű lelkesedését az okkultizmus és furcsa rajongását Robin iránt… Miközben Leah szép lassan felfejti, mi is történt azon a forró, fülledt nyáron, egy rég eltemetett titokra és egy sötét bűnre bukkan. Katherine Webb: The Unseen Eredeti mű Katherine Webb: The Unseen Eredeti megjelenés éve: 2011 20. század 21. század Anglia angol szerző brit szerző családregény gyilkosság kortárs magyar nyelvű regény századforduló váltott szemszög > General Press, Budapest, 2012 430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636433918 · Fordította: Hajnali Virág . /./ . Katherine Webb-Az elfelejtett dal 82% Egy galériatulajdonos fiatalember figyelmét három olyan festmény kelti fel, amelyek lenyűgözik, rabul ejtik, és nem pusztán intenzitásukkal, hanem a mögöttük meghúzódó titokkal. És mivel semmi nincs, ami otthonában tarthatná, követi megérzését, és egy dorseti faluba utazik. Ám hiába vesznek az évtizedek távolába a történések, a falu őrzi a rejtélyt, és csak egyetlen öregasszony válaszolhatja meg a fiatalember kérdéseit. A kíváncsi, elszánt tekintet kicsikar egy szörnyű históriát, amelyben a vadregényes dorseti partvidék előterében a magány, a kínzó vágyódás, a megszállottság, az összezavarodott gondolatok és tettek megdöbbentő kavargásából lassan kibontakozik, mi is történt azokon a lázas nyarakon az 1930-as években… Katherine Webb (Örökség, Homály) legújabb könyve betekintést enged az emberi érzelmek sokrétűségébe. Katherine Webb: A Half Forgotten Song Eredeti mű Katherine Webb: A Half Forgotten Song Eredeti megjelenés éve: 2012 21. század angol szerző brit szerző családregény magyar nyelvű regény romantikus történelmi regény > General Press, Budapest, 2013 464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636435066 · Fordította: Tóth Bernadett letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] --
    1 point
  13. George V. Higgins – Ölni kíméletesen Eredeti cím: Cogan's Trade Eredeti kiadó: Knopf Eredeti kiadás éve: 1974 Magyar cím: Ölni kíméletesen Magyar kiadó: Cartaphilus, Budapest A következő kiadói sorozatban jelent meg: Carta Light Magyar kiadás éve: 2014 Fordította: Mészáros Viktor AMERIKA NEM ORSZÁG. AMERIKA ÜZLETI VÁLLALKOZÁS. A BÉRGYILKOS IS CSAK A MUNKÁJÁT VÉGZI. Ha valami gond támad a ház körül, a maffiózók is szakembert hívnak, hogy orvosolja a problémát. Cogan elismert szakember. Mestersége a gyilkolás. Amikor kispályás alakok kifosztják egy alvilági pókerjátszma résztvevőit, a szervezők őt bízzák meg, hogy kutassa fel a tetteseket. Cogan pedig teszi a dolgát: szaglászik és öl. Néha kíméletesen, de többnyire kíméletlenül. Stílusa és tekintete: kőkemény. Erőssége: mások gyengéi. Szakmája alapvetése: nincs más szabály, csak a maffia szabálya. George V. Higgins a XX. századi amerikai krimi egyik legnevesebb klasszikusa volt. Erősen stilizált, a valósághű dialógust előtérbe helyező regényei többnyire a bostoni alvilág balekjainak – gengszterek, bérgyilkosok, korrupt ügyvédek, lecsúszott politikusok – körében játszódnak. Nem csoda, hogy Higgins remekül értett ezeknek a „szellemileg könnyűsúlyú”, piti alakoknak a nyelvén: miután jogi diplomát szerzett, évekig dolgozott újságíróként, majd a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekkel foglalkozott a massachusettsi államügyészi hivatalban. Köteteinek három egybefonódó vonása – feszültség, humor, erőszak – leginkább az 1974-es év egyik sikerkönyvében, az Ölni kíméletesen című remekműben mutatkozik meg, melyből Brad Pitt főszereplésével hollywoodi film készült. „Higgins megérdemli, hogy a nevét Chandlerével és Hammettével együtt emlegessük: ők mindannyian a krimi műfajának igazi úttörői.” – Scott Turow Formátum: epub – mobi – pdf Méret: 1,41 MB (A regényből készült azonos című film szintén megtalálható az oldalon) [Hidden Content]
    1 point
  14. Natural Beauty (2017) Title: Natural Beauty Year: 2017 Country: USA Genre: Brunettes, Couples, European, International, Naturally Busty, Romance. Duration: 01:49:19 Studio: SexArt Cast: Anissa Kate, Connie Carter, Lucy Li, Subil Arch, Kendra Star, Franck Franco, Matt Ice, Denson, Maximilian Dyor. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 44100 Hz, stereo (eng) Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 25,00 fps(r) File Size: 4,32 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  15. . Urbánszki László - Ördöglovas 2018 HUN epub Könyv címe: Urbánszki László - Ördöglovas Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: magyar Sorozat: A magyarok nyilaitól... (3) Oldalak száma: 384 Címkék: Történelem, Kaland, Regény A Keleti Frank Királyság nem feledi csúfos pozsonyi kudarcát. Az öt germán törzs újra összeszedi minden erejét, hogy szétzúzza a fiatal mogyeri államot. A bajorok, élükön Gyermek Lajossal és a mögötte álló egyházi hatalommal, birodalmat építenének. Tarkacsu nagyfejedelem széthúzó mogyeri nemzetségfőkkel vitázik, saját hatalmának korlátai ellen küzd. Agacs, az ifjú felderítő a nagyfejedelem utasítására hírszerzőként érkezett bajorföldre, hogy segítséget nyújtson Kadosa ott rekedt sebesültjeinek. Szemtelen ötlettel eléri, hogy Arnulf bajor herceg nemessé tegye fogadott húgát, Ingét, ha a lány harminc harcost küld a seregébe. A mogyeri katonák gyepűvidéki gyilkosoknak álcázva, Kadosa vezetésével indulnak az augsburgi táborba. Kadosa megalázó beosztást vállalva keresi az ellenség gyengéit. Mulatságos és életveszélyes kalandokat átélve gyűjti a szükséges tudást... Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozás kori regényciklusának harmadik kötetében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  16. Köszönet érte,másoknak is biztos kell. letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -
    1 point
  17. Blacked Raw V6 (2018) Title: Blacked Raw V6 Year: 2018 Country: USA Genre: BBC, Big Cocks, Couples, Interracial. Duration: 02:10:10 Studio: Blacked Raw Cast: Abella Danger, Lena Paul, Kylie Page, Giselle Palmer, Jason Luv, Nat Turnher, Joss Lescaf. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,69 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  18. After Dark (2018) Title: After Dark Year: 2018 Country: USA Genre: 2019 AVN Award Winners, Big Budget, Big Cocks, Couples, Feature, Interracial, Orgy, Star Showcase. Duration: 03:55:52 Studio: Vixen Cast: Angela White, Adriana Chechik, Mia Malkova, Abella Danger, Jessa Rhodes, Tori Black, Ana Foxxx, Janice Griffith, Mick Blue, Kira Noir, Alex Jones, Vicki Chase, Ryan Driller, Ricky Johnson, Bambino, Ivy Wolfe. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Audio: aac, 48000 Hz, stereo Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 23,97 fps(r) File Size: 4,91 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]]
    1 point
  19. Tomboló Főnix (Raging Phoenix,) .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! thaiföldi.Akció | Romantikus.112" | Premier: 2009.08.12. Szereplők: David Bueno Marc Hoang Tulaya Huntra Roongtawan Jindasing Pramote Keawchan Thotsanai Khongphiphattanakan Klongkrit Klaydang Chris Kulanusorstit Sompong Leartvimolkasame Tim Man Jutarat Manapoonsab Pongoanai Naiyananont Pakpoom Permpone Saroch Ruampaothai Nui Saendaeng Boonprasert Salangam Aino Takeshita Kazu Patrick Tang Pijika Uraiwan JeeJa Yanin rendezte Rashane Limtrakul forgatókönyv Sompope Vejchapipat producer Prachya Pinkaew Panna Rittikrai Somsak Techaratanaprasert (ügyvezető) Sukanya Vongsthapat fényképezte Thanachart Boonla Tiwa Moeithaisong Teerawat Rujintham Chalerm Wongpim zene Kanisorn Phuangjin Tartalom Thaiföldön minden 12 órában legalább egy lány eltűnik. Örökre... Az emberrablók bandája csak olyan fiatal lányokat rabol el, akik nagyon- nagyon különlegesek. Az áldozatok szervezetében egy egyedülálló feromon található, aminek a megszerzése felbecsülhetetlen értékű. A bandák váltságdíjat követelenek, de az esetek többségében az elraboltak szerveit is értékesítik. Due-t (Jina Yanin) is megkísérlik elrabolni, de a fiatal lány elmenekül. Sanim siet a segítségére, aki mestere a harcművészeteknek. Vezetésével Due megtanulja kontrollálni testét és lelkét, valamint elsajátítja az önvédelmi technikák új generációját is, aminek segítségével felveszi a küzdelmet az aljas gyilkosok ellen. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 52,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 65 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 0 (0x0) Formátum : MPEG Audio Formátum profil : Version 1 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 1 (0x1) Formátum : MPEG Audio Formátum profil : Version 1 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : thai Menü MENU: van xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  20. Amerika kapitány--Captain America.dvd.PRÉMIUM LINKEK!! 16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai-jugoszláv akciófilm, 97 perc, 1990 Stáblista: Szereplők Matt Salinger profilképeMatt Salinger Capt. America/Steve Rogers Ronny Cox profilképeRonny Cox Tom Kimball Scott Paulin The Red Skull/Tadzio de Santis Ned Beatty profilképeNed Beatty Sam Kolawetz Darren McGavin profilképeDarren McGavin Fleming Michael Nouri profilképeMichael Nouri Lt. Col. Louis Alkotók Zene: Barry Goldberg Jelmeztervező: Heidi Kaczenski Operatőr: Philip Alan Waters Forgatókönyvíró: Joe Simon Jack Kirby Rendező: Albert Pyun Vágó: Jon Poll Tartalom A sima modorú Steve Rogers a II. világháború alatt önkéntesnek jelentkezik egy kísérleti programba, aminek során a szuperhős Amerika kapitánnyá vedlik át. Általános Teljes név : G:\\VIDEO_TS\VTS_01_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 76,0 KiB Időtartam : 2 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 84 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 2 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 480 képpont Képarány : 16:9 Képkockasebesség : 29,970 (29970/1000) FPS Szabvány : NTSC Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 2 óra Csatornák száma : 6 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Szöveg #1 Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : angol Szöveg #2 Sáv száma : 33 (0x21) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Szöveg #3 Sáv száma : 34 (0x22) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  21. Harctéri harsonák-When Trumpets Fade .dvd.PRÉMIUM LINKEK!! amerikai dráma, 95 perc, 1998 Stáblista: Szereplők Ron Eldard profilképeRon Eldard Manning Zak Orth profilképeZak Orth Warren Sanderson Frank Whaley profilképeFrank Whaley Medic Chamberlain Dylan Bruno profilképeDylan Bruno Sergeant Talbot Alkotók Rendező: John Irvin Forgatókönyvíró: W. W. Voight Tartalom A második világháború legvéresebb frontján, Németországban harcol Manning közkatona. A csata hevében hátra kell hagynia halálosan sebesült társát, hogy visszataláljon szakaszához. Rádöbben, hogy ő az egyedüli túlélő. A katona idegi okokra hivatkozva kérvényezi a leszerelését, ám az emberhiánnyal küszködő hadseregtől nem hagyják elmenni. Szakaszvezetővé léptetik elő és rábíznak egy maroknyi nála fiatalabb kiskatonát... Általános Teljes név : H:\\VIDEO_TS\VTS_03_0.BUP Formátum : DVD Video Formátum profil : Program Fájlméret : 66,0 KiB Időtartam : 1 óra Teljes adatsebesség : változó Teljes adatsebesség : 102 b/s FileExtension_Invalid : ifo Kép Sáv száma : 224 (0xE0) Formátum : MPEG Video Formátum változat : Version 2 Időtartam : 1 óra Adatsebesség mód : változó Szélesség : 720 képpont Magasság : 576 képpont Képarány : 4:3 Képkockasebesség : 25,000 FPS Szabvány : PAL Hang #1 Sáv száma : 128 (0x80) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : magyar Hang #2 Sáv száma : 129 (0x81) Formátum : AC-3 Formátum/adatok : Audio Coding 3 Időtartam : 1 óra Csatornák száma : 2 csatorna Mintavételezési gyakoriság : 48,0 kHz Nyelv : angol Szöveg Sáv száma : 32 (0x20) Formátum : RLE Formátum/adatok : Run-length encoding BitDepth/String : 2 bit Nyelv : magyar Menü Időtartam : 1 óra 00:00:00.000 : Chapter 1 00:02:36.880 : Chapter 2 00:14:47.480 : Chapter 3 00:28:30.320 : Chapter 4 00:42:50.320 : Chapter 5 00:56:25.760 : Chapter 6 01:11:31.080 : Chapter 7 01:25:35.080 : Chapter 8 01:28:26.680 : Chapter 9 List (Audio) : 0 / 1 List (Subtitles 4/3) : 0 List (Subtitles Wide) : 0 List (Subtitles Letterbox) : 0 List (Subtitles Pan&Scan) : 0 Általános MENU: nincs xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Ezeket a linkeket csak data.hu prémium fiókkal rendelkezők tölthetik! letöltés [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] -------------
    1 point
  22. Stanislaw Lem Teljes science-fiction univerzuma IV. A Lem sci-fi történeteit bemutató sorozat tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A negyedik kötet a Krisztus színeváltozása kórház, a Felsővár, A nyomozás, a Szénanátha, A rejtély és A fürdőkádban talált kézirat című könyveket tartalmazza, melyek többsége magyar nyelven most lát először napvilágot. [Hidden Content]
    1 point
  23. Stanislaw Lem Teljes science-fiction univerzuma II. Valószínűleg az idén elhunyt Stanisław Lem volt a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére. Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A második kötet a Pirx pilóta kalandjai, A kudarc, Kiberiáda és az Amiről a robotok mesélnek c. könyveket tartalmazza, kibővítve számos olyan írással, melyek magyar nyelven most látnak először napvilágot. [Hidden Content]
    1 point
  24. A kudarc - Lem, Stanislaw A Legyozhetetlen - Lem, Stanislaw A vilagur csavargoja - Lem, Stanislaw Almatlansag - Lem, Stanislaw Asztronautak - Lem, Stanislaw Az emberiseg egy perce - Lem, Stanislaw Az igazsag - Lem, Stanislaw Az ur hangja - Lem, Stanislaw Beke a Foldon - Lem, Stanislaw Csillagnaplo - Lem, Stanislaw DiLEMmak - Lem, Stanislaw Eden - Lem, Stanislaw Kiberiada - Lem, Stanislaw Lymphater utolso keplete - Lem, Stanislaw Magellan felho - Lem, Stanislaw Mosogeptragedia - Lem, Stanislaw Patkany a labirintusban - Lem, Stanislaw Pirx pilota kalandjai - Lem, Stanislaw Sex wars - Lem, Stanislaw Solaris - Lem, Stanislaw Summa Technologiae - Lem, Stanislaw Szempillantas - Lem, Stanislaw Szenanatha - Lem, Stanislaw Teljes sci-fi univerzuma I_ - Lem, Stanislaw Teljes sci-fi univerzuma II_ - Lem, Stanislaw Teljes sci-fi univerzuma III_ - Lem, Stanislaw Teljes sci-fi univerzuma IV_ - Lem, Stanislaw Visszateres - Lem, Stanislaw 11.55 mb .rar, epub [Hidden Content]
    1 point
  25. 1 point
  26. . Showder Klub 2019 23. évad HDTV HUN x264 HUN MKV (12) Duma Színház magyar stand-up comedy 45 perc/epizód/változó vígjáték Rendező: Péter László Házigazda: Ráskó Eszter Több mint 40 humorista, közüllük egy néhány: Kiss Ádám Kovács András Péter Kőhalmi Zoltán Felméri Péter Hadházi László Beliczai Balázs Dombóvári István Csenki Attila Benk Dénes Aranyosi Péter Bödőcs Tibor Szupkay Viktor Bálint Ferenc Tóth Szabolcs Mogács Dániel Lorán Barnabás Szölőssy-Csák Gergő Kormos Anett Rekop György Pataki Balázs Bruti Fellépők: Orosz Gyuri, Rekop György és Lakatos László A hazánkban már 11 éve töretlen sikerrel futó a Showder Klub 23. évadában továbbra is „maradunk a dumánál”, vagyis a hazai humor legnagyobb poénpartizánjai ezúttal is csőre töltött puskával mennek a harctérre, legyen az politikai vagy közéleti téma. A produkció egyedülálló mivel több mint 40 humoristával színesíti a hazai humor palettáját, a hazai televíziózás legnagyobb szórakoztató bázisa. A műsorral együtt egyedi humor fejlődött ki az évek alatt Magyarországon, így Európában is. Felébredtek téli álmukból a dumagépek. Kiss Ádám, Dombi, Ráskó Eszter, Kőhalmi Zoltán, Csenki Attila és a többiek visszatérnek vadiúj sztorikkal, friss poénokkal, ropogós anekdotákkal. Nem kímélik a celebeket, és politikusokat, de egymást és magukat sem. Önálló estek, Vadiúj adások, meglepetések. Induljon a Showder Klub tavaszi évada. Nálunk nincs tabutéma! Igazoló link: IMDb 9.3 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Showder klub S23E01 Videó információk: Méret: 596,30 MB Hossz: 0:44:46 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 856 x 480 pixel Bitráta: 1 600 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 262 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S23E01 rész: (177. adás) Orosz Gyuri, Rekop György és Lakatos László estjét láthatjuk. [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E02 rész: Fellépők: Elek Péter, Szabó Balázs Máté és Hajdú Balázs Házigazda: Dombóvári István [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E03 rész: Fellépők: Musimbe Dávid Dennis, Szomszéd Néni Produkciós Iroda és Bellus István Házigazda: Csenki Attila [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E04 rész: Fellépők: Ács Fruzsina, Beliczai Balázs és Tóth Edu Házigazda: Szobácsi Gergő [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: Fellépők: Elek Péter, Felméri Péter és Hajnóczy Soma Házigazda: Kőhalmi Zoltán [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E06 rész: Fellépők: Dombóvári István, Benk Dénes és Ráskó Eszter Házigazda: Kiss Ádám [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E07 rész: Fellépők: Csenki Attila, Szobácsi Gergő és Janklovics Péter Házigazda: Aranyosi Péter [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S23E08 rész: Fellépők: Loran Barnabás Trabarna, Somogyi András és Maczkó Ádám Házigazda: Orosz Gyuri [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  27. 1 point
  28. . Parányi varázslat - Good Witch 2016 3. évad 720p BDRip x264 HUN MKV (12) Prémium link! színes, szinkronos amerikai vígjátéksorozat, 44 perc rendező: Craig Pryce Laurie Lynd Don McBrearty Cal Coons forgatókönyvíró: Sue Tenney Jed Seidel operatőr: John Berrie producer: Andrea Raffaghello vágó: Mark Sanders Dona Noga Cassie Nightingale: Catherine Bell Grace Russell: Bailee Madison Dr. Sam Radford: James Denton Martha Tinsdale: Catherine Disher Abigail Pershing: Sarah Power Új lakó költözik Cassie szomszédságába, Dr. Sam Radford és fia, Nick. Nehezen veszik fel Middleton ritmusát ezért Cassie és Grace egy kis varázslattal segít nekik. Ismerős arcok is visszatérnek: Brandon és Lori, Derek a rendőrfőnök és a polgármester Martha, akik mind tanácsért és útmutatásért fordulnak Cassiehez, amelyek néha titokzatos módon érkeznek. Cassie barátja Stephanie, a Bistro kávézó tulajdonosa, Ryan a város ingatlanügynöke és Cassie legjobb barátja Anthony mind segítenek majd a Nightingale családnak átvészelni a nehéz időket, és figyelemmel követik, ahogy új barátságok alakulnak ki. Cassie és Grace varázslata megérinti Middleton városka minden lakójának életét. Igazoló link: IMDb 8.4 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Parányi.varázslat.S03E00.720p.Part1.WEBRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 831,56 MB Hossz: 0:43:40 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 1280 x 720 pixel Bitráta: 2 400 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 259 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz KÖNYVTÁRLINK: [Hidden Content]
    1 point
  29. A 3. évad 9. részét újra töltöttem, mert hiányzott a film végéből 2 perc 12 másodperc!
    1 point
  30. Az 1. évad 5 - 6 rész feltöltve! Teljes a sorozat!
    1 point
  31. . Clarence - Clarence 1988 1. évad TVRip XviD HUN (12) színes, magyarul beszélő, angol mini vígjátéksorozat 30 perc Rendező: Mike Stephens Ronnie Barker - Clarence Josephine Tewson - a szobalány, Jane Travers George Balentine, Richard Caldicot, Phyllida Law Clarence olyan rövidlátó , esetlen kézbesítő, aki visszavonul a vidékbe, és a rövidlátása miatt egyik balesetből megy egy másikba 1930. Londonjában játszódó vidám , spamelo történet Igazoló link: IMDb 7.7 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Clarence S01E01 Videó információk: Méret: 349,81 MB Hossz: 0:29:21 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 640 x 480 pixel Bitráta: 1 398 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 4/3 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 256 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01-E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03-E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05-E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  32. Az 1. évad 14 - 26 rész feltöltve! EZZEL TELJES AZ ÉVAD!
    1 point
  33. . Trollvadászok - Trollhunters 2016 1. évad WEB-DLRip x264 HUN MKV (6) Színes, magyarul beszélő, USA, Mexico, kaland, animáció, vígjáték, családi, fantasy 23 perc RENDEZŐ: Rodrigo Blaas, Elaine Bogan FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Guillermo del Toro, Dan Hageman, Kevin Hageman ZENE: Tim Davies, Alexandre Desplat Tom Hiddleston , Kelsey Grammer , Anjelica Huston , Anton Yelchin , James Purefoy , Steven Yeun , Guillermo del Toro A sorozat del Toro regényén alapul. A történet szerint az emberek világa alatt a trollok világa húzódik. A két nép évezredek óta békében, egymás háborgatása nélkül élt, köszönhetően egy mágikus amulettnek és az amulett hordozójának. Ám a trollok között találhatunk gonosz egyedeket is, és van közöttük valaki, aki mindkét világot az uralma alá akarja hajtani. Igazoló link: IMDb 8.4 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Trollhunters.S01E01.WEB-DLRip.x264.HUN Videó információk: Méret: 180,90 MB Hossz: 0:23:31 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 720 x 404 pixel Bitráta: 930 Kbps Képkockák száma/mp: 23.976 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: A_AAC/MPEG4/LC (AAC LC) Csatornák száma: 2 Bitráta: 144 Kbps Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz KÖNYVTÁRLINK: [Hidden Content]
    1 point
  34. . Csillagközi Romboló - Battlestar Galactica 2009 1 - 4 évad DVDRip XviD HUN ENG (16) Prémium link! színes, magyarul beszélő, amerikai, Kaland | Dráma | Akció | Sci-fi, 43 perc RENDEZŐ: Michael Rymer, Michael Nankin FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Glen A. Larson, Ronald D. Moore, Carla Robinson ZENE: Bear McCreary, Richard Gibbs Edward James Olmos , Dean Stockwell , Torrance Coombs , Mary McDonnell , Bruce Davison , Katee Sackhoff , Lucy Lawless 40 éve már, hogy az emberiség kolóniáinak először kellett szembenéziük a Cylonokkal. A robotok bolygóról-bolygóra irtották az embereket, akiknek, bár nagy nehézségek árán, végül sikerült visszaverniük a támadásokat. A Cylonok azonban visszatértek, hogy végrehajtsák korábbi befejezetlen tervüket. Igazoló link: IMDb 8.7 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Csillagkozi.rombolo.1x01.xvid Videó információk: Méret: 408,05 MB Hossz: 0:42:54 Típus: AVI (xvid - ) Felbontás: 720 x 408 pixel Bitráta: 1 189 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz KÖNYVTÁRLINK! [Hidden Content]
    1 point
  35. 1 point
  36. Wágner - Wagner 1983 TVRip AVI HUN (12) 1. évad színes, magyarul beszélő, angol-magyar tévéfilmsorozat, 54 perc/epizód, változó 1983 (12) Teljes méret: 6,2 GB Teljes hossz: 540 perc Készítették: rendező: Tony Palmer forgatókönyvíró: Charles Wood operatőr: Vittorio Storaro jelmeztervező: Shirley Russell zene: Richard Wagnertárs producer: Simon Channing-Williams vágó: Tony Palmer művészeti vezető: Langmár András, Terry Pritchard Szereplők: Richard Wagner: Richard Burton Cosima von Bulow: Vanessa Redgrave II. Ludwig: Gálffi László Pfordten: Ralph Richardson Pfeufer: Sir Laurence Olivier Minna: Gemma Craven Liszt: Ekkehard Schall Nietzsche: Ronald Pickup Crespi: Franco Nero Tartalom: Évad: 1 Epizód: 10 Epizód címe: Wagner Hang : magyar 2.0 A film ismertetője: Drezda, 1848. Richard Wagner II. Frigyes August szász király udvari karmestere. Szenved a fenséges kisváros szorításában és lázadozik az udvar ostoba, korlátolt emberei ellen. Gyújtó hatású beszédeket mond és felesége, Minna minden mesterkedése ellenére az 1849-ben kitörő forradalom a barikádokon találja. A forradalom leverése után körözést adnak ki ellene, menekülnie kell és több mint egy évtizedig nem léphet német földre. 1.rész rövid ismertetője: Drezda, 1848. Richard Wagner II. Frigyes August szász király udvari karmestere. Szenved a fenséges kisváros szorításában és politikai beállítottsága is lázadozik az udvar ostoba, korlátolt emberei ellen. Gyújtó hatású beszédeket mond, és felesége, Minna minden mesterkedése ellenére az 1849-ben kitörő forradalom a barikádokon találja. A forradalom leverése után körözést adnak ki ellene, menekülnie kell, és több mint egy évtizedig nem léphet német földre. 2.rész ismertetője: Wagner Zürichben kezdte el száműzetésének éveit. Egy kis zenebarát kör őszinte barátsággal befogadja, és anyagi támogatást is nyújt neki. Minna - férje hosszas könyörgésére - szintén odaérkezik. Egyik mecénása házában ismét zavaros nőügybe keveredik, Párizsba menekül, onnan azonban a francia kormány "tanácsára" visszatér Svájcba. Ott látogatja meg őt leghívebb barátja, Liszt Ferenc. 3.rész ismertetője : Svájci száműzetésében Wagner az anyagi csőd szélére jut. Egészségi állapota is kétségbeejtő, így valóságos megmentőként érkezik Wesendonck, a dúsgazdag selyemgyáros, aki nemcsak anyagi támogatást nyújt, de kerti házát is felkínálja a Wagner házaspárnak. A zeneszerző - szokása szerint - olyannyira nem érzi magát hálára kötelezettnek, hogy a gyáros feleségét, a szép Mathilde-ot választja legújabb "múzsájának", és csaknem tönkreteszi Wesendonckék házasságát. El kell hagyniuk a gyáros birtokát. 4.rész ismertetője: Wagner szerződést kap Párizsba, a Tannhäuser betanítására. A helyi szokások elutasításával, valamint a nagy számú gyötrelmes próbával maga ellen fordítja a közreműködőket. Állandó a veszekedés közte és Minna között is. Ilyen körülmények között kerül sor a Tannhäuser bemutatójára, amely botrányba fullad. 5.rész ismertetője: A Tannhäuser kudarca után Wagner el akarja hagyni Párizst. Újra mesterember, aki pénzért árulja tudását. Keres egy helyet, ahol dolgozhat, egy pártfogót, aki kifizeti a számláit, egy színházat, ahol megvalósíthatja elképzeléseit. Svájcba, Oroszországba, Bécsbe utazik, Minna ezalatt Drezdában mindent elkövet, hogy amnesztiát szerezzen férje számára. 6.rész ismertetője: Wagner II. Lajos bajor király személyében végre megtalálja azt a patrónust, akit egész életében keresett. Gátlástalanul ki is használja a király szenvedélyes bámulatát. A politikusok - akik egymással is vetekszenek az uralkodó feletti hatalomért - abban egyetértenek, hogy a királyt meg kell szabadítani Wagner befolyásától. A zeneköltő zilált magánélete lehetőséget nyújt a vádaskodásokra, amelyek végül is Wagner kegyvesztettségéhez vezetnek. 7.rész ismertetője: A király újra kegyeibe fogadja Wagnert. A zeneszerző Trisztán és Izolda című operájának bemutatására készül. Cosima megszüli első gyermeküket: egy kislányt. Az új opera bemutatása különböző nehézségekbe ütközik, halogatások, botrányok akadályozzák az előkészületeket. A nagy esemény végül mégiscsak bekövetkezik: a fogadtatás azonban igen vegyes. II. Lajos valósággal extázisba esik a mű hallatán. Minna meghal, Wagner felesége halálos ágyához sem látogat. 8.rész ismertetője: A háborúk sorozatából Poroszország - Bismarck - kerül ki győztesen. Wagner megvalósulni látja reményeit az egységes Németország megteremtésére. Összeházasodik Cosimával. A sokoldalú támogatás lehetőséget nyújt a zeneszerzőnek saját operaház építésére. Félúton Berlin és München között találja meg a céljainak megfelelő kis települést, Bayreuthot. 9.rész ismertetője: A háborúk sorozatából Poroszország - Bismarck - kerül ki győztesen. Wagner megvalósulni látja reményeit az egységes Németország megteremtésére. Összeházasodik Cosimával. A sokoldalú támogatás lehetőséget nyit a zeneköltőnek saját operaház építésére. Félúton Berlin és München között találja meg a céljainak megfelelő kis települést, Bayreuthot. 10.rész ismertetője: Wagner és Cosima fáradhatatlanul járja az országot, énekeseket és zenészeket keresnek az új operaház számára. Wagner-egyesületek alakulnak az épülő "álomszínház" költségeinek előteremtésére. Nagyon lassan ugyan, de áramlani kezd a pénz. És elérkezik a nagy nap: uralkodók, a világ minden tájáról összegyűlt előkelőségek jelenlétében megnyílik a Bayreuthi Operaház, Wagner zsenialitásának örök szimbóluma. Jó szórakozást !!! Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Wagner 1 Videó információk: Méret: 637,41 MB Hossz: 0:54:11 Típus: AVI (mp43 - ) Felbontás: 720 x 576 pixel Bitráta: 1 499 Kbps Képkockák száma/mp: 29.970 Oldalarány: 5/4 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: MPA1L3 (MPEG-1 Audio layer 3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 128 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 44.1 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E03 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E04 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E05 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E06 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E07 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E08 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E09 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E10 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  37. . Penny Vincenzi - Szépséges örökség 2015 HUN epub Könyv címe: Szépséges örökség Kiadás dátuma: 2015 Formátum: epub Címkék: romantikus Méret: 942.68 KB A Farrell-ház az ikonikus arcápoló termék, a Krém otthona, amelynek ékszerdobozhoz hasonló zászlóshajójába, a Berkeley Arcade-en álló Boltba 1953 óta tódulnak a nők. A Farrellnél a vevő számíthat arra, hogy megkapja azt a bizonyos személyes pluszt. A legendás Athina Farrell még mindig a cég jelképes vezetője, a Berkeley Arcade-on pedig a maga királyságában Florence Hamilton a legnagyobb diszkrécióval látja el a vevőket a cég termékeivel. Florence kereskedelmi tanácsadó – és emellett fontos titkok tudója. De természetesen a kozmetikai ipar világa is változóban van, és az egykor dicső napokat megélt Farrell most hanyatlik; vevőiket elcsábították a divatosabb márkák. Ekkor lép a színre Bianca Bailey, a félelmetesen rátermett üzletasszony, három gyermek anyja, aki mindig eléri, amit akar. Athina és Bianca egymás ellen feszülnek a Farrell jövője kapcsán. Kettejük párharcának hátterében feltárul a múlt, a maga ambícióival, szenvedélyeivel és titkaival. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  38. . Az ember első barátja - Man's First Friend 2018 1. évad TVRip x264 hun mkv (12) színes,magyarul beszélő, 2 részes francia dokumntum film 1,36 GB 96 perc Rendező: Raphaël Aupy, Fred Fougea Nincs adat! Az ember legjobb barátjának hívjuk őket, történetük azonban majdnem olyan régre vezethető vissza, mint az emberé. Legelső barátunkként a világban több mint 20 000 éve kísérnek minket, segítenek az élelemszerzésben, társaink és védelmezőink. Hogyan fejlődtek a kutyák, honnan jönnek, hogy ilyen előkelő szerepük lehet az életünkben, és hogyan tanultuk meg kiaknázni különleges képességeiket? Sok más mellett ezekre a kérdésekre is keresi a választ a sorozat. Igazoló link: IMDb 10.0 [Hidden Content] Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az ember első barátja S01E01 Videó információk: Méret: 699,36 MB Hossz: 0:48:33 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 701 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz Informations by PirateClub MediaInfo v1.1 Az ember első barátja S01E02 Videó információk: Méret: 699,53 MB Hossz: 0:46:58 Típus: Matroska (AVC - Advanced Video Codec) Felbontás: 704 x 400 pixel Bitráta: 1 767 Kbps Képkockák száma/mp: 25.000 Oldalarány: 16/9 Audió információk: Audiósávok száma: 1 Audiosáv #1 adatai: Audiósáv típusa: AC3 (AC3) Csatornák száma: 2 Bitráta: 224 Kbps CBR Mintavételezési frekvencia: 48.0 KHz S01E01 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] S01E02 rész: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  39. . Kern András - Elfogtunk egy levelet 2002 HUN pdf szken Könyv címe: Elfogtunk egy levelet Kiadás dátuma: 2002 Formátum: pdf szken Címkék: szórakoztató.irodalom Méret: 26.24 MB Hogy ez egy jópofa könyv akar lenni, a "Heti Hetes-levelekkel" és néhány régi slágerrel (Taxi. Belváros. Lövölde tér stb.). És, hogy azt érzem, egy könyv ottmaradhat a könyvespolcon; valakinek a fia majd új lakásba költözik, de véletlen magával viszi, s annak az unokája, mikor átrendezi a nappalit, az alagsori könyvtárban otthagyj a - s én ott állok,... [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  40. . Nora Roberts - Biztos menedék 2018 HUN epub Könyv címe: Nora Roberts - Biztos menedék Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: Magyar Katalógusszám: 9789634067467 Oldalak száma: 548 Címkék: Krimi Néha előfordul, hogy nincs olyan biztonságos hely, ahol elrejtőzhetünk. A portlandi plázában egy teljesen átlagos este kezdődött. Három kamaszlány a film kezdetét várta a moziban. Egy fiú flörtölt egy napszemüveget árusító lánnyal. Anyák és gyerekek együtt járták a boltokat. Egy videojáték-üzlet vezetője a vevőivel foglalkozott. Aztán három fegyveres érkezett a plázába. A káosz és az öldöklés csak nyolc percig tartott, mert a három ámokfutót gyorsan leterítették. De akik átélték ezt a nyolc percet, örökre a hatása alatt maradtak. A következő években az egyik túlélő a rendőrség kötelékében találja meg a hivatását. A másik magába zárkózik, megpróbálja eltemetni az emléket, amikor a női mosdóban rejtőzködve kétségbeesetten szorongatta a mobiltelefonját, míg végül rájön, hogy a művészetben tudja kifejezni az érzelmeit. De egyvalaki nem volt elégedett a DownEast Mall-béli mészárlás halálos áldozatainak számával. És miközben a túlélők lassan meggyógyulnak, menedéket találnak, és újjáépítik az életüket, rá kell döbbenniük, hogy egy újabb merénylő les rájuk. És most már talán tényleg nem lesz biztos menedék, ahol elrejtőzhetnek. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  41. . Kendall Ryan - Szeress és hazudj 2018 HUN epub Könyv címe: Kendall Ryan - Szeress és hazudj Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: Magyar Sorozat: Sophie és Colton (I.) Oldalak száma: 230 Címkék: Romantikus, Erotika Szexi, szexi, SZEXI- SHH MOMs READING Provokatív és mocskos. Imádtam ez a könyvet. Roxy Sloane, 1 bestsellerszerző Colton Drake nem ismeri a nemet. Legalábbis nem fogadja el... Fogalmam sincs, miért adta el a szüzességét potom egy millióért. Mindegy is, én vagyok, aki először magamévá tehettem. Sokat érek vele, mondhatom. Különleges az ízlésem, sajátosak a szexuális hajlamaim. Kissé válogatósabb vagyok az átlagnál. A szűz lányok kitanítása finomságot és türelmet igényel - ami nekem nincs. Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak. A New York Times és a USA Today bestsellerszerzőjének bűnösen csábító erotikus regényében mindennek ára van, és a szerelemért kell a legtöbbet fizetni. Eredeti mű: Kendall Ryan: Filthy Beautiful Lies [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  42. . Kendall Ryan - Szeress és akarj 2019 HUN epub Könyv címe: Kendall Ryan - Szeress és akarj Kiadás dátuma: 2019 Formátum: EPUB Nyelv: Magyar Sorozat: Sophie és Colton (II.) Oldalak száma: 240 Címkék: Romantikus, Erotika 'Ötcsillagos erotikus regény' - Just Booked 'Kendall Ryan abszolút felülmúlta önmagát.' - Cocktails and Books Amikor Colton Drake egymillió dollárt fizetett Sophie Evan szüzességéért, a legutolsó dolog, amire számított, hogy beleszeret a lányba, aztán végignézi, ahogy kisétál az életéből. De amikor Sophie rájön, hogy Colton hazudott neki, a férfi nagyobb árat fog fizetni azért, hogy a lányt visszakapja. Coltont nem tarthatja vissza semmi. Sophie az övé - csak a lány ezt még nem tudja. Vajon le tudja zárni a megállapodást és fel tudja forgatni olyannyira a világát, hogy a lány ne akarja újra elhagyni? Vagy már túl késő? Az erotikával és érzelmekkel túlfűtött Szeress és akarj a Szeress és hazudj című kötet provokatív folytatása. Eredeti mű: Kendall Ryan: Filthy Beautiful Love [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  43. . Jenny B. Jones - Tiéd leszek 2018 HUN epub Könyv címe: Jenny B. Jones - Tiéd leszek Kiadás dátuma: 2018 Formátum: EPUB Nyelv: magyar Oldalak száma: 384 Címkék: Ifjúsági Harper pontosan tudja, hogy Ridley ötlete agyrém. Még hogy egymást tutorálni? Harper általában pontosan tudja a dolgokat: a trombitaszólót, az esszéírás szabályait és a saját helyét a világban. Ő az a kocka lány, aki örülhet, hogy nehéz gyerekkora után végre szerető családra lelt, és legmerészebb reménye az, hogy talán sikerül meghódítania a másodtrombitás Andrew szívét. Andrew-ét, aki nyugodt, kiszámítható, és Harperrel egy súlycsoport. Nem úgy, mint Ridley, a gimis focicsapat nőügyeiről hírhedt sztárja. De mit lehet tenni, ha épp Ridley kér segítséget Harpertől? Főleg, ha a korrepetálásért cserébe szerelmi leckéket ígér. Tanulni pedig kizárólag a profiktól érdemes, nem igaz? [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  44. . Annie Shadow - Megkötözött vágyak 2018 HUN epub (18) Könyv címe: Megkötözött vágyak Kiadás dátuma: 2018 Formátum: epub Címkék: erotikus Szerelem nélkül a gyönyörű, de fölényes és öntelt Barbara sem tud élni. Csakhogy amikor a titkos, de annál sötétebb vágyálmai hirtelen valósággá válnak, maga is megijed. Egy olyan félelmetes, de mégis izgató világba csöppen, amely egyszerre mágnesként vonzza és taszítja, egyszerre fájdalmas, de ugyanakkor mámorokkal teli is. Egy szörnyű kaland után az addig kíméletlennek hitt nő szép lassan megváltozik, és úgy tűnik, hogy ez meghozza a szerelmet is számára. Ám a boldogságot nem adják ingyen, a lelki egyensúlyához és az ideális férfi megtalálásához vezető, váratlan fordulatokkal és izgalmakkal teli útját számos intrika és félreértés, vívódás és gyötrődés kíséri. Folyamatosan eltaszítja és visszafogadja eme sötét világ adta lehetőségeket, miközben szenvedélyesen vakmerő viszonyba kezdve felfedezi saját testének titkait és a kívülállók számára nehezen elfogadható vágyait. [Hidden Content] Ehhez a feltöltéshez nem tartozik NFO! [Hidden Content]
    1 point
  45. Lipstick Libido (2010) Title: Lipstick Libido Year: 2010 Country: UK Genre: Vignettes, Anal Duration: 03:35:53 Studio: Harmony Cast: Angell Summers, Aliz, Liza Del Sierra, Paige Turnah, Rebecca More, Karlie Simon, Lucy Love, Anna Joy, Sasha Rose, Omar, Tony De Sergio. Quality: WEBRip/SD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 960x540, 29,97 fps® Audio: mp3, 48000 Hz, stereo File Size: 3.97 GB [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  46. Dad Crush 2 (2018) Title: Dad Crush 2 Year: 2018 Country: USA Genre: Legal Teens, Family Roleplay, Gonzo, Older Men, POV. Duration: 02:48:46 Studio: Crave Media Cast: Jaye Summers, Dolly Leigh, Annika Eve, Brooke Bliss. Quality: WEBRip/FullHD Format: MKV Video: h264, yuv420p, 1920x1080, 29,97 fps® Audio: aac, 48000 Hz, stereo File Size: 4.95 GB [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] OR: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
  47. Kártyavár *House of Cards* (2013-) 1. évad szinkron, Data Premium BRRip, SD+720p+1080p, magyarul beszélő amerikai krimi/dráma, folyamatos up! Szereplők: Kevin Spacey --- Francis "Frank" J. Underwood Robin Wright --- Claire Underwood Michael Gill --- Garrett Walker Corey Stoll --- Peter Russo Kate Mara --- Zoe Barnes Michael Kelly --- Douglas "Doug" Stamper Mahershala Ali --- Remy Danton Jayne Atkinson --- Catherine Durant Neve Campbell --- LeAnn Harvey Derek Cecil --- Seth Grayson Nathan Darrow --- Edward Meechum Kim Dickens -- Kate Baldwin Elizabeth Marvel --- Heather Dunbar Dominique McElligott --- Hannah Conway Molly Parker --- Jacqueline "Jackie" Sharp Paul Sparks --- Thomas Yates Sebastian Arcelus --- Lucas Goodwin Ellen Burstyn --- Elizabeth Hale Cicely Tyson --- Doris Jones Lisa Gay Hamilton --- Celia Jones Joel Kinnaman --- Will Conway Tartalom: Egy amerikai kongresszusi képviselő a hasonlóan agilis feleségével együtt bosszút áll az őket elárulókon. Technikai információk: General Complete name : Helyfoglalas S01E01.HUN.avi Format : AVI Format/Info : Audio Video Interleave File size : 480 MiB Duration : 55 min 56 s Overall bit rate : 1 200 kb/s Writing application : Lavf55.7.100 Video ID : 0 Format : MPEG-4 Visual Format profile : Advanced Simple@L1 Format settings, BVOP : No Format settings, QPel : No Format settings, GMC : No warppoints Format settings, Matrix : Default (H.263) Codec ID : XVID Codec ID/Hint : XviD Duration : 55 min 56 s Bit rate : 995 kb/s Width : 720 pixels Height : 360 pixels Display aspect ratio : 2.000 Frame rate : 23.976 FPS Color space : YUV Chroma subsampling : 4:2:0 Bit depth : 8 bits Scan type : Progressive Compression mode : Lossy Bits/(Pixel*Frame) : 0.160 Stream size : 398 MiB (83%) Title : Main video Writing library : Lavc55.12.100 Audio ID : 1 Format : MPEG Audio Format version : Version 1 Format profile : Layer 3 Mode : Joint stereo Codec ID : 55 Codec ID/Hint : MP3 Duration : 55 min 53 s Bit rate mode : Constant Bit rate : 192 kb/s Channel(s) : 2 channels Sampling rate : 48.0 kHz Compression mode : Lossy Stream size : 76.8 MiB (16%) Alignment : Aligned on interleaves Interleave, duration : 24 ms (0.58 video frame) Interleave, preload duration : 24 ms Title : Unspecified Writing library : LAME3.99.5 Angolnyelvű ajánló [Hidden Content]] 1. rész: Chapter One *A kép peremén* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 2. rész: Chapter Two *Fitnessztömlöc* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 3. rész: Chapter Three *FBarackoid* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 4. rész: Chapter Four *Éhező farkas, reszkető birka* SD: [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 5. rész: Chapter Five Enni azért muszáj SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 6. rész: Chapter Six Egy tégla ha csattan SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 7. rész: Chapter Seven Pók a pohárban SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 8. rész: Chapter Eight A lövészek érkezése SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 9. rész: Chapter Nine A lövészek érkezése SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 10. rész: Chapter Ten Viszki és tűsarok SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 11. rész: Chapter Akit elkapott a gépszíj SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 12. rész: Chapter Twelve Acél, beton, bűzfelhők SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 13., évadzáró rész: Chapter Thirteen Ópiumháború SD: [Hidden Content] [Hidden Content] 720p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] 1080p: [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content] [Hidden Content]
    1 point
This leaderboard is set to Budapest/GMT+02:00
×
×
  • Create New...